Címke: bűn

Makacs elutasításotok a Teremtőtökkel, a Legfelsőbb Lénnyel szemben, azzal szemben, Aki ezt a világot teremtette, az örök sötétség mélyére fog vezetni benneteket

23 Minutes in Hell (8 Minutes) – Bill Wiese, The Man Who Went To Hell

https://www.youtube.com/watch?v=PqufixPt2w0

23minutesinhell.org

https://soulchoiceministries.org/

Ld még az Igazság Könyve menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Mit fogtok tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és ima az azonnali megbocsátásért

2011. április 16. szombat; 10:00

Szeretett leányom, igyekezz, hogy az Üzeneteimről gyorsan tudomást szerezzenek, mivel a Nagyfigyelmeztetés ideje csaknem elérkezett. Mondd meg azoknak a lelkeknek, akik elutasítják az imádkozást, hogy tegyék félre büszkeségüket és ellenszenvüket, és forduljanak most Hozzám, megbocsátást kérve. Legyen az világos számotokra, hogy nagyon sok lélek nem fogja túlélni ezt a közelgő eseményt. Sokan ezek közül a lelkek közül egyszerűen csak lusták, mindennek ellenére legbelül hisznek Istenben, az Örök Atyában, mégis azt gondolják, hogy majd, valamikor a jövőben foglalkoznak lelki életükkel. De akkor már túl késő lesz.

Mondd meg a világnak, hogy ez az esemény bekövetkezik, hogy megmentse az embereket. Sokan fognak megbánást tanúsítani e misztikus élmény során. Égető érzést fognak megtapasztalni, hasonlót ahhoz, amit a lelkek a Tisztítótűzben éreznek. Ez bepillantást ad majd nekik abba, amin keresztül kell menniük azoknak a lelkeknek, akik nem teljesen tiszták, még mielőtt megpillanthatnák a Mennyország Dicsőséges Fényét.

Pusztán csak azzal, hogy elfogadják: ez az esemény megtörténhet, túlélhetik azt. Forduljatok Hozzám, és mondjátok: „Kérlek, vezess engem nagy Irgalmasságod Fényéhez és Jóságához, és bocsásd meg bűneimet”; és Én azonnal megbocsátok nektek.

Közvetlenül a Nagyfigyelmeztetés után mélységes békét és örömöt fogtok érezni a lelketekben.

A fiatalokat feszélyezi az imádkozás

Manapság a világon sok ember utasítja el az imádkozást. Sok fiatal találja különösen kínosnak és ódivatúnak azt. Tévesen azt hiszik, ha csak megtartják Istenben vetett hitüket, akkor az imádkozás szükségtelen. Ez nem így van. Az imádság elengedhetetlen ahhoz, hogy bejussatok a Paradicsomba, mely után oly erősen fogtok vágyakozni halálotok után. Ha bűnben maradtok, nem fogjátok megízlelni ezt a nagyszerű ünnepet. Csakúgy, mint azok közületek, akik testi erőnlétük megőrzéséért ügyelnek testükre, gondosan megválogatják, hogy mit egyenek, és karbantartják magukat, pontosan így kell felkészítenetek lelketeket is. Ha a lelketek állapotára nem fordítotok elegendő figyelmet, akkor az elgyengül, és hiányozni fog számára a táplálék, hogy tökéletes formában legyen.

Ima mások megtérítéséért

Tekintettel azokra a hívő emberekre a világon, akiknek gyenge a hite, óriási a ti felelősségetek, akik erős hittel bírtok. Nektek ezt a megtérésért szóló imát kell imádkoznotok a többiekért:

„Sürgetve kérlek Isteni Irgalmasságodban, Jézus, hogy Drága Véreddel borítsd be a langyos lelkeket, hogy megtérhessenek.” Mondjátok ezt a rövid imát azokért, akikről úgy gondoljátok, hogy a legjobban rászorulnak.

Ne feledjétek, gyermekeim, dicsőséges Ígéretemet: Végül Én fogok győzedelmeskedni. A sátán, a csaló egyszerűen nem élheti túl. Kérlek, hadd védelmezzelek, és vigyelek benneteket Magammal. Ne adjátok lelketeket a sátánnak. Mindnyájatokat szeretlek. Kérjetek rendületlenül, minden nap Engem, hogy erősítsem meg hiteteket.

Isteni Megváltótok,

Az Irgalom és Könyörület Királya,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/mit-fogtok-tapasztalni-nagyfigyelmeztetes-alatt-es-ima-az-azonnali-megbocsatasert

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

Ébredjetek rá az Igazságra, mielőtt túl késő

2011. április 15. péntek; 22:00

Drága, szeretett leányom, meg kell mondanod a világnak, hogy most az Én Legszentebb Akaratomat kell követnetek, ha az emberiség örök életet akar. Ez a földi világ bár sok mindent fel tud kínálni számotokra, sosem fogja éhségeteket csillapítani. Ha ősszüleitek, Ádám és Éva bűne nem lett volna, akkor igen, lehetséges lett volna, hogy akadálytalanul örök boldogságban éljetek. Mivel a csaló mindenütt jelen van, ő nem fogja engedni egyikőtöknek sem, hogy Felém irányítva tervezze meg az életét. Ő ravasz, egy hazug, aki folyamatosan azon fog igyekezni, hogy mindenképpen bűnbe essetek a különféle kísértések által. Azonban nehéz lesz neki, hogy célba vegyen benneteket, ha a kegyelem állapotában vagytok, melyet a gyónás és az Áldott Szentségek által érhettek el.

A Szent Rózsafüzér különösen hatásos a sátán ellen, annak a hatalomnak köszönhetően, amelyet Isten, az Örök Atya adott az Áldott Szűznek, Édesanyámnak. Neki nagy hatalma van a csaló felett. A csaló tehetetlen az Én Édesanyámmal szemben, és ezt a csaló tudja. Ha megengeditek az Én Szent Édesanyámnak, hogy a kegyelmek felé vezessen benneteket, ő közbenjárhat értetek, és akkor védettek lesztek a csalóval szemben.

Miközben az emberek ma a boldogság és a béke felé igyekeznek ezen a Földön, valami titkos receptet keresnek. Így azzal töltik az időt, hogy próbálnak rájönni a boldogság, az anyagi gyarapodás és a béke titkára az életükben. Új megoldásokkal és ötletekkel állnak elő, melyek mindegyike a meggazdagodási terveken alapul. Függetlenül valamennyi felsorakoztatott érvtől, melyek többsége a pszichológiailag vezérelt idealizmuson alapszik, egyszerűen lehetetlen a békét és a boldogságot elérnetek az életetekben, ha nem hisztek Istenben, az Örök Atyában. Egyedül csak Ő tud életet adni.

Ha nem kerültök közel Hozzá, üres lelkűek lesztek.

Azok közületek, akik jelentős időt töltenek azzal, hogy cáfolni próbálják az Én Létezésemet, idejüket olyan álmok kergetésére fecsérlik, amelyek sosem válnak valóra. Makacs elutasításotok a Teremtőtökkel, a Legfelsőbb Lénnyel szemben, azzal szemben, Aki ezt a világot teremtette, az örök sötétség mélyére fog vezetni benneteket. Az emberek közül sokan, akik hozzátok hasonlóan hosszú időn át folyamatosan tagadták Isten Létezését, olyan hazugságok terjesztése által, hogy nem létezhet olyasvalaki, mint Isten, az Atya, most sajnos a saját választásuknak köszönhetően a pokol mélyén vannak. Ne engedjétek, hogy ez megtörténjen a ti lelketekkel, mert a pokolra jutott lelkek úgy égnek, mintha még mindig eleven húsból lennének.

Mennyire nevet a sátán a tudatlanságotokon. Amikor Isten Létét tagadjátok, akkor az örök boldogsághoz való jogotokat tagadjátok. Ugyanezt az örök boldogságot keresitek fáradhatatlanul ebben a világban. De az elérhetetlen ezen a Földön.

Soha ne éljétek úgy az életeteket ezen a Földön, mintha ez lenne az egyetlen része létezésetek körforgásának. Mert nem ez az egyetlen. Az igazi otthonotok a Paradicsomban lesz, Velem.

Szerető Megváltótok

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/ebredjetek-ra-az-igazsagra-mielott-tul-keso


————

Ortodox (Görög keleti):

11 Ezt mondja az Örökkévaló,
Izráel Szentje és
Teremtőtök:
Ti akartok kérdőre vonni engem a jövő felől,
vagy arról, hogyan bántam gyermekeimmel,

 akiket saját kezem formál?!
12 Hiszen én
alkottam a földet,
s én
teremtettem az embert, hogy lakjon rajta!
Kezem terjesztette ki az eget,
parancsomra álltak elő a mennyei seregek![a]

13 Igen, őt[b] is én emeltem föl magasra,
s vezetem, hogy igazságosságban járjon,
lába előtt az utat én egyengetem!

Ő építi újjá városomat,
népemet ő engedi szabadon,
de mindezt nem haszonért teszi,
nem fizetségért, vagy kincsekért.”
— az Örökkévaló, a Seregek Ura mondja ezt.

14 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Tiéd lesz Egyiptom gazdagsága,
és Etiópia összegyűjtött kincse.
A magas termetű szabeusok hozzád mennek,
szolgáid lesznek,
láncra verve követnek,
s lábad előtt leborulnak.
Így könyörögnek:
»Bizony, Isten csak közöttetek lakik,
és rajta kívül nincs más Isten!«”

15 Bizony, a rejtőzködő Isten közöttetek van,
Izráel Istene a Szabadítótok!

16 Akik bálványokat készítenek,
mind csalódni fognak,
    gyalázat éri őket.
Bizony, mindannyian megszégyenülnek!
17 De Izráelt az Örökkévaló örökre megszabadítja,
szégyen és gyalázat többé nem éri őket!”

 

 

 

 

 

„Isten próbára teszi Ábrahámot

22.1 Ezek után Isten próbára tette Ábrahámot.

Megszólította: „Ábrahám!”

Ő pedig válaszolt: „Igen, Uram!”

2 „Vedd magad mellé egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mórijjá földjére! Ott majd mutatok neked egy hegyet, azon áldozd föl Izsákot égőáldozatként!” — mondta Isten.

3 Másnap Ábrahám már korán reggel fölkészült az útra. Felnyergelte a szamarát, fát hasogatott az égőáldozathoz, és két szolgájával és Izsákkal együtt elindultak arra a helyre, amelyet Isten mondott. 4 A harmadik napon Ábrahám távolról meglátta azt a hegyet, ahová igyekezett. 5 Akkor ezt mondta szolgáinak: „Telepedjetek le itt, vigyázzatok a szamárra, és várjatok ránk. Mi pedig a fiammal elmegyünk oda, és imádkozunk, azután majd visszajövünk.”

6 Ábrahám a tűzifát a fia, Izsák vállára tette, az égő parazsat és a kést maga vitte, és ketten indultak tovább. 7 Útközben Izsák az apjához fordult: „Édesapám!”

„Tessék, fiam!” — mondta Ábrahám.

„Itt a fa és a parázs a tűzgyújtáshoz, de hol van az áldozati bárány?” — kérdezte Izsák.

8 „Isten maga fog gondoskodni az áldozati bárányról” — felelte Ábrahám, és együtt folytatták az utat.

9 Amikor arra a helyre értek, amelyet Isten mutatott neki, Ábrahám oltárt épített, majd elrendezte rajta a tűzifát. Azután megkötözte a fiát, Izsákot, és őt is az oltárra helyezte a tűzifa tetejére. 10 Már éppen felemelte a kést, hogy Izsákot megölje, 11 de az Örökkévaló angyala rákiáltott az égből:

„Ábrahám, Ábrahám!”

„Igen, Uram!” — felelt Ábrahám.

12 „Ne öld meg a fiút! Ne bántsd! Miután próbára tettelek, látom, hogy valóban féled és tiszteled Istent, és egyszülött fiadat sem tagadtad meg tőlem” — kiáltotta az angyal.

13 Amikor Ábrahám körülnézett, a háta mögött egy kost pillantott meg, amely szarvánál fogva megakadt a sűrű bozótban. Tehát odament, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.

14 Ezért Ábrahám így nevezte azt a helyet: „Az Örökkévaló gondoskodik.” Azóta mondják ezt az emberek: „Az Örökkévaló gondoskodik rólunk az ő hegyén!”

15 Azután az Örökkévaló angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak az égből:

16 „Azt mondja az Örökkévaló: Mivel megtetted, hogy a fiad is átadtad nekem — igen, még az egyetlen fiadat is —, ezért magamra esküszöm, 17 hogy gazdagon és bőségesen megáldalak, utódaidat[a] megsokasítom és megszaporítom, mint égen a csillagokat, és mint tenger partján a homokot.

A te utódod fogja birtokolni ellenségeinek kapuját, 18 és a te utódod által fogom megáldani a föld összes nemzeteit.

Igen, mindezekkel megáldalak, mert engedelmeskedtél szavamnak.””

 

„Mit fogtok tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és ima az azonnali megbocsátásért

2011. április 16. szombat; 10:00

Pusztán csak azzal, hogy elfogadják: ez az esemény megtörténhet, túlélhetik azt. Forduljatok Hozzám, és mondjátok: „Kérlek, vezess engem nagy Irgalmasságod Fényéhez és Jóságához, és bocsásd meg bűneimet”; és Én azonnal megbocsátok nektek.

Közvetlenül a Nagyfigyelmeztetés után mélységes békét és örömöt fogtok érezni a lelketekben. …”

https://masodikeljovetel.hu/mit-fogtok-tapasztalni-nagyfigyelmeztetes-alatt-es-ima-az-azonnali-megbocsatasert

 

 

„17 Az igazi barát mindig szeret téged,
de akkor válik igazán a testvéreddé,
ha bajba kerülsz.
18 Csak a bolond vállal kezességet
más ember adósságáért!
19 Aki veszekedni szeret, a bűnt szereti,
és aki dicsekszik, veszedelmet hoz magára.
20 Az álnok szívűnek nem lesz jó sorsa,
és a hamis beszédű nagy bajba kerül.
21 Az öntelt ostoba szüleinek bánata,
az ilyen fiú apjának nincs sok öröme.

22 Az öröm gyógyulás és egészség,
de a bánat még csontjaidat is elemészti.
23 Az istentelen titokban elfogadja a megvesztegetést,
hogy elferdítse az igazságot.
24 Az értelmes a bölcsességen tartja a szemét,
az ostobák pedig távoli dolgokról álmodoznak.
25 Az ostoba gyermekek sok bánatot okoznak apjuknak,
és keserűséget anyjuknak.
26 Megbüntetni az ártatlant,
vagy megverni a nemes lelkűt,
nem igazságos.

27 A bölcs megválogatja a szavait,
az értelmes higgadtan viselkedik.
28 Még az ostoba is bölcsnek tűnik, mikor hallgat,
és értelmesnek hiszik, ameddig nem beszél.

18 Az önfejű csak saját kívánságát követi,
és dühösen elutasít minden bölcs tanácsot.
2 Az ostoba nem hallgat senkire,
egyre a saját gondolatait mondja.
3 Amikor az istentelen bejön,
vele jön a megvetés,
de hamar követi a szidalom és a gyalázat is.
4 A bölcs beszéde mély víz,
a bölcsesség forrása pedig, mint a mélyből feltörő patak.
5 Nem jó a bűnösnek kedvezni,
sem az igazat kiforgatni jogaiból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%2045:11-17;%20%20%20%20Genesis%2022:1-18;%20%20%20%20Proverbs%2017:17-18:5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/16

 

 

 

„Mit fogtok tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és ima az azonnali megbocsátásért

2011. április 16. szombat; 10:00

Szeretett leányom, igyekezz, hogy az Üzeneteimről gyorsan tudomást szerezzenek, mivel a Nagyfigyelmeztetés ideje csaknem elérkezett. Mondd meg azoknak a lelkeknek, akik elutasítják az imádkozást, hogy tegyék félre büszkeségüket és ellenszenvüket, és forduljanak most Hozzám, megbocsátást kérve. Legyen az világos számotokra, hogy nagyon sok lélek nem fogja túlélni ezt a közelgő eseményt. Sokan ezek közül a lelkek közül egyszerűen csak lusták, mindennek ellenére legbelül hisznek Istenben, az Örök Atyában, mégis azt gondolják, hogy majd, valamikor a jövőben foglalkoznak lelki életükkel. De akkor már túl késő lesz. …”

https://masodikeljovetel.hu/mit-fogtok-tapasztalni-nagyfigyelmeztetes-alatt-es-ima-az-azonnali-megbocsatasert

———-

Római katolikus:

2021-04-16

Húsvét 2. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok örvendezve fogadják, hogy Jézusért szenvedhetnek.
Amikor számon kérték az apostoloktól, miért tanítanak Jézusról, felállt a főtanács egyik tagja, egy Gamáliel nevű farizeus, az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó. Egy kis időre kiküldte az apostolokat, majd beszédet intézett a többiekhez:
„Izraelita férfiak! Fontoljátok meg jól, mit akartok tenni ezekkel az emberekkel! Nemrégiben föllépett ugyanis Teodás,
aki nagyra tartotta magát, és mintegy négyszáz férfi csatlakozott hozzá. De megölték; mindazokat pedig, akik hittek benne, szétszórták és megsemmisítették.
Utána a népszámlálás idején a galileai Júdás lépett fel, és maga köré csábította a népet. Ő is
elpusztult, és minden követője szétszóródott.
Ezért most is azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek őket szabadon. Ha ez a törekvés vagy mozgalom emberektől származik, úgyis magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket, és úgy látszanék, mintha Isten ellen tusakodnátok.”
Érvelését elfogadták. Behívatták az apostolokat,
megbotoztatták őket, azután rájuk parancsoltak, hogy ne beszéljenek Jézusról. Majd szabadon engedték őket.
Ekkor
örvendezve távoztak a főtanácsból, mert méltóknak bizonyultak, hogy Jézusért gyalázatot szenvedjenek. Továbbra is mindennap tanítottak. A templomban és a házakban hirdették Jézus Krisztust.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 5,34-42

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Csak egyet kérek az Úrtól, * hogy az Úr házában lakjam. (Vö. 4ab vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Csak egyet kérek az Úrtól, * hogy az Úr házában lakjam.
Vagy: Alleluja.
E: Egyet kérek az Úrtól, † csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján,
hogy élvezhessem az Úr örömét, * és hogy szemlélhessem szent templomát.
H: Csak egyet kérek az Úrtól, * hogy az Úr házában lakjam.
Vagy: Alleluja.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Csak egyet kérek az Úrtól, * hogy az Úr házában lakjam.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 26,1.4.13-14

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A csodás kenyérszaporítás.
Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt, Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni.
„Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp.
Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak.
Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is,
amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.
Amikor pedig az emberek látták a
csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.”
Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,1-15

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-16

Mindennap tanúja kell, hogy legyek annak a mély szomorúságnak, a fájdalomnak és kínnak, amelyet az ember ember ellen, ember gyermekek ellen követ el

Igazság Könyve:

„Ma fájdalmam még nagyobb, mint keresztre feszítésemkor volt

2011. április 13. szerda; 23:00

Szeretett leányom, ma éjjel sírok nagy szomorúságomban az emberiség bűne miatt, amelyek most nagy intenzitással fokozódnak, miközben a világban közeledik az a pillanat, amikor felelevenítik Keresztre feszítésem Passióját. Ma a fájdalmam még nagyobb, mint annak idején, amikor először feszítettek Keresztre Engem. Most újra átélem azokat a kínokat, amelyeket elszenvedtem, ahogyan az emberiség bűnei lándzsaként döfik át Szívemet, mely most hosszabb, élesebb és fájdalmasabb.

Halljátok meg kérésemet. Halljátok meg sírásomat. Mindannyian. Vigasztaljatok meg ebben a haláltusában, amelyet ma szenvedek el. Mindennap tanúja kell, hogy legyek annak a mély szomorúságnak, a fájdalomnak és kínnak, amelyet az ember ember ellen, ember gyermekek ellen követ el. Ezeknek a gyilkosoknak nincs lelkiismeret furdalásuk, annyira megfertőzte sötét lelküket a sátán, a csaló.

Ő egyikőtök iránt sem mutat irgalmat, mert neki nincs is lelke. Mégis, az emberek buta módon, mintha vakok lennének, áldozatul esnek kísértéseinek. Mint rabszolgák engedik, hogy beszippantsa őket a félelmetes sötétség, úgy hogy rátok kell hagyatkoznom híveim, kitartó imátokra, hogy az ilyen lelkek megmeneküljenek.

Fájdalmaim napról-napra fokozódnak. Az emberek a bűnt nem annak látják, mint ami az valójában.

A legegyszerűbb esetben ez nem más, mint az önszeretet. A legrosszabb esetben ez a szeretet minden olyan dologra irányul, amely másokban kárt okoz, a becstelenség, az erőszak, a csalás és a gyilkosság által. Miért hunynak szemet az emberek, amikor tanúi az ilyen gonosz tetteknek? Azok az áldozatok is emberek, mint ti magatok. Imádkozzatok intenzíven ezekért a gonosztevőkért, mert ők is áldozatok. Őket, gyermekeim, a csaló tőrbe csalta, de sokan még csak el sem fogadják létezését.

Az idő most egyre közeledik, amikor Szavamat ismét hallani fogják valóban a földön. Kérve-kérlek benneteket, magyarázzatok el mindenkinek, hogy az elközelgő misztikus események során Irgalmasságomnak hamarosan tanúi lesznek a földön. Nagyon fontos elmondani annyi embernek, amennyinek csak lehetséges, hogy kérjék meg Istent, az Örök Atyát, hogy bocsássa meg mindnyájatoknak az eddig elkövetett bűnötöket. Most azonnal tegyétek ezt meg. És gyorsan. Mentsétek meg saját lelketeket, és mások lelkét. Habár a megtérés terjedni fog, egyes szerencsétlen lelkek mégsem fogják a sokkot túlélni. Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy ne haljanak meg halálos bűnben.

Kérlek benneteket, a böjt ideje alatt emlékezzetek a Passiómra, áldozatomon elmélkedve, amelyet önként hoztam mindnyájatokért, hogy megmenekülhessetek. Majd értsétek meg, hogy a Nagyfigyelmeztetés, a lelkiismeret átvilágítása, az Én Irgalmasságom következő ajándéka az emberiség számára. Terjesszétek ki a megtérést mindenhol. Segítsetek legyőzni a csalót azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozzátok a lelkek megmentésért.

Bízzatok most Bennem, és fogadjatok Engem vissza a szívetekbe. Egyesüljetek egymással, hogy a szeretet által megmentsétek az emberiséget.

A ti Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus,

Istennek, a Mindenható Atyának, minden dolog Megteremtőjének és Alkotójának Fia

https://masodikeljovetel.hu/ma-fajdalmam-meg-nagyobb-mint-keresztre-feszitesemkor-volt

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-

Római katolikus:

2021-04-12

Húsvét 2. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok, a Szentlélek erejében, bizalommal hirdetik Isten igéjét.
Péter és János apostolok – kiszabadulásuk után – visszamentek övéikhez. Elbeszélték, hogy mit mondtak nekik a főpapok és a vének. Ennek hallatára egy szívvel-lélekkel felfohászkodtak Istenhez ezekkel a szavakkal:
Urunk! Te alkottad az eget, a földet, a tengert és mindent, ami benne van. Így szóltál a Szentlélek által Dávid király, a te szolgád szájával:
Miért háborognak a nemzetek, és töprengenek hiábavalóságokon a népek? A föld királyai felkeltek, és a fejedelmek összefogtak az Úr ellen és az ő Fölkentje ellen.
Mert valóban, ebben a városban összefogott Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és a választott néppel, szent Fiad, Jézus, a te
felkent szolgád ellen, hogy végrehajtsák azt, amit hatalmad és akaratod előre elhatározott. Most tehát, Urunk, tekints fenyegetőzésükre, és add meg nekünk, hogy teljes bizalommal hirdessük igédet! Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások, jelek és csodák történjenek szent Fiad, Jézus nevében!”
Amint így imádkoztak, megrendült a hely, ahol egybegyűltek. Mindnyájan elteltek Szentlélekkel, és bátor bizalommal hirdették az Isten igéjét.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 4,23-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok mindazok, * akik benned bíznak, Uram! (Vö. 12d. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Miért zúgolódnak a nemzetek, * miért szőnek hiú terveket a népek.
A föld királyai fölkelnek, † Összeesküdnek nagyjai * az Úr ellen és fölkentje ellen.
Bilincsüket törjük össze, * rázzuk le magunkról igájukat.
Hívek: Boldogok mindazok, * akik benned bíznak, Uram!
Vagy: Alleluja.
E: A mennyben lakó csak mosolyog rajtuk, * az Úr kineveti őket.
Haragjában akkor így szól hozzájuk, * dörgő szava rémületbe ejti őket:
„Királyommá őt én magam tettem, * szent hegyemen, Sion hegyén.”
H: Boldogok mindazok, * akik benned bíznak, Uram!
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr szólt hozzám: † Fiam vagy nékem, * ma adtam neked életet.
Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, * az egész földkerekség lesz a birtokod.
Vasvesszővel kormányzod őket, * és mint cserépedényt törheted össze őket.
H: Boldogok mindazok, * akik benned bíznak, Uram!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 2,1-3.4-6.7-9

ALLELUJA
Ha Krisztussal együtt feltámadtatok, * keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Kol 3,1 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Csak az láthatja meg Isten országát, aki újjászületik.
Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki:
„Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.”
Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem születik,
nem láthatja meg az Isten országát.”
Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már Öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?”

Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked: aki
újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell születnetek!
A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel,
aki a Lélekből született.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 3,1-8

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-12

„Különleges kegyelmek ígérete, ha csak egy napra is meghívjuk Jézust

2011. április 14. csütörtök; 11:00

Mindazoknak, akik még a teljes önátadásuk ellenére is visszaesnek, azt mondom, hogy újra és újra fel foglak emelni benneteket. Sohase féljetek visszatérni Hozzám, amikor eltévedtek. Sohasem fogom elhagyni azokat, akik újra és újra visszatérnek Hozzám. Mint bűnösök, erre hajlamosak lesztek. Sohase féljetek, Én közel állok egyenként mindnyájatokhoz, készen arra, hogy minden időben megöleljelek benneteket. A bűnöket meg lehet bocsátani. Amikor szükségét érzitek annak, hogy a megbocsátásért visszatérjetek Hozzám, soha ne legyen a bűn miatt rossz érzésetek. Én mindig itt vagyok. …”

https://masodikeljovetel.hu/kulonleges-kegyelmek-igerete-ha-csak-egy-napra-meghivjuk-jezust


————

Ortodox (Görög keleti):

„33 Asszíria királyáról pedig ezt mondja az Örökkévaló:

„Jeruzsálembe nem teszi be a lábát!
Még egy nyílvesszőt sem lő a városra,
fegyvereit sem fordítja ellene,
meg sem ostromolja,
34 hanem visszatér országába
azon az úton, amelyen jött.
Nem jön be ebbe a városba
— mondja az Örökkévaló —,
35 mert megvédem és megmentem Jeruzsálemet
önmagamért,
és szolgámért, Dávidért.”

Az asszír sereg pusztulása

36 Ezután az Örökkévaló elküldte angyalát, aki éjjel 185 000 katonát megölt az asszír sereg táborában. Amikor másnap reggel az életben maradottak korán reggel felébredtek, megdöbbenve látták bajtársaik holttestét. 37 Szanhérib, Asszíria királya ezután seregével együtt visszatért Ninivébe, és ott is maradt. 38 Egy napon Szanhérib éppen imádkozott istenének, Niszróknak a templomában, amikor fiai, Adrammelek és Szárecer karddal meggyilkolták, majd elmenekültek Ararát földjére. Ezután Szanhérib egyik fia, Észárhaddón követte a trónon apját.

Ezékiás életét az Örökkévaló meghosszabbítja

38 Abban az időben Ezékiás, Júda királya megbetegedett, és már a halálán volt. Ézsaiás, Ámóc fia meglátogatta, és azt mondta neki: „Ezt mondja az Örökkévaló: Rendezd el a dolgaidat, mert nem fogsz meggyógyulni, hanem meghalsz!” 2 Ennek hallatára Ezékiás a fal felé fordult, és így könyörgött: 3 „Örökkévaló, kérlek, emlékezz rá, hogy egész életemben hűséges voltam hozzád, és teljes szívvel azt tettem, amit helyesnek látsz!” — így könyörgött és sírt a király sokáig.

4 Történt ezek után, hogy az Örökkévaló ismét szólt Ézsaiáshoz: 5 „Menj vissza Ezékiáshoz, és mondd neki: Ezt üzeni az Örökkévaló, Dávidnak, ősapádnak Istene: »Meghallgattam könyörgésedet, láttam könnyeidet, és tizenöt évvel meghosszabbítom életed idejét. 6 Ezen felül megszabadítalak téged és Jeruzsálemet is Asszíria királyának a kezéből, és megvédem a várost.«””

 

 

 

 

 

12 Abrám Kánaán földjén, Lót pedig a Jordán völgyében, a városok között sátorozott. Sodoma közelében vert sátrat. 13 Sodoma lakói azonban nagyon gonoszok voltak, és súlyosan vétkeztek az Örökkévaló ellen.

14 Az Örökkévaló megszólította Abrámot, miután Lót elvált tőle: „Tekints fel, és nézz körül onnan, ahol vagy: észak, dél, kelet és nyugat felé, 15 mert ameddig ellátsz, azt a földet örökre neked és utódaidnak adom! 16 Megszaporítom utódaidat: olyan sokan lesznek, mint a porszemek a földön. Meg sem számlálhatja őket senki, ahogy a porszemeket sem lehet megszámolni. 17 Indulj el hát, járd be ezt a földet széltében-hosszában, mert neked adom!”

18 Abrám tehát elindult, és fokozatosan tovább vándorolt, majd letáborozott és oltárt épített az Örökkévalónak Mamré tölgyesében, amely Hebron mellett fekszik.”

 

 

 

 

„27 Az Örökkévalót tisztelni és félni — ez az élet forrása,
így kerülheted el a halál csapdáit.
28 A nép sokasága a király dicsősége,
de ha elfogy a nemzet, elbukik a király is.
29 Aki féken tartja haragját, az igazán értelmes,
aki pedig hirtelen haragú, nagyokat hibázik.
30 A békességes, nyugodt szív egészség a testednek,
de az indulatosság[a] még a csontjaidat is megrontja.
31 Aki a szegényt elnyomja, annak Teremtőjét bántja meg,
aki pedig segít a szegényeken, Istent tiszteli ezzel.
32 Saját gonoszsága miatt pusztul el a gonosz,
az igazakat pedig ártatlanságuk oltalmazza.
33 Az értelmes ember szívében nyugszik a bölcsesség,
amelynek az ostobák lelke hírét sem hallotta.
34 Az igazságosság felvirágoztatja a nemzetet,
az igazságtalanság pedig romlásba dönti.
35 A király jóindulattal van bölcs szolgája iránt,
de a haszontalant haragja sújtja.

15 Aki szelíden válaszol, lecsendesíti a haragot,
a sértő, kemény beszéd pedig felszítja.
2 A bölcsek beszéde vonzóvá teszi a tudást,
az öntelt ostobákból pedig csak úgy dől a butaság.
3 Az Örökkévaló szemei mindent figyelemmel kísérnek,
a jókat és gonoszokat egyaránt szemmel tartja ő!
4 A szelíd és kedves szó olyan, mint az élet fája,
de a hamis beszéd összetöri az ember szellemét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah+37%3A33-38%3A6%3B+++++Genesis+13%3A12-18%3B+++++Proverbs+14%3A27-15%3A4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/12

Most fel fogod ismerni az Irántam való teljes engedelmesség fontosságát

„Ma fájdalmam még nagyobb, mint keresztre feszítésemkor volt

2011. április 13. szerda; 23:00

… Kérlek benneteket, a böjt ideje alatt emlékezzetek a Passiómra, áldozatomon elmélkedve, amelyet önként hoztam mindnyájatokért, hogy megmenekülhessetek. Majd értsétek meg, hogy a Nagyfigyelmeztetés, a lelkiismeret átvilágítása, az Én Irgalmasságom következő ajándéka az emberiség számára. Terjesszétek ki a megtérést mindenhol. Segítsetek legyőzni a csalót azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét (1) imádkozzátok a lelkek megmentésért. …”

https://masodikeljovetel.hu/ma-fajdalmam-meg-nagyobb-mint-keresztre-feszitesemkor-volt

(1) Isteni Irgalmasság rózsafüzére
http://oratio.hu/r-atya4.php

„Különleges kegyelmek ígérete, ha csak egy napra is meghívjuk Jézust

2011. április 14. csütörtök; 11:00

Szeretett leányom, köszönöm neked, hogy több időt fordítasz erre a legszentebb munkára. Mindnyájatok számára eljött az idő, hogy megnyissátok szíveteket Felém – ha csak egy napra is -, hogy lehetővé tegyétek Számomra, hogy különleges kegyelmekkel töltselek el benneteket. Ezeket a kegyelmeket most azok fogják kapni közületek, akik elfelejtették, hogy Létezem, mivel Nagypéntek ideje közeledik.

Ahogy a hathatós Isteni Irgalmasság Kilencedének ideje közeledik, ez az idő arra lesz felhasználva, hogy lelketeket különleges ajándékokkal árasszam el. Most úgy cselekedjetek, amint azt Én mondom nektek, és ma a saját szavaitokkal imádkozzatok Hozzám. Azok a kegyelmek, amelyeket adni fogok nektek, nemcsak közelebb fognak hozni benneteket Szent Szívemhez, hanem még a Szentlélekkel is el fogtok telni. Imádkozzátok Nagypéntektől az Én kilencedemet (2), és annyi lelket foglaljatok bele az imába, amennyit csak lehetséges, és Én egyenként mindenkit meg fogok menteni. …”

https://masodikeljovetel.hu/kulonleges-kegyelmek-igerete-ha-csak-egy-napra-meghivjuk-jezust

(2) Isteni Irgalmasság kilenced

https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=36


Igazság Könyve:

„ Lelkek milliói fognak megmenekülni ezen üzenetek által

2011. április 7. csütörtök, 22:00

Szeretett leányom, ma megkaptad a Szentlélek Ajándékát, más különleges Isteni kegyelmekkel együtt. Te, leányom felajánlottad szabad akaratodat, ezért most menj, és cselekedj az Én Szent Akaratom szerint. Most fel fogod ismerni az Irántam való teljes engedelmesség fontosságát gondolataidban, szavaidban, cselekedeteidben, viselkedésedben és magatartásodban. Te most követni fogod vezetésemet, és ezentúl keresni fogod azt, még mielőtt bármit tennél az Én Nevemben.

Készen állsz végre utasításaim követésére. Mostantól fogva, minden második nap, legkevesebb két órát kell Nekem szentelned az imádkozásban. Továbbá, neked követned kell a legszentebb lelki vezetőd utasításait, aki a Mennyből küldetett számodra. Ő utasításaim szerint fog veled beszélni. Tedd pontosan azt, amit mond. Biztosítanod kell, hogy minden nap kommunikálj Velem, mert sok mondanivalóm van számodra.

Leányom, ezentúl csak az Én hangomat hallgasd meg. Csak azt írd le, ami Tőlem származik. Sohase befolyásoljon téged mások véleménye ezekről a legszentebb üzenetekről. Csak egyetlen száj létezik, az Enyém, mely veled kommunikál. Bízz Bennem, leányom. Teljesen bízz meg Bennem. Sohase kérdőjelezd meg ezeket az üzeneteket, mert Én vagyok az, aki hozzád beszél. Mindig emlékezz erre. Most, hogy már bízol Bennem, sokkal erősebb leszel. Hadd biztosítsalak arról, hogy most már képes leszel hatékonyabban ellenállni a sátán támadásainak.

Érezd a békét. Az irántad való Szeretet, leányom, a Szívem által árad ki, miközben Irántam való hűséged és szereteted eltölt, és gyengéddé tesz téged. Ez az erőteljes Szeretet teljes egészében tiszta, és semmivel sem lehet összehasonlítani azok közül, melyet te valaha is ebben a világban megtapasztaltál.

A Mennyország örvend a végérvényes önátadásodnak. De most fel kell készülnöd, hogy segíthess a lelkek millióinak a megmentésében. Leányom, a feladat, amit elvárok tőled, emberi szemmel roppant nagynak tűnik. Leányom, te hírnökként Szent Szavaim legnagyobb terjedelmét fogod átadni a világnak, hogy a világ felkészülhessen Második Eljövetelemre.

Őket, az Én drága gyermekeimet, akiket olyan mély szenvedéllyel szeretek, mely meghaladja értelmedet, vissza kell vonzani Szent Szívemhez, még mielőtt túl késő lenne. Az elvárás feléd, leányom, az, hogy továbbítsd Szavaimat az emberiség felé. Ez nem könnyű feladat. Szenvedni fogsz miatta, de meg kell értened, hogy ez most a te kötelességed Velem szemben. Te arra vagy elhívatva, hogy az Isteni Ajkaimról jött Szavak által lelkek milliói legyenek megmentve a Pokol tűzétől.

Kommunikálj most Velem megfelelően. Egész idő alatt vezetni foglak téged. Béke legyen veled, leányom. Az Én Legszentebb Szentlelkem most elárasztja lelkedet. Te most tele vagy szeretettel és boldogsággal, és készen állsz ennek az Isteni küldetésnek a következő szakaszára.

Megváltótok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/lelkek-millioi-fognak-megmenekulni-ezen-uzenetek-altal

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

„Soha ne ítéljetek el más vallásúakat, más hitűeket vagy szexuálisan más beállítottságúakat

2011. április 6.

Én minden egyes lelket szeretek, minden hitvallásút, bármilyen felekezethez tartozót, mindenfajta szexuális beállítottságút. Mindegyik értékes gyermek Számomra. Egyik sem különb a másiknál. Mivel a bűn mindig jelen lesz, ti mindannyian bűnösök vagytok, emlékezzetek erre; azt szeretném, ha közületek mindenki követné Tanításaimat, és terjesztené Igéimet. Öleljétek meg egymást. Legyetek könyörületesek egymás iránt. …”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ne-iteljetek-el-mas-vallasuakat-mas-hitueket-vagy-szexualisan-mas-beallitottsaguakat

„ Lelkek milliói fognak megmenekülni ezen üzenetek által

2011. április 7. csütörtök, 22:00

Szeretett leányom, ma megkaptad a Szentlélek Ajándékát, más különleges Isteni kegyelmekkel együtt. Te, leányom felajánlottad szabad akaratodat, ezért most menj, és cselekedj az Én Szent Akaratom szerint. Most fel fogod ismerni az Irántam való teljes engedelmesség fontosságát gondolataidban, szavaidban, cselekedeteidben, viselkedésedben és magatartásodban. Te most követni fogod vezetésemet, és ezentúl keresni fogod azt, még mielőtt bármit tennél az Én Nevemben. …”

https://masodikeljovetel.hu/lelkek-millioi-fognak-megmenekulni-ezen-uzenetek-altal

———-

Római katolikus:

2021-04-06

Kedd húsvét nyolcadában

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Tartsatok bűnbánatot, és keresztelkedjetek meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára!
Pünkösd ünnepén Péter apostol így szólt a néphez:
„Tudja meg
az egész választott nép teljes bizonyossággal, hogy Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette!”
Ennek hallatára fájdalom járta át szívüket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: „Mit tegyünk, testvérek?”
Péter így felelt: „Tartsatok bűnbánatot, és keresztelkedjetek meg Jézus Krisztus nevében
bűneitek bocsánatára! Így megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Az ígéret ugyanis nektek és gyermekeiteknek szól, meg azoknak, akik távol vannak ugyan, de akiket meghívott a mi Urunk, Istenünk.
Számos egyéb szóval is biztatta és buzdította őket: „Mentsétek meg magatokat ettől a
gonosz nemzedéktől!”
Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezren csatlakoztak hozzájuk.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 2,36-41

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld telve van * az Úr irgalmával. Vö. 5b. vers. – 5. tónus
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
Hívek: A föld telve van * az Úr irgalmával.
Vagy: Alleluja.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: A föld telve van * az Úr irgalmával.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ő a segítőnk, és ő a mi oltalmunk.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: A föld telve van * az Úr irgalmával.
Vagy; Alleluja.
Zsolt 32,4-5.18-19.20 és 22

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A feltámadt Jézus megjelenik Mária Magdolnának.
Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál.
Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.”
Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az.
Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!”
Mária felkiáltott: „Rabboni!” – vagyis Mester.
„Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához,
Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 20,11-18

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-06

„… Te, leányom felajánlottad szabad akaratodat, ezért most menj, és cselekedj az Én Szent Akaratom szerint. Most fel fogod ismerni az Irántam való teljes engedelmesség fontosságát gondolataidban, szavaidban, cselekedeteidben, viselkedésedben és magatartásodban. Te most követni fogod vezetésemet, és ezentúl keresni fogod azt, még mielőtt bármit tennél az Én Nevemben.

A Mennyország örvend a végérvényes önátadásodnak. De most fel kell készülnöd, hogy segíthess a lelkek millióinak a megmentésében. Leányom, a feladat, amit elvárok tőled, emberi szemmel roppant nagynak tűnik. Leányom, te hírnökként Szent Szavaim legnagyobb terjedelmét fogod átadni a világnak, hogy a világ felkészülhessen Második Eljövetelemre. …”

https://masodikeljovetel.hu/lelkek-millioi-fognak-megmenekulni-ezen-uzenetek-altal


————

Ortodox (Görög keleti):

„Istent dicsérő ének

25 Örökkévaló, én Istenem!
Dicsérem neved és magasztallak,
mert
csodákat tettél,
melyeket régen elhatároztál,
biztos kézzel vitted véghez terveidet!

2 Nagy városokat leromboltál,
erős várakat romhalmazzá tettél,
kőrakás maradt csak belőlük.
Az idegenek büszke várkastélyát ledöntötted,
fel sem épül soha többé.
3 Félnek téged az erős népek,
hatalmas nemzetek városai tisztelnek és dicsérnek.
4 Erős vára lettél a szegénynek,
biztos védelme a kiszolgáltatott gyengének,
mint hűs árnyék déli hőségben,
mint menedék a viharban;
pedig az erőszakosok haragja úgy zúdult ránk,
mint szélvihar a kőfalra,
5     mint tűző déli napsugár a sivatagra.
Megalázod az idegeneket,
büszke zajongásukat elhallgattatod.
Mint sűrű felhő árnyéka a hőséget,
elnyomóink diadalénekét megszünteted.

Nagy lakoma a Sion hegyén

6 Az Örökkévaló, a Seregek Ura
lakomát készít ezen a hegyen,
vendégséget minden népnek.
Nagy lakomát finom ételekből,
válogatott fogásokból, ízes falatokból,
erős letisztult aszúborból.
7 Megszabadítja az Örökkévaló a népeket
ezen a hegyen a sötét takarótól,
amely arcukat befedte,
a fekete gyászlepeltől,
amely az összes nemzetet beborította.
8 Bizony, elveszti a halált örökre,[a]
s arcukról minden könnyet letöröl Uram, az Örökkévaló!
Népét megszabadítja szégyenétől az egész földön.
Így lesz, mert az Örökkévaló mondja ezt!

9 Azon a napon így énekelnek a megszabadultak:
„Nézzétek! Ő a mi Istenünk, akit vártunk,
benne bíztunk, hogy megment!
Ő az Örökkévaló, akire vártunk!
Örvendezzünk és ujjongjunk szabadítónknak”

 

 

 

 

 

„8 Majd ezt mondta Isten Nóénak és a vele lévő fiainak:

9 „Nézzétek! Én magam kötök most szövetséget veletek, és összes utódaitokkal, 10 meg az összes állattal, amely veletek van — madarakkal, háziállatokkal, vadállatokkal, mindazokkal, amelyek a bárkából kijöttek, és amelyek majd ezután fognak élni a földön. 11 Megígérem nektek: többé nem irtom ki az összes földi élőlényt vízáradattal, többé nem pusztítom el a földet özönvíz által.

12 Ez a jele a szövetségnek, amelyet kötöttem veletek, és az összes jövendő nemzedékkel, meg a veletek lévő állatokkal, és azok jövendő nemzedékeivel: 13 a szivárvány ívét helyezem a felhőkre. Ez lesz a jele a szövetségnek, amelyet veletek és az egész földdel kötöttem. 14 Ezentúl, amikor felhővel borítom be az eget, és feltűnik rajta a szivárvány, 15 emlékezni fogok szövetségemre, amelyet veletek és az összes földi élőlénnyel kötöttem: hogy a vízáradat soha többé nem növekszik minden élőlényt elpusztító özönvízzé. 16 Mikor feltűnik az égen a szivárvány, látni fogom, és emlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött a földön élő emberekkel és állatokkal. 17 Nézzétek! Ez a szivárvány! Ez a jele a szövetségnek, amelyet veletek és az állatokkal kötöttem!””

 

 

 

 

„8 Az értelmes férfit megbecsülik,
de az ostobát megvetik.
9 Jobb, ha nem sokra becsülnek, de mégis van szolgád,
mintha sokra tartod magad, de még kenyérre se telik.
10 Az igaz ember jól bánik még az állataival is,
de az istentelennek még a „jóindulata” is kegyetlenség.
11 Aki gondosan műveli a földjét, jóllakik a termésével,
aki viszont elpocsékolja idejét, az ostoba.
12 Az istentelen kívánja a gonoszsággal szerzett vagyont,
az igaz pedig olyan, mint a mélyen gyökerező növény,
amely bőven terem.
13 A gonoszt a saját bűnös beszéde ejti csapdába,
az igazságszerető pedig kimenekül a bajból.
14 Amit mond az ember, annak a gyümölcséből lakik jól,
és amit tesz, annak a jutalmát kapja meg.
15 A bolond szerint minden, amit tesz, helyes,
a bölcs pedig hallgat a tanácsra.
16 Az ostoba haragja hamar kitudódik,
az értelmes pedig fel sem veszi a sértést.
17 A megbízható tanú az igazságot,
a hamis tanú pedig az igazságtalanságot erősíti.
18 Aki meggondolatlanul fecseg, mintha tőrével döfködne,
a bölcs beszéde pedig meggyógyít.
19 Az igaz beszéd örökre megmarad,
de a hazugság csak egy pillanatig áll meg.
20 Akik gonosz terveket szőnek,
azoknak szívében hamisság lakik,
akik pedig békességet hozó tanácsot adnak,
azokéban öröm.
21 Az igazságszerető embert nem éri veszedelem,
de az istentelen élete bajjal teli.
22 Az Örökkévaló gyűlöli a hazug beszédet,
de szereti a hűségeseket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah+25%3A1-9%3B+++++Genesis+9%3A8-17%3B++++Proverbs+12%3A8-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/06

 

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál

Igazság Könyve:

„ A Szentlélek üzenete

Nyomtatóbarát változat

2011. február 12. szombat; 3:30

Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

„… Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

„… A bűn következtében érzett bűntudat

Attól függetlenül, hogy vétketek milyen nagy volt Atyám szemében, ne aggódjatok, amikor egy bűnös tett után bűntudatot éreztek. Szálljatok magatokba, nyissátok meg szíveteket, és kérjetek bocsánatot. A bűntudat csak egy negatív érzelem. Ez az állapot ne tartson hosszú ideig, még akkor sem, ha teljesen a lelkiismeret vezetésére hagyatkoztok. Kérjétek imáitokban a lélek tisztulásának kegyelmét. Ezért a kegyelemért Hozzám könyörögjetek. A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába. …”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni


Igaz Élet Istenben:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum390.html

 

Római katolikus:

2021-02-12

5. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
A kísértő szavára az ember megfeledkezik arról, hogy csak teremtmény; gőgjében olyan akar lenni, mint az Isten.
A
kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amelyet az Úristen teremtett. Megszólította az asszonyt: „Valóban megparancsolta Isten, hogy ne egyetek a kert minden fájáról?”
Az asszony azt felelte a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak azt parancsolta meg, hogy a kert közepén lévő fa gyümölcséből ne együnk, és ne is érintsük azt, nehogy meghaljunk.” Erre a
kígyó így válaszolt az asszonynak: Dehogyis haltok meg! Jól tudja ugyanis Isten, hogy amely napon abból esztek, megnyílik szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudtok jót és rosszat egyaránt.”
Az asszony látta, hogy a fa gyümölcse evésre alkalmas, szemre pedig szép; és kívánatos, hogy általa megszerezzék a tudást. Azért szakított a fa gyümölcséből, és evett; sőt férjének is adott, és ő is evett belőle.
Erre megnyílott mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Fügefaleveleket fűztek össze tehát, és kötényt készítettek maguknak. Amikor pedig észrevették, hogy az Úristen jár fel és alá a kertben az alkonyi szellőben,
elrejtőzött az ember meg a felesége az Úr színe elől a kert fái közé.
Ez az Isten igéje.

Ter 3,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit. (1 a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Boldog, akinek az Úr megbocsátotta bűneit, * akinek eltörölte gonoszságát.
Boldog az, akinek vétkét az Úr fel nem rója, * kinek lelkében nincsen álnokság.
Hívek: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
E: Bűnömet eléd tártam, * nem rejtettem el vétkemet előled.
Így szóltam: † „Gonoszságomat megvallom, Uram.” * És te megbocsátottad vétkeimet.
H: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
E: Ezért fohászkodik hozzád az igaz ember * a megpróbáltatás idején.
Ha nagy vizek áradnak is, * őt el nem érik.
H: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
E: Te vagy menedékem, † a gyötrelemtől megóvsz engem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem.
H: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
Zsolt 31,1-2.5.6.7

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus a Messiás: meggyógyítja a siketeket és a némákat.
Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy siketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „
Effeta, vagyis „Nyílj meg!”
Erre megnyílt a siket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a siketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 7,31-37

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-12

„… Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. …”

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

1 Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. 2 Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!”

 

 

 

„… Atyám minden terve elő van készítve, hogy a Védelem Pecsétjével beburkolja és betakarja gyermekeit.

Ő minden lelket felkutat. A Szentlélek oly sok lelket borít be ebben a történelmi pillanatban, csakhogy Szent Karjaimba csalogassa őket.

Kérlek benneteket, ne tagadjátok meg Ígéretemet. Fogadjátok el, hogy Második Eljövetelemnek ti lesztek a tanúi, ez a generáció.

Ez jó hír. Visszatérésem Megdicsőülésem pillanata lesz, mely megújítja majd mindazokat, akik szeretnek Engem, és ők új életet fognak kezdeni, egy nagy, pompás időszakot, ahol Fényben és Szeretetben fognak örvendezni.

Kérlek benneteket, ne féljetek.

Én nagy Szeretettel jövök.

Én nagy Ajándékkal jövök.

Ti az igaz otthonotokba lesztek bevezetve, és a saját családotokkal fogtok egyesülni. Isten minden gyermeke, aki abban a kiváltságban részesül, hogy belépjen ebbe az új Dicsőséges Létbe, eggyé fog válni….”

https://masodikeljovetel.hu/meg-fogom-itelni-az-eloket-es-holtakat-es-csak-az-arra-meltok-lephetnek-be-kiralysagomba

 

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!”

 

 

„… Ti valóban áldottak vagytokti, e generáció gyermekei, akik oly nagy számban lettetek kiválasztva, hogy az örök életnek örvendjetek Királyságomban, melynek soha nincs vége. Le fogjátok győzni a halált. A gonosz fel lesz falva kitartásotok ereje által, és a bűn többé már nem fog kárt tenni a lelketekben.

Gyermekeim, itt még sok a tennivaló. Engedjétek meg Nekem, hogy vezesselek benneteket Keresztes Imahadjáratom imái által, mivel azok megnyitják majd szemeteket az Igazságra. Mihelyt képesek vagytok már látni az Igazságot, tudni fogjátok a szívetekben, hogy mit kell tennetek. Egy jó tanács: amikor gorombán visszautasítanak benneteket, miközben az Igazságot mondjátok, csendben kell maradnotok. Imádkozzatok azokért a lelkekért, hogy ők szintén megkapják a kegyelmet, mely segít nekik abban, hogy elfogadják az Igazság Könyvét. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-igem-veg-az-en-igem-vegleges-nincs-mas-ige

 

 

 

 

 

6 Az Írás azt mondja:

„Nézzétek, én választottam ki egy drága sarokkövet,
és leteszem Sionban!
Aki benne bízik, nem csalódik soha.”[a]

7 Ez a kő, vagyis Jézus értékes kincs a számotokra, akik hisztek benne. De a hitetlenekre ez vonatkozik:

„Az a kő lett az épület sarokköve,
amelyet az építők félredobtak.”[b]

8 Igen, a hitetleneknek Jézus

„az a kő, amelyben az emberek megbotlanak,
és a szikla, amely miatt elesnek.”[c]

Mivel nem akarnak engedelmeskedni Isten beszédének, kikerülhetetlenül megbotlanak benne és elesnek.

9 Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Azért választott ki benneteket, hogy mindenkinek hirdessétek Isten nagy tetteit, és nyilvánvalóvá tegyétek az ő kiválóságát. Mert ő hívott ki bennünket a sötétségből a világosság csodálatos birodalmába, ahol ő maga is lakik.

10 Ti a múltban nem tartoztatok Istenhez,
most azonban Isten népévé lettetek.
Régen nem ismertétek Isten kegyelmét,[d]
most pedig a kegyelmébe fogadott benneteket. …”

 

„… Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

 

 

„… Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

 

 

 

 

 

Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról

12 Ezután Jézus jelképes történetek segítségével kezdte tanítani őket. Ezt a példázatot mondta nekik: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőtaposó helyet, és őrtornyot is épített. Majd az egészet gazdálkodóknak adta bérbe, és elutazott egy másik országba. 2 Szüret idején elküldte egyik szolgáját, hogy hozza el a termésből a tulajdonosnak járó részt. 3 De a bérlők megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték vissza. 4 Ezután a gazda egy másik szolgáját küldte el hozzájuk. A bérlők őt is megverték, a fejét betörték, és gyalázatosan bántak vele. 5 Majd a gazda küldött egy harmadik szolgát is, akit a bérlők meggyilkoltak. Ezután még sok más szolgáját is elküldte. Volt közülük, akit a bérlők megvertek, másokat pedig meggyilkoltak.

6 Végül a gazda már nem tudott mást küldeni, csak a saját fiát, akit nagyon szeretett. Utoljára tehát őt küldte el, és azt gondolta: »A fiamat talán mégis meg fogják becsülni!«

7 De a bérlők ezt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« 8 Azzal megfogták a fiút, megölték, majd kidobták a szőlőskertből.

9 Mit gondoltok, mit fog tenni ezután a tulajdonos? Eljön, elpusztítja a bérlőket, a szőlőskertet pedig másoknak adja! 10 Vagy talán nem olvastátok, mit mond az Írás?

»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
amelyet az építők félredobtak.
11 Az Örökkévaló
tette sarokkővé,
mi pedig csodáljuk!«”[a]

12 A vallási vezetők megértették, hogy ezt a történetet Jézus valójában róluk mondta. Szerették volna letartóztatni, de nem merték, mert féltek a nép haragjától. Így hát otthagyták, és elmentek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Peter%201:1-2,%2010-12,%202:6-10;%20%20%20%20Mark%2012:1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/12

 

„… Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak. …”

 

„… Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek

Igazság Könyve:

„ A Szentlélek üzenete

Nyomtatóbarát változat

2011. február 12. szombat; 3:30

Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

A szeretet a megváltáshoz vezető út

Nyomtatóbarát változat

2011. február 5. 11:50

Szeretett leányom, ma nagyon különleges kegyelmekben részesültél, hogy közelebb hozhassalak Magamhoz téged, mert csak az Én közelemben fogod a békét, a szeretetet és az örömöt a szívedben megtapasztalni. Csak az ima által fogsz egyesülni Velem, és ha átadod Nekem gondjaidat. Ha átadod magad Nekem, leányom, és ha megbízol Bennem, akkor meg fogod érteni azt a szeretetet, amelyet Szívemben irántad érzek. És ha megteszed ezt, akkor Irántam való szereteted megerősödik. Csak akkor tudok gondoskodni aggodalmaidról, ha ezeket felajánlod, és a Kezeimbe helyezed.

Igaz szeretetet csak akkor tudsz adni másoknak, ha szeretsz Engem. A szeretet által részesülsz abban az ajándékban, hogy másokat az Én szívemen keresztül nézel, mely telve van szeretettel és együttérzéssel.

Csak akkor fog megváltozni az életed, ha igaz szeretetet mutatsz Irántam, és akkor mindennapi életedet az öröm fogja elárasztani. Sohase féljetek szeretetemtől, gyermekeim. Bőségesen jutna mindnyájatoknak, ha csak Hozzám fordulnátok, és kérnétek azt Tőlem. Amint megkaptátok ezt a szeretetet, legyetek vele nagylelkűek. Terjesszétek szeretetemet mindenhol, úgy hogy ti mind, különösen a langyos lelkek, megtérjetek. Ez az egyetlen út a megváltáshoz.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/szeretet-megvaltashoz-vezeto-ut

———-

Római katolikus:

2021-02-11

5. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten férfiúnak és nőnek teremtette az embert.
Ezért az asszony egyenrangú segítőtársa férjének.

Az első ember teremtése után így szólt az Úristen:
„Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.”
Az Úristen megteremtette a földből a mező minden állatát és az ég minden madarát. Odavezette őket az emberhez, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát nevet adott minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának. De a maga számára nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.
Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, és amikor elaludt, kivette az egyik oldalbordáját, a helyét pedig hússal töltötte ki. Ezután az Úristen az oldalbordából, amelyet az emberből kivett, megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette.
Az ember így szólt:
Ez most már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből vétetett!” Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz.
Az (első) ember és a felesége mezítelenek voltak mind a ketten, de nem szégyellték magukat.
Ez az Isten igéje.

Ter 2,18-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok mindazok, * akik az Urat félik. (Vö. 1a. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
Hívek: Boldogok mindazok, * akik az Urat félik.
E: Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
H: Boldogok mindazok, * akik az Urat félik.
E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
H: Boldogok mindazok, * akik az Urat félik.
Zsolt 127,1-2.3.4-5

ALLELUJA
Fogadjátok tanulékony lélekkel a belétek oltott tanítást, * amely megmentheti telketeket. Jak 1,21bc – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus tanítása elsősorban a választott népnek szólt, de a hívő pogányok is részesültek benne.
Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban.
Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír–föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket.
Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad
jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.”
Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 7,24-30

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-11

„… Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. …”

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

7 Adjátok hát oda magatokat Istennek, és engedelmeskedjetek neki! Ugyanakkor álljatok ellen a Sátánnak, és ő el fog futni tőletek! 8 Jöjjetek közel Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok! Ti bűnösök, takarítsátok ki a bűnöket az életetekből![a] Tisztítsátok meg a szíveteket, és ne próbáljátok többé Istent is, meg a világot is követni! 9 Ahogyan Istenhez közeledtek, szomorkodjatok, bánjátok meg a bűneiteket, és sírjatok! Nevetés helyett sírjatok, öröm helyett szomorkodjatok! 10 Alázzátok meg magatokat Isten előtt, és ő majd felemel benneteket!

Nem te vagy a bíró!

11 Testvéreim, ne kritizáljátok egymást, mert aki testvérét vádolja, vagy elítéli, az a Törvényt kritizálja és ítéli el. Ha pedig a Törvényt elítéled, akkor már nem engedelmeskedsz neki, és bíróvá teszed magadat. 12 Pedig csak egyetlen Törvényhozó és Bíró van: Isten! Ő az, aki meg tud menteni, vagy el tud pusztítani. De ki vagy te, hogy a másik ember felett bíráskodsz?! …”

 

 

„… Most azonban, mint Igazságos Bíró jövök vissza hozzátok. Szeretetem által először is irgalmasságomat mutatom meg nektek. Ez az Irgalmasság az előzetes figyelmeztetés formáját ölti magára, hogy segítségül szolgáljon nektek abban, hogy rendbe hozzátok életeteket, mielőtt még az Ítélet Napján visszatérek. Minden egyes ember iránti együttérzésem által, még egy utolsó lehetőséget adok nektek arra, hogy megnyissátok szíveteket, és hogy életeteket úgy éljétek, ahogyan azt kellene. …”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lesz-nagyfigyelmeztetes-ajandek-az-emberiseg-szamara

 

 

„… Isten tervei szerint éljetek!

13 Vannak, akik azt mondják: „Ma, vagy holnap elmegyünk abba a városba. Ott maradunk egy évig, üzleteket kötünk, és sok pénzt keresünk.” Jól figyeljetek! 14 Azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Hiszen egész életetek olyan, mint a pára, amely csak rövid ideig látszik, azután szétfoszlik. 15 Ehelyett azt kellene mondanotok: „Ha az Úr akarja, és élünk, ezt meg ezt fogjuk tenni.” 16 Ti pedig magabiztosak és büszkék vagytok — minden ilyen büszkeség gonosz dolog!

17 Ha valaki tudja, hogy mi volna helyes, mégsem teszi meg, bűnt követ el.

Figyelmeztetés a gazdagoknak

5 Gazdagok, figyeljetek rám! Már most kezdjetek sírni és jajgatni, mert nyomorúság következik rátok! 2 Gazdagságotok elpusztul, pompás ruháitokat a moly rágja szét, 3 aranyotok, ezüstötök mind az enyészeté lesz! Éppen ez lesz a bizonyíték ellenetek, sőt, ez a pusztulás elemészti még a testeteket is, mint a tűz! Képesek voltatok még az utolsó napokban is vagyont gyűjteni! 4 Figyeljetek, ti gazdagok! A földjeiteken dolgozó aratómunkások béréből csalással elloptatok, s amit tőlük elvettetek, az vádol benneteket Isten előtt! A Seregek Ura pedig meghallotta a becsapott aratómunkások panaszos kiáltását.

5 Gazdagok, ti bőségben és pazarlóan éltetek, s amit csak megkívántatok magatoknak, megszereztétek. Meghizlaltátok magatokat, mint az állatokat szokták a levágás napjára.[b] 6 Elítéltétek és meggyilkoltátok az ártatlan embereket, akik nem álltak ellen nektek.

Az Úr hamarosan visszajön!

7 Testvéreim, az Úr vissza fog jönni, de addig várjatok türelmesen! Gondoljatok a földművesre, aki türelmesen várja, hogy szántóföldje gazdag termést hozzon! Várja, amíg az őszi és a tavaszi eső[c] megöntözi a földjét. 8 Ti is várjatok türelemmel! Erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr hamarosan visszajön! 9 Többé ne panaszkodjatok egymásra, nehogy elítéljenek benneteket! Nézzétek, a Bíró már az ajtó előtt áll! „

 

 

A média cenzúrázása, készülőben levő cenzúrák

Szeretett gyermekem, egy újabb évbe léptünk, amelyben még több tanítást kaptok tőlem arra vonatkozóan, hogy életeteket hogyan alakítsátok át, hogy felkészülhessetek arra az időre, amikor mint Igazságos Bíró visszajövök Hozzátok. …”

https://masodikeljovetel.hu/media-cenzurazasa-keszuloben-levo-cenzurak

 

„… Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre. …”

 

 

 

 

Kitől származik Jézus hatalma?

27 Ismét Jeruzsálembe mentek. Amikor Jézus a Templom területén járt, odajöttek hozzá a főpapok, a törvénytanítók és a nép vezetői, 28 és kérdőre vonták: „Milyen felhatalmazással teszed ezeket? Ki adott neked erre felhatalmazást?”

29 Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok, akkor megmondom, hogy milyen felhatalmazással teszem mindezt. 30 Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől? Válaszoljatok nekem erre!”

31 Azok meg így tanakodtak egymás között: „Ha azt feleljük, hogy Istentől volt, azt mondhatja rá: »Akkor miért nem hittetek neki?« 32 De azt mégsem mondhatjuk, hogy csak emberektől volt…”. A vezetők ugyanis féltek a néptől, mert Bemerítő Jánost mindenki prófétának tartotta.

33 Ezért így válaszoltak Jézusnak: „Nem tudjuk.”

„Akkor én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazással teszem ezeket” — felelt nekik Jézus.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++James%204:7-5:9;%20%20%20Mark%2011:27-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/11

 

Hordozzátok keresztemet

2010. Jan. 16. 15 óra

Éljetek egyszerű életet

Éljetek egyszerű módon, mindent mértékkel tegyetek. Amikor esztek, isztok, alusztok vagy pihentek, arra figyeljetek, hogy mértékkel tegyétek. Ha szükségleteiteket kielégítettétek, többel ne próbálkozzatok, mert ez lelketek kárára válik. Gyermekeim, ahhoz, hogy közel kerülhessetek Hozzám, a vezeklés nagyon fontos számotokra. Ezalatt személyes áldozatot értek. A böjtölés csak egy példa a vezeklésre. A földi életemben már beszéltem nektek arról, hogy mi a vezeklés valódi értelme. Ugyanezt tette Keresztelő János is, az én szent és szeretett prófétám.

40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt.

Szeretett gyermekeim, oly sok minden áll még előtettek. Most még nem értitek meg azt, hogy mi az elvárás veletek szemben az elkövetkezendő években. Nagyon fontos, hogy ezt az időt arra használjátok fel, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, mert csak így tudtok a megpróbáltatásokra felkészülni, amelyeknek az egész világ keresztényei ki lesznek téve.

Béke veled. A te szerető Megváltód, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

 

A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon

Igazság Könyve:

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„… A hitetleneknek nehezükre esik

Megértem, hogy sok gyermekemnek, különösen a hitetleneknek nehéz a halál utáni életben hinni. Ők kizárólag csak a világi ügyekkel foglalkoznak, a túlélésért küzdenek, közben a lelki életet annyira elhanyagolják, hogy nem tudnak már hinni az elkövetkező életben. Nekik most kell magukba szállniuk. Azt hiszik, hogy a halál után vége mindennek, hogy ez az egyetlen világ, amiért aggódniuk kell. Mennyire el vagyok keseredve ezekért a rossz útra tévelyedett lelkekért! Ha csak egy futólagos pillantást vethetnének arra, amit a Paradicsom kínál számukra, akkor napjaikat csak imával és dicsőítéssel töltenék, és hálával magasztalnának Engem és a Mennyei Atyát.

Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele. …”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

„… A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

———-

Római katolikus:

2021-02-10

5. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten embert teremtett, és a Paradicsomkertet adta neki lakásul.
Amikor az Úristen megalkotta az eget és a földet, még semmiféle mezei bokor nem hajtott ki rajta; sőt még fű sem sarjadt a földből. Akkor ugyanis az Úristen még nem hullatott esőt a földre, és még ember sem volt, aki megmunkálja azt. De forrás fakadt a földből, és megöntözte annak egész színét. Ezután alkotta meg az Úristen az embert a föld porából, belé lehelte az élet leheletét, és így lett az ember élőlény.
Ezután az Úristen Édenben, napkeleten kertet ültetett, és odahelyezte az embert, akit alkotott. A földből mindenféle fát növesztett, melyet látni szép, és amelyről enni jó; a Paradicsomkert közepén pedig kisarjasztotta az élet fáját, meg a jó és a gonosz tudásának fáját.
Az Úristen tehát az embernek adta az Éden kertjét, hogy megművelje és őrizze. Ezt a parancsot adta neki: „A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert ha egyszer arról eszel,
meg fogsz halni!
Ez az Isten igéje.

Ter 2,4b-9.15-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek. (1a. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Csodálatos a te nagyságod, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
E: Mindenek tőled várják, * hogy enniök adj kellő időben.
Összegyűjtik, amit nekik juttatsz, * megnyitod kezedet, és eltelnek minden jóval.
H: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
E: Ha megvonod éltető erődet, * elpusztulnak, és a porba térnek.
Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod.
H: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
Zsolt 103,l-2a.27-28.29bc-30

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság. * Tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az a rossz teszi tisztátalanná az embert, ami belülről, a szívéből származik.
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket:
„Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe;
hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.”
Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert
belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,14-23

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-10

„… Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.…”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

„11 Láttatok már olyan forrást, amelyből hol jóízű, hol meg keserű víz folyik? 12 Vagy gondoljátok meg, testvéreim, teremhet-e a fügefa olajbogyót, vagy a szőlő fügét? Ugyanígy, édes víz sem eredhet sós forrásból.

Az igazi bölcsesség

13 Ha valaki közöttetek bölcs és értelmes, ezt mutassa meg az egész életével és olyan jótettekkel, amelyeket szelíd bölcsességgel vitt végbe! 14 Ha ellenben keserű irigység és önzés van a szívetekben, ne dicsekedjetek a „bölcsességetekkel”! Az ilyen dicsekvés hazugság lenne, amely eltakarja az igazságot. 15 Az ilyen „bölcsesség” nem Istentől származik, hanem a földről, az emberi romlottságból, sőt a gonosz szellemektől! 16 Mert ahol irigység, féltékenység és önző törekvések uralkodnak, ott zűrzavar és mindenféle gonosz dolog is megtalálható.

17 A Mennyből, vagyis az Istentől származó bölcsesség elsősorban tiszta, azután békeszerető, figyelmes, kíméletes, megértő, és könyörületes. Az ilyen bölcsesség sok jó „gyümölcsöt” terem, azonkívül igazságos, őszinte, és nem részrehajló. 18 Akik békességet teremtenek, békességben vetnek el olyan magokat, amelyekből idővel az igazságosság „gyümölcseterem — azaz olyan dolgok, amelyek Isten számára kedvesek.

Adjátok át magatokat Istennek!

4 Miért harcoltok, vitatkoztok és veszekedtek egymással? Mert folyton önző kívánságok dúlnak a szívetekben! 2 Nagyon kívántok megszerezni bizonyos dolgokat, de nem kapjátok meg. Ezért gyilkoltok, irigykedtek, és mégsem tudjátok megszerezni, amit annyira akartok. Veszekedtek és harcoltok, mégsem kapjátok meg, mert nem kéritek. 3 Vagy, ha kéritek is, akkor sem kapjátok meg, mert nem a helyes indítékkal kéritek, hiszen önző módon a saját kívánságaitokat akarjátok kiszolgálni vele.

4 Olyanok vagytok Isten iránt, mint a férjéhez hűtlen, házasságtörő asszony! Hát nem tudjátok, hogy a világot szeretni annyi, mint Istent gyűlölni?! Ha valaki a világ barátja akar lenni, Isten ellensége lesz. 5 Vagy azt gondoljátok, az Írás csak üres beszéd, amikor azt mondja, hogy a Szent Szellem — akit Isten adott, hogy bennünk lakozzon — féltékeny és szenvedélyes szeretettel kíván bennünket, hogy kizárólagosan őhozzá tartozzunk?

6 Isten azonban egyre nagyobb kegyelmet ad nekünk. Ezért mondja az Írás: Isten ellenáll a büszkének, de kegyelmet ad az alázatosnak.”[a] „

 

„… Az ördög művei, hogy a baráti kapcsolat megszakadjon, hogy összezavarodottságot és kétségbeesést idézzen elő, és hogy az általa kiszemeltek fejébe hamis, rossz gondolatokat ültessen be. Amikor az Én gyermekeim gyengeségeik miatt lelkiismeret furdalást éreznek, mert azt hiszik, hogy nem tudtak ellenállni a kísértésnek, akkor ismét megjelenik a kétségbeesés, a bánat és a szétszórtság. …”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

 

 

 

 

 

„… Gyermekeim, a jóindulatú bánásmódok az idők múlásával értelmet kapnak. Imádkozzatok minden nap azért az erőért, hogy életeteket az Én Nevemben élhessétek. Tudjátok meg: valahányszor megbocsátotok valakinek, még akkor is, ha ellenségről van szó, annyiszor nyitjátok meg Szeretetem és Irgalmasságom Szívét. Ezért a Mennyben örök boldogságban lesz részetek. …”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

22 Jézus így válaszolt: „Legyen bennetek Isten hite! 23 Igazán mondom nektek: Ha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Menj, és zuhanj a tengerbe!«, és nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik — akkor úgy is lesz. 24 Ezért mondom nektek: amikor imádságban kértek valamit, higgyétek, hogy az már a tiétek, és akkor valóban meg is fogjátok kapni! 25 Amikor megálltok imádkozni, és eszetekbe jut, hogy valaki ellen panaszotok van, bocsássatok meg neki, hogy Mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket!” [26] [a]

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++James%203:11-4:6;%20%20%20%20Mark%2011:22-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/10

Az én szeretett és nagyra értékelt híveim imái által hamarosan be fogod tudni fejezni az Igazság Könyvét

Igazság Könyve:

„ Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 28. 0:15 – 1:00

A mai éjszakán, kedves leányom, kegyelmem által megerősítettelek, hogy ezt a szent munkát folytatni tudjad. Az én szeretett és nagyra értékelt híveim imái által hamarosan be fogod tudni fejezni az Igazság Könyvét. Tudom, hogy elvonják figyelmedet, és hogy neked milyen nehéz ezt a feladatot teljesíteni. Ezért boldog vagyok, hogy megteszed, de sok időnk már nincs.

A világ különleges ajándékban részesül, megkapja az Igazság Könyvét, mely megmutatja gyermekeimnek, hogy mit kell most tenniük ahhoz, hogy felkészülhessenek a Figyelmeztetésre, a lélek megvilágosítására. Ez a könyv nagy segítség az emberiségnek, hogy kellőképpen felkészülhessen Második Eljövetelemre.

Azok is alkalmat kell kapjanak az Igazság olvasásához, akik nem hisznek Bennem. Amikor az emberiséghez eljutnak ezek az üzenetek, nemsokára a Nagyfigyelmeztetés is bekövetkezik.

Akkor felismerik az üzenetek valódiságát, amelyeket te, leányom, most a világba helyezel, hogy megmeneküljön az emberiség.

…”

https://masodikeljovetel.hu/keszuljetek-figyelmeztetesre-lelek-megvilagositasa

Milyen könnyű vétkezni

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 24 – én, 21:50 – 22:00

Szeretett lányom, végre most már megértetted, hogy melyek azok a veszélyek, ha nem vagytok elég éberek, amelyek a csalók által fenyegetnek benneteket. Az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet Mennyei Atyámhoz imádkoztok, nagyon fontos lelketek megszentelődése érdekében.

Szeretett lányom, a bűnt nagyon nehéz elkerülni. A bűn minden formáját nehezebb elkerülni, mint egy különleges kegyelmet kapni Tőlem. Abban az esetben, ha szentségre vagytok elhívatottak, mindig az ördög célpontjai lesztek, aki minden egyes alkalmat arra használ fel, hogy valami negatívat vigyen életetekbe. Környezeteteket fogja felhasználni támadásaihoz, ezért mindig résen kell lennetek. Sohase hagyjátok, hogy fölülkerekedjen, mert akkor sikerülni fog neki, hogy lelketeket megtámadja és hogy kegyetlen fájdalmat, félelmet és szenvedést okozzon.

…”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 14., 10 óra

Az alázat fontossága

Az alázat egy olyan fogalom, amelyet gyermekeim csak tanításaim által értenek meg. Követőim közül sokan megértették ennek értelmét, azonban tartalma összezavarta őket. Az alázat nem más, mint őszinteség. Ez azt jelenti, hogy az Én Nevemben méltósággal elviselitek a megpróbáltatásokat, a kihívásokat és a szidalmazásokat.

Tanácsom a következő: képzeljétek el, hogy kisgyermekek vagytok, egyszerű, ártatlan gyermekek, akik ezt a gonosz világot, amelyet, mint felnőttek már alkalmatok volt megismerni, nem ismerik. Imáitokat minden alakalommal, gyermeki szemmel és szívvel tárjátok Elém.

Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. Gazdagon meg lesztek jutalmazva, ha elviselitek érettem életetek szenvedéseit és bánatait. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok, de ha ezt tudatosan teszitek, akkor nagyon sok lelket megmenthettek, előkészítve nekik a Mennyországba vezető utat. Ez tény, amit csak akkor nyilatkoztatnak ki nektek, amikor a Mennybe bejuttok, és ahol megkapjátok érte nagyvonalú ajándékomat.

.”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

A Figyelmeztetés: Jézus második eljövetele közel van, alkalom lelketek megmentésére

Nyomtatóbarát változat

2011. január 12. szerda, 15.00

Ez nem az Ítélet lesz, csak ízelítő abból, ami körülbelül történi fog

Mindaz, ami meg fog történi, irgalmasságom következménye lesz. Bűneiteket fogjátok látni, úgy ahogyan azt én látom. Rögtön meg fogjátok érteni, hogy miért voltak azok helytelenek és sértőek számomra. Gyermekeim, itt lesz az alkalom, hogy megbánjátok azokat. Ez nem Ítélet lesz, hanem ízelítő abból, ami meg fog történni.

Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele.

A földi élet csak az idő átutazása

A ti földi életetek nem más, mint az idők átutazása, amely szeretetet, örömöt, fájdalmat, elutasítást, félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok, enyhülni fog fájdalmatok. Áldottak mindazok, akik szenvednek, különösen, akik az ÈN Nevemben szenvednek, mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is, akik megtérnek, akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.

Az új Paradicsomban, ami az én birodalmam, szeretettel fogadnak majd benneteket. Már most imádkozzatok lelketekért és családtagjaitok lelkéért. A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd megismeritek az Igazságot, és alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindnyájatokat. Boldog vagyok, mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?

Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.

A papok ignorálják tanításomat

Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög hogyan működik minden egyes ember által; hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a Kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket.

Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet csak a túlvilágon következik be.

A jövendölések irgalmasságból adattak

Azok a jelek, üzenetek és a jövendölések, amelyeket gyermekeimnek adtam az évek során, mind irgalmasságom bizonyítékai. Híveimet kivéve, ezekre csak nagyon kevés ember figyel oda. Kevesen nyitják ki szemüket, és kevés azoknak a száma is, akik egy percre magukba szállnak, hogy feltegyék a kérdést: Nem lehetséges-e mégis, hogy itt Isteni közleményről van szó? Ha pedig úgy van, akkor mit kell tennem?

Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik.

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket; nem kényszeríthetlek benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől.

Üzeneteimet nemcsak nagy szeretetből és irgalmasságból juttatom el hozzátok, hanem azért, mert ezek fájdalmamnak és elkeseredettségemnek következményei is.

Szenvedésem, fájdalmam és sérülésem olyan mértékben erősödik, ahogyan gyermekeim a sátán kitárt karjaiba rohannak. Most azért fontos felvilágosítani benneteket, hogy megtudjátok, milyen sors vár azokra, akik Engem, vagy az Örök Atyát visszautasítják.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-28

3. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, és buzdítsuk egymást szeretetre!
Testvéreim!
Krisztus vérének erejében bízva megvan a
reményünk, hogy beléphetünk a mennyei Szentélybe. Ezt az élethez vezető új utat Krisztus a szentély függönyén, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk. Ő a mi Főpapunk, akit Isten az ő háza népe fölé rendelt.
Járuljunk hozzá őszinte szívvel, hitből fakadó bizalommal! Hiszen szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le.
Tartsunk ki rendíthetetlenül
reménységünk megvallásában, mert hűséges az Isten, aki az ígéretet tette! Legyen gondunk arra, hogy buzdítsuk egymást szeretetre és jótettekre!
Összejöveteleinkről ne maradjatok el, mint némelyek szoktak! Hanem annál inkább bátorítsátok egymást, minél inkább látjátok
(Krisztus) napját közeledni!
Ez az Isten igéje.

Zsid 10,19-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk. (Vö. 6. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség, és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén.
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár
csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Lámpás a te igéd lábam előtt, * és ösvényem világossága. Zsolt 118,105 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Keresztény életünk példájával világítanunk kell embertársainknak.
Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt
ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 4,21-25

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-28

„… Szeretett lányom, végre most már megértetted, hogy melyek azok a veszélyek, ha nem vagytok elég éberek, amelyek a csalók által fenyegetnek benneteket. Az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet Mennyei Atyámhoz imádkoztok, nagyon fontos lelketek megszentelődése érdekében. …”

„… A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze. …”

„… Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik. …”

Ezt a ráadás-mérföldet meg fogom osztani veled, akit kezem kent fel. Magatartásodban igazodj hozzám, és tőlem tanulj! Te, aki oly kedves vagy nekem, viseld keresztemet ezen az utolsó mérföldön! Világosságom továbbra is benned marad, hogy megdicsőíts engem. Soha ne merülj ki találkozóimon! Te még semmit sem láttál misztériumaimból, ezért ne telj el félelemmel, amikor ily módon jövök téged meglátogatni…”
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum814.html

„… A mai éjszakán, kedves leányom, kegyelmem által megerősítettelek, hogy ezt a szent munkát folytatni tudjad. Az én szeretett és nagyra értékelt híveim imái által hamarosan be fogod tudni fejezni az Igazság Könyvét. Tudom, hogy elvonják figyelmedet, és hogy neked milyen nehéz ezt a feladatot teljesíteni. Ezért boldog vagyok, hogy megteszed, de sok időnk már nincs. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

“35 Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! 36 Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghezvittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért! 37 Hiszen ő mondta:

Hamarosan megérkezik, akit várunk,
nem fog elkésni.

38 Szolgám, akit elfogadtam,
aki
bízik és hisz bennem, örökké élni fog,
de ha meghátrál vagy visszafordul,
akkor nincs a kedvemre.”[a]

39 Mi azonban nem azok közé tartozunk, akik visszafordulnak és elvesznek, hanem azokhoz, akik hisznek és üdvösséget nyernek.

A hit és a hit hősei

11 Hinni pedig azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk. Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az a dolog valóságosan létezik, annak ellenére, hogy nem látja. 2 Hitük miatt voltak olyan kedvesek Isten számára mindazok, akik a régi korokban hitben előttünk jártak.

3 Hitünk által értjük meg, hogy a világmindenséget Isten a kimondott szava által teremtette, és hogy a láthatókat a láthatatlan dolgokból hozta elő.

4 Hite által vitt Istennek Ábel olyan áldozatot, amelyet Isten szívesen fogadott, s amely jobb volt, mint Kain áldozata. Így lett Ábel Isten számára elfogadhatóvá. Bár Ábel meghalt, a hite által még ma is szól hozzánk!

5 Énókot a hite miatt emelte fel Isten magához a földről. A földön többé senki sem találta Énókot, aki sohasem találkozott a Halállal. Az Írások azt mondják róla, hogy még mielőtt Isten felvitte volna, Énók megbizonyosodott arról, hogy Isten a kedvét leli benne. 6 Hit nélkül ugyanis nem lehet Isten tetszését elnyerni. Aki Istenhez közeledni akar, annak hinnie kell, hogy Isten létezik, és abban is, hogy Isten megjutalmazza az őt keresőket.

7 Isten előre figyelmeztette Nóét azokról a közelgő dolgokról, amelyeket akkor még nem lehetett látni. Nóé pedig hittel fogadta Isten szavát, és istenfélelemmel engedelmeskedett: felépítette a Bárkát mind saját maga, mind a családja megmentésére. Ezzel a tettével egyrészt rábizonyította a kortársaira a hitetlenségüket, másrészt pedig méltónak bizonyult arra, hogy az Istenben való hite és bizalma alapján Isten elfogadja őt.

 

„… Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. Gazdagon meg lesztek jutalmazva, ha elviselitek érettem életetek szenvedéseit és bánatait. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok, de ha ezt tudatosan teszitek, akkor nagyon sok lelket megmenthettek, előkészítve nekik a Mennyországba vezető utat. Ez tény, amit csak akkor nyilatkoztatnak ki nektek, amikor a Mennybe bejuttok, és ahol megkapjátok érte nagyvonalú ajándékomat. …”

 

 

„… Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele.

A földi élet csak az idő átutazása

A ti földi életetek nem más, mint az idők átutazása, amely szeretetet, örömöt, fájdalmat, elutasítást, félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok, enyhülni fog fájdalmatok. Áldottak mindazok, akik szenvednek, különösen, akik az ÈN Nevemben szenvednek, mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is, akik megtérnek, akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.

Az új Paradicsomban, ami az én birodalmam, szeretettel fogadnak majd benneteket. Már most imádkozzatok lelketekért és családtagjaitok lelkéért. A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd megismeritek az Igazságot, és alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindnyájatokat. Boldog vagyok, mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

 

 

 

 

10 Ők nem is szóltak senkinek. Egymás között azonban arról tanakodtak, mit jelent az, hogy feltámadni a halálból. 11 Majd megkérdezték Jézustól: „Miért mondják a törvénytanítók, hogy a Messiás előtt Illésnek kell eljönnie?”[a]

12 Jézus ezt válaszolta: „Így van, előbb valóban Illés jön el, hogy mindent helyreállítson.

De mit jelent az, hogy az Írás szerint az Emberfiának sokat kell szenvednie, és hogy az emberek el fogják utasítani? 13 Igazán mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és az emberek kényük-kedvük szerint bántak vele — úgy, ahogyan az Írás mondta róla.”

A megszállott fiút megszabadítja

14 Amikor visszaértek a többi tanítványhoz, azokat éppen nagy sokaság vette körül, és törvénytanítók vitatkoztak velük. 15 Amint az emberek meglátták Jézust, elcsodálkoztak, és odafutottak, hogy köszöntsék.

16 Jézus megkérdezte: „Miről vitatkoztok?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews%2010:35-11:7;%20%20%20%20Mark%209:10-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/28

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze

Igazság Könyve:

Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 14., 10 óra

Gyermekeim, ezek a tanítások nem újak. Talán csak nem emlékeztetett benneteket az egyszerű igazságra. Üzeneteim és tanításaim sohasem változtak. Ezek egyszerű tanítások, amelyeket az Evangélium és a Tízparancsolat is összefoglal. Ne felejtsétek, ha önmagatokat másoknak ajándékozzátok, akkor Nekem adtátok magatokat. Amikor felebarátjaitoknak szeretetet adtok, úgy azt Nekem adtátok, Engem szerettek.

Úgy bánjatok embertársaitokkal, ahogyan azt szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Amikor valakire haragszotok, és kárt okoztok neki, vagy valamiért büntetni akarjátok, sohase feledkezzetek meg arról, hogy benne élek. Amikor másban kárt tesztek, azt Velem teszitek.

Gyermekeim, a jóindulatú bánásmódok az idők múlásával értelmet kapnak. Imádkozzatok minden nap azért az erőért, hogy életeteket az Én Nevemben élhessétek. Tudjátok meg: valahányszor megbocsátotok valakinek, még akkor is, ha ellenségről van szó, annyiszor nyitjátok meg Szeretetem és Irgalmasságom Szívét. Ezért a Mennyben örök boldogságban lesz részetek.

Imádkozzatok az állhatatosságért. Kövessétek az Én életemet. Nem lesz könnyű, de még az ilyen kis tettek is a lelkek segítségére válnak.

Szeretett Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus, Az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?

Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.

A papok ignorálják tanításomat

Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög hogyan működik minden egyes ember által; hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a Kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket.

Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet csak a túlvilágon következik be.

A jövendölések irgalmasságból adattak

Azok a jelek, üzenetek és a jövendölések, amelyeket gyermekeimnek adtam az évek során, mind irgalmasságom bizonyítékai. Híveimet kivéve, ezekre csak nagyon kevés ember figyel oda. Kevesen nyitják ki szemüket, és kevés azoknak a száma is, akik egy percre magukba szállnak, hogy feltegyék a kérdést: Nem lehetséges-e mégis, hogy itt Isteni közleményről van szó? Ha pedig úgy van, akkor mit kell tennem?

Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik.

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket; nem kényszeríthetlek benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől.

Üzeneteimet nemcsak nagy szeretetből és irgalmasságból juttatom el hozzátok, hanem azért, mert ezek fájdalmamnak és elkeseredettségemnek következményei is.

Szenvedésem, fájdalmam és sérülésem olyan mértékben erősödik, ahogyan gyermekeim a sátán kitárt karjaiba rohannak. Most azért fontos felvilágosítani benneteket, hogy megtudjátok, milyen sors vár azokra, akik Engem, vagy az Örök Atyát visszautasítják.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„…Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze. …”

———-

Római katolikus:

01-25

Szent Pál apostol megtérése – Ü

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Megtérésének elbeszélésével Szent Pál tanúságot tesz Jézusról.
A jeruzsálemi templomban Pál így beszélt a néphez:
Zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzusban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gámáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. A Törvény megtartásában buzgólkodtam, miként most ti is mindannyian.
Halálra üldöztem azokat, akik ezt az (új) utat követték, férfiakat és nőket kötöztem meg és vetettem börtönbe. A főpap és a vének tanácsa tanúsíthatja mindezt. Megbízólevelet is kaptam tőlük, és azzal mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam őket és elnyerjék büntetésüket.
Történt pedig, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban, hirtelen nagy mennyei fényesség
vett körül. A földre zuhantam, majd egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
Erre én megkérdeztem: „Ki vagy te, Uram?”
Ő azt mondta nekem: „Én vagyok a názáreti Jézus,
akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a fényt, de nem hallották annak hangját, aki hozzám szólt.
Megkérdeztem:
Mit tegyek, Uram?”
Az Úr akkor azt mondta nekem: „
Kelj föl és menj be Damaszkuszba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
Mivel azonban a ragyogó fényesség miatt elvesztettem látásomat, kísérőim kézen fogva vezettek, és így értem be Damaszkuszba.
Egy bizonyos Ananiás nevű, Törvényt tisztelő férfi, akiről az ottani zsidók mind jó véleménnyel voltak, fölkeresett, és elém állva azt mondta nekem: „Saul testvér, nézz rám!” És én abban a pillanatban visszanyertem látásomat.
Ő meg folytatta: „Atyáink Istene eleve arra rendelt téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, az ő küldöttjét, és halld meg ajkának igéit, mert minden ember előtt
tanúskodnod kell arról, amit láttál és hallottál. Most pedig ne késlekedjél! Kelj fel, keresztelkedjél meg, és segítségül híva az ő nevét, mosd le bűneidet!”
Ez az Isten igéje.

ApCsel 22,3-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! (Mk 16,15 – 4. a tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy : Alleluja.
Zsolt 116,1.2

Az első olvasmány helyett szabadon választható

ApCsel 9,1-22

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot!
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk:
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 16,15-18

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-25

„… Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet csak a túlvilágon következik be. …”

„… Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

Salamon bölcs mondásai

10 Ezek Salamon bölcs mondásai.

A bölcs fiú örömet szerez apjának,
az ostoba fiú pedig szomorúságot anyjának.
2 A csalással szerzett vagyon mit sem ér,
de az igazságosság megszabadít a haláltól.

3 Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak,
de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön.
4 A lusta ember elszegényedik,
a szorgalmas pedig meggazdagodik.
5 Az értelmes fiú aratáskor begyűjti a termést,
a haszontalan pedig átalussza az aratást.

6 Az emberek áldják, aki igazságos,
míg a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat leplezi.
7 Az igaz ember nevét áldva emlegetik,
de a gonosz nevét átokként használják.

8 A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak,
az istentelen beszédű pedig elbukik.
9 Aki igazságosan él, az biztonságban lakik,
de aki görbe utakon jár, azt rajtakapják.
10 Aki rosszindulatú és alattomos, az bajt okoz,
az istentelen beszédű pedig elbukik.[a]
11 Az igazságos ember beszéde élet forrása,
de a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat takargatja.

12 A gyűlölet felszítja a viszályt,
de a szeretet minden vétket befed.
13 Az értelmes ember beszédében bölcsességet találsz,
az esztelen hátának pedig verés való.
14 A bölcsek a szívükben gyűjtik a tudást,
az ostobák pedig kifecsegik, és bajt hoznak magukra.

 

 

 

 

Bölcsesség áldásai

3 Fiam, ne felejtsd el, amire tanítalak,
vésd szívedbe parancsaimat,
2 mert megszaporítják napjaidat és életed éveit,
jólétet és békességet hoznak neked!
3 A szeretetet és hűséget soha el ne hagyd,
kösd magadra, mint nyakláncot,
vésd a szívedbe őket!
4 Akkor Isten és az emberek
egyaránt szeretni fognak, és megbecsülnek.

5 Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel,
és ne menj a saját fejed után!
6 Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát,
akkor majd ő egyengeti utadat,
és vezeti lépteidet!
7 Ne képzeld magad túl okosnak,
hanem tiszteld és féld az Örökkévalót,
a gonosznak pedig fordíts hátat!
8 Egészség lesz ez a testednek,
s még a csontjaid is felüdülnek.

9 Tiszteld az Örökkévalót vagyonodból,
minden jövedelmed színe-javából,
10 akkor gabonával telik meg éléskamrád,
szőlőprésed mustot áraszt!
11 Fiam, mikor az Örökkévaló figyelmeztet és fegyelmez,
ne utasítsd el,
ne sértődj meg, ha helyreigazít!
12 Mert akit szeret az Örökkévaló,
azt helyreigazítja és megfegyelmezi,
mint apa a fiát, akit nagyon szeret.

 

 

 

 

A bölcsesség hív

8 Figyeljetek! Bölcsesség hív benneteket,
az értelem szól hangos szóval, figyeljetek!
2 Megáll a hegyek tetején, az utak mellett,
ott, ahol az ösvények találkoznak,
3 kiált a kapuknál, a város bejáratainál,
nyitott ajtóknál nyilvánosan szól:

4 „Férfiak, hozzátok kiáltok,
minden ember hallja meg szavam!
5 Tanuljatok tőlem bölcsességet, tudatlanok,
szerezzetek értelmes szívet, öntelt ostobák!
6 Hallgassatok rám,
mert életbevágóan fontos, amit mondok,
és igazat mondok, ha megszólalok!
7 Szájam igazságot mond,
ajkam utálja a gonoszságot.
8 Minden szavam egyenes és igaz,
nincs bennük sem hamisság, sem torzítás.
9 Mind világos az értelmeseknek,
aki bölcsességre vágyik, mind megértheti.
10 Fogadjátok meg tanácsomat, mert ezüstnél többet ér,
válasszátok tudásomat, inkább, mint az aranyat!
11 Mert a bölcsesség drágább a gyöngyöknél,
kívánatosabb a drágaköveknél.

12 Én, bölcsesség, az értelemmel lakom,
nálam van a tudás és a tervezés.
13 Aki tiszteli és féli az Örökkévalót,
gyűlölje a gonoszt!
A büszkeséget, a dicsekvést, a gonosz utat,
a hazug beszédet mind gyűlölöm!
14 Nálam a bölcs tanács, és a helyes ítélet,
enyém az értelem, az erő és a hatalom.
15 Általam uralkodnak a királyok,
és hoznak a vezetők igazságos törvényeket.
16 Minden uralkodó általam gyakorolja hatalmát,
általam hoznak igazságos ítéletet a bírák.[a]
17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek,
megtalálnak, akik igazán keresnek.
18 Gazdagság van kezemben, és megbecsülés,
maradandó vagyon és igazságosság.
19 Ami tőlem származik, többet ér, mint az arany,
drágább, mint a színarany.
Amit én adok, értékesebb a tiszta ezüstnél.
20 Az igazságosság ösvényén járok,
a jogosság útjának közepén.
21 Gazdag örökséghez juttatom, aki engem szeret,
házát kincsekkel töltöm meg.

.

.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=proverb+10%3B++++proverb+3%3B+++proverb+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/25

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Mindazok, akik az Én szeretett Édesanyámmal kommunikálnak, a legtöbb esetben olyan jelenéseket jövendölnek meg, amelyeket Ő órára és dátumra megjövendöl

Igazság Könyve:

Figyelmeztetés a híveknek, hogy ne utasítsák vissza az igaz prófétákat

2010. december 28. csütörtök; 11:00

Szeretett leányom, te most az emberiség számára az utolsó üzeneteket kapod, hogy ezeket még az idők vége előtt megértsék lelkük megmentése érdekében.

A megjövendöltek szerint most nagyon sok angyal szóródott szét az egész világon, hogy a földet felkészítsék Visszajövetelemre. Sokan ezek közül az angyalok közül emberi formában vannak jelen, és ugyanazt a feladatot választották, mint te, szeretett leányom. Születésük megtervezése időzített volt, tekintettel a Nagyfigyelmeztetésre és a Végidőkre.

Hasonlóképpen a démonok is kiszabadultak a pokol mélységéből, és kioldották pórázaikat. Ők a kísértések és hazugságok által képviseltetik magukat a földön. Ők vonzzák gyermekeimet, akik megnyílnak befolyásaik előtt. Ők megfertőznek minden olyan lelket, akik már a sötétségben vannak. Ők hazugságaik által kerülnek a lelkükbe, és arról győzik meg őket, hogy a Belém és az Örök Atyába vetett hit ostobaság.

Ezeknek az embereknek semmiféle külső megjelenésük sem utal arra, amiért olyan dologgal hozhatnátok őket kapcsolatba, ami véleményetek szerint gonoszságra utalna. Helyette úgy jelennek meg, mint értelmes, művelt és befolyásos emberek. Ők nagyon meggyőzőek lesznek, amikor prédikálnak, és amelyről az Én jó gyermekeim azt hiszik, hogy ez az igazság. Sajnos, az ő szívükben nincs szeretet, és nektek tanításaikkal szemben elővigyázatosaknak kell lennetek.

Most híveimhez fordulok. Ti, gyermekeim, hitetek és imáitok által megkaptátok azokat az ajándékokat, amelyeket mindenkinek megígérek, ha követnek Engem. Különböző ajándékokat adok nektek, és minden ajándék arra szolgál, hogy különbözőképpen terjesszétek Szavamat.

Látnokaim értékelése

Mindazoknak, akiknek a megkülönböztetés ajándékát adom azért, hogy segítsenek nektek azok azonosításában, akik az Én Nevemben jönnek, és akik a sátán nevében jönnek, azt mondom, hogy legyetek nagyon óvatosak. Mert csak az a helyes, ha óvakodtok a hamis prófétáktól. De sohase ítéljétek el azokat, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, anélkül, hogy először egyértelműen ne értékelnétek ki üzeneteiket. Sohasem szabad az általam küldött üzeneteket, „a külső látszat” alapján megítélnetek.

Mert ha egy ember azt mondja, hogy az Én Nevemben jön, ne feltételezzétek, hogy megítélésetek vele szemben csalhatatlan. Legyetek óvatosak az ilyen prófétákkal szemben, akiket kigúnyolnak, vagy akik felháborodást keltenek, amikor azt állítják, hogy Tőlem, vagy Édesanyámtól Isteni üzeneteket kapnak.

Ne essetek az azonnali ítélkezés bűnébe, mielőtt még meghallgattátok volna figyelmesen az üzeneteket. Ezek az üzenetek nemcsak egyszerűen tanításaimra vonatkoznak, hanem Igéimre is, és szeretettel lesznek tele. Arra oktatnak benneteket, hogy hogyan kellene az Én Nevemben az életeteket élnetek, hogy megmenekülhessetek.

Sohase ijedjetek meg, ha az Én igaz prófétáim azt állítják, hogy olyan jövőbeli eseményekre utaló üzeneteket kapnak, melyeket titokban kell tartaniuk. Ne essetek az azonnali ítélkezés/előítéletek bűnébe azáltal, hogy ezeket az üzeneteket az emberek osztályozása után ítélitek meg, amelyeket ezek a próféták képviselnek. Egyesek kevés műveltséggel rendelkeznek. Mások épp ellenkezőleg, világosan fejezik ki magukat. Sokan nem fognak megfelelni annak az elképzelésnek, hogy egy „szent” személy mit is jelent valójában.

De vannak módszerek arra, hogy hogyan lehettek biztosak hitelességükben. Mindazok, akik az Én szeretett Édesanyámmal kommunikálnak, a legtöbb esetben olyan jelenéseket jövendölnek meg, amelyeket Ő órára és dátumra megjövendöl. Sok ilyen eseménynek lesznek tanúi azok, akik részt vettek ilyen jelenéseken. Abban az esetben, amikor az Én üzeneteim kerülnek közlésre az emberiség számára, azok olyan módon adatnak a világnak, hogy az ne a próféta dicsőségét szolgálja.

ÍÍtélkezni az emberek fölött

Végül az Én híveim, Hozzám tartozásuk ellenére is meg fogják vetni mindazokat, akik megjövendölik az elkövetkezendő eseményeket, és rágalmazni fogják azokat, akik a Szentlélek gyógyító erejével vannak megáldva. Szálljatok magatokba, és ébredjetek fel békés szendergésetekből. Ezek a próféták felborítják mindennapi gyakorlataitokat, mert ők nem illenek a ti szent csoportjaitokba. Ők nem fognak olyan módon beilleszkedni, ahogyan azt ti elvárnátok tőlük. Ezt vegyétek figyelembe. Ha ti ezeket az embereket a mendemonda miatt, vagy egy harmadik fél pletykája, vagy rosszindulatú célozgatás miatt elítélitek, akkor bűnt követtek el. A prófétáim ellen elkövetett bűn, mélységesen megbánt Engem. Ha visszautasítjátok igaz prófétáimat, hátat fordítotok Nekem.

De ma éppen ez történik a világban, amint egyre több látnok lép a nyilvánosság elé. Híveimnek nem könnyű. Csak arra gondoljatok, hogy mielőtt ítélkeznétek, el kell olvasni prófétáim üzeneteit, és ide tartoznak azok is, amelyek talán a hamis prófétáktól származnak. Könyörögjetek a vezetésért, amikor ezeket az üzeneteket szemlélitek. A hiteles üzenetek tele lesznek szeretettel. Mégis tekintélyük által erősek lesznek. Azokat az üzeneteket, amelyek ellenkeznek mindazzal, amit tanultatok az Én tanításaimról és Apostolaim tanításairól, nem számít, hogy mennyire bonyolultak, egyszerű lesz értékelni.

Ne hallgassatok hitetekről

Menjetek most, gyermekeim, és prófétáim előtt nyissátok meg szíveteket. Ők azért vannak, hogy bizonyságot adjanak nektek, hogy eljött az Én időm, hogy felkészítselek benneteket arra, hogy az Én Nevemben beszéljetek. Ne feledjétek, hogy azon prófétáimnak, akik beszélnek, dicsőség adatott, annak ellenére, hogy megaláztatásnak és gúnyolódásnak vannak kitéve, amelyet el kell viselniük. Azok lesznek megbüntetve, akik azt mondják, hogy követnek Engem, de egyfelől hitükről hallgatnak, másfelől gyorsan az Én igaz látnokaim ellen beszélnek. Szívetekben tudjátok, hogy mindazok, akiket elítéltetek, mégis az eljövendő eseményekről beszélnek, amelyeket szerintetek nagyon nehéz elfogadni.

Azt kérdezhetitek, hogy miért munkálkodik az én Megváltóm, Jézus Krisztus, ilyen egyedi személyek által. Hiszen ők nem is szent követők az Én kívánalmaim szerint. Nos, az Én kérdésem hozzátok a következő. Miért gondoljátok, hogy csak annak a kevés kiválasztottnak, akik életüket az imának szentelték, van joga arra, hogy elutasítsák azokat, akik köreiteken kívül beszélnek? Semmit sem tanultatok? Nem értitek, hogy mindazok, akik életüket az imának szentelve töltik, azok is áldozatul eshetnek a csalónak?

Igaz prófétáimat gyűlölni fogják

Ne feledjétek, hogy amikor a Földön voltam, a vének és a papok Engem is nevetségessé tettek, kigúnyoltak, elutasítottak és lenéztek. Ha Engem is gyűlöltek, akkor biztosak lehettek abban, hogy igaz prófétáim is a leggyűlöltebbek lesznek, miközben máshol nagyra becsülik őket.

Mind szégyelljétek magatokat. Az Én prófétáim nem a ti csoportjaitokból fognak származni, de tisztelnetek kell őket. Ők lesznek a legkevésbé hiteles próféták, tekintettel az eddigi életükre, ahogyan éltek. Egyesek szegény életkörülmények közül jönnek. Mások jómódú családból származnak. Egyesek kevés iskolával fognak rendelkezni, míg mások a műveltség ajándékával fognak születni. Ezek az Én kiválasztott prófétáim. Hallgassatok hangjukra, mielőtt elítélnétek őket.

Imádkozzatok értük. Imádkozzatok, hogy ne utasítsák vissza Szavaimat, amelyek ezeknek a prófétáknak adatnak. Ti se utasítsátok vissza Szavaimat. A hitetlenek mindig meg fogják próbálni hiteltelenné tenni ezeket a bátor lelkeket, akik Szavaimat hangosan hirdetik, de ez várható is. Amikor híveim, különösen az imacsoportokban, a kolostorokban és más lelkészségekben külsőleg elutasítják igaz látnokaimat, akkor Szívem kettészakad. Hallgassatok Szavaimra. Szavaim sohasem térnek el az Igazságtól, nem úgy, mint ti, szeretett követőim, akik úgy alakítjátok az igazságot, hogy az megfeleljen a ti értelmezéseteknek.

Nyissátok ki szemeteket. Ébredjetek fel. A jelek elkezdődtek, láthatóak mindenki számára. Nektek, híveim, nem maradt sok időtök. Hallgassátok Szavaimat. Imádkozzatok. Egyesüljetek és hirdessétek Szavaimat egységben, hogy lelkeket mentsetek, még mielőtt lejárna az idő.

Szerető Krisztusotok, Jézus, a Megváltó, és Igazságos Bíró”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-hiveknek-hogy-ne-utasitsak-vissza-az-igaz-profetakat


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

„… Szeretett leányom, te most az emberiség számára az utolsó üzeneteket kapod, hogy ezeket még az idők vége előtt megértsék lelkük megmentése érdekében.

A megjövendöltek szerint most nagyon sok angyal szóródott szét az egész világon, hogy a földet felkészítsék Visszajövetelemre. Sokan ezek közül az angyalok közül emberi formában vannak jelen, és ugyanazt a feladatot választották, mint te, szeretett leányom. Születésük megtervezése időzített volt, tekintettel a Nagyfigyelmeztetésre és a Végidőkre. …”

———-

Római katolikus:

12-30

Karácsonyi idő – december 30.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Aki teljesíti Isten akaratát, az örökké él.
Írok nektek, gyermekeim, mert
bűneitek bocsánatot nyertek Jézus nevében, írok nektek, atyák, mert megismertétek azt, aki kezdet óta van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a Gonoszt.
Írtam nektek, gyermekek, mert megismertétek a (mennyei) Atyát, írtam nektek, atyák, mert megismertétek azt, aki kezdet óta van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok: él bennetek Isten tanítása, és legyőztétek a Gonoszt.
Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete.
Mindaz, ami a világban van: a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától való, hanem a világtól. De
elmúlik a világ és minden bűnös kívánsága. Aki pedig Isten akaratát teljesíti, az örökké él.
Ez az Isten igéje.

1Jn 2,12-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Vigadozzanak az egek, * örvendjen az egész világ! 11a. vers.
Előénekes: Népek családjai, adjatok az Úrnak, † adjatok az Úrnak dicsőséget és hatalmat, * ismerjétek el az Úr nevének dicsőségét.
Hívek: Vigadozzanak az egek, * örvendjen az egész világ!
E: Áldozatot hozzatok, * és lépjetek udvarába.
A szent fényben boruljatok le az Úr előtt, * az egész föld rendüljön meg színe előtt.
H: Vigadozzanak az egek, * örvendjen az egész világ!
E: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * ő ítélkezik a népek fölött igazságban,
H: Vigadozzanak az egek, * örvendjen az egész világ!
Zsolt 95,7-8a.8b-9.10

ALLELUJA
Felragyogott ránk a szent nap. † Jöjjetek, nemzetek, és imádjátok az Urat, * mert ma nagy fényesség szállt le a földre! – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Anna prófétaasszony magasztalta Istent azok nevében, akik Jeruzsálemben a megváltásra vártak.
Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal.
Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A Gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 2,36-40

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-30

„… De vannak módszerek arra, hogy hogyan lehettek biztosak hitelességükben. Mindazok, akik az Én szeretett Édesanyámmal kommunikálnak, a legtöbb esetben olyan jelenéseket jövendölnek meg, amelyeket Ő órára és dátumra megjövendöl. Sok ilyen eseménynek lesznek tanúi azok, akik részt vettek ilyen jelenéseken. Abban az esetben, amikor az Én üzeneteim kerülnek közlésre az emberiség számára, azok olyan módon adatnak a világnak, hogy az ne a próféta dicsőségét szolgálja ….”

„… Ítélkezni az emberek fölött

Végül az Én híveim, Hozzám tartozásuk ellenére is meg fogják vetni mindazokat, akik megjövendölik az elkövetkezendő eseményeket, és rágalmazni fogják azokat, akik a Szentlélek gyógyító erejével vannak megáldva. Szálljatok magatokba, és ébredjetek fel békés szendergésetekből. Ezek a próféták felborítják mindennapi gyakorlataitokat, mert ők nem illenek a ti szent csoportjaitokba. Ők nem fognak olyan módon beilleszkedni, ahogyan azt ti elvárnátok tőlük. Ezt vegyétek figyelembe. Ha ti ezeket az embereket a mendemonda miatt, vagy egy harmadik fél pletykája, vagy rosszindulatú célozgatás miatt elítélitek, akkor bűnt követtek el. A prófétáim ellen elkövetett bűn, mélységesen megbánt Engem. Ha visszautasítjátok igaz prófétáimat, hátat fordítotok Nekem. …”
————

Ortodox (Görög keleti):

Jézus Krisztus áldozata tökéletessé tesz

10 A Törvényben az eljövendő áldásoknak csupán az árnyéka van meg, nem pedig maguk a valóságos dolgok. Ez vonatkozik azokra az áldozatokra is, amelyeket a Törvény szerint évente újra meg újra be kell mutatni Istennek, mert ezek az áldozatok sohasem tudják tökéletessé tenni azokat, akik ilyen módon közelednek Istenhez. 2 Hiszen, ha a Törvény tökéletessé tette volna őket, már régen abbahagyták volna az áldozatokat! Akkor ugyanis azok, akik az áldozatokat bemutatták, egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem lenne többé bűntudatuk.

De nem ez a helyzet! 3 Éppen ellenkezőleg: az évente bemutatott áldozatok folyton a bűnre emlékeztetnek, 4 mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje az emberek bűneit!

5 Ezért mondta Krisztus, amikor bejött a világba:

Istenem, nem kívántad a bűnért való áldozatokat,
sem a hálaáldozatokat,
hanem testet alkottál nekem.
6 Nem lelted örömödet az égőáldozatokban,
sem a vétekért való áldozatokban.
7 Ezért azt mondtam: Itt
vagyok én, Istenem!
Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat,
úgy, ahogy a könyvtekercsben meg van írva rólam.”[a]

8 Tehát először azt mondja: „Nem kívántad a bűnért való áldozatokat, sem a hálaáldozatokat. Nem lelted örömödet az égőáldozatokban, sem a vétekért való áldozatokban.” (Pedig a Törvény szerint ezeket az áldozatokat kellett bemutatni.) 9 Azután pedig így szól: „Itt vagyok én, Istenem! Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat.” Ez azt jelenti, hogy Isten megszünteti az áldozatok régi rendjét, és ugyanakkor új rendet vezet be. 10 Jézus Krisztus valóban véghezvitte mindazt, amit Isten akart. Bennünket pedig Istennek ez az akarata tett az ő számára különválasztott, szent néppé. Ez Jézus testének egyszeri feláldozása által történt meg, amely mindörökké érvényes.

11 Izráelben a papok minden nap szolgálatban álltak, és elvégezték a Törvény által előírt kötelességüket. Újra és újra bemutatták ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem tudták eltörölni a bűnöket. 12 Ezzel ellentétben Krisztus csak egyetlenegy — örökre érvényes — áldozatot mutatott be a bűnökért, majd leült Isten jobbján, 13 és már csak arra vár, hogy ellenségeit az Atya-Isten legyőzze és Krisztus hatalma alá kényszerítse. 14 Mert Krisztus ezzel az egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tette azokat, akiket Isten számára különválasztott.

15 Ugyanezt mondja nekünk a Szent Szellem is:

16 „Ilyen Szövetséget[b] fogok kötni velük
azok után a napok után,
— mondja az Örökkévaló —:
törvényeimet a szívükbe vésem,
és beírom az értelmükbe.”[c]

17 Azután pedig ezt mondja:

„Többé nem fogok visszaemlékezni
bűneikre és gonoszságaikra.”[d]

18 Ha pedig Isten végérvényesen megbocsátotta a bűnöket, akkor többé nincs szükség újabb bűnért való áldozatra!

„…Végül az Én híveim, Hozzám tartozásuk ellenére is meg fogják vetni mindazokat, akik megjövendölik az elkövetkezendő eseményeket, és rágalmazni fogják azokat, akik a Szentlélek gyógyító erejével vannak megáldva. Szálljatok magatokba, és ébredjetek fel békés szendergésetekből.

Nyissátok ki szemeteket. Ébredjetek fel. A jelek elkezdődtek, láthatóak mindenki számára. Nektek, híveim, nem maradt sok időtök. Hallgassátok Szavaimat. Imádkozzatok. Egyesüljetek és hirdessétek Szavaimat egységben, hogy lelkeket mentsetek, még mielőtt lejárna az idő. . ….”

22 Jézus így válaszolt: „Legyen bennetek Isten hite! 23 Igazán mondom nektek: Ha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Menj, és zuhanj a tengerbe!«, és nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik — akkor úgy is lesz. 24 Ezért mondom nektek: amikor imádságban kértek valamit, higgyétek, hogy az már a tiétek, és akkor valóban meg is fogjátok kapni! 25 Amikor megálltok imádkozni, és eszetekbe jut, hogy valaki ellen panaszotok van, bocsássatok meg neki, hogy Mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket!” [26] [a]

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews%2010:1-18;%20%20%20Mark%2011:22-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/30

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Szálljatok magatokba, és ébredjetek fel békés szendergésetekből

Igazság Könyve:

Figyelmeztetés a híveknek, hogy ne utasítsák vissza az igaz prófétákat

2010. december 28. csütörtök; 11:00

Szeretett leányom, te most az emberiség számára az utolsó üzeneteket kapod, hogy ezeket még az idők vége előtt megértsék lelkük megmentése érdekében.

A megjövendöltek szerint most nagyon sok angyal szóródott szét az egész világon, hogy a földet felkészítsék Visszajövetelemre. Sokan ezek közül az angyalok közül emberi formában vannak jelen, és ugyanazt a feladatot választották, mint te, szeretett leányom. Születésük megtervezése időzített volt, tekintettel a Nagyfigyelmeztetésre és a Végidőkre.

Hasonlóképpen a démonok is kiszabadultak a pokol mélységéből, és kioldották pórázaikat. Ők a kísértések és hazugságok által képviseltetik magukat a földön. Ők vonzzák gyermekeimet, akik megnyílnak befolyásaik előtt. Ők megfertőznek minden olyan lelket, akik már a sötétségben vannak. Ők hazugságaik által kerülnek a lelkükbe, és arról győzik meg őket, hogy a Belém és az Örök Atyába vetett hit ostobaság.

Ezeknek az embereknek semmiféle külső megjelenésük sem utal arra, amiért olyan dologgal hozhatnátok őket kapcsolatba, ami véleményetek szerint gonoszságra utalna. Helyette úgy jelennek meg, mint értelmes, művelt és befolyásos emberek. Ők nagyon meggyőzőek lesznek, amikor prédikálnak, és amelyről az Én jó gyermekeim azt hiszik, hogy ez az igazság. Sajnos, az ő szívükben nincs szeretet, és nektek tanításaikkal szemben elővigyázatosaknak kell lennetek.

Most híveimhez fordulok. Ti, gyermekeim, hitetek és imáitok által megkaptátok azokat az ajándékokat, amelyeket mindenkinek megígérek, ha követnek Engem. Különböző ajándékokat adok nektek, és minden ajándék arra szolgál, hogy különbözőképpen terjesszétek Szavamat.

Látnokaim értékelése

Mindazoknak, akiknek a megkülönböztetés ajándékát adom azért, hogy segítsenek nektek azok azonosításában, akik az Én Nevemben jönnek, és akik a sátán nevében jönnek, azt mondom, hogy legyetek nagyon óvatosak. Mert csak az a helyes, ha óvakodtok a hamis prófétáktól. De sohase ítéljétek el azokat, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, anélkül, hogy először egyértelműen ne értékelnétek ki üzeneteiket. Sohasem szabad az általam küldött üzeneteket, „a külső látszat” alapján megítélnetek.

Mert ha egy ember azt mondja, hogy az Én Nevemben jön, ne feltételezzétek, hogy megítélésetek vele szemben csalhatatlan. Legyetek óvatosak az ilyen prófétákkal szemben, akiket kigúnyolnak, vagy akik felháborodást keltenek, amikor azt állítják, hogy Tőlem, vagy Édesanyámtól Isteni üzeneteket kapnak.

Ne essetek az azonnali ítélkezés bűnébe, mielőtt még meghallgattátok volna figyelmesen az üzeneteket. Ezek az üzenetek nemcsak egyszerűen tanításaimra vonatkoznak, hanem Igéimre is, és szeretettel lesznek tele. Arra oktatnak benneteket, hogy hogyan kellene az Én Nevemben az életeteket élnetek, hogy megmenekülhessetek.

Sohase ijedjetek meg, ha az Én igaz prófétáim azt állítják, hogy olyan jövőbeli eseményekre utaló üzeneteket kapnak, melyeket titokban kell tartaniuk. Ne essetek az azonnali ítélkezés/előítéletek bűnébe azáltal, hogy ezeket az üzeneteket az emberek osztályozása után ítélitek meg, amelyeket ezek a próféták képviselnek. Egyesek kevés műveltséggel rendelkeznek. Mások épp ellenkezőleg, világosan fejezik ki magukat. Sokan nem fognak megfelelni annak az elképzelésnek, hogy egy „szent” személy mit is jelent valójában.

De vannak módszerek arra, hogy hogyan lehettek biztosak hitelességükben. Mindazok, akik az Én szeretett Édesanyámmal kommunikálnak, a legtöbb esetben olyan jelenéseket jövendölnek meg, amelyeket Ő órára és dátumra megjövendöl. Sok ilyen eseménynek lesznek tanúi azok, akik részt vettek ilyen jelenéseken. Abban az esetben, amikor az Én üzeneteim kerülnek közlésre az emberiség számára, azok olyan módon adatnak a világnak, hogy az ne a próféta dicsőségét szolgálja.

Ítélkezni az emberek fölött

Végül az Én híveim, Hozzám tartozásuk ellenére is meg fogják vetni mindazokat, akik megjövendölik az elkövetkezendő eseményeket, és rágalmazni fogják azokat, akik a Szentlélek gyógyító erejével vannak megáldva. Szálljatok magatokba, és ébredjetek fel békés szendergésetekből. Ezek a próféták felborítják mindennapi gyakorlataitokat, mert ők nem illenek a ti szent csoportjaitokba. Ők nem fognak olyan módon beilleszkedni, ahogyan azt ti elvárnátok tőlük. Ezt vegyétek figyelembe. Ha ti ezeket az embereket a mendemonda miatt, vagy egy harmadik fél pletykája, vagy rosszindulatú célozgatás miatt elítélitek, akkor bűnt követtek el. A prófétáim ellen elkövetett bűn, mélységesen megbánt Engem. Ha visszautasítjátok igaz prófétáimat, hátat fordítotok Nekem.

De ma éppen ez történik a világban, amint egyre több látnok lép a nyilvánosság elé. Híveimnek nem könnyű. Csak arra gondoljatok, hogy mielőtt ítélkeznétek, el kell olvasni prófétáim üzeneteit, és ide tartoznak azok is, amelyek talán a hamis prófétáktól származnak. Könyörögjetek a vezetésért, amikor ezeket az üzeneteket szemlélitek. A hiteles üzenetek tele lesznek szeretettel. Mégis tekintélyük által erősek lesznek. Azokat az üzeneteket, amelyek ellenkeznek mindazzal, amit tanultatok az Én tanításaimról és Apostolaim tanításairól, nem számít, hogy mennyire bonyolultak, egyszerű lesz értékelni.

Ne hallgassatok hitetekről

Menjetek most, gyermekeim, és prófétáim előtt nyissátok meg szíveteket. Ők azért vannak, hogy bizonyságot adjanak nektek, hogy eljött az Én időm, hogy felkészítselek benneteket arra, hogy az Én Nevemben beszéljetek. Ne feledjétek, hogy azon prófétáimnak, akik beszélnek, dicsőség adatott, annak ellenére, hogy megaláztatásnak és gúnyolódásnak vannak kitéve, amelyet el kell viselniük. Azok lesznek megbüntetve, akik azt mondják, hogy követnek Engem, de egyfelől hitükről hallgatnak, másfelől gyorsan az Én igaz látnokaim ellen beszélnek. Szívetekben tudjátok, hogy mindazok, akiket elítéltetek, mégis az eljövendő eseményekről beszélnek, amelyeket szerintetek nagyon nehéz elfogadni.

Azt kérdezhetitek, hogy miért munkálkodik az én Megváltóm, Jézus Krisztus, ilyen egyedi személyek által. Hiszen ők nem is szent követők az Én kívánalmaim szerint. Nos, az Én kérdésem hozzátok a következő. Miért gondoljátok, hogy csak annak a kevés kiválasztottnak, akik életüket az imának szentelték, van joga arra, hogy elutasítsák azokat, akik köreiteken kívül beszélnek? Semmit sem tanultatok? Nem értitek, hogy mindazok, akik életüket az imának szentelve töltik, azok is áldozatul eshetnek a csalónak?

Igaz prófétáimat gyűlölni fogják

Ne feledjétek, hogy amikor a Földön voltam, a vének és a papok Engem is nevetségessé tettek, kigúnyoltak, elutasítottak és lenéztek. Ha Engem is gyűlöltek, akkor biztosak lehettek abban, hogy igaz prófétáim is a leggyűlöltebbek lesznek, miközben máshol nagyra becsülik őket.

Mind szégyelljétek magatokat. Az Én prófétáim nem a ti csoportjaitokból fognak származni, de tisztelnetek kell őket. Ők lesznek a legkevésbé hiteles próféták, tekintettel az eddigi életükre, ahogyan éltek. Egyesek szegény életkörülmények közül jönnek. Mások jómódú családból származnak. Egyesek kevés iskolával fognak rendelkezni, míg mások a műveltség ajándékával fognak születni. Ezek az Én kiválasztott prófétáim. Hallgassatok hangjukra, mielőtt elítélnétek őket.

Imádkozzatok értük. Imádkozzatok, hogy ne utasítsák vissza Szavaimat, amelyek ezeknek a prófétáknak adatnak. Ti se utasítsátok vissza Szavaimat. A hitetlenek mindig meg fogják próbálni hiteltelenné tenni ezeket a bátor lelkeket, akik Szavaimat hangosan hirdetik, de ez várható is. Amikor híveim, különösen az imacsoportokban, a kolostorokban és más lelkészségekben külsőleg elutasítják igaz látnokaimat, akkor Szívem kettészakad. Hallgassatok Szavaimra. Szavaim sohasem térnek el az Igazságtól, nem úgy, mint ti, szeretett követőim, akik úgy alakítjátok az igazságot, hogy az megfeleljen a ti értelmezéseteknek.

Nyissátok ki szemeteket. Ébredjetek fel. A jelek elkezdődtek, láthatóak mindenki számára. Nektek, híveim, nem maradt sok időtök. Hallgassátok Szavaimat. Imádkozzatok. Egyesüljetek és hirdessétek Szavaimat egységben, hogy lelkeket mentsetek, még mielőtt lejárna az idő.

Szerető Krisztusotok, Jézus, a Megváltó, és Igazságos Bíró”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-hiveknek-hogy-ne-utasitsak-vissza-az-igaz-profetakat


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

„… Ítélkezni az emberek fölött

Végül az Én híveim, Hozzám tartozásuk ellenére is meg fogják vetni mindazokat, akik megjövendölik az elkövetkezendő eseményeket, és rágalmazni fogják azokat, akik a Szentlélek gyógyító erejével vannak megáldva. Szálljatok magatokba, és ébredjetek fel békés szendergésetekből. Ezek a próféták felborítják mindennapi gyakorlataitokat, mert ők nem illenek a ti szent csoportjaitokba. Ők nem fognak olyan módon beilleszkedni, ahogyan azt ti elvárnátok tőlük. Ezt vegyétek figyelembe. Ha ti ezeket az embereket a mendemonda miatt, vagy egy harmadik fél pletykája, vagy rosszindulatú célozgatás miatt elítélitek, akkor bűnt követtek el. A prófétáim ellen elkövetett bűn, mélységesen megbánt Engem. Ha visszautasítjátok igaz prófétáimat, hátat fordítotok Nekem. ….”

———-

Római katolikus:

12-28

Aprószentek – Ü

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Szeretteim!
Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság és
nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem cselekszünk az igazság szerint. De ha világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk,
saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.
Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esett, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.
Ez az Isten igéje.

1Jn 1,5–2,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából. (7a. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk ellenünk.
Hívek: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
H; Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
E: A vadászháló szétszakadt, * és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
Zsolt 123,2-3.4-5.7b-8.

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Heródes Betlehemben és annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé.
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy
beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően.
Akkor
beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 2,13-18

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-28

„…. Ne hallgassatok hitetekről

Menjetek most, gyermekeim, és prófétáim előtt nyissátok meg szíveteket. Ők azért vannak, hogy bizonyságot adjanak nektek, hogy eljött az Én időm, hogy felkészítselek benneteket arra, hogy az Én Nevemben beszéljetek. Ne feledjétek, hogy azon prófétáimnak, akik beszélnek, dicsőség adatott, annak ellenére, hogy megaláztatásnak és gúnyolódásnak vannak kitéve, amelyet el kell viselniük. Azok lesznek megbüntetve, akik azt mondják, hogy követnek Engem, de egyfelől hitükről hallgatnak, másfelől gyorsan az Én igaz látnokaim ellen beszélnek. Szívetekben tudjátok, hogy mindazok, akiket elítéltetek, mégis az eljövendő eseményekről beszélnek, amelyeket szerintetek nagyon nehéz elfogadni. ….”


————

Ortodox (Görög keleti):

7 Ha a Régi Szövetség tökéletes lett volna, nem lett volna szükség helyette egy másikra. 8 De Isten nem volt megelégedve a népével, ezért így szólt hozzájuk:

Eljön az időmondja az Örökkévaló —,
amikor új szövetséget kötök
Izráel népével és Júda népével,[a]
9 de ez az új nem olyan lesz, mint a régi,
amelyet őseikkel kötöttem azon a napon,
amikor kézen fogva
kivezettem őket
Egyiptom földjéről.
Mivel nem maradtak hűségesek
a régi szövetséghez,
én is elfordultam tőlük,
— mondja az Örökkévaló. —
10 Azok után a napok után majd
új szövetséget kötök Izráel népével,
— mondja az Örökkévaló —,
törvényeimet beírom értelmükbe,
bevésem a szívükbe,
Istenükké leszek,
ők pedig népemmé lesznek.
11 Nem lesz többé szükség rá,
hogy valaki a testvérét, vagy társát tanítsa.
Nem mondja neki: »Ismerd meg az Örökkévalót!«,
mert mind ismerni fognak engem
— a legkisebbtől a legnagyobbig.

12 Mert
megbocsátom gonoszságaikat,
és bűneikre többé nem emlékezem.”[b]

13 Isten „újnak” nevezte ezt a szövetséget — ez pedig azt jelenti, hogy a Régi Szövetség már elavult, s nem használható. Ami pedig elavult és használhatatlan, az hamarosan el is fog tűnni.

—-

„… Mind szégyelljétek magatokat. Az Én prófétáim nem a ti csoportjaitokból fognak származni, de tisztelnetek kell őket. Ők lesznek a legkevésbé hiteles próféták, tekintettel az eddigi életükre, ahogyan éltek. Egyesek szegény életkörülmények közül jönnek. Mások jómódú családból származnak. Egyesek kevés iskolával fognak rendelkezni, míg mások a műveltség ajándékával fognak születni. Ezek az Én kiválasztott prófétáim. Hallgassatok hangjukra, mielőtt elítélnétek őket.

.

Nyissátok ki szemeteket. Ébredjetek fel. A jelek elkezdődtek, láthatóak mindenki számára. Nektek, híveim, nem maradt sok időtök. Hallgassátok Szavaimat. Imádkozzatok. Egyesüljetek és hirdessétek Szavaimat egységben, hogy lelkeket mentsetek, még mielőtt lejárna az idő. …”

——

„… Mert ha egy ember azt mondja, hogy az Én Nevemben jön, ne feltételezzétek, hogy megítélésetek vele szemben csalhatatlan. Legyetek óvatosak az ilyen prófétákkal szemben, akiket kigúnyolnak, vagy akik felháborodást keltenek, amikor azt állítják, hogy Tőlem, vagy Édesanyámtól Isteni üzeneteket kapnak.…”

——

Bartimeus visszanyeri a látását

46 Ezután Jerikóba mentek. Jézus, a tanítványai, meg az őket körülvevő nagy tömeg már kifelé haladt a városból, amikor egy vak koldus mellé értek, aki az út szélén ült. Bartimeusnak hívták — ez azt jelenti: Timeus fia. 47 Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus megy arra, kiabálni kezdett: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

48 Sokan rászóltak, hogy maradjon csöndben, de ő annál jobban kiabált: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!”

49 Jézus megállt, és azt mondta: „Hívjátok ide!”

Szóltak a vaknak, és így biztatták: „Bátorság! Kelj fel, mert Jézus hív!” 50 Ő még a köpenyét is ledobta magáról, felugrott, és Jézushoz sietett.

51 Jézus ezt kérdezte tőle: „Mit tegyek veled? Mit kívánsz tőlem?”

Mester, hogy újra lássak!” — válaszolt a vak.

52 Jézus erre így válaszolt: „Menj el, a hited meggyógyított.” A férfi azonnal visszanyerte a látását, és csatlakozott a Jézust kísérő csoporthoz.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews+8%3A7-13%3B++++Mark+10%3A46-52&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/28

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html