antikrisztus kategória bejegyzései

Beavatkozásom Keze ki fogja fordítani a világot a tengelyéből.

https://elteonline.hu/tudomany/2016/04/30/foldunk-rakoncatlan-forgasi-tengelyenek-rejtelye/

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát

  1. augusztus 7. szerda, 18:50

Legdrágább leányom, a világnak fel kell készülnie az emberiség legnagyobb ellenségének az érkezésére, amilyen még nem volt, amióta gyermekeim otthont kaptak a Földön.

Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát, és terve a következő: ő addig várni fog, amíg a háborúk már mindenütt tombolnak. Aztán közbelép, és egy hamis békét fog kötni Izrael államában, egyesítvén Izraelt Palesztinával egy hihetetlen szövetség által. Mindenki dicsérettel fogja elhalmozni őt. De ő nem fog itt megállni, hanem olyan ütemben fog előrehaladni, amely sokakat elképeszt majd, előmozdítván béketárgyalásokat sok háború sújtotta nemzetben. Ismét dicsérni fogják, és aztán milliárdok fogják őt rendkívüli csodálattal körülvenni, szerte a világon.

Akkor minden jónak fog tűnni. Hamarosan kapcsolatba kerül az emberbaráti intézményekkel, és össze fogja kapcsolni a legfőbb vezető világbankokat, hogy egy új, nagy teljesítményű pénzügyi rendszert hozzon létre. Sok vállalati és politikai vezető fog belekeveredni a terveibe. Hamarosan egy új szörnyűség fog létrejönni a világ gazdasága fellendítésének nevében. Ez lesz az új Babilon, az összes hatalom központja, ahol a világ elitjei és a gazdagok kereskedni fognak. Ezt a jó hírek forrásának fogják tekinteni, mivelhogy az emberek javát fogja szolgálni, kezdve a különböző munkahelyektől a lakásokig, ahol élnek, és az élelmiszerig, melyekkel táplálják családjaikat.

Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva. A világ meg fogja tapsolni ezt az új Babilont, és mindenki megpróbál majd hangosan követelőzni, hogy egy kicsit is megvethesse a lábát a saját területén.

Az új Babilont – ezt fogják mindenkinek mondani – dicsőíteni kell, mint a nagy egységet, hogy támogatni tudja a környezetet, átölelni az anyaföldet, és megszabadítani a világot a gazdagok okozta szegénységtől – ahogyan annak gonosz szájából ömleni fog.

Amikor ez megtörténik, beavatkozásom Keze ki fogja fordítani a világot a tengelyéből. Nem fogom ezt tétlenül nézni, anélkül, hogy ne figyelmeztetném gyermekeimet e förtelem felkarolásának következményeire, melyet a Pokol mélyén hoztak létre és az emberiségnek okoznak. Nagy jeleim mindazoknak adatnak, akik a sértéseket az Én Szent Nevemben tárt karokkal üdvözlik és elfogadják.

Meg fogom rázni a világot, és az fel fog borulni. Senki sem lesz képes figyelmen kívül hagyni Beavatkozásomat. Aztán a Föld egyharmadára tüzet fogok bocsátani. Hamarosan éhínség lesz tapasztalható, de nem az Én Kezem által – ez a Föld szándékos beszennyezése miatt lesz az Antikrisztus által. Miközben ő és serege gonoszságot okoznak sok nemzet gyanútlan embereinek, Én vissza fogok ütni.

Bár ezt a szenvedést nehéz lesz elviselni, de ti ne féljetek, gyermekek, mert rövid lesz. Nagy az Én Szeretetem mindnyájatok iránt, de Igazságosságom gyors és büntetésem nagymértékű. Nektek nem kell elfogadnotok, amit elétek terjesztenek. Amikor látni fogjátok, hogy a béke embere, az Antikrisztus, elismerésekben részesül és nagy műveiért kitüntetéseket kap a háború sújtotta országokban, akkor tudnotok kell, hogy Beavatkozásom már közel van.

Nektek mindenkor egységben kell maradnotok Fiammal, Jézus Krisztussal, és imádkozzatok, hogy a hűséges papok és a klerikusok által hozzájuthassatok a Szentségekhez a megpróbáltatások ideje alatt, amely előtettek áll.

Akaratom teljesülni fog.

Semmi sem tudja és fogja megakadályozni, hogy a Végső Szövetség létre jöjjön, ahol Fiam Békében Uralkodni fog.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-az-antikrisztus-keszen-all-hogy-kinyilvanitsa-magat

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/07

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-07

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Próféciáim, melyek az Antikrisztus érkezését feltárják, hamarosan megvalósulnak

Igazság Könyve:

Próféciáim, melyek az Antikrisztus érkezését feltárják, hamarosan megvalósulnak

  1. augusztus 4. kedd, 23:16

Drága, szeretett leányom, Próféciáim, amelyek az Antikrisztus érkezését feltárják, hamarosan megvalósulnak.

Az a nap, amelyre mindnyájan fel kell készítenetek otthonaitokat és elő kell készítenetek a napi ima-programjaitokat, közel van; és mindazoknak, akik követnek Engem, készen kell állniuk arra, hogy áldozatokat hozzanak annak érdekében, hogy segítsenek Nekem megnyitni Isten gyermekeinek a szemét a világ minden táján erre a gonoszságra, amely a világot a feje tetejére fogja állítani.

Mint minden igaz próféta esetében, akit megvetnek, és ellenszenves emberként kezelnek, ti, drága követőim, egy ilyen ellenszenvet fogtok látni, amikor feltárjátok az Igazságot. Várhatjátok minden sarkon, ahová csak fordultok, hogy nevetségessé tesznek benneteket, kigúnyolnak, és megvetnek titeket. A benneteket körülvevő emberek bántalmazni, kritizálni fognak, és hibát találnak bennetek még akkor is, ha nem az Én Szavamról beszéltek nekik.

Minden bukott angyal és démon, akik beszivárogtak a Földre ebben az időben, a gyenge lelkeken keresztül azonnal a közeletekbe fognak férkőzni, hogy gátoljanak benneteket ebben a munkában.

Fogadjátok el ezt a fájdalmat az Én Nevemben, mert ha ezt megteszitek, akkor nagy dicsőségére lesztek Istennek, és ez a legnagyobb ajándékok egyike, amit ti Nekem adhattok. Aztán Én ezen megpróbáltatásaitokat azon lelkek javára fordítom, akik arra vannak szánva, hogy az övéi legyenek, legyőzvén így a Sátánt.

Nagyon kevesen értitek meg a Menny Isteni Törvényeit és a Kereszt szerepét életetekben. Egy napon Isten minden gyermeke meg fogja érteni, hogy miért kellett elviselnie ezeket a kegyetlen tetteket. Folytassátok az Igazság terjesztését, figyelmen kívül hagyván a gyűlöletet, amelynek tanúi lesztek, és ne fogadjátok el soha azok irányítását, akik megtagadnak Engem.

Menetelésetek az Új Paradicsom felé nehéz lesz. De még egy kis hadsereggel is le tudjátok győzni a büntetések súlyosságát, amelyek az Antikrisztus által szabadulnak a világra. A ti feladatotok, hogy figyelmeztessetek másokat annak veszélyére, ha elfogadnák a Sátán törvényeit, mint Isten törvényeinek helyettesítőit.

Egyedül csak Atyám parancsára vihetem magammal azokat, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, de akik a hamis prófétának kötelezik el magukat szíves engedelmességgel, be fognak dőlni az Antikrisztus megnyerő magatartásának.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/profeciaim-melyek-az-antikrisztus-erkezeset-feltarjak-hamarosan-megvalosulnak

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/04

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-04

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor eljön az idő a fenevad számára, hogy felfedje az Antikrisztust, nagy jelek lesznek láthatók

Igazság Könyve:

Amikor eljön az idő a fenevad számára, hogy felfedje az Antikrisztust, nagy jelek lesznek láthatók

  1. május 21. kedd 16:30

Drága, szeretett leányom, amikor eljön az idő a fenevad számára, hogy felfedje az Antikrisztust, nagy jelek lesznek láthatók. A mennydörgés, ahogyan azt még sohasem lehetett hallani, a világ sok részén lesz érzékelhető, de különösen a világ azon részén, ahol az Antikrisztus született.

Ekkorra a Szentlélek kiárad Követőim között – minden Keresztény Egyházamban -, és biztosítani fogja, hogy készen álljanak. Ők, e Misszióban részt vevő Tanítványaimmal fogják alkotni Maradék Egyházamat. Nagy lesz az ő hatalmuk, és senkinek sem esik bántódása, aki az Élő Isten Pecsétjével rendelkezik. Hatalmukat az Édesanyámtól kapott imákból és a Keresztes Imahadjárat Imáiból fogják nyerni.

Az Antikrisztus óvatosan fogja majd megkezdeni uralkodását. Senki sem fog gyanakvóan tekinteni szándékaira, mert egyfajta béke fog a Földre leereszkedni. Ez az időszak nagyon fontos lesz számotokra, Maradék Hadseregem, hogy Imacsoportokat alkossatok. Ünnepélyesen megígérem, hogy ezek az Imák sok olyan szörnyű tettet fognak megenyhíteni, amelyeket ő, az Antikrisztus, fog előidézni a világ négy sarkát beborító nemzeteknek.

Haladékot fogok adni mindazoknak a nemzeteknek, ahol Imacsoportok alakulnak. A ti Irántam, szeretett Jézusotok iránti odaadásotoknak köszönhetően lelkeket fogok menteni, és még több Ajándékot fogok az emberiségre árasztani annak érdekében, hogy Isten gyermekei védve legyenek a szenvedésekkel szemben, amelyeket a fenevad tervez.

Bízzatok Bennem. Legyetek békében és abban a tudatban, hogy vezetve és védve vagytok.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/amikor-eljon-az-ido-fenevad-szamara-hogy-felfedje-az-antikrisztust-nagy-jelek-lesznek-lathatok

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/21

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-21

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ez a járvány az arcon lesz látható

Igazság Könyve:

A járvány elterjedtebb lesz, mint az AIDS

  1. május 7. kedd 20:35

Drága, szeretett leányom, mennyire figyelmetlen voltál, és megengedted magadnak, hogy az elmúlt két napban elvonjanak a Szemem elől. Nem tudod, hogy mi okozta ezt az elterelést? Azáltal, hogy csak egy nap is elmulasztottad a Szentségimádást, máris megragadtak és bántalmaztak téged az Én Nevemben, mivel nem védted magad úgy, ahogyan én téged arra utasítottalak. Az Én utasításom az, hogy továbbra is járulj Elém naponta, és imádkozd el a legszentebb Rózsafüzért, hogy ezáltal Édesanyám azzal a védelemmel boríthasson be téged, amelyre szükséged van ebben a munkában.

Sokan, akik közel állnak Hozzám, olyan magabiztosságra tesznek szert, mely elhiteti velük, hogy nincs az a szenvedés, amely képes lenne megállítani őket, amikor Küldetésemet végzik, de ez csak akkor válik lehetővé, ha hívtok Engem, hogy vezesselek benneteket.

Leányom, hamarosan egy járvány kezdete lesz látható, mivel Atyám egy büntetést fog küldeni a Földre, azokra a nemzetekre, amelyek megbántják Őt, és azokra, akik lehetővé teszik, hogy a szegény, ártatlan embereknek gonoszságot és igazságtalanságot okozzanak.

Ez a járvány az arcon lesz látható, és a sebek nem fognak addig begyógyulni, amíg a Nagy Büntetés véget nem ér. A járvány elterjedtebb lesz, mint az AIDS, és ez lesz a jelek közül az első, amely a közelgő Büntetést hivatott jelezni. Ezt a járványt éhínség fogja követni, amely a föld egyharmadát fogja érinteni, és ennek az Antikrisztus uralkodása alatt lesztek szemtanúi.

Amint az Antikrisztus uralma egy pókhálóhoz hasonlóan terjed, azzal egy időben Atyám Keze által egy sor büntetés lesz a világ négy sarkára bocsátva. Az Isteni beavatkozás segíteni fog abban, hogy megállítsa a lelkek megkaparintását, melyet a fenevad fog végbevinni az Antikrisztus ereje által. Az ő követői egy fájdalmas büntetést fognak majd elszenvedni, mely a járvány miatt lesz látható az arcukon. Ők nem fognak tudni elmenekülni e szigorú büntetés elől, de azok sem, akik ezt a gonosz megtévesztést véghezviszik Egyházamban a Földön.

A Nagyfigyelmeztetés azért lesz adva, hogy azok, akik kételkednek Igazságszolgáltatásom Kezében, megértsék végre, hogy az emberek úgy fognak szenvedni, mint Noé idejében, ha hátat fordítanak Istennek.

A végső sértés Atyám ellen – a háború és az abortusz bűne miatt – az emberiségre vonja majd az Ő legnagyobb büntetését. A születendő gyermekek életének oly gonosz módon történő kioltása, méghozzá lelkiismeret furdalás nélkül, a test és a lélek halálával lesz büntetve.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/jarvany-elterjedtebb-lesz-mint-az-aids

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/08

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-08

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Keletről nagylelkű szívet támasztok

LEGBENSŐBB VÁGYAM, HOGY

TALÁLKOZZÉK A NYUGAT ÉS A KELET-

NÉPSZÁMLÁLÁST FOGNAK TARTANI ANÉLKÜL,

HOGY ENGEM MEGKÉRDEZNÉNEK – 1994. október 5.

“Siettessétek dicsőségem napját! Keletről nagylelkű szívet támasztok, aki hűségében békeszövetséget fog megpecsételni a

Nyugattal.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum878.html#3ret

Igazság Könyve:

Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról

  1. április 26. péntek 12:30

Drága, szeretett leányom, a világ az Antikrisztus fellépésére készül. Ő már ki lett képezve számos befolyásos politikai erő által, hogy megtegye nagyszerű fellépését.

Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról, de szeretve, tisztelve lesz, és nagyra fogják őt becsülni mindkét oldalról, és a föld minden sarkában. A következőképpen fog elkezdődni:

Az Antikrisztus hamarosan egy háborút fog előidézni, Isten ellenségeinek a segítségével, két nemzet között, amelyek élén két makacs és erőteljes vezető áll. Ez a háború egyre csak fokozódni fog, és átterjed majd a többi országra is. Amikor a veszély már olyan súlyossá válik, hogy kezd kihatással lenni a legerőteljesebb nemzetekre is, akkor elkezdődnek a béketárgyalások.

Mintegy a semmiből fog a fenevad előlépni. És olyan ügyességgel fog véget vetni a háborúknak, hogy az lenyűgözi a világot. Neki erőteljes hangja lesz. Ő roppant intelligens lesz és egy lenyűgöző karizmatikus ember benyomását fogja kelteni. Az ő megnyerő külseje, kelleme és humorérzéke olyan lesz, mint egy erős hipnotikus mágnes. Ő vonzani fogja a közismert vezetők és a média nagy dicséretét, és nagy hírnévre tesz szert. Viselkedése befolyással lesz az üzleti vezetőkre, akik úgy fognak rá tekinteni, mint a jólét megteremtésének eszközére, mivel a gazdasági élet majd fejlődni kezd.

Olyan különleges lesz az Antikrisztus megjelenése, hogy a nemzetek túl fogják harsogni egymást, arra bátorítván őt, hogy látogassa meg országukat. Szeretni fogják őt, aki a legapróbb részletekig utánozni fogja egykori földi Küldetésem minden pillanatát. A szeretet, a béke és a nemzetek közötti egységről szónokolván látni lehet majd, hogy amerre csak jár, nagy csodákat fog tenni. Ez nem egy olyan ember, mint bárki más. Ez nem egy olyan ember, mint bármely más karizmatikusvezető. Az ő csillaga ragyogni és csillogni fog, mint senki másé őt megelőzően. Őrá úgy fognak tekinteni, mint az emberbaráti egy-világvallás névleges vezetőjére. Ennek az utálatnak az úgynevezett sikerét neki fogják tulajdonítani. Mindenki a lába elé fog hullani. Arcának képmása mindenhol megtalálható lesz. Őt együtt lehet majd látni sok más vallási felekezet vezetőivel. Hamarosan azt fogják mondani, hogy az emberek spontán módon meggyógyulnak a jelenlétében. A Sátán hatalmának köszönhetően, ő olyan cselekedetek véghezvitelére lesz képes, amelyek sokkolni fognak sokakat, és ezeket csodáknak fogják minősíteni.

Addigra a tudatlanok, mint Messiásra fognak föltekinteni. Aztán arra fog célzásokat tenni, hogy őt Isten küldte a világ megmentésére. Sokan, beleértve azokat is a világban, akik nem fogadják el Jelenlétemet, meg lesznek győződve arról, hogy ez az ember nem más, mint az Emberfia, maga Jézus Krisztus. Azok, akik tisztelik őt, engedelmesen eleget tesznek kérésének, és akik imádják őt, olyan gonosz módon fognak megfertőződni, hogy a lelkük egy vákuumba lesz beszippantva, és lehetetlennek fog tűnni számukra az abból való szabadulás.

Azok, akik Tanításaim Igazságait ismerik, fel fogják ismerni a csalást, amelyet az emberi nem elé helyeznek, és ők ellen fognak állni ennek az utálatnak. Azok, akik azt mondják, hogy ismerik Istent és gyakorló Keresztények, nem lesznek képesek megérteni a visszatérésemre tett Ígéretemet. Amikor Én újból visszatérek, azért jövök, hogy ítéljek. Sohasem fogok másodszor a Földön járni. Hogy lehet az, hogy Tanításaim teljes ismerete ellenére sem értik azt, amit mondtam. Most újból emlékeztetem őket: Én nem fogok testben járni. Bárki, aki azt mondja önmagáról, hogy ő Én vagyok, az egy hazug.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-antikrisztus-keletrol-valo-lesz-nem-pedig-nyugatrol

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/26

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-26

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ő nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia

Igazság Könyve:

Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia

  1. február 25. hétfő 23:00

Drága, szeretett leányom, az eljövendő idők fel fogják rázni a világot szendergéséből, vallástól függetlenül – ha az még van egyáltalán –, mert a kis szarv hangja figyelmet fog parancsolni világszerte. Péter Székén ülve ez a csaló fennhangon fogja rikoltani és büszkén hirdetni azon megoldását, hogy minden egyházat egyetlen egyházba kell egyesíteni. A szekuláris világ megtapsolja majd, modern újítóként üdvözölve, mert ő a bűnt el fogja nézni.

Ő olyan új törvényeket fog bevezetni, amelyek nemcsak a Katolikus Egyház Tanításainak mondanak majd ellen, hanem minden Keresztény törvény ellen is fognak irányulni. A papok, akik ellenzik ezeket az Üzenetek, kénytelenek lesznek újra értékelni őket, amikor a szörnyű igazság lelepleződik számukra. A neked adott Szavam Igazsága, leányom, végül lassan derengeni fog (feldereng) számukra. Mennyire sírni fognak bánatukban, amikor rájönnek majd, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki – az Atya Áldásával – a végidők próféciáit minden részletében feltárom neked.

Aztán minden Szót falni fognak az Ajkamról, amint Én a többi esemény bekövetkezését feltárom majd annak érdekében, hogy felkészítse az emberiséget. Fontos, hogy az ember meghallja és válaszoljon Hívásomra, hogy mindenkit meg tudjak menteni a fenevad szorításából.

A Hamis Próféta, miközben az ő fennkölt törekvéseivel van elfoglalva, hogy lenyűgözze a Katolikus világot, egy ideig félre lesz tolva, mert most az Antikrisztus lép fel a világ színpadára, ahogy az meg volt jövendölve. Amikor a média riportjaiban hallani fogtok egy új, ígérettel teljes békeközvetítőről, tudni fogjátok, hogy ki ő. Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a Hamis Prófétának, és nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia.

Attól függetlenül, hogy ez milyen ijesztő lehet számotokra, ne feledjétek: Én, Jézus Krisztus vagyok a Király. Egyetlen embernek, egyetlen ellenségnek sincs Istennél nagyobb hatalma. De a csatát a lelkekért meg kell vívni, amint az meg volt jövendölve. Azáltal, hogy terjesztitek Szavamat, Üzeneteimet és Imáimat, segíteni fogtok nekem megmenteni azokat a lelkeket, akikre szükségem van, hogy Új Paradicsomomat Isten minden gyermekével meg lehessen tölteni.

Mindig bízzatok bennem, Jézusotokban, mivel Én vezetni és védelmezni foglak benneteket ez utálatosság ideje alatt a Földön. Megígérem, hogy ez az időszak rövid lesz.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ti-egy-olyan-idoszakban-eltek-amelyben-isten-sok-gyermeke-pogany-lett

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/02/25

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-02-25

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Idővel sokan azt fogják hinni, hogy az Antikrisztus az Isten, a Messiás

„A keresztség és a bérmálás által a Szentlélek kegyelmében részesülünk; ő megtanít mindarra, ami az üdvösségre szükséges.
Gyermekeim!
Itt az utolsó óra! Amint hallottátok, eljön az antikrisztus. Már eddig is sok antikrisztus lépett föl. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk kerültek ki, de nem tartoztak közénk. Ha közénk tartoztak volna, velünk maradtak volna. De rajtuk kellett nyilvánvalóvá lennie, hogy nem mindenki tartozik közénk.
Ti azonban a Szent(lélek) kenetében részesültetek, és ezt mindannyian tudjátok. Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hanem azért, mert ismeritek; és azt is tudjátok, hogy semmiféle hazugság nem származik az igazságból.
Ez a Isten igéje.
1Jn 2,18-21

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-31

Igazság Könyve:

Ő, az okkult hatalom által azt fogja véghezvinni, ami a gyógyíthatatlan emberek számára gyógyulásnak látszik

  1. december 30. vasárnap, 17:50

Drága, szeretett leányom, szeretném elmondani neked, hogy a változások, amelyek Második Eljövetelemre készítik fel a világot, mintegy láthatóak az egész világon.

A Közel-Keleti háborúk felgyorsulnak majd, és széles körben elterjednek. Ezek úgy a Nyugatot, mint a Keletet bele fogják keverni. A zűrzavart a béke embere fogja megállítani, a fenevad, az Antikrisztus. Idővel sokan azt fogják hinni, hogy ő az Isten, a Messiás; Ő látszólag oly sok hatalommal fog rendelkezni. Hatalmát a gonosznak az atyja, a Sátán adta neki.

Ő, az okkult hatalom által azt fogja véghezvinni, ami a gyógyíthatatlan emberek számára gyógyulásnak látszik. Ők átmenetileg meggyógyulnak majd betegségeikből, és az emberek azt fogják hinni, hogy az ő hatalma a Mennyből való, és hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Azt fogják hinni, hogy eljött felkészíteni a világot az Új Korszakra, és hogy a Második Eljövetel előttük fog bekövetkezni.

Ő más csodákat is fog tenni, de ezek csak illúziók lesznek. Néhány felszentelt szolgám leborul majd előtte, és imádni fogja őt. A politikai vezetők nyilvánosan meg fogják őt tapsolni. Úgy fognak rá tekinteni, mint a jóságos és alázatos messiásra, és ő minden jellemvonásomat utánozni fogja. Sajnos, sokakat meg fog téveszteni.

Kérlek benneteket, Tanítványaim, figyelmeztessétek az embereket arra, hogy Én nem testben fogok eljönni. Ez nem lehetséges. Egyszer már eljöttem testben a Földre, még egyszer ez nem történhet meg. Amikor újból eljövök, az olyan módon lesz, ahogyan elhagytam a Földet, és a gonosz száműzetik majd, és a Földet az Én Új Paradicsomom fogja felváltani.

Ne tévedjetek meg! Legyetek éberek! Én továbbra is figyelmeztetni foglak benneteket az Antikrisztusról és azokról a hazugságokról, amelyeket ő a világnak be fog mutatni. Ilyen módon segíthettek Nekem megmenteni azok lelkét, akik őt szolgai módon fogják a pokol vermébe követni.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/o-az-okkult-hatalom-altal-azt-fogja-veghezvinni-ami-gyogyithatatlan-emberek-szamara-gyogyulasnak

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/30

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-30

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Föld fel fog nyögni fájdalmában, miközben az Antikrisztus előkészíti a saját fellépését

Igazság Könyve:

A Föld fel fog nyögni fájdalmában, miközben az Antikrisztus előkészíti a saját fellépését

  1. November 5. hétfő, 18:50

Drága, szeretett leányom, a világnak most fel kell készülnie a nagy változásokra, melyeket megengedtem annak érdekében, hogy felkészítse az emberiséget a Második Eljövetelre.

Sok munkát végeztek szeretett követőim, hogy milliók lelkét megmentsék az imák által, amelyeket adtam nekik.

Hűségetek Irántam, Jézusotok iránt, szeretett követőim, azt jelenti, hogy ti olyan lelkeket adtatok át nekem, akik most biztonságban vannak, és akik máskülönben a pokolba lettek volna vetve.

Olyan erőteljesek imáitok, hogy idővel, ahogy milliókkal többen fogják Üzeneteimet – a szeretet és a remény üzeneteit – elfogadni, lelkek milliárdjai fognak megmenekülni.

A rajtatok keresztül végzett munkám, tanítványaim, ezer és ezer embert ment meg naponta. Ezért ne engedjetek a kétségeknek, amelyek minden bizonnyal időről időre megtámadnak benneteket, és amelyek megakadályozhatják, hogy imádkozzatok.

Most meg kell hallgatnotok.

Sok minden fog most történni. A viharok az egész világon megszaporodnak, és a Föld fel fog nyögni fájdalmában, miközben az Antikrisztus előkészíti saját fellépését. Nem fog sokáig tartani, amíg bemutatja magát.

Leányom, összpontosíts továbbra is Szavam terjesztésére, bár sok akadállyal szembesülhetsz. Tégy meg mindent, hogy Üzeneteim mindenkihez eljussanak; és ne engedd meg, hogy bármi is késleltesse azt.

A különbség nem abban fog megmutatkozni, hogy hányan kapják meg az Igazság Könyvét, vagy Üzeneteimet, hanem abban, hogy hányan fogják imádkozni imáimat, a Keresztes Imahadjárat imáit.

Az imák gyengíteni fogják az Antikrisztus hatalmát.

A büntetések által, melyeket Atyám a Földre fog küldeni, el fognak pusztulni azok a vezetők és csoportok, akik bántani merik az Ő gyermekeit.

Isten hatalma azokat fogja beborítani, akik szeretik Őt.

Isten hatalma azokat fogja megvédeni, akik megtérnek.

Isten, az Én Örök Atyám, továbbra is ki fogja árasztani kegyelmeit, míg hatalma beborítja és megvédi minden gyermekét a Földön.

Menjetek békével és szeretettel. Bízzatok Bennem, és minden rendben lesz.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/fold-fel-fog-nyogni-fajdalmaban-mikozben-az-antikrisztus-elokesziti-sajat-fellepeset

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/11/05

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-11-05

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ez az ember azt fogja mondani a világnak, hogy ő a Messiás

„A világnak egy vezetőre van szüksége…“ Vajon ki lesz a világnak ez az egy politikai és egyúttal vallási vezetője?

http://vkpatriarhat.org/hu/new-age-vallasprogram/

Igazság Könyve:

Ez az ember azt fogja mondani a világnak, hogy ő a Messiás, és sokan meg fogják tapsolni a világ névleges vezetői közül

  1. szeptember 28., péntek, 10:15

Drága, szeretett leányom, a nagy változás a világban, mely megelőzi a megjövendölt Második Eljövetelemet, hamarosan rétegről rétegre kibontakozik.

A csalók számára – akik azt fogják állítani, hogy az Én Nevemben jönnek-, hogy bemutassák magukat a világnak, az idő nagyon közel van.

Sok embert szednek rá, hogy higgyenek ezekben a hamis prófétákban, mivel nagy pompával fogják magukat bejelenteni.

De közülük az egyik sokakat meg fog téveszteni, mert alázatos módon fogja önmagát királyként bemutatni, meggyőzve az embereket arról, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus.

Ez az ember azt fogja mondani a világnak, hogy ő a Messiás, és sokan meg fogják tapsolni a világ névleges vezetői közül.

Először is őt, mint egy rendkívüli és könyörületes vezetőt fogják bemutatni.

Úgy fognak rátekinteni, mint egy tehetséges béketeremtőre, amint azt már mondtam nektek. Fellépése és kelleme misztikus képet fog mutatni, amely úgy tűnik, mintha isteni eredetű lenne.

Szép megjelenése és elbűvölő személyisége vonzani fogja a tömegeket.

Ő lesz az, aki hamarosan bemutatásra kerül a világ számára, és hirtelen fog fellépni.

Azokat a vezetőket, akik mint megmentőt fogják őt bemutatni – aki véget vet majd a Közel-Keleti háborúnak –, a világ számos részén nagy tiszteletben tartják. Ezért fogják a hamis messiást olyan könnyen elfogadni.

Egy idő után a vonzereje elterjed. A média dicsérni fogja diplomáciai képességeit, és nagy számban lesznek követői.

Ez az az ember, aki azt fogja mondani, hogy ő a Messiás. Mindenkinek azt fogja mondani, hogy ő Jézus Krisztus, aki azért jött vissza, hogy bejelentse második eljövetelét.

Ő az Antikrisztus.

Ne hagyjátok, hogy egy pillanatra is megtévesszenek benneteket! Én, Jézus Krisztus, először testben jöttem el, hogy megmentsem az emberiséget. De tudnotok kell a következőket: Ez alkalommal nem testben fogok eljönni. Úgy fogok eljönni, mint tolvaj az éjszakában. Felkészítem a világot – ezeken az üzeneteken keresztül –, de nem fogom megmondani nektek sem a napot, sem az órát, mert azt Én sem tudom. Egyedül Atyám ismeri az időpontot.

Második Eljövetelemet megérkezésem jele előtt fogom bejelenteni, mely jel megjelenik majd az égen az egész világon.

Bárki, aki azt állítja, hogy ő Jézus Krisztus, és aki emberként jár a földön, az hazug.

Fussatok el, mert ő kimondhatatlan nyomorúságot és szenvedést fog hozni. Megtévesztése egy hamis Isteni szeretetbe ringatja majd a lelkeket. Elferdíti majd az Igazságot. Azok, akik követik őt, nagy veszélyben vannak.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ez-az-ember-azt-fogja-mondani-vilagnak-hogy-o-messias-es-sokan-meg-fogjak-tapsolni-vilag-nevleges

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/09/28

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-09-28

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A legveszélyesebb az összes közül az az ember lesz, aki eljön majd, és azt állítja, hogy ő Én vagyok.

Igazság Könyve:

A hamis próféták most készen állnak és rá fogják vetni magukat erre a küldetésre

  1. szeptember 22. hétfő, 3:30

Drága, szeretett leányom, figyelmeztetnem kell téged a hamis prófétákra, akik megpróbálják megzavarni ezt a küldetést.

A gonosz nagyon sok szegény, megtévesztett lelket tévútra vezet, akik azt hiszik, hogy Isteni üzenetet kapnak.

Ő ezt azáltal teszi, hogy kihasználja az Irántam való szeretetüket, és különösen az áhítatos lelkeket célozza meg.

Bárki, aki azt mondja, hogy a Mennyből kapott üzenetet, mellyel arra utasít téged, hogy változtasd meg, vagy módosítsd a Tőlem kapott üzenetet, az hazug.

Én nem ilyen módon engedélyezem az égi kommunikációkat. Az egyetlen fajta üzenet, amit megengedek, hogy egyik látnok a másikkal közöljön, támogató és segítő jellegű, és csak akkor, ha erre szükség van.

Az üzenetek, melyeket az igaz próféták és a kiválasztott lelkek kapnak, azok vagy igazak, vagy hamisak.

Nincs középút. A Mennyország sohasem küldene olyan üzenetet, mely ellent mondana egy másik üzenetnek, amit egy másik kiválasztott lélek kap a Mennyből.

Óvakodjatok a hamis prófétáktól. Azok, akik nincsenek tudatában annak, hogy hamisak, szörnyű kárt okozhatnak azzal, ha megakadályozzák Szent Szavamat. Neked leányom nem kell azokkal foglalkoznod, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, hacsak más utasítást nem adnék neked.

A hamis próféták most készen állnak, és rá fogják vetni magukat erre a küldetésre. Neked nem szabad foglalkoznod velük.

Légy éber ezzel a veszéllyel szemben, mert a legveszélyesebb az összes közül az az ember lesz, aki eljön majd, és azt állítja, hogy ő Én vagyok.

Ha hagyjátok magatokat, követőim, hogy a hamis prófétákhoz vonzzanak benneteket, akkor könnyű prédái lesztek az Antikrisztusnak és az ő hamis prófétájának.

Bízzatok Szent Szavamban. Sokan közületek még nem tudják elfogadni az Igazságot, és vitatkozni fogtok Velem, de az nem használ majd semmit. Mert a legnagyobb Rólam alkotott kritikátok az, hogy Én Isten valamennyi gyermekét szeretem, különösen a bűnösöket.

Én mindenkit egyformán szeretek. Azoknak, akik azzal vádolnak Engem, hogy a bűnösöket előnyben részesítem, tudniuk kell a következőket:

Soha ne próbáljatok megtéveszteni másokat azzal, hogy azt mondjátok neki: Jézus elnézi a bűnt. Ti tudjátok, hogy ez hazugság. Én megvetem a bűnt, de a bűnöst szeretem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/hamis-profetak-most-keszen-allnak-es-ra-fogjak-vetni-magukat-erre-kuldetesre

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/09/22

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-09-22