megpróbáltatás kategória bejegyzései

Ez nem lesz egy könnyű Küldetés számodra, leányom, ezért engedem meg, hogy elszenvedd a kudarcokat, a megpróbáltatásokat és a tévedéseket.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Tudasd felszentelt szolgáimmal ennek a tartalmát – így felkészíthetik nyájaikat

2011. július 9. szombat; 16:00

Drága, szeretett leányom, éppen most érzed a kétség kínjait, amikor Üzeneteim tisztánlátásában már magabiztosan haladsz előre. Kommunikálásom e szakaszában felmerült kételyeid talán összezavarnak téged. Minden lépésed, leányom, amely az ellenkező irányba visz téged, nem más, mint hited megpróbáltatása, mert egy ember sem feltételezheti magáról, hogy mindig méltó lesz Hozzám. Fogadd el ezt a szenvedést, mert a megpróbáltatások többször is fel fognak merülni a munkád során. Bízzál Bennem, és folyamatosan add át Nekem szabad akaratodat, hogy segítsen erőssé válnod ebben a Munkában.

Leányom, ezekben az időkben számos látnok létezik, akikkel Édesanyám, Szent Mihály arkangyal és a Szentháromság segítségével kommunikálok, de kevesebben vannak, mint gondolnád. Néhányan az apostolok közül rejtve maradnak, munkájukat csak a szentek ismerik a Mennyországban. Aztán vannak azok a látnokok, akiket a világ végül is, mint Hírnökeimet ismer fel. Te egyike vagy ezeknek. Ez nem lesz egy könnyű Küldetés számodra, leányom, ezért engedem meg, hogy elszenvedd a kudarcokat, a megpróbáltatásokat és a tévedéseket. Csak akkor leszel egyre erősebb, ha hozzászoksz ezekhez az eseményekhez, míg végül már nem fog neked gondot okozni, hogy mások mit gondolnak rólad. Ennek a Küldetésnek minden lépésében együtt haladsz Velem, és ezt nem szabad elfeledned soha.

Fontos biztosítanod, hogy Szavaim Igazságai a lehető legtöbb szegény lélekhez eljuthassanak. Tudatnod kell felszentelt szolgáimmal mindezek tartalmát. Így fel tudják készíteni nyájukat, még a Nagyfigyelmeztetés előtt. Az most nem fontos, hogy az Egyház hitelesíti vagy sem ezeket az Üzeneteket, mert az idő nem az ő oldalukon áll. Felszentelt szolgáimnak sok-sok időre lesz szükségük ahhoz, hogy Üzeneteimet elismerjék. Tehát, folytasd csak tovább.

Leányom, sok ellenséged lesz az Én Nevemért. Ez olyan dolog, amit el kell fogadnod, tehát ne engedd, hogy az akadályok keresztezzék utadat. Üzeneteim most már a lelkek ezreit térítették meg. Életbevágóan fontos, hogy engedelmeskedj Nekem, hogy még több lélek megmenekülhessen.

Megértem, hogy ez a munka számodra egyedüllétet és félelmet okoz, de ne feledd: Én a nyíltszívűeket választom, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék Szavaimat. Viszonzásul az az erő, amit érezni fogsz, gyorsan fog neked segíteni abban, hogy széles körű közönségnek terjeszthesd ezeket az Üzeneteket. Tehát, ne érezd magad letörve, mert ez akkor is ritka eset, amikor arra törekszel, hogy örömet érezz szívedben, miközben a Keresztemet hordozod. Te a Nevemben mindig szenvedni fogsz, és azt fogod érezni, hogy időre van szükséged ahhoz, hogy az öröm teljes erejét megtapasztalhasd. A te szenvedésed lelkek millióit menti meg, ezért hálásnak kell lenned.

Minden Szent a te oldaladon dolgozik, hogy megerősítsenek, és hogy megvédjenek a sátántól, aki mindent meg fog tenni, amit csak tud, hogy megállítson téged. De ezt Ő sohasem éri el, mert Atyám Keze le fog sújtani mindazokra, akik megpróbálják szabotálni azon munkálkodásomat, hogy rajtad keresztül a lehető legtöbb lelket menthessem meg. Támaszkodj Rám, és Én ezt a Munkát előmozdítom úgy, hogy Üzeneteimet milliók fogják meghallani, hívők és hitetlenek egyaránt, a Föld minden sarkában.

A ti szerető Tanítótok, Az emberiség Megváltója, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/tudasd-felszentelt-szolgaimmal-ennek-tartalmat-igy-felkeszithetik-nyajaikat

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Az ígéret gyermekei az igazi izráeliták

6 De ezt nem úgy értem, mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak,

7 és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: “Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.”

8 Vagyis nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak.

9 Mert az ígéret szava ez: “Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának.”

10 De nem csak ezt az esetet lehet említeni, hanem Rebekáét is, aki egytől fogant, a mi atyánktól, Izsáktól.

11 Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön,

12 ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, megmondatott Rebekának, hogy “a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek”,

13 úgy ahogyan meg van írva: “Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.”

Isten szabad kegyelme

14 Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla!

15 Hiszen így szól Mózeshez: “Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.

16 Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.

17 Mert így szól az Írás a fáraóhoz: “Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.”

18 Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.

19 Azt mondod erre nekem: “Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?””

 

 

„ Tudasd felszentelt szolgáimmal ennek a tartalmát – így felkészíthetik nyájaikat

2011. július 9. szombat; 16:00

Drága, szeretett leányom, éppen most érzed a kétség kínjait, amikor Üzeneteim tisztánlátásában már magabiztosan haladsz előre. Kommunikálásom e szakaszában felmerült kételyeid talán összezavarnak téged. Minden lépésed, leányom, amely az ellenkező irányba visz téged, nem más, mint hited megpróbáltatása, mert egy ember sem feltételezheti magáról, hogy mindig méltó lesz Hozzám. Fogadd el ezt a szenvedést, mert a megpróbáltatások többször is fel fognak merülni a munkád során. Bízzál Bennem, és folyamatosan add át Nekem szabad akaratodat, hogy segítsen erőssé válnod ebben a Munkában.

Leányom, ezekben az időkben számos látnok létezik, akikkel Édesanyám, Szent Mihály arkangyal és a Szentháromság segítségével kommunikálok, de kevesebben vannak, mint gondolnád. Néhányan az apostolok közül rejtve maradnak, munkájukat csak a szentek ismerik a Mennyországban. Aztán vannak azok a látnokok, akiket a világ végül is, mint Hírnökeimet ismer fel. Te egyike vagy ezeknek. Ez nem lesz egy könnyű Küldetés számodra, leányom, ezért engedem meg, hogy elszenvedd a kudarcokat, a megpróbáltatásokat és a tévedéseket. Csak akkor leszel egyre erősebb, ha hozzászoksz ezekhez az eseményekhez, míg végül már nem fog neked gondot okozni, hogy mások mit gondolnak rólad. Ennek a Küldetésnek minden lépésében együtt haladsz Velem, és ezt nem szabad elfeledned soha.

Fontos biztosítanod, hogy Szavaim Igazságai a lehető legtöbb szegény lélekhez eljuthassanak. Tudatnod kell felszentelt szolgáimmal mindezek tartalmát. Így fel tudják készíteni nyájukat, még a Nagyfigyelmeztetés előtt. Az most nem fontos, hogy az Egyház hitelesíti vagy sem ezeket az Üzeneteket, mert az idő nem az ő oldalukon áll. Felszentelt szolgáimnak sok-sok időre lesz szükségük ahhoz, hogy Üzeneteimet elismerjék. Tehát, folytasd csak tovább.

Leányom, sok ellenséged lesz az Én Nevemért. Ez olyan dolog, amit el kell fogadnod, tehát ne engedd, hogy az akadályok keresztezzék utadat. Üzeneteim most már a lelkek ezreit térítették meg. Életbevágóan fontos, hogy engedelmeskedj Nekem, hogy még több lélek megmenekülhessen.

Megértem, hogy ez a munka számodra egyedüllétet és félelmet okoz, de ne feledd: Én a nyíltszívűeket választom, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék Szavaimat. Viszonzásul az az erő, amit érezni fogsz, gyorsan fog neked segíteni abban, hogy széles körű közönségnek terjeszthesd ezeket az Üzeneteket. Tehát, ne érezd magad letörve, mert ez akkor is ritka eset, amikor arra törekszel, hogy örömet érezz szívedben, miközben a Keresztemet hordozod. Te a Nevemben mindig szenvedni fogsz, és azt fogod érezni, hogy időre van szükséged ahhoz, hogy az öröm teljes erejét megtapasztalhasd. A te szenvedésed lelkek millióit menti meg, ezért hálásnak kell lenned.

Minden Szent a te oldaladon dolgozik, hogy megerősítsenek, és hogy megvédjenek a sátántól, aki mindent meg fog tenni, amit csak tud, hogy megállítson téged. De ezt Ő sohasem éri el, mert Atyám Keze le fog sújtani mindazokra, akik megpróbálják szabotálni azon munkálkodásomat, hogy rajtad keresztül a lehető legtöbb lelket menthessem meg. Támaszkodj Rám, és Én ezt a Munkát előmozdítom úgy, hogy Üzeneteimet milliók fogják meghallani, hívők és hitetlenek egyaránt, a Föld minden sarkában.

A ti szerető Tanítótok, Az emberiség Megváltója, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/tudasd-felszentelt-szolgaimmal-ennek-tartalmat-igy-felkeszithetik-nyajaikat

 

 

32 “Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt,

33 aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”

34 “Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.

35 Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával,

36 és így az embernek ellensége lesz a háza népe.”

 

 

 

„Keresztelő János kérdése és Jézus válasza

11 Amikor Jézus bevégezte a tizenkét tanítvány útbaigazítását, továbbment onnan, hogy tanítson és igét hirdessen a városokban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+9%3A6-19%3B+++++Matthew+10%3A32-36%2C+11%3A1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/09

 

 

———-

Római katolikus:

2021-07-09

14. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Jákob leköltözik Egyiptomba, és ott hal meg, miután láthatta elveszett kedves fiát.
József hívására Jákob el is indult mindenével, amije volt. Amikor Bersábéba ért, áldozatot mutatott be Istennek az ő atyja, Izsák Istenének. Akkor Isten éjjeli látomásban szólott hozzá, és azt mondta: „Jákob, Jákob!” Ő azt felelte rá: „Itt vagyok!” Erre Isten azt mondta neki: „Én vagyok az Isten, atyádnak Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert ott majd nagy néppé teszlek! Én is veled megyek Egyiptomba, és én magam hozlak vissza. Szemedet pedig József fogja lezárni.”
Ezután elindult Jákob Bersábéból. Izrael fiai föltették atyjukat, Jákobot és kicsinyeiket meg feleségeiket azokra a szekerekre, amelyeket a fáraó küldött nekik az útra.
Magukkal vitték jószágaikat és egész vagyonukat, amelyet Kánaán földjén szereztek.
Így költözött át Egyiptomba Jákob és egész nemzedéke, mert fiait és leányait, fiú- és leányunokáit, vagyis minden utódát magával vitte.
Majd Júdát előre küldte Józsefhez, hogy értesítse őt, és József jöjjön eléje Gesszenbe. Mihelyt megérkeztek Gesszen földjére, József befogatott a kocsijába, és fölment Gesszenbe, atyja elé. Amikor József meglátta atyját, nyakába borult, és sokáig sírt. Jákob akkor azt mondta Józsefnek: „Most már nyugodtan halok meg, mert láttam arcodat, és életben találtalak.”
Ez az Isten igéje.
Ter 46,1-7.28-30

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége. (39a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Bízzál az Úrban, és a jót cselekedd, * így lakhatsz a földeden és biztonságban élhetsz.
Az Úrban legyen örömed, * és ő teljesíti szíved vágyait.
Hívek: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Ismeri az Úr az ártatlanok sorsát, * örökségük megmarad örökre.
Nem szégyenülnek meg a balsors idején, * van eledelük az ínséges időkben.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Fordulj el a rossztól, és a jót cselekedd, * és megmaradsz örökkön örökké,
mert az Úr az igazságot kedveli, * és nem hagyja cserben híveit.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Az Úrtól van az igazak üdvössége, * ő oltalmazza őket a szorongatás idején.
Segítőjük és szabadítójuk az Úr, † megmenti a bűnösöktől és üdvözíti őket, * mivel őbenne bíztak.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
Zsolt 36,3-4.18-19.27-28.39-40

ALLELUJA
Midőn eljön az igazság Lelke, † elvezet a teljes igazságra titeket, * és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Jn 16,13a;14,26b – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítványai számítsanak rá, hogy üldözések érik őket.
Abban az időben Jézus így tanította apostolait:
Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek.
Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.
Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,16-23

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-09

Kérj fel mindenkit, hogy imádkozzanak az én szeretett, szent helytartómért, Benedek pápáért, mert őt Örök Atyám ellenségei veszik körül

Igazság Könyve:

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

Nyomtatóbarát változat

2011. március 3. 23.00

Gyermekeim, ha engedtek nekik, akkor azt fogjátok megtapasztalni, hogy nagyon nehéz lesz a helyes útra visszatérni, és az is nehezetekre fog esni, hogy lépteiteket újra felém irányítsátok. Ez nagy bátorságot fog követelni tőletek a megpróbáltatásokkal szemben, de ti fogtok nyerni. Ha azért fogtok szenvedni, mert szívetek szenvedélyesen vágyik Isten, az Örök Atya szeretetére, akkor ezt örömmel fogjátok elviselni.

…”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

Talán megkérdezitek, hogy miért kell ezeknek az eseményeknek ilyen nehézségekkel bírniuk. El fogtok akkor csodálkozni azon, hogy miért engedem megtörténni mindezeket.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 17. 23:45 óra

Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni. Azok a kétségek, amelyek még a Nagyfigyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni, mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.

Menj most, szeretett leányom, szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus, a Zsidók Királya

Megjegyzés

* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).

** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

———-

Római katolikus:

2021-03-02

2. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Sokszor a választottak is hálátlanok; a bűnbánatban azonban megtisztulunk, és örök életet nyerünk.
Prófétája által szól az Úr: Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei! Figyelj Isten parancsára, Gomorra népe! „Mosdjatok meg, s tisztuljatok meg. El gonosz tetteitekkel színem elől, ne tegyetek többé rosszat!
Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának s védelmezzétek az özvegyet. Aztán jöjjetek s szálljatok velem perbe!” – mondja az Úr.
Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.
Ha készséggel engedelmeskedtek, majd a föld legjavából esztek. De ha tovább is lázongtok ellenem, kard pusztít el benneteket.” Igen, az Úr szája mondta ezt.
Ez az Isten igéje.

Iz 1,10.16-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét. (Vö. 23b. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Nem áldozataid miatt dorgállak meg én, * égőáldozataidat mindig látom.
Nem fogadok el borjakat házadtól, * kecskéket sem kívánok legelődről.
Hívek: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Törvényeimet miért emlegeted, * és miért veszed ajkadra szövetségem.
Hiszen gyűlölöd a törvény Fegyelmét, * hátat fordítasz szavaimnak.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Így cselekedtél és én csak hallgattam, † úgy vélted, hogy hozzád hasonló vagyok, * de felelned kell, mert számon kérlek.
Aki tisztel engem, az a dicséret áldozatát hozza, † aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
Zsolt 49,8-9.16bc-17.21 és 23

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Vö. Ez 18,31 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki Isten törvényét tanítja, legyen példakép a törvény megtartásában is!
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz;
„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt
megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 23,1-12

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-02


————

Ortodox (Görög keleti):

„Isten szeretetével szeressétek egymást!

11 A régi parancs — amelyet jól ismertek — az, hogy Isten szeretetével kell szeretnünk egymást. 12 Ne legyünk olyanok, mint Kain, aki a Gonoszhoz tartozott, és meggyilkolta a testvérét. Miért ölte meg? Mert Kain gonosz dolgokat tett, a testvére pedig Istennek tetsző dolgokat.

13 Testvéreim, ne csodálkozzatok, ha gyűlölnek benneteket azok, akik nem hisznek Istenben! 14 Mi átmentünk a halálból az életre. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy Isten szeretetével szeretjük a testvéreinket. Aki ugyanis nem szereti a testvérét, azon még mindig a halál uralkodik. 15 Aki pedig gyűlöli a testvérét, az valójában gyilkos,[a] és jól tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet örök élete.

16 Abból értettük meg, hogy valójában mit jelent Isten irántunk való szeretete, hogy Krisztus a saját életét áldozatul adta értünk. Ezért mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a testvéreinkért. 17 Tegyük fel például, hogy van egy gazdag hívő, akinek mindene megvan, és látja a testvérét, aki szegény, mégsem segít rajta. Mit gondoltok, Isten szeretete megmaradhat az ilyen gazdag testvérben? Bizony, nem! 18 Kedves gyermekeim, ne szóval szeressük egymást! Az isteni szeretet abban mutatkozik meg, amit teszünk.

19-20 Így lehetünk biztosak abban, hogy az igazsághoz tartozunk. Így nyugtathatjuk meg a szívünket Isten előtt még akkor is, ha vádol bennünket a lelkiismeretünk, hiszen Isten sokkal hatalmasabb, mint a lelkiismeretünk, és mindent jól lát.

 

 

 

 

 

 

Júdás megegyezik Jézus ellenségeivel

10 A tizenkét tanítvány közül az egyik, Júdás Iskáriótes elment a főpapokhoz, hogy segítségükre legyen Jézust elfogni. 11 Azok nagyon megörültek, és pénzt ígértek Júdásnak. Ő pedig ettől kezdve kereste a megfelelő alkalmat, hogy Jézust a kezükbe adja.

Az utolsó Páska-vacsora

12 A Kovásztalan kenyerek ünnepének első napja volt, amelyen a páskabárányt feláldozzák. Tanítványai megkérdezték Jézust: „Hol készítsük el számodra a Páska-vacsorát?”

13 Ő akkor elküldte két tanítványát: „Menjetek be a városba, ott találkoztok majd egy férfival, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek őt! 14 Ahová bemegy, mondjátok a ház gazdájának: »A Mester kérdezi, hogy hol van az a vendégszoba, ahol megtarthatja a Páska ünnepét a tanítványaival.« 15 Ő majd mutat nektek egy nagy szobát a ház felső emeletén, amely be van rendezve. Ott készítsétek el!”

16 A két tanítvány bement a városba. Mindent pontosan úgy találtak, ahogyan Jézus mondta, és előkészítették a vacsorát.

17 Mikor beesteledett, Jézus is megérkezett a többi tanítványával, 18 és letelepedtek az asztal körül. Vacsora közben Jézus megszólalt: „Igazán mondom nektek: egyikőtök, aki velem eszik, el fog árulni engem.”

19 A tanítványok nagyon elszomorodtak, és egymás után kérdezték: „Ugye, nem én vagyok az?!”

20 Ő így válaszolt: „Közületek, a tizenkettő közül az egyik, aki velem együtt mártogatja kenyerét a tálba. 21 Az Emberfia elmegy, ahogyan meg van írva róla az Írásban, de jaj annak, aki elárulja őt! Jobb lett volna neki, ha meg sem születik!”

Az Új Szövetség megkötése

22 Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, és miután hálát adott Istennek, tört belőle, és a tanítványainak adta. Ezt mondta: „Vegyetek belőle! Ez az én testem!”

23 Azután egy pohár bort vett a kezébe, s miután hálát adott Istennek, odaadta a tanítványainak. 24 Közben ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, amely által az Új Szövetség érvénybe lép — s amely sokakért fog kiömleni. 25 Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből mindaddig, amikor majd újból iszom veletek Isten Királyságában.”

26 Ezután a zsoltárokat énekelve kimentek az Olajfák hegyére.”

 

Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

Szeretett leányom, továbbra is az az Akaratom, hogy minél előbb továbbítsd ezt az üzenetet. Már említettem neked, hogy az üzenetek a lehető legrövidebb időn belül el kell érjék gyermekeimet. Miközben ez az esemény bekövetkezik, a Szent Vatikánban is lesz egy esemény. Kérj fel mindenkit, hogy imádkozzanak az én szeretett, szent helytartómért, Benedek pápáért, mert őt Örök Atyám ellenségei veszik körül. Imádkozzatok azokért a papokért, akiknek nem ingott meg a hitük sem Bennem, sem az Örök Atyában. …”

https://masodikeljovetel.hu/minden-kereszteny-engeszteljen-imadkozzatok-papaert

„Ma éjjel mind elhagytok engem!

27 Jézus ezt mondta nekik: „Ma éjjel mindnyájan elveszítitek a hiteteket bennem, és elhagytok. Mert ezt mondja az Írás:

»Megölöm a pásztort,
és szétszóródnak a juhok.«[a]

28 De miután feltámadtam, Galileába megyek, és előbb fogok odaérni, mint ti.”

29 Péter ezt mondta: „Ha mindenki más el is fordul tőled, én akkor sem hagylak el!”

30 Jézus így felelt neki: „Igazán mondom neked: ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem.”

31 Péter azonban hevesen fogadkozott: „Ha veled együtt kell is meghalnom, akkor sem fogom letagadni, hogy ismerlek téged.” A többi tanítvány is ugyanezt mondta.

A Gecsemáné kertben

32 Jézus ezután elment a tanítványaival egy olajfaligetbe, amelyet Gecsemánénak neveztek. „Üljetek le itt, amíg én elmegyek imádkozni!” — mondta nekik. 33 De Pétert, Jakabot és Jánost maga mellé vette. Ekkor nagyon szomorú és zaklatott lett, 34 és ezt mondta nekik: „Olyan nehéz a lelkem, hogy majdnem megöl a szomorúság. Várjatok meg itt, de ne aludjatok el!”

35 Ezután kissé előrement, arccal a földre borult, és azért imádkozott, hogy ha lehetséges, ne kelljen átélnie azt a nehéz időt. 36 Így imádkozott: „Abba[b], Atyám! Neked minden lehetséges. Kérlek, vidd el tőlem ezt a poharat![c] De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!”

37 Ezután visszament a tanítványokhoz, de azok közben elaludtak. „Simon, mégis elaludtál?! — szólt Péternek. — Még egy órát sem tudtál velem együtt ébren maradni? 38 Ne aludjatok, hanem imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek! Mert szellem készséges, de az emberi természet gyenge.”

39 Ezután Jézus megint elment, és ugyanúgy imádkozott, mint előzőleg. 40 Amikor visszament hozzájuk, ismét alva találta őket, mert képtelenek voltak nyitva tartani a szemüket. Nem tudtak mit felelni Jézusnak.

41 Amikor harmadszorra ment vissza, ezt mondta nekik: „Még mindig alszotok és pihentek? Elég! Itt az ideje, hogy az Emberfiát kiszolgáltassák a bűnösöknek. 42 Keljetek fel, és menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul engem.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20John%203:11-20;%20%20%20%20Mark%2014:10-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/02

„… Gyermekeim, ha engedtek nekik, akkor azt fogjátok megtapasztalni, hogy nagyon nehéz lesz a helyes útra visszatérni, és az is nehezetekre fog esni, hogy lépteiteket újra felém irányítsátok. Ez nagy bátorságot fog követelni tőletek a megpróbáltatásokkal szemben, de ti fogtok nyerni. Ha azért fogtok szenvedni, mert szívetek szenvedélyesen vágyik Isten, az Örök Atya szeretetére, akkor ezt örömmel fogjátok elviselni. …”

 

 

Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

Ahhoz, hogy felemelhesselek benneteket Atyám Paradicsomának teljes dicsőségébe, törekednetek kell a Velem való tökéletes egyesülés dicsőségére

Igazság Könyve:

” A lelki tökéletességhez vezető lépcső
Nyomtatóbarát változat

2010.november 24. szerda; 2:3

Szeretett leányom, írd a következőket: A hit néha meginog, még a leghűségesebb követőimnél is, éppen akkor, amikor a legkevésbé számítanak erre.

Ez lényeges, mert hitük megpróbáltatásáról van szó azért, hogy ez után a tapasztalat után megerősödve térjenek majd vissza Szívembe. Ne féljetek, ez egy próbatétel, amelyet Én engedek meg azért, hogy Gyermekeim ezáltal erősebbé váljanak.

Nem könnyű, hogy megőrizzétek a Belém vetett hiteteket, Gyermekeim, mert olyan sok akadály áll hűségetek útjában. Időről időre teljes ürességet fogtok érezni a lelketekben. Ez zavarttá tehet benneteket, mert azt érzitek, hogy magatokra maradtatok.

Hűséges követőimnek meg kell érteniük a következőket: annak ellenére, hogy talán magányosnak érzitek magatokat, Én sohasem vagyok távol tőletek. Mindezeknek az eseményeknek csak egyetlen célja van, hogy úgy erősítse meg a hiteteket, hogy minden alkalommal egy újabb lépéssel közeledjetek Felém. Ez az úgynevezett lépcső, a lelki tökéletességhez vezet, ami maga a Mennyország. Ez egy hosszú lépcső, és jó ideig eltarthat, míg eléritek a legfelső fokát. Minden egyes lépcsőfok egy új felismerést eredményezhet a megtapasztalandó leckék révén, melynek köszönhetően elnyerhetitek a szükséges kegyelmeket a lelki tökéletességhez, amely révén bejuthattok Atyám Paradicsomába.

Minden egyes megmászott lépcsőfokkal tetszésem szerinti új tudásra tesztek szert. Néha nehéz. Máskor igazságtalannak tűnik. De minden megmászott lépcsőfok után sokkal jobban fogjátok érteni Tanításaim igazságát.

Némelyek hamar megmásszák ezeket a fokokat, miközben mások időt hagynak maguknak. Jámbor követőim közül néhányan elveszítik a bátorságukat, aztán egy-két lépést előremennek, olykor pedig hármat hátra. De ez természetes. Mások, akik túl gyorsan haladnak előre, annyira elbizakodottá válnak, hogy ez meggyőzi őket arról, hogy már minden lelki dolgot értenek. De ez a csaló útja, aki elhiteti és elfogadtatja veletek ezt a hamis magabiztosságot. Minden nektek adott ajándék csakis Tőlem származik. Ezeket határtalan szeretetemből kapjátok, hűséges követőim. Sohasem szabad azt hinnetek, hogy ezt egyedül csak magatoknak köszönhetitek, csak azért, mert erős a hitetek. Igen, hitetek lehet erős érzékeny szíveteknek köszönhetően. De ez is egy ajándék Tőlem. Ahhoz, hogy elérhessétek a legfelső fokot, az Irántam való szeretetetekben alázatosnak kell lennetek. Legyetek erényesek minden időben.

Feltétlenül mutassatok magabiztosságot hitetekben, mert ez kedves Nekem. De soha ne essetek abba a tévedésbe, mintha teljesen ismernétek a Mennyország titkait. Eredendő bűnben megszületett emberként csak az idő nyilatkoztatja ki nektek ezeket a titkokat, gyermekeim.

Mindig igyekezzetek elfogadni azt, hogy minden megpróbáltatás, amelyet küldök nektek, nem más, mint egy ajándék Tőlem. Minden ajándékomnak az a célja, hogy megerősítse Irántam érzett szereteteteket.

Nagyon büszke vagyok minden gyermekemre, akik hisznek Bennem, akik tisztelnek és figyelnek Rám. Ahhoz, hogy felemelhesselek benneteket Atyám Paradicsomának teljes dicsőségébe, törekednetek kell a Velem való tökéletes egyesülés dicsőségére.

Ehhez, gyermekeim, egy kis időre és türelemre van szükség, mielőtt még teljesen átadnátok Nekem lelketeket. Amint ez megtörténik, az Én misztikus Testem részévé váltok az örökkévalóságig.

Gyermekeim, adjátok át magatokat tökéletesen tiszta Szeretetemnek, és soha nem kell visszanéznetek, vagy félnetek, mert Karjaimban biztonságban lesztek.

Legyetek erősek, hűséges gyermekeim, még az akadályok láttán is, mert Én soha nem hagyom el szeretett, hűséges követőimet. Soha.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/lelki-tokeletesseghez-vezeto-lepcso


———-
Imahadjárati imák:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Megbocsátásért, a bűnöktől való szabadulásért, felajánlásért, megtérésért

Keresztes Imahadjárat 8. imája

A Gyónás

Keresztes Imahadjárat 12. imája

Ima a büszkeség bűnének elkerüléséért

Keresztes Imahadjárat 24. imája

Ima a megbánt bűnök után járó büntetés teljes elengedésének nagy ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 58. imája

A Megtérés Keresztes Hadjárata

Keresztes Imahadjárat 88. imája

Ima a lelkekért a Nagyfigyelmeztetés után

Keresztes Imahadjárat 133. imája

Hívó kiáltás, hogy visszatérjünk Istenhez

Keresztes Imahadjárat 152. imája

Segíts nekem tehetetlenségem órájában”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-2-nap-kedd

 

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

“… Mindig igyekezzetek elfogadni azt, hogy minden megpróbáltatás, amelyet küldök nektek, nem más, mint egy ajándék Tőlem. Minden ajándékomnak az a célja, hogy megerősítse Irántam érzett szereteteteket. …”

———-
Római katolikus:

2020-11-24

34. évközi hét kedd

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
A történelmet lezáró isteni ítélet képe az aratás és a szüretelés látomásában jelenik meg.
Én, János, látomásomban fehér felhőt láttam. A felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. Fején aranykoronát viselt, kezében éles sarló volt.
Egy angyal jött ki a templomból, és harsány hangon odakiáltott a felhőn ülőnek: „Lendítsd meg sarlódat, és arass! Itt az aratás ideje. Már érett a vetés a földön.” A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és
learatta a földet.
Ekkor egy másik angyal lépett ki a mennyei templomból, akinek éles metszőkése volt. Egy harmadik angyal az oltártól lépett elő. Ennek hatalma volt a tűz felett. Harsány hangon kiáltott annak, akinél az éles metszőkés volt: „Lendítsd meg éles késedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek már a szemek!” Az angyal lehajította éles metszőkését a földre.
Leszüretelte a föld szőlőjét, és Isten haragjának nagy sajtójába vetette.
Ez az Isten igéje.

Jel 14,14-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot. 13ab. vers.
Előénekes: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * ő ítélkezik a népek fölött igazságban.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger és ami betölti.
Örvendjen a mező, * és minden, ami rajta van.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Ujjongjon az erdő minden fája * az Úr színe előtt, mert eljön.
Jön, hogy ítélje a földet, † igazságosan ítéli meg a földkerekséget, * és a népeket hűsége szerint.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
Zsolt 95,10-13

ALLELUJA
Légy hű mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! Jel 2,10c – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Semmi sem maradandó ezen a földön. Nem marad kő kövön a jeruzsálemi templomból sem.
Abban az időben amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok!« És: »Elérkezett az idő!« Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 21,5-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-24

Figyelmeztetés az atomháborúra
2o1o. november 23. csütörtök; 3:oo óra

…   Már korábban is mondtam neked, hogy fel kell hívnod gyermekeim figyelmét arra, hogy már most tervezzék meg teendőiket, amíg a rettegett globális háború el nem kezdődik. A háborút, amelyről most beszélek, a vörös sárkány irányítja. A sárkány, a világ új energiája alattomos, s nyugaton városokat fog elpusztítani. …”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-az-atomhaborura

 

“… Hűséges követőimnek meg kell érteniük a következőket: annak ellenére, hogy talán magányosnak érzitek magatokat, Én sohasem vagyok távol tőletek. Mindezeknek az eseményeknek csak egyetlen célja van, hogy úgy erősítse meg a hiteteket, hogy minden alkalommal egy újabb lépéssel közeledjetek Felém. Ez az úgynevezett lépcső, a lelki tökéletességhez vezet, ami maga a Mennyország. Ez egy hosszú lépcső, és jó ideig eltarthat, míg eléritek a legfelső fokát. Minden egyes lépcsőfok egy új felismerést eredményezhet a megtapasztalandó leckék révén, melynek köszönhetően elnyerhetitek a szükséges kegyelmeket a lelki tökéletességhez, amely révén bejuthattok Atyám Paradicsomába.

….

Nagyon büszke vagyok minden gyermekemre, akik hisznek Bennem, akik tisztelnek és figyelnek Rám. Ahhoz, hogy felemelhesselek benneteket Atyám Paradicsomának teljes dicsőségébe, törekednetek kell a Velem való tökéletes egyesülés dicsőségére.

————
Ortodox (Görög keleti): 

10 Azon a napon, amikor az Úr eljön, mindenki dicsőíteni fogja őt, mert látják majd a dicsőségét azokban, akik teljesen őhozzá tartoznak. Mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik hisznek benne. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk.

11 Ez az, amiért szüntelenül imádkozom értetek. Azt kérem Istentől, hogy tegyen titeket méltóvá az elhívásra. Azt kérem, hogy Isten ereje által teljesen véghez tudjátok vinni mindazt, amit jósága meg akar tenni rajtatok keresztül — mindazt, amire a hitetek indít benneteket. 12 Azért imádkozom, hogy Urunk, Jézus legyen még dicsőségesebb bennetek és általatok, ti pedig szintén dicsőséget kapjatok Jézusban — Istenünk és Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből.

A Bűn Emberének megjelenése és pusztulása

2.1 Most pedig, testvéreim, Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléről szeretnék írni nektek, és arról, hogyan fog bennünket magához gyűjteni. 2 Kérünk, hogy ne rémüljetek meg, se ne zavarjon össze benneteket, ha valaki azt mondja, hogy az Úr Napja már itt is van! Mert vannak, akik ezt állítják, és bizonyos szellemek üzenetére vagy tanításokra hivatkoznak. Még az is lehet, hogy olyan hamis levelet is mutatnak nektek, amelyről azt állítják, hogy mi írtuk.

————————-

26 Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfia eljövetelének idejében is. 27 Akkor az emberek ettek, ittak, megházasodtak és férjhez mentek egészen addig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az Özönvíz, és mindenkit elpusztított.

28 Ugyanaz történik majd, mint ami Lót idején történt. Az emberek akkor is ettek, ittak, vásároltak és eladtak, ültettek és építettek, 29 de mikor Lót kiment Sodomából, tűz és kéneső hullott az égből, és mindenkit elpusztított a városban. 30 Ugyanígy lesz abban az időben is, amikor az Emberfia megjelenik.

31 Azon a napon, ha valaki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit, hanem azonnal meneküljön! Ha a mezőn lesz, azonnal meneküljön, ne forduljon vissza és ne törődjön azzal, amit hátrahagy! 32 Emlékezzetek Lót feleségére![a]

33 Aki meg akarja őrizni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszteni, de aki feladja az életét, az örökre megmenti.

34 Mondom nektek: azon az éjszakán, ha ketten lesznek egy ágyban, az egyiket felviszik, a másikat otthagyják. 35 Ha két asszony őröl majd együtt a kézimalommal, az egyiket felviszik, a másikat otthagyják.” [36] [b] ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Thessalonians%201:10-2:2;%20%20%20%20Luke%2017:26-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/24

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… Az önszeretet elpusztítja gyermekeimet.

Az egoizmus és a kíméletlenség olyan szégyenfoltot hagy a környezetetekben élőkkel és a sebezhető emberekkel szemben, hogy ezt nehéz eltüntetni. A kegyetlenség, amelyet az ember mindennap elkövet a felebarátjával szemben, és aminek célja az önkielégülés, elérte minden korok csúcsát. Az Örök Atya szemében bűn az a szenvedély, amellyel az ember a saját szükségleteit kielégíti. …”

https://masodikeljovetel.hu/hivok-felhivasa-az-elveszett-lelkek-megteritesere

Én mindnyájatoknak válaszolni fogok, nagy Kegyelmeket árasztván rátok, amelyeket számotokra tartottam fenn az előtettek álló nehéz időkre.

“…

Aki titeket befogad, engem fogad be

40 „Aki titeket befogad, az engem fogad be — aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. 41 Aki azért fogad be egy prófétát, mert az illető próféta, az megkapja ugyanazt a jutalmat, amely a prófétának jár. Aki azért fogad be egy igazságos embert, mert az illető igazságos, az megkapja ugyanazt a jutalmat, amely az igazságos embernek jár. 42 Aki csak egyetlen pohár friss vizet ad az én kedvemért egyik kis tanítványomnak, igazán mondom nektek, hogy megkapja a jutalmát!”

Jézus Bemerítő Jánosról

11.1 Miután Jézus befejezte a tizenkét tanítvány útbaigazítását, továbbment a környező galileai városokba. Tanította az embereket, és hirdette az örömüzenetet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/03

 
 
 
Igazság Könyve:
2014. július 31. csütörtök, 15:50

Drága szeretett lányom, minden látnoknak vagy prófétának, aki Tőlem jön, hamarosan nagy megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, olyanokkal, amelyekhez hasonlót eddig még sohasem kellett elviselnie.

Sokan, akik felismerik hitelességüket, és hűségesek voltak hozzájuk, hátat fognak nekik fordítani, és félre fogják őket dobni, amint a sötétség lelke egyik nemzetet a másik után borítja el, ahol a szeretet és a felebaráti szeretet el fog tűnni. Ember ember ellen, ország ország ellen, és az ember Isten ellen fog fordulni.

A zűrzavar ezen időszakai sokak számára lesújtóak lesznek, és vigaszotok és erőtök egyetlen forrása Tőlem fog jönni, de csak akkor, ha kerestek Engem. Én Vagyok a ti Kősziklátok. Kőszikla, mely bevehetetlen. Kőszikla, mely szét nem porlad. Kőszikla, amelyet át fogtok ölelni, amikor már semmi szilárd hely sem lesz azokban a házakban, amelyek menedéket adnak a Lelkemnek. Az épületek, amelyeket tiszteletemre építettek, le fognak omlani. Néhányat más épületté fognak átalakítani, melyeket más célokra fognak használni, de nem arra, hogy Engem tiszteljenek.

Én Vagyok a Kőszikla, amelyre Egyházam épült, és Én maradok mindörökre. Sokan felkerestek Engem, és Én Életet adtam nekik. Mások is jöttek, de nem találtak meg Engem, mert makacs szívükből hiányzott a szeretet és a nagylelkűség.

És most, amikor mindent meg fognak támadni, amit tanítottam nektek, és amikor az alap, amelyre Egyházam épült úgy meg fog remegni, hogy meghaladja felfogóképességeteket, Én továbbra is a helyemen fogok maradni. Szilárdan, mint a Kőszikla, amely Én vagyok és ti Hozzám fogtok jönni, hogy vigaszt, erőt és bátorságot keressetek.

Én mindnyájatoknak válaszolni fogok, nagy Kegyelmeket árasztván rátok, amelyeket számotokra tartottam fenn az előtettek álló nehéz időkre.

Én Vagyok az Egyház. Én Jelen Vagyok az Egyházban. Az épület kőből készült, de Én Kőszikla Vagyok, amelyre Egyházam alapja épült. Én soha nem változom. Soha nem alkalmazkodom új utakhoz, mert Én az Vagyok, Aki mindig is Voltam és Leszek. Én Örökkévaló vagyok.

Egyházam továbbra is fennmarad az idők végezetéig, mert Én Magam Vagyok az Egyház.

Szeretett Jézusotok”



—–
Római katolikus:
2019-08-04

Évközi 18. vasárnapKezdőének:
Istenem, jöjj segítségemre, Uram, siess, segíts meg engem! Segítőm és megmentőm te vagy, én Istenem, ne késlekedj! (Zsolt 69,2.6)

Könyörgés:
Urunk, boldogan vallunk téged teremtő és gondviselő Istenünknek. Oltalmazd mindenkor híveidet: újítsd meg bennünk kegyelmi adományaidat, és megújult életünket őrizd meg jóságosan. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Prédikátor könyvéből
A Prédikátor a mulandó dolgok hiábavalóságát állítja elénk.
Minden hiábavalóság, mondja a Prédikátor, csupa hiábavalóság. Minden csak hiábavalóság. Hisz jó néhány ember munkálkodott bölcsen, okosan és sikerrel, azután át kellett engednie szerzeményét olyannak, aki mit sem fáradt érte. Ez is hiábavalóság és nagy baj!
Igen, mi haszna van az embernek sok-sok fáradozásából és törekvéséből, amellyel emésztette magát életében? Valóban: minden napja csupa szenvedés, és minden tevékenysége csak bosszúság. Szíve még éjjel sem tud megnyugodni. Ez is hiábavalóság!
Ez az Isten igéje.
Préd 1,2;2,21-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre. (4. g tónus)
Előénekes: Te a halandót ismét porrá teszed, * így szólsz: „Térjetek vissza, emberek fiai.
A te szemedben
ezer év akár a tegnap, * úgy tűnik tova, mint egy őrtállás éjszaka.

Hívek: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Te elragadod őket, * olyanok lesznek, mint a hajnali álom.
Mint a fű, mely reggel kisarjad és fölvirul, * de estére lefonnyad és elszárad.
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Taníts meg számotvetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk, meddig vársz még? * Légy könyörületes szolgáidhoz!
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Áraszd ránk irgalmadat, * hogy mindenkor örvendjünk és ujjongjunk.
Ragyogjon fölöttünk Urunknak, Istenünknek jósága, † áldott legyen kezünk minden műve, * kísérje áldásod kezünk minden munkáját.
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
Zsolt 89,3-4.5-6.12-13.14 és 17

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Keressétek az odaföntvalókat!
Testvéreim!
Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre.
Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve. Amikor azonban Krisztus, a mi életünk, újra megjelenik, vele együtt ti is megjelentek a dicsőségben.
Fojtsátok el tehát tagjaitokban, ami földies: a paráznaságot, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás.
Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus a minden, és ő van mindenben.
Ez az Isten igéje.
Kol 3,1-5.9-11

ALLELUJA
Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Kerüld a kapzsiságot! Nem tudod, kire marad, amit szereztél.
Abban az időben amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?”
Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet!
Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?
Így jár az, aki kincset gyűjt magának ahelyett, hogy Istenben gazdagodnék.”

Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,13-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-04

 
 
“…

Jöjj! Írd: Rosszallom, ha valaki úgy viselkedik velem szemben, mint az idegen. A ti szívetekben állítom fel trónomat, hogy tiszteljétek Szent Nevemet, és felragyogtatom kis szívetekben fenséges mivoltomat. Az idő majdnem lejárt. Segítségetekre jövök, eljövök hozzátok, ti elnyomottak. Azon az úton térek vissza, amelyen eljöttem hozzátok. Dicsőségben lépek városomba. Eljövök, ezért álljatok készen fogadásomra! Ó gyermekeim! Titeket hívlak!

Kiáltásom mindannyiatoknak szól, és a Föld alapjai megrendülnek hangomra. Még meddig alusztok? Mikor tértek magatokhoz közömbösségetekből és fásultságotokból? Ajtótok előtt vannak már a csapások, és álmotokban fognak hirtelenül és kikerülhetetlenül meglepni benneteket! És ti még akkor sem vesztek tudomást róluk? De nézzétek, nézzétek, ki hajol le hozzátok, ki zörget szívetek ajtaján? Nyissátok ki nekem szíveteket, enyéim, mert Szentséges Szívem megszakad a szeretet-hiányban, ajkam kiszárad és kicserepesedik a szeretet hiánya miatt. Nyissátok ki az ajtót Szent Isteneteknek, és úgy vigasztaljátok meg őt, ahogyan Ő fog megvigasztalni benneteket. Ajtótok előtt állok. Ne utasítsatok vissza! Fogadjatok el!

Ha megengeditek, hogy betérjek szívetekbe, forrást fakasztok bennetek, mivel lelketek elismert engem Szabadítótoknak. Megöntözöm sajnálatraméltó elhagyatottságotokat, virágozni fogtok és gyümölcsöt hoztok, mint a szőlővessző.

Jöjj leányom! Én, Jézus megáldalak, mivel megengedted nekem, hogy igénybe vegyem kezedet.

 
 
—–
Ortodox (Görög keleti): 

A tanítványok üresen találják Jézus sírját

20.1 A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a zárókövet elgördítették a sír bejáratáról. Ekkor Mária elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!”

Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz. Együtt szaladtak, de az a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda. Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba. Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba. Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva. Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Ugyanis még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.

Jézus megjelenik a magdalai Máriának

10 Ezután a tanítványok hazamentek, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

15.1 Mi, akik erősek vagyunk, türelmesen el kell viseljük azoknak a gyengeségeit, akik még erőtlenek. Ne a magunk javát keressük hát, hanem mindenben arra törekedjünk, ami a testvéreink javát szolgálja, és őket erősíti! Gondoljátok meg, hogy Krisztus sem a saját javát kereste! Hiszen meg van írva róla az Írásokban:

„Mindaz, amivel gyalázóid szidalmaztak téged, Istenem,
    engem ért.”[a]

Mindaz, amit az Írásokban régebben megírtak, most a mi tanításunkat szolgálja. Azért írták le, hogy az Írások által felbátorodjunk, képesek legyünk a türelmes kitartásra, és erősen belekapaszkodjunk a reménységbe. Isten, akitől a kitartást és a bátorítást kapjátok, adja meg nektek, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértésben és harmóniában éljetek egymással! Mindnyájan egy szívvel-lélekkel dicsőítsétek Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját!

Ahogyan Krisztus elfogadott titeket, ti is úgy fogadjátok el egymást! Ez dicsőséget hoz Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+15:1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Legyen a hitetek szerint!

27 Jézus továbbment onnan, és két vak férfi ment utána. Folyton ezt kiabálták: „Dávid Fia, könyörülj rajtunk!”

28 Amikor Jézus bement egy házba, követték a vakok is. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom tenni, amit kértek?”

„Igen, Uram!” — válaszolták. 29 Jézus megérintette a szemüket, és ezt mondta nekik: „Legyen a hitetek szerint!” 30 Ekkor helyreállt a látásuk. Jézus szigorúan rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, meg ne tudja senki!” 31 Ők mégis elterjesztették Jézus hírét az egész vidéken.

32 Amint elmentek, hoztak Jézushoz egy embert, aki néma volt, mert egy gonosz szellem lakott benne. 33 Jézus kiűzte belőle a gonosz szellemet, mire az ember megszólalt. A tömeg csodálkozva mondta: „Ilyen dolog még soha nem történt Izráelben!”

34 A farizeusok azonban azt mondták: „A gonosz szellemek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz szellemeket.”

Sok az aratnivaló, de kevés az arató

35 Jézus bejárta az összes várost és falut, tanított a zsinagógákban, és hirdette az Isten Királyságáról szóló örömüzenetet. Meggyógyított minden betegséget és erőtlenséget.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+9:27-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/04

Kigúnyoltak, rágalmaztak, és azzal vádoltak Engem, hogy erkölcstelen, hazug és eretnek vagyok

Igazság Könyve:
2014. július 28. hétfő, 21:00

 

Drága szeretett leányom, amikor Isten gyermekeire tekintek, fellobban a Szívem a Szeretettől, mely oly gyöngéd, akár egy újszülött csecsemő iránt, vagy éppen egy száz éves ember iránt. Nincs különbség a kettő között. Ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok, Atyám Szent Akarata szerint voltatok gondosan édesanyátok méhébe szőve. Látjátok, mindaz, ami a kezdettől a végsőkig megteremtetett – ami volt, és ami még lesz –, minden Isten Szent Akarata szerint történik. Így attól függetlenül, hogy kik vagytok, milyen megpróbáltatást kell elszenvednetek, milyen megaláztatást kell elviselnetek, amikor a faji hovatartozásotok, hitetek, nemetek vagy bőrszínetek miatt kivetnek benneteket a társadalomból, tudnotok kell, hogy ti mindnyájan értékesek vagytok Isten Szemében. A bűn az egyetlen dolog, amely elválaszt benneteket Istentől.

Közöttetek azok az üldözöttek, akik élik a Szeretetemet és Szenvedésemet. A ti szenvedésetek az Enyém. Én a magányosokat és a szerencsétleneket keresem fel, akiknek szörnyű megkülönböztetést kell elszenvedniük – társadalmatok számkivetettjeit -, először őket vonzom Magamhoz. Rájuk árasztom ki elsőként Nagy Kegyelmemet. Amikor mások elutasítanak benneteket ebben az életben, és kegyetlen megvetéssel bánnak veletek, akkor tudnotok kell, hogy Én veletek Vagyok. Nektek a Kálvária Keresztje adatott, és áldottak vagytok, annak ellenére, hogy talán ezt másképpen gondoljátok. A ti sorsotok az Én sorsom. Földi Életem során elszenvedtem a hátrányos megkülönböztetést. Kigúnyoltak, rágalmaztak, és azzal vádoltak Engem, hogy erkölcstelen, hazug és eretnek vagyok.

Ne féljetek, mert amikor az ilyen bűntettek elkövetésével, igazságtalanul vádolnak benneteket, az Enyéim vagytok – mindnyájan az Enyémek.  Én pedig a tietek Vagyok.

Szeretett Jézusotok”

 

LE FOGOK HAJOLNI A HALDOKLÓKHOZ
1997. április 3.

Béke Ura!
Őrködj lelkem felett,
és légy védelmem
a farkasok ellen, melyek üldöznek engem,
mert hirdetem csodáidat
és mert hirdetem
házad iránti szeretetemet.
Szabadítsd ki lábamat
hálóikból és kelepcéikből!
Fordulj felém,
látod, mint sokasodnak a farkasok?
Látod kegyetlenségüket?
Hangos kiáltással ítélnek el engem
és szemed láttára darabokra tépnek.
Hamis vádakat eszelnek ki ellenem
és szájukat vádlásomra nyitják.
Ne bánkódj miattuk, veled vagyok! Az én békémet és az én szeretetemet adom neked.

—–
Római katolikus:
2019-07-28Évközi 17. vasárnapKezdőének:
Szent hajlékában lakik az Isten; az egyetértőket házába fogadja, ő ad népének hatalmat és erőt. (Zsolt 67,6-7.36)

Könyörgés:
Istenünk, benned bízók oltalmazója, aki nélkül semmi sem szent, semmi sem állandó: áraszd ránk bőséges irgalmadat, hogy irányításoddal úgy használjuk a mulandó javakat, hogy szívünk már most a maradandókhoz ragaszkodjék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Ábrahám könyörög az Úrhoz, hogy ne pusztítsa el Szodoma és Gomorra városát.
Ábrahámnak megjelent az Úr, és így szólt hozzá: „Szodoma és Gomorra bűne már égbe kiált, és igen súlyossá lett. Lemegyek hát, és megnézem, hogy valóban úgy viselkedtek-e, ahogyan hozzám szállt az ellenük szóló panasz szava, vagy sem; tudni akarom.”
Ekkor az Úr kíséretében levő két férfi Szodoma felé indult, de Ábrahám megállt az Úr előtt. Azután Ábrahám közelebb lépett, és megszólalt: „Valóban el akarod pusztítani az igazakat a gonoszokkal? Talán ötven igaz is akad a városban. Igazán a vesztüket akarod? Nem kegyelmezel meg inkább a helységnek az ötven igazért, aki ott lakik? Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, és az igazaknak meg a gonoszoknak így egyenlő legyen a sorsuk. Ez nem méltó hozzád! Te az egész föld bírája, ne tennél igazságot?!”
Az Úr így válaszolt: „
Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek.”
Ábrahám folytatta és így szólt: „Ha már egyszer elkezdtem, hadd szóljak Uramhoz, ámbár csak por és hamu vagyok. Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz. Az öt miatt elpusztítod az egész várost?” Az Úr így válaszolt: „Nem pusztítom el, ha legalább
negyvenöt igazat találok benne.”
Erre Ábrahám folytatta beszédét: „De lehet, hogy csak
negyven van.” Az Úr ezt felelte: „Negyven miatt sem fogom megtenni.”
Ő újra így szólt: „Ne haragudj, Uram, ha beszélek, de lehet, hogy csak
harmincan lesznek.”
Ezt válaszolta: „Ha harmincat találok, akkor sem teszem meg.” Ábrahám aztán újra szólt: „Nos, ha már egyszer bátorkodtam Urammal beszélni: Mi lesz, ha csak
húszat találsz?”
Az Úr így felelt: „Húszért is
megkímélem.”
Ő folytatta: „Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: Lehet, hogy csak
tízen vannak.” Ezt válaszolta: „Tíz kedvéért is megkímélem a várost.”
Ez az Isten igéje. 

Ter 18,20-32

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
A mennyei Atya – Krisztussal együtt – minket is életre támaszt
Testvéreim!
A keresztségben Jézus Krisztusba temetkeztetek el, és benne fel is támadtatok annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta.
Titeket tehát, akik bűneitek és testi körülmetéletlenségetek következtében halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket. A következményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte.
Ez az Isten igéje.
Kol 2,12-14

ALLELUJA
A fogadott fiúság Lelkét kaptátok, * általa szólítjuk Istent Atyának. Vö. Róm 8,15bc – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus imádkozni tanítja apostolait. Az állhatatos imádság meghallgatást nyer.
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk:
„Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.«
Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,1-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-28

 

——
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus megjelenik a tanítványainak

36 Még be sem fejezték, amikor hirtelen maga Jézus jelent meg közöttük, és a szokásos módon köszönt nekik: „Békesség!”

37 Ettől nagyon megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valamilyen szellemet látnak. 38 De Jézus bátorította őket: „Miért vagytok összezavarodva? Miért nem hisztek a szemeteknek? 39 Nézzétek meg a kezemet és lábamat! Érintsetek meg, és győződjetek meg róla, hogy valóban én vagyok az! A szellemeknek nincs sem húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 S ezzel megmutatta nekik a kezeit és lábait. 41 De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni, hogy valóság, amit látnak, és csak csodálkoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Van itt valami ennivaló?” 42 Akkor adtak neki egy darab sült halat, 43 s ezt Jézus a szemük láttára megette.

44 Azután ezt mondta: „Látjátok, erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam! Szükséges volt, hogy minden beteljesedjen, amit megírtak rólam Mózes Törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban!”

45 Ezután megvilágosította a tanítványok értelmét, hogy értsék az Írásokat. 46 Majd ezt mondta nekik: „Az Írásokban ez áll: a Messiásnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel fog támadni a halálból. 47-48 Ti láttátok, hogy ez megtörtént! Tanúk vagytok erre. Ezért menjetek és az én nevemben hirdessétek mindenkinek, hogy bűneikre bocsánatot nyerhetnek. Hirdessétek, hogy térjenek vissza Istenhez, változtassák meg gondolkodásukat és akkor Isten is megbocsát nekik. Kezdjétek itt, Jeruzsálemben, és mondjátok el mindenkinek az egész világon! 49 Én pedig el fogom küldeni hozzátok, akit Atyám megígért nektek, de amíg azt a mennyei erőt meg nem kapjátok, maradjatok itt, Jeruzsálemben!”

Jézus visszatér a Mennybe

50 Ezután Jézus kivezette a tanítványait Jeruzsálemből, mejdnem egészen Betániáig. Ott felemelte a kezét, és megáldotta őket, 51 közben felemelkedett és eltávolodott tőlük. Így vitték fel őt a Mennybe. 52 A tanítványok imádták Jézust, és nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. 53 Mindig a Templom területén tartózkodtak, dicsérték és áldották Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A36-53&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Különböző ajándékokat kaptunk aszerint, hogy Isten mire adott nekünk kegyelmet. Használjuk hát ezeket! Ha például valaki a prófétálás ajándékát kapta, akkor a hite mértéke szerint használja ezt az ajándékot! Aki a gyakorlati dolgokban való szolgálat ajándékát kapta, azzal szolgáljon! Aki a tanítás ajándékát, az tanítson! Aki a biztatás és bátorítás ajándékát kapta, az biztassa és bátorítsa a többieket! Aki az adakozás ajándékát kapta, az adakozzon egyszerűen és tiszta szívvel! Aki azt az ajándékot kapta, hogy vezető legyen, az végezze szorgalmasan a feladatát! Aki azt kapta, hogy a szenvedőkkel jót tegyen, az tegye ezt jókedvűen és barátságosan!

A bennetek lévő isteni szeretet képmutatás nélkül jusson érvényre! Gyűlöljetek minden gonoszságot, viszont ragaszkodjatok ahhoz, ami jó! 10 Testvéri szeretettel szeressétek egymást, és a másik testvérnek mindig adjatok nagyobb tiszteletet, mint amit tőle vártok! 11 Ha dolgozni kell, ne lustálkodjatok, a Szent Szellem tüze lobogjon bennetek, hiszen az Urat szolgáljátok! 12 A reménység töltsön be örömmel! Legyetek türelmesek és kitartók, ha nehézségek vesznek körül! Állandóan imádkozzatok! 13 Isten népét segítsétek adományaitokkal, ha szükségük van rá! Gyakoroljátok a szíves vendéglátást!

14 Még azokat is áldjátok, akik üldöznek vagy zaklatnak titeket! Ne kívánjatok nekik semmi rosszat, hanem áldjátok őket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+12:6-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus meggyógyít egy béna férfit

9.1 Ezután Jézus beszállt egy bárkába, átkelt a tavon, és a saját városába ment. Ott néhányan egy béna férfit vittek hozzá hordágyon. Jézus látta azoknak a hitét, akik hordozták a beteget, ezért odafordult a bénához: „Bízzál fiam, a bűneid meg vannak bocsátva!”

Ezt hallotta néhány törvénytanító is, akik egymás között így tanakodtak: „Ez az ember Istent gyalázza!”

Mivel Jézus tudta, hogy mit gondolnak, ezt mondta nekik: „Miért gondoltok ilyen rosszat? Mi könnyebb? Azt mondani, hogy meg vannak bocsátva a bűneid, vagy azt, kelj fel, és menj el? Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.” Ekkor a beteghez fordulva így szólt: „Kelj fel, fogd a hordágyat, és menj haza!” Ekkor a férfi felkelt, és hazament. Amikor látta ezt az összegyűlt sokaság, félelem és csodálat töltötte el őket, és dicsőítették Istent, aki ilyen nagy hatalmat adott az embernek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+9:1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/07/28

Amikor Isten megengedi a Keresztények és a Zsidók üldöztetését, akkor annak jó oka van

Igazság Könyve:

“2014.02.21 18:00

Drága szeretett leányom, az ember egy sebezhető és gyenge lény, de ő mégis Isten gyermeke. A mélyen benne gyökerező önfenntartás érzése miatt, az ember mindent meg fog tenni, amit a túléléshez fontos megtennie. A nagy fizikai szenvedések idején, a benne lévő erő szilánkjai sokkal erőteljesebbekké fognak válni. Nagy erőt lehet majd látni a gyengékben, az éhezőkben, a testi betegségben szenvedőkben, az üldözöttekben és azokban, akik a fanatikusok kezeitől szenvednek. Közületek a gyengébbek fognak erősebbekké válni, és azok, akik azt gondolják, hogy erősebbek, a leggyengébbnek fognak bizonyulni.

Én elválasztom a gyengéket, a szelídeket, az alázatosakat és az igazakat azoktól, akik önmagukat felmagasztalják és szájhősködnek Tanításaimmal kapcsolatban, de a szívükben másokat elátkoznak. Most szétválasztom a búzát a konkolytól, és éppen ezért minden ember hite a végsőkig próbára lesz téve. Beleértem mindazokat, akik nem hisznek Istenben, azokat, akik elutasítják az Igaz Istent, és azokat, akik a szívüket az ellenségemnek – a gonosznak adták. Minden lélek egyenrangú Színem előtt, és minden Kegyelmet meg fognak kapni azok, akik ebben az időben nem ölelnek át Engem.

A világ a szeretet állapota szerint lesz próbára téve, ahogyan egyik ember a másik iránt érez, ami az Isten iránti szeretetük valós visszatükröződése és mércéje. Az időtöknek határ van szabva, és hogy képesek legyetek kibírni a vezekléssel járó szenvedésnek ezt az útját, el kell fogadnotok, hogy Isten prófétái egyszerűen csak Isten Akaratát nyilvánítják ki számotokra, csupán azért, hogy ti testben és lélekben az Övéi lehessetek. Ne lökjétek vissza Isten felétek nyújtó Kezét. Örüljetek, mert a megpróbáltatások, amelyeket Atyám engedélyezett, Két földi Tanújának nagy egyesülését fogja eredményezni – a Keresztények és a Zsidók egyesülését –, és ezek mindketten egy nagy megtérés eszközei lesznek.

Amikor Isten megengedi a Keresztények és a Zsidók üldöztetését, akkor annak jó oka van. Mert mindaz, amit el kell viselniük, nagy megtéréshez fog vezetni, emberek milliárdjai olyan világos elmével fogják látni Isten Dicsőségét, amelyben nem lesz zűrzavar, ami elrontaná örömüket, amikor végre felismerik az Igazságot.

Közel az idő, hogy az Igazságot annak lássák, ami az valójában, beleértve a jót és a rosszat is. És ezt követően már semmi sem fog újra fájdalmat okozni nektek. Nem lesz többé Istentől való elszakadás. A szeretet végül mindent le fog győzni. A Szeretet maga Isten, és az Ő Uralma örökkévaló. Nem lesz többé gyűlölet, mert az halott lesz.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-isten-megengedi-a-keresztenyek-es-a-zsidok-uldozteteset-akkor-annak-jo-oka-van/

 
 

“2014.02.11 23:41
Drága szeretett leányom, milyen nagyméretű lett ez a Küldetés és milyen gyorsan fog az fejlődni, mialatt előkészítem az Én Időm eljövetelét.

Elkezdtem a következő tervet, hogy Isten minden gyermeke tudomást szerezzen arról a nagyszerű új világról, ami rájuk vár, és ez a felkészítés szakaszonként fog végbemenni. Az első szakasz a megtisztulás. Ez szakadásokat, éghajlati változásokat, zavargásokat és rettenetes hitehagyást fog jelenteni, amelyek majd végigsöpörnek a Földön. Mindezek egyazon időben fognak végbemenni. Aztán Egyházam el fog esni *, és csak a Maradék fog az Igazság mellett kitartani, és Szent Szavamról tanúskodni.
Én össze fogom gyűjteni az embereket a világ minden szegletéből – elsősorban a Keresztényeket. Aztán a többieket is Magamhoz fogom vonzani. Végül, Atyám Szövetségének bizonyítéka meg lesz mutatva a zsidóknak, s aztán, ahogy az meg volt jövendölve, ők el fognak vitetni Isten Királyságába.
 

Sok más hang nyomja el most az Én Hangomat, de mégis az Én hangom lesz az, mely fel fogja kelteni a figyelmet, mert az Én Nyelvem olyan, mint a kard, és a Jelenlétem, mint a cikázó villám. Amikor Én érezhetővé teszem Jelenlétemet, akkor az a legalázatosabb tartózkodási helyeken fog megtörténni, és a kedves lelkek között lesz megosztva – gyengéden, valamint körültekintően. Első alkalommal fogom megismertetni Jelenlétemet a pogányok körében, akik kérdezősködni fognak a jövőjük felől, ami az örökkévalóságot illeti, és elkezdik megnyitni Számomra a szívüket. Mint látjátok, egy lélek sem fog megérintetlen maradni. Néhányan nem fognak Engem üdvözölni, de tudni fogják, hogy itt Vagyok.

Az az Idő, amikor a Szentlélek Ereje által érezhetővé teszem Jelenlétemet, nagyon közel van. Arra vágyom, hogy megbékéljetek lelketekkel Színem előtt, és hogy felkészülve fogadjatok Engem, mivel ti nem fogjátok ismerni annak sem az idejét, sem pedig az óráját. Egyetlen dolgot akarok mondani nektek: hogy ez hirtelen lesz.

Szeretett Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/vegul-atyam-szovetsegenek-bizonyiteka-meg-lesz-mutatva-a-zsidoknak/

 
 
 
—-
Római katolikus:

2019-02-21

6. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten a vízözön után megáldja Noét és családját, és szövetséget köt vele; erre emlékeztet a szivárvány.
Miután Noé kijött a bárkából, és hálaáldozatot mutatott be, Isten megáldotta Noét fiaival együtt, és így szólt hozzájuk: „Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet! Féljen és rettegjen tőletek a föld minden állata és az ég minden madara! Kezetekbe adtam mindent, ami a földön mozog, és minden halat a tengerben. Eledeletek lehet minden; az is, ami mozog és él. Miként a zöld növényzetet, ezeket is mind a kezetekbe adom azzal a feltétellel, hogy a húst vérével együtt ne egyétek. De a ti éltető véreteket is számon kérem. Számon kérem minden állattól és az embertől is.
Mindenkitől, még a testvértől is számon kérem az emberi életet. Aki embervért ont, annak emberek ontsák ki a vérét, mert Isten képére alkottam az embert! Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet, és uralkodjatok rajta!”
Majd ezt mondotta Isten Noénak és fiainak: „Íme, én szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, sőt minden élőlénnyel, mely nálatok van: a madárral, a háziállattal és a mező minden vadjával: mindazzal, ami a föld állataiból fennmaradt a bárkában. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el minden élő a vízözön hullámaiban, és nem is lesz többé vízözön, mely elpusztíthatná a földet.”
Majd ezt mondotta az Isten: „Annak a
szövetségnek, melyet veletek és a körülöttetek élő többi élőlénnyel kötök, ez lesz a jele örök időkre: Szivárványomat a felhőkbe helyezem, és ez lesz a jele a szövetségnek  közöttem és a föld között.”
Ez az Isten igéje.
Ter 9,1-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Urunk, Istenünk * letekintett a mennyből a földre. (20b. vers.)
Előénekes: A te nevedet, Uram, a nemzetek majd félve tisztelik, * és a föld minden királya vallja dicsőséged,
mert az Úr felépíti Sion városát, * és megjelenik dicsőségben.
Meghallgatja a szegények imáját, * nem veti meg kérésüket.
Hívek: Urunk, Istenünk * letekintett a mennyből a földre.
E: Az eljövendő nemzedéknek írják le mindezt, * a születendő nép is az Urat magasztalja.
Fölséges szentélyéből Isten letekint, * az Úr a mennyből földünkre rátekintett,
hogy meghallja a rabok sóhaját, * és a halál fiait megmentse fogságukból.
H: Urunk, Istenünk * letekintett a mennyből a földre.
E: Itt lakhatnak szolgáid fiai, * és biztonságban él ivadékuk színed előtt,
hogy az Úr nevét hirdessék Sionban, * és Jeruzsálemben dicsőségét,
amikor egybegyűlnek ott a népek, * és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak.
H: Urunk, Istenünk * letekintett a mennyből a földre.
Zsolt 101,16-18.19-21.29 és 22-23

ALLELUJA
Uram, a te tanításod lélek és élet: * örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus előre megmondja tanítványainak, hogy messiási küldetése sok szenvedéssel jár.
Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?”
A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.
Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik.
Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol és nem Isten tervei szerint!”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 8,27-33″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-21


——
Görög katolikus: 

8 Ha nem akarjuk elismerni, hogy bűnösök vagyunk, akkor csak magunkat csapjuk be, és nincs bennünk igazság. Ha viszont beismerjük bűneinket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket, és teljesen megtisztít minden gonoszságtól. 10 Ha azt mondjuk, hogy nem követtünk el semmi bűnt, akkor valójában azt állítjuk, hogy Isten hazudik, és üzenetének nincs helye a szívünkben.

Jézus a pártfogónk

2.1 Kedves gyermekeim, azért írtam ezt nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki mégis elkövet valamilyen bűnt, akkor van, aki segít nekünk, és szót emel az érdekünkben az Atya-Istennél: az igazságos Jézus Krisztus! Ő maga volt az áldozat a bűneinkért — de nemcsak a mi bűneinkért, hanem minden ember összes bűnéért is.

Ha engedelmeskedünk annak, amit Isten mondott nekünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban megismertük őt. Aki azt mondja: „ismerem Istent”, de nem engedelmeskedik Isten szavának, az hazudik, és az igazságnak nincs helye a szívében. Aki viszont engedelmeskedik Isten szavának, abban az emberben Isten szeretete elérte a célját. Aki azt mondja, hogy Istenben él, annak úgy kell élnie, ahogyan Jézus élt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

31 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: örökké érvényes marad.

32 Arról a napról és óráról azonban senki sem tudja, mikor érkezik el, sem az angyalok a mennyben, sem a Fiú, csak az Atya. 33 Vigyázzatok hát, és legyetek mindig készen, mert nem tudjátok, mikor jön el az a nap és az az óra!

34 Olyan ez, mint mikor valaki elhagyja otthonát, és hosszú útra indul. A házat a szolgáira bízza, és mindegyiküknek külön-külön megszabja a feladatát, s a kaput őrző szolgának is megparancsolja, hogy éberen őrködjön. 35 Maradjatok hát ti is éberek, mert nem tudjátok, mikor jön vissza a ház ura: este, éjfélkor, hajnali kakasszóra, vagy reggel! 36 Ha hirtelen megérkezik, nehogy alva találjon titeket! 37 Amit most nektek mondok, mindenki másnak is mondom: »Maradjatok éberek!«”

A vallási vezetők Jézus megöletését tervezik

14.1 Már csak két nap volt hátra a Páska és a Kovásztalan kenyerek ünnepéig. A főpapok és a törvénytanítók keresték a módját, hogy Jézust titokban letartóztassák és kivégeztessék. Ezt mondták: „Ne az ünnep alatt fogjuk el, nehogy zavargás törjön ki a nép között!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+13-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

https://youtu.be/revkpustwVc

 

Minden felfordulás, melyeknek hamarosan tanúi lesztek, bizonyíték lesz a Jelenések Könyvében szeretett Jánosomnak adott próféciák Igazságára

Igazság Könyve:

“2013.11.07 18:35

Drága szeretett leányom, az új kezdet ideje közel van. Amint a Nagy Megpróbáltatás továbbra is érezteti hatását, sok eseményre fog még sor kerülni.

Az ellenség Egyházamban minden szégyenérzet nélkül megpróbálja elmondani, hogy az új szekuláris egy-világegyházat, mely szívesen lát minden bűnöst és minden vallási felekezetet, Isten jóváhagyta. Amikor Egyházam tagjai üdvözlik a szekuláris világot, akkor többé már nem fogja az Igazságot követni. Ha ti az Én igaz követőim vagytok, akkor a hitetek tetteitekben és munkáitokban fog megmutatkozni. Ha ti az Enyéim vagytok, akkor hűek maradtok Isten Igéjéhez. Ha megtartjátok Szavamat, akkor engedelmeskedtek mindabban, amit tanítottam nektek. Ha ti nem vagytok Tőlem valók, akkor átkozni fogjátok fivéreiteket és nővéreiteket. Ha ti nem vagytok Tőlem valók, akkor gyűlölni fogjátok azokat, akik Tőlem valók. Ha azt hiszitek, hogy örök életetek lesz anélkül, hogy azt kiérdemelnétek, akkor nagyon tévedtek.

Ha azt mondjátok, hogy a bűn természetes dolog, és hogy csak egy igazságos és „korrekt” Isten bocsáthat meg minden bűnt, akkor ez igaz. De ha azt hiszitek, hogy az örök élet a ti természetes jogotok, és azt megelőzően nem szükséges bűnbánatot tartanotok, akkor az Igazságot tagadjátok. Én szeretlek mindnyájatokat. Én soha nem lennék kegyetlen, barátságtalan, gonosz, sértő, és nem okoznék fájdalmat Isten egyetlen gyermekének sem. De nem nyitnám ki soha Királyságom ajtaját egyetlen bűnösnek sem, hacsak őszinte bűnbánatot nem mutatna rossz cselekedeteiért. Amikor az üdvösség felé vezetlek benneteket, minden ajtót megnyitok, hogy az utolsó napon üdvözölhesselek titeket. Most sok ajtó van nyitva, de csak kevesen lépnek be azokon. Közületek senki sem fog belépni Királyságomba, hacsak nem engedelmeskedtek az Evangéliumban nektek adott Szavamnak. A hiteteknek tisztának kell lennie. Egymás iránti szereteteteknek őszintének kell lennie, és akkor Szavam iránti engedelmességetek el fogja nyerni számotokra az örök élet Ajándékát.

Sokan, akik Kereszténynek vallják magukat, hűtlenek Egyházamhoz. A Szentáldozásban Engem megfeketedett lélekkel vesztek magatokhoz. Figyelmen kívül hagyjátok Tanításaimat, és elnézitek a bűnt azt gondolván, hogy az számotokra jelentéktelen. Gonosz nyelvvel hazugságokat terjesztetek másokról, és sokakat elítéltek az Én Nevemben.

A Szent Evangéliumokban megkaptátok az Igazságot, és mégsem gyakoroljátok, amit azok tanítanak nektek. Irántatok való Szeretetem azt jelenti – bár közületek sokan nem fogják kiérdemelni az Üdvösséget, melyet Kereszthalálom által adtam a világnak -, hogy még esélyt adok mindnyájatok számára, hogy Isteni Irgalmasságom ideje alatt meglássátok az Igazságot, amikor előbb eljövök segíteni azon döntésetekben, hogy elfogadjátok Ajándékomat, vagy sem.

Minden felfordulás, melyeknek hamarosan tanúi lesztek, bizonyíték lesz a Jelenések Könyvében szeretett Jánosomnak adott próféciák Igazságára.

Amikor azt látjátok, hogy az Egyház a szekuláris világgal egységre lép, akkor tudni fogjátok, hogy elérkezett Küldetésem ideje, hogy összegyűjtsem a lelkeket a világ minden tájáról.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/minden-felfordulas-melyeknek-hamarosan-tanui-lesztek-bizonyitek-lesz-a-jelenesek-konyveben-szeretett-janosomnak-adott-profeciak-igazsagara/

—–
Római katolikus:

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten országában mindenki asztalhoz ülhet, aki a meghívást készséggel elfogadja.
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában!”
Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: »Jöjjetek! Minden készen van!« De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: »Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!« A másik azt mondta: »Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!« Egy további így szólt: »Most nősültem, nem mehetek.«
A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: »Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!« A szolga jelentette: »Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.« Az úr akkor megparancsolta a szolgának: »Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,15-24″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-06

 

 
 
 

“2018-11-07

31. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Isten meghív az üdvösségre, és erőt is ad, hogy elérhessük azt.
Testvéreim!
Ti, akik mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok üdvösségteket! Nemcsak amikor köztetek vagyok, hanem sokkal inkább most, hogy távol kell lennem. Hiszen Isten maga műveli bennetek jóakarata szerint a szándékot is, meg a végrehajtást is.
Zúgolódás és okoskodás nélkül tegyetek meg mindent, hogy kifogástalanok és tiszták legyetek: Istennek kedves és ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedék között, akik között úgy ragyogtok, mint csillagok a világmindenségben. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz, hogy Krisztus (eljövetele) napján dicsőségemre váljatok!
Ha így lesz, akkor nem küszködtem hiába, és nem fáradtam fölöslegesen. Még ha a hitetekért hozott áldozaton és szolgálaton felül a véremet is ontják, örülni fogok, és együtt örvendezek mindnyájatokkal. Ti is örüljetek és örvendezzetek velem!
Ez az Isten igéje.
Fil 2,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr az én világosságom, * ő az én üdvösségem. 1a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Az Úr az én világosságom, * ő az én üdvösségem.
E: Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján,
hogy élvezhessem az Úr örömét, * és szemlélhessem szent templomát.
H: Az Úr az én világosságom, * ő az én üdvösségem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Az Úr az én világosságom, * ő az én üdvösségem.
Zsolt 26,1.4.13-14

ALLELUJA
Boldogok vagytok, ha gyalázatot szenvedtek Krisztusért, * mert Isten Lelke nyugszik rajtatok. 1Pét 4,14 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Csak az lehet Jézus tanítványa, aki vele együtt vállalja a keresztet is.
Abban az időben amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni
Vagy,
ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle.
Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,25-33″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-07


——
Görög katolikus:

Az Istennek tetsző élet

Testvéreim, most szeretnék valami másról írni. Tanítottunk titeket arra, hogyan éljetek Istennek tetsző módon, és valóban úgy is éltek. Ezért most kérünk és biztatunk benneteket az Úrban, Jézusban, hogy ebben jussatok még előbbre! Hiszen jól tudjátok, mit parancsoltunk nektek Jézus Krisztus nevében. Isten azt akarja, hogy szentek legyetek és távolodjatok el minden szexuális bűntől. Azt akarja, hogy mindegyikőtök tanulja meg, hogyan kell a saját teste fölött uralkodnia. Olyan tisztességes módon bánjatok a testetekkel, hogy az valóban csak Istennek szolgáljon.[a] Ne adjátok át testeteket a szenvedélyes kívánságoknak, vagy szexuális bűnöknek, mint a hitetlenek, akik nem ismerik Istent.

A testvéreiteknek ne okozzatok kárt, és ne csapjátok be egymást, mert ezt megbünteti az Úr! Erre már régebben is figyelmeztettünk titeket. Az Úr szent életre hívott el bennünket, és nem arra, hogy bűnben éljünk! Ezért, aki nem akar engedelmeskedni ennek a tanításnak, az nem embereket utasít el, hanem Istent, aki pedig Szent Szellemét adta nekünk!

A testvéri szeretetről nem is kell nektek írnom, hiszen titeket maga Isten tanított meg arra, hogyan szeressétek egymást. 10 Ti valóban szeretitek minden testvéreteket egész Macedóniában! Csak arra biztatlak, hogy ezt folytassátok!

11 Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendesen és békességben éljetek! Mindenki gondosan végezze a maga munkáját, és saját kezével keresse meg a kenyerét! Ezt már korábban is parancsoltuk nektek. 12 Viselkedjetek tisztességesen a hitetlenekkel szemben, és ne szoruljatok rá senkire!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

48 De mi lesz azzal a szolgával, aki nem tudta, hogy ura mit kíván tőle? Az ilyen szolga enyhébb büntetést fog kapni. Mert akinek sokat adtak, attól sokat is kérnek számon! Akire sokat bíztak, annak nagyobb a felelőssége!”

Jézus követése miatt meghasonlás támad

49 „Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a Földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! 50 Be kell merítkeznem,[c] és nagy teher nehezedik rám, amíg ez meg nem történik! 51 Úgy gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a Földre? Nem! Az emberek szembefordulnak egymással miattam. 52 Mostantól fogva még a családtagok között is meghasonlás támad! Egy öttagú családban hárman lesznek kettő ellen, és ketten három ellen.

53 Az apa fia ellen fordul,
    és a fiú apja ellen,
az anya leánya ellen fordul,
    és a leány anyja ellen,
az anyós menye ellen fordul,
    a meny pedig anyósa ellen.
[d]

Az idők jelei

54 Azután Jézus a sokasághoz fordult: „Amikor nyugatról felhő közeleg, azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy is lesz. 55 Amikor déli szél fúj, azt mondjátok, hogy nagy meleg jön, és úgy is lesz. 56 Képmutatók! Mikor látjátok az égen és a földön a jeleket, megértitek milyen idő következik! Akkor hogyan lehet, hogy a mostani idők jeleit nem értitek meg?”

Békülj ki ellenfeleddel!

57 „Miért nem döntitek el ti magatok, hogy mi az igazságos? 58 Gondold csak el: valaki vádol téged, pert indít ellened, és ellenfeleddel együtt a bíró elé kell állnotok. Ilyen esetben nagyon igyekezz, hogy még útközben kibéküljetek egymással! Ha ez nem sikerül, az ellenfeled a bíró elé visz, a bíró átad a börtönőrnek, az pedig börtönbe zár téged! 59 Mondom neked: ki nem jössz onnan, amíg az utolsó fillérig meg nem fizetted, amivel tartozol!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A48-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/07
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni

Igazság Könyve:

“2013.10.23 15:34

Gyermekem, Én védelmemmel borítom be valamennyi gyermekemet, hogy továbbra is megőrizzék a nyugalmukat, maradjanak békében, és legyenek erősek a nagy megpróbáltatások ezen idején.

Nektek, gyermekeim, el kell fogadnotok azt a tényt, hogy mindig érezni fogjátok a fájdalmat, amelyet az elszigeteltség, az elutasítás és az elbocsátás okoz azok részéről, akik Isten Szavát megvetik. A Fény azokat vonzza, akik sötétségben vannak, és ők mindig támadni és szidalmazni fognak benneteket, amikor ti teljes egységben vagytok Fiammal, Jézus Krisztussal.

A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni, mivel ez egy tisztítási formában fog jelentkezni. Ez azt jelenti, hogy most sokan szenvedni fognak a bűneik miatt, miközben a Föld Jézus Krisztus számára felkészítés alatt van, hogy amikor a tisztogatás megtörtént, a kihirdetésre sor kerüljön. Eközben Isten ellenségei hazugságokat és eretnekséget fognak terjeszteni, hogy megnyerjék a bűnösöket és mindazokat, akik szeretik Fiamat, annak érdekében, hogy ellenőrizhessék őket. Mindezeknek a szomorú eseményeknek meg kell történniük még Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetele előtt.

Arra kérlek benneteket, drága gyermekeim, hogy legyetek türelmesek, és Fiam kedvéért, Aki nagyon szeret benneteket, viseljétek el ezeket a nehézségeket. Ne aggodalmaskodjatok soha, mert ti hamarosan szemtanúi lesztek az Ő Új Paradicsomának, ahol sem szomorúság, sem fájdalom, de még a gonosz sem fog többé létezni. Oly kicsinységnek számít, amikor Fiamért szenvedtek, és ez jelentéktelen ahhoz képest, amit Ő elszenvedett mindenkiért és mindnyájatokért is, amikor meghalt a Kereszten, hogy megmentsen benneteket.

Ezért tehát kérlek benneteket, hogy helyezzétek minden bizalmatokat Fiamba, és legyetek hálásak, hogy égi vezetésben részesültök. Örvendjetek, mert elegendő időt kaptatok arra, hogy az Úr Nagy Napjára megfelelően felkészülhessetek.

Maradjatok békességben.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-fiam-egy-nagy-megujulast-tervez-ebben-az-idoben-a-foldon-es-ez-sok-fajdalmat-fog-okozni/

 
 

“2013.10.22 00:20

… Mennyire ravasz a fenevad! Milyen okosnak tűnnek tettei, mert a megtévesztés bizonyos formái édes mázzal lesznek bevonva, amelyeket csak azok lesznek képesek felismerni, akik a Szentlélek Ajándékával vannak megáldva. És miközben minden beszélgetés a közjó érdekéről folyik, minden vallás egyesítésének a vágyáról, hogy egyetlen nagy közös emberi családot alkossanak, egyetlen szót sem fognak ejteni Tanításomról, mely szerint Isten gyermekeinek Szent Igémhez kell ragaszkodniuk.
….”

 
 
“2013.10.22 13:30

Ti vagytok az a nemzedék, kiknek tanúskodniuk kell Egyházam végső Keresztre feszítéséről, de tudnotok kell a következőt: Dicsőséges Testem, az Új Jeruzsálem a hamuból fog kiemelkedni, és ti arra lesztek kiválasztva, hogy a tizenkét nemzet körében uralkodjatok. Ha ti továbbra is hűek maradtok Hozzám, Én dicsőségben felemellek benneteket, és a Menny és a Föld a tietek lesz az eljövendő világban. Nektek kizárólag Rám kell összpontosítanotok az utálat pusztítása során, mert az rövid lesz. És aztán többé soha semmi sem fog Tőlem elválasztani benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-vagytok-az-a-nemzedek-kiknek-tanuskodniuk-kell-egyhazam-vegso-keresztre-fesziteserol/


—–
Római katolikus:
2018-10-23

29. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus békét szerzett nekünk vére ontásával, és mindnyájunkat meghív országába.
Testvéreim!
Egykor Krisztus nélkül éltetek, Izrael vallási  közösségén kívül. Nem volt részetek a megígért szövetségben, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. Most azonban ti, akik egykor „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.
Ő a mi békességünk, aki a kettőt (Izraelt és a pogányokat) eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében. A törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel együtt érvénytelenítette. Mint békességszerző a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte.
Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. Most tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe.
Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek szegletköve maga Jézus Krisztus. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, és emelkedik az Úr szent templomává. Őbenne épültök egybe ti is, és lesztek a Szentlélek közreműködésével Isten hajlékává.
Ez az Isten igéje.
Ef 2,12-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét. Vö. 9. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőkhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országunkba dicsőség költözzék.
Hívek: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
E: Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
Zsolt 84,9-14

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok. Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyünk mindenkor készen az Isten előtti számadásra!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,35-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-23


——
Görög katolikus:

Pál Istentől kapta a felhatalmazást

11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem.

13 Ugye hallottátok, hogy életem korábbi szakaszában, amikor a zsidóság vallása szerint éltem, könyörtelenül üldöztem, sőt megpróbáltam elpusztítani Isten Eklézsiáját. 14 A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat megelőzve, minden erőmmel igyekeztem követni őseim tanításait.

15 Isten azonban már a születésem előtt különválasztott engem a maga számára! Azután pedig kegyelme által megszólított, 16 és a Fiát kijelentette nekem, majd elküldött, hogy az Izráelen kívüli nemzeteknek hirdessem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget. 17 Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba.

18 Csak három évvel később mentem fel Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel,[a] és nála is maradtam tizenöt napig. 19 De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

54 Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan szerzett ilyen bölcsességet és csodatevő erőt? 55-56 Hiszen ez csak az ács fia! Ismerjük az egész családját: anyját, Máriát, és a testvéreit, Jakabot, Józsefet, Simont és Júdást, meg a húgait, akik mind itt élnek közöttünk! Honnan vette hát ezt a bölcsességet és a csodatevő erőt?” 57 Ezért nem fogadták el Jézust, hanem visszautasították és elfordultak tőle.

Jézus ekkor ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak a saját városában és családjában nem.”

58 Ebben a városban nem is tett sok csodát, mert nem hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A54-60&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/23