félelem kategória bejegyzései

Ne engedjétek, hogy a jövőtől való félelem eluralkodjon rajtatok, mert ez nem az Én óhajom

Igazság Könyve:

Ne engedjétek, hogy a jövőtől való félelem eluralkodjon rajtatok, mert ez nem az Én óhajom

  1. október 21. vasárnap. 17:50

 

Drága, szeretett leányom, oly sok ember, aki elfogadja üzeneteimet, feleslegesen aggódik a világ jövőjét illetően. Ez érthető.

Nekik sohasem szabad azt érezniük, hogy kötelesek felhagyni mindennel, figyelmen kívül kell hagyniuk a hétköznapi életüket, elhanyagolni a munkájukat, családjukat vagy szeretteiket annak érdekében, hogy lelkeket mentsenek.

Én, a ti Jézusotok, mindig gondoskodni fogok tulajdonomról. Nektek nincs miért félnetek Tőlem. Minden, amit kérek, az a ti imátok a lelkek megmentéséért.

Ne engedjétek, hogy a jövő félelme eluralkodjon rajtatok, mert ez nem az Én óhajom.

Azonban azt elvárom tőletek, hogy időt szakítsatok az imára és az áldozatokra, amint ezekben az Üzenetekben utasítottalak benneteket. Folytassátok hétköznapi életeteket, bár Szent Szavam örökre meg fogja változtatni azt a módot, ahogyan ti az életet látjátok.

Többé nem fogjátok ugyanazt érezni a világi dolgokról, vagyis ahogyan azt a múltban láttátok. Bár továbbra is életetek része lesz, mégsem lesz többé ura életeteknek.

Ne feledjétek, hogy ti nem szolgálhattok két úrnak, mert csak egy létezik, és ez Isten.

Nem várom el Tanítványaimtól, hogy mindenről lemondjanak, csakhogy kövessenek Engem. Nem várom el követőimtől, hogy hátat fordítsanak napi feladataiknak, csakhogy kövessék Üzeneteimet. Nem, Én a szereteteteket kérem. Nektek követnetek kell Isten Törvényeit. Éljétek életeteket Tanításaim szerint. Tiszteljétek a Szentségeket. Mutassatok szeretetet egymás iránt, és imádkozzatok azok lelkéért, akik nem tudnak magukon segíteni.

Menjetek békével, abban a tudatban, hogy nagy az Én Irgalmasságom; és az emberiség iránti Szeretetem le fogja győzni a fenevad tetteit, és azt a szörnyű szenvedést, melyet ő okoz ebben a világban.

Legyetek békében. Megáldalak benneteket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ne-engedjetek-hogy-jovotol-valo-felelem-eluralkodjon-rajtatok-mert-ez-nem-az-en-ohajom

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

A feltámadás rendje Krisztus eljövetelekor

13 Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.

14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.

15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat.

16 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak,

17 azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.

 

 

24 Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.

25 Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.

26 Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.

27 Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.

28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,

29 és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.

30 Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.”

 

 

58 Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.

Az adakozás rendje

16 Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem.

A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek.

Amikor pedig megérkezem, azokat, akiket ti alkalmasnak találtok, elküldöm ajánlólevéllel, hogy adományotokat elvigyék Jeruzsálembe.

 

 

 

Jézus meggyógyítja a kapernaumi százados szolgáját

7 Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba.

Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott.

Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte: jöjjön el, és mentse meg a szolgáját.

Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: “Méltó arra, hogy megtedd ezt neki,

mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk.”

Jézus erre elindult velük. Amikor pedig már nem volt messze a háztól, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: “Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj.

De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám.

Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok ennek: Menj el, elmegy; és a másiknak: Jöjj ide, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt, megteszi.”

Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: “Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet.”

10 Mire a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians%204:13-17;%20%20%20%20John%205:24-30;%20%20%20%201%20Corinthians%2015:58-16:3;%20%20%20%20Luke%207:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/22

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-22

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szabadítsátok meg a világot a félelemtől

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Keresztes Imahadjárat (3) – Szabadítsátok meg a világot a félelemtől

2011. november 19. szombat, 19:00

Drága, szeretett leányom, most ezzel az imával látlak el benneteket, hogy a világ megszabadulhasson a félelemtől:

Szabadítsátok meg a világot a félelemtől

Ó, Uram, Jézus Krisztus, könyörögve kérlek, hogy szabadítsd meg a világot a félelemtől, mely szerető Szívedtől elválasztja a lelkeket. Azokért a lelkekért imádkozom, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt a valódi félelmet fogják megtapasztalni, hogy magukba szállhassanak, és megengedjék Irgalmasságodnak, hogy elárassza lelküket, és szabadon szerethessenek Téged, úgy, ahogyan kellene. Ámen

A ti szerető Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/keresztes-imahadjarat-3-szabaditsatok-meg-vilagot-felelemtol

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/19

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-19

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Amikor szemben álltam hóhéraimmal, reszkettem a félelemtől, és vádaskodásaikra alig tudtam válaszolni.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Bepillantás Keresztrefeszítésem történetébe (1)

2011. szeptember 26., hétfő; 23:45

Drága, szeretett leányom, ma este adtam neked az első bepillantást Keresztre feszítésem történetébe, amely meglepett téged. Mégis, nagy jelentősége van annak, amit felfedtem előtted.

Sokan a langyos hívők közül azt gondolják, hogy amikor Engem Keresztre feszítettek, talán mégsem szenvedtem el azt a testi fájdalmat, amit egy ember elszenvedne, mivel Én Isten Fia Vagyok. Azon a véleményen is vannak még, hogy Isteni mivoltom miatt semmi félelmem sem volt, azaz nem is lehetett volna az által az erő által, amelyet Atyámtól kaptam.

A valóság egészen más volt. Nagyon egyedül éreztem magam, és féltem. Számomra a (Getszemáni) kertben eltöltött idő, emberi természetem miatt borzasztó volt. Ne feledd, hogy testben jöttem el hozzátok. Ugyanazt a fájdalmat és bánatot éreztem, mint minden más ember. Sok ember ezt nem érti meg.

Elhagyatottnak éreztem magam Örök Atyámtól, és bizonyos szempontból az apostolok ezt magától értetődőnek tartották, mert semmit sem tettek azért, hogy ebben a szörnyű órában megvigasztaljanak Engem.

Amikor szemben álltam hóhéraimmal, reszkettem a félelemtől, és vádaskodásaikra alig tudtam válaszolni. Úgy éreztem magam, mint minden más ember, amikor egy erőszakos kivégzéssel kell szembe néznie. Méltóságom azonban megmaradt, tekintettel arra az Áldozatra, amelyről tudtam, hogy ezt az emberiségért meg kell hoznom. Tudom, hogy ellentmondásnak tűnik, mégis, szenvedésem alatt a Szívemben szeretetet és örömet éreztem. Mert tudtam, gyermekeim, hogy halálom az Örökkévalóságra fogja megmenteni a lelketeket. De most azt szeretném, ha megkérdeznétek magatoktól: Kereszthalálom által hányan menekülhetnének meg közületek? Ki szeretne megmenekülni, és ki érti valóban ennek a jelentőségét?

Mert halálom által az emberek most beléphetnek a Mennyországba. Vajon tudják-e, hogy csak a saját elhatározásuk és a szabad akaratuk által valósulhat ez meg? Számotokra az Istenbe, a Mennyei Atyába vetett hitetek előnyt kell, hogy élvezzen. Gyertek előbb Hozzám, és Én elviszlek benneteket Hozzá. Kövessétek Tanításaimat, melyeket a Szentírás által kaptatok. Szeressétek felebarátaitokat. Maradjon a hitetek egyszerű. Tartsatok a hitetekről kiegyensúlyozott képet. Szeressetek Engem. Imádkozzatok Hozzám. Imádjatok Engem. Engedjétek meg Nekem, hogy gyengéd Szívemmel szeresselek benneteket, így Isteni Jelenlétem eláraszthatja értékes kis lelketeket. Én a tietek vagyok. Ti az Enyéim vagytok. Ez ilyen egyszerű.

Minél többet imádkoztok, annál közelebb fogtok kerülni Hozzám, és annál szorosabban fog összefonódni a szívetek az Enyémmel.

Jézusotok, Az emberiség Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/bepillantas-keresztrefeszitesem-tortenetebe

(1)

http://jelenesek.freeweb.hu/a_keresztut_-_emmerich_a_.html

http://www.ppek.hu/konyvek/Emmerich_Anna_Katalin_A_mi_Urunk_Jezus_Krisztus_kinszenvedese_1.pdf

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt;

22 és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte.

23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk.

24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk.

A lelkek megvizsgálása

4.1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.

2 Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van.

3 Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van.

4 Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.

5 Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat.

6 Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét.”

 

 

 

„11 Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.

12 Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.

13 Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk.

14 És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül.

15 Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben;

16 és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”

 

 

 

„20 Ha valaki azt mondja: “Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.

21 Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

A hit győzelme

5.1 Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született.

2 Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait.

3 Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.

4 Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

5 Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+3%3A21-4%3A6%3B+++++1+John+4%3A11-16%3B++++++1+John+4%3A20-5%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

 

„Jézus többeknek megjelenik

9 (A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.

10 Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak.

11 Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el.

12 Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.

13 Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.

Az apostolok kiküldése

14 Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.

15 Ezután így szólt hozzájuk: “Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.

16 Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

17 Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak,

18 kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Jézus mennybemenetele

19 Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.

20 Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.)”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16%3A9-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/26

 

———-

Római katolikus:

2021-09-26

Évközi 26. vasárnap – Elvándorlók és menekültek világnapja

Kezdőének:
Mindent igaz ítélettel cselekedtél, Urunk, amit tettél velünk, mert vétkeztünk ellened és parancsaidnak nem engedelmeskedtünk; mégis dicsőítsd meg nevedet, és tégy velünk nagy irgalmasságod szerint. (Dán 3,31.29.30.43.42)

Könyörgés:
Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk. Áraszd reánk szüntelenül kegyelmedet, hogy teljes odaadással törekedjünk az örök boldogságra, amelyet megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Mózes az Úr parancsára kiválasztott hetven férfit, hogy a nép kormányzásában segítségére legyenek. Az Úr pedig alászállt a felhőben, szólt Mózeshez, elvett a rajta levő lélekből és a hetven vénnek adta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek. Ez azonban nem ismétlődött meg. Két ember viszont a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; ők is a vének közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. Ők a táborban estek elragadtatásba.
Ekkor az egyik szolga elfutott és jelentést tett Mózesnek e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba estek a táborban.” Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától kezdve Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s ezt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” Mózes így válaszolt: „Miért féltékenykedsz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!”
Ez az Isten igéje.
Szám 11,25-29

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet. 2. tónus.
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket.
Az Úr rendelésében bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: Az Úr félelme tiszta, * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: Szolgád, Uram, tanul belőlük, * bő jutalmat ád megtartásuk.
Ámde ki veszi észre a tévedést? * Rejtett bűneimtől tisztíts meg engem!
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: A kevélységtől őrizd meg szolgádat, * hogy ne uralkodjék rajtam.
Tiszta leszek akkor egészen, * a nagy bűnöktől megtisztulok.
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
Zsolt 18,8.10.12-13.14

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! Vagyonotok oda, ruhátokat megette a moly. Aranyotokat és ezüstötöket belepte a rozsda, és ez a rozsda tanúul szolgál ellenetek, s megemészti testeteket, mint a tűz. Vagyonotokat szaporítottátok még az utolsó napokban is.
Nos, a bér, amelyet a földeteket learató munkásoktól visszatartottatok, íme felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe. Bőségben éltek a földön és tobzódtok, hizlaljátok szíveteket a leölés napjára. Az igazat elítéltétek, megöltétek, s ő nem tanúsított ellenállást.
Ez az Isten igéje.
Jak 5,1-6

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság, * tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.
Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.
De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,38-43.45.47-48

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-26

Az egyetlen közös nevezője azoknak, akik csapdába esnek, a nyugtalanság, a szorongás, a kétségbeesés és a félelem. És ez a félelem nagyon hamar gyűlöletté alakul át.

OUTCRY TO THE WORLD, FROM ISRAEL!!! (NL+ENG subtitles)

https://www.youtube.com/watch?v=WMsn0bj_P6o


Igazság Könyve:

„Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak.

Az üzenetek egyszerűen Isten létezésére akarnak figyelmeztetni

Mondd meg mindenhol népemnek, hogy ezek az üzenetek azért vannak, hogy Isten minden gyermekét egyszerűen az Ő Létezésére emlékeztessék. Arra is rá kell döbbenniük, hogy a lelkük a legfontosabb része emberi felépítésüknek. A lelkükre vigyázni létfontosságú, ha részesülni akarnak abban a csodálatos jövőben, amely mindenkire vár.

Az embereknek egyszerűen fel kell idézniük a Tízparancsolatot és figyelniük kell azok betartására. Ezek után már csak az Én Tanításimat kell követniük, és életüket úgy kell élniük, ahogyan azt megmondtam nekik.

Az oka annak, hogy próféciákat adok az, bizonyossá tegyem szeretett követőim előtt, hogy egy Isteni beavatkozásra kerül sor.

Az Isteni Szeretet Békét hoz

Sokan álhűséget mutatnak Tanításaim iránt. Mások számára ugyanez unalmas és fárasztó. Attól félnek, ha az Én példámat követik, nélkülözniük kell majd a jólétet, melyet hitük szerint az anyagi dolgok jelentenek az életükben. Nem értik, hogy az egyedüli igazi vigasztalás, melyet megtapasztalhatnak, nem más, mint az Isteni Szeretet. Ez a szeretet csak akkor jöhet be életetekbe, ha közelebb kerültök – egyszerű ima által – Hozzám és az Én Örök Atyámhoz. Amint egyszer megtapasztaljátok ezt a békét, felszabadultok az aggodalmaktól és a feszültségektől. Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én Szívemhez közeledve éreztek. Ez a szeretet azon túl, hogy átjárja az egész testeteket, elméteket és lelketeket, lehetővé teszi számotokra, hogy szabadabb életet éljetek. Megtapasztaltok majd egy mély megelégedettséget, mely számotokra ismeretlen volt addig. Akkor majd meghökkentek azon, hogy mily kevéssé vonzó már az anyagi jólét világa. El fogjátok veszíteni az irántuk való érdeklődéseteket, és ez meg fog lepni benneteket.

Oh, gyermekeim, ha megpróbálnátok, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, akkor végre szabadok lennétek.

Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik.

Kérlek, gyermekeim, emlékezzetek ezért az ima jelentőségére. Az erőre és a sebességre, amellyel terjed, hogy beborítsa mindazokat a szerencsés lelkeket, akiket ez a szeretetfelhő magához vonz.

A sátán megtévesztésből font hálója félelmet kelt

Ahogyan az egymásért szóló ima és szeretet lendületre kap, ugyanúgy okádja a sátán gyűlöletet is. A csaló a hitetlen és sötét szellemi játékokkal foglalkozó embereken keresztül működve terjeszti megtévesztéseit. Az ő gyűlöletének hálója még a legtávolabbi körzetekben lévőket is csapdába ejti, akik úgy érzik, hogy viszonylag jó életet élnek. Ez a körmönfont háló bárkit megfog, aki nem eléggé óvatos.

Az egyetlen közös nevezője azoknak, akik csapdába esnek, a nyugtalanság, a szorongás, a kétségbeesés és a félelem. És ez a félelem nagyon hamar gyűlöletté alakul át.

Fussatok hozzám, mindannyian. Ne várjátok meg, amíg az életetek összeomlik a felesleges fájdalomtól. Én mindig itt vagyok, figyelek és várakozom abban a reményben, hogy hagyjátok a gőgötöket lehullani, hogy beléphessek és megölelhesselek benneteket. Menjetek be a templomaitokba és imádkozzatok Hozzám. Beszéljetek otthon is velem, vagy az úton a munkahelyeitek felé. Bárhol vagytok is, csak szóljatok Hozzám. Nagyon gyorsan megtapasztaljátok válaszomat.

Ébredjetek, gyermekeim. Értitek most már, hogy szükségetek van Rám? Mikor nyitjátok meg végre bezárt szíveteket, és engedtek be Engem? Ne vesztegessétek el az értékes időt a saját magatok és családjaitok érdekében. Én vagyok maga a Szeretet.

Szükségetek van a Szeretetemre, hogy csillapítsa a kiszáradt és alultáplált lelketeket. Ha megtapasztaljátok Szeretetemet, az majd felemeli lelketeket, és lehetővé teszi számotokra, hogy újra igazi szeretetet érezzetek. Ez a szeretet majd meg fogja nyitni elméteket az igazság előtt- az ígéretek előtt, amelyeket mindenkinek tettem, amikor a bűneitekért meghaltam a Kereszten.

Szeretlek benneteket, gyermekeim. Kérlek, hogy mutassátok azt a szeretetet Irántam, amelyért könyörgök hozzátok. Ne maradjatok elveszettek Számomra. Kevés az időtök már a visszatérésre. Ne késlekedjetek.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

———-

Római katolikus:

2021-03-29

Nagyhétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, az én szolgám, akiben kedvem telik.
Ezt mondja az Úr:
Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztottam rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava sem hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a távoli szigetek.”
Ezt mondja az Isten, az
Úr, aki megteremtette az eget és kifeszítette, aki megszilárdította a földet s kisarjasztotta rajta a növényeket, aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek, és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta:Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világosságot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.”
Ez az Isten igéje.

Iz 42,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * üdvözít engem. (Vö. 1a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Ha a gonoszok rám törnek, hogy felfalják testemet, * akkor ellenségeim és gyötrőim meginognak és a földre zuhannak.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Egész tábort állíthatnak ellenem, nem fél a szívem, * ádáz harcra kelhetnek ellenem, én akkor is remélek.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
Zsolt 26,1.2.3.13-14

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Üdvöz légy, Királyunk! * Tévelygéseinken csak te könyörülsz. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mária megkeni Jézus lábát, és ezt Jézus már temetési előkészületnek veszi.
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között.
Mária pedig vett egy font illatos, drága nárdusz-olajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt; ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta.
Jézus azt mondta neki;
Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” *
A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 12,1-11

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-29

*

11 Attól kezdve, hogy a naponkénti égőáldozatot megszüntetik, és felállítják a pusztító erejű utálatos bálványt, 1 290 nap telik el. 12 Boldogok, akik hűségesen és állhatatosan kitartanak, és megérik az 1 335 nap elteltét!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Daniel+12%2C+9-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

http://jesushabla.org/index.php/the-book-of-the-truth-2015

https://remnant-army.org/wordpress/hu/isteni-jelenlet/


————

Ortodox (Görög keleti):

13 Az Örökkévalót, a Seregek Urát tartsátok szentnek,
őt tiszteljétek és féljétek!
14 Akkor számotokra ő lesz a szent hely
és a
biztos menedék!
De Izráel és Júda népe számára pedig kő lesz,
amelyben megbotlanak,
szikla, amelynek nekiütköznek,
sőt, csapda és verem Jeruzsálem lakosainak.

15 Bizony, közülük sokan megbotlanak benne,
elesnek és összetörnek,
csapdába esnek, és rabságba kerülnek.
16 Kösd össze ezt a tekercset,[a]
pecsételd le,
és bízd tanítványaimra,
hogy őrizzék meg!”

17 De én[b] várom az Örökkévalót,
aki elfordult Jákób népétől,
és benne reménykedem.
18 Nézzétek! Én és a gyermekeim,
akiket az Örökkévaló adott nekem,
jelek és csodák vagyunk Izráelnek,
mert így akarta az Örökkévaló, a Seregek Ura,
aki Sion hegyén lakik!

Ne forduljatok a halottidézőkhöz!

19 Ha az emberek azt mondják nektek: „Kérdezzük meg a halottidézőket és jósokat, akik suttognak és motyognak!” — ne hallgassatok rájuk! Nem inkább Istent kellene megkérdeznünk? Nem az ő tanácsát kellene kérnünk? Miért kérdezzék az élők a holtakat? 20 Figyeljetek inkább az Örökkévaló tanítására és kijelentésére![c] Mert ha nem az ő szavára figyeltek, nem virrad hajnal a számotokra! 21 Aki a halottidézőkre hallgat, sötétségben fog bolyongani! Éhesen és nyomorogva tévelyeg az ilyen, s ha elkeseredik, felnéz, és megátkozza királyát és Istenét. 22 Ha pedig a földre néz, csak nyomort, sötétséget és reménytelenséget lát, s végül teljes sötétségben találja magát. …”

 

„… Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik.

Kérlek, gyermekeim, emlékezzetek ezért az ima jelentőségére. Az erőre és a sebességre, amellyel terjed, hogy beborítsa mindazokat a szerencsés lelkeket, akiket ez a szeretetfelhő magához vonz.

A sátán megtévesztésből font hálója félelmet kelt

Ahogyan az egymásért szóló ima és szeretet lendületre kap, ugyanúgy okádja a sátán gyűlöletet is. A csaló a hitetlen és sötét szellemi játékokkal foglalkozó embereken keresztül működve terjeszti megtévesztéseit. Az ő gyűlöletének hálója még a legtávolabbi körzetekben lévőket is csapdába ejti, akik úgy érzik, hogy viszonylag jó életet élnek. Ez a körmönfont háló bárkit megfog, aki nem eléggé óvatos.

Az egyetlen közös nevezője azoknak, akik csapdába esnek, a nyugtalanság, a szorongás, a kétségbeesés és a félelem. És ez a félelem nagyon hamar gyűlöletté alakul át.

Fussatok hozzám, mindannyian. Ne várjátok meg, amíg az életetek összeomlik a felesleges fájdalomtól. Én mindig itt vagyok, figyelek és várakozom abban a reményben, hogy hagyjátok a gőgötöket lehullani, hogy beléphessek és megölelhesselek benneteket. Menjetek be a templomaitokba és imádkozzatok Hozzám. Beszéljetek otthon is velem, vagy az úton a munkahelyeitek felé. Bárhol vagytok is, csak szóljatok Hozzám. Nagyon gyorsan megtapasztaljátok válaszomat. …”

 

 

„… Egy gyermek születik nékünk

9 De nem lesz mindig sötétség ott, ahol most nyomorúság van! Igaz, az Úr előbb megalázta Zebulon és Naftáli földjét, de később dicsőségessé teszi Galileát, idegen népek lakóhelyét, a Jordánon túli vidéket, és a Tenger útjának tartományát.

2 Mert a nép, amely sötétségben jár,
nagy
világosságot lát!
A halál
árnyékának országában lakókra
hirtelen fény ragyog.
3 Uram, te megsokasítod ezt a népet,
ujjongó örömmel töltöd meg szívüket!
Úgy örvendeznek
előtted,
mint az aratás ünnepén,
mint győztes csata után,
mikor zsákmányt osztanak.

4 Mert összetörted rabságunk igáját,
szétzúztad elnyomónk hatalmát,
nyomorgatónk botját eltörted,
mint Midján napján![d]
5 A durva katonacsizmák,
amelyek letiportak minket,
mind elégnek,
minden véres egyenruhát tűz emészt meg!

6 Mert egy gyermek születik,
fiút ad nekünk az Örökkévaló,
aki vállára veszi az uralom terhét.
Így hívják: „Csodálatos, Tanácsadó,
Erős Isten, Öröklét Forrása,
Békesség Fejedelme.”
7 Békéje és uralkodása egyre jobban kiterjed,
véget nem ér soha!
Királyként ül Dávid trónján,
melynek igazság az alapja.
Igazságosság által uralkodik
attól kezdve örökké.
Féltő szeretetének tüze[e] által
az Örökkévaló, a Seregek Ura viszi ezt véghez.”

 

 

 

 

 

 

 

„9 Ez Nóé nemzetségének története.

Nóé igaz ember[a] volt. Kortársai közül senki sem vádolhatta őt semmilyen bűnnel. Nóé szoros közösségben élt Istennel. 10 Három fia született: Sém, Hám és Jáfet.

11-12 Az egész emberiség végleg rossz útra tért. Isten megvizsgálta a föld lakosait, és látta, hogy annyira erőszakosak lettek, hogy az egész földet elborították bűntetteikkel.

13 Ezért Isten azt mondta Nóénak: „Elhatároztam, hogy minden embert[b] kiirtok a föld színéről, mert az emberek erőszakossága már elborította az egész földet! Bizony, elpusztítom őket és a földet!

14 Építs hát magadnak egy bárkát gófer fából, és tapaszd be kívül-belül szurokkal! Készíts benne szobákat és rekeszeket! 15 Így készítsd el: a hossza 300, a szélessége 50, a magassága pedig 30 könyöknyi legyen![c] 16 A bárka teteje alatt egy könyök[d] magas nyílást hagyj a fény számára! Az ajtót a bárka oldalán helyezd el! Emeletes legyen a bárka: alsó, középső és felső szintet készíts benne!

17 Tehát építsd meg a bárkát, mert hatalmas özönvízzel fogom elborítani az egész földet, és minden élőlényt kiirtok az ég alatt, amelyben élő lehelet van. Bizony, a szárazföldön minden élőlény el fog pusztulni!

18 Veled azonban, Nóé, szövetséget kötök: te jöjj be a bárkába, s veled együtt a fiaid, feleséged és fiaid feleségei is jöjjenek be! 19 Ugyancsak hozz be a bárkába mindenféle állatból kettőt-kettőt, hogy veled együtt életben maradjanak. Minden fajból egy hímet és egy nőstényt válassz! 20 Mindenféle madárból, kis és nagy szárazföldi vadállatból is hozz be kettőt-kettőt a fajuk szerint — mindegyikből hímet és nőstényét —, hogy túléljék az özönvizet! 21 Gyűjts össze mindenféle élelmet, és raktározd el a bárkában, mind a magatok, mind az állatok számára.”

22 Nóé mindezt el is végezte: mindent pontosan úgy tett, ahogy Isten parancsolta.”

 

 

 

 

 

 

„A bölcsesség hív

8 Figyeljetek! Bölcsesség hív benneteket,
az értelem szól hangos szóval, figyeljetek!
2 Megáll a hegyek tetején, az utak mellett,
ott, ahol az ösvények találkoznak,
3 kiált a kapuknál, a város bejáratainál,
nyitott ajtóknál nyilvánosan szól:

4 „Férfiak, hozzátok kiáltok,
minden ember hallja meg szavam!
5 Tanuljatok tőlem bölcsességet, tudatlanok,
szerezzetek értelmes szívet, öntelt ostobák!
6 Hallgassatok rám,
mert életbevágóan fontos, amit mondok,
és igazat mondok, ha megszólalok!
7 Szájam igazságot mond,
ajkam utálja a gonoszságot.
8 Minden szavam egyenes és igaz,
nincs bennük sem hamisság, sem torzítás.
9 Mind világos az értelmeseknek,
aki bölcsességre vágyik, mind megértheti.
10 Fogadjátok meg tanácsomat, mert ezüstnél többet ér,
válasszátok tudásomat, inkább, mint az aranyat!
11 Mert a bölcsesség drágább a gyöngyöknél,
kívánatosabb a drágaköveknél.

12 Én, bölcsesség, az értelemmel lakom,
nálam van a tudás és a tervezés.
13 Aki tiszteli és féli az Örökkévalót,
gyűlölje a gonoszt!
A büszkeséget, a dicsekvést, a gonosz utat,
a hazug beszédet mind gyűlölöm!
14 Nálam a bölcs tanács, és a helyes ítélet,
enyém az értelem, az erő és a hatalom.
15 Általam uralkodnak a királyok,
és hoznak a vezetők igazságos törvényeket.
16 Minden uralkodó általam gyakorolja hatalmát,
általam hoznak igazságos ítéletet a bírák.[a]
17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek,
megtalálnak, akik igazán keresnek.
18 Gazdagság van kezemben, és megbecsülés,
maradandó vagyon és igazságosság.
19 Ami tőlem származik, többet ér, mint az arany,
drágább, mint a színarany.
Amit én adok, értékesebb a tiszta ezüstnél.
20 Az igazságosság ösvényén járok,
a jogosság útjának közepén.
21 Gazdag örökséghez juttatom, aki engem szeret,
házát kincsekkel töltöm meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%208:13-9:7;%20%20%20%20Genesis%206:9-22;%20%20%20%20Proverbs%208:1-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/29

Ő oly nagyon fontos, és különleges a te számodra, mert kitörli a kétségeket elmédből

Igazság Könyve:

Szűz Mária harmadik üzenete

Nyomtatóbarát változat

  1. december 20. hétfő

Hallgass meg, gyermekem. Erősnek kell maradnod szeretett Fiam, Jézus Krisztus számára. Ő oly nagyon fontos, és különleges a te számodra, mert kitörli a kétségeket elmédből. Igen, könnyű összezavarodni ebben a munkában, de teljes mértékben bíznod kell Benne. Szüksége van arra, hogy átadd magad neki, és hogy teljes bizalommal légy iránta.

Gyermekem, nem volt könnyű neked ez a munka. De amint azt már mondtam neked, szeress, hogy kitarthass. Munkád befejezése sikerrel fog járni. Sürgetlek téged, hogy térj vissza a napi imádkozás gyakorlatához, mert legszentebb Rózsafüzérem által védelemben lesz részed. Nagyon szent ez a munka, gyermekem, kérlek, tisztelettel engedelmeskedj Fiamnak azáltal, hogy teljesen bízol Benne. Kétségeidet tedd félre, gyermekem, mert a Szentlélek által különleges kegyelmekben részesültél. Az igazság most a szívedben, a lelkedben és az elmédben van. Ezért találtad könnyűnek leírni az üzeneteket, amelyeket szeretett Fiam adott neked.

Ő szeret téged, gyermekem, és téged választott ki ennek az évszázadnak a legfontosabb feladatára. A te munkád összehasonlítható azzal a munkával, melyre Fausztina nővér volt felkérve. Te hasonló szenvedéseknek vagy alávetve, mint amit neki kellett elszenvednie. Ne félj ettől a szenvedéstől, amely magában foglalja az imádkozás képességének hiányát, és a napi kétségeket, mert ezek normálisak. Majd elmúlnak. Minden szent, beleértve Fausztina nővért is, kísérnek téged, gyermekem, és vezetnek téged minden nap.

Ez a munka, amelynek alá vagy vetve, hogy az Én segítségemre és szeretett Fiam segítségére légy, előre meg volt jövendölve. Ez egyike a legfontosabb lehetőségeknek, amellyel lelkeket menthetsz meg. Ne bizonytalankodj, és ne tétovázz. Mindig, mindig hívjad szeretett édesanyádat támogatásért. Én itt vagyok neked. Kérlek, imádkozd naponta Fiamhoz az Irgalmasság Rózsafüzérét. Ilyen módon közelebb kerülsz Hozzá, és érezni fogod, amint szívedben megérint téged.

Végy most bátorságot, és haladj előre. Nézz szeretettel az értékes ösvény irányába, amely a Szentháromsághoz vezet. Mind veled vannak. Szenvedni fogsz, de vedd ezt kegyelemnek, mert szenvedés nélkül nem maradhatsz közel Fiam Szívéhez.

Ennyi volt most. Fordulj meg, és nyisd meg szívedet szeretett Fiam, Jézus Krisztus felé.

Szeretet és béke,

Miasszonyunk, a Rózsák Királynője”

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-harmadik-uzenete

———-
Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szabadító imák, imák hitért, bizalomért, áldásért, erőért, segítségért, reményért. (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 36. imája

Azoknak, akiknek segítségre van szükségük, hogy tisztelni tudják az egy Igaz Istent

Keresztes Imahadjárat 46. imája

Szabadíts meg Engem a Sátán bilincseitől

Keresztes Imahadjárat 50. imája

Jézus segíts nekem, hogy megismerjelek

Keresztes Imahadjárat 54. imája

Ima az Atyához, a Harmadik Világháború hatásának enyhítésére

Keresztes Imahadjárat 76. imája

Az ateisták imája

Keresztes Imahadjárat 78. imája

Szabadíts meg a gonosztól

Keresztes Imahadjárat 91. imája

Engedd, hogy hűséges maradjak hitemhez”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-13-nap-szombat

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

http://www.tlig.org/hu/

———-

Római katolikus:

„12-19

Adventi köznapok – december 19.

OLVASMÁNY a Bírák könyvéből
Sámson születését angyal jelenti be. A Boldogságos Szűz előképét látjuk a választott nép megmentőjének édesanyjában.
A bírák korában volt egy Szoreából, Dán törzséből való ember, Mánoah volt a neve. Felesége magtalan volt, és nem volt gyermeke. Az Úr angyala megjelent az asszonynak, és így szólt hozzá: „Magtalan vagy és nincs fiad, de fogansz majd, és fiút szülsz. Vigyázz tehát magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és ne egyél tisztátalant, mert fogansz és fiút szülsz. Borotva ne érintse fejét, mert ez a gyermek nazir (Istennek szentelt ember) lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből” Az asszony elment, és elmondta férjének: „Megszólított Istennek egy embere. Isten angyalára hasonlított, olyan fönséges volt. Megkérdeztem tőle, honnan jött, de nem mondta meg nekem a nevét. Ellenben így szólt hozzám: Fogansz és fiút szülsz. Ezért mostantól ne igyál se bort, se szeszes italt, és ne egyél semmi tisztátalant, mert ez a gyermek Isten nazirja lesz anyja méhétől kezdve halála napjáig.” Az asszony fiút szült, és Sámsonnak nevezte el. A gyermek felnőtt, és az Úr megáldotta. Az Úr Lelkének ösztönzésére elkezdte működését a választott nép körében.
Ez a Isten igéje.
Bír 13,2-7.24-25a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének! Vö. 8ab. vers.
Előénekes: Légy megmentő sziklám és erős váram, * ahol oltalmat nyerjek.
Mert te vagy, Istenem, erősségem és menedékem,* ragadj ki a bűnösök kezéből.
Hívek: Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének!
E: Te vagy reménységem, Istenem, * ifjúkorom óta, Uram, benned bízom.
Anyám méhétől te vagy támaszom, * anyám ölétől fogva védelmezőm.
H: Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének!
E: Az Úr erejében fogok járni, * egyedül igazságodról elmélkedem Uram, Istenem.
Ifjúságom óta oktatsz engem, Istenem, * csodáidat mindmáig hirdetem.
H: Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének!
Zsolt 70,3-4a.5-6ab.16-l7

ALLELUJA
Jessze gyökeréből sarjadt Megváltónk, † jel vagy a pogány népeknek. * Jöjj, és szabadíts meg minket, soká ne késsél! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Keresztelő János születésének hírüladása.
Heródesnek Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sors, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot.
A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá:
Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.”
Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt. Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament.
E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 1,5-25”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-19

„… Hallgass meg, gyermekem. Erősnek kell maradnod szeretett Fiam, Jézus Krisztus számára. Ő oly nagyon fontos, és különleges a te számodra, mert kitörli a kétségeket elmédből. Igen, könnyű összezavarodni ebben a munkában, de teljes mértékben bíznod kell Benne. Szüksége van arra, hogy átadd magad neki, és hogy teljes bizalommal légy iránta.

Gyermekem, nem volt könnyű neked ez a munka. De amint azt már mondtam neked, szeress, hogy kitarthass. Munkád befejezése sikerrel fog járni. Sürgetlek téged, hogy térj vissza a napi imádkozás gyakorlatához, mert legszentebb Rózsafüzérem által védelemben lesz részed. Nagyon szent ez a munka, gyermekem, kérlek, tisztelettel engedelmeskedj Fiamnak azáltal, hogy teljesen bízol Benne. Kétségeidet tedd félre, gyermekem, mert a Szentlélek által különleges kegyelmekben részesültél. Az igazság most a szívedben, a lelkedben és az elmédben van. Ezért találtad könnyűnek leírni az üzeneteket, amelyeket szeretett Fiam adott neked.

Ő szeret téged, gyermekem, és téged választott ki ennek az évszázadnak a legfontosabb feladatára. A te munkád összehasonlítható azzal a munkával, melyre Fausztina nővér volt felkérve. Te hasonló szenvedéseknek vagy alávetve, mint amit neki kellett elszenvednie. Ne félj ettől a szenvedéstől, amely magában foglalja az imádkozás képességének hiányát, és a napi kétségeket, mert ezek normálisak. Majd elmúlnak. Minden szent, beleértve Fausztina nővért is, kísérnek téged, gyermekem, és vezetnek téged minden nap.

Ez a munka, amelynek alá vagy vetve, hogy az Én segítségemre és szeretett Fiam segítségére légy, előre meg volt jövendölve.…”

 

————
Ortodox (Görög keleti):

„8 Az Írás előre megmondta, hogy Isten a zsidóságon kívülieket a hitük által fogja elfogadni. Ezt az örömhírt Isten jó előre kijelentette Ábrahámnak, amikor ezt ígérte neki: „Rajtad keresztül áldom meg a Föld összes népét.”[a] 9 Ezt Ábrahám hittel elfogadta, s ezért Isten megáldotta őt — és a hívő Ábrahámmal együtt azokat is mind megáldja, akik maguk is hasonlóképpen hisznek.

10 Ellenben akik abban bíznak, hogy a Törvény előírásainak megtartása teszi őket Isten számára elfogadhatóvá, azokra átok nehezedik, amint meg van írva: „Átok sújt mindenkit, aki nem engedelmeskedik mindenben a Törvény előírásainak.”[b] 11 Azt pedig, hogy a Törvény megtartása által senki sem lesz Isten szemében elfogadható, világosan mondja az Írás: „Akit Isten elfogad, az a hite által fog élni.”[c] 12 A Törvény azonban nem a hitre épít, hiszen az Írás azt mondja: „Csak az élhet a Törvény által, aki megtartja azt.”[d]

A mustármag és a kovász példázata

18 Jézus ezt mondta: „Milyen az Isten Királysága? Mihez hasonlítsam? 19 Olyan az, mint a mustármag, amelyet valaki elvet a kertjébe. Amikor a mag kifejlődik, a növény szinte fává nő! Még a madarak is fészket raknak az ágai között.”

20 Majd így folytatta: „Mihez is hasonlítsam Isten Királyságát? 21 Hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce[a] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”

A keskeny ajtó

22 Jézus Jeruzsálem felé közeledett, és közben falvakon és városokon ment keresztül. Útközben mindenhol tanított. 23 Egyszer valaki megkérdezte tőle: „Uram, csak kevesen fognak üdvözülni?”

Ő pedig így felelt: 24 „Teljes erővel igyekezzetek, hogy be tudjatok menni a keskeny ajtón! Mert mondom nektek: sokan próbálnak majd bejutni rajta, de nem sikerül nekik. 25 Ha pedig a ház ura egyszer felkel, és bezárja az ajtót, ti kint maradtok. Akkor majd kopogtattok, és azt mondjátok: »Uram, nyiss ajtót nekünk!« De ő ezt feleli: »Nem ismerlek titeket, s nem tudom, honnan jöttetek.« 26 Erre ti majd így válaszoltok: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.«

27 Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, ti gonosztevők!« 28 Akkor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda! Akkor majd sírni fogtok, és fogaitokat csikorgatjátok! 29 Sokan jönnek majd keletről, nyugatról, északról és délről, és asztalhoz ülnek Isten Királyságában.

16 én is mindig hálát adok Istennek, amikor imádkozom értetek.

17 Azt kérem, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya-Isten töltsön be titeket a Szent Szellemmel, aki bölccsé tesz, kijelenti és igazán megismerteti veletek Istent. 18 Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy fel tudjátok fogni, milyen reménységre hívott el titeket, és milyen dicsőséges az a hatalmas örökség, amit Isten a saját szent népének szánt.

19 Imádkozom, hogy megtudjátok, milyen mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely hatékonyan működik bennünk, hívőkben. Ugyanez az erő mutatkozott meg akkor is, 20 amikor az Atya feltámasztotta Krisztust a halálból, és a Mennyben a jobbjára ültette.

21 Így lett Krisztus sokkal hatalmasabb, mint az összes uralkodó, hatalmasság, erő vagy király, vagy bármilyen más hatalom — de nemcsak a jelenlegi, hanem a következő korokban is. 22 Isten tehát mindent Krisztus lába, vagyis a hatalma alá helyezett. Ugyanakkor mindenekfelett Krisztust tette „fejévé” az Eklézsiának, 23 amely viszont a „teste” Krisztusnak. Az Eklézsiát minden tekintetben Krisztus tölti be és teszi teljessé — mint ahogyan minden mást is ő tesz teljessé és befejezetté.

Szabad-e szombaton gyógyítani?

14 Egyik szombaton Jézus vendégségbe ment a farizeusok egyik vezetőjének házába. Akik ott voltak, mind figyelték őt. 2 Egyszer csak egy vízkóros[a] beteg állt meg előtte. 3 Jézus megkérdezte a törvénytanítóktól és a farizeusoktól: „A Törvény szerint szabad-e szombaton meggyógyítani valakit, vagy nem?” 4 De mind hallgattak. Ekkor Jézus megérintette a beteget, meggyógyította, majd elküldte. 5 Azután ismét a törvénytanítókhoz és a farizeusokhoz fordult: „Ha közületek valakinek a fia, vagy az ökre beleesik egy kútba, ugye azonnal kihúzzátok onnan, még akkor is, ha éppen szombat van?” 6 Azok pedig egy szót sem tudtak válaszolni.

Barátom, ülj előbbre!

7 Ezután a vendégeknek is mondott egy példázatot, mert észrevette, hogyan keresik maguknak az előkelő helyeket. 8 „Ha lakodalomba hívnak, ne ülj mindjárt a legelőkelőbb helyre! Lehet, hogy a házigazda nálad előkelőbb vendéget is meghívott. 9 Ha pedig a gazda odamegy hozzád, és azt mondja: »Add át neki a helyed!«, akkor szégyenkezve a legutolsó helyre kell ülnöd. 10 Ezért, ha meghívnak valahová, inkább ülj a legutolsó helyre! Akkor, ha bejön a házigazda, azt mondja: »Barátom, ülj előbbre!« Ezzel megtisztel téged a többi vendég előtt. 11 Mert aki fölemeli magát, azt meg fogják alázni. Aki viszont megalázza magát, azt fölemelik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Galatians%203:8-12;%20%20%20Luke%2013:18-29;%20%20%20%20Ephesians%201:16-23;%20%20%20%20Luke%2014:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/19

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Tóra:

„18 Ekkor Júda odalépett hozzá és ezt mondta: Kérlek, uram, hadd szóljon egy szót hozzád, uramhoz a te szolgád, és ne gerjedj haragra szolgád ellen, hiszen olyan vagy te, mint a fáraó!

19 Amikor az én uram ezt kérdezte szolgáitól: Van-e apátok vagy testvéretek,

20 akkor mi azt feleltük az én uramnak: Öreg apánk van nekünk, és annak egy öregkorában született fiatal gyermeke. Ennek a bátyja meghalt, és mivel ő egyedül maradt meg az anyjától, azért szereti őt az apja.

21 Te ezt mondtad szolgáidnak: Hozzátok el őt hozzám, hadd lássam saját szememmel!

22 Mi azt feleltük az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az apját, mert ha elhagyja, meghal az apja.

23 Te akkor ezt mondtad szolgáidnak: Ha a legkisebb öcsétek nem jön el veletek, ne kerüljetek többé a szemem elé!

24 Mi elmentünk apánkhoz, a te szolgádhoz, és elmondtuk neki az én uram beszédét.

25 Mikor aztán apánk azt mondta, hogy vásároljunk megint egy kis élelmet,

26 mi azt feleltük: Nem mehetünk el. Csak akkor megyünk el, ha velünk lesz a legkisebb testvérünk is, mert nem kerülhetünk annak az embernek a szeme elé, ha a legkisebb testvérünk nem lesz velünk.

27 Akkor apám, a te szolgád, ezt mondta nekünk: Ti is tudjátok, hogy csak két fiút szült nekem a feleségem.

28 Az egyik elment tőlem, és én azt gondoltam: Biztosan vadállat tépte szét, nem is láttam mindmáig.

29 Ha ezt is elviszitek tőlem, és szerencsétlenség éri, akkor a bánat miatt juttatjátok ősz fejemet a halottak hazájába.

30 Ha úgy térek most vissza apámhoz, a te szolgádhoz, hogy nem lesz velünk ez a fiú, akihez lelkéből ragaszkodik,

31 és ha meglátja, hogy nincs meg a fiú, akkor meghal, és szolgáid a bánat miatt juttatják apánknak, a te szolgádnak ősz fejét a halottak hazájába.

32 De szolgád így vállalt kezességet apámnál ezért a fiúért: Ha nem hozom vissza hozzád, egész életemben viseljem vétkem terhét apám előtt.

33 Ezért hadd maradjon itt a te szolgád e fiú helyett uram rabszolgájaként, ez a fiú pedig menjen el testvéreivel!

34 Mert hogyan mehetnék el apámhoz, ha ez a fiú nincs velem? Nem akarom látni azt a bajt, ami apámat éri.

József megismerteti magát testvéreivel

45 Ekkor József már nem tudott tovább uralkodni magán az ott álló sok ember előtt, és felkiáltott: Küldjetek ki előlem mindenkit! Nem is maradt senki nála, és ekkor József megismertette magát a testvéreivel.

….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+44%3A18-47%3A27+&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„Izráel és Júda újra egy néppé lesz

15 Így szólt hozzám az Úr igéje:

16 Te emberfia, fogj egy fadarabot, és írd rá: Ez Júdáé és a hozzá tartozó izráelieké. Azután fogj egy másik fadarabot, és arra ezt írd: Ez Józsefé, azaz Efraimé, és az egész hozzá tartozó Izráel házáé.

17 Illeszd őket egymáshoz egy fává, hogy eggyé legyenek a kezedben!

18 Ha majd ezt mondja neked néped: Magyarázd meg, hogy mit jelent ez! –

19 akkor így felelj: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Én kezembe fogom Józsefnek, azaz Efraimnak és Izráel hozzá tartozó törzseinek a fáját, hozzáillesztem Júda fájához, egy fát csinálok belőlük, és eggyé lesznek a kezemben.

20 Amikor szemük láttára kezedben lesznek azok a fadarabok, amelyekre írtál,

21 így beszélj hozzájuk: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Én kihozom Izráel fiait a népek közül, bárhová kerültek. Összegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket a saját földjükre.

22 Egy néppé teszem őket abban az országban, Izráel hegyein, és egy király fog uralkodni mindnyájuk fölött. Nem lesz többé két nép, és nem szakadnak soha többé két királyságra.

23 Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden vétküktől, mert elpártoltak tőlem, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek.

24 Az én szolgám, Dávid lesz a királyuk: egy pásztoruk lesz mindnyájuknak. Akkor az én törvényeim szerint élnek, rendelkezéseimet megtartják és teljesítik.

25 Abban az országban laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam, amelyben őseitek is laktak. Ott laknak ők, fiaik és unokáik örökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük örökre.

26 Szövetséget kötök velük, hogy békében éljenek. Örök szövetség lesz az. Letelepítem és megsokasítom őket, szentélyemet pedig közéjük helyezem örökre.

27 Hajlékom náluk lesz, Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.

28 Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, aki megszentelem Izráelt, amikor szentélyem köztük lesz örökre.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel%2037:15%20-%2037:28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.hebcal.com/sedrot/vayigash-20201226

 

„„Felhívás a gyilkosság és az abortusz megállítására

  1. dec. 16. 13:10 óra

Tartsatok mind össze. Halljátok meg: a gyilkosság komoly bűncselekmény. Ha ezt teszitek, és nem bánjátok meg, elvesztek. Nincs visszaút, ha gyilkoltok, mert az életet már nem tudjátok visszaadni. Vezekeljenek mindazok, akik már ezt a félelmetes bűnt elkövették és kérjenek bocsánatot. Irgalmasságom által meg fogom hallgatni imáitokat. Megmenekülhettek, és meg is fogtok menekülni, ha ezt a valóban súlyos bűnt megbánjátok. Meghallgatásra kerültök. Megbocsátok nektek. Bánjátok meg, amit tettetek, mert az idő nem a ti oldalatokon áll. …”

https://masodikeljovetel.hu/felhivas-gyilkossag-es-az-abortusz-megallitasara

Irántad való feltétlen szeretetem erősebbé tesz majd téged, mint amilyen az elmúlt napokban voltál. Kérlek, ne aggodalmaskodj

Igazság Könyve:
Szűz Mária második üzenete
Nyomtatóbarát változat

2o1o. nov. 11. csüt. 12:2o óra

Te erős vagy, gyermekem, és nagyon rendkívüli. Mindig dolgozni fogok veled, mivel te már láttad itt a Földön az élet mindkét oldalát. Gyermekem, te felismerted Isten munkálkodásának lényegét. Légy áldott, szeretett gyermekem, köszönöm neked.

Igen, édes gyermekem, a kegyelmeket a munkád elvégzéséhez kaptad. Abban a pillanatban, amikor a Szentlélek belépett a szívedbe, készen álltál a munkára.

Irántad való feltétlen szeretetem erősebbé tesz majd téged, mint amilyen az elmúlt napokban voltál. Kérlek, ne aggodalmaskodj, mert az aggodalom egy negatív érzés és csak visszatart téged. Minden nap imádkozz Hozzám, a te Örök Anyádhoz. Sohasem hagylak el, és a munkádban sem hagylak cserben. Egy egészen különleges ajándékot kaptál édes gyermekem, használd ki úgy, ahogyan csak tudod. Igen gyermekem, megértem, hogy ez nagyon félelemkeltő most számodra. Mindig legyél biztos abban, hogy utad minden lépésénél veled vagyok. Béke veled.

Mindig a szívedben fogok lakni. Megáldalak, gyermekem, és köszönöm, hogy válaszoltál.

A béke és remény Anyja, Mária”

 
 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 11. imája

A látnokok iránti gyűlölet megállítása

Keresztes Imahadjárat 13. imája

Ima a védettség kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 18. imája

Ima az Antikrisztus és csoportjának megállításáért

Keresztes Imahadjárat 71. imája

Ima, hogy megmeneküljünk az üldöztetéstől

Keresztes Imahadjárat 87. imája

Védd meg nemzetünket a gonosztól”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-3-nap-szerda

 
 
 

———-

Igaz élet Istenben:
 
———–


 
 
———-
Római katolikus:
2020-11-11

32. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből
Irgalmas szeretetével Krisztus megváltott minket.
Szeretett Fiam!
Figyelmeztess mindenkit, hogy vessék alá magukat a fölöttes hatóságoknak! Legyenek engedelmesek és minden jóra készek! Senkit se szidalmazzanak, és ne veszekedjenek, hanem legyenek barátságosak, és mindenki iránt kellő szelídséget tanúsítsanak!
Hiszen egykor mi magunk is oktalanok, hitetlenek és tévelygők voltunk. Átadtuk magunkat mindenféle vágynak és gyönyörnek. Gonoszságban és irigykedésben éltünk, gyűlöletesek és gyűlölködők voltunk. Amikor azonban megjelent Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, megmentett minket, nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében. Bőséggel árasztotta reánk a Szentlelket Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelmével igaz életet éljünk, és az örök élet reménye legyen osztályrészünk.
Ez az Isten igéje.

Tit 3,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 1. vers.
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké, szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,1-3a.3b-6

ALLELUJA
Adjatok hálát mindenért! * mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. 1Tessz 5,18 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mindenért adjunk hálát az Úrnak, és dicsőítsük őt!
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,11-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-11
————
Ortodox (Görög keleti): 

Pál emlékeztet a gyülekezet alapítására

Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok.

Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek az Isten evangéliumát sok tusakodás közben.

Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból.

Hanem mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek.

Hiszen, mint tudjátok, soha sem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal, Isten a tanúnk:

nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól.

Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit.

Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket.

—————————-

“… 

Irántad való feltétlen szeretetem erősebbé tesz majd téged, mint amilyen az elmúlt napokban voltál. Kérlek, ne aggodalmaskodj, mert az aggodalom egy negatív érzés és csak visszatart téged. Minden nap imádkozz Hozzám, a te Örök Anyádhoz. Sohasem hagylak el, és a munkádban sem hagylak cserben. Egy egészen különleges ajándékot kaptál édes gyermekem, használd ki úgy, ahogyan csak tudod. Igen gyermekem, megértem, hogy ez nagyon félelemkeltő most számodra. Mindig legyél biztos abban, hogy utad minden lépésénél veled vagyok. Béke veled.

Mindig a szívedben fogok lakni. Megáldalak, gyermekem, és köszönöm, hogy válaszoltál.

A béke és remény Anyja, Mária”

————————-

48 aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”

Meghasonlás az evangélium miatt

49 “Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!

50 Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire szorongok, míg ez végbe nem megy!

51 Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Nem – mondom nektek -, hanem inkább meghasonlást.

52 Mert mostantól fogva öten lesznek egy családban, akik meghasonlottak, három kettővel, és kettő hárommal.

53 Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával.”

Az idők jelei

54 Azután szólt a sokasághoz is: “Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön; és úgy lesz.

55 Amikor pedig azt halljátok, hogy a déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség jön; és úgy lesz.

56 Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?”

Megbékélés útközben

57 “De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi az igazságos?

58 Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megszabadulni tőle, nehogy a bíró elé hurcoljon és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged.

59 Mondom neked: nem jössz ki onnan addig, amíg meg nem adod az utolsó fillért is.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Thessalonians%202:1-8;%20%20%20Luke%2012:48-59&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/11

—–

Te és én együttesen fogjuk felkészíteni a világot azokra az időkre, amelyek az emberiségre várnak, amikor a földnek szembe kell néznie a végleges megtisztulással

Igazság Könyve:
Az emberiség a végleges tisztulás előtt áll
Nyomtatóbarát változat

2o1o. nov. 11. csüt. 12:2o óra

Igen, szeretett leányom, Én vagyok az. Te és én együttesen fogjuk felkészíteni a világot azokra az időkre, amelyek az emberiségre várnak, amikor a földnek szembe kell néznie a végleges megtisztulással.

Nagyon fontos, hogy erre a tisztulásra sor kerüljön, különben gyermekeimnek nem lenne örök életük. Szorongattatások lesznek, amelyekkel minden gyermekemnek, de különösképpen követőimnek kell szembe nézniük, mert ez annak a harcnak lesz része, amelyet a lelkek megmentése érdekében meg kell vívniuk.

Lazíts. Engedd leányom, hogy Szeretetem eltöltse a szívedet. Fogadd el, ez az Én ajándékom. Meg fogsz lepődni, de Én vagyok a te családod. Te az Én Királyságomban otthonra találsz. Most kaptál egy feladatot, amelyet véghez kell vinned. Fogd a kezem, s Én vezetni fogom elmédet, hogy gyermekeim visszataláljanak szent Szívemhez. Most nyugodj meg, gyermekem.

Szerető Jézus Krisztusotok. Szerető Megváltótok.”

 
 

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Megbocsátásért, a bűnöktől való szabadulásért, felajánlásért, megtérésért

Keresztes Imahadjárat 8. imája

A Gyónás

Keresztes Imahadjárat 24. imája

Ima a megbánt bűnök után járó büntetés teljes elengedésének nagy ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 58. imája

A Megtérés Keresztes Hadjárata

Keresztes Imahadjárat 88. imája

Ima a lelkekért a Nagyfigyelmeztetés után

Keresztes Imahadjárat 150. imája

A hitetlenek lelkének megmentéséért

Keresztes Imahadjárat 152. imája

Segíts nekem tehetetlenségem órájában”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-2-nap-kedd

 
 
 

———-

Igaz élet Istenben:
 
———–


 
 
———-
Római katolikus:
2020-11-10

32. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből
Várjuk mindnyájan szent élettel Megváltónknak, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét!
Szeretett Fiam!
Te azt hirdesd, ami az üdvös tanításnak megfelel! Az idősebb férfiak józanok legyenek, tisztességesek, megfontoltak; a hitben, szeretetben és türelemben erősek. Az idősebb asszonyok szintén legyenek komoly magaviseletűek! Senkit se rágalmazzanak, ne igyanak sok bort, hanem tanítsanak a jóra! A fiatal asszonyokat buzdítsák arra, hogy ragaszkodjanak férjükhöz, szeressék gyermekeiket, legyenek komolyak,
tiszták és mértékletesek, háziasak és gyöngédek, a férjük iránt engedelmesek, hogy ne káromolják miattuk Isten igéjét. A fiatalokat is buzdítsd, hogy mindenben fegyelmezetten éljenek! Magad járj elöl jó példával! A tanításban légy kifogástalan és komoly! Beszéded legyen józan és megcáfolhatatlan! Hadd szégyenüljön meg az ellenfél, mert nem találhat semmi rosszat, amit szemünkre vethet. Isten üdvözítő kegyelme megnyilvánult minden ember számára, és arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal. Éljünk becsületesen, buzgón és szentül ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesedését: nagy Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét. Hiszen ő önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen minket.
Ez az Isten igéje.

Tit 2,1-8.11-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége. 39a. vers.
Előénekes: Bízzál az Úrban és a jót cselekedd, * így lakhatsz a földeden és biztonságban élhetsz.
Az Úrban legyen örömed, * és ő teljesíti szíved vágyait.
Hívek: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Ismeri az Úr az ártatlanok sorsát, * örökségük megmarad örökre.
Az Úr megszilárdítja az ember lépteit, * akinek útjában kedvét leli.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Fordulj el a rossztól, és a jót cselekedd, * és megmaradsz örökkön örökké.
Az igazak öröklik a földet, * és mindörökké lakni fogják.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
Zsolt 36,3-4.18 és 23.27 és 29

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A rossz szolga csak annyit tesz, amennyi a kötelessége.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,7-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-10

“…. 2o1o. nov. 11. csüt. 12:2o óra

Igen, szeretett leányom, Én vagyok az. Te és én együttesen fogjuk felkészíteni a világot azokra az időkre, amelyek az emberiségre várnak, amikor a földnek szembe kell néznie a végleges megtisztulással.

Nagyon fontos, hogy erre a tisztulásra sor kerüljön, különben gyermekeimnek nem lenne örök életük. Szorongattatások lesznek, amelyekkel minden gyermekemnek, de különösképpen követőimnek kell szembe nézniük, mert ez annak a harcnak lesz része, amelyet a lelkek megmentése érdekében meg kell vívniuk. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

 

ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét.

Példává is lettetek minden hívő számára Macedóniában és Akhájában,

mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk,

mert ők maguk beszélik rólunk, milyen fogadtatásban volt részünk nálatok, és hogy miként tértetek meg a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok,

10 és várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.

———————–

42 Az Úr így válaszolt: “Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket?

43 Boldog az a szolga, akit, amikor megérkezik az úr, ilyen munkában talál!

44 Bizony, mondom néktek, hogy az egész vagyona fölé rendeli őt.

45 Ha pedig ezt mondaná szívében az a szolga: Késik az én uram, és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, elkezdene enni, inni és részegeskedni;

46 azon a napon jön meg annak a szolgának az ura, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja: kettévágatja, és a hűtlenek sorsára juttatja.

47 Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap;

48 aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Thessalonians%201:6-10;Luke%2012:42-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/10

—–

Nagyon kevés embernek van a mai világban valamilyen hitvallása vagy Istenbe vetett hite

Igazság Könyve:

“2013.10.25 23:55

Drága szeretett leányom, amikor az emberek azzal vádolnak meg téged, hogy ezekkel az Üzenetekkel félelmet terjesztesz, akkor nekik meg kell érteniük az Én valódi szándékomat. A félelem azok gonoszságától származik, akiket átitatott a lélek sötétsége, és akik köztetek járnak. A ti ellenségetek az Én ellenségem. Ők egy olyan hamis lelkiséget fognak létrehozni minden nemzetben, mely nem Tőlem származik. Annyira elbűvölőek lesznek, hogy az előkelők közé fognak beszivárogni, annak érdekében, hogy a sátáni eredetű new age hamis tanait terjesszék. Sokan azt fogják gondolni, hogy ezek a borzalmas cselekedetek csupán ártalmatlan szórakozások, de a látszólag ártatlannak tűnő külső mögött egy ravasz terv húzódik meg: megfosztani a világot a Szentháromságba vetett hitétől.

Nagyon kevés embernek van a mai világban valamilyen hitvallása vagy Istenbe vetett hite, és így tehát, amikor a Sátán szolgái hamis értéket, hamis lelkiséget és pogányságot mutatnak be nekik, sokan lesznek elcsábítva. Vonzani fogják őket a hamis jótékonysági felkérések azok jogaiért, akik a saját életük elfogadására törekszenek, ami ellenszegül az Atyám által lefektetett Törvényeknek. Mivel az Istenbe vetett hitük gyenge, ezért meg fognak nyílni a hazugságoknak. És inkább egy hamis istent fognak imádni, az antikrisztust.

Azért mondom el nektek ezeket a dolgokat, mert ez az Igazság. Ugyan miért ne figyelmeztethetnélek benneteket ezekre a dolgokra? Én Vagyok a ti Üdvözítőtök, és Én fel Vagyok készülve arra, hogy e hosszú és fájdalmas időszak után végre megmentsem mindnyájatokat. Az embernek a Sátán miatt elmondhatatlan nehézségeket kellett elszenvednie. Oly sok ember nem képes megérteni, hogy ő (a Sátán) mennyire tönkreteszi az életet. Tönkreteszi a kapcsolatokat más emberekkel, bűnre csábít benneteket, amely elpusztít, megváltoztat és tőrbe csal benneteket. Bármit is ad nektek, ti mindig üresnek fogjátok érezni magatokat. Ti egyre csak zuhanni és zuhanni fogtok, míg végül züllött és természetellenes cselekedetekbe keveredtek, és mégsem fogtok megelégedésre találni. Egyedül csak Én, Jézus Krisztus, hozhatok igaz békét, szeretetet és üdvösséget nektek. Mivel a földi életetek az antikrisztus miatt meg fog változni, mely változás meghaladja a felfogóképességeteket, Nekem figyelmeztetnem kell benneteket. Nem azért teszem ezt, hogy félelmet keltsek bennetek, hanem hogy az Igazságra készítselek fel titeket. Csak az Igazság fog megszabadítani benneteket azok gonoszságától, akik élnek, lélegeznek, és meg fognak halni a Sátán és démonai iránti hűségük miatt.

Egyedül Én, Jézus, Vagyok a ti utatok, ahol az üldöztetés miatt enyhülést találtok, amelyet ezek a gonosz, ravasz és álnok emberek hoznak a világnak.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nagyon-keves-embernek-van-a-mai-vilagban-valamilyen-hitvallasa-vagy-istenbe-vetett-hite/

—–
Római katolikus:
2018-10-25

29. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Életünk alapja legyen a szeretet; hogy így Krisztusban megkapjuk a megváltás kegyelmének kincseit.
Testvéreim!
Meghajtom térdemet az Atya előtt: tőle származik ugyanis minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.
A végtelenül hatalmas Istennek pedig, aki hatalmával bennünk működik, és mindent megtehet azon felül is, amit kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át mindörökké. Ámen.
Ez az Isten igéje.
Ef 3,14-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent. 5b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Sziklaszilárd az Úr Igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Az Úr szándéka megmarad örökre, * szívének gondolata nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő Irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
Zsolt 32,1-2.4-5.11-12.18-19

ALLELUJA
Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, * csakhogy Krisztust elnyerjem, és őhozzá tartozzam. Fil 3,8-9 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak.
Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,49-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-25

 
 
“2013.10.21 10:56
Ez a hadsereg a legnagyobb üldöztetést fogja végrehajtani keresztény testvéreik ellen. Testvér a testvér ellen fog harcolni az Igazságért folytatott csatában. …”
 

——
Görög katolikus:

Tanácsok

Az imádkozásban tartsatok ki, legyetek éberek és hálás szívűek. Imádkozzatok értünk is, hogy Isten adjon nekünk alkalmat arra, hogy üzenetét hirdessük, és a Krisztusra vonatkozó titkát megismertessük az emberekkel! E miatt az eddig elrejett igazság miatt vagyok most börtönben. Kérlek, imádkozzatok értem, hogy ezt a titkot úgy tudjam feltárni az emberek előtt, hogy ők világosan meg is értsék!

Bölcsen viselkedjetek azok között, akik még nem hisznek Jézusban, és jól használjátok ki az időtöket! Amikor velük beszéltek, legyetek mindig bölcsek és kedvesek! Akkor majd mindig tudni fogjátok, hogy kinek mit válaszoljatok.

Hírek a munkatársakról

Tükhikosz majd elmondja nektek, hogy mi történt velem, és hogyan vagyok. Ő szeretett testvérem, aki velem együtt hűségesen szolgálja az Urat. Éppen azért küldöm most hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velünk, és így megvigasztaljon benneteket. Vele megy majd hűséges és szeretett testvérünk, Onézimosz is, aki közétek tartozik. Ők majd elmondanak nektek mindent, ami velünk történt.”

Kinek a hatalmával űzi ki Jézus a gonosz szellemeket?

14 Történt egyszer, hogy Jézus gonosz szellemet űzött ki egy emberből, aki nem tudott beszélni. Miután kiment belőle a gonosz szellem, a néma megszólalt. Ezen mindenki szerfölött elcsodálkozott. 15 Egyesek azonban azt mondták: „A gonosz szellemek fejedelmének, a Sátánnak segítségével űzi ki a gonosz szellemeket!”

16 Mások pedig próbára akarták tenni Jézust, és azt kérték, hogy tegyen valami csodát, mutasson nekik valamilyen csodás mennyei jelet bizonyítékul Istentől. 17 Jézus azonban jól tudta, mit gondolnak róla, és ezt mondta: „Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. Hasonlóképpen tönkremegy az a család is, amelyben belső harcok dúlnak. 18 Ha tehát a Sátán a saját gonosz szellemeit űzi ki, akkor valójában önmaga ellen fordul, és a királysága sem állhat fenn tovább. Ha azt mondjátok, hogy én a Sátán segítségével űzöm ki a gonosz szellemeket, 19 akkor a ti tanítványaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Így hát ők maguk bizonyítják, hogy tévedésben vagytok! 20 Ha pedig én Isten ujjával, vagyis a hatalmával űzöm ki a gonosz szellemeket, akkor nyilvánvaló, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok!

21 Ha az erős fegyveres őrzi a maga házát, akkor biztonságban van a vagyona. 22 Ha megtámadja valaki, aki még nála is erősebb, legyőzi, és elveszi a fegyvereit, amelyekben bízott, akkor a győztes elveszi a legyőzött vagyonát, és a zsákmányt szétosztja.

23 Aki nincs velem, az ellenem van. Aki nem velem együtt arat, az szétszórja a termést.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/25

 
“2013.10.25 23:55

Drága szeretett leányom, amikor az emberek azzal vádolnak meg téged, hogy ezekkel az Üzenetekkel félelmet terjesztesz, akkor nekik meg kell érteniük az Én valódi szándékomat. A félelem azok gonoszságától származik, akiket átitatott a lélek sötétsége, és akik köztetek járnak.
A ti ellenségetek az Én ellenségem.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nagyon-keves-embernek-van-a-mai-vilagban-valamilyen-hitvallasa-vagy-istenbe-vetett-hite/

“2013.10.18 00:38

Nektek soha nem szabad elfelejtenetek Engem, Jézusotokat, mert Én mindig veletek vagyok, arra várva, hogy Hozzám jöjjetek.

Szeretett Üdvözítőtök,
Az Emberiség Megváltója,
Jézus Krisztus”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/lehetek-en-az-egyetlen-igazi-baratjuk-az-egyetlen-udvosseguk-de-sokan-kozuluk-figyelmen-kivul-fogjak-hagyni-figyelmezteteseimet/

 


Kérem azokat, akik félnek és össze vannak zavarodva ezen Üzenetek miatt, hogy hallgassanak meg most Engem

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, milyen magányos számodra ez a Küldetés, annak ellenére, hogy több százezer ember körülvesz téged szeretetével és imájával.

Amikor Nekem dolgozol és a Lábaim előtt teljesen rám hagyatkozván átadod magad Nekem, akkor nagyon egyedül fogod érezni magad. Szembesülni fogsz ellenségeim haragjával, akik egy pillanatra sem fognak békén hagyni téged.

Neked, leányom, most meg kell hallgatnod, amint ezeken a Szavakon keresztül, melyeket Isten gyermekeinek ajándékozok, egy különleges Ajándékot nyújtok mindazoknak, akik elutasítanak Engem.

Kérem azokat, akik félnek és össze vannak zavarodva ezen Üzenetek miatt, hogy hallgassanak meg most Engem. Nem tudjátok, hogy mennyire szeretlek benneteket, még annak ellenére is, hogy nehezteltek Rám? Nem tudjátok, hogy Én soha nem büntetnélek meg benneteket, csak azért, mert ezeket az üzeneteket nem fogadjátok el, amelyek azért adatnak nektek, hogy felkészítsenek és megerősítsenek titeket az előttetek álló megpróbáltatásokra? Nem ismertek fel Engem, szeretett Jézusotokat, amikor most szólítalak benneteket?

Én a ti Megváltótok vagyok, és Én sohasem dobnálak félre benneteket, amikor kétségek vannak az elmétekben. Hogyan is haragudhatnék rátok, amikor ti szerettek Engem és csak az Igazsággal törődtök? Én azokra a kihívásokra készítelek fel most benneteket, amelyekkel szembe kell néznetek, midőn a földi Egyházamról megjövendölt próféciák ki fognak bontakozni.

Annak érdekében, hogy Irgalmas Szeretetemhez vonzzalak benneteket és hogy megvilágosítsam a szíveteket, az alábbi Ajándékot adom nektek. Megígérem nektek, hogy amikor így, ezen az imán keresztül hívtok Engem, akkor a kétségeitek, hogy „Ki Vagyok Én, Aki most veletek beszél”, el fognak tűnni. Felkínálom nektek ezt az Ajándékot, hogy az imákon keresztül – amelyeket a világnak adok ezekben az időkben – megmenthessem az egész emberiséget. Ha büszkeség nélkül és nyílt, tiszta lelkiismerettel jöttök Hozzám, azonnal tudni fogjátok, hogy megkaptátok ezt az Ajándékot. Ez egy, a mások megtérése érdekében adott ajándék.

A Keresztes Imahadjárat 105. imája: Ajándék mások Megtérésére

Ó, legdrágább Jézusom, Irántad való Szeretettemmel kérlek, fogadd el lelkemet, hogy összhangban legyen Veled.

Vedd lelkemet, borítsd be Szentlelkeddel és segíts nekem, hogy ezen ima által megmeneküljenek mindazok, akikkel kapcsolatba kerülök.

Szent Irgalmaddal árassz el minden lelket, akikkel csak találkozom, és kínáld fel számukra az üdvösséget, melyre szükségük van ahhoz, hogy belépjenek Királyságodba.

Halld meg imáimat. Hallgasd meg kérésemet és Irgalmasságod által mentsd meg az egész emberiséget. Ámen.

Arra kérem azokat, akik rágalmakat szórtak ezekre az Üzenetekre, és akik elutasítják ezeket, hogy jöjjetek Hozzám. Meg fogom mutatni nektek az Igazságot. Hordozni foglak benneteket és vigaszt fogok hozni nektek. Mindig szeretni foglak benneteket, függetlenül attól, hogy mennyire megbántotok Engem.

Jézusotok”


http://igazsag-konyve7.webnode.hu
—–
Római katolikus:
2018-04-19húsvét 3. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Aki teljes szívből hisz, méltó a keresztségre.
A jeruzsálemi üldözés idején az Úr angyala így szólt Fülöp diakónushoz: „Kelj föl! Menj délnek, arra az elhagyatott útra, amely Jeruzsálemből Gázába vezeti”
Fülöp felkerekedett és elindult. Egyszer csak megpillantotta az etióp királynőnek, Kandákénak egyik udvari főemberét, aki a királynő kincstárát kezelte. Az etióp kincstárnok Jeruzsálemben volt imádkozni. Visszatérőben kocsiján ülve Izajás próféta könyvét olvasta.
A Szentlélek akkor így szólt Fülöphöz: „Menj, és szegődjél oda a kocsihoz!” Fülöp odasietett, és hallotta, hogy Izajás próféta könyvéből olvas. Megkérdezte: „Érted-e, amit olvasol?” Az így válaszolt: „Hogyan érthetném, hacsak valaki meg nem magyarázza?
Meg is kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön melléje. Éppen ezt a szentírási részletet olvasta:
Mint a juhot, úgy vitték leölésre, s miként a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta szólásra ajkát.
Megaláztatásában vétetett el róla az ítélet.
Ki sorolhatja fel nemzedékét?
Hiszen élete elvétetik a földről.
Az udvari tiszt odafordult Fülöphöz: „Kérlek, kiről mondja ezt a próféta, önmagáról vagy valaki másról?”
Fülöp akkor beszélni kezdett, és az írásnak ebből a részletéből kiindulva hirdette neki Jézust.
Amint továbbhaladtak az úton, valamilyen vízhez érkeztek. Az udvari tiszt akkor megszólalt: „Nézd, itt a víz; mi akadályozza hát, hogy megkeresztelkedjem?”
Ezzel megállíttatta a kocsit, majd Fülöppel együtt lement a vízbe
, és Fülöp megkeresztelte. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és az udvari tiszt nem látta őt többé. Örvendezve folytatta útját, és öröm volt a szívében.
Fülöp pedig Azótusban találta magát, és amíg csak Cezáreába nem ért, útközben minden helységben hirdette az evangéliumot.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 8,26-40

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsérd az Istent, nagy világ! Vö. 1. vers. 13. számú responzum.
Vagy: Alleluja. 10. szám.
Előénekes: Áldjátok Istenünket, nemzetek, * dicsőségéről éneket zengjetek.
Hívek: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
E: Életet ő ad lelkünkbe, * s lábunkat meginogni nem hagyja.
H: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
E: Mindnyájan, kik félitek az Istent, † jertek, halljátok: * elbeszélem, mily nagy csodákat tett vélem.
H: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
E: Ajkam hozzá kiáltott, * nyelvem dicséretet mondott néki.
H: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
E: Áldott legyen az Isten, aki nem vetette el imámat, * és nem vonta meg tőlem irgalmát.
H: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 65,8-9.16-17.20

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. * Aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus a szentáldozásban az élet kenyere.
A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: »Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.« Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,44-51″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-19


——
Görög katolikus:

24 A tanítványok, miután meghallgatták őket, egy szívvel-lélekkel kiáltottak Istenhez, és így imádkoztak: „Urunk, te teremtetted a Mennyet, a Földet, a tengert, és mindent, ami bennük van. 25 Te mondtad a Szent Szellem által szolgádon, ősapánkon, Dávidon keresztül:

»Miért kiabálnak dühösen a nemzetek?
    Miért készítenek Isten ellen terveket?
    Hiszen nem lesz azokból semmi!

26 A föld királyai harcra készültek,
    a fejedelmek összefogtak
    az Örökkévaló és Messiása ellen.«[a]

27 Mert Jeruzsálemben valóban ez történt: Heródes, Poncius Pilátus, Izráel népe és a többi nemzetek mind összefogtak szent szolgád, Jézus ellen, akit te tettél Messiássá. 28 Így együttesen meg is tették mindazt, amit te, Urunk, hatalmaddal és akaratoddal előre elhatároztál. 29 Most azért, Urunk, halld meg, amivel fenyegettek bennünket! Tegyél bennünket, szolgáidat képessé, hogy teljes bátorsággal hirdessük üzeneted! 30 Te pedig nyújtsd ki kezedet, gyógyítsd meg a betegeket, tegyél csodákat, és adj jeleket szent szolgádnak, Jézusnak neve által!”

31 Amikor befejezték az imádkozást, megremegett a föld, ahol összegyűltek, és betöltötte őket a Szent Szellem. Ezután továbbra is bátran hirdették mindenkinek Isten üzenetét. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+4%3A23-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5%3A24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/19
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–