elutasítás kategória bejegyzései

A Hozzám legközelebb állók lelkek sértenek Engem a legjobban, akik elárulnak engem.

Igazság Könyve:

Egyikőtök sem kaphat felhatalmazást arra, hogy másokat az Én Nevemben elítéljen, mert ez nem lehetséges

  1. április 5. péntek 12:50

 

Drága, szeretett leányom, a Nekem tett engedelmességi fogadalmad értelmében, neked sohasem szabad megvédened Üzeneteimet. Ahhoz sincs jogod, hogy az Én Nevemben kifogásolj vagy kritizálj más látnokokat, vagy önjelölt prófétákat, legyenek azok bár igazak, vagy hamisak.

Azoknak, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek, és akik elítélik ezeket a világnak adott Üzeneteket, tudniuk kell a következőket: Nektek nincs engedélyetek arra – még ha kérnétek sem-, hogy nyilvánosan bárkit is elítéljetek, aki azt állítja magáról, hogy egy kiválasztott lélek. Amikor azt állítjátok, hogy ezek az Üzenetek hamisak, akkor azt mondjátok, hogy ezek hazugságok. A hazugságok csak a Sátántól jöhetnek. Ezek a világnak adott Szent Üzeneteim figyelmeztetnek benneteket azokra a szörnyű hazugságokra, amelyekkel a Sátán Isten minden gyermekének lelkét eteti. Mennyire becsaptak benneteket azzal, hogy rászedtek titeket, hogy utasítsatok el Engem, szeretett Jézusotokat, Aki szomorúságomban, keserű könnyeket sírok amiatt, ahogyan elutasíttok Engem.

Azok, akik azt mondják, hogy bárki írhatná ezeket a Mennyei Üzeneteket, megbántanak Engem. Hogyan tudhatná egy ember leírni Ajkam Szavait, amikor azok tőlem jönnek? Azt hiszitek, hogy az ilyen Szent Szavakat a halandó ember keze létre tudná hozni? Azt hiszitek, hogy a bűn bármely foltjával tarkított ember létre tudná hozni Szent Szavamat Mennyei Királyságom beavatkozása nélkül? Ha igen, akkor ti elhiszitek, hogy az ember képes ilyen módon a megtérés útját kovácsolni. Az ember semmi Isten nélkül. Ti nem vagytok méltók arra, hogy hitelt érdemlően beszéljetek, amikor Isten Szavát hirdetitek. Ha Isten Szavát a saját ajkaitokkal Irányításom nélkül hirdetitek, akkor ti súlyos tévedéssel vétkeztek.

Leányom, emlékeztetnem kell téged és minden választott lelket, hogy egyikőtök sem kaphat felhatalmazást arra, hogy másokat az Én Nevemben elítéljen, mert ez nem lehetséges.

Most felszólítok minden Általam kiválasztott lelket: emlékezzetek a nektek tett azon Ígéretemre, hogy újra eljövök. Most tudnotok kell, hogy mindnyájatoknak adatott egy Küldetés, éspedig az, hogy felkészítsétek az emberek szívét Második Eljövetelemre. Most azt is tudnotok kell, hogy ez a Szentháromság által megszabott legutolsó küldetés. Senki sem kapott felhatalmazást közületek arra, hogy elítélje ezt a Küldetést, vagy bármely más Küldetést. Ha ezt teszitek, akkor félre doblak Magamtól benneteket.

Ó, mennyire Belém hasítanak a választott lelkek bűnei, sokkal mélyebben, mint bárki másé. A Hozzám legközelebb állók lelkek sértenek Engem a legjobban, akik elárulnak engem. Amikor ők ellenem szegülnek, akkor szörnyű megosztottságot okoznak ,és megakadályozzák a lelkeket abban, hogy kövessék az örök üdvösség útját.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/egyikotok-sem-kaphat-felhatalmazast-arra-hogy-masokat-az-en-nevemben-eliteljen-mert-ez-nem

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/05

 

 

———-

Római katolikus:

 

„† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus megjövendöli tanítványai hűtlenségét: az egyik elárulja, a másik megtagadja.
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette:
„Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták kiről mondta ezt.
A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél?” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belé szállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!”
Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja öt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted,” Jézus ezt felelte neki: „Életedet adod értem? Bizony bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 13,21-33.36-38”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-04

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-05

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ahogyan elutasítottak Engem az első alkalommal, úgy másodszor is el fognak utasítani.

Az „Üdvösség Anyja” Ünnepe

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-az-udvosseg-anyja-unnepe-az-utolso-unnepnap-lesz-amelyet-nekem-az-isten-anyjanak


Igazság Könyve:

Ahogyan elutasítottak Engem az első alkalommal, úgy másodszor is el fognak utasítani.

  1. június 4. hétfő; 15:20

 

Drága, szeretett leányom, választott népemből, a zsidók közül, csak nagyon kevesen fogadtak el Engem Igaz Messiásnak, amikor eljöttem a világba, és meghaltam az emberiség bűneiért.

Ez alkalommal nagyon kevés keresztény fog tudatára ébredni annak, hogy Én Vagyok, aki most szólok hozzájuk, mielőtt második alkalommal eljönnék.

A hazugságoknak hisznek majd, amelyek a hamis próféták hazug ajkairól fakadnak, akiket szeretni fognak, míg Engem gyűlölettel visszautasítanak, ami nem egyeztethető össze Isten iránti szeretetükkel.

Ahogyan elutasítottak Engem az első alkalommal, úgy másodszor is el fognak utasítani.

Nektek nem szabad szomorúnak lennetek a miatt, ahogyan Engem kigúnyolnak, belém rúgnak, ütlegelnek, és nevetség tárgyává teszik Üzeneteimet.

Az ilyen gyűlölet Szent Szavaim iránt egyedül csak a sátántól eredhet.

Amikor a sátán dühe ilyen erőssé válik, mint most, akkor biztos lehetsz abban, hogy a lelkek miatt gyötrődik, akiket szándékomban áll kiragadni a karmaiból.

Zárjátok be a fületeket. Nézzetek magatok elé, és csak Rám összpontosítsatok.

Mindenféle támadást zúdítanak majd rátok, követőim, hogy megállítsanak benneteket követésemben.

Félre kell dobnotok minden Szavaim ellen felhozott érvet azok részéről, akik szent lelki dolgokban való szakértelmükkel büszkélkednek.

Az ő lelkükben nincs jelen a Szentlélek, mert a büszkeség bűne miatt nem méltók rá.

Ahogyan az oszlophoz kötve elszenvedtem a megostorozást, ugyanúgy fogok ismét szenvedni, amint most Szent Szavamat gyűlölködve félredobják azok, akik biztosítani akarják Szent Szavam elutasítását.

Ezeknek a lelkeknek a következőket mondom: Ha nem fogjátok elfogadni Irgalmasságom Kezét, hogy megmentsem az emberiséget, miért van ilyen gyűlölet a szívetekben?

Nem tudjátok, hogy a gonosz kísért benneteket, aki meg akar vakítani az Igazsággal szemben?

A gyűlölet, a rágalom, a sértés nem Tőlem származik. Ha megengeditek, hogy ezek a gonosz bűnök legyőzzenek benneteket, akkor ti nem szerettek Engem.

Vissza fogtok térni Hozzám, amikor Színem elé álltok a Nagyfigyelmeztetés alatt, ha meg van bennetek az alázat, mely szükséges ahhoz, hogy bocsánatot kérjetek Tőlem.

Ha most nem maradtok csendben, szenvedni fogtok, és lelkiismeret furdalásotok fog benneteket gyengeségben és reszketésben hagyni Előttem.

Mennyire megsebeztek Engem!

Mennyi szenvedést okoztok Nekem!

Most épp úgy megostoroztok Engem, ahogy első alkalommal is megostoroztak.

Mégis azt mondjátok, hogy ti az Én szent tanítványaim vagytok.

Ti vagytok az oka nagy szomorúságomnak.

Követőimnek azt mondom: hagyjátok figyelmen kívül ezeket a gúnyolódásokat. Ne szólaljatok meg, és ne törődjetek azokkal, akik haragot, gyűlöletet mutatnak, és ugyanakkor állítják, hogy szeretnek Engem.

Hogyan szerethettek Engem, ha nem mutattok szeretetet és türelmet egymás iránt?

Képmutatók vagytok, ha az Én Nevemben másokat ostoroztok.

Most megérett az idő a második elutasításra, amely nem különbözik az elsőtől.

A gúnyolódás azt fogja jelenteni, hogy az önjelölt szent tanítványok ki fogják gúnyolni Prófétáimat, azáltal, hogy ellentmondásba próbálják keverni őket, megkérdőjelezve a Szentírásban való jártasságukat.

Prófétáim nem értik a Szentírást, és nem fogják megvédeni Szavamat.

Mégis, az úgynevezett szent tanítványok, amint az Szent Fejem tövissel való megkoronázása alkalmával történt, megpróbálják Prófétáimat butáknak és méltatlanoknak beállítani.

Azután, olyan messzire mennek, hogy csúfnévvel illetik, és megszégyenítik őket, azt hirdetvén, hogy ők ismerik Tanításaimat.

A gorombaság folytatódik, de enyhülni fog a Nagyfigyelmeztetés után, amikor ezek a lelkek rádöbbennek elkövetett hibáikra.

Sírni és szenvedni fognak ezért, de Én megbocsátok nekik, mert szeretem őket.

Sokan azonban nem fognak bűnbánatot tartani. Ezek rettenetes szenvedést okoznak majd, és üldözni fogják prófétáimat, a végidők prófétáit. Egy pillanatra sem fogják abbahagyni. Mindenféle sértést, bántalmazást és támadást zúdítanak majd rájuk az Én Nevemben, Jézus Krisztus, az Emberfia Nevében.

Ők a végsőkig meg fognak tagadni Engem, a mai időkben adott Szent Szavamért.

Ezt követően még kapnak időt, hogy elfogadják az Igazság Könyvét.

Vagy elfogadnak majd, vagy visszautasítanak Engem.

Azután összegyűjtöm mindazokat az alázatos lelkeket, akik szeretnek Engem; és az Új Ég és Új Föld összeolvad.

Azok, akik még továbbra elutasítanak Engem, a Pokol Tüzére lesznek vetve.

Még egy utolsó alkalommal eljövök, hogy megmentselek benneteket.

Nyissátok ki szíveteket, és lássátok, hogy Én Vagyok az, Jézus, aki most hív benneteket.

Ha nem tudjátok ezt meglátni, akkor sok imádságra van szükségetek, hogy a Szentlélek valóban beléphessen a lelketekbe.

Emlékezzetek azokra, akik a Szentlélekkel vannak megáldva, ők nem sértegetnek másokat, nem rágalmaznak senkit, és nem terjesztenek gyűlöletet Isten gyermekei iránt.

Ők nem akarják ellenőrizni Isten gyermekeit.

Ők nem szegik meg a Tízparancsolatot.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ahogyan-elutasitottak-engem-az-elso-alkalommal-ugy-masodszor-el-fognak-utasitani

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/04

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-04

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Mellettem haladtok és ezért le fognak köpni benneteket

Friss hírek a linkek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/linkek/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Mellettem haladtok és ezért le fognak köpni benneteket

2011. november 28., hétfő, 20:00

Drága, szeretett leányom, nem szabad elfelejtened, hogy amikor nekem szolgálsz, akkor az életed mindig egy tövissel tele ággyá változik.

Semmi sem lesz könnyű, de tudnod kell, hogyha egy kiválasztott lélek vagy, akkor az áldozat is hozzá tartozik. Ezen az utazáson te vállaltad, hogy mellettem haladsz, ezért, amikor a legkevésbé számítasz rá, le fognak téged köpni, elgáncsolnak, kigúnyolnak, beléd rúgnak és meggyötörnek. Mindazok, akik nyíltan hirdetik Szent Szavamat, azonos megaláztatást fognak elszenvedni.

Azonban, amikor elhatározzátok, hogy nekem dolgoztok, de ezeket a megaláztatásokat és megpróbáltatásokat mégsem annak fogadjátok el, mint azon kereszt részét, amelyet hordoztok, akkor a lelki tökéletességre nem fogtok megérni, amelyet elvárnak tőletek.

Leányom, fogadd el a megaláztatást, a fájdalmat és a szenvedést, amelyet az utadba gördítenek. Bizonyára most már te is, mint minden szeretett katonám elfogadjátok legszentebb Utasításaimat ezen Üzenetek által, mert már tudnotok kell, hogy Én Vagyok az, Aki mellettetek halad.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/mellettem-haladtok-es-ezert-le-fognak-kopni-benneteket

„Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Azután Jézus félrehívta tizenkét tanítványát, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Most felmegyünk Jeruzsálembe, és ott minden be fog teljesedni, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. 32 Az Emberfiát kiszolgáltatják a többi nemzeteknek. Kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33 megverik, s végül megölik, három nappal később azonban fel fog támadni.” 34 A tanítványok azonban nem értették, hogy miről beszél, mert az el volt rejtve előlük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews%209:1-7;%20%20%20%20%20Luke%2010:38-42;%2011:27-28;%20%20%20%20%201%20Thessalonians%202:9-14;%20%20%20%20%20Luke%2018:31-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/25

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

“A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait

16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!””

 

 

„4 Isten azonban telve van irgalommal, és nagyon szeret bennünket, 5 ezért, amikor még szellemileg halottak voltunk a bűneink miatt, Krisztussal együtt új életre keltett. Bizony, Isten kegyelme mentett meg minket! 6 Sőt, mivel Jézus Krisztus részei vagyunk, vele együtt feltámasztott a halálból, és vele együtt a mennyei helyekre ültetett bennünket. 7 Isten így akarta megmutatni — még a jövendő korszakoknak is — kegyelmének határtalan gazdagságát irántunk, akik a Krisztus Jézushoz tartozunk.

8 Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka! 9 Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen. 10 Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy nemes tetteket vigyünk véghez. Ezeket pedig Isten már előre elkészítette a számunkra, hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk.”

 

 

„Jézus szombaton meggyógyít egy asszonyt

10 Egyszer Jézus a zsinagógában tanított szombaton. 11 Volt ott egy asszony, aki már tizennyolc éve beteg volt a benne lakó gonosz szellem miatt. Egészen összegörnyedt, és nem tudott felegyenesedni. 12 Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és megszólította: „Asszony, megszabadultál az erőtlenségtől!” 13 Rátette a kezét, mire az asszony azonnal felegyenesedett, és Istent dicsérte.

14 De a zsinagóga vezetője megharagudott Jézusra, amiért szombaton gyógyította meg az asszonyt. Ezt mondta: „Hat nap van egy héten, hogy dolgozzatok. Azokon a napokon jöjjetek, ha meg akartok gyógyulni, ne szombaton!”

15 Erre az Úr így válaszolt: „Képmutatók! Ugye, szombaton is mindannyian eloldozzátok az ökreiteket meg a szamaraitokat az istállóból, hogy megitassátok azokat? 16 Nézzétek ezt az asszonyt, aki Ábrahámtól származik, és akit a Sátán tizennyolc évig megkötözve tartott! Ha az ökröket el lehet oldozni szombaton, akkor mennyivel inkább fel kell oldani ezt az asszonyt a kötelékeiből?!” 17 Ekkor mindenki elszégyellte magát, aki ellenkezett vele, a többiek pedig örültek Jézus csodálatos tetteinek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew%2028:16-20;%20%20%20%20Ephesians%202:4-10;%20%20%20%20Luke%2013:10-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/28

———-

Római katolikus:

“OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten elküldi a Messiást, aki Dávid nemzetségéből születik.
Íme, jönnek majd napok – mondja az Úr –, amikor teljesítem a jót, amelyet Izrael házának és Júda házának megígértem:
Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat támasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban. Azokban a napokban megszabadul Júda, és biztonságban él Jeruzsálem. És a várost így hívják majd: „Az Úr a mi igazságunk!”
Ez az Isten igéje.
Jer 33,14-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem. (4 g. tónus)
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nékem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.
Hívek: Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
Az alázatost a jóban vezérli, * a szelídet útjára tanítja.
H: Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr minden útja irgalom és hűség azoknak, * akik szövetségét és törvényét megtartják.
Isten barátságát élvezik, akik őt félik, * szövetségét feltárja nékik.
H: Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 24,4bc-5ab.8-9.10 és 14

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Krisztus e jövetelére erősítse meg szívünket az Úr.
Testvéreim!
Gyarapítson és gazdagítson titeket az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket. Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk, Jézus majd eljön, összes szentjének kíséretében.
Továbbá kérünk és intünk titeket, testvérek, Urunkban, Jézusban: Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek: éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre. Hiszen tudjátok, milyen utasításokat adtunk nektek Urunk, Jézus által.
Ez az Isten igéje.
1Tessz 3,12-4,2

ALLELUJA
Urunk, mutasd meg nékünk irgalmas szívedet, * és üdvösségedet add meg nékünk. Zsolt 84,8. – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Elközelgett a ti megváltásotok.
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:
„Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.
Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,25-28.34-36

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-28

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Elszomorít Engem az, hogy sokan fogják közületek Irgalmasságom Kezét visszautasítani

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Isten, az Atya: Utolsó felhívás az ateisták számára

2011. november 5., 13:00

Leányom, most lesz megmutatva Kezem Irgalmassága az emberiségnek, mivel Fiam érkezése hamarosan bekövetkezik.

Mindazokhoz a megkínzott lelkekhez szólok, akik összezavarodtak: bízzatok Bennem, Istenben, az Atyában. Én, aki mindnyájatokat szeretettel és könyörületességgel teremtettelek, meg akarom menteni minden egyes drága gyermekemet.

Egyetlen egyet sem akarok közületek elveszíteni, beleértve azokat is, akik kigúnyolnak Engem. Készüljetek fel a legnagyobb Ajándékra, mely nektek készült. Meg fogom akadályozni a sátánt abban, hogy megkaparintson benneteket, ha ti is megengeditek ezt Nekem. Nem tudlak benneteket kényszeríteni, hogy az Irgalmasság eme cselekedetét elfogadjátok. Elszomorít Engem az, hogy sokan fogják közületek Irgalmasságom Kezét visszautasítani. Nem lesztek elég erősek. De amikor az Igazságnak tanúi lesztek, amint az a Nagyfigyelmeztetés alatt fel lesz tárva előtettek, megpróbáljátok majd megragadni azt*, mint egy mentőkötelet. (*Irgalmasságom kezét)

Erőt kell kérnetek Tőlem, meg kell engednetek Nekem, hogy az örök kárhozattól megmentselek benneteket. Ezzel az utolsó alkalommal főleg az ateistákat szólítom fel. Ne utasítsátok vissza az Igazságot, amikor az majd bebizonyosodik előtettek. Ha ezt teszitek, akkor számomra örökre elvesztek.

Isten, az Atya”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-utolso-felhivas-az-ateistak-szamara

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/05

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-05

Amikor szemben álltam hóhéraimmal, reszkettem a félelemtől, és vádaskodásaikra alig tudtam válaszolni.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Bepillantás Keresztrefeszítésem történetébe (1)

2011. szeptember 26., hétfő; 23:45

Drága, szeretett leányom, ma este adtam neked az első bepillantást Keresztre feszítésem történetébe, amely meglepett téged. Mégis, nagy jelentősége van annak, amit felfedtem előtted.

Sokan a langyos hívők közül azt gondolják, hogy amikor Engem Keresztre feszítettek, talán mégsem szenvedtem el azt a testi fájdalmat, amit egy ember elszenvedne, mivel Én Isten Fia Vagyok. Azon a véleményen is vannak még, hogy Isteni mivoltom miatt semmi félelmem sem volt, azaz nem is lehetett volna az által az erő által, amelyet Atyámtól kaptam.

A valóság egészen más volt. Nagyon egyedül éreztem magam, és féltem. Számomra a (Getszemáni) kertben eltöltött idő, emberi természetem miatt borzasztó volt. Ne feledd, hogy testben jöttem el hozzátok. Ugyanazt a fájdalmat és bánatot éreztem, mint minden más ember. Sok ember ezt nem érti meg.

Elhagyatottnak éreztem magam Örök Atyámtól, és bizonyos szempontból az apostolok ezt magától értetődőnek tartották, mert semmit sem tettek azért, hogy ebben a szörnyű órában megvigasztaljanak Engem.

Amikor szemben álltam hóhéraimmal, reszkettem a félelemtől, és vádaskodásaikra alig tudtam válaszolni. Úgy éreztem magam, mint minden más ember, amikor egy erőszakos kivégzéssel kell szembe néznie. Méltóságom azonban megmaradt, tekintettel arra az Áldozatra, amelyről tudtam, hogy ezt az emberiségért meg kell hoznom. Tudom, hogy ellentmondásnak tűnik, mégis, szenvedésem alatt a Szívemben szeretetet és örömet éreztem. Mert tudtam, gyermekeim, hogy halálom az Örökkévalóságra fogja megmenteni a lelketeket. De most azt szeretném, ha megkérdeznétek magatoktól: Kereszthalálom által hányan menekülhetnének meg közületek? Ki szeretne megmenekülni, és ki érti valóban ennek a jelentőségét?

Mert halálom által az emberek most beléphetnek a Mennyországba. Vajon tudják-e, hogy csak a saját elhatározásuk és a szabad akaratuk által valósulhat ez meg? Számotokra az Istenbe, a Mennyei Atyába vetett hitetek előnyt kell, hogy élvezzen. Gyertek előbb Hozzám, és Én elviszlek benneteket Hozzá. Kövessétek Tanításaimat, melyeket a Szentírás által kaptatok. Szeressétek felebarátaitokat. Maradjon a hitetek egyszerű. Tartsatok a hitetekről kiegyensúlyozott képet. Szeressetek Engem. Imádkozzatok Hozzám. Imádjatok Engem. Engedjétek meg Nekem, hogy gyengéd Szívemmel szeresselek benneteket, így Isteni Jelenlétem eláraszthatja értékes kis lelketeket. Én a tietek vagyok. Ti az Enyéim vagytok. Ez ilyen egyszerű.

Minél többet imádkoztok, annál közelebb fogtok kerülni Hozzám, és annál szorosabban fog összefonódni a szívetek az Enyémmel.

Jézusotok, Az emberiség Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/bepillantas-keresztrefeszitesem-tortenetebe

(1)

http://jelenesek.freeweb.hu/a_keresztut_-_emmerich_a_.html

http://www.ppek.hu/konyvek/Emmerich_Anna_Katalin_A_mi_Urunk_Jezus_Krisztus_kinszenvedese_1.pdf

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt;

22 és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte.

23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk.

24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk.

A lelkek megvizsgálása

4.1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.

2 Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van.

3 Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van.

4 Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.

5 Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat.

6 Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét.”

 

 

 

„11 Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.

12 Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.

13 Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk.

14 És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül.

15 Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben;

16 és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”

 

 

 

„20 Ha valaki azt mondja: “Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.

21 Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

A hit győzelme

5.1 Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született.

2 Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait.

3 Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.

4 Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

5 Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+3%3A21-4%3A6%3B+++++1+John+4%3A11-16%3B++++++1+John+4%3A20-5%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

 

„Jézus többeknek megjelenik

9 (A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.

10 Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak.

11 Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el.

12 Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.

13 Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.

Az apostolok kiküldése

14 Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.

15 Ezután így szólt hozzájuk: “Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.

16 Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

17 Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak,

18 kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Jézus mennybemenetele

19 Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.

20 Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.)”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16%3A9-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/26

 

———-

Római katolikus:

2021-09-26

Évközi 26. vasárnap – Elvándorlók és menekültek világnapja

Kezdőének:
Mindent igaz ítélettel cselekedtél, Urunk, amit tettél velünk, mert vétkeztünk ellened és parancsaidnak nem engedelmeskedtünk; mégis dicsőítsd meg nevedet, és tégy velünk nagy irgalmasságod szerint. (Dán 3,31.29.30.43.42)

Könyörgés:
Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk. Áraszd reánk szüntelenül kegyelmedet, hogy teljes odaadással törekedjünk az örök boldogságra, amelyet megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Mózes az Úr parancsára kiválasztott hetven férfit, hogy a nép kormányzásában segítségére legyenek. Az Úr pedig alászállt a felhőben, szólt Mózeshez, elvett a rajta levő lélekből és a hetven vénnek adta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek. Ez azonban nem ismétlődött meg. Két ember viszont a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; ők is a vének közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. Ők a táborban estek elragadtatásba.
Ekkor az egyik szolga elfutott és jelentést tett Mózesnek e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba estek a táborban.” Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától kezdve Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s ezt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” Mózes így válaszolt: „Miért féltékenykedsz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!”
Ez az Isten igéje.
Szám 11,25-29

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet. 2. tónus.
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket.
Az Úr rendelésében bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: Az Úr félelme tiszta, * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: Szolgád, Uram, tanul belőlük, * bő jutalmat ád megtartásuk.
Ámde ki veszi észre a tévedést? * Rejtett bűneimtől tisztíts meg engem!
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: A kevélységtől őrizd meg szolgádat, * hogy ne uralkodjék rajtam.
Tiszta leszek akkor egészen, * a nagy bűnöktől megtisztulok.
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
Zsolt 18,8.10.12-13.14

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! Vagyonotok oda, ruhátokat megette a moly. Aranyotokat és ezüstötöket belepte a rozsda, és ez a rozsda tanúul szolgál ellenetek, s megemészti testeteket, mint a tűz. Vagyonotokat szaporítottátok még az utolsó napokban is.
Nos, a bér, amelyet a földeteket learató munkásoktól visszatartottatok, íme felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe. Bőségben éltek a földön és tobzódtok, hizlaljátok szíveteket a leölés napjára. Az igazat elítéltétek, megöltétek, s ő nem tanúsított ellenállást.
Ez az Isten igéje.
Jak 5,1-6

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság, * tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.
Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.
De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,38-43.45.47-48

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-26

Ha ellenálltok Irgalmasságomnak, az arrogancia vagy az intellektuális érveitek miatt, akkor el fogtok veszni.

képen: “Bob papa mondja, hogy Jézus sosem mondott ilyet,
– és nekem ez így megfelel.”

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Ti nem a sátánhoz tartoztok, hanem Hozzám és az Örök Atyához

2011. július 30. szombat; 15:30

Drága, szeretett leányom, időszakonként azt gondolod, hogy nem leszel képes elviselni az Üzeneteim miatti megpróbáltatásokat, de nem szabad félned. A félelem nem olyan dolog, amit érezned kell. Ha először is megengeded Nekem, hogy félelmeidet elvegyem, azáltal, hogy teljesen Rám hagyatkozol, akkor szabad leszel.

Ó, mennyire elfelejtették gyermekeim hogy az Isteni Birodalom hatalmát, leányom. Ha csak egy pillanatra letennék pajzsukat, akkor képesek volnának tisztán látni az emberiségre vonatkozó isteni tervem részleteit, ahogy kibontakozik. Ez a pajzs, az emberi intelligencia pajzsa, amelyet az emberi logika vezérel, az emberi tudomány előrehaladásával lángra kap, mint a széna. Tömörnek tűnik, de mégis üres anyag. De az ember azt hiszi, hogy védelmet nyújt az Igazsággal, az Isteni Jelenlét Igazságával szemben.

Pajzsotok, gyermekeim, amely által kizártok Engem és Tanításaimat az életetekből, a bukásotokhoz vezet. Idővel nem fog már védelmet nyújtani számotokra, és olyan gyorsan el fog elégni, szinte azonnal, mint a szalma, így meztelenek lesztek. Meztelenségetek, végül, fel fogja fedni számotokra a sátán megtévesztését és minden üres ígéretét a világi biztonságról, ami valójában nem is létezik. Az ember a makacssága miatt nem fogadja el Örök Atyám Létezését, ezért a sötétségbe lesz száműzve.

Amikor már nem sokára látni fogjátok Fényemet, Szeretetem Lángjait, amint megjelenik az égen, akkor ne legyenek kétségeitek. Ez nem illúzió lesz. Ez valóság lesz, és nektek meg kell alázkodnotok, hogy megnyíljon a szemetek az Igazságra. Ne fordítsátok el a szemeteket, és ne merüljetek el a félelemben. Jelenlétemet úgy kell köszöntenetek, mint megváltásotok utolsó lehetőségét. Én Vagyok az, Aki jön, hogy Karjaimba vegyelek benneteket. Én vagyok a ti Megváltótok, aki még egyszer eljön, hogy a sötétség és a kétségbeesés mélyéről visszahozzon benneteket. Már megmondtam nektek, hogy sohasem hagylak el benneteket. Sohasem hagylak benneteket a sátán „irgalmasságára”, mert ti nem hozzá tartoztok. Ti Hozzám és az Én Örök Atyámhoz, a ti Teremtőtökhöz tartoztok.

Amikor az égen Dicsőségem Lángját látni fogjátok, akkor legyetek boldogok. Minden kétség el fog tűnni, amelyet bármikor is éreztetek az Isten, az Atya Létezésével kapcsolatban. Ahhoz, hogy javatokra fordítsátok azokat a kegyelmeket, amelyeket a Nagyfigyelmeztetés hoz magával a lelketek számára, hogy megmenekülhessetek, Szemeim előtt kicsiknek kell lennetek, és kérnetek kell Tőlem bűneitek bocsánatát. Akkor Szeretetem el fogja árasztani lelketeket, és vissza fogtok térni Hozzám, és a ti jogos Hazátokba.

Ha ellenálltok Irgalmasságomnak, az arrogancia vagy az intellektuális érveitek miatt, akkor el fogtok veszni.

Most örömmel és lelkesedéssel várjátok Kegyelmemet, mert újra meg fogtok gyógyulni. Újjá fogtok születni.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/ti-nem-satanhoz-tartoztok-hanem-hozzam-es-az-orok-atyahoz

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-uzenete-engesztelo-lelek

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-azokert-karhozattal-szembenezo-lelkekert-akik-nem-fogjak-tulelni-nagyfigyelmeztetest

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

18 Senki meg ne csalja önmagát! Ha valaki bölcsnek gondolja magát közöttetek ebben a világban, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen.

19 E világ bölcsessége ugyanis bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: “Megfogja a bölcseket ravaszságukban”,

20 aztán ez is: “Az Úr tudja, hogy a bölcsek gondolatai hiábavalók.”

21 Azért senki ne dicsekedjék emberekkel, mert minden a tietek;

22 akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek.

23 Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.”

 

„ Ti nem a sátánhoz tartoztok, hanem Hozzám és az Örök Atyához

2011. július 30. szombat; 15:30

Drága, szeretett leányom, időszakonként azt gondolod, hogy nem leszel képes elviselni az Üzeneteim miatti megpróbáltatásokat, de nem szabad félned. A félelem nem olyan dolog, amit érezned kell. Ha először is megengeded Nekem, hogy félelmeidet elvegyem, azáltal, hogy teljesen Rám hagyatkozol, akkor szabad leszel.

Ó, mennyire elfelejtették gyermekeim az Isteni Birodalom hatalmát, leányom. Ha csak egy pillanatra letennék pajzsukat, akkor képesek volnának tisztán látni az emberiségre vonatkozó isteni tervem részleteit, ahogy kibontakozik. Ez a pajzs, az emberi intelligencia pajzsa, amelyet az emberi logika vezérel, az emberi tudomány előrehaladásával lángra kap, mint a széna. Tömörnek tűnik, de mégis üres anyag. De az ember azt hiszi, hogy védelmet nyújt az Igazsággal, az Isteni Jelenlét Igazságával szemben.

Pajzsotok, gyermekeim, amely által kizártok Engem és Tanításaimat az életetekből, a bukásotokhoz vezet. Idővel nem fog már védelmet nyújtani számotokra, és olyan gyorsan el fog elégni, szinte azonnal, mint a szalma, így meztelenek lesztek. Meztelenségetek, végül, fel fogja fedni számotokra a sátán megtévesztését és minden üres ígéretét a világi biztonságról, ami valójában nem is létezik. Az ember a makacssága miatt nem fogadja el Örök Atyám Létezését, ezért a sötétségbe lesz száműzve.

Amikor már nem sokára látni fogjátok Fényemet, Szeretetem Lángjait, amint megjelenik az égen, akkor ne legyenek kétségeitek. Ez nem illúzió lesz. Ez valóság lesz, és nektek meg kell alázkodnotok, hogy megnyíljon a szemetek az Igazságra. Ne fordítsátok el a szemeteket, és ne merüljetek el a félelemben. Jelenlétemet úgy kell köszöntenetek, mint megváltásotok utolsó lehetőségét. Én Vagyok az, Aki jön, hogy Karjaimba vegyelek benneteket. Én vagyok a ti Megváltótok, aki még egyszer eljön, hogy a sötétség és a kétségbeesés mélyéről visszahozzon benneteket. Már megmondtam nektek, hogy sohasem hagylak el benneteket. Sohasem hagylak benneteket a sátán „irgalmasságára”, mert ti nem hozzá tartoztok. Ti Hozzám és az Én Örök Atyámhoz, a ti Teremtőtökhöz tartoztok.

Amikor az égen Dicsőségem Lángját látni fogjátok, akkor legyetek boldogok. Minden kétség el fog tűnni, amelyet bármikor is éreztetek az Isten, az Atya Létezésével kapcsolatban. Ahhoz, hogy javatokra fordítsátok azokat a kegyelmeket, amelyeket a Nagyfigyelmeztetés hoz magával a lelketek számára, hogy megmenekülhessetek, Szemeim előtt kicsiknek kell lennetek, és kérnetek kell Tőlem bűneitek bocsánatát. Akkor Szeretetem el fogja árasztani lelketeket, és vissza fogtok térni Hozzám, és a ti jogos Hazátokba.

Ha ellenálltok Irgalmasságomnak, az arrogancia vagy az intellektuális érveitek miatt, akkor el fogtok veszni.

Most örömmel és lelkesedéssel várjátok Kegyelmemet, mert újra meg fogtok gyógyulni. Újjá fogtok születni.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/ti-nem-satanhoz-tartoztok-hanem-hozzam-es-az-orok-atyahoz

A búza és a konkoly példázatának értelme

36 Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: “Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot.”

37 Ő pedig így válaszolt nekik: “Az, aki a jó magot veti, az Emberfia,

38 a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai,

39 az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok.

40 Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén.

41 Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt,

42 és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.

43 Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Corinthians%203:18-23;%20%20%20%20Matthew%2013:36-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/29

 

 

„… Amikor az égen Dicsőségem Lángját látni fogjátok, akkor legyetek boldogok. Minden kétség el fog tűnni, amelyet bármikor is éreztetek az Isten, az Atya Létezésével kapcsolatban. Ahhoz, hogy javatokra fordítsátok azokat a kegyelmeket, amelyeket a Nagyfigyelmeztetés hoz magával a lelketek számára, hogy megmenekülhessetek, Szemeim előtt kicsiknek kell lennetek, és kérnetek kell Tőlem bűneitek bocsánatát. Akkor Szeretetem el fogja árasztani lelketeket, és vissza fogtok térni Hozzám, és a ti jogos Hazátokba. …”

———-

Római katolikus:

2021-07-29

17. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Amikor elkészült a szent sátor, felhő födte be, és Isten dicsősége töltötte be a sátrat.
Mózes megtett mindent, amit az Úr parancsolt neki. A második esztendő első hónapjának első napján el is készült a szent sátor. Mózes felállította a hajlékot: elhelyezte a deszkákat, a talpfákat és a reteszrudakat; felállította az oszlopokat; rájuk terítette a sátorlapot, arra meg a takarót tette, ahogyan az Úr parancsolta neki. Majd a ládában elhelyezte a tízparancsolat tábláit; rátette a rudakat, felülre pedig a kiengesztelődés tábláját. Aztán bevitte a ládát a szent hajlékba, felerősítette eléje a függönyt, hogy így teljesítse az Úr parancsát.
Ekkor felhő takarta be a szent sátort, és betöltötte az Úr dicsősége. Mózes nem is tudott bemenni a szövetség sátrába, mert a felhő mindent befödött, és az Úr
dicsősége tündöklött benne.
Valahányszor a felhő felemelkedett a szent sátorról, a nép útnak indult. Ez így történt egész vándorlása idején. Ha viszont nem mozdult a felhő, nem indultak el addig a napig, amíg a felhő fel nem emelkedett. Nappal ugyanis az Úr felhője lebegett a sátor felett, éjszaka pedig
tűz, amelyet a nép egész vándorlása idején láthatott.
Ez az Isten igéje.

Kiv 40,16-21.34-38

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene! (2. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Sóvárog és vágyódik lelkem * az Úr udvarába,
szívem és testem * örvendezik az élő Istenben.
Hívek: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
E: Még a veréb is otthont talál magának, * és a gerle fészket, ahová fiait helyezze;
a te oltárodnál, Seregek Ura, * én Istenem és Királyom!
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
E: Boldogok, akik a te házadban laknak, * örökkön örökké dicsérnek téged.
Boldog az az ember, kinek segítsége tőled van; * újult erővel halad az úton.
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
E: Bizony, egy nap a te házadban * ezernyi másnál többet ér.
Inkább szeretnék az Úr házának küszöbén állni, * mint lakni a gonoszok sátraiban.
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
Zsolt 83,3.4.5-6a.és 8a.11

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Példabeszéd a tengerbe vetett hálóról.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.
Értitek-e mindezt?”
„Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”
Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,47-53

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-29

A világ elhagyott Engem, amint az meg volt jövendölve és a legnagyobb árulást követték el a Testem ellen

Moáb királya fel akarja bérelni Bálám prófétát

22.1 Izráel tovább vonult, majd tábort vert Jerikóval szemben, a Jordán keleti oldalán, Moáb síkságán.

2-4 Abban az időben Bálák, Cippór fia volt Moáb királya, aki látta, hogyan bánt el Izráel az emóriakkal. Bálák egész népével együtt nagyon megrettent Izráeltől. Azt mondták Midján fejedelmeinek: „Nézzétek az izráeliek tömegeit! Úgy el fognak pusztítani minden királyságot körülöttünk, ahogy a marhacsorda lelegeli a rét füvét”.

Ezért hát Bálák követeket küldött Bálámhoz, Beór fiához, aki az Eufrátesz melletti Petór városában lakott, hogy hívják meg hozzá. Ezt üzente a követek által:

„Nézd Bálám! Egy nép jött ki Egyiptomból. Oly sokan vannak, hogy ellepik a föld színét, és éppen országom mellett telepedtek le! Sietve jöjj hát hozzám, és átkozd meg őket, mert erősebbek nálunk! Akkor talán legyőzhetem és elűzhetem őket országom határáról. Hiszen jól tudom, hogy akit te megáldasz, az áldott lesz, akit pedig megátkozol, az átkozott lesz”. …”

 

———-
https://www.hebcal.com/sedrot/balak

 
Igazság Könyve:

2014. július 15. kedd, 18:00

Drága szeretett leányom, a világ elhagyott Engem, amint az meg volt jövendölve és a legnagyobb árulást követték el a Testem ellen.

Szavamat darabokra szaggatták és sokan azok közül, akik azt mondják, hogy jártasak Tanításaimban, mit sem fognak törődni azzal az üldöztetéssel, amely Egyházamat érni fogja. Éppúgy, ahogy Keresztrefeszítésem során átkot szórtak Rám – azok, akik büszkén dicsekedtek kimagasló bölcsességükkel Útjaim során – ugyanúgy fognak szidni Engem most, ezen Második időm alkalmával is, amikor eljövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat.

Hálátlan lelkek, kikben nincs egyszerűség, sem alázat, ők sohasem fogják elfogadni azok hangját, akiket méltatlanoknak tartanak az Igazság kimondására. Ők sohasem fogják elfogadni az Igazságot, mert amikor hamisságokat fogadnak el az Én Nevemben, akkor nem lesz hely a szívükben Isten Lelke számára, hogy az elárassza lelküket. Ahelyett, hogy felkészítenék az emberiséget Nagy Irgalmasságomra – a Napra, amelyet a világnak Ígértem – hátat fognak fordítani.  Büszkeségük és megkeményedett szívük miatt nem fogják felismerni az Isteni Jeleket, melyek azért küldettek, hogy készséggel nyissák meg Nekem a szívüket. Ráadásul, mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy Isten Szavát megakadályozzák abban, hogy minden bűnöst elérjen a világban, és ezért Én soha nem fogom megengedni nekik, hogy ezt valaha is elfelejtsék.

Az, aki egy lelket is elveszít Számomra, a saját lelkét veszíti el. Annak, aki akadályt gördít Utamba, nem lesz hová fordulnia. Az, aki káromkodik Isten Akarata ellen, el lesz átkozva. Mit is tanultatok valójában Tőlem, ha képtelenek vagytok felidézni Ígéretem azon Igazságát, hogy újra eljövök? Királyságom úgy fog eljönni a Földre, ahogy az a Mennyországban van és azok, akik nem tudták elsajátítani mindazt, amit mondtam, nem lesznek okosabbak. Ők el fogják tékozolni azokat a Kegyelmeket, amelyeket most küldök és egy olyan sötét börtönbe torlaszolják el magukat, hogy a Nagy Napon meg fognak vakulni Fényemtől.

Az Én Időm hamarosan elérkezik és Én már csak annyit tudok tenni, hogy felkészítelek benneteket. Szeretetem éppoly nagy marad, mint amennyire Irgalmas, de nektek is segítenetek kell magatokon, mert nem könnyű méltókká válnotok Üdvösségről tett Ígéretemre.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/vilag-elhagyott-engem-amint-az-meg-volt-jovendolve-es-legnagyobb-arulast-kovettek-el-testem-ellen

 

—–
Római katolikus:
2019-07-1515. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
A fáraó elnyomja Izrael népét, hogy ne sokasodjék tovább, és ne hozzon veszedelmet Egyiptomra.
Idő múltával új király jutott hatalomra Egyiptomban, aki már nem ismerte Józsefet. Figyelmeztette népét: „Nézzétek, Izrael fiainak népe nagyszámú, és erősebb, mint mi. Okosan bánjunk el vele, hogy ne sokasodjék tovább! Mert ha háború támad, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, ellenünk harcol, és kivonul erről a földről.” Munkafelügyelőket rendelt tehát föléjük, hogy nehéz munkával sanyargassák őket. Ők építették a fáraónak a raktárvárosokat: Fitomot és Rámesszeszt. De minél jobban sanyargatták őket, annál inkább sokasodtak és növekedtek. Végül az egyiptomiak annyira féltek Izrael fiaitól, hogy kegyetlen szolgaságra kárhoztatták őket. Megkeserítették életüket a vályogvetés és a téglakészítés nehéz munkájával és mindenféle kemény mezei munkával.
Végül megparancsolta a fáraó Izrael egész népének: „Minden fiúgyermeket, mihelyt megszületett, vessetek a folyóba, a lányokat viszont hagyjátok életben!”

Ez az Isten igéje.
Kiv 1,8-14.22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta. (8a. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, vallja meg most Izrael, † ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk
ellenünk.
Hívek: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
Legyen áldott az Úr, * mert nem adott minket foguk martalékául.
H: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
E: Megmenekültünk, mint a madár a vadászok hálójából: * a vadászháló szétszakadt, és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
Zsolt 123,1-3.4-6.7-8

ALLELUJA
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus követése súlyos áldozatokat is követelhet tőlünk.
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége.
Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.
Aki titeket befogad, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom – bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma.
Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,34-11,1″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-15

 
 
 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Salamon imádsága

22 Ezután Salamon az Örökkévaló oltára elé állt, Izráel egész összegyűlt népével szemben, és karját az ég felé tárva 23 így imádkozott:

„Ó Örökkévaló, Izráel Istene! Nincs hozzád fogható isten sem égen, sem földön! Te megtartod a szövetséget, amelyet szolgáiddal kötöttél, és hűséges szereteted állandó marad azok iránt, akik teljes szívvel-lélekkel járnak jelenlétedben.

24 Megtartottad, amit szolgádnak, Dávidnak, apámnak megígértél. Amit mondtál neki, azt hatalmaddal a mai napon be is teljesítetted. 25 Most hát, Örökkévaló, Izráel Istene tartsd meg, és teljesítsd be a többi ígéretedet is, amelyeket szolgádnak, Dávidnak, apámnak ígértél, amikor azt mondtad:

»Mindörökké valamelyik férfi leszármazottad fog a szemem előtt Izráel trónján ülni királyként. De csak akkor, ha fiaid is ügyelnek útjukra, és jelenlétemben élnek, ahogyan te a jelenlétemben élsz.« 26 Most hát, Ó Örökkévaló, Izráel Istene, teljesítsd be, amit szolgádnak, Dávidnak — apámnak — ígértél!

27 De hogyan is lakhatna Isten a Földön, az emberek között?! Hiszen téged, Uram, az egész Menny, még a legmagasabb Menny sem tud magába fogadni! Mennyivel kevésbé ez a ház, amelyet építettem! 28 Mégis hallgasd meg, kérlek, szolgád imádságát és könyörgését! Istenem, Örökkévaló, hallgass meg engem, szolgádat, mikor ma hozzád kiáltok és hozzád imádkozom! 29 Legyen ez a ház éjjel-nappal szüntelen szemed előtt! Figyelj rá, hiszen te mondtad, hogy ide helyezed nevedet! Hallgasd meg szolgád, amikor e Templom felé fordulva hozzád imádkozik! 30 Hallgasd meg szolgád és néped, Izráel imádságát a jövőben is, amikor majd e Templom felé fordulva hozzád imádkoznak! Hallgasd meg a Mennyből, lakóhelyedről őket, és amikor elfogadod imádságunkat, bocsáss meg nekünk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+8%3A22-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2014. július 13. vasárnap, 16:27

Drága szeretett leányom, Isten gyermekeit a virágbimbókhoz lehet hasonlítani. A virágbimbók, a föld táperejének köszönhetően borulnak virágba és növekednek. De ha a föld nem termékeny, a bimbók nem tudnak érett virágokká fejlődni, amelyek gyönyörködtetik a szemlélőket.

Amennyiben a talaj termékeny, a virág egészséges lesz. De amikor az féreggel van tele, akkor a virág nem fog virágozni. Még az egészséges talaj sem tud egészséges élő növényt teremni, ha méreggel fertőzött. Amikor Isten gyermekei nem hallgatnak Isten Szavára, nem emésztik meg az Igazságot és nem követik Isten Parancsolatait, akkor üresek lesznek és lelki béke nélkül maradnak. Csak akkor számíthattok arra, hogy fejlődtök vagy békére találtok, amikor készek vagytok Isten Igéjére hallgatni. …”

https://masodikeljovetel.hu/tudni-azt-amit-tanitottam-onmagaban-nem-eleg-kiveve-ha-ugy-szeretitek-egymast-ahogyan-en-szeretlek

Az Örökkévaló Szolgája, a Vőlegény

10 Ujjongva örvendezek az Örökkévalóban,
    lelkem ujjong Istenemben,
mert az üdvösség ruháiba öltöztetett,
    az igazságosság palástjával vett körül,
mint vőlegényt, kire a papok fejdíszét teszik,
    mint menyasszonyt, akit ékszereivel ékesítenek.
11 Bizony, ahogy a földből kihajtanak a növények,
    a kertből kisarjad, amit gazdája ültetett,
úgy sarjasztja ki az Örökkévaló Isten
    a nemzetek szeme láttára az igazságosságot
    és a dicsőséget.

Dicsőség koronája leszel az Örökkévaló kezében, Jeruzsálem!

62.1 Sionért nem nyughatom,
    szólnom kell Jeruzsálem érdekében,
amíg igazságossága föl nem ragyog,
    mint a hajnal
fénye,
amíg szabadulása úgy világít,
    mint a fáklya lángja.

Akkor a nemzetek meglátják igaz voltodat, Sion,
    és királyaik dicsőségedet, Jeruzsálem.
Új nevet kapsz az Örökkévalótól,
    melyet ő maga mond neked.
Dicsőség koronájává leszel az Örökkévaló kezében,
    királyi diadém Istened tenyerén.
Többé senki nem hív „elhagyottnak”,
    földedet sem nevezik már „pusztának” soha.
Új neved ez lesz: „Gyönyörűségem!”,
    és földedet így nevezik: „Férjhez adott”.
Mert gyönyörködik benned az Örökkévaló,
    és földednek is ő lesz az Ura.
Ahogy az ifjú feleségül veszi a leányt,
    úgy fognak téged is feleségül venni fiaid[a], Jeruzsálem!
Amint a vőlegény ujjong,
    mikor meglátja menyasszonyát,
    úgy fog neked örülni Istened.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+61-62&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

….

Királyságom úgy fog eljönni a Földre, ahogy az a Mennyországban van és azok, akik nem tudták elsajátítani mindazt, amit mondtam, nem lesznek okosabbak. Ők el fogják tékozolni azokat a Kegyelmeket, amelyeket most küldök és egy olyan sötét börtönbe torlaszolják el magukat, hogy a Nagy Napon meg fognak vakulni Fényemtől.

Az Én Időm hamarosan elérkezik és Én már csak annyit tudok tenni, hogy felkészítelek benneteket. Szeretetem éppoly nagy marad, mint amennyire Irgalmas, de nektek is segítenetek kell magatokon, mert nem könnyű méltókká válnotok Üdvösségről tett Ígéretemre.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/vilag-elhagyott-engem-amint-az-meg-volt-jovendolve-es-legnagyobb-arulast-kovettek-el-testem-ellen

Azon a napon össze fogom gyűjteni az Élőket

Igazság Könyve:

“2013.11.19 20:00

Drága szeretett leányom, sok Keresztény életében olyanná váltam, mint egy kényelmetlen rokon, Akiről időről időre gondoskodni kell, de minden alkalommal szem elől tévesztik. Így tekintenek Rám azok, akik Kereszténynek születtek és eltávolodtak Tőlem. Én kevésbé vagyok fontos számukra, és mégis, amikor ők bajban vannak, önkéntelenül is hívni fognak Engem, mert ilyen a második természetük.

Miért, ó miért nem tudnak elfogadni Engem? Mi választotta el az embert Tőlem? Felszentelt szolgáimnak miért nem sikerült őket Hozzám hozniuk? Szenvedésem most ugyanaz, mint a Passióm alkalmával volt, és most azok, akik hűek maradtak Hozzám, hamarosan cserben fognak hagyni Engem. Ők ezt azért fogják megtenni, mert elkezdik újraértékelni azon értelmezésüket, hogy Én pontosan Ki Vagyok, és hogy valójában mit is jelent Szövetségem – mindezt az eljövendő eretnekség miatt.

Minden Irántam való tiszteletet Egyházamban hamarosan egy Felém vetett puszta fejbólintásra fognak csökkenteni. Többé már nem fognak térdet hajtani Tabernákulumom előtt. Nem fognak meghajolni, vagy letérdepelni Előttem, imádkozni sem fognak a Kereszten lévő holtestem előtt, mert nem az Én Képmásom tiszteletére fogják felkérni őket. Meg fognak ostorozni Engem, és nevetségessé fognak tenni. Szavaimat a legkülönfélébb üres fecsegésbe fogják belekeverni, és Kereszthalálom Igazságát félre fogják dobni.

Jelenlétem ebben az időben még létezik a Földön. Nektek nem szabad cserbenhagynotok Engem, mert ha megteszitek, akkor a Fényem ki fog aludni, és a sötétség el fog nyelni benneteket. Csak azok tarthatják égve Lángomat, akik hűségesek maradnak Hozzám, és amikor földi Egyházam Fénye csak egy halvány pislákolásra csökken, akkor fog az utolsó Mennyei hívás hallhatóvá válni. Azon a napon össze fogom gyűjteni az Élőket. A maradék hátra marad Isten ellenségeivel, akiknek a hűségüket szentelték. Ezután már nem lesz több örömben részük.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azon-a-napon-ossze-fogom-gyujteni-az-eloket/

 

—–
Római katolikus:
11-19

Árpád-házi Szent Erzsébet

Vagy:
OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Az asszony igazi ékessége az, hogy istenfélő.
Derék asszonyt ki talál? Értéke a gyöngyét messze meghaladja. Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele. Mindig javára van, sohasem kárára, életének minden napján. Előteremti a gyapjút és a kendert, és mindent beszerez ügyes kézzel. Kinyújtja karját a guzsaly után, és kezével megfogja az orsót. Kiterjeszti kezét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg karját nyújtja. Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó, de az istenfélő asszony dicséretet érdemel. Magasztaljátok keze munkájáért, és a városkapuknál dicsérjétek tetteit.
Ez az Isten igéje.
Péld 31,10-13.19-20.30-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! 2a. vers.
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

Vagy:
SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Nekünk is életünket kell adni testvéreinkért.
Szeretteim!
Tudjuk, hogy a (lelki) halálból új életre keltünk, mert szeretjük testvéreinket. Akiben nincs szeretet, az a (lelki) halálban marad. Aki pedig gyűlöli testvérét, az gyilkos. Viszont tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet része az örök boldogságban. Abból ismerjük meg (Isten) szeretetét, hogy életét adta érettünk. Nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. De megvan-e bennünk az Isten szeretete, ha azt látjuk, hogy valamelyik testvérünk szükséget szenved, és elzárjuk előle szívünket, pedig módunkban állna, hogy segítsünk rajta? Szeretteim, ne csak szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal!
Ez az Isten igéje.
1Jn 3,14-18

ALLELUJA
Jézus mondja: † Új parancsot adok nektek; * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket. Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,27-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-19


——
Görög katolikus:

Pál, aki megmentő Istenünknek és reménységünknek, Jézus Krisztusnak megbízásából lett apostollá, üdvözletét küldi.

Timóteusnak szól ez a levél, aki igazi fiam lett a hit által.

Az Atya-Isten és Urunk, Krisztus Jézus adjon neked kegyelmet, könyörületet és békességet!

Óvakodj a hamis tanítóktól!

Amikor Macedóniába utaztam, kértelek, hogy maradj Efezusban, mert vannak ott bizonyos emberek, akik téves dolgokat tanítanak. Figyelmeztesd őket, hogy ezt hagyják abba, és ne foglalkozzanak kitalált történetekkel és a családjuk bizonytalan eredetével! Ezek a dolgok csak arra jók, hogy vitatkozzanak rajtuk, és Isten üdvözítő tervének megvalósulását nem szolgálják. Isten tervei ugyanis hit által valósulnak meg. Azért mondom ezt, hogy a hívőkben felébredjen az isteni szeretet, amely a tiszta szívből, a jó lelkiismeretből és a képmutatástól mentes hitből fakad.

Néhányan azonban letértek erről az útról, és haszontalan dolgokat tanítanak. Ezek másokat akarnak a Törvényre[a] tanítani, de valójában maguk sem értik, amiről beszélnek, sőt, még azt sem, amiről azt állítják, hogy abban egészen biztosak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Timothy+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten Királysága bennetek van

20 Egyszer a farizeusok megkérdezték Jézust, hogy mikor jön majd el Isten Királysága.

Így válaszolt: „Isten Királysága bizony eljön, de nem szemmel látható módon. 21 Nem úgy, hogy rámutatnak: »Itt van!«, vagy »Ott van!«, mert Isten Királysága bennetek és közöttetek van.”

Amikor az Emberfia eljön

22 A tanítványainak pedig ezt mondta: „Eljön majd az idő, amikor szeretnétek látni legalább egyetlen egyet az Emberfiának napjai közül, de nem fogtok látni. 23 Amikor ezt mondják nektek: »Nézd, itt van!«, vagy: »Ott van!«, ne menjetek oda, és ne kövessétek őket!” 24 „Ahogy a villám megvilágítja egyik végétől a másikig az egész égboltot, olyan nyilvánvaló módon jön vissza az Emberfia is azon a napon. 25 De előbb még sokat kell szenvednie. Ez a nemzedék pedig elutasítja őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+17%3A20-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/19

Üdvösség Anyja: Amikor egy küldetés, mely azt állítja, hogy Isten Szavát mondja, hamis, akkor azzal szemben nem fognak gyűlöletet mutatni

“…A testvéreiteknek ne okozzatok kárt, és ne csapjátok be egymást, mert ezt megbünteti az Úr! Erre már régebben is figyelmeztettünk titeket. Az Úr szent életre hívott el bennünket, és nem arra, hogy bűnben éljünk! Ezért, aki nem akar engedelmeskedni ennek a tanításnak, az nem embereket utasít el, hanem Istent, aki pedig Szent Szellemét adta nekünk!

A testvéri szeretetről nem is kell nektek írnom, hiszen titeket maga Isten tanított meg arra, hogyan szeressétek egymást. 10 Ti valóban szeretitek minden testvéreteket egész Macedóniában! Csak arra biztatlak, hogy ezt folytassátok!

11 Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendesen és békességben éljetek! Mindenki gondosan végezze a maga munkáját, és saját kezével keresse meg a kenyerét! Ezt már korábban is parancsoltuk nektek. 12 Viselkedjetek tisztességesen a hitetlenekkel szemben, és ne szoruljatok rá senkire!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/07
—–

Igazság Könyve:

“2013.11.08 00:09

Drága gyermekeim, Isten dédelgetett kicsinyei, nem szabad megengednetek soha, hogy a nézeteltérések egymás iránti gyűlöletté fajuljanak. A gonosz szörnyű szenvedést hoz létre köztetek, terjesztvén gonosz fertőzését, különösen Isten kiválasztott látnokai és prófétái ellen.

Amikor Isten jelen van egy Küldetésben, amelyet Ő hagyott jóvá a Földön a lelkek megmentése érdekében, azt a Sátán mindig támadni fogja. Isten igaz prófétáit az ellenük irányuló üldöztetésről és a velük szemben tanúsított gyűlöletről fogjátok felismerni. Fel fogjátok ismerni őket küldetésük nyilvános elutasítása és a mások okozta gonosz cselekedetek révén.

Amikor egy küldetés, mely azt állítja, hogy Isten Szavát mondja, hamis, akkor azzal szemben nem fognak gyűlöletet mutatni, mivel a Sátán sohasem fogja nyilvánosan támadni azokat, akiket megtéveszt. Amikor Fiam önmagát megismerteti, akkor Őt mindig meg fogják sérteni, mivel az embert a bűne elválasztja Istentől. Amikor Fiam a Földön járt, bármerre is ment, ordítottak Rá. Elátkozták Őt, és követ dobtak Rá és mindazokra, akik követték Őt. És bár Őt csalónak nyilvánították, a sok hamis prófétát körbehízelegték, akik megpróbálták felvenni a versenyt Vele. Ugyanez lesz igaz akkor is, amikor Ő utolsó útjára indul, hogy összegyűjtse mindazokat, akik továbbra is Benne és Vele maradnak. Egyesíteni fogja mindazokat, akik az Ő Tanításaiból élnek, és akik továbbra is hűséges és alázatos szolgák maradnak. Aztán Maradék Egyházának segítségével a végsőkig harcolni fog, hogy annyi lelket mentsen meg, amennyit csak lehetséges, beleértve minden ellensége lelkét is, és mindazokat, akik nem hajlandók Őt elfogadni.

Ha szeretitek Fiamat, akkor az egymás iránti gyűlöletetekkel nem szabad Őt soha megbántanotok. Fiam azt mondta nektek, hogy nem maradhattok egységben Vele, ha gyűlölet van a szívetekben.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy mindnyájan, akik Kereszténynek valljátok magatokat, kövessék majd Fiam példáját.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-amikor-egy-kuldetes-mely-azt-allitja-hogy-isten-szavat-mondja-hamis-akkor-azzal-szemben-nem-fognak-gyuloletet-mutatni/

—–
Római katolikus:
2018-11-08

31. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Isten előtt nem a származás számít, hanem a Krisztusban való élet.
Testvéreim!
Mi vagyunk Isten választott népe, akik lélekben szolgálunk Istennek, mi, akik Jézus Krisztusban dicsekszünk.
Mi nem a testi származásban bizakodunk, bár én származásommal is dicsekedhetnék. Ha valaki más úgy gondolja, hogy üdvössége biztonságban van, mert Izrael népéhez tartozik, én még inkább vélekedhetnék így magamról. Izrael népéből, Benjámin törzséből származom. Nyolc nappal születésem után körülmetéltek. Zsidó vagyok a zsidók közül. Törvénytartó farizeus voltam. Isten egyházát szenvedélyesen üldöztem. Mózes törvénye szerint feddhetetlenül törekedtem az életszentségre.
Ám amit egykor előnyömnek tekintettem, azt most Krisztusért értéktelennek tartom. Sőt Uramnak, Jézus Krisztusnak fölséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok.
Ez az Isten igéje.
Fil 3,3-8a

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik! 3b. vers. – 8 G. tónus.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Hívek: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik!
Vagy: Alleluja.
E: Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
Emlékezzetek a csodatettekre, melyeket végbevitt, * csodáira és az ajkáról elhangzó döntésekre.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik!
Vagy: Alleluja.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,2-3.4-5.6-7

ALLELUJA
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: * Én felüdítlek titeket – mondja a mi Urunk. Mt 11,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A mennyország örül minden megtérő bűnösnek.
Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: »Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.« Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: »Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.« Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 15,1-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-08


——
Görög katolikus:

Józsué találkozik az Örökkévaló seregének fejedelmével13 Ekkor történt, hogy Józsué Jerikó közelében meglátott egy férfit, aki kivont karddal a kezében megállt vele szemben. Józsué odalépett hozzá, és megkérdezte: „Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez?”

14 „Egyik sem — válaszolta ő —, hanem az Örökkévaló seregének a vezére vagyok. Most érkeztem.”

Ekkor Józsué nagy tisztelettel a földre borult előtte, és ezt mondta: „Szolgád vagyok, Uram! Mit parancsolsz a szolgádnak?

15 Az Örökkévaló seregének fejedelme ezt válszolta Józsuénak: „Vedd le a sarudat, mert a föld, ahol vagy, szent!” Józsué engedelmeskedett.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joshua+5%3A13-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Izráel hűtlensége és a midjáni elnyomás

6.1 Ezután Izráel népe ismét azt tette, amit gonosznak tart az Örökkévaló. Emiatt ő hét éven keresztül kiszolgáltatta őket a midjániaknak. Azok pedig kegyetlenül bántak velük. Ezért az izráeliek rejtekhelyeket készítettek a barlangokban és erődítményeket a hegyekben, ahová elrejtették a midjániak elől az élelmet.

[7] [a] Izráel népe a midjániak miatt segítségért kiáltott az Örökkévalóhoz.

Az Örökkévaló angyala meglátogatja Gedeont

11 Ebben az időben eljött az Örökkévaló angyala Gedeonhoz, és leült egy tölgyfa alá az Abíezer nemzetséghez tartozó Jóás birtokán, Ofrában. Gedeon, Jóás fia ekkor éppen titokban búzát csépelt egy szőlőprés rejtekében. Ide bújt el a midjániak elől, hogy megmentse előlük a termést. 12 Az angyal megjelent Gedeonnak, és így szólította meg: „Az Örökkévaló veled van, bátor vitéz!”

13 Gedeon azonban így válaszolt: „Ó Uram! Ha az Örökkévaló valóban velünk van, akkor miért ér bennünket ennyi nyomorúság? Hol vannak most az Örökkévaló csodálatos tettei, amelyekről őseink beszéltek? Hiszen ő hozott ki bennünket Egyiptomból! De most már elhagyott minket az Örökkévaló, és kiszolgáltatott a midjániak kényének-kedvének”.

14 Akkor az Örökkévaló odafordult Gedeonhoz, és ezt mondta neki: „Én téged küldelek, hogy szabadítsd meg Izráelt a midjániaktól! Indulj el így, ahogy vagy, amennyi erőd van, azzal!”

15 „Ó Uram! Én szabadítsam meg Izráelt? De hogyan, mikor Manassé egész törzsében a mi családunk a legszegényebb, és apám családjában én vagyok a legfiatalabb?” — szabadkozott Gedeon.

16 „Én veled leszek — felelte az Örökkévaló —, ezért le fogod győzni a midjániakat, mintha csak egyetlen embert kellene megverned.”

17 Erre Gedeon így felelt: „Uram, ha kedves vagyok neked, kérlek, erősítsd meg, hogy valóban te vagy az, aki beszélsz velem! 18 Most hazamegyek, és áldozatot készítek a számodra. Kérlek, várj meg, amíg visszajövök, és eléd teszem az áldozatot!”

„Megvárom, amíg visszajössz” — válaszolta.

19 Gedeon hazasietett, hogy elkészítse az áldozatot: egy kecskegidát és egy éfá[b] lisztből kovásztalan lepényeket. A húst egy kosárba tette, a hús levét egy edénybe, és az egészet kivitte a tölgyfához, majd felajánlotta az áldozatot. 20 Isten angyala ekkor azt mondta: „Tedd a húst és a lepényeket a sziklára, a hús levét meg öntsd rá”. Gedeon engedelmeskedett.

21 Akkor az Örökkévaló angyala kinyújtotta a botját, és megérintette a húst és a lepényeket, mire a kősziklából tűz csapott ki, amely megemésztette az egész áldozatot. Ekkor az angyal eltűnt Gedeon szeme elől. 22 Gedeon csak ekkor ismerte föl, hogy az Örökkévaló angyalával találkozott. Fölkiáltott: „Ó, Örökkévaló Úr Isten! Hiszen magát az Örökkévaló angyalát láttam szemtől szembe!”

23 De az Örökkévaló megnyugtatta: „Békesség neked! Ne félj, nem halsz meg!”

24 Akkor Gedeon oltárt épített az Örökkévalónak, és így nevezte: „Az Örökkévaló a békesség”.[c] Ez az oltár ma is ott található Ofrában, az Abíezer nemzetség birtokán.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Judges+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a gyomokról és a búzáról

24 Másik történetet is mondott nekik. „Isten Királysága hasonló ehhez: egy ember tiszta búzát vetett a szántóföldjébe. 25 Amikor mindenki aludt, eljött az ellensége, és gyommagokat[a] szórt a vetés közé, majd elment. 26 A búza felnőtt, és kalászt hozott, de közben a gyomok is megnőttek. 27 A szolgák ekkor megkérdezték a gazdájukat: »Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Akkor hogyan kerültek oda a gyomok?«

28 »A gyomokat az ellenség vetette« — felelte a gazda.

A szolgák tovább kérdezték: »Akarod, hogy kigyomláljuk?«

29 »Ne tegyétek — válaszolta —, mert akkor esetleg a búzát is kitépnétek a gyomokkal! 30 Hagyjátok csak együtt nőni mindkettőt az aratásig! Akkor szólok majd az aratóknak: Szedjétek össze először a gyomokat, kössétek csomókba, és égessétek el, a tiszta búzát pedig gyűjtsétek a raktáramba!«”

A mustármag és a kovász példázata

31 Ezután egy másik hasonlatot is mondott nekik: „Isten Királysága hasonló ahhoz, mikor egy ember a kertjébe mustármagot vet. 32 Ez a legkisebb a magok között, de mire felnő, nagyobb lesz minden más kerti növénynél. Szinte fává nő, rászállnak a madarak, és fészket raknak az ágai között.”

33 Mondott nekik egy másik hasonlatot is: „Isten Királysága hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce[b] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”

34 Jézus mindig ilyen jelképes történetek segítségével tanította az embereket, példázatok nélkül nem mondott nekik semmit. 35 Így teljesedett be, amit Isten a prófétán keresztül mondott:

„Példázatok és hasonlatok által szólok.
    Olyan titkokról beszélek,
    amelyek a világ teremtése óta rejtve voltak.”[c]

A búza és a gyomok példázatának magyarázata

36 Ezután Jézus elbocsátotta az embereket, és hazament. Tanítványai odamentek hozzá, és kérték: „Magyarázd el nekünk a búza és a gyomok példázatát!”

37 Jézus így válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. 38 A szántóföld a világ. A jó mag azokat jelképezi, akik Isten Királyságához tartoznak, a gyomok pedig azokat, akik a Gonoszhoz tartoznak. 39 Az ellenség, aki a gyomokat veti, a Sátán. Az aratás ennek a korszaknak a vége[d], az aratók pedig az angyalok.

40 Ahogy a gyomokat összeszedik és elégetik, úgy fog történni ennek a korszaknak a végén is. 41 Az Emberfia elküldi angyalait, hogy válogassák ki és gyűjtsék össze Királyságából mindazokat, akik gonosz dolgokat tesznek, és akik miatt az emberek vétkeznek. 42 Ezeket tüzes kemencébe dobják, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. 43 Ekkor azok, akik szeretik az igazságot, ragyogni fognak majd Mennyei Atyjuk Királyságában, mint a nap. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A24-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Amit Isten az angyalokon keresztül mondott, az érvényesnek és igaznak bizonyult. Ezért, amikor Izráel népe nem engedelmeskedett a Törvénynek, hanem ellene szólt vagy tett valamit, megkapta méltó büntetését. Isten megmentő kegyelme azonban, amelyet felkínált nekünk, sokkal hatalmasabb! Ezért még kevésbé kerülhetjük el a büntetést, ha nem törődünk a kegyelemmel! Hiszen először maga az Úr Jézus hirdette Isten megmentő kegyelmét! Azok pedig, akik személyesen hallották őt, tanúsítják, hogy mindez igaz. De maga Isten is bizonyította, hogy ez az üzenet igaz: jelekkel, csodákkal, sokféle természetfölötti jelenséggel és a Szent Szellem ajándékaival. Ezeket az ajándékokat Isten úgy osztja szét az emberek között, ahogyan ő akarja.

Krisztus emberré lett, hogy megmentsen bennünket

Isten nem angyalokat választott ki arra, hogy uralkodjanak abban a következő világkorszakban, amelyről most beszélünk. Az Írásban ezt olvassuk:

„Micsoda az ember, hogy törődsz vele, Istenem,
    vagy az ember fia[a], hogy gondolsz rá?
Rövid időre alacsonyabb rangúvá tetted az angyaloknál,
    azután megkoronáztad őt dicsőséggel, méltósággal,
és mindent uralma[b] alá helyeztél.”[c]

Amikor Isten mindent Jézus Krisztus uralma alá helyezett, nem hagyott ki semmit. Igaz, most még nem látjuk, hogy minden az ő uralma alatt van. Azt azonban látjuk, hogy Isten dicsőséggel és méltósággal koronázta meg Jézust, aki rövid ideig valóban alacsonyabb rangú volt az angyaloknál. Jézus azért kapta ezt a dicsőséget, mert elszenvedte a kivégzést, és Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.

10 Isten teremtett mindent a világon, és minden az ő dicsőségére szolgál. Mivel Isten sok fiát akarja bevezetni a dicsőségébe, ezért Jézust a szenvedései által tette tökéletessé. Így volt ez helyes, mert Jézus az, aki Isten fiait bevezeti a dicsőségbe.

 
 
 
“2013.11.10 15:00
Én Vagyok minden élet Teremtője. Én teremtettem az embert. Én teremtettem a világot. Ne tagadjátok ezt soha, mert ha ezt teszitek, akkor már egy hamis tant fogtok követni. Minden égi beavatkozást – és ebből sok lesz – ki fognak magyarázni. Amikor ezeket a jeleket látjátok, tudnotok kell, hogy a Második Eljövetel napja közel van. 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-nem-lesz-olyan-tudomanyos-kiertekeles-melynek-ertelme-lenne-amikor-a-ket-nap-majd-lathato-lesz/
“…16 A tanítványainak pedig ezt mondta Jézus: „Aki hallgat rátok, az valójában énrám hallgat. Aki titeket visszautasít, az engem utasít vissza. Aki pedig engem visszautasít, azt utasítja vissza, aki elküldött engem.”

Láttam a Sátán bukását

17 Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért, azt mondták Jézusnak: „Uram, még a gonosz szellemek is engedelmeskednek, amikor a nevedben rájuk parancsolunk!” 18 Jézus erre így felelt: „Láttam a Sátán bukását, ahogy a Mennyből lezuhant, mint a villám! 19 Figyeljetek rám! Igaz, hogy hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon tapossatok, s ez a hatalom nagyobb, mint az ellenség minden ereje, és semmi sem árthat nektek. 20 De mégse annak örüljetek, hogy a gonosz szellemek engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy a nevetek fel van írva a Mennyben!

Jézus hálát ad az Atyának

21 Akkor Jézus a Szent Szellem által ujjongott, örült, és így dicsérte Istent: „Dicsőítelek, Atyám, Menny és Föld Ura, hogy ezeket elrejtetted a bölcsek és okosak elől, de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“2013.11.04 16:00


Az angyalok a Mennyben elkezdték a végső csatát, hogy elpusztítsák Atyám ellenségeit a Földön. Ahogy dúl a csata, mindenhol el fogja nyelni a lelkeket. Különösen azok lelkét fogja csábítani, akik sötétségben vannak, és akik nem igazán ismernek Engem, hogy harcoljanak azok ellen, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. …” 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/atyam-haragja-olyan-mertekben-fog-novekedni-minel-tobb-halatlan-gyermeke-szegul-ellen-az-o-mindenhato-szovetsegenek/

“2013.11.08 00:09

Drága gyermekeim, Isten dédelgetett kicsinyei, nem szabad megengednetek soha, hogy a nézeteltérések egymás iránti gyűlöletté fajuljanak. A gonosz szörnyű szenvedést hoz létre köztetek, terjesztvén gonosz fertőzését, különösen Isten kiválasztott látnokai és prófétái ellen.

Tudnotok kell, hogy az elutasítás fájdalma pontosan olyan lesz, mint amit Nekem és Apostolaimnak kellett elszenvednünk az Én Időmben a Földön

Igazság Könyve:

“2013.08.10 12:49

Drága szeretett leányom, senki sem olyan tisztalelkű köztetek, hogy elítélhet másokat az Én Nevemben. De tudnotok kell a következőt: nektek, akik hűségesek vagytok Hozzám és követitek Tanításaimat, sok bánatot kell elviselnetek, amikor annak a legnagyobb gonosz utálatnak lesztek tanúi, amellyel a világnak szembe kell néznie.

A társadalmi igazságosság és a szociális együttérzés nevében a hamis próféta azt fogja kifejteni – amiről a világ azt fogja hinni, hogy az valóban arra szolgál –, hogy evangelizálni kell és egy új modern egyházat kell létrehozni. Úgy fog tűnni, hogy ez az egyház elér minden bűnöst, és felkarolja azokat a bűnösöket is, akiknek bűnei nem elfogadhatók Számomra.

Rátok, szeretett követőim, úgy fognak nézni, mint egy eretnek szektára, mert ti továbbra is hirdetni fogjátok az Igazságot. Minden arra tett kísérletet, hogy hűségesek maradjatok hozzám, erőteljesen támadni fognak. Ti kitaszítottak lesztek, és azt fogják állítani rólatok, hogy jobboldali szakadárok vagytok. Minden arra tett kísérletet, hogy megtartsátok a Szent Szertartások hagyományait, figyelmen kívül fognak hagyni.

Azok hatalmát, akik félre fogják vezetni Egyházamat a Földön, nem szabad alábecsülni, hiszen több millió felszentelt szolga fogja az új hamis tant elfogadni. Ők tévesen azt fogják hinni, hogy ez az új tan az evangelizáció egyik formája. Az, hogy ezt a tant támogatják – mint az utálat készséges szolgái -, nehézséget fog okozni azoknak a Keresztényeknek, akik ismerik az Igazságot. Hangjuk a suttogáshoz lesz hasonló azok ordításai közepette, akik a hazugságok rabszolgáivá válnak, melyeket az Én Nevemben hoztak létre.

Tudnotok kell, hogy az elutasítás fájdalma pontosan olyan lesz, mint amit Nekem és Apostolaimnak kellett elszenvednünk az Én Időmben a Földön. Azon napok szolgálattevő papjai, akik azt állították, hogy szeretik Istent, habozás nélkül elhallgattatták Tanítványaim hangját, akik hírül vitték nekik, hogy valójában Ki is voltam Én. Ez alkalommal, amint Én meghirdetem Második Eljövetelemet, Prófétáim és Tanítványaim szívszaggatónak fogják találni, amikor hangjukat el fogják utasítani, őket pedig istenkáromlással fogják vádolni.

Miközben követőim szétszélednek és növekednek, olyanok lesznek, mint a szegények, akik felkapaszkodnak majd a Kálvária hegyére – mezítelenül, semmi nélkül, kivéve a hitüket.

Miközben életben fogják tartani Egyházamban – az Igaz Egyházban – Fényem Lángját, nem fognak soha az Igazságtól eltérni, és a hátukon egy nehéz keresztet fognak hordozni. Ez az üdvösség keresztje, amelyet szegény, fáradt hátukon fognak hordozni azok bűneiért, akik elhagytak Engem. A sorsuk nehéz lesz. Irántam való szeretetük miatt szenvedni fognak másokért, hogy megmentsék bánatos lelküket.

Ezek a lelkek nem érdemlik meg, hogy megmentsék őket. Ők csak azért lesznek megmentve, mert Én úgy döntöttem, hogy megmentem őket. Ők megsértettek Engem, szörnyű szenvedést okoznak hűséges követőimnek, és gyötörni fogják Maradék Hadseregemet. Ennek ellenére meg fogom őket menteni Maradék Hadseregem hitének köszönhetően.

Azoknak az embereknek, akik eladták a lelküket a fenevadnak, tudniuk kell a következőket: Lehet, hogy nem hisztek a Pokolban, de Én fel fogom tárni előtettek, hogy az milyen szenvedést fog hozni számotokra. Az a nap, amelyen Én megmutatom nektek a Pokol gyötrelmének különböző szintjeit, rettegésben fog tartani benneteket, és közületek sokan Irgalmasságomért fognak kiáltani. És Én meg foglak menteni benneteket, ha kéritek, hogy bocsássak meg nektek. Ezt a Nagyfigyelmeztetés Napján fogom megtenni. Azoknak mondom közületek, akik szemtanúi lesznek a pokol tűzének, de akik mégsem fognak visszatérni Hozzám: ti nem fogjátok túlélni a Nagyfigyelmeztetést, és az a pillanat, amikor elutasítotok Engem, az utolsó lesz számotokra.

Mindazoknak mondom, akik hűségesek maradnak Hozzám és Szavamhoz : bár ti szenvedni fogtok, ennek ellenére rátok egy nagyszerű és dicsőséges jövő vár.

Azok, akik nem szívlelik meg Figyelmeztetésemet, vagy nem fognak az Igazságra hallgatni, nagy veszélyben lesznek.

Azok közületek, akik a fenevadat bálványozzák, és akik követik a hamis prófétát az új világvallásba, ezzel a kettővel együtt élve lesznek az égő pokol tűzébe dobva.

Az Igazságnak keserű az íze, de ha elfogadjátok, akkor az Örök Életet fogja hozni nektek, melyben szeretteitekkel együtt élvezni fogjátok Királyságomat. Ne vágjátok el az Örök Élethez vezető köldökzsinórt, mert nagyon szörnyű szenvedésben lesz részetek, és mely sohasem fog enyhülni.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/tudnotok-kell-hogy-az-elutasitas-fajdalma-pontosan-olyan-lesz-mint-amit-nekem-es-apostolaimnak-kellett-elszenvednunk-az-en-idomben-a-foldon/

 

Ez lesz az új Babilon, az összes hatalom központja, ahol a világ elitjei és a gazdagok kereskedni fognak. Ezt a jó hírek forrásának fogják tekinteni, mivelhogy az emberek javát fogja szolgálni, kezdve a különböző munkahelyektől a lakásokig, ahol élnek, és az élelmiszerig, melyekkel táplálják családjaikat.

Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva. A világ meg fogja tapsolni ezt az új Babilont, és mindenki megpróbál majd hangosan követelőzni, hogy egy kicsit is megvethesse a lábát a saját területén.”


—–
Római katolikus:
2018-08-11

18. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Habakuk próféta könyvéből
Mindnyájan Isten kezében vagyunk; az igaz a hite által életet nyer.
Saját magáért és népéért a próféta így imádkozik:
„Uram, kezdettől fogva te vagy Istenünk, népünk Szentje, aki nem hal meg. Uram, te rendelted ide Babilont, hogy ítéletet tartson, te tetted erős sziklává, hogy megfenyítsél általa.
Szemed tisztább annál, hogysem a gonoszságra tekints!
Hogyan tűrheti szemed e gonosztevőket, és miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat? Csak nem tekinted úgy az embert, mint a tenger halait, és mint a csúszómászót, amelynek még gazdája sincs?
A halász valamennyit kifogja horoggal, varsájába fogja, hálójába gyűjti, aztán ezen örül és ujjong.
Ezért aztán varsájának mutat be áldozatot, hálójának gyújt jó illatot, mert azok juttatták jó fogáshoz és bőséges eledelhez.
Vajon örökké tart, hogy kiveti hálóját és kíméletlenül gyilkolja a nemzeteket?”
Majd a próféta így folytatta: „Kiállok őrhelyemre, s megvetem lábamat a sáncon, éberen figyelek, hogy lássam: Mit szól hozzám majd az Úr, és mit felel panaszomra.”
Akkor az Úr meg is szólalt, és ezt mondta: „Írd le a látomást, vésd fel táblára, hogy könnyen olvasható legyen.
Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik és nem hiúsul meg; ha késik, csak várj; biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.
Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért.”
Ez az Isten igéje.
Hab 1,12-2,4

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Nem hagyod cserben azokat, Uram, * akik keresnek téged. 11b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Az Úr uralkodik örökké, * ítéletre készen áll trónusa.
Igazságban ítéli meg az egész földet, * és igazságot oszt méltányosan minden népnek.
Hívek: Nem hagyod cserben azokat, Uram, * akik keresnek téged.
E: Az elnyomottnak az Úr a menedéke, * a nyomorúság és a szükség napjaiban egyetlen mentsége.
Aki nevedet ismeri, benned bízik, * Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket.
H: Nem hagyod cserben azokat, Uram, * akik keresnek téged.
E: Énekeljetek az Úrnak, aki Sionon lakik, * hirdessétek nagy tetteit a népek között.
Jól emlékezik, a vért számon kéri, * a szegények jajszavát nem felejti.
H: Nem hagyod cserben azokat, Uram, * akik keresnek téged.
Zsolt 9,8-9.10-11.12-13

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * s az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10b – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ha erős a hitetek, semmi sem lesz nektek lehetetlen.
Egy alkalommal egy ember járult Jézushoz, és térdre borulva így kérlelte őt: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elvittem tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.”
Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide a gyermeket!” Jézus ráparancsolt az ördögre, az kiment belőle, és a gyermek azonnal meggyógyult.
Amikor Jézus egyedül volt, a tanítványok hozzá mentek, és megkérdezték: „Miért nem tudtuk mi kiűzni?” Ő így válaszolt: „Mert gyönge a hitetek. Bizony, mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok e hegynek itt: »Menj innét amoda!« – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 17,14-20″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-11


——
Görög katolikus:

Atyánk, az Isten, és az Úr, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet!

Hálát adok Istennek értetek

Mindig hálát adok Istenemnek értetek azért a kegyelemért, amelyet Krisztus Jézussal együtt ajándékozott nektek. Mert Jézusban Isten mindennel megáldott benneteket, különösen a beszéd és az ismeret sokféle ajándékával. Ezáltal minden kétséget kizáróan megerősítette mindazt, amit nektek a Krisztusról mondtam. Így hát az összes kegyelmi ajándék megvan közöttetek, és örömmel várjátok Urunk, Jézus Krisztus megjelenését. 8 Isten mindvégig megerősít majd titeket, hogy Urunk, Jézus Krisztus Napján senki se vádolhasson benneteket. Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk a Fiával, Urunkkal, Jézus Krisztussal.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1%3A3-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ekkor néhány farizeus jött hozzá, akik próbára akarták tenni. Azt kérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy a férj bármilyen okból elváljon a feleségétől?”

Jézus megkérdezte tőlük: „Sohasem olvastátok az Írásban, hogy Isten a teremtéskor férfivá és nővé teremtette az embert,[a] és azt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és ketten egy testté válnak«?[b] Ezután tehát már nem kettő, hanem egy. Amit pedig Isten tett eggyé, azt ember ne válassza szét!”

A farizeusok azonban tovább faggatták: „Akkor miért adott Mózes olyan rendelkezést, amely megengedi, hogy a férfi elküldje a feleségét úgy, hogy válólevelet[c] ad neki?”

Jézus így válaszolt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elváljatok a feleségetektől, de kezdetben nem így volt. Én azonban azt mondom nektek: aki a feleségét elküldi — a felesége házasságtörésén kívül más, egyéb okból —, és mást vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”

10 Ekkor a tanítványok azt mondták: „Ha ez a helyzet a férj és felesége között, akkor jobb meg sem házasodni.”

11 Jézus így válaszolt: „Erre nem mindenki képes, csak azok, akiket Isten képessé tesz rá. 12 Többféle oka lehet annak, ha valaki nem házasodik meg. Vannak férfiak, akik már eleve úgy születtek, hogy nem alkalmasak a házasságra. Másokat viszont az emberek tettek erre alkalmatlanná. De vannak olyanok is, akik maguk döntöttek úgy, hogy nem fognak megházasodni Isten Királysága kedvéért. Aki képes arra, hogy ezt elfogadja, az fogadja el!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+19%3A3-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/11
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Az igazságszolgáltatás törvényei

18 Mózes így folytatta: Izráel minden egyes törzsében és minden városotokban, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek azon a földön, jelöljetek ki bírákat és elöljárókat, hogy igazságos ítéletet hozzanak. 19 Ezek a bírák és elöljárók részrehajlás nélkül szolgáltassanak igazságot a peres ügyekben. Mindig igazságosan ítéljenek, és soha ne engedjék magukat megvesztegetni. Ne fogadjanak el ajándékot senkitől, mert az még a bölcseket is elvakítja, az ártatlan embereket pedig megfosztja jogaiktól! 20 Minden erővel törekedjetek arra, hogy igazságot szolgáltassatok, és ragaszkodjatok az igazságossághoz minden áron! Csak akkor maradhattok meg sokáig azon a földön, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek!

Az idegen istenek imádásának tilalma

21-22 Amikor majd felépítitek Istenünknek, az Örökkévalónak oltárát, ezen kívül ne állíts fel semmiféle szent fa- vagy kőoszlopot az oltár mellé, mert ezeket gyűlöli Istenünk, az Örökkévaló!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+16%3A18-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 „Én magam vigasztallak meg titeket!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —

Hogyan félhetsz hát halandótól,
    vagy bárki ember fiától,
    aki mulandó, mint a fű?
13 Elfelejtkeztél az Örökkévalóról, Teremtődről,
    aki az eget kiterjesztette,
    és a földet megalapozta?
Miért rettegsz hát folyton
    a haragvó elnyomótól,
    aki el akar pusztítani?
De hová lett a dühöngő haragú elnyomó?
14 Hamarosan megszabadul a fogoly,
    nem hal meg a börtönben,
    és kenyere sem fogy el,
15 mert én vagyok Istened, az Örökkévaló,
    aki felkavarja a tengert,
    hogy zúgjanak hullámai.
Örökkévaló, Seregek Ura — ez a nevem.
16 Én adtam szádba saját szavaimat,
    és kezem árnyékával takartalak be,
hogy új eget alkossak,
    és a földet újra alapozzam,
és azt mondjam Sionnak:
    »Az én népem vagy!«”

Ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem!

17 Ébredj föl!
    Ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem,
aki az Örökkévaló haragját elszenvedted,
    elvetted kezéből poharát, és kiittad!
Bizony, ki kellett innod a büntetés öblös kelyhét,
    amelytől tántorogsz.
18 Fiúkat szültél,
    de egy sem akadt köztük,
    aki vezetett volna.
Felnevelted őket,
    de egy sem fogta meg a kezed.
19 Kétszeres csapás ért,
    mégsem szánt meg senki.
Pusztítás és rombolás tört rád,
    éhínség és fegyver ért utol,
    de ki vigasztal téged?
20 Ájultan hevertek fiaid az utcákon szerteszét,
    mint hálóba gabalyodott vadak[a],
    tehetetlenül.
Megrészegedtek az Örökkévaló haragjától,
    beteltek büntetésével.

21 Halld meg hát, Jeruzsálem,
    te megalázott!
Figyelj rám, aki megrészegedtél,
    de nem a bortól!
22 Ezt üzeni neked Urad, az Örökkévaló,
    és Istened, aki felkarolja népe ügyét:
„Nézd, kivettem kezedből a poharat,
    amely megrészegített!
Nem kell többet innod
    haragom öblös kelyhéből,
    elég már ennyi!
23 De kínzóid kezébe adom,
    hogy ők igyák meg.
    Azok, akik ezt mondták neked:
»Feküdj csak a földre,
    hadd tapossunk rajtad!«
Te pedig eltűrted,
    hogy a földre tapossanak.
Úgy tiporták hátadat,
    mint járókelő az utat.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+51%3A12-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/shoftim

—-