bűnbánat kategória bejegyzései

Egy lélek nem gyógyulhat meg addig, amíg el nem ismeri Isten Nagyságát

Igazság Könyve:

Egy lélek nem gyógyulhat meg addig, amíg el nem ismeri Isten Nagyságát

  1. augusztus 9. péntek, 16:50

 

Drága, szeretett leányom, az emberek nem értik teljesen, hogy mit jelent egységben lenni a Szívemmel. Én, Jézus Krisztus, azért jöttem, hogy megszabadítsam az emberiséget a bűn szolgaságából. A bűn akkor lépett a világba, amikor Lucifer azt hitte, hogy ő nagyobb, mint Isten. Az ő gonosz féltékenységében megkísértette az embert – Isten első gyermekeit, Ádámot és Évát – hogy elforduljanak Tőle.

Halálom adta a Megváltás Ajándékát Isten minden gyermekének. Sok ember számára a világon, minden hitvalláshoz tartozónak, beleértve azokat is, akik nem hisznek Istenben, vagy akik tagadják Istent és hamis bálványokat részesítenek előnyben, mindnyájuknak fel van kínálva az Üdvösség Ajándéka.

Nem mindenki fogja elfogadni ezt az Ajándékot. Én, mint Megváltó jöttem mindnyájatokhoz. El fogok jönni mindnyájatok elé, még az utolsó nap előtt, hogy bebizonyítsam nektek az Igazságot. Eljövök, hogy felkínáljam nektek az Örök Élet Ajándékát, azoknak is, akik súlyosan vétkeztek Isten Szemében.

Isten Dicsősége a ti utatok, amelyet követnetek kell, és hogy megkapjátok ezt az Ajándékot, csak annyit kell tennetek, hogy elfogadjátok Irgalmasságomat. Isten Mindenható, Erőteljes és minden szempontból Tökéletes. Őt a Mennyben minden angyal és szent nagyon szereti. Őt a mai világban élő sok lélek is nagyon szereti. Mindnyájan tanúi lesznek az Ő Nagy dicsőségének az Új Égben és az Új Földön.

Istennek nincs szüksége az emberre. És csak, mert szereti a megsebzett embert, küld el újra Engem, az Ő Szeretett Fiát, hogy elhozzam az emberiségnek az Örök Életet, amelyet Ő megígért. Ezért van az, hogy Türelmes. Ezért van az, hogy szemet huny a bűnnek abban a reményben, hogy gyermekei vissza fognak fordulni Hozzá, és elfogadják az Ő Szeretetét.

A szeretet akkor erőteljes, ha tiszta és Istentől származik. Amikor a lélek tiszta, akkor könnyebben vonzódik Isten Szeretetéhez. Azok a lelkek, akiknek szükségük van a megtisztulásra, el fogják fogadni Isten Szeretetét, elfogadván a szenvedést is, amelyre szükség van ahhoz, hogy meggyógyuljanak. Egy lélek nem gyógyulhat meg addig, amíg el nem ismeri Isten Nagyságát, és meg nem hajol Előtte alázatos szolgaságban.

Az a nap, amikor mindnyájatoknak meg lesz mutatva az üdvösség útja, közel van. Minden egyes bűnösnek meg lesz adva a lehetőség, hogy eljuthasson Istenhez. Azok, akik élni fognak a lehetőséggel, bővelkedni fognak Irgalmasságomban.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/egy-lelek-nem-gyogyulhat-meg-addig-amig-el-nem-ismeri-isten-nagysagat

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/08

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-08

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Minden nap meg kell kérdeznetek magatoktól: „Vajon Isten ma jóváhagyná cselekedeteimet?”

Igazság Könyve:

Minden nap meg kell kérdeznetek magatoktól: „Vajon Isten ma jóváhagyná cselekedeteimet?”

  1. április 27. szombat 13:20

 

Drága, szeretett leányom, meg kell magyaráznom minden egyes embernek, akik jelenleg a Földön élnek, a nekik adott idő fontosságát. Én sohasem avatkoztam be az ember akaratába, mert ez az emberiségnek adott legnagyobb Ajándékok egyike, és azt sohasem lehet elvenni. A Sátán viszont beleavatkozik az ember szabad akaratába, és kezdettől fogva könyörtelenül azt kereste, hogy rabszolgává tegye az emberi elmét, és hogy ellopja a lelkét.

Ezért az embernek adott szabad akarat lesz az, amelyet a gonosz szellemek fel fognak kutatni. De szintén az ember szabad akaratán múlik az is, hogy kinyissa az ajtót Királyságomhoz. Mert hús-vér vagytok, ezért halandók vagytok, és a rendelkezésetekre álló egyedüli lehetőség, hogy felkészüljetek az örök életre, most van. Ezt sohasem szabad elfelednetek. Nektek minden pillanatban készen kell állnotok, mert ahogyan Atyám életet adott nektek, úgy a nap bármelyik pillanatában el is veheti azt tőletek.

Ha most meghalnátok, méltók lennétek arra, hogy Elém járuljatok? Be fogjátok ismerni a hibáitokat és bűnös cselekedeteiteket, melyeket elkövettetek, és hogy milyen gyűlöletet mutattatok felebarátaitok iránt, amelyek fel lesznek fedve Előttem? Annak érdekében, hogy az örök életet meg lehessen adni nektek, tudnotok kell, hogy mi az, amit most tennetek kell, hogy tisztára mossátok magatokat az Én Szememben.

Azoknak, akik elnézik a bűnt és másokat bántanak, másrészt pedig imádkoznak és olyan életet élnek, amelyről azt mondják, hogy azt Nekem szentelték, a következőket mondom: képmutatásotokkal minden órában megbántotok Engem. Minden nap távolabb kerül a lelketek Tőlem. Nektek követnetek kell a Tízparancsolatot, pontosan úgy, ahogyan azt Atyámtól kaptátok, különben nem mondhatjátok, hogy az Enyéim vagytok.

Nagyon sok lélek nem jut a Mennyországba, és sokaknak el kell szenvedniük a megtisztulást, amelyre azért van szükség, hogy méltók lehessenek belépni Királyságomba. De sokkal több lélek vettetik az örök sötétségbe. Haláluk pillanatában a Földön csak nagyon kevesen ismerik fel, hogy megbántották Istent. Milyen rémültek és szomorúak ők akkor! Felismerik, hogy a bűnbánat ideje számukra lejárt, és hogy már túl késő van számukra ebben a szakaszban.

Miért nem értitek meg, hogy a halál bármelyik pillanatban bekövetkezhet?

Azt tudnotok kell, hogy amikor megbántjátok Istent, akkor nektek törekednetek kell arra, hogy megváltoztassátok viselkedési módotokat, annak érdekében, hogy békére találjatok. Amikor elkerülitek a bűnt, és folyamatosan megpróbáljátok helyre hozni azt a módot, ahogyan másokkal bántok, csak akkor fogtok igazi békére találni. Amikor béke van a lelketekben – ami csak akkor valósulhat meg, ha leküzditek a bűnt és bűnbánatot mutattok gonosz tetteitek miatt -, akkor közelebb kerültök Istenhez.

Minden nap meg kell kérdeznetek magatoktól: Vajon Isten ma jóváhagyná cselekedeteimet? A szívetekben tudni fogjátok a választ.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/minden-nap-meg-kell-kerdeznetek-magatoktol-vajon-isten-ma-jovahagyna-cselekedeteimet

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/27

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-27

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Én egy mindent megbocsátó Isten vagyok

Igazság Könyve:

Én egy mindent megbocsátó Isten vagyok, aki kész megadni nektek a szabadságot bűneitektől, melyek tőrbe csalnak benneteket

  1. december 15. szombat, 21:45

 

Drága, szeretett leányom, szeretném elérni közületek mindazokat, akik most az életük miatt aggódnak.

Hívom mindazokat közületek, akik súlyos bűnben vannak, és akik a fájdalom miatt, melyet elviselnek, kételkednek abban, hogy valaha is vigaszt találnak: Lehet, hogy súlyos bűnben vagytok, beleértve a gyilkosságot, az abortuszt, az erőszakot, a nemi perverzitást, avagy belekóstoltatok az okkultizmusba. De nem tudjátok, hogy semmi mást nem kell tennetek, mint hozzám fordulnotok, és kérnetek Engem, hogy segítsek nektek?

Én egy mindent megbocsátó Isten vagyok, aki kész megadni nektek a szabadságot bűneitektől, melyek tőrbe csalnak benneteket.

Ezeket a bűnöket száműzhetők az életetekből. Mindaz, amire szükségetek van: a bátorság. Ne feledjétek, hogy nincs olyan bűn – kivéve a Szentlélek káromlását – amit én meg ne bocsátanék nektek.

Bocsánatom keresésében vajon nem az a tudat gátol benneteket, hogy a bűnösök nem tudnak hosszabb ideig a kegyelem állapotában maradni?

Az a gondolat hogy Én sohasem bocsátanék meg nektek, távol tart Tőlem benneteket.

Oly nagy az Én Irgalmasságom, hogy az mindenkinek megadatik, ha kéri Tőlem.

Hívom mindnyájatokat, akik nem biztosak Létezésemben. Arra kérlek benneteket, hogy bízzatok Bennem. Azáltal, hogy megbíztok Bennem, hogy beszéltek Velem, és kéritek Tőlem, hogy bocsássak meg nektek, meg fogjátok kapni azt a választ, amelyre vágytok.

Én válaszolni fogok nektek, és azt érezni fogjátok a szívetekben, amikor a Keresztes Imahadjárat imáját imádkozzátok Irgalmasságom Kegyelméért a nyomorult bűnösök részére.

A Keresztes Imahadjárat 89. imája: A nyomorult bűnösök imája

Drága Jézus, segíts nekem, szegény nyomorult bűnösnek, hogy bűnbánattal a lelkemben jöhessek Eléd. Tisztíts meg engem bűneimtől, amelyek tönkretették az életem. Add meg nekem az új élet ajándékát, mely mentes a bűn bilincseitől, és azt a szabadságot, melyet bűneim megvonnak tőlem. Újíts meg engem Irgalmasságod világosságában. Ölelj át engem a Szívedben. Engedd, hogy érezzem Szeretetedet, hogy közelebb kerülhessek Hozzád, és hogy Irántad való szeretetem lángra gyúljon. Könyörülj rajtam, Jézus, és óvj meg engem a bűntől. Tégy méltóvá engem arra, hogy beléphessek Új Paradicsomodba. Ámen.

Ne feledjétek: nem az teszi a lelkeket méltókká arra, hogy belépjenek Új Királyságomba, mert megbékéltek velem, hanem az Én nagy Irgalmasságom, mely által minden egyes lelket meg tudok menteni, feltéve, ha ők veszik a szükséges bátorságot, hogy kérjék segítségemet.

Állandó szenvedéllyel szeretlek mindnyájatokat. Soha ne utasítsátok el Szeretetemet vagy Irgalmasságomat, mert ezek nélkül tovább süllyedtek a bűnben, és elvesztek Számomra.

Amikor ezt az imát mondjátok, nagyon nehéznek fogjátok találni azt, hogy újból elforduljatok Tőlem.

 

Szeretett Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/en-egy-mindent-megbocsato-isten-vagyok-aki-kesz-megadni-nektek-szabadsagot-buneitektol-melyek-torbe

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/15

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-15

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Mondd meg nekik, hogy Én mindenkit szeretek, és egyetlen bűnöst sem zárok ki, független attól, hogy mennyire súlyosak a bűneik.

Igazság Könyve:

Imakérések: Most menj és hallasd ezt a kérést: „Hívásom Jézushoz”

  1. május 14. hétfő, 6:00

 

Drága, szeretett leányom, a Nekem adott ajándék el van fogadva, melynek eredményeként további öt millió* lélek lesz megmentve.

Az Én legkedvesebb kívánságom: véget vetni a szenvedésednek, de ez az értékes ajándék, amelyet nekem hoztál, most azt jelenti, hogy Isten gyermekei közül még többet tudok majd megmenteni.

Soha ne feledd: ez a küldetés azért van, hogy megmentse az emberiséget a Pokoltól. Ahhoz, hogy ezt megvalósítsam, szükségem van a te segítségedre, és mások segítségére.

Soha ne érezd magad egyedül, mert Én szeretlek téged, és egész idő alatt veled vagyok. Isten gyermekei közül végre oly sokan kezdik meghallani Hangomat.

A Szentlélek munkálkodása meg fogja hozni a maga gyümölcsét, és nagyon hamar érezhető lesz Isten szeretete, még a legsivárabb szívekben is.

Az elveszett üres és sivár lelkek érezni fogják a szeretet lángját, és annak a meghitt vágynak lesznek tanúi, hogy részesei legyenek Királyságomnak a Földön. Sokan nem fogják megérteni, hogy ez miért van így, de nem lesznek képesek letagadni érzéseiket: a melegségét, a szeretetét és a békéét.

Oly sokan fognak meglepődni, és majd beszélni akarnak Velem. Neked most mindenhol egyesítened kell az embereket, hogy kérjék Szeretetem ajándékát.

Nekik kérniük kell, hogy számukra különleges kegyelmek adassanak. Erre, leányom, hetente ki kell jelölnöd egy napot. Minden elveszett léleknek kérnie kell Engem, hogy segítsek neki. Ha kéréseik megegyeznek Szent Akaratommal, akkor válaszolni fogok imáikra. Ez majd egy erősebb kapcsolatot teremt bennük Szentséges Szívemmel és Nagy Irgalmammal.

Most menj, és hallasd ezt a kérést: „Hívásom Jézushoz”.

Leányom, tedd ezt meg olyan hamar, ahogyan csak tudod, mivel Szeretném bizonyossá tenni, hogy ezek a lelkek, különösen azok, akik eddig ezt nem fogadták el, most beszéljenek. Végre, ők meg fogják érteni, hogy Én milyen közel állok minden egyes lélekhez.

Mondd meg nekik, hogy Én mindenkit szeretek, és egyetlen bűnöst sem zárok ki, független attól, hogy mennyire súlyosak a bűneik.

Minden, amit tőlük kérek, hogy jöjjenek Hozzám, és kérjék, hogy segítsek nekik.

Jézusod

*Az említett lelkek megmentéséhez, elsősorban az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária szenvedéseinek felajánlásához van köze, és nem az egész világra vonatkozik; mert jelenleg lelkek milliói menekülnek meg az imák segítségének köszönhetően.”

https://masodikeljovetel.hu/imakeresek-most-menj-es-hallasd-ezt-kerest-hivasom-jezushoz

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/14

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-14

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Még a gyilkosság bűnét is meg lehet bocsátani

Friss hírek a linkek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/linkek/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Még a gyilkosság bűnét is meg lehet bocsátani

2011. december 21. szerda, 20:10

Drága, szeretett leányom, Én Vagyok az.

Ma este azért jöttem, hogy vigasztalást adjak azoknak a bűnösöknek, akik azt hiszik, hogy nem méltók arra, hogy megálljanak a Színem előtt.

Azokhoz a szegény, megkínzott lelkekhez szólok most, akik azt gondolják, hogy bűneik annyira visszataszítóak, hogy ezeket már nem lehet megbocsátani. Milyen nagy tévedésben vagytok!

Nem tudjátok, hogy nincs olyan bűn a világon, amelyet Én meg ne tudnék bocsátani? Miért féltek ennyire?

Nem tudjátok, hogy még a legsúlyosabb bűn, mint a gyilkosság bűne is megbocsátható? Minden bűnt meg lehet bocsátani, és meg is lesz bocsátva, ha a bűnösök őszinte bűnbánatot mutatnak.

Én várok. Nyissátok meg Nekem a szíveteket. Bízzatok Bennem. Talán Én Vagyok az egyetlen igaz barátotok, akinek mindent elmondhattok; Engem semmi sem tud megbotránkoztatni.

A bűn egy való tény, mely az élethez tartozik. Nagyon kevés lélek tud hosszabb ideig a kegyelem állapotában megmaradni, beleértve a kiválasztott lelkeket is.

Sohase tartson titeket vissza bűnötök súlyossága annak őszinte meggyónásától.

Ha féltek Tőlem, és továbbra is hátat fordítotok Nekem, akkor még jobban eltávolodtok Tőlem.

Sok gyermekem nem érzi magát méltónak a Szeretetemre. Mégis Én mindegyiket szeretem, beleértve a megrögzött bűnösöket is. Magát a bűnt nem tudom elfogadni. Azt sohasem tudnám, de a bűnöst szeretem.

A bűn miatt lettem a világba küldve, mint Megváltó, hogy bűneitek bocsánatot nyerhessenek.

De ahhoz, hogy megbocsáthassanak nektek, bocsánatot kell kérnetek. Ha a megbocsátást keresitek, akkor először alázatosnak kell lennetek, mert alázat nélkül nincs őszinte bűnbánat.

Én, a ti Megváltótok könyörgöm hozzátok, hogy szálljatok magatokba, és gondolkodjatok el azon, hogyan élitek az életeteket. Ti a jó cselekedetek és a felebaráti szeretet által mutatjátok meg, hogy szeretitek-e Istent, vagy sem.

Nektek nem kell közvetlenül ismernetek Engem ahhoz, hogy szeressetek, gyermekeim. A jó cselekedetetek, az egymás iránti szeretetetek, a kedvességetek és a mások iránti nagylelkűségetek által bizonyítjátok Irántam való szereteteteket anélkül, hogy az tudatos lenne számotokra.

Hasonlóképpen, amikor életetek minden rossz cselekedetéért igaz bűnbánatot mutattok, alázatos szívetek által azt bizonyítjátok, hogy szerettek Engem.

Mit gondoltok, másként hogyan kerülhetnétek közel a Szívemhez?

Sohasem szabad félnetek, hogy közeledjetek Hozzám. Én sohasem Vagyok távol tőletek.

Jöjjetek most Hozzám, mert csak így tudom táplálni a lelketeket, és azt a békét megadni, amelyre oly nagyon vágyakoztok.

Szeretett Jézusotok”

http://masodikeljovetel.hu/meg-gyilkossag-bunet-is-meg-lehet-bocsatani

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2021/12/21

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-12-21

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Azok a bűnösök, akik visszafordulnak Hozzám, azonnali kegyelemben részesülnek

Friss hírek a linkek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/linkek/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Azok a bűnösök, akik visszafordulnak Hozzám, azonnali kegyelemben részesülnek

2011. december 20., kedd, 8:30

Drága szeretett leányom, miért éppen most érzik gyermekeim annyira elhagyatottnak magukat?

Miért esnek kétségbe a bánattól és a magánytól, hiszen mindössze annyit kellene tenniük, hogy hívjanak Engem, Jézusukat, hogy megvigasztaljam őket. Mindenkinek vissza kell fordulnia, és kérnie kell segítségemet. Én mindenkinek, és minden egyes imára válaszolni fogok. Egyetlen egy kérés sem marad figyelmen kívül hagyva; és imáikra Szent Akaratomnak megfelelően válaszolni fogok.

Amikor visszatérnek Hozzám, olyan sokan elfelejtik azt, hogy Én mindig mellettük állok.

Számomra a Földön minden lélek értékes.

Bárcsak észrevennék, hogy amikor segítségért fordulnak Hozzám, mily nagy örömet jelent ez Számomra.

Még több örömet és boldogságot jelent Számomra, amikor a bűnösök arra kérnek Engem, hogy bocsássak meg nekik, és amikor őszinte bűnbánatot mutatnak.

Ezek azok a lelkek, akik azonnali kegyelemben részesülnek. Mondd meg nekik, hogy sohasem szabad félniük attól, hogy Hozzám forduljanak, mert Én Mindörökké Irgalom-teljes Vagyok. A megkönnyebbülést a kegyelem után fogják érezni, melyet azoknak adok, akiknek meleg és őszinte a szívük.

Ez az az időszak ebben az évben, amikor a legtöbb Irgalmam árad ki az egész világra.

Így, most forduljatok Hozzám azért az erőért és kegyelmekért, melyekre szükségetek lesz a világban történő megpróbáltatások elviselésére.

Jézusotok,

Az emberiség Megmentője és Megváltója”

http://masodikeljovetel.hu/azok-bunosok-akik-visszafordulnak-hozzam-azonnali-kegyelemben-reszesulnek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2021/12/20

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-12-20

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Ezt az imát esedezve kell elmondani a bűnök bocsánatának kegyelméért, a Nagyfigyelmeztetés alatt és után

Friss hírek a linkek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/linkek/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Keresztes Imahadjárat (8) – A gyónás

2011. november 22., kedd, 22:30

Én, Jézus, a ti Királyotok és Megváltótok, most bemutatom nektek imámat a Gyónás elvégzéséhez.

Ezt az imát esedezve kell elmondani a bűnök bocsánatának kegyelméért, a Nagyfigyelmeztetés alatt és után.

„Drága Jézus, bocsánatot kérek minden bűnömért, és azért a megbántásért és sértésért, amit másoknak okoztam. Alázattal imádkozom azokért a kegyelmekért, melyekkel elkerülhetem, hogy újra megbántsalak Téged, és hogy Legszentebb Akaratodnak megfelelően a vezeklést felajánljam Neked. Esedezem minden jövőbeli vétek megbocsátásáért, melynek talán részese leszek, és amely fájdalmat és szenvedést fog okozni Számodra. Vigyél magaddal engem az új Béke Korszakába, hogy családodnak tagja lehessek az örökkévalóságban. Szeretlek, Jézus. Szükségem van Rád. Tisztellek Téged és mindent, amit képviselsz. Segíts nekem, Jézus, hogy méltó legyek belépni Királyságodba. Ámen.”

Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/keresztes-imahadjarat-8-gyonas

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/23

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-23

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Én készen vagyok teljesen megbocsátani, és mindegyiket átölelni

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Szavamat nem a félelem miatt utasítják vissza, hanem a büszkeség bűne miatt

2011. november 14., hétfő, 21:15

Drága, szeretett leányom, az emberek miért bonyolítják túl Tanításaimat? Oly sok gyermekem érti félre és becsüli alá Nagy Irgalmasságomat. Annak ellenére, hogy annyiszor megígértem gyermekeimnek bűneik bocsánatát, még mindig attól félnek, hogy Én nem tudok minden bűnt megbocsátani, attól függetlenül, hogy milyen súlyosak azok.

A világ gonoszságait a sátánnak gyermekeim iránti gyűlölete okozza. Azok a szegény, megtévesztett bűnösök, akik szolgai módon a megtévesztés ösvényét követik, mind az Én szeretett gyermekeim. Én mindegyiket szeretem, és továbbra is szeretni fogom őket lelkük sötétsége ellenére is. Szeretetem örökké tart, és sohasem fog meghalni, amikor a lelkekről van szó. Én készen vagyok teljesen megbocsátani, és mindegyiket átölelni. Készen vagyok mindent megtenni, hogy visszahozhassam a bűnösöket nyájamhoz, független attól, hogy mennyire bántanak meg Engem.

A sátán meg lesz akadályozva abban, hogy ezeket a lelkeket ellophassa. De ez csak akkor lehetséges, ha a bűnösök eldobják a büszkeség pajzsát, hogy Hozzám fordulhassanak, és újból értékes családom részesei lehessenek. Ezt ne értsétek félre. Én a lelkeket valóban közelebb hozhatom Magamhoz. De nem kényszeríthetem őket arra, hogy szeressenek Engem. Nem kényszeríthetem őket arra sem, hogy akarjanak belépni Paradicsomom Királyságába. Nekik saját akaratukból kell elfogadniuk Kezemet, a megbékélés Kezét.

Én, mint azt már újra és újra mondtam neked, leányom, először is az Irgalmasság Istene vagyok. Igazságszolgáltatásom be fog következni, de csak akkor, amikor már minden intézkedést megtettem arra, hogy minden egyes lélek megmenekülhessen a Földön.

Leányom, ez a munka sohasem lesz könnyű számodra. Mivel Én egy ilyen nagy terjedelmű szent feladatot adtam neked, ezért nagyon nagy erőre lesz szükség a te részedről. Erősnek kell lenned. Te már akkor ki voltál jelölve erre a Munkára, amikor édesanyád méhéből a világra jöttél. Minden válaszod az Én legszentebb utasításaimra megegyezett az emberiségért hozott Isteni tervemmel. Mivel te egységben vagy Velem – elfelejtetted ezt? – ugyanazt a visszautasítást szenveded el, melyet Nekem is el kellett szenvednem az Én időmben a Földön. Te ugyanannak az elutasításnak vagy tanúja a világban azok részéről, akik Tanításaim intellektuális tudásával büszkélkednek, csakhogy Üzeneteimet visszautasíthassák. Tele vannak büszkeséggel azok a lelkek, akik azt állítják önmagukról, hogy ismerik a Szentírást, de ezeket (az üzeneteket) nem értik.

Tanításaim nagyon egyszerűek. Átültetheted bármelyik szép nyelvbe vagy prózába, ahogy neked tetszik, az Igazság azonban megmarad, mivel mindig is Igazság volt. Szeressétek egymást, amint Én is szeretlek benneteket. Csak ha tiszteletben tartjátok és szeretitek egymást, akkor tudjátok valóban hirdetni Szavamat.

Oly sok zűrzavar létezik, leányom. Annyi sok borzalmat és félelmet sugalmaznak gyermekeimnek a jövőjükről. Ha a lelkek megnyugodnának, és irgalomért imádkoznának, akkor válasz is érkezne imáikra. A katasztrófákat lehet enyhíteni, és fognak is enyhülni. Tartsátok életben a reményt a lelketekben, gyermekek. Sohase vesződjetek az egymás fölötti ítélkezéssel, és sohase tegyétek ezt az Én Nevemben.

Aki gúny által mer mások fölött ítélkezni a kereszténység nevében, annak Velem kell majd szembenéznie. Aki a prófétáim ellen vétkezik, annak is felelnie kell majd Nekem. Szavamat nem a szeretet miatt utasítják vissza. Szavamat nem a félelem miatt utasítják vissza. Nem, hanem a büszkeség bűne miatt van visszautasítva.

Megváltótok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/szavamat-nem-felelem-miatt-utasitjak-vissza-hanem-buszkeseg-bune-miatt

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/14

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-14

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

A Nagyfigyelmeztetés a globális gyónás egyik formája lesz

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A Nagyfigyelmeztetés globális gyónás egyik formája

2011. október 21., péntek, 20:30

Drága, szeretett leányom, írd a következőket: te most egy intenzív szenvedésen mész keresztül, hogy megmenthesd azokat a lelkeket, akik visszautasítanak Engem és Atyámat.

Olyan zárkózottak és megkeményedettek egyes lelkek, hogy ők csak mások imái és engesztelő szenvedései által menthetők meg. Mert ők nem fogják keresni a megváltást. Makacsságuk meg fogja gátolni őket abban, hogy elegendő bűnbánatot érezhessenek ahhoz, hogy beismerjék bűneiket, és megbocsátásért könyörögjenek.

A Nagyfigyelmeztetés a globális gyónás egyik formája lesz. Ez alatt az idő alatt mindenkitől az az elvárás, hogy kérjenek bocsánatot bűneikért, vagy ha nem, akkor az elutasítással kell szembenézniük. Olyan sok sötétségben levő lélek fogja Irgalmas Kezemet visszautasítani. Ők el fognak fordulni Tőlem. Te, leányom, a többi jámbor követőmmel együtt segítségemre lehetsz, hogy ezek a lelkek megmenekülhessenek az örök kárhozattól.

Én sohasem erőltetném gyermekeimre, hogy az Én Nevemben szenvedjenek. De mindazoknak, akik a szenvedést, mint ajándékot segítségként felajánlják Nekem, azt mondom: az emberiség nagy részét meg tudom váltani általa.

A szenvedést a sátán támadásai okozzák, amikor ő kínozza azokat a lelkeket, akik közel állnak Hozzám, és azokat, akiket Én neveztem ki arra a szent Küldetésre, hogy lelkeket térítsenek meg. Tudnotok kell, hogy amikor ilyen támadások érnek, akkor ti egységben vagytok Velem. Ezáltal fogtok a legjobban megismerni Engem. Meg fogjátok ismerni mi az, amit érzek: az örömömet, szomorúságomat, bánatomat, fájdalmamat, és azt a rettegést, amikor elveszítek egy lelket a sátánnal szemben.

Ne aggódjatok! Ezen üzenetek által már több millió lélek megmenekült.

Jámbor hadseregem imái máris enyhítik a globális katasztrófákat, és késleltetik szent Helytartóm távozását a Vatikánból. Engedelmességetek az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása által ebben a pillanatban is lelkeket ment meg.

Leányom, biztosítsd, hogy minden gyermekem megérthesse: ezeken az Üzeneteken keresztül Én minden valláshoz és felekezethez szólok. Senkit sem zárok ki, mert ők mind Isten gyermekei. Csak egyetlenegy Isten létezik, és Ő az Én Örök Atyám, a Legmagasságosabb Isten.

Egyesüljetek Velem, gyermekeim, és dolgozzunk egységben, hogy szerte a világon minél hamarabb megmenthessük kis lelkeimet. Egyedül csak az ima által tudtok Nekem a világ megmentésében segíteni.

Jézusotok,

Az egész emberiség Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-globalis-gyonas-egyik-formaja

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„33 De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.

Szülők és gyermekek intése

6 Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes.

2 “Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik,

3 mégpedig ez: “hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.”

4 Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

A szolgák és uraik intése

5 Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak.

6 Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből,

7 jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek;

8 mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad.

9 Ti pedig, urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést, mivel tudjátok, hogy él a mennyekben az Úr, aki nekik is, nektek is Uratok, és aki nem személyválogató.”

 

 

 

„Az ismeretlen ördögűző

49 Ekkor megszólalt János: “Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, de megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.”

50 Jézus azonban ezt mondta neki: “Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.”

Jézust nem fogadják be egy samáriai faluban

51 Amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe,

52 és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki.

53 De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.

54 Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: “Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!?”

55 De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, (és ezt mondta: “Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek,

56 mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.”) Aztán elmentek egy másik faluba.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians%205:33-6:9;%20%20%20%20Luke%209:49-56&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/21

 

———-

Római katolikus:

2021-10-21

29. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A keresztény szabadság: Isten szolgálata.
Testvéreim!
Most olyan egyszerűen akarok hozzátok szólni, hogy mindnyájan könnyen megértsétek. Ahogy egykor a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bűnre adtátok magatokat, úgy adjátok most magatokat az igazság szolgálatában az életszentségre!
Amíg ugyanis a bűn szolgái voltatok, Krisztus igazsága szinte semmit sem jelentett számotokra. De mi hasznotok volt abból, ami miatt most szégyenkeztek? Hiszen annak következménye a halál. Most azonban felszabadultatok a bűn hatalmából, és Isten szolgái lettetek. Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet. A bűn következménye a halál, Isten kegyelmi ajándéka viszont az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Ez az Isten igéje.
Róm 6,19-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik. Zsolt 39,5a.
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél.
Mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
Zsolt 1,1-2.3.4.6

ALLELUJA
Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, * csakhogy Krisztust elnyerjem, és őhozzá tartozzam. Fil 3,8-9 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak.
Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,49-53

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-21

Amikor megbocsátotok azoknak, akik megbántottak benneteket, vagy fájdalmat okoztak nektek, akkor lelketek igazi szabadságra talál.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

A megbocsátás a szabadsághoz vezető ösvény

2011. május 21., 10:40

Leányom, a megbocsátás nem más, mint egy ösvény, amely a szabadsághoz vezet. Amikor megbocsátotok azoknak, akik megbántottak benneteket, vagy fájdalmat okoztak nektek, akkor lelketek igazi szabadságra talál. Ez az, amikor öröm tölti el a lelketeket. Ez azt is jelenti, hogy Én Jelen vagyok bennetek. Amikor másoknak megbocsátotok, akkor ez a szeretetnek egy jele, és nemcsak a szomszédotokkal szemben jelent szeretetet, hanem Irántam, a ti Isteni Megváltótok iránt is. Mindazoknak mondom, akik nem hisznek Nekem: tudjátok meg, amikor másoknak megbocsátanak Én is Jelen Vagyok, és kísérem útjukat. Mégsem tudják, hogy ez így van.

A megbocsátás egyenlő a szeretettel. Az Én Szeretetem végtelen. De könyörögve kérlek benneteket, gyermekeim, engedjétek, hogy megbocsássam bűneiteket. Ha megkérnétek Engem, hogy ezt megtegyem, nem csak felszabadulnátok, de meg is lepődnétek attól a szeretettől és boldogságtól, ami eltöltene benneteket. Ez az alázatosság cselekedete, ami arra ösztönözne benneteket, hogy szeretettel legyetek mások iránt. Fényetek világítani fog, ami a többieket különleges módon fogja befolyásolni, de ez nem lesz tudatos sem nektek, sem nekik. Miután a Megváltás cselekedete megtörtént, szeretetem elárasztja lelketeket. Megtisztult lelketek olyan lesz, mint egy mágnes, ami vonzani fogja a többieket hozzátok.

Másoknak megbocsátani nem egyszerű dolog, gyermekeim. A büszkeség és az öndicséret az, ami megakadályozza, hogy ez a nagy irgalmassági cselekedet megtörténjen. Ez pedig a sátán műve, mert ő azt nagyon jól tudja, hogy a megbocsátás hiánya az Atyámmal szembeni legsúlyosabb bűnök elkövetéséhez vezet. Ha nem tudtok másoknak megbocsátani, akkor harag keletkezik belőle, ami ha tovább fokozódik, gyűlölethez, sőt gyilkossághoz is vezethet. Sok esetben pedig háborúhoz vezet.

Ha az emberek jóságosan meg tudnának egymásnak bocsátani, akkor nem is létezne gyűlölet. Nem lenne gyakori a gyilkosságok száma sem, és a szeretet, Isten, az Örök Atya Szeretete elterjedhetne a világon.

Tanuljatok meg megbocsátani egymásnak. Tegyétek félre büszkeségeteket, és kérjétek Irgalmasságomat, mert ha Szent Akaratomnak megfelelően kértek valamit, akkor kéréseteknek eleget teszek.

Szerető Megváltótok,

Az Irgalmasság Királya, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/megbocsatas-szabadsaghoz-vezeto-osveny

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Salamon templomszentelési imádsága

22 Azután odaállt Salamon az Úr oltára elé, Izráel egész gyülekezetével szemben, kiterjesztette kezét az ég felé,

23 és ezt mondta: Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fent az égben, sem lent a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívükkel előtted járnak.”

A megbocsátás a szabadsághoz vezető ösvény

2011. május 21., 10:40

Tanuljatok meg megbocsátani egymásnak. Tegyétek félre büszkeségeteket, és kérjétek Irgalmasságomat, mert ha Szent Akaratomnak megfelelően kértek valamit, akkor kéréseteknek eleget teszek.

Szerető Megváltótok,

Az Irgalmasság Királya, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/megbocsatas-szabadsaghoz-vezeto-osveny

 

 

 

 

 

27 De vajon lakhatik-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!

28 Mégis tekints szolgád imádságára és könyörgésére, Uram, Istenem, és hallgasd meg a kiáltást és az imádságot, amikor ma szolgád imádkozik színed előtt.

29 Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről ezt mondtad: Ott lesz az én nevem! Hallgasd meg az imádságot, amikor szolgád ezen a helyen imádkozik!

30 Hallgasd meg szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgését, amikor ezen a helyen imádkoznak. Hallgasd meg lakóhelyeden, a mennyben, hallgasd meg, és bocsáss meg nekik!”

 

„A megbocsátás a szabadsághoz vezető ösvény

2011. május 21., 10:40

Leányom, a megbocsátás nem más, mint egy ösvény, amely a szabadsághoz vezet. Amikor megbocsátotok azoknak, akik megbántottak benneteket, vagy fájdalmat okoztak nektek, akkor lelketek igazi szabadságra talál. Ez az, amikor öröm tölti el a lelketeket. Ez azt is jelenti, hogy Én Jelen vagyok bennetek. Amikor másoknak megbocsátotok, akkor ez a szeretetnek egy jele, és nemcsak a szomszédotokkal szemben jelent szeretetet, hanem Irántam, a ti Isteni Megváltótok iránt is. Mindazoknak mondom, akik nem hisznek Nekem: tudjátok meg, amikor másoknak megbocsátanak Én is Jelen Vagyok, és kísérem útjukat. Mégsem tudják, hogy ez így van.

A megbocsátás egyenlő a szeretettel. Az Én Szeretetem végtelen. De könyörögve kérlek benneteket, gyermekeim, engedjétek, hogy megbocsássam bűneiteket. Ha megkérnétek Engem, hogy ezt megtegyem, nem csak felszabadulnátok, de meg is lepődnétek attól a szeretettől és boldogságtól, ami eltöltene benneteket. Ez az alázatosság cselekedete, ami arra ösztönözne benneteket, hogy szeretettel legyetek mások iránt. Fényetek világítani fog, ami a többieket különleges módon fogja befolyásolni, de ez nem lesz tudatos sem nektek, sem nekik. Miután a Megváltás cselekedete megtörtént, szeretetem elárasztja lelketeket. Megtisztult lelketek olyan lesz, mint egy mágnes, ami vonzani fogja a többieket hozzátok. …”

https://masodikeljovetel.hu/megbocsatas-szabadsaghoz-vezeto-osveny

 

„10 Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit.

11 Mert ahogyan a föld növényeket hajt, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjaszt majd igazságot az én Uram, az Úr is, és öröméneket minden nép hallatára.

Jeruzsálem boldog jövője

62.1 Nem hallgathatok Sion miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint az égő fáklya.

2 Látni fogják igazságodat a népek, dicsőségedet az összes királyok. Új nevet adnak neked, melyet az Úr maga határoz meg.

3 Ékes korona leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén.

4 Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják pusztaságnak, hanem úgy hívnak, hogy gyönyörűségem, országodat pedig úgy, hogy férjnél van. Mert gyönyörködik majd benned az Úr, és országodnak ő lesz a férje.

5 Mert ahogy az ifjú elveszi a hajadont, úgy vesz el téged, aki felépít; ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked Istened.”

 

 

 

„A megváltott nép boldogsága

60.1 Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.

2 Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.

3 Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez.

4 Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák.

5 Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül.

6 Ellep a tevék sokasága, Midján és Éfa tevéi. Mindnyájan Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicső tetteit hirdetik.

7 Kédár minden nyáját hozzád terelik, Nebájót kosai szolgálatodra állnak, hogy oltáromra kerüljenek kedves áldozatként. Így ékesítem föl ékes templomomat.

8 Kik ezek, akik repülnek, mint a felhő, mint a galambok szállnak dúcaikba?

9 Csak szavamra várnak a szigetek, legelőször Tarsís hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, ezüstjükkel és aranyukkal együtt, Istened, az Úr nevének dicsőségére, Izráel Szentje dicsőségére, hogy fölékesítsen téged.

10 Idegenek építik várfalaidat, és királyaik szolgálatodra állnak. Bár haragomban megvertelek, de most kegyelmesen irgalmazok neked.

11 Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével.

12 De azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak.

13 Hozzád kerül a Libánon dicsősége: ciprus, kőris és fenyő egyaránt, hogy ékesítse szent helyemet. Így teszem lábam zsámolyát dicsőségessé.

14 Meghajolva járulnak eléd sanyargatóid fiai, lábad elé borulnak mind, akik megvetettek, és így neveznek: Az Úr városa, Izráel Szentjének Sionja.

15 Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.

16 Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az Úr, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+8%3A22-23%2C+27-30%3B+++++Isaiah+61%3A10-62%3A5%3B+++++Isaiah+60%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

…”

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/21

 

 

———-

Római katolikus:

2021-05-21

húsvét 7. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Fesztusz helytartó és Agrippa király beszélget Pál apostolról, aki a meghalt, de feltámadt Jézust hirdeti.
Amikor Pál apostol fogságban volt Cezáreában, Agrippa király és nővére, Bereniké odaérkezett, hogy üdvözölje Fesztuszt, az új helytartót. Már több napja ott időztek, amikor Fesztusz szóvá tette a király előtt a fogoly Pál ügyét:
„Elődöm, Félix, itt hagyott egy foglyot. Amikor Jeruzsálemben voltam, a főpapok és a vének hozzám fordultak ügyében, és elítélését kérték. Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiak senkit sem szoktak kiszolgáltatni, amíg a vádlottat nem szembesítik vádlóival, és alkalmat nem adnak neki, hogy védekezhessék a vád ellen. Mikor aztán többen idejöttek, másnap késedelem nélkül a bírói székbe ültem, és elővezettettem azt az embert.
Amikor a vádlók előálltak, semmi olyan vádat nem hoztak fel ellene, amelyet én bűnnek minősíthettem volna. Csak vallásukkal kapcsolatban volt vele valami vitájuk, meg egy bizonyos Jézus nevű halottat emlegettek, akiről Pál azt állította, hogy él. Ezekben a vitapontokban nem tudtam eligazodni. Ezért megkérdeztem tőle, hajlandó-e fölmenni Jeruzsálembe, hogy ott ítélkezzenek fölötte ebben az ügyben.
Pál azonban föllebbezett, és azt kívánta, hogy ügyét küldjem a császárhoz. Úgy rendelkeztem tehát, hogy tartsák őrizetben, míg el nem küldöm a császárhoz.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 25,13-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen. (19. vers. – 11. tónus)
Vagy: Alleluja. 11. szám.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen.
Vagy: Alleluja.
E: Mert amilyen messze van az ég a földtől, * olyan nagy a szeretete az őt félők iránt,
és amilyen távol van napkelet napnyugattól, * olyan messzire veti el vétkeinket.
H: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr a mennyben állította fel trónusát, * királyi hatalmával uralkodik a mindenségen.
Mind, ti, angyalai, áldjátok az Urat, * ti, hatalmasok, akik teljesítitek parancsát.
H: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 102,1-2.11-12.19-20ab

ALLELUJA
A Szentlélek mindenre megtanít titeket, * eszetekbe juttat mindent, amit mondtam néktek. Jn 14,26 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Legeltesd juhaimat! Legeltesd bárányaimat!
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 21,15-19

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-21