Címke: kapzsiság

A mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált

Igazság Könyve:

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

…”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

———-

Római katolikus:

2021-02-05

4. évközi hét péntek

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.
Testvéreim!
Maradjon meg köztetek a testvéri szeretet! El ne hanyagoljátok a vendégszeretetet, hiszen ezáltal némelyek, tudtukon kívül angyalokat láttak vendégül. Gondoljatok a foglyokra, mintha magatok is foglyok volnátok; az üldözést szenvedőkre, hiszen magatok is testben éltek!
A házasságot mindenki tartsa tiszteletben, a házasélet pedig legyen tiszta! A paráznát és a házasságtörőt megítéli az Isten. Éljetek
kapzsiság nélkül, elégedjetek meg azzal, amitek van. Hiszen Isten maga ígérte: „Nem hagylak el, és nem hagylak cserben.”
Ezért bizalommal mondhatjuk:
Az Úr velem van, nincs bennem félelem:
Ember mit árthat énnekem?

Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten igéjét hirdették nektek! Gondoljatok földi vándorlásuk végére, és kövessétek őket a hitben!
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.
Ez az Isten igéje.

Zsid 13,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék? (1a. vers – 4. g tónus)
Az Úr életem oltalmazója, * kitől rettegnék?
Hívek: Az Úr az én világosságom, * és ő az én üdvösségem.
E: Egész tábort állíthatnak ellenem, * nem fél a szívem.
Ha harcra kelnek ellenem, * én akkor is remélek,
H: Az Úr az én világosságom, * és ő az én üdvösségem.
E: mert sátrában rejt el engem, * a balsors idején; hajlékának rejtekében
elbújtat engem, * és kősziklára állít.
H: Az Úr az én világosságom, * és ő az én üdvösségem.
E: Szívem rólad mondta: * „Keressétek az ő arcát!”
A te arcodat keresem, Uram, * ne rejtsd el előlem arcodat.
Ne fordulj el haragodban szolgádtól, * segítségem te vagy, el ne taszíts.
H: Az Úr az én világosságom, * és ő az én üdvösségem.
Zsolt 26,1.3.5.8b-9abc

ALLELUJA
Boldogok, akik jó és tiszta szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Heródes Antipász király lefejezteti Keresztelő Szent Jánost.
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül.
Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.”
Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.
Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott.
A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.”
A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának.
Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 6,14-29

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-05

„… Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti. …”

„… Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve


————

Ortodox (Görög keleti):

„Salamon bölcs mondásai

10 Ezek Salamon bölcs mondásai.

A bölcs fiú örömet szerez apjának,
az ostoba fiú pedig szomorúságot anyjának.
2 A csalással szerzett vagyon mit sem ér,
de az igazságosság megszabadít a haláltól.

3 Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak,
de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön.
4 A lusta ember elszegényedik,
a szorgalmas pedig meggazdagodik.
5 Az értelmes fiú aratáskor begyűjti a termést,
a haszontalan pedig átalussza az aratást.

6 Az emberek áldják, aki igazságos,
míg a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat leplezi.
7 Az igaz ember nevét áldva emlegetik,
de a gonosz nevét átokként használják.

8 A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak,
az istentelen beszédű pedig elbukik.
9 Aki igazságosan él, az biztonságban lakik,
de aki görbe utakon jár, azt rajtakapják.
10 Aki rosszindulatú és alattomos, az bajt okoz,
az istentelen beszédű pedig elbukik.[a]
11 Az igazságos ember beszéde élet forrása,
de a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat takargatja.

 

 

 

 

Bölcsesség áldásai

3 Fiam, ne felejtsd el, amire tanítalak,
vésd szívedbe parancsaimat,
2 mert megszaporítják napjaidat és életed éveit,
jólétet és békességet hoznak neked!
3 A szeretetet és hűséget soha el ne hagyd,
kösd magadra, mint nyakláncot,
vésd a szívedbe őket!
4 Akkor Isten és az emberek
egyaránt szeretni fognak, és megbecsülnek.

5 Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel,
és ne menj a saját fejed után!
6 Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát,
akkor majd ő egyengeti utadat,
és vezeti lépteidet!
7 Ne képzeld magad túl okosnak,
hanem tiszteld és féld az Örökkévalót,
a gonosznak pedig fordíts hátat!
8 Egészség lesz ez a testednek,
s még a csontjaid is felüdülnek.

9 Tiszteld az Örökkévalót vagyonodból,
minden jövedelmed színe-javából,
10 akkor gabonával telik meg éléskamrád,
szőlőprésed mustot áraszt!
11 Fiam, mikor az Örökkévaló figyelmeztet és fegyelmez,
ne utasítsd el,
ne sértődj meg, ha helyreigazít!
12 Mert akit szeret az Örökkévaló,
azt helyreigazítja és megfegyelmezi,
mint apa a fiát, akit nagyon szeret.

 

 

 

 

A bölcsesség hív

8 Figyeljetek! Bölcsesség hív benneteket,
az értelem szól hangos szóval, figyeljetek!
2 Megáll a hegyek tetején, az utak mellett,
ott, ahol az ösvények találkoznak,
3 kiált a kapuknál, a város bejáratainál,
nyitott ajtóknál nyilvánosan szól:

4 „Férfiak, hozzátok kiáltok,
minden ember hallja meg szavam!
5 Tanuljatok tőlem bölcsességet, tudatlanok,
szerezzetek értelmes szívet, öntelt ostobák!
6 Hallgassatok rám,
mert életbevágóan fontos, amit mondok,
és igazat mondok, ha megszólalok!
7 Szájam igazságot mond,
ajkam utálja a gonoszságot.
8 Minden szavam egyenes és igaz,
nincs bennük sem hamisság, sem torzítás.
9 Mind világos az értelmeseknek,
aki bölcsességre vágyik, mind megértheti.
10 Fogadjátok meg tanácsomat, mert ezüstnél többet ér,
válasszátok tudásomat, inkább, mint az aranyat!
11 Mert a bölcsesség drágább a gyöngyöknél,
kívánatosabb a drágaköveknél.

 

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=proverb+10%3B++++proverb+3%3B+++proverb+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/05

 

Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az utolsó fejezetet fogja jelezni

Igazság Könyve:
“Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az utolsó fejezetet fogja jelezni
2014. május 24. szombat, 21:20

Drága, szeretett leányom, a fő oka annak, hogy ma nagyon sok ember, különösen a fiatalok, nem akarnak tudni Rólam az, hogy az önérdekük féktelen. Az önmegszállottság és annak vágya, hogy az ember csak önmagának és vágyainak tegyen eleget, azt jelentette, hogy nincs egymás iránti igaz szeretet, és az ilyen lelkekben felebaráti szeretet is alig van. Amikor ők az önmegvalósításra törekedvén elkülönülnek a többiektől, nem tudják szeretni felebarátaikat. Ha nem szeretik felebarátaikat, Engem sem tudnak szeretni.

Az Istentől való elszakadás még soha nem volt ennyire elterjedt. A szívükben lévő kevés szeretetnek köszönhetően, a gonosz egy kellemes környezetre talál, ahol gyökeret ereszt. Amint egyszer a gonoszság be van ültetve a lelkekben, akik könnyű prédává váltak, a gonoszság gyorsan fog nőni és terjedni. A gonoszság minél tovább terjed, annál kevesebb szeretet lesz a lélekben, és a mások iránti gyűlölet fog abba belecsepegni. Hamarosan a gyűlölet, a féltékenység, az irigység, a kapzsiság és a mohóság lesz a közös jellemvonás, amelyek egyesítik a modern társadalmat, míg végül egységre jutván, a lelkek nem fognak érezni semmit. A lélek üressége nagy veszélyhez vezet, mert a gonosz intelligens, és ebben a szakaszban arra fogja felhasználni a lelkeket, hogy háborút indítson a világban lévő Isteni Jelenlét ellen. Amikor a világ önmegszállottá válik, és mindenféle jogot követel, melyet úgy ítél meg, hogy fontosabb, mint az, amit nagylelkűen önmagától nyújt, akkor ebből semmi jó nem származhat.

Amikor Lucifer nem engedelmeskedett Atyámnak, akkor a gőg volt az, ami a bukásához vezetett. A gőg és önszeretet mellett minden más a második helyre kerül, s ez az emberi nem végső bukásához fog vezetni. Az Istennel szembeni engedetlenség féktelenné vált ebben az időben. Parancsait illetően csak kevés tisztelet látható, és ez azt jelenti, hogy az ember a Tízparancsolatból egy Parancsolatnak sem fog engedelmeskedni. Amikor földi Egyházam – mely Atyám utolsó bástyája gyermekei fölött – megszegi az első Parancsolatot, a világ a legnagyobb büntetésnek lesz tanúja az özönvíz óta.

Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az
utolsó fejezetet fogja jelezni.

Amikor Isten gyermekei csak önmagukat szeretik, és illegetik magukat Színe előtt, akkor Ő keserű könnyeket sír. De amikor a pogánysággal és egy hamis istennel cserélik fel Őt a szívükben, akkor Haragja példa nélküli lesz.

Jézusotok”


“Üdvösség Anyja: Keresztényként fel kell készülnötök, hogy harcoljatok a Hitetekért (&151.)
2014. május 22. csütörtök, 15:26

Drága gyermekeim, a szenvedés, amelyet Fiam az ember bűne miatt elvisel, mérhetetlen ebben az időben. Az Ellene és a legszentebb Szava elleni gyűlölet – ahogyan azt a Legszentebb Biblia tartalmazza – sok ember szívében megmutatkozik, és ez magába foglalja a
hamis vallásokat is, ahol a Szentháromság Egy Istent nem ismerik el, valamint azokat, akik Kereszténynek vallják magukat.

Minden elkövetett bűn fájdalmat okoz Fiamnak, és minden halálos bűnt a Testére mért brutális ökölcsapásként érez. Az eretnekség minden elkövetett cselekedete olyan, mint egy újabb tüske a szenvedés Koronájába, amelyet már elviselt. Ahogy Fiam szenvedése egyre csak nő egy olyan időszakban, amikor minden Isten ellen elkövetett bűnt tagadnak, úgy fog növekedni az igazi
Keresztények szenvedése is. …”
 
 
—-
Római katolikus:

05-24

Szűz Mária, a keresztények segítsége

Ennek az emléknapnak saját olvasmányai vannak.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Gyermek születik és Fiú adatik nekünk.
A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják. Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetörted, mint Midián idejében.
Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó. Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet a jog és az igazság által megerősít és megszilárdít mostantól fogva mindörökké. Ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete.
Ez az Isten igéje.
Iz 9,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben. (Vö. 1a. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Szívem ujjong az Úrban, * erővel tölt el Istenem.
Ellenségeimmel bátran szembeszállok * mert örvendezem segítségeden.
Hívek: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: A hatalmasok íja eltörött, * a gyengéket azonban erő övezi.
Kenyérért szegődnek el, kik azelőtt bővelkedtek, * jóllakhatnak, akik nélkülöztek.
Anya lesz, kinek nem volt gyermeke, * erőtlenné válik a nagy családú.

H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Az Úr adja a halált és az életet, * letaszít az alvilágra és felhoz onnan.
Az Úr tesz szegénnyé és ő tesz gazdaggá, * ő az, aki megaláz és felmagasztal.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Fölemeli a porból a rászorulót, * a sárból a szegényt fölsegíti.
A fejedelmek sorába ülteti, * a dicsőség trónusára.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
1Sám 2,1.4-5.6-7.8abcd

ALLELUJA
Boldog vagy, Szűz Mária, és minden dicséretre méltó, * mert tőled virradt ránk az igazság napja: Krisztus, a mi Istenünk. – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Mária gyermeket fogant a Szentlélektől.
Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől.”
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 1,18-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-24

 
——
Görög katolikus:

A Szent Szellem leszáll a római hívőkre is

44 Miközben Péter még beszélt, a Szent Szellem leszállt mindenkire, akik Pétert hallgatták. 45 A zsidó hívők, akik Péterrel együtt jöttek, elcsodálkoztak azon, hogy Isten a más nemzethez tartozóknak is adta a Szent Szellem ajándékát, 46 mert hallották, hogy azok más nyelveken szólnak, és Istent dicsérik. Ekkor Péter azt mondta: 47 „Senki sem tilthatja meg nekik, hogy bemerítkezzenek, hiszen ők is ugyanúgy megkapták a Szent Szellemet, mint mi!” 48 Így azután Péter úgy rendelkezett, hogy Kornéliusz, meg a rokonai és barátai mind merítkezzenek be Jézus, a Messiás nevébe. Így is történt. Azok pedig kérték Pétert, hogy maradjon velük még néhány napig.

Pétert kikérdezik Jeruzsálemben

11.1 Az apostolok és a Júdeában élő testvérek megtudták, hogy a más nemzethez tartozók is elfogadták Isten üzenetét. Azután Péter felment Jeruzsálembe. Ott egyes zsidó hívők[a] a szemére vetették: „Más nemzethez tartozók házába mentél be, és még együtt is ettél velük!”

Péter ekkor részletesen elmondta nekik, hogy mi történt: „Joppéban voltam és imádkoztam, amikor hirtelen látomást láttam. Egy nagy lepedő ereszkedett le az égből a négy sarkánál fogva, és leszállt hozzám a földre. Belenéztem, és mindenféle állatot láttam benne. Voltak ott vadállatok, négylábúak, földön csúszó állatok és madarak is. Majd egy hangot hallottam, amely ezt mondta: »Kelj fel, Péter, vágd le őket, és egyél belőlük!«

Mire én azt válaszoltam: Soha nem tennék ilyet, Uram! Nem ettem én soha olyat, amit a Törvény szerint nem szabad megennünk, vagy ami tisztátalan!

Ekkor másodszor is megszólalt a hang a Mennyből: »Amit Isten tisztává tett, azt ne tekintsd tisztátalannak!«

10 Ez még kétszer megismétlődött, majd az egész felemelkedett az égbe.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+10-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus az Atyától jött, és hozzá megy

21 Azután Jézus ezt mondta: „Én majd elmegyek, ti pedig keresni fogtok engem, de ahová megyek, oda ti nem jöhettek, és a bűneitekben fogtok meghalni.”

22 Ekkor a júdeaiak egymás között tanakodtak: „Talán meg akarja ölni magát, hogy azt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek«?”

23 Jézus így folytatta: „Ti innen, a földről származtok, én pedig fentről származom. Ti ehhez a világhoz tartoztok, de én nem. 24 Ezért mondtam nektek, hogy a bűneitekben fogtok meghalni. Bizony, ha nem hiszitek, hogy ÉN VAGYOK,[a] akkor a bűneitekben haltok meg.”

25 Ekkor azok megkérdezték: „Ki vagy te tulajdonképpen?”

Jézus így válaszolt: „Az vagyok, akinek kezdettől fogva mondom magamat. 26 Sok mindent mondhatnék rólatok, és elítélhetnélek titeket. De csak azt mondom, amit attól hallottam, aki elküldött engem, és amit ő mond, az igaz!”

27 Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt. 28 Jézus így folytatta: „Amikor majd fölemelitek[b] az Emberfiát, akkor fogjátok felismerni, hogy ÉN VAGYOK. Meg fogjátok érteni azt is, hogy amit teszek, azt nem magamtól teszem, és csak azt mondom, amire az Atya tanított, 29 mert engem ő küldött, és mindig velem van. Nem hagyott egyedül, mert én mindig azt teszem, amivel a kedvében járok.” 30 Amikor ezt mondta, sokan hittek Jézusban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8%3A21-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/05/24
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
 
“Nektek nem kell megértenetek Isten Útjait – egyszerűen csak el kell azt fogadnotok
2014. május 23. péntek, 18:00

 

Nektek nem kell Isten Útjait megértenetek – egyszerűen csak el kell azt fogadnotok. Én soha nem kértelek benneteket arra, hogy megértsétek Istenségem Misztériumát, mert azok a lelkek, akik igazán szeretnek Engem, azért fognak szeretni, Aki Vagyok, és nem azért, amit hozok. Ők nem fognak maguknak dicsőséget keresni. Ők nem azért dolgoznak a lelki fejlődésükön, hogy csupán csak megvessék lábukat Királyságomban. Soha nem fogják a Velem kapcsolatos ismeretüket kérkedő módon arra használni, hogy pontokat gyűjtsenek maguknak. A lelkek, akik Bennem fognak lakozni, olyan lelkek, akik nem kérnek semmit, csak azt, ami a saját lelkük és más lelkek javát szolgálja.

Amikor azt mondjátok, hogy Engem képviseltek, nem arról kell beszélnetek és kiabálnotok, hogy mennyire jól ismertek Engem, mint ahogy ezt mondjátok. Nektek egyszerűen csak szeretettel kell lennetek mások iránt, és követnetek kell Tanításaimat egy olyan lelkülettel, amelyben nincs helye a büszkeségnek. Ha tehát ti valóban az Enyéim vagytok, akkor kevesebb időt fogtok azzal tölteni, hogy megpróbáljátok értelmezni azt, amit mondtam, amit tanítottam, és amit megígértem nektek. Azt kérem, hogy jöjjetek Hozzám, és fordítsatok több időt a Velem való csendes szemlélődésre. Ha ezt teszitek, akkor Én sokkal világosabban fel fogom tárni Magam előttetek, és ti a szívetekben tudni fogjátok, hogy valójában mit is jelent Engem igazán szolgálni.

Jézusotok “

Isten, az Atya: Isteni Akaratomnak soha nem szabad ellenszegülni

Igazság Könyve:
“Isten, az Atya: Isteni Akaratomnak soha nem szabad ellenszegülni
2014. május 9. péntek, 17:00

Drága leányom, a világot Én teremtettem, mert ez volt az Akaratom. Az Akaratom mindig is létezett, és mindig létezni is fog. Az Akaratom be fog teljesedni, akár akarja azt az ember, akár nem. A szabad akarattal, amit Kezem által adtam az embernek, visszaéltek, és ez azt eredményezte, hogy az ember elszakadt Tőlem,
Örök Atyjától. Mivel az ember a szabad akarat ajándékával rendelkezik, így csak azok válhatnak Részemmé, akik úgy döntenek, hogy Fiam, Jézus Krisztus által jönnek Hozzám – újból teljes épségben.

Amikor az ember akarata
ellenszegül az Én Akaratomnak, az keserű harcot eredményez, mert egyedül csak az Én Akaratom múlhat fölül mindent, ami van. Isteni Akaratom irányít mindent amit Én megengedek, vagy lehetővé teszek, hiszen Én mindig elfogadom a szabad akaratot, amit Én adtam az embernek, mert nem veszem vissza, amit adok. Időnként az ember a saját szabad választásának köszönhetően szörnyű fájdalmat okoz a világban, és kapzsisága és önzése által nagyon megbánt Engem. Mégsem avatkozom bele az ember szabad akaratába, mert egyedül csak ő döntheti el, hogy megszeretné-e tenni, vagy sem, amire Akaratom vágyik. És bár Én nem fogom megkísérelni, hogy elvegyem a szabad akaratot, azonban a szabad választás mégsem jelenti azt, hogy az ember az ő szabad akarata szerint diktál Nekem mindabban, ami az Enyém.

Isteni Akaratomnak soha nem szabad
ellenszegülni, mert az ember soha nem tudja leküzdeni Akaratomat. Ha ezt mégis megteszi, azt fogja tapasztalni, hogy nem szállhat szembe Velem anélkül, hogy a következmények miatt ne szenvedne. Egyedül Én döntök az élet és a halál kimenetele fölött, mert a döntés joga az Enyém. Amikor eldöntöm, hogy véghezvigyem Terveimet gyermekeim megmentése érdekében, senkinek sincs hatalma arra, hogy lábbal tiporja azt. Ha az ember megpróbál beavatkozni a világnak adott Ajándékaimba, amelyek magukba foglalják az élet minden formáját, akkor ő nemcsak kudarcot fog vallani, hanem ennek eredményeként szenvedni is fog.

Senki ne próbáljon megállítani Engem azon Tervemben, hogy beteljesítsem Szent Szövetségemet.

Senki ne gyalázzon Engem vagy álljon Akaratom útjába, nehogy váratlanul el legyen vágva Tőlem.

Senki ne próbáljon megállítani Engem abban, hogy örök életet adjak a lelkeknek, különben annak az élete véget ér. Ha mégis megpróbálnátok ellenszegülni Nekem, soha nem fogtok sikerrel járni. Amikor az ember továbbra is tagadja Szavamat, és Istenségem ellen akar harcolni, akkor annak zűrzavar, katasztrófa, az emberi élet elvesztése és szörnyű büntetés lesz az eredménye. Ezért van az, hogy amikor egy lélek szabad akaratából elfogadja a felszólítást, hogy engedelmeskedjen Nekem, vagy kövesse Utasításaimat, többé már nem képes ellenállni Akaratomnak.

Leányom, te megpróbáltál
ellenszegülni Akaratomnak, bár már átadtad magad Nekem. Időközben tudni fogod, hogy ennek nem sok haszna van, mert amit Én diktálok, azt csak a Magam módján lehet véghezvinni.

Gyermekeim, Én a ti Atyátok Vagyok. Én Vagyok a ti Teremtőtök. Egyedül csak Én tudom, hogy mit tartogat számotokra a jövő, de meg fog vigasztalni benneteket az a tudat, hogy minden Tervem elkészült. Csak akkor lehet
Királyságomat teljes mértékben megvalósítani és végre beteljesíteni, amikor a ti akaratotok egybefonódik az Enyémmel. Csak ekkor fognak véget érni a konfliktusok Köztem, Örök Atyátok és az ember között. Béke fog uralkodni az eljövendő világban, egy olyan tökéletes világban, amelynek soha nem lesz vége.
 
Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten “
 

—–
Római katolikus:

2019-05-09

húsvét 3. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Aki teljes szívből hisz, méltó a keresztségre.
A jeruzsálemi üldözés idején az Úr angyala így szólt Fülöp diakónushoz: „Kelj föl! Menj délnek, arra az elhagyatott útra, amely Jeruzsálemből Gázába vezeti”
Fülöp felkerekedett és elindult. Egyszer csak megpillantotta az etióp
királynőnek, Kandákénak egyik udvari főemberét, aki a királynő kincstárát kezelte.
Az etióp kincstárnok Jeruzsálemben volt imádkozni. Visszatérőben kocsiján ülve Izajás próféta könyvét olvasta.
A Szentlélek akkor így szólt Fülöphöz: „Menj, és szegődjél oda a kocsihoz!” Fülöp odasietett, és hallotta, hogy Izajás próféta könyvéből olvas. Megkérdezte: „Érted-e, amit olvasol?” Az így válaszolt: „Hogyan érthetném, hacsak valaki meg nem magyarázza?”
Meg is kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön melléje. Éppen ezt a szentírási részletet olvasta:
Mint a juhot, úgy vitték leölésre, s miként a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta szólásra ajkát.
Megaláztatásában vétetett el róla az ítélet.
Ki sorolhatja fel nemzedékét?
Hiszen élete elvétetik a földről.
Az udvari tiszt odafordult Fülöphöz: „Kérlek, kiről mondja ezt a próféta, önmagáról vagy valaki másról?”
Fülöp akkor beszélni kezdett, és az írásnak ebből a részletéből kiindulva hirdette neki Jézust. Amint továbbhaladtak az úton, valamilyen vízhez érkeztek. Az udvari tiszt akkor megszólalt: „Nézd, itt a víz; mi akadályozza hát, hogy megkeresztelkedjem?”
Ezzel megállíttatta a kocsit, majd Fülöppel együtt lement a vízbe, és Fülöp megkeresztelte. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és az udvari tiszt nem látta őt többé. Örvendezve folytatta útját, és öröm volt a szívében.
Fülöp pedig Azótusban találta magát, és amíg csak Cezáreába nem ért, útközben minden helységben hirdette az evangéliumot.

Ez az Isten igéje.
ApCsel 8,26-40

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsérd az Istent, nagy világ! (Vö. 1. vers. 13. számú responzum. – 10. tónus)
Vagy: Alleluja. 10. szám.
Előénekes: Áldjátok Istenünket, nemzetek, * dicsőségéről éneket zengjetek.
Hívek: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
E: Életet ő ad lelkünkbe, * s lábunkat meginogni nem hagyja.
H: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
E: Mindnyájan, kik félitek az Istent, † jertek, halljátok: * elbeszélem, mily nagy csodákat tett vélem.
H: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
E: Ajkam hozzá kiáltott, * nyelvem dicséretet mondott néki.
H: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
E: Áldott legyen az Isten, aki nem vetette el imámat, * és nem vonta meg tőlem irgalmát.
H: Dicsérd az Istent, nagy világ!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 65,8-9.16-17.20

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. * Aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus a szentáldozásban az élet kenyere.
A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: »Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.« Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában,
és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,44-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-09

 
——
Görög katolikus:

A jeruzsálemi közösség imádsága

23 Akkor szabadon engedték Pétert és Jánost, akik visszamentek a tanítványok csoportjához, és elbeszélték mindazt, amit a főpapok és a nép vezetői mondtak. 24 A tanítványok, miután meghallgatták őket, egy szívvel-lélekkel kiáltottak Istenhez, és így imádkoztak: „Urunk, te teremtetted a Mennyet, a Földet, a tengert, és mindent, ami bennük van. 25 Te mondtad a Szent Szellem által szolgádon, ősapánkon, Dávidon keresztül:

»Miért kiabálnak dühösen a nemzetek?
    Miért készítenek Isten
ellen terveket?
    Hiszen nem lesz azokból
semmi!

26 A föld királyai harcra készültek,
    a fejedelmek összefogtak
    az Örökkévaló és Messiása
ellen[a]

27 Mert Jeruzsálemben valóban ez történt: Heródes, Poncius Pilátus, Izráel népe és a többi nemzetek mind összefogtak szent szolgád, Jézus ellen, akit te tettél Messiássá. 28 Így együttesen meg is tették mindazt, amit te, Urunk, hatalmaddal és akaratoddal előre elhatároztál. 29 Most azért, Urunk, halld meg, amivel fenyegettek bennünket! Tegyél bennünket, szolgáidat képessé, hogy teljes bátorsággal hirdessük üzeneted! 30 Te pedig nyújtsd ki kezedet, gyógyítsd meg a betegeket, tegyél csodákat, és adj jeleket szent szolgádnak, Jézusnak neve által!”

31 Amikor befejezték az imádkozást, megremegett a föld, ahol összegyűltek, és betöltötte őket a Szent Szellem. Ezután továbbra is bátran hirdették mindenkinek Isten üzenetét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+4:23-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/05/09
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A terveket az istentelen háromság dolgozta ki, melyek szerint minden, ami Igaz, száműzetik

Igazság Könyve:

“2013.10.15 15:45

Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy papjaim, minden Keresztény felekezetben kezdjék el a Legszentebb Szentségeket megőrzését. Azok, akik a Katolikus Egyházhoz tartoznak, elsőként fogják megtapasztalni a Szentségek elpusztítását és megszentségtelenítését. Azok, akik hűségesek Hozzám, Jézus Krisztushoz, gondosan felkészülnek erre a szörnyű pusztára, amelybe Egyházam lesz taszítva. Nektek most fel kell készülnötök, mert a hűségeteknek köszönhetően lesz, hogy Isten minden gyermeke képes lesz fogadni a Szentségeket az ő szent állapotukban.

Az összes többi Keresztény Egyházaknak a következőt mondom: Emlékezzetek azon Ígéretemre, hogy visszajövök Második Eljövetelem Nagy és Dicsőséges Napján. Továbbá tudnotok kell, hogy az azt megelőző években, szörnyű megpróbáltatással kell szembenézniük mindazoknak, akik Engem követnek. Azokat, akiknek sikerül felekezeteiken belül új hatalmi pozícióba kerülniük, a hamis próféta fogja vezetni, és mindegyik az ő szavait fogja a szájába venni, és utánozni fogja cselekedeteit.

Jaj, azoknak, akik a hamis próféta oldalára állnak, mert ő Keresztelő Szent János ellentéte, ő lesz az Antikrisztus előfutára, aki mindnyájatok fölött fog uralkodni.

Meg foglak védeni benneteket, mert hamarosan Én leszek a ti egyetlen vezetőtök. Egyedül csak Bennem bízhattok, Aki az Igazságot fogja mondani nektek, amikor meginogtok az eretnekség miatt, melyet úgy fognak majd bemutatni nektek, mint a modern Keresztény teológia új formáját. Milyen ravasz a Sátán! Mert ő nem fog sokkolni soha benneteket, ehelyett – azok által, akik őt szolgálják – Legszentebb Szavamnak egy új kiforgatott, fejetetejére állított értelmezéshez fog vonzani benneteket.

A terveket az istentelen háromság dolgozta ki, melyek szerint minden, ami Igaz, száműzetik. Mindez csábító befolyással lesz a szekuláris világra, amikor az emberi kapzsiságot és a vágyat, hogy figyelmen kívül hagyják a bűnt, minden Keresztény Egyház be fogja mutatni a híveinek. Ez a nap kőbe volt vésve, és ez lesz a végső sértés, amelyet Isten megenged, mielőtt elküld Engem, az Ő egyetlen Fiát, hogy összegyűjtse mindazokat, akik hűségesek maradnak Isten Szavához. Amikor a hazugságokat bemutatják nektek, azok úgy fognak tűnni, mintha jó dolgok lennének. Az alázat jelvénye minden egyházban közös lesz, mivel ezt azok fogják közületek felvenni, akik majd becsapnak benneteket.

Minden Rám vonatkozó tulajdonság: a szegények iránti Szeretetem, a gyengék és az alázatosak iránti Szeretetem; rosszallássom a kapzsiság, a fösvénység és a bujasággal szemben részei lesznek azoknak az érveknek, amelyeket arra fognak felhasználni, hogy ezeket az új tanokat elfogadtassák veletek– az új egy világvallást, hogy felkészítsék a világot az Antikrisztus uralmára.

Mint egy szerető Isten adom nektek ezeket a figyelmeztetéseket, hogy megmentselek benneteket. Szenteljetek most Nekem figyelmet. Csak egyetlen dolgot kérek: Maradjatok hűek Szent Szavamhoz. Szent Igémhez, mely a Biblián keresztül adatott nektek. Ez sohasem változik. De Isten ellenségei el fogják ferdíteni annak jelentését. Amikor ez majd megtörténik, utasítsátok el azokat, akik azt fogják mondani nektek, hogy Isten jóváhagyná ezeket a változtatásokat. Semmi sem lehet ilyen távol az Igazságtól.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-terveket-az-istentelen-haromsag-dolgozta-ki-melyek-szerint-minden-ami-igaz-szamuzetik/

 
 

14:14

Abrám kiszabadítja Lótot

14 Amint Abrám meghallotta, hogy Lót fogságba esett, azonnal összehívta és felfegyverezte hűséges szolgáit, akik már az ő szolgálatában születtek és nevelkedtek föl: összesen 318-an voltak. Ezzel a csapattal indult az ellenség üldözésére. Egészen Dánig ment, ott érte utol őket. 15 Akkor Abrám kisebb csoportokra osztotta a csapatát, és éjszaka egyszerre több oldalról megtámadta és megfutamította az ellenséget. Majd tovább üldözte őket egészen Hóbáig, amely Damaszkusztól északra fekszik. 16 Visszavett az ellenségtől minden zsákmányt, kiszabadította és visszahozta Lótot, a családjával és minden vagyonával együtt, az asszonyokat, meg a többi foglyot is, akiket az ellenség elhurcolt.

17 Miután Abrám így legyőzte Kedorláómert és a vele szövetséges királyokat, hazafelé indult. Sodoma királya kivonult Abrám elé a Sávé-völgybe — más néven a Király-völgybe —, hogy köszöntse.

Abrám és Melkisédek találkozása

18 Melkisédek, Sálem királya, a Felséges Isten papja Abrám elé ment, kenyeret és bort hozott neki, 19 majd megáldotta:

„A Felséges Isten,
    aki az eget és földet teremtette[a],
áldjon meg téged, Abrám!
20 Áldott legyen a Felséges Isten,
    aki győzelmet adott neked, Abrám,

    ellenségeid fölött!”

Akkor Abrám Melkisédeknek adta a csatában szerzett zsákmánya tizedrészét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+14%3A14-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/14
—–

 
 
 
“2013.10.12 17:00

Ne felejtsétek el soha: Én vagyok az Igazság. Tőlem csakis az Igazság jön. Csakis az Igazság fog segíteni nektek abban, hogy elfogadjátok az üdvösséget, amit most jövök, hogy elhozzam a világnak Szövetségem e végső szakaszában, hogy megmentsem az emberiséget.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amint-az-eg-es-a-fold-eggye-valik-nem-lesz-tobbe-tisztitotuz/

 


—–
Római katolikus:
2018-10-15

28. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
A krisztusi szabadságra születtünk, és nem a bűn rabságára.
Testvéreim!
A Szentírás szerint Ábrahámnak két fia volt. Az egyiknek anyja szolgáló volt, a másiké szabad asszony. A szolgáló fia pusztán a természet rendje szerint született, a szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján.
Előkép volt ez, amelynek ez az értelme: A két asszony a két szövetséget jelenti (az Ószövetséget és az Újszövetséget). Az Ószövetség a Sínai-hegynél jött létre: gyermekei szolgaságra születtek. Ezt jelképezi Ágár, a szolgáló. Ezzel szemben (Sára), a szabad asszony a mennyei Jeruzsálemet (az Egyházat) jelképezi. Ez a mi anyánk. Róla áll, amit a Szentírás mond:
Örvendj, ha nincs is fiad, ujjongj és kiálts, ha nem is adtál életet!
Mert több a gyermeke a magányosnak, mint akinek férje van.
Mi tehát, testvéreim, szabadságra születtünk, és nem szolgaságra, A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok magatokat újra a szolgaság igájába hajtani!
Ez az Isten igéje.
Gal 4,22-24.26-27.31-5,1

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Legyen áldott örökkön örökké * Urunk, Istenünk szent neve! Vö. 2. vers. – 2. tónus.
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, ti, szolgái, * dicsérjétek az Úr nevét!
Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
Hívek: Legyen áldott örökkön örökké * Urunk, Istenünk szent neve!
Vagy: Alleluja.
E: Dicsértessék az Úr neve, * napkelettől napnyugatig.
Fölséges az Úr minden nép fölött, * dicsősége magasabb az egeknél.
H: Legyen áldott örökkön örökké * Urunk, Istenünk szent neve!
Vagy: Alleluja.
E: Ki hasonlítható Istenünkhöz, az Úrhoz, * aki trónjáról tekint alá égre és földre?
Az elhagyottat a porból magához vonja, * fölemeli a szegényt a sárból.
H: Legyen áldott örökkön örökké * Urunk, Istenünk szent neve!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 112,1-7

ALLELUJA
Bár hallgatnátok ma Isten szavára! * Ne legyetek többé keményszívűek! Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A legnagyobb csoda az, hogy Jézus jelen van köztünk.
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk:
„Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.
Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,29-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-15


——
Görög katolikus:

Köszönet a segítségért

10 Nagyon boldog voltam az Úrban, mert hosszú idő után ismét gondoskodtatok rólam. Tudom, hogy már korábban is gondoltatok rám, de nem volt rá lehetőségetek, hogy ezt megmutassátok. 11 Ezt azonban nem azért mondom, mintha valamiben hiányt szenvednék. Megtanultam, hogy minden körülmények között elégedett legyek. 12 Mind szűkös, mind bőséges körülmények között tudok élni. Ismerem a jóllakást és az éhezést, a szükséget és a bőséget is. Megtanultam, hogyan nézzek szembe bármikor, bármilyen helyzettel, 13 mert mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít!

14 Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem a fogságomban! 15 Ti magatok is tudjátok, hogy amikor az örömüzenet hirdetését elkezdtem, és Macedóniából elindultam, csak tőletek, a filippi gyülekezettől kaptam anyagi segítséget. 16 Amikor Thesszalonikában jártam, akkor is többször küldtetek ajándékot nekem. Valóban szükségem is volt a segítségetekre. 17 De ezt nem azért mondom, mintha ajándékokat várnék tőletek, inkább arra vágyom, hogy áldást kapjatok. Mert aki ad, az áldást nyer.

18 Mindenem megvan, ami csak szükséges, sőt még azon felül is. Amióta ajándékotokat Epafroditosz elhozta, több is van, mint ami szükséges. Ez az ajándék olyan volt, mint az Istennek felajánlott, jó illatú áldozat, amelyet ő szívesen fogad. 19 Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket dicsőséges gazdagsága szerint, ha a Krisztus Jézusban éltek. 20 Dicsőség Atyánknak és Istenünknek örökké!

21 Köszöntsetek mindenkit, aki Isten népéhez tartozik: mindenkit, aki Krisztus Jézusban van! A velem lévő testvérek is köszöntenek benneteket. 22 Köszöntésüket küldik nektek mindazok, akik itt Isten népéhez tartoznak, különösen pedig a császár udvarából való testvérek.

23 Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+4%3A10-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Te vagy a Messiás!

18 Egyszer, amikor Jézus egymagában imádkozott, vele voltak a tanítványai is. Megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?”

19 A tanítványok így válaszoltak: „Egyesek Bemerítő Jánosnak, mások meg Illésnek. Megint mások egy régi prófétának, aki feltámadt.”

20 Jézus megkérdezte őket: „És ti? Ti kinek tartotok engem?”

Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás, akit Isten küldött.”

21 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta nekik, hogy erről senkinek se beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

22 Majd ezt mondta: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A18-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/15
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: ki fognak gúnyolni benneteket, amiért nem ismeritek el a Katolicizmus új értelmezését

Igazság Könyve:

“2013.09.11 16:30

Gyermekem, e nagy szomorúság idején Szívem összefonódik szeretett Fiam, Jézus Krisztus Szívével, amikor Isten minden gyermeke ellen megnövekszik az üldöztetés.

Minden ember a világon, különösen azok, akiknek nincs pénzük, nem befolyásos személyek vagy nincs tulajdonuk, szenvedni fognak azok kapzsiságától, akik sok nemzetet ellenőriznek. A munkám, mely által segítek megvalósítani Fiam Szövetségének utolsó részét, már többféle módon kezd látszani. Én Isten Erejével, Fiam Védelmének Menedékhelyére fogom mindazokat vezetni, akik bánattól terheltek, mert az életük során szenvedésben volt részük. Azokat, akiknek ilyen szegénységet, éhséget, szorongattatást és igazságtalanságot – bármi legyen is az – kell elviselniük, meg fogom vigasztalni, ha kértek Engem, hogy imádkozzak értetek.

Azok közületek, akiknek azért kell szenvedni, mert Jézus Krisztusról, az emberiség Megváltójáról kell tanúságot tennetek, külön erőt fogtok kapni ebben az időben, amikor arra kértek Engem, hogy segítsek nektek. Hamarosan a legnagyobb igazságtalanságot lehet majd látni Fiam Egyházában, ahol az egyszerű híveket és a felszentelt szolgákat egyaránt engedetlenséggel fogják vádolni Jézus Krisztus Tanításait illetően.

Egy eskü letételére fognak kérni benneteket – melyet a Hiszekegyhez hasonlóan kell majd elmondani -, hogy kifejezzétek Isten imádásának megváltoztatott formája iránti hűségeteket. Ezen eskütétel által – mely a Legszentebb Bibliában nincs elismerve – nagy veszélynek teszitek ki a lelketeket. A Liturgiát meg fogják változtatni és új kiegészítéseket fognak bejelenteni, miközben más részeket, amelyeket oly sok éven át imádkoztak, többé már nem fogják használni. Ezt a gonosz tervet meg fogják indokolni, mivel a Fiamra jellemző összes tulajdonságra hivatkoznak, és kijelentik, hogy ezek az okai az ilyen változásoknak.

Ezért tehát azok közületek, akik hűségesek Fiamhoz, ezt nagyon nyugtalanítónak fogják találni, és a ti lelketek nagyon fog szenvedni. És miközben ti továbbra is tisztelettel fogtok adózni Fiamnak, ki fognak gúnyolni benneteket, amiért nem ismeritek el a Katolicizmus új értelmezését *. E megpróbáltatás során ne veszítsétek el a bátorságotokat, mert ti, drága gyermekeim, Isten kegyeltjei vagytok, és Ő mindvégig veletek marad.

Ne forduljatok el soha az Igazságtól. Soha ne higgyetek el semmit, ami nem Istentől származik.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-ki-fognak-gunyolni-benneteket-amiert-nem-ismeritek-el-a-katolicizmus-uj-ertelmezeset/

 
 
A Keresztes Imahadjárat 121. imája: Hűségeskü Jézus Krisztus Hadseregének
——-
 
 
 
—–
Római katolikus:
2018-09-1123. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
A keresztény ember ne pereskedjék keresztény testvérével!
Testvéreim!
Ha valaki közületek pereskedik, hogyan merészeli a nem hívőknél keresni igazát, és nem a közösség tagjainál? Nem tudjátok-e, hogy a szentek ítélkeznek majd a világ felett? És ti, ha majd a világ felett ítélkeztek, nem vagytok-e jogosultak arra, hogy csekélyebb dolgokban is ítélkezzetek? Nem tudjátok-e, hogy angyalok felett fogunk ítélkezni? Mennyivel inkább tehát a mindennapi ügyekben.
Vajon amikor mindennapi ügyekben pereskedtek, azokat teszitek meg bírónak, akik a közösségben jelentéktelenek? Azért mondom ezt, hogy szégyenkezzetek. Hát nem akad köztetek egyetlen értelmes ember sem, aki testvérei ügyében döntőbíró lenne? Ehelyett a testvér a testvérével pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt!
Már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? Ehelyett ti követtek el igazságtalanságot, és okoztok kárt, mégpedig a testvéreknek! Nem tudjátok-e, hogy a gonoszoknak nem lesz részük Isten országában?
Ne ámítsátok magatokat! Sem parázna, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjelgő, sem fajtalan, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában. Néhányan bizony ilyenek voltatok, de az Úr Jézus nevében, a Szentlélek által megtisztultatok, megszentelődtetek és megigazultatok.
Ez az Isten igéje.
1Kor 6,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket. 4a. vers. – 3 a. tónus.
Vagy: Alleluja. 3. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Hívek: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-6a.9b

ALLELUJA
Jézus mondja: „Én kiválasztottalak titeket a világból, † hogy menjetek és termést hozzatok, * és termésetek meg is maradjon.” Jn 15,16 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus egy imádságban töltött éjszaka után kiválasztja tizenkét apostolát.
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,12-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-11


——
Görög katolikus:

11 Testvéreim! Ha én még mindig a körülmetélkedést terjesztem — amint azt egyesek állítják —, akkor miért üldöznek engem továbbra is? Hiszen, ha még mindig a körülmetélést hirdetném, akkor a Keresztről[a] szóló tanításom nem okozna botrányt. 12 Bárcsak azok, akik titeket megzavarnak, a körülmetélkedésükön túlmenően még ki is herélnék[b] magukat!

13 Testvéreim! Isten benneteket szabadságra hívott el! Csakhogy ezt a szabadságot ne a régi emberi természet kívánságainak kielégítésére használjátok, hanem inkább szeretettel szolgáljatok egymásnak! 14 Az egész Törvény ugyanis ebben az egy mondatban foglalható össze: „Szeresd embertársadat,[c] mint saját magadat!” 15 De ha továbbra is marakodtok, végül még elpusztítjátok egymást!

A Szent Szellem és a régi emberi természet

16 Éljetek a Szent Szellem állandó irányítása szerint, s akkor a régi emberi természet kívánságait nem fogjátok teljesíteni! 17 Mert amire a régi természetünk törekszik, az ellentétes azzal, amit a Szent Szellem akar. E kettő tehát ellensége egymásnak. Ebből következik, hogy ha a Szent Szellem szerint éltek, akkor nem azt fogjátok tenni, amit a régi természet szerint kívánnátok. 18 Ha engeditek, hogy a Szent Szellem vezessen benneteket, akkor nem vagytok a Mózes Törvényének uralma alatt.

19 Nyilvánvaló, hogy a régi természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, 20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, 21 irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket — ahogy azt már korábban is tettem —, hogy akik így élnek, nem fogják örökölni Isten Királyságát!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A11-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Tehát a farizeusok és a törvénytanítók megkérdezték Jézust: „Tanítványaid miért nem követik őseink hagyományait? Miért nem végzik el a kézmosás szertartását, mielőtt esznek?”

Jézus így válaszolt nekik: „Milyen képmutatók vagytok! Igaza volt Ézsaiásnak, amikor rólatok prófétált:

»Ez a nép csak a szájával tisztel engem,
    de a szíve távol van tőlem.
Látszólag tisztelnek ugyan engem,
    de nem ér az semmit,
mert a tanításaik,
    csak emberi parancsok!«[a]

Bizony, ti Isten parancsát semmibe veszitek, de ragaszkodtok az emberi hagyományokhoz.”

Majd így folytatta: „Alattomosan félretoljátok Isten parancsát, hogy a saját tanításaitokat tegyétek a helyére. 10 Például Mózes azt parancsolta: »Tiszteld apádat és anyádat!«[b], és azt is: »Aki apját vagy anyját gyalázza, az halállal bűnhődjön!«[c] 11 Ezzel szemben ti azt tanítjátok, hogy ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának: »Amivel segíthetnék rajtad, azt már áldozatul felajánlottam Istennek«, 12 akkor azt már nem szabad odaadnia a szüleinek. 13 Ezzel valójában azt tanítjátok, hogy nem fontos, amit Isten mond, és nem neki kell engedelmeskednünk. Fontosabb, hogy mindenki a ti hagyományaitokat kövesse. S még sok más ehhez hasonlót is tesztek!”

14 Ezután Jézus ismét magához hívta az embereket, és ezt mondta: „Figyeljetek rám mindnyájan, és értsétek meg, amit mondok! 15 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami kívülről jut bele, hanem az, ami belőle származik!” [16] [d] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+7%3A5-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Sokan közületek, akik azt mondjátok, hogy Engem szolgáltok, nem vagytok alkalmasak felállni és Isten szolgájává nyilvánítani magatokat

Igazság Könyve:

“2013.08.31 21:45

Drága szeretett leányom, Én egy bizonyos ideje már mondtam mindnyájatoknak, hogy ültessetek vetőmagokat, hogy az üldöztetés alatt táplálni tudjátok magatokat és családotokat. Ezt okkal teszem. Nektek ültetnetek kell, még ha néhány magot is – tiszta vetőmagokat, melyeket az emberi beavatkozás nem befolyásolt. Én a gyümölcsöket (terméseket), melyeket teremni fognak, meg fogom szaporítani, és amikor a nagy éhezés eléri a világot, mindenkinek elegendő élelmiszere lesz. Ezek a napok már nincsenek messze és több okból kifolyólag fognak bekövetkezni.

A vetemények, a kapzsi gazdálkodók beavatkozása miatt szennyezettek lesznek. Az eredménye az lesz, hogy a termések fogyasztásra alkalmatlanok lesznek. Aztán a háború azt fogja jelenteni, hogy csak néhány ember lesz képes a földet megművelni. Aztán lesz majd a tűz, ami a Föld négy sarkára fog lezúdulni és minden terméketlenné válik. Ennek a szörnyű megpróbáltatásnak a gonoszság elterjedése lesz az okozója, de sok ember túl fogja élni, ha bíznak Bennem. Nektek már most fel kell készülnötök, mintha egy háború jönne, éspedig úgy, ahogyan tennétek, amikor az élelmiszereket jegyre adnák. Legyen bőven vizetek, mert mindent, amit tároltok, meg fogok szaporítani.

Kérlek, ne gondoljátok, hogy otthonaitok elhagyását kérem tőletek, mert ez nem szükséges. Egy kis felkészülés, amelynek során egymásnak segítséget nyújtotok, ez minden, amire szükség van. Az Én Drága Vérem beborítja majd mindazokat, akik hisznek az emberiség számára adott azon Figyelmeztetésemben, hogy a Harmadik Pecsét felnyitását a háború ideje fogja követni.

Oly sokan fogják figyelmen kívül hagyni Isten Szavát, amelyet a Jelenések Könyve tartalmaz. Oly sok vezető és felszentelt szolga Egyházamban nem válaszol Prófétámnak, akárcsak az özönvíz előtt.

Most felszentelt szolgáimat szólítom: Kinek hisztek? Nekem, Jézusotoknak vagy azok fecsegésének, akik azt állítják, hogy a teológia szakértői, de nem ismerik az Igazságot? Ébredjetek fel! A Pecsétek most vannak felnyitás alatt. A ti kötelességetek az, hogy segítsetek Nekem lelkeket menteni, de ti nem maradtatok éberek Hívásom hangjára. Azt mondtam nektek, hogy úgy fogok eljönni, mint tolvaj az éjszakában. Amikor az a nap elérkezik, már túl késő lesz azon lelkek számára, akik nem készültek fel.

Az idő, hogy a harsonák előhozzák ítéletüket, gyorsan el fog jönni, mihelyt a Pecsétek feltárulnak. És azután? Fel fogtok ébredni és követni fogtok Engem abban a szakaszban, vagy tétovázásotokban még több lelket fogtok elveszíteni Számomra? S közben arra vártok, hogy mások utat mutassanak?

Emlékeztetnem kell benneteket arra, hogy a ti feladatotok, hogy lelkeket mentsetek. Ti ezt egy olyan élet által teszitek, amellyel állítólag Engem szolgáltok, és nem azok büszkeségének és egójának vagytok cinkostársai, akik megpróbálják elferdíteni Tanításaimat. Egyházaimban sokan közületek nem értik Új Paradicsomom jelentését, és Ígéretemre nem emlékeztettétek Isten gyermekeit. Nektek emlékeztetnetek kell őket az Igazságra – az utolsó nap előtti időre.

Bár közületek oly sokan kedvesek, jóságosak, szeretetteljesek és őszinte elkötelezettjei Földi Egyházamnak, megfeledkeznek Második Eljövetelemről. Mit gondoltok, hogy mi ez és mit tanultatok? Hány prófétára lenne még szükség, hogy meggyőzzön benneteket arról, hogy ez az idő szinte már elérkezett hozzátok?

Mikor hallottatok olyat, hogy Isten nem küldi Prófétáit annak érdekében, hogy segítsenek felkészíteni Gyermekeit a gonoszság elleni harcban, mely megfertőzi az ember lelkét? És mi ad nektek jogot azt feltételezni, hogy a Jelenések Könyve hazugságokat tartalmaz? Ti sok mindent tagadtok abból, amit tartalmaz és nem tárgyaltok róla. Miért? Nem tudjátok, hogy ez azt jelenti, hogy megtagadjátok Isten Szavát?

Türelmem próbára van téve. Haragom nagy. Az, hogy makacsul elutasítjátok Beavatkozásom Ajándékának elfogadását, hogy felkészítselek benneteket, megsért Engem. Azáltal, hogy üldözitek azokat a felszentelt szolgákat, akik ezeken az Üzeneteken keresztül felismernek Engem, megtagadjátok másoktól az Üdvösség Ajándékát. Ti vakok vagytok, és tudatlanságotok Tanításaimmal és Isten Szavával szemben, melyet Atyám Szent Könyve – a Biblia – tartalmaz, elképesztő. Azt mondjátok, hogy szolgáltok Engem, de nem ismertek Engem és ezért van az, hogy nem láttok.

Amikor a hitetek gyenge, akkor képtelenek vagytok megnyitni Számomra a szíveteket. Ha megnyitnátok Számomra a szíveteket, akkor képesek lennétek arra, hogy tisztán halljatok Engem, mert a Szentlélek eltöltene benneteket. Sajnos, sokan közületek, akik azt mondjátok, hogy Engem szolgáltok, nem vagytok alkalmasak felállni és Isten szolgájának nyilvánítani magatokat. Ti megszégyenítetek Engem és szégyent hoztok Nevemre, amikor nyilvánosan megalázzátok nyájatokat az Én Nevemben. Ti megszegitek Isten minden törvényét, amikor elítélitek azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, mivel nem kaptatok felhatalmazást arra, hogy ezt tegyétek. Önmagatok szeretete felülmúlja az Irántam, Jézus Krisztus iránti szereteteteket, és emiatt nem vagytok alkalmasak arra, hogy szolgáljatok Engem. Ti túl büszkék vagytok ahhoz, hogy megálljatok Trónom előtt.

Megváltótok,

Jézus Krisztus ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sokan-kozuletek-akik-azt-mondjatok-hogy-engem-szolgaltok-nem-vagytok-alkalmasak-felallni-es-isten-szolgajava-nyilvanitani-magatokat/

 

—–
Római katolikus:
2018-08-3121. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Isten a megfeszített Jézusról szóló igehirdetéssel üdvözíti a meghívottakat.
Testvéreim!
Krisztus nem azért küldött engem, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.
A keresztre feszített Krisztusról szóló igehirdetésünk oktalanság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. Hiszen így olvassuk a Szentírásban:
Lerontom a bölcsek bölcsességét, s az okosak okosságát meghiúsítom.
Hol marad a (görög) bölcselő, a (zsidó) írástudó vagy az evilág tudósa? Nemde megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége ostobaság?
Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket.
A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg ostobaság, de a meghívottaknak, legyenek bár zsidó- vagy pogány származásúak, Krisztus az Isten ereje és az Isten bölcsessége. Hiszen Isten „oktalansága” bölcsebb az embereknél, Isten „gyöngesége” pedig erősebb az embereknél.
Ez az Isten igéje.
1Kor 1,17-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent. 5b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Semmivé teszi az Úr a pogányok szándékát, * meghiúsítja a népek terveit.
Ám az Úr szándéka megmarad örökre, * szívének gondolata nemzedékről nemzedékre.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
Zsolt 32,1-2.4-5.l0ab és 11

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok. Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Íme, jön a Vőlegény! Menjetek eléje!
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!”
Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!”
Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,1-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-31


——
Görög katolikus:

A tekintélyes vezetők tehát semmiben sem változtatták meg az örömüzenetről szóló tanításomat. (Nekem egyébként mindegy, hogy tekintélyesek-e, vagy sem, hiszen Isten előtt mindenki egyforma.) Sőt, belátták, hogy Isten nekem azt a különleges feladatot adta, hogy az Izráelen kívüli — vagyis körülmetéletlen — népeknek hirdessem az örömüzenetet, ahhoz hasonlóan, ahogy Péter a zsidóknak hirdeti. Mert Isten, akitől az erőt kaptuk, Pétert a zsidók közé küldte apostolnak, engem viszont az Izráelen kívüli népek közé.

Jakab, Péter[a] és János, akiket a gyülekezet tekintélyes vezetőinek tartanak, elismerték az én Istentől kapott különleges ajándékomat, és annak jeleként, hogy elfogadnak szolgatársuknak, barátságosan kezet nyújtottak nekem és Barnabásnak. Abban egyeztünk meg, hogy mi a zsidóságon kívüli népek közé megyünk az örömhírt terjeszteni, ők pedig a zsidók között teszik ugyanezt. 10 Csak azt kötötték a lelkünkre, hogy ne feledkezzünk meg a szegényekről — amit én magam is mindig fontosnak tartottam.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 Odajött hozzá Jairus, aki a helyi zsinagóga egyik vezetője volt. A lábához borult, 23 és így könyörgött: „A kislányom haldoklik. Kérlek, gyere el hozzánk, és tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon és éljen!”

24 Jézus el is indult Jairussal együtt. Nagy tömeg követte, rengetegen tolongtak körülötte.

25 Volt köztük egy asszony is, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. 26 Minden vagyonát orvosokra költötte, és sokat szenvedett. Az orvosok azonban hiába próbálták meggyógyítani, egyiküknek sem sikerült, sőt, a betegség egyre súlyosabb lett. 27 Amikor az asszony meghallotta, hogy Jézus ott van, átfurakodott a tömegen, Jézus háta mögé került, és megérintette a ruháját. 28 Ugyanis ezt gondolta: „Elég, ha csak a ruhájához érek, már attól is meggyógyulok.” 29 Amikor Jézus ruháját megérintette, az asszony azonnal megérezte, hogy a vérzése megszűnt, és hogy egészen meggyógyult. 30 Jézus rögtön észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért megállt és megfordult. Ezt kérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?”

31 A tanítványai így válaszoltak: „Látod, milyen sokan tolonganak körülötted, és azt kérdezed, ki érintett meg?!”

32 Jézus azonban egyre csak kereste, és látni akarta azt, aki megérintette. 33 Ekkor az asszony előlépett, bár reszketett a félelemtől. Tudta jól, mi történt vele, ezért leborult Jézus előtt, és mindent elmondott neki. 34 Ő pedig ezt mondta: „Leányom, a hited megmentett téged. Menj békével, és légy egészséges!”

35 Még beszélt, amikor küldöttek érkeztek Jairus házából, és ezt mondták: „A leányod meghalt, nincs miért tovább fárasztanod a Mestert!”

36 Jézus azonban meghallotta, amit mondtak, és így biztatta Jairust: „Ne rémülj meg, csak higgy!”

37 Ekkor Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, de a többieknek nem engedte, hogy vele menjenek. 38 Amikor Jairus házához értek, Jézust nagy hangzavar fogadta: mindenki sírt és jajveszékelt. 39 Bement a házba, és ezt mondta: „Miért sírtok, és mi ez a nagy lárma? A kislány nem halt meg, csak alszik!” 40 Az emberek azonban kinevették. Ekkor mindenkit kiküldött a házból, csak a három tanítványa, meg a gyermek apja és anyja maradt vele. Velük együtt bement abba a szobába, ahol a gyermek feküdt. 41 Megfogta a kislány kezét, és megszólította: „Talitha kúmi!” Ez azt jelenti: „Leánykám, kelj föl!” 42 Ekkor a tizenkét éves kislány azonnal felkelt, és járni kezdett, az emberek pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. 43 Jézus azonban szigorúan megparancsolta, hogy erről senkinek se beszéljenek. Azután szólt, hogy adjanak enni a kislánynak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+5%3A22-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS



—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—-

Monsanto szerint a világ
https://www.youtube.com/watch?v=GYKJJ_un7CQ

A legnagyobb hazugság az, hogy a sátán meg tudja jövendölni a jövőt, de ez sohasem lehetséges

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, amint a pogányság továbbra is vírusként terjed szerte a világon, az ember kezdi magát felmagasztalni, mintha Isten lenne. Sok szekta, melyek nem akarják elfogadni az Egy Igaz Isten Létezését, inkább a fenevadat tisztelik templomaikban. Ezek a szegény lelkek, kik önmagukat szeretik – ami heves becsvágyból fakad -, templomokat hoztak létre, melyek szemtelenül a fenevadat tisztelik. A sok kívülállóhoz szólok, akik ezeket a templomokat olyan templomoknak tekintik, melyek Istent tisztelik, hogy ez ne tévesszen meg benneteket. Ezeknek egyetlen céljuk, hogy a fenevadat imádják, aki örök életet ígér nekik. Ő azt ígéri nekik, hogy azáltal, hogy az önszeretetüknek hódolnak – mely Isten szeretetét helyettesíti -, az élvezetek örök paradicsomát fogják elnyerni.

Az ígéreteknek – melyeket a fenevad tesz nekik, aki érthető módon kommunikál velük – az a céljuk, hogy becsapják őket, elhitetvén velük egy hazugságot. Azt, hogyha ők a fenevad oltára elé állnak – a hamis isten oltára elé, akit szeretett Atyám helyett imádnak – a világi örömökre vonatkozó kéréseik és önmaguk kielégítése meg lesznek jutalmazva. Ha igényeiket mások elé helyezik, azt hiszik, hogy felhatalmazást nyernek a nagy vagyonhoz, ellenőrzéshez és szabadsághoz.

Ezeket az embereket arra ösztönzik, hogy Isten elé helyezzék önmagukat, és hogy olyan hatalmakra tegyenek szert, melyek képessé teszik őket az Isteni Királyság legyőzésére. Sajnos, ők tiszta kapzsiságból mindent meg fognak tenni, bármibe kerül is, hogy valóra váltsák a gazdagságra tett törekvéseiket és a mások fölötti ellenőrzést. Tönkre fogják tenni mások életét. Ölni fognak, hogy elérjék céljukat és minden nap káromolni fogják Istent.

Amikor ők Istent káromolják, fekete miséket tartanak, melyekből sokat titokban tartanak, és melyeken a hatalommal rendelkező emberek vesznek részt, beleértve azokat is, akik azt mondják, hogy Istent szolgálják az Ő templomaiban. Sátáni szertartásaik közönségesek és ők büszkék cselekedeteikre. Büszkén hirdetik, hogy épületeik nem másak, mint templomok, mert nincs szégyen a lelkükben. Ezeket a templomokat azért állították fel, hogy a Sátánnak hódoljanak és ne Istennek, mégis másként fogják elhitetni veletek.

Ők az emberiség ellen elkövetett bűncselekményeikért és az istenkáromlásért, amelyekben vétkesek, meg lesznek büntetve Általam. Sokan közülük olyan kifejezéseket használva káromolják Atyámat, melyek Számára páratlanok. Atyám azt mondta: „Én vagyok a Kezdet”. Az „Én Vagyok” * kifejezést ők arra használják, hogy az önszeretetüket juttassák kifejezésre, és utánozni fognak minden szent cselekedetet és tettet, és annak érdekében, hogy megszentségtelenítsék Istent, olyan szavakat fognak ismételgetni, melyeket Isten adott a világnak.

Templomaik a Nagy Megpróbáltatás során szét lesznek rombolva Isten által, és ők sivárrá és üressé válnak anélkül, hogy bármilyen hatalmat is gyakorolhatnának Isten gyermekei fölött. Azonban nekik is meg lesz adva az a lehetőség, akárcsak Isten minden gyermekének, hogy még a Nagy Nap előtt elutasítsák a Sátánt. Némelyek el fogják fogadni Irgalmasságom Kezét, de sokan fogják azt elutasítani, mert hisznek az ördögi hazugságokban, melyeket a fenevad vésett a lelkükbe.

Ők azt hiszik, hogy a világ ellenőrzése által, a világegyetemmel kapcsolatos bővülő tudásuk által, az élet ellenőrzése által – vagyis, hogy meghosszabbítsák az emberi életet – és a globális lakosság kiszipolyozása által olyanok lesznek, mint Isten.

A Sátán nagyon óvatos abban, hogy hogyan kaparintsa meg a lelküket. Nagy látomásokat mutat nekik a jövőről, melyekről azt fogja mondani, hogy az őket illeti. Nagy eseményekről fog mesélni nekik, melyek a jövőben fognak bekövetkezni, melyek vonzóak a számukra. Minden hazugság. Semmi sem igaz abból, amit mond nekik. A Sátánnak, mint Lucifernek nagy hatalma van, melyet Isten adott neki, aki egyike a leghatalmasabb angyaloknak Atyám hierarchiájában. Ő követőinek gyönyörű képeket mutat a dicsőséges jövőről, melyről azt mondja, hogy az övék lesz, ha átadják neki a lelküket. Ők hisznek a jövőről szóló ígéreteinek.

A legnagyobb hazugság, hogy Sátán meg tudja jövendölni a jövőt, de ez sohasem lehetséges. A prófécia csakis Istentől származik. Senki másnak sem hagyományozta ezt az Ajándékot, mely egyedül csak Isten Szájából áradhat ki. A Sátán nem tudja a jövőbeli eseményeket megjövendölni, olyan részleteket, melyeket csak Isten prófétái kaphatnak. Ha hisztek a Sátán ígéreteiben, akkor az életetek hazugsággá válik és az Örök Élet nem lehet a tietek, csak akkor, ha elfogadjátok az Igazságot.

Isten Örök Életet ígért nektek. Azon Ígéretem, hogy újra eljövök és a Paradicsomba viszlek benneteket, Igaz. Ne sértsétek meg Istent azzal, hogy elutasítjátok az Igazságot.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-hazugsag-az-hogy-a-satan-meg-tudja-jovendolni-a-jovot-de-ez-sohasem-lehetseges/

 
„Én Vagyok”  ld. még: “Je suis”
 
 
 
“… Aztán ez a Hadsereg mindenhol terjedni és növekedni fog, hirtelen és olyan erővel, hogy nehéz lesz azt figyelmen kívül hagyni.  …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/szeretet-vagyok-isten-vagyok-a-ketto-egy-es-ugyanaz/
—–

—–
Római katolikus:
2018-06-2111. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Illés és Elizeus dicsérete.
Illés próféta úgy jött, mint a tűzvész, szava lángolt, mint az égő fáklya.
Éhínséget hozott rájuk, és haragjában megtizedelte őket.
Az Úr szavával elzárta az eget, és tüzet hozott le háromszor az égből.
Illés, mily nagy voltál csodatetteiddel!
Ki tarthatná magát olyan nagynak, mint te vagy?
Feltámasztottál egy holtat a halálból, az alvilágból a Magasságbeli szavával.
Romlásba döntöttél királyokat, és fekvőhelyükről sírba taszítottál dicső nagyságokat.
A Sínai-hegyen büntetéssel fenyegettél, a Hóreben a megtorlás szavát hallattad.
Királyokat kentél fel megtorlásra, és prófétákat utódodul.
Tüzes forgószélben magasba ragadtattál, szekéren, amellyel tüzes lovak száguldottak.
Rólad írták, hogy az ítélet idején csillapítod az Úr haragját; az apák szívét fiaik felé fordítod, és helyreállítod Jákob törzseit.
Boldogok mind, akik téged láttak, akik a te barátságodban hunyták le szemüket, mert mi élünk ugyan életünkben, de halálunk után ilyen nevünk nem lesz.
Miután Illést a forgószél elragadta, Elizeus telt el szellemével.
Nem félt senkitől életében, lelke felett nem volt hatalma senkinek.
Semmi sem volt számára lehetetlen, még holttestében is prófétai erő lakozott.
Csodákat vitt véghez életében, és bámulatos dolgokat tett halálában.
Ez az Isten igéje.
Sir 48,1-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét! 12a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Király az Úr, a föld ujjongjon, * és örvendjen minden sziget.
Sötét felhő lebegi őt körül, * trónjának támasza jog és igazság.
Hívek: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Tűz jár színe előtt, * és elemészti minden ellenségét.
Villámai bevilágítják a földkerekséget, * látja a föld, és beléremeg.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Viaszként szétfolynak a hegyek az Úr előtt, * az egész föld Urának színe előtt.
Igazságosságát hirdetik az egek, * és nagy fölségét meglátják a népek.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Megszégyenülnek mind a bálványimádók, † és akik faragott képeikkel dicsekszenek, * eléje borulnak mind a bálványistenek.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
Zsolt 96,1-2.3-4.5-6.7

ALLELUJA
Megkaptátok a fogadott fiúság Lelkét, * általa így szólítjuk Istent: „Abba, Atyánk!” Róm 8,15 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megtanít bennünket a Miatyánkra.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,7-15″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-21


——
Görög katolikus:

12 Valóban, Izráel népének botlása milyen bőséges áldást hozott az egész világnak! Amit ők elveszítettek, azzal a többi nép lett gazdagabb. De ha ez így van, akkor képzeljétek el, milyen hatalmas nyereséget fog jelenteni a világnak az, amikor Izráel népét Isten teljes egészében helyreállítja!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+11%3A2-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/06/20

Emlékezzetek azokra az angyalokra is, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Az Úr ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja fogva őket az Ítélet nagy Napjáig.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2018/06/19
“13 Most pedig hozzátok szólok, akik nem vagytok zsidók. Mivel Isten engem az Izráelen kívüli népekhez küldött, teljes erőmmel arra törekszem, hogy a szolgálatomat minél sikeresebben végezzem. 14 Közben állandóan abban reménykedem, hogy így féltékennyé tudom tenni a saját népemet, és néhányat közülük is elvezethetek az üdvösségre. 15 Mert ha az, hogy Isten elfordult népemtől, azt eredményezte, hogy kibékült a többi néppel, akkor mi lesz abból, ha ismét kegyelemmel fordul hozzájuk, és magához fogadja őket? Bizony, olyan lesz az, mint a feltámadás a halálból!

16 Ha az aratás kezdetén Istennek szentelik az első kévét, akkor szent lesz az abból készült tészta is. Hasonlóképpen, ha a fa gyökerei szentek, akkor az ágak is azok.

17 Olyan ez, mint mikor a nemes olajfa ágai közül néhányat letörnek, titeket pedig, akik az Izráelen kívüli népek közül jöttetek, és így a „vadolajfa ágai” vagytok, beoltanak a letört ágak helyére. Így most már ti is részesültök mindabból a jóból, amit a nemes fa gyökere nyújt. 18 De ne gondoljátok, hogy különbek vagytok, mint a letört ágak! Ha pedig jobbnak képzelitek magatokat, jusson eszetekbe: nem ti tápláljátok a gyökeret, hanem a gyökér titeket! 19 Lehet, hogy így gondolkoztok: „Azért törték le az ágakat, hogy minket beoltsanak az olajfába.” 20 Ez igaz, de gondoljátok meg, hogy azokat a hitetlenségük miatt törték le, és ti is csak a hitetek által maradhattok meg. Ezért ne legyetek büszkék, hanem istenfélők! 21 Mert ha Isten nem kímélte meg az olajfa saját ágait a hitetlenségük miatt, akkor titeket sem fog kímélni, ha nem hisztek.

22 Ismerjétek fel azért, hogy Isten nemcsak jóságos, hanem szigorú is! Szigorú azokhoz, akik elestek, hozzátok viszont mindaddig jó, amíg megmaradtok Isten jóságában. Ha nem, akkor titeket is letör arról a fáról, mint azokat az előző ágakat. 23 Ugyanakkor, ha Izráel népe már nem marad tovább a hitetlenségben, akkor Isten újra beolthatja őket a saját fájukba. Isten meg tudja tenni, hogy újra beoltsa őket. 24 Nem természetes, hogy a vadolajfa ágát beoltsák a szelíd olajfába. Ti, akik az Izráelen kívüli népek közül származtok, valóban olyanok vagytok, mint a vadolajfa ágai. Isten mégis beoltott benneteket a szelíd olajfába. Gondoljátok meg, mennyivel inkább természetes, ha a szelíd olajfa letört ágait ismét beoltják a saját fájukba! Hiszen ezeknek az ágaknak a természet rendje szerint ott a helyük!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+11%3A13-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–