Corredemptrix kategória bejegyzései

Üdvösség Anyja: Az „Üdvösség Anyja” Ünnepe az utolsó ünnepnap lesz, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek (&154.)

Igazság Könyve:

medalactual_5

“Üdvösség Anyja: Az „Üdvösség Anyja” Ünnepe az utolsó ünnepnap lesz, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek (&154.)
2014. június 4. szerda, 14:13


Drága gyermekeim, egyedül csak Fiam, Jézus Krisztus adhat üdvösséget azoknak a lelkeknek, akik elfogadják Isteni Irgalmasságát.
Azonban az Üdvösség Érme egy rendkívüli Mennyei Ajándék, mely a világnak adatik Fiam azon nagy Szeretetének köszönhetően, amelyet Fiam Isten minden gyermeke iránt érez. Örök Atyám Parancsára, a nekem adott hatalom által ez az Érem lelkek milliárdjait fogja üdvösségre segíteni. Ez azért lehetséges, mert ha a lélek nyílt szívvel fogadja ezt az Érmet, akkor az megtérést fog eredményezni.

Társmegváltói szerepem, hogy segítsem Fiamat nagy Tervének megvalósításában, hogy mindenkit egyesítsen, és Örök Életet hozzon az emberiségnek, megállapítást nyert. Mivelhogy nekem, mint az Üdvösség Anyjának, minden hatalom megadatott arra, hogy összezúzzam a kígyó fejét, ez azt jelenti, hogy az ő hatalma gyorsan fog gyengülni. Ez az oka annak, amiért is ő, a gonosz, megveti ezt a Medált; és minden lelket, akiket ő megfertőz, arra fog felhasználni, hogy ocsmányságokat ordítsanak és harcoljanak a Medál ellen. Nektek figyelmen kívül kell hagynotok minden alkalommal a gonosz lelket, és az elkövetkezendő években ezen a különleges napon különleges Kegyelmekért kell imádkoznotok hozzám, szeretett Édesanyátokhoz. Ezt a napot: 2014. június 4-ét az „Üdvösség Anyja” Ünnepének nyilvánítom. (Ezentúl), ezen a napon, amikor az alábbi imát imádkozzátok, közben fogok járni mindenegyes lélek nevében az Üdvösség Ajándékáért, különösen azok számára, akik nagy lelki
sötétségben vannak.

A Keresztes Imahadjárat 154. Imája: Ima az Üdvösség Anyja ünnepére
Ó, Üdvösség Anyja, ma, ezen a napon, június 4-én, az Üdvösség Anyja Ünnepén, a következő lelkeket helyezem eléd: (a nevek felsorolása).
Kérlek, részesíts engem és mindazokat, akik tisztelnek téged, drága Édesanyám, és azokat is, akik szétosztják az Üdvösség Érmét, a védelem mindenféle formájában a gonosszal és mindazokkal szemben, akik elutasítják szeretett Fiad, Jézus Krisztus Irgalmasságát és mindazon Ajándékokat, amelyeket Ő örökségül hagy az emberiségre.
Imádkozz, drága Édesanyám, hogy minden léleknek megadassék az Örök Üdvösség Ajándéka. Ámen.

Gyermekek, gondoljatok arra, amit már mondtam nektek: mindig hívjatok Engem, Édesanyátokat, hogy a nagy szükség idején segítségetekre jöjjek. Én mindig közben fogok járni értetek, hogy békét és vigasztalást hozzak nektek azon igyekezetetekben, hogy közelebb kerüljetek Fiamhoz.

Ma, az „Üdvösség Anyja” Ünnepe lesz az utolsó ünnepnap, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek.
Örvendjetek most, mert minden angyal és szent egyesül azon lelkek miatt, akik most a gonosz elleni védelemben fognak részesülni, és akiknek sorsa Fiam Kezében fog nyugodni.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja ”
https://remnant-army.org/wordpress/hu/igazsag-konyve/

—–
Római katolikus:

2019-06-04

húsvét 7. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Szent Pál azzal a vallomással búcsúzik híveitől, hogy ő az életét egészen Isten ügyének szentelte.
Harmadik missziós útja vége felé Pál apostol Milétuszba érkezett. Magához kérette az efezusi egyház presbitereit. Amikor azok megérkeztek, így szólt hozzájuk:
„Tudjátok jól, hogy Ázsiába jövetelem első napjától kezdve egészen a mai napig hogyan éltem köztetek. Az Úrnak szolgáltam teljes alázatossággal, könnyek és zaklatások között, amelyek a zsidók áskálódásai folytán értek engem. Semmit sem tagadtam meg tőletek, ami javatokra szolgálhatott: nyilvánosan és magánházakban tanítottalak titeket. Zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdettem, hogy térjenek meg Istenhez, és higgyenek Jézusban, a mi Urunkban.
Most pedig a Szentlélek ellenállhatatlan indítására Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi történik ott velem, csak azt adta tudtomra a Szentlélek minden városban, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. De mit sem aggódom. Nem becsülöm sokra életemet; csak fussam végig pályámat, amelyet az Úr Jézus rám bízott, és tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.
Tudom azt is, hogy közületek, akiknek Isten országát hirdettem, nem lát többé senki. Ezért most ünnepélyesen kijelentem: Ártatlan vagyok abban, ha valaki mégis elvesznék. Mert nem riadtam vissza semmitől, hogy Isten akaratát teljes egészében föltárjam előttetek.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 20,17-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent. (33a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Bőséges esőt adtál, Istenünk, * örökségedbe, ellankadt népedbe új erőt öntöttél.
Lakást adtál nyájadnak azon a földön, * amelyet jóságodban szereztél a szegényeknek, Istenünk.
Hívek: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Áldott legyen az Úr mindennap, * üdvösségünk Istene, ő visel ránk gondot.
Istenünk ő, szabadító Istenünk,* az Úr, a mi Urunk, kivezet minket a halálból.
H: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 67,10-11.20-21

ALLELUJA
Kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ád majd nektek, * hogy veletek maradjon mindörökké. Jn 14,16 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A búcsúzó Jézus imádkozik a világban maradó tanítványaiért.
Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott:
„Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél.
Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt!
Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem.
Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők – hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük.
Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 17,1-11a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-04

——
Görög keleti: 

“… 30 Mindeddig Isten türelmesen elnézte, hogy az emberek nem ismerik és nem értik őt. Most azonban parancsolja az egész világon mindenkinek, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és térjenek vissza őhozzá. 31 Mert Isten már kijelölte azt a napot, amelyen majd igazságos ítéletet tart az összes ember fölött. Ezt az ítéletet egy olyan férfira bízta, akit erre a célra már régen kiválasztott, és ezt azzal bizonyította mindenki számára, hogy feltámasztotta a halálból!”

32 Amikor azonban Pál a halottak feltámadását említette, egyesek csúfolódni kezdtek, mások meg azt mondták: „Majd később még meghallgatunk erről.” 33 Pál ezután otthagyta őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+17:19-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

19 A farizeusok pedig ezt mondták egymásnak: „Látjátok! Hiába minden erőfeszítésünk, az egész nép mégis őt követi!”

A búzaszem példázata

20 A páska ünnepére igen sokan jöttek Jeruzsálembe imádkozni, és voltak közöttük görögök is. 21 Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából származott, és megkérték: „Uram, szeretnénk látni Jézust!” Fülöp szólt Andrásnak, 22 azután mindketten odamentek Jézushoz, és szóltak neki.

23 Jézus így válaszolt: „Eljött az idő, hogy az Emberfia megdicsőüljön. 24 Igazán mondom nektek: a búzamagot el kell vetni a földbe, hogy ott elhaljon, azután majd felnő, és gazdag termést hoz. Ha viszont nem hal el, akkor csak egymaga marad.

25 Aki ragaszkodik[a] a lelkéhez, vagyis az életéhez, az el fogja veszíteni. Aki pedig kész feladni a lelkét, vagyis az életét ezen a világon, az megtartja azt az örök életre. 26 Aki nekem szolgál, engem kövessen! Akkor, ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is velem. Aki pedig engem szolgál, azt megbecsüli az Atya.”

Jézus előre jelzi a halálát

27 „Most nyugtalan a lelkem, mit is mondhatnék? Kérjem talán azt: »Atyám, ments meg engem ettől az időtől«? Nem! Hiszen éppen ezért jöttem a földre! 28 Inkább azt mondom: »Atyám, szerezz dicsőséget nevednek!«”

Ekkor hang hallatszott a Mennyből: „Dicsőséget szereztem nevemnek eddig is, és most másképpen is megdicsőítem nevemet.”

29 Ezt a sokaság is hallotta, de úgy gondolták, hogy az ég dörgött.

Mások azt mondták, hogy biztosan egy angyal szólt Jézushoz.

30 Ő maga azonban ezt mondta: „Ez a hang nem értem, hanem értetek szólt. 31 Elérkezett az ideje, hogy kihirdessék az elmarasztaló ítéletet e világ fölött! Elérkezett az ideje, hogy ennek a világnak a fejedelmét[b] elűzzék. 32 Engem pedig föl fognak emelni a földről,[c] s akkor majd minden embert magamhoz vonzok.” 33 Így jelezte Jézus, hogy milyen módon fog meghalni.

34 Az emberek erre megkérdezték: „A Törvényből úgy tudjuk, hogy a Messiás örökké él. Miért mondod akkor, hogy az Emberfiát fel fogják emelni? Kicsoda ez az Emberfia?”

35 Jézus így felelt: „Már csak egy rövid ideig marad közöttetek a világosság.[d] Addig járjatok tehát a világosságban, amíg veletek van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket, mert aki sötétben jár, nem tudja hová megy. 36 Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világossághoz tartozhassatok!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A19-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/04
—–

 
 
“Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Életemet áldoztam. És ezt meg fogom tenni.
2014. június 3. kedd, 18:22
… 
… 
Hamarosan eljövök, hogy felkészítselek benneteket az Általam hozott Üdvösségre.Örvendjetek,  mert az Én Időm közel van.

Menjetek, szeretett követőim, és maradjatok meg továbbra is szeretetben, reményben, és Nagy Irgalmasságom várakozásában. Teljesíteni fogom Ígéretemet mindnyájatoknak, és ti be fogjátok takarítani Királyságom jutalmát, ha alázattal fogadjátok Szeretetem nagy kiáradását.


“Szeretetem soha nem hervad el, nem inog meg, és soha nem hal meg, független attól, hogy mit követtetek el. (&152.)
2014. május 31. szombat, 8:20

Szeretetem örök. Lelketek örök.
Királyságom örök, és a gonosz Királysága is örök.
Ha szörnyű bűnt követtetek el, minden másodpercben harcolnotok kell azért, hogy eltávolítsátok magatokat a veszélytől, és
törekednetek kell arra, hogy mindenkor hűségesek maradjatok Hozzám. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy ezt megtegyétek: szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ami eltávolít benneteket az egymás iránti szeretettől, az nem Tőlem származik.

Üdvösség Anyja: arra kérlek benneteket, hogy most kezdjétek el az Üdvösség Kilencedét (&130.)

VIDEO:
The Miracle of Damascus: Part One
Igazság Könyve:

“2013.12.01 16:12

Gyermekem, Én vagyok a napba öltözött asszony és a nap, Isten Fényét jelképezi a világban. Nap nélkül nincs Világosság. Világosság nélkül nincs Élet. Isten nélkül csak a halál van.

Az Én szerepem, mint az Üdvösség Anyja – miként segítek Fiamnak ebben a végső Küldetésében, végső Tervében, hogy beteljesedjen Atyja végső Szövetsége, hogy Üdvösséget hozzon minden lélek számára – azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy elhozzam Neki azokat a lelkeket, akikre Ő annyira vágyik. Azt szeretném, ha ismertté válna, hogy Én nemcsak a Mennyország Királynőjévé lettem kinevezve, hanem Izrael tizenkét törzsének a Királynőjévé is. Tizenkét nemzet fog az Új Jeruzsálemben uralkodni. Tizenkét csillag van a koronámon, melyeket szeretett Fiam, Jézus Krisztus, helyezett a fejemre Megkoronázásom alkalmából, mintegy utalásként erre a próféciára. A tizenkét csillag mindegyike a tizenkét nemzetet jelképezi, amelyek az Ítélet Napján fognak kialakulni.

Minden lélek, beleértve azokat is, akik fel fognak támadni a halálból, valamint azok, akik a mai világban élnek és Isten Fényében maradnak, át fognak menni az Új Égbe és az Új Földbe. Ők egyesülvén Fiammal, egyként fognak csatlakozni egymáshoz, és egy tökéletes testben és lélekben fognak új életre kelni, mint ahogy az akkor volt, amikor Fiam feltámadt a halálból. A tökéletességnek ez az állapota Isten legnagyobb Ajándéka, és azt bizonyítja, hogy Ő mennyire Irgalmas. Ez az az üdvösség, amelyet Fiam megígért, amikor elszenvedte Haláltusáját a Kereszten. És mivel Ő nagyon szereti az emberiséget, meg szeretne menteni minden egyes lelket, különösen azokat, akik elvesznek Számára.

Most mindnyájatok számára adok egy különleges Ajándékot, amelyet Fiam megáldott, hogy minden lélek megmenekülhessen a Pokol tűzétől, és megkaphassa az üdvösséget. Fiam azt szeretné, ha minden lélek megmenekülne, független attól, hogy mennyire súlyosak a bűneik. Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek most el az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén, böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal, csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz.

Ezt az imát kell mondanotok a hét nap mindegyikén:

A keresztes Imahadjárat 130. imája: Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede
Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által, nyerd el minden lélek számára az Örök Üdvösség Ajándékát.
Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából.
Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják, megbántják Őt, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak.
Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, hogy könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a
segítségedre.
Ámen.

Az ígéretem, hogy segítem Fiamnak, Jézus Krisztusnak, az emberiség számára készített tervét, azt jelenti, hogy egyesítelek mindnyájatokat – akik felismeritek szerepemet, mint Minden Kegyelem Közvetítőjét és Társmegváltót – hogy az egész világ egyként egyesülhessen egységben Jézus Krisztusban, Üdvözítőtökkel és Megváltótokkal.

Menjetek békével. Én mindig imádkozni fogok értetek, drága gyermekek, és válaszolni fogok mindig hívásotokra, hogy az emberiség megváltassék Isten Szemében.

Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-arra-kerlek-benneteket-hogy-most-kezdjetek-el-az-udvosseg-kilencedet-130/

—–
Római katolikus:
2018-12-01

34. évközi hét szombat (2017)

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Az üdvözültek örök világosságban élnek, mert Isten fényessége ragyogja be őket.
Az Úr angyala megmutatta nekem az élő vizek folyóját, amely kristálytisztán fakadt Isten és a Bárány trónjából. Az utca közepén és a folyó mindkét partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak termést, vagyis minden hónapban gyümölcsöt teremnek. A leveleik a nemzetek gyógyulására szolgálnak.
Átok nem lesz többé benne. Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. Látni fogják arcát, és homlokukon hordják a nevét. Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak lámpafényre vagy napvilágra. Az Úristen ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké. Aztán így szólt hozzám az angyal: „Ezek a szavak hitelesek és igazak. Az Úr, a próféta-lelkek Istene, elküldte angyalát, hogy hírül adja szolgáinak mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie.
Nézd, hamarosan eljövök. Boldog, aki megszívleli e könyv prófétai szavait!”
Ez az Isten igéje.
Jel 22,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus! 1Kor 16,22b és Jel 22,20c. – 2. tónus.
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus!
E: Mert az Úr valóban nagy Isten, * az összes isteneknél dicsőbb király.
A Föld mélységei az ő kezében vannak, * és övé a hegyek minden orma.
Övé a tenger, az ő műve, * a szárazföld is az ő keze alkotása.
H: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus!
E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt,
mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus!
Zsolt 94,1-7

ALLELUJA

Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok.  Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Vigyázzunk, hogy az Úr eljövetele készen találjon bennünket.
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:
„Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,34-36″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-12-01


——
Görög katolikus:

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Segítsetek egymásnak!

Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+6%3A1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

32 Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!”

Az igazi kincs

33 „Adjátok el vagyonotokat, és a pénzt osszátok szét a szegények között! Szerezzetek magatoknak örök, mennyei kincseket, amelyeket a tolvajok nem lophatnak el, s a moly sem pusztíthat el! 34 Mert oda húz majd a szívetek, ahol a kincseitek vannak.”

Mindig legyetek készen!

35 „Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen! 36 Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik felkészülten várják uruk hazaérkezését a lakodalomból, s amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk készenlétben talál, amikor megérkezik! Bizony, mondom nektek: az ilyen szolgákat asztalhoz ülteti, és kiszolgálja őket! 38 Bizony boldogok ők, mert készen állnak, akár éjfélkor, akár hajnalban jön haza uruk! 39 De jól jegyezzétek meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné, hogy betörjön a házába. 40 Ti is legyetek mindig készenmert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem gondolnátok!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A32-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/01

 
—–
Tóra:

A fáraó álma

41 Két teljes év múlt el ezután, és a fáraó is álmot látott.

Álmában a Nílus partján állt, és látta, hogy a folyóból hét szép, kövér tehén jön ki, és legelésznek a parton. Utánuk másik hét tehén jött fel a vízből, de ezek csúnyák és nagyon soványak voltak. Oda álltak az előző kövér tehenek mellé. Azután a hét csúnya és sovány tehén kezdte fölfalni a másik hét szép és kövér tehenet, s végül egészen megették őket.

Eddig tartott az álom, s a fáraó fölébredt.

Majd ismét elaludt, és megint álmot látott: hét szép, kövér búzakalász növekedett egy száron. Utánuk másik hét kalász növekedett, de ezek a sivatagi forró széltől aszottak, hitványak és soványak voltak. Majd a hét sovány kalász elnyelte a szép kalászokat.

Eddig tartott a második álom, s a fáraó fölébredt.

Nagyon nyugtalanították ezek az álmok, ezért reggel összehívatta Egyiptom bölcseit és varázslóit. Elmondta nekik, mit álmodott, de a bölcsek nem értették, mit jelent.

Ekkor a főpohárnok ezt mondta a fáraónak: „Felség, be kell vallanom, hogy hibát vétettem. 10 Felséged egyszer megharagudott szolgáira, a királyi pékmesterek főnökére meg rám, és mindkettőnket a testőrparancsnok börtönébe vetett. 11 Ott mindketten álmot láttunk: ugyanazon az éjjelen láttuk, de mást-mást álmodtunk, és az álmok jelentése is különböző volt. 12 Ott raboskodott velünk egy fiatalember, a testőrparancsnok héber rabszolgája, akinek elmondtuk, mit álmodtunk. Ő pedig mind a kettőnknek meg tudta mondani, mit jelent az álmunk. 13 És valóban, pontosan úgy történt, ahogy ő mondta: engem felséged visszahelyezett állásomba, a pékmestert pedig kivégeztette.”

József megmagyarázza a fáraó álmát

14 Ennek hallatára a fáraó megparancsolta, hogy Józsefet hozzák elébe a börtönből. Sietve el is mentek érte, József pedig megborotválkozott és átöltözött. Ezután a fáraó elé vitték.

15 A fáraó megszólította: „Álmot láttam, és senki sem tudja megmagyarázni, mit jelent. De rólad azt hallottam, hogy meg tudod fejteni az álmok jelentését!”

16 József így felelt: „Felség, nem én, hanem Isten az, aki a megfejtést tudtára adja a fáraónak, ez pedig felséged javát szolgálja.”

17 Akkor a fáraó elmondta Józsefnek, mit álmodott: „A Nílus partján álltam, 18 és láttam, hogy a folyóból hét szép, kövér tehén jön ki, és legelésznek a parton. 19 Utánuk másik hét tehén jött fel a vízből, de ezek csúnyábbak és soványabbak voltak, mint amilyeneket valaha is láttam Egyiptomban. 20 Azután a hét csúnya és sovány tehén fölfalta az előző hét kövér tehenet. 21 Különös módon a sovány teheneken meg sem látszott, hogy fölfalták a kövéreket: ugyanolyan soványak maradtak, mint azelőtt. Ezután fölébredtem.

22 Majd ismét elaludtam és megint álmot láttam: hét szép, kövér búzakalász növekedett egy száron. 23 Utánuk másik hét kalász növekedett, de ezek a sivatagi forró széltől aszottak, hitványak és soványak voltak. 24 Majd a hét sovány kalász elnyelte a szép kalászokat.

Elmondtam ezeket a varázslóknak, de egyikük sem tudta megfejteni, mit jelent.”

25 József azt mondta a fáraónak: „Felség, ez a két álom ugyanazt jelenti. Isten így mutatta meg a fáraónak, amit tenni készül. 26 A hét szép tehén hét esztendőt jelent. Ezt jelenti a hét kövér kalász is. A jelentésük ugyanaz. 27 A hét sovány tehén és a hét hőségtől aszott meddő kalász is hét évet jelent: az éhínség hét esztendejét. 28 Ez az, amit mondtam, hogy Isten előre megmutatta felségednek, amit cselekedni fog. 29 Mert bizony eljön a bő termés hét esztendeje egész Egyiptomra, 30 azután pedig hét szűk esztendő következik, amely miatt a nép elfelejti az előző bőség idejét. Szűkölködés és éhínség fogja emészteni egész Egyiptomot. 31 A korábbi bőségnek nyoma sem marad az éhezés ideje alatt, mert a csapás olyan súlyos lesz.

32 Felséged tehát kétszer álmodta ugyanazt — ez pedig azt jelenti, hogy ezt Isten már véglegesen elhatározta, és hamarosan véghez is viszi. 33 Most tehát jelöljön ki felséged egy értelmes és bölcs férfit, és adjon neki felhatalmazást egész Egyiptomban! 34 Egyúttal rendeljen felséged felügyelőket, akik a bőség hét esztendeje alatt begyűjtik az egész országból a termés ötödrészét! 35 Gyűjtsenek össze minden tárolható élelmet és gabonát a bőséges években a fáraó raktáraiba, és őrizzék azt a városokban! 36 Legyen ez a raktározott élelem az ország tartaléka az éhség hét esztendejében, amely eljön Egyiptomra! Így a szűk esztendők miatt nem pusztul el az ország.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 15 Salamon felébredt, és akkor értette meg, hogy Isten beszélt vele álmában. Azután Jeruzsálembe ment, és odaállt az Örökkévaló Szövetségládája elé, majd áldozatokat mutatott be az Örökkévalónak: égőáldozatot és hálaáldozatot. Utána nagy lakomát rendezett minden szolgájának.

Salamon bölcs ítélete

16 Ezek után történt, hogy egyszer két asszony jött a király elé, ítéletét kérve. Prostituáltak voltak, voltak, megálltak a király trónja előtt, 17 és egyikük előadta az esetet: „Uram, királyom! Mi ketten egy házban lakunk, és mindketten gyermeket vártunk. Én szültem meg hamarabb a gyermekemet, 18 ő pedig három nappal később. Ezalatt senki más nem volt velünk a házban, csak mi ketten és a csecsemők. 19 Az egyik éjjel ő ráfeküdt a saját gyermekére, aki emiatt meghalt. 20 Ő azonban még akkor éjjel felkelt, és amíg én aludtam, kicserélte a két csecsemőt: elvette mellőlem a fiamat, és a saját halott fiát tette a helyére. 21 Reggel, amikor szoptatni akartam a fiamat, láttam, hogy már nem él! De ahogy alaposabban szemügyre vettem, láttam, hogy ez nem is az én fiam, akit szültem.”

22 Ekkor azonban a másik asszony közbevágott: „Nem így van! Az eleven gyermek az enyém, és a halott a tiéd!”

Az első asszony így válaszolt: „Nem igaz! A te fiad halt meg, az élő pedig az enyém!” Így vitatkoztak a király előtt.

23 Végül a király ezt mondta: „Szóval mindketten azt állítjátok, hogy az élő gyermek a tiétek, és a másiknak a fia halt meg?” 24 Akkor a király szólt a szolgáknak, hogy hozzanak egy kardot. 25 Majd ezt mondta: „Vágjátok ketté az élő gyermeket! Adjátok az egyik felét az egyik asszonynak, a másik felét a másiknak!”

26 Az élő gyermek anyja ekkor megsajnálta a fiát, és így kiáltott a királynak: „Ó, uram, kérlek, inkább legyen a másik asszonyé a gyermek, csak ne öljék meg!” A másik asszony viszont ezt mondta: „Vágjátok csak ketté, ne legyen se az övé, se az enyém!”

27 Akkor a király így ítélt: Ne öljétek meg az élő gyermeket, hanem adjátok az első asszonynak, mert valóban ő az anyja!”

28 Egész Izráel népe hallott erről az esetről és Salamon ítéletéről. Tisztelettel és félelemmel tekintettek a királyra, mert megértették, hogy Isten bölcsessége lakik benne, és így hozza meg ítéleteit.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+3%3A15-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Salamon királysága

4.1 Salamon király egész Izráel fölött uralkodott.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–
https://www.hebcal.com/sedrot/miketz

Isten Anyja: A neked adott Küldetés az utolsó láncszem a végső Szövetségben

Igazság Könyve:

“Drága gyermekem, e nagyon különleges jelenés során feltártam neked Szívem titkát és azt, hogy Szívem mennyire összefonódott szeretett Fiam Szentséges Szívével. Az Én Szívem összhangban dobog az Ő Szívével, és mint Társmegváltó azon fogok munkálkodni, hogy Isten minél több gyermekét elvigyem a Béke Új Korszakába.

Mint Isten Anyjának, megadatott nekem a hatalom a fenevad fölött, és mindazok, akik a segítségemet kérik, nagy védelmet fognak kapni Tőle (Istentől). A Fiamtól kapott e különleges hatalom miatt, minden kísérletet meg fognak tenni annak érdekében, hogy megbecstelenítsék Nevemet a fenevad uralkodása alatt. Nyilvános rendezvényeket fognak szervezni azon kívánságom tiszteletére, hogy Isten minden gyermeke egyesüljön. Sajnos közülük nem mindenki fogja tiszteletben tartani az Igazságot.

Én a franciaországi La Salette-ben és a portugáliai Fatimában feltártam az Igazságot, de oly sokan mégsem értik azt, amit elmagyaráztam. Hamarosan a megjövendölt próféciák valósággá válnak, és a gonosz Irántam való gyűlölete különleges szertartásokban fog megnyilvánulni, amely sértő lesz Istennel szemben.

Fiam egy különleges tervet hozott létre, amelynek minden egyes részlete ki van dolgozva, annak érdekében, hogy a világ megkaphassa az Igazságot Isten ellenségeiről. Ő azért teszi ezt, mert egyedül csak az Igazság mentheti meg az emberi nemetAmennyiben Isten gyermekei követik a hazugságokat és belekeverednek a megtévesztésbe, az Antikrisztus világra hozott tervébe, akkor ők hátat fognak fordítani Fiamnak és a saját üdvösségüknek.

A neked adott Küldetés az utolsó láncszem a végső Szövetségben, amelyet Fiamnak be kell teljesítenie engedelmességében Atyám, a Legmagasságosabb Isten iránt. Ez lesz az az eszköz, amely által a lelkek meg fognak menekülni a Sátán és az ő gonosz hadseregének szorításából a Földön. Emiatt, a szavak, a tettek és a cselekedetek által irántad mutatott gyűlölet kegyetlen és heves lesz. A veled szemben tanúsított harag semmilyen más haraghoz nem lesz hasonlítható, és neked meg kell értened, hogy ez várható. Fiam munkájával hevesen szembeszállnak majd ezekben az időkben, és Neki és Egyházának el kell viselnie a végső Keresztre feszítést a Földön még azon feltámadás előtt, melyet mindazok számára ígért, akik hisznek Benne.

A gyűlölet valós, és a gonosz még a választott lelkek és látnokok józan elméjét is ellened fogja fordítani, gyermekem. Sohase szomorkodj magadért vagy azokért a lelkekért, mert Fiam szenvedése tízszer rosszabb. Fiam, az emberiség Megváltója volt az, Aki meghalt az emberek bűneiért, és Akit még mindig indulattal gyűlölnek, melyet a Sátán dühe szül és irányít. Az én Fiam az alanya az ilyenfajta támadásoknak, és amikor sértéseket vetnek rád, gyermekem, Őt újból megkorbácsolják.

Nektek mindnyájatoknak fel kell állnotok és úgy kell cselekednetek, ahogyan Fiam mondja nektek, mivel ti ki lettetek választva, hogy Maradék Hadseregét megalkossátok. Amikor az Ő Nevében szenvedtek, az Isten Dicsőségét és az emberiség üdvösségét szolgálja. Amikor az Új Ég és az Új Föld eggyé válik majd, akkor ez a szenvedés megszűnik, és mindenki dicséretet fog zengeni Istennek.

Szeretett Édesanyátok,
Isten Anyja,
Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-anyja-a-neked-adott-kuldetes-az-utolso-lancszem-a-vegso-szovetsegben/

 

—–
Római katolikus:
2018-05-07húsvét 6. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az Úr megnyitja a hívek lelkét, hogy figyelemmel hallgassák Pál szavait.
Pál éjszakai látomása után, Troászban tengerre szálltunk. Megérkeztünk Szamotrákiába, majd másnap Neápoliszba, innen meg Filippibe, amely Macedónia azon részének legjelentősebb városa, kolóniája volt. Néhány napig ebben a városban maradtunk.
Szombaton kimentünk a város kapuján kívül a folyóhoz, mert úgy tudtuk, hogy ott van az imádság helye. Letelepedtünk, és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz. A hallgatóság között volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából. Ennek az Úr megnyitotta szívét, hogy figyelemmel hallgassa Pál szavait. Háza népével együtt megkeresztelkedett, és utána így rimánkodott: „Ha véleményetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba, és ott vegyetek szállást!”
És erővel rá is vett minket erre.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 16,11-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kedvét találja az Úr az ő népében, * és üdvösségre vezeti a szelídeket. Vö. 4a. vers.
Vagy: Alleluja. 3. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Hívek: Kedvét találja az Úr az ő népében, * és üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával,
mert kedvét találja az Úr az ő népében, * és üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Kedvét találja az Úr az ő népében, * és üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Kedvét találja az Úr az ő népében, * és üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-2.3-4.5 és 6a és 9b

ALLELUJA
Jézus mondja: † Az Igazság Lelke tanúságot tesz majd rólam, * és ti is tanúságot tesztek. Jn 15,26b.27a – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Szentlélek, az Igazság Lelke tesz tanúságot a Fiúról.
Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz:
Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok!
Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,26-16,4a”

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-07


——
Görög katolikus:

Példázat a juhnyájról és a pásztorról

10 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.”

Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt.

Jézus, a jó pásztor

Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

…. 12 Miután ezt Péter megértette, János Márk anyjának, Máriának a házához ment, ahol sokan együtt imádkoztak. 13 Péter kopogtatott a kapun, mire kijött a házból egy Rodé nevű szolgálólány. 14 Amikor Péter hangját felismerte, örömében ki sem nyitotta a kaput, hanem visszafutott a házba, és lelkesen újságolta a többieknek, hogy Péter áll a kapu előtt. 15 De azok azt mondták: „Elment az eszed!” Mikor Rodé továbbra is állította, hogy valóban Péter van ott, ezt válaszolták: „Biztosan Péter angyala az.”

16 Közben Péter egyre csak zörgette a kaput. Mikor végre kinyitották, és látták, hogy valóban ő az, nagyon elcsodálkoztak. 17 Péter azonban intett nekik, hogy csendesedjenek le, majd elmagyarázta, hogy az Úr hogyan szabadította ki a börtönből. Azután azt mondta: „Mondjátok el ezt Jakabnak és a többi testvérnek is!” Ezután elment. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+12%3A12-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

42 Jézus így válaszolt: „Ha Isten lenne az atyátok, szeretnétek és elfogadnátok engem, mert én Istentől jöttem. Nem magamtól jöttem, ő küldött el engem. 43 Miért nem értitek, amit mondok? Mert nem fogadjátok el a tanításomat! 44 A ti atyátok a Gonosz, ti pedig örömmel megteszitek, amit ő kíván. Ő kezdettől fogva gyilkos volt, és soha nem állt az igazság oldalán, mert nincs is benne semmi igazság. Amikor hazudik, akkor mutatja meg a valódi természetét: hogy hazug, és ő a hazugságok forrása.

45 Ezzel ellentétben én az igazat mondom, de ti nem hisztek nekem. 46 Kicsoda vádolhatna engem bűnnel közületek? Ha pedig igazat mondok, miért nem hisztek nekem? 47 Aki Istentől származik, az elfogadja, amit Isten mond. Ti azért nem fogadjátok el, mert nem Istentől származtok!”

Jézus és Ábrahám

48 A júdeabeliek erre azt felelték: „Talán nincs igazunk, amikor azt mondjuk, hogy samáriai vagy, és gonosz szellem van benned?”

49 Jézus így válaszolt: „Nincs bennem gonosz szellem, hanem tisztelem Atyámat, ti pedig gyaláztok engem. 50 Én nem a magam dicsőségét keresem. Van, aki gondot visel erre, és ő fog ebben ítélni. 51 Igazán mondom nektek: ha valaki engedelmeskedik tanításomnak, és a szerint él, az nem hal meg soha.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8%3A42-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/07
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Az ötvenedik esztendő törvénye

Számolj hét szombatévet egymás után — tehát hétszer hét, vagyis 49 évet. Ekkor a hetedik hónap 10. napján, vagyis az Engesztelő Áldozat napján fújjátok meg a sófárt az egész országban. 10 Azt az esztendőt, amely ekkor kezdődik, szenteljétek meg! Ebben az ötvenedik esztendőben hirdessetek szabadságot az egész országban, minden lakos számára! Örömünnep legyen ez a számotokra: mindenki kapja vissza a saját örökségét, ősei földjét.[b] Minden szolga térjen haza a saját nemzetségéhez és családjához.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-
http://www.hebcal.com/sedrot/beharbechukotai