Címke: gonosz

A gonosz még az idők vége előtt lelkeket akar lopni a Szabadkőműves erők által

Yuval Noah Harari, a hamis próféta

https://www.youtube.com/watch?v=yjfCMiQDEgM&t=0s

 


Igazság Könyve:

Isten Anyja: A megosztottság a világban, amit Góg és Magóg idézett elő, ketté fogja osztani a családokat

  1. március 18. hétfő 19:35

 

Gyermekem, neked sohasem szabad kételkedned e Küldetés fontosságában, vagy azt megengedned, hogy az ellened elkövetett támadások eltereljék figyelmedet szeretett Fiamról.

Fiam az Ő Szeretete és Irgalmassága által feltárja a világ számára a gonosznak azt a tervét, miszerint ő, még az idők vége előtt, lelkeket akar lopni. A Szabadkőműves erők által, akik a gonoszhoz hűségesek, ez a fondorlatos terv már nagyon régóta ki lett tervelve (dolgozva), és amelyet rá fognak erőltetni Isten gyermekeire.

Senkinek ne legyen kétsége az Általam, a ti Édesanyátok által feltárt próféciák felől, amelyeket az évszázadok során feltártam a látnokoknak. Gyermekek, nektek nem szabad félnetek. Ehelyett reménykedőnek kellene lennetek, és örvendeznetek kellene, mert hamarosan itt az Új Ég és Föld ideje, amikor Isten gyermekei végre megszabadulnak a gonosztól, akinek jelenlétét mindnyájan megtapasztalhattátok életetek egész során.

Ez az időszak Atyám Könyvében meg volt jövendölve, és emiatt el kell fogadnotok a Jelenések Könyve tartalmának Igazságát. Amennyiben nem fogadjátok el a Jánosnak adott Jelenések Könyvét, akkor azt sem mondhatjátok, hogy a Könyv többi részét, a Legszentebb Bibliát elfogadjátok.

Sok dolog abból, aminek be kell következnie, nehéz és fájdalmas lesz, mert a megosztottság a világon, amelyet Góg és Magóg idézett elő, ketté fogja osztani a családokat. A gonosz cselszövés és az álnok tervek, amelyeket a Hamis Próféta és az Antikrisztus dolgozott ki, a legnagyobb megtévesztés lesz azóta, hogy a Farizeusok megtagadták Fiamat. Amikor a Farizeusok megtagadták Fiamat, megakadályozták, hogy az Igazság átadásra kerüljön Isten gyermekei számára. Ez lecsökkentette Fiam követőinek számát az Ő Földön töltött ideje alatt, és megakadályozták őket abban, hogy Kereszténnyé legyenek.

Ugyanez lesz érvényes erre a kettőre is, akik a jóság képét viselik magukon, de akik Isten gyermekei közül sokakat tévútra vezetnek. Ők sokakat vakká tesznek az Igazsággal szemben, mivel a gyökeres változások, melyeket uralkodásuk egész ideje alatt be fognak vezetni, elszakítják majd az embereket Isten Törvényeitől.

Isten gyermekeinek azt fogják mondani, hogy a gonoszság elfogadható, és hogy a bűnök közül némelyek nem sértők Istennel szemben. Az emberek hinni fognak majd nekik, és ennek következtében hátat fordítanak majd Istennek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az ő uralkodásuk rövid legyen, és hogy az Igazság győzedelmeskedjen majd annak érdekében, hogy Fiam Egyháza a Földön sértetlen maradjon.

 

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/isten-anyja-megosztottsag-vilagban-amit-gog-es-magog-idezett-elo-kette-fogja-osztani-csaladokat

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/18

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-18

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra.

Igazság Könyve:

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 17. 23:45 óra

Szeretett leányom, boldog vagyok, hogy az emberiség számára egyre többen továbbítjátok ezeket a fontos üzeneteket. Nemsokára megállapíthatod, hogy ezek az üzenetek minden országba el fognak jutni. Gyermekem, ne aggódj biztonságod felől, mert Téged és családodat mindenkor megvédelek. Tele vagyok szeretettel irántad gyermekem, most mégis megszakad a Szívem a fájdalomtól, amikor azt látom, hogy alattomos szövetségek alakulnak, akik összeesküvés formájában az egyes országok fölött a hatalmat meg akarják kaparintani. Ezt úgy fogják megtenni, hogy ravasz módon eltávolítják vezetőiket. Akkor felajánlják segítségüket, majd újabb kormányok barátságát veszik meg, végül ezeket is uralmuk alá helyezik. Ez az ellenőrzés sokkal rosszabb lesz, mint az a hataloméhes diktátorok idejében volt, akiket a béke nevében megbuktattak.

Figyeld meg, leányom, azt a sebességet, amivel az arab világ országai egyesülni fognak zsidó népem ellen. Figyeld majd meg, amint szövetségeseiktől elpártolnak, és védelem nélkül hagyják őket.

Leányom, az emberek készségesebben fognak Szavamra figyelni akkor, amikor a Nagyfigyelmeztetés után bekövetkezik megtérésük. Ez lesz az az időszak, amikor híveim a zsarnok hatalma ellen egyesülnek, ami a nyugati országokban, különösen Európában fog megnyilvánulni. Harcoljatok az imádkozás jogáért! Ha nem teszitek meg, akkor nem vallási, hanem népirtó háború fog bekövetkezni.

Rövidesen megölnek három vezető politikust, egyiket a másik után*. Ezek mindegyikét a gonosz egy összeesküdött csoportja fogja megölni. Ezek a szervezetek minden nemzet országában megtalálhatóak, kultúra ellenesek, de annyira gyávák, hogy a háttérből uralkodnak, ezért ti most nem látjátok őket. Azonban nem sokáig fognak rejtekben maradni. Amikor a hatalmat megkaparintják, arra fognak törekedni, hogy figyelmeteket megnyerjék és tiszteleteteket kiköveteljék.

A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok.

Egyre több angyalom**, akik már a Földön, mint emberek tevékenykednek, segíteni fognak ezeknek a megtévesztett lelkeknek, hogy felismerjék az igazságot. Sokan meg fognak térni, de lesznek olyanok, akik majd nem térnek meg.

Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. Használj ki minden lehetőséget, ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetőt, hogy gyermekeim világszerte megértsék ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből, hogy megmentsem a lelkeket.

Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni. Azok a kétségek, amelyek még a Nagyfigyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni, mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.

Menj most, szeretett leányom, szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus, a Zsidók Királya

Megjegyzés

* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).

** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

„… Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani. …”

———-

Római katolikus:

2021-02-25

1. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Eszter könyvéből
Eszter királyné hitvallása: Isten mindig hű marad szövetségéhez, és most is megmenti népét.
A veszély idején, amikor a választott népet ellenségei ki akarták irtani, Eszter királyné is (miként gyámja, Mardokeus) a fenyegető halál elől menedéket csak az Úrnál keresett.
A választott nép Istenéhez Eszter így imádkozott:
„Uram, segíts, hisz egyedüli királyunk te vagy! Nézd, milyen egyedül vagyok, és más segítőm rajtad kívül nincs sehol! Végveszélyem immár kézzelfogható.
Gyermekkoromban úgy tanultam rólad, Istenem, hogy kiválasztottad népünket minden pogány nép közül. Atyáinkat is kiemelted őseik közül, hogy mindörökre a tieid legyenek, és meg is védted őket, amint ígérted. Gondolj reánk, Uram, és
nehéz napjainkban mutasd felénk arcodat!
Belém is önts bizalmat, Uram, Istenem, ki minden égi-földi hatalom királya vagy! Ajkamra adj hatékony, ékes szavakat, ha megjelenek a király előtt!
Hajlítsd szívét, hogy ellenségünket büntesse meg: hadd vesszen az, és mindazok, akik egyetértenek vele! Minket pedig védjen meg jobbod ereje!
Segíts meg engem, rajtad kívül senkim sincs, Uram! Csak te segíthetsz, te, aki mindent tudsz.”
Ez az Isten igéje.

Esz 4,17n.p-r.aa-bb.gg-hh

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat. (Vö. 3a. vers. – 12. tónus)
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
Hívek: Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat.
E: Hálaimát mondok nevednek irgalmadért és igaz voltodért, * mert ígéreted méltó tehozzád.
Segítségül jöttél, mikor hívtam nevedet: * gyarapítottad az erőt lelkemben.
H: Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat.
E: Az ellenségtől megszabadít engem jobb kezed, * jóságodat reám árasztod.
Örökké tart, Uram, a te irgalmad; * ne vesd meg kezed alkotásait!
H: Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat.
Zsolt 137,l-2a,2bc-3.7c-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem: * és üdvösséged örömét add meg nékem újra! Zsolt 50,12a és 14a – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az állhatatos imádságot meghallgatja az Isten.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak.
Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle. Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti –
bár rosszak vagytoktudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt.
Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi
törvény és a próféták tanítása.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 7,7-12

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-25

„… Használj ki minden lehetőséget, ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetőt, hogy gyermekeim világszerte megértsék ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből, hogy megmentsem a lelkeket. …”

„… Rövidesen megölnek három vezető politikust, egyiket a másik után*. Ezek mindegyikét a gonosz egy összeesküdött csoportja fogja megölni. Ezek a szervezetek minden nemzet országában megtalálhatóak, kultúra ellenesek, de annyira gyávák, hogy a háttérből uralkodnak, ezért ti most nem látjátok őket. Azonban nem sokáig fognak rejtekben maradni. Amikor a hatalmat megkaparintják, arra fognak törekedni, hogy figyelmeteket megnyerjék és tiszteleteteket kiköveteljék.

A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

8 Ha nem akarjuk elismerni, hogy bűnösök vagyunk, akkor csak magunkat csapjuk be, és nincs bennünk igazság. 9 Ha viszont beismerjük bűneinket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket, és teljesen megtisztít minden gonoszságtól. 10 Ha azt mondjuk, hogy nem követtünk el semmi bűnt, akkor valójában azt állítjuk, hogy Isten hazudik, és üzenetének nincs helye a szívünkben.

Jézus a pártfogónk

2 Kedves gyermekeim, azért írtam ezt nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki mégis elkövet valamilyen bűnt, akkor van, aki segít nekünk, és szót emel az érdekünkben az Atya-Istennél: az igazságos Jézus Krisztus! 2 Ő maga volt az áldozat a bűneinkért — de nemcsak a mi bűneinkért, hanem minden ember összes bűnéért is.

3 Ha engedelmeskedünk annak, amit Isten mondott nekünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban megismertük őt. 4 Aki azt mondja: „ismerem Istent”, de nem engedelmeskedik Isten szavának, az hazudik, és az igazságnak nincs helye a szívében. 5 Aki viszont engedelmeskedik Isten szavának, abban az emberben Isten szeretete elérte a célját. 6 Aki azt mondja, hogy Istenben él, annak úgy kell élnie, ahogyan Jézus élt.

 

 

 

 

 

31 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: örökké érvényes marad.

32 Arról a napról és óráról azonban senki sem tudja, mikor érkezik el, sem az angyalok a mennyben, sem a Fiú, csak az Atya. 33 Vigyázzatok hát, és legyetek mindig készen, mert nem tudjátok, mikor jön el az a nap és az az óra!

34 Olyan ez, mint mikor valaki elhagyja otthonát, és hosszú útra indul. A házat a szolgáira bízza, és mindegyiküknek külön-külön megszabja a feladatát, s a kaput őrző szolgának is megparancsolja, hogy éberen őrködjön. 35 Maradjatok hát ti is éberek, mert nem tudjátok, mikor jön vissza a ház ura: este, éjfélkor, hajnali kakasszóra, vagy reggel! 36 Ha hirtelen megérkezik, nehogy alva találjon titeket! 37 Amit most nektek mondok, mindenki másnak is mondom: »Maradjatok éberek!«”

A vallási vezetők Jézus megöletését tervezik

14 Már csak két nap volt hátra a Páska és a Kovásztalan kenyerek ünnepéig. A főpapok és a törvénytanítók keresték a módját, hogy Jézust titokban letartóztassák és kivégeztessék. 2 Ezt mondták: „Ne az ünnep alatt fogjuk el, nehogy zavargás törjön ki a nép között!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20John%201:8-2:6;%20%20%20%20Mark%2013:31-14:2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/25

 

„… Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. …”

 

Ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől

Igazság Könyve:

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 17. 23:45 óra

Rövidesen megölnek három vezető politikust, egyiket a másik után*. Ezek mindegyikét a gonosz egy összeesküdött csoportja fogja megölni. Ezek a szervezetek minden nemzet országában megtalálhatóak, kultúra ellenesek, de annyira gyávák, hogy a háttérből uralkodnak, ezért ti most nem látjátok őket. Azonban nem sokáig fognak rejtekben maradni. Amikor a hatalmat megkaparintják, arra fognak törekedni, hogy figyelmeteket megnyerjék és tiszteleteteket kiköveteljék.

A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok.

Egyre több angyalom**, akik már a Földön, mint emberek tevékenykednek, segíteni fognak ezeknek a megtévesztett lelkeknek, hogy felismerjék az igazságot. Sokan meg fognak térni, de lesznek olyanok, akik majd nem térnek meg.

Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. Használj ki minden lehetőséget, ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetőt, hogy gyermekeim világszerte megértsék ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből, hogy megmentsem a lelkeket.

Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni. Azok a kétségek, amelyek még a Nagyfigyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni, mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.

Menj most, szeretett leányom, szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus, a Zsidók Királya

Megjegyzés

* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).

** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

„ A Szentlélek üzenete

Nyomtatóbarát változat

2011. február 12. szombat; 3:30

Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

„… Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. …”

———-

Római katolikus:

2021-02-16

6. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Amikor Isten látta, hogy az emberek gonoszok lettek, elhatározta, hogy eltörli őket a föld színéről.
Miután az emberek elszaporodtak a földön, látta az Úr, hogy nagy az ember
gonoszsága, és hogy szívének minden gondolata és vágya mindenkor a rosszra irányul. Meg is bánta, hogy embert alkotott a földön, nagyon bánkódott miatta.
Azért elhatározta: „
Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; el az embert, a barmot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket.” Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt.
Miután Noé az Úr parancsára elkészítette a bárkát, azt mondta neki az Úr: „Menj be egész családoddal együtt a
bárkába, mert egyedül téged találtalak igaznak ebben a nemzedékben! Végy minden tiszta állatból hetet-hetet, hímet és nőstényt; a nem-tiszta állatokból pedig kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, hogy maradjon utódjuk az egész földön! Mert még hét nap, és azután negyven nap és negyven éjjel esőt bocsátok a földre és eltörlök a föld színéről minden élőlényt, amelyet alkottam.”
Noé úgy tett, ahogyan az Úr megparancsolta neki.
Hét nap elteltével aztán a vízözön hullámai elborították a földet.
Ez az Isten igéje.

Ter 6,5-8;7,1-5.10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldja meg Isten az ő népét: * adjon neki békességet. (Vö. 11b. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Adjátok meg az Úrnak, * Isten gyermekei,
adjátok meg az Úrnak a nevét megillető dicsőséget, * imádjátok az Urat szent ünnepi díszben.
Hívek: Áldja meg Isten az ő népét: * adjon neki békességet.
E: Az Úr szava zúg a vizek árján, * az Úr lebeg a nagy vizek fölött.
Az Úr szava telve erővel, * az Úr szava telve fölséggel.
H: Áldja meg Isten az ő népét: * adjon neki békességet.
E: A dicsőség Istene mennydörög, * templomában mindenki az ő dicséretét zengi.
Az Úr trónja ott áll a vízözön fölött, * az Úr király örökké.
H: Áldja meg Isten az ő népét: * adjon neki békességet.
28,1a és 2.3ac-4.3b és 9b-10

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus emlékezteti tanítványait, hogy csodákkal igazolta isteni küldetését.
A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!”
Ők egymásközt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár
maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.”
„És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár
maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.”
Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 8,14-21

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-16

„… Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. …”

„… Rövidesen megölnek három vezető politikust, egyiket a másik után*. Ezek mindegyikét a gonosz egy összeesküdött csoportja fogja megölni. Ezek a szervezetek minden nemzet országában megtalálhatóak, kultúra ellenesek, de annyira gyávák, hogy a háttérből uralkodnak, ezért ti most nem látjátok őket. Azonban nem sokáig fognak rejtekben maradni. Amikor a hatalmat megkaparintják, arra fognak törekedni, hogy figyelmeteket megnyerjék és tiszteleteteket kiköveteljék. …”

————
Ortodox (Görög keleti):

10 Ahogyan az Írás mondja:

Aki szereti az életét,
és jó napokat akar látni,

az ne mondjon semmi
gonoszságot,
se ne hazudjon!
11 Forduljon el a
gonosztól, és tegyen jót,
keresse a békességet és őrizze meg!
12 Mert az Úr figyel az igaz emberekre,
és meghallgatja imádságukat,

de szembeszáll azokkal,
akik
gonoszságot művelnek.”[a]

13 Ugyan ki bánt benneteket, ha igazán a jóra törekedtek? 14 Ha viszont jót tesztek, és mégis szenvednetek kell, akkor is örüljetek! Tehát „ne féljetek tőlük, és ne hagyjátok magatokat megijeszteni!”[b] 15 Szívetekben Krisztust tiszteljétek, mint Uratokat! Mindig legyetek készek, hogy meg tudjatok felelni azoknak, akik azt kérdezik, miben reménykedtek! 16 De szelíden és tisztelettel válaszoljatok nekik! Legyen tiszta a lelkiismeretetek! Így azok, akik Krisztus követése miatt kritizálnak benneteket, szégyent fognak vallani.

17 Lehet, hogy jót tesztek, és igazságosan éltek, mégis szenvednetek kell. Ha Istennek ez az akarata, ez még mindig sokkal jobb, mintha valami rosszat tesztek, és amiatt szenvedtek. 18 Hiszen maga Krisztus is meghalt egyszer a bűnök miatt. Az Ártatlan halt meg a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen benneteket. Az emberi testben meghalt, de a Szent Szellem erejében feltámadt.

Noé és az Özönvíz példája

19 Krisztus a Szent Szellem erejével elment azokhoz a szellemekhez, akik a „börtönben” raboskodtak, és beszélt hozzájuk. 20 Ők azok, akik engedetlenek voltak Nóé idejében, pedig Isten türelmesen várt rájuk, amíg Nóé a Bárkát építette.

Ebben a Bárkában csak kevesen, mindössze nyolcan menekültek meg az Özönvízből és a víz által. 21 A mostani bemerítkezés annak az Özönvíznek a jelképe, mert hasonlóképpen megment benneteket. De nem azzal, hogy testetekről a piszkot lemossa, hanem azáltal, hogy Istentől tiszta lelkiismeretet kaptok. Ez pedig azért lehetséges, mert Jézus Krisztus feltámadt a halálból, 22 felment a Mennybe, és Isten jobb oldalán leült. Minden angyal, minden hatalmasság és minden erő felett már ő uralkodik.”

 

 

„… Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre. …”

 

 

 

 

 

A szadduceusok alattomos kérdése

18 Ezután néhány szadduceus jött Jézushoz. (Ők azok, akik azt tanítják, hogy nincs feltámadás.) Megkérdezték Jézust: 19 „Mester, Mózes azt parancsolta nekünk, hogy ha egy házas férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fiútestvére vegye feleségül a meghalt férfi özvegyét.[a] Így köteles gondoskodni arról, hogy meghalt testvérének mégis legyen utódja. 20 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 21 A második feleségül vette a testvére özvegyét, de ő is gyermektelenül halt meg. Majd a harmadik testvérrel is ugyanez történt. 22 Így a hét testvér sorra feleségül vette az asszonyt, de egyiknek sem született gyermeke. Végül az asszony is meghalt. 23 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége? Hiszen mind a hét testvérnek a felesége volt!”

24 Jézus így válaszolt nekik: „Azért vagytok ilyen súlyos tévedésben, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát. 25 Hiszen a feltámadás után már senki sem nősül meg, sem nem megy férjhez. Akik feltámadnak, olyanok lesznek, mint az angyalok a Mennyben! 26 Ami pedig a halottak föltámadását illeti, nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten az égő bokornál? Azt mondta: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene«.[b] 27 Márpedig Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké! Tehát, valóban súlyos tévedésben vagytok.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Peter%203:10-22;%20%20%20%20Mark%2012:18-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/16

 

A csalót csak úgy tudjátok sarokba szorítani, ha a szentgyónás és a naponkénti ima által lelketek megszentelődik

Igazság Könyve:

Milyen könnyű vétkezni

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 24 – én, 21:50 – 22:00

Szeretett lányom, végre most már megértetted, hogy melyek azok a veszélyek, ha nem vagytok elég éberek, amelyek a csalók által fenyegetnek benneteket. Az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet Mennyei Atyámhoz imádkoztok, nagyon fontos lelketek megszentelődése érdekében.

Szeretett lányom, a bűnt nagyon nehéz elkerülni. A bűn minden formáját nehezebb elkerülni, mint egy különleges kegyelmet kapni Tőlem. Abban az esetben, ha szentségre vagytok elhívatottak, mindig az ördög célpontjai lesztek, aki minden egyes alkalmat arra használ fel, hogy valami negatívat vigyen életetekbe. Környezeteteket fogja felhasználni támadásaihoz, ezért mindig résen kell lennetek. Sohase hagyjátok, hogy fölülkerekedjen, mert akkor sikerülni fog neki, hogy lelketeket megtámadja és hogy kegyetlen fájdalmat, félelmet és szenvedést okozzon.

Az ördög művei, hogy a baráti kapcsolat megszakadjon, hogy összezavarodottságot és kétségbeesést idézzen elő, és hogy az általa kiszemeltek fejébe hamis, rossz gondolatokat ültessen be. Amikor az Én gyermekeim gyengeségeik miatt lelkiismeret furdalást éreznek, mert azt hiszik, hogy nem tudtak ellenállni a kísértésnek, akkor ismét megjelenik a kétségbeesés, a bánat és a szétszórtság.

Gyermekeim, ti mindig a bűn csábításainak lesztek kitéve. A lélek tökéletességét nagyon nehéz elérni, mert ez részetekről roppant nagy fegyelmet és elhatározást követel. Abban az esetben, ha az ördög csábítása miatt mégis bűnbe estek, akkor rögtön imádkozzatok és kérjetek bocsánatot.

A rendszeres szentgyónás, egy olyan szentség, amelyet sokan félreértenek, mert csak akkor őrizhetitek meg lelketek kegyelmi állapotát, ha a gyóntatószéket hetenként felkeresitek. A csalót csak úgy tudjátok sarokba szorítani, ha a szentgyónás és a naponkénti ima által lelketek megszentelődik.

A bűn következtében érzett bűntudat

Attól függetlenül, hogy vétketek milyen nagy volt Atyám szemében, ne aggódjatok, amikor egy bűnös tett után bűntudatot éreztek. Szálljatok magatokba, nyissátok meg szíveteket, és kérjetek bocsánatot. A bűntudat csak egy negatív érzelem. Ez az állapot ne tartson hosszú ideig, még akkor sem, ha teljesen a lelkiismeret vezetésére hagyatkoztok. Kérjétek imáitokban a lélek tisztulásának kegyelmét. Ezért a kegyelemért Hozzám könyörögjetek. A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába.

Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Gyermekeim, ti mindig a bűn csábításainak lesztek kitéve. A lélek tökéletességét nagyon nehéz elérni, mert ez részetekről roppant nagy fegyelmet és elhatározást követel. Abban az esetben, ha az ördög csábítása miatt mégis bűnbe estek, akkor rögtön imádkozzatok és kérjetek bocsánatot.

A rendszeres szentgyónás, egy olyan szentség, amelyet sokan félreértenek, mert csak akkor őrizhetitek meg lelketek kegyelmi állapotát, ha a gyóntatószéket hetenként felkeresitek. A csalót csak úgy tudjátok sarokba szorítani, ha a szentgyónás és a naponkénti ima által lelketek megszentelődik. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-23

2. évközi hét szombat

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Jézus saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a mennyei szentélybe, hogy megtisztítsa lelkünket.
Testvéreim!
A szent sátor első részében állt a gyertyatartó és az asztal a felajánlott kenyerekkel. Ezt a részt nevezték szentélynek. A második függöny mögött volt a legszentebb sátorrész, a
Szentek szentje.
Krisztus a ránk váró javak főpapjaként jelent meg, és belépett abba a nagyobb és
tökéletesebb sátorba, amelyet nem emberkéz alkotott, vagyis nem ebből a világból való.
Nem a bakok és bikák vérével,
hanem a saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett. Ha ugyanis a bakok és bikák vére és az üsző hamva a tisztátalanokra hintve külsőleg megszenteli őket, mennyivel inkább megtisztítja lelkünket a holt cselekedetektől Krisztus vére, aki a Szentlélek által saját magát adta tiszta áldozatul, hogy az élő Istennek szolgáljunk.
Ez az Isten igéje.

Zsid 9,2-3.11-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval. (6. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, * ujjongjatok Istennek dicsérő szóval,
mert félelmetes az Úr, a fölséges Isten; * nagy király az egész földön.
Hívek: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.
E: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.
Zengjetek dalt Istenünknek, zengjetek, * zengjetek dalt királyunknak, zsoltárt zengjetek!
H: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.
E: Mivel Isten az egész föld királya, * bölcsességgel neki éneket zengjetek.
Isten országol a nemzetek fölött, * szent trónusán ül az Isten.
H: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.
Zsolt 46,2-3.6-7.8-9

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus igazi küldetését még rokonai sem értik meg.
Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy
még evésre sem volt idejük.
Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 3,20-21

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-23

„…. A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el. …”

„… A csalót csak úgy tudjátok sarokba szorítani, ha a szentgyónás és a naponkénti ima által lelketek megszentelődik.

A bűn következtében érzett bűntudat

Attól függetlenül, hogy vétketek milyen nagy volt Atyám szemében, ne aggódjatok, amikor egy bűnös tett után bűntudatot éreztek. Szálljatok magatokba, nyissátok meg szíveteket, és kérjetek bocsánatot. A bűntudat csak egy negatív érzelem. Ez az állapot ne tartson hosszú ideig, még akkor sem, ha teljesen a lelkiismeret vezetésére hagyatkoztok. Kérjétek imáitokban a lélek tisztulásának kegyelmét. Ezért a kegyelemért Hozzám könyörögjetek. A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába.

Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.…”
————

Ortodox (Görög keleti):

Nem vagytok már idegenek!

11 Emlékezzetek rá, hogy emberi származásotok szerint korábban ti az Izráelen kívüli népek közé tartoztatok. Ezért benneteket „körülmetéletlennek”[a] neveztek azok, akik magukat „körülmetélteknek” nevezik, mivel a testükön emberkéz által körül vannak metélve. 12 Emlékezzetek rá, hogy akkor még Krisztus nélkül éltetek, és nem tartoztatok Izráel népének közösségébe. Ezért semmi közötök nem volt Istennek a saját népével kötött szövetségeihez[b], amelyekhez ígéretek is kapcsolódnak. Reménység nélkül éltetek ebben a világban, és nem ismertétek Istent. 13 Igen, valamikor Istentől távol éltetek, de most Krisztus Jézusban közel kerültetek hozzá. Valóban, Krisztus vére vagyis halála — által jöttetek közel Istenhez.

 

 

 

 

 

„… Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele. …”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

„… Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. …”

A mustármag és a kovász példázata

18 Jézus ezt mondta: „Milyen az Isten Királysága? Mihez hasonlítsam? 19 Olyan az, mint a mustármag, amelyet valaki elvet a kertjébe. Amikor a mag kifejlődik, a növény szinte fává nő! Még a madarak is fészket raknak az ágai között.”

20 Majd így folytatta: „Mihez is hasonlítsam Isten Királyságát? 21 Hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce[a] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”

A keskeny ajtó

22 Jézus Jeruzsálem felé közeledett, és közben falvakon és városokon ment keresztül. Útközben mindenhol tanított. 23 Egyszer valaki megkérdezte tőle: „Uram, csak kevesen fognak üdvözülni?”

Ő pedig így felelt: 24 „Teljes erővel igyekezzetek, hogy be tudjatok menni a keskeny ajtón! Mert mondom nektek: sokan próbálnak majd bejutni rajta, de nem sikerül nekik. 25 Ha pedig a ház ura egyszer felkel, és bezárja az ajtót, ti kint maradtok. Akkor majd kopogtattok, és azt mondjátok: »Uram, nyiss ajtót nekünk!« De ő ezt feleli: »Nem ismerlek titeket, s nem tudom, honnan jöttetek.« 26 Erre ti majd így válaszoltok: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.«

27 Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, ti gonosztevők!« 28 Akkor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda! Akkor majd sírni fogtok, és fogaitokat csikorgatjátok! 29 Sokan jönnek majd keletről, nyugatról, északról és délről, és asztalhoz ülnek Isten Királyságában. …„

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Ephesians%202:11-13;%20%20%20Luke%2013:18-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/23

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság. …”

Gyűljetek össze és egyesüljetek Teremtőtök iránti szeretetetekben, és álljatok ki a gonosz ellen, aki hamar megjelenik köztetek

Igazság Könyve:
” Felszólítás minden Egyházhoz és Felekezethez, hogy egyesüljenek a Gonosz ellen
Nyomtatóbarát változat

2010. november 21.

Halljátok meg hívásomat, most az egész világ Egyházaihoz szólok. A világ minden gyermeke és híve Hozzám tartozik. Közületek sokan követik Egyházaitok és Isten, az emberiség Megváltójának tanításait. Ez rendben van. Sokan közületek az Örök Atya tanításait különbözőképpen értelmezik. Ez annak a következménye, hogy a próféták már kezdettől fogva különbözőképpen értelmezték a tanításokat.

A legtöbb próféta az üzeneteknek megfelelően értelmezte a tanításokat. De egyes próféták szavait manipulálták. Minden prófétámnak az igaz tanítás volt megadva. Mégsem tudta mindegyik elérni, hogy biztossá tegyék azt, hogy hívei az Örök Élet útján maradjanak.

Minden út Istenhez, az emberiség Teremtőjéhez vezet. Isten hívei különbözőképpen értelmezik a tanításokat, ami zűrzavarhoz vezet. A zűrzavar bekövetkezésekor, csak egyetlen biztos út létezik, az, hogy leegyszerűsítitek hiteteket. Egyszerűen csak higgyetek, és dicsőítsétek Teremtőtöket.

Felszólítom a világ minden Egyházát, minden vallás és felekezetirányzatot, hogy itt az ideje az emberiségért, főleg a hitetlenekért való imádságnak. Isten szeretetének semmi köze az emberi élet megsemmisítéséhez. Egyetlen embernek sincs joga ahhoz, hogy az Én nevemben, vagy az Örök Atya nevében életet oltson. Inkább gyűljetek össze és egyesüljetek Teremtőtök iránti szeretetetekben, és álljatok ki a gonosz ellen, aki hamar megjelenik köztetek.

Gyermekeim, Isten parancsaira emlékeztetlek titeket, amit az Örök Atya Mózes által, szent és alázatos szolgálja által, adott nektek. Ezek a szabályok azért voltak megfogalmazva, hogy megtanítsák Isten gyermekeit arra, hogy hogyan kell Istenüket tisztelniük, aki az Igazságra akarja őket vezetni. A Tízparancsolatot ma már nagyon sok ember elfelejtette. Azok, akik még nem felejtették el, csak ritkán gondolnak arra, hogy valójában mit is jelentenek. Akik pedig nem értik meg a Tízparancsolatot, helytelenül értelmezik azokat, így már nem felelnek meg a valóságnak. Ezeknek a következőket mondom: Kérlek benneteket, olvassátok a Tízparancsolatot és ne kockáztassatok, legyetek tekintettel Isten haragjára. A Parancsolatok értelmét nem szabad felhígítani a hamis szeretet, a hamis együttérzés vagy a bűnök kimagyarázása által.

Az első Parancs azt mondja nektek, hogy csak egy Istent, a Teremtőtöket, az Én Örök Atyámat imádjátok és kerüljétek a bálványimádást. Azonban az első Parancsolatot a hamis istenek javára széttaposták. A hamis istenek alatt nem feltétlenül azokat az embereket értem, akik magas pozíciót élveznek, vagy, mert a többiek közül kiemelik magukat, és akik előtt ti elragadtatással lábaik elé vetitek magatokat. Igen, ez bűn, és mélyen megbántja Istent. Az a bálványimádás, amiről én most nektek beszélek, nem más, mint az emberek szeretete a hatalom és a pénz iránt, ez gyermekeimet teljesen kétségbe ejtheti. Ez a kétségbeesés egy másik törvény megszegéséhez vezet: az önzés bűnéhez. Az a kívánság, amellyel arra törekedtek, hogy megkeressétek azt az utat, amelyen az életben járni akartok, lelketek kárára válik, a pusztuláshoz vezet. Az önszeretet, nem szeretet. Ez nem más, mint hiúság. Mégis ez a mai világ legkedveltebb tanítása. A hamis együttérzés leple alatt emelitek fel önmagatokat és megtagadjátok Istent. Az alázat hiánya pusztulást hoz rátok. Ha a közösség élére helyezitek magatokat, akkor lesznek olyan emberek, akik ettől szenvedni fognak. Sohasem szabad ezt a Parancsolatot megszegni. A bűneitek kimagyarázása, amelyet emberi ésszel próbáltok indokolni, teljesen értelmetlen.

 

Mánia a prominens személyek körül

Ma már mindenki számára egyértelmű, hogy a fiatalok teljesen elvesztették tájékozódási képességüket, így egyre jobban a bálványimádásba merültek. A legtöbb esetben azok a bálványok, amelyeket fiatal gyermekeim imádnak, nem a világosságtól származnak. Sokan az ördögnek adták el a lelküket, ez tény, amivel még büszkén hencegnek is.

A zene és a szavak hipnotikus vonzóereje arról győzi meg gyermekeimet, hogy számukra ez az egyetlen igaz út, ezért ezt kell követniük. A sátán erkölcstelen vonzóereje arra buzdítja híveit, hogy utánozzák őt. Ha ezt teszik gyermekeim, akkor az örök sötétség szívja magába őket, mert hátat fordítanak a világosságnak. A mai világ prominens személyeivel kapcsolatos mánia félelmet kelt gyermekeimben, mert ők állandóan csak arra törekednek, hogy ugyanolyan magasra kerüljenek, mint azok, akik ezt már élvezik, csakhogy azok a csalót követik, és ugyanezt várják el gyermekeimtől is.


Jöjjetek, minden vallás és Egyház gyermekei. Egyesüljetek és harcoljatok az Istenben, az Örök Atyába vetett hitetek jogáért, azért a jogért, hogy szerethessétek egymást, harcoljatok a tiszta szeretet jogáért, és azért, hogy megmaradjon bennetek Isten, az Örök Atya, az Ég és Föld Teremtőjének szeretete.

A ti szeretett Megváltótok és Igazságos Bírótok Jézus Krisztus”

 

 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szabadító imák, imák hitért, bizalomért, áldásért, erőért, segítségért, reményért. (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 36. imája

Azoknak, akiknek segítségre van szükségük, hogy tisztelni tudják az egy Igaz Istent

Keresztes Imahadjárat 46. imája

Szabadíts meg Engem a Sátán bilincseitől

Keresztes Imahadjárat 50. imája

Jézus segíts nekem, hogy megismerjelek

Keresztes Imahadjárat 76. imája

Az ateisták imája

Keresztes Imahadjárat 86. imája

Szabadíts meg engem a kétség gyötrelmétől

Keresztes Imahadjárat 91. imája

Engedd, hogy hűséges maradjak hitemhez”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-13-nap-szombat

 
 
 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–


 
 
 
 
“… Felszólítom a világ minden Egyházát, minden vallás és felekezetirányzatot, hogy itt az ideje az emberiségért, főleg a hitetlenekért való imádságnak. Isten szeretetének semmi köze az emberi élet megsemmisítéséhez. Egyetlen embernek sincs joga ahhoz, hogy az Én nevemben, vagy az Örök Atya nevében életet oltson. Inkább gyűljetek össze és egyesüljetek Teremtőtök iránti szeretetetekben, és álljatok ki a gonosz ellen, aki hamar megjelenik köztetek. …”
———-
Római katolikus:
2020-11-21

33. évközi hét szombat

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Krisztus evangéliumának hirdetőire gyakran halál vár a két tanú őket jelképezi –, de övék a végső győzelem.
Én, János, látomásom közben ezeket a szavakat hallottam:
„Íme, az én két tanúm! Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, melyek a föld Urának színe előtt állnak.
Ha valaki bántani akarja őket, tűz csap ki szájukból, és elpusztítja ellenségeiket. Ha bárki is ártani merészel nekik, a halál fia. Hatalmuk van arra, hogy bezárják az eget, hogy ne essék eső küldetésük napjaiban. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják.
Amikor majd tanúságtételüket befejezik, a mélységből
felbukkanó vadállat harcra kel ellenük. Legyőzi és megöli őket. Holttestük a nagy város utcáján fog heverni, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak hívnak, és ahol Urukat is keresztre feszítették. A népekből, törzsekből, nyelvcsaládokból és nemzetekből sokan fogják nézni holttestüket három és fél napon keresztül, és nem engedik, hogy holttestüket sírba tegyék. A föld lakói ujjongani fognak emiatt, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, mert a két próféta terhére volt a föld lakóinak.”
A három és fél nap elteltével azonban Istentől az élet lelke szállt beléjük, és talpra álltak mindazoknak nagy félelmére, akik nézték őket. Az égből harsány hangot hallottak, amely így szólt: „Jöjjetek fel ide!” Erre ellenségeik szeme láttára egy felhőben felszálltak a mennybe.
Ez az Isten igéje.

Jel 11,4-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem! 1a. vers.
Előénekes: Áldott legyen az Úr, ő az én segítségem, † ő tanította harcra kezemet, * és ujjaimat viadalra.
Hívek: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
E: Ő az én irgalmasságom és erősségem, * menedékem és szabadítom;
ő a védőpajzsom, benne remélek, * aki uralmam alá veti népemet.
H: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
E: Új éneket éneklek neked, Istenem, * tízhúrú hárfán zsoltárt zengek.
Diadalra segíted a királyokat, * és szolgádat, Dávidot megóvod a gonosz kardtól.
H: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
Zsolt 143,1.2.9-10

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. Vö. 2Tim 1,10 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus a feltámadásban örök életet ad nekünk.
Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester!
Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 20,27-40″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-21

“… Gyermekeim, Isten parancsaira emlékeztetlek titeket, amit az Örök Atya Mózes által, szent és alázatos szolgálja által, adott nektek. Ezek a szabályok azért voltak megfogalmazva, hogy megtanítsák Isten gyermekeit arra, hogy hogyan kell Istenüket tisztelniük, aki az Igazságra akarja őket vezetni. A Tízparancsolatot ma már nagyon sok ember elfelejtette. Azok, akik még nem felejtették el, csak ritkán gondolnak arra, hogy valójában mit is jelentenek. Akik pedig nem értik meg a Tízparancsolatot, helytelenül értelmezik azokat, így már nem felelnek meg a valóságnak. Ezeknek a következőket mondom: Kérlek benneteket, olvassátok a Tízparancsolatot és ne kockáztassatok, legyetek tekintettel Isten haragjára. A Parancsolatok értelmét nem szabad felhígítani a hamis szeretet, a hamis együttérzés vagy a bűnök kimagyarázása által.

Az első Parancs azt mondja nektek, hogy csak egy Istent, a Teremtőtöket, az Én Örök Atyámat imádjátok és kerüljétek a bálványimádást. ….”

 
 
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

A Szent Sátor fölállítása

40 Ezután az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Az első hónap első napján állítsd föl a Szent Sátrat, vagyis a Találkozás Sátorát! Helyezd el benne a Szövetségládát, majd akaszd elé a kárpitot, hogy eltakarja. Helyezd el a szent kenyerek asztalát, és tedd rá mindazt, ami oda tartozik. Tedd a helyére az arany mécstartót, helyezd rá a mécseseket. Tedd a helyére az arany illatáldozati oltárt, a kárpit elé, a Szövetségládával szemben. Tedd a helyére a Sátor bejárati függönyét.

Helyezd el az égőáldozati oltárt a Sátor bejárata elé, majd a mosdómedencét is az oltár és a Sátor közé. Töltsd meg a mosdómedencét vízzel. Állítsd föl az udvar kerítését, majd tedd a helyére az udvar bejáratának függönyét.

Ezután vedd a fölkenetés szent olaját, és kenj meg vele mindent, amit eddig fölállítottál és elrendeztél. Így szenteld föl a Szent Sátrat és minden fölszerelését, hogy szent legyen. 10 Az égőáldozati oltárt és annak minden eszközét is kend meg a felkenetés olajával. Így szenteld meg, hogy egészen szent legyen. 11 A mosdómedencét és annak állványát is kend meg, így szenteld föl azt is.

12 Azután vezesd Áront és a fiait a Találkozás Sátorának bejárata elé, és mosd le őket vízzel. 13 Öltöztesd föl Áront a szent főpapi ruhákba, majd kend föl őt — így szenteld föl főpappá, hogy szolgálhasson nekem ebben a tisztségben. 14 Azután hozd oda a fiait, és add rájuk a hosszú lenvászon inget, 15 majd őket is kend meg a szent olajjal, mint az apjukat, Áront, hogy ők is papjaim legyenek. Ez a felkenetés örökre papjaimmá teszi őket és utódaikat, nemzedékről nemzedékre.”

16 Mózes mindent úgy tett, ahogyan az Örökkévaló parancsolta.

17 Az Egyiptomból való kivonulástól számított második év első hónapjának első napján fölállították a Szent Sátrat. 18 Mózes[a] először magát a Sátrat állította fel. Lefektette az oldalrácsok ezüst-talpait, majd azokra fölállította a rácsokat, helyükre illesztette a reteszeket, és felállította az oszlopokat is. 19 Kifeszítette a sátorlapokat és a takarókat, amelyek a Sátrat befedték — úgy, ahogyan az Örökkévaló parancsolta.

20 A két kőtáblát elhelyezte a Szövetségládában, és a fedelet is rátette. A hordozó-rudakat a helyükre illesztette, 21 majd a Szövetségládát elhelyezte a Sátorban, és eléje akasztotta a kárpitot, hogy eltakarja — úgy, ahogyan az Örökkévaló parancsolta. 22 A szent kenyerek asztalát is elhelyezte a Sátorban, a kárpiton kívül, a szentély északi oldalán. 23 Rátette a szent kenyereket, az Örökkévaló elé — úgy, ahogyan ő parancsolta.

24 Az arany mécstartót is a Sátorban, a szentélyben helyezte el, annak déli oldalára, az asztallal szemben. 25 A mécseseket föltette a mécstartóra, az Örökkévaló elé — úgy, ahogyan ő parancsolta.

26 Az arany illatáldozati oltárt is elhelyezte a Sátorban, a kárpit elé. 27 Ezen az oltáron Mózes jó illatú áldozatot mutatott be az Örökkévalónak — úgy, ahogyan ő parancsolta. 28 Azután a Sátor bejárata elé akasztotta a függönyt.

29 Elhelyezte az égőáldozati oltárt a Sátor bejárata elé, majd égő- és ételáldozatot mutatott be rajta az Örökkévalónak — úgy, ahogyan ő parancsolta.

30 Felállította a mosdómedencét is az oltár és a Sátor közé, és megtöltötte vízzel a mosakodáshoz. 31 Mózes, Áron, és Áron fiai ebben mosták meg kezüket és lábukat. 32 Minden alkalommal megmosakodtak, mielőtt bementek a Szent Sátorba, vagy az égőáldozati oltárhoz léptek — úgy, ahogyan az Örökkévaló parancsolta Mózesnek.

33 Fölállította az udvar kerítését, amely a Sátrat és az oltárt körülvette. Végül felakasztotta az udvar bejáratára a függönyt.

Ezzel Mózes befejezte a Szent Sátor fölállításának munkáját.

Az Örökkévaló dicsősége betölti a Szent Sátrat

….

….
…”
 
 

Salamon palotája

Salamon felépítette a maga palotáját is — ez tizenhárom év alatt készült el teljesen. Épített egy nagy épületet, amelynek hossza 100, szélessége 50, magassága 30 könyök[a] volt — ezt „Libanoni erdő házának” nevezték. Az épület négy sor cédrusoszlopon állt, amelyeken cédrusgerendák nyugodtak. A gerendákon cédrusfa pallók alkották a mennyezetet. Három sorban összesen 45 gerenda szolgált az oszlopok közötti tér áthidalására. Minden sorban 15 gerenda volt. Az épület oldalfalain, három szinten egymás fölött keretezett ablakok sora nyílott. A két átellenes oldalon az ablakok éppen egymással szemben helyezkedtek el. Minden ajtókeret formája négyszögű volt. Az épület két végén három-három kapu nyílott.

Ezután Salamon felépítette az oszlopcsarnokot is, amelynek hossza 50, szélessége 30 könyök volt. Ez elé pedig fedett oszlopos előcsarnokot készített.

Azután a tróntermet építtette meg, amelyet cédrusfával burkolt a padlótól a mennyezetig. Ezt így nevezték: „Ítélet Terme” — mert Salamon király itt tartott ítéletet alattvalói fölött.

Az Ítélet Terme mögötti udvarban épült a király saját palotája, amelyben Salamon lakosztálya volt. Hasonló palotát épített Salamon a fáraó leánya számára is, akit feleségül vett. A király és a királynő palotái az Ítélet Terméhez hasonlóan készültek.

Mindezek az épületek nagyon értékes kőtömbökből épültek, amelyeket még a kőbányában fűrésszel minden oldalról méretre vágtak. A falak az alapjuktól a tetejükig ilyen kövekből voltak rakva. Az udvarokat keretező falak is hasonló módon épültek. 10 A falak alapja 10, illetve 8 könyök hosszú értékes faragott kőtömbökből készült. 11 Ezekre kerültek a következő rétegek, szintén hasonlóan méretre vágott kövekből és cédrusgerendákból. 12 A palota udvarát, a Templom belső udvarát és az oszlopcsarnok udvarát falak vették körül, amelyeket hasonló módon építettek: váltakozva három sor kőtömb és egy sor cédrusgerenda alkotta azokat.

Jákin és Boáz oszlopa

13 Ezután Salamon Tíruszból hívott egy mesterembert, akit Hírámnak neveztek, 14 s akinek anyja Izráelből származott, Naftáli törzséből, apja pedig bronzműves mester volt Tíruszban. Hírám szintén kitűnő mesterember volt, bölcs és értelmes, aki mindenféle bronztárgyat el tudott készíteni. Tehát eljött Salamonhoz, és mindent elkészített, amit a király kívánt.

15 Bronzból öntött két egyforma oszlopot, amelyeknek magassága 18, a kerülete pedig 12 könyök volt. Az oszlopok üregesek voltak, a faluk vastagsága pedig tenyérnyi.[b] 16 Az oszlopok tetejére egy-egy oszlopfőt illesztett Hírám, amely szintén bronzból készült, és 5 könyök magasságú volt. 17-20 Majd az oszlopfőket láncokból álló hálóval borította, azokra pedig két sorban 200 bronzgömböt fűzött fel, amelyeknek formája a gránátalma termését utánozta. Mindegyik oszlopfőt körös-körül 200 ilyen bronz gránátalma díszített. Az oszlopfők 4 könyök magasak voltak, és formájuk a fehér liliom virágára hasonlított. 21 A két oszlopot a Templom oszlopcsarnoka előtt állították fel, egyiket a bejárattól jobbra, a másikat balra. A jobb oldali oszlopot „Jákin”-nak nevezték, a másikat „Boáz”-nak hívták.

…..

….
…..”
“….

27 A papok a nyolcadik naptól kezdve minden nap mutassák be az égőáldozatokat és hálaáldozatokat az oltáron. Én pedig szívesen fogadlak benneteket.« — ezt mondja Uram, az Örökkévaló.”

A külső keleti kapu

44.1 Azután a férfi visszavitt a külső keleti kapuhoz. A kapun kívül álltunk, amely zárva volt. Majd az Örökkévaló szólt hozzám: „Ez a kapu maradjon zárva! Ne nyissák ki, senki ember ne menjen be rajta, mert az Örökkévaló, Izráel Istene ment be rajta — ezért maradjon zárva! Egyedül a fejedelem ülhet le ebben a kapuban, hogy itt az Örökkévaló jelenlétében kenyeret egyen. De ő is csak a belső oldalról, a kapu előcsarnoka felől jöhet ide, és ugyanott is kell távoznia.”

A léviták szolgálata

Majd a férfi az északi kapun keresztül a Templom elé vezetett. Láttam, amint az Örökkévaló dicsősége betöltötte az Örökkévaló Templomát, s arcomra borultam előtte.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel%2043:27-44:4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

……..

………
……
……..
————

Mivel az egymás iránti szeretet a családokban fejlődik ki, éppen emiatt van az, hogy a Sátán támadja a családokat

Igazság Könyve:
 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – Egyének, családok számára és a nemzetekért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 2. imája

Ima a globális uralkodókért

Keresztes Imahadjárat 63. imája

Védj meg Engem ezen az utazáson

Keresztes Imahadjárat 68. imája

Védj meg engem a Sátán befolyásától

Keresztes Imahadjárat 167. imája

A családom védelméért

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-10-nap-szerda

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
“…

Én különböző lelkeket kérek fel, alázatos szívű lelkeket, céljaim elérésére.

A sátán mindig megpróbálja a kiválasztott lelkek szívét elfordítani Tőlem, kigúnyolván őket. Ő nagyon jól tudja, hogy hogyan érintsen meg egy érzékeny idegszálat a lelkükben, bemesélve nekik, hogy más kiválasztott lélek fontosabb, mint ők. 

 
Azután a megbántás és a féltékenység érzését kelti a szívükben. Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy egymást szeretnék és a kegyelem állapotában maradnának, annak a kísértésnek vannak kitéve, hogy lenézzék egymást. Sok esetben azonnal elutasítják egymást, és megengedik a büszkeség bűnének, hogy megtámadja lelküket. …”
A lelki féltékenység borzasztó dolog
2011. december 12., hétfő, 19:00
 
“… Senki sem ítélheti el a másikat, független attól, hogy mennyire szeretlek titeket. Egyedül csak Én, Jézus Krisztus kaptam meg Atyámtól azt a Felhatalmazást, hogy Megítéljem az emberiséget, senki más. Ha elkövetitek ezt a bűnt, akkor szembe kell néznetek az Ítéletemmel. Sohase tegyétek ezt, mert ez az egyetlen bűn, amelyik az álszenteskedés miatt undorít Engem….”
 
———-
Római katolikus:

2020-10-07

27. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Pál apostol – hivatása tudatában – bátran kiáll pogányságból megtért hívei lelkiismereti szabadsága mellett.
Testvéreim!
(Meghívásom után) tizennégy évre Barnabással együtt ismét visszatértem Jeruzsálembe, és Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem, és megbeszéltem az apostolokkal a pogányok között végzett evangélium-hirdetés ügyét. Külön tárgyaltam a tekintélyesebbekkel is, hogy ne legyen hiábavaló az eddigi fáradozásom és a most folyó munkám.
Ellenkezés nélkül elismerték, hogy én éppen úgy megbízást kaptam az evangélium hirdetésére a pogányok között, mint ahogy Péter a zsidók körében. Aki ugyanis hatékonnyá tette Péter apostoli munkáját a zsidóknál, az enyémet is hatékonnyá tette a pogányoknál. Amikor Jakab, Péter és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, az egyetértés jeléül jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok között, ők pedig a zsidók között! Csak gondunk legyen a szegényekre! Törekedtem is arra, hogy ezt megtegyem.
Amikor azonban Péter Antiochiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis a Jakab környezetéből való testvérek Antiochiába jöttek volna, együtt étkezett a pogányokkal. Amikor viszont azok megérkeztek, visszahúzódott, és tartózkodott a pogányságból megtért testvérektől, mert tartott a zsidóságból megtért keresztények véleményétől. Ehhez a viselkedéséhez aztán többen is csatlakoztak; még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe. Amikor tehát láttam, hogy nem az evangélium igazságához híven viselkednek, mindnyájuk előtt kijelentettem Péternek: „Ha te zsidó származásod ellenére sem ragaszkodsz a mózesi törvény előírásaihoz, milyen alapon kényszerítheted pogány származású testvéreinket, hogy aszerint éljenek?”
Ez az Isten igéje.
Gal 2,1-2.7-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! Mk l6,15.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat minden népek, * magasztaljátok őt minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1-2

ALLELUJA
Megkaptátok a fogadott fiúság Lelkét, * általa így szólítjuk Istent: „Abba, Atyánk!” Róm 8,15 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ma Lukács evangéliumából halljuk az Úr imádságának egy rövidebb változatát; a hosszabbat a Máté-evangélium közli.
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 11,1-4″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-07

“… Isten, amikor megteremtette Ádámot és Évát, akkor Ő egy saját családra vágyott, melyet mindennel elhalmozhat. Ő mindig arra fog törekedni, hogy védelmezze a családokat, mert ez az a hely, ahol a halandó ember elsőként felfedezi a szeretetet. Amikor a szeretet növekszik a családokban, akkor az adott nemzetben is növekedni fog. Mivel az egymás iránti szeretet a családokban fejlődik ki, éppen emiatt van az, hogy a Sátán támadja a családokat. A Sátán minden befolyását be fogja vetni – amire csak képes – az emberek megfertőzésére, hogy azok minden okot meg tudjanak indokolni a család egységének a felbontására. Ő gátolni fogja a családok alapítását, és mivelhogy Isten Akarata a családok újraegyesítése, azt is megpróbálja megállítani.

Az Isten Szeretetéből született családot a gonosz mindig támadni fogja. Hogy megvédjétek családotokat a gonosztól, kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját:

A Keresztes Imahadjárat 167. Imája: A családom védelméért ….”

Isten a családi egység által őrzi meg az ember iránti Szeretetét (&167.)
2014. szeptember 21. vasárnap, 17:45

————
Ortodox (Görög keleti): 

….

25 Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte,

26 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje,

27 így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.

28 Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.

29 Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat,

30 minthogy tagjai vagyunk testének.

31 “A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.”

32 Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.

33 De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.

———————

46 Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?”

Aki kősziklára épít

47 “Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló.

48 Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve.

49 Aki pedig hallotta beszédeimet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult.”

Jézus meggyógyítja a kapernaumi százados szolgáját

Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Ephesians%205:25-33;%20%20%20%20%20Luke%206:46-7:1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/10/07

—–

Gyermekeim, fel kell ismernetek, hogy világotokban a gonosz erői veszélyeztetik az Atyaistenbe vetett hiteteket

Igazság Könyve:
 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 11. imája

A látnokok iránti gyűlölet megállítása

Keresztes Imahadjárat 18. imája

Ima az Antikrisztus és csoportjának megállításáért

Keresztes Imahadjárat 27. imája

Ima a világ békéjéért

Keresztes Imahadjárat 71. imája

Ima, hogy megmeneküljünk az üldöztetéstől”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-3-nap-szerda

 

———-
Igaz élet Istenben:


AZ ÍTÉLET NAPJA – ELÉRKEZETT A KÜLÖNVÁLASZTÁS IDEJE
A BÁRÁNY PECSÉTJE”

 
———–


 
 
———-
Római katolikus:
2020-09-30

26. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jób könyvéből
Istennel nem szánhatunk perbe; vele szemben senkinek sem lehet igaza.
A súlyos megpróbáltatás után Jób így beszélt: Jól tudom, hogy Istennel szemben embernek nem lehet igaza, s ha vele perbe szállni kíván is, hiába küzd: ezer kérdés közül egyre sem tud neki megfelelni.
Istennek bölcs a szíve és hatalmas az ereje, bántatlanul vajon ki szegülhetne ellene?
Elmozdítja ő a hegyeket, s az ember észre sem veszi.
Ha úgy akarja, felforgatja és kimozdítja helyéből a földet, úgyhogy megrendülnek oszlopai.
Ha úgy akarja, nem kel fel a Nap, és fellegpecsétje alá helyezi a csillagokat.
Ő maga feszítette ki az égbolt sátorlapjait, és ő fékezte meg a tenger vad hullámait.
Ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és a Dél Csillagát.
Nagy dolgokat tesz, kifürkészhetetlen dolgokat, és alkot megszámlálhatatlan csodás alkotásokat.
Ha eljön hozzám, nem láthatom, ha elmegy tőlem, nem veszem észre.
Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni?
Vagy ki mondhatja neki: „Ezt miért teszed?”
Mi vagyok tehát én, hogy megfelelhetnék neki; vagy szavakat találnék-e vele szemben, hogyha szól?
Ha igazam volna is, akkor sem tudnék megfelelni neki, hanem inkább mint bírámat, kérlelnem kellene.
Ha szóba állna is velem, aki hozzá kiáltok, hihetném-e, hogy meghallgatja szavamat?
Ez az Isten igéje.
Jób 9,1-12.14-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé! 3a. vers.
Előénekes: Uram, egész nap hozzád kiáltok, * és kezemet feléd tárom.
Csodákat talán a holtaknak teszel, * vagy az árnyak fölkelnek, hogy áldjanak téged?
Hívek: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!
E: Vajon irgalmadat hirdeti valaki a sírban, * vagy hűségedet a pusztulás helyén?
Vajon csodáidat meglátja valaki a sötétben, * vagy igazságodat a feledés földjén?
H: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!
E: De én hozzád kiáltok, Uram, * már kora reggel eléd siet imádságom.
Miért taszítasz el magadtól, Uram, * arcodat miért rejted el tőlem?
H: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!
Zsolt 87,10bc-15

ALLELUJA
Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, * csakhogy Krisztust elnyerjem, és őhozzá tartozzam. Fil 3,8-9 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus követése áldozatos lemondást kíván.
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „
Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „
Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 9,57-62″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-30

“Gyermekem, az idő közeledik, de gyermekeimnek türelmesnek kell lenniük. Minden Atyám Szent Akaratának megfelelően történik.

Gyermekeim, fel kell ismernetek, hogy világotokban a gonosz erői veszélyeztetik az Atyaistenbe vetett hiteteket. Ezek a gonosz erők ugyan nem fognak győzni, mert nincs hatalmuk Mennyei Atyám fölött, de mégis gyötörni fogják felebarátaikat és testvéreiket a gyilkosság, a háború és az ellenőrzés által.

Imádkozzatok, hogy ezek a sötét lelkek hamarosan meglássák Fiam világosságát. Amikor ezt a Nagyfigyelmeztetés alatt meglátják, és megtérnek, akkor a Földön egy ideiglenes béke lesz. …”

Szűz Mária: A világban ideiglenesen béke lesz, ha a sötét lelkek megtérnek
2012. január 1., vasárnap, 3:00

————
Ortodox (Görög keleti): 

Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát,

és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében;

10 és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége.

11 Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban:

12 őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által.

13 Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez.

Krisztus szeretetének megismerése

14 Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt,

15 akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön:

16 adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által;

17 hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva

18 képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység;

19 és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.

20 Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint:

21 azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.

———————–

Jézus tanítása a böjtről

33 Ők pedig ezt mondták neki: “János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak.”

34 Erre Jézus így válaszolt: “Rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény?

35 De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölni fognak.”

36 Mondott nekik egy példázatot is: “Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is eltépné; és nem is illene a régihez az új ruhából való folt.

37 Senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert az újbor szétrepesztené a tömlőt, és elfolyna, sőt a tömlő is tönkremenne.

38 Hanem az újbort új tömlőbe kell tölteni.

39 Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jó.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Ephesians%203:8-21;%20%20%20Luke%205:33-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/09/30

—–

Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá,szeretik Őt, és nagy tisztelettelvannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

 
 

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért,  gyermekekért (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 79. imája

Ima a kétmilliárd elveszett lélekért

Keresztes Imahadjárat 89. imája

A nyomorult bűnösök imája

Keresztes Imahadjárat 104. imája

Szabadítsd ki ezeket a lelkeket a rabszolgaságból

Keresztes Imahadjárat 118. imája

Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért

Keresztes Imahadjárat 128. imája

Hogy összegyűjtsünk és egyesítsünk minden lelket”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-9-nap-kedd
———-

Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
———-
Római katolikus:

2020-09-22

25. évközi hét kedd

OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Irgalmat és igazságosságot vár tőlünk az Úr.
Így tanít az örök Bölcsesség:
Olyan a király szíve az Úr kezében, mint a patak vize, ahová akarja, oda irányítja.
Az ember minden útja helyes a saját szemében a szívek igaz megmérője azonban az Úr.
Ha
irgalmas vagy, és megtartod igaz utadat, az Úr előtt ez kedvesebb lesz az áldozatnál.
A szemek kevélysége és a szív felfuvalkodottsága a gonoszok lámpása. Mindez csupa bűn. A bátor és szorgalmas gyarapodni fog, és mindaz, aki mohó, szegénységben marad.
Aki hazug nyelvvel gyűjti kincseit, az esztelen, mert beleakad a halál tőreibe.
A gonosz ember lelke ártani szeret, és társán nem gyakorol könyörületet.
A gőgös kudarcán az együgyű tanul,
a bölcseket követve még inkább növekszik tudása. A szent a bűnös házát szemmel tartja, hogy a rossztól visszatartsa a gonoszt.
Aki bedugja fülét, ha a szegény kiált, vigyázzon: kiált majd egyszer ő is, de szavát nem hallja meg senki sem!
Ez az Isten igéje.

Péld 21,1-6.10-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Parancsaid ösvényén * vezess engem, Uram. 35a. vers
Előénekes: Azok a boldogok, akiknek tökéletes az útjuk, * akik az Úr törvénye szerint élnek.
Döntéseid útját add megértenem, * csodás tetteiden szemlélődöm.
Hívek: Parancsaid ösvényén * vezess engem, Uram.
E: Döntöttem, a hűség útját választottam, * végzéseidhez tartom magam.
Elmémet segítsd, és megtartom törvényedet, * ragaszkodom hozzá teljes szívvel.
H: Parancsaid ösvényén * vezess engem, Uram.
E: Ezért parancsaid ösvényén vezess, * mert kedvem telik bennük.
Fáradhatatlanul megtartom törvényedet, * mindenkor és mindörökre.
H: Parancsaid ösvényén * vezess engem, Uram.
Zsolt 118,1.27.30.34-35.44

ALLELUJA
Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, * és hűségesek maradnak hozzá. Lk 11,28 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az tartozik igazán Jézushoz, aki Isten igéjét tettekre váltja.
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá.
Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.”
Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 8,19-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-22
————
Ortodox (Görög keleti): 

11 Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya.

12 Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket.

13 Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.

14 Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: “Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

15 Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!

A test cselekedetei és a Lélek gyümölcse

16 Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.

17 Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.

18 Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt.

19 A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás,

20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás;

21 irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.

———————

Jézus nemzetségi táblázata

23 Jézus mintegy harminc esztendős volt, amikor elkezdte működését. Köztudomás szerint József fia volt, ez pedig Élié;

24 ez Mattáté, ez Lévié, ez Melkié, ez Jannájé, ez Józsefé,

25 ez Mattatiásé, ez Ámósé, ez Náhumé, ez Heszlié, ez Naggaié,

26 ez Mahaté, ez Mattatiásé, ez Simeié, ez Jószeké, ez Jódáé;

27 ez Jóhánáné, ez Résáé, ez Zerubbábelé, ez Sealtielé, ez Nérié,

28 ez Melkié, ez Addié, ez Kószámé, ez Elmadámé, ez Éré;

29 ez Jézusé, ez Eliézeré, ez Jórimé, ez Mattáté, ez Lévié,

30 ez Simeoné, ez Júdáé, ez Józsefé, ez Jónámé, ez Eljákimé;

31 ez Meleáé, ez Mennáé, ez Mattátáé, ez Nátáné, ez Dávidé,

32 ez Isaié, ez Óbédé, ez Bóázé, ez Szalmóné, ez Nahsóné,

33 ez Ammínádábé, ez Adminé, ez Arnié, ez Heszróné, ez Fáreszé, ez Júdáé;

34 ez Jákóbé, ez Izsáké, ez Ábrahámé, ez Táréé, ez Náhóré,

35 ez Szerugé, ez Reué, ez Pelegé, ez Héberé, ez Selahé,

36 ez Kénáné, ez Arpaksádé, ez Sémé, ez Nóéé, ez Lámeké;

37 ez Metusélahé, ez Hénóké, ez Járedé, ez Mahalalélé, ez Kénáné,

38 ez Enósé, ez Sété, ez Ádámé; ez pedig az Istené.

Jézus megkísértése

Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians%205:11-21;%20%20%20%20Luke%203:23-4:1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/09/22

—–

Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

 
 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szabadító imák, imák hitért, bizalomért, áldásért, erőért, segítségért, reményért. (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 95. imája

Íme, egy rövid ima, hogy segítsen megtalálni az időt az imádkozásra

Keresztes Imahadjárat 115. imája

A Megtérés Ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 124. imája

Hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet

Keresztes Imahadjárat 142. imája

Felkészülés a halálra”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-14-nap-vasarnap

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
———-
Római katolikus:

2020-09-13

Évközi 24. vasárnapKezdőének:
Adj békét, Urunk, nekünk, akik benned bizakodunk, hogy prófétáid igazmondóknak bizonyuljanak; hallgasd meg hűséges néped könyörgéseit. (Vö. Sir 36,18)

Könyörgés:
Urunk, mindenség teremtő és gondviselő Istene, tekints reánk és engedd megéreznünk irgalmas jóságodat, hogy egész szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sirák fia könyvéből
Bocsásd meg a másik embernek, ha vétett, imádkozzál, és neked is megbocsátják vétked.
A düh és a harag egyaránt utálatos, csak az ragaszkodik hozzá, aki bűnös. Aki bosszút áll, azon bosszút áll az Úr is, kemény számadást tart vele bűneiért. Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozzál, és neked is megbocsátják vétked.
Aki más emberre konokul haragszik, hogy keres Istennél gyógyulást magának? Aki nem könyörül meg embertársán, a saját bűneiért hogyan imádkozik? Jóllehet ő csak ember, kitart a haragban, és ugyanakkor bocsánatot kér Istentől?! – hát az ő bűneiért ki ad elégtételt?
Gondolj a végső dolgokra, hagyd a gyűlölködést, gondolj halálodra, s tartsd meg a parancsokat. Gondolj a törvényre, ne gyűlöld embertársadat, gondolj az Istennel kötött szövetségre, s nézd el a sértést.
Ez az Isten igéje.
Sir 27,30-28,7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. 11. tónus.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk: * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza nekünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.9-10.11-12

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt Leveléből
Akár élünk, akár halunk, mindig az Úréi vagyunk.
Testvéreim!
Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen.
Ez az Isten igéje.
Róm 14,7-9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek, * szeressétek egymást, amint én szeretlek titeket.” Jn 13,34 – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nem mondom, hogy hétszer bocsáss meg, hanem hetvenszer hétszer.
Abban az időben:
Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 18,21-35

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-13

————
Ortodox (Görög keleti): 

Salamon imádsága

22 Ezután Salamon az Örökkévaló oltára elé állt, Izráel egész összegyűlt népével szemben, és karját az ég felé tárva 23 így imádkozott:

„Ó Örökkévaló, Izráel Istene! Nincs hozzád fogható isten sem égen, sem földön! Te megtartod a szövetséget, amelyet szolgáiddal kötöttél, és hűséges szereteted állandó marad azok iránt, akik teljes szívvel-lélekkel járnak jelenlétedben.

—————————-

27 De hogyan is lakhatna Isten a Földön, az emberek között?! Hiszen téged, Uram, az egész Menny, még a legmagasabb Menny sem tud magába fogadni! Mennyivel kevésbé ez a ház, amelyet építettem! 28 Mégis hallgasd meg, kérlek, szolgád imádságát és könyörgését! Istenem, Örökkévaló, hallgass meg engem, szolgádat, mikor ma hozzád kiáltok és hozzád imádkozom! 29 Legyen ez a ház éjjel-nappal szüntelen szemed előtt! Figyelj rá, hiszen te mondtad, hogy ide helyezed nevedet! Hallgasd meg szolgád, amikor e Templom felé fordulva hozzád imádkozik! 30 Hallgasd meg szolgád és néped, Izráel imádságát a jövőben is, amikor majd e Templom felé fordulva hozzád imádkoznak! Hallgasd meg a Mennyből, lakóhelyedről őket, és amikor elfogadod imádságunkat, bocsáss meg nekünk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+8%3A22-23%2C+27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

19 Az Örökkévaló bölcsességgel teremtette a Földet,
    és értelemmel feszítette ki az eget,
20 tudásával hasította fel a mélységet,
    és zúdított esőt a fellegekből.

21 Fiam, ne téveszd a szemed elől,
    ragaszkodj a bölcsességhez és megfontoltsághoz,
22 mert ezek éltetik a lelkedet,
    nyakadat aranylánccal ékesítik!
23 Akkor biztos léptekkel járhatsz utadon,
    s nem botlasz meg soha,
24 ha lefekszel, nem félsz semmitől,
    nyugodtan alszol, és álmod könnyű,
25 nem rettegsz váratlan bajoktól,
    sem a pusztító vihartól, amely a gonoszokra zúdul,
26 mert az Örökkévaló maga nyújt neked biztonságot,
    s megóvja lábadat a csapdáktól.

27 Ne késlekedj jót tenni a rászorulóval,
    ha módod van rá, hogy adj!
28 Ne mondd szomszédodnak, ha nálad van, amit kér:
    „Jöjj vissza holnap, majd akkor adok!”

29 Ne tervezz rosszat szomszédod ellen,
    aki bizalommal van irántad!
30 Ne pereskedj ok nélkül azzal,
    aki nem bántott téged!

31 Ne irigyeld, aki erőszakos,
    s ne kövesd a példáját soha,
32 mert az Örökkévaló utálja a gonoszokat,
    de az igazakat bizalmába fogadja!
33 Az Örökkévaló megátkozza a gonosz ember családját,
    de megáldja az igazak otthonát.
34 Az Örökkévaló megalázza azt, aki másokat megaláz,
    de jóindulattal van az alázatosak iránt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+3%3A19-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bölcsesség vendégségbe hív

Felépítette házát a bölcsesség,
    kifaragta mind a hét oszlopát.[a]
Mindent elkészített: ételeket, borokat,
    asztalt terített vendégeinek.
Szolgáit kiküldte, hogy hívják vendégeit,
    s hogy a város magaslatairól kiáltsanak:
„Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”
    Hívja a tapasztalatlanokat is:
„Jöjjetek, legyetek vendégeim,
    egyetek-igyatok asztalomnál,
hagyjátok el bolondságaitokat, hogy éljetek,
    és járjatok az értelem ösvényein!”

Aki öntelt és büszke csúfolódót figyelmeztet,
    csak bajt szerez magának.
Ha meginted a gonoszt,
    megvádol téged, és neked támad.
Ne intsd meg a büszke és öntelt embert,
    csak meggyűlöl érte,
intsd meg a bölcset,
    és szeretni fog!
Tanítsd a bölcset,
    és még bölcsebb lesz,
tanácsold azt, aki igazságos,
    és tanul belőle!

10 A bölcsesség kezdete: tisztelni és félni az Örökkévalót.
    A Szentet megismerni — az vezet értelemhez.
11 Bölcsesség szaporítja meg napjaidat,
    éveket ad életed éveidhez.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs%209:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A feltámadt Jézus megjelenik tanítványainak

Miután a hét első napjának kezdetén feltámadt, Jézus először a magdalai Máriának jelent meg, akiből korábban hét gonosz szellemet űzött ki. 10 Mária azonnal elment, és elmondta ezt Jézus tanítványainak, akik gyászolták és siratták Jézust. 11 Elmondta nekik, hogy Jézus él, és hogy ő találkozott is vele, de a tanítványok nem hittek neki.

12 Ezután Jézus más alakban jelent meg két tanítványának, akik éppen vidékre mentek. 13 Ez a két tanítvány visszatért Jeruzsálembe, és hírt adott a többieknek. De azok nekik sem hitték el, hogy Jézus feltámadt.

Kiküldi a tanítványait

14 Később Jézus megjelent a tizenegy tanítványának is, amikor éppen az asztalnál ültek, és ettek. Szemükre vetette, hogy mennyire hitetlenek és keményszívűek: hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták őt.

15 Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömüzenetet mindenkinek! 16 Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözülni fog. De aki nem hisz, az kárhoztató ítélet alá kerül. 17 Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják követni: a nevemben gonosz szellemeket űznek ki; új nyelveken szólnak; 18 kígyókat fognak meg, vagy halálos mérget isznak, de az sem nem árt nekik; ráteszik a kezüket a betegekre, azok pedig meggyógyulnak.”

Jézus visszatér a Mennybe

19 Miután az Úr Jézus beszélt a tanítványaival, felvitték a Mennybe, és ott Isten jobb oldalára ült. 20 Az apostolok pedig elmentek, és mindenhol kihirdették Isten üzenetét. Az Úr együttműködött velük, és hitelesítette az üzenetet természetfeletti jelekkel, amelyek kísérték az üzenet hirdetését.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark%2016:9-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….

….

….

—–

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 11. imája

A látnokok iránti gyűlölet megállítása

Keresztes Imahadjárat 13. imája

Ima a védettség kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 18. imája

Ima az Antikrisztus és csoportjának megállításáért

Keresztes Imahadjárat 27. imája

Ima a világ békéjéért

Keresztes Imahadjárat 44. imája

Az erőért hitem megvédésére a Hamis Prófétával szemben”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-3-nap-szerda

 
 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-09-02

22. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az apostolok Isten munkatársai a hívek pedig Isten szántóföldje.
Testvéreim!
Amikor először voltam nálatok, nem szólhattam hozzátok mint
lelki emberekhez, mert akkor még érzéki ember módjára gondolkodtatok. Mivel még nem voltatok felnőttek Krisztusban, csak tejjel tápláltalak benneteket, mert a szilárd ételt még nem bírtátok el. Sőt még most sem való nektek a szilárd étel, mert érzéki ember módjára cselekedtek. Vagy talán míg versengés és viszály dúl köztetek, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e nagyon is emberi módon? Amíg az egyik így nyilatkozik: „Én Pállal tartok”, a másik meg: „Én Apollóval”, nem vagytok-e túlságosan emberiek?
De kicsoda Apolló? És kicsoda Pál?
Szolgák csupán, akik a hitre vezettek titeket, amint nekik az Úr megadta. Én ültettem, Apolló öntözött, de a növekedést Isten adta. Ezért nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Az ültető meg az öntöző egyforma. El is nyeri jutalmát mindegyik a fáradozásához mérten. Istennek vagyunk ugyanis munkatársai; ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.
Ez az Isten igéje.

1Kor 3,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának. 12b. vers.
Előénekes: Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
Letekint Isten a mennyből, * és látja mind az emberek fiait.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Lakóhelyéről szemléli azokat, * akik a földet lakják,
ő alkotta mindnyájuk szívét, * jól ismeri minden tettüket.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * mert ő a segítőnk és ő a mi oltalmunk.
Benne örvend a szívünk, * az ő szent nevében
reménykedünk.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr
örökségül választott magának.
Zsolt 32,12-15.20-21

ALLELUJA
Az Úr Lelke van rajtam: * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Lk 4,18 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus tanítói küldetése minden emberhez szól.
Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus.
Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is
hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 4,38-44″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-02
————
Ortodox (Görög keleti): 

 

12 Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt.

13 Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul.

14 És ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok.

15 Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!

Pál megérkezésekor erélyes lesz

10 A Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok;

kérlek titeket, hogy amikor jelen leszek, ne kelljen erélyesnek lennem annak a meggyőződésnek az alapján, amellyel merészen akarok fellépni némelyekkel szemben, akik úgy vélekednek, hogy mi test szerint élünk.

Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk;

hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására.

Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre,

és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, amikor teljességre jut a ti engedelmességetek.

Ami a szemetek előtt van, arra nézzetek! Ha valaki meg van győződve arról, hogy ő a Krisztusé, azt is gondolja meg önmagában, hogy amint ő Krisztusé, ugyanúgy mi is.

—————————–

Jézus rokonainak a szándéka

20 Azután hazament, és ismét összegyűlt a sokaság, úgyhogy ők még enni sem tudtak emiatt.

21 Amikor ezt meghallották hozzátartozói, elindultak, hogy elfogják, mivel azt mondták: magán kívül van.

Jézust Belzebub szövetségesének mondják

22 Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub van benne, és hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket.

23 Jézus odahívta őket, és példázatokban szólt hozzájuk: “Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt?

24 Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat meg az az ország;

25 és ha egy háznép hasonlik meg önmagával, az a háznép sem maradhat meg.

26 Ha tehát a Sátán önmaga ellen támadt, és meghasonlott, akkor szintén nem maradhat meg tovább, hanem vége van.

27 Viszont senki sincs, aki egy erős ember házába hatolva el tudná rabolni annak javait, hacsak előbb meg nem kötözi azt az erős embert; akkor kirabolhatja a házát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Corinthians%209:12-10:7;%20%20%20Mark%203:20-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–