Címke: Messiás

Mennyire ordítoztak, és kínozták a Tanítványaimat, akiket elfogtak.

Igazság Könyve:

A Farizeusok sokakat megkorbácsoltak és megöltek, mielőtt Keresztre feszítettek volna Engem

  1. augusztus 26. hétfő, 20:20

 

Drága, szeretett leányom, mielőtt Keresztre feszítettek volna Engem, ellenségeim sok gyűlöletes hazugságot hoztak fel Ellenem. A farizeusok több ízben tartottak összejöveteleket, hogy eldöntsék, mit tegyenek Velem. Ők egy percre sem fogadták el azt, hogy Engem Isten küldött az emberiség megmentésére. Mennyire gyűlöltek Engem. Mennyire ordítoztak, és kínozták a Tanítványaimat, akiket elfogtak.

A Farizeusok sokakat megkorbácsoltak és megöltek, mielőtt Keresztre feszítettek volna Engem. Kegyetlenségük és gonoszságuk Isten Tanításai és a Szent Bibliával voltak ellentétesek. Ez azonban nem rettentette el őket, mivel üldöztek Engem. Ők Isten Szavát prédikálták, s aztán szembe is szálltak azzal – mindezt egyazon időben. Nemcsak hogy elítéltek Engem, de azt is kijelentették, hogy Isten nem küldene egy ilyen típusú Messiást. Lenézték az alázatos és szegény embereket, és azokat, akikről úgy vélték, hogy teológiailag tudatlanok. Az Irántam való gyűlöletük sok szegény templomba járó lelket megfélemlített. Azok, akik megkérdezték tőlük, hogy miért ítéltek el Engem, ezzel egyben saját magukat is elítélték, mivel meg merték kérdőjelezni elutasításom okát.

Miközben bejártam a Földet, sok hamis próféta prédikált abban az időben, és Engem őrültnek tartottak, akit nem lehet megtűrni. Sokan ezek közül a hamis próféták közül a Teremtés Könyvéből idéztek, és nevetséges kijelentéseket tettek, melyek sértőek voltak Istennel szemben, mégis megtűrték őket és (a farizeusok) nem sokat törődtek velük.

Bár tanúi voltak az Általam tett csodáknak, még akkor sem nyitották meg szemüket az Igazságra, mert nem akartak látni. Az akkori papok sok nyilvános beszédet tartottak, amelyben a Sátán fiaként ítéltek el Engem, és figyelmeztették azokat is, akiket láttak csatlakozni Hozzám, hogy kizárhatják őket a templomokból. Ők elutasítottak Engem, mert alázatos Mivoltomat nem tudták elfogadni, és mert nem részesültem elvárásaiknak megfelelő magas oktatásban. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy Én nem lehetek a Messiás. Azt gondolták, hogy a Messiás csak a saját soraikból származhat. És így mindent megvetettek, ami Velem kapcsolatos volt. Szavaim által fenyegetve érezték magukat, de annak ellenére, hogy elutasítottak Engem, Szavaim bizonyos módon mégis megérintették őket, amit nem tudtak megmagyarázni.

Első Eljövetelemre nem voltak felkészülve. Második Eljövetelemre, minden bizonnyal, ma sincsenek felkészülve. Bárkit, aki azt állítja, hogy ő egy próféta, aki azért küldetett, hogy Második Eljövetelemre figyelmeztesse Isten gyermekeit, meg fognak tűrni, amennyiben nem az Igazságot mondja. De amikor egy igaz próféta színre lép, és Isten Szavát mondja, akkor őt gyűlölni fogják, és nyilvánosan elítélik. Amikor látjátok, hogy nyilvánosan ítélkeznek, melynek az az alapja, hogy nem ismerik azon Ígéreteimet, hogy újra eljövök, és amikor olyan gonosszá fajul a gyűlölet, hogy az elkövetők megsértik Isten Szavát, tudni fogjátok, hogy Én vagyok az, Akit gyűlölnek. Csak Én tudok ilyen gyűlöletet kelteni a bűnösök körében. Csak az Én Hangom kelt ilyen ellenállást.

Ha Én ebben az időben a Földön járnék, újból megfeszítenének Engem. Azok, akik azt állítják, hogy szeretnek Engem, és akik a Keresztény Egyházakban Tanítványaimat vezetik, elsőként vernék a szeget a Testembe.

Ne feledjétek: közületek senki sem méltó arra, hogy önmagát Énelém helyezze. Közületek senkinek sincs joga arra, hogy nyilvánosan elítélje Szavamat, amikor nem ismertek Engem. Nektek nincs szégyenetek, akik elítéltek Engem, amikor megpróbálom Atyám Végső Szövetségét teljesíteni.  Büszkeségetek undorít Engem. Ti a saját lelketeket ítélitek el a Szememben. Ti semmit sem tanultatok Rólam. Ti nem hisztek a Szentírásban, mivel tagadjátok azt, hogy Második Eljövetelemre sor kerülhet.

Az utolsó napon arra lesztek felszólítva, hogy számoljátok meg azokat a lelkeket, akiket elveszejtettetek Számomra. Azon a napon miközben Irgalmamért fogtok kiáltani, nem lesztek képesek a Szemembe nézni.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/farizeusok-sokakat-megkorbacsoltak-es-megoltek-mielott-keresztre-feszitettek-volna-engem

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/26

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-26

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor majd bűnbánatot mutatnak, Irgalmassága több milliárd lelket fog körülvenni

Igazság Könyve:

Isten az Atya: Ez az oka annak, amiért csak egy csoda mentheti meg az emberi nemet

  1. január 26. szombat, 19:22 (a magyar honlapon 2012. január 26. szerepel az eredeti angol honlapon 2013. január 26. ld lentebb 1. jegyzetet)

Ld. még:

https://masodikeljovetel.hu/igazsag-konyve/2013/januar

 

 

Drága leányom, az Én Drága Fiam, aki gyermekeimért oly kegyetlen halált szenvedett, Nagy Irgalmasságára készül.

Megadtam neki a szükséges időt mostanáig, hogy annyi lelket tereljen Isteni Irgalmassága alá, amennyit csak lehetséges anélkül, hogy egyetlen kóbor lélekről is le kellene mondania. Az idő nagyon közel van az emberiségnek szánt Ajándékomhoz.

Az emberiség eltékozolta azt az időszakot, amikor Fiam, a Messiás eljött, hogy a Földön éljen. Elutasította Őt. A második alkalommal sem lesz ez másként, amikor megadom az engedélyt arra, hogy újra eljöjjön. El fogják utasítani Őt.

Ez az oka annak, amiért csak egy csoda mentheti meg az emberi nemet. De ez a csoda csak akkor lehetséges, amikor Én a mindenek Teremtő Istene biztosíthatom, hogy az ember szabad akarata továbbra is érintetlen marad. Ebbe az ajándékba, a szabad akarat Ajándékába sohasem lehet beavatkozni. Amikor egy személy azt ajándékként ajánlja fel Nekem, akkor ez a legértékesebb és legtökéletesebb ajándék az összes közül.

Bűneik bizonyítékának bemutatása által Fiam ösztönözni tudja a lelkeket arra, hogy válaszoljanak Hívására. Aztán, amikor majd bűnbánatot mutatnak, Irgalmassága több milliárd lelket fog körülvenni, akiket másképpen sohasem lehetett volna megmenteni.

Nagyon kérlek benneteket, drága gyermekek, készüljetek jól fel.

 

A ti Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-ez-az-oka-annak-amiert-csak-egy-csoda-mentheti-meg-az-emberi-nemet

 

(1)
God the Father: This is why only a miracle can save the human race

January 26, 2013fatherofloveandmercy

https://fatherofloveandmercy.wordpress.com/2013/01/26/

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/01/26

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-01-26

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A zsidók el fogják fogadni végre, hogy az Igaz Messiás már eljött

https://www.youtube.com/results?search_query=jewish+worship+songs

Igazság Könyve:

A zsidók el fogják fogadni végre, hogy az Igaz Messiás már eljött

  1. október 20. szombat, 22:30

 

Drága, szeretett leányom, Második Eljövetelem az utolsó fejezete lesz Szövetségemnek. Ez a Szövetség látni fogja az Új Jeruzsálem megszületését.

Ez az Új Jeruzsálem Isten valamennyi gyermekének egyesítését fogja jelenteni, azokét, akik elfogadják az Úr Szavát.

A zsidók el fogják fogadni végre, hogy az Igaz Messiás már eljött, hogy elhozza nekik az üdvösséget, melyre vágynak.

Én, Jézus Krisztus, Dávid Házából, Üdvözítőként fogok eljönni, az egy Igaz Isten Szent Akarata szerint.

Ők elutasítottak Engem, az Isten Fiát, aki első alkalommal testben jött el. Ez alkalommal a Mennyből fogok jönni, és beborítom Választott Népemet Új Királyságom ajándékával.

Ők végre békében lesznek, mert látni fogják az Igazságot, és el fogják fogadni a Szentháromság egy Isten Létezését. Csak egy Isten van. Nem létezhet több. De Én egységben vagyok Atyámmal. Én Isten vagyok. Testben jöttem el, hogy megmutassam Irgalmasságomat az emberiségnek, és hogy megmentsem őket az örök kárhozattól. A Szentlélek szintén egységben van az Egy Istennel, amikor megnyilatkozik a próféták lelkében, és lángra gyújtja Isten gyermekeinek a lelkét.

Oly sok ember fog hevesen harcolni Második Eljövetelem ellen, beleértve azokat is, akik hisznek az Egy Igaz Istenben. Ők, ahogyan az már a múltban is megtörtént, nem fogják elfogadni Isten Szavát, mely a prófétáim által kerül kinyilatkoztatásra.

Sok jó és jámbor keresztény továbbra is el fogja utasítani Szavamat, egészen a végsőkig.

Szavamat kifogásolják majd, és félredobják, különösen a Katolikus Egyház. De tudnotok kell a következőket: Második Eljövetelem ideje közel van, és azok, akik továbbra is elutasítanak Engem és Atyámnak tett azon Ígéretemet, hogy létrehozom Királyságát a Földön, félre lesznek állítva.

Miután Nagy Irgalmasságom feltárul, és amikor már minden lehetőség meg lett adva azoknak, akik nem akarták az Igazságot elfogadni, Türelmem elfogy.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/zsidok-el-fogjak-fogadni-vegre-hogy-az-igaz-messias-mar-eljott

 

 

 

A lelkek milliárdjai vannak már a Pokolban, akik életük során szégyentelenül elutasítottak Engem

  1. október 20. szombat, 23:20

 

Drága, szeretett leányom, az a látomás, amelyet a tegnap éjjel megengedtem neked, lelkiséged megerősítésére szolgált, és arra, hogy megmutassa neked a halál utáni élet Igazságát.

A halált követő első órában a Sátán elküldi démonait, hogy megkísértsék a lelkeket, még ebben a szakaszban is.

Arra csábítja őket, hogy utasítsák el a Tisztítótűz állapotát. Ő ugyanazt teszi azokkal is, akik a kegyelem állapotában haltak meg, akik a Mennyországra voltak szánva.

Megmutattam neked azt a sebességet is, amellyel a lelkek a Pokolba merültek, és azt a félelmetes elnyomást, amellyel szembesültek, s tettem mindezt azért, hogy figyelmeztesd azokat, akik nem hisznek a Pokol létezésében.

Milliárdnyi lélek van már ott, és minden pillanatban nagyon sokan lépnek oda be, ami úgy jelent meg előtted, mint hulló csillagok zápora, mint a jégeső, mely a tüzes tóba esik.

Megmutattam neked a sokkot is, és azoknak a lelkeknek az örömét, akik az utolsó pillanatban lettek kihúzva, és megmentve. Ez annak a szenvedésnek köszönhető, melyet az áldozati lelkek fogadtak el, a lelkeknek a Pokol tüzétől való megmentéséért.

Először a rémületet láttad, és aztán a félelmet az arcukon, amikor a végső nyughelyük Igazságát sejteni kezdték. Aztán, amikor felfogták, hogy ettől megmenekültek, az az öröm az arcukon is meg volt mutatva neked.

A lelkek milliárdjai vannak a Pokolban, akik szégyentelenül elutasítottak Engem földi életük során. Sokan elegáns, intelligens emberek, akik befolyásos pozícióval rendelkeztek a világban, akik nagy erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy Isten Szava ne kerüljön meghallgatásra. Sokan több ezer ártatlan ember meggyilkolásának elrendeléséért voltak felelősek. Ők kivégezték Isten gyermekeit anélkül, hogy egy szikra bűntudat is lett volna a szívükben. Ők aljas cselekedeteket követtek el, beleértve a szexuális perverzitásokat is, melyek sértőek Isten számára, és iszonyattal töltik el Őt.

Sokan világi tevékenységeik által üldözték Isten Egyházait, és egyes esetekben fekete miséken csatlakoztak az ellenséghez, ahol ők a fenevadat imádták.

Ezek azok a lelkek, akiket te megmentesz leányom. Azokat, akiknek megfeketedett a lelkük, és kőszívűek.

A Pokolban tízszer több lélek van, mint a Tisztítótűzben. A lelkek milliárdjai a Pokolban – mind különböző szinteken -, sokkal többen vannak, mint a Mennyországban, minden egyes lélekre számítva harmincháromszor többen.

Nem könnyű bejutni a Mennyországba, sok elkötelezettség kell a lelketek felkészítésére, hogy belépjetek kapuin.

Ez az Igazság ideje. Az Igazság nem mindig kellemes, de szükséges Isten minden gyermeke számára, hogy megértse ezeket.

Az Én Irgalmasságom azonban nagy. Amennyiben azt a magatok számára kéritek, imáitok válaszra találnak. Amennyiben mások lelkének megmentésére kéritek, különösen haláluk órájában, felkérésetek meghallgatásra talál. Ha nem kéritek Irgalmasságomat, akkor nem kaphatjátok meg.

A Nagyfigyelmeztetés idején Irgalmasságom az egész Földre kiárad. Akkor kérnetek kell Tőlem Irgalmasságomat, hogy megvédjen benneteket.

Akik elutasítják Irgalmasságomat, azok a saját szabad akaratukkal fogják megtenni.

Irgalmasságom bőséges, mégis oly kevesen kérik azt.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/lelkek-milliardjai-vannak-mar-pokolban-akik-eletuk-soran-szegyentelenul-elutasitottak-engem

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/20

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-20

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ez az ember azt fogja mondani a világnak, hogy ő a Messiás

„A világnak egy vezetőre van szüksége…“ Vajon ki lesz a világnak ez az egy politikai és egyúttal vallási vezetője?

http://vkpatriarhat.org/hu/new-age-vallasprogram/

Igazság Könyve:

Ez az ember azt fogja mondani a világnak, hogy ő a Messiás, és sokan meg fogják tapsolni a világ névleges vezetői közül

  1. szeptember 28., péntek, 10:15

 

Drága, szeretett leányom, a nagy változás a világban, mely megelőzi a megjövendölt Második Eljövetelemet, hamarosan rétegről rétegre kibontakozik.

A csalók számára – akik azt fogják állítani, hogy az Én Nevemben jönnek-, hogy bemutassák magukat a világnak, az idő nagyon közel van.

Sok embert szednek rá, hogy higgyenek ezekben a hamis prófétákban, mivel nagy pompával fogják magukat bejelenteni.

De közülük az egyik sokakat meg fog téveszteni, mert alázatos módon fogja önmagát királyként bemutatni, meggyőzve az embereket arról, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus.

Ez az ember azt fogja mondani a világnak, hogy ő a Messiás, és sokan meg fogják tapsolni a világ névleges vezetői közül.

Először is őt, mint egy rendkívüli és könyörületes vezetőt fogják bemutatni.

Úgy fognak rátekinteni, mint egy tehetséges béketeremtőre, amint azt már mondtam nektek. Fellépése és kelleme misztikus képet fog mutatni, amely úgy tűnik, mintha isteni eredetű lenne.

Szép megjelenése és elbűvölő személyisége vonzani fogja a tömegeket.

Ő lesz az, aki hamarosan bemutatásra kerül a világ számára, és hirtelen fog fellépni.

Azokat a vezetőket, akik mint megmentőt fogják őt bemutatni – aki véget vet majd a Közel-Keleti háborúnak –, a világ számos részén nagy tiszteletben tartják. Ezért fogják a hamis messiást olyan könnyen elfogadni.

Egy idő után a vonzereje elterjed. A média dicsérni fogja diplomáciai képességeit, és nagy számban lesznek követői.

Ez az az ember, aki azt fogja mondani, hogy ő a Messiás. Mindenkinek azt fogja mondani, hogy ő Jézus Krisztus, aki azért jött vissza, hogy bejelentse második eljövetelét.

Ő az Antikrisztus.

Ne hagyjátok, hogy egy pillanatra is megtévesszenek benneteket! Én, Jézus Krisztus, először testben jöttem el, hogy megmentsem az emberiséget. De tudnotok kell a következőket: Ez alkalommal nem testben fogok eljönni. Úgy fogok eljönni, mint tolvaj az éjszakában. Felkészítem a világot – ezeken az üzeneteken keresztül –, de nem fogom megmondani nektek sem a napot, sem az órát, mert azt Én sem tudom. Egyedül Atyám ismeri az időpontot.

Második Eljövetelemet megérkezésem jele előtt fogom bejelenteni, mely jel megjelenik majd az égen az egész világon.

Bárki, aki azt állítja, hogy ő Jézus Krisztus, és aki emberként jár a földön, az hazug.

Fussatok el, mert ő kimondhatatlan nyomorúságot és szenvedést fog hozni. Megtévesztése egy hamis Isteni szeretetbe ringatja majd a lelkeket. Elferdíti majd az Igazságot. Azok, akik követik őt, nagy veszélyben vannak.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ez-az-ember-azt-fogja-mondani-vilagnak-hogy-o-messias-es-sokan-meg-fogjak-tapsolni-vilag-nevleges

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/09/28

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-09-28

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Nevemet már nem tisztelik. A Nevem el van átkozva.

Orthodox Rabbi Reveals Name of Messiah~”JESUS”,”Yehoshua” or “Yeshua”(Hebrew)

https://www.abovetopsecret.com/forum/thread784328/pg1

 

The Rabbi, the Secret Message, and the Identity of Messiah (Part 1)

https://www.blogtalkradio.com/skywatchtv/2019/04/28/the-rabbi-the-secret-message-and-the-identity-of-messiah-part-1

 

https://en.wikipedia.org/wiki/Yitzhak_Kaduri

 


Igazság Könyve:

A Nevemet már nem tisztelik. A Nevem el van átkozva.

  1. szeptember 4., kedd, 11:05

 

Drága, szeretett leányom, az elutasítás fájdalmát és az emberiség gyűlöletét érzem a nap minden pillanatában.

Ez sohasem enyhül. Keresztre feszítésem csak a kezdet volt.

Meglehet, hogy Keresztre feszítésem az emberiség megmentését meghirdette, mégis fájdalmam addig fog folytatódni, amíg a Sátán száműzetik.

Amíg ő jelen van Földön, és uralkodik fölötte – az amit még most is tesz –, addig fájdalmam és gyötrelmem nem ér véget.

Az egyetlen megkönnyebbülés az az öröm, amelyet akkor érzek, amikor a világban lévő tiszta lelkek egymás iránti őszinte szeretetét látom.

Ez az a szeretet, mely lehetővé teszi az éj és a nappal közötti világosságot, mert az Én Világosságom nélkül a sötétség a nap huszonnégy óráján keresztül uralkodnék.

Képzeljétek el fájdalmamat, ha akarjátok.

Közületek ti, akik fájdalmat viseltek el, és azok keze által sérültök meg, akiket szerettek, pontosan tudjátok, hogy Fájdalmam mihez hasonlít.

Amikor valaki, akit szerettek, kegyetlenül kínoz benneteket – úgy szellemileg, mint testileg –, a fájdalmat nehezebb elviselni.

Még annak a tudata sem könnyíti meg a fájdalmatokat, hogy az illető személy, aki üldöz benneteket, szörnyű lelki sötétségben van.

Ellenkezőleg, növeli a szenvedés intenzitását, és súlyosságát.

Ez azért van, mert még mindig kedvelitek gyötrőiteket, de tudnotok kell, hogy ők szenvednek, és nem tudják megváltoztatni a viselkedésüket.

Oly nagy a sötétség, amelyben vannak, hogy amikor megpróbáljátok elmagyarázni nekik, hogy mit kell tenniük annak érdekében, hogy megszabaduljanak a sötétségtől, akkor azt nem fogják meghallgatni.

Ők nem akarnak meghallgatni.

A lelküket sem akarják megfiatalítani, hogy láthassák a Világosságot, a Szeretetet és az Örömet, amelyet akkor éreznének, ha legalább rátok hallgatnának, az egyetlen személyre, aki a hibáik ellenére is szereti őket; mert ez lenne az egyedüli esélyük ahhoz, hogy megszabaduljanak, és hogy visszautasítsák azt a veszélyes sötét felhőt, amely beborítja egész lelküket.

Az elutasítás fájdalma nehéz Számomra, Megváltótok, az Emberfia számára.

Szörnyű testi szenvedést álltam ki, oly borzalmas volt a kínzatás, melynek sok részletét nem hozták a világ tudomására, mert nem akartam az ilyenfajta együttérzést.

Nem, Én csak a ti hűségeteket, a hiteteket, továbbá az örömet és a megkönnyebbülést kerestem, azon felismerésetek alapján, hogy megmenekültök az örök Kárhozattól.

De vajon az emberiség valóban ismeri azt az Ajándékot, amelyet Én neki adtam?

Sokan elmennek Szentmisére, vagy más Keresztény Egyházakban magukhoz veszik a bort, hogy tiszteljék Ajándékomat, de nem értik, hogy az valójában mit is jelent.

Én teljes egészében feláldoztam Magam, testestileg, lelkileg, szellemileg. Amikor a Szentáldozáshoz járultok, akkor nektek teljesen el kell fogyasztanotok a Testemet, és nemcsak mondanotok kell, hogy tiszteltek Engem.

Mert a Testem nélkül, a valódi Jelenlétem nélkül nem szerezhetem meg a lelketeket. Nem tudjátok ezt?

Miért utasítjátok vissza valódi Ajándékomat, azt az Ajándékot, ahogyan az meg volt magyarázva Apostolaimnak, vagyis hogy az Eukarisztia valóban az Én Testem?

El sem tudjátok képzelni azokat a kegyelmeket, amelyek elvesztek számotokra, családjaitok és generációtok számára, mivel elutasítottátok egy ilyen Ajándék Hatalmát.

Fájdalmam sohasem múlik el. Sírok. Szenvedek. Felkiáltok, amikor a bűn oly féktelen a világban, hogy már a Nevemet sem tisztelik többé. A Nevem el van átkozva. Erős fájdalmat érzek.

Te, leányom, az elmúlt néhány hónapban ugyanazt a fájdalmat kaptad. Jóváhagytam ezt a támadást, hogy ezáltal a gonosz beléd hatoljon. Ez az áldozat, amelyet mint önfelajánló lélek ajánlottál fel Nekem, nehéz volt, de egy egyszerű leckét megtanultál általa:

Amikor az Én Nevemben egy ilyen kegyetlen szenvedésnek vagy az áldozata mások keze által, pontosan azt a fájdalmat érzed, amit ugyanabban az időben Én is érzek.

Szenvedésünk összefonódott ebben a misztikus egyesülésben, leányom. Hívásomat, hogy egy önfelajánló lélek legyél, készségesen elfogadtad a lelkek megmentése érdekében, ismerve a következményeket, bár azok ijesztőek voltak.

Most, hogy megtérést hozol, tudod, hogy amikor a szenvedésre szükség van, az hasonló az Én szenvedésemhez, mely számodra lehet nagyon traumatikus és fájdalmas.

Emberi természeted miatt időről időre arra leszel hajlamos, hogy küzdj és harcolj a szörnyűségek ellen, amit neked okoznak, különösen akkor, amikor a csuklódba vert szögek fájdalmát inkább elviselnéd, mintsem azt a gyötrelmet, amelyre fel voltál kérve, hogy elviseld az Én Nevemben.

Kegyelmeim segítettek neked, hogy alávesd magad ezeknek a kéréseknek, a szenvedésre való felkérésnek. Ezek nagy erőt adtak neked, és lehetővé tették számodra, hogy felemelkedj, magasan maradj, és Istent dicsérd. Mert ezek mind kegyelmek, hogy segítsenek neked a szenvedést Ajándékként elfogadni a halálos bűnben levő lelkek megmentése érdekében.

Legközelebb, ha valaki gyötör benneteket, kegyetlenül bánik veletek, és szellemileg félrevezet, ti, gyermekek, ha ezekre visszagondoltok, akkor leküzdhetitek majd fájdalmaitokat.

Intézzétek Hozzám ezt az imát, a Keresztes Imahadjárat 75. imáját: Drága Jézus, átadom Neked fájdalmamat.

„Jézus, egyesítem fájdalmamat és Szenvedésemet azzal a szenvedéssel, amelyet Kínszenvedésedkor szenvedtél el a Kálvárián.

Minden gyalázást és szóbeli támadást, amelyet elviselek, felajánlok Neked Tövissel való Megkoronázásod tiszteletére.

Minden igazságtalan bírálatot, amellyel engem illetnek, felajánlok Neked Pilátus előtti megaláztatásod tiszteletére.

Minden testi gyötrelmet, amelyet mások kezétől szenvedek el, felajánlok Neked Megostorozásod tiszteletére.

Minden sértést, amelyet elviselek, felajánlok Neked szörnyű testi megkínzásod tiszteletére, amikor a Tövissel való Megkoronázáskor kiszúrták a Szemedet.

Minden alkalommal, amikor a Te példádat követve Tanításaidat közvetítem, és amikor a Te Nevedben engem kigúnyolnak, engedd, hogy segítsek Neked a Kálvária felé vezető úton.

Segíts nekem, hogy megszabaduljak a büszkeségtől, és sohase féljek bevallani, hogy szeretlek Téged, drága Jézus.

Amikor életem során minden reménytelennek tűnik, segíts nekem bátornak lennem, amikor arra emlékezem, hogy milyen készségesen átengedted Magad, hogy ilyen aljas és kegyetlen módon Keresztre feszítsenek.

Segíts nekem, hogy felálljak, és igaz Kereszténynek számítsak, egy igaz katonának Hadseregedben, hogy alázatos és töredelmes szívvel emlékezzek az értem hozott Áldozatodra.

Fogd meg a kezem, drága Jézus, és mutasd meg nekem, hogy szenvedésem hogyan ösztönözhet másokat arra, hogy az azonos gondolkodású lelkek, akik szeretnek Téged, csatlakozzanak Hadseregedhez.

Segíts nekem, hogy elfogadjam a szenvedést, és azt a lelkek megmentéséért ajándékként ajánljam fel Neked az utolsó csatában, a Gonosz zsarnoksága ellen. Ámen.”

A fájdalom egy ajándék, leányom, bármilyen nehéz is legyen az, és azt azoknak adom, akikben Szívem szerint megbízom, és arra használom fel, hogy megmentsem a lelkeket.

Te, leányom, válaszoddal nagyon megenyhítetted Szenvedésemet. Mégis időbe fog telni, amíg a Kereszttől megszabadulok.

Ez csak akkor valósulhat meg, ha a most élők közül a Földön minden lelket, akiket csak lehetséges, megmentettem.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/nevemet-mar-nem-tisztelik-nevem-el-van-atkozva

 

https://masodikeljovetel.hu/igazsag-konyve/2011/szeptember

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/09/04

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-09-04

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A választott nemzetség, mely hamarosan meg fog térni, és második alkalommal üdvözölni fogja a Messiást.

Igazság Könyve:

Szűz Mária: A mai úgynevezett toleráns társadalomban helytelennek találják, ha azt mondjátok, hogy hisztek Jézus Krisztusban

  1. július 18., szerda, 18:15

 

Gyermekem, sírok ebben az időben, amiért Isten gyermekei félnek, és kellemetlennek találják kinyilvánítani szeretetüket Fiam, Jézus Krisztus iránt.

A mai világban olyan sokan vannak, akik szeretik Fiamat, mégis kellemetlen számukra a nyilvánosság előtt szabadon hirdetni az Ő nevét, attól félve, hogy megróják őket.

A mai, úgynevezett toleráns társadalomban helytelennek találják, ha azt mondjátok, hogy hisztek Jézus Krisztusban, az Emberfiában, és azt, hogy hisztek Tanításaiban.

Mégis, sokan nem tétováznak, hogy használják a Nevét, többször is a nap folyamán, amikor káromkodnak.

Az Ő nevét nagyon gyakran mondják ki, de nem úgy, ahogyan azt kellene.

Nagyon sokan félnek Fiam iránti szeretetüket őszintén kinyilvánítani egy olyan világban, amely elítéli a Kereszténységet.

A Kereszténységet a világ kétharmada megveti.

A keresztényeket zaklatják, megvetik, és gyakran úgy üldözik, mint egyetlen más vallást sem a világon.

Isten választott népe, a zsidók szintén szenvednek, és a legembertelenebb módon üldözték őket, csak azért, mert ők zsidók. Egy választott nemzetség, mely hamarosan meg fog térni, és második alkalommal üdvözölni fogja a Messiást, bár az első alkalmat, hogy elfogadják Őt, elszalasztották.

Gyermekek, soha nem szabad félnetek attól, hogy a Fiam iránti szereteteteket kinyilvánítsátok. Ha ti nyíltan és félelem nélkül kifejezitek iránta való szereteteteket, akkor sok ember hallani fog. Aztán minél jobban hirdetitek Szent Szavát, annál magabiztosabbak lesztek.

Akkor majd több kegyelmet fogtok kapni, mely erőt ad nektek, hogy a következő lépést megtegyétek.

Egy idő után már nem fogtok törődni azzal, hogy mások mit gondolnak rólatok. Azonban sokakat lenyűgöz majd a becsületességetek, és sokan lesznek, akik többet akarnak majd tudni a Fiamról.

Most itt az ideje, hogy annyi embernek beszéljetek Fiam Irgalmasságáról, amennyinek csak tudtok.

Az Ő Isteni Irgalmasságáról kell beszélnetek nekik, a Nagyfigyelmeztetés legnagyobb Ajándékáról, amely az egész világon látható lesz. Majd ezt követően ismerni fogják az Igazságot, és sokkal többen akarják majd hallani ezeket az Égi üzeneteket.

Köszönöm gyermekem, hogy válaszoltál hívásomra.

 

Szeretett Mennyei Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-mai-ugynevezett-tolerans-tarsadalomban-helytelennek-talaljak-ha-azt-mondjatok-hogy

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/07/18

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-07-18

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ez a Bélyeg meg fog ölni benneteket úgy testileg, mint lelkileg. Maradjatok ennek hatókörén kívül.

VAX ‘n’ CHIPS: Boomers Stayin’ Safe is the New Normal

https://www.youtube.com/watch?v=wUR7DlsMaVA&t=1150s


Igazság Könyve:

„Isten haragja lesújt az Új Világrendre

2011. április 17. vasárnap; 19:00

Drága, szeretett leányom, nagy szomorúsággal tölt el az, amit mondanom kell neked: hogy a folyamatban lévő természeti katasztrófák óriási emberáldozatokat fognak majd követelni Ázsiában, Európában, Oroszországban és az Amerikai Egyesült Államokban.

Isten, az Én Örök Atyám Haragja gyorsan le fog sújtani erre a Globális Szövetségre, amely titkos földalatti szervezeteket hoz létre azzal a céllal, hogy saját nyeresége érdekében a világ többi részére is halált hozzon. Az a feladatuk, hogy jóléti gazdaságokat és új technológiákat teremtsenek, amelyek elkápráztatnának benneteket, ha nem lennének céljaikban annyira ördögiek, fenyegetőek. Ezek az emberek a világ valamennyi fejlett országából valók; gazdagok, hatalommal rendelkeznek, tehetségesek, és ők irányítják a bankokat, a hadsereget, a világ humanitárius szervezeteit, a rendőri szerveket, a kormányokat, energiaszolgáltatókat és a médiát. Egyikőtök sem tud megmenekülni szorításukból, hacsak el nem mondom nektek, hogy hogyan.

Az ima, de mindenekelőtt az Isteni Irgalmasság Rózsafüzére a megtéréseket fogja terjeszteni, és a Szent Rózsafüzér imádkozásával meggyengül a munkálkodásuk ezeknek a gonosz parazitáknak, akik a sátánt bálványozzák. Ebben az az érdekes, hogy sokan ezen fanatikusok közül, akik fennakadtak ebben a hamis hálóban, abban hisznek, hogy ők csak egyszerűen ambiciózusak, a természetes jólétre van igényük, és nincs semmiféle vallási hitük. Amit nem tudnak az, hogy ők a sátán által vannak megtévesztve, aki minden nap befolyásolja őket gondolataikban, vágyaikban, szavaikban és tetteikben. Óh, mennyire vakok ők!

Mindenütt, ahol csoportosulnak, félelmetes erővel fog Isten Haragja lesújtani. Ez már folyamatban van. Meg lesznek állítva, de ez némi időbe telik. Ez nem fogja őket teljes mértékben megállítani, de enyhíteni fogja tetteik borzalmas hatását, mely máskülönben bekövetkezne. A Dicsőséges Szentháromság most intenzíven kommunikál a választott lelkekkel, szerte a világon. A hívők ezt hamarosan megtapasztalhatják. Azok, akik nem hisznek Istenben, az Atyában, azt gondolják, hogy ezek az emberek csupán a világvége mániákusai. Bár ma a világon sokan vannak, akik valóban hamis állításokat terjeszthetnek; ne utasítsátok el őket anélkül, hogy meghallgatnátok mondanivalójukat.

Mindig imádkozzatok a vezetésért ezekben a nehéz és zavaros időkben. Mindig összpontosítsátok figyelmeteket Rám, Isteni Megváltótokra. Fogom a kezeteket, és támogatlak benneteket ezekben a megpróbáltatásokban.

Sok ember, amikor szembesül ezekkel a napvilágra kerülő üzenetekkel, pánikba fog esni, és sok esetben félni fognak. De nincs ok a félelemre, mert ez az időszak rövid ideig fog tartani. Majd el fog jönni az új Mennyország és Föld, ahol mindnyájatoknak békés, hosszú és boldog élete lesz, egyesülve Velem.

Minél többen térnek vissza, és kérik Isten, az Atya vezetését, annál kisebb lesz a kihatása az Új Világrend által tervezett gonosz uralomnak. Menjetek most békében. Imádkozzatok, hogy a Bennem való hitetek erősödjön.

Irgalmas Megváltótok és Igazságos Bírátok,

Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/isten-haragja-lesujt-az-uj-vilagrendre

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

Soha ne ítéljetek el más vallásúakat, más hitűeket vagy szexuálisan más beállítottságúakat

2011. április 6.

A világon egyetlen egy lelket sem zárok ki

Azok a gyermekeim, akik megtértek, tisztában vannak ezzel, és a Szentségek által egyre közelebb kerülnek Szívemhez. De ezeknek az elbarangolt, elveszett gyermekeknek teljesen elölről kell kezdeniük, a Tízparancsolatot fel kell frissítsék emlékezetükben, amelyet Mózes adott a világnak. Ma nagyon, nagyon sok gyermekem nem vesz tudomást erről. A világon egyetlen egy lelket sem zárok ki, független attól, hogy milyen vallást gyakorolnak.

Figyelmeztetés azoknak a híveimnek, akik lenézik a más hitűeket

Ha híveim megkülönböztetik, felmagasztalják, és mások elé helyezik önmagukat azok rovására, akik nincsenek tudatában Tanításaimnak, akkor ők úgy viselkednek akárcsak a farizeusok tették. Szégyelljék magukat azok, akik többnek tartják magukat, mint ezek a lelkek, akiknek megvilágosodásra van szükségük. Szégyelljék magukat azok, akik bár tudatában vannak az Igazságnak, mégis megvetést tanúsítanak a más hitűekkel szemben, és akik azt hiszik, hogy mivel tudomásuk van az Igazságról, és mert magukhoz veszik a Szentségeket, ők fontosabbak az én Szememben. Igen, sok vigasz és öröm van a Szívemben ezen jámbor követőimnek köszönhetően, de amikor megvetnek másokat, vagy elítélik őket vallásuk miatt, akkor nagyon megbántanak Engem. …”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ne-iteljetek-el-mas-vallasuakat-mas-hitueket-vagy-szexualisan-mas-beallitottsaguakat


————

Ortodox (Görög keleti):

A Szent Sátor rendje

9 A Régi Szövetség is rendelkezett Isten tiszteletének módjáról és annak földi szent helyéről, 2 a Szent Sátorról. Ennek első részében volt a hétágú mécses-tartó, és az Istennek felajánlott szent kenyerek asztala. Ezt a helyet Szentélynek nevezték. 3 A második függöny mögött volt a Szentek Szentje.[a] 4 Ebben volt az arany illatáldozati oltár és a Szövetségláda[b], amelyet kívül-belül arany borított. A ládában volt egy mannával teli aranykorsó, azután Áron botja, amely egyszer kivirágzott, és itt voltak a Szövetség kőtáblái. 5 A láda fölött pedig ott voltak a dicsőséges kérubok, akik beárnyékolták a kegyelem helyét.[c] Ezeket azonban most nem részletezzük.

6 A Szent Sátor tehát így volt elrendezve. A papok naponta bementek az első sátorba, hogy ott imádják Istent, és hogy a papi szolgálatukat végezzék. 7 A második sátorba azonban egyedül a főpap mehetett be, ő is csak évente egyszer. Akkor is csak úgy, ha magával vitte az áldozat vérét, amelyet a saját bűneiért és a nép bűneiért kellett felajánlania Istennek — azokért a bűnökért, amelyek észrevétlenek maradtak. „

 

 

 

 

„Mária és Márta

38 Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. 39 Mártának volt egy testvére — Mária —, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. 40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!”

41 De az Úr így felelt: „Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz! 42 Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.””

 

 

 

 

„Kik az igazán boldogok?

27 Amíg Jézus ezekről beszélt, a tömegből egy asszony felkiáltott: „Milyen boldog és áldott lehet az édesanyád, hogy ő szült és szoptatott téged!”

28 De Jézus így válaszolt: „Sokkal áldottabbak, akik hallják Isten beszédét, és engedelmeskednek neki!””

 

 

 

 

„24 Ezért Krisztus nem a földi, emberek által készített Szent Sátorba ment be, hanem egyenesen a Mennybe. A földi Szent Sátor ugyanis csak a másolata az igazinak, amely a Mennyben van. Jézus Krisztus azért ment fel a Mennybe, hogy ott most a mi érdekünkben jelenjen meg Isten előtt.

25 Krisztus nem azért ment be oda, hogy újra meg újra feláldozza magát. A földi főpapnak valóban minden évben újra be kellett vinnie a vért a Szentek Szentjébe. Nem a saját vérét vitte, hanem az áldozati állatokét. 26 Ha Krisztus is földi főpap lenne, neki is már sokszor fel kellett volna áldoznia magát a világ teremtése óta. Ő azonban csak egyetlen egyszer jelent meg — amikor az elrendelt idő elérkezett —, hogy önmagát feláldozza. Ez az egyetlen áldozat viszont egyszer s mindenkorra elegendő, mert amikor Jézus Krisztus saját magát feláldozta, akkor véglegesen leszámolt a bűnnel.

27 Ahogyan el van rendelve, hogy egyszer minden embernek meg kell halnia, azután pedig mindenki ítéletre kerül, 28 ugyanígy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét magára vállalja. Amikor pedig majd másodszor is megjelenik, akkor már nem a bűnök terhét hordozza, hanem azért jön, hogy az üdvösség teljességét hozza azoknak, akik őt várva-várják.”

 

 

 

 

Te vagy a Messiás!

27 Ezután Jézus és a tanítványai Cézárea Filippi vidékén járták a falvakat. Útközben Jézus megkérdezte tőlük: „Mit mondanak rólam az emberek, ki vagyok én?”

28 Így válaszoltak: „Van, aki azt mondja, hogy Bemerítő János, mások meg Illésnek tartanak. Megint mások azt mondják, hogy valamelyik próféta vagy.”

29 Ekkor megkérdezte őket: „És ti mit mondotok rólam, ki vagyok én?”

Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás!”

30 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy erről senkinek ne beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.” „

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews%209:1-7;%20%20%20%20Luke%2010:38-42;%2011:27-28;%20%20%20%20%20%20Hebrews%209:24-28;%20%20%20%20%20Mark%208:27-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/17

Az Új Világrend – Pénzetek és élelmiszereitek ellenőrzésének terve

2011. április 17. vasárnap; 09:00

Ébredjetek fel most, mindannyian. Nézzetek körül, és győződjetek meg erről saját magatok. Hagyjátok abba a magyarázkodást, hogy a világ csupán a depresszió fájdalmában merült el, melyet a gazdasági összeomlás okoz. Mert ez nem igaz! Ezek az emberek rövidesen egy egységes (globális) pénznem által és országaitok eladósodásán keresztül fognak ellenőrizni mindnyájatokat.

Egyetlen ország sem fog tudni megmenekülni szorításukból. Emlékezzetek Szavamra: a pénzetek értéktelenné fog válni. Élelmiszerhez és egyéb szükségleteitekhez csak a Bélyeg által tudtok majd hozzájutni; erről a személyazonosításról már beszéltem.

Kérve-kérlek benneteket, ne fogadjátok el a Bélyeget, mert ha elfogadjátok, akkor Számomra elvesztek! Ez a Bélyeg meg fog ölni benneteket úgy testileg, mint lelkileg. Maradjatok ennek hatókörén kívül.

Ha ennek a Bélyegnek –a sátán Bélyegének – felvételétől meg akartok menekülni, akkor már most kezdjétek el tartalékaitokat megtervezni; gondoskodjatok az élelmiszer elraktározásáról, takarókról, gyertyákról és vízről.

Ő, az Antikrisztus, aki az Új Világkormány vezetője lesz, azt hiszi, hogy az emberi nem lelkét el fogja lopni. De nem fogja. Mint ahogyan sokan fognak az ő hatása alá kerülni, úgy az Én követőim is állhatatosan és hűségesen ki fognak Mellettem, Isteni Megváltójuk mellett tartani.

Mindazok, akik kigúnyolják ezeket a próféciákat, figyeljenek most. Csak kerüljetek ennek a globális hatalomnak a hatása alá, és el fogtok veszni. Erős hitre lesz szükségetek, hogy túléljétek. Imáitok meghallgatásra fognak találni. Védelmezni foglak benneteket ebben a félelmetes földi időszakban. Most készítsétek elő a csoportos összejöveteleket, ahol majd békében, meghitten, titokban tudtok majd imádkozni. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-uj-vilagrend-penzetek-es-elelmiszereitek-ellenorzesenek-terve

 

 

———-

Római katolikus:

2021-04-17

Húsvét 2. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A diakónusok vagyis a szerpapok kiválasztása.
Azokban a napokban, amikor a tanítványok száma már megnövekedett, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják. Ezért a Tizenkettő összehívta a tanítványokat, és így szóltak hozzájuk:

„Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk Isten igéjét, s az asztal szolgálatát lássuk el. Szemeljetek hát ki magatok közül, testvérek, hét jó hírben álló, Szentlélekkel eltelt bölcs férfit, akiket megbízhatunk ezzel a feladattal. Mi pedig majd az
imádságnak és az ige szolgálatának szenteljük magunkat.”
Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohóruszt, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát Az apostolok elé állították őket, azok pedig
imádkoztak felettük, és rájuk tették kezüket.
Isten igéje pedig tovább terjedt, úgyhogy a
tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben. Még a papok közül is tömegesen hódoltak meg a hitnek.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 6,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. (Vö. 22. vers. – 5. tónus)
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
E: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 32,1-2.4-5,18-19

ALLELUJA
Feltámadt Krisztus, aki mindent alkotott, * megkönyörült a bűnös emberen. – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus megmutatja, hogy hatalma van az elemeken: a vízen jár.
A kenyérszaporítás napján, amikor
beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába, és elindultak a tavon át Kafarnaum felé.
Már rájuk
sötétedett, de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához.
Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: Én vagyok, ne féljetek!”
Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,16-21”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-17

„Isten haragja lesújt az Új Világrendre

2011. április 17. vasárnap; 19:00

Mindenütt, ahol csoportosulnak, félelmetes erővel fog Isten Haragja lesújtani. Ez már folyamatban van. Meg lesznek állítva, de ez némi időbe telik. Ez nem fogja őket teljes mértékben megállítani, de enyhíteni fogja tetteik borzalmas hatását, mely máskülönben bekövetkezne. A Dicsőséges Szentháromság most intenzíven kommunikál a választott lelkekkel, szerte a világon. A hívők ezt hamarosan megtapasztalhatják. Azok, akik nem hisznek Istenben, az Atyában, azt gondolják, hogy ezek az emberek csupán a világvége mániákusai. Bár ma a világon sokan vannak, akik valóban hamis állításokat terjeszthetnek; ne utasítsátok el őket anélkül, hogy meghallgatnátok mondanivalójukat.

Mindig imádkozzatok a vezetésért ezekben a nehéz és zavaros időkben. Mindig összpontosítsátok figyelmeteket Rám, Isteni Megváltótokra. Fogom a kezeteket, és támogatlak benneteket ezekben a megpróbáltatásokban. …”

https://masodikeljovetel.hu/isten-haragja-lesujt-az-uj-vilagrendre

————-

Tóra:

„Az Engesztelő Áldozat

16 Áron fiai közül ketten[a] meghaltak, amikor áldozatot mutattak be az Örökkévalónak. 2 Ezután az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy nem léphet be akármikor a Szentek Szentjébe, a függönyön túlra, ahol a Szövetségláda fedele fölött megjelenek a felhőben. Ha nem a megfelelő módon és időben lép be oda, meg fog halni.

3 Amikor Áronnak be kell jönnie a Szentek Szentjébe, akkor előbb fel kell áldoznia az Örökkévalónak egy fiatal bikát bűnért való áldozatul és egy kost égőáldozatul. 4 Áron először mossa meg egész testét, majd vegye föl a szent öltözetet: nadrágja, köntöse, öve és süvege is lenvászonból legyen.

5 Izráel egész közössége hozzon az Örökkévalónak két kecskebakot vétekáldozatnak és egy kost égőáldozatnak, s ezeket adják Áronnak.

6 Azután mutassa be Áron a bűnért való áldozatra szánt bikát saját magáért az Örökkévalónak. Így szerezzen engesztelést[b] önmagáért és családjáért.

7 Azután pedig vigye a két bakot az Örökkévaló elé, a Találkozás Sátorának bejáratához, 8 és sorshúzással jelölje ki az egyiket az Örökkévalónak, a másikat Ázázélnek.[c]

9 Amelyik bak az Örökkévalónak jutott, azt áldozza föl Áron az Örökkévalónak bűnért való áldozatul. 10 A másik bakot pedig, amely Ázázélnek jutott, Áron állítsa elevenen az Örökkévaló elé, majd űzze el a pusztába, Ázázél számára — így szerezzen engesztelést vele.

11 Áron tehát a következők szerint készítse el a bikát bűnért való áldozatul az Örökkévalónak saját magáért, hogy engesztelést szerezzen önmagáért és családjáért: először vágja le a bikát, és fogja fel a vért. 12 Azután töltse meg a szenes-serpenyőt izzó parázzsal az Örökkévaló előtti oltárról, és vegyen két tele maroknyi porrá tört illatos füstölőszert, majd vigye be a függönyön túl, a Szentek Szentjébe. 13 Ott, az Örökkévaló jelenlétében szórja rá a füstölőszert a parázsra, hogy annak füstje borítsa be a Szövetségláda fedelét. Ezt tegye Áron, hogy ott, helyben meg ne haljon. 14 Azután vegye a bika vérét, az ujját mártsa bele, és hintsen abból hétszer az ujjával a Szövetségláda fedelének elejére és a Szövetségláda előtt, a földre is.

15 Ezután Áron vágja le a nép bűnéért való áldozati bakot, amely a népért van, és annak vérét is vigye be a függönyön túl, a Szentek Szentjébe. Majd ebből is hintsen a Szövetségláda fedelére és a láda elé — ugyanúgy, mint a bika vérével tette. 16 Így tisztítsa meg Áron a Szentek Szentjét Izráel népének tisztátalanságaitól, szándékos törvényszegéseitől és összes egyéb vétkeitől. Hasonlóképpen tisztítsa meg a Találkozás Sátorának többi részét is, hiszen az egész sátor a tábor közepén áll, körülvéve a nép tisztátalanságaival.

17 Amikor Áron bemegy a Találkozás Sátorába, hogy elvégezze az engesztelés szertartását, rajta kívül senki más nem tartózkodhat ott. Nem is léphet be oda senki más, amíg Áron ki nem jön onnan — miután saját magáért, családjáért és Izráel egész közösségéért engesztelést szerzett. 18 Azután Áron menjen ki az oltárhoz, amely az Örökkévaló előtt van, és a bika meg a bak vérével kenje meg körös-körül az oltár szarvait — így tisztítsa meg azt. 19 Utána hintsen az oltárra hétszer a vérből az ujjával — így tisztítsa meg azt Izráel népe tisztátalanságától, és így szentelje meg azt.

20 Miután Áron befejezte a Szentek Szentjének, a Találkozás Sátorának és az oltárnak megtisztítását, vezesse elő a másik bakot, amely élve maradt. 21-22 Tegye mindkét kezét a bak fejére és vallja meg fölötte Izráel népének vétkeit, törvényszegéseit és egyéb bűnös tetteit — így helyezze azokat a bűnbakra. Azután egy arra kijelölt ember vigye ki a bűnbakot a lakatlan sivatagba, és ott engedje el. Így a bűnbak fogja viselni ezeket a bűnöket, és magával viszi azokat a kietlen pusztaságba.

..

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++%20Leviticus%2016:1-20:27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Soha ne ítéljetek el más vallásúakat, más hitűeket vagy szexuálisan más beállítottságúakat

2011. április 6.

A világon egyetlen egy lelket sem zárok ki

Azok a gyermekeim, akik megtértek, tisztában vannak ezzel, és a Szentségek által egyre közelebb kerülnek Szívemhez. De ezeknek az elbarangolt, elveszett gyermekeknek teljesen elölről kell kezdeniük, a Tízparancsolatot fel kell frissítsék emlékezetükben, amelyet Mózes adott a világnak. Ma nagyon, nagyon sok gyermekem nem vesz tudomást erről. A világon egyetlen egy lelket sem zárok ki, független attól, hogy milyen vallást gyakorolnak.

Figyelmeztetés azoknak a híveimnek, akik lenézik a más hitűeket

Ha híveim megkülönböztetik, felmagasztalják, és mások elé helyezik önmagukat azok rovására, akik nincsenek tudatában Tanításaimnak, akkor ők úgy viselkednek akárcsak a farizeusok tették. Szégyelljék magukat azok, akik többnek tartják magukat, mint ezek a lelkek, akiknek megvilágosodásra van szükségük. Szégyelljék magukat azok, akik bár tudatában vannak az Igazságnak, mégis megvetést tanúsítanak a más hitűekkel szemben, és akik azt hiszik, hogy mivel tudomásuk van az Igazságról, és mert magukhoz veszik a Szentségeket, ők fontosabbak az én Szememben. Igen, sok vigasz és öröm van a Szívemben ezen jámbor követőimnek köszönhetően, de amikor megvetnek másokat, vagy elítélik őket vallásuk miatt, akkor nagyon megbántanak Engem. …”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ne-iteljetek-el-mas-vallasuakat-mas-hitueket-vagy-szexualisan-mas-beallitottsaguakat

 

„Jákób népét mégsem pusztítom el teljesen

7 Ezt mondja az Örökkévaló:

„Izráel népe!
Olyanok lettetek számomra,
mint Etiópia népe,
vagy mint bármely más nép.
Igaz, én hoztam föl
Egyiptomból Izráelt,
de a filiszteusokat is
én hoztam el Kréta szigetéről,
Arám népét meg Kírből.”

8 Uram, az Örökkévaló
szemmel tartja Izráel királyságát,
amelyet elborított a
bűn.
„Bizony,
eltörlöm azt a föld színéről
— ezt mondja az Örökkévaló —,
de Jákób népét
mégsem pusztítom el teljesen!

9 Nézzétek és lássátok:
Parancsolok, és megrostálom
népemet, Izráelt, a nemzetek között,
mint ahogy a búzát kirostálják.[a]
De egyetlen szemecske
sem esik a földre!
10 Népem bűnöseit mind
fegyver
öli meg,
bár azt hiszik,
hogy őket baj nem érheti”.

Újra fölállítom Dávid sátorát

11 „Azon a napon újra fölállítom
Dávid leomlott sátorát,
repedéseit és romlásait kijavítom,
hogy mint régen volt, olyan legyen.
Igen, újjáépítem teljesen,
12     hogy örököljék Edom maradékát,
meg akik a nemzetekből megmaradnak,
mindazokat, akik nevemet viselik
— mondja az Örökkévaló,
aki ezt be is teljesíti.

13 Bizony, eljön az idő
— mondja az Örökkévaló —,
amikor olyan bőségesen
megáldalak titeket,
hogy a szántó utoléri az aratót,
aki szőlőt szüretel, utoléri a vetőt.
A hegyoldalakról árad majd a must,
s a dombokról bor-patakok folynak.
14 Népem, Izráel sorsát jóra fordítom.[b]
Romba dőlt városaikat újra felépítik,
s laknak bennük,
szőlőket telepítenek,
és a saját borukat isszák.

15 Én telepítem le őket ismét a földjükre.
Többé ki nem szaggatja őket senki
arról a földről, amelyet én adtam nekik!”
— ezt mondja Istened, az Örökkévaló.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++%20Amos%209:7%20-%209:15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/achrei-mot-kedoshim-20210424

Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel

Igazság Könyve:

„Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

2011. márc. 5. 10 óra

Szeretett leányom, újra egyesültünk. Az utóbbi napokban nagyon elfoglalt voltál. Felismerted azt az erőt, amit testednek és hited gyakorlásához adtam neked? Ezt azért adtam, mert munkálkodásod nagyon boldoggá tesz Engem. Miközben azzal foglalkozol, hogy kinyilvánítsd ezeket az Üzeneteket, arra kérlek, hogy bátoríts minden embert arra, akit csak ismersz, hogy minél előbb megszabaduljon bűneitől. Az nem fontos, hogy milyen keresztény felekezethez tartozik. Alázatot és lojalitást kell mutasson mindenki Velem szemben, úgy, hogy megpróbálják helyrehozni mulasztásaikat.

Ez a cselekedet megerősíti őket a nagy esemény idején, amit én Figyelmeztetésnek nevezek. Mindannyian tartsatok bűnbánatot, hogy megmentsétek lelketeket. Legyetek mindig készen, mert mindazok, akik nincsenek kegyelmi állapotban, nem biztos, hogy ezt az eseményt túlélik.

Szeretett leányom, továbbra is az az Akaratom, hogy minél előbb továbbítsd ezt az üzenetet. Már említettem neked, hogy az üzenetek a lehető legrövidebb időn belül el kell érjék gyermekeimet. Miközben ez az esemény bekövetkezik, a Szent Vatikánban is lesz egy esemény. Kérj fel mindenkit, hogy imádkozzanak az én szeretett, szent helytartómért, Benedek pápáért, mert őt Örök Atyám ellenségei veszik körül. Imádkozzatok azokért a papokért, akiknek nem ingott meg a hitük sem Bennem, sem az Örök Atyában.

A hamis próféta kiemelkedése

Nekik áhítatosan kell imádkozniuk, mert ti mindnyájan tanúi lesztek annak a támadásnak, amelyet Szent Helytartóm ellen követnek el. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a hamis prófétát annak ismerjék fel, aki ő valójában. Figyeljetek viselkedésére, és hogy mennyire törekszik majd arra, hogy napirenden szerepeljen. Majd figyeljétek meg, hogy félrevezetett szent szolgáim hogyan vetik magukat lábai elé. Azt, amit mondani fog hallgassátok meg figyelmesen. Az ő alázata hamis lesz, szándékai rosszindulatúak lesznek, és az a szeretet, amelyet magából sugároz, csak őt fogja körülölelni. Újító szelleműnek, dinamikusnak fogják tartani, és friss széllökésnek. Motivált lesz és tettre kész, de ereje nem az Istentől, nem a Mennyei Atyától, való lesz. Ez az erő a sátántól, az ördögtől való.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert nektek gyermekeim, résen kell lennetek. Szükségetek van Rám, hogy vezesselek most benneteket, főleg akkor, amikor mindez beteljesedik. Legyetek erősek, fogadjátok el méltóságteljesen tanításaimat. Imádkozzatok csoportokban. Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy védelmet találjatok az ördög ellen.

Ne feledjétek el a leckét: Az Én tanításaim sohasem változnak, ugyanazok maradnak, mint mindig is voltak. Amint azt már említettem: ha észreveszitek, hogy tanításaimat manipulálják, meggyengítik, (ami biztos így lesz) vagy feltűnő módon meghamisítják, (úgy hogy teljesen ellentéte lesz tanításomnak), amikor észreveszitek, hogy megtévesztenek benneteket, akkor fordítsatok hátat és imádkozzatok Hozzám, hogy vezesselek benneteket.

Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/minden-kereszteny-engeszteljen-imadkozzatok-papaert

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre, és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre nagyobbak lesznek a felkelések, földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy a pénz, mint az élelmiszer okot fog adni az aggodalomra. Ne higgyétek azt, hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám, imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell nyissátok Előttem a szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg a szívetek és a lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvallani. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

———-

Római katolikus:

2021-03-03

2. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
A gonoszok mindig üldözik a jókat, de Isten végül igazságot szolgáltat.
Miközben Jeremiás az Úr parancsát teljesítette, így fondorkodtak egymás között ellenségei: „Rajta! Szőjünk összeesküvést Jeremiás ellen, mert nélküle sem vész ki a törvény a papnál, sem a tanács a bölcsnél, sem a beszéd a prófétánál! Gyertek, vádoljuk be őt, és gondosan figyeljük meg minden szavát.”
Jeremiás ekkor így imádkozott: „Figyelj rám,
Uram, és halld meg ellenségeim szavát! Vajon rosszal szokás-e fizetni a jóért? Miért ásnak hát vermet nekem? Emlékezzél! A színed elé álltam, hogy közbenjárjak értük, és elhárítsam a haragodat róluk.”
Ez az Isten igéje.

Jer 18,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem. (17b. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Kiszabadítasz a hálóból, amelyet titkon vetettek nekem, * mivel te vagy az én erősségem.
Uram, kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, hűséges Istenem.
Hívek: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
E: Sokak gyalázkodó szavát hallom, * rettegés vesz körül engem,
mert összefogtak ellenem, * azon tanakodnak, hogy életemet kioltsák.
H: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
E: Én azonban benned remélek, Uram, * azt mondom: „Te vagy Istenem, sorsom kezedben van.”
Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.
H: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
Zsolt 30,5-6.14.15-16

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Én vagyok a világ világossága, – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon mindenkinek.
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát, és bizalmasan közölte velük; „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek.
Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az
Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 20,17-28

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-03

„ A Szentlélek üzenete

2011. február 12. szombat; 3:30

Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

Szeretett leányom, újra egyesültünk. Az utóbbi napokban nagyon elfoglalt voltál. Felismerted azt az erőt, amit testednek és hited gyakorlásához adtam neked? Ezt azért adtam, mert munkálkodásod nagyon boldoggá tesz Engem. Miközben azzal foglalkozol, hogy kinyilvánítsd ezeket az Üzeneteket, arra kérlek, hogy bátoríts minden embert arra, akit csak ismersz, hogy minél előbb megszabaduljon bűneitől. Az nem fontos, hogy milyen keresztény felekezethez tartozik. Alázatot és lojalitást kell mutasson mindenki Velem szemben, úgy, hogy megpróbálják helyrehozni mulasztásaikat.

Ez a cselekedet megerősíti őket a nagy esemény idején, amit én Figyelmeztetésnek nevezek. Mindannyian tartsatok bűnbánatot, hogy megmentsétek lelketeket. Legyetek mindig készen, mert mindazok, akik nincsenek kegyelmi állapotban, nem biztos, hogy ezt az eseményt túlélik.

Szeretett leányom, továbbra is az az Akaratom, hogy minél előbb továbbítsd ezt az üzenetet. Már említettem neked, hogy az üzenetek a lehető legrövidebb időn belül el kell érjék gyermekeimet. Miközben ez az esemény bekövetkezik, a Szent Vatikánban is lesz egy esemény. Kérj fel mindenkit, hogy imádkozzanak az én szeretett, szent helytartómért, Benedek pápáért, mert őt Örök Atyám ellenségei veszik körül. Imádkozzatok azokért a papokért, akiknek nem ingott meg a hitük sem Bennem, sem az Örök Atyában. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

21 Kedveseim, ha a szívünk nem vádol bennünket, akkor bizalommal mehetünk Istenhez. 22 Ő pedig megadja, amit kérünk, akármi legyen is az, mert engedelmeskedünk a parancsainak, és azt tesszük, amit ő szeret. 23 Isten pedig azt parancsolja, hogy a Fiában, Jézus Krisztusban higgyünk, és szeressük egymást. Ezt parancsolta nekünk maga Jézus is, amikor velünk volt. 24 Aki engedelmeskedik Isten parancsainak, az Istenben él, és az Isten is él őbenne. Honnan tudjuk, hogy Isten bennünk él? Onnan, hogy a saját Szellemét adta nekünk!

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

4 Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e! Azért mondom ezt, mert sok hamis próféta jön-megy szerte a világon. 2 Így tudjátok eldönteni, hogy egy szellem Istentől jött-e: ha elismeri és megvallja, hogy Jézus a Messiás, aki emberi testben jelent meg a Földön — akkor az a szellem Istentől jött. 3 Ha viszont ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van.

4 Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. 5 Ők a világhoz tartoznak, és amit mondanak, azt is a világból veszik, ezért hallgat rájuk a világ. 6 Ezzel szemben mi Istenhez tartozunk, és aki Istent ismeri, hallgat ránk. Aki pedig nem Istenhez tartozik, az nem fogadja el, amit mondunk. Így tudjuk megkülönböztetni az Igazság Szellemét attól a szellemtől, amely félrevezeti és becsapja az embereket.

 

 

„Imádkozzatok azokért, akik fájdalmat okoznak nektek

2011. március 21. hétfő, 23:00

Szeretett leányom, ma este békét érzel, amelyet hosszú ideje nem éreztél. Leányom, téged a csaló kínozott meg, és most a Tőlem kapott kegyelmek által már nem érzed a hatását az ilyen támadásoknak.

Küldtem neked egy szeretettel teljes, tiszta lelket, hogy segítsen vezetni téged. Ő kézen fogva vezet majd Felém és az Igazság felé. Szeretett leányom, te most már érted milyen érzés az Én nevemben szenvedni.

Te tudod milyen érzés, amikor kigúnyolnak a nyilvánosság előtt, kinevetnek a hátad mögött, igazságtalanságokkal vádolnak, melyeket nem követtél el. És mindezt az Én nevemben. Örülj mindezekért, mert ez azt jelenti, hogy közelebb jutottál a Velem való egységben. Az imádság fog – ahogyan ezt most már megértetted – a kegyelem és béke állapotában tartani.

Leányom, ne ítéld el azokat, akik fájdalmat okoznak neked. Imádkozz értük. Bocsáss meg nekik. De te már megtetted, nem? Most már érted Tanításaim Igazságát. Egyre erősebbé és erősebbé teszlek téged, leányom. Sohase félj. Ahogyan már mondtam, a csaló soha nem lophatja el lelkedet. Szorosan karjaimba ölellek, és megígérem, hogy ha eltévednél, Én mindig újra magamhoz vonlak.

Most erőt és bátorságot kell, hogy nyerj az Én Isteni Üzeneteim közléséhez az emberiség számára. Ezek az üzenetek sürgősek. Tudod, hogy mit kell tenned. A nap minden percében hívj be Engem a szívedbe. Szeretlek, Én bátor, drága leányom. Büszke vagyok rád, a nyugalmadra, mellyel véded az Igazságot, és nem tagadod ezeket a Szent Üzeneteket.

Mert most már tudod az Igazságot.

A Ti szeretett Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-azokert-akik-fajdalmat-okoznak-nektek

 

 

 

 

Jézust letartóztatják

43 Jézus még beszélt, amikor megérkezett Júdás, a tizenkét tanítvány közül az egyik. Kardokkal és botokkal felfegyverzett nagy csoport jött vele, akiket a főpapok, a törvénytanítók és a nép vezetői küldtek.

44 Júdás, az áruló előre megbeszélte velük, miről ismerik meg, kit kell letartóztatniuk: „Akit csókkal köszöntök, azt fogjátok el, és őrizet alatt vezessétek el!”

45 Júdás tehát egyenesen odalépett Jézushoz, és köszöntötte: „Mester!” — azután üdvözlésül arcon csókolta. 46 Akkor a fegyveresek megragadták és letartóztatták Jézust. 47 Az egyik tanítvány, aki ott állt Jézus mellett, ekkor kirántotta a kardját, rávágott a főpap szolgájára, de csak a fülét vágta le.

48 Jézus azt mondta a fegyvereseknek: „Kardokkal és botokkal jöttök ellenem, mintha rabló lennék?! 49 Hiszen minden nap ott voltam közöttetek a Templom területén, és tanítottam, mégsem fogtatok el. De ennek így kellett lennie, hogy beteljesedjen, amit az Írások mondanak.” 50 A tanítványai ekkor mind otthagyták Jézust, és futva menekültek.

51 Volt Jézus követői között egy fiatalember is, akin csak egy hosszú vászoning volt. A fegyveresek őt is megragadták, hogy elfogják, 52 de a fiatalember inkább a kezükben hagyta az ingét, és meztelenül futott el.

A Főtanács kihallgatja Jézust

53 Ezután a főpap házához vezették Jézust. Odagyűltek a többi főpapok, a nép vezetői és a törvénytanítók is mind. 54 Péter távolról követte Jézust, egészen a főpap udvarába. Az őrökkel együtt ő is a tűz mellé ült melegedni.

55 A főpapok és a Főtanács többi tagja mind ürügyet kerestek, hogy Jézust halálra ítélhessék. Olyan férfiakat kerestek, akik hajlandók voltak ellene tanúskodni, de nem találtak olyan okot, amely alapján elítélhették volna. 56 Sok hamis tanú vádolta Jézust, de a vallomásaik nem egyeztek meg egymással.

57 Végül jött két hamis tanú, akik azt állították: 58 „Hallottuk, amikor ez az ember[a] azt mondta: »Lerombolom a Templomot, amelyet emberek építettek, és három nap alatt felépítek egy másikat, amelyet nem emberi kéz épít.«” 59 — de még így sem egyezett, amit mondtak.

60 Ekkor fölállt a főpap, és megkérdezte Jézust: „Miért nem felelsz arra, amivel ezek vádolnak?” 61 Jézus azonban nem szólt egy szót sem.

Ekkor a főpap megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az Isten[b] Fia?”

62 Jézus így válaszolt neki: „Én vagyok.[c] Meglátjátok majd az Emberfiát, amint ott ül Isten[d] jobbján, és eljön az ég felhőivel.”

63 A főpap ekkor megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: „Mi szükségünk van még több tanúra?! 64 Hallottátok, hogy gyalázta Istent! Hogyan határoztok?”

Ekkor mindannyian úgy ítéltek, hogy Jézus bűnös, és megérdemli a halált.

65 Néhányan leköpködték, majd letakarták az arcát, és ököllel ütötték. Közben így gúnyolták: „Na, most prófétálj!” Ezután a szolgák is ütni kezdték.

Péter letagadja, hogy ismeri Jézust

66 Ezalatt Péter még mindig ott volt az udvarban. Egyszer csak arra jött a főpap egyik fiatal szolgálólánya. 67 Meglátta a tűznél melegedő Pétert, közelebb ment hozzá, szemügyre vette, és azt mondta: „Te is azzal a názáreti Jézussal voltál.”

68 Péter azonban letagadta: „Nem tudom, és nem is értem, miről beszélsz!” Azzal kiment a kapu közelébe, és ekkor a kakas megszólalt.[e]

69 Amikor a szolgálólány újra találkozott Péterrel, így szólt a többiekhez: „Ez is közéjük tartozik!” 70 De Péter ezt ismét letagadta.

Kis idő múlva az ott állók megszólították Pétert: „Biztos, hogy közéjük tartozol, hiszen te is galileai vagy.”

71 Péter ekkor átok alatt megesküdött, hogy igazat mond: „Nem is ismerem azt az embert, akiről beszéltek!”

72 Ebben a pillanatban másodszor is kukorékolt a kakas. Akkor Péter visszaemlékezett Jézus szavaira: „Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor is le fogod tagadni, hogy ismersz engem” — és sírva fakadt.

Jézus Pilátus előtt

15 Amint felvirradt a reggel, a főpapok, a nép vezetői, a törvénytanítók, az egész Főtanács együttesen határozatot hozott. Megkötözték Jézust, elvitték Pilátushoz, és átadták neki.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20John%203:21-4:6;%20%20%20%20Mark%2014:43-15:1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/03

 

Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak

Igazság Könyve:

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Szeretett leányom, te most nagyon igyekszel engedelmeskedni Utasításaimnak, azért, hogy megszentelődjön a lelked, és ez nagy öröm Számomra. Kérlek, szánj Rám egy teljes órát a napodból, amelyet csendességben Velem töltesz, és engedd, hogy közelebb hozhassalak Szent Szívemhez.

Sokkal erősebbnek fogod magad érezni, ha ezt megteszed. Kezdd el még ma ezt az időt a Társaságomban tölteni, azért, hogy a szíved megvilágosíthassam, és hogy terhed megkönnyíthessem.

Ma szeretném előtted felfedni az emberiségnek szánt azon Kívánságomat, hogy kezdjék el életüket kiértékelni, felkészülésként a Nagyfigyelmeztetésre. Leányom, mindazoknak közületek, akik erre elmulasztanak felkészülni, azoknak imára, mégpedig sok imára van szükségük.

A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta.

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket.

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

Talán megkérdezitek, hogy miért kell ezeknek az eseményeknek ilyen nehézségekkel bírniuk. El fogtok akkor csodálkozni azon, hogy miért engedem megtörténni mindezeket.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

———-

Római katolikus:

2021-02-17

Hamvazószerda

OLVASMÁNY Joel próféta könyvéből
Isten büntető ítélete gyakran buzdítás a hozzá való őszinte visszatérésre. Megtérésünk gyökeres, komoly cselekedet legyen!
A bűnbánatra így
figyelmeztet a próféta: Térjetek meg! Teljes szívetekből hozzám térjetek! Böjtöljetek, hangos szóval sirassátok bűneiteket! A szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruhátokat; keressétek Isteneteket, Uratokat! Ő jóságos és irgalmas, türelemmel gyógyítgatja sebeiteket. Ki tudja, hátha visszatér és újra megbocsát, s áldás fakad a nyomában; így az Úr, a ti Istenetek elfogadja majd étel- s italáldozataitokat. Fújjatok meg minden harsonát a szent hegyen! Üdvös böjtöt is hirdessetek! Népemet gyűjtsétek egybe, szent közösséggé legyen! Hívjátok az öregeket, hozzátok a gyermekeket, még a csecsemőket is! Nászházát hagyja el most a vőlegény, és a menyasszony is! A papok, az Úr szolgái, hangos szóval sírjanak, az előcsarnok és az oltár között így kiáltsanak: „Könyörülj, Uram, könyörülj népeden, ne tűrj ilyen gyalázatot örökségeden! Ne uralkodjanak rajtunk pogány nemzetek! Ne mondhassák gúnyolódva: »Hol van hát Istenetek?«” Erre az Úr féltő szeretettel tekintett országára, és népének megkegyelmezett.
Ez az Isten igéje.

Joel 2,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk. (Vö. 3a vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem! † Mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Gonoszságomat beismerem, * szüntelenül előttem lebeg bűnöm.
Egyedül csak ellened vétettem, * ami színed előtt gonosz, olyat tettem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Nyisd meg, Uram, ajkamat, * hogy dicséretedet hirdesse ajkam.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
Zsolt 50,3-4.5-6a.12-13.14 és 17

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Itt az alkalmas idő, hogy kiengesztelődjünk Istennel.
Testvéreim!
Krisztus követségében járunk. Isten maga buzdít titeket általunk.
Krisztus nevében kérlek,
engesztelődjetek ki az Istennel! Ő a bűn hordozójává tette értünk azt, aki bűnt nem ismert (Jézust), hogy általa Isten igaz voltának részesei legyünk.
Mint az ő munkatársai,
figyelmeztetünk titeket, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába. Azt mondja ugyanis az Úr: „Amikor az időt alkalmasnak látom, meghallgatlak, és ha eljön az üdvösség napja, segítek rajtad.” Nézzétek, most van itt az alkalmas idő! Most van itt az üdvösség napja.
Ez az Isten igéje.

2Kor 5,20–6,2

„… Szeretett leányom, te most nagyon igyekszel engedelmeskedni Utasításaimnak, azért, hogy megszentelődjön a lelked, és ez nagy öröm Számomra. Kérlek, szánj Rám egy teljes órát a napodból, amelyet csendességben Velem töltesz, és engedd, hogy közelebb hozhassalak Szent Szívemhez.

Sokkal erősebbnek fogod magad érezni, ha ezt megteszed. Kezdd el még ma ezt az időt a Társaságomban tölteni, azért, hogy a szíved megvilágosíthassam, és hogy terhed megkönnyíthessem.

Ma szeretném előtted felfedni az emberiségnek szánt azon Kívánságomat, hogy kezdjék el életüket kiértékelni, felkészülésként a Nagyfigyelmeztetésre. Leányom, mindazoknak közületek, akik erre elmulasztanak felkészülni, azoknak imára, mégpedig sok imára van szükségük.

A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta. …”

„EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jócselekedeteinkkel ne az emberek elismerését keressük, hanem egyedül Istentől várjunk értük jutalmat!
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is.
Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat.
Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,1-6.16-18

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-17

„… Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni. …”

„… A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni. …”

„… A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket. …”
————

Ortodox (Görög keleti):

A régi és az új élet

4 Krisztus is szenvedett, amikor ebben a testben élt, ezért erősítsétek meg magatokat, és fegyverkezzetek fel a Krisztuséhoz hasonló gondolkodással! Mert aki testi szenvedést visel el, az eltávolodik a bűntől, 2 hogy földi életének hátralevő idejét ne emberi vágyak, hanem Isten akaratának teljesítésére szánja. 3 Hiszen éppen elég időt pocsékoltatok már el olyan dolgokkal, amelyeket a hitetlenek szoktak tenni. Szexuális bűnökben éltetek, szenvedélyeiteket követtétek, részegeskedtetek, vad mulatságokba jártatok, és utálatos bálványokat imádtatok.

Most azonban a hitetlenek értetlenkedve nézik, hogy már nem folytatjátok velük együtt ezt a romlott és vad életmódot, és emiatt szidalmaznak benneteket. 5 Egyszer azonban felelniük kell annak, aki készen áll, hogy minden embert megítéljen: élőket és holtakat egyaránt. 6 Mert az örömüzenetet még azoknak is hirdették, akik már régen meghaltak, hogy szellemben élhessenek, ahogyan Isten is él. Ezeket a régi embereket is meg fogja Isten ítélni annak megfelelően, amit életükben tettek, akárcsak a többieket.

Jól gazdálkodjatok Isten ajándékaival!

7 Közeledik már az idő, amikor minden a csúcspontjára ér és befejeződik. Ennek megfelelően legyetek józanok, éberek és mértékletesek, hogy imádkozni tudjatok! 8 Az a legfontosabb, hogy ápoljátok és őrizzétek meg az egymás iránti isteni szeretetet, mert ez a szeretet készségessé tesz titeket arra, hogy megbocsássatok egymásnak.

9 Gyakoroljátok a vendéglátást, de panaszkodás nélkül! 10 Mindegyikőtök kapott valamilyen szellemi ajándékot Istentől. Ezzel az ajándékkal szolgáljátok egymást, mint hűséges szolgák, akik Isten sokféle kegyelmével jól gazdálkodnak! 11 Aki beszél, Isten szavait mondja, aki pedig szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad, hogy ezáltal mindig Istené legyen a dicsőség Jézus Krisztus által! Mert övé a dicsőség és a hatalom örökké. Ámen!

 

 

 

 

 

Melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?

28 Volt ott egy törvénytanító is, aki végighallgatta a beszélgetésüket. Mivel látta, hogy Jézus jól megfelelt a szadduceusoknak, megkérdezte tőle, hogy melyik a legfontosabb parancs a Törvényben.

29 Jézus így felelt: „A legfontosabb parancs ez: »Halld meg, Izráel népe! Istenünk, az Örökkévaló az egyetlen Isten! 30 Szeresd hát az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel és minden erőddel!«[a] 31 A második legfontosabb parancs pedig ez: »Úgy szeresd embertársadat,[b] mint saját magadat!«[c] Ezeknél nincs nagyobb parancs.”

32 A törvénytanító így válaszolt: „Jól mondtad, Mester, hogy az Örökkévaló az egyetlen Isten. Valóban nincs más rajta kívül. 33 Minden véres- és égőáldozatnál fontosabb, hogy az Örökkévalót, Istenünket egész szívünkkel, gondolkodásunkkal és minden erőnkkel szeressük, meg az is, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint saját magunkat.”

34 Jézus látta, hogy a törvénytanító belátásra jutott, és ezt mondta neki: „Nem vagy messze Isten Királyságától.” Ezután senki sem mert több kérdést feltenni Jézusnak.

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura

35 Amikor Jézus a Templom területén tanított, felvetett egy kérdést: „Hogyan mondhatják a törvénytanítók, hogy a Messiás Dávid fia? 36 Hiszen maga Dávid mondta a Szent Szellem által:

»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
Ülj mellém jobb felől,
amíg
ellenségeidet
    hatalmad[d] alá kényszerítem!«[e]

37 Dávid Urának nevezi a Messiást, de akkor hogyan lehet a Messiás Dávidnak a fia?”

A nagy sokaság örömmel hallgatta Jézust.„

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Peter%204:1-11;%20%20%20%20Mark%2012:28-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/17

 

„… Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Jézus Krisztus, a Zsidók Királya

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt

Igazság Könyve:

„„ Hordozzátok keresztemet

Nyomtatóbarát változat

2010. Jan. 16. 15 óra

Igen, szeretett leányom, Én vagyok az. Az eddigi időszak egy hosszú tanulási folyamat volt számodra, de továbbra is lelki táplálékban lesz részed, hogy megismerd az Igazságot. Ez a táplálék, amely betölti a lelkedet a Szentlélek ajándéka számodra.

Kérlek, leányom, tedd biztossá azt, hogy ezek az üzenetek, amelyek előjelekből, jövendölésekből és tanításaim összefoglalásából állnak, eljussanak a világ minden sarkába.

Nagyon fontos, hogy gyermekeim megértsék azt, hogy hogyan kell felkészülniük arra, hogy Atyám előtt megváltásra találjanak.

Most kezdődik az egész világon a lelki megújulás

Most már érezhető az egész világon, hogy újjá született az önfeláldozás és a tisztelet Irántam, az Örök Atya és az én szeretett Anyám iránt. Habár ez még egyértelműen nem látszik, mégis ez lesz az az erős lelki megújulás, amely gyermekeim védelmében nagy segítség lesz, és azoknak is, akik elfordulnak Tőlem. Az Evangélium szavaira újra oda fognak figyelni, mert az emberek éhezni fognak az Igazság után. Mivel a Megtisztulás folyamata egyre erősödni fog és az egész világra kiterjed, úgy fogják ismét megnyitni Előttem a lelkek a szeretetben üres szíveiket.

Mivel a szeretet híveim világossága által egyre jobban érezhető lesz, ezért a sátán támadásai egyre gyengébbek lesznek, és így kevesebb lesz a rossz cselekedetek száma is. A sátán veszíteni fog.

A sátán napjai meg vannak számlálva

A sátán tudja, hogy itt a Földön meg vannak számlálva napjai, ezért arra fog törekedni, hogy minél több kárt okozzon. Hívei tevékenykedései felgyorsulnak, rögtön támadásba kezdenek, hogy mindenben kárt tehessenek. Szörnyű tetteik, amelyeket szemeitek előtt visznek végbe, meg fognak lepni benneteket, de csak rövid ideig fognak tartani.

Gyermekeim, a hit, amely a mindennapos, rendszeres ima által megerősödik, segíteni fog a rémtettek kiirtásában. Vonuljatok vissza, gyermekeim, és fedezzétek fel újra tanításaimat. Helyezzetek vissza Engem az életetekbe. Ismét vegyetek fel Engem szívetekbe, úgy, hogy karjaimba zárhassalak benneteket. Engedjétek, hogy lelki tökéletességre vezesselek benneteket, hogy amikor az Ég és Föld egyesülni látszik, készen legyetek az örök életre.

Hétköznapjaitokban is kövessétek példámat. Hordozzátok Keresztemet, még akkor is, ha túl nehéznek tűnik számotokra. Sohase féljetek felvenni keresztemet, mert csak annyit kell hordoznotok, amennyire képesek vagytok.

Az élet szenvedéseinek értelme

Ha az életben szenvedtek, akkor az Én Keresztemet hordozzátok. Két lehetőségetek van. Ha a Keresztet elutasítjátok, sóhajtoztok és elkeseredtek, akkor ennek köszönhetően a szenvedés egyre fokozódik. De ha elfogadjátok a Kereszt hordozását, és felajánljátok szenvedéseiteket a lelkek megmentéséért, akkor Számomra ez a legdrágább ajándék.

Éljetek egyszerű életet

Éljetek egyszerű módon, mindent mértékkel tegyetek. Amikor esztek, isztok, alusztok vagy pihentek, arra figyeljetek, hogy mértékkel tegyétek. Ha szükségleteiteket kielégítettétek, többel ne próbálkozzatok, mert ez lelketek kárára válik. Gyermekeim, ahhoz, hogy közel kerülhessetek Hozzám, a vezeklés nagyon fontos számotokra. Ezalatt személyes áldozatot értek. A böjtölés csak egy példa a vezeklésre. A földi életemben már beszéltem nektek arról, hogy mi a vezeklés valódi értelme. Ugyanezt tette Keresztelő János is, az én szent és szeretett prófétám.

40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt.

Szeretett gyermekeim, oly sok minden áll még előtettek. Most még nem értitek meg azt, hogy mi az elvárás veletek szemben az elkövetkezendő években. Nagyon fontos, hogy ezt az időt arra használjátok fel, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, mert csak így tudtok a megpróbáltatásokra felkészülni, amelyeknek az egész világ keresztényei ki lesznek téve.

Béke veled. A te szerető Megváltód, Jézus Krisztus””

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

…”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Igen, szeretett leányom, Én vagyok az. Az eddigi időszak egy hosszú tanulási folyamat volt számodra, de továbbra is lelki táplálékban lesz részed, hogy megismerd az Igazságot. Ez a táplálék, amely betölti a lelkedet a Szentlélek ajándéka számodra.

Kérlek, leányom, tedd biztossá azt, hogy ezek az üzenetek, amelyek előjelekből, jövendölésekből és tanításaim összefoglalásából állnak, eljussanak a világ minden sarkába.

Nagyon fontos, hogy gyermekeim megértsék azt, hogy hogyan kell felkészülniük arra, hogy Atyám előtt megváltásra találjanak.

Most kezdődik az egész világon a lelki megújulás

Most már érezhető az egész világon, hogy újjá született az önfeláldozás és a tisztelet Irántam, az Örök Atya és az én szeretett Anyám iránt. Habár ez még egyértelműen nem látszik, mégis ez lesz az az erős lelki megújulás, amely gyermekeim védelmében nagy segítség lesz, és azoknak is, akik elfordulnak Tőlem. Az Evangélium szavaira újra oda fognak figyelni, mert az emberek éhezni fognak az Igazság után. Mivel a Megtisztulás folyamata egyre erősödni fog és az egész világra kiterjed, úgy fogják ismét megnyitni Előttem a lelkek a szeretetben üres szíveiket.

…”

———-

Római katolikus:

01-18

Árpád-házi Szent Margit, szűz  – Ü

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Eljegyeztelek benneteket egy férfival, hogy mint tiszta szüzeket vezesselek el Krisztushoz.
Testvéreim!
Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. Mert nem az a megbízható, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Isten ajánl.
Bárcsak eltűrnétek részemről egy kis oktalanságot. Sőt viseljetek el engem is. Én ugyanis Isten szeretetének féltékenységével féltelek titeket, mert eljegyeztelek benneteket egy férfival, hogy mint
tiszta szüzeket vezesselek el Krisztushoz benneteket.
Ez az Isten igéje.

2Kor 10,17–11,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé! (Vö. Mt 25,6. – 11. tónus)
Előénekes: Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el népedet és atyád házát.
Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte.
Hívek: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!
E: Belül a királylány csupa szépség, * arannyal van átszőve ruhája.
Színpompás ruhában vezetik a királyhoz, * szüzek követik, és barátnői kísérik útján.
H: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!
E: Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába.
Atyáid helyett fiaid lesznek, * az egész földön fejedelmekké teszed őket.
H: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!
Zsolt 44,11-12.14-15.16-17

ALLELUJA
Íme, az okos szűz, † akit az Úr ébren talált, * és amikor megérkezett az Úr, bement vele a menyegzőre. Vö. Mt 25,10 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Íme, jön a Vőlegény! Menjetek eléje!
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik
készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!”
Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Ezek az evangélium igéi.

Mt 25,1-13

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-18

„… A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

5 Mózes hűségesen szolgált Isten népe között, de csak szolga volt. Az volt a feladata, hogy tanúskodjon azokról, amelyeket Isten csak sokkal később jelentett ki. 6 Krisztus azonban úgy uralkodik Isten családja felett, mint a Fiú. Isten családjának tagjai pedig mi vagyunk — de csak akkor, ha mindvégig megőrizzük Istenbe vetett örömteli bizalmunkat és a reménységünkkel való dicsekedést.

Kik mehetnek be a nyugalom helyére?

7 Ezért, ahogyan a Szent Szellem mondja:

„Ma, ha meghalljátok Isten hangját,
8     ne makacskodjatok,
mint amikor Isten ellen fellázadtatok
a pusztában, a próbatétel napján,
9 ahol őseitek próbára tették türelmemet,
pedig
negyven éven keresztül látták tetteimet.
10 Ezért megharagudtam arra a népre, és azt mondtam:
ezek mindig rosszul gondolkoznak,
és sohasem értették meg, hogy mit akarok.
11 Haragomban megesküdtem:
sohasem fognak bemenni nyugalmamba.”[a][b]

17 Kikre haragudott Isten negyven éven keresztül? Azokra, akik vétkeztek, és a pusztában haltak meg! 18 Kiknek esküdött meg Isten, hogy sohasem léphetnek be a nyugalmába? Azoknak, akik fellázadtak! 19 Látjuk tehát, hogy ezek a hitetlenségük miatt nem is mehettek be Isten nyugalmába.

„… 40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt.

Szeretett gyermekeim, oly sok minden áll még előtettek. Most még nem értitek meg azt, hogy mi az elvárás veletek szemben az elkövetkezendő években. Nagyon fontos, hogy ezt az időt arra használjátok fel, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, mert csak így tudtok a megpróbáltatásokra felkészülni, amelyeknek az egész világ keresztényei ki lesznek téve.

Béke veled. A te szerető Megváltód, Jézus Krisztus””

A szadduceusok alattomos kérdése

27 Egyszer odament Jézushoz néhány szadduceus. (Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs föltámadás.) Megkérdezték tőle: 28 „Mester, Mózes azt írta, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fivérének feleségül kell vennie a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy a meghalt testvérének mégis legyen utóda.[a] 29 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 30 Ezután a második fiútestvér vette feleségül az asszonyt, 31 majd a harmadik, és így tovább, míg végül mindannyian gyermektelenül haltak meg. 32 Azután az asszony is meghalt. 33 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége, hiszen mind a hétnek a felesége volt?”

34 Jézus így felelt: „Akik ebben a világban élnek, megnősülnek és férjhez mennek. 35 De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. 36 Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok. Ezek az Isten fiai, mivel feltámadtak a halálból. 37 Különben már Mózes is világosan rámutatott arra, hogy a halottak feltámadnak. Amikor az égő bokorról írt, az Örökkévalót Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte.[b] 38 Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, hiszen Isten számára ők mindannyian élnek.”

39 Néhány törvénytanító erre így válaszolt: „Helyesen feleltél, Mester!” 40 Ettől kezdve többé senki sem merte Jézust kérdezgetni.

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura

41 Ekkor azonban Jézus is kérdezett tőlük valamit: „Hogyan mondhatják azt a Messiásról, hogy a Dávid fia? 42 Hiszen maga Dávid mondja a zsoltárokban:

»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
Ülj mellém jobb felől,
43 amíg ellenségeidet
hatalmad[c] alá kényszerítem!«[d]

44 Ha Dávid Urának nevezte a Messiást, hogyan lehet akkor a Messiás Dávidnak a fia?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews+3%3A5-11%2C+17-19%3B+++++Luke+20%3A27-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/18

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html