Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Életemet áldoztam. És ezt meg fogom tenni.

Igazság Könyve:

  1. június 3. kedd, 18:22

Drága, szeretett leányom, az a szándékom, hogy a világon minden nemzetben megtéréseket érjek el, és ezt gyorsan fogom megtenni. Mindnyájatok iránt érzett szeretetem olyan nagy, hogy még azok esetében is, akik nem ismernek Engem és zűrzavar uralkodik a szívükben, olyan módon fogok beavatkozni, ami eddig ismeretlen volt az emberiség számára.

Az Én Békémet fogja megkapni minden lélek, aki látja az Igazság Fényét. Szeretetem a lélek egyfajta nyugalmát fogja hozni számukra, amilyet a lelkek eddig még nem igazán ismertek. Az Igazság Lelke Ajándék lesz a világ és azon emberek számára, akik nem ismernek el Engem. Csak így tud az ember nyitott lenni Isteni Beavatkozásomra, mely szeretett Atyám Parancsára történik, hogy minden gyermekét megölelhesse.

A sivár lelkek hamarosan tanúi lesznek Isten Szeretetének – azok a lelkek, akik határozottan elzárkóztak a Szentlélek hatása elől. A Szentlélek Lángja kardként fog a szívükbe hasítani, és ennek következtében ki fog áradni rájuk az az ösztönös megértés, hogy milyen nagyon értékes minden lélek Isten Szemében.

Az Igazság Lelke fel fogja ébreszteni azok lelkét, akik tagadnak Engem, akik megvetik azokat, akik hisznek Bennem, és felébreszti azokat is, akik hisznek a saját legyőzhetetlenségükben. Ugyanúgy fogja megérinteni a gőgös, a büszke, az arrogáns ember szívét, mint a tudatlanokét, a megkeményedett bűnösökét, akiknek gyűlölet van a szívükben, valamint az alázatosakét. Senki sem lesz kizárva közületek ebből a Nagy Csodából. Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Életemet áldoztam. És ezt meg fogom tenni.

Mert mire volt jó a Halálom, ha ez azt jelentené, hogy általa még egy bűnöst sem lehetne megmenteni? Hamarosan eljövök, hogy felkészítselek benneteket az Általam hozott Üdvösségre. Örvendjetek, mert az Én Időm közel van.

Menjetek, szeretett követőim, és maradjatok meg továbbra is szeretetben, reményben, és Nagy Irgalmasságom várakozásában. Teljesíteni fogom Ígéretemet mindnyájatoknak, és ti be fogjátok takarítani Királyságom jutalmát, ha alázattal fogadjátok Szeretetem nagy kiáradását.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/megigertem-atyamnak-hogy-minden-lelket-kovetni-fogok-akikert-eletemet-aldoztam-es-ezt-meg-fogom

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/06/01

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-06-01

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Fiam mindent meg fog tenni, ami csak szükséges, hogy egyesítse mind a családokat Új Paradicsomában

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: A Védelemnek ezt az Ajándékát szeretett Atyám rendelte el gyermekei számára (&153.)

  1. május 31. szombat, 16:20

Drága gyermekem, fel szeretném kérni a gyerekek és a fiatalok szüleit, a világ minden táján, hogy szenteljék őket Szeplőtelen Szívemnek.

Drága Fiam, Jézus Krisztus azt óhajtja, hogy ezt Én tegyem meg, miközben Ő Drága Vérével be fogja borítani őket, hogy biztonságban tartsa gyermekeit. Ő azért akarja, drága gyermekek, hogy ezt megtegyétek, mert nagy Kegyelmekben fogja részesíteni őket. A Védelemnek ezt az Ajándékát szeretett Atyám rendelte el gyermekei számára. Ő nagy Kegyelmeket ígér Fia, Jézus Krisztus által, és azokat a gyerekeket, akiket nekem felajánlanak, védelemben fogom részesíteni a gonosz lélek befolyásával szemben.

Fiam mindent meg fog tenni, ami csak szükséges, hogy egyesítse mind a családokat Új Paradicsomában, és nekem, az Üdvösség Anyjának szentelvén gyermekeiteket, nagy Védelemben fognak részesülni azok a családok, amelyeknek gyermekeit név szerint felajánlják nekem.

Szeretetem Isten gyermekei iránt nagyon sajátságos, mivel én vagyok Isten minden gyermekének az Édesanyja. Rajtam, az Üdvösség Anyján keresztül lesz az, hogy a nekem szentelt lelkek Fiam Irgalmassága által megmentésre kerülnek. Ezeket a lelkeket nem fogja kísérteni az a megtévesztés, amelyet az antikrisztus fog bemutatni a világnak.

Az alábbi Imát hetente legalább egyszer el kell imádkoznotok egy olyan kép előtt, mely Engem, szeretett Édesanyátokat ábrázol; és még mielőtt imádkoznátok, Szenteltvízzel kell magatokat meghintenetek.

A Keresztes Imahadjárat 153. Imája: A Védelem- Ajándéka a gyermekekért

Ó, Isten Anyja, Üdvösség Anyja,

Arra kérlek, hogy szenteld és mutasd be ezeknek a gyermekeknek a lelkét szeretett Fiadnak: (a nevek felsorolása).

Imádkozz, hogy Jézus az Ő Értékes Vérének Erejével borítsa be és védelmezze ezeket a kis lelkeket a gonosszal szemben, a védelem mindenféle formájával.

Arra kérlek, drága Édesanyám, hogy védd meg családomat a nagy nehézségek idején, és hogy Fiad kedvezően tekintsen azon kérésemre, hogy családom egyesüljön Krisztussal, és megadja nekünk az Örök Üdvösséget. Ámen.

Menjetek, és legyetek hálásak azért a Szeretetért, amelyet Isten az ő gyermekei iránt érez. Nagy Kegyelmekben és Áldásokban fognak részesülni mindazok a gyermekek és fiatalok, akiknek nevét elém terjesztitek, hogy Fiamnak szenteljem őket.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-vedelemnek-ezt-az-ajandekat-szeretett-atyam-rendelte-el-gyermekei-szamara-153

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/31

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-31

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ha elegendő időt töltenek Társaságomban, Én egy bensőséges békét fogok beléjük csepegtetni

Igazság Könyve:

Szeretetem soha nem hervad el, nem inog meg, és soha nem hal meg, független attól, hogy mit követtetek el. (&152.)

  1. május 31. szombat, 8:20

Drága, szeretett leányom, Szeretetem úgy lángol, mint egy kemence, egyenként mindenkiért közületek. Szeretetem a gonosz befolyás miatt, mely az emberiségre méretett, még nagyobb mértékben lobbant lángra. A világban lévő ördögi befolyás miatt a megtévesztés mindenféle formája beárnyékolja a lelkeket a történelem ezen idejében, miközben a lelkekért folytatott végső harc folytatódik.

Minden férfi, nő és hét éven felüli gyermek meg fog küzdeni azért, hogy különbséget tudjon tenni a jó és a rossz között. Sokan el fogják nézni a gonosz cselekedeteket, és azt fogják mondani, hogy indokoltan cselekedtek. Azok, akik a gonosz szavakat, cselekedeteket és tetteket jónak ismerik el, melyeket a csaló ültetett a szívükbe, nem fognak bűnbánatot érezni.

Minden lélek, a vallástól, fajtól, bőrszíntől vagy körülménytől függetlenül össze fog zavarodni azt illetően, hogy mi az, ami Isten Szemében helyes, és mi az, amiről azt állítják, hogy téves. És miközben a tömeg, tévesen, meg fogja tapsolni a bűn minden formáját, egy szemernyi elégedettség sem lesz azok lelkében, akik elárulnak Engem. Azokat, akik nem térnek el egyetlenegy Igazságtól sem, amely Tőlem származik, le fogják ördögözni. De ha elegendő időt töltenek Társaságomban, nem sokat fognak törődni vele, mert Én egy bensőséges békét fogok beléjük csepegtetni, amit nem lehet megrendíteni.

Megígérem mindnyájatoknak, beleértve azokat is, akik gyengék, vagy akik megadták magukat a hazugságoknak, amelyeket a Sátán ültetett beléjük, hogy Én soha nem fogok lemondani rólatok. Vonzani foglak benneteket; eltöltelek Szeretetemmel mindannyiszor, amikor megengeditek Nekem, hogy Magamhoz vonzalak titeket. Szeretetem soha nem hervad el, nem inog meg, és soha nem hal meg, független attól, hogy mit követtetek el. De tudatában kell lennetek annak, hogy a lelketek a fődíj, és a gonosz soha nem fog engedni azon törekvéséből, hogy megszerezzen magának benneteket.

Szeretetem annyira erőteljes, hogy még akkor is, amikor elárultok Engem, gondoskodni fogok arról, hogy a lelkiismeretetekben tudatában legyetek hibáitoknak. Ezért van az, hogy az elveszettségnek egyfajta érzését érzitek, amikor az igazságosság nevében olyasmit követtetek el, amiről tudjátok a szívetekben, hogy rossz dolog – semmi mást nem fogtok érezni, csak szomorúságot. Ebben az esetben ezzel az Imával kell hívnotok Engem, Jézusotokat, hogy segítsek nektek a tehetetlenség órájában.

A Keresztes Imahadjárat 152. Imája: Segíts nekem tehetetlenségem órájában

Drága Jézus, segíts nekem tehetetlenségem órájában.

Szabadíts meg a bűntől, és nyisd meg szemeimet, szívemet és a lelkemet, hogy felismerjem az ördög megtévesztését és gonosz útjait.

Tölts el engem Szereteteddel, amikor gyűlöletet érzek a szívemben.

Tölts el engem Békéddel, amikor bánatot érzek.

Tölts el engem Erőddel, amikor gyenge vagyok.

Szabadíts ki engem börtönömből, hogy szabad lehessek, és tarts biztonságban engem Szentséges Karjaidban. Ámen.

Szeretetem örök. Lelketek örök. Királyságom örök, és a gonosz Királysága is örök.

Ha szörnyű bűnt követtetek el, minden másodpercben harcolnotok kell azért, hogy eltávolítsátok magatokat a veszélytől, és törekednetek kell arra, hogy mindenkor hűségesek maradjatok Hozzám. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy ezt megtegyétek: szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ami eltávolít benneteket az egymás iránti szeretettől, az nem Tőlem származik.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szeretetem-soha-nem-hervad-el-nem-inog-meg-es-soha-nem-hal-meg-fuggetlen-attol-hogy-mit-kovettetek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/30

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-30

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor egy ember elárul Engem, vétkezik Ellenem

Igazság Könyve:

Amikor egy ember elárul Engem, vétkezik Ellenem

  1. május 29. csütörtök, 00:45

Drága, szeretett leányom, amikor Apostolaim oda jöttek Hozzám, a csalódottságtól könnyezve és sírva a miatt, hogy milyen kegyetlenül bántak velük az Én Nevemben, a következőket mondtam nekik:

Soha ne féljetek attól, amikor az Én Nevemben elutasítanak benneteket.

Soha ne ijedj meg a gonosz üvöltésétől, aki azoknak a száján keresztül ordít, akik őt szolgálják.

Soha ne féljetek, amikor az Én Nevemben felelősségre vonnak benneteket. De amikor azok, akik közel állnak hozzátok, elárulnak benneteket, tudnotok kell, hogy Én Vagyok az, akit Arcul ütöttek.

Amikor egy ember elárul Engem, vétkezik Ellenem; amikor pedig Isten prófétáit árulja el, akkor a Szentháromságos Egy- Istent árulja el, és ezért nagyon fog szenvedni.

Amikor a lelkek elutasítják a Szentháromságos Egy- Isten Beavatkozását – akik a legnagyobb Mennyei Hatalomnak állnak ellene -, akkor nekik lelkiismeretük nyugtalanságát kell elviselniük. Ez a nyugtalanság soha nem fogja elhagyni őket, hacsak ki nem békítik a lelküket Velem, Jézusukkal. Elutasítani Engem, amikor a lélek tudja, hogy Én Vagyok az, Jézus Krisztus, Aki beszél, sajnálatos dolog. De a Szentháromságos Egy- Istennel való dacolás, amikor az ember akadályozza Isten Beavatkozását azon feladatában, hogy lelkeket mentsen, Atyám gyors büntetését fogja eredményezni.

Az ember kigúnyolhatja, megkérdőjelezheti, és elemezheti Szavamat, ahogyan az most adatik, de amikor megpróbálnak megakadályozni Engem abban, hogy lelkeket mentsek, elárulván Bizalmamat és ellenszegülvén Irgalmamnak, akkor számukra nincs Kegyelem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/amikor-egy-ember-elarul-engem-vetkezik-ellenem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/29

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-29

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ti ugyanolyan vétkesek lesztek, mint azok, akik a hóhéraimnak való Átadásomért voltak felelősek

Igazság Könyve:

Ti ugyanolyan vétkesek lesztek, mint azok, akik a hóhéraimnak való Átadásomért voltak felelősek

  1. május 28. szerda, 8:40

Drága, szeretett leányom, az Ígéretem, hogy újra eljövök, be fog teljesülni. Semmi sem tudja megakadályozni Második Eljövetelemet, de azok, akik tudják, hogy Én Ki Vagyok, és akik készséges és nyílt szívvel ádáz ellenségeimnek dolgoznak, azt hiszik, hogy még ezen Nagy Nap elérkezése előtt el tudják pusztítani a lelkeket.

Ellenségeimnek tudniuk kell a következőket: Én ismerlek benneteket. Látom a lelketeket. Látom mindazt a rosszat, ami a szívetekben lakozik. Látom a jóságot is, ami felsorakozik bennetek. Hallgassatok most meg Engem, mivel Én annak Igazságát tárom fel nektek, aminek be kell következnie.

Ha szerettek Engem, akkor arra fognak ösztönözni titeket, hogy ne hallgassatok Rám.

Ha hisztek Tanításaimban, arra fognak kérni benneteket, hogy egy új, hamis „helyettesítőben” higgyetek.

Ha hiszitek, hogy ezeken az Üzeneteken keresztül Én kommunikálok veletek, a gonosz arról fog meggyőzni benneteket, hogy ezek a Szavak nem Tőlem származnak. Tehát abba a kísértésbe fognak hozni benneteket, hogy eláruljatok Engem, és ezt ti szolgáim üldözése által fogjátok megtenni, akik támogatják ezt a Küldetést. Ti ennek a Küldetésnek az árulóivá váltok, és mint olyan, ugyanolyan vétkesek lesztek, mint azok, akik a hóhéraimnak való Átadásomért voltak felelősek.

Ha nem hallgattok Rám, a ti dolgotok, nem fogom számon kérni tőletek, mert Én soha nem fogom rátok kényszeríteni az Akaratomat. Ahelyett, hogy szenvedést okoztok másoknak, jobban tennétek, ha figyelmen kívül hagynátok Engem ( ezekben az üzenetekben), és követnétek Tanításaimat.

Most, hogy Tervem elkezdődött lelkek milliárdjainak a megmentésére, tudnotok kell, hogy azoknak az embereknek az akarata fölé fogok emelkedni, akik ellenszegülnek Nekem.  Semmi, sem szavak, sem tettek, sem cselekedetek, semmiféle gonoszság nem tud megállítani Engem azon törekvésemben, hogy megmentsem az emberiséget. Azok, akik Isten útjába állnak, tehetetlenek lesznek, és azon a Napon, amikor ítélni jövök, fájdalommal fognak Színem előtt a földre borulni.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ti-ugyanolyan-vetkesek-lesztek-mint-azok-akik-hoheraimnak-valo-atadasomert-voltak-felelosek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/28

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-28

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

meg fogják változtatni a Hiszekegy-ima szövegét, amely ima elismeri azt, Aki Vagyok

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Meg fogják változtatni a Hiszekegy-ima szövegét, amely ima elismeri azt, Aki Vagyok, hogy ehelyett hamis isteneknek nyújtson tiszteletet

  1. május 26. hétfő, 16:22

Drága leányom, eljön az idő, hogy meg fogják változtatni a Hiszekegy-ima szövegét, amely ima elismeri azt, Aki Vagyok, hogy ehelyett hamis isteneknek nyújtson tiszteletet.

A mikor az egy-világvallás bevezetésre kerül, azt nagyon óvatosan fogják megtenni, hogy ne keltse azt a benyomást, mintha Engem, az Örök Atyát többé már nem tisztelnének. Ha nem Engem tisztelnek, akkor ez az új ima utálatossá válik, és nem szabad azt soha elimádkoznotok, amennyiben gyermekeim és azok, akik az Örök Életre vágynak, Velem akarnak maradni. Sokkal jobb, ha csendben maradtok, minthogy kimondjátok ennek az istenkáromlásnak egyetlen szavát is, amelyet a világon minden egyházban be fognak vezetni, amelyek Engem, a ti Atyátokat tisztelnek, és amelyek elfogadják Fiamat, Jézus Krisztust, a ti Megváltótokat.

A szavakat, amelyek a Nevemet és Fiam Nevét tisztelik, el fogják ferdíteni, és a Fiamra utaló kifejezések olyan meghatározásokat fognak tartalmazni, mint például a „Fény Jézusa”. Ez az új ima a hangsúlyt az ember kiválóságára, testvérei jólétének a felelősségére fogja helyezni, és hogy minden vallást egyként üdvözöljön, hogy tiszteljék Istent. Minden Fiammal kapcsolatos utalást – ahogyan Őt tisztelni kellene – azzal az új címmel fognak felcserélni, amelyet ők fognak Neki adni. A világnak azt fogják mondani, hogy tisztelje a Föld szépségeit, a világ csodáit, amelyet egy olyan Isten teremtett, Aki mindenki Istene, és Aki elfogadja az imádás minden formáját. Ez lesz az az idő, amikor az emberiség egy pogány világ-vallásba fog tömörülni. Mivel ez az új vallás nagyon sok vallási kifejezésből szemetet csinál, szükség lesz azokra, akik a megkülönböztetés kegyelmével vannak megáldva, hogy valóban megértsék azt, ami történik.

Mennyire hiábavalók lesznek erőfeszítéseik, mert azok, akik gyermekeimnek ezt a sötétséget okozzák, szenvedni fognak Teremtőjük elutasítása miatt. És amikor ezt az imát komolyra veszik, egy másik utálattal fognak előállni: az újraírt Ige bevezetésével, ami csak rothadt gyümölcsöt fog teremni.

Idővel egy különleges szimbólumot fognak létrehozni, amely az új, ember alkotta istent fogja képviselni, ami azok számára, akiket arra kérnek, hogy viseljék azt, úgy fog tűnni, hogy az egymás iránt gyakorolt szolidaritásban jó dolgot cselekszenek. Azt fogják mondani, hogy mindezek a dolgok mindenki javát szolgálják, ahol elsőrendű kötelességetek, hogy az ember tökéletesítésére törekedjetek. Azt fogják majd mondani, hogy még mielőtt Istennel találkozhatnátok, az embert kell előnybe részesítenetek. Ti nem cselekedhettek Isten Akarata szerint, ha nem törekedtek az igazságosságra, hogy az emberiség végre megszabaduljon a vallásüldözéstől, a szegénységtől és a háborúktól. A hangsúly mindazokon a dolgokon lesz, ami kapcsolatos Teremtésemmel: a Földdel, a nemzetekkel, az emberekkel és a politikai vezetőkkel. Mindent egybe fognak kötni annak érdekében – amint azt mondani fogják –, hogy jobban szolgálják Istent.

Minden, amit ők szolgálni fognak, a hazugság királya lesz, aki mindezeket a dolgokat elő fogja idézni. És miközben a világ üdvözli ezeket a globális dolgokban történő látszólagos újító fejlődéseket, addig az emberiséget a pogányságba fogják kényszeríteni. A pogányság egy rémisztő sötétséget fog magával hozni a lélek számára. Aztán mindenben, ami Ellenem irányul, Én is utánozni fogom utálatosságukat: a Földön, amelyen járnak; a vízen, amit isznak; a hegyeken, amelyeket megmásznak; a tengereken, amelyeken keresztülhágnak, és az esőn, ami termésüket táplálja. Ez a csata a hatalmasok, a büszke és gonosz emberek között és Köztem, Örök Atyjuk és Teremtőjük között egy keményen megküzdött harc lesz.

Örök Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-meg-fogjak-valtoztatni-hiszekegy-ima-szoveget-amely-ima-elismeri-azt-aki-vagyok-hogy

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/27

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-27

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az újraírt Ige bevezetése csak rothadt gyümölcsöt fog teremni.

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/26

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-26

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor a pogánysággal és egy hamis istennel cserélik fel Őt a szívükben, akkor Haragja példa nélküli lesz.

Igazság Könyve:

Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az utolsó fejezetet fogja jelezni

  1. május 24. szombat, 21:20

Drága, szeretett leányom, a fő oka annak, hogy ma nagyon sok ember, különösen a fiatalok, nem akarnak tudni Rólam az, hogy az önérdekük féktelen. Az önmegszállottság és annak vágya, hogy az ember csak önmagának és vágyainak tegyen eleget, azt jelentette, hogy nincs egymás iránti igaz szeretet, és az ilyen lelkekben felebaráti szeretet is alig van. Amikor ők az önmegvalósításra törekedvén elkülönülnek a többiektől, nem tudják szeretni felebarátaikat. Ha nem szeretik felebarátaikat, Engem sem tudnak szeretni.

Az Istentől való elszakadás még soha nem volt ennyire elterjedt. A szívükben lévő kevés szeretetnek köszönhetően, a gonosz egy kellemes környezetre talál, ahol gyökeret ereszt. Amint egyszer a gonoszság be van ültetve a lelkekben, akik könnyű prédává váltak, a gonoszság gyorsan fog nőni és terjedni. A gonoszság minél tovább terjed, annál kevesebb szeretet lesz a lélekben, és a mások iránti gyűlölet fog abba belecsepegni. Hamarosan a gyűlölet, a féltékenység, az irigység, a kapzsiság és a mohóság lesz a közös jellemvonás, amelyek egyesítik a modern társadalmat, míg végül egységre jutván, a lelkek nem fognak érezni semmit. A lélek üressége nagy veszélyhez vezet, mert a gonosz intelligens, és ebben a szakaszban arra fogja felhasználni a lelkeket, hogy háborút indítson a világban lévő Isteni Jelenlét ellen. Amikor a világ önmegszállottá válik, és mindenféle jogot követel, melyet úgy ítél meg, hogy fontosabb, mint az, amit nagylelkűen önmagától nyújt, akkor ebből semmi jó nem származhat.

Amikor Lucifer nem engedelmeskedett Atyámnak, akkor a gőg volt az, ami a bukásához vezetett. A gőg és önszeretet mellett minden más a második helyre kerül, s ez az emberi nem végső bukásához fog vezetni. Az Istennel szembeni engedetlenség féktelenné vált ebben az időben. Parancsait illetően csak kevés tisztelet látható, és ez azt jelenti, hogy az ember a Tízparancsolatból egy Parancsolatnak sem fog engedelmeskedni. Amikor földi Egyházam – mely Atyám utolsó bástyája gyermekei fölött – megszegi az első Parancsolatot, a világ a legnagyobb büntetésnek lesz tanúja az özönvíz óta.

Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az utolsó fejezetet fogja jelezni.

Amikor Isten gyermekei csak önmagukat szeretik, és illegetik magukat Színe előtt, akkor Ő keserű könnyeket sír. De amikor a pogánysággal és egy hamis istennel cserélik fel Őt a szívükben, akkor Haragja példa nélküli lesz.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/mihelyt-poganysag-megkaparintja-egyhazamat-ez-az-utolso-fejezetet-fogja-jelezni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/25

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-25

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/24

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-24

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nektek egyszerűen csak szeretettel kell lennetek mások iránt, és követnetek kell Tanításaimat

Igazság Könyve:

Nektek nem kell megértenetek Isten Útjait – egyszerűen csak el kell azt fogadnotok

  1. május 23. péntek, 18:00

Drága, szeretett leányom, jöjjetek mindnyájan, akik szerettek Engem, és hozzátok el Nekem szereteteteket, mert nagy szükségem van vigasztalásra. Én Vagyok az, a ti Jézusotok, az Emberfia, a világ Üdvözítője, és Én mégis sírok. Minden Kegyelmet, amelyek az embernek adattak, visszadobnak Rám a hálátlan lelkek. Nagylelkű Szívem nyitva áll, hogy mindnyájatokat Magamhoz tudjalak vonzani, de ti elfordultok Tőlem. Még ti sem adjátok Nekem az időtöket, akik szerettek Engem. Ahelyett, hogy Velem beszélnétek, egymással beszélgettek Rólam. Túl sokat beszélnek Isten Terveinek a Misztériumáról, és ami ebből származik, zaklatottságot és összezavarodottságot okozhat. A túl sok elemzés és az úgynevezett intelligens vita, eltávolít benneteket Tőlem.

Nektek nem kell Isten Útjait megértenetek – egyszerűen csak el kell azt fogadnotok. Én soha nem kértelek benneteket arra, hogy megértsétek Istenségem Misztériumát, mert azok a lelkek, akik igazán szeretnek Engem, azért fognak szeretni, Aki Vagyok, és nem azért, amit hozok. Ők nem fognak maguknak dicsőséget keresni. Ők nem azért dolgoznak a lelki fejlődésükön, hogy csupán csak megvessék lábukat Királyságomban. Soha nem fogják a Velem kapcsolatos ismeretüket kérkedő módon arra használni, hogy pontokat gyűjtsenek maguknak. A lelkek, akik Bennem fognak lakozni, olyan lelkek, akik nem kérnek semmit, csak azt, ami a saját lelkük és más lelkek javát szolgálja.

Amikor azt mondjátok, hogy Engem képviseltek, nem arról kell beszélnetek és kiabálnotok, hogy mennyire jól ismertek Engem, mint ahogy ezt mondjátok. Nektek egyszerűen csak szeretettel kell lennetek mások iránt, és követnetek kell Tanításaimat egy olyan lelkülettel, amelyben nincs helye a büszkeségnek. Ha tehát ti valóban az Enyéim vagytok, akkor kevesebb időt fogtok azzal tölteni, hogy megpróbáljátok értelmezni azt, amit mondtam, amit tanítottam, és amit megígértem nektek. Azt kérem, hogy jöjjetek Hozzám, és fordítsatok több időt a Velem való csendes szemlélődésre. Ha ezt teszitek, akkor Én sokkal világosabban fel fogom tárni Magam előttetek, és ti a szívetekben tudni fogjátok, hogy valójában mit is jelent Engem igazán szolgálni.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/nektek-nem-kell-megertenetek-isten-utjait-egyszeruen-csak-el-kell-azt-fogadnotok

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/23

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-23