kommunikáció kategória bejegyzései

Nem tudod, hogy semmi vagy nélkülem? Egy üres edény, melyet semmivel sem lehet kielégíteni.

Igazság Könyve:

Nem tudod, hogy semmi vagy nélkülem? Egy üres edény, melyet semmivel sem lehet kielégíteni

  1. augusztus 10., péntek,12:45

 

Drága, szeretett leányom, tudnod kell, hogy amikor a Hozzám, az Isteni Jézusodhoz mondott imát elhalasztod, akkor elgyengülsz, és eltávolodsz Tőlem.

Sohasem szabad az imádkozást elhalasztanod, vagy a számodra szükséges időt késleltetned, amelyet naponta Nekem kell szentelned.

Ha ezt teszed, a gonosz elvonja a figyelmedet, és világi dolgokkal tölti meg az elmédet, melyek tartalmukban üresek.

Aztán egy ürességet fogsz érezni, és a lelkedben egy küzdelmet fogsz tapasztalni.

Nem tudod, hogy semmi vagy nélkülem? Egy üres edény, amit semmivel sem lehet kielégíteni, független attól, hogy az anyagi csodák varázsa milyen erős.

Amikor egy lelket felemelek, akkor az összefonja magát Szentséges Szívemmel.

De ahhoz, hogy szilárdan Bennem maradjon, a léleknek kommunikálnia kell Velem, szeretetét folyamatosan ki kell nyilvánítania, és a hálaadását ki kell fejeznie. Különben közönyössé válik, mint születésekor az édesanyjától elválasztott csecsemő, amikor a köldökzsinórt elvágják.

Egy percre se vedd le Rólam a szemed, mert a gonosz erre vár.

Aztán a legváratlanabb pillanatban behatol, hogy elejtsen, és elhurcoljon téged.

Ő az érzékeket kísérti, és más lelkeket, hogy kínozzák áldozataikat. Ő különösen a katonáimat veszi célba, ők szenvednek a legtöbbet.

Leányom, bár a munkámmal vagy elfoglalva, mégis elfordítod a szemed Rólam, és ez azt idézi elő, hogy szenvedsz. Te most el vagy veszve, és össze vagy zavarodva. Nyugtalanságod fokozódik, mert minden megszakítás, melyet a gonosz okoz, azt jelenti, hogy elhalasztod a Nekem, Jézusodnak szánt kijelölt időpontot.

Amikor ez történik, gyónni kell menned, vedd magadhoz Testemet, és időt kell töltened az imában.

Soha nem szabad elfelejtened, hogy Szeretett Édesanyám Rózsafüzérét imádkozzad, mert ez a védelem gyűrűjét nyújtja a sátán ellen.

Menj most. Ma az imában gyere Hozzám. Aztán a nap folyamán úgy beszélj Velem, mint egy baráttal, és oszd meg minden aggodalmadat. Majd add át azokat Nekem, és bízd Rám minden gondodat.

 

Jézusod

https://masodikeljovetel.hu/nem-tudod-hogy-semmi-vagy-nelkulem-egy-ures-edeny-melyet-semmivel-sem-lehet-kielegiteni

 

 

 

 

 

Azzal, hogy a Szentlélek Hangját gonosznak nyilvánítjátok, nagymértékben vétkeztek az istenkáromlás bűne által

  1. augusztus 8., szerda, 11:20

 

Drága, szeretett leányom, amikor az emberek kérdezik, hogy mit értek az „Isten Szava” alatt, hadd magyarázzam meg.

Isten Szava ezeken az üzeneteken keresztül adatik a világ számára, a Szentlélek Ajándéka által, ahogyan a Szent Biblia tartalmazza, úgy az Ó, mint az Új Testamentumban, mert Isten Szava az Igazság.

Ezek az üzenetek a Szentháromság által kerülnek bemutatásra, és egyedülállóak a maguk nemében, melyeket egy próféta valaha is átadott volna az emberiségnek.

Ennek oka az, hogy ez az utolsó küldetés, az Isteni kommunikáció utolsó formája és beavatkozása, mely Második Eljövetelem miatt adatik a világnak.

Sohase gátoljátok meg a Szentlélek erejét, mert az egy nagyon súlyos bűn.

Ezekben az üzenetekben a Szentlélek Hangja árad folyamatosan, hogy megmentse az emberiséget az örök kárhozattól.

Letagadhattok Engem, Jézusotokat, vagy az Édesanyám által adott Isteni üzeneteket, mégis meg lesz bocsátva nektek.

Mert nektek a szabad akarat Ajándékának köszönhetően, jogotokban áll az ilyen Szent Üzeneteket megkülönböztetni.

Azonban, ha a Szentlelket elutasítjátok, és Őt nyilvánosan káromoljátok, akkor az egy örökké tartó bűn, és egyedül csak az Isten, az Atya jóváhagyásával történt csoda mentheti meg a lelketeket.

Nektek, ha a világnak adott bármilyen isteni üzenet esetén kétségetek támadna, csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell a látnokokért. Imádkozzatok, és kövessétek a hiteteket, és folytassátok Istentisztelő utatokat. Nagyon fontos, hogy ezt tegyétek.

Azzal, hogy a Szentlélek Hangját gonosznak nyilvánítjátok, nagymértékben vétkeztek az istenkáromlás bűnével, amely megbocsáthatatlan bűnnek számít.

Kérnetek kell Istent, hogy most bocsásson meg nektek, mert ha továbbra is szándékosan kampányt folytattok, hogy megakadályozzátok a Szentlélek Hangját, a Szentháromság hangját, és ha azt állítjátok, hogy az egy gonosz szellem lenne, akkor nektek nem lesz megbocsátva, és nem is lehet megbocsátani, mert ez egy súlyos bűn.

Sok jóhiszemű keresztény szétszakítja ezt a munkát. Mint mondják: az üzenetek nem felelnek meg a Szentírásnak.

Miközben ők ezt mondják, nem ismerik az Igazságot, amelyet a Szent Biblia tartalmaz.

Ők vagy megtámadják ezeket az üzeneteket, mások szóbeszédeire alapozva, akik azt állítják, hogy ismerik az Igazságot, vagy valótlannak nyilvánítják ezeket, az Igazságról való hibás értelmezéseikre alapozva.

Ami még rosszabb, hogy kiforgatják az igazságot, és összehasonlítják ezeket az üzeneteket a Szent Biblia új és nevetséges értelmezéseivel.

Hallgassatok most meg Engem, Jézusotokat, amint a következőket mondom nektek.

Az Én időmben a Földön, a főpapok megpróbálták kiforgatni Isten Törvényeinek Igazságát azért, hogy megindokolják, miért utasítottak el Engem.

Ők hazugságokat alkalmaztak, hogy megakadályozzák az embereket Hangom meghallásában.

Hazugnak állítottak be Engem, egy hamis prófétának, és eretnekséggel vádoltak.

Azt mondták, hogy az Egyház törvényeivel szemben istenkáromlást követtem el, és megszegtem a szombatot (Sabbath), és hogy a (zsidó) Húsvéti vacsorát egy másik napon tartottam, és nem azon, mint amelyet ők helyesnek ítéltek.

Nemcsak félreértettek Engem, hanem teljesen elutasítottak, mert abban az időben nem voltak felkészülve az igaz Messiás üdvözlésére.

Nem voltak készen.

Soha nem gondolták volna, hogy az igaz Messiás érkezésének még az életük során tanúi lehetnek.

Annyira beburkolóztak szertartásaikba, hierarchikus előírásaikba – amely ebben az időben kiemelte vezetőit, és mint templomaik valódi királyát, szobor talpazatra helyezte őket –, hogy Számomra, az Emberiség Megváltója számára már nem maradt hely a szívükben.

Ugyanez fog most újra megtörténni, miközben felkészítem a világot Második Eljövetelemre.

A Farizeusok nem értették meg az alázat fontosságát.

Ők nem tudták elfogadni, hogy Isten ilyen módon működik, mely során tervei megvalósításához, vagy gyermekei figyelmeztetéséhez nem az erős, vagy a legtapasztaltabb vallási vezetőket emelte ki Egyházában.

Isten a tudatlanokat, az alázatos szívűeket és a nemes lelkűeket választotta ki, hogy átadja figyelmeztetéseit az emberiség számára.

Ő felemelte a gyengéket, és pedig a szenvedés által emelte fel őket, hogy tiszta szívűekké váljanak, úgy, hogy irányítani tudja a velük való kommunikálást. Ily módon nem valószínű, hogy az emberi büszkeség a próféták részéről befolyásolná az igazságot.

Keresztelő Szent Jánost elutasították, és megölték. Meggyilkolták a régi idők prófétáit. Megkínozták azokat a kiválasztott lelkeket, akiken keresztül Isten kommunikált.

Azt gondoljátok, hogy manapság a ti világotokban ez valamivel másképpen lesz?

Ti, hűséges követőim, és azok, akik azt állítják, hogy szakértők Keresztény Egyházaimban, vagy más Egyházakban, amelyek hisznek az Én Örök Atyámban, elfogadnátok ma Isten Szavát?

Nem. Ti pontosan ugyanazt fogjátok tenni a prófétákkal, az igaz prófétákkal, amit velük tettek a kezdetek óta. Atyám nevében gyalázni fogjátok őket.

De emlékezzetek. Amikor az Igazság végre fel lesz tárva előtettek, nem lesz már visszaút számotokra, ha az örök bűn miatt vétkesnek találtattok, azaz ha a Szentlelket káromoljátok.

Ha káromoltok Engem, Jézus Krisztust, meg lesz bocsátva nektek.

Ha a prófétálás ajándékát tagadnátok meg, akkor is meg lesz nektek bocsátva.

De, ha az Üdvösség utolsó tervét akadályozzátok azáltal, hogy nyilvánosan gúnyolódtok, és összegyűjtitek Egyházam híveit, hogy folyamatosan azt hirdessétek nekik, hogy a Szentlélek Hangja hamis és gonosz, akkor az örök kárhozatot fogjátok szenvedni.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/azzal-hogy-szentlelek-hangjat-gonosznak-nyilvanitjatok-nagymertekben-vetkeztek-az-istenkaromlas-bune

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

 

————
Ortodox (Görög keleti):

„Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

 

https://www.oca.org/readings/daily/2022/08/09

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-09

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat