hűség kategória bejegyzései

A hűség fogadalma Isten, az Atya Isteni Akaratának.

Igazság Könyve:

A hűség fogadalma Isten, az Atya Isteni Akaratának

  1. június 13., szerda, 4:00

 

Drága, szeretett leányom, ahogy Örök Atyám örökségül hagyta az Ő Pecsétjének nagy ajándékát az emberiség számára, úgy Gyermekeinek szintén hűséget kell fogadniuk az Ő Isteni Akaratának.

Felkérem Isten minden gyermekét, akik továbbra is menetelni fognak az Ő hadseregében, segítvén Isten valamennyi gyermeke lelkének megmentését, beleértve a megrögzött bűnösökét is, hogy tegyék le ezt a fogadalmat:

A Keresztes Imahadjárat 59. imája: A hűség fogadalma az Isteni Akarathoz

„Ó, Magasságos Isten, Mennyei Atya, erőteljesen hűséget fogadok neked, Téged tisztelvén, és mindenben engedelmeskedvén Neked, egyesülve a Te Isteni Akaratoddal a Földön. Egyetlen szeretett Fiad, az Igaz Messiás Szent Vére által  felajánlom Neked elmémet, testemet és lelkemet, minden lélek nevében, hogy egyként egyesülve bebocsátást nyerjünk Mennyei Királyságodba, hogy ezáltal teljesedjen Isteni Akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Ámen.”

Nektek oda kell ígérnetek a lelketeket a Mennyei Atyának, hűségetek jeléül és Kereszthalálom emlékére, úgy, hogy mindnyájan ihassatok az Üdvösség Kelyhéből.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/huseg-fogadalma-isten-az-atya-isteni-akaratanak

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/13

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-13

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Túl kevés idejük lesz azoknak a szeretett lelkeimnek, akik oly nagyon vágyakoznak megváltásukra

„Különleges kegyelmek ígérete, ha csak egy napra is meghívjuk Jézust

2011. április 14. csütörtök; 11:00

… Szeretett leányom, köszönöm neked, hogy több időt fordítasz erre a legszentebb munkára. Mindnyájatok számára eljött az idő, hogy megnyissátok szíveteket Felém – ha csak egy napra is -, hogy lehetővé tegyétek Számomra, hogy különleges kegyelmekkel töltselek el benneteket. Ezeket a kegyelmeket most azok fogják kapni közületek, akik elfelejtették, hogy Létezem, mivel Nagypéntek ideje közeledik.

Ahogy a hathatós Isteni Irgalmasság Kilencedének ideje közeledik, ez az idő arra lesz felhasználva, hogy lelketeket különleges ajándékokkal árasszam el. Most úgy cselekedjetek, amint azt Én mondom nektek, és ma a saját szavaitokkal imádkozzatok Hozzám. Azok a kegyelmek, amelyeket adni fogok nektek, nemcsak közelebb fognak hozni benneteket Szent Szívemhez, hanem még a Szentlélekkel is el fogtok telni. Imádkozzátok Nagypéntektől az Én kilencedemet (1), és annyi lelket foglaljatok bele az imába, amennyit csak lehetséges, és Én egyenként mindenkit meg fogok menteni. …”

https://masodikeljovetel.hu/kulonleges-kegyelmek-igerete-ha-csak-egy-napra-meghivjuk-jezust

„Ma fájdalmam még nagyobb, mint keresztre feszítésemkor volt

2011. április 13. szerda; 23:00

… Kérlek benneteket, a böjt ideje alatt emlékezzetek a Passiómra, áldozatomon elmélkedve, amelyet önként hoztam mindnyájatokért, hogy megmenekülhessetek. Majd értsétek meg, hogy a Nagyfigyelmeztetés, a lelkiismeret átvilágítása, az Én Irgalmasságom következő ajándéka az emberiség számára. Terjesszétek ki a megtérést mindenhol. Segítsetek legyőzni a csalót azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét (2) imádkozzátok a lelkek megmentésért. …”

https://masodikeljovetel.hu/ma-fajdalmam-meg-nagyobb-mint-keresztre-feszitesemkor-volt

(1) Isteni Irgalmasság kilenced

https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=36

(2) Isteni Irgalmasság rózsafüzére
http://oratio.hu/r-atya4.php


Igazság Könyve:

„ Az Én Örök Atyám keze most fog lesújtani erre a hálátlan, vak világra

Nyomtatóbarát változat

2011. április 4. hétfő; 19:00

Szeretett leányom, az idő most nem a mi oldalunkon áll. Küldd, küldd ezeket az üzeneteket, olyan messzire, amilyen messze csak tudod. A Nagyfigyelmeztetés időpontja nagyon közel van. Mondd meg követőimnek, hogy hitük által segítsenek Nekem a hitetlenek megtérítésében, hogy felkészülhessenek a Nagyfigyelmeztetésre.

Leányom, miközben te ezeket az üzeneteket talán még mindig megkérdőjelezed, értékes időt veszítesz. Túl kevés idejük lesz azoknak a szeretett lelkeimnek, akik oly nagyon vágyakoznak megváltásukra. A bűn, leányom, féktelen és terjed, mint egy vírus, a világ minden sarkában. A sátán nagy pusztítást okoz az emberiségnek. Ő mindenhol jelen van. Ő ugyanúgy kínozza a jó lelkeket, mint azokat, akik Számomra már elvesztek. Őt meg kell állítani.

Az ima és Szavaim (Üzeneteim) terjesztése segíteni fog. Mondd meg követőimnek, hogy hogyan fertőzi meg a sátán az emberiséget. Ő nemcsak a globális nyugtalanságban van jelen, hanem még azokat is megfertőzi, akik azt hiszik, hogy az igazságosság érzete alapján cselekednek. Ő egyformán van jelen úgy a gondtalan fiatal társadalomban, mint a zenéjükben, és a hírességek kultúrájában.

Mentsetek most lelkeket azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozzátok. Úgy terjesszétek ezt az imát, mint legsürgetőbb dolgot. A pánik, a borzalom, a nyugtalanság és a keserű gyűlölet érzését, amely most a világot jellemzi, Én, az emberiség Isteni Megváltója, mélyen átérzem, Aki vég nélküli könnyeket sír ezekért az elveszett lelkekért.

Tényleg nem látja az emberiség a saját maga ellen keltett gyűlöletet, amely minden sarokban jelen van? Nem tudják, hogy ez maga a sátán, a csaló, aki munkálkodik? Ahogyan a gonosz gyűlölet és az undorító rémtettek terjednek, úgy fog most az Én Örök Atyám Keze is lesújtani erre a hálátlan, vak világra. Ahogyan az emberi rémtettek folytatódnak, amikor az emberek kölcsönösen terrorizálják és gyilkolják egymást, úgy fog megnőni a természeti katasztrófák száma is, mintegy büntetés, az embernek ember ellen elkövetett bűneiért. Ez a büntetés most fog bekövetkezni a világon.

A lelkek megmentéséért folytatott harc megkezdődött. Imádkozzatok kitartóan önmagatokért és családjaitokért, mert sok ártatlan lélek fog a csapások (szerencsétlenségek) fogságába kerülni. Ne féljetek, mert mindazok, akik Hozzám és az Én Örök Atyámhoz hűségesek maradnak, meg lesznek mentve. Ha az Én Örök Atyám most nem avatkozna közbe, akkor az ember egy olyan méretű népirtást okozna, hogy a világ népességének nagy része elpusztulna.

Az Isteni Irgalmasság

Tartsatok ki mindannyian a hitben, mert hit nélkül szenvedéseiteket nehéz lesz elviselni. Dicsőség legyen Atyámnak, aki Nekem adományozta az Isteni Irgalmasság ajándékát. Irgalmasságomnak nincs határa, és ez most be fog bizonyosodni mindnyájatok számára. Ez a tiszta és fel nem hígított Szeretet óceánja most minden gyermekemre ki fog áradni, hogy segítsen megmenteni benneteket a gyűlölettől és a gonosztól, amelyek a sátán által terjednek. Mossátok most meg lelketeket Szeretetemben az ima által, mert az idő közel van.

Ne feledjétek, Én mindnyájatokat szeretem. Irgalmasságom ajándéka mindnyájatoké, még azoké is, akik halálos bűnben vannak. Ők esélyt kapnak arra, hogy bűnbánatot tartsanak, hogy legyőzzék a sátánt, és hogy csatlakozzanak a Mindörökké Irgalmas Királyságomhoz, mely bekövetkezik.

Nézzetek fel az égre. Engedjétek, hogy mindnyájatokat Magamhoz vonzzam, és megöleljelek benneteket.

Szerető Megváltótok, Örökké Irgalmas Bírátok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-orok-atyam-keze-most-fog-lesujtani-erre-halatlan-vak-vilagra

Vö.:

Az Emberfia eljövetele

25 “És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban.

26 Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek.

27 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.

28 Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A25-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-

Római katolikus:

2021-04-03

Húsvéti vigília, Urunk feltámadásának ünnepe

Hosszabb forma:
(1.) OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
Isten szólt: „Legyen világosság”, és meglett a világosság. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Aztán este lett és reggel: az első nap.
Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat és alkosson válaszfalat a vizek között.” Úgy is lett. Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte. És este lett és reggel: második nap.
Isten ismét szólt: „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.” Úgy is történt. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. És Isten látta, hogy ez jó.
Akkor megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyekben magvak vannak a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a harmadik nap.
Akkor megint szólt Isten: „Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet.” Úgy is lett. Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsák meg a földet, uralkodjanak a nappal és éjszaka fölött, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.
Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával; az égen, a föld felett, az égbolt alatt pedig röpködjenek madarak.” Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó. Isten megáldotta őket, és így szólt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.” Este lett és reggel: az ötödik nap. Aztán szólt Isten: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt. Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó.
Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ő uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert saját képmására: Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket.
Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött, amely a földön mozog.” Azután ezt mondta Isten: „Íme, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok.” Úgy is történt.
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.
Így készült el a föld, az ég, és minden, ami benne van. Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.
Ez az Isten igéje.

A szertartás további összes olvasmánya az alábbi dokumentumban olvasható.
Ter 1,1-2,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. 8 G. tónus.
Előénekes: Mondj áldást, lelkem az Úrnak! * Nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Szilárd alapokra ágyaztad a földet, * nem fog soha meginogni.
Az őstenger köntösként takarta, * a hegyeket is vizek borították.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: A forrásvizeket patakokba gyűjtöd, * ott csörgedeznek a hegyek között.
Az ég madarai partjukon fészkelnek, * az ágak közt zengik énekük.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Eged kamráiból öntözd a hegyeket, * a földet jóltartod javaid ségével.
Az állatoknak füvet sarjasztasz, † és növényeket az ember javára * hogy kenyeret nyerjen a földből.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Mily sokrétű a te műved, Uram! * bölcsességgel alkottál mindent.
Teremtményeid betöltik a földet, * mondj áldást, lelkem az Úrnak.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Zsolt 103,1-2a.5-6.10 és 12.13-14.24 és 35c

ALLELUJA
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad!
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad. – 6. tónus.

B évben
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A názáreti Jézus, akit keresztre feszítettek, feltámadt.
Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek.
Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt.
Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek.
Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.”
Ezek az evangélium igéi.

B évben: Mk 16,1-7”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-03

„… A lelkek megmentéséért folytatott harc megkezdődött. Imádkozzatok kitartóan önmagatokért és családjaitokért, mert sok ártatlan lélek fog a csapások (szerencsétlenségek) fogságába kerülni. Ne féljetek, mert mindazok, akik Hozzám és az Én Örök Atyámhoz hűségesek maradnak, meg lesznek mentve. Ha az Én Örök Atyám most nem avatkozna közbe, akkor az ember egy olyan méretű népirtást okozna, hogy a világ népességének nagy része elpusztulna. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

Amikor az Úr visszajön

13 Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreinknek a sorsa felől, akik már meghaltak. 14 Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg.

15 Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk, amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak. 16 Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja és Isten trombitajele. Akkor fel fognak támadni azok, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők. 17 Ezután mi következünk, akik akkor még életben leszünk. Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr fölemel magához bennünket a felhőkön a magasságba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fönt, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal!

 

 

 

 

 

 

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

 

 

 

 

 

 

Ne veszítsd el a bátorságod és örömöd!

32 Emlékezzetek azokra az időkre, amikor először megismertétek az igazságot! Milyen sok szenvedést kellett elviselnetek, mégis kitartottatok. 33 Volt, hogy sokak előtt megszégyenítettek titeket, és gonoszul bántak veletek. Ti pedig segítettétek azokat, akik hasonlóan szenvedtek, 34 vagy, akiket börtönbe zártak, és együtt szenvedtetek velük. Még azt is jókedvvel viseltétek, amikor a vagyonotokat erőszakkal elvették tőletek, hiszen tudtátok, hogy sokkal értékesebb és örökkévaló kincsetek van.

35 Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! 36 Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghezvittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért! 37 Hiszen ő mondta:

Hamarosan megérkezik, akit várunk,
nem fog elkésni.

38 Szolgám, akit elfogadtam,
aki bízik és hisz bennem, örökké élni fog,

de ha meghátrál vagy visszafordul,
akkor nincs a kedvemre.”[a]”

 

 

„… Túl kevés idejük lesz azoknak a szeretett lelkeimnek, akik oly nagyon vágyakoznak megváltásukra. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-orok-atyam-keze-most-fog-lesujtani-erre-halatlan-vak-vilagra

 

 

 

„14 Amikor onnan továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedő helyen ült. „Kövess engem!” — mondta neki. Lévi ekkor felkelt, és csatlakozott hozzá.

15 Később Lévi vendégül látta Jézust és tanítványait a házában. Más vendégek is voltak ott, akikkel együtt vacsoráztak: vámszedők és mindenféle rosszhírű bűnösök, mert sokan mentek oda Jézussal együtt. 16 A farizeusok közül néhány törvénytanító látta, hogy Jézus együtt eszik a bűnösökkel és a vámszedőkkel. Megkérdezték hát a tanítványait: „Hogy lehet az, hogy ő vámszedőkkel és mindenféle bűnösökkel együtt vacsorázik?!”

17 Jézus meghallotta, és ő válaszolt nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Thessalonians%204:13-17;%20%20%20%20%20John%205:24-30;%20%20%20%20Hebrews%2010:32-38;%20%20%20%20%20Mark%202:14-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/03

 

 

 

 

 

————–

Tóra:

„Áron és fiai első áldozata

9 A nyolcadik napon Mózes szólította Áront és fiait, meg Izráel vezetőit. 2 Ezt mondta Áronnak: „Válassz egy bikaborjút vétekáldozatnak, és egy kost égőáldozatnak. Mind a kettő ép és egészséges legyen. Ezeket áldozd föl az Örökkévalónak.

3 Szólj Izráel népének, hogy válasszanak ki egy kecskebakot a vétekáldozathoz, meg egy borjút és egy bárányt — mindegyik egy éves legyen — égőáldozatnak. Mindegyik áldozati állat ép és egészséges legyen. 4 Ezen kívül hozzanak egy bikát és egy kost hálaáldozatul az Örökkévalónak, meg lisztáldozatot, olívaolajjal keverve —, mert ma az Örökkévaló meg fog jelenni nektek.”

5 Ekkor az egész nép odagyűlt a Találkozás Sátora elé, hozták mindazt, amit Mózes parancsolt, és megálltak az Örökkévaló előtt. 6 Mózes azt mondta nekik: „Tegyétek meg, amit az Örökkévaló parancsolt, s akkor meg fogjátok látni az Örökkévaló dicsőségét!”

7 Áronnak pedig ezt mondta Mózes: „Menj oda az oltárhoz, és mutasd be a vétekáldozatot és az égőáldozatot — végezz engesztelést magadért és a népért. Azután mutasd be a nép áldozatát is, végezz engesztelést értük is. Mindent úgy tegyél, ahogy az Örökkévaló parancsolta.”

8 Akkor Áron odament az oltárhoz, és levágta a bikaborjút a saját vétekáldozatához. 9 Áron fiai felfogták a vért, és odanyújtották az edényt Áronnak, aki belemártotta ujját a vérbe, és megkente az oltár szarvait vele. A vér többi részét Áron az oltár tövéhez öntötte. 10 Majd a vétekáldozat zsíros részeit, a veséket és a máj zsíros részét elégette az oltár tüzén, ahogy az Örökkévaló parancsolta. 11 Az áldozati állat húsát és bőrét pedig elégette a táboron kívül.

12 Azután Áron levágta az égőáldozati kost, Áron fiai felfogták a vért, és odanyújtották az edényt Áronnak, aki a vért körös-körül az oltárra hintette. 13-14 Majd Áron fiai apjuk kezébe adogatták a részeire vágott áldozati állat fejét és többi részeit. Áron pedig előbb megmosta a belső részeket és a lábakat, majd sorra az oltárra helyezte azokat, és elégette a tűzben.

15 Ezután következett a nép áldozata. Áron levágta a népért a vétekáldozati bakot, és ugyanúgy feláldozta azt, mint a saját magáért bemutatott vétekáldozatot. 16 Feláldozta a népért a borjút és a bárányt is égőáldozatul, az Örökkévaló parancsa szerint.

17 Azután bemutatta a nép lisztáldozatát is. Kivett abból egy maroknyit és elégette az oltár tüzén. Ez az áldozat a szokásos reggeli égőáldozaton felül történt.

18 Bemutatta a nép hálaáldozatát is. Levágta Áron a bikát és a kost. Áron fiai felfogták a vért, és odanyújtották az edényt Áronnak, aki a vért körös-körül az oltárra hintette. 19 Áron az áldozati állatok zsíros részeit, a veséket, a májat és a kos zsíros farkát 20 ráhelyezte az állatok mellrészére, és az oltárhoz vitte. A zsíros részeket elégette az oltár tüzén, 21 a mellrészt pedig a hátsó jobb combokkal együtt felmutatta az Örökkévalónak, ahogy azt Mózes meghagyta — így lett az felmutatott áldozat az Örökkévalónak.

22 Amikor Áron elvégezte a vétekáldozat, az égőáldozat és a hálaáldozat bemutatását, fölemelte két kezét a nép fölé, és megáldotta őket. Azután lejött az oltártól.

23 Mózes és Áron ezután bement a Találkozás Sátorába. Miután kijöttek onnan, együtt megáldották a népet. Ekkor megjelent az Örökkévaló dicsősége az egész nép szeme láttára. 24 Akkor az Örökkévalótól tűz jött ki, és megemésztette az oltáron lévő égőáldozatot és zsíros részeket. Amikor ezt a nép látta, hangos ujjongásban tört ki, és mindenki arccal a földre borult.

Nádáb és Abíhú halála

…..

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++%20Leviticus%209:1-11:47&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 

 

„Dávid Jeruzsálembe viteti a szövetség ládáját

6 Ezután összegyűjtötte Dávid Izráel egész ifjúságát, harmincezer embert.

2 Elindult és elment Dávid az egész hadinéppel Baalé-Jehúdába, hogy elhozza onnan az Isten ládáját, amelyet a rajta levő kerúbokon ülő Seregek Urának a nevéről neveztek el.

3 Az Isten ládáját egy új szekéren szállították, és elvitték Abinádáb házából, amely a dombon volt. Abinádáb fiai, Uzzá és Ahjó irányították az új szekeret.

4 Elvitték az Isten ládáját Abinádáb házából, amely a dombon volt. Ahjó ment a láda előtt.

5 Dávid és Izráel egész háza pedig szent táncot járt az Úr színe előtt mindenféle ciprusfa hangszernek, citerának, latnak, dobnak, csörgőnek és cintányérnak a kíséretével.

6 Amikor Nákón szérűjéhez értek, Uzzá az Isten ládájához kapott, és megfogta, mert megbotlottak az ökrök.

7 Ezért fellángolt az Úr haragja Uzzá ellen. Nyomban lesújtott rá meggondolatlanságáért az Isten, és meghalt ott, az Isten ládája mellett.

8 Dávid pedig megdöbbent attól, hogy az Úr összetörte Uzzát. Ezért nevezik azt a helyet Perec-Uzzának mindmáig.

9 Akkor félni kezdett Dávid az Úrtól, és ezt gondolta: Hogy jöhetne hozzám az Úr ládája?

10 És nem akarta Dávid magához vitetni az Úr ládáját Dávid városába, hanem elvitette a gáti Óbéd-Edóm házába.

11 Három hónapig volt az Úr ládája a gáti Óbéd-Edóm házában, és megáldotta az Úr Óbéd-Edómot és egész háza népét.

12 De jelentették Dávid királynak, hogy megáldotta az Úr Óbéd-Edóm háza népét és mindenét az Isten ládájáért. Elment Dávid, és örvendezve vitte az Isten ládáját Óbéd-Edóm házából Dávid városába.

13 Amikor hat lépést tettek azok, akik az Úr ládáját vitték, ő egy bikát és egy hízott borjút áldozott.

14 Dávid teljes erővel táncolt az Úr színe előtt, és gyolcs éfódot kötött magára Dávid.

15 Így vitte el Dávid és Izráel egész háza az Úr ládáját örömrivalgással és kürtzengéssel.

16 De Míkal, Saul leánya éppen akkor tekintett ki az ablakon, amikor az Úr ládája Dávid városába ért, és látta, hogy Dávid király ugrálva táncol az Úr színe előtt, ezért szívből megvetette őt.

17 Az Úr ládáját bevitték, és odatették a helyére, annak a sátornak a közepén, amelyet Dávid vont fel. Akkor Dávid égőáldozatokat és békeáldozatokat mutatott be az Úr előtt.

18 Miután Dávid befejezte az égőáldozat és a békeáldozat bemutatását, megáldotta a népet a Seregek Urának nevében.

19 Majd az egész népnek, Izráel egész sokaságának, minden férfinak és nőnek osztott egy-egy lepényt, préselt datolyát és aszúszőlőt. Azután az egész nép hazament.

20 Dávid is visszatért, hogy megáldja háza népét. De Míkal, Saul leánya kijött Dávid elé, és ezt mondta: Milyen dicső volt ma Izráel királya! Úgy mutogatta magát szolgáinak a szolgálói előtt, ahogyan csak féleszű ember szokta magát mutogatni!

21 Dávid ezt felelte Míkalnak: Az Úr színe előtt jártam szent táncot, aki engem választott apád helyett és egész háza népe helyett, és engem rendelt az Úr népének, Izráelnek a fejedelmévé. Igen, az Úr színe előtt!

22 És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt, akkor is tisztelni fognak a szolgálók, akiket te emlegetsz.

23 Ezért nem lett gyermeke Míkalnak, Saul leányának holta napjáig.

Dávid templomot akar építeni

7 Amikor a király már a palotájában lakott, és az Úr mindenfelől nyugalmat adott neki ellenségeitől,

2 ezt mondta a király Nátán prófétának: Nézd, én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig sátorlapok között lakik.

3 Nátán ezt mondta a királynak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Úr!

4 De még azon az éjszakán az történt, hogy így szólt az Úr igéje Nátánhoz:

5 Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondja az Úr: Te házat akarsz nekem építeni, hogy abban lakjam?

6 Hiszen attól kezdve, hogy kihoztam Izráel fiait Egyiptomból, nem laktam házban mindmáig, hanem csak hajlékomban, a sátorban jártam.

7 Amíg csak együtt jártam Izráel fiaival, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik törzsének, amikor azt parancsoltam, hogy pásztorolják népemet, Izráelt: Miért nem építettetek nekem cédrusházat?

Az Úr ígérete Dávidnak és házának

8 Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Én hoztalak el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek.

9 Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, kiirtottam előled minden ellenségedet. Olyan nagy nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön.

10 Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben,

11 attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és nyugalmat adtam összes ellenségedtől. Azt is kijelentette neked az Úr, hogy az Úr akarja a te házadat építeni.

12 Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, aki a te véredből származik, és szilárddá teszem az ő királyságát.

13 Ő épít házat nevem tiszteletére, én pedig megerősítem királyi trónját örökre.

14 Atyja leszek, és ő a fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal és embereknek kijáró csapásokkal.

15 De nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam Saultól, akit eltávolítottam előled.

16 Így a te házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz.

17 Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++II%20Samuel%206:1%20-%207:17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/shmini-20210410

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

Keresztes Imahadjárat 20. imája

Ima, mely segít megállítani az Antikrisztust abban, hogy elpusztítsa gyermekeimet.

Keresztes Imahadjárat 31. imája

A védelem imalánca

Keresztes Imahadjárat 42. imája

Böjti ima az Egy-világpénznem megakadályozására

Keresztes Imahadjárat 61. imája

Ima az Egy- Világ ellenőrzésének elhárításáért

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-10-nap-szerda

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-07-29

17. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Megtérésre szólít fel az Úr, és szabadulást ígér.
A próféta panaszkodik a nehéz küldetés miatt: „Jaj, nekem, Uram! Anyám vajon azért szült engem, hogy az ellentmondás embere legyek az egész
ország számára? Én nem adtam kölcsönt senkinek, nekem sem kölcsönzött senki, mégis mindenki engem átkoz.
Ha szavaid elém kerültek, befogadtam őket, kedvem telt igédben, szívemnek öröme lett, mert a te nevedet viselem Uram, Seregek Istene!
Nem tartottam dicsőségemnek, hogy a tréfálkozók közé üljek! Magamra maradtam, mert kezed rám nehezedett, bánattal töltöttél el engem. Miért nem szűnik meg fájdalmam,
sebem miért nem akar meggyógyulni? Bizony, olyan lettél számomra, mint a csalóka nyári patak, amelynek vizére nem lehet számítani.”
Erre így válaszolt az Úr: „Ha visszatérsz hozzám, engedlek
visszatérni, és színem előtt állhatsz; és ha előhozod az értékest az értéktelenből, akkor mintegy az én szám leszel.
Nekik kell hozzád visszatérniük, te ne térj az ő útjukra semmiképp! Erős ércfallá teszlek ez előtt a nép előtt.
Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert én veled vagyok, hogy megmentselek és megszabadítsalak, – mondja az Úr.
Kiszabadítalak a
gonosztevők kezéből, és kimentelek a hatalmaskodók markából.”
Ez az Isten igéje.

Jer 15,10.16-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem. (17d. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Ellenségeimtől ments meg, Istenem, * támadóim ellen oltalmazz engem.
A gonosztevőktől ments meg engem, * a vérengző emberektől szabadíts meg.
Hívek: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Mert íme, leselkednek életemre, † rám rontanak a hatalmasok, * pedig, Uram, bűn és vétek nincsen bennem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Te vagy erősségem, terád figyelek, * erős váram te vagy, Istenem.
Szeretetével Istenem elém siet, * Isten megadja, hogy lenézzem ellenségem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Én pedig hatalmadról énekelek, * már korán reggel örvendezem jóságodnak,
mert te lettél az én erős bástyám, * gyötrelmem napján az én menedékem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Te vagy erősségem, rólad szól énekem, † te vagy, Istenem, az én erős váram, * az én jóságos Istenem!
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
Zsolt 58,2-3.4-5a.10-11.17.18

ALLELUJA
Barátaimnak mondalak titeket, mondja az Úr, * mert elmondtam nektek mindent, amit Atyámtól hallottam. Jn 15,15b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten országa többet ér minden földi kincsnél.
Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak:
Hasonló a mennyek
országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt a földet.
Hasonló a mennyek
országa a kereskedő emberhez, aki igazgyöngyöt keres. Amikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 13,44-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-29

————
Ortodox (Görög keleti): 

12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

Az úrvacsora és a bálványáldozat

14 Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást!

15 Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok.

16 Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?

17 Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

18 Nézzétek a test szerinti Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral?

19 De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit?

20 Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben.

21 Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is.

22 Vagy haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?

————————–

20 Azután megparancsolta tanítványainak: ne mondják meg senkinek, hogy ő a Krisztus.

Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról

21 Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

22 Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: “Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!”

23 Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: “Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”

Jézus követése

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Corinthians%2010:12-22;%20%20%20Matthew%2016:20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/07/29

—–

Csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét


Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
———-
Római katolikus:

2020-05-11

húsvét 5. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás buzdítja a pogányokat, hogy térjenek az igaz Istenhez.
Pál és Barnabás Ikónium városában eredményesen hirdették az Úr igéjét. Emiatt a pogányok és a zsidók – vezetőikkel együtt – arra készültek, hogy bántalmazzák, sőt megkövezzék őket. Ők azonban megtudták ezt, és elmenekültek Likaónia-tartomány városaiba: Lisztrába és Derbébe, és ezek környékére. Ott hirdették az evangéliumot.
Lisztrában élt akkor egy férfi, aki nem tudott a lábára állni. Béna volt ugyanis a születésétől fogva, és még soha egy lépést sem tett. Ő is hallgatta Pál beszédét, aki reátekintve látta rajta:
elegendő hite van arra, hogy meggyógyuljon. Hangosan rákiáltott tehát: „Állj egyenesen a lábadra!” Az talpra ugrott, és járni kezdett.
Amikor a tömeg látta, hogy Pál mit művelt, likaóniai nyelven felkiáltott: „Istenek szálltak le hozzánk emberi formát öltve!”
Barnabást Jupiternek gondolták, Pált pedig – minthogy ő vitte a szót – Merkúrnak. Sőt a város előtt álló Jupiter-templom papja áldozati állatokat és koszorúkat hozatott a kapuk elé, és a néppel együtt áldozatot akart bemutatni.
Amint Barnabás és Pál apostol ezt meghallották, ruhájukat megszaggatva a tömeg közé rohantak. „Emberek, mit csináltok?” – kiáltották. „Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, és éppen azt
hirdetjük nektek, hogy ezektől a bálványoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget, a földet meg a tengert alkotta és mindazt, ami bennük van. Ő az előző korszakban megengedte, hogy a pogányok mind a maguk útját kövessék. Bár létezése akkor sem maradt bizonyíték nélkül, hiszen jót tett veletek: az égből esőt és termékeny időt küldött számotokra, és bőven adott nektek eledelt, a szívetekbe pedig örömet.”
Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 14,5-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek. (1. vers. – 1 D2 tónus)
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, hanem a te nevednek,* mert irgalmas vagy és igazságos.
Miért mondják rólunk a pogány nemzetek? * „Hol van hát az ő Istenük?”
Hívek: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.
Vagy: Alleluja.
E: A mi Istenünk a mennyben lakik, * amit csak akar, mindent végbevitt,
de az ő bálványaik csak arany és ezüst, * emberi kéz alkotása.
H: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megáldott titeket, * ő a mennynek és a földnek alkotója.
A magas ég az Úr birodalma, * de a földet átadta az embereknek.
H: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 113b,1-2.3-4.15-16

ALLELUJA
A Szentlélek mindenre megtanít titeket, * eszetekbe juttat mindent, amit mondtam néktek. Jn 14,26 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A vigasztaló Szentlélek, akit az Atya küld, mindenre megtanítja az apostolokat.
Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz:
„Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.”
Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.
Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 14,21-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-11

“… Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni. …”


————

Ortodox (Görög keleti): 

A bölcsesség gyümölcse igazság

10.1 Salamon példabeszédei. A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú azonban szomorúsága anyjának.

Nem használnak a bűnnel szerzett kincsek, de az igazság megment a haláltól.

Nem hagyja az Úr éhezni az igaz embert, de a bűnösök mohóságát elveti.

Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.

Aki nyáron gyűjt, az eszes fiú, de aki aratáskor alszik, az szégyellni való.

Áldások szállnak az igaz fejére, a bűnösök szája pedig erőszakot rejteget.

Az igaznak az emlékezete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz.

A bölcs szívű megfogadja a parancsokat, a bolond beszédű pedig elbukik.

Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, az kitudódik róla.

10 Aki kacsingat, fájdalmat okoz, a bolond beszédű pedig elbukik.

11 Életnek forrása az igaz ember szája, de a bűnösök szája erőszakot rejteget.

12 A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet.

13 Az értelmes ember ajkán bölcsesség található, de bot való az esztelen hátára.

14 A bölcsek tartózkodók tudásukkal, a bolondot pedig hamar romlásba viszi a szája.

15 A gazdagnak a vagyon az erős városa, a nincsteleneknek romlásuk a szegénység.

16 Az igaznak a keresetéből élet lesz, a bűnösnek a jövedelméből vétek.

17 Az élet ösvényén jár, aki megfogadja az intést, de tévelyegni fog, aki megveti a dorgálást.

18 Gyűlöletet rejteget a hazug ajak, és rágalmakat terjeszt az ostoba.

19 A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.

20 Színezüst az igaz ember nyelve, a bűnösöknek a szíve is keveset ér.

21 Az igaznak az ajka sokakat vezet, a bolondok pedig meghalnak esztelenségük miatt.

22 Az Úr áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni.

23 Az ostobának a galádságban telik öröme, az értelmes embernek pedig a bölcsességben.

24 Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül.

25 Ha ráfúj a forgószél a bűnösre, nincs többé, de az igaz örökké tartó alapon áll.

26 Amilyen az ecet a fognak és a füst a szemnek, olyan a rest a megbízóinak.

27 Az Úr félelme gyarapítja a napokat, de a bűnösök esztendei megrövidülnek.

28 Az igazak várakozása örömre fordul, de a bűnösök reménysége semmivé lesz.

29 Az Úrnak útja a feddhetetlennek erősség, de a gonosztevőknek romlás.

30 Az igaz soha meg nem inog, de a bűnösök nem maradnak meg a földön.

31 Az igaz ember szája bölcsességet áraszt, az álnok nyelvet azonban kivágják.

32 Az igaz ember ajka kedvesen tud szólni, a bűnösök szája pedig csak álnokul.

————————–

“… Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. ….”

————————–

Az istenfélelem és a bölcsesség áldást hoz

3.1 Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved,

mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!

A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára!

Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél.

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!

Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.

Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat!

Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak.

Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából,

10 akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból.

11 Az Úr intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld!

12 Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.

13 Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.

14 Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak.

15 Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled.

16 Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság és dicsőség.

17 Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség.

18 Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok.

19 Az Úr bölcsességgel vetette meg a föld alapját, értelemmel erősítette meg az eget.

20 Az ő tudása által váltak ketté a mélységes vizek, és harmatoznak a magas fellegek.

21 Fiam, ne téveszd ezt szem elől, vigyázz arra, hogy okos és megfontolt légy!

22 Ez élteti lelkedet, és ékesíti nyakadat.

23 Utadon biztonságban jársz, és lábadat nem ütöd meg.

———————————

A bölcsesség mindennél nagyobb kincs

8.1 Nem kiált-e a bölcsesség, nem hallatja-e szavát az értelem?

Kiáll a magaslatok ormára, az útra, a keresztutakra.

A városba vivő kapuknál, a bejáratoknál hangosan kiált.

Hozzátok kiáltok, férfiak, szavam az emberekhez szól.

Legyetek okosak, ti együgyűek, legyetek értelmesek, ti ostobák!

Hallgassatok rám, mert fontos dolgokat mondok, ha felnyitom ajkamat, helyes, amit mondok.

Mert szám igazságot szól, ajkam utálja a gonoszt.

Számnak minden szava igaz, nincs bennük csalárdság vagy hamisság.

Mind világosak az értelmeseknek, és az ismeretre vágyóknak érthetők.

10 Intésemet fogadjátok el, ne az ezüstöt, inkább a tudást, mint a színaranyat!

11 Mert értékesebb a bölcsesség az igazgyöngynél, és nem fogható hozzá semmiféle drágaság.

12 Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás.

13 Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a helytelen utat. meg az álnok beszédet gyűlölöm.

14 Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom.

15 Általam uralkodnak a királyok, és rendelkeznek igazságosan a fejedelmek.

16 Általam vezetnek a vezérek, és ítélkeznek igazságosan az elöljárók.

17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek.

18 Gazdagság és megbecsülés van nálam, maradandó vagyon és igazság.

19 Gyümölcsöm drágább az aranynál, a színaranynál is, és jövedelmem a színezüstnél.

20 Az igazság ösvényén járok és a törvénynek az útjain,

21 hogy örökséget adjak az engem szeretőknek, és megtöltsem kincstárukat.

22 Az Úr útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen.

23 Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt.

24 Mikor még nem voltak mélységek, megszülettem, mikor még nem voltak tele a források vízzel.

25 Mielőtt a hegyek helyükre kerültek, a halmok létrejötte előtt megszülettem;

26 amikor még nem alkotta meg a földet, a rónákat, még a világ legelső porszemét sem.

27 Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött.

28 Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai,

29 amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait,

30 én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadozva mindenkor.

31 Játszadoztam földje kerekségén, és gyönyörködtem az emberekben.

32 Ezért, fiaim, hallgassatok rám, mert boldogok, akik megőrzik útjaimat!

33 Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt!

34 Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve.

35 Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.

36 De aki vétkezik ellenem, magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10%3B+Proverbs+3%3B+Proverbs+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———————

https://oca.org/readings/daily/2020/05/11

—–

 

“… Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám. …”

Az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

AHOL LELKEM VAN, OTT SZABADSÁG VAN
1995. október 17.

Uram és Pásztorom, vezess minket!
Egyenesítsd ki ösvényünket!
A Te aklod nyája vagyunk,
és bízom benne, hogy
hűséges szeretetedben
sorra
visszaviszed eltévedt juhaidat
nyájadba.
Te voltál az, Pásztorom,
aki kiemeltél engem e bűnös világ közepéből.
áldott legyen háromszorosan Szent Neved!Lelkem felüdülése,
tökéletes Szépség,
nyisd ki méznél édesebb ajkadat,
és nyilvánítsd ki
törvényed csodáit,
hogy sokan megszabaduljanak!

áradjon hűséges szereteted
az egész teremtésre!
Légy kegyes, nagylelkű és irgalmas hozzánk,
hogy megnyíljon szemünk,
és Háromságos Szentségedre emeljük tekintetünket! Amen.

Én, Jézus, megáldalak. Fogd meg hatalmas kezemet, vezetni foglak. Mindenkor gyönyörűségemet lelem abban, hogy vezetlek, és Szent Társad vagyok életutadon. Tudod ezt? Megadtam neked a szív szabadságát. Lelkem által kapod meg szabadságodat, az Ő Tisztító tüze mos tisztára téged. Ahol Lelkem van, ott szabadság van, mert jelenléte megújít és átváltoztat. Újjászületésed nem halandó ivadéktól való, hanem Szentlelkemtől. Szívem öröme, engedd meg, hogy hálóként használjalak, hogy sok lelket keltsek életre ebben a szabadságban! Szeress és vigasztalj engem! Veled vagyok. Dicsőítsd és áldd háromszorosan Szent Nevemet!”

 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-04-03

5. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten megszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Jeremiás próféta így panaszkodik szenvedése idején:
Hallom sokak gyalázkodását: „Rettegés mindenütt! Jelentsétek föl! Följelentjük!” Még azok is, akik barátaim voltak, bukásomra lestek: „Hátha valamiképp tőrbe csalhatnánk, legyőzhetnénk, és bosszút állhatnánk rajta.”
De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak, mivel mit sem értek el.
Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük.
Te pedig, Seregek Ura, igazságos Bíró, aki a vesék és szívek vizsgálója vagy, engedd, hadd lássam, miként állsz rajtuk bosszút, mert eléd tártam ügyemet.
Énekeljetek az Úrnak! Dicsőítsétek az Urat, mert kiszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Ez a Isten igéje.
Jer 20,10-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem. (Vö. 7. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Szeretlek, Uram, Istenem, * és erősségem.
Menedékem és sziklaváram, * szabadítóm te vagy, Uram.
Hívek: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
E: Istenem, segítőm, akiben remélek, * oltalmazom, pártfogóm és üdvöm ereje.
Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, * és megszabadulok ellenségeimtől.
H: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
E: A halál örvényei körülvettek engem, * megrémített a pusztító áradat.
Az alvilág kötelékei körülfogtak, * a halál foglyul ejtett.
H: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
E: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
Templomából meghallotta szavamat, * kiáltásom színe elé jutott.
H: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
Zsolt 17,2-3a,3bc-4.5-6.7

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Csodái igazolják, hogy Jézus az Isten Fia.
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jó cselekedetért akartok megkövezni engem?”
A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jó cselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: »Káromkodol!« – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből.
Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 10,31-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-03

“…  Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek  szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

 

11 Ezt mondja az Úr, Izráel Szentje és alkotója: Kérdőre akartok vonni fiaimat illetően? Parancsolni akartok kezem munkájában?

12 Én alkottam a földet, és én teremtettem rá embert. Az én kezem feszítette ki az eget, minden serege az én parancsomra állt elő.

13 Én indítottam el őt győzelmesen, egyengetem az útját mindenütt. Ő építi föl városomat, és hazaküldi foglyaimat, nem fizetségért és nem ajándékért – mondja a Seregek Ura.

14 Ezt mondja az Úr: Egyiptom szerzeménye, Etiópia nyeresége és a szábaiak, a nagy termetű férfiak hozzád mennek, tieid lesznek, utánad mennek, megbilincselve vonulnak. Feléd fordulva leborulnak, feléd fordulva imádkoznak: Csak nálad van Isten, nincs máshol, nincs más isten!

15 Bizony, te elrejtőzködő Isten vagy, Izráel Istene, szabadító!

16 Szégyent vallanak és gyalázatba esnek, mindnyájan gyalázatra jutnak a bálványkészítők.

17 Izráelt megszabadítja az Úr örökké tartó szabadságra. Nem ér benneteket szégyen és gyalázat soha, soha többé.

——————————–

“…  Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

… 

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ. …”

———————-

Isten próbára teszi Ábrahám hitét

22.1 Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig felelt: Itt vagyok.

Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!

Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki.

A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről.

Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok.

Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt.

De Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő pedig felelt: Itt vagyok, fiam. A fiú megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány?

Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.

Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére.

10 De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és már fogta a kést, hogy levágja a fiát,

11 kiáltott neki az Úr angyala a mennyből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok.

12 Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.

13 Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.

14 Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.

15 Az Úr angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak a mennyből,

16 és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet,

17 azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját,

18 és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra.

———————————–

“…  Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek  nem lesz részük Királyságomban.
Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.
———————–

17 Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.

18 Esztelen ember, aki kezet ad, és kezességet vállal a barátjáért.

19 A bűnt szereti, aki veszekedni szeret, és aki nagyra tátja száját, saját romlását keresi.

20 Az álnok szívű embernek nem lesz jó vége, és a csalárd nyelvű bajba kerül.

21 Az ostoba bánatot okoz szülőjének, és nem tud örülni a bolondnak az apja.

22 A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.

23 A bűnös elfogadja a titokban adott vesztegetést, és elferdíti az igazság ösvényét.

24 Az értelmes ember előtt ott van a bölcsesség, de az ostoba szeme a föld végén kalandozik.

25 Az ostoba fiú bosszantja apját, és keseríti anyját.

26 Nem való megbírságolni az igaz embert, és megverni az elöljárót, ha becsületes.

27 A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadt lelkű.

28 Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját.

18.1 A különc a maga kívánsága után jár, és hadakozik minden jóravaló dolog ellen.

Az ostoba nem leli kedvét az értelemben, csak saját eszének a fitogtatásában.

Ahová bűnös érkezik, oda megérkezik a megvetés is, és a szégyentelenséggel együtt jár a gyalázat.

Mély víz az ember szájának a beszéde, áradó patak, bölcsesség forrása.

Nem jó a bűnösnek kedvezni, sem jogaiból kiforgatni az igaz embert.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++Isaiah+45%3A11-17%3B+++Genesis+22%3A1-18%3B+++Proverbs+17%3A17-18%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


ORSZÁGOMAT EGY SZEGÉNY NÉPNEK ADJÁK
1990. szeptember 18.Uram, aki megőrzöl a gonosztól, és lelkemet szerető énekeddel veszed körül, ragyogtasd Szent Arcodat ránk, akik szeretünk Téged!
Tanítsd meg a mai fiatalságot arra, hogy kövessen Téged! Mutasd meg nekik Szentséges Szíved kincseit! Azoknak, akik még nem értik a Szentséges Szívet, és értetlenül állnak e szent név előtt, amelyet Te választottál, tanítsd meg, hogy megértsék, Te vagy az, a Krisztus! Térítsd észhez azokat, akik még mindig különbséget tesznek egymás között teológiai kifejezések miatt, pedig Szent Neved alatt élnek. Add, hogy belássák, mennyire növelik a megosztottságot a kereszténységben, mennyire nem teszik meg a Te akaratodat, hanem a Sátánnak engednek, hogy szétszakítson bennünket, és így gyengítse Egyházadat!

Te vagy Jézus Krisztus,
Istennek szeretett Fia,
a Megváltó,
a Szentséges Szív,
az Ige,
az Alfa és az Omega,
a Világosság,
a Szabadító,
a Pantokrator.
Te EGY Krisztus vagy.

Téged nem osztottak részekre! Ezért Hozzád imádkozom, aki azt akarod, hogy egyesüljünk. Egyesíts minket újra szeretetben, szívünkben, hitünkben és a gyakorlatban!

Ez az, gyermekem, amire meg kell őket tanítanod, és rá kell beszélned őket, hogy megtegyék.
Gyermekem, lesznek azonban olyanok, akik önteltségükben nem figyelnek rád. Ezek az emberek nagyon megszomorítják Szívemet. Nincs bennük alázat és igazi bölcsesség. Tele vannak a “tudásról” alkotott ellentétes nézetekkel, ami egyáltalán nem tudás. Szavakról vélekednek, ítélkeznek, és szavakon vitatkoznak. Kérdéseket tesznek fel szüntelenül, de nem veszik észre, hogy a kísértő zsákmányává lettek.
Ó gyermekem, viseld el kedvemért e nehézségeket, mindez nincs hiába. Egyszer majd meglátod szemtől szembe a Világosságot. Jöjj, és ünnepelj most szeretetemben és gyengédségemben! Tedd fejedet Szívemre, és figyelj a Szeretet hívására! Örvendezz bennem!
Örvendezz ragyogásomban és gazdagságomban!
Nektek tartottam fenn ezt a gazdagságot, nemzedék, hogy a szeretet láncával vonjalak magamhoz.
És, ha megkérditek: “Mennyi idő múlva következik be ez a csoda?”, akkor megmondom nektek, hogy már bekövetkezett. Lépéseimet egyesek már hallották is.
Hirtelen jön el hozzátok az Úr, akit kerestek. Eljön, akire vágyakoztok. Ezért mondom nektek, ne álljatok ellen Szentlelkemnek, aki most teljes erejével érkezik, hogy levegye rólatok a nemzeteiket takaró halotti leplet, amely megakadályozza, hogy meglássátok a világosságot. Teljes erővel szállok le Szentlelkemmel, hogy leleplezzem a csalókat és kiűzzem a kufárokat, akik beszivárogtak szentélyembe.
Fordítsd felém tekintetedet nemzedék, és nézd, milyen öröm látogat meg hamarosan!
Szentlelkem nemcsak azért száll le teljességében, hogy megmentse a nyomorultakat, hanem azért, mert én is leszállok, hogy ítéletet tartsak, hogy látást adjak a vakoknak, és elvegyem azok látását, akik azt állítják, hogy látnak. Úgy összezavarom azokat, akik magukat bölcsnek és tanultnak tartják, hogy nem fogják tudni, kik és honnan jöttek.
Bizony mondom nektek: a méltatlanokat fogom tanítani, és azokat, akiket nevetségesnek és megvetettnek tartotok. Az én tudásommal fogom felemelni, tanítani, és az igazság hűséges tanítványaivá teszem őket, hogy megszégyenítsem azokat, akik elzárják előlük országomat.
Mondom nektek: “A halottak előbb bejutnak országomba, mint ti”. 1 Kegyelmem Lelke eljött hozzátok, egészen ajtótokig, de ti nem akartatok hinni csodáimban és jeleimben sem, pedig azok, akiket ti megvetettnek neveztek, és akiket társadalmatok kivet magából, alázattal, lelkesen és szeretettel hittek. Ezért hozom vissza a bűnösöket, és keltem életre a holtakat, mint fényoszlopokat.
Ám nagy bánatomra, még azután sem változott meg véleményetek, hogy e nagy csodákat láttátok, és nem akartok hinni jelenlegi isteni műveimben. Ezért mondom nektek:

Országomat elveszik tőletek,
és egy szegény népnek adják,
oly népnek, amelyik nem tudja,
melyik a jobb és melyik a bal keze.
E nyomorultaknak
mondom meg új Nevemet!

SZENTSÉGES SZÍVEM VASSULÁJA
1990. szeptember 18.

Szentséges Szívem 2Vassulája senkinek se engedd meg, hogy elvegye tőled azt az adományt, amelyet én adtam neked.

Uram! Tiltsd meg ezt nekik! Én magam semmit sem tehetek, hiszen tudod, hogy korlátozva vagyok!

Ne félj Vassula, leányom, legyőzöm ellenségeimet, akik a te ellenségeid is, és tanításom sokakat meg fog téríteni. Tudod, hogy hányszor mentettelek ki az oroszlán szájából? És hányszor világosítottalak meg téged, gyermekem? És hányszor mutattam utat neked? Ó édes tanítványom! 3 Bízzál bennem, támaszkodj rám! Kérj és kapni fogsz! Jöjj, evangelizálj szeretettel a Szeretetért! Nyerj meg számomra lelkeket! Engem akarj, engem szeress, és bennem bízzál!

AZ ECCLESIA ÚJ ÉLETRE KEL!
1990. szeptember 19.

Uram, vedd lelkemet és szívemet, és helyezd Szentséges Szíved közepébe!

Ó gyermekem, mennyire vágytam arra, hogy újból halljam e szavakat! Mennyire vágyom rá, hogy e szavakat halljam minden emberből!”

 
 
 
 
 
 
“….  Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.  
Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”
———-
Római katolikus:

2020-04-01

5. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az Isten ellen lázadó ember mindig megszégyenül, bármilyen erősnek és hatalmasnak gondolja is magát.
A babiloni fogság idején Nabukodonozor király elé hurcoltak három ifjút, – Sidrák, Misák és Abdenágó volt a nevük – és a király kérdőre vonta őket:
„Igaz-e, hogy megvetitek isteneimet, és nem imádjátok az aranyszobrot, amelyet készítettem? Nos, hogyha fölharsan a kürt, a fuvola, és szól a hárfa, lant, koboz és citera, készek vagytok-e a szobor előtt leborulni és imádni azt? Mert hogyha nem, nyomban tüzes kemencébe vetlek titeket; és van-e olyan isten, aki kezemből megszabadít titeket?”
Sidrák, Misák és Abdenágó így felelt a királynak:
„Nem szükséges, ó, király, hogy erre válaszoljunk neked. A mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud szabadítani minket az égő tüzes kemencéből és a te kezedből. De ha nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állítottál, nem imádjuk:”
Ekkor a király nagy haragra lobbant az ifjak ellen. Arca is elváltozott, és úgy rendelkezett, hogy a kemencét a szokásosnál hétszerte jobban fűtsék be. Majd meghagyta legerősebb katonáinak, hogy kötözzék meg Sidrákot, Misákot és Abdenágót, és vessék őket a tüzes kemencébe.
Így is történt, (Ők azonban sértetlenül jártak-keltek a lángok között; magasztalták Istent, aki Úr minden fölött.) Ekkor a király megdöbbent, sietve felállt, és így szólt főembereihez:
„Nemde, három megkötözött ifjút dobtunk a tűzbe?”
Azok azt felelték: „Úgy van, nagy király.”
Ekkor a király így folytatta: „Én azonban négy férfiút látok, és ezek kötelékeiktől megszabadulva, sértetlenül járnak-kelnek a lángokban. A negyedik éppen olyan, mint Isten angyala.”

Majd így fohászkodott: „Áldott legyen Sidrák, Misák és Abdenágó Istene, ki elküldötte angyalát szolgái megmentésére. Ők csak benne bíztak egyedül, és nem hallgattak a király szavára. Kockára tették életüket, hogy az igaz Istenen kívül ne kelljen más istent imádniuk és szolgálniuk!”
Ez az Isten igéje.
Dán 3,14-20.91-92.95

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké. (52b. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene. *
Hívek: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott a te dicsőséges szent neved. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy templomodban, dicsőséged szent helyén, *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy királyi trónodon. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy, aki mélységekbe tekintesz, † és a kerubok fölött trónolsz. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy az égbolt fölött. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
Dán 3,52.53.54.55.56

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jószívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
„Akkor lesztek valóban szabadok, ha az Isten Fia szabaddá tesz benneteket.”
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha
megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: »Szabadok lesztek?«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ottmarad mindvégig.
Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.”
Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.”
Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 8,31-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-01

“… Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem! …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

Ki tette, ki vitte véghez ezt? Ki hozta létre kezdettől fogva a nemzedékeket? Én, az Úr, vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz vagyok.

Láttára a szigeteken is megijednek, a föld szélein is reszketnek, közelednek egymáshoz, összejönnek.

Egyik a másikat támogatja, és ezt mondják egymásnak: Légy erős!

Biztatja a mester az ötvöst, aki simítókalapáccsal dolgozik az üllőn, és ezt mondja a forrasztásról: Jól van, meg kell erősíteni szegekkel, hogy ne mozogjon!

De te, szolgám, Izráel, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak, Ábrahámnak utóda!

A föld végén ragadtalak meg, annak széléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek meg!

10 Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.

11 Megszégyenülnek és gyalázatba esnek mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak.

12 Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak.

13 Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!

14 Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek – így szól az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje -.

—————————————-

“… Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”

—————————————–

Az Úr megújítja szövetségét Ábrahámmal

17.1 Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen!

Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon megszaporítom utódaidat.

Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá:

Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel!

Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek.

Nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled.

Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is.

Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek.

A körülmetélkedés a szövetség jele

Majd ezt mondta Isten Ábrahámnak: Te pedig tartsd meg szövetségemet, meg utódaid is nemzedékről nemzedékre!

————————————————–

20 A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba ember pedig megveti anyját.

21 A bolondság az esztelen ember öröme, de az értelmes egyenes úton jár.

22 Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás, de megvalósulnak, ha van sok tanácsadó.

23 Örül az ember, ha válaszolni tud, és milyen jó az idején mondott szó!

24 Az értelmes ember életútja fölfelé visz, kikerülve a holtak hazáját odalent.

25 A gőgösök házát összedönti az Úr, de megszilárdítja az özvegyek határát.

26 Utálatosak az Úr előtt a gonosz gondolatok, de tiszták a kedves szavak.

27 Kárt okoz saját házának a nyerészkedő, de aki gyűlöli a vesztegetést, az élni fog.

28 Az igaz megfontolja szívében, hogy mit mondjon, a bűnösök szájából pedig árad a rossz.

29 Távol van az Úr a bűnösöktől, de az igazak imádságát meghallgatja.

30 A csillogó szemek megörvendeztetik a szívet, a jó hír felüdíti a testet.

31 Akinek a füle hallgat az életre való feddésre, az a bölcsek között marad.

32 Aki semmibe veszi az intést, önmagának árt, aki pedig hallgat a dorgálásra, értelmessé válik.

33 Az Úr félelme bölcsességre int, és aki tisztességet akar, előbb legyen alázatos!

Az Úr szereti a benne bízókat

16.1 Az emberi értelem tervezget, de az Úr adja meg, hogy mit mondjon a nyelv.

Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket.

Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.

Mindent rendeltetésének megfelelően készített az Úr, még a bűnöst is: a veszedelem napjára.

Utál az Úr minden fölfuvalkodott szívűt, kezet rá, hogy nem marad büntetlen!

Szeretettel és hűséggel jóvá lehet tenni a bűnt; az Úrnak félelme távol tart a rossztól.

Akinek életútját kedveli az Úr, azt még ellenségeivel is összebékíti.

Jobb az igaz úton szerzett kevés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem.

Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+41%3A4-14%3B++Genesis+17%3A1-9%3B++Proverbs+15%3A20-16%3A9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

————————-

https://oca.org/readings/daily/2020/04/01

Ha Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


MINDAZOKAT MEGMENTEM, AKIK RAGASZKODNAK HOZZÁM
1989. április 23.

(A Saint Maurice kis templomában megtartott imatalálkozó után, amelyen felolvastam az üzeneteket. A kis templom tele volt.)Áldott légy Uram, aki megengedted nekünk, hogy a Te Nevedben találkozzunk. A Úr mindenkor jóságos az érdemtelenekhez. Uram, Te válaszoltál imánkra, Te válaszoltál arra a böjtre és áldozatra, amelyeket szeretett gyermekeid neked ajánlottak. Áldott legyen Szent Neved! Áldjuk Nevedet! “Az én Uram jóságos, szeretete örökké megmarad, nemzedékrõl nemzedékig tart hûsége1 . Szolgáljunk az Úrnak!

Én vagyok az Úr, aki szeret téged. Üldözõid szeme láttára foglak táplálni. Áldottak legyetek mindannyian, akik meghallottátok és felismertétek a Pásztor hívását. Áldottak legyetek mindannyian; akik áldozatokat ajánlottatok fel nekem. Mindazokat megmentem, akik hozzám ragaszkodnak. Két karom a bölcsõtök, Szentséges Szívem a menedéketek, én vagyok a ti Istenetek, és ti az én népem, örvendjetek! Örvendjetek szeretteim! Ne akarjátok megérteni, miért lett ez a gyenge eszköz Szavam hordozója! Higgyetek a szív egyszerûségével, ne akarjatok engem próbára tenni, legyetek kedvesek elõttem, mint az ártatlan és tiszta gyermekek ! Tekintsetek Szentséges Szívemre! Elõttetek állok, felfedem elõttetek Szívemet. Érezzétek irántatok való égõ szeretetemet! Ne szegüljetek ellenem, ne álljatok ellen könyörgésemnek! Jöjjetek hozzám, és engedjétek, hogy Szentséges Szívem mélyére fogadjalak benneteket! Az én Szívem legyen a ti menedéketek ! Én ne jönnék segítségetekre, szeretteim? Én, aki a Szeretet magasztos Forrása vagyok, én okoznék nektek csalódást? Segélykiáltástok visszhangja az egész mennyet betöltötte. Meghallottam Földrõl jövõ könyörgéseteket. Ne féljetek szeretteim, ne féljetek! Szemem mindent lát, és mindent meghallok. Bizony mondom nektek, hogy minden lépéseteket én vezetem és én áldom meg. Én vagyok a ti hûséges õrzõtök. Meg fogom öntözni szõlõmet, és saját kezemmel fogom gondozni. Éjjel is õrködni fogok felette, nehogy betörõk hatoljanak be szõlõmbe. Akik el akarnak jönni, hoey megnézzék szõlõmet,jöjjenek nappal! Csak a rókák járnak éjszaka. Keljetek tehát fel napfelkeltekor, mint a józan emberek, és látogassátok meg a szõlõmet. Én az Úr vagyok gondozója. Végtelen szeretetemben és nagy szánalmamban jövök, hogy rendbehozzam szõlõmet! . Legyetek boldogok, és hallja meg az ég dicséreteteket! Örvendezzetek és hirdessétek az Úr dicsõségét! Legyetek az én kis követeim, akik Szavamat hordozzák. Hangotokra ébredjenek fel az alvók! Hirdessétek szeretetemet minden nemzetnek, hogy visszatérjenek, akik eltávolodtak tõlem. Nem fogom elutasítani õket, bár szívük száraz és bõrük skarlátvörös. Megmutatom nekik megbocsátó Szívem gazdagságát. Énekeljetek és örvendjetek, mert mindvégig  veletek maradok! “

 
 
 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-03-21

3. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Ozeás próféta könyvéből
Először Istenhez kell visszatérnünk, hogy rendezhessük kapcsolatainkat embertársainkkal.
Így szól a néphez az Úr prófétája:
Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő szaggatott szét, de ő gyógyít is meg minket, ő sebesített meg, de Ő kötöz is be bennünket. Életre támaszt minket két nap múlva, és feltámaszt a harmadik napon, hogy élhessünk az ő színe előtt. Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat; biztosan eljön, mint a hajnal, megjön, mint a zápor, mint a tavaszi eső, amely megöntözi a földet.
Így szól az Úr: „Mit tegyek veled, Efraim? Mit tegyek veled, Júda? Hűségetek olyan, mint a reggeli felhő, és mint a harmat, amely gyorsan tovatűnik. Ezért sújtottam őket a próféták szavával, ezért pusztítottam őket ajkam igéjével, ítéletem napnál világosabb. Mert irgalmat akarok, és nem áldozatot, istenismeretet várok, és nem égőáldozatot.”
Ez az Isten igéje.
Oz 6,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet! (Oz 6,6 – 1 D2 tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem! † Mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet!
E: Te a véres áldozatot nem kedveled, * s ha égőáldozatot hoznék, nem vennéd szívesen.
Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, * Istenem, te nem veted meg az alázatos és töredelmes szívet.
H: Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet!
E: Jóságodban, Uram, tégy jót Sionnal, * Jeruzsálem falait építsd fel újra.
Akkor majd elfogadod az igaz áldozatot, * az égő és a teljes áldozatot.
H: Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet!
Zsolt 50,3-4.18-19.20-21ab

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” Zsolt 94,8ab – 12, tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Aki magát megalázza, azt dicsőségre emelik.
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!«
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 18,9-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-21

————

Ortodox (Görög keleti): 

A feltámadás rendje Krisztus eljövetelekor

13 Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.

14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.

15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat.

16 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak,

17 azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.

———————————

24 Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.

25 Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.

26 Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.

27 Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.

28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,

29 és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.

30 Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.”

————————————

“…  A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt. …”
————————

32 De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet állottatok ki.

33 Mert egyrészt gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt.

34 A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van.

35 Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.

36 Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.

37 Mert még “egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.

38 Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.”

—————————————

14 Amikor továbbhaladt, meglátta Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: “Kövess engem!” Az pedig felkelt, és követte őt.

15 És történt, hogy mikor Lévi házában az asztalnál ült, sok vámszedő és bűnös is odatelepedett Jézus és tanítványai mellé, mivel sokan voltak, és követték őt.

16 Amint a farizeusok közül való írástudók látták, hogy bűnösökkel és vámszedőkkel eszik együtt, szóltak tanítványainak, hogy a vámszedőkkel és bűnösökkel eszik.

17 Amikor ezt Jézus meghallotta, így szólt hozzájuk: “Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++1+Thessalonians+4%3A13-17%3B++John+5%3A24-30%3B+++Hebrews+10%3A32-38%3B++Mark+2%3A14-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/03/21

 
 

 

——–
Tóra:

Az égőáldozatok

Az Örökkévaló szólította Mózest a Találkozás Sátorából, és így szólt hozzá:[a] „Ezt mondd Izráel népének: Amikor közületek valaki áldozatot hoz az Örökkévalónak, az áldozatra szánt állat a következők egyike lehet: szarvasmarha, juh, vagy kecske.

Ha szarvasmarhát hoz égőáldozatul, akkor az csakis ép és egészséges bika legyen. Vezesse a bikát a Találkozás Sátorának bejáratához, hogy az Örökkévaló elfogadja azt áldozatul. Azután tegye a kezét az állat fejére, amelyet az Örökkévaló így elfogad égőáldozatul, hogy engesztelést szerezzen annak az embernek, aki hozta.

Ezután vágják le[b] a bikát ott, az Örökkévaló előtt. Az Áron rendjéből való papok pedig mutassák be áldozatul a vért az oltáron, amely a Találkozás Sátora előtt van: hintsék a vért körös-körül az oltár négy oldalára. Nyúzzák meg az állatot, és vágják részeire. 7-8 Ezalatt az Áron rendjéből való papok gyújtsanak tüzet az oltáron, majd helyezzék el ezeket a részeket — a fejet és a hájat is — az égő fára. A beleket és a lábszárakat azonban előbb vízben mossák meg. Azután a pap égesse el az oltáron az egész állatot. Égőáldozat ez, kedves illatú ajándék, amelyet az Örökkévaló szívesen fogad.

10 Ha valaki juhot, vagy kecskét hoz égőáldozatul az Örökkévalónak, akkor az csakis ép és egészséges kos, vagy bak legyen. 11 Az oltár északi oldalánál vágják le az áldozati állatot az Örökkévaló előtt. Az Áron rendjéből való papok hintsék a vért körös-körül az oltár négy oldalára. 12 Az állat testét vágják részeire, és tegyék külön a fejét és a hájat. Majd helyezzék el ezeket a részeket — a fejet és a hájat is — az égő fára. 13 A beleket és a lábszárakat azonban előbb vízben mossák meg. Azután a pap égesse el az oltáron az egész állatot. Égőáldozat ez, kedves illatú ajándék, amelyet az Örökkévaló szívesen fogad.

14 Ha valaki madarat hoz égőáldozatul az Örökkévalónak, akkor az gerle, vagy galambfióka legyen. 15 A pap vigye az oltárhoz, tekerje ki a nyakát, majd égesse el az oltár tüzén. Előbb azonban a vérét folyassa ki az oltár falára, 16 a begyét meg a farokrészét pedig mindenestül távolítsa el, és dobja az oltár keleti oldalán a hamu helyére. 17 A madarat a szárnyainál fogva hasítsa fel, de ne vágja szét két darabra. A pap égesse el a madarat egészen a tűzben, az oltáron égő fa lángjában. Égőáldozat ez, kedves illatú ajándék, amelyet az Örökkévaló szívesen fogad.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————————-

21 Igen, a népnek,
    amelyet magamnak alkottam,
    s amely hirdeti majd dicséretemet.”

22 „De mégsem hozzám kiáltottál, Jákób!
    Meguntál engem, Izráel!
23 Nem hoztál nekem bárányaidból égőáldozatnak valót,
    nem tiszteltél véresáldozatokkal.
Pedig nem terheltelek ételáldozatokkal,
    nem fárasztottalak tömjént követelve.
24 Nem vettél nekem jó illatú nádat,
    nem hoztál elém jó szívvel ajándékokat,
csak bűneiddel terheltél,
    vétkeid sokaságával fárasztottál.

25 Én, egyedül én törlöm el bűneidet,
    önmagamért,
    és vétkeidre többé nem emlékezem!
26 Emlékeztess, pereljünk egymással!
    Add elő érveidet!
    Igazold magad, ha tudod!
27 Hiszen már ősapád is vétkezett,
    vezetőid[a] is vétkeztek ellenem mindannyian!
28 Hát én is hagytam,
    hogy szent helyem papjait meggyalázzák,
engedtem, hogy Jákóbot pusztítsák,
    és megszégyenítsék Izráelt.”

Vizet öntök a szomjas földre

44.1 „Figyelj most rám, szolgám, Jákób!
    Halljad Izráel, akit választottam!
Az Örökkévaló mondja ezt neked,
    aki téged teremtett és megformált,
    anyád méhétől fogva segít és támogat:
Ne félj szolgám, Jákób,
    választottam, Jesúrún,[b]
mert
vizet öntök a szomjas földre,
    s elárasztom a sivatagot,
Kiöntöm Szellemem gyermekeidre,
    s
áldásomat utódaidra.
Úgy virulnak, mint fű a vízparton,
    növekednek, mint fűzfák a folyó mellett.
Az egyik azt mondja:
    ez a nevem: »Én az Örökkévalóé vagyok!«
    Őt »Jákóbnak« nevezik.
A másik ezt írja kezére: »Az Örökkévaló tulajdona«.
    Őt meg »Izráelnek« hívják.”

Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Királya és Megváltója, a Seregek Ura:

„Én vagyok a kezdet és a befejezés,
    nincs más Isten rajtam kívül.
Kicsoda olyan, mint én?
    Álljon elő, és szóljon!
Mondja el, mi történt az ősidők óta,
    vagy hirdesse ki a jövendőt,
    mondja meg, mi következik!
De ti ne féljetek a jövőtől,
    ne aggódjatok miatta!
Hiszen én megmondtam nektek,
    régóta tudattam veletek,
    ti vagytok tanúim!
Hát van-e más Isten kívülem?
    Nincs más Kőszikla,
    bizony, nincs!”

A bálványimádás kigúnyolása

Akik bálványokat készítenek,
    mind értelmetlenek,
    kedvenceik pedig tehetetlenek!
A bálványok imádói mind vakok és ostobák,
    nem tudják, hogy csalódni fognak.
10 Ki olyan ostoba, hogy istent farag magának?
    Kicsoda készít bálványszobrot,
    amely tehetetlen és haszontalan?
11 Nézzétek!
Akik a bálványokhoz ragaszkodnak,
    mind csalódni fognak.
    Hiszen a bálványok készítői is csak emberek!
Hát gyűljenek össze, álljanak csak elő,
    majd megrémülnek
    és megszégyenülnek valamennyien!

12 A kovács forgatja szerszámait,
    izzó parázson formálja a vasat,
erős karjával kalapálja,
    hogy bálványt készítsen belőle.
De ha megéhezik a kovács, elfogy az ereje,
    ha megszomjazik, kimerül.
13 A fafaragó mester zsinórral megjelöli[c] a fát,
    körzővel méri,
    gyalulja, vési, kalapálja,
férfi formájúra alakítja,
    emberi vonásokkal ékesíti,
bálványszobrot készít belőle,
    a házi szentélybe.
14 Ehhez maga választ fát az erdőn,
    fenyőt, tölgyet, vagy más fát, sudár termetűt.
Vagy elülteti, és várja,
    hogy az eső fölnevelje.
15 Egyik része jó lesz tűzifának,
    befűt vele, kenyeret süt,
    melegszik a lángja mellett.
Maradékából meg istent farag magának,
    és azt imádja!

Saját kezével készítette,
    mégis leborul előtte!
16 Felét már eltüzelte,
    húst sütött a parázson,
    jól is lakott vele.
A tűznél üldögél, és ezt mondja:
    „De jól felmelegedtem,
    míg a tűz mellett ültem!”
17 Ami marad a fából,
    abból istent készít magának!
Bálványszobrot, hogy leboruljon előtte,
    imádja és könyörögjön neki:
„Ments meg engem,
    hiszen te vagy istenem!”

18 Nincs bennük egy szikrányi értelem!
    Ennyire ostobák hogy lehetnek?
Van szemük, mégsem látnak?
    Értelmük ennyire elhomályosult?
19 Egyikük sem kap észbe,
    meg sem gondolja,
    hogy ezt mondaná:
„Hiszen a fának egyik felét tűzre tettem,
    parazsánál kenyeret, húst sütöttem,
    s azt megettem.
Hát a másik feléből utálatos bálványt csináljak?
    Egy faragott fatuskót imádjak?”
20 Bizony, megcsalt szíve vezeti félre azt,
    aki hamuban gyönyörködik,
    s a fatuskót imádja!
Ezért nem mentheti meg lelkét,
    ezért nem veszi észre,
    hogy amit istenként imád:
    puszta hazugság!

Rólam soha el ne felejtkezz, Izráel!

21 „De te, Jákób, jól gondold meg ezeket!
    Izráel, te engem szolgálsz,
    nem idegen isteneket!
Én formáltalak téged,
    hogy szolgám légy,
rólam soha el ne felejtkezz, Izráel!
22 Vétkeidet én töröltem el,
    mint szél a fellegeket.
Eltöröltem bűneidet,
    mint napsugár a reggeli ködöt.
Megváltottalak,
    hát térj vissza hozzám, Izráel!”

23 Énekeljen az ég és a föld,
    mert az Örökkévaló véghezvitte!
Kiáltsatok, föld mélységei,
    ujjongjatok, hegyek és erdők,
táncoljanak mind a fák,
    mert az Örökkévaló megváltotta Jákóbot,
    dicsőségét megmutatta Izráel által!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A21-44%3A23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———————–
https://www.hebcal.com/sedrot/vayikra

Idézzétek emlékezetetekbe mindazt, drága gyermekek, amire Fiam tanított benneteket, mert Igéjét addig fogják támadni, amíg Az felismerhetetlenné nem válik.

Római katolikus:

2019-05-25

húsvét 5. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostolt egy látomás Macedóniába hívja.
Második apostoli útja során Pál eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevű tanítvánnyal, egy hívő zsidó anyának, és egy görög apának fiával. A lisztrai és ikóniumi testvérek dicsérőleg nyilatkoztak róla.
Pál magával akarta vinni útitársul, és ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette, mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt. Amikor aztán sorra járták a városokat, (az ott lakó testvéreknek) lelkükre kötötték, hogy tartsák meg az apostolok és a jeruzsálemi presbiterek által hozott végzéseket. Így az egyházak megerősödtek a hitben, és a hívek száma napról napra gyarapodott.
Mivel a Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsia-tartományban prédikáljanak, Frígián és a galaták földjén utaztak keresztül. Mízia határához érve megkísérelték ugyan, hogy Bitíniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik. Ezért keresztülvágtak Mízián és lementek Troászba. Itt egy éjszaka Pálnak látomása volt. Egy macedón férfi állt eléje ezzel a kéréssel: „Jöjj át Macedóniába, és segíts rajtunk!”
E jelenés után azonnal készen voltunk, hogy elinduljunk Macedónia felé abban a biztos tudatban, hogy Isten rendelt minket oda az evangélium hirdetésére.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 16,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje. (Vö. 2a. vers. – 1. tónus)
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, * szolgáljatok az Úrnak vidámsággal.
Járuljatok színe elé, * vidám énekszóval.
Hívek: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje.
Vagy: Alleluja.
E: Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, * övéi vagyunk, ő alkotott minket.
Az ő népe vagyunk, * legelőjének nyája.
H: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje.
Vagy: Alleluja.
E: Valóban jó az Úr, † irgalma örökké megmarad, * és hűsége nemzedékről nemzedékre.

H: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 99,2.3.5.

ALLELUJA
Ha Krisztussal együtt feltámadtatok, * keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján! Kol 3,1 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus kiválasztotta övéit a világból, ezért gyűlöli őket a bűnös világ.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez:
„Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ.
Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,18-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-25

 
 
 
——————-
Igazság Könyve:
“Üdvösség Anyja: Keresztényként fel kell készülnötök, hogy harcoljatok a Hitetekért (&151.)
2014. május 22. csütörtök, 15:26

Idézzétek emlékezetetekbe mindazt, drága gyermekek, amire Fiam tanított benneteket, mert Igéjét addig fogják támadni, amíg Az felismerhetetlenné nem válik. Jöjjetek, és kérjetek engem, szeretett Édesanyátokat, az Üdvösség Anyját, hogy imádkozzak mindnyájatokért, hogy így továbbra is hűségesek maradhassatok az Igazsághoz; és hogy az alábbi imádságot imádkozván, megvédjétek a hiteteket.

A Keresztes Imahadjárat 151. imája: A hit megvédéséért
Ó, Istennek Anyja, Mária Szeplőtelen Szíve, Üdvösség Anyja, imádkozz, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Isten Igaz Szavához. Készíts fel bennünket, hogy megvédjük a Hitet, támogassuk az Igazságot, és utasítsuk el az eretnekséget.
Védd meg minden gyermekedet a szükség ezen idején, és adj mindnyájunknak Kegyelmeket, hogy bátrak legyünk, amikor arra szólítanak fel bennünket, hogy utasítsuk el az Igazságot, és tagadjuk meg Fiadat.
Imádkozz értünk, Istennek Szent Anyja, hogy megadassék számunkra az az
Isteni Beavatkozás, melynek segítségével Isten Szent Igéje szerinti Keresztények maradhatunk. Ámen.

Ti mindnyájan nagy bátorsággal lesztek megáldva, amikor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját imádkozzátok. Menjetek békével, gyermekeim, hogy szeressétek és szolgáljátok Fiamat, Jézus Krisztust.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja “
———

 

 
 
 
 
—–
Görög keleti: 

Bátorítsátok népemet!

40.1 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
    — mondja Istenetek. —
Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
    hogy szolgaságának ideje letelt,
    hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
    az Örökkévaló.”

Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
    Egyengessétek Istenünk útját a kietlenben!
Töltsétek föl mind a völgyeket,
    a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
    ami göröngyös, legyen simává!
Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
    és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”
    — az Örökkévaló maga mondta ezt.

Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
    Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
    mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Csak rálehel az Örökkévaló,
    és megszárad a puszta füve,
    elhull virága.
Bizony, mint a fű,
    olyan a nép!
Elszárad a fű,
    elhull a virág,
de Istenünk szava
    örökké érvényes marad!”

Nézzétek, Istenetek jön!

Sion, jó hírt viszel,
    hát magas hegycsúcsra menj fel!
Jeruzsálem, jó hírt kiáltasz,
    ereszd ki hát hangodat!
Ne félj, hirdesd bátran Júda városainak:
    „Nézzétek, Istenetek jön!”
10 Nézzétek, az Örökkévaló Isten jön hatalommal!
    Erős kézzel uralkodik.
Magával hozza népének jutalmát,
    de ellenségeinek megfizet érkezése előtt.
11 Mint pásztor, úgy vezeti nyáját.
    Gondjukat viseli,
karjára gyűjti a bárányokat, s ölébe veszi,
    a szoptatósakat gyengéden vezeti.

Kihez hasonlítanátok az Örökkévalót?

12 Ugyan ki mérte meg markával az óceán vizét?
    Ki mérte fel arasszal az egeket?
A föld porát ki szedte kosarába,
    vagy ki tette mérlegre a hegyóriásokat?
    Ki mérte le a dombokat? …”

 

3.1 „Nézzétek! Elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse számomra az utat. Azután hirtelen megérkezik templomába, akit vártok: az Úr! A szövetség követe,[a] akit annyira kívántok, nézzétek, már közeledik! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

De ki tudja elviselni megérkezése napját? Ki állhat meg előtte, mikor megjelenik? Mert olyan ő, mint az ötvös kohójának tüze, mint a ruhamosó üstjében a forró lúg! Olyan, mint az ötvösmester, aki megtisztítja ezüstjét! Bizony, tűzzel tisztítja[b] Lévi fiait, mint ahogyan az ezüstből kitisztítják a salakot. Kifényesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igazságban visznek áldozatot[c] az Örökkévalónak a papok! Akkor újra kedvesen fogadja az Örökkévaló Júda és Jeruzsálem áldozatát, ahogy a régi időkben, a hajdani években.”

„Akkor eljövök hozzátok, hogy ítéletet hirdessek közöttetek. Mint cáfolhatatlan tanú, tanúskodom azok ellen, akik vétkeztek: a varázslók és a házasságtörők ellen, azok ellen, akik hamisan esküdnek, azok ellen, akik nem adják meg munkásaiknak a jogos bérüket, azok ellen, akik visszaélnek az özvegyek és árvák kiszolgáltatott helyzetével, azok ellen, akik a köztetek lakó idegeneket megfosztják jogaiktól. Bizony, tanúskodni fogok mindezek ellen, mert nem félnek vétkezni ellenem” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

17 A Jézus híre pedig egyre jobban terjedt Júdeában és az egész környéken. …”

 

 

“Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az utolsó fejezetet fogja jelezni
2014. május 24. szombat, 21:20

Drága, szeretett leányom, a fő oka annak, hogy ma nagyon sok ember, különösen a fiatalok, nem akarnak tudni Rólam az, hogy az önérdekük féktelen. Az önmegszállottság és annak vágya, hogy az ember csak önmagának és vágyainak tegyen eleget, azt jelentette, hogy nincs egymás iránti igaz szeretet, és az ilyen lelkekben felebaráti szeretet is alig van. Amikor ők az önmegvalósításra törekedvén elkülönülnek a többiektől, nem tudják szeretni felebarátaikat. Ha nem szeretik felebarátaikat, Engem sem tudnak szeretni.

Az Istentől való elszakadás még soha nem volt ennyire elterjedt. A szívükben lévő kevés szeretetnek köszönhetően, a gonosz egy kellemes környezetre talál, ahol gyökeret ereszt. Amint egyszer a gonoszság be van ültetve a lelkekben, akik könnyű prédává váltak, a gonoszság gyorsan fog nőni és terjedni. A gonoszság minél tovább terjed, annál kevesebb szeretet lesz a lélekben, és a mások iránti gyűlölet fog abba belecsepegni.
Hamarosan a gyűlölet, a féltékenység, az irigység, a kapzsiság és a mohóság lesz a közös jellemvonás, amelyek egyesítik a modern társadalmat, míg végül egységre jutván, a lelkek nem fognak érezni semmit. A lélek üressége nagy veszélyhez vezet, mert a gonosz intelligens, és ebben a szakaszban arra fogja felhasználni a lelkeket, hogy háborút indítson a világban lévő Isteni Jelenlét ellen. Amikor a világ önmegszállottá válik, és mindenféle jogot követel, melyet úgy ítél meg, hogy fontosabb, mint az, amit nagylelkűen önmagától nyújt, akkor ebből semmi jó nem származhat.

Amikor Lucifer nem engedelmeskedett Atyámnak, akkor a gőg volt az, ami a bukásához vezetett. A gőg és önszeretet mellett minden más a második helyre kerül, s ez az emberi nem végső bukásához fog vezetni. Az Istennel szembeni engedetlenség féktelenné vált ebben az időben. Parancsait illetően csak kevés tisztelet látható, és ez azt jelenti, hogy az ember a Tízparancsolatból egy Parancsolatnak sem fog engedelmeskedni. Amikor földi Egyházam – mely Atyám utolsó bástyája gyermekei fölött – megszegi az első Parancsolatot, a világ a legnagyobb büntetésnek lesz tanúja az özönvíz óta.

Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az
utolsó fejezetet fogja jelezni.

Amikor Isten gyermekei csak önmagukat szeretik, és illegetik magukat Színe előtt, akkor Ő keserű könnyeket sír. De amikor a pogánysággal és egy hamis istennel cserélik fel Őt a szívükben, akkor Haragja példa nélküli lesz.

Jézusotok”

 

 

 

Tóra:

Az engedelmesség áldásai

26.1 „Izráel népe, ne készítsetek magatoknak bálványokat! Semmiféle imádat céljára szolgáló bálványszobrot[a], emlékkövet[b], vagy faragott követ[c] ne készítsetek, mert én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

Tartsátok tiszteletben a szombati nyugalom napját![d] Tiszteljétek szent helyemet — én vagyok az Örökkévaló!

Ha törvényeim szerint éltek, megtartjátok rendelkezéseimet, és megteszitek, amit parancsoltam, akkor én is adok esőket földetekre a megfelelő időben, a föld is bő termést ad nektek, és a gyümölcsfák is bőven hozzák gyümölcseiket. Búzátok annyit terem, hogy mire végeztek a csépléssel, máris a szüret ideje következik, s még le sem szüreteltek egészen, mikor már itt a szántás-vetés ideje. Jóllakásig ehetitek kenyereteket, és biztonságban lakhattok országotokban. Bizony, békességet és bőséget adok nektek egész országotokban. Nyugodtan alhattok, senkitől nem kell félnetek, s még a veszélyes vadakat is távol tartom tőletek. Nem kell tartanotok ellenséges támadástól sem.

Amikor ellenséggel harcoltok, elfutnak előletek: üldözitek őket, és kardjaitok alatt elhullanak. Öt közületek megfutamít százat, százan legyőztök tízezreket. Elhullanak ellenségeitek kardjaitok alatt.

Jókedvemmel fordulok hozzátok, megszaporítalak és megsokasítalak benneteket, szövetségem szerint, ahogy megígértem. 10 Földetek olyan bőségesen terem, hogy a tavalyi termés még el sem fogy, mikor már újat arattok. Sőt, ki kell hordanotok a régit a magtárból, hogy helyet készítsetek az újnak. 11 Sátoromat sátoraitok között állítom föl, és veletek táborozok. Nem fordulok el tőletek, és mindig veletek maradok. 12 Közöttetek járok-kelek, Istenetekké leszek, ti pedig népemmé lesztek. 13 Én, az Örökkévaló vagyok Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy ne legyetek többé az ő rabszolgáik. Igen, összetörtem bilincseiteket és felszabadítottalak titeket, hogy egyenesen járjatok.

Az engedetlenség büntetése

14 De ha nem hallgattok rám, ha nem engedelmeskedtek parancsaimnak, 15 ha elutasítjátok rendelkezéseimet, ha lelketek megutálja utasításaimat, ha nem követitek parancsaimat és megtöritek szövetségemet, 16 akkor én is így bánok veletek: rémületes csapásokkal sújtalak titeket, testet-lelket sorvasztó magas lázzal és betegségekkel verlek meg benneteket. Hiába vetitek be a földet, mert ellenségetek eszi meg annak termését. 17 Sőt, én magam is ellenetek fordulok, hogy ellenségeitek megverjenek, és azok uralkodjanak rajtatok, akik gyűlölnek titeket. Még akkor is menekülni fogtok, ha már senki sem üldöz.

18 S ha még ezek után sem engedelmeskedtek, akkor hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitekért. 19 Összetöröm nagy büszkeségeteket. Vassá teszem az eget fejetek fölött, rézzé a földet lábatok alatt. 20 Hiába feszítitek meg erőtöket, mert földetek nem ad termést, sem gyümölcsfáitok nem teremnek.

21 S ha még ezek után is ellenkeztek velem, és nem akartok engedelmeskedni, akkor hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitek szerint. 22 Veszélyes vadállatokat küldök rátok, hogy megöljék gyermekeiteket, elpusztítsák csordáitokat és nyájaitokat, s oly kevesen maradtok meg, hogy még az utakat is fű növi be.

23 S ha még ezek után sem fordultok hozzám, hanem továbbra is ellenkeztek velem, 24 akkor én magam fordulok ellenetek, és hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitekért. 25 Ellenség fegyverét küldöm rátok, hogy szövetségem megtörése miatt megbüntessen benneteket. Ha pedig városaitokba menekültök, halálos járványt küldök reátok, és kiszolgáltatlak ellenségeiteknek. 26 Amikor éhínséget küldök rátok, tíz asszony süti kenyerét egy kemencében, és kimérik azt a tíz család között, hogy mindenkinek jusson valami kevés. Esztek ugyan, de jól nem lakhattok vele.

27 S ha még ezek után sem engedelmeskedtek, hanem továbbra is ellenkeztek velem, 28 akkor haragomban én is ellenetek fordulok, és hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitekért. 29 A szörnyű éhínség miatt végül saját gyermekeitek testét eszitek meg. 30 Elpusztítom bálványaitokat és azokat a helyeket, ahol azokat imádtátok, meg oltáraikat. Holttesteiteket pedig a bálványszobrok romjaira vetem, mert utálatossá lesztek a számomra. 31 Romhalmazzá rombolom városaitokat, elhagyottá teszem szent helyeiteket, áldozataitokat többé nem fogadom el. 32 Pusztulást rendelek földetekre is, hogy még ellenségeitek is elborzadnak tőle, mikor elfoglalják helyeteket. 33 Titeket meg szétszórlak a nemzetek közé, de még ott is kivont karddal üldöznek ellenségeitek. Országotok lakatlan pusztává, városaitok romhalmazokká lesznek.

34 Akkor földetek élvezi a szombatévek nyugalmának idejét, mert elhagyatottá lesz, ameddig ti foglyok lesztek ellenségeitek földjén. Akkor végre megnyugodhat a föld, és megkapja az elmaradt szombatéveket. 35 Ameddig pusztán hever, végre pihenhet — mert nem adtátok meg neki a szombati nyugalom idejét, amíg rajta laktatok. 36 Akik még életben maradnak ellenségeik földjén, azoknak szívébe gyávaságot öntök, hogy megfutamodjanak a hulló falevél zörrenésétől is. Bizony, elmenekülnek, mintha fegyver elől futnának, pedig senki sem kergeti őket. Elhullanak, pedig senki nem űzi őket. 37 Egymásra hullanak, mint akiket lekaszaboltak, pedig nem is üldözi őket senki. Ha meg ellenség tör rájuk, nem lesz erejük, hogy ellenálljanak.

38 Bizony, elpusztultok a nemzetek között, ellenségetek földje megemészt titeket. 39 Akik még kevesen megmaradnak ellenségeik országaiban, azok is elsorvadnak bűneik miatt és őseik vétkeiért.

Akkor megemlékezem a szövetségemről

40-41 De ha majd beismerik, hogy ők is, meg őseik is vétkeztek ellenem; 42 akkor majd én is visszaemlékezem a szövetségre, amelyet Jákóbbal, Izsákkal és Ábrahámmal kötöttem, és annak megfelelően gondom lesz arra is, amit földjükkel kapcsolatban ígértem.

43 Országuk földjét azonban el kell hagyniuk, hogy a föld megkapja a szombatévek nyugalmának idejét az idő alatt, amíg pusztán marad lakói nélkül. Népemnek pedig el kell fogadnia büntetését — amiatt, hogy megutálták parancsaimat, és elutasították határozataimat. 44 De még akkor sem fordulok el tőlük véglegesen, amikor ellenségeik földjén raboskodnak. Nem utálom meg őket annyira, hogy véget vessek nekik, mert én nem töröm meg a velük kötött szövetségemet. Én vagyok Istenük, az Örökkévaló! 45 Megemlékezem az ő javukra szövetségemről, amelyet őseikkel kötöttem, akiket az összes nemzetek szeme láttára kihoztam Egyiptomból, hogy népemnek Istene legyek. Én vagyok az Örökkévaló!”

46 Ezeket a törvényeket, rendelkezéseket és parancsokat adta az Örökkévaló Izráel népének Mózes által. Ezek szerint kötött szövetséget az Örökkévaló Izráel népével a Sínai-hegyen.

 
 

19 Örökkévaló, te vagy erőm,
    erős váram, menedékem
    a veszedelem idején!
Bizony még a nemzetek is hozzád jönnek
    a föld minden tájáról,
    és ezt mondják:
„Őseink hamis isteneket örököltek,
    hazug és tehetetlen bálványokat,
    akik nem tudnak rajtunk segíteni.[b]
20 Csinálhat-e valaki isteneket magának?
    Hiszen azok egyáltalán nem istenek!”

21 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Most már megismertetem magam velük,
    végre megmutatom nekik erőmet és hatalmamat,
    s megtudják, hogy az Örökkévaló az én nevem!”

Júda népének vétkei

17.1 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Júda népének bűne fel van jegyezve
    vastollal szívük tábláira,
    kemény vésővel fel van vésve oltáraik szarvára.[c]
Hiszen most is ott áldoznak a bálványok oltárain,
    és az Asera-oszlopok előtt,
a zöld fák alatt, a magas dombokon,
    hegyeken és mezőkön.
Bűneid miatt zsákmányul adom ellenségeidnek
    minden vagyonodat, összes kincseidet,
    egész országodat, Júda népe!
Tetteid miatt elveszíted tőlem kapott örökségedet.
Ellenségeid szolgájává teszlek,
    olyan földön, amelyet nem ismertél,
mivel magadra haragítottál,
    s
haragom tüze örökké égni fog.”

Példázatok és bölcs mondások

Ezt mondja az Örökkévaló:
„Átkozott, aki halandóban bízik,
    emberi erőre támaszkodik,
    kinek szíve az Örökkévalótól elfordul!
Olyan lesz, mint magányos bokor a sivatagban,
    lakatlan száraz földön, kietlen sós pusztában:
    semmi jót nem remél.

Áldott, aki az Örökkévalóban bízik,
    akinek reménye az Örökkévaló!
Olyan lesz, mint a vízpartra ültetett fa,
    amely gyökereit a folyóvízhez nyújtja,
s nem fél a száraz évszaktól,
    mert levelei akkor is zöldellnek.
Még aszály idején sem aggódik,
    s termését idejében meghozza.”

„Romlott az ember szíve,
    minden másnál csalárdabb, javíthatatlan!
    Ki tudná az ember szívét kiismerni?
10 Én, az Örökkévaló — aki a szíveket vizsgálom,
    a legbelsőbb indulatokat mérlegelem,
s
megadom mindenkinek,
    amit életútja és tetteinek gyümölcse szerint
megérdemel!”

11 Aki igazságtalanul szerzi vagyonát,
    olyan, mint a madár, amely idegen tojásokon ül.
Élete derekán elveszíti a gazdagságot,
    s élete végén bolondnak bizonyul.

12 Ó, dicsőség királyi trónusa,
    szent helyünk,
kezdettől fogva magasan állsz
    az egész világ fölött!

13 Izráel reménysége, Örökkévaló,
    mind megszégyenül, aki elfordul tőled!
Porba írják annak nevét,[d]
    aki elhagyja az Örökkévalót,
    az élő vizek forrását!

Jeremiás könyörgése

14 Gyógyíts meg Örökkévaló,
    s akkor igazán meggyógyulok!
    Szabadíts meg,
    akkor valóban megszabadulok!
Téged, csak téged dicsérlek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+16-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az Igazság fog megszabadítani benneteket. A hazugságok el fognak pusztítani benneteket.

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, mennyire megszakad a Szívem szegény, szeretett szolgáimért, akik most elkezdték a zűrzavart felismerni, mely Egyházamban mutatkozik. Nekik a következőket mondom: maradjatok Egyházam fedele alatt és tegyétek, amit tennetek kell, hogy szolgáljatok Engem. Maradjatok sziklaszilárdan Tanításaim mellett. Ne fogadjatok el új és úgynevezett teológiai magyarázatokat arra vonatkozólag, hogy Én ki vagyok, mit tettem az emberiségért, vagy hogyan fogok visszatérni, hogy visszaköveteljem Isten minden gyermekét, akik elfogadják Irgalmasságomat. Egyedül csak az Én Szent Szavamban bízzatok, mely Apostolaim által és a Legszentebb Bibliában adatik nektek. Bármi, ami eltér a Szentségektől vagy attól, amit arról mondtak nektek, ami a Megváltáshoz szükséges – ne fogadjátok el!

Én vagyok az Igazság. Ti megkaptátok az Igazságot. Csak az Igazság mentheti meg a lelketeket a kárhozattól. Az Igazság fog megszabadítani benneteket. A hazugságok el fognak pusztítani benneteket. Én ünnepélyesen rendkívüli kegyelmeket ígérek nektek, drága Felszentelt szolgáim, ha ezt az imát mondjátok, annak érdekében, hogy kitartsatok az üldöztetéssel szemben, mivel a hitetek a végsőkig próbára lesz téve.

A Keresztes Imahadjárat 110. imája: A papoknak, hogy hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz

Ó, legdrágább Jézusom, kérlek, tarts meg erősnek és bátornak engem, hogy Legszentebb Nevedben meg tudjam védeni az Igazságot.
Könyörögve kérlek, add meg nekem azt a kegyelmet, mely szükséges ahhoz, hogy mindenkor tanúságot tegyek Szent Szavadról.
Tedd lehetővé számomra, hogy ellenálljak annak a nyomásnak, hogy valótlanságokat támogassak, amikor a szívemben tudom, hogy megbántanak Téged.
Segíts nekem, hogy halálom napjáig hű maradjak Szent Szavadhoz. Ámen.
 
Felszentelt szolgáimnak: van még egy figyelmeztető Szavam számotokra.
 
Nektek meg kell védenetek a Bűnbánat (Gyónás) Ajándékát és fel kell ismernetek, hogy csak azok fognak egyesülni Velem a Paradicsomban, akik bűneik megbánására törekednek és úgy fogadnak el Engem, Jézus Krisztust, mint megmentésük kulcsát.
 
Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-igazsag-fog-megszabaditani-benneteket-a-hazugsagok-el-fognak-pusztitani-benneteket/

 
 
“Drága szeretett leányom, amint a pogányság továbbra is vírusként terjed szerte a világon, az ember kezdi magát felmagasztalni, mintha Isten lenne. Sok szekta, melyek nem akarják elfogadni az Egy Igaz Isten Létezését, inkább a fenevadat tisztelik templomaikban. Ezek a szegény lelkek, kik önmagukat szeretik – ami heves becsvágyból fakad -, templomokat hoztak létre, melyek szemtelenül a fenevadat tisztelik. A sok kívülállóhoz szólok, akik ezeket a templomokat olyan templomoknak  tekintik, melyek Istent tisztelik, hogy ez ne tévesszen meg benneteket. Ezeknek egyetlen céljuk, hogy a fenevadat imádják, aki örök életet ígér nekik. Ő azt ígéri nekik, hogy azáltal, hogy az önszeretetüknek hódolnak – mely Isten szeretetét helyettesíti -, az élvezetek örök paradicsomát fogják elnyerni.
….
Amikor ők Istent káromolják, fekete miséket tartanak, melyekből sokat titokban tartanak, és melyeken a hatalommal rendelkező emberek vesznek részt, beleértve azokat is, akik azt mondják, hogy Istent szolgálják az Ő templomaiban. Sátáni szertartásaik közönségesek és ők büszkék cselekedeteikre. Büszkén hirdetik, hogy épületeik nem másak, mint templomok, mert nincs szégyen a lelkükben. Ezeket a templomokat azért állították fel, hogy a Sátánnak hódoljanak és ne Istennek, mégis másként fogják elhitetni veletek.
Templomaik a Nagy Megpróbáltatás során szét lesznek rombolva Isten által, és ők sivárrá és üressé válnak anélkül, hogy bármilyen hatalmat is gyakorolhatnának Isten gyermekei fölött. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-hazugsag-az-hogy-a-satan-meg-tudja-jovendolni-a-jovot-de-ez-sohasem-lehetseges/

 
 
 
—–
Római katolikus:
Azután Jojáda szövetséget hozott létre az Úr, valamint a király és a nép között, hogy tudniillik az Úr népe lesznek; ugyanígy a király meg a nép között.
Majd az egész nép bevonult Baál templomába. Lerombolták oltárait, és teljesen összetörték az ott levő bálványszobrokat; Mátánt pedig, Baál papját megölték az oltár előtt. Azután a főpap őrséget rendelt az Úr házához.
Az ország egész népe örvendezett; a város azonban nyugodt maradt, pedig Atáliát karddal megölték a királyi palota előtt.
Ez az Isten igéje.
2Kir 11,1-4.9-18.20″
 
 
 

“2018-06-23

11. évközi hét szombatKezdőének:
Népének erőssége az Úr, Fölkentjének szabadulása és menedéke. Szabadítsd meg, Uram, néped, áldd meg a te örökséged, légy pásztora és te vezesd mindörökké! (Zsolt 27,8-9)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, add, hogy szent nevedet mindenkor tiszteljük és szeressük, mert gondviselő oltalmadat soha nem vonod meg azoktól, akiket állhatatos szeretetedre tanítasz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Krónikák második könyvéből
Zakariást, aki a népet a jóra figyelmeztette, megölték a templom és az oltár között.
Jojáda főpap halála után Júda országának nemzetségfői Joás király elé járultak, és bemutatták hódolatukat. A király ettől kezdve az ő szavukra hallgatott. Erre azok elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének templomát, és helyette bálványszobrok és faragott képek előtt mutattak be áldozatot. Ekkor az Úr megharagudott Júdára és Jeruzsálemre. Prófétákat küldött hozzájuk, hogy visszatérítsék őket az Úrhoz, de azok bárhogy is intették a népet, nem hallgattak rájuk.
Ekkor az Úr Lelke betöltötte Zakariás főpapot, Jojáda fiát. Odaállt a nép elé, és így szólt hozzájuk: „Ezt mondja az Isten: Miért szegtétek meg az Úr parancsait? Ez nem válik javatokra! Mivel elhagytátok az Urat, ő is elhagyott titeket.” Erre azok összefogtak ellene, és a király parancsára megkövezték őt a templom udvarán. Joás király már nem akart emlékezni arra a jótéteményre, amelyet Zakariás atyja, Jojáda tanúsított iránta, és megölette annak fiát. A haldokló utolsó szavai ezek voltak: „Látja ezt az Úr, és meg is torolja majd! Esztendő fordultával Szíria hadserege felvonult Júda országa ellen. Elfoglalták az országot és Jeruzsálemet, levágták az összes főembert, a zsákmányt pedig mind hazaküldték királyuknak Damaszkuszba. Bár a szír hadsereg csekély erővel jött, az Úr mégis kezükbe adta a sokkal nagyobb sereget, mert elhagyták az Urat, atyáik Istenét. De Joást is elérte a büntetés. Az ellenség visszavonulása után súlyos betegen hagyták hátra, saját szolgái összeesküdtek ellene Jojáda főpap fiának vére miatt, és megölték a saját ágyában. Így halt meg.
Dávid városában temették el, de nem a királyok sírboltjában.
Ez az Isten igéje.
2Krón 24,17-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Irgalmam iránta megmarad, * mindörökkön örökké. 29a. vers. – 6. tónus.
Előénekes: Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak:
„Megerősítem ivadékodat örökre, * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.”
Hívek: Irgalmam iránta megmarad, * mindörökkön örökké.
E: „Szeretetem iránta örökké megmarad, * szövetségem vele nem szűnik meg.
Örök időre fenntartom ivadékát, * és trónusa örökké áll, miként az ég.”
H: Irgalmam iránta megmarad, * mindörökkön örökké.
E: „De ha fiai elhagyják törvényemet, * és nem járnak tanításom útján,
ha rendelkezéseimet megszegik, * és parancsaimat nem tartják meg,”
H: Irgalmam iránta megmarad, * mindörökkön örökké.
E: „vétkükre vesszőm lesz a válasz, * gonoszságukra pedig verés.
Szeretetemet azonban nem vonom meg tőle, * és hűségemet meg nem változtatom.”
H: Irgalmam iránta megmarad, * mindörökkön örökké.
Zsolt 88,4-5.29-30.31-32.33-34

ALLELUJA
Jézus Krisztus vállalta a szegénységet, ámbár gazdag volt, * hogy gazdaggá tegyen titeket szegénysége által. 2Kor 8,9 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Bízzunk a mennyei Atya gondviselő jóságában!
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Senki sem szolgálhat két úrnak: Vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is.
Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani?
És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek?
Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy „Mit együnk?” vagy: „Mit igyunk?” vagy: „Mibe öltözzünk?”! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,24-34″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-23



——
Görög katolikus:

“Az Emberfia a szombatnak is Ura

12 Akkoriban Jézus a tanítványaival együtt egy gabonaföldön ment keresztül. A tanítványok éhesek voltak, ezért kalászokat téptek le, és a gabonaszemeket eszegették. Történetesen éppen szombat volt. Amikor a farizeusok ezt meglátták, így szóltak Jézushoz: „Nézd csak, mit tesznek a tanítványaid! A Törvény szerint szombaton ezt nem lenne szabad!”

Erre Jézus ezt kérdezte tőlük: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor ő és a kísérői megéheztek? Bement Isten házába, és embereivel együtt megette az Istennek felajánlott szent kenyereket! Pedig ezeket a Törvény szerint sem neki, sem a kísérőinek nem lett volna szabad megenniük, csak a papoknak. Vagy nem olvastátok a Törvényben, hogy szombatonként a papok a Templomban nem tartják be a szombatra vonatkozó parancsot, de mégsem vétkeznek? Igazán mondom nektek: nagyobb van itt a Templomnál! Ha megértettétek volna, mit jelent ez: »Irgalmasságot akarok tőletek, nem áldozatot«,[a] akkor most nem ítéltétek volna el azokat, akik semmi rosszat nem tettek.

Mert az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is”.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+12%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/22

———

Ő hordozta betegségeinket14 Egyszer Jézus Péter házába érkezett, és látta, hogy Péter anyósa lázas betegen fekszik. 15 Jézus megfogta a beteg kezét, akinek azonnal elmúlt a láza. Föl is kelt az asszony, és megvendégelte Jézust.

16 Amikor leszállt az este, sok olyan embert vittek hozzá, akikben gonosz szellemek laktak. Jézus egy szavával kiűzte a gonosz szellemeket, és minden beteget meggyógyított. 17 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:

„Ő vette el gyengeségeinket,
    és ő hordozta betegségeinket.”[a]

Te csak kövess engem!

18 Amikor Jézus látta, milyen sokan gyűltek köré, szólt a tanítványainak, hogy evezzenek át a tó túlsó partjára. 19 Ekkor azonban egy törvénytanító lépett hozzá, és ezt mondta: „Mester, követni foglak téged, akárhová mész.”

20 Jézus így válaszolt: „A rókáknak van tanyájuk, az égi madaraknak is van fészkük, de az Emberfiának nincs hol lehajtania a fejét.”

21 Egyszer az egyik tanítványa azt kérte Jézustól: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!”[b]

22 Jézus azonban így válaszolt: „Te csak kövess engem, és hagyd a halottakra, hogy temessék el a halottaikat!”

Jézus lecsendesíti a vihart

23 Jézus beszállt egy bárkába, tanítványai pedig követték.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+8%3A14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/23
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

9 Azon az éjjelen Isten Bálámhoz jött, és megkérdezte tőle: „Kik ezek az emberek, akik megszálltak nálad?”10 „Moáb királya, Bálák, Cippór fia küldte őket hozzám — felelt Bálám —, ezzel az üzenettel: 11 »Egy nép jött ki Egyiptomból. Oly sokan vannak, hogy ellepik a föld színét. Jöjj hát hozzám, és átkozd meg őket, akkor talán legyőzhetem és elűzhetem őket.«”

12 De Isten azt mondta Bálámnak: „Ne menj velük! Nem szabad megátkoznod azt a népet, mert áldottak ők!

13 Másnap reggel Bálám ezt válaszolta a király követeinek: „Térjetek vissza országotokba, de nélkülem, mert az Örökkévaló nem engedte meg, hogy veletek menjek”.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

akik fegyverrel foglalják el Asszíriát,
    és kivont karddal uralkodnak
    Nimród földjén[f].
Így szabadít meg minket a Fejedelem
    az asszírok seregétől,
ha megtámadnak bennünket,
    ha földünkre lépnek.

Prófécia a maradékról

Akkor Jákób népének maradéka
    olyan lesz a nemzetek között,
mint a harmat,
    amelyet az Örökkévaló küld,
mint áldott záporeső a fűnek.
Ez a maradék
    csak az Örökkévalóban bízik,
    nem emberekben reménykedik.
Jákób népének maradéka
    olyan lesz a nemzetek között,
mint az oroszlán a bozót vadjai között,
    mint a hím oroszlán a juhok közt:
ha betör közéjük, zsákmányt ejt,
    s elragadja áldozatát menthetetlenül.
Így győzöd le, Jákób népe,
    ellenségeidet,
    és végleg elpusztítod őket.

Az Örökkévaló kiirtja Izráelből a bálványokat

10 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Azon a napon összetöröm
    harci szekereidet,
    végleg kiirtom lovaidat,
11 lerombolom váraidat,
    ledöntöm erődítményeidet,
12 kiütöm kezedből varázseszközeidet,
    kiirtom a jövendőmondókat,
13 elpusztítom bálványaidat,
    és a szent oszlopokat.
Többé nem hajlongasz
    saját kezed munkái előtt!
14 Gyökerestül kitépem szent fáidat,[g]
    és elpusztítom városaidat.[h]
15 Bizony,
izzó haraggal megbüntetem
    az összes engedetlen nemzetet is!”

Az Örökkévaló perbe száll népével

Halljátok meg, mit mond az Örökkévaló![i]

„Álljatok elő,
    védjétek meg ügyeteket!
Hadd hallják a hegyek,
    Hadd hallják szavatokat a dombok!
Ti hegyek, figyeljetek
    az Örökkévaló vádbeszédére!
Föld örök alapjai,
    halljátok meg az Örökkévaló panaszát,
    népe, Izráel ellen!

Mit vétettem ellened, népem?
    Mivel terheltelek? Válaszolj nekem!
Hiszen kihoztalak Egyiptom földjéről,
    kiváltottalak a rabszolgaságból,
elküldtem Mózest, Áront és Mirjámot,
    hogy vezessenek!
Emlékezz, népem,
    mit tervezett ellened
Bálák, Moáb királya,
    és mit felelt neki Bálám[j], Beór fia!
Emlékezz, mi történt
    Sittím és Gilgál között![k]
Emlékezz, hányszor megmentett
    az Örökkévaló!”

Mit kíván tőled az Örökkévaló?

Milyen áldozattal menjek
    az Örökkévaló elé,
hogy meghajolva tiszteljem
    a Menny Istenét?
Hozzam a legszebb borjakat
    égőáldozatul?
Gyönyörködik-e az Örökkévaló
    a sok ezer áldozati kosban?
    Vagy kedvét leli az olajpatakokban?
Talán elsőszülött fiamat
    áldozzam föl váltságul bűnömért?
    Gyermekemet ajánljam föl vétkeimért?
Nem! Hiszen megmondta neked, ember,
    mit tekint az Örökkévaló jónak,
megmutatta,
    mit kíván tőled:
hogy igazságosan cselekedj,
    őrizd meg a hűséges szeretetet,
    és alázatosan élj Istened előtt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Micah+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——-