A maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket

Igazság Könyve:

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket.

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

Talán megkérdezitek, hogy miért kell ezeknek az eseményeknek ilyen nehézségekkel bírniuk. El fogtok akkor csodálkozni azon, hogy miért engedem megtörténni mindezeket.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

———-

Igaz Élet Istenben:

“… Felismeritek-e ezekben az utolsó napokban, a büntetés napja előtt Szentlelkemet, aki teljes dicsőségében száll alá a magasból, hogy veletek lakozzék? Egész életedben gúnyoltad törvényemet nemzedék, és lázadóan elfordultál tőle. Felkészülsz-e végre, hogy találkozz velem, a te Uraddal? Hamarosan keresztül vonulok városodon!4 Hamarább, mint gondolod! Ezek lesznek utolsó figyelmeztetéseim. Bizony mondom neked: …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum655.html

———

Római katolikus:

2021-03-01

2. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
A hűségesek imája az egész bűnös nép nevében bocsánatért esdekel.
A babiloni fogságban így imádkozott Dániel: Hozzád könyörgök, Uram, félelmetesen nagy Istenem, Te
híven megőrzöd szövetségedet s irgalmadat azok iránt, akik szeretnek téged, és megtartják parancsaidat. Vétkeztünk, gonosz életre adtuk magunkat, gonoszságot műveltünk, elfordultunk parancsaidtól és törvényeidtől. Sőt szolgáidat, prófétáidat sem követtük, akik nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez és atyáinkhoz, meg az egész néphez is.
Az igazság mindig a tiéd, Uram, a miénk pedig a szégyenpír, amiként ma is. Miénk, az országé, a szent város lakóié, a választott népé, közelben és távolban is, ahová elűzted őket gonoszságaik miatt, amelyekkel, Uram, vétkeztek ellened! Az arcpirulás a miénk, Uram:
bűnös királyainké és atyáinké, mert vétkeztünk ellened.
Viszont az irgalom és megbocsátás a tiéd, Urunk és Istenünk.
Mert elfordultunk tőled, nem fogadtuk meg szavad; nem követtük Urunk, Istenünk törvényeit, amelyeket szolgái,
prófétái által adott ő nekünk.
Ez az Isten igéje.

Dán 9,4b-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint. (Zsolt 102,10a – 2. tónus)
Előénekes: Ne emlékezzél atyáink vétkeire, † irgalmaddal siess elénk, * mert igen nyomorultak lettünk.
Hívek: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint.
E: Segíts rajtunk, szabadító Istenünk, † neved dicsőségéért ments meg minket, * és nevedért bocsásd meg bűneinket.
H: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint.
E: Jusson elődbe a foglyok jajszava, * karod erejével tartsd meg az életnek a halál fiait.
H: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint.
E: Mi pedig, a te néped és legelőd juhai, † mindörökké áldunk, * nemzedékről nemzedékre hirdetjük dicsőségedet.
H: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint.
Zsolt 78,8.9.11.13

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,64b és 69b – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amit akartok, hogy nektek cselekedjenek az emberek, ti is tegyétek meg nekik.
A hegyi beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is
irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el, Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 6,36-38

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-01

Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„… Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

————

Ortodox (Görög keleti):

Isten ajándéka és Krisztus ellenségei

18 Gyermekeim, elérkezett az utolsó óra. Ahogyan már hallottatok róla, Krisztus Ellensége el fog jönni. Valóban, Krisztusnak sok ellensége már itt is van, ebből is láthatjuk, hogy csakugyan az utolsó órában élünk. 19 Krisztusnak ezek az ellenségei egy ideig közöttünk voltak, azután elhagytak bennünket. Közöttünk voltak, de valójában sohasem tartoztak közénk, hiszen máskülönben nem hagytak volna el minket. Mivel azonban elmentek, nyilvánvaló, hogy valójában sohasem tartoztak közénk.

20 Gyermekeim, ti mindannyian különleges ajándékot[a] kaptatok Istentől,[b] ezért ismeritek az igazságot. 21 Nem azért írtam nektek ezeket, mintha nem ismernétek az igazságot, hanem éppen azért, mert ismeritek. Azért írtam, mert tudjátok, hogy az igazságból nem származik hazugság.

22 Mi a legnagyobb hazugság? Az, ha valaki azt állítja, hogy Jézus nem a Messiás. Aki ezt mondja, az Krisztus ellensége, mert nem akarja elismerni az Atya-Isten és a Fiú hatalmát. 23 Aki nem hisz a Fiúban, az nem ismeri az Atyát sem. Aki azonban elismeri a Fiú hatalmát, az elismeri az Atyát is.

24 Kövessétek továbbra is azt a tanítást, amelyet kezdettől fogva hallottatok! Ha ez bennetek marad, akkor ti is közösségben maradtok a Fiúval és az Atyával. 25 Mert ez az, amit ő nekünk megígért: az örök élet.

26 Mindezt azért írom nektek, mert vannak, akik megpróbálnak rossz útra téríteni és becsapni titeket. 27 Ti azonban különleges ajándékot kaptatok Istentől, amely most is bennetek van, ezért nincs szükségetek más tanítóra. Az ő ajándéka megtanít benneteket mindenre, és amit mond, az mind igaz, mert benne nincs semmi hazugság. Tehát ahogy ő tanított benneteket, úgy éljetek Krisztusban továbbra is!

28 Drága gyermekeim, éljetek továbbra is Krisztusban! Ha megmaradunk benne, akkor nem kell félnünk azon a napon sem, amikor ő majd megjelenik. Bízhatunk benne, hogy nem fogunk szégyent vallani előtte. 29 Tudjuk, hogy Krisztus igazságos. Ugyanígy biztosak lehettek abban is, hogy mindazok, akik igazságosan élnek, Isten gyermekei.

Isten gyermekei vagyunk

3 Gondoljátok csak meg: az Atya annyira szeret minket, hogy Isten gyermekeinek neveznek bennünket! De nemcsak így hívnak, hanem valóban azok is vagyunk! A hitetlenek nem értik, hogy mi Isten gyermekei vagyunk, mert nem ismerték meg Istent. 2 Kedveseim, igaz, hogy most Isten gyermekei vagyunk, de még nem tudjuk, hogy majd mivé leszünk. Csak azt tudjuk, hogy amikor Krisztus visszajön, mi is hozzá hasonlóvá válunk, hiszen meg fogjuk látni őt teljes valójában! 3 Mindenki, aki abban reménykedik, hogy meglátja őt, tisztán tartja magát a bűntől, ahogyan Krisztus maga is tiszta.

4 Aki bűnt követ el, az Isten törvénye ellen vétkezik, mert a bűn nem más, mint az Isten törvényével szembeni engedetlenség. 5 Tudjátok, hogy Krisztus azért lett emberré, hogy a bűnt félretegye az útból, és benne egyáltalán nincs bűn. 6 Aki Jézus Krisztusban él, és benne is marad, az nem fog továbbra is bűnben élni. Ha valaki folyamatosan bűnben él, az valójában nem is látta meg Jézust, sem nem ismerte meg őt igazán.

7 Kedves gyermekeim, nehogy valaki becsapjon benneteket! Aki Istennek tetsző életet él, az maga is igazságos és jó, amint Krisztus is igazságos és jó. 8 Aki ellenben bűnben él, az a Sátánhoz tartozik. A Sátán ugyanis kezdettől fogva állandóan vétkezik. Isten Fia azonban éppen azért jött le a Földre, hogy lerombolja és megsemmisítse mindazt, amit a Sátán épít.

9 Aki Isten gyermeke lett, az nem marad továbbra is a bűnben. Miért? Mert új életet kapott Istentől, amely állandóan benne marad.[c] Isten gyermeke nem maradhat a bűnben, hiszen az ilyen ember Istentől született. 10 Az, hogy ki az Isten gyermeke, és ki tartozik a Sátánhoz, ebből látszik meg: aki nem Istennek tetsző életet él, az nem Isten gyermeke. Ugyanígy, aki nem szereti a testvérét, az sem Isten gyermeke.”

„… Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe

11 Amikor Jeruzsálem közelébe értek, és az Olajfák hegyénél elérték Bétfagét és Betániát, Jézus előreküldte két tanítványát: 2 „Menjetek be az előttetek lévő faluba! Amint odaértek, találtok ott egy kikötött szamárcsikót, amelyen még soha senki sem ült. Oldjátok el, és hozzátok ide! 3 Ha valaki megkérdezné: »Miért viszitek el?«, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de hamarosan visszaküldi.”

4 A tanítványok elmentek, és az utcán egy ház kapuja mellett megtalálták a kikötött szamárcsikót. 5 Amikor eloldották, néhányan az ott állók közül megkérdezték: „Miért oldjátok el a szamárcsikót?” 6 A tanítványok azt válaszolták, amit Jézus mondott nekik, így elengedték őket. 7 Jézushoz vitték a szamárcsikót, ráterítették a felsőruháikat, ő pedig felült rá. 8 Ahogy haladt az úton, sokan a felsőruhájukat a földre terítették, Jézus elé. Mások meg a közelben lombos ágakat vágtak le, és azokat is eléje szórták. 9 A Jézus előtt és mögött vonuló nagy tömeg mind azt kiáltotta:

Hozsánna![a]
Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön![b]

10 Áldott legyen atyánknak, Dávidnak
közeledő királysága!
Hozsánna a magasságban Istennek!”

11 Ezután Jézus bevonult Jeruzsálembe, a Templom területére, és miután mindent megnézett, tizenkét tanítványával együtt kiment Betániába, mivel már későre járt az idő,”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1+John+2%3A18-3%3A10%3B+++++Mark+11%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/01

Nagyon közel van az az idő, amikor Irgalmasságom által mindenki a legértékesebb ajándékot fogja kapni

Igazság Könyve:

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

Nyomtatóbarát változat

2011. március 3. 23.00

Ó, szeretett leányom, ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan, hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra.

Kérlek, hallgass meg figyelmesen. Tudom, hogy saját életed lefoglal téged, mégis arra kérlek, hogy próbáld megérteni azt, hogy nagyon sürgősek ezek az üzenetek. Szavaim a legfontosabb történelmi korszakban szólnak hozzád. Ez az az időszak, amikor a világ nagy változásokat fog megélni, olyat, amelyben az emberiségnek még sohasem volt része.

Gyermekeim, mindegy, hogy a világ melyik részén éltek, most kell felkészülnötök, mert nagyon közel van az az idő, amikor Irgalmasságom által mindenki a legértékesebb ajándékot fogja kapni. A Nagyfigyelmeztetés mindenütt megtérést fog eredményezni.

Amikor ez beteljesedik, és a Föld forgása egy pillanatra meg fog állni, akkor majd el fogják fogadni az Igazságot, amely a szeretet elterjedésében fog megnyilvánulni.

A szeretet és az általatok kisugárzó fény által a sátán követőinek nehezére fog esni, hogy gonosz viselkedésük mellett kitartsanak.

Annak ellenére, hogy ez a nagy esemény fel fog benneteket riasztani, és sok megtéréshez fog vezetni, mégis előre fel kell készülnötök.

Fogadjátok el tehát, hogy ezek a próféciák be fognak következni. Kevesen fogják tudni majd ezt letagadni, legyen az bár az esemény alatt, vagy utána. Mégis sokan fognak Nekem hátat fordítani. Majd a nagy üldöztetés fog következni.

A papok szenvedni fognak

Híveim hadserege, bátran meg fogja védeni Létezésemet. De lesznek olyanok is, akiktől a legkevésbé várnátok – beleértve az én keresztény Egyházam vezetőit is – hogy a gonosz és élősködői oldalára fognak állni. Őket hitük gyengesége miatt csábítják majd el. Meg fogjátok azt is tapasztalni, hogy szent vikáriusaim, hűséges szolgáim kénytelenek lesznek hitüket megvédeni. Az a kegyetlenség, amellyel szembe kell nézniük, hasonló lesz ahhoz a kegyetlenséghez, amikor Nekem kellett szembe néznem hóhéraimmal. Erre figyeljetek mind, akik Engem követtek. Ne engedjétek, hogy az árulók útjára térítsenek el benneteket, még akkor sem, ha félni fogtok. Ne higgyetek hamis ígéreteiknek. Legyetek bátrak. Imádkozzatok erőért.

Az üldöztetés nem fog sokáig tartani

Híveim, kölcsönösen erősítsétek egymást, mert még azok is, akik a legközelebb állnak hozzátok, hátat fognak fordítani a hitnek. Lehet, hogy elkülönítve, kinevetve és nyilvánosan megszégyenítve fogjátok érezni magatokat. Hagyjátok figyelmen kívül piszkálódásaikat. Vezetni és védeni foglak titeket. Ez az időszak nem tart majd hosszú ideig. A legfájdalmasabb szenvedésetek az lesz, amikor megtapasztaljátok Irántam, az Igazság iránt való hűtlenségüket.

A nem keresztény nemzetek akarnak majd irányítani

Az ima segíthet enyhíteni néhány kibontakozó katasztrofális eseményt. Azok üldöztetése, akik Bennem, vagy az Örök Atyában hisznek, olyan nemzetek által fog megtörténni, akikben nincs szeretet, főleg az Isten iránti szeretet hiányzik. Az egyetlen szeretet, ami szívükben uralkodik, az a hatalomvágy, ezért arra fognak törekedni, hogy azokat a kis számban levő országokat, ahol még az emberek boldogok, a hatalmukba kerítsék. A legfőbb céljuk az ellenőrzés: hírnevet akarnak szerezni maguknak, gazdagságra és vagyonra törekednek, mindezt a ti károtokra teszik, országaitok kárára és azokkal szemben, akik nem akarnak Engem megtagadni.

Gyermekeim, ha engedtek nekik, akkor azt fogjátok megtapasztalni, hogy nagyon nehéz lesz a helyes útra visszatérni, és az is nehezetekre fog esni, hogy lépteiteket újra felém irányítsátok. Ez nagy bátorságot fog követelni tőletek a megpróbáltatásokkal szemben, de ti fogtok nyerni. Ha azért fogtok szenvedni, mert szívetek szenvedélyesen vágyik Isten, az Örök Atya szeretetére, akkor ezt örömmel fogjátok elviselni.

Új diktátorok fellépése

A hirtelen globális változások, amelyek eddig csekély nyugtalanságnak látszottak, nemsokára háborúkká fejlődnek. A háborúk pedig élelmiszer hiányhoz vezetnek. A demokrácia hamar megszűnik, és gonosz diktatúrák alakulnak ki. Azonban ezek a diktatúrák nagyon elővigyázatosak lesznek, és úgy fognak megjelenni, mint a béke közvetítői, és mint megmentők. Annak ellenében, hogy táplálni tudjátok magatokat, a tulajdonaitokat fogják ellenőrizni, amelyeket végül is megkaparintanak maguknak. Engedélyt kell majd kérnetek tőlük ahhoz, hogy családjaitokat táplálhassátok. Ahhoz pedig, hogy utazhassatok, egy speciális formalitásra lesz majd szükségetek, ezért fel lesztek szólítva, hogy fogadjátok el a bélyeget, az Antikrisztus bélyegét. Fussatok gyermekeim! Rejtőzzetek el! Mert ez még nem minden! Azt is meg fogják határozni nektek, hogy hogyan imádkozzatok, de az nem Isten lesz, akit imádni fognak. Gyermekeim, ezek nem mások, mint a sátán hadseregei, akik lelketeket akarják ellopni.

Ti, akik hisztek Bennem, legyetek készen. Térjetek vissza Egyházaitokhoz, és imádkozzatok Istenhez, az Örök Atyához. Alkossatok imacsoportokat és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Könyörögjetek a megbékélés kegyelméért, hogy a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekkor lelketek állapotát alázattal el tudjátok fogadni. Nincs mitől félnetek.

Imádkozzatok családtagjaitokért és barátaitokért, gyermekeitekért és szomszédjaitokért is. Nekik is mindnyájuknak fel kell készülniük. Amikor Létezésem igazságát felismerik, nagyon sokan meg fognak térni. Sokan nem fogják tudni elviselni azt a sokkot, amikor azzal a ténnyel fognak szembesülni, ahogyan Engem bántottak. De lesznek olyanok, akiknek ez nem fog gondot okozni. Mostantól ketyeg az óra.

Könyörögjetek Hozzám segítségért

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre, és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre nagyobbak lesznek a felkelések, földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy a pénz, mint az élelmiszer okot fog adni az aggodalomra. Ne higgyétek azt, hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám, imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell nyissátok Előttem a szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg a szívetek és a lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvallani.

Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek, gyermekeim, és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket, és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzelő erőtöket. De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„A másik két politikai vezető egyikét, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.

2013. február 26. kedd 22:00

https://masodikeljovetel.hu/masik-ket-politikai-vezeto-egyiket-akikrol-regebben-beszeltem-hamarosan-meg-fogjak-gyilkolni

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 17. 23:45 óra

Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni. Azok a kétségek, amelyek még a Nagyfigyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni, mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.

Menj most, szeretett leányom, szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus, a Zsidók Királya

Megjegyzés

* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).

** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

———-

Római katolikus:

2021-02-28

Nagyböjt 2. vasárnap

Kezdőének:
Szívem rólad mondta: „Keressétek az ő arcát!” A te arcodat keresem, Uram. Ne rejtsd el előlem arcodat! (Zsolt 26,8-9)
vagy
Irgalmasságodra gondolj, Uram, és könyörületedre, mely öröktől való. Ne ujjongjon ellenség fölöttünk; szabadítsd meg, Istenem, népedet minden sanyarúságából. (Zsolt 24.6.3.22)

Könyörgés:
Istenünk, te megparancsoltad nekünk, hogy hallgassunk szeretett Fiadra. Táplálj minket szent igéddel, hogy megtisztult lélekkel, örvendezve szemléljük majd dicsőségedet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten próbára tette Ábrahámot és így szólt hozzá: „Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” – felelte. Akkor ezt mondta neki: „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a helyen, amelyet majd mutatok neked.” Amikor megérkeztek a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, kinyújtotta kezét, és vette a kést, hogy feláldozza a fiát. De az Úr angyala rászólt az égből, és azt mondta: „Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” – felelte. Az angyal folytatta: „Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent, és egyetlen fiadat nem tagadtad meg tőlem.” Amikor Ábrahám fölemelte szemét, látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Ábrahám odament, megfogta a kost és feláldozta égőáldozatul fia helyett.
Azután az Úr angyala az égből másodszor is szólt Ábrahámhoz, és mondta: „Magamra esküszöm – ez az Úr szava –, hogy mivel ezt tetted és egyetlen fiadat nem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak. Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét; utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját. Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál a szavamra.”
Ez az Isten igéje.

Ter 22,1-2.9a.10-13.15-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén. 4 G. tónus.
Előénekes: Erős az én hitem, bár gyakran mondtam: * „Engem nagyon megaláztak.”
Drága dolog az Úr színe előtt * szentjei dicső halála.
Hívek: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
E: Ó, Uram, én a te szolgád vagyok, * szolgád vagyok és szolgálód gyermeke.
Bilincseimet széjjeltörted, † bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
H: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
E: Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt.
Az Úr hának udvarán, * a te falaid között, Jeruzsálem.
H: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
Zsolt 115,10 és 15.16-17.18-19

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Kiemel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?
Ez az Isten igéje.
Róm 8,31b-34

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
A fényes felhőből az Atya szózata hallatszott: * „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mt 17,5 – 3a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester!
Olyan nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 9,2-10

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-28

„… Gyermekeim, mindegy, hogy a világ melyik részén éltek, most kell felkészülnötök, mert nagyon közel van az az idő, amikor Irgalmasságom által mindenki a legértékesebb ajándékot fogja kapni. A Nagyfigyelmeztetés mindenütt megtérést fog eredményezni. …”

„… A papok szenvedni fognak

Híveim hadserege, bátran meg fogja védeni Létezésemet. De lesznek olyanok is, akiktől a legkevésbé várnátok – beleértve az én keresztény Egyházam vezetőit is – hogy a gonosz és élősködői oldalára fognak állni. Őket hitük gyengesége miatt csábítják majd el. Meg fogjátok azt is tapasztalni, hogy szent vikáriusaim, hűséges szolgáim kénytelenek lesznek hitüket megvédeni. Az a kegyetlenség, amellyel szembe kell nézniük, hasonló lesz ahhoz a kegyetlenséghez, amikor Nekem kellett szembe néznem hóhéraimmal. Erre figyeljetek mind, akik Engem követtek. Ne engedjétek, hogy az árulók útjára térítsenek el benneteket, még akkor sem, ha félni fogtok. Ne higgyetek hamis ígéreteiknek. Legyetek bátrak. Imádkozzatok erőért. …”

————

Ortodox (Görög keleti):

„12 Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.[a]

Találkozás az emmausi úton

13 Ugyanezen a napon Jézus két tanítványa elindult Jeruzsálemből Emmausba, egy kis faluba, amely a várostól tizenkét kilométer távolságra volt. 14 Útközben azokról az eseményekről beszélgettek, amelyek a napokban történtek. 15 Amíg így beszélgettek és vitatkoztak, maga Jézus csatlakozott hozzájuk, és együtt ment velük. 16 A tanítványok azonban nem tudták, hogy ő az, mert valami megakadályozta őket abban, hogy ráismerjenek. 17 Jézus megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettek?”

Ekkor azok szomorú arccal megálltak. 18 Az egyik, akit Kleopásnak hívtak, ezt felelte: „Úgy látszik te vagy az egyetlen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt itt ezekben a napokban.”

19 „Miért, mi történt?” — kérdezte Jézus.

Azok így feleltek: „A názáreti Jézusról van szó, aki szavaival és tetteivel egyaránt bizonyította, hogy hatalmas próféta Isten és az emberek előtt. 20 De népünk főpapjai és vezetői kiszolgáltatták őt, és elérték, hogy halálra ítéljék és kivégezzék a kereszten. 21 Pedig mi azt vártuk és reméltük, hogy ő fogja Izráel népét felszabadítani. De már három napja, hogy mindez történt. 22 Ezenkívül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket. Ma korán reggel kimentek a sírhoz, ahová Jézus testét temették, 23 de a holttestet nem találták ott. Mikor visszajöttek, azt állították, hogy látomásban angyalokat láttak, akik azt mondták, hogy Jézus él. 24 Ekkor néhányan közülünk kimentek a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok mondták, de Jézust magát nem látták.”

25 Ekkor Jézus kezdett beszélni: „Milyen értetlenek és nehéz felfogásúak vagytok! Milyen nehezen hiszitek el, amit a próféták mondtak! 26 Hát nem éppen ezeket kellett a Messiásnak elszenvednie, mielőtt bement a dicsőségébe?” 27 Azután Jézus elmagyarázta a két tanítványnak mindazt, amit az Írások őróla mondtak. Mózes könyveivel kezdte, és folytatta az összes többi prófétával, az egész Íráson keresztül.

28 Közben megérkeztek Emmausba, ahová indultak, de Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29 A tanítványok azonban nagyon kérlelték: „Maradj velünk, hiszen a nap is lenyugodott már, mindjárt beesteledik!” Így hát Jézus velük maradt, és együtt mentek be a faluba.

30 Amikor asztalhoz ültek, Jézus a kezébe vette a kenyeret, hálát adott Istennek, tört a kenyérből, és a tanítványoknak adta, 31 akiknek ebben a pillanatban megnyílt a szemük. Ráismertek Jézusra, de ő eltűnt a szemük elől. 32 „Hát nem ezt éreztük, amikor útközben az Írásokat magyarázta, és feltárta előttünk a próféciák igazi értelmét?” — mondták egymásnak a tanítványok.

33 Azon nyomban fel is kerekedtek, és visszaindultak Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegy apostolt, és a többieket, 34 akik ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr! Megjelent Simonnak!”

35 Ekkor ők ketten is elmondták, mi történt velük az úton, és hogyan ismerték fel Jézust arról, ahogyan megtörte a kenyeret.”

„… Imádkozzatok családtagjaitokért és barátaitokért, gyermekeitekért és szomszédjaitokért is. Nekik is mindnyájuknak fel kell készülniük. Amikor Létezésem igazságát felismerik, nagyon sokan meg fognak térni. Sokan nem fogják tudni elviselni azt a sokkot, amikor azzal a ténnyel fognak szembesülni, ahogyan Engem bántottak. De lesznek olyanok, akiknek ez nem fog gondot okozni. Mostantól ketyeg az óra. …”

Testetek a Szent Szellem temploma

12 „Semmi sem tilos a számomra” — írtátok a leveletekben. Erre azt válaszolom: igen, de nem minden válik a javatokra! Még ha igaz is, hogy semmi sem tilos, azt azonban nem hagyhatom, hogy bármi is a szolgájává tegyen! 13 „Az étel a gyomornak való, a gyomor meg az ételnek” — mondjátok. Ez igaz ugyan, de Isten ezt is, azt is félre fogja tenni, és többé nem lesz szükség rájuk. Testetek azonban nem arra való, hogy a szexuális bűnöket szolgálja, hanem hogy az Urat szolgáljátok vele. Az Úr pedig gondot visel a testetekre is.

14 Isten nemcsak Urunkat, Jézust támasztotta fel a halálból, hanem minket is fel fog támasztani hatalmas ereje által! 15 Nem tudjátok, hogy testetek olyan szorosan hozzá tartozik Krisztushoz, mint az emberhez a testrészei? Ezért hát soha ne szakítsátok el testeteket Krisztustól, hogy egy prostituálttal kapcsoljátok össze! Isten mentsen, hogy ez előforduljon!

16 Vagy talán nem tudjátok, hogy ha valaki egy prostituálttal szexuálisan egyesül, akkor a testük eggyé lesz? Ahogy az Írás mondja: „a kettő egy testté lesz”.[a] 17 Aki azonban az Úrhoz kapcsolódik, az szellemben egyesül vele.

18 Fussatok el a szexuális bűnöknek még a közeléből is! Minden más bűn, amelyet elkövet az ember, a testén kívül van, aki azonban szexuális bűnt követ el, az a saját teste ellen vétkezik. 19 Tudjátok meg, hogy a testetek a bennetek lakó Szent Szellem temploma![b] Igen, a Szent Szellem tulajdona, akit Istentől kaptatok, ezért többé már nem ti rendelkeztek a testetekkel! 20 Isten nagyon drága váltságdíjat fizetett értetek — szerezzetek hát dicsőséget Istennek a testetekkel is!

„… Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani. …”

A fiú, aki eltékozolta örökségét

11 Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12 A fiatalabbik azt mondta az apjának: »Apám, add ki az örökségemet!« Ekkor az apa szétosztotta a vagyonát a két fiú között.

13 Nem sokkal ezután a fiatalabbik minden vagyonát pénzzé tette, és elköltözött egy távoli országba. Ott olyan költekező életmódot folytatott, hogy hamarosan mindenét elpazarolta. 14 Miután már minden pénze elfogyott, éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú is nélkülözött. 15 Ezért munkát vállalt egy ottani gazdánál, aki felfogadta, hogy a disznónyáját őrizze.

16 A fiú már annyira éhes volt, hogy még abból is szívesen evett volna, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. 17 Végül belátta, hogy mennyire ostoba volt, és ezt mondta magában: »Apám minden szolgájának bőségesen van mit ennie, én meg itt halok éhen! 18 Azonnal elindulok, visszamegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. 19 Nem vagyok többé méltó, hogy a fiadnak hívjanak, de legalább hadd álljak be a béreseid közé!« 20 Ezzel a fiú elindult, hogy visszatérjen az apjához.”

A tékozló fiú hazatérése

Még messze volt a háztól, amikor az apja meglátta és megsajnálta. Eléje szaladt, a nyakába borult, megölelte és megcsókolta. 21 A fiú pedig ezt mondta: »Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. Nem vagyok többé méltó, hogy a fiad legyek.«[a] 22 De az apja ezt parancsolta a szolgáknak: »Siessetek, hozzátok ide a legszebb ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! 23 Azután vágjatok le egy hízott borjút, hogy együtt ünnepeljünk, 24 mert a fiam meghalt, de feltámadt, elveszett, de megtaláltam!« Ezután ünnepelni kezdtek.”

Az idősebb fiú féltékenysége

25 „Az idősebb fiú ezalatt a mezőn volt. Amikor hazafelé jött, és a ház közelébe ért, meghallotta a zenét és a táncot. 26 Odahívta egyik szolgáját, és megkérdezte tőle, mi történt. 27 »Hazajött az öcséd — felelte a szolga —, apád pedig levágatta a hízott borjút, mert épségben kapta vissza a fiát.« 28 Emiatt az idősebbik fiú megsértődött, és nem akart bemenni a házba. Az apja kiment hozzá, és kérlelte, hogy jöjjön be. 29 Ő azonban így válaszolt: »Látod, én évek óta szolgállak, és teljesítem minden parancsodat, de nekem még egy kecskét sem adtál soha, hogy a barátaimat vendégül lássam! 30 Mikor hazajön az a fiad, aki a vagyonodat prostituáltakra pazarolta, te levágatod a kedvéért a hízott borjút!« 31 Az apja erre így válaszolt: »Fiam, te mindig velem vagy, és minden vagyonom a tiéd! 32 Most gyere, ünnepeljünk, és örüljünk együtt, mert öcséd meghalt, de feltámadt! Elveszett, de megtaláltam!«”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Luke+24%3A12-35%3B+++++1+Corinthians+6%3A12-20%3B+++++Luke+15%3A11-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/28

Ó, szeretett leányom, ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan, hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra.

Kérlek, hallgass meg figyelmesen. Tudom, hogy saját életed lefoglal téged, mégis arra kérlek, hogy próbáld megérteni azt, hogy nagyon sürgősek ezek az üzenetek. Szavaim a legfontosabb történelmi korszakban szólnak hozzád. Ez az az időszak, amikor a világ nagy változásokat fog megélni, olyat, amelyben az emberiségnek még sohasem volt része.

Gyermekeim, mindegy, hogy a világ melyik részén éltek, most kell felkészülnötök, mert nagyon közel van az az idő, amikor Irgalmasságom által mindenki a legértékesebb ajándékot fogja kapni. A Nagyfigyelmeztetés mindenütt megtérést fog eredményezni. …”

Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva

Igazság Könyve:

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Szeretett leányom, te most nagyon igyekszel engedelmeskedni Utasításaimnak, azért, hogy megszentelődjön a lelked, és ez nagy öröm Számomra. Kérlek, szánj Rám egy teljes órát a napodból, amelyet csendességben Velem töltesz, és engedd, hogy közelebb hozhassalak Szent Szívemhez.

Sokkal erősebbnek fogod magad érezni, ha ezt megteszed. Kezdd el még ma ezt az időt a Társaságomban tölteni, azért, hogy a szíved megvilágosíthassam, és hogy terhed megkönnyíthessem.

Ma szeretném előtted felfedni az emberiségnek szánt azon Kívánságomat, hogy kezdjék el életüket kiértékelni, felkészülésként a Nagyfigyelmeztetésre. Leányom, mindazoknak közületek, akik erre elmulasztanak felkészülni, azoknak imára, mégpedig sok imára van szükségük.

A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta.

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket.

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

Talán megkérdezitek, hogy miért kell ezeknek az eseményeknek ilyen nehézségekkel bírniuk. El fogtok akkor csodálkozni azon, hogy miért engedem megtörténni mindezeket.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 17. 23:45 óra

A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok.

Egyre több angyalom**, akik már a Földön, mint emberek tevékenykednek, segíteni fognak ezeknek a megtévesztett lelkeknek, hogy felismerjék az igazságot. Sokan meg fognak térni, de lesznek olyanok, akik majd nem térnek meg.

Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. Használj ki minden lehetőséget, ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetőt, hogy gyermekeim világszerte megértsék ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből, hogy megmentsem a lelkeket.

Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni. Azok a kétségek, amelyek még a Nagyfigyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni, mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.

Menj most, szeretett leányom, szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus, a Zsidók Királya

Megjegyzés

* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).

** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

„Ők meg fogják győzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit

2013. július 31. szerda, 18:56

Bárki, aki a jövőben jön, és azt állítja, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus, akkor tudnotok kell, hogy az egy hazug. Másodszorra nem testben fogok eljönni. A Sátán nem tudja ezeket a szavakat kimondani:

Jézus Krisztus, aki Testben jött el.” (1)

Amit ő, a fenevad az Antikrisztus száján keresztül fog mondani az a következő:

Én vagyok Jézus Krisztus, Én most testben jöttem el, hogy üdvösséget hozzak nektek.”

Amikor ez megtörténik, Isteni Beavatkozásom gyors lesz, de addigra már a hamis próféta és az Antikrisztus sok lelket fognak ellopni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy mindazok, akik azt mondják, hogy az Enyéim, továbbra is az Enyéim maradjanak.

Imádkozzatok, hogy legyen erőtök és bátorságotok a Keresztemet hordozni, Testem – Misztikus Testem –, földi Egyházam legnagyobb üldöztetésének ezen időszakában.

Jézusotok„

https://masodikeljovetel.hu/ok-meg-fogjak-gyozni-kovetoimet-hogy-egy-nepszavazas-eredmenyehez-igazitsak-egyhazam-torvenyeit

(1)

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

4 Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e! Azért mondom ezt, mert sok hamis próféta jön-megy szerte a világon. 2 Így tudjátok eldönteni, hogy egy szellem Istentől jött-e: ha elismeri és megvallja, hogy Jézus a Messiás, aki emberi testben jelent meg a Földön — akkor az a szellem Istentől jött. 3 Ha viszont ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van.

4 Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. 5 Ők a világhoz tartoznak, és amit mondanak, azt is a világból veszik, ezért hallgat rájuk a világ. 6 Ezzel szemben mi Istenhez tartozunk, és aki Istent ismeri, hallgat ránk. Aki pedig nem Istenhez tartozik, az nem fogadja el, amit mondunk. Így tudjuk megkülönböztetni az Igazság Szellemét attól a szellemtől, amely félrevezeti és becsapja az embereket.”

.. 7 Mert sokan vannak szerte a világon, akik becsapják az embereket: letagadják, hogy Jézus Krisztus emberi testben jött el a világra. Aki ezt mondja, az hamis tanító, Krisztus ellensége. …„

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1John+4.1-7%3B+2John+1.7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

„…

Ékesítsd fel szentélyemet! 3 Pusztítás és rombolás hatolt be szentélyembe.
Keltsd újból életre szentélyemet! Vigasztald meg a gyászolókat, ők az én népem. Mondd meg nekik, hogy kellő időben
gyorsan fogok cselekedni, mert kiárasztom Lelkemet még a legkisebbre is, és közületek a legkisebb válik hatalmassá.
  Bátorítanod és erősítened kell fivéreidet és nővéreidet. Mondd meg nekik, hogy a gyengéd Irgalom látogat meg most benneteket, hogy erőt adjon az eljövendő megpróbáltatásokra. Ínségetekben gyengéden meg foglak segíteni benneteket.

Sokszorozzátok meg imátokat, mert e napokban növekszik a lázadás. A lázadás a Sátántól való. Ő volt az első lázadó. Áldott az, aki hiszi, hogy beteljesedik az ígéret, amit én adtam!
Igen ünnepélyesen mondom nektek:
elérkezett a lázadás órája! Itt van annak órája, aki azt állítja, hogy sokkal nagyobb, mint amit az emberek “istennek” neveznek. És ő közöttetek van. Az a vágya, hogy szentélyemben emelje trónra magát, hogy saját tanításával tetszelegjen… megszentségtelenítve az Oltáriszentség alapítását, az én alapításomat. Ő és a hozzá hasonlók el akarják törölni Örök Áldozatomat, meg akarják törni szövetségemet és törvényemet.
És ha ez megtörtént, a
lázadó azzal fog sokaknak hízelegni, hogy nagy megtiszteltetésben részesíti őket. Ezért fogják sokan elismerni őt és tanítását.
De az enyémek, az én jákobjaim, akik ismernek engem, ők szilárdan fognak mellettem állni és szembeszállnak vele.

A lázadó már most is sokakat rávesz arra, hogy dühödt támadást indítsanak szentjeim ellen 4, mert szívét arra használja, hogy elpusztítson mindenkit, aki szent. Most rejtve van, de adott időben felkel, hogy elkövesse gonosztettét… A Sátán már sok éve lekötötte őt..
.   És ti, nehogy elveszítsétek reményeteket! Ezért mondtam: “Áldott, aki hiszi, hogy beteljesedik ígéretem… Édesanyám és én tanítványokat nevelünk, akik személyes, meghitt barátainkká válnak. Egyenesen fognak állni mint gyertyák a gyertyatartón és a megpróbáltatás idején világítani fognak. Egyházam erős oszlopai lesznek, mert Szentlelkem megsegíti őket és Ő lesz belső erejük.
Ó nemzedék, sokan elhagyták hitüket az évek folyamán, de a mostaninál nagyobb hitehagyással még sohasem került szembe Egyházam…
Mondd meg az embereknek, hogy ne féljenek, hanem helyezzék belém reményüket, mert az Atya és én tudjuk, mire van szükségük.
Mondd meg azoknak, akik még nem állították szolgálatomba szívüket, hogy állítsák most országom szolgála- tába!
Ne mondjátok: “Mesterünk az Ő eljövendő idejéről beszél…”
Ajtótokban állok… de ti vajon felkészültetek-e fogadásomra? Vassula, temérdek sok az elvégzendő munka, de ne feledd, ezt a művet velem fogod befejezni és az én erőmet kapod hozzá… menj hát és szólítsd meg népemet, légy az én visszhangom!… Én, Jézus Krisztus, megáldalak. Mi ketten? …„

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum982.html

„… A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

———-

Római katolikus:

2021-02-27

1. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Isten szent népének mindenki tagja lehet, ha teljes szívvel vállalja az isteni parancsok megtartását.
Mózes felolvasta az Úr törvényeit, és így oktatta a
választott nép fiait: Ma azt parancsolja neked Urad és Istened, hogy mind e szavát s rendeletét teljesítsd. Teljes szívedből és lelkedből tartsd meg tehát azokat! Te itt ma Istenednek ismerted el az Urat. Megígérted, hogy megtartod szent parancsait, rendeleteit és ősi szertartásait, és mindig engedelmeskedsz neki.
Az Úr pedig ma téged választott, hogy népe légy. Ígérte, hogy ha híven megtartod parancsait, minden nemzetnél – amelyeket saját dicsőségére és hírnevére alkotott – dicsőbbé tesz téged, hogy szent népe légy: az Úrnak, a te Istenednek ígérete szerint.
Ez az Isten igéje.

MTörv 26,16-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik. (Vö. 1. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Boldogok, akiknek útja szeplőtlen: * akik az Úr törvényét követik.
Boldogok, akik rendelését megtartják, * őt keresik teljes szívvel.
Hívek: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Azt parancsoltad nekünk, * hogy hűségesen megtartsuk törvényedet.
Bárcsak arra vezetnének útjaim, * hogy megtartsam, amit parancsoltál.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Hálát adok neked tiszta szívből, * mert megtanultam igaz végzéseidet.
Megtartom, amit elrendeltél, * ne hagyj el soha engemet.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
Zsolt 118,1-2.4-5.7-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Most van itt az alkalmas idő, * most van itt az üdvösség napja. 2Kor 6,2b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítása szerint ellenségeinket is szeretnünk kell.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Hallottátok a (régi) parancsot: »Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!« Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy
gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen
tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 5,43-48

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-27

„… Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva. …”

„Bölcsesség áldásai

3 Fiam, ne felejtsd el, amire tanítalak,
vésd szívedbe parancsaimat,
2 mert megszaporítják napjaidat és életed éveit,
jólétet és békességet hoznak neked!
3 A szeretetet és hűséget soha el ne hagyd,
kösd magadra, mint nyakláncot,
vésd a szívedbe őket!
4 Akkor Isten és az emberek
egyaránt szeretni fognak, és
megbecsülnek.

5 Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel,
és ne menj
a saját fejed után!
6 Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát,
akkor majd ő egyengeti utadat,
és vezeti lépteidet!

7 Ne képzeld magad túl okosnak,
hanem
tiszteld és féld az Örökkévalót,
a
gonosznak pedig fordíts hátat!
8 Egészség lesz ez a testednek,
s még a csontjaid is felüdülnek.

9 Tiszteld az Örökkévalót vagyonodból,
minden jövedelmed színe-javából,
10 akkor gabonával telik meg éléskamrád,
szőlőprésed mustot áraszt!
11 Fiam, mikor az Örökkévaló figyelmeztet és fegyelmez,
ne utasítsd el,
ne sértődj meg, ha helyreigazít!
12 Mert akit szeret az Örökkévaló,
azt helyreigazítja és megfegyelmezi,
mint apa a fiát, akit nagyon szeret.

.

.

…”

„… A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok. …”

„… Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat. Maradék Egyházam növekedni fog, kiterjed majd, és ti menedéket fogtok kapni, ha majd erre szükségetek lesz.

Sok tervezésre van most szükség.

Azoknak, akik kinevetnek benneteket azért, amit csináltok, vagy azt mondják, hogy Jézus biztosan nem kérné, hogy ezt tegyétek, azt mondom:

Hát nem ellátta Ő minden követőit a szükség idején?

Még egy cipót és egy halat is meg lehet szaporítani. Tehát nem számít, hogy csak kevés élelmetek van, mert Én meg foglak védeni benneteket, és ti biztonságban lesztek. …”

https://masodikeljovetel.hu/666-os-szam-mint-rejtett-szam-lesz-egy-chipbe-beagyazva-amelyet-majd-ratok-kenyszeritenek-hogy

„… Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva. …”

A bölcsesség hív

12 Én, bölcsesség, az értelemmel lakom,
nálam van a tudás és a tervezés.
13 Aki
tiszteli és féli az Örökkévalót,
    gyűlölje a gonoszt!
A büszkeséget, a dicsekvést, a gonosz utat,
a
hazug beszédet mind gyűlölöm!
14 Nálam a bölcs tanács, és a helyes ítélet,
enyém az értelem, az erő és a hatalom.
15 Általam uralkodnak a királyok,
és hoznak a vezetők igazságos törvényeket.
16 Minden uralkodó általam gyakorolja hatalmát,
általam hoznak igazságos ítéletet a bírák.[a]

17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek,
megtalálnak, akik igazán keresnek.

18 Gazdagság van kezemben, és megbecsülés,
maradandó vagyon és igazságosság.
19 Ami tőlem származik, többet ér, mint az arany,
drágább, mint a színarany.
Amit én adok, értékesebb a tiszta ezüstnél.
20 Az igazságosság ösvényén járok,
a jogosság útjának közepén.
21 Gazdag örökséghez juttatom, aki engem szeret,
házát kincsekkel töltöm meg.

.

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=proverb+10%3B++++proverb+3%3B+++proverb+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/27

„… Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne. …”

Tóra:

„Adó a szentély javára

11 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

12 Amikor névjegyzékbe veszed Izráel fiai közül a számba veendőket, adjon mindenki váltságdíjat magáért az Úrnak, amikor számba veszik, hogy ne érje őket csapás a számbavétel miatt.

13 Mindazok, akik átesnek a számba vételen, adjanak egy fél sekelt a szent sekel szerint, amelyben húsz géra egy sekel. Fél sekel legyen az Úrnak szóló felajánlás.

14 Mindenki adja meg az Úrnak szóló felajánlást, aki átesett a számba vételen húszévestől fölfelé.

15 A gazdag ne adjon többet, és a nincstelen se adjon kevesebbet fél sekelnél, amikor megadjátok az Úrnak szóló felajánlást váltságdíjul magatokért.

16 Amikor átveszed a váltságdíjat Izráel fiaitól, add oda azt a kijelentés sátrának a szolgálatára, hogy mint értetek adott váltságdíj emlékeztesse az Urat Izráel fiaira.

A rézmedence

17 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

18 Készíttess egy mosakodásra való rézmedencét, amelynek állványa is rézből legyen! Helyezd azt a kijelentés sátra és az oltár közé, és töltsd meg vízzel,

19 hogy abban mossák meg kezüket és lábukat Áron és fiai.

20 Mosakodjanak meg a vízben, mielőtt bemennek a kijelentés sátrába, hogy ne haljanak meg, ha az oltárhoz járulnak, és szent szolgálatot végeznek, vagy tűzáldozatot mutatnak be az Úrnak.

21 Mossák meg a kezüket és lábukat, hogy ne haljanak meg. Örök rendelkezés lesz ez nekik, neki és utódainak nemzedékről nemzedékre.

A szent olaj

22 Majd így beszélt Mózeshez az Úr:

23 Végy finom balzsamot és folyékony mirhát ötszáz pénzért, balzsamos fahéjat feleannyiért, azaz kétszázötven pénzért, balzsamos nádat is kétszázötven pénzért.

24 Végy kassziát is ötszáz pénzért a szent sekel szerint, és egy hín olivaolajat.

25 Készíts belőle felkenésre való szent olajat, vagyis fűszerezett olajkeveréket, ahogyan a kenetkeverő elkészíti. Ilyen legyen a fölkenésre való szent olaj.

26 Kend meg ezzel a kijelentés sátrát és a bizonyság ládáját,

27 az asztalt és egész fölszerelését, a lámpatartót és fölszerelését, az illatáldozati oltárt,

28 az égőáldozati oltárt és egész fölszerelését, a medencét és állványát.

29 Így szenteld fel azokat, hogy igen szentek legyenek. Csak az érintheti, aki fel van szentelve.

30 Kend fel Áront és fiait is. Szenteld fel őket, hogy papjaim legyenek.

31 Izráel fiaihoz pedig így beszélj: Felkenésre való szent olajom lesz ez nemzedékről nemzedékre.

32 Más embernek a testére nem szabad azt önteni, és ilyen összetételben más hasonlót ne készítsetek. Szent az, szentnek tartsátok!

33 Ki kell irtani népe közül azt, aki hasonló kenetet készít, vagy illetéktelent ken meg vele.

.

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+30%3A11-34%3A35+&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„… A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok. …”

„… „ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

16 Így szólt hozzám az Úr igéje:

17 Emberfia! Amikor Izráel háza a saját földjén lakott, tisztátalanná tették azt életükkel és tetteikkel. Olyan tisztátalan volt előttem az életük, mint a havi vérzés.

18 Rájuk zúdítottam haragomat, mert vért ontottak a földre, és tisztátalanná tették azt bálványaikkal.

19 Ezért elszélesztettem őket a népek között, és szétszóródtak az országokba. Életük és tetteik szerint tartottam ítéletet fölöttük.

20 De amikor a népek közé jutottak, amerre csak jártak, gyalázatossá tették szent nevemet, mert ezt mondták róluk: Az Úr népe ezek, mégis ki kellett jönniük országából!

21 Ekkor szánalomra indultam szent nevemért, amelyet gyalázatossá tett Izráel háza a népek között, amerre csak járt.

22 Ezért mondd ezt Izráel házának: Így szól az én Uram, az Úr: Nem tiértetek cselekszem én, Izráel háza, hanem szent nevemért, amelyet gyalázatossá tettetek a népek között, amerre csak jártatok.

23 Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr – így szól az én Uram, az Úr -, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok.

24 Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre.

25 Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket.

26 Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.

27 Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.

28 Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.

29 Megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól. Parancsolok a gabonának, megsokasítom, és nem hozok rátok éhínséget.

30 Megszaporítom a fák gyümölcsét és a mező termését, hogy ne csúfoljanak többé benneteket éhínség miatt a népek.

31 Akkor visszagondoltok arra, hogy milyen gonoszul éltetek, és milyen rosszak voltak tetteitek, és megundorodtok magatoktól utálatos bűneitek miatt.

32 Nem tiértetek cselekszem – így szól az én Uram, az Úr -, tudjátok meg ezt! Szégyenkezzetek, és piruljatok életetek miatt, Izráel háza!

33 Így szól az én Uram, az Úr: Amikor megtisztítlak benneteket minden bűnötöktől, benépesítem a városokat, és újjáépülnek a romok.

34 Művelni fogják a pusztává lett földet, azután, hogy pusztán hevert az arra járók szeme láttára.

35 Azt mondják majd: Ez a pusztává lett föld itt most olyan, mint az Éden kertje. A rommá lett, elpusztult és lerombolt városokat pedig újból megerősítették, és újból laknak bennük.

36 Akkor megtudják a népek, amelyek körülöttetek megmaradtak, hogy én, az Úr, építettem újjá a romba dőlt városokat, és én ültettem be a pusztává lett földet. Én, az Úr, megmondtam, és meg is teszem!

37 Így szól az én Uram, az Úr: Még azt is kérheti tőlem Izráel háza, hogy ezt tegyem velük: úgy megsokasítom az embereket, mint a juhokat.

38 Úgy tele lesznek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Jeruzsálem tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel%2036:16%20-%2036:38%20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Fogadjátok el tehát, hogy ezek a próféciák be fognak következni. Kevesen fogják tudni majd ezt letagadni, legyen az bár az esemény alatt, vagy utána. Mégis sokan fognak Nekem hátat fordítani. Majd a nagy üldöztetés fog következni. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„… Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal. …”

Istenítélet a Karmel-hegyen

20 Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre.

21 Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem.

22 Akkor Illés ezt mondta a népnek: Egyedül én maradtam meg az Úr prófétájának, a Baal prófétái pedig négyszázötvenen vannak.

23 Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, vagdalják darabokra, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak. Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok.

24 Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így!

25 Ezután így szólt Illés a Baal prófétáihoz: Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti, mert ti vagytok többen. És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok!

26 Ők fogták a nekik jutott bikát, elkészítették, és így hívták segítségül a Baal nevét reggeltől délig: Ó, Baal, felelj nekünk! De nem jött hang, és nem felelt senki. Eközben ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek.

27 Amikor dél lett, Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred.

28 Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér.

29 Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött hang; nem felelt, és nem figyelt rájuk senki.

30 Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Jöjjetek ide hozzám! És odament hozzá az egész nép. Ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát.

31 Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved.

32 A kövekből oltárt épített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetőmag elfért volna.

33 Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát, és rárakta a fahasábokra.

34 Majd ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is megtették.

35 A víz már folyt az oltár körül, és az árok is megtelt vízzel.

36 Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem!

37 Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, és te fordítsd vissza szívüket!

38 Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta.

39 Amikor látta ezt az egész nép, arcra esett, és ezt mondta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=I%20Kings%2018:20%20-%2018:39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/ki-tisa-20210306

„… A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta. …”

Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között

Igazság Könyve:

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Szeretett leányom, te most nagyon igyekszel engedelmeskedni Utasításaimnak, azért, hogy megszentelődjön a lelked, és ez nagy öröm Számomra. Kérlek, szánj Rám egy teljes órát a napodból, amelyet csendességben Velem töltesz, és engedd, hogy közelebb hozhassalak Szent Szívemhez.

Sokkal erősebbnek fogod magad érezni, ha ezt megteszed. Kezdd el még ma ezt az időt a Társaságomban tölteni, azért, hogy a szíved megvilágosíthassam, és hogy terhed megkönnyíthessem.

Ma szeretném előtted felfedni az emberiségnek szánt azon Kívánságomat, hogy kezdjék el életüket kiértékelni, felkészülésként a Nagyfigyelmeztetésre. Leányom, mindazoknak közületek, akik erre elmulasztanak felkészülni, azoknak imára, mégpedig sok imára van szükségük.

A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta.

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket.

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

Talán megkérdezitek, hogy miért kell ezeknek az eseményeknek ilyen nehézségekkel bírniuk. El fogtok akkor csodálkozni azon, hogy miért engedem megtörténni mindezeket.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

———-

Római katolikus:

2021-02-26

1. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Isten ítéletei igazságosak: megbocsát a megtérő bűnösnek, de megbünteti a bűnbeeső igazat.
Prófétája által szól az Úr:
Ha a
bűnös szakít minden bűnével, amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz igazodik, életben marad és nem hal meg.
Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira,
és az igazságért, amelyet tettekre váltott, élni fog. Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr, az Isten –, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen? Ha viszont az igaz elfordul igazságától és bűnt követ el, utánozza azokat az iszonyatos tetteket, amelyeket a bűnös végbevisz, vajon élni fog?
Nem emlékezem többé az igazságra, amelyet tettekre váltott, hanem hűtlensége és vétkei miatt, amelyeket elkövetett,
meg kell halnia.
Azt mondjátok: „Nem igazságos az Úr útja.” Halljátok hát Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos, s nem inkább a ti útjaitok nem igazak?
Amikor az igaz elfordul az igazságtól és
gonoszságot művel, akkor ezért hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg.
Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik,
megmenti életét.
Magába szállt és elfordult elkövetett
bűneitől, azért életben marad és nem hal meg.
Ez az Isten igéje.

Ez 18,21-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat? (3. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: A mélységből kiáltok, Uram, hozzád: * Istenem, hallgass a szómra!
Füled figyeljen fel, * könyörgő szavamra.
Hívek: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
De nálad bocsánatot nyer a vétek, * ezért félve tisztelünk téged.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Tebenned remélek, Uram, * és igédben reménykedik lelkem.
Lelkem várja az Urat, * jobban, mint éji őr a hajnalt.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Jobban, mint éji őr a hajnalt, * várja az Urat Izrael.
Mert az Úrnál az irgalom, † és bőséges a megváltás nála, * ő váltja meg Izraelt minden bűnétől.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
Zsolt 129,1-2.3-4ab.4c-6.7-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Ez 18,31 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nem lehet kedves Isten előtt, aki felebarátját nem szereti.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb
békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat!
Ellenfeleddel szemben légy
békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 5,20-26

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-26

„„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

————

Ortodox (Görög keleti):

Isten régi-új parancsa

7 Szeretteim, amit nektek írok, az egyáltalán nem új dolog, hanem ugyanaz a régi parancs, amelyet még kezdetben kaptatok. Ez az a tanítás, amelyet már hallottatok, 8 mégis újra mondom nektek, mintha új parancs lenne. Ez az igazság megmutatkozott Jézus életében, és érvényes a ti életetekben is, mert múlik a sötétség, és már ragyog az igazi világosság.

9 Aki azt mondja, hogy a világosságban[a] él, mégis gyűlöli a testvérét, az valójában még mindig a sötétségben van. 10 Aki Isten szeretetével szereti a testvérét, az megmarad a világosságban, és semmi sincs benne, amin mások megütközhetnek. 11 De aki gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította.

12 Azért írok nektek, kedves gyermekeim,
mert Jézus Krisztusért
Isten megbocsátotta bűneiteket.
13 Azért írok nektek, apák,
mert ti már megismertétek őt,
aki öröktől fogva él.
Azért írok nektek, fiatalok,
mert legyőztétek a Gonoszt.
14 Azért írok nektek, gyermekek,
mert megismertétek az Atya-Istent.
Azért írok nektek, apák,
mert megismertétek őt,
aki kezdettől fogva él.
Azért írok nektek, fiatalok,
mert erősek vagytok,
mert Isten beszéde bennetek él,
és legyőztétek a Gonoszt.

Ne szeressétek ezt a világot!

15 Ne szeressétek ezt a világot, se a világ dolgait! Aki ezt a világot szereti, az nem szereti az Atya-Istent.

16 Ezek azok a dolgok, amelyek a világban vannak: a régi emberi természet vágyai, a szem kívánságai és az élet kérkedése. Mindezek nem az Atya-Istentől, hanem a világból származnak. 17 Ez a mostani világ azonban elmúlik, és vele együtt az is, amit a hitetlenek kívánnak. Aki ellenben Isten akaratát viszi véghez, az örökké él. „

Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolni a végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

Mire jó ez a pazarlás?

3 Jézus Betániában, a leprás Simon házában vendégeskedett. Amikor helyet foglalt az asztalnál, odalépett hozzá egy asszony, aki valódi nárdusolajból[a] készült, igen drága illatszert hozott magával. Az asszony összetörte az alabástrom illatszertartót, és a nárdusolajat Jézus fejére öntötte.

4 Néhányan felháborodtak ezen, és így tanakodtak egymás között: „Miért kellett így elpazarolni ezt a drága illatszert? 5 El lehetett volna adni több mint háromszáz ezüstpénzért, az árát pedig szétosztani a szegények között.” És megharagudtak az asszonyra.

6 Jézus azonban ezt mondta nekik: „Hagyjátok őt, ne bántsátok, hiszen jót tett velem! 7 Szegények mindig lesznek köztetek,[b] bármikor tehettek jót velük, de én nem leszek mindig veletek. 8 Ez az asszony megtette, amit tehetett: előre megkente testemet a temetésre. 9 Igazán mondom nektek: az egész világon, ahol csak hirdetni fogják az örömüzenetet, azt is elmondják majd, amit ez az asszony tett, és emlékezni fognak rá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20John%202:7-17;%20%20%20%20Mark%2014:3-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/26

ld még:

“… A Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétem nélkül nem lenne élete sem a testnek, sem pedig a léleknek. Nélkülem az egész emberi nem fölött a test és a lélek halála győzedelmeskedne, mert Nekem köszönhető az, hogy az eljövendő új világban többé már nem lesz halál. …”

https://masodikeljovetel.hu/nelkulem-az-egesz-emberi-nem-folott-test-es-lelek-halala-gyozedelmeskedne

Pio atya:  

Pio atya számára nagyon fontos volt a szentmise bemutatása és a szentáldozásban való részesülés. „Egyszerűbb lenne a világnak a Nap nélkül léteznie, mint szentmise nélkül” – mondta egyszer.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/pio-atya-aldozas-utani-imaja

.. És azon a napon, amikor többé már nem fogják megtartani a Szentmise napi Áldozatát, Jelenlétem megszűnik. Amikor elérkezik a nap, hogy végleg megfosztják, keresztre feszítik, és meggyalázzák Testemet, földi Egyházamat, minden örökre meg fog változni. …”

https://masodikeljovetel.hu/gonosz-embernek-es-hamis-profetanak-tartottak-engem-es-igy-megkorbacsoltak

https://remnant-army.org/wordpress/hu/isteni-jelenlet/

Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra.

Igazság Könyve:

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 17. 23:45 óra

Szeretett leányom, boldog vagyok, hogy az emberiség számára egyre többen továbbítjátok ezeket a fontos üzeneteket. Nemsokára megállapíthatod, hogy ezek az üzenetek minden országba el fognak jutni. Gyermekem, ne aggódj biztonságod felől, mert Téged és családodat mindenkor megvédelek. Tele vagyok szeretettel irántad gyermekem, most mégis megszakad a Szívem a fájdalomtól, amikor azt látom, hogy alattomos szövetségek alakulnak, akik összeesküvés formájában az egyes országok fölött a hatalmat meg akarják kaparintani. Ezt úgy fogják megtenni, hogy ravasz módon eltávolítják vezetőiket. Akkor felajánlják segítségüket, majd újabb kormányok barátságát veszik meg, végül ezeket is uralmuk alá helyezik. Ez az ellenőrzés sokkal rosszabb lesz, mint az a hataloméhes diktátorok idejében volt, akiket a béke nevében megbuktattak.

Figyeld meg, leányom, azt a sebességet, amivel az arab világ országai egyesülni fognak zsidó népem ellen. Figyeld majd meg, amint szövetségeseiktől elpártolnak, és védelem nélkül hagyják őket.

Leányom, az emberek készségesebben fognak Szavamra figyelni akkor, amikor a Nagyfigyelmeztetés után bekövetkezik megtérésük. Ez lesz az az időszak, amikor híveim a zsarnok hatalma ellen egyesülnek, ami a nyugati országokban, különösen Európában fog megnyilvánulni. Harcoljatok az imádkozás jogáért! Ha nem teszitek meg, akkor nem vallási, hanem népirtó háború fog bekövetkezni.

Rövidesen megölnek három vezető politikust, egyiket a másik után*. Ezek mindegyikét a gonosz egy összeesküdött csoportja fogja megölni. Ezek a szervezetek minden nemzet országában megtalálhatóak, kultúra ellenesek, de annyira gyávák, hogy a háttérből uralkodnak, ezért ti most nem látjátok őket. Azonban nem sokáig fognak rejtekben maradni. Amikor a hatalmat megkaparintják, arra fognak törekedni, hogy figyelmeteket megnyerjék és tiszteleteteket kiköveteljék.

A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok.

Egyre több angyalom**, akik már a Földön, mint emberek tevékenykednek, segíteni fognak ezeknek a megtévesztett lelkeknek, hogy felismerjék az igazságot. Sokan meg fognak térni, de lesznek olyanok, akik majd nem térnek meg.

Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. Használj ki minden lehetőséget, ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetőt, hogy gyermekeim világszerte megértsék ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből, hogy megmentsem a lelkeket.

Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni. Azok a kétségek, amelyek még a Nagyfigyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni, mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.

Menj most, szeretett leányom, szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus, a Zsidók Királya

Megjegyzés

* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).

** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

„… Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani. …”

———-

Római katolikus:

2021-02-25

1. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Eszter könyvéből
Eszter királyné hitvallása: Isten mindig hű marad szövetségéhez, és most is megmenti népét.
A veszély idején, amikor a választott népet ellenségei ki akarták irtani, Eszter királyné is (miként gyámja, Mardokeus) a fenyegető halál elől menedéket csak az Úrnál keresett.
A választott nép Istenéhez Eszter így imádkozott:
„Uram, segíts, hisz egyedüli királyunk te vagy! Nézd, milyen egyedül vagyok, és más segítőm rajtad kívül nincs sehol! Végveszélyem immár kézzelfogható.
Gyermekkoromban úgy tanultam rólad, Istenem, hogy kiválasztottad népünket minden pogány nép közül. Atyáinkat is kiemelted őseik közül, hogy mindörökre a tieid legyenek, és meg is védted őket, amint ígérted. Gondolj reánk, Uram, és
nehéz napjainkban mutasd felénk arcodat!
Belém is önts bizalmat, Uram, Istenem, ki minden égi-földi hatalom királya vagy! Ajkamra adj hatékony, ékes szavakat, ha megjelenek a király előtt!
Hajlítsd szívét, hogy ellenségünket büntesse meg: hadd vesszen az, és mindazok, akik egyetértenek vele! Minket pedig védjen meg jobbod ereje!
Segíts meg engem, rajtad kívül senkim sincs, Uram! Csak te segíthetsz, te, aki mindent tudsz.”
Ez az Isten igéje.

Esz 4,17n.p-r.aa-bb.gg-hh

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat. (Vö. 3a. vers. – 12. tónus)
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
Hívek: Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat.
E: Hálaimát mondok nevednek irgalmadért és igaz voltodért, * mert ígéreted méltó tehozzád.
Segítségül jöttél, mikor hívtam nevedet: * gyarapítottad az erőt lelkemben.
H: Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat.
E: Az ellenségtől megszabadít engem jobb kezed, * jóságodat reám árasztod.
Örökké tart, Uram, a te irgalmad; * ne vesd meg kezed alkotásait!
H: Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat.
Zsolt 137,l-2a,2bc-3.7c-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem: * és üdvösséged örömét add meg nékem újra! Zsolt 50,12a és 14a – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az állhatatos imádságot meghallgatja az Isten.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak.
Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle. Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti –
bár rosszak vagytoktudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt.
Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi
törvény és a próféták tanítása.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 7,7-12

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-25

„… Használj ki minden lehetőséget, ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetőt, hogy gyermekeim világszerte megértsék ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből, hogy megmentsem a lelkeket. …”

„… Rövidesen megölnek három vezető politikust, egyiket a másik után*. Ezek mindegyikét a gonosz egy összeesküdött csoportja fogja megölni. Ezek a szervezetek minden nemzet országában megtalálhatóak, kultúra ellenesek, de annyira gyávák, hogy a háttérből uralkodnak, ezért ti most nem látjátok őket. Azonban nem sokáig fognak rejtekben maradni. Amikor a hatalmat megkaparintják, arra fognak törekedni, hogy figyelmeteket megnyerjék és tiszteleteteket kiköveteljék.

A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok. …”

————

Ortodox (Görög keleti):

8 Ha nem akarjuk elismerni, hogy bűnösök vagyunk, akkor csak magunkat csapjuk be, és nincs bennünk igazság. 9 Ha viszont beismerjük bűneinket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket, és teljesen megtisztít minden gonoszságtól. 10 Ha azt mondjuk, hogy nem követtünk el semmi bűnt, akkor valójában azt állítjuk, hogy Isten hazudik, és üzenetének nincs helye a szívünkben.

Jézus a pártfogónk

2 Kedves gyermekeim, azért írtam ezt nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki mégis elkövet valamilyen bűnt, akkor van, aki segít nekünk, és szót emel az érdekünkben az Atya-Istennél: az igazságos Jézus Krisztus! 2 Ő maga volt az áldozat a bűneinkért — de nemcsak a mi bűneinkért, hanem minden ember összes bűnéért is.

3 Ha engedelmeskedünk annak, amit Isten mondott nekünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban megismertük őt. 4 Aki azt mondja: „ismerem Istent”, de nem engedelmeskedik Isten szavának, az hazudik, és az igazságnak nincs helye a szívében. 5 Aki viszont engedelmeskedik Isten szavának, abban az emberben Isten szeretete elérte a célját. 6 Aki azt mondja, hogy Istenben él, annak úgy kell élnie, ahogyan Jézus élt.

31 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: örökké érvényes marad.

32 Arról a napról és óráról azonban senki sem tudja, mikor érkezik el, sem az angyalok a mennyben, sem a Fiú, csak az Atya. 33 Vigyázzatok hát, és legyetek mindig készen, mert nem tudjátok, mikor jön el az a nap és az az óra!

34 Olyan ez, mint mikor valaki elhagyja otthonát, és hosszú útra indul. A házat a szolgáira bízza, és mindegyiküknek külön-külön megszabja a feladatát, s a kaput őrző szolgának is megparancsolja, hogy éberen őrködjön. 35 Maradjatok hát ti is éberek, mert nem tudjátok, mikor jön vissza a ház ura: este, éjfélkor, hajnali kakasszóra, vagy reggel! 36 Ha hirtelen megérkezik, nehogy alva találjon titeket! 37 Amit most nektek mondok, mindenki másnak is mondom: »Maradjatok éberek!«”

A vallási vezetők Jézus megöletését tervezik

14 Már csak két nap volt hátra a Páska és a Kovásztalan kenyerek ünnepéig. A főpapok és a törvénytanítók keresték a módját, hogy Jézust titokban letartóztassák és kivégeztessék. 2 Ezt mondták: „Ne az ünnep alatt fogjuk el, nehogy zavargás törjön ki a nép között!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20John%201:8-2:6;%20%20%20%20Mark%2013:31-14:2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/25

„… Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. …”

Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra

Igazság Könyve:

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Szeretett leányom, te most nagyon igyekszel engedelmeskedni Utasításaimnak, azért, hogy megszentelődjön a lelked, és ez nagy öröm Számomra. Kérlek, szánj Rám egy teljes órát a napodból, amelyet csendességben Velem töltesz, és engedd, hogy közelebb hozhassalak Szent Szívemhez.

Sokkal erősebbnek fogod magad érezni, ha ezt megteszed. Kezdd el még ma ezt az időt a Társaságomban tölteni, azért, hogy a szíved megvilágosíthassam, és hogy terhed megkönnyíthessem.

Ma szeretném előtted felfedni az emberiségnek szánt azon Kívánságomat, hogy kezdjék el életüket kiértékelni, felkészülésként a Nagyfigyelmeztetésre. Leányom, mindazoknak közületek, akik erre elmulasztanak felkészülni, azoknak imára, mégpedig sok imára van szükségük.

A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta.

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket.

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

Talán megkérdezitek, hogy miért kell ezeknek az eseményeknek ilyen nehézségekkel bírniuk. El fogtok akkor csodálkozni azon, hogy miért engedem megtörténni mindezeket.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„… A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni. …”

———-

Római katolikus:

02-24

Szent Mátyás apostol – Ü

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.
Jézus mennybemenetele után egy alkalommal, amikor a testvérek mintegy százhúszan lehettek együtt, Péter szólásra emelkedett: „Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az írásnak, amelyet a Szentlélek előre megmondott Dávid szája által Júdásról, azok vezetőjéről, akik elfogták Jézust. Közénk tartozott, és ő is részt kapott a mi szolgálatunkból. Benne van ugyanis a Zsoltárok könyvében:
»Lakóhelyük váljék pusztasággá, ne legyen senki, aki sátrukat lakja«, továbbá: »Tisztségét kapja meg más«. Kell tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik mindig velünk voltak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt – kezdve János keresztségétől egészen addig a napig, amikor felment a mennybe –, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.”
Kijelöltek tehát kettőt: Józsefet, akit Barszabbásznak, vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. Majd így imádkoztak: „Uram, te ismered mindenkinek a szívét, mutasd meg, kit választasz e kettő közül, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt
megillető helyre kerüljön.” Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így őt a tizenegy apostolhoz sorolták.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 1,15-17.20-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé! (4b. vers.)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, ti, szolgái, * dicsérjétek az Úr nevét!
Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
Hívek: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé!
Vagy: Alleluja.
E: Dicsértessék az Úr neve, * napkelettől napnyugatig.
Fölséges az Úr minden nép fölött, * dicsősége magasabb az egeknél.
H: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé!
Vagy: Alleluja.
E: Ki olyan, mint a mi Istenünk, † aki a magasságban trónol, * lehajol, hogy letekintsen az égre és a földre.
H: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé!
Vagy: Alleluja.
E: Az elhagyottat a porból magához vonja, * fölemeli a szegényt a sárból,
hogy odaültesse a gazdagok közé, * népének gazdagjai közé.
H: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 112,1-2.3-4.5-6.7-8

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok.
Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!
Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.
Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én
választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 15,9-17

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-24

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

2011. febr. 17. 23:45 óra

Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

„… Ma szeretném előtted felfedni az emberiségnek szánt azon Kívánságomat, hogy kezdjék el életüket kiértékelni, felkészülésként a Nagyfigyelmeztetésre. Leányom, mindazoknak közületek, akik erre elmulasztanak felkészülni, azoknak imára, mégpedig sok imára van szükségük.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta.

…”

————

Ortodox (Görög keleti):

„Bátorítsátok népemet!

40 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
— mondja Istenetek. —
2 Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
hogy szolgaságának ideje letelt,
hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
az Örökkévaló.”

3 Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
Egyengessétek Istenünk útját a kietlenben!
4 Töltsétek föl mind a völgyeket,
a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
ami göröngyös, legyen simává!
5 Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”
— az Örökkévaló maga mondta ezt.

6 Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
mint a mező virága.
7 Csak rálehel az Örökkévaló,
és megszárad a puszta füve,
    elhull virága.
Bizony, mint a fű,
olyan a nép!
8 Elszárad a fű,
elhull a virág,
de Istenünk szava
örökké
érvényes marad!” …”

„… A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.…”

„… Nézzétek, Istenetek jön!

9 Sion, jó hírt viszel,
hát magas hegycsúcsra menj fel!
Jeruzsálem, jó hírt kiáltasz,
ereszd ki hát hangodat!
Ne félj, hirdesd bátran Júda városainak:
„Nézzétek, Istenetek jön!”
10 Nézzétek, az Örökkévaló Isten jön hatalommal!
Erős kézzel uralkodik.
Magával hozza népének jutalmát,
de ellenségeinek megfizet érkezése előtt.
11 Mint pásztor, úgy vezeti nyáját.
Gondjukat viseli,
karjára gyűjti a bárányokat, s ölébe veszi,
a szoptatósakat gyengéden vezeti.

Kihez hasonlítanátok az Örökkévalót?

12 Ugyan ki mérte meg markával az óceán vizét?
Ki mérte fel arasszal az egeket?
A föld porát ki szedte kosarába,
vagy ki tette mérlegre a hegyóriásokat?
Ki mérte le a dombokat?
13 Ki parancsolt valaha az Örökkévaló Szellemének?
Tanácsot ki adott neki?
Oktatta őt valaki?
14 Vagy kitől kért az Örökkévaló tanácsot valaha?
Ki tanította ítélkezni?
Ki oktatta bölcsességre?
Az értelem útjára ki vezette?
15 Lám, a nemzetek, mint vízcsepp a vödörben,
csak annyit számítanak előtte!
Az összes sziget és tengerpart,
mint porszem a mérlegen.
16 Az Örökkévalóhoz méltó áldozathoz nem elég
Libanon egész erdeje sem a tűzre,
összes vadállata sem az égőáldozatra.
17 Az Örökkévaló előtt a nemzeteknek
semmi súlyuk sincs a mérlegen,
a semminél is kevesebbek
az ő szemében.

18 Kihez hasonlítanátok az Örökkévalót?
Lehet-e képmást készíteni róla?
19 Mégis van, aki bálványszobrot készít,
fémből kiönti formáját,
arannyal bevonja,
ezüstláncokkal ékesíti.
20 Akinek ilyen áldozatra nem telik,
az nem korhadó fát választ,
keres hozzá ügyes faragó mestert,
bálványszobrot készíttet vele,
s felállítja magának.

21 Hát nem tudjátok,
nem hallottátok?
Nem mondták nektek soha?
Nem értitek, hogyan készültek a föld alapjai?
22 Az Örökkévaló az egyetlen igaz Isten!
Ott ül trónján a földkerekség fölött!
Lába előtt a földi lakók,
mint a sáskák a fűben,
olyan aprók!
Ő feszítette ki az eget,
mint fátylat, vagy lakósátrat a föld fölé.

..

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

„Az Örökkévaló a nemzetek Ura

41 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Csendesedjetek le, szigetek!
Hallgassatok rám, távoli partok lakói!
Gyűjtsetek erőt,
jöjjetek közel, nemzetek!
Szedjétek össze bátorságotokat,
szóljatok!
Szálljunk perbe egymással!
2 Feleljetek, ha tudtok:
Ki indította el őt keletről,
hogy igazságot cselekedjen?
Ki adta kezébe a nemzeteket?
Ki tette őt úrrá a királyok fölött?
Kardjával ízzé-porrá zúzza a királyokat,
íjával szétszórja a nemzeteket,
mint szél a polyvát.
3 Üldözi seregüket,
s megállíthatatlanul halad,
oly ösvényen, ahol még sohasem járt.
4 Ki tervezte és vitte végbe mindezt?
Ki hozta elő kezdettől fogva a nemzedékeket?
Én, az Örökkévaló!
Mert én vagyok az Első,
és ugyanaz leszek akkor is,
mikor szólítom az utolsó nemzedéket!”
5 Látják ezt a távoli nemzetek,
remegve félnek, és összegyűlnek,
reszketve jönnek a föld széleiről.

6-7 Bíztatja egymást az ötvös és a kovács,
ezt mondják: „Légy erős!”
Egymást bátorítja és segíti
az ács és a fafaragó: „Így jó lesz,
csak meg kell még erősíteni a bálványt,
hogy ne inogjon!”

Ne félj, mert veled vagyok, Izráel!

8 Ezt mondja az Örökkévaló:
„De te, Izráel, ne félj,
mert szolgám vagy!
Téged választottalak, Jákób,
barátomnak, Ábrahámnak népe.[a]
9 A föld széléről hoztalak el,
a világ végéről hívtalak magamhoz.
Azt mondtam neked:
Szolgám vagy!
Én választottalak,
soha nem doblak félre!
10 Ne félj,
mert veled vagyok!
Ne aggódj,
mert én vagyok Istened!
Megerősítelek,
sőt, megsegítelek!
Igazságos jobbommal felkarollak,
és megtartalak.
11 Nézd! Akik gyűlölnek téged,
megszégyenülnek, és vereséget szenvednek.
Akik harcolnak ellened,
elvesznek, és megsemmisülnek.
12 Keresed majd ellenségeidet,
de nem találod őket.
Akik ellened támadtak,
semmivé lesznek,
végleg eltűnnek.
13 Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened!
Fogom a jobb kezed,
s azt mondom:
Ne félj, én segítek neked!
14 Ne félj, férgecske Jákób,
maroknyi Izráel,
én segítek neked!
— mondja az Örökkévaló,
Megváltód, Izráel Szentje.

.

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/24

Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel.

THE RAPTURE in 2021!

Igazság Könyve:

A 666 -os szám, mint rejtett szám lesz egy chipbe beágyazva, amelyet majd rátok kényszerítenek, hogy elfogadjátok, mint bármilyen más védőoltást

2012. június 1., péntek, 8:15

Drága, szeretett leányom, Antikrisztus már készíti az ő béke tervét, amelyet hamarosan be fog vezetni, miután a háborúk Közel-Keleten széles körben elterjednek, és amikor a fájdalom és a gyötrelem aggasztóan azt fogja jelenteni, hogy a reménynek már nyoma sincs.

Akkor ő majd hirtelen megjelenik, és a béke embereként jelenti be magát a világnak, mint egy fényes ékszert, mely a Sötétség közepén szikrázni fog.

Amint ő felbukkan, olyannak fog látszani, mint minden idők legkarizmatikusabb politikai vezetőinek egyike.

Az ő szépsége, vonzó és gondoskodó személyisége az emberek többségét meg fogja bolondítani.

Ő szeretetet és együttérzést fog magából kisugározni, és látszatra kereszténynek fog tűnni. Idővel sok követőt fog magához vonzani, akik számban növekedni fognak, úgy, hogy hasonlóvá válik majd Hozzám, a Messiáshoz.

Ő azt a látszatot fogja kelteni, hogy előmozdítója a nemzetek közötti egységnek, és őt szeretni fogják szinte a világ minden országban.

Amint azt majd látni lehet, ő természetfölötti képességekkel rendelkezik. Sokan azt fogják hinni, hogy őt Atyám küldte, és hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus, a Világ Megváltója.

Ők imádkozni fognak hozzá, szeretni fogják, feladják érte az életüket, ő pedig kineveti és kigúnyolja majd őket, amikor nem láthatják őt.

Ez minden idők legnagyobb megtévesztése lesz, és a terv az, hogy ellopják a lelketeket, hogy elvegyenek benneteket Tőlem.

Ő és a Hamis Próféta, aki Péter székében királyként fog ülni, titokban egy világvallást fognak kitervelni.

Ez egy keresztény típusú vallásnak fog tűnni, amely a szeretetet részesíti majd előnyben. Azonban ez a vallás mégsem fogja az egymás iránti szeretetet előnyben részesíteni, mert nem Istentől származik. Helyette az Antikrisztus iránti szeretetet és hűséget, és az önszeretetet fogja előnyben részesíteni.

Az utálat itt nem fog megállni, mert amikor ők elcsábították Isten gyermekeit, elkezdődik a támadás.

Hirtelen mindenkit arra fognak felkérni, hogy fogadják el az Egy-Világ-Bélyeget, a hűség Bélyegét. Egy egyesült világ, amelyben minden embernek részt kell majd vennie.

Ellenőrizni fogják a pénzeteket, az élelemhez való hozzáférést, és azt, ahogyan ti éltek.

A szabályok – méghozzá nagyon sok – azt fogják jelenteni, hogy ti foglyok lesztek. A cellátok kulcsa, amely az ő ellenőrzésük alatt tart majd benneteket, a Fenevad Bélyege lesz.

A 666-os szám, mint rejtett szám lesz egy chipbe beépítve, amelyet majd rátok kényszerítenek, hogy elfogadjátok, mint bármilyen más védőoltást.

Ha egyszer azt beültették, akkor az mérgezni fog, nemcsak a szellemeteket és a lelketeket, hanem a testeteket is. Mert ez okozza majd a szerencsétlenséget, melynek az a célja, hogy a világ népességének nagy részét megsemmisítse.

Ti nem fogadhatjátok el a bélyeget. Ehelyett Én majd utasítalak benneteket, hogy mit kell tennetek.

Sokan elfogadják majd a bélyeget, mert tehetetlennek fogják érezni magukat.

Az Élő Isten Pecsétje, az Én imám, a Keresztes Imahadjárat 33. imája lesz a ti mentőövetek.

Ha ti elfogadjátok Védelmem Pecsétjét, amelyet Örök Atyám adott nektek, akkor a bélyeget nem kell elfogadnotok.

Akkor ti majd érinthetetlenek lesztek. Otthonaitokat sem látni, sem keresni, sem pedig célba venni nem lehet majd, mert láthatatlanná lesz téve a Sátán seregének szeme előtt.

Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat. Maradék Egyházam növekedni fog, kiterjed majd, és ti menedéket fogtok kapni, ha majd erre szükségetek lesz.

Sok tervezésre van most szükség.

Azoknak, akik kinevetnek benneteket azért, amit csináltok, vagy azt mondják, hogy Jézus biztosan nem kérné, hogy ezt tegyétek, azt mondom:

Hát nem ellátta Ő minden követőit a szükség idején?

Még egy cipót és egy halat is meg lehet szaporítani. Tehát nem számít, hogy csak kevés élelmetek van, mert Én meg foglak védeni benneteket, és ti biztonságban lesztek.

Imádkozzatok kitartóan azokért, akik képtelenek lesznek majd a Bélyeget elkerülni.

Azok az ártatlan lelkek meg lesznek mentve, akik abban az időben a kegyelem állapotában lesznek, amikor arra kényszerítik őket, hogy fogadják el a chipet.

A többieknek közületek meg kell tervezniük családjuk megvédését, és nektek hűségeseknek kell maradnotok a Szent Eukarisztiához és a Szentmiséhez.

Amikor az Antikrisztus minden vallást felfal, akkor az egyedüli fegyver, amely ellen ő tehetetlen lesz, az a Szentmise, a kenyér és bor Szent Testemmé és Véremmé való átváltoztatása az Eukarisztiában.

Szentmiséimnek folytatódniuk kell. Közületek mindazoknak, akik ezt tudják, most nagy számban össze kell gyűlniük, és az előkészületeket el kell kezdeniük.

Minél hamarabb előkészültök, annál több kegyelmet fogtok kapni, hogy megnöveljétek soraitokat a világ minden táján.

A Szikla egy új épülettel lesz megterhelve, amelyre ők majd azt mondják, hogy ez az Én Új Templomom. De ez nem igaz.

Amikor majd az üldöztetésnek vége lesz, Maradék Egyházam és Kiválasztott Népem újra fogja építeni a Templomot, és az Én Új Jeruzsálemem leereszkedik majd a Mennyből.

Ez dicsőségben fog leereszkedni. Trombitaszó fog hallatszani ugyanabban az időben a Mennyből, és a Földön is.

És akkor jövök el Én. Te leányom, ki fogod hirdetni érkezésemet, és sokan elragadtatásukban a földre fognak borulni, és a megkönnyebbüléstől, a szeretettől és az örömtől sírni fognak.

Mert ez lesz az utolsó pillanat, amelyre vártak. Az égbolt felragyog, felzendül a mennydörgés, és az angyalok kórusa összecsengő szólamban énekel, miközben Isten minden gyermeke az Igaz Messiást fogja üdvözölni.

Én, Jézus Krisztus, ítélni jövök. És az Ég és a Föld eggyé válik.

Az Új Dicsőség pompája, a megújult Föld kiemelkedik, és az Új Paradicsom átöleli majd mindazokat, akiknek a neve az Élet Könyvében található, akik egyként fognak egyesülni.

És mialatt a régi Föld, amelyen a bűn foltot ejtett, véget ér, akkor fog csak elkezdődni az Új Korszak.

Ez az, amire nektek törekednetek kell. Ez az, amire jogosultak vagytok, természetes örökségetek részeként.

Ti egyedül csak arra összpontosítsatok, hogy minden lélek meg legyen mentve.

Az elétek kerülő akadályokat figyelmen kívül kell hagynotok: Az üldöztetést, a fájdalmat, a gonosz rémtetteit, amelyeket mások keze által művel.

Minden, ami most számít, a lelkek üdvözítése.

Üdvözítőtök, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/666-os-szam-mint-rejtett-szam-lesz-egy-chipbe-beagyazva-amelyet-majd-ratok-kenyszeritenek-hogy

„ A 666 -os szám, mint rejtett szám lesz egy chipbe beágyazva, amelyet majd rátok kényszerítenek, hogy elfogadjátok, mint bármilyen más védőoltást

2012. június 1., péntek, 8:15

Drága, szeretett leányom, Antikrisztus már készíti az ő béke tervét, amelyet hamarosan be fog vezetni, miután a háborúk Közel-Keleten széles körben elterjednek, és amikor a fájdalom és a gyötrelem aggasztóan azt fogja jelenteni, hogy a reménynek már nyoma sincs.

Akkor ő majd hirtelen megjelenik, és a béke embereként jelenti be magát a világnak, mint egy fényes ékszert, mely a Sötétség közepén szikrázni fog.…”

https://masodikeljovetel.hu/666-os-szam-mint-rejtett-szam-lesz-egy-chipbe-beagyazva-amelyet-majd-ratok-kenyszeritenek-hogy

Igaz Élet Istenben:

„… Az én békémet adom neked. Gyermekem, hallgass meg és írd: A maradék kedvéért meggyorsítom tervem megvalósítását, ezért maradjatok ébren, mert nem tudjátok, hogy mikor hallotok meg engem a lángokon keresztül… és a Szentlélek sokakra ki fog áradni. Amikor egyesek elkeserednek, biztosítsd őket, biztosítsd őket arról, hogy Atyjuk a mennyben meggyorsítja terve megvalósítását. Hamarosan, és ez a te “hamarosanod2 szólni fogok, és hangom pusztító láng lesz azok számára, akik elpusztítják a Földet. 3 Légy éber és türelmes!
Most már nem kerül sok időbe, míg szavaim beteljesülnek.
Igazságosan fogok ítélni. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum900.html

Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat. Maradék Egyházam növekedni fog, kiterjed majd, és ti menedéket fogtok kapni, ha majd erre szükségetek lesz.

Sok tervezésre van most szükség.

Azoknak, akik kinevetnek benneteket azért, amit csináltok, vagy azt mondják, hogy Jézus biztosan nem kérné, hogy ezt tegyétek, azt mondom:

Hát nem ellátta Ő minden követőit a szükség idején?

Még egy cipót és egy halat is meg lehet szaporítani. Tehát nem számít, hogy csak kevés élelmetek van, mert Én meg foglak védeni benneteket, és ti biztonságban lesztek. …”

https://masodikeljovetel.hu/666-os-szam-mint-rejtett-szam-lesz-egy-chipbe-beagyazva-amelyet-majd-ratok-kenyszeritenek-hogy

———-

Római katolikus:

2021-02-23

1. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az isteni szó újjáteremtő erő, amely üdvösségre vezet.
Prófétája által szól az Úr: Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz az én szavammal is, amely ajkamról fakad: Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.
Ez az Isten igéje.

Iz 55,10-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból. (Vö. 18b. vers. – 4. b tónus)
Előénekes: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan!
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
Hívek: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
E: Az Úr szeme az igazakra tekint, * és füle meghallgatja kiáltásukat.
Az Úr az arcát a gonoszok ellen fordítja, * hogy még emlékük is eltűnjék a földről.
H: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
E: Kiáltottak az igazak és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
H: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.

Zsolt 33,4-5.6-7.16-17.18-19

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a helyes imádkozásra tanítja övéit.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek, Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 6,7-15

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-23

Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni. … ”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

————

Ortodox (Görög keleti):

9 Mindebből láthatjátok, hogy az Úr ki tudja menteni a megpróbáltatásokból azokat, akik őt szolgálják. Ugyanakkor fogva tartja a gonoszokat az Ítélet Napjáig, amikor majd megkapják a büntetésüket. 10 Különösen pedig azokat, akik bűnös emberi természetük romlott kívánságai szerint élnek, és semmibe veszik Isten fennhatóságát.

Ilyenek ezek a hamis tanítók is: vakmerők, elbizakodottak, és a saját fejük után mennek. Még attól sem riadnak vissza, hogy a dicsőséges lényeket[a] gyalázzák, 11 akiket még az angyalok sem vádolnak, vagy szidalmaznak az Úr előtt, pedig az angyalok sokkal erősebbek és hatalmasabbak! 12 Ezek a hamis tanítók mégis gyalázzák azokat a lényeket, akiket nem is ismernek! Úgy viselkednek, mint értelmetlen vadállatok, amelyek gondolkodás nélkül követik ösztöneiket, és csak arra valók, hogy megfogják és levágják őket.

Bizony, ezek a hamis tanítók is hasonló módon fognak elpusztulni! 13 Most sokan szenvednek miattuk, de egyszer majd ők is szenvedni fognak! Ez lesz a büntetésük mindazért, amit tettek. Ugyanis ők élvezik, ha mindenki szeme láttára gonoszságot követhetnek el. Olyanok, mint a szennyfolt a tiszta ruhán! Szégyent hoznak rátok, amikor együtt esztek velük. 14 Ha ránéznek egy asszonyra, máris megkívánják, és azon jár az eszük, hogyan követhetnének el házasságtörést vele. Folytonosan vétkeznek, és a bizonytalankodó embereket is bűnre csábítják. Szívüket hozzászoktatták a kapzsisághoz, és átok ül rajtuk.

15 Ezek a hamis tanítók letértek az egyenes útról, és eltévedtek. Úgy jártak, mint Bálám próféta, Beór fia, aki szerette volna megkapni az istentelenségért felajánlott bért, 16 de lelepleződött a törvényszegése! Egy beszédre képtelen szamár szólt hozzá emberi szóval, hogy megakadályozza a próféta esztelenségét.

17 Ezek a hamis tanítók olyanok, mint a kiszáradt források vagy a felhők, amelyeket vihar kerget — a legsűrűbb sötétség vár rájuk. 18 Olyan dolgokkal dicsekednek, amelyeknek semmi értelme sincs. Kihasználva az emberek gonosz kívánságait rossz útra vezetik azokat, akik csak nemrég távolodtak el a bűnben élőktől. 19 Szabadságot ígérnek nekik, holott ők maguk is a romlottság rabszolgái. Ugyanis, ha valaki alulmarad a bűnnel szemben, rabszolgája lesz annak.

20 Ha valaki egyszer már megismerte Urunkat és Megmentőnket, Jézus Krisztust, és kimenekült a világ romlottságából, azután ismét belekeveredik ugyanazokba a gonosz dolgokba, és megint a régi bűnei uralkodnak rajta, akkor még mélyebbre süllyed, mint ahonnan indult. 21 Bizony, jobb lett volna az ilyennek, ha meg sem ismeri az igazság útját! Valóban, ez jobb lett volna, mint megismerni az igaz utat, és azután elfordulni a szent tanítástól, amelyet kapott. 22 Valóban illienek rájuk a mondások: „Visszatér a kutya ahhoz, amit kihányt” és „A megfürdetett disznó újra sárban hempereg.”[b] ”

„A 666 -os szám, mint rejtett szám lesz egy chipbe beágyazva, amelyet majd rátok kényszerítenek, hogy elfogadjátok, mint bármilyen más védőoltást

2012. június 1., péntek, 8:15

Drága, szeretett leányom, Antikrisztus már készíti az ő béke tervét, amelyet hamarosan be fog vezetni, miután a háborúk Közel-Keleten széles körben elterjednek, és amikor a fájdalom és a gyötrelem aggasztóan azt fogja jelenteni, hogy a reménynek már nyoma sincs.

Akkor ő majd hirtelen megjelenik, és a béke embereként jelenti be magát a világnak, mint egy fényes ékszert, mely a Sötétség közepén szikrázni fog. …”

https://masodikeljovetel.hu/666-os-szam-mint-rejtett-szam-lesz-egy-chipbe-beagyazva-amelyet-majd-ratok-kenyszeritenek-hogy

Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

„… Az én békémet adom neked. Gyermekem, hallgass meg és írd: A maradék kedvéért meggyorsítom tervem megvalósítását, ezért maradjatok ébren, mert nem tudjátok, hogy mikor hallotok meg engem a lángokon keresztül... és a Szentlélek sokakra ki fog áradni. Amikor egyesek elkeserednek, biztosítsd őket, biztosítsd őket arról, hogy Atyjuk a mennyben meggyorsítja terve megvalósítását. Hamarosan, és ez a te “hamarosanod” 2 szólni fogok, és hangom pusztító láng lesz azok számára, akik elpusztítják a Földet. 3 Légy éber és türelmes!
Most már nem kerül sok időbe, míg szavaim beteljesülnek.
Igazságosan fogok ítélni. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum900.html

14 Amikor majd látjátok, hogy az az utálatos dolog, amely gyilkol és pusztít,[a] ott áll, ahol nem lenne szabad — aki olvassa, értse meg, hogy ez mit jelent! —, akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! 15 Mindenki késedelem nélkül fusson el! Aki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit! 16 Aki a mezőn van, ne forduljon vissza a ruhájáért se!

17 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és a szoptatós anyáknak azokban a napokban! 18 Imádkozzatok, hogy mindez ne télen történjen! 19 Akkor olyan nehéz és keserves időszakot kell átélnetek, amilyen még nem volt a világ teremtése óta, és nem is lesz többé. 20 Ha Isten meg nem rövidítené azt az időszakot, bizony senki sem élné túl. De azoknak a kedvéért, akiket ő kiválasztott, megrövidítette azt az időt.

21 Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Messiás!«, vagy: »Nézzétek, ott van!«, ne higgyetek neki! 22 Mert hamis messiások és hamis próféták lépnek elő, akik nagy csodákat[b] és jeleket tesznek, hogy becsapják, ha lehet, még Isten választottait is. 23 De ti vigyázzatok, hiszen én előre figyelmeztettelek titeket!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Peter%202:9-22;%20%20%20%20Mark%2013:14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/23

ld még:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/univerzalis-szolidaritas-2/

Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot

Igazság Könyve:

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Szeretett leányom, te most nagyon igyekszel engedelmeskedni Utasításaimnak, azért, hogy megszentelődjön a lelked, és ez nagy öröm Számomra. Kérlek, szánj Rám egy teljes órát a napodból, amelyet csendességben Velem töltesz, és engedd, hogy közelebb hozhassalak Szent Szívemhez.

Sokkal erősebbnek fogod magad érezni, ha ezt megteszed. Kezdd el még ma ezt az időt a Társaságomban tölteni, azért, hogy a szíved megvilágosíthassam, és hogy terhed megkönnyíthessem.

Ma szeretném előtted felfedni az emberiségnek szánt azon Kívánságomat, hogy kezdjék el életüket kiértékelni, felkészülésként a Nagyfigyelmeztetésre. Leányom, mindazoknak közületek, akik erre elmulasztanak felkészülni, azoknak imára, mégpedig sok imára van szükségük.

A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta.

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket.

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

Talán megkérdezitek, hogy miért kell ezeknek az eseményeknek ilyen nehézségekkel bírniuk. El fogtok akkor csodálkozni azon, hogy miért engedem megtörténni mindezeket.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„… Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva. …”

———-

Római katolikus:

02-22

Szent Péter apostol székfoglalása – Ü

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Szent Péter maga is elöljáró, és Krisztus szenvedésének tanúja.
Szeretteim!
Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd nyilvánvalóvá váló dicsőségének is részese, kérem: legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját; viseljétek gondját ne kényszerből, hanem önként, az Isten szándéka szerint; ne haszonlesésből, hanem buzgóságból.
Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.
Ez az Isten igéje.

1Pét 5,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. (1. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké, szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,l-3a.3b-4.5.6

ALLELUJA
Te Péter vagy, és e sziklára építem Egyházam, * s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Mt 16,18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Te Péter vagy, és neked adom a mennyek országa kulcsait.
Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik
prófétának.”
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „
Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.
Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a
sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 16,13-19

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-22

„… A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt. …”

„… A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket.

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

…”

————

Ortodox (Görög keleti):

20 Mindenekelőtt meg kell értenetek, hogy az Írásban található próféciák közül egyetlen egyet sem lehet önkényesen értelmezni és magyarázni. 21 Ugyanis a próféciák sohasem ember akaratából keletkeztek, hanem úgy, hogy a Szent Szellem indított bizonyos embereket arra, hogy az Isten üzenetét mondják!

Óvakodjatok a hamis tanítóktól!

2 Isten népe között voltak azonban hamis próféták is. Ehhez hasonlóan közöttetek is feltűnnek majd hamis tanítók, akik észrevétlenül ártalmas és hamis tanításokat csempésznek majd be a gyülekezetekbe. Egészen addig elmennek, hogy megtagadják Jézust, a Mestert, aki pedig megmentette őket ezzel pedig hirtelen és gyors pusztulást hoznak magukra. 2 Sokan követik majd őket az erkölcstelen életmódjukban. A kívülállók pedig miattuk fogják rossz hírét terjeszteni az igaz Út követőinek. 3 Ezek a haszonleső és kapzsi hamis tanítók mindenféle kitalált történetekkel akarnak kihasználni benneteket. Azonban Isten már régóta ítéletet hirdetett felettük, és biztos pusztulás vár rájuk.

4 Amikor az angyalok követtek el bűnt, Isten őket sem kímélte, hanem az alvilág sötét mélyére zárva őrzi őket az ítélet napjáig. 5 Nem kímélte meg azt a régi világot sem, hanem elpusztította az Özönvízzel. Csak Nóét mentette meg, aki Isten igazságos ítéletét hirdette. Az Özönvízből csak Nóé menekült meg nyolcadmagával!

6 Hasonlóképpen pusztulásra ítélte Isten Sodomát és Gomorát. Megégette azokat, hogy csak hamu maradt belőlük. Példájuk figyelmeztetésül szolgál az istentelen embereknek, hogy lássák, mi vár rájuk. 7-8 Ugyanakkor Isten kimentette Sodomából Lótot, akit elfogadott. Lót istenfélő és igaz ember volt, és szenvedett a körülötte élő istentelenek gonoszsága miatt. Nap mint nap látta és hallotta, milyen gonosz dolgokat művelnek a többiek, és ez gyötrelmet okozott igaz lelkének.

9 Mindebből láthatjátok, hogy az Úr ki tudja menteni a megpróbáltatásokból azokat, akik őt szolgálják. Ugyanakkor fogva tartja a gonoszokat az Ítélet Napjáig, amikor majd megkapják a büntetésüket.

Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

9 Vigyázzatok magatokra, mert amiatt, hogy hozzám tartoztok, le fognak tartóztatni és bíróság elé állítanak benneteket, megvernek a zsinagógákban; és kormányzók, meg királyok elé állítanak! Akkor majd nekik is tanúskodjatok rólam!

10 Előbb azonban szükséges, hogy minden népnek hirdessék az örömüzenetet. 11 Amikor majd elhurcolnak, és bíróság elé állítanak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok. Amit Isten abban a helyzetben a szátokba ad, azt mondjátok, mert valójában nem ti fogtok beszélni, hanem a Szent Szellem szól majd rajtatok keresztül.

12 Abban az időben halálra adja testvér a testvérét, és apa a gyermekét. Sőt, a gyermekek is szüleik ellen fordulnak, és megöletik őket. 13 Mindenki gyűlölni fog benneteket amiatt, hogy a nevemet viselitek. De aki mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Peter%201:20-2:9;%20%20%20%20Mark%2013:9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/22

„A család egysége és annak tönkretevése lesz a gyökere mindennek

2012. december 23. vasárnap, 15:30

Ő már most is ezt teszi a fekete miséken keresztül, melyeket sok Katolikus Templomban tartanak. A hűtlen szolgák csoportjának magja összeesküszik Egyházam ellen, és ők sokakat félre fognak vezetni.

Legyetek éberek! Nyissátok ki a szemeteket, és könyörögjetek Hozzám erőért, melyre szükségetek van, hogy ezzel az aljas és gonosz tervvel szembeszálljatok.

Ez egy ádáz harc lesz földi Egyházamon belül. Pap, pap ellen. Püspök, püspök ellen. Bíboros, bíboros ellen.

Tudassátok azt, hogy felszentelt szolgáimat, akik ismernek és szeretnek Engem, vezetni fogom. Irányítani foglak benneteket. Erőt fogok adni nektek, hogy elbánjatok Isten ezen ellenségeivel. Nem vagytok egyedül.

Sosem szabad hallgatnotok a hazugságokra, melyeket az Én Nevemben adnak vagy mutatnak be nektek. Egyedül csak ti ismeritek az Igazságot a szívetekben. Hallgassatok a szívetekre. Maradjatok hűségesek mindahhoz, amelyről már korábban azt mondták nektek, hogy Isten Törvénye.

Ha bármi olyat mutatnának be nektek, ami úgy tűnik, hogy ellentétben áll Tanításaimmal, akkor annak hátat kell fordítanotok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/csalad-egysege-es-annak-tonkretevese-lesz-gyokere-mindennek

A világ hamarosan alá lesz vetve a megtisztulás következő szakaszának

2012. február 27., hétfő, 3:30

Drága, szeretett leányom, amint az összeomláshoz vezető események tovább sokasodnak a világban, úgy Isteni Irgalmasságom ideje is egyre közeledik.

Amint a háborúk és a nyugtalanság minden irányba szétterjednek, úgy fog továbbra is Egyházam hite gyengülni.

Hamarosan Egyházamban a hitszakadás gyors kibontakozásnak indul.

Pap, pap ellen.

Püspök, püspök ellen. ..”

https://masodikeljovetel.hu/vilag-hamarosan-ala-lesz-vetve-megtisztulas-kovetkezo-szakaszanak

Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül

Igazság Könyve:

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 17. 23:45 óra

Szeretett leányom, boldog vagyok, hogy az emberiség számára egyre többen továbbítjátok ezeket a fontos üzeneteket. Nemsokára megállapíthatod, hogy ezek az üzenetek minden országba el fognak jutni. Gyermekem, ne aggódj biztonságod felől, mert Téged és családodat mindenkor megvédelek. Tele vagyok szeretettel irántad gyermekem, most mégis megszakad a Szívem a fájdalomtól, amikor azt látom, hogy alattomos szövetségek alakulnak, akik összeesküvés formájában az egyes országok fölött a hatalmat meg akarják kaparintani. Ezt úgy fogják megtenni, hogy ravasz módon eltávolítják vezetőiket. Akkor felajánlják segítségüket, majd újabb kormányok barátságát veszik meg, végül ezeket is uralmuk alá helyezik. Ez az ellenőrzés sokkal rosszabb lesz, mint az a hataloméhes diktátorok idejében volt, akiket a béke nevében megbuktattak.

Figyeld meg, leányom, azt a sebességet, amivel az arab világ országai egyesülni fognak zsidó népem ellen. Figyeld majd meg, amint szövetségeseiktől elpártolnak, és védelem nélkül hagyják őket.

Leányom, az emberek készségesebben fognak Szavamra figyelni akkor, amikor a Nagyfigyelmeztetés után bekövetkezik megtérésük. Ez lesz az az időszak, amikor híveim a zsarnok hatalma ellen egyesülnek, ami a nyugati országokban, különösen Európában fog megnyilvánulni. Harcoljatok az imádkozás jogáért! Ha nem teszitek meg, akkor nem vallási, hanem népirtó háború fog bekövetkezni.

Rövidesen megölnek három vezető politikust, egyiket a másik után*. Ezek mindegyikét a gonosz egy összeesküdött csoportja fogja megölni. Ezek a szervezetek minden nemzet országában megtalálhatóak, kultúra ellenesek, de annyira gyávák, hogy a háttérből uralkodnak, ezért ti most nem látjátok őket. Azonban nem sokáig fognak rejtekben maradni. Amikor a hatalmat megkaparintják, arra fognak törekedni, hogy figyelmeteket megnyerjék és tiszteleteteket kiköveteljék.

A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok.

Egyre több angyalom**, akik már a Földön, mint emberek tevékenykednek, segíteni fognak ezeknek a megtévesztett lelkeknek, hogy felismerjék az igazságot. Sokan meg fognak térni, de lesznek olyanok, akik majd nem térnek meg.

Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. Használj ki minden lehetőséget, ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetőt, hogy gyermekeim világszerte megértsék ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből, hogy megmentsem a lelkeket.

Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni. Azok a kétségek, amelyek még a Nagyfigyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni, mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.

Menj most, szeretett leányom, szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus, a Zsidók Királya

Megjegyzés

* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).

** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

———-

Római katolikus:

2021-02-21

Nagyböjt 1. vasárnap

Kezdőének:
Ha kiált hozzám, meghallgatom; megszabadítom és dicsőséget szerzek neki, hosszú élettel áldom meg. (Zsolt 90,15-16)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, add kegyelmedet, hogy a nagyböjti szent időszak évenként visszatérő gyakorlatai által egyre jobban megismerjük Krisztus életének titkait, és méltó keresztény életünkkel igazodjunk hozzá. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
A vízözön után Noé kijött a bárkából, és hálaáldozatot mutatott be. Ekkor Isten így szólt Noéhoz és fiaihoz, akik vele voltak: „Íme, szövetséget kötök veletek, utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal és az összes mezei vaddal, mindennel, ami kijött a bárkából, a föld minden állatával. Megkötöm veletek szövetségemet, többé nem törlöm el valamennyi élőlényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet.”
Aztán így szólt Isten: „A szövetségnek, amely fennáll köztem és köztetek, meg a veletek levő minden élőlény között minden nemzedékre, ez lesz a
jele: szivárványt helyezek a felhőkbe. Ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között. Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket, és a szivárvány megjelenik a felhőkön, akkor megemlékezem szövetségemről, amely fennáll köztem és köztetek meg minden élőlény és test között. A vízből nem lesz többé vízözön, hogy minden lényt elpusztítson.”
Ez az Isten igéje.

Ter 9,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, minden utad irgalom és ség, * azoknak, kik szövetséged törnyét megtartják. 8 G. tónus.
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg kem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvötő Istenem.
Hívek: Uram, minden utad irgalom és ség, * azoknak, kik szövetséged törnyét megtartják.
E: Irgalmasságodról emlékezzél meg, Uram, * és könyörületességedről, mely öröktől való.
Jóságodban, Uram, * gondolj rám irgalommal.
H: Uram, minden utad irgalom és ség, * azoknak, kik szövetséged törnyét megtartják.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
Az alázatost a jóban vezérli, * a szelídet útra tanítja.
H: Uram, minden utad irgalom és ség, * azoknak, kik szövetséged törnyét megtartják.
Zsolt 24,4bc-5ab.6-7c.8-9

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Szeretteim! Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik. Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült. Ebben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által.
A vele jelképezett keresztség most titeket is ugyanígy megment. Hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által. Ő azután, hogy az angyalok,
hatalmasságok és erősségek az ő uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.
Ez az Isten igéje.

1Pét 3,18-22 …”

„… „… Szeretett leányom, boldog vagyok, hogy az emberiség számára egyre többen továbbítjátok ezeket a fontos üzeneteket. Nemsokára megállapíthatod, hogy ezek az üzenetek minden országba el fognak jutni. Gyermekem, ne aggódj biztonságod felől, mert Téged és családodat mindenkor megvédelek. Tele vagyok szeretettel irántad gyermekem, most mégis megszakad a Szívem a fájdalomtól, amikor azt látom, hogy alattomos szövetségek alakulnak, akik összeesküvés formájában az egyes országok fölött a hatalmat meg akarják kaparintani. Ezt úgy fogják megtenni, hogy ravasz módon eltávolítják vezetőiket. Akkor felajánlják segítségüket, majd újabb kormányok barátságát veszik meg, végül ezeket is uralmuk alá helyezik. Ez az ellenőrzés sokkal rosszabb lesz, mint az a hataloméhes diktátorok idejében volt, akiket a béke nevében megbuktattak.

Figyeld meg, leányom, azt a sebességet, amivel az arab világ országai egyesülni fognak zsidó népem ellen. Figyeld majd meg, amint szövetségeseiktől elpártolnak, és védelem nélkül hagyják őket.

Leányom, az emberek készségesebben fognak Szavamra figyelni akkor, amikor a Nagyfigyelmeztetés után bekövetkezik megtérésük. Ez lesz az az időszak, amikor híveim a zsarnok hatalma ellen egyesülnek, ami a nyugati országokban, különösen Európában fog megnyilvánulni. Harcoljatok az imádkozás jogáért! Ha nem teszitek meg, akkor nem vallási, hanem népirtó háború fog bekövetkezni.

Rövidesen megölnek három vezető politikust, egyiket a másik után*. Ezek mindegyikét a gonosz egy összeesküdött csoportja fogja megölni. Ezek a szervezetek minden nemzet országában megtalálhatóak, kultúra ellenesek, de annyira gyávák, hogy a háttérből uralkodnak, ezért ti most nem látjátok őket. Azonban nem sokáig fognak rejtekben maradni. Amikor a hatalmat megkaparintják, arra fognak törekedni, hogy figyelmeteket megnyerjék és tiszteleteteket kiköveteljék.

A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

„… EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b. – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 1,12-15

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-21

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

„… A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

————

Ortodox (Görög keleti):

„Jézus feltámadásának örömhíre

24 A hét első napján, kora hajnalban az asszonyok kimentek a sziklasírhoz, és vitték az elkészített illatszereket is. 2 A sír bejáratát egy nehéz kő zárta el, de mire odaértek, már félre volt gördítve. 3 Így be tudtak menni a sziklasírba, de az Úr Jézus testét nem találták. 4 Ezen nagyon elcsodálkoztak és nem tudták, mitévők legyenek. Ekkor hirtelen két férfi jelent meg mellettük fénylő ruhában. 5 Az asszonyok megrémülve lehajtották a fejüket, de azok így bátorították őket: „Miért a halottak között keresitek az élőt? 6 Nincs itt, mert feltámadt! Emlékezzetek rá, hogy még Galileában megmondta nektek: 7 »Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és hogy a harmadik napon feltámadjon.«”

8 Ekkor az asszonyok visszaemlékeztek, hogy Jézus valóban ezt mondta nekik, 9 majd visszamentek a városba, és mindent elmondtak a tizenegy apostolnak és a többieknek. 10 Az asszonyok csoportjában volt a magdalai Mária, Johanna és Mária, Jakab anyja, meg más asszonyok is, akik a feltámadás hírét hozták. 11 Az apostolok azonban nem hittek az asszonyoknak, és képtelenségnek tartották, amit mondtak. 12 Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.[a]”

„Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék. ….”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

Végső rendelkezések

10 Timóteus, te jól ismered, és szorgalmasan követted is a tanításaimat. Közelről láttad, hogyan élek, s tudod, mi az életcélom. Megismerted a hitemet, türelmemet, kitartásomat és a bennem lévő isteni szeretetet. 11 Tudod, hogyan üldöztek és mit kellett elszenvednem Antiókhiában, Ikóniumban és Lisztrában. Micsoda üldözéseket éltem át, de az Úr mindegyikből kiszabadított! 12 Bizony, akik Isten akarata szerint akarnak élni a Krisztus Jézusban, azokat is mind üldözni fogják!

13 A gonoszok és csalók pedig egyre mélyebbre süllyednek a gonoszságban, s miközben másokat becsapnak, saját magukat is becsapják.

14 Te azonban, Timóteus, tarts ki amellett, amit tanultál, és amiről meggyőződtél, hogy igaz! Hiszen jól ismered azokat, akiktől ezeket tanultad. 15 Már gyermekkorod óta ismered a szent Írásokat[a] is, amelyekből megértheted, hogy az üdvösség a Krisztus Jézusba vetett hit által érhető el. …”

„… Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

10 „Két ember felment a Templomba imádkozni: egy farizeus, meg egy vámszedő. 11 A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy én nem vagyok olyan rossz, mint mások. Nem vagyok sem tolvaj, sem csaló, sem házasságtörő. Nem vagyok olyan, mint például ott az a vámszedő. 12 Hetente kétszer böjtölök, és minden keresetemből megadom a tizedet.«

13 A vámszedő, aki távolabb állt, még a tekintetét se merte az égre emelni. Bűnbánatában a mellét verte, és így imádkozott: »Istenem, könyörülj meg rajtam, nyomorult bűnösön!« 14 Mondom nektek, hogy azt a vámszedőt Isten elfogadta, és kérésére megbocsátotta a bűneit. De a farizeust és annak az imádságát elutasította! Miért? Mert aki felemeli magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felemelik!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Luke+24%3A1-12%3B+++++2+Timothy+3%3A10-15%3B+++++Luke+18%3A10-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/21

Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek

Igazság Könyve:

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Szeretett leányom, te most nagyon igyekszel engedelmeskedni Utasításaimnak, azért, hogy megszentelődjön a lelked, és ez nagy öröm Számomra. Kérlek, szánj Rám egy teljes órát a napodból, amelyet csendességben Velem töltesz, és engedd, hogy közelebb hozhassalak Szent Szívemhez.

Sokkal erősebbnek fogod magad érezni, ha ezt megteszed. Kezdd el még ma ezt az időt a Társaságomban tölteni, azért, hogy a szíved megvilágosíthassam, és hogy terhed megkönnyíthessem.

Ma szeretném előtted felfedni az emberiségnek szánt azon Kívánságomat, hogy kezdjék el életüket kiértékelni, felkészülésként a Nagyfigyelmeztetésre. Leányom, mindazoknak közületek, akik erre elmulasztanak felkészülni, azoknak imára, mégpedig sok imára van szükségük.

A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta.

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket.

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

Talán megkérdezitek, hogy miért kell ezeknek az eseményeknek ilyen nehézségekkel bírniuk. El fogtok akkor csodálkozni azon, hogy miért engedem megtörténni mindezeket.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„… Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

———-

Római katolikus:

2021-02-20

Szombat hamvazószerda után

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Böjtölésünk közben gyakoroljuk az irgalmas felebaráti szeretetet, és tartsuk meg az Úr szent napját!
A helyes böjtölésről prófétája által így tanít az Úr: Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verőfényre változik. Maga az Úr
vezérel szüntelen, és még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha. Újra felépíted az ősi romokat, és helyreállítod a régi nemzedékek építette alapfalakat.
A rések betöltőjének neveznek majd, és a romba dőlt házak felépítőjének. Ha óvakodsz attól, hogy szombaton ide-oda menj, és hogy a hasznot hajhászd szent napomon; ha a szombatot gyönyörűnek nevezed, és az Úrnak szentelt napot dicsőségesnek; ha megtiszteled azzal, hogy tartózkodsz a jövés-menéstől, a haszonleséstől és a mihaszna beszédtől: akkor boldog leszel az Úrban; fölvezetlek győztesként a föld magaslataira, és élvezni fogod atyádnak, Jákobnak
örökrészét.
Igen, az Úr szája mondta ezt így.
Ez az Isten igéje.

Iz 58,9b-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Utadat, Uram, mutasd meg nekem, * hogy igazságod szerint járjak. (11a. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Fordulj felém és hallgass meg, Uram, * mert gyámoltalan vagyok és szegénységben élek.
Őrizd meg lelkemet, mivel hozzád tartozom, * szabadítsd meg szolgádat, Istenem, aki benned bízik.
Hívek: Utadat, Uram, mutasd meg nekem, * hogy igazságod szerint járjak.
E: Könyörülj rajtam, Uram, * mert egész nap hozzád kiáltok.
Tedd vidámmá szolgád lelkét, * hiszen hozzád emelem a szívem.
H: Utadat, Uram, mutasd meg nekem, * hogy igazságod szerint járjak.
E: Uram, te szelíd és jóságos vagy, * nagy irgalmú mindazokhoz, akik hívnak téged.
Hallgasd meg, Uram, imádságom, * figyelj könyörgésem szavára.
H: Utadat, Uram, mutasd meg nekem, * hogy igazságod szerint járjak.
Zsolt 85,1-2.3-4.5-6

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Én nem kívánom a bűnös halálát † mondja a mi Urunk, Istenünk, * hanem hogy a bűnös éljen és hozzám térjen. Ez 33,11 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus hívja a bűnösöket, hogy tartsanak bűnbánatot.
Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült.
Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?”
Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az
orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 5,27-32

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-20

„… Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta. …”

„… A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok.

Egyre több angyalom**, akik már a Földön, mint emberek tevékenykednek, segíteni fognak ezeknek a megtévesztett lelkeknek, hogy felismerjék az igazságot. Sokan meg fognak térni, de lesznek olyanok, akik majd nem térnek meg. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

————

Ortodox (Görög keleti):

11 Bizony, igaz tanítás ez:

Ha Jézussal együtt meghaltunk,
vele együtt fogunk élni is.
12 Ha hűségesen kitartunk mellette,
vele együtt fogunk uralkodni is,
de ha megtagadjuk,
ő is megtagad minket.
13 Ha hűtlenek vagyunk,
ő még akkor is hű marad,
mert magát meg nem tagadhatja.

Az Úr jól tudja, ki tartozik hozzá

14 Emlékeztesd az embereidet ezekre! Figyelmeztesd őket Isten jelenlétében, hogy ne vitatkozzanak bizonyos szavakon, mert annak semmi értelme! Sőt, az ilyen vitatkozás kárt okoz azokban, akik hallgatják!

15 Igyekezz mindent megtenni, hogy Isten tetszését elnyerjed! Légy Istennek olyan szolgája, akinek nem kell szégyenkeznie Ura előtt semmiért, és aki helyesen tanítja és alkalmazza Isten igazságait! 16 Kerüld az értelmetlen vitatkozásokat, mert ezek csak eltávolítják az embereket Istentől! 17 Az ilyen beszédek úgy terjednek közöttük, mint a veszélyes fertőzés. Hümenaiosz és Filétosz is ilyen dolgokat terjesztenek, 18 hiszen azt állítják, hogy a halottak feltámadása már megtörtént, s ezzel felforgatják némelyek hitét. Bizony, ezzel nagyon eltértek az igazságtól!

19 Isten azonban olyan erős alapot épített, amelyet senki sem tud lerombolni. Erre ez a két dolog van felírva: „Az Úr jól tudja, ki tartozik hozzá, és: „Aki azt mondja, hogy az Úrhoz tartozik, az hagyjon fel minden hamissággal![a]”

„… Úgy bánjatok embertársaitokkal, ahogyan azt szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Amikor valakire haragszotok, és kárt okoztok neki, vagy valamiért büntetni akarjátok, sohase feledkezzetek meg arról, hogy benne élek. Amikor másban kárt tesztek, azt Velem teszitek. …”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

„… Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva. …”

„… A földi élet csak az idő átutazása

A ti földi életetek nem más, mint az idők átutazása, amely szeretetet, örömöt, fájdalmat, elutasítást, félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok, enyhülni fog fájdalmatok. Áldottak mindazok, akik szenvednek, különösen, akik az ÈN Nevemben szenvednek, mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is, akik megtérnek, akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

2 „Volt egyszer egy bíró egy városban, aki Istent nem tisztelte, és nem becsülte az embereket sem. 3 Élt abban a városban egy özvegyasszony, aki folyton a bíró nyakára járt, és szüntelen arra kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben, és védj meg tőle!« 4 A bíró egy ideig nem akart rajta segíteni, de végül ezt gondolta: »Istent nem tisztelem, és nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam az emberek. 5 De ez az özvegyasszony már terhemre van, mert folyton a nyakamra jár. Nem bánom, igazságot szolgáltatok neki, és megvédem, hogy ne zaklasson tovább.«”

6 Az Úr így folytatta: „Figyeljétek, mit mondott ez az igazságtalan bíró! 7 Mit gondoltok, ha még ő is igazságot szolgáltat, akkor Isten mennyivel inkább! Ő bizonyosan megvédi választottait, és igazságot szolgáltat azoknak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá. Nem fogja feleslegesen várakoztatni őket! 8 Mondom nektek, bizony hamar igazságot szolgáltat választottainak!

De amikor az Emberfia visszajön, vajon talál-e olyanokat a földön, akik igazán bíznak benne és hűségesen várják?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Timothy%202:11-19;%20%20%20Luke%2018:2-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/20

„… Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele.

A földi élet csak az idő átutazása