Címke: megtévesztés

Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát – Szeretetem Lángjai majd elpusztítják a Sátánt

Habemus Papam: Pope Francis Introduced to World
145 883 megtekintés •2013. márc. 13. (7 éve)
Ferenc pápa: “E célból szeretném támogatni azt a globális esemény, melyre 2020. május 14-én kerül sor; a téma felelevenítése a “Világméretű Nevelési Terv” (Global Compact on Education).”
“Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról “
ld még:
Emberi Testvériségért

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


“… Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.
… 
Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.
Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. …”
———-
Római katolikus:

2020-05-14

húsvét 5. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok döntése szerint azok, akik a pogányok közül tértek meg, nem kötelesek teljes mértékben a mózesi törvény megtartására.
Az apostoli zsinaton heves vita támadt a mózesi törvény megtartása körül. Péter akkor szólásra emelkedett:
„Férfiak, testvérek!
Tudjátok, hogy Isten már hosszabb ideje kiválasztott engem közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium szavát, és az igaz hitre térjenek. A szíveket vizsgáló Isten bizonyságot tett mellettük, amikor nekik éppen úgy megadta a Szentlelket, mint nekünk. Nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hit által szívüket megtisztította. Most tehát miért ellenkeztek Istennel azáltal, hogy azt az igát akarjátok a tanítványok nyakára tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk viselni? Ellenkezőleg: a mi hitünk az, hogy Urunk Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, és éppen úgy ők is.”
Erre az egész gyülekezet lecsillapodott. Meghallgatta Barnabást és Pált, amint elbeszélték, milyen csodajeleket művelt általuk Isten a pogányok között. Amikor befejezték, Jakab apostol szólalt fel:
„Férfiak, testvérek,
hallgassatok meg engem! Simon (Péter) elbeszélte, hogyan mutatta meg Isten, hogy a pogányok közül akar magának népet választani. Ezzel megegyeznek a próféták szavai. Azt mondja ugyanis a Szentírás:
Ezek után visszatérek, és újjáépítem Dávid leomlott sátorát: omladékait újjáépítem és helyreállítom, hogy a többi ember is
keresse az Urat, és minden nép, amely segítségül hívja nevemet.

Az Úr mondja ezt, és meg is teszi. Ez az ő örök határozata. Véleményem szerint tehát nem kell háborgatnunk azokat, akik a pogányok közül tértek meg Istenhez. Azt azonban írjuk meg nekik, hogy (a köztük élő zsidókra való tekintettel) tartózkodjanak a bálványoknak bemutatott áldozati állatok evésétől, a paráznaságtól, valamint a fojtott állat és a vér fogyasztásától! Mózesnek ugyanis minden városban régtől fogva van hirdetője, hiszen minden szombaton olvassák a zsinagógában.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 15,7-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit. (Vö. 3. vers. – 11. tónus)
Vagy: Alleluja. 11. szám.
Előénekes: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * minden föld az Úrnak énekeljen.
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, * napról napra hirdessétek üdvösségét.
Hívek: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
Vagy: Alleluja.
E: Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, * és csodatetteit minden népnek.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
Vagy: Alleluja.
E: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * ő ítélkezik a népek fölött igazságban.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 95,1-2a.2b-3.10

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki megmarad Jézus szeretetében, annak öröme teljes lesz.
Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.
Maradjatok meg az én szeretetemben!
Ha megtartjátok parancsaimat,
megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 15,9-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-14

“… Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl.

Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban. …”

“… Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

… 

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak. …”

————

Ortodox (Görög keleti): 

34 Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: “Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten,

35 hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.

36 Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességethirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura!

37 Ti tudjátok, mi történt, kezdve Galileától az egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett:

38 A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördögigájában vergődtek, mert az Isten volt vele.

39 Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték;

40 de az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék;

41 de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.

42 És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek,és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak.

43 Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.”

——————

“… hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”
——————

Jézus a világ világossága

12 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: “Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.

13 A farizeusok ekkor ezt mondták neki: “Te önmagadról teszel bizonyságot: a te bizonyságtételed nem igaz.”

14 Jézus így válaszolt nekik: “Még ha én önmagamról teszek is bizonyságot, akkor is igaz a bizonyságtételem, mert tudom, honnan jöttem, és hová megyek, ti azonban nem tudjátok, honnan jövök, vagy hová megyek.

15 Ti test szerint ítéltek. Én nem ítélkezem senki felett.

16 De még ha ítélkezem is, igaz az én ítéletem, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki elküldött engem.

17 Márpedig a ti törvényetekben is meg van írva, hogy két embernek a tanúságtétele igaz.

18 Én önmagamról teszek bizonyságot, és bizonyságot tesz rólam az Atya is, aki elküldött engem.”

19 Erre megkérdezték tőle: “Hol van a te Atyád?” Jézus így válaszolt: “Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat: ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.”

20 Mindezeket a kincstárnál mondta Jézus, amikor tanított a templomban, és senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+10%3A34-43%3B+++John+8%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–


“…
Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket.

Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része. …”
———————–
 
“….
Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. …”
—–

“…

Remény, szeretet és imádság, gyermekeim – ez az, amit elvárok tőletek.

Köszönöm nektek hűségeteket és engedelmességeteket.

…”

 

A sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Ha Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

 
 
 
 
 

EGYHÁZAMNAK ÚJ ÉLETRE KELL TÁMADNIA
1988. március 31.  

Vassula, soha ne kételkedj abban, hogy én, az Úr vagyok az. Ne félj, én vagyok az, Jézus. 1 Vassula, én vagyok az, Jézus, a te Szabadítód, aki megmentett és életre keltett a halálból. Jöjj, ne félj!… Segíteni akarok Egyházamon. Eretnekség járja át az Egyházat összezavarva az igazságot, és ez megoszlást kelt közöttetek. Eltávolít benneteket az igazságtól. Egyházamnak új életre kell támadnia! Imádkozz azokért a papokért, püspökökért és bíborosokért, akiknek semmijük sincsen, amivel bárányaimat táplálhatnák. Ez lett eltávolodásuk eredménye. Tétlenek voltak, és most is azok. Sohasem az én érdekeimet, hanem a magukét keresték. Pusztaságot teremtettek magukban, és ezt ők is tudják. A pusztaság egyetlen bárányt sem vonz, mindegyik elkószál és elvándorol, mert nincs pásztoruk, aki vigyázna rájuk, szeretné, oltalmazná és táplálná őket.

Sok csodát tettem a világban az idők kezdete óta. Kedvesem, azzal, hogy a világ elveti mennyei műveimet, minden reményetektől megfoszt, és eltávolít titeket tőlem. Haragom ezért fellobban az ilyen pásztorok ellen. Közel van már az idő, amikor egy nagy jel, egy lenyűgöző jel által – felfedem előttük dicsőségemet, hogy megértsék, mekkorát tévedtek. Ezt a jelet azért kapjátok, hogy sokan higgyenek. Imádkozz, mert közel az idő! Imádkozz a béke és a szeretet dicsőséges visszatéréséért!”

 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-03-27

4. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
A bölcs ember Istentől kapott feladatnak tekinti az életet.
Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak a gonoszok:
„Leselkedjünk az igazra, mert terhünkre van.
Szembeszáll tetteinkkel: bepanaszol bennünket törvényszegésért, és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen. Dicsekszik, hogy ismeri az Istent, és Isten gyermekének mondja magát.

Vádol bennünket, amiért így gondolkodunk; még a látása is terhes nekünk, mert az életmódja elüt másokétól, és szokatlanok útjai. Hamis pénznek néz bennünket, és mint szemetet, kerüli útjainkat. Az igazak végső sorsát boldognak hirdeti, és dicsekedve atyjának nevezi az Istent.
Lássuk hát, igazak-e beszédei.
Figyeljük meg, mi végre jut! Mert ha valóban igaz, hogy ő Isten gyermeke, akkor Isten megóvja őt, és kiszabadítja ellenségei kezéből.
Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk őt, hogy megismerjük szelídséget, és kipróbáljuk türelmét! Ítéljük gyalázatos halálra, hiszen azt mondta: ő Isten oltalmában részesül!”
Így gondolkodnak, de
tévednek, mert gonoszságuk vakká tette őket. Nem ismerik Isten titkait. Ezért sem az erény jutalmát nem remélik, sem a tiszta lelkek érdemét nem becsülik.
Ez az Isten igéje.

Bölcs 2,1a.12-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr közel van azokhoz, * akiknek töredelmes a szívük. (19a. vers. – 4 g. tónus)
Előénekes: Az Úr arcát a gonoszok ellen fordítja, * emléküket is eltörli a földről.
Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
Hívek: Az Úr közel van azokhoz, * akiknek töredelmes a szívük.
E: Közel van az Úr azokhoz, kik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
Az igazak sokat szenvednek, * de az Úr mindig megmenti őket.
H: Az Úr közel van azokhoz, * akiknek töredelmes a szívük.
E: Megőrzi minden csontjukat, * egy sem törhet össze azokból.
Az Úr megváltja szolgáinak lelkét, * és nem bűnhődnek, kik őbenne bíznak.
H: Az Úr közel van azokhoz, * akiknek töredelmes a szívük.
Zsolt 33,17-18.19-20.21 és 23

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézust halálra keresik, de senki sem emel rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek.
Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban.
Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való, A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.”
Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.”
Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 7,1-2.10.25-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-27

————
Ortodox (Görög keleti): 

13 Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat,

14 azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme homályos marad.

15 Jaj azoknak, akik el akarják titkolni tervüket az Úr elől! Sötétben hajtják végre tettüket, mert azt gondolják: Ki lát minket, ki ismer bennünket?

16 Micsoda fonákság! Egyenlőnek tartható-e az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem ő alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a dolgához?!

Isten mindent újjá tesz

17 Már csak kevés idő van hátra, és a Libánon kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik.

1Azon a napon a süketek is meghallják az írás beszédét, a vakok szemei pedig látni fognak a homály és a sötétség után.

19 Újra örömüket lelik az alázatosak az Úrban, vigadnak a szegény emberek Izráel Szentje előtt,

20 mert vége lesz a zsarnoknak, és elpusztul a csúfolódó! Kiirtják mindazokat, akiknek gonoszságon jár az eszük,

21 akik vétkesnek nyilvánítják az embert a peres ügyekben, és tőrbe ejtik, aki feddeni meri őket a kapuban, semmit érő ürüggyel fosztják meg jogától az igazat.

22 Ezért így szól Jákób házához az Úr, aki megváltotta Ábrahámot: Nem szégyenül meg többé Jákób, nem sápad el többé az arca,

23 mert ha gyermekei meglátják kezem munkáját, szentnek vallják nevemet. Szentnek vallják Jákób Szentjét, és rettegnek Izráel Istenétől.

————————————–

 
 
“…  Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok. …”
————————-

Ábrahám (Abrám) elhívatása

12.1 Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!

Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel.

Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.

Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból.

Fogta Abrám Szárajt, a feleségét, és Lótot, a testvére fiát, meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akikre Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére.

Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móré tölgyeséig. Akkor még kánaániak voltak ezen a földön.

Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet! Ő pedig oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.

——————————————–

 
 
“…  Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot. …”
——————————

15 A tapasztalatlan mindent elhisz, de az okos vigyáz a lépésére.

16 A bölcs fél a rossztól, és elkerüli, az ostoba féktelen és elbizakodott.

17 A hirtelen haragú bolondságot követ el, és az alattomos embert gyűlölik.

18 Bolondságot örökölnek az együgyűek, az okosakat pedig tudás ékesíti.

19 Le fognak borulni a rosszak a jók előtt, és a bűnösök az igaz ember kapuja előtt.

20 A szegényt még barátja is gyűlöli, de a gazdagot sokan szeretik.

21 Aki megveti felebarátját, vétkezik, de aki az alázatosokon könyörül, boldog lesz.

22 Tévelyegnek, akik rosszat akarnak, a szeretet és a hűség pedig jót akar.

23 Minden munkának megvan a maga haszna, de akinek csak a szája jár, az ínségbe jut.

24 A bölcseknek koronája a gazdagság, de az ostobák bolondsága csak bolondság.

25 Életeket ment meg az igaz tanú, de aki hazugságot beszél, az csaló.

26 Aki az Urat féli, annak erős oltalma van, fiainak is menedéke lesz az.

————————————–

————————————-

Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


SOHASEM FÁRADOK BELE A ZÖRGETÉSBE1988. december 28

(Üzenet a csoport részére:)

Én vagyok az Úr. Virágaim, legyetek békében, mivel én, a ti Uratok vagyok a Béke. Szeretett teremtésem, mennyire szeretlek! Drága vagy nekem! Ti, akiket virágnak nevezlek, növekedjetek, növekedjetek isteni világosságomban! Imádkozzatok testvéreitekért, akik még nem látták meg világosságomat,imádkozzatok megtérésükért! Virágaim! Szeretnélek megöntözni benneteket, igen! Patakom folyóvá növekszik, és folyóm a béke és a szeretet óceánjává szélesedik. Megmondtam, hogy elküldöm világosságomat közelre és távolra, és “prófétai szózatként osztom szét tanításom, örökségül a késõi nemzedékek számára” 1 .

Én vagyok Vigasztalótok és én szeretlek legjobban benneteket. Virágaim, tudom, hogy a sötétség idejét élitek, és ez a sötétség csak szenvedést, bajt és szárazságot hoz. Megjövendölték, hogy ezekben az idõkben sokan elveszítik érzéküket az isteni iránt, saját elképzelésük szerint élnek, és nem tudják megkülönböztetni a jót a gonosztól. Virágaim, aki materializmussal töltekezik, és ahhoz ragaszkodik, amit a világ tud neki nyújtani, egészen eltelik a sötétséggel. Így nem marad benne hely a szentség számára. Nem marad hely Szentlelkem számára, hogy növekedjék benne. Nem marad hely az Igazság számára, és Világosságomszámára, hanem sötétségben él. Ez az oka annak, hogy e fiatal nemzedék többségébõl hiányzik a lelkiség, nem akarják hallani Szavamat és nem akarnak engem, mint Istent elismerni. Lealacsonyító szenvedélyek rabjai, mivel elhagyták az isteni Igazságot és az anyagiak után futnak. Tudom, virágaim, hogy sokan szenvedtek attól, hogy tieitek között is vannak, akik ebben a sötétségben járnak, és folytonos mély álomban vannak. De én azt mondom nektek, hogy én, az Úr, ajtajuk elõtt állok, ott is maradok, és mindaddig zörgetek, míg meghallanak engem. Sohasem fáradok bele a zörgetésbe, és sohasem hagyom el õket! Örökké tartó szeretettel szeretlek titeket, ezzel az annyira félreértett szeretettel! Jöjjetek hozzám minden nehézségetekkel, ajánljátok fel nekem, és pihenjetek meg! Jöjjetek, és támaszkodjatok rám, én vagyok Vigasztalótok és megvigasztallak benneteket. Az én békémet adom nektek. Jöjjetek szelíd Szabadítótokhoz, és én meggyógyítom sebeiteket. Soha ne fáradjatok bele, hogy hozzám fohászkodjatok és hozzám imádkozzatok. Mindig veletek vagyok. Szeretlek benneteket és f megáldalak benneteket, megáldom egész családotokat.

SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT ÖNMAGADAT! 

Késõbb:

Szûz Mária:
Gyermekeim, közeledjetek Jézushoz, keresztjérõl hív benneteket. Szerezzetek örömet Jézusnak azáltal, hogy szeretitek egymást, ahogy Õ szeret benneteket, mert egyetlen parancsolat foglalja össze az egész töményt: “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” 2 Az Õ Szívében találjatok rá a békére és a szeretetre, vegyétek az Õ békéjét és szeretetét, és árasszátok ki magatok kerül! Árasszátok el az egész világot az Õ isteni Szeretetével! Töltsétek meg lelketeket azzal az örömmel, amelyet Fiam kínál fel nektek ! Kicsinyeim, imádkozzatok, imádkozzatok és beszélgessetek Istennel! Tartsatok állandó kapcsolatot mennyei Atyátokkal ! Buzgón imádkozzatok, hogy imátok elérje Õt! Szeretettel imádkozzatok, hogy megérezze imátokat! Ó gyermekeim, mennyire szeretlek benneteket! Mindig veletek vagyok. Itt vagyok most veletek, és akkor is veletek leszek, ha elmentek errõl a helyrõl. Veletek leszek, amikor beléptek otthonotokba.Mi mindig jelen vagyunk, és mindig is jelen leszünk. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Mi ketten.

 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-03-03

1. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az isteni szó újjáteremtő erő, amely üdvösségre vezet.
Prófétája által szól az Úr: Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz az én szavammal is, amely ajkamról fakad: Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.
Ez az Isten igéje.

Iz 55,10-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból. (Vö. 18b. vers. – 4. b tónus)
Előénekes: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan!
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
Hívek: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
E: Az Úr szeme az igazakra tekint, * és füle meghallgatja kiáltásukat.
Az Úr az arcát a gonoszok ellen fordítja, * hogy még
emlékük is eltűnjék a földről.
H: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
E: Kiáltottak az igazak és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
H: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
Zsolt 33,4-5.6-7.16-17.18-19

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a helyes imádkozásra tanítja övéit.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek, Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,7-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-03

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus feltámadása

24.1 A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.

A követ a sírbolt elől elhengerítve találták,

és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.

Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.

Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: “Mit keresitek a holtak között az élőt?

Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt:

az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.”

Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira,

és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek.

10 A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak,

11 de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.

12 (Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.)”

—————————–

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni. …”

———————

Az Úr eljöveletének sürgető közelsége

11 De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk:

12 az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.

13 Mint nappal illik, tisztességben járjunk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem szeretkezésben és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben,

14 hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.

A hitben erősek ne ítéljék meg az erőtleneket

14 A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok.

Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik.

Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta őt.

Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa.”

————————————

14 “Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok.

15 Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”

A böjtölés

16 “Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat.

17 Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat,

18 hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.”

Az igazi kincs

19 “Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják,

20 hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.

21 Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Luke+24%3A1-12%3B++Romans+13%3A11-14%3A4%3B++Matthew+6%3A14-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/03/03

Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
HÁZAM BELSEJÉBõL FOGNAK ELLENED SZEGÜLNI,
ÉS NEM FOGNAK HINNI NEKED – ÜLDÖZTETÉS LESZ MINDENNAPI KENYERED

1992. november 1. Felemészt Érted a buzgóság, a Tiéd vagyok, Uram. Kérlek, fordulj felém, töltsd meg szájamat, hogy újból életre keljek! Ments meg engem az emberek nyelvétõl! …

Fogadd azt a hódolatot, amelyet most kínáltam föl neked! 1

Uram, felfoghatatlanul szeretlek!

Szeress azok helyett, akik nem szeretnek engem! ÉN VAGYOK vigyáz rád. Apránként neveltelek, drága lélek, hogy dicsõíts engem. E szavakat tanítsd e nemzedéknek: szeretet és egység. Szentséges Szívem Vassulája, figyelj! Szeretetem meg fog menteni téged. Gyenge és megvetett leszel, házam belsejébõl fognak ellened szegülni, és nem fognak hinni neked. Üldöztetés lesz mindennapi kenyered, ez lesz földi jutalmad, mert mindez országomba irányítja lépteidet.

Hátrahagyott nyomaid sok lelket fognak hozzám hozni. Ezért figyelj az én nyomaimra és kövess engem! Örülök, hogy Édesanyámra bíztad ezt a kinyilatkoztatást. Mondom neked, nem választhattál volna helyesebben. Édesanyám lesz a te védelmezõd. Senki sem árthat ezeknek az írásoknak, mert megáldottam. Te oly drága vagy nekem! Szeretlek. Soha ne kételkedj szeretetemben! Én, Jézus, veled vagyok. Gyönyörûségemet lelem benned.

 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-03-02

1. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY Mózes harmadik könyvéből
A felebaráti szeretet parancsának mindennapi életté kell válnia bennünk.
Az Úr így szólt Mózeshez: Szólj Izrael fiai egész közösségéhez és mondd meg nekik:
Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. Senki közületek ne lopja meg, ne vezesse félre és ne csalja meg a másik embert. Ne esküdj hamisan a nevemre, mert azzal megszentségteleníted Istened nevét, Én vagyok az Úr!
Ne használd ki és ne zsákmányold ki embertársadat; a munkás bére ne maradjon nálad másnap reggelig.
Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet. Én vagyok az Úr!
Ne légy igazságtalan az ítélkezésben. Ne kedvezz a gyengének, és ne engedd, hogy a hatalmas elszédítsen: igazság szerint ítélkezz embertársad felett.
Ne rágalmazd tieidet, és ne törj embertársad életére. Én vagyok az Úr! Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt. Fedd meg embertársadat, és akkor nem osztozol bűnében. Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival.

Szeresd embertársadat, úgy mint magadat. Én vagyok az Úr!

Ez az Isten igéje.
Lev 19,1-2.11-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A te tanításod, Uram, * lélek és élet. (Jn 6,64b – 2. tónus)
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye: * megújítja a lelket.
Az Úr rendelése megbízható: * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: A te tanításod, Uram, * lélek és élet.
E: Az Úr végzése igaz: * megvidámítja a szívet.
Az Úr parancsa világos: * fényt gyújt a szemnek.
H: A te tanításod, Uram, * lélek és élet.
E: Az Úr félelme úszta: * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak: * és egytől egyig igazságosak.
H: A te tanításod, Uram, * lélek és élet.
E: Ajkam szólása és szívem gondolata † legyen kedves előtted, * én Uram, segítőm és megváltóm.
H: A te tanításod, Uram, * lélek és élet.
Zsolt 18,8.9.10.15

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Most van itt az alkalmas idő, * most van itt az üdvösség napja. 2Kor 6,2b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Valahányszor jót teszünk csak eggyel is a segítségre szoruló embertársaink közül azt Jézusnak tesszük.
Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,31-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-02

————
Ortodox (Görög keleti): 

Izráel bűne és büntetése

1.1 Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomása, amelyet akkor látott Júdáról és Jeruzsálemről, amikor Uzzijjá, Jótám, Áház és Ezékiás voltak Júda királyai.

Halljátok meg, egek, figyelj ide, föld, mert az Úr szól: Fiaimat fölneveltem, fölmagasztaltam, de ők elpártoltak tőlem!

Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem.

Jaj, vétkes nemzet, bűnnel terhelt nép! Gonosz utódok, romlott fiak! Elhagyták az Urat, megvetették Izráel Szentjét, elfordultak tőle!

Minél több verést kaptok, annál jobban ellenkeztek! Egészen beteg már a fej, egészen gyenge már a szív.

Tetőtől talpig nincs rajta ép hely, csupa zúzódás, kék folt és gennyes seb. Nem nyomták ki, nem kötözték be, olajjal sem gyógyították.

Országotok pusztaság, városaitokat fölperzselték, földeteket szemetek láttára idegenek tarolták le, pusztaság, mint ahol idegenek dúltak.

Olyan maradt Sion leánya, mint kunyhó a szőlőben, mint csőszház az uborkaföldön, vagy mint egy ostromlott város.

Ha a Seregek Ura nem hagyott volna néhány menekültet, olyanok lennénk, mint Sodoma, Gomorához hasonlítanánk.

Az áldozat nem elég, meg kell térni

10 Halljátok az Úr igéjét, Sodoma vezetői! Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora népe!

11 Mit kezdjek a sok véresáldozattal? – mondja az Úr. Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, bárányok és bakok vérében nem telik kedvem.

12 Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat?

13 Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést!

14 Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni.

15 Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom szemem előletek; bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg: vér tapad a kezetekhez!

16 Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat!

17 Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!

Isten ítélettel tisztítja meg népét

18 Jöjjetek, szálljunk vitába! – mondja az Úr. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.

19 Ha készségesen hallgattok rám, élhettek az ország javaival.

20 De ha vonakodva elpártoltok tőlem, fegyver pusztít el titeket. Az Úr szája szólt.”

————————————–

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

….”

—————————————

A világ teremtése

1.1 Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.

A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.

Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.

Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.

És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.

Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket.

Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt.

Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap.

Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a száraz. És úgy történt.

10 Azután elnevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte. És látta Isten, hogy ez jó.

11 Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt.

12 Hajtott tehát a föld növényeket: füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez jó.

13 Így lett este, és lett reggel: harmadik nap.”

———————————-

A bölcs mondások célja

1.1 Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának a példabeszédei.

Ismerd meg a bölcsességet és az intést, értsd meg az értelmes mondásokat!

Fogadd el az okos intést, az igazságot, a törvényt és a becsületességet!

Ezek adnak az együgyűeknek okosságot, az ifjúnak ismeretet és megfontolást.

Hallgat rá a bölcs, és gyarapítja tudását, az értelmes útmutatást nyer,

és megérti a példázatot és a hasonlatot, a bölcsek szavait és találós kérdéseit.

Az Úrnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg.

Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását,

mert ékes koszorú ez a fejeden és ékszer a nyakadon!

Gonoszok cinkostársa ne légy!

10 Fiam, ha vétkezők csábítanak, ne engedj nekik!

11 Ha ezt mondják: Jöjj velünk, álljunk lesbe vérontásra, ólálkodjunk az ártatlanra, ok nélkül is.

12 Nyeljük el őket, mint a holtak hazája az élőket, tökéletesen, mint akik sírba szállnak!

13 Mindenféle drága kincset találunk, megtöltjük házunkat zsákmánnyal.

14 Ha ránk bízod sorsodat, egy erszényünk lesz mindnyájunknak!

15 Fiam, ne járj velük egy úton, ne lépj rá ösvényükre!

16 Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek.

17 De hiába feszítik ki a hálót a sok szárnyassal szemben.

18 Mert ők a saját vérük ellen állnak lesbe, saját életük kárára ólálkodnak.

19 Így jár minden haszonleső: tulajdon életét veszi el.

Az engedetlenek veszedelembe jutnak

20 A bölcsesség az utcán kiált, a tereken hallatja szavát.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+1%3A1-20%3B++Genesis+1%3A1-13%3B++Proverbs+1%3A1-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/03/02

Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


“KÖSSETEK BÉKÉT ISTENNEL!
1989. március 1.  

(Szent Mihály üzenete a találkozó számára.)Szent Mihály: Béke legyen veletek! Dicsértessék az Úr! Az Úr irgalma végtelen. Az Úr kegyelme van rajtatok. Ébredjetek! Jöjjön vissza az Úrhoz, aki elhagyta az Igazságot, forduljon vissza és tartson bûnbánatot! Imádkozzatok testvéreitek megtéréséért! Figyeljetek az Úr figyelmeztetéseire! Békét, békét, kössetek békét Istennel! Én, Szent Mihály közel vagyok hozzátok, hogy megvédjelek benneteket.   Szüntelenül imádkozzatok! Imáitokra sokkal nagyobb szükség van ebben a nagyböjtben, mint valaha. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Amen.”

 ———-
Római katolikus:

2020-03-01

Nagyböjt 1. vasárnapKezdőének:
Ha kiált hozzám, meghallgatom; megszabadítom és dicsőséget szerzek neki, hosszú élettel áldom meg. (Zsolt 90,15-16)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, add kegyelmedet, hogy a nagyböjti szent időszak évenként visszatérő gyakorlatai által egyre jobban megismerjük Krisztus életének titkait, és méltó keresztény életünkkel igazodjunk hozzá. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Az ősszülők teremtése és bűnbeesése.
Miután a föld termékennyé vált, az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.
Az Úristen kertet telepített Édenben, Keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett. És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas, azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és rossz tudásának fáját.
A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amelyet az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?”
Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcseiből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.”
Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre; nem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az Isten, aki ismeri a jót és a rosszat.”
Az asszony látta, hogy a fa (gyümölcse) élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát a gyümölcsből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre
felnyílt a szemük, észrevették, hogy mezítelenek. Fügefa leveleket fűztek össze és kötényt csináltak maguknak.
Ez az Isten igéje.

Ter 2,7-9;3,1-7a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk. 1 D2 tónus.
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem, † mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Gonoszságomat beismerem, * szüntelen előttem lebeg bűnöm.
Egyedül csak ellened vétettem, * ami színed előtt gonosz, olyat tettem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Nyisd meg ajkamat, Uram, * és dicséretedet hirdeti szájam.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
Zsolt 50,3-4.5-6a.12-13.14 és 17

Hosszabb forma:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Ahol elárad a bűn, ott túlárad a kegyelem.
Testvéreim!
Egy ember által lépett a világba a bűn, és a bűn következményeként a halál. Így a halál minden ember osztályrésze lett, mert mindnyájan bűnbe estek.
Volt a világon bűn a mózesi törvény előtt is, de a bűn, ha nincs törvény, nem számít bűnnek. Ám a halál mégis uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem vétkeztek mint Ádám, aki az Eljövendő előképe.
A kegyelem azonban nem úgy hat, mint a bűnbeesés. Mert ha egynek bűnbeesése miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme és az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra. A kegyelem tehát másként hat, mint annak az egy embernek a bűne. Az ítélet ugyanis egynek bűnéért rótt ki büntetést, a kegyelem pedig sok bűnből vezet el a megigazulásra. Mert ha egynek bűnbeesése következtében, egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább élnek és uralkodnak majd az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem és a megigazulás bőséges ajándékát kapják!
Mert miként egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek igaz volta minden ember életére megigazulást áraszt. Amint ugyanis egynek engedetlensége minden embert bűnössé tett, ugyanúgy egynek engedelmessége igazzá tett sokakat.
Ez az Isten igéje.”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-01

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus feltámadása

24.1 A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.

A követ a sírbolt elől elhengerítve találták,

és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.

Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.

Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: “Mit keresitek a holtak között az élőt?

Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt:

az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.”

Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira,

és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek.

10 A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak,

11 de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.

12 (Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.)”


“…   Szentségre van szükségem, és ezt kérem tõled! Ne légy olyan, mint a sakál, amely éjszaka éli életét, mert szándékaidat már jóval azelõtt ismertem, hogy megszülettél volna. …”  

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum515.html

Az Úr eljöveletének sürgető közelsége

11 De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk:

12 az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.

13 Mint nappal illik, tisztességben járjunk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem szeretkezésben és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben,

14 hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.

A hitben erősek ne ítéljék meg az erőtleneket

14.1 A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok.

Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik.

Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta őt.

Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa.”

—————————————

“…

14 “Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok.

15 Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”

A böjtölés

16 “Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat.

17 Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat,

18 hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.”

Az igazi kincs

19 “Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják,

20 hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.

21 Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Luke+24%3A1-12%3B++Romans+13%3A11-14%3A4%3B++Matthew+6%3A14-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/03/01

Megígértem, hogy Fiam át fogja venni Helyét a Trónján, és ez valóra fog válni.

Igazság Könyve:

“2015. január 27. kedd, 14:35

Drága szeretett leányom, a logikus gondlkodás semmilyen szerepet nem játszik azok elméjében, akik hevesen el fogják utasítani Isten Szent Igéjét, beleértve azokat is, akik mindenáron Ellenem vannak, és azokat, akik nem maradnak teljesen hűségesek az Igéhez. Ti csak azt mondhatjátok, hogy Tőlem valók vagytok, mint egy test, de nemcsak egy része testeteknek. Ti nem mondhatjátok, hogy csak egy részetekkel szerettek Engem. Ti vagy Igémnek megfelelően szerettek Engem, vagy egyáltalán nem szerettek Engem.

Amikor elárultok Engem, akkor azt az által fogjátok megtenni, hogy – elfogadván a hazugságokat – megindokoljátok, Ki Vagyok, Ami Vagyok, és Mit mondtam.

Ti ki fogtok Engem dobni, amint azt korábban őseitek is tették, és hamis vádakat fogtok Ellenem emelni. Igémet a ti saját értelmezésetek szerint fogjátok használni, s aztán az igazakat azzal fogjátok vádolni, hogy szívtelenek. Ti azáltal, hogy eláruljátok a Testemet meg fogtok ostorozni Engem, és szörnyű fájdalmat és szenvedést fogtok okozni azoknak, akiket az Én Szent Nevemben eretnekséggel vádoltok.

Az okot félre fogjátok tenni, amikor majd minden ürügyet felhoztok, csakhogy egy olyan utat kövessetek, ami az ellenkező irányba vezet azzal szemben, mely Kereszthalálom által lett kifaragva számotokra.

A Sátán a legnagyobb vádlója Isten gyermekeinek, és amikor jelen van azok lelkében, akiket megfertőz, mindenféle vádat fel fog hozni Isten gyermekei ellen, csakhogy lejárassa Igémet. Ő be fog csapni benneteket, hogy ne ismerjétek fel azt a Szeretetet, amelyet Isten irántatok érez. Ő el fogja pusztítani hitetek minden cseppjét, ha neki adjátok magatokat. Szabad akaratotokat fogja kihasználni azért – mely egy Istentől kapott jog –, hogy elhitesse veletek: ti képesek vagytok egy Isten nélküli életet élni.

 Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ti-vagy-igemnek-megfeleloen-szerettek-engem-vagy-egyaltalan-nem-szerettek-engem



———-

Igaz élet Istenben:
 

SZŐLŐSKERTEMET MOST MÉG JOBBAN KITERJESZTEM
MÁR ÚTON VAGYOK FELÉTEK

1989. november 8. Vassulám, támaszkodj rám! Szerezz nekem örömet, és újítsd meg hűségfogadalmadat!

Megújítom Neked tett hűségfogadalmamat,
Szabadítóm és Uram.
Segíts, hogy meg tudjam tartani!
Segíts, hogy hűséges maradjak Hozzád!
Uram, nagy dolgokat cselekedtél velem!
Magadhoz emelted lelkemet,
és megengeded, hogy világosságodban éljek.
Fenséges adományaiddal takartad be ruhátlanságomat.
Megújítottál!
Életre keltettél engem, miként Lázárt.
Megszabadítottál!
Szeretlek és imádlak!

Szívem kedvese, támaszkodj rám! Én és te, te és én, együtt osztozunk a béke és a szeretet keresztjén. Ó Vassula, most az enyém vagy, szabad vagy és élsz! Figyelj és írj!

Szőlőskertemet most még jobban kiterjesztem, mivel ez a nemzedék annyira elveszítette a lelkiek iránti érzékét, hogy képtelen megkülönböztetni jobb kezét a baltól. Fátyol borítja őket, és sötétségben élnek. Azért látogatlak meg benneteket ilyen módon. Hamarosan visszatérek, és senki sem tartóztathat fel, még azok sem, akik a vadállat hatalma alatt állnak, és akiket a vadállat pusztító tűzként küld, hogy eltapossák szőlőskertemet. Hatalmammal tovább növelem ezeket a szőlőskerteket. Szent ütközet ez a szentek és a mélységbe zuhant angyalok között. A Föld megérzi e hatalmas küzdelmet. Senki sem akadályozhat meg abban, hogy bárányaimat tápláljam. Nemcsak szavaim vannak, én, az Úr, Hatalom vagyok. Nem azért jöttem nemzedéketekhez, hogy fenyegesselek, hanem, hogy megtérésre szólítsalak benneteket. Azért jövök, hogy felragyogjak felettetek. Leszállok hozzátok. Nagy irgalmasságomban és szeretetemben vissza akarlak hozni titeket magamhoz. Én, az Úr, a szeretet és az irgalom Istene vagyok. Értsétek meg végre, hogy én, az Úr fogom szőlőskertté alakítani kiszáradt földeteket! Már csak kis idő, igen kis idő, és eljön az, akit vártok. Nem késlekedem, közel van az én órám. Azt ígértem nektek, hogy visszatérek, és bizony mondom nektek, hogy már úton vagyok felétek. Visszatér a Szeretet. A Szeretet Szeretetként tér vissza hozzátok. Én, az Úr, Szeretet vagyok, és közöttetek fogok lakni. Gondolkozzatok rajta, és értsétek meg! Gondolkozzatok, és értsétek meg az időket! Bizony mondom nektek, hogy amíg nem tartotok bűnbánatot, nem böjtöltök és nem imádkoztok szüntelenül, képtelenek lesztek meglátni világosságomat. Egyetek gyümölcseimből, amíg még van idő. Térjetek meg, és éljetek szentül! Soha ne hagyjátok abba az imádkozást! Szentlelkem továbbra is kiárad az emberiségre. Értsétek meg az idők jeleit! Én mindenkor jelen vagyok.
Jöjj leányom, a
Szeretet végtelenül szeret téged. “

 
 
2015. január 25. vasárnap, 15:45

A szellemi harc, amelynek tanúi vagytok a világban, a Földön fog megnyilvánulni, és a harc ellenségeim és azok között fog támadni, akiket ellenségeim megpróbálnak elhallgattatni, de akik elutasítják, hogy hamisságokba rántsák őket –meg azok között, akik elárulják Fiamat.  

Megígértem, hogy Fiam át fogja venni Helyét a Trónján, és ez valóra fog válni. Azok, akik nem akarnak Királyságához tartozni, a saját szabad akaratuk szerint fognak dönteni, amelyet Én adtam mindnyájatoknak.

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-en-fogok-olelni-minden-embert-minden-fajhoz-hitfelekezethez-es-vallashoz-tartozot

 

 


———-
Római katolikus:

2020-01-27

3. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Isten akaratából Dávid lesz a választott nép királya.
Miután Saul király családja kihalt, Izrael valamennyi törzse felkereste Dávidot Hebron városában, hogy elmondják neki: „Íme, mi a te csontod és a te húsod vagyunk. Már régebben is, amikor még Saul volt a király, te voltál Izrael vezére. Téged választott az Úr: »Te legeltesd választott népemet, és te légy Izrael fejedelme!«”
A nép elöljárói tehát a király elé járultak, és Dávid király Hebronban szövetséget kötött velük az Úr színe előtt. Ők pedig felkenték egész Izrael királyává. Harmincéves volt Dávid, amikor király lett, és negyven évig uralkodott. Hebronban Júda felett uralkodott hét esztendeig és hat hónapig, Jeruzsálemben pedig egész Izrael és Júda felett harminchárom évig.
(Mindjárt uralkodása elején) a király felvonult embereivel Jeruzsálembe a jebuzeusok ellen, akik még most is ezen a területen laktak. Dávidnak azt üzenték: „Ide ugyan be nem jutsz, hacsak előbb el nem távolítod a vakokat és a sántákat, mert ők is azt mondják: »Ide ugyan be nem jut Dávid.«” Dávid mégis elfoglalta Sion várát, és ez lett Dávid városa.
Dávid ezután is sikert sikerre halmozott, és egyre gyarapodott, mert vele volt a seregek Ura
Ez az Isten igéje
2Sám 5,1-7.10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát! (Vö. 2. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Egykor látomásban így szóltál szentjeidhez, † „Segítséget adtam Dávidnak, * választottamat a népből fölemeltem.”
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: „Kiválasztottam szolgámat, Dávidot, * szent olajommal felkentem.
Biztos támasza kezem lesz, * karom teszi őt erőssé.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: „Vele lesz hűségem és kegyelmem, * magasra emelkedik feje az én nevemben.
Kezét kinyújtja a tengerig, * és jobbját a folyamokra.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
Zsolt 88,20.21-22.25-26

ALLELUJA
Urunk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban
felragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézust azzal vádolják, hogy az ördöggel cimborál.
Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”
Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát.
Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Ez az Isten igéje.

Mk 3,22-30

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-27


————
Ortodox (Görög keleti): 

Proverbs 10, 3, 8

 

A bölcsesség mindennél nagyobb kincs

Nem kiált-e a bölcsesség, nem hallatja-e szavát az értelem?

Kiáll a magaslatok ormára, az útra, a keresztutakra.

A városba vivő kapuknál, a bejáratoknál hangosan kiált.

4 Hozzátok kiáltok, férfiak, szavam az emberekhez szól.

Legyetek okosak, ti együgyűek, legyetek értelmesek, ti ostobák!

Hallgassatok rám, mert fontos dolgokat mondok, ha felnyitom ajkamat, helyes, amit mondok.

Mert szám igazságot szól, ajkam utálja a gonoszt.

Számnak minden szava igaz, nincs bennük csalárdság vagy hamisság.

Mind világosak az értelmeseknek, és az ismeretre vágyóknak érthetők.

10 Intésemet fogadjátok el, ne az ezüstöt, inkább a tudást, mint a színaranyat!

11 Mert értékesebb a bölcsesség az igazgyöngynél, és nem fogható hozzá semmiféle drágaság.

12 Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás.

13 Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a helytelen utat. meg az álnok beszédet gyűlölöm.

14 Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom.

15 Általam uralkodnak a királyok, és rendelkeznek igazságosan a fejedelmek.

16 Általam vezetnek a vezérek, és ítélkeznek igazságosan az elöljárók.

17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek.

18 Gazdagság és megbecsülés van nálam, maradandó vagyon és igazság.

19 Gyümölcsöm drágább az aranynál, a színaranynál is, és jövedelmem a színezüstnél.

20 Az igazság ösvényén járok és a törvénynek az útjain,

21 hogy örökséget adjak az engem szeretőknek, és megtöltsem kincstárukat.

22 Az Úr útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen.

23 Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt.

24 Mikor még nem voltak mélységek, megszülettem, mikor még nem voltak tele a források vízzel.

25 Mielőtt a hegyek helyükre kerültek, a halmok létrejötte előtt megszülettem;

26 amikor még nem alkotta meg a földet, a rónákat, még a világ legelső porszemét sem.

27 Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött.

28 Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai,

29 amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait,

30 én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadozva mindenkor.

31 Játszadoztam földje kerekségén, és gyönyörködtem az emberekben.

32 Ezért, fiaim, hallgassatok rám, mert boldogok, akik megőrzik útjaimat!

33 Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt!

34 Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve.

35 Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.

36 De aki vétkezik ellenem, magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10%3B+Proverbs+3%3B+Proverbs+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2020/01/27

Üdvösség Anyja: a szekuláris világ befolyása egy nagy árhullámhoz hasonlít

Igazság Könyve:
2014. január 25. vasárnap, 14:40

Drága gyermekeim, a Tisztánlátás Ajándéka a Szentlélek Erejétől van, és az nem adatik meg olyan könnyen. Ki kell azt érdemelni. Azt csak azok kapják meg, akik egységben vannak Krisztussal, és mentesek a kísértés minden olyan zavaró tényezőjétől, amelyet a gonosz helyez eléjük. A gonosz nem tudja megtéveszteni azokat, akik meg vannak áldva ezzel az Ajándékkal.

Jaj annak az embernek, akit megtévesztenek, mert ő hagyni fogja, hogy a hamisságokba vezessék. A megtévesztés magától a Sátántól származik, és azoktól, akiket ő megfertőz. Aki nem fogadja el Jézus Krisztus létezését, szinte lehetetlennek fogja találni, hogy ellenálljon a Sátán füstjének, aki elvakítja közületek mindazokat, akik vétkeznek a büszkeség bűnével, hogy felfaljon benneteket. Istennek minden olyan felszentelt szolgája, aki eltávolodik az Igazságtól, tévedésbe fogja vezetni mindazokat, akik útmutatást keresnek nála. Ezért ők nagy büntetést fognak elszenvedni az Ítélet Napján.

A szekuláris világ befolyása egy nagy árhullámhoz hasonlít, és azok a lelkek, akik megengedik neki, hogy az Isten Igéjével kapcsolatos álláspontjukat és véleményüket megváltoztassák, meg fognak fulladni. A megtévesztés a gonosz egyik eszköze, és ő legfőképpen arra összpontosít, hogy elcsábítván azokat, akik az Egyház belső köréhez tartoznak, elpusztítsa Fiam földi Egyházát. Nyissátok ki a szemeteket az új változásokra, amelyeket be fognak vezetni, és amelyek átkozni fogják Isten Nevét.

Nektek soha nem szabad megengednetek, hogy a hamisságok befolyásolják azt, amit Fiam tanított nektek, mert Fiam nem tért el soha az Ő Leírt Igéjétől, és nem is fog ilyet tenni soha. Az előttetek álló megpróbáltatások idején, amelyek ostorozni fogják Fiam földi Egyházát, az Igazság fog fenntartani benneteket. Fel kell készülnötök erre az időszakra, mert az szinte már a fejetek fölött van.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-szekularis-vilag-befolyasa-egy-nagy-arhullamhoz-hasonlit

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

“FELHÍVÁS AZ EGYSÉGRE

1992. március 27. 

Üzenet, felhívás az egységre:

Vassulám, írd: Kedves barátaim, kedves társaim, kedves testvéreim, nincs más olyan szeretet, mint az enyém! Mit tettetek a szeretettel? Testvéreim, egyesüljetek abban, hogy követitek Szívem szabályait, a szeretetet és az alázatot! Azok a dolgok, amelyekrõl ti azt gondoljátok, hogy egyesíteni fognak benneteket, azok földi dolgok, és nem visznek benneteket egységre. Semmit sem tudnak tenni és semmit sem tudnak nyújtani. Közületek sokan lettek elméjük rabjai. Ameddig alázattal ki nem engesztelõdtök egymással és úgy nem szeretitek egymást, ahogyan én szeretlek benneteket, megmarad megosztottságotok. Gyermekeim, újból el kell szenvednem a fájdalmat ebben a húsvéti idõben? 1
Közületek sokan látták, hogy a néma beszél, a béna jár és a vak lát, mégis csak ajkatokkal dicsértek engem. Bizony mondom nektek, ahogy egykor már mondtam: “aki a Szentlélek ellen káromkodik, nem nyer bocsánatot” 2. Ha Szentlelkemet üldözitek, megkeményedik szívetek, és ha szívetek megkeményedett a bûn csábításától, nem tudjátok felismerni a rosszat. 3 Így ítéletet és könyörtelen bírálatot vontok magatokra, mivel ti magatok sem voltatok könyörületesek.
A magasból figyellek benneteket, mindenkire figyelek.
Mondom nektek, aki továbbra is saját érdekéért és saját dicsõségére dolgozik, már elveszítette Szívemet. Az õ meggyõzõdésük nem az én meggyõzõdésem 4, mert elméjükben ugyanolyanok, mint a Sátán. Elméjüket vetélkedés és a földi javakért való versengés pusztítja. Az önzés és a gõg már elítélte õket. E földi dolgok használata hoz pusztulást számukra. Ritkán hallom imájukat.
  Ma hamis tanítók 5 vesznek körül benneteket, akik nyíltan és félelem nélkül állnak elõttem, és a Sátán tudományát tanítják, amelynek alapja a hazugság. Azáltal tagadják meg istenségemet, hogy tagadják feltámadásomat. 6 Imádkozz e hamis tanítókért, hogy elkerüljék a kárhozatot! Mondom nektek:

“Aki azt állítja, hogy világosságban van,
de testvérét gyûlöli,
az még most is sötétben van.” 7

Aki azt hiszi sötétségében, hogy megdicsõít engem, az annak hisz, aki elõször szüleiteket kísértette meg. 8 Jeleket adtam nektek, de ti nem hisztek jeleimnek, mert hangotok elfojtja az én hangomat, amely szócsöveim által szól. Hamarosan rátok szakad az éjszaka, és sokan belehaltok, mivel sohasem álltatok az igazság alapjain, hanem hazugságra építettetek.
  E jelek által jövök hozzátok, hogy megnyissam szemeteket és meggyógyítsalak.
  Amikor az igazságról beszélek és felfedem, hogy én vagyok az, akirõl ti azt mondjátok: “Õ a ti Uratok, aki hozzátok szól”, ti mégis elfordultok és a Sátánra figyeltek, hogy õ használhasson fel benneteket. Nem, ti nyelvemet sem értitek jobban, mint csodáimat, mert jobban szerettétek az ördögöt. Amit mondok vagy kérek, az nem hatol belétek, mert elfelejtettétek Szentlelkem nyelvének értelmét.
  Szomjúhozom üdvösségetekre!
Szomjazom arra, hogy megoszthassam veletek országomat, szomjazom arra, hogy béküljetek ki egymással, és õszintén mondhassátok: kibékültem Istennel.
Bûn a ti megosztottságotok, és senki sem állíthatja, hogy igaz, amikor ajka nemcsak testvéreit, hanem mindannyiuk vezetõjét 9 is rossz hírbe hozza. Igazságosság, irgalom, jó hit! Ezeket kellene gyakorolnotok anélkül, hogy elhanyagolnátok törvényem másik részét. És nektek, akik örvendeztek megosztottságotokban, esküsztök trónomra és rám, aki azon ülök, mondom, ahogy már egykor mondtam:

“Fehérre meszelt sírhoz hasonlíttok,
amelyek kívülrõl ékesnek látszanak,
de belül holtak csontjaival
és mindenféle undoksággal vannak tele.” 10

Hogyan hihetitek, hogy elkerülitek a kárhozatot? Nem igyekeztek nekem tetszeni. Holttesteitek beborítják ezt a sivatagot, amelyben éltek. Amikor megosztottságotokban egymás ellen vétkeztek, énellenem,

a Bárány

ellen vétkeztek. Megosztottságotok bûne gyötri mindennap Testemet. Én vagyok az, a Bárány, akit ti erõszakkal és saját törvényetek alapján elõvezettek, hogy újból keresztre feszítsetek. Az én Testemet csonkítjátok meg és töritek össze.

ÉN VAGYOK az Áldozat.

Nem látjátok? Nem látjátok, hogy gonosz lelkekkel vagytok közösségben? Nem látjátok, hogy kivel esztek asztalotoknál? Hogyan örülhetnék, amikor csupa gonosz lélekkel ültök egy asztalnál? Amíg megosztottságotoknak örültök, addig a Sátán hatalmában vagytok, aki szüntelenül hazugsággal keni fel azokat, akik megosztottságukban örvendeznek. Ti mindannyian csak a másikra néztek, hogy megerõsítést kapjatok az egység-üzenettel kapcsolatban, és nem törõdtök azzal, hogy ezen a húsvéton a ti megosztottságotok miatt Testem újból átéli a keresztre feszítés szenvedését. . 11
Higgyétek, hogy én vagyok az! Ne legyetek elmétek rabjai! Jöjjetek hozzám, amíg még tart a nappal! Hamarosan éjszakába merül ez a világ.
Én kértem, hogy meglátogathassalak benneteket, és beszélhessek hozzátok, és így tettem, mert az egyesítés érdekében buzdítottalak benneteket egység-üzeneteimmel. De milyen nehéz bejutniuk bölcsességem misztériumaiba azoknak, akik elméjük rabszolgái! Milyen nehéz a lélekben gazdagnak bejutni az én országomba! Mondom nektek:

Sokan lesznek az elsõk közül utolsók,
és az utolsók közül elsõk!

Gyermekem! Légy mennyországom, add át magadat nekem! Veled vagyok.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum705.html

 
 
 
 
 
———
Római katolikus:

2020-01-24

2. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Dávid nagylelkű ellenségével szemben is: nem akarja kezét a király felkent személyére emelni.
(Saul király – esküje ellenére – nyíltan üldözni kezdte Dávidot, mire az a Holt-tenger melletti hegyekben húzta meg magát. Amikor Saul erről értesült,) kiválasztott egész Izraelből háromezer embert, maga mellé vette őket, és elindult, hogy felkutassa Dávidot és kísérőit, még azokon a meredek sziklákon is, amelyeken csak a vadkecskék járnak.
Amikor eljutott az út mentén lévő juhaklokhoz, ahol egy barlang volt, Saul betért oda, hogy megkönnyebbüljön. Dávid pedig és társai éppen ennek a barlangnak a belsejében rejtőztek.
Társai emlékeztették Dávidot: „Eljött a nap, melyet megígért neked az Úr: »Kezedbe adom ellenségedet, hogy tetszésed szerint bánhass vele.«”
Dávid erre felkelt, és titokban levágta Saul palástjának a csücskét. Később azonban nyugtalan volt a lelkiismerete, amiért levágta Saul ruhájának a csücskét. Azért társait is csitította: „Isten mentsen attól, hogy ilyent kövessek el az én uram, az Úr felkentje ellen! Nem emelhetem kezemet ellene, hiszen ő az Úr felkentje!” Dávid ezekkel a szavakkal megfékezte társait, és nem engedte meg nekik, hogy Saulra rontsanak.
Saul ezután eltávozott a barlangból, és folytatta útját. Később Dávid is felkelt, kiment a barlangból, és utána kiáltott Saulnak: „Uram, királyom!”
Amikor Saul visszatekintett, Dávid hódolata jeléül egészen a földig hajolt előtte, és így szólt hozzá: „Miért hallgatsz azoknak a szavára, akik azt beszélik, hogy Dávid rosszat forral ellened? Íme, most saját szemeddel meggyőződhetsz róla, hogy az Úr kezembe adott a barlangban. Biztattak is, hogy öljelek meg, de én megkíméltelek, mert azt gondoltam: nem emelem kezemet az én uram ellen, hiszen ő az Úr felkentje. Nézz csak ide, atyám! Lásd: palástod csücske itt van a kezemben. Levágtam ugyanis a palástod csücskét, de téged nem akartalak bántani. Értsd meg, és lásd be, hogy nincs bennem irántad rosszindulat! Én nem vétettem ellened, te mégis az életemre törsz, hogy elvedd azt. Az Úr tegyen közöttünk igazságot, és az Úr álljon bosszút értem! De az én kezem nem fog bántani. A régi közmondás is úgy tartja: »A gonoszság gonoszoktól származik«. Én azonban nem emelek rád kezet. Ki ellen vonulsz ki, Izrael királya? Kit üldözöl? Egy holt ebet, vagy egy bolhát? Az Úr legyen a bíránk! Ő szolgáltasson igazságot közöttünk! Vizsgálja meg és ítélje meg ügyemet, és szabadítson ki a kezedből!”
Miután Dávid befejezte szavait, megszólalt Saul: „Valóban a te hangod ez, fiam, Dávid?” Azzal hangos sírásra fakadt. Beismerte Dávid előtt: „Te igazabb vagy, mint én; mert te jóval fizettél nekem, bár én rosszat tettem ellened. Te most bebizonyítottad, hogy csak jót tettél velem, mert az Úr kezedbe adott, és te mégsem öltél meg engemet. Pedig ha valaki ellenségére akad, vajon sértetlenül bocsátja-e útjára?
Fizessen meg neked az Úr azért a jóért, amit ma velem tettél! Most már meggyőződtem róla, hogy bizonyosan király leszel, és a te kezedben lesz Izrael királysága.”

Ez az Isten igéje.
1Sám 24,3-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Könyörülj rajtam, Istenem, * könyörülj rajtam! (2a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Uram, könyörülj rajtam, * hozzád menekül a lelkem.
Szárnyad árnyékában keresek védelmet, * amíg a veszedelem el nem vonul.
Hívek: Könyörülj rajtam, Istenem, * könyörülj rajtam!
E: A fölséges Istenhez kiáltok, * Istenhez, aki jóra fordítja sorsomat.
Küldjön segítséget az égből és mentsen meg, † üldözőimet sújtsa szégyennel, * árassza ki kegyelmét és hűségét.
H: Könyörülj rajtam, Istenem, * könyörülj rajtam!
E: Emelkedj, Istenem, az egek fölé, * magasztaljanak az egész földön,
mivel irgalmad felér az egekig, * és hűséged a felhőkig.
H: Könyörülj rajtam, Istenem, * könyörülj rajtam!
Zsolt 56,2.3-4.6 és 11

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus kiválasztja apostolait.
Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá.
Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre.
A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét – akiket Boanergesznek, vagyis „mennydörgés fiainak” hívott. Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 3,13-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-24

 
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Címzés, üdvözlés

Péter, Jézus Krisztus apostola, Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva

az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen.

Isten magasztalása a hívők reménységéért

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre,

arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.

Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.

Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között,

hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.

Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek,

mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.

10 Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak,

11 kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést a Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről, és az ezeket követő dicsőségről.

12 Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni.

Szentek legyetek!

13 Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok.

14 Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek,

15 hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban,

16 úgy, amint meg van írva: “Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”

17 Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét,

18 tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból,

19 hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.

20 Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek,

21 akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen.

22 Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek,

23 mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.

24 “Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull,

25 de az Úr beszéde megmarad örökké”. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.

Épüljetek fel lelki házzá

Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást,

mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre;

mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.

Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt “kiválasztott és drága”;

ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.

Ezért áll ez az Írásban: “Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg”.

Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett,

megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;

10 akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.”

————————–

23 Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: “Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!”

24 A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: “Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni!

25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni.”

26 Ők még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás közt: “Akkor ki üdvözülhet?”

27 Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: “Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.”

A tanítványok jutalma

28 Péter megszólalt, és ezt mondta neki: “Íme, mi elhagytunk mindent, és követőid lettünk.”

29 Jézus így szólt: “Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért,

30 és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet.

31 Ellenben sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első.”

Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról

32 Mikor pedig felfelé mentek a Jeruzsálembe vezető úton, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak; akik pedig mégis követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Peter+1%3A1-2%3A10%3B+Mark%2010:23-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/24

“…   Higgyétek, hogy én vagyok az! Ne legyetek elmétek rabjai! Jöjjetek hozzám, amíg még tart a nappal! Hamarosan éjszakába merül ez a világ.
Én kértem, hogy meglátogathassalak benneteket, és beszélhessek hozzátok, és így tettem, mert az egyesítés érdekében buzdítottalak benneteket egység-üzeneteimmel. De milyen nehéz bejutniuk bölcsességem misztériumaiba azoknak, akik elméjük rabszolgái! Milyen nehéz a lélekben gazdagnak bejutni az én országomba! Mondom nektek:

Sokan lesznek az elsõk közül utolsók,
és az utolsók közül elsõk!

Gyermekem! Légy mennyországom, add át magadat nekem! Veled vagyok.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum705.html

Üdvösség Anyja: Az emberek a saját sorsuk fölött döntenek

Igazság Könyve:
2015. január 20. kedd, 15:30

Drága gyermekeim, hamarosan egy nagy félrevezetés fog lesújtani a világra, mely úgy fog lehullani, mint egy függöny. Ez a félrevezetés szinte teljes egészében el fogja törölni az Igazságot, de azok, akik meg vannak áldva Fiam Irgalmasságának Fényével, látni fogják a hamisságokat, amelyek eltakarják Isten Igéjét.

Isten nem engedte meg ellenségeinek, az ember megteremtése óta, hogy ilyen félrevezetésnek tegyék ki az embert, amelynek csupán egyetlen célja van: Hogy társadalmatokban Isten minden nyomát eltöröljék, és a hatalom legmagasabb pozíciójára emeljék mindazokat, akik nem Tőle jönnek. Isten az emberi nem legnagyobb próbatételeként * engedi ezt meg, hogy lássa: kik azok, akik Hozzá tartoznak, és kik azok, akik ellene vannak.

A világ Örök Atyám ellen súlyos bűnöket követett el, és továbbra is csak süllyed, egyre mélyebbre, a halálos bűnökbe. A felszentelt szolgák, beleértve a papokat, püspököket és a bíborosokat is, több mint negyven éven át elmulasztották megtanítani Isten gyermekeinek az Igazságot. Sokan közülük nem fogják elismerni a bűn létezését, de arra a fenyegető veszélyre sem fogják figyelmeztetni az embereket, amelyet a halálos bűn hoz a lélekre. Isten szolgáinak kötelességeik vannak, mégpedig az, hogy az erkölcsi dolgok ismeretére oktassák a híveket, és hogy rámutassanak a kicsapongó élet veszélyeire. A bűnt többé már nem nevezik a legnagyobb ellenségnek, mely az embernek az Istentől való elszakadását okozza.

Gyermekek, Isten nem szeretne félelmet kelteni, de nektek nem szabad soha abba a kísértésbe esnetek, hogy azt higgyétek: a Pokol nem létezik; mert az valóban létezik. Az emberek a saját sorsuk fölött döntenek, és azoknak a lelkeknek, akik nem kérik Istentől, hogy bocsássa meg bűneiket, nagyon nehéz lesz belépniük Fiam Királyságának Kapuin.

Nektek mindig ragaszkodnotok kell az Igazsághoz. Isten az Ő prófétái által tárta fel az Igazságot. Ne fordítsatok hátat az Igazságnak, mert ha ezt megteszitek, akkor meg fogjátok ölelni a hamis tant, és tévesen azt fogjátok hinni, hogy ez a hamis tan nyitja majd meg örökségetek kapuit.

Nagyon sok ember félre van vezetve, és ők úgy vélik, hogy mindaz, ami fontos nem más, mint Isten gyermekeinek az anyagi jóllétéről való gondoskodás. Törődjetek a lelketekkel, drága gyermekek, mert csak egy lelketek van, és az örökké élni fog: vagy Fiammal fogtok lakni az Ő Királyságában, vagy pedig félre lesztek dobva Tőle. Soha ne hanyagoljátok el a lelketeket, mert különben nehéz lesz nektek egyesülni Fiammal.

Az Igazság örökké élni fog, mert az nem más, mint Isten Igéje. Azt nem lehet megváltoztatni soha.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-az-emberek-sajat-sorsuk-folott-dontenek

* AZ EGYHÁZ UTOLSÓ PRÓBATÉTELE

 

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

“ELÁRASZTOM SZEMEDET TERMÉSZETFELETTI VILÁGOSSÁGOMMAL

1991. szeptember 26.  

Tekintetem mindig Rajtad nyugszik, én Uram. Azoknak adod meg bizalmad titkát*, akik szeretnek és félnek Téged.

Te kiemelted lelkemet a gödörből,
hogy meglássam Szentséges Szíved gazdagságát.
Megláttam
az irgalmat, melyről
prófétáid szóltak.
Megláttam
a szeretetet és a szelídséget,
amit tanítványaid élveztek.
Megláttam
a békét, amelyet Te magad adtál nekünk.
Szentséges Szívedben megengedted
lelkemnek,
hogy meglássa
a szenvedés isteni voltát,
és hogy a megalázottság kedves tekintetednek.

Akkor ragyogó fény töltötte be lelkemet, és mint galambok dallamos suhanását hallottam és éreztem arcomon a simogató leheletet, és Te betöltöttél misztériumaiddal.

Ízleld meg még jobban titkaimat, gyermekem! Engedelmeskedj törvényemnek! Halkítsd le most még jobban hangodat, hogy csak az enyémet halljad! Hajtsd le fejedet, hogy az enyémet lássák! Válj kicsivé, hogy magamhoz tudjalak emelni!
Gyakran keresed Szentséges Szívem titkait saját világosságoddal, pedig csupán kérned kell engem, gyermekem, és elárasztom szemedet természetfeletti világosságommal, ami be fogja tölteni egész lelkedet. Értsd meg gyermekem, hogy a benned lévő világosság tőlem való. Majd akkor, de csak akkor fogod megérteni, én papom, hogy műveim magasztosak, dicsőségesek és fenségesek. Csak akkor fogod megérteni, én tanítványom, úgy, ahogy én akarom, miért engedte meg az Alázat, hogy kegyvesztett legyen, hogy eléktelenítsék, megvessék és keresztül szúrják, és miért adta oda életét váltságdíjul sokakért.

Eljöttem, hogy felszítsam és felébresszem szeretetedet. Ezért ne védd meg testedet a fájdalomtól és a megaláztatástól! Engedd, hogy Megváltód pecsétje legyen testeden és lelkeden is, hogy teljes legyen benned az átalakulás. Akkor MINDAZ, amit természeted elutasított, aminek ellenállt és amit megvetéssel szemlélt, isteninek fog látszani előtted.

Add Uram, hogy megtörténjen mindaz, amit mondasz! Hajtsd meg a fejemet, hajlíts meg engem és halkítsd le hangomat! Nem szeretnék üres kézzel megjelenni előtted. Nem, nem szeretném üres kézzel folytatni életemet jelenlétedben. Tépd ki gyökerestül és égesd el azokat az emberi gondolatokat, amelyeket természetem természetesnek talál!

Teljesen add át nekem lelkedet, és gondolkozz törvényemen, még mielőtt utolér! Ne feledkezz meg arról, miképpen tett téged saját természeted sivataggá és vigasztalanná!
Ha megengeded, megszabadítalak emberi gondolataidtól és saját gondolataimra cserélem, hogy megdicsőíts engem. Bátor szívet adok neked, kicsim, hogy képes légy ellenfeleim szemébe nézni és szembeszegülni állításaikkal. Ékesszólást, kitartást és ellenállást adok neked üldözőid fenyegetéseivel szemben, akik az én üldözőim is. Bátorságot öntök beléd, hogy bizalommal tarts ki. Te az én ivadékom vagy, és mivel a termés beérett és készen áll az aratásra, nem késlekedem, amint látod. Szüntelenül aratok, hogy sokakat tápláljak, akik halálukon vannak. Ezért, kedvesem:

“Lendítsd meg a sarlódat, és arass! Itt az aratás ideje, már érett a vetés a földön.” 1

Engedd meg, hogy növeljem szíved befogadóképességét, mert most Hódítód fog eltölteni téged tudásával és bizalmas közléseivel. Csupán arra várok, hogy bebizonyíthassam előttetek jóságomat és felfedhessem gazdagságomat, nagylelkűségemet és szeretetemet.

Azért mondom el nektek ma mindezt, hogy Szavam nemzedékről nemzedékre szálljon, és ti, akik most tanultok, majd gyermekeiteket taníthassátok. Ha figyelnek és megteszik, amit mondok, boldogságban érnek véget napjaik. Ezért forduljatok felém, és dicsérjétek műveimet! Elmélkedjetek csodáimon!

SZENT MIHÁLY ARKANGYAL ÜNNEPE
1991. szeptember 29.

Szent Mihály: Szeretlek, Isten gyermeke. Bízzál bennem!

Az Úr:  Pihenj meg Szívemben! Én, az Úr, megáldalak. Jöjj, Szívem a te fészked.

 
 
 


———-
Római katolikus:

2020-01-19

Évközi 2. vasárnapKezdőének:
Az egész föld téged imádjon és magasztaljon, Istenünk, nevedet énekkel dicsérje, fölséges Urunk! (Zsolt 65,4)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, te kormányozod a mennyet és a földet: hallgasd meg néped esdeklő imáját, és adj békét napjainkban. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem légy.
Az Úr így szólt hozzám: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!”
Az Úr mondja ezt, aki már anyám méhétől fogva szolgájává lett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem. Így lettem becses az Úr szemében, és Istenem lett az erőm.
És mondotta: „Kevés az, hogy a szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”
Ez az Isten igéje.
Iz 49,3.5-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. 7b. tónus.
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Új éneket adott az ajkamra, * Istenünknek zengő éneket.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
Zsolt 39,2 és 4ab.7-8a.8b-9.10

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól!
Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából meghívott apostola és Szosztenész testvér köszönti Isten korintusi egyházát, a Krisztus Jézusban megszentelteket, a meghívott szenteket és mindazokat, akik náluk vagy nálunk segítségül hívják, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak nevét.
Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól!
Ez az Isten igéje.
1Kor 1,1-3

ALLELUJA
Az Ige emberré lett, és itt élt köztünk. * Befogadóinak megadta, hogy Isten fiai legyenek. Jn 1,14.12b – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!
Abban az időben:
Amikor János
látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”
János azután így folytatta tanúságtételét: „
Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”

Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,29-34″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-19


————

Ortodox (Görög keleti): 

Jézus megjelenik tanítványainak

19 Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: “Békesség néktek!”

20 És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.

21 Jézus erre ismét ezt mondta nekik: “Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”

22 Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: “Vegyetek Szentlelket!

23 Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.”

Jézus és Tamás

24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus.

25 A többi tanítvány így szólt hozzá: “Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: “Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.”

26 Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: “Békesség néktek!”

27 Azután így szólt Tamáshoz: “Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.”

28 Tamás pedig így felelt: “Én Uram, és én Istenem!”

29 Jézus így szólt hozzá: “Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

Az evangélium célja

30 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.

31 Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”

———————————–

15 Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.

16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak.

17 Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.”

————————————

A jerikói vak meggyógyítása

35 Történt pedig, amikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült az út mellett, és koldult.

36 Hallotta, hogy sokaság megy el mellette, kérdezősködött, hogy mi ez.

37 Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra.

38 Ekkor így kiáltott fel: “Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

39 Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: “Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

40 Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Amikor közel jött, megkérdezte tőle:

41 “Mit kívánsz, mit tegyek veled?” Ő így szólt: “Uram, hogy lássak.”

42 Jézus ezt mondta neki: “Láss! A hited megtartott.”

43 És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve az Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-31%3B+1+Timothy+1%3A15-17%3B+Luke+18%3A35-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/19

 

Festmények a pokolról (felirat a videóba konvertálva + bekapcsolható)):

Üdvösség Anyja: Sok cserére sor fog kerülni, míg végül az új vallás kialakul

Igazság Könyve:
2015. január 3. szombat 17:05

 

Drága gyermekeim, Fiam földi Egyházának arculata a felismerhetetlenségig meg fog változni, és a helyébe egy olyan egyház fog lépni, amely nem Fiamtól származik. Egyik csere a másikat fogja követni, míg végül Fiam Tanításait a feje tetejére nem állítják, és fel nem cserélik hamis világi tanokkal.

Az Egyházakban nincs helye semmilyen más tannak, mint egyedül Isten Igéjének, mely kinyilvánítja, hogy Jézus Krisztus nyomdokait követi. De eljön az idő, amikor Fiam Egyháza egy nagyszabású politikai mozgalom részévé válik, és útmutatást fog adni minden e világot érintő dologban, kivéve Isten Igéjét, amelyhez nem marad hű úgy, ahogyan azt Isten meghatározta. Mindezek a dolgok meg fognak történni, amint az meg volt jövendölve, mivel Örök Atyám megengedi ellenségeinek, hogy felfalják az Ő egyetlen Fia Testét – de csak egy meghatározott időre. Ő azért engedi meg ezeket a megpróbáltatásokat, hogy próbára tegye azok erejét, akik ismerik az Igazságot, és azokét, akik hűek maradnak Egyházához, valamint azokét, akik előnybe részesítvén a sötétség tanait, félredobják Egyházát.

Időbe fog telni, amíg ezek a változások végbemennek, de a magok már el vannak hintve. A vallások egyként fognak egyesülni, majd pedig össze fognak olvadni a kormányokkal, mint részei egy új globális egységnek, egyengetvén az utat addig a pillanatig, míg a bűn embere be nem lép, hogy elfoglalja székét. Sok cserére sor fog kerülni, míg végül az új vallás kialakul, és ez a vallás mindent, ami felszínre bukkan, úgy fogja hirdetni, mintha az mindenki javát szolgálná.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok drága gyermekek erőért, hogy el tudjátok viselni az előttetek álló fájdalmakat. Fiam, Jézus Krisztus a nagy szomorúság könnyeit sírja a módért, ahogyan elárulják Őt, és azokért a lelkekért, akik útközben el fognak veszni Számára. Az Ő hűséges szent szolgáinak kell majd a hajót kormányozniuk, mely meg fogja tartani Igaz Egyházának a helyes irányát, miközben hömpölygő és viharos vizeken vitorlázik.*  De kérlek benneteket, legyetek biztosak abban, hogy minden kegyelmet meg fognak kapni azok, akik ezekben a megrázó és nehéz időkben hűek maradnak a világ Üdvözítőjéhez és Megváltójához.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-sok-cserere-sor-fog-kerulni-mig-vegul-az-uj-vallas-kialakul

* http://www.katolikus-honlap.hu/0901/bosco.htm

 

2015. január 1.Csütörtök, 23:50

Az ember be fog csapni másokat a saját nyeresége érdekében. Hazudni fog, ha az a saját előnyére válik, és ha az neki hasznos. A bizalom hamar megtörik, és ti most egy olyan korszakban éltek, amikor is meg kell tudnotok, hogy a Föld olyan marad, mint amilyen korábban is volt, és minden éghajlati rendellenesség Isten Keze által történik. Az emberi beavatkozás az Isten által teremtett valóságokba csak akkor megengedett, ha az megfelel Isten Akaratának.

Az Egyház az Én Testem. Mindazok, akik hisznek Bennem, Testem részét képezik. Azok, akik az Én tagjaim, követni fogják Tanításaimat. Azoknak, akik azt mondják, hogy vezetik követőimet, ragaszkodniuk kell Isten Igéjéhez. Az ő feladatuk, hogy megvédjék az Igazságot – és nem szabad eltérniük attól.

Ha eltávolítanak Tőlem benneteket, és ha a világ elutasítja Igémet, akkor felszentelt szolgáim kötelessége emlékeztetni a világot arra, hogy mi a jó, és mi a rossz. Amikor kivonják magukat az olyan ügyekből, amelyek  a lelket érintik, csak azért, hogy olyan ügyeket szolgáljanak, amelyek felérnek a szocializmussal, akkor tudnotok kell, hogy ez egy kifinomult és ravasz megtévesztés, mely elárul minden Belém vetett bizalmat.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-egyetlen-veszely-az-emberiseg-szamara-maga-az-ember


———-
Igaz élet Istenben:

“ISTEN ANYJA

Tudom gyermekem, azok fogják őket üldözni, akiknek a szíve még zárva van, és elméjükkel ítélnek, nem pedig szívükkel. De kegyelmemmel közülük is sokakat Szentséges Szívembe vonzok. Kis virágaim, bátorság, mellettetek vagyok, és szemem rajtatok nyugszik. Ne féljetek tehát! Az a kívánságom, hogy üzenetemet, a “Béke és a szeretet” üzenetét terjesszék északtól délig, és kelettől nyugatig. Bízzatok bennem! Én készítettem elő a rejtekben a ti korszakotokszámára. Üzenetemben azt kérem, hogy egyesüljenek egyházaim, mert ahogy az Atya és én Egy vagyunk, úgy kell Egyházamnak is egynek lennie, mindnek egyetlen nyájban egyesülnie. Én választottam Pétert, hogy őrzőtök legyen és őrködjék az Igazság felett eljövetelemig. De az emberek nem engedelmeskedtek nekem, saját szabályokat hirdetve megoszlottak. Bizony mondom nektek, ne hallassatok azokra, akik szembeszegülnek Péterrel, az én bárányaim Péterével, aki most II. János Pál…, mert ő az én választottam és Lelkem kedvese. Ne hallgassatok azokra, kedveseim, akik elítélik őt, mert félrevezették őket. Igen, amikor megoszlottak, belőlem szakítottak le egy részt. Nem ismerték fel, hogy az én Testemből szakítottak ki egy darabot. Ó szeretteim,… ezt érdemlem én?.:. Miért szakítjátok szét Szívemet? … Miért szaggatjátok meg Istenetek Szívét? Miért kell szemembe még több véres könnynek gyűlnie? 1 Úgy kérlek benneteket, mint egy koldus – akit saját barátai bénítottak meg -, hogy mindannyian forduljatok vissza Péterhez, és legyetek egy, ahogy az Atya és én Egyvagyunk. Hívom mindazokat is 2 , akik elutasítják Édesanyámat, hogy nyissák ki fülüket és halljanak. Édesanyám a mennyország Királynője, “Isten Anyja” az ő neve. Nem hibáztatom azokat, akik nem tudják ezt, csak az Igazsághoz próbálom őket visszavezetni. A világ megtéréséért kiáltok! Azokat is emlékeztetem, akik megfeledkeztek mindenhatóságomról, hogy nem kellene engem önmagukhoz hasonlítaniuk. 3 Emlékeztetlek benneteket, hogy a végső időkben éltek, és jeleim ezért sokasodnak… Az Írás beteljesedőben van… Béke és Szeretet vagyok. Én, Jézus, a ti Uratok, mindig nagyon irgalmas vagyok. Igen, nagy az én irgalmam. Higgyetek irgalmamban, de ne felejtsétek el, hogy én az igazságosság Istene is vagyok. A tisztulás, amelyet küldeni fogok, szeretetből lesz. Ne értsetek félre vagy ne magyarázzátok helytelenül azt Isten fenyegetésének. Én nem fenyegetlek, hanem szeretetből figyelmeztetlek benneteket, éppen úgy, mint az apa, aki figyelmezteti gyermekét, igyekszik meggyőzni és észretéríteni őt. En is igyekezlek meggyőzni benneteket és rámutatni, hogy közületek egyesek mennyire tévednek, mennyire félrevezették őket, és hogy a bűnök miképpen torlaszolják el világosságom útját. Azért jövök, hogy felébresszelek benneteket, mert közületek sokan merültek mély álomba. Végtelen irgalmamból jövök el hozzátok, hogy életre keltsem a halottat. Azért jövök, hogy irántatok való végtelen szeretetből megkérjelek titeket, hogy tartsatok bűnbánatot, változtassátok meg életeteket, és legyetek szentek, éljetek szentségben, mert én Szentvagyok. Az én békémet adom nektek, hogy békében éljetek és tovább tudjátok adni ezt a békét testvéreiteknek . Jöjjetek, mélyüljetek el az imádságban ennek az évnek a végén! Jöjjetek és szeressétek egymást úgy, ahogyan én, a ti Uratok szeretlek benneteket! Megáldalakbenneteket! ”



———
Római katolikus:

2020-01-02

Karácsonyi idő – január 2.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Maradjatok hűségesek a keresztény tanításhoz!
Szeretteim!
Mindaz, aki tagadja, hogy Jézus a Messiás, az hazug. Az
antikrisztus az, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Mindenki, aki tagadja a Fiút, nem ismeri el az Atyát sem, és aki megvallja a Fiút, elismeri az Atyát is.
Amit kezdettől fogva
hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek a tanítás, amelyet kezdettől fogva hallottatok, akkor ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Az ígéret pedig, amelyet (Jézus) ehhez fűzött: az örök élet.
Ezt azok miatt írtam, akik félrevezetnek titeket.
Maradjon meg bennetek a tőle kapott Kenet, (vagyis a Szentlélek), akkor nincs szükségtek más tanítóra, hiszen az ő Kenete megtanít benneteket mindenre, és ez igaz, s nem hazugság. Maradjatok tehát őbenne, amint tanította!
Gyermekeim!
Maradjatok meg most őbenne, hogy amikor majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és ne szégyenüljünk meg az ő eljövetelekor!
Ez az Isten igéje.

1Jn 2,22-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát. (3cd. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Sok ízben szólt az ősatyákhoz egykor az Isten, * Végül a beteljesedés napjaiban Fia által szólt hozzánk. Zsid 1,1-2 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Keresztelő János tanúsága a Messiásról.
Keresztelő János így tett tanúságot:
A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék öt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.”
Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?”
„Nem vagyok” – felelte.
„A próféta vagy?”
Erre is nemmel válaszolt.
Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?”
János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.
A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?”
János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.”
Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,19-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-02


————

Ortodox (Görög keleti): 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

 

2015. január 1.Csütörtök, 23:50

Nagyon sok téves információ terjedt el a környezettel kapcsolatban, holott egyedül csak Isten az, aki megszabja, hogy a Föld hogyan viselkedjék. Az ember okozhat kárt a Földnek és megrongálhatja azt, de nem pusztíthatja el, mert mindezek a dolgok Isten Kezében vannak. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-egyetlen-veszely-az-emberiseg-szamara-maga-az-ember

“…15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. “

2015. január 4. vasárnap, 16:00

Nektek arra kell törekednetek, hogy harcoljatok mindig a kísértés ellen, nehogy eláruljatok Engem, amikor azt hiszitek, hogy Szent Igémnek bármiféle ismerete is feljogosít benneteket arra, hogy hangot adjatok azon véleményeteknek, hogy Isten hogyan munkálkodik az Üdvösség Tervében. Csak egyedül Annak van joga, hogy ezt megtegye, Aki mindenekfölött áll. Minden léleknek térdet kell hajtania Színe előtt, és nem szabad előre törtetnie, hogy azt tegye, ami szerinte Isten Szent Akarata, ha ez bármelyik élő lélek Isten Nevében történő sértését jelentené.

Hallgassatok figyelmesen arra, amit most mondok nektek. Ha elárultátok Igémet, vagy az Igazságot, akkor kérnetek kell Engem, hogy szabadítsalak meg benneteket vétkeitektől, mert nem fogjátok megkapni azt az időt, amelyre gondoltok, hogy Isteni Irgalmasságomban vigaszt keressetek.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/azok-akik-szinem-elott-felmagasztaljak-magukat-de-masokrol-rosszat-mondanak-el-lesznek-szakitva

 


TARTSATOK BŰNBÁNATOT!
1993. december 28.

Szentlelkem össze fogja gyűjteni a bénákat és összehívja azokat, akik eltévedtek. Belém lesznek oltva, hogy újból tiszteljék Szent Nevemet és helyreállítsák országomat a Földön. Vassula, kegyelmem van rajtad, mitől kell hát félned? Veled vagyok… állítsd helyre házamat!…15  Mondom neked, hamarosan velem leszel. Addig is tedd ismertté Atyám Nevét és az én Nevemet, hogy gyermekeim felismerjék, kihez tartoznak és kitől származnak. Engedd meg, hogy igénybe vegyelek tervemhez! Kicsim, én, Jézus megáldalak! IC”  

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum831.html

 

A másokért végzett munkátok semmit sem fog jelenteni Számomra, mert ti az Igazsághoz való hűségetek szerint lesztek megítélve

Igazság Könyve:

2014. december 14. vasárnap, 18:00

Drága szeretett leányom, Én a Kereszthalálom által egy nagy Ajándékot adtam népemnek. Ez az Áldozat, amelyet azért ajánlottam fel, hogy megmentsem a biztos haláltól a világot, része Atyám a Nagy Nap előtti végső Szövetségének, amikor is megmenti a maradékot a Földön.

Nemzedékről nemzedékre beszélték az Igazságot, amelyet Atyám Könyve tartalmaz, és az Ő felszentelt szolgái megerősítették Isten Igéjét. Milyen sok mindent elfelejtettetek, és milyen keveset tudtok! Sokan azok közül, akiket arra neveztek ki, hogy vezessenek benneteket, tévedésbe estek, és szégyenükben majd gőgős fejüket – amelyet magasra emeltek, belekontárkodván Isten Igéjébe – le fogják horgasztani, és félelem fog erőt venni rajtuk, amikor majd szembe néznek a Mennyei Figyelmeztetéssel. Ezeknek a felszentelt szolgáknak a következőket kell mondanom:

A másokért végzett munkátok semmit sem fog jelenteni Számomra, mert ti az Igazsághoz való hűségetek szerint lesztek megítélve. Én meg foglak büntetni benneteket, és Igazságszolgáltatásom könyörtelen lesz számotokra, amíg csak össze nem tépitek pogány törvényeiteket, hogy újból Isten Igéjét hirdessétek, amelyet már oly rég megkaptatok. Az Isten Törvényei iránti megvetésetek nagy szégyen Számomra, de a megtévesztésetek – ami Nekem sok lélekbe fog kerülni – a tönkretételetekhez fog vezetni benneteket. Népem azon tagjai, akik Isten Igéjének megfelelően élnek, jóllehet ők semmit sem érnek a ti szemetekben, az Ítélet Székén fognak ülni, és a Színem előtt fel fognak szólítani benneteket, hogy adjatok választ arra: miért vezettétek félre Népemet. Azt ugyan hihetitek, hogy hatalmatok és befolyásotok fedhetetlen, de tudnotok kell, hogy a ti dicsőségetek elsorvad, és hamarosan az arany és fehér öltözéketek, amelyet viseltek, ronggyá fog válni, csillogó koronátokat pedig a gaz fogja felcserélni.

Mert a világ összes bűnei közül nincs rosszabb a Szememben, mint az, amikor a képmutatók, mintha szolgáim lennének, úgy pózolnak, de mégsem szolgálnak Engem. Amikor majd eljön annak az ideje, hogy káromolni fogtok Engem és hazugságokkal fogjátok etetni Isten gyermekeit a bűn jelentését illetően, olyan nagy büntetést küldök rátok, hogy még lélegzetet is nehezen fogtok tudni venni. Nagyméretű jégdarabok fognak hullani a Mennyből, és mindenegyes Templomot, amelyet ellenségeim kezére adtatok, hogy ott megszentségtelenítsék Oltáraimat, nagy árvizek fognak elpusztítani. Minden Ellenem elkövetett bűntettet, Isten gyermekei ellen követitek el. És így tehát az egyik figyelmeztetést a másik után fogom küldeni, amíg csak el nem utasítjátok az új hamis tant, és az Igazságot nem mondjátok – Isten Szent Igéjét -, és úgy támogatjátok a Szentségeket, ahogyan azt kezdetben tanították nektek.

Ezeken az üzeneteken keresztül foglak emlékeztetni benneteket az Igazságra, és továbbra is figyelmeztetni foglak benneteket addig a napig, amíg el nem döntitek, hogy kit választotok: Engem, vagy azokat, akik azt vallják, hogy Tőlem valók, de valójában a fenevad rabjai.

Jézusotok”

 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”  

 

———-
Igaz élet Istenben:

“AZÉRT JÖTTEM, HOGY EGYESÍTSELEK BENNETEKET.

1987. december 23.

Istenem, a protestánsok meg fognak ütközni ezen!1

Vassula, évekig vártam, hogy megváltozzanak, most hagyd, hogy szabadon leírjam kívánságaimat.

De meg fognak ütközni rajta!

Figyelj rám, miért csak akkor hallanak meg, ha kedvező számukra, amit mondok, és miért fogják be fülüket, amikor nem tetszik?

Azonnal vissza fogyják utasítani az egész üzenetet! Mivel nem tudnak belőle kiválasztani számukra kedvező részeket, azt fogják állítani, hogy nem Tőled való.

Ha megteszik, megtagadnak, mint Istenüket.

Uram, hadd bátorkodjam kimondani, hogy kemény dolog ez számukra! Nem fogják azt érezni, hogy megtagadnak Téged, hiszen szeretnek és imádnak Téged, Uram.

Vassula, azért jöttem, hogy egyesítselek benneteket. Vajon tanítványaim közül visszautasítaná egy is felhívásomat?

Nem, nem Uram, ha őszinték.

Ebben a megállapításban rejlik a lényeg: “ha őszinték“, akkor meghallgatnak. Azért jövök, hogy felragyogjak felettetek, hogy megvilágosítsalak, és így egyesíthesselek benneteket. Vassula, nagy szomorúságomra azonban lesznek olyanok, akik jobban szeretik a sötétséget a Világosságnál, mert cselekedeteik gonoszak. Azért fognak fényemtől tartózkodni, mert félnek, hogy kiderülhetnek tetteik. Akik azonban hűségesek hozzám, őszintén elfogadják műveimet és. követnek engem, világosságomban lesznek és félelem nélkül cselekszenek, mert be akarják bizonyítani, hogy amit tesznek, azt bennem, Istenükben teszik. Egykor azt mondtam, ha befogadjátok az Igét, akkor valóban tanítványaim lesztek. Megismeritek az Igazságot és az Igazság szabaddá tesz benneteket. És most ezt mondom nektek: ha hitelt adtok mai Szavamnak, valóban az én tanítványaim lesztek. Az Igazságban őszinteséget fogtok Tanulni, és az Igazság szabaddá tesz, képessé tesz arra, hogy szeretetben egyesüljetek és dicsőítsetek engem. Szívemmel a kezemben jövök hozzátok, felajánlom nektek, de felhívásom ellenére sokan vissza fognak utasítani, megtagadnak engem, mint Istent, mert szívük megkeményedett. Ha szeretnének, hallgatnának felhívásomra. Azért vonakodnak meghallgatni, mert elvesztettem őket, mint gyermekeimet. Tudásuk elvakította őket: Bizony mondom nektek, azok a juhok, akik hozzám tartoznak, felismerik hangomat. Akik nem ismerik fel hangomat, nem az én juhaim, mert nem hisznek mindenhatóságomban. Tudjátok-e, hogy miért szóródtak szét bárányaim és miért darabolták fel Testemet? Tudjátok-e, hogy miért van széthúzás Egyházamban? Azért, mert az éjszakában bolyongtak, és semmi világosságuk nem volt, amely vezethette volna őket. Keressetek engem, én vagyok a Világosság, és én vezetni foglak benneteket. Hagyjatok fel képmutatásotokkal és makacsságotokkal, legyetek szelídek és alázatosak, nyissátok ki szíveteket, és töltekezzetek az én erőmmel! Jó Pásztorotok vagyok, aki szeret benneteket. Vassula, szólj hozzám! Úgy viselkedj velem, mint Szent Társaddal.

Istenem, megteszem, szeretlek Uram. Nevedet szeretném dicsőíteni, Uram.

Kedves, Nevemet megdicsőítettem, és újból meg fogom dicsőíteni. Uralmam örökké fennmarad,  jöjj, bátorság leányom, veled vagyok.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum214.html 

 
 
 
———
Római katolikus:

2019-12-14

2. adventi hét szombat

OLVASMÁNY Sirák fia könyvéből
Illés próféta megjelenése mindig az Úr közeledését jelenti. Ezért várta őt a nép Jézus korában Keresztelő János személyében, és várja a világ végére is.
(Isten elküldte népéhez Mózest és az ősatyákat.) Azután, mint a tűzvész, Illés próféta jött, kinek szava lángolt, mint az égő fáklya. Éhínséget hozott rájuk, és haragjában megtizedelte őket. Az Úr szavával elzárta az eget, és tüzet hozott le háromszor az égből. Illés, mily nagy voltál csodatetteiddel! Ki tarthatná magát olyan nagynak, mint te vagy? Tüzes forgószélben magasba ragadtattál, szekéren, amellyel tüzes lovak száguldottak. Rólad írták, hogy az ítélet idején csillapítod az Úr haragját; az apák szívét fiaik felé fordítod, és helyre állítod Jákob törzseit. Boldogok mind, akik téged láttak, akik a te barátságodban hunytak el.
Ez az Isten igéje.

Sir 48,1-4.9-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Téríts meg minket, Istenünk, * ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk. (4. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Figyelj ránk, Izrael pásztora, * ragyogj fel, aki trónolsz a kerubok fölött.
Mutasd meg hatalmadat, * jöjj, hogy megszabadíts minket!
Hívek: Téríts meg minket, Istenünk, * ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk.
E: Seregek Ura, fordulj hozzánk, tekints le az égből, * lásd és látogasd meg ezt a szőlőt.
Védd meg, amit jobbod ültetett, * és az emberfiát, akit magadnak megerősítettél.
H: Téríts meg minket, Istenünk, * ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk.
E: Jobbod embere fölé tárd ki kezedet, * az emberfia fölé, akit magadnak megerősítettél.
Nem hagyunk el többé, éltess bennünket, * és mi segítségül hívjuk nevedet.
H: Téríts meg minket, Istenünk, * ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk.
Zsolt 79,2ac és 3b.15-16.18-19

ALLELUJA
Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényét, * és minden ember meglátja az Üdvözítőt, akit elküld az Isten. Lk 3,4 és 6 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Keresztelő Jánosban beteljesedik Illés próféta második eljövetele is: de nemcsak az Előhírnököt nem ismeri fel a nép, hanem magát a Megváltót sem.
Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték föl, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 17,10-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-14

 
 
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Az Írás előre megmondta, hogy Isten a zsidóságon kívülieket a hitük által fogja elfogadni. Ezt az örömhírt Isten jó előre kijelentette Ábrahámnak, amikor ezt ígérte neki: „Rajtad keresztül áldom meg a Föld összes népét.”[a] Ezt Ábrahám hittel elfogadta, s ezért Isten megáldotta őt — és a hívő Ábrahámmal együtt azokat is mind megáldja, akik maguk is hasonlóképpen hisznek.10 Ellenben akik abban bíznak, hogy a Törvény előírásainak megtartása teszi őket Isten számára elfogadhatóvá, azokra átok nehezedik, amint meg van írva: „Átok sújt mindenkit, aki nem engedelmeskedik mindenben a Törvény előírásainak.”[b] 11 Azt pedig, hogy a Törvény megtartása által senki sem lesz Isten szemében elfogadható, világosan mondja az Írás: „Akit Isten elfogad, az a hite által fog élni.”[c] 12 A Törvény azonban nem a hitre épít, hiszen az Írás azt mondja: „Csak az élhet a Törvény által, aki megtartja azt.”[d] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+3%3A8-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Szabad-e szombaton gyógyítani?

14 Egyik szombaton Jézus vendégségbe ment a farizeusok egyik vezetőjének házába. Akik ott voltak, mind figyelték őt. Egyszer csak egy vízkóros[a] beteg állt meg előtte. Jézus megkérdezte a törvénytanítóktól és a farizeusoktól: „A Törvény szerint szabad-e szombaton meggyógyítani valakit, vagy nem?” De mind hallgattak. Ekkor Jézus megérintette a beteget, meggyógyította, majd elküldte. Azután ismét a törvénytanítókhoz és a farizeusokhoz fordult: „Ha közületek valakinek a fia, vagy az ökre beleesik egy kútba, ugye azonnal kihúzzátok onnan, még akkor is, ha éppen szombat van?” Azok pedig egy szót sem tudtak válaszolni.

Barátom, ülj előbbre!

Ezután a vendégeknek is mondott egy példázatot, mert észrevette, hogyan keresik maguknak az előkelő helyeket. „Ha lakodalomba hívnak, ne ülj mindjárt a legelőkelőbb helyre! Lehet, hogy a házigazda nálad előkelőbb vendéget is meghívott. Ha pedig a gazda odamegy hozzád, és azt mondja: »Add át neki a helyed!«, akkor szégyenkezve a legutolsó helyre kell ülnöd. 10 Ezért, ha meghívnak valahová, inkább ülj a legutolsó helyre! Akkor, ha bejön a házigazda, azt mondja: »Barátom, ülj előbbre!« Ezzel megtisztel téged a többi vendég előtt. 11 Mert aki fölemeli magát, azt meg fogják alázni. Aki viszont megalázza magát, azt fölemelik.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+14%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/14

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

——–
Tóra:

József és testvérei

37.1 Jákób Kánaán földjén lakott, ahol már az apja is jövevényként élt.

Ez a története Jákób családjának.

József 17 éves korában a nyájaknál segített a pásztorkodásban azoknak a testvéreinek, akik Jákób feleségeinek, Bilhának és Zilpának a fiai voltak. József rossz híreket hordott a testvéreiről apjuknak.

Izráel már öreg volt, amikor József született, emiatt a gyermekei közül őt szerette a legjobban, és szép színes ruhát csináltatott neki. A testvérei látták, hogy Jákób jobban szereti Józsefet, mint őket, emiatt annyira megharagudtak Józsefre, hogy már békességgel köszönni sem tudtak neki.

Történt egyszer, hogy József különös álmot látott, amelyet elmesélt testvéreinek, akik még inkább meggyűlölték emiatt. Ezt mondta nekik: „Figyeljetek ide, mit álmodtam! Aratáskor együtt dolgoztunk a mezőn: kévékbe kötöttük a levágott gabonát. Lám, egyszer csak az én kévém fölkelt, és egyenesen megállt! S azok a kévék, amelyeket ti kötöttetek, odagyűltek az én kévém köré, és földig hajoltak előtte!”

A testvérei így válaszoltak: „Mit képzelsz, te leszel a király fölöttünk? Majd bizony még uralkodni fogsz rajtunk!” Álmai és szavai miatt még inkább haragudtak rá.

József azonban ismét álmot látott, és azt is elmondta testvéreinek: „Megint álmot láttam. Képzeljétek, a nap és a hold, meg tizenegy csillag odajött hozzám, és földig hajoltak előttem.” 10 Elmondta ezt az álmát apjának is, aki megszidta érte: „Micsoda álom ez?! Csak nem képzeled, hogy jómagam, édesanyáddal és a testvéreiddel együtt eléd járulunk, és földre borulunk előtted?” 11 De azért Jákób jól megjegyezte ezt a dolgot magának. A testvérei pedig féltékenyek lettek Józsefre.

12 Történt ezután, hogy József testvérei elmentek Sikembe apjuk nyájait legeltetni. 13 Izráel hívta Józsefet: „Édes fiam, gyere csak! Elküldelek testvéreidhez, akik Sikemben legeltetik nyájaimat.”

„Igen, atyám, elmegyek” — felelte József.

14-15 „Eredj, nézd meg, jól vannak-e testvéreid és a nyájak! Hozz nekem hírt róluk!” — mondta Izráel, és útnak indította Józsefet a Hebron völgyéből.

Amikor József megérkezett Sikem vidékére, sehol sem találta a testvéreit. Amint ott bolyongott, találkozott valakivel, aki megkérdezte: „Mit keresel itt?”

16 „A testvéreimet! — felelte József. — De ha tudod, hová mentek a nyájakkal, kérlek, mondd meg!”

17 Az ember válaszolt: „Igen, itt voltak, de már továbbmentek. Hallottam, hogy Dótánba igyekeztek.”

Így hát József utánuk ment Dótánba, ahol rájuk is akadt.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Izráel büntetése

Ezt mondja az Örökkévaló:

Megbüntetem Izráel népét,
    mivel bűnt bűnre halmoztak.
Így határoztam, és nem vonom vissza,
    mert eladták rabszolgának az igazat,
    már egy csekély adósság miatt is.
Eladták rabszolgának a szegényt,
    bár csak egy pár saru árával tartozott.
Letapossák a szegény nincstelent,
    mint a föld porát,
    félrelökik az útból a nyomorultat.
Apa és fia ugyanahhoz
    a szolgaleányhoz járnak[a],
    s nevemre gyalázatot hoznak.
Zálogba vett ruhákon[b] hevernek
    minden egyes oltár mellett,
és isteneik házában bort isznak,
    amelyet a megbírságoltaktól kaptak.

Pedig én voltam,
    aki kiirtottam az emóriakat[c],
akik magasak voltak,
    mint a cédrus,
és erősek,
    mint a tölgy!
Bizony,
elpusztítottam őket
    gyökerestül-ágastul,
hogy földjüket Izráelnek adjam.

1Én voltam, aki kihoztalak,
    Izráel, Egyiptom földjéről,
és
vezettelek a lakatlan pusztában
    negyven esztendeig,
    hogy az emóriak földjét neked adjam!

11 Én voltam, aki fiaitok közül
    prófétákat választottam,
    ifjaitok közül nazírokat[d] neveltem!
Nem így van-e, Izráel?
    De bizony igen!”
    — az Örökkévaló mondta ezt.

12 „Ti pedig borral itattátok a nazírokat,
    a prófétákra meg ráparancsoltatok,
    hogy ne prófétáljanak!
13 Ó Izráel, terhemre vagytok,
    mint kévék megrakott szekérnek!
14 Ezért nem menekülhettek meg
    a
büntetéstől:
    nem futhat el a gyorslábú sem,
az erőst is elhagyja ereje,
    a hős harcos sem marad életben,
15 nem tud ellenállni az íjász sem,
    nem menekülhet, aki gyorsan fut,
    sem aki lovon vágtat!
16 Azon a napon a bátor szívű hős is
    fegyverét eldobva, meztelen menekül!”
    — az Örökkévaló mondta ezt.

Csak titeket választottalak!

Ezért hát, Izráel fiai, halljátok meg az Örökkévaló szavát, amelyet ellenetek mondott, egész nemzetségetek ellen, amelyet Egyiptomból felhozott!

„Csak titeket választottalak
    a föld összes nemzetei közül,
    hogy közösségben éljetek velem,
ezért büntetlek meg titeket
    minden bűnötökért!
Hogyan is járhatnak ketten együtt,
    ha egymással meg nem egyeztek előbb?”

Ha az Örökkévaló szól, ki ne prófétálna?

Ordít-e az oroszlán a bozótban,
    ha nem talált zsákmányt?
Morog-e az oroszlán a barlangjában,
    ha nem szerzett prédát?
Csapdába esik-e a madár a földön,
    ha nem állítottak előbb csapdát neki?
Felpattan-e a csapda a földről,
    ha semmit sem fogott?
Ha megfújják a sófárt a városfalon,
    nem riad-e meg a nép?
Történhet-e valami baj a városban,
    ha nem az Örökkévaló szerezte azt?
Mert Uram, az Örökkévaló
    nem tesz semmit anélkül,
hogy titkát ki ne jelentené szolgáinak,
    a prófétáknak.
Mikor az oroszlán ordít,
    ki ne félne?
Amikor Uram, az Örökkévaló szól,
    ki ne prófétálna?[e] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Amos+2%3A6-3%3A8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————-

https://www.hebcal.com/sedrot/vayeshev