Címke: csalók

Az én szeretett és nagyra értékelt híveim imái által hamarosan be fogod tudni fejezni az Igazság Könyvét

Igazság Könyve:

„ Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 28. 0:15 – 1:00

A mai éjszakán, kedves leányom, kegyelmem által megerősítettelek, hogy ezt a szent munkát folytatni tudjad. Az én szeretett és nagyra értékelt híveim imái által hamarosan be fogod tudni fejezni az Igazság Könyvét. Tudom, hogy elvonják figyelmedet, és hogy neked milyen nehéz ezt a feladatot teljesíteni. Ezért boldog vagyok, hogy megteszed, de sok időnk már nincs.

A világ különleges ajándékban részesül, megkapja az Igazság Könyvét, mely megmutatja gyermekeimnek, hogy mit kell most tenniük ahhoz, hogy felkészülhessenek a Figyelmeztetésre, a lélek megvilágosítására. Ez a könyv nagy segítség az emberiségnek, hogy kellőképpen felkészülhessen Második Eljövetelemre.

Azok is alkalmat kell kapjanak az Igazság olvasásához, akik nem hisznek Bennem. Amikor az emberiséghez eljutnak ezek az üzenetek, nemsokára a Nagyfigyelmeztetés is bekövetkezik.

Akkor felismerik az üzenetek valódiságát, amelyeket te, leányom, most a világba helyezel, hogy megmeneküljön az emberiség.

…”

https://masodikeljovetel.hu/keszuljetek-figyelmeztetesre-lelek-megvilagositasa

Milyen könnyű vétkezni

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 24 – én, 21:50 – 22:00

Szeretett lányom, végre most már megértetted, hogy melyek azok a veszélyek, ha nem vagytok elég éberek, amelyek a csalók által fenyegetnek benneteket. Az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet Mennyei Atyámhoz imádkoztok, nagyon fontos lelketek megszentelődése érdekében.

Szeretett lányom, a bűnt nagyon nehéz elkerülni. A bűn minden formáját nehezebb elkerülni, mint egy különleges kegyelmet kapni Tőlem. Abban az esetben, ha szentségre vagytok elhívatottak, mindig az ördög célpontjai lesztek, aki minden egyes alkalmat arra használ fel, hogy valami negatívat vigyen életetekbe. Környezeteteket fogja felhasználni támadásaihoz, ezért mindig résen kell lennetek. Sohase hagyjátok, hogy fölülkerekedjen, mert akkor sikerülni fog neki, hogy lelketeket megtámadja és hogy kegyetlen fájdalmat, félelmet és szenvedést okozzon.

…”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 14., 10 óra

Az alázat fontossága

Az alázat egy olyan fogalom, amelyet gyermekeim csak tanításaim által értenek meg. Követőim közül sokan megértették ennek értelmét, azonban tartalma összezavarta őket. Az alázat nem más, mint őszinteség. Ez azt jelenti, hogy az Én Nevemben méltósággal elviselitek a megpróbáltatásokat, a kihívásokat és a szidalmazásokat.

Tanácsom a következő: képzeljétek el, hogy kisgyermekek vagytok, egyszerű, ártatlan gyermekek, akik ezt a gonosz világot, amelyet, mint felnőttek már alkalmatok volt megismerni, nem ismerik. Imáitokat minden alakalommal, gyermeki szemmel és szívvel tárjátok Elém.

Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. Gazdagon meg lesztek jutalmazva, ha elviselitek érettem életetek szenvedéseit és bánatait. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok, de ha ezt tudatosan teszitek, akkor nagyon sok lelket megmenthettek, előkészítve nekik a Mennyországba vezető utat. Ez tény, amit csak akkor nyilatkoztatnak ki nektek, amikor a Mennybe bejuttok, és ahol megkapjátok érte nagyvonalú ajándékomat.

.”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

A Figyelmeztetés: Jézus második eljövetele közel van, alkalom lelketek megmentésére

Nyomtatóbarát változat

2011. január 12. szerda, 15.00

Ez nem az Ítélet lesz, csak ízelítő abból, ami körülbelül történi fog

Mindaz, ami meg fog történi, irgalmasságom következménye lesz. Bűneiteket fogjátok látni, úgy ahogyan azt én látom. Rögtön meg fogjátok érteni, hogy miért voltak azok helytelenek és sértőek számomra. Gyermekeim, itt lesz az alkalom, hogy megbánjátok azokat. Ez nem Ítélet lesz, hanem ízelítő abból, ami meg fog történni.

Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele.

A földi élet csak az idő átutazása

A ti földi életetek nem más, mint az idők átutazása, amely szeretetet, örömöt, fájdalmat, elutasítást, félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok, enyhülni fog fájdalmatok. Áldottak mindazok, akik szenvednek, különösen, akik az ÈN Nevemben szenvednek, mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is, akik megtérnek, akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.

Az új Paradicsomban, ami az én birodalmam, szeretettel fogadnak majd benneteket. Már most imádkozzatok lelketekért és családtagjaitok lelkéért. A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd megismeritek az Igazságot, és alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindnyájatokat. Boldog vagyok, mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?

Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.

A papok ignorálják tanításomat

Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög hogyan működik minden egyes ember által; hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a Kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket.

Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet csak a túlvilágon következik be.

A jövendölések irgalmasságból adattak

Azok a jelek, üzenetek és a jövendölések, amelyeket gyermekeimnek adtam az évek során, mind irgalmasságom bizonyítékai. Híveimet kivéve, ezekre csak nagyon kevés ember figyel oda. Kevesen nyitják ki szemüket, és kevés azoknak a száma is, akik egy percre magukba szállnak, hogy feltegyék a kérdést: Nem lehetséges-e mégis, hogy itt Isteni közleményről van szó? Ha pedig úgy van, akkor mit kell tennem?

Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik.

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket; nem kényszeríthetlek benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől.

Üzeneteimet nemcsak nagy szeretetből és irgalmasságból juttatom el hozzátok, hanem azért, mert ezek fájdalmamnak és elkeseredettségemnek következményei is.

Szenvedésem, fájdalmam és sérülésem olyan mértékben erősödik, ahogyan gyermekeim a sátán kitárt karjaiba rohannak. Most azért fontos felvilágosítani benneteket, hogy megtudjátok, milyen sors vár azokra, akik Engem, vagy az Örök Atyát visszautasítják.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-28

3. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, és buzdítsuk egymást szeretetre!
Testvéreim!
Krisztus vérének erejében bízva megvan a
reményünk, hogy beléphetünk a mennyei Szentélybe. Ezt az élethez vezető új utat Krisztus a szentély függönyén, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk. Ő a mi Főpapunk, akit Isten az ő háza népe fölé rendelt.
Járuljunk hozzá őszinte szívvel, hitből fakadó bizalommal! Hiszen szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le.
Tartsunk ki rendíthetetlenül
reménységünk megvallásában, mert hűséges az Isten, aki az ígéretet tette! Legyen gondunk arra, hogy buzdítsuk egymást szeretetre és jótettekre!
Összejöveteleinkről ne maradjatok el, mint némelyek szoktak! Hanem annál inkább bátorítsátok egymást, minél inkább látjátok
(Krisztus) napját közeledni!
Ez az Isten igéje.

Zsid 10,19-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk. (Vö. 6. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség, és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén.
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár
csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Lámpás a te igéd lábam előtt, * és ösvényem világossága. Zsolt 118,105 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Keresztény életünk példájával világítanunk kell embertársainknak.
Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt
ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 4,21-25

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-28

„… Szeretett lányom, végre most már megértetted, hogy melyek azok a veszélyek, ha nem vagytok elég éberek, amelyek a csalók által fenyegetnek benneteket. Az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet Mennyei Atyámhoz imádkoztok, nagyon fontos lelketek megszentelődése érdekében. …”

„… A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze. …”

„… Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik. …”

Ezt a ráadás-mérföldet meg fogom osztani veled, akit kezem kent fel. Magatartásodban igazodj hozzám, és tőlem tanulj! Te, aki oly kedves vagy nekem, viseld keresztemet ezen az utolsó mérföldön! Világosságom továbbra is benned marad, hogy megdicsőíts engem. Soha ne merülj ki találkozóimon! Te még semmit sem láttál misztériumaimból, ezért ne telj el félelemmel, amikor ily módon jövök téged meglátogatni…”
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum814.html

„… A mai éjszakán, kedves leányom, kegyelmem által megerősítettelek, hogy ezt a szent munkát folytatni tudjad. Az én szeretett és nagyra értékelt híveim imái által hamarosan be fogod tudni fejezni az Igazság Könyvét. Tudom, hogy elvonják figyelmedet, és hogy neked milyen nehéz ezt a feladatot teljesíteni. Ezért boldog vagyok, hogy megteszed, de sok időnk már nincs. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

“35 Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! 36 Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghezvittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért! 37 Hiszen ő mondta:

Hamarosan megérkezik, akit várunk,
nem fog elkésni.

38 Szolgám, akit elfogadtam,
aki
bízik és hisz bennem, örökké élni fog,
de ha meghátrál vagy visszafordul,
akkor nincs a kedvemre.”[a]

39 Mi azonban nem azok közé tartozunk, akik visszafordulnak és elvesznek, hanem azokhoz, akik hisznek és üdvösséget nyernek.

A hit és a hit hősei

11 Hinni pedig azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk. Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az a dolog valóságosan létezik, annak ellenére, hogy nem látja. 2 Hitük miatt voltak olyan kedvesek Isten számára mindazok, akik a régi korokban hitben előttünk jártak.

3 Hitünk által értjük meg, hogy a világmindenséget Isten a kimondott szava által teremtette, és hogy a láthatókat a láthatatlan dolgokból hozta elő.

4 Hite által vitt Istennek Ábel olyan áldozatot, amelyet Isten szívesen fogadott, s amely jobb volt, mint Kain áldozata. Így lett Ábel Isten számára elfogadhatóvá. Bár Ábel meghalt, a hite által még ma is szól hozzánk!

5 Énókot a hite miatt emelte fel Isten magához a földről. A földön többé senki sem találta Énókot, aki sohasem találkozott a Halállal. Az Írások azt mondják róla, hogy még mielőtt Isten felvitte volna, Énók megbizonyosodott arról, hogy Isten a kedvét leli benne. 6 Hit nélkül ugyanis nem lehet Isten tetszését elnyerni. Aki Istenhez közeledni akar, annak hinnie kell, hogy Isten létezik, és abban is, hogy Isten megjutalmazza az őt keresőket.

7 Isten előre figyelmeztette Nóét azokról a közelgő dolgokról, amelyeket akkor még nem lehetett látni. Nóé pedig hittel fogadta Isten szavát, és istenfélelemmel engedelmeskedett: felépítette a Bárkát mind saját maga, mind a családja megmentésére. Ezzel a tettével egyrészt rábizonyította a kortársaira a hitetlenségüket, másrészt pedig méltónak bizonyult arra, hogy az Istenben való hite és bizalma alapján Isten elfogadja őt.

 

„… Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. Gazdagon meg lesztek jutalmazva, ha elviselitek érettem életetek szenvedéseit és bánatait. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok, de ha ezt tudatosan teszitek, akkor nagyon sok lelket megmenthettek, előkészítve nekik a Mennyországba vezető utat. Ez tény, amit csak akkor nyilatkoztatnak ki nektek, amikor a Mennybe bejuttok, és ahol megkapjátok érte nagyvonalú ajándékomat. …”

 

 

„… Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele.

A földi élet csak az idő átutazása

A ti földi életetek nem más, mint az idők átutazása, amely szeretetet, örömöt, fájdalmat, elutasítást, félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok, enyhülni fog fájdalmatok. Áldottak mindazok, akik szenvednek, különösen, akik az ÈN Nevemben szenvednek, mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is, akik megtérnek, akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.

Az új Paradicsomban, ami az én birodalmam, szeretettel fogadnak majd benneteket. Már most imádkozzatok lelketekért és családtagjaitok lelkéért. A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd megismeritek az Igazságot, és alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindnyájatokat. Boldog vagyok, mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

 

 

 

 

10 Ők nem is szóltak senkinek. Egymás között azonban arról tanakodtak, mit jelent az, hogy feltámadni a halálból. 11 Majd megkérdezték Jézustól: „Miért mondják a törvénytanítók, hogy a Messiás előtt Illésnek kell eljönnie?”[a]

12 Jézus ezt válaszolta: „Így van, előbb valóban Illés jön el, hogy mindent helyreállítson.

De mit jelent az, hogy az Írás szerint az Emberfiának sokat kell szenvednie, és hogy az emberek el fogják utasítani? 13 Igazán mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és az emberek kényük-kedvük szerint bántak vele — úgy, ahogyan az Írás mondta róla.”

A megszállott fiút megszabadítja

14 Amikor visszaértek a többi tanítványhoz, azokat éppen nagy sokaság vette körül, és törvénytanítók vitatkoztak velük. 15 Amint az emberek meglátták Jézust, elcsodálkoztak, és odafutottak, hogy köszöntsék.

16 Jézus megkérdezte: „Miről vitatkoztok?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews%2010:35-11:7;%20%20%20%20Mark%209:10-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/28

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Megengedvén, hogy a pogányok zsarnokoskodjanak fölöttük, ők is pogányokká válnak

Igazság Könyve:

“2014.03.27 14:30

Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy követőim – beleértve minden felekezet Keresztényeit is – most több időt töltsenek Társaságomban.

Független attól, hogy milyen közelinek gondoljátok a Velem való kapcsolatotokat, a gonosz minden erejét be fogja vetni, hogy a gonoszság mindenféle formájával kísértsen benneteket.

Egyikkőtöknek sem elég erős a hite ahhoz, hogy ellenálljon a gonosz lélek befolyásának. Nektek törekednetek kell arra, hogy naponta egyre több időt töltsetek imában, és ezt az időt használjátok arra, hogy védőburkot építsetek magatok köré, mely fontos, hogy védve legyetek, ha hűségesek akartok maradni Hozzám. Ha elhanyagoljátok azt, hogy az ima és a Szentségek által Velem legyetek, akkor elgyengültök, Irántam való szeretetetek bizonytalanná válik, s aztán megnyíltok a kétségek előtt, melyek Tanításaimmal, Ígéretemmel és Hatalmammal kapcsolatosak. A megpróbáltatásokat, melyekkel szembe kell néznetek, és amelyek nagyon nehezek lesznek, az eljövendő rémtettek fogják okozni az Én igaz követőimnek, akik továbbra is rendíthetetlen hűséggel fognak ragaszkodni Isten Szent Szavához.

Isten nektek szabad akaratot adott, mely a ti természetes veleszületett jogotok és mégis, azok a csalók, akik elözönlik Egyházamat, megpróbálják majd elvenni tőletek azt.

Kényszeríteni fognak benneteket, hogy fogadjátok el azokat a hazugságokat, amelyeket a Szent Evangéliumok új kiadásainak leple alatt mutatnak be nektek, és ha bátorkodtok azt megkérdőjelezni, akkor megszégyenítve száműznek majd benneteket. Nagyon sokan közületek a gyávaság, lelki vakság és azok iránti téves tisztelet miatt, akikről azt hiszitek, hogy nyájamat vezetik, azon fogjátok majd találni magatokat, hogy megöleltétek a hamis tant.

A bevezetésre kerülő hamis tanokat szeretetteljes szavakkal fogják gondosan álcázni. Háromféle módon ismeritek majd fel, hogy ez nem Tőlem származik: az első helyre a bűnösök igényeit helyezik, azt nyilatkozván nektek, hogy imádkoznotok kell azon emberi jogok felmagasztalásáért, mely Isten előtt bűnnek számít. Másodszor, arra fognak kérni benneteket, hogy nyilvánítsátok a bűnt egy természetes dolognak, és hogy a bűn miatt sohasem szabad félnetek a jövőtől, mert Isten soha nem fog elutasítani egy bűnöst sem, és hogy Isten minden gyermeke be fog lépni a Paradicsomba. Harmadszorra pedig azt fogják mondani nektek, hogy a Szentségeket, melyek a Kereszténységben gyökereznek, a saját keresztény gyökereikhez igazítva, alkalmassá kell tenni arra, hogy megszólítsák a pogányokat, akik megérdemlik, hogy emberi jogaikról gondoskodjanak Isten Szemében.

Amikor ezek a dolgok megtörténnek, mindez csupán egyetlen dolgot fog jelenteni: Az ember a saját értelmezéseit fogja bemutatni az Isten által lefektetett Szabályokról mindenhol, Egyházam oltárai előtt a szerint, hogy mi felel meg számára, és mi nem. Elvárja majd Istentől, hogy meghajoljon követelései előtt. Valójában így ő fog diktálni Istennek, mivelhogy azt hiszi önmagáról, nagyobb, mint Én.

Én el fogom dobni Magamtól ezeket a lelkeket, mert többé már nem mondhatják el magukról azt, hogy Keresztények. Megengedvén, hogy a pogányok zsarnokoskodjanak fölöttük, ők is pogányokká válnak. Az Én Királyságomban nincs helyük az olyanoknak, akik nem úgy adják át magukat Nekem, ahogyan azt Én nekik tanítottam, amikor a Földön jártam. Az elkövetkezendő években nehéznek fogjátok találni, hogy továbbra is hűek maradjatok Tanításaimhoz, mert azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek, súlyos tévedésbe fognak benneteket vezetni, amint az előre meg volt jövendölve. Legyetek óvatosak! Arra figyeljetek, hogy mi az, amit kérni fognak tőletek, hogy elfogadjátok, mint Szent Szavam helyettesítőjét. Azok, akik a Szentlélek Ereje által megkapták a valódi megkülönböztetést, azonnal tudni fogják, hogy ezek a dolgok mikor történnek. Mások nem lesznek megáldva ezzel a kegyelemmel, mert nem figyeltek mindarra, amit tanítottam nekik. Ők egy nagyon sötét és magányos helyen fogják találni magukat, anélkül, hogy Jelenlétem Megvilágítaná számukra az Igazság útját. Ez az idő nagyon hamar kirajzolódik.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/megengedven-hogy-a-poganyok-zsarnokoskodjanak-folottuk-ok-is-poganyokka-valnak/

—–
Római katolikus:

2019-03-27

3. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Ha Isten parancsai szerint élünk, tanúságot teszünk arról, hogy Isten üdvözíteni akarja az embereket.
Mózes a választott nép előtt így beszélt:
Most halld, Izrael, azokat a parancsokat és törvényeket, amelyeknek megtartására tanítalak, hogy éljetek és bevonulva elfoglaljátok azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene ad nektek.
Nézzétek, parancsokra és törvényekre tanítalak benneteket, ahogyan az Úr, az én Istenem parancsolta nekem, hogy hozzájuk igazodjatok azon a földön, ahova bevonultok, hogy birtokba vegyétek. Tartsátok szem előtt és kövessétek őket! Így tesztek szert bölcsességre és okosságra azoknak a népeknek a szemében, amelyek hallanak ezekről a törvényekről. Azt fogják mondani: „Valóban bölcs és okos nép ez a nagy nemzet!” Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, amikor csak hozzá folyamodunk? És hol van olyan nagy nép, amelyiknek oly tökéletes parancsai és szabályai volnának, mint az az egész törvény, amelyet ma elétek tárok?
Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben életed minden napján, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is.
Ez az Isten igéje.
MTörv 4,1.5-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened! (Vö. 12a. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet,
mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat.
Hívek: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.
Mint a gyapjút, a havat úgy hullatja, * úgy szórja a zúzmarát, mint a hamut.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek,
Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
Zsolt 147,12-13.15-16.19-20

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten törvényei örök érvényűek és változatlanok.
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,17-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-27

——
Görög katolikus:

12 Asszíria királya nem tudja, hogy az Úr előbb befejezi, amit Sion hegyén és Jeruzsálemben elkezdett, azután pedig megbünteti Asszíria királyát gőgös szíve és kevély tekintete miatt. 13 Mert azt mondta az asszír király:

„Ezt mind a magam erejével
    és bölcsességével vittem véghez!
    Mert bölcs vagyok és hatalmas!
Eltöröltem királyságok határait,
    elraboltam kincseiket,
    letaszítottam trónjukról királyaikat.
14 Oly könnyen elvettem a népektől gazdagságukat,
    mint madárfészekből az elhagyott tojásokat.
    Így raboltam ki az egész földet!
A szárnyát sem merte mozdítani senki,
    egy hangot sem szólt,
    még csak nem is csipogott!”

15 Dicsekszik-e a fejsze[a] azzal szemben,
    aki a kezében tartja, s fát dönt vele?
Hősködik-e a fűrész a gazdája előtt,
    aki dolgozik vele?
Vajon a vessző mozgatja a kart,
    mikor az megfenyít valakit?
Vagy a bot emelgeti a gazdáját,
    aki büntet vele?
16 Emiatt Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura
    Asszíriát kövérségét lesoványítja,
dicsőségét szégyenre változtatja,
    s tűzzel égeti meg.
17 Mert Izráel Világossága[b]
    olyan lesz, mint a tűz,
    Izráel Szentje, mint a lobogó láng.
Egyetlen napon megégeti a gazt
    és tüskés-tövises bozótját!
18 Bizony, elpusztítja a hatalmas erdőt
    és a gyönyörű kerteket,
    testestől-lelkestől elemészti minden ékességét!
Mint korhadó gerenda,
    elsorvad Asszíria dicsősége.
19 Oly kevés fa marad meg erdejében,
    hogy még egy gyermek is számba veheti.

A hűséges maradék visszatér

20 Azon a napon Izráel maradéka, Jákób családjának menekültjei, többé nem abban bíznak, nem arra támaszkodnak, aki őket nyomorgatja és veri, hanem teljes szívvel-lélekkel az Örökkévalóban bíznak, Izráel Szentjére támaszkodnak!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+10:12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az özönvíz idején Nóé 600 éves volt. A fiaival, feleségével és a fiai feleségeivel együtt bement a bárkába az özönvíz elől. 8-9 Nóé engedelmeskedett Isten parancsának, és magával vitt a bárkába a tiszta és tisztátalan állatok, a madarak és a kisebb szárazföldi állatok fajaiból is egy-egy párt — hímet és nőstényét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+7:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

12 Ha bölccsé leszel, magad látod hasznát,
    ha büszke és csúfolódó, te vallod kárát.

Ostobaság is hívogat

13 Az öntelt ostobaság,
    mint fecsegő és tudatlan asszony,
14 kiül háza kapujába, a dombtetőn,
    székében ül a város fölött,
15 hívja a járókelőket,
    szólongatja az arra menőket:
16 „Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”
    Hívja a tapasztalatlanokat is:
17 „A lopott víz édes,
    a titokban evett kenyér gyönyörűséges!”
18 De azok nem tudják,
    hogy házában a holtak
árnyai laknak,
nem veszik észre,
    hogy vendégei a sír mélyébe
süllyedtek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+8-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/03/27
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Csak azután fog belépni az antikrisztus Egyházamba, miután teljesen eltörlik a Szent Eukarisztiát

” 2019-03-14 1. nagyböjti hét csütörtök
OLVASMÁNY Eszter könyvéből

Eszter királyné hitvallása: Isten mindig hű marad szövetségéhez, és most is megmenti népét.
A veszély idején, amikor a választott népet ellenségei ki akarták irtani, Eszter királyné is (miként gyámja, Mardokeus) a fenyegető halál elől menedéket csak az Úrnál keresett.
A választott nép Istenéhez Eszter így imádkozott:
„Uram, segíts, hisz egyedüli királyunk te vagy! Nézd, milyen egyedül vagyok, és más segítőm rajtad kívül nincs sehol! Végveszélyem immár kézzelfogható.

Gyermekkoromban úgy tanultam rólad, Istenem, hogy kiválasztottad népünket minden pogány nép közül. Atyáinkat is kiemelted őseik közül, hogy mindörökre a tieid legyenek, és meg is védted őket, amint ígérted. Gondolj reánk, Uram, és nehéz napjainkban mutasd felénk arcodat!
Belém is önts bizalmat, Uram, Istenem, ki minden égi-földi hatalom királya vagy! Ajkamra adj hatékony, ékes szavakat, ha megjelenek a király előtt!
Hajlítsd szívét, hogy ellenségünket büntesse meg: hadd vesszen az, és mindazok, akik egyetértenek vele! Minket pedig védjen meg jobbod ereje!
Segíts meg engem, rajtad kívül senkim sincs, Uram! Csak te segíthetsz, te, aki mindent tudsz.”
Ez az Isten igéje.
Esz 4,17n.p-r.aa-bb.gg-hh …”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-14

Igazság Könyve:

“2014.03.15 20:10

Drága szeretett leányom, miközben a hitehagyás keresztülhullámzik Egyházamon, mindazok, akik Egyházam belsejében szolgálnak Engem, a legnagyobb megpróbáltatásnak lesznek kitéve. A földi Egyházamban végbemenő válságok azt fogják jelenteni, hogy sok pap szörnyű kétségtől fog szenvedni. Közülük soknak a hite már megrendült, és nekik dönteniük kell majd, hogy az új helyettesítő tant akarják elfogadni, ami az Igét fogja helyettesíteni, vagy pedig továbbra is hűségesek maradnak az Igaz Hithez. Közülük még a legbuzgóbbak is meg fognak rendülni a csalók hangoskodásaitól, akik elkezdik megkérdőjelezni Tanításaim helytállóságát a mai világban, ahol a bűnnek többé már semmilyen jelentőséget sem fognak tulajdonítani.

Most készül az út a magok elvetésére, és a Sátán fia hamarosan készen áll arra, hogy megölelje az új hamis egyházat. Egyházam a sötétség szörnyű időszakát fogja elszenvedni, és Keresztre feszítésemet minden lélek el fogja viselni, aki hű marad Hozzám. Ellenségeim mély benyomást keltő és radikális kijelentéseket fognak tenni, követelve, hogy mindazt, ami Szent Nevemet sérti, nyilvánítsák elfogadhatóvá Egyházam szemében. A klérus tagjai közül, a gyávaság bűne miatt csak nagyon kevesen fognak harcolni a megszentségtelenítés ellen, de tudnotok kell a következőt: Ha ők részt vesznek a hamis áldozatokban, hamis szentségekben és a hamis tanításokban, amelyeket aztán megpróbálnak hűséges követőim nyakába varrni, akkor én kijelentem nekik, hogy többé már nem alkalmasak arra, hogy megálljanak Színem Előtt.

A károk nagy része, amelyeket az átlagembereknek fognak okozni, azok keze által fog megvalósulni, akik hamis eszközök segítségével furakodtak be Egyházamba. Amikor majd azt mondják nektek, hogy az Én Testem valami mást jelent, mint az Én fizikai Testem, akkor tudnotok kell, hogy a „szentostya”, amit magatokhoz fogtok venni, nem Én leszek. Soha ne engedjétek meg nekik, hogy a Szent Eukarisztia jelentését megváltoztassák! Csak azután fog belépni az antikrisztus Egyházamba, miután teljesen eltörlik a Szent Eukarisztiát, és át fogja venni azt. Ez az a nap, amikor ti tudni fogjátok, hogy a politikai világ mindenhol egybeolvad majd a Keresztény egyházakkal, és Én többé már nem leszek Jelen azokban. Azonban Egyházam nem hal meg soha, és így az Én Maradékaim lesznek azok, akik majd égve fogják tartani a Fényemet, és életben a Jelenlétemet. Sokaknak kell majd rejtek– Templomokat felkeresniük, és azokat a felszentelt szolgákat, akiknek Isten Kegyelmével sikerül majd épségben tartani Egyházamat.

Soha ne feltételezzétek, hogy a Sátán fia, az antikrisztus, erőszakos emberként vagy gonosz diktátorként fog megjelenni, mert neki nem ez a stílusa. Ehelyett neki, sok barátja lesz. Őt számos kormány fogja szeretni, valamint ellenségeim Egyházamban, akik minden mozdulatát hangosan meg fogják tapsolni, míg csak egy tiszteletbeli helyet nem kap Egyházamban. A bíborosok, püspökök és Egyházam más tagjai folyamatosan róla fognak beszélni, és szentbeszédeikben dicsőíteni fogják őt. Csábításának ereje olyan nagy lesz, hogy az már hipnotikus lesz. Ő, a Sátán természetfeletti erejével vonzani fogja mindazokat, akik döntéseket hoznak Egyházamban, amíg idővel hajbókolni fognak előtte, mintha ő Én lennék.

A nagyratörő egyházi személyeknek lesz köszönhető az a tény – akik el fognak esni a hitükben, de akik mégis a Papi Rend Ajándékaival vannak megáldva -, hogy az antikrisztus rendkívüli hatalomra fog szert tenni. Ő el fogja venni ezektől az Én szegény, félrevezetett árulóimtól az utolsó kis hatalmat is Egyházamban, míg végül Egyházam készen áll arra, hogy beengedje, mint új vezetőjét. A sötétség ezen időszaka alatt, ellenségeim megnyugtató és elragadó módon, rendkívüli képességgel fogják a hazugságokat Igazságként bemutatni. Csak azok lesznek képesek kicsúszni az antikrisztus karmai közül, akik továbbra is imádkoznak védelemért, és akik minden módon ellene mondanak a Sátánnak, ahogyan arra tanítva voltak.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/csak-azutan-fog-belepni-az-antikrisztus-egyhazamba-miutan-teljesen-eltorlik-a-szent-eukarisztiat/

 
 
—–
Római katolikus:

2019-03-15

1. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Isten ítéletei igazságosak: megbocsát a megtérő bűnösnek, de megbünteti a bűnbeeső igazat.
Prófétája által szól az Úr:
Ha a bűnös szakít minden bűnével, amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz igazodik, életben marad és nem hal meg.
Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira, és az igazságért, amelyet tettekre váltott, élni fog. Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr, az Isten –, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen? Ha viszont az igaz elfordul igazságától és bűnt követ el, utánozza azokat az iszonyatos tetteket, amelyeket a bűnös végbevisz, vajon élni fog?
Nem emlékezem többé az igazságra, amelyet tettekre váltott, hanem hűtlensége és vétkei miatt, amelyeket elkövetett, meg kell halnia.
Azt mondjátok: „Nem igazságos az Úr útja.” Halljátok hát Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos, s nem inkább a ti útjaitok nem igazak?
Amikor az igaz elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor ezért hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg.

Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét.
Magába szállt és elfordult elkövetett bűneitől, azért életben marad és nem hal meg. 

Ez az Isten igéje.
Ez 18,21-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat? (3. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: A mélységből kiáltok, Uram, hozzád: * Istenem, hallgass a szómra!
Füled figyeljen fel, * könyörgő szavamra.
Hívek: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
De nálad bocsánatot nyer a vétek, * ezért félve tisztelünk téged.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Tebenned remélek, Uram, * és igédben reménykedik lelkem.
Lelkem várja az Urat, * jobban, mint éji őr a hajnalt.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat? 
E: Jobban, mint éji őr a hajnalt, * várja az Urat Izrael.
Mert az Úrnál az irgalom, † és bőséges a megváltás nála, * ő váltja meg Izraelt minden bűnétől.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted  megállhat?
Zsolt 129,1-2.3-4ab.4c-6.7-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Ez 18,31 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nem lehet kedves Isten előtt, aki felebarátját nem szereti.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat!
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,20-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-15


——
Görög katolikus:
 

3.1 Értsétek meg, Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura hamarosan elveszi Júda népétől mindazt, amire támaszkodtak, és Jeruzsálemből, amiben lakosai bíztak!

Elveszi a kenyeret és a vizet,
    a hős harcosokat és katonákat,
bírákat és prófétákat,
    jövendőmondókat és a véneket,
elveszi a katonai és polgári vezetőket,
    a tanácsadókat, mesterembereket és varázslókat.

„Helyettük kamaszokat adok nekik fejedelmekül,
    akik majd felelőtlenül és önzőn uralkodnak rajtuk.”
Nyomorba süllyed a nép,
    egyik a másikat nyomorgatja,
    mind erőszakoskodnak egymással,
az ifjú
tiszteletlenül az idősre támad,
    a közember a vezetők ellen lázad.

Akkor így biztatja testvér a testvérét:
„Neked még van egy jó ruhád,
    légy a fejedelmünk, vezérünk!
Rád bízzuk ezt a romhalmazt,
    vállald el hát a vezetést!”
De az így kiált fel:
„Nem leszek én a gondviselőtök!
    Sem ruha, sem kenyér nincs a házamban,
nem leszek én a vezéretek!”

Bizony, megromlott Jeruzsálem,
    Júda népe lezüllött!
Az Örökkévaló ellen fordultak szavaikkal és tetteikkel,
    s ellene lázadtak, hogy haragra ingereljék.
Személyválogatásuk ellenük tanúskodik,
    kérkednek bűneikkel, mint Sodoma lakói,
    már nem is szégyenkeznek!
Jaj nekik, mert saját fejükre h
ozzák a bajt,
    amit megérdemeltek!

10 Mondjátok meg az igazaknak,
    hogy nekik jó soruk lesz,
    mert tetteik gyümölcsét élvezhetik!
11 De jaj a vétkeseknek,
    mert gonoszságukért megfizetnek nekik!

12 Jaj népem! Elnyomóid gyermekek,
    és asszonyok uralkodnak rajtad!
Vezetőid tévútra vezetnek,
    mert maguk is utat tévesztettek.

13 Bírói székéből feláll az Örökkévaló,
    hogy pereljen, és megítélje a népeket.
14 Népe vezetőin számon kéri vétkeiket:
„Letaroltátok a szőlőt[a] az utolsó szemig!
    Házaitokban szegényektől rablott zsákmányt rejtegettek!
15 Hogy meritek letaposni népemet,
    porba tiporni szegényeit?!”
    Ezt mondja Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+3:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

20 Ádám el is nevezte a háziállatokat, az égi madarakat, és a szárazföldi vadállatokat, de egyiket sem találta magához illő segítőtársnak.

21 Akkor az Örökkévaló Isten mély álmot bocsátott Ádámra, ezután kivette Ádám egyik bordáját, és annak helyét begyógyította. 22 Ebből a bordából formálta ki az Örökkévaló Isten az asszonyt, majd odavitte Ádámhoz, 23 aki örömében felkiáltott:

„Ez már hozzám való!
    Mert csontja a csontomból,
    teste a testemből való,
hát asszony[h] legyen a neve,
    mert a férfiból származik!”

24 Mivel ez így történt, a férfi elhagyja apja és anyja családját, és ragaszkodik a feleségéhez. Így lesz a férfi és felesége egy testté.

25 Ádám és a felesége meztelenek voltak, de nem szégyellték magukat egymás előtt.

A bűnbeesés és büntetése

3.1 Az Örökkévaló Isten sokféle vadállatot teremtett, de mind között a kígyó volt a legravaszabb. A kígyó egyszer megszólította az asszonyt, és ezt kérdezte tőle: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy ti nem ehettek a kert egyetlen fájának gyümölcséből sem?”

Az asszony ezt válaszolta: „Nem, dehogy! A kert minden fájáról szabadon ehetünk, csak egyről nem. Arról az egyről, amely a kert belsejében van, Isten mondta, hogy ne együnk a gyümölcséből, sőt, hozzá se nyúljunk, mert különben meghalunk.”

De a kígyó így felelt: „Ugyan, dehogy fogtok meghalni! Isten ezt csak azért mondta, mert jól tudja, hogy amikor esztek annak a fának a gyümölcséből, felnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: megismeritek mi a jó és mi a rossz.”

Az asszony látta, hogy milyen gyönyörű a fa, és azt gondolta, hogy a gyümölcsök biztosan jóízűek lehetnek. Elhitte, hogy a gyümölcsök bölccsé teszik — ezért leszakított egyet, és megette. Majd adott a gyümölcsből a vele lévő férjének is, aki szintén evett belőle. Hirtelen, mintha mindkettőjüknek felnyílt volna a szeme, mindent másképp láttak. Azt is azonnal észrevették, hogy meztelenek — ezért összekötözött fügefalevelekből valami ágyékkötő-félét készítettek, és azt vették magukra.

Mikor az alkonyat közeledett, és feltámadt az esti szellő, az Örökkévaló Isten sétára indult a kertben. Ádám és felesége meghallották, hogy közeledik, és elbújtak előle a fák közé. De az Örökkévaló Isten kiáltott: „Ádám, merre vagy?”

10 „Meghallottam, hogy jössz, és féltem tőled, mert meztelen vagyok, ezért elbújtam” — felelt Ádám.

11 „De honnan tudod, hogy meztelen vagy? Ki mondta neked? Talán ettél annak a fának a gyümölcséből, amelytől eltiltottalak?” — kérdezte Isten.

12 „Az asszony, akit mellém adtál, ő kínált meg abból a gyümölcsből — úgy ettem” — magyarázkodott Ádám.

13 Akkor az Örökkévaló Isten az asszonyhoz fordult: „Mit tettél?”

„A kígyó, ő csapott be engem, azért ettem” — mentegetőzött az asszony.

14 Az Örökkévaló Isten ezután a kígyóhoz szólt:

„Átkozott legyél,
    mivel ezt tetted!
Átkozottabb leszel,
    mint a többi vadállat!
Egész életedben hason csúszva járj,
    és a föld porát egyed!
15 Ellenségeddé teszem az asszonyt,
    téged pedig az ő ellenségévé teszlek.
Leszármazottaid és az asszony leszármazottjai
    folytonosan harcolni fognak egymással.
Az asszony leszármazottja[i] a fejedre tapos,
    te pedig a sarkába harapsz.”

16 Majd Isten az asszonyhoz fordult:

„Megsokasítom a terhességeddel járó nehézségeket,[j]
    és fájdalommal szülöd gyermekeidet.[k]
Szeretnél uralkodni a férjeden,[l]
    mégis ő fog uralkodni rajtad.”

17 Azután Ádámnak ezt mondta:

„Parancsoltam neked,
    hogy ne egyél annak a fának a gyümölcséből,
de te inkább a feleségedre hallgattál,
    az ő szavának engedtél,
    és ettél abból a gyümölcsből.
Ezért megátkozom a földet miattad:
    egész életedben sok bajlódással és fáradsággal,
    naponta kell művelned,
    hogy megadja kenyeredet.
18 Szántófölded töviseket és gyomokat nevel,
te pedig azokat a növényeket[m] eszed,
    amelyeket a földeden magadnak termelsz.
19 Bizony, arcod verítékével kell megszerezned
    mindennapi kenyeredet!
Halálod napjáig keményen dolgozol,
    amíg visszatérsz a földbe,
    amelyből kiformáltalak,
mert porból vagy,
    és ismét
porrá leszel.”

20 Ezután Ádám elnevezte a feleségét Évának, mert Éva[n] lett az ősanyja minden utána következő embernek. 21 Majd az Örökkévaló Isten állatbőrökből jobb ruhákat készített Ádámnak és a feleségének, és abba öltöztette őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

19 Az Örökkévaló bölcsességgel teremtette a Földet,
    és értelemmel feszítette ki az eget,
20 tudásával hasította fel a mélységet,
    és zúdított esőt a fellegekből.

21 Fiam, ne téveszd a szemed elől,
    ragaszkodj a bölcsességhez és megfontoltsághoz,
22 mert ezek éltetik a lelkedet,
    nyakadat aranylánccal ékesítik!
23 Akkor biztos léptekkel járhatsz utadon,
    s nem botlasz meg soha,
24 ha lefekszel, nem félsz semmitől,
    nyugodtan alszol, és álmod könnyű,
25 nem rettegsz váratlan bajoktól,
    sem a pusztító vihartól, amely a gonoszokra zúdul,
26 mert az Örökkévaló maga nyújt neked biztonságot,
    s megóvja lábadat a csapdáktól.

27 Ne késlekedj jót tenni a rászorulóval,
    ha módod van rá, hogy adj!
28 Ne mondd szomszédodnak, ha nálad van, amit kér:
    „Jöjj vissza holnap, majd akkor adok!”

29 Ne tervezz rosszat szomszédod ellen,
    aki bizalommal van irántad!
30 Ne pereskedj ok nélkül azzal,
    aki nem bántott téged!

31 Ne irigyeld, aki erőszakos,
    s ne kövesd a példáját soha,
32 mert az Örökkévaló utálja a gonoszokat,
    de az igazakat bizalmába fogadja!
33 Az Örökkévaló megátkozza a gonosz ember családját,
    de megáldja az igazak otthonát.
34 Az Örökkévaló megalázza azt, aki másokat megaláz,
    de jóindulattal van az alázatosak iránt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+3:19-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/01
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Nektek, két földi Tanúm, helyt kell állnotok

Igazság Könyve:

“2014.02.24 16:00

Drága szeretett leányom, az Én ellenségeim nem a hamis vallások hierarchiáján belül találhatók. Sokan e lelkek közül egyszerűen nem rendelkeznek kellő ismeretekkel, de amikor Én megismertetem Magam velük, akkor el fognak fogadni Engem. Az összes közül azok a legveszélyesebbek, akik a legnagyobb hitehagyást a háttérből fogják irányítani földi Egyházamon belül.

Nem mindenki Tőlem való, aki szolgáim öltözékét viseli; de tudnotok kell a következőt: Az Én Órám közel van, és közvetlenül Második Eljövetelem előtt a hitehagyás csapása le fog ereszkedni, és fel fogja falni földi Egyházamat. Akárcsak, mint a báránybőrbe bújt farkasok, el fogják bolondítani a világot, elhitetvén azt, hogy Isten Háza minden hitfelekezetet elfogad, beleértve azokat is, akik tagadnak Engem, Jézus Krisztust, és arról fognak benneteket meggyőzni, hogy ez az utálat a világ legnagyobb evangelizálása lesz, melyet a világ valaha is látott. És ez nyomban felkelti majd Isten Haragját. Miközben a világot és annak minden vallását beszippantják ebbe az új, hamis egyházba, szabad lesz az út számukra, hogy büszkén „kicsinosítsák” a törvénytelenség emberét.

Miközben azok, akik éberek maradnak Figyelmeztetésemre, és akik továbbra is kiállnak Szavam mellett, szenvednek, Én is erőt fogok adni nektek e szomorú esemény elviselésére. Ezek a csalók, aki becsempészték útjaikat Egyházamba, sokakat meg fognak téveszteni, és milliókat fognak továbbra is becsapni, beleértve minden Keresztény felekezetet, valamint azokat is, akik egyáltalán nem tisztelnek Engem. E csalók mindegyike a hitehagyást fogja terjeszteni, és idővel egyetlen vallást fognak kialakítani a világ számára. Egyetlen más vallást sem fognak megtűrni, kivéve az új hamis tant – a Pokol tanát. A Keresztény és a Zsidó vallás lesz az a két vallás, amelyből a Maradék ki fog alakulni.

Amikor Próféciáim majd könnyeket csalnak a szemetekbe, akkor tudni fogjátok, hogy hűségesek maradtok Hozzám, Jézusotokhoz, mert Én e Küldetésen keresztül acélidegekkel és szilárd elhatározással áldalak meg benneteket.

Nektek, két földi Tanúm, helyt kell állnotok. Álljatok ellen minden olyan kísértésnek, amelyek el akarnak benneteket távolítani Tőlem, és legyetek mindenkor állhatatosak az Irántam való szeretetetekben. Az Én Maradék Egyházam e Küldetés tagjaiból, valamint azon kívüliekből fog megalakulni. Ti, akik most elutasítjátok ezt a Küldetést, de őszintén szerettek Engem, szintén be lesztek vonva földi Maradék hadseregembe. Azon a napon, amikor ez megtörténik, ti fel fogjátok ismerni, hogy az Igazság Könyve valóban egy Mennyei Ajándék volt számotokra, hogy segítsen benneteket végső utazásotok során, mely Királyságomhoz és az Örök Élethez vezet. Csak akkor fogtok örülni, és csak akkor lesztek rettenthetetlenek, mert minden bizalmatok meglesz, amire szükség van, hogy Istennek dicsőséget hozzatok.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nektek-ket-foldi-tanum-helyt-kell-allnotok/

 

—–
Római katolikus:

2019-02-24

Évközi 7. vasárnapKezdőének:
Irgalmasságodban reménykedem, Uram. Szívem ujjong üdvözítő jóságod miatt; jótéteményeiért dicsőítem az Urat. (Zsolt 12,6)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, segíts, hogy törvényedet mindenkor szem előtt tartsuk, akaratodat pedig szóval és tettel meg is valósítsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Dávid megkíméli ellenfelének, Saul királynak életét.
Saul féltette hatalmát Dávidtól. Ezért Saul háromezer férfival, Izrael legjavával elindult, hogy felkutassa Dávidot Szif pusztájában.
Dávid tudomást szerzett Saul érkezéséről. Egy éjszaka Dávid és Abisáj megközelítették Saul táborát. Sault alva találták a táborban. Lándzsája a fejénél a földbe volt szúrva. Abner és a csapat körülötte aludt. Ekkor Abisáj azt mondta Dávidnak: „Isten ma kezedbe adta ellenségedet. Lándzsával odaszögezem a földhöz, egyetlen döféssel. Másodikra már nem lesz szükség!” Dávid azonban így felelt Abisájnak: „Ne öld meg, mert senki sem büntetlen, aki az Úr fölkentjére emeli kezét!”
Ezzel Dávid Saul feje mellől elvette a lándzsát meg a vizeskorsót, és eltávoztak anélkül, hogy valaki látta vagy észrevette volna őket, vagy pedig fölébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk.
Amikor Dávid a szemközti oldalra ért, jó messze megállt egy hegy tetején, úgy, hogy nagy távolság volt köztük. Dávid átkiáltott innen Saul táborába: „Nézzétek, itt a király lándzsája. Jöjjön át valamelyik szolga és vigye el. Az Úr mindenkinek megfizet igazságosságában és hűségében. Az Úr ma kezembe adott, de nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére.”
Ez az Isten igéje.
1Sám 26,2.7-9.12-13.22-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. Vö. 8a. vers.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk: * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza nekünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.8 és 10.12-13

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Ahogy hasonlítunk földi képmásunkhoz Ádámhoz, ugyanúgy hasonlítani fogunk égi képmásunkban Krisztushoz is.
Testvéreim!
Az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké.
De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, azután következik a szellemi. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való, (mennyei). Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is.
Ezért, ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, úgy a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,45-49

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok néktek, * szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyetek irgalmasok, amint atyátok is irgalmas.
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,27-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-24

——
Görög katolikus:

Jézus megjelenik a tanítványainak

36 Még be sem fejezték, amikor hirtelen maga Jézus jelent meg közöttük, és a szokásos módon köszönt nekik: „Békesség!”

37 Ettől nagyon megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valamilyen szellemet látnak. 38 De Jézus bátorította őket: „Miért vagytok összezavarodva? Miért nem hisztek a szemeteknek? 39 Nézzétek meg a kezemet és lábamat! Érintsetek meg, és győződjetek meg róla, hogy valóban én vagyok az! A szellemeknek nincs sem húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 S ezzel megmutatta nekik a kezeit és lábait. 41 De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni, hogy valóság, amit látnak, és csak csodálkoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Van itt valami ennivaló?” 42 Akkor adtak neki egy darab sült halat, 43 s ezt Jézus a szemük láttára megette.

44 Azután ezt mondta: „Látjátok, erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam! Szükséges volt, hogy minden beteljesedjen, amit megírtak rólam Mózes Törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban!”

45 Ezután megvilágosította a tanítványok értelmét, hogy értsék az Írásokat. 46 Majd ezt mondta nekik: „Az Írásokban ez áll: a Messiásnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel fog támadni a halálból. 47-48 Ti láttátok, hogy ez megtörtént! Tanúk vagytok erre. Ezért menjetek és az én nevemben hirdessétek mindenkinek, hogy bűneikre bocsánatot nyerhetnek. Hirdessétek, hogy térjenek vissza Istenhez, változtassák meg gondolkodásukat és akkor Isten is megbocsát nekik. Kezdjétek itt, Jeruzsálemben, és mondjátok el mindenkinek az egész világon! 49 Én pedig el fogom küldeni hozzátok, akit Atyám megígért nektek, de amíg azt a mennyei erőt meg nem kapjátok, maradjatok itt, Jeruzsálemben!”

Jézus visszatér a Mennybe

50 Ezután Jézus kivezette a tanítványait Jeruzsálemből, mejdnem egészen Betániáig. Ott felemelte a kezét, és megáldotta őket, 51 közben felemelkedett és eltávolodott tőlük. Így vitték fel őt a Mennybe. 52 A tanítványok imádták Jézust, és nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. 53 Mindig a Templom területén tartózkodtak, dicsérték és áldották Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A36-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mert Isten az, aki ezt mondta: „Ragyogjon fel a világosság a sötétségből!”[a] Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, akik hiszünk Jézusban. E világosság által ismerjük fel Isten dicsőségét Krisztus arcán.

Az, hogy Jézust megismertük, igen nagy kincs! Ezt a kincset azonban „cserépkorsóban”, vagyis emberi testünkben hordozzuk. Így azután jól látható, hogy ez a mindennél nagyobb erő Istentől származik, nem pedig tőlünk. Mindenfelől bajok vesznek körül és nehézségek szorongatnak bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mitévők legyünk, de nem esünk kétségbe! Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket. Néha földre terítenek, de nem tudnak egészen elpusztítani. 10 Mindig testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy az ő feltámadott élete is megnyilvánuljon bennünk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+4%3A6-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bemerítő János a börtönben hallott a Messiás tetteiről, ezért elküldte hozzá néhány tanítványát, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?”

Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek vissza Jánoshoz, és mondjátok el neki mindazt, amit hallotok és láttok: a vakok látnak, a bénák járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, halottak támadnak föl, és a szegényeknek az örömüzenetet hirdetik. Boldog, aki nem kételkedik bennem, hanem kitart mellettem.”

Amikor Bemerítő János tanítványai elmentek, Jézus ezt mondta róla az összegyűlt sokaságnak: „Azért mentetek ki a pusztába, hogy széltől hajlongó nádszálat lássatok? Vagy talán azért, hogy egy drága ruhába öltözött férfit lássatok? Hiszen akik drága ruhákban járnak és kényelemben élnek, azok a királyi udvarban és palotákban laknak! Akkor miért mentetek ki? Kit akartatok látni? Talán egy prófétát? Bizony, valóban prófétát láttatok, sőt, azt mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! 10 Mert János az, akiről ezt mondja az Írás:

»Elküldöm hírvivő követemet,
    aki előtted fog menni,
    hogy utat készítsen a számodra.«[a]

11 Igazán mondom, hogy azok között, akik asszonytól születtek, Bemerítő János a legnagyobb, Isten Királyságában azonban a legkisebb is nagyobb nála.

12 Bemerítő János megjelenésétől kezdve Isten Királysága erőteljesen terjeszkedik, és sokan teljes erejükkel igyekeznek, hogy bejussanak. 13 Mert a Mózesi Törvény és a próféták is mindannyian addig prófétáltak, amíg Bemerítő János a színre lépett. 14 Ha készek vagytok elfogadni, akkor tudjátok meg, hogy ő az a bizonyos »Illés«, akinek az eljöveteléről a próféciák szóltak. 15 Akinek van füle, hallja meg!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A2-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Testetek a Szent Szellem temploma

12 „Semmi sem tilos a számomra” — írtátok a leveletekben. Erre azt válaszolom: igen, de nem minden válik a javatokra! Még ha igaz is, hogy semmi sem tilos, azt azonban nem hagyhatom, hogy bármi is a szolgájává tegyen! 13 „Az étel a gyomornak való, a gyomor meg az ételnek” — mondjátok. Ez igaz ugyan, de Isten ezt is, azt is félre fogja tenni, és többé nem lesz szükség rájuk. Testetek azonban nem arra való, hogy a szexuális bűnöket szolgálja, hanem hogy az Urat szolgáljátok vele. Az Úr pedig gondot visel a testetekre is.

14 Isten nemcsak Urunkat, Jézust támasztotta fel a halálból, hanem minket is fel fog támasztani hatalmas ereje által! 15 Nem tudjátok, hogy testetek olyan szorosan hozzá tartozik Krisztushoz, mint az emberhez a testrészei? Ezért hát soha ne szakítsátok el testeteket Krisztustól, hogy egy prostituálttal kapcsoljátok össze! Isten mentsen, hogy ez előforduljon!

16 Vagy talán nem tudjátok, hogy ha valaki egy prostituálttal szexuálisan egyesül, akkor a testük eggyé lesz? Ahogy az Írás mondja: „a kettő egy testté lesz”.[a] 17 Aki azonban az Úrhoz kapcsolódik, az szellemben egyesül vele.

18 Fussatok el a szexuális bűnöknek még a közeléből is! Minden más bűn, amelyet elkövet az ember, a testén kívül van, aki azonban szexuális bűnt követ el, az a saját teste ellen vétkezik. 19 Tudjátok meg, hogy a testetek a bennetek lakó Szent Szellem temploma![b] Igen, a Szent Szellem tulajdona, akit Istentől kaptatok, ezért többé már nem ti rendelkeztek a testetekkel! 20 Isten nagyon drága váltságdíjat fizetett értetek — szerezzetek hát dicsőséget Istennek a testetekkel is!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+6%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A fiú, aki eltékozolta örökségét

11 Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12 A fiatalabbik azt mondta az apjának: »Apám, add ki az örökségemet!« Ekkor az apa szétosztotta a vagyonát a két fiú között.

13 Nem sokkal ezután a fiatalabbik minden vagyonát pénzzé tette, és elköltözött egy távoli országba. Ott olyan költekező életmódot folytatott, hogy hamarosan mindenét elpazarolta. 14 Miután már minden pénze elfogyott, éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú is nélkülözött. 15 Ezért munkát vállalt egy ottani gazdánál, aki felfogadta, hogy a disznónyáját őrizze.

16 A fiú már annyira éhes volt, hogy még abból is szívesen evett volna, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. 17 Végül belátta, hogy mennyire ostoba volt, és ezt mondta magában: »Apám minden szolgájának bőségesen van mit ennie, én meg itt halok éhen! 18 Azonnal elindulok, visszamegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. 19 Nem vagyok többé méltó, hogy a fiadnak hívjanak, de legalább hadd álljak be a béreseid közé!« 20 Ezzel a fiú elindult, hogy visszatérjen az apjához.”

A tékozló fiú hazatérése

„Még messze volt a háztól, amikor az apja meglátta és megsajnálta. Eléje szaladt, a nyakába borult, megölelte és megcsókolta. 21 A fiú pedig ezt mondta: »Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. Nem vagyok többé méltó, hogy a fiad legyek.«[a] 22 De az apja ezt parancsolta a szolgáknak: »Siessetek, hozzátok ide a legszebb ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! 23 Azután vágjatok le egy hízott borjút, hogy együtt ünnepeljünk, 24 mert a fiam meghalt, de feltámadt, elveszett, de megtaláltam!« Ezután ünnepelni kezdtek.”

Az idősebb fiú féltékenysége

25 „Az idősebb fiú ezalatt a mezőn volt. Amikor hazafelé jött, és a ház közelébe ért, meghallotta a zenét és a táncot. 26 Odahívta egyik szolgáját, és megkérdezte tőle, mi történt. 27 »Hazajött az öcséd — felelte a szolga —, apád pedig levágatta a hízott borjút, mert épségben kapta vissza a fiát.« 28 Emiatt az idősebbik fiú megsértődött, és nem akart bemenni a házba. Az apja kiment hozzá, és kérlelte, hogy jöjjön be. 29 Ő azonban így válaszolt: »Látod, én évek óta szolgállak, és teljesítem minden parancsodat, de nekem még egy kecskét sem adtál soha, hogy a barátaimat vendégül lássam! 30 Mikor hazajön az a fiad, aki a vagyonodat prostituáltakra pazarolta, te levágatod a kedvéért a hízott borjút!« 31 Az apja erre így válaszolt: »Fiam, te mindig velem vagy, és minden vagyonom a tiéd! 32 Most gyere, ünnepeljünk, és örüljünk együtt, mert öcséd meghalt, de feltámadt! Elveszett, de megtaláltam!«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+15:11-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/24
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A következő Karácsonyt, Születésem ünnepét egy nagy szertartással fogják felcserélni

Igazság Könyve:

“2013.12.25 21:50

Drága szeretett leányom, Én vagyok a Megtestesült Ige. Testem átöleli a mai világot, de a világ, bár a Karácsonyt ünnepli, érzéketlen Üdvösségtervemmel szemben.

A Karácsony többé már nem a Születésem ünnepe, hanem egy pogány helyettesítő, ahol minden tiszteletet a hamisságok utáni törekvésnek adnak át. Mennyire meggyengült a Kereszténység hite! Milyen könnyen elfelejtették, amit a világnak tanítottam! Milyen sokat törődnek az anyagi jóléttel – amiből csupán por lesz –, miközben teljesen elhanyagolják a lelkük állapotát.

Rátok ereszkedett az az idő, amikor a legtöbb Keresztény hite annyira meggyengült, hogy keveset beszélnek Dicsőséges Istenségemről, vagy ritkán hivatkoznak arra. Tanításaimnak többé már nincs valódi értelme az életetekben, és sok pap többé már nem úgy szeret Engem, ahogyan kellene. Nem, leányom, ők egyáltalán nem ismernek jól Engem.

Nem fogok addig nyugodni, amíg meg nem hallják a Hangomat, amíg fel nem ébresztelek benneteket azzal a felhívással: hogy újítsátok meg a hiteteket. Hamarosan a Belém vetett hitetek egyre csak gyengülni fog. Annyira elfoglaltak lesztek, elmerülve azon országok politikai ügyeiben, ahol a háborúk és a szegénység burjánzanak, hogy el fogtok felejteni Engem. A hitetekben az ellenségeim fognak a Helyembe lépni, akik szolgáimnak adják ki magukat, és akik egyre jobban és jobban eltávolítanak Tőlem benneteket.

A következő Karácsonyt, Születésem ünnepét egy nagy szertartással fogják felcserélni, ami a csalók munkáját fogja dicsérni, akik Egyházamban hivalkodnak, egyházi öltözéket viselvén, ami csak arra szolgál, hogy becsapják a hívőket. Azon a napon meg fogják tapsolni a társadalmi igazságosság, az emberi jogok és a pénz istenét, és azt fogják mondani, hogy a világ éhínsége érdekében léptek fel. De tudnotok kell a következőt: Mindezek a dolgok, amelyeket az Én Nevemben mutatnak be a világnak, csak egyetlen célt szolgálnak: éspedig azt, hogy távol tartsanak benneteket Szavamtól, ami az Én Húsom. Az Én Húsom, a Testemből van. Az Én Testem pedig Egyházam. Amikor azok, akik azt mondják, hogy Egyházamhoz tartoznak, de nem tisztelik Szent Szavamat, hanem helyette a világ politikáját ölelik át és megpróbálják azt irányítani, akkor ők nem mondhatják soha, hogy Tőlem valók. Elérkezett a megosztottság ideje – a megjövendölt egyházszakadás, és az gyors lesz.

Ti csak egyetlen Istent szerethettek, és az egyedüli út Atyámhoz, Rajtam, az Ő Egyszülött Fián keresztül vezet. Ha elszakadtok Tőlem a politikai kampányok hajhászásában, melyek arra törekednek, hogy elősegítsék az emberi jogok és a társadalmi igazságosság előmozdítását, akkor meg fogtok tagadni Engem.

Nehéz a Szívem ebben az időben. Azért adom nektek ezt a figyelmeztetést, hogy ne essetek tévedésbe és abba a legravaszabb csapdába, amelyet legfőbb ellenségem, az ördög tanítványai helyeznek elétek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-kovetkezo-karacsonyt-szuletesem-unnepet-egy-nagy-szertartassal-fogjak-felcserelni/

—–
Római katolikus:

12-25

Urunk születése: Karácsony – Ünnepi mise

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.
Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet, örömhírt hoz, kikiáltja a szabadulást, aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened”. Figyelj csak! Őrszemeid felemelik hangjukat, és mind ujjonganak, mert szemtől szembe látják, hogy visszatér az Úr Sionra.
Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét és megváltja Jeruzsálemet. Az Úr felemelte szent karját minden nemzet szeme láttára, és meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.
Ez az Isten igéje.
Iz 52,7-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát. 6. tónus.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és zsoltárok hangjával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel * ujjongjatok az Úr és Király előtt.

H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4.5-6

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Isten az ő Fia által szólt hozzánk.
Testvéreim!
Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Benne ragyog az Istenség, ő az Atya képmása, és hathatós szavával ő tartja fenn a mindenséget.
Miután megváltott minket a bűntől, helyet foglalt az isteni Fölség jobbján. Hatalmasabb, mint az angyalok, mert magasztosabb nevet örökölt náluk. Vajon melyik angyalnak mondta valaha Isten:
„A Fiam vagy te, ma szültelek téged?”
Vagy pedig:
„Én Atyja leszek, ő pedig az én Fiam?”
Sőt, amikor
Egyszülöttjét bevezeti a világba, így szól:
„És leborulva imádja őt Isten minden angyala.”
Ez az Isten igéje.
Zsid 1,1-6

ALLELUJA
Fölragyogott ránk a szent nap, * Jöjjetek, nemzetek, és imádjátok az Urat, * mert ma nagy fényesség szállt le a földre. – 5. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.
Kezdetben volt az
Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,1-18 rövidebb: Jn 1,1-5.9-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-25

——
Görög katolikus:

Jézus születése

18 Jézusnak, a Messiásnak születése a következőképpen történt: Mária, Jézus anyja, József jegyese volt. Azonban még mielőtt összeházasodtak volna, kiderült, hogy Mária gyermeket vár, mert a Szent Szellem által áldott állapotba került.

19 József istenfélő ember volt, és a menyasszonyát meg akarta kímélni a nyilvános megszégyenítéstől. Ezért elhatározta, hogy inkább titokban küldi el Máriát, és így válik el tőle.

20 Ahogy ezen gondolkodott, álmában megjelent neki az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „József, Dávid fia! Ne félj feleségül venni Máriát, mert a méhében lévő gyermek a Szent Szellemtől fogant! 21 Fiút szül majd, akit te nevezz el Jézusnak,[a] mert ő fogja megszabadítani népét a bűneikből.”

22 Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

23 „Nézzétek! A szűz gyermeket vár,
    és fiút fog szülni,
    akinek Immánuel lesz a neve.”[b]

Ez a név azt jelenti: „Isten velünk van”. 24 Azután József felébredt az álomból, és mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló angyala parancsolta.

Feleségül vette Máriát, 25 de nem volt közöttük szexuális kapcsolat, amíg Mária meg nem szülte a fiát, akinek József a „Jézus” nevet adta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+1%3A18-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

4 Amikor pedig eljött a megfelelő idő, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és a Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson.

Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”[a], azaz: „Édesapám!” Így azután többé már nem vagy rabszolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4%3A4-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A keleti bölcsek imádják Jézust

2.1 Jézus a júdeai Betlehemben született, Heródes király uralkodása idején. Ezután bölcsek érkeztek keletről Jeruzsálembe, és azt kérdezték: „Hol van az a kisgyermek, aki a zsidók királyának született? Ugyanis láttuk feltűnni a csillagát keleten — és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

Heródes királyt ez a hír nagyon nyugtalanította, és vele együtt Jeruzsálem egész népe is felbolydult. Heródes emiatt összehívott minden főpapot és törvénytanítót, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Messiásnak. „A júdeai Betlehemben — válaszolták ők —, ahogyan megírta a próféta:

»Betlehem, Júda földjén,
    nem vagy te jelentéktelen Júda fejedelmei között,
mert belőled származik majd az uralkodó,
    aki pásztora lesz népemnek, Izráelnek!«”[a]

Ekkor Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és aprólékosan kikérdezte őket, hogy mikor látták meg először a csillagot. Ezután elküldte őket Betlehembe. „Menjetek el — mondta nekik —, és tudjatok meg mindent a gyermekről! Ha megtaláljátok, hozzatok nekem hírt róla, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!”

9-10 A bölcsek meghallgatták a királyt, majd útra keltek. Ekkor hirtelen feltűnt előttük ugyanaz a csillag, amelyet már keleten is láttak, és ujjongó öröm töltötte be őket. A csillag előttük ment, majd megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt. 11 Bementek a házba, és ott találták a gyermeket, anyjával, Máriával együtt. Leborultak a gyermek előtt, és imádták. Majd felnyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

12 Mivel Isten álmukban figyelmeztette a bölcseket, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, ezért más úton tértek haza.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+2%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/12/25
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

https://www.youtube.com/watch?v=aB3CynL5M54


https://www.youtube.com/watch?v=d4zFnGuKucw

Jaj nektek csalók, mert ti nem Tőlem vagytok!

Igazság Könyve:
“2013.12.04 10:30

 

Drága szeretett leányom, tudd, hogy minden Szó, amely az Ajkamat elhagyja, Annak Ajkáról származik, Aki küldött Engem. Minden figyelmeztetés, amely ezen Üzenetek által adatik a világnak, Tőle származik, Aki Mindenható. Én Atyám Nevében jövök, és Ő azért küld Engem, hogy még a Második Eljövetelem Nagy Napja előtt előkészítsem az utat a Föld felszentelésére.

Egyedül az Én Hangom hozza el azokat a híreket, amelyeket Atyám szeretne gyermekeivel tudatni. Ezek az egyedüli üzenetek, amelyek nyilvánosságra hozzák az Igazságot az istentelen kettőről, akik a nagy hitehagyás által ketté fogják szakítani a világot. Sehol sem fogjátok hallani az Igazságot Második Eljövetelemmel kapcsolatosan, mert közületek senki sem kapott felhatalmazást arra, hogy annak az Egynek a nevében beszéljen a világhoz, Aki megteremtett benneteket.

Amikor a végidők hiteles prófétája felfedi számotokra az Igazságot, úgy a hamis próféta is felemeli majd a hangját egy bárányhoz hasonlóan, aki úgy fog beszélni, mintha Isten Igaz Szavát mondaná. S aztán, ahogy a Föld királya – a gonosz – a Menny beavatkozása ellen harcol, több száz hamis próféta fog kiemelkedni közületek, akik sohasem fogják nektek az Igazságot mondani. Látomásaik és szavaik, amelyek a saját elképzeléseikből fakadnak – és sok esetben a gonosz szellemtől –, azokat a jó dolgokat fogják kinyilvánítani számotokra, amelyeket hallani szeretnétek. Ők meg fognak nyugtatni benneteket, amikor megnyugvásra lesz szükségetek, de félre fognak vezetni majd titeket. A békéről fognak beszélni, amikor nem is lesz béke, az Igazságról, amikor eretnekség lesz, bőséges termésről, amikor éhínség lesz. Ti soha nem fogjátok hallani tőlük az Igazságot, mivel ezek a hazugok, nem akarnák magukra vonni a haragotokat.

Az Igazság felkészít benneteket arra, hogy megküzdjetek az Atyám Könyvében megjövendölt nehéz idők valóságával. Ez azért adatott nektek, hogy erőssé tegyen titeket. De a hamis próféták, akik köztetek kóborolnak, meg fognak téveszteni benneteket és azt fogják mondani, hogy minden dolog jó – akkor is, ha azok rosszak, vagy éppen szentek –, amikor valójában nem is azok. Ők a farkasokat fogják védelmezni, akik fel akarják falni Isten gyermekeinek a lelkét. A szeretetről szóló szavaik, és a Szentírásból vett idézeteik csak arra fognak szolgálni, hogy megtévesszenek benneteket. Mégis, közületek sokan a hazugságokat fogják megölelni, ahelyett, hogy szembe néznének az Igazsággal.Jaj nektek csalók, mert ti nem Tőlem vagytok! Amikor Hozzám jöttök, és azt mondjátok: „De Jézus, mi mindnyájan csak az Örömhírt akartuk terjeszteni”, akkor Én ki foglak dobni benneteket, és száműzöttek lesztek. Ti elárultatok Engem azzal, hogy hazudtatok azon küldetésetekről, amelyek soha nem adattak nektek. Megtagadtatok Engem azáltal, hogy ellentmondtatok Nekem, és amikor nyilvánosan azt állítottátok, hogy az Én Szavam hazugság.

Ne próbáljatok soha Isten Beavatkozásának útjába állni, mert az Ég meg fog nyílni, és ti lesztek az elsők, akikre le fogok sújtani az utolsó napon, beleértve a hamis prófétát és a fenevadat is.

A büntetés azokat fogja sújtani, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben jönnek, és akiknek csak egyetlen céljuk van: hogy meghamisítsák és akadályozzák Isten Szavát. Amint az Armageddon csatája közeledik, és a Sátán serege elindítja Isten gyermekei ellen ezt a dühöngő háborút, nektek azonnal félre kell állnotok, mert ha nem teszitek, akkor Isten Haragjával kell szembe néznetek, és nem lesz Kegyelem számotokra, sem azok számára, akik lenyelik a hazugságokat, melyeket kiköptök a szátokon, csakhogy szembeszálljatok az Igazsággal.Üdvözítőtök ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/jaj-nektek-csalok-mert-ti-nem-tolem-vagytok/

 

—–
Római katolikus:
2018-12-041. adventi hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az ajándékozó Isten Lelke megnyugszik az Izáj törzsökéből származó Megváltón, akinek országa a békesség országa lesz.
Az eljövendő Messiásról így szól a próféta:
Azon a napon: Vessző kél majd Izáj törzsökéből és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri a földet, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség lesz csípőjén a kötő.
Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú és az oroszlán, egy kisgyermek is terelgetheti őket. A tehén és a medve együtt legelnek, kicsinyeik is együtt pihennek, és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja kezét az anyatejtől elválasztott kisgyermek. Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.
Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz lakhelye.
Ez az Isten igéje.
Iz 11,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig! Vö. 7. vers.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak, * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Napjaiban virágzik az igazság és a béke teljessége, * amíg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szűkölködőt megsegíti.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Legyen áldott az ő neve örökké, * amíg csak világít a nap, neve fennmaradjon.
Áldott legyen benne a föld minden népe, * magasztalja őt minden nemzet.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
Zsolt 71,2.7-8.12-13.17

ALLELUJA
Íme, Istenünk hatalommal érkezik, * szolgáinak megadja a tisztánlátást. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus ujjongó hálaadása a Szentlélekben.
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked.
Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,21-24″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-04


——
Görög katolikus:
7 Ne feledkezzetek meg a vezetőitekről, mert ők tanítottak benneteket Isten szavára. Figyeljétek meg, hogyan élnek és halnak meg, és kövessétek a hitüket!Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Ne engedjétek, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek benneteket! Isten kegyelmével erősítsétek meg a szíveteket, ne különböző ételekre vonatkozó szabályok betartásával, mert azoknak semmi értelmük sincs!

10 Nekünk olyan oltárunk van, amelyről nem ehetnek azok, akik a Szent Sátorban szolgálnak. 11 Mert a főpap az áldozati állatok vérét beviszi a Szentek Szentjébe[a] bűnért való áldozatul, de azoknak az állatoknak a testét a táboron kívül kell elégetni. 12 Ugyanígy Jézus is a város kapuján kívül szenvedett. Azért halt meg, hogy a saját vérével szentelje meg a népét. 13 Menjünk ki hát vele együtt a táboron kívülre, és vállaljuk vele együtt a kirekesztést és a megaláztatást! 14 Mert itt a földön nincs örökkévaló városunk, hanem azt a várost várjuk, amely majd egyszer eljön. 15 Ezért Jézus által szüntelenül vigyük Isten elé áldozatunkat: dicsérjük őt szívvel-lélekkel, és hirdessük dicsőségét! 16 Ne feledkezzetek meg arról, hogy másokkal jót tegyetek, és adjatok azoknak, akik rászorulnak! Az ilyen áldozatok kedvesek Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+13%3A7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

32 Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!”

Az igazi kincs

33 „Adjátok el vagyonotokat, és a pénzt osszátok szét a szegények között! Szerezzetek magatoknak örök, mennyei kincseket, amelyeket a tolvajok nem lophatnak el, s a moly sem pusztíthat el! 34 Mert oda húz majd a szívetek, ahol a kincseitek vannak.”

Mindig legyetek készen!

35 „Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen! 36 Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik felkészülten várják uruk hazaérkezését a lakodalomból, s amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk készenlétben talál, amikor megérkezik! Bizony, mondom nektek: az ilyen szolgákat asztalhoz ülteti, és kiszolgálja őket! 38 Bizony boldogok ők, mert készen állnak, akár éjfélkor, akár hajnalban jön haza uruk! 39 De jól jegyezzétek meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné, hogy betörjön a házába. 40 Ti is legyetek mindig készen, mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem gondolnátok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A32-40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint. 17 Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas mindenféle jó munkára.

Timóteus, ezt a parancsot úgy adom neked, mintha Isten és Krisztus Jézus előtt állnánk. Mert Krisztus Jézus ítélni fog élők és halottak felett, és visszajön, hogy királyként uralkodjon a földön! Tehát azt parancsolom neked, hogy hirdesd Isten üzenetét az embereknek, akár kedvező, akár kedvezőtlen a helyzet! Győzd meg, igazítsd helyre, bátorítsd, figyelmeztesd és tanítsd őket nagy türelemmel!

Azért írom ezt, mert eljön az idő, amikor már hallani sem akarják többé az egészséges tanítást. Inkább olyan tanítókat keresnek majd maguknak, akik azt fogják mondani, amit a közönségük hallani szeretne. Akkor az emberek elfordulnak az igazságtól, és inkább a kitalált, misztikus történetek és legendák érdeklik őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://oca.org/readings/daily/2018/12/04

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Jézus prófétál az utolsó időkről

Jézus tanítványai a Templomról beszélgettek. Dicsérték, hogy milyen gyönyörű, hogy milyen hatalmas és szép kövekből épült, és milyen sok fogadalmi ajándékkal van díszítve. Ekkor Jézus ezt mondta:

„Eljön az idő, amikor mindabból, amit most csodáltok, kő kövön nem marad! Bizony, porig fogják rombolni az egészet!”

A tanítványok megkérdezték: „Mester, mikor fog ez megtörténni? Milyen jel fogja mutatni, hogy mindezeknek be kell teljesülniük?”

Ő pedig így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás; meg azt is, hogy közel van az idő. De ti ne kövessétek őket!

Amikor pedig háborúkról, lázadásokról és zavargásokról hallotok, meg ne rémüljetek, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de a vég nem azonnal következik ezek után.”

10 Azután így folytatta: „Egyik nép rátámad a másikra, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. 11 Pusztító erejű földrengések lesznek. Egyes helyeken éhínség támad, és halálos, járványos betegségek fognak pusztítani. Az égben pedig félelmetes és csodálatos jelek látszanak majd.

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.”

Prófécia Jeruzsálem lerombolásáról

20 „Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek veszik körül, akkor tudjátok meg, hogy közel van a pusztulása. 21 Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe. Akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be a városba, 22 mert azok az isteni igazságszolgáltatás napjai lesznek. Akkor teljesednek be mindazok, amelyek az Írásban fel vannak jegyezve. 23 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy nyomorúság lesz ezen a földön, és súlyos harag nehezedik erre a népre! 24 Egy részüket fegyverrel ölik meg, más részüket fogságba viszik, szerte a világon minden nép közé. Jeruzsálemet pedig letapossák, és megszállják az Izráelen kívüli népek, s ez mindaddig így is marad, ameddig le nem telik az ő idejük.””

Hamarosan megszavaznak egy törvényt, amely hatályon kívül helyezi az istenkáromlás jelentését

Igazság Könyve:
Sok pap és egyházi személy gyorsan válaszol hívásomra, mivel ők ismernek Engem és felismerik Hangomat. Oly sokan lesznek továbbra is az elhivatottak, mivel válaszolni fognak azon kérésemre, hogy készítsék fel a lelkeket.

De ahogyan növekszik az ő számuk, úgy fognak mások felháborodással és ítélkezéssel felemelkedni nyájuk közül. Ők – akik válaszolni fognak -, az Irántam való szeretetük miatt szenvedni fognak. Ellenségeik azokból állnak majd, akik bár szeretnek Engem, de mások által félre vannak vezetve; azok által, akiknek hűséget esküsznek. Másokat pedig a gonosz szelleme fogja kísérteni, hogy elítéljenek Engem. Ezt azért fogják tenni, hogy megakadályozzák azon Tervemet, hogy teljesítsem Atyám Akaratát: megmenteni a lelkeket, és átölelni Isten minden gyermekét az Ő Új Paradicsomában.

Nektek az ilyen erőfeszítéseknek ellen kell állnotok, de maradjatok mindenkor méltóságteljesek…”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/hamarosan-megszavaznak-egy-torvenyt-amely-hatalyon-kivul-helyezi-az-istenkaromlas-jelenteset/

—–
Római katolikus:
Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged; ajkára adom szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.

Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor én majd számon kérem tőleAnnak a prófétának pedig, aki egyetlen olyan szót is merészel hirdetni nevemben, amelynek hirdetését nem bíztam rá, meg kell halnia. Ugyanígy annak is, aki más istenek nevében beszél.«
Ez az Isten igéje.
MTörv 18,15-20

Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! …

“… hogy az új hit követői.”
——
Görög katolikus: 
“… 19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,
20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
12 De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják.

13 A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve.

14 De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, …”

——
—–