Címke: tűz

Én vagyok a ti egyetlen vigaszotok egy olyan világban, mely Ellenem van

Igazság Könyve:
2015. február 7. szombat, 21:37

 

Drága szeretett leányom, az Én harcom, hogy békét hozzak Isten minden gyermekének, és hogy minden embert az Új Ég és Új Föld dicsőségébe vigyek, egyre csak fokozódik. A végsőkig fogok harcolni, hogy megmentsem az emberiséget a gonoszságtól, amellyel ellenségem sújtja őket.

Arra kérem mindnyájatoktól, akik szerettek Engem és megtartjátok Igémet, hogy maradjatok erősek a Szent Igémmel szembeni gyűlölet láttára, amelynek majd tanúi lesztek. Ha elutasítjátok Igémet, Engem utasítotok el. S akkor nem fogjátok tudni majd megérteni Kereszthalálom jelentőségét. Bennem élni, nagy bátorságot és kitartást követel, mert soha nem lesz nyugalmatok, ha a Belém vetett hiteteket nyilvánosan megvalljátok.

Én vagyok a ti egyetlen vigaszotok egy olyan világban, mely Ellenem van. Én vagyok a ti mentőövetek a háborgó vizek idején. Én maga az Élet vagyok, és minden jó Tőlem származik. A gonoszság semmilyen formája sem származhat Tőlem, mert az nem lehetséges.

Amíg a világ a Sátán létezését fogadja el, addig nem fogja elfogadni Isten Létezését.

A Sátán, és minden bukott angyal, akiket szeretett Atyám a kidobott a Mennyből, gyűlöletet keltenek azok lelkében, akik megengedik, hogy a bűn megfojtsa őket. A gőg (kevélység) az a bűn, amelyből az összes többi bűn ered. A gőg bűne okozta Lucifer bukását is. A gőg az a bűn, mely által az ember azonosul a gonosszal. A gőg lesz az emberiség bukása.

Feltétel nélkül kell szeretnetek Engem, és ez nem könnyű feladat. Engem szeretni azt jelenti, hogy megtartjátok Isten Igéjét. Ha ettől eltértek, akkor az Irántam való szeretetek elsorvad, míg végül már csak a saját szabályaitok szerint fogtok élni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/en-vagyok-ti-egyetlen-vigaszotok-egy-olyan-vilagban-mely-ellenem-van


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

“Ó, MILYEN BÁNATOT OKOZOL NEKEM, NEMZEDÉK!
1995. május 30.   Vissza Betlehembe  
Vassula, veled vagyok, és mindössze szeretetet kérek tőled. Mondd meg nekik és értesd meg velük, hogy a szeretet az égbe vezető út, a szeretet meghódítja a szíveket és kiterjeszti országomat! A szeretet a kulcs a hitehagyás megszüntetéséhez. A szeretetet ingyen kapjátok, kérjétek a szeretet adományát, és megadom nektek. Szeretetem mondanivalóját minden nemzet megkapta 1 Húsz zarándok kísért el, közülük a legtöbben Rhodos szigetéről való görögkeletiek, de voltak Athénből is. Jöttek egyesek Franciaországból, Svájcból, Hollandiából és Puerto Ricóból is. A többiek, O’Carroll atya kivételével Betlehemből való római katolikusok. és aki akarja, meg fogja hallani. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, de szeretettel imádkozzatok! Nyissátok ki szíveteket, és meggyógyítalak titeket. Szeretettel fizessetek a rosszért, keressétek a jót, és a Jóság válaszolni fog nektek a magasságból és a mi hasonlatosságunkra fog megváltoztatni benneteket. Mindent tudok, és minden dolgot megfigyelek, de amit ebben a nemzedékben látok, az nem hasonlít hozzánk. Kihívó viselkedést, erőszakot, kapzsiságot, beképzeltséget és olyan gonoszságot látok, ami felülmúlja a gonosz lelkek gonoszságát. Ellenem és minden szent dolog ellen való lázadást szít, és olyan bűnöket követ el nemzedéketek, melyek tönkre tehetik lelketeket. Bűn minden rossz cselekedet… Emeljétek fel szemeteket, és igyekezzetek engem megtalálni! Ne legyetek a világ szépségének áldozatai, mert az ilyenfajta szépség imádata sok bűnnek okozója.

A vadállat hasonlatosságára dolgoztad ki tervedet, nemzedék, hogy megkoronázd gonoszságodat és a vadállattal együtt fogod elkövetni bűnödet,

hogy megszüntesd örök áldozatomat és helyébe felállítsd a vészthozó undokságot.

Nem hallottad?

“Amikor az igaz elfordul az igazságtól
és gonoszságot művel,
akkor azért hal meg, vagyis
elkövetett gonoszsága miatt hal meg.
Amikor a bűnös elfordul a bűntől,
amit elkövetett,
s a törvényhez és az igazsághoz igazodik,
megmenti életét.
Magába szállt
és elfordult elkövetett bűneitől,
azért életben marad, és nem hal meg.” 2

Szememből véres könnyek hullanak és zokogok. Ó milyen bánatot okozol nekem, nemzedék! Mert halál kúszott be házadba, és te nem vetted észre! Oly kevesen bánják meg bűneiket… közületek legtöbben nem mondják, amit mondanod kellene, nemzedék. Nem bánod meg bűneidet, és gonoszságodban nem mondod: “Mit tettem életemmel, lelkemmel és szívemmel?” Bűneitek megbánásának legkisebb jelére megbocsátok és elfelejtem vétketeket. Boldog az az ember, aki elmélkedik szavaimon és felszólításaimon és jó érzékkel megfontolja. Meg fog menekülni. Megáldalak, teljes Szívemből megáldalak.  IC”

 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-07

4. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Dávid király dicsérete.
Amint a hájat elválasztják az áldozati hústól, úgy válik ki Dávid Izrael fiai közül.
Oroszlánokkal úgy játszott, mint a kecskegidákkal, a medvékkel pedig úgy bánt, mint apró báránykákkal.
Ifjúkorában nemde leütötte az óriást, és elvette népe gyalázatát?
Kezét felemelve, parittyakövével leütötte a gőgös Góliátot.
Segítségül hívta az Urat, a Mindenhatót, aki erőt adott jobb kezének, hogy leterítse a harcedzett vitéz férfiút, és
felmagasztalja népe hatalmát.
Ezért énekeltek róla, hogy legyőzött tízezret.

Magasztalták őt az Úr áldásai miatt, és a dicsőség koronájával övezték őt.
Körös-körül leverte az ellenséget, megsemmisítette az ellenszegülő filiszteusokat, mindörökre letörte azok hatalmát.
Minden tette után dicsőítő szavakkal hálát adott a szent és fölséges Úrnak.
Teljes szívéből dicsérte az Urat, szerette Istent, aki őt teremtette.
Énekeseket állított az Úr oltára elé, és gyönyörű énekeket szerzett számukra.
Fényt adott az ünnepségeknek, és széppé tette az évenként visszatérő ünnepeket azzal, hogy a szentélyben magasztalták az Úr nevét, és már hajnalban zengték az Úr dicséretét.
Az Úr megtisztította őt bűneitől, és felmagasztalta őt mindörökre.
Jogot adott neki a királyságra, és megszilárdította trónját Izraelben.
Ez az Isten igéje.
Sir 47,2-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Áldott legyen az Isten, * ő az én üdvösségem! (Vö. 47b. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Az Isten útja szeplőtelen út, † az Úr szava a tűzpróbát kiállta, * oltalmat ád a benne bízóknak.
Hívek: Áldott legyen az Isten, * ő az én üdvösségem!
E: Él az Úr, az én áldott segítőm, * legyen dicsőség üdvöm Istenének.
Magasztallak ezért, Uram, a nemzetek között, * nevednek zsoltárt zengek.
H: Áldott legyen az Isten, * ő az én üdvösségem!
E: Felmagasztalta királyát, győzelmet adott néki, * irgalmas volt fölkentjéhez, Dávidhoz és utódaihoz mindörökké.
H: Áldott legyen az Isten, * ő az én üdvösségem!
Zsolt 17,31.47 és 50.51

ALLELUJA
Boldogok, akik jó és tiszta szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Heródes Antipász király lefejezteti Keresztelő Szent Jánost.
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül.
Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.”
Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott.
A király így szólt a leányhoz: „
Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.”

A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának.
Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,14-29″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-07

2015. február 8. vasárnap, 20:31

… 

De az az ember, aki elferdíti Isten Igéjét, csakhogy az tökéletesen beleilljen Igémről alkotott saját véleményébe, és megfeleljen a saját igényeinek, engedni fog a gonosz kísértéseinek.

Ahol megtartják Igémet, ott lézeng az ördög is, arra várva, hogy felfalja azokat a lelkeket, akik nagyra értékelik az Isten Igéjéről alkotott saját nézeteiket és véleményüket. Minden embernek, aki határozottan kiáll az Igazság mellett, annak a csaló szörnyű próbálkozásaival kell szembenéznie, aki sosem fog felhagyni azon erőfeszítéseivel, hogy tévútra vezesse őket. Így tehát, ahol a Szentlélek széttárja Szárnyait, ott a gonosz szelleme is követni fogja az út minden lépésénél. Könyörtelenül, csalódottan, de eltökélten gyötörni fogja azokat a lelkeket, akik a Szentlélek Erejével vannak megáldva. …”

https://masodikeljovetel.hu/gonosz-szelleme-sokkal-erosebb-mint-az-ember-akarata

 

2015. február 4. szerda, 20:06

Atyám, akinek Szent Parancsára beszélek a világhoz, arra utasított Engem, hogy kihirdessem ezt a figyelmeztetést. Készüljetek arra, hogy szembe néztek Velem, mert hamarosan az ég ketté fog hasadni és a Szentlélek Tüze fog rátok ereszkedni. A gyengéd szívűek, és akiknek a lelke tele van mások iránti szeretettel, meg lesznek jutalmazva azokkal az Ajándékokkal, amelyeket azon a napon Magammal fogok hozni.

https://masodikeljovetel.hu/az-eg-hamarosan-kette-fog-hasadni-es-szentlelek-tuze-ratok-fog-ereszkedni

————

Ortodox (Görög keleti): 

Címzés, üdvözlés

1.1 Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által:

Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében.

Igyekezzetek szilárddá tenni elhívatásotokat

Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket.

Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.

Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet,

az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet,

a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.

Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.

Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult.

10 Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha.

———————–

Jézus jövendölése a templomról

13.1 Amikor Jézus kifelé ment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: “Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek!”

Jézus ezt mondta neki: “Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.”

A nagy megpróbáltatás ideje

Amikor azután az Olajfák hegyén ült, a templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András:

“Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, amikor mindez beteljesedik?”

Jézus pedig így kezdett beszélni hozzájuk: “Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket.

Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – és sokakat megtévesztenek.

Amikor pedig háborúk zaját vagy háborúk hírét halljátok, meg ne rémüljetek! Ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég.

Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, többfelé földrengések és éhínségek lesznek: a vajúdás kínjainak a kezdete mindez!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++2+Peter+1%3A1-10%3B++Mark+13%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/02/07

 
 
2015. február 7. szombat, 21:37

Feltétel nélkül kell szeretnetek Engem, és ez nem könnyű feladat. Engem szeretni azt jelenti, hogy megtartjátok Isten Igéjét. Ha ettől eltértek, akkor az Irántam való szeretetek elsorvad, míg végül már csak a saját szabályaitok szerint fogtok élni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/en-vagyok-ti-egyetlen-vigaszotok-egy-olyan-vilagban-mely-ellenem-van

2015. február 8. vasárnap, 20:31

… 

Minden embernek, aki határozottan kiáll az Igazság mellett, annak a csaló szörnyű próbálkozásaival kell szembenéznie, aki sosem fog felhagyni azon erőfeszítéseivel, hogy tévútra vezesse őket. Így tehát, ahol a Szentlélek széttárja Szárnyait, ott a gonosz szelleme is követni fogja az út minden lépésénél. Könyörtelenül, csalódottan, de eltökélten gyötörni fogja azokat a lelkeket, akik a Szentlélek Erejével vannak megáldva. …”

https://masodikeljovetel.hu/gonosz-szelleme-sokkal-erosebb-mint-az-ember-akarata

2015. február 4. szerda, 20:06

Atyám, akinek Szent Parancsára beszélek a világhoz, arra utasított Engem, hogy kihirdessem ezt a figyelmeztetést. Készüljetek arra, hogy szembe néztek Velem, mert hamarosan az ég ketté fog hasadni és a Szentlélek Tüze fog rátok ereszkedni.

https://masodikeljovetel.hu/az-eg-hamarosan-kette-fog-hasadni-es-szentlelek-tuze-ratok-fog-ereszkedni

A gyengéd szívűek, és akiknek a lelke tele van mások iránti szeretettel, meg lesznek jutalmazva azokkal az Ajándékokkal, amelyeket azon a napon Magammal fogok hozni.

Igazság Könyve:

2015. február 4. szerda, 20:06

Drága szeretett leányom, minden, Istentől származó jó dolog iránti gyűlölet, beleértve az Ő Szent Igéjét is, egyre intenzívebbé válik ebben az időben. Az ember szívében lévő szeretet, mely minden világra született gyermekben természetes módon van jelen, kihűlt az emberiség szívében.

A könyörületesség és az egymás iránti szeretet elpárolgott, és amint az meg volt jövendölve, az ember a fivére ellen, az apja, a nővére, az anyja és szomszédja ellen fog fordulni, amint a végső harc eléri a csúcspontját. A jó, a szelíd és az alázatos embert el fogják taposni, és azok, akiknek a szívében rosszindulat van, meg hiányzik a szeretet, bántalmazni fogják azokat, akik az Igazságot merik mondani.

Atyám, akinek Szent Parancsára beszélek a világhoz, arra utasított Engem, hogy kihirdessem ezt a figyelmeztetést. Készüljetek arra, hogy szembe néztek Velem, mert hamarosan az ég ketté fog hasadni és a Szentlélek Tüze fog rátok ereszkedni. A gyengéd szívűek, és akiknek a lelke tele van mások iránti szeretettel, meg lesznek jutalmazva azokkal az Ajándékokkal, amelyeket azon a napon Magammal fogok hozni.

A többieknek a következőket mondom: Minden gonosz cselekedetért, szóért vagy tettért, amelyekért vétkesek vagytok, és a szenvedésért, amelyet másoknak okoztatok, úgy fogjátok megtapasztalni bűneitek fájdalmát, mintha azt az Én Szemeimmel látnátok. Mivel nagyon sokan meg fognak rémülni, amikor majd meglátják lelkük állapotát, arra kérlek benneteket, hogy ne féljetek. Egyszerűen csak bízzatok Irgalmamban. Nem azért jövök, hogy megbüntesselek, vagy elítéljelek benneteket, hanem hogy felébresszem bennetek az Irántam való szeretetet, amit elveszítettetek.

Jöjjetek mindnyájan, mert Isten Beavatkozásának ideje közel van, és azok, akik a kiengesztelődés cselekedete és a Gyónás által felkészítik a lelküket, meg lesznek kímélve a megtisztulás fájdalmától.

 Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-eg-hamarosan-kette-fog-hasadni-es-szentlelek-tuze-ratok-fog-ereszkedni

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 

“ISTENED ELJÖN

1992. június 17.

Az 1992. június 16-i üzenet folytatása:

Kicsim, légy velem! Készen vagy?

Igen, Uram.

Akkor hallgass meg!
Még meddig kell bánkódnom amiatt, hogy nem figyelsz rám, nemzedék, amikor füledbe kiáltom, hogy tarts bűnbánatot! De lásd, felébresztem a holtakat, ezeket a semmirekellőket, kiknek magatartása ijesztő volt, és messze voltak a szentségtől. A világot az én tudásom és az én dicsőségem fogja betölteni, mert ahogy a vizek feltöltik a tengert, úgy jön el áradatként Lelkem is. Senki sem fogja tudni feltartóztatni Szentlelkem kiáradását. Vassula, imádkozz velem!

Uram,
erőddel és bölcsességeddel
életre keltettél és felnevelté
l. Szeretetedben segítettél
és én menyasszonyod lettem.Uram, rám bíztad üzenetedet.
Dicsértessék az Úr!
Jöjj Uram! Maranatha!
Amen.

Mondom neked: A visszavezető ösvényen vagyok. Én, Jézus, mint az utazó, aki eltávozott, visszatérek hozzátok.

Uram, mondj el erről mindent, boldoggá tesz!

Gyermekem, egyszer már beszéltem róla… Nem akarom újból elmondani.

Mire gondolsz Uram?

Szavaim világosak…

Még most sem tudom, mire gondolsz, Uram.

Nézd, gyermekem, Istened eljön!
Eljön a Szeretet, azért
jön, hogy közöttetek éljen.

Mondj erről többet Uram!

Oly szívesen hallgatjuk,
ha a remény beszél ott,
ahol reménytelenség van,
ha a szeretet nyilatkozik meg ott,
ahol gyűlölet van,
ha a béke jelentkezik ott,
ahol háború és összetűzés van.



Bátorság! Ne félj és ne szomorkodj a hátralévő kevés nap miatt! Bízzál teljes szíveddel bennem! Légy erős, állj szilárdan! Igen, állj szilárdan, és hangodat egészen a felhőkig hallatom, míg üzenetemet terjeszted. Közeledj hozzám, közeledj!

ELJÖTT AZ ÓRA, SZENTLELKEM ÓRÁJA, HOGY MEGDICSŐÍTSE FIAM TESTÉT

1992. június 17.

Jahve, Istenem, aki oly gyengéd vagy és közel vagy hozzám, halld meg annak szenvedését, aki Lelked Gyönyörűsége: Jézus Krisztusét. Az Egyház kapui elhagyottá váltak, és papjai sóhajtoznak elhagyatottsága miatt. Egyedül maradt a város, amelyet egykor betöltöttek a hívők, mintha hirtelen özveggyé vált volna. Templomaid 1 sorra elpusztulnak, ahogy élelmet keresnek az életben maradáshoz, de csak a Sátán füstjét szívják be tömjén helyett. Hol vannak a kerthez hasonló birtokok? Hol vannak az egykor illatozó, bimbózó szőlőskertek? Miért rombolták le oltáraidat? 2

Jahve:  Béke, gyermekem, béke… Hallgass meg:
Tudod, hogy közel van a nagy nap, közelebb mint gondolnátok. Oltár, mondd meg mindenkinek, hogy meg fogom mutatni dicsőségemet, és mindenütt kinyilvánítom szentségemet. Fenntartás nélkül fogom kiárasztani Szentlelkemet az egész emberiségre. Szemetek még nem látott semmit és fületek még nem hallott semmit.
A ti szívetek ma beteg, szemetek elhomályosult, mivel sötétségben és elhagyatottságban éltek, és az ellenség jár körbe ebben az elhagyatottságban. Én, az Úr, sokasítani fogom a látomásokat a fiatalok között, és sokkal sokkal több fiatok és leányotok fog prófétálni, több, mint most. Kárpótlást adok a szárazság éveiért, amelyek hitehagyásra vezettek benneteket. Fenntartás nélkül fogom küldeni Lelkemet, hogy elárassza birtokaimat, és ujjammal fel fogom építeni lerombolt oltáraimat. Eljövök szőlőskertjeimbe, amelyek hervadt leveleikkel ma víztelen kertekhez hasonlítanak. Megöntözöm őket Lelkemmel. Megtisztítom őket a tövisektől és a tüskés bozóttól, melyek megfojtják, és szőlőskertjeim meg fogják teremni gyümölcseiket .
Mindezt megteszem, hogy megmentselek benneteket. Annyi jelet adok az égen és a Földön, mint azelőtt sohasem. Sokasítani fogom a látomásokat, prófétákat támasztok, megsokasítom őket.
Azután elküldöm hozzátok angyalaimat, hogy ők vezessenek titeket, és én, a ti Szent Istenetek veletek   fogok lakni. Népem hűtlensége miatt beteg. Visszautasították Lelkem adományait, mert saját lelkükben bíztak, nem az enyémben, és saját értelmükkel kötöttek szerződést. De most eljött az óra, Szentlelkem órája, hogy megdicsőítse Fiam Testét! Jöjj Vassula! Azt akarom, hogy buzgó légy, azt akarom, hogy szeress engem! Gyermekem, ezért buzgóságot és égő szeretetemből néhány cseppet öntök beléd, hogy felébresszelek lángommal. ”
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum722.html

 
 
 
 
2015. február 7. szombat, 21:37

Drága szeretett leányom, az Én harcom, hogy békét hozzak Isten minden gyermekének, és hogy minden embert az Új Ég és Új Föld dicsőségébe vigyek, egyre csak fokozódik. A végsőkig fogok harcolni, hogy megmentsem az emberiséget a gonoszságtól, amellyel ellenségem sújtja őket.

Arra kérem mindnyájatoktól, akik szerettek Engem és megtartjátok Igémet, hogy maradjatok erősek a Szent Igémmel szembeni gyűlölet láttára, amelynek majd tanúi lesztek. Ha elutasítjátok Igémet, Engem utasítotok el. S akkor nem fogjátok tudni majd megérteni Kereszthalálom jelentőségét. Bennem élni, nagy bátorságot és kitartást követel, mert soha nem lesz nyugalmatok, ha a Belém vetett hiteteket nyilvánosan megvalljátok.

Én vagyok a ti egyetlen vigaszotok egy olyan világban, mely Ellenem van. Én vagyok a ti mentőövetek a háborgó vizek idején. Én maga az Élet vagyok, és minden jó Tőlem származik. A gonoszság semmilyen formája sem származhat Tőlem, mert az nem lehetséges.

Amíg a világ a Sátán létezését fogadja el, addig nem fogja elfogadni Isten Létezését.

A Sátán, és minden bukott angyal, akiket szeretett Atyám a kidobott a Mennyből, gyűlöletet keltenek azok lelkében, akik megengedik, hogy a bűn megfojtsa őket. A gőg (kevélység) az a bűn, amelyből az összes többi bűn ered. A gőg bűne okozta Lucifer bukását is. A gőg az a bűn, mely által az ember azonosul a gonosszal. A gőg lesz az emberiség bukása.

Feltétel nélkül kell szeretnetek Engem, és ez nem könnyű feladat. Engem szeretni azt jelenti, hogy megtartjátok Isten Igéjét. Ha ettől eltértek, akkor az Irántam való szeretetek elsorvad, míg végül már csak a saját szabályaitok szerint fogtok élni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/en-vagyok-ti-egyetlen-vigaszotok-egy-olyan-vilagban-mely-ellenem-van


———-
Római katolikus:

2020-02-06

4. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Halála előtt Dávid tanácsokat ad utódjának.
Amikor elközelgett Dávid halálának ideje, ezeket a parancsokat adta fiának, Salamonnak:
Én most már minden földi lény útjára lépek. Légy erős férfi! Tartsd meg a te Urad, Istened előírásait! Járj az ő útjain; tartsd meg rendelkezéseit, parancsait, végzéseit és intelmeit, ahogyan meg van írva Mózes törvényében, hogy minden sikerüljön, amit csak teszel, amibe csak belefogsz; s így az Úr beteljesítse ígéretét, amelyet nekem tett: »
Ha fiaid megtartják útjukat, ha teljes szívükből és lelkükből hűségesen járnak előttem, nem fogy el ivadékod Izrael királyi székéről.«”
Dávid aztán nyugodni tért atyáihoz, és Dávid városában temették el. Az az idő, amely alatt Dávid Izraelen uralkodott, negyven esztendő volt. Hebronban uralkodott hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig harminchárom esztendeig.
Ekkor Salamon elfoglalta atyjának, Dávidnak királyi székét, és uralma nagyon megszilárdult.
Ez az Isten igéje.

1Kir 2,1-4.10-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Te uralkodsz mindenen, * Urunk, Istenünk. (12b. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyáinknak, Izraelnek Istene, * mindörökkön-örökké.
Tiéd, Uram, a fönség és a hatalom, * a dicsőség, a fényesség és a méltóság.
Hívek: Te uralkodsz mindenen, * Urunk, Istenünk.
E: Minden a tiéd a mennyben és a földön, † tiéd, Uram, a királyság, * te vagy Ura mindeneknek.
Tiéd a gazdagság és a dicsőség, * te uralkodsz mindenen.
H: Te uralkodsz mindenen, * Urunk, Istenünk.
E: Kezedben van az erő és a hatalom, * a te kezed tehet mindent naggyá és erőssé.
H: Te uralkodsz mindenen, * Urunk, Istenünk.
1Krón 29,10.11ab.11d-12a.12bcd

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Elközelgett az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot és higgyetek az örömhírnek!” Mk 1,15 – 3. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az apostolok Krisztustól gyógyító hatalmat kapnak, és küldetést az evangélium hirdetésére.
Abban az időben Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 6,7-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-06

————
Ortodox (Görög keleti): 


Az írástudók nagyravágyása és kapzsisága

38 Tanítás közben így szólt Jézus: “Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken,

39 szeretnek a főhelyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon;

40 felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.

Az özvegyasszony két fillérje

41 Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele,

42 egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt.

43 Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: “Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.

44 Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát.””

——————————-

Boldogság Krisztusért szenvedni

12 Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket.

13 Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.

14 Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok.

15 Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó.

16 Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel.

17 Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában?

18 És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös?

19 Akik tehát az Isten akaratából szenvednek, azok is – jót cselekedve – ajánlják lelküket a hű Teremtőnek.

Presbiterek és ifjak intése

5.1 A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese:

legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen;

ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.

És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.

Ugyanúgy, ti ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll,  az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Mark+12%3A38-44%3B++1+Peter+4%3A12-5%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/02/06

 
 
“2015. február 7. szombat, 21:37
A Sátán, és minden bukott angyal, akiket szeretett Atyám a kidobott a Mennyből, gyűlöletet keltenek azok lelkében, akik megengedik, hogy a bűn megfojtsa őket. A gőg (kevélység) az a bűn, amelyből az összes többi bűn ered. A gőg bűne okozta Lucifer bukását is. A gőg az a bűn, mely által az ember azonosul a gonosszal. A gőg  lesz az emberiség bukása. …”

Atyám, akinek Szent Parancsára beszélek a világhoz, arra utasított Engem, hogy kihirdessem ezt a figyelmeztetést.

Igazság Könyve:
2015. február 4. szerda, 20:06

 

Drága szeretett leányom, minden, Istentől származó jó dolog iránti gyűlölet, beleértve az Ő Szent Igéjét is, egyre intenzívebbé válik ebben az időben. Az ember szívében lévő szeretet, mely minden világra született gyermekben természetes módon van jelen, kihűlt az emberiség szívében.

A könyörületesség és az egymás iránti szeretet elpárolgott, és amint az meg volt jövendölve, az ember a fivére ellen, az apja, a nővére, az anyja és szomszédja ellen fog fordulni, amint a végső harc eléri a csúcspontját. A jó, a szelíd és az alázatos embert el fogják taposni, és azok, akiknek a szívében rosszindulat van, meg hiányzik a szeretet, bántalmazni fogják azokat, akik az Igazságot merik mondani.

Atyám, akinek Szent Parancsára beszélek a világhoz, arra utasított Engem, hogy kihirdessem ezt a figyelmeztetést. Készüljetek arra, hogy szembe néztek Velem, mert hamarosan az ég ketté fog hasadni és a Szentlélek Tüze fog rátok ereszkedni. A gyengéd szívűek, és akiknek a lelke tele van mások iránti szeretettel, meg lesznek jutalmazva azokkal az Ajándékokkal, amelyeket azon a napon Magammal fogok hozni.

A többieknek a következőket mondom: Minden gonosz cselekedetért, szóért vagy tettért, amelyekért vétkesek vagytok, és a szenvedésért, amelyet másoknak okoztatok, úgy fogjátok megtapasztalni bűneitek fájdalmát, mintha azt az Én Szemeimmel látnátok. Mivel nagyon sokan meg fognak rémülni, amikor majd meglátják lelkük állapotát, arra kérlek benneteket, hogy ne féljetek. Egyszerűen csak bízzatok Irgalmamban. Nem azért jövök, hogy megbüntesselek, vagy elítéljelek benneteket, hanem hogy felébresszem bennetek az Irántam való szeretetet, amit elveszítettetek.

Jöjjetek mindnyájan, mert Isten Beavatkozásának ideje közel van, és azok, akik a kiengesztelődés cselekedete és a Gyónás által felkészítik a lelküket, meg lesznek kímélve a megtisztulás fájdalmától.

 Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-eg-hamarosan-kette-fog-hasadni-es-szentlelek-tuze-ratok-fog-ereszkedni

 
“ATYÁM, FOGADJ EL MINDENT, AMIM VAN!
1990. december 18. Bensőmben érzem, hogy életem Istenben most újabb szakaszába lép. Úgy érzem magamat mint a diák, aki felsőbb osztályba kerül, ahol majd komolyabb munkát kell végeznie…Uram?Én vagyok. Fogd meg a kezem, és mondd velem ezt az imát:

“Atyám, fogadj el mindent, amim csak van! Amen.”

Ajánlj fel mindent az Atyának, és megmenekülsz.
Ne félj Tőle! Hagyatkozz Rá! Vassula, engedd, hogy benned lélegezzem! Bízzál, mert veled vagyok!

Olvasd el Izajás 55. fejezetét! *

Vassula, fűzd hozzá e mondatokat a találkozónak szóló üzenetemhez:
  Ma azért jövök hozzátok, hogy megmondjam nektek, milyen teljes az örömöm! Mivel én vagyok az, akit kerestek, és messziről jöttetek ide, hogy meghallgassatok, megmondom nektek, drága, szeretett gyermekeim: Én, a ti Istenetek rátok mosolygok! Maradjatok szeretetemben! Imádkozzatok a békéért, és legyetek az igazság tanúi! Én, az Isten, veletek vagyok, és megáldalak benneteket.”

 
*
“... 6 Keressétek az Örökkévalót,
    amíg nem
késő!
Hívjátok segítségül őt,
    amíg
közel van!
A gonosztevő térjen jó útra,
    a bűnös se kövesse gondolatait!
Jöjjön vissza az Örökkévalóhoz,
    aki örömmel fogadja, és könyörül rajta!
Jöjjön Istenünkhöz,
    aki szívesen megbocsát!”
 

———-
Római katolikus:

2020-02-05

4. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Dávid vállalja bűnét, és irgalmat kér népe számára.
Egy alkalommal Dávid király parancsot adott Joábnak, serege fővezérének: „Járd be Izrael valamennyi törzsét Dántól, az északi tartománytól Beersebáig, a déli tartományig! Számláljátok meg a népet, hogy tudhassam, hányan vannak!”
(Joáb teljesítette is a parancsot, és) átadta a királynak a népszámlálás eredményét: Izraelben nyolcszázezer a hadköteles, kardfogásra alkalmas férfi, Júdában pedig ötszázezer.
Ám a népszámlálás után nyugtalan lett a király lelkiismerete, és így imádkozott: „Nagyot vétkeztem e tettemmel; de kérlek, Uram, bocsásd meg szolgád vétkét, mert igen oktalanul cselekedtem.”
Másnap, miután Dávid felkelt, az Úr szózatot intézett Gád prófétához, Dávid látnokához: „Eredj, és mondd meg Dávidnak! Ezt üzeni az Úr: Három lehetőséget kínálok neked. Válassz egyet közülük, és azt teszem veled!”
Gád el is ment Dávidhoz, és jelentette neki: „Jöjjön-e három évig tartó éhség országodra, vagy három hónapig menekülnöd kelljen ellenségeid elől, akik üldözni fognak; vagy pedig három napig pestis fog
pusztítani földeden. Nos, gondolkodjál és határozz, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött!” Dávid erre azt válaszolta Gádnak: „Nehéz választás előtt állok. De jobb az Úr kezébe kerülnöm (mert nagy az ő irgalmassága), mint hogy az emberek kezébe essem.” így tehát Dávid a pestist választotta. Éppen a búza aratásának volt az ideje.
Az Úr tehát pestist bocsátott Izraelre attól a reggeltől fogva a megszabott ideig. Dántól Beersebáig
hetvenezer ember halt meg a népből. Mikor az Úr angyala már Jeruzsálemre nyújtotta ki kezét, hogy ott is pusztítson, az Úr szíve megesett a nyomorúságon, és parancsot adott a nép pusztító angyalának: „Elég! Vond vissza már a kezedet!” Amikor ugyanis az Úr angyala a jebuzeus Areuna szérűjéhez ért, Dávid meglátta a pusztító angyalt, és így könyörgött az Úrhoz: „Én vagyok, aki vétkeztem. Én vagyok, aki gonoszat cselekedtem. Ők, a juhok semmit sem tettek. Kérlek, inkább fordítsd kezedet ellenem és házam ellen!”
Ez az Isten igéje.

2Sám 24,2.9-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Bocsásd meg, Uram, bűnömet: * vétkeim terhét vedd el rólam! (Vö. 5c. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Boldog, akinek az Úr megbocsátotta bűneit, * akinek eltörölte gonoszságát.
Boldog az, akinek vétkét az Úr fel nem rója, * kinek lelkében nincsen álnokság.
Hívek: Bocsásd meg, Uram, bűnömet: * vétkeim terhét vedd el rólam!
E: Bűnömet eléd tártam, * nem rejtettem el vétkemet előled,
Így szóltam: † „Gonoszságomat megvallom, Uram”, * és te megbocsátottad vétkeimet.
H: Bocsásd meg, Uram, bűnömet: * vétkeim terhét vedd el rólam!
E: Ezért fohászkodik hozzád az igaz ember, * a megpróbáltatás idején.
Ha nagy vizek áradnak is, * őt el nem érik.
H: Bocsásd meg, Uram, bűnömet: * vétkeim terhét vedd el rólam!
E: Te vagy menedékem, † a gyötrelemtől megóvsz engem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem.
H: Bocsásd meg, Uram, bűnömet: * vétkeim terhét vedd el rólam!
Zsolt 31,1-2.5.6.7

ALLELUJA
Jézus mondja: „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A názáretiek nem ismerik fel Jézusban a Megváltót, mert nincs hitük.
Abban az időben Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat
napja, tanítani kezdett a zsinagógában.
Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És
megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is
csodálkozott hitetlenségükön.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 6,1-6″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-05


2015. január 29. csütörtök, 21:30

… 

Ez a két tanú továbbra is hirdetni fogja az Igazságot azok által, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék a Szentlélek Tüzét, míg az Úr Nagy Napja fel nem virrad az emberiségre. Hénok és Illés szelleme fogja elárasztani a lelküket, és ők felháborodást fognak okozni, amikor tanúságot tesznek Isten mellett az Igazságról és az Életről, amelyet milliók el fognak majd utasítani. …”

https://masodikeljovetel.hu/henok-es-illes-nem-emberi-formaban-lesznek-jelen

————
Ortodox (Görög keleti): 

 
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10%3B+Proverbs+3%3B+Proverbs+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
 

A bölcsesség gyümölcse igazság

10.1 Salamon példabeszédei. A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú azonban szomorúsága anyjának.

Nem használnak a bűnnel szerzett kincsek, de az igazság megment a haláltól.

Nem hagyja az Úr éhezni az igaz embert, de a bűnösök mohóságát elveti.

Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.

Aki nyáron gyűjt, az eszes fiú, de aki aratáskor alszik, az szégyellni való.

Áldások szállnak az igaz fejére, a bűnösök szája pedig erőszakot rejteget.

Az igaznak az emlékezete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz.

A bölcs szívű megfogadja a parancsokat, a bolond beszédű pedig elbukik.

Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, az kitudódik róla.

10 Aki kacsingat, fájdalmat okoz, a bolond beszédű pedig elbukik.

11 Életnek forrása az igaz ember szája, de a bűnösök szája erőszakot rejteget.

12 A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet.

13 Az értelmes ember ajkán bölcsesség található, de bot való az esztelen hátára.

14 A bölcsek tartózkodók tudásukkal, a bolondot pedig hamar romlásba viszi a szája.

15 A gazdagnak a vagyon az erős városa, a nincsteleneknek romlásuk a szegénység.

16 Az igaznak a keresetéből élet lesz, a bűnösnek a jövedelméből vétek.

17 Az élet ösvényén jár, aki megfogadja az intést, de tévelyegni fog, aki megveti a dorgálást.

18 Gyűlöletet rejteget a hazug ajak, és rágalmakat terjeszt az ostoba.

19 A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.

20 Színezüst az igaz ember nyelve, a bűnösöknek a szíve is keveset ér.

21 Az igaznak az ajka sokakat vezet, a bolondok pedig meghalnak esztelenségük miatt.

22 Az Úr áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni.

23 Az ostobának a galádságban telik öröme, az értelmes embernek pedig a bölcsességben.

24 Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül.

25 Ha ráfúj a forgószél a bűnösre, nincs többé, de az igaz örökké tartó alapon áll.

26 Amilyen az ecet a fognak és a füst a szemnek, olyan a rest a megbízóinak.

27 Az Úr félelme gyarapítja a napokat, de a bűnösök esztendei megrövidülnek.

28 Az igazak várakozása örömre fordul, de a bűnösök reménysége semmivé lesz.

29 Az Úrnak útja a feddhetetlennek erősség, de a gonosztevőknek romlás.

30 Az igaz soha meg nem inog, de a bűnösök nem maradnak meg a földön.

31 Az igaz ember szája bölcsességet áraszt, az álnok nyelvet azonban kivágják.

32 Az igaz ember ajka kedvesen tud szólni, a bűnösök szája pedig csak álnokul.”

————————————————–

Az istenfélelem és a bölcsesség áldást hoz

3.1 Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved,

mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!

A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára!

Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél.

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!

Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.

Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat!

Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak.

Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából,

10 akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból.

11 Az Úr intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld!

12 Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.

13 Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.

14 Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak.

15 Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled.

16 Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság és dicsőség.

17 Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség.

18 Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok.

19 Az Úr bölcsességgel vetette meg a föld alapját, értelemmel erősítette meg az eget.

20 Az ő tudása által váltak ketté a mélységes vizek, és harmatoznak a magas fellegek.

21 Fiam, ne téveszd ezt szem elől, vigyázz arra, hogy okos és megfontolt légy!

22 Ez élteti lelkedet, és ékesíti nyakadat.

23 Utadon biztonságban jársz, és lábadat nem ütöd meg.

24 Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol.

25 Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök.

26 Mert az Úrban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától.

27 Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!

28 Ha van mit adnod, ne mondd embertársadnak: Menj el, jöjj holnap, majd akkor adok!

29 Ne koholj rosszat embertársad ellen, aki gyanútlanul lakik melletted!

30 Ne pörölj ok nélkül olyan emberrel, aki nem bánt rosszul veled!

31 Ne irigykedj az erőszakos emberre, és egyik útját se válaszd!

32 Mert a rossz úton járókat utálja az Úr, de a becsületesekkel közösségben van.

33 Az Úr átka van a bűnösök házán, de az igazak lakóhelyét megáldja.

34 A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.

35 Dicsőséget örökölnek a bölcsek, az ostobáknak pedig nő a gyalázatuk.”

—————————————————–

A bölcsesség mindennél nagyobb kincs

8.1 Nem kiált-e a bölcsesség, nem hallatja-e szavát az értelem?

Kiáll a magaslatok ormára, az útra, a keresztutakra.

A városba vivő kapuknál, a bejáratoknál hangosan kiált.

4 Hozzátok kiáltok, férfiak, szavam az emberekhez szól.

Legyetek okosak, ti együgyűek, legyetek értelmesek, ti ostobák!

Hallgassatok rám, mert fontos dolgokat mondok, ha felnyitom ajkamat, helyes, amit mondok.

Mert szám igazságot szól, ajkam utálja a gonoszt.

Számnak minden szava igaz, nincs bennük csalárdság vagy hamisság.

Mind világosak az értelmeseknek, és az ismeretre vágyóknak érthetők.

10 Intésemet fogadjátok el, ne az ezüstöt, inkább a tudást, mint a színaranyat!

11 Mert értékesebb a bölcsesség az igazgyöngynél, és nem fogható hozzá semmiféle drágaság.

12 Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás.

13 Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a helytelen utat. meg az álnok beszédet gyűlölöm.

14 Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom.

15 Általam uralkodnak a királyok, és rendelkeznek igazságosan a fejedelmek.

16 Általam vezetnek a vezérek, és ítélkeznek igazságosan az elöljárók.

17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek.

18 Gazdagság és megbecsülés van nálam, maradandó vagyon és igazság.

19 Gyümölcsöm drágább az aranynál, a színaranynál is, és jövedelmem a színezüstnél.

20 Az igazság ösvényén járok és a törvénynek az útjain,

21 hogy örökséget adjak az engem szeretőknek, és megtöltsem kincstárukat.

22 Az Úr útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen.

23 Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt.

24 Mikor még nem voltak mélységek, megszülettem, mikor még nem voltak tele a források vízzel.

25 Mielőtt a hegyek helyükre kerültek, a halmok létrejötte előtt megszülettem;

26 amikor még nem alkotta meg a földet, a rónákat, még a világ legelső porszemét sem.

27 Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött.

28 Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai,

29 amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait,

30 én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadozva mindenkor.

31 Játszadoztam földje kerekségén, és gyönyörködtem az emberekben.

32 Ezért, fiaim, hallgassatok rám, mert boldogok, akik megőrzik útjaimat!

33 Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt!

34 Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve.

35 Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.

36 De aki vétkezik ellenem, magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10%3B+Proverbs+3%3B+Proverbs+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/02/05

Az ég hamarosan ketté fog hasadni, és a Szentlélek Tüze rátok fog ereszkedni

Igazság Könyve:
2015. február 4. szerda, 20:06

Drága szeretett leányom, minden, Istentől származó jó dolog iránti gyűlölet, beleértve az Ő Szent Igéjét is, egyre intenzívebbé válik ebben az időben. Az ember szívében lévő szeretet, mely minden világra született gyermekben természetes módon van jelen, kihűlt az emberiség szívében.

A könyörületesség és az egymás iránti szeretet elpárolgott, és amint az meg volt jövendölve, az ember a fivére ellen, az apja, a nővére, az anyja és szomszédja ellen fog fordulni, amint a végső harc eléri a csúcspontját. A jó, a szelíd és az alázatos embert el fogják taposni, és azok, akiknek a szívében rosszindulat van, meg hiányzik a szeretet, bántalmazni fogják azokat, akik az Igazságot merik mondani.

Atyám, akinek Szent Parancsára beszélek a világhoz, arra utasított Engem, hogy kihirdessem ezt a figyelmeztetést. Készüljetek arra, hogy szembe néztek Velem, mert hamarosan az ég ketté fog hasadni és a Szentlélek Tüze fog rátok ereszkedni. A gyengéd szívűek, és akiknek a lelke tele van mások iránti szeretettel, meg lesznek jutalmazva azokkal az Ajándékokkal, amelyeket azon a napon Magammal fogok hozni.

A többieknek a következőket mondom: Minden gonosz cselekedetért, szóért vagy tettért, amelyekért vétkesek vagytok, és a szenvedésért, amelyet másoknak okoztatok, úgy fogjátok megtapasztalni bűneitek fájdalmát, mintha azt az Én Szemeimmel látnátok. Mivel nagyon sokan meg fognak rémülni, amikor majd meglátják lelkük állapotát, arra kérlek benneteket, hogy ne féljetek. Egyszerűen csak bízzatok Irgalmamban.Nem azért jövök, hogy megbüntesselek, vagy elítéljelek benneteket, hanem hogy felébresszem bennetek az Irántam való szeretetet, amit elveszítettetek.

Jöjjetek mindnyájan, mert Isten Beavatkozásának ideje közel van, és azok, akik a kiengesztelődés cselekedete és a Gyónás által felkészítik a lelküket, meg lesznek kímélve a megtisztulás fájdalmától.

 Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-eg-hamarosan-kette-fog-hasadni-es-szentlelek-tuze-ratok-fog-ereszkedni

 
 
 
 
 
“ATYÁM, FOGADJ EL MINDENT, AMIM VAN!
1990. december 18. Bensőmben érzem, hogy életem Istenben most újabb szakaszába lép. Úgy érzem magamat mint a diák, aki felsőbb osztályba kerül, ahol majd komolyabb munkát kell végeznie…Uram?Én vagyok. Fogd meg a kezem, és mondd velem ezt az imát:

“Atyám, fogadj el mindent, amim csak van! Amen.”

Ajánlj fel mindent az Atyának, és megmenekülsz.
Ne félj Tőle! Hagyatkozz Rá! Vassula, engedd, hogy benned lélegezzem! Bízzál, mert veled vagyok!

Olvasd el Izajás 55. fejezetét!

Vassula, fűzd hozzá e mondatokat a találkozónak szóló üzenetemhez:
  Ma azért jövök hozzátok, hogy megmondjam nektek, milyen teljes az örömöm! Mivel én vagyok az, akit kerestek, és messziről jöttetek ide, hogy meghallgassatok, megmondom nektek, drága, szeretett gyermekeim: Én, a ti Istenetek rátok mosolygok! Maradjatok szeretetemben! Imádkozzatok a békéért, és legyetek az igazság tanúi! Én, az Isten, veletek vagyok, és megáldalak benneteket.”

*
“… 6 Keressétek az Örökkévalót,
    amíg nem
késő!
Hívjátok segítségül őt,
    amíg
közel van!

A gonosztevő térjen jó útra,
    a bűnös se kövesse gondolatait!
Jöjjön vissza az Örökkévalóhoz,
    aki örömmel fogadja, és könyörül rajta!
Jöjjön Istenünkhöz,
    aki szívesen megbocsát!”
———–
 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-04

4. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Dávid megsiratja a lázadó Absalomot, mert mégiscsak a fia volt.
A lázadó Absalom serege vereséget szenvedett és megsemmisült. Ekkor történt, hogy maga Absalom véletlenül Dávid szolgái elé került. Absalom ugyanis egy öszvéren nyargalva menekült. Mikor azonban az öszvér egy sűrű lombozatú nagy tölgyfa alá ért, Absalom a hajánál fogva fennakadt a fán. Ott maradt függve ég és föld között, mert az öszvér kiszaladt alóla. Egy ember meglátta, és azonnal jelentette Joábnak: „Láttam Absalomot, amint egy tölgyfán függött.” Joáb három dárdát vett a kezébe, és azokat Absalom szívébe döfte.
(Dávid a harc alatt Mahanaim városának kapujában várta a híreket.) Amikor a kapuőr felment a kapu tetejére a bástyafalra, és felemelte tekintetét, látta, hogy egy magányos ember fut feléje. Lekiáltott tehát, és jelentette a királynak. A király azt válaszolta: „Ha egyedül jön, akkor jó hírt hoz.”
(Amikor az első hírhozó elmondta a győzelem hírét), a király azt parancsolta neki: „Fordulj meg, és állj oda!” Az tehát megfordult és félreállott. Akkor megérkezett Kusi, a második hírhozó is, és jelentette: „Jó hírt hozok, uram király, mert az Úr a mai napon megszabadított azok kezéből, akik fellázadtak ellened.”
A királynak azonban az volt az első kérdése: „Hogy van a fiam, Absalom?” Kusi azt felelte: „Bárcsak Uramnak, királyomnak minden ellensége és mindazok, akik ellenedre törnek, úgy járnának mint a fiad!”
A király a hírtől megrendülve fölment a kapu fölött lévő terembe, és zokogni kezdett. Föl s alá járkálva így jajongott: „Fiam, Absalom! Fiam, fiacskám, Absalom! Bárcsak én haltam volna meg helyetted, fiam, fiacskám, Absalom!”
Hírül vitték Joábnak, hogy a király hogyan siratja és gyászolja a fiát. Akkor a győzelem öröme gyászra fordult az egész nép számára, mert még aznap meghallották a hírt, hogy a király nagyon bánkódik a fia miatt. Aznap úgy lopakodott be a nép a városba, ahogy a csatából megfutamodó és gyalázata miatt szégyenkező nép szokott.
Ez az Isten igéje.
2Sám 18,9-10.14b.24-25a.30-19,3

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Fordulj felém, Uram, * és hallgass meg engem! (1a. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Fordulj felém és hallgass meg, Uram, * mert gyámoltalan vagyok és szegénységben élek.
Őrizd meg lelkemet, mivel hozzád tartozom, * szabadítsd meg szolgádat, Istenem, aki benned bízik.
Hívek: Fordulj felém, Uram, * és hallgass meg engem!
E: Könyörülj rajtam, Uram, * mert egész nap hozzád kiáltok.
Tedd vidámmá szolgád lelkét, * hiszen hozzád emelem a szívem.
H: Fordulj felém, Uram, * és hallgass meg engem!
E: Uram, te szelíd és jóságos vagy, * nagy irgalmú mindazokhoz, akik hívnak téged.
Hallgasd meg, Uram, imádságom, * figyelj könyörgésem szavára.
H: Fordulj felém, Uram, * és hallgass meg engem!
Zsolt 85,1-2.3-4.5-6

ALLELUJA
Krisztus gyengeségeinket magára vette, * és betegségeinket ő hordozta. Mt 8,17 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Kislány, mondom neked, kelj fel!
Abban az időben amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából.
Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?”
Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot.
Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?”
A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen.
Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették.
Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 5,21-43″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-04


————
Ortodox (Görög keleti): 

 

10 Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot;

11 forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet;

12 mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul.

13 De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra?

14 De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek.

15 Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.

16 Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó magatartásotokat.

17 Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata.

Krisztus halálának és feltámadásának gyümölcse

18 Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint.

19 Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak,

2akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át.

21 Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által,

22 aki miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők.”


Készüljetek arra, hogy szembe néztek Velem, mert hamarosan az ég ketté fog hasadni és a Szentlélek Tüze fog rátok ereszkedni. A gyengéd szívűek, és akiknek a lelke tele van mások iránti szeretettel, meg lesznek jutalmazva azokkal az Ajándékokkal, amelyeket azon a napon Magammal fogok hozni. …”

—————-

Kérdés a feltámadásról

18 Ezután szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle:

19 “Mester, Mózes előírta nekünk, hogyha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének.

20 Volt hét testvér. Az első megnősült, és amikor meghalt, nem hagyott utódot.

21 A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy ő sem hagyott utódot. Ugyanígy történt a harmadikkal is,

22 és a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is.

23 A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiké lesz az asszony? Mert mind a hétnek a felesége volt.”

24 Jézus ezt mondta nekik: “Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát?

25 Mert az emberek amikor már feltámadtak a halálból, nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok, mint az angyalok a mennyekben.

26 Arról pedig, hogy feltámadnak a halottak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene?

27 Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++1+Peter+3%3A10-22%3B++Mark+12%3A18-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/02/04

———–
————–
RAPTURE DREAM: September 2019

A két tanú továbbra is hirdetni fogja az Igazságot azok által, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék a Szentlélek Tüzét

Igazság Könyve:
2015. január 29. csütörtök, 21:30

 

Drága szeretett leányom, az előttetek álló időben a Római Katolikusoknak és a zsidóknak kell majd a legnagyobb ellenállással szembenézniük. Hátrányos megkülönböztetéstől, szembeszegüléstől és gyűlölettől kell majd szenvedniük, amint a hitehagyás megfojtja az emberiséget.Az ő Hangjuk el lesz hallgattatva, mert amikor a gonosz megtéveszti a világot, hogy az elutasítsa Isten Igéjét, hamisságok fel fogják falni Isten gyermekei elméjét.

Ez a két tanú továbbra is hirdetni fogja az Igazságot azok által, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék a Szentlélek Tüzét, míg az Úr Nagy Napja fel nem virrad az emberiségre. Hénok és Illés szelleme fogja elárasztani a lelküket, és ők felháborodást fognak okozni, amikor tanúságot tesznek Isten mellett az Igazságról és az Életről, amelyet milliók el fognak majd utasítani. Amint az meg volt jövendölve ezzel a két tanúval szembe fognak szállni, és harcolni fognak ellenük, de jaj annak az embernek, aki megpróbálja elpusztítani őket, mert Isten meg fogja büntetni ellenségeit, hogy ezek ketten életben tudják tartani Szeretetének Lángját a világban, amelyet a hitehagyás sötétsége fog beborítani.

Hénok és Illés nem emberi formában lesznek jelen, de tudnotok kell a következőt: ők e két tanú szellemében lesznek jelen, és az ő szenvedésük által Isten meg fogja menteni azokat, akik vakok az Igazságra.

Soha ne féljétek az Igazságtól, egyedül csak azoktól féljetek, akik ekkora gyűlölettel vannak eltelve Irántam, Jézus Krisztus iránt, akik a gonosz cselekedet mindenféle formájáig le fognak alacsonyodni, csakhogy ezt a két tanút elhallgattassák.

De nem fognak tudni hatást gyakorolni rá, mert a Szentlélek Tüze úgy fog áradni a tanúk szájából, mint egy kard, és be fog hatolni azok szívébe, akiknek a legnagyobb szükségük van Isten Irgalmára. Aztán, amikor eljön az ideje, ezt a két vallást be fogják tiltani, és azokat, akik azt nyilvánosan gyakorolni merik, bűncselekmény elkövetésével fogják vádolni. Az alapig leégett Templomok hamukupaccá fognak válni, és a világ örömét fogja lelni Isten Híveinek megsemmisítésében, és ünnepelni fogja azok kimúlását.

Ezt követően Isten Hangja hallható lesz a világ minden sarkában, és a hamuból fel fog támadni az Új Kezdet, az Új Jeruzsálem, egy új, bűn nélküli tiszta világ.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/henok-es-illes-nem-emberi-formaban-lesznek-jelen

 

———-
Igaz élet Istenben:

HOZD VISSZA NÉPEMET A SZERETETEN ALAPULÓ IGAZ HITHEZ!
1991. május 25.  

Jézusom, a Te tökéletességed és szépséged megigézett. Emésztő szereteted legyőzte törékenységemet, és beleegyeztem, hogy szereteted áldozata legyek. Hogyan is tudnám visszavonni ígéretemet, amikor ennyi szépséget látok egyszerre? Jóságod naphosszat elbűvöl. Milyen vonzereje van a Te szeretetednek? Lelkem kedvese, szemed látta dicsőséges fenségemet, füled hallotta szeretetem énekét, és én magam adtam meg neked világosságomat, hogy mindörökre az enyém légy. Neked adtam szögeimet és töviskoronámat, hogy megmutassam, milyen közel állok hozzád. Vőlegényed lettem, és menyasszonyommá tettelek, hogy megosszam veled keresztemet mint hitvesi ágyat. Szenvedésem annyira magával fog ragadni réged, hogy hasonlóvá válsz majd hozzám, Vőlegényedhez. Én vagyok Vigasztalód a szomorú napokban. Én választottalak téged, és nem te engem, hogy megmutassam neked kimeríthetetlen gazdagságomat.

Uram, mit kívánsz, mit tehetek Érted?

Hozd vissza népemet a szereteten alapuló igazi hithez! Imádkozz, hogy Egyházam egy legyen és mentes minden bűntől! Engesztelj leányom, engesztelj a világ sok bűnéért és gonoszságáért, ami annyira bántja Szentséges Szívemet… Leányom és menyasszonyom, tekints Szabadítód Szívébe, tekints e Szívbe, amely megmentett téged! Vedd Szívemet, vigasztald meg azáltal, hogy szeretsz. Én Jézus, homlokon csókollak.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum624.html

 
 
———
Római katolikus:

2020-01-30

3. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Dávid király köszönete az Úrnak családja kiválasztásáért.
Nátán próféta közölte Dáviddal az isteni ígéretet családja örök fennmaradásáról. Ekkor Dávid király az Úr elé járult, és így imádkozott:
„Ki vagyok én, Uram, Istenem, és mi az én (királyi) házam, hogy engem ilyen magasra emeltél? Sőt még ez is kevésnek látszott előtted, Uram, Istenem, azért hosszú időre szóló
ígéretet tettél szolgád házának. Ilyen sokra becsültél engem az emberek sorában, Uram, Istenem?
Választott népedet biztosítottad, hogy mindörökre néped lesz, mivel te, Uram, az ő Istenük lettél.
Nos tehát, Uram, Istenem,
teljesítsd mindörökre ígéretedet, amelyet szolgádnak és házának tettél! Tégy úgy, ahogy előre mondottad, hogy magasztalják nevedet mindörökké, és hirdessék: Izrael Istene a Seregek Ura! S akkor szolgádnak, Dávidnak háza állandó lesz színed előtt.
Seregek Ura, Izrael Istene! Te nyilatkoztattad ki szolgádnak a szót: Házat építek neked.
Azért volt olyan bátor a szolgád, hogy ezzel az imádsággal fordult hozzád.
Nos tehát, Uram, Istenem, te mindenható vagy, és szavad valóra válik. Hiszen te ígérted szolgádnak mindezt a jót. Láss tehát hozzá, és áldd meg szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted mindörökké! Hiszen a te szavad ez, Uram, Istenem, és áldásod fogja kísérni szolgád házát mindörökké.”
Ez az Isten igéje.

2Sám 7,18-19.24-29

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Néki adja Urunk, Istenünk, * atyjának, Dávidnak trónját. (Vö. Lk 1,32a – 7. b tónus)
Előénekes: Emlékezz meg, Uram, Dávidról, * és arról, hogy mennyit buzgólkodott,
mert az Úrnak megesküdött, * fogadalmat tett Jákob erős Istenének:
Hívek: Néki adja Urunk, Istenünk, * atyjának, Dávidnak trónját.
E: „Nem lépek addig házam belsejébe * és nem lépek nyugvóhelyemhez,
nem engedem szunnyadni szememet, * nem hunyom álomra szempillámat,
míg nem találok az Úrnak lakóhelyet, * hajlékot Jákob erős Istenének.”
H: Néki adja Urunk, Istenünk, * atyjának, Dávidnak trónját.
E: Esküt tett az Úr Dávidnak, † igaz esküjét nem vonja vissza: * „Véredből származó utódot ültetek trónodra.
Ha megtartják szövetségemet fiaid és a parancsokat, melyekre tanítom őket, * akkor még az ő fiaik is trónodon ülnek mindörökre.”
H: Néki adja Urunk, Istenünk, * atyjának, Dávidnak trónját.
E: Az Úr kiválasztotta Siont magának, * ezt kívánta lakóhelyül:
„Nyugalmam helye ez lesz örökre, * itt fogok lakni, ez a kívánságom.”
H: Néki adja Urunk, Istenünk, * atyjának, Dávidnak trónját.
Zsolt 131,1-2.3-5.11.12.13-14

ALLELUJA
Lámpás a te igéd lábam előtt, * és ösvényem világossága. Zsolt 118,105 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Keresztény életünk példájával
világítanunk kell embertársainknak.
Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit
hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 4,21-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-30

————
Ortodox (Görög keleti): 

Íme, én elétek tártam ezt a földet. Menjetek hát, és vegyétek birtokba azt a földet, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik és utódaiknak adja.

Abban az időben ezt mondtam nektek: Nem tudok egyedül gondot viselni rátok.

10 Istenetek, az Úr, megsokasított benneteket, és most már oly sokan vagytok, mint az égen a csillag.

11 Szaporítson is meg benneteket az Úr, atyáitok Istene ezerszeresen, és áldjon meg, ahogyan megígérte nektek!”

———————————–

15 Fogtam tehát törzseitek főembereit, a bölcs és tapasztalt embereket, és elöljáróitokká tettem őket: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké és felügyelőkké minden törzsben.

16 Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga.

17 Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt.”

————————————-

14 Íme, az Úré, Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden rajta levő.

15 Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is.

16 Metéljétek azért körül a szíveteket, és ne legyetek többé kemény nyakúak!

17 Mert Istenetek, az Úr, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni.

18 Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki.

19 Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén!

20 Az Urat, a te Istenedet féld, őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és az ő nevére esküdj!

21 Őt dicsérje éneked, mert ő a te Istened, aki azokat a nagy és félelmes dolgokat tette veled, amelyeket saját szemeddel láttál.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+1%3A8-11%2C+15-17%3B+Deuteronomy+10%3A14-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/30

Isten Keze a Napot fogja felhasználni arra, hogy a világot figyelmeztesse

Igazság Könyve:
2014. október 24. péntek, 22:50

 

Drága szeretett leányom, a Nap egyike lesz a legnagyobb jeleknek, amikor az isteni beavatkozás hamarosan feltárul. Amikor változásokat láttok majd a napban, amikor az nagyobbnak tűnik, hosszabban ragyog az évszaktól eltérően, tudnotok kell, hogy közeledik Második Eljövetelem ideje.

Isten Keze a Napot fogja felhasználni arra, amelynek tevékenysége szokatlan lesz, hogy a világot figyelmeztesse. A tudósok képtelenek lesznek megindokolni a napban végbemenő váratlan mozgásokat, e csillag szokatlan viselkedését, amely fényt ad nektek. A Föld a Nap fénye nélkül teljes sötétségbe borulna. Tehát amikor az ember bűnei megnövekednek, és a bűnre úgy tekintenek, mintha az egyszerűen csak az emberi természet része lenne, a Földet el fogja borítani a sötétség szelleme.

Ahogy a bűn elborítja a világot, a Nap lassan elveszíti a fényét, és elhalványul. Ahogy az ember elveszíti a mások iránti szeretet érzését és érzéketlenné válik a fájdalommal szemben, amelyet a bűnnek köszönhetően másoknak okoz, a világ egyre sötétebbé válik – sötét lesz a szelleme, a napnál is sötétebb.

Én folytatom Isten gyermekeinek felkészítését ezekre az időkre. Meg fogom mutatni nektek az utat Királyságomhoz, és ti látni fogjátok Fényemet. Semmi sem fogja elterelni figyelmeteket az út mentén, mivel tisztán fogjátok látni, hogyan hozza magával a gonosz a rettenetes sötétséget.

A Nap szét fog oszlani, míg végül három napig semmilyen fény sem fogja beborítani a Földet. Az egyetlen fény az Igazságtól jövő fény lesz. És a negyedik napon, az ég hirtelen szétnyílik, és fény-szeretet fog áradni az égből, amelyről soha nem hittétek volna, hogy hozzá hasonló létezik. Aztán ugyanabban az időben minden ember, minden országban Dicsőségem teljességében fog látni Engem, amint eljövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat, amelyet Atyám ígért Nekem.

Soha ne féljetek a felkészüléstől, amelyre azért van szükség, hogy mindnyájan készen álljatok a Velem való találkozásra. Gondoskodnotok kell arról, hogy jól fel legyetek készülve Számomra, mert ez lesz az a nap, amikor át fogom adni nektek Királyságom Kulcsát, és ott nagy ünneplés lesz. A gonosz az eljövendő Új Világomban többé már nem fog létezni, és az igazak csatlakozni fognak Hozzám, hogy egységben legyenek Velem, valamint az angyalokkal és a szentekkel.

Úgy kell tekintenetek erre a küldetésre, mintha egy utazáson lennétek. Az utazás minden része új felfedezéseket hoz magával – módokat, melyek segítségével megtudhatjátok, hogy mire van szükségetek ahhoz, hogy felkészülhessetek a következő szakaszra. Miközben minden akadályt megmásztok, erősebbé váltok. Köztetek még a leggyengébbek is be fogják fejezni ezt az utazást, mert Én vezetni foglak benneteket minden megtett lépéseteknél, és ez az út hamarosan véget fog érni.

Örüljetek, mert Királyságom vár rátok, az idő pedig rövid lesz.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/isten-keze-napot-fogja-felhasznalni-arra-hogy-vilagot-figyelmeztesse


———-

Igaz élet Istenben:

DICSÉRD ÉS HIRDESD NEVEMET!

Las Vegas, 1996. december 4.

Szeretlek, Uram.

Ó, Vassula! Meghívlak, pihenj meg Szentséges Szívemben! Jöjj, Atyám gyermeke! Jöjj! Én vagyok a te Istened, a te Sziklád, az Örökséged. Az én dicsőségemre keltettelek életre a bölcsességgel. Gyengéden vezettelek és Szívemből adtam tanácsot neked…
  Ó, Vassula! 1 Oly sok lélek haldoklik kint a világban! Fáj a Szívem, és rettenetesen bánt, hogy látnom kell ezeket a haldokló lelkeket… 2
Vassula, kész vagy-e arra, hogy több áldozatot ajánlj fel nekem, hogy hazahozhassam a lelkeket? Igen, az én Szentséges Szívembe!

Igen, Uram…

Helyezd belém bizalmadat! Ne fáradj bele abba, hogy értem és velem dolgozz! Légy szerény, hogy Lelkem vezethessen téged oda, ahova én akarom. Dicsérd Nevemet és hirdesd azoknak a nemzeteknek, amelyekhez Szentlelkem hatalmával küldelek! Ne ereszd el a kezem! Engedd, hogy kezemben tartsam a tiédet! Jöjj! A te hűséges Istened van veled hűséges szeretetében .
Megáldalak, drága lélek.
Menj most, imádkozz velük és emlékeztesd őket arra, hogy Isten, akire vágyakoznak, mindenkor velük van és megáldja őket!
Lakozz mindörökre az én Szentséges Szívemben, imádkozz a lelkek megtéréséért, és tarts ki hűségedben, mivel én hűséges vagyok! IC ”

 
 

 
 
———
Római katolikus:
2019-10-2429. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A keresztény szabadság: Isten szolgálata.
Testvéreim!
Most olyan egyszerűen akarok hozzátok szólni, hogy mindnyájan könnyen megértsétek. Ahogy egykor a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bűnre adtátok magatokat, úgy adjátok most magatokat az igazság szolgálatában az életszentségre!
Amíg ugyanis a
bűn szolgái voltatok, Krisztus igazsága szinte semmit sem jelentett számotokra. De mi hasznotok volt abból, ami miatt most szégyenkeztek? Hiszen annak következménye a halál. Most azonban felszabadultatok a bűn hatalmából, és Isten szolgái lettetek. Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet. A bűn következménye a halál, Isten kegyelmi ajándéka viszont az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Ez az Isten igéje.

Róm 6,19-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik. Zsolt 39,5a.
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél.
Mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
Zsolt 1,1-2.3.4.6

ALLELUJA
Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, * csakhogy Krisztust elnyerjem, és őhozzá tartozzam. Fil 3,8-9 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak.
Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,49-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-24


————

Ortodox (Görög keleti): 

20 Ugyanakkor ez meg fog felelni annak a határozott várakozásomnak és kívánságomnak is, hogy nem fogok szégyent vallani semmiben. Sőt, bátran meg fog mutatkozni bennem — akár életben maradok, akár meg kell halnom —, hogy Krisztus mindenkinél hatalmasabb. Igen, azt várom, hogy ez a mostani helyzetemben is így lesz, mint ahogy eddig is mindig így volt. 21 Hiszen élni annyit jelent számomra, hogy Krisztussal élni, ha viszont meg kell halnom, az tiszta nyereség.[a]

22 Igaz, ha tovább élhetek ebben a testben, az gyümölcsöző munkát jelent a számomra, ezért nem is tudom, melyiket válasszam. 23 Egyszerre kétféle kívánság van bennem. Szeretnék már kilépni ebből a földi életből, és Krisztushoz költözni, mert az számomra sokkal-sokkal jobb. 24 Számotokra viszont az az előnyösebb, ha életben maradok. 25 Ebben bízva tudom, hogy egy ideig még itt maradok, és veletek leszek. Segíteni fogok nektek, hogy felnőjetek a hitben, és sok örömötök teljék benne. 26 Ezért, amikor újból meglátogatlak benneteket, még több okotok lesz arra, hogy Krisztus Jézusban dicsekedjetek velem.

27 Mindenesetre ügyeljetek arra, hogy a Krisztusról szóló örömüzenethez méltóan éljetek. Akkor akár meg tudlak látogatni titeket, akár nem, jó híreket fogok hallani felőletek. S én azt szeretném hallani, hogy erősek vagytok, és egy szívvel-lélekkel küzdötök azért, amit az örömhírből származó hit jelent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+1%3A20-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kinek a hatalmával űzi ki Jézus a gonosz szellemeket?

14 Történt egyszer, hogy Jézus gonosz szellemet űzött ki egy emberből, aki nem tudott beszélni. Miután kiment belőle a gonosz szellem, a néma megszólalt. Ezen mindenki szerfölött elcsodálkozott. 15 Egyesek azonban azt mondták: „A gonosz szellemek fejedelmének, a Sátánnak segítségével űzi ki a gonosz szellemeket!”

16 Mások pedig próbára akarták tenni Jézust, és azt kérték, hogy tegyen valami csodát, mutasson nekik valamilyen csodás mennyei jelet bizonyítékul Istentől. 17 Jézus azonban jól tudta, mit gondolnak róla, és ezt mondta: „Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. Hasonlóképpen tönkremegy az a család is, amelyben belső harcok dúlnak. 18 Ha tehát a Sátán a saját gonosz szellemeit űzi ki, akkor valójában önmaga ellen fordul, és a királysága sem állhat fenn tovább. Ha azt mondjátok, hogy én a Sátán segítségével űzöm ki a gonosz szellemeket, 19 akkor a ti tanítványaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Így hát ők maguk bizonyítják, hogy tévedésben vagytok! 20 Ha pedig én Isten ujjával, vagyis a hatalmával űzöm ki a gonosz szellemeket, akkor nyilvánvaló, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok!

21 Ha az erős fegyveres őrzi a maga házát, akkor biztonságban van a vagyona. 22 Ha megtámadja valaki, aki még nála is erősebb, legyőzi, és elveszi a fegyvereit, amelyekben bízott, akkor a győztes elveszi a legyőzött vagyonát, és a zsákmányt szétosztja.

23 Aki nincs velem, az ellenem van. Aki nem velem együtt arat, az szétszórja a termést.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11:14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——-
https://oca.org/readings/daily/2019/10/24

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Lendítsd meg sarlódat, és arass! Itt az aratás ideje. Már érett a vetés a földön.

Római katolikus:
2018-11-2734. évközi hét kedd

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
A történelmet lezáró isteni ítélet képe az aratás és a szüretelés látomásában jelenik meg.
Én, János, látomásomban fehér felhőt láttam. A felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. Fején aranykoronát viselt, kezében éles sarló volt.
Egy angyal jött ki a templomból, és harsány hangon odakiáltott a felhőn ülőnek: „Lendítsd meg sarlódat, és arass! Itt az aratás ideje. Már érett a vetés a földön.” A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet.
Ekkor egy másik angyal lépett ki a mennyei templomból, akinek éles metszőkése volt. Egy harmadik angyal az oltártól lépett elő. Ennek hatalma volt a tűz felett. Harsány hangon kiáltott annak, akinél az éles metszőkés volt: „Lendítsd meg éles késedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek már a szemek!” Az angyal lehajította éles metszőkését a földre. Leszüretelte a föld szőlőjét, és Isten haragjának nagy sajtójába vetette.
Ez az Isten igéje.
Jel 14,14-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot. 13ab. vers. – 11. tónus.
Előénekes: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * ő ítélkezik a népek fölött igazságban.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger és ami betölti.
Örvendjen a mező, * és minden, ami rajta van.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Ujjongjon az erdő minden fája * az Úr színe előtt, mert eljön.
Jön, hogy ítélje a földet, † igazságosan ítéli meg a földkerekséget, * és a népeket hűsége szerint.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
Zsolt 95,10-13

ALLELUJA
Légy hű mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! Jel 2,10c – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Semmi sem maradandó ezen a földön. Nem marad kő kövön a jeruzsálemi templomból sem.
Abban az időben amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok!« És: »Elérkezett az idő!« Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,5-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-27

http://igenaptar.katolikus.hu/
——
Görög katolikus:

11 Hatvan évnél fiatalabb özvegyasszonyokat ne írj fel az özvegyek listájára, mert, amikor a testi kívánságaik erősebbek lesznek, mint az a vágyuk, hogy Krisztust szolgálják, újra férjhez akarnak menni. 12 Így nem tartják meg korábbi ígéretüket, és ítélet alá kerülnek. 13 Ráadásul az ilyen fiatalabb özvegyasszonyok megszokják, hogy kerüljék a munkát, és hogy házról-házra járjanak. De nemcsak munkakerülők lesznek, hanem pletykákat is terjesztenek, beleavatkoznak mások ügyeibe, és olyan dolgokat mondanak, amilyeneket nem kellene.

14 Éppen ezért azt akarom, hogy a fiatalabb özvegyasszonyok inkább menjenek férjhez, neveljenek gyermekeket, viseljék gondját a saját családjuknak és a háztartásuknak! Így az ellenségünknek nem fognak semmi lehetőséget adni a vádolásra. 15 Azért mondom ezt, mert vannak olyan fiatalabb özvegyasszonyok, akik már le is tértek a jó útról, és a Sátánt követik.

16 Ha egy hívő asszony rokonai között vannak özvegyasszonyok, akkor ez a hívő asszony maga tartsa el őket.[b] Ne a helyi gyülekezetre nehezedjen ez a teher. Így csak a teljesen egyedül élő özvegyeket kell támogatnia a gyülekezetnek.

A gyülekezet vezetőiről

17 Azok a vezetők, akik jól végzik a gyülekezetben munkájukat, kétszeres anyagi támogatást és megbecsülést érdemelnek, különösen azok, akik az Isten üzenetével és a tanítással foglalkoznak. 18 Mert az Írás azt mondja: „A cséplést végző ökörnek ne kösd be a száját, és engedd, hogy egyen is, miközben tapossa a gabonát!”[c], és: „A munkásnak add meg a maga fizetését!”[d]

19 Ne hallgass arra, aki gyülekezeti vezetőt vádol, csak akkor, ha két vagy három másik ember is tanúsítja, hogy igazat mond! 20 Akik folyamatosan vétkeznek, azokat határozottan figyelmeztesd, de ezt az egész helyi gyülekezet előtt, nyilvánosan kell megtenned. Így a többieket is figyelmezteted, hogy ne vétkezzenek.

21 Megparancsolom neked, Timóteus, hogy kövesd ezeket az utasításaimat, és senkivel se kivételezz! Úgy mondom ezt, mint aki tudom, hogy Isten, Krisztus Jézus és a kiválasztott angyalok előtt állok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kizavarja a kereskedőket a Templomból

45 Ezután Jézus bement a Templom területére, és kizavarta onnan a kereskedőket. 46 Ezt mondta nekik: „Meg van írva: »Az én Házamat imádság házának fogják nevezni.«[a] Ti azonban »rablók barlangjává«[b] tettétek.”

47 Ezután minden nap tanított a Templom területén. A főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői pedig keresték az alkalmat, hogy megölhessék őt. 48 De nem tudták, mit tegyenek, mert az emberek nagy figyelemmel és örömmel hallgatták, amit Jézus mondott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+19%3A45-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/27

 
—–

Atyám büntetései most már elkezdődtek, és a világ tanúja lesz még sok más ökológiai megrázkódtatásnak

Igazság Könyve:

“2013.11.12 15:52

Drága szeretett leányom, tévedés lenne azt hinni, hogy Isten ne osztaná ki Igazságosságát a világnak ebben az időben. Atyám büntetései most már elkezdődtek, és a világ tanúja lesz még sok más ökológiai megrázkódtatásnak, mivel a Föld megtisztulása elkezdődött.

Az előkészületek folyamatban vannak, és Isten ellenségei hamarosan ki lesznek gyomlálva, és meg lesznek büntetve, mivel ők nem fognak soha megtérni, és Irgalmasságomat kérni. Atyám Haragja nagy, és jaj azoknak, akik szembeszállnak Isten Szavával, mert ők ki lesznek vágva, és el lesznek tiporva, amint a Föld végső tisztítása összecsap a gonosz fertőzésévelminden egyazon időben.

Amikor azt látjátok, hogy a természet elemei hevesen reagálnak, akkor tudni fogjátok, hogy az Igazság Keze lesújtott. Az ember büszkesége, önmegszállottsága, és a lelki dolgokban való saját téves intelligenciájába vetett hite elhozta az emberi fajra a négy csészéből kiáradó tüzet, a Föld négy sarkára.

Ti figyelmen kívül hagytátok a figyelmeztetéseket, és ezért a csata a bűnök megsemmisítésére valóban elkezdődött.

Jézus Krisztus, Az Emberfia”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/atyam-buntetesei-most-mar-elkezdodtek-es-a-vilag-tanuja-lesz-meg-sok-mas-okologiai-megrazkodtatasnak/

—–
Római katolikus:
2018-11-12

32. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből
Az egyházi elöljáróknak feddhetetlen életet kell élniük.
Pál, Isten szolgája és Jézus Krisztus apostola, akit Isten a választottak hite miatt meghívott, hogy megismertesse velük az igazságot, (üdvözletét küldi) Titusznak, a közös hitben szeretett fiának. Ez az igazság istenfélelemre vezet, és így reményt ad az örök életre, amelyet az igazmondó Isten ősidőktől fogva megígért (nekünk). Az erről szóló tanítást kellő időben nyilvánosságra is hozta az evangélium hirdetése által, amelyre üdvözítő Istenünk parancsából megbízást kaptam. Kegyelem és békesség Istentől, az Atyától és Jézus Krisztustól, a mi Üdvözítőnktől!
Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy pótold, ami még hiányzik, és városról városra elöljárókat rendelj (az egyházközségek élére), amint meghagytam neked. Olyant keress, aki feddhetetlen, és csak egyszer nősült férfi; akinek gyermekei hisznek, és nem vádolhatók könnyelmű élettel vagy engedetlenséggel. A püspöknek ugyanis, mint Isten megbízottjának, feddhetetlennek kell lennie. Ne legyen önhitt, ingerlékeny, iszákos, veszekedő vagy anyagias, hanem legyen vendégszerető, jóakaratú, mértéktartó, igaz lelkű, szent életű és fegyelmezett. Ragaszkodjék a hiteles tanításhoz, hogy képes legyen józan oktatásával buzdítani, és az ellentmondókat megcáfolni.
Ez az Isten igéje.
Tit 1,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk. Vö. 6. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
Zsolt 23,1-4ab.5-6

ALLELUJA
Úgy ragyogtok, mint csillagok az égen, * ha megtartjátok az élet igéit. Fil 2,15d-16a – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A megtérőnek mindig meg kell bocsátanunk.
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz:
Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra!
Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!”
Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,1-6″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-12


——
Görög katolikus:

Üdvözlet Páltól, Szilvánusztól és Timóteustól a thesszalonikai gyülekezetnek, amely az Atya-Istené és Urunké, Jézus Krisztusé.

Isten, az Édesapánk és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Testvéreim, mindig hálával tartozunk Istennek értetek! Igen, erre minden okunk megvan, mert a hitetek olyan csodálatosan erősödik, és az egymás iránti isteni szeretet folyton növekszik bennetek. Ezért dicsekszünk is veletek az Isten gyülekezeteiben. Elmondjuk, hogy milyen türelmes kitartással és hittel viselitek el az üldözést, a sokféle bajt és nehézséget, amely körülvesz benneteket.

Amikor az Úr visszajön

Mindez biztos előjele annak, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor majd titeket méltónak nyilvánít arra, hogy bemehessetek Királyságába, amelyért szenvedtetek is. Ahogyan igazságos lesz az is, hogy szenvedéssel fizessen majd azoknak, akik nektek most szenvedést okoznak. Nektek pedig, akik most szenvedtek, velünk együtt megpihenést és nyugalmat fog adni.

Hogy mikor? Amikor az Úr Jézus lángoló tűzben megjelenik a Mennyből, hatalmas angyalaival együtt. Akkor fogja majd megbünteti azokat, akik nem ismerik Istent és nem akarnak engedelmeskedni az örömhírnek, amely Urunkról, Jézus Krisztusról szól. Ezeknek az engedetleneknek örökké tartó pusztulás és szenvedés lesz a sorsuk, mivel örökre száműzik őket az Úr jelenlétéből és erejének dicsőségéből.

10 Azon a napon, amikor az Úr eljön, mindenki dicsőíteni fogja őt, mert látják majd a dicsőségét azokban, akik teljesen őhozzá tartoznak. Mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik hisznek benne. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Thessalonians+1%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Megkapod a jutalmad!

12 Ezután Jézus a házigazdához fordult: „Amikor vendégséget készítesz, ne a barátaidat, testvéreidet, rokonaidat, vagy a gazdag szomszédaidat hívd meg! Hiszen akkor viszonzásul ők is meghívnak téged, és ezzel már meg is kaptad jutalmadat! 13 Inkább szegényeket, bénákat, sántákat és vakokat hívj meg vendégségbe! 14 Akkor boldog és áldott leszel, mert ők nem tudják a meghívásodat viszonozni. Az igazságszerető emberek feltámadásakor pedig majd megkapod ezért a jutalmadat.”

Páldázat a nagy vendégségről

15 Ekkor az egyik vendég ezt mondta Jézusnak: „Milyen boldog az, akit Isten Királyságában fognak vendégül látni!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+14%3A12-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Sokan közületek, akik azt mondjátok, hogy Engem szolgáltok, nem vagytok alkalmasak felállni és Isten szolgájává nyilvánítani magatokat

Igazság Könyve:

“2013.08.31 21:45

Drága szeretett leányom, Én egy bizonyos ideje már mondtam mindnyájatoknak, hogy ültessetek vetőmagokat, hogy az üldöztetés alatt táplálni tudjátok magatokat és családotokat. Ezt okkal teszem. Nektek ültetnetek kell, még ha néhány magot is – tiszta vetőmagokat, melyeket az emberi beavatkozás nem befolyásolt. Én a gyümölcsöket (terméseket), melyeket teremni fognak, meg fogom szaporítani, és amikor a nagy éhezés eléri a világot, mindenkinek elegendő élelmiszere lesz. Ezek a napok már nincsenek messze és több okból kifolyólag fognak bekövetkezni.

A vetemények, a kapzsi gazdálkodók beavatkozása miatt szennyezettek lesznek. Az eredménye az lesz, hogy a termések fogyasztásra alkalmatlanok lesznek. Aztán a háború azt fogja jelenteni, hogy csak néhány ember lesz képes a földet megművelni. Aztán lesz majd a tűz, ami a Föld négy sarkára fog lezúdulni és minden terméketlenné válik. Ennek a szörnyű megpróbáltatásnak a gonoszság elterjedése lesz az okozója, de sok ember túl fogja élni, ha bíznak Bennem. Nektek már most fel kell készülnötök, mintha egy háború jönne, éspedig úgy, ahogyan tennétek, amikor az élelmiszereket jegyre adnák. Legyen bőven vizetek, mert mindent, amit tároltok, meg fogok szaporítani.

Kérlek, ne gondoljátok, hogy otthonaitok elhagyását kérem tőletek, mert ez nem szükséges. Egy kis felkészülés, amelynek során egymásnak segítséget nyújtotok, ez minden, amire szükség van. Az Én Drága Vérem beborítja majd mindazokat, akik hisznek az emberiség számára adott azon Figyelmeztetésemben, hogy a Harmadik Pecsét felnyitását a háború ideje fogja követni.

Oly sokan fogják figyelmen kívül hagyni Isten Szavát, amelyet a Jelenések Könyve tartalmaz. Oly sok vezető és felszentelt szolga Egyházamban nem válaszol Prófétámnak, akárcsak az özönvíz előtt.

Most felszentelt szolgáimat szólítom: Kinek hisztek? Nekem, Jézusotoknak vagy azok fecsegésének, akik azt állítják, hogy a teológia szakértői, de nem ismerik az Igazságot? Ébredjetek fel! A Pecsétek most vannak felnyitás alatt. A ti kötelességetek az, hogy segítsetek Nekem lelkeket menteni, de ti nem maradtatok éberek Hívásom hangjára. Azt mondtam nektek, hogy úgy fogok eljönni, mint tolvaj az éjszakában. Amikor az a nap elérkezik, már túl késő lesz azon lelkek számára, akik nem készültek fel.

Az idő, hogy a harsonák előhozzák ítéletüket, gyorsan el fog jönni, mihelyt a Pecsétek feltárulnak. És azután? Fel fogtok ébredni és követni fogtok Engem abban a szakaszban, vagy tétovázásotokban még több lelket fogtok elveszíteni Számomra? S közben arra vártok, hogy mások utat mutassanak?

Emlékeztetnem kell benneteket arra, hogy a ti feladatotok, hogy lelkeket mentsetek. Ti ezt egy olyan élet által teszitek, amellyel állítólag Engem szolgáltok, és nem azok büszkeségének és egójának vagytok cinkostársai, akik megpróbálják elferdíteni Tanításaimat. Egyházaimban sokan közületek nem értik Új Paradicsomom jelentését, és Ígéretemre nem emlékeztettétek Isten gyermekeit. Nektek emlékeztetnetek kell őket az Igazságra – az utolsó nap előtti időre.

Bár közületek oly sokan kedvesek, jóságosak, szeretetteljesek és őszinte elkötelezettjei Földi Egyházamnak, megfeledkeznek Második Eljövetelemről. Mit gondoltok, hogy mi ez és mit tanultatok? Hány prófétára lenne még szükség, hogy meggyőzzön benneteket arról, hogy ez az idő szinte már elérkezett hozzátok?

Mikor hallottatok olyat, hogy Isten nem küldi Prófétáit annak érdekében, hogy segítsenek felkészíteni Gyermekeit a gonoszság elleni harcban, mely megfertőzi az ember lelkét? És mi ad nektek jogot azt feltételezni, hogy a Jelenések Könyve hazugságokat tartalmaz? Ti sok mindent tagadtok abból, amit tartalmaz és nem tárgyaltok róla. Miért? Nem tudjátok, hogy ez azt jelenti, hogy megtagadjátok Isten Szavát?

Türelmem próbára van téve. Haragom nagy. Az, hogy makacsul elutasítjátok Beavatkozásom Ajándékának elfogadását, hogy felkészítselek benneteket, megsért Engem. Azáltal, hogy üldözitek azokat a felszentelt szolgákat, akik ezeken az Üzeneteken keresztül felismernek Engem, megtagadjátok másoktól az Üdvösség Ajándékát. Ti vakok vagytok, és tudatlanságotok Tanításaimmal és Isten Szavával szemben, melyet Atyám Szent Könyve – a Biblia – tartalmaz, elképesztő. Azt mondjátok, hogy szolgáltok Engem, de nem ismertek Engem és ezért van az, hogy nem láttok.

Amikor a hitetek gyenge, akkor képtelenek vagytok megnyitni Számomra a szíveteket. Ha megnyitnátok Számomra a szíveteket, akkor képesek lennétek arra, hogy tisztán halljatok Engem, mert a Szentlélek eltöltene benneteket. Sajnos, sokan közületek, akik azt mondjátok, hogy Engem szolgáltok, nem vagytok alkalmasak felállni és Isten szolgájának nyilvánítani magatokat. Ti megszégyenítetek Engem és szégyent hoztok Nevemre, amikor nyilvánosan megalázzátok nyájatokat az Én Nevemben. Ti megszegitek Isten minden törvényét, amikor elítélitek azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, mivel nem kaptatok felhatalmazást arra, hogy ezt tegyétek. Önmagatok szeretete felülmúlja az Irántam, Jézus Krisztus iránti szereteteteket, és emiatt nem vagytok alkalmasak arra, hogy szolgáljatok Engem. Ti túl büszkék vagytok ahhoz, hogy megálljatok Trónom előtt.

Megváltótok,

Jézus Krisztus ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sokan-kozuletek-akik-azt-mondjatok-hogy-engem-szolgaltok-nem-vagytok-alkalmasak-felallni-es-isten-szolgajava-nyilvanitani-magatokat/

 

—–
Római katolikus:
2018-08-3121. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Isten a megfeszített Jézusról szóló igehirdetéssel üdvözíti a meghívottakat.
Testvéreim!
Krisztus nem azért küldött engem, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.
A keresztre feszített Krisztusról szóló igehirdetésünk oktalanság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. Hiszen így olvassuk a Szentírásban:
Lerontom a bölcsek bölcsességét, s az okosak okosságát meghiúsítom.
Hol marad a (görög) bölcselő, a (zsidó) írástudó vagy az evilág tudósa? Nemde megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége ostobaság?
Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket.
A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg ostobaság, de a meghívottaknak, legyenek bár zsidó- vagy pogány származásúak, Krisztus az Isten ereje és az Isten bölcsessége. Hiszen Isten „oktalansága” bölcsebb az embereknél, Isten „gyöngesége” pedig erősebb az embereknél.
Ez az Isten igéje.
1Kor 1,17-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent. 5b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Semmivé teszi az Úr a pogányok szándékát, * meghiúsítja a népek terveit.
Ám az Úr szándéka megmarad örökre, * szívének gondolata nemzedékről nemzedékre.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
Zsolt 32,1-2.4-5.l0ab és 11

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok. Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Íme, jön a Vőlegény! Menjetek eléje!
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!”
Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!”
Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,1-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-31


——
Görög katolikus:

A tekintélyes vezetők tehát semmiben sem változtatták meg az örömüzenetről szóló tanításomat. (Nekem egyébként mindegy, hogy tekintélyesek-e, vagy sem, hiszen Isten előtt mindenki egyforma.) Sőt, belátták, hogy Isten nekem azt a különleges feladatot adta, hogy az Izráelen kívüli — vagyis körülmetéletlen — népeknek hirdessem az örömüzenetet, ahhoz hasonlóan, ahogy Péter a zsidóknak hirdeti. Mert Isten, akitől az erőt kaptuk, Pétert a zsidók közé küldte apostolnak, engem viszont az Izráelen kívüli népek közé.

Jakab, Péter[a] és János, akiket a gyülekezet tekintélyes vezetőinek tartanak, elismerték az én Istentől kapott különleges ajándékomat, és annak jeleként, hogy elfogadnak szolgatársuknak, barátságosan kezet nyújtottak nekem és Barnabásnak. Abban egyeztünk meg, hogy mi a zsidóságon kívüli népek közé megyünk az örömhírt terjeszteni, ők pedig a zsidók között teszik ugyanezt. 10 Csak azt kötötték a lelkünkre, hogy ne feledkezzünk meg a szegényekről — amit én magam is mindig fontosnak tartottam.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 Odajött hozzá Jairus, aki a helyi zsinagóga egyik vezetője volt. A lábához borult, 23 és így könyörgött: „A kislányom haldoklik. Kérlek, gyere el hozzánk, és tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon és éljen!”

24 Jézus el is indult Jairussal együtt. Nagy tömeg követte, rengetegen tolongtak körülötte.

25 Volt köztük egy asszony is, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. 26 Minden vagyonát orvosokra költötte, és sokat szenvedett. Az orvosok azonban hiába próbálták meggyógyítani, egyiküknek sem sikerült, sőt, a betegség egyre súlyosabb lett. 27 Amikor az asszony meghallotta, hogy Jézus ott van, átfurakodott a tömegen, Jézus háta mögé került, és megérintette a ruháját. 28 Ugyanis ezt gondolta: „Elég, ha csak a ruhájához érek, már attól is meggyógyulok.” 29 Amikor Jézus ruháját megérintette, az asszony azonnal megérezte, hogy a vérzése megszűnt, és hogy egészen meggyógyult. 30 Jézus rögtön észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért megállt és megfordult. Ezt kérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?”

31 A tanítványai így válaszoltak: „Látod, milyen sokan tolonganak körülötted, és azt kérdezed, ki érintett meg?!”

32 Jézus azonban egyre csak kereste, és látni akarta azt, aki megérintette. 33 Ekkor az asszony előlépett, bár reszketett a félelemtől. Tudta jól, mi történt vele, ezért leborult Jézus előtt, és mindent elmondott neki. 34 Ő pedig ezt mondta: „Leányom, a hited megmentett téged. Menj békével, és légy egészséges!”

35 Még beszélt, amikor küldöttek érkeztek Jairus házából, és ezt mondták: „A leányod meghalt, nincs miért tovább fárasztanod a Mestert!”

36 Jézus azonban meghallotta, amit mondtak, és így biztatta Jairust: „Ne rémülj meg, csak higgy!”

37 Ekkor Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, de a többieknek nem engedte, hogy vele menjenek. 38 Amikor Jairus házához értek, Jézust nagy hangzavar fogadta: mindenki sírt és jajveszékelt. 39 Bement a házba, és ezt mondta: „Miért sírtok, és mi ez a nagy lárma? A kislány nem halt meg, csak alszik!” 40 Az emberek azonban kinevették. Ekkor mindenkit kiküldött a házból, csak a három tanítványa, meg a gyermek apja és anyja maradt vele. Velük együtt bement abba a szobába, ahol a gyermek feküdt. 41 Megfogta a kislány kezét, és megszólította: „Talitha kúmi!” Ez azt jelenti: „Leánykám, kelj föl!” 42 Ekkor a tizenkét éves kislány azonnal felkelt, és járni kezdett, az emberek pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. 43 Jézus azonban szigorúan megparancsolta, hogy erről senkinek se beszéljenek. Azután szólt, hogy adjanak enni a kislánynak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+5%3A22-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS



—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—-

Monsanto szerint a világ
https://www.youtube.com/watch?v=GYKJJ_un7CQ

Ez a tűz lesz ledobva a Föld ellenségeire is, és azokra, akik ezt a Két Tanút üldözik

Igazság Könyve:
 

“2013.08.24 23:15

Drága szeretett leányom, neked és mindazoknak, akik az Igazsággal meg vagytok áldva, tudnotok kell, hogy a Sátán dühe egyre csak növekszik ezzel a Küldetéssel szemben. Az ő merész beavatkozása azt jelentette, hogy fizikailag most már harmadjára jelent meg előtted. Ő nyög fájdalmában, de nem tud ellenállni a benned jelenlévő Fényemnek.

A Szent Rózsafüzér imádkozása által kell elnyerned a számodra szükséges erőt, hogy megakadályozd őt az ellened irányuló támadásban. Ó, ha a lelkek szemtanúi lennének annak, amit megengedek, hogy elszenvedj ezért a Küldetésért, elájulnának a rémülettől.

Azok, akik megsértenek Engem a lelkek megmentésének előkészítése során, félre lesznek dobva – miközben ez a harc egyre csak fokozódik -, még mielőtt az Antikrisztus bemutatásra kerül a világ számára. Amikor engedelmesek vagytok, és semmit sem kérdőjeleztek meg abból, amit kérek tőletek, akkor közületek többeket megmenthetek, és kitéphetlek benneteket azon megtévesztés markolatából, melyet a gonosz ültet majd az elmétekbe.

Nem bíztok abban, hogy megvédlek benneteket? Nem tudod, hogy amikor elfogadjátok a Kegyelmeket, amelyeket adok nektek, hogy segítsen az elutasítottság fájdalmát elviselni, azok értelmetlenné válnak, amennyiben az adott léleknek fenntartásai és kétségei vannak? Én nem tudlak benneteket erővel, bátorsággal és a Szentlélek Ajándékával eltölteni, ha meglapultok és elbújtok. Meg kell nyílnotok Hívásom, Szeretetem és Ajándékaim előtt.

A Jelenések Könyvében lévő Pecsétek már felnyitásra kerültek. Most, hogy felnyitódtak, tűz fog harcolni a tűz ellen. Miközben kitör a gyűlölet tüze, amikor a fenevad felkészül, Atyám tüzet bocsát majd a Földre. Ez a háború nem csupán szellemi jellegű lesz. A Föld rengeni fog, meghasad és a tűz égetni fogja, amint Atyám büntetést mér rá azért, hogy ez által késleltesse a gonosz csoport ténykedéseit.

Atyám Hatalmától azoknak kell félniük, akik vakon követik a hazugságokat, amelyeket a gonosz zúdít a világra. Ő megtorol majd minden gonosz cselekedetet, bárki kövesse is azokat el – tudatosan vagy tudatlanul -, amikor ti Isten ellenségeinek tisztelettel adóztok. A Két Tanúmnak – a Keresztény Egyháznak és Izrael Házának – adott hatalom azt fogja jelenteni, hogy a szájukból tűz fog ömleni, amint ők terjeszteni fogják a Szentlélek Lángját. Ez a tűz lesz ledobva a Föld ellenségeire is, és azokra, akik ezt a Két Tanút üldözik. Ne becsüljétek alá a lelkekért folytatott harcot, mert ez borzasztó lesz azok számára, akik megtagadják Isten Szavát. Azok, akik védelmezik azt, védve lesznek, hogy ez által az Igazságról való hirdetésüket átadhassák azoknak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi sújtotta az emberiséget.

Ezért el kell fogadnotok Kegyelmeimet, hogy az megadhassa számotokra a szükséges erőt, hogy Hadseregemben harcolni tudjatok, hogy (Én) véget vethessek a gonoszságnak.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ez-a-tuz-lesz-ledobva-a-fold-ellensegeire-is-es-azokra-akik-ezt-a-ket-tanut-uldozik/

 
 
Tüzet tűzzel fogunk oltani: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével. A Sátán gyűlöletének tüze oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme biztos már, de Szeretetlángom megvakítja a Sátánt.” (Szl. LN, 1964. dec. 6.) “

http://www.szeretetlang.hu/?old=leiras&parent=0

—–
Római katolikus:

Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.
Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,23-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-21

A tizenkét apostol kiválasztása

13 Jézus ezután fölment egy hegyre, és magához szólította azokat, akiket a többiek közül kiválasztott. Ezek csatlakoztak is hozzá. 14 Tizenkét férfit jelölt ki — akiket apostoloknak nevezett —, hogy állandóan vele legyenek, hogy kiküldje őket Isten üzenetét hirdetni, 15 és hogy felhatalmazást kapjanak a betegek gyógyítására, meg a gonosz szellemek kiűzésére. ...”

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/21

 
 

08-24

Szent Bertalan apostol

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét.
János apostol így beszél látomásában a megdicsőült Egyházról: Szólt hozzám az angyal és ezt mondta: „Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét.”
A hét angyal egyike lélekben elvitt egy magas hegyre, és ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis.
A városnak széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak vésve, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a neve. Keleten három kapu volt, északon három kapu, délen három kapu, és nyugaton három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.
Ez az Isten igéje.
Jel 21,9b-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét. Vö. 12a. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
Zsolt 144,10-11.12-13ab.17-18

ALLELUJA
Rabbi, te vagy az Isten Fia, * te vagy Izrael királya. Jn 1,49b – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs semmi álnokság.
Egy alkalommal Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhetne valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp.
Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.”
Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,45-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-24


——
Görög katolikus:

Pedig — úgy gondolom — semmivel sem vagyok alábbvaló azoknál a híres „szuper-apostoloknál”! Lehet, hogy nem vagyok képzett a szónoklás művészetében, de ismeret és tudomány dolgában nem maradok el tőlük — ezt már minden tekintetben bizonyítottam előttetek.

Ingyen hirdettem nektek Isten örömüzenetét, és megaláztam magam, hogy ti legyetek fontosak. Talán rosszul tettem?! Más helyi gyülekezetektől elfogadtam a pénzbeli támogatást, hogy titeket ingyen szolgálhassalak. Amikor pedig nálatok voltam, és szükségem volt valamire, nem szóltam senkinek. A Macedóniából jött testvérek azonban támogattak az adományaikkal. Így nem voltam a terhetekre, de nem is leszek ezután sem. 10 Akhája egész tartományában senki sem veheti el tőlem ezt a dicsekedést! Ezt úgy mondom, mint akiben Krisztus igazsága lakik. 11 Mit gondoltok, miért nem akartam elfogadni tőletek semmit? Talán azért, mert nem szeretlek benneteket?! Dehogyis! Isten jól tudja, mennyire szeretlek titeket.

12 De továbbra is ezt fogom tenni, hogy elvegyem a dicsekvés lehetőségét azoktól „apostoloktól”, akik el akarják elhitetni veletek, hogy az ő munkájuk is ugyanaz, mint a miénk. 13 Mert ezek hamis apostolok! Csalók, akik becsapják az embereket, és elhitetik velük, hogy ők Krisztus apostolai. 14 De ez nem is csoda, hiszen maga a Sátán is elhiteti az emberekkel, hogy ő a világosság angyala.[a] 15 Nem meglepő tehát, ha a Sátán szolgái olyan álarcot vesznek fel, hogy az igazság szolgáinak látsszanak. Végül azonban megkapják, amit a tetteik szerint megérdemelnek.

Pál szenvedései és „dicsekedése”

16 Megint csak azt mondom, hogy senki se tartson engem bolondnak! Ha mégis annak gondoltok, akkor fogadjatok el így, hadd dicsekedjek egy kicsit, mint a bolondok! 17 Ezt most nem úgy mondom, mintha az Úr szólna, hanem úgy, mintha a dicsekedés miatt valóban bolond lennék. 18 Sokan dicsekednek emberi módon, hadd dicsekedjek hát én is! 19 Hiszen ti olyan bölcsek vagytok, hogy eltűritek a bolondokat. 20 Igen, eltűritek, ha valaki szolgáivá tesz benneteket. Eltűritek, ha kihasznál, élősködik, vagy uralkodik rajtatok, ha azt hiszi, hogy sokkal különb nálatok. Eltűritek még azt is, ha pofon üt titeket. 21 Szégyenkezve mondom, hogy mi „túl gyengék” voltunk, hogy ilyen dolgokat tegyünk veletek!

Ha valaki merészel dicsekedni, akkor én is dicsekedni fogok! Úgy mondom ezt, mintha bolond lennék.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+11%3A5-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a magvetésről

Jézus ezután ismét a tó partján tanított. Mivel nagyon sokan gyűltek össze körülötte, beszállt egy halászbárkába, amely ki volt kötve, a parthoz közel. Ott leült, az emberek pedig a parton maradtak. Jelképes történetek segítségével tanította őket sokféle igazságra. Ezt mondta:

„Figyeljetek rám! Egyszer egy földműves kiment a szántóföldjére vetni. Ahogyan szórta a vetőmagot, néhány a keményre taposott ösvényre esett. Ezeket a madarak mind felkapdosták. Más magok köves talajra hullottak, ahol sekély volt a termőföld. Ezek gyorsan kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. De amikor a nap felkelt, megperzselte a növényeket, és mivel nem eresztették mélyre a gyökerüket, teljesen el is száradtak. Megint más magok tüskés gyomok közé hullottak, ahol kikeltek, de a felnövő gyomok elnyomták és megfojtották őket. Így ezek a magok sem hoztak termést. A magok egy része azonban jó földbe esett, kikelt, szárba szökkent, és termést hozott. Az egyik harmincszor, a másik hatvanszor, ismét másik százszor annyit termett, mint amennyit a gazda elvetett.”

Ezután pedig ezt mondta: „Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+4%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/24

—-
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–