bűn kategória bejegyzései

Ha tagadjátok a bűn létezését, akkor ti Engem tagadtok meg

https://bcp-video.org/response-to-schneider/

Igazság Könyve:

Ha tagadjátok a bűn létezését, akkor ti Engem tagadtok meg

  1. október 4. péntek, 23:44

 

Drága, szeretett leányom, egyetlen ember sem harcolhat Ellenem, s közben elvárja, hogy örök élete legyen – hacsak előbb át nem adja önmagát teljesen Nekem. Isten minden gyermekének tudnia kell, hogy az idő közeledik, amikor a világnak fel kell ismernie, hogy Végső Hívásom szinte elérkezett hozzájuk.

Ne féljetek soha Hívásomtól. Üdvözöljétek azt, mert Én Szeretetet, Békét és Üdvösséget hozok nektek. Ha nem vesztek tudomást Rólam, azt a saját felelősségetekre teszitek, mert Én csak annyi időt adok nektek, hogy válaszolhassatok Mennyei Hívásomra.

Ti, szeretett követőim, nem számít, hogy kik vagytok, hamarosan elszigetelve és elvágva találjátok magatokat valódi Jelenlétemtől. Jelenlétemet, Szavamat és Isten Igaz Tanítását most száműzik, és ti egy nagyon magányos állapotban fogjátok találni magatokat. Azok, akik csúfolják és gúnyolják a világ számára adott eme Szent, Szeretet Üzeneteimet, csodálkozva kérdezik, hogyan lehetséges ez… s közben a megtévesztés útját követitek. Minél tovább jártok ezen az úton, annál nagyobb távolságot helyeztek a lelketek és Irgalmam közé.

Ha szerettek Engem, akkor hinni fogtok Tanításaimban. Ha ismertek Engem, akkor fel fogjátok ismerni Szent Szavamat a Szentírásban. Ha ti ismertek Engem, és mégis elfogadjátok azt, hogy Én valaha is megengedném Szent Szavam valami olyasvalamivé való átalakítását, ami valójában már nem az – anélkül, hogy beavatkoznék -, akkor ti nem mondhatjátok, hogy ismertek Engem. Ha ti azt hiszitek, hogy Én, az Emberfia, Aki brutális halált halt értetek, hogy a bűntől megmentsen benneteket, hátra tudnék dőlni, és eltűrni egy ilyen helyzetet, akkor ti megtagadjátok Isten Szavát.

Ha tagadjátok a bűn létezését, akkor ti Engem tagadtok meg. Ha elfogadjátok a bűnt, mintha az egy jó dolog lenne, vagy akár egy percig is azt hiszitek, hogy Én megbocsátanám a bűnt anélkül, hogy bűnbánatot tartanátok, akkor ti többé már nem tarthattok igényt egy helyre Királyságomban. Figyelmeztetlek benneteket, hogy az előttetek álló időszak a pusztulás legveszélyesebb útjára fog vezetni benneteket, hacsak nem maradtok hűségesek Szent Szavamhoz.

Az Én Igém Örök. Az Én Királyságom a tietek, ha úgy fogadjátok Szavamat, ahogyan az adatott nektek. Ha meg meritek azt hamisítani, vagy elfogadjátok annak bármilyen más új alkalmazását, akkor ti ezért szenvedni fogtok. Haragom most egyre csak növekszik, amikor azt látom, hogy sokan közületek milyen kevés tiszteletet mutatnak azon Igazság iránt, ahogyan az Atyám Könyvében le lett írva. Nem lehet más az Igazság. Isten az eltérés semmilyen formáját sem fogadja el. Semmiféle érvelést. Semmilyen emberi gondolkodást. Nincs kivétel. Az Igazság örökké élni fog. A hazugságok a fenevad Karjaiba fognak vezetni benneteket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ha-tagadjatok-bun-letezeset-akkor-ti-engem-tagadtok-meg

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/10/04

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-10-04

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Katolikus Egyház át fogja ölelni a szekuláris világot, és ki fogja jelenteni, hogy a halálos bűn többé már nem létezik.

Igazság Könyve:

Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elszenvednie

  1. szeptember 28. szombat. 15:23

 

Drága, szeretett leányom, mindig emlékeztesd azokat, akik hisznek bennem, de fogalmuk sincs Második Eljövetelem közeledtéről, hogy legyenek éberek azokra a jelekre, amelyek a Nagy Napot megelőzik, s amelyek meg vannak jövendölve Atyám Könyvében.

Az első jel a nagy hitehagyás. Ez akkor fog megtörténni, amikor eltűnik az Igazságba, Isten Szavába vetett hit, és a bűnt fogják dicsőíteni a világ minden táján. Amikor a hitehagyás belülről hatalmába keríti földi Egyházamat, akkor ez jel arra, hogy Második Eljövetelem nagyon közel van. Amikor látjátok azokat, akik azt mondják, hogy Én választottam őket földi Egyházam vezetésére, és a szekuláris világba vetik magukat evilági előnyökért, akkor tudni fogjátok, hogy a változások elkezdődtek. Amikor azt látjátok, hogy Nagy Áldozatom – Keresztre feszítésem – a vita tárgyát képezi, és Eukarisztiámhoz új értelmezéseket csatolnak, akkor tudni fogjátok, hogy Egyházamat a pusztába fogják vetni.

Egyházam alatt azokat értem, akik nem fognak eltérni az Igazságtól, és akik továbbra is – akárcsak korábban – el fogják fogadni Isten Szavát. Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elszenvednie. A pogányok össze fogják (Egyházamat) taposni, és szenvedni fog, de Irgalmam által sértetlen marad, és a bátor lelkeket, akik nem fognak cserbenhagyni Engem, rendkívüli Ajándékokban fogom részesíteni. Amint az utálatos, úgynevezett „csodák”, a gyógyulások, a hamis alázat gesztusa és az emberiség iránti hamis szeretet láthatóvá válik Egyházam burkában, felismerhető lesz valódi természetfölötti beavatkozásom is. Én a Keresztes Imahadjárat-csoportjaim által fogom megismertetni a Szentlélek jelenlétét azokkal, akik csúfolják és gúnyolják őket. Imacsoportjaim sok csodával lesznek megajándékozva, és azok, akik imádkozzák az Imákat, mint ajándék, hogy segítsenek szeretett tanítványaimnak megbirkózni a vallási üldöztetéssel.

Az üldöztetés, amelyről beszélek elsődlegesen lelki jellegű. Igaz tanítványaim – értem ez alatt a bármelyik felekezethez tartozó, bárhol élő Keresztényeket – nagyon bánatosan fognak nézni, amikor tanúi lesznek annak a nagy csalásnak, amely a Katolikus Egyházra fog leereszkedni. A Katolikus Egyház át fogja ölelni a szekuláris világot, és ki fogja jelenteni, hogy a halálos bűn többé már nem létezik. A bűnt már nem fogják bűnként elismerni, és megtévesztvén az ártatlanokat, azt fogják mondani, hogy nem nehéz bejutni Királyságomba. A gyónás jelenlegi formáját megszüntetik. Az embereknek azt fogják mondani, hogy a maguk módján kérjenek bűnbocsánatot Istentől, és éppen ezért sokan nem fogják venni a fáradtságot, hogy megbocsátásomat kérjék. Azért nem fogják ezt megtenni, mert már nem fogják elismerni, hogy szándékosan bűnt követtek el, és mert Isten úgyis megbocsát mindent. Ez az a tévedés, ami meg volt jövendölve, és ami milliókat fog a Pokol tüzébe vezetni, ahová pedig a hamis próféta és az antikrisztus fogja vezetni őket.

Hamarosan a Katolikus Egyházban mindenütt pogány ünnepeket és fesztiválokat fognak bevezetni. A pogányok, és azok, akik utálják Istent, meghívást fognak kapni az oltárokhoz, a tabernákulum elé. Azt fogják bejelenteni, hogy ez az ünnep a Szentáldozás újabb formája – Isten minden gyermeke egyesül annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák egymás hitét és emberi jogait. Tőletek, követőim, azt fogják kérni, hogy tiszteletet mutassatok azok iránt, akik meg akarják szüntetni a Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétemet. Amennyiben nem karoljátok fel a pogányságot, azzal fognak vádolni benneteket, hogy Keresztény-ellenesek vagytok. Így fognak majd becsapni mindnyájatokat. Így fognak majd Engem, Jézus Krisztust meggyalázni. Ugyanezt fogják tenni az iskolákban is, hogy száműzzék a Kereszténységet. Hasonlóan fognak cselekedni a politikai körökben is, amikor mindent, ami velem kapcsolatos, el fognak törölni. Egyetlen más vallás sem lesz ilyen gyűlölet célpontja. A Kereszténységet, mert az maga az Igazság, el fogják pusztítani.

Az, amit ti nem vesztek észre: hogy ha beleegyező résztvevőkké váltok ennek a gonosz megszentségtelenítésnek, akkor a lelketek megsötétedik, és idővel elpártoltok a saját üdvösségetektől.

Csak áruljatok el Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. Csak tagadjatok meg Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. De ha meggyaláztok Engem, és a fenevadnak esküdtök hűséget, akkor teljesen elszakadtok Tőlem, és lehetetlennek fogjátok találni, hogy Irgalmamat elfogadjátok.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/igaz-egyhazamat-ki-fogjak-dobni-romabol-es-eveken-tarto-elhagyatottsagot-kell-majd-elszenvednie

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/29

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-29

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Eltörölik az Eukarisztiában való Jelenlétemet

Összeomlott a Szent Pál-bazilika teteje, miután a pápa tagadni kényszerült, hogy „A pokol NINCS”

https://www-express-co-uk.translate.goog/news/world/939429/The-Pope-Vatican-Hell-doesn-t-exist-St-Paul-s-Basilica?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp

 

https://www.express.co.uk/news/world/939429/The-Pope-Vatican-Hell-doesn-t-exist-St-Paul-s-Basilica

 

 

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Ahogyan Isten Szent Szava képes lelkeket egyesíteni, úgy az nagy megosztottságot is okozhat

  1. július 31. szerda, 18:31

 

Gyermekem, ha szeretitek Fiamat, Jézus Krisztust, akkor mindazok, akik valóban szeretik Őt, közelebb kerülnek egymáshoz. Amikor azok, akik Fiamat szeretik nehéznek találják, hogy másokat is szeressenek, akkor hívniuk kell Engem, az Üdvösség Anyját, hogy megnyissam a szívüket.

Fiam Szeretete olyan erőteljes, hogy a Szentlélek Ereje által nagyon gyorsan szétárad a világ egyik szögletéből annak minden egyes részébe. Amikor Fiam Szent Szava eljut Isten gyermekéhez ezeken az üzeneteken keresztül, akkor az behatol majd az alázatos lelkekbe, akik felismerik, hogy a Megváltó az, aki hozzájuk szól. A Szeretet, amely az Ő Szavaiból árad, melyek által hozzátok szól az emberiség történetének ezen időszakában, több millió lelket fog azonnal egyesíteni úgy, mintha ti mindnyájan az egész életetek során már ismertétek volna egymást. Oly erőteljes ez a Szeretet, hogy a nyelvek ereje által nemzetről nemzetre gyorsan tud terjedni minden nyelven. Innen fogjátok tudni, hogy ezek a szavak, amelyek ezen üzeneteken keresztül adatnak, a Fiamtól származnak.

Ahogyan Isten Szent Szava képes lelkeket egyesíteni, úgy nagy megosztottságot is okozhat. A gyűlölet, amely annak a következménye, hogy Isten Szava falja a lelkeket, nem volt még ilyen magas ponton. Amikor ezek az Üzenetek ilyen erős gyűlöletet váltanak ki és gonosz tetteket vonzanak maguk után azok részéről, akik Fiam igaz tanítványainak vallják magukat, akkor tudnotok kell, hogy ezt a gonosz okozza. Szegény lelkeim, szegény összezavarodott gyermekeim, sohasem szabad hátat fordítanotok, amikor bizonytalanok vagytok Fiam Szavaiban. Nyitva kell tartanotok elméteket, és hűségesnek kell maradnotok mindahhoz, amit Ő tanított nektek. Ne ítéljetek meg senkit az Ő Nevében. Szeressétek egymást. Nem számít, ha nem hiszitek, hogy Isten elküldte az Ő utolsó prófétáját. Azonban kérlek benneteket, hogy ne feledkezzetek meg kötelezettségeitekről, vagyis hogy teljesítitek Fiammal szembeni kötelességeiteket: szigorúan betartjátok Tanításait.

Sohasem szabad azt elfogadnotok, hogy Fiam bármilyen új tanra áldását adná, amit nem Ő adott a világnak, amikor a Földön járt. Ő sohasem hagyna jóvá semmit, bármi legyen is az, ami Kereszthalálát helyettesítené a világ oltárain.

 

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ahogyan-isten-szent-szava-kepes-lelkeket-egyesiteni-ugy-az-nagy-megosztottsagot

 

 

 

 

Ők meg fogják győzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit

  1. július 31. szerda, 18:56

 

Drága, szeretett leányom, emlékezz mindig arra, hogy hogyan munkálkodik az ördög. Ő nagyon óvatos, nehogy felfedje magát. Ő annak érdekében, hogy zavart keltsen, összekeveri az igazságot a hazugságokkal. Ez az ő kedvenc módszere, hogy megtévessze a lelkeket. Ő sohasem mondaná az igazságot, és nem engedi meg másoknak, hogy lássák, milyen is ő valójában, de mivel gőgös, arroganciája és az Irántam való gyűlölete mindig ki fog szivárogni. Azok, akiknek a szemük nyitva van, azonnal fel fogják ismerni a sértéseket, melyeket Oltárom előtt az Arcomba dobnak.

Ne feledjétek, hogy a Sátán gőgös, arrogáns, nagyképű és nagyon-nagyon ravasz. Amikor a lelkekben jelen van, akkor magabiztos, ami a gőgből és az arroganciából ered, és abból a hitből, hogy ő Isten fölött áll. Ő mindig ad olyan jeleket, amelyek sértik Istent, de csak azok fogják azokat észrevenni, akik tudják, hogy mit kell keresni. Azok, akik a Sátánt tisztelik, és akik idejük nagy részét olyan csoportokban töltik, amelyek rituálékat szerveznek, hogy neki hódolattal adózzanak, örömüket fogják lelni abban, hogy látják ezeket a jeleket. Mindazok, akik eladták a lelküket a Sátánnak, ezeken a jeleken keresztül fognak kommunikálni, arrogáns és kihívó gesztusként Ellenem, Jézus Krisztus ellen.

Azok, akik az Én Nevemben becsapnak benneteket, arról fogják meggyőzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit. Azt fogják kérni mindenkitől, hogy egyezzenek bele az új gyakorlatokba, amelyek két dolgot foglalnak magukba. Az első: hogy eltöröljék az Eukarisztiában való Jelenlétemet. A második: hogy nézzék el a bűnt, arra biztatván az embereket, hogy mutassanak rokonszenvet azok jogai iránt, akik nem hisznek Jézus Krisztusban.

Ezt a népszavazást meg fogják hamisítani, és a hazugságokat Igazságként fogják bemutatni. Amikor az új világvallás bevezetésre kerül, Földi Egyházam – az Igaz Egyház – rejtekbe fog vonulni annak érdekében, hogy tisztelettel adózhasson Nekem.

Én vagyok a fenevad célpontja. Én vagyok az, akit bántani akar. Ő tudja, hogy Engem nem képes elpusztítani, ezért az emberiséget próbálja elpusztítani, amelyre másodpercenként átkot szór. Szolgái nem fognak megelégedni azzal, hogy sértegetik Jelenlétemet a világ tabernákulumaiban. Ők nem lesznek boldogok azzal, hogy csak a Szentségeket pusztítsák el, káromolván így Engem. Ők csak akkor lesznek boldogok, ha lelkeket lopnak, megvalósítván így minden idők legnagyobb Istenkáromlását. Ez lesz akkor is, amikor megpróbálják újra alkotni Első Eljövetelemet, azt a benyomást keltve, hogy Keresztelő János már elküldetett. Az az ember, aki azt fogja mondani, hogy ő Isten prófétája, hazudni fog, és nagy csodálkozást fog kelteni, amikor majd kijelenti, hogy Én, Jézus Krisztus lennék az Antikrisztus.

Az Antikrisztus viszont azt fogja állítani, a Sátán hatalma által, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus. Jaj azoknak, akik tárt karokkal köszöntik őt, mert tehetetlenek lesznek vele szemben. Csak engedjétek meg ennek a kettőnek, hogy a hazugságok vákuumába szippantsanak benneteket, és akkor annyira el fogtok távolodni Tőlem, hogy csak Atyám beavatkozása hozhat benneteket vissza Nagy Irgalmasságomba.

Bárki, aki a jövőben jön, és azt állítja, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus, akkor tudnotok kell, hogy az egy hazug. Másodszorra nem testben fogok eljönni. A Sátán nem tudja ezeket a szavakat kimondani:

„Jézus Krisztus, aki Testben jött el.”

Amit ő, a fenevad az Antikrisztus száján keresztül fog mondani az a következő:

„Én vagyok Jézus Krisztus, Én most testben jöttem el, hogy üdvösséget hozzak nektek.”

Amikor ez megtörténik, Isteni Beavatkozásom gyors lesz, de addigra már a hamis próféta és az Antikrisztus sok lelket fognak ellopni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy mindazok, akik azt mondják, hogy az Enyéim, továbbra is az Enyéim maradjanak.

Imádkozzatok, hogy legyen erőtök és bátorságotok a Keresztemet hordozni, Testem – Misztikus Testem –, földi Egyházam legnagyobb üldöztetésének ezen időszakában.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ok-meg-fogjak-gyozni-kovetoimet-hogy-egy-nepszavazas-eredmenyehez-igazitsak-egyhazam-torvenyeit

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/31

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-31

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Sokan nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy harcoljanak az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek házassága ellen

Igazság Könyve:

Sokan nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy harcoljanak az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek házassága ellen

  1. április 15. hétfő 18:20

 

Drága, szeretett leányom, Isten ellenségei most nagy számban kelnek fel minden nemzetből, hogy elítéljék Isten Törvényeit.

Sok új törvényt fognak bevezetni minden országban és minden egyházban. A törvények nagy része ellentétben lesz a Szent Bibliában lefektetett Tanításokkal.

Mindenfajta bűnt törvényesíteni fognak, és a fenevad sötétsége be fogja borítani a világot. Azokat, akik ellenszegülnek ezeknek a törvényeknek, mint hóbortosokat elutasítják, és megszállottakká nyilvánítják. A hangjukat azok fogják majd elnyomni, akik magukévá teszik a szekularizmust, mintha az egy hiteles vallás lenne. Minden észérvet fel fognak használni, hogy gonosz törvényeiket erőszakkal érvényre juttassák, és sokakat meg fognak téveszteni, mivel az emberi jogokat fogják eszközként felhasználni arra, hogy másokat ellenőrizzenek.

Sokan nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy harcoljanak az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek házassága ellen. Aztán, amint a törvényeket hatályba léptetik, a Katolikus Egyház bejelenti reformációját (megújulását), miszerint minden emberi jogot és vallást elismer. Ezt követni fogja majd egy szörnyű megosztottság azok között, akik a Szentlélektől megkapták a szellemi megkülönböztetés ajándékát, és azok között, akiknek egyetlen vágya az önszeretet, és akik elutasítják Istent. Ők úgy vélik, hogy Isten és az Én Tanításaim akadályozzák életmódjukat, amelyről azt hiszik, hogy egy szabad életstílus.

A hatalmas globális elit-szervezet, mely a világ minden szögletébe beszivárgott, új egyházi törvényeket és összeesküvést fog megtervezni a vezetők megdöntésére, miközben ugyanabban az időben háborúkat dolgoznak ki, melyek pusztítást fognak magukkal hozni. Ezek annyira büszkék, és a sátán iránti elkötelezettségük oly nagymértékű, hogy azt hiszik: ők nélkülözhetetlenek. Mennyit kell majd szenvedniük gonosz tetteikért! Éppen akkor, amikor azt hiszik, hogy másokat ellenőrzésük alá vethetnek, és fondorlatos tervüket kivitelezhetik, Atyám Keze le fog csapni rájuk. Csak annyi idő lesz nekik adva, hogy hátat fordítsanak. Azután egyik a másik ellen fog fordulni, és elpusztítják egymást. Olyan nagy lesz a szenvedésük, hogy még a vége felé sem lehet majd őket rábírni arra, hogy vegyék észre, mi vár rájuk, ha továbbra is ragaszkodnak a gonoszhoz.

Ami az emberek többségét illeti, akik nem hisznek Istenben, először csak nagyon keveset fognak észrevenni ezekből az eseményekből. Majd csak akkor fognak szembeszállni nyíltan a saját nemzetükön belüli igazságtalanságokkal, miután a szabadságukat korlátozni fogják. Akkor majd fel fogják ismerni a rémtettet, mely éppen azért jött létre, mert Isten Fényét kioltották. Ennek helyébe a sötétség, az üresség, az éhség és a szeretet hiánya fog lépni. Az ember majd csak ez után fog Isten Irgalmáért kiáltani. Én ott leszek majd arra várva, hogy vigaszt nyújtsak nekik, és megmentsem szegény, megrémült lelküket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/sokan-nem-lesznek-eleg-erosek-ahhoz-hogy-harcoljanak-az-abortusz-az-eutanazia-es-az-azonos-nemuek

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/15

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-15

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A legnagyobb borzalom, amelynek szemtanúja voltam az Olajfák Kertjében az Én időmben, a végidők bűneinek ostora volt

„A nemi alapú erőszak felszámolása és a nők alapvető jogainak biztosítása

  1. biztosítson tanulmányokon alapuló, életkort figyelembe vevő, átfogó szexuális és kapcsolati oktatást a lányok és fiúk számára iskolai környezetben annak érdekében, hogy a gyermekek és a fiatalok elsajátíthassák a biztonságos, egészséges és tiszteletteljes kapcsolatok kialakításához szükséges pontos ismereteket, attitűdöket és készségeket; emlékeztessen arra, hogy az ilyen oktatásnak az emberi jogok, valamint a nemek közötti egyenlőség és a sokszínűség tiszteletben tartásán kell alapulnia; ismerje el, hogy ennek az oktatásnak olyan témákra kell kiterjednie, mint a szexuális irányultság és a nemi identitás, a nemi önkifejezés, a nemi normák, a kapcsolatok és a megerősítő beleegyezés, a szexuális és nemi alapú erőszak és az olyan káros gyakorlatok megelőzése, mint a gyermek elcsábítása és a női nemi szervek megcsonkítása, a szexuális úton terjedő fertőzések, a HIV és a nem szándékos terhesség megelőzése, továbbá tájékoztatás nyújtása a szexuális és reprodukciós egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésről, ideértve a családtervezést, a fogamzásgátló módszereket és a biztonságos és legális terhességmegszakítást; …„

https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2020-0039_HU.html

 

 

 

http://jelenesek.freeweb.hu/maria_elete_-_emmerich_a.html

 

Valtorta Mária

http://www.ppek.hu/k277.htm

 


Igazság Könyve:

A legnagyobb borzalom, amelynek szemtanúja voltam az Olajfák Kertjében az Én időmben, a végidők bűneinek ostora volt

  1. március 25. hétfő 14:50

 

Drága szeretett leányom, a legnagyobb borzalom, amelynek szemtanúja voltam az Olajfák Kertjében, az Én időmben, a végidők bűneinek ostora volt. A látomás során, amelyet a Sátán mutatott Nekem, láttam, hogy a halandó ember miként távolodik el Isten Törvényétől. Ő, a gonosz, szörnyű képeket mutatott Nekem; mindenféle olyan érvvel kísértett Engem, amiért el kellett volna fordulnom Atyám Akaratától. Gyötörni akart Engem, hivalkodván így a hatalmával, mintha még mindig lenne neki, Kereszthalálom ellenére is.

Elém tárult földi Egyházam végső lerombolása; a szabadkőműves szekta által megragadott hatalom Egyházamon belül; az ember erkölcstelensége; a szégyenérzet hiánya Isten gyermekei részéről, amint a test aljas bűnére kötelezték magukat; az ártatlanok meggyilkolása, és a megtévesztés azok részéről, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek.

A Sátán olyan hatalommal rendelkezik, hogy az Emberfia Mivoltomat illetőleg kétségeket ültetett az Elmémbe. Én, Istenségem révén képtelen vagyok arra, hogy megadjam Magam a bűnnek; mindezt azért mondom el nektek, hogy meg tudjátok érteni, mennyire támad a gonosz benneteket, csakhogy eltávolítson Tőlem.

A Sátán nem a legnyilvánvalóbb módon kelti a gonoszság látszatát. Ehelyett a gonoszságot jónak álcáza. Ő nagyon ravasz, és közületek még a legszentebbet is be tudja csapni, elhitetvén egy hazugságról, hogy Igazság.

Mivel az emberek eltávolodtak Tanításaimtól, ezért önként és mohósággal a szívükben fogják a bűnt választani. Irányítás nélkül elesnek a kegyelemtől. Amikor a Nevemet eltörlik a Föld színéről, akkor az ember képtelen lesz arra, hogy megtalálja Istent.

Mindennek tudatában, nem az számít, hogy milyen vallást követtek, mert a ti egyetlen utatok Istenhez Rajtam, az Ő egyetlen Fián keresztül vezet. Kereszthalálomnak köszönhetően megmentettelek benneteket – beleértve minden férfit, nőt és gyermeket, akik a mai világban élnek – a Pokol tűzétől. Ha ezt nem fogadjátok el, akkor nem léphettek be a Paradicsom Kapuin. Csak a Fiún keresztül lehet bemutatni benneteket az Atyának. Ha elutasítotok Engem, Jézus Krisztust, akkor az üdvösségeteket utasítjátok el.

Milyen keveset tanultatok a bűnről, és arról a módról, ahogyan az elválaszt benneteket Istentől. A bűn elterjedése még sohasem volt ilyen féktelen azóta, hogy Isten megteremtette a világot. Ti, bűnösök, újabb mélypontot értetek el, mely undorít Engem. Ti még a kicsiket is – akiket rátok bíztak – a nevetség tárgyává tettétek, hogy a démonokhoz hasonlóan viselkedjenek. Hiányzik belőletek a könyörületesség, a szeretet és a mások iránti együttérzés, és mégis sokan közületek úgy jelenítik meg hitük cselekedeteit a világ számára, hogy lássák és megcsodálják azokat. Akárcsak a Farizeusok, akik ugyan előírták Isten Törvényeit, de nem éltek azok szerint, és alázatot sem mutattak; így azok is közületek, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, beleesnek a büszkeség bűnébe.

Nagyon sokat kellene még tanulnotok a Hangomról és Tanításaimról, amelyek még mindig süket fülekre találnak. Aztán ott vannak azok is, akik minden idejüket az Istenről való tudásuk hirdetésével töltik, azt mondják, hogy ismerik azokat a próféciákat, amelyeket még nem tártak fel, de valójában semmit sem tudnak. Ha Nagy Irgalmasságom nem lenne, ti alkalmatlanok lennétek belépni Királyságomba.

Eljött az idő mindazok számára, akik azt állítják, hogy Isten gyermekeit az Úr útján vezetik, hogy könyörögjenek Hozzám, Jézus Krisztushoz az Alázat Ajándékáért. Itt az ideje, hogy hallgassatok az Igazságra, amely azért adatott számotokra, mivel kevés időtök van arra, hogy megváltsátok magatokat a Szememben.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/legnagyobb-borzalom-amelynek-szemtanuja-voltam-az-olajfak-kertjeben-az-en-idomben-vegidok-buneinek

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/25

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-25

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!

19 Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!

20 Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+3%3A1-15%3B+++++Genesis+2%3A20-3%3A20%3B+++++Proverbs+3%3A19-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/03

 


Igazság Könyve:

Egyházam a Földön támadás alatt van, és ez azt jelenti, hogy Testem újra Keresztre lesz feszítve, ahogy az meg volt jövendölve

  1. március 3. vasárnap 11:45

 

Drága, szeretett leányom, ne félj a támadásoktól, amelyek ellened irányulnak, mert Én minden pillanatban veled vagyok, hogy erősebbé tegyelek. Elszomorít Engem, hogy ezt kell mondanom: te sok szóbeli bántalmazást fogsz elszenvedni Üdvösségem Tervének ezen időzítése miatt.

Mert ez az az idő, amelyben nemcsak a buzgó Katolikusok lesznek próbára téve hitükben és Irántam való hűségükben, hanem egyben ez lesz a legnagyobb megpróbáltatás is minden Keresztény számára a világ minden részén.

Azoknak, akik eretnekséggel vádolnak benneteket, a következőket mondom: Én, Jézus Krisztus, sohasem hazudnék, mert Én az Igazság vagyok. Sohasem tudnálak becsapni benneteket, mert az nem lehetséges. Ne feledjétek, hogy az Én Testem maga az Egyház. A Földön lévő Egyházam támadás alatt van, és ez azt jelenti, hogy Testem újra Keresztre lesz feszítve, ahogy az meg volt jövendölve.

Ez alatt azt értem, hogy attól a perctől kezdve, amikor a szent Eucharisztiát a Római Szentszék szolgái elvetik, az én Testem már nem lesz többé Jelen.

Ez valósággá válik, és nektek akkor hátat kell fordítanotok.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Isten minden gyermekéért, minden felszentelt szolgámért, beleértve a félrevezetett hamis prófétákat is. Én azonban sohasem fogom kérni tőletek azt, hogy az Antikrisztusért imádkozzatok, mert az lehetetlen.

Ébredjetek fel mindnyájan, és hallgassatok arra, amit mondok nektek. Nem szabad pánikba, kétségbe esnetek, vagy a reményt elveszítenetek, mert ez az utálat a végső gyötrelem lesz, amelynek tanúja kell, hogy legyen Isten minden gyermeke, és amelyet el kell viselnie, még mielőtt újra Eljönnék.

Ez a Nagy Dicsőség, a Nagy Öröm napja lesz, és Eljövetelem véget fog vetni a gonoszságnak, amely megrontja a Földet.

A félelem helyett legyetek vidámak. Nektek előre, Második Eljövetelemre kell néznetek, mert Én a nektek megígért Új Paradicsomot hozom Magammal.

Keresztemet hordozni mindig nehéz lesz. Ez az időszak, amelyben most éltek, egyfajta keresztre-feszítést hoz magával, melynek elviselését sok Keresztény nagyon nehéznek fog találni – olyan nagy fájdalmuk lesz.

Azok a szegény lelkek, akik nem hiszik, hogy Én az Igazságot mondom ezeken az Üzeneteken keresztül, kérdezzék meg önmaguktól a következőket: Hisztek-e a Szent Bibliában és azokban a próféciákban, amelyeket a borítója között tartalmaz? Hiszitek-e az Antikrisztus létét és a csalóról szóló kinyilatkoztatásokat, aki fondorlatos eszközök által fogja Péter Székét átvenni? Ha igen, akkor el kell fogadnotok, hogy ez az az időszak, amikor az események a szemeitek előtt fognak kibontakozni. Ez nem a jövőre vonatkozik: ez most zajlik. Fogadjátok el ezt bátorsággal, és jöjjetek Hozzám teljes bizalommal, mert Én szeretlek benneteket. Arra van szükségem, hogy a szemeteket nyitva tartsátok. Nem szabad megrettennetek az Igazságtól.

Az utálat most már elkezdődött. Ha elutasítjátok Kelyhemet, akkor megakadályoztok Engem a lelkek megmentésében, akikre pedig szükségem van, hogy beteljesítsem az Atyámnak ígért Szövetséget.

Megáldalak benneteket. Arra vágyom, hogy megnyissam szíveteket, és elvigyelek benneteket Dicsőséges Királyságomba.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/egyhazam-foldon-tamadas-alatt-van-es-ez-azt-jelenti-hogy-testem-ujra-keresztre-lesz-feszitve-ahogy

 

 

Arra kérem felszentelt szolgáimat, hogy hívjanak Engem, Jézusukat, hogy Szentséges Véremmel beboríthassam őket

  1. február 28. csütörtök 23:55

 

Drága, szeretett leányom, elküldtem Szentlelkemet, hogy beborítsa Isten minden gyermekét ebben az időben, és hogy próbálja megszüntetni a gonosz sötétségét a világban.

Ebben az időszakban nektek fáradhatatlanul kell imádkoznotok minden felszentelt szolgámért, akik szörnyű összezavarodott állapotban találják magukat. Ők az elkövetkezendő néhány hétben olyan szomorúak lesznek Szent Helytartóm pápaságának befejezése miatt, hogy azt sem fogják tudni, kihez forduljanak.

Arra kérem felszentelt szolgáimat, hogy hívjanak Engem, Jézusukat, hogy Szentséges Véremmel beboríthassam őket.

Meg fogom adni nekik azokat a Kegyelmeket, amelyekre szükségük lesz, hogy felismerjék Tanításaim Igazságát. Ezután fel fogják ismerni azt a megtévesztést, amely bemutatásra kerül számukra.

Nekik sohasem szabad kételkedniük Bennem. Belém kell helyezniük minden bizalmukat. Sohasem szabad a Nevemet feladniuk, és mindig ébernek kell maradniuk.

Mondd meg nekik, hogy Én gyöngéden szeretem őket, és hogy ők a Mennyből különleges Ajándékokat fognak kapni. Ezek az Ajándékok békét, reményt és bátorságot fognak hozni nekik azokban a viharos időkben, amelyek előttük állnak Szent Egyházamban a Földön.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/arra-kerem-felszentelt-szolgaimat-hogy-hivjanak-engem-jezusukat-hogy-szentseges-veremmel

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

11 Megalázza a kevély tekintetű embert, a halandók nagyságát porba hajtja. Csak az Úr magasztaltatik föl azon a napon.

12 Mert jön a Seregek Urának napja minden kevély és magas ellen, mindenki ellen, aki nagyra tartja magát, de majd megalázott lesz;

13 a Libánon minden cédrusa ellen, amelyek magasra emelkednek, Básán minden tölgyfája ellen;

14 minden magas hegy ellen és minden kiemelkedő halom ellen,

15 minden büszke torony ellen és minden erős vár ellen,

16 minden Tarsís-hajó ellen és minden gyönyörű gálya ellen.

17 Porba hajtja az ember büszkeségét, és megalázza a halandók nagyságát. Csak az Úr magasztaltatik föl azon a napon.

18 A bálványok pedig semmivé lesznek egészen.

19 Bebújnak majd a sziklabarlangokba és a föld repedéseibe az Úr félelmes fensége és méltósága elől, amikor fölkel, hogy megrémítse a földet.

20 Azon a napon odadobja az ember a vakondoknak és denevéreknek ezüst és arany bálványait, amelyeket azért csinált, hogy leboruljon előttük.

21 Bebújnak a sziklák szakadékaiba és a kőszálak hasadékaiba az Úr félelmes fensége és méltósága elől, amikor fölkel, hogy megrémítse a földet.

 

 

 

Ez a menny és föld teremtésének a története.

Az első ember az Éden kertjében

Amikor az Úristen a földet és a mennyet megalkotta,

még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az Úristen még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a termőföldet megművelje.

Akkor pára szállt fel a földről, és mindenütt átitatta a termőföld felszínét.

Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.

Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált.

Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját.

10 Édenből pedig folyó jött ki a kert megöntözésére, amely onnan szétágazott, és négy ágra szakadt.

11 Egyiknek Písón a neve. Ez megkerüli Havílá egész földjét, ahol arany van.

12 Ennek a földnek az aranya jó. Van ott illatos gyanta és ónixkő.

13 A második folyónak Gíhón a neve. Ez megkerüli Kús egész földjét.

14 A harmadik folyónak Hiddekel a neve. Ez Assúr keleti részén folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz.

15 És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.

16 Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz,

17 de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.

18 Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.

19 Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi.

 

 

 

Az istenfélelem és a bölcsesség áldást hoz

3 Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved,

mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!

A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára!

Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél.

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!

Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.

Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat!

Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak.

Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából,

10 akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból.

11 Az Úr intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld!

12 Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.

13 Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.

14 Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak.

15 Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled.

16 Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság és dicsőség.

17 Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség.

18 Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+2%3A11-21%3B+++++Genesis+2%3A4-19%3B+++++Proverbs+3%3A1-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/02

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-02

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az Oltárom előtt kötött házasság nem fogadható el, ha az két azonos nemű ember között köttetik

Igazság Könyve:

Az Oltárom előtt kötött házasság nem fogadható el, ha az két azonos nemű ember között köttetik

  1. február 15. péntek 22:10

 

Drága, szeretett leányom, ennek a Küldetésnek most folytatódnia kell, hogy csalogassa és átölelje mindazokat, akik nem hisznek Tanításaimban, és azokat, akik Kereszténynek tartják magukat, de csak kevésbé ismernek Engem.

Közömbösségük fájdalmas. Az, ahogyan Tanításaimat értelmezik, melyet aztán elferdítettek, hogy az megfeleljenek saját evilági életmódjuknak, a legrosszabb formája annak, hogy eláruljanak Engem, Jézusukat.

A fiatalok, középkorúak és az idősek, valamennyien a Kereszténység úgynevezett Követői, megbántanak Engem a saját felhígított változatukkal, amelyről azt hiszik, hogy elfogadható Isten számára. Ők egy saját készítésű új elméletet hoztak létre, amely megfelel életmódjuknak. Aztán azt hiszik, hogy Istennek még örömet is szereznek ezzel, és hogy az ő elméletük elfogadható Számára.

Tudnotok kell, hogy csak az Igazság fogadható el Isten számára. Az arra tett kísérletek, hogy kiengeszteljék Őt, süket fülekre találnak. Isten sohasem fogja elfogadni a hazugságokat.

A Mindent látó Isten Szemében semmi olyan nem lesz elfogadva – nem számít, hogy az hogyan van felöltöztetve, és hogy milyen gyönyörű nyelvezettel van ellátva -, ami a Kereszténység új koncepcióit, a bűn elfogadását és elnézését segítik elő.

Ő sohasem fog új törvényeket elfogadni, melyek alábecsülik a Szentségeket, melyeket Én, Jézus Krisztus, a Világ Megváltója hagytam rátok.

Én megváltottalak benneteket, hogy segítsek nektek kiszabadulni a Sátán szorításából, mellyel fogva tartja az emberek szívét. Én önszántamból áldoztam fel az Életemet, hogy megmentselek benneteket, és hogy megszabadítsalak attól a lánctól, amellyel a Sátán és a Pokol tüze kötözött meg benneteket. Ez azt jelentette, hogy a Pokolnak többe már nem volt hatalma fölöttetek, mitől fogva megkaptátok a szabadságot, hogy válasszatok a Királyságomban való élet, vagy a Pokol mélységében való halál között.

De mit tesz az ember a mai világban, hogy visszafizesse (meghálálja) nekem ezt a rendkívüli Ajándékot? Megpróbálják a bűnt igazolni Szememben. Megbotránkoztató bűnöket mutatnak be Előttem, és könyörögnek Hozzám, hogy fogadjam el a hazugságokat és a valótlanságokat. Még rosszabb: Szentségeimet különböző módon arra akarják alkalmazni, hogy az a saját igényeiknek feleljen meg, és aztán, mint egy valóságos förtelmet, bemutatják azt Nekem. Az Oltárom előtt kötött házasság nem fogadható el, ha az két azonos nemű ember között köttetik. Mégis ezt teszik, és sértegetnek Engem. Ők arra kérnek Engem, hogy fogadjam el a bűnt, igazolván így Atyám Tízparancsolata ellen elkövetett bűntettüket. Arról próbálják meggyőzni önmagukat, hogy ez Isten előtt elfogadható, ellenben ez sohasem lehetséges.

Isten minden Törvénye a Mennyországban lett megalkotva. A bűn mindig bűn marad Isten Szemében, és emberi értelmezés alapján sohasem lehet azt igazolni. A modern keresztény szószólók téves gondolkodásmódja kárt tett Egyházamban, akik minden igyekezetükkel arra törekedtek, hogy megváltoztassák és átalakítsák a Keresztény Egyház Tanításait. Ez szörnyű zűrzavart okozott.

Ők csúfot űznek Istenből és Kereszthalálomból.

Ez annak a módja, ahogyan a Kereszténység visszatér a pogánysághoz; és az átváltás gyorsan történhet. Hamis istenek, hamis templomok, hamis vallások, mindegyikben egy közös dolog van: ezek követői egy olyan istent tisztelnek, amit emberi kéz alkotott. Az ilyen vallások sértik Istent, és egy ilyen egyházban, a szabadkőműves templomokban egyáltalán nem az Istent tisztelik, hanem a fenevadat.

Ez az ára annak a szabadságnak, mely Kereszthalálom által adatott a világnak. Azért kell a világnak elfogadnia az Igazságot, hogy ne essen a megtévesztés áldozatává, amelyet az idő múlásával a fenevad közétek fog ültetni.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ez-az-utolso-csata-helytartom-elesett-egyhazam-el-fog-esni-de-hamarosan-ismet-felemelkedik

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/02/15

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-02-15

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A gyűlölet, a gyilkosság és a felebaráti szeretet hiányának növekedése mérhetetlen, és a bűn futótűzként fertőzte meg a Földet

Igazság Könyve:

A gyűlölet, a gyilkosság és a felebaráti szeretet hiányának növekedése mérhetetlen, és a bűn futótűzként fertőzte meg a Földet

  1. január 29. kedd, 4:15

 

Drága, szeretett leányom, a Sátán dühe elönti a Földet, mivel a Szentlélek nagyon sok lélekben növeli Isteni Jelenlétét e Küldetés és más Küldetések által, amelyeket Én szentesítettem.

A gyűlölet, a gyilkosság és a felebaráti szeretet hiányának növekedése mérhetetlen és a bűn futótűzként fertőzte meg a Földet.

A felkészülés időszakát nagy gondossággal kell most elkezdeni Visszajövetelem Nagy Napjára. Mivel ti, szeretett Követőim, válaszoltok Hívásomra, Én meg fogom növelni a hiteteket, és ti mindenhol sokasodni fogtok.

Ez a Küldetés a tetőpontja minden utasításnak, amelyet Atyám valaha is adott az emberiségnek azok által, akik előtettek jöttek. Hát nem értitek, hogy amikor a próféták a kezdetektől fogva leírták az Úr napját, akkor ez az Én Időmre vonatkozik, arra az időre, amelyben az utolsó szövetséget fogom beteljesíteni?

Az Én tervem az, hogy eljöjjek, és megadjam nektek az örök életet, amelyet akkor ígértem meg, amikor Kereszthalálom által megszabadítottalak titeket a bűn láncaitól. Azoknak mondom közületek, akik bizalmatlanok Velem szemben: tudnotok kell, hogy Én egy ilyen Küldetésben, mint ez, sohasem tudnálak megtéveszteni benneteket. Nem kérnélek titeket, hogy segítsetek Nekem megmenteni a lelkeket és legyőzni gonoszt, vagy nem ösztönöznélek arra benneteket, hogy imádkozzatok, ha Én nem a ti Jézusotok lennék, Aki most hívásával Hozzátok fordul.

Szegény kicsinyeim, ti most egy vadonban éltek, mely nem tőletek származik. Én vagyok a ti egyetlen kiutatok. Hogyha most nem követtek Engem, akkor vándorolván, bolyongván és félrevezetvén elvesztegetitek az időt. A hitetek csak a Szentségek által maradhat erős. Tartsátok meg a hiteteket, és kövessetek Engem. Ez minden, amit kérek. Aztán még az, hogy imádkozzatok a lelkek megmentéséért.

Én sohasem foglak elítélni benneteket azért, ha nem fogadjátok el ezen Szent Üzeneteimet. De sohasem fogom megbocsátani, ha Isten Szava ellen káromkodtok, mely a Szentlélek Ereje által adatik nektek. Ha nem hisztek Üzeneteimben, akkor távolodjatok el azoktól, de legyetek továbbra is odaadással Irántam.

Drága Tanítványaim, ti hamarosan egy nagy hadsereget fogtok létrehozni, és egy erős védelmet Isten ellenségei ellen. Amint ez a hadsereg erejében növekszik, kérlek benneteket, hogy annyi felszentelt szolgát bátorítsatok arra, hogy segítsenek titeket, amennyit csak lehet.

Fontos, hogy biztosítsák a napi Szentmisét és a Szentáldozás Szentségét a rászorulók számára, független attól, hogy mennyi ellenállásra találnak.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/gyulolet-gyilkossag-es-felebarati-szeretet-hianyanak-novekedese-merhetetlen-es-bun-futotuzkent

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/01/29

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-01-29

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nem lehet megszabadítani benneteket az intellektuális büszkeség láncaitól

Igazság Könyve:

A Tudás nagyon gyakran vakká tehet benneteket az Igazsággal szemben

  1. december 29. szombat, 18:05

 

Drága, szeretett leányom, csak akkor tapasztalhatod meg Fényemet, és csak akkor ismerheted el az Igazságot, amikor a szíved valóban nyitott Számomra.

Sokan azt mondják, hogy kérték a megkülönböztetés Ajándékát, és imádkoztak a Szentlélekhez, hogy elnyerjék azt. Nem mindenkinek, aki kéri, adatik meg ez a felismerés, bár szüksége lenne erre az értékes Ajándékra. Mégis azt fogják mondani, hogy ők is megkapták. Aztán megbántanak Engem azt állítván, hogy Szent Szavam kényelmetlen helyzetbe hozza őket. Azt állítják, hogy aggodalmukra az ad okot, hogy Szent Üzeneteim a gonosz szellemtől jönnek.

Nektek, akik büszkén hirdetitek elferdített értelmezéseteket, mely szerint az ezen Üzenteken keresztül adott Szent Szavam hamis lenne, a következőket mondom:

Mikor járultatok utoljára Színem elé mindentől szabadon (mindentől levetkőzve), teljes őszinteséggel? A büszkeség válaszfala nélkül, mely beárnyékol benneteket? Mikor járultatok térden állva Színem elé, hívva Engem, hogy valóban vezesselek benneteket anélkül, hogy először a fületekre tennétek a kezeteket, elutasítva ezáltal azt, hogy hallani tudjatok?

Nem tudjátok, hogy Én csak akkor foglak megvilágosítani benneteket a megkülönböztetés kegyelmével, ha ti bármiféle előre kialakított saját nézetetek nélkül járultok Elém? Nem lehet megszabadítani benneteket az intellektuális büszkeség láncaitól, melyek megvakítanak benneteket a szellemi ismeretek igazságával szemben addig, míg minden emberi büszkeségtől meg nem fosztottak titeket.

Azoknak közületek, akik éveket töltöttek a Szentírás tanulmányozásával, és akik azt tartják magukról, hogy nagy tapasztalatra tettek szert, és ezért ők méltóbbak arra, hogy értelmezzék Szavamat, mindezt újra át kell gondolniuk.

Atyám Könyvének ismerete semmivel sem képesít többre benneteket lelki dolgokban, mint az utcai koldust, akinek nincs képzettsége. A Tudás nagyon gyakran vakká tehet benneteket az Igazsággal szemben.

Az a tudás, amely a saját értelmezéseteken alapszik Atyám Könyvét illetően, semmit sem jelent, amikor Isten Szavának megértéséről van szó.

Azok közületek, akik azzal büszkélkednek, hogy tanult mivoltuk által követik Isten Szentírását, és azt felhasználják arra, hogy megtagadják Szavamat, melyet ma a világnak adok, bűnt követnek el. A ti bűnötök a büszkeség bűne. Ti megbántotok Engem, mert büszkeségetek többet ér számotokra, mint az Irántam való szeretet legegyszerűbb formája.

Az Irántam, Jézusotok iránt való szeretet a szívből jön. Azok a lelkek, akik méltók Királyságomra, gyorsan felismerik Hangomat. Azok a lelkek, akik visszautasítják Szavamat és másokat is arra bátorítanak, hogy utasítsanak el nyíltan Engem, a gonosz szellem befolyása alatt vannak. Undorodom tőletek. Gonosz hangotok, mellyel ti hangosan kiabáltok és büszkén állítjátok azon érdemeteket, mely a Szentírás ismeretein alapszik, el lesz hallgattatva.

Türelmem végtelen, de azoknak, akik Színem Előtt állnak és megfontolt szándékkal károsítják Üdvösségtervemet, azt mondom: ti egy szempillantás alatt a vadonba lesztek dobva.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/tudas-nagyon-gyakran-vakka-tehet-benneteket-az-igazsaggal-szemben

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/28

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-28

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Azok a lelkek, akik megnyílnak előtte – mivel nem fogadják el, a bűn létezését

https://24.hu/elet-stilus/2018/03/30/ferenc-papa-pokol-nem-letezik/

https://nicelife.hu/hirek/vallas/papanincspokol.php

https://www.vox.com/2018/3/30/17179952/pope-francis-hell-vatican-interview-scalfari-italian

Igazság Könyve:

Nem számít, hogy földi javaitok milyen sokat jelentenek számotokra a Földön, azok semmit sem érnek

  1. november 28. szerda, 19:40

 

Drága, szeretett leányom, a változások alatt, melyek nagyon hamar kitörnek a világban, senkinek sem szabad elfelejtenie, hogy a világot Isten teremtette, és egyedül az Ő keze és hatalma által lesz az is, hogy (a világ) véget ér olyan módon, ahogyan azt már ismeritek.

Nincs olyan kormány, vezető, vagy ember, aki az emberiség létezését vagy halálát szabályozni tudná, mivel egyedül csak Isten tud dönteni arról, hogy a lélek mikor hagyhatja el a testet.

Nem számít, hogy földi javaitok milyen sokat jelentenek számotokra a Földön, azok semmit sem érnek. Mégis sok ember élete nagy részét a hírnév és a jólét álmának kergetésére és az anyagi dolgok összegyűjtésére pazarolja, amelyeket bármelyik pillanatban elvehetik tőlük.

Ezért van az, hogy ezek a lelkek szenvednek vagyonuk elvesztése miatt, akikkel mélyen együtt érzek. Megengedem, hogy megfosszák őket mindenüktől, hogy ezáltal megtisztíthassam őket.

Sok ember a világon sokat vesztett a korrupció és a kapzsi szervezetek miatt.

Ámbár nekik szükségük lenne élelemre és otthonra, Én mégis megengedtem számukra ezt a szenvedést.

Mert az ilyen lelkek csak ezután fognak Hozzám fordulni segítségért. Ez a tisztulás egyik formája, hogy ezután az ember alázattal tudjon elém járulni, mely egy olyan tulajdonság, amelyre feltétlenül szüksége van ahhoz, hogy beléphessen Királyságomba.

Ne féljetek attól, ha ilyen helyzetben találjátok magatokat. Ez csak egy rövid ideig fog tartani, és ezt ti okoztátok saját magatoknak. Idővel minden rendben lesz. Ekkor jön el annak az ideje, hogy mérlegeljétek jövőtöket és azt a helyet, amelyet az Új Paradicsomomban fenntartok számotokra.

Nektek ki kell érdemelnetek azt a jogot, hogy Velem jöhessetek. A ti időtök a Földön átmeneti. Sok léleknek kell megértenie – azoknak, akik a világra úgy tekintenek, mint az anyagi csodák helyére -, hogy ez csak egy szempillantás azokkal a bőséges és dicsőséges ajándékokkal szemben, amelyek mindazokra várnak, akik az Új Dicsőséges Korszakban fognak élni.

A ti időtöket áthatja a szenvedés, az elégedetlenség, a gyűlölet és a kétségek a Sátán jelenléte miatt.

Ti nem láthatjátok őt, de ő és bukott angyalai egész nap döfködik, zaklatják és csábítják az emberiséget mindenhol.

Sok ember nem tudja elfogadni a Sátán létezésének a tényét, és ez nagyon aggasztó. Sokan mégsem fogják elutasítani azt a gyűlöletet, amit egy másik ember dühe miatt tapasztalhatnak meg. A gyűlölet csak egy forrásból jöhet. Ez nem olyasvalami, ami önmagától létezik. Ez a vadállat szájából árad ki.

Mert azok a lelkek, akik megnyílnak előtte – mivel nem fogadják el, a bűn létezését –, könnyű célpontjai lesznek a gonosznak. Őket olyan kísértésekbe húzzák, melyeket ő általában a test bűne által helyez eléjük. Ezek a lelkek könnyű prédák, és nem fognak annyira szenvedni, mint azok, akik ellenállnak neki. A gonosz azokra a lelkekre összpontosít a legjobban, akik szeretnek Engem, Jézusukat, és akik alázatos szívvel követik Tanításomat.

Ezek azok a lelkek, kiknek esetében a Sátán úgy érzi, hogy nagyon nehéz megnyerni őket. Ugyanezen lelkek imái és az Irántam vállalt szenvedései hatására összekuporodik és felüvölt kínjában.

Azokhoz szólok, akik szeretnek Engem: szorítását – ami ezen üzenetek miatt óráról órára gyengül – csak kitartásotokkal és állhatatosságotokkal tudjátok elhárítani.

Ha bármilyen ismeretlen okból kifolyólag szóbeli támadás ér benneteket, vagy rágalmaznak titeket az Én Nevemben, akkor tudnotok kell, hogy imáitok lelkeket mentenek meg.

Kérlek benneteket, maradjatok csendben az ilyen támadások során, mert ha támadóitokkal foglalkoztok, nagy hatalmat adtok a gonosznak.

Maradjatok erősek, kedves Tanítványaim, az Én kedvemért. Támogatni foglak benneteket, és szenvedésetek hamarosan véget ér.

 

Szeretett Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/nem-szamit-hogy-foldi-javaitok-milyen-sokat-jelentenek-szamotokra-foldon-azok-semmit-sem-ernek

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

„… Nyomatékosan mondom nektek, hogy ezek az emberek nem csak saját vétkük súlyát fogyják viselni, hanem azokét is, akik õket követik. Ez épp olyan súlyos, mint elõdeitek vétke, akik Baált imádták. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum430.html

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/11/28

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-11-28

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat