Címke: két tanú

Készüljetek arra, hogy szembe néztek Velem, mert hamarosan az ég ketté fog hasadni és a Szentlélek Tüze fog rátok ereszkedni.

Igazság Könyve:
2015. február 4. szerda, 20:06

Drága szeretett leányom, minden, Istentől származó jó dolog iránti gyűlölet, beleértve az Ő Szent Igéjét is, egyre intenzívebbé válik ebben az időben. Az ember szívében lévő szeretet, mely minden világra született gyermekben természetes módon van jelen, kihűlt az emberiség szívében.

A könyörületesség és az egymás iránti szeretet elpárolgott, és amint az meg volt jövendölve, az ember a fivére ellen, az apja, a nővére, az anyja és szomszédja ellen fog fordulni, amint a végső harc eléri a csúcspontját. A jó, a szelíd és az alázatos embert el fogják taposni, és azok, akiknek a szívében rosszindulat van, meg hiányzik a szeretet, bántalmazni fogják azokat, akik az Igazságot merik mondani.

Atyám, akinek Szent Parancsára beszélek a világhoz, arra utasított Engem, hogy kihirdessem ezt a figyelmeztetést. Készüljetek arra, hogy szembe néztek Velem, mert hamarosan az ég ketté fog hasadni és a Szentlélek Tüze fog rátok ereszkedni. A gyengéd szívűek, és akiknek a lelke tele van mások iránti szeretettel, meg lesznek jutalmazva azokkal az Ajándékokkal, amelyeket azon a napon Magammal fogok hozni.

A többieknek a következőket mondom: Minden gonosz cselekedetért, szóért vagy tettért, amelyekért vétkesek vagytok, és a szenvedésért, amelyet másoknak okoztatok, úgy fogjátok megtapasztalni bűneitek fájdalmát, mintha azt az Én Szemeimmel látnátok. Mivel nagyon sokan meg fognak rémülni, amikor majd meglátják lelkük állapotát, arra kérlek benneteket, hogy ne féljetek. Egyszerűen csak bízzatok Irgalmamban. Nem azért jövök, hogy megbüntesselek, vagy elítéljelek benneteket, hanem hogy felébresszem bennetek az Irántam való szeretetet, amit elveszítettetek.

Jöjjetek mindnyájan, mert Isten Beavatkozásának ideje közel van, és azok, akik a kiengesztelődés cselekedete és a Gyónás által felkészítik a lelküket, meg lesznek kímélve a megtisztulás fájdalmától.

 Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-eg-hamarosan-kette-fog-hasadni-es-szentlelek-tuze-ratok-fog-ereszkedni

 
 

JÉZUS ANNYIT JELENT, MINT SZABADÍTÓ

Üzenet Biarritz részére Franciaországban:
(Ezeket az üzeneteket azért kaptam, hogy felolvassam ott a Nagyhéten)

Béke legyen veletek! Én vagyok az Úr, szeretteim. Szolgálóm által jövök hozzátok, és rajta keresztül fogok beszélni. Szeretteim, az én békémet adom ennek a háznak; jöjjetek és figyeljetek rám! Istenetek és Teremtőtök vagyok, aki életet lehelt belétek. Én szenteltelek meg titeket szeretettel, én vagyok a magasztos Szeretet forrása. Én teremtettelek benneteket szeretetből, hogy szeressetek engem, a ti Isteneteket! Lelkek! Hozzám tartoztok, az én ivadékaim vagytok. Azt szeretném, hogy teljesen értsétek meg Szavaimat. Higgyetek végtelen szeretetemben, higgyetek szent műveimben, higgyetek végtelen szeretetemben és túláradó irgalmamban! Higgyetek Bennem! Irgalomból szállok le, hogy életre keltselek, hogy kiemeljelek ebből a közömbösségből, amely most fátyolként takarja szemeteket. Én vagyok Jézus, és Jézus annyit jelent, mint Szabadító. Nem nézhetem végig, hogy egyre mélyebb sötétségbe kerüljetek anélkül, hogy ne sietnék segítségetekre. Én, aki az Úr vagyok, a Szentek Szentje – akit minden rendből megszámlálhatatlan angyal vesz körül, arcra borulnak előttem, és szüntelen imádnak -, elhagytam dicsőségemet és égi trónomat, hogy leszálljak hozzátok és megmentselek az örök tűztől: Eljöttem az égből, az én királyságomból, hogy a ti pusztaságotokba, ebbe a földi pusztulásba jöjjek. Igen, elhagytam kerubokkal körülvett trónomat, hogy eljöjjek, és a szegénységben megszülessek, és megmentselek titeket. Én, az Uralkodó, akit öröktől fogva dicsérnek az egek; elfogadtam, hogy az emberek megalázzanak, odatartottam nekik hátamat megostorozásra. Megengedtem nekik, hogy töviskoronával koronázzanak. Megengedtem nekik, hogy kigúnyoljanak és Szent Arcomra köpjenek. Megengedtem nekik, hogy keresztre feszítsenek. Mindezt irántatok érzett szeretetemből tettem. Ó ti, gyermekei a keresztre feszítettnek! Hogyan tudjátok elfelejteni mindazt, amit értetek tettem? Azért szállt le a Bölcsesség, hogy elfogják az erőszak alapján és a törvény szerint. Azért vetettek meg, és azért utasítottak vissza az emberek, hogy a ti szenvedéseiteket hordozzam. Azért szegeztek fel a fára, hogy titeket megszabadítsalak. Megengedtem nekik, hogy keresztül szúrjanak a ti szabadulásotokra. Elfogadtam egy rettenetesen fájdalmas halálnemet, azért hogy a ti lelketek éljen és részesülhessen királyságomban. Patakokban hagytam folyni Véremet, hogy ti elnyerjétek az örök életet. A ti kedvetekért engedtem meg, hogy engem bűnösnek tartsanak. Ma újra felszakadnak Sebeim e nemzedék bűnei miatt. Végtelennek tűnő órákon át hívlak benneteket, hogy térjetek meg, forduljatok vissza hozzám! Örökké tartó szeretettel szeretlek benneteket! Jöjjetek és kössetek békét velem! Megszabadítalak és nem büntetlek meg benneteket. Többé nem hívlak istentelennek, hanem enyéimnek nevezlek. Nem vagytok apátlanok, van már Atyátok a mennyben, igen gyengéd Atyátok. Mindössze annyit kérek tőletek, hogy ezt ismerjétek el. Forduljatok vissza hozzám, és örökre eljegyezlek benneteket. Őszinteséggel, hűséggel, tisztasággal és nagy gyengédséggel koronázlak titeket. Megtanítalak arra, hogy hűségesek legyetek hozzám, és én foglyul ejtem és Szívembe rejtem szereteteteket, hogy szebbé tegyem. Jegyeshez hasonlóan felékesítelek benneteket szeretetemmel és békémmel. Szeretteim, ne féljetek tőlem! Ó jöjjetek! Jöjjetek hozzám, boruljatok a Szeretet karjaiba, és nem teszek nektek szemrehányást. Azért vagyok itt, hogy felejtsek és megbocsássak . Ne igyekezzetek annyira a Sátán csapdáiba! Nyissátok ki szemeteket és lássatok! Nyissátok ki fületeket, és halljátok meg föntről jövő kiáltásomat! Nyissátok ki szíveteket, és értsétek meg, hogy én vagyok az, Jézus, aki titeket hív: Azért teremtettem lelketeket, hogy örökké élien! Elmélkedjetek ezen! Szent vagyok. Boldogok azok a lelkek, akik szentségbe öltöztek, mert a mennyország kapuja nem marad zárva előttük. De jaj azoknak a lelkeknek, akik nem mosták tisztára magukat, hanem tele vannak folttal, mert ezek képtelenek bejutni királyságomba. Térjetek meg és kövessétek útjaimat! Hallgassátok meg irgalmas hívásomat. Elmélkedjetek üzenetemen, éljetek üzenetem szerint! Én, az Úr Jézus Krisztus, szeretlek, teljes Szívemből szeretlek  és megáldalak benneteket!”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum385.html

 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-03

4. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Amikor Dávidnak menekülnie kellett lázadó fia elől, ezt mint büntetést elfogadta az Úr kezéből.
Dávid büntetése az volt bűnéért, hogy saját fia, Absalom fellázadt ellene.
Egy követ hozta meg Dávidnak a hírt: „Egész Izrael szívvel-lélekkel követi Absalomot.”
Dávid erre kiadta az utasítást szolgáinak, akik vele voltak Jeruzsálemben: „Azonnal induljunk és fussunk, mert különben meg nem menekülünk Absalomtól! Igyekezzetek gyorsan kijutni a városból, mert ha hamarabb ér ide, és itt talál bennünket, pusztulást hoz ránk, és kardélre hányja a várost!” (Kísérőivel együtt) Dávid az Olajfák-hegyének emelkedőjén igyekezett fölfelé. Sírva lépkedett, letakart fejjel és mezítláb. Mindnyájan, kik vele voltak, letakarták fejüket, és sírva kapaszkodtak fölfelé.
Amikor Dávid király Bahurimba ért, kijött onnan egy ember, aki Saul rokonságából való volt, név szerint Semei, Géra fia. Amint jött, egyfolytában átkozódott, sőt köveket hajigált Dávidra és szolgáira; pedig az egész nép és valamennyi harcos ott haladt a király jobbján és balján.
Semei átka így hangzott: „Távozz innét, te vérszopó, te gonosztevő! Megbosszulta az Úr rajtad Saul egész házának vérét, amiért betolakodtál helyére a királyságba. De most az Úr Absalom fiad kezébe adta a hatalmat. Ugye most szorongat a nyomorúság? De úgy kell neked, mert vérszopó vagy.”
Végül Abizáj, Cerujának a fia, kifakadt: „Mit ócsárolja ez a döglött kutya az én uramat, királyomat? Mindjárt odamegyek, és leütöm a fejét.” De a király csendesítette: „Ne törődjetek vele, Ceruja fiai! Hadd átkozzon, hiszen az Úr akarata, hogy átkozza Dávidot. És ki merné kérdőre vonni őt, hogy miért cselekedett így?”
Majd Abizájhoz és a többi szolgájához fordulva így folytatta: „Íme, a saját édes fiam, aki tőlem kapta életét, életemre tör! Mennyivel inkább érthető, hogy így bánik velem ez az ellenséges törzsbéli. Hagyjátok! Hadd átkozzon az Úr akarata szerint! Hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, és jóra fordítja ezt a mai átkot.”
Aztán tovább folytatta útját társaival együtt.
Ez az Isten igéje.

2Sám 15,13-14.30;16,5-13a

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Kelj fel, Uram, * ments meg engem, Istenem! (7b. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Uram, mily sokan vannak, akik szorongatnak engem, * mily sokan támadnak ellenem.
Sokan mondják rólam: * „Nincs menedéke Istennél.”
Hívek: Kelj fel, Uram, * ments meg engem, Istenem!
E: De te, Uram, védelmező pajzsom vagy, * és fölemeled fejem, én dicsőségem.
Hangos szóval az Úrhoz kiáltok, * szent hegyéről meghallgat engem.
H: Kelj fel, Uram, * ments meg engem, Istenem!
E: Nyugovóra térek és elalszom, * de fölkelek újra, mert az Úr a gyámolítóm.
Körülvehet ezernyi nép, nem félek, * kelj fel, Uram, ments meg engem, Istenem.
H: Kelj fel, Uram, * ments meg engem, Istenem
Zsolt 3,2.3.4-5.6-7

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus kiűzi a tisztátalan lelket a megszállott emberből.
Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére.
Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát.
Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!”
Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről.
Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak.
Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból.
Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!”
Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 5,1-20″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-03


————

Ortodox (Görög keleti): 

21 Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek:

22 ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját,

23 mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.

24 Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.

25 Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.

A házastársak becsüljék meg egymást

3.1 Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket,

felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre.

Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése,

hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt.

Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek,

ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől.

És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba.

Cselekedjétek a jót állhatatosan

Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak.

Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.”

———————————

Az adópénz

13 Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy szóval csalják tőrbe.

14 Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: “Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessük-e, vagy ne fizessük?’

15 Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: “Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hogy megnézzem.”

16 Hoztak egyet, és akkor Jézus megkérdezte: “Kié ez a kép és ez a felirat?” Ők pedig így feleltek: “A császáré.”

17 Ekkor Jézus ezt mondta nekik: “Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” És igen elcsodálkoztak rajta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++1+Peter+2%3A21-3%3A9%3B++Mark+12%3A13-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/02/03

 
 

Regina Collins nővér előadása és próféciája

Isten meg fogja büntetni ellenségeit, hogy Hénok és Illés szelleme életben tudják tartani Szeretetének Lángját a világban

Igazság Könyve:
2015. január 29. csütörtök, 21:30

 

Drága szeretett leányom, az előttetek álló időben a Római Katolikusoknak és a zsidóknak kell majd a legnagyobb ellenállással szembenézniük. Hátrányos megkülönböztetéstől, szembeszegüléstől és gyűlölettől kell majd szenvedniük, amint a hitehagyás megfojtja az emberiséget.Az ő Hangjuk el lesz hallgattatva, mert amikor a gonosz megtéveszti a világot, hogy az elutasítsa Isten Igéjét, hamisságok fel fogják falni Isten gyermekei elméjét.

Ez a két tanú továbbra is hirdetni fogja az Igazságot azok által, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék a Szentlélek Tüzét, míg az Úr Nagy Napja fel nem virrad az emberiségre. Hénok és Illés szelleme fogja elárasztani a lelküket, és ők felháborodást fognak okozni, amikor tanúságot tesznek Isten mellett az Igazságról és az Életről, amelyet milliók el fognak majd utasítani. Amint az meg volt jövendölve ezzel a két tanúval szembe fognak szállni, és harcolni fognak ellenük, de jaj annak az embernek, aki megpróbálja elpusztítani őket, mert Isten meg fogja büntetni ellenségeit, hogy ezek ketten életben tudják tartani Szeretetének Lángját * a világban, amelyet a hitehagyás sötétsége fog beborítani.

Hénok és Illés nem emberi formában lesznek jelen, de tudnotok kell a következőt: ők e két tanú szellemében lesznek jelen, és az ő szenvedésük által Isten meg fogja menteni azokat, akik vakok az Igazságra.

Soha ne féljétek az Igazságtól, egyedül csak azoktól féljetek, akik ekkora gyűlölettel vannak eltelve Irántam, Jézus Krisztus iránt, akik a gonosz cselekedet mindenféle formájáig le fognak alacsonyodni, csakhogy ezt a két tanút elhallgattassák.

De nem fognak tudni hatást gyakorolni rá, mert a Szentlélek Tüze úgy fog áradni a tanúk szájából, mint egy kard, és be fog hatolni azok szívébe, akiknek a legnagyobb szükségük van Isten Irgalmára. Aztán, amikor eljön az ideje, ezt a két vallást be fogják tiltani, és azokat, akik azt nyilvánosan gyakorolni merik, bűncselekmény elkövetésével fogják vádolni. Az alapig leégett Templomok hamukupaccá fognak válni, és a világ örömét fogja lelni Isten Híveinek megsemmisítésében, és ünnepelni fogja azok kimúlását.

Ezt követően Isten Hangja hallható lesz a világ minden sarkában, és a hamuból fel fog támadni az Új Kezdet, az Új Jeruzsálem, egy új, bűn nélküli tiszta világ.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/henok-es-illes-nem-emberi-formaban-lesznek-jelen

* http://szeretetlang.hu/?old=program&id=175

http://szeretetlang.hu/?old=index

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
AZ ÖRDÖG GYŰLÖL TÉGED
1990. október 30.
Vassula, törékeny kis teremtményem, tudod-e, hogy hány tövist húztál ki Szívemből?Nem tudom Uram.

Elég sokat ahhoz, hogy pihenést nyújts nekem, gyermekem. A te megteremtésed célja is az volt, hogy pihenést nyújts nekem. Én teremtettelek, és bár por és hamu vagy, nyugalmas pihenést találok benned. Fogadj el engem! Fogadd el, hogy keresztem van rajtad. Légy hálás érte! Gyermek, nézz ajkamra, és gondosan figyelj! Higgy, higgy és bízzál bennem!

Ismerem kimondhatatlan gyengeségedet, és tudom, hogy nélkülem nem tudod felemelni kisujjadat sem. Ezért választottalak téged. A gyengeséget választottam, hogy megmutassam a világnak erőmet. Van okom rá, hogy ilyen állapotodban választottalak téged.
Bennem bízzál, és belőlem merítsd erődet! Emlékeztetni foglak, mennyire gyűlöl a Sátán téged. Ma érezted is karmait magadon. Igen! Hogyha hagytam volna, darabokra tépett volna téged. De te isteni védelmem alatt állsz. A Sátán minden percét arra fordítja, hogy célba vegyen téged és többi választott lelkemet.
Mondom neked: semmiséged és szegénységed által, törékeny teremtésem, tönkreteszed a Sátán munkáját. Öltésről öltésre felfejted hímzését. Féregnek nevezett, amikor megtudta, hogy választottam vagy. Igen, légy olyan mint a féreg, és őröld fel, tedd tönkre terveit. Érted? Én még férgeket is fel tudok használni műveimhez… Igen, mint a féreg, őröld fel, tedd tönkre terveit. Megengedtem, hogy érezd gyűlöletét. Azért gyűlöl téged, mert az Atya szeret téged irántam való szeretetedért. Ez elképzelhetetlenül dühíti.
Boldog az az ember, aki nem veszíti el belém vetett hitét. Légy gyönyörűségemre lélek, és tölts el örömmel azáltal, hogy semmi maradsz!”

 
 
 
 

———-
Római katolikus:

02-02

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)Kezdőének:
Szabadíts meg minket, Urunk, Istenünk, és gyűjts egybe a pogányok közül, hogy szent nevedet magasztaljuk és dicséreted legyen dicsekvésünk. (Zsolt 105,47)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, engedd, hogy téged egész lelkünkkel imádjunk, embertársainkat pedig őszinte szívből szeressük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Amikor ez az ünnep nem vasárnapra esik, az evangélium előtt csak egy olvasmány van; bármelyiket választhatjuk az alábbi kettő közül

OLVASMÁNY Malakiás próféta könyvéből
Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek.
Ezt mondja az Úr, a mi Istenünk: „Íme, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! – mondja a Seregek Ura. De ki tudja majd elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megnemesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt szokás, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak.”
Júda és Jeruzsálem áldozata tetszeni fog akkor az Úrnak, éppúgy, mint a régmúlt időkben, mint az első években.
Ez az Isten igéje.

Mal 3,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya. (Vö. 10. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, † táruljatok föl, örök kapuk, * és bevonul a dicsőség Királya.
Hívek: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.
E: Ki a dicsőség Királya? † Az Úr, a hatalmas és erős, * az Úr a harcban győzhetetlen.
H: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.
E: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, † táruljatok föl, örök kapuk, * és bevonul a dicsőség Királya.
H: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.
E: Ki a dicsőség Királya? * A seregek Ura a dicsőség Királya.
H: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.
Zsolt 23,7.8.9.10

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez.
Testvéreim!
A testvéreknek közös a testük és a vérük. Ebből Jézus is részt vállalt, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik
a sátánt, és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett.
Hiszen Jézus nem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta fel. Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és
Istenhez hűséges főpap legyen, és levezekelje a nép bűneit.
Mivel ő maga is kísértést
szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértésekkel küzdenek.
Ez az Isten igéje.

Zsid 2,14-18

ALLELUJA
Új fény támadt, pogányoknak üdvösség, * kiválasztott nemzetednek dicsőség. Lk 2,32 – 8 G. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Simeon meglátta a Szabadítót, a Messiást.
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. *
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához:
„Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma a *-ig
Lk 2,22-40 rövidebb: Lk 2,22-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-02

“… Amint az meg volt jövendölve ezzel a két tanúval szembe fognak szállni, és harcolni fognak ellenük, de jaj annak az embernek, aki megpróbálja elpusztítani őket, mert Isten meg fogja büntetni ellenségeit, hogy ezek ketten életben tudják tartani Szeretetének Lángját * a világban, amelyet a hitehagyás sötétsége fog beborítani. …”

 
 
————
Ortodox (Görög keleti):

A páskabárány elrendelése

12.1 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén:

Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között.

Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt.

Ha kevés a ház népe az egy bárányhoz, akkor a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból.

Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is.

Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége.

Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik.

Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel.

Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek.

10 Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el.

11 Így egyétek meg: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az Úr páskája ez.

12 Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az Úr.

13 De az a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét.

14 Tartsátok emlékezetben ezt a napot, és ünnepeljétek meg az Úrnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés ez, hogy megünnepeljétek!

A kovásztalan kenyér elrendelése

15 Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek. Még az első napon távolítsátok el a kovászt a házatokból! Ki kell irtani Izráelből mindenkit, aki kovászosat eszik az első naptól a hetedik napig.

16 Az első napon tartsatok szent gyülekezést, és a hetedik napon is tartsatok szent gyülekezést. Semmiféle munkát ne végezzetek azokon; mindenkinek csak annyi munkát szabad végeznie, amennyi az étkezéshez szükséges.

17 Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét, mert éppen ezen a napon hoztam ki seregeiteket Egyiptomból. Tartsátok meg tehát ezt a napot nemzedékről nemzedékre örök rendelkezés szerint.

18 Az első hónap tizennegyedik napjának estéjétől kezdve egyetek kovásztalan kenyeret a hónap huszonegyedik napjának estéjéig.

19 Hét napon át ne lehessen kovászt találni a házatokban; ki kell irtani Izráel közösségéből mindenkit, akár jövevény, akár az ország szülötte, aki kovászosat eszik.

20 Semmiféle kovászosat ne egyetek. Kovásztalan kenyeret egyetek bárhol laktok!

Tizedik csapás: Az egyiptomi elsőszülöttek megölése

21 Azután összehívta Mózes Izráel összes véneit, és azt mondta nekik: Fogjatok hozzá, vegyetek magatoknak juhokat nemzetségenként, és vágjátok le a páskát.

22 Vegyetek egy köteg izsópot, és mártsátok az edényben levő vérbe, azután érintsétek meg az edényben levő vérrel a szemöldökfát és a két ajtófélfát. Senki se menjen ki közületek reggelig a háza ajtaján.

23 Amikor átvonul az Úr, hogy megverje Egyiptomot, és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélfán, akkor kihagyja az Úr azt az ajtót, és nem engedi, hogy bemenjen a pusztító a ti házatokba, és titeket is csapással sújtson.

24 Őrizzétek meg ezt az igét. Örökre szóló rendelkezés ez nektek és fiaitoknak.

25 Amikor bementek arra a földre, amelyet az Úr ad nektek, ahogyan megígérte, akkor is tartsátok meg ezt a szertartást.

26 És ha majd megkérdezik tőletek a fiaitok, hogy mit jelent ez a szertartás,

27 akkor így feleljetek: Az Úr páska áldozata ez, mert kihagyta Izráel fiainak a házait Egyiptomban, amikor megverte Egyiptomot, de a mi házainkat megkímélte. Ekkor mélyen meghajolt a nép, és leborult.

28 Azután elmentek, és úgy cselekedtek Izráel fiai, ahogyan az Úr parancsolta Mózesnek és Áronnak: úgy jártak el.

29 Történt azután éjfélkor, hogy megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, a trónján ülő fáraó elsőszülöttjét csakúgy, mint a tömlöcben levő foglyok elsőszülöttjét, és az állatok minden elsőszülöttjét.

30 Azon az éjszakán fölkelt a fáraó és összes szolgája, meg valamennyi egyiptomi, és nagy jajveszékelés támadt Egyiptomban, hiszen nem volt ház, ahol ne lett volna halott.

31 A fáraó még éjszaka hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Induljatok, menjetek ki az én népem közül Izráel fiaival együtt, menjetek és tiszteljétek az Urat, ahogyan kívántátok.

32 Vigyétek juhaitokat és marháitokat is, ahogyan kívántátok, csak menjetek! Kérjetek áldást rám is!

33 Az egyiptomiak is erőltették, hogy sürgősen bocsássa el a népet az országból, mert ezt mondták: Így mindnyájan meghalunk!



—————————

Az arany lámpatartó

8.1 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

Szólj Áronhoz, és mondd meg neki: Úgy rakd föl a mécseket, hogy a hét mécs a lámpatartó elején világítson.

Így cselekedett Áron: a lámpatartó elejére rakta föl a mécseket, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

A lámpatartó ötvözött aranyból készült, a szára is meg a virága is ötvösmunka volt. Arra a mintára készítette el Mózes a lámpatartót, amelyet az Úr mutatott neki.

…”

Isten meg fogja menteni azokat, akik vakok az Igazságra.

Igazság Könyve:
2015. január 29. csütörtök, 21:30

 

Drága szeretett leányom, az előttetek álló időben a Római Katolikusoknak és a zsidóknak kell majd a legnagyobb ellenállással szembenézniük. Hátrányos megkülönböztetéstől, szembeszegüléstől és gyűlölettől kell majd szenvedniük, amint a hitehagyás megfojtja az emberiséget.Az ő Hangjuk el lesz hallgattatva, mert amikor a gonosz megtéveszti a világot, hogy az elutasítsa Isten Igéjét, hamisságok fel fogják falni Isten gyermekei elméjét.

Ez a két tanú továbbra is hirdetni fogja az Igazságot azok által, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék a Szentlélek Tüzét, míg az Úr Nagy Napja fel nem virrad az emberiségre. Hénok és Illés szelleme fogja elárasztani a lelküket, és ők felháborodást fognak okozni, amikor tanúságot tesznek Isten mellett az Igazságról és az Életről, amelyet milliók el fognak majd utasítani. Amint az meg volt jövendölve ezzel a két tanúval szembe fognak szállni, és harcolni fognak ellenük, de jaj annak az embernek, aki megpróbálja elpusztítani őket, mert Isten meg fogja büntetni ellenségeit, hogy ezek ketten életben tudják tartani Szeretetének Lángját a világban, amelyet a hitehagyás sötétsége fog beborítani.

Hénok és Illés nem emberi formában lesznek jelen, de tudnotok kell a következőt: ők e két tanú szellemében lesznek jelen, és az ő szenvedésük által Isten meg fogja menteni azokat, akik vakok az Igazságra.

Soha ne féljétek az Igazságtól, egyedül csak azoktól féljetek, akik ekkora gyűlölettel vannak eltelve Irántam, Jézus Krisztus iránt, akik a gonosz cselekedet mindenféle formájáig le fognak alacsonyodni, csakhogy ezt a két tanút elhallgattassák.

De nem fognak tudni hatást gyakorolni rá, mert a Szentlélek Tüze úgy fog áradni a tanúk szájából, mint egy kard, és be fog hatolni azok szívébe, akiknek a legnagyobb szükségük van Isten Irgalmára. Aztán, amikor eljön az ideje, ezt a két vallást be fogják tiltani, és azokat, akik azt nyilvánosan gyakorolni merik, bűncselekmény elkövetésével fogják vádolni. Az alapig leégett Templomok hamukupaccá fognak válni, és a világ örömét fogja lelni Isten Híveinek megsemmisítésében, és ünnepelni fogja azok kimúlását.

Ezt követően Isten Hangja hallható lesz a világ minden sarkában, és a hamuból fel fog támadni az Új Kezdet, az Új Jeruzsálem, egy új, bűn nélküli tiszta világ.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/henok-es-illes-nem-emberi-formaban-lesznek-jelen


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
MEGTÉRNI ANNYI, MINT AZT KÍVÁNNI, HOGY ISTENNEL LEGYETEK
1989. május 12.
Jézus?Én vagyok, érezz engem és szemlélj! Szeretet vagyok és Szent. Szeress, és légy szent! Tanítani foglak, mert én vagyok a Bölcsesség. Jöjj, Édesanyám szeret téged, most ő írja meg az üzenetet.(Üzenet az 1989. május 19-i találkozóra Martigniben.) Gyermekem én a te Szent Édesanyád megáldalak. Íme üzenetem:Béke legyen veletek, szeretlek titeket és megáldalak. Hallgassátok figyelemmel mai felszólításunkat! Fontoljátok meg, mennyire sürget az idő. Jézus és én éjjel-nappal megtérésre szólítunk benneteket. Megtérésre szólító felhívásunk most bejárja az egész világot és sokasodni fog. Az idő sürget, gyermekeim. Szívem tele van fájdalommal, mert oly sokan nem értitek meg felszólításom sürgősségét. Kérem, hogy elmélkedjetek és vizsgáljátok meg magatokat. Tegyétek próbára magatokat, hogy látni lehessen, megtértetek-e és Isten útján vagytok-e? Szeretett gyermekeim, nem elég csupán hinni Istenben és imádkozni. Megtérni annyit jelent, mint Isten tetszésére lenni, és mély szemlélődésben kapcsolódni Hozzá. Megtérni annyit jelent; mint szentnek lenni és szentségben élni. Megtérni annyi, mint békét kötni Istennel, és teljes lélekből szeretni Istent. Gondoljatok arra a szeretetre, amelyet Jézus áraszt rátok. Éljetek Krisztusban, tisztuljatok meg, nyissátok meg teljesen szíveteket, hogy Jézus meggyógyíthasson benneteket. Megtérni annyi, mint azt kívánni, hogy Istennel / legyetek, annyi, mint egész szívetekből vágyódni utána. Sokan elfelejtik, hogy a legnagyobb lelki adomány a szeretet. Újból emlékeztetlek benneteket Jézus parancsolatára: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek benneteket! Szerezzetek nekem örömet és éljetek üzeneteink szerint! Legyetek a mi kis követeink és szórjátok el mindenütt magjainkat, hogy mindenki meghallja, akinek füle van. Ismerjétek fel üzeneteink sürgős voltát! Boldog vagyok, hogy ma este itt látlak titeket. Megáldunk minden nálatok levő kegytárgyat. Legyen ez az este számotokra az elmélkedés különleges ideje, vizsgáljátok meg lelketeket! Jézus és én mindig jelen vagyunk, hogy segítsünk nektek. Szívetekkel szóljatok hozzánk, és mi meghallgatjuk.  Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.”
 
 
 
 
“…  jaj annak az embernek , aki megpróbálja elpusztítani őket,…”


———-
Római katolikus:

2020-02-01

3. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Dávid beismeri bűnét, és bűnbánatot tart.
Házasságtörését Dávid azzal tetézte, hogy megölette az asszony férjét, Uriást. Akkor az Úr elküldötte Nátán prófétát Dávidhoz. Amikor a próféta a király elé járult, ezt mondta neki: „Két ember lakott egy városban: egy gazdag meg egy szegény. A gazdagnak igen sok juha és marhája volt, a szegénynek pedig nem volt egyebe, mint egy juhocskája, melyet úgy vásárolt. Táplálgatta, és házában, gyermekei körében nőtt fel: kenyeréből evett, poharából ivott, és az ölében aludt, mintha csak saját leánya lett volna.
Egy alkalommal vendég érkezett a gazdaghoz. De ez sajnált a maga juhaihoz és marháihoz nyúlni, hogy lakomát készítsen vendégének, aki hozzá érkezett. Azért fogta a szegény ember juhocskáját, és abból készített lakomát vendégének.”
Ennek hallatára Dávid igen nagy haragra lobbant az ellen az ember ellen, és ezt az ítéletet hozta: „Az Úr életére mondom: halál fia az az ember, aki ezt cselekedte. Négyszeres kárpótlást fog adni a juhért, minthogy ilyen dolgot merészelt művelni; de legfőképp azért, mert könyörtelen volt.”
Ekkor a próféta a fejére olvasta Dávidnak: „Te vagy az az ember. És most maga az Úr, Izrael Istene mond ítéletet: Családodban nem szűnik meg soha a háborúskodás, mert megvetettél engemet, amikor elvetted a heteus Uriás feleségét, hogy a magad asszonyává tedd. Ezt üzeni az Úr: A saját házadban hozok rád romlást, a szemed láttára veszem el feleségeidet, és adom oda vetélytársadnak; és az világos nappal fog velük élni. Te ugyan titokban követted el a bűnt, én azonban világos nappal, az egész nép szeme láttára foglak érte sújtani.”
Dávid erre bűnvallomást tett Nátán próféta előtt: „Vétkeztem az Úr ellen.” Nátán azt felelte: „Az Úr ugyan megbocsátja bűnödet, nem fogsz meghalni. De újszülött fiad nem kerülheti el a halált, mivel viselkedéseddel súlyos botrányt okoztál az Úr ellenségei előtt.” Ennek végeztével Nátán próféta visszatért házába. Dávid gyermekére, Uriás feleségének szülöttére pedig, ránehezedett az Úr keze, és súlyos betegségbe esett. Dávid megpróbálta kiengesztelni az Urat a gyermek érdekében: szigorú böjtöt tartott, vezeklőruhába öltözött, és az éjszakát a földön fekve töltötte. Felkeresték palotájának elöljárói, és kérlelték, hogy keljen fel. De ő nem volt rá hajlandó, és nem is evett velük.
Ez az Isten igéje.
2Sám 12,l-7a.10-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet! (12a. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
Hívek: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet!
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Megtanítom utaidat a vétkeseknek, * és a bűnösök hozzád térnek.
H: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet!
E: Isten, szabadító Istenem, ments meg a vérontástól, * igazságosságodat ujjongva hirdeti nyelvem.
Nyisd meg, Uram, ajkamat, * hogy dicséretedet hirdesse szavam.
H: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet!
Zsolt 50,12-13.14-15.16-17

ALLELUJA
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Kicsoda Jézus, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?
Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában.
Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett.
Ekkor hozzájuk fordult: „
Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”

Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,35-41″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-01

————
Ortodox (Görög keleti): 

14 Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez.

15 Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt.

16 Mindenkor örüljetek,

17 szüntelenül imádkozzatok,

18 mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.

19 A Lelket ne oltsátok ki,

20 a prófétálást ne vessétek meg,

21 de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg,

22 a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.

Üdvözletek, áldás

23 Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.”

———————————-

A megbocsátás

Vigyázzatok magatokra! Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki.

És ha naponta hétszer vétkezik ellened, és hétszer tér vissza hozzád ezt mondva: Megbántam – bocsáss meg neki.”

A mustármagnyi hit

Az apostolok így szóltak az Úrhoz: “Növeld a hitünket!”

Az Úr ezt válaszolta: “Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek.”

A szolga jutalma

“Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás és legeltetés után megjön a mezőről: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz!

Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál!?

Vajon megköszöni-e annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki?

10 Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++1+Thessalonians+5%3A14-23%3B++Luke+17%3A3-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/02/01

 
 
 

——–
Tóra:

Az Úr vezeti Izráelt

17 Amikor elbocsátotta a fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országa felé, bár az közel volt, mert úgy gondolta Isten, hogy hátha megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba.

18 Ezért kerülő útra vezette Isten a népet a Vörös-tenger pusztája felé. Hadirendben vonultak el Izráel fiai Egyiptomból.

19 József tetemét is magával vitte Mózes, mert ünnepélyesen megeskette ő Izráel fiait: Bizonyosan gondja lesz rátok Istennek, és akkor vigyétek el innen az én tetememet is magatokkal!

20 Azután fölkerekedtek Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén.

21 Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek.

22 Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.

A fáraó üldözőbe veszi Izráelt

14.1 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

Szólj Izráel fiaihoz, hogy forduljanak meg, és verjenek tábort Pí-Hahírót előtt, Migdól és a tenger között, Baal-Cáfón előtt. Vele szemben táborozzanak a tengernél.

Hátha azt gondolja a fáraó, hogy eltévedtek Izráel fiai ezen a földön, körülzárta őket a puszta!

Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, hogy üldözőbe vegye őket, és megmutatom dicsőségemet a fáraón és egész haderején. Akkor megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr. És így cselekedtek.

Amikor jelentették Egyiptom királyának, hogy elmenekült a nép, megváltozott a fáraónak és szolgáinak indulata a nép iránt, és ezt mondták: Mit tettünk?! Elbocsátottuk Izráelt a szolgálatunkból!

Befogatott a fáraó a harci kocsijába, és maga mellé vette a hadseregét.

Maga mellé vett hatszáz válogatott harci kocsit, az összes egyiptomi harci kocsit. Három ember volt mindegyiken.

Az Úr megkeményítette a fáraónak, Egyiptom királyának a szívét, és az üldözőbe vette Izráel fiait, Izráel fiai pedig hatalmas kéz segítségével vonultak ki.

Az egyiptomiak tehát üldözték őket – a fáraó minden lova, harci kocsija, lovasa és hadereje – és utolérték őket, amikor a tenger mellett táboroztak Pí-Hahírótnál, Baal-Cáfónnal szemben.

10 A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az Úrhoz.

11 Mózesnek pedig ezt mondták: Nincs talán elég sír Egyiptomban, hogy a pusztába hoztál bennünket meghalni? Mit tettél velünk, miért hoztál ki bennünket Egyiptomból?!

12 Nem megmondtuk neked még Egyiptomban, hogy hagyj nekünk békét, hadd szolgáljuk az egyiptomiakat?! Mert jobb nekünk, ha az egyiptomiakat szolgáljuk, mint ha a pusztában halunk meg!

13 De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az Úr benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket.

14 Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!



2015. január 25. vasárnap, 15:45

Én át fogok ölelni minden embert, minden fajhoz, hitfelekezethez és valláshoz tartozót és Fiam Fényébe fogom őket vinni; és sokan fogják Őt látni. Ez azt fogja jelenteni, hogy ennek eredményeként sokan meg fognak térni, és kérni fogják a jogot, hogy Fiam Dicsőséges földi Királyságában örök életet élhessenek.  ...

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-en-fogok-olelni-minden-embert-minden-fajhoz-hitfelekezethez-es-vallashoz-tartozot

Izráel átvonul a tengeren

15 Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: Miért kiáltasz énhozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy induljanak útnak.

16 Te pedig emeld föl a botodat, nyújtsd a kezedet a tenger fölé, és hasítsd ketté, hogy szárazon menjenek át Izráel fiai a tenger közepén.

17 Én pedig megkeményítem az egyiptomiak szívét, hogy menjenek utánuk. Így mutatom meg dicsőségemet a fáraón és egész haderején, harci kocsijain és lovasain.

18 Majd megtudja Egyiptom, hogy én vagyok az Úr, amikor megmutatom dicsőségemet a fáraón, harci kocsijain és lovasain.

19 Ekkor elindult az Isten angyala, aki Izráel tábora előtt járt, és mögéjük ment. Elindult az előttük levő felhőoszlop is, és mögéjük állt.

20 Odament Egyiptom tábora és Izráel tábora közé, és az a felhő, amely világítani szokott éjjel, sötét maradt, ezért nem közeledtek egymáshoz egész éjszaka.

21 Mózes kinyújtotta kezét a tenger felé, az Úr pedig egész éjjel visszafelé hajtotta a tengert erős keleti széllel, és szárazzá tette a tengert, úgyhogy a víz kettévált.

22 Izráel fiai szárazon mentek be a tenger közepébe, és a víz jobbról-balról falként állt.

Az egyiptomiak a tengerbe vesznek

23 Az egyiptomiak üldözőbe vették őket, és bement utánuk a tenger közepébe a fáraó összes lova, harci kocsija és lovasa is.

24 A hajnali őrségváltás idején rátekintett az Úr a tűz- és felhőoszlopból az egyiptomiak táborára, és megzavarta az egyiptomiak táborát.

25 Akadályozta a harci kocsik kerekeit, és nehezen vonszolták azokat. Ekkor azt mondták az egyiptomiak:Meneküljünk Izráel elől, mert az Úr harcol értük Egyiptom ellen!

26 Az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tenger felé, és a víz visszatér az egyiptomiakra, a harci kocsikra és lovasokra.

27 Mózes kinyújtotta a kezét a tenger felé, és a tenger visszatért reggelre a medrébe egyenest a menekülő egyiptomiakra. Így hajtotta bele az Úr az egyiptomiakat a tenger közepébe.

28 Viszszatért a víz, és elborította a harci kocsikat és lovasokat, a fáraó egész haderejét, amely utánuk ment a tengerbe. Egy sem maradt meg közülük.

29 Izráel fiai viszont szárazon mentek át a tenger közepén, és a víz falként állt jobbról és balról.

30 Így szabadította meg az Úr azon a napon Izráelt Egyiptom hatalmából. És látta Izráel az egyiptomiakat holtan a tenger partján.

31 Amikor látta Izráel, hogy milyen nagy hatalommal bánt el az Úr Egyiptommal, félni kezdte a nép az Urat. Hitt az Úrnak és szolgájának, Mózesnek.”

—————-

….



————————-

“Bírák 4:4-5:31

….

24 De áldott asszony Jáél, a kéni Heber felesége, legáldottabb a sátorlakó asszonyok közt.

25 Vizet kértek, s ő tejet adott, díszes csészében tejszínt hozott.

26 Kezével a cövekért nyúlt, jobbjával a sulykoló szerszámért. Ütötte Siserát, szétzúzta a fejét, betörte, átfúrta halántékát.

27 Lába elé roskadt, elesett, elterült, lába elé roskadt, elesett; ahová leroskadt, ott esett el élettelenül.

28 Az ablakon át kinézett, jajgatott Sisera anyja a rostélyon át: Miért késik annyit, mért nem jön harci kocsija? Mért gurulnak oly lassan hadi szekerei?

29 Legbölcsebb udvarhölgye válaszol, ő meg ismétli magában szavait:

30 Talán zsákmányt leltek, s osztozkodnak rajta, egy vagy két rabnő is jut minden férfinak! Tarka ruha a Sisera zsákmánya, tarka ruha a zsákmánya, egy vagy két tarka, festett kendőt hoz a nyakamra zsákmányul!

31 Így vesszen el, Uram, minden ellenséged! De akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a kelő nap az ő erejében. És béke lett az országban negyven esztendeig.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+Exodus+13%3A17+-+17%3A16%3B++Judges+4%3A4+-+5%3A31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—————-

https://www.hebcal.com/sedrot/beshalach


“…  Amint az meg volt jövendölve ezzel a két tanúval szembe fognak szállni, és harcolni fognak ellenük, de jaj annak az embernek, aki megpróbálja elpusztítani őket, mert Isten meg fogja büntetni ellenségeit, hogy ezek ketten életben tudják tartani Szeretetének Lángját a világban, amelyet a hitehagyás sötétsége fog beborítani. …”

Jesus Told Me He Is Coming Soon!

Jaj annak az embernek, aki megpróbálja elpusztítani őket, mert Isten meg fogja büntetni ellenségeit

Igazság Könyve:
2015. január 29. csütörtök, 21:30

 

Drága szeretett leányom, az előttetek álló időben a Római Katolikusoknak és a zsidóknak kell majd a legnagyobb ellenállással szembenézniük. Hátrányos megkülönböztetéstől, szembeszegüléstől és gyűlölettől kell majd szenvedniük, amint a hitehagyás megfojtja az emberiséget. Az ő Hangjuk el lesz hallgattatva, mert amikor a gonosz megtéveszti a világot, hogy az elutasítsa Isten Igéjét, hamisságok fel fogják falni Isten gyermekei elméjét.

Ez a két tanú továbbra is hirdetni fogja az Igazságot azok által, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék a Szentlélek Tüzét, míg az Úr Nagy Napja fel nem virrad az emberiségre. Hénok és Illés szelleme fogja elárasztani a lelküket, és ők felháborodást fognak okozni, amikor tanúságot tesznek Isten mellett az Igazságról és az Életről, amelyet milliók el fognak majd utasítani. Amint az meg volt jövendölve ezzel a két tanúval szembe fognak szállni, és harcolni fognak ellenük, de jaj annak az embernek, aki megpróbálja elpusztítani őket, mert Isten meg fogja büntetni ellenségeit, hogy ezek ketten életben tudják tartani Szeretetének Lángját a világban, amelyet a hitehagyás sötétsége fog beborítani.

Hénok és Illés nem emberi formában lesznek jelen, de tudnotok kell a következőt: ők e két tanú szellemében lesznek jelen, és az ő szenvedésük által Isten meg fogja menteni azokat, akik vakok az Igazságra.

Soha ne féljétek az Igazságtól, egyedül csak azoktól féljetek, akik ekkora gyűlölettel vannak eltelve Irántam, Jézus Krisztus iránt, akik a gonosz cselekedet mindenféle formájáig le fognak alacsonyodni, csakhogy ezt a két tanút elhallgattassák.

De nem fognak tudni hatást gyakorolni rá, mert a Szentlélek Tüze úgy fog áradni a tanúk szájából, mint egy kard, és be fog hatolni azok szívébe, akiknek a legnagyobb szükségük van Isten Irgalmára. Aztán, amikor eljön az ideje, ezt a két vallást be fogják tiltani, és azokat, akik azt nyilvánosan gyakorolni merik, bűncselekmény elkövetésével fogják vádolni. Az alapig leégett Templomok hamukupaccá fognak válni, és a világ örömét fogja lelni Isten Híveinek megsemmisítésében, és ünnepelni fogja azok kimúlását.

Ezt követően Isten Hangja hallható lesz a világ minden sarkában, és a hamuból fel fog támadni az Új Kezdet, az Új Jeruzsálem, egy új, bűn nélküli tiszta világ.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/henok-es-illes-nem-emberi-formaban-lesznek-jelen


———-

Igaz élet Istenben:


JÖJJ GYERMEKEM, JÉZUS ITT VAN A SZOBÁDBAN!
1993. május 20.

Jeruzsálem

Királyom:

ÉN VAGYOK. Királyod az Ő békéjét adja neked. Szeress!... ízleld meg könnyeim keserűségét! Engedd meg, kedvesem, hogy megpihenjek szívedben! Ó, mennyire szeretem ezt a helyet! Vigasztalj meg te, aki enyém vagy, vigasztalj leányom!…

Istenem, ki olyan, mint Te?

Figyelj Szívemre, és értsd meg, miért ontok könnyeket. Fogsz-e imádni engem ma éjjel is? Jöjj, gyermekem, Jézus itt van a szobádban… 1 Azért sírok, mert Szent Istenedet súlyosan megbántják… 2 Koldusként állok minden ajtó előtt szeretetet koldulva, de nem kapok választ, ó… olyan kevesen figyelnek… jöjj, és imádj, jöjj, és gyógyítsd be Sebeimet szereteteddel!… Érezd jelenlétemet!… Jesuah melletted áll, és te vagy az, gyermekem, akire rábíztam érdekeimet. Ne félj! Mindig szelíd vagyok. Állítsd helyre házamat, ó szeretetem gyermeke, maradékom, ivadékom…

Az istenek Istene beszél hozzám. Hogyan maradhatnék csendben? Mit nem mutatna meg az igazaknak? Csodát műveltél a halottakkal.

„Hiszen ki olyan a felhők közt,
mint az Úr,
az Isten fiai közül
ki hasonlít Hozzá?” 3

Most légy olyan, mint a lámpás, és fényt árasztva dicsőíts engem! Kelj fel, és védd meg ügyemet! Ó Vassiliki, meg fogom mondani neked mindazt, amit meg kell tenned, és te nagy bátran meg fogod tenni. Senki sem fog bántani, és tudni fogják, hogy ÉN VAGYOK jár veled. Keresztem szentségre vezet téged. Félelem nélkül beszélj! Mindaz tőlem való, amit adni fogok neked, légy ezért szorgalmas, és szolgálj engem most kicsim, aki igen értékes vagy számomra… Lakj bennem, és ne félj! Én, én sohasem foglak elhagyni téged. Prédikálj, oly módon, ahogyan én prédikáltam neked! Kelts életre ugyanúgy másokat, ahogyan én keltettelek téged életre, és tedd őket az Igazság tanítványaivá!… Az Ecclesia újból életre kel. Béke! Imádkozz és dicsérj engem! Mi ketten?

Igen!

Én, Jézus megáldalak munkádban tanúsított állhatatosságodért. JC ”

 
 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-01-31

3. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Dávid, hogy házasságtörését leplezze, megöleti Uriást.
Abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak indulni, Dávid király hadat indított a szomszédos ammoniták ellen. Elküldte tehát Joábot, a fővezérét, vele szolgáit és egész hadi népét, hogy dúlják fel az ammoniták országát, és foglalják el (fővárosukat) Rabbát. Maga Dávid azonban Jeruzsálemben maradt.
Az egyik délután történt, hogy Dávid fölkelt fekvőhelyéről, és a királyi palota lapos tetején sétált. A tetőről meglátott egy asszonyt, amint éppen fürdött. Mivel az asszony feltűnően szép volt, Dávid elküldötte szolgáját, hogy érdeklődjék az asszony után. Az hamarosan jelentette is, hogy Betsábé az, Éliám leánya, a heteus Uriás felesége. Dávid követeket küldött érte, és elhozatta magához. Miután az asszony visszatért otthonába, egy idő múlva megüzente Dávidnak, hogy gyermeke lesz.
Dávid ekkor parancsot küldött hadvezérének, Joábnak: „Küldd el hozzám a heteus Uriást!” Mikor Uriás megérkezett, Dávid érdeklődött tőle: „Hogy van Joáb és a sereg, és hogy folyik az ostrom?” Majd megparancsolta Uriásnak: „Eredj a házadba, és mosd meg a lábadat!”
Alighogy Uriás elhagyta a palotát, királyi étek ment utána. Ám Uriás a királyi palota kapujában, ura többi szolgái között tért nyugovóra ahelyett, hogy hazament volna a saját házába. Jelentették is Dávidnak: „Uriás nem ment haza a házába.”
Dávid ekkor meghívta Uriást, hogy egyék és igyék vele. Le is itatta őt. De este, amikor távozott, megint a szokott helyén, urának szolgái közt tért nyugovóra, és most se ment haza. Azért Dávid másnap levelet írt Joábnak, és azt Uriással küldte el. A levélben azt írta: „Állítsátok Uriást a csatasor élére, ahol leghevesebb a harc! Aztán hagyjátok magára, hogy megöljék, és meghaljon!”
A város ostroma alkalmával Joáb valóban arra a helyre állította Uriást, ahol tudta, hogy erős emberek vannak. Amikor a város védői kitörtek, és összecsaptak Joábbal, a népből, Dávid szolgái közül is többen elestek. A halottak között volt a heteus Uriás is.
Ez az Isten igéje.
2Sám 11,l-4a.5-10a.13-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk! (Vö. 3a. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem, † mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk!
E: Gonoszságomat beismerem, * szüntelenül előttem lebeg bűnöm.
Egyedül csak ellened vétettem, * ami színed előtt gonosz, olyat tettem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk!
E: Te feddhetetlen vagy döntéseidben, * és igazságos, amikor ítélsz,
Íme, én bűnben születtem, * anyám vétekben fogant engem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk!
E: Add, hogy vidámságot és örömet halljak, * hadd örvendezzenek megtört csontjaim.
Bűneimtől fordítsd el arcodat, * és töröld el minden vétkem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk!
Zsolt 50,3-4.5-6a.6bc-7.10-11

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten országa parányi magból fejlődik hatalmas fává!
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,26-34″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-31

————
Ortodox (Görög keleti): 

Címzés, üdvözlés

Péter, Jézus Krisztus apostola, Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva

az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen.”

———–

10 Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak,

11 kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést a Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről, és az ezeket követő dicsőségről.

12 Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni.”

——————–

Ezért áll ez az Írásban: “Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg”.

Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett,

megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;

10 akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.”

———————-

A gonosz szőlőművesek

12.1 Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: “Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott.

Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből.

De azok megfogták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel.

Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt meg fejbe verték, és meggyalázták.

Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek.

Egy valakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert így szólt: Fiamat meg fogják becsülni.

A munkások azonban ezt mondták maguk között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség!

Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.

Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elveszíti a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt.

10 Ezt az írást sem olvastátok: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő;

11 az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben?”

12 Ekkor szerették volna elfogni őt, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+1+Peter+1%3A1-2%3B+10-12%2C+2%3A6-10%3B+Mark+12%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—————-
https://oca.org/readings/daily/2020/01/31

“…  Ez a két tanú továbbra is hirdetni fogja az Igazságot azok által, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék a Szentlélek Tüzét, míg az Úr Nagy Napja fel nem virrad az emberiségre. Hénok és Illés szelleme fogja elárasztani a lelküket, és ők felháborodást fognak okozni, amikor tanúságot tesznek Isten mellett az Igazságról és az Életről, amelyet milliók el fognak majd utasítani. Amint az meg volt jövendölve ezzel a két tanúval szembe fognak szállni, és harcolni fognak ellenük, de jaj annak az embernek, aki megpróbálja elpusztítani őket, mert Isten meg fogja büntetni ellenségeit, hogy ezek ketten életben tudják tartani Szeretetének Lángját a világban, amelyet a hitehagyás sötétsége fog beborítani. …”
Jesus is returning soon! Visions and dreams of rapture and tribulation!!!
Jesus Told Me He Is Coming Soon!

A két tanú továbbra is hirdetni fogja az Igazságot azok által, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék a Szentlélek Tüzét

Igazság Könyve:
2015. január 29. csütörtök, 21:30

 

Drága szeretett leányom, az előttetek álló időben a Római Katolikusoknak és a zsidóknak kell majd a legnagyobb ellenállással szembenézniük. Hátrányos megkülönböztetéstől, szembeszegüléstől és gyűlölettől kell majd szenvedniük, amint a hitehagyás megfojtja az emberiséget.Az ő Hangjuk el lesz hallgattatva, mert amikor a gonosz megtéveszti a világot, hogy az elutasítsa Isten Igéjét, hamisságok fel fogják falni Isten gyermekei elméjét.

Ez a két tanú továbbra is hirdetni fogja az Igazságot azok által, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék a Szentlélek Tüzét, míg az Úr Nagy Napja fel nem virrad az emberiségre. Hénok és Illés szelleme fogja elárasztani a lelküket, és ők felháborodást fognak okozni, amikor tanúságot tesznek Isten mellett az Igazságról és az Életről, amelyet milliók el fognak majd utasítani. Amint az meg volt jövendölve ezzel a két tanúval szembe fognak szállni, és harcolni fognak ellenük, de jaj annak az embernek, aki megpróbálja elpusztítani őket, mert Isten meg fogja büntetni ellenségeit, hogy ezek ketten életben tudják tartani Szeretetének Lángját a világban, amelyet a hitehagyás sötétsége fog beborítani.

Hénok és Illés nem emberi formában lesznek jelen, de tudnotok kell a következőt: ők e két tanú szellemében lesznek jelen, és az ő szenvedésük által Isten meg fogja menteni azokat, akik vakok az Igazságra.

Soha ne féljétek az Igazságtól, egyedül csak azoktól féljetek, akik ekkora gyűlölettel vannak eltelve Irántam, Jézus Krisztus iránt, akik a gonosz cselekedet mindenféle formájáig le fognak alacsonyodni, csakhogy ezt a két tanút elhallgattassák.

De nem fognak tudni hatást gyakorolni rá, mert a Szentlélek Tüze úgy fog áradni a tanúk szájából, mint egy kard, és be fog hatolni azok szívébe, akiknek a legnagyobb szükségük van Isten Irgalmára. Aztán, amikor eljön az ideje, ezt a két vallást be fogják tiltani, és azokat, akik azt nyilvánosan gyakorolni merik, bűncselekmény elkövetésével fogják vádolni. Az alapig leégett Templomok hamukupaccá fognak válni, és a világ örömét fogja lelni Isten Híveinek megsemmisítésében, és ünnepelni fogja azok kimúlását.

Ezt követően Isten Hangja hallható lesz a világ minden sarkában, és a hamuból fel fog támadni az Új Kezdet, az Új Jeruzsálem, egy új, bűn nélküli tiszta világ.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/henok-es-illes-nem-emberi-formaban-lesznek-jelen

 

———-
Igaz élet Istenben:

HOZD VISSZA NÉPEMET A SZERETETEN ALAPULÓ IGAZ HITHEZ!
1991. május 25.  

Jézusom, a Te tökéletességed és szépséged megigézett. Emésztő szereteted legyőzte törékenységemet, és beleegyeztem, hogy szereteted áldozata legyek. Hogyan is tudnám visszavonni ígéretemet, amikor ennyi szépséget látok egyszerre? Jóságod naphosszat elbűvöl. Milyen vonzereje van a Te szeretetednek? Lelkem kedvese, szemed látta dicsőséges fenségemet, füled hallotta szeretetem énekét, és én magam adtam meg neked világosságomat, hogy mindörökre az enyém légy. Neked adtam szögeimet és töviskoronámat, hogy megmutassam, milyen közel állok hozzád. Vőlegényed lettem, és menyasszonyommá tettelek, hogy megosszam veled keresztemet mint hitvesi ágyat. Szenvedésem annyira magával fog ragadni réged, hogy hasonlóvá válsz majd hozzám, Vőlegényedhez. Én vagyok Vigasztalód a szomorú napokban. Én választottalak téged, és nem te engem, hogy megmutassam neked kimeríthetetlen gazdagságomat.

Uram, mit kívánsz, mit tehetek Érted?

Hozd vissza népemet a szereteten alapuló igazi hithez! Imádkozz, hogy Egyházam egy legyen és mentes minden bűntől! Engesztelj leányom, engesztelj a világ sok bűnéért és gonoszságáért, ami annyira bántja Szentséges Szívemet… Leányom és menyasszonyom, tekints Szabadítód Szívébe, tekints e Szívbe, amely megmentett téged! Vedd Szívemet, vigasztald meg azáltal, hogy szeretsz. Én Jézus, homlokon csókollak.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum624.html

 
 
———
Római katolikus:

2020-01-30

3. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Dávid király köszönete az Úrnak családja kiválasztásáért.
Nátán próféta közölte Dáviddal az isteni ígéretet családja örök fennmaradásáról. Ekkor Dávid király az Úr elé járult, és így imádkozott:
„Ki vagyok én, Uram, Istenem, és mi az én (királyi) házam, hogy engem ilyen magasra emeltél? Sőt még ez is kevésnek látszott előtted, Uram, Istenem, azért hosszú időre szóló
ígéretet tettél szolgád házának. Ilyen sokra becsültél engem az emberek sorában, Uram, Istenem?
Választott népedet biztosítottad, hogy mindörökre néped lesz, mivel te, Uram, az ő Istenük lettél.
Nos tehát, Uram, Istenem,
teljesítsd mindörökre ígéretedet, amelyet szolgádnak és házának tettél! Tégy úgy, ahogy előre mondottad, hogy magasztalják nevedet mindörökké, és hirdessék: Izrael Istene a Seregek Ura! S akkor szolgádnak, Dávidnak háza állandó lesz színed előtt.
Seregek Ura, Izrael Istene! Te nyilatkoztattad ki szolgádnak a szót: Házat építek neked.
Azért volt olyan bátor a szolgád, hogy ezzel az imádsággal fordult hozzád.
Nos tehát, Uram, Istenem, te mindenható vagy, és szavad valóra válik. Hiszen te ígérted szolgádnak mindezt a jót. Láss tehát hozzá, és áldd meg szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted mindörökké! Hiszen a te szavad ez, Uram, Istenem, és áldásod fogja kísérni szolgád házát mindörökké.”
Ez az Isten igéje.

2Sám 7,18-19.24-29

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Néki adja Urunk, Istenünk, * atyjának, Dávidnak trónját. (Vö. Lk 1,32a – 7. b tónus)
Előénekes: Emlékezz meg, Uram, Dávidról, * és arról, hogy mennyit buzgólkodott,
mert az Úrnak megesküdött, * fogadalmat tett Jákob erős Istenének:
Hívek: Néki adja Urunk, Istenünk, * atyjának, Dávidnak trónját.
E: „Nem lépek addig házam belsejébe * és nem lépek nyugvóhelyemhez,
nem engedem szunnyadni szememet, * nem hunyom álomra szempillámat,
míg nem találok az Úrnak lakóhelyet, * hajlékot Jákob erős Istenének.”
H: Néki adja Urunk, Istenünk, * atyjának, Dávidnak trónját.
E: Esküt tett az Úr Dávidnak, † igaz esküjét nem vonja vissza: * „Véredből származó utódot ültetek trónodra.
Ha megtartják szövetségemet fiaid és a parancsokat, melyekre tanítom őket, * akkor még az ő fiaik is trónodon ülnek mindörökre.”
H: Néki adja Urunk, Istenünk, * atyjának, Dávidnak trónját.
E: Az Úr kiválasztotta Siont magának, * ezt kívánta lakóhelyül:
„Nyugalmam helye ez lesz örökre, * itt fogok lakni, ez a kívánságom.”
H: Néki adja Urunk, Istenünk, * atyjának, Dávidnak trónját.
Zsolt 131,1-2.3-5.11.12.13-14

ALLELUJA
Lámpás a te igéd lábam előtt, * és ösvényem világossága. Zsolt 118,105 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Keresztény életünk példájával
világítanunk kell embertársainknak.
Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit
hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 4,21-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-30

————
Ortodox (Görög keleti): 

Íme, én elétek tártam ezt a földet. Menjetek hát, és vegyétek birtokba azt a földet, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik és utódaiknak adja.

Abban az időben ezt mondtam nektek: Nem tudok egyedül gondot viselni rátok.

10 Istenetek, az Úr, megsokasított benneteket, és most már oly sokan vagytok, mint az égen a csillag.

11 Szaporítson is meg benneteket az Úr, atyáitok Istene ezerszeresen, és áldjon meg, ahogyan megígérte nektek!”

———————————–

15 Fogtam tehát törzseitek főembereit, a bölcs és tapasztalt embereket, és elöljáróitokká tettem őket: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké és felügyelőkké minden törzsben.

16 Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga.

17 Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt.”

————————————-

14 Íme, az Úré, Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden rajta levő.

15 Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is.

16 Metéljétek azért körül a szíveteket, és ne legyetek többé kemény nyakúak!

17 Mert Istenetek, az Úr, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni.

18 Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki.

19 Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén!

20 Az Urat, a te Istenedet féld, őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és az ő nevére esküdj!

21 Őt dicsérje éneked, mert ő a te Istened, aki azokat a nagy és félelmes dolgokat tette veled, amelyeket saját szemeddel láttál.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+1%3A8-11%2C+15-17%3B+Deuteronomy+10%3A14-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/30

Hénok és Illés nem emberi formában lesznek jelen

Igazság Könyve:
2015. január 29. csütörtök, 21:30

 

Drága szeretett leányom, az előttetek álló időben a Római Katolikusoknak és a zsidóknak kell majd a legnagyobb ellenállással szembenézniük. Hátrányos megkülönböztetéstől, szembeszegüléstől és gyűlölettől kell majd szenvedniük, amint a hitehagyás megfojtja az emberiséget. Az ő Hangjuk el lesz hallgattatva, mert amikor a gonosz megtéveszti a világot, hogy az elutasítsa Isten Igéjét, hamisságok fel fogják falni Isten gyermekei elméjét.

Ez a két tanú továbbra is hirdetni fogja az Igazságot azok által, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék a Szentlélek Tüzét, míg az Úr Nagy Napja fel nem virrad az emberiségre. Hénok és Illés szelleme fogja elárasztani a lelküket, és ők felháborodást fognak okozni, amikor tanúságot tesznek Isten mellett az Igazságról és az Életről, amelyet milliók el fognak majd utasítani. Amint az meg volt jövendölve ezzel a két tanúval szembe fognak szállni, és harcolni fognak ellenük, de jaj annak az embernek, aki megpróbálja elpusztítani őket, mert Isten meg fogja büntetni ellenségeit, hogy ezek ketten életben tudják tartani Szeretetének Lángját a világban, amelyet a hitehagyás sötétsége fog beborítani.

Hénok és Illés nem emberi formában lesznek jelen, de tudnotok kell a következőt: ők e két tanú szellemében lesznek jelen, és az ő szenvedésük által Isten meg fogja menteni azokat, akik vakok az Igazságra.

Soha ne féljétek az Igazságtól, egyedül csak azoktól féljetek, akik ekkora gyűlölettel vannak eltelve Irántam, Jézus Krisztus iránt, akik a gonosz cselekedet mindenféle formájáig le fognak alacsonyodni, csakhogy ezt a két tanút elhallgattassák.

De nem fognak tudni hatást gyakorolni rá, mert a Szentlélek Tüze úgy fog áradni a tanúk szájából, mint egy kard, és be fog hatolni azok szívébe, akiknek a legnagyobb szükségük van Isten Irgalmára. Aztán, amikor eljön az ideje, ezt a két vallást be fogják tiltani, és azokat, akik azt nyilvánosan gyakorolni merik, bűncselekmény elkövetésével fogják vádolni. Az alapig leégett Templomok hamukupaccá fognak válni, és a világ örömét fogja lelni Isten Híveinek megsemmisítésében, és ünnepelni fogja azok kimúlását.

Ezt követően Isten Hangja hallható lesz a világ minden sarkában, és a hamuból fel fog támadni az Új Kezdet, az Új Jeruzsálem, egy új, bűn nélküli tiszta világ.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/henok-es-illes-nem-emberi-formaban-lesznek-jelen

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MINDENKOR VELED VAGYOK
1997. augusztus 13.

Uram,
Te az áldások esőjét
hullattad rám,
és áldásoddal lelkem otthonra lelt
Jahve udvarában,
ahol angyalseregek élnek,
és Te jóságoddal veszel körül minket.
Istenem,
Himnusz a Te Neved.
Lelkem felujjong
és ritmusára dalol,
amikor hallom.
Tudatlanságomban, Uram,
ne vond meg tőlem
világosságodat! ….
Amen.

Kedvesem, mindenkor veled vagyok… Szívem sohasem tudna elhagyni téged, mert megejt nyomorúságod… Te a mi isteni szeretetünk gyermeke lettél. Szükséged volt valakire, aki nemcsak törvényem és kegyelmem alapvető elveire tanít meg téged, hanem Isten üzenetére is annak teljességében 1 , amit azért adtam Egyházamnak, hogy összekössön benneteket a szeretetben, és így értelmetekkel megismerhessetek minket Háromságos Szentségünkben. Ezt a tanítást a Bölcsesség adta az egyszerű gyermekeknek, de elrejtette a bölcsek és az okosak elől. Lelkedet zárd az én Lelkembe, és gyarapodj belőle, kedvesem!. IC ”

 
 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-01-29

3. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Isten megígéri Dávidnak, hogy trónját megőrzi utódai számára.
Királysága a családjából származó Messiás örök uralmának az előképe.

Amikor Dávid elhatározta, hogy Jeruzsálemben kőtemplomot épít, az Úr a következő éjszakán szózatot intézett Nátán prófétához:
„Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: »Ezt üzeni az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyül? Hiszen nem laktam én házban attól fogva, hogy népemet kihoztam Egyiptom földjéről mind a mai napig. Sátorhajléknak voltam lakója, abban vándoroltam. Vajon szóltam-e bárhol is, ahol Izrael fiaival együtt jártam, népem valamelyik bírájának, akit megbíztam választott népem vezetésével: Miért nem építetek nekem cédrusfa házat?
Nos, közöld szolgámmal, Dáviddal! Ezt üzeni a Seregek Ura: Én hoztalak el téged a legelőről, a juhok mellől, hogy választott népem, Izrael fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. Nagy nevet szereztem neked, olyat mint a föld nagyjaié. Népemnek, Izraelnek is meghatároztam egy helyet, és oda telepítettem. Ezen a helyen lakik majd, és nem fogják többé háborgatni. A gonoszok sem szorongatják, mint kezdetben, attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé.
Nyugalmat adok neked is minden
ellenségedtől, és előre megmondja neked az Úr, hogy uralkodóházzá teszi a családodat.

Ha majd letelnek napjaid, és nyugovóra térsz atyáid mellé, akkor utódot támasztok fiaid közül, és megszilárdítom királyságát. Ő fog nekem házat építeni, én pedig megszilárdítom királyi trónusát mindörökre. Atyja leszek neki, ő pedig fiam lesz nekem. Ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt, ahogy embereket szokás; csapásokkal, mint bármelyik embert. De irgalmasságomat nem vonom meg tőle, mint ahogy megvontam Saultól, és eltaszítottam őt magamtól. Házad és királyságod szilárd lesz mindörökre, és trónusod rendületlenül áll majd mindenkoron.«”
Nátán próféta mindezt úgy mondta el Dávidnak, ahogyan hallotta és látomásban látta.
Ez az Isten igéje.
2Sám 7,4-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Irgalmam iránta * mindörökké megmarad. (29a. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak:
„Megerősítem ivadékodat örökre, * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.”
Hívek: Irgalmam iránta * mindörökké megmarad.
E: Így szólít majd engem: „Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.”
Én pedig elsőszülöttemmé teszem őt, * fölségessé a királyok között.
H: Irgalmam iránta * mindörökké megmarad.
E: Irgalmam iránta örökké megmarad, * szövetségem hűsége nem szűnik meg.
Örök időkre megtartom ivadékát, * és királyi székét, mint az ég napjait.
H: Irgalmam iránta * mindörökké megmarad.
Zsolt 88,4-5.27-28.29-30

ALLELUJA
Jó mag az Isten igéje, † Krisztus a magvető; * aki rátalál, örökké élni fog. 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az Isten igéje akkor lesz hatékony bennünk, ha hívő lélekkel fogadjuk, és tettekre is váltjuk.
Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását:
Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették.
Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla:
Nézzenek, de ne
lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek.”
Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt.
Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,1-20″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-29

————
Ortodox (Görög keleti): 

11 Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet?

12 Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet!

A földi és a mennyei bölcsesség

13 Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz!

14 Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben.

15 Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi.

16 Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található.

17 A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató.

18 Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek.

Alázzátok meg magatokat Isten előtt

4.1 Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket?

Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek.

Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni.

Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek.

Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás ok nélkül mondja: “Irigységre kívánkozik a lélek, amely bennünk lakozik?”

De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: “Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja”.

————–

22 Jézus így válaszolt nekik: “Higgyetek Istenben!

23 Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az.

24 Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek.

25 És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.

26 (Ha pedig ti nem bocsátotok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.)””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+James+3%3A11-4%3A6%3B+Mark+11%3A22-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Nektek, két földi Tanúm, helyt kell állnotok

Igazság Könyve:

“2014.02.24 16:00

Drága szeretett leányom, az Én ellenségeim nem a hamis vallások hierarchiáján belül találhatók. Sokan e lelkek közül egyszerűen nem rendelkeznek kellő ismeretekkel, de amikor Én megismertetem Magam velük, akkor el fognak fogadni Engem. Az összes közül azok a legveszélyesebbek, akik a legnagyobb hitehagyást a háttérből fogják irányítani földi Egyházamon belül.

Nem mindenki Tőlem való, aki szolgáim öltözékét viseli; de tudnotok kell a következőt: Az Én Órám közel van, és közvetlenül Második Eljövetelem előtt a hitehagyás csapása le fog ereszkedni, és fel fogja falni földi Egyházamat. Akárcsak, mint a báránybőrbe bújt farkasok, el fogják bolondítani a világot, elhitetvén azt, hogy Isten Háza minden hitfelekezetet elfogad, beleértve azokat is, akik tagadnak Engem, Jézus Krisztust, és arról fognak benneteket meggyőzni, hogy ez az utálat a világ legnagyobb evangelizálása lesz, melyet a világ valaha is látott. És ez nyomban felkelti majd Isten Haragját. Miközben a világot és annak minden vallását beszippantják ebbe az új, hamis egyházba, szabad lesz az út számukra, hogy büszkén „kicsinosítsák” a törvénytelenség emberét.

Miközben azok, akik éberek maradnak Figyelmeztetésemre, és akik továbbra is kiállnak Szavam mellett, szenvednek, Én is erőt fogok adni nektek e szomorú esemény elviselésére. Ezek a csalók, aki becsempészték útjaikat Egyházamba, sokakat meg fognak téveszteni, és milliókat fognak továbbra is becsapni, beleértve minden Keresztény felekezetet, valamint azokat is, akik egyáltalán nem tisztelnek Engem. E csalók mindegyike a hitehagyást fogja terjeszteni, és idővel egyetlen vallást fognak kialakítani a világ számára. Egyetlen más vallást sem fognak megtűrni, kivéve az új hamis tant – a Pokol tanát. A Keresztény és a Zsidó vallás lesz az a két vallás, amelyből a Maradék ki fog alakulni.

Amikor Próféciáim majd könnyeket csalnak a szemetekbe, akkor tudni fogjátok, hogy hűségesek maradtok Hozzám, Jézusotokhoz, mert Én e Küldetésen keresztül acélidegekkel és szilárd elhatározással áldalak meg benneteket.

Nektek, két földi Tanúm, helyt kell állnotok. Álljatok ellen minden olyan kísértésnek, amelyek el akarnak benneteket távolítani Tőlem, és legyetek mindenkor állhatatosak az Irántam való szeretetetekben. Az Én Maradék Egyházam e Küldetés tagjaiból, valamint azon kívüliekből fog megalakulni. Ti, akik most elutasítjátok ezt a Küldetést, de őszintén szerettek Engem, szintén be lesztek vonva földi Maradék hadseregembe. Azon a napon, amikor ez megtörténik, ti fel fogjátok ismerni, hogy az Igazság Könyve valóban egy Mennyei Ajándék volt számotokra, hogy segítsen benneteket végső utazásotok során, mely Királyságomhoz és az Örök Élethez vezet. Csak akkor fogtok örülni, és csak akkor lesztek rettenthetetlenek, mert minden bizalmatok meglesz, amire szükség van, hogy Istennek dicsőséget hozzatok.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nektek-ket-foldi-tanum-helyt-kell-allnotok/

 

—–
Római katolikus:

2019-02-24

Évközi 7. vasárnapKezdőének:
Irgalmasságodban reménykedem, Uram. Szívem ujjong üdvözítő jóságod miatt; jótéteményeiért dicsőítem az Urat. (Zsolt 12,6)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, segíts, hogy törvényedet mindenkor szem előtt tartsuk, akaratodat pedig szóval és tettel meg is valósítsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Dávid megkíméli ellenfelének, Saul királynak életét.
Saul féltette hatalmát Dávidtól. Ezért Saul háromezer férfival, Izrael legjavával elindult, hogy felkutassa Dávidot Szif pusztájában.
Dávid tudomást szerzett Saul érkezéséről. Egy éjszaka Dávid és Abisáj megközelítették Saul táborát. Sault alva találták a táborban. Lándzsája a fejénél a földbe volt szúrva. Abner és a csapat körülötte aludt. Ekkor Abisáj azt mondta Dávidnak: „Isten ma kezedbe adta ellenségedet. Lándzsával odaszögezem a földhöz, egyetlen döféssel. Másodikra már nem lesz szükség!” Dávid azonban így felelt Abisájnak: „Ne öld meg, mert senki sem büntetlen, aki az Úr fölkentjére emeli kezét!”
Ezzel Dávid Saul feje mellől elvette a lándzsát meg a vizeskorsót, és eltávoztak anélkül, hogy valaki látta vagy észrevette volna őket, vagy pedig fölébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk.
Amikor Dávid a szemközti oldalra ért, jó messze megállt egy hegy tetején, úgy, hogy nagy távolság volt köztük. Dávid átkiáltott innen Saul táborába: „Nézzétek, itt a király lándzsája. Jöjjön át valamelyik szolga és vigye el. Az Úr mindenkinek megfizet igazságosságában és hűségében. Az Úr ma kezembe adott, de nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére.”
Ez az Isten igéje.
1Sám 26,2.7-9.12-13.22-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. Vö. 8a. vers.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk: * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza nekünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.8 és 10.12-13

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Ahogy hasonlítunk földi képmásunkhoz Ádámhoz, ugyanúgy hasonlítani fogunk égi képmásunkban Krisztushoz is.
Testvéreim!
Az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké.
De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, azután következik a szellemi. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való, (mennyei). Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is.
Ezért, ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, úgy a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,45-49

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok néktek, * szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyetek irgalmasok, amint atyátok is irgalmas.
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,27-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-24

——
Görög katolikus:

Jézus megjelenik a tanítványainak

36 Még be sem fejezték, amikor hirtelen maga Jézus jelent meg közöttük, és a szokásos módon köszönt nekik: „Békesség!”

37 Ettől nagyon megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valamilyen szellemet látnak. 38 De Jézus bátorította őket: „Miért vagytok összezavarodva? Miért nem hisztek a szemeteknek? 39 Nézzétek meg a kezemet és lábamat! Érintsetek meg, és győződjetek meg róla, hogy valóban én vagyok az! A szellemeknek nincs sem húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 S ezzel megmutatta nekik a kezeit és lábait. 41 De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni, hogy valóság, amit látnak, és csak csodálkoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Van itt valami ennivaló?” 42 Akkor adtak neki egy darab sült halat, 43 s ezt Jézus a szemük láttára megette.

44 Azután ezt mondta: „Látjátok, erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam! Szükséges volt, hogy minden beteljesedjen, amit megírtak rólam Mózes Törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban!”

45 Ezután megvilágosította a tanítványok értelmét, hogy értsék az Írásokat. 46 Majd ezt mondta nekik: „Az Írásokban ez áll: a Messiásnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel fog támadni a halálból. 47-48 Ti láttátok, hogy ez megtörtént! Tanúk vagytok erre. Ezért menjetek és az én nevemben hirdessétek mindenkinek, hogy bűneikre bocsánatot nyerhetnek. Hirdessétek, hogy térjenek vissza Istenhez, változtassák meg gondolkodásukat és akkor Isten is megbocsát nekik. Kezdjétek itt, Jeruzsálemben, és mondjátok el mindenkinek az egész világon! 49 Én pedig el fogom küldeni hozzátok, akit Atyám megígért nektek, de amíg azt a mennyei erőt meg nem kapjátok, maradjatok itt, Jeruzsálemben!”

Jézus visszatér a Mennybe

50 Ezután Jézus kivezette a tanítványait Jeruzsálemből, mejdnem egészen Betániáig. Ott felemelte a kezét, és megáldotta őket, 51 közben felemelkedett és eltávolodott tőlük. Így vitték fel őt a Mennybe. 52 A tanítványok imádták Jézust, és nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. 53 Mindig a Templom területén tartózkodtak, dicsérték és áldották Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A36-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mert Isten az, aki ezt mondta: „Ragyogjon fel a világosság a sötétségből!”[a] Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, akik hiszünk Jézusban. E világosság által ismerjük fel Isten dicsőségét Krisztus arcán.

Az, hogy Jézust megismertük, igen nagy kincs! Ezt a kincset azonban „cserépkorsóban”, vagyis emberi testünkben hordozzuk. Így azután jól látható, hogy ez a mindennél nagyobb erő Istentől származik, nem pedig tőlünk. Mindenfelől bajok vesznek körül és nehézségek szorongatnak bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mitévők legyünk, de nem esünk kétségbe! Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket. Néha földre terítenek, de nem tudnak egészen elpusztítani. 10 Mindig testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy az ő feltámadott élete is megnyilvánuljon bennünk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+4%3A6-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bemerítő János a börtönben hallott a Messiás tetteiről, ezért elküldte hozzá néhány tanítványát, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?”

Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek vissza Jánoshoz, és mondjátok el neki mindazt, amit hallotok és láttok: a vakok látnak, a bénák járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, halottak támadnak föl, és a szegényeknek az örömüzenetet hirdetik. Boldog, aki nem kételkedik bennem, hanem kitart mellettem.”

Amikor Bemerítő János tanítványai elmentek, Jézus ezt mondta róla az összegyűlt sokaságnak: „Azért mentetek ki a pusztába, hogy széltől hajlongó nádszálat lássatok? Vagy talán azért, hogy egy drága ruhába öltözött férfit lássatok? Hiszen akik drága ruhákban járnak és kényelemben élnek, azok a királyi udvarban és palotákban laknak! Akkor miért mentetek ki? Kit akartatok látni? Talán egy prófétát? Bizony, valóban prófétát láttatok, sőt, azt mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! 10 Mert János az, akiről ezt mondja az Írás:

»Elküldöm hírvivő követemet,
    aki előtted fog menni,
    hogy utat készítsen a számodra.«[a]

11 Igazán mondom, hogy azok között, akik asszonytól születtek, Bemerítő János a legnagyobb, Isten Királyságában azonban a legkisebb is nagyobb nála.

12 Bemerítő János megjelenésétől kezdve Isten Királysága erőteljesen terjeszkedik, és sokan teljes erejükkel igyekeznek, hogy bejussanak. 13 Mert a Mózesi Törvény és a próféták is mindannyian addig prófétáltak, amíg Bemerítő János a színre lépett. 14 Ha készek vagytok elfogadni, akkor tudjátok meg, hogy ő az a bizonyos »Illés«, akinek az eljöveteléről a próféciák szóltak. 15 Akinek van füle, hallja meg!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A2-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Testetek a Szent Szellem temploma

12 „Semmi sem tilos a számomra” — írtátok a leveletekben. Erre azt válaszolom: igen, de nem minden válik a javatokra! Még ha igaz is, hogy semmi sem tilos, azt azonban nem hagyhatom, hogy bármi is a szolgájává tegyen! 13 „Az étel a gyomornak való, a gyomor meg az ételnek” — mondjátok. Ez igaz ugyan, de Isten ezt is, azt is félre fogja tenni, és többé nem lesz szükség rájuk. Testetek azonban nem arra való, hogy a szexuális bűnöket szolgálja, hanem hogy az Urat szolgáljátok vele. Az Úr pedig gondot visel a testetekre is.

14 Isten nemcsak Urunkat, Jézust támasztotta fel a halálból, hanem minket is fel fog támasztani hatalmas ereje által! 15 Nem tudjátok, hogy testetek olyan szorosan hozzá tartozik Krisztushoz, mint az emberhez a testrészei? Ezért hát soha ne szakítsátok el testeteket Krisztustól, hogy egy prostituálttal kapcsoljátok össze! Isten mentsen, hogy ez előforduljon!

16 Vagy talán nem tudjátok, hogy ha valaki egy prostituálttal szexuálisan egyesül, akkor a testük eggyé lesz? Ahogy az Írás mondja: „a kettő egy testté lesz”.[a] 17 Aki azonban az Úrhoz kapcsolódik, az szellemben egyesül vele.

18 Fussatok el a szexuális bűnöknek még a közeléből is! Minden más bűn, amelyet elkövet az ember, a testén kívül van, aki azonban szexuális bűnt követ el, az a saját teste ellen vétkezik. 19 Tudjátok meg, hogy a testetek a bennetek lakó Szent Szellem temploma![b] Igen, a Szent Szellem tulajdona, akit Istentől kaptatok, ezért többé már nem ti rendelkeztek a testetekkel! 20 Isten nagyon drága váltságdíjat fizetett értetek — szerezzetek hát dicsőséget Istennek a testetekkel is!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+6%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A fiú, aki eltékozolta örökségét

11 Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12 A fiatalabbik azt mondta az apjának: »Apám, add ki az örökségemet!« Ekkor az apa szétosztotta a vagyonát a két fiú között.

13 Nem sokkal ezután a fiatalabbik minden vagyonát pénzzé tette, és elköltözött egy távoli országba. Ott olyan költekező életmódot folytatott, hogy hamarosan mindenét elpazarolta. 14 Miután már minden pénze elfogyott, éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú is nélkülözött. 15 Ezért munkát vállalt egy ottani gazdánál, aki felfogadta, hogy a disznónyáját őrizze.

16 A fiú már annyira éhes volt, hogy még abból is szívesen evett volna, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. 17 Végül belátta, hogy mennyire ostoba volt, és ezt mondta magában: »Apám minden szolgájának bőségesen van mit ennie, én meg itt halok éhen! 18 Azonnal elindulok, visszamegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. 19 Nem vagyok többé méltó, hogy a fiadnak hívjanak, de legalább hadd álljak be a béreseid közé!« 20 Ezzel a fiú elindult, hogy visszatérjen az apjához.”

A tékozló fiú hazatérése

„Még messze volt a háztól, amikor az apja meglátta és megsajnálta. Eléje szaladt, a nyakába borult, megölelte és megcsókolta. 21 A fiú pedig ezt mondta: »Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. Nem vagyok többé méltó, hogy a fiad legyek.«[a] 22 De az apja ezt parancsolta a szolgáknak: »Siessetek, hozzátok ide a legszebb ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! 23 Azután vágjatok le egy hízott borjút, hogy együtt ünnepeljünk, 24 mert a fiam meghalt, de feltámadt, elveszett, de megtaláltam!« Ezután ünnepelni kezdtek.”

Az idősebb fiú féltékenysége

25 „Az idősebb fiú ezalatt a mezőn volt. Amikor hazafelé jött, és a ház közelébe ért, meghallotta a zenét és a táncot. 26 Odahívta egyik szolgáját, és megkérdezte tőle, mi történt. 27 »Hazajött az öcséd — felelte a szolga —, apád pedig levágatta a hízott borjút, mert épségben kapta vissza a fiát.« 28 Emiatt az idősebbik fiú megsértődött, és nem akart bemenni a házba. Az apja kiment hozzá, és kérlelte, hogy jöjjön be. 29 Ő azonban így válaszolt: »Látod, én évek óta szolgállak, és teljesítem minden parancsodat, de nekem még egy kecskét sem adtál soha, hogy a barátaimat vendégül lássam! 30 Mikor hazajön az a fiad, aki a vagyonodat prostituáltakra pazarolta, te levágatod a kedvéért a hízott borjút!« 31 Az apja erre így válaszolt: »Fiam, te mindig velem vagy, és minden vagyonom a tiéd! 32 Most gyere, ünnepeljünk, és örüljünk együtt, mert öcséd meghalt, de feltámadt! Elveszett, de megtaláltam!«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+15:11-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/24
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Ez a tűz lesz ledobva a Föld ellenségeire is, és azokra, akik ezt a Két Tanút üldözik

Igazság Könyve:
 

“2013.08.24 23:15

Drága szeretett leányom, neked és mindazoknak, akik az Igazsággal meg vagytok áldva, tudnotok kell, hogy a Sátán dühe egyre csak növekszik ezzel a Küldetéssel szemben. Az ő merész beavatkozása azt jelentette, hogy fizikailag most már harmadjára jelent meg előtted. Ő nyög fájdalmában, de nem tud ellenállni a benned jelenlévő Fényemnek.

A Szent Rózsafüzér imádkozása által kell elnyerned a számodra szükséges erőt, hogy megakadályozd őt az ellened irányuló támadásban. Ó, ha a lelkek szemtanúi lennének annak, amit megengedek, hogy elszenvedj ezért a Küldetésért, elájulnának a rémülettől.

Azok, akik megsértenek Engem a lelkek megmentésének előkészítése során, félre lesznek dobva – miközben ez a harc egyre csak fokozódik -, még mielőtt az Antikrisztus bemutatásra kerül a világ számára. Amikor engedelmesek vagytok, és semmit sem kérdőjeleztek meg abból, amit kérek tőletek, akkor közületek többeket megmenthetek, és kitéphetlek benneteket azon megtévesztés markolatából, melyet a gonosz ültet majd az elmétekbe.

Nem bíztok abban, hogy megvédlek benneteket? Nem tudod, hogy amikor elfogadjátok a Kegyelmeket, amelyeket adok nektek, hogy segítsen az elutasítottság fájdalmát elviselni, azok értelmetlenné válnak, amennyiben az adott léleknek fenntartásai és kétségei vannak? Én nem tudlak benneteket erővel, bátorsággal és a Szentlélek Ajándékával eltölteni, ha meglapultok és elbújtok. Meg kell nyílnotok Hívásom, Szeretetem és Ajándékaim előtt.

A Jelenések Könyvében lévő Pecsétek már felnyitásra kerültek. Most, hogy felnyitódtak, tűz fog harcolni a tűz ellen. Miközben kitör a gyűlölet tüze, amikor a fenevad felkészül, Atyám tüzet bocsát majd a Földre. Ez a háború nem csupán szellemi jellegű lesz. A Föld rengeni fog, meghasad és a tűz égetni fogja, amint Atyám büntetést mér rá azért, hogy ez által késleltesse a gonosz csoport ténykedéseit.

Atyám Hatalmától azoknak kell félniük, akik vakon követik a hazugságokat, amelyeket a gonosz zúdít a világra. Ő megtorol majd minden gonosz cselekedetet, bárki kövesse is azokat el – tudatosan vagy tudatlanul -, amikor ti Isten ellenségeinek tisztelettel adóztok. A Két Tanúmnak – a Keresztény Egyháznak és Izrael Házának – adott hatalom azt fogja jelenteni, hogy a szájukból tűz fog ömleni, amint ők terjeszteni fogják a Szentlélek Lángját. Ez a tűz lesz ledobva a Föld ellenségeire is, és azokra, akik ezt a Két Tanút üldözik. Ne becsüljétek alá a lelkekért folytatott harcot, mert ez borzasztó lesz azok számára, akik megtagadják Isten Szavát. Azok, akik védelmezik azt, védve lesznek, hogy ez által az Igazságról való hirdetésüket átadhassák azoknak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi sújtotta az emberiséget.

Ezért el kell fogadnotok Kegyelmeimet, hogy az megadhassa számotokra a szükséges erőt, hogy Hadseregemben harcolni tudjatok, hogy (Én) véget vethessek a gonoszságnak.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ez-a-tuz-lesz-ledobva-a-fold-ellensegeire-is-es-azokra-akik-ezt-a-ket-tanut-uldozik/

 
 
Tüzet tűzzel fogunk oltani: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével. A Sátán gyűlöletének tüze oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme biztos már, de Szeretetlángom megvakítja a Sátánt.” (Szl. LN, 1964. dec. 6.) “

http://www.szeretetlang.hu/?old=leiras&parent=0

—–
Római katolikus:

Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.
Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,23-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-21

A tizenkét apostol kiválasztása

13 Jézus ezután fölment egy hegyre, és magához szólította azokat, akiket a többiek közül kiválasztott. Ezek csatlakoztak is hozzá. 14 Tizenkét férfit jelölt ki — akiket apostoloknak nevezett —, hogy állandóan vele legyenek, hogy kiküldje őket Isten üzenetét hirdetni, 15 és hogy felhatalmazást kapjanak a betegek gyógyítására, meg a gonosz szellemek kiűzésére. ...”

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/21

 
 

08-24

Szent Bertalan apostol

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét.
János apostol így beszél látomásában a megdicsőült Egyházról: Szólt hozzám az angyal és ezt mondta: „Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét.”
A hét angyal egyike lélekben elvitt egy magas hegyre, és ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis.
A városnak széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak vésve, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a neve. Keleten három kapu volt, északon három kapu, délen három kapu, és nyugaton három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.
Ez az Isten igéje.
Jel 21,9b-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét. Vö. 12a. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
Zsolt 144,10-11.12-13ab.17-18

ALLELUJA
Rabbi, te vagy az Isten Fia, * te vagy Izrael királya. Jn 1,49b – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs semmi álnokság.
Egy alkalommal Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhetne valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp.
Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.”
Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,45-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-24


——
Görög katolikus:

Pedig — úgy gondolom — semmivel sem vagyok alábbvaló azoknál a híres „szuper-apostoloknál”! Lehet, hogy nem vagyok képzett a szónoklás művészetében, de ismeret és tudomány dolgában nem maradok el tőlük — ezt már minden tekintetben bizonyítottam előttetek.

Ingyen hirdettem nektek Isten örömüzenetét, és megaláztam magam, hogy ti legyetek fontosak. Talán rosszul tettem?! Más helyi gyülekezetektől elfogadtam a pénzbeli támogatást, hogy titeket ingyen szolgálhassalak. Amikor pedig nálatok voltam, és szükségem volt valamire, nem szóltam senkinek. A Macedóniából jött testvérek azonban támogattak az adományaikkal. Így nem voltam a terhetekre, de nem is leszek ezután sem. 10 Akhája egész tartományában senki sem veheti el tőlem ezt a dicsekedést! Ezt úgy mondom, mint akiben Krisztus igazsága lakik. 11 Mit gondoltok, miért nem akartam elfogadni tőletek semmit? Talán azért, mert nem szeretlek benneteket?! Dehogyis! Isten jól tudja, mennyire szeretlek titeket.

12 De továbbra is ezt fogom tenni, hogy elvegyem a dicsekvés lehetőségét azoktól „apostoloktól”, akik el akarják elhitetni veletek, hogy az ő munkájuk is ugyanaz, mint a miénk. 13 Mert ezek hamis apostolok! Csalók, akik becsapják az embereket, és elhitetik velük, hogy ők Krisztus apostolai. 14 De ez nem is csoda, hiszen maga a Sátán is elhiteti az emberekkel, hogy ő a világosság angyala.[a] 15 Nem meglepő tehát, ha a Sátán szolgái olyan álarcot vesznek fel, hogy az igazság szolgáinak látsszanak. Végül azonban megkapják, amit a tetteik szerint megérdemelnek.

Pál szenvedései és „dicsekedése”

16 Megint csak azt mondom, hogy senki se tartson engem bolondnak! Ha mégis annak gondoltok, akkor fogadjatok el így, hadd dicsekedjek egy kicsit, mint a bolondok! 17 Ezt most nem úgy mondom, mintha az Úr szólna, hanem úgy, mintha a dicsekedés miatt valóban bolond lennék. 18 Sokan dicsekednek emberi módon, hadd dicsekedjek hát én is! 19 Hiszen ti olyan bölcsek vagytok, hogy eltűritek a bolondokat. 20 Igen, eltűritek, ha valaki szolgáivá tesz benneteket. Eltűritek, ha kihasznál, élősködik, vagy uralkodik rajtatok, ha azt hiszi, hogy sokkal különb nálatok. Eltűritek még azt is, ha pofon üt titeket. 21 Szégyenkezve mondom, hogy mi „túl gyengék” voltunk, hogy ilyen dolgokat tegyünk veletek!

Ha valaki merészel dicsekedni, akkor én is dicsekedni fogok! Úgy mondom ezt, mintha bolond lennék.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+11%3A5-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a magvetésről

Jézus ezután ismét a tó partján tanított. Mivel nagyon sokan gyűltek össze körülötte, beszállt egy halászbárkába, amely ki volt kötve, a parthoz közel. Ott leült, az emberek pedig a parton maradtak. Jelképes történetek segítségével tanította őket sokféle igazságra. Ezt mondta:

„Figyeljetek rám! Egyszer egy földműves kiment a szántóföldjére vetni. Ahogyan szórta a vetőmagot, néhány a keményre taposott ösvényre esett. Ezeket a madarak mind felkapdosták. Más magok köves talajra hullottak, ahol sekély volt a termőföld. Ezek gyorsan kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. De amikor a nap felkelt, megperzselte a növényeket, és mivel nem eresztették mélyre a gyökerüket, teljesen el is száradtak. Megint más magok tüskés gyomok közé hullottak, ahol kikeltek, de a felnövő gyomok elnyomták és megfojtották őket. Így ezek a magok sem hoztak termést. A magok egy része azonban jó földbe esett, kikelt, szárba szökkent, és termést hozott. Az egyik harmincszor, a másik hatvanszor, ismét másik százszor annyit termett, mint amennyit a gazda elvetett.”

Ezután pedig ezt mondta: „Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+4%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/24

—-
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: Gyermekeim mindenhol – a bánat ezen idejében hallgatnotok kell Rám, szeretett Édesanyátokra

Igazság Könyve:

“2013.08.19 18:28

Gyermekeim mindenhol a világon – a bánat ezen idejében hallgatnotok kell Rám, szeretett Édesanyátokra. Különösen azokat hívom közületek, akik mély tisztelettel vannak Irántam, Isten Anyja iránt, mert Én megvigasztallak benneteket a nagy hitehagyás ezen idejében. Jó szívvel kell elfogadnotok ezt a Mennyei Beavatkozást, és legyetek hálásak, hogy szeretett Atyám nagy Szeretetének köszönhetően megadatott nektek ez a nagy Ajándék.

Amikor úgy vélitek, hogy ez a fenyegető pogány hullám, mely hamarosan világszerte elnyeli Fiam Egyházát, már elviselhetetlen, akkor kérnetek kell közbenjárásomat. Bármi is történjék, ha hűek maradtok Fiamhoz, minden rendben lesz, habár mindent meg fognak próbálni annak érdekében, hogy eltereljék figyelmeteket. Soha ne érezzétek, hogy reménytelen, mert Fiam nagy Dicsősége és Isten Akarata hamarosan feltárul.

Függetlenül attól, hogy az Egyházon belül hány embert vezetnek súlyos tévedésbe, Isten Szava futótűzként fog terjedni. Isten Szavának két tanúja – az igaz Keresztény Egyház és Izrael Háza ki fogja állni az idők próbáját. Tűz fog ömleni a szájukból a Szentlélek alakját öltve.

Idővel, miután a pusztító utálat nyilvánosságra került, az Igazsághoz hűek felemelkednek, és övék lesz Krisztus Királysága. A hazugságok mindig kiderülnek, bár az elején, közületek azok, akik el vannak telve a Szentlélek Ajándékával, oly sokat fognak szenvedni, amikor tanúi lesznek Fiam Egyháza szörnyű megszentségtelenítésének. Látható lesz az Igazságot, és mindazok, akiket kezdetben félrevezettek, meg fogják végül érteni a gonoszságot, amelyet elétek helyeztek.

E gyötrelmes út alatt csakis Fiamban kell bíznotok, mialatt úgy fognak bánni veletek, mint egy bűnözővel, mert ragaszkodtok ahhoz, hogy hűek maradjatok Isten Szavához. Kérlek, emlékezzetek Fiam Saját, Kálvária felé vezető útjára. Fogadjátok el ezt a keresztet szeretettel és méltósággal, mert, nagyon kedvesek vagytok Fiam előtt, amikor az Ő terhét hordozzátok. Áldozatotok és szenvedésetek által Ő még a legméltatlanabb lelkeket is meg fogja menteni, és akkor egyesíteni tudja Isten minden gyermekét.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-gyermekeim-mindenhol-a-banat-ezen-idejeben-hallgatnotok-kell-ram-szeretett-edesanyatokra/

 

 

“2013.08.20 19:20

Drága szeretett leányom, Szeretetem és Együttérzésem minden bűnös iránt azt jelenti, hogy nagy Irgalmasságomban részesítem a lelkek milliárdjait. A mai naptól kezdve meg fogom nyitni szemüket az emberiség számára adott Üzeneteimre. Gondoskodni fogok arról, hogy milliókkal többen hallják meg Szavamat, hogy így még több elveszett lelket vihessek az Új Paradicsomba. Mindazok a lelkek, akik makacsságuk miatt sohasem lennének hajlandók elfogadni ezeket az Üzeneteket, most úgy fogják azokat látni, mint amik azok valójában: a Részemről való Irgalmassági Cselekedet, hogy megmenthessem a lelküket.

A papok, akik elutasították Üzeneteimet és azt állították, hogy ezek az ördög szavai, addigra felismerik azt a szörnyű hibát, melyet elkövettek, megtagadván a lelkektől a lehetőséget, hogy hallgassanak Mennyei Hangomra.

A hitetlenek, akik azért küzdöttek, hogy békére találjanak, most vonzódni fognak Üzeneteimhez, és hamarosan Nálam fognak vigaszt keresni. Én várni fogok rájuk, és amint Felém indulnak, egy olyan vágyakozással töltöm el őket Szeretetem iránt, hogy képtelenek lesznek figyelmen kívül hagyni Engem.

Azok, akik hisznek a Mindenható Atyában, de nem fogadnak el Engem, az Ő szeretett Fiát, egyfajta felpezsdülést fognak érezni a lelkükben. Ők az Igazságért fognak kiáltani, amint látni fogják, hogy a világ milyen módon fog a felismerhetetlenségig megváltozni.

Aztán azokat, akik szeretnek Engem és rendíthetetlenek maradnak hitükben, de akik még nem ismernek fel Engem, amikor a lelküket szólítom, a végső felismerés fogja legyőzni, amikor Isteni Jelenlétem ismertté válik számukra. Örvendeni fogok, amikor ezek a Követőim megengedik Nekem, hogy az utolsó útszakaszon a megfelelő módon vezessem őket.

Azért adom ezeket az Ajándékokat a világnak, mert mindenkit szeretek. Várjatok szeretettel és hálával erre az Ajándékra.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/gondoskodni-fogok-arrol-hogy-milliokkal-tobben-halljak-meg-szavamat/

 
 
—–
Római katolikus:
2018-08-19Évközi 20. vasárnapKezdőének:
Oltalmazó Istenünk, nézz le ránk, tekints kegyesen a te Fölkentedre! Bizony egy nap a te házadban ezernyi másnál többet ér. (Zsolt 83,10-11)Könyörgés:
Istenünk, te mennyei kincseket készítettél azoknak, akik szeretnek téged. Adj szívünkbe irántad buzgó szeretetet, hogy mindenben és mindennél jobban szeressünk, és elnyerjük ígéreteidet, amelyek minden vágyunkat felülmúlják. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Megépítette házát a bölcsesség, s hét oszlopát is felállította. Barmait levágta, borát megkeverte, és asztalát is megterítette. Kiküldte szolgálóit és kihirdette a város legmagasabb pontjain: „Ti tudatlanok, jöjjetek ide!” Az oktalanoknak pedig ezt mondta: „Gyertek, egyetek a kenyeremből, igyatok a borból, amelyet kevertem! Hagyjatok fel a dőreséggel, járjatok az értelem útján, és élni fogtok.
Ez az Isten igéje.
Péld 9,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! 4g. tónus.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek!
Hívek: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Féljétek az Urat, ti szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik nem szűkölködnek.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Jertek, fiaim, és hallgassatok engem, * az Úr félelmére tanítlak titeket.
Ki az az ember, aki élni vágyik, * és szeretne jó napokat látni?
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Tartóztasd nyelvedet a rossztól, * ajkad ne szóljon hamisságot.
Fordulj el a rossztól és a jót cselekedd, * keresd a békét és azt kövessed.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
Zsolt 33,2-3.10-11.12-13.14-15

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Gondosan ügyeljetek arra, hogyan éltek: ne balgán, hanem bölcsen. Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát. Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább teljetek el (Szent)lélekkel. Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak. Adjatok hálát mindig mindenért Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának.
Ez az Isten igéje.
Ef 5,15-20

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, * az énbennem marad és én őbenne.” Jn 6,56 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben így beszélt Jézus a zsidók sokaságához: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ is életéért.”
Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!”
Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,51-58″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-19


——
Görög katolikus:

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+28%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Örömhír Krisztusról

15 Emlékeztetlek benneteket testvéreim arra az örömüzenetre, amelyet tőlem hallottatok, és amelyet el is fogadtatok. Ez lett a hitetek alapja, és ez által fogtok üdvözülni, ha hűségesek maradtok hozzá. Ha nem, akkor hiába lettetek hívőkké.

Elsősorban azt a legfontosabb üzenetet adtam át nektek, amelyet én is kaptam: hogy Krisztus a bűneinkért halt meg — úgy, ahogyan az Írás előre megmondta —, azután eltemették, de a harmadik napon feltámadt — úgy, ahogyan az Írás előre megmondta —, és hogy a feltámadása után láthatóan megjelent Kéfásnak, azután a tizenkét apostolnak. 6 Azután egy alkalommal egyszerre több mint ötszáz testvérnek is megjelent, akik közül a legtöbben még most is élnek, bár néhányan már meghaltak. Megjelent Jakabnak is, majd a többi apostolnak is. Végül, mindezek után nekem is láthatóan megjelent Jézus — nekem, aki olyan vagyok, mint a túl későn született gyermek.

Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között. Sőt, nem is vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten Eklézsiáját. 10 Isten kegyelme által mégis azzá lettem, aki vagyok. Elmondhatom, hogy irántam való kegyelmét nem vesztegettem hiába, sőt, sokkal többet dolgoztam, mint a többi apostol. Valójában nem is én tettem mindezt, hanem Istennek velem lévő kegyelme.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+15%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába

16 Egyszer odajött Jézushoz egy férfi, és ezt kérdezte: „Mester! Mi az a jó, amit tennem kell, hogy örök életem legyen?”

17 Válaszul Jézus megkérdezte tőle: „Miért kérdezed tőlem, hogy mi a jó? Egyedül Isten jó! Ha be akarsz menni az örök életre, kövesd a parancsolatokat!”

18 „Milyen parancsolatokat?” — kérdezte a férfi.

Jézus így válaszolt: „Ne gyilkolj! Ne kövess el házasságtörést! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! 19 Tiszteld apádat és anyádat![a] Úgy szeresd embertársadat,[b] mint saját magadat!”[c]

20 A fiatalember ezt felelte: „Ezeket mind megtartottam. Mit kell még tennem?”

21 Jézus ezt mondta neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el minden vagyonodat, és a pénzt oszd szét a szegények között! Így a Mennyben lesznek a kincseid. Azután gyere, és kövess engem!”

22 A fiatalember ekkor szomorúan elment, mert nagyon gazdag volt.

23 Jézus ekkor a tanítványaihoz fordult: „Igazán mondom nektek: a gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába! 24 Mondom nektek: könnyebb egy tevének átmenni a tű fokán, mint egy gazdagnak Isten Királyságába bemenni.”

25 A tanítványok ezen nagyon meglepődtek. Meg is kérdezték: „Hát akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

26 Jézus rájuk nézett, és ezt mondta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, Istennek viszont minden lehetséges.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+19%3A16-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/19
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–