vezetés kategória bejegyzései

Amikor a nagy nap felvirrad, és miután a háromnapos szörnyű sötétség véget ér, egy nagy Fény fog megjelenni a Föld felett.

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám,nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szeretetért, Isteni Vezetésért, a Szentlélek Ajándékaiért (I.rész)

Keresztes Imahadjárat 10. imája

Szereteted lángjának hordozása

Keresztes Imahadjárat 39. imája

Segítsetek felkészíteni a lelkeket az Új Paradicsomra és Második Eljövetelemre.

Keresztes Imahadjárat 48. imája

Ima Krisztus Második Eljövetele hirdetésének kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 72. imája

A Tanítványok imája

Keresztes Imahadjárat 74. imája

A megkülönböztetés Ajándékáért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-5-nap-pentek

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-08-21

20. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Isten Lelke új életet áraszt a halott csontokba: feltámasztja porig alázott népét.
Az Úr keze megragadott engem, és lelke által az Úr kivezérelt és egy völgybe vitt, amely tele volt csontokkal. Körbe vezetett a csontok között mindenfelé. Tömérdek volt belőlük a völgyben, és teljesen ki voltak száradva.
Az Úr így szólt hozzám: „Emberfia, életre kelnek-e még ezek a csontok?” Így feleltem: „Uram, Istenem, te tudod.”
Ekkor így folytatta: „Jövendölj ezekről a csontokról! Így beszélj: Ti, kiszáradt csontvázak, halljátok az Úr szavát! Ezt üzeni az Úr, az Isten ezeknek a csontoknak: »Íme, éltető leheletet adok belétek, és megelevenedtek. Ellátlak inakkal és húst növesztek rajtatok, bőrrel borítalak titeket és éltető leheletet adok nektek és élni fogtok. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.«”
És én jövendöltem, miként a parancs szólt. S lám, amint jövendöltem, zaj keletkezett, majd zörgés támadt, és a csontok egymáshoz közeledtek. Aztán láttam: ín és hús került rájuk, és bőr vonta be őket, de éltető lehelet még nem volt bennük.
Ekkor így szólt hozzám: „Jövendölj az éltető leheletről, jövendölj, emberfia, mondd az éltető leheletnek: Ezt mondja az Úr, az Isten: »Gyere elő a négy szél hazájából, és fújj ezekre a megöltekre, hogy megelevenedjenek.«”
Ekkor jövendöltem, amint megparancsolta nekem, és éltető lehelet szállt beléjük, életre keltek, talpra álltak: egy igen nagy sereg.
Akkor így szólt hozzám: „Emberfia, ezek a csontok: Izrael egész háza. Lám azt mondják: »Elszáradt a csontunk, oda a reményünk, végünk van.« Jövendölj ezért és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten:
»Íme, kinyitom sírjaitokat, én népem, kihozlak sírjaitokból, és
elvezetlek benneteket Izrael földjére. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. Belétek oltom lelkemet és életre keltek. Letelepítelek benneteket földeteken, és megtudjátok, hogy én, az Úr mondom ezt, és végbe is viszem« – mondja az Úr.”
Ez az Isten igéje.
Ez 37,1-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, * mivel irgalma örökké megmarad. 1. vers.
Előénekes: Így szóljanak azok, akiket az Úr megváltott, * akiket megmentett az ellenség kezéből,
és akiket minden tájról összegyűjtött, † napkeletről és napnyugatról, * északról és délről.
Hívek: Adjatok hálát az Úrnak, * mivel irgalma örökké megmarad.
E: Bolyongtak a sivatagban, a pusztában, * lakott város felé utat nem találtak.
A szomjúságtól és az éhségtől * szinte elepedt a lelkük.

H: Adjatok hálát az Úrnak, * mivel irgalma örökké megmarad.
E: Gyötrelmükben az Úrhoz fordultak, * aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Egyenes úton
vezette őket, * hogy lakott városba jussanak.
H: Adjatok hálát az Úrnak, * mivel irgalma örökké megmarad.
E: Adjanak hálát irgalmáért az Úrnak, * az emberek fiaival tett nagy csodáiért,
mert a szomjazóknak bő vizet adott, * az éhezőket ellátta javakkal.
H: Adjatok hálát az Úrnak, * mivel irgalma örökké megmarad.

Zsolt 106,2-3.4-5.6-7.8-9

ALLELUJA
Taníts meg ösvényeidre, Uram, * igazságod szerint vezess engem! Zsolt 24,4b és 5a – 8. G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Legfontosabb dolgunk a földön: szeretni Istent és az embereket.
Abban az időben amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?”
Jézus így válaszolt:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 22,34-40″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-21
————
Ortodox (Görög keleti): 

 

13 Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: “Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk!

14 Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt.

15 Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére.

16 Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.

17 Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk,

18 mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.

———————

27 Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is.

28 Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk.”

29 “Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.

30 És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.

31 És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig.”

32 “Okuljatok a fügefa példáján: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

33 Így ti is, amikor mindezt látjátok, vegyétek észre, hogy közel van ő, az ajtó előtt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Corinthians%204:13-18;%20%20%20Matthew%2024:27-33,%2042-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–


“… Aztán, amikor a nagy nap felvirrad, és miután a háromnapos szörnyű sötétség véget ér, egy nagy Fény fog megjelenni a Föld felett. Ez a Fény körülveszi majd a Fiamat és a Napot, amely teljes erejében lesz, és mindkettő ugyanabban az időben fog leereszkedni a világra. …”

Üdvösség Anyja: Ők egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva
2014. március 11. kedd, 20:39 

Én Vagyok az Igazság. – Ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 
 

———-
Imahadjárati imák:
https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva
———-
Igaz élet Istenben:

“IMÁDJ ÉS SZERESS ENGEM AZ OLTÁRISZENTSÉGBEN!
1989. december 29.
 

 “Felfedem Királyságom gazdagságát és nagyszerűségét, és Fenségem magasztosságát

  1. november 29.

Vassulám, az Én békémet adom neked. Engedd, hogy kinyilatkoztassam neked a Szavamat, buzgó szolgám! Én, a te Megváltód, rád bíztam mondanivalómat, hogy megmutassam neked a dicsőségemet általad, egy nyomorúságos lélek által, aki oly messze voltál az Igazságtól, mielőtt elválasztottalak Szavammal a világtól. Most kelj fel, és menj el bátran egy vigasztalan helyre, melyet elragadott a gonosz¹, és melynek népe még mindig sötétségben jár. Mutasd meg nekik irgalmamat, hűségemet, mutasd meg édességemet! Ily módon állítsd helyre a Házamat, és hozd vissza őket Hozzám! Vigasztald meg a népemet!

Figyelj rám! Amikor megformáltalak, kezdetét vette futásod, mint egy atlétának a futása, akinek meg kell nyernie a versenyt. El kellett indítanom a futásodat, de felöveztelek igazsággal, így vetettelek ki a farkasok közé. Emlékszel?² Az ezt követő sok év alatt kezem sohasem engedte el a kezedet, nehogy elragadjon Tőlem valamely lélek, és mint egy lámpást, amit ha megtöltenek olajjal, világít, újra meg újra hűségesen megtöltöttelek, hogy égve tartsam lángodat.

Amikor időnként elkedvetlenedsz,
Source: http://ichtys.hu/index.php/154-2017-november-29

 
 
———-
Római katolikus:

2020-06-14

Krisztus Szent Teste és Vére, ÚrnapjaKezdőének:
A gabona javával táplálta őket az Úr, és jóllakatta mézzel a sziklából. (Zsolt 80,17)

Könyörgés:
Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Az Úr a pusztában mannával táplálta népét.
A negyvenéves pusztai vándorlás után Mózes így beszélt a néphez: Gondolj az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened negyven éven át vezetett a pusztában, hogy megsanyargasson, próbára tegyen, megvizsgálja a szívedet, vajon megtartod-e majd parancsait vagy sem. Sanyargatott és hagyta, hogy éhezz, aztán mannával táplált, amelyet nem ismertél és atyáid sem ismertek, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, ami az Úr szájából származik.
Ne felejtsd el az Urat, a te Istenedet, aki kihozott Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, átvezetett a mérges kígyók és skorpiók lakta nagy és félelmetes pusztán meg a víztelen sivatagon. A kősziklából fakasztott vizet neked, a pusztában pedig mannával táplált, amelyet atyáid sem ismertek.
Ez az Isten igéje.

MTörv 8,2-3.14b-16a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened! 7b. tónus.
Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat.
Hívek: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Határaidon ő ad békét, * és jóllakat kövér búzával.
Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek.
Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
Zsolt 147,12-13.14-15.19-20

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Sokan egy kenyér, egy test vagyunk.
Testvéreim!
Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde Krisztus vérében való részesedés? És a kenyér, amelyet megtörünk, nemde Krisztus testében való részesedés?
Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk; mert mindnyájan egy kenyérből részesülünk.
Ez az Isten igéje.
1Kor 10,16-17

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből szállott élő kenyér. * Aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51-52 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az én testem valóban étel, az én vérem valóban ital.
Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én
vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét,
nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,51-58″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-06-14

————
Ortodox (Görög keleti): 

Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.

11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.

12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok.

13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%2043:9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. …”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. …”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs5,15-6,3 



—–
https://oca.org/readings/daily/2020/06/14

—–

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem.  Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
SZENVEDÉSEMRÕL NEVEZLEK EL TÉGED:
JÉZUS SZENVEDÉSÉNEK VASSULÁJA 
1993. március 2. Béke legyen veled! Életed minden percét ajánld fel nekem, a Szentséges Szívnek! Ma ezt mondom neked, Vassulám: úgy élj, mintha ez lenne utolsó napod a Földön! Minden lehetõt meg kell tenned, hogy szentül élj! Törvényemnek bármely áthágása részedrõl rettenetes lesz szememben! Megértetted Vassulám? Rettenetes lesz… te, aki hajlasz a bûnre, soha ne hagyd el szabályaimat! Minden felajánlásodat, amit szeretettel adsz nekem, a lelkek üdvözítésére fordítom. Te, aki hajlasz a gyengeségre, támaszkodj rám, és bízzál örökké tartó hatalmamban! Gyökerezz meg Szentséges Szívemben, hogy erõt és világosságot kapj! Nézd, milyen kegyes voltam hozzád, hogy felfedtem elõtted Arcomat, és megmutattam Szentséges Szívem minden kincsét, Egyházamnak ezt a dicsõségét! Azáltal, hogy felfedtem elõtted Arcomat, millió más ember elõtt is felfedtem.Jézus a Nevem, és te az enyém vagy örökre. Szenvedésemrõl nevezlek el téged: Jézus szenvedésének Vassulája. És most, szenvedésem Vassulája, imádkozz velem, mert ez a böjti idõ súlyossá kezd válni számomra. Fordulj az Atyához, és mondd utánam e szavakat!

Örök Atyám!
Szenteltessék meg a Te Neved!
Téged ismerni örök életet jelent.
Téged ismerni annyi, mint az Igazságot ismerni.
Minden bölcsesség Atyja,
szentelj meg engem Szentlelkeddel,
hogy bölcsességgel telt szavakat
mondjon szívem!
Magasztos szeretet
egyedüli és tökéletes Forrása,
Felséged magával ragadja szívemet,
hogy éjjel és nappal dicsérjelek!
Aloe és mirha Forrása,
illatosítsd meg nyomorúságos lelkemet
nemes illatoddal,
hogy amikor
Királyommal és
szeretett Fiaddal
találkozom, ne fordítsa el tekintetét tõlem!

Téged ismerni annyi, mint világosságodban lenni,
abban a világosságban, amely megmutatja
az utat
és szeretett Fiad
lábnyomain
vezet engem.

Élõ víz Forrása,
jöjj, jöjj, és meríts bele
engem, gyermekedet folyamodba,
amely bõségesen folyik
szentélyedbõl.
Ó Istenem! Könnyekre fakadok,
annyira szeretlek!

Engedd, hogy nyomorúságos lelkem
vágyakozzon mindarra, ami szent!
Engedd, hogy lelkem megízlelje gyengédségedet!
Jahve, Te az én Istenem vagy,
Nevedet dicsérem,
mert rátekintettél nyomorúságos lelkemre
és elárasztottad dicsõséged fényével.
Neked énekel a szívem, Atyám,
lelkem a Te Lelkedben örvendez.
Ó Istenem, Atyám,
engedd meg, hogy lelkem
szeretõ karodba siessen!
Tedd most
szívemre pecsétedet,
hogy irántad való szeretetem
erõsebb legyen a halálnál! Ámen.

Légy olyan gyermekem, mint a forrás, és öntözd meg a kiszáradt földeket!

Mindenható Istenem, engedd meg lelkemnek, hogy gyökeret eresszen Benned! Igaz békét találtam Benned, Atyám, Jahve, én Uram, aki kezdettõl fogva uralkodsz mindenek felett. Este, reggel és délben is a Szent Istent szeretem és szomjazom Rá, akinek ujja megérintette szívemet, és egyetlen tekintetével elragadtatásba hozott. Uram, elõtted állok most, szánalomra méltó külsõvel, még a pusztaság foglyaként, fogd pártomat, mert sok üldözõm sarcol engem…

Légy olyan, mint a vízforrás mellé ültetett fa! Nem állsz védtelenül. Én magam vagyok õrzõd.

Hangosan kiáltok most Szabadítómhoz: Jézusom!
Szentséges Szív, Te, aki a szeretet keresztségébe merítetted lelkemet, ne engedd, hogy lelkem elhagyjon Téged!

Én is õrzõd vagyok.1 Engem úgy ismernek, mint aki megvédi a legszegényebbet és megmenti õt elnyomóitól. Átadtam neked kelyhemet, hogy velem együtt idd ki… Tudod, hogy miért jöttem hozzád? Ne félj, béke legyen veled! Azért jöttem hozzád, hogy rajtad keresztül árasszam ki e nemzedékre végtelen szeretetemet. Azért is jöttem, hogy emlékeztesselek arra, hogy a béke Fejedelme úton van felétek. Amelyik úton eltávozott, azon fog visszatérni. Eljövetelem olyan biztos, mint a hajnalé. Azért is jöttem, hogy mindenkinek megmondjam, mi van az Igazság könyvében2 és egyszerû szavakkal megmagyarázzam nektek azt, amit nem értettetek meg. Atyám kegyes volt hozzád, hogy velem együtt viselheted az egység és a kiengesztelõdés keresztjét, és velem együtt, mellettem haladhatsz át ezen a sivatagon. A Mindenható nagy dolgokat tett veled. Az ellenzék ellenére mindenütt hallhatóvá fogom tenni hangomat.

Halld Vassiliki, nagy lesz a te jutalmad a mennyben a szembetûnõ sebek miatt, amelyeket vádlóid ütnek rajtad. Õk valójában az én vádlóim. Nem vonhatom meg tõled ezt a kegyet.3 E kufárok miatt fog igazságosságom tetõfokára hágni4, mert valóban õk azok a kufárok, akik hitehagyottá tették Egyházamat, egy hazugságért eladták az igazságot. Szemem mindent lát, és fülem mindent hall. Rettenetes dolgokat láttam szentélyemben éppen azok részérõl, akik vádolnak téged. Imádkozz lelkükért, gyermekem! Viselkedésük alapja a megtévesztés. Ó nem, õk nem engesztelõdtek ki. Csak rohannak és nem gondolnak arra, hogy én minden gonoszságukról tudok! Szívük vad lángolással ég cselszövésük izgalmában, hogy megsemmisítsenek téged üzeneteimmel együtt. Együtt forralnak összeesküvést.5 Leányom, csupán önérdek indítja õket arra, hogy elnyomják hangomat, amely általad hallatszik. Csalással és elnyomással van tele szájuk. Kifeszíthetik íjukat és célba vehetnek téged, de õket fogja egymásután megölni az a fegyver, amit készítettek, ha meg nem térnek és nem kötnek békét velem.

E kufároknak mondom: „Gazdagságodat elragadják tõled… és félelembe öltözötten, mezítelenül fogsz ülni a földön. Ha megbánod bûneidet, amelyeket elkövettél, bocsánatot nyersz. Nincs sok idõ hátra! Tartózkodj a rossz cselekedetektõl, és fordulj vissza hozzám! Miért akarsz oly nagyon meghalni, te kufár? Nem telik örömöm abban, hogy megalázzalak téged, aki az én házamból jössz. Bánd meg bûneidet, és élni fogsz! Az Atya áldásra nyújtja kezét azok felé, akik keresik õt, te kufár. Böjtölj, könyörögj az Atya kegyéért, és Õ meg fog hallgatni téged.”

Leányom, neked ezt mondom: maradj szilárd, légy erõs, és továbbra is légy a visszhangom! Légy olyan, mint a kétélû kard, erõvel és lelkesen hirdesd üzenetemet! Szíveddel imádkozz a világ megtéréséért, hogy a nemzetek felismerjék Szentlelkem gyengédségét. Ezeken az üzeneteken keresztül mutasd meg nekik szeretetemet, békémet, türelmemet, irgalmamat és hûségemet! Légy bátor, és ne feledd, hogy veled vagyok és elõtted vagyok. Öleld át keresztemet, amely a mennyországba vezet téged! Keltsd életre Egyházamat, hadd lelje gyönyörûségét benned Lelkem! Menj békével, és végezd el kisebb kötelességeidet! Hívj meg engem, hogy veled együtt végezzem! Én, Jézus, megáldalak téged. Áldj és dicsérj engem!

Áldott legyen az Úr! Dicsértessék az Úr Jézus!”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum783.html

“… Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

… 

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.


Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem.  Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”

 

 

———-
Római katolikus:

2020-04-06

Nagyhétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, az én szolgám, akiben kedvem telik.
Ezt mondja az Úr:
„Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztottam rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava sem hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a távoli szigetek.”
Ezt mondja az Isten, az Úr, aki megteremtette az eget és kifeszítette, aki megszilárdította a földet s kisarjasztotta rajta a növényeket, aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek, és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta: „Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világosságot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.”
Ez az Isten igéje.
Iz 42,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * üdvözít engem. (Vö. 1a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Ha a gonoszok rám törnek, hogy felfalják testemet, * akkor ellenségeim és gyötrőim meginognak és a földre zuhannak.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Egész tábort állíthatnak ellenem, nem fél a szívem, * ádáz harcra kelhetnek ellenem, én akkor is remélek.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
Zsolt 26,1.2.3.13-14

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Üdvöz légy, Királyunk! * Tévelygéseinken csak te könyörülsz. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mária megkeni Jézus lábát, és ezt Jézus már temetési előkészületnek veszi.
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között.
Mária pedig vett egy font illatos, drága nárdusz-olajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt; ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta.
Jézus azt mondta neki; „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.”
A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy
Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 12,1-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-06

 

 
“…  Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.
Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem.  Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.”
————

Ortodox (Görög keleti): 

…  

17 Ezt mondja az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az Úr, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.

18 Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság.

19 Annyi utódod lenne, mint a tenger partján a homok, méhed gyümölcse, mint a porszem: Neve nem veszne ki, nem pusztulna el előlem.

20 Menjetek ki Babilóniából, fussatok ki a káldeusok közül! Ujjongó hangon mondjátok el, hirdessétek és terjesszétek a föld határáig! Mondjátok: Megváltotta az Úr szolgáját, Jákóbot!

21 Nem szomjaznak, amíg a pusztán át vezeti őket. A kősziklából vizet fakaszt nekik, megnyitja a kősziklát, és víz ömlik belőle.

22 Nincs békességük a bűnösöknek! – mondja az Úr.

Az Úr a népekhez küldi szolgáját

49.1 Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek! Már anyám méhében elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlékezetben tartja nevem.

Éles karddá tette számat, keze ügyében tartott engem. Hegyes nyíllá tett, tegzébe dugott engem.

Ezt mondta nekem: Szolgám vagy, Izráel, rajtad mutatom meg dicsőségemet!

Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél.

———————————

“… 
Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl.
Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak  áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”
———————————

Jákób csalással szerzi meg az apai áldást

27.1 Amikor Izsák megöregedett, és annyira meghomályosodott a szeme, hogy nem látott, behívta a nagyobbik fiát, Ézsaut, és így szólt hozzá: Fiam! Az felelt neki: Itt vagyok.

Izsák ezt mondta: Lásd, én megöregedtem, nem tudom halálom napját.

Most hát fogd a fegyvereidet, tegzedet és íjadat, menj ki a mezőre, és lőj nekem valami vadat!

Azután készíts nekem jó falatokat, ahogyan én szeretem, és hozd be nekem, hogy egyem, és megáldjalak, mielőtt meghalok!

———————————————————-

…”

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

CSUPÁN SZERETETET, SZERETETET,SZERETETET KÉREK!1995. május 29.   Szentföld, Galilea(Késõ éjjel Galileában:)

Azt mondtam: “Elmegyek Uram földjére, és megkeresem Arcát.” Szívem ezt mondta Rólad: “Keresd Arcát és örülj mosolya édességének, válaszolj országába szólító hívására!”
Uram, Királyom! Szívem öröme, Lelkem tavasza, szívem jelenlétedben ujjong és lelkem túláradó szeretetedben örvendez. Egyedüli Szerelmem, jöjj, és mutasd meg csodálatos jóságodat e meggyötört nemzetben! Jelenléted reményt fog hozni nekik. Szemedet úgy ismerik, hogy csak a jóra néz és ítéleted igaz. Szívem öröme, itt vagy? Nem rejtõzöl el elõlem? Figyelszóe erre az oly gyenge hívásra?

Vassulám, tudod-e, hogy szemem születésed pillanatától kezdve mindig követ téged? ÉN VAGYOK egész idõ alatt veled van és (igen) jelen van 1 Jöjj! 2 Ez csak egy rövid ima: 3 Mondd!

Áldott legyen Neved,
ki hallod imámat!
áldott vagy Uram,
mert kiemelted lelkemet a mélységbõl,
rám tekintettél a magasságból,
és megaláztad lelkemet, 4Áldott legyen jóságod,
mi Szívedbe vont engem,
hogy megmentsen és szabaddá tegyen.
Uram, te vagy üdvösségem,
gazdagságom, látásom és életem.
Te, ki nap mint nap elbûvölöd lelkemet,
és megörvendezteted szívemet jelenléteddel,
engedd meg, hogy jelenlétedbõl
békét, feddhetetlenséget, szeretetet és a
megbocsátás lelkét merítsem. Hadd hirdesse szívem minden rostja
szeretettel dicsõségedet!Hallgasd meg imámat most,
hogy átfutó vendéged vagyok országodban,
és válaszolj nekem! Amen.

… Ennyi az egész. Többi vendégemmel is olvastasd el ezt az imát! 5 Megáldom õket. Csupán szeretetet, szeretetet, szeretetet kérek! Jézus a Nevem. IC

 
 
———-
Római katolikus:

2020-04-04

5. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Szétszórt népét összegyűjti majd az Isten, örök szövetségre lép velük, és köztük él.
Prófétája által szól az Úr: Én kiragadom Izrael fiait a népek közül, ahová elhurcolták őket. Összegyűjtöm őket mindenhonnan, és a saját földjükre vezetem őket.
Egy néppé teszem Őket országomban, és Izrael hegyein egy
király kormányozza majd őket, és nem alkotnak többé két népet, és nem oszlanak többé két országra.
Nem szennyezik be többé magukat bálványaikkal, tévelygéseikkel és bűneikkel. Kiszabadítom őket minden tévelygésükből, amellyel vétkeztek, megtisztítom őket, és az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek.
Szolgám, Dávid lesz majd a királyuk, és egyetlen pásztora lesz mindnyájuknak. Törvényeimhez igazodnak, és szemük előtt tartják parancsaimat, és teljesítik azokat.
Azon a földön laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákobnak adtam, s amelyen atyáitok is laktak. Ők is ezen laknak majd, fiaik is, sőt fiaik fiai is, mindörökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük mindörökké.
A béke szövetségét kötöm velük, s ez
örök szövetség lesz. Megerősítem és megsokasítom őket, és felállítom közöttük szentélyemet, örök időkre.
Köztük lesz hajlékom, és én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. Akkor megtudják a nemzetek, hogy én vagyok az Úr, én szentelem meg Izraelt, mert szentélyem mindörökre köztük lesz.
Ez az Isten igéje.

Ez 37,21-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor. (Vö. 10d. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
Aki szétszórta Izraelt össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.
Hívek: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: Mert az Úr Jákobot megváltotta, * és kiszabadította a zsarnok kezéből.
Eljönnek és örömükben ujjonganak Sion hegyén, * az Úr javaiért hálát adni jönnek.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: A leányok akkor örömükben körtáncot lejtenek, * az ifjak és öregek velük vigadnak.
Gyászukat örömre fordítom, * fájdalmukban megvigasztalom és felvidítom őket.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
Jer 31,10.11-12ab.13

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Ez 18,31 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus meghal, hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.
Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett.
Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.”
Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: Jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!”
Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.
Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efrém nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.
Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?”
A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 11,45-57″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-04

“…  Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait. …”

“… Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.  …”

 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál

9.1 Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.

Mert sátort építettek, melynek első részében volt a gyertyatartó meg az asztal és a szent kenyerek: azt nevezték szentélynek.

A második kárpiton túl pedig volt egy sátor, amelyet szentek szentjének neveztek:

ebben volt egy arany füstölőoltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt az aranyedény mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje, meg a szövetség táblái,

fölötte pedig a dicsőség kerúbjai, amelyek beárnyékolták az engesztelés helyét. De ezekről most nem kell részletesen szólni.

Miután ezeket így rendezték el: a sátor első részébe mindenkor bejárnak az istentiszteleti szolgálatot végző papok,

a másodikba azonban csak évenként egyszer, és egyedül a főpap mehet be, azzal a vérrel, amelyet bemutat önmagáért és a nép tudatlanságból eredő vétkeiért.

—————————–

Mária és Márta

38 Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta.

39 Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét.

40 Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: “Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!”

41 Az Úr azonban így felelt neki: “Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz,

42 pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”

————————–

“…  Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ. …”
 
 
—————–

27 Amikor ezt mondta, a sokaságból egy asszony felemelte szavát, és így szólt hozzá: “Boldog az az anyaméh, amely téged hordozott, és boldogok azok az emlők, amelyek tápláltak!”

28 Erre ő így felelt: “De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.”

————————–

24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.

25 Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével,

26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.

27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,

28 úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Hebrews+9%3A1-7%3B+++Luke+10%3A38-42%3B+11%3A27-28%3B++Hebrews+9%3A24-28%3B++Mark+8%3A27-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/04/04

 
 
2015. március 4. szerda, 22:12
… 
És  most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon.  ….”
 
 
 
————————-
Tóra:
21 Ezután Mózes magához hívta Izráel népének minden vezetőjét, és ezt mondta nekik: „Mindegyik családfő válasszon családja számára egy bárányt — az legyen a páskaáldozat. Ma este vágjátok le ezt a bárányt. 22 Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok bele a bárány vérébe, majd kenjetek a vérből házaitok szemöldökfájára és a két ajtófélfára. Holnap reggelig senki se menjen ki a ház ajtaján! 23 Ma éjjel az Örökkévaló átvonul Egyiptom földjén, hogy lesújtson az egyiptomiakra, de mikor meglátja a vért az ajtó szemöldökfáján és a két ajtófélfán, akkor elmegy az ajtó mellett, és nem engedi, hogy a pusztító belépjen a házaitokba, és rátok is lesújtson.24 Minden évben tartsátok meg a Páska ünnepét! Örökké érvényes törvény ez a számotokra, és minden utódotok számára is. 25 Ne felejtsétek el akkor sem, amikor majd bementek arra a földre, amelyet az Örökkévaló ad nektek, ahogyan megígérte! Ott is tartsátok meg a Páska ünnepét minden évben. 26 Gyermekeitek majd megkérdezik: »Mit jelent ez a szertartás?« 27 Ti pedig akkor így válaszoljatok nekik: »Páskaáldozat ez az Örökkévalónak, aki elment otthonaink ajtaja mellett, és megmentett minket a haláltól. Ugyanakkor azonban megölte az egyiptomiak elsőszülöttjeit. Akkor történt ez, amikor Izráel népe még Egyiptomban lakott.«”Amikor Izráel vezetői hallották ezt, földre borultak, és úgy imádták az Örökkévalót. 28 Azután Izráel népe megtartotta a Páska ünnepét úgy, ahogy az Örökkévaló parancsolta Mózes és Áron által. Mindenben engedelmeskedtek.

29 Azon az éjjelen, éjfélkor az Örökkévaló megölte az elsőszülött fiút minden egyiptomi családban. Az éppen uralkodó fáraó elsőszülött fiát éppen úgy megölte, mint a börtönben raboskodó fogoly elsőszülöttjét, sőt, még a háziállatok elsőszülötteit is. 30 Azon az éjjelen fölkelt a fáraó, meg főemberei és mindenki más is. Egész Egyiptom hangos volt a sírástól-jajgatástól, mert minden családban halottat sirattak.

Izráel népe kivonul Egyiptomból

31 A fáraó még azon az éjjelen hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta nekik: „Azonnal induljatok el! Sürgősen hagyjátok el országomat, és menjetek ki népem közül! Mindannyian menjetek innen, és áldozzatok az Örökkévalónak, ahogy mondtátok! 32 Vigyétek magatokkal állataitokat is kívánságotok szerint, csak menjetek már! Mondjatok áldást rám is!” 33 Az egyiptomiak sürgették az izráelieket, hogy minél hamarabb hagyják el az országot. Azt mondták: „Menjetek innen, amilyen gyorsan csak tudtok, különben mind meghalunk!”

34 Izráel népe a nagy sietség miatt nem tudta elkészíteni még a mindennapi kenyeret sem. Ruhákba csavarták a dagasztóteknőket, amelyekben a kovásztalan tészta volt, vállukra vették, és úgy vitték magukkal. 35 Az izráeliek — Mózes utasítása szerint — kértek az egyiptomi szomszédjaiktól ezüst- és aranytárgyakat, meg ruhákat. 36 Az Örökkévaló jóindulatúvá tette az egyiptomiakat irántuk, és adtak nekik bőségesen mindent, amit kértek. Így fosztotta ki Izráel népe az egyiptomiakat.

37 Elindultak tehát az izráeliek az egyiptomi Ramszesz városától Szukkót felé. Izráel seregében ekkor mintegy 600 000 férfi volt, nem számítva családtagjaikat. 38 Sokan, akik nem tartoztak Izráel közösségéhez, szintén velük mentek, meg rengeteg sok jószág is: marhák, juhok, kecskék és egyéb háziállatok. 39 Mivel az egyiptomiak sürgették Izráel népét, hogy hagyják el az országot, az izráelieknek nem volt idejük arra, hogy a szokásos kovásszal kelesztett kenyereiket elkészítsék, sem arra, hogy útravalót készítsenek maguknak. Ezért abból a tésztából, amelyet Egyiptomból cipeltek magukkal, kovásztalan kenyereket sütöttek.

40 Izráel népe összesen 430 évig tartózkodott Egyiptomban, 41 és éppen azon a napon vonult ki az Örökkévaló serege onnan, amikor ez az idő letelt. 42 Azon az éjszakán, amikor kivonultak, az Örökkévaló éberen őrködött felettük, hogy biztonságban kihozza őket Egyiptomból. Ezért minden évben ugyanezen az éjjelen Izráel népe is nemzedékről-nemzedékre megünnepli ezt, és megemlékezik arról, hogy az Örökkévaló mit tett velük.

43 Az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek és Áronnak: „Ezek a Páska ünnepére vonatkozó rendelkezések: Aki nem tartozik Izráel közösségéhez, az nem vehet részt a Páska-vacsorán.[a] 44 Azonban, ha egy izráeli pénzen vásárol szolgát magának, és előbb körülmetéli férfi szolgáját, akkor az a szolga részt vehet a Páska-vacsorán. 45 Aki csak átmenetileg tartózkodik, vagy csak napszámosként dolgozik Izráelben, az nem vehet részt ezen az ünnepen.

46 Minden család abban a házban fogyassza el az egész páska-vacsorát, ahol azt elkészítették. A kész páskabárányból semmit nem szabad kivinni a házból. A páskabáránynak egyetlen csontját se törjék el! 47 Izráel közösségéből mindenki vegyen részt a Páska-vacsorán.

48 Ha a közöttetek élő idegen nemzetiségű férfi is részt akar venni az Örökkévaló Páska ünnepén, akkor őt, és háza népében minden fiút és férfit előbb körül kell metélni. Ezután már ugyanúgy részt vehetnek a Páska-vacsorán, mint az aki izráelinek született. De az a fiú vagy férfi, aki nincs körülmetélve, nem ehet a páskabárányból. 49 Ezek a rendelkezések egyformán vonatkoznak a született izráeliekre és a közöttetek élő idegen nemzetiségű lakosokra.”

50 Izráel népe engedelmeskedett mindazoknak a parancsoknak, amelyeket az Örökkévaló Mózesnek és Áronnak mondott. 51 Azon a napon az Örökkévaló kihozta Izráel népét Egyiptomból. Törzseik szerint, rendezett csoportokban vonultak ki onnan.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+12%3A21-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…  Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”

————————–

Áldozat a Páska ünnepen

16 Az első hónap 14. napján mutassátok be az Örökkévalónak a Páskaáldozatot. 17 A következő, vagyis a 15. napon kezdődik a Kovásztalan Kenyerek hét napig tartó ünnepe. Ez alatt csakis kovász nélkül készült kenyeret egyetek. 18 Az ünnep első napján gyűljetek össze az Örökkévalót tisztelni és imádni. Ezen a napon ne dolgozzatok. 19 Mutassatok be ajándékul az Örökkévalónak égőáldozatot. Hozzatok az Örökkévalónak két bikaborjút, egy kost és hét egyesztendős hím bárányt. Valamennyi hibátlan legyen. 20 A hozzájuk tartozó lisztáldozat a borjúhoz három tized, a koshoz két tized 21 és a bárányokhoz egy-egy tized éfá finomlisztből álljon, minden esetben olívaolajjal keverve. 22 Ezen fölül vigyetek az Örökkévalónak bűnáldozatul egy bakot is, hogy engesztelést szerezzen számotokra. 23 Mindezek a reggeli mindennapi áldozaton fölül legyenek.

24 Az ünnepi hét napján minden nap ezt az áldozatot mutassátok be, a szokásos mindennapi áldozaton és a hozzá tartozó italáldozaton fölül. Jó illatú ajándék ez, amelyet az Örökkévaló kedvesen fogad.

25 A hetedik napon ismét gyűljetek össze az Örökkévalót tisztelni és imádni. Ezen a napon se végezzétek napi munkátokat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+28%3A16-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——————————

“…  Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt …”

Egy dolog azt mondani, hogy Hozzám tartoztok, és egy egészen másik dolog Hozzám tartozni

Igazság Könyve:

2014. szeptember 16. kedd, 20:25

Drága szeretett leányom, amikor úgy tűnik, hogy a világ zűrzavarban van, nem kell félned, mert minden dolognak Isten az irányítója.

Ő csak annyi hatalmat enged meg a gonosznak – és Ő azért továbbra is harcolni fog, hogy biztosítsa a Szentlélek működését -, hogy a jó emberek egy sikeres harcot tudjanak megvívni az Üdvösség Tervemben. A gonoszság minden formája az ördög jellemvonásait hordja magán. Hogy ne váljatok a Sátán fertőzöttjeivé, nem szabad gonoszságot beszélnetek, hallgatnotok vagy gonosz dolgot cselekednetek egy élő személy ellen. Egy dolog azt mondani, hogy Hozzám tartoztok, és egy egészen másik dolog Hozzám tartozni.

Ha Én valóban jelen Vagyok egy lélekben, minden Tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy az ilyen lelkeket megakadályozzam a gonosz cselekedetek elkövetésében. Amikor a lélek teljesen megbízik Bennem, akkor azt könnyebben tudom vezetni. Ha egy személynek az akarata nagyon erős, és ha az büszke és makacs, akkor a csaló könnyebben tudja őt vezetni, aki számos módon be fogja őt csapni. Arról fogja az embert meggyőzni, hogy a gonosz cselekedet, a gonosz beszéd, vagy a káromkodás bizonyos esetekben elfogadható. Így tehát a lélek a csalás áldozatává válik. Ezeknek a lelkeknek a következőket mondom:

Ne mondjatok rosszat másokról, ne adjátok meg magatokat a rágalmazásnak, ne helyezzétek magatokat bíróként mások fölé, és ne vádoljatok másokat az Én Szent Nevemben. Ha ilyen bűnöket követtek el Ellenem, akkor a gonoszságnak erről a szintjéről a sötétségbe fogtok merülni, mely egy nagy szakadékot fog létrehozni Köztem és köztetek. Amikor ez a szakadék növekszik, és ti egyre távolabb sodródtok Tőlem, szörnyű ürességet fogtok érezni, gyötrő érzést, egy mély magányt, mely végül a pánik érzésébe fog torkolódni, és amelyet képtelenek lesztek felismerni. Aztán az Istentől való elszakadást úgy fogjátok megtapasztalni, ahogyan azt a lelkek a Tisztítótűzben és a Pokolban szenvedik el. Ha ebből most tanulni tudtok, akkor könnyebb lesz számotokra, hogy közelebb vonzódjatok Hozzám.

Ne feledjétek, elsőként el kell űznötök a gyűlöletnek minden gondolatát a lelketekből. Én nem lehetek jelen egy olyan lélekben, mely tele van gyűlölettel, mert ez lehetetlen.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/egy-dolog-azt-mondani-hogy-hozzam-tartoztok-es-egy-egeszen-masik-dolog-hozzam-tartozni



—————
Igaz élet Istenben:
“AZ ANGYALSEREG

1988. június 7.

Uram?

Én vagyok. Nagyon közel vagyok hozzád, gyermekem. Hallgasd Szívem dobbanását!… Minden angyalomat behozom Szívem belsejébe, hogy lássák és érezzék Sebeimet. 1 Megérzik Istenük Sebeit, és ha megérezték, hangjuk olyan erős lesz, hogy ellenségem megremeg, és megrendülnek a Föld alapjai. Amikor meglátják, milyen állapotban van szétszaggatott Szívem, saját szívükben fogyják a szeretet lángját érezni irántam, Istenük iránt. Ezekből az angyalokból áll az a sereg, akiket Szent Édesanyátok tanított, és szeretettel készített fel, hogy megvédje Egyházunkat. 2 Ezeknek az angyaloknak szeretettel kell viszonozniuk a rosszat! Vassula, azt kérem, hogy József szolgám találkozzék és beszéljen veled. Ne félj! Meg fogom kérdezni tőle, hogy hajlandó-e megosztani velem keresztemet, a béke és a szeretet keresztjét.

Uram? Ő nem a Máriás Mozgalom tagja?

Kedves, nem értetted? József atya az én szolgám, Szent Édesanyád vezetése alatt szolgál engem.

Mit fogok neki mondani, Uram?

Semmit se mondj! Hagyd, hogy én beszéljek! Én fogok általad szólni. Szeretem törékenységedet! 3 Drága gyermekem, kapaszkodj belém, és hagyd, hogy vezesselek! Kérd meg igen kedves szolgámat, Jocelyne-t, hogy értesítse József atyát! Jöjj Szentséges Szívem Vassulája! Én, az Úr szeretlek. Nézz rám! Ne feledd, hogy azért jövök Szívemmel kezemben, hogy az egész emberiségnek felkínáljam! 4 Mennyire szeretlek benneteket! 5

Vassula, ne mulaszd el a szent rózsafüzért imádkozni!

Nem Jézus, nem mulasztom el.

Jöjj, mi ketten?

Igen, Uram, mi ketten. Dicsértessék az Úr!”

 
 
—-———
Római katolikus:
2019-09-1624. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből
Könyörögjetek minden emberért Istenhez, aki azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön!
Szeretett Fiam!
Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben. Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.
Hiszen egy az Isten, s egy a közvetítő Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért, és tanúságot tett a meghatározott időben. Ezért kaptam a küldetést, hogy hírnök és apostol legyek – igazat mondok, nem hazudok –, a pogányok tanítója hitre és igazságra. Azt kívánom tehát, hogy a férfiak mindenütt tiszta lélekkel emeljék imára kezüket, ne haragos és viszálykodó érzülettel.
Ez az Isten igéje.
1Tim 2,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldott legyen a mi Urunk, * mert meghallgatta könyörgő szavamat! 6. vers.
Előénekes: Hallgasd meg könyörgő szavamat, amikor hozzád kiáltok, * kezemet szent templomod felé tárom.
Hívek: Áldott legyen a mi Urunk, * mert meghallgatta könyörgő szavamat!
E: Az Úr az én erőm és védőpajzsom, * szívem benne bízott, és ő megsegített.
Örvendezik az én szívem, * énekemmel adok hálát neki.
H: Áldott legyen a mi Urunk, * mert meghallgatta könyörgő szavamat!
E: Népének erőssége az Úr, * Fölkentjének szabadulása és menedéke.
Szabadítsd meg, Uram, néped, * áldd meg a te örökséged.
Te légy néped pásztora, * és te vezesd mindörökké!
H: Áldott legyen a mi Urunk, * mert meghallgatta könyörgő szavamat!
Zsolt 27,2.7-9

ALLELUJA
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus példaképül állítja elénk a kafarnaumi százados hitét.
Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját.
Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: „Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam magamat méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is szolgálnak katonák. S ha azt mondom az egyiknek: »Menj!« – akkor elmegy, ha a másiknak meg azt mondom: »Jöjj ide!« – akkor odajön, vagy ha a szolgámnak szólok: »Tedd meg ezt!« – akkor megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.” Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek találták.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 7,1-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-16

 

 

 

————–
Ortodox (Görög keleti): 

10 Örömmel elviselem a gyengeségeimet, meg amikor az emberek bántanak, vagy rosszat mondanak rólam, vagy amikor különböző nehézségek és bajok vesznek körül, amikor az emberek üldöznek vagy rosszul bánnak velem Krisztus miatt, mert amikor gyenge vagyok, akkor vagyok igazán erős.

Kész vagyok ismét hozzátok menni

11 Úgy beszélek, mint egy bolond, de ti kényszerítettetek rá. Igazában nektek kellett volna jót mondanotok rólam, hiszen semmivel sem vagyok alábbvaló azoknál az önjelölt „szuper-apostoloknál” — noha valójában semmi vagyok. 12 Amikor nálatok voltam, olyan dolgokat tettem, amelyek teljes mértékben bizonyítják, hogy valóban apostol vagyok! Láttátok a jeleket, csodákat és hatalmas erőket, amelyek a szolgálatomban megmutatkoztak. 13 Így hát ti is megkaptatok mindent, amit a többi helyi gyülekezet. Talán csak egy valamit nem: azt, hogy tőletek nem fogadtam el semmiféle anyagi támogatást. Bocsássátok meg nekem ezt az „igazságtalanságot”!

14 Most tehát kész vagyok harmadszor is elmenni hozzátok, de most sem fogok tőletek semmit sem kérni, sem elfogadni. Engem nem az érdekel, amitek van, hanem titeket magatokat szeretnélek látni. Hiszen nem a gyerekeknek kell vagyont gyűjteniük a szüleik számára, hanem fordítva! 15 Én pedig szívesen költöm rátok minden pénzemet. Sőt, saját magamat is szívesen odaadom a lelketekért. Ha én ennyire szeretlek benneteket, ti vajon kevésbé szerettek engem?

16 Igen, az világos, hogy én magam nem használtalak ki benneteket. Azt gondoljátok, hogy ez csak ügyes trükk volt, hogy becsapjalak titeket? 17 Vajon valamelyik testvér, akit hozzátok küldtem, becsapott benneteket, és elfogadott pénzt vagy ajándékot tőletek? Ugye, hogy nem? 18 Valóban, Tituszt én kértem, hogy látogasson meg titeket, és vele együtt küldtem el azt a másik testvért is. Vajon Titusz kihasznált benneteket, és elfogadott valamit tőletek? Ugye, hogy nem? Ti magatok láttátok, hogy Titusz és én ugyanúgy viselkedtünk közöttetek. Igen, mi ugyanabban a Szellemben teszünk mindent, és ugyanazon az úton járunk!

19 Most lehet, hogy azt gondoljátok: ez az ember egyre csak magát próbálja védeni és mentegetni. Pedig egészen másról van szó! Amit írtam, azt Isten előtt, Krisztusban mondom, és a ti érdeketekben! Benneteket szeretnélek mindezzel megerősíteni, akiket annyira szeretek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+12:10-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Heródes börtönbe veti Bemerítő Jánost

19 Bemerítő János sokszor figyelmeztette és felelősségre vonta Heródes fejedelmet a gonosztettei miatt, és Heródiás miatt is, aki Heródes testvérének volt a felesége. 20 Heródes a gonoszságait még azzal is tetézte, hogy börtönbe záratta Jánost.

Jézus is bemerítkezik

21 Mielőtt Bemerítő Jánost börtönbe vetették volna, sokan bemerítkeztek a tanítása szerint. Jézus is bemerítkezett, és miközben imádkozott, megnyílt a Menny, 22 és leszállt rá a Szent Szellem látható alakban, mint egy galamb. A Mennyből pedig hang hallatszott: „Te vagy a Fiam, szeretlek téged, és benned gyönyörködöm.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+3:19-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/16

——
2014. szeptember 18. csütörtök, 15:30
– amelyre a 2010. november 26-i üzenetben voltatok figyelmeztetve
Nektek mindnyájan imádkoznotok kell, hogy megakadályozzátok a gonosz emberek terveit, akiknek vágya, hogy csökkentsék a világ népességét a saját nyereségük érdekében. Azok, akik mentesülnek ettől a gonoszságtól, egy láthatatlan csoport irányítása alatt fogják találni magukat. Egyenként szólítalak benneteket és hívlak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok Fiamhoz, Jézus Krisztushoz, hogy segítsen enyhíteni ezeket a tragédiákat és gonoszságokat. Néhányat eme rémtettek közül még lehet enyhíteni, de nem mindegyiket. Mindazonáltal imáitok enyhíteni fogják ezeknek a szörnyű tetteknek a hatásait, amelyeket a gonosz követői hajtanak végre. Kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen mérsékelni az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságokat.
https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-imadkozzatok-fiam-irgalmaert-hogy-igy-minden-szenvedest-enyhiteni-lehessen-166

A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára

Igazság Könyve:
“2013.10.13 18:00
Amikor úgy vélitek, hogy a Rólam való tudásotok felülmúlja Szent Szavamat, ahogyan azt most ezeken az Üzeneteken keresztül adom nektek, és hogy azokban hibák vannak, akkor ti figyelmen kívül hagyjátok az Igazságot. Ti nem ismertek Engem, mivel nem ismertek fel Engem.

Tehát, még közületek azok is, akik egyetértenek azzal, ahogyan ti Szent Szavamat értelmezitek, de elutasítanak Engem ebben a Küldetésben: ti már elhagytatok Engem. Nektek különösképpen hívnotok kell Engem, hogy segítsek nektek, mert Nélkülem semmik vagytok.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-ismertek-engem-mivel-nem-ismertek-fel-engem/ 

 
 
“2013.10.11 22:30
 
Drága szeretett leányom, tudnod kell, hogy Én minden nap, minden percben melletted járok, válaszodra várva. Vannak időszakok, amikor túl sok teendőd van ezzel a Küldetéssel kapcsolatban, de neked mindig elegendő időt kell szánnod Rám, Jézusodra. Ne feledd, hogy Én mindig Jelen vagyok, és mindig válaszolok azoknak, akik hívnak Engem. Nem szabad, hogy bármi is elválasszon a Társaságomtól, mert az az idő, amit elhatározásod szerint Nekem adsz, nagy Kegyelmekben részesít téged. …”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/lazitsatok-mindannyian-es-tudjatok-meg-hogy-isten-mindig-eroteljes-es-legyen-az-barmilyen-gonosz-cselekedet-o-mindent-eltiporhat/
 



“2013.10.08 15:40

… 

Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezen események hírei kitépjék a szíveteket, mert ha Rám hallgattok, és Fiam útját követitek, nagymértékben megkíméllek benneteket az eljövendő szellemi üldözéstől. Időről időre gyengülni fog ragaszkodásotok ezekhez az Üzenetekhez, a Sátán által elültetett támadások miatt. Néhányan közületek fel fogják adni, mások ellenben kételkedni fognak. A túlnyomó többség azonban hű marad Hozzám, Én pedig engedelmességetekért nagy Kegyekben és Kegyelmekben foglak benneteket részesíteni.

Szeretlek titeket, gyermekeim. Én irgalmas leszek, és amikor Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra.

 
Szerető Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”

—–
—–
Római katolikus:
2018-10-09

27. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Pál nem emberektől, hanem Istentől nyerte apostoli küldetését.
Testvéreim!
Hallottátok már, hogy milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát, és romlására törtem. A zsidó vallásosságban nemzetemből számos kortársamat felülmúltam, mert vakbuzgó követője voltam atyáim hagyományának.
De amikor úgy tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, és hirdessem őt a pogányoknak: nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, és nála maradtam tizenöt napig. Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Isten előtt vallom, hogy amit most írok: Nem hazugság.
Azután Szíria és Cilicia tartományába mentem. Júdea Krisztusban hívő egyházai előtt én még ismeretlen voltam. Csak ennyit tudtak rólam: „Aki nemrég üldözött minket, az most hirdeti azt a hitet, amelynek azelőtt romlására tört.” S magasztalták miattam az Istent.
Ez az Isten igéje.
Gal 1,13-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján! 24b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Uram, te megvizsgálsz, és jól ismersz engem, * tudod, ha leülök, vagy ha fölkelek.
Gondolataimat messziről is ismered, † szemmel tartod jártomat-keltemet, * jól látod minden utamat.
Hívek: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
E: Egész bensőmet te alkottad, * anyám méhében te szőttél egybe engem.
Magasztallak, hogy oly csodásán alkottál, † csodálatos minden műved, * lelkem jól tudja mindezt. H: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
E: Csontjaim nem voltak rejtve előtted, † amikor létrejöttem a rejtek ölén, * és megformáltál az anyaföld mélyében.
H: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
Zsolt 138,1-3.13-15

ALLELUJA
Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, * és hűségesek maradnak hozzá. Lk 11,28 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus Mária és Márta házában.
Abban az időben Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,38-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-09


——
Görög katolikus:

Jézus a mennyei Főpapunk!

Látjátok, nekünk ilyen Főpapunk van! Ez a lényege annak, amit eddig mondtunk. Igen, Jézus a Mennyben, a Felséges Isten trónjának jobb oldalán[a] ül, és főpapként szolgál a mennyei Szentek Szentjében[b], az igazi Templomban, amelyet az Örökkévaló épített, nem az emberek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+8%3A1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

26 Ilyen főpapra van szükségünk, aki szent, hibátlan és bűntelen, a bűnösöktől elkülönített, és akit Isten a Menny fölé emelt! 27 Nem olyan, mint azok a főpapok a régi papság rendjében, akiknek naponta kell véres áldozatokat vinniük Istennek: először a saját bűneikért, azután a nép bűneiért. Jézus ellenben csak egyetlenegy áldozatot vitt Istennek, de az mindörökre érvényes: saját magát adta oda áldozatul! 28 Mert a Törvény halandó embereket tesz főpappá, akikben megvannak az emberi gyengeségek. A Törvény után azonban Isten szava és esküje következik, amellyel főpappá tette a Fiút, aki örökké tökéletes.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+7%3A26-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a juhnyájról és a pásztorról

10.1 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.”

Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt.

Jézus, a jó pásztor

Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!

11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

“… 17 Hitetek által egész életetek olyan, mint Isten oltárán az áldozat. Lehet, hogy ehhez az áldozathoz — italáldozatként — a saját halálomat is hozzá kell adnom. De még ha így is történne, akkor is boldog leszek, és együtt örülök veletek. 18 Ti is örüljetek ennek velem együtt!

Hírek Timóteusról és Epafroditoszról

19 Bízom az Úr Jézusban, hogy hamarosan elküldhetem hozzátok Timóteust, és hogy a jó hírek, amelyeket rólatok fog hozni, felvidítanak engem. 20 Ő az egyetlen, aki hozzám hasonlóan a szívén viseli a sorsotokat. 21 A többiek ugyanis csak a saját érdekeikkel törődnek, nem a Jézus Krisztus dolgaival. 22 Ismeritek Timóteust, és tudjátok, hogy úgy szolgált velem együtt az örömüzenet hirdetésében, mint fiú az apjával. 23 Mihelyt meglátom, hogyan alakul a sorsom, azonnal szeretném elküldeni őt hozzátok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A17-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
 

Jézus tanítványai és kísérői

Ezután Jézus a tizenkét apostollal együtt bejárta a városokat és falvakat, s mindenhol hirdette az Isten Királyságáról szóló örömüzenetet. Volt velük néhány asszony is, akikből Jézus gonosz szellemeket űzött ki, és különböző betegségekből gyógyított meg: a magdalai Mária, akiből hét gonosz szellem ment ki; Johanna, Kuza felesége; azután Zsuzsanna, meg sokan mások is. (Kuza Heródes egyik főembere volt.) Ezek az asszonyok a saját vagyonukból támogatták és szolgálták Jézust és a tanítványokat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A1-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/09
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 

—–

Igazság Könyve:
“2013.10.06 23:30

… 

Amikor földi Egyházamban vezetőket jelölök ki, és választott lelkeket nevezek ki, hogy Szent Szavamat terjesszék, az Igazság mindig egyenes, világos, tömör és lényegre törő. Amikor a gonosz lélek befolyása miatt hazudtok, össze fogtok zavarodni. A kifejezésmódok, melyeknek nincs értelme. Az úgynevezett tökéletesítések, amelyeket az ellenség mutat be Egyházamban, azt jelenti, hogy az Igazság nem elég tökéletes.

Nincs szükség Szavam, Szentségeim és Tanításaim tökéletesítésére, mert azok Tőlem származtak. Én Isten vagyok. Tökéletes vagyok. Szavam mindörökre megmarad. Bárki, aki megváltoztatja Legszentebb Szavamat, az Isten ellensége. Nagy az Én Haragom ebben az időben, és ha valaki tiszteletlenül bánik Testemmel, Legszentebb Eukarisztiámmal, és mégis azt mondja, hogy népemet vezeti, tudnotok kell, hogy ez nem igaz. Én soha nem kérnék Egyházamban egyetlen vezetőt sem arra, hogy új jelentések és értelmezések bevezetésével megváltoztassa Isten Szavát. Ez soha nem lehetséges.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/hamarosan-azt-fogjak-nektek-mondani-hogy-a-hiteteket-egy-politikai-kampany-letrehozasara-hasznaljatok-a-szegenyek-megsegitese-erdekeben/

 
——–

Igazságosságom el fogja érni mindazokat, akik megakadályozzák, hogy Isten Szent Szava ismertté váljon a világban

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, ne engedd, hogy Kinyilatkoztatásaim szomorúságot vagy félelmet okozzanak neked. Vezetve vagy és még akkor is, amikor szenvedésed elviselhetetlenné válik, kérlek, emlékezz Szavaimra.

Atyám az egykori prófétákon keresztül megígérte, hogy el fogja küldeni az utolsó prófétát, az utolsó hírnököt. Nem számít, ez mennyire félelmetes lehet számodra, vagy milyen borzalmas érzést kelt benned, tudnod kell, hogy Isten Végső Szövetsége csak ezen cselekedet által válhat valóra.

Azt mondom most nektek, hogy féljenek azok közületek, akik Isten Szavát megsértik. Süssétek le szemeteket és takarjátok be kezetekkel, különösen azok, akik ebben az időben Arcomba köpnek, ezen Üzeneteim, a Megbékélés Üzenetei miatt. Ti nem vagytok méltók, hogy Jelenlétemben tartózkodjatok. Ti, akik most kigúnyoltok Engem, nyugtalanok lesztek és nyugtalanságotok folytatódni fog a Nagy Napig, mert el fogjátok veszíteni a lelkeket Számomra, akikre úgy vágyom.

Felszentelt szolgáimnak (mondom), akik gúnyolódnak ezeken az Üzeneteken keresztüli beavatkozásomon: eljön majd a ti napotok, amikor a következőt fogom kérdezni tőletek: mialatt oly sok időt töltötök azzal, hogy elutasítsátok Igaz Hangomat, hány lelket küldtetek Hozzám? És hányat fordítottatok el Tőlem azon cselekedeteitek által, melyekért majd Megítéllek benneteket?

Azoknak mondom közületek, akik istenkáromlást kiáltanak a Szentlélek ellen: tudjátok meg – és ez egy jel mindnyájatoknak -, hogy még a Nagy Nap előtt le lesztek ütve. Egy szó sem fogja elhagyni ajkaitokat és ezért a tettért ismertek lesztek a nyájatok között – ugyanabban a nyájban, melynek azt mondtátok, hogy hagyja figyelmen kívül ezeket az Üzeneteket, mert ezek nem Istentől származnak. Azon a napon követőitek ismerni fogják az Igazságot és ti majd Elém vetitek magatokat. Én nem kérek bocsánatot ezekért a figyelmeztetésekért. Ha bemocskoljátok a Szentlélek Szavát, akkor elváglak Magamtól benneteket és szörnyű sírásban lesz részetek és mindazoknak, akiket magatokkal visztek a vadonba.

Igazságosságom el fogja érni mindazokat, akik megakadályozzák, hogy Isten Szent Szava ismertté váljon a világban. A legrosszabb büntetésben lesz részük, mert az a fájdalom, amelyet meg fognak tapasztalni, rosszabb lesz, mint azoké, akik a Tisztítótűz legalsó szintjén vannak. Gonoszságotok sok ártatlan lelket botránkoztat meg, akik hűségesek földi Egyházamhoz. Kegyetlenségeteket, mely idővel napvilágra kerül, sokan fogják látni és aztán Isten Igéje iránti hűségetek próbára lesz téve. Aztán a Nagy Napon Előttem fogtok állni, amikor eljövök, hogy visszaköveteljem Isten minden gyermekét – amikor eljövök, hogy megszabadítsam őket a számkivetésből és elvigyem őket a Szeretet és a Béke végső otthonába, Új Paradicsomom Új Korszakába. Ez lesz az, amikor az Ég és Föld eggyé válik.

Megváltótok,
Jézus Krisztus”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/igazsagossagom-el-fogja-erni-mindazokat-akik-megakadalyozzak-hogy-isten-szent-szava-ismertte-valjon-a-vilagban/

—–
Római katolikus:
06-27

Szent László király

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
A hívőnek az Úr megmutatja az igaz utat.
A hívőnek az Úr megmutatja az igaz utat: feltárja előtte Isten országát, és megtanítja a szentek tudományára. Megáldja munkáját, és gazdagon megjutalmazza fáradozását. Oltalmazza őt az ármánykodóktól, akik kifosztanák. Bőséget ad neki. Megvédi ellenségeitől, megoltalmazza üldözőitől. Kemény harcaiban neki juttatja a győzelmet, hogy belássa, mennyivel hatalmasabb a bölcsesség mindennél.
A bölcsesség nem hagyja el az igazat akkor sem, ha elárulják, hanem megszabadítja a gonoszoktól. Elkíséri a börtönbe, vele marad a bilincsekben is. Végül uralomra segíti, és oltalmat nyújt neki zsarnok elnyomóival szemben. Kimutatja azok álnokságát, akik őt gyalázták, neki pedig örök hírnevet ad a mi Istenünk.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 10,10-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Urat féli. – 6. tónus.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőség és gazdagság tölti be házát, * igazsága örökre megmarad.
Az igaz világít, mint fény a sötétségben, * igazságos, jóságos és irgalmas.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
Nem tántorodik meg soha, * az igaz
emléke örökké megmarad.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Rossz hírtől nem kell félnie, * szíve nyugodt, mert az Úrban bízik.
Szíve erős, nem ismer félelmet, * ellenségei szégyenben maradnak.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Bőséges adományt oszt a szegényeknek, † igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.

Vagy: Alleluja.
Zsolt 111,1-2.3-4.5-7a.7b-8.9

ALLELUJA
Jézus mondja: † Új parancsot adok nektek: * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket. Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Szeresd Uradat Istenedet, és szeresd felebarátodat, mint saját magadat.
Abban az időben amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?”
Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 22,34-40″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-27


——
Görög katolikus:

7 Ahogyan Krisztus elfogadott titeket, ti is úgy fogadjátok el egymást! Ez dicsőséget hoz Istennek. Mert határozottan állítom, hogy Krisztus azért lett Izráel népének szolgája, hogy ezzel megmutassa nekik: Isten hűségesen megtartja az ősapáinknak tett ígéreteit. Krisztus azonban nemcsak ezért jött, hanem azért is, hogy az Izráelen kívüli nemzetek is dicsőítsék Istent az irántuk való irgalmasságáért, ahogyan ez meg van írva az Írásokban:

„Dicsérlek téged, Örökkévaló, a többi népek között,
    és nevednek zengek éneket.”[a]

10 Majd ismét ezt mondja:

„Örüljetek, ti többi nemzetek is,
    Isten saját népével együtt!”[b]

11 És megint:

„Dicsőítsék az Örökkévalót,
    a többi népek is mindnyájan,
dicsérjék őt az összes nemzetek!”[c]

12 És ismét, amint Ézsaiás próféta mondja:

„Megjelenik majd Isai utóda,[d]
    aki azért jut hatalomra,
hogy uralkodjon a többi nemzeten,
    akik mind őbenne reménykednek.”[e]

13 Isten, aki a reménység forrása, csordultig töltsön be titeket örömmel és békességgel — a benne való hitetek által — s így a Szent Szellem erejében a reménységetek is túláradóan bőséges legyen!

Pál munkája az Izráelen kívüli nemzetek között

14 Testvéreim, meg vagyok győződve róla, hogy telve vagytok jóindulattal, és megvan bennetek minden szükséges ismeret, olyannyira, hogy még egymást is képesek vagytok tanácsolni és helyreigazítani. 15 Ebben a levelemben mégis őszintén írtam nektek néhány dologról, hogy emlékeztesselek benneteket, hiszen Isten maga adott nekem kegyelmet, 16 hogy Krisztus Jézust szolgáljam az Izráelen kívüli népek között.

Miközben az örömüzenetet hirdetem a nemzeteknek, valójában papi szolgálatot végzek. Az a célom, hogy a Szent Szellem által az Izráelen kívüli népek is olyan elfogadhatók és megszenteltek legyenek Isten számára, mint az áldozati ajándék az oltáron.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+15%3A7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A farizeusok csodát kívánnak Jézustól

38 Ekkor néhány farizeus és törvénytanító azt kérte Jézustól, hogy bizonyítékul tegyen valami csodát.

39 Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen[a] nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt kíván bizonyítékul, de nem fognak más csodát látni, csupán azt, amely Jónás[b] prófétával történt! 40 Mert ahogy Jónás három nap és három éjjel volt a nagy tengeri lény gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld belsejében.

41 Ninive[c] lakói egyszerre támadnak majd fel ezzel a nemzedékkel, és elítélik őket, mert ők Jónás üzenetére megváltoztatták az életüket. Hozzátok pedig eljött valaki, aki nagyobb Jónásnál, mégsem hallgattok rá! 42 Az ítélet napján Dél királynője[d] együtt fog feltámadni ezzel a nemzedékkel, és elítéli őket, mert ő igen messziről utazott ide, hogy Salamon király bölcsességét hallja. Hozzátok pedig az jött el, aki nagyobb Salamonnál, mégsem hallgattok rá!”

A gonosz szellemekről

43 „Amikor egy gonosz szellem kimegy az emberből, olyan helyeken kóborol, ahol nincs víz. Nyugalmat keres, de nem talál. 44 Akkor ezt mondja: »Visszamegyek a házamba, ahonnan kijöttem.« Tehát visszamegy, és azt üresen, kisöpörve, sőt feldíszítve találja. 45 Akkor elmegy, és maga mellé vesz hét másik szellemet, akik még nála is gonoszabbak, mind beleköltöznek abba az emberbe, és ott laknak. Így végül annak az állapota még rosszabb lesz, mint először volt. Bizony, így fog járni ez a gonosz nemzedék is!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+12%3A38-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Ha megkaptátok az Igazságot, fontos, hogy továbbra is terjesszétek Isten Igéjét

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, azok, akik szándékosan bántanak Engem, de ártatlanok, mert nem ismerik fel Szavamat, hamarosan a szükséges vezetésben fognak részesülni.

Mindazokhoz szólok, akik ismerik Szavam Igazságát, mely 2000 évvel ezelőtt adatott az embernek: nektek tudnotok kell, hogy miközben egymással civakodtok, lelkek milliói vesznek el. Oly sokan – akik halálos bűnben vannak – követik el ezeket a cselekedeteket a gonosz fertőzése miatt. Ha ismernék Ígéretem Igazságát az örök életről, sokan nem vennének részt ezekben a cselekedetekben.

Ha megkaptátok az Igazságot, fontos, hogy továbbra is terjesszétek Isten Igéjét. Ezt úgy kell tennetek, hogy szeretetet és tiszteletet mutattok mások élete iránt. Ez a „Ne ölj!” Parancs betartását jelenti Atyám Tízparancsolatából. Továbbá a ti kötelességetek annak biztosítása is, hogy tisztelettel bánjanak az emberi élettel, Isten dicsőségére.

Nektek emlékeztetnetek kell másokat az örök élet Ajándékára, éspedig olyankor, amikor tudjátok, hogy azoknak, akik megtagadják Istent, szükségük van a ti segítségetekre. Az imádság és az útmutatás segítsége által megmenthetitek ezeket a lelkeket. Szeretett követőim, a ti időtökből oly sokra van szükségem. Nektek a lelkek megmentésében nagylelkűeknek kell lennetek az időtökkel. Kérlek benneteket, továbbra is imádkozzátok Keresztes Imahadjáratom imáit, mert ha imádkozzátok azokat, Én az elveszett lelkek millióinak megtérését ígérem.

Ne engedjetek a gonosz támadásainak, aki továbbra is folytatja ezeknek az üzeneteknek a ködösítését, hogy megtévesszen benneteket. Fogadjátok el ezeket a támadásokat olyannak, amilyenek azok valójában: a Sátán és az összes gonosz szellem kísértésének, akik bekóborolják a Földet, hogy megakadályozzák Isten gyermekeit abban, hogy elnyerjék dicsőséges örökségüket, ami várja őket.

Arra is kérlek benneteket, hogy ebben a Nagy Nap előtti végső Küldetésben a Földön, legyetek nagylelkűek és imádkozzatok azokért, akik Ellenem fordultak.

 
 
—–
Római katolikus:
2018-05-06Húsvét 6. vasárnapjaKezdőének:
Ujjongó szóval hirdessétek, hogy mindenki hallja, hirdessétek mindenütt a földön: megváltotta az Úr az ő népét, alleluja. (Vö. Iz 48,20)Könyörgés:
Mindenható Istenünk, add, hogy odaadó buzgósággal ünnepeljük Urunk feltámadásának örömnapjait. Engedd, hogy cselekedeteinkkel mindenkor életre váltsuk, amit az emlékezéssel felidézünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Amikor Péter megérkezett (Cezáreába), Kornéliusz (százados) eléje sietett, és a lábához borult, hogy hódoljon neki. De Péter fölemelte. „Állj fel – mondta –, hisz én is csak ember vagyok.” Majd szólásra nyitotta ajkát és ezeket mondta:Valóban, el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”
Péter még be sem fejezte a beszédet, és a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiáradt. Mert hallották, hogy megkapták a nyelvek adományát, és magasztalják az Istent.
Péter megszólalt: „Meg lehet-e tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?” Elrendelte tehát, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg őket. Őt viszont arra kérték, hogy maradjon még náluk néhány napig.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 10,25-26.34-35.44-48

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt. 6. tónus.


Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Testvéreim!
Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van! Mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát, bűneinkért engesztelésül.
Ez az Isten igéje.
1Jn 4,7-10

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk.” Jn 14, 23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.
Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-17″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-06


——
Görög katolikus:

A tanítványok üresen találják Jézus sírját

20 A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a zárókövet elgördítették a sír bejáratáról. Ekkor Mária elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!”

Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz. Együtt szaladtak, de az a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda. Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba. Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba. Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva. Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Ugyanis még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.

Jézus megjelenik a magdalai Máriának

10 Ezután a tanítványok hazamentek, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az örömhír eléri a többi nemzeteket is

19 Miután Istvánt megölték, a hitetlenek a hívők ellen támadtak, és üldözték őket. Ezért a hívők minden irányba elmenekültek Jeruzsálemből. Eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és a szíriai Antiókhia városába. Mindenhol hirdették az örömüzenetet, de csak a zsidóknak. 20 A hívők között azonban voltak Ciprus szigetéről és Cirénéből származók is. Amikor ezek a szíriai Antiókhiába értek, ott a görögöknek[a] is hirdették az Úr Jézusról szóló örömüzenetet. 21 Az Úr hatalma volt velük, így nagyon sokan a görögök közül is megváltoztatták a gondolkodásukat, Istenhez fordultak, és hittek az Úrban.

22 Amikor ennek híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezetbe, Barnabást elküldték a szíriai Antiókhiába. 23 Amikor megérkezett, látta, hogy ott milyen erőteljesen működik Isten kegyelme. Ennek nagyon megörült, és biztatta az antiókhiai hívőket, hogy teljes szívvel maradjanak hűségesek az Úrhoz. 24 Barnabás jó ember volt, telve Szent Szellemmel és hittel. Így ott nagyon sokan kezdték követni az Urat.

25 Barnabás ezután Tarzuszba ment, hogy Sault megkeresse. 26 Amikor rátalált, elvitte a szíriai Antiókhiába. Egy évig maradtak ott a helyi gyülekezetben, és nagyon sok embert tanítottak. Jézus tanítványait ebben a városban nevezték először Krisztus-követőknek, vagyis keresztényeknek.

27 Ebben az időben néhány próféta érkezett Jeruzsálemből a szíriai Antiókhiába. 28 Egyikük, akit Agabosznak hívtak, felállt, és a Szent Szellem által előre megmondta, hogy nagy éhínség következik az egész világra. Ez Claudius császár idejében meg is történt. 29 Ekkor minden tanítvány elhatározta, hogy segít a Júdeában élő testvéreknek. Mindenki igyekezett annyi pénzt adni, amennyit csak tudott. 30 Amit összegyűjtöttek, azt rábízták Barnabásra és Saulra, hogy vigyék el a júdeai gyülekezetek vezetőinek. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+11%3A19-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Így jutott el egy samáriai város, Sikár szélére. Ez a hely közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet egykor Jákób adott a fiának, Józsefnek. Mivel Jézus az utazástól elfáradt, leült a kút mellé, amelyet Jákób kútjának neveztek. Dél felé járt az idő. 7-8 A tanítványok éppen bementek a városba, hogy valami ennivalót vegyenek. Ekkor ért a kúthoz egy samáriai asszony, aki a városból jött, hogy vizet merítsen. Jézus megszólította: „Kérlek, adj nekem inni!”

A samáriai asszony csodálkozva kérdezte: „Hogy kérhetsz tőlem vizet zsidó létedre, mikor én samáriai asszony vagyok?!” (A zsidók ugyanis szóba sem álltak a samáriai lakosokkal.)

10 Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, akkor tudnád, hogy ki az, aki vizet kért tőled — s akkor te kértél volna vizet tőle, ő pedig friss forrásvizet[a] adott volna neked.”

11 Ekkor az asszony megkérdezte: „Uram, hogyan vennél forrásvizet? Hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. 12 Nagyobb lennél, mint Jákób atyánk, aki ezt a kutat adta nekünk? Ő maga is ebből ivott, a fiai is, meg a nyájai is.”

13 Jézus így válaszolt: „Akik ebből a vízből isznak, azok újra megszomjaznak, 14 de aki abból a vízből iszik, amelyet tőlem kap, az soha többé nem szomjazik meg. Sőt, az a víz, amelyet én adok neki, forrássá válik benne, s olyan víz ömlik majd belőle, amely örök életet ad.”

15 „Uram, adj nekem is abból a vízből, hogy ne legyek többé szomjas, és ne kelljen innen hordanom a vizet!” — kérte az asszony.

16 Jézus ekkor azt mondta neki: „Menj, hívd a férjedet, és jöjjetek vissza!”

17 Az asszony így válaszolt: „Nincs férjem.”

Jézus így felelt: „Ez valóban igaz, nincs férjed! 18 Öt férjed volt, de akivel most együtt élsz, az nem a férjed. Igazat mondtál.”

19 Ekkor az asszony így felelt: „Uram, látom, hogy próféta vagy! 20 Őseink ezen a hegyen imádták Istent. Ti, júdaiak, azonban azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell Istent imádni.”

21 Jézus így válaszolt neki: „Asszony, higgy nekem: eljön az idő, amikor nem kell sem Jeruzsálembe, sem erre a hegyre felmennie annak, aki a Mennyei Atyát akarja imádni. 22 Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig ismerjük azt, akit imádunk, mert az, aki a szabadulást hozza, a zsidók közül jön. 23 Eljön majd az idő, sőt, már itt is van, amikor az igazi imádók szellemben és igazán imádják a Mennyei Atyát, mert az Atya olyanokat keres, akik őt így imádják. 24 Isten szellem, ezért akik őt imádják, azoknak is szellemben és igazságban kell imádniuk őt.”

25 Az asszony így válaszolt: „Tudom, hogy egyszer eljön a Messiás, és amikor majd eljön, mindent megmagyaráz nekünk.”

26 Én vagyok az, aki veled beszélek” — mondta neki Jézus.

27 Ebben a pillanatban érkeztek meg a tanítványok. Nagyon elcsodálkoztak, hogy Jézus egy asszonnyal beszélget. De egyikük sem kérdezte meg, hogy mit akart tőle, vagy miért beszélgetett vele.

28 Az asszony ekkor a kútnál hagyta a vizeskorsóját, visszament, és hívta a város lakóit: 29 „Gyertek, nézzétek meg azt a férfit, aki mindent elmondott nekem, amit tettem! Lehet, hogy ő a Messiás?” 30 Azok pedig kimentek Jézushoz.

31 Amíg az asszony a városba ment, a tanítványok kínálták Jézust: „Mester, egyél valamit!”

32 De ő ezt felelte: „Van mit ennem, de erről ti nem tudtok.”

33 A tanítványok egymást kérdezgették: „Hogy lehet ez? Talán valaki hozott neki ennivalót?”

34 Jézus így válaszolt: „Számomra az az étel, ha azt teszem, amit az Atya rám bízott, hiszen ezért küldött el. Az táplál engem, amikor egészen elvégzem, amivel megbízott. 35 A vetés idején azt szoktátok mondani: »Még négy hónap, és aratni fogunk.« Én pedig azt mondom nektek: nyissátok ki a szemeteket, és lássátok meg, hogy a gabona már megérett az aratásra! 36 Aki learatja, meg is kapja érte a bérét, mert az örök életre gyűjti össze a termést. Ezért együtt örül a vető és az arató. 37 A közmondás ráillik erre: »Az egyik vet, a másik meg arat.« 38 Én azért küldtelek el titeket, hogy learassátok, amit mások vetettek. Mert valóban mások dolgoztak vele, ti pedig folytatjátok, amit ők elkezdtek: learatjátok a munkájuk gyümölcsét.”

39 Abban a samáriai városban sokan hittek Jézusban, mivel az az asszony elmondta nekik: „Mindent megmondott nekem, amit csak tettem.” 40 Ezért a samáriaiak Jézushoz tódultak, kérték, hogy maradjon velük, és ő ott is maradt még két napig. 41 Ezalatt nagyon sokan hallgatták Jézust, és még többen hittek benne.

42 Később meg is mondták az asszonynak: „Először amiatt hittünk Jézusban, amit te mondtál róla. Most már magunk is hallottuk őt, és meggyőződtünk róla, hogy valóban ő az egész világ Üdvözítője.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+4%3A5-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/06
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Júda népe!
Tetteid miatt elveszíted tőlem kapott örökségedet.
Ellenségeid szolgájává teszlek,
    olyan földön, amelyet nem ismertél,
mivel magadra haragítottál,
    s haragom tüze örökké égni fog.”

Áldott, aki az Örökkévalóban bízik,
    akinek reménye az Örökkévaló!
Olyan lesz, mint a vízpartra ültetett fa,
    amely gyökereit a
folyóvízhez nyújtja,
s nem fél a száraz évszaktól,
    mert levelei akkor is zöldellnek.
Még aszály idején sem aggódik,
    s termését idejében meghozza.”

„Romlott az ember szíve,
    minden másnál csalárdabb, javíthatatlan!
    Ki tudná az ember szívét kiismerni?
10 Én, az Örökkévaló — aki a szíveket vizsgálom,
    a legbelsőbb indulatokat mérlegelem,
s megadom mindenkinek,
    amit életútja és tetteinek gyümölcse szerint megérdemel!”

11 Aki igazságtalanul szerzi vagyonát,
    olyan, mint a madár, amely idegen tojásokon ül.
Élete derekán elveszíti a gazdagságot,
    s élete végén bolondnak bizonyul.

12 Ó, dicsőség királyi trónusa,
    szent helyünk,
kezdettől fogva magasan állsz
    az egész világ fölött!

13 Izráel reménysége, Örökkévaló,
    mind megszégyenül, aki elfordul tőled!
Porba írják annak nevét,[b]
    aki elhagyja az Örökkévalót,
    az
élő vizek forrását!

Jeremiás könyörgése

14 Gyógyíts meg Örökkévaló,
    s akkor igazán meggyógyulok!
    Szabadíts meg,
    akkor valóban megszabadulok!
Téged, csak téged dicsérlek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+17:1-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Az ötvenedik esztendő törvényeSzámolj hét szombatévet egymás után — tehát hétszer hét, vagyis 49 évet. Ekkor a hetedik hónap 10. napján, vagyis az Engesztelő Áldozat napján fújjátok meg a sófárt az egész országban. 10 Azt az esztendőt, amely ekkor kezdődik, szenteljétek meg! Ebben az ötvenedik esztendőben hirdessetek szabadságot az egész országban, minden lakos számára! Örömünnep legyen ez a számotokra: mindenki kapja vissza a saját örökségét, ősei földjét.[b] Minden szolga térjen haza a saját nemzetségéhez és családjához.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-
http://www.hebcal.com/sedrot/beharbechukotai

—-