Címke: remény

Mennyi Vérkönnyet hullatok ezekért a lelkekért, mivelhogy ők elvágták a köldökzsinórt, ami összeköti őket Üdvözítőjükkel

Igazság Könyve:

Szeretetem az emberiség iránt teljes. Én mindenkit szeretek, beleértve azokat is, akik a leggonoszabb tetteket követik el

  1. január 9. csütörtök, 21:41

Drága, szeretett leányom, nézz körül – és mit látsz? Egy ellentmondásokkal teli világot. Az egyik oldalon szeretetet, örömet és jóakaratot fogsz látni. De ezt semlegesíti a másik oldal gyűlölete, amit a gonosz érez az emberiség iránt.

Tudnotok kell, hogy bármilyen nyugtalanság, szomorúság, zavarodottság, a bizalom hiánya, méreg és gonoszság, amit a világban láttok megtörténni, csak egyetlen forrásból jöhet. Az emberiség ostora, a Sátán, aki kétségbeesett boldogtalanságot hozott létre Isten gyermekei között. Fájdalmaik az Enyémek lesznek, és éppen emiatt van az, hogy a gonosz ekkora pusztítást okoz: csakhogy bántson Engem.

Leányom, a mai naptól kezdve bármerre is járnál, és bármilyen arcot is látnál, úgy fogod látni azokat, mint ahogy azt Én látom – mind Isten egy-egy gyermeke. Ó, mennyire szeretem mindnyájukat, mennyire szeretném dédelgetni őket, függetlenül hibáiktól és bűneiktől. Nem számít, hogy az, amit tettek, azért volt, csakhogy bántsanak Engem, Én még mindig szeretem őket – minden egyes embert. Nagy örömet érzek, amikor látom sugározni a szeretetet belőlük – a szeretetet, melyet Atyámtól kaptak Ajándékba, Aki megteremtette őket. Az Ő szeretetük az Én Szeretetem, mely hozzájuk vonzza a többi lelket, és aztán így Isten Szeretete mindenüvé szétterjed.

De amikor valamelyik lélekben fájdalmat és szenvedést látok, akkor fájdalmuk az Enyém lesz. Fájdalmukat okozhatja rettenetes szenvedés, amelyet éppen a mások iránti szeretet hiánya idézett elő, ami egyfajta vigasztalanságot hoz magával. Magányukat és elszigeteltségüket szintén érzem, és ez tovább éleszti Együttérzésemet.

Aztán vannak olyan lelkek, akik azzal töltik minden idejüket, hogy nem Tőlem származó dolgok után vadásznak. Azok, akik elutasítanak Engem, teljesen kettétörik a Szívemet. Mennyi Vérkönnyet hullatok ezekért a lelkekért, mivelhogy ők elvágták a köldökzsinórt, ami összeköti őket Üdvözítőjükkel, Aki egyetlen reményük a szabadulásukra! Amikor ezeket a lelkeket látod, leányom, szörnyű fájdalmat fogsz érezni a szívedben, ugyan azt, amit Én is érzek irántuk.

Végül, ott vannak azok, akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, de akik arra sem méltók, hogy megtöröljék a Lábamat. Irántam való gyűlöletüket önszeretetük okozza. Mindazonáltal, független attól, hogy milyen gyakran sértegetnek Engem és vezetik félre nyájamat, Én továbbra is vágyom a lelkük után.

Szeretetem az emberiség iránt teljes. Én mindenkit szeretek, beleértve azokat is, akik a leggonoszabb tetteket követik el. Ez így lesz egész végig. Én minden lelket át fogok ölelni, egészen az utolsó napig, amikor a lelkek megmentése érdekében tett minden Erőfeszítésem már teljesen kimerült, így tehát csak azok a lelkek fognak örökre elveszni Számomra, akik a fenevad mélységébe rohannak, és akik elutasítanak Engem, annak ellenére, hogy tudták, menyire szeretem őket.

Mindig szeressétek egymást, minden hibátok ellenére is, úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Amikor kifogásoltok valakit, emlékezzetek Szeretetemre, és maradjatok csendben. Amikor megvettek másokat, akkor tudnotok kell, hogy ez a gyűlölet nem Tőlem származik. Amikor egymásra néztek, akkor úgy nézzetek a másikra, mintha az Én Szemeimmel néznétek őket. Senkit sem szabad elkerülnötök. Ehelyett legyetek együttérzéssel azok iránt, akikre nehezteltek, megbántanak benneteket, vagy bajt okoznak nektek, mert Én szeretem őket. Ha szerettek Engem, akkor szeretettel fogtok viseltetni azok iránt, akikkel kapcsolatba kerültök.

A Szeretet ragályos, mert Istentől származik. A Szeretetből csak jó származhat.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szeretetem-az-emberiseg-irant-teljes-en-mindenkit-szeretek-beleertve-azokat-akik-leggonoszabb

Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek

  1. január 11. szombat, 10:48

Drága, szeretett leányom, azt akarom, hogy a világ megtudja, mennyire szeretem az embereket, mert Én még a legegyszerűbbet, a legmeggyötörtebbet és a legméltatlanabbat is szeretem. Aki azt gondolja, hogy Én az egyik embert a másik elé helyezem, az nem ismer Engem. Lehet, hogy kedvezek bizonyos lelkeknek, de nem szeretem őket sem jobban, sem kevésbé, mint a szerencsétlen lelkeket.

Én Szeretettel a Szívemben nézek minden lélekre. Én minden lélekhez ragaszkodom, mert ti Tőlem, az Atyától valók vagytok. Bár lehet, hogy gyengeségeitek által megbántódom és haragszom a gonosz szándékaitok és vágyaitok miatt, de az irántatok érzett Szeretetem sohasem hal meg. Isten minden bűnöst szeret, nem számít, hogy azok mit tettek. Istennek van végső Hatalma minden lélek sorsa felett, és ez a hatalom Őt illeti.

Egyedül csak Nekem van Felhatalmazásom arra, hogy ítélkezzek. Egy ember sem kapta meg közületek ezt a jogot. Amikor egy emberi hatóság bűnösnek ítél egy embert, akkor az csak vezekléssel büntetheti meg őt, és nem halállal.  Soha senki sem ítélhet halálra egy embert a bűneiért, független attól, hogy az mennyire gonosz, sem bíró, sem politikai vezető, sem pedig földi Egyházam tagjai. Senki sem ítélheti Pokolra a másikat, mert ha azt mondja, hogy egy lélek elkárhozott, akkor helyette ő lesz az, aki el fog kárhozni, eltekintve attól, hogy mennyi szent cselekedetet vitt végbe az Én Nevemben.

Mennyi időt pazaroltok arra, hogy egymást elítéljetek, ahelyett, hogy elfogadnátok a nektek adott Ajándékot: az egymás iránti szeretet Ajándékát! Szeressétek az Ajándékot, melyet Isten adott mindnyájatoknak, és ami a tietek, kívánságotok szerint adjátok azt tovább, Atyám Akaratának megfelelően. Mégis oly sokan, akik szeretnek Engem, Jézus Krisztust, azt gondolják, hogy Én elnézek minden olyan cselekedetet, melyek az egymás iránti gyűlöletet táplálják. Ehelyett tudnotok kell, hogy Én csak azt akarom, hogy szeressétek egymást, és maradjatok állhatatosak Isten Szavához, amelyet az Ó és az Újszövetség tartalmaz.

Az Ige örök, nem változik meg soha. Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek. Talán több tudásotok és információtok lehet, de ti nem vagytok kiválóbbak, mint bármelyik előttetek élő generáció. Az ember halandó. Ebben a tekintetben semmi sem fog változni addig, amíg el nem hozom nektek az Örök Életet.

Álljatok meg és gondolkozzatok. Utasításaim még mindig ugyanazok, mint amelyeket az Én földi Időmben adtam az emberiségnek. Most az egyetlen különbség az, hogy sok ember a tudomány fejlődése miatt azt gondolja, hogy nagyobbak lennének, mint Isten. Sokan annyira hisznek a saját halhatatlanságukban, hogy úgy döntöttek, nem fogadják el azt a tényt, hogy Isten teremtette őket. Sokan azt hiszik, hogy van hatalmuk Isten Törvényeinek átírására.

Sokan úgy döntöttek, hogy felépítik az új Bábel-tornyot, és amikor ezt megteszik, akkor az Atyám Kezének egyetlen ütésétől romba fog dőlni. Akkor az ember rá fog jönni arra, hogy az élet csak Istennel és Istenért létezhet, Isten Akaratának megfelelően. Isten nélkül nincs élet.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/azok-az-emberek-akik-mai-vilagban-elnek-nem-kulonboznek-azoktol-akik-evezredekkel-ezelott-eltek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/01/10

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-01-10

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Vágyakozással és örömmel tekintsetek erre a napra, mert az már nincs messze

https://www.bodajkikegyhely.hu/

https://provertes.hu/index.php/naturparki-ertektar/neprajz-kultura/maig-elo-osi-hitvilagunk/761-bucsujaro-helyek

Igazság Könyve:

Nektek, akik nagyon szenvedtek, és az életben már minden reményt elvesztettetek, tudnotok kell, hogy a Szívemben vagytok

  1. szeptember 13. péntek, 23:15

Drága, szeretett leányom, a Szívem a világ után sóvárog, és mindazok után, akik benne élnek, és Én megígérem nektek, Isten gyermekei, hogy a Szívemben mindnyájatokat egyesíteni foglak.

Én szeretek minden férfit, nőt és gyermeket, nem számít, hogy kicsodák ők – legyenek bár hatalommal rendelkezők, gazdagok, befolyásosak, alázatosak, szegények vagy egyszerű életet élő emberek. Atyám, Aki megteremtett benneteket, mindnyájatokat kiválasztott arra, hogy megszülessetek. Minden léleknek célja van, és mindenki Isten gyöngéden szeretett gyermeke.

Nektek, akik nagyon szenvedtek, és az életben már minden reményt elvesztettetek, tudnotok kell, hogy a Szívemben vagytok, és Én mélyen átérzem a fájdalmatokat. Én szenvedek bennetek.

Soha nem szabad feladnotok a reményt, mert Én helyet készítettem számotokra a Paradicsomomban. Ha feladjátok a reményt, akkor a jövőtöknek fordítotok hátat, amely az Én Fényemmel van tele. Ez a jövő az Én Ajándékom a számotokra, és minden az Enyém. Én el fogom venni az aggodalmatokat. Csak hívjatok Engem, és mondjátok: „Jézus, vedd el szörnyű fájdalmamat és szenvedésemet, és engedd, hogy érezzem Szeretetedet”, és én azonnal elveszem nehéz terheteket.

Amikor üresnek érzitek magatokat, és úgy gondoljátok, hogy senki sem szeret igazán titeket, tudnotok kell, hogy Én mellettetek vagyok, mert Én mindig szeretlek, nem számít, hogy milyen messzire kóboroltatok. Amikor úgy gondoljátok, hogy nincs miért élnetek, akkor tudnotok kell, hogy az Új Paradicsomom Örök Életet fog adni nektek. De előbb ki kell tartanotok a szenvedésben, ebben az életben. Mégis Én megkönnyítem a szenvedéseteket, és mindaz, amit tennetek kell, hogy kéritek azt Tőlem.

Sokan közületek úgy érzik, hogy értéktelenek, hogy nem szereti őket senki, sikertelenek, kielégíthetetlenek és hasznavehetetlenek. Azért éreztek így, mert a világ az úgynevezett siker és törtetés megszállottja. Csak az a néhány, az elit, tűnik úgy, hogy ilyen magasra jutott. A nyomás, amelyet a világ médiája hozott létre a gazdagság és a szépség felmagasztalására, csak arra szolgál, hogy romba döntse a hétköznapi ember bizalmát. Nem szükséges, hogy másoknak imponáljatok. Nem szükséges és nem kívánatos dolog, hogy az úgynevezett sikereitekkel imponáljatok Nekem. Dolgozzatok keményen, minden további nélkül!

Használjátok a tehetségeiteket, amelyekkel Isten áldott meg benneteket, de azt olyan módon, hogy másokat és mindenki javát szolgálja.

Tudnotok kell a következőket: Én a gyengéket, az alázatos lelkűeket és azokat, akik egyszerű szeretettel vannak Irántam, Jézus Krisztus iránt, fogom a legnagyobb dicsőségre emelni Királyságomban. Azok, akik most szenvednek, nem fognak többé szenvedni az Új Paradicsomomban.

Azon Ígéretem, hogy mindnyájatokat összegyűjtelek, Második Eljövetelemkor fog beteljesedni. Vágyakozással és örömmel tekintsetek erre a napra, mert az már nincs messze, és akkor elhozom nektek a szeretet, az öröm, a boldogság Ajándékát, és az Örök Életet. Tartsatok ki, és gyertek közel Hozzám. Én veletek vagyok. Soha nem foglak elhagyni benneteket, de most nem szabad eltávolodnotok Tőlem, mert ha ezt megteszitek, el fogtok veszni Számomra. Jöjjetek, hajtsátok fejeteket a Vállamra. Engedjétek, hogy megvigasztaljalak benneteket. Engedjétek, hogy véget vessek bánatotoknak. Engedjétek, hogy letöröljem könnyeiteket. Engedjétek, hogy az Én Békémet adjam nektek.

Most egy különleges Áldást adok nektek. Fogadjátok azt szeretettel. Fogadjátok el segítségemet, és minden rendben lesz. Szeretlek benneteket.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/nektek-akik-nagyon-szenvedtek-es-az-eletben-mar-minden-remenyt-elvesztettetek-tudnotok-kell-hogy

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/12

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-12

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A reménynek és az örömnek kell uralniuk gondolataitokat, gyermekeim

Friss hírek a linkek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/linkek/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/

Igazság Könyve:

„Szűz Mária: A reményt sohasem szabad feladni a félelem miatt

2011. december 17. szombat, 15:30

Gyermekem, a világot minél hamarabb értesíteni kell arról a szeretetről és Irgalmasságról, melyet Fiam, Jézus Krisztus, minden egyes személy számára tartogat.

Ő mindenkit szeret, beleértve a langyos lelkeket, és azokat is, akik nem ismerik Őt.

Sohase kételkedj abban, hogy Ő azokat a lelkeket is nagyon szereti, akik nem élnek lelki életet. Ők a remény nagy kegyelmét fogják megkapni, amikor Fiam Irgalmassága betakarja majd őket.

A Mennyország örvendezni fog, amikor a Nagyfigyelmeztetés alatt ezeknek az embereknek megnyílik majd a szeme az Igazságra. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor ők elfogadják azt a szeretetet és reményt, melyet ajándékozni fog nekik. Ez lesz a legnagyobb Ajándék, melyet valaha is kaptatok a Földön.

Gyermekem, az embereknek sohasem szabad elítélniük azokat, akik nem tisztelik Atyámat. Sohasem szabad feladniuk a reményt azokért sem, akik Fiamat is elutasítják. Ezeket a lelkeket Fiam mély gyengédséggel szereti, akiket Ő minden áron meg akar menteni.

A remény, gyermekem, a Mennyei Atya Ajándéka. Ezt sohasem szabad feladni a félelem és a nehézségek miatt. Fiam Irgalmasságának nincs határa. Ezt mindannyian meg fogjátok majd tapasztalni.

A reménynek és az örömnek kell uralniuk gondolataitokat, gyermekeim, mivel Fiam ilyen nagy Ajándékkal készül gyermekei megajándékozására, hogy megmentse a világot.

Ő azt akarja, hogy az egész emberiség részt vegyen majd ebben az oly Dicsőséges Béke- Korszakban, mely rátok vár.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a Szeretet ezen Ajándékát minden lélek nyílt és alázatos szívvel köszöntse ezen a Földön.

A Nagyfigyelmeztetés lesz az, amely által Isten Irgalmassága végre megmutatkozik az emberiség számára.

Azt követően már nem lehet és nem is lesz kétség arra nézve, hogy Ő mennyire szereti és dédelgeti minden gyermekét.

Szeretett Édesanyátok, a Mennyország Királynője”

http://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-remenyt-sohasem-szabad-feladni-felelem-miatt

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

“4 hiszen minden jó, amit Isten teremtett! Semmit sem kell visszautasítanunk, ha hálaadással fogadjuk az ételt. 5 Minden, amit Isten teremtett, szentté válik Isten beszéde és a hívő ember imádsága által.

Jézus Krisztus igazi szolgája

6 Ezekre tanítsd a testvéreket! Így leszel Krisztus Jézus jó szolgája, akin látszik, hogy a hit igazságain és a helyes tanításon nőtt fel. Te hűségesen követted ezt a jó tanítást. 7 Viszont utasítsd el az értelmetlen mondákat és történeteket, amelyek nem egyeznek Isten igazságaival! Azon igyekezz, hogy az istenfélelemben és az Isten helyes módon való szolgálatában gyakorold magad!

8 Bár a testünk edzésének is van valami haszna, az istenfélelem gyakorlása sokkal hasznosabb, mert mind a jelenlegi, mind a jövendő örök életben áldásokat eredményez. „

„16 Legyen gondod magadra, és te is figyelj oda arra, amit tanítasz! Légy kitartó ezekben! Ez a javadat szolgálja neked is, meg a hallgatóidnak is. „

„Ki a legnagyobb?

33 Ezután Kapernaumba mentek. Amikor már a házban voltak, Jézus megkérdezte a tanítványait: „Miről beszélgettetek útközben?” 34 Egyikük sem mert válaszolni, mert az úton arról vitatkoztak, hogy melyikük a nagyobb.

35 Akkor Jézus leült, odahívta magához a tizenkettőt, és ezt mondta: „Ha valaki első akar lenni, akkor legyen ő az utolsó, és legyen mindenki más szolgája.”

36 Azután kézen fogott egy kisgyermeket, és eléjük állította. Majd a karjaival átölelte, és ezt mondta a tanítványoknak: 37 „Aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben[a] az engem fogad be. Ha pedig engem befogad, akkor azt is befogadja, aki engem elküldött.”

Aki nincs ellenünk, az velünk van

38 János egyszer ezt mondta Jézusnak: „Mester! Láttuk, hogy valaki a te nevedben űzi ki a gonosz szellemeket az emberekből. De megtiltottuk neki, hogy folytassa, mert nem tartozik közénk.”

39 „Hagyjátok! — mondta Jézus. — Mert aki az én nevemben tesz csodát, az nem fog mindjárt rosszat mondani rólam. 40 Aki nincs ellenünk, az velünk van.

41 Ha valaki inni ad nektek egy pohár vizet csak azért, mert a Messiáshoz tartoztok — igazán mondom nektek —, meg fogja kapni a jutalmát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Timothy%204:4-8,%2016;%20%20%20%20Mark%209:33-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/12/17

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-12-17

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Az a kegyetlenség, amellyel szembe kell nézniük, hasonló lesz ahhoz a kegyetlenséghez, amikor Nekem kellett szembe néznem hóhéraimmal

Igazság Könyve:

„Földrengés Európában és világháború

2011. március 18. éjfél

Szeretett Leányom, nagy szeretettel jöttem, hogy beszéljek veled ma este. Ismerem a gyötrelmet, a kínt, amit most elszenvedsz. A szenvedés, amit most felajánlottál a lelkekért azt jelenti, hogy azok a kárhozattal szembesültek volna, ha te nem tetted volna örömmel. Leányom, ezek az üzenetek hitelesek, de neked csak imádság közben vagy imádság után szabad Velem beszélgetned. Ez fontos, mert a sátán megpróbál téged eltéríteni, ha nem vagy csendes imádságban Velem.

Világháború

Leányom, a próféciák, melyekről beszéltem neked, meg fognak történni. Az Én szeretett Helytartómnak nem sok ideje van hátra a Vatikánban a márciusban történt események alapján. További eseményeknek lesz tanúja most az emberiség, beleértve egy földrengést Európában, ami sokakat sokkolni fog. De ez a megtisztulás segíteni fog egyesíteni az embereket, ami mindenki javára lesz. Egyéb globális események, beleértve a vulkánkitörést, most fognak megtörténni, míg a Közel-Keleten zajló háború bevon más nemzeteket is. Más nyugati nemzetek kiprovokálják az oroszok és a kínaiak válaszát. Mindez világháborúba torkollik.

…”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

A Szűzanya 2021. február 25-i üzenete

Drága gyermekek! Isten megengedte nekem, hogy ma is veletek legyek, hogy imádságra és böjtre hívjalak titeket. Éljétek ezt a kegyelmi időt és legyetek a remény tanúi, mert megismétlem nektek, kicsi gyermekeim, hogy imádsággal és böjttel háborúkat is meg lehet állítani. Kicsi gyermekeim, higgyetek, és éljétek hitben és hittel ezt a kegyelmi időt, és Szeplőtelen Szívem senkit sem hagy közületek békétlenségben, aki hozzám menekül. Közbenjárok értetek a Magasságbelinél és imádkozom szívetek békéjéért és a jövőbe vetett reményetekért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Mária, Béke Királynője Szövetség

8777 Homokkomárom, Ady Endre u. 2.

Tel: +36304960722

Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!

Mária, Béke Királynője Szövetség
weboldal: www.mbksz.hu

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben

„Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

2011. márc. 5. 10 óra

Szeretett leányom, újra egyesültünk. Az utóbbi napokban nagyon elfoglalt voltál. Felismerted azt az erőt, amit testednek és hited gyakorlásához adtam neked? Ezt azért adtam, mert munkálkodásod nagyon boldoggá tesz Engem. Miközben azzal foglalkozol, hogy kinyilvánítsd ezeket az Üzeneteket, arra kérlek, hogy bátoríts minden embert arra, akit csak ismersz, hogy minél előbb megszabaduljon bűneitől. Az nem fontos, hogy milyen keresztény felekezethez tartozik. Alázatot és lojalitást kell mutasson mindenki Velem szemben, úgy, hogy megpróbálják helyrehozni mulasztásaikat.

Ez a cselekedet megerősíti őket a nagy esemény idején, amit én Figyelmeztetésnek nevezek. Mindannyian tartsatok bűnbánatot, hogy megmentsétek lelketeket. Legyetek mindig készen, mert mindazok, akik nincsenek kegyelmi állapotban, nem biztos, hogy ezt az eseményt túlélik.

Szeretett leányom, továbbra is az az Akaratom, hogy minél előbb továbbítsd ezt az üzenetet. Már említettem neked, hogy az üzenetek a lehető legrövidebb időn belül el kell érjék gyermekeimet. Miközben ez az esemény bekövetkezik, a Szent Vatikánban is lesz egy esemény. Kérj fel mindenkit, hogy imádkozzanak az én szeretett, szent helytartómért, Benedek pápáért, mert őt Örök Atyám ellenségei veszik körül. Imádkozzatok azokért a papokért, akiknek nem ingott meg a hitük sem Bennem, sem az Örök Atyában.

A hamis próféta kiemelkedése

Nekik áhítatosan kell imádkozniuk, mert ti mindnyájan tanúi lesztek annak a támadásnak, amelyet Szent Helytartóm ellen követnek el. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a hamis prófétát annak ismerjék fel, aki ő valójában. Figyeljetek viselkedésére, és hogy mennyire törekszik majd arra, hogy napirenden szerepeljen. Majd figyeljétek meg, hogy félrevezetett szent szolgáim hogyan vetik magukat lábai elé. Azt, amit mondani fog hallgassátok meg figyelmesen. Az ő alázata hamis lesz, szándékai rosszindulatúak lesznek, és az a szeretet, amelyet magából sugároz, csak őt fogja körülölelni. Újító szelleműnek, dinamikusnak fogják tartani, és friss széllökésnek. Motivált lesz és tettre kész, de ereje nem az Istentől, nem a Mennyei Atyától, való lesz. Ez az erő a sátántól, az ördögtől való.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert nektek gyermekeim, résen kell lennetek. Szükségetek van Rám, hogy vezesselek most benneteket, főleg akkor, amikor mindez beteljesedik. Legyetek erősek, fogadjátok el méltóságteljesen tanításaimat. Imádkozzatok csoportokban. Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy védelmet találjatok az ördög ellen.

Ne feledjétek el a leckét: Az Én tanításaim sohasem változnak, ugyanazok maradnak, mint mindig is voltak. Amint azt már említettem: ha észreveszitek, hogy tanításaimat manipulálják, meggyengítik, (ami biztos így lesz) vagy feltűnő módon meghamisítják, (úgy hogy teljesen ellentéte lesz tanításomnak), amikor észreveszitek, hogy megtévesztenek benneteket, akkor fordítsatok hátat és imádkozzatok Hozzám, hogy vezesselek benneteket.

Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/minden-kereszteny-engeszteljen-imadkozzatok-papaert

„… Az Egyházakat üldözni fogják, nevezetesen a Katolikus Egyházat és Izrael Házát.

Sokan örülni fognak. Ezt a két vallást gyötörni fogják, úgy külsőleg, mint belsőleg, és arra is sor kerül majd, hogy még a nyomaikat is eltüntessék.

Nagy öröm lesz világszerte, amikor ezek az Egyházak elesnek.

Sokan azt hiszik, hogy megsemmisültek. Azt követően az emberek még ezen Egyházak tetemeit is figyelmen kívül fogják hagyni.

De ez ostobaság lenne részükről. Mert azok (a két Egyház) ismét fel fognak emelkedni, hogy az Új Eget és Új Földet alkossák, amint Paradicsomom kapuja megnyílik. …”

A Katolikus Egyházat és Izrael Házát üldözni fogják

2012. március 4., 3:30

https://masodikeljovetel.hu/katolikus-egyhazat-es-izrael-hazat-uldozni-fogjak

———-

Római katolikus:

2021-03-15

4. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten a régi, bűnös népet újjá, bűntelenné akarja teremteni.
Az újjáteremtésről prófétája által szól az Úr:
Íme,
új eget és új földet teremtek; a régi feledésbe merül, és eszébe se jut többé senkinek. Örüljetek és ujjongjatok mindörökké azon, amit majd teremtek!
Mert Jeruzsálemet „
Öröm-nek teremtem, és népét „Ujjongás-nak. Örömöm telik majd Jeruzsálemben, és ujjongani fogok népemen. Nem hallatszik többé benne sem sírás, sem jajkiáltás. Nem lesz ott többé olyan gyermek, aki csak néhány napig él; sem öreg ember, aki nem töltené be élete napjait.
Mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg; s aki nem éri meg a századik évét, az már átkozottnak számít. Aki házat épít, ő maga lakik benne; aki szőlőt ültet, ő maga élvezi gyümölcsét.
Ez az Isten igéje.

Iz 65,17-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsőítelek téged, Uram, * mivel megmentettél engem. (2a. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Dicsőítelek téged, Uram, † mivel megmentettél engem, * nem engedted, hogy ellenségeim ujjongjanak rajtam.
Uram, lelkemet kihoztad a halál országából, * életben tartottál, nehogy sírba szálljak.
Hívek: Dicsőítelek téged, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Zsoltárt zengjetek az Úrnak, ti, az ő szentjei, * és dicsérjétek az ő szent nevét,
mert haragja csak egy pillanat, * de jósága végigkísér egész életünkön.
Ha este meglátogat is a sírás, * reggelre az öröm visszatér.
H: Dicsőítelek téged, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Meghallgatott az Úr, és megkönyörült rajtam, * az Úr lett az én segítségem.
Sírásomat örömre fordítottad, * Uram, Istenem, magasztallak mindörökké.
H: Dicsőítelek téged, Uram, * mivel megmentettél engem.
Zsolt 29,2 és 4.5-6.11 és 12a és 13b

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
A jót keressétek és ne a rosszat, hogy éljetek, * és az Úr veletek marad. Vö. Ám 5,14 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása.
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken.
Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta.
Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett,
elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt.
Jézus ezt mondta: „Hacsak
jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.”
Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).
Ezek az evangélium igéi.

Jn 4,43-54

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-15

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre, és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre nagyobbak lesznek a felkelések, földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy a pénz, mint az élelmiszer okot fog adni az aggodalomra. Ne higgyétek azt, hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám, imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell nyissátok Előttem a szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg a szívetek és a lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvallani. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

A papok szenvedni fognak

Híveim hadserege, bátran meg fogja védeni Létezésemet. De lesznek olyanok is, akiktől a legkevésbé várnátok – beleértve az én keresztény Egyházam vezetőit is – hogy a gonosz és élősködői oldalára fognak állni. Őket hitük gyengesége miatt csábítják majd el. Meg fogjátok azt is tapasztalni, hogy szent vikáriusaim, hűséges szolgáim kénytelenek lesznek hitüket megvédeni. Az a kegyetlenség, amellyel szembe kell nézniük, hasonló lesz ahhoz a kegyetlenséghez, amikor Nekem kellett szembe néznem hóhéraimmal. Erre figyeljetek mind, akik Engem követtek. Ne engedjétek, hogy az árulók útjára térítsenek el benneteket, még akkor sem, ha félni fogtok. Ne higgyetek hamis ígéreteiknek. Legyetek bátrak. Imádkozzatok erőért. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

————

Ortodox (Görög keleti):

1 Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomásai. Isten ezeket Jeruzsálemmel és Júda királyságával kapcsolatban mutatta Ézsaiásnak azokban az években, amikor ott a következő királyok uralkodtak: Uzzijjá, azután Jótám, majd Áház, azután Ezékiás.

Pere van az Örökkévalónak Izráel népével

2 Ezt mondja az Örökkévaló: „Halljátok meg, egek! Figyelj rám, föld, most én szólok:[a]

Fiaimat fölneveltem, naggyá tettem,
mégis elfordultak tőlem!
3 Gazdáját ismeri még az ökör is,
urának jászlát a szamár sem felejti,
csak Izráel nem ismer engem,
saját népem nem figyel rám!

4 Jaj, bűnösök nemzete!
Nép, amelyet vétkek súlyos terhe nyom,
gonosztevők utódai, elvetemült fiak![b]
Elhagyták az Örökkévalót,
megvetették Izráel Szentjét,
megharagították, és elfordultak tőle.

5 Ugyan miért vesződjek még veletek?
Hiába fenyítelek, annál inkább ellenkeztek.
Minden fej beteg,
és minden szív erőtlen.
6 Tetőtől talpig nincs e nemzetben egy tenyérnyi ép hely,
csak vérző sebek,
gennyes kelések, ütések nyomai!
Ki sem mosták, be sem kötötték,
olajjal sem gyógyították.[c]
7 Országotok
pusztasággá lett,
városaitok elégtek a tűzben,
földeteket szemetek láttára idegenek emésztik,
pusztítják és dúlják.
8 Sion leánya[d] magára maradt,
mint elhagyott csőszkunyhó a szőlőben,
kalyiba a dinnyeföldön,
mint egy ostromlott és körülzárt város.”

9 Bizony, ha az Örökkévaló, a Seregek Ura
nem őrzött volna meg közülünk némi maradékot,
Sodoma sorsára jutottunk volna,
Gomorához lennénk hasonlók!

Elegem van ünnepeitekből!

10 Halljátok meg az Örökkévaló szavát, Sodoma vezetői!
    Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora[e] lakói!
11 „Minek nekem az áldozati állatok sokasága
— mondja az Örökkévaló —,
torkig vagyok az oltáron égő kosokkal,
s a hizlalt állatok hájával!
Nincs kedvemre a bikák, bakok és bárányok vére!

12 Mikor elém jöttök, kinek hiányzik,
hogy Templomom udvarán tolongjatok?
13 Ne hozzatok nekem többé haszontalan áldozatot,
képmutató ajándékot!
Tömjénetek füstjétől is undorodom!
Elegem van ünnepeitekből:
Újhold, szombat, ünnepre gyülekezés — elég volt!
Vétkesek ünneplését nem szenvedhetem!
14 Lelkem utálja Újhold-ünnepeiteket,
terhemre vannak az évi nagy összegyülekezések,
belefáradtam, hogy elviseljem!
15 Hiába emelitek hozzám könyörgő kezetek,
eltakarom arcom imáitok elől.
Bármilyen buzgón is könyörögjetek,
nem hallgatom meg,
amíg kezetekhez vér tapad!
16 Mossátok le! Tisztuljatok meg!
Ne lássam többé gonosz tetteitek,
ne kövessetek el több gonoszságot!
17 Tanuljatok jót tenni,
törekedjetek igazságosan élni,
térítsétek jó útra, aki erőszakos,
karoljátok fel az árvákat,
emeljetek szót az özvegyekért!

Bűneitek vérpirosak, mégis hófehérek lesztek

18 Jöjjetek hát, szálljunk perbe egymással!
— mondja az Örökkévaló. —
Bár bűneitek vérpirosak,
mégis hófehérek lesztek,
vétkeitek tűzvörösek,
mégis fehérré lesztek,
mint a tiszta gyapjú!
19 Ha engedtek szavamnak,
ha készséggel követtek,
tiétek lesz minden,
amit a föld terem.
20 De kard pusztít el benneteket,
ha nem hallgattok rám,
ha lázadtok ellenem!”
— ezt mondja az Örökkévaló.

A világ teremtése

1 Kezdetben teremtette Isten az eget, a földet és mindent, ami égen-földön létezik. 2 A föld kaotikus, lakatlan és üres volt, a mélységet sötétség borította be. De Isten Szelleme ott lebegett[a] a mélységes vizek fölött.

Első nap

3 Parancsolt Isten: „Legyen világosság!” — és fölragyogott a világosság.

4 Akkor Isten megvizsgálta a világosságot, és örömét lelte benne.[b] Majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől. 5 Azután elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az első nap.[c]

Második nap

6 Azután ismét parancsolt Isten: „Legyen boltozat[d] a vizek között, hogy elválassza a vizeket egymástól!”

7 Így teremtette Isten a boltozatot, amely elválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat fölötti vizektől — és úgy is lett.

8 Majd elnevezte a boltozatot égnek. Leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a második nap.

Harmadik nap

9 Azután ismét parancsolt Isten: „Gyűljön össze az ég alatt minden víz egy helyre, és váljon láthatóvá a szárazföld!”[e] — és úgy is lett.

10 Majd elnevezte a szilárd alapzatot szárazföldnek, az összegyűlt vizet pedig tengernek. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

11 Azután ismét parancsolt Isten: „Sarjadjon ki a földből mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van!” — és úgy is lett. 12 A földből kihajtott mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 13 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.

Bevezetés

1 Ezek Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának bölcs mondásai.

2 Általuk ismerheted meg a bölcsességet,
helyreigazítanak és tanácsolnak téged,
segítenek megérteni a bölcs tanításokat.
3 Segítenek kiigazítani téged, hogy bölcs legyél,
megtanítanak helyesen cselekedni, igazságosnak lenni,
és becsületesen élni.
4 Az oktalan embert eszessé,
a fiatalokat is előrelátóvá és megfontolttá teszik.
5 Még a bölcsek is gyarapíthatják tudásukat,
ha megszívlelik.
Még az értelmesek is segítséget kapnak,
6     hogy megérthessék a bölcsek rejtett értelmű mondásait,
példázatait és hasonlatait.

7 Az Örökkévalót tisztelni és félni,
ez a bölcsesség forrása és kezdete!
Csak az öntelt ostobák gyűlölik a bölcsességet,
és vetik meg figyelmeztetését.

Kerüld a rossz társaságot!

8 Fiam,[a] kövesd apád útmutatását,
ne vesd meg, amire anyád tanított!
9 Ha megfogadod szüleid tanítását,
ékes korona lesz az a fejeden,
aranylánc a nyakadon.

10 Fiam, ha gonosztevők hívnak, hogy állj közéjük,
ne hallgass rájuk,
ne menj velük!
11 Azt mondják: „Gyere velünk, álljunk lesbe,
öljük meg, aki arra jön,
raboljuk ki az ártatlanokat!
12 Pusztítsuk el őket,
ahogy a halál elnyeli az élőket,
pusztítsuk el teljesen,
dobjuk őket sírgödörbe!
13 Drága kincseiket mind elvesszük,
hogy megtöltsük házainkat.
14 Állj be közénk, legyünk társak,
s minden zsákmányon osztozunk!”

15 Fiam, ne állj közéjük,
ösvényeikre rá se lépj,
16 mert csak rosszra igyekeznek,
gyilkolni sietnek!

17 Ha látja a madár, mikor hálót feszít a madarász,
nem repül bele, elkerüli.
18 De ezek a rablók a saját életük árán állnak lesbe,
mert saját csapdájukba esnek!
19 Bizony, mindenki így jár,
aki mohón rabolva gyűjt vagyont:
zsákmánya saját gazdáját pusztítja el!

Bölcsesség hívja az embereket

20 Bölcsesség[b] az utcákon kiált,
zsúfolt piactereken szól hangosan,

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%201:1-20;%20%20%20%20Genesis%201:1-13;%20%20%20%20Proverbs%201:1-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/15

Ha bárki – nem számít, hogy milyen magas beosztásban van köztetek – megtagadja az Igazságot, az eretnekség bűnével vétkezik, és nem Tőlem jön

Igazság Könyve:
2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá,szeretik Őt, és nagy tisztelettelvannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

Keresztes Imahadjárat 106. imája

Irgalom azon fiatalok számára, akik nem ismerik el Istent

Keresztes Imahadjárat 113. imája

Hogy a gonosz megsemmisüljön országunkban

Keresztes Imahadjárat 138. imája

Védelem a gyűlölettel szemben

Keresztes Imahadjárat 139. imája

Erőért a gonosz legyőzésére

Keresztes Imahadjárat 167. imája

A családom védelméért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-11-nap-csutortok

———-
Igaz élet Istenben:

———–

———-
Római katolikus:
09-24

Szent Gellért püspök és vértanú – Ü

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az igazak halálát Isten úgy fogadja, mint egészen elégő áldozatot.
Így szól az örök Bölcsesség: Az igazak lelke Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket.
Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy
meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.
Ők azonban békességben vannak.
Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a
reményük telve volt halhatatlansággal.
Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket.
Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket egészen elégő áldozatul.
Az (utolsó) ítélet idején majd felragyognak az igazak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik.
Nemzetek fölött ítélkeznek majd, és népeken uralkodnak: és az Úr lesz a királyuk mindörökre.
Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűségesek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottainak osztályrésze.
Ez az Isten igéje.

Bölcs 3,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. (5. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Zsolt 125,1-2ab.2cd-3.4-5.6

ALLELUJA
Boldog, aki a kísértést kiállja, † mert miután kiállta a próbát, * elnyeri az örök élet koronáját. Jak 1,12 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne féljetek azoktól akik megölik a testet!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak:
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,28-33″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-24

“Ez emberek megtagadtak és keresztre feszítettek Engem, amikor ők – beleértve Isten Templomainak vezetőit is – elutasították az Igazságot. Ha bárki – nem számít, hogy milyen magas beosztásban van köztetek – megtagadja az Igazságot, az eretnekség bűnével vétkezik, és nem Tőlem jön. …”

Szent Szavamat nem szabad megváltoztatni vagy úgy alkalmazni, hogy az valami mássá váljon
2013. szeptember 7., szombat, 18:25

————
Ortodox (Görög keleti): 

Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.

11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.

12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, hogy én Isten vagyok.

13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah%2043:9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

“… Én vagyok mindaz, ami van, és ami lesz. Én vagyok a ti Atyátok, a Mindent- Tudó, Mindent látó, a Mindent Szerető és a Végtelenül Irgalmas. Azért jövök, hogy összegyűjtsem a hívőket. Nemsokára itt van az Én Időm, mivel Fiam Irgalmassága szinte elérkezett hozzátok.

Szeretett Atyátok,A Legmagasságosabb Isten”

Isten, az Atya: Azért jövök, hogy összegyűjtsem a hívőket. Nemsokára itt van az Én Időm, mivel Fiam Irgalmassága szinte már elérkezett hozzátok

2014. január 13. hétfő, 16:56

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-azert-jovok-hogy-osszegyujtsem-hivoket-nemsokara-itt-van-az-en-idom-mivel-fiam

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”  
https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

——————

Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.

Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.

Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak.

Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek: Tőle féljetek.”

“Ugye, öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten.

Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!”

“Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt.

Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt.

10 Ha valaki az Emberfia ellen szól, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsáttatik meg.”

11 “Amikor a zsinagógákba a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt: hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok,

12 mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke%2012:2-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

….

….

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/09/24

—–

Jézus szólt Máténak: „Kövess engem!” Ő azonnal fölkelt és követte az Urat

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá,szeretik Őt, és nagy tisztelettelvannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

Keresztes Imahadjárat 7. imája

Ima azokért, akik elutasítják az Irgalmasságot

Keresztes Imahadjárat 17. imája

Ima a sötét lelkek megmentéséért, a Szűzanyának felajánlva

Keresztes Imahadjárat 41. imája

A hitetlenek lelkéért

Keresztes Imahadjárat 43. imája

Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

Keresztes Imahadjárat 62. imája

Az elveszett és a tehetetlen bűnösökért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-8-nap-hetfo

———-
Igaz élet Istenben:

———–

———-
Római katolikus:

09-21

Szent Máté apostol és evangélista – Ü

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben.
Testvéreim!
Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet.
Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van.
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült kegyelemben. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljes életkorának mértékére.
Ez az Isten igéje.

Ef 4,1-7.11-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. (2a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Téged dicsér, egek Ura, * apostolok boldog kara. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus szólt Máténak: „Kövess engem!” Ő azonnal fölkelt és követte az Urat.
Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot várok és nem áldozatot!« Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,9-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-21
————
Ortodox (Görög keleti): 

28 Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok.

29 De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is.

30 De mit mond az Írás? “Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.”

31 Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.

Az igazi szabadság a szeretetben való szolgálat

Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.

Íme, én, Pál, mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek.

De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani.

Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek.

Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.

Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.

Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek?

Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket.

Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti.

10 Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az.

—————————-

19 Amikor pedig megintette Heródes negyedes fejedelmet a testvére feleségéért, Heródiásért, és minden gonosz tettéért, Heródes

20 mindezt még azzal tetézte, hogy börtönbe csukatta Jánost.

Jézus megkeresztelkedése

21 Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedése után Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég,

22 leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: “Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians%204:28-5:10;%20%20%20Luke%203:19-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/09/21

—–

Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá,szeretik Őt, és nagy tisztelettelvannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (II.rész)

Keresztes Imahadjárat 103. imája

Hogy megosszuk a Szenvedés Kelyhét Krisztussal.

Keresztes Imahadjárat 140. imája

Az Angyalok Hierarchiájának Védelméért

Keresztes Imahadjárat 143. imája

Védelmezzük az Üdvösség Küldetését

Keresztes Imahadjárat 146. imája

Védelem a megtévesztés ellen

Keresztes Imahadjárat 156. imája

Védelem a gyűlölet ellen”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-4-nap-csutortok

———-
Igaz élet Istenben:

———-
Római katolikus:

2020-09-03

22. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Krisztusban mindent nekünk adott az Isten.
Testvéreim!
Senki ne ámítsa önmagát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék oktalanná, hogy csakugyan bölcs lehessen. E világ bölcsessége ugyanis oktalanság Isten előtt. Hiszen írva van: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket”, továbbá: „Tárva az Úr előtt az ember gondolata, csupa hiúság annak foglalata.”
Senki se kérkedjék tehát emberekkel!
Hisz minden a tiétek: Pál, Apolló, Péter, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: Minden a tiétek; ti Krisztusé vagytok, Krisztus pedig az Istené.
Ez az Isten igéje.

1Kor 3,18-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istené az egész világ, * és minden, ami létezik benne. 1a. vers.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Istené az egész világ, * és minden, ami létezik benne.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Istené az egész világ, * és minden, ami létezik benne.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Istené az egész világ, * és minden, ami létezik benne.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Kövessetek engem, mondja az Úr, * és én emberek halászává teszlek titeket! Mt 4,19 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az első négy tanítvány meghívása a csodálatos halfogás után.
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.”
Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 5,1-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-03
————
Ortodox (Görög keleti): 

Ami a szemetek előtt van, arra nézzetek! Ha valaki meg van győződve arról, hogy ő a Krisztusé, azt is gondolja meg önmagában, hogy amint ő Krisztusé, ugyanúgy mi is.

Mert ha kissé túlozva dicsekszem is a hatalmunkkal, amelyet az Úr építésetekre, és nem rombolásotokra adott, nem szégyenülök meg,

nem akarva azt a látszatot kelteni, mintha levelemmel csak fenyegetnélek titeket.

10 Mert levelei, mondják, súlyosak és kemények ugyan, de testi megjelenése erőtlen, és beszéde szánalmas.

11 Azt pedig gondolja meg az ilyen ember, hogy amilyenek vagyunk a távollétünkben írt levelünk szavaiban, olyanok leszünk ottlétünkkor tetteinkben is.

Pál Krisztus mértékéhez igazodik

12 Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják. De ezek nem veszik észre, hogy magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják önmagukat.

13 Mi azonban nem mérték nélkül, hanem annak a határnak a mértéke szerint dicsekszünk, amelyet az Isten szabott ki nekünk mértékül, hogy eljussunk hozzátok is.

14 Mert mi nem mentünk túl a nekünk kiszabott határon, mint akik nem jutnak el hozzátok; hiszen hozzátok is eljutottunk a Krisztus evangéliumával.

15 Nem dicsekszünk mértéktelenül mások fáradozásával, de reméljük, hogy hitetek megnövekedésével naggyá leszünk közöttetek a mi munkaterületünkön.

16 Ennélfogva a rajtatok túl eső területeken is hirdetjük az evangéliumot, de nem dicsekszünk olyan munkával, amelyet másutt már elvégeztek.

17 Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék,

18 mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl.

——————————

28 “Bizony, mondom néktek, minden bűn meg fog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást szólnak,

29 de ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.”

30 Azt terjesztették ugyanis, hogy tisztátalan lélek van benne.

Jézus igazi rokonai

31 Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt.

32 Körülötte pedig sokaság ült, és szóltak neki: “Íme, anyád, a fivéreid és nővéreid odakint keresnek téged!”

33 De ő így válaszolt nekik: “Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?”

34 És végignézve a körülötte körben ülőkön, így szólt: “Íme, az én anyám és az én testvéreim.

35 Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Corinthians%2010:7-18;%20%20%20%20Mark%203:28-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá,szeretik Őt, és nagy tisztelettelvannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám,nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 79. imája

Ima a kétmilliárd elveszett lélekért

Keresztes Imahadjárat 89. imája

A nyomorult bűnösök imája

Keresztes Imahadjárat 104. imája

Szabadítsd ki ezeket a lelkeket a rabszolgaságból

Keresztes Imahadjárat 117. imája

Azokért, akik eladták a lelküket

Keresztes Imahadjárat 118. imája

Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért

Keresztes Imahadjárat 157. imája

A fogságban lévő lelkekért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-9-nap-kedd

———-
Igaz élet Istenben:

———-
Római katolikus:

2020-08-25

21. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
A keresztények hűségesen tartsák meg az apostolok tanítását!
Testvéreim!
Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a vele való egyesülésünket illetően azt kérjük tőletek, hogy ne veszítsétek el rögtön józanságtokat és ne
ijesszen meg benneteket sem lelki „kinyilatkoztatás”, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél, mintha az Úr napja már a küszöbön állna. Ne engedjétek, hogy bárki félrevezessen titeket!
Folytonos hálával tartozunk értetek Istennek, testvéreim, kedveltjei az Úrnak, mert Isten kezdettől kiválasztott benneteket, hogy a Szentlélek erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek. Isten – evangéliumunk által – arra hívott meg titeket, hogy részetek legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak dicsőségében.
Legyetek tehát állhatatosak, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok! Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelmével állandó vigasztalást és jó
reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban!
Ez az Isten igéje.
2Tessz 2,1-3a.14-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot. 13ab. vers.
Előénekes: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * igazságban ítéli meg a népeket.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger és ami betölti.
Örvendjen a mező, * és minden, ami rajta van.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Ujjongjon az erdő minden fája * az Úr színe előtt, mert
eljön.
Jön, hogy ítélje a földet, † igazságosan ítéli meg a földkerekséget, * és a népeket hűsége szerint.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.

Zsolt 95,10.11-12.13

ALLELUJA
Isten szava élő és átható: * megítéli a gondolatot és a szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A külső vallásgyakorlatok őszinte lelkületből fakadjanak!
Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!
Ezek az evangélium igéi.

Mt 23,23-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-25
Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt,   akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

15 és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.

A békéltetés szolgálata

16 Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük.

17 Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.

18 Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.

19 Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét.

20 Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!

21 Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

——————————-

Jézus elhívja első tanítványait

16 Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, a Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak;

17 és így szólt hozzájuk Jézus: “Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket.”

18 Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.

19 Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, a Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a hálóikat rendezgették a hajóban;

20 és azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt a hajóban hagyva, elmentek őutána.

Jézus tisztátalan lelket űz ki

21 Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton azonnal a zsinagógába ment, és tanított.

22 Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az írástudók.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2+Corinthians+5%3A15-21%3B+++++Mark+1%3A16-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 79. imája

Ima a kétmilliárd elveszett lélekért

Keresztes Imahadjárat 89. imája

A nyomorult bűnösök imája

eresztes Imahadjárat 117. imája

Azokért, akik eladták a lelküket

Keresztes Imahadjárat 118. imája

Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért

Keresztes Imahadjárat 157. imája

A fogságban lévő lelkekért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-9-nap-kedd

———-
Igaz élet Istenben:

Ne káromoljátok Királyotokat! Ne keltsétek fel Igazságosságát

2011. május 18.

Vassula, gyermekem, Béke és Szeretet vagyok. Írd:

Nem hallják meg követeim hangját szennyes bűneik miatt. Pásztoraid1 alszanak, néped ugyanúgy. Juhaim szétszéledtek, nem találok vigaszt a szívükben. Holttestek feküsznek szerteszéjjel, ahol csak járok, holttestekbe botlok. Megszámlálhatatlan a számuk. Pásztorként jöttem el közéjük, hogy megmentsem és üdvözítsem azokat, akik hűtlenné váltak Szavamhoz. Néhányan követték irgalmas hívásomat, őket nagy örömmel magam köré gyűjtöttem. Most, amikor nemzeted ennyire siralmas állapotban van és ennyire romlott, amikor a hatalmasok a néped borát isszák, megfosztanak és tehetetlenné tesznek egész családokat, a szegényeket még nagyobb szegénységbe taszítják, fáj a Szívem a szomorúságtól.

Termőföldjükön2 járkáltam egy ideig égve a vágytól, hogy legeltessem őket. De pásztoraim földre lökték Koronámat sértő szavakat kiabálva. Felemelték hangjukat az én ajándékom ellen!  Ó, mert megesküdtek, hogy birokra kelnek velem, bár én étellel és itallal3 tápláltam őket, és kezemben kínáltam fel nekik a Szívemet. De verni fogják a mellüket! Eltökélt szándékom volt, hogy mindnyájukat egybegyűjtsem és Királyságomba vezessem.  Legeltessem a juhaimat, arra tanítsam a bűnösöket, hogy hagyjanak fel bűnös dolgaikkal, a gonoszokat, gonosz gondolataikkal. Kész voltam vállaimon vinni benneteket 4, becsesen bántam veletek, mivel gyermekeim vagytok, és én gazdag vagyok a megbocsátásban. Még akkor sem szűntem meg hívni benneteket, amikor angyalaim figyelmeztettek benneteket önteltségetekre.

„Vigyázzatok! Ne káromoljátok Királyotokat! Ne keltsétek fel Igazságosságát, mert gyászolni és siránkozni fogtok nyomorúságotokban! Megrendülnek fentről az erők és egyre nagyobbak lesznek gyötrelmeitek…. Ne lobbantsátok lángra Isten haragját! Hagyjátok abba gonosz cselekedeteiteket, tartsatok bűnbánatot és többé ne bántsátok meg Őt!”
Source: http://ichtys.hu/index.php/91-2011-majus-18

….”

———-
Római katolikus:

2020-07-28

17. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Bűnbánó könyörgésünket meghallgatja Isten, és megemlékezik örök szövetségéről.
Az Úr felszólítására a próféta így könyörög a bűnös nép nevében: Szemem éjjel-nappal könnyet ont, és nem tud csillapodni, mert nagy csapás sújtotta népem szűz leányát, szerfölött nagy csapás.
Kimegyek a mezőkre: Íme, ott karddal leöltek hevernek; bemegyek a városba: Íme, éhségtől aléltakat találok. A próféta is, a pap is eltávozott ismeretlen, idegen országba. Vajon végleg elvetetted Júdát, vagy tán végleg megutálta lelked Siont?
Miért vertél meg minket úgy, hogy épség rajtunk
nem maradt? A békét vártuk, de nem jött semmi jó, a gyógyulás idejét, és íme, a rettegés van itt.
Elismerjük, Urunk,
gonoszságainkat és atyáink bűneit, bizony vétkeztünk ellened.
Ne adj gyalázatra minket a te
szent nevedért, és ne hozz szégyent fönséges trónusodra miattunk!
Emlékezzél meg rólunk, és ne bontsd fel velünk kötött szövetségedet!
Van-e a pogányok bálványai között olyan, aki esőt ad?
És az egek maguktól zúdíthatnak-e záport?
Ugye, Urunk, te viszed ezt végbe mind?
Istenünk, te vagy a
reménységünk, mert csak te tehetsz ilyet.
Ez az Isten igéje.

Jer 14,17-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért! (9bc. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Ne emlékezzél atyáink vétkeire, † irgalmaddal siess elénk, * mert igen nyomorultak lettünk.
Hívek: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Segíts rajtunk, szabadító Istenünk, † neved dicsőségéért ments meg minket, * és nevedért bocsásd meg bűneinket.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Jusson elődbe a foglyok jajszava, * karod erejével tartsd meg az életnek a halál fiait.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Mi pedig, a te néped és legelőd juhai, † mindörökké áldunk, * nemzedékről nemzedékre hirdetjük dicsőségedet.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
Zsolt 78,8-9.11 és 13

ALLELUJA
Jó mag az Isten igéje, † Krisztus a magvető; * aki reátalál, örökké élni fog. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A világ vége szétválasztja egymástól az igazakat és a gonoszokat.
Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!”
Kérésükre így magyarázta meg: „Aki a jó magot veti, az az
Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög.
Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az
Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 13, 36-43″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-28

————
Ortodox (Görög keleti): 

De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában.

Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak.

Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: “Leült a nép enni, inni, és felkelt játszani.”

De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren.

Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól.

10 De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal.

11 Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk.

12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

————————–

Jézus így szólt hozzájuk: “Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!”

Ők pedig így tanakodtak egymás közt: “Nem hoztunk kenyeret!”

De Jézus észrevette, és így szólt hozzájuk: “Mit tanakodtok azon, kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek?

Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az ötezer ember öt kenyerére, és arra, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze?

10 A négyezer ember hét kenyerére sem emlékeztek, és arra sem, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze?

11 Miért nem értitek meg, hogy én nem kenyérről beszéltem nektek?! Őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!”

12 Ekkor értették meg, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és szadduceusok tanításától.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Corinthians%2010:5-12;%20%20%20Matthew%2016:6-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

Festmények a pokolról (magyar felirattal, teljes verzió)
https://www.youtube.com/watch?v=dNReFmpNl4I&t=0s

Én, Jézus Krisztus, ítélni jövök. És az Ég és a Föld eggyé válik

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Hála és Dícsőítés a Mennyei Atyához

Keresztes Imahadjárat 5. imája

Dicsőség a Legmagasságosabb Istennek

Keresztes Imahadjárat 15. imája

Köszönet az Isteni Irgalmasság ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 59. imája

A hűség fogadalma az Isteni Akarathoz

Keresztes Imahadjárat 90. imája

Hálaadás legdicsőségesebb Második Eljöveteledért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-7-nap-vasarnap

———-
Igaz élet Istenben:

———-
Római katolikus:

2020-07-19

Évközi 16. vasárnap

Kezdőének:
Isten megsegít engem, és az Úr oltalmazója életemnek. Készséges lélekkel áldozom neked, magasztalom nevedet, Uram, mert jó vagy. (Zsolt 53,6.8)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, könyörülj népeden, és add nekünk bőségesen kegyelmed ajándékait, hogy mindenkor élő hittel, reménységgel, szeretettel és állandó éberséggel teljesítsük parancsaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Isten alkalmat ad a bűnök megbánására.
Nincs
Isten rajtad kívül, aki mindeneknek gondját viselné, nem kell hát bizonyítanod, hogy nem ítéltél igazságtalanul. Hiszen hatalmad az alapja igazságosságodnak, és mivel mindenek Ura vagy, kész vagy mindent megkímélni. Mutatsz ugyan erőt, ha kétségbe vonják hatalmadat, és bünteted azok merészségét, kik nem ismernek el téged, de fékezed hatalmadat, enyhén ítélsz és nagy kímélettel igazgatsz minket, mert akkor gyakorlod hatalmadat, amikor csak akarod. Mindezzel pedig arra tanítottad népedet, hogy igaznak, emberségesnek kell lennie, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy amikor ítélsz, alkalmat adsz a bűnök megbánására.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 12,13.16-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Urunk, édes Istenünk, * mennyire jó vagy hozzánk! 1 D2. tónus.
Előénekes: Uram, te szelíd és jóságos vagy, * nagy irgalmú mindazokhoz, akik hívnak téged.
Hallgasd meg, Uram, imádságom, * figyelj könyörgésem szavára.
Hívek: Urunk, édes Istenünk, * mennyire jó vagy hozzánk!
E: Eljön minden nemzet, melyet csak alkottál, * imádva borulnak le előtted, Uram, és nevedet áldják.
Mert nagy vagy és csodákat művelsz, * egyedül te vagy az Isten.
H: Urunk, édes Istenünk, * mennyire jó vagy hozzánk!
E: Uram, Istenem, te irgalmas és jóságos vagy, * hosszan tűrő, könyörülő és hűséges.
Tekints rám, és szánj meg engem, * adj erőt szolgádnak.
H: Urunk, édes Istenünk, * mennyire jó vagy hozzánk!
Zsolt 85,5-6.9-10.15-16a

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A Szentlélek könyörög bennünk, emberi szóval ki nem fejezhető fohászkodással.
Testvéreim!
Gyöngeségünkben segítségünkre siet a
Lélek, hisz mi még azt sem tudjuk, hogy hogyan kell helyesen imádkozni. A Lélek azonban maga könyörög bennünk, emberi szóval ki nem fejezhető fohászkodással. Isten pedig, aki a szíveket vizsgálja, tudja, hogy mit kíván bennünk a Lélek, mert ő Isten tetszése szerint jár közben a szentekért.
Ez az Isten igéje.
Róm 8,26-27

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A jók és a rosszak szétválasztása az ítélet napján következik be.
Abban az időben: Jézus egy másik példabeszédet is mondott a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Míg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kikelt és kalászba szökkent, felütötte fejét a konkoly is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték: »Uram, te ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?” Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve ez.” A szolgák erre megkérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban így felelt: „Nem, nehogy a búzát is kitépjétek, amikor a konkolyt kiszeditek! Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mindkettő. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt gyűjtsétek össze, kössétek kévébe, hogy elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!” *
Azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa olyan, mint a mustármag, amelyet egy ember elvetett a földjébe. Bár kisebb ez minden más magnál, mégis, amikor felnő, nagyobb minden veteménynél. Fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai és ágai között fészket raknak.”
Végül ezt a példabeszédet mondta nekik: „A mennyek országa olyan, mint a kovász, amelyet fog az asszony, belekever három véka lisztbe, és az egész megkel tőle.” Mindezt példabeszédekben mondta el Jézus a sokaságnak, és példabeszéd nélkül nem mondott nekik semmit, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott:
Példabeszédekre nyitom ajkamat, s hirdetem, mi rejtve volt a világ kezdetétől. Akkor elbocsátotta a tömeget, és hazament. Tanítványai pedig odajárultak hozzá és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Erre ő ezekkel a szavakkal válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki ezeket elveti – az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjék össze országában mindazt, ami botrányos, és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Az igazak pedig mint a nap, ragyogni fognak Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!”
Ezek az evangélium igéi.”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-19

“..Nem a világ vége
Beszéljetek nekik arról az Ígéretemről, amelyet a Földi Új Paradicsomról tettem. Ez nem azt jelenti majd, hogy vége lesz a világnak, sokkal inkább azt, hogy egy új korszak, a béke, az öröm és a boldogság korszaka fog elkezdődni. Nem fordíthatnak, és nem is szabad hátat fordítaniuk ennek a dicsőségnek. Imádkozzatok értük. Hozzátok Hozzám őket, és különleges vezetésben és kegyelmekben lesz részetek. …”
2011. jún. 15., szerda; 23:00
 
“… Én, Jézus Krisztus, ítélni jövök. És az Ég és a Föld eggyé válik.
Az Új Dicsőség pompája, a megújult Föld kiemelkedik, és az Új Paradicsom átöleli majd mindazokat, akiknek a neve az Élet Könyvében található, akik egyként fognak egyesülni. És mialatt a régi Föld, amelyen a bűn foltot ejtett, véget ér, akkor fog csak elkezdődni az Új Korszak. Ez az, amire nektek törekednetek kell. Ez az, amire jogosultak vagytok, természetes örökségetek részeként. Ti egyedül csak arra összpontosítsatok, hogy minden lélek meg legyen mentve. Az elétek kerülő akadályokat figyelmen kívül kell hagynotok: Az üldöztetést, a fájdalmat, a gonosz rémtetteit, amelyeket mások keze által művel. Minden, ami most számít, a lelkek üdvözítése.
 
Üdvözítőtök, 
Jézus Krisztus”
2012. június 1., péntek, 8:15