Címke: csábítás

Csak azután fog belépni az antikrisztus Egyházamba, miután teljesen eltörlik a Szent Eukarisztiát

” 2019-03-14 1. nagyböjti hét csütörtök
OLVASMÁNY Eszter könyvéből

Eszter királyné hitvallása: Isten mindig hű marad szövetségéhez, és most is megmenti népét.
A veszély idején, amikor a választott népet ellenségei ki akarták irtani, Eszter királyné is (miként gyámja, Mardokeus) a fenyegető halál elől menedéket csak az Úrnál keresett.
A választott nép Istenéhez Eszter így imádkozott:
„Uram, segíts, hisz egyedüli királyunk te vagy! Nézd, milyen egyedül vagyok, és más segítőm rajtad kívül nincs sehol! Végveszélyem immár kézzelfogható.

Gyermekkoromban úgy tanultam rólad, Istenem, hogy kiválasztottad népünket minden pogány nép közül. Atyáinkat is kiemelted őseik közül, hogy mindörökre a tieid legyenek, és meg is védted őket, amint ígérted. Gondolj reánk, Uram, és nehéz napjainkban mutasd felénk arcodat!
Belém is önts bizalmat, Uram, Istenem, ki minden égi-földi hatalom királya vagy! Ajkamra adj hatékony, ékes szavakat, ha megjelenek a király előtt!
Hajlítsd szívét, hogy ellenségünket büntesse meg: hadd vesszen az, és mindazok, akik egyetértenek vele! Minket pedig védjen meg jobbod ereje!
Segíts meg engem, rajtad kívül senkim sincs, Uram! Csak te segíthetsz, te, aki mindent tudsz.”
Ez az Isten igéje.
Esz 4,17n.p-r.aa-bb.gg-hh …”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-14

Igazság Könyve:

“2014.03.15 20:10

Drága szeretett leányom, miközben a hitehagyás keresztülhullámzik Egyházamon, mindazok, akik Egyházam belsejében szolgálnak Engem, a legnagyobb megpróbáltatásnak lesznek kitéve. A földi Egyházamban végbemenő válságok azt fogják jelenteni, hogy sok pap szörnyű kétségtől fog szenvedni. Közülük soknak a hite már megrendült, és nekik dönteniük kell majd, hogy az új helyettesítő tant akarják elfogadni, ami az Igét fogja helyettesíteni, vagy pedig továbbra is hűségesek maradnak az Igaz Hithez. Közülük még a legbuzgóbbak is meg fognak rendülni a csalók hangoskodásaitól, akik elkezdik megkérdőjelezni Tanításaim helytállóságát a mai világban, ahol a bűnnek többé már semmilyen jelentőséget sem fognak tulajdonítani.

Most készül az út a magok elvetésére, és a Sátán fia hamarosan készen áll arra, hogy megölelje az új hamis egyházat. Egyházam a sötétség szörnyű időszakát fogja elszenvedni, és Keresztre feszítésemet minden lélek el fogja viselni, aki hű marad Hozzám. Ellenségeim mély benyomást keltő és radikális kijelentéseket fognak tenni, követelve, hogy mindazt, ami Szent Nevemet sérti, nyilvánítsák elfogadhatóvá Egyházam szemében. A klérus tagjai közül, a gyávaság bűne miatt csak nagyon kevesen fognak harcolni a megszentségtelenítés ellen, de tudnotok kell a következőt: Ha ők részt vesznek a hamis áldozatokban, hamis szentségekben és a hamis tanításokban, amelyeket aztán megpróbálnak hűséges követőim nyakába varrni, akkor én kijelentem nekik, hogy többé már nem alkalmasak arra, hogy megálljanak Színem Előtt.

A károk nagy része, amelyeket az átlagembereknek fognak okozni, azok keze által fog megvalósulni, akik hamis eszközök segítségével furakodtak be Egyházamba. Amikor majd azt mondják nektek, hogy az Én Testem valami mást jelent, mint az Én fizikai Testem, akkor tudnotok kell, hogy a „szentostya”, amit magatokhoz fogtok venni, nem Én leszek. Soha ne engedjétek meg nekik, hogy a Szent Eukarisztia jelentését megváltoztassák! Csak azután fog belépni az antikrisztus Egyházamba, miután teljesen eltörlik a Szent Eukarisztiát, és át fogja venni azt. Ez az a nap, amikor ti tudni fogjátok, hogy a politikai világ mindenhol egybeolvad majd a Keresztény egyházakkal, és Én többé már nem leszek Jelen azokban. Azonban Egyházam nem hal meg soha, és így az Én Maradékaim lesznek azok, akik majd égve fogják tartani a Fényemet, és életben a Jelenlétemet. Sokaknak kell majd rejtek– Templomokat felkeresniük, és azokat a felszentelt szolgákat, akiknek Isten Kegyelmével sikerül majd épségben tartani Egyházamat.

Soha ne feltételezzétek, hogy a Sátán fia, az antikrisztus, erőszakos emberként vagy gonosz diktátorként fog megjelenni, mert neki nem ez a stílusa. Ehelyett neki, sok barátja lesz. Őt számos kormány fogja szeretni, valamint ellenségeim Egyházamban, akik minden mozdulatát hangosan meg fogják tapsolni, míg csak egy tiszteletbeli helyet nem kap Egyházamban. A bíborosok, püspökök és Egyházam más tagjai folyamatosan róla fognak beszélni, és szentbeszédeikben dicsőíteni fogják őt. Csábításának ereje olyan nagy lesz, hogy az már hipnotikus lesz. Ő, a Sátán természetfeletti erejével vonzani fogja mindazokat, akik döntéseket hoznak Egyházamban, amíg idővel hajbókolni fognak előtte, mintha ő Én lennék.

A nagyratörő egyházi személyeknek lesz köszönhető az a tény – akik el fognak esni a hitükben, de akik mégis a Papi Rend Ajándékaival vannak megáldva -, hogy az antikrisztus rendkívüli hatalomra fog szert tenni. Ő el fogja venni ezektől az Én szegény, félrevezetett árulóimtól az utolsó kis hatalmat is Egyházamban, míg végül Egyházam készen áll arra, hogy beengedje, mint új vezetőjét. A sötétség ezen időszaka alatt, ellenségeim megnyugtató és elragadó módon, rendkívüli képességgel fogják a hazugságokat Igazságként bemutatni. Csak azok lesznek képesek kicsúszni az antikrisztus karmai közül, akik továbbra is imádkoznak védelemért, és akik minden módon ellene mondanak a Sátánnak, ahogyan arra tanítva voltak.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/csak-azutan-fog-belepni-az-antikrisztus-egyhazamba-miutan-teljesen-eltorlik-a-szent-eukarisztiat/

 
 
—–
Római katolikus:

2019-03-15

1. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Isten ítéletei igazságosak: megbocsát a megtérő bűnösnek, de megbünteti a bűnbeeső igazat.
Prófétája által szól az Úr:
Ha a bűnös szakít minden bűnével, amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz igazodik, életben marad és nem hal meg.
Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira, és az igazságért, amelyet tettekre váltott, élni fog. Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr, az Isten –, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen? Ha viszont az igaz elfordul igazságától és bűnt követ el, utánozza azokat az iszonyatos tetteket, amelyeket a bűnös végbevisz, vajon élni fog?
Nem emlékezem többé az igazságra, amelyet tettekre váltott, hanem hűtlensége és vétkei miatt, amelyeket elkövetett, meg kell halnia.
Azt mondjátok: „Nem igazságos az Úr útja.” Halljátok hát Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos, s nem inkább a ti útjaitok nem igazak?
Amikor az igaz elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor ezért hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg.

Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét.
Magába szállt és elfordult elkövetett bűneitől, azért életben marad és nem hal meg. 

Ez az Isten igéje.
Ez 18,21-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat? (3. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: A mélységből kiáltok, Uram, hozzád: * Istenem, hallgass a szómra!
Füled figyeljen fel, * könyörgő szavamra.
Hívek: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
De nálad bocsánatot nyer a vétek, * ezért félve tisztelünk téged.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Tebenned remélek, Uram, * és igédben reménykedik lelkem.
Lelkem várja az Urat, * jobban, mint éji őr a hajnalt.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat? 
E: Jobban, mint éji őr a hajnalt, * várja az Urat Izrael.
Mert az Úrnál az irgalom, † és bőséges a megváltás nála, * ő váltja meg Izraelt minden bűnétől.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted  megállhat?
Zsolt 129,1-2.3-4ab.4c-6.7-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Ez 18,31 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nem lehet kedves Isten előtt, aki felebarátját nem szereti.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat!
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,20-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-15


——
Görög katolikus:
 

3.1 Értsétek meg, Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura hamarosan elveszi Júda népétől mindazt, amire támaszkodtak, és Jeruzsálemből, amiben lakosai bíztak!

Elveszi a kenyeret és a vizet,
    a hős harcosokat és katonákat,
bírákat és prófétákat,
    jövendőmondókat és a véneket,
elveszi a katonai és polgári vezetőket,
    a tanácsadókat, mesterembereket és varázslókat.

„Helyettük kamaszokat adok nekik fejedelmekül,
    akik majd felelőtlenül és önzőn uralkodnak rajtuk.”
Nyomorba süllyed a nép,
    egyik a másikat nyomorgatja,
    mind erőszakoskodnak egymással,
az ifjú
tiszteletlenül az idősre támad,
    a közember a vezetők ellen lázad.

Akkor így biztatja testvér a testvérét:
„Neked még van egy jó ruhád,
    légy a fejedelmünk, vezérünk!
Rád bízzuk ezt a romhalmazt,
    vállald el hát a vezetést!”
De az így kiált fel:
„Nem leszek én a gondviselőtök!
    Sem ruha, sem kenyér nincs a házamban,
nem leszek én a vezéretek!”

Bizony, megromlott Jeruzsálem,
    Júda népe lezüllött!
Az Örökkévaló ellen fordultak szavaikkal és tetteikkel,
    s ellene lázadtak, hogy haragra ingereljék.
Személyválogatásuk ellenük tanúskodik,
    kérkednek bűneikkel, mint Sodoma lakói,
    már nem is szégyenkeznek!
Jaj nekik, mert saját fejükre h
ozzák a bajt,
    amit megérdemeltek!

10 Mondjátok meg az igazaknak,
    hogy nekik jó soruk lesz,
    mert tetteik gyümölcsét élvezhetik!
11 De jaj a vétkeseknek,
    mert gonoszságukért megfizetnek nekik!

12 Jaj népem! Elnyomóid gyermekek,
    és asszonyok uralkodnak rajtad!
Vezetőid tévútra vezetnek,
    mert maguk is utat tévesztettek.

13 Bírói székéből feláll az Örökkévaló,
    hogy pereljen, és megítélje a népeket.
14 Népe vezetőin számon kéri vétkeiket:
„Letaroltátok a szőlőt[a] az utolsó szemig!
    Házaitokban szegényektől rablott zsákmányt rejtegettek!
15 Hogy meritek letaposni népemet,
    porba tiporni szegényeit?!”
    Ezt mondja Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+3:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

20 Ádám el is nevezte a háziállatokat, az égi madarakat, és a szárazföldi vadállatokat, de egyiket sem találta magához illő segítőtársnak.

21 Akkor az Örökkévaló Isten mély álmot bocsátott Ádámra, ezután kivette Ádám egyik bordáját, és annak helyét begyógyította. 22 Ebből a bordából formálta ki az Örökkévaló Isten az asszonyt, majd odavitte Ádámhoz, 23 aki örömében felkiáltott:

„Ez már hozzám való!
    Mert csontja a csontomból,
    teste a testemből való,
hát asszony[h] legyen a neve,
    mert a férfiból származik!”

24 Mivel ez így történt, a férfi elhagyja apja és anyja családját, és ragaszkodik a feleségéhez. Így lesz a férfi és felesége egy testté.

25 Ádám és a felesége meztelenek voltak, de nem szégyellték magukat egymás előtt.

A bűnbeesés és büntetése

3.1 Az Örökkévaló Isten sokféle vadállatot teremtett, de mind között a kígyó volt a legravaszabb. A kígyó egyszer megszólította az asszonyt, és ezt kérdezte tőle: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy ti nem ehettek a kert egyetlen fájának gyümölcséből sem?”

Az asszony ezt válaszolta: „Nem, dehogy! A kert minden fájáról szabadon ehetünk, csak egyről nem. Arról az egyről, amely a kert belsejében van, Isten mondta, hogy ne együnk a gyümölcséből, sőt, hozzá se nyúljunk, mert különben meghalunk.”

De a kígyó így felelt: „Ugyan, dehogy fogtok meghalni! Isten ezt csak azért mondta, mert jól tudja, hogy amikor esztek annak a fának a gyümölcséből, felnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: megismeritek mi a jó és mi a rossz.”

Az asszony látta, hogy milyen gyönyörű a fa, és azt gondolta, hogy a gyümölcsök biztosan jóízűek lehetnek. Elhitte, hogy a gyümölcsök bölccsé teszik — ezért leszakított egyet, és megette. Majd adott a gyümölcsből a vele lévő férjének is, aki szintén evett belőle. Hirtelen, mintha mindkettőjüknek felnyílt volna a szeme, mindent másképp láttak. Azt is azonnal észrevették, hogy meztelenek — ezért összekötözött fügefalevelekből valami ágyékkötő-félét készítettek, és azt vették magukra.

Mikor az alkonyat közeledett, és feltámadt az esti szellő, az Örökkévaló Isten sétára indult a kertben. Ádám és felesége meghallották, hogy közeledik, és elbújtak előle a fák közé. De az Örökkévaló Isten kiáltott: „Ádám, merre vagy?”

10 „Meghallottam, hogy jössz, és féltem tőled, mert meztelen vagyok, ezért elbújtam” — felelt Ádám.

11 „De honnan tudod, hogy meztelen vagy? Ki mondta neked? Talán ettél annak a fának a gyümölcséből, amelytől eltiltottalak?” — kérdezte Isten.

12 „Az asszony, akit mellém adtál, ő kínált meg abból a gyümölcsből — úgy ettem” — magyarázkodott Ádám.

13 Akkor az Örökkévaló Isten az asszonyhoz fordult: „Mit tettél?”

„A kígyó, ő csapott be engem, azért ettem” — mentegetőzött az asszony.

14 Az Örökkévaló Isten ezután a kígyóhoz szólt:

„Átkozott legyél,
    mivel ezt tetted!
Átkozottabb leszel,
    mint a többi vadállat!
Egész életedben hason csúszva járj,
    és a föld porát egyed!
15 Ellenségeddé teszem az asszonyt,
    téged pedig az ő ellenségévé teszlek.
Leszármazottaid és az asszony leszármazottjai
    folytonosan harcolni fognak egymással.
Az asszony leszármazottja[i] a fejedre tapos,
    te pedig a sarkába harapsz.”

16 Majd Isten az asszonyhoz fordult:

„Megsokasítom a terhességeddel járó nehézségeket,[j]
    és fájdalommal szülöd gyermekeidet.[k]
Szeretnél uralkodni a férjeden,[l]
    mégis ő fog uralkodni rajtad.”

17 Azután Ádámnak ezt mondta:

„Parancsoltam neked,
    hogy ne egyél annak a fának a gyümölcséből,
de te inkább a feleségedre hallgattál,
    az ő szavának engedtél,
    és ettél abból a gyümölcsből.
Ezért megátkozom a földet miattad:
    egész életedben sok bajlódással és fáradsággal,
    naponta kell művelned,
    hogy megadja kenyeredet.
18 Szántófölded töviseket és gyomokat nevel,
te pedig azokat a növényeket[m] eszed,
    amelyeket a földeden magadnak termelsz.
19 Bizony, arcod verítékével kell megszerezned
    mindennapi kenyeredet!
Halálod napjáig keményen dolgozol,
    amíg visszatérsz a földbe,
    amelyből kiformáltalak,
mert porból vagy,
    és ismét
porrá leszel.”

20 Ezután Ádám elnevezte a feleségét Évának, mert Éva[n] lett az ősanyja minden utána következő embernek. 21 Majd az Örökkévaló Isten állatbőrökből jobb ruhákat készített Ádámnak és a feleségének, és abba öltöztette őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

19 Az Örökkévaló bölcsességgel teremtette a Földet,
    és értelemmel feszítette ki az eget,
20 tudásával hasította fel a mélységet,
    és zúdított esőt a fellegekből.

21 Fiam, ne téveszd a szemed elől,
    ragaszkodj a bölcsességhez és megfontoltsághoz,
22 mert ezek éltetik a lelkedet,
    nyakadat aranylánccal ékesítik!
23 Akkor biztos léptekkel járhatsz utadon,
    s nem botlasz meg soha,
24 ha lefekszel, nem félsz semmitől,
    nyugodtan alszol, és álmod könnyű,
25 nem rettegsz váratlan bajoktól,
    sem a pusztító vihartól, amely a gonoszokra zúdul,
26 mert az Örökkévaló maga nyújt neked biztonságot,
    s megóvja lábadat a csapdáktól.

27 Ne késlekedj jót tenni a rászorulóval,
    ha módod van rá, hogy adj!
28 Ne mondd szomszédodnak, ha nálad van, amit kér:
    „Jöjj vissza holnap, majd akkor adok!”

29 Ne tervezz rosszat szomszédod ellen,
    aki bizalommal van irántad!
30 Ne pereskedj ok nélkül azzal,
    aki nem bántott téged!

31 Ne irigyeld, aki erőszakos,
    s ne kövesd a példáját soha,
32 mert az Örökkévaló utálja a gonoszokat,
    de az igazakat bizalmába fogadja!
33 Az Örökkévaló megátkozza a gonosz ember családját,
    de megáldja az igazak otthonát.
34 Az Örökkévaló megalázza azt, aki másokat megaláz,
    de jóindulattal van az alázatosak iránt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+3:19-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/01
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A Keresztség Szentsége által a fenevad ereje meggyengül

Igazság Könyve:

“2013.12.16 19:25

Drága szeretett leányom, amikor közel vagy a Szívemhez, és amikor a lelkek teljesen átadják magukat Nekem, akkor számos dolog történik.

Először is, az életetekbe való emberi beavatkozás (minden) félelme el fog tűnni. Helyette béke és megelégedettség lesz, ami Tőlem jön, ha valóban ott lakom a szívetekben és a lelketekben. Nem hatolhat át a lelketeken sem a tömérdek sértés, sem a kegyetlenség, vagy a kritika, mert ezt a szenvedést már átadtátok Nekem. Éppen ezért az ilyen támadásokkal szemben mindig nyugodtnak – és csendben kell maradnotok.

A következő Kegyelem, amelyet kapni fogtok, az erő lesz, hogy ellenállhassatok a bűn kísértésének. Ez a kísértés, amelyet az ördög helyez naponta minden lélek elé, nagyon erőteljes, és csak nagyon kevés léleknek van elegendő akaratereje ahhoz, hogy elkerülje a bűnbeesést. De amint átadtátok Nekem az akaratotokat, akkor már az Én Akaratom lesz jelen a lelketekben, ami le fogja győzni az elétek helyezett kísértéseket.

Soha ne becsüljétek alá, hogy a sátánnak az emberi nemre gyakorolt markolata milyen erős. Ez a hatalom olyan, mint egy hatalmas vihar, hasonló egy erős, vad széllökéshez mely a földhöz verhet benneteket; a csábítás pedig, amelyet a gonosz helyezett elétek, egy olyan erőhöz hasonlít, mely másodpercek alatt felemel és abba a bűnbe hajt benneteket, amelyet éppen el akartatok kerülni.

Az ember bűnnel születik. A Keresztség Szentsége által a fenevad ereje meggyengül. Aztán, miközben az ember az élet számos megpróbáltatásán és kísértésén keresztül halad, minden ember mindenféle bűnre lesz csábítva. Csak azok, akik keményen dolgoznak, hogy elkerüljék a bűnt, fognak győzedelmeskedni a kegyetlen csatában, amelyet a gonosz azért fog indítani, hogy felfalja a lelküket. A Velem való rendszeres beszélgetés fontos. Mindössze annyit kell tennetek, hogy a saját szavaitokkal beszéltek Hozzám. Rendszeresen kérjetek Engem, hogy bocsássam meg bűneiteket, amelyek miatt lelkiismeret furdalást (bűntudatot) éreztek. Rendszeresen járuljatok a Szentségekhez. Végül pedig bízzatok Bennem, mert amikor ezt teszitek, akkor Nekem Hatalmam van arra, hogy visszahúzzalak benneteket a bűn szakadékának a széléről. Ha átadjátok Nekem az akaratotokat, akkor az Én Akaratom bennetek hajtóerővé fog válni, amely védelmet nyújt a Sátán ellen.

Ha teljesen átadjátok magatokat Nekem, akkor tökéletesíteni fogjátok a lelketeket.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-keresztseg-szentsege-altal-a-fenevad-ereje-meggyengul/

 
—–
Római katolikus:

2018-12-16

Advent 3. vasárnapja

Kezdőének:
Örüljetek az Úrban szüntelenül: újra csak azt mondom, örüljetek, az Úr közel van! (Fil 4,4.5)

Könyörgés:
Istenünk, te látod, milyen hűséges lélekkel várja néped karácsony ünnepét. Add, kérünk, hogy Üdvözítőnk születésének nagy napjára elérkezve örvendező lélekkel, áhítatosan ünnepeljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Szofoniás próféta könyvéből
Örvendjetek! Győzelmet aratott az Úr!
Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből Jeruzsálem leánya!
Elvette az Úr
ítéletedet, elűzte ellenségedet, Izrael királya, az Úr közöttetek van, ne félj többé semmi rossztól!
Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemben: „Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed!” Veled van az Úr, a te Istened,
az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével; örül majd neked ujjongó örömmel, úgy, mintha ünnepet ülne.

Ez az Isten igéje.
Szof 3,14-18a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ujjongj és zengjél háladalt, * mert nagy és szent a te Megváltód. 6. vers.
Előénekes: Íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne és nem félek.
Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom.

Örömmel meríttek majd vizet * az üdvösség forrásaiból.
Hívek: Ujjongj és zengjél háladalt, * mert nagy és szent a te Megváltód.
E: Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét.
A népek között hirdessétek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve.
H: Ujjongj és zengjél háladalt, * mert nagy és szent a te Megváltód.
E: Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt, * tudja meg az egész világ.
Ujjongjatok és dicséretet mondjatok Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje.
H: Ujjongj és zengjél háladalt, * mert nagy és szent a te Megváltód.
Iz 12,2-3.4bcd.5-6

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Közel van az Úr, örüljetek!
Testvéreim!
Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki! Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmiért, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket hálaadással az Úr elé. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.
Ez az Isten igéje.
Fil 4,4-7

ALLELUJA
Az Úr lelke van rajtam: * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Iz 61,1 – 7b.tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Hogyan készüljünk a Megváltó eljövetelére?
Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit tegyünk?”
„Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.”
Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?”
Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva.”
Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?”
Nekik így felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.”
És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 3,10-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-16

——
Görög katolikus:

A tanítványok üresen találják Jézus sírját

20.1 A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a zárókövet elgördítették a sír bejáratáról. Ekkor Mária elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!”

Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz. Együtt szaladtak, de az a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda. Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba. Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba. Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva. Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Ugyanis még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.

Jézus megjelenik a magdalai Máriának

10 Ezután a tanítványok hazamentek, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igen, a mi új életünk már Krisztusban van, s amikor majd ő megjelenik, akkor vele együtt ti is dicsőségesen megjelentek.

Ezért gyökerestül irtsátok ki magatokból a régi emberi természetet, és annak minden megnyilvánulását: a szexuális bűnöket, minden gonosz kívánságot és szenvedélyt, és a gazdagság után való vágyakozást, amely a bálványimádás egyik fajtája. Ezek miatt sújt le Isten haragja az engedetlenekre.[a]

Régen ti is így éltetek, és ilyen gonosz dolgokat tettetek. Most azonban irtsátok ki magatokból a haragot és a dühöngést; ne mondjatok, vagy tegyetek semmi olyat, amivel valakit megbántanátok, ne mondjatok rosszat a másikról, és ne káromkodjatok! Többé ne hazudjatok egymásnak, hiszen ez a „régi ember” szokása volt. Ti azonban már levetkőztétek azt a régi természetet, és annak szokásait. 10 Viszont felöltöztétek az „új embert”, aki állandóan megújul, és így egyre inkább hasonlít Teremtőjéhez, Istenhez, és egyre jobban megismeri őt. 11 Ebben az új állapotban már nem fontos, hogy valaki eredetileg zsidó, vagy nem zsidó származású, körülmetélt vagy körülmetéletlen, más népből származó idegen, tanulatlan[b], rabszolga vagy szabad volt. Csak maga Krisztus a fontos, csak ő a lényeges a hívőkben, bárhonnan származnak is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+3%3A4-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Jézus így válaszolt: „Egyszer valaki nagy vacsorát készített, amelyre sok vendéget meghívott. 17 Amikor eljött a vacsora ideje, elküldte a szolgáját. Ezt üzente vele a meghívottaknak: »Jöjjetek a vacsorára, mert már mindent elkészítettem!« 18 De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt mondta a szolgának: »Szántóföldet vettem, oda kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki a gazdádnál!«

19 A másik ezt mondta: »Öt pár igavonó ökröt vettem, és éppen most megyek kipróbálni őket. Kérlek, ments ki a gazdádnál!«

20 Egy harmadik azt üzente: »Éppen most házasodtam, ezért nem tudok elmenni!« 21 A szolga visszatért urához, és mindezt elmondta. A házigazda ekkor megharagudott, és megparancsolta a szolgának: »Siess, és hozd be a város utcáiról és tereiről a szegényeket, a bénákat, a vakokat és a sántákat!«

22 Később a szolga jelentette: »Uram, megtettem, amit parancsoltál, de még mindig van szabad hely.« 23 Ekkor az úr azt mondta: »Menj ki az országutakra, és az ösvényekre: sürgesd az embereket, hogy jöjjenek be! Azt akarom, hogy megteljen a házam vendégekkel! 24 Mert mondom nektek: akiket először meghívtam, azok közül senki sem fog velem vacsorázni.«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+14%3A16-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/16
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Nagyon kevés embernek van a mai világban valamilyen hitvallása vagy Istenbe vetett hite

Igazság Könyve:

“2013.10.25 23:55

Drága szeretett leányom, amikor az emberek azzal vádolnak meg téged, hogy ezekkel az Üzenetekkel félelmet terjesztesz, akkor nekik meg kell érteniük az Én valódi szándékomat. A félelem azok gonoszságától származik, akiket átitatott a lélek sötétsége, és akik köztetek járnak. A ti ellenségetek az Én ellenségem. Ők egy olyan hamis lelkiséget fognak létrehozni minden nemzetben, mely nem Tőlem származik. Annyira elbűvölőek lesznek, hogy az előkelők közé fognak beszivárogni, annak érdekében, hogy a sátáni eredetű new age hamis tanait terjesszék. Sokan azt fogják gondolni, hogy ezek a borzalmas cselekedetek csupán ártalmatlan szórakozások, de a látszólag ártatlannak tűnő külső mögött egy ravasz terv húzódik meg: megfosztani a világot a Szentháromságba vetett hitétől.

Nagyon kevés embernek van a mai világban valamilyen hitvallása vagy Istenbe vetett hite, és így tehát, amikor a Sátán szolgái hamis értéket, hamis lelkiséget és pogányságot mutatnak be nekik, sokan lesznek elcsábítva. Vonzani fogják őket a hamis jótékonysági felkérések azok jogaiért, akik a saját életük elfogadására törekszenek, ami ellenszegül az Atyám által lefektetett Törvényeknek. Mivel az Istenbe vetett hitük gyenge, ezért meg fognak nyílni a hazugságoknak. És inkább egy hamis istent fognak imádni, az antikrisztust.

Azért mondom el nektek ezeket a dolgokat, mert ez az Igazság. Ugyan miért ne figyelmeztethetnélek benneteket ezekre a dolgokra? Én Vagyok a ti Üdvözítőtök, és Én fel Vagyok készülve arra, hogy e hosszú és fájdalmas időszak után végre megmentsem mindnyájatokat. Az embernek a Sátán miatt elmondhatatlan nehézségeket kellett elszenvednie. Oly sok ember nem képes megérteni, hogy ő (a Sátán) mennyire tönkreteszi az életet. Tönkreteszi a kapcsolatokat más emberekkel, bűnre csábít benneteket, amely elpusztít, megváltoztat és tőrbe csal benneteket. Bármit is ad nektek, ti mindig üresnek fogjátok érezni magatokat. Ti egyre csak zuhanni és zuhanni fogtok, míg végül züllött és természetellenes cselekedetekbe keveredtek, és mégsem fogtok megelégedésre találni. Egyedül csak Én, Jézus Krisztus, hozhatok igaz békét, szeretetet és üdvösséget nektek. Mivel a földi életetek az antikrisztus miatt meg fog változni, mely változás meghaladja a felfogóképességeteket, Nekem figyelmeztetnem kell benneteket. Nem azért teszem ezt, hogy félelmet keltsek bennetek, hanem hogy az Igazságra készítselek fel titeket. Csak az Igazság fog megszabadítani benneteket azok gonoszságától, akik élnek, lélegeznek, és meg fognak halni a Sátán és démonai iránti hűségük miatt.

Egyedül Én, Jézus, Vagyok a ti utatok, ahol az üldöztetés miatt enyhülést találtok, amelyet ezek a gonosz, ravasz és álnok emberek hoznak a világnak.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nagyon-keves-embernek-van-a-mai-vilagban-valamilyen-hitvallasa-vagy-istenbe-vetett-hite/

—–
Római katolikus:
2018-10-25

29. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Életünk alapja legyen a szeretet; hogy így Krisztusban megkapjuk a megváltás kegyelmének kincseit.
Testvéreim!
Meghajtom térdemet az Atya előtt: tőle származik ugyanis minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.
A végtelenül hatalmas Istennek pedig, aki hatalmával bennünk működik, és mindent megtehet azon felül is, amit kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át mindörökké. Ámen.
Ez az Isten igéje.
Ef 3,14-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent. 5b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Sziklaszilárd az Úr Igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Az Úr szándéka megmarad örökre, * szívének gondolata nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő Irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
Zsolt 32,1-2.4-5.11-12.18-19

ALLELUJA
Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, * csakhogy Krisztust elnyerjem, és őhozzá tartozzam. Fil 3,8-9 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak.
Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,49-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-25

 
 
“2013.10.21 10:56
Ez a hadsereg a legnagyobb üldöztetést fogja végrehajtani keresztény testvéreik ellen. Testvér a testvér ellen fog harcolni az Igazságért folytatott csatában. …”
 

——
Görög katolikus:

Tanácsok

Az imádkozásban tartsatok ki, legyetek éberek és hálás szívűek. Imádkozzatok értünk is, hogy Isten adjon nekünk alkalmat arra, hogy üzenetét hirdessük, és a Krisztusra vonatkozó titkát megismertessük az emberekkel! E miatt az eddig elrejett igazság miatt vagyok most börtönben. Kérlek, imádkozzatok értem, hogy ezt a titkot úgy tudjam feltárni az emberek előtt, hogy ők világosan meg is értsék!

Bölcsen viselkedjetek azok között, akik még nem hisznek Jézusban, és jól használjátok ki az időtöket! Amikor velük beszéltek, legyetek mindig bölcsek és kedvesek! Akkor majd mindig tudni fogjátok, hogy kinek mit válaszoljatok.

Hírek a munkatársakról

Tükhikosz majd elmondja nektek, hogy mi történt velem, és hogyan vagyok. Ő szeretett testvérem, aki velem együtt hűségesen szolgálja az Urat. Éppen azért küldöm most hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velünk, és így megvigasztaljon benneteket. Vele megy majd hűséges és szeretett testvérünk, Onézimosz is, aki közétek tartozik. Ők majd elmondanak nektek mindent, ami velünk történt.”

Kinek a hatalmával űzi ki Jézus a gonosz szellemeket?

14 Történt egyszer, hogy Jézus gonosz szellemet űzött ki egy emberből, aki nem tudott beszélni. Miután kiment belőle a gonosz szellem, a néma megszólalt. Ezen mindenki szerfölött elcsodálkozott. 15 Egyesek azonban azt mondták: „A gonosz szellemek fejedelmének, a Sátánnak segítségével űzi ki a gonosz szellemeket!”

16 Mások pedig próbára akarták tenni Jézust, és azt kérték, hogy tegyen valami csodát, mutasson nekik valamilyen csodás mennyei jelet bizonyítékul Istentől. 17 Jézus azonban jól tudta, mit gondolnak róla, és ezt mondta: „Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. Hasonlóképpen tönkremegy az a család is, amelyben belső harcok dúlnak. 18 Ha tehát a Sátán a saját gonosz szellemeit űzi ki, akkor valójában önmaga ellen fordul, és a királysága sem állhat fenn tovább. Ha azt mondjátok, hogy én a Sátán segítségével űzöm ki a gonosz szellemeket, 19 akkor a ti tanítványaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Így hát ők maguk bizonyítják, hogy tévedésben vagytok! 20 Ha pedig én Isten ujjával, vagyis a hatalmával űzöm ki a gonosz szellemeket, akkor nyilvánvaló, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok!

21 Ha az erős fegyveres őrzi a maga házát, akkor biztonságban van a vagyona. 22 Ha megtámadja valaki, aki még nála is erősebb, legyőzi, és elveszi a fegyvereit, amelyekben bízott, akkor a győztes elveszi a legyőzött vagyonát, és a zsákmányt szétosztja.

23 Aki nincs velem, az ellenem van. Aki nem velem együtt arat, az szétszórja a termést.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/25

 
“2013.10.25 23:55

Drága szeretett leányom, amikor az emberek azzal vádolnak meg téged, hogy ezekkel az Üzenetekkel félelmet terjesztesz, akkor nekik meg kell érteniük az Én valódi szándékomat. A félelem azok gonoszságától származik, akiket átitatott a lélek sötétsége, és akik köztetek járnak.
A ti ellenségetek az Én ellenségem.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nagyon-keves-embernek-van-a-mai-vilagban-valamilyen-hitvallasa-vagy-istenbe-vetett-hite/

“2013.10.18 00:38

Nektek soha nem szabad elfelejtenetek Engem, Jézusotokat, mert Én mindig veletek vagyok, arra várva, hogy Hozzám jöjjetek.

Szeretett Üdvözítőtök,
Az Emberiség Megváltója,
Jézus Krisztus”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/lehetek-en-az-egyetlen-igazi-baratjuk-az-egyetlen-udvosseguk-de-sokan-kozuluk-figyelmen-kivul-fogjak-hagyni-figyelmezteteseimet/

 


Én tizenkét egyszerű embert választottam ki, akik szegény halászok voltak

Igazság Könyve:

“2013.09.01 17:05

Drága szeretett leányom, végre megköszönöd Nekem ezt a nagyon nehéz Küldetést. Tudom, hogy mennyi fájdalmat okozott neked, hogy Isten Szavát hirdeted, mert ez sok haragot kelt azok között, akik azt hiszik, hogy ők elit (csoport) lennének.

Leányom, tudnod kell, hogy bár élvezed kegyeimet, mindig egyedül fogsz járni, és végül a vadonban fogod végezni, akárcsak a téged megelőző idők prófétái. Küldeni fogok néhány embert, hogy segítsenek neked, de te mindig elszigetelt leszel. Azonban Én mindig együtt leszek veled, miközben a farkasok vadászni fognak rád.

Mondd el a következőket azoknak, akik igaz tanítványaimnak, papjaimnak és felszentelt szolgáimnak tartják magukat köztetek: Én mindig meg fogom hallani a kicsinyek, a gyengék, az alázatosak és a tiszta szívűek hangját. Még ha félnek is Üzeneteimtől, Én akkor is kegyeimben részesítem majd azokat, akik valóban szeretnek Engem. Hogy kik ezek, akikről most beszélek? Azokra utalok, akik sohasem felejtették el, amit mondtam nekik. Hordozzátok Keresztemet, és kövessetek Engem, de legyetek felkészülve arra, hogy amikor Isten Szavát minden rosszindulat nélkül mondjátok, akkor az Én fájdalmamat fogjátok elszenvedni. Attól függetlenül, hogy milyen civilizáltnak tartjátok a világot ebben az időben, gyűlölni fognak benneteket, amikor dacosan kiálltok majd azok ellen, akik gyűlölnek Engem. Amikor ők Engem gyűlölnek, akkor benneteket fognak keresztrefeszíteni.


Én meghallgatom a szelídeket. Megáldom azokat, akik egyértelmű Utasításaimat elviszik hozzátok, hogy szeressétek egymást, független attól, hogy mennyire kínoznak benneteket. Azoknak mondom közületek, akik ezen Üzeneteken keresztül elutasítanak Engem: nektek nem szabad kétségeitek miatt senki ellen gyűlöletet terjesztenetek az Én Nevemben. Én, Jézus Krisztus, most elmondom nektek, hogy az ördög eljött, hogy bejelentse ezt az Isten minden gyermeke elleni végső támadást. Azok közületek, akik vonakodnak attól, hogy hallgassanak Rám, el fognak esni az ő rajongó szolgáinak bűvöletétől.Nem tudjátok, hogy a Sátán meg fogja támadni Egyházamat, és hogy ez meg volt jövendölve? Ellenségeim köztetek fognak járni és ti mégsem tartjátok azt elfogadhatónak, hogy Én ezt megengedném. Tudnotok kell, hogy az Armageddon csatája két tábort foglal magába: azokét, akik hisznek Istenben és Isten Szavát követik, és a gonoszét meg annak hadseregét, és mindazokat, akiket megtéveszt. A Sátán sokakat meg fog téveszteni Egyházamban, és csak azok lesznek képesek ellenállni a csábításnak, akik továbbra is éberek maradnak, és figyelnek a tanbeli hibákra. A csaló legerősebb eszköze a csábítás. Ő úgy csal, hogy az Igazság hirdetésének látszatát kelti.Arra buzdítom azokat a szegény lelkeket, akik szeretnek Engem, és akik hűségesek maradnak földi Egyházamhoz, hogy hallgassanak meg Engem: Nektek hűségeseknek kell maradnotok Egyházamhoz, és el kell fogadnotok a fegyelmi szabályokat, amennyiben feletteseitek hűek maradnak ahhoz, amit Kereszthalálom által adtam a világnak. A választás ideje közel van. Az utálat még nem következett be, de amikor látjátok a hibákat, amelyek Tanításaim és a Szentségek Ajándéka ellen irányulnak, (akkor) távoznotok kell. Ez a nap közel van. Aztán össze kell gyűlnetek és továbbra is követnetek kell Egyházam Szabályait, ahogyan azt Péter, még a ti időtök előtt meghatározta.

Ti, akik most gúnyoltok Engem, mivel elutasítjátok Üzeneteimet, valóban azt hiszitek, hogy Én megosztanám Egyházamat? Mielőtt eltaszítjátok Prófétámat, várjatok addig a napig, amíg arra kérnek benneteket, hogy földi Egyházam Nevében hűséget esküdjetek a hazugságoknak. Csak azért nem doblak félre benneteket, és azért nem engedem, hogy a démonok felfaljanak titeket, mert nagyon erős az irántatok való Szeretetem.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-akik-most-gunyoltok-engem-mivel-elutasitjatok-uzeneteimet-valoban-azt-hiszitek-hogy-en-megosztanam-egyhazamat/

 
 
 
25 Volt köztük egy asszony is, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt.

42 Ekkor a tizenkét éves kislány azonnal felkelt, és járni kezdett, az emberek pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. 43 Jézus azonban szigorúan megparancsolta, hogy erről senkinek se beszéljenek. Azután szólt, hogy adjanak enni a kislánynak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+5%3A22-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/31

 

“2013.09.01 11:08

Drága szeretett leányom, amikor a Földön jártam és beléptem Isten Templomaiba, hogy kinyilatkoztassam az Igazságot, először türelemmel bántak Velem. Sok pap csodálkozott azon, amit tudtam és csodálkoztak Rajtam, az ács alázatos Fián. Így ők figyelmesen hallgattak (Engem), mivel Én többet magyaráztam, mint amit elvártak tőlük, úgy, ahogyan le van fektetve Atyám Könyvében.

Én már tizenkét éves korom óta tudtam, hogy mi volt a Küldetésem és azt lassan kezdtem el, nem tártam fel túl sokat a megfelelő idő előtt. Tudtam, hogy fel kell készítenem a világot a Messiás Eljövetelére. Azt is tudtam, hogy Atyám Egyháza a Földön rövid időn belül meg fog tagadni Engem és azt fogja mondani, hogy Én egy szélhámos voltam.

Tizenkét egyszerű embert választottam ki, akik szegény halászok voltak, tanulatlanok és nem volt tudomásuk a Szentírásról. Miért tettem ezt? Tudtam, hogy azt a tudást, amit adnék nekik, olyannak fogadják el, mint ami az valóban volt. Ezért ők nem hasonlítanák össze Tanításaimat a Szentírással, mivel korábban nem ismerték a Szentírást, és nem próbálnának hibát keresni azáltal, hogy alaposan megvizsgálják azokat. Ez azt jelentette volna, hogy többen közülük nem lettek volna elég elszántak az Igazság terjesztésére. Az Egyház magas beosztottjai kigúnyolták őket azt állítván, hogy tudatlan emberek lévén nem méltók arra, hogy Isten választottjai legyenek Szent Szavának terjesztésére. Bizonyára, a lelki dolgokban való képzettségüknek köszönhetően és Isten Egyházában lévő beosztásaiknak megfelelően, Isten csakis Egyházát választaná, hogy az Igaz Igét megjövendöljék. Nem értették meg, hogy Isten ily módon csak az alázatosakat és a tudatlanokat választja, mert ők nem vitatkoznak. Ők nem provokálnak és nem félnek az elutasítástól, mert nem tudnak többet. Ne feledjétek, Isten nem azokat választja ki, akik mások előtt felmagasztalják magukat. Ez sohasem lehetséges.

Ezért gyűlölnek téged, leányom, Egyházamban a Földön. Ezért tépik szét Üzeneteimet és gúnyolják azokat. Ezért gúnyolnak téged, mert nem tartanak méltónak Szent Szavam terjesztésére. Mennyire megbántanak Engem. A gyűlöletet, melyet látni fogsz, elsősorban a Katolikus Egyház fogja befolyásolni. Ők soha nem fogják elfogadni egy olyan próféta küldését, aki nem ismeri a Legszentebb Bibliát vagy Tanításaimat. Azt fogják mondani, hogy te eretnekséget terjesztesz. Azért mondják ezt, mert már annyira eltávolodtak Tanításaimtól, hogy a saját hazugságaikat kezdték hinni. Tudnotok kell, hogy Prófétám a végidőkre már elküldetett és lehetetlen, hogy ne lenne kiválasztott, mert ezt a Küldetést Atyám hozta létre, Aki csakis az Övéit küldi.

Figyelmeztetem azokat, akik azáltal gúnyolnak Engem, hogy jelentéktelennek tartják ezeket az Üzeneteket – Szent Szavamat: nektek most rögtön Hozzám kell jönnötök Szentségimádást tartván, minden egyes nap, amíg meg nem halljátok a Hangomat. Csak akkor emelhetlek fel benneteket és mutathatom meg nektek, hogy mit várok el tőletek Isten szolgálatában, ebben a kritikus időben.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-tizenket-egyszeru-embert-valasztottam-ki-akik-szegeny-halaszok-voltak-tanulatlanok-es-nem-volt-tudomasuk-a-szentirasrol/

 
 

—–
Római katolikus:

 

2018-09-01

21. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Isten a „gyengéket” választotta ki, hogy „aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék”.
Testvéreim!
Gondoljatok csak meghívástokra! Nem sokan vannak köztetek, akik a világ szerint bölcsek, és nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő. Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket; s ami a világ szemében gyönge, azt választotta ki, hogy megszégyenítse az erőseket. Ami a világ előtt alacsonyrendű és megvetendő, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik látszanak valaminek. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.
Általa van nektek is életetek Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül az írás szava: „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!”

Ez az Isten igéje.
1Kor 1,26-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának. 12b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
Letekint Isten a mennyből, * és látja mind az emberek fiait.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H. Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ő a segítőnk és ő a mi oltalmunk.
Benne örvend a szívünk, * az ő szent nevében reménykedünk.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
Zsolt 32,12-13.18-19.20-21

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket!” Jn 13,34 – 11. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A ránk bízott kegyelmi javakról számadással tartozunk Istennek.
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,14-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-01


——
Görög katolikus:

Az Örökkévaló Szelleme nyugszik rajtam

61.1 Az Örökkévaló Isten Szelleme nyugszik rajtam,
    mivel fölkent engem az Örökkévaló.
Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
    meggyógyítsam a megtört szívűeket,
szabadulást hirdessek a foglyoknak,
    és szabadon bocsássam a megkötözötteket,
hogy hirdessem az Örökkévaló jókedvének esztendejét,
    Istenünk bosszúállása napját,
    és megvigasztaljak minden gyászolót.
Elküldött, hogy akik Sionban gyászolnak,
azoknak fejére ékes koronát tegyek
    a hamu helyett,
öröm olaját adjam nekik
    a gyász helyébe,
és dicséret palástját adjam rájuk
    a csüggedés és szomorúság szelleme helyett.
Akkor majd az igazságosság fáinak nevezik őket,
    akiket az Örökkévaló ültetett,
    hogy dicsőségét nyilvánvalóvá tegyék,
hogy újjáépítsék az ősi romokat,
    helyreállítsák, ami régen elpusztult,
és felépítsék a romba dőlt városokat,
    melyek lakatlan hevertek nemzedékeken át.

Idegenek jönnek,
    hogy nyájaidat legeltessék,
a nemzetek fiai jönnek,
    hogy földjeidet műveljék és szőlőidet gondozzák.
Titeket pedig az Örökkévaló papjainak neveznek,
    Istenünk szolgáinak tekintenek.
A nemzetek gazdagsága fog táplálni benneteket,
    és kincseikkel dicsekedtek.

Mivel a szégyenből kétszeres részt kellett viselnetek,
    és gyalázatot tűrtetek,
ezért örökségetek is kétszeres lesz a földön,
    s örömötök nem múlik el soha.
Mert én, az Örökkévaló, szeretem a jogosságot,
    de gyűlölöm az erőszakosságot és a rablást.
Megadom hát hűségesen megérdemelt jutalmukat,
    és örök szövetséget kötök velük.
Gyermekeik híresek lesznek a nemzetek között,
    és utódaikat minden nép ismerni fogja.
Mindenki látni fogja rajtuk, és elismeri,
    hogy őket az Örökkévaló áldotta meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+61&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus véleménye a vallási vezetőkről

23.1 Jézus ekkor az összegyűltekhez és a tanítványaihoz fordult: „A törvénytanítóknak és a farizeusoknak hatalmuk és tekintélyük van, hogy Mózes Törvényét magyarázzák és alkalmazzák. Ezért fogadjátok meg, amit mondanak, de ne tegyétek azt, amit ők tesznek, és ne kövessétek a példájukat! Mert ők csak tanítják a Törvényt, de maguk nem követik, és nem engedelmeskednek neki! Szigorú szabályokat állítanak föl, és ráerőltetik az emberekre. Ugyanakkor ők maguk meg sem próbálják követni ezeket.

Mindent csak azért tesznek, hogy az emberek lássák őket. Ezért hordanak nagyobb imadobozokat és ezért hosszabbítják meg a ruhájuk szélén a rojtokat is. Szeretnek a vacsorákon és a zsinagógákban az előkelő helyeken ülni. Szeretik, ha a piactéren mindenki tisztelettel köszön nekik, és mesternek szólítja őket.

Ti azonban ne engedjétek, hogy »Tanítónak« szólítsanak benneteket, mert csak egy Tanítótok van, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok! »Atyának«[a] se szólítsatok senkit a földön, mert csak egy Atyátok van — a Mennyben! 10 Ne engedjétek azt sem, hogy »Mesternek« szólítsanak benneteket, mert csak egy Mesteretek van, a Messiás! 11 Aki szolgál a többieknek, az lesz a legnagyobb közöttetek.

12 Aki különbnek tartja magát másoknál, azt megalázzák. Aki viszont megalázza magát, azt magasra fogják emelni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Krisztus apostolai

4.1 Mi Krisztus szolgái vagyunk, és Isten ránk bízta a titkait — így tekintsen ránk mindenki! Akire pedig rábíztak valamit, attól elvárják, hogy hűséges és megbízható legyen. Én azonban nem törődöm vele, mi a véleményetek rólam, és hogyan ítéltek meg engem. Az sem érdekelne, ha a bíróság ítélkezne felettem, sőt, még én sem mondok ítéletet magamról. Bár a lelkiismeretem tiszta, ez még nem bizonyítja, hogy ártatlan vagyok. Maga az Úr fog felettem ítélkezni! Azért ne mondjatok ítéletet senkiről idő előtt, vagyis mielőtt az Úr eljön! Várjátok meg őt! Majd ő derít fényt arra, amit ma még a sötétség takar el a szemünk elől. Napvilágra hozza még a szív legrejtettebb szándékait is! Akkor majd Istentől kapja meg mindenki az őt megillető dicséretet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+4%3A1-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”

28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Krisztus „Testének” tagjai vagytok!

12 Ezért legyetek mindenki iránt együtt érzők, kedvesek, alázatosak, türelmesek! Hiszen Isten szeret titeket, és kiválasztott benneteket a maga számára, hogy szent népévé tegyen! 13 Viseljétek hát el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok lenne a másikra! Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak!

14 Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. 15 Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek, hiszen mindnyájan Krisztus „Testének”[a] a tagjai vagytok! 16 Krisztus beszéde és tanítása teljes gazdagságában éljen bennetek és közöttetek! Tanítsátok és tanácsoljátok egymást mindenféle bölcsességgel! Isten iránti őszinte hálával énekeljetek zsoltárokat, himnuszokat és a Szent Szellemtől származó énekeket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+3%3A12-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus a názáreti zsinagógában

16 Ezután Názáretbe ment, abba a városba, ahol felnevelkedett. Szombaton, szokása szerint elment a zsinagógába. Amikor felállt, hogy az Írásokból felolvasson, 17 Ézsaiás próféta könyvét adták a kezébe. Kinyitotta a könyvtekercset, és azt a helyet kezdte olvasni, ahol ez van írva:

18 „Az Örökkévaló Szelleme van rajtam,
    mivel felkent engem,
hogy örömhírt mondjak a szegényeknek,
    elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak,
a vakoknak pedig szemük megnyílását,
    hogy megszabadítsam a szenvedőket és elnyomottakat,
19 és hirdessem az Örökkévaló kegyelmének idejét.”[a]

20 Behajtotta a könyvtekercset, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenki várakozva nézett rá. 21 „Ez az Írás most teljesedett be a fületek hallatára” — mondta nekik.

22 Mindannyian elismeréssel hallgatták Jézust, és csodálkoztak, hogy a kegyelemnek ezeket az igéit idézi. De azt is kérdezgették egymástól: „Hogyan lehetséges ez? Hát nem ő a József fia?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4%3A16-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/09/01
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

Az Örökkévaló Szolgája, a Vőlegény

10 Ujjongva örvendezek az Örökkévalóban,
    lelkem ujjong Istenemben,
mert az üdvösség ruháiba öltöztetett,
    az igazságosság palástjával vett körül,
mint vőlegényt, kire a papok fejdíszét teszik,
    mint menyasszonyt, akit ékszereivel ékesítenek.
11 Bizony, ahogy a földből kihajtanak a növények,
    a kertből kisarjad, amit gazdája ültetett,
úgy sarjasztja ki az Örökkévaló Isten
    a nemzetek szeme láttára az igazságosságot
    és a dicsőséget.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+61&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/nitzavim
—-

“Az Én Időm, mely összefonódik Atyám Isteni Akaratával, szinte elérkezett hozzátok.”

Igazság Könyve:
“Drága szeretett leányom, az Én Időm a Földön, úgy tűnik, mintha a Keresztre-feszítésemkor véget ért volna, de ez csak a kezdet volt.

Az Én Időm, mely összefonódik Atyám Isteni Akaratával, szinte elérkezett hozzátok, és végül még egyszer eljövök, hogy Szentséges Szívembe zárjam az emberiséget.

Sok minden megvalósult, de nemcsak általatok, drága szeretett Tanítványaim, hanem Egyházam hite által is, mivel az bátran szembeszáll földi Testem világi kormányok által okozott üldöztetésével.

Mennyire szeretem hűséges Követőimet! Mennyi vigaszt hoznak Nekem a határozott és állhatatos hűségük által. A Szentlélek (munkálkodása) feltartózhatatlan ebben az időben, és mint egy háló, az emberiség fölé lett vetve a gonosz szellem ellenszereként, mely jelen van az emberek szívében.

Ha a démonokat ti úgy látnátok, hűséges Követőim, ahogyan azokat Én látom, amint kóborolnak a Földön, otthont keresvén maguknak, akkor meghalnátok a félelemtől. Ők menedéket keresnek az emberi lélekben és azokban az otthonokban, amelyeket az emberek laknak. Azok a lelkek, akik nem szeretnek Engem, akik elutasítják Istent, és a Sátán által terjesztett hamis tanításokat követik, beleértve a new age szervezeteket – melyek vallási és spirituális szervezeteknek adják ki magukat –, megnyílnak e gonosz lelkek előtt. Sokan megsértődnének ezen lelkek közül, ha megmondanák nekik, hogy ők az ilyen gonosz szellemek hordozói. Azonban ezt nem hinnék el, még akkor sem, ha aggodalmuk mély érzelmeit mutatnák.

Ezek a gonosz lelkek – és sok van belőlük – megmutatják magukat Nekem, bár ahol vannak, befészkelik magukat a sötétségbe Előlem. Látom őket, amint gúnyosan vigyorognak és aljas szájukkal Rám köpnek. Amikor Isten gyermekeiben jelen vannak, akkor ők azt a személyt – akibe beléptek – átalakítják, bár kezdetben csak lassan. Idővel ezek a szegény lelkek trágárságokat fognak köpködni Istenre és az általa lefektetett Törvényekre. …

—–
Római katolikus:
“„Még negyven nap, és Ninive elpusztul!”
„Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe.  Jézus megszólította őket: ,Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.”

 

——
Görög katolikus: 
Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én juhaimat!

18 Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.”

19 Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: “Kövess engem!””
“… 12 Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.

13 Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra.

14 Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével.

15 Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.”

Jézus így felelt neki: “Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia.

10 Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” “

—–
—–
—–
Tóra:
Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!”
—-