szabad akarat kategória bejegyzései

Jézus, a Te Akaratod minden, ami számít. Az én szabad akaratom a Tied. Tégy vele, amit szeretnél!

Igazság Könyve:

Van egy nagy tévhit arra vonatkozólag, hogy mitől lesz egy férfi vagy egy nő szent az Én Szememben

  1. október 2. szerda, 22:15

 

Drága, szeretett leányom, van egy nagy tévhit arra vonatkozólag, hogy mitől lesz egy férfi vagy egy nő szent az Én Szememben.

A világon sok ember találja nehéznek a Keresztény Hit gyakorlását, amikor imádkozásra kerül a sor. Oly sok jó és jószándékú embernek esik nehezére nyugodtan leülni és békésen elmélkedni Nagy Tanításaimról, mely azért adatott a világnak, hogy az emberek megértsék, mi az elvárás velük szemben. Nekem nincsenek nagy elvárásaim. Én nem kényszerítem a lelkeket arra, hogy órákat szenteljenek Rám és töltsenek Jelenlétemben, és mégis, amikor az alázatos lelkek ezt megteszik, Én annyira boldog vagyok – de ez egy ritka dolog.

Így szeretnék Én egy bensőséges kapcsolatot teremteni Isten minden gyermekével. Én csak kicsiny hangotokat szeretném hallani, mely Engem hív, amikor meg szeretnétek osztani Velem személyes gondolataitokat, bánataitokat, örömötöket, gondjaitokat, kudarcaitokat és Irántam való vágyakozásotokat, hogy Jelenvalóvá tegyem Magamat számotokra, és hogy Jelenlétemről megbizonyosodjatok.

Mint még soha ezelőtt a világ történetében, Isten most meg fogja engedni, hogy Ő Rajtam, Egyetlen Fián keresztül érzékelhető legyen azon lelkek számára, akik keresik Őt. Isten, az Atya, a Legmagasságosabb Ereje által Én még a legegyszerűbb, a legméltatlanabb, a legösszezavartabb, a legjobban meggyötört lelkek elé is eljövök, hogy megadjam nekik azt az Ajándékot, hogy bizonyságot nyerjenek Jelenlétemről. Hogyan tudom ezt megtenni? Hogyan fogjátok tudni, hogy Én beszélek veletek? Először is a megtérés könnyeivel töltelek el benneteket. Amint átélitek Keresztre feszítésemet, nagy szomorúságot kezdtek majd érezni. Az életet az Én Szemeimen keresztül kezditek majd látni, még a mindennapi helyzetekben is. Vonzódni fogtok azokhoz, akiket már eltöltött a Szentlélek az Ő ajándékaival.

Én nem azokat választom, akikről ti azt hiszitek, hogy méltóbbak, szentebbek, áldottabbak, fegyelmezettebbek, mint ti vagytok. Én csak azokat választom, akik teljes alázatossággal járulnak Elém, és önként lemondtak a saját akaratukról, hogy így az Én akaratom megvalósulhasson.

Ha ti valóban szerettek Engem, akkor meg fogjátok tudni, hogy mi az igazi béke. Ha valóban szerettek Engem, akkor ezt fogjátok mondani Nekem:

„Jézus, a Te Akaratod minden, ami számít. Az én szabad akaratom a Tied. Tégy vele, amit szeretnél!”

Amikor a lelkek ezt mondják Nekem, akkor ők az Én hűséges szolgáim, és általuk meg tudom menteni a maradékot is, azokat, akik túl makacsok ahhoz, hogy felismerjék a Velem való egység értelmét.

Én sok mindent megtehetek, és sok csodát tehetek, amikor a szabad akaratot, amit Atyám adott minden egyes embernek, felajánlják Nekem, az Ő Fiának. Ez a legnagyobb erő, ami meg fogja semmisíteni a fenevad erejét, amikor ő hatalomra jut. Jöjjetek Hozzám, és ajándékozzátok szabad akaratotokat Atyámnak, hogy szabadságot hozhasson az emberi nemnek. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját:

A Keresztes Imahadjárat 123. imája: A szabad akarat Ajándéka Istennek

Drága Jézus, hallgasd meg egy legméltatlanabb lélek imáját, és segíts nekem, hogy Téged egyre jobban szeresselek. A szabad akaratomat, mint Ajándékot önként felajánlom Neked, és visszaadom, drága Jézus, hogy így alázatos szolgáddá válhassak, és engedelmeskedjek továbbra is Isten Akaratának.

Az én akaratom, a Te Akaratod. A Te Parancsod azt jelenti, hogy Én engedelmeskedem minden kívánságodnak.

Az Én akaratom a Tied, hogy azt tégy vele, ami szükséges annak érdekében, hogy világszerte megments minden embert, akik elszakadtak Tőled.

Neked adom ezt az Ajándékot, amit születésemkor kaptam a Te Legszentebb Szolgálatodra. Ámen.

Minél jobban kezdtek megismerni Engem, annál jobban meg fogtok érteni két dolgot: Tanításaim soha nem változnak. Én minden lelket szeretek.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/van-egy-nagy-tevhit-arra-vonatkozolag-hogy-mitol-lesz-egy-ferfi-vagy-egy-no-szent-az-en-szememben

 

 

 

Mivel földi Egyházam Keresztre feszítése elkezdődik, nektek minden megjövendölt jelre résen kell lennetek

  1. október 3. csütörtök, 22:35

 

Drága, szeretett leányom, mivel földi Egyházam Keresztre feszítése elkezdődik, nektek minden megjövendölt jelre résen kell lennetek.

Isten ellenségei minden szempontból utánozni fogják Saját Keresztre feszítésemet, kezdve Testem megszentségtelenítésével. Amikor a hóhérjaim elé vonszoltak, mezítelenre vetkőztettek, hogy kigúnyoljanak és szégyenbe hozzanak Engem. Aztán pirosba öltöztettek – mely szín a vadállattal kapcsolatos. Aztán azon marakodtak, hogy ki verje be az első szöget a Testembe. Majd barbárokhoz hasonlóan szaggatták végtagjaimat, és annyira szétfeszítették Karjaimat, hogy kitépték a helyéből, csakhogy újabb fájdalmat okozzanak Nekem. Hogy még több szenvedést okozzanak Nekem, a szegeket olyan dőlési szögben ütötték be a tenyerembe, hogy azok a Csuklómon jöttek ki. Mindkét Karomat olyan különös szögben húzták ki, hogy Én egy fájdalmas, szokatlan helyzetben lógtam, amelynek az volt a célja, hogy maximális fájdalmat okozzanak Nekem, és hogy megalázzanak.

Sorsot húztak, hogy melyik utolsó nyolc férfi hajtsa végre a Testemnek okozott véres kínzatást. Ocsmányságokat énekeltek, ütöttek-vertek Engem, gyomron rúgtak, és ordítoztak, mint a vadállatok. Minden módon bemocskoltak Engem, megmutatván azoknak, akik Kereszthalálom szemtanúi voltak, hogy megbüntettek az úgynevezett gonosz hazugságokért. Meggyilkoltak, hogy elhallgattassanak Engem, megakadályozván így, hogy Isten Szava elérje a lelkeket.

Ugyanez fog megtörténni hamarosan. Ellenségeim nem fognak azzal megelégedni, hogy megváltoztassák Eukarisztiám Bemutatását – ők még egyszer be fogják mocskolni a Testemet. Hasonló módon fognak meggyalázni Engem. A vörös színt fogják használni; gesztikulálni fognak Keresztem előtt, és az új rituáléjukkal sértegetni fognak Engem. Csak azok, akik felismerik a jeleket, fogják észrevenni, hogy ezeket a szentségtöréseket a nagy pompa és a ragyogás közepette milyen lelkesen mutatják be majd a világnak.

Az új szentbeszédek zagyvaságok lesznek, és a liturgia nagy részének nem lesz értelme. Azoknak mondom, akik ismerik Tanításaimat: legyetek éberek az összekuszált, logikátlan és a bonyolult kijelentésekre, melyek egykori tanításoknak és hitvallásoknak az új, átírt bevezetéséhez fognak társulni. Ők nemcsak zavart és nyugtalanságot fognak kelteni a lelketekben, hanem tele lesznek ellentmondásokkal és hazugságokkal is, melyek sohasem jöhetnek Tőlem, Jézus Krisztustól.

Ti azóta, hogy a Földön jártam, már megkaptátok az Igazságot. Most hazugságokat fognak adni nektek azzal a céllal, hogy elfordítsanak benneteket Istentől. Legyetek feltétlenül éberek, mert le fognak nyelni benneteket, és a hamis tanokba fognak belerángatni titeket. A sötétség tana, amelyet éveken át aprólékosan kidolgoztak, hamarosan rátok ereszkedik. Ne fogadjatok el soha olyan ígéreteket, amelyek ellentmondanak Szavamnak. Amikor azt látjátok, hogy ezek a dolgok megtörténnek, tudni fogjátok, hogy mindezeket a gonosz szelleme hozta nektek azért, hogy tönkretegye számotokra az örök üdvösség lehetősségét.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/mivel-foldi-egyhazam-keresztre-feszitese-elkezdodik-nektek-minden-megjovendolt-jelre-resen-kell

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/10/02

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-10-02

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A szabad akaratot nem lehet elvenni tőletek. Én nem követelhetem meg, hogy kövessetek Engem.

https://orvosokatisztanlatasert.hu/klaus-schwab-a-legveszelyesebb-ember-a-foldon/

ld 12:34 percnél

„… szabad döntés, NA ENNEK VÉGE!”


Igazság Könyve:

A szabad akaratot nem lehet elvenni tőletek. Én nem követelhetem meg, hogy kövessetek Engem

  1. június 8., péntek, 7:05

 

Drága, szeretett leányom, sokan úgy olvassák ezeket az emberiség számára szeretetből adott Szent Szavaimat, hogy félreértik Szándékaimat.

Emberfiaként fogadalmam: az egész emberiség megmentése.

Keresztre feszítésem nem csak egy időbeli, vagy egy történelmi pillanat volt.

Ezt az Áldozatot azért kellett meghozni, hogy felajánlja az Örök Életet – még ma is – egyenként mindenkinek közületek.

Ez egy ünnepélyes ígéret. A világ életének folytatása mindenkire vonatkozik az Én Új Királyságomban a Földön.

Most azért jövök, hogy felkészítselek benneteket.

Már korábban is mondtam nektek: miközben Én azért jövök, hogy figyelmeztesselek benneteket Tanításaim és az Atyám által adott Tízparancsolat visszautasításának veszélyeire, nem parancsolhatom meg, és nem is követelhetem, hogy Isten gyermekei meghallgassanak. Mert az egész emberiség egy különleges ajándékot kapott, csakúgy, mint az angyalok a Mennyben, a szabad akarat ajándékát.

A szabad akaratot nem lehet elvenni tőletek. Én nem követelhetem meg, hogy kövessetek Engem.

Figyelmeztethetlek benneteket, rámutathatok útjaitok hibáira, de nem követelhetem, hogy válaszoljatok Hívásomra.

Én csak kérni tudok.

A szabad akarat, annak ellenére, hogy egy ajándék, akadály is lehet, mert ezt a Sátán arra használhatja fel, hogy hazugságokat ültessen az elmétekbe.

Ő erőszakos jellegű követeléseket állíthat fel nektek, amelyek ellen majd úgy fogjátok érezni, hogy nehéz harcolnotok, mert ő ilyen hatalommal rendelkezik.

Türelmem úgy próbára van téve ezekben a végső időkben, mint azelőtt még soha.

Annak ellenére, hogy Kereszthalálom által feláldoztam az életemet mindnyájatokért, hogy megmentselek benneteket, sokan elfelejtették, hogy ez az Áldozat valójában mit jelent.

Ha Én lemondtam az életemről, hogy üdvözítsem az emberiséget, akkor az Én gyermekeim miért nem hallgatnak meg Engem?

Ha ők most nem akarnak Rám hallgatni ezen üzenetek által, akkor ez az ő választásuk, melyet szabad akaratukból tesznek. Akkor miért értelmezik félre és ferdítik el továbbra is a Szent Biblia tartalmát?

Attól függetlenül, hogy milyen mértékben utasítanak el Engem, Én soha nem fogom kötelességemet elmulasztani, hogy az eljövendő veszélyre figyelmeztesselek benneteket.

A veszélyek, amelyekről beszélek, nem csak az a nyomorúság, amelyet a Sátán gonosz tanítványai terveztek nemzetetek számára: a pénzetek, az élelmiszeretek, vagy az emberi élet fölött gyakorolt ellenőrzések.

Nem, a veszélyek, amelyekre a legjobban fel kell figyelnetek: a lelketek elvesztésének a veszélye, a Sátán és az ő bukott angyalai támadásainak köszönhetően.

Az, hogy most a Szavamat megszívlelitek, teljesen rajtatok áll, egyenként mindenkin.

Minden, amit kérek tőletek, hogy hallgassatok meg. Ha nem hallgattok meg, hogy elfogadjátok azokat a különleges kegyelmeket, amelyeket most adok nektek, ez azt jelenti, hogy talán nem vagytok kellőképpen felfegyverkezve, hogy a fenevadtól megmentsétek a lelketeket.

Megáldalak mindnyájatokat. Azokhoz szólok, akik össze vannak zavarodva: arra sürgetlek benneteket, hogy válasszátok ki az imákat, amelyek ezen üzenetek által adattak nektek.

Ezek segíteni fognak nektek, hogy válaszoljatok Mennyei Hívásomra.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/szabad-akaratot-nem-lehet-elvenni-toletek-en-nem-kovetelhetem-meg-hogy-kovessetek-engem

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/08

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-08

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Azáltal, hogy országotokat a nagyoktól teszik függővé, hogy táplálhassátok családotokat, rabszolgák lesztek.

Küszöbön a Great Reset ! A következő lépés a magántulajdon eltörlése.

https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=cW8ZvYdTz6Q

 

https://www.consilium.europa.eu/hu/policies/green-deal/fit-for-55-the-eu-plan-for-a-green-transition/

 

https://nepszava.hu/3134147_irany-az-55-szazalek

 

https://gymsmkik.hu/irany-az-55-az-unios-zold-atallasi-terv

 

 

“You will own nothing, and you will be happy”? | The Great Reset

„Semmid sem sem, és boldog leszel”? | A Nagy Reset

https://www.youtube.com/watch?v=mD-ioJM8v64

 

https://theintercept.com/2020/12/08/great-reset-conspiracy/

 

 

 

https://orvosokatisztanlatasert.hu/klaus-schwab-a-legveszelyesebb-ember-a-foldon/

http://reparti.free.fr/schwab2020.pdf

 

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az “Intelligens Tervezés” kifejezést már jó évtizeddel ezelőtt használták az “Isteni Teremtés” tudományosabb kifejezéseként – ami jó iránynak bizonyult, hiszen a tudomány végre alátámasztotta a Genezist:
Az élet rejtélyének megfejtése – Darwin tévedett volna? (teljes film)
https://www.youtube.com/watch?v=ekCdbbewFWU&t=2677s

Itt azonban Yuval Harari korábban tagadni próbálta, ki is mondva, hogy ennek VÉGE!

Viszont látva hogy ez a módszer semmilyen vagy csak kisebb sikert hoz számára ÁTVETTE a kifejezést és a SAJÁT SZÁJA íze szerint átfogalmazta!!!

https://angelikamihalik.substack.com/p/a-jovo-az-intelligens-tervezese-mikrochipekkel?

 

Küszöbön a Great Reset ! A következő lépés a magántulajdon eltörlése.
https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=cW8ZvYdTz6Q

 

 

EN:

Unlocking the Mystery of Life DNA – intelligent design

https://www.youtube.com/watch?v=qL2YdgsbLkw&t=2677s

 

DE:

Unlocking The Mystery Of Life – German

https://www.youtube.com/watch?v=ILMDhNMXiJc&t=2333s

 


Igazság Könyve:

„Halljátok meg hívásomat, és készüljetek Szentlelkem kiáradására

  1. május 1., kedd, 8:00

 

Drága, szeretett leányom, a mindnyájatok iránt érzett szeretetem azt jelenti, hogy most még egyszer kiárasztom az emberiségre a Szentlelket, hogy rábírjam őket arra, hogy megnyissák a szívüket.

A lelkek érezni fogják a Szentlélek erejét, amely hamarosan elárasztja elméjüket, testüket és lelküket.

Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy Isten minden gyermeke felébredjen az igazságra.

Néhányan akkor már másképpen fogják látni a világot.

Aztán elkezdenek majd mindent megkérdőjelezni. Többé már nem lesznek hajlandók, hogy továbbra is a mesterek rabszolgái legyenek, akiknek egyetlen céljuk, hogy ellenőrizzék őket a haszonszerzés céljából.

Senki sem lesz képes figyelmen kívül hagyni a Szentlélek vonzóerejét.

A Mennyországban mindenki várja, hogy a megvilágosodás pillanata egy új hajnalt és egy új kezdetet hozzon létre.

A hazugságok, amelyekkel szembesítenek benneteket, egy mesteri tervet rejtenek, amely egy világszövetség által született, hogy szándékosan ellenőrizzenek minden országot.

Azáltal, hogy országotokat a nagyoktól teszik függővé, hogy táplálhassátok családotokat, rabszolgák lesztek. Már most mindent elvesznek tőletek, amit birtokoltok, de ti ezzel szemben vakok vagytok.

Most a Szentlélek ajándéka által milliók fognak átlátni a csalás álarcán, és ellenszegülni ennek a gonosz, a szabadkőművesek által irányított csoportnak.

Ez az ajándék majd megadja nektek azt a fegyverzetet, amelyre szükségetek van, hogy ezt a hadsereget kizökkentse elpusztításotok pályájáról.

Halljátok meg Hívásomat, és készüljetek fel Szentlelkem kiáradására.

 

Szeretett Jézusotok „

https://masodikeljovetel.hu/halljatok-meg-hivasomat-es-keszuljetek-szentlelkem-kiaradasara

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

19 Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek;

20 hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek.

21 Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Erről az Isten öröktől fogva szólt szent prófétái szája által.

22 Maga Mózes mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek.

23 És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül.

24 A próféták is – Sámueltől és az utána következőktől fogva -, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek.

25 Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.

26 Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából.””

 

„A kánai menyegző

2 A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja.

Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre.

Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: “Nincs boruk.”

Mire Jézus azt mondta: “Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám.”

Anyja így szólt a szolgákhoz: “Bármit mond nektek, tegyétek meg.”

Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért.

Jézus így szólt hozzájuk: “Töltsétek meg a vedreket vízzel.” És megtöltötték színültig.

Aztán így szólt hozzájuk: “Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak.” Ők vittek.

Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt,

10 és így szólt hozzá: “Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort.”

11 Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+3%3A19-26%3B+++++John+2%3A1-11&version=NRSVCE;UKR;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/02

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-02

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

 

Engedjétek meg Nekem, Jézusotoknak, hogy felemeljelek benneteket

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Nem kényszeríthetem az embereket arra, hogy megtérjenek vagy, hogy visszatérjenek Hozzám

2011. október 15., szombat; 19:00

Drága, szeretett leányom, minél több ember hallja meg Szavamat, annál jobban fog Szeretetem a lelkükbe hatolni, amint Üzeneteimet olvassák. Beszélni fogok a lelkükhöz, és szendergéseikből fel fogom ébreszteni őket, hogy egyesüljenek Velem, és hogy ez által mindenhol megmenthessem a lelkeket. A nagymértékű erő fog segíteni Nekem a lelkek megmentésének elérésében.

A szabad akaratra való tekintettel, melyet Atyám ajándékként adott az embernek, nem kényszeríthetem az embereket arra, hogy megtérjenek, vagy hogy visszatérjenek az Istenbe, az Atyába vetett hithez. Ez a saját döntésük által kell, hogy megtörténjen. Az ima megtéréseket fog eredményezni. Ezt megígérem nektek. Gondoljatok arra az ajándékra, mely a lelkekre vár, amikor ti, gyermekeim, értük imádkoztok.

Nem ismeritek az ima hatalmát? A sokak által mondott ima, melyet hálából és bűneitek engeszteléséért Atyámhoz imádkoztok, megmentheti a világot. Ekkora nagymértékű hatalmat eredményez az ima. Eddig még sohasem sürgettem ennyire mindenhol az imáitokat a megátalkodott bűnösökért, mint most, amelyek ajkaitokról és nagylelkű szívetekből kell, hogy jöjjön. Szükségem van imáitokra. Imáitok nélkül nem menekülhetnének meg ezek a szegény lelkek, mert sokan közülük olyan sötétségben vannak, hogy a Nagyfigyelmeztetésnek kevés hatása lesz rájuk.

Ti, dédelgetett, szeretett gyermekeim, valamennyien bűnösök, közületek sokan megtesztek minden tőletek telhetőt, hogy szereteteteket megmutassátok Nekem, nem veszitek észre, hogy Én annyira számítok rátok abban, hogy továbbra is kapcsolatban maradjatok Velem.

Egyesüljetek Velem Szent Szívem kebelén, és kérjétek Tőlem testvéreitek megmentésének kegyelmét! Millió lelket fogok megmenteni, ha időt szántok az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozására.

Ez az az idő, amikor az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása a leghatékonyabb lesz. Legyetek nagylelkűek szívetek, elmétek, a testetek és a lelketek által.

Tegyetek félre minden kétséget! Engedjétek meg Nekem, Jézusotoknak, hogy felemeljelek benneteket, hogy úgy titeket, mint azokat, akikért imádkoztok, elvihessem az Én Örök Életembe.

Szeretett Megváltótok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nem-kenyszerithetem-az-embereket-arra-hogy-megterjenek-vagy-hogy-visszaterjenek-hozzam

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Az új ember felöltözése

17 Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint.

18 Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tévelygésükben, és megkeményedett a szívük.

19 Ezért erkölcsi érzékükben eltompulva, gátlástalanul mindenféle tisztátalan tevékenységre vetemedtek nyereségvágyukban.

20 Ti azonban nem így tanultátok a Krisztust;

21 ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban.

22 Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott;

23 újuljatok meg lelketekben és elmétekben,

24 öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.

25 Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.”

 

 

 

„Ötezer ember megvendégelése

12 Amikor a nap már hanyatlani kezdett, a tizenkettő odament hozzá, és ezt mondta neki: “Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek el a környező falvakba és településekre, hogy ott megszálljanak, és élelmet szerezzenek, mert itt lakatlan helyen vagyunk”.

13 Ő azonban ezt mondta nekik: “Ti adjatok nekik enni!” Ők így válaszoltak: “Nincs nálunk több, mint öt kenyér és két hal, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak”.

14 Ugyanis mintegy ötezer férfi volt ott. Jézus erre így szólt tanítványaihoz: “Ültessétek le őket csoportokba ötvenenként!”

15 Így tettek, és leültették valamennyit.

16 Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé.

17 Ettek és jóllaktak mindnyájan; azután összeszedték a megmaradt darabokat, tizenkét kosárral.

Péter vallástétele. Jézus először szól haláláról és feltámadásáról

18 Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: “Kinek mond engem a sokaság?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+4%3A17-25%3B+++++Luke+9%3A12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/15

 

———-

Római katolikus:

2021-10-15

28. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Hite által lett kedvessé Ábrahám Isten előtt.
Testvéreim!
Nézzük csak: mire jutott ősatyánk, Ábrahám! Ha ugyanis tettei által igazult meg Ábrahám, akkor volna dicsekedni valója, de nem Isten előtt.
Mit is mond róla a Szentírás? „Ábrahám hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.” Márpedig, aki tetteket visz végbe, annak a bér nem kegyelemből, hanem fizetség címén jár. Aki viszont nem tetteket visz végbe, hanem hisz Istenben, aki a bűnöst igazzá teszi, annak hite szolgál a megigazulásra. Ezért már Dávid király is boldognak hirdeti azt az embert, akit Isten igazzá tesz érdemek nélkül.
Boldog, akinek bűne megbocsátva, és befödve gonoszsága.
Boldog a férfiú, akinek vétkeit az Úr föl nem rója.
Ez az Isten igéje.
Róm 4,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Te vagy menedékem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem. Vö. 7. vers.
Előénekes: Boldog, akinek az Úr megbocsátotta bűneit, * akinek betakarta gonoszságát.
Boldog az, akinek vétkét az Úr fel nem rója, * kinek lelkében nincsen álnokság.
Hívek: Te vagy menedékem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem.
E: Bűnömet eléd tártam, * nem rejtettem el vétkemet előled.
Így szóltam: † „Gonoszságomat megvallom, Uram.” * És te megbocsátottad vétkeimet.
H: Te vagy menedékem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem.
E: Vigadjatok és ujjongjatok, igazak az Úrban, * és örvendezzen minden tiszta szívű.
H: Te vagy menedékem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem.
Zsolt 31,1-2.5.11

ALLELUJA
Kegyes szemed legyen rajtunk, Istenem, * amiképpen bízunk benned! Zsolt 32,22 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus buzdítja apostolait, hogy félelem nélkül hirdessék az evangéliumot, mert Isten nem feledkezik meg róluk.
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!
Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják.
Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek!
Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlen egyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,1-7

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-15

Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak

Igazság Könyve:

„ Földrengés Európában és világháború

2011. március 18. éjfél

A szenvedés alázatot szül, az alázat pedig lelkeket ment meg

Leányom, ahogy a világ folyamatosan megtapasztalja ezeket a felkavaró eseményeket, azok, akik elszenvedik ezeket, meg lesznek alázva. Az alázat révén menekülhetnek meg. Mindez szükséges ahhoz, hogy felkészüljön a világ Második Eljövetelemre. Ez az idő már nincs messze. Ez, leányom, híveim számára a nagy dicsőség napja lesz. Tartsd ezt a napot folyamatosan a tudatodban, mert minden korábbi szenvedést, amit az Én nevemben viseltél el, addigra már elfelejted. Mindazok a próféciák, melyeket a Jelenések könyvében előre megírtak, most teljesednek be a világ számára. Nagyon szépen kérem, hogy azok, akik megértették ezen események jelentőségét, magyarázzák el a többieknek annak fontosságát, hogy a lelkük megtisztulása érdekében bocsánatot kell kérniük Istentől. …”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben

———-

Római katolikus:

2021-03-22

5. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Abban a küzdelemben, amelyet az igaz ember vív a gonoszsággal, mindig isten mondja ki a döntő szót.
Élt Babilonban egy férfi, akinek Jojakim volt a neve, Chilkija leányát vette feleségül, akit Zsuzsannának hívtak. Ez nemcsak igen szép, de istenfélő asszony is volt, mert szülei igazak voltak, és leányukat is Mózes törvénye szerint nevelték. Jojakim igen gazdag volt. Gyümölcsöskertje is volt háza szomszédságában. A zsidók nála szoktak összejönni, mert mindnyájuknál tekintélyesebb volt.
Abban az esztendőben a nép két olyan vént tett meg bíróvá, akikre ráillett az Úr szava: „A vénektől, a bíráktól indult ki Bábelben a gonoszság, noha úgy látszott, hogy ők kormányozzák a népet.” Gyakran megfordultak Jojakim házában, ott keresték fel őket mind, akiknek peres ügyük volt.
Amikor déltájban szétoszlott a nép, Zsuzsanna bement sétálni férje gyümölcsöskertjébe. A két vén mindennap látta, amint bement és ott sétált. Fölgerjedt bennük iránta a vágy. Józan eszüket elvesztették, szemüket elfordították, hogy ne lássák az eget, és ne emlékezzenek Isten igazságos ítéletére. Lesték hát a kedvező alkalmat.
Az egyik napon aztán az történt, hogy Zsuzsanna bement a gyümölcsöskertbe, mint a többi napokon is szokott, két szolgálója kíséretében. Meg akart fürdeni, mert nagy hőség volt. Senki se volt ott, csak a két vén, akik elrejtőzve lestek. A szolgálóknak meghagyta Zsuzsanna: „Hozzatok nekem olajat és kenőcsöt! Aztán zárjátok be a kert kapuját, hogy megfürödhessem.”
Amikor a szolgálók elmentek, a két vén felugrott és odafutott hozzá. Mindjárt azzal kezdték: „A kertajtó most zárva van, nem láthat minket senki sem: Ég bennünk a vágy. Engedj tehát nekünk, és légy a miénk! Különben tanúbizonyságot teszünk ellened, hogy itt volt veled egy ifjú, azért küldted el szolgálóidat.”
Zsuzsanna felsóhajtott: „Szorongatás vesz körül mindenfelől. Ha ugyanis ezt megteszem, halál vár rám; ha pedig nem teszem meg, nem menekülök meg kezetekből. De mégis jobb nekem ártatlanul a kezetekbe esnem, mint az Úr ellen vétkeznem.”
Ekkor Zsuzsanna elkezdett hangosan kiáltozni, de a vének is kiabáltak ellene.
Sőt az egyik odafutott a kert kapujához, és kinyitotta. Amikor a háznép meghallotta a nagy kiáltozást a kertben, a hátsó kapun berontottak, hogy lássák, mi történt asszonyukkal.
A vének elmondták vádjaikat. Erre a szolgák nagyon elszégyellték magukat, mert Zsuzsannáról ilyet még sosem hallottak. Másnap, amikor a nép odasereglett férjéhez, Jojakimhoz, megjelent a két vén is bosszút lihegve Zsuzsanna ellen, hogy halálra adják.
A nép előtt a két vén kiadta a parancsot: „Hívjátok ide Zsuzsannát, Chilkija leányát, Jojakim feleségét!” El is mentek érte. Ő meg is jelent szüleivel, fiaival és rokonaival. Hozzátartozói és mindnyájan, akik csak ismerték, zokogásban törtek ki.
Odament a két vén, és a nép előtt kezüket vádlóan Zsuzsanna fejére tették. Erre ő sírva az égre nézett, mert szíve bizalommal volt az Úr iránt. A vének előadták a vádat: „Mialatt mi egyedül sétálgattunk a gyümölcsöskertben, ez bejött két szolgálójával, bezáratta a kaput, majd elküldte a szolgálókat. Akkor odament hozzá egy ifjú, aki addig rejtőzködött, és együtt volt vele. Mi a kert szögletében tartózkodtunk, és látva bűnös tettüket, odarohantunk hozzájuk. Tetten értük őket, de az ifjút nem tudtuk elfogni, mert erősebb volt nálunk. Kinyitotta a kaput, és elmenekült. Ezt azonban elfogtuk, és megkérdeztük tőle: »Ki volt az az ifjú?« De nem vallotta be nekünk. Ennek mi magunk vagyunk a tanúi.” A sokaság hitelt adott nekik, hiszen a nép vénei és bírái voltak.
*
Zsuzsannát halálra ítélték. Ekkor ő hangosan felkiáltott, és így imádkozott: „Örök Isten! Te ismered a titkokat, és tudsz mindenről, még mielőtt megtörténne. Te azt is tudod, hogy hazug módon megrágalmaztak. Nézd, meg kell halnom, noha semmit sem követtem el mindabból, amit gonoszul rám fogtak ezek.”
Az Úr meghallgatta könyörgését. Amikor a vesztőhelyre vitték, az Úr felkeltette egy Dániel nevű ifjú szívében az (igazság) szent lelkét, úgyhogy hangosan felkiáltott:
„Én ártatlan vagyok ennek az asszonynak a vére ontásában!”
Erre az egész nép körülfogta, és kérdőre vonta:
„Miféle szavak azok, amelyeket mondtál?”
Dániel megállt középen, és így válaszolt:
„Milyen ostobák vagytok, ti, Izrael fiai! Anélkül, hogy vizsgálatot tartottatok és a tényeket felderítettétek volna, elítélitek Izrael egyik leányát. Tartsatok újra ítéletet, mert ezek hamisan tanúskodtak ellene!” Erre a nép sietve visszatért.
A vének ekkor így szóltak Dánielhez:
„Jöjj közénk, és okosíts fel bennünket! Mert hiszen neked adta meg Isten az öregkor élettapasztalatát.”
Dániel ezt válaszolta:
„Különítsétek el őket egymástól jó messzire, hogy kihallgathassam őket!”
Amikor elkülönítették őket egymástól, hívatta közülük az egyiket, s így szólt hozzá:
„Te megátalkodott, vén gonosztevő! Most napvilágra kerülnek bűneid, amelyeket eddig elkövettél. Mert igazságtalan ítéletet hoztál, elítélted az ártatlanokat és futni engedted a gonosztevőket, noha megmondta az Úr: »Az ártatlant és az igazat ne öld meg!« Most tehát, ha csakugyan láttad, mondd meg: Milyen fa alatt láttad őket együtt?”
Azt felelte: „Mézgafa alatt.”
Dániel erre így válaszolt:
„Bizony a vesztedre hazudtál. Isten angyala ugyanis középen kettévág, mert ez az Isten parancsa.”
Majd félreállította ezt, és előhívatta a másikat. Így szólította meg:
„Kánaánnak vagy ivadéka, nem Júdának! A szépség elcsábított, és a vágy eszedet vette. Így viselkedtetek Izrael leányaival, s azok félelemből szóba is álltak veletek, Júda leánya azonban nem engedett gonoszságotoknak. Mondd csak meg nekem: Milyen fa alatt kaptad rajta őket, hogy együtt voltak?”
Azt felelte: „Tölgyfa alatt.”
Dániel erre így válaszolt:
„Bizony te is vesztedre hazudtál. Az Isten angyala kardjával készen áll rá, hogy középen kettészeljen, és így megöljön benneteket.”
Ekkor az egész sokaság hangos ujjongásban tört ki, és áldották az Istent, aki megmenti a benne bízókat.
Ezután a két vénre rontottak, mert Dániel a saját szájukból igazolta, hogy hamis tanúságot tettek. Úgy bántak el velük, ahogyan gonoszságukban ők akartak elbánni embertársukkal. Ebben Mózes törvényei szerint jártak el: a véneknek meg kellett halniuk.
Az ártatlan vér pedig
megszabadult azon a napon.
Ez az Isten igéje.

Ugyanez az Olvasmány rövidebb formában a *-tól: Dán 13,41c-62
Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem. (4ab. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom: * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet és lelkemet felüdíti.
Hívek: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy vélem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: A halál sötét völgyében is bátran járok, * nem érhet baj, mert ott vagy vélem.
Zsolt 22,l-3a.3b-4.5.6

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Én nem kívánom a bűnös halálát, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * hanem hogy a bűnös éljen, és hozzám térjen. Ez 33,11 – 3 a. tónus.

A” és „B” évben:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!
Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel pedig újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket.
Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák.

Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik:
Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította; „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?”
Senki, Uram”felelte az asszony.
Erre Jézus azt mondta neki:
Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél.”
Ezek az evangélium igéi. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-22

(a lentebbi üzenet folytatása) „… Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

„Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. …

(folytatása fentebb)


————

Ortodox (Görög keleti):

Az Örökkévaló Csemetéjének dicsősége

2 Abban az időben, akik megmenekülnek,
és életben
maradnak Izráel népéből,
csodálják és dicsőítik az Örökkévaló Csemetéjét[a],
és dicsekednek országuk nagyszerű terméseivel.
3 Aki
megmarad Sionban,
akit életben hagynak Jeruzsálemben,
azt mind szentnek nevezik majd,
annak nevét az élők közé jegyzik fel Jeruzsálemben.

4 Bizony, Uram megtisztítja Sion leányait[b]
minden undok
vétküktől,[c]
elmossa Jeruzsálemből az ártatlanok vérét[d]
az
ítélet szellemével,
megemésztő tűzzel.

5 Azután teremt az Örökkévaló Sion hegyének
minden lakóhelye és gyülekezete fölé
nappal felhőt,
és lobogó tűz ragyogását éjjel.
Dicsőséges jelenlétével betakar mindenkit,
6     mint árnyas sátor tikkasztó hőségben,
mint
menedék pusztító viharban,
mint oltalom zuhogó esőben.

Ének az Örökkévaló szőlőskertjéről

5 Most figyeljetek rám! Istenemnek éneklek, akit szeretek! Szerelmes ének ez szőlőjéről, szőlője iránti szeretetéről![e]

Szeretett barátomnak szőlőskertje volt
egy termékeny domboldalon.
2 Gondosan művelte,
kövektől megtisztította,
nemes fajtát telepített,
közepére őrtornyot emelt,
és szőlőprést épített.
Bizakodva várta a jó termést,
de lám, a tőkék csak vadszőlőt teremtek!

3 „Most hát Jeruzsálem lakosai[f],
és ti, júdai férfiak[g],
tegyetek igazságot köztem és szőlőm között!
4 Mit kellett volna még tennem,
mit nem tettem meg szőlőmért?
Vártam, hogy édes szőlőt szüreteljek róla,
miért termett hát keserű fürtöket?

5 Most hát figyeljetek!
Tudjátok meg, mit teszek szőlőmmel:
kerítését lerombolom,
hadd legeljék az állatok,
kőfalát ledöntöm,
hadd tapossák az idegenek.
6 Parlagon hagyom,
hadd verjék fel a gyomok!
Nem gondozom, nem kapálom,
nem metszem, nem ápolom!
Teremjen hát bogáncsot és töviseket!
Parancsolok a felhőknek,
hogy esőt rá ne adjanak.”

7 Látjátok, az Örökkévaló, a Seregek Ura szőlőskertje
Izráel egész népe!
Gyönyörűséges ültetvénye:
Júda férfiai![h]
Jogosságot várt tőlük az Örökkévaló,
de ők ártatlanokat gyilkoltak.
Igazságosságot várt,
de jajkiáltást hallott!

 

 

 

 

 

„A Sátán meg lesz kötözve Királyságom alatt, és többé nem fogja becsapni Isten gyermekeit

2012. december 19. szerda, 12:30

A Sátán meg lesz kötözve Királyságom alatt, és többé nem fogja becsapni Isten gyermekeit. Ez az Uralom nem jelképes lesz, de ott az Élet Fája Szeretetet és Békét fog belélegezni, hogy mindazok, akik arra áldottak, hogy az Új Paradicsomomat élvezzék, ne szenvedjék el majd a halált, még akkor sem, amikor ennek az időszaknak a végén a Sátán egy rövid időre ki fog szabadulni. …”

https://masodikeljovetel.hu/satan-meg-lesz-kotozve-kiralysagom-alatt-es-tobbe-nem-fogja-becsapni-isten-gyermekeit

 

21 Majd az Örökkévaló Isten állatbőrökből jobb ruhákat készített Ádámnak és a feleségének, és abba öltöztette őket.

22 Akkor az Örökkévaló Isten ezt mondta: „Most hát az ember olyanná lett, mint egyikünk: ismeri a jót és a rosszat. Nem engedhetjük meg, hogy kinyújtsa kezét, és szakítson az Élet Fájának gyümölcséből és örökké éljen.” 23 Ezért kiűzte az embert az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből az ember testét kiformálta. 24 Miután kiűzte őket, az Éden kertje elé kerubokat állított, lángoló karddal, amely minden irányban villogott. Azért állította oda a kerubokat, hogy őrizzék az Élet Fájához vezető utat.

Az első család

4 Ádám a feleségével, Évával hált. Ezután Éva gyermeket várt, majd fiút szült, akit Kainnak[a] nevezett, mert örömében azt mondta: „Az Örökkévaló megsegített, hogy fiút szüljek!” 2 Azután ismét fiút szült, Kain öccsét, Ábelt. Kain földműves lett, Ábel pedig juhpásztor.

Az első gyilkosság

3 Történt egyszer, hogy Kain áldozatot vitt az Örökkévalónak a föld terméséből. 4 Ábel is áldozott az Örökkévalónak, de ő a nyája elsőszülött bárányainak legjavából.

Az Örökkévaló szívesen fogadta Ábelt és az áldozatát, 5 azonban Kain és az áldozata nem nyerte el a tetszését. Emiatt Kain nagyon megharagudott és elkeseredett. 6 Az Örökkévaló megkérdezte tőle: „Miért haragszol, és miért keseredtél el? 7 Ha azt teszed, ami helyes, elfogadlak téged. Ha pedig nem: Nézd, a bűn lesben áll az ajtód előtt, és uralkodni akar rajtad. De ne engedj neki, hanem te uralkodj rajta!”

 

 

 

 

 

 

34 Az Örökkévaló megalázza azt, aki másokat megaláz,
de jóindulattal van az alázatosak iránt.

35 A bölcsek dicsőséget örökölnek,
a magabiztos ostobák pedig megszégyenülnek.

Törekedj a bölcsességre!

4 Fiaim, fogadjátok meg apátok tanácsait,
hallgassatok rá, hogy bölcsességet tanuljatok.
2 Mert jó tanácsot adok nektek,
el ne felejtsétek hát, amire tanítalak!
3 Mikor kisgyermek voltam apám mellett,
anyám egyetlen dédelgetett kisfia,
4 engem is így tanított apám:
„Fiam, jól vésd a szívedbe szavamat!
Engedelmeskedj parancsaimnak, és élni fogsz!
5 Törekedj a bölcsességre, törekedj az értelemre!
Ne felejtsd el szavaimat, s ne fordulj el attól, amit mondok!
6 Ragaszkodj a bölcsességhez, s ő majd megvéd,
szeresd őt, és megőriz téged!

7 A bölcsesség a legfontosabb a világon,
tehát igyekezz, hogy megszerezd!
Szerezd meg, bármibe kerül!
8 Emeld magasra a bölcsességet, s ő is felemel téged,
öleld magadhoz, és dicsőséget szerez neked,
9 tisztességgel koszorúzza fejed,
dicsőséggel koronáz meg!”

10 Fiam, hallgass rám, fogadd meg szavam,
hogy hosszú életet élhess!
11 A bölcsesség útjára tanítalak,
egyenes ösvényen vezetlek.
12 Ha ezen jársz, semmi sem gátol,
ha ezen futsz, nem botlasz meg soha.
13 Ragadd meg tanácsomat, ki ne engedd kezedből,
szorítsd magadhoz, mert az életed függ tőle!
14 Ne lépj a gonoszok útjára,
ne kövesd a gonosztevők példáját!
15 Messze kerüld őket, közelükbe se menj,
fordíts hátat nekik, s menj tovább!
16 Mert a gonoszok nem nyughatnak,
amíg rosszat nem tehetnek,
még aludni sem tudnak,
ha valakit el nem gáncsolhatnak,
17 gonoszság a kenyerük,
erőszak az italuk.
18 Az igazak ösvénye,
mint a hajnali világosság:
minél tovább haladnak rajta,
annál jobban ragyog,
egészen a déli verőfényig.
19 De a gonoszok útja sűrű sötétségbe vezet,
ahol nem látják, miben botlanak meg.

20 Fiam, hallgass a szavamra,
gondosan figyeld, amit mondok!
21 Tartsd a szemed előtt,
vésd a szíved mélyébe szavaimat,
22 mert életet adnak, ha megragadod őket,
egészséget és gyógyulást egész testednek.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah+4%3A2-5%3A7%3B+++++Genesis+3%3A21-4%3A7%3B+++++Proverbs+3%3A34-4%3A22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/22

Gondoljátok át a Szentírás tanításait, és tudni fogjátok, hogy milyen életet kellene élnetek

Igazság Könyve:

Milyen könnyű vétkezni

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 24 – én, 21:50 – 22:00

Szeretett lányom, végre most már megértetted, hogy melyek azok a veszélyek, ha nem vagytok elég éberek, amelyek a csalók által fenyegetnek benneteket. Az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet Mennyei Atyámhoz imádkoztok, nagyon fontos lelketek megszentelődése érdekében.

Szeretett lányom, a bűnt nagyon nehéz elkerülni. A bűn minden formáját nehezebb elkerülni, mint egy különleges kegyelmet kapni Tőlem. Abban az esetben, ha szentségre vagytok elhívatottak, mindig az ördög célpontjai lesztek, aki minden egyes alkalmat arra használ fel, hogy valami negatívat vigyen életetekbe. Környezeteteket fogja felhasználni támadásaihoz, ezért mindig résen kell lennetek. Sohase hagyjátok, hogy fölülkerekedjen, mert akkor sikerülni fog neki, hogy lelketeket megtámadja és hogy kegyetlen fájdalmat, félelmet és szenvedést okozzon.

Az ördög művei, hogy a baráti kapcsolat megszakadjon, hogy összezavarodottságot és kétségbeesést idézzen elő, és hogy az általa kiszemeltek fejébe hamis, rossz gondolatokat ültessen be. Amikor az Én gyermekeim gyengeségeik miatt lelkiismeret furdalást éreznek, mert azt hiszik, hogy nem tudtak ellenállni a kísértésnek, akkor ismét megjelenik a kétségbeesés, a bánat és a szétszórtság.

Gyermekeim, ti mindig a bűn csábításainak lesztek kitéve. A lélek tökéletességét nagyon nehéz elérni, mert ez részetekről roppant nagy fegyelmet és elhatározást követel. Abban az esetben, ha az ördög csábítása miatt mégis bűnbe estek, akkor rögtön imádkozzatok és kérjetek bocsánatot.

A rendszeres szentgyónás, egy olyan szentség, amelyet sokan félreértenek, mert csak akkor őrizhetitek meg lelketek kegyelmi állapotát, ha a gyóntatószéket hetenként felkeresitek. A csalót csak úgy tudjátok sarokba szorítani, ha a szentgyónás és a naponkénti ima által lelketek megszentelődik.

A bűn következtében érzett bűntudat

Attól függetlenül, hogy vétketek milyen nagy volt Atyám szemében, ne aggódjatok, amikor egy bűnös tett után bűntudatot éreztek. Szálljatok magatokba, nyissátok meg szíveteket, és kérjetek bocsánatot. A bűntudat csak egy negatív érzelem. Ez az állapot ne tartson hosszú ideig, még akkor sem, ha teljesen a lelkiismeret vezetésére hagyatkoztok. Kérjétek imáitokban a lélek tisztulásának kegyelmét. Ezért a kegyelemért Hozzám könyörögjetek. A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába.

Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

„… Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Gyermekeim, ti mindig a bűn csábításainak lesztek kitéve. A lélek tökéletességét nagyon nehéz elérni, mert ez részetekről roppant nagy fegyelmet és elhatározást követel. Abban az esetben, ha az ördög csábítása miatt mégis bűnbe estek, akkor rögtön imádkozzatok és kérjetek bocsánatot. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-26

3. évközi hét kedd

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Krisztus azért jött a világba, hogy teljesítse Atyja akaratát.
Testvéreim!
Mivel a mózesi törvény csak árnyéka az eljövendő javaknak, és nem a valóság képe, még azokkal az áldozatokkal
sem tehette tökéletessé a résztvevőket, amelyeket évről évre megszakítás nélkül bemutattak.
Nemde abbahagyták volna az áldozatok bemutatását, ha a bemutatók az egyszeri megtisztulás után megszabadultak volna a bűntudattól? Ellenkezőleg, éppen az áldozat emlékeztette őket évről évre a bűnre.
Lehetetlen ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért nyilatkozik így Krisztus, amikor a világba lép: Áldozatot és ajándékot nem kívántál, hanem emberi testet alkottál nekem.
Nem kedves előtted az engesztelő és az égőáldozat.
Ezért így szóltam: Íme elmegyek, hogy teljesítsem
akaratodat, Istenem, amint a könyvtekercsben rólam írva van.
Először tehát azt mondta: „Áldozatot,
ajándékot, engesztelő és égőáldozatot nem akartál, nem volt az kedves előtted”, jóllehet ezeket a törvény írta elő. Azután így folytatta: „Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat.” Tehát az előzőket eltörli, hogy helyükbe állítsa az utóbbit. Vagyis Isten akarata szerint Jézus Krisztus testének feláldozásával egyszer s mindenkorra megszentel minket.
Ez az Isten igéje.

Zsid 10,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. (Vö. 8a és 9a. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Új éneket adott ajkamra, * Istenünknek zengő éneket.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat nem rejtettem el szívem mélyén, * hűségedet és segítségedet elbeszéltem.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
Zsolt 39,2 és 4ab.7-8a.10.11

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Azok tartoznak igazán Jézushoz, akik teljesítik a mennyei Atya akaratát.
Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt.
Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.”
Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten
akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 3,31-35

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-26

„…

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket; nem kényszeríthetlek benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől.

Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„ A Figyelmeztetés: Jézus második eljövetele közel van, alkalom lelketek megmentésére

Nyomtatóbarát változat

2011. január 12. szerda, 15.00

Leányom, tegnapi üzenetem szigorú volt. Sokan, miután ezt az üzenetet elolvassák, azt fogják mondani, hogy „Az Úr nem így szól hozzánk”. De ők ezt honnan is tudhatnák? Azokról a gyermekeimről beszélek, akik másoknak ki vannak szolgáltatva és szenvednek. Isteni Irgalmasságom által szólok hozzátok azért, hogy megmentésetekben segítségetekre legyek, és hogy az új Paradicsomban egyesülve, egy szent család lehessünk. …”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere


————

Ortodox (Görög keleti):

“8 Ezzel pedig azt mutatja meg a Szent Szellem, hogy amíg ez a Szent Sátor áll, addig nem nyílik meg az út a Szentek Szentjébe.

9 Isten tiszteletének ez a rendje egyúttal példázat is, amely a mostani időre is vonatkozik. Azt jelenti, hogy a Szent Sátor rendje szerinti ajándékok és áldozatok nem képesek megtisztítani a résztvevők lelkiismeretét. 10 Ezekben a szertartásokban ugyanis csak ételek, italok, különböző mosakodások, meg egyéb külsőséges dolgok szerepeltek. Ezek csak kívülről érintik az ember testét, de a belsejét nem tisztítják meg. A szertartásokat Isten csak arra az időre adta, amíg el nem jött a teljes megújítás ideje és az új rend.”

 

„ Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

2011. jan. 28. 0:15 – 1:00

Higgyél, gyermekem! Mindazok lelkét, akiket a Szentlélek megáldott a hit által, újra lángra lehet gyújtani. Azok a kiválasztott gyermekeim, akik szavaimat a világba helyezik, vagyis üzeneteimet továbbítják, örömkönnyekre fogják fakasztani azokat a lelkeket, akik üres, rendszertelen életük miatt vezetésért kiáltanak. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuljetek-figyelmeztetesre-lelek-megvilagositasa

„… A rendszeres szentgyónás, egy olyan szentség, amelyet sokan félreértenek, mert csak akkor őrizhetitek meg lelketek kegyelmi állapotát, ha a gyóntatószéket hetenként felkeresitek. A csalót csak úgy tudjátok sarokba szorítani, ha a szentgyónás és a naponkénti ima által lelketek megszentelődik. …”

 

 

 

 

 

„Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

2011. jan. 28. 0:15 – 1:00

Gyermekeim, legyetek mindig készenlétben. Maradjatok kegyelmi állapotban, és nyissátok meg szíveteket a szeretet és a béke tanításai előtt. Ha gyermekeim eddig is követték volna tanításaimat, most a világban nem lenne sem háború, sem kapzsiság, sem gyűlölet és szegénység sem. Szívetek legnagyobb nyugalmával vonuljatok vissza, minden nap legalább egy félórára, hogy magatokba szálljatok.

Olvassátok a Zsoltárokat és a Példabeszédeket, és tegyétek fel a kérdést: érvényesek-e ezek a tanítások ebben a mostani világban az én életemre is? „Természetesen, igen.” Imádkozzatok azért az erőért, hogy megváltozzon a hozzáállásotok és felfogásotok a halál utáni életről. Elmélkedjetek ezen a fontos tanításon! A földi élet csak egy rövid időszak. Az egyetlen igazi boldogság és az Örök Élet a Mennyben van, Velem, a Paradicsomban, Atyám Birodalmában.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/keszuljetek-figyelmeztetesre-lelek-megvilagositasa

 

15 Krisztus Új Szövetséget kötött velünk. Azért halt meg, hogy az embereket megszabadítsa a bűnöktől, amelyeket a Régi Szövetség idején követtek el, de azért is, hogy azok, akiket Isten elhívott, megkapják örökkévaló örökségüket, amelyet Isten ígért nekik.

16 Egy végrendelet esetén először meg kell bizonyosodni arról, hogy a rendelkező meghalt. 17 A végrendelet[a] ugyanis csak ekkor lép életbe. Ameddig a végrendelkező él, addig a végrendelet nem érvényes. 18 Hasonló a helyzet itt is. Ezért nem lépett életbe a Régi Szövetség sem a vér, vagyis az áldozat halála nélkül. 19 Mózes előbb az egész népnek elmondta a Törvény minden rendelkezését. Azután vette a bikák és bakok vérét, meg vizet, vörös gyapjút és izsópot, és ráhintette a vért a Törvény könyvére és az egész népre. 20 Azt mondta: „Ez a vér teszi érvényessé a Szövetséget, amelyet Isten parancsolt nektek.”[b] 21 Ugyanígy vérrel hintette be a Szent Sátrat, és azokat a dolgokat, amelyeket a papok használtak. 22 A Törvény parancsai szerint szinte mindent vérrel kell „megtisztítani”, és a vér kiontása nélkül nincs lehetőség a bűnök megbocsátására.

Jézus Krisztus véglegesen leszámolt a bűnnel

23 A Szent Sátor és a régi szertartások csupán hasonlítanak azokra a valódi dolgokra, amelyek a Mennyben vannak. A Földön azokra az áldozatokra volt szükség, amelyekről az előbb beszéltünk, hogy általuk megtisztítsák a földi dolgokat. A Mennyben lévő valóságos dolgok azonban ennél különb áldozatot kívánnak. „

 

„… A papok ignorálják tanításomat

Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög hogyan működik minden egyes ember által; hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a Kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

 

 

 

Jézus meggyógyít egy vakot Bétsaidában

22 Azután megérkeztek Bétsaidába. Ott néhányan egy vakot hoztak Jézushoz, és kérték, hogy érintse meg. 23 Jézus kézen fogva kivezette őt a faluból, majd a nyálával megkente a vak szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”

24 A vak felnézett: „Látom az embereket, de olyanok, mintha járkáló fák lennének.”

25 Jézus ismét rátette a kezét a vak szemére. Amikor a férfi ismét felnézett, és már mindent tisztán és élesen látott: teljesen meggyógyult. 26 Jézus hazaküldte, és ezt mondta neki: „Még a faluba se menj be!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews+9%3A8-10%2C+15-23%3B+++++Mark+8%3A22-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——-
https://oca.org/readings/daily/2021/01/26

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 

Oldjátok ki magatokat a sátáni kötelékből, amellyel fogva tart benneteket, és meneküljetek Hozzám

Igazság Könyve:
 
 

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Jézussal együttműködve

Keresztes Imahadjárat 1. imája

Ajándékom Jézusnak a lelkek megmentéséért

Keresztes Imahadjárat 9. imája

A szenvedés felajánlása, mint ajándék

Keresztes Imahadjárat 14. imája

Ima az Atyához Védelemért a Nukleáris Háborúval szemben

Keresztes Imahadjárat 16. imája

Segítségül, hogy a lelkek erősek maradhassanak az Irgalmasság nagy eseménye alatt

Keresztes Imahadjárat 55. imája

Ima a Nagyfigyelmeztetésre való felkészüléshez”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-1-nap-hetfo

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
———-
Római katolikus:

2020-10-26

30. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Éljünk szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket!
Testvéreim!
Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.
Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői, és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk Istennek jó illatú áldozati adományként.
Paráznaságról és más tisztátalanságról vagy kapzsiságról szó se essék köztetek! Ez nem illik Krisztus híveihez. Ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki! Ez sem illik hozzátok. Ehelyett inkább hálaadással magasztaljátok Istent!
Értsétek meg, és jegyezzétek meg jól magatoknak: Krisztus és Isten országában semmi része sincs annak, aki parázna, tisztátalan vagy kapzsi, és így földi dolgoknak szolgál Isten helyett. Ne engedjétek, hogy hamis beszédekkel a bűn útjára vezessenek titeket! Isten büntetése éri mindazokat, akik nem engedelmeskednek neki. Kerüljétek tehát az ilyen cselekedeteket!
Egykor ti is sötétségben éltetek, de most már eljutottatok a világosságra az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság fiai!
Ez az Isten igéje.
Ef 4,32-5,8

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Mint Isten kedves gyermekei, * legyetek az ő követői. Ef 5,1
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Mint Isten kedves gyermekei, * legyetek az ő követői.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Mint Isten kedves gyermekei, * legyetek az ő követői.
E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél.
Mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
H: Mint Isten kedves gyermekei, * legyetek az ő követői.
Zsolt 1,1-2.3.4 és 6

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság, * tégy szentté minket igazságod által! Vö. Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jót mindennap tehetünk: Jézus szombaton is meggyógyítja a beteg asszonyt.
Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni.
Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.
A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!”
Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?”
Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy
Jézus ilyen csodát művelt.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,10-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-26

 
“… Oldjátok ki magatokat a sátáni kötelékből, amellyel fogva tart benneteket, és meneküljetek Hozzám. Meg foglak menteni benneteket, de könyörögnötök kell a megbocsátásomért addig, amíg még ebben az életben éltek.…”

Marino Restrepo – full testimony in English

————
Ortodox (Görög keleti): 

Könyörgés szabadulásért

15 Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból: Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szíved megindulása és irgalmad miért marad távol tőlem?

16 Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. Uram, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk.

17 Miért engeded, Uram, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, s ne féljen téged? Fordulj szolgáidhoz, örökséged törzseihez!

18 Szent néped csak kis ideig birtokolta szent helyedet, azután ellenségeink taposták.

19 Olyanok lettünk, mintha sohasem uralkodtál volna rajtunk, mintha nem a te nevedről neveztek volna el. Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!

64 Ahogy a tűz lángra lobbantja a rőzsét, és felforralja a tűz a vizet, úgy ismertesd meg nevedet ellenségeiddel: reszkessenek tőled a népek,

ha majd váratlanul félelmes dolgokat művelsz: ha leszállsz, meginognak tőled a hegyek.

Soha, senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.

Találkozol azzal, aki örül, mert igazak tettei, utaidon jár, és rád gondol. De te megharagudtál, mert vétkeztünk. Régóta így vagyunk, bárcsak megszabadulnánk!

Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha. Elhervadunk mindnyájan, mint a falevél, bűneink elsodornak bennünket, mint a szél.

—————————-

Uram, ne haragudj ennyire, ne emlékezzél örökké bűneinkre! Tekints ránk: mindnyájan a te néped vagyunk!

Szent városaid pusztává lettek, pusztává lett a Sion is, Jeruzsálem pedig lakatlanná.”

———————-

Menj és hirdesd Jeruzsálemnek: Ezt mondja az Úr: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön.

Az Úr szent tulajdona volt Izráel, termésének a legjava. Akik ették, mind meglakoltak, rossz végük lett – így szól az Úr.

Halljátok az Úr igéjét, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége!

Ezt mondja az Úr: Mi rosszat találtak bennem őseitek, hogy eltávolodtak tőlem? Hitványságok után jártak, és maguk is hitványakká váltak.

Nem kérdezték: Hol van az Úr, aki kihozott bennünket Egyiptom földjéről, és vezetett bennünket a pusztaságban, a sivár és szakadékos földön, a szikkadt és veszélyes földön, ahol nem járt senki, és ember nem lakott?

Dúsan termő országba hoztalak benneteket, hogy élvezzétek gyümölcsét és javait. De amikor bejöttetek, országomat tisztátalanná, örökségemet utálatossá tettétek.

A papok nem kérdezték: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem ismertek engem, a vezetők hűtlenül elhagytak engem, a próféták Baal nevében prófétáltak, és haszontalanságok után jártak.

Ezért még perbe szállok veletek – így szól az Úr -, és perelni fogok még unokáitokkal is!

10 Keljetek csak át a kittiek szigeteire, és nézzetek szét! Küldjetek Kédárba, és jól figyeljetek! Lássátok meg: fordult-e elő ilyesmi?!

11 Cserélt-e pogány nép isteneket? – pedig azok nem is istenek! De népem fölcserélte dicsőségét haszontalansággal.

12 Egek, ámuljatok ezen, borzadjatok, szörnyülködjetek nagyon! – így szól az Úr.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+2%3A2-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

————————-

……..

……..

……..

———————-

—–

Egyedül csak Nekem, Jézus Krisztusnak van Hatalmam arra, hogy megítéljem az emberiséget.

” Béke legyen veled! Én vagyok az Alfa és az Omega. Maradj bennem, és terjeszd üzenetemet olyan világosan, ahogyan terjesztened kell. Hadd ismerjék meg Szavamat, hadd hallja meg mindenki hívásomat, hadd értsék meg, mennyire szeretem õket. Mondd el nekik, hogy mind az öt Sebem felszakadt. Az emberek végtelenül kitartóak az árulásban és ütlegelésemben… Fájdalommal és szomorú szívvel kell elmondanom mindazt, amit saját házamban látok: A zsarnok ma testemet tiporja és teljesen meg akarja szüntetni Örök Áldozatomat. Egy elárul azok közül, akik fedelem alatt laknak. Békét hirdet, de csak a gonoszságot keresi. Tömjént éget, de csak azért, hogy a Sátánt idézze vele, és még több erõre tegyen szert.

Ó Uram, alig tudom elhinni, hogy mindez megtörténik…

Pedig ez történik most. Úgy látszik nem érted… Õ és követõi elszánták magukat arra, hogy elfoglalják trónomat, és a próféták ruhájában uralkodjanak a világon!… Oly sok pásztoromat vezették félre hamis tanításaikkal és tévedéseikkel! Elhagyták az igaz utat, és olyan hagyományt követnek, amely nem tõlem származik. Elhagyják e szent szabályokat, amelyeket én adtam nekik. Figyelmeztettelek benneteket ezekre a hamis tanítókra és hamis prófétákra. …”

——

Igazság Könyve:

2014. június 16. hétfő, 17:27

Drága szeretett leányom, azoknak közületek, akik nem szeretik, hogy kommunikálok veletek, tudniuk kell a következőt: A szabad akaratotok azt jelenti, hogy szabadon választhattok: elfogadjátok vagy sem, amit mondok, vagy amit óhajtok. Hiszitek, vagy nem hiszitek, a ti választásotok, és bármit is döntötök Én nem foglak ezért Elítélni benneteket.

De nektek soha nem szabad másokat elítélnetek az Én Nevemben. Ezalatt azt értem, hogy elítélitek azokat, akik elutasítanak Engem, valamint azokat, akik elfogadják Beavatkozásomat. Nincs joga senkinek sem közületek, hogy azt állítsa egy másik emberről, hogy gonosz vagy vétkes lenne a rossz cselekedet miatt. Azok közületek, akik kíméletlenül elítélik azokat az embereket, akikről azt hiszitek, hogy rosszak, vétkesek a rossz cselekedet, vagy az eretnekség bűne miatt – nem rendelkeznek ezzel a joggal. Nektek csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell azokért, akikről azt gondoljátok, hogy (ebben) érintettek. Egyedül csak Nekem, Jézus Krisztusnak van Hatalmam arra, hogy megítéljem az emberiséget.

Amikor egy másik embert lealjasítotok az Én Nevemben, akkor bűnt követtek el és Én ezt fel fogom róni nektek. Amikor a nyelvetekkel bántotok másokat, el foglak hallgattatni benneteket. Amikor kárt tesztek mások hírnevében, akkor a ti saját hírneveteket fogják mások megkérdőjelezni. A képmutatás undorít Engem, és amikor az Én Nevemben elkövetett rágalmazásért vagytok vétkesek, akkor nemcsak magatokra hoztok nagy szégyent, hanem Szent Nevemre is.

Minden olyan ember, aki fájdalmat okoz egy másik embernek és közben nyilvánosan azt vallja, hogy Isten Nevében beszél, saját magát csapja be. Azok, akik megbüntetnek másokat és azt mondják, hogy az Isten iránti elkötelezettségük és odaadásuk miatt csupán feladataikat teljesítik, nem Tőlem valók. Szégyelljétek magatokat, mert ti nem ismertek Engem! És miközben egymás között harcoltok – Keresztény a Keresztény ellen –, a köztetek lévő pogányok elözönlötték Egyházamat. Az ellenség nagyon okosan dolgozik. Ravasz terve nem más, minthogy viszályt okozzon Egyházamban és mivel gyengül az Irántam való valódi hűség, az ajtók megnyíltak, hogy lehetővé tegyék a pogányok számára, hogy meggyalázzák Egyházamat és a Szent Eukarisztiát.

Szégyen azokra közületek, akik ismerik az Igazságot – Szent Szavamat, mely a Szentírásban adatik nektek. Minden áldozat meg volt hozva értetek; Isten hozzátok küldött prófétáit meggyalázták, üldözték és megölték; a látnokokat és a szenteket csak a haláluk után tiszteltétek, de megostoroztátok őket amikor megosztották Szavamat, majd az Én Saját Áldozatom – amikor Keresztre feszítettetek Engem. Most pedig mit csináltok? Megengeditek azoknak, akik hamis isteneket imádnak, hogy Oltáraimon adózzanak tisztelettel nekik, melyek az Én tiszteletemre voltak szánva. Vajon nektek megengednék ezek a pogányok, hogy ugyanezt tegyétek templomaikban?

A történelem megismétli önmagát. A pogányok átvették Atyám Templomát és ők ki lettek dobva. Amikor megszentségtelenítitek Egyházamat és Testemet, nem vagytok alkalmasak többé arra, hogy szolgáljatok Engem és Én ki fogom dobni minden felszentelt szolgámat, aki ily módon elárul Engem. A ti bűnötök feketébb, mint azoké, akiket az Én Nevemben szolgáltok, mert magatokkal viszitek a lelkeket, akiket elvesztek Tőlem. Itt a választásotok ideje. Vagy elfogadtok Engem, Jézus Krisztust, olyannak, amilyen Vagyok és nem olyannak, amilyennek szeretnétek, hogy Legyek – vagy elutasítotok Engem. Nincs semmi a kettő között. *

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ajtok-kinyiltak-hogy-lehetove-tegyek-poganyok-szamara-egyhazam-meggyalazasat

 
* Tertium non datur
 
 
 

2014. június 21. szombat, 15:40

Drága gyermekem, az én életemet a Földön, Fiamon, Jézus Krisztuson keresztül éltem meg. A lelkemet Atyám, a Legmagasságosabb Isten teremtette a Mennyben, születésem egy rendkívüli Ajándék volt az emberiség számára. Isten azzal a kizárólagos céllal küldött engem a világba, hogy világra hozzam a várva várt Messiást. Fiam születése Csodálatos Ajándék volt, és attól a pillanattól kezdve, hogy első Lélegzetét vette, egyetlen vágyam az volt, hogy minden igényét kielégítsem.

Imádtam Fiamat, és nagy tisztelettel elismertem Őt. Az Ő szép Isteni modora hamar, Születésének már az első három hónapjában nyilvánvaló lett. Mosolya még olyan fiatalon is ragyogó volt. Átható kék szemei egy rendkívüli mélységet és érettséget tükröztek. Tudtam, hogy én azért voltam ott, hogy Őt minden módon szolgáljam, de Ő már egészen fiatal korban nagy szeretettel viseltetett irányomban. Ez a Szeretet nem csak egy olyan szeretet volt, mint amilyet egy gyermek érezhet édesanyja iránt – ez attól sokkal nagyobb volt. Ő megnyugtatott engem, s megsimogatta arcomat, amikor a veszélyek miatt aggódtam, amelyekkel nekem és jegyesemnek, Szent Józsefnek, szembe kellett néznünk.

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ahhoz-hogy-valoban-szolgalhassatok-fiamat-elobb-szeretnetek-kell-ot-ahhoz-hogy-fiamat


—–
Római katolikus:

2019-06-20

11. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Az apostol ingyen hirdeti az evangéliumot.
Testvéreim!
Bárcsak eltűrnétek részemről némi oktalanságot! De hiszen meg is teszitek. Én Isten féltő szeretetével aggódom értetek. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfival, Krisztussal, hogy tiszta szűzként vezesselek titeket őhozzá. Félek azonban, hogy a gonosz lélek, amint álnokul rászedte Évát, a ti elméteket is megzavarja, és akkor véget ér a Krisztushoz való őszinte ragaszkodástok. (Attól is félek, hogy) ha valaki jönne, és más Jézust hirdetne, mint akit mi hirdettünk, vagy más Lelket kapnátok, mint akit elnyertetek, vagy más evangéliumot, mint amit elfogadtatok: szívesen vennétek.
Pedig azt gondolom, semmivel sem vagyok kisebb a „fő-fő apostoloknál”. Mert ha az ékesszólásban járatlan vagyok is, a tudásban nem. Ezt egyébként minden tekintetben igazoltuk előttetek.
Vagy talán hibát követtem el akkor, amikor magamat megaláztam, hogy titeket felmagasztaljalak, és ingyen hirdettem köztetek az Isten evangéliumát? Más egyházaknak voltam terhére, amikor tőlük támogatást fogadtam el, csakhogy nektek szolgálhassak. Amikor pedig köztetek tartózkodtam, nem voltam senkinek terhére akkor sem, ha szükséget szenvedtem. Ha valamiben hiányt szenvedtem, a Macedóniából jövő testvérek segítettek ki a bajból. Mindenképpen ügyeltem rá, hogy terhetekre ne legyek, és a jövőben is ügyelek. Krisztus igazságára mondom: ezt a dicsőséget Ahája tájain sem vehetik el tőlem. Ugyan miért? Talán mert nem szeretlek titeket? Isten a tudója, (hogy szeretlek).
Ez az Isten igéje.
2Kor 11,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hűség és igazság, * amit az Úr keze művelt. (7. vers. – 12. tónus)
Előénekes: Teljes szívemből áldom az Urat * a szentek tanácsában és közösségében.
Nagyszerűek az Úr művei * mindazok szemében, akik szeretik azokat.
Hívek. Hűség és igazság, * amit az Úr keze művelt.
E: Dicsőséges és fönséges minden cselekedete, * és igazságossága örökre megmarad.
Csodatetteinek emléket szerzett * a jóságos és irgalmas Isten.
H: Hűség és igazság, * amit az Úr keze művelt.
E: Kezének műve igazság és igaz
ítélet, * parancsai mind szilárdak. 
Megmaradnak örökre, * hűségre és igazságra épülnek.
H: Hűség és igazság, * amit az Úr keze művelt.
Zsolt 110,1-2.3-4.7-8

ALLELUJA
Megkaptátok a fogadott fiúság Lelkét, * általa így szólítjuk Istent: „Abba, Atyánk!” Róm 8,15 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megtanít bennünket a Miatyánkra.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek)
vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”

Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,7-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-20

 
——
Görög keleti:

28 Mivel Istent nem tartották méltónak arra, hogy ismeretét megőrizzék, ezért Isten is magukra hagyta őket. Engedte, hogy megromlott gondolkodásuk szerint olyan dolgokat tegyenek, amelyeket nem lenne szabad. 29 Mindenféle igazságtalanság, gonoszság, kapzsiság és rosszakarat tölti be őket. Tele vannak irigységgel, gyilkos szándékkal, veszekedéssel, alattomossággal, mindig rosszat gondolnak a másikról, 30 pletykálnak és vádaskodnak, Istent gyűlölik, gúnyolódnak, erőszakosak, dicsekvők, gonosz dolgokat találnak ki, szüleik iránt engedetlenek, 31 ostobák, nem tartják meg ígéreteiket, szeretet nélkül és könyörtelenül bánnak az emberekkel. 32 Jól ismerik Isten igazságos törvényét, és tudják, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, méltók a halálra. Mégis folytatják ezeket a gonosz dolgokat, sőt helyeslésükkel bátorítják azokat, akik hasonlóan élnek.

Isten a Bíró!

2.1 Nincs mentség számodra, akárki is legyél, ha magadat bírónak képzeled, és mások felett ítélkezel. Ha másokat elítélsz, azzal magadra is ítéletet mondasz. Hiszen te is ugyanazokat műveled, amelyek miatt a másikat elítéled! Igen, Isten valóban elítéli azokat, akik ilyen dolgokat tesznek, és tudjuk, hogy az ő ítélete igazságos. Hogyan is képzeled, hogy te majd elkerülöd Isten ítéletét, ha elítéled azokat, akik ilyeneket tesznek, miközben magad is ugyanúgy élsz? Vagy talán semmibe veszed Isten gazdagon áradó jóságát, elnézését és nagy türelmét? Nem veszed észre, hogy jóságával arra az elhatározásra akar vezetni, hogy megváltoztasd a gondolkodásodat és egész életedet?

Mivel azonban megmakacsoltad magad, és szíved nem akar megváltozni, Isten haragját gyűjtöd a fejedre. Ez pedig majd a Harag Napján mutatkozik meg, amikor Isten igazságos ítéleteit mindenki meglátja. Isten ugyanis mindenkit a tettei szerint jutalmaz, vagy büntet meg. Örök életet ad azoknak, akik kitartóan törekednek jót tenni, és ezzel a dicsőséget, tisztességet és a romolhatatlan életet keresik. Akik viszont önzők, és nem engedelmeskednek az igazságnak, sőt az igazságtalanságot szolgálják, azok Isten haragjával fognak találkozni. Nyomorúság és szenvedés lesz a sorsa mindenkinek, aki gonoszságot művel, elsőként a zsidóknak, azután a többi népnek is. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A szexuális bűnökről

27 „Hallottátok, hogy megmondták: »Ne kövess el házasságtörést!«[a] 28 Én viszont azt mondom nektek: ha valaki a házasságtörés vágyával néz más feleségére, az magában már el is követte a házasságtörés bűnét. 29 Ezért, ha a jobb szemed vinne bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és hajítsd el! Jobban jársz, ha a tested egy részét elveszíted, mint ha ép testtel dobnak a gyehennára! 30 Ha pedig a jobb kezed vinne bűnbe, még azt is vágd le, és dobd el! Jobban jársz, ha a tested egy részét elveszíted, mint ha ép testtel vetnek a gyehennára!”

A válásról

31 „Ezt is mondták nektek: »Aki elválik a feleségétől, adjon neki válólevelet!«[b] 32 Én viszont azt mondom: maga hajtja a feleségét a házasságtörés bűnébe az a férfi, aki bármilyen okból — egyet kivéve — elválik a feleségétől. A kivétel pedig az, ha a feleség házasságtörést követett el. S aki az elbocsátott asszonyt feleségül veszi, az is házasságtörést követ el.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+5:27-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/20

———-

“… Az Ítélet Napján mindenkit meg fogok ítélni udvaraimban, szét fogom választani a bűnt az erénytől, a rosszat a jótól. Azután mérlegre teszem, mennyire szerettétek a felebarátotokat és Engem. Be fogom számítani tisztaságotok minden megnyilvánulását, minden szeretetből kimondott szavatokat, minden bűnbánó kiáltásotokat. Ezeket mind nagyra fogom értékelni. Minden léleknek Trónom elé kell majd állnia, férfiaknak és nőknek minden népből, nemzetből és nyelvből. Az angyaloknak összes kara jelen lesz  ÍtélőszékemnélMondom neked, nemzedék, már nincs sok időd, hogy eldöntsd, megalázod-e magad Előttem, vagy sem. Minden cselekedeted, minden jó és rossz gondolatod fel van jegyezve az Igazság Könyvében. Ha valaki úgy dönt, hogy Velem jár és Belém kapaszkodik, annak megvédem lépteit, és biztonságos helyre vezetem: haza! Igen, haza! A mennyország a ti végső rendeltetési helyetek, a mennyország a ti igazi otthonotok! Ott majd megtapasztaljátok az Én békémet, és hogy oda tartoztok, biztonságban fogjátok érezni magatokat. Felismeritek, hogy mindig is oda tartoztatok. Karjaimban megérzi majd lelketek, hogy örökkétartó öleléssel veszem körül. …Source: http://ichtys.hu/index.php/157-2018-szeptember-7

Amikor az ember akarata összecsap az Isten Akaratával, mindkét oldalon nagy az elviselt fájdalom (&137.)

Igazság Könyve:

“2014.02.23 16:03

Drága szeretett leányom, amikor az ember akarata összecsap az Isten Akaratával, mindkét oldalon nagy az elviselt fájdalom. Atyám megadta az embernek a szabad akarat Ajándékát, és mint ilyen, ő szabadon dönthet élete során, és Isten sohasem fog beavatkozni ebbe a Mennyei Ajándékba. Azonban ez nagyon nehéz út lesz azok számára, akik teljes egészében Nekem szeretnének szolgálni, azzal a szándékkal, hogy segítsenek Nekem mások lelkét megmenteni, és akik Nekem adják szabad akaratuk ajándékát.

Amikor Nekem adjátok a szabad akaratotokat, hogy azt tegyétek, amire szükség van a lelkek megmentése érdekében, akkor a szenvedés, amelyet el fogtok viselni, nagyon súlyos lesz. Mivel az akaratotok többé már nem a tietek, és mivel az emberi természet olyan, amilyen, ez azt jelenti, hogy az ember szabad akarata és Isten Akarata között egy harc fog keletkezni. Sokan, akik szeretnek Engem, és az életük során meg szeretnék valósítani Isten Akaratát, mindig küzdeni fognak. Annak érdekében, hogy a lélek eleget tehessen Isten Akaratának, meg kell szabadulnia a büszkeség minden érzésétől, és annak szükségességétől, hogy a saját vágyainak tegyen eleget. Ti csak akkor szolgálhatjátok igazán Istent, ha teljesen megbíztok Benne, és minden megpróbáltatást és gyötrelmet mindenki javára ajánlotok fel.

Amikor a jó szándékú emberek, akik Istent szolgálják és megpróbálják életüket az Ő utasításai szerint élni, kiesnek a Kegyelemből, akkor ők szégyellik magukat. A szégyentől meggyötörve, mert kerülték Istent, és mert önzésük, önbecsülésük és arroganciájuk által cserbenhagyták Őt, elrejtik az arcukat Isten Fénye elől. Amikor ezek a lelkek az Igazság által megvilágosodnak, hirtelen és minden előzetes jelzés nélkül, elkezdenek kételkedni a hitükben. Az egyik percben teljes szívből szeretik Istent, és teljesen az Ő gondjaira bízzák magukat, a következő percben pedig már elvágják magukat a Fény Forrásától. Azért van az, hogy ez az ember, az emberi értelmet használván, előírja Istennek, hogy mit kész megtenni annak érdekében – és ez általában az ő saját feltételeit tartalmazza -, hogy Istent szolgálja. Igen, a lélek talán a következőt mondja Istennek: „Én szolgálni foglak Téged, de csak azzal a feltétellel, ha ezt vagy azt a szívességet nekem megteszed. Nem tudjátok, hogy nem szolgálhattok egyszerre két Úrnak, mert csak Egyetlen Isten van, és Ő a Parancsnok? Isten az Ura mindannak, ami van, és ami lesz. Az ember azért van, hogy Istent szolgálja, de Isten meg fog tenni mindent, amit csak tud, hogy megvigasztalja gyermekeit.

Amikor úgy találjátok, hogy kezdtek kételkedni Istenben, vagy elveszítettétek bizalmatokat az Ő Szeretetében és Ígéretében, akkor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját kell imádkoznotok, ami az Átalakítás Imája-ként kell, hogy ismertté váljon.

A Keresztes Imahadjárat 137. imája: Az
Átalakítás Imája
Ó, Mindenható Isten, Legmagasságosabb Isten, nézz le rám, alázatos szolgádra, Szíved szeretetével és szánalmával.
Alakíts át engem a Te Fényedben.

Emelj vissza Kegyeidbe engem. Tölts el engem Kegyelemmel, hogy alázatos szolgaságban és Legszentebb Akaratod szerint felajánlhassam magam Neked.
Szabadíts meg engem a büszkeség bűnétől és mindattól, ami megbánt Téged, és segíts nekem, hogy mély és állandó vággyal szeresselek Téged, hogy életem minden napján szolgáljalak Téged, örökkön-örökké. Ámen.

Kérlek, ne feledjétek, hogy Istennek nagyon könnyű hátat fordítani, és elegendő, ha csak egyetlen lélek is kétséget ültet a lelketekbe Isten minden gyermeke iránti Jóságával és Nagy Irgalmával szemben.

Nagy bátorságot és rugalmasságot követel, hogy hűségesek maradjatok Isten Igéjéhez, de ha nem kéritek a kegyelmet, hogy megfelelő módon szolgáljatok Neki, önmagatok erejéből, erre nem lesztek képesek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-az-ember-akarata-osszecsap-az-isten-akarataval-mindket-oldalon-nagy-az-elviselt-fajdalom-137/

 
 

“2014.02.23 16:28

Gyermekem, mindaddig, amíg a Sátán uralma létezik a Földön, az Igazságot mindig el fogják fojtani.

Fiam Kereszthalála óta, az Ő Szavának terjesztésére tett minden próbálkozás akadályozva volt. És amióta Fiam, Jézus Krisztus tanítványai által terjed a Kereszténység, sok repedés jelent meg rajta, és az Általa megszabott Tant átalakították. Az Igazságot mindig meghamisították, de ennek ellenére Isten Igéje mindig életben maradt, és Fiam Eucharisztikus Jelenlétét mindeddig megőrizték.

A Sátán és a Pokol létezésére vonatkozó Igazságot évtizedek óta elfojtották, és ez káros hatással volt az emberiség üdvösségére. A Pokolra vonatkozó minden utalást megszüntettek, és az embert egy hamis biztonságérzetbe terelték. Tehát most – napjainkban – csak kevesen hiszik az ördög létezését és a Pokol mélységét. Ez a hazugság az emberiség ostora lett, és a Pokol tagadásának az lett az eredménye, hogy sok lélek elveszett. A halálos bűnt többé már nem tekintik valóságnak, és ezért meg sem próbálják elkerülni azt. Azoknak, akik Fiamat, Jézus Krisztust szolgálják az Ő Egyházában, kötelességük felkészíteni a lelkeket, hogy azok alkalmasak legyenek belépni a Mennyek Országába.

A halálos bűn következményeinek a megértésével el lehet a Poklot kerülni, de erről egyetlen szót sem ejtenek. A lelkek azért vesznek el, mert ők soha nem kaptak megfelelő oktatást arról, hogyan lehet a bűnt elkerülni, és a bűnbánatra törekedni. Ahhoz, hogy méltók legyetek belépni Fiam Királyságába, időt kell szánnotok arra, hogy Isten Igéjének megfelelően éljétek életeteket. Kérlek benneteket, ne hagyjátok figyelmen kívül az Igazságot, mert ha azt teszitek, akkor el fogtok veszni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az emberiség fogadja el a Sátán létezését, mert mindaddig, amíg ezt nem teszi, soha nem fogja elfogadni igazán Fiamnak a Megváltásról tett Ígéretét.

Szeretett Édesanyátok,”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-pokolra-vonatkozo-minden-utalast-megszuntettek-es-az-embert-egy-hamis-biztonsagerzetbe-tereltek/

 
 
 
—–
Római katolikus:

2019-02-23

6. évközi hét szombat

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Istenhez a hit által jutunk el.
Testvéreim!
A hit reményeinknek szilárd alapja, meggyőződés arról, amit nem látunk. Ez a hit adott bizonyosságot őseinknek. Mi is a hitből ismerjük meg, hogy a világot Isten szava alkotta, vagyis hogy a látható a láthatatlanból lett.
Ábel a
hite miatt mutatott be Istennek értékesebb áldozatot, mint Káin. Azáltal kapott bizonyosságot igaz voltáról, mert Isten maga tett tanúságot áldozati ajándékai mellett. Így hite által Ábel még holtában is beszél.
Hite miatt ragadtatott el Hénok, hogy ne ízlelje meg a halált. Nem találták ugyanis többé, mert Isten elragadta. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert, hogy kedves az Isten előtt.
Hit nélkül pedig lehetetlen tetszeni Istennek. Annak ugyanis, aki Istenhez járul, hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azt, aki őt keresi.
Hite által kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekről, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hite által ítélkezett a világ fölött és nyerte el a megigazulást, amely a hitből fakad.
Ez az Isten igéje.

Zsid 11,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldom a te nevedet, Uram, * örökkön örökké. (Vö. 1b. vers.)
Előénekes: Mindennap áldalak téged, * és dicsőítem nevedet örökkön örökké.
Nagy az Úr és minden dicséretre méltó, * nagyságát felfogni nem lehet.
Hívek: Áldom a te nevedet, Uram, * örökkön örökké.
E: Nemzedékről nemzedékre dicsérjék művedet, * és hatalmadat hangosan hirdessék.
Magasztos fölséged nagyságáról szóljanak, * és beszéljék el minden csodás tettedet.
H: Áldom a te nevedet, Uram, * örökkön örökké.
E: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmad mindenek hirdessék.
H: Áldom a te nevedet, Uram, * örökkön örökké.
Zsolt 144,2-3.4-5.10-11

ALLELUJA
Megnyílt az ég, és az Atya szózata hallatszott: * „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Vö. Mk 9,6 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A színeváltozáskor a mennyei Atya tanúskodik, hogy Jézus az ő szeretett Fia.
Abban az időben:
Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük ment föl egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Akkor megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a halottak közül.
Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,2-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-23


——
Görög katolikus:

Az utolsó időkben nehéz helytállni

3.1 Értsd meg, hogy az utolsó időkben nehéz lesz helytállni. Az emberek ugyanis énközpontúak lesznek, akik csak magukat és a pénzt szeretik; dicsekvők lesznek és büszkék, akik gonosz dolgokat mondanak másokról; szüleiknek nem engedelmeskednek; hálátlanok és istentelenek. Hiányozni fog belőlük a mások iránti szeretet, nem akarnak majd megbocsátani, szívesen mondanak rosszat másokról, mértéktelenek és féktelenek lesznek, akik gyűlölik a jót. Elárulják majd a barátaikat, gondolkodás nélkül vakmerően cselekszenek, büszkék lesznek, és nem Istent szeretik, hanem inkább az élvezeteket hajszolják. Eközben megtartják ugyan a vallásosság külső látszatát, de a valódi istenfélelem erejét elutasítják. Maradj távol az ilyen emberektől, Timóteus!

Közülük valók azok is, akik ravaszul beférkőznek egyes családok bizalmába, hogy behálózzanak olyan asszonyokat, akik gyenge akaratúak, tele vannak bűnökkel és mindenféle kívánságokkal, s akik mindig igyekeznek új tanításokat hallani, mégsem ismerik meg az igazságot soha.

Emlékezz Jannészre és Jambrészre[a], akik Mózes ellenfelei voltak! Ugyanígy van ezekkel a zavaros gondolkodású emberekkel is, akiknek a hite nem állta ki a próbát, mert ellenkeznek az igazsággal. De ők is kudarcot fognak vallani, mint Jannész és Jambrész: felsülnek a nyilvánosság előtt!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+3%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

46 „Óvakodjatok azoktól a törvénytanítóktól, akik szeretnek előkelő ruhában járni, és szívesen veszik, ha tisztelettel köszöntik őket az utcán, szeretik a legelőkelőbb helyeket elfoglalni a zsinagógában és az ünnepi vacsorákon. 47 Ugyanakkor az özvegyektől csalással elveszik a házukat. Azt akarják, hogy mindenki felfigyeljen rájuk, ezért a nyilvánosság előtt hosszasan imádkoznak. Ők súlyosabb büntetést fognak kapni.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+20:46-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az özvegyasszony fillérei

21.1 Jézus látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a Templom perselyébe. Meglátott ott egy szegény özvegyasszonyt is, aki csak két rézpénzt[a] dobott bele. Ekkor Jézus azt mondta: „Igazán mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony többet tett a perselybe, mint bárki más. Mert a gazdagok a feleslegükből adtak, de ez az özvegyasszony nagy szegénysége ellenére mindent odaadott, amije csak volt, még a betevő falatjára való pénzét is.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21:1-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/23
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

A szombati nyugalom törvénye

35.1 Mózes összegyűjtötte Izráel egész közösségét, és ezt mondta nekik: „Ezeket parancsolta az Örökkévaló nektek: »Hat napon keresztül végezzétek a munkátokat, de a hetedik nap a szombati nyugalom szent napja, amely az Örökkévaló számára van elkülönítve. Aki ezen a napon is közönséges munkát végez, az halállal bűnhődjön! Szombaton még tüzet se gyújtsatok otthonaitokban!«”

Adakozás a Szent Sátor építéséhez

Mózes kihirdette Izráel egész közösségének: „Ezt parancsolta az Örökkévaló: »Gyűjtsétek össze, amit az Örökkévalónak akartok ajándékozni! Mindenki szabad elhatározásából hozzon ajándékot az Örökkévalónak! Ezeket a dolgokat gyűjtsétek össze: aranyat, ezüstöt, bronzot; kék, bíborpiros és skarlátvörös színű fonalat, finom fehér lenvásznat; kecskeszőrt, vörösre festett kosbőrt, kikészített állatbőröket, sittim fát;[a] világításra szolgáló olívaolajat; balzsamot és illatszereket a felkenetés szent olajához és a szent füstölőszerhez; ónix-köveket és egyéb drágaköveket, hogy befoglalják az efódba és a hósenbe.

10 Akik közöttetek jól értenek a különböző mesterségekhez, jöjjenek, és készítsenek el mindent, amit az Örökkévaló parancsolt: 11 a Szent Sátor takaróit, kapcsait, rácsait, reteszeit, oszlopait és az oszlopok talpait; 12 a Szövetségládát, annak fedelét és rúdjait; 13 a szent kenyerek asztalát, annak rúdjait, eszközeit és a szent kenyereket; 14 az arany mécstartót, annak eszközeit, mécseseit és a hozzá való olajat; 15 az illatáldozati oltárt és annak rúdjait; a felkenetés olaját és a füstölőszert; a Szent Sátor bejárati függönyét; 16 az égőáldozati oltárt, annak bronzrostélyát, rúdjait és eszközeit; a mosdómedencét és annak állványát; 17 az udvar kerítésének függönyeit, oszlopait, az oszlopok talpait; az udvar bejáratának függönyét; 18 a Sátor cövekeit, az udvar kerítésének cövekeit és a feszítő köteleket; 19 a papi ruhákat a szent helyen való szolgálathoz: Áron szent főpapi ruháját és Áron fiainak papi ruháit.«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jákin és Boáz oszlopa

13 Ezután Salamon Tíruszból hívott egy mesterembert, akit Hírámnak neveztek, 14 s akinek anyja Izráelből származott, Naftáli törzséből, apja pedig bronzműves mester volt Tíruszban. Hírám szintén kitűnő mesterember volt, bölcs és értelmes, aki mindenféle bronztárgyat el tudott készíteni. Tehát eljött Salamonhoz, és mindent elkészített, amit a király kívánt.

15 Bronzból öntött két egyforma oszlopot, amelyeknek magassága 18, a kerülete pedig 12 könyök volt. Az oszlopok üregesek voltak, a faluk vastagsága pedig tenyérnyi.[a] 16 Az oszlopok tetejére egy-egy oszlopfőt illesztett Hírám, amely szintén bronzból készült, és 5 könyök magasságú volt. 17-20 Majd az oszlopfőket láncokból álló hálóval borította, azokra pedig két sorban 200 bronzgömböt fűzött fel, amelyeknek formája a gránátalma termését utánozta. Mindegyik oszlopfőt körös-körül 200 ilyen bronz gránátalma díszített. Az oszlopfők 4 könyök magasak voltak, és formájuk a fehér liliom virágára hasonlított. 21 A két oszlopot a Templom oszlopcsarnoka előtt állították fel, egyiket a bejárattól jobbra, a másikat balra. A jobb oldali oszlopot „Jákin”-nak nevezték, a másikat „Boáz”-nak hívták. 22 Az oszlopfők formája liliom alakú volt. Így fejezte be Hírám az oszlopok készítését.

A Templom egyéb fölszerelései

23 Azután Hírám készített egy nagyméretű víztartó medencét, amely kör alakú volt, és egy darabban öntött bronzból állt. Ennek átmérője 10, magassága 5, kerülete pedig 30 könyök volt. 24 A medence pereme alatt két sor gömb futott körbe, egy könyöknyi távolságra 10 gömb jutott. Ezeket a gömböket a medencével egy darabban öntötték. 25 Tizenkét bika formájú bronzfigura tartotta a hátán a medencét. A bikák hármasával álltak egymás mellett. Csoportjaik északra, nyugatra, délre, illetve keletre néztek — hátsó részük pedig a medence alatt, belül volt. 26 A medencébe 2 000 bat[b] víz fért. Falának vastagsága tenyérnyi volt, a pereme pedig kifelé hajlott, mint a fehér liliom virága, vagy mint a pohár pereme.

27 Tíz egyforma, négyszögletes mosdóállványt is készített bronzból. Oldaluk 4, a magasságuk 3 könyök volt. 28-29 Az állványok oldallapokból és keretből álltak, amelyeket oroszlánok, bikák és kerubok figurái díszítettek, alattuk és fölöttük pedig virágfüzér-mintázat húzódott. 30 Mindegyik állványnak négy kereke volt, amelyeket két tengely kapcsolt össze. Ezek is öntött bronzból készültek. Az állvány négy sarkán virág formájú támasztékok tartották a víztartályt. A támasztékokat egy darabban öntötték ki.

31 A tartályon fölül egy könyök magasságban perem húzódott, amelyet domborművű minták díszítettek. Ez a perem négyszögletes volt, nem kerek. A tartály fölső nyílásának átmérője másfél könyök volt. 32 Az állványok kerekei az oldalak alatt helyezkedtek el, a tengelyeket pedig az állványhoz erősítették. A kerekek átmérője másfél könyök volt, 33 és a harci szekerek kerekeihez hasonlítottak. Úgy is készítették el minden részüket: a tengelyeket, az abroncsokat, a küllőket és a kerékagyakat is bronzból öntötték.

34 Az állványok négy sarkán egy-egy támaszték volt, amelyeket az állvánnyal együtt öntöttek, egy darabban. 35 Az állvány fölső részén fél könyök magas bronzcsík vette körül a tartályt — ezt is egy darabban öntötték az állvány többi részével. 36 Az egész állványra — ahol csak hely volt rá — Hírám díszítéseket vésett, amelyek kerubokat, oroszlánokat és pálmafákat ábrázoltak. A figurákat virágfüzérek keretezték. 37 Hírám mind a tíz mosdóállványt ugyanabban a formában öntötte ki, ezért azok mind méretükre, mind díszítésükre nézve teljesen egyformák lettek.

38 Azután készített tíz egyforma mosdómedencét ugyancsak bronzból öntve, amelyeket a tíz tartóállványra helyezett. Egy-egy medence átmérője 4 könyök volt, és 40 bat[c] víz fért bele. 39 Az állványra helyezett mosdómedencéket a Templom udvarában, az épület előtt, a bejárattól jobbra és balra helyezték el, mindkét oldalon ötöt-ötöt. A nagyméretű medence a Templom délkeleti sarka mellé került.

40-45 Ezen kívül Hírám készített még bronzból üstöket, kis lapátokat és edényeket is. Ezzel befejezte azokat a munkákat, amelyeknek elvégzésével őt Salamon király megbízta.

Ezeket a bronztárgyakat készítette Hírám az Örökkévaló Temploma számára:

2 nagy oszlop,

2 liliom alakú oszlopfő,

…”

https://www.hebcal.com/sedrot/vayakhel
—-

Jóás, Júda királya

12.1 Jéhú, Izráel királya uralkodásának hetedik évében lett király Jóás, és 40 évig uralkodott Jeruzsálemben. Jóás anyját Cibjának hívták, Beérsebából származott. Jóás azt tette, amit az Örökkévaló jónak tart, mert Jójádá, a főpap volt a tanítómestere. Azonban az áldozati magaslatokon nem szűnt meg az áldozatok bemutatása. A nép továbbra is ezeken a helyeken mutatta be az áldozatokat.

A Templom kijavítása

Jóás azt mondta a papoknak: „Gyűjtsétek össze azokat a pénzeket, amelyeket az Örökkévaló Templomába szent áldozatként behoznak az emberek: a népszámláláskor, egyéni fogadalom esetén és önkéntes ajándékként! Minden egyes pap az egyik kincstárnoktól kapja kezéhez a pénzt, és használja azt a Templom javítására, ahol és amikor szükséges!”

Teltek az évek, de még Jóás uralkodásának 23. évéig sem végeztették el a papok a Templomban szükséges javításokat. Ezért Jóás magához hívatta Jójádá főpapot és a többi papokat, és kérdőre vonta őket: „Miért nem végeztétek el a szükséges javításokat a Templomban? Ettől kezdve a papok ne kapjanak pénzt a kincstárnoktól, hanem fordítsák azt a pénzt közvetlenül a Templom javítására!”

A papok beleegyeztek, hogy a néptől nem fogadnak el pénzt a maguk számára, és többé nem ők maguk végzik a Templom javítását. Ezután Jójádá főpap fogott egy fadobozt, és nyílást vágott a tetején, majd elhelyezte azt az oltár jobb oldala mellett, az Örökkévaló háza bejáratának közelében. Ettől kezdve azok a papok, akik a Templom ajtajában őrt álltak, ebbe a dobozba tették mindazt a pénzt, amelyet az emberek behoztak az Örökkévaló házába.

10 Amikor látták, hogy a fadoboz megtelt, a király írnoka és a főpap együtt kivették belőle a pénzt, megszámolták, majd zacskókba kötötték. 11-12 Azután átadták a munkavezetőknek, akik ebből fizették a mesterembereket, akik a javításokat végezték: az ácsokat, kőfaragókat, kőműveseket és építőmestereket. Ebből vették a javításhoz szükséges anyagokat: a gerendákat, faragott köveket és minden egyebet, amire csak szükség volt a Templom javításához.

13-14 A fadobozban összegyűlt pénzből csak a Templom épületének javításán dolgozó munkásokat fizették. Ebből nem készítettek az Örökkévaló háza számára ezüst- vagy aranyeszközöket, tálakat, késeket, edényeket vagy trombitákat.

15 Akikre rábízták a pénzt, azoknak nem kellett később elszámolni vele, mert hűségesek és megbízhatók voltak.

16 A jóvátételi- és vétekáldozatok esetében a pénzt nem vitték be az Örökkévaló házába, hogy bedobják a fadobozba, mert az továbbra is a papok járandósága maradt.

Hazáél megtámadja Jeruzsálemet

17 Abban az időben történt, hogy Hazáél, Arám királya fölvonult Gát városa ellen, és el is foglalta. Azután elhatározta, hogy megtámadja Jeruzsálemet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Kings+12%3A1-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———

https://www.hebcal.com/holidays/shabbat-shekalim

Isten, az Atya: Az emberiségnek adott szabad akarat ahhoz vezetett, hogy sok gyermekem eltávolodott Tőlem

Igazság Könyve:

“2014.01.21 15:44

Drága leányom, az Én Akaratom beteljesedik, mivel az az idő, amikor az ember szabadon választhatja, hogy vágyainak megfelelően cselekedjék, a végéhez közeledik.

Én szabad akaratot adtam az embernek. Ez egy Ajándék. Ezt az Ajándékot több más Ajándékkal együtt Én hagytam örökségül gyermekeimre. Annak ellenére, hogy ők a saját akaratuk követése mellett döntöttek, túllépve azt, amit elvártam tőlük, Én még mindig tiszteletben tartom szabad akaratukat.

Én feltétel nélkül szeretem gyermekeimet. Sohasem tudnám nem szeretni őket, bár ők oly sok módon bántanak meg Engem. Az emberiségnek adott szabad akarat ahhoz vezetett, hogy sok gyermekem eltávolodott Tőlem azon csillogó ígéretek javára, melyek naponta hozzák őket kísértésbe, amikor a szépségre, gazdagságra, hírnévre és hatalomra vágynak, melyek elterelik őket Tőlem.

Én vagyok az ő Menedékük, de ők ezt nem értik meg. Bennem fogják megtalálni mindannak a kezdetét és végét, ami örömet, békét és szeretetet hozhat számukra.

Bár a gonosz arra használja a szabad akaratot, amit az embereknek adtam, hogy elcsábítsa őket, Én minden bűnöst vissza fogok vinni Birodalmamba akkor, amikor ők fel fogják ismerni, hogy (ő) nem teljesítette számukra mindazt, amit kerestek: hogy békét hozzon nekik. Közel az idő, hogy Királyságom beteljesedjen. A lelkek – ezt Ígérem nektek – azt a késztetést fogják érezni, hogy amikor az idő elérkezett, futva jöjjenek Hozzám, szeretett Atyjukhoz. Aztán letörlik majd a pókhálót a szemükről, a megkeményedett burkot a szívükről és a sötétséget a lelkükről és megkeresnek Engem.

Gyermekeim, mindig bízzatok a mindnyájatok iránti Nagy Szeretetemben, mert hogyan is lehetne ez másként? Ti az Enyéim vagytok, mint egy végtag, mint Szívemnek egy darabja. Az, hogy félretoljalak és száműzzelek benneteket, olyan lenne, mintha Testem egyik Részét veszíteném el. Ezért – az utolsó Hívásom után és miután minden intézkedést megteszek, hogy elnyerjem a szíveteket –, siessetek. Én várni fogok. Elviszlek majd titeket és beborítalak benneteket Szent Birodalmamban, távol minden bajtól.

Azon a Napon el fogjátok felejteni az akaratotokat – mert az hasznavehetetlen lesz számotokra, és nem lesz már jelentősége – és összefonódtok az Én Akaratommal, mert amikor haza jöttök Hozzám, egyként fogunk egyesülni.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-az-emberisegnek-adott-szabad-akarat-ahhoz-vezetett-hogy-sok-gyermekem-eltavolodott-tolem/


—–
Római katolikus:

2019-01-21

2. évközi hét hétfő

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Jézus, az Isten Fia, a szenvedésből tanulta meg, hogy mit jelent az engedelmesség.
Testvéreim!
Minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletével kapcsolatos dolgokban képviselje az embereket: ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. Ezért a népért is, és saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia.
Senki sem vállalhatja ezt a tisztséget, csak akit az Isten meghív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az Atyától kapta azt, aki így szólt hozzá: „Fiam vagy te, ma szültelek téged.” Másutt pedig ezt mondja: „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.”
Földi életében Krisztus hangos kiáltással, és könnyek között imádkozott, könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatást nyert. Isten Fia volt, de a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik neki engedelmeskednek, mert Isten akaratából lett főpappá, Melkizedek rendje szerint.
Ez az Isten igéje.
Zsid 5,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint. Vö. 4bc. vers.
Előénekes: Így szólt az Úr az én Uramhoz: † „Jobbom felől foglalj helyet, * míg minden ellenségedet lábad alá vetem zsámolyul.”
Hívek: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Kinyújtja az Úr Sionból hatalmad vesszejét: * „Ellenségeid között uralkodjál.
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Születésed napjától tiéd a királyság, * Szentséges fényességben a hajnalcsillag előtt szültelek téged.”
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Megesküdött az Úr, és meg nem bánja: * „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.”
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
Zsolt 109,1.2.3.4

ALLELUJA
Isten szava élő és átható: * megítéli a gondolatot és a szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus az Újszövetség szerzője: övéit már nem kötelezik a régi előírások.
Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?”
Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 2,18-22″


http://igenaptar.katolikus.hu/

 
——
Görög katolikus:

Ha a Régi Szövetség tökéletes lett volna, nem lett volna szükség helyette egy másikra. De Isten nem volt megelégedve a népével, ezért így szólt hozzájuk:

„Eljön az idő — mondja az Örökkévaló —,
    amikor új szövetséget kötök
    Izráel népével és Júda népével,[a]
de ez az új nem olyan lesz, mint a régi,
amelyet őseikkel kötöttem azon a napon,
    amikor kézen fogva kivezettem őket
    Egyiptom földjéről.
Mivel nem maradtak hűségesek
a régi szövetséghez,
    én is elfordultam tőlük,
    — mondja az Örökkévaló. —

10 Azok után a napok után majd
új szövetséget kötök Izráel népével,
    — mondja az Örökkévaló —,
törvényeimet beírom értelmükbe,
    bevésem a
szívükbe,
Istenükké leszek,
    ők pedig népemmé lesznek.

11 Nem lesz többé szükség rá,
    hogy valaki a testvérét, vagy társát tanítsa.
Nem mondja neki: »Ismerd meg az Örökkévalót!«,
    mert mind ismerni fognak engem
    — a legkisebbtől a legnagyobbig.
12 Mert megbocsátom gonoszságaikat,
    és bűneikre többé nem emlékezem.”[b]

13 Isten „újnak” nevezte ezt a szövetséget — ez pedig azt jelenti, hogy a Régi Szövetség már elavult, s nem használható. Ami pedig elavult és használhatatlan, az hamarosan el is fog tűnni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+8%3A7-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A farizeusok csodát kívánnak Jézustól

11 Egyszer farizeusok jöttek hozzá, hogy vitatkozzanak vele, kikérdezzék, és próbára tegyék. Azt kérték, hogy tegyen valami csodát, mutasson nekik mennyei jelt bizonyítékul Istentől. 12 Jézus a szíve mélyéből felsóhajtott, és ezt mondta: „Miért akar ez a nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt látni?! Igazán mondom: semmiféle csodát nem fognak látni!” 13 Ezzel otthagyta őket, visszament a bárkába, és elindult a tó túlsó partjára.

Óvakodjatok a farízeusok kovászától!

14 A tanítványok eközben elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Csupán egyetlen kenyér volt velük a bárkában.

15 Jézus nyomatékosan figyelmeztette őket: „Vigyázzatok! Tartsátok távol magatokat a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!”

16 „Biztosan azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk!” — tanakodtak egymás között a tanítványok.

17 Jézus tudta, hogy miről beszélnek, ezért megkérdezte: „Miért aggódtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem értitek?! Ennyire megkeményedett a szívetek? 18 Van szemetek, mégsem láttok? Van fületek, de nem hallotok? Nem emlékeztek, 19 hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze, amikor az öt kenyeret szétosztottam az ötezernek?”

„Tizenkettőt” — válaszolták a tanítványok.

20 „És amikor a hét kenyeret osztottam szét a négyezer ember között, hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze?”

„Hetet” — hangzott a válasz.

21 Majd ismét megkérdezte: „Még mindig nem értitek?!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8:11-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–