Címke: igazságtalanság

Ha egyszer Én a tietek Vagyok, akkor mindenetek megvan

Igazság Könyve:

“2014.03.02 20:14

Drága szeretett leányom, vannak küzdelmi időszakok, amikor az emberek tehetetlennek érezhetik magukat. Vannak tragikus időszakok, amikor félelmet éreznek. És vannak olyan időszakok, amikor az ember kétségbeesik, és minden remény elpárolog az életéből. Aztán ott vannak a nyomorúság időszakai is, amikor az ember elszakítja magát azoktól, akiket szeret, amikor úgy érzi, hogy nehéz elviselnie számára az életet. Azoknak, akik efféle fájdalmakat viselnek el, ezt mondom: hívjanak Engem, Jézusukat, és kérjenek meg, hogy vegyem el minden fájdalmukat. Ajánljátok fel Nekem minden megpróbáltatásotokat, amikor már túl nehéz azokat elviselnetek. Abban a pillanatban, amikor átadjátok Nekem szörnyű szenvedéseteket, Én felemelem a felhőt, amely elsötétíti a lelketeket, és összezavarja elméteket.


Soha ne törjetek meg a szenvedés hatására. Soha ne érezzétek azt, hogy minden reménytelen, mert ha egyszer Én a tietek vagyok, akkor mindenetek megvan. Én vagyok a ti mankótok ebben az életben, és csak egyedül Én segíthetek nektek. Az embernek mindig törekednie kell a túlélésre, harcolnia kell az igazságtalansággal szemben, támogatnia kell az erkölcsi tisztaságot, és soha nem szabad félnetek hirdetni az Igazságot.De amikor tanúi vagytok valaminek, ami azigazságtalanság miatt nagy fájdalmat és szenvedést okoz nektek, akkor az ilyen megpróbáltatások idején egyedül csak Én tudlak benneteket fenntartani.Semmi sem nyújthat igazi vigasztalást nektek abból, amit a világ felkínál szükségetek ezen idején. Egyedül Én, Jézus Krisztus adhatom meg nektek az elme nyugalmát, az erőt és a bátorságot, hogy ellenálljatok a gyűlöletnek, azigazságtalanságnak, az üldöztetésnek és az elszigeteltségnek. Én kell, hogy legyek az első, akit választotok szükségetek idején, mely során hívnotok kell Engem. Egyedül Én fogok nektek nyugalmat, békét és felszabadulást hozni szorongásotokból, mert Én vagyok a Szeretet, és amikor a lelketekben szeretet lakozik, bármit meg tudtok tenni.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ha-egyszer-en-a-tietek-vagyok-akkor-mindenetek-megvan/

 
 
 

“2014.02.25 15:30

Drága szeretett leányom, az már előre meg volt jövendölve, hogy a végidőkben az emberiség Isten iránti gyűlölete soha nem látott méreteket fog ölteni. Akkor az emberek már nem lesznek képesek különbséget tenni a jó és a rossz között. Sok zűrzavar fogja beárnyékolni őket, és a lélek sötétsége fog uralkodni bennük, ami alig fog majd békét hozni számukra. …
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-isten-akit-hirdetni-fognak-nem-az-en-szeretett-atyam-lesz/

 
 
 
 
—–
Római katolikus:

2019-03-02

7. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Önmagához hasonlónak alkotta Isten az embert.
Isten a földből teremtette az embert, a saját képmására alkotta őt, és úgy rendelte, hogy újból visszatérjen hozzá.
Felruházta őt a magáéhoz hasonló erővel.
Kimérte napjainak számát, megszabta idejét, és a földön minden lény urává tette.
Félelmetessé tette minden élőlény előtt, hogy uralkodjék az állatokon és a madarakon.
Tehetséget adott az embernek: nyelvet, szemet és fület.
Szívet adott neki a gondolkodásra, értelemmel ruházta fel őket.
Értelmüket tudással, szívüket pedig érzéssel töltötte el, és megmutatta nekik:
Mi a rossz és mi a jó.
Istenfélelmet oltott a szívükbe, és megmutatta nekik művei nagyságát, hogy dicsekedjenek csodáival, hogy magasztalják szent nevét, és hirdessék művei nagyszerűségét.
Azonfelül tudást adott nekik, és örökségül megkapták az élet törvényét.
Örök szövetségre lépett velük, és közölte velük parancsait.
Dicsőségének nagyságát saját szemükkel láthatták, hangjának erejét saját fülükkel hallhatták.
Ezt mondta nekik: „Tartózkodjatok minden gonosztól!”
És parancsokat is adott nekik, hogyan viselkedjenek embertársaikkal.
Útjaik mindig előtte vannak, sohasem téveszti őket szem elől.
Ez az Isten igéje.
Sir 17,1-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örökkévaló az Isten irgalmas jósága, * mindahhoz, aki istenfélő. Vö. 17. vers.
Előénekes: Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
Ő jól tudja, hogy miből formált, * nem felejti, hogy porból lettünk.
Hívek: Örökkévaló az Isten irgalmas jósága, * mindahhoz, aki istenfélő.
E: Mint a fű, olyanok az ember napjai, * virul, mint a mező virágja.
Alig érinti a szellő, és már vége van, * többé a helyét sem ismerik.
H: Örökkévaló az Isten irgalmas jósága, * mindahhoz, aki istenfélő.
E: Örökkévaló az Úr irgalma mindazokon, kik őt félik, * és a fiak fiaival az ő igazsága,
azokkal, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsait.
H: Örökkévaló az Isten irgalmas jósága, * mindahhoz, aki istenfélő. 

Zsolt 102,13-14.15-16.17-18a

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten országát gyermeki szívvel kell fogadnunk.
Abban az időben kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket.
Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.”
Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,13-16″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-02


——
Görög katolikus:

Amikor az Úr visszajön

13 Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreinknek a sorsa felől, akik már meghaltak. 14 Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg.

15 Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk, amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak. 16 Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja és Isten trombitajele. Akkor fel fognak támadni azok, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők. 17 Ezután mi következünk, akik akkor még életben leszünk. Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr fölemel magához bennünket a felhőkön a magasságba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fönt, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+4%3A13-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Isten dicsőségére élj a szabadságoddal!

23 „Semmi sem tilos a számomra” — mondjátok. Ez igaz, de nem minden válik a javatokra — válaszolom erre. Igen, mindent szabad, de nem minden szolgálja a többiek javát és épülését! 24 Ne a saját érdekeiteket tartsátok szem előtt! Inkább egymásnak segítsetek, és a másik javát keressétek!

25 Mindenfajta húst megehettek, amelyet a boltokban árulnak. Ne kérdezzétek, honnan származik! Nyugodtan megehetitek, nem kell aggódnotok, 26 mert „az Úré az egész Föld és minden, ami rajta van”.[a]

27 Ha tehát egy hitetlen ember vendégségbe hív benneteket, és el akartok hozzá menni, mindent megehettek, amivel megkínál. Ne kérdezzétek, honnan származik, és ne aggódjatok amiatt, hogy szabad-e megennetek. 28 Ha viszont valaki azt mondja a vendégségben: „Ezt az ételt valamilyen bálványnak, vagyis hamis istennek áldozták” — akkor ne egyetek belőle! Miért? Hogy ne okozzatok kárt annak a hitében, aki figyelmeztetett erre. Hiszen az az ember úgy gondolhatja, hogy az ilyen ételt nem szabad megenni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A23-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ő pedig így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás; meg azt is, hogy közel van az idő. De ti ne kövessétek őket!

Amikor pedig háborúkról, lázadásokról és zavargásokról hallotok, meg ne rémüljetek, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de a vég nem azonnal következik ezek után.”


Az Emberfia eljön a felhőkön

25 „Csodálatos jelek fognak mutatkozni a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig a viharos tenger hullámai zúgnak. A nemzetek megrémülnek, tanácstalanságukban kétségbeesnek, és összezavarodnak. 26 Az emberek elájulnak, sőt meghalnak rémületükben, mikor látják, hogy mi közeledik a föld lakosaira. Még az égben lévő hatalmak is meginognak. 27 Akkor majd mindenki meglátja az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy erővel és dicsőségben!

33 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad!”

Mindenkor álljatok készen!

34 „Vigyázzatok magatokra! Ne engedjétek, hogy a lelketeket túlságosan lefoglalja vagy megterhelje valamilyen kábulat, részegség vagy gond! Különben az a nap olyan váratlanul ér benneteket, mint a csapda. 35 Mert eljön az a nap minden emberre, aki csak a föld színén lakik. 36 Ti azonban mindig éberen őrködjetek! Imádkozzatok, hogy legyen erőtök kimenekülni azokból a dolgokból, amelyek bekövetkeznek, és hogy majd bizalommal állhassatok meg az Emberfia előtt!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21:8-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/02
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
 
 
“2014.02.25 15:30

Az „isten“, akit hirdetni fognak, nem az Én szeretett Atyám lesz. Ehelyett ők Isten angyalaiként álcázott hamis szellemeket fognak bálványozni. Miközben a világ a Keresztényekkel együtt örvendezni fog, akik hűségesek maradnak Hozzám, valamint a Zsidókkal, akik Atyámhoz maradnak hűségesek, Második Eljövetelem Ideje olyan hirtelen fog leereszkedni, hogy az csak keveseket fog készenlétben találni.

Aztán az üldözők el lesznek hallgattatva, a gonoszok meg lesznek semmisítve, és azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, egyesülni fognak, és az örök dicsőség életét fogják élni.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-isten-akit-hirdetni-fognak-nem-az-en-szeretett-atyam-lesz/

 
 

 

“2014.02.26 16:26

Gyermekeim, figyeljetek Rám miközben Hívlak benneteket, és kinyilatkozom mindnyájatok iránt érzett mély és állandó Szeretetemet.
A megpróbáltatások, a szomorúság, a kegyetlenség, a gonoszság, az öröm és a béke közepette valóban minden az Én Kezemben van.

Megérett az idő arra, hogy a Megtisztulás fokozódjék, de semmi más, csak jó származhat ezekből az időkből. Úgy nézzetek ezekre az időkre, mint egy beteg, ágyban fekvő gyermekre, akit levert egy betegség, s emiatt gyenge, tehetetlen, energia és táplálékhiányban szenved, és nagyon magas láza van. Ő addig nem fog talpra állni, amíg elmúlik a láza, és mégis éppen a láz az, ami megszabadítja őt a betegségtől.

Az ember megtisztítása meg volt jövendölve, és Én ezt azért teszem lehetővé, hogy megszabadíthassam az emberiséget a betegségtől, ami azok szívét és lelkét ostorozza, akik nem igazán ismernek Engem. A megosztottság a világban növekedni fog, míg végül az emberek kimerülnek. A háborúk miután kitörtek, és pusztítást végeztek, el fognak tűnni, és béke fog uralkodni. A hitehagyás sok lelket fog beborítani, de később gyermekeim nagytöbbsége látni fogja az Igazságot, és futva jönnek majd Hozzám a szeretet miatt, amelyet az Én szeretett Fiam, Jézus Krisztus iránt éreznek.  …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-az-elveszett-paradicsom-tokeletessege-vissza-lesz-allitva-korabbi-dicsosegere/

 
 

 

Tóra:

40-45 Ezen kívül Hírám készített még bronzból üstöket, kis lapátokat és edényeket is. Ezzel befejezte azokat a munkákat, amelyeknek elvégzésével őt Salamon király megbízta.

Ezeket a bronztárgyakat készítette Hírám az Örökkévaló Temploma számára:

2 nagy oszlop,

2 liliom alakú oszlopfő,

2 háló, amely az oszlopfőket borította,

400 gránátalma formájú dísz, amelyek két sorban a hálókon függtek,

10 mosdómedence,

10 állvány a mosdómedencék számára,

1 nagy medence,

12 bika-szobor, amelyek a medencét tartották,

továbbá számos üst, kisebb lapát és edény a Templomnál végzendő papi szolgálathoz.

Hírám mindezeket annak megfelelően készítette el fényesre csiszolt bronzból, ahogyan azt Salamon király megrendelte tőle.

46-47 Salamon király nem mérette meg, hogy mindezekhez mennyi bronzot használtak föl, mivel olyan nagy mennyiségről volt szó. A király rendelkezése szerint ezeket a bronztárgyakat Szukkót és Cáretán városok között, a Jordán folyó mellett öntötték ki, tömör agyagtalajba vájt formákban.

48-50 Salamon király elkészíttette a Templom fölszereléséhez a következő aranytárgyakat is:

1 füstölő-oltár,

1 asztal — a szent kenyerek számára,

10 színarany mécstartó (ezek közül 5 a Szentély déli, 5 pedig az északi oldalához került), rajtuk az arany virágok és mécsesek, ezenkívül a koppantók,

színarany tálak, ollók a mécsesekhez, edények, kanalak, parázstartó serpenyők,

színarany sarokpántok a Szentély kapujához és a Szentek Szentjének ajtószárnyaihoz.

51 Így hát Salamon király sikeresen befejezte az Örökkévaló Templomával kapcsolatos összes munkát. Azután pedig bevitte a Templom kincseskamráiba azokat az ezüst-, arany- és egyéb tárgyakat, amelyeket még apja, Dávid király gyűjtött és szentelt az Örökkévaló Temploma számára.

A Szövetségládát a Templomba viszik

8.1 Ezután Salamon összehívta Jeruzsálembe Izráel vezetőit, a törzsek fejedelmeit és a nemzetségfőket, hogy Dávid városából, vagyis Sionból felvigyék a Templomba az Örökkévaló Szövetségládáját. Tehát a hetedik, vagyis az Étánim hónapban összegyűlt Izráelből minden férfi Salamon királyhoz az ünnepre.[e]

Amikor Izráel összes vezetői együtt voltak, a papok a rudak segítségével felemelték a Szövetségládát, és felvitték a Templomba. Ugyanakkor felvitték oda a papok és léviták a Találkozás Sátorát és az összes szent eszközt is, amely addig a sátorban volt. 5 Salamon király és Izráel egész közössége, amely a király hívására összegyűlt a Szövetségláda előtt, juhokat és marhákat áldozott Istennek. Olyan sok állatot feláldoztak, hogy meg sem lehetett számolni őket.

Azután a papok bevitték az Örökkévaló Szövetségládáját a helyére, a Szentek Szentjébe, a Templom legbelső részébe, és elhelyezték a kerubok szárnyai alatt. A kerubok kiterjesztett szárnyai betakarták a Szövetségládát és annak rúdjait. A Szövetségláda rúdjai olyan hosszúak voltak, hogy a rudak vége látható volt a Szentélyből, de a Templomon kívülről már nem látszottak. Ezek a rudak a mai napig is ott vannak.

A Szövetségládában nem volt más, csak az a két kőtábla, amelyet Mózes helyezett el abban még a Hóreb-hegynél, amikor az Örökkévaló szövetséget kötött Izráel népével, miután Egyiptomból kivonultak.

10 Amikor a papok kijöttek a Szentélyből, felhő töltötte be az Örökkévaló Templomát. 11 A papok nem tudtak a helyükre állni, és nem végezhették a szolgálatukat, mert az Örökkévaló dicsősége betöltötte a Templomot.

Salamon beszéde

12 Akkor Salamon király megszólalt:

„Az Örökkévaló teremtette a Napot, hogy világítson az égen,
    de ő maga sűrű felhőben lakik.[f]
13 Örökkévaló, dicsőséges házat építettem neked,
    helyet készítettem számodra, hogy ott lakjál örökre!”

14 Ezután a király megfordult, és megáldotta Izráel egész közösségét, miközben mindenki állva hallgatta a király szavait. 15 Ő pedig ezt mondta:

„Áldott legyen az Örökkévaló, Izráel Istene, aki most beteljesítette hatalmával, amit apámnak, Dávidnak megígért. Mert ezt mondta neki:

16 »Én hoztam ki népemet, Izráelt Egyiptom földjéről, de mindmáig nem választottam egyetlen várost sem Izráel törzsei közül, hogy ott építsenek nekem házat, amelyben nevem lakjon, és nem választottam egy férfit sem népem, Izráel vezetőjéül. De most Jeruzsálemet választom, hogy ebben a városban építsenek házat a nevemnek,[g] és Dávidot választom, hogy uralkodjon népem, Izráel fölött.«

17 Apám, Dávid elhatározta, hogy Izráel Istenének, az Örökkévaló nevének Templomot épít, 18 de az Örökkévaló ezt mondta neki: »Látom, elhatároztad, hogy házat építesz a nevemnek — és ezt jól gondoltad! 19 Mégsem te fogod felépíteni ezt a házat, hanem a fiad, aki még csak ezután fog megszületni. Ő fogja felépíteni ezt a házat a nevemnek.«

20 Az Örökkévaló beteljesítette ígéretét, amelyet mondott, mert valóban apám, Dávid helyére léptem, Izráel trónjára ültem — ahogy az Örökkévaló megígérte —, és felépítettem a Templomot az Örökkévaló, Izráel Istene nevének. 21 Elhelyeztem ott a Szövetségládát, amelyben az Örökkévaló Szövetsége van, amelyet őseinkkel kötött, amikor kiszabadította őket Egyiptomból.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+7-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-
https://www.hebcal.com/sedrot/pekudei

Üdvösség Anyja: Mindazoknak, akik más hitfelekezetekhez tartoznak, szintén el kell kezdeniük imádkozni Szent Rózsafüzéremet, mert az mindenkinek nagy védelmet fog nyújtani

Igazság Könyve:

“2014.02.02 19:09

Drága gyermekeim, arra kérlek benneteket, hogy minden nap imádkozzátok Legszentebb Rózsafüzéremet, hogy ez a Küldetés védve legyen a sátáni támadásokkal szemben. Legszentebb Rózsafüzérem naponkénti imádkozása által meg fogjátok gyengíteni a Sátán gonoszságait, és azokat, akiket ő befolyásol, amikor megpróbálja távol tartani a lelkeket attól, hogy ezt a különleges Mennyei hívást kövessék.

Mindazoknak, akik más hitfelekezetekhez tartoznak, szintén el kell kezdeniük imádkozni Szent Rózsafüzéremet, mert az mindenkinek nagy védelmet fog nyújtani. A Legszentebb Rózsafüzér mindenki számára van, és főleg azok számára, akik részesülni szeretnének védelmemben – mely Ajándékot Istentől kaptam, hogy megvédjem a lelkeket a gonosztól.

Oly sokakat fognak gyötörni közületek, drága gyermekeim, ha nem fogtok engedni nekik. Ellenkező esetben pedig elvonnak majd benneteket ettől a Küldetéstől. Isten ellenségei minden lehetséges hatalmat fel fognak használni arra, hogy megállítsanak benneteket. Ők ráncigálni fognak benneteket, ordítozva gyalázó szavakkal fognak illetni benneteket, és gonosz dolgokkal fognak megvádolni benneteket. Hagyjátok mindezt figyelmen kívül, és engedjétek meg Nekem, szeretett Édesanyátoknak, az Üdvösség Anyjának, hogy vigaszt nyújtsak nektek, és megadjam nektek mindazt a védelmet, amelyre szükségetek van.

Fiamat földi Küldetése során oly sokféle módon árulták el. A falvakban vártak Rá, kövekkel a kezükben. Amikor Ő több száz követőjével együtt ezeken a falvakon áthaladt, leshelyekről dobálták rá ezeket a köveket, így senki sem tudhatta, hogy kik voltak azok. Gyűlölték Őt; feljelentették az egyházi hatóságoknál; gonosz hazugságokat terjesztettek Róla és azt mondták, hogy gonosz nyelve van, és hogy káromolta Istent. Mégsem tudták elmagyarázni pontosan, hogy miként vétkezett ezekben a dolgokban. Sok időt fecséreltek tanítványai unszolására, hogy tagadják meg Őt. Sokan ezt meg is tették. Aztán a Farizeusok figyelmeztették mindazokat, akik a templomokban imádkoztak, hogy amennyiben továbbra is követik Fiamat, soha többé nem léphetnek be Isten Házába. És sokan közülük többé már nem követték Fiamat. Ugyanezek a lelkek keserűen jajveszékeltek és szomorú könnyeket sírtak miután Fiamat Keresztre feszítették, mert csak akkor értették meg, hogy mennyire igazságtalanok voltak Vele szemben.

Ugyan ez fog történni ennek a Küldetésnek az esetében is, mely egyengeti az Úr útját és Fiam Második Eljövetelének Nagy Napját. Minden erőfeszítést meg fognak tenni annak érdekében, hogy meggyengítsék a Maradék Egyházat. Minden kísérletet meg fognak tenni azért, hogy meggyengítsenek benneteket elhatározásotokban. Mindent ki fognak tervelni, csakhogy ösztönözzenek benneteket, hogy fordítsatok hátat a saját és mások üdvösségének.

Soha nem szabad megengednetek a gonosznak, hogy megzavarja elméteket, meggyengítse a hiteteket, vagy pedig arra ösztönözzön titeket, hogy megtagadjátok Fiamat. Soha ne veszítsétek el Fiamba vetett bizalmatokat, vagy azon Ígéretében, hogy újra eljön, elhozván az Új Kezdetet az ember számára. Ő sohasem fog cserbenhagyni benneteket. Ő megérti azt, hogy mennyire nehéz mindnyájatoknak elviselni a fájdalmat, valamint azokat az áldozatokat, amelyeket Érte hoztok.

Ne feledjétek, hogy ti az Övéi vagytok, és ha valóban az Ő részei vagytok, és átadtátok magatokat Neki, akkor részesei lesztek Világosságának is. Isten Fénye, amely jelen van a lelkekben, kiszorítja azt a sötétséget, ami jelen van a többi lelkekben. Amikor a Sátán ilyen módon használja fel a lelkeket, akkor ismertté és érezhetővé fogja tenni haragját is. Amikor ezzel az Isten által megáldott Küldetéssel szemben kifogásokat emelnek, akkor azok soha nem lesznek ésszerűek vagy megfontoltak. A kimutatott dühöngés egyértelmű jele lesz annak, hogy a Sátán mennyire gyűlöli ezt a Küldetést. Íme, miért is van az, hogy mindnyájatoknak naponta imádkoznotok kell az Én Szent Rózsafüzéremet: hogy ez a Küldetés védve legyen.

Bízzatok mindig utasításaimban, mert Engem a Fiam bízott meg azzal, hogy segítsek mindnyájatoknak leküzdeni a rátok nehezedő nyomást, amelyet az Ő Nevében fogtok elviselni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-mindazoknak-akik-mas-hitfelekezetekhez-tartoznak-szinten-el-kell-kezdeniuk-imadkozni-szent-rozsafuzeremet-mert-az-mindenkinek-nagy-vedelmet-fog-nyujtani/

 

 
 

“2014.02.01 19:53

Drága szeretett leányom, a megpróbáltatások miatt, amelyeket az emberi nemnek el kell viselnie a Megtisztulás folyamán, hiba lenne a megpróbáltatások okozta fájdalmat összetéveszteni a reménytelenség fájdalmával.

Sok minden, amit az emberiség magától értetődőnek tart, a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva, de erre szükség van. Amikor a Megtisztulási folyamat véget ért, egy új hajnal fog megjelenni – hirtelen és figyelmeztetés nélkül –, és Isten gyermekei elé egy új világ lesz tárva.

Azt kérem, hogy senki ne gondolja valaha is közületek, miközben sok fájdalmat kell elviselniük azoknak, akik szeretnek Engem, valamint azoknak is, akik nem, hogy nincs remény. Ehelyett örüljetek, mert az Én Új Paradicsomomban csak szeretet, öröm, béke és boldogság vár rátok. Amikor a világ, valamint a lehető legtöbb lélek megtisztul a bűntől, akkor úgy jövök el, mint a Vőlegény, készen arra, hogy üdvözöljelek benneteket. A Nagy és Dicsőséges Napot örömmel, izgalommal és epedezve kell várni, mert a Szívem kitárul és egyesülni fog az egész világgal. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sok-minden-amit-az-emberiseg-magatol-ertetodonek-tart-a-feje-tetejere-lesz-allitva-es-ki-lesz-forditva-de-erre-szukseg-van/

 
 
 
—–
Római katolikus:

02-02

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)

Amikor ez az ünnep nem vasárnapra esik, az evangélium előtt csak egy olvasmány van; bármelyiket választhatjuk az alábbi kettő közül

OLVASMÁNY Malakiás próféta könyvéből
Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek.
Ezt mondja az Úr, a mi Istenünk: „Íme, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! – mondja a Seregek Ura. De ki tudja majd elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megnemesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt szokás, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak.”
Júda és Jeruzsálem áldozata tetszeni fog akkor az Úrnak, éppúgy, mint a régmúlt időkben, mint az első években.
Ez az Isten igéje.
Mal 3,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya. (Vö. 10. vers.)
Előénekes: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, † táruljatok föl, örök kapuk, * és bevonul a dicsőség Királya.
Hívek: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.
E: Ki a dicsőség Királya? † Az Úr, a hatalmas és erős, * az Úr a harcban győzhetetlen.
H: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.
E: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, † táruljatok föl, örök kapuk, * és bevonul a dicsőség Királya.
H: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.
E: Ki a dicsőség Királya? * A seregek Ura a dicsőség Királya.
H: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.
Zsolt 23,7.8.9.10

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez.
Testvéreim!
A testvéreknek közös a testük és a vérük. Ebből Jézus is részt vállalt, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik a sátánt, és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett.
Hiszen Jézus nem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta fel. Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és levezekelje a nép bűneit.
Mivel ő maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértésekkel küzdenek.

Ez az Isten igéje.
Zsid 2,14-18

ALLELUJA
Új fény támadt, pogányoknak üdvösség, * kiválasztott nemzetednek dicsőség. Lk 2,32 – 8 G. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Simeon meglátta a Szabadítót, a Messiást.
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. *
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma a *-ig
Lk 2,22-40 rövidebb: Lk 2,22-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-02


——
Görög katolikus:

Az Örökkévaló prófétának hívja el Ézsaiást

6.1 Abban az esztendőben[a], amikor Uzzijjá[b] király meghalt, láttam az Urat. Trónján ült, fent a magasban, és palástja beborította a templomot. Fölötte szeráfok lebegtek, akiknek hat-hat szárnyuk volt. Kettővel az arcukat takarták el, kettővel a testüket fedték be, kettővel pedig lebegtek. Így kiáltottak egymásnak:

„Szent, szent, szent az Örökkévaló, a Seregek Ura,
    dicsősége betölti az egész Földet!”

Hangjuktól megremegett az ajtó kerete és küszöbe, a templom pedig megtelt füsttel.[c]

Akkor én felkiáltottam: „Jaj nekem! Végem van, mert tisztátalan beszédű vagyok, és tisztátalan beszédű[d] nép között lakom, mégis a saját szememmel látom a Királyt, az Örökkévalót, a Seregek Urát!”

Ekkor az egyik szeráf hozzám repült. Kezében izzó parazsat hozott, amelyet fogóval vett az oltárról. Megérintette számat a parázzsal, és ezt mondta: „Nézd, amint ez a parázs megérintette ajkadat, vétked eltűnt, és bűnödre bocsánatot nyertél.”[e]

Majd az Úr hangját hallottam, aki ezt kérdezte: „Kit küldjek el? Ki lesz a hírvivőnk?”

Ezt válaszoltam: „Itt vagyok én! Küldj el engem!”

Ő pedig így szólt hozzám: „Menj! Mondd ennek a népnek:

Csak hallgassátok és hallgassátok, újra meg újra,
    de ne értsétek meg!
Csak nézzétek és nézzétek, újra meg újra,
    de ne lássátok!”
10 „Menj, tedd érzéketlenné e nép szívét,
    füleiket zárd be, hogy ne halljanak,
szemeiket takard el,
    hogy ne lássanak, szívükkel ne értsenek,
hogy ne tudjanak visszatérni hozzám,
    és meg ne gyógyítsam őket!”

11 Megkérdeztem: „Uram, meddig marad ez így?” Ezt válaszolta:

„Ameddig elpusztult városaik romokban hevernek,
    házaik elhagyottan és lakatlanul állnak,
    földjük műveletlen marad és elvadul,
12 mert messzire viszi az Örökkévaló a népet,
    alig marad valaki az országban.
13 Ha tizedrészük megmarad,
    azt is újra meg újra pusztulás sújtja.
Mégis, ahogy a tölgyfa tönkje életben marad,
    miután a fát kivágták,
e nép maradéka is szent mag lesz,
    és életben marad.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek. Az örömhír hozzátok is eljutott, akárcsak a többi nemzethez, szerte a világon. Igen, az örömhír egyre jobban terjed, és mindenhol jó gyümölcsöket terem. Nálatok is így van ez, amióta csak hallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+1:3-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


10 Aki hűségesen gazdálkodik a kevéssel, arra sokat is rá lehet bízni. De aki hűtlenül kezeli a keveset, az akkor is csalni fog, mikor sokat bíznak rá. 11 Ezért, ha a világi vagyonnal és a pénzzel nem gazdálkodtok hűségesen, akkor nem fogják rátok bízni az igazi gazdagságot! 12 Ha nem gazdálkodtok hűségesen a mások vagyonával és pénzével, akkor nem fogják rátok bízni azt sem, ami pedig a tiétek!

Nem szolgálhatsz egyszerre két úrnak!

13 Egyetlen szolga sem szolgálhat egyszerre két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a Pénzt.”[a]

14 Amikor hallották ezt a farizeusok, akik pénzsóvárak voltak, kigúnyolták Jézust. 15 Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti elhitetitek az emberekkel, hogy igazságosak vagytok, de Istent nem tudjátok becsapni, mert ő ismeri a szíveteket. Amit az emberek fontosnak és értékesnek tartanak, az Isten számára utálatos!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+16:10-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Pedig nyilvánvaló, hogy aki áld, hatalmasabb annál, akit megáld.

Izráelben a papok, akik a tizedet kapják a többiektől, maguk is halandó emberek. Melkisédekről viszont azt mondja az Írás, hogy örökké él. Úgy is mondhatnánk, hogy a tizedet szedő Lévi Ábrahámon keresztül tizedet adott Melkisédeknek. 10 Hiszen, amikor Ábrahám Melkisédekkel találkozott, Lévi még meg sem született, hanem Ábrahám testében volt.

11 A Törvényt Isten a lévita papsággal[a] együtt adta a népnek. De ezen az úton a szellemi tökéletességet nem lehet elérni. Ezért volt szükség arra, hogy egy teljesen másféle pap jöjjön el. Ez az új pap pedig Melkisédek rendjéből, és nem Áron rendjéből való! 12 Ha pedig a papság rendszere megváltozik, akkor vele együtt a Törvény is megváltozik — legalábbis a papságra vonatkozó része. 13 Jézus Krisztus, akiről beszélünk, nem Lévi törzséből származott, hanem egy másikból, amelyből senki sem végzett papi szolgálatot az oltárnál. 14 Mert nyilvánvaló, hogy Urunk, Jézus, Júda törzséből származott. Mózes pedig semmit nem mondott Júda törzsével kapcsolatban a papokról.

Jézus is főpap, Melkisédek rendje szerint

15 Még világosabb, hogy milyen nagy változást is jelentett mindez, amikor Jézus — a Melkisédekhez hasonló, másfajta pap — megjelent. 16 Jézus ugyanis nem az emberi származása alapján lett pap, hanem a benne lévő elpusztíthatatlan élet hatalma által. 17 Hiszen róla ezt mondja az Írás: „Örökké pap vagy, Melkisédek rendje szerint.”[b]…”

 

 

Jézust bemutatják a Templomban

22 Amikor elérkezett Mária megtisztulásának ideje,[a] elvitték a csecsemő Jézust Jeruzsálembe, hogy ott a Mózes Törvénye szerint az Örökkévalónak bemutassák. 23 Az Örökkévaló Törvényében ugyanis meg van írva: „Minden elsőszülött fiút az Örökkévalónak kell szentelni.”[b] 24 Elmentek tehát Jeruzsálembe, hogy az Örökkévaló Törvénye szerint egy pár gerlicét vagy galambfiókát[c] áldozzanak a Templomban.

Simeon felismeri a Messiást

25 Élt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki kitartóan várta azt az időt, amikor Isten felkarolja Izráel népét. A Szent Szellem állandóan Simeonon nyugodott, és 26 megmutatta neki, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja a Messiást, akit az Örökkévaló küld. 27 Simeont a Szent Szellem éppen akkor vezette a Templom területére, amikor Jézus szülei behozták a gyermeket, hogy megtegyék, amit a Törvény előírt. 28 Ekkor Simeon a karjába vette a csecsemő Jézust, és így dicsérte Istent:

29 „Itt az idő, Uram és Parancsolóm,
    hogy rabszolgádat békében elbocsásd,
    ahogy
megígérted,
30 mert ma saját szememmel láttam az Üdvösséget,[d]
31     akit elküldtél minden nép szeme láttára,
32 hogy a kijelentés világossága legyen
    az összes nemzeteknek,
és dicsősége népednek, Izráelnek!”

33 Jézus apja és anyja nagyon elcsodálkoztak ezeken a szavakon. 34 Ezután Simeon megáldotta őket. Jézus anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Nézd, ezt a gyermeket Isten arra rendelte, hogy Izráelben sokan elbukjanak miatta, és sokan felemelkedjenek általa. Arra rendelte, hogy Istentől származó jel legyen, amely sokakból ellenkezést vált ki. 35 A te lelkedet is átszúrja a fájdalom, mint az éles kard. Mindez azért történik, hogy lelepleződjön, mi van az emberek szívében.”

Anna is felismeri Jézust

36 Ugyanakkor volt ott a Templomban egy nyolcvannégy éves próféta-asszony is. Annának hívták, Fánuel leánya volt, Áser törzsébe tartozott, és hétévi házasság után maradt özvegyen. 37 Nem hagyta el a Templom területét, hanem éjjel-nappal Istent szolgálta böjtöléssel és imádkozással. 38 Abban az órában Anna is odalépett hozzájuk, hálát adott Istennek, azután mindazoknak beszélt Jézusról, akik Jeruzsálem megváltását várták.

József és Mária visszatér Názáretbe

39 Miután József és Mária mindent megtett, amit az Örökkévaló Törvénye kívánt, hazatértek Galileába, Názáret városába. 40 A gyermek pedig növekedett, egyre bölcsebb és erősebb lett. Isten tetszése és jókedve nyugodott rajta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+2:22-40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Szent Sátorhoz szükséges anyagok

25 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Mondd meg Izráel népének, hogy akik szívesen hoznak nekem ajándékokat, azok most gyűjtsék össze, amit adni akarnak! Te pedig vedd át tőlük adományaikat. Ezeket a dolgokat gyűjtsétek össze: aranyat, ezüstöt, bronzot; kék, bíborpiros és skarlátvörös színű fonalat; finom fehér lenvásznat, kecskeszőrt, vörösre festett kosbőrt, kikészített állatbőröket,[a] sittim fát[b], világításra szolgáló olívaolajat; balzsamot és illatszereket a felkenetés szent olajához és a szent füstölőszerhez; ónix-köveket és egyéb drágaköveket, az efódba és a hósenbe történő befoglaláshoz.

Készítsetek számomra szent helyet, hogy közöttetek lakhassam! Pontosan úgy készítsetek el mindent, ahogyan neked megmutatom a szent hely elrendezését, és a Szent Sátor minden részletét és berendezését!

A Szövetségláda

10 Készíts egy ládát sittim fából, amelynek hosszúsága két és fél, szélessége és magassága pedig egyaránt másfél könyök[c] legyen. 11 Borítsd be a ládát kívül-belül színarannyal, és készíts rá felülre aranyszegélyt. 12 Készíts 4 öntött aranykarikát, és erősítsd azokat a láda négy alsó sarkára. Két karika legyen az egyik oldalon, és kettő a másikon. 13 Készíts két rudat sittim fából, és azokat is borítsd be arannyal. 14 Ezeket helyezd bele a láda oldalain lévő karikákba, hogy azok segítségével a láda hordozható legyen. 15 Ezek a rudak állandóan maradjanak a karikákban, soha ne vegyétek ki onnan.

16 Helyezd a ládába a Szövetség bizonyítékát,[d] amelyet majd adok neked.

17 A láda fedelét[e] színaranyból készítsd. Ennek hossza és szélessége szintén két és fél, illetve másfél könyök legyen. 18 Készíts két kerub-formát aranyból, ötvösmunkával és kovácsolással: 19 egyet-egyet a fedél mindkét végére. A fedél és a két kerub egyetlen darab aranyból legyenek kialakítva. 20 Kiterjesztett szárnyakkal és egymás felé fordulva ábrázold a kerubokat. Arcuk a fedél felé nézzen, szárnyaikkal pedig takarják be a fedelet.

21 A ládába tedd bele a Szövetség bizonyítékát, amelyet majd adok neked, s azután a fedelet helyezd a láda tetejére.

22 Amikor találkozni akarok veled, ott jelenek meg neked, a Szövetségláda fedele fölött, a két kerub között, és onnan szólok hozzád. Így fogok veled beszélni mindarról, amit általad parancsolok Izráel népének.

A szent kenyerek asztala

23 Készíts egy asztalt sittim fából: a hossza két, szélessége egy és magassága másfél könyök legyen. 24 Ezt is borítsd be színarannyal, és fölül készíts rá körös-körül aranyból 25 egy tenyérnyi széles[f] peremet. Erre pedig helyezz aranyszegélyt. 26 Készíts 4 öntött aranykarikát, és erősítsd azokat az asztal lábaira, a négy fölső saroknál, 27 a kerethez közel. Az aranykarikák tartják a rudakat, amelyekkel hordozzák az asztalt. 28 Készíts két rudat sittim fából, és azokat is borítsd be arannyal. Illeszd be azokat a karikákba, hogy az asztal hordozható legyen.

29 Készíts az asztalhoz színaranyból tálakat, csészéket, kanalakat, kancsókat és kelyheket az italáldozathoz. 30 Erre az asztalra helyezd a szent kenyereket, hogy mindig előttem legyenek.

Az arany mécstartó

31 Készíts egy mécstartót színaranyból, ötvösmunkával. Egyetlen darab aranyból készüljön az egész, kalapáccsal formáljátok minden részét az ötvösök mestersége szerint: alapját, törzsét, oldalágait, gombjait és virág-formájú kelyheit.

32 A törzséből jobbra is, balra is 3-3 oldalág induljon, vagyis a törzsén kívül 6 ága legyen. 33 Mind a hat oldalágán 3-3 mandulavirág formájú kehely legyen, s benne egy-egy gömb, a belőle induló szirmokkal. 34 A középső törzsén is ugyanilyen kelyhek, gömbök és virágok legyenek, de négy rendben egymás fölött. 35 A törzsön lévő alsó 3 gömb fölött induljanak az ágak jobbra és balra. Így induljon a 3 gömbtől a hat oldalág. 36 Az egész mécstartó, ágaival, virágaival, gömbjeivel és minden részével együtt egyetlen darab tiszta aranyból készüljön, és kalapáccsal formáljátok az alakját.

37 Készíts hozzá 7 olajmécsest is. Ezeket úgy helyezd el a törzse és az ágai csúcsán, hogy előre világítsanak. 38 A mécsek gondozásához készíts aranyból szerszámokat és hamutartókat. 39 Az egész mécstartó — a hozzá tartozó eszközökkel együtt — egy talentum[g] színaranyból készüljön. 40 Ügyelj rá, hogy mindent a minta szerint készíts, amelyet a hegyen mutattam neked!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

26 Az Úr tehát bölcsességet adott Salamonnak, ahogyan megígérte neki. Békességben élt Hírám Salamonnal, és szövetséget kötöttek egymással.

27 Salamon király kényszermunkásokat küldött föl egész Izráelből: harmincezer ember lett kényszermunkás.

28 Ezeket felváltva küldte a Libánonra, havonként tíz-tízezer embert. Egy hónapig a Libánonon voltak, két hónapig pedig otthon. A kényszermunkások felügyelője Adónirám volt.

29 Salamonnak volt hetvenezer teherhordója és nyolcvanezer kőfejtője is a hegységben.

30 Salamon munkavezetőin kívül, akik a munkát irányították, háromezer-háromszáz felügyelője is volt, akik a munkát végeztették a néppel.

31 A király parancsára nagy és értékes köveket fejtettek, mert faragott kövekből akarták lerakni a templom alapját.

32 Ezeket Salamon építőmunkásai és Hírám építőmunkásai, meg a gebáliak faragták ki, és elkészítették a gerendákat meg a köveket a templom építéséhez.

Felépítik a jeruzsálemi templomot

6.1 Négyszáznyolcvan évvel azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, amikor Salamon már negyedik éve uralkodott Izráelben, a Ziv hónapban, azaz a második hónapban kezdték el építeni az Úr templomát.

Az a templom, amelyet Salamon király épített az Úrnak, hatvan könyök hosszú, húsz könyök széles és harminc könyök magas volt.

A templomépület előcsarnoka húsz könyök hosszú volt, a templom szélességének megfelelően, szélessége pedig tíz könyök volt a templom előtt.

Csináltatott a templomra ablakokat is, kőkerettel és ráccsal.

A templom falai körül emeleteket építtetett, körös-körül a templom falai mellett, a szentélynél és a szentek szentjénél is. Körös-körül fülkéket csináltatott.

Az alsó emelet szélessége öt könyök, a középsőnek a szélessége hat könyök, a harmadiknak a szélessége pedig hét könyök volt; a templomot ugyanis kívülről körös-körül lépcsőzetesre építtette, hogy a gerendák ne nyúljanak be a templom falaiba.

Minthogy a templom építésekor már készen kifaragott kövekből építettek, sem kalapácsnak, sem vésőnek, sem egyéb vasszerszámnak a zaja nem hallatszott a templom építésekor.

A középső fülke ajtaja a templom jobb oldalán volt, és csigalépcsőn jártak föl a középsőre, a középsőről pedig a harmadikra.

Amikor bevégezték a templom építését, beburkolták a templomot cédrusgerendákkal és cédrusdeszkákkal.

10 Megépítették az emeleteket az egész templomhoz, egynek-egynek a magassága öt könyök volt, és cédrusgerendákkal kapcsolták a templomhoz.

A templom leírása

11 Így szólt az Úr igéje Salamonhoz:

12 Ezt mondom a templomról, amelyet most építesz: Ha az én rendelkezéseim szerint élsz, törvényeimet teljesíted, ha megtartod minden parancsolatomat, és azok szerint élsz, akkor én is megtartom ígéretemet, amelyet apádnak, Dávidnak tettem:

13 Izráel fiai közt lakom, és nem hagyom el népemet, Izráelt. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

https://www.hebcal.com/sedrot/terumah

—-

Üdvösség Anyja: ki fognak gúnyolni benneteket, amiért nem ismeritek el a Katolicizmus új értelmezését

Igazság Könyve:

“2013.09.11 16:30

Gyermekem, e nagy szomorúság idején Szívem összefonódik szeretett Fiam, Jézus Krisztus Szívével, amikor Isten minden gyermeke ellen megnövekszik az üldöztetés.

Minden ember a világon, különösen azok, akiknek nincs pénzük, nem befolyásos személyek vagy nincs tulajdonuk, szenvedni fognak azok kapzsiságától, akik sok nemzetet ellenőriznek. A munkám, mely által segítek megvalósítani Fiam Szövetségének utolsó részét, már többféle módon kezd látszani. Én Isten Erejével, Fiam Védelmének Menedékhelyére fogom mindazokat vezetni, akik bánattól terheltek, mert az életük során szenvedésben volt részük. Azokat, akiknek ilyen szegénységet, éhséget, szorongattatást és igazságtalanságot – bármi legyen is az – kell elviselniük, meg fogom vigasztalni, ha kértek Engem, hogy imádkozzak értetek.

Azok közületek, akiknek azért kell szenvedni, mert Jézus Krisztusról, az emberiség Megváltójáról kell tanúságot tennetek, külön erőt fogtok kapni ebben az időben, amikor arra kértek Engem, hogy segítsek nektek. Hamarosan a legnagyobb igazságtalanságot lehet majd látni Fiam Egyházában, ahol az egyszerű híveket és a felszentelt szolgákat egyaránt engedetlenséggel fogják vádolni Jézus Krisztus Tanításait illetően.

Egy eskü letételére fognak kérni benneteket – melyet a Hiszekegyhez hasonlóan kell majd elmondani -, hogy kifejezzétek Isten imádásának megváltoztatott formája iránti hűségeteket. Ezen eskütétel által – mely a Legszentebb Bibliában nincs elismerve – nagy veszélynek teszitek ki a lelketeket. A Liturgiát meg fogják változtatni és új kiegészítéseket fognak bejelenteni, miközben más részeket, amelyeket oly sok éven át imádkoztak, többé már nem fogják használni. Ezt a gonosz tervet meg fogják indokolni, mivel a Fiamra jellemző összes tulajdonságra hivatkoznak, és kijelentik, hogy ezek az okai az ilyen változásoknak.

Ezért tehát azok közületek, akik hűségesek Fiamhoz, ezt nagyon nyugtalanítónak fogják találni, és a ti lelketek nagyon fog szenvedni. És miközben ti továbbra is tisztelettel fogtok adózni Fiamnak, ki fognak gúnyolni benneteket, amiért nem ismeritek el a Katolicizmus új értelmezését *. E megpróbáltatás során ne veszítsétek el a bátorságotokat, mert ti, drága gyermekeim, Isten kegyeltjei vagytok, és Ő mindvégig veletek marad.

Ne forduljatok el soha az Igazságtól. Soha ne higgyetek el semmit, ami nem Istentől származik.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-ki-fognak-gunyolni-benneteket-amiert-nem-ismeritek-el-a-katolicizmus-uj-ertelmezeset/

 
 
A Keresztes Imahadjárat 121. imája: Hűségeskü Jézus Krisztus Hadseregének
——-
 
 
 
—–
Római katolikus:
2018-09-1123. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
A keresztény ember ne pereskedjék keresztény testvérével!
Testvéreim!
Ha valaki közületek pereskedik, hogyan merészeli a nem hívőknél keresni igazát, és nem a közösség tagjainál? Nem tudjátok-e, hogy a szentek ítélkeznek majd a világ felett? És ti, ha majd a világ felett ítélkeztek, nem vagytok-e jogosultak arra, hogy csekélyebb dolgokban is ítélkezzetek? Nem tudjátok-e, hogy angyalok felett fogunk ítélkezni? Mennyivel inkább tehát a mindennapi ügyekben.
Vajon amikor mindennapi ügyekben pereskedtek, azokat teszitek meg bírónak, akik a közösségben jelentéktelenek? Azért mondom ezt, hogy szégyenkezzetek. Hát nem akad köztetek egyetlen értelmes ember sem, aki testvérei ügyében döntőbíró lenne? Ehelyett a testvér a testvérével pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt!
Már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? Ehelyett ti követtek el igazságtalanságot, és okoztok kárt, mégpedig a testvéreknek! Nem tudjátok-e, hogy a gonoszoknak nem lesz részük Isten országában?
Ne ámítsátok magatokat! Sem parázna, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjelgő, sem fajtalan, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában. Néhányan bizony ilyenek voltatok, de az Úr Jézus nevében, a Szentlélek által megtisztultatok, megszentelődtetek és megigazultatok.
Ez az Isten igéje.
1Kor 6,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket. 4a. vers. – 3 a. tónus.
Vagy: Alleluja. 3. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Hívek: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-6a.9b

ALLELUJA
Jézus mondja: „Én kiválasztottalak titeket a világból, † hogy menjetek és termést hozzatok, * és termésetek meg is maradjon.” Jn 15,16 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus egy imádságban töltött éjszaka után kiválasztja tizenkét apostolát.
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,12-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-11


——
Görög katolikus:

11 Testvéreim! Ha én még mindig a körülmetélkedést terjesztem — amint azt egyesek állítják —, akkor miért üldöznek engem továbbra is? Hiszen, ha még mindig a körülmetélést hirdetném, akkor a Keresztről[a] szóló tanításom nem okozna botrányt. 12 Bárcsak azok, akik titeket megzavarnak, a körülmetélkedésükön túlmenően még ki is herélnék[b] magukat!

13 Testvéreim! Isten benneteket szabadságra hívott el! Csakhogy ezt a szabadságot ne a régi emberi természet kívánságainak kielégítésére használjátok, hanem inkább szeretettel szolgáljatok egymásnak! 14 Az egész Törvény ugyanis ebben az egy mondatban foglalható össze: „Szeresd embertársadat,[c] mint saját magadat!” 15 De ha továbbra is marakodtok, végül még elpusztítjátok egymást!

A Szent Szellem és a régi emberi természet

16 Éljetek a Szent Szellem állandó irányítása szerint, s akkor a régi emberi természet kívánságait nem fogjátok teljesíteni! 17 Mert amire a régi természetünk törekszik, az ellentétes azzal, amit a Szent Szellem akar. E kettő tehát ellensége egymásnak. Ebből következik, hogy ha a Szent Szellem szerint éltek, akkor nem azt fogjátok tenni, amit a régi természet szerint kívánnátok. 18 Ha engeditek, hogy a Szent Szellem vezessen benneteket, akkor nem vagytok a Mózes Törvényének uralma alatt.

19 Nyilvánvaló, hogy a régi természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, 20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, 21 irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket — ahogy azt már korábban is tettem —, hogy akik így élnek, nem fogják örökölni Isten Királyságát!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A11-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Tehát a farizeusok és a törvénytanítók megkérdezték Jézust: „Tanítványaid miért nem követik őseink hagyományait? Miért nem végzik el a kézmosás szertartását, mielőtt esznek?”

Jézus így válaszolt nekik: „Milyen képmutatók vagytok! Igaza volt Ézsaiásnak, amikor rólatok prófétált:

»Ez a nép csak a szájával tisztel engem,
    de a szíve távol van tőlem.
Látszólag tisztelnek ugyan engem,
    de nem ér az semmit,
mert a tanításaik,
    csak emberi parancsok!«[a]

Bizony, ti Isten parancsát semmibe veszitek, de ragaszkodtok az emberi hagyományokhoz.”

Majd így folytatta: „Alattomosan félretoljátok Isten parancsát, hogy a saját tanításaitokat tegyétek a helyére. 10 Például Mózes azt parancsolta: »Tiszteld apádat és anyádat!«[b], és azt is: »Aki apját vagy anyját gyalázza, az halállal bűnhődjön!«[c] 11 Ezzel szemben ti azt tanítjátok, hogy ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának: »Amivel segíthetnék rajtad, azt már áldozatul felajánlottam Istennek«, 12 akkor azt már nem szabad odaadnia a szüleinek. 13 Ezzel valójában azt tanítjátok, hogy nem fontos, amit Isten mond, és nem neki kell engedelmeskednünk. Fontosabb, hogy mindenki a ti hagyományaitokat kövesse. S még sok más ehhez hasonlót is tesztek!”

14 Ezután Jézus ismét magához hívta az embereket, és ezt mondta: „Figyeljetek rám mindnyájan, és értsétek meg, amit mondok! 15 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami kívülről jut bele, hanem az, ami belőle származik!” [16] [d] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+7%3A5-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Szeretet csak Tőlem jön. A gyűlölet nem.

 Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, a Szeretet Ereje által lesz az, hogy az emberiség megmentésre kerülhet és meg is lesz mentve. A Szeretet, amelyről beszélek, az Isten Szeretete, ami Isten gyermekeinek szívébe áramlik. Isten Szeretete jelen van minden gyermekének a szívében, beleértve azokat is, akik megtagadják Őt. Az egymás iránti szeretetetek fog fenntartani benneteket az előttetek álló megpróbáltatások alatt. Mutassatok szeretetet és könyörületességet felebarátotok iránt, és legyetek kedvesek a szegénnyel, a gyengével és a védtelennel szemben és Tulajdonommá teszlek benneteket egy egész örökkévalóságon át.

Azok közületek, akik durván bánnak másokkal, akik fájdalmat okoznak azoknak, akik fölött uralkodnak és akik rosszindulattal suttognak másokról, olyanok lesznek, mint egy üres edény, amely semmit sem tud Nekem felkínálni. Nektek mindig követnetek kell Tanításaimat. A Szeretet csak Tőlem jön. A gyűlölet nem.

Azok, akik azt mondják, hogy tisztelnek Engem, de rosszat beszélnek másokról, bár azt állítják, hogy megtartják Szavamat és őrzik a Nevemet – ők nem tisztelnek Engem. Ők megbántanak Engem, és szégyenük a Nagy Napon nyilvánvaló lesz. Soha, még egy percre se gondoljátok azt, hogy élni tudnátok a nélkül, hogy a szívetekben ne lenne mások iránt szeretet, mert ha nincs bennetek mások iránt szeretet, akkor megtagadjátok azt az Ajándékot, mely szabadon adatott Isten minden gyermekének. Ha valóban szerettek Engem, akkor szeretettel és tisztelettel fogtok bánni másokkal.

Amikor kegyetlenek vagytok másokhoz, rosszat mondotok róluk, vagy igazságtalanul bíráljátok őket, akkor visszautasítjátok a Szeretetet, amellyel megajándékoztalak benneteket. A helyében gyűlölet van. A gyűlölet egy másik emberi lény iránt csak a Sátántól származhat. Ha megengeditek, hogy a gyűlölet megkeményítse a lelketeket, akkor eltávolodtok Tőlem és mélységesen zaklatottak lesztek a lelketekben.

Amikor másokat szerettek az Én Nevemben, akkor ezt szavaitok, tetteitek és az irgalmasság cselekedetei által fogjátok tenni. Isten Szeretete, gyermekein keresztül – akik Akarata szerint élnek – megmentheti az emberiséget. A Szeretet legyőzi a gonoszt. A Sátán hatalma azonnal megsemmisül, ha azokkal szemben gyakoroltok szeretetet, akik rosszul bánnak veletek. Nektek keményen kell dolgoznotok – engedvén így, hogy a szeretet beborítson benneteket -, hogy ezt a nagy kegyelmet másokra is kiterjesszétek.

A Szeretet másokból szeretetet vált ki. A Szeretet életet hoz. A Szeretet megbocsátást hoz. A Szeretet elpusztítja a gonoszt. Szeretet nélkül a gonosz erősödni fog.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-szeretet-csak-tolem-jon-a-gyulolet-nem/

 
 

“Drága szeretett leányom, bizalmasan feltárom előtted Fájdalmam és Szomorúságom, mivel minden lelki gyötrelmet, amelyet az Olajfák Kertjében elszenvedtem, most újból átélek.

Akkor a fájdalmamat – melyet a gonosz váltott ki, aki látomásokat mutatott nekem a jövőről – a pogányság okozta, amely a ti időtökben végigsöpör majd a földön. Akkor felismertem – éppúgy, ahogyan az most is látható – a gyűlöletet a világban, mely irántam, Jézus Krisztus iránt létezik.

Szenvedésemet az a tény is súlyosbítja, hogy az emberiség még mindig nem értette meg teljesen azt az Áldozatot, melyet a lelkükért hoztam. Keresztre feszítésem azért volt, hogy megmentsek minden nemzedéket, beleértve a mai világ nemzedékét is. Nagy az Én Fájdalmam ebben az időben és szenvedésem benned nyilvánul meg, leányom, és más áldozati lelkekben, hogy még a teljesen tönkretett lelkeket is megmenthessem közületek.

Keserű könnyeket sírok és a Szívem hevesen dobog, amint a bűn egyre csak terjed a törvények által országaitokban, mely törvények kísértésbe kényszerítik majd az ártatlan lelkeket. Ezek a lelkek nemcsak azt fogják érezni, hogy a bűnt most már igazolni lehet – mivel országaik törvényei elnézik azokat –, de még azzal is vádolni fogják őket, hogy megszegik országuk törvényeit, ha támogatják Szent Szavamat.

Ó, mennyire megtévesztenek benneteket! Milyen messzire tévelyegtek (tévelyedtek) el Tőlem! Mennyire megbántotok Engem! Azok, akik Szavam hirdetéséért felelősek, most hallgassanak meg: A ti kötelességetek, hogy mindenkor védelmezzétek Szent Szavamat. A fogadalmatok az, hogy úgy engedelmeskedjetek Szavaimnak és Tanításaimnak, ahogy azok Egyházam létrehozásakor voltak a Földön. Sohase térjetek el az Igazságtól. Készítsétek fel a lelketeket, mert hamarosan kényszeríteni fognak benneteket, szabad akaratotok ellenére, hogy a Szentségeken keresztül megtagadjatok Engem. Nektek mindenkor ébernek kell maradnotok az előtettek álló nagy változásokkal szemben.

Az egész emberiséghez szólok: Hívlak benneteket, hogy válaszoljatok Hangomra, az Igazság Hangjára, a Szeretet Hangjára, a Mesteretek Hangjára. Hamarosan látni fogtok Engem. Aztán a pókháló le lesz törölve a szemetekről, és akkor az Igazság világos lesz számotokra. Amikor Irgalmasságom Napja felvirrad, nektek tudnotok kell, hogy azt követően Második Eljövetelemre nagyon hamar sor kerül. És miközben Én arra vágyom, hogy mindnyájan forduljatok Hozzám, ugyanakkor szomorúan sírok is azokért a lelkekért, akik elvesznek Számomra.

Figyelmeztetnem kell azokat, akik megpróbálnak Engem megakadályozni a lelkek megmentésében: Meg foglak büntetni benneteket, ha továbbra is szembeszálltok Isten Szavával. Én nem ezekre az Üzenetekre utalok – bár elszomorít, hogy nem hallgattok Rám -, hanem Szent Szavam eltörlésére a nemzetetekben.

A világosság le fogja győzni a sötétséget. Isten Világossága életben tart benneteket. A sötétség elpusztít benneteket. Világosságom egyre fényesebb és fényesebb lesz, egészen addig, amíg száműzik Szent Eukarisztiámat. Aztán elhalványul. Akkor Egyházam összeomlik, és úgy tűnik, meghal. A világ örülni fog, mert – a Rómában lévő Egyházam mellett – a zsidó nemzetet lekaszabolják. Ez lesz a legnagyobb megtévesztés, ami az emberiséget éri, és akik elfogadják a pogányság eme gonosz formáját, azokat magával ragadja az ár. És miután a tűz végigsöpör a Földön, Egyházam újból fel fog támadni az Ő teljes dicsőséges formájában. Ez lesz a vég azon bűnösök számára, akik elutasítják Kezemet, de egyben az örök élet kezdete is azok számára, akik szeretnek Engem.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vilag-orulni-fog-mert-a-romaban-levo-egyhazam-mellett-a-zsido-nemzetet-lekaszaboljak/

 
 
—–
Római katolikus:
2018-05-16húsvét 7. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostol efezusi híveit Istennek ajánlja, és elbúcsúzik tőlük.
Pál apostol így folytatta beszédét az efezusi egyház presbiterei előtt:
Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra! A Szentlélek azért tett titeket elöljáróvá, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet (Jézus az ő) tulajdon vére árán szerzett meg magának. Tudom, hogyha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, és nem kímélik a nyájat. Sőt még köztetek is akadnak olyanok, akik álnok szóval magukhoz akarják csábítani a tanítványokat. Legyetek tehát éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül könnyek között figyelmeztettelek mindnyájatokat!
Most pedig Istennek és az ő kegyelme igéjének ajánllak titeket. Neki ugyanis hatalma van arra, hogy fölépítse művét, és megadja nektek az összes szentekkel közös örökséget. Nem kívántam senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját. Jól tudjátok, hogy amire magamnak vagy társaimnak szüksége volt, azt a kezem munkájával szereztem meg. Minden tekintetben példát adtam nektek, hogyan kell dolgozni, és ezzel a gyengéket segíteni. Így emlékezünk Urunk Jézus Krisztus szavaira: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni.«”
Szavait befejezvén, Pál apostol letérdelt, és mindnyájukkal közösen imádkozott. Valamennyien hangos sírásra fakadtak, és nyakába borulva csókolgatták. Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy többé nem fogják viszontlátni.
Aztán kikísérték a hajóhoz.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 20,28-38

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent. 33a. vers.
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Hatalmadat, Isten, mutasd meg, * erősítsd meg, amit bennünk műveltél.
Királyok hozzák ajándékukat néked * jeruzsálemi templomodból.
Hívek. A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Föld népei, énekeljetek az Istennek, * zengjetek zsoltárt az Úrnak, Istenünknek.
Aki áthalad az egek egein, † íme hallatja szavát, hatalmas szózatát: * „Ismerjétek el Isten hatalmát!”
H: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Izrael fölött tündököl fölsége, † hatalma felragyog a felhőkben. * Áldott a mi Istenünk!
H: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 67,29-30.33~35a.35b-36c

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság. * Tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus tanítványai legyenek egy, miként ő is egy az Atyával!
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott:
Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás.
Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból.
Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 17,11b-19″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-16


——
Görög katolikus:

22 Cézáreában szállt partra, majd innen felment Jeruzsálembe. Köszöntötte a helyi gyülekezetet, azután a szíriai Antiókhiába ment. 23 Egy ideig ott maradt, azután innen is továbbutazott, s bejárta Galácia és Frígia vidékét. Minden városban biztatta és erősítette Jézus tanítványait.

Apollós Efezusban és Korinthusban

24 Közben egy Apollós nevű művelt zsidó férfi érkezett Efezusba. Alexandria városából származott, kitűnő szónok volt, és nagyon jól ismerte az Írásokat. 25 Apollós már korábban kapott valamilyen tanítást az Úr Útjáról, de csak azt a bemerítést ismerte, amelyet Bemerítő János hirdetett. Ennek ellenére nagy buzgalommal hirdette, és tanította a Jézussal kapcsolatos dolgokat. 26 Apollós kezdett az efezusi zsinagógába járni, és ott nagyon bátran beszélt. Amikor Priszcilla és Akvila hallották Apollóst, meghívták magukhoz. Beszélgettek vele, és részletesebben elmagyarázták neki Isten Útját.

27 Ezután Apollós el akart menni Akhájába. Az efezusi testvérek biztatták, és levelet írtak az Akhájában lakó tanítványoknak, hogy fogadják őt szívesen. Amikor azután Apollós odaérkezett, nagy segítséget jelentett azoknak, akik Isten kegyelme által hívőkké lettek. 28 Apollós ugyanis a nyilvánosság előtt tartott viták során meggyőző erővel cáfolta a zsidók érvelését, és az Írások alapján bebizonyította, hogy Jézus a Messiás.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+18%3A22-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…. 36 Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világossághoz tartozhassatok!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük.

Uram, ki hitt a szavunknak?

37 Bár Jézus sok csodát tett az emberek szeme láttára, azok mégsem hittek benne. 38 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:

„Uram, ki hitt a szavunknak,
    és ki látta meg az Örökkévaló hatalmát?”[a]

39 Ézsaiás próféta azt is megmondta, miért nem tudtak hinni:

40 Az Örökkévaló vakította meg a szemüket,
    keményítette meg a szívüket,
hogy szemükkel ne lássanak,
    hogy szívükkel ne értsenek,
és ne forduljanak hozzá,

    hogy meggyógyítsa őket.”[b]

41 Ézsaiás azért mondta ezt, mert látta Jézus dicsőségét, és őróla szólt.

42 Ennek ellenére, sokan hittek Jézusban még a vezetők közül is, de a farizeusok miatt ezt nem vallották meg nyiltan, nehogy kizárják őket a zsinagógai közösségből. 43 Ugyanis fontosabb volt a számukra az emberek elismerése, mint Istené.

Jézus szavai fogják az embereket megítélni

44 Jézus hangosan kiáltva hirdette: „Aki bennem hisz, abban hisz, aki elküldött engem. 45 Aki meglátja, hogy ki vagyok, azt látja, aki elküldött engem. 46 Én vagyok a világosság, és azért jöttem erre a világra, hogy aki hisz bennem, ne maradjon a sötétségben.

47 Azért jöttem, hogy üdvösséget hozzak az embereknek, nem azért, hogy elítéljem őket. Ezért nem én ítélem el azokat, akik hallgatják a szavaimat, de nem engedelmeskednek nekem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A36-47&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

https://oca.org/readings/daily/2018/05/16
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A járvány elterjedtebb lesz, mint az AIDS

—-
Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mennyire figyelmetlen voltál és megengedted magadnak, hogy az elmúlt két napban elvonjanak a Szemem elől. Nem tudod, hogy mi okozta ezt az elterelést? Azáltal, hogy csak egy nap is elmulasztottad a Szentségimádást, máris megragadtak, bántalmaztak téged az Én Nevemben, anélkül, hogy megvédted volna magad úgy, ahogyan Én arra utasítottalak. Az Én utasításom az, hogy továbbra is járulj Elém naponta, és imádkozd el a legszentebb Rózsafüzért, hogy ez által Édesanyám azzal a védelemmel boríthasson be téged, amelyre szükséged van ebben a munkában.

Oly sokan, akik közel állnak Hozzám, olyan magabiztosságra tesznek szert, mely elhiteti velük, hogy nincs az a szenvedés, amely képes lenne megállítani őket, amikor Küldetésemet végzik, de ez csak akkor válik lehetővé, ha hívtok Engem, hogy vezesselek benneteket.

Leányom, hamarosan egy járvány kezdete lesz látható, mivel Atyám egy büntetést fog küldeni a Földre, azokra a nemzetekre, amelyek megbántják Őt, és azokra, akik lehetővé teszik, hogy a szegény, ártatlan embereknek gonoszságot és igazságtalanságot okozzanak.

Ez a járvány az arcon lesz látható, és a sebek nem fognak addig begyógyulni, amíg a Nagy Büntetés véget nem ér. A járvány elterjedtebb lesz, mint az AIDS, és egyike lesz a közelgő Megpróbáltatás jeleinek. Ezt a járványt éhínség fogja követni, amely a föld egyharmadát fogja érinteni, és ennek az Antikrisztus uralkodása alatt lesztek szemtanúi.

Amint az Antikrisztus uralma egy pókhálóhoz hasonlóan terjed, azzal egy időben Atyám Keze által egy sor megpróbáltatás lesz a világ négy sarkára bocsátva. Az Isteni beavatkozás segíteni fog abban, hogy megállítsa a lelkek megkaparintását, melyet a fenevad fog végbevinni az Antikrisztus ereje által. Az ő követői egy fájdalmas büntetést fognak majd elszenvedni, mely a járvány miatt lesz látható az arcukon. Ők nem fognak tudni elmenekülni e szigorú büntetés elől, de azok sem, akik ezt a gonosz megtévesztést véghezviszik Egyházamban a Földön.

A Nagyfigyelmeztetés azért lesz adva, hogy azok, akik kételkednek Igazságszolgáltatásom Kezében, megértsék végre, hogy az emberek úgy fognak szenvedni, mint Noé idejében, ha hátat fordítanak Istennek.

A végső sértés Atyám ellen – a háború és az abortusz bűne miatt – az emberiségre vonja majd az Ő legnagyobb büntetését. A születendő gyermekek életének oly gonosz módon történő kioltása, méghozzá lelkiismeret furdalás nélkül, a test és a lélek halálával lesz büntetve.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-jarvany-elterjedtebb-lesz-mint-az-aids/

 
VÖ.:

“… 27 Ebben az időben néhány próféta érkezett Jeruzsálemből a szíriai Antiókhiába. 28 Egyikük, akit Agabosznak hívtak, felállt, és a Szent Szellem által előre megmondta, hogy nagy éhínség következik az egész világra. Ez Claudius császár idejében meg is történt.  …”


—–
Római katolikus:
2018-05-08

húsvét 6. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.
A nép – Pál ellenfeleinek biztatására – Filippiben is Pál és Szilás ellen fordult, a bírák pedig letépték róluk a ruhát, és megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket. A börtönőrnek meghagyták, hogy gondosan ügyeljen rájuk. A kapott parancs értelmében a belső börtönbe vetette őket, és lábukat kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilás zsoltárokat énekelve dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen olyan erős földrengés támadt, hogy még a börtön alapfalai is beleremegtek. Az ajtók hirtelen mind kinyíltak, és mindenkiről leoldódtak a bilincsek.
Amikor álmából fölriadva a börtönőr látta, hogy a börtön ajtói tárva-nyitva állnak, kihúzta kardját, és öngyilkosságot akart elkövetni. Azt hitte ugyanis, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban harsány hangon rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, hiszen mindnyájan itt vagyunk!”
Az őr világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilás lábához; majd pedig kivezette őket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” Azok így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és házad népével együtt üdvözülsz!”
Ezután hirdették neki és egész háza népének Isten igéjét. Ő pedig éjnek idején, még abban az órában megmosta sebüket, és rögtön meg is keresztelkedett minden hozzátartozójával együtt. Bevezette őket otthonába, és asztalt terített nekik. Az Istenbe vetett hit örömmel töltötte el őt és egész háza népét.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 16,22-34

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, a te jobb kezed * megszabadít engem! Vö. 4a. vers.
Vagy: Alleluja. 12. szám.
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
Hívek: Uram, a te jobb kezed * megszabadít engem!
Vagy: Alleluja.
E: Szent nevedet mindig megvallom, * irgalmadért és igaz voltodért.
Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, * gyarapítsd az erőt lelkemben.
H: Uram, a te jobb kezed * megszabadít engem!
Vagy: Alleluja.
E: Megszabadít engem a te jobb kezed, * az Úr javamra dönti el ügyem.
Örökké tart, Uram, a te irgalmad, * ne vesd meg kezed alkotásait.
H: Uram, a te jobb kezed * megszabadít engem!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 137,l-2a.2bc-3.7c-8

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Az Igazság Lelkét küldöm nektek. * Ő minden igazságra megtanít titeket.” Jn 16,7 és 13 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézusnak el kell távoznia az apostolok köréből, hogy eljöjjön a Szentlélek.
Búcsúbeszédében Jézus ezt mondotta tanítványainak:
„Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek: hová mégy? De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket.
Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek.
Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 16,5-11″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-08

 
Azoknak, akik úgy gondolják, hogy hitükben erősek, és akik azt hiszik, hogy közel állnak Hozzám, tudniuk kell, hogy milyen hamar el fognak esni, ha a jövő tabernákulumaiban már sehol sem leszek megtalálható.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ne-keressetek-ertelmi-erveket-amikor-letezesemet-probaljatok-igazolni-mert-en-nem-ebbol-a-vilagbol-valo-vagyok/
 
 

——
Görög katolikus:
21 Kedveseim, ha a szívünk nem vádol bennünket, akkor bizalommal mehetünk Istenhez. 22 Ő pedig megadja, amit kérünk, akármi legyen is az, mert engedelmeskedünk a parancsainak, és azt tesszük, amit ő szeret. 23 Isten pedig azt parancsolja, hogy a Fiában, Jézus Krisztusban higgyünk, és szeressük egymást. Ezt parancsolta nekünk maga Jézus is, amikor velünk volt. 24 Aki engedelmeskedik Isten parancsainak, az Istenben él, és az Isten is él őbenne. Honnan tudjuk, hogy Isten bennünk él? Onnan, hogy a saját Szellemét adta nekünk!”
 

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21%3A15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

51 Igazán mondom nektek: ha valaki engedelmeskedik tanításomnak, és a szerint él, az nem hal meg soha.”

52 Azok így válaszoltak: „Most már biztosan tudjuk, hogy gonosz szellem lakik benned! Hiszen Ábrahám meghalt, a próféták is meghaltak, te mégis azt mondod: »ha valaki engedelmeskedik tanításomnak, és aszerint él, az nem hal meg soha«. 53 Nagyobb vagy, mint atyánk, Ábrahám? Ő meghalt, és a próféták is mind meghaltak. Hát mit gondolsz, ki vagy te?!”

54 Jézus erre így válaszolt: „Ha magamat dicsőíteném, akkor a dicsőségem nem érne semmit. Atyám az, aki engem megdicsőít. Ti azt állítjátok, hogy ő az Istenetek. 55 Pedig soha nem ismertétek meg, én viszont ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem, ugyanolyan hazug lennék, mint ti, de én ismerem őt, és engedelmeskedem annak, amit mond. 56 Atyátok, Ábrahám nagyon örült annak a reménynek, hogy meg fogja látni azt a napot, amikor majd eljövök. Látta is, és nagyon örült.”

57 Ekkor a júdeabeliek azt mondták neki: „Micsoda?! Azt állítod, hogy láttad Ábrahámot? Ez lehetetlen, hiszen még ötven éves sem vagy!”

58 Jézus felelt: „Igazán mondom nektek: mielőtt Ábrahám megszületett, ÉN VAGYOK.” 59 Ekkor köveket kaptak föl, hogy megdobálják Jézust, de ő eltűnt előlük, és elhagyta a Templom területét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8%3A51-59&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/08
—–

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

“Fiam minden nyomának megsemmisítése a vég kezdetét fogja jelenteni. Amint ez megtörténik, tudni fogjátok, hogy a Második Eljövetel ideje közel van.”

Igazság Könyve:
“… a Föld felnyög majd kínjában a sötétség súlya alatt”
VÖ.:
25 Én, az Örökkévaló pedig azt mondom: Ha már nem lesz érvényben a nappallal és éjszakával kötött szövetségem, s ha az ég és a föld nem engedelmeskedik többé törvényeimnek, amelyekkel megszabtam rendjüket,”
——–
“… A Világháború megszervezés alatt áll …”
VÖ.:
ÉS:
 
“… Fiam minden nyomának megsemmisítése a vég kezdetét fogja jelenteni. Amint ez megtörténik, tudni fogjátok, hogy a Második Eljövetel ideje közel van. …”

 

—–
Római katolikus:
“Hadd tudja meg az egész föld: van Izraelnek Istene. Tudja meg ez az egész sereg azt is, hogy az Úrnak nincs szüksége kardra és dárdára a győzelemhez! Mivel ez a harc az ő ügye, ezért ad a kezünkbe benneteket.”

„Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult.
Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 3,1-6
——
Görög katolikus: 
17 Engedelmeskedjetek vezetőiteknek, és készségesen tegyétek meg, amit mondanak, hiszen felelősek értetek, vigyáznak rátok, és erről majd számot kell adniuk Isten előtt! “
—–
—–
—–
Tóra:
11 Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak, és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik.

12 Eltávolítja az Úr az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország.

13 Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri. De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag!”