szenvedés kategória bejegyzései

Mivel földi Egyházam Keresztre feszítése elkezdődik, nektek minden megjövendölt jelre résen kell lennetek

https://szemlelek.net/szinodalis-ut-vagy-zsakutca/

ld még:

https://romkat.ro/2023/03/07/szinodalis-ut-a-katolikus-egyhaz-megujulasi-projektje-nemetorszagban/

https://pphf.hu/szinodalisut/

DE:

https://www.bdkj.de/synodaler-weg


Igazság Könyve:

Mivel földi Egyházam Keresztre feszítése elkezdődik, nektek minden megjövendölt jelre résen kell lennetek

  1. október 3. csütörtök, 22:35

 

Drága, szeretett leányom, mivel földi Egyházam Keresztre feszítése elkezdődik, nektek minden megjövendölt jelre résen kell lennetek.

Isten ellenségei minden szempontból utánozni fogják Saját Keresztre feszítésemet, kezdve Testem megszentségtelenítésével. Amikor a hóhérjaim elé vonszoltak, mezítelenre vetkőztettek, hogy kigúnyoljanak és szégyenbe hozzanak Engem. Aztán pirosba öltöztettek – mely szín a vadállattal kapcsolatos. Aztán azon marakodtak, hogy ki verje be az első szöget a Testembe. Majd barbárokhoz hasonlóan szaggatták végtagjaimat, és annyira szétfeszítették Karjaimat, hogy kitépték a helyéből, csakhogy újabb fájdalmat okozzanak Nekem. Hogy még több szenvedést okozzanak Nekem, a szegeket olyan dőlési szögben ütötték be a tenyerembe, hogy azok a Csuklómon jöttek ki. Mindkét Karomat olyan különös szögben húzták ki, hogy Én egy fájdalmas, szokatlan helyzetben lógtam, amelynek az volt a célja, hogy maximális fájdalmat okozzanak Nekem, és hogy megalázzanak.

Sorsot húztak, hogy melyik utolsó nyolc férfi hajtsa végre a Testemnek okozott véres kínzatást. Ocsmányságokat énekeltek, ütöttek-vertek Engem, gyomron rúgtak, és ordítoztak, mint a vadállatok. Minden módon bemocskoltak Engem, megmutatván azoknak, akik Kereszthalálom szemtanúi voltak, hogy megbüntettek az úgynevezett gonosz hazugságokért. Meggyilkoltak, hogy elhallgattassanak Engem, megakadályozván így, hogy Isten Szava elérje a lelkeket.

Ugyanez fog megtörténni hamarosan. Ellenségeim nem fognak azzal megelégedni, hogy megváltoztassák Eukarisztiám Bemutatását – ők még egyszer be fogják mocskolni a Testemet. Hasonló módon fognak meggyalázni Engem. A vörös színt fogják használni; gesztikulálni fognak Keresztem előtt, és az új rituáléjukkal sértegetni fognak Engem. Csak azok, akik felismerik a jeleket, fogják észrevenni, hogy ezeket a szentségtöréseket a nagy pompa és a ragyogás közepette milyen lelkesen mutatják be majd a világnak.

Az új szentbeszédek zagyvaságok lesznek, és a liturgia nagy részének nem lesz értelme. Azoknak mondom, akik ismerik Tanításaimat: legyetek éberek az összekuszált, logikátlan és a bonyolult kijelentésekre, melyek egykori tanításoknak és hitvallásoknak az új, átírt bevezetéséhez fognak társulni. Ők nemcsak zavart és nyugtalanságot fognak kelteni a lelketekben, hanem tele lesznek ellentmondásokkal és hazugságokkal is, melyek sohasem jöhetnek Tőlem, Jézus Krisztustól.

Ti azóta, hogy a Földön jártam, már megkaptátok az Igazságot. Most hazugságokat fognak adni nektek azzal a céllal, hogy elfordítsanak benneteket Istentől. Legyetek feltétlenül éberek, mert le fognak nyelni benneteket, és a hamis tanokba fognak belerángatni titeket. A sötétség tana, amelyet éveken át aprólékosan kidolgoztak, hamarosan rátok ereszkedik. Ne fogadjatok el soha olyan ígéreteket, amelyek ellentmondanak Szavamnak. Amikor azt látjátok, hogy ezek a dolgok megtörténnek, tudni fogjátok, hogy mindezeket a gonosz szelleme hozta nektek azért, hogy tönkretegye számotokra az örök üdvösség lehetősségét.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/mivel-foldi-egyhazam-keresztre-feszitese-elkezdodik-nektek-minden-megjovendolt-jelre-resen-kell

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/10/03

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-10-03

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ti nem lehettek az Én igazi követőim anélkül, hogy ne kelljen elviselnetek a Kereszt fájdalmát

Igazság Könyve:

Ti nem lehettek az Én igazi követőim anélkül, hogy ne kelljen elviselnetek a Kereszt fájdalmát

2013-07-17 11:40

 

Drága, szeretett leányom, mennyire felemelőek Számomra szeretett követőim imái ebben az időben. Én a szívükben és a lelkükben vagyok, ők kiváltságosak. Meg kell kérnem őket, hogy szenvedjék el a gúnyolódást, amellyel szembesülni fognak, amiért Utamat követik, és hordozzák Keresztemet, mert idővel meg fogják érteni, hogy miért kell ennek így lennie.

Ti nem lehettek az Én igazi követőim anélkül, hogy ne kelljen elviselnetek a Kereszt fájdalmát. Amikor szerettek Engem, egy Fény van jelen a lelketekben. Ez a tiszta fény olyan, mint a mágnes, mely vonza a más emberekben lévő rosszat. A jó szándékú lelkek gyakran vannak támadva a gonosz szellemétől, hogy az fájdalmat okozzon azoknak, akik Tanításaim Igazságát követik.

Amikor ti Isten Igazsága mellett foglaltok állást, azok gyűlöletét vonjátok magatokra, akik nem szeretik Istent. Ha ti követtek Engem, még ha csendben is, ugyanazt a fájdalmat viselitek el. Ezt a fájdalmat azok okozzák – általában azok, akiket ti szerettek és tiszteltek –, akik azért támadnak benneteket, mert szerettek Engem és hűségesek vagytok Tanításaimhoz.

Eljött az idő számotokra, hogy kimenjetek (a világba) és beszéljetek Üzeneteimről. Azonban a papok ezt nehéznek fogják találni, mivel nekik engedelmeskedniük kell elöljáróiknak. Egyházamban sokan fognak félni attól, hogy tanúságot tegyenek Üzenetemről, de ez nem azt jelenti, hogy ők nem tudják megvédeni Szent Szavam Igazságát. Az Apostolaimnak adott Szó él, bár sokan megpróbálják azt megölni. Észre fogjátok venni, hogy milyen kevesen vannak olyanok, akik nyilvánosan tisztelnek Engem – szinte senki.

Tanításaim többé már nem játszanak fontos szerepet társadalmatokban. Nektek ragaszkodnotok kell ahhoz – bármelyik Keresztény Egyházhoz tartoztok is –, hogy szolgáim ne felejtsék el megemlíteni Nevemet, amikor a jóra hivatkoznak, mert a jó nem jöhet egy kőtől. A jó csak egyedül Istentől jöhet.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ti-nem-lehettek-az-en-igazi-kovetoim-anelkul-hogy-ne-kelljen-elviselnetek-kereszt-fajdalmat

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/17

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-17

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Üdvösség Anyja: Azt, aminek tanúja voltam, sohasem lehet papírra vetni, annyira gyalázatosak voltak az Ő Isteni Testének okozott kegyetlenségek

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Azt, aminek tanúja voltam, sohasem lehet papírra vetni, annyira gyalázatosak voltak az Ő Isteni Testének okozott kegyetlenségek

2013-07-01 16:45

 

Gyermekem, ha a Fiamért szenvedsz, akkor rendben van, hogy sírsz a fájdalomtól, mert végül is te csak egy emberi lény vagy. Amikor tanúja voltam Fiam megkorbácsolásának és az Ő borzalmas Keresztre feszítésének, magamon kívül voltam a bánattól. És miközben néztem, amit szánalomra méltó Teste elvisel, melyet egyetlen állat sem lenne képes a vágóhídon elviselni, oly sokszor elájultam a rémülettől, hogy alig tudtam megállni a lábamon.

Azt, hogy Ő mennyire szenvedett, soha senki nem fogja megtudni, mert aminek tanúja voltam, sohasem lehet papírra vetni, annyira gyalázatosak voltak az Ő Isteni Testének okozott kegyetlenségek. Ez az oka annak, hogy kevés leírás van arról a megalázó sértésről, amelyet neki okoztak, mert annyira megrázó volna, ha leírásra kerülne, hogy bemocskolná az Ő Szent Nevét.

Te szenvedsz gyermekem, de csak egy töredékét az Ő fájdalmának. Tudnod kell – miközben fizikai fájdalmad van -, hogy Fiam csak azoknak engedi meg, hogy megnyilvánuljon bennük az Ő Szenvedése, akiket kiválasztott. Amikor Ő ezt teszi – drága Fiamnak adott szabad akaratod ajándéka által -, akkor ez segít neki szembeszállni a gonosz hatalmával, és legyőzni azt. Ezáltal mind a lelked, mind pedig a tested megszentelődik, és ez egy nagyon különleges ajándék Neki, egy ajándék, mely lehetővé teszi Számára, hogy másokat is megmentsen.

Így tehát, kérlek, értsd meg, hogy amikor Fiam megnöveli fájdalmadat, és amikor Ő valóban szenved benned, akkor ez egy Kegyelem, amelyet nem szabad visszautasítanod. Öleld azt át. Hamarosan meg fogod érteni, hogy ez milyen erőteljes. Amikor a Fiam megnyilvánítja Sebeit egy választott lélek testében, akkor az szörnyű üldöztetést hoz magával. Ez az az eset, amikor a gonosz keményen és erőszakos dühvel támad. Először is félni fogsz, de most, hogy megérted, el fogod ezt fogadni, és egyszerűen meg fogod védeni magad azáltal, hogy naponta legalább háromszor elmondod Legszentebb Rózsafüzéremet.

Gyermekem, kérlek, ne engedd meg a félelemnek, hogy elvonjon téged ettől a munkától, mert éppen ez az, amit a gonosz akar. Fel kell állnod, el kell viselned, és csendben kell maradnod, amikor növekszik ellened a gyűlölet.

Ezek a megpróbáltatások várhatóak egy ilyen méretű Küldetésben. Légy békében és tudd, hogy minden angyal és szent veled van, és vezet téged.

 

Szeretett Édesanyád,

Isten Anyja,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-azt-aminek-tanuja-voltam-sohasem-lehet-papirra-vetni-annyira-gyalazatosak-voltak-az-o

 

 

 

 

Üdvösség Anyja: Egy ajtó sem nyílott meg, hogy lehetővé tegye Fiam számára, hogy méltósággal jöjjön a világba

2013-07-03 12:57

 

Drága gyermekem, amikor ezen Üzenetek miatt a vadonba vagy dobva, és el vagy szigetelve, akkor fontos tudnod annak okát, hogy miért van ez így. Mert ha tudod, akkor az megkönnyíti számodra, hogy elfogadd az ilyen kegyetlenséget.

Amikor eljött szülésem ideje, egy ajtó sem nyílott meg, hogy lehetővé tegye Fiam számára, hogy méltósággal jöjjön a világra. Mivel minden ajtó becsapódott Isten Színe előtt, Aki elküldte egyetlen Fiát, hogy megváltsa az embert a bűntől, ez hasonlóképpen lesz most is, amikor Isten az Ő Fia Második Eljövetelére készíti elő az utat.

Mivel Isten erre a Nagy Napra készíti fel a világot, ismét bezárják az ajtókat, dacolva Isten Szavával. Neked, mint hírnöknek továbbra is heves ellenállással kell szembe nézned. Sokan nemcsak, hogy zárva tartják ajtóikat – ami egyébként csak egy sértés lenne –, hanem még rettenetes ocsmányságokat is fognak sikoltozni, és bántani fognak téged, gyermekem, mert nem akarják Isten Szavát meghallani.

Az emberiség történetének e kritikus idejében a gonosz szelleme eluralkodik, és Isten gyermekei közül még a legszentebbeket is össze akarja zúzni. Csak a legbátrabbak fognak ellenállni a gonosz szellemének, aki milliókat fog megfertőzni, és így ők el fogják utasítani Fiam Irgalmasságát.

Nemcsak egyedül az Üzeneteknek köszönhető – melyeket gyűlölni fognak –, hanem a félelemnek is, hogy Fiam Irgalmassága által még több lélek lesz megmentve a Sátán szorításából. A gonosz munkálkodik és beleszövi magát sok lélek szívébe, különösen azok szívébe, akik közel állnak a Fiamhoz. A gonosz elsődleges célpontjai a Fiam Egyházán belüli jámbor követők, akik közül sokan Isten Szava ellen fognak fordulni ebben az időben.

Fiam, Jézus Krisztus Igaz Szavát az évszázadok során felhígították, és a Szent Biblia tartalmát most sokan tagadják olyanok, akik azt mondják, hogy ismerik Fiamat. Ne feledjétek, a lelkekért vívott csatát az angyalok és a szentek vívják meg Atyám Királyságában a csaló ellen. Te, gyermekem, a közepébe csöppentél, és mint ilyen, könnyű célponttá válsz.

E Küldetés iszonyú nagysága miatt van az, és mert te próféta vagy, és nem látnok, hogy elszigetelten fogsz dolgozni, és hogy gyűlölve vagy az emberek között. Ne engedd, hogy ez az üldöztetés elszomorítson téged, vagy hogy azt az érzést keltse benned, hogy nem vagy elég erős, mert ez nem lehetséges. Te küldve voltál, és védve vagy, és fel fogsz állni, hogy továbbra is hirdesd Isten Igéjét egészen az utolsó napig. Ez meg volt jövendölve, és amikor a világ lelkei megmenekültek, és amikor az Új Királyság – az Új Paradicsom – elkezdődik, e szenvedések közül egynek sem lesz jelentősége.

Örvendj, és ne félj! Én, a te szeretett Édesanyád, vezetni és védelmezni foglak még a legsötétebb óráidban is, úgy hogy Isten Fénye mindennap el fogja tölteni elmédet, testedet és lelkedet.

Szeretlek, gyermekem, és tudnod kell, hogy te a kitartás Ajándékával vagy megáldva. Most minden Isten Kezében van. Neked mindenkor bíznod kell Benne.

 

Szeretett Édesanyád,

Isten Anyja,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-egy-ajto-sem-nyilott-meg-hogy-lehetove-tegye-fiam-szamara-hogy-meltosaggal-jojjon

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/01

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-01

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Egyházam számára elkezdődött a Kálvária-hegy megmászásának szenvedése

https://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 

 


Igazság Könyve:

Amint a pogányság végigsöpör a Földön, Isten Igéjét szét fogják szaggatni

  1. április 16. kedd 20:40

 

Drága, szeretett leányom, Egyházam számára elkezdődött a Kálvária-hegy megmászásának szenvedése, amint az meg volt jövendölve. Mindazoknak, akik az Én Nevemben beszélnek, akik szeretnek Engem és tisztelik Tanításaimat, most szembe kell nézniük ezzel a gyötrelmes úttal, Szent Szavam megvédése érdekében.

Amint a pogányság végigsöpör a Földön, Isten Igéjét szét fogják szaggatni. Mindazoknak mondom, akik követnek Engem, hogy emelt fővel járjatok. Soha ne mondjatok le az Igazságról, amikor mások arról akarnak meggyőzni benneteket, vagy arra akarnak rábeszélni titeket – beleértve családotokat és barátaitokat is -, hogy forduljatok el Szent Szavamtól, melyet a Földön eltöltött időm során adtam nektek. Nem szabad gyengítenetek azon szándékotokat, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. Néhányan közületek erősek lesznek az üldöztetés közepette. Lesznek azonban, akik el fognak esni. Egyesek feladják. Mások úgy döntenek majd, hogy elfogadják a Szent Tanként bemutatott hazugságokat, és el fognak szakadni Tőlem.

A vállamon fogom hordozni mindazokat, akik teljesen megbíznak Bennem. Védelemben fogom részesíteni mindazokat, akik elég bátrak ahhoz, hogy továbbra is olyan módon mutassák be a Szentmise áldozatot, ahogyan azt megkívánják a szabályok. Védelmezni fogom azon szent szolgáim által bemutatott Szentségeket, akik nem hajlandók sem mozdulni sem pedig elhagyni az Értem végzett szolgálatukat. Azoknak egyáltalán nem kell aggódniuk, akik az Én Gondomra bízták magukat. Azok, akiknek egész életük folyamán megadatott az Igazság, és ennek ellenére Tanításaimat a hazugságok javára mégis el fogják utasítani, félre lesznek dobva Tőlem. Igazságosságom félelmetes: Ne higgye senki azt, hogy lelkiismeret furdalás és minden következmény nélkül a megtévesztés mélységébe süllyedhet.

Az Én Szeretetem elég erős lesz ahhoz, hogy átölelje azokat, akik össze fognak zavarodni ezekben az időkben. Isten minden gyermekét elérem majd, akik keresnek Engem, nem számít, hogy mennyire megfeketedett a lelkük. A zűrzavar közepette megismertetem végre magam, és Lelkem végigsöpör majd a Földön, éppen akkor, amikor az emberek már azt hiszik, hogy ennél többet nem tudnak elviselni.

Ne feledjétek, hogy Én vagyok az Első és az Utolsó, semmi sem győzedelmeskedhet Felettem, mert Én Mindenható vagyok; és amikor úgy érzitek, hogy a gonoszság már nagyon nyomasztó, melyet Isten ellenségei okoznak a világnak, tudnotok kell, hogy Én itt vagyok. Azért engedem meg ezt a szenvedést, ezt az utolsó üldöztetést, mert ez a végső fegyver a fenevad ellen. E nélkül ő ellopná a világ lakossága többségének a lelkét.

Ez a lelkekért folytatott harc sokkolni fogja azokat, akik valóban szeretnek Engem, mert tanúi lesztek a gonoszságnak, mely azokban az emberekben lesz látható, akiket ti jónak tartottatok. A Sátán minden követ meg fog mozdítani, és minden lelket fel fog használni, különösen azokat, akik Hozzám közel állnak, hogy hátat fordítsanak Tanításaimnak. Miközben a csata már javában tombol, Én ezen a Küldetésen keresztül milliárdok lelkét fogom megmenteni, a megtéréseknek köszönhetően.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/amint-poganysag-vegigsopor-foldon-isten-igejet-szet-fogjak-szaggatni

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/16

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-16

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Lelkiismeret e Nagy Megvilágítására az után kerül sor, miután Szent Helytartóm elhagyta Rómát

A Gecsemáné-kertben

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude%201:1-10;%20%20%20%20Luke%2022:39-42,%2045-23:1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2023/02/21


Igazság Könyve:

A Lelkiismeret e Nagy Megvilágítására az után kerül sor, miután Szent Helytartóm elhagyta Rómát

  1. február 20. szerda 19:30

 

Drága, szeretett leányom, bár igazságtalannak tűnhet, hogy Isten gyermekeinek szenvedniük kell a Hamis Próféta és az Antikrisztus uralkodása alatt, ezt tudnotok kell: Egy bizonyos mértékben minden léleknek el kell viselnie a világban az elutasítás fájdalmát és a szenvedést, melyet Én is elviseltem, a megtisztulásuk érdekében.

Nagy Irgalmasságom által biztosítani fogom, hogy ez a megtisztulás gyorsan történjen. Azután Követőim száma növekedni fog, akik készenlétben állnak Második Eljövetelemre. Atyám minden megpróbáltatást figyelemmel fog kísérni Szívének nagy gyöngédségével, melyet valamennyi Gyermeke érezni fog. Ő közbe fog lépni, amikor az üldöztetés gonosz cselekedetei, amelyeket a Kereszténységnek okoznak, túllépik a megengedett határokat, és el fogja pusztítani az ilyen gonosz embereket.

Nektek most Irgalmasságom Cselekedetére kell várnotok, mert az kigyomlálja majd a rosszat a jóból. A Lelkiismeret e Nagy Megvilágítására csak azután kerül sor, miután Szent Helytartóm elhagyta Rómát.

Készüljetek, hogy megmentsétek lelketeket. A köztetek levő makacs lelkeknek csak egy nagyon rövid idő lesz adva, hogy alázattal térdre borulva, Irgalmasságomat kérjék. És akkor a harsonák* elő fognak kerülni, és a véghez vezető próféciák feltárulnak, amint előre meg voltak jövendölve.

Jézusotok

 

*Jelenések Könyve: 8; 7-13; JK. 9; 1-21; JK. 11, 15 – 19; JK. 8; 7 – 13

https://masodikeljovetel.hu/lelkiismeret-e-nagy-megvilagitasara-az-utan-kerul-sor-miutan-szent-helytartom-elhagyta-romat

 

 

 

Ti egy olyan időszakban éltek, amelyben Isten sok gyermeke pogány lett

  1. február 22. péntek 23:00

 

Drága, szeretett leányom, ti egy olyan időszakban éltek, amelyben Isten sok gyermeke pogány lett. Most azok is, akik Zsidónak és Kereszténynek születtek, különböző bálványimádáshoz folyamodtak, ahogy az meg volt jövendölve.

Mennyire megbánt Engem, amikor tanúja vagyok annak a nagyrabecsülésnek, melyet Isten gyermekei a szívükben tartanak önelégültségükre és a hamis istenekbe vetett hitükre, amelyek csak az elméjükben léteznek.

A new age-spiritualizmus megerősödése és minden olyan dolog iránti szenvedély, amely az elme nyugtatásával van összefüggésben, egy dologgal egyenlő: ezek az emberek sötétségben vannak, mert nem hajlandók elismerni Engem, Jézus Krisztust. Isten Fényének szándékos gátolásával nyitottá válnak a gonosz szellem sötétsége előtt. A Sátán és démonai zsákmányul ejtik az ilyen lelkeket, és szörnyű nagy ürességet hoznak létre bennük; független attól, hogy milyen new age szellemi gyógymódokat keresnek, ők sohasem fognak vigaszra találni, mert ez nem az a természetes környezet, amelybe születtek.

A pogányság, amely jelenleg magával ragadta az emberiséget, elérte a legmagasabb fokát, ahhoz az időszakhoz viszonyítva, mielőtt Én, Jézus Krisztus, megszülettem volna a Földön. Jóllehet Isten Létezésének Igazsága megadatott a világ számára, és bár Kereszthalálom által megmentettem az emberiséget a kárhozattól, mégis hátat fordítanak Nekem.

Az önmegszállottság, az öndicséret és a világi túlzások iránti szeretet nem más, mint az emberiség ostora, és az a szorongás okozta kétségbeesés érzéséből, a nyugtalanságból és a sivárságból származik. A bálványimádás – a híres emberek, a hamis istenek és a pogány tárgyak közszemlére tétele iránti szeretet – a sötétség felhőjét hozza mindazok fölé, akik szenvedélyesen követik ezeket a dolgokat. A Keresztények az ilyen emberek gúnyolódásaitól szenvednek, de szenvedésük és imáik által segíthetnek megmenteni embertársaikat a Pokol tüzétől.

Amikor ezekkel a hamis bálványokkal flörtöltök, akkor ti a Pokol démonjaival játszotok, akik azért küldettek, hogy mindörökre a mélységbe vonszoljanak benneteket. Sohase higgyétek, hogy az ilyen pogány praktikák ártalmatlanok, mert nem azok. Amennyiben időt szenteltek ezekre, és az elméteket ilyen félrevezetésekre adjátok, elzárjátok magatokat Istentől és az örök élettől.

Ébredjetek fel az Igazságra. Én vagyok az Igazság. Nincs más út az örök boldogsághoz, csak Rajtam, Jézus Krisztuson, az Emberfián keresztül. Azért jövök most, hogy feltárjam az Igazságot, hogy így újra megmenthesselek benneteket, és hogy az örök életre vihesselek titeket, így segítvén nektek megmenteni a lelketeket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ti-egy-olyan-idoszakban-eltek-amelyben-isten-sok-gyermeke-pogany-lett

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

Címzés, üdvözlés

Júdás, Jézus Krisztus szolgája, Jakabnak pedig testvére, köszöntését küldi az elhívottaknak, akiket az Atya Isten szeretett, és a Jézus Krisztus megtartott:

irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen.

A hamis tanítók tévelygései

Szeretteim, miközben teljes igyekezettel azon fáradoztam, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott.

Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akik régóta elő vannak jegyezve erre az ítéletre: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.

Emlékeztetni akarlak pedig titeket arra, jóllehet minderről tudtok, hogy amikor az Úr a népet egykor kiszabadította Egyiptom földjéről, azokat, akik nem hittek, később elpusztította.

Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére.

Ugyanígy Sodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik.

De mindezek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy beszennyezik a testüket, megvetik Isten felségét, és káromolják a mennyei hatalmasságokat.

Pedig még Mihály angyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes testéért, hanem azt mondta: “Dorgáljon meg téged az Úr!”

10 Ezek viszont káromolnak mindent, azt is, amit nem ismernek; amit pedig oktalan állatok módjára ösztönösen ismernek, abba belepusztulnak.

 

 

 

A Gecsemáné-kertben

39 Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is.

40 Mikor pedig odaért arra a helyre, így szólt hozzájuk: “Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.”

41 Azután eltávolodott tőlük, mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott:

42 “Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude%201:1-10;%20%20%20%20Luke%2022:39-42,%2045-23:1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2023/02/21

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-02-21

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Töviskorona leereszkedett Helytartómra, de gonoszul elűzték

Igazság Könyve:

Azt fogják mondani, hogy ő vétkes egy bűncselekményben, pedig teljesen ártatlan

  1. február 19. kedd 14:30

 

Drága, szeretett leányom, kérlek, értesítsd Követőimet, hogy uralkodásom közel van.

Nekik nem szabad félniük, mert bár a Töviskorona leereszkedett Helytartómra, akit Én, Jézus Krisztus neveztem ki, hogy uralkodjék a Szent, Katolikus és Apostoli Anyaszentegyház fölött, de gonoszul elűzték; Én most eljövök végre, hogy békét hozzak nektek.

Szeretett Követőim, a következő év nagyon kegyetlen és lesújtó lesz számotokra, és az Én utolsó igaz Pápám számára. Vele, aki ellen rosszindulatúan és szándékosan összeesküdtek, éppúgy bántak, mint Velem, Jézus Krisztussal, megütötték és megostorozták. Ezek most megpróbálják megölni őt, ahogyan Engem is megöltek. Azt fogják mondani, hogy ő vétkes egy bűncselekményben, pedig teljesen ártatlan.

Szeretett Követőim, Én mindnyájatokat meg foglak menteni a gonoszságtól, melyet sokan úgy fognak felfogni, mintha az Tőlem, az én Parancsom Kezétől származnék.

Én úgy tanítom Egyházamat, mint korábban, de csak a Szentlélek ereje által. Róma Kulcsai Szeretett Atyám parancsnoksága alatt állnak. Én, Jézus Krisztus, készen állok, hogy Második Eljövetelemkor ismét leereszkedjek, és azt is a tudtotokra szeretném adni, Tanítványaim, hogy ti ugyanúgy fogtok szenvedni, mint Tanítványaim az Én időmben a Földön. Ti, szeretteim, Velem vagytok, és Szentséges Szívembe vagytok zárva, hogy a szomorúságban egyesülni tudjatok Velem. Könnyeket sírok az Én ártatlan, szeretett, utolsó Pápámért a Földön, XVI. Benedek Pápáért, akit Én választottam, hogy az utolsó napokban vezesse Egyházamat.

Azoknak a szolgálatkész „áldozatoknak”, akik továbbra is Szent Szavam mellet foglalnak állást, óriási bátorságra lesz szükségük, mivel tele lesznek szörnyű kételyekkel. Ők tudják a szívükben, hogy most Én beszélek hozzájuk, és mégis kétségek támadnak bennük, melyeket azok fognak okozni, akik nem hajlandók elfogadni az emberiség számára adott üzeneteimet, de akik mégis elkötelezettek Felém.

Most rátok hagyom ezt a különleges, rövid Keresztes Imahadjárat imát. Ez egy Csodatevő Ima, hogy lehetővé tegye Jelenlétem megérzését mindazok szívében, akik imádkozzák azt. Ez az ima segíteni fog nekik abban, hogy meglássák azt az Igazságot, amelyet Én ígértem nekik, és amely a végidők alatt mindig megadatik nekik.

 

A Keresztes Imahadjárat 101. imája: Csodatevő ima, hogy megérezzük Jézus Jelenlétét

Ó, Drága Mindenható Atyánk, Teremtője mindannak, ami van, és ami még lesz, segíts mindnyájunkat, akik képesek vagyunk ma felismerni Szeretett Fiad Jelenlétét az Egyházban, hogy nagyon erősekké váljunk. Segíts nekem legyőznöm félelmemet, magányosságomat és azt az elutasítást, amelyet szeretteimtől kell elszenvednem amiatt, hogy Fiadat, Jézus Krisztust, a Megváltómat követem. Kérlek, védd meg szeretteimet attól, hogy – beleesvén a csapdába – elhiggyék a hazugságokat, amelyeket a Sátán azért agyalt ki, hogy Isten minden gyermekét tönkretegye, megossza, és közöttük pusztítást hajtson végre. Kérlek, nyújts segítséget mindazoknak, akik Egyházadban a förtelmet követik, hogy megmeneküljenek a Pokol örök tűzétől. Ámen.

 

Szeretett Követőim, ti már ismertek Engem. Amit ti most látni fogtok abban a vázban, ami egykor Egyházam volt a Földön, émelyítő lesz számotokra. Sírni és sírni fogtok addig, amíg már semmit sem fogtok érezni. És amikor hívni fogtok Engem, és ezt mondjátok:

„Jézus ments meg Engem a Sátán hazugságaitól, hogy fel tudjam ismerni Maradék Egyházad Igazságát”, akkor meg foglak nyugtatni benneteket azzal, hogy eltöltelek a Szentlélekkel. A szomorúság könnyeivel foglak eltölteni benneteket, és aztán ezeket a könnyeket az Én Erőmmel fogom felcserélni. Aztán már nem kell többé aggódnotok, mert Én átveszem aggodalmaitokat, és vezetni foglak benneteket utatok minden lépésénél.

Ti ösztönözve lesztek, amikor kigúnyolnak benneteket. Amikor ők kinevetnek benneteket, tele lesztek Szentlelkem Szeretetével, mert hisztek az Én Szent Tanaimban.

Aztán megszűnnek majd félelmeitek, melyek az irántatok érzett szeretetem erőteljes érzésével lesznek felcserélve; és csak ekkor fogtok teljes megkönnyebbülést és békét érezni.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/azt-fogjak-mondani-hogy-o-vetkes-egy-buncselekmenyben-pedig-teljesen-artatlan

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

Jézus többeknek megjelenik

(A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.

10 Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak.

11 Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el.

12 Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.

13 Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.

Az apostolok kiküldése

14 Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.

15 Ezután így szólt hozzájuk: “Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.

16 Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

17 Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak,

18 kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Jézus mennybemenetele

19 Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.

20 Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.)

 

 

 

Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk.

De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést ne váltson ki az erőtlenek között.

10 Mert ha valaki meglát téged, akinek ismereted van, amint a bálványtemplomban asztalnál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst?

11 És így ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért Krisztus meghalt.

12 Így aztán amikor a testvérek ellen vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, Krisztus ellen vétkeztek.

13 Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.

Pál ingyenessé teszi az evangéliumot

9 Nem vagyok szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam Jézust, a mi Urunkat? Nem az én munkám eredménye vagytok-e ti az Úrban?

Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek bizony az vagyok, mert apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban.

 

 

 

 

Az utolsó ítéletről

31 “Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.

32 Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.

33 A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.”

34 “Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.

35 Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok,

36 mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.

37 Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna?

38 Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna?

39 Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?

40 A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”

41 “Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre.

42 Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom,

43 jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.

44 Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?

45 Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.

46 És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16%3A9-20%3B+++++1+Corinthians+8%3A8-9%3A2%3B+++++Matthew+25%3A31-46&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2023/02/19

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-02-19

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Elviseltem a megkorbácsolást, a gúnyolódást és az üldöztetést

Igazság Könyve:

Az alázat többet ér, mint a szenvedés elfogadása. Ez egy erőteljes eszköz a gonosz legyőzésére

  1. december 13. csütörtök, 18:11

 

Drága, szeretett leányom, az alázat ajándékát ki kell érdemelni. Azt sohasem szabad a gyávasággal összetéveszteni.

Alázatom miatt a sátán meg volt tévesztve, következésképpen elvesztette a jogot arra, hogy minden lelket megnyerjen magának, és hogy az örök kárhozattal átkozza meg őket.

A sátán gőgös, nagyképű, csaló és tele van önszeretettel és gyűlölettel. A lelkekért vívott csatát az alázat cselekedete nyerte meg, amikor Én, az emberiség Királya megengedtem, hogy lebecsüljenek, megkínozzanak, kigúnyoljanak, megvessenek, és hogy – a Sátán gyűlölete által megfertőzött bűnösök – meggyötörjenek.

A fenevadnak lehetetlen alázatot éreznie. Ő ismerte Isten Hatalmát, és azt is, hogy milyen kemény csatája lesz Isten gyermekei ellen. Azt várta el Tőlem, hogy Isten Szavát ne csak nyilvánosan hirdessem, hanem hogy az emberek között is mutassam ki Hatalmamat azáltal, hogy egy felmagasztalt, fenséges állapotban nyilatkoztatom ki Magam előttük. Akkor is meg volt győződve arról, hogy ő képes legyőzni Küldetésemet.

Amire nem számított, az éppen az Általam kimutatott alázat volt, és hogy nem akartam hóhéraimat elítélni. Az a tény, hogy nem foglalkoztam hóhéraimmal, azt jelentette, hogy nekik nem volt hatalmuk Fölöttem. Az, hogy elviseltem a megkorbácsolást, a gúnyolódást és az üldöztetést, egyre gyengítette a gonosz hatalmát. Ő mindenre számított, csak erre nem, és éppen ezért mindent megpróbált, beleértve a fizikai kínzatást is, hogy rávegyen Engem arra: mondjak le az emberi nemről.

Az Atyám részéről hozott áldozat, amellyel megengedte Keresztre feszítésemet, és elfogadta halálomat, az emberiség megszabadult a bűntől.

Ez volt az első megvívott és megnyert csata. Ilyen módon lesz megvívva a második csata is, hogy visszavigyem az emberiséget Királyságomba, hogy élvezni tudja az örök életet.

Ő, a fenevad és minden bukott angyal sok lelket csábít el, így sok a megtévesztett lélek, aki nem fogadja el Létezésemet. Sokan, akik ebben a helyzetben vannak, az elébük helyezet kisértések miatt, keményen harcolnak a hívásom ellen, amelyet most a mennyből adok.

Aztán ott vannak azok is, akik szolgáknak adják ki magukat Egyházamban, de az elit csoporttal együtt mégis azt tervezik, hogy milliókat elpusztítsanak. Ezt azáltal teszik, hogy megakadályozzák Szavamat, azt követően pedig fizikai üldöztetés által. Az Isten gyermekei ellen elkövetett végső árulásuknak mindenki tanúja lesz.

A lelkek, akik a legjobban aggasztanak Engem, azok az ateisták és fiatalok, akiknek nem tanították meg az Igazságot. Arra sürgetlek benneteket, akik elismertek Engem, Jézusotokat, hogy hozzátok Hozzám őket. Én körülveszem őket Világosságommal és Védelmemmel, és harcolni fogok ezekért a lelkekért egészen az utolsó pillanatig.

Nektek menetelnetek kell előre, bátor Tanítványaim, és tegyetek meg mindent, hogy kizárjátok a gonoszt, aki körülvesz benneteket. Ha azokkal foglalkoztok, akik mindenáron meg akarják akadályozni ezt a Küldetést, akkor ti cserbenhagytok Engem.

“Miért akarják ezek az emberek mindenáron megakadályozni Szavamat?” – kérdezhetitek. A válasz a következő: ez mindig is így volt ott, ahol járok, ahol beszélek, és ahol jelen vagyok.

Lépkedjetek és maradjatok közel Hozzám. Hatalmam beborít majd benneteket, és ti védve lesztek. De ne vegyétek le Rólam a szemeteket, mert sokan vannak, akik majd megfenyegetnek, megsértenek és megpróbálnak elgáncsolni benneteket. Amikor fennhéjázó, de féktelen üres beszédet szórnak rátok, akkor tudni fogjátok, mit kell tennetek.

Minél határozottabban próbálnak meggyőzni benneteket ellenségeitek, hogy nem Én vagyok az Emberiség Királya, aki veletek beszél, akkor tudni fogjátok, hogy Én valóban jelen vagyok köztetek.

Én veletek járok, ha ti közel maradtok Hozzám. Azáltal, hogy hallgattok, és nem foglalkoztok az ilyen gúnyolódásokkal, erősek maradtok. Hagyjátok azokat, hogy tegyék, amit tesznek, akik kiabálva ócsárolják és kigúnyolják Szent Szavamat. Imádkozzatok kitartóan értük, mert nekik szükségük van a segítségetekre. Ehhez hasonlóan gondolkozzatok:

Úgy nézzetek ezekre az emberekre, mintha egy szobában összegyűlt kisgyermekek lennének. Amikor kisgyermekekre néztek, akkor mély szeretetet éreztek sebezhetőségük miatt. Látjátok a szüleik és gondviselőik iránti bizalmukat, és lenyűgözve érzitek magatokat attól a szeretettől, amelyet a szívetekben éreztek irántuk.

Néhányan ezek közül a gyermekek közül aszerint fognak viselkedni, ahogyan azt a helyes viselkedésről elmondták nekik. Mások kegyetlenséget mutatnak a többi gyermek iránt. Bár ti megdöbbentek a viselkedésüktől, tudjátok, hogy meg kell dorgálnotok, és meg kell büntetnetek őket, ha továbbra is visszautasítják azt, hogy helyesen viselkedjenek. Mindenekelőtt ti még mindig szeretitek őket, független attól, amit tesznek, mivel ők a szerető szülők drága gyermekei.

Ilyen módon érez Atyám is minden gyermeke iránt. Nem számít, hogy mit csinálnak, mert Ő még mindig szereti őket. De nem fogja megengedni egy néhány gyermekének, hogy elpusztítsák a többi gyermekeit, hanem meg fogja büntetni őket, de csak azért, hogy újra egyesíthesse Családját.

Amikor azokért imádkoztok, akik megsértik Istent és bántják gyermekeit, akkor ti rettenetes szenvedést okoztok a Sátánnak, aki kénytelen lazítani a szorításán azok fölött, akikért imádkoztok.

Az alázat többet ér, mint a szenvedés elfogadása. Ez egy erőteljes eszköz a gonosz legyőzésére. Azáltal, hogy imádkoztok azokért, akik gyötörnek benneteket, az igaz szeretet nagy ajándékát hozzátok Nekem. Egy különleges szeretetét, Nekem, Jézusotoknak.

Én továbbra is tanítani foglak benneteket, Tanítványaim, hogy erősek maradjatok, és legyetek hűségesek Tanításaimhoz. Ebben az időben, a nagy hitehagyás idejében, Evangéliumomat és Üzeneteimet, amelyeket most nektek adok, hogy felkészítsenek benneteket hadjáratomban a lelkek megmentéséért, terjesztenetek kell az egész világon.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-alazat-tobbet-er-mint-szenvedes-elfogadasa-ez-egy-eroteljes-eszkoz-gonosz-legyozesere

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/14

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-14

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az út örök Királyságom felé éles kövekkel és sziklákkal van tele

„…Egyes templomokban, talán a hívek megszoktatása érdekében, már használatban van az új Misekönyv , de az újdonságok hatályba lépésének időpontja jövő november 29. A tradicionalisták számára ez egy újabb fordulópont, amely a politikailag korrektek kielégítésére hivatott, de például a Miatyánk témájában Joseph Ratzinger is egyetértett abban, hogy olyan módosításra van szükség, amely tiszteletben tartja a doktrínát és a filológiát. Végül is, hogyan vezethet Isten „kísértésbe”? Az ezt megelőző pápaság idején a főegyháziak is elgondolkodtak ezen.”

https://www-ilgiornale-it.translate.goog/news/cronache/ecco-regole-messa-bergoglio-cosa-cambia-adesso-1904808.html?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp

 

https://www.ilgiornale.it/news/cronache/ecco-regole-messa-bergoglio-cosa-cambia-adesso-1904808.html

 

Az új misekönyvvel tettek tönkre mindent

https://www.youtube.com/watch?v=RPorr02o6X0

 

 

 

IT:

“IL NUOVO MESSALE ITALIANO. L’ ANTI-MESSA DELLA FALSA CHIESA DI BERGOGLIO. V PARTE

https://www.youtube.com/watch?v=el5ggi3CUPI

 

https://tvzap.it/social/papa-francesco-deciso-cambia-messa-annuncio/

 

 

https://www.ilfattoquotidiano.it/2020/11/22/dal-29-novembre-cambia-la-messa-dal-padre-nostro-al-gloria-ecco-tutte-le-modifiche/6012253/

 


Igazság Könyve:

Az út örök Királyságom felé éles kövekkel és sziklákkal van tele

  1. november 4. hétfő, 17:45

 

Drága, szeretett leányom, senki se gondolja azt, hogy erős maradhat a hitében anélkül, hogy ezért a jogért ne kellene harcolnia.

Sok akadály van, melyek az Istenbe vetett hitet gátolják, és csak azok tarthatják égve szívükben az Isten iránti szeretetük lángját, akik kitartanak az imában.

Az út örök Királyságom felé éles kövekkel és sziklákkal van tele. Ez olyan, mintha mérföldeken keresztül mezítláb járnátok, ahol minden vágást, minden éles fájdalmat megtapasztaltok, és ahol minden megtett lépésnél megbotlotok. Ezért van az, hogy sok jó szándékú lélek esik el az út szélén, mivel az út annyira küzdelmes.

Amikor Engem követtek, utazásotok mindig fájdalmas lesz. Sohasem lesz könnyű, amíg azt nem mondjátok: „Jézus vedd el fájdalmamat, gyógyíts meg engem, és vedd el keresztemet.”

Csak ezután fogjátok könnyebbnek érezni, hogy kövessétek Utamat, mely Dicsőséges Királyságomhoz vezet.

A keresztre feszítés minden egyes szakaszát meg fogja tapasztalni mindenki, aki szereti Istent, egészen az utolsó napig.

A Második Eljövetelemig vezető szakaszban, a keresztényeknek és mindazoknak, akik a Legmagasságosabb Istent szeretik, a Passióm szenvedését kell elviselniük.

Vádaskodásokkal fog kezdődni, hogy Isten nem létezik.

Engem elutasítottak, mint Isten Fiát. Ez alkalommal a Legmagasságosabb Istent fogják elutasítani.

Minden hívőt meg fognak ostorozni, és üldözni fognak, amikor bevezetik az elmúlt idők pogány törvényeit. Mégis sokan az emberek közül, akik nem ismerik az Úr útjait, nem fognak figyelni az ilyen gonoszságokra, mert nagyon el lesznek foglalva a személyes örömeik keresésével.

Aztán büntetéseket fognak kiszabni azokra, akik a nyilvánosság előtt hűséget mernek mutatni az egy Igaz Isten iránt. Őket nem fogják megtűrni, és el kell majd rejtőzniük ahhoz, hogy Atyámat tisztelhessék.

A mindennapi áldozatok, a szentmisék végül meg fognak szűnni (1) – amint az meg volt jövendölve –, mert a Hamis Próféta azt fogja mondani, hogy egy új formájú szentmisét kell ünnepelni, mert a régi formájú már nem megfelelő. (2)

Jelenlétemet a Szent Eukarisztiából száműzik, és az Élet Tápláléka többé már nem fogja táplálni Isten gyermekeit. Ekkor Isten Keze le fog majd csapni azokra a pogányokra, akik azt merik állítani, hogy ők Isten Nevében beszélnek. Hűségük a fenevad iránt sokakat fog befolyásolni, és vezetni fogják azokat, akik félre voltak vezetve a sötétség börtönében.

A szakadás növekedni fog, míg végül Isten minden gyermekének választania kell: vagy a hamis illúziót fogják követni, amit a Hamis Próféta fog bemutatni – aki azt fogja állítani, hogy Isten Nevében beszél -, vagy az Igazságot.

Soha ne higgyétek, hogy elég erősek lesztek ahhoz, hogy ellenálljatok a hamis papok nyomásának, akik a fenevadat fogják képviselni. Nagy lesz az ő befolyásuk. A segítségem nélkül kísérteni fognak benneteket, hogy fordítsatok hátat tanításaimnak.

Ébredjetek fel, még mielőtt ezek az idők bekövetkeznének. Mindennap hívjatok Engem, hogy segítséget kapjatok Tőlem.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-ut-orok-kiralysagom-fele-eles-kovekkel-es-sziklakkal-van-tele

 

 

(1)

„…11Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. 12Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot. …”
https://szentiras.hu/SZIT/D%C3%A1n%2012,11

 

1335. Never before, since My Crucifixion, has Christianity endured such persecution”

http://jesushabla.org/index.php/the-book-of-the-truth-2015/2710-the-book-of-truth-1335-never-before-since-my-crucifixion-has-christianity-endured-such-persecution

 

http://jesushabla.org/index.php/the-book-of-the-truth-2015

 

 

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztre-feszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 

 

 

 

https://szentiras.hu/SZIT/D%C3%A1n%2012,11

 

Igaz élet Istenben:

„… Amikor meglátjátok a vészt hozó undokságot szentélyemben, amelyről Dániel próféta beszélt, meg fogjátok tudni,
hogy ez a végső idők jele.

Vigyázzatok! Mindezt azért mondom el előre nektek, mert azt akarom, hogy bízzatok bennem, Istenetekben, amikor a nagy
szorongattatás ideje elér titeket!
Meg foglak látogatni benneteket.
Már közeledik nagy visszatérésem órája, és jaj azoknak a kereskedőknek, akik azért küzdenek, hogy szörnyű pusztulást hozzanak szentélyembe,
és megszüntessék Örök Áldozatomat azáltal, hogy enni kényszerítenek benneteket mocskos ételükből! “
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum565.html

 

https://uzenetblogol.blog.hu/2016/05/08/a_nagyfigyelmeztetes_esemenyevel_kapcsolatos_uzenetreszek

 

 

(2)

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/11/04

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-11-04

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ne feledjétek, a szenvedés egy különleges kegyelem.

Igazság Könyve:

Ebben az időben a világban a Belém vetett hit puszta említése is meghökkentséget okoz

  1. október 30. kedd, 7:10

 

Drága, szeretett leányom, mostanára már tudnod kellene, hogy a szenvedésed, amelyet az Én Nevemben viselsz el, folytatódni fog egészen e küldetés legutolsó napjáig.

Nehéz számodra ezt hallani, de tudnod kell a következőket: Ez a küldetés, mely neked adatott, az összes eddigi küldetések közül a legnehezebb. Te a vadonba leszel dobva, elszigeteltnek és magányosnak fogod érezni magad. Hangodat figyelmen kívül fogják hagyni, de Szent Szavam milliók szívét fogja megérinteni.

Te mindig gondosan figyelni fogsz Szent Akaratomra, de gyakran fogod azt érezni, hogy nem leszel elég erős.

A te gyengeséged a Belém vetett bizalmad miatt egyben az erőd is. Emiatt Én sohasem foglak cserbenhagyni, vagy más emberek segítsége nélkül hagyni téged. Mégis, ebben a küldetésben egyedül fogsz járni. Egyetlen társad Én leszek. Szenvedéseinket egybe kötöm.

Neked, leányom, mindig szükséged lesz Kegyelmeimre és a kitartásra. Nem lesz könnyű ezt a küldetést kibírni, és Szent Szavamat egy hálátlan világnak hirdetni. Ez nagy határozottságot és bátorságot követel.

Ez minden Tanítványomra vonatkozik, beleértve azokat is, akik szeretnek Engem, de nem fogadják el ezeket az üzeneteket.

Az akadályok, odaadó hadseregem, gyarapodni fognak, melyekkel a küldetés e részében mindnyájan szembesülni fogtok.

Nektek méltósággal kell elfogadnotok, hogy amikor követtek Engem, akkor szenvedni fogtok. Nagyon kevés lélek tud bánni a szenvedéssel, mely mindenkit megérint, aki csatlakozik Tanításaimhoz.

Ebben az időben a világban a Belém vetett hit puszta említése is meghökkentséget okoz.

Nemcsak az okoz kellemetlenséget, amikor az Irántam való hűségetek nyilvánosan megnyilatkozik, hanem az is, hogy Miattam szenvedni fogtok.

Ne feledjétek, a szenvedés egy különleges kegyelem. Ezt nagyon nehéz elviselni, és sok lélek ezért fordul el Tőlem. De nektek emlékeznetek kell a következőkre: amikor az Én nevemben szenvedtek, Én megtartalak majd benneteket, és Kegyelmeimmel foglak elárasztani titeket. Szenvedéseitek mégis a lélek békéjét fogják hozni nektek.

Kérlek, leányom, ne add fel soha. Sohase érezd magad elhagyatottnak, mert amikor egyedül érzed magad, Én még közelebb vagyok hozzád. A gyötrelmek ezen idején még közelebb vagyok hozzád. Neked folyamatosan kérned kell minden segítséget, melyeket megkaphatsz, kérvén szeretett Édesanyámat és minden szentet, hogy jöjjenek a támogatásodra.

Nagyon hamar el fogod fogadni, hogy a szenvedés fokozódása a gonosz ellenállásának egyenes következménye ezzel a küldetéssel szemben.

Ő nagyon megijedt, mert csatája a végéhez ért. Ő gyűlöl téged a sok lélek miatt, akik megmenekültek az üdvösség e küldetése által.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ebben-az-idoben-vilagban-belem-vetett-hit-puszta-emlitese-meghokkentseget-okoz

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

Állhatatosságra való buzdítás

13 Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.

14 Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében.

15 Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.

16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg,

17 vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.

Könyörgés az evangélium terjedéséért

3 És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is,

és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit.

De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól.

Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni.

Az Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.

 

 

 

A gonosz szőlőművesek

Azután ezt a példázatot mondta a népnek: “Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott.

10 És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el.

11 Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üres kézzel küldték vissza.

12 Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták.

13 Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni.

14 De mikor azt meglátták a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!

15 És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit tesz most már velük a szőlő ura?

16 Eljön, és elveszti ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja.” Amikor ezt hallották, így szóltak: “Szó sem lehet róla!”

17 Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: “Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: az a kő, amelyet az építők megvetettek, lett a sarokkő,

18 aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Thessalonians%202:13-3:5;%20%20%20%20Luke%2020:9-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/31

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-31

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Senki se becsülje le az örök üdvösség felé vezető tövises ösvényt.

Igazság Könyve:

Én nem az az Emberfia vagyok, ahogyan azt az emberek elvárnák, hogy legyek. Nem vagyok konvencionális.

2012.szeptember 18. kedd, 5:40

 

Drága, szeretett leányom, nagyon nehéz volt ez az utazás azon követőim számára, akik ezt a Küldetést követik.

Azok teszik őket nevetségessé, akiknek a véleményeit értékelik.

Azok gúnyolják ki őket, akik azt állítják, hogy lelkileg érettek lennének, és azok köpik le őket, akik elutasítanak Engem, Jézus Krisztust.

Nekik el kell fogadniuk a Töviskoronát, éspedig alázattal, melyre szükség van, hogy elviseljék a szenvedés fájdalmait.

Senki se becsülje le az örök üdvösség felé vezető tövises ösvényt.

Amennyiben elviselitek a kínszenvedést, gyorsan megtisztultok, és akkor képesek lesztek segíteni másoknak, akiknek a megtisztulása majd csak a Nagyfigyelmeztetés után következik be.

Lesznek majd olyan idők, szeretett követőim, amikor mások, akik azt akarják, hogy Küldetésemet feladjátok, hazugságokat fognak az elmétekbe ültetni.

Ti csak maradjatok egyszerűen kitartóak, udvariasak, és legyetek csendben, amikor ezzel az üldöztetéssel szembesültök.

Sohase vitassátok, vagy próbáljátok Szent Szavam hitelességét bebizonyítani, mert elgáncsolnak benneteket, és akkor elestek. Aztán arra is sor fog kerülni, hogy belétek rúgnak, és akkor nehéznek fogjátok találni, hogy megmozduljatok Szent Szavam támogatására. Más szavakkal: leragadtok. Majd elkezdtek összezavarodni, és – egyes esetekben – hátat fogtok Nekem fordítani.

Sok Követőm, aki magára vette a keresztet, hogy a lelkek megmentése érdekében kövessen Engem ebben a Küldetésben, nem tudta folytatni küzdelmes útját.

Egyesek hagyták, hogy mások a kétségek magvait ültessék elméjükbe.

Mások elhitték azokat a hazugságokat, amelyeket azért mondtak nekik, hogy megtagadják ezt ez utolsó küldetésemet a Földön a lelkek felkészítésére, Második Eljövetelem alkalmából.

Csak azoknak volt elegendő kitartásuk a folytatáshoz, akik egyszerűen szeretnek Engem, mély hűséggel vannak Irántam, és akik megértették a szenvedés szerepét a lelkek megmentésének munkájában.

Nem könnyű követni Engem, Jézusotokat. Bár ti követitek Tanításaimat, mely közelebb hozhat Szentséges Szívemhez benneteket, mégis csak akkor nevezhetitek magatokat tanítványaimnak, ha a valóságnak, vagyis a Keresztnek megadjátok magatokat.

Sok szegény lélek azt hiszi, hogy nagy hatalmat, nagy dicsőséget és elismerést kap a világban, ha válaszol a hívásomra. Ez nem így van.

Én egy szenvedő áldozat vagyok, és ebben rejlik hatalmam a Sátán fölött.

Én nem az az Emberfia vagyok, ahogyan azt az emberek elvárnák, hogy legyek. Nem vagyok konvencionális. Méltatlan lelkeket választottam ki, hogy átadják Üzeneteimet.

Én a legszegényebbet, a legszelídebbet és a legnagyobb bűnöst szólítottam fel, mert meg kell mutatnom, hogy mindnyájan egyenlők vagytok a Szememben. De ezek csak azok lesznek, akik elfogadják, hogy Én egyedül csak azokat ölelem át, kiknek elméje és lelke alázatos, és akik gyorsan haladnak a lelki tökéletesség felé.

Szenvedjetek az Én Nevemben, és Én dicsőségben emellek majd fel benneteket az Új Paradicsomba.

Fogadjátok el Istenségem Igazságát abban, hogy Én sohasem fogom az igaz próféták által felmagasztalni Magam, és ők sem fognak dicsőséget keresni a Nevemben.

Gyertek most Hozzám bizalommal és önátadással, hogy az Enyéimmé tehesselek benneteket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/en-nem-az-az-emberfia-vagyok-ahogyan-azt-az-emberek-elvarnak-hogy-legyek-nem-vagyok-konvencionalis

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/09/18

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-09-18

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat