abortusz kategória bejegyzései

A humanizmus egy sértés Istennel szemben

Igazság Könyve:
2014. december 25. csütörtök, 15:10

Drága szeretett leányom, ne foglalkozzatok a gonosszal, mely megrontja a világot. Hagyjatok mindent Rám. Mert mindaddig, amíg szerettek és tiszteltek Engem, és Szent Akaratomnak megfelelően másokat is szerettek, Én meg foglak védeni benneteket minden Ellenem irányuló dolog fájdalmától.

A legnehezebb fájdalom, amelyet el kell viselnetek az lesz, hogy tanúi lesztek az úgynevezett jótékonysági cselekedeteknek és a világméretű humanitárius törődéseknek, amelyekkel ellenségeim valódi szándékaikat álcázni fogják. Ti tudni fogjátok a szívetekben, hogy a csaló munkálkodik. Amikor a szekuláris világ és azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek a politikáról, a humanitárius cselekedetekről beszélnek, de minden áron kerülik, hogy az emberi élet védelmének fontosságát hirdessék, akkor tudnotok kell, hogy ez nem az, amit Én szeretnék. Amikor azok, akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, de nem ugyanolyan szenvedéllyel beszélnek az abortusz bűnének gonosz mivoltáról, mint az emberiség ellen irányuló más gonosz cselekedetekről, akkor tudnotok kell, hogy valami nincs rendben.

Atyám meg fogja büntetni mindazokat, akik megölik az Ő gyermekeit, köztük azokat a gyermekeket is, akiket még az anyaméh hordoz, arra várván, hogy megszülessenek. Az ilyen bűncselekmények elkövetői rettenetes büntetést fognak elszenvedni, hacsak meg nem bánják az Ellene elkövetett bűneiket. Azok, akik Tőlem valók és földi Egyházamat képviselik, nem tettek eleget az Igazság hirdetésének. A gyilkosság, beleértve az abortuszt is, egyike az Isten ellen elkövetett legnagyobb bűnöknek. Rendkívüli bűnbánatra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen bűn feloldozást nyerhessen. Akkor Egyházam miért nem harcol erélyesen eme bűn ellen – mely egyike az Atyám elleni dac leggyalázatosabb cselekedeteinek? Miért terelik el a figyelmeteket attól, hogy beismerjétek a legsúlyosabb bűnöket miközben a humanitárius cselekedetek fontosságáról prédikálnak?

A humanizmus egy sértés Istennel szemben, mert az ember szükségleteire összpontosít és nem annak szükségére, hogy a bűnt meg kell bánni minden létező dolog Teremtője előtt. Ha figyelmen kívül hagyjátok az Isten által a Törvényekben egyértelműen meghatározott halálos bűnöket, amelyek az örök kárhozatra vezetnek, akkor nincs az az együttérzés az emberi faj polgárjogai iránt, mely képes lenne kiengesztelni a bűnöket.  

Ha hisztek Bennem, és ha Engem szolgáltok, akkor csakis az Igazságról kell beszélnetek. Az igazság az, hogy a bűn a ti legnagyobb ellenségetek, és nem azok, akik üldöznek benneteket. A halálos bűnök, ha azokat meg nem bánjátok, a Pokolba visznek benneteket. Ha halálos bűnben vagytok, és az időt nagyszabású jótékonysági és humanitárius cselekedetek támogatására fordítjátok, nem pedig bűnbánatra, akkor a lelketek el fog veszni.

Emlékezzetek az Igazságra. Ne tévesszenek meg benneteket a jótékonyságról szóló beszédek, akciók és cselekedetek, amikor a ti legfontosabb feladatotok, hogy harcoljatok a halálos bűn ellen. Azok a felszentelt szolgáim, akik nem hajlandók emlékeztetni benneteket a halálos bűn következményeire, nem értették meg a küldetésüket, hogy mit jelent Engem szolgálni. A bűnt nem lehet a szemetek elől a föld alá söpörni, mintha az nem is létezne. Nincs az az együttérzés a világon azok iránt az emberek iránt, akiket az Én Nevemért üldöznek, amely képes lenne ellensúlyozni azt a tényt, mely szerint a bűnösöknek ne kellene kiengesztelődniük Velem, Jézus Krisztussal a bűnök megbocsátása érdekében.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/humanizmus-egy-sertes-istennel-szemben


———-

Igaz élet Istenben:

 MENJ EL A KISZÁRADT CSONTOKHOZ!
1993. március 1.

„Ha szavaid elém kerültek,
csak úgy nyeltem őket;
kedvem telt szavadban
és öröme szívemnek.” 1

Lefátyoloztam szememet, és nem láttalak sem Téged, sem ragyogásodat és dicsőségedet. Sötétségem legmélyén hirtelen világosság gyúlt, melynek ragyogásán ámulva és meglepődve megtántorodtam, … és a Te Lelked legyőzte a fásultság lelkét, amely lelkemben tanyázott, és nem lélegzett többé bennem.

Láttam, amint itt állsz csendben… és úgy tűnt, mintha ismernélek téged, Kedvesem. Majd szólásra nyitottad ajkad, nevet adtál nekem, és azonnal meggyógyult lelkem emlékezete. Lehullott szememről a fátyol, lelkemet Atyám karjában találtam. Ó Istenem! Milyen drága vagy nekem!

Szent vagyok. Megmondtam, hogy meg foglak tisztítani, új szívet adok neked, és új lelket helyezek beléd. Leveszem lelkedről a fásultság lelkét és az én Lelkemet adom neked. Azon a napon megesküdtem, hogy enyémmé teszlek. Megesküdtem, hogy meggyógyítalak, hogy mint a fa, teremj gyümölcsöt népem számára. Megesküdtem, hogy jóllakatom az éhezőt és minden szájat. Igen! Megesküdtem arra, hogy eljövök hozzád, feléd fordulok, hogy megműveljelek és semmiségedben vessem el dicsőségemet. És most én, az Isten, mindörökre beköltöztem lelkedbe.

Prófétálj tehát félelem nélkül! Menj el a kiszáradt csontokhoz, és én húst adok nekik, lélegzetet adok nekik, hogy dicsérjenek és dicsőítsenek engem. Igen, rálehelek a halottakra, hogy éljenek és így kiáltsanak: „Ki olyan, mint az Isten?” Emlékeztetni fogom őket arra, hogy nem találnak  nagyobb szeretetet Teremtőjük szereteténél. ”

 

 
 
———
Római katolikus:

12-25

Urunk születése: Karácsony – Ünnepi mise

Karácsony napjának összes olvasmánya egyetlen fájlban letölthető az alábbi linkről .

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.
Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet, örömhírt hoz, kikiáltja a szabadulást, aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened”. Figyelj csak! Őrszemeid felemelik hangjukat, és mind ujjonganak, mert szemtől szembe látják, hogy visszatér az Úr Sionra.
Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét és megváltja Jeruzsálemet. Az Úr felemelte szent karját
minden nemzet szeme láttára, és meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.
Ez az Isten igéje.

Iz 52,7-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát. 6. tónus.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és zsoltárok hangjával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel * ujjongjatok az Úr és Király előtt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4.5-6

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Isten az ő Fia által szólt hozzánk.
Testvéreim!
Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Benne ragyog az Istenség, ő az Atya képmása, és hathatós szavával ő tartja fenn a mindenséget.
Miután
megváltott minket a bűntől, helyet foglalt az isteni Fölség jobbján.
Hatalmasabb, mint az angyalok, mert magasztosabb nevet örökölt náluk. Vajon melyik angyalnak mondta valaha Isten:
„A Fiam vagy te, ma szültelek téged?”
Vagy pedig:
„Én Atyja leszek, ő pedig az én Fiam?”
Sőt, amikor Egyszülöttjét bevezeti a világba, így szól:
„És leborulva imádja őt Isten minden angyala.”
Ez az Isten igéje.
Zsid 1,1-6

ALLELUJA
Fölragyogott ránk a szent nap, * Jöjjetek, nemzetek, és imádjátok az Urat, * mert ma nagy fényesség szállt le a földre. – 5. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek
világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi
világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 1,1-18 rövidebb: Jn 1,1-5.9-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-25

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus születése

18 Jézusnak, a Messiásnak születése a következőképpen történt: Mária, Jézus anyja, József jegyese volt. Azonban még mielőtt összeházasodtak volna, kiderült, hogy Mária gyermeket vár, mert a Szent Szellem által áldott állapotba került.

19 József istenfélő ember volt, és a menyasszonyát meg akarta kímélni a nyilvános megszégyenítéstől. Ezért elhatározta, hogy inkább titokban küldi el Máriát, és így válik el tőle.

20 Ahogy ezen gondolkodott, álmában megjelent neki az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „József, Dávid fia! Ne félj feleségül venni Máriát, mert a méhében lévő gyermek a Szent Szellemtől fogant! 21 Fiút szül majd, akit te nevezz el Jézusnak,[a] mert ő fogja megszabadítani népét a bűneikből.”

22 Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

23 „Nézzétek! A szűz gyermeket vár,
    és fiút fog szülni,
    akinek Immánuel lesz a neve.”[b]

Ez a név azt jelenti: „Isten velünk van”. 24 Azután József felébredt az álomból, és mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló angyala parancsolta.

Feleségül vette Máriát, 25 de nem volt közöttük szexuális kapcsolat, amíg Mária meg nem szülte a fiát, akinek József a „Jézus” nevet adta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+1%3A18-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Amikor pedig eljött a megfelelő idő, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és a Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson.

Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”[a], azaz: „Édesapám!” Így azután többé már nem vagy rabszolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4%3A4-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


NEVEZZ APUKÁNAK!

 


A keleti bölcsek imádják Jézust

2.1 Jézus a júdeai Betlehemben született, Heródes király uralkodása idején. Ezután bölcsek érkeztek keletről Jeruzsálembe, és azt kérdezték: „Hol van az a kisgyermek, aki a zsidók királyának született? Ugyanis láttuk feltűnni a csillagát keleten — és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

Heródes királyt ez a hír nagyon nyugtalanította, és vele együtt Jeruzsálem egész népe is felbolydult. Heródes emiatt összehívott minden főpapot és törvénytanítót, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Messiásnak. „A júdeai Betlehemben — válaszolták ők —, ahogyan megírta a próféta:

»Betlehem, Júda földjén,
    nem vagy te jelentéktelen Júda fejedelmei
között,
mert belőled származik majd az uralkodó,
    aki pásztora lesz népemnek, Izráelnek!«”[a]

Ekkor Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és aprólékosan kikérdezte őket, hogy mikor látták meg először a csillagot. Ezután elküldte őket Betlehembe. „Menjetek el — mondta nekik —, és tudjatok meg mindent a gyermekről! Ha megtaláljátok, hozzatok nekem hírt róla, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!”

9-10 A bölcsek meghallgatták a királyt, majd útra keltek. Ekkor hirtelen feltűnt előttük ugyanaz a csillag, amelyet már keleten is láttak, és ujjongó öröm töltötte be őket. A csillag előttük ment, majd megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt. 11 Bementek a házba, és ott találták a gyermeket, anyjával, Máriával együtt. Leborultak a gyermek előtt, és imádták. Majd felnyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

12 Mivel Isten álmukban figyelmeztette a bölcseket, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, ezért más úton tértek haza.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+2:1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS



https://oca.org/readings/daily/2019/12/25
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html


Gianna Jessen, az abortusz túlélő bizonysága

Isten, az Atya: Földrengések fogják sújtani városaitokat

Tóra:


Elizeus meggyógyítja Naámánt a leprából

5.1 Naámán Arám királyának hadvezére volt. A király nagyra becsülte és kedvelte, mert az Örökkévaló sokszor adott Naámán által győzelmet Arám seregének. Ez a férfi maga is híres harcos volt, de egyszer leprás lett.

Történt egyszer, hogy Arámból portyázó csapatok törtek be Izráel területére, és többek között egy kisleányt is elraboltak. Ez a kislány Naámán feleségének a szolgálója lett, és egyszer azt mondta úrnőjének: „Bárcsak találkozhatna uram a prófétával, aki Samáriában él! Ő biztosan meggyógyítaná a leprából.”

Mikor ezt Naámán megtudta, bement a királyhoz, és elmondta neki.

A király ezt mondta: „Rendben van, menj el Samáriába, én meg levelet írok, s azt add át Izráel királyának!”

Naámán el is indult, és vitt magával ajándékba 10 talentum[a] ezüstöt, 6 000 sékel[b] aranyat és 10 öltözet ruhát. Amikor megérkezett Izráel királyához, átadta neki Arám királyának levelét, amelyben ez állt: „Elküldtem hozzád a szolgámat, Naámánt, hogy gyógyítsd meg a leprából”.

Amikor Izráel királya ezt elolvasta, kétségbeesett, és megszaggatta a ruháját. Így kiáltott föl: „Hát Isten vagyok én, akinek hatalma van élet és halál fölött?! Miért küldi hozzám ezt az embert, hogy gyógyítsam meg őt a leprából? Gondoljátok csak meg: nyilván ürügyet keres, hogy a seregével megtámadjon bennünket! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Kings+5%3A1-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/tazria
—-

 
 
 

Igazság Könyve:

“2014.03.31 14:00

Drága leányom, most elérkezett az ideje annak, amikor az ember – miután már oly régóta vétkezik és beszennyezte magát az Én Szememben – most el fog süllyedni a végső romlottság mélyébe, miközben törekedni fog arra, hogy mindent elpusztítson, ami az Enyém és szent.

Minden élet Tőlem származik. A lélek élete az Enyém. A test élete szintén az Enyém. Senki se avatkozzék abba bele – nehogy a saját élete vesszen el Számomra. Efelől biztosak lehettek. Minden életforma, amelyet az Én Kezem alkotott, el lesz pusztítva a gonosz emberek kezei által. El fogják venni azok életét, akik az anyaméhben vannak, és kijelentik, hogy ez az emberi jogok egyik formája. Nektek, gyermekeim, nincs jogotok elpusztítani a többi gyermekem életét – sem a születés előtt, sem pedig utána – és ha ezt mégis megteszitek, akkor rettenetes büntetést fogtok elszenvedni. A Velem való kiengesztelődés és ezen utálatos bűn megbánása hiányában, el foglak pusztítani benneteket, akárcsak azokat az országokat, amelyek erre a gonoszságra ösztönöznek. Amikor tönkreteszitek a saját életeteket, azzal Engem bántotok meg, mert az nem egyedül a tietek; egyedül csak Nekem van jogom, az Én Időmnek megfelelően, életet adni, és azt elvenni. A test életébe való kártékony beavatkozással Istenségembe avatkoztok bele, és Én sohasem fogok meghátrálni és figyelmen kívül hagyni az ilyen sértést Teremtésemmel szemben.

Amikor az ember már nem elégszik meg azzal, hogy elvegye az életet, akkor fondorlatos módon – halált hozván Szent Szavamra – a lelket fogja támadni, amelynek minden részét addig fogja taposni, amíg csak a lába alatt kaviccsá nem válik. Aztán az ember arrogánsan, és saját képességeinek elvetemült nézetével eltelve, megpróbál egy új bolygót keresni, hogy új otthont találjon az emberiség számára, de ez lehetetlen. A jó termőföld Ajándékáról, amelyre az emberiséget helyeztem, azt fogják tartani, hogy nem elégíti ki az ember szükségleteit. És ez a menetelés így folytatódik tovább az önpusztítás felé. Az ember a saját kimúlásának lesz a szerzője. Ő módszeresen el fog mindent pusztítani, ami Számomra szent.

Az élet Ajándékát, amelyet minden teremtményem számára adtam, az ember el fogja lopni Tőlem, anélkül, hogy akár egy szemernyi lelkiismeret furdalása is lenne. Gyilkos szándékainak minden részével szemben elnéző lesz, mígnem az élet elvételét is jó dolognak fogja nyilvánítani. Az abortusz általi halál az összes sértés közül a legnagyobb, éppen ezért figyelmeztetem az emberiséget, hogy az Igazságszolgáltatás az Enyém lesz, mert többé nem fogom megengedni nektek, hogy ilyen módon átkozzatok Engem.

Földrengések fogják sújtani városaitokat, és a következőt mondom azoknak a nemzeteknek, melyek elnézők az élet kioltásával szemben: ti érezni fogjátok, hogy Haragom feltámad, amint lesújtok a ti utálatos és gyűlöletes szívetekre. Azok, akik megbánást keresnek eme rossz cselekedetek miatt, meg lesznek kímélve, de tudnotok kell, hogy közületek egyetlen nemzet sem fog megmenekülni ettől a büntetéstől. *

Egyházam halálát nem fogom eltűrni, mivel az ember a hamis vezetőkkel együtt – akiket ő rabszolga módra követni fog – el fogja pusztítani a Szentségeket, és annyira át fogja alakítani, hogy azok el fognak tűnni. Én lerombolom majd templomaitokat, miközben ti továbbra is megszentségtelenítitek Fiam Testét. Ti megostoroztátok, kigúnyoltátok Őt, és követőit üldöztétek, míg végül barbár módra megöltétek Őt, amikor Keresztre feszítettétek. Mégsem tanultatok semmit. Alázatos szolgaságotok hiánya Az iránt, Aki nektek életet adott, Aki nektek Megváltást hozott, és Aki most megpróbál felkészíteni benneteket a Nagy Napra, undorít Engem.

Szomorú Vagyok. Bánatos és Dühös Vagyok, mert végül is sikerrel jártatok minden életforma meggyilkolásában, amelyet nektek adtam. Utalok itt úgy a test, mint a lélek életére. Ti többé már nem elégedtek meg azzal az élettel, amelyet nektek adtam, így tehát az utolsó Napom vissza fogom venni azoktól, akik visszadobták azt Nekem. Miközben az Ellenem, a Világ Teremtője és a mindenek Teremtője elleni háborús cselekedetek folytatódnak, Én a ti megsemmisítő gonosz tetteiteket csak egy rövid ideig fogom megengedni.

Most időt adok nektek, hogy felülvizsgáljátok az emberiség bűneit mindazzal szemben, amit Én szentnek tartok, hogy engesztelhessetek a világ bűneiért. A végső csata elkezdődött, és az ember még sok életet fog elpusztítani – az Általam teremtett élet Ajándékát. És ezért fogom Én megbüntetni a világot.

Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-foldrengesek-fogjak-sujtani-varosaitokat/

 
 
——-
——-

—–
Római katolikus:

2019-03-31

Nagyböjt 4. vasárnapjaKezdőének:
Örvendezz, Isten népe! Gyűljetek össze mind, akiknek kedves az Úr ügye. Szívből örüljetek, akik azelőtt szomorkodtatok. Vigasztalódjatok meg, mint a gyermek megnyugszik anyja kebelén. (Vö. Iz 66,10-11)

Könyörgés:
Istenünk, te szent Fiad által csodálatos módon magadhoz békítetted az emberiséget. Engedd, kérünk, hogy keresztény néped készséges önátadással és élő hittel készüljön a közelgő ünnepekre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Józsue könyvéből
Isten népe bevonul az Ígéret földjére, és ott megünnepli a húsvéti lakomát.
Izrael népe átkelt a Jordánon, és bevonult az
Ígéret földjére. Ekkor az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát.”
Izrael fiai Gilgalban táboroztak, és a hónap tizennegyedik napján este ott ülték meg a pászkát Jerikó síkságán.
Másnap már az ország terméséből ették a kovásztalan kenyeret és a pirított gabonát.
Attól kezdve, hogy a föld terméséből ettek, megszűnt a manna, és ettől az évtől kezdve Kánaán földjének terményeivel táplálkoztak. 

Ez az Isten igéje.
Józs 5,9a.10-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers. (4. g tónus)
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten Krisztusban kiengesztelődött a világgal.
Testvéreim!
Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki megbízott minket a kiengesztelődés szolgálatával. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal. Nem tartja számon vétkeinket. Sőt, ránk bízta a kiengesztelődés tanítását. Tehát Krisztus követségében járunk: Isten maga int benneteket általunk.
Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki Istennel. Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy általa „Isten igazságossága” legyünk.
Ez az Isten igéje.

2Kor 5,17-21

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Fölkelek, és atyámhoz megyek, † azt mondom néki, * „Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.” Lk 15,18 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A mennyei Atya megbocsát tékozló fiának, ha őszintén megbánja bűneit.
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s őmaga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy: E nap összes olvasmányait vehetjük az „A” év nagyböjtjének 4. vasárnapjáról.
Lk 15,1-3.11-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-31

——
Görög katolikus:

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21:15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus a Főpapunk, aki által Istenhez jöhetünk

14 Nekünk hatalmas Főpapunk van: maga Jézus, az Isten Fia, aki felment a Mennybe! Ezért szilárdan ragaszkodjunk ahhoz, amit hittel megvallottunk! 15 Mert olyan Főpapunk van, aki megérti gyengeségeinket, hiszen ő is ki volt téve azoknak a kísértéseknek, amelyek az embereket érik. Mindenféle próbán győzelmesen ment keresztül, és sohasem vétkezett. 16 Ha pedig Jézus a Főpapunk, akkor bátran és bizalommal lépjünk oda az Atya-Isten kegyelmének Trónjához! Nála bőségesen megtaláljuk mindazt a megbocsátást, segítséget és kedvességet, amire éppen szükségünk van — s mindezt a legalkalmasabb időben.

5.1 A régi Izráelben a főpapnak, akit Isten a nép közül választott ki, az volt a feladata, hogy népe nevében ajándékokat és bűnért való áldozatokat vigyen Istennek. Így segített az embereknek az Istennel való kapcsolatukban. Ezek a főpapok is együtt éreztek a tudatlanokkal, a bűnösökkel, és megértők voltak irántuk. Hiszen ők is ugyanolyan emberek voltak, mint a többiek: hajlamosak minden vétekre. Éppen ezért a főpap nemcsak a nép bűneiért, hanem a saját bűneiért is köteles volt áldozatot vinni Istennek.

Főpapnak lenni nagy megtiszteltetés volt, de azt a tisztséget senki sem szerezhette meg magának. Csak az lehetett főpap, akit Isten maga választott ki erre, ahogyan Áront is. Ugyanígy Krisztus sem maga szerezte azt a dicsőséget magának, hogy főpap legyen, hanem Isten tette őt főpappá, aki ezt mondta neki:

„Te vagy a fiam,
    ma lettem az édesapád!”[f]

Egy másik helyen ezt mondja:

„Örökké pap leszel,
    Melkisédek rendje szerint.”[g] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+4-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 35 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem és az evangéliumért feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 36 Mit ér, ha az ember megkapja az egész világot, de elveszíti a saját magát?

37 Ugyan mit adhat azért, hogy megmentse a lelkét? 38 Aki most szégyell engem és szavaimat ez előtt a hűtlen és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön az Atya dicsőségében, a szent angyalokkal együtt.”

9.1 Majd azt mondta: „Igazán mondom, hogy az itt állók közül vannak néhányan, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják Isten Királyságát eljönni hatalommal.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/31
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

https://www.mariaradio.hu/podcast/3105/Abortuszgyogyulasmisszio

———
Gianna Jessen, abortusztúlélő beszéde az ausztrál parlamentben

Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, ez, a részemről, az Isten Báránya részéről történő beavatkozás, hogy feltárjam a világ számára ezeket az Üzeneteket, meg volt jövendölve.

Közületek azok, akik követitek Isten Szavát, békében kell, hogy legyetek, mivel Én nem akarom, hogy eltávolodjatok Tőlem, mert szeretlek benneteket.

Nektek sohasem kell félnetek a Szeretetemtől, még akkor sem, amikor a bűn elválaszt Tőlem benneteket. Én megnyitom mindazok szemét, akik látni akarnak, és Szent Szavam be fogja csukni azok szemét, akik elutasítják Kezemet. Én felétek nyújtom a Kezemet, szeretett gyermekeim, hogy biztonságba húzzalak benneteket, távol a keselyűktől, akik fel szeretnék falni a lelketeket.

A mai naptól kezdve minden nap sok kiáltó hangot fogtok hallani, követelvén, hogy azt meghallgassátok. Ők ördögi hazugságokat és érveket fognak bemutatni nektek a méz édességével álcázva. A veletek szembeni hízelgésüket – a véget nem érő érvek zömével, hogy meghallgassátok a humanitárius okokra hivatkozó érveiket, melyek elnézik a bűnt – nem fogják abba hagyni addig, míg csak el nem fogadjátok azt, amit rátok szeretnének kényszeríteni, hogy lenyeljétek.

Az abortuszt, ami gyilkosság Isten Szemében, rá fogják kényszeríteni minden nemzetre, a dac jeléül a Mindenható Istennel, a Legmagasságosabb Istennel szemben. Amennyiben elnézitek ezt a gonosz utálatot, szörnyű bűnnel vétkeztek. Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni.

Nektek, akik nem akarjátok elfogadni, hogy ez egy súlyos bűn, kevés időtök marad üdvösségetek bebiztosítására. Mert amikor elérkezik a nagy nap, nem fogjátok meglátni Isten Arcát, kivéve, ha hátat fordítotok ennek a gonosz cselekedetnek.

A gyilkosság az Istennel szembeni dac egyik legsúlyosabb cselekedete, mely megcsonkítással lesz büntetve. Az emberi faj közötti nagy megosztottság elkezdődött. Azok, akik a fenevad oldalán állnak és elnéznek mindent, ami szembeszáll Isten Szavával, el lesznek különítve fivéreiktől és nővéreiktől. Ne becsüljétek alá Figyelmeztetésemet. Ha elfogadjátok az abortuszt, akkor Isten egyik gyermekének szándékos meggyilkolását fogadjátok el. Ha nincs bűntudat a lelketekben, akkor ti sohasem fogtok meglátni Engem. A vadonba foglak dobni benneteket.

Nagy lehet az Én Szeretetem és Irgalmasságom. Meg fogok bocsátani a legmegfeketedettebb lelkeknek is, de bűnbánat nélkül Ítéletem végleges. Büntetésem örök. Szeressetek Engem, és Én dédelgetni foglak benneteket. Pusztítsátok csak el egy másik emberi lény életét, akit Atyám szeretete teremtett, és akkor ti is el fogjátok veszíteni az életeteket.

Jézusotok”
Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni

 
 
—–
Római katolikus:
2018-05-01húsvét 5. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás első missziós útjukról visszatérnek a szíriai Antióchiába, és beszámolnak apostoli munkájukról.
Amikor Pál és Barnabás Lisztrában hirdette a Krisztusról szóló tanítást, utánuk jött néhány zsidó pizídiai Antióchiából és Ikóniumból. Ezek úgy fellázították a népet, hogy a lisztraiak megkövezték Pált; majd abban a hitben, hogy meghalt, a városon kívülre vonszolták. De mikor a tanítványok köréje gyűltek, fölkelt és bement a városba.
Másnap Barnabással együtt útra kelt Derbébe. Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, és sok tanítványt toboroztak.
Ezután visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, buzdították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert „sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába”. Az egyes egyházak élére kézrátétellel elöljárókat rendeltek, és végül imádkozva és böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akinek hívei lettek.
Pizídián keresztül haladva Pamfíliába jutottak. Miután pedig Pergében hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába. Innét azután visszahajóztak (a szíriai) Antióchiába, ahonnan egykor elindultak Isten rendeléséből a rájuk bízott munka teljesítésére.
Megérkezésük után összehívták az egyházat, és elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, és hogyan tárta fel a pogányok előtt a hit kapuját.
Ezután jó ideig a tanítványok körében tartózkodtak.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 14,19-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A te barátaid, Uram, * ismertessék meg országod dicsőségét. Vö. 12. vers.

Zsolt 144,10-11.12-13ab.21

ALLELUJA
Krisztusnak szenvednie kellett, és feltámadnia a halálból, * hogy bemehessen dicső országába. Lk 24,46.26 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus búcsúzóul az ő békéjét hagyja övéire.
Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: »Elmegyek, de visszajövök hozzátok.« Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.
Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,27-31a”

 
 

——
Görög katolikus:

21 Péter lement a küldöttekhez, és ezt mondta: „Én vagyok, akit kerestek. Mondjátok el, miért jöttetek!”

22 Ők így feleltek: „Kornéliusz százados küldött bennünket, aki igaz, istenfélő, és akiről az egész zsidó nép jó véleménnyel van. Egy szent angyal mondta neki látomásban, hogy hívjon meg téged a házába, és hallgassa meg, amit mondasz.” 23 Péter ekkor behívta és vendégül látta őket.

Másnap Péter útra kelt, és néhány testvér kíséretében elment velük. 24 A következő nap megérkeztek Cézáreába. Közben Kornéliusz összehívta a rokonait, meg a legjobb barátait, és együtt várták Pétert. 25 Amikor Péter belépett a házba, Kornéliusz elébe ment, és a lába elé borult, hogy imádja. 26 Péter azonban felemelte, és azt mondta: „Állj fel, hiszen én is csak ember vagyok!” 27 Azután beszélgetni kezdtek, és beljebb mentek a házba. Amikor Péter meglátta, milyen sokan összegyűltek, 28 ezt mondta: „Tudjátok, hogy nekünk, zsidóknak, tilos a nem zsidókkal barátkozni, vagy meglátogatni őket. Isten azonban megmutatta nekem, hogy senkit se tartsak „közönségesnek” vagy „tisztátalannnak”. 29 Ezért, amikor elhívtatok, nem ellenkeztem, hanem eljöttem. Most viszont hadd kérdezzem meg: miért hívtatok ide?”

30 Kornéliusz így válaszolt: „Négy nappal ezelőtt ugyanebben az időben, délután három órakor a házamban imádkoztam. Hirtelen megállt előttem egy férfi, fénylő ruhában, 31 és azt mondta: »Isten meghallgatta imádságaidat, és jól látta a szegényeknek osztott adományaidat. 32 Most azért küldj embereket Joppéba, hogy hívják ide azt a Simont, akit Péternek is hívnak! Ő éppen egy Simon nevű tímármesternél vendégeskedik, aki a tenger partján lakik.« 33 Ezért azonnal hozzád küldtem az embereimet. Igazán kedves tőled, hogy eljöttél hozzám! Most tehát mindannyian Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk, amit az Úr rádbízott, hogy elmondd.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+10%3A21-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Jézus és testvérei

Jézus ezután Galilea tartományában járt. Nem akart Júdeában maradni, mert a vallási vezetők meg akarták ölni. Közel volt a Sátoros ünnep, a zsidók ünnepe, ezért testvérei ezt mondták Jézusnak: „Jobb lenne, ha felmennél Júdeába, az ünnepre, hadd lássák a tanítványaid, amit teszel! Ha valaki népszerű akar lenni, az ne rejtőzzön el a nyilvánosság elől! Mutasd meg magad az egész világnak, hadd lássa mindenki a csodáidat!” Ezt azért mondták a testvérei, mert még ők sem hittek benne.

Jézus így felelt: „Az én időm még nem jött el, de számotokra minden idő alkalmas. Titeket nem gyűlölhetnek az emberek, de engem gyűlölnek, mert rájuk bizonyítom a gonosz tetteiket. Ti csak menjetek fel az ünnepre, én még nem megyek fel, mert nincs itt az ideje. Ezután Jézus még Galileában maradt, 10 a testvérei pedig elindultak Jeruzsálembe, az ünnepre.

Valamivel később azonban Jézus is elindult, de titokban, mert nem akarta, hogy felismerjék. 11 A júdeaiak keresték Jézust az ünnepek alatt, és egymást kérdezgették: „Hol lehet az az ember?”

12 Az ünnepre összegyűlt tömegben sokan Jézusról beszéltek és vitatkoztak, de csak egymás között. Voltak, akik azt mondták róla: „Jó ember.”

Mások meg azt: „Nem, dehogy is jó, hiszen félrevezeti az embereket.” 13 De nyíltan senki sem mert róla beszélni, mert féltek a vallási vezetőktől. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+7.1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Tóra:

“… 5 Ezt mondd nekik: Azt mondja Uram, az Örökkévaló: Azon a napon, amelyen kiválasztottam magamnak Izráelt, esküre emeltem kezem Jákób családjának, és kijelentettem magam nekik Egyiptom földjén. Esküre emelt kézzel mondtam: Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek! Azon a napon megesküdtem nekik, hogy kihozom őket Egyiptomból, és beviszem arra a földre, amelyet számukra kiszemeltem, a tejjel és mézzel folyó földre, amely az egész föld színe-java. Azon a napon ezt mondtam nekik: férfiak, utálatos bálványaitokat messzire hajítsátok, szemetek elé se kerüljenek többé! Egyiptom bálványisteneivel se mocskoljátok be magatokat, mert én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


http://www.hebcal.com/sedrot/emor

Olaj Anett tanúságtétele:

https://www.youtube.com/watch?v=B7eb_beVwp8

One of the best Pro-life speeches EVER! Gianna Jessen abortion survivor Full video:

https://www.youtube.com/watch?v=hOWMmx6eBjU

Ezeknek az aljas cselekedeteknek meg kell történniük, mivel a Föld megtisztításra kerül

Igazság Könyve:

“Drága szeretett lányom, ahogy Én folytatom – a Szentlélek Ajándéka által – a Föld megtisztítását, egyre nagyobb lesz a gyűlölet Ellenem, Jézus Krisztus ellen.

Amint az emberek szívében Jelenlétem megnövekszik, megannyi gyűlölet lesz látható azok tevékenységein keresztül, akik ellentmondanak Legszentebb Szavamnak.

Azok, akik folyatják az olyan törvények behozatalát, amelyek káromlásnak számítanak Istennel szemben, növelni fogják erőfeszítéseiket, hogy bemocskolják Isten Szavát. Ezeknek az aljas cselekedeteknek meg kell történniük, mivel a Föld megtisztításra kerül. Ahogyan a megtisztítás fokozódik, úgy fog a bűn gonoszsága is feltárulni majd számotokra. Észre fogjátok venni, hogy minden elképzelhető Isten ellenes cselekedetet, az ellenségeim mozdítanak majd elő. Sokan ártatlanoknak fogják magukat vallani, de ezeket a jogszabályokat az Enyéim, akik ismerik az Igazságot, nem fogják elfogadni. A megkülönböztetés Ajándéka, amit sok léleknek adományozok, azt jelenti, hogy azokat a gonosz cselekedeteket, amelyeket a hatalmi pozíciókban lévők követnek el, akik a nemzeteket ellenőrzik, olyannak lehet majd látni, amilyenek azok valójában – a Sátán munkálkodásának.

A Sátán gonosz szellemei megnövelték jelenlétüket azok lelkében, akik nem hisznek Istenben. Nem elégednek meg azzal, hogy ezek a lelkek hátat fordítsanak Istennek, hanem ezek a gonosz szellemek arra ösztönzik ezeket az embereket, hogy támogassák a legaljasabb bűnöket. Idővel ezek a lelkek annyira romlottak lesznek és annyira tele lesznek Isten iránti gyűlölettel, hogy elmerülnek majd egy olyan sötétségben, amely sohasem lesz képes Isten Fényét elviselni.

Ne feledjétek: az Én Irgalmam nagy. Csak Irgalmam által lehet megmenteni ezeket a lelkeket. Nincs más remény számukra, mert e lelkek közül sokan nem képesek arra, hogy a saját szabad akaratuk által kérjék Irgalmasságom Kezét, annyira megfertőződtek. Azok, akik ismernek és szeretnek Engem, kell, hogy segítsenek ezeknek a szegény lelkeknek, könyörögvén lelkük üdvösségéért.

Nektek kérnetek kell, hogy forduljanak most Hozzám, hogy közbe tudjak lépni, megállítván az üldöztetést, melyet a világnak akarnak okozni. Nektek esedeznetek kell Hozzám – személyes áldozataitokon keresztül -, hogy elálljanak a népirtástól, amelyet terveznek. A népirtás legrosszabb formája az igazságtalan háborúk és az anyjuk méhében történő ártatlanok meggyilkolása által lesz majd látható.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ezeknek-az-aljas-cselekedeteknek-meg-kell-tortenniuk-mivel-a-fold-megtisztitasra-kerul/

 

Isten Anyja: Ez alkalommal Ő nem emberi testben fog eljönni

2013. április 24. szerda

Szeretett gyermekeim, Fiam, az emberiség iránti nagy Szeretetéből fakadóan, most Második Eljövetelére készít fel benneteket. Mivel Ő szeret benneteket, most prófétái által szól hozzátok annak biztosítására, hogy senki se legyen kizárva Irgalmából. Mint ahogyan Isten elküldte Keresztelő Jánost, hogy felkészítse a világot Fiam – Isten egyszülött Fia, a Messiás – számára, most Fiam ugyanúgy feltárja a végső tervet számotokra. Az üdvösség e végső terve hasonló lesz az Ő első eljöveteléhez, de egy különbséggel: Ez alkalommal Ő nem emberi testben fog eljönni.

Most, hogy az Igazság újra feltárásra kerül számotokra, Fiam, Szent Szaván keresztül emlékeztet benneteket mindarra, ami Istentől jön, miközben a végső szakaszt készíti elő.

Amikor Fiam a Földön járt, Isten gyermekeinek megadatott az Igazság. Most a teljes Igazság adatik meg nektek – beleértve Isten ellenségeinek a munkálkodására vonatkozó kinyilatkoztatásokat is, s mindez a ti érdeketekben, hogy ne lehessen megtéveszteni benneteket. Nektek nagylelkűeknek kell lennetek, amikor Ő elhozza nektek ezeket az Ajándékokat, melyek a lelketeket fogják táplálni.

Amikor az évek során megjelentem Isten kiválasztott látnokainak, ez azért volt, hogy felkészítsem a lelketeket ezekre az időkre. Most, amikor felkészültök az üldöztetésre, amely a Keresztényeket fogja sújtani, ez rendkívül nehéz lesz, mert ez az üldöztetés a lélek megbecstelenítése lesz, és ez fogja okozni a legnagyobb fájdalmat. Amikor már ismeritek Isten Szava Igazságát, és tudni fogjátok, hogyan kell felismerni a csaló munkálkodását, akkor erősebbé váltok. Sokkal fontosabb, hogy hűségesek maradjatok Isten Szavához, minthogy elfogadjátok azokat a hazugságokat, melyeket azok fognak bemutatni nektek, akik nem Istentől jönnek.

Fiam nagy dicsőségre fog emelni benneteket, ha engedelmeskedtek Szent Szavának és megtartjátok Tanításait. Azt kérem tőletek, hogy azt a tiszteletet mutassátok Fiam iránt, amelyet megérdemel. Azok, akik elutasították Őt, amikor a Földön járt, végül mégis elfogadták az Igazságot, hogy Ki volt Ő valójában, amikor meghalt a Kereszten. Azok, akik ma elutasítják az Ő Szavát, végül fel fogják ismerni az Igazságot azon a Napon, amikor ítélni jön. Sokak számára az már túl késő lesz.

Imádkozzatok, hogy minden lélek hűséges maradjon szeretett Fiam, Jézus Krisztus örökségéhez, mert csak azokat lehet Királyságába felvenni, akik elfogadják Őt.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

http://masodikeljovetel.hu/isten-anyja-ez-alkalommal-o-nem-emberi-testben-fog-eljonni


—–
Római katolikus:
2018-04-24húsvét 4. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Jézus tanítványait először Antióchiában nevezték keresztényeknek.
Azok a hívek, akik az István diakónus miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egész Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették.
Akadt azonban köztük néhány ciprusi és cirenei férfi is, akik Antióchiába érve a görögökkel is szóba álltak, és hirdették nekik az Úr Jézusról szóló evangéliumot. Velük volt az Úr segítsége, úgyhogy sokan megtértek, és az Úr hívei lettek.
Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi egyházba is. Ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor megérkezett, örvendezve látta az Úr kegyelmét, mindenkit buzdított, hogy őszinte szívvel ragaszkodjék az Úrhoz, mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Így aztán nagyon sokan csatlakoztak az Úrhoz.
Barnabás erre elutazott Tarzusba, hogy fölkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte őt Antióchiába. Egy álló esztendőn keresztül részt vettek az összejöveteleken, és nagyon sok embert tanítottak. A tanítványokat először Antióchiában nevezték el krisztusiaknak, azaz keresztényeknek.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 11,19-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot. Mk 16,15.
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Isten a szent hegyekre alapította városát, † mert az Úr szereti Sion kapuit, * jobban, mint Jákob hajlékait.
Dicső dolgokat mondanak rólad, * Isten városa.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot.
Vagy: Alleluja.
E: Tisztelőim között említem majd Egyiptomot és Babilont, * itt születtek mindnyájan, a filiszteusok, a tírusziak és a néger népek.
Azt mondják majd Sionról: † benne született ez is, meg az is, * és a Fölséges maga tette őt erőssé.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr számba veszi a népeket, * ezek mind itt születtek.
A körtáncot lejtők mind azt dalolják: * „Minden forrásom belőled fakad!”
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 86,1-3.4-5.6-7

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak,” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János Könyvéből
Részlet Jézus jeruzsálemi beszédéből: „Én és az Atya egy vagyunk.”
Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!”
Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből.
Én és az Atya egy vagyunk.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 10,22-30″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-24

——
Görög katolikus:

Fülöp Samáriában hirdeti az örömüzenetetFülöp[a] Samária városába ment, és ott a Messiást hirdette a népnek. Nagy sokaság gyűlt össze, akik egy szívvel-lélekkel hallgatták, amit mondott. Látták a jeleket és csodákat, amelyek Fülöp által történtek. Sokan megszabadultak a gonosz szellemektől, akik hangos kiáltással kimentek belőlük. Sok béna is meggyógyult. Az egész várost elárasztotta az öröm.

Élt a városban egy Simon nevű varázsló, akit a nép csodált a varázstudománya miatt. Simon maga is sokat dicsekedett a hatalmával. 10 Samáriában a vezetőktől a koldusokig mindenki hallgatott rá, és hitt neki. Úgy nevezték, hogy „Nagy hatalmú”, és azt gondolták, hogy Isten ereje mutatkozik meg benne. 11 Azért csodálták, és hallgattak rá, mert Simon már régóta ámulatban tartotta és lenyűgözte őket a varázslataival.

12 Amikor azonban Fülöp hirdette nekik az örömüzenetet Isten Királyságáról és Jézusról, a Messiásról, a város lakói — férfiak és nők egyaránt — hittek Fülöpnek, és bemerítkeztek. 13 Simon maga is hívő lett, bemerítkezett, és igyekezett mindig Fülöp közelében maradni. Látta a nagy csodákat és jeleket, amelyek Fülöp által történtek, és egészen meg volt döbbenve. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+8%3A5-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 28 Megkérdezték Jézustól: „Mit kíván tőlünk Isten? Mit tegyünk?”29 Ő így felelt: „Ezt az egyet: higgyetek abban, akit Isten elküldött!”

30 Ekkor azok megkérdezték: „De milyen csodával tudod bizonyítani, hogy Isten éppen téged küldött? Ha majd ezt bebizonyítod, akkor hiszünk neked! Mit fogsz tenni? 31 Atyáink mannát ettek a pusztában, ahogy meg van írva: »Mennyből származó kenyeret adott nekik enni.«”[a]

32 Erre Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek: nem Mózes adta nektek azt a mennyei kenyeret. Az igazi Mennyből jövő kenyeret Atyám adja nektek, 33 mert az igazi, Istentől származó kenyér az, aki a Mennyből száll le, és életet ad minden embernek.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+6%3A27-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/24
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html


GOD GENE – VMAT2 OLTÁS – “A LÉLEK ELPUSZTÍTÁSA””

Nektek küzdenetek kell minden törvény és minden érv ellen, amely előmozdítja az abortuszt

Igazság Könyve:

Az abortusz a legsúlyosabb bűn Atyám Szemében. Semmilyen okot sem lehet az Ő Színe elé terjeszteni, mely igazolná ezt az Isten Teremtése elleni gonosz tettet. Az abortusz egy sértés az emberi nem Szent Megteremtésével szemben, mely szörnyű büntetést von maga után.

Minden érvet fel fognak hozni azért, hogy megindokolják (az abortuszt) nemzeteitek körében, de azt nem teheti soha semmi elfogadhatóvá Isten számára. Senkinek sincs joga beavatkozni az Élet Ajándékába, amit Isten, a mindenek Teremtője alkotott.

Nektek küzdenetek kell minden törvény és minden érv ellen, amely előmozdítja az abortuszt,

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok azokért a lelkekért, akik nem tudják elfogadni az élet fontosságát és Isten Teremtésének Szent Cselekedetét. Ezeknek a lelkeknek szükségük van imáitokra és türelmetekre. Mutassátok meg nekik, hogy ti nem fogjátok elfogadni azon követeléseiket, hogy elnézzétek Isten születendő gyermekeinek meggyilkolását.

Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja”

  1. április 12-15.(csütörtök vacsorától-vasárnap ebédig)

„Ne félj, nem ítéllek el!” – kiút az abortusz okozta fájdalomból – elsősorban

az érintett nőket, férfiakat hívjuk

Lelkigyakorlat abortusz miatt szenvedők részére.

A jelentkezéseket bizalmasan kezeljük!

Vezeti: Kovács Ferenc diakónus, Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelki gondozó”

—–
Római katolikus:
Biztattak is, hogy öljelek meg, de én megkíméltelek, mert azt gondoltam: nem emelem kezemet az én uram ellen, hiszen ő az Úr felkentje.”
——
Görög katolikus:
Ezért áll ez az Írásban: “Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg”.

Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett,

megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.
 ——
Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elveszíti a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt.

10 Ezt az írást sem olvastátok: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő;

11 az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS