Címke: halál

Kelj most fel, és beszélj a Szentlélek Ereje által, amellyel elteltél, drága leányom. Te egy választott hírnök vagy, hogy közvetítsd az emberiségnek ezen idők legfontosabb üzeneteit

Igazság Könyve:

„Állj ellen a sátán támadásainak

2011. április 20. szerda; 17:45

Leányom, a te hited folyamatosan, a nap minden órájában próbára van téve, amikor a kívülállók nyomást gyakorolnak rád, hogy ne törődj ezekkel az üzenetekkel. Mindig ez fog történni. Itt az idő, hogy hozzászokj ehhez a gyötrelemhez. Mostanra mindennél biztosabb lehetsz abban, hogy ezek az üzenetek hitelesek, és Tőlem, az Emberiség Isteni Megváltójától, Jézus Krisztustól származnak.

Elszomorít, amikor azt látom, hogy a hívők, különösen azok, akik a csaló hatása alatt állnak, elutasítják Legszentebb Szavamat, melyeket tanúságtételül adok a világnak.

Leányom, elég erős vagy, hogy figyelmen kívül hagyd mindazokat a hangokat, amelyek azt állítják, hogy Isteni forrásokból kapott felhatalmazással szólnak. Rengeteg hamis próféta van jelen ma a világban, és ők nem azok, akiknek vallják magukat. Csak az Én Hangomra hallgass, amint azt korábban már mondtam. Nincs szükséged mások megerősítésére, hogy ezt a szent feladatot folytasd. Idővel ezek a Szent Üzenetek aszerint lesznek elismerve, mint amilyenek valójában. Soha ne hagyd magad megkísérteni a megtévesztett lelkek által, hogy ezek az üzenetek nem isteni ihletésűek. Mert ez nem így van. Rekeszd ki a hazugságokat, amelyekkel a csaló, a sátán támadni fogja füleidet. Leányom, ő meg akarja állítani ezt a Munkát, és mindent meg fog tenni, hogy megakadályozzon téged e küldetés beteljesítésében.

Kelj most fel, és beszélj a Szentlélek Ereje által, amellyel elteltél, drága leányom. Te egy választott hírnök vagy, hogy közvetítsd az emberiségnek ezen idők legfontosabb üzeneteit, mint ahogy azt már mondtam neked. Annyira boldoggá teszel Engem erőddel és bátorságoddal, amelyet azokkal a támadásokkal szemben tanúsítasz, melyeket a sátán kezeitől kell elviselned. Emlékezz azonban, hogy ezt a feladatot az elvárás szerint alázattal kell elvégezned. Fogadj most be Engem a lelkedbe, tedd ezt minden nap, hogy különleges kegyelmekben legyen részed. Szeretlek leányom. A Mennyország örvendezik, hogy Szent Akaratomra ilyen gyorsan válaszoltál.

Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/allj-ellen-satan-tamadasainak

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

————

Ortodox (Görög keleti):

„6 Ezt mondja az Örökkévaló: „Szolgám vagy te,
hogy Jákób törzseit helyreállítsd,
és visszahozd Izráel maradékát.
De mindez nem elég:
a nemzeteknek is világosságul adlak,
hogy szabadításom eljusson
a föld minden népéhez általad.”

7 Ezt mondja az Örökkévaló,
Izráel Szentje és Megváltója
az uralkodók szolgájának,
akit az emberek lenéznek, elutasítanak,
és a nemzetek megutálnak:
„Királyok állnak fel trónjukról előtted,
fejedelmek borulnak le lábadnál,
az Örökkévaló kedvéért, aki hűséges,
Izráel Szentje miatt, aki téged választott.”

8 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Jókedvem idején teljesítem kérésedet,
az üdvösség napján megsegítelek,
megőrizlek és megvédelek.
Szövetségül adlak a nemzeteknek,
hogy állítsd helyre a földet,
és helyezd vissza népemet elpusztult örökségébe.
9-10 A megkötözött foglyokat bocsásd szabadon,
a sötétben ülő rabokat hozd ki a fényre!
Bizony, kijönnek,
és semmiben nem szenvednek hiányt,
mint a juhnyáj.
Útközben is legelnek,
a dombokon és hegyeken bőséges legelőt találnak.
Nem bántja őket éhség, vagy szomjúság,
nem égeti nap heve, sem forró szél,
mert az vezeti őket, aki könyörült rajtuk.
Bizony, friss vízforráshoz vezeti őket!”

„3 Az Örökkévaló megszólította Jákóbot: „Térj vissza szülőföldedre és rokonaidhoz, én pedig veled leszek!”

4 Akkor Jákób üzent a feleségeinek, és kihívta őket arra a helyre, ahol a nyájat őrizte. 5 Ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Jól látom apátok arcán, hogy már nem olyan jó szívvel van irántam, mint ezelőtt. Apám Istene azonban velem volt. 6 Mindketten jól tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam apátokat. 7 Ő azonban becsapott engem, és számtalanszor megváltoztatta kialkudott béremet, hogy megrövidítsen.

De Isten nem engedte, hogy ártson nekem, 8 mert amikor apátok azt ígérte, hogy fizetségül a tarka foltos bárányokat és gidákat adja nekem, akkor az egész nyájban ilyen foltos kicsinyek születtek. Majd meggondolta magát, és azt mondta: »Mégis inkább a tarka csíkos kicsinyek legyenek a tieid!« Akkor meg az egész nyáj nőstényei tarka csíkos kicsinyeket ellettek. 9 Így vette el Isten apátoktól a nyájakat, és nekem adta azokat.

10 Amikor a nyáj szaporodásának ideje eljött, álmot láttam. Álmomban föltűnt, hogy a párzó kosok és bakok mind tarkák: csíkosak és foltosak. 11 Isten angyala ekkor megszólított: »Jákób!« Itt vagyok, Uram! — feleltem. 12 »Figyeld meg, hogy a párzó kosok és bakok mind tarkák: csíkosak és foltosak! Jól láttam, hogyan bánt veled Lábán. 13 Én vagyok az Isten, aki Bételben megjelentem neked, ahol emlékül felállítottad azt a követ, és olajat öntöttél rá, és akinek fogadalmat tettél. Most hát kelj föl, indulj útnak, hagyd itt ezt a földet, és térj vissza szülőföldedre!«”

14 Ráhel és Lea erre így válaszoltak: „Nincs már nekünk itt semmi keresnivalónk! Apánktól nem várhatunk örökséget. 15 Hiszen úgy bánt velünk, mint valami idegenekkel! Veled alaposan megfizettette a leánykérés árát, de azt maga költötte el, és nekünk nem adott belőle semmit![a] 16 Mindaz a gazdagság, amit Isten apánktól elvett, a miénk, és a gyerekeink öröksége. Most hát tedd meg, amit Isten mondott neked!””

„3 Tedd meg, ami helyes és igazságos,
— ezt az Örökkévaló többre értékeli minden áldozatnál.
4 Büszke tekintet és gőgös gondolatok,
— ez az istentelen szántóföldje, amelyből bűn terem.
5 Ha szorgalmas vagy,
terveid bőséges hasznot hoznak,
de ha türelmetlen és kapkodó,
csak a szegénységet sietteted.
6 A hazugsággal szerzett gazdagság hamar eltűnik, mint a pára.
Aki így akar meggazdagodni, a halált keresi.
7 A gonoszokat a saját erőszakosságuk pusztítja el,
mert nem akarnak igazságosan élni.
8 A bűnös útja tekervényes,
az igaz pedig egyenes úton jár.
9 Jobb a szabad ég alatt, a lapos háztetőn lakni,
mint a veszekedős asszonnyal egy fedél alatt.
10 Az istentelen ember lelke vágyik a gonoszságra,
még a barátja iránt sem jóindulatú.
11 Ha megfenyítik a beképzelt ostobát,
még ő is bölcsebb lesz tőle,[a]
de a bölcs már a figyelmeztetésből is okul.
12 Az Örökkévaló igazságos! Szemmel tartja az istentelenek házát,
és porig rombolja őket.
13 Ha nem akarod meghallani a szegények segélykiáltását,
akkor neked sem felel senki,
amikor segítségért kiáltasz.
14 A titokban adott ajándék lecsendesíti a haragot,
a kézbe csúsztatott megvesztegetés lecsillapítja az indulatot.
15 Az igazságszerető emberek örülnek, mikor az igazság érvényesül,
a gonosztevők pedig megrettennek.
16 Aki letér a bölcsesség útjáról,
hamar a halottak közé jut.
17 Aki csak a szórakozást hajhássza, végül elszegényedik,
aki pedig szereti a bort és a költekezést, sohasem lesz gazdag.
18 Az istentelen fizet váltságdíjat az igazért,
és a csaló a becsületes helyett.
19 Jobb egyedül lakni a pusztában,
mint a hirtelen haragú és veszekedős asszonnyal egy házban.
20 Drága kincs és olaj van a bölcs házában,
az ostobának pedig semmije sincs, mert eltékozolja.
21 Aki igazságosságra, hűségre és szeretetre törekszik,
életet talál, jogosságot és megbecsülést.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah%2049:6-10;%20%20%20%20%20Genesis%2031:3-16;%20%20%20%20Proverbs%2021:3-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/20

„Állj ellen a sátán támadásainak

2011. április 20. szerda; 17:45

Leányom, a te hited folyamatosan, a nap minden órájában próbára van téve, amikor a kívülállók nyomást gyakorolnak rád, hogy ne törődj ezekkel az üzenetekkel. Mindig ez fog történni. Itt az idő, hogy hozzászokj ehhez a gyötrelemhez. Mostanra mindennél biztosabb lehetsz abban, hogy ezek az üzenetek hitelesek, és Tőlem, az Emberiség Isteni Megváltójától, Jézus Krisztustól származnak.

Elszomorít, amikor azt látom, hogy a hívők, különösen azok, akik a csaló hatása alatt állnak, elutasítják Legszentebb Szavamat, melyeket tanúságtételül adok a világnak.

Leányom, elég erős vagy, hogy figyelmen kívül hagyd mindazokat a hangokat, amelyek azt állítják, hogy Isteni forrásokból kapott felhatalmazással szólnak. Rengeteg hamis próféta van jelen ma a világban, és ők nem azok, akiknek vallják magukat. Csak az Én Hangomra hallgass, amint azt korábban már mondtam. Nincs szükséged mások megerősítésére, hogy ezt a szent feladatot folytasd. Idővel ezek a Szent Üzenetek aszerint lesznek elismerve, mint amilyenek valójában. Soha ne hagyd magad megkísérteni a megtévesztett lelkek által, hogy ezek az üzenetek nem isteni ihletésűek. Mert ez nem így van. Rekeszd ki a hazugságokat, amelyekkel a csaló, a sátán támadni fogja füleidet. Leányom, ő meg akarja állítani ezt a Munkát, és mindent meg fog tenni, hogy megakadályozzon téged e küldetés beteljesítésében.

Kelj most fel, és beszélj a Szentlélek Ereje által, amellyel elteltél, drága leányom. Te egy választott hírnök vagy, hogy közvetítsd az emberiségnek ezen idők legfontosabb üzeneteit, mint ahogy azt már mondtam neked. Annyira boldoggá teszel Engem erőddel és bátorságoddal, amelyet azokkal a támadásokkal szemben tanúsítasz, melyeket a sátán kezeitől kell elviselned. Emlékezz azonban, hogy ezt a feladatot az elvárás szerint alázattal kell elvégezned. Fogadj most be Engem a lelkedbe, tedd ezt minden nap, hogy különleges kegyelmekben legyen részed. Szeretlek leányom. A Mennyország örvendezik, hogy Szent Akaratomra ilyen gyorsan válaszoltál.

Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/allj-ellen-satan-tamadasainak

———-

Római katolikus:

2021-04-20

húsvét 3. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A Krisztusért elszenvedett vértanúság megnyitja a mennyországot.
Elítélésekor István diakónus így szólt a néphez, a papokhoz és az írástudókhoz:
„Ti keménynyakúak, ti érzéketlen szívűek és fülűek! Mindig
ellenálltatok a Szentléleknek ti is, akárcsak atyáitok. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Megölték mindazokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. Ti pedig árulói és gyilkosai lettetek neki, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a mózesi törvényt, de nem tartottátok meg.”
Miközben hallgatták,
dúltak-fúltak, és dühükben fogukat vicsorították. Őt azonban eltöltötte a Szentlélek. Fölnézett az égre. Látta az Isten dicsőségét, és Jézust, az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll.”
Erre ordítozni kezdtek, és befogták fülüket. Egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és
megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruháikat. Miközben megkövezték, István felfohászkodott, és így imádkozott: „Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Amint ezt kimondta,
halálba szenderült. Saul pedig helyeselte meggyilkolását.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 7,51–8,1a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet. (6a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Légy oltalmazó sziklaváram és megerősített házam, * hogy megszabadíts engem!
Erősségem és menedékem te vagy nékem, * nevedért vezess és irányíts engem!
Hívek: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
E: Kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, Uram, igazság Istene.
Ujjongok és örvendezem irgalmasságod miatt, * mert kicsiny voltomat tekintetre méltattad,
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
E: Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.
Ragyogjon föl arcod szolgád fölött, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 30,3cd-4.6ab és 7b és 8a.17 és 21ab

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az élet kenyere, * aki hozzám jön, többé nem éhezik.” Jn 6,35 – 5 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Oltáriszentség a világnak életet adó táplálék.
Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből:
„Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: »Égből való kenyeret adott enni nekik.«”

Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.”
„Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
Jézus így válaszolt: „
Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,30-35

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-20

Ha az Én Isteni Irgalmasságom Rózsafüzérét mondjátok értük, azzal megmenthetitek a lelküket. Ez most az Én Ígéretem számotokra

Igazság Könyve:

„Hogyan tudjátok biztosítani, hogy családotok és barátaitok beléphessenek a Mennyországba

2011. április 15. péntek; 15:30

Szeretett leányom, boldog vagyok, mert oly sok jó és jámbor követőm gyűl össze a Nagyhét során, hogy közösen fejezzék ki tiszteletüket azért az áldozatért, amelyet mindenkiért hoztam. Szívesen meghoznám újra és újra az áldozatot, csakhogy mindnyájatokat megmentselek. Mélységes szeretetet érzek mindnyájatok iránt a földön, mindenki iránt, aki Isten, az Örök Atya, az Emberiség Teremtőjének Szent Akarata által lett megteremtve. Mindannyian egy nagyon különleges helyet foglaltok el az Én Szívemben, még azok is, akik nem ismernek Engem.

Ha olyan életet ígérnének nektek itt ezen a földön, mely egészséget és boldogságot kínálna fel nektek, sokan élnétek a lehetőséggel. Annyira elszántak vagytok, hogy a test szükségleteit kielégítsétek. Ha az embernek a Paradicsom lenne felajánlva a Mennyben, nehezen tudná azt elképzelni. Én megértem ezt. A langyos lelkeknek élénk képzelőerőre lenne szükségük, hogy ezt a dicsőséges helyet egyáltalán fel tudja fogni. Ők mindig is küzdeni fognak azzal, hogy el tudják képzelni ezt a dicsőséges létet. Egyedül csak azok a lelkek tudják azt elképzelni, akiknek erősen hisznek Isten Létezésében. Az egyetlen módja annak, hogy igazán megértsétek a drágakövet, mely mindnyájatokra vár, a hitetek megerősítése.

Ennek pedig az egyetlen módja a kitartó imádkozás, hogy meglássák az Igazságot, a világosságot, a tündöklő jövőt, mely mindazokra vár, akik tisztelik Istent, a Mindenható Atyát.

Hívők, nektek imádkoznotok kell barátaitokért, házastársaitokért, rokonaitokért, szüleitekért, testvéreitekért, a gyermekekért, és a kicsinyhitűekért. Ha az Én Isteni Irgalmasságom Rózsafüzérét mondjátok értük, azzal megmenthetitek a lelküket. Ez most az Én Ígéretem számotokra.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-tudjatok-biztositani-hogy-csaladotok-es-barataitok-belephessenek-mennyorszagba

„Ébredjetek rá az Igazságra, mielőtt túl késő

2011. április 15. péntek; 22:00

Drága, szeretett leányom, meg kell mondanod a világnak, hogy most az Én Legszentebb Akaratomat kell követnetek, ha az emberiség örök életet akar. Ez a földi világ bár sok mindent fel tud kínálni számotokra, sosem fogja éhségeteket csillapítani. Ha ősszüleitek, Ádám és Éva bűne nem lett volna, akkor igen, lehetséges lett volna, hogy akadálytalanul örök boldogságban éljetek. Mivel a csaló mindenütt jelen van, ő nem fogja engedni egyikőtöknek sem, hogy Felém irányítva tervezze meg az életét. Ő ravasz, egy hazug, aki folyamatosan azon fog igyekezni, hogy mindenképpen bűnbe essetek a különféle kísértések által. Azonban nehéz lesz neki, hogy célba vegyen benneteket, ha a kegyelem állapotában vagytok, melyet a gyónás és az Áldott Szentségek által érhettek el.

A Szent Rózsafüzér különösen hatásos a sátán ellen, annak a hatalomnak köszönhetően, amelyet Isten, az Örök Atya adott az Áldott Szűznek, Édesanyámnak. Neki nagy hatalma van a csaló felett. A csaló tehetetlen az Én Édesanyámmal szemben, és ezt a csaló tudja. Ha megengeditek az Én Szent Édesanyámnak, hogy a kegyelmek felé vezessen benneteket, ő közbenjárhat értetek, és akkor védettek lesztek a csalóval szemben.

Miközben az emberek ma a boldogság és a béke felé igyekeznek ezen a Földön, valami titkos receptet keresnek. Így azzal töltik az időt, hogy próbálnak rájönni a boldogság, az anyagi gyarapodás és a béke titkára az életükben. Új megoldásokkal és ötletekkel állnak elő, melyek mindegyike a meggazdagodási terveken alapul. Függetlenül valamennyi felsorakoztatott érvtől, melyek többsége a pszichológiailag vezérelt idealizmuson alapszik, egyszerűen lehetetlen a békét és a boldogságot elérnetek az életetekben, ha nem hisztek Istenben, az Örök Atyában. Egyedül csak Ő tud életet adni.

Ha nem kerültök közel Hozzá, üres lelkűek lesztek.

Azok közületek, akik jelentős időt töltenek azzal, hogy cáfolni próbálják az Én Létezésemet, idejüket olyan álmok kergetésére fecsérlik, amelyek sosem válnak valóra. Makacs elutasításotok a Teremtőtökkel, a Legfelsőbb Lénnyel szemben, azzal szemben, Aki ezt a világot teremtette, az örök sötétség mélyére fog vezetni benneteket. Az emberek közül sokan, akik hozzátok hasonlóan hosszú időn át folyamatosan tagadták Isten Létezését, olyan hazugságok terjesztése által, hogy nem létezhet olyasvalaki, mint Isten, az Atya, most sajnos a saját választásuknak köszönhetően a pokol mélyén vannak. Ne engedjétek, hogy ez megtörténjen a ti lelketekkel, mert a pokolra jutott lelkek úgy égnek, mintha még mindig eleven húsból lennének.

Mennyire nevet a sátán a tudatlanságotokon. Amikor Isten Létét tagadjátok, akkor az örök boldogsághoz való jogotokat tagadjátok. Ugyanezt az örök boldogságot keresitek fáradhatatlanul ebben a világban. De az elérhetetlen ezen a Földön.

Soha ne éljétek úgy az életeteket ezen a Földön, mintha ez lenne az egyetlen része létezésetek körforgásának. Mert nem ez az egyetlen. Az igazi otthonotok a Paradicsomban lesz, Velem.

Szerető Megváltótok

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/ebredjetek-ra-az-igazsagra-mielott-tul-keso

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

Ébredjetek rá az Igazságra, mielőtt túl késő

2011. április 15. péntek; 22:00

Függetlenül valamennyi felsorakoztatott érvtől, melyek többsége a pszichológiailag vezérelt idealizmuson alapszik, egyszerűen lehetetlen a békét és a boldogságot elérnetek az életetekben, ha nem hisztek Istenben, az Örök Atyában. Egyedül csak Ő tud életet adni.

Ha nem kerültök közel Hozzá, üres lelkűek lesztek.

Azok közületek, akik jelentős időt töltenek azzal, hogy cáfolni próbálják az Én Létezésemet, idejüket olyan álmok kergetésére fecsérlik, amelyek sosem válnak valóra. Makacs elutasításotok a Teremtőtökkel, a Legfelsőbb Lénnyel szemben, azzal szemben, Aki ezt a világot teremtette, az örök sötétség mélyére fog vezetni benneteket. Az emberek közül sokan, akik hozzátok hasonlóan hosszú időn át folyamatosan tagadták Isten Létezését, olyan hazugságok terjesztése által, hogy nem létezhet olyasvalaki, mint Isten, az Atya, most sajnos a saját választásuknak köszönhetően a pokol mélyén vannak. Ne engedjétek, hogy ez megtörténjen a ti lelketekkel, mert a pokolra jutott lelkek úgy égnek, mintha még mindig eleven húsból lennének. …”

https://masodikeljovetel.hu/ebredjetek-ra-az-igazsagra-mielott-tul-keso

————

Ortodox (Görög keleti):

5 Ezt mondja az Örökkévaló, az Isten,
aki teremtette és kiterjesztette az eget,
aki megalapozta a földet,
és sarjasztott belőle élőket,
aki
leheletet ad az embereknek,
és az
élet szellemét a föld lakóinak.

6 „Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban,
megőrizlek, és fogom a kezed.
Szövetségül adtalak a népnek,
világosságul a nemzeteknek.

7 Elhívtalak, hogy a vakok szemeit megnyisd,
a foglyokat a börtönből kihozd,
és a rabokat a
sötétség fogságából kiszabadítsd.
8 Én vagyok az Örökkévaló,
ez a nevem!
Dicsőségemet másnak nem adom,
dicséretem a bálványoknak át nem engedem!
9 Lássátok meg, vegyétek észre,
a régi dolgoknak
örökre vége!
Most újakat hirdetek,
s mielőtt kisarjadnak,
tudatom veletek.”

Zsoltár

10 Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket![a]
Dicsérjétek őt a föld széléig mindenütt!
Énekeljetek, akik tengerre szálltok,
és ti is, tengeri lények, mind!
Távoli partok lakói,
ti is énekeljetek!
11 Zengjen a puszta és a városok,
ujjongjanak Kédár falvai!
Kiáltsanak örömmel a sziklákon lakók,
a hegycsúcsokról kiáltsanak!
12 Dicsőítsék az Örökkévalót,
hirdessék dicséretét a szigetek
és a távoli partok lakói!
13 Akkor az Örökkévaló kijön,
mint hatalmas hős,
feltámad harci kedve,
mint az erős harcosé,
csatakiáltása messze hangzik,
    felharsan félelmetes hangja,
s ellenségeit mind
letiporja.

Vezetem a vakokat

14 „Régóta hallgattam,
türtőztettem magam,
nem szóltam.
De most kiáltok,
mint a vajúdó asszony.
Nyögök és zihálok,
mint aki szül.
15 Elpusztítok hegyeket és dombokat,
kiszárítok erdőket és mezőket,
kiszárítok folyókat és tavakat.
16 Vezetem a vakokat olyan úton,
amelyet nem ismernek,
viszem őket olyan ösvényeken,
ahol még nem jártak.
A sötétséget előttük világossággá teszem,
a göröngyös utakat elegyengetem.
Bizony, ezeket teszem velük,
s őket soha el nem hagyom.”

20 Akkor az Örökkévaló Ábrahámhoz fordult: „Sodoma és Gomora bűne már az égre kiált. Áldozataik hozzám kiáltanak segítségért. 21 Lemegyek hát oda, hogy magam is lássam, valóban olyan gonosz dolgokat tesznek-e, ahogy áldozataik panaszolják, vagy nem.”

22 A másik két férfi továbbment Sodoma felé, az Örökkévaló azonban még ott maradt Ábrahám előtt. 23 Akkor Ábrahám közelebb lépett az Örökkévalóhoz, és megkérdezte: „Valóban el akarod pusztítani az ártatlan embereket is Sodomában a gonoszokkal együtt[a]? 24 Ha van ötven igaz a városban, akkor is mindenestül elpusztítod egész Sodomát? Nem kíméled meg a várost az ötven igaz kedvéért? 25 Nem, ezt el sem tudom képzelni! Lehetetlen, hogy ugyanúgy megöld az igazakat, mint a gonoszokat! Bizonyára különbséget teszel az ártatlan és a bűnös között! Az egész föld Bírája nem hozhat igazságtalan ítéletet!”

26 Az Örökkévaló így válaszolt: „Rendben van! Ha találok ötven igaz embert Sodomában, az ő kedvükért megkímélem az egész várost.”

27 Ábrahám folytatta: „Kérlek, Uram, hadd szóljak még egyszer, noha csak por és hamu vagyok! 28 Lehet, hogy nincs ötven igaz, csak negyvenöt — képes lennél elpusztítani az egész várost a hiányzó öt miatt?”

Az Örökkévaló válaszolt: „Ha találok ott negyvenöt igazat, megkímélem a várost.”

29 „De ha csak negyvenet találsz?” — kérdezte Ábrahám.

Ha negyvenet találok, akkor is megkímélem” — felelte az Örökkévaló.

30 „Ne haragudj meg rám Uram, ha még ezek után is szólok! Lehet, hogy csak harmincan vannak” — folytatta Ábrahám.

Nem fogom elpusztítani a várost, ha találok harmincat” — válaszolt az Örökkévaló.

31 Ábrahám így folytatta: „Kérlek, Uram, hadd szóljak még egyszer! Lehet, hogy csak húsz igaz ember van a városban.”

Ha csak húszat találok, akkor is megkímélem” — felelte az Örökkévaló.

32 „Ne haragudj meg rám Uram, hogy még egyszer szólni merészelek! Lehet, hogy csak tíz igazat találsz ott” — mondta Ábrahám.

Ha legalább tízet találok, akkor sem pusztítom el — felelte az Örökkévaló.

33 Miután az Örökkévaló befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, továbbment, Ábrahám pedig hazatért.”

„Hogyan tudjátok biztosítani, hogy családotok és barátaitok beléphessenek a Mennyországba

2011. április 15. péntek; 15:30

Szeretett leányom, boldog vagyok, mert oly sok jó és jámbor követőm gyűl össze a Nagyhét során, hogy közösen fejezzék ki tiszteletüket azért az áldozatért, amelyet mindenkiért hoztam. Szívesen meghoznám újra és újra az áldozatot, csakhogy mindnyájatokat megmentselek. Mélységes szeretetet érzek mindnyájatok iránt a földön, mindenki iránt, aki Isten, az Örök Atya, az Emberiség Teremtőjének Szent Akarata által lett megteremtve. Mindannyian egy nagyon különleges helyet foglaltok el az Én Szívemben, még azok is, akik nem ismernek Engem.

Ha olyan életet ígérnének nektek itt ezen a földön, mely egészséget és boldogságot kínálna fel nektek, sokan élnétek a lehetőséggel. Annyira elszántak vagytok, hogy a test szükségleteit kielégítsétek. Ha az embernek a Paradicsom lenne felajánlva a Mennyben, nehezen tudná azt elképzelni. Én megértem ezt. A langyos lelkeknek élénk képzelőerőre lenne szükségük, hogy ezt a dicsőséges helyet egyáltalán fel tudja fogni. Ők mindig is küzdeni fognak azzal, hogy el tudják képzelni ezt a dicsőséges létet. Egyedül csak azok a lelkek tudják azt elképzelni, akiknek erősen hisznek Isten Létezésében. Az egyetlen módja annak, hogy igazán megértsétek a drágakövet, mely mindnyájatokra vár, a hitetek megerősítése.

Ennek pedig az egyetlen módja a kitartó imádkozás, hogy meglássák az Igazságot, a világosságot, a tündöklő jövőt, mely mindazokra vár, akik tisztelik Istent, a Mindenható Atyát.

Hívők, nektek imádkoznotok kell barátaitokért, házastársaitokért, rokonaitokért, szüleitekért, testvéreitekért, a gyermekekért, és a kicsinyhitűekért. Ha az Én Isteni Irgalmasságom Rózsafüzérét mondjátok értük, azzal megmenthetitek a lelküket. Ez most az Én Ígéretem számotokra.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-tudjatok-biztositani-hogy-csaladotok-es-barataitok-belephessenek-mennyorszagba

17 Az igaz útja elkerüli a gonoszt,
és a ki ügyel a lépéseire,
megőrzi életét.
18 Büszkeség a közelgő összeomlás hírnöke,
elbizakodottság pedig bukásé.
19 Jobb ha szerény vagy a szegények között,
mint ha büszkékkel osztozol a zsákmányon.
20 Aki Isten beszédére figyel, és megfogadja azt,
annak jó dolga lesz,
és aki az Örökkévalóban bízik,
milyen áldott!
21 Az emberek értelmesnek tartják a bölcs szívűt.
A gondosan megválogatott szavak meggyőzőek.
22 
Élet forrása a bölcsesség az értelmesnek,
az ostobák büntetése pedig a saját ostobaságuk.
23 A bölcs szívű okosan szól,
és a szavaival gyarapítja a tudást.
24 A kedves beszéd, mint a tiszta méz,
édes a léleknek, egészség a testnek.
25 Van olyan út, amely helyesnek látszik,
végül mégis a halálba vezet.
26 Éhsége a munkás javát szolgálja,
mert sürgeti, hogy keresse meg kenyerét.
27 A haszontalan ember gonosz terveket sző,
beszéde pedig pusztító tűz.
28 A bajkeverő viszályt szít,
a rágalmazó éket ver még a barátok közé is.
29 Az erőszakos becsapja társát,
és rossz útra vezeti.
30 Aki öszehúzza szemét,
gonoszságot tervez,
s aki összeszorítja ajkát,
már el is határozta magát a rosszra.
31 Az ősz haj dicsőség koronája,
azokon, akik igazságosan élnek.
32 Többet ér a türelmes kitartás,
mint a nagy hősiesség,
és az önuralom,
mint a hadi sikerek.
33 Az ember sorsot húzhat,
de az Örökkévaló dönti el a dolgot.

17 Jobb egy falat száraz kenyér békességgel,
mint a folytonos lakomázás veszekedéssel.
2 A bölcs szolga uralkodni fog gazdája haszontalan fián,
és együtt örököl a testvérekkel.
3 Olvasztótégely kell az ezüstnek,
kemence az aranynak,
az ember szívét pedig az Örökkévaló tisztítja meg.
4 Aki a gonosz beszédre figyel, maga is gonosztevő,
aki rágalomra hallgat, maga is hazug.
5 Ha a szegényen gúnyolódsz, Teremtőjét sérted meg,
aki pedig más baján örül, nem kerüli el a büntetést.
6 Az öregek koronája az unokák,
a gyermekek dicsősége pedig a szülők.
7 Nem illik az ostoba szájába a választékos beszéd,
még kevésbé az uralkodó ajkára a hamis szó.
8 Van, aki varázserejű kőnek hiszi a megvesztegetést,
mindenütt ezzel akar célhoz érni.
9 Aki megbocsátja a vétket,
szeretetre törekszik,
aki pedig újra felemlegeti,
még a barátokat is elválasztja.
10 Az értelmes embert egyetlen figyelmeztetés mélyebben érinti,
    mint száz csapás az öntelt ostobát.
11 A gonosz egyre csak lázadozik,
míg végül kegyetlen hírnök indul ellene.
12 Inkább egy anyamedvével találkozz,
akitől bocsait elvették,
mint egy dühöngő ostobával!
13 Ha rosszal fizetsz a jóért,
befészkel házadba a gonosz,
és el nem hagy többé!
14 A vita kezdete olyan, mint repedés a gáton.
Hagyd abba, mielőtt a veszekedés kitör!
15 Az Örökkévaló utálja a bűnös felmentését,
és ugyanígy az ártatlan elítélését is.
16 Mit ér a pénz az ostoba kezében?
Hogy bölcsességet vegyen rajta,
ahhoz nincs esze!
17 Az igazi barát mindig szeret téged,
de akkor válik igazán a testvéreddé,
ha bajba kerülsz.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%2042:5-16;%20%20%20%20%20Genesis%2018:20-33;%20%20%20%20Proverbs%2016:17-17:17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/15

„Ébredjetek rá az Igazságra, mielőtt túl késő

2011. április 15. péntek; 22:00

Drága, szeretett leányom, meg kell mondanod a világnak, hogy most az Én Legszentebb Akaratomat kell követnetek, ha az emberiség örök életet akar. Ez a földi világ bár sok mindent fel tud kínálni számotokra, sosem fogja éhségeteket csillapítani. …”

———-

Római katolikus:

2021-04-15

Húsvét 2. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten nagy tetteiről az apostolok a Szentlélek erejével tanúskodtak.
Az apostolok a főtanács tilalma ellenére bátran hirdették a Krisztusról szóló tanítást. Ezért a főtanács elé állították őket.
A főpap kérdőre vonta az apostolokat: „Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.”
Péter és az apostolok így válaszoltak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene Jézust, akit ti
keresztfára feszítve megöltetek, feltámasztotta. Isten jobbja fejedelemmé és Üdvözítővé emelte, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk mi és a Szentlélek, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.”
Amikor a főtanács tagjai ezt hallották, nagy haragra gyulladtak, és meg akarták ölni őket.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 5,27-33

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt. (Vö. 7. vers. – 4 g. tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
Hívek: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr arcát a gonoszok ellen fordítja, * emléküket is eltörli a földről.
Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
Az igazak sokat szenvednek, * de az Úr mindig megmenti Őket.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 33,2 és 9.17-18.19-20

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. * Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Jn 20,29 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett.
Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél.
Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit.
Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó.
Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 3,31-36

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-15

„Ébredjetek rá az Igazságra, mielőtt túl késő

2011. április 15. péntek; 22:00

Drága, szeretett leányom, meg kell mondanod a világnak, hogy most az Én Legszentebb Akaratomat kell követnetek, ha az emberiség örök életet akar. Ez a földi világ bár sok mindent fel tud kínálni számotokra, sosem fogja éhségeteket csillapítani. Ha ősszüleitek, Ádám és Éva bűne nem lett volna, akkor igen, lehetséges lett volna, hogy akadálytalanul örök boldogságban éljetek. Mivel a csaló mindenütt jelen van, ő nem fogja engedni egyikőtöknek sem, hogy Felém irányítva tervezze meg az életét. Ő ravasz, egy hazug, aki folyamatosan azon fog igyekezni, hogy mindenképpen bűnbe essetek a különféle kísértések által. Azonban nehéz lesz neki, hogy célba vegyen benneteket, ha a kegyelem állapotában vagytok, melyet a gyónás és az Áldott Szentségek által érhettek el.

Ha nem kerültök közel Hozzá, üres lelkűek lesztek.

Azok közületek, akik jelentős időt töltenek azzal, hogy cáfolni próbálják az Én Létezésemet, idejüket olyan álmok kergetésére fecsérlik, amelyek sosem válnak valóra. Makacs elutasításotok a Teremtőtökkel, a Legfelsőbb Lénnyel szemben, azzal szemben, Aki ezt a világot teremtette, az örök sötétség mélyére fog vezetni benneteket. Az emberek közül sokan, akik hozzátok hasonlóan hosszú időn át folyamatosan tagadták Isten Létezését, olyan hazugságok terjesztése által, hogy nem létezhet olyasvalaki, mint Isten, az Atya, most sajnos a saját választásuknak köszönhetően a pokol mélyén vannak. Ne engedjétek, hogy ez megtörténjen a ti lelketekkel, mert a pokolra jutott lelkek úgy égnek, mintha még mindig eleven húsból lennének. …”

https://masodikeljovetel.hu/ebredjetek-ra-az-igazsagra-mielott-tul-keso

Nézzetek fel az égre. Engedjétek, hogy mindnyájatokat Magamhoz vonzzam, és megöleljelek benneteket

„Ma fájdalmam még nagyobb, mint keresztre feszítésemkor volt

2011. április 13. szerda; 23:00

… Kérlek benneteket, a böjt ideje alatt emlékezzetek a Passiómra, áldozatomon elmélkedve, amelyet önként hoztam mindnyájatokért, hogy megmenekülhessetek. Majd értsétek meg, hogy a Nagyfigyelmeztetés, a lelkiismeret átvilágítása, az Én Irgalmasságom következő ajándéka az emberiség számára. Terjesszétek ki a megtérést mindenhol. Segítsetek legyőzni a csalót azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét (1) imádkozzátok a lelkek megmentésért. …”

https://masodikeljovetel.hu/ma-fajdalmam-meg-nagyobb-mint-keresztre-feszitesemkor-volt

(1) Isteni Irgalmasság rózsafüzére
http://oratio.hu/r-atya4.php

„Különleges kegyelmek ígérete, ha csak egy napra is meghívjuk Jézust

2011. április 14. csütörtök; 11:00

Szeretett leányom, köszönöm neked, hogy több időt fordítasz erre a legszentebb munkára. Mindnyájatok számára eljött az idő, hogy megnyissátok szíveteket Felém – ha csak egy napra is -, hogy lehetővé tegyétek Számomra, hogy különleges kegyelmekkel töltselek el benneteket. Ezeket a kegyelmeket most azok fogják kapni közületek, akik elfelejtették, hogy Létezem, mivel Nagypéntek ideje közeledik.

Ahogy a hathatós Isteni Irgalmasság Kilencedének ideje közeledik, ez az idő arra lesz felhasználva, hogy lelketeket különleges ajándékokkal árasszam el. Most úgy cselekedjetek, amint azt Én mondom nektek, és ma a saját szavaitokkal imádkozzatok Hozzám. Azok a kegyelmek, amelyeket adni fogok nektek, nemcsak közelebb fognak hozni benneteket Szent Szívemhez, hanem még a Szentlélekkel is el fogtok telni. Imádkozzátok Nagypéntektől az Én kilencedemet (2), és annyi lelket foglaljatok bele az imába, amennyit csak lehetséges, és Én egyenként mindenkit meg fogok menteni. …”

https://masodikeljovetel.hu/kulonleges-kegyelmek-igerete-ha-csak-egy-napra-meghivjuk-jezust

(2) Isteni Irgalmasság kilenced

https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=36

Igazság Könyve:

„ Az Én Örök Atyám keze most fog lesújtani erre a hálátlan, vak világra

Nyomtatóbarát változat

2011. április 4. hétfő; 19:00

Szeretett leányom, az idő most nem a mi oldalunkon áll. Küldd, küldd ezeket az üzeneteket, olyan messzire, amilyen messze csak tudod. A Nagyfigyelmeztetés időpontja nagyon közel van. Mondd meg követőimnek, hogy hitük által segítsenek Nekem a hitetlenek megtérítésében, hogy felkészülhessenek a Nagyfigyelmeztetésre.

Leányom, miközben te ezeket az üzeneteket talán még mindig megkérdőjelezed, értékes időt veszítesz. Túl kevés idejük lesz azoknak a szeretett lelkeimnek, akik oly nagyon vágyakoznak megváltásukra. A bűn, leányom, féktelen és terjed, mint egy vírus, a világ minden sarkában. A sátán nagy pusztítást okoz az emberiségnek. Ő mindenhol jelen van. Ő ugyanúgy kínozza a jó lelkeket, mint azokat, akik Számomra már elvesztek. Őt meg kell állítani.

Az ima és Szavaim (Üzeneteim) terjesztése segíteni fog. Mondd meg követőimnek, hogy hogyan fertőzi meg a sátán az emberiséget. Ő nemcsak a globális nyugtalanságban van jelen, hanem még azokat is megfertőzi, akik azt hiszik, hogy az igazságosság érzete alapján cselekednek. Ő egyformán van jelen úgy a gondtalan fiatal társadalomban, mint a zenéjükben, és a hírességek kultúrájában.

Mentsetek most lelkeket azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozzátok. Úgy terjesszétek ezt az imát, mint legsürgetőbb dolgot. A pánik, a borzalom, a nyugtalanság és a keserű gyűlölet érzését, amely most a világot jellemzi, Én, az emberiség Isteni Megváltója, mélyen átérzem, Aki vég nélküli könnyeket sír ezekért az elveszett lelkekért.

Tényleg nem látja az emberiség a saját maga ellen keltett gyűlöletet, amely minden sarokban jelen van? Nem tudják, hogy ez maga a sátán, a csaló, aki munkálkodik? Ahogyan a gonosz gyűlölet és az undorító rémtettek terjednek, úgy fog most az Én Örök Atyám Keze is lesújtani erre a hálátlan, vak világra. Ahogyan az emberi rémtettek folytatódnak, amikor az emberek kölcsönösen terrorizálják és gyilkolják egymást, úgy fog megnőni a természeti katasztrófák száma is, mintegy büntetés, az embernek ember ellen elkövetett bűneiért. Ez a büntetés most fog bekövetkezni a világon.

A lelkek megmentéséért folytatott harc megkezdődött. Imádkozzatok kitartóan önmagatokért és családjaitokért, mert sok ártatlan lélek fog a csapások (szerencsétlenségek) fogságába kerülni. Ne féljetek, mert mindazok, akik Hozzám és az Én Örök Atyámhoz hűségesek maradnak, meg lesznek mentve. Ha az Én Örök Atyám most nem avatkozna közbe, akkor az ember egy olyan méretű népirtást okozna, hogy a világ népességének nagy része elpusztulna.

Az Isteni Irgalmasság

Tartsatok ki mindannyian a hitben, mert hit nélkül szenvedéseiteket nehéz lesz elviselni. Dicsőség legyen Atyámnak, aki Nekem adományozta az Isteni Irgalmasság ajándékát. Irgalmasságomnak nincs határa, és ez most be fog bizonyosodni mindnyájatok számára. Ez a tiszta és fel nem hígított Szeretet óceánja most minden gyermekemre ki fog áradni, hogy segítsen megmenteni benneteket a gyűlölettől és a gonosztól, amelyek a sátán által terjednek. Mossátok most meg lelketeket Szeretetemben az ima által, mert az idő közel van.

Ne feledjétek, Én mindnyájatokat szeretem. Irgalmasságom ajándéka mindnyájatoké, még azoké is, akik halálos bűnben vannak. Ők esélyt kapnak arra, hogy bűnbánatot tartsanak, hogy legyőzzék a sátánt, és hogy csatlakozzanak a Mindörökké Irgalmas Királyságomhoz, mely bekövetkezik.

Nézzetek fel az égre. Engedjétek, hogy mindnyájatokat Magamhoz vonzzam, és megöleljelek benneteket.

Szerető Megváltótok, Örökké Irgalmas Bírátok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-orok-atyam-keze-most-fog-lesujtani-erre-halatlan-vak-vilagra

Vö.:

Az Emberfia eljövetele

25 “És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban.

26 Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek.

27 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.

28 Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A25-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-

Római katolikus:

2021-04-04

Húsvétvasárnap

Kezdőének:
Feltámadtam, és veled vagyok! Kezedet rajtam nyugtatod: csodálatos a te tudásod, alleluja! (Zsolt 138,18.5-6)
vagy
Valóban feltámadt az Úr, alleluja. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké! (Lk 24,34; vö. Jel 1,6)

Könyörgés:
Istenünk, a mai napon egyszülött Fiad által legyőzted a halált, és kitártad előttünk az örökkévalóság kapuját. Krisztus Urunk feltámadását ünnepelve kérünk, teremts újjá minket Szentlelked erejével, hogy új életre támadjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: „Ti tudjátok, hogy mi minden történt Galileától egészen Júdeáig attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: Hogyan kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. Ő pedig, ahol csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten. Mi tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész területén és Jeruzsálemben tett. Keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta Isten, és látható alakban megmutatta őt, ha nem is az egész népnek, de az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk. Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.
És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az
élők és holtak bírájául rendelt. Minden próféta tanúságot tesz arról, hogy aki hisz benne, elnyeri bűnei bocsánatát.”
Ez az Isten igéje.

ApCsel 10,34a.37-43

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta. 6. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad.
Hívek: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az Úr jobb keze erősnek bizonyult: * az Úrnak jobbja fölemelt engem.
Nem halok meg, hanem élek, * és hirdetem az Úr nagy tetteit.
H: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé.
Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben.
H: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
117,1-2.16ab-17.22-23

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Testvéreim! Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve. Amikor azonban Krisztus, a mi életünk, újra megjelenik, vele együtt ti is megjelentek a dicsőségben.
Ez az Isten igéje.

Vagy tetszés szerint:

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim! Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták! Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a romlottság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és az igazság kovásztalan kenyerével!
Ez az Isten igéje.
Kol 3,1-4 vagy 1Kor 5,6b-8

ALLELUJA
Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk már feláldozta magát. * Üljük meg tehát az Úrral a húsvéti lakomát. 1Kor 5,7b-8a – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették?”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy más evangélium, este mondott szentmisére:

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”
Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagyhatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony is megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok, ti késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az Írásokban őróla szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és felismerték. De ő eltűnt előlük.
Akkor azt mondták egymásnak: „
Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az Írásokat?”
Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,1-9 vagy este mondott misében Lk 24,13-35

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-04

„Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Az oka annak, hogy próféciákat adok az, bizonyossá tegyem szeretett követőim előtt, hogy egy Isteni beavatkozásra kerül sor. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

… Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

————

Ortodox (Görög keleti):

„Jézus megjelenik a Galileai-tónál

21 Később Jézus újra megjelent a tanítványoknak a Galileai-tónál. Ez így történt: 2 együtt voltak Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még két tanítvány. 3 Simon Péter azt mondta: „Kimegyek halászni.”

Erre a többiek azt mondták: „Mi is veled megyünk.” El is indultak egy halászbárkával, és egész éjszaka halásztak, de nem fogtak semmit.

4 Már reggel volt, amikor Jézus megállt a parton, de a tanítványok nem ismertek rá. 5 Megkérdezte tőlük: „Barátaim! Fogtatok-e valamit?”

„Semmit” — felelték a tanítványok.

6 Akkor Jézus ezt mondta: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok!” A tanítványok kivetették a hálót, de visszahúzni már nem tudták, olyan nagy volt a fogás.

7 Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, azt mondta Péternek: „Az Úr van ott!” Amint Péter ezt meghallotta, felvette a felsőruháját — mert a munkához nekivetkőzött —, és beugrott a vízbe. 8 A többi tanítvány a partra evezett, és húzták a halakkal teli hálót. Nem voltak túl messze a parttól, csak mintegy száz méterre. 9 Amikor partot értek, ott egy tűzrakást láttak. A parázson halak sültek, és kenyér is volt ott. 10 Jézus megszólította őket: „Hozzatok néhány halat, amelyet most fogtatok!”

11 Ekkor Simon Péter visszament a bárkához, és a partra húzta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal. De a háló, bár ilyen sok hal volt benne, mégsem szakadt szét. 12 Azután Jézus hívta őket: „Gyertek, reggelizzetek meg!” A tanítványok nem merték megkérdezni tőle: „Ki vagy te?”, mert tudták, hogy ő az Úr. 13 Jézus ekkor fogta a kenyeret, és odaadta nekik, majd a halakat is.

14 Ez volt a harmadik alkalom, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halálból.”

„Jézus a Főpapunk, aki által Istenhez jöhetünk

14 Nekünk hatalmas Főpapunk van: maga Jézus, az Isten Fia, aki felment a Mennybe! Ezért szilárdan ragaszkodjunk ahhoz, amit hittel megvallottunk! 15 Mert olyan Főpapunk van, aki megérti gyengeségeinket, hiszen ő is ki volt téve azoknak a kísértéseknek, amelyek az embereket érik. Mindenféle próbán győzelmesen ment keresztül, és sohasem vétkezett. 16 Ha pedig Jézus a Főpapunk, akkor bátran és bizalommal lépjünk oda az Atya-Isten kegyelmének Trónjához! Nála bőségesen megtaláljuk mindazt a megbocsátást, segítséget és kedvességet, amire éppen szükségünk van — s mindezt a legalkalmasabb időben.

5 A régi Izráelben a főpapnak, akit Isten a nép közül választott ki, az volt a feladata, hogy népe nevében ajándékokat és bűnért való áldozatokat vigyen Istennek. Így segített az embereknek az Istennel való kapcsolatukban. 2 Ezek a főpapok is együtt éreztek a tudatlanokkal, a bűnösökkel, és megértők voltak irántuk. Hiszen ők is ugyanolyan emberek voltak, mint a többiek: hajlamosak minden vétekre. 3 Éppen ezért a főpap nemcsak a nép bűneiért, hanem a saját bűneiért is köteles volt áldozatot vinni Istennek.

4 Főpapnak lenni nagy megtiszteltetés volt, de azt a tisztséget senki sem szerezhette meg magának. Csak az lehetett főpap, akit Isten maga választott ki erre, ahogyan Áront is. 5 Ugyanígy Krisztus sem maga szerezte azt a dicsőséget magának, hogy főpap legyen, hanem Isten tette őt főpappá, aki ezt mondta neki:

„Te vagy a fiam,
ma lettem az édesapád!”[a]

6 Egy másik helyen ezt mondja:

„Örökké pap leszel,
Melkisédek rendje szerint.”[b]”

„34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 35 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem és az evangéliumért feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 36 Mit ér, ha az ember megkapja az egész világot, de elveszíti a saját magát?

37 Ugyan mit adhat azért, hogy megmentse a lelkét? 38 Aki most szégyell engem és szavaimat ez előtt a hűtlen és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön az Atya dicsőségében, a szent angyalokkal együtt.”

9 Majd azt mondta: „Igazán mondom, hogy az itt állók közül vannak néhányan, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják Isten Királyságát eljönni hatalommal.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++John+21%3A1-14%3B++++Hebrews+4%3A14-5%3A6%3B+++++Mark+8%3A34-9%3A1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/04

„Nélkülem az egész emberi nem fölött a test és a lélek halála győzedelmeskedne

2015. január 6. kedd 19:30

Beavatkozásom hiányában lelkek további milliói vesznének el. Sokan azok közül, akiknek az örök sötétség lenne a végzete, Irgalmam nélkül soha nem látnák meg az Arcomat. A Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétem nélkül nem lenne élete sem a testnek, sem pedig a léleknek. Nélkülem az egész emberi nem fölött a test és a lélek halála győzedelmeskedne, mert Nekem köszönhető az, hogy az eljövendő új világban többé már nem lesz halál. Mivel Én Feltámadásom által legyőztem a halált, így ti is le fogjátok azt győzni. Az Új földi Királyságomban nem lesz halál. A test és a lélek egy élő egységet fog alkotni: ez egy Ajándék, amit nem szabad visszautasítani.

Soha nem szabad elfelednetek Ígéretemet: mindazoknak, akik Velem és Bennem vannak, örök életük lesz.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/nelkulem-az-egesz-emberi-nem-folott-test-es-lelek-halala-gyozedelmeskedne

„ Soha ezelőtt, Keresztre feszítésem óta, nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység

2015. május 6. szerda, 22:31

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve: egy vég nélküli világ. …”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztre-feszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

„ Az eljövendő világban lévő Királyságom kulcsa már elő van készítve

2014. október 14. kedd, 18:15

Hívom mindazokat, akik együtt járnak Velem ezen a Földön, és arra kérem őket, hogy bízzanak Bennem. Éljetek Igém szerint, és akkor nem fogtok meghalni. Éljétek életeteket az Igazságnak megfelelően, és Én nagy Kegyelmeket fogok árasztani rátok és azokra, akiknek a nevét elém helyezitek. Miközben a világ elmerül a sötétségben – amikor háborúk törnek ki mindenfelé, betegség és éhínség tartja markában az emberiséget -, Beavatkozásom látható lesz. Megvédem mindazokat, akik Szentséges Szívemnek szentelik magukat. Lelket öntök mindazokba, akiknek elnehezül a szíve, és Én békét és a lélek nyugalmát fogom hozni mindazoknak, akik kérik Tőlem ezeket az Ajándékokat. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-eljovendo-vilagban-levo-kiralysagom-kulcsa-mar-elo-van-keszitve

Én a gyümölcsöket (terméseket), amelyek teremni fognak, meg fogom szaporítani, és amikor a nagy éhínség eléri a világot – Ezek a napok már nincsenek messze

Igazság Könyve:

„Földrengés Európában és világháború

2011. március 18. éjfél

Szeretett Leányom, nagy szeretettel jöttem, hogy beszéljek veled ma este. Ismerem a gyötrelmet, a kínt, amit most elszenvedsz. A szenvedés, amit most felajánlottál a lelkekért azt jelenti, hogy azok a kárhozattal szembesültek volna, ha te nem tetted volna örömmel. Leányom, ezek az üzenetek hitelesek, de neked csak imádság közben vagy imádság után szabad Velem beszélgetned. Ez fontos, mert a sátán megpróbál téged eltéríteni, ha nem vagy csendes imádságban Velem.

Világháború

Leányom, a próféciák, melyekről beszéltem neked, meg fognak történni. Az Én szeretett Helytartómnak nem sok ideje van hátra a Vatikánban a márciusban történt események alapján. További eseményeknek lesz tanúja most az emberiség, beleértve egy földrengést Európában, ami sokakat sokkolni fog. De ez a megtisztulás segíteni fog egyesíteni az embereket, ami mindenki javára lesz. Egyéb globális események, beleértve a vulkánkitörést, most fognak megtörténni, míg a Közel-Keleten zajló háború bevon más nemzeteket is. Más nyugati nemzetek kiprovokálják az oroszok és a kínaiak válaszát. Mindez világháborúba torkollik.

Ezen események súlyosságát az ima enyhítheti

Mindeközben a Nagyfigyelmeztetés hamarosan bekövetkezik. Ez megtérést fog eredményezni. A megtérés az ima által enyhítheti ezen események fokozatát és súlyosságát.

A szenvedés alázatot szül, az alázat pedig lelkeket ment meg

Leányom, ahogy a világ folyamatosan megtapasztalja ezeket a felkavaró eseményeket, azok, akik elszenvedik ezeket, meg lesznek alázva. Az alázat révén menekülhetnek meg. Mindez szükséges ahhoz, hogy felkészüljön a világ Második Eljövetelemre. Ez az idő már nincs messze. Ez, leányom, híveim számára a nagy dicsőség napja lesz. Tartsd ezt a napot folyamatosan a tudatodban, mert minden korábbi szenvedést, amit az Én nevemben viseltél el, addigra már elfelejted. Mindazok a próféciák, melyeket a Jelenések könyvében előre megírtak, most teljesednek be a világ számára. Nagyon szépen kérem, hogy azok, akik megértették ezen események jelentőségét, magyarázzák el a többieknek annak fontosságát, hogy a lelkük megtisztulása érdekében bocsánatot kell kérniük Istentől.

…”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben

———-

Római katolikus:

2021-03-23

5. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Isten megkönyörül mindazokon, akik a Megváltó előképére, a fán függő rézkígyóra föltekintenek.
Az Egyiptomból való kivonulás idején a választott nép elhagyta a Hór hegyét, és Edom földjét megkerülve a Vörös-tenger felé haladt. A nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódni kezdett Isten és Mózes ellen:
„Miért hoztál ki minket Egyiptomból, azért, hogy meghaljunk itt a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen ivóvíz, és unjuk már e semmit érő manna-étket is!”
Az Úr ekkor mérges kígyókat küldött a népre, s ezek
megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak.
Erre Mózes elé járultak, és így kérlelték őt: „Vétkeztünk, lázadoztunk Isten ellen és teellened. Imádkozzál, hogy a kígyókat vegye el tőlünk az Úr!” Mózes tehát közbenjárt a népért, és az Úr így válaszolt: „Csináltass egy rézkígyót, és tűzd ki jelül egy fára. Akit marás ért és rátekint, az
életben marad.”
Csináltatott is Mózes egy rézkígyót, és kitűzte jelül egy fára. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a
rézkígyóra, az életben maradt.
Ez az Isten igéje.

Szám 21,4-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, hallgasd meg könyörgésemet, * és kiáltásom jusson eléd! (2. vers. – 3 a. tónus)
Előénekes: Uram, hallgasd meg könyörgésemet, * és kiáltásom jusson eléd!
Ne rejtsd el arcodat előlem, † amidőn szorongatnak engem, figyelj reám, * amely nap hozzád kiáltok, hallgasd meg kiáltásom.
Hívek: Uram, hallgasd meg könyörgésemet, * és kiáltásom jusson eléd!
E: A te nevedet, Uram, a nemzetek majd félve tisztelik, * és a föld minden királya vallja dicsőséged,
mert az Úr felépíti Sion városát, * és megjelenik dicsőségben.
H: Uram, hallgasd meg könyörgésemet, * és kiáltásom jusson eléd!
E: Meghallgatja a szegények imáját, * nem veti meg kérésüket.
Az eljövendő nemzedéknek írják le mindezt, * a születendő nép is az Urat magasztalja.
H: Uram, hallgasd meg könyörgésemet, * és kiáltásom jusson eléd!
E: Fölséges szentélyéből Isten letekint, * az Úr a mennyből a földre rátekintett,
hogy meghallja a rabok sóhaját, * és a halál fiait megmentsd fogságukból.
H: Uram, hallgasd meg könyörgésemet, * és kiáltásom jusson eléd!
Zsolt 101,2-3.16-18.19-21

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
A jó mag az Isten igéje, † Krisztus a magvető; * aki rátalál, örökké élni fog. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Krisztus igazi mivoltát megdicsőülése igazolja majd.
A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?«”
Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.”
Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?”
Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.”
De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik.
Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az
Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.”
E szavak után sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 8,21-30

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-23

„… A szenvedés alázatot szül, az alázat pedig lelkeket ment meg

Leányom, ahogy a világ folyamatosan megtapasztalja ezeket a felkavaró eseményeket, azok, akik elszenvedik ezeket, meg lesznek alázva. Az alázat révén menekülhetnek meg. Mindez szükséges ahhoz, hogy felkészüljön a világ Második Eljövetelemre. Ez az idő már nincs messze. Ez, leányom, híveim számára a nagy dicsőség napja lesz. Tartsd ezt a napot folyamatosan a tudatodban, mert minden korábbi szenvedést, amit az Én nevemben viseltél el, addigra már elfelejted. Mindazok a próféciák, melyeket a Jelenések könyvében előre megírtak, most teljesednek be a világ számára. Nagyon szépen kérem, hogy azok, akik megértették ezen események jelentőségét, magyarázzák el a többieknek annak fontosságát, hogy a lelkük megtisztulása érdekében bocsánatot kell kérniük Istentől. …”

„… Egyéb globális események, beleértve a vulkánkitörést, most fognak megtörténni, míg a Közel-Keleten zajló háború bevon más nemzeteket is. Más nyugati nemzetek kiprovokálják az oroszok és a kínaiak válaszát. Mindez világháborúba torkollik. …”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

Drága, szeretett leányom, Én egy bizonyos ideje már mondtam nektek, hogy ültessetek vetőmagokat, hogy az üldöztetés alatt táplálni tudjátok magatokat és családotokat. Ezt okkal teszem. Nektek vetnetek kell, még ha néhány magot is – tiszta vetőmagokat, amelyeket az emberi beavatkozás nem befolyásolt. Én a gyümölcsöket (terméseket), amelyek teremni fognak, meg fogom szaporítani, és amikor a nagy éhínség eléri a világot, mindenkinek elegendő élelmiszere lesz. Ezek a napok már nincsenek messze, és több okból kifolyólag fognak bekövetkezni.

A vetemények a kapzsi gazdálkodók beavatkozása miatt szennyezettek lesznek. Az eredménye az lesz, hogy a termések fogyasztásra alkalmatlanok lesznek. Aztán a háború azt fogja jelenteni, hogy csak néhány ember lesz képes a földet megművelni. Aztán ott lesz majd a tűz, ami a Föld négy sarkára fog lezúdulni, és minden terméketlenné válik. Ennek a szörnyű megpróbáltatásnak a gonoszság elterjedése lesz az okozója, de sok ember túl fogja élni, ha bíznak Bennem. Nektek már most fel kell készülnötök, mintha egy háború jönne, éspedig úgy, ahogyan azt akkor tennétek, amikor az élelmiszereket jegyre adnák. Legyen bőven vizetek, mert mindent, amit tároltok, meg fogok szaporítani.

Kérlek, ne gondoljátok, hogy otthonaitok elhagyását kérem tőletek, mert ez nem szükséges. Egy kis felkészülés, amelynek során egymásnak segítséget nyújtotok, ez minden, amire szükség van. Az Én Drága Vérem beborítja majd mindazokat, akik hisznek az emberiség számára adott azon Figyelmeztetésemben, hogy a Harmadik Pecsét felnyitását a háborúk ideje fogja követni.

Oly sokan fogják figyelmen kívül hagyni Isten Szavát, amelyet a Jelenések Könyve tartalmaz. Oly sok vezető és felszentelt szolga Egyházamban nem válaszol Prófétámnak, akárcsak az özönvíz előtt.

Most felszentelt szolgáimat szólítom: Kinek hisztek? Nekem, Jézusotoknak, vagy azok fecsegésének, akik azt állítják, hogy a teológia szakértői, de nem ismerik az Igazságot? Ébredjetek fel! A Pecsétek most vannak felnyitás alatt. A ti kötelességetek, hogy segítsetek Nekem lelkeket menteni, de ti nem figyeltek Hangom hívására. Azt mondtam nektek, hogy úgy fogok eljönni, mint tolvaj az éjszakában. Amikor az a nap elérkezik, már túl késő lesz azon lelkek számára, akik nem készültek fel.

Az idő, hogy a harsonák előhozzák ítéletüket, gyorsan el fog jönni, mihelyt a Pecsétek feltárulnak. És azután? Fel fogtok ébredni, és követni fogtok Engem abban a szakaszban, vagy tétovázásotokban még több lelket fogtok elveszíteni Számomra? S közben arra vártok, hogy mások utat mutassanak? …”

Sokan közületek, akik azt mondjátok, hogy Engem szolgáltok, nem vagytok alkalmasak arra, hogy felálljatok, és Isten szolgájává nyilvánítsátok magatokat

2013. augusztus 31. szombat, 21:45

https://masodikeljovetel.hu/sokan-kozuletek-akik-azt-mondjatok-hogy-engem-szolgaltok-nem-vagytok-alkalmasak-arra-hogy

————

Ortodox (Görög keleti):

„7 Látjátok, az Örökkévaló, a Seregek Ura szőlőskertje
Izráel egész népe!
Gyönyörűséges ültetvénye:
Júda férfiai![a]
Jogosságot várt tőlük az Örökkévaló,
de ők ártatlanokat gyilkoltak.
Igazságosságot várt,
de jajkiáltást hallott!

Prófécia Júda közelgő pusztulásáról

8 Jaj nektek, akik vagyont harácsoltok,
és rakásra gyűjtitek a házakat, földeket,
amíg másnak egy
morzsa sem marad!
Végül majd az egész országot bezsebelitek?
9 Hallottam, amint az Örökkévaló, a Seregek Ura megesküdött:
Romba dőlnek ezek a házak,
mind elhagyottá lesznek,
még a paloták is lakatlanul állnak,
10 a négyhektáros szőlőskert
csak egy korsó[b] bort terem,
aratáskor a búza
csak a vetőmag
tizedét adja vissza.”

11 Ti, akik reggeltől estig
csak a részegséget keresitek,
s késő éjjelig borgőzös fejjel mulattok!
12 Lakomáitokon lantok, hárfák, dobok,
fuvolák és bor mellett dőzsöltök,
de amit az Örökkévaló tesz, azzal nem törődtök,
kezének munkáit
észre sem veszitek!

13 Mivel népem nem ismeri az Örökkévalót,
    fogságba hurcolják őket ellenségeik,
előkelő vezetőiket az éhség,
tömegeiket a szomjúság öli meg.
14 Kitátja száját a Seol,
    elnyeli őket a sír,
melynek étvágya csillapíthatatlan.
Alászáll az alvilágba előkelő és közember,
lehullik a jeruzsálemi lakomázók zajongó sokasága.

15 Porig aláznak akkor minden embert,
gazdag és szegény a földre görnyed,
még a büszke tekintetű is kénytelen lesütni a szemét
16 az Örökkévaló, a Seregek Ura előtt,
amikor ő ítélkezik.
Isten, aki Szent, igazságosan ítél.
Bizony, még az ítéletben is szentnek bizonyul!”

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben

8 Ezután Kain szólt Ábelnek: „Menjünk ki ketten a mezőre![a]” Kimentek hát, és ott Kain rátámadt a testvérére és meggyilkolta.

9 Az Örökkévaló megszólította Kaint: „Hol van Ábel, a testvéred?”

Kain ezt felelte: „Honnan tudjam? Nem az én dolgom, hogy törődjek vele!”

10 „Miért tetted ezt, Kain? Meggyilkolt testvéred kifolyt vére bosszúért kiált hozzám a földről — mondta az Örökkévaló. — 11 Ezért megátkozlak: többé nem leszel képes megművelni a földet, amely beitta testvéred vérét, akit meggyilkoltál! 12 Ha műveled a földet, az többé nem terem a számodra semmit, és hontalanul fogsz kóborolni a földön.”

13 „Túl szigorúan büntettél meg! Ez elviselhetetlen! — ellenkezett Kain. 14 — Látod, most elűzöl engem erről a megművelt termőföldről, kitaszítasz jelenlétedből, és hontalanul kell kóborolnom a földön. Attól félek, hogy akárki megölhet engem, akivel találkozom.”

15 „Nem akarom, hogy ez történjen! — válaszolt az Örökkévaló. — Aki meggyilkolja Kaint, annak a családjából hét rokona kell fizessen az életével érte!”

Az Örökkévaló ezzel a figyelmeztetéssel védte meg Kaint, hogy senki meg ne ölje, akivel találkozik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%205:7-16;%20%20%20%20%20Genesis%204:8-15;%20%20%20%20Proverbs%205:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

VÖ.:

15 De az Úr azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az Úr Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+4%3A15%3B+++&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„ Az Én Örök Atyám keze most fog lesújtani erre a hálátlan, vak világra

2011. április 4. hétfő; 19:00

Szeretett leányom, az idő most nem a mi oldalunkon áll. Küldd, küldd ezeket az üzeneteket, olyan messzire, amilyen messze csak tudod. A Nagyfigyelmeztetés időpontja nagyon közel van. Mondd meg követőimnek, hogy hitük által segítsenek Nekem a hitetlenek megtérítésében, hogy felkészülhessenek a Nagyfigyelmeztetésre. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-orok-atyam-keze-most-fog-lesujtani-erre-halatlan-vak-vilagra

Kerüld a házasságtörést!

5 Fiam, figyelj bölcsességemre,
hallgass értelmem szavára,
2 hogy megőrizd józanságodat,
és ajkad mindig bölcsen szóljon!

3 Mert az idegen asszony ajka, mint a méz,
szája sima és hívogató,
4 de végül keserűséget okoz, mint az üröm,
éles fájdalmat, mint a kétélű kard.
5 Léptei a halál felé vezetnek téged,
lábai a halottak országába vezető úton járnak.
6 Ne kövesd őt, mert nem az élet útján jár,
hanem tekervényes utakon, de észre sem veszed.

7 Most azért fiaim, hallgassatok rám!
Ne térjetek el szavaimtól!
8 Kerüljétek az idegen nőket,
közelébe se menjetek házuk ajtajának!
9 Ne adjátok másnak életerőtök javát,
ne rabolja el éveiteket a kegyetlen,
10 ne kerüljön idegenek kezébe vagyonotok,
ne kerüljön más házába munkátok gyümölcse!
11 Különben keservesen jajgatsz majd életed végén,
mikor testedet betegség emészti,
12 és be kell vallanod: „Hogy gyűlöltem a fenyítést!
Miért nem hallgattam a
figyelmeztetésre?
13 Miért is nem engedelmeskedtem tanítóimnak?
Miért nem hallgattam mesteremre!
14 Bizony, most minden baj rám szakadt,
s szégyenem mindenki látja!”

Örvendezz a feleségednek!

15 Fiam, te csak a saját kutadból igyál vizet!
Csak saját forrásod friss vize üdítsen!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%205:7-16;%20%20%20%20%20Genesis%204:8-15;%20%20%20%20Proverbs%205:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/23

Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak

Igazság Könyve:

„ Földrengés Európában és világháború

2011. március 18. éjfél

A szenvedés alázatot szül, az alázat pedig lelkeket ment meg

Leányom, ahogy a világ folyamatosan megtapasztalja ezeket a felkavaró eseményeket, azok, akik elszenvedik ezeket, meg lesznek alázva. Az alázat révén menekülhetnek meg. Mindez szükséges ahhoz, hogy felkészüljön a világ Második Eljövetelemre. Ez az idő már nincs messze. Ez, leányom, híveim számára a nagy dicsőség napja lesz. Tartsd ezt a napot folyamatosan a tudatodban, mert minden korábbi szenvedést, amit az Én nevemben viseltél el, addigra már elfelejted. Mindazok a próféciák, melyeket a Jelenések könyvében előre megírtak, most teljesednek be a világ számára. Nagyon szépen kérem, hogy azok, akik megértették ezen események jelentőségét, magyarázzák el a többieknek annak fontosságát, hogy a lelkük megtisztulása érdekében bocsánatot kell kérniük Istentől. …”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben

———-

Római katolikus:

2021-03-22

5. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Abban a küzdelemben, amelyet az igaz ember vív a gonoszsággal, mindig isten mondja ki a döntő szót.
Élt Babilonban egy férfi, akinek Jojakim volt a neve, Chilkija leányát vette feleségül, akit Zsuzsannának hívtak. Ez nemcsak igen szép, de istenfélő asszony is volt, mert szülei igazak voltak, és leányukat is Mózes törvénye szerint nevelték. Jojakim igen gazdag volt. Gyümölcsöskertje is volt háza szomszédságában. A zsidók nála szoktak összejönni, mert mindnyájuknál tekintélyesebb volt.
Abban az esztendőben a nép két olyan vént tett meg bíróvá, akikre ráillett az Úr szava: „A vénektől, a bíráktól indult ki Bábelben a gonoszság, noha úgy látszott, hogy ők kormányozzák a népet.” Gyakran megfordultak Jojakim házában, ott keresték fel őket mind, akiknek peres ügyük volt.
Amikor déltájban szétoszlott a nép, Zsuzsanna bement sétálni férje gyümölcsöskertjébe. A két vén mindennap látta, amint bement és ott sétált. Fölgerjedt bennük iránta a vágy. Józan eszüket elvesztették, szemüket elfordították, hogy ne lássák az eget, és ne emlékezzenek Isten igazságos ítéletére. Lesték hát a kedvező alkalmat.
Az egyik napon aztán az történt, hogy Zsuzsanna bement a gyümölcsöskertbe, mint a többi napokon is szokott, két szolgálója kíséretében. Meg akart fürdeni, mert nagy hőség volt. Senki se volt ott, csak a két vén, akik elrejtőzve lestek. A szolgálóknak meghagyta Zsuzsanna: „Hozzatok nekem olajat és kenőcsöt! Aztán zárjátok be a kert kapuját, hogy megfürödhessem.”
Amikor a szolgálók elmentek, a két vén felugrott és odafutott hozzá. Mindjárt azzal kezdték: „A kertajtó most zárva van, nem láthat minket senki sem: Ég bennünk a vágy. Engedj tehát nekünk, és légy a miénk! Különben tanúbizonyságot teszünk ellened, hogy itt volt veled egy ifjú, azért küldted el szolgálóidat.”
Zsuzsanna felsóhajtott: „Szorongatás vesz körül mindenfelől. Ha ugyanis ezt megteszem, halál vár rám; ha pedig nem teszem meg, nem menekülök meg kezetekből. De mégis jobb nekem ártatlanul a kezetekbe esnem, mint az Úr ellen vétkeznem.”
Ekkor Zsuzsanna elkezdett hangosan kiáltozni, de a vének is kiabáltak ellene.
Sőt az egyik odafutott a kert kapujához, és kinyitotta. Amikor a háznép meghallotta a nagy kiáltozást a kertben, a hátsó kapun berontottak, hogy lássák, mi történt asszonyukkal.
A vének elmondták vádjaikat. Erre a szolgák nagyon elszégyellték magukat, mert Zsuzsannáról ilyet még sosem hallottak. Másnap, amikor a nép odasereglett férjéhez, Jojakimhoz, megjelent a két vén is bosszút lihegve Zsuzsanna ellen, hogy halálra adják.
A nép előtt a két vén kiadta a parancsot: „Hívjátok ide Zsuzsannát, Chilkija leányát, Jojakim feleségét!” El is mentek érte. Ő meg is jelent szüleivel, fiaival és rokonaival. Hozzátartozói és mindnyájan, akik csak ismerték, zokogásban törtek ki.
Odament a két vén, és a nép előtt kezüket vádlóan Zsuzsanna fejére tették. Erre ő sírva az égre nézett, mert szíve bizalommal volt az Úr iránt. A vének előadták a vádat: „Mialatt mi egyedül sétálgattunk a gyümölcsöskertben, ez bejött két szolgálójával, bezáratta a kaput, majd elküldte a szolgálókat. Akkor odament hozzá egy ifjú, aki addig rejtőzködött, és együtt volt vele. Mi a kert szögletében tartózkodtunk, és látva bűnös tettüket, odarohantunk hozzájuk. Tetten értük őket, de az ifjút nem tudtuk elfogni, mert erősebb volt nálunk. Kinyitotta a kaput, és elmenekült. Ezt azonban elfogtuk, és megkérdeztük tőle: »Ki volt az az ifjú?« De nem vallotta be nekünk. Ennek mi magunk vagyunk a tanúi.” A sokaság hitelt adott nekik, hiszen a nép vénei és bírái voltak.
*
Zsuzsannát halálra ítélték. Ekkor ő hangosan felkiáltott, és így imádkozott: „Örök Isten! Te ismered a titkokat, és tudsz mindenről, még mielőtt megtörténne. Te azt is tudod, hogy hazug módon megrágalmaztak. Nézd, meg kell halnom, noha semmit sem követtem el mindabból, amit gonoszul rám fogtak ezek.”
Az Úr meghallgatta könyörgését. Amikor a vesztőhelyre vitték, az Úr felkeltette egy Dániel nevű ifjú szívében az (igazság) szent lelkét, úgyhogy hangosan felkiáltott:
„Én ártatlan vagyok ennek az asszonynak a vére ontásában!”
Erre az egész nép körülfogta, és kérdőre vonta:
„Miféle szavak azok, amelyeket mondtál?”
Dániel megállt középen, és így válaszolt:
„Milyen ostobák vagytok, ti, Izrael fiai! Anélkül, hogy vizsgálatot tartottatok és a tényeket felderítettétek volna, elítélitek Izrael egyik leányát. Tartsatok újra ítéletet, mert ezek hamisan tanúskodtak ellene!” Erre a nép sietve visszatért.
A vének ekkor így szóltak Dánielhez:
„Jöjj közénk, és okosíts fel bennünket! Mert hiszen neked adta meg Isten az öregkor élettapasztalatát.”
Dániel ezt válaszolta:
„Különítsétek el őket egymástól jó messzire, hogy kihallgathassam őket!”
Amikor elkülönítették őket egymástól, hívatta közülük az egyiket, s így szólt hozzá:
„Te megátalkodott, vén gonosztevő! Most napvilágra kerülnek bűneid, amelyeket eddig elkövettél. Mert igazságtalan ítéletet hoztál, elítélted az ártatlanokat és futni engedted a gonosztevőket, noha megmondta az Úr: »Az ártatlant és az igazat ne öld meg!« Most tehát, ha csakugyan láttad, mondd meg: Milyen fa alatt láttad őket együtt?”
Azt felelte: „Mézgafa alatt.”
Dániel erre így válaszolt:
„Bizony a vesztedre hazudtál. Isten angyala ugyanis középen kettévág, mert ez az Isten parancsa.”
Majd félreállította ezt, és előhívatta a másikat. Így szólította meg:
„Kánaánnak vagy ivadéka, nem Júdának! A szépség elcsábított, és a vágy eszedet vette. Így viselkedtetek Izrael leányaival, s azok félelemből szóba is álltak veletek, Júda leánya azonban nem engedett gonoszságotoknak. Mondd csak meg nekem: Milyen fa alatt kaptad rajta őket, hogy együtt voltak?”
Azt felelte: „Tölgyfa alatt.”
Dániel erre így válaszolt:
„Bizony te is vesztedre hazudtál. Az Isten angyala kardjával készen áll rá, hogy középen kettészeljen, és így megöljön benneteket.”
Ekkor az egész sokaság hangos ujjongásban tört ki, és áldották az Istent, aki megmenti a benne bízókat.
Ezután a két vénre rontottak, mert Dániel a saját szájukból igazolta, hogy hamis tanúságot tettek. Úgy bántak el velük, ahogyan gonoszságukban ők akartak elbánni embertársukkal. Ebben Mózes törvényei szerint jártak el: a véneknek meg kellett halniuk.
Az ártatlan vér pedig
megszabadult azon a napon.
Ez az Isten igéje.

Ugyanez az Olvasmány rövidebb formában a *-tól: Dán 13,41c-62
Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem. (4ab. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom: * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet és lelkemet felüdíti.
Hívek: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy vélem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
Zsolt 22,l-3a.3b-4.5.6

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Én nem kívánom a bűnös halálát, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * hanem hogy a bűnös éljen, és hozzám térjen. Ez 33,11 – 3 a. tónus.

A” és „B” évben:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!
Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel pedig újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket.
Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák.

Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik:
Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította; „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?”
Senki, Uram”felelte az asszony.
Erre Jézus azt mondta neki:
Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél.”
Ezek az evangélium igéi. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-22

(a lentebbi üzenet folytatása) „… Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

„Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. …

(folytatása fentebb)

————

Ortodox (Görög keleti):

Az Örökkévaló Csemetéjének dicsősége

2 Abban az időben, akik megmenekülnek,
és életben
maradnak Izráel népéből,
csodálják és dicsőítik az Örökkévaló Csemetéjét[a],
és dicsekednek országuk nagyszerű terméseivel.
3 Aki
megmarad Sionban,
akit életben hagynak Jeruzsálemben,
azt mind szentnek nevezik majd,
annak nevét az élők közé jegyzik fel Jeruzsálemben.

4 Bizony, Uram megtisztítja Sion leányait[b]
minden undok
vétküktől,[c]
elmossa Jeruzsálemből az ártatlanok vérét[d]
az
ítélet szellemével,
megemésztő tűzzel.

5 Azután teremt az Örökkévaló Sion hegyének
minden lakóhelye és gyülekezete fölé
nappal felhőt,
és lobogó tűz ragyogását éjjel.
Dicsőséges jelenlétével betakar mindenkit,
6     mint árnyas sátor tikkasztó hőségben,
mint
menedék pusztító viharban,
mint oltalom zuhogó esőben.

Ének az Örökkévaló szőlőskertjéről

5 Most figyeljetek rám! Istenemnek éneklek, akit szeretek! Szerelmes ének ez szőlőjéről, szőlője iránti szeretetéről![e]

Szeretett barátomnak szőlőskertje volt
egy termékeny domboldalon.
2 Gondosan művelte,
kövektől megtisztította,
nemes fajtát telepített,
közepére őrtornyot emelt,
és szőlőprést épített.
Bizakodva várta a jó termést,
de lám, a tőkék csak vadszőlőt teremtek!

3 „Most hát Jeruzsálem lakosai[f],
és ti, júdai férfiak[g],
tegyetek igazságot köztem és szőlőm között!
4 Mit kellett volna még tennem,
mit nem tettem meg szőlőmért?
Vártam, hogy édes szőlőt szüreteljek róla,
miért termett hát keserű fürtöket?

5 Most hát figyeljetek!
Tudjátok meg, mit teszek szőlőmmel:
kerítését lerombolom,
hadd legeljék az állatok,
kőfalát ledöntöm,
hadd tapossák az idegenek.
6 Parlagon hagyom,
hadd verjék fel a gyomok!
Nem gondozom, nem kapálom,
nem metszem, nem ápolom!
Teremjen hát bogáncsot és töviseket!
Parancsolok a felhőknek,
hogy esőt rá ne adjanak.”

7 Látjátok, az Örökkévaló, a Seregek Ura szőlőskertje
Izráel egész népe!
Gyönyörűséges ültetvénye:
Júda férfiai![h]
Jogosságot várt tőlük az Örökkévaló,
de ők ártatlanokat gyilkoltak.
Igazságosságot várt,
de jajkiáltást hallott!

„A Sátán meg lesz kötözve Királyságom alatt, és többé nem fogja becsapni Isten gyermekeit

2012. december 19. szerda, 12:30

A Sátán meg lesz kötözve Királyságom alatt, és többé nem fogja becsapni Isten gyermekeit. Ez az Uralom nem jelképes lesz, de ott az Élet Fája Szeretetet és Békét fog belélegezni, hogy mindazok, akik arra áldottak, hogy az Új Paradicsomomat élvezzék, ne szenvedjék el majd a halált, még akkor sem, amikor ennek az időszaknak a végén a Sátán egy rövid időre ki fog szabadulni. …”

https://masodikeljovetel.hu/satan-meg-lesz-kotozve-kiralysagom-alatt-es-tobbe-nem-fogja-becsapni-isten-gyermekeit

21 Majd az Örökkévaló Isten állatbőrökből jobb ruhákat készített Ádámnak és a feleségének, és abba öltöztette őket.

22 Akkor az Örökkévaló Isten ezt mondta: „Most hát az ember olyanná lett, mint egyikünk: ismeri a jót és a rosszat. Nem engedhetjük meg, hogy kinyújtsa kezét, és szakítson az Élet Fájának gyümölcséből és örökké éljen.” 23 Ezért kiűzte az embert az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből az ember testét kiformálta. 24 Miután kiűzte őket, az Éden kertje elé kerubokat állított, lángoló karddal, amely minden irányban villogott. Azért állította oda a kerubokat, hogy őrizzék az Élet Fájához vezető utat.

Az első család

4 Ádám a feleségével, Évával hált. Ezután Éva gyermeket várt, majd fiút szült, akit Kainnak[a] nevezett, mert örömében azt mondta: „Az Örökkévaló megsegített, hogy fiút szüljek!” 2 Azután ismét fiút szült, Kain öccsét, Ábelt. Kain földműves lett, Ábel pedig juhpásztor.

Az első gyilkosság

3 Történt egyszer, hogy Kain áldozatot vitt az Örökkévalónak a föld terméséből. 4 Ábel is áldozott az Örökkévalónak, de ő a nyája elsőszülött bárányainak legjavából.

Az Örökkévaló szívesen fogadta Ábelt és az áldozatát, 5 azonban Kain és az áldozata nem nyerte el a tetszését. Emiatt Kain nagyon megharagudott és elkeseredett. 6 Az Örökkévaló megkérdezte tőle: „Miért haragszol, és miért keseredtél el? 7 Ha azt teszed, ami helyes, elfogadlak téged. Ha pedig nem: Nézd, a bűn lesben áll az ajtód előtt, és uralkodni akar rajtad. De ne engedj neki, hanem te uralkodj rajta!”

34 Az Örökkévaló megalázza azt, aki másokat megaláz,
de jóindulattal van az alázatosak iránt.

35 A bölcsek dicsőséget örökölnek,
a magabiztos ostobák pedig megszégyenülnek.

Törekedj a bölcsességre!

4 Fiaim, fogadjátok meg apátok tanácsait,
hallgassatok rá, hogy bölcsességet tanuljatok.
2 Mert jó tanácsot adok nektek,
el ne felejtsétek hát, amire tanítalak!
3 Mikor kisgyermek voltam apám mellett,
anyám egyetlen dédelgetett kisfia,
4 engem is így tanított apám:
„Fiam, jól vésd a szívedbe szavamat!
Engedelmeskedj parancsaimnak, és élni fogsz!
5 Törekedj a bölcsességre, törekedj az értelemre!
Ne felejtsd el szavaimat, s ne fordulj el attól, amit mondok!
6 Ragaszkodj a bölcsességhez, s ő majd megvéd,
szeresd őt, és megőriz téged!

7 A bölcsesség a legfontosabb a világon,
tehát igyekezz, hogy megszerezd!
Szerezd meg, bármibe kerül!
8 Emeld magasra a bölcsességet, s ő is felemel téged,
öleld magadhoz, és dicsőséget szerez neked,
9 tisztességgel koszorúzza fejed,
dicsőséggel koronáz meg!”

10 Fiam, hallgass rám, fogadd meg szavam,
hogy hosszú életet élhess!
11 A bölcsesség útjára tanítalak,
egyenes ösvényen vezetlek.
12 Ha ezen jársz, semmi sem gátol,
ha ezen futsz, nem botlasz meg soha.
13 Ragadd meg tanácsomat, ki ne engedd kezedből,
szorítsd magadhoz, mert az életed függ tőle!
14 Ne lépj a gonoszok útjára,
ne kövesd a gonosztevők példáját!
15 Messze kerüld őket, közelükbe se menj,
fordíts hátat nekik, s menj tovább!
16 Mert a gonoszok nem nyughatnak,
amíg rosszat nem tehetnek,
még aludni sem tudnak,
ha valakit el nem gáncsolhatnak,
17 gonoszság a kenyerük,
erőszak az italuk.
18 Az igazak ösvénye,
mint a hajnali világosság:
minél tovább haladnak rajta,
annál jobban ragyog,
egészen a déli verőfényig.
19 De a gonoszok útja sűrű sötétségbe vezet,
ahol nem látják, miben botlanak meg.

20 Fiam, hallgass a szavamra,
gondosan figyeld, amit mondok!
21 Tartsd a szemed előtt,
vésd a szíved mélyébe szavaimat,
22 mert életet adnak, ha megragadod őket,
egészséget és gyógyulást egész testednek.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah+4%3A2-5%3A7%3B+++++Genesis+3%3A21-4%3A7%3B+++++Proverbs+3%3A34-4%3A22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/22

A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon

Igazság Könyve:

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„… A hitetleneknek nehezükre esik

Megértem, hogy sok gyermekemnek, különösen a hitetleneknek nehéz a halál utáni életben hinni. Ők kizárólag csak a világi ügyekkel foglalkoznak, a túlélésért küzdenek, közben a lelki életet annyira elhanyagolják, hogy nem tudnak már hinni az elkövetkező életben. Nekik most kell magukba szállniuk. Azt hiszik, hogy a halál után vége mindennek, hogy ez az egyetlen világ, amiért aggódniuk kell. Mennyire el vagyok keseredve ezekért a rossz útra tévelyedett lelkekért! Ha csak egy futólagos pillantást vethetnének arra, amit a Paradicsom kínál számukra, akkor napjaikat csak imával és dicsőítéssel töltenék, és hálával magasztalnának Engem és a Mennyei Atyát.

Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele. …”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

„… A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

———-

Római katolikus:

2021-02-10

5. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten embert teremtett, és a Paradicsomkertet adta neki lakásul.
Amikor az Úristen megalkotta az eget és a földet, még semmiféle mezei bokor nem hajtott ki rajta; sőt még fű sem sarjadt a földből. Akkor ugyanis az Úristen még nem hullatott esőt a földre, és még ember sem volt, aki megmunkálja azt. De forrás fakadt a földből, és megöntözte annak egész színét. Ezután alkotta meg az Úristen az embert a föld porából, belé lehelte az élet leheletét, és így lett az ember élőlény.
Ezután az Úristen Édenben, napkeleten kertet ültetett, és odahelyezte az embert, akit alkotott. A földből mindenféle fát növesztett, melyet látni szép, és amelyről enni jó; a Paradicsomkert közepén pedig kisarjasztotta az élet fáját, meg a jó és a gonosz tudásának fáját.
Az Úristen tehát az embernek adta az Éden kertjét, hogy megművelje és őrizze. Ezt a parancsot adta neki: „A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert ha egyszer arról eszel,
meg fogsz halni!
Ez az Isten igéje.

Ter 2,4b-9.15-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek. (1a. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Csodálatos a te nagyságod, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
E: Mindenek tőled várják, * hogy enniök adj kellő időben.
Összegyűjtik, amit nekik juttatsz, * megnyitod kezedet, és eltelnek minden jóval.
H: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
E: Ha megvonod éltető erődet, * elpusztulnak, és a porba térnek.
Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod.
H: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
Zsolt 103,l-2a.27-28.29bc-30

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság. * Tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az a rossz teszi tisztátalanná az embert, ami belülről, a szívéből származik.
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket:
„Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe;
hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.”
Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert
belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,14-23

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-10

„… Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.…”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek. …”

————

Ortodox (Görög keleti):

„11 Láttatok már olyan forrást, amelyből hol jóízű, hol meg keserű víz folyik? 12 Vagy gondoljátok meg, testvéreim, teremhet-e a fügefa olajbogyót, vagy a szőlő fügét? Ugyanígy, édes víz sem eredhet sós forrásból.

Az igazi bölcsesség

13 Ha valaki közöttetek bölcs és értelmes, ezt mutassa meg az egész életével és olyan jótettekkel, amelyeket szelíd bölcsességgel vitt végbe! 14 Ha ellenben keserű irigység és önzés van a szívetekben, ne dicsekedjetek a „bölcsességetekkel”! Az ilyen dicsekvés hazugság lenne, amely eltakarja az igazságot. 15 Az ilyen „bölcsesség” nem Istentől származik, hanem a földről, az emberi romlottságból, sőt a gonosz szellemektől! 16 Mert ahol irigység, féltékenység és önző törekvések uralkodnak, ott zűrzavar és mindenféle gonosz dolog is megtalálható.

17 A Mennyből, vagyis az Istentől származó bölcsesség elsősorban tiszta, azután békeszerető, figyelmes, kíméletes, megértő, és könyörületes. Az ilyen bölcsesség sok jó „gyümölcsöt” terem, azonkívül igazságos, őszinte, és nem részrehajló. 18 Akik békességet teremtenek, békességben vetnek el olyan magokat, amelyekből idővel az igazságosság „gyümölcseterem — azaz olyan dolgok, amelyek Isten számára kedvesek.

Adjátok át magatokat Istennek!

4 Miért harcoltok, vitatkoztok és veszekedtek egymással? Mert folyton önző kívánságok dúlnak a szívetekben! 2 Nagyon kívántok megszerezni bizonyos dolgokat, de nem kapjátok meg. Ezért gyilkoltok, irigykedtek, és mégsem tudjátok megszerezni, amit annyira akartok. Veszekedtek és harcoltok, mégsem kapjátok meg, mert nem kéritek. 3 Vagy, ha kéritek is, akkor sem kapjátok meg, mert nem a helyes indítékkal kéritek, hiszen önző módon a saját kívánságaitokat akarjátok kiszolgálni vele.

4 Olyanok vagytok Isten iránt, mint a férjéhez hűtlen, házasságtörő asszony! Hát nem tudjátok, hogy a világot szeretni annyi, mint Istent gyűlölni?! Ha valaki a világ barátja akar lenni, Isten ellensége lesz. 5 Vagy azt gondoljátok, az Írás csak üres beszéd, amikor azt mondja, hogy a Szent Szellem — akit Isten adott, hogy bennünk lakozzon — féltékeny és szenvedélyes szeretettel kíván bennünket, hogy kizárólagosan őhozzá tartozzunk?

6 Isten azonban egyre nagyobb kegyelmet ad nekünk. Ezért mondja az Írás: Isten ellenáll a büszkének, de kegyelmet ad az alázatosnak.”[a] „

„… Az ördög művei, hogy a baráti kapcsolat megszakadjon, hogy összezavarodottságot és kétségbeesést idézzen elő, és hogy az általa kiszemeltek fejébe hamis, rossz gondolatokat ültessen be. Amikor az Én gyermekeim gyengeségeik miatt lelkiismeret furdalást éreznek, mert azt hiszik, hogy nem tudtak ellenállni a kísértésnek, akkor ismét megjelenik a kétségbeesés, a bánat és a szétszórtság. …”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

„… Gyermekeim, a jóindulatú bánásmódok az idők múlásával értelmet kapnak. Imádkozzatok minden nap azért az erőért, hogy életeteket az Én Nevemben élhessétek. Tudjátok meg: valahányszor megbocsátotok valakinek, még akkor is, ha ellenségről van szó, annyiszor nyitjátok meg Szeretetem és Irgalmasságom Szívét. Ezért a Mennyben örök boldogságban lesz részetek. …”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

22 Jézus így válaszolt: „Legyen bennetek Isten hite! 23 Igazán mondom nektek: Ha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Menj, és zuhanj a tengerbe!«, és nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik — akkor úgy is lesz. 24 Ezért mondom nektek: amikor imádságban kértek valamit, higgyétek, hogy az már a tiétek, és akkor valóban meg is fogjátok kapni! 25 Amikor megálltok imádkozni, és eszetekbe jut, hogy valaki ellen panaszotok van, bocsássatok meg neki, hogy Mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket!” [26] [a]

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++James%203:11-4:6;%20%20%20%20Mark%2011:22-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/10

Imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit a saját lelketekért, és a hitetlenek lelkéért

Igazság Könyve:

„ Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 28. 0:15 – 1:00

Imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit

Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit a saját lelketekért, és a hitetlenek lelkéért. Az imacsoportok segíteni fognak nektek az Igazság terjesztésében, így azokat is hitre segíthetik, akik azt sem tudják, hogy honnan jöttek és hová mennek. Mindez elősegíti azt, hogy az evangéliumi tanítás elterjedhessen, ami máris érezhető a világ minden táján.

Az eddigi üzenetek próféciái már beteljesedésben vannak, és az események sorozatosan bekövetkeznek, és második eljövetelem is egyre közeledik.

Gyermekeim, legyetek mindig készenlétben. Maradjatok kegyelmi állapotban, és nyissátok meg szíveteket a szeretet és a béke tanításai előtt. Ha gyermekeim eddig is követték volna tanításaimat, most a világban nem lenne sem háború, sem kapzsiság, sem gyűlölet és szegénység sem. Szívetek legnagyobb nyugalmával vonuljatok vissza, minden nap legalább egy félórára, hogy magatokba szálljatok.

Olvassátok a Zsoltárokat és a Példabeszédeket, és tegyétek fel a kérdést: érvényesek-e ezek a tanítások ebben a mostani világban az én életemre is? „Természetesen, igen.” Imádkozzatok azért az erőért, hogy megváltozzon a hozzáállásotok és felfogásotok a halál utáni életről. Elmélkedjetek ezen a fontos tanításon! A földi élet csak egy rövid időszak. Az egyetlen igazi boldogság és az Örök Élet a Mennyben van, Velem, a Paradicsomban, Atyám Birodalmában.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/keszuljetek-figyelmeztetesre-lelek-megvilagositasa

Hordozzátok keresztemet

Nyomtatóbarát változat

2010. Jan. 16. 15 óra

Igen, szeretett leányom, Én vagyok az. Az eddigi időszak egy hosszú tanulási folyamat volt számodra, de továbbra is lelki táplálékban lesz részed, hogy megismerd az Igazságot. Ez a táplálék, amely betölti a lelkedet a Szentlélek ajándéka számodra.

Kérlek, leányom, tedd biztossá azt, hogy ezek az üzenetek, amelyek előjelekből, jövendölésekből és tanításaim összefoglalásából állnak, eljussanak a világ minden sarkába.

Nagyon fontos, hogy gyermekeim megértsék azt, hogy hogyan kell felkészülniük arra, hogy Atyám előtt megváltásra találjanak.

Most kezdődik az egész világon a lelki megújulás

Most már érezhető az egész világon, hogy újjá született az önfeláldozás és a tisztelet Irántam, az Örök Atya és az én szeretett Anyám iránt. Habár ez még egyértelműen nem látszik, mégis ez lesz az az erős lelki megújulás, amely gyermekeim védelmében nagy segítség lesz, és azoknak is, akik elfordulnak Tőlem. Az Evangélium szavaira újra oda fognak figyelni, mert az emberek éhezni fognak az Igazság után. Mivel a Megtisztulás folyamata egyre erősödni fog és az egész világra kiterjed, úgy fogják ismét megnyitni Előttem a lelkek a szeretetben üres szíveiket.

Mivel a szeretet híveim világossága által egyre jobban érezhető lesz, ezért a sátán támadásai egyre gyengébbek lesznek, és így kevesebb lesz a rossz cselekedetek száma is. A sátán veszíteni fog.

A sátán napjai meg vannak számlálva

A sátán tudja, hogy itt a Földön meg vannak számlálva napjai, ezért arra fog törekedni, hogy minél több kárt okozzon. Hívei tevékenykedései felgyorsulnak, rögtön támadásba kezdenek, hogy mindenben kárt tehessenek. Szörnyű tetteik, amelyeket szemeitek előtt visznek végbe, meg fognak lepni benneteket, de csak rövid ideig fognak tartani.

Gyermekeim, a hit, amely a mindennapos, rendszeres ima által megerősödik, segíteni fog a rémtettek kiirtásában. Vonuljatok vissza, gyermekeim, és fedezzétek fel újra tanításaimat. Helyezzetek vissza Engem az életetekbe. Ismét vegyetek fel Engem szívetekbe, úgy, hogy karjaimba zárhassalak benneteket. Engedjétek, hogy lelki tökéletességre vezesselek benneteket, hogy amikor az Ég és Föld egyesülni látszik, készen legyetek az örök életre.

Hétköznapjaitokban is kövessétek példámat. Hordozzátok Keresztemet, még akkor is, ha túl nehéznek tűnik számotokra. Sohase féljetek felvenni keresztemet, mert csak annyit kell hordoznotok, amennyire képesek vagytok.

Az élet szenvedéseinek értelme

Ha az életben szenvedtek, akkor az Én Keresztemet hordozzátok. Két lehetőségetek van. Ha a Keresztet elutasítjátok, sóhajtoztok és elkeseredtek, akkor ennek köszönhetően a szenvedés egyre fokozódik. De ha elfogadjátok a Kereszt hordozását, és felajánljátok szenvedéseiteket a lelkek megmentéséért, akkor Számomra ez a legdrágább ajándék.

Éljetek egyszerű életet

Éljetek egyszerű módon, mindent mértékkel tegyetek. Amikor esztek, isztok, alusztok vagy pihentek, arra figyeljetek, hogy mértékkel tegyétek. Ha szükségleteiteket kielégítettétek, többel ne próbálkozzatok, mert ez lelketek kárára válik. Gyermekeim, ahhoz, hogy közel kerülhessetek Hozzám, a vezeklés nagyon fontos számotokra. Ezalatt személyes áldozatot értek. A böjtölés csak egy példa a vezeklésre. A földi életemben már beszéltem nektek arról, hogy mi a vezeklés valódi értelme. Ugyanezt tette Keresztelő János is, az én szent és szeretett prófétám.

40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt.

Szeretett gyermekeim, oly sok minden áll még előtettek. Most még nem értitek meg azt, hogy mi az elvárás veletek szemben az elkövetkezendő években. Nagyon fontos, hogy ezt az időt arra használjátok fel, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, mert csak így tudtok a megpróbáltatásokra felkészülni, amelyeknek az egész világ keresztényei ki lesznek téve.

Béke veled. A te szerető Megváltód, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 14., 10 óra

Gyermekeim, ezek a tanítások nem újak. Talán csak nem emlékeztetett benneteket az egyszerű igazságra. Üzeneteim és tanításaim sohasem változtak. Ezek egyszerű tanítások, amelyeket az Evangélium és a Tízparancsolat is összefoglal. Ne felejtsétek, ha önmagatokat másoknak ajándékozzátok, akkor Nekem adtátok magatokat. Amikor felebarátjaitoknak szeretetet adtok, úgy azt Nekem adtátok, Engem szerettek.

Úgy bánjatok embertársaitokkal, ahogyan azt szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Amikor valakire haragszotok, és kárt okoztok neki, vagy valamiért büntetni akarjátok, sohase feledkezzetek meg arról, hogy benne élek. Amikor másban kárt tesztek, azt Velem teszitek.

Gyermekeim, a jóindulatú bánásmódok az idők múlásával értelmet kapnak. Imádkozzatok minden nap azért az erőért, hogy életeteket az Én Nevemben élhessétek. Tudjátok meg: valahányszor megbocsátotok valakinek, még akkor is, ha ellenségről van szó, annyiszor nyitjátok meg Szeretetem és Irgalmasságom Szívét. Ezért a Mennyben örök boldogságban lesz részetek.

Imádkozzatok az állhatatosságért. Kövessétek az Én életemet. Nem lesz könnyű, de még az ilyen kis tettek is a lelkek segítségére válnak.

Szeretett Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus, Az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

„… A sátán napjai meg vannak számlálva

A sátán tudja, hogy itt a Földön meg vannak számlálva napjai, ezért arra fog törekedni, hogy minél több kárt okozzon. Hívei tevékenykedései felgyorsulnak, rögtön támadásba kezdenek, hogy mindenben kárt tehessenek. Szörnyű tetteik, amelyeket szemeitek előtt visznek végbe, meg fognak lepni benneteket, de csak rövid ideig fognak tartani.

———-

Római katolikus:

2021-02-03

4. évközi hét szerda

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Akit szeret az Isten, azt próbára teszi.
Testvéreim!
A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen
véretek ontásáig és megfeledkeztetek a vigasztalásról, mely nektek, mint fiaknak szól: Fiam, ne kicsinyeld le az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha korhol!
Akit az Úr szeret, megfenyíti, és megostorozza minden fiát, akit kedvel.
A fenyítések között is maradjatok állhatatosak! Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Melyik az a fiú, akit atyja meg ne fenyítene? A jelenben ugyan minden fenyíték inkább szomorúságot okoz, mint örömet, később azonban az
igazi élet és a béke gyümölcsét hozza annak, aki elviselte.
Ezért emeljétek föl a lankadt kezeket, a megroggyant térdet nyújtsátok ki. Járjatok egyenesen, hogy a megbénult tag ki ne ficamodjék, hanem inkább meggyógyuljon! Törekedjetek az életszentségre és a békességre mindenkivel! Enélkül senki sem látja meg az Urat.
Ügyeljetek arra, hogy Isten kegyelmét senki el ne hanyagolja! És senki se legyen mérgező gyökérré, amely
felnövekedve kárt okoz, és megfertőz másokat!
Ez az Isten igéje.

Zsid 12,4-7.11-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örökkévaló az Úr irgalma * mindazokon, kik őt félik. (Vö. 17. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Örökkévaló az Úr irgalma * mindazokon, kik őt félik.
E: Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
Ő jól tudja, hogy miből formált, * nem felejti, hogy porból lettünk.
H: Örökkévaló az Úr irgalma * mindazokon, kik őt félik.
E: Örökkévaló az Úr irgalma mindazokon, kik őt félik, * és a fiak fiaival az ő igazsága,
azokkal, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsait.
H: Örökkévaló az Úr irgalma * mindazokon, kik őt félik.
Zsolt 102,1-2.13-14.17-18a

ALLELUJA
Jézus mondja: „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A názáretiek nem ismerik fel Jézusban a Megváltót, mert nincs hitük.
Abban az időben Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában.
Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott
hitetlenségükön.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 6,1-6

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-03

„… Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit a saját lelketekért, és a hitetlenek lelkéért. Az imacsoportok segíteni fognak nektek az Igazság terjesztésében, így azokat is hitre segíthetik, akik azt sem tudják, hogy honnan jöttek és hová mennek. Mindez elősegíti azt, hogy az evangéliumi tanítás elterjedhessen, ami máris érezhető a világ minden táján. …”

————

Ortodox (Görög keleti):

„1 Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

2 Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, 3 hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. 4 Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

5 Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. 6 Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. 7 Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, 8 mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

9 A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.

Kísértés és kívánság

12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt. 13 Amikor kísértések érnek valakit, ne mondja, hogy Isten akarja őt rávenni valami gonoszságra! Mert Istent a gonoszság nem kísértheti meg, ő maga pedig senkit sem akar gonoszságra biztatni. 14 Ha valakiben feltámad a gonosz dolgok iránti kívánság, akkor valójában a saját szívének kívánsága csalogatja rossz irányba. 15 Ha ezek a gonosz vágyak meggyökereznek benne, akkor abból bűnös tettek származnak. Amikor pedig a bűn eluralkodik valakiben, az halálba vezet.

16 Szeretett testvéreim, ne hagyjátok magatokat becsapni! 17 Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik — nem úgy, mint az égitestek fénye. 18 Isten azt akarta, hogy a gyermekei legyünk. Ezért „újjászült” bennünket az igazság üzenete által, hogy új életünk legyen, és olyanok legyünk az új teremtésben, mint az első gyümölcsök a kertben.”

„… Imádkozzatok azért az erőért, hogy megváltozzon a hozzáállásotok és felfogásotok a halál utáni életről. Elmélkedjetek ezen a fontos tanításon! A földi élet csak egy rövid időszak. Az egyetlen igazi boldogság és az Örök Élet a Mennyben van, Velem, a Paradicsomban, Atyám Birodalmában.

…”

11 Jézus ezt mondta: „Az a férfi, aki elválik a feleségétől, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el az első felesége ellen. 12 Az a feleség, aki elválik a férjétől, és összeházasodik egy másik férfival, szintén házasságtörést követ el.”

Megáldja a gyermekeket

13 Az emberek odavitték Jézushoz a kisgyerekeiket, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban rájuk szóltak, és el akarták őket küldeni. 14 Amikor Jézus ezt meglátta, megharagudott, és rászólt a tanítványaira: „Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket, mert Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 15 Igazán mondom nektek: aki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint a gyerekek, az soha nem jut be oda.” 16 Ezután egyenként a karjába vette a gyerekeket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++James+1%3A1-18%3B+++++Mark+10%3A11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/03

Azokról a lelkekről van szó, akiknek még el kell hagyniuk a Földet, és azokról, akik a Tisztítótűzben az Ítéletre várakoznak

Igazság Könyve:

„ Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 28. 0:15 – 1:00

Mindenkire az Én Szememmel nézzetek

Mindig az Én Szememmel nézzetek barátaitokra, családtagjaitokra, szomszédjaitokra és munkatársaitokra. Ha szeretetet adtok nekik, akkor érezni fogják jelenlétemet. Vonzódni fognak hozzátok anélkül, hogy ismernék ennek az okát. Kövessétek példámat, és akkor segítségemre lesztek elveszett gyermekeim megtérésében. Az áhítatos ima által közelebb hozhatjátok őket Hozzám. A sok áldozat és a szenvedések elfogadása által, velem egyesülve lelkeket menthettek meg. Azokról a lelkekről van szó, akiknek még el kell hagyniuk a Földet, és azokról, akik a Tisztítótűzben az Ítéletre várakoznak.

…”

https://masodikeljovetel.hu/keszuljetek-figyelmeztetesre-lelek-megvilagositasa

Milyen könnyű vétkezni

Nyomtatóbarát változat

Dátum: 2011.01.24 21:50

A bűn következtében érzett bűntudat

Attól függetlenül, hogy vétketek milyen nagy volt Atyám szemében, ne aggódjatok, amikor egy bűnös tett után bűntudatot éreztek. Szálljatok magatokba, nyissátok meg szíveteket, és kérjetek bocsánatot. A bűntudat csak egy negatív érzelem. Ez az állapot ne tartson hosszú ideig, még akkor sem, ha teljesen a lelkiismeret vezetésére hagyatkoztok. Kérjétek imáitokban a lélek tisztulásának kegyelmét. Ezért a kegyelemért Hozzám könyörögjetek. A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába.

Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„ Hordozzátok keresztemet

Nyomtatóbarát változat

2010. Jan. 16. 15 óra

Éljetek egyszerű életet

Éljetek egyszerű módon, mindent mértékkel tegyetek. Amikor esztek, isztok, alusztok vagy pihentek, arra figyeljetek, hogy mértékkel tegyétek. Ha szükségleteiteket kielégítettétek, többel ne próbálkozzatok, mert ez lelketek kárára válik. Gyermekeim, ahhoz, hogy közel kerülhessetek Hozzám, a vezeklés nagyon fontos számotokra. Ezalatt személyes áldozatot értek. A böjtölés csak egy példa a vezeklésre. A földi életemben már beszéltem nektek arról, hogy mi a vezeklés valódi értelme. Ugyanezt tette Keresztelő János is, az én szent és szeretett prófétám. …”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

———-

Római katolikus:

2021-01-31

Évközi 4. vasárnap

Kezdőének:
Jóságodról elmélkedünk, Istenünk, templomod belsejében. Istenünk, miként már neved is, úgy Fölséged is betölt minden földhatárt; jobbod telve igazsággal. (Zsolt 47,10-11)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, egyszülött Fiadat ma emberi testünk valóságában mutatták be templomodban. Tisztítsd meg szívünket, hogy méltók legyünk egykor mi is megjelenni előtted. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Moáb mezején Mózes így beszélt a néphez: „Az Úr, a te Istened hozzám hasonló prófétát támaszt neked, a te körödből, testvéreid közül; őrá hallgassatok. Hiszen ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől Hóreb (hegyén), az egybegyűlés napján, mikor azt mondtad: »Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját és nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak.«
Erre így szólt hozzám az Úr: »Helyesen beszéltek.
Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged; ajkára adom szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.
Ha valaki
nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor én majd számon kérem tőle. Annak a prófétának pedig, aki egyetlen olyan szót is merészel hirdetni nevemben, amelynek hirdetését nem bíztam rá, meg kell halnia. Ugyanígy annak is, aki más istenek nevében beszél.«
Ez az Isten igéje.

MTörv 18,15-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.” 2. tónus.
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt.
Mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a puszban, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim! Azt szeretném, ha mentesek volnátok a gondoktól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, ezért meg van osztva. A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi gondok kötik le: hogyan járjon férje kedvében. Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket.
Ez az Isten igéje.

1Kor 7,32-35

ALLELUJA
A sötétségben lakó népre nagy nyesség áradt, * és világosságot láttak, akik a halál szomorú földjén éltek. Mt 4,16 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Kafarnaum városában Jézus szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Ez így kiáltott fel: „Mi közünk egymáshoz, názáreti
Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”
Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A
tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle.
Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a
tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 1,21-28

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-31

„… Mindig az Én Szememmel nézzetek barátaitokra, családtagjaitokra, szomszédjaitokra és munkatársaitokra. Ha szeretetet adtok nekik, akkor érezni fogják jelenlétemet. Vonzódni fognak hozzátok anélkül, hogy ismernék ennek az okát. Kövessétek példámat, és akkor segítségemre lesztek elveszett gyermekeim megtérésében. Az áhítatos ima által közelebb hozhatjátok őket Hozzám. A sok áldozat és a szenvedések elfogadása által, velem egyesülve lelkeket menthettek meg. Azokról a lelkekről van szó, akiknek még el kell hagyniuk a Földet, és azokról, akik a Tisztítótűzben az Ítéletre várakoznak. …”

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

————

Ortodox (Görög keleti):

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait

16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!”

„ Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

2011. jan. 14., 10 óra

Leányom, habár mindegyikőtök számára jogos haza a Paradicsom, mégis azt kell mondanom, hogy bejutni oda, nem olyan egyszerű. A bejárat szűk, ennek megfelelően kevés azoknak a száma, akik a megfelelő időben bejutnak rajta. Ahhoz, hogy bejussanak rajta, alázatot kell, hogy mutassanak és teljesen az Én karjaimra kell bízzák magukat. Ha be akarnak jutni a Mennyországba, akkor el kell, hogy hagyják a büszkeséget, az akaratosságot, és le kell vetkőzniük az anyagi javaktól való függőséget.

Azok a gyermekeim, akik ezt a lelki utazást Velem együtt akarják elkezdeni, sürgősen meg kell, hogy értsék a következő Igazságot: sokat kell dolgozniuk önmagukon, akik Atyám birodalmába be akarnak jutni, és meg kell érteniük a lényegében szükséges feltételeket.

Az alázat fontossága

Az alázat egy olyan fogalom, amelyet gyermekeim csak tanításaim által értenek meg. Követőim közül sokan megértették ennek értelmét, azonban tartalma összezavarta őket. Az alázat nem más, mint őszinteség. Ez azt jelenti, hogy az Én Nevemben méltósággal elviselitek a megpróbáltatásokat, a kihívásokat és a szidalmazásokat. …”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

„… A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába. …”

Krisztus „Testének” tagjai vagytok!

12 Ezért legyetek mindenki iránt együtt érzők, kedvesek, alázatosak, türelmesek! Hiszen Isten szeret titeket, és kiválasztott benneteket a maga számára, hogy szent népévé tegyen! 13 Viseljétek hát el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok lenne a másikra! Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak!

14 Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. 15 Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek, hiszen mindnyájan Krisztus „Testének”[a] a tagjai vagytok! 16 Krisztus beszéde és tanítása teljes gazdagságában éljen bennetek és közöttetek! Tanítsátok és tanácsoljátok egymást mindenféle bölcsességgel! Isten iránti őszinte hálával énekeljetek zsoltárokat, himnuszokat és a Szent Szellemtől származó énekeket! „

Példázat a talentumokról

14 „Akkor Isten Királysága hasonló lesz ehhez: egy ember külföldre akart utazni, ezért összehívta a rabszolgáit, és minden vagyonát a gondjaikra bízta. 15 Egyiküknek öt talentumot[a] adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet — mindenkinek a maga képességei szerint. Ezután elutazott. 16 Aki az öt talentumot kapta, rögtön üzleti vállalkozásba fektette, és újabb öt talentumot nyert vele. 17 Aki kettőt kapott, ugyanígy tett, és újabb két talentumra tett szert. 18 Aki viszont egyet kapott, ásott egy gödröt, és oda rejtette az ura pénzét.

19 Hosszú idő elteltével hazatért a gazdájuk. Előhívta rabszolgáit, hogy számoljanak el a rájuk bízott értékekkel. 20 Aki öt talentumot kapott, összesen tízet hozott vissza. Ezt mondta: »Uram, öt talentumot bíztál rám, s ezzel öt másik talentumot szereztem!«

21 Ura megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

22 Ezután következett az, aki két talentumot kapott. Ezt mondta: »Uram, két talentumot bíztál rám. Nézd, újabb két talentumot szereztem vele!«

23 Ura őt is megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

24 Ezután jött az, aki egy talentumot kapott. Ő így számolt be: »Uram, tudom, hogy szigorú és kemény vagy. Még azt is learatod, amit nem te vetettél, és onnan is begyűjtöd a termést, ahová nem vetettél magot. 25 Féltem tőled, ezért elástam a talentumot. Tessék, itt van, ami a tiéd!«

26 Ekkor ura azt mondta neki: »Te gonosz és haszontalan[b] szolga! Azt gondoltad, hogy azt is learatom, amit nem én vetettem, és onnan is begyűjtöm a termést, ahová nem szórtam magot?! 27 Akkor miért nem vitted pénzváltókhoz a pénzemet, hogy kamatozzon? Most kamattal megnövelve kaptam volna vissza!«

28 Szolgáinak pedig azt parancsolta: »Vegyétek el tőle azt a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz van! 29 Mert aki jól gazdálkodik azzal, amit kapott, arra még többet fognak bízni, és bőségben lesz. Aki viszont nem használja, amit kapott, attól mindent el fognak venni.[c] 30 Ezt a haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a sötétségbe! Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!«”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Matthew%2028:16-20;%20%20%20Colossians%203:12-16;%20%20%20Matthew%2025:14-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/31

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság. …”

Továbbra is lelki táplálékban lesz részed, hogy megismerd az Igazságot. Ez a táplálék, amely betölti a lelkedet a Szentlélek ajándéka

Igazság Könyve:

Hordozzátok keresztemet

Nyomtatóbarát változat

2010. Jan. 16. 15 óra

Igen, szeretett leányom, Én vagyok az. Az eddigi időszak egy hosszú tanulási folyamat volt számodra, de továbbra is lelki táplálékban lesz részed, hogy megismerd az Igazságot. Ez a táplálék, amely betölti a lelkedet a Szentlélek ajándéka számodra.

Kérlek, leányom, tedd biztossá azt, hogy ezek az üzenetek, amelyek előjelekből, jövendölésekből és tanításaim összefoglalásából állnak, eljussanak a világ minden sarkába.

Nagyon fontos, hogy gyermekeim megértsék azt, hogy hogyan kell felkészülniük arra, hogy Atyám előtt megváltásra találjanak.

…”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?

Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.

A papok ignorálják tanításomat

Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög hogyan működik minden egyes ember által; hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a Kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket.

Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet csak a túlvilágon következik be.

A jövendölések irgalmasságból adattak

Azok a jelek, üzenetek és a jövendölések, amelyeket gyermekeimnek adtam az évek során, mind irgalmasságom bizonyítékai. Híveimet kivéve, ezekre csak nagyon kevés ember figyel oda. Kevesen nyitják ki szemüket, és kevés azoknak a száma is, akik egy percre magukba szállnak, hogy feltegyék a kérdést: Nem lehetséges-e mégis, hogy itt Isteni közleményről van szó? Ha pedig úgy van, akkor mit kell tennem?

Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik.

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket; nem kényszeríthetlek benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől.

Üzeneteimet nemcsak nagy szeretetből és irgalmasságból juttatom el hozzátok, hanem azért, mert ezek fájdalmamnak és elkeseredettségemnek következményei is.

Szenvedésem, fájdalmam és sérülésem olyan mértékben erősödik, ahogyan gyermekeim a sátán kitárt karjaiba rohannak. Most azért fontos felvilágosítani benneteket, hogy megtudjátok, milyen sors vár azokra, akik Engem, vagy az Örök Atyát visszautasítják.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„…. Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög hogyan működik minden egyes ember által; hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a Kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-19

2. évközi hét kedd

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
A remény lelkünk szilárd és biztos horgonya.
Testvéreim!
Isten nem igazságtalan. Nem feledkezik meg a jócselekedetről és a szeretetről, amelyet az ő nevében gyakoroltatok, amikor a szenteknek szolgáltatok, és most is szolgáltok.
Nagyon szeretnénk azonban, ha mindegyiktek ugyanazt a buzgóságot tanúsítaná, egészen addig,
amíg reményetek beteljesedik. Ne legyetek tehát hanyagok, hanem kövessétek azokat, akik a hitben és a béketűrésben az ígéret örökösei lettek!
Amikor Isten az ígéretet adta Ábrahámnak, saját magára
esküdött, hiszen semmi nagyobbra nem esküdhetett. Ezt mondta:
„Bizony gazdagon megáldalak és nagyon megsokasítlak.”
Így aztán Ábrahám türelmesen várakozva elnyerte az
ígéretet. Az emberek saját maguknál nagyobbra esküsznek; a perlekedésnek azzal vetnek véget, hogy kijelentésüket esküvel erősítik meg. Ezért, amikor Isten az ígéret örökösei előtt nagyobb nyomatékkal akarta igazolni elhatározása szilárdságát, esküvel erősítette meg azt. Így a két változhatatlan dolog révén, amelyben Isten nem téveszthet meg minket, erős támaszt kaptunk, mi, akik arra törekszünk, hogy a nekünk nyújtott reményt megragadjuk.
Lelkünk biztos és szilárd horgonya ez a
remény, amely az örök szentélybe ér, ahová elsőnek lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való örök főpap.
Ez az Isten igéje.

Zsid 6,10-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké. (5b. vers. – 12. tónus)
Vagy: Alleluja. 12. szám.
Előénekes: Teljes szívemből áldom az Urat, * a szentek tanácsában és közösségében.
Nagyszerűek az Úr művei, * mindazok szemében, akik szeretik azokat.
Hívek: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Csodáinak emléket szerzett, * az Úr jóságos és irgalmas:
Eledelt adott az őt félőknek, * megemlékezik szövetségéről örökkön örökké.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Szabadulást hozott népének, * szövetséget kötött vele örökre.
Akik így cselekszenek, bölcsekké válnak; * az Úr dicsérete megmarad örökké.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 110,1-2.4-5.9 és 10c

ALLELUJA
Urunk Jézus Krisztus Atyja világosítsa meg lelki szemünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott minket. Vö. Ef 1,17-18 – 7 b. tónus.

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az Emberfia ura a szombatnak is.
Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!”
Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és
megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.”
Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 2,23-28

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-19

„… Igen, szeretett leányom, Én vagyok az. Az eddigi időszak egy hosszú tanulási folyamat volt számodra, de továbbra is lelki táplálékban lesz részed, hogy megismerd az Igazságot. Ez a táplálék, amely betölti a lelkedet a Szentlélek ajándéka számodra.. ..”

„…

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket. …”

————

Ortodox (Görög keleti):

4 Istennek az az ígérete, hogy bemehetünk a nyugalmába, még ma is érvényes. Nagyon vigyázzunk tehát, nehogy elmulasszuk ezt a lehetőséget! 2 Hiszen nekünk is ugyanúgy hirdették az örömüzenetet, mint Izráel népének. De nekik akkor nem használt az üzenet, mert amikor hallották, nem hittel fogadták, hanem elutasították. 3 Mi megyünk be abba a nyugalomba, akik hittel fogadjuk! Ahogyan Isten mondta:

Haragomban megesküdtem:
sohasem fognak bemenni nyugalmamba.”[a]

Igen, ezt Isten mondta, pedig ő a világ teremtése óta mindent előre elkészített! 4 Mert valahol az Írásban ezt mondta a hetedik napról: „A hetedik napon Isten abbahagyta minden munkáját.”[b] 5 Itt mégis azt mondja: „Sohasem fognak bemenni nyugalmamba!”[c]

6 Máig is érvényes tehát, hogy egyesek be fognak menni Isten nyugalmába. Ugyanakkor azok, akik akkor régen először hallották az örömhírt, nem léptek be, mert engedetlenek voltak. 7 Ezért Isten újra ad egy lehetőséget, és ezt így nevezi: „ma”. Erről a napról sok idő múltán maga Isten mondta Dávid által azt, amit már az előbb is idéztünk:

Ma, ha meghalljátok Isten hangját,
ne makacskodjatok!”[d]

8 Mert, ha Józsué lett volna az, aki bevezeti Izráel népét Isten nyugalma helyére, Isten nem szólt volna később egy másik napról. 9 Van tehát egy másik fajta szombati nyugalom, amely elkészítve várja Isten népét. 10 A teremtéskor Isten befejezte a munkáját, és utána megnyugodott. Ezért, aki belép Isten nyugalmába, az is abbahagyja a saját erőfeszítéseit, ahogyan Isten is tette. 11 Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy beléphessünk abba a nyugalomba! Egyikünk se vesszen el a hitetlenség miatt, mint ahogy azok elvesztek, akik akkor engedetlenek voltak!

Isten beszéde élő és hatékony

12 Mert amit Isten kimond, az a szó,[e] élő, erőteljes és hatékony. Isten szava élesebb, mint a legélesebb kétélű kard. Mélyen belénk hatol, egészen addig, ahol a szellem és a lélek közötti határ húzódik. Isten beszéde behatol a csontjaink találkozásáig, sőt a csontjaink belsejébe is: megítéli és szétválogatja szívünk gondolatait és szándékait. 13 Senki és semmi sem rejtőzhet el Isten tekintete elől! Ő mindent tisztán és világosan lát, tekintete előtt minden és mindenki meztelen. Ő az, akinek egyszer mindannyian számot fogunk adni!

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews%204:1-13;%20%20%20%20Luke%2021:12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/19

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti. …”

Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút

Igazság Könyve:

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?

Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.

A papok ignorálják tanításomat

Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög hogyan működik minden egyes ember által; hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a Kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket.

Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet csak a túlvilágon következik be.

A jövendölések irgalmasságból adattak

Azok a jelek, üzenetek és a jövendölések, amelyeket gyermekeimnek adtam az évek során, mind irgalmasságom bizonyítékai. Híveimet kivéve, ezekre csak nagyon kevés ember figyel oda. Kevesen nyitják ki szemüket, és kevés azoknak a száma is, akik egy percre magukba szállnak, hogy feltegyék a kérdést: Nem lehetséges-e mégis, hogy itt Isteni közleményről van szó? Ha pedig úgy van, akkor mit kell tennem?

Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik.

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket; nem kényszeríthetlek benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől.

Üzeneteimet nemcsak nagy szeretetből és irgalmasságból juttatom el hozzátok, hanem azért, mert ezek fájdalmamnak és elkeseredettségemnek következményei is.

Szenvedésem, fájdalmam és sérülésem olyan mértékben erősödik, ahogyan gyermekeim a sátán kitárt karjaiba rohannak. Most azért fontos felvilágosítani benneteket, hogy megtudjátok, milyen sors vár azokra, akik Engem, vagy az Örök Atyát visszautasítják.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

http://www.tlig.org/hu/

„… Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-14

1. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Buzdítsátok egymást Isten iránti hűségre!
Testvéreim!
Ezt mondja a Szentlélek:
Bárcsak hallgatnátok ma az Úr szavára: „Ne legyetek kemény szívűek, mint Meribánál, Massza napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem, és próbára tettek, bár látták számos csodámat.
Negyven évig terhemre volt ez a nemzedék, azt mondtam: Ez a nép tévelygő szívű.
Nem ismerték meg utaimat, ezért haragomban kimondtam eskümet: Nyugalmam helyére nem juthatnak el!”
Vigyázzatok, testvéreim, hogy ne legyen hitetlenségre hajló, gonosz a szívetek! Senki közületek el ne szakadjon az élő Istentől! Inkább buzdítsátok egymást
mindennap, amíg az a „ma” tart, hogy senkit meg ne keményítsen a csalárd bűn! Mert Krisztus életében részesedtünk; de csak úgy maradhatunk meg őbenne, ha hitünkben kezdettől fogva mindvégig állhatatosan kitartunk.
Ez az Isten igéje.

Zsid 3,7-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.” (Vö. 8. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt,
mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe és kezére bízott nyáj vagyunk.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Negyven évig terhemre volt ez a nemzedék, * azt mondtam: „Ez a nép tévelygő szívű.
Nem ismerték meg utaimat, † ezért haragomban kimondtam eskümet: * nyugalmam helyére nem juthatnak el.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
Zsolt 94,6-11

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus egy beteget meggyógyít leprájából.
Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte:
Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.”
Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 1,40-45

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-14

„… 2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel …”

„… Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele. …”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

————

Ortodox (Görög keleti):

7 Adjátok hát oda magatokat Istennek, és engedelmeskedjetek neki! Ugyanakkor álljatok ellen a Sátánnak, és ő el fog futni tőletek! 8 Jöjjetek közel Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok! Ti bűnösök, takarítsátok ki a bűnöket az életetekből![a] Tisztítsátok meg a szíveteket, és ne próbáljátok többé Istent is, meg a világot is követni! 9 Ahogyan Istenhez közeledtek, szomorkodjatok, bánjátok meg a bűneiteket, és sírjatok! Nevetés helyett sírjatok, öröm helyett szomorkodjatok! 10 Alázzátok meg magatokat Isten előtt, és ő majd felemel benneteket!

Nem te vagy a bíró!

11 Testvéreim, ne kritizáljátok egymást, mert aki testvérét vádolja, vagy elítéli, az a Törvényt kritizálja és ítéli el. Ha pedig a Törvényt elítéled, akkor már nem engedelmeskedsz neki, és bíróvá teszed magadat. 12 Pedig csak egyetlen Törvényhozó és Bíró van: Isten! Ő az, aki meg tud menteni, vagy el tud pusztítani. De ki vagy te, hogy a másik ember felett bíráskodsz?!

Isten tervei szerint éljetek!

13 Vannak, akik azt mondják: „Ma, vagy holnap elmegyünk abba a városba. Ott maradunk egy évig, üzleteket kötünk, és sok pénzt keresünk.” Jól figyeljetek! 14 Azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Hiszen egész életetek olyan, mint a pára, amely csak rövid ideig látszik, azután szétfoszlik. 15 Ehelyett azt kellene mondanotok: „Ha az Úr akarja, és élünk, ezt meg ezt fogjuk tenni.” 16 Ti pedig magabiztosak és büszkék vagytok — minden ilyen büszkeség gonosz dolog!

17 Ha valaki tudja, hogy mi volna helyes, mégsem teszi meg, bűnt követ el.

Figyelmeztetés a gazdagoknak

5 Gazdagok, figyeljetek rám! Már most kezdjetek sírni és jajgatni, mert nyomorúság következik rátok! 2 Gazdagságotok elpusztul, pompás ruháitokat a moly rágja szét, 3 aranyotok, ezüstötök mind az enyészeté lesz! Éppen ez lesz a bizonyíték ellenetek, sőt, ez a pusztulás elemészti még a testeteket is, mint a tűz! Képesek voltatok még az utolsó napokban is vagyont gyűjteni! 4 Figyeljetek, ti gazdagok! A földjeiteken dolgozó aratómunkások béréből csalással elloptatok, s amit tőlük elvettetek, az vádol benneteket Isten előtt! A Seregek Ura pedig meghallotta a becsapott aratómunkások panaszos kiáltását.

5 Gazdagok, ti bőségben és pazarlóan éltetek, s amit csak megkívántatok magatoknak, megszereztétek. Meghizlaltátok magatokat, mint az állatokat szokták a levágás napjára.[b] 6 Elítéltétek és meggyilkoltátok az ártatlan embereket, akik nem álltak ellen nektek.

Az Úr hamarosan visszajön!

7 Testvéreim, az Úr vissza fog jönni, de addig várjatok türelmesen! Gondoljatok a földművesre, aki türelmesen várja, hogy szántóföldje gazdag termést hozzon! Várja, amíg az őszi és a tavaszi eső[c] megöntözi a földjét. 8 Ti is várjatok türelemmel! Erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr hamarosan visszajön! 9 Többé ne panaszkodjatok egymásra, nehogy elítéljenek benneteket! Nézzétek, a Bíró már az ajtó előtt áll! „

„… 2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik.

.

Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek. …”

„Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról

9 Azután egy példázatot mondott: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Azután az egész szőlőskertet bérbe adta gazdálkodóknak, majd hosszú időre elutazott egy másik országba. 10 Amikor eljött a szüret ideje, elküldte egyik szolgáját a bérlőkhöz, hogy hozza el a termésből a neki járó részt. A bérlők azonban megverték a szolgát, és üres kézzel küldték el. 11 A tulajdonos ekkor egy másik szolgáját küldte oda, de a bérlők azt is megverték, gyalázatosan bántak vele, és üres kézzel küldték el. 12 Elküldte hát a harmadik szolgáját is, de azt is bántalmazták, megsebesítették, és kidobták a szőlőskertből.

13 Végül a tulajdonos azt gondolta: »Mit tegyek? Elküldöm hozzájuk az egyetlen fiamat, akit nagyon szeretek. Őt talán meg fogják becsülni!« 14 Amikor a bérlők meglátták a fiút, így tanakodtak maguk között: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, hogy miénk legyen az öröksége!« 15 Ezzel a fiút kidobták a szőlőskertből, és megölték.

Mit gondoltok, mit fog velük tenni a gazda? 16 Eljön, elpusztítja a bérlőket, és a szőlőskertet másoknak adja!”

Akik hallották ezt a történetet, így kiáltottak fel: „Isten ments, hogy ez megtörténjen!” 17 Jézus ekkor a szemükbe nézett, és azt mondta: „Akkor mit jelent ez az Írás:

»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
amelyet az építők félredobtak«?[a]

18 Aki ráesik erre a kőre, az összetörik, akire pedig ez a kő zuhan rá, azt szétzúzza.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++James%204:7-5:9;%20%20%20%20Luke%2020:9-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/14

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html