Igazság Könyve:
„Isten, az Atya: A balzsam, amelyre nektek kétségbeejtően szükségetek van, hogy megnyugtassa a lelketeket
2012. február 26., vasárnap, 9:45
Leányom, azoknak a gyermekeimnek, akik Szent Szavam hirdetésére hívatottak, hogy felkészítsék a Földet szeretett Fiam, Jézus Krisztus eljövetelére, a következőt kell mondanom.
Nektek, gyermekeim, akik ismertek Engem, szeretett Atyátokat, meg kell küzdenetek a nap minden percében az előtettek álló kísértésekkel.
Ti a Szentlélekkel vagytok eltöltve, egy különleges áldás által, melyet Fiam 2011. május 10-én adott a világnak.
Meg kell értenetek azt a felelősséget, amellyel most szembesültök.
Mivel ti egy hadseregként egyesültök, amely a maradék hadseregem kezdetét fogja alkotni a Földön, ezért minden oldalról támadva lesztek.
A hitetek és hűségetek Irántam, szeretett Atyátok és az Én drága Fiam, Jézus Krisztus iránt, tűrőképességeteken felül próbára lesz téve.
Fiamat követve, nektek is hordoznotok kell Keresztje súlyát, és ez nem lesz könnyű.
Kételyeknek, belső szenvedéseknek, és megpróbáltatásoknak lesztek kitéve, és időnként hátat akartok majd fordítani.
Sokan, akikben bíztok, lehet, hogy megpróbálnak majd elbátortalanítani benneteket.
Azt fogják nektek mondani, hogy képzelődtök, téveszméktől szenvedtek, aztán pedig ki fognak gúnyolni, le fognak nézni, és vissza fognak utasítani benneteket.
Előfordulhat, hogy úgy érzitek, engedtek majd a hazugságoknak és a félrevezetéseknek, amelyeket azért terveztek meg, hogy meggyőzzenek benneteket arról, hogy utasítsátok el ezeket az üzeneteket.
Óriási hitet és bátorságot fog követelni, hogy magatokra vegyétek kereszteteket, hogy Fiamat követve segítsetek felkészíteni az emberiséget a Földre való dicsőséges visszatérésére.
Elgáncsolnak majd benneteket, és csapdákat állítanak nektek.
Ne essetek soha azon felkérés csapdájába, hogy elítéljétek az embereket, ha nem fogadnák el ezeket az üzeneteket.
Ne győzzetek le soha másokat, amikor Szent Akaratomat véditek.
Szeressétek egymást.
Mutassatok türelmet azok iránt, akik nemcsak, hogy gúnyosan mosolyognak, és ezekben az üzenetekben hibát találnak, de még a lenézésüket is rátok zúdítják.
Maradjatok csendben. Mutassatok türelmet. Mutassatok szeretetet azok iránt, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek.
Ne ítéljetek meg soha másokat az Én Nevemben, mert erre nincs felhatalmazásotok.
Ne rágalmazzatok soha másokat. Ha ezt teszitek, akkor vétetek Tízparancsolatom ellen.
Imádkozzatok azokért, akik megbántanak benneteket, még akkor is, ha ezt az Én Nevemben teszik.
Gyermekeim, szükségem van rátok, hogy egyként egyesüljetek.
Közönyötöket dobjátok félre.
A szegény lelkek, akiknek szükségük van a figyelmetekre, nem azok, akik már megtértek, hanem azok, akik egyáltalán nem ismernek Engem.
Imádkozzatok most azokért, akik semmit sem tudnak Rólam.
Imádkozzatok azokért is, akik nem ismernek Engem, de ugyanakkor visszautasítják, hogy megismerjenek Engem, Teremtőjüket, szeretett Atyjukat, aki oly gyöngéden szereti őket.
Én minden gyermekemet egyesíteni szeretném.
Sürgetlek benneteket, hogy dobjátok el a félelem, a düh és a türelmetlenség minden fegyverét, és engedjétek meg Nekem, hogy magammal vigyelek benneteket a Paradicsom felé vezető utazásra.
Ez az utazás gyötrelmes lesz, de a szeretet és béke, amelyet a végén találtok majd, balzsam lesz számotokra, amelyre oly nagy szükségetek van, hogy megnyugtassa a lelketeket.
A nyugodtság fontos, gyermekeim.
A türelemre szükség van.
Az egymás iránti szeretet, beleértve azokat is, akik bántanak és fájdalmat okoznak nektek, elengedhetetlen ahhoz, hogy belépjetek szeretett Fiam Királyságába, az Új Ég és Föld Paradicsomába, amelyet már oly régen megígértem nektek.
Szeretett Atyátok, a Legmagasságosabb Isten”
http://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-balzsam-amelyre-nektek-ketsegbeejtoen-szuksegetek-van-hogy-megnyugtassa-lelketeket
„Az Új Paradicsomban nem lesz többé halál, sem betegség, sem bűn
2012. február 24. péntek, 3:30
Drága, szeretett leányom, nem szabad soha elfelejtened, hogy az emberiségre kimért szigorú figyelmeztetéseim ellenére is különleges szeretet van a Szívemben minden gyermekem iránt.
Most szükség van a föld megtisztítására, mert ha most visszajönnék, nem lenne alkalmas arra, hogy járjak rajta.
Az emberiség megtisztulása után csak azok maradnak meg, akik Engem és Örök Atyámat szeretik.
Az Én választott generációm Velem lesz az örökkévalóságban. Ez a Paradicsom 1000 éves békét, szeretetet és harmóniát fog nyújtani.
Ez után az időszak után, a halálból való második feltámadásra is sor kerül.
Csak akkor lehet majd felkínálni az örök életet minden lélek számára, Isten világosságával, amely majd átsugárzik rajtuk.
Miért tétovázol, leányom, nem tudod, hogy ezek a próféciák előre meg voltak jövendölve?
Senki ne értse félre. Nektek, e nemzedék gyermekeinek, meg lesz adva a Paradicsomi élet ajándéka, amely sokkal szebb lesz, mint ami Ádámnak és Évának készült.
Az életkor nem létezik többé, miközben az emberek békességben fognak élni családjaik nemzedékeivel.
A mérhetetlen szeretet és az öröm mindennapos esemény lesz. Végül, meg fogjátok találni a tartós békét a lelketek számára.
Miért ne lenne ez lehetséges? Ezt a Földet Atyám tervezte, akinek Isteni akarata végül meg fog valósulni úgy a Földön, amint a Mennyben.
Örvendjetek mindnyájan. Az Új Paradicsomot lelkesedéssel és várakozással kell üdvözölnötök.
Ott nem lesz többé halál. Sem betegség. Sem bűn. Az örök boldogság ajándékát fogjátok megkapni.
Imádkozzatok azokért, akik a bűneik és engedetlenségük miatt jogos örökségükre minden igényüket el fogják veszíteni, amelyet Örök Atyám tervezett az idők kezdete óta.
Szeretett Jézusotok”
http://masodikeljovetel.hu/az-uj-paradicsomban-nem-lesz-tobbe-halal-sem-betegseg-sem-bun
„Ne utasítsátok el soha az Úr prófétáit
2012. február 24. péntek, 9:45
Leányom, szükség van arra, hogy amint az üldöztetés elkezdődik, csendben maradj.
Örök Atyám Szent Szava azon szent szolgák által kerül majd elutasításra, akik azt állítják, hogy az Ő legszentebb Szavának igazságait hirdetik.
A Katolikus Egyház az egyetlen igaz Egyház.
Minden Egyház egyesülni fog, hogy Második Eljövetelemkor egységes Szent és Apostoli Egyházzá váljék.
Mindaddig, amíg ez bekövetkezik, Atyám minden egyes Szavát, amely egy lelkileg kiszáradt világ számára adatik, vagy figyelmen kívül hagyják, vagy megkérdőjelezik, és hevesen ellenzik.
Azok, akik hevesen fogják ellenezni a Neked, az utolsó idők 7. prófétájának adott Üzeneteimet, két táborra fognak majd oszlani.
Az egyik táborban azok vannak, akik a sátánt követik, a New Age jóslatai és boszorkánysága által.
A többiek azok lesznek, akik lelkileg vakok, mégis azt hiszik, hogy a Szentlélek ajándéka által Isteni sugalmazásban van részük.
Mindkét tábor el fogja utasítani Isten Szavát, amelyet a Szentháromság és szeretett Édesanyám ad neked.
Még a jó papok is, akiknek meg van tiltva, hogy ezeket az üzeneteket nyilvánosan támogassák, úgy érezik majd, hogy Szent Szavamat indokoltan becsmérlik az egész világ hallatára.
Szívükben kevés igaz alázattal elkezdik majd aláaknázni ezt az égi felhívást, amely azért adatik, hogy segítse az emberiséget.
Ezek a papok, a Klérus, és egyes önjelölt apostolok, akik azt állítják, hogy ismernek Engem, megpróbálják majd arra biztatni a lelkeket, hogy utasítsák el Szavamat.
Nekik nincs szégyenérzetük, mivel ők arrogánsan széttépik majd Könyvemet, az Igazság Könyvét, amint az ki lesz nyilatkoztatva az egész emberiség előtt.
Majd mérges szívvel darabokra fogják szaggatni ennek tartalmát is.
Ők nem akarják meghallani az Igazságot, mert ez megzavarná és felbolygatná hamis biztonságérzetük selyemgubóját, amelybe bezárták magukat.
Ó, mennyire megbántanak Engem.
Mekkora kárt fognak ők okozni, mégsem lesznek tudatában ennek.
Imádkozzatok, hogy ezek a lelkek, akik a csaló befolyása miatt vakok az igazságra, nyissák meg a szívüket, és fogadják el Isten Szavát, ahogyan azt ma bemutatják nekik.
Nekik nincs joguk ahhoz, hogy nyilvánosan elutasítsák ezeket az Üzeneteket anélkül, hogy tiszta lélekkel megkülönböztetnék azokat, mert a léleknek minden dologban alázatosnak kell lennie.
Habár Isten megengedi a szenvedést, amelyet látnokai megtapasztalnak a Földön, ezáltal biztosítván a lelkek megmentését, mégsem fogja eltűrni felkent prófétáinak a gyalázását.
Leányom, te egy próféta vagy.
Te úgy fogadod el a szenvedést Tőlem, mint egy ajándékot.
De ez nem rólad szól, mivel te semmi vagy Nélkülem; te tudod ezt, és el is fogadod.
Isten, az Én Atyám, prófétáin keresztül szól a világhoz.
Az Ő Szavát utasítjátok el, amikor nyilvánosan rágalmazzátok a prófétáit.
Ez bűn az Ő szemében.
Ne utasítsátok el soha az Úr prófétáit.
Semmiképp se bántsátok az Ő prófétáit, és ne ártsatok nekik.
Maradjatok mindig csendben, ha kétségeitek vannak, és imádkozzatok értük.
Ha megtámadjátok igaz prófétáimat, akkor büntetésként Atyám keze által tűz fog az égből rátok zúdulni.
Senki sem képes megakadályozni azt, hogy az Úr Szava eljusson gyermekeihez.
Ez Atyám ígérete kezdettől fogva.
Halljátok meg az Ő Hangját.
Fogadjátok el, hogy ti az utolsó időkben éltek.
Imádkozzatok, hogy ezek az Üzenetek meghallgatásra találjanak, hogy Isten minden gyermekének majd örök élete legyen.
Tanítótok,
Az egész emberiség Megváltója,
Jézus Krisztus”
http://masodikeljovetel.hu/ne-utasitsatok-el-soha-az-ur-profetait
———-
Igaz élet Istenben:
Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/
„Keletről jön el a hajnal
2004. augusztus 20.
… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”
Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20
————
Ortodox (Görög keleti):
https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/25
———-
Római katolikus:
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-25
„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30
———-
Tóra: