Címke: zsidó

Nektek, két földi Tanúm, helyt kell állnotok

Igazság Könyve:

“2014.02.24 16:00

Drága szeretett leányom, az Én ellenségeim nem a hamis vallások hierarchiáján belül találhatók. Sokan e lelkek közül egyszerűen nem rendelkeznek kellő ismeretekkel, de amikor Én megismertetem Magam velük, akkor el fognak fogadni Engem. Az összes közül azok a legveszélyesebbek, akik a legnagyobb hitehagyást a háttérből fogják irányítani földi Egyházamon belül.

Nem mindenki Tőlem való, aki szolgáim öltözékét viseli; de tudnotok kell a következőt: Az Én Órám közel van, és közvetlenül Második Eljövetelem előtt a hitehagyás csapása le fog ereszkedni, és fel fogja falni földi Egyházamat. Akárcsak, mint a báránybőrbe bújt farkasok, el fogják bolondítani a világot, elhitetvén azt, hogy Isten Háza minden hitfelekezetet elfogad, beleértve azokat is, akik tagadnak Engem, Jézus Krisztust, és arról fognak benneteket meggyőzni, hogy ez az utálat a világ legnagyobb evangelizálása lesz, melyet a világ valaha is látott. És ez nyomban felkelti majd Isten Haragját. Miközben a világot és annak minden vallását beszippantják ebbe az új, hamis egyházba, szabad lesz az út számukra, hogy büszkén „kicsinosítsák” a törvénytelenség emberét.

Miközben azok, akik éberek maradnak Figyelmeztetésemre, és akik továbbra is kiállnak Szavam mellett, szenvednek, Én is erőt fogok adni nektek e szomorú esemény elviselésére. Ezek a csalók, aki becsempészték útjaikat Egyházamba, sokakat meg fognak téveszteni, és milliókat fognak továbbra is becsapni, beleértve minden Keresztény felekezetet, valamint azokat is, akik egyáltalán nem tisztelnek Engem. E csalók mindegyike a hitehagyást fogja terjeszteni, és idővel egyetlen vallást fognak kialakítani a világ számára. Egyetlen más vallást sem fognak megtűrni, kivéve az új hamis tant – a Pokol tanát. A Keresztény és a Zsidó vallás lesz az a két vallás, amelyből a Maradék ki fog alakulni.

Amikor Próféciáim majd könnyeket csalnak a szemetekbe, akkor tudni fogjátok, hogy hűségesek maradtok Hozzám, Jézusotokhoz, mert Én e Küldetésen keresztül acélidegekkel és szilárd elhatározással áldalak meg benneteket.

Nektek, két földi Tanúm, helyt kell állnotok. Álljatok ellen minden olyan kísértésnek, amelyek el akarnak benneteket távolítani Tőlem, és legyetek mindenkor állhatatosak az Irántam való szeretetetekben. Az Én Maradék Egyházam e Küldetés tagjaiból, valamint azon kívüliekből fog megalakulni. Ti, akik most elutasítjátok ezt a Küldetést, de őszintén szerettek Engem, szintén be lesztek vonva földi Maradék hadseregembe. Azon a napon, amikor ez megtörténik, ti fel fogjátok ismerni, hogy az Igazság Könyve valóban egy Mennyei Ajándék volt számotokra, hogy segítsen benneteket végső utazásotok során, mely Királyságomhoz és az Örök Élethez vezet. Csak akkor fogtok örülni, és csak akkor lesztek rettenthetetlenek, mert minden bizalmatok meglesz, amire szükség van, hogy Istennek dicsőséget hozzatok.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nektek-ket-foldi-tanum-helyt-kell-allnotok/

 

—–
Római katolikus:

2019-02-24

Évközi 7. vasárnapKezdőének:
Irgalmasságodban reménykedem, Uram. Szívem ujjong üdvözítő jóságod miatt; jótéteményeiért dicsőítem az Urat. (Zsolt 12,6)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, segíts, hogy törvényedet mindenkor szem előtt tartsuk, akaratodat pedig szóval és tettel meg is valósítsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Dávid megkíméli ellenfelének, Saul királynak életét.
Saul féltette hatalmát Dávidtól. Ezért Saul háromezer férfival, Izrael legjavával elindult, hogy felkutassa Dávidot Szif pusztájában.
Dávid tudomást szerzett Saul érkezéséről. Egy éjszaka Dávid és Abisáj megközelítették Saul táborát. Sault alva találták a táborban. Lándzsája a fejénél a földbe volt szúrva. Abner és a csapat körülötte aludt. Ekkor Abisáj azt mondta Dávidnak: „Isten ma kezedbe adta ellenségedet. Lándzsával odaszögezem a földhöz, egyetlen döféssel. Másodikra már nem lesz szükség!” Dávid azonban így felelt Abisájnak: „Ne öld meg, mert senki sem büntetlen, aki az Úr fölkentjére emeli kezét!”
Ezzel Dávid Saul feje mellől elvette a lándzsát meg a vizeskorsót, és eltávoztak anélkül, hogy valaki látta vagy észrevette volna őket, vagy pedig fölébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk.
Amikor Dávid a szemközti oldalra ért, jó messze megállt egy hegy tetején, úgy, hogy nagy távolság volt köztük. Dávid átkiáltott innen Saul táborába: „Nézzétek, itt a király lándzsája. Jöjjön át valamelyik szolga és vigye el. Az Úr mindenkinek megfizet igazságosságában és hűségében. Az Úr ma kezembe adott, de nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére.”
Ez az Isten igéje.
1Sám 26,2.7-9.12-13.22-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. Vö. 8a. vers.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk: * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza nekünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.8 és 10.12-13

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Ahogy hasonlítunk földi képmásunkhoz Ádámhoz, ugyanúgy hasonlítani fogunk égi képmásunkban Krisztushoz is.
Testvéreim!
Az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké.
De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, azután következik a szellemi. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való, (mennyei). Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is.
Ezért, ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, úgy a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,45-49

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok néktek, * szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyetek irgalmasok, amint atyátok is irgalmas.
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,27-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-24

——
Görög katolikus:

Jézus megjelenik a tanítványainak

36 Még be sem fejezték, amikor hirtelen maga Jézus jelent meg közöttük, és a szokásos módon köszönt nekik: „Békesség!”

37 Ettől nagyon megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valamilyen szellemet látnak. 38 De Jézus bátorította őket: „Miért vagytok összezavarodva? Miért nem hisztek a szemeteknek? 39 Nézzétek meg a kezemet és lábamat! Érintsetek meg, és győződjetek meg róla, hogy valóban én vagyok az! A szellemeknek nincs sem húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 S ezzel megmutatta nekik a kezeit és lábait. 41 De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni, hogy valóság, amit látnak, és csak csodálkoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Van itt valami ennivaló?” 42 Akkor adtak neki egy darab sült halat, 43 s ezt Jézus a szemük láttára megette.

44 Azután ezt mondta: „Látjátok, erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam! Szükséges volt, hogy minden beteljesedjen, amit megírtak rólam Mózes Törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban!”

45 Ezután megvilágosította a tanítványok értelmét, hogy értsék az Írásokat. 46 Majd ezt mondta nekik: „Az Írásokban ez áll: a Messiásnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel fog támadni a halálból. 47-48 Ti láttátok, hogy ez megtörtént! Tanúk vagytok erre. Ezért menjetek és az én nevemben hirdessétek mindenkinek, hogy bűneikre bocsánatot nyerhetnek. Hirdessétek, hogy térjenek vissza Istenhez, változtassák meg gondolkodásukat és akkor Isten is megbocsát nekik. Kezdjétek itt, Jeruzsálemben, és mondjátok el mindenkinek az egész világon! 49 Én pedig el fogom küldeni hozzátok, akit Atyám megígért nektek, de amíg azt a mennyei erőt meg nem kapjátok, maradjatok itt, Jeruzsálemben!”

Jézus visszatér a Mennybe

50 Ezután Jézus kivezette a tanítványait Jeruzsálemből, mejdnem egészen Betániáig. Ott felemelte a kezét, és megáldotta őket, 51 közben felemelkedett és eltávolodott tőlük. Így vitték fel őt a Mennybe. 52 A tanítványok imádták Jézust, és nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. 53 Mindig a Templom területén tartózkodtak, dicsérték és áldották Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A36-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mert Isten az, aki ezt mondta: „Ragyogjon fel a világosság a sötétségből!”[a] Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, akik hiszünk Jézusban. E világosság által ismerjük fel Isten dicsőségét Krisztus arcán.

Az, hogy Jézust megismertük, igen nagy kincs! Ezt a kincset azonban „cserépkorsóban”, vagyis emberi testünkben hordozzuk. Így azután jól látható, hogy ez a mindennél nagyobb erő Istentől származik, nem pedig tőlünk. Mindenfelől bajok vesznek körül és nehézségek szorongatnak bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mitévők legyünk, de nem esünk kétségbe! Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket. Néha földre terítenek, de nem tudnak egészen elpusztítani. 10 Mindig testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy az ő feltámadott élete is megnyilvánuljon bennünk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+4%3A6-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bemerítő János a börtönben hallott a Messiás tetteiről, ezért elküldte hozzá néhány tanítványát, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?”

Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek vissza Jánoshoz, és mondjátok el neki mindazt, amit hallotok és láttok: a vakok látnak, a bénák járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, halottak támadnak föl, és a szegényeknek az örömüzenetet hirdetik. Boldog, aki nem kételkedik bennem, hanem kitart mellettem.”

Amikor Bemerítő János tanítványai elmentek, Jézus ezt mondta róla az összegyűlt sokaságnak: „Azért mentetek ki a pusztába, hogy széltől hajlongó nádszálat lássatok? Vagy talán azért, hogy egy drága ruhába öltözött férfit lássatok? Hiszen akik drága ruhákban járnak és kényelemben élnek, azok a királyi udvarban és palotákban laknak! Akkor miért mentetek ki? Kit akartatok látni? Talán egy prófétát? Bizony, valóban prófétát láttatok, sőt, azt mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! 10 Mert János az, akiről ezt mondja az Írás:

»Elküldöm hírvivő követemet,
    aki előtted fog menni,
    hogy utat készítsen a számodra.«[a]

11 Igazán mondom, hogy azok között, akik asszonytól születtek, Bemerítő János a legnagyobb, Isten Királyságában azonban a legkisebb is nagyobb nála.

12 Bemerítő János megjelenésétől kezdve Isten Királysága erőteljesen terjeszkedik, és sokan teljes erejükkel igyekeznek, hogy bejussanak. 13 Mert a Mózesi Törvény és a próféták is mindannyian addig prófétáltak, amíg Bemerítő János a színre lépett. 14 Ha készek vagytok elfogadni, akkor tudjátok meg, hogy ő az a bizonyos »Illés«, akinek az eljöveteléről a próféciák szóltak. 15 Akinek van füle, hallja meg!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A2-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Testetek a Szent Szellem temploma

12 „Semmi sem tilos a számomra” — írtátok a leveletekben. Erre azt válaszolom: igen, de nem minden válik a javatokra! Még ha igaz is, hogy semmi sem tilos, azt azonban nem hagyhatom, hogy bármi is a szolgájává tegyen! 13 „Az étel a gyomornak való, a gyomor meg az ételnek” — mondjátok. Ez igaz ugyan, de Isten ezt is, azt is félre fogja tenni, és többé nem lesz szükség rájuk. Testetek azonban nem arra való, hogy a szexuális bűnöket szolgálja, hanem hogy az Urat szolgáljátok vele. Az Úr pedig gondot visel a testetekre is.

14 Isten nemcsak Urunkat, Jézust támasztotta fel a halálból, hanem minket is fel fog támasztani hatalmas ereje által! 15 Nem tudjátok, hogy testetek olyan szorosan hozzá tartozik Krisztushoz, mint az emberhez a testrészei? Ezért hát soha ne szakítsátok el testeteket Krisztustól, hogy egy prostituálttal kapcsoljátok össze! Isten mentsen, hogy ez előforduljon!

16 Vagy talán nem tudjátok, hogy ha valaki egy prostituálttal szexuálisan egyesül, akkor a testük eggyé lesz? Ahogy az Írás mondja: „a kettő egy testté lesz”.[a] 17 Aki azonban az Úrhoz kapcsolódik, az szellemben egyesül vele.

18 Fussatok el a szexuális bűnöknek még a közeléből is! Minden más bűn, amelyet elkövet az ember, a testén kívül van, aki azonban szexuális bűnt követ el, az a saját teste ellen vétkezik. 19 Tudjátok meg, hogy a testetek a bennetek lakó Szent Szellem temploma![b] Igen, a Szent Szellem tulajdona, akit Istentől kaptatok, ezért többé már nem ti rendelkeztek a testetekkel! 20 Isten nagyon drága váltságdíjat fizetett értetek — szerezzetek hát dicsőséget Istennek a testetekkel is!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+6%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A fiú, aki eltékozolta örökségét

11 Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12 A fiatalabbik azt mondta az apjának: »Apám, add ki az örökségemet!« Ekkor az apa szétosztotta a vagyonát a két fiú között.

13 Nem sokkal ezután a fiatalabbik minden vagyonát pénzzé tette, és elköltözött egy távoli országba. Ott olyan költekező életmódot folytatott, hogy hamarosan mindenét elpazarolta. 14 Miután már minden pénze elfogyott, éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú is nélkülözött. 15 Ezért munkát vállalt egy ottani gazdánál, aki felfogadta, hogy a disznónyáját őrizze.

16 A fiú már annyira éhes volt, hogy még abból is szívesen evett volna, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. 17 Végül belátta, hogy mennyire ostoba volt, és ezt mondta magában: »Apám minden szolgájának bőségesen van mit ennie, én meg itt halok éhen! 18 Azonnal elindulok, visszamegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. 19 Nem vagyok többé méltó, hogy a fiadnak hívjanak, de legalább hadd álljak be a béreseid közé!« 20 Ezzel a fiú elindult, hogy visszatérjen az apjához.”

A tékozló fiú hazatérése

„Még messze volt a háztól, amikor az apja meglátta és megsajnálta. Eléje szaladt, a nyakába borult, megölelte és megcsókolta. 21 A fiú pedig ezt mondta: »Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. Nem vagyok többé méltó, hogy a fiad legyek.«[a] 22 De az apja ezt parancsolta a szolgáknak: »Siessetek, hozzátok ide a legszebb ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! 23 Azután vágjatok le egy hízott borjút, hogy együtt ünnepeljünk, 24 mert a fiam meghalt, de feltámadt, elveszett, de megtaláltam!« Ezután ünnepelni kezdtek.”

Az idősebb fiú féltékenysége

25 „Az idősebb fiú ezalatt a mezőn volt. Amikor hazafelé jött, és a ház közelébe ért, meghallotta a zenét és a táncot. 26 Odahívta egyik szolgáját, és megkérdezte tőle, mi történt. 27 »Hazajött az öcséd — felelte a szolga —, apád pedig levágatta a hízott borjút, mert épségben kapta vissza a fiát.« 28 Emiatt az idősebbik fiú megsértődött, és nem akart bemenni a házba. Az apja kiment hozzá, és kérlelte, hogy jöjjön be. 29 Ő azonban így válaszolt: »Látod, én évek óta szolgállak, és teljesítem minden parancsodat, de nekem még egy kecskét sem adtál soha, hogy a barátaimat vendégül lássam! 30 Mikor hazajön az a fiad, aki a vagyonodat prostituáltakra pazarolta, te levágatod a kedvéért a hízott borjút!« 31 Az apja erre így válaszolt: »Fiam, te mindig velem vagy, és minden vagyonom a tiéd! 32 Most gyere, ünnepeljünk, és örüljünk együtt, mert öcséd meghalt, de feltámadt! Elveszett, de megtaláltam!«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+15:11-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/24
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

“Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.”

Római katolikus:
2018-06-1610. évközi hét szombat

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Illés próféta tanítványául választja Elizeust.
Illés visszatért Hóreb hegyéről, és megtalálta Elizeust, Sáfát fiát. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá és rátette köntösét. Elizeus otthagyta az ökröket, Illés után szaladt, és így szólt: „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek.” Ő azt mondta neki: „Menj csak, de térj vissza! Ne feledd, hogy mit tettem veled!”
Azzal Elizeus elment, fogta az egyik pár ökröt, feláldozta, majd az ökrök igájának fájával megfőzte a húst, és odaadta az embereknek, hogy megegyék. Azután elindult, Illés nyomába szegődött, és szolgája lett.
Ez az Isten igéje.
1Kir 19,19-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem. Vö. 5a. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.”
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
Hívek: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.
E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
H: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.
E: Örvend a szívem, és dalt zeng a lelkem, * sőt testem is megnyugszik bízva,
mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, * és testemnek romlás nem árthat.
H: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.
15,l-2a és 5.7-8.9-10

ALLELUJA
Hajlítsd szívemet döntéseidre, Istenem, * jóságosan add nekem törvényedet! Zsolt 118,36a és 29b – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megrója az égre-földre esküdöző embert.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a Földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,33-37″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-16

——–
Igazság Könyve:

“Én vagyok a ti szeretett Jézusotok, aki a lelketeken keresztül munkálkodik. Még akkor is, ha figyelmen kívül hagytok Engem, Én itt Vagyok. Én a lelketeken keresztül munkálkodom, mert azt Nekem adtátok és így ti mindig szenvedni fogtok Érettem és Velem.

Ma leányom, azokhoz fordulok, akik azt mondják, hogy nem hisznek Istenben: ha nem hisztek Istenben, el kell magyaráznom nektek, hogy honnan ismeritek fel, hogy Isten valóban Létezik. Isten jelen van minden egyes e világban megszületett emberben, függetlenül hitétől vagy szüleik hitétől. Isten valamennyi életformán keresztül egyfajta áhítat érzelmét és a csodálat érzelmét hozza magával, mely mindig az intenzív szeretet érzését kelti egy lélekben Isten másik Teremtménye iránt.

Közületek mindenki Isten Teremtménye. Ez tény. Néhányan közületek nagy szépséggel (megáldva) születtek. Egyesek fogyatékossággal születtek. Mások pedig szörnyű hiányossággal. Mégis mindannyian megszülettetek, mert Isten megengedte azt.

Mégis sokan fogják igazolni az élet meggátolását, Isten azon gyermekei esetében, akik nem tökéletesek. Néhányan közületek megölik az anyaméhben Isten gyermekeit, és ezt aztán a legtöbb esetben önző érvekkel igazolják. Ezért el lesztek ítélve, hacsak nem kéritek, hogy bocsássak meg nektek. Meg lesz bocsátva nektek, de csak akkor, ha valóban megbánjátok, amit Isten káromlására tettetek.

Egyesek közületek hiányosságokkal születnek, mely traumát okoz életetekben. Bármennyire keserves is, azért kaptátok ezt a szenvedést, hogy megmentsetek másokat, akik egyébként megszűnnének létezni. Látjátok tehát, hogy azok, akik Atyámat gyalázzák és sohasem kérnek bocsánatot bűneikért, mindörökre a Pokol tüzében fogják végezni. A ti szenvedésetek segíteni fog a megmentésükben, mert ők vagy nem tudják, vagy nem akarják magukat megmenteni. Ezt a szenvedést ti választjátok, mielőtt megszületnétek. Ezt elfogadhatjátok most, vagy talán később, de ti biztonságban vagytok Királyságomban, mert tietek lesz a Dicsőség az örökkévalóságban.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-jelen-van-minden-egyes-e-vilagban-megszuletett-emberben-fuggetlenul-hitetol-vagy-szuleik-hitetol/

 

A zsidók megtagadtak, aztán elárultak Engem. A Rómaiak keresztre feszítettek Engem, és ezért volt Róma az a hely, ahol szeretett Péter apostolom arra kapott utasítást, hogy megalakítsa Egyházamat a Földön, mert arra vágytam, hogy Egyházam azok között alakuljon meg, akik üldöztek Engem.

A zsidók még mindig tagadni fognak Engem a Nagyfigyelmeztetés bekövetkeztéig.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-romai-birodalmon-belul-fog-a-nagy-fortelem-felemelkedni-ellenem/

——


Görög katolikus:
“… 28 Ezt úgy értem, hogy az ember az Istenben való hite által válik Isten számára elfogadhatóvá, nem pedig annak következtében, amit a Törvényt követve tesz. 29 Vagy talán Isten csak a zsidók Istene? Nem lehet egyúttal más népeké is? Bizony, ő a nem zsidók Istene is! 30 Hiszen csak egy Isten van, és ő az, aki a zsidókat[a] a hitük alapján teszi elfogadhatóvá, a nem zsidókat[b] pedig ugyancsak a hitük segítségével. 31 Vajon érvénytelenné akarom-e tenni a Törvényt, amikor a hitet hangsúlyozom? Egyáltalán nem! Sőt, inkább megerősítem a Törvény érvényességét a hit által.
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+3%3A28-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
Ábrahám példája

Mit mondjunk arról, amit Ábrahám — népünk ősapja — tapasztalt a hittel kapcsolatban? Ha Ábrahám a tettei alapján lett volna elfogadható  Isten számára, akkor dicsekedhetne. De Isten előtt nincs mivel dicsekednie! Nézzük csak, mit mond erről az Írás: „Ábrahám hitt Istenben, Isten pedig elfogadta  Ábrahám hitét. Így lett Ábrahám Isten számára elfogadható.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+4%3A1-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

A bölcs és az ostoba háza

24 „Aki meghallgatja szavaimat, és meg is teszi, amit mondok, az olyan, mint a bölcs, aki a házát sziklára alapozta. 25 Esett az eső, jött az árvíz, fújt a szél, és nekitámadt a háznak, de az mégsem dőlt össze, mert sziklára építették.

26 Aki pedig hallgatja a szavaimat, de nem teszi meg, amit mondok, az olyan, mint az ostoba, aki homokra építette a házát. 27 Esett az eső, jött az árvíz, fújt a szél, és rázúdult a házra, az pedig teljesen romba dőlt.”

28 Mikor Jézus befejezte a beszédet, az egész tömeg csodálkozott a tanításán, 29 mert nem úgy tanította őket, mint a törvénytanítóik, hahanem úgy, mint akinek teljes hatalma van.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+7%3A24-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Akarom, gyógyulj meg!

Miután Jézus lejött a hegyről, nagy tömeg követte. Ekkor odalépett hozzá egy leprás férfi, leborult előtte, és ezt mondta: „Uram, ha akarod, te meg tudsz gyógyítani engem!”

Akkor Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette, és így válaszolt: „Igen, akarom! Gyógyulj meg!” Ekkor a férfiról azonnal eltűnt a lepra. Jézus ezt mondta neki: „Vigyázz, senkinek se beszélj erről! Menj, és mutasd meg magad a papnak![a] Azután vidd fel az áldozatot, ahogy Mózes megparancsolta, hogy bizonyíték legyen a számukra!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+8%3A1-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/16
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

A megtisztulás szertartásai és rendelkezései

19 Ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek és Áronnak: Ez a törvény rendelkezése, amelyet az Örökkévaló parancsolt.

Mondjátok meg Izráel népének, hogy hozzanak egy vörös színű hibátlan és egészséges tehenet, amelyet még sohasem fogtak igába. Vigyétek azt Eleázár paphoz, majd ő vezesse ki a táboron kívülre, és ott az ő jelenlétében vágják le az állatot. Eleázár fogja föl a vért, vigye a Találkozás Sátora elé, és hintsen a vérből az ujjával hétszer a Sátor felé. 5-6 Azután égessék el a tehenet Eleázár szeme láttára, ő pedig dobjon a tűzbe cédrusfát, izsópot és vörös fonalat. Az állat minden részét: bőrét, húsát, vérét és belső részeit is teljesen égessék el, amíg csak hamuvá nem lesz. Ezután a pap mossa ki a ruháit, és mosakodjon meg, azután visszamehet a táborba, de aznap estig még tisztátalannak számít! Az, aki a tehenet elégette, mossa ki ruháit, és mosakodjon meg, de aznap estig még tisztátalan!

Valaki más — de erre csak rituálisan tiszta férfi alkalmas — gyűjtse össze az elégetett tehén hamuját, és vigye azt a táboron kívül egy rituálisan tiszta helyre. Ezt a hamut őrizzék meg, hogy Izráel közössége ebből készítse a rituális megtisztulás szertartásához szükséges vizet. 10 Aki a hamut összegyűjtötte, az mossa ki a ruháit, de aznap estig még tisztátalan!

Örökké érvényes rendelkezés ez Izráel népe és a közöttük lakó idegenek számára. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+19-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

11.1 A Gileád-nemzetségből származó Jefte bátor harcos volt, de házasságon kívül született: Gileádnak egy prostituálttól született fia volt. Amikor Gileád többi fiai — akiknek anyja Gileád felesége volt —, felnőttek, elűzték Jeftét a családból. Ezt mondták neki: „Nem fogsz apánk családjában örökséget kapni, mert másik asszony fia vagy!” Így hát Jefte elmenekült féltestvérei elől, és Tób földjén tanyázott. Törvényen kívüli csavargók gyűltek köré, és együtt portyáztak.

4-5 Ekkoriban történt, hogy az ammoniak megtámadták Izráelt, és Gileád-nemzetség vezetői elhatározták, hogy felkeresik Jeftét Tób vidékén, és hazahívják. El is mentek hozzá, és ezt mondták neki: „Jöjj, és legyél a seregünk vezére! Te vezess bennünket az ammoniak ellen!

Jefte így válaszolt: „Utáltok engem, és elűztetek apám családjából. Most meg, hogy bajban vagytok, hozzám jöttök?”

A vezetők elismerték: „Bizony, bajban vagyunk, ezért fordulunk hozzád. Jöjj velünk, és vezess harcba bennünket az ammoniak ellen! Azután légy a fejedelmünk egész Gileádban!”

„Rendben van — felelte Jefte —, ha valóban azt akarjátok, hogy visszamenjek veletek, és harcoljunk az ammoniak ellen, akkor számíthattok rám. De ha az Örökkévaló győzelmet ad nekem az ellenség fölött, akkor tényleg én leszek a fejedelmetek!”

10 „Így lesz, ahogy mondtad! — ígérték a vezetők. — Az Örökkévaló büntessen meg bennünket, ha nem tartjuk meg az adott szavunkat!”

11 Akkor Jefte elment Gileád vezetőivel, a nép pedig Izráel fejedelmévé és seregének vezérévé tette őt. Ezután Micpában, az Örökkévaló jelenlétében Jefte elismételte mindazt, amiben a vezetőkkel megegyeztek.

Jefte és az ammoniak üzenetváltása

12 Ezek után Jefte követeket küldött az ammoniak királyához ezzel az üzenettel: „Mi dolgunk van nekünk egymással? Miért jöttél ellenem, s miért akarsz országunk ellen harcolni?”

13 A király ezt válaszolta a követek által: „Azért, mert Izráel elfoglalta országunk egy részét, amikor kivonult Egyiptomból. Elvettétek tőlünk az Arnón-patak, a Jabbók-patak és a Jordán által határolt területet! Most hát adjátok vissza azt békességes úton!”

14 A követek megvitték a választ Jeftének.[a] De ő így válaszolt a követek által:

15 „Ezt üzeni neked Jefte: Nem vett el Izráel sem a moábiak, sem az ammoniak földjéből semmit! 16 Amikor Izráel kijött Egyiptomból, a pusztában vonult a Vörös-tengerig, azután Kádésig. 17 Onnan követeket küldött Edom királyához, és engedélyét kérte, hogy az országán békességgel átvonulhasson. Azonban ezt Edom királya nem engedte meg. Ugyanez történt Moáb királyával is: ő sem engedte meg, hogy keresztülvonuljunk az országán. Emiatt Izráel Kádésben táborozott egy ideig.

18 Ezután Izráel népe a sivatagon keresztül haladt tovább, és megkerülte mind Edom, mind Moáb országát. Elérkezett Moáb keleti határához, de oda nem ment be, hanem az Arnón-patak túlsó partján vert tábort, mert ez a patak Moáb határa.

19 Azután Izráel követeket küldött Szihónhoz, az emóriak királyához, aki Hesbónban uralkodott. Azt kérték tőle, hadd vonuljanak át az országán, hogy eljussanak a saját helyükre, 20 de Szihón nem bízott bennük, elutasította a kérésüket, és nem engedte átvonulni őket. Sőt, sereget gyűjtött ellenük Jahcánál, és megütközött velük. 21 Izráel Istene, az Örökkévaló Szihónt és seregét Izráel kezébe adta. Így Izráel legyőzte őket, és elfoglalta az emóriak egész földjét. 22 Azután Izráel letelepedett azon a területen, amelyet az Arnón-patak, a Jordán, a Jabbók-patak és a sivatag határol.

23 Az Örökkévaló, Izráel Istene maga űzte ki az emóriakat onnan, hogy népének, Izráelnek adja azt a földet! Hogy gondolhatsz hát arra, hogy elfoglald és birtokba vedd azt? 24 Ugye, te és néped azt a földet birtokoljátok, amelyet istenetek, Kemós adott nektek? Mi is azt a földet birtokoljuk, amelyet Istenünk, az Örökkévaló adott nekünk, s ahonnan kiűzte előlünk ellenségeinket. 25 Vagy azt gondolod, hogy különb vagy Báláknál, Cippór fiánál, Moáb királyánál? Vajon Bálák[b] perbe szállt-e, vagy harcolt-e Izráel ellen?

26 Gondold meg, hogy Izráel népe 300 év óta lakik Hesbónban és a környező falvakban! Ugyancsak háromszáz éve lakik Aróér városában és annak falvaiban, meg az Arnón-patak mentén fekvő városokban! Eddig miért nem akartátok »visszavenni« ezeket a területeket és városokat? 27 Tudd meg, hogy Izráel nem vétkezett néped ellen, hanem te vétkezel azzal, hogy háborút indítasz ellenünk ok nélkül! Az Örökkévaló, az Igazságos Bíró tegyen igazságot Izráel és Ammon között!”

28 De az ammoniak királya nem hallgatott Jefte üzenetére, amelyet ő a követek által küldött.

Jefte fogadalma

29 Az Örökkévaló Szelleme betöltötte Jeftét, aki harcba indult seregével az ammoniak ellen. Átvonult Gileádon, Manassé területén és a gileádi Micpe városán, majd onnan tovább az ammoniak országába.

30 Mielőtt harcba kezdett volna, Jefte fogadalmat tett az Örökkévalónak: „Ha győzelmet adsz nekem az ammoniak fölött, 31 akkor neked szentelem, ami legelőször elém jön házamból, mikor győztesen hazatérek a harcból. Igen, föláldozom azt égőáldozatul, akármi legyen is az!”

32 Jefte ezután megtámadta az ammoniakat a saját országukban, hogy megütközzön velük. Az Örökkévaló győzelmet adott neki, 33 és Jefte legyőzte őket Aróértől kezdve a Minnítbe vezető útig. Elfoglalt 20 várost is, egészen Ábél-Kerámim városáig. Az ammoniak valóban nagy vereséget szenvedtek ekkor, és nagyon sokan elestek közülük a harcokban. Így alázta meg az Örökkévaló őket Izráel előtt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Judges+11%3A1-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
http://www.hebcal.com/sedrot/chukat