Címke: gazdagság

Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

A mennyországot választom II.2010.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-mennyorszagot-valasztom-ii.2010.-pIlmmX919dmYPzXl

Mennyországot válsztom II (Teljes film magyarul)

https://www.youtube.com/watch?v=6wjXDEMPMXg&t=3779s&pp=sAQA

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül

2011. augusztus 11. csütörtök, 23:45

Drága, szeretett leányom, ki kell tartanod ebben a szenvedésben, mert ezáltal lelkeket mentesz meg. Szenvedésed most abban a kínban nyilvánul meg, amelyet Én is elviselek az emberek bűneiért.

Az emberi kapzsiság most olyan mértéket öltött, hogy társadalmatokban az erkölcs már nem számít. Az emberi kapzsiság bűne azt jelenti, hogy amíg az ember vágyai ki vannak elégítve, addig nem törődik azzal, hogy ki szenved a kezei által. Engedjétek, hogy elmondjam nektek azt, hogy akik másokat kínoznak a kapzsiság és fösvénység által, nem fognak elmenekülni Szemeim elől. Őrködöm. Látok, figyelek. Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

Ők, leányom, anyagi javak nélkül fognak maradni, ha csak nem könyörögnek Irgalmamért. A pénzük értéktelen lesz. Azoknak az embereknek, akik arra törekednek, hogy lelkeket kínozzanak azáltal, hogy ellopják, ami jog szerint a testvéreik tulajdona, azt mondom, hogy semmi más nem marad belőletek, csak hamu. Imádkozzatok mindazokért, akik az anyagi nyereségen kívül semmi mást nem látnak, mert ha ezeknek a gonosz tetteknek nem fordítanak hátat, akkor ők félre lesznek állítva, és nem fognak belépni Atyám Királyságába.

Ha ebben a világban másnak rosszat tesztek, akkor ti félre lesztek állítva, és a sátán barlangjába lesztek dobva. A mások kárán nyert vagyon jogos igénynek tűnhet számotokra, de ez örökké tartó kínszenvedést fog nektek hozni.

Tegyétek most félre a kapzsiság és telhetetlenség fegyvereit. Keressétek a megváltást, mert ha ezt teszitek, akkor visszatér a béke a társadalomba.

A ti Megváltótok, Jóságos Bírátok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-mindazokert-akik-nem-latnak-mast-az-anyagi-nyeresegen-kivul

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

Az úrvacsora és a bálványáldozat

14 Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást!

15 Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok.

16 Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?

17 Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

18 Nézzétek a test szerinti Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral?

19 De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit?

20 Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben.

21 Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is.

22 Vagy haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?”

 

 

 

„Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül

2011. augusztus 11. csütörtök, 23:45

Drága, szeretett leányom, ki kell tartanod ebben a szenvedésben, mert ezáltal lelkeket mentesz meg. Szenvedésed most abban a kínban nyilvánul meg, amelyet Én is elviselek az emberek bűneiért.

Az emberi kapzsiság most olyan mértéket öltött, hogy társadalmatokban az erkölcs már nem számít. Az emberi kapzsiság bűne azt jelenti, hogy amíg az ember vágyai ki vannak elégítve, addig nem törődik azzal, hogy ki szenved a kezei által. Engedjétek, hogy elmondjam nektek azt, hogy akik másokat kínoznak a kapzsiság és fösvénység által, nem fognak elmenekülni Szemeim elől. Őrködöm. Látok, figyelek. Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

Ők, leányom, anyagi javak nélkül fognak maradni, ha csak nem könyörögnek Irgalmamért. A pénzük értéktelen lesz. Azoknak az embereknek, akik arra törekednek, hogy lelkeket kínozzanak azáltal, hogy ellopják, ami jog szerint a testvéreik tulajdona, azt mondom, hogy semmi más nem marad belőletek, csak hamu. Imádkozzatok mindazokért, akik az anyagi nyereségen kívül semmi mást nem látnak, mert ha ezeknek a gonosz tetteknek nem fordítanak hátat, akkor ők félre lesznek állítva, és nem fognak belépni Atyám Királyságába.

Ha ebben a világban másnak rosszat tesztek, akkor ti félre lesztek állítva, és a sátán barlangjába lesztek dobva. A mások kárán nyert vagyon jogos igénynek tűnhet számotokra, de ez örökké tartó kínszenvedést fog nektek hozni.

Tegyétek most félre a kapzsiság és telhetetlenség fegyvereit. Keressétek a megváltást, mert ha ezt teszitek, akkor visszatér a béke a társadalomba.

A ti Megváltótok, Jóságos Bírátok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-mindazokert-akik-nem-latnak-mast-az-anyagi-nyeresegen-kivul

 

„20 Azután megparancsolta tanítványainak: ne mondják meg senkinek, hogy ő a Krisztus.

Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról

21 Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

22 Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: “Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!”

23 Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: “Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”

Jézus követése

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A12-22%3B+++++Matthew+16%3A20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/11

 

———-

Római katolikus:

2021-08-11

19. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Nébó hegyén meghal Mózes, Izrael vezére és legnagyobb prófétája.
Ama napokban Mózes fölment Moáb síkságáról Nébó hegyére, a Jerikóval szemben fekvő Fászga hegység csúcsára. Az Úr megmutatta neki az egész országot: Gálaádot egészen Dán földjéig, egész Neftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda egész területét a tenger partjáig, a Délvidéket és a pálmafák városának, Jerikónak terjedelmes rónaságát egészen Szegorig.
Majd így szólt hozzá az Úr: „Ez az a föld, amelyet esküvel ígértem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy utódaiknak adom. Szemeddel láthatod, de oda be nem mehetsz.” Az Úr rendelése szerint ott, Moáb földjén halt meg Mózes, az Úr szolgája. Az Úr temette el Moáb földjén egy völgyben, Bethfegorral szemben. Ezért nem ismeri senki se a sírját mind a mai napig.
Mózes százhúsz esztendős volt, amikor meghalt. Szeme nem volt homályos, és ereje nem fogyatkozott meg. Népe harminc napig siratta őt Moáb síkságán, míg le nem teltek siratásának és gyászolásának napjai.
Ekkor Józsue, Nun fia eltelt a bölcsesség lelkével, mert Mózes rátette a kezét. A nép hallgatott is rá, vagyis úgy cselekedtek, ahogyan az Úr megparancsolta Mózesnek. De olyan próféta nem támadt többé Izraelben, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott. Nem volt hozzá hasonló, akit az Úr azért küldött, hogy jeleket és csodákat műveljen Egyiptom egész földjén a fáraó és annak összes szolgái előtt, és aki hatalmas erővel nagy csodajeleket vitt végbe az egész nép szeme láttára.
Ez az Isten igéje.
MTörv 34,1-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet! (Vö. 20a. és 9a. – 8. G tónus)
Előénekes: Minden föld dicsérje az Istent, * dicső nevének zsoltárt zengjetek.
Magasztaló énekkel mondjátok Istennek: * „Mily csodásak a te műveid!”
Hívek: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
E: Jöjjetek, és lássátok Isten műveit, * csodálatos, amit végbevitt.
Áldjátok Istenünket, nemzetek, * dicsőségéről éneket zengjetek!
H: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
E: Mindnyájan, kik félitek az Istent, † jertek, halljátok: * elbeszélem, mily nagy csodákat tett vélem.
Ajkam hozzá kiáltott, * nyelvem dicséretet mondott néki.
H: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
Zsolt 65,l-3a.5 és 8.16-17

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Testvéri intéssel megmenthetjük hibázó embertársunkat.
Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait:
„Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy »kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot«. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,15-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-11

Megbánt Engem az intellektuális „előkelők” vallásos imádata

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Megbánt Engem az intellektuális „előkelők” vallásos imádata

2011. jún. 15., szerda; 10:00

Leányom, ma azokat a hűséges követőimet figyelmeztetem, akik nyilvánosan hirdetik Nevemet, hogy kövessék Tanításaim Igazságait, és legyenek óvatosak. Én minden követőmet szeretem, különösen azokat, akik ebben az időben alázatot mutatnak.

Mégis csalódottnak érzem Magam, amikor a szenvedéllyel telt és komoly keresztények, akik az Igémet mondják, megpróbálják Tanításaimat hangoskodva és uralkodó módon elemezni. Nem elégednek meg annyival, hogy hirdessék Igémet, hanem azt gondolják, hogy Tanításaimat intellektuális vita tárgyává kell tenniük, aminek csak egy célja van: bebizonyítani másoknak, hogy ők képzettebbek Szent Igém megértésében. Annyira elszántan bizonyítják, hogy a megkülönböztető képességük által igazuk van, hogy igaz követőim ennek köszönhetően megoszlanak. Irántam való szenvedéllyel telt és komoly odaadásuk gyakran képtelenné teheti őket arra, hogy igaz szeretettel szeressenek Engem, melynek pedig az alázatosságból kellene fakadnia.

Nekik le kell fékezniük hangoskodásaikat, ami tele van intellektuális kritikával. Magukba kell szállniuk, a Hangomra kell hallgatniuk, és ellene kell mondaniuk annak a kényszernek, hogy lelki ügyekről meggyőzzenek másokat. Mert ha nem így cselekednek, akkor a büszkeség bűnét követik el. Ők egyáltalán nem ismernek Engem, mivel nem fordítanak időt arra, hogy elcsendesedve és alázatosan álljanak meg Szemem előtt, mely pedig mindent lát. Ameddig ezek a „komoly” követőim nem teszik magukat kicsinyekké és alázatosakká Szememben, addig nem tudom őket Magamhoz vonzani. Dicsőítsetek Engem. Tiszteljétek Igémet. Kövessétek példámat. Ne üldözzetek másokat az Én Nevemben, különösen keresztény testvéreiteket nem.

A ti szeretett Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/megbant-engem-az-intellektualis-elokelok-vallasos-imadata

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„26 Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat, a következő napon elvégezve velük együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő tisztulásának napjai; addig pedig mindegyikükért bemutatják az áldozatot.

Pált megkötözik

27 Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsiából való zsidók meglátták őt a templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták,

28 és így kiáltoztak: “Izráelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép ellen, a törvény ellen és a szent hely ellen tanít mindenütt mindenkit, sőt még görögöket is hozott be a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet.”

29 Néhányan ugyanis látták vele a városban azelőtt az efezusi Trofimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a templomba.

30 Felbolydult tehát az egész város, a nép összecsődült, Pált megragadták, kivonszolták a templomból, és a kapukat azonnal bezárták.

31 Mikor pedig meg akarták ölni, jelentés érkezett a helyőrség ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem lázong.

32 Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor azok meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését.”

 

 

 

„Megbánt Engem az intellektuális „előkelők” vallásos imádata

2011. jún. 15., szerda; 10:00

Leányom, ma azokat a hűséges követőimet figyelmeztetem, akik nyilvánosan hirdetik Nevemet, hogy kövessék Tanításaim Igazságait, és legyenek óvatosak. Én minden követőmet szeretem, különösen azokat, akik ebben az időben alázatot mutatnak.

Mégis csalódottnak érzem Magam, amikor a szenvedéllyel telt és komoly keresztények, akik az Igémet mondják, megpróbálják Tanításaimat hangoskodva és uralkodó módon elemezni. Nem elégednek meg annyival, hogy hirdessék Igémet, hanem azt gondolják, hogy Tanításaimat intellektuális vita tárgyává kell tenniük, aminek csak egy célja van: bebizonyítani másoknak, hogy ők képzettebbek Szent Igém megértésében. Annyira elszántan bizonyítják, hogy a megkülönböztető képességük által igazuk van, hogy igaz követőim ennek köszönhetően megoszlanak. Irántam való szenvedéllyel telt és komoly odaadásuk gyakran képtelenné teheti őket arra, hogy igaz szeretettel szeressenek Engem, melynek pedig az alázatosságból kellene fakadnia.

Nekik le kell fékezniük hangoskodásaikat, ami tele van intellektuális kritikával. Magukba kell szállniuk, a Hangomra kell hallgatniuk, és ellene kell mondaniuk annak a kényszernek, hogy lelki ügyekről meggyőzzenek másokat. Mert ha nem így cselekednek, akkor a büszkeség bűnét követik el. Ők egyáltalán nem ismernek Engem, mivel nem fordítanak időt arra, hogy elcsendesedve és alázatosan álljanak meg Szemem előtt, mely pedig mindent lát. Ameddig ezek a „komoly” követőim nem teszik magukat kicsinyekké és alázatosakká Szememben, addig nem tudom őket Magamhoz vonzani. Dicsőítsetek Engem. Tiszteljétek Igémet. Kövessétek példámat. Ne üldözzetek másokat az Én Nevemben, különösen keresztény testvéreiteket nem. …”

 

 

2 A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez;

3 és mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem.

4 Ezeket pedig azért mondom nektek, hogy amikor eljön az órája, emlékezzetek rá: én megmondtam nektek.

A Szentlélek elvezet a teljes igazságra

4 “Kezdettől fogva azért nem mondtam ezeket nektek, mert veletek voltam.

5 De most elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és közületek senki sem kérdezi tőlem: Hova mégy?

6 Mivel ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el a szíveteket.

7 Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.

8 És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet.

9 A bűn az, hogy nem hisznek énbennem;

10 az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem;

11 az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.”

12 “Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni:

13 amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+21%3A26-32%3B+++++John+16%3A2-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/15

 

———-

Római katolikus:

2021-06-15

11. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Krisztus, aki gazdag volt, szegény lett értünk.
Testvéreim!
Tudtotokra adjuk Isten kegyelmét, amellyel elárasztotta Macedónia egyházait. A bajok és megpróbáltatások ellenére túláradó öröm töltötte el őket, és nyomasztó szegénységükből bőséges adakozás fakadt. Tanúskodom arról, hogy erejükhöz mérten, sőt erejükön felül is önként adakoztak. Kérve kérték tőlünk azt a kegyet, hogy részt vehessenek a jeruzsálemi keresztény testvérek megsegítésében. Minden reményünket felülmúlva előbb az Úrnak adták magukat, aztán Isten akaratából nekünk.
Ezért arra kértük munkatársunkat, Tituszt, hogy amint elkezdte, fejezze is be nálatok (Korintusban) a jótékonyság művét. Amint mindenben kitűntök: hitben, szóban, tudásban, minden buzgóságban és az irántunk érzett szeretetben, tűnjetek ki a szeretetből fakadó adakozásban is. Nem parancsként mondom ezt, hanem mások buzgóságára hivatkozva szeretetetek őszinteségét akarom kipróbálni. Hiszen ismeritek Urunk Jézus Krisztus jóságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.
Ez az Isten igéje.
2Kor 8,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent! (2a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Az Urat dicsérem, amíg élek, * zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.
Hívek: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Boldog, akinek segítője Jákob Istene, * és akinek Istenben, az Úrban van reménye.
Ő alkotta az eget és a Földet, * a tengert és mindazt, ami benne él.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottaknak igazságot szolgáltat.
Az éhezőknek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
Zsolt 145,2.5-6.7.8-9a

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket!” Jn 13,34 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nemcsak barátainkat, hanem ellenségeinket is szeretnünk kell.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Hallottátok, hogy ezt mondták: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!” Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,43-48

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-15

Azoknak, akik a mesterséges kényelmet előnyben részesítik, amit a csaló ajánl fel nekik, azt mondom, hogy nekik nagyon nehéz lesz feladni ezt az életet, amit most élnek.

Frédi és Béni 1-4.

https://videa.hu/videok/film-animacio/fredi-es-beni-1-4.-mese-rajzfilm-SNehYtIZJUlNMwHf

https://www.magyarkurir.hu/hirek/boldogsagos-szuz-maria-az-egyhaz-anyja-ferenc-papa-uj-unnepet-rendelt-el


Igazság Könyve:

Ha az imádkozás nehezetekre esik

2011. május 24., kedd, 18:00

Drága, szeretett leányom, ma boldog vagyok, hogy ez a sok munka el lett végezve, mert munkád által Szent Igéimet hirdeted. Nem szabad arra gondolnod, hogy nem teszel eleget ennek a munkának, csak azért, mert egy csomó ember visszautasítja ezeket az üzeneteket. Azok, gyermekeim, akik most nem fogadják el Igéimet, majd idővel meg fogják ezt tenni. Akkor éhezni fognak arra, hogy meghallhassák Hangomat.

Most csak Rám koncentrálj. Ne hagyd, hogy félrevezessenek téged azok, akik gúnyt űznek ezekből az Üzenetekből. Ne légy soha bátortalan, mert azok, akik most meghallgatják Igéimet, az Irántam való szeretetükből valóban terjeszteni fogják az Igazságot másoknak is.

A megtérés egy nagy kihívás egy olyan világban, ahol az emberek vakok az Örök Élet Igazságával szemben. Fontos a kitartás, mert a Szentlélek segítségével, Akinek az Ereje most mindenütt a világban megtalálható, gyermekeim vissza fognak térni Hozzám. De nem mindenki. Azoknak, akik a mesterséges kényelmet előnyben részesítik, amit a csaló ajánl fel nekik, azt mondom, hogy nekik nagyon nehéz lesz feladni ezt az életet, amit most élnek.

Imádkozzatok most családjaitok minden tagjáért, és minden barátaitokért, hogy a Nagyfigyelmeztetéskor, Irántam való szeretetetek által, mindnyájatokat egyesíteni tudjam. Amennyiben ezt az eseményt úgy fogjátok elfogadni, hogy ez valójában a szabadsághoz vezető út, akkor meg lesztek jutalmazva Irgalmasságom által.

Imádkozni nem egyszerű

Az imádkozás sok gyermekem számára nem egyszerű dolog, főleg azoknak, akik a hosszú imákat ismétlődőnek és unalmasnak találják. Ha valóban ilyen módon imádkoztok és küzdötök, akkor üljetek le nyugodtan és teljes csendben próbáljátok Velem felvenni a kapcsolatot. Egyszerűen gondoljatok a Földi Életemre, idézzétek fel azt az időt, amit a Földön töltöttem el, és gondoljatok Szeretetem Tanításaira, amelyet mindannyitoknak adtam. Ez elég is.

Hagyjátok, hogy megnyugodjon a lelketek, és Én majd elmélkedvén mellétek fogok ülni. Én együtt lépkedek mindnyájatokkal. Jelen Vagyok a nap minden percében, független attól, hogy akkor éppen mit csináltok. Sohasem vagyok távol tőletek. Ne feledjétek, hogy az életben Én Vagyok a támaszotok. Támaszkodjatok Rám. Őszintén kérjétek támogatásomat, és meg fogom hallgatni hívásotokat, ha azok Szent Akaratomnak is megfelelnek.

De ha bármikor is arra a szívességre kérnétek Engem, hogy felesleges világi többletekkel lássalak el benneteket, ezt sohasem fogom megadni nektek. Sohasem tudnálak benneteket olyasmivel megajándékozni, amiről tudom, hogy a lelketek kárára válna. Ajándékaimat azért adom nektek, hogy azok közelebb hozzanak Szent Szívemhez benneteket, mert ha ez megtörténik, akkor nem lesz már szükségetek semmi másra.

A ti szerető és odaadó Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/ha-az-imadkozas-nehezetekre-esik

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

Kornéliusz és Péter látomása

10.1 Élt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az úgynevezett itáliai csapat századosa.

Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez.

3 Ő egyik délután három óra tájban látomásban tisztán látta, hogy az Isten angyala bemegy hozzá, és megszólítja: “Kornéliusz!”

4 Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: “Mi az, Uram?” Erre az angyal ezt mondta neki: “Imádságaid és alamizsnáid emlékeztetőül feljutottak az Isten elé.

Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak.

6 Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van.”

7 Miután az angyal, aki vele beszélt, eltűnt, előhívott két szolgát, és egy istenfélő katonát azok közül, akik állandóan mellette voltak.

8 Ezeknek mindent elmondva elküldte őket Joppéba.

9 Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni.

10 Közben azonban megéhezett, és enni kívánt. Amíg az ételt készítették, révületbe esett,

11 és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre.

12 Benne volt ebben a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata, és az ég mindenféle madara.

13 Ekkor hang hallatszott: “Kelj fel, Péter, öld és egyél!”

14 Péter azonban így szólt: “Semmiképpen nem, Uram, mert soha nem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant.”

15 De másodszor is szólt hozzá a hang: “Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.”

16 Ez pedig három ízben is így történt, és azután az egész azonnal felemelkedett az égbe.”

 

Ha az imádkozás nehezetekre esik

2011. május 24., kedd, 18:00

Drága, szeretett leányom, ma boldog vagyok, hogy ez a sok munka el lett végezve, mert munkád által Szent Igéimet hirdeted. Nem szabad arra gondolnod, hogy nem teszel eleget ennek a munkának, csak azért, mert egy csomó ember visszautasítja ezeket az üzeneteket. Azok, gyermekeim, akik most nem fogadják el Igéimet, majd idővel meg fogják ezt tenni. Akkor éhezni fognak arra, hogy meghallhassák Hangomat.

Imádkozzatok most családjaitok minden tagjáért, és minden barátaitokért, hogy a Nagyfigyelmeztetéskor, Irántam való szeretetetek által, mindnyájatokat egyesíteni tudjam. Amennyiben ezt az eseményt úgy fogjátok elfogadni, hogy ez valójában a szabadsághoz vezető út, akkor meg lesztek jutalmazva Irgalmasságom által. …”

 

„56 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.

57 Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam.

58 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.”

59 Ezeket a zsinagógában mondta, amikor Kapernaumban tanított.

A tanítványok zúgolódása és Péter vallástétele

60 Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: “Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?”

61 Mivel pedig Jézus magától is tudta, hogy ezért zúgolódnak tanítványai, így szólt hozzájuk: “Ez megbotránkoztat titeket?

62 Hát ha majd meglátjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol előzőleg volt?

63 A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet.

64 De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek.” Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt.

65 És így folytatta: “Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.”

66 Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.

67 Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: “Vajon ti is el akartok menni?”

68 Simon Péter így felelt: “Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.

69 És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+10%3A1-16%3B++++John+6%3A56-69&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/24

 

Ha az imádkozás nehezetekre esik

2011. május 24., kedd, 18:00

Drága, szeretett leányom, ma boldog vagyok, hogy ez a sok munka el lett végezve, mert munkád által Szent Igéimet hirdeted. Nem szabad arra gondolnod, hogy nem teszel eleget ennek a munkának, csak azért, mert egy csomó ember visszautasítja ezeket az üzeneteket. Azok, gyermekeim, akik most nem fogadják el Igéimet, majd idővel meg fogják ezt tenni. Akkor éhezni fognak arra, hogy meghallhassák Hangomat. …”

———-

Római katolikus:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/boldogsagos-szuz-maria-az-egyhaz-anyja-ferenc-papa-uj-unnepet-rendelt-el

2021-05-24

8. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Térj Istenhez, és tartsd meg törvényeit!
Isten megnyitja a bűnbánóknak a visszatérés útját, megerősíti a hűségben azokat, akik ellankadtak a helytállásban, és az igazak sorsát szánja nekik.
Térj a fölséges Istenhez, és hagyd el bűneidet! Gyűlölj mindenféle utálatosságot.
Tartsd meg az Isten törvényeit és parancsait, és tarts ki szilárdan a fölséges Isten imádásában!
Ne maradj meg az istentelenek tévedésében.

Halálod előtt mondj dicséretet.
Mert a halottnak ajkán elhal a dicséret, csak aki él és egészséges, az dicsérheti Istent.
Milyen nagy az Úrnak irgalmassága, és mily hatalmas az ő könyörülete azok iránt, akik hozzá térnek!
Ez az Isten igéje.
Sir 17,20-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzetek, igazak: * ujjongjatok az Úrban! (11a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Boldog, akinek az Úr megbocsátotta bűneit, * akinek eltörölte gonoszságát.
Boldog az, akinek vétkét az Úr fel nem rója, * kinek lelkében nincsen álnokság.
Hívek: Örvendezzetek, igazak: * ujjongjatok az Úrban!
E: Bűnömet eléd tártam, * nem rejtettem el vétkemet előled.
Így szóltam: † „Gonoszságomat megvallom, Uram.” * És te megbocsátottad vétkeimet.
H: Örvendezzetek, igazak: * ujjongjatok az Úrban!
E: Ezért fohászkodik hozzád az igaz ember, * a megpróbáltatás idején.
Ha nagy vizek áradnak is, * őt el nem érik.
H: Örvendezzetek, igazak: * ujjongjatok az Úrban!
E: Te vagy menedékem, † a gyötrelemtől megóvsz engem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem.
H: Örvendezzetek, igazak: * ujjongjatok az Úrban!
Zsolt 31,1-2.5.6.7

ALLELUJA
Jézus Krisztus vállalta a szegénységet, ámbár gazdag volt, * hogy gazdaggá tegyen titeket szegénysége által. 2Kor 8,9 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Add el, amid van, és kövess engem!
Abban az időben:
Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz:
Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,17-27

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-24

Ha az imádkozás nehezetekre esik

2011. május 24., kedd, 18:00

A megtérés egy nagy kihívás egy olyan világban, ahol az emberek vakok az Örök Élet Igazságával szemben. Fontos a kitartás, mert a Szentlélek segítségével, Akinek az Ereje most mindenütt a világban megtalálható, gyermekeim vissza fognak térni Hozzám. De nem mindenki. Azoknak, akik a mesterséges kényelmet előnyben részesítik, amit a csaló ajánl fel nekik, azt mondom, hogy nekik nagyon nehéz lesz feladni ezt az életet, amit most élnek.

De ha bármikor is arra a szívességre kérnétek Engem, hogy felesleges világi többletekkel lássalak el benneteket, ezt sohasem fogom megadni nektek. Sohasem tudnálak benneteket olyasmivel megajándékozni, amiről tudom, hogy a lelketek kárára válna. Ajándékaimat azért adom nektek, hogy azok közelebb hozzanak Szent Szívemhez benneteket, mert ha ez megtörténik, akkor nem lesz már szükségetek semmi másra.

A ti szerető és odaadó Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/ha-az-imadkozas-nehezetekre-esik

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások

Ring Cloud makes Trumpet Sound over Jerusalem

https://www.youtube.com/watch?v=unZvX5HHMNc

—-

Igazság Könyve:

„ Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 28. 0:15 – 1:00

A mai éjszakán, kedves leányom, kegyelmem által megerősítettelek, hogy ezt a szent munkát folytatni tudjad. Az én szeretett és nagyra értékelt híveim imái által hamarosan be fogod tudni fejezni az Igazság Könyvét. Tudom, hogy elvonják figyelmedet, és hogy neked milyen nehéz ezt a feladatot teljesíteni. Ezért boldog vagyok, hogy megteszed, de sok időnk már nincs.

A világ különleges ajándékban részesül, megkapja az Igazság Könyvét, mely megmutatja gyermekeimnek, hogy mit kell most tenniük ahhoz, hogy felkészülhessenek a Figyelmeztetésre, a lélek megvilágosítására. Ez a könyv nagy segítség az emberiségnek, hogy kellőképpen felkészülhessen Második Eljövetelemre.

Azok is alkalmat kell kapjanak az Igazság olvasásához, akik nem hisznek Bennem. Amikor az emberiséghez eljutnak ezek az üzenetek, nemsokára a Nagyfigyelmeztetés is bekövetkezik.

Akkor felismerik az üzenetek valódiságát, amelyeket te, leányom, most a világba helyezel, hogy megmeneküljön az emberiség.

Misztikus élményben lesz részük mindazoknak, akik 7 évnél idősebbek

Ha az emberek elutasítják ezeket az üzeneteket, ne érezd magad megsértve. Légy hálás, hogy ezt az ajándékot átadhatod. Ezen jövendölések igazságait akkor fogják megérteni, amikor ez a misztikus esemény bekövetkezik, és amelyet világszerte minden 7 évnél idősebb gyermek is át fog élni. Mindazok, akik ezt az eseményt átélik, óvatosabban fogják megítélni ennek a könyvnek a tartalmát. Nem fogják tudni egykönnyen figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha hitük túl gyenge lenne. Emlékeztessétek ennek a könyvnek a tartalmára mindazokat, akik most nem akarják az Igazságot megismerni.

Sohase add fel, leányom, amikor a lelkek megmentéséről van szó. Minden szeretett gyermekem, az Örök Atya szeretetéből született. Atyám minden egyes gyermekét szereti, még akkor is, ha egyesek a helyes útról letértek.

…”

https://masodikeljovetel.hu/keszuljetek-figyelmeztetesre-lelek-megvilagositasa

Hordozzátok keresztemet

Nyomtatóbarát változat

2010. Jan. 16. 15 óra

Az élet szenvedéseinek értelme

Ha az életben szenvedtek, akkor az Én Keresztemet hordozzátok. Két lehetőségetek van. Ha a Keresztet elutasítjátok, sóhajtoztok és elkeseredtek, akkor ennek köszönhetően a szenvedés egyre fokozódik. De ha elfogadjátok a Kereszt hordozását, és felajánljátok szenvedéseiteket a lelkek megmentéséért, akkor Számomra ez a legdrágább ajándék.

…”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 14., 10 óra

Szeretett leányom, most más tartalmúak lesznek üzeneteim, mint eddig voltak. Az eddigi üzeneteimben gyermekeimet a sürgető időre figyelmeztettem, arra hogy itt az ideje a megtérésnek, a megbánásnak, most pedig olyan üzenetek következnek, amelyek a lelkeket a tökéletességre segítik elő.

Leányom, habár mindegyikőtök számára jogos haza a Paradicsom, mégis azt kell mondanom, hogy bejutni oda, nem olyan egyszerű. A bejárat szűk, ennek megfelelően kevés azoknak a száma, akik a megfelelő időben bejutnak rajta. Ahhoz, hogy bejussanak rajta, alázatot kell, hogy mutassanak és teljesen az Én karjaimra kell bízzák magukat. Ha be akarnak jutni a Mennyországba, akkor el kell, hogy hagyják a büszkeséget, az akaratosságot, és le kell vetkőzniük az anyagi javaktól való függőséget.

Azok a gyermekeim, akik ezt a lelki utazást Velem együtt akarják elkezdeni, sürgősen meg kell, hogy értsék a következő Igazságot: sokat kell dolgozniuk önmagukon, akik Atyám birodalmába be akarnak jutni, és meg kell érteniük a lényegében szükséges feltételeket.

Az alázat fontossága

Az alázat egy olyan fogalom, amelyet gyermekeim csak tanításaim által értenek meg. Követőim közül sokan megértették ennek értelmét, azonban tartalma összezavarta őket. Az alázat nem más, mint őszinteség. Ez azt jelenti, hogy az Én Nevemben méltósággal elviselitek a megpróbáltatásokat, a kihívásokat és a szidalmazásokat.

Tanácsom a következő: képzeljétek el, hogy kisgyermekek vagytok, egyszerű, ártatlan gyermekek, akik ezt a gonosz világot, amelyet, mint felnőttek már alkalmatok volt megismerni, nem ismerik. Imáitokat minden alakalommal, gyermeki szemmel és szívvel tárjátok Elém.

Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. Gazdagon meg lesztek jutalmazva, ha elviselitek érettem életetek szenvedéseit és bánatait. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok, de ha ezt tudatosan teszitek, akkor nagyon sok lelket megmenthettek, előkészítve nekik a Mennyországba vezető utat. Ez tény, amit csak akkor nyilatkoztatnak ki nektek, amikor a Mennybe bejuttok, és ahol megkapjátok érte nagyvonalú ajándékomat.

Amikor a hiteteket véditek meg, ne veszítsétek el a türelmeteket

Ha alázatosak akartok lenni, akkor fogadjátok el az eseményeket, amelyek környezetetekben történnek, még akkor is, ha azok túl fájdalmasak számotokra. Mutassatok mindenkor méltóságot, még akkor is, ha jelenlétetekben a Nevemet gyalázzák. Mindenképpen védekezzetek; ha úgy akarjátok, akkor védekezésetek lehet akár szenvedélyes is, de sohase hagyjátok, hogy a tettes megalázva távozzon.

Türelemmel magyarázzátok el tanításom igazságait. Ne veszítsétek el önuralmatokat és ne mutassatok félelmet velük szemben. Legyetek kitartóak. Védjétek meg magatokat, de azt csak tanításaim alkalmazásával tegyétek. Ne féljetek kimondani az Igazságot. Ne cseréljétek fel az alázatot a gyávasággal. Vannak olyan követőim, akik felfogták az alázat igazi értelmét, de amikor a Nevemet gyalázzák, hallgatásba merülnek. Igen, magát a személyt sohase ítéljétek el, azt, aki Engem gúnyol, vagy az Atyát gúnyolja, vagy szeretett Anyámat, de ne vonjátok ki magatokat a hit megvédése alól.

A bánat Isten ajándéka

Amikor úgy szóltok Hozzám, mint egy gyermek, tartsátok szemetek előtt: még akkor is vezetni foglak benneteket, ha bánat ért titeket, csak nyissátok meg a szíveteket, és forduljatok Hozzám teljes bizalommal. Ne forduljatok el Tőlem.

Gyermekeim, ha bánatotok kibírhatatlan tűnik, gondoljatok arra, hogy a bánat Isten ajándéka, és nem más, mint áldás. A megtisztulás a bánat és szenvedés által következik be. Szenvedéseiteket ajánljátok fel Nekem. Ha így cselekedtek, a passió kínjait csökkentitek, mert ezeket újra és újra átélem, amikor a világ borzalmait látom.

A megtisztulás akkor kezdődik meg, amikor elfogadtok minden nehéz bánatot és szenvedést, és örömmel ajánljátok fel azokat az emberiség megtéréséért. Megértem, hogy ezt gyermekeim számára nehéz felfogni. Ezt is meg fogjátok érteni, amikor közelebb kerültök Hozzám, azáltal, hogy szíveteket megnyitjátok, hogy szabad akaratotokat átadjátok, és teljesen Rám bízzátok magatokat. Így egyesültök Velem. Ha így cselekedtek, megpróbáltatásaitok és szenvedéseitek nem lesznek nehezek. Idővel pedig már örömmel fogjátok szenvedéseiteket szívetekbe fogadni, különösen akkor, ha azokat, mint ajándékot ajánljátok fel Nekem. A szenvedés Isten egyik ajándéka, amit Ő hagyott jóvá. Azoknak a lelkeknek, akiknek ilyen módon segítetek, Atyám birodalmában helyet biztosítanak számotokra.

Gyermekeim, ezek a tanítások nem újak. Talán csak nem emlékeztetett benneteket az egyszerű igazságra. Üzeneteim és tanításaim sohasem változtak. Ezek egyszerű tanítások, amelyeket az Evangélium és a Tízparancsolat is összefoglal. Ne felejtsétek, ha önmagatokat másoknak ajándékozzátok, akkor Nekem adtátok magatokat. Amikor felebarátjaitoknak szeretetet adtok, úgy azt Nekem adtátok, Engem szerettek.

Úgy bánjatok embertársaitokkal, ahogyan azt szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Amikor valakire haragszotok, és kárt okoztok neki, vagy valamiért büntetni akarjátok, sohase feledkezzetek meg arról, hogy benne élek. Amikor másban kárt tesztek, azt Velem teszitek.

Gyermekeim, a jóindulatú bánásmódok az idők múlásával értelmet kapnak. Imádkozzatok minden nap azért az erőért, hogy életeteket az Én Nevemben élhessétek. Tudjátok meg: valahányszor megbocsátotok valakinek, még akkor is, ha ellenségről van szó, annyiszor nyitjátok meg Szeretetem és Irgalmasságom Szívét. Ezért a Mennyben örök boldogságban lesz részetek.

Imádkozzatok az állhatatosságért. Kövessétek az Én életemet. Nem lesz könnyű, de még az ilyen kis tettek is a lelkek segítségére válnak.

Szeretett Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus, Az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

A Figyelmeztetés: Jézus második eljövetele közel van, alkalom lelketek megmentésére

Nyomtatóbarát változat

2011. január 12. szerda, 15.00

Ez nem az Ítélet lesz, csak ízelítő abból, ami körülbelül történi fog

Mindaz, ami meg fog történi, irgalmasságom következménye lesz. Bűneiteket fogjátok látni, úgy ahogyan azt én látom. Rögtön meg fogjátok érteni, hogy miért voltak azok helytelenek és sértőek számomra. Gyermekeim, itt lesz az alkalom, hogy megbánjátok azokat. Ez nem Ítélet lesz, hanem ízelítő abból, ami meg fog történni.

Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele.

A földi élet csak az idő átutazása

A ti földi életetek nem más, mint az idők átutazása, amely szeretetet, örömöt, fájdalmat, elutasítást, félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok, enyhülni fog fájdalmatok. Áldottak mindazok, akik szenvednek, különösen, akik az ÈN Nevemben szenvednek, mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is, akik megtérnek, akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.

Az új Paradicsomban, ami az én birodalmam, szeretettel fogadnak majd benneteket. Már most imádkozzatok lelketekért és családtagjaitok lelkéért. A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd megismeritek az Igazságot, és alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindnyájatokat. Boldog vagyok, mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?

Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.

A papok ignorálják tanításomat

Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög hogyan működik minden egyes ember által; hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a Kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket.

Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet csak a túlvilágon következik be.

A jövendölések irgalmasságból adattak

Azok a jelek, üzenetek és a jövendölések, amelyeket gyermekeimnek adtam az évek során, mind irgalmasságom bizonyítékai. Híveimet kivéve, ezekre csak nagyon kevés ember figyel oda. Kevesen nyitják ki szemüket, és kevés azoknak a száma is, akik egy percre magukba szállnak, hogy feltegyék a kérdést: Nem lehetséges-e mégis, hogy itt Isteni közleményről van szó? Ha pedig úgy van, akkor mit kell tennem?

Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik.

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket; nem kényszeríthetlek benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől.

Üzeneteimet nemcsak nagy szeretetből és irgalmasságból juttatom el hozzátok, hanem azért, mert ezek fájdalmamnak és elkeseredettségemnek következményei is.

Szenvedésem, fájdalmam és sérülésem olyan mértékben erősödik, ahogyan gyermekeim a sátán kitárt karjaiba rohannak. Most azért fontos felvilágosítani benneteket, hogy megtudjátok, milyen sors vár azokra, akik Engem, vagy az Örök Atyát visszautasítják.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket. …”

———-

Római katolikus:

2021-02-04

4. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Az ószövetségi áldozatok megszűntek.
Járuljunk tehát Jézus örök áldozatához, amely a megváltást hozza!

Testvéreim!
Ti nem kézzel tapintható hegyhez járultatok, sem lobogó tűzhöz, sötét felhőhöz vagy viharos forgószélhez, sem
harsonazengéshez vagy mennydörgő szózathoz, amelynek hallatára a zsidók könyörögni kezdtek, hogy ne hangozzék tovább ez a félelmetes szó. Oly rettenetes volt a látvány, hogy Mózes is azt mondta: „Rémület és reszketés fog el.”
Ellenkezőleg, ti az Úr hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, meg az angyalok ezreihez; a keresztségben újjászületettek ünneplő közösségéhez, akiknek neve fel van jegyezve a mennyben; a mindenek Bírájához, Istenhez, meg a tökéletes igazak lelkeihez, és az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, akinek ránk hulló vére hathatósabban kiált Istenhez, mint Ábel kiontott vére.
Ez az Isten igéje.

Zsid 12,18-19.21-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Befogadtuk irgalmadat, Istenünk, * templomod belsejében. (Vö. 10. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Nagy az Úr és minden dicséretre méltó, * Istenünk városában.
Szép és ékes az ő szent hegye, * az egész földkerekség öröme.
Hívek: Befogadtuk irgalmadat, Istenünk, * templomod belsejében.
E: Észak határán áll Sion hegye: * a nagy király városa.
Házaiban ismerik Istent, * mert ő maga lett a menedékük.
H: Befogadtuk irgalmadat, Istenünk, * templomod belsejében.
E: Így hallottuk és így láttuk * a mindenható Isten városában,
a mi Istenünk városában, * melyet az Úr alapított mindörökre.
H: Befogadtuk irgalmadat, Istenünk, * templomod belsejében.
E: Jóságodról elmélkedünk, Istenünk, * templomod belsejében.
Istenünk, neved és dicséreted a föld határáig kiárad, * jobbod telve van igazsággal.
H: Befogadtuk irgalmadat, Istenünk, * templomod belsejében.
Zsolt 47,2-3a.3b-4.9.10-11

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Elközelgett az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot és higgyetek az örömhírnek!” Mk 1,15 – 3. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az apostolok Krisztustól gyógyító hatalmat kapnak, és küldetést az evangélium hirdetésére.
Abban az időben Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 6,7-13

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-04

„… A földi élet csak az idő átutazása

A ti földi életetek nem más, mint az idők átutazása, amely szeretetet, örömöt, fájdalmat, elutasítást, félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok, enyhülni fog fájdalmatok. Áldottak mindazok, akik szenvednek, különösen, akik az ÈN Nevemben szenvednek, mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is, akik megtérnek, akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.

Az új Paradicsomban, ami az én birodalmam, szeretettel fogadnak majd benneteket. Már most imádkozzatok lelketekért és családtagjaitok lelkéért. A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd megismeritek az Igazságot, és alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindnyájatokat. Boldog vagyok, mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen. …”

„… Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik. …”

„… Úgy bánjatok embertársaitokkal, ahogyan azt szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Amikor valakire haragszotok, és kárt okoztok neki, vagy valamiért büntetni akarjátok, sohase feledkezzetek meg arról, hogy benne élek. Amikor másban kárt tesztek, azt Velem teszitek. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

Engedelmesség

19 Tanuljátok meg, szeretett testvéreim: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat, és jól gondolja meg, mit beszél, s emellett ne legyen hirtelen haragú, 20 mert az ember haragjából származó tettek nem szolgálják Isten céljait. 21 Ezért takarítsatok ki magatokból minden gonoszságot és aljas szándékot! Szelíden és alázattal fogadjátok szívetekbe Isten beszédét és tanítását, amely meg tudja menteni a lelketeket!

22 Amit Isten mond, azt tegyétek is meg, ne csak hallgassátok! Ha csak hallgatjátok, de nem teszitek meg, becsapjátok magatokat. 23 Van, aki csak hallgatja Isten tanítását, de nem engedelmeskedik annak. Az ilyen ember úgy jár, mint aki megnézi arcát a tükörben, 24 azután elmegy, és azonnal el is felejti, amit látott.

25 Aki viszont megnézte magát a szabadság tökéletes törvényében, és kitart a megismert igazság mellett — vagyis nem felejti el, hanem tettekre váltja amit látott, hallott és tanult — az mindenben áldott és boldog lesz!

Isten igazi tisztelete

26 Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fegyelmezi meg a nyelvét, akkor csak magát csapja be. Az ilyen vallásosság semmit sem ér! 27 Ellenben az Atya-Isten azt tekinti igazán istenfélőnek, aki gondot visel az árvákról és özvegyekről, és tisztán tartja magát a világ gonosz befolyásától. …”

 

„… A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

…”

 

 

 

A gazdagok nehezen jutnak be Isten Királyságába

17 Jézus már útnak indult, amikor egy férfi odafutott hozzá, térdre borult előtte, és megkérdezte: „Jó Mester! Mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?”

18 Jézus így válaszolt: „Miért mondasz engem jónak? Egyedül csak Isten jó. 19 Ismered a Törvény parancsait: Ne gyilkolj! Ne kövess el házasságtörést! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!”[a]

20 A férfi erre így válaszolt: „Mester, én mindezt megtartottam gyerekkorom óta.”

21 Jézus rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta: „Még egy dolog van, amit meg kell tenned. Menj, add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesz a kincsed. Azután gyere, és kövess engem!”

22 Erre a válaszra a férfi arca elkomorult, és szomorúan elment, mert nagyon gazdag volt.

23 Jézus ekkor végignézett a tanítványain, és ezt mondta nekik: „Milyen nehezen jutnak be Isten Királyságába a gazdagok!”

24 A tanítványok nagyon megdöbbentek ezen. Ő azonban megerősítette: „Gyermekeim, látjátok, milyen nehéz bemenni Isten Királyságába! 25 Még egy tevének is könnyebb átmenni a varrótű fokán, mint egy gazdagnak bejutni Isten Királyságába.”

26 Ezen még jobban elcsodálkoztak, és egymás között azon tanakodtak: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus rájuk nézett, és ezt válaszolta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, de Isten számára nem, mert neki minden lehetséges.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++James%201:19-27;%20%20%20%20Mark%2010:17-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/04

 

„… Leányom, habár mindegyikőtök számára jogos haza a Paradicsom, mégis azt kell mondanom, hogy bejutni oda, nem olyan egyszerű. A bejárat szűk, ennek megfelelően kevés azoknak a száma, akik a megfelelő időben bejutnak rajta. Ahhoz, hogy bejussanak rajta, alázatot kell, hogy mutassanak és teljesen az Én karjaimra kell bízzák magukat. Ha be akarnak jutni a Mennyországba, akkor el kell, hogy hagyják a büszkeséget, az akaratosságot, és le kell vetkőzniük az anyagi javaktól való függőséget. …”

 

„… Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. Gazdagon meg lesztek jutalmazva, ha elviselitek érettem életetek szenvedéseit és bánatait. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok, de ha ezt tudatosan teszitek, akkor nagyon sok lelket megmenthettek, előkészítve nekik a Mennyországba vezető utat. Ez tény, amit csak akkor nyilatkoztatnak ki nektek, amikor a Mennybe bejuttok, és ahol megkapjátok érte nagyvonalú ajándékomat.

Amikor a hiteteket véditek meg, ne veszítsétek el a türelmeteket

Ha alázatosak akartok lenni, akkor fogadjátok el az eseményeket, amelyek környezetetekben történnek, még akkor is, ha azok túl fájdalmasak számotokra. Mutassatok mindenkor méltóságot, még akkor is, ha jelenlétetekben a Nevemet gyalázzák. Mindenképpen védekezzetek; ha úgy akarjátok, akkor védekezésetek lehet akár szenvedélyes is, de sohase hagyjátok, hogy a tettes megalázva távozzon.

Türelemmel magyarázzátok el tanításom igazságait. Ne veszítsétek el önuralmatokat és ne mutassatok félelmet velük szemben. Legyetek kitartóak. Védjétek meg magatokat, de azt csak tanításaim alkalmazásával tegyétek. Ne féljetek kimondani az Igazságot. Ne cseréljétek fel az alázatot a gyávasággal. Vannak olyan követőim, akik felfogták az alázat igazi értelmét, de amikor a Nevemet gyalázzák, hallgatásba merülnek. Igen, magát a személyt sohase ítéljétek el, azt, aki Engem gúnyol, vagy az Atyát gúnyolja, vagy szeretett Anyámat, de ne vonjátok ki magatokat a hit megvédése alól.

A bánat Isten ajándéka

Amikor úgy szóltok Hozzám, mint egy gyermek, tartsátok szemetek előtt: még akkor is vezetni foglak benneteket, ha bánat ért titeket, csak nyissátok meg a szíveteket, és forduljatok Hozzám teljes bizalommal. Ne forduljatok el Tőlem.

Gyermekeim, ha bánatotok kibírhatatlan tűnik, gondoljatok arra, hogy a bánat Isten ajándéka, és nem más, mint áldás. A megtisztulás a bánat és szenvedés által következik be. Szenvedéseiteket ajánljátok fel Nekem. Ha így cselekedtek, a passió kínjait csökkentitek, mert ezeket újra és újra átélem, amikor a világ borzalmait látom.

A megtisztulás akkor kezdődik meg, amikor elfogadtok minden nehéz bánatot és szenvedést, és örömmel ajánljátok fel azokat az emberiség megtéréséért. Megértem, hogy ezt gyermekeim számára nehéz felfogni. Ezt is meg fogjátok érteni, amikor közelebb kerültök Hozzám, azáltal, hogy szíveteket megnyitjátok, hogy szabad akaratotokat átadjátok, és teljesen Rám bízzátok magatokat. Így egyesültök Velem. Ha így cselekedtek, megpróbáltatásaitok és szenvedéseitek nem lesznek nehezek. Idővel pedig már örömmel fogjátok szenvedéseiteket szívetekbe fogadni, különösen akkor, ha azokat, mint ajándékot ajánljátok fel Nekem. A szenvedés Isten egyik ajándéka, amit Ő hagyott jóvá. Azoknak a lelkeknek, akiknek ilyen módon segítetek, Atyám birodalmában helyet biztosítanak számotokra.

…”

A legnagyobb hazugság az, hogy a sátán meg tudja jövendölni a jövőt, de ez sohasem lehetséges

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, amint a pogányság továbbra is vírusként terjed szerte a világon, az ember kezdi magát felmagasztalni, mintha Isten lenne. Sok szekta, melyek nem akarják elfogadni az Egy Igaz Isten Létezését, inkább a fenevadat tisztelik templomaikban. Ezek a szegény lelkek, kik önmagukat szeretik – ami heves becsvágyból fakad -, templomokat hoztak létre, melyek szemtelenül a fenevadat tisztelik. A sok kívülállóhoz szólok, akik ezeket a templomokat olyan templomoknak tekintik, melyek Istent tisztelik, hogy ez ne tévesszen meg benneteket. Ezeknek egyetlen céljuk, hogy a fenevadat imádják, aki örök életet ígér nekik. Ő azt ígéri nekik, hogy azáltal, hogy az önszeretetüknek hódolnak – mely Isten szeretetét helyettesíti -, az élvezetek örök paradicsomát fogják elnyerni.

Az ígéreteknek – melyeket a fenevad tesz nekik, aki érthető módon kommunikál velük – az a céljuk, hogy becsapják őket, elhitetvén velük egy hazugságot. Azt, hogyha ők a fenevad oltára elé állnak – a hamis isten oltára elé, akit szeretett Atyám helyett imádnak – a világi örömökre vonatkozó kéréseik és önmaguk kielégítése meg lesznek jutalmazva. Ha igényeiket mások elé helyezik, azt hiszik, hogy felhatalmazást nyernek a nagy vagyonhoz, ellenőrzéshez és szabadsághoz.

Ezeket az embereket arra ösztönzik, hogy Isten elé helyezzék önmagukat, és hogy olyan hatalmakra tegyenek szert, melyek képessé teszik őket az Isteni Királyság legyőzésére. Sajnos, ők tiszta kapzsiságból mindent meg fognak tenni, bármibe kerül is, hogy valóra váltsák a gazdagságra tett törekvéseiket és a mások fölötti ellenőrzést. Tönkre fogják tenni mások életét. Ölni fognak, hogy elérjék céljukat és minden nap káromolni fogják Istent.

Amikor ők Istent káromolják, fekete miséket tartanak, melyekből sokat titokban tartanak, és melyeken a hatalommal rendelkező emberek vesznek részt, beleértve azokat is, akik azt mondják, hogy Istent szolgálják az Ő templomaiban. Sátáni szertartásaik közönségesek és ők büszkék cselekedeteikre. Büszkén hirdetik, hogy épületeik nem másak, mint templomok, mert nincs szégyen a lelkükben. Ezeket a templomokat azért állították fel, hogy a Sátánnak hódoljanak és ne Istennek, mégis másként fogják elhitetni veletek.

Ők az emberiség ellen elkövetett bűncselekményeikért és az istenkáromlásért, amelyekben vétkesek, meg lesznek büntetve Általam. Sokan közülük olyan kifejezéseket használva káromolják Atyámat, melyek Számára páratlanok. Atyám azt mondta: „Én vagyok a Kezdet”. Az „Én Vagyok” * kifejezést ők arra használják, hogy az önszeretetüket juttassák kifejezésre, és utánozni fognak minden szent cselekedetet és tettet, és annak érdekében, hogy megszentségtelenítsék Istent, olyan szavakat fognak ismételgetni, melyeket Isten adott a világnak.

Templomaik a Nagy Megpróbáltatás során szét lesznek rombolva Isten által, és ők sivárrá és üressé válnak anélkül, hogy bármilyen hatalmat is gyakorolhatnának Isten gyermekei fölött. Azonban nekik is meg lesz adva az a lehetőség, akárcsak Isten minden gyermekének, hogy még a Nagy Nap előtt elutasítsák a Sátánt. Némelyek el fogják fogadni Irgalmasságom Kezét, de sokan fogják azt elutasítani, mert hisznek az ördögi hazugságokban, melyeket a fenevad vésett a lelkükbe.

Ők azt hiszik, hogy a világ ellenőrzése által, a világegyetemmel kapcsolatos bővülő tudásuk által, az élet ellenőrzése által – vagyis, hogy meghosszabbítsák az emberi életet – és a globális lakosság kiszipolyozása által olyanok lesznek, mint Isten.

A Sátán nagyon óvatos abban, hogy hogyan kaparintsa meg a lelküket. Nagy látomásokat mutat nekik a jövőről, melyekről azt fogja mondani, hogy az őket illeti. Nagy eseményekről fog mesélni nekik, melyek a jövőben fognak bekövetkezni, melyek vonzóak a számukra. Minden hazugság. Semmi sem igaz abból, amit mond nekik. A Sátánnak, mint Lucifernek nagy hatalma van, melyet Isten adott neki, aki egyike a leghatalmasabb angyaloknak Atyám hierarchiájában. Ő követőinek gyönyörű képeket mutat a dicsőséges jövőről, melyről azt mondja, hogy az övék lesz, ha átadják neki a lelküket. Ők hisznek a jövőről szóló ígéreteinek.

A legnagyobb hazugság, hogy Sátán meg tudja jövendölni a jövőt, de ez sohasem lehetséges. A prófécia csakis Istentől származik. Senki másnak sem hagyományozta ezt az Ajándékot, mely egyedül csak Isten Szájából áradhat ki. A Sátán nem tudja a jövőbeli eseményeket megjövendölni, olyan részleteket, melyeket csak Isten prófétái kaphatnak. Ha hisztek a Sátán ígéreteiben, akkor az életetek hazugsággá válik és az Örök Élet nem lehet a tietek, csak akkor, ha elfogadjátok az Igazságot.

Isten Örök Életet ígért nektek. Azon Ígéretem, hogy újra eljövök és a Paradicsomba viszlek benneteket, Igaz. Ne sértsétek meg Istent azzal, hogy elutasítjátok az Igazságot.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-hazugsag-az-hogy-a-satan-meg-tudja-jovendolni-a-jovot-de-ez-sohasem-lehetseges/

 
„Én Vagyok”  ld. még: “Je suis”
 
 
 
“… Aztán ez a Hadsereg mindenhol terjedni és növekedni fog, hirtelen és olyan erővel, hogy nehéz lesz azt figyelmen kívül hagyni.  …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/szeretet-vagyok-isten-vagyok-a-ketto-egy-es-ugyanaz/
—–

—–
Római katolikus:
2018-06-2111. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Illés és Elizeus dicsérete.
Illés próféta úgy jött, mint a tűzvész, szava lángolt, mint az égő fáklya.
Éhínséget hozott rájuk, és haragjában megtizedelte őket.
Az Úr szavával elzárta az eget, és tüzet hozott le háromszor az égből.
Illés, mily nagy voltál csodatetteiddel!
Ki tarthatná magát olyan nagynak, mint te vagy?
Feltámasztottál egy holtat a halálból, az alvilágból a Magasságbeli szavával.
Romlásba döntöttél királyokat, és fekvőhelyükről sírba taszítottál dicső nagyságokat.
A Sínai-hegyen büntetéssel fenyegettél, a Hóreben a megtorlás szavát hallattad.
Királyokat kentél fel megtorlásra, és prófétákat utódodul.
Tüzes forgószélben magasba ragadtattál, szekéren, amellyel tüzes lovak száguldottak.
Rólad írták, hogy az ítélet idején csillapítod az Úr haragját; az apák szívét fiaik felé fordítod, és helyreállítod Jákob törzseit.
Boldogok mind, akik téged láttak, akik a te barátságodban hunyták le szemüket, mert mi élünk ugyan életünkben, de halálunk után ilyen nevünk nem lesz.
Miután Illést a forgószél elragadta, Elizeus telt el szellemével.
Nem félt senkitől életében, lelke felett nem volt hatalma senkinek.
Semmi sem volt számára lehetetlen, még holttestében is prófétai erő lakozott.
Csodákat vitt véghez életében, és bámulatos dolgokat tett halálában.
Ez az Isten igéje.
Sir 48,1-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét! 12a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Király az Úr, a föld ujjongjon, * és örvendjen minden sziget.
Sötét felhő lebegi őt körül, * trónjának támasza jog és igazság.
Hívek: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Tűz jár színe előtt, * és elemészti minden ellenségét.
Villámai bevilágítják a földkerekséget, * látja a föld, és beléremeg.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Viaszként szétfolynak a hegyek az Úr előtt, * az egész föld Urának színe előtt.
Igazságosságát hirdetik az egek, * és nagy fölségét meglátják a népek.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Megszégyenülnek mind a bálványimádók, † és akik faragott képeikkel dicsekszenek, * eléje borulnak mind a bálványistenek.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
Zsolt 96,1-2.3-4.5-6.7

ALLELUJA
Megkaptátok a fogadott fiúság Lelkét, * általa így szólítjuk Istent: „Abba, Atyánk!” Róm 8,15 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megtanít bennünket a Miatyánkra.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,7-15″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-21


——
Görög katolikus:

12 Valóban, Izráel népének botlása milyen bőséges áldást hozott az egész világnak! Amit ők elveszítettek, azzal a többi nép lett gazdagabb. De ha ez így van, akkor képzeljétek el, milyen hatalmas nyereséget fog jelenteni a világnak az, amikor Izráel népét Isten teljes egészében helyreállítja!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+11%3A2-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/06/20

Emlékezzetek azokra az angyalokra is, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Az Úr ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja fogva őket az Ítélet nagy Napjáig.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2018/06/19
“13 Most pedig hozzátok szólok, akik nem vagytok zsidók. Mivel Isten engem az Izráelen kívüli népekhez küldött, teljes erőmmel arra törekszem, hogy a szolgálatomat minél sikeresebben végezzem. 14 Közben állandóan abban reménykedem, hogy így féltékennyé tudom tenni a saját népemet, és néhányat közülük is elvezethetek az üdvösségre. 15 Mert ha az, hogy Isten elfordult népemtől, azt eredményezte, hogy kibékült a többi néppel, akkor mi lesz abból, ha ismét kegyelemmel fordul hozzájuk, és magához fogadja őket? Bizony, olyan lesz az, mint a feltámadás a halálból!

16 Ha az aratás kezdetén Istennek szentelik az első kévét, akkor szent lesz az abból készült tészta is. Hasonlóképpen, ha a fa gyökerei szentek, akkor az ágak is azok.

17 Olyan ez, mint mikor a nemes olajfa ágai közül néhányat letörnek, titeket pedig, akik az Izráelen kívüli népek közül jöttetek, és így a „vadolajfa ágai” vagytok, beoltanak a letört ágak helyére. Így most már ti is részesültök mindabból a jóból, amit a nemes fa gyökere nyújt. 18 De ne gondoljátok, hogy különbek vagytok, mint a letört ágak! Ha pedig jobbnak képzelitek magatokat, jusson eszetekbe: nem ti tápláljátok a gyökeret, hanem a gyökér titeket! 19 Lehet, hogy így gondolkoztok: „Azért törték le az ágakat, hogy minket beoltsanak az olajfába.” 20 Ez igaz, de gondoljátok meg, hogy azokat a hitetlenségük miatt törték le, és ti is csak a hitetek által maradhattok meg. Ezért ne legyetek büszkék, hanem istenfélők! 21 Mert ha Isten nem kímélte meg az olajfa saját ágait a hitetlenségük miatt, akkor titeket sem fog kímélni, ha nem hisztek.

22 Ismerjétek fel azért, hogy Isten nemcsak jóságos, hanem szigorú is! Szigorú azokhoz, akik elestek, hozzátok viszont mindaddig jó, amíg megmaradtok Isten jóságában. Ha nem, akkor titeket is letör arról a fáról, mint azokat az előző ágakat. 23 Ugyanakkor, ha Izráel népe már nem marad tovább a hitetlenségben, akkor Isten újra beolthatja őket a saját fájukba. Isten meg tudja tenni, hogy újra beoltsa őket. 24 Nem természetes, hogy a vadolajfa ágát beoltsák a szelíd olajfába. Ti, akik az Izráelen kívüli népek közül származtok, valóban olyanok vagytok, mint a vadolajfa ágai. Isten mégis beoltott benneteket a szelíd olajfába. Gondoljátok meg, mennyivel inkább természetes, ha a szelíd olajfa letört ágait ismét beoltják a saját fájukba! Hiszen ezeknek az ágaknak a természet rendje szerint ott a helyük!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+11%3A13-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–