Címke: kísértés

Nagyon szépen kérem, hogy azok, akik megértették ezen események jelentőségét, magyarázzák el a többieknek annak fontosságát, hogy a lelkük megtisztulása érdekében bocsánatot kell kérniük Istentől

Igazság Könyve:

„Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Az oka annak, hogy próféciákat adok az, bizonyossá tegyem szeretett követőim előtt, hogy egy Isteni beavatkozásra kerül sor.

Az Isteni Szeretet Békét hoz

Sokan álhűséget mutatnak Tanításaim iránt. Mások számára ugyanez unalmas és fárasztó. Attól félnek, ha az Én példámat követik, nélkülözniük kell majd a jólétet, melyet hitük szerint az anyagi dolgok jelentenek az életükben. Nem értik, hogy az egyedüli igazi vigasztalás, melyet megtapasztalhatnak, nem más, mint az Isteni Szeretet. Ez a szeretet csak akkor jöhet be életetekbe, ha közelebb kerültök – egyszerű ima által – Hozzám és az Én Örök Atyámhoz. Amint egyszer megtapasztaljátok ezt a békét, felszabadultok az aggodalmaktól és a feszültségektől. Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én Szívemhez közeledve éreztek. Ez a szeretet azon túl, hogy átjárja az egész testeteket, elméteket és lelketeket, lehetővé teszi számotokra, hogy szabadabb életet éljetek. Megtapasztaltok majd egy mély megelégedettséget, mely számotokra ismeretlen volt addig. Akkor majd meghökkentek azon, hogy mily kevéssé vonzó már az anyagi jólét világa. El fogjátok veszíteni az irántuk való érdeklődéseteket, és ez meg fog lepni benneteket.

Oh, gyermekeim, ha megpróbálnátok, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, akkor végre szabadok lennétek.

Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik.

Kérlek, gyermekeim, emlékezzetek ezért az ima jelentőségére. Az erőre és a sebességre, amellyel terjed, hogy beborítsa mindazokat a szerencsés lelkeket, akiket ez a szeretetfelhő magához vonz.

…”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

ÉN, AZ ÚR, LÉLEK VAGYOK! MONDOTTAM, HOGY ÉN VAGYOK AZ EGYETLEN TÖRVÉNYHOZÓ ÉS BÍRÓ

1993. március 9.

Maranatha! Jöjj!

Az én békémet adom neked. Közel vagyok, ajtótokban állok, szeretteim! …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum784.html

Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

„… A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

———-

Római katolikus:

2021-03-26

5. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten megszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Jeremiás próféta így panaszkodik szenvedése idején:
Hallom sokak gyalázkodását: „Rettegés mindenütt! Jelentsétek föl! Följelentjük!”
Még azok is, akik barátaim voltak, bukásomra lestek: „Hátha valamiképp tőrbe csalhatnánk, legyőzhetnénk, és bosszút állhatnánk rajta.”
De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak, mivel mit sem értek el.
Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. Te pedig, Seregek
Ura, igazságos Bíró, aki a vesék és szívek vizsgálója vagy, engedd, hadd lássam, miként állsz rajtuk bosszút, mert eléd tártam ügyemet.
Énekeljetek az Úrnak! Dicsőítsétek az Urat, mert kiszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Ez a Isten igéje.

Jer 20,10-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem. (Vö. 7. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Szeretlek, Uram, Istenem, * és erősségem.
Menedékem és sziklaváram, * szabadítóm te vagy, Uram.
Hívek: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
E: Istenem, segítőm, akiben remélek, * oltalmazom, pártfogóm és üdvöm ereje.
Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, * és megszabadulok ellenségeimtől.
H: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
E: A halál örvényei körülvettek engem, * megrémített a pusztító áradat.
Az alvilág kötelékei körülfogtak, * a halál foglyul ejtett.
H: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
E: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
Templomából meghallotta szavamat, * kiáltásom színe elé jutott.
H: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
Zsolt 17,2-3a,3bc-4.5-6.7

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Csodái igazolják, hogy Jézus az Isten Fia.
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek
Atyám nevében. Melyik jó cselekedetért akartok megkövezni engem?”
A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jó cselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: »Káromkodol!« – mert azt mondtam, hogy Isten
Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből.
Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek:
János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 10,31-42

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-26

„Földrengés Európában és világháború

2011. március 18. éjfél

A szenvedés alázatot szül, az alázat pedig lelkeket ment meg

Leányom, ahogy a világ folyamatosan megtapasztalja ezeket a felkavaró eseményeket, azok, akik elszenvedik ezeket, meg lesznek alázva. Az alázat révén menekülhetnek meg. Mindez szükséges ahhoz, hogy felkészüljön a világ Második Eljövetelemre. Ez az idő már nincs messze. Ez, leányom, híveim számára a nagy dicsőség napja lesz. Tartsd ezt a napot folyamatosan a tudatodban, mert minden korábbi szenvedést, amit az Én nevemben viseltél el, addigra már elfelejted. Mindazok a próféciák, melyeket a Jelenések könyvében előre megírtak, most teljesednek be a világ számára. Nagyon szépen kérem, hogy azok, akik megértették ezen események jelentőségét, magyarázzák el a többieknek annak fontosságát, hogy a lelkük megtisztulása érdekében bocsánatot kell kérniük Istentől. …”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

„… Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

Vigyázz, ne ess kétségbe!

7 Ezek Áháznak, Júda királyának uralkodása idején történtek. Áház Jótám fia, ez pedig Uzzijjá fia volt.

Recín,[a] Arám királya és Pekah, Remaljá fia, Izráel királya[b] hadjáratot indítottak Jeruzsálem, Júda fővárosa ellen, de nem tudták elfoglalni.[c]

2 Mindez pedig így történt: Hírül vitték Áháznak, aki Dávid király utóda volt Júda trónján, hogy Arám és Izráel királyai összefogtak Júda ellen. Ennek hallatára Áház és egész népe nagyon megrémült: úgy ingadoztak, mint a fák a szélben.

3 Ekkor az Örökkévaló szólt Ézsaiásnak: „Fiaddal, Seárjásúbbal[d] együtt menjetek ki a Felső-tóhoz,[e] a csatorna végéhez, ahol a ruhafestők mezeje van. Ott fogtok találkozni Áházzal, 4 akinek ezt mondd: Vigyázz, ne ess kétségbe! Légy nyugodt, és ne félj! Ne ijedj meg Recín haragjától, se az arámi seregtől, se Remaljá fiától! Fenyegetésüknek nagyobb a füstje, mint a lángja! Ne félj tőlük! 5 Igaz, hogy ők gonosz terveket szőttek ellened és országod ellen. Igaz, hogy Arám és Izráel királyainak az a szándéka, hogy 6 megtámadják és elfoglalják Júdát, azután magukhoz csatolják, és Tábeal fiát tegyék meg királynak Júdában. 7 De az Örökkévaló Isten azt mondja:

Nem lesz abból semmi,
tervük kudarcot vall!
8 Hiszen Arám feje Damaszkusz,
Damaszkusz feje pedig Recín.
Még hatvanöt év, és Izráel királysága összedől,
népe szétszóródik és eltűnik.
9 Izráel feje Samária,
Samária feje pedig Remaljá fia.
De ha nem bíztok bennem,
ha nem hisztek szavamnak,
bizony, ti sem maradtok meg!”

Prófécia Immánuelről

10 Az Örökkévaló ismét szólt Áházhoz: 11 „Kérj magadnak jelt az Örökkévalótól, Istenedtől! Kérj jelt megerősítésül, akár olyan mélységben, mint a Seol, akár olyan magasban, mint a Menny!”[f]

12 De Áház így felelt: „Nem kérek jelt, nem teszem próbára az Örökkévalót!”

13 Ézsaiás ekkor azt mondta Áháznak: „Hallgass meg, Júda királya, és ti, az egész királyi család, akik Dávidtól származtok! Nem elég, hogy Isten embereit fárasztjátok, még Istenem türelmét is próbára teszitek! 14 Ha Áház nem kér jelt tőle, akkor Uram maga fog nektek jelt adni.

Nézzétek! A fiatal szűz gyermeket fogan,
fiút szül,[g]
és így nevezi fiát: »
Immánuel«.[h]
15 Ez a fiú vajat[i] és mézet eszik,
amíg megtanulja a rosszat elutasítani
és a jót
választani.

 

 

 

 

32 Miután Nóé elmúlt 500 éves, három fia született: Sém, Hám és Jáfet.

Az özönvíz előtt

6 Az emberek elszaporodtak és elterjedtek a földön. Isten fiainak tetszettek az emberek leányai, mert nagyon vonzónak látták őket. Akik megtetszettek nekik, azokat el is vették feleségül.

3 Akkor az Örökkévaló ezt mondta: „Ne maradjon szellemem örökké az emberben, hiszen ő csak halandó földi lény![a] Legyen hát életének ideje mindössze 120 esztendő.”[b]

4 Isten fiai elvették az emberek leányait, akik gyerekeket szültek nekik. Ezekből lettek a régi idők híres-nevezetes hősei, nagy harcosok, akik akkoriban — sőt még később is — éltek a földön.

5 Az Örökkévaló látta, hogy az ember gonoszsága az egész földön elhatalmasodott. Megvizsgálta és úgy találta, hogy az emberek szívében minden gondolat, szándék és terv mindig csak rosszra irányul. 6 Emiatt az Örökkévaló megbánta, hogy embert teremtett a földre, és bánkódott. 7 Majd az Örökkévaló elhatározta: „Eltörlöm a földről az embert, akit teremtettem! Sőt, az állatokat is elpusztítom vele együtt! Elpusztítom az embereket, a kis és nagy szárazföldi állatokat és a madarakat is, mivel már bánom, hogy megalkottam őket.”

Nóé története

8 Nóé azonban kedves volt az Örökkévalónak, ezért neki megkegyelmezett.”

 

.

 

 

11 Jézus az, aki az embereket Isten számára különválasztja, de mind ő, mind pedig azok, akiket különválaszt, ugyanabból a családból származnak. Ezért nem is szégyelli Jézus őket a testvéreinek nevezni, 12 hanem azt mondja:

Istenem, rólad beszélek testvéreimnek,
és dicséreted éneklem összegyűlt testvéreimmel együtt.”[a]

13 Azt is mondja:

„Istenben bízom én”,[b]

és ezt is:

„Itt vagyok, és velem együtt a gyermekek is,
akiket Istentől kaptam.”[c]

14 Ezek a „gyermekek” közönséges hús-vér emberek. Ezért Jézus is ugyanilyen emberi testben járt a Földön. Azért kellett ennek így lennie, hogy Jézus a saját halálával legyőzze a Sátánt, aki a Halál felett uralkodik. 15 Igen, Jézus emberré lett és meghalt, hogy az embereket megszabadítsa a halálfélelemtől, amely őket egész életükben rabszolgaságban tartotta.

16 Nyilvánvaló, hogy Jézus nem az angyaloknak nyújtott segítő kezet, hanem Ábrahám utódainak. 17 Ezért kellett Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá válnia a testvéreihez. Csak így lehetett könyörületes és hűséges Főpap, aki Istent szolgálja. Csak így szerezhette meg Isten bocsánatát a nép bűneire. 18 Jézus megtapasztalt minden kísértést és szenvedést, ezért most valóban tud segíteni azoknak, akiket ugyanezek a kísértések tesznek próbára.”

 

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Könyörögjetek Hozzám segítségért

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre, és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre nagyobbak lesznek a felkelések, földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy a pénz, mint az élelmiszer okot fog adni az aggodalomra. Ne higgyétek azt, hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám, imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell nyissátok Előttem a szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg a szívetek és a lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvallani. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

 

„24 Nem sokkal ezután Erzsébet áldott állapotba került, s a következő öt hónapban ki sem mozdult a házukból. Ezt mondta: 25 „Hát így tett velem az Örökkévaló, amikor rám tekintett, és elvette meddőségem szégyenét!”

Gábrielt Isten Máriához küldi

26-27 Később, amikor Erzsébet már terhessége hatodik hónapjában volt, Isten elküldte Gábriel angyalt a galileai Názáretbe egy szűzhöz, kit Máriának hívtak. Ezt a leányt egy József nevű férfi — aki Dávid király leszármazottja volt — már eljegyezte magának feleségül, de még nem házasodtak össze. 28 Gábriel megjelent Máriának, és így köszöntötte: „Üdvözöllek! Az Örökkévaló kegyelmébe fogadott téged, és veled van.”

29 Mária megdöbbent, és zavarban volt. Azon tűnődött, vajon mit jelenthet ez a szokatlan köszöntés.

30 De az angyal így folytatta: „Ne félj, Mária, mert nagyon kedves vagy Istennek! 31 Figyelj rám! Áldott állapotba kerülsz, és fiad fog születni, akit nevezz el Jézusnak. 32 Ő hatalmas lesz, és a Magasságos Isten Fiának fogják hívni. Ősapjának, Dávidnak trónjára fogja őt ültetni Isten, az Örökkévaló. 33 Így fog uralkodni mindörökké Jákób leszármazottjai fölött, és királyi uralma soha nem ér véget.”

34 Mária ezt kérdezte: „Hogyan lehetséges ez? Hiszen én még szűz vagyok!”

35 Az angyal így válaszolt: „A Szent Szellem száll rád, és a Magasságos Isten ereje vesz körül téged. Ezért a gyermek, akit majd megszülsz, szent lesz, és Isten Fiának nevezik. 36 Nézd, a rokonod, Erzsébet is áldott állapotban van, és ez már a terhessége hatodik hónapja! Idős kora ellenére fiút fog szülni, pedig mindenki meddőnek tartotta! 37 Látod, Isten számára semmi sem lehetetlen!”

38 Mária így válaszolt: „Az Örökkévaló szolgálóleánya vagyok, történjen velem minden úgy, ahogy mondtad!” Ezután az angyal elment.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%207:1-15;%20%20%20%20%20Genesis%205:32-6:8;%20%20%20%20%20Proverbs%206:20-7:1;%20%20%20%20Hebrews%202:11-18;%20%20%20%20Luke%201:24-38&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/26

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál

Igazság Könyve:

„ A Szentlélek üzenete

Nyomtatóbarát változat

2011. február 12. szombat; 3:30

Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

„… Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

„… A bűn következtében érzett bűntudat

Attól függetlenül, hogy vétketek milyen nagy volt Atyám szemében, ne aggódjatok, amikor egy bűnös tett után bűntudatot éreztek. Szálljatok magatokba, nyissátok meg szíveteket, és kérjetek bocsánatot. A bűntudat csak egy negatív érzelem. Ez az állapot ne tartson hosszú ideig, még akkor sem, ha teljesen a lelkiismeret vezetésére hagyatkoztok. Kérjétek imáitokban a lélek tisztulásának kegyelmét. Ezért a kegyelemért Hozzám könyörögjetek. A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába. …”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni


Igaz Élet Istenben:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum390.html

 

Római katolikus:

2021-02-12

5. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
A kísértő szavára az ember megfeledkezik arról, hogy csak teremtmény; gőgjében olyan akar lenni, mint az Isten.
A
kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amelyet az Úristen teremtett. Megszólította az asszonyt: „Valóban megparancsolta Isten, hogy ne egyetek a kert minden fájáról?”
Az asszony azt felelte a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak azt parancsolta meg, hogy a kert közepén lévő fa gyümölcséből ne együnk, és ne is érintsük azt, nehogy meghaljunk.” Erre a
kígyó így válaszolt az asszonynak: Dehogyis haltok meg! Jól tudja ugyanis Isten, hogy amely napon abból esztek, megnyílik szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudtok jót és rosszat egyaránt.”
Az asszony látta, hogy a fa gyümölcse evésre alkalmas, szemre pedig szép; és kívánatos, hogy általa megszerezzék a tudást. Azért szakított a fa gyümölcséből, és evett; sőt férjének is adott, és ő is evett belőle.
Erre megnyílott mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Fügefaleveleket fűztek össze tehát, és kötényt készítettek maguknak. Amikor pedig észrevették, hogy az Úristen jár fel és alá a kertben az alkonyi szellőben,
elrejtőzött az ember meg a felesége az Úr színe elől a kert fái közé.
Ez az Isten igéje.

Ter 3,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit. (1 a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Boldog, akinek az Úr megbocsátotta bűneit, * akinek eltörölte gonoszságát.
Boldog az, akinek vétkét az Úr fel nem rója, * kinek lelkében nincsen álnokság.
Hívek: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
E: Bűnömet eléd tártam, * nem rejtettem el vétkemet előled.
Így szóltam: † „Gonoszságomat megvallom, Uram.” * És te megbocsátottad vétkeimet.
H: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
E: Ezért fohászkodik hozzád az igaz ember * a megpróbáltatás idején.
Ha nagy vizek áradnak is, * őt el nem érik.
H: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
E: Te vagy menedékem, † a gyötrelemtől megóvsz engem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem.
H: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
Zsolt 31,1-2.5.6.7

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus a Messiás: meggyógyítja a siketeket és a némákat.
Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy siketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „
Effeta, vagyis „Nyílj meg!”
Erre megnyílt a siket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a siketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 7,31-37

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-12

„… Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. …”

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

1 Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. 2 Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!”

 

 

 

„… Atyám minden terve elő van készítve, hogy a Védelem Pecsétjével beburkolja és betakarja gyermekeit.

Ő minden lelket felkutat. A Szentlélek oly sok lelket borít be ebben a történelmi pillanatban, csakhogy Szent Karjaimba csalogassa őket.

Kérlek benneteket, ne tagadjátok meg Ígéretemet. Fogadjátok el, hogy Második Eljövetelemnek ti lesztek a tanúi, ez a generáció.

Ez jó hír. Visszatérésem Megdicsőülésem pillanata lesz, mely megújítja majd mindazokat, akik szeretnek Engem, és ők új életet fognak kezdeni, egy nagy, pompás időszakot, ahol Fényben és Szeretetben fognak örvendezni.

Kérlek benneteket, ne féljetek.

Én nagy Szeretettel jövök.

Én nagy Ajándékkal jövök.

Ti az igaz otthonotokba lesztek bevezetve, és a saját családotokkal fogtok egyesülni. Isten minden gyermeke, aki abban a kiváltságban részesül, hogy belépjen ebbe az új Dicsőséges Létbe, eggyé fog válni….”

https://masodikeljovetel.hu/meg-fogom-itelni-az-eloket-es-holtakat-es-csak-az-arra-meltok-lephetnek-be-kiralysagomba

 

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!”

 

 

„… Ti valóban áldottak vagytokti, e generáció gyermekei, akik oly nagy számban lettetek kiválasztva, hogy az örök életnek örvendjetek Királyságomban, melynek soha nincs vége. Le fogjátok győzni a halált. A gonosz fel lesz falva kitartásotok ereje által, és a bűn többé már nem fog kárt tenni a lelketekben.

Gyermekeim, itt még sok a tennivaló. Engedjétek meg Nekem, hogy vezesselek benneteket Keresztes Imahadjáratom imái által, mivel azok megnyitják majd szemeteket az Igazságra. Mihelyt képesek vagytok már látni az Igazságot, tudni fogjátok a szívetekben, hogy mit kell tennetek. Egy jó tanács: amikor gorombán visszautasítanak benneteket, miközben az Igazságot mondjátok, csendben kell maradnotok. Imádkozzatok azokért a lelkekért, hogy ők szintén megkapják a kegyelmet, mely segít nekik abban, hogy elfogadják az Igazság Könyvét. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-igem-veg-az-en-igem-vegleges-nincs-mas-ige

 

 

 

 

 

6 Az Írás azt mondja:

„Nézzétek, én választottam ki egy drága sarokkövet,
és leteszem Sionban!
Aki benne bízik, nem csalódik soha.”[a]

7 Ez a kő, vagyis Jézus értékes kincs a számotokra, akik hisztek benne. De a hitetlenekre ez vonatkozik:

„Az a kő lett az épület sarokköve,
amelyet az építők félredobtak.”[b]

8 Igen, a hitetleneknek Jézus

„az a kő, amelyben az emberek megbotlanak,
és a szikla, amely miatt elesnek.”[c]

Mivel nem akarnak engedelmeskedni Isten beszédének, kikerülhetetlenül megbotlanak benne és elesnek.

9 Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Azért választott ki benneteket, hogy mindenkinek hirdessétek Isten nagy tetteit, és nyilvánvalóvá tegyétek az ő kiválóságát. Mert ő hívott ki bennünket a sötétségből a világosság csodálatos birodalmába, ahol ő maga is lakik.

10 Ti a múltban nem tartoztatok Istenhez,
most azonban Isten népévé lettetek.
Régen nem ismertétek Isten kegyelmét,[d]
most pedig a kegyelmébe fogadott benneteket. …”

 

„… Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

 

 

„… Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

 

 

 

 

 

Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról

12 Ezután Jézus jelképes történetek segítségével kezdte tanítani őket. Ezt a példázatot mondta nekik: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőtaposó helyet, és őrtornyot is épített. Majd az egészet gazdálkodóknak adta bérbe, és elutazott egy másik országba. 2 Szüret idején elküldte egyik szolgáját, hogy hozza el a termésből a tulajdonosnak járó részt. 3 De a bérlők megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték vissza. 4 Ezután a gazda egy másik szolgáját küldte el hozzájuk. A bérlők őt is megverték, a fejét betörték, és gyalázatosan bántak vele. 5 Majd a gazda küldött egy harmadik szolgát is, akit a bérlők meggyilkoltak. Ezután még sok más szolgáját is elküldte. Volt közülük, akit a bérlők megvertek, másokat pedig meggyilkoltak.

6 Végül a gazda már nem tudott mást küldeni, csak a saját fiát, akit nagyon szeretett. Utoljára tehát őt küldte el, és azt gondolta: »A fiamat talán mégis meg fogják becsülni!«

7 De a bérlők ezt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« 8 Azzal megfogták a fiút, megölték, majd kidobták a szőlőskertből.

9 Mit gondoltok, mit fog tenni ezután a tulajdonos? Eljön, elpusztítja a bérlőket, a szőlőskertet pedig másoknak adja! 10 Vagy talán nem olvastátok, mit mond az Írás?

»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
amelyet az építők félredobtak.
11 Az Örökkévaló
tette sarokkővé,
mi pedig csodáljuk!«”[a]

12 A vallási vezetők megértették, hogy ezt a történetet Jézus valójában róluk mondta. Szerették volna letartóztatni, de nem merték, mert féltek a nép haragjától. Így hát otthagyták, és elmentek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Peter%201:1-2,%2010-12,%202:6-10;%20%20%20%20Mark%2012:1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/12

 

„… Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak. …”

 

„… Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon

Igazság Könyve:

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„… A hitetleneknek nehezükre esik

Megértem, hogy sok gyermekemnek, különösen a hitetleneknek nehéz a halál utáni életben hinni. Ők kizárólag csak a világi ügyekkel foglalkoznak, a túlélésért küzdenek, közben a lelki életet annyira elhanyagolják, hogy nem tudnak már hinni az elkövetkező életben. Nekik most kell magukba szállniuk. Azt hiszik, hogy a halál után vége mindennek, hogy ez az egyetlen világ, amiért aggódniuk kell. Mennyire el vagyok keseredve ezekért a rossz útra tévelyedett lelkekért! Ha csak egy futólagos pillantást vethetnének arra, amit a Paradicsom kínál számukra, akkor napjaikat csak imával és dicsőítéssel töltenék, és hálával magasztalnának Engem és a Mennyei Atyát.

Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele. …”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

„… A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

———-

Római katolikus:

2021-02-10

5. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten embert teremtett, és a Paradicsomkertet adta neki lakásul.
Amikor az Úristen megalkotta az eget és a földet, még semmiféle mezei bokor nem hajtott ki rajta; sőt még fű sem sarjadt a földből. Akkor ugyanis az Úristen még nem hullatott esőt a földre, és még ember sem volt, aki megmunkálja azt. De forrás fakadt a földből, és megöntözte annak egész színét. Ezután alkotta meg az Úristen az embert a föld porából, belé lehelte az élet leheletét, és így lett az ember élőlény.
Ezután az Úristen Édenben, napkeleten kertet ültetett, és odahelyezte az embert, akit alkotott. A földből mindenféle fát növesztett, melyet látni szép, és amelyről enni jó; a Paradicsomkert közepén pedig kisarjasztotta az élet fáját, meg a jó és a gonosz tudásának fáját.
Az Úristen tehát az embernek adta az Éden kertjét, hogy megművelje és őrizze. Ezt a parancsot adta neki: „A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert ha egyszer arról eszel,
meg fogsz halni!
Ez az Isten igéje.

Ter 2,4b-9.15-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek. (1a. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Csodálatos a te nagyságod, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
E: Mindenek tőled várják, * hogy enniök adj kellő időben.
Összegyűjtik, amit nekik juttatsz, * megnyitod kezedet, és eltelnek minden jóval.
H: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
E: Ha megvonod éltető erődet, * elpusztulnak, és a porba térnek.
Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod.
H: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
Zsolt 103,l-2a.27-28.29bc-30

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság. * Tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az a rossz teszi tisztátalanná az embert, ami belülről, a szívéből származik.
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket:
„Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe;
hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.”
Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert
belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,14-23

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-10

„… Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.…”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

„11 Láttatok már olyan forrást, amelyből hol jóízű, hol meg keserű víz folyik? 12 Vagy gondoljátok meg, testvéreim, teremhet-e a fügefa olajbogyót, vagy a szőlő fügét? Ugyanígy, édes víz sem eredhet sós forrásból.

Az igazi bölcsesség

13 Ha valaki közöttetek bölcs és értelmes, ezt mutassa meg az egész életével és olyan jótettekkel, amelyeket szelíd bölcsességgel vitt végbe! 14 Ha ellenben keserű irigység és önzés van a szívetekben, ne dicsekedjetek a „bölcsességetekkel”! Az ilyen dicsekvés hazugság lenne, amely eltakarja az igazságot. 15 Az ilyen „bölcsesség” nem Istentől származik, hanem a földről, az emberi romlottságból, sőt a gonosz szellemektől! 16 Mert ahol irigység, féltékenység és önző törekvések uralkodnak, ott zűrzavar és mindenféle gonosz dolog is megtalálható.

17 A Mennyből, vagyis az Istentől származó bölcsesség elsősorban tiszta, azután békeszerető, figyelmes, kíméletes, megértő, és könyörületes. Az ilyen bölcsesség sok jó „gyümölcsöt” terem, azonkívül igazságos, őszinte, és nem részrehajló. 18 Akik békességet teremtenek, békességben vetnek el olyan magokat, amelyekből idővel az igazságosság „gyümölcseterem — azaz olyan dolgok, amelyek Isten számára kedvesek.

Adjátok át magatokat Istennek!

4 Miért harcoltok, vitatkoztok és veszekedtek egymással? Mert folyton önző kívánságok dúlnak a szívetekben! 2 Nagyon kívántok megszerezni bizonyos dolgokat, de nem kapjátok meg. Ezért gyilkoltok, irigykedtek, és mégsem tudjátok megszerezni, amit annyira akartok. Veszekedtek és harcoltok, mégsem kapjátok meg, mert nem kéritek. 3 Vagy, ha kéritek is, akkor sem kapjátok meg, mert nem a helyes indítékkal kéritek, hiszen önző módon a saját kívánságaitokat akarjátok kiszolgálni vele.

4 Olyanok vagytok Isten iránt, mint a férjéhez hűtlen, házasságtörő asszony! Hát nem tudjátok, hogy a világot szeretni annyi, mint Istent gyűlölni?! Ha valaki a világ barátja akar lenni, Isten ellensége lesz. 5 Vagy azt gondoljátok, az Írás csak üres beszéd, amikor azt mondja, hogy a Szent Szellem — akit Isten adott, hogy bennünk lakozzon — féltékeny és szenvedélyes szeretettel kíván bennünket, hogy kizárólagosan őhozzá tartozzunk?

6 Isten azonban egyre nagyobb kegyelmet ad nekünk. Ezért mondja az Írás: Isten ellenáll a büszkének, de kegyelmet ad az alázatosnak.”[a] „

 

„… Az ördög művei, hogy a baráti kapcsolat megszakadjon, hogy összezavarodottságot és kétségbeesést idézzen elő, és hogy az általa kiszemeltek fejébe hamis, rossz gondolatokat ültessen be. Amikor az Én gyermekeim gyengeségeik miatt lelkiismeret furdalást éreznek, mert azt hiszik, hogy nem tudtak ellenállni a kísértésnek, akkor ismét megjelenik a kétségbeesés, a bánat és a szétszórtság. …”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

 

 

 

 

 

„… Gyermekeim, a jóindulatú bánásmódok az idők múlásával értelmet kapnak. Imádkozzatok minden nap azért az erőért, hogy életeteket az Én Nevemben élhessétek. Tudjátok meg: valahányszor megbocsátotok valakinek, még akkor is, ha ellenségről van szó, annyiszor nyitjátok meg Szeretetem és Irgalmasságom Szívét. Ezért a Mennyben örök boldogságban lesz részetek. …”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

22 Jézus így válaszolt: „Legyen bennetek Isten hite! 23 Igazán mondom nektek: Ha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Menj, és zuhanj a tengerbe!«, és nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik — akkor úgy is lesz. 24 Ezért mondom nektek: amikor imádságban kértek valamit, higgyétek, hogy az már a tiétek, és akkor valóban meg is fogjátok kapni! 25 Amikor megálltok imádkozni, és eszetekbe jut, hogy valaki ellen panaszotok van, bocsássatok meg neki, hogy Mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket!” [26] [a]

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++James%203:11-4:6;%20%20%20%20Mark%2011:22-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/10

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
 
 

“… Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Én Vagyok az Igazság. …”

 
———-
Római katolikus:

2020-05-01

húsvét 3. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten kiválasztja Sault a nemzetek apostolának.
A jeruzsálemi keresztényüldözés idején Saul még mindig dühtől lihegve halálra kereste az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz, és arra kérte, adjon neki ajánlólevelet a damaszkuszi zsinagógához. Az volt a szándéka, hogy elfogja és Jeruzsálembe viszi azokat a férfiakat és nőket, akikről kideríti, hogy az új hit követői.
Már közel járt Damaszkuszhoz, amikor egyszerre mennyei fény vette körül. A földre esett, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?”
A hang folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Állj fel, menj be a városba! Ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
Az útitársak ijedtükben némán álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig fölkelt a földről, kinyitotta a szemét, de semmit sem látott. Kézenfogva vezették be Damaszkuszba. Három napig nem látott, nem evett és nem ivott. Élt akkor Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány. Látomásban így szólt hozzá az Úr: „Ananiás!” „Itt vagyok, Uram!” – felelte.
Az Úr pedig folytatta: „Menj az Egyenes-utcába! Keresd meg Júdás házában a tarzusi Sault! Nézd, éppen imádkozik!”
Ugyanekkor Saulnak is látomása volt: Ananiást látta, ahogy belép őhozzá, és ráteszi kezét, hogy visszanyerje látását.
Ananiás ekkor így tiltakozott az Úr előtt: „Uram, sokaktól hallottam, hogy ez az ember mennyi gonoszságot követett el Jeruzsálemben szentjeid ellen. Felhatalmazása van a főpapoktól, hogy itt is elfogjon mindenkit, aki segítségül hívja nevedet.” Az Úr ezt válaszolta neki: „Menj csak, mert őt választottam eszközül, hogy hirdesse nevemet a pogányoknak, a királyoknak és a választott nép fiainak. Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie.”
Ananiás elment. Belépett a házba, rátette kezét Saulra, és így beszélt hozzá: „Saul testvér! Urunk, Jézus, aki megjelent neked idejövet az úton, ő küldött ide engem, hogy visszanyerd látásodat, és eltelj a Szentlélekkel.”
Hirtelen mintha valami hályogféle hullott volna le a szeméről. Visszanyerte látását.
Megkeresztelkedett, majd ételt vett magához, és erőre kapott. Néhány napig a damaszkuszi tanítványok között maradt, aztán hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 9,1-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! (Mk 16,15. – 8 G. tónus)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az ő hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1.2.

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, * az bennem marad és én őbenne.” Jn 6,56 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus teste az Eucharisztiában valóban ételünk, vére italunk.
Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték.
Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.
Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él.

Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és
meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,52-59″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-01

“… Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

Anániás és Szafira halála

5.1 Volt egy Anániás nevű férfi, aki feleségével, Szafirával együtt eladta egyik földbirtokát. Az érte kapott pénz egy részét megtartotta magának, és ezt a felesége is tudta. A másik részt pedig elvitte, és átadta az apostoloknak. Péter azonban ezt mondta neki: „Anániás, hogyan foglalhatta el a Sátán ennyire a szívedet? Megpróbáltad becsapni a Szent Szellemet, és félretettél magadnak az eladott föld árából! Hát nem a tiéd volt, mielőtt eladtad? Vagy talán nem a tiéd volt a pénz, amit érte kaptál? Hogyan jutott ilyesmi az eszedbe? Hiszen ezzel Istennek hazudtál, nem embereknek!” Amikor ezt Anániás meghallotta, azonnal összeesett és meghalt. Akik csak hallották ezt az esetet, nagyon megrettentek. Majd a fiatalok betakarták a holttestet, kivitték és eltemették.

Körülbelül három óra múlva odament Anániás felesége is, aki még nem tudta, mi történt. Péter megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyi pénzért adtátok el azt a földet?”

„Igen, ennyiért” — válaszolta az asszony.

Péter ezt mondta neki: „Miért egyeztetek meg a férjeddel abban, hogy próbára teszitek az Úr Szellemét? Nézz oda! Ott jönnek, akik épp az előbb temették el a férjedet, és téged is kivisznek innen!” 10 Ebben a pillanatban az asszony is holtan esett össze Péter lába előtt. Amikor a fiatalok bejöttek és látták, hogy Szafira meghalt, őt is kivitték, és a férje mellé temették. 11 Ezért az egész gyülekezet nagyon megrettent, és mindazok is, akik hallottak az esetről.

—————————-

“… Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része. …”

“…. Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

—————————-

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.

31 Ha csak én tanúskodnék saját magamról, az nem lenne érvényes. 32 Valaki más az, aki tanúskodik rólam, és az ő tanúskodása kétség nélkül hiteles.

33 Ti megkérdeztétek Bemerítő Jánost, és ő hűségesen tanúskodott a valóságról. 34 Bár nem szorulok rá, hogy emberek tanúskodjanak mellettem, mégis emlékeztetlek titeket arra, amit ő mondott rólam, hogy üdvösségre jussatok. 35 János olyan volt, mint egy égő fáklya, amely megvilágítja az utat. Ti azonban csak ideig-óráig akartátok a világosságát élvezni.

36 Mellettem azonban erősebb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: a tetteim! A feladatok, amelyeket az Atya rám bízott, hogy elvégezzem, azok bizonyítják, hogy ő küldött engem. 37 Sőt, maga az Atya is tanúskodott rólam, aki engem elküldött! Ti azonban soha nem hallottátok a hangját, sem nem láttátok az arcát. 38 A szavai sem élnek bennetek, mert nem hisztek annak, akit hozzátok küldött, s aki által üzent nektek. 39 Buzgón tanulmányozzátok az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy azok által kaptok örök életet. Jóllehet az Írások is rólam tanúskodnak, 40 mégsem akartok hozzám jönni, hogy örök életetek legyen!

41 Emberektől nem fogadok el dicsőséget vagy elismerést. 42 Jól ismerlek titeket, és tudom, hogy valójában nincs bennetek Isten iránti szeretet! 43 Bár engem Atyám küldött, hogy képviseljem őt, ti mégsem fogadtok be. Ha valaki más jön majd a saját hatalmával, azt el fogjátok fogadni! 44 Hogyan is tudnátok bennem hinni? Hiszen ti nem az egyetlen igaz Istentől, hanem egymástól akartok dicsőséget és elismerést kapni.

45 Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atya előtt! Éppen az lesz a vádlótok, akiben reménykedtek: Mózes! Mert ha neki hittetek volna, 46 akkor bennem is hinnétek, hiszen énrólam írt. 47 De ha az ő írásainak nem hisztek, hogyan hihetnétek az én szavaimnak?”

Jézus enni ad több, mint ötezer embernek

6.1 Jézus ezután elment a Galileai-tó (Tibériás-tó) másik oldalára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodákat, ahogyan a betegeket meggyógyította.

…”

—–
 
 
“… Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.
az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.
Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”

Egy nagyon erős, ép elmével és testtel rendelkező ember szükségeltetik ahhoz, hogy a csúcsra való felkapaszkodás vonalán maradjon.

Igazság Könyve:

2014. augusztus 2. szombat, 10:16

 

Drága szeretett leányom, az Én követésemet, ezen az utolsó utazáson, hogy Atyám Szövetségét beteljesítsem, egy hegyre felkapaszkodó hegymászócsoporthoz lehet hasonlítani. Tudnotok kell, hogy ez egy magas hegy, egy kemény terep, mely tele van akadályokkal, ami problémát jelenthet még a legtapasztaltabb hegymászó számára is, hiszen minden szinten és sarkon meglepő és váratlan fordulatokat sorakoztathat fel. Azok, akik bíznak abban, amit mondok, és akik nyílt és készséges szívvel követnek Engem, könnyebbnek fogják találni ezt az utazást, mint mások. Azonban sokan, az utazás elején nagyon magabiztosak, lehet, hogy túl gyorsan mennek, és nagyokat ugranak, hogy megpróbálják megmászni a csúcsot. Ezek azok az emberek, akik nagyot fognak esni, és a hegy aljáig való leereszkedésük a legfájdalmasabb lesz.

Mások, akik nem tapasztalt hegymászók, de követik a világos utasításokat, amelyeket Az ad nekik, Aki vezeti őket, a legtöbb esetben elsőként érnek fel a csúcsra. Bizalmuk, türelmük és az akaratuk, hogy a csúcsot mindenáron elérjék, nagy energiát és lelkesedést fog biztosítani számukra, ami fenntartja majd őket a csúcsra való felkapaszkodás során. Azok, akik nem állnak meg rendszeresen inni, hogy oltsák szomjukat, kiszáradnak, akik pedig elfelejtenek élelmet vinni magukkal, megfogyatkoznak erejükben.

Ennek az utazásnak minden lépése új kihívásokat hoz magával, veszélyes kanyarokat és szinte megmászhatatlannak tűnő sziklákat.

Egy nagyon erős, ép elmével és testtel rendelkező ember szükségeltetik ahhoz, hogy a csúcsra való felkapaszkodás vonalán maradjon.

Ők zaklatottnak fogják érezni magukat azoknak köszönhetően, akik elveszítették hitüket azon képességükben, hogy a hegyre vezető utat megtegyék, és ezek folyamatosan azzal fognak próbálkozni, hogy elvonják őket feladatuktól.

Aztán lesznek olyanok, akik féltékenyek lesznek azokra, akik nagy lépéseket tesznek előre, csapdákat és más akadályokat helyezvén eléjük, megpróbálják elgáncsolni a hegymászókat, hogy lelassítsák őket. Ezek a kiábrándult és féltékeny lelkek, minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megakadályozzák a csúcs elérésében a határozott és elszánt hegymászókat. Hazugságokat fognak kitalálni, hogy megpróbálják megállítani őket útjaikon, arról győzvén meg őket, hogy félelmükben a nagy veszélyek miatt megfutamodjanak, amelyeknek talán ki lesznek téve.

Azt fogják mondani nekik, hogy a hegymászók vezetője alkalmatlan arra, hogy felvigye őket a csúcsra, és emiatt nagy veszélynek lesznek kitéve, ha olyan ostobák, hogy folytatják útjukat, amely – mint mondani fogják – egy veszélyes és fáradságos út.

És így fog folytatódni az Én Utazásom addig a Napig, amíg újból El nem jövök. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak, a Hozzám hűségesnek maradók. * Egyesek elhívatottak, és követnek Engem. Aztán pedig elárulnak. Az Irántam való gyűlöletük az összes közül a legrosszabb, mert ők azok, akik lelkeket hoztak Nekem ezen az úton, amely az Üdvösség felé vezet. De amikor megadják magukat a Sátán kísértésének, aki szörnyű hazugságokat ültet a lelkükbe, ők lesznek azok, akik majd elszakítják Tőlem a lelkeket.

Csak az alázatos, gyengéd szívű lelkek fogják sikeresen elérni a hegycsúcsot, akik minden rosszindulattól, büszkeségtől és önteltségtől mentesek. Amikor az a nap elérkezik, azok, akik eltávolodtak Tőlem, és akik elárultak Engem, nem fognak olyan helyet találni, ahová mehetnének, mert a hegyre felvezető út már nem lesz többé.

Jézusotok”

 

 
 
*

Példázat a királyi lakodalomról

22.1 Jézus ezután egy másik jelképes történetet mondott: „Isten Királysága hasonlít ehhez: egy király fiának közeledett az esküvője, ezért a király nagy lakodalmat készített, amelyre sok vendéget hívott meg. Amikor elérkezett az ideje, elküldte a szolgáit, hogy gyűjtsék össze a vendégeket, de a meghívottak nem akartak eljönni.

Ekkor más szolgákat küldött, és ezt mondta nekik: »Azt üzenem a meghívottaknak, hogy már mindent elkészítettem. Levágattam ökreimet és hízott állataimat, most hát jöjjenek a fiam lakodalmára, mert már minden készen áll!«

A szolgák kimentek, de a meghívottak nem hallgattak rájuk, mert mindegyik valami mással volt elfoglalva. Az egyik kiment a szántóföldjére, a másik az üzletébe. A többiek megfogták a király szolgáit, megverték és meggyilkolták őket. A király ekkor nagyon megharagudott, elküldte a seregeit, hogy öljék meg a gyilkosokat, és égessék fel a városukat.

Majd ezt mondta a szolgáinak: »A lakodalmi vacsora készen van, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Ezért menjetek ki az útkereszteződésekhez, és hívjatok be mindenkit, akit csak ott találtok.« 10 A szolgák ki is mentek az utakra, és mindenkit behívtak, akit csak találtak, jókat-rosszakat egyaránt. Így azután a vendégek megtöltötték a termet.

11 Amikor a király bejött, hogy megnézze a vendégeket, észrevett ott valakit, aki nem a lakodalomhoz illő ruhába volt öltözve.

12 »Barátom! — szólította meg a király. — Hogyan jöhettél ide lakodalomhoz illő ruha nélkül?« Az meg csak hallgatott.

13 A király ekkor megparancsolta szolgáinak: »Kötözzétek meg kezét-lábát, és dobjátok ki a külső sötétségbe, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz!«

14 Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen vannak a kihívottak.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+22%3A1-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
 
 
 

2014. augusztus 2. szombat, 10:16

Drága szeretett leányom, az Én követésemet, ezen az utolsó utazáson, hogy Atyám Szövetségét beteljesítsem, egy hegyre felkapaszkodó hegymászócsoporthoz lehet hasonlítani. Tudnotok kell, hogy ez egy magas hegy, egy kemény terep, mely tele van akadályokkal, ami problémát jelenthet még a legtapasztaltabb hegymászó számára is, hiszen minden szinten és sarkon meglepő és váratlan fordulatokat sorakoztathat fel. Azok, akik bíznak abban, amit mondok, és akik nyílt és készséges szívvel követnek Engem, könnyebbnek fogják találni ezt az utazást, mint mások. …”

 

Római katolikus:
2019-08-0117. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Amikor elkészült a szent sátor, felhő födte be, és Isten dicsősége töltötte be a sátrat.
Mózes megtett mindent, amit az Úr parancsolt neki. A második esztendő első hónapjának első napján el is készült a szent sátor. Mózes felállította a hajlékot: elhelyezte a deszkákat, a talpfákat és a reteszrudakat; felállította az oszlopokat; rájuk terítette a sátorlapot, arra meg a takarót tette, ahogyan az Úr parancsolta neki. Majd a ládában elhelyezte a tízparancsolat tábláit; rátette a rudakat, felülre pedig a kiengesztelődés tábláját. Aztán bevitte a ládát a szent hajlékba, felerősítette eléje a függönyt, hogy így teljesítse az Úr parancsát.
Ekkor felhő takarta be a szent sátort, és betöltötte az Úr dicsősége. Mózes nem is tudott bemenni a szövetség sátrába, mert a felhő mindent befödött, és az Úr dicsősége tündöklött benne.
Valahányszor a felhő felemelkedett a szent sátorról, a nép útnak indult. Ez így történt egész vándorlása idején. Ha viszont nem mozdult a felhő, nem indultak el addig a napig, amíg a felhő fel nem
emelkedett. Nappal ugyanis az Úr felhője lebegett a sátor felett, éjszaka pedig tűz, amelyet a nép egész vándorlása idején láthatott.
Ez az Isten igéje.

Kiv 40,16-21.34-38

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene! (2. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Sóvárog és vágyódik lelkem * az Úr udvarába,
szívem és testem * örvendezik az élő Istenben.
Hívek: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
E: Még a veréb is otthont talál magának, * és a gerle fészket, ahová fiait helyezze;
a te oltárodnál, Seregek Ura, * én Istenem és Királyom!
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
E: Boldogok, akik a te házadban laknak, * örökkön örökké dicsérnek téged.
Boldog az az ember, kinek segítsége tőled van; * újult erővel halad az úton.
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
E: Bizony, egy nap a te házadban * ezernyi másnál többet ér.
Inkább szeretnék az Úr házának küszöbén állni, * mint lakni a gonoszok sátraiban.
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
Zsolt 83,3.4.5-6a.és 8a.11

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Példabeszéd a tengerbe vetett hálóról.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.
Értitek-e mindezt?”
„Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”
Amikor Jézus
befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,47-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-01

 

2014. július 27. vasárnap, 15:15

Az emberiség a bűnnek köszönhetően tökéletlen, jóllehet minden ember Annak a képmására lett teremtve, Aki életet adott neki. Mint olyan, mihelyt a bűn ostora megsemmisül, minden férfi, nő és gyermek testben és lélekben újra tökéletes lesz. Amikor Isten ellenségei száműzetnek, és amikor a test és a lélek tökéletlensége többé már nem gördít akadályt az ember és Isten közé, akkor minden Eggyé válik Atyámban. Az Új Királyság, melyet a Menny és a Föld fog alkotni, eggyé fog válni. Az ember eggyé válik Istenben Általam, Egyszülött Fia által, és Atyám e világgal kapcsolatos Terve befejeződik.

Ti sohasem érezhetitek magatokat tökéletesnek, mert amíg a bűn létezik, az mindig az Istentől való elszakadás okozója lesz. De eljön az idő, amikor minden fájdalom, mely a Földet mételyezi, el lesz söpörve. A szeretet és az öröm fogja beborítani a Földet, és egy tökéletes világ fogja felcserélni mindazt, ami szennyezett és romlott.

Csak ekkor fog Isten minden Alkotása újból teljessé válni.

Jézusotok”

 

———
2014. augusztus 2. szombat, 10:16
…  Azonban sokan, az utazás elején nagyon magabiztosak, lehet, hogy túl gyorsan mennek, és nagyokat ugranak, hogy megpróbálják megmászni a csúcsot. Ezek azok az emberek, akik nagyot fognak esni, és a hegy aljáig való leereszkedésük a legfájdalmasabb lesz. …”
 
—–
Ortodox (Görög keleti): 

Isten hatalma és bölcsessége Krisztusban rejlik

18 A keresztről szóló üzenet bolondság azok számára, akik elvesznek, de számunkra, akik az üdvösség felé haladunk, Istennek erejét jelenti. 19 Ahogyan az Írás mondja:

„Lerombolom a bölcsek bölcsességét,
    az értelmesek értelmét pedig semmivé teszem.”[a]

20 Mire jut itt a „bölcs”? Mit akar az írástudó, vagy a divatos filozófus? Hiszen Isten már e korszak minden bölcsességéről bebizonyította, hogy bolondság! 21 A bölcs Isten úgy határozott, hogy a világ a saját bölcsessége által ne legyen képes őt megismerni. Ezért Isten abban leli örömét, hogy a bolondságnak látszó örömhír üzenetével menti meg azokat, akik ezt hittel elfogadják. 22 A zsidók csodás jeleket kívánnak, a görögök meg a bölcsességet keresik.

23 Mi azonban egyedül Krisztust hirdetjük, akit a keresztre feszítve megöltek! Ezen azonban a zsidók megütköznek, a nem zsidók pedig fel sem tudják fogni, hanem értelmetlenségnek tartják. 24 A meghívottak számára viszont — akár zsidók, akár nem — Krisztus valójában Isten ereje és bölcsessége.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1:18-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——————

“… 

Egy nagyon erős, ép elmével és testtel rendelkező ember szükségeltetik ahhoz, hogy a csúcsra való felkapaszkodás vonalán maradjon.

Ők zaklatottnak fogják érezni magukat azoknak köszönhetően, akik elveszítették hitüket azon képességükben, hogy a hegyre vezető utat megtegyék, és ezek folyamatosan azzal fognak próbálkozni, hogy elvonják őket feladatuktól.

Aztán lesznek olyanok, akik féltékenyek lesznek azokra, akik nagy lépéseket tesznek előre, csapdákat és más akadályokat helyezvén eléjük, megpróbálják elgáncsolni a hegymászókat, hogy lelassítsák őket. Ezek a kiábrándult és féltékeny lelkek, minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megakadályozzák a csúcs elérésében a határozott és elszánt hegymászókat. Hazugságokat fognak kitalálni, hogy megpróbálják megállítani őket útjaikon, arról győzvén meg őket, hogy félelmükben a nagy veszélyek miatt megfutamodjanak, amelyeknek talán ki lesznek téve.

Azt fogják mondani nekik, hogy a hegymászók vezetője alkalmatlan arra, hogy felvigye őket a csúcsra, és emiatt nagy veszélynek lesznek kitéve, ha olyan ostobák, hogy folytatják útjukat, amely – mint mondani fogják – egy veszélyes és fáradságos út.

És így fog folytatódni az Én Utazásom addig a Napig, amíg újból El nem jövök. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak, a Hozzám hűségesnek maradók. * Egyesek elhívatottak, és követnek Engem. Aztán pedig elárulnak.

…”———–

Amint a főpapok és a templomőrök megpillantották Jézust, kiabálni kezdtek: „Feszítsd keresztre! Feszítsd keresztre!”

De Pilátus így válaszolt nekik: „Feszítsétek meg ti! Én semmiben nem találtam bűnösnek!”

Azok erre így feleltek: „Törvényünk szerint meg kell halnia, mert azt mondta, hogy ő az Isten Fia!”

Amikor ezt Pilátus meghallotta, még jobban megrémült. Visszament a palotába, és újra faggatni kezdte Jézust: „Honnan jöttél?” De Jézus nem válaszolt. 10 Pilátus így folytatta: „Nekem nem felelsz?! Nem tudod, hogy hatalmamban áll szabadon engedni, vagy kivégeztetni téged a kereszten?”

11 Jézus így válaszolt: „Semmi hatalmad nem lenne fölöttem, ha nem kaptad volna felülről. Ezért, aki a kezedbe adott engem, az súlyosabb bűnt követett el, mint te.”

12 Ettől kezdve Pilátus igyekezett Jézust szabadon engedni. De a vallási vezetők így kiáltoztak: „Ha őt szabadon engeded, akkor nem vagy a császár barátja! Aki királynak mondja magát, az a császár ellensége!”

13 Erre Pilátus újra kihozatta Jézust a palotából a „Kövezett udvarba”, amelyet héberül Gabbatának neveznek. Ott Pilátus beült a bírói székbe. 14 A Páska-ünnepre való előkészület napja volt, és dél felé járt az idő. Pilátus így szólt a júdeabeliekhez: „Nézzétek, itt a királyotok!”

15 Erre azok így kiabáltak: „Vidd el innen! Vidd el innen! Feszítsd keresztre!”

Pilátus megkérdezte: „Végeztessem ki a királyotokat?”

De a főpapok így feleltek: „Nincs más királyunk, csak a császár!”

16 Ekkor Pilátus átadta a katonáknak Jézust, hogy feszítsék keresztre, és így végezzék ki. Ők pedig elvezették Jézust.

Jézus kivégzése: a keresztre feszítés

1Jézus maga vitte a keresztfáját. Kimentek a városon kívül, a „Koponya” nevű helyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. 18 Ott Jézust a keresztfára szögezték. Ugyanakkor két másik férfit is keresztre feszítettek: egyiket Jézus jobb oldalán, a másikat a bal oldalán. 19-20 Pilátus készített feliratot is, amelyet rászögeztek Jézus keresztfájára. Ez állt rajta héber, latin és görög nyelven: „ názáreti jézus a zsidók királya”. Az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz, ezért a zsidók közül sokan elolvasták ezt a feliratot. A főpapok azt mondták Pilátusnak: 21 „Ne azt írd: »A zsidók királya«, hanem inkább azt: »Ez az ember azt mondta magáról, hogy ő a zsidók királya«!”

22 De Pilátus így válaszolt: „Amit írtam, megírtam!”

23 Amikor a katonák megfeszítették Jézust, minden ruhát levettek róla, s azokat négy részre osztották, hogy mindegyiküknek jusson belőle. A köntösét azonban nem akarták szétszakítani, mivel az varrás nélkül készült, vagyis az egészet egy darabban szőtték. 24 Azt mondták: „Ezt ne szakítsuk szét, inkább sorsoljuk ki, hogy kié legyen!” Így teljesedett be, amit az Írás mondott:

„Ruháimon megosztoztak,
    és köntösömre sorsot vetettek.”[a]

A katonák pontosan ezt tették.

25 Jézus anyja ott állt a keresztfa közelében. Vele volt a nővére, Mária, a Klópás felesége, és a magdalai Mária is. 26 Mikor Jézus látta, hogy anyja is ott áll, meg az a tanítvány is, akit Jézus szeretett, ezt mondta az anyjának: „Asszony, ő a fiad!” 27 A tanítványnak pedig ezt: „Nézd, ő az édesanyád!” Ezért az a tanítvány befogadta a saját otthonába Jézus anyját, aki attól kezdve ott lakott vele.

Jézus halála

28 Később, amikor Jézus látta, hogy már mindent befejezett, ami rá volt bízva, megszólalt: „Szomjas vagyok.”[b] Ezzel teljesítette be, amit az Írás mondott. 29 Volt ott egy ecetes korsó, abba valaki belemártott egy szivacsot, és azt egy izsóp szárára tűzve felnyújtotta Jézus szájához. 30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Beteljesedett!” Ezután lehajtotta a fejét, és meghalt.[c]

31 A Páska-ünnepre való előkészület napja volt, és utána különleges szombati ünnepnap következett. Emiatt a vallási vezetők nem akarták, hogy a kivégzettek teste szombaton is a keresztfán maradjon. Megkérték hát Pilátust, parancsolja meg, hogy a katonák törjék el a három keresztre feszített férfi lábát, és vegyék le a holttesteket a keresztről. 32 A katonák eltörték az egyik elítélt lábát,[d] akit Jézussal együtt feszítettek meg, azután a másikét is.

33 Amikor Jézushoz értek, látták, hogy már halott, ezért nem törték el a lábát, 34 hanem az egyik katona beledöfte a lándzsáját Jézus oldalába. A sebből azonnal vér és víz folyt ki. 35 (Az tanúsítja ezt, aki szemtanúja volt, és igazat mond. Azért mondja ezt, hogy ti is higgyetek. Ő tudja, hogy ez az igazság, mert látta.) 36 Mindez azért történt, hogy beteljesedjen, amit az Írás mond: „Egyetlen csontját se törjék el!”[e] 37 Egy másik helyen pedig ezt mondja az Írás: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.”[f]

Jézus temetése

38 Ezután arimátiai József kérte Pilátust, hogy levehesse a keresztről Jézus testét. József is Jézus tanítványa volt, de csak titokban, mert félt a vallási vezetőktől. Pilátus engedélyt adott rá, József pedig elment, és levette Jézus testét. 39 Eljött Nikodémus is, aki mirhából és aloéből[g] készült illatszer-keveréket hozott, körülbelül harminckilónyit. Nikodémus volt az, aki korábban egyszer éjszaka beszélgetett Jézussal. 40 Miután levették Jézus holttestét, lenvászonba tekerték az illatszerekkel együtt, a júdeaiak temetési szokásai szerint. 41 Azon a helyen, ahol Jézust keresztre feszítették, volt egy kert, abban pedig egy új sziklasír, ahová addig még senkit sem temettek. 42 Mivel ez a sír közel volt, oda helyezték Jézus testét. Sietniük kellett, mert az előkészület napja a végéhez közeledett.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
———-

2014. augusztus 2. szombat, 10:16

Drága szeretett leányom, az Én követésemet, ezen az utolsó utazáson, hogy Atyám Szövetségét beteljesítsem, egy hegyre felkapaszkodó hegymászócsoporthoz lehet hasonlítani. Tudnotok kell, hogy ez egy magas hegy, egy kemény terep, mely tele van akadályokkal, ami problémát jelenthet még a legtapasztaltabb hegymászó számára is, hiszen minden szinten és sarkon meglepő és váratlan fordulatokat sorakoztathat fel. Azok, akik bíznak abban, amit mondok, és akik nyílt és készséges szívvel követnek Engem, könnyebbnek fogják találni ezt az utazást, mint mások. Azonban sokan, az utazás elején nagyon magabiztosak, lehet, hogy túl gyorsan mennek, és nagyokat ugranak, hogy megpróbálják megmászni a csúcsot. Ezek azok az emberek, akik nagyot fognak esni, és a hegy aljáig való leereszkedésük a legfájdalmasabb lesz.

Mások, akik nem tapasztalt hegymászók, de követik a világos utasításokat, amelyeket Az ad nekik, Aki vezeti őket, a legtöbb esetben elsőként érnek fel a csúcsra.

Bizalmuk, türelmük és az akaratuk, hogy a csúcsot mindenáron elérjék, nagy energiát és lelkesedést fog biztosítani számukra, ami fenntartja majd őket a csúcsra való felkapaszkodás során. Azok, akik nem állnak meg rendszeresen inni, hogy oltsák szomjukat, kiszáradnak, akik pedig elfelejtenek élelmet vinni magukkal, megfogyatkoznak erejükben.

Ennek az utazásnak minden lépése új kihívásokat hoz magával, veszélyes kanyarokat és szinte megmászhatatlannak tűnő sziklákat. ….”

33 Nekik valóban erős hitük volt! Hitük által országokat hódítottak meg, igazságosan uralkodtak, megkapták Isten ígéreteit, bezárták az oroszlánok száját, 34 eloltották a dühöngő tüzet, megmenekültek a kard általi haláltól, felerősödtek a gyengeségből, hősökké lettek a csatában és megfutamították az ellenséges seregeket.

35 Asszonyok a hitük által visszakapták halottaikat, akik újra életre keltek. Másokat megkínoztak, mert visszautasították a szabadulást, hogy majd jobb feltámadásban legyen részük. 36 Egyeseket kigúnyoltak és megkorbácsoltak, másokat megbilincseltek és börtönbe zártak. 37 Voltak, akiket kövekkel dobáltak halálra, másokat kettéfűrészeltek, vagy karddal öltek meg.

Egyesek közülük csupán báránybőr, vagy kecskebőr ruhát viseltek, bujdostak, és szegénységben éltek. A többiek gonoszul bántak velük és elnyomták őket. 38 Pusztákon és a hegyek között bujdostak, barlangokban és földbe vájt odúkban rejtőztek. Rájuk nem volt méltó a világ!

39 Bár a hitük miatt mindannyian kedvesek voltak Isten számára, mindeddig még nem kapták meg, amit Isten ígért nekik. 40 Isten ugyanis valami jobbat tervezett a számunkra, ezért a hitnek ezek a hősei is csak velünk együtt fogják elérni a tökéletességet.

Kövesd Jézus példáját!

12.1 A hit embereinek ez a nagy serege körülvesz bennünket! Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit. Ezért mi is dobjunk le magunkról minden terhet, amely akadályoz bennünket a futásban, s még azokat a bűnöket is, amelyek olyan szívósan tapadnak ránk és elgáncsolnak! Kitartással fussuk végig az előttünk lévő versenypályát! Közben le ne vegyük a szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője! Ő azért az örömért, amely várt rá, elszenvedte még a kereszten való kivégzést is, és nem törődött a szégyennel, amelyet ez jelentett. Most pedig elfoglalta a helyét Isten trónjának jobb oldalán.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+11-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———-

 
 
 

2014. július 31. csütörtök, 15:50

….

Egyházam továbbra is fennmarad az idők végezetéig, mert Én Magam Vagyok az Egyház.

Szeretett Jézusotok”

Ti ugyanolyan vétkesek lesztek, mint azok, akik a hóhéraimnak való Átadásomért voltak felelősek

Igazság Könyve:
“Ti ugyanolyan vétkesek lesztek, mint azok, akik a hóhéraimnak való Átadásomért voltak felelősek
2014. május 28. szerda, 8:40

Drága, szeretett leányom, az Ígéretem, hogy újra eljövök, be fog teljesülni. Semmi sem tudja megakadályozni
Második Eljövetelemet, de azok, akik tudják, hogy Én Ki Vagyok, és akik készséges és nyílt szívvel ádáz ellenségeimnek dolgoznak, azt hiszik, hogy még ezen Nagy Nap elérkezése előtt el tudják pusztítani a lelkeket. 

Ellenségeimnek tudniuk kell a következőket: Én ismerlek benneteket.
Látom a lelketeket. Látom mindazt a rosszat, ami a szívetekben lakozik. Látom a jóságot is, ami felsorakozik bennetek. Hallgassatok most meg Engem, mivel Én annak Igazságát tárom fel nektek, aminek be kell következnie.

Ha szerettek Engem, akkor arra fognak ösztönözni titeket, hogy ne hallgassatok Rám.
Ha hisztek Tanításaimban, arra fognak kérni benneteket, hogy egy új, hamis „helyettesítőben” higgyetek.
Ha hiszitek, hogy ezeken az
Üzeneteken keresztül Én kommunikálok veletek, a gonosz arról fog meggyőzni benneteket, hogy ezek a Szavak nem Tőlem származnak. Tehát abba a kísértésbe fognak hozni benneteket, hogy eláruljatok Engem, és ezt ti szolgáim üldözése által fogjátok megtenni, akik támogatják ezt a Küldetést. Ti ennek a Küldetésnek az árulóivá váltok, és mint olyan, ugyanolyan vétkesek lesztek, mint azok, akik a hóhéraimnak való Átadásomért voltak felelősek.

Ha nem hallgattok Rám, a ti dolgotok, nem fogom számon kérni tőletek, mert Én soha nem fogom rátok kényszeríteni az Akaratomat. Ahelyett, hogy szenvedést okoztok másoknak, jobban tennétek, ha figyelmen kívül hagynátok Engem ( ezekben az
üzenetekben), és követnétek Tanításaimat.

Most, hogy Tervem elkezdődött lelkek milliárdjainak a megmentésére,
tudnotok kell, hogy azoknak az embereknek az akarata fölé fogok emelkedni, akik ellenszegülnek Nekem.  Semmi, sem szavak, sem tettek, sem cselekedetek, semmiféle gonoszság nem tud megállítani Engem azon törekvésemben, hogy megmentsem az emberiséget. Azok, akik Isten útjába állnak, tehetetlenek lesznek, és azon a Napon, amikor ítélni jövök, fájdalommal fognak Színem előtt a földre borulni.
 

—–
Római katolikus:

2019-05-28

húsvét 6. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.
A nép – Pál ellenfeleinek biztatására – Filippiben is Pál és Szilás ellen fordult, a bírák pedig letépték róluk a ruhát, és megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket. A börtönőrnek meghagyták, hogy gondosan ügyeljen rájuk. A kapott parancs értelmében a belső börtönbe vetette őket, és lábukat kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilás zsoltárokat énekelve dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen olyan erős földrengés támadt, hogy még a börtön alapfalai is beleremegtek. Az ajtók hirtelen mind kinyíltak, és mindenkiről leoldódtak a bilincsek.
Amikor álmából fölriadva a börtönőr látta, hogy a börtön ajtói tárva-nyitva állnak, kihúzta kardját, és öngyilkosságot
akart elkövetni. Azt hitte ugyanis, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban harsány hangon rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, hiszen mindnyájan itt vagyunk!”
Az őr világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilás lábához; majd pedig kivezette őket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” Azok így válaszoltak:Higgy az Úr Jézusban, és házad népével együtt üdvözülsz!”
Ezután hirdették neki és egész háza népének Isten igéjét. Ő pedig éjnek idején, még abban az órában megmosta sebüket, és rögtön meg is keresztelkedett minden hozzátartozójával együtt. Bevezette őket otthonába, és asztalt terített nekik. Az Istenbe vetett hit örömmel töltötte el őt és egész háza népét.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 16,22-34

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, a te jobb kezed * megszabadít engem! (Vö. 4a. vers. – 12. tónus)
Vagy: Alleluja. 12. szám.
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
Hívek: Uram, a te jobb kezed * megszabadít engem!
Vagy: Alleluja.
E: Szent nevedet mindig megvallom, * irgalmadért és igaz voltodért.
Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, * gyarapítsd az erőt lelkemben.
H: Uram, a te jobb kezed * megszabadít engem!
Vagy: Alleluja.
E: Megszabadít engem a te jobb kezed, * az Úr javamra dönti el ügyem.
Örökké tart, Uram, a te irgalmad, * ne vesd meg kezed alkotásait.
H: Uram, a te jobb kezed * megszabadít engem!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 137,l-2a.2bc-3.7c-8

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Az Igazság Lelkét küldöm nektek. * Ő minden igazságra megtanít titeket.” Jn 16,7 és 13 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézusnak el kell távoznia az apostolok köréből, hogy eljöjjön a Szentlélek.
Búcsúbeszédében Jézus ezt mondotta tanítványainak:
„Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek: hová mégy? De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket.
Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek.
Amikor
eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”

Ezek az evangélium igéi.
Jn 16,5-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-28

 
 
—–
Görög keleti: 

25 Miután Barnabás és Saul befejezték a feladatukat Jeruzsálemben, visszatértek a szíriai Antiókhia városába. Magukkal vitték János Márkot is.

Barnabást és Sault a Szent Szellem a nemzetekhez küldi

13.1 A szíriai Antiókhia városában, a helyi gyülekezetben próféták és tanítók is voltak: Barnabás, Simeon, akit Nigernek is neveztek, azután Lucius, aki Ciréne városából jött, azután Manaén, aki együtt nevelkedett Heródes királlyal,[a] és Saul. Egy alkalommal, amikor ezek a férfiak együtt imádták az Urat, és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szent Szellem: „Válasszátok külön a számomra Barnabást és Sault arra a feladatra, amelyre elhívtam őket!”

Ezért, miután böjtöltek és imádkoztak, Barnabásra és Saulra tették kezüket, és kiküldték őket.

Barnabás és Saul Ciprus szigetén

Barnabás és Saul, miután ilyen módon kiküldte őket a Szent Szellem, elindultak. Először Szeleukia kikötőjébe mentek, ahol hajóra szálltak, és Ciprus szigetére utaztak. Amikor Szalamisz városába értek, a helyi zsidó közösség zsinagógáiba mentek, és ott hirdették Isten üzenetét. János Márk is velük volt, mint segítőtárs.

Azután bejárták Ciprus szigetét egészen Páfoszig. Ott találkoztak egy zsidó származású varázslóval, akit Bar-Jézusnak, görögül Elimásznak hívtak. Ez hamis próféta volt, és igyekezett mindig a kormányzó, Szergiusz Paulusz közelében maradni. A kormányzó, aki nagyon értelmes ember volt, meghívta Barnabást és Sault, mert Isten üzenetét akarta hallani tőlük.

Ők el is mentek, de Elimász, a varázsló folyton ellenkezett és vitatkozott velük, sőt a helytartót is igyekezett visszatartani attól, hogy higgyen Jézusban. Ekkor Sault — akit Pálnak is hívtak — betöltötte a Szent Szellem, egyenesen Elimászra nézett, és ezt mondta: 10 „Te ördögfajzat, minden jónak ellensége, aki telve vagy mindenféle hazugsággal és gonoszsággal! Hát már sohasem hagyod abba, hogy az Úr nyilvánvaló igazságait kicsavard és meghazudtold?! 11 Figyelj csak rám! Az Úr keze elér téged, megvakulsz, és egy ideig nem látod a napot.”

Abban a pillanatban sötétség borult Elimászra és körbe-körbe járkált, hogy keressen valakit, aki kézen fogva vezeti. 12 A helytartó látta, mi történt, hitt Jézus Krisztusban, és megdöbbent az Úr tanításán.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+12-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

51 Igazán mondom nektek: ha valaki engedelmeskedik tanításomnak, és a szerint él, az nem hal meg soha.”

52 Azok így válaszoltak: „Most már biztosan tudjuk, hogy gonosz szellem lakik benned! Hiszen Ábrahám meghalt, a próféták is meghaltak, te mégis azt mondod: »ha valaki engedelmeskedik tanításomnak, és aszerint él, az nem hal meg soha«. 53 Nagyobb vagy, mint atyánk, Ábrahám? Ő meghalt, és a próféták is mind meghaltak. Hát mit gondolsz, ki vagy te?!”

54 Jézus erre így válaszolt: „Ha magamat dicsőíteném, akkor a dicsőségem nem érne semmit. Atyám az, aki engem megdicsőít. Ti azt állítjátok, hogy ő az Istenetek. 55 Pedig soha nem ismertétek meg, én viszont ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem, ugyanolyan hazug lennék, mint ti, de én ismerem őt, és engedelmeskedem annak, amit mond. 56 Atyátok, Ábrahám nagyon örült annak a reménynek, hogy meg fogja látni azt a napot, amikor majd eljövök. Látta is, és nagyon örült.”

57 Ekkor a júdeabeliek azt mondták neki: „Micsoda?! Azt állítod, hogy láttad Ábrahámot? Ez lehetetlen, hiszen még ötven éves sem vagy!”

58 Jézus felelt: „Igazán mondom nektek: mielőtt Ábrahám megszületett, ÉN VAGYOK.” 59 Ekkor köveket kaptak föl, hogy megdobálják Jézust, de ő eltűnt előlük, és elhagyta a Templom területét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8%3A51-59&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Megengedvén, hogy a pogányok zsarnokoskodjanak fölöttük, ők is pogányokká válnak

Igazság Könyve:

“2014.03.27 14:30

Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy követőim – beleértve minden felekezet Keresztényeit is – most több időt töltsenek Társaságomban.

Független attól, hogy milyen közelinek gondoljátok a Velem való kapcsolatotokat, a gonosz minden erejét be fogja vetni, hogy a gonoszság mindenféle formájával kísértsen benneteket.

Egyikkőtöknek sem elég erős a hite ahhoz, hogy ellenálljon a gonosz lélek befolyásának. Nektek törekednetek kell arra, hogy naponta egyre több időt töltsetek imában, és ezt az időt használjátok arra, hogy védőburkot építsetek magatok köré, mely fontos, hogy védve legyetek, ha hűségesek akartok maradni Hozzám. Ha elhanyagoljátok azt, hogy az ima és a Szentségek által Velem legyetek, akkor elgyengültök, Irántam való szeretetetek bizonytalanná válik, s aztán megnyíltok a kétségek előtt, melyek Tanításaimmal, Ígéretemmel és Hatalmammal kapcsolatosak. A megpróbáltatásokat, melyekkel szembe kell néznetek, és amelyek nagyon nehezek lesznek, az eljövendő rémtettek fogják okozni az Én igaz követőimnek, akik továbbra is rendíthetetlen hűséggel fognak ragaszkodni Isten Szent Szavához.

Isten nektek szabad akaratot adott, mely a ti természetes veleszületett jogotok és mégis, azok a csalók, akik elözönlik Egyházamat, megpróbálják majd elvenni tőletek azt.

Kényszeríteni fognak benneteket, hogy fogadjátok el azokat a hazugságokat, amelyeket a Szent Evangéliumok új kiadásainak leple alatt mutatnak be nektek, és ha bátorkodtok azt megkérdőjelezni, akkor megszégyenítve száműznek majd benneteket. Nagyon sokan közületek a gyávaság, lelki vakság és azok iránti téves tisztelet miatt, akikről azt hiszitek, hogy nyájamat vezetik, azon fogjátok majd találni magatokat, hogy megöleltétek a hamis tant.

A bevezetésre kerülő hamis tanokat szeretetteljes szavakkal fogják gondosan álcázni. Háromféle módon ismeritek majd fel, hogy ez nem Tőlem származik: az első helyre a bűnösök igényeit helyezik, azt nyilatkozván nektek, hogy imádkoznotok kell azon emberi jogok felmagasztalásáért, mely Isten előtt bűnnek számít. Másodszor, arra fognak kérni benneteket, hogy nyilvánítsátok a bűnt egy természetes dolognak, és hogy a bűn miatt sohasem szabad félnetek a jövőtől, mert Isten soha nem fog elutasítani egy bűnöst sem, és hogy Isten minden gyermeke be fog lépni a Paradicsomba. Harmadszorra pedig azt fogják mondani nektek, hogy a Szentségeket, melyek a Kereszténységben gyökereznek, a saját keresztény gyökereikhez igazítva, alkalmassá kell tenni arra, hogy megszólítsák a pogányokat, akik megérdemlik, hogy emberi jogaikról gondoskodjanak Isten Szemében.

Amikor ezek a dolgok megtörténnek, mindez csupán egyetlen dolgot fog jelenteni: Az ember a saját értelmezéseit fogja bemutatni az Isten által lefektetett Szabályokról mindenhol, Egyházam oltárai előtt a szerint, hogy mi felel meg számára, és mi nem. Elvárja majd Istentől, hogy meghajoljon követelései előtt. Valójában így ő fog diktálni Istennek, mivelhogy azt hiszi önmagáról, nagyobb, mint Én.

Én el fogom dobni Magamtól ezeket a lelkeket, mert többé már nem mondhatják el magukról azt, hogy Keresztények. Megengedvén, hogy a pogányok zsarnokoskodjanak fölöttük, ők is pogányokká válnak. Az Én Királyságomban nincs helyük az olyanoknak, akik nem úgy adják át magukat Nekem, ahogyan azt Én nekik tanítottam, amikor a Földön jártam. Az elkövetkezendő években nehéznek fogjátok találni, hogy továbbra is hűek maradjatok Tanításaimhoz, mert azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek, súlyos tévedésbe fognak benneteket vezetni, amint az előre meg volt jövendölve. Legyetek óvatosak! Arra figyeljetek, hogy mi az, amit kérni fognak tőletek, hogy elfogadjátok, mint Szent Szavam helyettesítőjét. Azok, akik a Szentlélek Ereje által megkapták a valódi megkülönböztetést, azonnal tudni fogják, hogy ezek a dolgok mikor történnek. Mások nem lesznek megáldva ezzel a kegyelemmel, mert nem figyeltek mindarra, amit tanítottam nekik. Ők egy nagyon sötét és magányos helyen fogják találni magukat, anélkül, hogy Jelenlétem Megvilágítaná számukra az Igazság útját. Ez az idő nagyon hamar kirajzolódik.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/megengedven-hogy-a-poganyok-zsarnokoskodjanak-folottuk-ok-is-poganyokka-valnak/

—–
Római katolikus:

2019-03-27

3. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Ha Isten parancsai szerint élünk, tanúságot teszünk arról, hogy Isten üdvözíteni akarja az embereket.
Mózes a választott nép előtt így beszélt:
Most halld, Izrael, azokat a parancsokat és törvényeket, amelyeknek megtartására tanítalak, hogy éljetek és bevonulva elfoglaljátok azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene ad nektek.
Nézzétek, parancsokra és törvényekre tanítalak benneteket, ahogyan az Úr, az én Istenem parancsolta nekem, hogy hozzájuk igazodjatok azon a földön, ahova bevonultok, hogy birtokba vegyétek. Tartsátok szem előtt és kövessétek őket! Így tesztek szert bölcsességre és okosságra azoknak a népeknek a szemében, amelyek hallanak ezekről a törvényekről. Azt fogják mondani: „Valóban bölcs és okos nép ez a nagy nemzet!” Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, amikor csak hozzá folyamodunk? És hol van olyan nagy nép, amelyiknek oly tökéletes parancsai és szabályai volnának, mint az az egész törvény, amelyet ma elétek tárok?
Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben életed minden napján, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is.
Ez az Isten igéje.
MTörv 4,1.5-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened! (Vö. 12a. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet,
mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat.
Hívek: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.
Mint a gyapjút, a havat úgy hullatja, * úgy szórja a zúzmarát, mint a hamut.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek,
Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
Zsolt 147,12-13.15-16.19-20

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten törvényei örök érvényűek és változatlanok.
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,17-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-27

——
Görög katolikus:

12 Asszíria királya nem tudja, hogy az Úr előbb befejezi, amit Sion hegyén és Jeruzsálemben elkezdett, azután pedig megbünteti Asszíria királyát gőgös szíve és kevély tekintete miatt. 13 Mert azt mondta az asszír király:

„Ezt mind a magam erejével
    és bölcsességével vittem véghez!
    Mert bölcs vagyok és hatalmas!
Eltöröltem királyságok határait,
    elraboltam kincseiket,
    letaszítottam trónjukról királyaikat.
14 Oly könnyen elvettem a népektől gazdagságukat,
    mint madárfészekből az elhagyott tojásokat.
    Így raboltam ki az egész földet!
A szárnyát sem merte mozdítani senki,
    egy hangot sem szólt,
    még csak nem is csipogott!”

15 Dicsekszik-e a fejsze[a] azzal szemben,
    aki a kezében tartja, s fát dönt vele?
Hősködik-e a fűrész a gazdája előtt,
    aki dolgozik vele?
Vajon a vessző mozgatja a kart,
    mikor az megfenyít valakit?
Vagy a bot emelgeti a gazdáját,
    aki büntet vele?
16 Emiatt Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura
    Asszíriát kövérségét lesoványítja,
dicsőségét szégyenre változtatja,
    s tűzzel égeti meg.
17 Mert Izráel Világossága[b]
    olyan lesz, mint a tűz,
    Izráel Szentje, mint a lobogó láng.
Egyetlen napon megégeti a gazt
    és tüskés-tövises bozótját!
18 Bizony, elpusztítja a hatalmas erdőt
    és a gyönyörű kerteket,
    testestől-lelkestől elemészti minden ékességét!
Mint korhadó gerenda,
    elsorvad Asszíria dicsősége.
19 Oly kevés fa marad meg erdejében,
    hogy még egy gyermek is számba veheti.

A hűséges maradék visszatér

20 Azon a napon Izráel maradéka, Jákób családjának menekültjei, többé nem abban bíznak, nem arra támaszkodnak, aki őket nyomorgatja és veri, hanem teljes szívvel-lélekkel az Örökkévalóban bíznak, Izráel Szentjére támaszkodnak!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+10:12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az özönvíz idején Nóé 600 éves volt. A fiaival, feleségével és a fiai feleségeivel együtt bement a bárkába az özönvíz elől. 8-9 Nóé engedelmeskedett Isten parancsának, és magával vitt a bárkába a tiszta és tisztátalan állatok, a madarak és a kisebb szárazföldi állatok fajaiból is egy-egy párt — hímet és nőstényét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+7:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

12 Ha bölccsé leszel, magad látod hasznát,
    ha büszke és csúfolódó, te vallod kárát.

Ostobaság is hívogat

13 Az öntelt ostobaság,
    mint fecsegő és tudatlan asszony,
14 kiül háza kapujába, a dombtetőn,
    székében ül a város fölött,
15 hívja a járókelőket,
    szólongatja az arra menőket:
16 „Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”
    Hívja a tapasztalatlanokat is:
17 „A lopott víz édes,
    a titokban evett kenyér gyönyörűséges!”
18 De azok nem tudják,
    hogy házában a holtak
árnyai laknak,
nem veszik észre,
    hogy vendégei a sír mélyébe
süllyedtek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+8-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/03/27
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Addigra már a Könnyeim elapadnak, de szomorúságomnak soha nem lesz vége

Igazság Könyve:

“2014.03.12 21:08

Drága szeretett leányom, amikor egy ember elszakad Tőlem, Én a Föld végső határáig is követem, hogy újból Magamhoz vonzzam őt. Sértegethet Engem, szörnyű rémtetteket követhet el, és elmehet olyan messzire, hogy minden gonoszt bálványozzon, beleértve azt is, hogy az ördög rabszolgájává tegye magát, de Én sohasem fogom feladni.

Sokféleképpen fogok beavatkozni az életébe: igaz szeretetet fogok bevezetni abba; megnyitom a szívét, hogy másokat szeretni tudjon; megindítom a lelkiismeretét; megengedem, hogy mások kezétől szenvedjen – csakhogy alázatossá tegyem őt és Irántam, Jézus Krisztus iránt nyitottabbá. Megengedem neki, hogy lássa a világ egyszerűségét, minden dicsőséges szépségében, ahogyan azt Atyám teremtette, hogy elcsábítsam a hamisságoktól, ami megnehezíti az életét. Az Én kicsinyeim által meg fogom neki mutatni, hogy mennyire fontos azok szükségleteit, akik rá vannak bízva, a saját szükségletei elé helyeznie. Nevetést hozok neki, a tiszta lelkek által megmutatom neki a jótett nagy cselekedeteit, és példákat fogok neki mutatni a saját gyengeségéről, hogy tudatossá váljék benne: ő nem nagyobb, mint Isten. Lehet, azt is megengedem, hogy beteg legyen, ha ez segít neki abban, hogy átadja magát Nekem, és az ilyen esetekben Irgalmasságom a legnagyobb lesz. Mert az ilyen lelkek azok, akik a legnagyobb valószínűséggel Hozzám fordulnak, s aztán Én meg fogom, és meg is tudom őket menteni.

Mekkora erőfeszítésembe kerül az Nekem, szeretett Jézusotoknak, hogy mindnyájatokat Karjaim biztonságába – Menedékembe – vegyem. És közületek még mindig hányan, de hányan vannak, akik más irányba fordulnak, és figyelmen kívül hagynak Engem.

Beavatkozom az üzenetek által, melyeket hiteles látnokoknak adok, és ezek milliókat térítettek már meg. Jeleket küldök; Kegyelmeket árasztok a Mennyből; a Szentségek által ajándékokat hozok számotokra, és így milliók tértek már meg. Sajnos még nem fordultak elegen Hozzám, és ezért van az, hogy Én nem nyugszom addig, amíg nem merítettem ki minden jelet, minden csodát, minden Ajándékot, minden próféciát és minden Beavatkozást még mielőtt eljönnék ítélni.

Az egy szomorú nap lesz, amikor azon a Nagy Napon, meg kell állniuk Előttem azoknak, akik elutasítják Ajándékaimat és Beavatkozásomat, és ők még mindig megtagadnak Engem. Még akkor is el fognak utasítani Engem, amikor megadom számukra a lehetőséget, hogy félre tegyék büszkeségüket és Hozzám jöjjenek. Akkorra már nem marad semmi, amit megtehetnék, hogy elhozzam számukra az Örök Életet, mivel nem fogják azt szívesen fogadni. Lehet, csodálkoztok majd, hogy miképpen lehetséges ez, és Én azt így fogom elmagyarázni:

Amikor az ördög megkísérti a lelket, akkor az egy bizonyos időt vesz igénybe, amíg megveti a lábát az ember lelkében. De ha egyszer már felfalta őt, akkor a sátán diktál minden mozdulatot, amit az ember tesz: hogyan gondolkozzon, hogyan értekezzen az emberekkel, hogyan vétkezzen, és hogy a lélek milyen fajta bűnnek adja meg magát amelyre rá akarja őt bírni. A legnagyobb hatás, amelyet a Sátán rájuk gyakorolván el akar érni, hogy Isten gonoszsága felől győzze meg őket. A Sátán arról győzi meg a lelket, hogy ő /mármint a sátán/ maga az Isten, és valójában Isten az, aki gonosz. Ez a módja annak, ahogyan az ördög fondorlatos ravaszsága és a manipuláció által megsemmisíti a lelket. Annyira sötétté válnak ezek a lelkek, hogy gyötrelmesen fájdalmas lesz számukra megállniuk Fényemben, és arcukat el fogják rejteni Előlem. Addigra már a Könnyeim elapadnak, de szomorúságomnak soha nem lesz vége.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/addigra-mar-a-konnyeim-elapadnak-de-szomorusagomnak-soha-nem-lesz-vege/


—–
Római katolikus:

2019-03-12

1. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az isteni szó újjáteremtő erő, amely üdvösségre vezet.
Prófétája által szól az Úr: Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz az én szavammal is, amely ajkamról fakad: Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.
Ez az Isten igéje.
Iz 55,10-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból. (Vö. 18b. vers. – 4. b tónus)
Előénekes: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan!
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
Hívek: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
E: Az Úr szeme az igazakra tekint, * és füle meghallgatja kiáltásukat.
Az Úr az arcát a gonoszok ellen fordítja, * hogy még emlékük is eltűnjék a földről.
H: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
E: Kiáltottak az igazak és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
H: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
Zsolt 33,4-5.6-7.16-17.18-19

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a helyes imádkozásra tanítja övéit.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek, Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,7-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-12


——
Görög katolikus:
19 Ha engedtek szavamnak,
    ha készséggel követtek,
tiétek lesz minden,
    amit a föld terem.

20 De kard
pusztít el benneteket,
    ha nem hallgattok rám,
    ha lázadtok ellenem!”
    — ezt mondja az Örökkévaló.

Hűséges volt ez a város

21 Hűséges volt ez a város,
    igazság és jogosság városa,[f]
    hogy lett hát belőle prostituált?
Egykor igazságosság lakott benne,
    miért lett belőle gyilkosok tanyája?
22 Fénylő ezüstöd sötét salakká lett,
    tiszta borodat felvizezted!
23 Fejedelmeid ellenem lázadtak,
    tolvajok barátai ők, mind lefizethetők,
    sóvár pénzhajhász valamennyi.
De nem karolják fel az árvát,
    s az özvegyek ügyével nem törődnek.

24 Ezért hát azt mondja Uram, az Örökkévaló,
    a Seregek Ura, Izráel Erős Istene:
„Jaj nektek, mert megfizetek azoknak,
    akik
ellenem fordultak,
bosszút állok ellenségeimen,
    hogy megszűnjön haragom!

25 Kezembe veszlek, megfenyítelek,
    kitisztítom belőled az ónt és a salakot.
    Megtisztítalak, mint ötvös az ezüstöt!
26 Olyan vezetőket adok neked, mint régen,
    olyan tanácsadókat, mint eleinte.
Akkor majd így hívnak, Jeruzsálem:
    »Hűséges Vár és Igazságos Város.«”

27 Igazságos ítélettel szabadítja meg Siont az Örökkévaló.
    Akik Sion lakói közül
visszatérnek hozzá,
    igazságosság által menti meg azokat.

28 De a lázadó bűnösöket összetöri,
    s akik elfordulnak tőle, mind megsemmisülnek.
29 Mert akik bálványaikban gyönyörködtek a tölgyligetekben,
    megszégyenülnek.
Akik idegen istenek kertjeit[g] választották,
    majd szégyentől pirulnak.
30 Hasonlók lesznek az elszáradó tölgyhöz,
    vagy a kerthez, amelyet senki sem öntöz.
31 Még a hatalmas is olyan lesz,
    mint a kenderkóc,
minden alkotása, műve,
    mint a szikra.
Együtt égnek porrá, olthatatlanul!

Jöjjetek, menjünk fel az Örökkévaló hegyére!

Ezt az üzenetet Ézsaiás, Ámóc fia kapta látomásban, Júda királyságával és Jeruzsálemmel kapcsolatban:

Az idők végén az Örökkévaló házának hegye
fölülemelkedik a legmagasabb hegyeken,
    messze kimagaslik a dombok közül,
    s hozzá gyűlnek mind a nemzetek.
Tömegek özönlenek hozzá,
    s így hívja egyik a másikat:
„Jöjjetek, menjünk fel az Örökkévaló hegyére,
    Jákób Istenének házához,
hogy megtanítson bennünket útjaira,
    s hogy járhassunk ösvényein!
Mert Sionból származik a tanítás,
    Jeruzsálemből jön az Örökkévaló szava.”

Igazságosan ítél az Úr a nemzetek között,
    és megfenyít sok népet,
hogy kardjukból ekét kovácsoljanak,
    lándzsáikból pedig szőlőmetsző késeket.
Nép a népre többé kardot nem emel,
    fiait harcra nem tanítja soha. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

13 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.

Negyedik nap

14 Azután ismét parancsolt Isten: „Legyenek világító égitestek az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, szolgáljanak jelekül, és mutassák meg a kijelölt időket[f], napokat és éveket! 15 Ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsák meg a földet!” — és úgy is lett. 16 Így alkotta Isten a két nagy világító égitestet: az erősebb fényűt, hogy nappal uralkodjon, és a gyengébb fényűt, hogy éjjel uralkodjon. Megalkotta a csillagokat is. 17 Isten helyezte ezeket az ég boltozatára, hogy világítsanak a földre, 18 hogy uralkodjanak nappal és éjjel, és hogy válasszák el a világosságot a sötétségtől. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 19 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a negyedik nap.

Ötödik nap

20 Azután ismét parancsolt Isten: „Mindenfajta vízi élőlény nyüzsögjön a vizekben! A föld felett, az ég boltozatán repdessenek szárnyas élőlények!” 21 Így teremtette Isten a nagy víziállatokat és mindenféle egyéb vízi élőlényt, amelyek élnek, mozognak, és tömegesen nyüzsögnek a vízben. Teremtett mindenféle repülő szárnyas állatot is. Akkor Isten megvizsgálta, amit teremtett, és örömét lelte benne. 22 Majd megáldotta őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a tenger vizét! A szárnyas állatok is sokasodjanak, és terjedjenek el a földön!” 23 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az ötödik nap.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bölcsesség hívja az embereket

20 Bölcsesség[a] az utcákon kiált,
    zsúfolt piactereken szól hangosan,
21 forgalmas kereszteződéseknél,
    s a városkapuk előtt szól:
22 „Ó ti tudatlanok,
    meddig ragaszkodtok még a tudatlansághoz?
Ti gúnyolódók,
    meddig csúfolódtok még?
Ti öntelt ostobák,
    meddig gyűlölitek az igazi tudást?
23 Bárcsak hallgatnátok figyelmeztetésemre,
    akkor kijelenteném nektek titkaimat,
    és megértetném veletek tanításomat!

24 De nem hallgattatok rám,
    hiába ajánlottam fel segítségemet,
kezemet nyújtottam nektek,
    de
elfordultatok tőlem,
25 semmibe vettétek minden tanácsomat,
    intésemmel nem törődtetek.

26 Ezért majd én is nevetek rajtatok,
    mikor utolér a nyomorúság,
kigúnyollak,
    mikor rátok szakad, amitől féltetek,
27 mikor lecsap rátok a rettegés, mint a vihar,
    mint forgószél, zúdul rátok a veszedelem,
    elborít a tengernyi baj és nyomorúság.

28 Akkor majd kiáltoztok utánam,
    de nem felelek,
kerestek majd mindenütt,
    de nem találtok.
29 Mivel gyűlöltétek a bölcsességet,
    s nem tiszteltétek az Örökkévalót,
30 tanácsaimmal nem törődtetek,
    és leráztátok fenyítéseimet,
31 aratjátok hát, amit vetettetek,
    s jóllaktok azzal, amit gonoszul kifőztetek.

32 A tudatlanokat önelégültségük pusztítja el,
    az öntelt ostobákat pedig elbizakodottságuk öli meg.
33 De aki engedelmesen hallgat rám,
    biztonságban fog élni,
félelem nélküli nyugalomban,
    távol a veszedelemtől.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+1%3A20-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A téves helyesnek fog tűnni, és a helyes pedig tévesnek

Igazság Könyve:

“2014.03.06 13:45

Drága szeretett leányom, amikor az emberek arra próbálnak másokat bátorítani, hogy vétkezzenek, akkor azt különböző módon teszik, hogy ne legyen feltűnő.

A bűnre való kísértés csábító, és az áldozatnak mindig nehézére fog esni, hogy megszabaduljon attól. A lopás esetében a bűnös a fődíjhoz fog vonzódni, ami az övé lesz, ha vállalja a lopást. A tettlegesség és a másoknak okozott testi sérülés elkövetése esetében, az ’áldozatot’ a gyűlölet által veszik rá, amit úgy mutatnak be neki, mintha az jó dolog lenne. Őt arról fogják meggyőzni, hogy egyszerűen csak egy büntetés végrehajtásában vesz részt, amire az igazság nevében van szükség. Más esetekben az áldozatot a bűn elkövetésébe fogják belerántani, és semmi rosszat sem fog abban látni, mert annak a varázsa nagyon vonzó lesz.

A bűnt és a kísértést, hogy abban részt vegyenek, minden esetben, mint ártalmatlan, jó dolognak fogják bemutatni, és sok esetben azt jogosnak fogják érezni. A téves helyesnek fog tűnni, és a helyes pedig tévesnek. Minden dolog, amiben a Sátán részt vesz, fonákul lesz, különösen akkor, amikor ő, az embert kísértvén, minden elképzelhető okot felhasznál arra, hogy fordítson hátat Istennek. Bárhol, ahol a Sátán van jelen, ott zűrzavar lesz. Semmi sem lesz úgy, ahogy annak lennie kellene. Semmi jó sem származhat az ő fertőzéséből. Az emberek, akik részt vesznek az ő mesterkedéseiben – a bűn elkövetése alatt, vagy utána –, egy mélyen nyugtalanító lelkiismereti érzés miatt szenvednek. Itt a legfontosabb tanulság az, hogy el kell kerülnötök az olyan helyzeteket, ahol kísértésnek vagytok kitéve. Ahhoz, hogy ezt megtehessétek, imádkoznotok kell az erőért, hogy továbbra is a Kegyelem állapotában maradhassatok.

Senki se higgye, hogy elegendő akaratereje van ahhoz, hogy ellen tudjon állni a gonosz által ráhelyezett nyomásnak. Ha ezt így hiszitek, akkor hirtelen és váratlanul fogtok elesni. Nektek a nap minden percében ébernek kell maradnotok, mert sohasem tudjátok azt, hogy a gonosz éppen mikor munkálkodik. Ő nagyon ravasz és óvatos. Sokaknak nincs fogalma arról, hogy a Sátán hogyan munkálkodik, de egy dolog azonban világos: ő semmi mást nem fog hozni nektek, mint nyomorúságot és bánatot.

Imádkoznotok kell tehát mindennap az imát Szent Mihályhoz.

Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: “Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a Sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.

A Sátán és minden démon, akik bekóborolják a Földet, keményen munkálkodnak azon, hogy elvigyenek benneteket Tőlem ebben az időben – sokkal, inkább, mint bármikor, amióta a Földön jártam. Nektek rajtam kell tartanotok a szemeteket, és hallgatnotok kell Rám, hogy továbbra is megvédhesselek benneteket.

 
 
 

—–
Római katolikus:

2019-03-06

Hamvazószerda

OLVASMÁNY Joel próféta könyvéből
Isten büntető ítélete gyakran buzdítás a hozzá való őszinte visszatérésre. Megtérésünk gyökeres, komoly cselekedet legyen!
A bűnbánatra így figyelmeztet a próféta: Térjetek meg! Teljes szívetekből hozzám térjetek! Böjtöljetek, hangos szóval sirassátok bűneiteket! A szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruhátokat; keressétek Isteneteket, Uratokat! Ő jóságos és irgalmas, türelemmel gyógyítgatja sebeiteket. Ki tudja, hátha visszatér és újra megbocsát, s áldás fakad a nyomában; így az Úr, a ti Istenetek elfogadja majd étel- s italáldozataitokat. Fújjatok meg minden harsonát a szent hegyen! Üdvös böjtöt is hirdessetek! Népemet gyűjtsétek egybe, szent közösséggé legyen! Hívjátok az öregeket, hozzátok a gyermekeket, még a csecsemőket is! Nászházát hagyja el most a vőlegény, és a menyasszony is! A papok, az Úr szolgái, hangos szóval sírjanak, az előcsarnok és az oltár között így kiáltsanak: „Könyörülj, Uram, könyörülj népeden, ne tűrj ilyen gyalázatot örökségeden! Ne uralkodjanak rajtunk pogány nemzetek! Ne mondhassák gúnyolódva: »Hol van hát Istenetek?«” Erre az Úr féltő szeretettel tekintett országára, és népének megkegyelmezett.
Ez az Isten igéje.
Joel 2,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk. (Vö. 3a vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem! † Mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Gonoszságomat beismerem, * szüntelenül előttem lebeg bűnöm.
Egyedül csak ellened vétettem, * ami színed előtt gonosz, olyat tettem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.

Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.

Nyisd meg, Uram, ajkamat, * hogy dicséretedet hirdesse ajkam.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
Zsolt 50,3-4.5-6a.12-13.14 és 17

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Itt az alkalmas idő, hogy kiengesztelődjünk Istennel.
Testvéreim!
Krisztus követségében járunk. Isten maga buzdít titeket általunk.
Krisztus nevében kérlek, engesztelődjetek ki az Istennel! Ő a bűn hordozójává tette értünk azt, aki bűnt nem ismert (Jézust), hogy általa Isten igaz voltának részesei legyünk.
Mint az ő munkatársai, figyelmeztetünk titeket, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába. Azt mondja ugyanis az Úr: „Amikor az időt alkalmasnak látom, meghallgatlak, és ha eljön az üdvösség napja, segítek rajtad.” Nézzétek, most van itt az alkalmas idő! Most van itt az üdvösség napja.
Ez az Isten igéje.
2Kor 5,20-6,2

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jócselekedeteinkkel ne az emberek elismerését keressük, hanem egyedül Istentől várjunk értük jutalmat!
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is.
Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,1-6.16-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-06




“2014.03.04 21:25
Drága szeretett leányom, ne feledd, hogy Isten mindig az elnyomottak javára dönt. Ő soha nem fogja felmagasztalni azokat, akik önmagukat felmagasztalják. Ezt minden felmagasztalt embernek mondom: Királyságomban a világ kicsinyeiből a legkisebbek lesznek felmagasztalva. A világ elnyomói az Utolsó

Ítélet Napján el lesznek nyomva.

Közel már az idő, hogy összegyűjtsek minden nemzetet a végső egyesülésre.  …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-vegtelenul-irgalmas-vagyok-nem-vagyok-bosszuallo/
 
 
 
—–
Görög katolikus:

Felhívás böjtre és imádkozásra

12 „De még most is hívlak benneteket!
    — mondja az Örökkévaló. —
Jöjjetek vissza hozzám teljes szívvel,
    böjtölve, sírva és gyászolva!
13 De szíveteket szaggassátok meg,
    ne ruháitokat![a]
Így térjetek vissza az Örökkévalóhoz,
    Istenetekhez,
    mert ő irgalmas és kegyelmes,
türelme hosszú, szeretete erős,
    és örül, ha büntető
ítéletét
    nem kell végrehajtania.
14 Talán megkönyörül rajtatok,
    és
ítéletét mégsem hajtja végre,
    hanem áldást hagy maga után.
S akkor ismét hozhattok az Örökkévalónak,
    Isteneteknek, étel- és italáldozatot!

Könyörülj meg népeden, Örökkévaló!

15 Fújjátok meg a sófárt a Sionon!
    Hirdessetek szent böjtöt,
    hívjátok össze a népgyűlést,
16 gyűjtsétek össze a népet,
    tartsatok szent gyűlést,
gyűjtsétek össze a vezetőket,

    hozzátok a gyermekeket,
    még a csecsemőket is!
Jöjjön ki házából az ifjú férj,
    jöjjön fiatal felesége is,
    senki se maradjon távol!
17 A papok, az Örökkévaló szolgái,
    sírjanak a Templom és az oltár között,[b]
    és mondják:
„Könyörülj meg népeden, Örökkévaló,
    ne engedd, hogy örökséged
    gyalázzák a
nemzetek!
Ne uralkodjanak rajtuk,
    s ne gúnyolhassák őket:
    »Lássuk hát, hol van most Istenetek!«”

Az Örökkévaló megkegyelmez népének

18 Akkor fellángolt az Örökkévaló
    féltő szeretete,
    és népének megkegyelmezett.
19 Ezt mondta nekik:
    „Most már adok nektek
    búzát, bort és olajat,
hogy jóllakjatok,
    és bőségben éljetek!
S többé nem hagyom,
    hogy a
nemzetek gúnyoljanak titeket!
20 Elűzöm földetekről az északi sereget[c],
    messze hajítom,
    kietlen sivatagba vetem,
elejét a Keleti-tengerbe,
    végét a Nyugati-tengerbe taszítom.

Szörnyű dolgokat tett,
    ezért romlásának bűze az
egekig ér,
pusztulásának büdösségét
    messze földön érzik.

Kipótolom nektek az esztendőket

21 Ujjongj és örülj, te föld,
    ne félj, mert nagy dolgokat
    tesz veled az Örökkévaló!
22 Mezei vadak, ne féljetek!
    Kizöldülnek a pusztai legelők megint,
újra teremnek a gyümölcsfák,
    a szőlő és füge termésüket érlelik.

23 Sion fiai, ti is ujjongjatok,
    örüljetek az Örökkévalóban, Istenetekben,
mert újra esőt ad nektek
    alkalmas időben.
Hullat rátok korai esőt idejében,
    és késői esőt az első hónapban.
24 A szérűskertek megtelnek gabonával,
    a szőlőprésből bőven ömlik a must,
    az olajprésből meg az olívaolaj.

25 Kipótolom az elmaradt termést,
    amelyet a sáskák raja[d] felemésztett,
a meddő éveket, amelyeket elpusztított
    rátok küldött nagy seregem!
26 Bőven ehettek, megelégedtek,
    dicséritek Istenetek, az Örökkévaló nevét,
    mert csodálatosan bánt veletek!
Nem vall szégyent népem soha többé!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joel+2%3A12-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 Keljenek fel mind a nemzetek,
    gyűljenek a Jósafát-völgybe mindenfelől,
    mert ott tartok fölöttük
ítéletet!
13 Lendítsétek a sarlót,
    megérett az aratnivaló!
Színig töltve szőlővel a sajtó,
    jöjjetek, tapossátok,
    áradjon a must![a]
Csordulásig tele gonoszságukkal!

14 Tömegek, tömegek
    a Döntés Völgyében![b]
Közel van az Örökkévaló napja
    a Döntés Völgyében!
15 
Elsötétül a Nap és a Hold,
    a csillagok sem fénylenek.

16 Felharsan az Örökkévaló hangja Sionról,
    kiereszti hangját Jeruzsálemből,
    hogy ég és föld belereszket!
De népének az Örökkévaló lesz menedéke,
    Izráel fiainak ő lesz erős kővára.

17 Akkor megtudjátok,
    hogy én vagyok az Örökkévaló, Istenetek,
aki Sionban lakom,
    szent hegyemen!
Akkor szentté lesz Jeruzsálem,
    hová idegen többé be nem léphet.”

Júda és Jeruzsálem felvirágzik

18 „Akkor a hegyeken szőlő és bor terem,
    a dombokról tej folyik,
és Júda minden száraz patakmedrét
    majd víz árasztja el.
Az Örökkévaló Templomából forrás fakad,
    és a Sittím völgyét[c] megöntözi.
19 De Egyiptom földje pusztává lesz,
    Edom kietlen sivataggá,
mert kegyetlenül bántak Júda népével,
    ártatlanokat öltek Izráelben.
20 Júda földje pedig
    virulni fog[d] örökké,
és Jeruzsálemet lakni fogják
    nemzedékről nemzedékre.
21 Mert megbosszulom az ártatlanok halálát,
    nem hagyom a gyilkosokat büntetlenül!”

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/06
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
 

“2014.03.03 23:37Drága szeretett leányom,

szíved szeretetével gondolj Rám, mert Én az Igazság Könyvén keresztül csakis a Szeretet által értekezem a világgal.Atyám Parancsára összegyűjtöm az Ő drága gyermekeit, egyként Vele és Benne. A

Szeretet az, amely lehetővé teszi ezt az Isteni Beavatkozást. Atyám eltűri a fájdalmat, a haragot, a türelmetlenséget és a csalódottságot, melyet a bűn foltja okozott, ami tönkreteszi minden egyes gyermekének a lelkét.


De éppen az Ő mindnyájatok iránt érzett Szeretete az, amely Isten Fényét égve tartja a Földön. E Fény nélkül csak sötétség lenne, nemcsak a lelkekben, hanem magán a Földön is. Napfény nem létezne. A Nap nem ragyogna, és a Hold sem világítaná be többé az éjszakát. A csillagok eltűnnének. Mégis, Isten Szeretetének köszönhetően, mindezek az Ajándékok a helyükön maradnak. Amikor ez a Szeretet viszonzásra talál, az nagy örömet hoz Atyám számára, mert Ő tudja, hogy amikor a szeretet lelkülete jelen van a lélekben, akkor az képes legyőzni a lélek minden sötétségét. …
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-szeretet-le-tud-gyozni-minden-nyomorusagot-amelyet-az-emberisegnek-el-kell-szenvednie/

 
 
“…

Az Emberfia eljön a felhőkön

25 „Csodálatos jelek fognak mutatkozni a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig a viharos tenger hullámai zúgnak. A nemzetek megrémülnek, tanácstalanságukban kétségbeesnek, és összezavarodnak. 26 Az emberek elájulnak, sőt meghalnak rémületükben, mikor látják, hogy mi közeledik a föld lakosaira. Még az égben lévő hatalmak is meginognak. 27 Akkor majd mindenki meglátja az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy erővel és dicsőségben!

33 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad!”

Mindenkor álljatok készen!

34 „Vigyázzatok magatokra! Ne engedjétek, hogy a lelketeket túlságosan lefoglalja vagy megterhelje valamilyen kábulat, részegség vagy gond! Különben az a nap olyan váratlanul ér benneteket, mint a csapda. 35 Mert eljön az a nap minden emberre, aki csak a föld színén lakik. 36 Ti azonban mindig éberen őrködjetek! Imádkozzatok, hogy legyen erőtök kimenekülni azokból a dolgokból, amelyek bekövetkeznek, és hogy majd bizalommal állhassatok meg az Emberfia előtt!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21:8-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/03/02

Bennem fogják megtalálni mindannak a kezdetét és végét, ami örömet, békét és szeretetet hozhat számukra

Igazság Könyve:
“2014.01.21 15:44

Drága leányom, az Én Akaratom beteljesedik, mivel az az idő, amikor az ember szabadon választhatja, hogy vágyainak megfelelően cselekedjék, a végéhez közeledik.


Én szabad akaratot adtam az embernek. Ez egy Ajándék.
Ezt az Ajándékot több más Ajándékkal együtt Én hagytam örökségül gyermekeimre. Annak ellenére, hogy ők a saját akaratuk követése mellett döntöttek, túllépve azt, amit elvártam tőlük, Én még mindig tiszteletben tartom szabad akaratukat.

Én feltétel nélkül szeretem gyermekeimet. Sohasem tudnám nem szeretni őket, bár ők oly sok módon bántanak meg Engem. Az emberiségnek adott szabad akarat ahhoz vezetett, hogy sok gyermekem eltávolodott Tőlem azon csillogó ígéretek javára, melyek naponta hozzák őket kísértésbe, amikor a szépségre, gazdagságra, hírnévre és hatalomra vágynak, melyek elterelik őket Tőlem.

Én vagyok az ő Menedékük, de ők ezt nem értik meg. Bennem fogják megtalálni mindannak a kezdetét és végét, ami örömet, békét és szeretetet hozhat számukra.


Bár a gonosz arra használja a szabad akaratot, amit az embereknek adtam, hogy elcsábítsa őket, Én minden bűnöst vissza fogok vinni Birodalmamba akkor, amikor ők fel fogják ismerni, hogy (ő) nem teljesítette számukra mindazt, amit kerestek: hogy békét hozzon nekik. Közel az idő, hogy Királyságom beteljesedjen.
A lelkek – ezt Ígérem nektek – azt a késztetést fogják érezni, hogy amikor az idő elérkezett, futva jöjjenek Hozzám, szeretett Atyjukhoz. Aztán letörlik majd a pókhálót a szemükről, a megkeményedett burkot a szívükről és a sötétséget a lelkükről és megkeresnek Engem.

Gyermekeim, mindig bízzatok a mindnyájatok iránti Nagy Szeretetemben, mert hogyan is lehetne ez másként? Ti az Enyéim vagytok, mint egy végtag, mint Szívemnek egy darabja. Az, hogy félretoljalak és száműzzelek benneteket, olyan lenne, mintha Testem egyik Részét veszíteném el. Ezért – az utolsó Hívásom után és miután minden intézkedést megteszek, hogy elnyerjem a szíveteket –, siessetek. Én várni fogok. Elviszlek majd titeket és beborítalak benneteket Szent Birodalmamban, távol minden bajtól.

Azon a Napon el fogjátok felejteni az akaratotokat – mert az hasznavehetetlen lesz számotokra, és
nem lesz már jelentősége – és összefonódtok az Én Akaratommal, mert amikor haza jöttök Hozzám, egyként fogunk egyesülni.

Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-az-emberisegnek-adott-szabad-akarat-ahhoz-vezetett-hogy-sok-gyermekem-eltavolodott-tolem/

 

—–
Római katolikus:
2019-01-23

2. évközi hét szerda

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Jézus a mi örök főpapunk.
Testvéreim! Melkizedek, Szálem királya és a fölséges Isten papja volt. Amikor Ábrahám a királyok legyőzése után visszatért, Melkizedek eléje ment, és megáldotta. Ábrahám ezért tizedet adott neki mindenből.
Melkizedek neve azt jelenti: az igazságosság királya. Mivel pedig Szálem városának királya, ezért a békesség királya is. Nem ismerjük atyját, anyját, családfáját, sem napjainak kezdetét, sem életének végét. Így Isten Fiához hasonlóan pap marad mindörökké.
Még világosabb ez akkor, ha Melkizedekhez hasonlóan egy másik pap lép föl – (azaz Jézus) –, aki nem a testi származás törvénye szerint lett pappá, hanem a halhatatlan élet erejéből. Így tanúskodik erről a zsoltár:
„Te pap vagy mindörökké, Melkizedek rendje szerint.”
Ez az Isten igéje.
Zsid 7,1-3.15-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint. Vö. 4bc. vers.
Előénekes: Így szólt az Úr az én Uramhoz: † „Jobbom felől foglalj helyet, * míg minden ellenségedet lábad alá vetem zsámolyul.”
Hívek. Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Kinyújtja az Úr Sionból hatalmad vesszejét: * „Ellenségeid között uralkodjál.”
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: „Születésed napjától tied a királyság, * Szentséges fényességében a hajnalcsillag előtt szültelek téged.”
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Megesküdött az Úr, és meg nem bánja: * „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.”
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
Zsolt 109,1.2.3.4

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Legyünk mindig készek segíteni bajbajutott embertársunkon!
Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene.
Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak.
Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult.
Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 3,1-6″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-23

——
Görög katolikus:

11 Izráelben a papok minden nap szolgálatban álltak, és elvégezték a Törvény által előírt kötelességüket. Újra és újra bemutatták ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem tudták eltörölni a bűnöket. 12 Ezzel ellentétben Krisztus csak egyetlenegy — örökre érvényes — áldozatot mutatott be a bűnökért, majd leült Isten jobbján, 13 és már csak arra vár, hogy ellenségeit az Atya-Isten legyőzze és Krisztus hatalma alá kényszerítse. 14 Mert Krisztus ezzel az egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tette azokat, akiket Isten számára különválasztott.

15 Ugyanezt mondja nekünk a Szent Szellem is:

16 „Ilyen Szövetséget[a] fogok kötni velük
azok után a napok után,
    — mondja az Örökkévaló —:
törvényeimet a
szívükbe vésem,
    és beírom az értelmükbe.”[b]

17 Azután pedig ezt mondja:

„Többé nem fogok visszaemlékezni
    bűneikre és gonoszságaikra.”[c]

18 Ha pedig Isten végérvényesen megbocsátotta a bűnöket, akkor többé nincs szükség újabb bűnért való áldozatra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+10:11-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

30 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy erről senkinek ne beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.” 32 Egészen nyíltan beszélt nekik erről. Péter ekkor félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani. 33 De Jézus hátat fordított neki, a tanítványaira nézett, majd ezekkel a szavakkal utasította rendre Pétert: „Takarodj a szemem elől[a], Sátán! Nem Isten ügyét tartod szem előtt, hanem az emberi érzéseket.”

34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8:30-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/23
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–