Szűz Mária: A csaló is készül a Nagyfigyelmeztetésre

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Szűz Mária: A csaló is készül a Nagyfigyelmeztetésre

2011. október 1., szombat; 20:30

Gyermekem, imádkozz mindazokért a lelkekért, akik Fiamat visszautasították, és akik büszkék erre a tényre.

Az idő közeledik, amikor Fiam még egyszer megpróbálja megmenteni a világot a kárhozattól. Fontos, gyermekem, hogy továbbra is mindenben engedelmeskedj, amit drága Fiam kért tőled.

Ő szenved, és mindnyájatokat meg akar menteni a Csaló karmai közül. Ő, a Csaló is készül a Nagyfigyelmeztetésre. Miközben a Fiam minden lélek megmentésébe kezd, a Csaló azzal fog próbálkozni, hogy meggyőzze őket arról, hogy a Nagyfigyelmeztetés csak illúzió volt.

A Sátánt meg kell akadályozni, hogy gyanútlan lelkeket lophasson. Foglaljátok be minden imátokba őket, mert nekik van a legjobban szükségük imáitokra.

Áldott Édesanyátok,

A Mennyország Királynője”

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-csalo-keszul-nagyfigyelmeztetesre

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Jákób álma és fogadalma

10 Elindult Jákób Beérsebából, és Hárán felé tartott.

11 Egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát, mikor a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen.

12 És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le.

13 Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak.

14 Annynnyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és áldást nyer általad, meg utódod által a föld minden nemzetsége.

15 Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.

16 Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam!

17 Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis%2028:10-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

„27 Ezeknek a napoknak az elteltével a nyolcadik naptól kezdve készítsék oda a papok az oltárra égőáldozataitokat és békeáldozataitokat, én pedig kegyelmes leszek hozzátok – így szól az én Uram, az Úr.

A keleti kaput zárva kell tartani

44 Azután visszavitt engem a szent terület keletre néző külső kapujához, de az zárva volt.

2 Akkor ezt mondta nekem az Úr: Ez a kapu zárva marad, nem nyithatja ki senki, és nem mehet be rajta senki, mert az Úr, Izráel Istene ment be rajta, ezért marad zárva.

3 Csak a fejedelem tartózkodhat ott, mivel fejedelem, és étkezhet az Úr színe előtt. A kapu csarnoka felől menjen be, és arra is jöjjön ki.

A léviták szolgálati beosztása

4 Azután bevitt engem az északi kapun a templom elé, és láttam, hogy az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát, én pedig arcra borultam.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+43%3A27-44%3A4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

 

„A bölcsesség és a balgaság hívogatása

9.1 A bölcsesség házat épített magának, hét oszlopot faragott hozzá.

2 Levágta vágómarháját, megfűszerezte borát, és megterítette asztalát.

3 Lányokat küldött ki, hogy így kiáltsanak a város magasan fekvő pontjain:

4 Aki tapasztalatlan, térjen be ide! Az esztelennek pedig ezt mondja:

5 Jöjjetek, egyetek a kenyeremből, és igyatok fűszerezett boromból!

6 Hagyjátok el az együgyűséget, és éltek, járjatok az értelem útján!

7 Aki meginti a csúfolódót, maga fog pironkodni, aki megfeddi a bűnöst, magát szennyezi be.

8 Ne fedd meg a csúfolódót, mert meggyűlöl téged, de fedd meg a bölcset, az szeretni fog téged!

9 Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és ő gyarapítja tudását!

10 A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.

11 Mert általam sokasodnak meg napjaid, és gyarapodnak életed évei.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+9%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/01

———-

Római katolikus:

2021-10-01

26. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Báruk próféta könyvéből
Báruk megvallja: Népét méltán éri a megszégyenülés, mivel nem bízott az Úrban.
Jeremiás próféta tanítványa, Báruk így kezdte bűnbánati imáját: Igazságos vagy, Urunk, Istenünk, a mi arcunkat pedig méltán önti el a szégyenpír.
Bizonyság erre Júda fiainak, Jeruzsálem lakóinak, királyainknak, főembereinknek, papjainknak, prófétáinknak és atyáinknak ez a mai sorsa is.
Urunk és Istenünk ellen bűneink nagyok: nem hittünk, nem bíztunk benne és nem követtük őt. Urunk, Istenünk szavára nem figyelt fülünk; nem tartottuk meg a nekünk írt parancsokat. Mind a mai napig megvetettük Urunk, Istenünk szavát, attól a naptól fogva, hogy kihozta atyáinkat Egyiptomból.
Elhagytuk őt, más útra tértünk, hogy ne kelljen hallanunk parancsait.
Utol is ért az átok minket, rajtunk van a csapás, amelyet Mózesnek, szolgájának szavával megjósolt az Úr még akkor, mikor atyáinkat Egyiptomból kihozta, hogy ezt a tejjel-mézzel folyó országot adja nekünk.
Nem szívleltük meg Urunk, Istenünk szavát.
Hiába küldött oktatókul prófétákat is nékünk, mi inkább gonosz szívünk vágyai szerint bálványok után mentünk.
Azt cselekedtük, ami gonosz az Úr, a mi Istenünk szemében.
Ez az Isten igéje.
Bár 1,15-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért! 9b. vers.
Előénekes: Pogányok törtek örökségedre, Istenünk, † szent templomodat gyalázat érte, * Jeruzsálemet romba döntötték.
Szolgáid holttestét az ég madarainak eledelül adták, * s a föld vadjainak híveid testét.
Hívek: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Vérüket úgy ontották Jeruzsálem körül, mint a vizet, * és nem volt, aki eltemesse őket.
Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, * kinevetnek és csúfolnak a körülöttünk lakók.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Meddig még, Urunk? † Vég nélkül haragszol? * Haragod úgy lángol, mint a tűz?
Ne emlékezzél atyáink vétkeire, † irgalmaddal siess elénk, * mert igen nyomorultak lettünk.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Segíts rajtunk, szabadító Istenünk, † neved dicsőségéért ments meg minket, * és nevedért bocsásd meg bűneinket.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
Zsolt 78,1-5.8-9

ALLELUJA
Bár hallgatnátok ma Isten szavára! * Ne legyetek többé keményszívűek! Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus jajt kiált azokra, akiket elvakított a gőg, és elutasították az evangélium üzenetét.
Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek.
És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.”
Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,13-16

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-01

 

Imádkozzatok, hogy ez a megtisztulás, amellyel ők a Nagyfigyelmeztetés alatt szembesülnek, végül a Szívemhez hozza őket.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A megkeményedett lelkek nem fogják a Nagyfigyelmeztetést könnyűnek találni

2011. szeptember 30. péntek; 21:15

Drága szeretett leányom, most a lelkek megtérésére vonatkozó feladatom intenzitásában növekszik.

Megkérlek, hogy annyi embert figyelmeztess, amennyit csak tudsz, hogy a Nagyfigyelmeztetésre felkészíthessék a lelküket.

Értesíts minden papot, apácát, püspököt és más vallási felekezetet, mindazokat, akik Örök Atyámban hisznek, hogy hallgassanak Szavamra. Nagyon sok gyermekem olyan sötétségben van, hogy Isteni Dicsőségem Fénye fájdalmat fog a lelküknek okozni. Ők valódi fájdalmat fognak érezni, mert nem lesznek képesek elviselni Irgalmasságom eme Nagy Cselekedetét.

Egyes emberek szórakozva mosolyognak ezeken a Szent Üzeneteken. Ez elszomorít Engem. Nem azért, mert nem hiszik el, hogy Én ilyen módon szólok hozzájuk, hanem azért, mert nem akarnak hinni Bennem. Mindnyájatoknak mondom, akik aggódtok szeretteitekért: imádkozzatok, hogy ez a megtisztulás, amellyel ők a Nagyfigyelmeztetés alatt szembesülnek, végül a Szívemhez hozza őket.

Az a kérésem, hogy most minden követőm védekezzen a Sátán ellen. Meg kell hinteniük Szenteltvízzel lakásaik minden sarkát, Benedek keresztet kell hordaniuk, és mindig legyen Rózsafüzér náluk. Imádkozzatok Szent Mihály Arkangyalhoz is. A Sátán és követőinek hadserege mindent meg fognak tenni, hogy meggyőzzenek arról benneteket, hogy nem Én szólok hozzátok. A Sátán és démonai elkezdenek kínozni benneteket, és elmétekbe szörnyű kétségeket ültetnek. Ti, gyermekeim, megállíthatjátok őket azáltal, hogy követitek Utasításaimat. Sajnos, a gyenge lelkek elméit annyira megzavarja, hogy teljesen elutasítanak Engem.

A megkeményedett lelkek nem fogják a Nagyfigyelmeztetést könnyűnek találni. Ők érvelni fognak, hogy hogyan és miként bántottak meg Engem. Még az égő pokol tüze sem fogja eltörölni Létezésem minden kétségét, amelyet a Nagyfigyelmeztetéskor fognak megtapasztalni.

Sokan hazugságokat fognak a Nagyfigyelmeztetésről terjeszteni, miután már beteljesedett. Ők, a pogányok, akik a Sátán rabszolgái, egy olyan hazugságot fognak kitalálni, amelyet mindenfelé terjeszteni fognak. Tudományos érveket fognak előhozni, hogy az eseményt kimagyarázzák. Ők nem akarják hallani az Igazságot. Ezért értük imádkozni kell. A Sátán olyan erősen tartja a markában a világot, hogy a Nevemet nem fogják nyilvánosan kiejteni. Amint az már nyilvánvaló, a földi Létezésem megvitatása egy kellemetlen beszédtéma lett.

Manapság a Nevemet legfőképpen a „rossz nyelvek” használják, vagy az átkozódáskor, a megszólók nyelve által. De most hallgassatok meg Engem. A Nevemet újból meg fogják hallani, és el fogják ismerni a Nagyfigyelmeztetés után mindazok, akik meg fognak térni. Azután, akkor fogják Nevemet használni, ha gyermekeim imádkozni fognak Hozzám.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/megkemenyedett-lelkek-nem-fogjak-nagyfigyelmeztetest-konnyunek-talalni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„23 Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig.

24 Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg.

25 De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve.

26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.

27 Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.

28 Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.

29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.

Krisztus által Isten fiai vagyunk

4 Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek,

2 hanem gyámok és gondozók fennhatósága alatt áll az apa által megszabott ideig.

3 Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra.

4 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve,

5 hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.”

 

 

„A tizenkét tanítvány elhívása

12 Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát.

13 Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett:

14 Simont, akit Péternek nevezett el, Andrást, a testvérét, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant,

15 Mátét és Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát és Simont, akit Zélótának neveztek,

16 Júdást, a Jakab fiát, és Júdás Iskáriótest, aki árulóvá lett.

Jézus tanít és gyógyít

17 Azután lement velük, megállt egy sík helyen, vele együtt tanítványainak nagy sokasága és nagy néptömeg egész Júdeából, Jeruzsálemből, a Tenger mellékéről, Tíruszból és Szidónból. Azért jöttek, hogy hallgassák őt, és meggyógyuljanak betegségeikből.

18 Akiket tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak.

19 Az egész sokaság igyekezett őt megérinteni, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+3%3A23-4%3A5%3B++++Luke+6%3A12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/30

 

———-

Római katolikus:

2021-09-30

26. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Nehemiás könyvéből
A babiloni fogságból való visszatérés örömére nagy hálaünnepet ült a választott nép:
meghallgatta Isten tanítását, és boldog örömében nem feledkezett meg a szűkölködőről sem.

Azokban a napokban, amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, az egész nép egy emberként összegyűlt a Víz-kapu előtti téren. Akkor Ezdrás pap a gyülekezet elé tárta a Törvényt, a férfiak, a nők és mindazok elé, akik meg tudták érteni. A hetedik hónap első napja volt. A Víz-kapu előtti térségen reggeltől délig felolvasott a férfiaknak, a nőknek és mindazoknak, akik meg tudták érteni. Az egész nép figyelt a Törvény könyvére.
Ezdrás írástudó felállt egy erre a célra készített faemelvényre. Kinyitotta a könyvet az egész nép szeme láttára – magasabban állt ugyanis, mint a nép –, és amikor kinyitotta, az egész nép felállt. Akkor Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, s az egész nép felemelt kézzel ráfelelte: „Ámen, ámen.” Majd mélyen meghajoltak, és a földre borulva imádták az Urat. Azután a nép állva maradt a helyén, miközben szakaszonként felolvastak az Isten törvényének könyvéből, megmagyarázva az értelmét, úgyhogy meg is értették, amit felolvastak. Akkor Nehemiás, a kormányzó, Ezdrás, a pap és írástudó, valamint a leviták, akik a népet tanították, így szóltak az egész néphez: „Ez a nap az Úrnak, a ti Isteneteknek van szentelve. Ne szomorkodjatok hát és ne sírjatok!” Amikor ugyanis a Törvény szavait hallotta, sírt az egész nép. Ezután Ezdrás így szólt hozzájuk: „Menjetek, egyetek jó falatokat, és igyatok édes bort! Küldjetek belőle azoknak is, akik nem készítettek! Mert a mi Urunk szent napja ez. Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való örvendezés a ti erősségetek.” Majd csendre intették a leviták az egész népet, ezekkel a szavakkal: „Hallgassatok el, szent ez a nap, ne szomorkodjatok!” Erre az egész nép eltávozott, hogy egyék-igyék, s az étel-italból juttasson a szegényeknek, és nagy örömünnepet üljön, mert megértették a szavakat, amelyekre oktatták őket.
Ez az Isten igéje.
Neh 8,1-4a.5-6.7b-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Amit az Úr megszabott, * öröm a szívnek. 9a. vers.
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket.
Az Úr tanúságában bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: Amit az Úr megszabott, * öröm a szívnek.
E: Az Úr végzése igaz, * megvidámítja a szívet.
Az Úr parancsa világos, * fényt gyújt a szemnek.
H: Amit az Úr megszabott, * öröm a szívnek.
E: Az Úr félelme tiszta, * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
H: Amit az Úr megszabott, * öröm a szívnek.
E: Értékesebb az aranynál, * és a legdrágább drágakőnél.
Édesebb a méznél, * a csorduló lépes méznél.
H: Amit az Úr megszabott, * öröm a szívnek.
Zsolt 18,8-11

ALLELUJA
Közel van az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,15 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus apostoli munkára küldi a hetvenkét tanítványt.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: »Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!« Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-12

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-30

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A Nagyfigyelmeztetés utóhatásai

2011. szeptember 29. csütörtök, 20:45

Drága, szeretett leányom, mivel a Nagyfigyelmeztetés egyre közeledik, kérd meg szeretett követőimet, hogy imádkozzanak, és örömteli hálával legyenek azért a nagy Irgalmasságért, amelyet Örök Atyám az emberiségnek fog adni.

Ennek a dicsőséges cselekedetnek a hatására, amely tiszta szívből fakad, az emberiség nagy része megmenekülhet, hogy a földi béke korszakát élvezhessék. Legyetek hálásak, hogy ti ezekben az időkben éltek, mert milliók fognak megmenekülni közületek, akik különben sohasem mehettek volna be a Mennyország kapuján.

Az előkészületek befejeződtek. Készítsétek fel otthonaitokat, néhány hétre legyen elegendő szentelt gyertyátok, vizetek és élelmiszeretek. Az utóhatások nehezek lesznek, de nem kell félnetek. Inkább könnyebbüljetek meg, mert a szenvedést fel lehet ajánlani hálaadásként az örök életért, amelyet most azok a drága lelkeim kapnak, akik átölelik ezt a nagy Ajándékot.

Legyetek békében. Bízzatok Bennem és ne feledjétek, hogy Én Vagyok a ti Megváltótok, és a hűséges lelkeket minden pillanatban védelemben részesítem. Én veletek lépkedek. Vezetlek benneteket. Gyengéd Szeretettel tartom a kezeteket. Az Enyéim vagytok, és nem fogom sohasem hagyni, hogy Szentséges Szívemtől elszakadjatok. Ti, követőim, azokkal a kegyelmekkel vagytok körülvéve, amelyekre szükségetek lesz, hogy a Nagyfigyelmeztetést túléljétek.

Szeretett Jézusotok

Az emberiség Megváltója és Megmenekítője”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-utohatasai

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs5,15-6,3

 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

 

 

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire.” https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs4,7-15

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/29

———-

Római katolikus:

09-29

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok – Ü

Vagy:
OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az angyalok ezrei szolgáltak Istennek, és hódoltak előtte.
Én, Dániel az éjjeli látomásban láttam, hogy egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, trónja kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte, ítéletet tartottak és felnyitották a könyveket.
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.
Ez az Isten igéje.
Dán 7,9-10.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem. 1c. vers.
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
Hívek: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Szent neved mindig megvallom, * irgalmadért és igaz voltodért.
Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, * gyarapítsd az erőt lelkemben.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Dicsőítsen téged a föld minden királya, * amikor meghallja ajkad szózatát.
Az Úr útjairól énekeljenek, * mert nagy az Úr dicsősége.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
Zsolt 137,1-2a.2bc-3.4-5

Vagy:
SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Mihály és angyalai harcoltak a sátánnal.
Én, János, láttam, hogy nagy harc támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkány ellen. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az őskígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot. A Földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és Fölkentjének királysága, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk trónja előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk igéjével. Még életüket sem kímélték mindhalálig!
Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, és ti, akik benne laktok!”
Ez az Isten igéje.
Jel 12,7-12a

ALLELUJA
Áldjátok az Urat, mind, ti, mennyei seregek: * szolgái, akik akaratát teljesítitek! Zsolt 102,21 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Látni fogj átok, amint az Emberfia felett fel-alá szállnak Isten angyalai.
Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,47-51

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-29

Készítsétek fel otthonaitokat, néhány hétre legyen elegendő szentelt gyertyátok, vizetek és élelmiszeretek.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A Nagyfigyelmeztetés utóhatásai

2011. szeptember 29. csütörtök, 20:45

Drága, szeretett leányom, mivel a Nagyfigyelmeztetés egyre közeledik, kérd meg szeretett követőimet, hogy imádkozzanak, és örömteli hálával legyenek azért a nagy Irgalmasságért, amelyet Örök Atyám az emberiségnek fog adni.

Ennek a dicsőséges cselekedetnek a hatására, amely tiszta szívből fakad, az emberiség nagy része megmenekülhet, hogy a földi béke korszakát élvezhessék. Legyetek hálásak, hogy ti ezekben az időkben éltek, mert milliók fognak megmenekülni közületek, akik különben sohasem mehettek volna be a Mennyország kapuján.

Az előkészületek befejeződtek. Készítsétek fel otthonaitokat, néhány hétre legyen elegendő szentelt gyertyátok, vizetek és élelmiszeretek. Az utóhatások nehezek lesznek, de nem kell félnetek. Inkább könnyebbüljetek meg, mert a szenvedést fel lehet ajánlani hálaadásként az örök életért, amelyet most azok a drága lelkeim kapnak, akik átölelik ezt a nagy Ajándékot.

Legyetek békében. Bízzatok Bennem és ne feledjétek, hogy Én Vagyok a ti Megváltótok, és a hűséges lelkeket minden pillanatban védelemben részesítem. Én veletek lépkedek. Vezetlek benneteket. Gyengéd Szeretettel tartom a kezeteket. Az Enyéim vagytok, és nem fogom sohasem hagyni, hogy Szentséges Szívemtől elszakadjatok. Ti, követőim, azokkal a kegyelmekkel vagytok körülvéve, amelyekre szükségetek lesz, hogy a Nagyfigyelmeztetést túléljétek.

Szeretett Jézusotok

Az emberiség Megváltója és Megmenekítője”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-utohatasai

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs5,15-6,3

 

 

 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

 

 

 

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs4,7-15

 

 

„25 Nagy sokaság követte Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.

A HEGYI BESZÉD

Bevezetés

5.1 Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai.

2 Ő pedig megszólalt, és így tanította őket:

Kik a boldogok?

3 “Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.

4 Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.

5 Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.

6 Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.

7 Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.

8 Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.

9 Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.

10 Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.

11 Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.

12 Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+4%3A25-5%3A12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/28

———-

Római katolikus:

2021-09-28

26. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Zakariás próféta könyvéből
Mindenfelől árad a nép az Isten szent városa felé, mert csak onnan támad üdvösség: az Úr ott lakik.
Prófétája által szól az ég Ura: Eljönnek még ide a népek, és a nagy városok lakói.
Az egyik város lakói elmennek a másikhoz, és azt mondják: „Induljunk, hogy könyörögjünk az Úr színe előtt, és keressük a Seregek Urát!”
„Hadd menjek én is” – így szól az egyik, majd a másik is.
Számos nép és hatalmas nemzet jön, hogy keresse a Seregek Urát szent városában, Jeruzsálemben, és imádkozzék az Úr színe előtt.
Ezt mondja a Seregek Ura: „Azokban a napokban egyetlen júdeai ember ruhájának szegélyét tíz különböző nyelvű ember fogja majd meg, és kéri: »Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek az Isten!«”
Ez az Isten igéje.
Zak 8,20-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Velünk van az Isten, * közöttünk lakik. Zak 8,23.
Előénekes: Isten a szent hegyekre alapította városát, † mert az Úr szereti Sion kapuit, * jobban, mint Jákob hajlékait.
Dicső dolgokat mondanak rólad, * Isten városa.
Hívek: Velünk van az Isten, * közöttünk lakik.
E: Tisztelőim között említem majd Egyiptomot és Babilont, * itt születtek mindnyájan, a filiszteusok, tirusziak és a néger népek.
Azt mondják majd Sionról: † benne született ez is, meg az is, * és a Fölséges maga tette őt erőssé.
H: Velünk van az Isten, * közöttünk lakik.
E: Az Úr számba veszi a népeket, * ezek mind itt születtek.
A körtáncot lejtők mind azt dalolják: * „Minden forrásom belőled fakad!”
H: Velünk van az Isten, * közöttünk lakik.
Zsolt 86,1-7

ALLELUJA
Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, * és életét sokakért váltságul adja. Mk 10,45 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus elítéli a bosszúálló lelkületet.
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott.
Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?” De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,51-56

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-28

„Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.

Ld a Videók-at az Egyebek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/videok/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

https://masodikeljovetel.hu/mennyire-szenvedtek-ateizmusotok-jelvenye-mogott

2012. szeptember 10., hétfő, 6:00

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Pál vitája Péterrel Antiókhiában

11 Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem.

12 Mielőtt ugyanis odajöttek néhányan Jakabtól, együtt evett a pogányokkal. Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidó származású testvérektől.

13 Képmutató módon viselkedett vele együtt a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba még Barnabás is belesodródott.

14 De amikor láttam, hogy nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak, mindnyájuk előtt ezt mondtam Kéfásnak: “Ha te zsidó létedre pogány módra, és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokás szerint éljenek?”

Megigazulás a Jézus Krisztusban való hit által

15 Mi, akik természet szerint zsidók, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk,

16 tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem.”

 

 

„ Mennyire szenvedtek Ateizmusotok „jelvénye” mögött

2012. szeptember 10., hétfő, 6:00

Drága, szeretett leányom, közel az idő a világ számára, hogy felfogja végre Isten létezését.

Mindazoknak, akik büszkék ateizmusukra, melyet a becsület jelvényeként büszkén viselnek, a következőket mondom:

Amikor eljön az idő, és megláthatjátok az Igazságot, mivel megadom nektek, még akkor is tele lesztek kétségekkel.

Tudnotok kell, hogy kétségeitek, amelyek jelenleg nem nyilvánvalóak számotokra, mert azt hiszitek, hogy ismeritek az igazságot, nem más, mint egy átok számotokra.

A Sátán az, aki először elcsábít, majd pedig megátkoz benneteket.

Ti Isten gyermekei vagytok, és benneteket megvakítottak az Igazsággal szemben annak érdekében, hogy megakadályozzák belépéseteket az Új Paradicsomba a Földön, melyet Atyám ígért az emberiség számára.

Amikor az Igazság bemutatásra kerül számotokra, és amikor a kétségek továbbra is gyötörni fognak benneteket, kérlek benneteket, kérjetek meg Engem, hogy segítsek nektek. Csak egyetlen szó, egyetlen hívás – ez minden, ami a részetekről szükséges.

Íme, amit szeretnék, hogy mondjatok Nekem:

A Keresztes Imahadjárat 76. imája: Az Ateisták imája

„Jézus, segíts nekem, hogy amint Isten Szeretete bemutatásra kerül számomra, elfogadjam azt. Nyisd meg szememet, elmémet, szívemet és lelkemet, hogy megmenekülhessek. Segíts nekem, hogy hinni tudjak azáltal, hogy Szereteteddel betöltöd a szívemet. Aztán ölelj át engem, és ments meg a kétségek gyötrelmeitől. Ámen.”

Szegény lelkeim, mennyire szenvedtek ateizmusotok jelvénye mögött.

Mennyire törekedtek folyamatosan arra, hogy megkeményítsétek a szíveteket az Igazság előtt, Isten létezésének igazsága előtt.

Mennyire törekedtek arra, hogy más lelkeket toborozzatok, hogy azok elfogadják hiteteket. Mit gondoltok, miért van ez?

Mit gondoltok, miért fektettek olyan sok energiát és erőfeszítést hitetek kikiáltásába? Ez azért van, hogy bizonyítsa: Isten létezése hamis.

Nem tudjátok, hogy amikor ebbe oly sok energiát és erőfeszítést fektettek, az tele van szenvedéllyel? Miért van az, hogy az ilyen szenvedély oly nagy gyűlöletté alakul Isten ellen?

Ha szerintetek Isten nem létezik, akkor miért gyűlölitek Őt?

Hogyan lehet gyűlölni valakit, aki nem létezik a szemetekben?

A Sátán a ti istenetek, de valószínűleg mégsem hiszitek, hogy ő mégiscsak létezik.

Amit nem tudtok az az, hogy ő ellenőrzi az elméteket, és azt hazugsággal tölti meg.

Mennyire sírok értetek.

Mennyire szeretlek még mindig benneteket.

Mennyire vágyom arra, hogy megmentselek benneteket, még mielőtt túl késő lenne.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/mennyire-szenvedtek-ateizmusotok-jelvenye-mogott

 

„37 És elterjedt a híre mindenütt a környéken.

Jézus meggyógyítja Péter anyósát

38 A zsinagógából eltávozva elment Simon házába. Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak.

39 Jézus ekkor fölébe hajolva ráparancsolt a lázra, mire a láz elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik.

Jézus sok beteget meggyógyít

40 Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket.

41 Ördögök is kimentek sok emberből, és ezt kiáltozták: “Te vagy az Isten Fia!” De rájuk parancsolt, és nem engedte őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus.

42 Napkeltekor pedig elindult, és kiment egy lakatlan helyre. De a sokaság megkereste őt, odamentek hozzá, és tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük.

43 Ő azonban ezt mondta nekik: “A többi városban is hirdetnem kell az Isten országának evangéliumát, mert ezért küldettem.”

44 És hirdette az igét Júdea zsinagógáiban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2%3A11-16%3B++++Luke+4%3A37-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/27

 

„… Segíts nekem, hogy hinni tudjak azáltal, hogy Szereteteddel betöltöd a szívemet. Aztán ölelj át engem, és ments meg a kétségek gyötrelmeitől. Ámen.” …”

https://masodikeljovetel.hu/mennyire-szenvedtek-ateizmusotok-jelvenye-mogott

“Ezekben a végső napokban kiárasztom a kegyelem Lelkét az egész emberiségre. Nem veszitek észre, hogy még a legkisebbnek is adok? Kiárasztom nemzedéketekre a kegyelem Lelkét, Ő fog megtanítani titeket, hogy szeressetek engem. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum456.html

———-

Római katolikus:

2021-09-27

26. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Zakariás próféta könyvéből
Féltékeny szeretettel szereti népét az Úr:
a világ minden részéről összegyűjti, és boldoggá teszi őket.

Prófétája által szól a Seregek Ura: Féltékeny, forró szeretettel szeretem én szent városomat, Siont, és miatta gerjedtem haragra.
Így szól a Seregek Ura: Én visszatérek Sionra, és Jeruzsálemben lesz lakóhelyem. Jeruzsálemet a hűség városának fogják nevezni, a Seregek Urának hegyét meg szent hegynek. Ezt ígéri most a Seregek Ura: Ülnek még öreg emberek és öreg asszonyok Jeruzsálem utcáin, és kinek-kinek bot lesz a kezében napjainak nagy száma miatt.
A város terei tele lesznek fiúkkal és leányokkal, akik játszadoznak majd terein. Így szól a Seregek Ura: Ha azokban a napokban ez nehéznek is látszik a megmaradt nép szemében, vajon nekem is nehéz lesz ezt megvalósítanom?
Így szól a Seregek Ura: Íme, én kiszabadítom népemet napkelet és napnyugat földjéről, s városomba hazahozom őket, hogy Jeruzsálemben lakjanak.
Ők lesznek az én népem, én pedig az ő Istenük leszek, hűségben és igazságban.
Ez az Isten igéje.
Zak 8,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben. 17. vers.
Előénekes: A te nevedet, Uram, a nemzetek majd félve tisztelik, * és a föld minden királya vallja dicsőséged,
mert felépíti az Úr Sion városát, * és megjelenik dicsőségben.
Meghallgatja a szegények imáját, * nem veti meg kérésüket.
Hívek: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben.
E: Az eljövendő nemzedéknek írják le mindezt, * a születendő nép is az Urat magasztalja.
Fölséges szentélyéből Isten letekint, * az Úr a mennyből földünkre rátekintett,
hogy meghallja a rabok sóhaját, * és a halál fiait megmentse fogságukból.
H: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben.
E: Itt lakhatnak szolgáid fiai, * és biztonságban él ivadékuk színed előtt,
hogy az Úr nevét hirdessék Sionban, * és Jeruzsálemben dicsőségét,
amikor egybegyűlnek ott a népek, * és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak.
H: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben.
Zsolt 101,16-21.29 és 22-23

ALLELUJA
Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, * és életét sokakért váltságul adja. Mk 10,45 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus szemében a szolgáló szeretet teszi naggyá az embert.
Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük.
Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb.”
Ekkor János vette át a szót: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.” Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,46-50

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-27

Amikor szemben álltam hóhéraimmal, reszkettem a félelemtől, és vádaskodásaikra alig tudtam válaszolni.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Bepillantás Keresztrefeszítésem történetébe (1)

2011. szeptember 26., hétfő; 23:45

Drága, szeretett leányom, ma este adtam neked az első bepillantást Keresztre feszítésem történetébe, amely meglepett téged. Mégis, nagy jelentősége van annak, amit felfedtem előtted.

Sokan a langyos hívők közül azt gondolják, hogy amikor Engem Keresztre feszítettek, talán mégsem szenvedtem el azt a testi fájdalmat, amit egy ember elszenvedne, mivel Én Isten Fia Vagyok. Azon a véleményen is vannak még, hogy Isteni mivoltom miatt semmi félelmem sem volt, azaz nem is lehetett volna az által az erő által, amelyet Atyámtól kaptam.

A valóság egészen más volt. Nagyon egyedül éreztem magam, és féltem. Számomra a (Getszemáni) kertben eltöltött idő, emberi természetem miatt borzasztó volt. Ne feledd, hogy testben jöttem el hozzátok. Ugyanazt a fájdalmat és bánatot éreztem, mint minden más ember. Sok ember ezt nem érti meg.

Elhagyatottnak éreztem magam Örök Atyámtól, és bizonyos szempontból az apostolok ezt magától értetődőnek tartották, mert semmit sem tettek azért, hogy ebben a szörnyű órában megvigasztaljanak Engem.

Amikor szemben álltam hóhéraimmal, reszkettem a félelemtől, és vádaskodásaikra alig tudtam válaszolni. Úgy éreztem magam, mint minden más ember, amikor egy erőszakos kivégzéssel kell szembe néznie. Méltóságom azonban megmaradt, tekintettel arra az Áldozatra, amelyről tudtam, hogy ezt az emberiségért meg kell hoznom. Tudom, hogy ellentmondásnak tűnik, mégis, szenvedésem alatt a Szívemben szeretetet és örömet éreztem. Mert tudtam, gyermekeim, hogy halálom az Örökkévalóságra fogja megmenteni a lelketeket. De most azt szeretném, ha megkérdeznétek magatoktól: Kereszthalálom által hányan menekülhetnének meg közületek? Ki szeretne megmenekülni, és ki érti valóban ennek a jelentőségét?

Mert halálom által az emberek most beléphetnek a Mennyországba. Vajon tudják-e, hogy csak a saját elhatározásuk és a szabad akaratuk által valósulhat ez meg? Számotokra az Istenbe, a Mennyei Atyába vetett hitetek előnyt kell, hogy élvezzen. Gyertek előbb Hozzám, és Én elviszlek benneteket Hozzá. Kövessétek Tanításaimat, melyeket a Szentírás által kaptatok. Szeressétek felebarátaitokat. Maradjon a hitetek egyszerű. Tartsatok a hitetekről kiegyensúlyozott képet. Szeressetek Engem. Imádkozzatok Hozzám. Imádjatok Engem. Engedjétek meg Nekem, hogy gyengéd Szívemmel szeresselek benneteket, így Isteni Jelenlétem eláraszthatja értékes kis lelketeket. Én a tietek vagyok. Ti az Enyéim vagytok. Ez ilyen egyszerű.

Minél többet imádkoztok, annál közelebb fogtok kerülni Hozzám, és annál szorosabban fog összefonódni a szívetek az Enyémmel.

Jézusotok, Az emberiség Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/bepillantas-keresztrefeszitesem-tortenetebe

(1)

http://jelenesek.freeweb.hu/a_keresztut_-_emmerich_a_.html

http://www.ppek.hu/konyvek/Emmerich_Anna_Katalin_A_mi_Urunk_Jezus_Krisztus_kinszenvedese_1.pdf

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt;

22 és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte.

23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk.

24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk.

A lelkek megvizsgálása

4.1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.

2 Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van.

3 Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van.

4 Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.

5 Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat.

6 Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét.”

 

 

 

„11 Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.

12 Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.

13 Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk.

14 És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül.

15 Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben;

16 és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”

 

 

 

„20 Ha valaki azt mondja: “Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.

21 Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

A hit győzelme

5.1 Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született.

2 Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait.

3 Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.

4 Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

5 Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+3%3A21-4%3A6%3B+++++1+John+4%3A11-16%3B++++++1+John+4%3A20-5%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

 

„Jézus többeknek megjelenik

9 (A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.

10 Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak.

11 Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el.

12 Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.

13 Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.

Az apostolok kiküldése

14 Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.

15 Ezután így szólt hozzájuk: “Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.

16 Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

17 Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak,

18 kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Jézus mennybemenetele

19 Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.

20 Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.)”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16%3A9-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/26

 

———-

Római katolikus:

2021-09-26

Évközi 26. vasárnap – Elvándorlók és menekültek világnapja

Kezdőének:
Mindent igaz ítélettel cselekedtél, Urunk, amit tettél velünk, mert vétkeztünk ellened és parancsaidnak nem engedelmeskedtünk; mégis dicsőítsd meg nevedet, és tégy velünk nagy irgalmasságod szerint. (Dán 3,31.29.30.43.42)

Könyörgés:
Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk. Áraszd reánk szüntelenül kegyelmedet, hogy teljes odaadással törekedjünk az örök boldogságra, amelyet megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Mózes az Úr parancsára kiválasztott hetven férfit, hogy a nép kormányzásában segítségére legyenek. Az Úr pedig alászállt a felhőben, szólt Mózeshez, elvett a rajta levő lélekből és a hetven vénnek adta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek. Ez azonban nem ismétlődött meg. Két ember viszont a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; ők is a vének közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. Ők a táborban estek elragadtatásba.
Ekkor az egyik szolga elfutott és jelentést tett Mózesnek e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba estek a táborban.” Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától kezdve Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s ezt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” Mózes így válaszolt: „Miért féltékenykedsz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!”
Ez az Isten igéje.
Szám 11,25-29

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet. 2. tónus.
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket.
Az Úr rendelésében bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: Az Úr félelme tiszta, * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: Szolgád, Uram, tanul belőlük, * bő jutalmat ád megtartásuk.
Ámde ki veszi észre a tévedést? * Rejtett bűneimtől tisztíts meg engem!
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: A kevélységtől őrizd meg szolgádat, * hogy ne uralkodjék rajtam.
Tiszta leszek akkor egészen, * a nagy bűnöktől megtisztulok.
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
Zsolt 18,8.10.12-13.14

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! Vagyonotok oda, ruhátokat megette a moly. Aranyotokat és ezüstötöket belepte a rozsda, és ez a rozsda tanúul szolgál ellenetek, s megemészti testeteket, mint a tűz. Vagyonotokat szaporítottátok még az utolsó napokban is.
Nos, a bér, amelyet a földeteket learató munkásoktól visszatartottatok, íme felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe. Bőségben éltek a földön és tobzódtok, hizlaljátok szíveteket a leölés napjára. Az igazat elítéltétek, megöltétek, s ő nem tanúsított ellenállást.
Ez az Isten igéje.
Jak 5,1-6

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság, * tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.
Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.
De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,38-43.45.47-48

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-26

Feladatod, hogy meggyőzzél egy fiatal, modern társadalmat Létezésem Igazságáról, minden kommunikációs eszköz felhasználásával

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Elküldtem most prófétáimat a világba

2011. szeptember 25., vasárnap, 11:45

Drága, szeretett leányom, az, hogy hogyan lehet meggyőzni a fiatalokat, és azokat, akik egy tevékeny, értelmetlen életstílusba bonyolódnak, egy olyan kihívás, amelyet megmagyarázok neked.

Az a te feladatod, hogy meggyőzzél egy fiatal, modern társadalmat Létezésem Igazságáról, minden kommunikációs eszköz felhasználásával, melyek rendelkezésre állnak. Megígérem, hogy mindazok a fiatal gyermekek, akiknek az Igazság ilyen eszközök által adatik meg, érezni fogják Jelenlétemet, amint olvassák az Üzeneteimet. Leányom, most terjeszd Üzeneteimet a világ minden sarkában, és térítsd meg gyermekeimet. Erre a szerepre lettél kiválasztva. Azáltal, hogy Üzeneteimet vírusként terjeszted, egyre több embert lehet elérni. Használd az internetet és a médiát. Azok a követőim, akik részt vesznek, idővel mindenhol terjeszteni fogják az Igazságot.

Ez a Küldetés csak most kezdődött. Az alapokat már lerakták. Most, Atyám pontos időzítésének megfelelően, a világ fel fog figyelni ezekre az Isteni Üzenetekre.

Megígértem, hogy vissza fogok jönni. Az út kiegyengetésére most a világba küldtem prófétáimat, beleértve téged is, leányom. Sokan most válaszolnak hívásomra, a világ minden országában, habár a hangjuk még gyenge. Idővel őket is meg fogják hallgatni, és ők is hirdetni fogják Dicsőségemet, visszatérésemet híresztelve.

Még Egy kevés idő van még addig, amíg ez a Dicsőséges visszatérés bekövetkezik. Addig is készítsétek fel gyermekeimet. A Nagyfigyelmeztetés milliókat fog megtéríteni, de ez még csak a kezdet. Az ezt követő időszakban a lelkeknek táplálékot kell és muszáj adni, biztosítva megfelelő felkészülésüket, hogy alkalmasak lehessenek arra, hogy belépjenek Atyám Új Paradicsomába a Földön.

Sokat kell elviselnetek, gyermekeim, de oly sok jó vár rátok, ha megkapjátok a lehetőséget a belépésre, az Új Béke csodálatos Korszakába, mely az örömé és a boldogságé lesz a Földön. Most a lényeg a kitartás. Bátorságot és kitartást azok fognak kapni, akik a Szentlelket hívják segítségül. Aztán ti, hadseregem, azok lelkét fogjátok felemelni, akik a Hozzám vezető úton eltévednek. Ezen lelkek közül egyet se engedjetek letérni az útról, hogy el ne vesszenek a vadonban. Imádkozzatok értük. Szeretettel és megértéssel legyetek irántuk. Soha ne mondjátok nekik, hogy elkárhoztak, és soha ne okoljátok őket a bűneikért, mert ez Szememben súlyos sértésnek számít. Helyette legyetek határozottak, de kedvesen. Csak az Igazságot mondjátok nekik. A többi már rajtuk múlik.

Gyermekeim, ti nem tudtok megnyerni minden lelket. Ti csak a tőletek telhető legjobbat tehetitek.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/elkuldtem-most-profetaimat-vilagba

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„A bölcsesség gyümölcse igazság

10 Salamon példabeszédei. A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú azonban szomorúsága anyjának.

2 Nem használnak a bűnnel szerzett kincsek, de az igazság megment a haláltól.

3 Nem hagyja az Úr éhezni az igaz embert, de a bűnösök mohóságát elveti.

4 Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.

5 Aki nyáron gyűjt, az eszes fiú, de aki aratáskor alszik, az szégyellni való.

6 Áldások szállnak az igaz fejére, a bűnösök szája pedig erőszakot rejteget.

7 Az igaznak az emlékezete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz.

8 A bölcs szívű megfogadja a parancsokat, a bolond beszédű pedig elbukik.

9 Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, az kitudódik róla.

10 Aki kacsingat, fájdalmat okoz, a bolond beszédű pedig elbukik.

11 Életnek forrása az igaz ember szája, de a bűnösök szája erőszakot rejteget.

12 A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet.

13 Az értelmes ember ajkán bölcsesség található, de bot való az esztelen hátára.

14 A bölcsek tartózkodók tudásukkal, a bolondot pedig hamar romlásba viszi a szája.

15 A gazdagnak a vagyon az erős városa, a nincsteleneknek romlásuk a szegénység.

16 Az igaznak a keresetéből élet lesz, a bűnösnek a jövedelméből vétek.

17 Az élet ösvényén jár, aki megfogadja az intést, de tévelyegni fog, aki megveti a dorgálást.

18 Gyűlöletet rejteget a hazug ajak, és rágalmakat terjeszt az ostoba.

19 A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.

20 Színezüst az igaz ember nyelve, a bűnösöknek a szíve is keveset ér.

21 Az igaznak az ajka sokakat vezet, a bolondok pedig meghalnak esztelenségük miatt.

22 Az Úr áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni.

23 Az ostobának a galádságban telik öröme, az értelmes embernek pedig a bölcsességben.

24 Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül.

25 Ha ráfúj a forgószél a bűnösre, nincs többé, de az igaz örökké tartó alapon áll.

26 Amilyen az ecet a fognak és a füst a szemnek, olyan a rest a megbízóinak.

27 Az Úr félelme gyarapítja a napokat, de a bűnösök esztendei megrövidülnek.

28 Az igazak várakozása örömre fordul, de a bűnösök reménysége semmivé lesz.

29 Az Úrnak útja a feddhetetlennek erősség, de a gonosztevőknek romlás.

30 Az igaz soha meg nem inog, de a bűnösök nem maradnak meg a földön.

31 Az igaz ember szája bölcsességet áraszt, az álnok nyelvet azonban kivágják.

32 Az igaz ember ajka kedvesen tud szólni, a bűnösök szája pedig csak álnokul.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10%2C+3%2C+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

 

„31 Az igaz ember szája bölcsességet áraszt, az álnok nyelvet azonban kivágják.

32 Az igaz ember ajka kedvesen tud szólni, a bűnösök szája pedig csak álnokul.

Az igazság áldást ad, a bűn átkot

11 A hamis mérleget utálja az Úr, de a pontos súlyt kedveli.

2 Ha jön a kevélység, jön a szégyen is, a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt.

3 A becsületeseket feddhetetlenség vezeti, de a hűtleneket elpusztítja romlottságuk.

4 Nem használ a vagyon a harag napján, az igazság azonban megment a haláltól.

5 A feddhetetlenek útját igazságuk egyengeti, de a bűnös elbukik bűnössége miatt.

6 A becsületeseket megmenti igazságuk, de a hűtleneket rabul ejti saját mohóságuk.

7 Ha meghal a bűnös ember, odalesz a reménysége, és odalesz az erősökhöz fűzött várakozása is.

8 Az igaz megmenekül a nyomorúságból, helyére pedig a bűnös jut.

9 Megrontja szájával embertársát az elvetemült, de az igazak tudásuk által megmenekülnek.

10 Vigad a város az igazak javán, és ujjong a bűnösök pusztulásán.

11 A becsületesek áldása építi a várost, de a bűnösök szája romlásba dönti.

12 Kigúnyolja embertársát az esztelen, az értelmes ember pedig hallgat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=proverbs%2010:31-11:12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/25

 

———-

Római katolikus:

2021-09-25

25. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Zakariás próféta könyvéből
Isten prófétája meglátja és leírja az eljövendő Megváltó dicsőségét.
Országa felmérhetetlen és boldog ország lesz.

Zakariás próféta így mondja el látomását:
Fölemeltem tekintetemet,
és látomásban láttam egy férfiút,
akinek kezében mérőzsinór volt.
Megkérdeztem tőle:
„Hová mégy?”
Azt felelte: „Megmérem a szent várost, Jeruzsálemet,
hogy lássam, mennyi a szélessége és mennyi a hosszúsága.”
Akkor az angyal, aki hozzám beszélt, elindult,
és egy másik angyal jött eléje.
Az előző így szólt hozzá:
„Siess, és mondd el ennek az itt álló ifjúnak:
Nem övezi majd fal Jeruzsálemet a benne lakó emberek
és állatok sokasága miatt.
Ezt mondja az Úr:
Magam leszek a tüzes fal körülötte, és én leszek a dicsősége.
Örülj és ujjongj, Sion leánya, mert íme, eljövök, hogy nálad lakjam.
Sok nép az Úrhoz tér majd azon a napon, és az ő népévé lesz – mondja az Úr.”
Ez az Isten igéje.
Zak 2,5-9,14-15a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor. 10d. vers.
Előénekes: Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
„Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.”
Hívek: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: Mert az Úr Jákobot megváltotta, * és kiszabadította a zsarnok kezéből.
Eljönnek és örömükben ujjonganak Sion hegyén, * az Úr javaiért hálát adni jönnek.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: A leányok akkor örömükben körtáncot lejtenek, * az ifjak és öregek velük vigadnak.
Gyászukat örömre fordítom, * fájdalmukban megvigasztalom és felvidítom őket.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
Jer 31,10.11-12ab.13

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * s az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. Vö. 2Tim 1,10b – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus újból megjövendöli szenvedését.
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: „Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják.”
De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,43b-45

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-25

————-

Tóra:

„A világ teremtése

1 Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.

2 A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.

3 Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.

4 Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.

5 És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.

6 Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket.

7 Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt.

8 Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap.

9 Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a száraz. És úgy történt.

10 Azután elnevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte. És látta Isten, hogy ez jó.

11 Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt.

12 Hajtott tehát a föld növényeket: füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez jó.

13 Így lett este, és lett reggel: harmadik nap.

14 Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek.

15 Legyenek ezek világító testek az égbolton, hogy világítsanak a földre. És úgy történt.

16 Megalkotta Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka; meg a csillagokat.

17 Az égboltra helyezte őket Isten, hogy világítsanak a földre,

18 és uralkodjanak nappal meg éjszaka, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy ez jó.

19 Így lett este, és lett reggel: negyedik nap.

Az állatok teremtése

20 Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt.

21 És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket, és a különféle fajta madarakat. És látta Isten, hogy ez jó.

22 Azután megáldotta őket Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek meg a tenger vizét; a madár is sokasodjék a földön!

23 Így lett este, és lett reggel: ötödik nap.

24 Azután ezt mondta Isten: Hozzon létre a föld különféle fajta élőlényeket: különféle fajta barmokat, csúszómászókat és egyéb földi állatokat. És úgy történt.

25 Megalkotta Isten a különféle fajta földi állatokat, a különféle fajta barmokat, meg a föld mindenféle csúszómászóját. És látta Isten, hogy ez jó.

Az ember teremtése

26 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik.

27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

28 Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!

29 Azután ezt mondta Isten: Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek.

30 Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt.

31 És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.

A teremtés hetedik napja

2.1 Így készült el a menny és a föld és minden seregük.

2 A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után.

3 Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után.

4 Ez a menny és föld teremtésének a története.

Az első ember az Éden kertjében

4 Amikor az Úristen a földet és a mennyet megalkotta,

5 még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az Úristen még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a termőföldet megművelje.

6 Akkor pára szállt fel a földről, és mindenütt átitatta a termőföld felszínét.

7 Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.

8 Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált.

9 Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját.

10 Édenből pedig folyó jött ki a kert megöntözésére, amely onnan szétágazott, és négy ágra szakadt.

….

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+1%3A1-6%3A8+&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„5 Ezt mondja az Úristen, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és növényt sarjasztott, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak:

6 Én, az Úr, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket.

7 Nyisd meg a vakok szemeit, hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket!

8 Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.

9 A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek.

10 Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a föld széléig, akik tengerre szálltok, és ami a tengert betölti, a szigetek és lakóik!

11 Zengjen a puszta és városai, a falvak, amelyekben Kédár lakik! Ujjongjanak a kősziklákon lakók, a hegytetőkön is kiáltozzanak!

12 Dicsőítsék az Urat, hirdessék dicséretét a szigeteken!

13 Az Úr elindul, mint egy hős, indulatba jön, mint egy harcos, harsányan kiált, diadalmaskodik ellenségein.

Izráel nem értette Istenét

14 Sokáig hallgattam, némán türtőztettem magam. De most zihálva nyögök, és lihegek, mint egy szülő asszony.

15 Letarolom a hegyeket és halmokat, úgyhogy egész növényzetük elszárad. A folyókon gázlókat készítek, és a mocsarakat kiszárítom.

16 Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el.

17 Meghátrálnak és csúful megszégyenülnek, akik bálványokban bíznak, akik szobroknak mondják ezt: Ti vagytok az isteneink!

18 Ti süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek föl, és lássatok!

19 Van-e olyan vak, mint az én szolgám, és olyan süket, mint követem, akit küldök? Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az Úr szolgája?

20 Sokat láttál, de nem ügyeltél rá, nyitva volt a füled, mégsem hallottál.

21 Igazsága érdekében akart az Úr nagy és felséges tanítást adni.

22 Ezért lett ez a nép kirabolt és kifosztott; csapdába és verembe estek mindnyájan, és börtönbe vannak zárva. Kirabolták őket, és nem volt szabadító, kifosztották őket, és nem mondta senki: add vissza!

23 Ki ügyel erre közületek, ki hallgatja figyelmesen a jövő érdekében?

24 Ki engedte meg, hogy kifosszák Jákóbot, és kirabolják Izráelt? Vajon nem az Úr, aki ellen vétkeztünk? Nem akartak útjain járni, és nem hallgattak tanítására.

25 Ezért ontotta rá heves haragját és a háború tombolását. Lángolt körülötte, de nem értette, égette őt, de nem szívlelte meg.

Isten Izráel megváltója

43.1 De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!

2 Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.

3 Mert én, az Úr, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted.

4 Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket.

5 Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek.

6 Ezt mondom északnak: Add ide! – és délnek: Ne tartsd fogva! Hozd ide fiaimat a messzeségből, leányaimat a föld végéről,

7 mindenkit, akit nevemről neveznek, akit dicsőségemre teremtettem, formáltam és alkottam.

8 Hozd ki a népet, amely vak, pedig van szeme, és süket, pedig van füle!

9 Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah%2042:5%20-%2043:10%20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

————–

https://www.hebcal.com/sedrot/bereshit-20211002

Magyarázzátok el a pokol borzalmát azoknak, akik vakok a sátán létezésével szemben

Artist went to Hell And Drew what she Saw

https://www.youtube.com/watch?v=cXC8p4hdvnQ

Better full version:

Festmények a pokolról (magyar felirattal, teljes verzió)

https://www.youtube.com/watch?v=dNReFmpNl4I&t=0s

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Magyarázzátok el a pokol borzalmát azoknak, akik vakok a sátán létezésével szemben

2011. szeptember 24. szombat; 22:15

Drága szeretett leányom, miért ragaszkodnak az emberek ahhoz, hogy megtagadják a pokol létezését?

Sok gyermekem, aki modern felfogásúnak tartja magát, nyilvánosan tagadja a pokol létezését, miközben Istenbe, az Örök Atyába vetett hitüket hirdetik. Ők félrevezetik gyermekeimet, amikor azt hozzák fel mentségül, hogy Isten Mindörökké Irgalmas.

Azáltal, hogy arról győzik meg gyermekeimet, hogy mindenki a Mennyországba kerül, akaratlanul is felelősséggel tartoznak mindazokért, akik hamis tanításaikat követik.

A Sátán létezik, és ennek következményeként a pokol is. A pokol egy olyan hely, ahová a sátán azokat a lelkeket viszi magával, akik a Földön hűségesek voltak hozzá. Ezek azok a lelkek, akik minden Istennel kapcsolatos gondolatukat félreteszik, és elősegítik a gonosz tettek elfogadását a Földön. Egyes esetekben az emberek még a lelküket is eladják a sátánnak, cserébe egy gazdag életért, a hírnévért és a hatalomért. Az évek folyamán ezt sokan megtették a zeneiparban. Keveset gondolnak arra, hogy hogyan vezetik a sátánnal való hűségre őket, ez gyakran az okkult gyakorlatokon keresztül szervezett csoportos beiktatásokon történik.

Másrészt ott vannak azok is, akik úgy döntenek, hogy egy gondtalan szórakozással teli életet élnek, ezek olyan életek, melyekben ők állandóan saját maguk megelégedettségére vágyakoznak. Ők azok a lelkek, akik megdöbbennek, és hitetlenkedve rázzák a fejüket, amikor a pokol kapujához érkeznek, látván azt a sorsot, amely rájuk vár. Nem tudják elfogadni, hogy az a rémület, amellyel szembesülnek, a saját tetteik miatt van. Azt a szabadságot, amelyet a földön adtak nekik, mindennek javára meggyalázták, amellyel Istennek fájdalmat okoznak.

Gyermekeim, kérlek benneteket, hogy magyarázzátok el a pokol borzalmát mindazoknak, akik vakok a sátán létezésével szemben. Nem számít, ha kinevetnek benneteket, vagy gyalázatot szórnak rátok. A ti kötelességetek, hogy figyelmeztessétek őket arra a rémisztő sorsra, amely mindazokra a szegény lelkekre vár, akik majd ott végzik.

Azok az ateisták, akik a halálos ágyukon azt hiszik, hogy szenvedésük az utolsó lélegzetvételkor befejeződik, most hallgassanak meg Engem: Közületek azoknak mondom, akik ezen a földön tagadják Isten Létezését, bár ez ki volt nyilvánítva nektek az életetek során: A ti szenvedésetek a pokol tüzében, csak a kezdete lesz az örök kárhozatnak. Ti, szegény gyermekeim, akik a saját szabad akaratotok által súlyos bűnöket követtek el, elutasítotok Engem. Helyette a sátánt választjátok. Ő vár rátok a halálotok után. Engem sehol sem fogtok találni. Mert akkor már túl késő lesz, hogy Irgalmasságomat megmutassam nektek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, mindannyian, hogy közösen megmenthessük ezeket a lelkeket. Nem szabad megengedni a sátánnak, hogy ellopja a lelküket. Segítsetek Nekem megmenteni őket addig, amíg még a Földön élnek.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/magyarazzatok-el-pokol-borzalmat-azoknak-akik-vakok-satan-letezesevel-szemben

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„9 Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.

11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.

12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok.

13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

 

 

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs5,15-6,3

 

 

„2 Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.

3 Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.

4 Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak.

5 Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek: Tőle féljetek.”

6 “Ugye, öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten.

7 Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!”

8 “Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt.

9 Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt.

10 Ha valaki az Emberfia ellen szól, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsáttatik meg.”

11 “Amikor a zsinagógákba a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt: hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok,

12 mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke%2012:2-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/24

———-

Római katolikus:

09-24

Szent Gellért, püspök és vértanú – Ü

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az igazak halálát Isten úgy fogadja, mint egészen elégő áldozatot.
Így szól az örök Bölcsesség: Az igazak lelke Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket.
Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.
Ők azonban békességben vannak.
Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük telve volt halhatatlansággal.
Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket.
Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket egészen elégő áldozatul.
Az (utolsó) ítélet idején majd felragyognak az igazak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik.
Nemzetek fölött ítélkeznek majd, és népeken uralkodnak: és az Úr lesz a királyuk mindörökre.
Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűségesek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottainak osztályrésze.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 3,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. (5. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Zsolt 125,1-2ab.2cd-3.4-5.6

ALLELUJA
Boldog, aki a kísértést kiállja, † mert miután kiállta a próbát, * elnyeri az örök élet koronáját. Jak 1,12 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne féljetek azoktól akik megölik a testet!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak:
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,28-33

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-24

Ártatlan sakkfigurák vagytok egy játszmában, amit nem ti játszotok, de meg foglak védeni benneteket az Igazság Keze által.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Isten az Atya: az Antikrisztus és egy új világ pénznem

2011. szeptember 23. péntek; 21.30

Leányom, amíg a világ talán retteg a Nagyfigyelmeztetéstől, el kell fogadnia, hogy a Jelenések Könyvében levő próféciák a küszöbön vannak. Egyházam Szent állama (a Vatikán) most veszélyben van, ahogy Izrael állam is. A próféciák akkor fognak kibontakozni, amikor a világot az Antikrisztus fogja irányítani, aki megpróbál majd ellenőrizni benneteket egy új világ pénznem által. Amikor, és ha ilyen módon ellenőrizve vagytok, akkor minden más módon is ellenőrizve lesztek.

A Nagyfigyelmeztetés véget fog vetni ennek és más, a globális erők által tervezett gonosz rémtetteknek, amelyek felfoghatatlanok lesznek gyermekeim számára az egész világon. Ártatlan sakkfigurák vagytok egy játszmában, amit nem ti játszotok, de meg foglak védeni benneteket az Igazság Keze által.

Keljetek fel, gyermekeim, és harcoljatok az ima által a gonosz eme sorozata ellen. Közületek nem mindenki tud, vagy fog megmenekülni az Antikrisztus szorításából, aki a markában fog tartani benneteket.

Gyermekeim, a sátán soha sem fog győzni. Soha nem kapta meg ehhez a hatalmat, és mivel az ő szorítása elkezdett lazulni, most magával fog vonszolni a pokol mélyére annyi lelket, amennyit csak tud. Mély szomorúsággal sírok az Én gyönyörű Teremtéseimért, és az Én drága lelkeimért. Ó, bárcsak hallgatnának az Igazságra.

A tudományos értékelés értelmetlen, mert egyetlen tudomány sem fogja helyettesíteni Isteni Királyságom valóságát. Egyetlen személy sincs a földön, aki fel tudná fogni valaha is azt a szépséget és csodát, amely mindnyájatokra vár, mert az emberi kifejezésekkel leírhatatlan.

Hamarosan meg fogjátok érteni a terveket; Nekem ki kell mentenem a világot a csaló kezei közül.

Mindnyájatokat szeretlek, és meg fogom védeni minden követőmet, minden szinten, bármilyen tervezett üldözés során.

Nézzetek Rám. Tárjátok ki karotokat, és engedjétek meg Nekem, hogy tartsalak és védelmezzelek benneteket.

Gyermekeim, aki hisz Bennem, annak nincs mitől félnie.

Szeretett Teremtőtök,

A Legmagasságosabb Isten,

Isten, az Atya”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-az-antikrisztus-es-egy-uj-vilag-penznem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„22 Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabadtól.

23 De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabadtól való viszont az ígéret által.

24 Ezeket átvitt értelemben kell venni, mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a sínai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár.

25 Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában – megfelel a mostani Jeruzsálemnek -, amely szolgaságban van fiaival együtt.

26 De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk.

27 Mert meg van írva: “Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert több a gyermeke az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak.”

28 Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok.

29 De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is.

30 De mit mond az Írás? “Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.”

31 Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.”

 

 

„Keresztelő János születésének ígérete

5 Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, az Abijá csoportjából; felesége pedig Áron leányai közül való volt, és a neve Erzsébet.

6 Igazak voltak mindketten az Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint.

7 Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten előrehaladott korúak voltak.

8 Történt pedig egyszer, hogy amikor csoportjának beosztása szerint papi szolgálatot végzett az Isten előtt,

9 a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa a füstölőáldozatot.

10 A nép egész sokasága pedig kint imádkozott a füstölőáldozat órájában.

11 Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől.

12 Zakariás amikor ezt meglátta, megrettent, és félelem szállta meg.

13 De az angyal így szólt hozzá: “Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni.

14 Örülni fogsz, boldog leszel, és sokan örülnek majd az ő születésének,

15 mert nagy lesz ő az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva megtelik Szentlélekkel,

16 Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz,

17 és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez, és az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.”

18 Zakariás így szólt az angyalhoz: “Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg ember vagyok, feleségem is előrehaladott korú.”

19 Az angyal pedig így válaszolt: “Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt.

20 De íme, amiért nem hittél szavaimnak, amelyek pedig be fognak teljesedni a maguk idejében, most megnémulsz, és egészen addig nem tudsz megszólalni, amíg mindezek végbe nem mennek.”

21 A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy késik a templomban.

22 Amikor mégis kijött, nem tudott velük beszélni. Ebből rájöttek, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt.

23 Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament.

24 E napok után fogant felesége, Erzsébet, aztán elrejtőzött öt hónapra, majd így szólt:

25 “Ezt tette velem az Úr azokban a napokban, amikor rám tekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.””

 

 

 

„Címzés, üdvözlés

1 Pál apostol, aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül –

2 és a velem levő atyafiak mindnyájan: Galácia gyülekezeteinek.

3 Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól,

4 aki önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint.

5 Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

Nincs más evangélium

6 Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;

7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.

8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!

9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Pál nem embertől vette át az evangéliumot

10 Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.”

 

 

 

„16 Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába, és felállt felolvasni.

17 Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva:

18 “Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat,

19 és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”

20 Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a szeme rajta függött;

21 ő pedig szólni kezdett hozzájuk: “Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.”

22 Mindnyájan egyetértettek vele, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és azt kérdezgették: “Nemde a József fia ez?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4%3A22-31%3B+++++Luke+1%3A5-25%3B+++++Galatians+1%3A1-10%2C+20-2%3A5%3B+++++Luke+4%3A16-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/23

 

———-

Római katolikus:

2021-09-23

25. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Aggeus próféta könyvéből
Nem szabad késlekednünk a templom felépítésével!
Ha ebben hanyagok vagyunk, egyéb munkánk is gyümölcstelen lesz.

Dárius uralkodásának második esztendejében történt. Zorobábelhez, Júdea helytartójához és Józsue főpaphoz Aggeus próféta által szólt az Úr.
„Ezt üzeni az ég Ura:
A nép azt hajtogatja: »Nincs még itt az ideje, hogy újra felépítsük az Úr templomát.«
De Aggeus próféta által kérdi most az Úr:
hát annak vajon eljött már az ideje,
hogy ti díszes palotákban lakjatok,
míg az Úr temploma romokban hever?
Így szól az ég Ura:
Gondolkodjatok csak el sorsotokról:
Sokat vetettetek, de keveset takarítottatok be.
Ettetek, de nem laktatok jól.
Ittatok, de nem részegültetek meg.
Volt ugyan ruhátok, de nem védett meg a hidegtől.
Pénzt ugyan kerestetek, de lyukas erszénybe tettétek,
így szól most a Seregek Ura:
Fontoljátok meg sorsotokat!
Induljatok hát fel a hegyre!
Hozzatok fát, és építsetek templomot,
hogy kedvemet és dicsőségemet találjam benne. – mondja az Úr.”
Ez az Isten igéje.
Agg 1,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket. 4a. vers.
Vagy: Alleluja. 3. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Hívek: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-6a és 9b

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4 g. tónus.

†EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Heródes Antipászt – aki megölette Keresztelő Jánost – nyugtalanítják a Jézusról kapott hírek.
Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett.
Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.”
Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem… Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,7-9

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-23

Szomorúságom kimondhatatlan a sok elveszett gyermekem miatt, akik nem akarnak hallani Rólam.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Szomorkodom elveszett gyermekeimért, akik nem akarnak hallani Rólam

2011. szeptember 22. csütörtök; 21:30

Drága, szeretett leányom, készítsd fel családodat a Nagyfigyelmeztetésre. Kérd fel gyermekeimet az egész világon, hogy könyörögjenek bűneik bocsánatáért. Könyörgéseik a szívükből kell, hogy jöjjenek. Különben Isteni Irgalmasságom Megvilágítása alatt a Tisztítótűz égő fájdalmát fogják elviselni, amikor Én egyenként mindannyitokkal szembe fogok nézni.

A bekövetkező megtisztulás olyan tartós és felejthetetlen érzést fog kelteni lelketekben, hogy örökre a Szívem keblén fogtok maradni.

Azokhoz szólok, akik ismernek, és szeretnek Engem: kérlek benneteket, hogy készüljetek most fel legnagyobb Ajándékomra. Szerezzetek be szentelt gyertyát és Szenteltvizet, és legyetek készen, így az imában egyesülhettek a Mennyország szentjeivel, hogy segíthessetek valamennyi gyermekem lelkének megmentésében az egész világon.

Életetekben először valóban egyedül lesztek, az Én Társaságomban. Egyetlen egy hang nélkül látni fogjátok Keresztre feszítésemet, és ami a hitetleneket illeti, végre ők is meg fogják érteni az emberiség miatt vállalt Szenvedésem Igazságait.

Ti, gyermekeim, érteni és üdvözölni fogjátok Irgalmasságom nagy Ajándékát, és olyan erőt kaptok, amelyet csak a szentek ismernek a Mennyországban. Ez az erő fogja alkotni később az új hadseregem gerincét a Földön. Ez a nagy hadsereg millió más lelket is ki fog menteni az Antikrisztus által vezetett hadsereg karmaiból.(1) Ezalatt a döntő időszak alatt, az emberiség teremtése óta, az ima most milliókat fog megmenteni, és segíteni fog a megtérésben.

Hagyjátok, gyermekeim, hogy már most megöleljelek benneteket. Engedjétek, hogy megadjam nektek a bátorságot és az erőt, hogy még több lelket hozzatok Hozzám. Szükségem van a szeretetetekre. Sebeim ki vannak nyílva! Szomorúságom kimondhatatlan a sok elveszett gyermekem miatt, akik nem akarnak hallani Rólam.

Vigasztalannak, és egyedül érzem Magam. Segítsetek Nekem, gyermekeim, hogy idejében megmentsük őket. Habár Isteni Irgalmasságom nagy Cselekedete Isteni Fényt hoz a világba, és ezt olyan mértékben, hogy még a lélegzeteteket is elállítja, mégis egyben a szomorúság ideje is lesz azok számára, akik képtelenek lesznek kiállni a sokkot.

Kérlek benneteket, ne nyugtalankodjatok. Én nagy Szeretettel és Együttérzéssel jövök hozzátok. Mivel szeretlek benneteket, most közbelépek, hogy megmentselek benneteket azoktól a gonosz tettektől, amelyeket a globális erők akarnak végrehajtani, akik a világ népességét akarják megtizedelni. Ők ezt az ellenőrzés által akarják megtenni. Én nem fogom ezt nekik megengedni. Atyám várakozik. Amennyiben az emberek beismerik azokat a bűnöket, amelyeket elkövettek, akkor a világ a béke és a szeretet helye lesz. Ha nem fognak a Nagyfigyelmeztetésből okulni, akkor nem lesznek megkímélve. Akkor Atyám keze le fog sújtani.

Jézus Krisztus Vagyok,

Az egész emberiség Királya és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/szomorkodom-elveszett-gyermekeimert-akik-nem-akarnak-hallani-rolam

(1)

PROPHETIC DREAM ‼️ URGENT Message for Florida‼️ Prepare For Impact

https://www.youtube.com/watch?v=VlCd1JxXQvk

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„3 minthogy annak bizonyítékát keresitek, hogy általam valóban az a Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem hatalmas közöttetek.

4 Mert ha meg is feszíttetett erőtlenségből, él az Isten hatalmából, és ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, élni fogunk vele együtt az Isten hatalmából közöttetek.

5 Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok.

6 De remélem, felismeritek, hogy mi viszont kipróbáltak vagyunk.

7 Imádkozunk az Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek, nem azért, hogy mi kipróbáltaknak mutatkozzunk, hanem azért, hogy a jót tegyétek, mi pedig mintha nem volnánk kipróbáltak.

8 Mert semmit nem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.

9 Mert örülünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti pedig erősek vagytok. Könyörgünk a ti épülésetekért.

10 Azért írom ezeket távollétemben, hogy ottlétemkor ne kelljen keményen bánnom veletek aszerint a hatalom szerint, amelyet az Úr nekem építésre, és nem rombolásra adott.

Befejezés, üdvözlés, áldás

11 Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.

12 Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind.

13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”

 

„ Szomorkodom elveszett gyermekeimért, akik nem akarnak hallani Rólam

2011. szeptember 22. csütörtök; 21:30

Drága, szeretett leányom, készítsd fel családodat a Nagyfigyelmeztetésre. Kérd fel gyermekeimet az egész világon, hogy könyörögjenek bűneik bocsánatáért. Könyörgéseik a szívükből kell, hogy jöjjenek. Különben Isteni Irgalmasságom Megvilágítása alatt a Tisztítótűz égő fájdalmát fogják elviselni, amikor Én egyenként mindannyitokkal szembe fogok nézni.

A bekövetkező megtisztulás olyan tartós és felejthetetlen érzést fog kelteni lelketekben, hogy örökre a Szívem keblén fogtok maradni.

Azokhoz szólok, akik ismernek, és szeretnek Engem: kérlek benneteket, hogy készüljetek most fel legnagyobb Ajándékomra. Szerezzetek be szentelt gyertyát és Szenteltvizet, és legyetek készen, így az imában egyesülhettek a Mennyország szentjeivel, hogy segíthessetek valamennyi gyermekem lelkének megmentésében az egész világon.

Életetekben először valóban egyedül lesztek, az Én Társaságomban. Egyetlen egy hang nélkül látni fogjátok Keresztre feszítésemet, és ami a hitetleneket illeti, végre ők is meg fogják érteni az emberiség miatt vállalt Szenvedésem Igazságait.

Ti, gyermekeim, érteni és üdvözölni fogjátok Irgalmasságom nagy Ajándékát, és olyan erőt kaptok, amelyet csak a szentek ismernek a Mennyországban. Ez az erő fogja alkotni később az új hadseregem gerincét a Földön. Ez a nagy hadsereg millió más lelket is ki fog menteni az Antikrisztus által vezetett hadsereg karmaiból. Ezalatt a döntő időszak alatt, az emberiség teremtése óta, az ima most milliókat fog megmenteni, és segíteni fog a megtérésben.

Hagyjátok, gyermekeim, hogy már most megöleljelek benneteket. Engedjétek, hogy megadjam nektek a bátorságot és az erőt, hogy még több lelket hozzatok Hozzám. Szükségem van a szeretetetekre. Sebeim ki vannak nyílva! Szomorúságom kimondhatatlan a sok elveszett gyermekem miatt, akik nem akarnak hallani Rólam.

Vigasztalannak, és egyedül érzem Magam. Segítsetek Nekem, gyermekeim, hogy idejében megmentsük őket. Habár Isteni Irgalmasságom nagy Cselekedete Isteni Fényt hoz a világba, és ezt olyan mértékben, hogy még a lélegzeteteket is elállítja, mégis egyben a szomorúság ideje is lesz azok számára, akik képtelenek lesznek kiállni a sokkot.

Kérlek benneteket, ne nyugtalankodjatok. Én nagy Szeretettel és Együttérzéssel jövök hozzátok. Mivel szeretlek benneteket, most közbelépek, hogy megmentselek benneteket azoktól a gonosz tettektől, amelyeket a globális erők akarnak végrehajtani, akik a világ népességét akarják megtizedelni. Ők ezt az ellenőrzés által akarják megtenni. Én nem fogom ezt nekik megengedni. Atyám várakozik. Amennyiben az emberek beismerik azokat a bűnöket, amelyeket elkövettek, akkor a világ a béke és a szeretet helye lesz. Ha nem fognak a Nagyfigyelmeztetésből okulni, akkor nem lesznek megkímélve. Akkor Atyám keze le fog sújtani.

Jézus Krisztus Vagyok,

Az egész emberiség Királya és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/szomorkodom-elveszett-gyermekeimert-akik-nem-akarnak-hallani-rolam

 

„Jézus megkísértése

4 Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott

2 negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett.

3 Ekkor az ördög így szólt hozzá: “Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.”

4 Jézus így válaszolt neki: “Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember.”

5 Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát,

6 és ezt mondta neki: “Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.

7 Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez.”

8 Jézus így válaszolt neki: “Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.”

9 Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: “Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat innen,

10 mert meg van írva: Angyalainak megparancsolta, hogy őrizzenek téged;

11 és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.”

12 Jézus így válaszolt neki: “Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.”

13 Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre.

Jézus Názáretben

14 Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába, és elterjedt a híre az egész környéken.

15 Tanított a zsinagógákban, és dicsőítette mindenki.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Corinthians%2013:3-14;%20%20%20%20Luke%204:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/22

 

———-

Római katolikus:

2021-09-22

25. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Ezdrás könyvéből
Ezdrás pap imája: Vétkeztünk, azért kerültünk a pogány népek rabságába; Isten azonban megkönyörült rajtunk.
Ezdrás pap, aki egy egész napon át kesergett népe bűnei miatt, így kezdte imáját:
Az esti áldozat idején abbahagytam kesergésemet, tépett palástomban és köntösömben térdre borultam, és karomat kitártam Uram, Istenem felé.
Így szóltam: Istenem, én nagyon szégyellem magam.
Arcommal már feléd fordulni sem merek.
Amilyen magas fölöttünk az ég, mi éppen olyan mélyre süllyedtünk gonoszságaink tengerébe.
Atyáink napjaitól mind a mai napig folyvást csak vétkeztünk.
Saját gonoszságunk miatt lettünk száműzött szolgákká, királyaink és papjaink pedig pogányok kezére kerültek, így lett a sorsunk a kifosztás és a megszégyenülés, és így van ez ma is.
Most azonban egy szempillantásra megkönyörült rajtunk az Úr, a mi Istenünk: Meghagyott egy maradékot, és menedéket adott nekünk az ő szent helyén!
Megengedte Istenünk, hogy felcsillanjon a szemünk, és egy kis vigaszt adott nekünk szolgaságunkban. Szolgák vagyunk, ez igaz.
De Istenünk e számkivetett sorsunkban sem hagyott el: a perzsa király szívét felénk fordította kegyével: hogy újra éljünk; hogy romjaiból fölépítsük Istenünk szent templomát; hogy védőfal erősítse országunkat, Júdát, és az Úr szent városát, Jeruzsálemet!
Ez az Isten igéje.
Ezd 9,5-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! 2a. vers.
Előénekes: Nagy vagy, Uram, örökké, * a te uralmad mindörökké fennmarad.
Megversz, de meg is gyógyítasz, † letaszítasz az alvilágba, de erőd onnan is kihozhat, * és nincs, aki elmenekülhet kezedből.
Hívek: Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, ti, Izrael fiai, * a nemzetek színe előtt dicsérjétek,
mert azért szórt titeket az őt nem ismerő nemzetek közé, * hogy csodálatos műveit hirdessétek.
H: Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké!
E: Megvert minket bűneink miatt, * de meg is gyógyít, mert jóságos.
Nézzétek meg, hogy mit tett velünk, † félve és rettegve dicsérjétek őt, * és tetteitekkel magasztaljátok az örök Királyt.
H: Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké!
E: Térjetek meg tehát, bűnösök, † Isten előtt igazságban járjatok, * higgyétek, hogy jóságát megmutatja rajtatok!
H: Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké!
Tób 13,2-4a.5.8

ALLELUJA
Közel van az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,15 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus önálló apostoli munkára küldi tizenkét tanítványát.
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására.
Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Meghagyta nekik: „Semmit se vigyetek az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt! Két ruhátok se legyen!
Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok! De ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost, és a port is rázzátok le lábatokról vádképpen ellenük!” Azok útra keltek, bejárták a falvakat. Hirdették mindenütt az evangéliumot, és meggyógyították a betegeket.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,1-6

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-22