Címke: bizalom

Egy dolog azt mondani, hogy Hozzám tartoztok, és egy egészen másik dolog Hozzám tartozni

Igazság Könyve:

Egy dolog azt mondani, hogy Hozzám tartoztok, és egy egészen másik dolog Hozzám tartozni

  1. szeptember 16. kedd, 20:25

 

Drága, szeretett leányom, amikor úgy tűnik, hogy a világ zűrzavarban van, nem kell félned, mert minden dolognak Isten az irányítója.

Ő csak egy bizonyos mértékig enged teret a gonosz hatalmának, hogy ezáltal a jó emberek egy sikeres harcot tudjanak vívni az Üdvösség Tervemben, miközben Ő továbbra is harcolni fog, hogy biztosítsa a Szentlélek működését. A gonoszság minden formája az ördög jellemvonásait hordja magán. Hogy ne váljatok a Sátán fertőzöttjeivé, nem szabad gonoszságot beszélnetek, hallgatnotok, vagy gonosz dolgot cselekednetek egy élő személy ellen. Egy dolog azt mondani, hogy Hozzám tartoztok, és egy egészen másik dolog Hozzám tartozni.

Ha Én valóban jelen Vagyok egy lélekben, minden Tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy az ilyen lelkeket megakadályozzam a gonosz cselekedetek elkövetésében. Amikor a lélek teljesen megbízik Bennem, akkor azt könnyebben tudom vezetni. Ha egy személynek az akarata nagyon erős, és ha az büszke és makacs, akkor a csaló könnyebben tudja őt vezetni, aki számos módon be fogja őt csapni. Arról fogja az embert meggyőzni, hogy a gonosz cselekedet, a gonosz beszéd, vagy a káromkodás bizonyos esetekben elfogadható. Így tehát a lélek a csalás áldozatává válik. Ezeknek a lelkeknek a következőket mondom:

Ne mondjatok rosszat másokról, ne adjátok meg magatokat a rágalmazásnak, ne helyezzétek magatokat bíróként mások fölé, és ne vádoljatok másokat az Én Szent Nevemben. Ha ilyen bűnöket követtek el Ellenem, akkor a gonoszságnak erről a szintjéről a sötétségbe fogtok merülni, mely egy nagy szakadékot fog létrehozni Köztem és köztetek. Amikor ez a szakadék növekszik, és ti egyre távolabb sodródtok Tőlem, szörnyű ürességet fogtok érezni, gyötrő érzést, egy mély magányt, mely végül a pánik érzésébe fog torkolódni, és amelyet képtelenek lesztek felismerni. Aztán az Istentől való elszakadást úgy fogjátok megtapasztalni, ahogyan azt a lelkek a Tisztítótűzben és a Pokolban szenvedik el. Ha ebből most tanulni tudtok, akkor könnyebb lesz számotokra, hogy közelebb kerüljetek Hozzám.

Ne feledjétek, elsőként el kell űznötök a gyűlöletnek minden gondolatát a lelketekből. Én nem lehetek jelen egy olyan lélekben, mely tele van gyűlölettel, mert az lehetetlen.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/egy-dolog-azt-mondani-hogy-hozzam-tartoztok-es-egy-egeszen-masik-dolog-hozzam-tartozni

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/09/16

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-09-16

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

ők, mint kisgyermekek szaladnak majd Szeretetem Fénye felé

Igazság Könyve:

Ne vágjátok el Tőlem magatokat, mert ha ezt megteszitek, akkor nagy lesz a sírás (&165.)

  1. szeptember 5. péntek, 20:45

 

Drága, szeretett leányom, tedd ismertté, hogy a halálnak nincs hatalma azok fölött, akiket a hitük életben tart egészen az utolsó leheletükig. Ezeknek a lelkeknek nem kell félniük a fizikai haláltól, mert ők tudják, hogy az Örök Élet pontosan abban a pillanatban kezdődik el. Az ilyen lelkeket tárt karokkal várom, és ők, mint kisgyermekek szaladnak majd Szeretetem Fénye felé. Én megölelem, és elviszem őket Királyságomba, ahol minden egyes lélekre az Angyalok Kara és a szentek jelenlétében várok – aztán nagy lesz az öröm.

Egyesíteni fogom őket családjaikkal, és ott nagy lesz az öröm, a szeretet és a lelkesedés. Nem lesz többé könny. Nem lesz több szenvedésre való emlékezés, amelyet akkor viseltek el, amikor a Földön voltak. Egy pillanat alatt el lesz törölve és el lesz felejtve minden gond, szomorúság és kétségbeesés. Azoknak, akik a Kegyelem állapotában halnak meg, a halál ajtót nyit egy új élet kezdetére. A Királyságomban üdvözölt lelkek számára különböző szint létezik, és mindegyik annak megfelelően kapja meg jutalmát, amilyen mértékben megdicsőítette Istent.

A lelkeknek, akik a bűn állapotában halnak meg, tudniuk kell, hogy Én végtelenül Irgalmas Vagyok, és a megtisztulásuk után Királyságomban lesznek üdvözölve. Imádkozzatok mindig ezekért a lelkekért, mert ők ebben az állapotban már nem tudnak önmagukért imádkozni. Imáitok meghallgatásra fognak találni, és Én tárt és szerető karokkal fogom várni ezeket a lelkeket. Fontos, hogy Isten minden gyermeke megértsen egy lényeges dolgot a halál utáni életről: Nektek kérnetek kell Engem, Jézusotokat, hogy még mielőtt meghalnátok, bocsássam meg nektek hiányosságaitokat, gyengeségeiteket és gonoszságaitokat, mert Irgalmasságom akkor a legnagyobb. Ha nem hisztek Istenben, az Örök Életet utasítjátok el. Isten iránti szeretet nélkül a halál után már nem részesülhettek szeretetben. Én Vagyok a Szeretet, és Nélkülem semmi mást nem fogtok érezni csak szenvedést. Az Istentől való elszakadástól félni kell. Ha össze vagytok zavarodva Jelenlétemet illetően, akkor egyszerűen csak kérnetek kell Engem, hogy mutassam meg Szeretetem jelét, és Én válaszolni fogok nektek.

Ne vágjátok el Tőlem magatokat, mert ha ezt megteszitek, akkor nagy lesz a sírás, és soha többé nem lehet már megvigasztalni benneteket, mert Én akkor már nem leszek képes segíteni rajtatok. Királyságom Örök Életet fog adni nektek, de ahhoz, hogy segítsek, az alábbi imával kell kérnetek Segítségemet:

A Keresztes Imahadjárat 165. Imája: Az Örök Élet Ajándékáért

Jézus, segíts nekem, hogy higgyek Létezésedben.

Adj nekem egy jelet, hogy szívem válaszolhasson Neked.

Töltsd meg üres lelkemet azzal a Kegyelemmel, amelyre szükségem van, hogy megnyissam elmémet és szívemet Szeretetedre.

Könyörülj rajtam, és tisztítsd meg a lelkem minden rosszcselekedettől, melyeket életem során elkövettem.

Bocsáss meg nekem, hogy elutasítottalak, de kérlek, tölts el engem azzal a szeretettel, amelyre szükségem van, hogy méltó legyek az Örök Életre.

Segíts nekem megismernem Téged, másokban meglátnom Jelenléted, és tölts el Kegyelemmel, hogy felismerjem Isten Jelét minden szép Ajándékban, amelyet az emberiségnek adtál. Segíts, hogy megértsem Útjaidat, és ments meg engem a Tőled való elszakadástól, és a sötétség fájdalmától, melyet a lelkemben érzek. Ámen.

Ne engedjétek, hogy az emberi gőg, az intellektuális elemzés vagy vélemény eltérítsen benneteket az Igazságtól. Mint Isten gyermekei, nagyon értékesek vagytok a Számomra. Ne engedjétek, hogy elveszítselek benneteket. Jöjjetek! Én itt Vagyok. Én Valóság Vagyok. Engedjétek, hogy eltöltsem lelketeket Jelenlétemmel. Ha ez megtörténik, nehéz lesz nektek figyelmen kívül hagynotok Engem.

Szeretlek mindnyájatokat. Megáldalak benneteket. Várom válaszotokat.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ne-vagjatok-el-tolem-magatokat-mert-ha-ezt-megteszitek-akkor-nagy-lesz-siras-165

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/09/05

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-09-05

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

 

 

Hasonlítsatok Engem egy olyan anyához, akinek el kell szakadnia gyermekétől annak születése pillanatában

Igazság Könyve:

Hasonlítsatok Engem egy olyan anyához, akinek el kell szakadnia gyermekétől annak születése pillanatában

  1. június 23. hétfő, 01:45

 

Mélységesen szeretett leányom, a mai napon nagy Áldásokat hozok neked és szeretett követőimnek. Szívem szeretettel dobog mindnyájatok iránt. Tisztában vagyok azzal, hogy utatok, mely során Engem szolgáltok, nagyon nehéz lehet ebben az időben, de azt szeretném, ha tudnátok, Én minden pillanatban vezetlek benneteket. Nincs egyetlen olyan megpróbáltatás sem – amellyel esetleg szembe kell néznetek –, amit ne lehetne leküzdeni. Ezért, ha tehetetlennek és félénknek érzitek magatokat, nem szabad feladnotok; ha megbíztok Bennem, minden könnyebbnek fog tűnni.

Hasonlítsatok Engem egy olyan anyához, akinek el kell szakadnia gyermekétől annak születése pillanatában, és aki az élete során nem láthatja viszont gyermekét. Az anya soha nem fogja elfelejteni ezt a gyermeket, és sóvárogva tölt minden napot az ő testéért és véréért, abban a reményben, hogy valamikor újra találkozni fog gyermekével. Ez a gyermek minden nap a gondolatában van, imádkozik jólétéért, és állandó fájdalmat érez a szíve mélyén az ő elvesztettjéért. Semmi sem fogja kielégíteni addig, míg újra karjaiba nem zárhatja ezt a gyermeket. Nagy türelme van, nagy reménye, és mélyen vágyik arra, hogy szemtől szembe láthassa azt a gyermeket, akit egykor megszült, és nem törődik a közben eltelt évekkel. Csak az számít neki, hogy ő és gyermeke újból találkozhassanak, és átölelhessék egymást.

Én olyan Vagyok, mint bármelyik szülő, akinek ilyen gyötrelmet kell elviselnie. Mert Számomra a várakozás gyötrelmes. De az elvesztés fájdalma, mint egy rég elveszett gyermek esetében, aki nem hajlandó visszatérni szüleihez, a legnagyobb az összes közül. A fájdalom, amit érzek, amikor Isten gyermekei elutasítanak Engem, egy állandó gyötrelem Számomra. Én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ezeket a lelkeket a Keblemre vonzzam. Én arra fogom felhasználni a többi lelket – fivéreiket és nővéreiket, akik vigasztalni szeretnének Engem –, hogy kérésemre felébresszék szunnyadó lelküket. Szükségem van szeretett követőimre, Isten ezen elveszett gyermekeinek testvéreire, hogy szétszóródjanak a világban, és tereljék egybe családomat.

Nekünk egyesülnünk kell a sötétség szelleme ellen, mely szinte lehetetlenné fogja tenni az ilyen lelkek számára, hogy megfejtsék születésük Igazságát. Ezeknek az embereknek beszélni kell a születésükkel kapcsolatos jogaikról, az örökségükről, és az Örök Üdvösségükről. Mert közel az idő, amikor feltárul majd minden Igazság. A ti segítségetekkel, szeretett követőim, ők Hozzám fognak jönni, visszajönnek családomba, ahol végre mindannyian egyként fogunk egyesülni. Ahogyan annak lennie kellene.

Én nagy gyengédséggel szeretlek mindnyájatokat, és örvendek, amikor szívetek szeretetével válaszoltok Hívásomra.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/hasonlitsatok-engem-egy-olyan-anyahoz-akinek-el-kell-szakadnia-gyermeketol-annak-szuletese

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/06/23

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-06-23

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ha elegendő időt töltenek Társaságomban, Én egy bensőséges békét fogok beléjük csepegtetni

Igazság Könyve:

Szeretetem soha nem hervad el, nem inog meg, és soha nem hal meg, független attól, hogy mit követtetek el. (&152.)

  1. május 31. szombat, 8:20

 

Drága, szeretett leányom, Szeretetem úgy lángol, mint egy kemence, egyenként mindenkiért közületek. Szeretetem a gonosz befolyás miatt, mely az emberiségre méretett, még nagyobb mértékben lobbant lángra. A világban lévő ördögi befolyás miatt a megtévesztés mindenféle formája beárnyékolja a lelkeket a történelem ezen idejében, miközben a lelkekért folytatott végső harc folytatódik.

Minden férfi, nő és hét éven felüli gyermek meg fog küzdeni azért, hogy különbséget tudjon tenni a jó és a rossz között. Sokan el fogják nézni a gonosz cselekedeteket, és azt fogják mondani, hogy indokoltan cselekedtek. Azok, akik a gonosz szavakat, cselekedeteket és tetteket jónak ismerik el, melyeket a csaló ültetett a szívükbe, nem fognak bűnbánatot érezni.

Minden lélek, a vallástól, fajtól, bőrszíntől vagy körülménytől függetlenül össze fog zavarodni azt illetően, hogy mi az, ami Isten Szemében helyes, és mi az, amiről azt állítják, hogy téves. És miközben a tömeg, tévesen, meg fogja tapsolni a bűn minden formáját, egy szemernyi elégedettség sem lesz azok lelkében, akik elárulnak Engem. Azokat, akik nem térnek el egyetlenegy Igazságtól sem, amely Tőlem származik, le fogják ördögözni. De ha elegendő időt töltenek Társaságomban, nem sokat fognak törődni vele, mert Én egy bensőséges békét fogok beléjük csepegtetni, amit nem lehet megrendíteni.

Megígérem mindnyájatoknak, beleértve azokat is, akik gyengék, vagy akik megadták magukat a hazugságoknak, amelyeket a Sátán ültetett beléjük, hogy Én soha nem fogok lemondani rólatok. Vonzani foglak benneteket; eltöltelek Szeretetemmel mindannyiszor, amikor megengeditek Nekem, hogy Magamhoz vonzalak titeket. Szeretetem soha nem hervad el, nem inog meg, és soha nem hal meg, független attól, hogy mit követtetek el. De tudatában kell lennetek annak, hogy a lelketek a fődíj, és a gonosz soha nem fog engedni azon törekvéséből, hogy megszerezzen magának benneteket.

Szeretetem annyira erőteljes, hogy még akkor is, amikor elárultok Engem, gondoskodni fogok arról, hogy a lelkiismeretetekben tudatában legyetek hibáitoknak. Ezért van az, hogy az elveszettségnek egyfajta érzését érzitek, amikor az igazságosság nevében olyasmit követtetek el, amiről tudjátok a szívetekben, hogy rossz dolog – semmi mást nem fogtok érezni, csak szomorúságot. Ebben az esetben ezzel az Imával kell hívnotok Engem, Jézusotokat, hogy segítsek nektek a tehetetlenség órájában.

A Keresztes Imahadjárat 152. Imája: Segíts nekem tehetetlenségem órájában

Drága Jézus, segíts nekem tehetetlenségem órájában.

Szabadíts meg a bűntől, és nyisd meg szemeimet, szívemet és a lelkemet, hogy felismerjem az ördög megtévesztését és gonosz útjait.

Tölts el engem Szereteteddel, amikor gyűlöletet érzek a szívemben.

Tölts el engem Békéddel, amikor bánatot érzek.

Tölts el engem Erőddel, amikor gyenge vagyok.

Szabadíts ki engem börtönömből, hogy szabad lehessek, és tarts biztonságban engem Szentséges Karjaidban. Ámen.

Szeretetem örök. Lelketek örök. Királyságom örök, és a gonosz Királysága is örök.

Ha szörnyű bűnt követtetek el, minden másodpercben harcolnotok kell azért, hogy eltávolítsátok magatokat a veszélytől, és törekednetek kell arra, hogy mindenkor hűségesek maradjatok Hozzám. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy ezt megtegyétek: szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ami eltávolít benneteket az egymás iránti szeretettől, az nem Tőlem származik.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szeretetem-soha-nem-hervad-el-nem-inog-meg-es-soha-nem-hal-meg-fuggetlen-attol-hogy-mit-kovettetek

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/30

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-30

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A gyermekek, amikor még kicsik, minden bizalmukat a szüleikbe helyezik.

Igazság Könyve:

„Kérjetek, és adni fognak nektek”: nem üres Ígéret, amit teszek (&148.)

  1. május 3. szombat, 15:50

 

Drága, szeretett leányom, amikor arra kérem az embereket, hogy bízzanak Bennem – ezt sok embernek nagyon nehéz megtennie. Nagyon sokan nehéznek találják azt, hogy bízzanak az emberiség iránti Szeretetemben, amikor a hitükre támaszkodva teljesen átadják magukat Nekem. Csak akkor érezhetitek magatokat biztonságban, védettnek és békében, ha teljesen a gondjaimra bízzátok magatokat.

A szeretetem, ha ti keresitek azt, és kitárván karjaitokat kisgyermekként kiáltotok Hozzám, be fog borítani benneteket.  A gyermekek, amikor még kicsik, minden bizalmukat a szüleikbe helyezik. Ők csak a jó és a rossz érzés közötti különbséget ismerik, és így teljes mértékben a felnőttekre hagyatkoznak, hogy azok megvédjék őket. A gyermekek nem gondolják át kétszer, hogy a szülőkhöz fussanak vigasztalásért, és hogy menedéket keressenek. A gyerek hite erős. Ő nem kérdez, mert valóban hisz abban, hogy szülei szerető karjaiban biztonságra fog találni.

Bennem teljesen meg lehet bízni, mert eleget teszek mindannak, amit kérnek Tőlem, amennyiben az a lelkek javát szolgálja. „Kérjetek, és adni fognak nektek”: nem üres Ígéret, amit teszek. Nekem kedvem telik abban a Cselekedetben, hogy mindnyájatokat elhalmozzam Ajándékaimmal. Amikor arra kértek Engem, hogy segítsek nektek, Én azt hallom, átérzem, és válaszolok minden kívánságotokra. Adjatok Nekem lehetőséget arra, hogy bebizonyítsam mindnyájatok iránti Szeretetemet. Engedjétek, hogy megmutassam nektek Beavatkozásom bizonyítékát. A létezésnek ez az az időszaka, hogy Én, Jézus Krisztus mindenben, amit csak kértek Tőlem, ismertté teszem Jelenétemet. Ez az az időszak, amelyben lehetővé teszem számotokra, hogy érezzétek Jelenlétemet, hogy a mindennapi életetek során szemtanúi legyetek Beavatkozásom Nagy Cselekedeteinek, és hogy megértsétek imáitok erejét. Mert ezek a nagy csodák napjai, amelyeket az emberiségre hagyok, sokkal nagyobb mértékben, mint bármikor, amióta a Földön jártam.

Ha ti valóban minden bizalmatokat Belém helyezitek, Én munkálkodni tudok azon, hogy nagy csodákat hozzak nektek, nemcsak a szenvedéstől való megkönnyebbülést, hanem hogy még közelebb vonzalak benneteket Szent Szívemhez. Amikor egy gyermek tudja, hogy a szülő szereti őt, biztonságban érzi magát abban a tudatban, hogy védelem alatt áll. Tudnotok kell, hogy azáltal, hogy bíztok Bennem, Én mindnyájatokat megvédelek, és elárasztom mindnyájatok lelkét a béke mély érzésével, amelyhez hasonlót nem találtok sehol máshol a Földön.

Jöjjetek ma Hozzám, és hívjatok Engem, hogy segítsek nektek – nem számít az, hogy milyen gondjaitok vannak. Imádkozzátok ezt a különleges imát, minden alkalommal, amikor szorongatott helyzetben vagytok, és Én válaszolni fogok minden egyes alkalommal.

A Keresztes Imahadjárat 148. imája: Jöjj segítségemre!

Ó, Jézusom, segíts nekem nagy szorongásom ezen idejében. Tarts Karjaidban engem, és vigyél Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Add, hogy megnyugodjak. Emeld fel a lelkemet, és a Te Békéddel tölts el engem. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (itt említsd azt meg…). Jöjj segítségemre, hogy választ kapjak kérésemre, és hogy békés legyen az életem, egységben Veled, drága Jézus. Ha kérésem nem teljesíthető, akkor tölts el engem Kegyelemmel, hogy elfogadjam: Szent Akaratod a lelkem javát szolgálja, és hogy én továbbra is hűséges maradjak Szavadhoz, szeretetreméltó és jóságos szívvel mindörökre. Ámen.

Hívjatok Engem mindig, ahányszor csak szomorúak vagytok, vagy segítségre van szükségetek, és Én megígérem nektek, hogy minden alkalommal fogtok kapni egy jelet, bizonyítékul arra, hogy válaszoltam a hívásotokra, amikor Hozzám, szeretett Üdvözítőtökhöz kiáltottatok.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/kerjetek-es-adni-fognak-nektek-nem-ures-igeret-amit-teszek-148

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/03

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-03

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Bármilyen arcot is látnál, úgy fogod látni azokat, mint ahogy azt Én látom – mind Isten egy-egy gyermeke

Igazság Könyve:

Szeretetem az emberiség iránt teljes. Én mindenkit szeretek, beleértve azokat is, akik a leggonoszabb tetteket követik el

  1. január 9. csütörtök, 21:41

 

Drága, szeretett leányom, nézz körül – és mit látsz? Egy ellentmondásokkal teli világot. Az egyik oldalon szeretetet, örömet és jóakaratot fogsz látni. De ezt semlegesíti a másik oldal gyűlölete, amit a gonosz érez az emberiség iránt.

Tudnotok kell, hogy bármilyen nyugtalanság, szomorúság, zavarodottság, a bizalom hiánya, méreg és gonoszság, amit a világban láttok megtörténni, csak egyetlen forrásból jöhet. Az emberiség ostora, a Sátán, aki kétségbeesett boldogtalanságot hozott létre Isten gyermekei között. Fájdalmaik az Enyémek lesznek, és éppen emiatt van az, hogy a gonosz ekkora pusztítást okoz: csakhogy bántson Engem.

Leányom, a mai naptól kezdve bármerre is járnál, és bármilyen arcot is látnál, úgy fogod látni azokat, mint ahogy azt Én látom – mind Isten egy-egy gyermeke. Ó, mennyire szeretem mindnyájukat, mennyire szeretném dédelgetni őket, függetlenül hibáiktól és bűneiktől. Nem számít, hogy az, amit tettek, azért volt, csakhogy bántsanak Engem, Én még mindig szeretem őket – minden egyes embert. Nagy örömet érzek, amikor látom sugározni a szeretetet belőlük – a szeretetet, melyet Atyámtól kaptak Ajándékba, Aki megteremtette őket. Az Ő szeretetük az Én Szeretetem, mely hozzájuk vonzza a többi lelket, és aztán így Isten Szeretete mindenüvé szétterjed.

De amikor valamelyik lélekben fájdalmat és szenvedést látok, akkor fájdalmuk az Enyém lesz. Fájdalmukat okozhatja rettenetes szenvedés, amelyet éppen a mások iránti szeretet hiánya idézett elő, ami egyfajta vigasztalanságot hoz magával. Magányukat és elszigeteltségüket szintén érzem, és ez tovább éleszti Együttérzésemet.

Aztán vannak olyan lelkek, akik azzal töltik minden idejüket, hogy nem Tőlem származó dolgok után vadásznak. Azok, akik elutasítanak Engem, teljesen kettétörik a Szívemet. Mennyi Vérkönnyet hullatok ezekért a lelkekért, mivelhogy ők elvágták a köldökzsinórt, ami összeköti őket Üdvözítőjükkel, Aki egyetlen reményük a szabadulásukra! Amikor ezeket a lelkeket látod, leányom, szörnyű fájdalmat fogsz érezni a szívedben, ugyan azt, amit Én is érzek irántuk.

Végül, ott vannak azok, akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, de akik arra sem méltók, hogy megtöröljék a Lábamat. Irántam való gyűlöletüket önszeretetük okozza. Mindazonáltal, független attól, hogy milyen gyakran sértegetnek Engem és vezetik félre nyájamat, Én továbbra is vágyom a lelkük után.

Szeretetem az emberiség iránt teljes. Én mindenkit szeretek, beleértve azokat is, akik a leggonoszabb tetteket követik el. Ez így lesz egész végig. Én minden lelket át fogok ölelni, egészen az utolsó napig, amikor a lelkek megmentése érdekében tett minden Erőfeszítésem már teljesen kimerült, így tehát csak azok a lelkek fognak örökre elveszni Számomra, akik a fenevad mélységébe rohannak, és akik elutasítanak Engem, annak ellenére, hogy tudták, menyire szeretem őket.

Mindig szeressétek egymást, minden hibátok ellenére is, úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Amikor kifogásoltok valakit, emlékezzetek Szeretetemre, és maradjatok csendben. Amikor megvettek másokat, akkor tudnotok kell, hogy ez a gyűlölet nem Tőlem származik. Amikor egymásra néztek, akkor úgy nézzetek a másikra, mintha az Én Szemeimmel néznétek őket. Senkit sem szabad elkerülnötök. Ehelyett legyetek együttérzéssel azok iránt, akikre nehezteltek, megbántanak benneteket, vagy bajt okoznak nektek, mert Én szeretem őket. Ha szerettek Engem, akkor szeretettel fogtok viseltetni azok iránt, akikkel kapcsolatba kerültök.

A Szeretet ragályos, mert Istentől származik. A Szeretetből csak jó származhat.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szeretetem-az-emberiseg-irant-teljes-en-mindenkit-szeretek-beleertve-azokat-akik-leggonoszabb

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/01/09

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-01-09

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ti egyedül csak úgy jöhettek Hozzám, mint egy egyszerű, bizakodó gyermek.

Igazság Könyve:

Nagyon kevesen találnak vigaszt Bennem. Én türelmesen várok, mégsem fognak Hozzám jönni

2013-06-25 20:45

 

Drága, szeretett leányom, ma folynak Könnyeim, mivel a gonosz hitványsága, mely az ember szívében nyilvánul meg, egyre növekszik. Annyira megkeményedtek, hogy kőszívűkben nem marad hely Számomra, Jézus Krisztus számára, hogy bennük vigasztalásra találjak.

A Szívem most hevesen ver a szomorúságtól a Keresztények miatt, akik elszakadtak az Igazságtól, és mindattól, amit tanítottam nekik. Nagyon kevesen találnak vigaszt Bennem. Én türelmesen várok, mégsem fognak Hozzám jönni. Ők egy falat állítottak fel, mely elválasztja őket Tőlem, és színlelve beszélnek azon Ígéretemről, hogy újra eljövök. Mennyire elfelejtették, amit mondtam, és amit a megmentésükért tettem, és azt, amit Atyám Könyvén keresztül kinyilatkoztattam nekik, hogy várják az időt, ami egyre csak közeledik. Szegény, szegény gyermekeim. Először is fel kell ébresztenem az Irántam való szeretetet a szívükben, ha vigasztalásban, szomorúságuk fájdalmának enyhítésében és az élet nehéz megpróbáltatásainak enyhítésében akarnak részesülni. Nekik most, ebben az időben szét kell tárniuk karjaikat, és hívniuk kell Engem, hogy az átmenetet fájdalommentessé tegyem számukra.

Én nem szeretnék fájdalmat okozni Isten gyermekeinek. De azáltal, hogy elutasítják Tanításaim Igazságát és az Atyám által lefektetett Törvényeket, a gonosszal folytatott szörnyű csatába lesznek rángatva, még mielőtt Irgalmasságom a Karjaimba vonzaná őket, amikor is majd megmentem őket.

Milyen kevés bizalmat hordoznak a szívükben az Egy Igaz Isten iránt! Mennyire komolytalanok, és milyen gyorsan felkarolják a hazugságokat, hogy kielégítsék a bűn utáni vágyaikat. Milyen könnyen be lehet csapni őket, amikor elfogadják a hazugságokat, melyek megfelelnek életstílusuknak, annak érdekében, hogy igazolják a bűnt.

Bármilyen elfogadhatóan indokolják meg a bűnt az emberi értelem szerint, számukra ez az egyetlen út, amit választanak, csak hogy úgy éljék az életüket, ahogyan szeretnék. Az Igazságot olyan nehéz lenyelni, és nehéz megemészteni, melynek elfogadása érdekében a test önmegtagadására van szükség. Az Igazság – ha és amikor elfogadják azt – nagy bátorságot követel, és csak azok tudják azt könnyedén átölelni, akik az Alázat Ajándékával rendelkeznek.

Azok, akik őszintén keresik Isten Igazságát, gyakran azok által vannak félrevezetve, akik azt mondják, hogy Isten Szavát hirdetik. Az egyedüli hely, ahol az Igazságot megtaláljátok: a Legszentebb Biblia és az Én Szent Szavam, mely ezeken az Üzeneteken keresztül adatik nektek. Üzeneteim megerősítik Isten Szent Szavát, ahogyan az Atyám Könyvében áll.

Engem nem könnyű szeretni, mivel csak egyszerű gyermekként jöhettek Hozzám. Magatok megjátszását, melyet a mindennapi életetek során a világnak mutattok, félre kell tennetek. Ti egyedül csak úgy jöhettek Hozzám, mint egy egyszerű, bizakodó gyermek. Le kell borulnotok Előttem, és kérnetek kell Engem, hogy felemeljek benneteket, formáljalak titeket, segítsek nektek, hogy a szentség helyes útján járjatok, és hogy teljesen megbízzatok Bennem.

Mihelyt mindent átadtok Nekem, Én fel foglak emelni benneteket, elveszem a félelmeteket, és Királyságomba viszlek benneteket. Még akkor is, amikor Isten Szeretetével a lelketekben nehéznek fogjátok találni ezt az utat. De ez olyan lesz, mint amikor egy pókhálót eltávolítanak, mert mihelyt az Igazság világossá válik, már nem szeretnétek más úton járni. Mert ez lesz az egyetlen út, ami a Paradicsomhoz vezet benneteket, és ez lesz az az út, amelyet választanotok kell, hogy Hozzám, Jézus Krisztushoz jöjjetek. Mert Én Vagyok az Út.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/nagyon-kevesen-talalnak-vigaszt-bennem-en-turelmesen-varok-megsem-fognak-hozzam-jonni

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/06/25

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-06-25

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Színem elé kell járulnotok, és meg kell vallanotok Irántam való szereteteteket

Igazság Könyve:

Amikor az ember nem hisz Istenben, akkor a jó és a rossz közötti különbséget sem fogadja el

  1. április 20. szombat 16:45

 

Drága, szeretett leányom, a Mennyország tele van szomorúsággal azon fájdalom miatt, amelyet szeretett követőimnek kell elviselniük a Földön.

Minden angyal és szent egyként egyesül, hogy imádkozzanak az emberiségért, mivel annak egy ilyen gonosz támadást kell a Sátántól és gonosz szellemeitől elviselnie. Miközben meghallgatom imáikat, és annak megfelelően cselekszem, arra kérek mindenkit, akik magukat Kereszténynek vallják, hogy úgy imádkozzanak, mint még soha azelőtt.

A naponkénti imák felajánlása a démoni erőkkel szemben, mely beszivárgott a Földre, segíteni fog megtisztítani a Földet a gonosz szellemektől. Nektek reményteljesnek kell lennetek, és amennyiben hűségesek maradtok Hozzám, egyre erősebbé váltok.

A Keresztények ereje, Isten Igazságával egyesülve egy hatalmas védőfalat fog képezni a fenevaddal szemben, akinek azon terve, hogy bántalmazza Isten gyermekeit, ebben az időben fog megvalósulni. Nektek a Színem elé kell járulnotok, és meg kell vallanotok Irántam való halhatatlan szereteteteket, és Én a Hadseregembe vezetlek benneteket, amelyet soha nem lehet legyőzni. Mivel több milliárdan térnek meg és fogadnak el Engem, ezért hadseregem egyre csak növekszik méreteiben, mely segíteni fog a fenevad elpusztításában.

A ti kötelességetek az, szeretett követőim, hogy azokra összpontosítsatok, akik el fogják utasítani Irgalmasságom Kezét. Nem számít, ha a Nevemben nevetségessé tesznek benneteket, mindaz, amit tennetek kell, hogy esedezzetek a lelkek megmentéséért. Tudnotok kell, hogy Isten földi hadserege különleges kegyelmeket fog kapni ahhoz, hogy magával hozza azok lelkét, akik kételkednek Szent Szavamban.

Amikor lehetővé teszik a kétségek elmérgesedését, akkor az ember elszakad Istentől. A kétségeket a Sátán ülteti az ember szívébe azért, hogy megtévessze Isten gyermekeit, elhitetvén velük azt, hogy Isten nem Létezik.

Amikor az ember nem hisz Istenben, akkor a jó és a rossz közötti különbséget sem fogadja el. Isten vezetése nélkül bele fog sétálni minden csapdába, amelyet a Sátán elébe helyez. Aztán oly sok gyűlölet fog megnyilvánulni az emberek szívében, mert ha nyitva hagyják magukat a gonosz előtt, akkor a düh elönti szívüket. A legnagyobb harag a Keresztényekre fog irányulni, és ezek az emberek mégsem fogják tudni, hogy miért éreznek így. Ezért van az, hogy akik azt állítják, hogy nem hisznek Istenben, több időt töltenek azzal, hogy elítéljék azokat, akik hisznek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a lelkükért.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/amikor-az-ember-nem-hisz-istenben-akkor-jo-es-rossz-kozotti-kulonbseget-sem-fogadja-el

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/20

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-20

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ne feledjétek, a szenvedés egy különleges kegyelem.

Igazság Könyve:

Ebben az időben a világban a Belém vetett hit puszta említése is meghökkentséget okoz

  1. október 30. kedd, 7:10

 

Drága, szeretett leányom, mostanára már tudnod kellene, hogy a szenvedésed, amelyet az Én Nevemben viselsz el, folytatódni fog egészen e küldetés legutolsó napjáig.

Nehéz számodra ezt hallani, de tudnod kell a következőket: Ez a küldetés, mely neked adatott, az összes eddigi küldetések közül a legnehezebb. Te a vadonba leszel dobva, elszigeteltnek és magányosnak fogod érezni magad. Hangodat figyelmen kívül fogják hagyni, de Szent Szavam milliók szívét fogja megérinteni.

Te mindig gondosan figyelni fogsz Szent Akaratomra, de gyakran fogod azt érezni, hogy nem leszel elég erős.

A te gyengeséged a Belém vetett bizalmad miatt egyben az erőd is. Emiatt Én sohasem foglak cserbenhagyni, vagy más emberek segítsége nélkül hagyni téged. Mégis, ebben a küldetésben egyedül fogsz járni. Egyetlen társad Én leszek. Szenvedéseinket egybe kötöm.

Neked, leányom, mindig szükséged lesz Kegyelmeimre és a kitartásra. Nem lesz könnyű ezt a küldetést kibírni, és Szent Szavamat egy hálátlan világnak hirdetni. Ez nagy határozottságot és bátorságot követel.

Ez minden Tanítványomra vonatkozik, beleértve azokat is, akik szeretnek Engem, de nem fogadják el ezeket az üzeneteket.

Az akadályok, odaadó hadseregem, gyarapodni fognak, melyekkel a küldetés e részében mindnyájan szembesülni fogtok.

Nektek méltósággal kell elfogadnotok, hogy amikor követtek Engem, akkor szenvedni fogtok. Nagyon kevés lélek tud bánni a szenvedéssel, mely mindenkit megérint, aki csatlakozik Tanításaimhoz.

Ebben az időben a világban a Belém vetett hit puszta említése is meghökkentséget okoz.

Nemcsak az okoz kellemetlenséget, amikor az Irántam való hűségetek nyilvánosan megnyilatkozik, hanem az is, hogy Miattam szenvedni fogtok.

Ne feledjétek, a szenvedés egy különleges kegyelem. Ezt nagyon nehéz elviselni, és sok lélek ezért fordul el Tőlem. De nektek emlékeznetek kell a következőkre: amikor az Én nevemben szenvedtek, Én megtartalak majd benneteket, és Kegyelmeimmel foglak elárasztani titeket. Szenvedéseitek mégis a lélek békéjét fogják hozni nektek.

Kérlek, leányom, ne add fel soha. Sohase érezd magad elhagyatottnak, mert amikor egyedül érzed magad, Én még közelebb vagyok hozzád. A gyötrelmek ezen idején még közelebb vagyok hozzád. Neked folyamatosan kérned kell minden segítséget, melyeket megkaphatsz, kérvén szeretett Édesanyámat és minden szentet, hogy jöjjenek a támogatásodra.

Nagyon hamar el fogod fogadni, hogy a szenvedés fokozódása a gonosz ellenállásának egyenes következménye ezzel a küldetéssel szemben.

Ő nagyon megijedt, mert csatája a végéhez ért. Ő gyűlöl téged a sok lélek miatt, akik megmenekültek az üdvösség e küldetése által.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ebben-az-idoben-vilagban-belem-vetett-hit-puszta-emlitese-meghokkentseget-okoz

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

Állhatatosságra való buzdítás

13 Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.

14 Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében.

15 Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.

16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg,

17 vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.

Könyörgés az evangélium terjedéséért

3 És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is,

és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit.

De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól.

Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni.

Az Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.

 

 

 

A gonosz szőlőművesek

Azután ezt a példázatot mondta a népnek: “Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott.

10 És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el.

11 Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üres kézzel küldték vissza.

12 Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták.

13 Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni.

14 De mikor azt meglátták a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!

15 És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit tesz most már velük a szőlő ura?

16 Eljön, és elveszti ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja.” Amikor ezt hallották, így szóltak: “Szó sem lehet róla!”

17 Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: “Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: az a kő, amelyet az építők megvetettek, lett a sarokkő,

18 aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Thessalonians%202:13-3:5;%20%20%20%20Luke%2020:9-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/31

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-31

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Sohasem foglak elhagyni benneteket, gyermekeim. Ezért jövök hozzátok.

2011. október 3., hétfő; 12:30

Drága, szeretett leányom, ma a Nagyfigyelmeztetés fontosságának megértése miatt beszélek veled, hogy minden zűrzavar eloszoljon körülötte. Sok ember fél, és azt hiszi, hogy ez az ítélet napja lesz. De ez nem az lesz. Ez a Dicsőséges Isteni Irgalmasság napja lesz, amely teljesen betakarja majd az egész világot. Irgalmasságom sugarai minden egyes lélekre ki fognak áradni, minden férfira, nőre és gyermekre. Senki sem fog kimaradni. Egyetlen egy sem.

Ez az Én visszatérésem lesz, hogy még egyszer megmentselek benneteket. Nem tudtátok, hogy Én mindig Irgalmas vagyok? Arra nem gondoltatok, hogy Én sohasem várnék az Utolsó Ítéletig, anélkül, hogy még egyszer ne próbálnálak megmenteni benneteket?

Ez az a megtisztulás, amiről eddig beszéltem. Az utóbbi néhány évben a világ egy megtisztulási folyamatot szenvedett el, amelyet ez a Nagy Esemény fog majd követni. Megengedtem, hogy az emberiség veszteséget szenvedjen, és alázatot nyerjen a pénzügyi piacok globális összeomlása által, bár ezt nem Én okoztam. Ezek a globális csoportok a hatalmi helyekről mesterkedtek, beleértve a kormányzati folyosókat is az egész világon, akiket a gonosz kapzsiság vezetett. Az általuk okozott szenvedések miatt most több millió ember áll készen arra, hogy meghallgassa Szavamat, és hogy elfogadja Irgalmasságomat. Különben nem lennének készen erre. Nincs mitől félnetek, ha szerettek Engem, és ha a parancsolatok szerint éltek, amelyeket az Örök Atya Utasítására Mózes által kapott a világ.

Visszatérésemre szeretettel és örömmel várakozzatok, és legyetek hálásak azért, hogy a mai világban éltek, hogy megkaphatjátok Tőlem az üdvösség nagy Ajándékát. Sohasem foglak elhagyni benneteket, gyermekeim. Ezért jövök ismét hozzátok. Azért teszem ezt, mert nagyon szeretlek benneteket. Mivel fel akartalak készíteni, és közelebb akartalak hozni Szívemhez benneteket, Üzeneteimet adtam a világnak szeretett leányom által.

Ezek az üzenetek a Nagyfigyelmeztetés után is folytatódnak, hogy annyi útmutatást adjanak nektek Tanításaimhoz, amennyi csak lehetséges. Az Én Szavam, amelyet ez a könyv tartalmaz, és amelyet Én az Igazság Könyvének nevezek, egy új Keresztény Hadsereget fog létrehozni, mely védelmezni fogja a Nevemet egészen az Új Béke Korszakának a kezdetéig.

Most legyetek örömteljesek, gyermekeim. Engedjétek, hogy megvigasztaljalak benneteket, mert ez lesz az első alkalom, hogy szemtől szembe kerültök majd Velem. Követőim számára ez a nagy szeretet, a béke és a boldogság pillanata lesz. Álljatok most fel, és legyetek erősek. Hiszen ti kiváltságot élveztek, és ezért dicsérnetek kell Istent, a Mindenható Atyát, Aki mindezt jóváhagyta.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/sohasem-foglak-elhagyni-benneteket-gyermekeim-ezert-jovok-hozzatok

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Jézus feltámadása

24.1 A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.

2 A követ a sírbolt elől elhengerítve találták,

3 és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.

4 Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.

5 Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: “Mit keresitek a holtak között az élőt?

6 Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt:

7 az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.”

8 Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira,

9 és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek.

10 A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak,

11 de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.

12 (Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.)”

 

 

 

„6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: “Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.

Isten erejének kincse cserépedényekben van

7 Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak:

8 Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;

9 üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk;

10 Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.

11 Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.

12 Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek.

13 Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: “Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk!

14 Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt.

15 Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére.”

 

 

 

„31 És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.”

32 “Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.

33 És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik.

34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.

35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

36 Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke%2024:1-12;%20%20%20%202%20Corinthians%204:6-15;%20%20%20%20Luke%206:31-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/03

 

———-

Római katolikus:

2021-10-03

Évközi 27. vasárnap

Kezdőének:
Hatalmad alá tartozik, Uram, minden, és senki sem állhat ellen akaratodnak. Te teremtettél mindent: az eget, a földet, és mindent, amit az ég határa magába foglal; te vagy a mindenség Ura. (Eszt 13,9.10-11)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, te mindig többet adsz nekünk, mint amit megérdemlünk és kívánhatunk. Áraszd ránk irgalmadat, bocsásd meg mindazt, amivel lelkiismeretünk vádol. És amit szinte már kérni sem merünk, add meg túláradó atyai jóságodból. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Az első ember teremtése után így szólt az Úristen: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.”
Az Úristen megteremtette a földből a mező minden állatát és az ég minden madarát. Odavezette őket az emberhez, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát nevet adott minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának. De a maga számára nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.
Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, és amikor elaludt, kivette az egyik oldalbordáját, a helyét pedig hússal töltötte ki. Ezután az Úristen az oldalbordából, amelyet az emberből kivett, megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez most már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből vétetett.” Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz.
Ez az Isten igéje.
Ter 2,18-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Életünknek minden napját, * Isten áldása kísérje! 6. tónus.
Előénekes: Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
Hívek: Életünknek minden napját, * Isten áldása kísérje!
E: Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
H: Életünknek minden napját, * Isten áldása kísérje!
E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg téged az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
H: Életünknek minden napját, * Isten áldása kísérje!
E: Lásd meg fiaidnak fiait, * békesség Izraelnek!
H: Életünknek minden napját, * Isten áldása kísérje!
Zsolt 127,1-2.3.4-5.6

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
Annyit azért már látunk, hogy Jézus, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koronáját nyerte el, hiszen az Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált.
Illett ugyanis (Istenhez), hogy azt, akiért és aki által minden lett – mivel számtalan fiát elvezette az üdvösségre –, az üdvösség szerzőjeként a szenvedésben tökéletesítse. Mert ugyanattól az egytől valók mind: a megszentelő és azok, akiket megszentelt. Ezért nem szégyelli testvérnek nevezni őket.
Ez az Isten igéje.
Zsid 2,9-11

ALLELUJA
Ha szeretjük egymást, Isten megmarad szívünkben, * és szeretete tökéletes lesz bennünk. 1Jn 4,12 – 10. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.” Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”*
Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve megáldotta őket.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma: Mk 10,2-12 a *-ig.
Mk 10,2-16

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-03