gondviselés kategória bejegyzései

A virágbimbók a föld táperejének köszönhetően borulnak virágba és növekednek.

Igazság Könyve:

Tudni azt, amit tanítottam, önmagában nem elég, kivéve, ha úgy szeretitek egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket

  1. július 13. vasárnap, 16:27

 

Drága, szeretett leányom, Isten gyermekeit a virágbimbókhoz lehet hasonlítani. A virágbimbók a föld táperejének köszönhetően borulnak virágba és növekednek. De ha a föld nem termékeny, a bimbók nem tudnak érett virágokká fejlődni, amelyek gyönyörködtetik a szemlélőket.

Amennyiben a talaj termékeny, a virág egészséges lesz. De amikor az féreggel van tele, akkor a virág nem fog virágozni. Még az egészséges talaj sem tud egészséges élő növényt teremni, ha méreggel fertőzött. Amikor Isten gyermekei nem hallgatnak Isten Szavára, nem emésztik meg az Igazságot, és nem követik Isten Parancsolatait, akkor üresek lesznek és lelki béke nélkül maradnak. Csak akkor számíthattok arra, hogy fejlődtök vagy békére találtok, amikor készek vagytok Isten Igéjére hallgatni.

A hazugságok miatt, melyeket a Sátán terjeszt szerte a világon annak érdekében, hogy megtévessze a lelkeket, sok ember elveszettnek és lelki élet nélkülinek érzi magát. Az életet csak akkor nyerhetitek el, ha Engem, Jézus Krisztust, Üdvözítőtökként fogadtok el. Önmagában még ez sem elég. Arra is emlékeznetek kell, amit tanítottam nektek. Tudni azt, amit tanítottam, önmagában nem elég, kivéve, ha úgy szeretitek egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket. Amikor felálltok és büszkén hirdetitek, hogy az Én tanítványaim vagytok, de nem mutattok szeretetet mások iránt, és nem bántok úgy másokkal, ahogyan ti is elvárnátok, hogy veletek bánjanak, akkor ti képmutatók vagytok.

Ha ismertek Engem, akkor másokat is szeretni fogtok, független attól, hogy milyen bűnöket követtek el. Ti nem ítélhettek el soha másokat az Én Nevemben, mert ahhoz nincs jogotok.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/tudni-azt-amit-tanitottam-onmagaban-nem-eleg-kiveve-ha-ugy-szeretitek-egymast-ahogyan-en-szeretlek

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/07/10

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-07-10

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szűz Mária: Bármi is történik a világban gyermekek, tudnotok kell, hogy az a Legmagasságosabb Isten parancsára van.

Igazság Könyve:

Szűz Mária: Bármi is történik a világban gyermekek, tudnotok kell, hogy az a Legmagasságosabb Isten parancsára van

  1. július 4., szerda, 12:50

 

Gyermekem, azok, akik tanúi voltak csodáimnak és jelenéseimnek a Földön, tudni fogják, hogy hamarosan megvalósulnak a megjövendölt titkok és próféciák.

Gyerekek, Én egy bizonyos ideig ismertté tettem magam a világban, hogy segítsek felkészülni nektek Fiam dicsőséges visszatérésére.

Fiam mindnyájatokat felkészít a látnokok és a próféták által úgy, hogy méltók lehessetek az Ő Ajándékának, vagyis az Örök Élet ajándékának elfogadására.

Sohasem szabad félnetek, ha hisztek Fiamban, mert Ő az Élet Kenyere, és nektek egy csodálatos, szép jövőtök lesz.

Bármi is történik a világban, gyermekek, tudnotok kell, hogy az a Legmagasságosabb Isten parancsára van.

A kígyónak kevés hatalma van Atyámmal szemben.

A sátán hatalma egyedül csak azok által erősödik, akik a bűnök és a kísértések prédái lesznek, amelyet ő tesz az útjukba.

Az emberből fogoly lesz, ha vétkezik, mert az ereje meggyengül ahhoz, hogy ellenálljon az Atyám ellen elkövetett bűnöknek és bűntetteknek.

Aztán, amikor továbbra is vétkezik, elborítja a sötétség, amely olyan sűrű, hogy nem tud már tőle megszabadulni, független attól, hogy milyen erősen próbálkozik.

Gyerekek, ti most arra vagytok kötelezve, hogy a Fiam iránti szereteteken túl, segítsetek ezeknek a szegény lelkeknek.

Egyedül csak ti segíthettek rajtuk és menthetitek meg őket, mert sokan nem lesznek képesek arra, hogy saját magukon segítsenek.

Ti vagytok a katonák Fiam számára, akikre szüksége van ebben az időben. Ezért, az Iránta lévő szeretetetek által Ő kegyelmeket fog adni az eltévelyedett lelkeknek, ha ti a segítségét kéritek imáitokban.

Íme, a Keresztes Imahadjárat imája a bűnösök megmentésére:

A Keresztes Imahadjárat 64. imája: Mentsd meg testvéreimet

„Ó, drága Üdvözítőm, Jézus Krisztus, fogadd el imám ajándékát és áldozataimat, hogy segítsen kimenteni testvéreimet a sötétség börtönéből, amelyben vannak. Engedd meg nekem, hogy segítsek megmenteni a lelküket. Hozzád könyörgök, bocsásd meg bűneiket, és kérlek, hogy áraszd el Szentlelkeddel a lelküket, hogy a Karjaidba fussanak – mivel oly kétségbeejtően szükségük van menedékre -, még mielőtt örökre elvesznének. Ezekért a lelkekért felajánlom Neked önfelajánlásom ajándékát, alázatos szolgaságban, és hálaadásként. Ámen.”

Gyermekek, váljatok eggyé Fiammal.

Szeretetetek, áldozataitok nagy vigasztalást hoznak Neki, és imáitok segíteni fognak, hogy Új földi Paradicsoma biztonságába vigye az egész emberiséget.

Csak ezután tud a Legmagasságosabb Isten Szent Családja újraegyesülni, és békében élni, örökkön-örökké.

 

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-barmi-tortenik-vilagban-gyermekek-tudnotok-kell-hogy-az-legmagassagosabb-isten-parancsara

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

18 Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.

19 Azt mondod erre nekem: “Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?”

20 Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: “Miért formáltál engem ilyenre?”

21 Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja?

22 Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?

23 Vajon nem azért is, hogy megláttassa dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített,

24 amilyenekké minket is elhívott, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is?

25 Hóseás szerint is ezt mondja: “Azt a népet, amely nem az én népem, hívom az én népemnek, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek,

26 és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: Nem az én népem vagytok ti, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni.”

27 Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: “Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül,

28 mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön.”

29 És előre megmondta Ézsaiás: “Ha a Seregek Ura nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához.”

Krisztus a megütközés köve Izráel számára

30 Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, megragadták az igazságot, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van;

31 Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem jutott el a törvény szerinti igazságra.

32 Miért? Azért, mert nem hit, hanem cselekedetek útján akarták ezt elérni, beleütköztek a megütközés kövébe,

33 amint meg van írva: “Íme, a megütközés kövét, a megbotlás szikláját teszem Sionba, és aki hisz őbenne, az nem szégyenül meg.””

 

 

Amikor pedig János a börtönben hallott Krisztus cselekedeteiről, ezt üzente neki tanítványaival:

“Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”

Jézus így válaszolt nekik: “Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok:

vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium,

és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.”

Amikor azok elmenőben voltak, elkezdett Jézus beszélni a sokaságnak Jánosról: “Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni?

Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik puha ruhákat viselnek, a királyok palotáiban vannak.

De hát miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt láttatok, sőt – mondom néktek -, prófétánál is nagyobbat.

10 Ő az, akiről meg van írva: Íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.

11 Bizony, mondom néktek: nem támadt asszonytól születettek között nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála.

12 Keresztelő János napjaitól mostanig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni.

13 Mert minden próféta és a törvény János idejéig prófétált.

14 És ha akarjátok, fogadjátok el, ő Illés, aki eljövendő volt.

15 Akinek van füle, hallja!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+9%3A18-33%3B++++Matthew+11%3A2-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2022/07/04

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-07-04

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Mindazok, akiknek olyan sok pénzük van, hogy nem valószínű, hogy még ebben az életben el tudják költeni, oda kell adniuk azoknak a szerencsétlen embereknek, akiknek az élelemre is kevés jut.

A mennyországot választom I. 2010.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-mennyorszagot-valasztom-i.-2010.-lH0ZZP0HqkJ7Fp13

A mennyországot választom II.2010.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-mennyorszagot-valasztom-ii.2010.-pIlmmX919dmYPzXl

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ A pénz, és ha abból túl sok van, megrontja a lelket

2011. augusztus 21. vasárnap; 23:00

Drága, szeretett leányom, ma éjjel azért látogatlak meg, mert a világban egy tartós erőszak kitörése van folyamatban, amint egyik nemzet a másik után bombázni fogja egymást, hatalmat és dicsőséget keresve. Imádkozzatok mindazokért a lelkekért, akik ebben az erőszakban meg fognak halni, hogy Atyám Királyságában kegyelemre találjanak.

Leányom, a világ most fogja elszenvedni az előre megjövendölt változásokat, hogy megtisztuljon annak érdekében, hogy az emberek méltók lehessenek Ígéretemre. Továbbra is meg lesz engedve, hogy azok a kapzsi emberek, akik a hirtelen anyagi összeomlásukért felelősek, megfosszák őket az anyagi javaktól. Ahogy ezek a megpróbáltatások fokozódnak, úgy fognak ezek a gyermekek is megszabadulni a sátán üres ígéreteinek bilincseitől, ő (a sátán), aki elcsábítja a gazdagokat azáltal, hogy még többet ígér nekik, most az egész világ láttára továbbra is kérkedik az illetlen, közönséges ocsmányságával. Ezt azért fogja tenni, hogy gyermekeim ne csak irigykedjenek majd a gazdagokra és hírességekre, hanem majd minden tőlük telhetőt megtegyenek azért, hogy utánozzák őket. Miközben a sátán gyermekeimet ebbe a fészekbe vonszolja, ahol a jelentős gazdagság külső látszatának elérése számukra egy fontos célnak fog tűnni, sikeresen el fogja távolítani őket az Igazságtól.

Amint megfosztottan és meztelenül maradtok, Én újra fel foglak benneteket öltöztetni, gyermekeim, csak ezúttal ez a fegyver palástja lesz, melyet arra a célra terveztek, hogy védelmet nyújtson nektek a rossz emberek gonoszságaitól. Amint fel lesztek vértezve, készen álltok majd arra, hogy egy más életfelfogással menjetek ismét a világba. Egy olyan életfelfogással, amelyben a felebaráti szeretet a legfontosabb célt fogja jelenteni. Ha egymás iránt szeretetet mutattok, akkor az Irántam való valódi szereteteteket bizonyítjátok.

A jólét és gazdagság látszata, amelyhez nagyon kevés gyermekem férhet hozzá a világban, nem több mint látszat. Mert nincs mögötte semmi. Ti is kísértve lesztek, hogy hasonló gazdagság után kutassatok, miközben a csaló arról győz meg benneteket, hogy vágyódnotok kell a nagy gazdagság és hírnév után. Az Igazság az, hogy míg ti üres és értelmetlen vágyaitok kergetésével vagytok elfoglalva, figyelmen kívül hagyjátok kötelességeiteket Velem szemben.

Soha ne engedjétek, hogy a gazdagsággal és a hírnévvel való kérkedés elcsábítson benneteket, tudván azt, hogy a pénz, és ha abból túl sok van, megrontja a lelket. Mindazok, akiknek olyan sok pénzük van, hogy nem valószínű, hogy még ebben az életben el tudják költeni, oda kell adniuk azoknak a szerencsétlen embereknek, akiknek az élelemre is kevés jut. Ha ezt megteszitek, megmenthetitek lelketeket. De ha még többre éheztek, habár már elég van ahhoz belőle, hogy egy egész nemzetet etessetek és ruházzatok, akkor éhezni fogtok. Az élet kenyere számotokra az, hogy alázatosan elfogadjátok az egymás iránti szeretetet, amit Én tanítottam nektek. Felebarátaitokat szeretni azt jelenti, hogy azokkal törődtök, akiknek semmijük sincs.

Ébredjetek fel, és fogadjátok el az Igazságot, még mielőtt túl késő lenne. Sokkal nehezebb Atyám kegyelmére találniuk azoknak, akik nagy anyagi vagyonnal rendelkeznek, kivéve, ha csak meg nem osztják azt másokkal. Emlékezzetek erre. Mindazoknak, akiknek kevés van, de irigykednek azokra, akiknek látszólag minden anyagi kényelmük megvan, amire ők is vágyakoznak, azt mondom, hogy óvatosnak kell lennetek. Csak egyetlen palota létezik, amelybe meg kell próbálnotok belépni, és ez az a palota, amely a földi Új Paradicsomban vár rátok. Csak azok fogják a kulcsot megkapni, akik a szívükben, az elméjükben és a lelkükben is egyaránt alázatosak.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/penz-es-ha-abbol-tul-sok-van-megrontja-lelket

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

6 Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki pedig nem eszik, az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad az Istennek.

7 Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának;

8 mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.

9 Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.”

 

 

„… A jólét és gazdagság látszata, amelyhez nagyon kevés gyermekem férhet hozzá a világban, nem több mint látszat. Mert nincs mögötte semmi. Ti is kísértve lesztek, hogy hasonló gazdagság után kutassatok, miközben a csaló arról győz meg benneteket, hogy vágyódnotok kell a nagy gazdagság és hírnév után. Az Igazság az, hogy míg ti üres és értelmetlen vágyaitok kergetésével vagytok elfoglalva, figyelmen kívül hagyjátok kötelességeiteket Velem szemben.

Soha ne engedjétek, hogy a gazdagsággal és a hírnévvel való kérkedés elcsábítson benneteket, tudván azt, hogy a pénz, és ha abból túl sok van, megrontja a lelket. Mindazok, akiknek olyan sok pénzük van, hogy nem valószínű, hogy még ebben az életben el tudják költeni, oda kell adniuk azoknak a szerencsétlen embereknek, akiknek az élelemre is kevés jut. Ha ezt megteszitek, megmenthetitek lelketeket. De ha még többre éheztek, habár már elég van ahhoz belőle, hogy egy egész nemzetet etessetek és ruházzatok, akkor éhezni fogtok. Az élet kenyere számotokra az, hogy alázatosan elfogadjátok az egymás iránti szeretetet, amit Én tanítottam nektek. Felebarátaitokat szeretni azt jelenti, hogy azokkal törődtök, akiknek semmijük sincs. …”

https://masodikeljovetel.hu/penz-es-ha-abbol-tul-sok-van-megrontja-lelket

32 Jézus ekkor odahívta tanítványait, és így szólt: “Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük; éhesen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy kidőljenek az úton.”

33 Tanítványai így válaszoltak: “Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora sokaságot?”

34 Jézus megkérdezte tőlük: “Hány kenyeretek van?” Ők így feleltek: “Hét, és egy kevés halunk.”

35 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre,

36 azután vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.

37 Mindnyájan ettek, és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét tele kosárral.

38 Négyezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.

39 Ezek után elbocsátotta a sokaságot, beszállt a hajóba, és lement Magadán vidékére.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+14%3A6-9%3B+++++Matthew+15%3A32-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/21

 

———-

Római katolikus:

2021-08-21

20. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Rut könyvéből
Rut hűségének nagy jutalma:
Ősanyja lehet Dávid királynak, a Megváltó ősének.
Noémi családja is fennmarad.

Rut apósának, Elimeleknek egy igen tekintélyes és gazdag rokona élt Betlehemben. Boóznak hívták.
A moábi Rut egy alkalommal így szólt anyósához, Noémihez: „Engedd meg, hogy kimenjek a mezőre, kalászokat szedegessek, és irgalmas szívű gazdát keressek!” Az így felelt neki: „Menj, leányom!”
Ő el is ment, hogy összeszedegesse a kalászokat az aratók után. Az a föld történetesen Boózé, Rut apósának rokonáé volt. Boóz megszólította Rutot:
„Hallod-e, leányom, ne keress te más mezőt! Maradj itt, és szedegess az én aratóim után! Csak mindenütt a szolgálóimat kövesd! Meghagytam szolgáimnak is, hogy senki se bántson, s ha szomjazol, a korsójukból inni adjanak.”
Rut erre földig hajolt Boóz előtt, és azt kérdezte: „Mivel szolgáltam rá e nagy kegyre én? És honnan ismersz, hiszen idegen asszony vagyok?”
Az viszont így válaszolt: „Elmondtak rólad mindent, hogy mit teszel a férjed holta után is anyósodért: elhagytad szüleidet, szülőföldedet, és olyan nép közé jöttél, amelyet azelőtt nem ismertél.”
Boóz végül is felségül vette Rutot, akinek az Úr kegyes jósága folytán fia született. Az asszonyok ekkor így szóltak Rut anyósához, Noémihez: „Áldott az Úr, aki most utódot adott neked. Így fennmarad köztünk családod és neved. Ha megöregszel, van vigaszod, támaszod, hisz menyed szülte, aki szeret téged, és sokkal többet ér neked, mintha hét fiad lenne.”
Noémi erre ölébe vette a gyermeket. Ezzel fejezte ki, hogy sajátjaként fogja dajkálni és fölnevelni. A szomszédasszonyok szerencsét kívántak neki, és ezt mondták: „Fia született Noéminek.” A fiút Obednek nevezték el. Ő lett atyja Dávid atyjának, Izájnak.
Ez az Isten igéje.
Rút 2,1-3.8-11;4,13-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat. Vö. 4. vers.
Előénekes: Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
Hívek: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat.
E: Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
H: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat.
E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
H: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat.
Zsolt 127,1-2.3.4-5

ALLELUJA
Egy a ti Atyátok, a mennyei, * egy a ti tanítótok, Krisztus. Mt 23,9b.10b – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus követőitől távol álljon a képmutatás!
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz:
Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De Atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És Tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti Tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 23,1-12

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-21

 

 

 

 

————-

Tóra:

Az új termés bemutatása

26.1 Amikor bemégy arra a földre, amelyet Istened, az Úr ad neked örökségül, birtokba veszed azt, és letelepszel rajta,

2 akkor vedd a föld termésének a legjavát, amelyet behordasz földedről, melyet Istened, az Úr ad neked; tedd egy kosárba, és menj el arra a helyre, amelyet kiválaszt Istened, az Úr, hogy ott lakjék az ő neve.

3 Menj el a paphoz, aki abban az időben szolgálatban lesz, és ezt mondd neki: Vallást teszek ma az Úr Isten előtt, hogy bejöttem arra a földre, amelyet esküvel ígért az Úr atyáinknak, hogy nekünk adja.

4 A pap vegye el kezedből a kosarat, és tegye le Istenednek, az Úrnak oltára elé.

5 Te pedig ezt mondd Istenednek, az Úrnak a színe előtt: Bolyongó arámi volt az ősöm, aki lement Egyiptomba, és jövevény volt ott kevesedmagával, de nagy, erős és hatalmas néppé lett ott.

6 Az egyiptomiak azonban rosszul bántak velünk, nyomorgattak, és kemény rabszolgamunkát végeztettek velünk.

7 Akkor az Úrhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk segítségért, az Úr pedig meghallotta szavunkat, és meglátta nyomorúságunkat, gyötrelmünket és sanyarú sorsunkat.

8 És kihozott bennünket az Úr Egyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral, nagy félelmet keltő jelek és csodák között.

9 Azután behozott bennünket erre a helyre, és nekünk adta ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet.

10 Azért hoztam most ide a föld termésének a legjavát, amelyet te adtál nekem, Uram! Így tedd azt oda Istenednek, az Úrnak színe elé, és borulj le Istenednek, az Úrnak színe előtt.

11 Azután örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, az Úr ad neked és házad népének, örvendezz a lévitával és a nálad lakó jövevénnyel együtt!

12 Amikor a harmadik esztendőben, a tizedadás évében hiánytalanul megadod egész termésednek a tizedét, és odaadod a lévitának, a jövevénynek, az árvának és özvegynek, hogy egyenek és lakjanak jól lakóhelyeiden,

13 akkor ezt mondd Istenednek, az Úrnak színe előtt: kivittem házamból a szent tizedet, oda is adtam a lévitának, a jövevénynek, az árvának és özvegynek, egészen a tőled kapott parancs szerint. Nem szegtem meg, és nem felejtettem el egyetlen parancsodat sem.

14 Nem ettem belőle gyászomban, nem voltam tisztátalan, amikor kivittem, és nem adtam belőle halottnak. Hallgattam Istenemnek, az Úrnak szavára, és mindent úgy tettem, ahogyan megparancsoltad.

15 Tekints le szent lakóhelyedről, a mennyből, és áldd meg népedet, Izráelt és azt a földet, amelyet nekünk adtál, ahogyan esküvel ígérted meg atyáinknak; ezt a tejjel és mézzel folyó földet.

16 Azt parancsolja a mai napon Istened, az Úr, hogy teljesítsd ezeket a rendelkezéseket és döntéseket. Tartsd meg, és teljesítsd azokat teljes szívvel és lélekkel.

17 Te ma azt kívánod az Úrtól, hogy ő a te Istened legyen, mert te az ő útjain jársz, megtartod rendelkezéseit, parancsolatait és döntéseit, és hallgatsz a szavára.

18 Az Úr pedig azt kívánja ma tőled, hogy légy az ő tulajdon népe, ahogyan megmondotta neked, megtartván minden parancsolatát.

19 Akkor az általa teremtett összes nép fölé emel, hogy dicséretes, hírneves és tisztelt légy. Istenednek, az Úrnak a szent népe leszel, ahogyan megígérte.

Az emlékkövek felállítása

27 Ezután Mózes, Izráel véneivel együtt, ezt parancsolta a népnek: Tartsátok meg mindazokat a parancsokat, amelyeket ma parancsolok nektek.

….

….

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+26%3A1-29%3A8+&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„A megváltott nép boldogsága

60.1 Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.

2 Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.

3 Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez.

4 Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák.

5 Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül.

6 Ellep a tevék sokasága, Midján és Éfa tevéi. Mindnyájan Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicső tetteit hirdetik.

7 Kédár minden nyáját hozzád terelik, Nebájót kosai szolgálatodra állnak, hogy oltáromra kerüljenek kedves áldozatként. Így ékesítem föl ékes templomomat.

8 Kik ezek, akik repülnek, mint a felhő, mint a galambok szállnak dúcaikba?

9 Csak szavamra várnak a szigetek, legelőször Tarsís hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, ezüstjükkel és aranyukkal együtt, Istened, az Úr nevének dicsőségére, Izráel Szentje dicsőségére, hogy fölékesítsen téged.

10 Idegenek építik várfalaidat, és királyaik szolgálatodra állnak. Bár haragomban megvertelek, de most kegyelmesen irgalmazok neked.

11 Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével.

12 De azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak.

13 Hozzád kerül a Libánon dicsősége: ciprus, kőris és fenyő egyaránt, hogy ékesítse szent helyemet. Így teszem lábam zsámolyát dicsőségessé.

14 Meghajolva járulnak eléd sanyargatóid fiai, lábad elé borulnak mind, akik megvetettek, és így neveznek: Az Úr városa, Izráel Szentjének Sionja.

15 Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.

16 Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az Úr, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene.

17 Réz helyett aranyat hozatok, vas helyett ezüstöt, fa helyett rezet hozatok, és kő helyett vasat. Békét adok, hogy az irányítson, és igazságot, hogy az parancsoljon.

18 Híre sem lesz többé országodban erőszaknak, határaidban pusztulásnak és romlásnak. Isten szabadítását nevezed kőfalaidnak, és dicséretét kapuidnak.

19 Nem a nap lesz többé napvilágod, és nem a hold fénye világít neked, hanem az Úr lesz örök világosságod, és Istened lesz ékességed.

20 Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az Úr lesz örök világosságod, letelnek gyászod napjai.

21 Egész néped igaz lesz, örökre birtokában lesz az ország; facsemete, amelyet én ültettem, kezem alkotása, amely megmutatja dicsőségemet.

22 A kevés is ezerré nő, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az Úr, rövid idő múlva megvalósítom ezt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+60%3A1+-+60%3A22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/ki-tavo-20210828

Ne feledjétek, elsőként el kell űznötök a gyűlöletnek minden gondolatát a lelketekből. Én nem lehetek jelen egy olyan lélekben, mely tele van gyűlölettel, mert ez lehetetlen.

Igazság Könyve:

2014. szeptember 16. kedd, 20:25

Drága szeretett leányom, amikor úgy tűnik, hogy a világ zűrzavarban van, nem kell félned, mert minden dolognak Isten az irányítója.

Ő csak annyi hatalmat enged meg a gonosznak – és Ő azért továbbra is harcolni fog, hogy biztosítsa a Szentlélek működését -, hogy a jó emberek egy sikeres harcot tudjanak megvívni az Üdvösség Tervemben. A gonoszság minden formája az ördög jellemvonásait hordja magán. Hogy ne váljatok a Sátán fertőzöttjeivé, nem szabad gonoszságot beszélnetek, hallgatnotok vagy gonosz dolgot cselekednetek egy élő személy ellen. Egy dolog azt mondani, hogy Hozzám tartoztok, és egy egészen másik dolog Hozzám tartozni.

Ha Én valóban jelen Vagyok egy lélekben, minden Tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy az ilyen lelkeket megakadályozzam a gonosz cselekedetek elkövetésében. Amikor a lélek teljesen megbízik Bennem, akkor azt könnyebben tudom vezetni. Ha egy személynek az akarata nagyon erős, és ha az büszke és makacs, akkor a csaló könnyebben tudja őt vezetni, aki számos módon be fogja őt csapni. Arról fogja az embert meggyőzni, hogy a gonosz cselekedet, a gonosz beszéd, vagy a káromkodás bizonyos esetekben elfogadható. Így tehát a lélek a csalás áldozatává válik. Ezeknek a lelkeknek a következőket mondom:

Ne mondjatok rosszat másokról, ne adjátok meg magatokat a rágalmazásnak, ne helyezzétek magatokat bíróként mások fölé, és ne vádoljatok másokat az Én Szent Nevemben. Ha ilyen bűnöket követtek el Ellenem, akkor a gonoszságnak erről a szintjéről a sötétségbe fogtok merülni, mely egy nagy szakadékot fog létrehozni Köztem és köztetek. Amikor ez a szakadék növekszik, és ti egyre távolabb sodródtok Tőlem, szörnyű ürességet fogtok érezni, gyötrő érzést, egy mély magányt, mely végül a pánik érzésébe fog torkolódni, és amelyet képtelenek lesztek felismerni. Aztán az Istentől való elszakadást úgy fogjátok megtapasztalni, ahogyan azt a lelkek a Tisztítótűzben és a Pokolban szenvedik el. Ha ebből most tanulni tudtok, akkor könnyebb lesz számotokra, hogy közelebb vonzódjatok Hozzám.

Ne feledjétek, elsőként el kell űznötök a gyűlöletnek minden gondolatát a lelketekből. Én nem lehetek jelen egy olyan lélekben, mely tele van gyűlölettel, mert ez lehetetlen.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/egy-dolog-azt-mondani-hogy-hozzam-tartoztok-es-egy-egeszen-masik-dolog-hozzam-tartozni



—————
Igaz élet Istenben:

“A SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA

1989. szeptember 14.

Vassula, többet imádkozz! Soha ne kételkedj szeretetemben! Mindig tiszteld törvényemet! Készíts helyet Édesanyám részére, vedd karjaidba őt! Édesanyám házában várok rád, abban a szobában, ahol engem fogant. Lankadatlan erővel és határozott lélekkel dolgozz értem! Szeretettel dolgozz a Szeretetnek! Engem imádj, a te Istenedet, és engedd, hogy akkor is neveljelek, ha ez szenvedést jelent. Felkínálom neked szenvedésemet. Ajkadnak csak szentséget és igazságot szabad szólnia! Kedvesem, az én kedvemért ékesíts engem szívből jövő szavakkal! Díszítsd keresztemet a szeretet koszorúival, az én keresztemet díszítsd minden csepp szereteteddel! Igyekezz, és légy tetszésemre, oly sokat adtam neked! Én legyek számodra az első! Hadd érezzem lelkesedésedet és buzgóságodat, mert az örömet szerez nekem! Én vagyok Tanítód, és tőlem fogsz tanulni. Vassula, imádkozz és kérd erőmet! Ne hagyd, hogy a Sátán kihasználja gyengeségedet és megkísértsen ! Ne fáradj bele az írásba, ne feledkezz meg tanításaimról, hanem kövesd! Jöjj, megvilágosítalak nehézségeidben, amelyek lelkedet nyugtalanítják. Hiszen én vagyok lelki vezetőd. Higgy bennem! Még félelmetes gyengeséged ellenére is be tudom fejezni ezt a kinyilatkoztatást . Értsd meg, gyermekem, hogy Szent Nevem még jobban megdicsőül azáltal, hogy szegénységedben és gyengeségedben téged választottalak.
Megáldalak. Jöjj, szeress engem !

1989. szeptember 14.

(Mintha az egész pokol elszabadult volna ma. Állandóan támadott a gonosz lélek. Újabb megpróbáltatás ér, lelkem gyötrődik.)

Később, este:

Jézus?

Én vagyok. Angyalom, ne félj, csak várj, és nézd, miképpen munkálkodom! Én, Jézus szeretlek.

Szeretlek Szentek Szentje!

Még később: 1

Uram, védj meg engem a gonosz lélektől és támadásaitól! Ments meg a Sátán csapdáitól, mielőtt lelkem cserbenhagy! Jöjj!

“Add meg újra üdvösséged örömét,
erősíts meg a készséges lelkületben!
Akkor utat mutatok majd a tévelygőknek,
és megtérnek Hozzád a bűnösök.” 2

Virágom, fogadd békémet! Imádkozz Vassulám, nehogy alva találjon a gonosz lélek! Szüntelenül imádkozz! 3

Mennyire sajnállak… Engem szeretni annyit jelent, hogy mindent nekem adsz. Mindent szeretnék megkapni, ami a tiéd.

Jézus, végy el mindent, amit csak akarsz.

Készen vagy-e több áldozatot hozni értem?

Kész vagyok, még akkor is, ha a test erőtlen. Azt kértem Tőled, Uram, hogy vonszolj magaddal, ha szükséges. Kérlek, tedd meg!

Ó Vassula, azt akarom, hogy önként cselekedj! Szeretlek.

Uram, kész vagyok.

Engedd meg akkor… ne szegülj ellenem, add át magad nekem, és ne félj! Béke, gyermekem! A gonosz lélek gyűlöl, és kitartóan támad téged. Ne engedj el engem, kapaszkodj belém!”

 
 
—–———
Római katolikus:
2019-09-15Évközi 24. vasárnapKezdőének:
Adj békét, Urunk, nekünk, akik benned bizakodunk, hogy prófétáid igazmondóknak bizonyuljanak; hallgasd meg hűséges néped könyörgéseit. (Vö. Sir 36,18)Könyörgés:
Urunk, mindenség teremtő és gondviselő Istene, tekints reánk és engedd megéreznünk irgalmas jóságodat, hogy egész szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Mózes könyörgésére Isten megkönyörült népén.
A Sínai-hegyen, a pusztai vándorlás idején így szólt az Úr Mózeshez: „Siess, menj le, mert vétkezett a nép, amelyet kihoztál Egyiptomból.
Hamar letértek az útról, amelyet előírtam nekik. Öntött borjút csináltak maguknak, azt imádták, áldozatot mutattak be előtte, és így beszéltek: »Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból.«”
Az Úr még ezt is mondta Mózesnek: „Látom jól, hogy keménynyakú nép ez, engedd, hadd gyúljon fel ellenük haragom, hadd töröljem el őket, és téged teszlek nagy néppé.”
Mózes igyekezett kiengesztelni az Urat, az Istent, s így szólt: „Uram, miért lobbannál haragra néped ellen, amelyet nagy hatalommal és erős kézzel kihoztál Egyiptomból?
Emlékezz Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, szolgáidra, akiknek megesküdtél magadra, és akiknek megígérted: utódaitokat úgy megsokasítom, mint az ég csillagait. És azt az egész földet, amelyről beszéltem, utódaitoknak adom, hogy övék legyen örökre.”
Ekkor az Úr könyörületre indult, és visszavonta a csapást, amellyel népét megfenyegette.
Ez az Isten igéje.
Kiv 32,7-11.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Felkelek és útnak indulok, * Atyám házába térek. Lk 15,18 (1 D2 tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem, † mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Felkelek és útnak indulok, * Atyám házába térek.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.

Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Felkelek és útnak indulok, * Atyám házába térek.
E: Nyisd meg ajkamat, Uram, * és dicséretedet hirdeti szájam.
Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, * Istenem, nem veted meg az alázatos és töredelmes szívet.
H: Felkelek és útnak indulok, * Atyám házába térek.
Zsolt 50,3-4.12-13.17 és 19

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből
Krisztus azért jött, hogy üdvözítse a bűnösöket.
Szeretett Fiam!
Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára – engem, aki azelőtt káromoltam s üldöztem őt, és erőszakos ember voltam. De megkönyörült rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel.
Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel: Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük az első én vagyok. De éppen azért nyertem irgalmat, hogy Jézus Krisztus elsőként rajtam mutassa meg végtelen türelmét, példaképül azoknak, akik a jövőben hisznek majd benne, és így eljutnak az örök életre.
Az örökkévalóság királyának, a halhatatlan és láthatatlan, egyedül való Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké! Ámen.
Ez az Isten igéje.
1Tim 1,12-17

ALLELUJA
Isten Krisztusban kiengesztelődött a világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. 2Kor 5,19 – 4g. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az egész mennyország örül minden megtérő bűnösnek.
Abban az időben a vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.” Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: »Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat.« Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: »Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.« Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
*
Majd így folytatta: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: »Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét.« Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki.
Ekkor magába szállt, és így szólt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.« Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta.
Ekkor a fiú megszólalt: »
Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.«
Az atya odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt, és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágtál le neki.«
Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. Most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt, és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”

Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma a *-ig.
Lk 15,1-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-15

 
 

2014. szeptember 14. vasárnap, 17:45

Azok a felszentelt szolgáim, akik elég gyorsan meg fogják érteni azt a fondorlatos tervet, amellyel követőimet megtéveszti, tehetetlennek fogják érezni magukat. Sokan be fognak dőlni a csalásnak, és mivel oly  kevés hitük van, alig foglalkoznak majd azzal, hogy elolvassák az új hamis tant; ennek köszönhetően úgy fogják azt bevezetni, hogy kevés ellenállásba fog ütközni.

Amikor Igémet meggyalázzák, abból semmi jó nem fog származni, hanem a gonoszság fog növekedni. A lelki üdvötök érdekében figyelmeztetlek benneteket, és hogy felkészítselek titeket az emberi történelem legnagyobb hitehagyására, mely fel fogja falni Isten Igéjét.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ellensegeim-sok-laikus-embert-fognak-szinre-leptetni-es-megtanitjak-nekik-hogyan-kell-evangelizalni

—–——–
Ortodox (Görög keleti): 

16 jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá .

17 Mi zsidók azért jöttünk Krisztushoz, hogy Isten számára elfogadhatók  legyünk. Ekkor ismertük fel, hogy mi is bűnösök vagyunk. Talán ez azt jelenti, hogy Krisztus tesz minket bűnössé? Semmi esetre sem! 18 Hiszen ha újból felvenném magamra azt a köteléket, amelyet egyszer már levetettem, akkor lennék csak igazán törvényszegő! 19 Maga a Törvény vetett véget annak az életnek, amelyet a Törvény uralma alatt éltem. Meghaltam a Törvény számára, hogy attól kezdve Istennek éljek.

20 Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek, és meghaltam, s így ettől kezdve már nem a saját régi életemet élem, hanem Krisztus él bennem! Ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem, aki annyira szeretett engem, hogy önmagát áldozatul adta értem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 35 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem és az evangéliumért feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 36 Mit ér, ha az ember megkapja az egész világot, de elveszíti a saját magát?

37 Ugyan mit adhat azért, hogy megmentse a lelkét? 38 Aki most szégyell engem és szavaimat ez előtt a hűtlen és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön az Atya dicsőségében, a szent angyalokkal együtt.”

9.1 Majd azt mondta: „Igazán mondom, hogy az itt állók közül vannak néhányan, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják Isten Királyságát eljönni hatalommal.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Búcsúzás

13 Maradjatok éberek, és szilárdan álljatok meg a hitben! Viselkedjetek úgy, mint bátor férfiakhoz illik, legyetek erősek! 14 Mindent az isteni szeretet által tegyetek!

15 Tudjátok, hogy Sztefanász és családja voltak az első hívők Akhájában, és hogy ők Isten népének szolgálatára szánták magukat. Ezért kérlek titeket, 16 fogadjátok el és kövessétek őket, meg mindazokat, akik velük együtt szolgálnak, és az Úr munkáját végzik!

17 Örülök, hogy Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz megérkezett hozzám, és kárpótoltak azért, hogy ti olyan messze vagytok! 18 Felüdítették a szellememet, akárcsak a tiéteket. Becsüljétek meg az ilyen embereket!

19 Köszöntenek benneteket a Kis-Ázsiában élő helyi gyülekezetek! Sok szeretettel köszönt benneteket az Úrban Akvila és Priszka, meg az a helyi gyülekezet, amely az ő házuknál jön össze. 20 Köszöntenek benneteket a testvérek mindannyian. Köszöntsétek egymást szent csókkal!

21 Ezt a köszöntést én írom, a saját kezemmel: pál.

22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott!

Marana, tha![a]

23 Az Úr Jézus kegyelme legyen veletek!

24 Szeretetem legyen mindnyájatokkal a Krisztus Jézusban!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+16%3A13-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról

33 „Most pedig hallgassatok meg egy másik történetet! Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőtaposó helyet, és őrtornyot épített a kertjébe. Majd az egészet bérbe adta gazdálkodóknak, és elutazott egy másik országba. 34 Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy hozzák el a termésből a neki járó részt.

35 A bérlők azonban megragadták a tulajdonos szolgáit, és megverték őket. Volt, amelyiket meg is öltek, megint másokat megköveztek. 36 Ezután a gazda más szolgákat küldött hozzájuk, de a bérlők ezekkel is ugyanúgy bántak. 37 Végül a gazda azt gondolta: »A fiamat talán mégis meg fogják becsülni!« Ezért a saját fiát küldte hozzájuk.

38 Amikor a bérlők meglátták a fiút, azt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, akkor a miénk lesz az öröksége!« 39 Ezért megragadták a fiút, kidobták a szőlőskertből, és meggyilkolták.

40 Mit gondoltok, mit tesz majd a tulajdonos ezekkel a bérlőkkel, ha megérkezik?”

41 A vallási vezetők ezt válaszolták: „Mivel kegyetlenek voltak, kegyetlenül elpusztítja őket, a szőlőt pedig olyan bérlőknek adja, akik szüret idején behozzák a neki járó termést.”

42 Jézus ekkor azt mondta: „Az van megírva az Írásokban:

»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
    amelyet az építők félredobtak.
Az Örökkévaló tette sarokkővé,
    mi pedig csodáljuk.«[a]

Sohasem olvastátok ezt?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+21:33-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/15

——