A Sátán stratégiája, hogy először megtévessze és becsapja a híveket, mielőtt elpusztítaná őket

Igazság Könyve:

“2013.11.30 15:50

Drága szeretett leányom, mennyire szeretem a világot! Mennyire sóvárgom minden egyes lélek után, akik ebben az időben elvesztek Számomra! Megígérem, hogy minden egyes személyt felkeresek, és megpróbálom Isteni Irgalmasságomba vonzani őket. Arra vágyom, hogy mindegyikükkel megismertessem Jelenlétemet, Szeretetemet és Könyörületemet. Könnyeim jelenleg, melyeket megmutatok neked, gyermekem, azokért záporoznak, akik el fogják utasítani Isteni Beavatkozásomat, és akik ennek eredményeként fejest fognak ugrani a gonosz csalás vákuumába.

Passióm most újra átélésre kerül, mivel a Testem egy új megkorbácsolásnak lesz kitéve, amikor a pogányok – akik a hamis béke, szeretet és alázat látszatával fognak jönni – megtapodják Egyházamat, még mielőtt keresztre feszítenék azt. A bölcs lelkűek tudni fogják az Igazságot. A háború keserű lesz, és a fődíj, melyet a Sátán hadserege célul tűzött ki, Isten minden gyermekének a lelke.

A Sátán elsődleges célpontja a hívők lelke lesz, és minden energiáját erre fogja összpontosítani. A Sátán stratégiája, hogy először megtévessze és becsapja a hívőket, még mielőtt elpusztítaná őket. A hitetlenek kevésbé érdeklik a Sátánt, mivel ő már megkaparintotta a lelküket, és ezért kevés kihívást jelentenek számára. Atyám nem fog félre állni, és csak úgy nézni ezt a megjövendölt borzalmat. Tanúi lesztek minden csodának, minden Mennyei felhívásnak és Beavatkozásnak, amint a végső csata kibontakozik – minden idők legnagyobb szellemi háborújának.

Azok, akik intelligensnek születtek, nem lesznek okosabbak az Igazsággal szemben, mivel megteremtésük Igazságát csupán emberi logikával fogják elemezni. Azok viszont, akik úgy születtek, hogy tiszta szeretet van a szívükben Isten iránt, el fogják fogadni az Igazságot, még akkor is, ha az összezavarja őket, mert az ő szívük Istené, és ők a tisztánlátás Ajándékával lesznek megáldva. Azok, akik Isten Szava és Atyám lelkeket mentő Beavatkozása ellen harcolnak, és akik megpróbálják Őt megakadályozni a lelkek megmentésében, szigorúan meg lesznek ítélve.

Miközben folytatódik a lelkekért vívott csata, nektek mindig Hozzám kell fordulnotok és kérnetek kell Tőlem, hogy tartsalak fenn benneteket, védelmezzelek és vigasztaljalak titeket. Ha ti Velem vagytok, akkor nyugalommal fogjátok viselni ezt a szörnyű pusztítást, ami meg fog lepni benneteket. De ha nem tudtok megbízni Bennem, és nem tudjátok teljesen átadni magatokat Nekem, akkor lehetetlennek fogjátok találni, hogy megküzdjetek ezekkel a megpróbáltatásokkal, amelyek előttetek állnak Egyházamban, mert azok annyira fájdalmasak lesznek.

Nem szabad soha elfelejtenetek, hogy Isten Mindenható, és hogy a Sátán nem nyerheti meg ezt a lelkekért vívott csatát. Sajnos, sokan nem lesznek elég erősek a hitükben, vagy nem lesznek képesek felismerni azt a megtévesztést, amellyel szembesülni fognak az Én Nevemben, és soha nem lesznek képesek arra, hogy megváltsák önmagukat Előttem.

Ezek azok a lelkek, akik Nekem oly keserű bánatot okoznak ebben az időben.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-satan-strategiaja-hogy-eloszor-megtevessze-es-becsapja-a-hiveket-mielott-elpusztitana-oket/

—–
Római katolikus:
11-30

Szent András apostol

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A hit hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.
Testvéreim!
Azt mondom: Ha száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki őbenne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura. Ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
De hogyan hívhatják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Amint meg van írva: „Milyen szép annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet!”
De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért mondja Izajás: „Uram, ki hitt abban, amit hallottunk?” A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.
De kérdezem: „Vajon nem hallották?” Hiszen: „Minden földre elhat szózatuk, a földkerekség végéig eljut igéjük.”
Ez az Isten igéje.
Róm 10,9-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. 2a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk. 
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Jöjjetek utánam, mondja a mi Urunk: * Én emberhalászokká teszlek titeket. Mt 4,19 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ők azonnal otthagyták hálóikat és követték Jézust.
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt.
Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 4,18-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-30

 
 
——
Görög katolikus:

Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!

Élő reménység

Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra. Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes üdvösséget el nem éritek. Ez már el van készítve, hogy az idők végén mindenki számára lelepleződjön. Ezért tölt el benneteket nagy öröm — annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek.

A valódi hit

S hogy miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik. Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!

Szentek legyetek!

13 Ezért szedjétek rendbe a gondolataitokat, készüljetek fel, és legyetek józanok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, ő majd Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!

14 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, 15 hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! 16 Mert ezt mondja Isten az Írásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”[a]

17 Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és félelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vagytok a Földön!

Jézus Krisztus vére

18 Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany- vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, 19 hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére. 20 Isten már a világ teremtése előtt kiválasztotta Krisztust, aki csak most, ezekben az utolsó napokban jelent meg értetek. 21 Sőt, a halálból is feltámasztotta őt, és dicsőséget adott neki. Krisztus által hisztek és reménykedtek ti is Istenben.

Újjászülettetek!

22 Mivel engedelmeskedtetek az igazságnak, ezzel megtisztítottátok lelketeket. Most tehát éljetek képmutatás nélkül, őszinte testvéri szeretetben! Isten szeretetével, tiszta szívvel, és teljes erőtökkel szeressétek egymást! 23 Újjászülettetek, de az új életetek már nem halandó forrásból származik, mint a földi élet, hanem halhatatlanból. Ez a forrás pedig Isten beszéde, amely élő és örökké érvényes. 24 Ahogyan az Írás mondja:

„Minden ember olyan, mint a fű,
    és minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Elszárad a fű, lehull a virág,
25     de az Örökkévaló beszéde
    mindig érvényes marad.”[b]

Ezt a beszédet hallottátok ti is, amikor az örömüzenetet hirdették nektek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Peter+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A sarokkő és az élő kövek

Most azért takarítsatok ki a lelketekből minden gonoszságot és képmutatást! Ne hazudjatok, ne csapjatok be senkit, ne irigykedjetek, és ne mondjatok rosszat senkiről! Olyanok vagytok, mint az újszülött csecsemők, tehát kívánjátok a tiszta szellemi „tejet”, vagyis Isten beszédét, amelynek segítségével felnövekedhettek egészen az üdvösség teljességéig. Hiszen már megtapasztaltátok az Úr jóságát![a]

Az Úr Jézus az „Élő Kő”,[b] akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz! Hiszen ti is olyanok vagytok, mint az élő kövek, akikből a szellemi templom[c] épül fel. Ebben a templomban ti vagytok a szent papok, akik a szellemi áldozatokat viszik Istennek. Ezeket Isten azért fogadja szívesen, mert Jézus Krisztus által hozzátok elé. Az Írás azt mondja:

„Nézzétek, én választottam ki egy drága sarokkövet,
    és leteszem Sionban!
Aki benne bízik, nem csalódik soha.”[d]

21 Hiszen éppen erre hívott el benneteket! Gondoljátok meg, hogy Krisztus is szenvedett értünk! Ezzel példát adott nekünk, hogy ebben is kövessük. Ahogyan az Írás mondja:

22 „Ő nem követett el semmi bűnt,
    és soha semmi gonoszságot nem mondott.”[i]

23 Mikor szidalmazták és gyalázták, Jézus ezt nem viszonozta. Mikor bántották és verték, nem fenyegetőzött, hanem teljesen rábízta magát az igazságosan ítélő Istenre. 24 Krisztus a mi bűneinket magára vette, sőt, a saját testében felvitte a keresztfára, amikor megölték. Azért tette ezt, hogy mi is meghaljunk a bűn számára, viszont Isten mértéke szerint helyesen éljünk.

Krisztus sebei által gyógyultatok meg a betegségeitekből. 25 Olyanok voltatok, mint a nyájtól elkószált és eltévedt juhok. De most visszatértetek a Pásztorhoz: ő vigyáz a lelketekre, védelmez és őriz benneteket.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Peter+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A régi és az új élet

Krisztus is szenvedett, amikor ebben a testben élt, ezért erősítsétek meg magatokat, és fegyverkezzetek fel a Krisztuséhoz hasonló gondolkodással! Mert aki testi szenvedést visel el, az eltávolodik a bűntől, hogy földi életének hátralevő idejét ne emberi vágyak, hanem Isten akaratának teljesítésére szánja. Hiszen éppen elég időt pocsékoltatok már el olyan dolgokkal, amelyeket a hitetlenek szoktak tenni. Szexuális bűnökben éltetek, szenvedélyeiteket követtétek, részegeskedtetek, vad mulatságokba jártatok, és utálatos bálványokat imádtatok.

Most azonban a hitetlenek értetlenkedve nézik, hogy már nem folytatjátok velük együtt ezt a romlott és vad életmódot, és emiatt szidalmaznak benneteket. Egyszer azonban felelniük kell annak, aki készen áll, hogy minden embert megítéljen: élőket és holtakat egyaránt. Mert az örömüzenetet még azoknak is hirdették, akik már régen meghaltak, hogy szellemben élhessenek, ahogyan Isten is él. Ezeket a régi embereket is meg fogja Isten ítélni annak megfelelően, amit életükben tettek, akárcsak a többieket.

Jól gazdálkodjatok Isten ajándékaival!

7 Közeledik már az idő, amikor minden a csúcspontjára ér és befejeződik. Ennek megfelelően legyetek józanok, éberek és mértékletesek, hogy imádkozni tudjatok! Az a legfontosabb, hogy ápoljátok és őrizzétek meg az egymás iránti isteni szeretetet, mert ez a szeretet készségessé tesz titeket arra, hogy megbocsássatok egymásnak.

Gyakoroljátok a vendéglátást, de panaszkodás nélkül! 10 Mindegyikőtök kapott valamilyen szellemi ajándékot Istentől. Ezzel az ajándékkal szolgáljátok egymást, mint hűséges szolgák, akik Isten sokféle kegyelmével jól gazdálkodnak! 11 Aki beszél, Isten szavait mondja, aki pedig szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad, hogy ezáltal mindig Istené legyen a dicsőség Jézus Krisztus által! Mert övé a dicsőség és a hatalom örökké. Ámen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Peter+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Maga mellé szólítja tanítványait

18 Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, meglátott két testvért: Simont (akit Péternek is neveztek), és Andrást, akik éppen a hálójukat vetették a tóba, ugyanis halászok voltak. 19 Jézus szólt nekik: „Gyertek velem! Én majd másféle halásszá teszlek titeket: halak helyett embereket fogtok összegyűjteni.” 20 A testvérek azonnal otthagyták hálóikat, és csatlakoztak Jézushoz.

21 Mikor továbbment onnan, Jézus meglátott egy másik testvérpárt is: Jakabot és Jánost, Zebedeus fiait. Ők apjukkal együtt éppen hálókat javítgattak a halászbárkában. Jézus szólt ennek a testvérpárnak is, 22 ők pedig azonnal otthagyták a bárkát és apjukat, és csatlakoztak Jézushoz.

Tanít és gyógyít

23 Jézus bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette az Isten Királyságról szóló örömüzenetet, és meggyógyított mindenféle betegséget, és erőtlenséget a nép között.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+4%3A18-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 9 Úgy gondolom, Isten minket, apostolokat — mindenki szeme láttára — az utolsó helyre állított, s olyanok lettünk, mint akiket halálra szántak. Látványosságává lettünk az egész világnak: angyaloknak, embereknek egyaránt. 10 Krisztushoz tartozunk — ezért mindenki bolondnak néz minket. Ti azonban bölcseknek tartjátok magatokat Krisztusban. Mi vagyunk a gyengék, ti pedig azt hiszitek, hogy erősek vagytok. Benneteket tisztelnek, bennünket ellenben megvetnek. 11 Mindeddig ilyen az életünk: éhezünk és szomjazunk, ruhánk sincs elegendő, sokszor meg is vernek bennünket, hajléktalanok és hontalanok módjára megyünk helyről-helyre, 12 s közben a saját kezünkkel, kemény munkával keressük meg a kenyerünket. Akik átkoznak, azokat áldjuk, s ha üldöznek bennünket, kitartással tűrjük. 13 Mikor szidalmaznak, szelíden válaszolunk. Mind a mai napig úgy bánnak velünk, mintha a világ szemetje, a föld szégyene lennénk.

14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem hogy figyelmeztesselek titeket, mint féltett gyermekeimet. 15 Mert lehetne akár tízezer tanítómesteretek is a Krisztusban, de édesapátok csak egy van, hiszen az örömhírt tőlem hallottátok! Így lettem a Krisztus Jézusban a szellemi édesapátok. 16 Kérlek hát, kövessétek az én példámat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Corinthians+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus első tanítványai

35 A következő napon Bemerítő János — két tanítványával együtt — ismét ugyanott volt. 36 Megint észrevette Jézust, amint ott járt-kelt, és ezt mondta: „Nézzétek! Ő az Isten Báránya!”

37 Amikor ezt az a két tanítvány meghallotta, Jézus után indultak. 38 Jézus megfordult, látta, hogy követik, és megkérdezte tőlük: „Mit akartok?”

Ők ezt kérdezték: „Rabbi, hol laksz?” („Rabbi” azt jelenti: „Mester, Tanító”.)

39 „Gyertek velem, és meglátjátok!” — válaszolta Jézus. Azok ketten vele is mentek, és megnézték, hol lakik. Körülbelül délután négy óra volt akkor, és aznap nála is maradtak.

40 Ez a két tanítvány hallotta, amit János Jézusról mondott, és követték Jézust. Az egyikük András volt, Simon Péter testvére. 41 András azonnal megkereste a testvérét, Simont, és ezt mondta neki: „Rátaláltunk a Messiásra!” (A héber „Messiás” szó görögül „Krisztus”, magyarul „Felkent”.)[a]

42 Azután András odavezette Simon Pétert Jézushoz, aki ránézett, és ezt mondta: „Te Simon vagy, Jóna fia. Kéfás lesz a neved.” (Ez azt jelenti: „Péter”, vagyis kő.[b])

43 Másnap Jézus el akart menni Galileába. Ekkor találkozott Fülöppel, és megszólította: „Csatlakozz hozzám, és kövess engem!” 44 Fülöp Bétsaidából, András és Péter városából származott. 45 Később Fülöp találkozott Nátánaéllel, és elújságolta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a Törvényben, és akiről a próféták is írtak! Jézusnak hívják, József fia, és Názáretből való.”

46 Nátánaél így válaszolt: „Ugyan, mi jó jöhet Názáretből?”

„Gyere, és nézd meg magad!” — válaszolt Fülöp.

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: „Nézzétek, itt jön egy igazi izraelita,[c] akiben semmi hamisság nincsen!”

48 Nátánaél csodálkozva kérdezte: „Honnan ismersz engem?”

Jézus ezt válaszolta: „Láttalak téged a fügefa alatt, mielőtt Fülöp idehívott.”

49 Ekkor Nátánaél ezt mondta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya!”

50 Jézus így felelt: „Azért hiszel, mert azt mondtam, hogy láttalak a fügefa alatt? Ennél nagyobb dolgokat is látsz majd.” 51 És így folytatta: „Igazán mondom nektek: meglátjátok majd a megnyílt Mennyet, és Isten angyalait, amint fel- és leszállnak az Emberfiára.”[d] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+1%3A35-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Üdvözlet Páltól, Jézus Krisztus apostolától. Isten akarta, hogy apostol legyek és hirdessem az örök életet, amelyet Isten megígért, és amely Jézus Krisztusban található.

Timóteusnak, szeretett fiamnak szól ez a levél. Az Atya-Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon neked kegyelmet, irgalmat és békességet.

Tehát ne félj, hanem mindenki előtt bátran tanúskodj Urunkról! Ne szégyellj engem se, aki az Úrért vagyok fogságban! Vállald velem együtt az örömhírért való szenvedést, amelynek elviseléséhez Isten megadja az erőt!

Hiszen ő az, aki megmentett és elhívott, hogy szent népévé tegyen bennünket, de nem azért, mintha ezt bármivel is kiérdemeltük volna. Egyáltalán nem! Hanem azért, mert így látta helyesnek, és mert kegyelme erre indította, hiszen már az idő kezdete előtt elhatározta, hogy Jézus Krisztus által kegyelmébe fogad minket. 10 Most pedig Isten irántunk való kegyelme kézzelfoghatóan megnyilvánult abban, hogy Megváltónk, Jézus Krisztus eljött. Ő még a halált is legyőzte, és az örömhír által világosan megmutatta az örök és elpusztíthatatlan életre vezető utat.

11 Ennek az örömüzenetnek a hirdetésére választott ki engem Isten, s ő tett apostollá és tanítóvá. 12 Emiatt kell most elszenvednem a fogságot, de nem szégyellem, mert ismerem Jézust, akiben hiszek. Meg vagyok győződve, hogy az ő kezében biztonságban van a rám bízott kincs, amíg elérkezik az a Nap.[a] 13 Tekintsd mintának és kitartóan kövesd az egészséges tanítást, amelyet tőlem hallottál! Ragaszkodj hozzá a Krisztus Jézus iránti hittel és szeretettel! 14 A bennünk élő Szent Szellem segítségével őrizd meg azt a drága kincset, amelyet Isten rád bízott!

15 Amint te is tudod, a Kis-Ázsiából valók mind elfordultak tőlem, még Fügelosz és Hermogenész is. 16 Az Úr könyörüljön meg Onéziforosz családján, mert ő sokszor meglátogatott és felüdített engem, és soha nem szégyellte, hogy börtönben vagyok. 17 Sőt, amikor Rómába jött, addig keresett, amíg meg nem talált. 18 Az Úr könyörüljön rajta, amikor az a Nap elérkezik! S hogy Onéziforosz milyen sokféle módon segített nekem, amikor Efezusban voltam, azt te tudod a legjobban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 19 A törvénytanítók és a főpapok megértették, hogy ezt a példázatot Jézus róluk mondta. Ezért legszívesebben azonnal letartóztatták volna, de nem merték, mert féltek az emberektől.

Ravasz kérdés az adóról

20 Ettől kezdve a törvénytanítók és a főpapok állandóan figyeltették Jézust. Besúgókat küldtek utána, akik istenfélőnek mutatták magukat. Szerették volna rajtakapni, amint valami rosszat mond. Az volt a tervük, hogy ha ez sikerül, átadják Jézust a római kormányzónak, akinek hatalma volt rá, hogy elítélje. 21 A besúgók ezzel a kérdéssel mentek Jézushoz: „Mester, tudjuk, hogy amit mondasz és tanítasz, az mind helyes. Tudjuk, hogy nem vagy részrehajló, és az igazságnak megfelelően tanítod Isten útját. 22 Mondd meg nekünk: helyesnek tartod-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?”

23 Jézus azonban átlátott alattomos szándékukon, ezért így felelt meg nekik: 24 „Mutassatok nekem egy ezüstpénzt! Kinek a képmása és felirata van rajta?”

„A császáré” — felelték azok.

25 „Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré; és Istennek, ami Istené!” — mondta Jézus.

26 Ezen a válaszon a besúgók annyira megdöbbentek, hogy szóhoz sem jutottak. Nem tudtak belekötni abba, amit Jézus a nyilvánosság előtt mondott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+20%3A19-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2018/11/30

Isten választott lelkeinek mindig fájdalom, üldöztetés, szenvedés, gúnyolódás és csúfolódás a sorsa

Igazság Könyve:

“2013.11.29 16:45

Drága szeretett leányom, amikor azt kérdezed, hogy Én, Jézus Krisztus, miért engedem meg a szenvedést a világban, akkor meg kell értened Isten Akaratát. Sok ember szenved a világon, és ez mindig is így volt. A szenvedést az a tény okozza, hogy a bűn megosztottságot kelt az emberek között. A bűn elszakítja az embert Istentől, és mint ilyen, ember ember ellen fog vétkezni. Én azért engedem meg a szenvedést – melyet az ilyen lelkek elviselnek -, mert az közelebb hozza Hozzám a lelkeket, mégpedig a megtisztulás által. Én nem gyönyörködöm a szenvedésben. Ehelyett jelen vagyok minden egyes olyan lélekben, akinek fájdalmat és gyötrelmet kell elviselnie. Isten Akarata az, hogy bizonyos lelkek többet szenvedjenek, mint mások, mert az ilyen áldozatok által más lelkek is megmenekülhetnek, akik egyébként kevésbé érdemlik ki Irgalmasságomat.

A Passióm ideje alatt Én önként szenvedtem, de a Szenvedésem és az Alázatom a Sátán erejének jelentős (nagy) részét megsemmisítette. A Sátán soha nem képes megalázni önmagát, mert ez lehetetlen. És így az alázat által, mely a szenvedés fájdalmából ered, a lelkek enyhíteni tudják az ő (Sátán) mások fölött gyakorolt hatalmát. Isten választott lelkeinek mindig fájdalom, üldöztetés, szenvedés, gúnyolódás és csúfolódás a sorsa. Ezek a lelkek állnak a legközelebb Hozzám, és áldozataikat arra fogom felhasználni, hogy az üdvösség menedékébe vonzzam azokat a lelkeket, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmamra.

Ez a lecke, amely talán igazságtalannak tűnhet, nagyon nehéz mindnyájatoknak, akik szerettek Engem. De tudnotok kell, hogy a szenvedés még közelebb hoz Hozzám benneteket, és meghozza számotokra a Velem való Örök Életet, a Paradicsomban. Soha ne hibáztassátok Istent a világban lévő szenvedésért, mert azt elsősorban az emberi nem bukása okozta, amikor Isten gyermekei engedtek a kevélység bűnének.

A kevélység minden bűnnek a gyökere, és ez az oka a legtöbb szenvedésnek is a világon. A büszkeség vezet minden más bűnhöz, s aztán ez megosztottságot okoz a világban, és az Igazságosság hiányát. Biztosak lehettek abban, hogy a világ végre nagyon hamar meg fogja érteni Isten Akaratának valódi értelmét. Akkorra az ember akarata is tisztelettel meg fog hajolni Atyám Szent Akarata előtt. Addig a napig, amíg az ember meg nem szabadítja magát a büszkeségtől és meg nem alázza magát az Úristen, a Legmagasságosabb előtt, nem lehet vége a szenvedésnek.

Amikor a világ végül elfogadja az Igazságot, a nektek tett Ígéretem, hogy újra eljövök, minden könnyet le fogok törölni a szemetekről. Én dicsőségben fölemelem majd az élőket és a holtakat, és ők nagy pompával fognak uralkodni az Új Égen és az Új Földön, amikor mindkettő eggyé válik Bennem. Amikor szenvedtek, legyetek békében, mert hamarosan vége lesz.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-valasztott-lelkeinek-mindig-fajdalom-uldoztetes-szenvedes-gunyolodas-es-csufolodas-a-sorsa/

—–
Római katolikus:
2018-11-29

34. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE a jelenések könyvéből
Isten ítélete elpusztítja a Gonoszság hatalmát, amelyet Babilon és a nagy parázna asszony jelképez. Boldogok, akiket meghív lakomájára Jézus, az Isten Báránya!
Én, János, látomásomban láttam egy angyalt, amint alászállt az égből. Nagy hatalma volt, és fénye beragyogta a földet. Harsány hangon kiáltotta: „Elesett, elesett a nagy Babilon. * Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan lénynek és undok madárnak odúja.”

Ekkor egy erős angyal malomkő nagyságú követ ragadott fel, és a tengerbe dobta e szavakkal: „Ily robajjal dőljön le Babilon, a nagy város, és nyoma se legyen többé! Hárfapengés meg ének, fuvolaszó és harsona ne zengjen többé benned! Ne éljen benned semmilyen mesterség művelője! Ne hallatsszék malomkattogás! Mécses fénye ne villanjon fel benned! Vőlegény és menyasszony ne hallassa szavát! Kereskedőid a föld nagyjai voltak, varázslataid tévútra vezettek minden nemzetet.”
Ezután nagy sereg örömujjongását hallottam a mennyben: „Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom Istenünknek! Igazak és igazságosak ítéletei. Elítélte a nagy parázna asszonyt, aki erkölcstelenségével megrontotta a földet, és számon kérte tőle szolgáinak vérét, amely a kezéhez tapadt.” Majd másodszor is felhangzott: „Alleluja! A bűnös város füstje felszáll örökkön örökké.” Akkor így szólt hozzám az angyal: „Jegyezd fel! Boldogok, akiket meghív menyegzős lakomájára Jézus, az Isten Báránya!”
Ez az Isten igéje.
Jel 18,1-2.21-23;19,1-3.9a

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldogok, akik részt vehetnek * Isten Bárányának menyegzőjén! Jel 19,9a – 1 D2 tónus.
Előénekes: Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, * szolgáljatok az Úrnak vidámsággal!
Járuljatok színe elé * vidám énekszóval!
Hívek: Boldogok, akik részt vehetnek * Isten Bárányának menyegzőjén!
E: Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, * övé vagyunk, ő alkotott minket.
Az ő népe vagyunk, * legelőjének nyája.
H: Boldogok, akik részt vehetnek * Isten Bárányának menyegzőjén!
E: Őt magasztalva lépjetek be kapuján, † énekelve vonuljatok hajlékába, * áldjátok nevét, és adjatok hálát néki.
H: Boldogok, akik részt vehetnek * Isten Bárányának menyegzőjén!
E: Valóban jó az Úr, † irgalma örökké megmarad, * és hűsége nemzedékről nemzedékre.
H: Boldogok, akik részt vehetnek * Isten Bárányának menyegzőjén!
Zsolt 99,2-5

ALLELUJA
Nézzetek föl, és emeljétek föl fejeteket * mert elérkezett megváltástok ideje. Lk 21,28 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jeruzsálem végzete: pogányok tiporják el.
Jézus így jövendölt Jeruzsálem pusztulásáról és a saját második eljöveteléről:
Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe; akik a városban, meneküljenek el; és akik vidéken vannak, vissza ne térjenek! A bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék mindaz, amit az írás mond. Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy gyötrelem lesz a földön, és az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Lesznek, akiket kardélre hánynak. Sokakat fogságba hurcolnak pogány népek közé. Jeruzsálemet pogányok tiporják, amíg idejük be nem telik.
Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a Földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek.
Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.
Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett
megváltásotok.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,20-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-29

 
*
“A tízszarvú vadállat nem más, mint az Európai Unió, leányom, és Babilonként van megnevezve a Jelenések könyvében.Babilon el fog esni, és a vörös sárkány, Kína és ezek szövetségesei fogják azt uralni.”Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-tizszarvu-vadallat-maga-az-europai-unio/


——
Görög katolikus:

17 A gazdagoknak, akik a mostani világban sok vagyonra tettek szert, mondd meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban bízzanak! Sokkal inkább Istenben bízzanak, aki bőségesen megad mindent, amire szükségünk van. 18 Parancsold meg nekik, hogy a jó tettekben legyenek gazdagok! Legyenek nagylelkű adakozók, szívesen osszák meg másokkal, amijük van! 19 Ha ezt teszik, kincset gyűjtenek maguknak a Mennyben. Ez lesz a jövőjük biztos alapja, és képessé teszi őket, hogy megragadják a valóságos életet.

20 Timóteus, Isten sok dolgot bízott rád. Őrizd meg ezeket! Tartsd magad távol azoktól, akik ostoba dolgokat beszélnek, amelyek nem Istentől valók! Kerüld el azokat, akik az igazság ellen érvelnek! Ezek azt mondják, hogy ők tudják, mi az „igazi ismeret” — ez azonban csak üres fecsegés! 21 Egyesek, akik azt állítják, hogy bennük megvan ez az „igazi ismeret”, már el is fordultak a hittől.

Isten kegyelme legyen mindnyájatokkal!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról

Azután egy példázatot mondott: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Azután az egész szőlőskertet bérbe adta gazdálkodóknak, majd hosszú időre elutazott egy másik országba. 10 Amikor eljött a szüret ideje, elküldte egyik szolgáját a bérlőkhöz, hogy hozza el a termésből a neki járó részt. A bérlők azonban megverték a szolgát, és üres kézzel küldték el. 11 A tulajdonos ekkor egy másik szolgáját küldte oda, de a bérlők azt is megverték, gyalázatosan bántak vele, és üres kézzel küldték el. 12 Elküldte hát a harmadik szolgáját is, de azt is bántalmazták, megsebesítették, és kidobták a szőlőskertből.

13 Végül a tulajdonos azt gondolta: »Mit tegyek? Elküldöm hozzájuk az egyetlen fiamat, akit nagyon szeretek. Őt talán meg fogják becsülni!« 14 Amikor a bérlők meglátták a fiút, így tanakodtak maguk között: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, hogy miénk legyen az öröksége!« 15 Ezzel a fiút kidobták a szőlőskertből, és megölték.

Mit gondoltok, mit fog velük tenni a gazda? 16 Eljön, elpusztítja a bérlőket, és a szőlőskertet másoknak adja!”

Akik hallották ezt a történetet, így kiáltottak fel: „Isten ments, hogy ez megtörténjen!” 17 Jézus ekkor a szemükbe nézett, és azt mondta: „Akkor mit jelent ez az Írás:

»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
    amelyet az építők félredobtak«?[a]

18 Aki ráesik erre a kőre, az összetörik, akire pedig ez a kő zuhan rá, azt szétzúzza.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/29

 
—–

Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk és Istenünk!

Római katolikus:
2018-11-2834. évközi hét szerda

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Az Egyiptomból való szabadulás előképe a megváltásnak: az üdvözültek dicsőítő éneket énekelnek.
Én, János, látomásban egy csodálatos nagy jelet láttam az égen: hét angyalt, akikre a hét végső csapás volt rábízva. Általuk teljesedik be Isten büntetése. Tűzben játszó, üvegként csillogó tengert láttam. Láttam azokat is, akik legyőzték a (gonoszság) vadállatát, semmibe vették képmását és a nevének számát. Kezükben tartották Isten hárfáját, ott álltak az üvegtengeren. Isten szolgájának, Mózesnek és a Báránynak énekét énekelték: Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk. Hűségesek és igazak útjaid, nemzetek Királyai Ki ne félne, tisztelne téged, Urunk, ki ne dicsérné nevedet? Egyedül csak te vagy a Szent, eljön minden nemzet, és színed elé borul, mert nyilvánvalóvá lett, ahogyan ítéltél.
Ez az Isten igéje.
Jel 15,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk! Jel 15,3b – 6. tónus.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt!
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk!
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk!
E: Zúgjon a tenger és mind, ami betölti, * a földkerekség, és akik rajta élnek!
Tapsoljanak a folyamok, * és a hegyek is ujjongjanak az Úr színe előtt!
H: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk!
E: Mert eljön ítélni a földet, † igazságban ítéli az egész világot, * egyenlőképpen minden népet.
H: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk!
Zsolt 97,1.2-3ab.7-8.9

ALLELUJA
Légy mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! Jel 2,10c – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus nevéért gyűlölhetnek minket, de lelkünknek nem árthatnak.
Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani.
Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket.

De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,12-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-28


——
Görög katolikus:

22 Gondold meg jól, mielőtt kijelölsz valakit gyülekezeti vezetőnek és ráteszed a kezed, hogy ezáltal megerősítsd a kijelölését! Ne siess ezzel! Vigyázz, hogy téged ne terheljen a felelősség mások bűnei miatt! Őrizd meg tisztán magadat!

23 Timóteus, te eddig kizárólag vizet ittál. Ezentúl igyál egy kevés bort is, mert jót fog tenni a gyomrodnak, és nem fogsz olyan gyakran gyengélkedni!

24 Vannak, akiknek a bűnei jól láthatók. Ezek a nyilvánvaló bűnök mutatják, hogy ítélet vár rájuk. De vannak olyanok is, akiknek a bűnei csak később derülnek ki. 25 Hasonló a helyzet a jótettekkel is: vannak, amelyeket jól lehet látni. Más jótettek nincsenek szem előtt — de ezek sem maradnak örökké rejtve!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A rabszolgákról

Akik rabszolgák, és keményen dolgozniuk kell, őszintén tiszteljék és becsüljék a gazdájukat, hogy Isten nevét és a tanításunkat senki ne szidalmazza! Vannak olyan hívő rabszolgák, akiknek a gazdájuk is hívő, tehát testvérek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy gazdájuk kevesebb tiszteletet érdemel. Éppen ellenkezőleg, még jobban kell szolgálniuk a gazdájukat, mint szeretett hívő testvérüket!

Timóteus, tanítsd ezeket a testvéreknek, és biztasd őket, hogy eszerint éljenek!

A hamis tanítók és az igazi gazdagság

Azonban vannak, akik másképpen tanítanak — olyan dolgokat, amelyek nincsenek összhangban Urunk, Jézus Krisztus egészséges tanításával. Ezek a hamis tanítók nem fogadják el azt a tanítást, amelynek az igazi istenfélelem és az Isten helyes szolgálata az alapja. Ezek nagyra tartják magukat, de semmihez sem értenek igazán. Valójában az a betegségük, hogy szeretnek vitatkozni, és bizonyos szavak miatt huzakodni. Ebből azonban csak irigység, veszekedés, egymás sértegetése és gonosz gyanúsítás származik. Állandóan viszálykodnak, megromlott a gondolkozásuk, és nem ismerik az igazságot. Úgy gondolják, Isten szolgálata arra való, hogy ezzel sok pénzt szerezzenek.

Természetesen az istenfélelem és az Isten helyes szolgálata valóban nagy haszonnal jár, de csak akkor, ha igazán elégedett vagy mindazzal, amid van. Gondold meg: amikor világra jöttünk, semmit sem hoztunk magunkkal. Világos, hogy el sem vihetünk semmit, amikor meghalunk. Ha tehát van ennivalónk és ruhánk, elégedjünk meg vele!

Akik arra vágyakoznak, hogy meggazdagodjanak, csapdába kerülnek, és kísértések veszik körül őket. Ostoba vágyaikat követik, és maguknak ártanak vele, a vesztükbe rohannak, s végül elpusztulnak. 10 Pénzimádatukból sokféle baj és gonoszság származik. A pénz utáni sóvárgás már letérített a hit útjáról egyeseket, akik ezenfelül még rengeteg szenvedést is okoztak saját maguknak.

Figyelmeztetések

11 Te azonban, Timóteus, Isten embere vagy! Tehát menekülj el, és maradj távol ezektől a dolgoktól! Teljes erővel azon igyekezz, hogy Isten tetszése szerint élj, és őt szolgáld! Küzdj a hitért, az isteni szeretetért, a türelmes kitartásért és a szelídségért — hogy ezek uralkodjanak benned!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Honnan származik Jézus hatalma?

20.1 Egyik nap Jézus a Templom területén tanított, és hirdette az örömüzenetet. Odamentek hozzá a főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői. Megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket a dolgokat? Ki adott neked erre felhatalmazást?”

Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit: az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy az emberektől?”

Ekkor azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől volt, akkor majd megkérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha meg azt mondjuk, hogy az emberektől volt, akkor a nép megkövez minket, mert meg vannak győződve róla, hogy Bemerítő János próféta volt.” Ezért azt felelték Jézusnak: „Nem tudjuk.”

„Akkor én sem mondom meg, ki adott nekem felhatalmazást, hogy ezeket tegyem!” — válaszolta Jézus.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/28

 
—–

Lendítsd meg sarlódat, és arass! Itt az aratás ideje. Már érett a vetés a földön.

Római katolikus:
2018-11-2734. évközi hét kedd

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
A történelmet lezáró isteni ítélet képe az aratás és a szüretelés látomásában jelenik meg.
Én, János, látomásomban fehér felhőt láttam. A felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. Fején aranykoronát viselt, kezében éles sarló volt.
Egy angyal jött ki a templomból, és harsány hangon odakiáltott a felhőn ülőnek: „Lendítsd meg sarlódat, és arass! Itt az aratás ideje. Már érett a vetés a földön.” A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet.
Ekkor egy másik angyal lépett ki a mennyei templomból, akinek éles metszőkése volt. Egy harmadik angyal az oltártól lépett elő. Ennek hatalma volt a tűz felett. Harsány hangon kiáltott annak, akinél az éles metszőkés volt: „Lendítsd meg éles késedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek már a szemek!” Az angyal lehajította éles metszőkését a földre. Leszüretelte a föld szőlőjét, és Isten haragjának nagy sajtójába vetette.
Ez az Isten igéje.
Jel 14,14-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot. 13ab. vers. – 11. tónus.
Előénekes: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * ő ítélkezik a népek fölött igazságban.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger és ami betölti.
Örvendjen a mező, * és minden, ami rajta van.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Ujjongjon az erdő minden fája * az Úr színe előtt, mert eljön.
Jön, hogy ítélje a földet, † igazságosan ítéli meg a földkerekséget, * és a népeket hűsége szerint.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
Zsolt 95,10-13

ALLELUJA
Légy hű mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! Jel 2,10c – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Semmi sem maradandó ezen a földön. Nem marad kő kövön a jeruzsálemi templomból sem.
Abban az időben amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok!« És: »Elérkezett az idő!« Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,5-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-27

http://igenaptar.katolikus.hu/
——
Görög katolikus:

11 Hatvan évnél fiatalabb özvegyasszonyokat ne írj fel az özvegyek listájára, mert, amikor a testi kívánságaik erősebbek lesznek, mint az a vágyuk, hogy Krisztust szolgálják, újra férjhez akarnak menni. 12 Így nem tartják meg korábbi ígéretüket, és ítélet alá kerülnek. 13 Ráadásul az ilyen fiatalabb özvegyasszonyok megszokják, hogy kerüljék a munkát, és hogy házról-házra járjanak. De nemcsak munkakerülők lesznek, hanem pletykákat is terjesztenek, beleavatkoznak mások ügyeibe, és olyan dolgokat mondanak, amilyeneket nem kellene.

14 Éppen ezért azt akarom, hogy a fiatalabb özvegyasszonyok inkább menjenek férjhez, neveljenek gyermekeket, viseljék gondját a saját családjuknak és a háztartásuknak! Így az ellenségünknek nem fognak semmi lehetőséget adni a vádolásra. 15 Azért mondom ezt, mert vannak olyan fiatalabb özvegyasszonyok, akik már le is tértek a jó útról, és a Sátánt követik.

16 Ha egy hívő asszony rokonai között vannak özvegyasszonyok, akkor ez a hívő asszony maga tartsa el őket.[b] Ne a helyi gyülekezetre nehezedjen ez a teher. Így csak a teljesen egyedül élő özvegyeket kell támogatnia a gyülekezetnek.

A gyülekezet vezetőiről

17 Azok a vezetők, akik jól végzik a gyülekezetben munkájukat, kétszeres anyagi támogatást és megbecsülést érdemelnek, különösen azok, akik az Isten üzenetével és a tanítással foglalkoznak. 18 Mert az Írás azt mondja: „A cséplést végző ökörnek ne kösd be a száját, és engedd, hogy egyen is, miközben tapossa a gabonát!”[c], és: „A munkásnak add meg a maga fizetését!”[d]

19 Ne hallgass arra, aki gyülekezeti vezetőt vádol, csak akkor, ha két vagy három másik ember is tanúsítja, hogy igazat mond! 20 Akik folyamatosan vétkeznek, azokat határozottan figyelmeztesd, de ezt az egész helyi gyülekezet előtt, nyilvánosan kell megtenned. Így a többieket is figyelmezteted, hogy ne vétkezzenek.

21 Megparancsolom neked, Timóteus, hogy kövesd ezeket az utasításaimat, és senkivel se kivételezz! Úgy mondom ezt, mint aki tudom, hogy Isten, Krisztus Jézus és a kiválasztott angyalok előtt állok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kizavarja a kereskedőket a Templomból

45 Ezután Jézus bement a Templom területére, és kizavarta onnan a kereskedőket. 46 Ezt mondta nekik: „Meg van írva: »Az én Házamat imádság házának fogják nevezni.«[a] Ti azonban »rablók barlangjává«[b] tettétek.”

47 Ezután minden nap tanított a Templom területén. A főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői pedig keresték az alkalmat, hogy megölhessék őt. 48 De nem tudták, mit tegyenek, mert az emberek nagy figyelemmel és örömmel hallgatták, amit Jézus mondott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+19%3A45-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/27

 
—–

A Menny hamarosan be fogja jelenteni Isten nagy Tervének befejező részét, hogy megmentse az emberiséget

Igazság Könyve:

“2013.11.26 00:53

Drága szeretett leányom, meg szeretném értetni mindazokkal, akiket az Én Nevemben üldöznek, hogy ez miért történik. Ne feledjétek, hogy Kereszthalálom és a szenvedés, amit elviseltem azért volt, hogy kiszabadíthassam az emberiséget a fenevad rabszolgaságából. Tudnotok kell, hogy az Én Keresztem – amikor nehéznek találjátok annak hordozását – egy nagyon nehéz teher. Gyűlölni fognak benneteket, de nem csak a gonosz emberek, hanem a szent emberek is, akik valóban szeretnek Engem, de akiknek nincs meg a tisztánlátásuk, amikor ti felveszitek a Keresztemet.

Amikor felveszitek a Keresztemet, és eleget tesztek Tanításaimnak, akkor meg fognak vetni benneteket. Amikor felveszitek a Keresztemet, hirdetvén az Igazságot, amelyet ezek az Üzenetek tartalmaznak, akkor sokkal jobban fognak rágalmazni és gyűlölni benneteket, mint bármelyik más korábbi tanítványomat. Egyetlen más küldetéssel sem hasonlítható össze – Kereszthalálom óta – ez a legutolsó küldetés, melyet Atyám szentesített a Mennyben. Ha ez nem volna így, akkor figyelmen kívül hagynák azt. Ehelyett Szavamat a Föld minden szegletében hallani fogják, és a Szentlélek Ereje által mindenki meg fogja azt hallani, beleértve ellenségeimet is. Senki sem fogja figyelmen kívül hagyni Szavamat, mert az lehetetlen.

Mert amikor Isten Szava hallhatóvá válik – független attól, hogy valakinek milyen a lelki állapota -, képtelen lesz nem reagálni rá valamilyen módon.

Azok, akik megengedik Nekem, hogy elérjem a szívüket, hatalmába fogja őket keríteni az Irántam való Szeretet, de ugyanakkor meg is fognak rendülni mivel csak egyedül Isten Hangja az, amely képes ilyen reakció kiváltására.

Azoknak közületek, akik hallanak Engem, most meg kell hallgatniuk a következőt: Kérlek, fogadjátok el Keresztem súlyát, nem számít, hogy ennek következményeként milyen nehéz a terhetek. A Kereszt ki fog meríteni benneteket, de a megbocsátás gyümölcseit fogja teremni ellenségeim számára, kiknek lelke megmentésére vágyom. Lehet, hogy nagy üldöztetésben lesz részetek, mely bánatot és szomorúságot okozhat nektek, de tudnotok kell, hogy ezt az a tény okozza, hogy ez az Én Munkám.

Amikor az Én Munkám nincs beszennyezve, akkor szörnyű fájdalmat fog okozni azok között, akik válaszolnak Nekem. Azonban azt is tudnotok kell, hogy a szenvedésetek rövid életű lesz, és hamar feledésbe merül, mert a Menny hamarosan be fogja jelenteni Isten nagy Tervének befejező részét, hogy megmentse az emberiséget. Aztán a világ megújul, és Isten Szeretete szétárad majd, míg csak Isten Akarata teljesen meg nem valósul.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-menny-hamarosan-be-fogja-jelenteni-isten-nagy-tervenek-befejezo-reszet-hogy-megmentse-az-emberiseget/

—–
Római katolikus:
2018-11-26

34. évközi hét hétfő

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
János a szentek seregét látja a mennyben, akik Krisztus nevét viselik homlokukon.
Én, János, látomásomban láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állott. Vele volt (az üdvözültek serege), az a száznegyvennégyezer, aki homlokán viselte Jézus nevét és az ő Atyjának nevét. Szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását és mint erős mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, úgy hangzott, mint amikor a hárfások hárfáikat pengetik. Új éneket énekeltek Isten trónja, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket nem tudta megtanulni senki más, mint az a száznegyvennégyezer, akik meg vannak váltva a földről.
A Bárány nyomában járnak, bárhová megy. Ők a megváltottak az emberek közül, akiket Isten elsőknek választott ki magának és a Báránynak. Ajkukon
nincsen hazugság: szeplőtlen tisztán állnak Isten trónja előtt.
Ez az Isten igéje.
Jel 14,1-3.4b-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk. Vö. 6. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki
ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
Zsolt 23,1-4ab.5-6

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten nem az adomány nagyságát, hanem az adakozó lelkét nézi.
Jézus egy alkalommal megfigyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,1-4″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-26


——
Görög katolikus:

A gyülekezet belső rendje

5.1 Idősebb férfival soha ne bánj vagy beszélj gorombán! Még ha helyre is kell igazítanod, akkor is úgy kérleld, mintha az édesapád lenne! A fiatalabb férfiakkal úgy bánj, mintha öcséddel beszélnél! Idősebb asszonnyal úgy, mint az édesanyáddal, a fiatalabbakkal, mint húgoddal vagy nővéreddel! Velük kapcsolatban különösen ügyelj a tisztességre!

Gondoskodj azokról az özvegyasszonyokról, akik teljesen egyedül élnek! Azonban ha egy özvegyasszonynak vannak gyermekei, vagy unokái, akkor elsősorban azoknak kell megtanulniuk, hogy gondoskodjanak a saját családtagjaikról. Így viszonozzák szüleiknek vagy nagyszüleiknek a gondoskodást!

Az az özvegyasszony, aki teljesen egyedül él, Isten gondviselésére bízza magát. Az ilyen özvegy éjjel-nappal kitartóan imádkozik és könyörög Istenhez. Az olyan özvegyasszony azonban, aki csak az élvezeteket hajszolja, már életében halottnak számít.

Parancsold meg a hívőknek, hogy ezek szerint éljenek, és hogy viseljenek gondot a saját családjukra! Ne adjanak alkalmat senkinek, hogy vádolhassa őket! Ha egy hívő mégsem gondoskodik a rokonairól, különösen pedig a saját családjáról, akkor valójában megtagadta a hitet, és rosszabb még a hitetlennél is.

Csak olyan özvegyasszonyt lehet felírni az özvegyek listájára, aki legalább hatvanéves, és hűséges volt egyetlen férjéhez, 10 akiről mindenki tudja, hogy mennyi jót tett, aki felnevelte a gyermekeit, szívesen fogadta házában a vendégeket, szolgálta[a] a testvéreket, segített a bajbajutottakon, és mindig készen állt arra, hogy valami jót tegyen.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

37 Amikor az Olajfák hegyének lejtőjéhez közeledtek, Jézus követőinek sokasága ujjongó örömmel, hangosan dicsérte Istent azokért a csodákért, amelyeket láttak. 38 Ezt kiáltották:

„Áldott a Király,
    aki az Örökkévaló nevében jön![a]

Békesség a Mennyben,
    dicsőség a magasságban Istennek!”

39 A tömegben volt néhány farizeus, akik ezt mondták Jézusnak: „Mester, szólj rá a tanítványaidra, hogy ne kiabáljanak ilyesmiket!”

40 De ő így felelt meg nekik: „Azt mondom nektek: ha ők elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltani!”

Jézus megsiratja Jeruzsálemet

41 Ahogy Jézus közeledett Jeruzsálemhez, egy olyan helyre ért, ahonnan az egész várost látta. Ekkor megsiratta Jeruzsálemet: 42 „Ó Jeruzsálem, bárcsak felismerted volna — legalább a mai napon — a békességedre vezető utat! De most el van takarva előled! 43 Bizony, eljön az idő, amikor majd ellenségeid körülvesznek és megostromolnak! Minden oldalról bekerítenek, 44 földig rombolnak, és megölik gyermekeidet! Nem marad kő kövön a falaidon belül, mert nem ismerted fel az alkalmas időt, amikor eljött hozzád az, aki meg akart menteni.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+19%3A37-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/26

 
—–

Üdvösség Anyja: Isten ellenségei szörnyű szentségtöréseket fognak elkövetni, míg csak meg nem szentségtelenítik a Tabernákulumokat is

Igazság Könyve:

2013.11.25 17:25

Gyermekem, amikor Fiam Egyházát magával ragadják a kibontakozó események sorozatai, pontosan ugyanaz fog történni, mint ami Keresztre feszítésem alkalmával is történt.

A zsivaj fülsüketítő lesz, amikor Isten ellenségei átveszik Testét és megszentségtelenítik Azt. Ők örülni fognak, és a csalót illető nagy tapsok közepette, nagy hirdetményeket fognak kiáltani, amelyeket mindenhol meg fognak hallani, mert ezek arra adnak majd alkalmat, hogy Fiam Egyházának sok makacs és korábbi ellenségeit is megnyerjék. Fiam Szent Szavának jelentésére vonatkozólag mindenféle új típusú nyilatkozat fog ömleni a szájukból. Minden hazugságot – amelyeket ravaszul álcázni fognak, hogy értelmesnek tűnjenek – arra fognak felhasználni, hogy az új, megújított egyházba csalogassák Isten gyermekeit. Minden bűnt megindokolnak, hogy még több kívülállót üdvözölhessenek Isten templomaiban, míg végül azok falain belül, teljes zűrzavarról lehet majd tanúskodni.

Miközben Fiam Egyházát tégláról téglára szétszedik, Fiam maradék Egyháza kénytelen lesz elmenekülni. Minden érvet, minden gesztust és minden védekezést, amellyel érvelni fognak azok, akik hűségesek maradnak Fiam Egyházához, el fognak utasítani. Ez egy csendes Keresztrefeszítés lesz, pontosan ahhoz hasonló, amelyet Fiam elviselt, és miközben szenvedett, az alig volt több egy nyöszörgésnél. Azok hangja, akik továbbra is hirdetni fogják az Igazságot, nem fog helyet kapni a médiában. Nem kapnak figyelmet. Még ha sikerülni fog is hallatni a hangjukat, e tettükért le fogják ördögözni őket.

Arra buzdítom mindazokat, akik szeretik Fiamat, és akik megértik, hogy ezek a jelek meg voltak jövendölve, hogy továbbra is szolgálják Őt. Sok pap inkább távozni fog, mintsem harcoljon a hitéért és hű maradjon Fiamhoz. A többiek nem fogják feladni, hanem biztosítani fogják az Élet Táplálékát mindazok számára, akik Fiam valódi Jelenlétét keresik.

Isten ellenségei szörnyű szentségtöréseket fognak elkövetni, míg csak meg nem szentségtelenítik a Tabernákulumokat is.

Amikor már ezt elérték, akkor előkészítik a trónt, amelyen az antikrisztus fog ülni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy azok, akik ismerik az Igazságot, képesek legyenek vigaszt nyújtani azoknak, akik nagyon sokat fognak szenvedni a miatt, ahogyan az előtettek kibontakozó eddigi legnagyobb hitehagyás felfalja Fiam, Jézus Krisztus, Egyházát.

Nagy az Én bánatom, és sajog a Szívem a gonosz megtévesztés miatt, amely még azokat is érinteni fogja, akik mélységesen szeretik Fiamat. Az ő szenvedésük lesz az összes közül a legnagyobb.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-isten-ellensegei-szornyu-szentsegtoreseket-fognak-elkovetni-mig-csak-meg-nem-szentsegtelenitik-a-tabernakulumokat-is/

 

—–
Római katolikus:
2018-11-25Évközi 34. vasárnap. Krisztus a Mindenség KirályaKezdőének:
Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, az isteni méltóság, a bölcsesség, az erő és a tisztelet. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké! (Jel 5,12;1,6)Könyörgés:
Mindenható Istenünk, te öröktől fogva úgy határoztál, hogy szeretett Fiadban, a mindenség Királyában megújítasz mindent. Add, hogy az egész teremtett világ megszabaduljon a bűn szolgaságától, Fölségednek hódoljon, és szüntelenül dicsőítsen téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek őt kell szolgálnia. Hatalma örök hatalom, amely nem enyészik el, és királysága nem szűnik meg soha.
Ez az Isten igéje.
Dán 7,13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött. 5. tónus.
Előénekes: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött, † az Úr fölségbe öltözött, * felövezte magát hatalommal.
Hívek: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött.
E: Megerősítette a földet, hogy meg ne inogjon. † Öröktől fogva vagy te, Uram, * szilárdan áll trónod kezdet óta.
H: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött.
E: Bizonyságaid valóban igazak, *- Uram, szentség illeti házadat, * most és mindörökké.
H: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött.
Zsolt 92,1ab.1c-2.5

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Testvéreim!
Jézus Krisztus hűséges tanú, elsőszülött a holtak közül, és a föld királyainak fejedelme. Ő szeret minket. Vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. Nézzétek, közeledik a felhőkön! Látni fogja őt minden szem, még azok is, akik átszúrták. A föld minden népe veri majd a mellét. Igen. Ámen. Én vagyok az Alfa és az Ómega, mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt, és aki eljő: a Mindenható.
Ez az Isten igéje.
Jel 1,5-8

ALLELUJA
Áldott, aki jön az Úr nevében, * áldott legyen ősatyánknak, Dávidnak jövendő országa. Mk 11,9.10 – 7. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „ Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 18,33b-37″


——
Görög katolikus:

Jézus feltámadásának örömhíre

24.1 A hét első napján, kora hajnalban az asszonyok kimentek a sziklasírhoz, és vitték az elkészített illatszereket is. A sír bejáratát egy nehéz kő zárta el, de mire odaértek, már félre volt gördítve. Így be tudtak menni a sziklasírba, de az Úr Jézus testét nem találták. Ezen nagyon elcsodálkoztak és nem tudták, mitévők legyenek. Ekkor hirtelen két férfi jelent meg mellettük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémülve lehajtották a fejüket, de azok így bátorították őket: „Miért a halottak között keresitek az élőt? Nincs itt, mert feltámadt! Emlékezzetek rá, hogy még Galileában megmondta nektek: »Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és hogy a harmadik napon feltámadjon.«”

Ekkor az asszonyok visszaemlékeztek, hogy Jézus valóban ezt mondta nekik, majd visszamentek a városba, és mindent elmondtak a tizenegy apostolnak és a többieknek. 10 Az asszonyok csoportjában volt a magdalai Mária, Johanna és Mária, Jakab anyja, meg más asszonyok is, akik a feltámadás hírét hozták. 11 Az apostolok azonban nem hittek az asszonyoknak, és képtelenségnek tartották, amit mondtak. 12 Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Szent Sátor rendje

A Régi Szövetség is rendelkezett Isten tiszteletének módjáról és annak földi szent helyéről, a Szent Sátorról. Ennek első részében volt a hétágú mécses-tartó, és az Istennek felajánlott szent kenyerek asztala. Ezt a helyet Szentélynek nevezték. A második függöny mögött volt a Szentek Szentje.[a] Ebben volt az arany illatáldozati oltár és a Szövetségláda[b], amelyet kívül-belül arany borított. A ládában volt egy mannával teli aranykorsó, azután Áron botja, amely egyszer kivirágzott, és itt voltak a Szövetség kőtáblái. A láda fölött pedig ott voltak a dicsőséges kérubok, akik beárnyékolták a kegyelem helyét.[c] Ezeket azonban most nem részletezzük.

A Szent Sátor tehát így volt elrendezve. A papok naponta bementek az első sátorba, hogy ott imádják Istent, és hogy a papi szolgálatukat végezzék. A második sátorba azonban egyedül a főpap mehetett be, ő is csak évente egyszer. Akkor is csak úgy, ha magával vitte az áldozat vérét, amelyet a saját bűneiért és a nép bűneiért kellett felajánlania Istennek — azokért a bűnökért, amelyek észrevétlenek maradtak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+9%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mária és Márta

38 Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. 39 Mártának volt egy testvére — Mária —, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. 40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!”

41 De az Úr így felelt: „Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz! 42 Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A38-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kik az igazán boldogok?

27 Amíg Jézus ezekről beszélt, a tömegből egy asszony felkiáltott: „Milyen boldog és áldott lehet az édesanyád, hogy ő szült és szoptatott téged!”

28 De Jézus így válaszolt: „Sokkal áldottabbak, akik hallják Isten beszédét, és engedelmeskednek neki!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A27-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

hiszen a világosság mindenféle jó, igazságos és a valóságnak megfelelő dolgot eredményez. 10 Mindig igyekezzetek mérlegelni, mi kedves az Úrnak!

11 Többé ne vegyetek részt azokban a hiábavaló dolgokban, amelyeket a sötétségben élő emberek szoktak tenni! Sőt, inkább leplezzétek le, és bizonyítsátok be, hogy ezek a dolgok rosszak! 12 Mert még beszélni is szégyen azokról a gonoszságokról, amiket ők titokban elkövetnek. 13 Ám minden cselekedet nyilvánvalóvá lesz, amikor fény derül rá, 14 és minden, ami napvilágra kerül, az maga is világosság. Ezért mondjuk:

„Ébredj fel, te alvó!
    Támadj fel a halálból,
és Krisztus világossága ragyog rád!”

15 Ezért ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek ostobák, hanem bölcsek! 16 Aki értelmes, minden lehetőséget kihasznál, mert gonosz időkben élünk. 17 Ne legyetek hát ostobák, hanem ismerjétek fel, és értsétek meg az Úr akaratát! 18 Többé már ne részegeskedjetek, mert az megvadít, és bolondságra vezet! Ellenkezőleg, inkább a Szent Szellem töltsön be újra meg újra benneteket! 19 Zsoltárokkal, himnuszokkal és a Szent Szellemtől kapott énekekkel bátorítsátok egymást! Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új éneket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+5%3A9-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus szombaton meggyógyít egy asszonyt

10 Egyszer Jézus a zsinagógában tanított szombaton. 11 Volt ott egy asszony, aki már tizennyolc éve beteg volt a benne lakó gonosz szellem miatt. Egészen összegörnyedt, és nem tudott felegyenesedni. 12 Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és megszólította: „Asszony, megszabadultál az erőtlenségtől!” 13 Rátette a kezét, mire az asszony azonnal felegyenesedett, és Istent dicsérte.

14 De a zsinagóga vezetője megharagudott Jézusra, amiért szombaton gyógyította meg az asszonyt. Ezt mondta: „Hat nap van egy héten, hogy dolgozzatok. Azokon a napokon jöjjetek, ha meg akartok gyógyulni, ne szombaton!”

15 Erre az Úr így válaszolt: „Képmutatók! Ugye, szombaton is mindannyian eloldozzátok az ökreiteket meg a szamaraitokat az istállóból, hogy megitassátok azokat? 16 Nézzétek ezt az asszonyt, aki Ábrahámtól származik, és akit a Sátán tizennyolc évig megkötözve tartott! Ha az ökröket el lehet oldozni szombaton, akkor mennyivel inkább fel kell oldani ezt az asszonyt a kötelékeiből?!” 17 Ekkor mindenki elszégyellte magát, aki ellenkezett vele, a többiek pedig örültek Jézus csodálatos tetteinek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+13%3A10-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/25

Emberek milliárdjai fogják élvezni a dicsőséges örök életet Isten Jelenlétében

Igazság Könyve:

“2013.11.24 16:45

Drága szeretett leányom, amikor azért jövök, hogy enyhítsem az emberiség fájdalmát, amelyet az Istentől való elszakadás miatt kellett elszenvednie, mindnyájuknak hálásnak kell lenniük ezért a Nagy Irgalmasságért. Ennek köszönhetően az emberek milliárdjai fogják élvezni a dicsőséges örök életet Isten Jelenlétében.

Az Irgalmasság ezen Nagy Cselekedetével elhozom dicsőséges Ígéretem azon nagyszerű hírét, hogy Második Eljövetelem – nem sokkal a Nagyfigyelmeztetést követően – be fogja teljesíteni Isten Tervét gyermekei számára. Minden lélek meg fogja kapni az Irgalmasság Ajándékát, de nem mindenki fogja azt elfogadni. Azok, akik nem fogadják el, egy rövid időt fognak kapni, mely során eldönthetik, hogy az életnek melyik formáját akarják élni. Választhatnak egy olyan életformát, mely során testben és lélekben egy teljes és tökéletes életet fognak élni Új Paradicsomomban, vagy pedig egy Isten nélküli életformát. Azoknak, akik megértik, hogy mit kínálok fel nekik, soha nem utasíthatnak vissza egy ilyen Ajándékot. Mégis, akik el fognak utasítani Engem, elégedettek lesznek azzal, hogy a sötétségbe merülnek, abban a hitben, hogy ennek nincs jelentősége. Ámde, amit ők nem tudnak, hogy szörnyű fájdalmat fognak érezni, amikor majd végleg elszakadnak Tőlem. Egy koromsötét mélységben fogják találni magukat, ahol semmit sem fognak látni. Semmijük sem lesz. Mindaz, amit érezni fognak, egy tomboló tűz lesz, mely úgy fog keresztülhatolni rajtuk, mint egy kard, melyet egy egész örökkévalóságon át el kell viselniük.

Az Istentől való elszakadás akkor kezdődött el, amikor Lucifer a kevélység bűnével megkísértette Ádámot és Évát. A kevélység (büszkeség) bűne minden más bűnnek a kiváltó oka és egy olyan bűn, amely a Sátánhoz köti az embert. Amikor eljövök, hogy visszaköveteljem a Trónomat, ez az elkülönülés nem lesz többé. Azok, akik Értem, Velem és Bennem vannak, egyként fognak egyesülni. De azon a napon, amikor végre eljövök, és amikor ítélkezni fogok a világ fölött, azok, akik elkülönültek Tőlem, és akik továbbra is el fognak utasítani Engem, a végleges befejezést fogják megtapasztalni, ahol Én már nem leszek többé Jelen. Ahol Én már többé nem leszek képes megvigasztalni őket, vagy, hogy visszahúzzam őket. Akkor majd az örök fájdalmat és szenvedést fogják megtapasztalni a fenevaddal és minden démonával együtt a Pokol tüzében.

Nem akarlak megfélemlíteni benneteket, sokkolni, vagy fájdalmat okozni nektek, de hogy mégis megértsétek a következményeket, el kell mondanom az Igazságot nektek. Közületek nagyon sokan nem hisznek a Pokol létezésében. Nem hisztek benne, mert már oly régóta félrevezettek benneteket. A Mennyország, a Pokol és a Tisztítótűz létezik. A végső napon csak két (túlvilági) valóság fog létezni: az Új Paradicsom, amikor az Ég és a Föld eggyé válik, és a Pokol mélysége.

Az Igazságot nehéz elfogadni, de az Igazság ismerete nélkül nem dönthettek a sorsotok felől.


Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/emberek-milliardjai-fogjak-elvezni-a-dicsoseges-orok-eletet-isten-jelenleteben/
—–
Római katolikus:
2018-11-2433. évközi hét szombat

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Krisztus evangéliumának hirdetőire gyakran halál vár a két tanú őket jelképezi –, de övék a végső győzelem.
Én, János, látomásom közben ezeket a szavakat hallottam:
„Íme, az én két tanúm! Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, melyek a föld Urának színe előtt állnak. Ha valaki bántani akarja őket, tűz csap ki szájukból, és elpusztítja ellenségeiket. Ha bárki is ártani merészel nekik, a halál fia. Hatalmuk van arra, hogy bezárják az eget, hogy ne essék eső küldetésük napjaiban. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják.
Amikor majd tanúságtételüket befejezik, a mélységből felbukkanó vadállat harcra kel ellenük. Legyőzi és megöli őket. Holttestük a nagy város utcáján fog heverni, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak hívnak, és ahol Urukat is keresztre feszítették. A népekből, törzsekből, nyelvcsaládokból és nemzetekből sokan fogják nézni holttestüket három és fél napon keresztül, és nem engedik, hogy holttestüket sírba tegyék. A föld lakói ujjongani fognak emiatt, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, mert a két próféta terhére volt a föld lakóinak.”
A három és fél nap elteltével azonban Istentől az élet lelke szállt beléjük, és talpra álltak mindazoknak nagy félelmére, akik nézték őket. Az égből harsány hangot hallottak, amely így szólt: „Jöjjetek fel ide!” Erre ellenségeik szeme láttára egy felhőben felszálltak a mennybe.
Ez az Isten igéje.
Jel 11,4-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem! 1a. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Áldott legyen az Úr, ő az én segítségem, † ő tanította harcra kezemet, * és ujjaimat viadalra.
Hívek: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
E: Ő az én irgalmasságom és erősségem, * menedékem és szabadítom;
ő a védőpajzsom, benne remélek, * aki uralmam alá veti népemet.
H: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
E: Új éneket éneklek neked, Istenem, * tízhúrú hárfán zsoltárt zengek.
Diadalra segíted a királyokat, * és szolgádat, Dávidot megóvod a gonosz kardtól.
H: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
Zsolt 143,1.2.9-10

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. Vö. 2Tim 1,10 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus a feltámadásban örök életet ad nekünk.
Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 20,27-40″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-24


——
Görög katolikus:

Az Írás előre megmondta, hogy Isten a zsidóságon kívülieket a hitük által fogja elfogadni. Ezt az örömhírt Isten jó előre kijelentette Ábrahámnak, amikor ezt ígérte neki: „Rajtad keresztül áldom meg a Föld összes népét.”[a] Ezt Ábrahám hittel elfogadta, s ezért Isten megáldotta őt — és a hívő Ábrahámmal együtt azokat is mind megáldja, akik maguk is hasonlóképpen hisznek.

10 Ellenben akik abban bíznak, hogy a Törvény előírásainak megtartása teszi őket Isten számára elfogadhatóvá, azokra átok nehezedik, amint meg van írva: „Átok sújt mindenkit, aki nem engedelmeskedik mindenben a Törvény előírásainak.”[b] 11 Azt pedig, hogy a Törvény megtartása által senki sem lesz Isten szemében elfogadható, világosan mondja az Írás: „Akit Isten elfogad, az a hite által fog élni.”[c] 12 A Törvény azonban nem a hitre épít, hiszen az Írás azt mondja: „Csak az élhet a Törvény által, aki megtartja azt.”[d] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+3%3A8-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

19 Figyeljetek rám! Igaz, hogy hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon tapossatok, s ez a hatalom nagyobb, mint az ellenség minden ereje, és semmi sem árthat nektek. 20 De mégse annak örüljetek, hogy a gonosz szellemek engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy a nevetek fel van írva a Mennyben!”

Jézus hálát ad az Atyának

21 Akkor Jézus a Szent Szellem által ujjongott, örült, és így dicsérte Istent: „Dicsőítelek, Atyám, Menny és Föld Ura, hogy ezeket elrejtetted a bölcsek és okosak elől, de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A19-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/24

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

—–
Tóra:

József és testvérei

37.1 Jákób Kánaán földjén lakott, ahol már az apja is jövevényként élt.

Ez a története Jákób családjának.

József 17 éves korában a nyájaknál segített a pásztorkodásban azoknak a testvéreinek, akik Jákób feleségeinek, Bilhának és Zilpának a fiai voltak. József rossz híreket hordott a testvéreiről apjuknak.

Izráel már öreg volt, amikor József született, emiatt a gyermekei közül őt szerette a legjobban, és szép színes ruhát csináltatott neki. A testvérei látták, hogy Jákób jobban szereti Józsefet, mint őket, emiatt annyira megharagudtak Józsefre, hogy már békességgel köszönni sem tudtak neki.

Történt egyszer, hogy József különös álmot látott, amelyet elmesélt testvéreinek, akik még inkább meggyűlölték emiatt. Ezt mondta nekik: „Figyeljetek ide, mit álmodtam! Aratáskor együtt dolgoztunk a mezőn: kévékbe kötöttük a levágott gabonát. Lám, egyszer csak az én kévém fölkelt, és egyenesen megállt! S azok a kévék, amelyeket ti kötöttetek, odagyűltek az én kévém köré, és földig hajoltak előtte!”

A testvérei így válaszoltak: „Mit képzelsz, te leszel a király fölöttünk? Majd bizony még uralkodni fogsz rajtunk!” Álmai és szavai miatt még inkább haragudtak rá.

József azonban ismét álmot látott, és azt is elmondta testvéreinek: „Megint álmot láttam. Képzeljétek, a nap és a hold, meg tizenegy csillag odajött hozzám, és földig hajoltak előttem.” 10 Elmondta ezt az álmát apjának is, aki megszidta érte: „Micsoda álom ez?! Csak nem képzeled, hogy jómagam, édesanyáddal és a testvéreiddel együtt eléd járulunk, és földre borulunk előtted?” 11 De azért Jákób jól megjegyezte ezt a dolgot magának. A testvérei pedig féltékenyek lettek Józsefre.

12 Történt ezután, hogy József testvérei elmentek Sikembe apjuk nyájait legeltetni. 13 Izráel hívta Józsefet: „Édes fiam, gyere csak! Elküldelek testvéreidhez, akik Sikemben legeltetik nyájaimat.”

„Igen, atyám, elmegyek” — felelte József.

14-15 „Eredj, nézd meg, jól vannak-e testvéreid és a nyájak! Hozz nekem hírt róluk!” — mondta Izráel, és útnak indította Józsefet a Hebron völgyéből.

Amikor József megérkezett Sikem vidékére, sehol sem találta a testvéreit. Amint ott bolyongott, találkozott valakivel, aki megkérdezte: „Mit keresel itt?”

16 „A testvéreimet! — felelte József. — De ha tudod, hová mentek a nyájakkal, kérlek, mondd meg!”

17 Az ember válaszolt: „Igen, itt voltak, de már továbbmentek. Hallottam, hogy Dótánba igyekeztek.”

Így hát József utánuk ment Dótánba, ahol rájuk is akadt.

…..

…..

…..”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Izráel büntetése

Ezt mondja az Örökkévaló:

„Megbüntetem Izráel népét,
    mivel bűnt bűnre halmoztak.
Így határoztam, és nem vonom vissza,
    mert eladták rabszolgának az igazat,
    már egy csekély adósság miatt is.
Eladták rabszolgának a szegényt,
    bár csak egy pár saru árával tartozott.
Letapossák a szegény nincstelent,
    mint a föld porát,
    félrelökik az útból a nyomorultat.
Apa és fia ugyanahhoz
    a szolgaleányhoz járnak[b],
    s nevemre gyalázatot hoznak.
Zálogba vett ruhákon[c] hevernek
    minden egyes oltár mellett,
és isteneik házában bort isznak,
    amelyet a megbírságoltaktól kaptak.

Pedig én voltam,
    aki kiirtottam az emóriakat[d],
akik magasak voltak,
    mint a cédrus,
és erősek,
    mint a tölgy!
Bizony, elpusztítottam őket
    gyökerestül-ágastul,
hogy földjüket Izráelnek adjam.

10 Én voltam, aki kihoztalak,
    Izráel, Egyiptom földjéről,
és vezettelek a lakatlan pusztában
    negyven esztendeig,
    hogy az emóriak földjét neked adjam!
11 Én voltam, aki fiaitok közül
    prófétákat választottam,
    ifjaitok közül nazírokat[e] neveltem!
Nem így van-e, Izráel?
    De bizony igen!”
    — az Örökkévaló mondta ezt.

12 „Ti pedig borral itattátok a nazírokat,
    a prófétákra meg ráparancsoltatok,
    hogy ne prófétáljanak!
13 Ó Izráel, terhemre vagytok,
    mint kévék megrakott szekérnek!
14 Ezért nem menekülhettek meg
    a büntetéstől:
    nem futhat el a gyorslábú sem,
az erőst is elhagyja ereje,
    a hős harcos sem marad életben,
15 nem tud ellenállni az íjász sem,
    nem menekülhet, aki gyorsan fut,
    sem aki lovon vágtat!
16 Azon a napon a bátor szívű hős is
    fegyverét eldobva, meztelen menekül!”
    — az Örökkévaló mondta ezt.

Csak titeket választottalak!

Ezért hát, Izráel fiai, halljátok meg az Örökkévaló szavát, amelyet ellenetek mondott, egész nemzetségetek ellen, amelyet Egyiptomból felhozott!

„Csak titeket választottalak
    a föld összes nemzetei közül,
    hogy közösségben éljetek velem,
ezért büntetlek meg titeket
    minden bűnötökért!
Hogyan is járhatnak ketten együtt,
    ha egymással meg nem egyeztek előbb?”

Ha az Örökkévaló szól, ki ne prófétálna?

Ordít-e az oroszlán a bozótban,
    ha nem talált zsákmányt?
Morog-e az oroszlán a barlangjában,
    ha nem szerzett prédát?
Csapdába esik-e a madár a földön,
    ha nem állítottak előbb csapdát neki?
Felpattan-e a csapda a földről,
    ha semmit sem fogott?
Ha megfújják a sófárt a városfalon,
    nem riad-e meg a nép?
Történhet-e valami baj a városban,
    ha nem az Örökkévaló szerezte azt?
Mert Uram, az Örökkévaló
    nem tesz semmit anélkül,
hogy titkát ki ne
jelentené szolgáinak,
    a prófétáknak.

Mikor az oroszlán ordít,
    ki ne félne?
Amikor Uram, az Örökkévaló szól,
    ki ne prófétálna?[f] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Amos+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
Festmények a pokolról (magyar felirattal, teljes verzió):

A Szeretet azért növekszik, mert az egy Ajándék Istentől, és azzal a hatalommal rendelkezik, hogy elpusztítja a gonoszságot

Igazság Könyve:

“2013.11.23 17:00

Drága szeretett leányom, szeretném elmagyarázni a szeretet fontosságát, és azt, hogy azzal hogyan győzhetitek le a gonoszságot, és hogy szeretet nélkül hogyan terjed a gonoszság.

A Sátán képtelen a szeretetre, de e helyett önmegszállottja mindannak, amiről azt hiszi, hogy az ő hatalmát és nagyszerűségét képezi. Amikor ő megszállja a lelkeket, az első dolog, hogy elpusztítja a szeretetet az illető lélekben. Amikor ezt eléri, szörnyű gyűlöletet csepegtet a lélekbe, és ez a gyűlölet megosztottságot okoz. A gyűlölet ihlette megosztottság és veszekedések kétségbeesett cselekedetek elkövetéséhez vezethetnek, amelyeket egyik lélek egy másik lélek ellen követ el. Ezek a gyűlölettel teli cselekedetek nagyon gyakran szörnyű kegyetlenségekhez vezethetnek, sőt még gyilkosságok elkövetéséhez is. Akik megnyílnak az ördögnek, azoknak a büszkeség bűne bele van csepegtetve a lelkébe, ez pedig könyörtelen becsvágyhoz és kapzsisághoz vezet. De ahol szeretet van, ott van Isten Jelenléte is.

A Szeretet azért növekszik, mert az egy Ajándék Istentől és azzal a hatalommal rendelkezik, hogy elpusztítja a gonoszságot. A Szeretet nem önző. A Szeretet nagylelkű, megbocsátó és a büszkeség bűnétől érintetlen. Nektek minden nap kérnetek kell Istentől a Szeretet Ajándékát, és amikor ez megadatik számotokra, akkor használjátok azt fegyverként a gyűlölet ellen. Amikor a szeretet jelen van egy tiszta lélekben, az mindig vonzza azon lelkek gyűlöletét, akik száműzték Istent az életükből. Ők nem képesek Isten Fényét elviselni, ami azokból a lelkekből sugárzik, akik elteltek Isten Szeretetével.

Most pedig menjetek azzal a tudattal, hogy a Szeretetet azon lelkek megsegítésére kell használni, akiknek nagy szükségük van a Segítségemre. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme imáját a Szeretet Ajándékáért.

A keresztes Imahadjárat 129. imája: A Szeretet Ajándékáért
Ó, Istenem, kérlek, tölts el engem
Szereteteddel.
Segíts nekem megosztanom a
Szeretet Ajándékát mindazokkal, akik rászorulnak Irgalmadra.
Segíts nekem, hogy Téged egyre jobban szeresselek.
Segíts nekem, hogy szeressem mindazokat, akiknek szükségük van a Te Szeretetedre.
Segíts nekem, hogy szeressem ellenségeidet.
Tedd lehetővé, hogy a Szeretet, amellyel megáldottál engem, azt a célt szolgálja, hogy elárassza mindazok szívét, akikkel kapcsolatba kerülök.
Segíts nekem, hogy azzal a
Szeretettel, amelyet a lelkembe csepegtettél, legyőzzek minden gonoszságot, megtérítsem a lelkeket, megfutamítsam az ördögöt és minden gonosz ügynökét, akik megpróbálják megsemmisíteni Szent Szavad Igazságát. Ámen.

Én Vagyok a Szeretet. Ha ti igazán szerettek Engem, Én még több Szeretettel fogom elárasztani a lelketeket, és ezzel a Szeretettel segíteni fogtok Nekem a világ megmentésében.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-szeretet-azert-novekszik-mert-az-egy-ajandek-istentol-es-azzal-a-hatalommal-rendelkezik-hogy-elpusztitja-a-gonoszsagot/

—–
Római katolikus:
2018-11-23

33. évközi hét péntek

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Jelképes látomásában Jánosnak le kell nyelnie a könyvet, vagyis teljesen meg kell értenie Isten határozatait, hogy közölhesse embertársaival.
Én, János, égi hangot hallottam, amely így szólt hozzám:
„Menj, vedd át a kibontott könyvtekercset az angyal kezéből, aki a tenger és a föld felett áll!” Odamentem az angyalhoz, és kértem, hogy adja át a könyvtekercset. Ő hozzám fordult: „Fogd a könyvtekercset, és nyeld le! Gyomrodban ugyan keserű lesz, de a szádban olyan édes, mint a méz.”
Átvettem a könyvtekercset az angyal kezéből, és lenyeltem. Számban édes volt, mint a méz: amikor azonban lenyeltem, a gyomrom keserű lett tőle.
Aztán ezt az utasítást kaptam: „Ismét jövendölnöd kell a nemzetekről, a különböző nyelvet beszélő népekről és királyokról.”
Ez az Isten igéje.
Jel 10,8-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram! 103a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Bizonyságaid útján boldogabb vagyok, * mint akármilyen gazdagságban.
Csak bizonyságaidban gyönyörködöm, * és igaz igéd lesz tanácsadóm.
Hívek: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
E: Istenem, drágább nekem ajkad törvénye, * sok ezer aranynál, ezüstnél.
Mily édes ínyemnek mindegyik szavad, * számnak édesebb a méznél.
H: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
E: Nekem igéd lesz örökrészem mindenkor, * ez tölti el szívemet örömmel.
Reménykedve nyitom fel ajkam, * parancsaid után epedek.
H: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
Zsolt 118,14.24.72.103.111.131

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A templom az imádság háza.
Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: »Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.«”
Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását).
Ezek az evangélium igéi.
Lk 19,45-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-23


——
Görög katolikus:

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 4 hiszen minden jó, amit Isten teremtett! Semmit sem kell visszautasítanunk, ha hálaadással fogadjuk az ételt. Minden, amit Isten teremtett, szentté válik Isten beszéde és a hívő ember imádsága által.

Jézus Krisztus igazi szolgája

Ezekre tanítsd a testvéreket! Így leszel Krisztus Jézus jó szolgája, akin látszik, hogy a hit igazságain és a helyes tanításon nőtt fel. Te hűségesen követted ezt a jó tanítást. Viszont utasítsd el az értelmetlen mondákat és történeteket, amelyek nem egyeznek Isten igazságaival! Azon igyekezz, hogy az istenfélelemben és az Isten helyes módon való szolgálatában gyakorold magad!

Bár a testünk edzésének is van valami haszna, az istenfélelem gyakorlása sokkal hasznosabb, mert mind a jelenlegi, mind a jövendő örök életben áldásokat eredményez. Ez így igaz, fogadd el, amit mondok! 10 Hiszen azért dolgozunk és küzdünk teljes erőnkkel, mert az élő Istenben reménykedünk és bízunk, aki minden embernek megmentője, de különösképpen a hívőknek.

11 Parancsold meg, és tanítsd ezeket a dolgokat! 12 Igaz, hogy még fiatal vagy, de emiatt senki se becsüljön le téged! Éppen ellenkezőleg, te legyél a példa a testvéreknek! Mutasd meg nekik, hogyan éljenek. Légy példa a számukra abban, amit mondasz, és ahogyan élsz, meg a benned élő isteni szeretettel, hiteddel és az életed tisztaságával!

13 Addig is, míg megérkezem hozzád, olvass fel a többieknek az Írásokból, bátorítsd, biztasd és tanítsd őket! 14 Ne hanyagold el, hanem használd a benned levő szellemi ajándékot, amelyet prófétai üzenet[a] által kaptál, amikor a gyülekezet vezetői rád tették a kezüket! 15 Ezekkel a dolgokkal foglalkozz minden erőddel! Ezekben élj teljes odaszánással, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen! 16 Legyen gondod magadra, és te is figyelj oda arra, amit tanítasz! Légy kitartó ezekben! Ez a javadat szolgálja neked is, meg a hallgatóidnak is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Timothy+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/23

 
—–

Ki méltó arra, hogy kibontsa a könyvtekercset, és feltörje pecsétjeit?

—–
Római katolikus:
2018-11-2233. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Jézus, az Isten Báránya megváltott minket vére kiontása árán.
Én, János, látomásban láttam a mennyei trónuson ülőnek jobb kezében egy kívül-belül teleírt könyvtekercset, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány szóval kérdezte: „Ki méltó arra, hogy kibontsa a könyvtekercset, és feltörje pecsétjeit?” De senki sem volt képes rá sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt, hogy kinyissa a könyvet, és elolvassa. Erre keserves sírásra fakadtam, mert senki sem volt méltó a könyvtekercset kinyitni és elolvasni. A vének egyike így szólt hozzám: „Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, és feltöri hét pecsétjét.”
Akkor láttam, hogy a trón és a négy élőlény meg a vének között, mintegy megölve, ott áll a Bárány. Hét szarva és hét szeme volt: ezek Istennek az egész földre szétküldött hét szelleme. Odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amint átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel telt aranycsészéje: ezek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek: „Méltó vagy, (Urunk), hogy átvedd a könyvet, és feltörd pecsétjeit. Hiszen megöltek, de megváltottad (az embereket) Istennek, véred árán minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből. Istenünk országává és papjaivá tetted őket, és majd uralkodni fognak a földön.”
Ez az Isten igéje.
Jel 5,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenünk országává * és papjaivá tettél minket. Jel 5,10 – 7 b. tónus.
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Hívek: Istenünk országává * és papjaivá tettél minket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Istenünk országává * és papjaivá tettél minket.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Istenünk országává * és papjaivá tettél minket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-2.3-4.5 és 6a és 9b

ALLELUJA
Bár hallgatnátok ma Isten szavára! * Ne legyetek többé keményszívűek! Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Halljuk meg az Úr szavát, hogy üdvözítő javaiban részesüljünk!
Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta:
Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 19,41-44″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-22


——
Görög katolikus:

A gyülekezet vezetőiről

Igaz ez a mondás: „Ha valaki gyülekezeti vezető[a] szeretne lenni, jó dolgot kíván.” Ezeknek a vezetőknek azonban úgy kell élniük, hogy senki se kritizálhassa őket jogosan! Az ilyen férfi legyen hűséges egyetlen feleségéhez, legyen bölcs, fegyelmezett, tiszteletre méltó, vendégszerető és jó tanító. Nem lehet részeges, kötekedő, verekedő, vagy olyan, aki a pénzt szereti, hanem legyen szelíd és békés természetű! Legyen igazi családfő: nevelje a gyermekeit engedelmességre és szüleik iránti tiszteletre! Hiszen, ha valaki a saját családját sem tudja kormányozni, hogyan lenne képes akkor gondot viselni a helyi gyülekezetre, amely Istené?

Ne legyen gyülekezeti vezető olyan, aki még csak nem régen kezdte el Jézust követni! Az ilyen ugyanis könnyen beképzelt és büszke lesz, és ugyanolyan ítélet alá kerülhet, mint a Sátán. Fontos, hogy a gyülekezeti vezetőnek a gyülekezeten kívüliek között is jó híre legyen! Ha megfelel ezeknek a követelményeknek, akkor nem fogják kritizálni, és nem esik a Sátán csapdájába.

A diakónusokról

Hasonlóképpen a diakónusok is olyan férfiak legyenek, akiknek tekintélyük van mások előtt. Ne legyenek kétszínűek, részegesek, ne akarjanak csalással meggazdagodni. Hűséggel ragaszkodjanak a hit titkához, amelyet Isten megismertetett velünk, és tartsák tisztán a lelkiismeretüket. 10 Előbb ki kell próbálni őket, és csak akkor végezzék ezt a szolgálatot, ha megbízhatónak bizonyultak. 11 Hasonlóképpen a nők[b] esetében is követelmény, hogy mások szemében tiszteletre méltóak legyenek, ne pletykáljanak, hanem legyenek józan gondolkodásúak, és minden tekintetben megbízhatóak.

12 A diakónusok is legyenek hűségesek egyetlen feleségükhöz, gyermekeiket és családjukat jól irányítsák. 13 Akik folyamatosan jól végzik diakónusi szolgálatukat, megbecsülést szereznek maguknak, és a Krisztus Jézusban való hitük megerősödik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Timothy+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 
 

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Azután Jézus félrehívta tizenkét tanítványát, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Most felmegyünk Jeruzsálembe, és ott minden be fog teljesedni, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. 32 Az Emberfiát kiszolgáltatják a többi nemzeteknek. Kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33 megverik, s végül megölik, három nappal később azonban fel fog támadni. 34 A tanítványok azonban nem értették, hogy miről beszél, mert az el volt rejtve előlük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+18%3A31-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/22

Örvendj és ujjongj, Sion leánya, mert íme, eljövök majd és nálad lakom! – mondja az Úr. Azon a napon sok nép csatlakozik az Úrhoz, és az ő népévé lesznek.

A képen Mária vigasztalja Évát
——
Római katolikus:
11-21A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban

OLVASMÁNY Zakariás próféta könyvéből
Örvendj, Sion leánya, íme, eljövök!
Örvendj és ujjongj, Sion leánya, mert íme, eljövök majd és nálad lakom! – mondja az Úr. Azon a napon sok nép csatlakozik az Úrhoz, és az ő népévé lesznek.
Az Úr majd nálad lakik, és te megtudod, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzád.
Birtokba veszi majd Júdát az Úr, mint az ő osztályrészét a szent földön, és ő újra kiválasztja Jeruzsálemet.
Hallgasson el most minden test az Úr előtt, mert már elindult szent hajlékából.
Ez az Isten igéje.
Zak 2,14-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve. 49. vers. – 5 tónus.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
Előénekes: Magasztalja lelkem az Urat, * és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.
Hívek: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: * íme, ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek,
mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: * ő, akit Szentnek hívunk.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, * akik istenfélők.
Csodát művelt erős karjával: * a kevélykedőket széjjelszórta.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Hatalmasokat elűzött trónjukról, * kicsinyeket pedig felmagasztalt;
az éhezőket minden jóval betölti, * a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Gondjába vette gyermekét, Izraelt * megemlékezett irgalmáról,
melyet atyáinknak hajdan megígért, * Ábrahámnak és utódainak mindörökké.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
Lk 1,46-47.48-49.50-51.52-53.54-55

ALLELUJA
Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, * és hűségesek maradnak hozzá. Lk 11,28 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus azokat nevezi anyjának és testvéreinek, akik a mennyei Atya akaratát teljesítik.
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.”
Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,46-50″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-21


——
Görög katolikus:
 
 

Mária meglátogatja Erzsébetet

39 Mária ekkor útra készült, és sietve elment Júdea hegyvidékének egyik városába. 40 Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária hangját, a méhében lévő magzat örömében repesni kezdett, és a Szent Szellem betöltötte Erzsébetet. 42 Nagy örömmel felkiáltott: „Áldott vagy te, Mária — jobban, mint bárki más az asszonyok között! Áldott a gyermeked is, akit a méhedben hordozol! 43 Hogy lehet az, hogy az Uram anyja vagy, mégis te jössz hozzám? 44 Mert abban a pillanatban, amikor a köszöntésedet meghallottam, a gyermekem örömében repesni kezdett a méhemben. 45 Bizony boldog és áldott, aki hittel fogadja, amit az Örökkévaló mond neki, mert az beteljesedik!”

Mária dicsőíti Istent

46 Mária pedig ezt mondta:

47 „Dicsérem az Örökkévalót teljes szívemből-lelkemből,
    szellemem ujjong Istennek, Üdvözítőmnek,
48     mert
rátekintett alázatos szolgálóleányára!
Bizony, mostantól fogva
minden nemzedék
    boldognak és áldottnak mond engem,

49 mert nagy dolgot tett velem a Hatalmas!
    Szent a neve!
50 Nemzedékről nemzedékre
    irgalmas azok iránt, akik tisztelik és félik őt.
51 Kinyújtotta karját, megmutatta erejét:
    szétszórta a büszkéket, akik magukat nagyra tartják,
52 ledöntötte trónjukról az uralkodókat,
    az alázatosakat pedig felemelte.
53 A szükségben lévőket elhalmozta minden jóval,
    a gazdagokat pedig üres kézzel küldte el.
54 Segítségére sietett szolgájának, Izráelnek,
    mert nem felejtette el ígéretét,
    hogy könyörületesen bánik velünk.
55 Mert ezt ígérte őseinknek,
    Ábrahámnak és az ő gyermekeinek mindörökké.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+1%3A39-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ki léphet be Isten Királyságába?

15 Az emberek még kisgyermekeiket is odavitték Jézushoz, hogy érintse meg őket. Amikor látták ezt a tanítványok, rájuk szóltak, és el akarták őket zavarni. 16 De Jézus magához hívta a gyermekeket, és ezt mondta a tanítványainak: „Ne zavarjátok el őket! Engedjétek a gyermekeket hozzám jönni! Hiszen Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 17 Igazán mondom nektek: ha valaki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint ahogy a gyermekek, nem is fog bemenni oda!”

A gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába

18 Jézust megkérdezte egy vallási vezető: „Jó Mester, mit tegyek, hogy örök életet kapjak?”

19 Jézus így felelt: „Miért nevezel engem jónak? Egyedül csak Isten jó! 20 Ismered a Törvény parancsait: »Ne kövess el házasságtörést! Ne gyilkolj! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Tiszteld apádat és anyádat!«”[a]

21 A férfi ezt válaszolta: „Ezeket gyermekkorom óta mind megtartottam.”

22 Jézus ekkor így folytatta: „Egy valami még hiányzik belőled: add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesznek a kincseid! Azután gyere, és kövess engem!” 23 A férfi, amikor ezt hallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt.

24 Jézus látta, hogy elszomorodott, és ezt mondta: „Milyen nehezen mennek be a gazdagok Isten Királyságába! 25 Könnyebb a tevének egy tű fokán átbújni, mint a gazdag embernek Isten Királyságába bemenni.”

Ki kaphat örök életet?

26 Akik ezt hallották, megkérdezték tőle: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus így felelt: „Az embereknek ez lehetetlen, de Istennek lehetséges.”

28 Ekkor Péter ezt mondta: „Látod, mi mindenünket hátrahagytuk, és követtünk téged!”

29 Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek: akik elhagyták otthonukat, feleségüket, testvéreiket, szüleiket vagy gyermekeiket Isten Királyságáért, 30 azok mindannyian a többszörösét kapják vissza még ebben a világban, a következő korszakban pedig örök életet nyernek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+18%3A15-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Szent Sátor rendje

A Régi Szövetség is rendelkezett Isten tiszteletének módjáról és annak földi szent helyéről, a Szent Sátorról. Ennek első részében volt a hétágú mécses-tartó, és az Istennek felajánlott szent kenyerek asztala. Ezt a helyet Szentélynek nevezték. A második függöny mögött volt a Szentek Szentje.[a] Ebben volt az arany illatáldozati oltár és a Szövetségláda[b], amelyet kívül-belül arany borított. A ládában volt egy mannával teli aranykorsó, azután Áron botja, amely egyszer kivirágzott, és itt voltak a Szövetség kőtáblái. A láda fölött pedig ott voltak a dicsőséges kérubok, akik beárnyékolták a kegyelem helyét.[c] Ezeket azonban most nem részletezzük.

A Szent Sátor tehát így volt elrendezve. A papok naponta bementek az első sátorba, hogy ott imádják Istent, és hogy a papi szolgálatukat végezzék. A második sátorba azonban egyedül a főpap mehetett be, ő is csak évente egyszer. Akkor is csak úgy, ha magával vitte az áldozat vérét, amelyet a saját bűneiért és a nép bűneiért kellett felajánlania Istennek — azokért a bűnökért, amelyek észrevétlenek maradtak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Mária és Márta38 Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. 39 Mártának volt egy testvére — Mária —, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. 40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!”

41 De az Úr így felelt: „Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz! 42 Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A38-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+6%3A7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;erv-HU;BDS
http://szentiras.hu/SZIT/
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/11

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–