előkészület kategória bejegyzései

Íme, a szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

 
 

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért,  gyermekekért (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 79. imája

Ima a kétmilliárd elveszett lélekért

Keresztes Imahadjárat 112. imája

Az Üdvösség Kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 118. imája

Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért

Keresztes Imahadjárat 128. imája

Hogy összegyűjtsünk és egyesítsünk minden lelket”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-9-nap-kedd

 
 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 

A TE GYENGESÉGEDEN KERESZTÜL FOGOM ÉLETRE KELTENI AZ EGYSÉGET

  2000. április 24.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1056.html

———–

https://vilagfigyelo.com/erre-ment-ki-az-egesz-jon-az-kenyszeroltas-mar-kesz-is-a-torvenytervezet-nemetorszagban-video/

 
 
———-
Római katolikus:

09-08

Szűz Mária születése (Kisboldogasszony) – Ü

Vagy:
OLVASMÁNY Mikeás próféta könyvéből
Eljön az idő, amikor Betlehemben megszületik a Messiás.
Ezt mondja az Úr:
Te, efratai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki
uralkodni fog Izrael felett.
Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a
maradék. Föllép és legelteti nyáját az Úr erejében, az Úrnak, az ő Istenének, fenséges nevében.
Akkor biztonságban élnek, mert hatalmát kiterjeszti egészen a föld határáig: és
ez lesz a béke.
Ez az Isten igéje.

Mik 5,1-4a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Vidáman dobban a szívem: * Örvendek az Úr színe előtt. (Iz 61,10 – 5. tónus)
Előénekes: Ne örüljön ellenségem, hogy elestem, * mert irgalmadban bizakodtam.
Hívek: Vidáman dobban a szívem: * Örvendek az Úr színe előtt.
E: Szívem ujjong, hogy szabadítom leszel nékem, * éneket zeng az Úrnak, mert jót tesz vélem.
H: Vidáman dobban a szívem: * Örvendek az Úr színe előtt.
Zsolt 12,6ab.6cd

Vagy:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Isten arra rendelt minket, hogy Fiának képmását öltsük magunkra.
Testvéreim!
Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis előre ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra. Így lesz ő elsőszülött a sok testvér között Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat igazzá tette, akiket pedig igazzá tett, azokat meg is dicsőítette.
Ez az Isten igéje.

Róm 8,28-30

ALLELUJA
Boldog vagy, Szűz Mária, és minden dicséretre méltó, * mert tőled virradt ránk az igazság napja: Krisztus, a mi Istenünk. – 8 G. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Mária gyermeket fogant a Szentlélektől.
Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája:
Ábrahámnak Izsák volt a fia, Izsáknak Jákob, Jákobnak Júda és testvérei, Júdának Fáresz és Zára Támártól, Fáresznek Eszróm, Eszrómnak Árám, Árámnak Aminadáb, Aminadábnak Náásszón, Náásszónnak Szalmon, Szalmonnak Bóász Ráhábtól, Bóásznak Jóbéd Ruttól, Jóbédnek Izáj, Izájnak pedig Dávid király.
Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől, Salamonnak Roboám, Roboámnak Abija, Abijának Ászáf, Ászáfnak Jozafát, Jozafátnak Jórám, Jórámnak Ozijás, Ozijásnak Joatám, Joatámnak Acház, Acháznak Ezekiás, Ezekiásnak Manasszesz, Manasszesznek Ámósz, Ámósznak Joziás, Joziásnak pedig Jekoniás és testvérei a babiloni fogság idején.
A babiloni fogság után: Jekoniásnak Szálátiél volt a fia, Szálátiélnek Zorobábel, Zorobábelnek Ábiud, Ábiudnak Elijakim, Elijakimnak Ázór, Ázórnak Szádok, Szádoknak Áhim, Áhimnak Eliud, Eliudnak Eleazár, Eleazárnak Mattán, Mattánnak Jákob, Jákobnak pedig József. Ő volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született.
*
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől.”
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az
Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma: a *-tól
Mt 1,1-16.18-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-08

————

Ortodox (Görög keleti): 

Jákób álma és fogadalma

10 Elindult Jákób Beérsebából, és Hárán felé tartott.

11 Egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát, mikor a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen.

12 És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le.

13 Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak.

14 Annynnyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és áldást nyer általad, meg utódod által a föld minden nemzetsége.

15 Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.

16 Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam!

17 Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja.

————————–

27 Ezeknek a napoknak az elteltével a nyolcadik naptól kezdve készítsék oda a papok az oltárra égőáldozataitokat és békeáldozataitokat, én pedig kegyelmes leszek hozzátok – így szól az én Uram, az Úr.

A keleti kaput zárva kell tartani

44.1 Azután visszavitt engem a szent terület keletre néző külső kapujához, de az zárva volt.

Akkor ezt mondta nekem az Úr: Ez a kapu zárva marad, nem nyithatja ki senki, és nem mehet be rajta senki, mert az Úr, Izráel Istene ment be rajta, ezért marad zárva.

Csak a fejedelem tartózkodhat ott, mivel fejedelem, és étkezhet az Úr színe előtt. A kapu csarnoka felől menjen be, és arra is jöjjön ki.

A léviták szolgálati beosztása

Azután bevitt engem az északi kapun a templom elé, és láttam, hogy az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát, én pedig arcra borultam.

———————–

A bölcsesség és a balgaság hívogatása

9.1 A bölcsesség házat épített magának, hét oszlopot faragott hozzá.

Levágta vágómarháját, megfűszerezte borát, és megterítette asztalát.

Lányokat küldött ki, hogy így kiáltsanak a város magasan fekvő pontjain:

Aki tapasztalatlan, térjen be ide! Az esztelennek pedig ezt mondja:

Jöjjetek, egyetek a kenyeremből, és igyatok fűszerezett boromból!

Hagyjátok el az együgyűséget, és éltek, járjatok az értelem útján!

Aki meginti a csúfolódót, maga fog pironkodni, aki megfeddi a bűnöst, magát szennyezi be.

Ne fedd meg a csúfolódót, mert meggyűlöl téged, de fedd meg a bölcset, az szeretni fog téged!

Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és ő gyarapítja tudását!

10 A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.

11 Mert általam sokasodnak meg napjaid, és gyarapodnak életed évei.”

—————

….

….

….

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Genesis%2028:10-17;%20%20%20Ezekiel%2043:27-44:4;%20%20%20Proverbs%209:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/09/08

—–

A terveket az istentelen háromság dolgozta ki, melyek szerint minden, ami Igaz, száműzetik

Igazság Könyve:

“2013.10.15 15:45

Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy papjaim, minden Keresztény felekezetben kezdjék el a Legszentebb Szentségeket megőrzését. Azok, akik a Katolikus Egyházhoz tartoznak, elsőként fogják megtapasztalni a Szentségek elpusztítását és megszentségtelenítését. Azok, akik hűségesek Hozzám, Jézus Krisztushoz, gondosan felkészülnek erre a szörnyű pusztára, amelybe Egyházam lesz taszítva. Nektek most fel kell készülnötök, mert a hűségeteknek köszönhetően lesz, hogy Isten minden gyermeke képes lesz fogadni a Szentségeket az ő szent állapotukban.

Az összes többi Keresztény Egyházaknak a következőt mondom: Emlékezzetek azon Ígéretemre, hogy visszajövök Második Eljövetelem Nagy és Dicsőséges Napján. Továbbá tudnotok kell, hogy az azt megelőző években, szörnyű megpróbáltatással kell szembenézniük mindazoknak, akik Engem követnek. Azokat, akiknek sikerül felekezeteiken belül új hatalmi pozícióba kerülniük, a hamis próféta fogja vezetni, és mindegyik az ő szavait fogja a szájába venni, és utánozni fogja cselekedeteit.

Jaj, azoknak, akik a hamis próféta oldalára állnak, mert ő Keresztelő Szent János ellentéte, ő lesz az Antikrisztus előfutára, aki mindnyájatok fölött fog uralkodni.

Meg foglak védeni benneteket, mert hamarosan Én leszek a ti egyetlen vezetőtök. Egyedül csak Bennem bízhattok, Aki az Igazságot fogja mondani nektek, amikor meginogtok az eretnekség miatt, melyet úgy fognak majd bemutatni nektek, mint a modern Keresztény teológia új formáját. Milyen ravasz a Sátán! Mert ő nem fog sokkolni soha benneteket, ehelyett – azok által, akik őt szolgálják – Legszentebb Szavamnak egy új kiforgatott, fejetetejére állított értelmezéshez fog vonzani benneteket.

A terveket az istentelen háromság dolgozta ki, melyek szerint minden, ami Igaz, száműzetik. Mindez csábító befolyással lesz a szekuláris világra, amikor az emberi kapzsiságot és a vágyat, hogy figyelmen kívül hagyják a bűnt, minden Keresztény Egyház be fogja mutatni a híveinek. Ez a nap kőbe volt vésve, és ez lesz a végső sértés, amelyet Isten megenged, mielőtt elküld Engem, az Ő egyetlen Fiát, hogy összegyűjtse mindazokat, akik hűségesek maradnak Isten Szavához. Amikor a hazugságokat bemutatják nektek, azok úgy fognak tűnni, mintha jó dolgok lennének. Az alázat jelvénye minden egyházban közös lesz, mivel ezt azok fogják közületek felvenni, akik majd becsapnak benneteket.

Minden Rám vonatkozó tulajdonság: a szegények iránti Szeretetem, a gyengék és az alázatosak iránti Szeretetem; rosszallássom a kapzsiság, a fösvénység és a bujasággal szemben részei lesznek azoknak az érveknek, amelyeket arra fognak felhasználni, hogy ezeket az új tanokat elfogadtassák veletek– az új egy világvallást, hogy felkészítsék a világot az Antikrisztus uralmára.

Mint egy szerető Isten adom nektek ezeket a figyelmeztetéseket, hogy megmentselek benneteket. Szenteljetek most Nekem figyelmet. Csak egyetlen dolgot kérek: Maradjatok hűek Szent Szavamhoz. Szent Igémhez, mely a Biblián keresztül adatott nektek. Ez sohasem változik. De Isten ellenségei el fogják ferdíteni annak jelentését. Amikor ez majd megtörténik, utasítsátok el azokat, akik azt fogják mondani nektek, hogy Isten jóváhagyná ezeket a változtatásokat. Semmi sem lehet ilyen távol az Igazságtól.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-terveket-az-istentelen-haromsag-dolgozta-ki-melyek-szerint-minden-ami-igaz-szamuzetik/

 
 

14:14

Abrám kiszabadítja Lótot

14 Amint Abrám meghallotta, hogy Lót fogságba esett, azonnal összehívta és felfegyverezte hűséges szolgáit, akik már az ő szolgálatában születtek és nevelkedtek föl: összesen 318-an voltak. Ezzel a csapattal indult az ellenség üldözésére. Egészen Dánig ment, ott érte utol őket. 15 Akkor Abrám kisebb csoportokra osztotta a csapatát, és éjszaka egyszerre több oldalról megtámadta és megfutamította az ellenséget. Majd tovább üldözte őket egészen Hóbáig, amely Damaszkusztól északra fekszik. 16 Visszavett az ellenségtől minden zsákmányt, kiszabadította és visszahozta Lótot, a családjával és minden vagyonával együtt, az asszonyokat, meg a többi foglyot is, akiket az ellenség elhurcolt.

17 Miután Abrám így legyőzte Kedorláómert és a vele szövetséges királyokat, hazafelé indult. Sodoma királya kivonult Abrám elé a Sávé-völgybe — más néven a Király-völgybe —, hogy köszöntse.

Abrám és Melkisédek találkozása

18 Melkisédek, Sálem királya, a Felséges Isten papja Abrám elé ment, kenyeret és bort hozott neki, 19 majd megáldotta:

„A Felséges Isten,
    aki az eget és földet teremtette[a],
áldjon meg téged, Abrám!
20 Áldott legyen a Felséges Isten,
    aki győzelmet adott neked, Abrám,

    ellenségeid fölött!”

Akkor Abrám Melkisédeknek adta a csatában szerzett zsákmánya tizedrészét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+14%3A14-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/14
—–

 
 
 
“2013.10.12 17:00

Ne felejtsétek el soha: Én vagyok az Igazság. Tőlem csakis az Igazság jön. Csakis az Igazság fog segíteni nektek abban, hogy elfogadjátok az üdvösséget, amit most jövök, hogy elhozzam a világnak Szövetségem e végső szakaszában, hogy megmentsem az emberiséget.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amint-az-eg-es-a-fold-eggye-valik-nem-lesz-tobbe-tisztitotuz/

 


—–
Római katolikus:
2018-10-15

28. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
A krisztusi szabadságra születtünk, és nem a bűn rabságára.
Testvéreim!
A Szentírás szerint Ábrahámnak két fia volt. Az egyiknek anyja szolgáló volt, a másiké szabad asszony. A szolgáló fia pusztán a természet rendje szerint született, a szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján.
Előkép volt ez, amelynek ez az értelme: A két asszony a két szövetséget jelenti (az Ószövetséget és az Újszövetséget). Az Ószövetség a Sínai-hegynél jött létre: gyermekei szolgaságra születtek. Ezt jelképezi Ágár, a szolgáló. Ezzel szemben (Sára), a szabad asszony a mennyei Jeruzsálemet (az Egyházat) jelképezi. Ez a mi anyánk. Róla áll, amit a Szentírás mond:
Örvendj, ha nincs is fiad, ujjongj és kiálts, ha nem is adtál életet!
Mert több a gyermeke a magányosnak, mint akinek férje van.
Mi tehát, testvéreim, szabadságra születtünk, és nem szolgaságra, A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok magatokat újra a szolgaság igájába hajtani!
Ez az Isten igéje.
Gal 4,22-24.26-27.31-5,1

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Legyen áldott örökkön örökké * Urunk, Istenünk szent neve! Vö. 2. vers. – 2. tónus.
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, ti, szolgái, * dicsérjétek az Úr nevét!
Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
Hívek: Legyen áldott örökkön örökké * Urunk, Istenünk szent neve!
Vagy: Alleluja.
E: Dicsértessék az Úr neve, * napkelettől napnyugatig.
Fölséges az Úr minden nép fölött, * dicsősége magasabb az egeknél.
H: Legyen áldott örökkön örökké * Urunk, Istenünk szent neve!
Vagy: Alleluja.
E: Ki hasonlítható Istenünkhöz, az Úrhoz, * aki trónjáról tekint alá égre és földre?
Az elhagyottat a porból magához vonja, * fölemeli a szegényt a sárból.
H: Legyen áldott örökkön örökké * Urunk, Istenünk szent neve!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 112,1-7

ALLELUJA
Bár hallgatnátok ma Isten szavára! * Ne legyetek többé keményszívűek! Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A legnagyobb csoda az, hogy Jézus jelen van köztünk.
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk:
„Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.
Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,29-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-15


——
Görög katolikus:

Köszönet a segítségért

10 Nagyon boldog voltam az Úrban, mert hosszú idő után ismét gondoskodtatok rólam. Tudom, hogy már korábban is gondoltatok rám, de nem volt rá lehetőségetek, hogy ezt megmutassátok. 11 Ezt azonban nem azért mondom, mintha valamiben hiányt szenvednék. Megtanultam, hogy minden körülmények között elégedett legyek. 12 Mind szűkös, mind bőséges körülmények között tudok élni. Ismerem a jóllakást és az éhezést, a szükséget és a bőséget is. Megtanultam, hogyan nézzek szembe bármikor, bármilyen helyzettel, 13 mert mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít!

14 Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem a fogságomban! 15 Ti magatok is tudjátok, hogy amikor az örömüzenet hirdetését elkezdtem, és Macedóniából elindultam, csak tőletek, a filippi gyülekezettől kaptam anyagi segítséget. 16 Amikor Thesszalonikában jártam, akkor is többször küldtetek ajándékot nekem. Valóban szükségem is volt a segítségetekre. 17 De ezt nem azért mondom, mintha ajándékokat várnék tőletek, inkább arra vágyom, hogy áldást kapjatok. Mert aki ad, az áldást nyer.

18 Mindenem megvan, ami csak szükséges, sőt még azon felül is. Amióta ajándékotokat Epafroditosz elhozta, több is van, mint ami szükséges. Ez az ajándék olyan volt, mint az Istennek felajánlott, jó illatú áldozat, amelyet ő szívesen fogad. 19 Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket dicsőséges gazdagsága szerint, ha a Krisztus Jézusban éltek. 20 Dicsőség Atyánknak és Istenünknek örökké!

21 Köszöntsetek mindenkit, aki Isten népéhez tartozik: mindenkit, aki Krisztus Jézusban van! A velem lévő testvérek is köszöntenek benneteket. 22 Köszöntésüket küldik nektek mindazok, akik itt Isten népéhez tartoznak, különösen pedig a császár udvarából való testvérek.

23 Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+4%3A10-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Te vagy a Messiás!

18 Egyszer, amikor Jézus egymagában imádkozott, vele voltak a tanítványai is. Megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?”

19 A tanítványok így válaszoltak: „Egyesek Bemerítő Jánosnak, mások meg Illésnek. Megint mások egy régi prófétának, aki feltámadt.”

20 Jézus megkérdezte őket: „És ti? Ti kinek tartotok engem?”

Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás, akit Isten küldött.”

21 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta nekik, hogy erről senkinek se beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

22 Majd ezt mondta: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A18-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/15
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Amikor megvéditek a Szavamat, akkor úgy fognak rátok tekinteni, mint akik kegyetlenek, barátságtalanok és kevésbé szimpatikusak azokhoz, akik nem hisznek Istenben

Igazság Könyve:

“2013.08.05 18:33

Drága szeretett leányom, mennyire sírok a szomorúságtól, amikor látom a szörnyű megosztottságot, mely földi Egyházamon belül tornyosul. Kínszenvedésem keserűsége mégis enyhül azoknak köszönhetően, akik valóban szeretnek Engem, és akik már most aggodalmat éreznek azon eljárásmódért, ahogyan a Testemmel bánnak.

Soha ne érezzétek szükségét annak, hogy elfogadjatok bármilyen Ellenem irányuló cselekedetet, eljárást vagy szavakat.

Ha kényelmetlenül érzitek magatokat mindazért, amit Egyházamban láttok azoktól, akik esküdöznek, hogy ők egységben vannak Velem, miközben megszentségtelenítik Testemet, akkor a szíveteket kell követnetek. Én e nagy hitehagyás minden másodpercében veletek vagyok, és nektek, akik továbbra is hívni fogtok Engem, megnyitom majd a szemeteket az Igazságra, hogy hűségesek maradjatok Hozzám.

Az idő szinte már elérkezett hozzátok. Templomaim kapui hamarosan be lesznek zárva azok számára, akik továbbra is hűséggel ragaszkodni fognak a Kereszténység hagyományos gyakorlataihoz. Ezeket az ajtókat be fogják csapni az orrotok előtt, amikor tanúságot tesztek Rólam. Hiteteket a legravaszabb módon fogják gúnyolni: amikor megvéditek Szavamat, akkor úgy fognak rátok tekinteni, mint akik kegyetlenek, barátságtalanok és kevésbé szimpatizálnak azokkal, akik nem hisznek Istenben

Ha ti az Én felszentelt szolgáim vagytok, előfordulhat, hogy szidni fognak benneteket, és hűségetek miatt válaszra kényszerítenek titeket. Gyűljetek most össze mindnyájan. Kérem, hogy ne tagadjatok meg Engem. Én védelmezni foglak benneteket, hogy szolgálni tudjatok Engem. Segíteni fogok nektek hordozván terheteket. A Mennyország minden Kegyelme rátok fog áradni.

Figyelmeztetés a papoknak:

Lekaszabolom majd mindazokat közületek, akik a hamis egyházat követik – a fenevad egyházát –, amikor azt majd bemutatják nektek. Csak kövessétek ezt az új egyházat, és akkor eladjátok a lelketeket a fenevadnak. Ahelyett, hogy az Én Nevemben lelkeket mentenétek, felelősségre lesztek vonva, amiért is az örök Kárhozatnak szolgáltattátok ki őket.

Én most az Igazságot mondom nektek, hogy legyen elegendő időtök felkészülni arra a napra, mely nap már nincs oly messze.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-megveditek-a-szavamat-akkor-ugy-fognak-ratok-tekinteni-mint-akik-kegyetlenek-baratsagtalanok-es-kevesbe-szimpatikusak-azokhoz-akik-nem-hisznek-istenben/

 
 

2013.08.06 19:37

Gyermekem, sohasem szabad azokra hallgatnod, akik a Szentháromság ezen Üzeneteit támadják, mert ők elvonják figyelmedet ettől a Munkától. Ne feledd, hogy ezeket az Üzeneteket súlyosságuk miatt sokkal jobban fogják támadni, mint bármilyen más üzenetet. A csúfolás, a gúnyolódás és a kritizálás továbbra is folytatódni fog, egészen az utolsó napig, amikor majd megkapod az Utolsó Üzenetet.

A terv, hogy lejárassák ezeket az Üzeneteket, erősödni fog, és a gyűlölet növekedni fog, ezért kérlek, légy erre felkészülve. Ezeket az Üzeneteket nem hagyhatják figyelmen kívül sem a hívők, sem pedig a hitetlenek, mivel Isten Szava sohasem marad észrevétlen. Jelenleg az Isten iránti gyűlölet mindenhol megtalálható a világban, és azok, akik ebben az időben az Ő Szavát hirdetik, szenvedni fognak.

Az Igazságot kezdettől fogva mindig is elutasították, attól a pillanattól kezdve, amikor Isten elküldte prófétáit, hogy figyelmeztesse gyermekeit a pogányság veszélyeire. A pogányság az Igazság ellentéte – Isten Szavának ellentéte. Azok a szegény lelkek, akik hamis isteneket tisztelnek, nagyon megharagítják Atyámat. Ő egy féltékeny Isten, mert minden dolog Őáltala kezdődött. Ő mindenható. Ő egy szerető Isten, de haragjától félni kell, amikor a pogányok megfertőzik azokat, akik szeretik Őt.

Amikor Isten gyermekei –azok, akik hisznek Benne és imádják őt Szeretett Fia, Jézus Krisztus által – megpróbálnak egyesülni minden lélekkel és minden vallással, nagyon óvatosaknak kell lenniük. Isten azt akarja, hogy minden gyermeke szeresse egymást, tekintet nélkül a fajra, vallásra és nemzetre. Az, amit Ő nem fog megengedni, hogy a Keresztények tárt karokkal fogadják a pogányokat az Ő Egyházában. Amikor ez megtörténik, akkor a pogányok el fogják törölni a Kereszténység minden nyomát.

Sértés Istennel szemben teret engedni a hazugságnak, hogy az beszennyezze az Igazságot, Isten Szavát.

Isten prófétái figyelmeztették az emberiséget a pogányság átkarolásának veszélyeire, mivel az a teljes pusztuláshoz vezet. Amikor ez megtörténik, azok a nemzetek, akik megengedik egyházaikban ezt a förtelmet, el lesznek törölve, és irányukba kevés Irgalom lesz mutatva.

Ne fogadjátok el azt a toleranciát, hogy a pogányok átvegyék Isten egyházait. Nem szabad elfejtenetek soha azt a nagy Áldozatot, amelyet Isten hozott, amikor elküldte egyetlen Fiát, hogy üdvösséget hozzon nektek.

A nap, amikor elfogadjátok a nem Istentől származó egyházak gyakorlatait, vagy amikor tiszteletet mutattok a pogányok iránt, az a nap lesz, amikor hátat fordítotok az Igazságnak.

Tartsátok nyitva a szemeteket és imádkozzatok, hogy egyházaitok ne kényszerítsenek benneteket arra, hogy lemondjatok Jézus Krisztus iránti hűségetekről.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-ne-fogadjatok-el-azt-a-toleranciat-hogy-a-poganyok-atvegyek-isten-egyhazait/

 
 

“2013.08.04 23:16

… Egyedül csak Atyám parancsára vihetem magammal azokat, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, de akik a hamis prófétának kötelezik el magukat szíves engedelmességgel, be fognak dőlni az Antikrisztus megnyerő magatartásának.
 

 

 
“2013.08.03 13:17
… Azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, a fenevadnak elsődleges célpontjai. Sokan ezek közül a lelkek közül Fiam követői, és hűségesek az Egyházhoz.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-azok-akiknek-a-neve-be-van-irva-az-elet-konyvebe-a-fenevad-elsodleges-celpontjai/

 
“2013.08.05 04:05
 
 
—–
Római katolikus:
08-06Urunk színeváltozása

Ha ez az ünnep nem esik vasárnapra, akkor az evangélium előtt csak az egyiket olvassuk az alábbi két olvasmány közül.

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Ruhája fehér volt, mint a hó.
Én, Dániel az éjjeli látomásban láttam, hogy egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Ítéletet tartottak és felnyitották a könyveket.
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.
Ez az Isten igéje.
Dán 7,9-10.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon! 6. tónus.
Előénekes: Király az Úr! † Ujjongjon a föld, * és örvendjen minden sziget!
Homály és felhő lebegi őt körül, * trónját jog és igazság tartja szilárdan.
Hívek: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
E: A földkerekséget bevilágítják villámai, * a föld látja és beléremeg.
A hegyek viaszként szétfolynak az Úr arca előtt, * az egész föld az Úr színe előtt.
H: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
B: Igazságosságát hirdetik az egek, * és dicsőségét meglátják a népek.
Mert te vagy, Uram, a legfölségesebb az egész világon, * messze fölségesebb vagy minden istennél!
H: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
Zsolt 96,1-2.5-6.9

SZENTLECKE Szent Péter apostol második leveléből
Mi hallottuk az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen.
Szeretteim!
Nem ravaszul kieszelt mesék nyomán adtuk nektek hírül Urunk Jézus Krisztus csodálatos erejét, hanem mint megdicsőülésének szemtanúi. Amikor az Atyaisten megtisztelte és megdicsőítette, ez a szózat hangzott el hozzá a magasztos dicsőségből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. Így még jobban hiszünk a prófétai jövendölésekben, és ti is jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag föl nem kél a szívetekben.
Ez az Isten igéje.
2Pét 1,16-19

ALLELUJA
Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik, * őt hallgassátok! Mt 17,5c – 4 g. tónus.

„B” évben:
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A mennyei Atya tanúsítja, hogy Jézus az ő szeretett Fia.
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Ezek az evangélium igéi.
B évben Mk 9,2-10″ 

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-06


——
Görög katolikus:

Jézus megmutatkozik a dicsőségében

17 Hat nappal később Jézus felment egy magas hegyre. Csak Pétert, Jakabot és annak testvérét, Jánost vitte magával, senki más nem volt velük. A hegyen Jézus a tanítványok szeme láttára átváltozott: arca úgy ragyogott, mint a nap, a ruhája pedig fehéren fénylett. Majd hirtelen megjelent mellette Mózes és Illés, és beszélgettek vele.

Péter ekkor Jézushoz fordult: „Uram, olyan jó itt lenni! Ha akarod, készítek három sátrat: neked, Mózesnek és Illésnek.”

Mialatt ezt mondta, hirtelen fényes felhő takarta be őket. A felhőből hang hallatszott: Ő a Fiam, akit szeretek, és akiben gyönyörködöm! Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek neki!”

Amikor a tanítványok ezt meghallották, arccal a földre borultak, és nagyon megrémültek. Jézus hozzájuk lépett, megérintette őket, és ezt mondta: „Álljatok fel, ne féljetek!” Amikor felnéztek, már csak őt látták.

Miközben lefelé jöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: „Ne mondjátok el senkinek, amit láttatok, amíg az Emberfiát fel nem támasztják a halottak közül!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+17%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2Pét 1,16-19

ld. fent Római Katolikusnál
 

13 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok, mert bezárjátok Isten Királyságának kapuját az emberek előtt! Ti magatok nem mentek be rajta, de azokat sem engeditek, akik szeretnének bemenni. [14] [a]

15 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Képesek vagytok keresztül-kasul utazni szárazon és vízen, hogy valakit megnyerjetek a vallásotok követőjének, és ha azzá lett, még biztosabban a Gyehennára külditek, mint amennyire ti arrafelé mentek!

16 Jaj nektek, akik vezetitek a népet, pedig magatok is vakok vagytok! Azt mondjátok: »Ha valaki úgy ígér meg valamit, hogy a Templomra esküszik, azt fel lehet oldani a fogadalma alól, de ha a aranyat ajánlott fel a Templomnak, akkor már nem.« 17 Ostobák és vakok! Hát mi nagyobb, az arany, vagy maga a Templom, amely szentté teszi az aranyat?

18 Ezt is mondjátok: »Ha valaki az oltárra esküszik, azt fel lehet oldani a fogadalma alól, de ha áldozati ajándékot ajánlott fel, akkor már nem.« 19 Vakok! Hát mi nagyobb, az áldozati ajándék, vagy az oltár, amely szentté teszi az ajándékot? 20 Hasonlóképpen: aki az oltárra esküszik, az mindarra esküszik, ami az oltáron van. 21 Aki a Templomra esküszik, az arra esküszik, akinek neve abban lakik. 22 Aki a Mennyre esküszik, az Isten trónjára esküszik, és magára Istenre, aki a trónon ül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+23%3A13-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

…..
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/06
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Azoknak, akik a hamis próféta parancsát teljesítik, sok imára lesz szükségük, mert néhányan közülük vakok az Igazságra. Másoknak, akik ismerni fogják az Igazságot, de azok oldalán fognak állni, akik tagadják Fiam Kereszthalálát, lesz mitől félniük. Ők szörnyű szenvedést fognak okozni Krisztus ártatlan követőinek.”