Van egy nagy tévhit arra vonatkozólag, hogy mitől lesz egy férfi vagy egy nő szent az Én Szememben

Igazság Könyve:

Van egy nagy tévhit arra vonatkozólag, hogy mitől lesz egy férfi vagy egy nő szent az Én Szememben

  1. október 2. szerda, 22:15

Drága, szeretett leányom, van egy nagy tévhit arra vonatkozólag, hogy mitől lesz egy férfi vagy egy nő szent az Én Szememben.

A világon sok ember találja nehéznek a Keresztény Hit gyakorlását, amikor imádkozásra kerül a sor. Oly sok jó és jószándékú embernek esik nehezére nyugodtan leülni és békésen elmélkedni Nagy Tanításaimról, mely azért adatott a világnak, hogy az emberek megértsék, mi az elvárás velük szemben. Nekem nincsenek nagy elvárásaim. Én nem kényszerítem a lelkeket arra, hogy órákat szenteljenek Rám és töltsenek Jelenlétemben, és mégis, amikor az alázatos lelkek ezt megteszik, Én annyira boldog vagyok – de ez egy ritka dolog.

Így szeretnék Én egy bensőséges kapcsolatot teremteni Isten minden gyermekével. Én csak kicsiny hangotokat szeretném hallani, mely Engem hív, amikor meg szeretnétek osztani Velem személyes gondolataitokat, bánataitokat, örömötöket, gondjaitokat, kudarcaitokat és Irántam való vágyakozásotokat, hogy Jelenvalóvá tegyem Magamat számotokra, és hogy Jelenlétemről megbizonyosodjatok.

Mint még soha ezelőtt a világ történetében, Isten most meg fogja engedni, hogy Ő Rajtam, Egyetlen Fián keresztül érzékelhető legyen azon lelkek számára, akik keresik Őt. Isten, az Atya, a Legmagasságosabb Ereje által Én még a legegyszerűbb, a legméltatlanabb, a legösszezavartabb, a legjobban meggyötört lelkek elé is eljövök, hogy megadjam nekik azt az Ajándékot, hogy bizonyságot nyerjenek Jelenlétemről. Hogyan tudom ezt megtenni? Hogyan fogjátok tudni, hogy Én beszélek veletek? Először is a megtérés könnyeivel töltelek el benneteket. Amint átélitek Keresztre feszítésemet, nagy szomorúságot kezdtek majd érezni. Az életet az Én Szemeimen keresztül kezditek majd látni, még a mindennapi helyzetekben is. Vonzódni fogtok azokhoz, akiket már eltöltött a Szentlélek az Ő ajándékaival.

Én nem azokat választom, akikről ti azt hiszitek, hogy méltóbbak, szentebbek, áldottabbak, fegyelmezettebbek, mint ti vagytok. Én csak azokat választom, akik teljes alázatossággal járulnak Elém, és önként lemondtak a saját akaratukról, hogy így az Én akaratom megvalósulhasson.

Ha ti valóban szerettek Engem, akkor meg fogjátok tudni, hogy mi az igazi béke. Ha valóban szerettek Engem, akkor ezt fogjátok mondani Nekem:

„Jézus, a Te Akaratod minden, ami számít. Az én szabad akaratom a Tied. Tégy vele, amit szeretnél!”

Amikor a lelkek ezt mondják Nekem, akkor ők az Én hűséges szolgáim, és általuk meg tudom menteni a maradékot is, azokat, akik túl makacsok ahhoz, hogy felismerjék a Velem való egység értelmét.

Én sok mindent megtehetek, és sok csodát tehetek, amikor a szabad akaratot, amit Atyám adott minden egyes embernek, felajánlják Nekem, az Ő Fiának. Ez a legnagyobb erő, ami meg fogja semmisíteni a fenevad erejét, amikor ő hatalomra jut. Jöjjetek Hozzám, és ajándékozzátok szabad akaratotokat Atyámnak, hogy szabadságot hozhasson az emberi nemnek. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját:

A Keresztes Imahadjárat 123. imája: A szabad akarat Ajándéka Istennek

Drága Jézus, hallgasd meg egy legméltatlanabb lélek imáját, és segíts nekem, hogy Téged egyre jobban szeresselek. A szabad akaratomat, mint Ajándékot önként felajánlom Neked, és visszaadom, drága Jézus, hogy így alázatos szolgáddá válhassak, és engedelmeskedjek továbbra is Isten Akaratának.

Az én akaratom, a Te Akaratod. A Te Parancsod azt jelenti, hogy Én engedelmeskedem minden kívánságodnak.

Az Én akaratom a Tied, hogy azt tégy vele, ami szükséges annak érdekében, hogy világszerte megments minden embert, akik elszakadtak Tőled.

Neked adom ezt az Ajándékot, amit születésemkor kaptam a Te Legszentebb Szolgálatodra. Ámen.

Minél jobban kezdtek megismerni Engem, annál jobban meg fogtok érteni két dolgot: Tanításaim soha nem változnak. Én minden lelket szeretek.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/van-egy-nagy-tevhit-arra-vonatkozolag-hogy-mitol-lesz-egy-ferfi-vagy-egy-no-szent-az-en-szememben

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/10/01

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-10-01

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban

HU:

„…Abban az időben, amikor már érezni lehetett annak a forradalomnak a jeleit, ami az Egyházat nemsokára legdrágább kincsétől fogja megfosztani, hogy egy meghamisított rítust vezessen be helyette. …”

http://www.katolikus-honlap.hu/2101/vigano3.htm

Szabadkőműves terv a katolikus Egyház tönkretételére

http://www.katolikus-honlap.hu/0904/szabad.htm

https://commission.europa.eu/strategy-and-policy/priorities-2019-2024/europe-fit-digital-age/european-digital-identity_hu

CBDC – Központi Bank Digitális Valuta:

https://www.napitema.com/2023/09/az-unios-vezetok-felszolitottak-vilag.html

EN:

https://digital-strategy.ec.europa.eu/en/policies/eudi-wallet-implementation

CBDC – Central Bank Digital Currency:

https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/statement_23_4424

https://uncutnews.ch/farages-warnschuss-nicht-gewaehlte-buerokraten-treiben-uns-in-eine-bargeldlose-ueberwachungsgesellschaft/

Igazság Könyve:

Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban

  1. szeptember 30. hétfő, 15:45

Drága, szeretett leányom, arra kell kérnem minden felszentelt szolgámat, hogy legyenek éberek, amikor majd arra szólítják fel őket, hogy vegyenek részt lelkigyakorlatokon, amelyeket meggyőzésük érdekében vezetnek be, hogy beleegyezzenek egy új hűségeskü letételébe, amely – ha beleegyeznek – érvényteleníteni fogja a Nekem, Jézus Krisztusnak tett legszentebb esküjüket.

Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban, és hamarosan elő fogja írni az új liturgia bevezetését, mely figyelmen kívül fogja hagyni Legszentebb Akaratomat. Ezt a liturgiát, amelyet az Isten ellenségei hoztak létre, és amelyet az újhoz való alkalmazkodás címén álcáznak, hogy megfeleljen azoknak a politikai erőknek, akik be akarják tiltani a Kereszténységet, olyan gyorsan fogják bemutatni, hogy sokan meg fognak döbbenni Egyházamban. Fájdalmas lesz számukra ilyen utálatot látniuk, de hűséges szolgáim hangját nem lehet lesz majd hallani a nyilvánosság előtt, mert ők, a Szabadkőművesek ellenőrizni fogják minden szempontból az új liturgia fogadtatásának a visszhangját. Minden kifogást, amelyet az egyházmegyékben világszerte felhoznak, el fognak utasítani, és félre fognak dobni. Azzal fognak mentegetőzni, hogy az Egyháznak szüksége van új fiatal lelkek toborozására, akik eltávolodtak tőle. A szekuláris világra hivatkozva, azt fogják mondani, hogy ez az új liturgia még több embert fog megtéríteni.

Ó, mennyire megtévesztő lesz ez az utálat, és milyen sokan fognak áldozatul esni ezeknek a hazugságoknak, ami végül ahhoz fog vezetni, hogy sokan távol maradnak majd az Igazságtól. Az Igazság Könyvét Dániel próféta jövendölte meg, hogy Isten gyermekei ne feledjék el soha az Igazságot, amikor a hazugságokban fuldokolnak, amelyek fel fogják falni földi Egyházamat.

Fogadjátok el az Egyházam által lefektetett Igazságot. Ne fogadjátok el az új törvényeket, amelyeket az Én Szent Nevemben akarnak majd rátok kényszeríteni, s ami egy Szentségtöréssel ér fel.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-egyhazi-szabadkomuvesseg-most-erte-el-hatalom-legmagasabb-szintjet-foldi-legszentebb-egyhazamban

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/30

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-30

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Katolikus Egyház át fogja ölelni a szekuláris világot, és ki fogja jelenteni, hogy a halálos bűn többé már nem létezik.

Igazság Könyve:

Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elszenvednie

  1. szeptember 28. szombat. 15:23

Drága, szeretett leányom, mindig emlékeztesd azokat, akik hisznek bennem, de fogalmuk sincs Második Eljövetelem közeledtéről, hogy legyenek éberek azokra a jelekre, amelyek a Nagy Napot megelőzik, s amelyek meg vannak jövendölve Atyám Könyvében.

Az első jel a nagy hitehagyás. Ez akkor fog megtörténni, amikor eltűnik az Igazságba, Isten Szavába vetett hit, és a bűnt fogják dicsőíteni a világ minden táján. Amikor a hitehagyás belülről hatalmába keríti földi Egyházamat, akkor ez jel arra, hogy Második Eljövetelem nagyon közel van. Amikor látjátok azokat, akik azt mondják, hogy Én választottam őket földi Egyházam vezetésére, és a szekuláris világba vetik magukat evilági előnyökért, akkor tudni fogjátok, hogy a változások elkezdődtek. Amikor azt látjátok, hogy Nagy Áldozatom – Keresztre feszítésem – a vita tárgyát képezi, és Eukarisztiámhoz új értelmezéseket csatolnak, akkor tudni fogjátok, hogy Egyházamat a pusztába fogják vetni.

Egyházam alatt azokat értem, akik nem fognak eltérni az Igazságtól, és akik továbbra is – akárcsak korábban – el fogják fogadni Isten Szavát. Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elszenvednie. A pogányok össze fogják (Egyházamat) taposni, és szenvedni fog, de Irgalmam által sértetlen marad, és a bátor lelkeket, akik nem fognak cserbenhagyni Engem, rendkívüli Ajándékokban fogom részesíteni. Amint az utálatos, úgynevezett „csodák”, a gyógyulások, a hamis alázat gesztusa és az emberiség iránti hamis szeretet láthatóvá válik Egyházam burkában, felismerhető lesz valódi természetfölötti beavatkozásom is. Én a Keresztes Imahadjárat-csoportjaim által fogom megismertetni a Szentlélek jelenlétét azokkal, akik csúfolják és gúnyolják őket. Imacsoportjaim sok csodával lesznek megajándékozva, és azok, akik imádkozzák az Imákat, mint ajándék, hogy segítsenek szeretett tanítványaimnak megbirkózni a vallási üldöztetéssel.

Az üldöztetés, amelyről beszélek elsődlegesen lelki jellegű. Igaz tanítványaim – értem ez alatt a bármelyik felekezethez tartozó, bárhol élő Keresztényeket – nagyon bánatosan fognak nézni, amikor tanúi lesznek annak a nagy csalásnak, amely a Katolikus Egyházra fog leereszkedni. A Katolikus Egyház át fogja ölelni a szekuláris világot, és ki fogja jelenteni, hogy a halálos bűn többé már nem létezik. A bűnt már nem fogják bűnként elismerni, és megtévesztvén az ártatlanokat, azt fogják mondani, hogy nem nehéz bejutni Királyságomba. A gyónás jelenlegi formáját megszüntetik. Az embereknek azt fogják mondani, hogy a maguk módján kérjenek bűnbocsánatot Istentől, és éppen ezért sokan nem fogják venni a fáradtságot, hogy megbocsátásomat kérjék. Azért nem fogják ezt megtenni, mert már nem fogják elismerni, hogy szándékosan bűnt követtek el, és mert Isten úgyis megbocsát mindent. Ez az a tévedés, ami meg volt jövendölve, és ami milliókat fog a Pokol tüzébe vezetni, ahová pedig a hamis próféta és az antikrisztus fogja vezetni őket.

Hamarosan a Katolikus Egyházban mindenütt pogány ünnepeket és fesztiválokat fognak bevezetni. A pogányok, és azok, akik utálják Istent, meghívást fognak kapni az oltárokhoz, a tabernákulum elé. Azt fogják bejelenteni, hogy ez az ünnep a Szentáldozás újabb formája – Isten minden gyermeke egyesül annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák egymás hitét és emberi jogait. Tőletek, követőim, azt fogják kérni, hogy tiszteletet mutassatok azok iránt, akik meg akarják szüntetni a Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétemet. Amennyiben nem karoljátok fel a pogányságot, azzal fognak vádolni benneteket, hogy Keresztény-ellenesek vagytok. Így fognak majd becsapni mindnyájatokat. Így fognak majd Engem, Jézus Krisztust meggyalázni. Ugyanezt fogják tenni az iskolákban is, hogy száműzzék a Kereszténységet. Hasonlóan fognak cselekedni a politikai körökben is, amikor mindent, ami velem kapcsolatos, el fognak törölni. Egyetlen más vallás sem lesz ilyen gyűlölet célpontja. A Kereszténységet, mert az maga az Igazság, el fogják pusztítani.

Az, amit ti nem vesztek észre: hogy ha beleegyező résztvevőkké váltok ennek a gonosz megszentségtelenítésnek, akkor a lelketek megsötétedik, és idővel elpártoltok a saját üdvösségetektől.

Csak áruljatok el Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. Csak tagadjatok meg Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. De ha meggyaláztok Engem, és a fenevadnak esküdtök hűséget, akkor teljesen elszakadtok Tőlem, és lehetetlennek fogjátok találni, hogy Irgalmamat elfogadjátok.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/igaz-egyhazamat-ki-fogjak-dobni-romabol-es-eveken-tarto-elhagyatottsagot-kell-majd-elszenvednie

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/29

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-29

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ezt az utolsó figyelmeztetést azoknak a vezetőknek adom, akik földi Egyházamat irányítják.

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Még ha városokat kell is elpusztítanom, hogy megállítsam a gonoszság terjedését, meg fogom azt tenni

  1. szeptember 26. csütörtök, 17:55

Legdrágább leányom, Igazságosságom Keze lesújtott a világra, és meg fogom büntetni azokat, akik gyermekeim testében és lelkében kárt tesznek. Haragomtól félnetek kell, mint ahogy Irgalmamat is el kell fogadnotok.

Be fogok avatkozni nemzeteitekbe, hogy megállítsam a háborúk terjedését, és még ha városokat kell is elpusztítanom, hogy megállítsam a gonoszság terjedését, meg fogom azt tenni. Mivelhogy az ember gonoszsága vírusként terjed, ketté fogom vágni, és le fogom ütni azokat a (gonosz) lelkeket. Mennyire undorodom az abortusz, a háború, a gyilkosság gonosz bűnétől, és azok félrevezetésétől, akik elősegítik a bűn terjedését. Ezért nekik most meg kell fizetniük.

A politikai tisztségekben lévők, akik az abortusz könnyű elérhetőségét irányítják, lesznek az elsők, akik meg lesznek büntetve. Most csak várjatok, és látni fogjátok, hogy hogyan fognak szenvedni azokért a kegyetlenségekért, amelyeket ők a Színem előtt igazolnak. Azok a csoportok, amelyek az abortusz által a világ megtizedelését tervezik, kínszenvedve fognak a Kezem által meghalni. Végre igazságszolgáltatásban lesz részük, és többé nem fogom nekik megengedni, hogy ilyen gonoszságot okozzanak gyermekeimnek. Az arrogáns kijelentésük, hogy ők az emberiség érdekében cselekednek, el lesz hallgattatva, mert ők saját magukat vágták el Tőlem, és most már kevés idejük maradt arra, hogy tisztára mossák a lelküket.

Azoknak, akiknek a tanítás felelőssége adatott, hogy gyermekeimet az Evangélium Igazságára tanítsák, be kell tartaniuk Ígéretüket. Én fel foglak emelni benneteket, amikor az Igazságot mondjátok, de a mélységbe foglak dobni titeket, ha a Szent Eukarisztiát megszentségtelenítitek. És még ha üldözni fognak is benneteket a hazugok, és meggyőzni az Igazság megváltoztatásának szükségességéről, semmi lesz ahhoz a sötétséghez képest, amit Én az egész Földre rá fogok szabadítani. Akkor lesz sírás és fogcsikorgatás, de senki sem fog meghallani benneteket. Többé már nem fogtok látni és hallani semmit, de érezni fogjátok azok fájdalmát, akiket a hitehagyás által elpusztítottatok, amelyet addig szítottatok, amíg az be nem burkolta azon felszentelt szolgák lelkét, akiket kioktattatok.

Féljetek Haragomtól, mert az hirtelen fog rátok zúdulni, és akkor már túl késő lesz számotokra. Ti nem fogjátok soha meglátni az Arcomat. Ezt az utolsó figyelmeztetést azoknak a vezetőknek adom, akik földi Egyházamat irányítják.

Amennyiben nem véditek meg Isten Szavát, illetve nem támogatjátok a Szent Eukarisztia fennmaradását, akkor ennek halál és kétségbeesés lesz a következménye. Nem fogok időt hagyni nektek, hogy elpusztítsátok az ellenségeim által kijelölt lelkeket.

Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-meg-ha-varosokat-kell-elpusztitanom-hogy-megallitsam-gonoszsag-terjedeset-meg-fogom

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/28

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-28

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A La Salette-i és a Fatimai jelenések során megjövendöltem

https://www.marypages.com/la-salette-1846-hu-hu.html

https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=150

www.eucharisztikuskongresszus.hu/hit_213.html

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Csak kevesen lesznek elég bátrak ahhoz, hogy nyíltan hirdessék Isten Szavát, amikor Fiam Egyházát keresztre feszítik

  1. szeptember 25. szerda, 12:15

Gyermekem, Fiam Egyházának keresztre feszítése valóban elkezdődött, és minden jel elkezdett láthatóvá válni. Mint ahogyan Fiamat Keresztre szegezték, és csak egy Apostol maradt vele mindvégig, éppen úgy lesz most is, csak kevés földi apostola meri majd láttatni magát, amikor Krisztus földi Misztikus Testét kell védelmezni, miközben azt majd kifosztják, üldözik és aztán megsemmisítik.

Azok közül, akik hűséget esküdtek Fiamnak, csak nagyon kevesen látták a megkorbácsolását vagy kísérték Őt, amikor felkapaszkodott a Kálvária hegyére. Nekem csak négy hűséges tanítványom volt – unokatestvérem Mária, Márta, Mária Magdolna és János –, hogy támogassanak engem és segítsenek gyötrelmemben, miközben szemtanúja voltam Fiam szörnyű megkínozatásának. Sokan fogják követni Fiam utasításait, melyeket ezen Üzeneteken keresztül ad a világnak, de csak kevesen lesznek elég bátrak ahhoz, hogy nyíltan hirdessék Isten Szavát, amikor Fiam földi Egyházát keresztre feszítik.

Jelenleg nagy az én bánatom, mert mindaz, amit a La Salette-i és a Fatimai jelenések során megjövendöltem, most fog kibontakozni előttetek, de közületek sokan vakok. Azoknak, akik legszentebb kegyhelyeimen órákat szenteltek Nekem, Hozzám kell jönniük, és kérniük kell Engem, Édesanyjukat, hogy megnyissam szemüket az Igazságra. Kérnetek kell Engem, hogy szenteljem szíveteket és lelketeket Fiamnak, különben ti is meg fogjátok Őt tagadni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-csak-kevesen-lesznek-eleg-batrak-ahhoz-hogy-nyiltan-hirdessek-isten-szavat-amikor

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/27

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-27

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Nagyfigyelmeztetés során ezekben a lelkekben életre fogom kelteni az Igazságot

Igazság Könyve:

Jaj azoknak a Keresztényeknek, akik a new age pogányságáért elhagytak Engem

  1. szeptember 24. kedd, 22:44

Drága, szeretett leányom, minden élő léleknek erős késztetése van arra, hogy az életében megtalálja Istent. Azok, akik Isten Szeretetét a legtisztább szeretetnek tartják, megkapják ezt az Ajándékot alázatukért és azon tény elfogadásáért, hogy minden Dicsőség Istent illeti.

A pogányok azon igyekezetükben, hogy lelki békére találjanak, az Igaz Isten Teremtését keresik, nem pedig Teremtőjüket. Ahelyett, hogy Isten, az Én Atyám, a Mindenható, a Minden dolog Teremtője elé vetnék magukat, a hamis bálványok előtt hevernek, közöttük azon csodák előtt, amelyeket Ő teremtett a világ számára: a Földet, a Napot, a Holdat és a csillagokat. Ők ezeket a csodákat bálványozzák, és aztán azt hiszik, hogy ezáltal nagy hatalomra tesznek szert. Amit ők keresnek, az egyfajta lelki megvilágosodás, amelytől azt remélik, hogy örömet és békét fog hozni nekik. Aztán sokan a meditáción és a jógán keresztül megnyitják elméjüket és lelküket, megengedvén így a gonosz léleknek, hogy megrontsa őket. Ők tévesen azt hiszik, hogy egy másik hatalom – más, mint ami a Legmagasságosabb Istentől jön – képes számukra elhozni azt a békét, amelyre vágynak.

Most már tudnotok kell, hogy csak egy Isten létezik. A tömjénezés minden más formája egyenértékű a pogánysággal. Nem számít, hogy mit mondanak, vagy hogyan indokolják meg tetteiket, ezzel ők meghívják a Sátánt, hogy birtokba vegye a lelküket, és hogyha egyszer a Sátán hozzáfér a lelkükhöz, akkor ő és odaküldött démonai nem fogják békén hagyni őket. Gyötörni fogják ezeket a lelkeket, hazugságokkal töltik el őket, és elhitetik velük, hogy egy különleges ajándékkal rendelkeznek. Egyesek úgy vélik, hogy olyan gyakorlatokkal, mint például a Reiki, meg tudnak másokat gyógyítani, de amikor ezt teszik, megfertőznek másokat, beleértve az ártatlanokat is. Amikor a pogányok énekelnek, hogy lelki ajándékokra tegyenek szert, ők azt mondják, hogy ez békét hoz nekik. Noha ezt sokan hiszik, tudnotok kell, hogy egy rövid időn belül – mihelyt a gonosz lélek belépett az elméjükbe – izgatottá válnak, és nem fognak nyugalmat találni. Ők az öröm mindenféle érzését állandóan keresik, és mindaz, amit cserébe érte fognak kapni, nem más, mint a lélek sötétsége.

A pogányság egy rettenetes nyugtalanságot hoz magával, és azokban az országokban, ahol a pogányok a hamis istenek után kiáltanak, Atyám Haragját fogják magukra vonni. Sok ilyen lélek fel sem fogja azt, hogy mit tesz, de azáltal, ahogyan testüket ékesítik, fel fogjátok ismerni őket, mert ők szent edényeknek tartják magukat a hamis bálványok szemében, akiket állításuk szerint imádnak.  A Szeretet, az alázat vagy a mások javát szolgáló személyes áldozatok hiányozni fognak az életükből, mivel ők csak az érzékeiket imádják. Nem értik, hogy a lelkük Isten Ajándéka, és így elszalasztják az alkalmat, hogy a tökéletességre törekedjenek, ami sohasem lehet az övék.

A Nagyfigyelmeztetés során ezekben a lelkekben életre fogom kelteni az Igazságot, hogy lássák valójában Kihez is tartoznak. Imádkozzatok, hogy elfogadják Irgalmasságom Kezét. Jaj azoknak a Keresztényeknek, akik a new age pogányságáért elhagytak Engem. Ők azok, akik nem akarják Irgalmamat, és inkább ostobaságokban fetrengenek, egójukat táplálván, amikor azt gondolják, hogy hatalmuk van a spirituális dolgok fölött. Míg ilyen módon keresik személyes tökéletességüket, teljesen elvágják magukat Istentől. Ezáltal, hogy így tesznek, ajtót nyitnak a gonosznak, aki el fogja őket csábítani, és a babonás ígéretek varázsa által el fogja őket hipnotizálni, mely sivárrá teszi a lelküket, ahol Isten Szeretete nem tud növekedni.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/jaj-azoknak-keresztenyeknek-akik-new-age-poganysagaert-elhagytak-engem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/26

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-26

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Jaj azoknak a Keresztényeknek, akik a new age pogányságáért elhagytak Engem

HU:

Jóga – Guru vagy Jézus Joseph Marie atya tanúságtétele

https://www.youtube.com/watch?v=EcIyvki1kN0&t=1494s

EN:

A Guru or Jesus Father Joseph-Marie Verlinde

https://www.youtube.com/watch?v=kHoKWxp8Imo

DE:

Vom Guru zu Jesus Pater Joseph-Marie Verlinde

https://www.youtube.com/watch?v=no27Eduu1t0

IT:

Del Gurú a Jesús Padre José María Verlinde

https://www.youtube.com/watch?v=0GhN2weIQ6A&t=791s

Igazság Könyve:

Jaj azoknak a Keresztényeknek, akik a new age pogányságáért elhagytak Engem

  1. szeptember 24. kedd, 22:44

Drága, szeretett leányom, minden élő léleknek erős késztetése van arra, hogy az életében megtalálja Istent. Azok, akik Isten Szeretetét a legtisztább szeretetnek tartják, megkapják ezt az Ajándékot alázatukért és azon tény elfogadásáért, hogy minden Dicsőség Istent illeti.

A pogányok azon igyekezetükben, hogy lelki békére találjanak, az Igaz Isten Teremtését keresik, nem pedig Teremtőjüket. Ahelyett, hogy Isten, az Én Atyám, a Mindenható, a Minden dolog Teremtője elé vetnék magukat, a hamis bálványok előtt hevernek, közöttük azon csodák előtt, amelyeket Ő teremtett a világ számára: a Földet, a Napot, a Holdat és a csillagokat. Ők ezeket a csodákat bálványozzák, és aztán azt hiszik, hogy ezáltal nagy hatalomra tesznek szert. Amit ők keresnek, az egyfajta lelki megvilágosodás, amelytől azt remélik, hogy örömet és békét fog hozni nekik. Aztán sokan a meditáción és a jógán keresztül megnyitják elméjüket és lelküket, megengedvén így a gonosz léleknek, hogy megrontsa őket. Ők tévesen azt hiszik, hogy egy másik hatalom – más, mint ami a Legmagasságosabb Istentől jön – képes számukra elhozni azt a békét, amelyre vágynak.

Most már tudnotok kell, hogy csak egy Isten létezik. A tömjénezés minden más formája egyenértékű a pogánysággal. Nem számít, hogy mit mondanak, vagy hogyan indokolják meg tetteiket, ezzel ők meghívják a Sátánt, hogy birtokba vegye a lelküket, és hogyha egyszer a Sátán hozzáfér a lelkükhöz, akkor ő és odaküldött démonai nem fogják békén hagyni őket. Gyötörni fogják ezeket a lelkeket, hazugságokkal töltik el őket, és elhitetik velük, hogy egy különleges ajándékkal rendelkeznek. Egyesek úgy vélik, hogy olyan gyakorlatokkal, mint például a Reiki, meg tudnak másokat gyógyítani, de amikor ezt teszik, megfertőznek másokat, beleértve az ártatlanokat is. Amikor a pogányok énekelnek, hogy lelki ajándékokra tegyenek szert, ők azt mondják, hogy ez békét hoz nekik. Noha ezt sokan hiszik, tudnotok kell, hogy egy rövid időn belül – mihelyt a gonosz lélek belépett az elméjükbe – izgatottá válnak, és nem fognak nyugalmat találni. Ők az öröm mindenféle érzését állandóan keresik, és mindaz, amit cserébe érte fognak kapni, nem más, mint a lélek sötétsége.

A pogányság egy rettenetes nyugtalanságot hoz magával, és azokban az országokban, ahol a pogányok a hamis istenek után kiáltanak, Atyám Haragját fogják magukra vonni. Sok ilyen lélek fel sem fogja azt, hogy mit tesz, de azáltal, ahogyan testüket ékesítik, fel fogjátok ismerni őket, mert ők szent edényeknek tartják magukat a hamis bálványok szemében, akiket állításuk szerint imádnak.  A Szeretet, az alázat vagy a mások javát szolgáló személyes áldozatok hiányozni fognak az életükből, mivel ők csak az érzékeiket imádják. Nem értik, hogy a lelkük Isten Ajándéka, és így elszalasztják az alkalmat, hogy a tökéletességre törekedjenek, ami sohasem lehet az övék.

A Nagyfigyelmeztetés során ezekben a lelkekben életre fogom kelteni az Igazságot, hogy lássák valójában Kihez is tartoznak. Imádkozzatok, hogy elfogadják Irgalmasságom Kezét. Jaj azoknak a Keresztényeknek, akik a new age pogányságáért elhagytak Engem. Ők azok, akik nem akarják Irgalmamat, és inkább ostobaságokban fetrengenek, egójukat táplálván, amikor azt gondolják, hogy hatalmuk van a spirituális dolgok fölött. Míg ilyen módon keresik személyes tökéletességüket, teljesen elvágják magukat Istentől. Ezáltal, hogy így tesznek, ajtót nyitnak a gonosznak, aki el fogja őket csábítani, és a babonás ígéretek varázsa által el fogja őket hipnotizálni, mely sivárrá teszi a lelküket, ahol Isten Szeretete nem tud növekedni.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/jaj-azoknak-keresztenyeknek-akik-new-age-poganysagaert-elhagytak-engem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/25

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-25

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A világ négy része, amire utalok, a négy nagyhatalom: az Egyesült Államok, Oroszország, Európa és Kína.

Igazság Könyve:

A világ négy része, amire utalok, a négy nagyhatalom: az Egyesült Államok, Oroszország, Európa és Kína.

  1. szeptember 24. kedd, 11:18

Drága, szeretett leányom, a világ négy része, amelyre utalok, a négy nagyhatalom: az Egyesült Államok, Oroszország, Európa és Kína. Minden megjövendölt prófécia ezeket a hatalmakat fogja érinteni, valamennyi bonyodalom a vallások és a politikai rendszerekben fog végbemenni.

Szíria és Egyiptom, az országukban zajló zavargások miatt egy nagyobb háború katalizátorai lesznek, mely háború érinteni fogja mind a négy nagyhatalmat. E hatalmak mindegyike szövetségre fog lépni annak érdekében, hogy egy egységes rendszert hozzanak létre, amelyet az egész világra kiterjedő vagyon és népesség ellenőrzésre fognak alkalmazni.

A vallási háború lesz a középpontja ennek az ellenőrzésnek, és Keresztény Egyházaim jelenlegi vezetőit legyőzik és megsemmisítik a fenevadra való előkészület során, aki mind a négy birodalmat ellenőrizni fogja. Isten egyetlen (nagy) hatalmat sem jogosít fel arra – amelyek szembeszállnak Isten Szavával, vagy megpróbálják elpusztítani gyermekeit –, hogy erőszakkal elfogják azokat, akiknek a neve fel van írva az Élet Könyvében. És miközben Én a Keresztényekről beszélek és arról, hogy mennyire szükséges, hogy hűek maradjanak Hozzám, ugyanúgy utalok a zsidókra is, mert Szent Mihály arkangyal, aki a védelmezőjük, őrködni fog fölöttük, és segíteni fog nekik, hogy ellenálljanak az üldöztetésnek, amelyet nekik is el kell szenvedniük, mint Isten választott népének.

Isten Terve már létrejött, és most a Mennyország minden angyala és szentje arra készül, hogy segítsenek Nekem Küldetésemben, hogy mindenkit egyesíthessek, és hogy megvédjék azokat, akik szeretnek Engem a nagy megtévesztéstől, melyet azért hoztak létre, hogy becsapják a világot. Az emberi nem még sohasem koordinálta ennyire erőteljesen az Istennel szembeni gonoszságot, mint napjainkban. A halandó ember eddig még soha nem volt képes ennyi szenvedést okozni a hatalomátvétel által, mint a történelem e pillanatában, csak azért, hogy ellenőrzést gyakorolhasson. A nagy üldöztetés Isten gyermekei ellen a szemetek előtt bontakozik ki, amit a Sátán hozott létre a gonoszságra kész, magas hatalmi pozíciókban lévő, hatalomra éhes férfiak és nők készséges támogatásával. Sokan mégsem látnak közületek, mert becsaptak benneteket.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/vilag-negy-resze-amire-utalok-negy-nagyhatalom-az-egyesult-allamok-oroszorszag-europa-es-kina

Oly sokan elfelejtettek Engem, sok esetben viszont magától értetődőnek tartanak Engem

  1. szeptember 24. kedd, 18:00

Drága, szeretett leányom, mennyire magányosnak érzem Magam, mivel sokan – beleértve azokat is, akik hűségesek Szent Szavamhoz – oly kevés időt töltenek Társaságomban. Mennyire vágyódom figyelmükre, akár egy pillanatra is a nap folyamán. Oly sokan elfelejtettek Engem, sok esetben viszont magától értetődőnek tartanak Engem. Nem tudjátok, hogyha csak egy rövid ideig is beszéltek Velem, Én kiárasztom rátok kegyelmeimet? Azok, akik megvigasztalnak Engem, bármilyen módon szólván Hozzám, ahogy az a legkönnyebb számukra, egy belső békére tesznek szert, mely a világon sehol sem található.

Az öröm, a kényelem és az izgalom utáni törekvésetekben az elégedettség fellobbanása csak rövid életű. Semmi sem fog kielégíteni benneteket, beleértve a legnagyobb világi kincseket is. Énmiattam, Irgalmasságom miatt van az, hogy a legnagyobb kincset magadatik nektek, egy olyan élet Ajándéka, mely tele van dicsőséggel; egy csodálatos környezetben, tökéletes szépségű testben és azzal a képességgel, hogy egy állandó szeretetet érezzetek, ami eláraszt majd benneteket, de roppant nagy boldogságot is fog hozni nektek. Ez pedig az Örök Élet; és az idő Számomra, hogy átvigyelek benneteket Földi Királyságomba, közel van.

Amikor Velem beszéltek, és arra kértek Engem, hogy erre a Nagy Napra készítselek fel benneteket, akkor készen fogtok állni, de az Úr Nagy Napjára való előkészületek időt vesznek igénybe.

Akárcsak, mint egy mennyasszony és vőlegény esetében, nektek mindent a helyére kell tennetek még a Nagy Áldás Napja előtt. Jóval előtte fel kell készítenetek családotokat, barátaitokat és rokonaitokat. Aztán azon a Napon, amikor eljövök, hogy tanúja legyek ennek a Dicsőséges Átváltozásnak, készen kell állnotok testben és lélekben, hogy méltók legyetek belépni az Új Paradicsomba.

Minden nap, melynek során azzal vagytok elfoglalva, hogy mások szükségleteiről gondoskodjatok, legalább tíz percet arra kell áldoznotok, hogy az aznapi bűneitekért engeszteljetek. Ez nagyon fontos, mert Én szeretlek és várlak titeket. Ahhoz, hogy megfelelően kommunikálhassatok Velem, nektek mindig alázatos szolgaként kell Elém járulnotok. Amikor letérdeltek előttem, vagy egyszerűen csak a szívetekben beszélgettek Velem, mindig ezzel kezdjétek:

„Jézus bocsáss meg Nekem, mert vétkeztem.”

Ezt követően érezni fogjátok Jelenlétemet, és Én élni fogok a lelketekben. Minél gyakrabban fordultok Hozzám, annál közelebb kerültök Hozzám. Hamarosan olyan leszek számotokra, mint egy barát, aki nélkül már nem tudtok élni. Ezután majd minden kis dologért Hozzám fogtok fordulni, és Én ott leszek. Én mindig biztosítani fogom azt, hogy azok, akik időt töltenek Társaságomban, nagy kegyekben részesüljenek, és hogy Áldásaim elhozzák számukra a lélek nyugalmát és békéjét. Ne feledjétek, hogy Én azonnal válaszolok azoknak, akik keresnek Engem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/oly-sokan-elfelejtettek-engem-sok-esetben-viszont-magatol-ertetodonek-tartanak-engem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/24

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-24

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Üdvösség Anyja a papokhoz: Hogy hűségesek maradhassatok Fiam Földi Egyházához, készen kell állnotok nyája táplálására

https://www.padrepio.hu/cikk05.htm

A nővér, aki tanúja volt Pio atya és Mindszenty bíboros találkozásának

https://www.ferencesek.hu/ferences-emleknap-pietrelcinai-szent-pio-atya-szeptember-23/

IT:

https://christianae.files.wordpress.com/2015/01/montella-profilo-biografico.pdf

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja a papokhoz: Hogy hűségesek maradhassatok Fiam Földi Egyházához, készen kell állnotok nyája táplálására

  1. szeptember 23. hétfő, 13:30

Gyermekem, sok Égi jel lesz megismertetve Fiam Egyházának fedele fölött, amikor a Szentmise Liturgiájában megtörténnek a végleges változtatások. Mindazok, akik nyitva tartják a szemüket és a fülüket, tanúi lesznek Fiam Haragjának, ami nem kerülheti el a figyelmüket.

Fiam megígérte, hogy tudatni fogja Haragját, amikor újra megfeszítik Őt Földi Egyházában azáltal, hogy a Szentmise Áldozat bemutatása során megszentségtelenítik Testét és Vérét. Mennydörgés és villámlás, melyet nagy viharok követnek, fogja lesöpörni lábukról az embereket. Még több árvíznek lesznek majd szemtanúi – amikor az emberek bűnei elsodortatnak -, midőn kezdik felismerni Isten büntetéseit, amelyek az emberiségre zúdulnak.

Lévén ők is a bűn rabszolgái, hasonlóan azokhoz, akik szeretik Fiamat és hűségesek maradnak a Szentmiséhez, nem fogják felismerni a különbséget, amikor majd az utálatot bemutatják nekik. Ne feledjétek, hogy a Szentmiseáldozat Fiam haláláról való megemlékezés, mely során Fiam Valóságos Jelenléte kerül megismertetésre. Ők hamarosan nem fogják elismerni az Igazságot, és az új mise pogány szertartássá válik. Ez a nap még hátravan, mely hirtelen és váratlanul fog elérkezni – ilyen gyorsan fog a hamis próféta lépni. Most van itt az ideje a felkészülésnek. Mindazoknak a felszentelt szolgáknak, akik hűségesek maradnak a Legszentebb Eukarisztiához, és akik Isten Szent Szavát be fogják tartani, a felkészülést most kell elkezdeniük.

Hogy továbbra is hűségesek maradhassatok Fiam Földi Egyházához, készen kell állnotok arra, hogy nyáját az Élet Táplálékával, az Ő szent Eucharisztiájával tápláljátok. Ez az az eskü, amit Jézus Krisztusnak fogadtatok, amikor azt mondtátok, hogy szolgálni fogjátok Őt, és hogy a Szentmisében az Ő Testével és Vérével látjátok el mindazokat, akik az üdvösséget keresik. Ezt a fogadalmat az utolsó napig tiszteletben kell tartani.

Ne féljetek az előtettek álló időktől, amikor Isten ellenségei az Ő Szent Nevét arra fogják felhasználni, hogy a bűnt elnézzék, és azt mindenki számára elfogadhatóvá tegyék, amikor mindenkit meg fognak fosztani Testétől és Vérétől. Ennek nem lesz semmi jelentősége, ha ti továbbra is mindent megtesztek, hogy szolgájátok Fiamat.

Menjetek békével abban a reményben, hogy mindazok, akik szeretik Fiamat, a Szentlélek Ajándékával lesznek megáldva, hogy képesek legyenek felismerni az Igazságot.

Áldott Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-papokhoz-hogy-husegesek-maradhassatok-fiam-foldi-egyhazahoz-keszen-kell-allnotok

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/23

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-23

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Mindazok, akik nyitva tartják a szemüket és a fülüket, tanúi lesznek Fiam Haragjának

Igazság Könyve:

Sokan a valótlanságok elfogadásával fognak elárulni Engem

  1. szeptember 21. szombat, 13:45

Drága, szeretett leányom, Erőm most ki fog áradni a hívők szívébe a Szentlélek Ereje által, mivel ők egyfajta nyugalmat fognak érezni a nagy hitehagyás ellenére, amelyet már kezdenek az Egyházban megtapasztalni.

Én ezen megpróbáltatások ideje alatt, szeretett Atyám Hatalma és Dicsősége által nagy erőt és bátorságot fogok nektek adni, gyöngéden szeretett tanítványaim. Ti a Keresztes Imahadjárat imái által megkapjátok ezeket az Ajándékokat, mert ezek nélkül lehetetlennek találnátok, hogy ellenálljatok az előttetek álló vallási üldöztetésnek. Azért kaptátok ezeket az Ajándékokat, hogy másokat is megmenthessetek, akik el fogják utasítani Mennyei Hívásomat, és akik ártatlanul az oroszlán barlangjába fognak sétálni, ahol elszabadul majd a Pokol. Ha ők egyszer a sötétség barlangjába kerültek, akkor a pogány rituálékba rohannak. A lelkük meg fog nyílni a gonosz szelleme előtt, és nagyon rövid időn belül vakok lesznek az Igazságra, a kezdetek óta lefektetett Isten Szent Szavára.

Sokan a valótlanságok elfogadásával fognak elárulni Engem, jóllehet Kereszthalálom által megkapták az Igazságot. Sok tanítványom elárult Engem a Keresztre feszítésemet megelőző napokban, amikor a Földön jártam. Utánozván a farizeusokat, ezeket a szavakat kiáltották: „Távozz tőlem, te eretnekséget beszélsz. Te gúnyt űzöl a farizeusokból, akik Isten Nevében beszélnek. Te hazug vagy, és gonoszságot beszélsz. Te a Sátán fia vagy.”

Most, hogy mindnyájatokat felkészítelek Második Eljövetelemre, ti ugyanezeket a vádakat fogjátok újra kiköpni. Most a Mennyből jövő Isteni Üzeneteken keresztül azért jövök, hogy az Igazságot hozzam nektek, jóllehet már mindent tudtok Rólam. Azért teszem ezt, mert Egyházamban el fogják törölni az Igazságot. Ti hamarosan el fogjátok fogadni az Én Nevemben hirdetett hazugságokat, és az Igazságot sehol sem lehet majd megtalálni.

Ne feledjétek el ezeket a szavakat. Én csupán azért jövök, hogy Atyámnak tett Ígéretemet teljesítsem. Azért jövök, hogy a megígért végső üdvösséget elhozzam számotokra. A Sátán nem akarja, hogy ez megtörténjen, mindazonáltal nem tud Engem megállítani. De amit tenni fog az az, hogy Isten sok gyermekét akadályozni fogja végső Irgalmam elfogadásában. Ő ezt ellenségeim segítségével fogja megtenni, akiket most Földi Egyházamban elcsábított.

Ébresszétek fel azokat, akik alszanak. Úgy fogok jönni, mint tolvaj az éjszakában. Csak azok fognak megmenekülni, akik fel vannak készülve.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/sokan-valotlansagok-elfogadasaval-fognak-elarulni-engem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/22

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-22