Címke: háború

A másik két politikai vezető egyikét, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.

Igazság Könyve:

A másik két politikai vezető egyikét, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.

  1. február 26. kedd 22:00

A másik két politikai vezető egyikét, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.

Azt követően szeretném felfedni mindenki számára, hogy ki ez a személy a neked és a másoknak adott bizonyíték által, hogy még többen elfogadják az Üzenetek Igazságát. Ez a szegény lélek korábban már megmenekült a haláltól, de az ő újdonsült népszerűsége veszélybe fogja sodorni. Ő a szabadkőműves erők egyik ellensége, és nem fogják sokáig tűrni vezetését.

Amikor ti, követőim, látjátok, hogy egy választott léleknek adott próféciák beteljesednek, tudni fogjátok, hogy ők az Igazságot mondják, és hogy azokat a Mennyországból adták nekik, mert ők képtelenek lennének arra, hogy kitalálják ezeket.

Be szeretném bizonyítani azoknak, akik kigúnyolják Üzeneteimet, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki ezen a prófétán keresztül szól a világhoz. Bár nagy örömet hoz Nekem az, hogy látom, mennyire szerettek Engem, és hogy megszívleltétek a Mennyországból adott imákat, a szkeptikusok azok, akiket át kell ölelnem.

Nagyon hamar megosztottság fog bekövetkezni Európában, mindegyik az EU- hoz kapcsolódik és az országhoz, amelyben Péter Széke található. Ez háborút fog eredményezni, amely másfajta háború lesz, mint a többi. De az gonosz lesz. Az emberek egymás ellen fognak fordulni Németországban, Olaszországban és Franciaországban. Imádkoznotok kell, hogy Követőim erősek maradjanak, és biztosítanotok kell, hogy a „Jézus az emberiséghez” imacsoportok gyorsan létrejöjjenek ezekben az országokban.

Eljött az idő Számomra, Jézus Krisztus, az Isten Báránya számára, hogy további információkat fedjek fel, amelyeket a Pecsét tartalmaz. Én óvatosan fogom ezt tenni, mivel nektek mind lelkileg, mind pedig testileg fel kell készülnötök erre. Mint az Igazságosság Istene, gondoskodni fogok arról, hogy mindnyájatokat az Én Erőmmel vezesselek, és megáldjalak benneteket, miközben minden egyes réteg kibontakozik, egyik a másik után.

Szeretett Jézusotok

Az üzenethez kapcsolódó korábbi üzenet: 2011. február 17. Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

https://masodikeljovetel.hu/masik-ket-politikai-vezeto-egyiket-akikrol-regebben-beszeltem-hamarosan-meg-fogjak-gyilkolni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/02/26

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-02-26

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nektek imádkoznotok kell az általuk tervezett népirtás megállításáért, amely rosszabb, mint amit Hitler tett a Második Világháborúban.

EU digitális COVID tanúsítvány

https://ec-europa-eu.translate.goog/info/live-work-travel-eu/coronavirus-response/safe-covid-19-vaccines-europeans/eu-digital-covid-certificate_en?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp

https://ec.europa.eu/info/live-work-travel-eu/coronavirus-response/safe-covid-19-vaccines-europeans/eu-digital-covid-certificate_en

https://unser–mitteleuropa-com.translate.goog/who-horror-ab-juni-deutschland-stellt-weltgesundheitsorganisation-freiwillig-ueber-eigene-regierung/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp

https://unser-mitteleuropa.com/who-horror-ab-juni-deutschland-stellt-weltgesundheitsorganisation-freiwillig-ueber-eigene-regierung/

Igazság Könyve:

Gonosz tervük az új globális védőoltást is magába foglalja, amely világszerte betegséget fog okozni

  1. június 17., vasárnap, 8:15

Drága, szeretett leányom, a szabadkőműves csoportok tervei a világpénznem átvételére, a befejezéshez közelednek.

Gonosz tervük az új globális védőoltást is magába foglalja, amely világszerte betegséget fog okozni, hogy soha nem látott mértékben okozzon szenvedést.

Kerüljetek el minden ilyen hirtelen bejelentett globális védőoltást, mert ez meg fog ölni benneteket.

Gonosz terveik sokkolnának minden olyan ártatlan lelket, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy ők milyen hatalommal rendelkeznek.

A hatalom- és a jólét utáni vágytól vezetve, és hogy mindenben, amit tesznek, hasonlóak legyenek Istenhez, azt hiszik, hogy ők legyőzhetetlenek.

Ellenőrzik a bankokat, a kormányokat, és ők a felelősek a Közel-Keleti terror okozásáért.

Ellenőrzik a világ médiájának nagy részét, és gonoszságuk igazsága az úgynevezett humanitárius szervezetek mögé van elrejtve.

Sajnos, Istennek csak nagyon kevés gyermeke ismeri az ő tervüket.

Tudjátok meg, hogy Atyám Keze nagyon hirtelen és gyorsan fog lecsapni azokra a nemzetekre, akik védik az ilyen vezetőket.

Ők olyan nagyságú cunamikkal (szökőárral) és földrengésekkel lesznek sújtva, amelyek eltörlik majd őket (a föld színéről).

Azok, akik azt hiszik, hogy ők milyen hatalmasak, tűzet fognak majd látni, amint leesik az égből, közvetlenül Második Eljövetelem előtt.

A tengerek tüzes tavakká válnak, és nekik nehezükre fog esni, hogy elrejtőzzenek a büntetés kezétől, amely azokra a gonosz lelkekre árad majd ki, akik elutasítják Kelyhemet.

A végsőkig dacolva fognak harcolni Örök Atyám és a Mennyország hatalma ellen.

Az Antikrisztus mellé állva, ezek a csoportok, amelyből ő, (az Antikrisztus) kibontakozott, csak akkor fogják felismerni útjuk hibáit, amikor már túl késő lesz számukra.

Sokan ezekből a csoportokból, beleértve a bankok, a kormányok és a nagyvállalatok vezetőit – mindegyikük kapcsolódva egymáshoz, együtt dolgoznak, hogy koldusokat csináljanak az átlagemberből –, a Nagyfigyelmeztetés után meg fognak térni. Ez így van rendjén.

Az idő Számomra már nincs messze, hogy különválasszam a lelkeket, akik szeretnek Engem azoktól, akik a gonosz oldalán állnak.

Figyelmeztetlek benneteket: Csak annyi idő lesz adva számotokra, hogy megtérhessetek. Azoknak a lelkeknek van legnagyobb szükségük Irgalmasságomra, akik ezekhez a gonosz csoportokhoz tartoznak, és nem tisztelik Isten Törvényeit.

Nektek imádkoznotok kell, hogy ők majd meglássák az Igazságot.

Imádkoznotok kell, hogy abbahagyják azon nehézségek okozását, melyeket szörnyű törvényeik behozásával szándékoznak tenni.

Nektek imádkoznotok kell az általuk tervezett népirtás megállításáért, amely rosszabb, mint amit Hitler tett a Második Világháborúban.

Ez a csoport, amely a legnagyobb számú a középkorban történő megalakulása óta, a Sátán hadserege. Őket az Antikrisztus fogja vezetni.

Ők már évtizedek óta megtervezték, hogy a bankokat saját ellenőrzéseik alá vonják.

Ők 15 éve tervezik a fenevad bélyegének bevezetését, egy chipet, mellyel minden férfit és nőt kényszeríteni fognak, hogy beültessék testükbe az élelmiszerhez való hozzáférés miatt.* (ez az utolsó 15 évre vonatkozik, amikor ezt tervezték.)

Most, amikor eljött számukra az idő, hogy felfedjék az Egy Világ Pénznemet, tudnotok kell, hogy a nagyon sok ima sokat segíthet tervük meggyengítésében.

Egy ima az Egy Világ Ellenőrzés elhárítására.

A Keresztes Imahadjárat 61. imája: Hárítsd el az „Egy- Világ” Ellenőrzését

„Ó, drága Mennyei Atyám, Szeretett Fiad, Jézus Krisztus Keresztre feszítése emlékére kérlek, védj meg minket, gyermekeidet, a Keresztre feszítéstől, amelyet az Antikrisztus és követői terveznek, hogy elpusztítsák gyermekeidet. Add meg nekünk azokat a Kegyelmeket, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy elutasítsuk a Fenevad Bélyegét, és add meg nekünk a szükséges segítséget, hogy leküzdjük a világ gonoszságait, melyeket azok terjesztenek, akik a sátán útját követik. Esedezünk Hozzád, drága Atyánk, hogy védd meg minden gyermekedet ezekben a szörnyű időkben, és tégy minket elég erőssé ahhoz, hogy mindenkor felállhassunk Szent Szavad hirdetésére. Ámen.”

Leányom, szomorú vagyok, hogy feltártam neked ezeket a dolgokat. Követőimnek tudniuk kel, hogy mi történik.

Azok, akik nem hisznek ezekben az üzenetekben, nem fognak többé kételkedni, amikor az Antikrisztus bemutatja majd magát, amint az meg volt jövendölve.

Nektek világszerte egyesülnötök kell az imában, csoportokat alkotva.

Minél több Követőm teszi ezt, annál erősebb lesz a Szentlélek jelenléte, és annál jobban meggyengül a Sátán hadserege.

Nem kell félnetek, mert egy ilyen üldöztetéssel félelem nélkül is lehet szembesülni.

Ha ti jól felkészültök, azáltal, hogy követitek Utasításaimat, és kitartotok a napi imában, akkor gyorsan eltelik majd az idő.

Bízzatok mindig Bennem.

Emlékezzetek arra, hogy Én a bűneitekért haltam meg. Ez csak úgy ér valamit, ha megengeditek Nekem, hogy az Új Királyságom felé vezesselek benneteket.

Egyedül csak Én, Jézus Krisztus, vezethetlek benneteket. Ne feledjétek, hogy semmik vagytok Nélkülem.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/gonosz-tervuk-az-uj-globalis-vedooltast-magaba-foglalja-amely-vilagszerte-betegseget-fog-okozni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/17

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-17

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Mennyire folynak könnyeim ezen szörnyű gonoszságok felett.

https://www.aljazeera.com/news/2022/4/23/israel-closes-crossing-from-gaza-after-rocket-attacks-official

Igazság Könyve:

Az imák el tudják hárítani azokat a rémtetteket, amelyeket az atombombák sürgős bevetésére terveznek

  1. május 29. kedd, 5:42

Drága, szeretett leányom, prófétáim, hírnökeim és minden igaz látnokom a világban, lélekben egyesülnek ebben az időben, hogy Szent Szavamat hirdessék.

Azok, akiket a nehéz küldetésre választottak, hogy minden ember lelke számára biztosítsák a felkészülést Második Eljövetelemre, jelenleg utasításokat kapnak, hogy felszólítsák a világot.

Ők hamarosan sürgős imára lesznek ösztönözve, hogy segítsenek azoknak, akik az eljövendő háborúkban szenvedni fognak.

A háborúk kitörésének ideje közel van, és sok ártatlan lélek lesz áldozata ezeknek az Isten gyermekei ellen elkövetett gyűlölettel telt rémtetteknek.

Sokan különböző irányba fognak elszakadni egymástól ezekben a háborúkban, és Közel-Keleten nagy zűrzavar fog keletkezni.

Nagyon sok kisebb háború fog kiterjedni.

Először sok szárnyra oszlanak, majd egy kisebb számú szárnyba olvadnak.

Aztán a nagyobb hadseregek sok nemzetet maguk után vonnak, melyek belekeverednek.

Mennyire folynak könnyeim ezen szörnyű gonoszságok felett, amelyeket a Sátán hatására irányítanak, aki a lehető legtöbb embert akarja megölni, és ezt a lehető leggyorsabban.

Imádkozzatok e háborúk enyhüléséért.

Imádkozzatok, hogy Isten gyermekei imáik által elkerüljék a rémtetteket, amelyeket az atombombák bevetésére terveznek.

Drága leányom, a sátán, hatalmánál fogva, mindent meg fog tenni ebben az időben, hogy arra bátorítsa a Katolikus Egyházat, hogy elítéljenek téged, és hogy ezeket az üzeneteket eretnekségként tüntessék fel.

Neked figyelmen kívül kell hagynod ezeket a támadásokat. Azoknak, akik követik tanításaimat, csak arra van szükségük, hogy a szívüket kövessék, mert ők könnyűnek fogják találni, hogy felismerjék az igazságot.

Ha prófétáimnak nem adattak volna égi kegyelmek, hogy az ilyen üldöztetésnek ellenálljanak, akkor Szent Szavamat, Utasításaimat arra vonatkozólag, hogy Isten minden gyermeke felkészülhessen Második Eljövetelemre, nem hallották volna meg.

Ha nem lenne Isten minden prófétája és hírnöke makacsul kitartó már az idők kezdete óta, akkor Isten gyermekei tudatlanok maradnának.

Amikor ismereteket adnak nektek, drága követőim, akkor már nem kell félnetek, mert ti az Örök Élethez vezető ösvényt követitek. Minden más ösvény függetlenül attól, hogy milyen haszontalan dicsőséggel kecsegtetnek, a világi csapdák felé fognak húzni benneteket és nem Hozzám fognak vezetni titeket. Amikor a Szent Eukarisztiámról elkezdenek a hazugságok kialakulni, akkor legyetek bátrak, és távolodjatok el.

Imádkozzatok erőért, elszántságért és bátorságért, hogy követhessetek Engem az Üdvösséghez vezető végső Ösvényen.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-imak-el-tudjak-haritani-azokat-remtetteket-amelyeket-az-atombombak-surgos-bevetesere-terveznek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/29

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-29

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Második Pecsét: a Harmadik Világháború

Az a nap, amikor a napi áldozatok megszűnnek, nincs messze. Tudnotok kell, hogy Én most azért jövök, hogy figyelmeztesselek benneteket, hogy majd ne éhezzetek. Amikor meg fognak fosztani benneteket Jelenlétemtől, akkor Szentlelkem nélkül maradtok, és nehéznek fogjátok találni, hogy közel maradjatok Hozzám.

https://masodikeljovetel.hu/szentmise-formajaban-torteno-valtoztatas-hamarosan-bemutatasra-kerul-egyhazamban

“Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. ”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-15

Az elnyomott látnok (Yuval Noah Harari)

https://www.bitchute.com/video/VGZRVgeSnzb7/?fbclid=IwAR2PALRtohYHJjbrJQDhSpe9JaCxdkMunct8XL6p9qHxhMhaiS4LFp2217Q

Igazság Könyve:

A Második Pecsét: a Harmadik Világháború

  1. május 16., szerda, 3:10

Drága, szeretett leányom, tájékoztatnom kell téged arról, hogy a harmadik világháború kibontakozóban van a világban.

Ma reggel, amint azt te is láthatod, folynak a könnyeim.*

A Második Pecsét most töretik fel, amint azt János Evangélista megjövendölte a Jelenések Könyvében.

Európában fog elkezdődni.

A bankrendszeretek lesz majd az oka, és ebbe a tragédiába Németország ismét belekeveredik, mint az elmúlt két alkalommal is.

Amikor ez elkezdődik, már menthetetlen lesz a gazdaság, a katasztrófa érinti majd Görögországot, és sok negatív hatása lesz Franciaországban.

A Közel-Kelet szintén bele fog keveredni a háborúba Izraellel és Iránnal együtt, és Szíria komoly szerepet fog játszani Egyiptom bukásában.

Leányom, azért ébresztettelek fel, hogy mindezeket elmondjam neked, nem pedig azért, hogy megfélemlítselek, hanem hogy még több imára buzdítsak mindenkit Európáért ebben az időben.

A háború és a pénzhiány miatt a termés nagy része tönkre fog menni, és ez a Harmadik Pecsét felbontásához fog vezetni, ami éhínséget jelent.

Ezért van az, hogy Én most arra sürgetem Isten minden gyermekét, hogy raktározzanak el egy halom szárított és nem romlandó élelmiszert családjaik táplálására. Fontos, hogy annyira növeljétek meg a saját termésetek hozamát, amennyire csak lehetséges.

Azonban ne feledjétek, hogy az imádság sokat enyhíthet ezen a szenvedésen.

Ennek a háborúnak az lesz a kihatása, hogy a Katolikus Egyházam a Földön – az egyesítés neve alatt – egy világ egyházba lesz beszippantva.

Az egyesítés, vagyis a hamis béke megvalósul, miután az Antikrisztus megjelenik, hogy hamis békét teremtsen, és egy úgynevezett „véget” vessen a háborúnak.

Ez a békeszerződés belekeveri majd a nyugati országokat, míg Kína és Oroszország belekeverednek a világ dolgaiba.

Ők veszélyt jelentenek a Tízszarvú vadállat, Európa számára, és győzedelmeskedni fognak fölötte, hogy bevezessék a kommunizmust.

A Vörös Sárkány, Kína, már erősen megvetette a lábát a világban, a világ pénzügyeinek ellenőrzése miatt.

A Vörös Sárkány és Oroszország nem szeretik Istent.

Ők az Antikrisztus vezetése alatt lesznek, aki Keletről származik, és aki zárt ajtók mögött rejtőzködik.

Amikor ezek a próféciák kibontakoznak, akkor az egész világ hinni fog ezekben az üzenetekben. Akkor már nem lesz kétség.

Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját, hogy segítsen enyhíteni ezeknek az eseményeknek a hatásait.

A Keresztes Imahadjárat 54. imája: Ima az Atyához a Harmadik Világháború hatásának enyhítésére:

„Ó, Mennyei Atya, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében kérlek, aki nagyon sokat szenvedett az emberiség bűneiért, segíts nekünk ezekben a nehéz időkben, amellyel most szembesülünk. Segíts nekünk, hogy túléljük az üldöztetést, amelyet a kapzsi uralkodók és mindazok terveztek, akik el akarják pusztítani Egyházadat és gyermekeidet. Könyörgünk Hozzád, drága Atyánk, hogy segíts nekünk családjaink táplálásában, és mentsd meg azok életét, akiket akaratuk ellenére a háborúba kényszerítenek. Szeretünk Téged, Drága Atyánk. Kérünk Téged, segíts minket a szükség idején. Ments ki minket az Antikrisztus szorításából. Segíts nekünk, hogy átvészeljük bélyegét, a fenevad bélyegét azáltal, hogy visszautasítjuk azt. Segíts azoknak, akik szeretnek Téged, hogy továbbra is hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz, minden időben; és hogy megadd nekünk a Kegyelmeket ahhoz, hogy Testben és Lélekben életben maradjunk. Ámen.”

Leányom, tisztában vagyok azzal, hogy ez a hír talán sokként ért téged, de ne feledd, hogy az ima és az Élő Isten Pecsétjének az imája, a Keresztes Imahadjárat 33. imája védeni fogja követőimet.

Maradék Egyházam, ti, gyermekeim, túl fogjátok élni, bár ez nem lesz könnyű.

Bántalmazni fognak benneteket kereszténységetek miatt, de ti soha nem fogtok megtagadni, vagy elutasítani Engem.

Mert ehhez ajándékokat fogtok kapni. Ajándékom, az Élő Isten Pecsétje, láthatatlanná tesz benneteket az ellenségeitekkel szemben.

Mostantól fogva mindennap mondjátok el. Tartsátok azt magatok előtt otthonaitokban, és áldassátok meg egy pappal.

Hamarosan kezdjétek el a felkészülést arra a napra, amikor a gazdasági összeomlás bekövetkezik Európában, mert az már nincs messze.

Jézusotok

*Amikor Mária lejegyezte ezt az üzenetet, akkor egy könnycsepp gördült elé Jézus fényképéről.”

https://masodikeljovetel.hu/masodik-pecset-harmadik-vilaghaboru

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-15

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szűz Mária: Imádkozzatok, hogy Iránban a nukleáris háború elhárításra kerüljön

https://www.aljazeera.com/news/2022/2/19/saudi-arabia-plans-for-fresh-round-of-talks-with-iran-fm-says

Igazság Könyve:

„Szűz Mária: Imádkozzatok, hogy Iránban a nukleáris háború elhárításra kerüljön

2012. február 23. csütörtök, 4:00

Gyermekem, eljött az idő, hogy gyermekeim Fiam iránti engedelmességükben egyként egyesüljenek, hogy Iránban a nukleáris háború elhárításra kerüljön.

Ez a háború nagyon közel van, és nektek kitartóan kell imádkoznotok, hogy megállításra kerüljön, különben Isten gyermekeinek millióit fogja megölni.

A Sátán és démonai azon dolgoznak, hogy szörnyű pusztítást okozzanak.

Ha ezeket a lelkeket megölik még mielőtt esélyt kapnának arra, hogy Fiam szemében megmentsék magukat, akkor ők elvesznek.

z a gonosz terve.

Ő arra törekszik, hogy minél több lelket megakadályozzon abban, hogy beléphessen Atyám Királyságába.

Az Én Szent Rózsafüzérem megakadályozhatja a háborút, gyermekeim, ha imádkozásakor valamennyi titkot elimádkozzátok. (ha mind a négy Rózsafüzért elimádkozzátok)

Egyesüljetek most egy napra, imádkozzátok a Szent Rózsafüzért, hogy ez az atomháború megállításra kerüljön, amelynek tervezése már folyamatban van.

Imádkozzatok azokért a szegény lelkekért, nemcsak az Irániakért, hanem azokért is, akik más országokból akaratlanul is belekeveredtek.

Imádkozzatok azokért a szegény országokért is, akiket a hazugságok gonosz játékában sakkfiguraként használnak fel azok a csoportok, akik nem Istentől, az Én Örök Atyámtól valók.

Menj most, gyermekem, és gyűjtsd egybe minden gyermekemet, hogy imádkozzanak azért, hogy ez az emberiség elleni nagy szörnyűség mérséklődjön.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

http://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-imadkozzatok-hogy-iranban-nuklearis-haboru-elharitasra-keruljon

„Isten, az Atya: Felhívás a Katolikus Egyházhoz, hogy fogadja el a Béke Új korszakát a Földön

2012. február 23. csütörtök, 4:42

Én vagyok a Mindenható Isten, minden dolog Megteremtője, a Legmagasságosabb Isten.

Leányom, fontos az, hogy akik a Római Katolikus Egyház tanításait követik, elfogadják azt a millenniumot (ezer éves korszakot), amelyet Én megígértem minden gyermekemnek.

A Szent Könyv Szavai, a Szent Biblia, nem hazudnak.

Ígéretemet az „Apostolok Cselekedetei” tartalmazzák.

János Evangélistának is meg lett mondva Szeretett Fiam dicsőséges visszatérése, amikor Ő 1000 évig fog uralkodni a Béke Új Korszakában a Földön.

Mindazok, akik azt állítják, hogy értik Szent Szavamat, miért csak egy részét fogadják el, és a másik részét pedig nem?

Most Szent Szolgáimhoz szólok: nektek most ki kell nyitnotok az Igazság Könyvét.

A ti kötelességetek az, hogy az Igazságot hirdessétek.

Nektek nem szabad azokra hallgatnotok köreitekben, akik kiforgatják az igazságot a Béke Új Korszakával kapcsolatban.

Mi készteti testvéreiteket az Én Római Katolikus Egyházamon belül, hogy megtagadják az Igazságot?

Ti összezavartátok gyermekeimet.

Bár hűségesek az egyetlen igaz Egyházhoz, a Római Katolikus Egyházhoz, de ti megvontátok tőlük azt a lehetőséget, hogy felkészítsék lelküket Fiam uralkodására az Új Paradicsomban a Földön.

A ti kötelességetek, hogy az igazságról tájékoztassátok gyermekeimet.

Gyermekeimnek mondom: nektek nem szabad soha megtagadnotok az Igazságot, a teljes igazságot, amelyet a Szent Biblia tartalmaz.

Gyermekeim, nektek el kell fogadnotok Fiam ígéretét, amelyet akkor tett, amikor feltámadt a halottak közül.

Ő azt mondta, hogy újra vissza fog jönni.

Szeretett Fiam földre való Második Eljövetele már nagyon közel van.

Ha hisztek Fiam Ígéreteiben, akkor azt is tudjátok, hogy amit Ő mondott, az alatt azt is érti.

Amikor Ő újra eljön, azért fog jönni, hogy átvegye az Őt megillető trónját az Új Paradicsomban, amelyet a Földön mindnyájatok számára készítettem.

Ne kételkedjetek soha azokban a Szavakban, amelyek szeretett Fiam, Jézus Krisztus ajkát elhagyják.

Tudnotok kell, hogy Én, a ti szeretett Atyátok azt akarom, hogy a Paradicsomban Fiammal együtt egy családként egyesüljetek.

Fogadjátok el az Igazságot. Ne forgassátok azt ki, és ne változtassátok meg csak azért, hogy az megfeleljen az igazságról alkotott hamis értelmezéseteknek.

Ti nem változtathattok meg Engem, sem azt Aki Vagyok.

Az Igazság szabaddá fog tenni benneteket.

A ti szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

http://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-felhivas-katolikus-egyhazhoz-hogy-fogadja-el-beke-uj-korszakat-foldon

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/23

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-23

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Az Atyaisten: A Vörös Sárkánynak Európa lesz az elsődleges célpontja, azt követően pedig az Egyesült Államok

https://index.hu/kulfold/2022/02/11/oroszorszag-ukrajna-konfliktus-jens-stoltenberg-nemetorszag-nato-klaus-iohannis/

Igazság Könyve:

„Az Atyaisten: A Vörös Sárkánynak Európa lesz az elsődleges célpontja, azt követően pedig az Egyesült Államok

2012. február 14., kedd, 18:00

Leányom, büntetésem időzítését és a Nagyfigyelmeztetés időzítését nem kell tudnotok.

Isteni időzítésem miatt nincs szükség aggodalomra, mert az egyedül csak az Én Szent Akaratom szerint lesz.

Azonban tudnotok kell, hogy a Vörös Sárkány, amelyről már egy bizonyos ideje értesültetek, most óvatosan, de halálos szándékkal felemelte fejét, hogy világszerte felfalja a keresztényeket.

Miután oly sokáig türelmes volt várakozásában, most le fog csapni – tüzet okádva –, hogy mindent elpusztítson, ami Irántam, a Legmagasságosabb Isten és szeretett Fiam, Jézus Krisztus iránti hódolatot képvisel.

Európa lesz az elsődleges célpontja, és azt követően az Amerikai Egyesült Államok.

Bevezetésre kerül a kommunizmus, és jaj annak, aki ellenszegül a Vörös Sárkány uralmának.

Leányom, Én tudatában vagyok annak, hogy a neked adott legújabb Isteni Üzenetek zavaróak, de az igazságot ki kell nyilatkoztatni.

Csak a próféciák által válik ismertté, hogy a hitet újra helyre kell állítani. Ez az oka annak, amiért most gyermekeimnek próféciák adatnak, hogy tanításom igazságait felismerhessék.

Minden prófécia, mely Dániel prófétának és Jánosnak adatott, rétegről rétegre ki fog bontakozni.

Neked, leányom, részletek lesznek megadva, hogy segíts újraépíteni Egyházam maradékát a Földön.

Üzeneteim, a szeretet üzenetei által meg kell vigasztalni gyermekeimet, és erre hivatkozva meg fogom nyugtatni őket.

Támaszkodjatok Rám, szeretett Atyátokra, gyermekeim, és Én megadom nektek azokat a szükséges kegyelmeket, amelyekre szükségetek lesz az ellenség legyőzésére.

Ők nem tudnak győzni, és hatalmuk nemcsak hogy rövid életű lesz, hanem a Vörös Sárkány és vak szövetségesei az örök kárhozat tüzére lesznek vetve.

Imádkozzatok a lelkükért, mert imáitok segítségével megmenthetitek őket.

A Nagyfigyelmeztetésnek a sátán követői, a Vörös Sárkány és hadserege, kevés jelentőséget fognak tulajdonítani.

Annyira megkeményedett már a szívük, hogy szándékosan a Gonosz oldalára fognak állni. Hűségük a hamis Paradicsomnak szól, amelyet megígértek nekik.

Amint a kiválasztott lelkek is megkapják a látomás ajándékát, – amint a te esetedben is –, hogy Engem, vagy szeretett Fiamat, Jézus Krisztust láthassák, úgy egyes lelkeknek a sátán és bukott angyalaitól kapott látomásaik vannak.

Annyira szoros ezek elkötelezettsége a Gonosz iránt, hogy a sátán követői közül sokan inkább meghalnának, mintsem hogy Engem, a Mindenható Atyát elismerjenek.

Ez az Én ígéretem, gyermekeim:

Meg fogom védeni minden gyermekemet, akik szeretetem bélyegét beágyazták a lelkükbe.

Ti az üldöztetéstől meg lesztek kímélve, hogy erősek maradhassatok, és hogy teljes erőtökből imádkozzatok ezekért a gonosz emberekért.

Ez segíteni fog a terror gyengítésében, és a háború, az éhínség és a vallásüldözés elhárításában.

A Hozzám intézett különleges imát, a Keresztes Imahadjárat 30-as imáját, most be kell venni a napi imádságok közé:

Különleges ima a Mennyei Atyához

„Ó, Örök Atyám, a Mindenség Teremtő Istene, Drága Fiad Nevében kérlek, add, hogy jobban szeressünk Téged. Segíts nekünk, hogy bátrak, rettenthetetlenek és erősek maradjunk a nehézségekkel szemben. Fogadd el trónod elé vitt ajándékként áldozatainkat, szenvedéseinket és megpróbáltatásainkat, hogy megmentsd gyermekeidet a Földön. Lágyítsd meg a tisztátalan lelkek szívét. Nyisd meg szemüket Szereteted Igazságára, hogy a földi Paradicsomban minden gyermekeddel egyesülhessenek, amelyet Te Isteni Akaratodnak megfelelően, szeretettel teremtettél a számunkra. Ámen.”

Kérlek benneteket, gyermekeim, hogy ne hagyjátok figyelmen kívül ma az életeteket érintő mennyei beavatkozásomat.

Mert közületek mindazoknak, akik Engem, Atyjukat mélyen szeretnek, tudniuk kell, hogy erre a fontos utazásra fel kell készítenem benneteket.

Mint szerető Teremtőtök és Atyátok, nem tenném meg a kötelességemet, ha nem kommunikálnék veletek ez alatt az idő alatt – a végidő alatt –, amelyet ti itt a Földön jelenleg így ismertek.

Ti, akik talán féltek legszentebb Szavaimtól, hadd vigasztaljalak meg benneteket azzal, hogy ez nem a világvégét jelenti. Mert ez nem az.

Ez egyszerűen csak a sátán hatalmának a végét jelenti a Földön, melyet köszöntenetek kell, gyermekeim.

Egyre közeledik az idő, hogy Fiam jogos Trónját átvegye, amikor azért fog eljönni Második Alkalommal, hogy az Új, Tökéletes Paradicsomban uralkodjék a Földön.

Szívem repes az örömtől, amikor az új földről beszélek nektek, gyermekeim, amelyet előkészítettem számotokra.

Az Én gyermekeim 1000 évig fognak élni abban a Paradicsomban, amelyet Én Ádám és Éva számára teremtettem.

Ekkor béke lesz, szeretet, harmónia, és nektek semmi másra nem lesz szükségetek.

Az emberek házasodni fognak, gyermekeik lesznek, és a virágok, a folyók, a tenger, a hegyek meg a tavak szépsége láttán elakad majd a lélegzetetek. Az állatok harmóniában fognak élni gyermekeimmel, és szeretettel lesztek vezetve Fiam, Jézus Krisztus uralma alatt.

Csak akkor teljesül majd Szent Akaratom a Földön úgy, amint a Mennyben is.

Szerető Atyátok,

Isten, az egész emberiség Teremtője,

A Legmagasságosabb Isten”

http://masodikeljovetel.hu/az-atyaisten-voros-sarkanynak-europa-lesz-az-elsodleges-celpontja-azt-kovetoen-pedig-az-egyesult

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-15

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Az Én szegény Szent Helytartómat, XVI. Benedek Pápát, el fogják űzni Róma Szentszékéből

https://masodikeljovetel.hu/xvi-benedek-papa-lemondasat-elorevetito-uzenetek-idorendi-sorrendben

https://masodikeljovetel.hu/profeciak-melyek-arra-utalnak-hogy-papasagra-gondterhes-idok-kovetkeznek

2012. március 20., kedd, 8:30

Gyermekem, ez a csend, a vihar előtti csendhez hasonló, miközben a Katolikus Egyház hamarosan válságba merül.

Felszólítom minden gyermekemet az egész világon, hogy imádkozzanak XVI. Benedek Pápáért, akit a Rómából való száműzetés veszélye fenyeget. …”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-benedek-papaert-akit-romabol-valo-szamuzetes-veszelye-fenyeget

Pope Benedict XVI announces his resignation

https://www.youtube.com/watch?v=g-NJNSBNsyk

2013. február. 11. 12:01 2013. február. 11. 19:00 Világ

Benedek pápa lemondott

https://hvg.hu/vilag/20130211_Benedek_papa_lemond

Igazság Könyve:

„Az Én szegény Szent Helytartómat, XVI. Benedek Pápát, el fogják űzni Róma Szentszékéből

2012. február 11., szombat, 11:30

Drága, szeretett leányom, a háborúk mindenhol egyre csak fokozódnak, és hamarosan Atyám Keze be fog avatkozni, hogy véget vessen ennek a gonoszságnak.

Ne féljetek, mert az emberiség megmentésére készült terv befejeződött, és már nem fog sokáig tartani, amíg Nagy Irgalmasságomban nem részesítek mindenkit közületek.

Soha ne féljetek az Antikrisztus munkálkodásaitól, amikor ti, kedves gyermekeim, imáitok által olyan hatalommal rendelkeztek, hogy meggyengíthetitek a világot szorító markolását.

Nemsokára más világvezetőket is meg fognak ölni, és az Én szegény Helytartómat, XVI. Benedek Pápát, el fogják űzni Róma Szentszékéből.

Tavaly, leányom, beszéltem neked a Vatikán folyosóin történő cselszövésről.

Már 2011. március 17- én kigondolták azt a tervet, amely az Én Szent Helytartóm elpusztítására irányul; és ez a terv valóra fog válni, mivel meg volt jövendölve.

Terjesszétek Szent Szavamat a világ minden sarkában, és intézkedjetek, hogy sor kerüljön Üzeneteim nyomtatott változatára, hogy a lehető legtöbb országban elterjedjen.

Te vezetve leszel, tehát a legjobbat kell tenned. Imád által kérj Engem, hogy küldjek neked segítséget, és ez meg fog történni.

Jézusotok”

http://masodikeljovetel.hu/az-en-szegeny-szent-helytartomat-xvi-benedek-papat-el-fogjak-uzni-roma-szentszekebol

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/11

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-11

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Imádkozzatok, hogy egy nukleáris háború, amely az emberiség egy harmadát megsemmisítené, elhárításra kerüljön

Igazság Könyve:

„Imádkozzatok, hogy egy nukleáris háború, amely az emberiség egy harmadát megsemmisítené, elhárításra kerüljön

2012. február 6., hétfő, 20:15

Drága, szeretett leányom, követőimnek egy családként kell egyesülniük, és erősnek kell maradniuk.

Én minden szerető és megbízható követőmnek megadom azokat a kegyelmeket, hogy a vihar közepette is megőrizzék lelki nyugalmukat.

Miközben a Föld továbbra is minden módon remegni fog, ez idő alatt imáitok vigasztalóak lesznek Számomra.

Mennyire szívszaggató Számomra, amikor látnom kell azokat az ártatlanokat, akiket a harcok folyamán a Közel-Keleten megölnek. Ezeket a szegény lelkeket ostorozzák, és úgy szenvednek, ahogyan Én szenvedtem.

A gonoszság, amelyet látok, gyengülni fog, és ez késleltetni fogja Atyám büntető kezét, de nem fogja megakadályozni ezeket az országokat abban, hogy egymást öldököljék.

A pecsétek fel lettek törve, leányom, és a háborúk gyorsan fognak kibontakozni.

Imádkozzatok, hogy egy nukleáris háború globális szörnyűsége elhárításra kerüljön, amely megsemmisítené az emberiség egyharmadát.

Még több imára van szükségem, gyermekeim. Tudom, hogy mennyire kitartóan imádkoztok, de kérlek benneteket, könyörgök hozzátok, hogy alkossatok sok imacsoportot, hívjátok meg barátaitokat és családjaitokat, és imádkozzatok a békéért.

Most a Keresztes Imahadjárat újabb imáját adom nektek, a 27. imát:

Ima a világ békéjéért

Ó, Jézus, irgalomért könyörgök azok számára, akiket borzalmas háborúk sújtanak. Esedezem, hogy a béke elárassza azokat a megkínzott nemzeteket, akik vakok Létezésed Igazságával szemben. Kérlek, hogy ezeket a nemzeteket borítsd be a Szentlélek Erejével, hogy az ártatlan lelkek fölötti hatalomra való törekvéseiket hagyják abba. Légy Irgalmas minden országhoz, amelyek tehetetlenek az egész világra kiterjedő gonosz rémtettekkel szemben. Ámen.”

Leányom, arra sürgetlek, hogy légy türelmes, hisz nincs már sok idő a Gyónásig. Amint az megtörténik, minden nyugodtabb lesz.

Menjetek békével és szeretettel. S mindenekelőtt helyezzétek teljes bizalmatokat szeretett Jézusotokba.

Megváltótok, Jézus Krisztus”

http://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-hogy-egy-nuklearis-haboru-amely-az-emberiseg-egy-harmadat-megsemmisitene-elharitasra

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/06

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-06

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Kísérletek egy nukleáris háborúra Keleten

Palesztin és izraeli meghalt a jeruzsálemi lövöldözésben

A palesztin férfi állítólag géppisztolyt és kést használt a támadáshoz.

https://www-aljazeera-com.translate.goog/news/2021/11/21/jerusalem-shooting?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

https://www.aljazeera.com/news/2021/11/21/jerusalem-shooting

Igazság Könyve:

„Kísérletek egy nukleáris háborúra Keleten

2012. január 4., szerda, 19:20

(Kivonat egy üzenetből, mely egyike azoknak a személyre szóló magánkinyilatkoztatásnak, melyeket az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária kapott)

Drága, szeretett leányom, hallgass meg most Engem, mivel tájékoztatni szeretném a világot arról a próbálkozásról, mely már elkezdődött, hogy a Keleten élő nemzetek kölcsönösen elpusztítsák egymást. Nagyon sok imára van szükség ahhoz, hogy ezt a tervezett atomháborút és más rémtettet biztosan el lehessen hárítani. Ne feledjétek soha, hogy az imának óriási ereje van, mely sok gonosz esemény enyhítésére képes.

Emlékeztetnem kell benneteket arra a kívánságomra, hogy nektek imádkoznotok kell a lelkek megmentéséért.

Több lélekre van szükségem, leányom, különösen azokra a lelkekre, akik a Nagyfigyelmeztetéskor meg fognak halni.

Tudnotok kell, hogy ez Szívem legnagyobb óhaja, és hogy egyedül követőim állhatatos imái hozhatnának megváltást számukra.

Sürgősen felkérem az imacsoportokat világszerte, hogy kitartóan imádkozzanak ezekért a lelkekért.

Isten, az Én Örök Atyám, kéréseitekre megfelelően fog válaszolni, és ezeknek a szegény lelkeknek egy mentőövet fog felajánlani.

Látom, fáradt vagy, leányom. Menj most békével. Pihend ki magad.

Jézusod”

http://masodikeljovetel.hu/kiserletek-egy-nuklearis-haborura-keleten

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/01/06

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-01-06

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Ne feledjétek, a háború, az erőszak és a gyilkosság nem Istentől jön. Ezeket a sátán okozza.

Beati pauperes spiritu

https://gloria.tv/post/f23MbC9e41r61kcNHDoLqBhnz

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/

Igazság Könyve:

„ Nyugtalanság a világban, ezt pedig az Irántam való szeretet hiánya okozza

2011. augusztus 9. szerda, 20:30

Drága, szeretett leányom, elérkezett a világban a nyugtalanság ideje, ahol ember-ember ellen, testvér-testvér ellen, szomszéd-szomszéd ellen fordul, amint az már meg volt jövendölve. Az események most fognak kitörni, egyik a másik után. Sok ország fogja ezt megtapasztalni. A világban gyermekeim között sok a harag, a csalódás és a félelem. Mondd meg nekik, hogy ezeket az eseményeket a sátán szítja, és hogy más nyugtalanság is ki fog törni, amelyek a Nagyfigyelmeztetés előtt egyre csak fokozódni fognak.

Ez, leányom, előre meg volt jövendölve, ami csak egy azon a jelekből, amelyet az emberiség 2011-ben, a Tisztulás évében meg fog tapasztalni. Az Én gyermekeim a sokk alatt tanúi lesznek a gonosz valódi létezésének a világban, különösen azokban a lelkekben, akiket a merő gyűlölet és harag uszít egymás ellen. Leányom, nem lesznek győztesek ebben a csatában, amely továbbra is tombolni fog. Ezeket a rémtetteket az emberi kéz okozza. Az Irántam való és az Én Örök Atyám iránti szeretetük hiánya miatt a sátán önkéntes cinkostársai lesznek.

Imádkozzatok, gyermekeim, azokért, akik szenvedni fognak a világban levő nyugtalanság miatt. Mert egyes országok meg fognak menekülni a dühöngés kitörésétől és a rombolástól. A gyűlölet háborúja különböző országokon és nemzeteken belül láthatóvá válik. Az összezavarodottságot, a terrort és a szomorúságot sokan fogják megtapasztalni.

Kérlek benneteket, bízzatok Atyámban, Istenben, az Örök Atyában, mert Kezei által meg fogja állítani ezeket a szerencsétlenségeket, gyermekek. Legyetek erősek, éberek és hűségesek Hozzám, szeretett Megváltótokhoz. Minden meg fog változni az életetekben, ha a szeretet értelmét, a harmónia fontosságát és a felebarát iránti gondoskodást megértitek. Az ima segíteni fog a gonosz nyugtalanság enyhítésében.

Ne feledjétek, a háború, az erőszak és a gyilkosság nem Istentől jön. Ezeket a sátán okozza. Az ő haragja még ilyen szintet sohasem ért el, mint most, és dühe azokban a gyermekeimben van jelen, és azokon keresztül működik, akik lélekben gyengék, és akiknek a szeretet hiányzik a szívükből.

Hallgassatok most meg Engem. Szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. A sátánt, kegyenceit és bábuit most utasítsátok vissza.

Imádkozzatok Szent Mihály Arkangyalhoz, hogy közösségeiteket védelemben részesítse. Imádkozzatok Hozzám a vezetésért. Imádkozzatok a Szentlélek segítségéért, hogy alászálljon országaitokra.

A ti Irgalom-teljes Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nyugtalansag-vilagban-ezt-pedig-az-irantam-valo-szeretet-hianya-okozza

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„VÉGET ÉR E RENDKÍVÜLI KEGYELEM, A SZENTÍRÁS SOHASEM HAZUDIK – 1994. augusztus 18.

“… Itt van már a büntetés, amelyet a menny ez istentelen nemzedéknek tart fenn. Továbbra is mellettetek maradok, és arra

biztatlak, hogy imádkozzatok, böjtöljetek és éljetek igaz életet Istenben! Ha megengeditek, egyre közelebb viszlek benneteket

Istenhez. Én, “i Panayia”5 mindegyikőtöket megáldalak, és mondom nektek, köpenyemet már rátok borítottam kicsinyeim, hogy

eltakarjalak az ördög elől, aki mint oroszlán, állandóan körülöttetek jár.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum874.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

„Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

„… Kérlek benneteket, bízzatok Atyámban, Istenben, az Örök Atyában, mert Kezei által meg fogja állítani ezeket a szerencsétlenségeket, gyermekek. Legyetek erősek, éberek és hűségesek Hozzám, szeretett Megváltótokhoz. Minden meg fog változni az életetekben, ha a szeretet értelmét, a harmónia fontosságát és a felebarát iránti gondoskodást megértitek. Az ima segíteni fog a gonosz nyugtalanság enyhítésében.

Ne feledjétek, a háború, az erőszak és a gyilkosság nem Istentől jön. Ezeket a sátán okozza. Az ő haragja még ilyen szintet sohasem ért el, mint most, és dühe azokban a gyermekeimben van jelen, és azokon keresztül működik, akik lélekben gyengék, és akiknek a szeretet hiányzik a szívükből.

Hallgassatok most meg Engem. Szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. A sátánt, kegyenceit és bábuit most utasítsátok vissza.

Imádkozzatok Szent Mihály Arkangyalhoz, hogy közösségeiteket védelemben részesítse. Imádkozzatok Hozzám a vezetésért. Imádkozzatok a Szentlélek segítségéért, hogy alászálljon országaitokra.

A ti Irgalom-teljes Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nyugtalansag-vilagban-ezt-pedig-az-irantam-valo-szeretet-hianya-okozza

Nyugtalanság a világban, ezt pedig az Irántam való szeretet hiánya okozza

2011. augusztus 9. szerda, 20:30

Drága, szeretett leányom, elérkezett a világban a nyugtalanság ideje, ahol ember-ember ellen, testvér-testvér ellen, szomszéd-szomszéd ellen fordul, amint az már meg volt jövendölve. Az események most fognak kitörni, egyik a másik után. Sok ország fogja ezt megtapasztalni. A világban gyermekeim között sok a harag, a csalódás és a félelem. Mondd meg nekik, hogy ezeket az eseményeket a sátán szítja, és hogy más nyugtalanság is ki fog törni, amelyek a Nagyfigyelmeztetés előtt egyre csak fokozódni fognak.

Ez, leányom, előre meg volt jövendölve, ami csak egy azon a jelekből, amelyet az emberiség 2011-ben, a Tisztulás évében meg fog tapasztalni. Az Én gyermekeim a sokk alatt tanúi lesznek a gonosz valódi létezésének a világban, különösen azokban a lelkekben, akiket a merő gyűlölet és harag uszít egymás ellen. Leányom, nem lesznek győztesek ebben a csatában, amely továbbra is tombolni fog. Ezeket a rémtetteket az emberi kéz okozza. Az Irántam való és az Én Örök Atyám iránti szeretetük hiánya miatt a sátán önkéntes cinkostársai lesznek.

Imádkozzatok, gyermekeim, azokért, akik szenvedni fognak a világban levő nyugtalanság miatt. Mert egyes országok meg fognak menekülni a dühöngés kitörésétől és a rombolástól. A gyűlölet háborúja különböző országokon és nemzeteken belül láthatóvá válik. Az összezavarodottságot, a terrort és a szomorúságot sokan fogják megtapasztalni. …”

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs5,15-6,3

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs4,7-15

.…

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/09

———-

Római katolikus:

08-09

A keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein), szűz és vértanú, Európa társvédőszentje

OLVASMÁNY Ozeás próféta könyvéből
Eljegyezlek magamnak örökre.
Ezt mondja az Úr:
Íme, én kivezetem őt a pusztába, hogy a szívéhez szóljak, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban; mint azokban a napokban amikor feljött Egyiptom földjéről.
Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek igazsággal és igazságossággal, jósággal és könyörülettel; eljegyezlek magamnak hűséggel, és te majd megtudod, hogy én vagyok az Úr!
Ez az Isten igéje.
Oz 2,16b.17b.21-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Halljad, leányom, és figyelj, * füledet hajlítsd szavamra! 11. vers.
Vagy: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé! (Vö. Mt 25,6).
Előénekes: Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el népedet és atyád házát.
Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte.
Hívek: Halljad, leányom, és figyelj, * füledet hajlítsd szavamra!
Vagy: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!
E: Belül a királylány csupa szépség, * arannyal van átszőve ruhája.
Színpompás ruhában vezetik a királyhoz, * szüzek követik, és barátnői kísérik útján.
H: Halljad, leányom, és figyelj, * füledet hajlítsd szavamra!
Vagy: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!
E: Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába.
Atyáid helyett fiaid lesznek, * az egész földön fejedelmekké teszed őket.
H: Halljad, leányom, és figyelj, * füledet hajlítsd szavamra!
Vagy: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!
Zsolt 44,11-12.14-15.16-17

ALLELUJA
Jöjj Krisztus jegyese, vedd a koronát, * melyet az Úr készített örökre! – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Íme, jön a Vőlegény! Menjetek eléje!
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz.
Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!”
Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Ezek az evangélium igéi.

Mt 25,1-13

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-09