Címke: téves tisztelet

Megengedvén, hogy a pogányok zsarnokoskodjanak fölöttük, ők is pogányokká válnak

Igazság Könyve:

“2014.03.27 14:30

Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy követőim – beleértve minden felekezet Keresztényeit is – most több időt töltsenek Társaságomban.

Független attól, hogy milyen közelinek gondoljátok a Velem való kapcsolatotokat, a gonosz minden erejét be fogja vetni, hogy a gonoszság mindenféle formájával kísértsen benneteket.

Egyikkőtöknek sem elég erős a hite ahhoz, hogy ellenálljon a gonosz lélek befolyásának. Nektek törekednetek kell arra, hogy naponta egyre több időt töltsetek imában, és ezt az időt használjátok arra, hogy védőburkot építsetek magatok köré, mely fontos, hogy védve legyetek, ha hűségesek akartok maradni Hozzám. Ha elhanyagoljátok azt, hogy az ima és a Szentségek által Velem legyetek, akkor elgyengültök, Irántam való szeretetetek bizonytalanná válik, s aztán megnyíltok a kétségek előtt, melyek Tanításaimmal, Ígéretemmel és Hatalmammal kapcsolatosak. A megpróbáltatásokat, melyekkel szembe kell néznetek, és amelyek nagyon nehezek lesznek, az eljövendő rémtettek fogják okozni az Én igaz követőimnek, akik továbbra is rendíthetetlen hűséggel fognak ragaszkodni Isten Szent Szavához.

Isten nektek szabad akaratot adott, mely a ti természetes veleszületett jogotok és mégis, azok a csalók, akik elözönlik Egyházamat, megpróbálják majd elvenni tőletek azt.

Kényszeríteni fognak benneteket, hogy fogadjátok el azokat a hazugságokat, amelyeket a Szent Evangéliumok új kiadásainak leple alatt mutatnak be nektek, és ha bátorkodtok azt megkérdőjelezni, akkor megszégyenítve száműznek majd benneteket. Nagyon sokan közületek a gyávaság, lelki vakság és azok iránti téves tisztelet miatt, akikről azt hiszitek, hogy nyájamat vezetik, azon fogjátok majd találni magatokat, hogy megöleltétek a hamis tant.

A bevezetésre kerülő hamis tanokat szeretetteljes szavakkal fogják gondosan álcázni. Háromféle módon ismeritek majd fel, hogy ez nem Tőlem származik: az első helyre a bűnösök igényeit helyezik, azt nyilatkozván nektek, hogy imádkoznotok kell azon emberi jogok felmagasztalásáért, mely Isten előtt bűnnek számít. Másodszor, arra fognak kérni benneteket, hogy nyilvánítsátok a bűnt egy természetes dolognak, és hogy a bűn miatt sohasem szabad félnetek a jövőtől, mert Isten soha nem fog elutasítani egy bűnöst sem, és hogy Isten minden gyermeke be fog lépni a Paradicsomba. Harmadszorra pedig azt fogják mondani nektek, hogy a Szentségeket, melyek a Kereszténységben gyökereznek, a saját keresztény gyökereikhez igazítva, alkalmassá kell tenni arra, hogy megszólítsák a pogányokat, akik megérdemlik, hogy emberi jogaikról gondoskodjanak Isten Szemében.

Amikor ezek a dolgok megtörténnek, mindez csupán egyetlen dolgot fog jelenteni: Az ember a saját értelmezéseit fogja bemutatni az Isten által lefektetett Szabályokról mindenhol, Egyházam oltárai előtt a szerint, hogy mi felel meg számára, és mi nem. Elvárja majd Istentől, hogy meghajoljon követelései előtt. Valójában így ő fog diktálni Istennek, mivelhogy azt hiszi önmagáról, nagyobb, mint Én.

Én el fogom dobni Magamtól ezeket a lelkeket, mert többé már nem mondhatják el magukról azt, hogy Keresztények. Megengedvén, hogy a pogányok zsarnokoskodjanak fölöttük, ők is pogányokká válnak. Az Én Királyságomban nincs helyük az olyanoknak, akik nem úgy adják át magukat Nekem, ahogyan azt Én nekik tanítottam, amikor a Földön jártam. Az elkövetkezendő években nehéznek fogjátok találni, hogy továbbra is hűek maradjatok Tanításaimhoz, mert azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek, súlyos tévedésbe fognak benneteket vezetni, amint az előre meg volt jövendölve. Legyetek óvatosak! Arra figyeljetek, hogy mi az, amit kérni fognak tőletek, hogy elfogadjátok, mint Szent Szavam helyettesítőjét. Azok, akik a Szentlélek Ereje által megkapták a valódi megkülönböztetést, azonnal tudni fogják, hogy ezek a dolgok mikor történnek. Mások nem lesznek megáldva ezzel a kegyelemmel, mert nem figyeltek mindarra, amit tanítottam nekik. Ők egy nagyon sötét és magányos helyen fogják találni magukat, anélkül, hogy Jelenlétem Megvilágítaná számukra az Igazság útját. Ez az idő nagyon hamar kirajzolódik.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/megengedven-hogy-a-poganyok-zsarnokoskodjanak-folottuk-ok-is-poganyokka-valnak/

—–
Római katolikus:

2019-03-27

3. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Ha Isten parancsai szerint élünk, tanúságot teszünk arról, hogy Isten üdvözíteni akarja az embereket.
Mózes a választott nép előtt így beszélt:
Most halld, Izrael, azokat a parancsokat és törvényeket, amelyeknek megtartására tanítalak, hogy éljetek és bevonulva elfoglaljátok azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene ad nektek.
Nézzétek, parancsokra és törvényekre tanítalak benneteket, ahogyan az Úr, az én Istenem parancsolta nekem, hogy hozzájuk igazodjatok azon a földön, ahova bevonultok, hogy birtokba vegyétek. Tartsátok szem előtt és kövessétek őket! Így tesztek szert bölcsességre és okosságra azoknak a népeknek a szemében, amelyek hallanak ezekről a törvényekről. Azt fogják mondani: „Valóban bölcs és okos nép ez a nagy nemzet!” Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, amikor csak hozzá folyamodunk? És hol van olyan nagy nép, amelyiknek oly tökéletes parancsai és szabályai volnának, mint az az egész törvény, amelyet ma elétek tárok?
Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben életed minden napján, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is.
Ez az Isten igéje.
MTörv 4,1.5-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened! (Vö. 12a. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet,
mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat.
Hívek: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.
Mint a gyapjút, a havat úgy hullatja, * úgy szórja a zúzmarát, mint a hamut.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek,
Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
Zsolt 147,12-13.15-16.19-20

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten törvényei örök érvényűek és változatlanok.
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,17-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-27

——
Görög katolikus:

12 Asszíria királya nem tudja, hogy az Úr előbb befejezi, amit Sion hegyén és Jeruzsálemben elkezdett, azután pedig megbünteti Asszíria királyát gőgös szíve és kevély tekintete miatt. 13 Mert azt mondta az asszír király:

„Ezt mind a magam erejével
    és bölcsességével vittem véghez!
    Mert bölcs vagyok és hatalmas!
Eltöröltem királyságok határait,
    elraboltam kincseiket,
    letaszítottam trónjukról királyaikat.
14 Oly könnyen elvettem a népektől gazdagságukat,
    mint madárfészekből az elhagyott tojásokat.
    Így raboltam ki az egész földet!
A szárnyát sem merte mozdítani senki,
    egy hangot sem szólt,
    még csak nem is csipogott!”

15 Dicsekszik-e a fejsze[a] azzal szemben,
    aki a kezében tartja, s fát dönt vele?
Hősködik-e a fűrész a gazdája előtt,
    aki dolgozik vele?
Vajon a vessző mozgatja a kart,
    mikor az megfenyít valakit?
Vagy a bot emelgeti a gazdáját,
    aki büntet vele?
16 Emiatt Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura
    Asszíriát kövérségét lesoványítja,
dicsőségét szégyenre változtatja,
    s tűzzel égeti meg.
17 Mert Izráel Világossága[b]
    olyan lesz, mint a tűz,
    Izráel Szentje, mint a lobogó láng.
Egyetlen napon megégeti a gazt
    és tüskés-tövises bozótját!
18 Bizony, elpusztítja a hatalmas erdőt
    és a gyönyörű kerteket,
    testestől-lelkestől elemészti minden ékességét!
Mint korhadó gerenda,
    elsorvad Asszíria dicsősége.
19 Oly kevés fa marad meg erdejében,
    hogy még egy gyermek is számba veheti.

A hűséges maradék visszatér

20 Azon a napon Izráel maradéka, Jákób családjának menekültjei, többé nem abban bíznak, nem arra támaszkodnak, aki őket nyomorgatja és veri, hanem teljes szívvel-lélekkel az Örökkévalóban bíznak, Izráel Szentjére támaszkodnak!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+10:12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az özönvíz idején Nóé 600 éves volt. A fiaival, feleségével és a fiai feleségeivel együtt bement a bárkába az özönvíz elől. 8-9 Nóé engedelmeskedett Isten parancsának, és magával vitt a bárkába a tiszta és tisztátalan állatok, a madarak és a kisebb szárazföldi állatok fajaiból is egy-egy párt — hímet és nőstényét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+7:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

12 Ha bölccsé leszel, magad látod hasznát,
    ha büszke és csúfolódó, te vallod kárát.

Ostobaság is hívogat

13 Az öntelt ostobaság,
    mint fecsegő és tudatlan asszony,
14 kiül háza kapujába, a dombtetőn,
    székében ül a város fölött,
15 hívja a járókelőket,
    szólongatja az arra menőket:
16 „Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”
    Hívja a tapasztalatlanokat is:
17 „A lopott víz édes,
    a titokban evett kenyér gyönyörűséges!”
18 De azok nem tudják,
    hogy házában a holtak
árnyai laknak,
nem veszik észre,
    hogy vendégei a sír mélyébe
süllyedtek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+8-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/03/27
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–