Eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok

Igazság Könyve:

Én jelen vagyok a Legszentebb Eukarisztiában az Átlényegülés cselekedete révén.

2013-06-02 10:15

Drága, szeretett leányom, emlékeztetnem kell Isten minden gyermekét azon Ígéretem Igazságára, miszerint a Szent Eukarisztia Ajándéka adatott az emberiségnek.

Emlékeztetnem kell benneteket a Legszentebb Eukarisztia Erejére és arra a tényre, hogy Én, a ti szeretett Jézusotok vagyok az, Aki valóságosan Jelen van az Eukarisztiában. Odaadtam a Testemet, hogy megmentselek benneteket az örök kárhozattól. Nektek adtam Testemet, hogy a lelketekben maradhassak.

Én jelen vagyok a Legszentebb Eukarisztiában az Átlényegülés (a kenyér és bor átváltoztatása) cselekedete révén. Ezt nagyon világosan elmagyaráztam Apostolaimnak az Utolsó Vacsorán. Akkor miért vannak olyan sokan közületek, akik nem fogadják el ezt a nagy Ajándékot, amelyért drágán megfizettem? Ez az Én Ajándékom a számotokra. Testem és Vérem meg fogja erősíteni a lelketeket. Isteni Jelenlétem élteti a lelketeket, és különleges Kegyelemmel látja el mindazokat, akik elfogadják Szent Eukarisztiámat, mely (Kegyelem) közelebb fog hozni benneteket Hozzám.

Amikor a Szentségimádás alatt együtt vagytok Velem, akkor a legnagyobb Ajándékokat fogom kiárasztani rátok. Hamarosan nehezetekre fog esni, hogy visszahúzódjatok Tőlem, és Én közelebb fogok kerülni hozzátok. Szívetek össze fog fonódni az Én Szentséges Szívemmel.

A Szent Eukarisztia Erejéről sohasem szabad megfeledkeznetek, mert az élteti Jelenlétem Fényét a világban. A Szent Eukarisztiában lévő valóságos Jelenlétem nélkül elvesznétek, és képtelenek lennétek megmaradni a kegyelem állapotában.

Amikor majd megfosztanak benneteket a Testemtől, akkor üresnek kezditek érezni magatokat. El lesztek választva tőlem, és bár lehet, hogy még mindig szeretni fogtok Engem, küzdeni fogtok azért, hogy egységben maradjatok Velem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/en-jelen-vagyok-legszentebb-eukarisztiaban-az-atlenyegules-cselekedete-reven

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

Pál Fesztusz és Agrippa előtt

13 Néhány nap elteltével Agrippa király és Bereniké Cézáreába érkezett, hogy köszöntsék Fesztuszt.

14 Amikor már több napja időztek ott, Fesztusz szóba hozta a király előtt Pál ügyét: “Van itt egy férfi, mondta, akit Félix hagyott itt fogolyként.

15 Mikor Jeruzsálemben voltam, panaszt emeltek ellene a zsidók főpapjai és vénei, és az elítélését kérték.

16 Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk bárkit is kiszolgáltatni, amíg a vádlott szemtől szemben nem áll vádlóival, és alkalmat nem kap arra, hogy védekezzék a vád ellen.

17 Mikor tehát megérkeztek ide, halogatás nélkül mindjárt másnap bírói székembe ültem, és elővezettettem azt a férfit.

18 Ekkor vádlói körülállták, de semmi olyan bűnt sem hoztak fel ellene, amilyenre gondoltam,

19 hanem valami vitás kérdéseik voltak vele a maguk vallásáról, meg egy bizonyos meghalt Jézusról, akiről Pál azt állította, hogy él.

23 és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.”

Jézus az imádság meghallgatását ígéri

23 “Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

24 Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.

25 Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról.

26 Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek,

27 hanem maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem.

28 Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek.”

29 Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: “Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz.

30 Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.”

31 Jézus így válaszolt: “Most hiszitek?

32 De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.

33 Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+25%3A13-19%3B+++++John+16%3A23-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2023/06/01

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-06-01

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Oly sok hamis próféta ordítja teli tüdőből, dicsekedvén azzal a ténnyel, hogy megkapták a Szentlélek Ajándékát

Igazság Könyve:

Isten nem kérkedő. Isten nem büszke. Isten jóindulatú, szerető és mégis határozott az emberiségnek adott utasításában

  1. május 31. péntek 16:40

Drága, szeretett leányom, az a mód, ahogyan megmutatom magam Isten gyermekeinek ezen a Földön, csak egyetlen forrás által történik, és ez a Szentlélek. Én nem tudom más módon megismertetni Magam velük.

A Szentlélek Jelenléte nélkül a Hangom nem lenne hallható. Tehát, amikor a Szentlélek leszáll egy választott lélekre, akkor a Hangom felismerhetővé válik. De legyetek óvatosak. A Szentlélek csak azok lelkében lakozhat, akik meghallják, és egyszerűen csak továbbítják azt, ami nekik adatik.

A Szentlélek sugalmazhatja az embereknek, hogy Isten Szavát mondják, de az ilyen lelkek attól nem térhetnek el. Annak, aki leírja, átadja, beszéli, és azt mondja, hogy ő a Szentlélek Ereje által adott Isten Szavát képviseli, nem szabad soha saját értelmezését melléfűznie.

Azok, akik Isten Szavát hirdetik, és akik erre felhatalmazást kaptak a Szentlélek által, sohasem fognak dicsekedni ezzel a ténnyel. Soha nem fognak elítélni másokat az Én Nevemben, nem fognak rosszat mondani másokról, vagy rágalmazni őket. Amikor azt látjátok, hogy ez megtörténik, akkor tudni fogjátok, hogy ott a Szentlélek nincs jelen.

Oly sok hamis próféta ordítja teli tüdőből, dicsekedvén azzal a ténnyel, hogy megkapták a Szentlélek Ajándékát, de ez hazugság. Onnan ismered fel a hazugot, hogy jól tájékozottnak mondja magát, mivel kiváló teológiai képzésben részesült, és ezért többet tud Rólam, mint mások, és aztán állítja, hogy felhatalmazást kapott arra, hogy elítélje azokat, akik az én nevemben szólnak. Ez az arrogancia sohasem jöhet Istentől.

Isten nem kérkedő. Isten nem büszke. Isten jóindulatú, szerető és mégis határozott az emberiségnek adott utasításában. Ő sohasem engedné meg bármelyik igaz prófétának, igaz tanítványának vagy felszentelt szolgának, hogy másokat bántalmazzon vagy sértegessen az Én nevemben. Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik nem rendelkeznek a Szentlélek Ajándékával, mert tévútra vezetnek benneteket. Ők az ellenkező irányba fognak vezetni benneteket, ahhoz az úthoz képest, amelyet Én mindnyájatok számára választottam.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/isten-nem-kerkedo-isten-nem-buszke-isten-joindulatu-szereto-es-megis-hatarozott-az-emberisegnek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/31

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-31

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ugyanez a büntetés lesz kiszabva azokra is, akik igazolni merik az eutanáziát.

https://katolikus.ma/szuz-maria-megjelenesenek-orszagaban-torvenyt-hoznak-az-emberoles-engedelyezesere/

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Ütést fogok mérni minden nemzetre a meggyilkolt ártatlanok számarányának megfelelően

  1. május 29. szerda 22:50

Drága leányom, Én vagyok a Kezdet és a Vég. Én vagyok a Teremtője mindannak, ami van és ami még lesz. Én vagyok az élet és a halál Ura. Senkinek sincs joga beavatkozni az életbe, vagy a halálba, mivel egyedül csak Én, a ti Mindenható Atyátok vagyok az, aki mindkét esetben beavatkozhat.

Amikor az ember elkezdi hinni, hogy ő éppolyan jó, vagy talán még jobb, mint Én, akkor megpróbál utánozni Engem. Amikor az ember át akarja venni az irányítást Teremtésem fölött, akkor őt erre a Sátán kísérti, hogy vétkezzen. Amikor a büszkeség bűne ilyen mértékben fertőzi meg a lelket, akkor az ember szembeszáll Velem, elpusztítván az életet a Földön.

Miért akarná ezt tenni az ember? Ő, amikor elveszi az anyaméhben lévő gyermek életét, hatalmat akar szerezni magának a fölött, amit Én önként adtam. Amikor az ember ellenőrizni akarja a népességet, akkor el fogja pusztítani az életet a születés előtt, és megöli azokat, akiről úgy véli, hogy nem szabad tovább élniük.

Létezik egy bizonyos csoport által készített terv, leányom, hogy tönkretegye a világnépesség növekedését, és mindezt az abortusz gonoszságának beiktatása által. Az abortusz növekedése és annak világszerte történő gyors bevezetése nem véletlen. Ez minden nemzetben egyre csak terjed. Azok a nemzetek, akik az abortuszt ellenzik, félre lesznek állítva a tízszarvú fenevad által, és kényszerítve lesznek, hogy ezt a förtelmes tettet bevezessék.

Kezem által súlyos büntetést fogok kiszabni azokra a nemzetekre, akik az abortuszt bevezették. Látni fogjátok, hogy ez megtörténik, amint az ilyen törvényeket bevezetik, a kimért büntetések által is. Tudni fogjátok, hogy az Én Kezem az, amely lesújtott az ilyen gonoszságra. Azoknak, akik azt gondolják, hogy joguk van elvenni az életet, tudniuk kell, hogy ez a jog nem létezik. Vegyétek el az életet, és akkor nem lesz életetek. Nem lesz Örök Életetek, ha részt vesztek bármilyen tevékenységben, amely ilyen gonosz törvényeket léptet életbe. Ugyanez a büntetés lesz kiszabva azokra is, akik igazolni merik az eutanáziát.

Irgalmam bőséges és meg fogok bocsátani azoknak, akik nem értik a jó és a rossz közötti különbséget. De amikor tudatosan vesztek részt egy világméretű tervben, hogy egy bizonyos sátáni csoport részeseiként életet pusztítsatok, akkor elkárhoztok. A jövőtök megpecsételtetett a fenevadnak tett ígéretetek által, és rövidesen szövetségesei lesztek az Antikrisztusnak.

Azáltal, hogy elveszitek az ártatlanok életét, és erőszakkal léptetitek életbe az ilyen törvényeket, akkor nyíltan szembeszálltok az egyik legfontosabb Parancsommal, hogy „Ne ölj!” Ha egy ilyen világméretű népirtást terveztek, akkor a gonosz munkáját végzitek, és ezért Én el foglak pusztítani benneteket.

Először figyelmeztetéseket adok nektek, s aztán, ha ezek a gonosz törvények nem kerülnek korlátozásra, nem hagytok más választást Számomra. A Föld olyan erővel fog rázkódni, hogy el fog nyelni benneteket. Ütést fogok mérni minden nemzetre, a meggyilkolt ártatlanok számarányának megfelelően.

Ha nem avatkoznék be, akkor a vadállat a nemzeteket nagyon hamar felfalná, és egyik sem maradna ki belőle. Azt akarom, hogy tudjátok: a bűn olyan mértékben fertőzte meg a Földet, hogy már csak egy pislákoló Fény maradt belőle. Ez a Fény Isten Fénye, és ez jelen van Fiamban és az Ő Misztikus Testében. Bűneitek továbbra is ostorozzák Őt, és ez fokozódni fog egészen addig a szakaszig, amíg Egyházát keresztre nem feszítik. Amikor ez megtörténik, a sötétség leereszkedik, és eljön a vég.

Haragom elérte határát. Imáitok segíteni fognak enyhíteni néhány büntetést, melyeket erre a hálátlan világra és az ilyen gonosz bűnösökre fogok bocsátani, de nem mindenkire; mert ezeknek a büntetéseknek be kell következniük, megakadályozván, hogy ezek a tervek elpusztítsanak benneteket. Ha nem próbálnám megakadályozni az ilyenfajta utálatosságok terjedését, akkor később már lelkiismeret furdalás sem lenne. Szégyen sem. Az a tény sem lenne tudatos, hogy az életet Én teremtem, a Legmagasságosabb Isten, és azt Én vehetem csak el, Szent Akaratomnak megfelelően. Senki másnak nincs hatalma arra, hogy hasonlóképpen cselekedjen.

Haragom az évszázadok során megmutatta magát gyermekeimnek, de mostanáig ellen tudtatok állni a büntetéseknek, amelyeket most azokra zúdítok, akik az abortusz cselekedetének bevezetéséért felelősek.

Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-utest-fogok-merni-minden-nemzetre-meggyilkolt-artatlanok-szamaranyanak-megfeleloen

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

26 Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat, a következő napon elvégezve velük együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő tisztulásának napjai; addig pedig mindegyikükért bemutatják az áldozatot.

Pált megkötözik

27 Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsiából való zsidók meglátták őt a templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták,

28 és így kiáltoztak: “Izráelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép ellen, a törvény ellen és a szent hely ellen tanít mindenütt mindenkit, sőt még görögöket is hozott be a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet.”

29 Néhányan ugyanis látták vele a városban azelőtt az efezusi Trofimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a templomba.

30 Felbolydult tehát az egész város, a nép összecsődült, Pált megragadták, kivonszolták a templomból, és a kapukat azonnal bezárták.

31 Mikor pedig meg akarták ölni, jelentés érkezett a helyőrség ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem lázong.

32 Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor azok meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését.

A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez;

és mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem.

Ezeket pedig azért mondom nektek, hogy amikor eljön az órája, emlékezzetek rá: én megmondtam nektek.

A Szentlélek elvezet a teljes igazságra

“Kezdettől fogva azért nem mondtam ezeket nektek, mert veletek voltam.

De most elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és közületek senki sem kérdezi tőlem: Hova mégy?

Mivel ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el a szíveteket.

Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.

És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet.

A bűn az, hogy nem hisznek énbennem;

10 az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem;

11 az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.”

12 “Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni:

13 amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%2021:26-32;%20%20%20%20John%2016:2-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/30

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-30

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Isten, az Atya: Ütést fogok mérni minden nemzetre a meggyilkolt ártatlanok számarányának megfelelően

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Ütést fogok mérni minden nemzetre a meggyilkolt ártatlanok számarányának megfelelően

  1. május 29. szerda 22:50

Drága leányom, Én vagyok a Kezdet és a Vég. Én vagyok a Teremtője mindannak, ami van és ami még lesz. Én vagyok az élet és a halál Ura. Senkinek sincs joga beavatkozni az életbe, vagy a halálba, mivel egyedül csak Én, a ti Mindenható Atyátok vagyok az, aki mindkét esetben beavatkozhat.

Amikor az ember elkezdi hinni, hogy ő éppolyan jó, vagy talán még jobb, mint Én, akkor megpróbál utánozni Engem. Amikor az ember át akarja venni az irányítást Teremtésem fölött, akkor őt erre a Sátán kísérti, hogy vétkezzen. Amikor a büszkeség bűne ilyen mértékben fertőzi meg a lelket, akkor az ember szembeszáll Velem, elpusztítván az életet a Földön.

Miért akarná ezt tenni az ember? Ő, amikor elveszi az anyaméhben lévő gyermek életét, hatalmat akar szerezni magának a fölött, amit Én önként adtam. Amikor az ember ellenőrizni akarja a népességet, akkor el fogja pusztítani az életet a születés előtt, és megöli azokat, akiről úgy véli, hogy nem szabad tovább élniük.

Létezik egy bizonyos csoport által készített terv, leányom, hogy tönkretegye a világnépesség növekedését, és mindezt az abortusz gonoszságának beiktatása által. Az abortusz növekedése és annak világszerte történő gyors bevezetése nem véletlen. Ez minden nemzetben egyre csak terjed. Azok a nemzetek, akik az abortuszt ellenzik, félre lesznek állítva a tízszarvú fenevad által, és kényszerítve lesznek, hogy ezt a förtelmes tettet bevezessék.

Kezem által súlyos büntetést fogok kiszabni azokra a nemzetekre, akik az abortuszt bevezették. Látni fogjátok, hogy ez megtörténik, amint az ilyen törvényeket bevezetik, a kimért büntetések által is. Tudni fogjátok, hogy az Én Kezem az, amely lesújtott az ilyen gonoszságra. Azoknak, akik azt gondolják, hogy joguk van elvenni az életet, tudniuk kell, hogy ez a jog nem létezik. Vegyétek el az életet, és akkor nem lesz életetek. Nem lesz Örök Életetek, ha részt vesztek bármilyen tevékenységben, amely ilyen gonosz törvényeket léptet életbe. Ugyanez a büntetés lesz kiszabva azokra is, akik igazolni merik az eutanáziát.

Irgalmam bőséges és meg fogok bocsátani azoknak, akik nem értik a jó és a rossz közötti különbséget. De amikor tudatosan vesztek részt egy világméretű tervben, hogy egy bizonyos sátáni csoport részeseiként életet pusztítsatok, akkor elkárhoztok. A jövőtök megpecsételtetett a fenevadnak tett ígéretetek által, és rövidesen szövetségesei lesztek az Antikrisztusnak.

Azáltal, hogy elveszitek az ártatlanok életét, és erőszakkal léptetitek életbe az ilyen törvényeket, akkor nyíltan szembeszálltok az egyik legfontosabb Parancsommal, hogy „Ne ölj!” Ha egy ilyen világméretű népirtást terveztek, akkor a gonosz munkáját végzitek, és ezért Én el foglak pusztítani benneteket.

Először figyelmeztetéseket adok nektek, s aztán, ha ezek a gonosz törvények nem kerülnek korlátozásra, nem hagytok más választást Számomra. A Föld olyan erővel fog rázkódni, hogy el fog nyelni benneteket. Ütést fogok mérni minden nemzetre, a meggyilkolt ártatlanok számarányának megfelelően.

Ha nem avatkoznék be, akkor a vadállat a nemzeteket nagyon hamar felfalná, és egyik sem maradna ki belőle. Azt akarom, hogy tudjátok: a bűn olyan mértékben fertőzte meg a Földet, hogy már csak egy pislákoló Fény maradt belőle. Ez a Fény Isten Fénye, és ez jelen van Fiamban és az Ő Misztikus Testében. Bűneitek továbbra is ostorozzák Őt, és ez fokozódni fog egészen addig a szakaszig, amíg Egyházát keresztre nem feszítik. Amikor ez megtörténik, a sötétség leereszkedik, és eljön a vég.

Haragom elérte határát. Imáitok segíteni fognak enyhíteni néhány büntetést, melyeket erre a hálátlan világra és az ilyen gonosz bűnösökre fogok bocsátani, de nem mindenkire; mert ezeknek a büntetéseknek be kell következniük, megakadályozván, hogy ezek a tervek elpusztítsanak benneteket. Ha nem próbálnám megakadályozni az ilyenfajta utálatosságok terjedését, akkor később már lelkiismeret furdalás sem lenne. Szégyen sem. Az a tény sem lenne tudatos, hogy az életet Én teremtem, a Legmagasságosabb Isten, és azt Én vehetem csak el, Szent Akaratomnak megfelelően. Senki másnak nincs hatalma arra, hogy hasonlóképpen cselekedjen.

Haragom az évszázadok során megmutatta magát gyermekeimnek, de mostanáig ellen tudtatok állni a büntetéseknek, amelyeket most azokra zúdítok, akik az abortusz cselekedetének bevezetéséért felelősek.

Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-utest-fogok-merni-minden-nemzetre-meggyilkolt-artatlanok-szamaranyanak-megfeleloen

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/29

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-29

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amint a Hangom felcsendül, milliókat fog Felém vonzani a következő szakaszban, a végső szakaszban pedig milliárdokat

Igazság Könyve:

Amint a Hangom felcsendül, milliókat fog Felém vonzani a következő szakaszban, a végső szakaszban pedig milliárdokat

  1. május 28. kedd 20:30

Drága, szeretett leányom, éppen most készítem fel a világ minden részét Második Eljövetelemre. Minden nemzetet felragadok majd – kivétel nélkül – Irgalmasságom Kezével, hogy Királyságomba vigyem őket.

Az Én tervem nagyon részletes, és mégis egyszerű. Amint a Hangom felcsendül, milliókat fog Felém vonzani a következő szakaszban, a végső szakaszban pedig milliárdokat. Most sokkal többen meg fogják hallani az Igazságot, de nem fogják azt addig elfogadni, amíg meg nem történik az, amit mondtam neked. Küldetésem gyorsan szét fog terjedni, és amikor már mindenki tudja, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki ezt a Felhívást intézi a Mennyből, csatlakozni fognak Hozzám. Küldetésemre még azok is válaszolni fognak, akik elutasítják ezeket az Üzeneteket.

Ti, Követőim, lehet, hogy a durva bánásmód miatt el vagytok csüggedve, amelyet Miattam kell elviselnetek, de ez nem fog sokáig tartani. Szeretetem oly nagy Isten gyermekei iránt, hogy azt egy olyan szülőhöz lehet hasonlítani, akinek sok gyermeke van. Néhány gyermek tisztelni fogja édesanyját és édesapját, és válaszolnak az irántuk mutatott szeretetre. A többi gyermek eltaszítja magától a szüleit, rosszul bánik fivéreivel és nővéreivel, míg végül minden kapcsolatot megszakítanak. A vér szerinti kapcsolat és a szeretet miatt minden erőfeszítésre sor kerül majd – nemcsak a szülők részéről, hanem a testvérek részéről is -, hogy visszacsalogassák az elveszett gyermekeket családjuk keblére. És amikor ez megtörténik, minden bűn, harag és elutasítás el lesz felejtve.

Követőim, miközben szembe kell néznetek mások haragjával, nyugodtnak és türelmesnek kell maradnotok. Állhatatosságotok próbára lesz téve, és néhányan közületek el fognak esni. Ha elestek, akkor a hűséges Követőim mindent meg fognak tenni, hogy visszahozzanak benneteket, hogy válaszolni tudjatok Hívásomra.

Szeretett Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/amint-hangom-felcsendul-milliokat-fog-felem-vonzani-kovetkezo-szakaszban-vegso-szakaszban-pedig

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/28

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-28

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Szent Könyvemben, a Bibliában nektek adott Igazság azért van ott, hogy meglássátok azt.

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Az Igazság Könyvét megígértem a világnak, és Én sohasem állok el Szent Szavamtól

  1. május 26. vasárnap 14:45

Drága leányom, az Én szeretett gyermekeim össze vannak zavarodva ebben az időben. Szeretném nekik elmondani, különösen azoknak, akik kételkednek ezekben a neked adott Isteni Üzenetekben, hogy nem szabad félniük, mert szeretem őket.

A félelem kétséget ébreszt. A kétség pedig zavarodottságot okoz. A zavarodottság nyugtalansághoz vezet, és végül vakok lesztek az Igazságra. Az Igazságot soha nem lesz könnyű elfogadni, mert az Igazság felfedi a jót és a rosszat. Senki sem akarja a rosszat hallani, és ahelyett, hogy elfogadnák azt az irányt, mely Kívánságom szerint adatik a világnak, az emberiség inkább a félelembe burkolódzik.

Prófétákat küldök, hogy emlékeztessenek benneteket minden egyes drága gyermekem iránti Végtelen Szeretetemre. Azért is küldöm őket, hogy figyelmeztessenek benneteket azokra az akadályokra, amelyeket a gonosz elétek helyez, hogy elragadjon Tőlem benneteket. Amikor ezeket a dolgokat feltárom előttetek, az nem azért van, hogy felzaklassanak benneteket, hanem hogy megmentsenek, és távol tartsanak titeket a bajtól.

A Szent Könyvemben, a Bibliában nektek adott Igazság azért van ott, hogy meglássátok azt. Ne vegyétek elő csak azért, hogy egy saját új verziót alkossatok, mert nem az a Kívánságom, hogy elferdítsétek az Igazságot. Az Igazság Könyvét megígértem a világnak, és Én sohasem állok el Szent Szavamtól. Ezt most adom nektek, hogy gyermekeimet össze tudjam gyűjteni a Föld négy sarkából. Ellenségeim megpróbálják megállítani az Igazság Könyve tartalmának terjedését. Ne engedjétek meg nekik, hogy megzavarjanak benneteket, mert ha ez megtörténik, akkor a lelkek elvesznek Számomra.

Legyetek hálásak, hogy Én, a ti szeretett Atyátok ezt a nagy Ajándékot adom nektek, mivel szükségetek lesz az Irányításomra, különösen most, amikor az Antikrisztus be lesz mutatva, hogy a világ meglássa őt. Az Igazság Könyvén keresztül lesz megmutatva nektek, hogyan védjétek meg lelketeket attól az általa kitervelt fertőzéstől, melyet a világnak okoz. Minden védelmet megkaptok, hogy az ne csak a saját lelketeket segítsen megmenteni, hanem milliárdok lelkét is.

A Maradék Hadsereg a legnagyobb erőt fogja megkapni, hogy legyőzze a fenevadat. Elég erős lesz ahhoz, hogy ezt megtegye, ezért tehát sohasem szabad éreznetek, hogy el vagytok bátortalanodva, amikor ellenségeim megpróbálnak benneteket akadályozni abban, hogy sokasodjatok minden nemzetben. Az ő hatalmuk meg lesz semmisítve, és a gyengék, akik elfogadják a hazugságokat, amelyeket hamarosan Fiam Nevében mutatnak be majd nekik, el fognak veszni Számomra. Csak az Irántam és szeretett Fiam, Jézus Krisztus iránti szeretetetek által és a Szentlélek Ereje által lehet minden gyermekemet megmenteni.

Én meg foglak védeni benneteket, és őrködni fogok felettetek minden pillanatban. Fiam iránti hűségetek által emeljétek Hozzám a lelketeket, és az Új Paradicsomom Legdicsőségesebb Ajándéka fog megadatni nektek.

Ne engedjétek meg senkinek sem, hogy jogos Örökségetek igénylésében megakadályozzon benneteket. Senkinek se engedjétek, hogy megállítson benneteket az összes gyermekem lelkéért folytatott harcotokban, mert ti megkaptátok a szükséges Kegyelmeket, hogy még azok lelkét is megmentsétek, akik a legtöbbet bántanak Engem. Szeretlek benneteket, gyermekek. Várom a válaszotokat erre a Mennyei Hívásra.

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-az-igazsag-konyvet-megigertem-vilagnak-es-en-sohasem-allok-el-szent-szavamtol

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/27

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-27

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Én mint Társmegváltó, sohasem tudnám megtagadni azt az Igazságot, amelyet Fiam szeretne feltárni a világnak.

Igazság Könyve:

Én, az Isten Anyja, meg fogom semmisíteni a gonosz hatalmát azok szívében, akik hívnak Engem

  1. május 26. vasárnap 14:10

Gyermekem, neked sohasem szabad azokra hallgatnod, akik megpróbálnak téged ebben a Küldetésben megállítani. Fontos, hogy egységben maradj szeretett Fiammal, és tudd, hogy meg fognak sokszorozódni azok a hangok, akik istenkáromlást szólnak Fiam ellen. A gyűlölet, ami a szájukból ömlik, nem ellened irányul, hanem Fiam Szent Szava ellen. Most már tudod, hogy milyen sok ellensége van Fiamnak a világban. Azok okozzák Neki a legtöbb fájdalmat, akik azt mondják, hogy szeretik Őt, de ugyanakkor most visszautasítják, miközben Isten választott prófétái által szól.

Azok, akik Engem, Isten Szent és Szeplőtelen Anyját arra használnak, hogy mögém bújva trágárságokat ordítsanak, a nagy szomorúság könnyeivel töltenek el Engem. Annyira megkeményedett a szívük, és annyira tele van haraggal, hogy az ezen Üzenetekkel szembeni gyűlöletük sokakat meg fog döbbenteni. Azoknak, akik úgy gondolják, hogy Isten Szavát védelmezik, és akik elutasítják azokat, akik az Ő Nevében jönnek, sohasem szabad elnézőnek lenniük azokkal szemben, akik az Ő Nevében mások iránt gyűlöletet mutatnak, vagy rágalmaznak. Amikor ez megtörténik, és amikor azok, akik azt állítják, hogy próféták lennének, így cselekszenek, akkor tudnotok kell, hogy ezek a kegyetlen támadások nem Istentől származnak, mivel az lehetetlen lenne.

Én, az Isten Anyja, meg fogom semmisíteni a gonosz hatalmát azok szívében, akik hívnak Engem. Ha nem hívnak Engem, nem tudok segíteni nekik. Én mint Társmegváltó, sohasem tudnám megtagadni azt az Igazságot, amelyet Fiam szeretne feltárni a világnak. Kötelességem van Fiammal szemben. Ha én nem mondanám nektek, hogy utasítsátok el vagy ítéljétek el a gonoszt, miközben azt állítom, hogy az Isten Anyja vagyok, akkor becsapnálak benneteket.

Azok, akik azt állítják, hogy Szent Rózsafüzérem által tisztelnek Engem, s aztán gonosz dolgokat mondanak Fiamról, azt állítván, hogy Üzenetei hazugságok lennének, megsértik Fiamat és meggyaláznak Engem. Amikor a legszentebb Rózsafüzéremet lassan és szívből mondjátok, akkor meg fog nyílni a szíveteket e Küldetés Igazságára. Sohasem szabad a reményt feladnotok, még akkor sem, ha nem kaptátok meg a megkülönböztetés Ajándékát.

Ezt akkor fogjátok megkapni, ha kéritek tőlem, hogy a lelketeket bízzam Fiam gondjaira. Ha ez egyszerű és alázatos lélekkel történik, akkor Fiam a Szentlélek Ajándékával fog benneteket megjutalmazni.

Gyermekek, nektek sohasem szabad Fiam prófétáit sértegetnetek, még akkor sem, ha nem hisztek nekik. Csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell értük. Ha netán elutasítanátok Fiam prófétáit, Ő nem fogja azt nektek felróni. De ha azt állítjátok, hogy az igaz prófétáknak adott Szent Szavai a gonosztól vannak, akkor szörnyen fogtok szenvedni.

Őrizzétek meg nyugalmatokat, gyermekek, és helyezzétek bizalmatokat teljesen Fiamba. Hagyatkozzatok teljesen Irgalmára, és ő vezetni fog benneteket, és veletek lesz a béke.

Menjetek, drága gyermekeim, abban a biztos tudatban, hogy Fiam szeret benneteket. Ő minden léleknek megbocsát, minden bűnt, kivéve az örök bűnt: a Szentlélek káromlását.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/en-az-isten-anyja-meg-fogom-semmisiteni-gonosz-hatalmat-azok-sziveben-akik-hivnak-engem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/26

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-26

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nem gondolnak arra, hogy Atyám küldhet egy utolsó prófétát Második Eljövetelem előtt

Igazság Könyve:

Ezek az Üzenetek lesznek az utolsók, melyek a Nagy Nap előtt adatnak nektek, amikor Ítélni jövök

  1. május 25. szombat 21:49

Drága, szeretett leányom, a prófétáknak a fájdalma, akik előtted jöttek, sohasem volt igazán ismert. Ennek ellenére az ő terhük nehéz volt. Ellentétben a látnokokkal, akik egyedül dolgoztak, és akiket egyáltalán nem fogadtak el.

A prófétákat gyűlölték, mert ők Isten Nevében prófétáltak, és mert azon jövőbeli tragédiákról beszéltek, amelyek a bűn foltja miatt fognak megtörténni az emberiséggel. Ők magányos és félelmetes életet éltek, és sokszor elestek a Küldetésük nehézsége miatt. Nehéz volt számukra megérteni a próféciákat, és sokan közülük nem ismerték a szavak értelmét, melyeket diktáltak nekik. Sokan bizonytalanok voltak abban, hogy ők tényleg próféták lennének, de Küldetésük gyümölcsei által, amikor láthatták Isten Szavának elterjedését és tanúi lehettek a gyors megtéréseknek, akkor megértették.

Isten legtöbb prófétáját megvetették, kigúnyolták és eretneknek tartották. Sokakat a vadonba vetettek és gyötörték őket, mindezt azért, mert ők Isten által küldött hírnökök voltak.

A próféták egyedül Isten szeretetének köszönhetően voltak a világba küldve, hogy felkészítsék gyermekeit azokra az eseményekre, amelyeknek hatással kellett volna lenniük a lelkük üdvösségére. A próféták különböző küldetéseket kaptak. Egyes esetekben ők azért voltak küldve, hogy figyelmeztessék az emberiséget az Atya iránti engedetlenség veszélyére. Mások azért voltak küldve, hogy figyelmeztessenek azokra a következményekre, amelyek az emberiséggel történnének, ha súlyos bűnbe esnének. Más esetekben azért voltak küldve, hogy felhívják az emberiség figyelmét azokra, akik üldöztetést okoznának az emberiségnek, és megpróbálnák Isten Szavát megakadályozni, hogy táplálhassa gyermekeit. És aztán ott volt Keresztelő Szent János, aki azért küldetett, hogy felkészítse Isten gyermekeit a Messiás, Isten egyszülött Fia eljövetelére, aki pedig azért küldetett, hogy Isten Szemében megmentse őket. De ők nem hallgattak rá. A zsidók közül a legegyszerűbbek meghallgattak és elfogadtak Engem, Jézus Krisztust, az Emberfiát, de az akkori egyház legszentebb és legrangosabb szolgái nem voltak hajlandók elfogadni az Igazságot.

És most leányom, te elküldettél, hogy előkészítsd az utat Második Eljövetelemre, hogy üdvösséget hozzak a világnak, és így az Új Paradicsomomat megvalósíthassam. Ez meg volt jövendölve, de vajon meg fogják-e hallgatni? Sajnos, nem. Nem hajlandók elhinni, hogy a maga idejében, Atyám esetleg a világba küldheti az Ő utolsó prófétáját. Így cselekedvén, megtagadják Isten Szent Evangéliumát. Azt hiszik, hogy Második Eljövetelemre a messze távolban sem kerülhet sor. Ezt a hibát nem a Szentírásban való jártasságuk okozza, hanem a hibás emberi gondolkodásuk, mely szerint Ígéretemnek egyetlen arra vonatkozó részét sem tudják megérteni, hogy újból vissza fogok jönni.

A jövőtök Dicsőséges Öröksége, mely rátok vár, a tiétek. Minden egyes emberé, független attól, hogy mennyire megfeketedett vagy tiszta a lelketek, de nektek fel kell készülnötök, és ébernek kell lennetek, mert ebben az időben a Pokol minden démona bekóborolja a földet, és másokon keresztül próbálnak benneteket megállítani. A Sátán nem akarja, hogy Atyám haza vigye gyermekeit az őket megillető Örökségükbe. Ő hazugságokat fog terjeszteni, zűrzavart fog okozni, és meg fog zavarni benneteket. Az ő ravasz és álnok útjai agyafúrtak lesznek, és mások lelkén keresztül fog munkálkodni, akik magukat nyitva hagyják az ilyen kísértéseknek. Ezért az emberek nem fogják elhinni, hogy Isten valaha is küldene egy ilyen prófétát a világba. Erre nincs szükség, fogják mondani. Ehelyett félre fogják őket vezetni, hogy a hamis prófétákban higgyenek, és oly sokan vannak közülük – báránybőrbe bújt farkasok –, akik azokhoz fognak vonzódni, akik mindazokat a dolgokat fogják mondani, amit ők hallani akarnak. Kitalált mesebeszédeket. Ezeket ügyesen álcázzák majd a szentbeszédekben, melyek rettenetes hazugságokat fognak rejteni, és amelyek megszentségtelenítik majd Szent Szavamat.

Leányom, te leszel az egyetlen, aki ebben az időben Isten Igaz Szavát fogja mondani, hogy az hallható legyen az egész világ számára. Istennek vannak más prófétái is, de az ő küldetésük más. Tőled azt fogják kérni, hogy mondd el az Igazságot, de az Igazság éppúgy fog majd sokkolni, mint lelkeket menteni.

Azok, akik közületek azt állítják, hogy ismernek Engem, nem gondolnak arra, hogy Atyám küldhet egy utolsó prófétát, aki még Második Eljövetelem előtt a Szentlélek Ereje által felkészíthet benneteket? Nem ismeritek Őt? Nem tudjátok, hogy milyen nagy az Ő Szeretete? Nem ismeritek Együttérzésének nagyságát? Ha ismernétek, akkor hallgatnátok ezekre a Mennyei Üzenetekre. Ezek az Üzenetek lesznek az utolsók, melyek a Nagy Nap előtt adatnak nektek, amikor Ítélni jövök. Azoknak, akik az életüket Isten Igéje szerint élik, és nem ismerik ezeket az Üzeneteket, nincs mitől félniük. Azok, akik elfogadják ezeket az Üzeneteket és figyelmeztetéseket, de nem fogadnak el más tant, mint amit Én, Jézus Krisztus adtam a világnak, nincs mitől félniük, mert Új Paradicsomom az övék lesz.

Azoktól, akik el fogják utasítani Irgalmasságom Kezét és elbarangolnak Tőlem, és akik a Sátánt tisztelve és annak minden üres ígéretét elfogadva, tönkreteszik a lelküket, ahelyett, hogy az ő Istenük és Teremtőjük ígéretét fogadnák el, meg lesz tagadva az örök élet, hacsak Irgalmamért nem könyörögnek.

Még van idő arra, hogy megújítsátok az életeteket. Ez nagyon egyszerű. Gyertek Hozzám, és Én védelmezni foglak benneteket. Ezek a próféciák a jövőre vonatkoznak, és be fognak teljesedni.

Ha pedig mint ostobaságot elutasítjátok, akkor meg fogjátok bánni azt a napot, amikor hátat fordítottatok az Igazságnak, mely mint Isten értékes gyermekeinek volt megígérve.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ezek-az-uzenetek-lesznek-az-utolsok-melyek-nagy-nap-elott-adatnak-nektek-amikor-itelni-jovok

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/25

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-25

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Azok, akik dühükben ordítanak Szavam ellen, és azt állítják, hogy az a Sátántól származik, a fenevaddal fognak lakni egy egész örökkévalóságon át

Igazság Könyve:

Azok, akik dühükben ordítanak Szavam ellen, és azt állítják, hogy az a Sátántól származik, a fenevaddal fognak lakni egy egész örökkévalóságon át

  1. május 24. péntek 21:50

Drága, szeretett leányom, mindenhol hallják Hangomat, minden helyen, és minden Isten imádására szentelt templomban szakadás lesz.

Bár sokan a hódolatukat fejezik ki Irántam, Tanításaim és Egyházam iránt, most, amikor a Hangomat hallják, mely figyelmet parancsol, mégis be fogják fogni a fülüket.

Hangom süket fülekre és makacs lelkekre fog találni. A Hangomat, a Szavamat és Hívásomat dühösen el fogják utasítani, és ki fogják köpni, miközben Engem még egy utolsó alkalommal üldözni fognak a Földön. Ez az utolsó hívás, hogy Isten gyermekeit még a Második Eljövetelem előtt a Keblemre vonjam, és mégis az emberek közül sokan, akiket a démonok által terjesztett hazugságok megzavarnak, el fognak fordulni Tőlem, és el fogják utasítani Irgalmasságomat.

Engem azok fognak ismét elutasítani, akik Isten Házában foglalnak helyet, a papok és mindazok, akik nem fogadják el az Igazságot. Hamarosan mindnyájan látni fogjátok a Nevemnek szánt végső sértést. Azok közületek, akik betakarjátok a szemeteket és bekötött szemmel jártok, végül is úgy fogjátok látni az Igazságot, ahogyan az ebben az időben adatik a számotokra.

Én nem hozhatok létre egyházszakadást Egyházamban, mert akkor saját Magamat tagadnám meg. Az Én Testem az Egyház maga, és az sohasem halhat meg, de Egyházamban azok, akik el fognak Engem utasítani, meg fognak halni. Éppúgy, ahogyan az első alkalommal elutasítottak (Engem), ez alkalommal is megpróbálnak majd elpusztítani Engem, még mielőtt eljövök, hogy elhozzam az embernek a megígért végleges üdvösséget.

Az ember gyenge. Az ember tudatlan, és nem méltó Irgalmamra. Az ember makacs. Az embernek megadatott az Igazság földi Időm során, de még mindig nem érti Ígéretemet. A Második Eljövetelkor történő visszatérésemet az utolsó Prófétám elutasítása fogja felgyorsítani. A prófétanő, aki azért küldetett, hogy lelketek felkészítése érdekében Isten végső Szavát átadja nektek, kíméletlenül fog szenvedni. Én vagyok az, Jézus Krisztus, akit rágalmaztok, amikor az Isten prófétájának adott Szent Szavamat kigúnyoljátok. Isten Szava az, amit elutasítotok, mely azért adatik, hogy felkészítsen benneteket az Antikrisztus elleni csatára. Így cselekedvén, elpusztítjátok a lelkeket. Megakadályozzátok, hogy ezek a lelkek bejussanak Paradicsomomba.

Azok, akik gonosz dolgokat mondanak Üzeneteimről, nem tudják megindokolni ellenérzésüket, dühüket vagy logikájukat, mert tele vannak olyan hibákkal, amelyek a gőg bűnéből születtek. Hamarosan nehéz lesz megkülönböztetni az Igazságot az új világszervezet hazugságaitól, amely az új pogány világvallást fogja bemutatni.

Ha most nem hallgattok Rám, akkor kényszeríteni fognak benneteket, hogy elfogadjátok ezt a gonosz helyettesítőt. Ezt egy csillogó aranyozott külsőbe fogják öltöztetni, mely közületek még a legbuzgóbbakra is nagy hatást fog gyakorolni, elferdítvén az Irántam való hűségeteket, és azt mindenki csodálni fogja. Ez lesz az a vallás, amely megtéríti az ateistákat, elhitetvén velük egy nagy hazugságot. Nem fognak békére találni azok, akik követni fogják ezt a pogány utálatot. Az egymástól való félelem és az egymás iránti gyűlölet nyilvánvaló lesz, ahol testvér a testvér ellen fog harcolni, és az emberi nem két részre fog oszlani. Az egyik fele el fogja fogadni az igazságnak ezen új világvallás által kicsavart változatát, mely sok egyház és hitfelekezet fölött fog elnökölni, valamint a Katolikus Egyház nagy része fölött. A másik fele azokból fog állni, akik valóban szeretnek Engem, és akik hűek maradnak az Igazsághoz.

Ha nem fogadjátok el az Igazságot – a szent Bibliában foglalt Igazságot -, akkor hazugságban fogtok élni. Nem marad a lelketekben Irántam való szeretet, ha elfogadjátok azokat a hazugságokat, amelyeket majd megetetnek veletek.

És bár Szavam ma eretnekségnek tűnhet, ahogyan az Én Időmben is történt a Földön, mégis amikor az Antikrisztus ellenőrizni fogja nemzeteteket és éhezni fogtok az Igazságra, sokan közületek falni fogják ezeket az Üzeneteket. Hason fogtok kúszni, és sikítani fogtok Utánam. Ti, akik káromoltatok Engem, majd ki szeretnétek vágni a nyelveteket, mert ráébredtek arra, hogy szavaitok mennyire megbántottak Engem. Én türelmesen várom azt a napot, de ha Elém állnátok és akadályoznátok Engem, hogy elérjem a lelkeket, akkor lekaszabollak benneteket. Ha továbbra is káromolnátok Engem azt állítván Üzeneteimről, hogy az a gonosz munkája, akkor nektek sohasem lesz megbocsátva. Mert ez a legnagyobb bűn Isten ellen.

Ne feledjétek, hogy Én ezzel az utolsó alkalommal azért jövök Isten gyermekeihez, hogy Atyám Szövetségét beteljesítsem. Az ő Akarata most már úgy teljesülhet a Földön, amint az a Mennyben van. Senki sem tudja közületek megakadályozni, hogy ez bekövetkezzék. Senki sem tudja megakadályozni közületek – még ha néhányan utálnak is Engem – Második Eljövetelemet. Azok, akik dühükben ordítanak Szavam ellen, és azt állítják, hogy az a Sátántól származik, a fenevaddal fognak lakni egy egész örökkévalóságon át.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/azok-akik-duhukben-orditanak-szavam-ellen-es-azt-allitjak-hogy-az-satantol-szarmazik-fenevaddal

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/24

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-24

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az Én Keresztény katonáim fogják alkotni a legnagyobb hadsereget az Antikrisztussal szemben

Igazság Könyve:

Az Én Keresztény katonáim fogják alkotni a legnagyobb hadsereget az Antikrisztussal szemben

  1. május 23. csütörtök 22:30

Drága, szeretett leányom, szeretett követőim hamarosan érezni fogják Jelenlétemet világszerte, mert Én olyan módon jelenítem meg Magam a szívükben, ahogyan azt korábban még nem tapasztalták. Így fogom felkészíteni a Keresztényeket, hogy harcoljanak az Én Nevemben annak érdekében, hogy mindenki lelke megmeneküljön.

Az Én Keresztény katonáim fogják alkotni a legnagyobb hadsereget az Antikrisztussal szemben. Utalok itt mindazokra, akik ismernek Engem, és hűségesek maradnak Szent Tanaimhoz, amelyeket a legszentebb Biblia foglal magába. Utalok azokra is, akik gyakorolják a hitüket, azokra, akik hisznek Bennem, de nem látogatnak meg Engem, és mindazokra, akik hűségesek maradnak az Igazsághoz. Ti össze fogtok gyűlni a világ minden sarkából, és bár több nyelvet beszélve fogtok csatlakozni Maradék Hadseregemhez, egy egységet fogtok alkotni Velem.

Akik ezeket az Üzeneteket követik, azok fogják alkotni a magot, és ebből fognak kinőni a hajtások, és aztán Maradék Hadseregem ágai a világ minden táján. Egy ország sem marad a Szentlélektől érintetlen az Igazság Könyvének köszönhetően.

Az Igazság Könyve akkor fog egyesíteni benneteket, amikor a hitetek próbára lesz téve. Amikor az Irántam való hűséget manipulálják, és amikor kidobnak Engem a templomokból és összetaposnak, és aztán eltemetnek szemetek elől, akkor ti majd felemelkedtek, és életben fogjátok tartani Szavamat. A Szentlélek Lángja utatok minden lépésénél vezetni fog benneteket. Ti egy olyan erőt és bátorságot fogtok érezni, ami meglepi majd még a legszelídebbeket is közületek. A félénk bátorrá válik és az elnyomott az Igazság harcosaként fog majd előre menetelni. És mindeközben, ahogy Maradék Hadseregem növekedni fog és milliókra duzzad, sok akadályt fognak eléjük helyezni.

Sértések, az eretnekség vádjai, hazugságok, harag és gyűlölet lesz az osztályrészük. Zűrzavar lesz látható azon ócsárlók között mindenhol, akiknek érvei rejtélyesek, mert tele lesznek pontatlanságokkal, ellentmondásokkal és érthetetlen indokokkal. A Sátán befolyása mindig zűrzavart, összevisszaságot fog okozni, logikátlan és ravasz érveket fog támasztani, és az Isten gyermekei elleni gyűlölettel lesz mindig tarkítva. Azok, akik Isten Világosságával és az Igazság Világosságával áldottak, rettenetes és gyűlöletes támadásokat fognak (magukra) vonzani. Mert ahol Én Jelen vagyok, biztosak lehettek abban, hogy nagy lesz azok üldöztetése, akik Szent Szavamat hirdetik. Minél rosszabb az üldöztetés Isten Küldetésével szemben, annál biztosabbak lehettek abban, hogy a Sátán nagyon dühös.

Amikor szenvedtek, mint ahogy szenvedni is fogtok az irántatok mutatott gyűlölet miatt, mert felveszítek a Keresztemet és követtek Engem, a fenevad lesz a legzaklatottabb, és egyre keményebben fog dolgozni azokon a lelkeken keresztül, akiken a gőg bűne foltot ejtett, hogy elpusztítson benneteket. Figyelmen kívül kell hagynotok az ilyen támadásokat. Legyetek békében, mert, ahogy ők megnövelik a veletek szembeni gyűlölet erősségét, biztosan fogjátok tudni, hogy valódi egységben vagytok Velem, Jézusotokkal.

Menjetek szeretettel és békével, és tudjátok meg, hogy Én a szívetekben élek.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-en-kereszteny-katonaim-fogjak-alkotni-legnagyobb-hadsereget-az-antikrisztussal-szemben

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/23

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-23