béke kategória bejegyzései

imádkozzatok, hogy a szeretet fennmaradjon a világban, és hogy békét lehessen vinni mindazoknak a szegény, szenvedő ártatlan embereknek.

https://www.facebook.com/medjugorjepace1

https://www.medjugorje.hr/hu/


Igazság Könyve:

Ők soha nem fognak győzedelmeskedni Egyházam felett

  1. szeptember 1. hétfő, 20:08

 

Drága, szeretett leányom, az Én Lelkem nagyon is jelen van ebben az időszakban földi Egyházamban, amikor ellenségeim vadul támadnak ellene.  Megostorozhatják Testemet, mely maga az Én Egyházam, zúdíthatnak megvetést Isten Igaz Szavára, kigúnyolhatják az Úr Útjait, de ők soha nem fognak győzedelmeskedni Egyházam felett. Egyházam azokból áll, akik Isten Igaz Szavát hirdetik, és akik az Apostolaim által meghatározott módon szolgáltatják ki a Szentségeket. Csak azok mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, akik továbbra is Hűségesek maradnak Tanításaimhoz, Igémhez, Testemhez, és az Általam előírt Szentmise Áldozathoz. Egyházamat – ahogyan az jelenleg van – össze fogják zúzni, épületeit le fogják rombolni, és el fogják foglalni, felszentelt szolgáimat pedig az utcára fogják dobni, ahol koldulni fognak; a Szentmiseáldozat gyakorlatát pedig be fogják szűntetni. Egyházam mégis sértetlen marad, bár csak egy kis maradéka lesz annak, mint ami egykor volt.

Isten Szentlelke át fogja vezetni Egyházamat a zűrzavaron, amellyel szembe kell néznie, és így az Igazság fennmarad. Ellenségeim mind megpróbálják majd elpusztítani Igaz Egyházamat, majd pedig egy hamissal fogják azt felcserélni. Új „szentírásokat” és szentségeket fognak létrehozni, és sok más istenkáromlást fognak elkövetni az Én Nevemben. De Egyházam az Én Testem, és igaz követőim Szent Egységben fognak maradni Velem. Amikor majd úgy tűnik, hogy elpusztult, földig égett, Egyházam parazsa továbbra is pislákolni fog egészen addig a napig, amíg újból el nem jövök. Azon a napon, amikor Egyházam megújulva és nagy dicsőségben feltámad, és amikor az egész világ azt hirdeti, hogy csak egyetlen Igaz Egyház van, az Új Jeruzsálem, minden jó ember inni fog annak üdvössége kelyhéből. Ami volt kezdetben, az lesz a végén is. Minden Isten által teremtett élet megújul, hasonlóan ahhoz, ahogyan az a Paradicsomban volt teremtve az emberi nem számára.

Az Én Lelkem él, és az nem halhat meg soha, mert Én Vagyok az Örök Élet, mindannak Ajándékozója, amire az embernek szüksége van, hogy egy olyan életet éljen, amelyben a halálnak nincs helye. Bízzatok mindig Isten Hatalmában, amikor a világban tanúi vagytok mindazoknak a dolgoknak, amelyek tisztességtelennek, kegyetlennek, igazságtalannak, és időnként pedig félelmetesnek tűnhetnek. Hatalmam beborítja majd a Földet, és Szeretetem egyesíteni fogja mindazokat, akiknek szeretet van a szívében.  El fogok űzni minden gonoszságot, és amikor végleg elfogy a Türelmem, minden ellenségemet félre fogom dobni. Én itt vagyok. Nem mentem el. Ezen a tüskés úton foglak most vezetni benneteket Dicsőséges Királyságom felé. Amint eljön a nap, amelyen bejelentem Második Eljövetelemet, minden könnyet le fogok törölni. Minden szomorúság hirtelen véget ér, és annak helyébe szeretet, béke és öröm fog költözni, amit egyedül csak Én, Jézus Krisztus, hozhatok nektek.

Tartsatok ki, Én kicsinyeim. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a szeretet fennmaradjon a világban, és hogy békét lehessen vinni mindazoknak a szegény, szenvedő ártatlan embereknek, akik elszórtan élnek a világháború sújtotta országaiban. Hozzám tartozik Isten minden gyermeke, és Én minden lelket, minden nemzetet és minden bűnöst szeretek. Én a Keresztes Imahadjárat Imáinak Ajándékát hozom nektek, hogy azokat imádkozván, segítsetek Nekem annyi lelket megmenteni, amennyi csak lehetséges.

 

Menjetek békével és szeretettel,

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ne-vegyetek-figyelembe-az-ellenzek-harsogasait-mivel-az-emberi-velemenynek-nincs-jelentosege

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/09/01

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-09-01

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az az ember, aki földi élete során megtalálja Jézust és hűségesen szolgálja Őt, békére fog találni

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Lehet, hogy fizikailag nem fogtok találkozni Fiammal, de mindenképpen meg fogjátok Őt ismerni

  1. augusztus 16. szombat 20:15

 

Drága gyermekeim, élete során, bizonyos időközönként, sok ember keresi Fiamat, Jézus Krisztust. Amikor egy lélek megtalálja Fiamat, akkor ez egy olyan utazás, mely különböző utakból és szakaszokból áll, amelyeket meg kell járnia. Amikor Fiamhoz közelebb kerültök, az számotokra egy küzdelmet jelent, melyre nektek számítanotok kell. Minél közelebb kerültök Hozzá, annál hasonlóbbá fogtok Hozzá válni, és Jellemvonásait egyre jobban meg fogjátok ismerni. Lehet, hogy fizikailag nem fogtok találkozni Fiammal, de mindenképpen meg fogjátok Őt ismerni.

Érezni fogjátok Szeretetét. Fájdalma a tietek lesz. Szelídségében osztozni fogtok, és az öröm, amelyet Ő az emberiség iránti feltétlen szeretete miatt érez, a tietek lesz. Türelme a lelketekbe fog csepegni, és az Ő Igéje a megértés világosságával fog belétek ivódni, amelyet a Szentlélek ad majd nektek.

Ha ti valóban szeretitek Fiamat, akkor Hozzá hasonlóan alázatosakká fogtok válni, és égő vágyat fogtok érezni arra, hogy bármi áron is szolgáljátok Őt. Néhány lélek idővel ugyan eléri a lelki tökéletesség útját, de nem fogják tudni befejezni ezt az utazást, hacsak át nem adják minden bizalmukat Istennek. Ha egy lélek az út mentén bukdácsol, meg fogja kapni a kegyelmeket, hogy újra összeszedje magát, és folytassa útját. De amikor egy lélek Fiammal verseng és méltónak tartja magát arra, hogy kihívja a Testté lett Igét, akkor ő Istentől el fog szakadni.

Az az ember, aki földi élete során megtalálja Jézust és hűségesen szolgálja Őt, békére fog találni. Semmi más nem fogja tudni őt soha többé újból kielégíteni ebben a világban. Ha egy lélek bensőséges kapcsolatba került Fiammal, s aztán elszakad Tőle, szörnyű fájdalmakat fog elszenvedni. Miután már megismerte Őt, és Ő a Szívében élt, a Tőle való elszakadás fájdalma a legrosszabb fájdalom, amit az ember valaha is megtapasztalt.

Amikor azzal kísértenek benneteket, hogy szálljatok szembe Krisztus Tanításával, vagy arra kényszerítenek, hogy mindenképpen utasítsátok el Őt, tudnotok kell, hogy a világon semmi sem fog nektek olyan békét, szeretetet és örömet hozni, mint amilyen Tőle származik.

 

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-lehet-hogy-fizikailag-nem-fogtok-talalkozni-fiammal-de-mindenkeppen-meg-fogjatok-ot

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/08/16

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-08-16

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Közel van az a nap, amikor egyedül csak Istenségem Fénye fog uralkodni a Földön, és a béke teljessége a tietek lesz.

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Amikor az Akaratom megvalósul, béke fog uralkodni

  1. július 18. péntek, 15:52

 

Drága leányom, a világ az Enyém, Én pedig a gyermekeimé vagyok. Én a tietek Vagyok.

Ivadékaimnak nagy zűrzavarral kell szembe nézniük, amikor elküldöm angyalaimat, hogy hűségeseimet előbbre vigyék, és hamarosan minden gonoszság száműzetik. Ellenségeimet össze fogom zúzni, míg csak a fájdalomnak és szomorúságnak, amelyet az emberiség szenved, minden nyoma el nem töröltetik. Nem lesz több könny, szomorúság, fájdalom, mert minden hatalom az Enyém.

Tervem már kibontakozóban van, még ha csak kevés embernek van is erről tudomása. De Én azt mondom nektek: Töröljétek le könnyeiteket. Ne féljetek Beavatkozásomtól, mert az Én Akaratom hamarosan egyesülni fog gyermekeim akaratával. Amikor Akaratom megvalósul, béke fog uralkodni nemcsak a szívetekben, hanem a Földön is, éppen úgy, mint a Mennyben. Bízzatok Bennem.

Ne féljetek a Kezemtől, mert csak azok fognak szenvedni, akik teljesen elutasítanak Engem. Én nem vágyom a bosszúra, sőt még azok szívébe is be fogok hatolni, akik átkoznak Engem. Irgalmasságom azt jelenti, hogy csak nagyon kevesen akarnak majd elszakadni Tőlem, amikor Fiam, Jézus Krisztus által ismertté teszem Magam. A gyengék erőssé, a félénkek pedig bátorrá fognak válni, és akiknek a lelkében gyűlölet van, el fognak telni Szeretetemmel.

Én szeretem minden gyermekemet, és vágyom utánuk, éppen ezért a lehető legkevesebb szenvedés árán fogom visszaszerezni Királyságomat.

Kérlek benneteket, hogy teljesen bízzatok meg Bennem, mert közel van az a nap, amikor egyedül csak Istenségem Fénye fog uralkodni a Földön, és a béke teljessége a tietek lesz.

 

Örök Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-amikor-az-akaratom-megvalosul-beke-fog-uralkodni

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/07/18

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-07-18

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor majd mindenki azt mondja: „Most teljes a béke és biztonság!”, hirtelen rájuk tör a pusztulás

Idén novemberben állította fel az ENSZ a “BÉKE ÉS BIZTONSÁG” nevű emlékművét

https://pbs.twimg.com/media/FDx8h4EWYAEBbfn.jpg

„… 3 Amikor majd mindenki azt mondja: „Most teljes a béke és biztonság!”, hirtelen rájuk tör a pusztulás, …”

(1) „… saját békességemet adom nektek, de másképpen, mint ahogy a világ adja. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1Thess5%3A1-11%3B+jn+14%3A25-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

„2 Párduchoz hasonlított, de a lába olyan volt, mint a medvéé, a szája pedig, mint az oroszláné. A Sárkány átadta neki a saját erejét, trónját és nagy hatalmát. „

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1Thess+5%3A3%3B++++rev+13%3A2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Igazság Könyve:

„A megtisztulás ezen évében, gyermekeim meg lettek fosztva az anyagi jólét kényelmétől

2011. december 15. csütörtök, 8:55

Drága leányom, a megtisztulás éve már majdnem a végéhez ért, és ennek következményeként az Én gyermekeim már mindenhol felkészültek a Nagyfigyelmeztetésre.

Sok gyermekem borzasztóan szenvedett 2011-ben. Háborúk, erőszak, gyilkosság és gyűlölet, s mindezt a sátán hadseregének mesterkedése idézte elő, mely megcsonkította és megölte értékes lelkeimet. Ez a gonosz hatalom egy szörnyű büntetést fog elszenvedni, ha nem fog bűnbánatot tartani a Nagyfigyelmeztetés után.

Sok gyermekem az anyagi jólét kényelmétől lett megfosztva, és olyan nehézségeket szenvedtek el, melyeket eddig még sohasem kellett elviselniük.

Ezeket a megpróbáltatásokat a sátán idézte elő és okozta az emberiség számára, de mindezt Én engedtem meg, hogy felhasználjam a lelkek megtisztítására. Talán most azt gondolod, leányom, hogy ez kegyetlenség, azonban erre szükség volt, hogy alázatra neveljem az emberiséget.

Most, amikor már sokkal tisztábbak a Szememben, megnyílt a szívük, hogy befogadhassák örök életük Igazságait. Ez azt jelenti, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt kevesebbet fognak szenvedni, mivel ezen az üldöztetésen már keresztülmentek.

Most már gyermekeim készen állnak Irgalmasságom Ajándékának a fogadására. Ez az idő majdnem elérkezett a világ számára. Légy türelmes, leányom. Sohase várd Tőlem azt, hogy az időpontot megismertessem a világgal, mert nektek ezt nem kell tudnotok, amint azt már többször is említettem.

Bízzatok Bennem, teljes mértékben, és akkor békességben lesztek. (1)

A Nagyfigyelmeztetés Ajándékát akkor fogom elhozni, amikor erre már megérett az idő, és amikor gyermekeim a legkevésbé számítanak arra.

Szeretett Jézusotok, az emberiség Megmentője”

http://masodikeljovetel.hu/megtisztulas-ezen-eveben-gyermekeim-meg-lettek-fosztva-az-anyagi-jolet-kenyelmetol

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2021/12/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-12-15

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá,szeretik Őt, és nagy tisztelettelvannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám,nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

 
 

Keresztes Imahadjárat 2. imája

Ima a globális uralkodókért

Keresztes Imahadjárat 6. imája

Ima az Antikrisztus megállítására

Keresztes Imahadjárat 20. imája

Ima, mely segít megállítani az Antikrisztust abban, hogy elpusztítsa gyermekeimet.

Keresztes Imahadjárat 42. imája

Böjti ima az Egy-világpénznem megakadályozására

Keresztes Imahadjárat 61. imája

Ima az Egy- Világ ellenőrzésének elhárításáért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-10-nap-szerda

 
My DREAM of a HUGE EXPLOSION at a CBD | How to Interpret Prophecy & Dreams by Ps Cioccolanti
 
BEIRUT BLAST in BIBLE PROPHECY | Coming Jewish or Muslim Messiah? | Overview of Tyre, Sidon, Lebanon
 

“Az Örökkévaló felel a bálványimádóknak

14.1 Izráel vezetői közül néhányan eljöttek hozzám, és leültek velem szemben. Ekkor az Örökkévaló szava érkezett hozzám: „Ember fia, ezek a férfiak a bálványaikat a szívükben állították fel, és ott imádják azokat. A bálványok bűnbe viszik őket, mégis állandóan azokra függesztik tekintetüket. Ezek után még ide jönnek, hogy tőlem kérjenek tanácsot?! Mit gondolsz, vajon megengedjem nekik, hogy kérdezősködjenek?

Ezért hát, mondd nekik ezt: Így szól Uram, az Örökkévaló: Izráel népe közül egyesek a bálványaikat a szívükben állítják fel, és ott imádják azokat. Bár ezek a bálványok bűnbe viszik őket, mégis állandóan azokra függesztik a tekintetüket. Azonban, ha ezek után mégis a prófétához mennek, hogy rajta keresztül kérjenek tőlem tanácsot, akkor én, az Örökkévaló fogok nekik válaszolni! Igen, én magam válaszolok nekik — annak ellenére, hogy oly sok bálványuk van —, mert meg akarom ragadni Izráel népének szívét, amely bálványaik miatt eltávolodott tőlem.

Ezért mondd Izráel népének: Ezt mondja Uram, az Örökkévaló: Forduljatok el bálványaitoktól, és térjetek vissza hozzám! Fordítsatok hátat minden hamis istennek, és rá se nézzetek többé!

 ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

13 Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, zsákban és hamuban ülve régen megtértek volna.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=luke+10%3A13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Prófécia Tírusz pusztulásáról

26.1 A száműzetés tizenegyedik évében[a], a hónap első napján az Örökkévaló szava érkezett hozzám: „Ember fia, Tírusz lakói kárörvendően nevettek Jeruzsálem pusztulásán: »Nézzétek! Romba dőlt a népek kapuja! Feltárult, kinyílt előttünk! Most mi fogunk hasznot húzni Jeruzsálem pusztulásából!«”

Ezért azt mondja Uram, az Örökkévaló: „Ellened fordulok, Tírusz! Nemzetek seregeit hozom rád, egyiket a másik után, mint a tenger hullámait: ledöntik falaidat, lerombolják tornyaidat.

 …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-08-26

21. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
Az apostol tanítja: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék!”
Testvéreim!
Urunk Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, hogy kerüljetek minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem ragaszkodik a tőlünk kapott hagyományokhoz. Magatok is tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek.
Senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessetek minket. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.
A békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békét!
Az Úr legyen mindnyájatokkal!
Én, Pál saját kezemmel írom az üdvözlést. Minden levelemben ez az ismertető jel, így írok. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!
Ez az Isten igéje.

2Tessz 3,6-10.16-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az az ember, * aki féli az Istent. Vö. 1a. vers.
Előénekes: Boldog mindaz, aki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
Hívek: Boldog az az ember, * aki féli az Istent.
E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
H: Boldog az az ember, * aki féli az Istent.
Zsolt 127,1-2.4-5

ALLELUJA
Aki megtartja Krisztus igéjét, * abban Isten szeretete valóban tökéletes. 1Jn 2,5 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A képmutatást leleplezi majd Isten ítélete.
Jézus egyszer így korholta a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek!
Ezek az evangélium igéi.

Mt 23,27-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-26
————
Ortodox (Görög keleti): 

Pál nyíltsága viszonzásra vár

11 Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak:

12 nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra.

13 Viszonzásul pedig, mint gyermekeimhez szólok: tárjátok ki ti is szíveteket.

Krisztus vagy Beliál

14 Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez?

15 Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között?

16 Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: “Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.

——————————

23 Éppen ott volt a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel:

24 “Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje.”

25 Jézus ráparancsolt: “Némulj el, és menj ki belőle!”

26 A tisztátalan lélek pedig megrázta azt az embert, hangosan kiáltott, és kiment belőle.

27 Mindnyájan annyira megdöbbentek, hogy ezt kérdezgették egymástól: “Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is és azok engedelmeskednek neki.”

28 És gyorsan elterjedt Jézus híre mindenfelé, Galilea egész környékén.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Corinthians%206:11-16;%20%20%20Mark%201:23-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

 

 

Deadly port explosion rocks Beirut

Üdvösség Anyja: Fiam megadta nekem azt a hatalmat, hogy eltiporjam a kígyó fejét

Igazság Könyve:
2014. december 8. hétfő, 17:30

 

Drága gyermekeim, amikor a legváratlanabb helyeken történő új háborúk kitöréséről hallotok, tudatában kell lennetek annak, hogy a Jelenések Könyvében foglalt próféciák már elérkeztek hozzátok.

Amikor a föld természetes rendje és az emberi faj viselkedése a világnak mind a négy sarkában zűrzavarba torkollik, akkor itt a felkészülés ideje. Mindezeknek a dolgoknak meg kell történniük, mint utolsó védőbástya mindazzal a gonoszsággal szemben, mely a gonosz fertőzéséből fakad.

Ember ember ellen támad; az emberek kegyetlenül fognak egymással bánni, anélkül, hogy akár egy szemernyi lelkiismeret-furdalásuk is lenne, és mindegyik vissza fog élni a másik bizalmával. Ez az eredménye annak, amikor a szeretet, mely Istentől származik, elenyészik az emberek szívében. Még azok is, akik hisznek Fiamban, Tanításai ellen fognak fordulni. A Hozzá legközelebb állók, annak ellenére, hogy szeretik Őt, el fogják árulni. Azok, akik Őt képviselik, az Ellenségeihez fognak pártolni, amint azt Júdás is tette.

Nagyon kevesen vannak olyanok, akik elég erősek ahhoz, hogy felálljanak, és hirdessék Isten Szent Igéjének Igazságát. Az ember gyenge, és a bűn miatt van az, hogy nem válhat tökéletessé. Mindaddig, amíg a bűn gyökerestől ki nem lesz irtva, sok szenvedést kell még elviselni Fiam visszajöveteléig. Addig is az ima a ti egyetlen fegyveretek a Sátán hatalma ellen. Különösen Legszentebb Rózsafüzéremet kell naponta imádkoznotok, mert annak hatalma van, hogy meggyengítse a Sátán erejét és mindazokat, akik a végső csatát vezetik Jézus Krisztus és földi Egyháza ellen.

Most elmondom nektek, hogy Én, a ti szeretett Édesanyátok, a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, egy különleges ajándékot adok ma nektek. Nekem megadatott az a kegyelem, hogy az emberiség védelmezője legyek. A viszály idején a védelmembe kell menekülnötök. Én meg fogom védeni mindazokat közületek, akik az ördög gonoszságai ellen hívnak engem. Védelmem alatt mentességet fogtok kapni a támadásokra, amelyeket a sátán azokra a Keresztényekre fog mérni, akik az előttetek álló megpróbáltatások során megpróbálnak hűségesek maradni Fiamhoz.

Fiam megadta nekem azt a hatalmat, hogy eltiporjam a kígyó fejét, hogy közelebb vihessen Magához benneteket. Fogadjátok el védelmemet, és én válaszolni fogok mindazoknak, akik a segítségemet kérik.

Kötelességgel tartozom Istennek, és hűséggel szeretett Fiamnak, Jézus Krisztusnak, Aki oly nagyon szeret benneteket. Nincs semmi, amit meg ne tennék Fiamért és nincs semmi, amit Ő meg ne tenne azért, hogy megszabadítson benneteket a fájdalomtól és a szenvedéstől.

Köszönöm, drága gyermekeim, az Irántam tanúsított szeretetet, de tudnotok kell, hogy én azt a szeretetet, amelyet nekem adtok, bemutatom Fiamnak, Isten Dicsőségére.

Én továbbra is Isten alázatos szolgálója maradok.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

 
 
 

 

———-
Igaz élet Istenben:

“TERJESZD
ÜZENETEIMET!1987. augusztus 24.

Vassula bánd meg bűneidet!

Megbántam.

Megbocsátom bűneidet,most azt akarom, hogy dicsőíts!

Tétováztam, a helyes szavakat kerestem.

Vassula mondd: “dicsőség legyen a mindenhatóIstennek! ” Tudod, hogy ki vagyok én?

Te vagy az alfa és az omega. MindenekTeremtője.

Helyesen mondtad gyermekem. Most ezt mondom neked: Áldott, aki olvasni fogja üzenetemet, és hiszi, hogy én írtam, anélkül, hogy látta volna, hogy én írtam. Áldott, aki hallja üzenetemet, és követi. Áldottak, akik egyesülnek, békét és szeretetet terjesztenek. Terjeszd üzenetemet, terjeszd békémet és békém uralkodjék a szívekben! Sohase kételkedj Szeretetemben!

Miképpen akarod, hogy terjesszem, hogyan tudnék valamit tenni? Tehetetlen vagyok.

Várj Vassula, és meg fogod látni.Segíteni fogok neked.Jöjj, “mi ketten?”

Igen Uram, “mi ketten”.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum139.html


———-
Római katolikus:

2019-12-08

Advent 2. vasárnapjaKezdőének:
Sion népe, íme, jön az Úr, hogy megmentse a nemzeteket, és hallani fogjátok dicsőséges szavát, szívetek örömére. (Vö. Iz 30,19.30)

Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Istenünk, segíts, hogy szent vágyakozással siessünk Fiad elé. Örök bölcsességeddel nevelj minket, hogy evilági elfoglaltságaink ne akadályozzanak találkozásunkban szent Fiaddal. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak.
Azon a napon:
Vessző kél majd Izáj törzsökéből, és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme.
Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem
igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri a földet, s ajka leheletével megöli a gonoszt.
Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség csípőjén a kötő. Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kisgyermek is terelgetheti őket. A tehén és a medve együtt legelnek, kicsinyeik is együtt pihennek, és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja kezét az anyatejtől elválasztott kisgyermek. Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.
Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz lakhelye.


Ez az Isten igéje.
Iz 11,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Napjaiban az igazság virága nyíljék, * és teljes béke legyen a világ végéig. 5. tónus.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak, * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: Napjaiban az igazság virága nyíljék, * és teljes béke legyen a világ végéig.
E: Napjaiban virágzik az igazság és a teljes béke, * míg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: Napjaiban az igazság virága nyíljék, * és teljes béke legyen a világ végéig.
E: Megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szűkölködőt megsegíti.
H: Napjaiban az igazság virága nyíljék, * és teljes béke legyen a világ végéig.
E: Legyen áldott a neve örökké, amíg csak világít a nap, neve fennmaradjon.
Áldott legyen benne a föld minden népe, * magasztalja őt minden nemzet.
H: Napjaiban az igazság virága nyíljék, * és teljes béke legyen a világ végéig.
Zsolt 71,2.7-8.12-13.17

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Üdvösségünk közel van!
Testvéreim!
Mindazt, amit egykor megírtak, a mi okulásunkra írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére. Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, és egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok Istent, Urunk, Jézus
Krisztus Atyját!
Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére! Állítom ugyanis: Krisztus azért vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket. A pogányok viszont irgalmasságáért magasztalják Istent, amint írva van:
Ezért magasztallak téged a pogányok között, és dicsérem dallal a nevedet!
Ez az Isten igéje.
Róm 15,4-9

ALLELUJA
Készítsétek elő az Úr útját! † Egyengessétek ösvényét, * és minden ember meglátja az Üdvözítőt, akit elküld az Isten. Lk 3,4.6 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Tartsatok bűnbánatot, elközelgett a mennyek országa.
Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!”
Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta:
A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem!
Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 3,1-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-08

————
Ortodox (Görög keleti): 

A feltámadt Jézus megjelenik tanítványainak

Miután a hét első napjának kezdetén feltámadt, Jézus először a magdalai Máriának jelent meg, akiből korábban hét gonosz szellemet űzött ki. 10 Mária azonnal elment, és elmondta ezt Jézus tanítványainak, akik gyászolták és siratták Jézust. 11 Elmondta nekik, hogy Jézus él, és hogy ő találkozott is vele, de a tanítványok nem hittek neki.

12 Ezután Jézus más alakban jelent meg két tanítványának, akik éppen vidékre mentek. 13 Ez a két tanítvány visszatért Jeruzsálembe, és hírt adott a többieknek. De azok nekik sem hitték el, hogy Jézus feltámadt.

Kiküldi a tanítványait

14 Később Jézus megjelent a tizenegy tanítványának is, amikor éppen az asztalnál ültek, és ettek. Szemükre vetette, hogy mennyire hitetlenek és keményszívűek: hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták őt.

15 Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömüzenetet mindenkinek! 16 Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözülni fog. De aki nem hisz, az kárhoztató ítélet alá kerül. 17 Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják követni: a nevemben gonosz szellemeket űznek ki; új nyelveken szólnak; 18 kígyókat fognak meg, vagy halálos mérget isznak, de az sem nem árt nekik; ráteszik a kezüket a betegekre, azok pedig meggyógyulnak.”

Jézus visszatér a Mennybe

19 Miután az Úr Jézus beszélt a tanítványaival, felvitték a Mennybe, és ott Isten jobb oldalára ült. 20 Az apostolok pedig elmentek, és mindenhol kihirdették Isten üzenetét. Az Úr együttműködött velük, és hitelesítette az üzenetet természetfeletti jelekkel, amelyek kísérték az üzenet hirdetését.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16%3A9-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Krisztus „Testének” egysége

Kérlek benneteket — én, aki azért viselem ezt a fogságot, mert az Urat szolgálom —, hogy Istentől kapott elhívásotokhoz méltóan éljetek! Legyetek mindig alázatosak, szelídek, türelmesek, és isteni szeretettel viseljétek el egymást! A Szent Szellem a békesség kötelével vesz körül — így egyesít benneteket. Ezért minden igyekezettel arra törekedjetek, hogy őrizzétek meg ezt a harmóniát! Mivel mindannyian ugyanazt az egyetlen Szent Szellemet kaptuk, együttesen ugyanazt az egyetlen Testet alkotjuk. Hasonlóképpen mindnyájan ugyanazt reméljük és várjuk, hiszen Isten erre hívott el bennünket. Csak egyetlen Úr van, aki mindannyiunknak Ura. Ugyanazt a hitet kaptuk, és ugyanabban a bemerítésben részesültünk. Csak egy Isten van — mindannyiunk Atyja — aki mindenek felett uralkodik, mindenen keresztül cselekszik, és mindenben jelen van.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+4%3A1-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 Amikor az egyik faluba ért, tíz leprás jött vele szembe, akik jó messze megálltak, 13 és onnan kiabáltak: „Jézus, Mester, segíts rajtunk!”

14 Mikor Jézus látta őket, ezt mondta nekik: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papnak!”[a]

Azok mind a tízen el is indultak, és útközben meggyógyultak. 15 Egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszajött Jézushoz, és hangosan dicsérte Istent. 16 Azután arcra borult Jézus lába előtt, és megköszönte, hogy meggyógyította. Ez az egy éppen samáriai volt. 17 Jézus ezt kérdezte: „Nem tízen gyógyultak meg? Hol van a többi kilenc? 18 Egyikük sem jött vissza, hogy Istent dicsőítse, csak ez az idegen?” 19 Azután hozzá fordult: „Kelj fel, és menj el békességgel! A hited megmentett téged.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+17%3A12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/08

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Isten, az Atya: Le fogom törölni könnyeiteket; egyesítem majd a világot, és békét hozok

Igazság Könyve:

2014. augusztus 24. vasárnap, 17:15

Drága lányom, vajon az ember valóban ismeri gyermekeim iránti Szeretetem nagyságát? Tudja vajon, hogy a szeretettel szörnyű fájdalom jár együtt? Ha visszautasítják a tiszta szeretetet, nagy fájdalmat tud okozni.

Én szeretem gyermekeimet, Teremtésemet, Testemet és Véremet. Ezért nagy fájdalmat érzek a miatt, ahogyan a bűn elszakította Tőlem, Örök Atyjuktól, gyermekeimet. Sírok, amikor látom a gyűlöletet elmérgesedni a szívükben egymás iránt. Sírok, amikor tanúja vagyok a paráznaság, a féltékenység, a büszkeség és a kapzsiság bűnének és annak a vágynak, hogy egymást felülmúlják; és sírok, amikor tanúja vagyok a fájdalomnak és a gyötrelemnek, amelyet egymásnak okoznak.

Amikor elveszik az Életet, amelyet örökségül hagytam az emberre, fájdalmam olyan nagy, hogy akkora kínnal kiáltok fel, hogy az egész Mennyország Velem együtt árasztja könnyeit a szomorúságtól. Az Én Időm közel van, és amikor háborúkról, járványokról, éhínségről és földrengések kiterjedéséről hallotok, amelyek egyre gyakoribbá válnak, tudnotok kell, hogy akkor lesz az az óra, amikor azt mondom: elég!

Egyetlen lehelettel el fogom űzni a gonoszságot, a gyilkosokat mindössze egy suttogással, ellenségeimet pedig egyetlen szempillantással. Aztán bejelentem az órát, azt az időt, amikor Fiam visszaköveteli az Őt Megillető földi Királyságát.

Le fogom törölni a könnyeiteket; egyesíteni fogom a világot, és békét hozok; elűzöm azokat, akik üldözték gyermekeimet, és Királyságom Világosságába viszem azokat, akik az Én Nevemben szenvedtek, mert ők felmagasztaltatnak majd földi Királyságomban.

Készüljetek gyermekeim, mert Új Paradicsomom örömteli élete hamarosan a tietek lesz. A szenvedés ezen a Földön el fog enyészni, és a szomorúság könnyeit az öröm könnyei fogják felváltani. Ez az Én Ígéretem. Tehát, amikor úgy érzitek, hogy már nem bírjátok tovább, tudnotok kell, hogy az Új Korszak hajnala közel van.

Örök Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

Isten, az Atya: Le fogom törölni könnyeiteket; egyesítem majd a világot, és békét hozok 

 
 

2014. augusztus 24. vasárnap, 17:00

Drága gyermekeim, arra sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok a világ békéjéért, mert nagyon hamar sok ország bele fog keveredni a háborúkba, amit nehéz lesz visszafogni, és sok ártatlan lélek el fog pusztulni.

A Béke, amelyet kérek, hogy esdekeljétek ki az én kedves Fiamtól, azért fontos, hogy hatást gyakoroljon a gyűlöletre, mely azon félrevezetettek szívében van elvetve, akik másokat rettegésben tartanak. A Béke, amikor az Isten Ereje által kiárad majd a Földre, betekintést fog adni abba, hogy hogyan kellene másokkal szeretettel és tisztelettel bánnotok, eltekintve a különbözőségeitektől.

Kérlek benneteket, hogy imádkozzátok minden nap a Keresztes Imahadjárat eme Béke Imáját a nemzetetekért:

A Keresztes Imahadjárat 164. imája: Békeima a Nemzetek Békéjéért

Ó, Jézus, hozz nekem békét.

Hozz békét nemzetem számára és mindazon országok számára, amelyek szétesnek a háború és a megosztottság miatt.

Vesd el a béke magvait azon megkeményedett szívűek között, akik az igazságosság nevében másoknak szenvedést okoznak.

Add meg Isten minden gyermekének a szükséges Kegyelmeket,

hogy megkapják Békédet, hogy ez által a szeretet és a harmónia növekedni tudjon;

hogy az Isten iránti Szeretet győzedelmeskedjen a gonosz felett, és, hogy a lelkek megmenekülhessenek a hamisságok általi megrontástól, a kegyetlenségtől és a gonosz becsvágytól.

Engedd, hogy béke uralkodjék mindazokban, akik Szent Szavad Igazságának szentelik az életüket, és azokban, akik egyáltalán nem ismernek Téged. Ámen.

Béke legyen veletek, drága gyermekeim, és ne feledjétek, hogy Isten iránti szeretet nélkül, sohasem tudnátok igaz békére találni.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja”

 


———-
Igaz élet Istenben:
“MEGIGÉZEL “IGENEDDEL”

1990. június 13.

Jézusom?

Én vagyok. Én vagyok az, a te Jézusod. Az Ecclesiát én keltem új életre! Nem ti keltitek életre, emberiség! Én magam emelem fel menyasszonyomat. Az üldözések ellenére akarsz- e továbbra is követem maradni?

Igen Uram, akarok.

Érezd, mennyire örülök, valahányszor azt mondod, hogy “igen”! Te tudod, hogy nincs rád szükségem, elég vagyok önmagamban, de gyengeségedben is megigézel “igeneddel”! Alkalmatlanságod felkelti erőmet, és örömet szerez Lelkemnek. Gyengeséged és esendőséged irgalomra indít, és teljes megbocsátást fakaszt Szívemből. Maradj közelemben gyermekem! Lelkem gyönyörűségét leli benned! Én vagyok a te erődöd! Légy óvatos, kicsim, mert jövendőmondók és hamis próféták is vannak azok között, akik közelednek hozzád.

Mit tegyek Uram?

Igazodj elveimhez…

Kérlek, védj meg a hamis prófétáktól!

Biztonságban fogsz élni, gondosan őrizlek. Továbbra is vállamon hordozom bárányomat. Légy békében!

1990. június 14.

Én vagyok a Szikla!

 
 
 
 
—–
Római katolikus:
08-24Szent Bertalan apostol

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét.
János apostol így beszél látomásában a megdicsőült Egyházról: Szólt hozzám az angyal és ezt mondta: „Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét.”
A hét angyal egyike lélekben elvitt egy magas hegyre, és ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis.
A városnak széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak vésve, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a neve. Keleten három kapu volt, északon három kapu, délen három kapu, és nyugaton három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.
Ez az Isten igéje.
Jel 21,9b-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét. (Vö. 12a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
Zsolt 144,10-11.12-13ab.17-18

ALLELUJA
Rabbi, te vagy az Isten Fia, * te vagy Izrael királya. Jn 1,49b – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs semmi álnokság.
Egy alkalommal Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhetne valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp.
Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.”
Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,45-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-24

 

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

30 Arra kérlek benneteket, testvéreim, segítsetek nekem azzal, hogy erőteljesen imádkoztok értem Istenhez — Urunk, Jézus Krisztus és a Szent Szellem szeretete által! 31 Imádkozzatok értem, hogy megszabaduljak a júdeai hitetlenektől! Imádkozzatok, hogy az ajándékot, amit viszek, szívesen fogadják a jeruzsálemi testvérek, 32 és azért is, hogy nagy örömmel elmehessek hozzátok, és veletek együtt én is megpihenjek, ha valóban Isten is ezt akarja! 33 Isten, aki békességünk forrása, legyen veletek! Ámen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+15:30-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

24 Egyszer Jézus és a tanítványai Kapernaumba érkeztek. Péter ott adószedőkkel találkozott, akik a Templom számára gyűjtötték az adót: fejenként két drachmát. Megkérdezték Pétert: „Mesteretek nem fizeti a templomadót?”

25 „Dehogynem!” — válaszolta Péter. Azután bement a házba, de még mielőtt megszólalt volna, Jézus megkérdezte: „Simon, mit gondolsz? A földi királyok kitől szednek vámot és adót? A saját népüktől, vagy az idegenektől?”

26 „Természetesen az idegenektől!” — felelte Péter.

„Ezek szerint a saját népüknek nem kell adót fizetniük — mondta Jézus. — 27 De hogy fel ne háborítsuk őket, menj ki a tóhoz horgászni. Amikor kifogod az első halat, nyisd ki a száját, és egy négydrachmás ezüstpénzt találsz benne. Add oda az adószedőknek értem és érted!”

Ki a legnagyobb?

18.1 Abban az időben megkérdezték Jézustól a tanítványai: „Ki a legnagyobb Isten Királyságában?”

Ekkor Jézus odahívott egy gyermeket, odaállította közéjük, és így felelt: „Igazán mondom nektek: meg kell változzon a gondolkodásotok, hogy olyanok legyetek, mint egy gyermek, különben semmiképpen sem mehettek be Isten Királyságába. Ezért az lesz a legnagyobb Isten Királyságában, aki megalázkodik, és olyan lesz, mint ez a gyermek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+17-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/24

——
2014. augusztus 21. csütörtök, 16:25
Imádkoznotok kell ebben az időben az emberiségért és a kegyelmekért, hogy különbséget tudjatok tenni az emberiség ellen elkövetett bűnök és az Isten ellen elkövetett bűnök között. A bűn, az bűn, de amikor gonosz tetteket követnek el Isten Szent Nevében, akkor azok mindig súlyos következményeket vonnak maguk után. Ahogy a gyűlölet terjed, úgy fog Isten Szeretete is terjedni a szelíd és alázatos lelkek által, akik az Üdvösség fáklyáját viszik a háttér sötétséggel szemben. Egyedül csak Isten Kegyelme által lehet egy lelket a bűnből megszabadítani, azoknak a lelkeknek köszönhetően, akik Istent feltétel nélkül szeretik; csak így lehet azokat a lelkeket megmenteni, akik rosszat cselekedtek.

Nektek imádkoznotok, imádkoznotok, imádkoznotok kell minden bűnösért, mert a sötétség megvakítja őket az Igazsággal szemben. A világ Igazság nélkül teljes sötétségbe merülne. Imádkozzatok, drága gyermekeim, hogy ellen tudjatok állni annak a rútságnak, amelyet a bűn eredményez az életetekben. Imádkozzatok azokért, akik Isten gyermekeit üldözik, hogy szeretetre és együttérzésre találjanak a szívükben mások iránt.

Imádkozzatok a lelkek üdvösségéért, különösen azokért, akik megengedték, hogy a gyűlölet beárnyékolja a szívüket, és akiknek a leginkább szükségük van Isten Irgalmára.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja”

 
 
 
—-
Tóra:

Áldás vagy átok? Válasszatok!

26 Most jól figyeljetek rám! Két utat mutatok nektek. Választanotok kell az áldás és az átok között! 27 Ha engedelmeskedtek Istenünk, az Örökkévaló parancsainak, amelyekre ma tanítalak benneteket — akkor az áldást választottátok. 28 Annak a földnek a lakói olyan isteneket imádnak, akiket ti nem ismertek. Ha nem engedelmeskedtek Istenünk, az Örökkévaló parancsainak, és letértek arról az útról, amelyet ma mutattam nektek, s ha azokat az idegen isteneket fogjátok imádni és követni, akkor az átkot választottátok!

29 Amikor majd Istenünk, az Örökkévaló bevisz titeket arra a földre, amelyet most készültök birtokba venni, hirdessétek ki az áldásokat a Garizim-hegy csúcsáról, az átkokat pedig az Ébál-hegy tetejéről! 30 Ott emelkedik ez a két hegy a Jordán nyugati partján, a kánaániak országában, akik a Jordán völgyében laknak a Gilgállal szemben lévő síkságon, Móré tölgyese közelében. 31 Hamarosan át fogtok kelni a Jordánon, hogy bemenjetek arra a földre, és birtokba vegyétek, mert Istenünk, az Örökkévaló adta nektek azt. Birtokba is veszitek, és ott fogtok élni, 32 de jól vigyázzatok, hogy akkor is megtartsátok az egész törvényt és annak minden rendelkezését, amelyet ma helyezek elétek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+11:26-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten imádásának egyetlen helye

12 …

Miután letelepedtek azon a földön, ne folytassátok azt a gyakorlatot, ahogyan mostanáig szoktátok az Örökkévalót imádni. Hiszen most még mindenki olyan módon imádja az Örökkévalót, ahogyan jónak látja. Azért van ez így, mert még nem mentetek be arra a földre, hogy birtokba vegyétek örökségeteket, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek. Még nem érkeztetek meg a nyugalom és békesség helyére.

10 De hamarosan át fogtok kelni a Jordánon, és letelepedtek azon a földön, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek örökségül. Ő majd körös-körül nyugalmat ad nektek, és békességben lakhattok, mert ellenségeitek sem háborgatnak. 11 Akkor majd Istenünk, az Örökkévaló kiválaszt egy helyet, hogy neve ott lakjon közöttetek[a]. Tehát ott imádjátok őt, és oda vigyétek mindazokat az áldozatokat, amelyekről rendelkeztem nektek: égőáldozataitokat, véresáldozataitokat, tizedeiteket, ajándékaitokat és önkéntes fogadalmi áldozataitokat. 12 Ott örvendezzetek Istenünk, az Örökkévaló jelenlétében gyermekeitekkel, szolgáitokkal és a lakóhelyeteken élő lévitákkal együtt. (Ne felejtsétek el, hogy a léviták nem fognak saját földbirtokot kapni, mint a többiek.)

13-14 Vigyázzatok, hogy az Örökkévalónak szánt égőáldozataitokat ne áldozzátok máshol, csakis azon a helyen, amelyet az Örökkévaló majd erre a célra kiválaszt Izráel egyik törzsének területén. Minden egyéb általam elrendelt áldozatot is csak ezen a helyen mutassatok be.

15 Amikor nem áldozat céljából vágsz le egy állatot — akár háziállat az, akár gazella vagy szarvas —, hanem egyszerűen csak húst kívánsz enni, ezt megtehetitek bármelyik helyen, ahol csak lakni fogtok. Ha Istenünk, az Örökkévaló megáldotta majd kezetek munkáját, élvezzétek az Örökkévaló áldását, és egyetek húst. Az ilyen húsból minden ember ehet, még az is, aki éppen tisztátalan állapotban van. 16 De vigyázzatok! A hússal együtt nehogy a vért is megegyétek! A levágott állat vérét folyassátok ki a földre, mint a vizet!

17 Vannak olyan dolgok, amelyeket nem szabad a lakóhelyeteken elfogyasztanotok: gabonátok, borotok és olívaolajotok termésének tizedét, háziállataitok elsőszülöttjeit, a fogadalmi áldozatokat, önkéntes áldozataitokat és az Örökkévalónak szánt ajándékaitokat. 18 Ezeket csakis azon a helyen szabad elfogyasztanotok, amelyet majd Istenünk, az Örökkévaló kiválaszt. Azon a helyen, Istenünk, az Örökkévaló jelenlétében egyétek meg ezeket, gyermekeitekkel és szolgáitokkal, meg a lakóhelyeteken élő lévitákkal együtt. Így örvendezzetek Istenünk, az Örökkévaló jelenlétében mindannak, amivel megáldott benneteket. 19 Jól vigyázzatok, hogy el ne feledkezzetek a lévitákról, ameddig csak azon a földön laktok!

20-21 Istenünk, az Örökkévaló megígérte, hogy kiszélesíti országotok határait. Amikor ez megtörténik, lehet, hogy a nép egy része már túl messzire fog lakni attól a helytől, amelyet Istenünk, az Örökkévaló kiválaszt magának, hogy neve ott lakjon közöttetek. Ha ilyenkor húst kívántok enni, nyugodtan vágjatok le állataitok közül, amelyeket az Örökkévaló adott nektek — úgy, ahogyan rendelkeztem nektek. Tehát ehettek húst a lakóhelyeteken is. 22 Ugyanúgy megehetitek az ilyen húst, mint a gazella vagy a szarvas húsát. Közületek mindenki ehet belőle, még az is, aki éppen tisztátalan állapotban van. …

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

11 „Te szegény város, akit viharok szaggattak,
    de senki sem vigasztalt!
    Nézd, én újjáépítelek!
Zafírokból készítem alapjaidat,
    drágakövekre építem falaidat,
12 rubinokkal ékesítem bástyáidat,
    gránátkővel kapuidat,
drágakövekből készítem
    körös-körül falaidat.
13 Fiaid mindannyian az Örökkévaló tanítványai lesznek,
    és békességük örökre bőséges marad.
14 Gyökeret versz az igazságban,
    és megerősödsz benne rendíthetetlenül.
Távol marad tőled minden pusztítás és romlás,
    gondolnod sem kell vele.
Közeledbe sem jön a rettegés,
    nem kell félned tőle.

15 Nézd! Ellenségeid összefognak ellened,
    de akaratom ellenére.
Akik ellened támadnak,
    elpusztulnak általad!

16 Nézd! Én teremtettem a kovácsot,
    aki parazsat szít,
és fegyvert kovácsol,
    céljának megfelelőt.
Így teremtettem a pusztítót is,
    hogy pusztítson.
17 De az ellened készült fegyverek
    mind kudarcot vallanak.
Az ellened szóló vádaskodásokat
    mind meghazudtolod.
Mert ez az Örökkévaló szolgáinak öröksége,
    hogy magam szolgáltatok nekik igazságot!”[c]
    — mondja az Örökkévaló.

Jöjjetek e forrás vizéhez!

55 „Ti, akik szomjaztok, jöjjetek e forráshoz,
    igyatok vizéből mindannyian!
Jöjjetek, még ha nincs is pénzetek,
    lakjatok jól, egyetek, amennyi kell!
Jöjjetek mind,
    vegyetek tőlem búzát pénz nélkül,
    vegyétek ingyen a bort és a tejet!
Miért adnátok pénzt azért,
    ami nem kenyér?
Miért dolgoznátok azért,
    ami ki nem elégíthet?
    Hallgassatok, hallgassatok rám!
Azt egyétek, ami jó,
    hogy lelketek megelégedjen!
Forduljatok felém,
    jöjjetek hozzám,
hallgassatok rám,
    hogy éljetek!
Örök szövetséget kötök veletek,
    Dávid iránti hűséges szeretetem,
    és a neki tett ígéretem szerint.
Nézzétek, őt adtam a nemzeteknek,
    hogy tanúskodjon nekik,
    vezesse őket és uralkodjon fölöttük.”

Lásd! Olyan népeket hívsz elő,
    amelyeket nem ismertél.
A nemzetek, amelyek nem ismertek téged,

    hozzád futnak az Örökkévalóért, Istenedért,
és Izráel Szentjéért,
    aki dicsőséggel koronáz meg téged.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+54-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/reeh

Egy tökéletes világ fog a helyébe lépni mindannak, ami bemocskolódott és erkölcstelen

Igazság Könyve:
2014. július 27. vasárnap, 15:15

 

Drága szeretett leányom, az Én Békém, mely Szeretett Atyám Ereje által adatott a világnak, hamarosan a tietek lesz, és mindazoké, akik Engem, Jézus Krisztust szolgálnak ebben az életben.

Megáldalak mindnyájatokat, akik megpróbáltok továbbra is hűségesek maradni Szavamhoz, különösen azokat, akik éhezik Szavamat. Meglehet, azt gondoljátok, hogy minden más vallású ember el van veszve, beleértve azokat is, akik nem hisznek Örök Atyámban, vagy azok, akik nem fogadnak el Engem, Jézus Krisztust, a világ Megváltóját, – de ez téves lenne. Atyám, Aki Mindeneket Szerető, Mindenható, és Tökéletes mindabban, amit tesz, szeret minden olyan lelket, aki lelki tökéletességre törekszik, és azokat is, akik esetleg nem ismerik az Igazságot.

Az emberiség a bűnnek köszönhetően tökéletlen, jóllehet minden ember Annak a képmására lett teremtve, Aki életet adott neki. Mint olyan, mihelyt a bűn ostora megsemmisül, minden férfi, nő és gyermek testben és lélekben újra tökéletes lesz. Amikor Isten ellenségei száműzetnek, és amikor a test és a lélek tökéletlensége többé már nem gördít akadályt az ember és Isten közé, akkor minden Eggyé válik Atyámban. Az Új Királyság, melyet a Menny és a Föld fog alkotni, eggyé fog válni. Az ember eggyé válik Istenben Általam, Egyszülött Fia által, és Atyám e világgal kapcsolatos Terve befejeződik.

Ti sohasem érezhetitek magatokat tökéletesnek, mert amíg a bűn létezik, az mindig az Istentől való elszakadás okozója lesz. De eljön az idő, amikor minden fájdalom, mely a Földet mételyezi, el lesz söpörve. A szeretet és az öröm fogja beborítani a Földet, és egy tökéletes világ fogja felcserélni mindazt, ami szennyezett és romlott.  

Csak ekkor fog Isten minden Alkotása újból teljessé válni.

Jézusotok”



—–
Római katolikus:

2019-07-27

16. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Mózes meghinti a népet az áldozati állat vérével, annak a szövetségnek megpecsételésére, amelyet az Úr kötött választott népével.
Miután az Úr közölte a feltételeket, amelyek alapján szövetséget akart kötni népével, Mózes lejött a hegyről, s kihirdette a népnek az Úr minden szavát és parancsát. Az egész nép egy szívvel felelte: „Az Úr minden szavát megtartjuk.”
Ezután Mózes leírta az Úr valamennyi törvényét. Másnap reggel a hegy lábánál felállított egy oltárt és tizenkét emlékoszlopot, Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Azután megbízott néhány fiatalt Izrael népéből, hogy égőáldozatot mutassanak be, és bikákat ajánljanak fel az Úrnak békeáldozatul.
Mózes vette a vér felét és áldozati csészékbe öntötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette. Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a népnek. Ők kijelentették: „Követjük és megtartjuk, amit az Úr parancsol.”
Erre Mózes vette a vért, meghintette vele a népet, és így szólt: „Ez annak a szövetségnek vére, amelyet az Úr mindezen igék alapján kötött veletek.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 24,3-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A dicséret áldozatát * ajánld föl Istenednek! (14a. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Szólott az Úr, az istenek Istene, † hívta a földet napkelettől napnyugatig, * a szépséges Sionból felragyogott Isten dicsősége.
Hívek: A dicséret áldozatát * ajánld föl Istenednek!
E: „Gyűjtsétek körém szentjeimet, * akik szövetségre léptek velem az áldozatban.”
Isten igazságosságát az egek hirdetik, * Isten maga tart ítéletet.
H: A dicséret áldozatát * ajánld föl Istenednek!
E: „Ajánld föl Istennek a dicséret áldozatát, * és
teljesítsd a Fölséges előtt fogadalmad!
A gyötrelem napján engem hívjál, * megmentelek és áldasz engem.”
H: A dicséret áldozatát * ajánld föl Istenednek! 

Zsolt 49,1-2.5-6.14-15

ALLELUJA
Fogadjátok tanulékony lélekkel a belétek oltott tanítást, * amely megmentheti telketeket. Jak 1,21bc – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A jók és a rosszak szétválasztása az ítélet napján következik be.
Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.
Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is. Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?” Mire a gazda így felelt: „
Ellenséges ember cselekedte ezt.”
A szolgák tovább kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Azt válaszolta nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy
tűzre kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,24-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-27



 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Krisztus Jézus hűséges katonája

2.1 Fiam, Timóteus, erősödj meg a kegyelemben, Istennek irántunk való jóindulatában, amely a Krisztus Jézusban fordult felénk!

Mindazt, amit sok tanúval együtt te is hallottál tőlem, bízd rá megbízható és hűséges emberekre, akik majd képesek lesznek ezeket a tanításokat továbbadni. Vállald velem együtt a közös szenvedéseket és nehézségeket, mint Krisztus Jézus jó katonája. Aki katonai szolgálatot teljesít, az nem foglalkozik a hétköznapi élet dolgaival. Csak arra törekszik, hogy a felettese meg legyen vele elégedve!

Az atlétikai versenyen résztvevőknek a szabályok szerint kell küzdeniük, különben nem kaphatják meg a győztesnek járó koszorút!

A földjén szorgalmasan dolgozó gazdának kell elsőként részesednie a föld terméséből! Gondolkozz el ezeken a dolgokon! Az Úr segít majd megérteni, mit akarok ezekkel mondani.

Soha ne felejtsd el egy pillanatra sem, hogy Jézus Krisztus — aki Dávid király családjából származik — feltámadt a halálból! Róla szól az én örömhírem. Ezt hirdetem mindenkinek, és emiatt kell most elszenvednem, hogy láncra vertek, mint egy bűnözőt. Isten beszéde azonban nincs megbilincselve! 10 De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által üdvösségre jussanak, és részesüljenek az örökkévaló dicsőségben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+2%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[b]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[c] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

16.1 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Feltámaszt egy kislányt és meggyógyít egy beteg asszonyt

18 Miközben ezt mondta, odalépett hozzá a zsinagóga egyik vezetője, leborult előtte, és úgy kérte: „Éppen most halt meg a kislányom. Kérlek, jöjj, tedd rá a kezed, akkor újra élni fog!”

19 Jézus felállt, és elindult vele, s a tanítványai is követték.

20-21 Eközben egy asszony Jézus közelébe férkőzött, és hátulról megérintette a ruhája szélét. Ezt gondolta magában: „Ha csak a ruháját megérinthetem, meggyógyulok.” Ez az asszony ugyanis már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt.

22 Jézus hátrafordult, ránézett az asszonyra, és ezt mondta: „Bízzál, leányom: mivel hittél, meggyógyultál!” Ebben a pillanatban az asszony meggyógyult.

23 Amikor Jézus a zsinagógai vezető házához ért, látta a jajgató tömeget és a hangszereseket. 24 Azonnal rájuk szólt: „Menjetek innen! A kislány nem halt meg, csak alszik.” De azok kinevették. 25 Miután az embereket elküldték, Jézus bement a szobába, megfogta a kislány kezét, aki azonnal feltámadt. 26 Ennek az egész vidéken híre ment.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+9:18-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/07/27

 
—–
Tóra:

Rendelkezések a fogadalmakról

30.1 Mózes beszélt Izráel törzsi vezetőivel: „Az Örökkévaló parancsolja, hogy ha egy férfi tesz fogadalmat, hogy valamit az Örökkévalónak szentel, vagy esküvel kötelezi magát arra, hogy valamit megtesz, illetve tartózkodik valamitől, akkor teljesítse is a fogadalmát, illetve esküjét! Ne szegje meg a szavát.

Hajadon leány, aki még apja házában él, szintén tehet fogadalmat, illetve esküvel kötelezheti magát, hogy valamit megtesz, illetve tartózkodik valamitől. De fogadalma vagy esküje csak akkor érvényes, ha apja hallotta azt, és azon a napon nem szól ellene. Ilyen esetben az a leány teljesítse, amit az Örökkévalónak ígért. Ellenben, ha a leány apja azon a napon, amelyen tudomást szerez a leánya fogadalmáról, megtiltja annak teljesítését, akkor a leány fogadalma vagy esküje érvénytelen. Ilyen esetben az Örökkévaló megbocsátja a leánynak, hogy fogadalmát nem tartotta meg, hiszen a leányt a saját apja tiltotta el annak teljesítésétől.

Hasonló a helyzet akkor is, ha egy leány meggondolatlanul fogadalmat tesz, vagy esküvel kötelezi magát az Örökkévalónak, azután pedig férjhez megy. Ha a férje tudomást szerez erről, és azon a napon nem ellenzi, akkor a fogadalom érvényes marad, és azt az asszonynak teljesítenie is kell. Ellenben, ha a férj azon a napon, amelyen tudomást szerez a felesége meggondolatlan fogadalmáról, megtiltja annak teljesítését, akkor a felesége fogadalma vagy esküje érvénytelen, mert a férje érvénytelenné tette. Ilyen esetben az Örökkévaló megbocsátja az asszonynak, hogy fogadalmát nem teljesítette.

Özvegy vagy elvált asszony fogadása és esküje érvényes: meg kell tartania.

10 Férjnél lévő asszony fogadalma és esküje 11 csak akkor érvényes, ha a férje tud arról, és nem szól ellene semmit. Ilyenkor az asszonynak meg kell tartania, amit fogadott. 12 De ha a férje azon a napon, amelyen tudomást szerez a felesége fogadalmáról vagy esküjéről, megtiltja annak teljesítését, akkor a felesége fogadalma vagy esküje érvénytelen. Ilyen esetben az Örökkévaló megbocsátja az asszonynak, hogy fogadalmát vagy esküjét nem tartotta meg, hiszen a férje tiltotta el annak teljesítésétől.

13 Tehát a férjes asszony minden fogadalmát és esküjét[a] amellyel magát valamilyen módon elkötelezi, a férje erősíti meg, vagy teszi érvénytelenné. 14 Hogyan erősíti meg? Úgy, hogy miután tudomást szerez róla, azon a napon nem szól semmit ellene. Ilyen esetben az asszony tartsa meg, amit fogadott vagy esküvel ígért. 15 Azonban, ha a férj azon a napon nem szól ellene, később mégis meggondolja magát, és megtiltja feleségének fogadalma vagy esküje teljesítését, akkor a fogadalom vagy eskü megszegésének bűnét a férj viselje.”

16 Ezeket parancsolta az Örökkévaló Mózesnek a fogadalmakkal kapcsolatban, a férj és a felesége; illetve az apa és a házában lakó hajadon lánya tekintetében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jákób nemzetsége, Izráel népének családjai, halljátok meg az Örökkévaló szavát! Ezt üzeni nektek az Örökkévaló:

„Miféle hibát találtak bennem őseitek,
    hogy oly messze távolodtak tőlem,
    és hitvány bálványokat követtek?
    Miért lettek ők maguk is hitványak?


31 Halljátok meg, mit üzen az Örökkévaló nektek,
    akik ma éltek!

„Olyan voltam én hozzátok,
    mint a kietlen pusztaság,
    vagy a sötétség földje?
Miért mondjátok hát:
    »A magunk útján járunk,
    szabadok vagyunk,
    s többé nem jövünk vissza hozzád!«”

32 „Elfelejti-e felvenni ékszereit,
    vagy díszes menyegzői övét a menyasszony?
    De népem, bizony, számtalanszor elfelejtkezett rólam!”

33 Izráel, de nagyon érted a módját,
    hogy szeretőt keress magadnak!
    Még a legromlottabb nő is tanulhatna tőled!
34 Kezeidhez vér tapad,
    ártatlan szegények vére,
akik nem törtek be a házadba,
    mégis megölted őket!
35 Mindezek ellenére, azt mondod:
    »Ártatlan vagyok!
    Nem ér engem az Örökkévaló haragja!«
Hát lásd meg, ítélni fogok fölötted,
    hiába tartod ártatlannak magad!”

36 „Milyen könnyelműen futkosol segítségért,
    hol ide, hol oda!
De csalódni fogsz Egyiptomban is,
    ahogyan Asszíria is cserbenhagyott!
37 Bizony, Egyiptomból is jajgatva jössz el,
    és szégyenedben kezedbe temeted arcodat,
mert az Örökkévaló elfordul azoktól is,
    akiktől te segítséget remélsz!
    Nem segít rajtad egyikük sem.”

3.1 Ezt mondja az Örökkévaló: „Gondoljátok meg! Ha valaki elküldi feleségét, és elválik tőle, majd azután az asszony más férfié lesz, az első férj többé már nem fogadhatja vissza elvált feleségét — nem így van?

De bizony így van, mert ha mégis visszafogadná, ezzel tisztátalanná és gyalázatossá tenné a földet.

Te pedig, Júda népe, miután sok szeretőddel megcsaltál engem, még visszatérnél hozzám?[f]

Nézz csak föl a kopasz dombokra! Van közöttük egyáltalán olyan, ahol nem imádtad bálványaidat? Minden út szélén vártad a szeretőidet, mint egy arab a pusztában. Úgy viselkedtél, mint egy prostituált, és tisztátalanná tetted a földet házasságtöréseddel és hűtlenségeddel!

Emiatt tartottam vissza tőled az esőzéseket, elmaradtak még a tavaszi esők is.

S még csak nem is szégyenkeztél! Olyan lettél, mint egy hivatásos prostituált, akinek ez a mestersége, és ezt nem is szégyelli.

Most mégis így kiáltasz hozzám: »Atyám! Ifjúságomtól fogva te vagy segítőm és oltalmazóm! Csak nem fogsz örökké haragudni rám?«

Ezt mondod, de továbbra is vétkezel ellenem, ahogy csak tudsz!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

 
 
 

Isten és Izráel népe

9.1 Igazat mondok, nem hazudok, hiszen Krisztusban élek, és tanúskodik erről a Szent Szellem által megvilágított lelkiismeretem is, hogy nagy szomorúság és állandó fájdalom gyötri a szívemet Izráel népe miatt, hiszen ők a testvéreim, a rokonaim. Bárcsak tudnék rajtuk segíteni! Inkább lennék én magam átkozott, és Krisztustól elszakított, ha ezzel segíthetnék rajtuk! Igen, őket választotta Isten: Izráel népét, akiket a fiaivá is fogadott. Övék a dicsőség, és velük kötötte Isten a szövetségeket. Ők kapták Istentől a Mózesi Törvényt, az Isten tiszteletének és imádásának rendjét, és az ígéreteket. Ők a mi ősapáink leszármazottjai, és emberi természete szerint közülük származik Krisztus, aki Isten minden és mindenki felett. Legyen örökké áldott![a] Ámen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+9%3A1-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
2014. július 24. csütörtök, 16:48
….

A Keresztes Imahadjárat 162. Imája: A gyengék és az ártatlanok védelmére

Ó, Istenem, Mindenható Atyám, kérlek, védd meg a gyengéket és az ártatlanokat, akik azok kezeitől szenvednek, akiknek a szívében gyűlölet van. Enyhítsd a szenvedést, amelyet szegény, tehetetlen gyermekeidnek kell elviselniük.

Adj meg nekik minden szükséges Kegyelmet, hogy ellenségeiddel szemben megvédjék magukat. Töltsd el őket bátorsággal, reménnyel és felebaráti szeretettel, hogy mindezeket megtalálván a szívükben, megbocsássanak azoknak, akik őket gyötrik.

Arra kérlek, drága Uram, Örök Atyám, bocsáss meg azoknak, akik szembeszállnak az Élet Törvényeivel, és segíts nekik, hogy felismerjék, cselekedeteikkel mennyire megbántanak Téged, hogy így jó útra térjenek és Karjaidban vigaszt keressenek. Ámen.

Gyermekek, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok azok védelméért, akik Isten, az Örök Atya iránti hűségük miatt szenvednek, és azokért, akik a kegyetlen és értelmetlen háborúk áldozatai.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

Isten, az Atya: Amikor az Akaratom megvalósul, béke fog uralkodni

Pál római látogatásának terve

22 Emiatt nem tudtam eddig eljutni hozzátok, pedig már sokszor szerettelek volna meglátogatni benneteket.

23-24 De most már befejeztem a munkámat ezekben az országokban. Így az a tervem, hogy amikor majd Spanyolországba utazok, akkor titeket is meglátogatlak, hiszen már évek óta szeretnélek látni benneteket. Bizonyára segíteni fogtok nekem, hogy tovább is utazhassak, ha már egy kis időt eltöltöttem nálatok. 25 Most azonban előbb Jeruzsálembe kell mennem, hogy ott Isten népét megsegítsem.

26 Ugyanis néhányan a jeruzsálemi testvéreink közül nagyon szegények. A macedóniai és görögországi gyülekezetek pedig elhatározták, hogy gyűjtést rendeznek a szegény jeruzsálemi testvérek számára. 27 Szívesen tették, de ugyanakkor tartoznak is ezzel. Hiszen ezek az Izráelen kívüli népek sok szellemi áldást kaptak a zsidó testvéreken keresztül. Illő tehát, hogy adományaikkal viszonozzák a szellemi áldásokat. 28 Magam viszem el az összegyűjtött adományokat Jeruzsálembe, hogy biztosan megkapják az ottani testvérek. Ha ezt a feladatomat elvégeztem, utána már indulhatok is Spanyolországba. Útközben megállok Rómában, és meglátogatlak benneteket. 29 Biztos vagyok benne, hogy Krisztus áldásának teljességét viszem majd hozzátok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+15%3A17-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igazság Könyve:
2014. július 18. péntek, 15:52

Drága leányom, a világ az Enyém, Én pedig a gyermekeimé vagyok. Én a tietek Vagyok.

Ivadékaimnak nagy zűrzavarral kell szembe nézniük, amikor elküldöm angyalaimat, hogy hűségeseimet előbbre vigyék, és hamarosan minden gonoszság száműzetik. Ellenségeimet össze fogom zúzni, míg csak a fájdalomnak és szomorúságnak, amelyet az emberiség szenved, minden nyoma el nem töröltetik. Nem lesz több könny, szomorúság, fájdalom, mert minden hatalom az Enyém.

Tervem már kibontakozóban van, még ha csak kevés embernek van is erről tudomása. De Én ezt mondom nektek: Töröljétek le könnyeiteket. Ne féljetek Beavatkozásomtól, mert az Én Akaratom az, amely hamarosan egyesülni fog gyermekeim akaratával. Amikor Akaratom megvalósul, béke fog uralkodni, nemcsak a szívetekben, hanem a Földön is, éppen úgy, mint a Mennyben. Bízzatok Bennem.

Ne féljetek a Kezemtől, mert csak azok fognak szenvedni, akik teljesen elutasítanak Engem. Én nem vágyom a bosszúra, sőt még azok szívébe is be fogok hatolni, akik átkoznak Engem. Irgalmasságom azt jelenti, hogy csak nagyon kevesen akarnak majd elszakadni Tőlem, amikor Fiam, Jézus Krisztus által ismertté teszem Magam. A gyengék erőssé, a félénkek pedig bátorrá fognak válni, és akiknek a lelkében gyűlölet van, el fognak telni Szeretetemmel.

Én szeretem minden gyermekemet, és vágyom utánuk, éppen ezért a lehető legkevesebb szenvedés árán fogom visszaszerezni Királyságomat.

Kérlek benneteket, hogy teljesen bízzatok meg Bennem. Mert közel van az a nap, amikor egyedül csak Istenségem Fénye fog uralkodni a Földön, és a béke teljessége a tietek lesz.

Örök Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

 
 
 

2019-07-17

15. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Isten meghallgatta népének jajkiáltását, és Mózest küldi szabadításukra.
Miután Mózesnek menekülnie kellett Egyiptomból, Midián földjén telepedett le, és ott Midián papjának, Jetrónak leányát vette feleségül. Mózes egy alkalommal apósának, Jetrónak, Midián papjának juhait őrizte. Messzire behajtotta a juhokat a pusztába, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez.
Itt megjelent neki az Úr angyala: egy égő csipkebokorban, a tűz lángjában. Amikor Mózes odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem ég el. Mózes így szólt magában: „Odamegyek és megnézem ezt a különös látványt: miért nem ég el a csipkebokor.” Amikor az Úr látta, hogy Mózes vizsgálódva közeledik, megszólította őt a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!”
„Itt vagyok” – felelte Mózes.

Erre Isten így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld.” Aztán így folytatta: „Én vagyok atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni.
Aztán ezt mondta az Úr: „Íme, felhatolt hozzám Izrael fiainak jajkiáltása, láttam, hogy az egyiptomiak milyen keményen sanyargatják őket. Jöjj tehát, hadd küldjelek a fáraóhoz, hogy kivezesd népemet, Izraelt Egyiptomból!” Mózes erre azt mondta Istennek: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és én vezessem ki Izrael fiait Egyiptomból?” Ő azt felelte: „Én veled leszek, és ez lesz a jel számodra, hogy én küldöttelek: »Ha majd kivezeted népemet Egyiptomból, ezen a helyen fogtok áldozatot bemutatni az Istennek!«”

Ez az Isten igéje.
Kiv 3,1-6.9-12…”

 
 
 

—–
Római katolikus:
2019-07-1815. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Isten a csipkebokornál kinyilatkoztatja nevét Mózesnek: „Én vagyok Jahve”, azaz: „Aki Van.”
Mózes ezt mondta Istennek, aki megjelent neki az égő csipkebokorban: „Ha megérkezem Izrael fiaihoz, és elmondom nekik: »Atyáitok Istene küldött«, akkor majd megkérdezik: »Mi a neve?« – mit feleljek erre?”
Isten ezt válaszolta: „
Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: »Aki Van«, az küldött engem hozzátok.”
Végül ezt mondta Isten Mózesnek: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.
Menj, gyűjtsd egybe Izrael véneit, és mondd nekik: »Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megjelent nekem, és kijelentette: Letekintettem rátok, és láttam a bánásmódot, amelyben az egyiptomiak részesítenek titeket. Elhatároztam, hogy kivezetlek benneteket az egyiptomi rabságból a kananeusok, heteusok, amoreusok, ferezeusok, heveusok meg a jebuzeusok földjére, a tejjel és mézzel folyó országba. Ők hallgatni fognak szavadra.«
Azután Izrael véneivel együtt menj el Egyiptom királyához, és közöld vele: »Az Úr, a héberek Istene meglátogatott bennünket. Hadd menjünk háromnapi útra a pusztába, hogy áldozzunk az Úrnak, a mi Istenünknek.« De tudom, Egyiptom királya nem engedi meg, hogy elmenjetek, ha erős kéz rá nem kényszeríti. Kinyújtom hát kezemet, és megverem Egyiptomot mindenféle csodajellel, amelyeket köztük véghezvinni szándékozom. Azokra majd elbocsát titeket.”

Ez az Isten igéje.
Kiv 3,13-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. (8a. vers – 8. G tónus)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek nagy tetteit a nemzetek között.
Emlékezzetek csodatetteire, melyeket végbevitt, * és ajkáról elhangzó csodás döntésekre.
Hívek: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. 
Vagy: Alleluja.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megsokasította népét, * ellenségeinél erősebbé tette.
De megfordította azok szívét, † így népét meggyűlölték, * és álnokul bántak szolgáival.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Akkor elküldte szolgáját, Mózest, * és Áront, akit kiválasztott.
Szavuk által
csodás jeleket vitt végbe, * csodákat művelt Kám földjén.

H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,1 és 5.8-9.24-25.26-27

ALLELUJA
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: * Én felüdítlek titeket – mondja a mi Urunk. Mt 11,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Bizalommal menjünk Jézushoz, a kegyelem forrásához!
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását:
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.

Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,28-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-18

 
 
 
2014. július 15. kedd, 18:00

Hálátlan lelkek, kikben nincs egyszerűség, sem alázat, ők sohasem fogják elfogadni azok hangját, akiket méltatlanoknak tartanak az Igazság kimondására. Ők sohasem fogják elfogadni az Igazságot, mert amikor hamisságokat fogadnak el az Én Nevemben, akkor nem lesz hely a szívükben Isten Lelke számára, hogy az elárassza lelküket. Ahelyett, hogy felkészítenék az emberiséget Nagy Irgalmasságomra – a Napra, amelyet a világnak Ígértem – hátat fognak fordítani.  Büszkeségük és megkeményedett szívük miatt nem fogják felismerni az Isteni Jeleket, melyek azért küldettek, hogy készséggel nyissák meg Nekem a szívüket. Ráadásul, mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy Isten Szavát megakadályozzák abban, hogy minden bűnöst elérjen a világban, és ezért Én soha nem fogom megengedni nekik, hogy ezt valaha is elfelejtsék. …”

——
Ortodox (Görög keleti): 

17 Tehát van okom rá, hogy dicsekedjek a munkámmal, amit Istenért végzek. De kizárólag azért merek dicsekedni vele, mert Krisztus Jézus által végzem. 18 Hiszen még említeni se mernék olyan dolgokat, amelyeket a magam erejéből tettem. Csakis olyanokról beszélek, amelyeket Krisztus vitt véghez általam — akár a beszédem, akár a tetteim által —, hogy az Izráelen kívüli népek eljussanak az Isten iránti engedelmességre. 19 Jelek és csodák által, a Szent Szellem erejével végeztem mindezt. Jeruzsálem környékétől kezdve egészen Illíriáig mindenhol hirdettem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Így a munkámnak ezt a részét befejeztem. 20 Azonban mindig arra törekedtem, hogy ne ott hirdessem az örömüzenetet, ahol Krisztus neve már ismert volt. Nem akartam olyan alapra építeni, amelyet valaki más fektetett le. 21 Hanem ahogyan meg van írva az Írásokban:

„Akiknek eddig nem beszéltek róla,
    azok is meglátják majd őt.
Azok is megértik,
    akik még nem hallottak róla.
[a]…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+15%3A17-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

2014. július 17. csütörtök, 17:17

….

Meg fogja érteni, hogy mi az, ami beborította a lelkét, testét és érzékeit, de ez nem azt jelenti, hogy könnyebb lesz azt elfogadnia. Az emberi értelem nem képes megérteni mindazt, ami Velem kapcsolatos illetve mindazt, ami Tőlem jön. De ha meg fog bízni Bennem és elfogadja, hogy minden jó Tőlem származik, akkor lehetővé teszi Számomra, hogy növekedjem benne, ami mindenki javát szolgálja. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-emberi-ertelem-nem-kepes-mindazt-megerteni-ami-tolem-szarmazik