Címke: világosság

Az ég három napig el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt

Igazság Könyve:
” Az ég három napig el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt
2014. május 13. kedd, 8:50

Drága, szeretett leányom, a legnagyobb öröm Számomra látni szeretett követőimet, akik válaszoltak a Hívásomra, hogy imádkozzák a Keresztes Imahadjárat Imáit, amelyek a Szentlélek Ereje által a lelkek milliárdjait fogják megmenteni.
Én a Keresztes Imahadjárat Imáit arra fogom felhasználni, hogy megújítsam és megtisztítsam az emberek lelkét, egy időben azzal, amikor a Föld arculatát is megújítom. A nagy megújuláskor minden egyazon időben fog befejeződni, hogy a világ készen álljon és méltó legyen az Én,
Jézus Krisztus, a visszatérő Megváltó fogdására.
 
Csakúgy, mint amikor a nemzetek a fejedelmiségeket fogadják, sok előkészületre van szükség mielőtt a király a lábát a földjükre tenné. Ti soha nem engednétek meg egy királynak sem, hogy akkor érkezzen látogatóba, amikor mindenütt rendetlenség, rongálódás van, vagy amikor az utcák piszkosak. Ezért eme országok képviselői gondoskodni fognak arról, hogy megfelelően legyenek felöltözve, és kellőképpen felkészülve, hogy méltóképpen fogadhassák a látogató előkelőséget. Ők nagy gondot fognak fordítani egy nagy fogadás előkészítésére, és képviselőket fognak választani, akiket méltónak tartanak arra, hogy üdvözöljék a látogatóba érkező királyt. Végül nagy ünnepséget fognak rendezni, hogy megünnepeljék a király érkezését, és azon a napon fel fognak sorakozni az utcákon, és dicshimnuszokat fognak énekelni. Ők kitüntetésekkel fogják elhalmozni a látgató fejedelmet és kíséretét. Így lesz az Úr Nagy Napján is, amikor Én, Jézus Krisztus, ítélni jövök. 

Én a trombiták hangjára, és az angyalok kórusának édes hangjára váratlanul fogok megérkezni. Az ég három napra el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt. De azután megannyi színben fog világítani, amilyet ember még soha nem látott. Én látható leszek minden korosztályú férfi, nő és gyermek számára, nagy lesz a megrázkódtatás, de ugyanakkor az izgalom is. Az emberek nem fognak hinni a szemüknek, és sokan elnémulnak, mások viszont a megkönnyebbüléstől és az örömtől könnyeket fognak ejteni. Sokan felkészületlenek lesznek, és annyira nyomasztónak fogják találni ezt az eseményt, hogy a szomorúság könnyeit fogják ontani, mert a szívükben már tudni fogják, hogy hogyan utasították el az igaz Messiást, és mennyire méltatlanok arra, hogy belépjenek Királyságomba. De ezeknek az embereknek Én a következőt mondom: Azon a Napon hívnotok kell
Engem, és kérnetek kell, hogy bocsássak meg nektek. Akkor ti is Új Királyságomba lesztek gyűjtve.

Arra kérem azokat, akik szeretnek Engem, hogy úgy készüljenek erre a Nagy Napra, mint egy király látogatására. Bízzatok Bennem, készítsétek fel a lelketeket, imádkozzatok minden lélek üdvösségéért, és jöjjetek megfelelően felöltözve, készen várakozván, úgy, ahogyan a mennyasszony várja a vőlegényt. Azon a napon, ti, Isten gyermekei, egyesülni fogtok Velem, akárcsak Atyámmal, Szent Egységben az új világ és az Új Korszak kezdetére, mely már a kezdetektől fogva meg volt ígérve nektek.

Legyetek békében. Szívetek szeretetével és egyszerűségével készüljetek erre a Nagy Napra. Ne féljetek attól a naptól. Üdvözöljétek azt. Még ha nagy sötétségben lennétek is, Én a Világosságomba viszlek benneteket. Mindössze annyit kell tennetek, hogy kitárjátok Felém karjaitokat, Én pedig mint Enyéimet, meg foglak ölelni benneteket.
Jézusotok “
 
 
“… Az Egyház számára a legnagyobb megpróbáltatás ideje fog elkövetkezni. Bíborosok fognak bíborosokkal, püspökök fognak püspökökkel szemben állni; és a Sátán masírozni fog híveivel és Rómában változások lesznek. Ami rothadt, le fog esni, és ami le fog esni, az többé nem fog felemelkedni. Az Egyház el fog sötétedni, és a világot a terror fogja elborítani. …”
 
 

2019-05-10húsvét 3. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten kiválasztja Sault a nemzetek apostolának.
A jeruzsálemi keresztényüldözés idején Saul még mindig dühtől lihegve halálra kereste az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz, és arra kérte, adjon neki ajánlólevelet a damaszkuszi zsinagógához. Az volt a szándéka, hogy elfogja és Jeruzsálembe viszi azokat a férfiakat és nőket, akikről kideríti, hogy az új hit követői.
Már közel járt Damaszkuszhoz, amikor egyszerre mennyei fény vette körül. A földre esett, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?”
A hang folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Állj fel, menj be a városba! Ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
Az útitársak ijedtükben némán álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig fölkelt a földről, kinyitotta a szemét, de semmit sem látott. Kézenfogva vezették be Damaszkuszba. Három napig nem látott, nem evett és nem ivott. Élt akkor Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány. Látomásban így szólt hozzá az Úr: „Ananiás!” „Itt vagyok, Uram!” – felelte.


Néhány napig a damaszkuszi tanítványok között maradt, aztán hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 9,1-20″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-10

 
 
 

“Én nem azért kutatom fel a gonoszokat, hogy könnyűszerrel elpusztítsam őket. Egyetlen vágyam, hogy mindnyájukat megmentsem. (&149.)
2014. május 11. vasárnap, 18:00

Drága, szeretett leányom, leghőbb vágyam, hogy Isten minden gyermekének szeretetet, békét és boldogságot hozzak. Függetlenül attól, hogy mennyire
gonoszak az emberek tettei, soha nem vágyom bosszúra. Nem keresem azt sem, hogy bárkinek is megaláztatást okozzak, bár lehet, hogy ők másokat megaláznak az Én Nevemben. Soha nem keresem azt, hogy tönkretegyem az ember hírnevét, jóllehet ő az oka a világban lévő sok pusztításnak. Én nem azért kutatom fel a gonoszokat, hogy könnyűszerrel elpusztítsam őket. Egyetlen vágyam, hogy mindnyájukat megmentsem. Én gondját viselem Isten minden gyermeke lelkének. Folyamatosan keresem őket. Megpróbálom Magamhoz vonzani őket. Még azokat is felkeresem naponta, akik nem fogadják el Létezésemet. Az által teszem érezhetővé Jelenlétemet az életükben, hogy eltöltöm a lelküket mások iránti szeretettel, felszínre hozom a jóságot bennük, hogy az legyőzhesse a negatív gondolatokat, cselekedeteket és tetteket. …”
 
“Én egy olyan embert fogok támasztani Egyházamban, aki fel fog állni, és az Igazságot fogja hirdetni
2014. május 10. szombat, 17:30
A hit ekkor olyannyira terjedni fog, hogy a férfiak, a nők és azok fiai hirdetni fogják a Szent Evangéliumokban foglalt Szavamat a világnak mind a négy sarkában. Ők prófétálni fognak, feltárván a világnak ezeket az Isteni Üzeneteket, és Jelenlétem be fogja őket borítani, hogy megadja számukra a szükséges erőt és bátorságot.

A gonosz terve éppen olyan bonyolult, mint amilyen egyszerű: kárhozatba vinni a lehető legtöbb lelket azáltal, hogy elpusztítja a Belém, Jézus Krisztusba vetett hitüket. Ezt ők az Igazság megtagadásával fogják megtenni. Míg az új vallás a hazugságok révén el fogja nyelni a lelkeket, addig Én annak a háromszorosát fogom visszanyerni, biztosítván azt, hogy Isten gyermekei ne felejtsék el az Igazságot.

Jézusotok “

 

 
 

Római katolikus:

2019-05-13

húsvét 4. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten minden népet meghív a keresztény életre.
Amikor az apostolok és a júdeai testvérek megtudták, hogy a pogányok is befogadták Isten igéjét, a Jeruzsálembe visszatérő Pétert néhányan a kereszténnyé lett zsidók közül szemrehányással illették: „Te olyan embereket látogattál meg, és olyanokkal étkeztél együtt, akik nem tartják meg a mózesi törvény előírásait.”
Péter erre hozzáfogott és szép sorjában elbeszélte nekik az eseményeket:
„Joppé városában tartózkodtam és imádkoztam, amikor elragadtatásban látomásom volt. Valami lepedőféle ereszkedett le négy csücskénél fogva az égből egészen elém. Amikor jól szemügyre vettem, szárazföldi négylábú állatokat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne. Egyúttal hangot is hallottam, amely így szólított meg: »Péter, kelj föl, öld meg és egyél belőle!« De én szabadkoztam: »Szó se lehet róla. Uram, hiszen közönséges vagy tisztátalan ételt sohasem vettem a számba.« Ekkor a mennyei hang másodszor is megszólalt: »Amiről Isten úgy nyilatkozott, hogy tiszta, azt te ne tartsd tisztátalannakEz háromszor megismétlődött, azután az egész fölemelkedett az égbe.
Akkor nyomban három férfi állt meg a ház előtt, ahol laktam. Cezáreából küldték őket hozzám. A Szentlélek felszólított, hogy habozás nélkül tartsak velük. Velem jött hat testvér is, és így tértünk be Kornéliusz házába. Ő aztán elmondta, hogy házában angyal jelent meg neki, és felszólította: »Küldj Joppéba! Hívasd el Simont, más néven Pétert! Ő olyan tanítást hirdet neked, amely által üdvözülsz te és egész házad népe.«
Alighogy beszélni kezdtem nekik, leszállt rájuk a Szentlélek, akárcsak kezdetben mireánk. Eszembe jutottak az Úr szavai, amikor így szólt: »János csak vízzel keresztelt, ti ellenben a Szentlélekben fogtok megkeresztelkedni.« Ha tehát Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek Isten útjába?”
Ennek hallatára a tanítványok lecsillapodtak, és dicsőítették Istent: „Így hát a pogányoknak is megadta Isten az örök életre vezető bűnbánatot!”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 11,1-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent. (Vö. Zsolt 43,3a – 4. g tónus)
Vagy: Alleluja. 4, szám
Előénekes: Mint szarvasgím a források vizére, * úgy sóvárog utánad a lelkem, Istenem.
Lelkem szomjazik az Isten után, † az élő Isten után, * mikor mehetek, hogy megjelenjek az Isten színe előtt?
Hívek: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Küldd el világosságodat és hűségedet, * hogy azok vezessenek szent hegyedre és a te hajlékodba.

Odalépek Isten oltárához, † örömöm Istenéhez, * citeraszóval magasztallak téged, én Uram, Istenem.
H: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent,
Vagy: Alleluja.
Zsolt 41,2-3;42,3.4

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a jó Pásztor. * Ismerem enyéimet, és ők ismernek engem.” Jn 10,14 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus övéinek jó pásztora és üdvözítője.
Abban az időben így szólt Jézus:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 10,1-10 “A” évben: Jn 10,11-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-13

 
 
 
—–
Görög katolikus:

Istvánt a Főtanács előtt vádolják

István telve volt Isten kegyelmével és erejével, ezért nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Azonban egyes cirénei, alexandriai, ciliciai és kis-ázsiai zsidók, akik az úgynevezett szabadosok zsinagógájához tartoztak, vitatkozni kezdtek Istvánnal. 10 De a Szent Szellem olyan bölcsességet adott Istvánnak, hogy annak a vitatkozók nem tudtak ellenállni.

11 Ekkor titokban rávettek néhány embert, hogy tanúskodjanak István ellen, és ezt mondják róla: „Hallottuk, amikor István gyalázta Mózest és Istent!” 12 Ezzel István ellen uszították a tömeget, a nép vezetőit és a Törvény tanítóit, akik odarohantak Istvánhoz, letartóztatták, és a Főtanács elé állították. 13 Hamis tanúkat is hoztak, akik megerősítették a vádat: „Ez az ember mindig a Templom és a Törvény ellen beszél. 14 Hallottuk, amikor azt mondta, hogy a názáreti Jézus le fogja rombolni a Templomot, és megváltoztatja azokat a hagyományokat, amelyeket Mózes parancsolt nekünk.”

15 Amikor a Főtanácsban ülők Istvánra néztek, olyannak látták az arcát, mint amilyen egy angyalé.

István védekező beszéde

7.1 A főpap ekkor megkérdezte Istvántól: „Igaz ez?” Ő pedig így válaszolt: „Testvérek és atyák, hallgassatok rám! A dicsőséges Isten megjelent ősapánknak, Ábrahámnak, amikor ő Mezopotámiában lakott, s még nem költözött Háránba. Isten így szólt hozzá: »Hagyd el országodat és rokonaidat, és menj abba az országba, amelyet majd én mutatok neked!«[c] Ekkor Ábrahám kiment a káldeusok országából[d], és Hárán városába költözött. Ott az apja meghalt. Azután Isten elvezette Ábrahámot ebbe az országba, ahol ti most éltek. Akkor nem adott neki saját birtokot ebből a földből, még egy talpalatnyit sem. Azonban megígérte, hogy majd neki és leszármazottjainak fogja adni, pedig akkor Ábrahámnak még nem volt gyermeke.

….

47 Mégis Salamon építette fel a Templomot.

48 De a Magasságos Isten nem olyan templomban lakik, amit emberek építenek. Amint a próféta[o] is mondja:

»Azt mondja az Örökkévaló:
49 A Menny a trónom,
    és a Földön pihen lábam.
Miféle házat építhetnétek nekem,
    milyen helyet, ahol megpihenjek?
50 Talán nem az én kezem teremtette mindezeket?«”[p]

51 István így folytatta: „Ti, kemény nyakúak! Csak a testetek van körülmetélve, de a szíveteket nem adtátok Istennek, és nem hallgattatok rá! Ti mindig ellenkeztetek a Szent Szellemmel, akárcsak őseitek! Éppen olyanok vagytok, mint ők! 52 A próféták közül kit nem bántalmaztak és üldöztek ősapáitok? Megölték azokat a prófétákat, akik előre hirdették az »Igazságos«, a Messiás eljövetelét! Ti pedig most elárultátok, és meggyilkoltátok őt is, az »Igazságost«. 53 Ti vagytok, akik angyalok segítségével kaptátok a Törvényt, mégsem tartottátok meg!”

Istvánt megkövezik

54 Ezt hallva a vallási vezetők annyira megharagudtak Istvánra, hogy a fogukat csikorgatták dühükben. 55 István pedig megtelt Szent Szellemmel, és amint felnézett, meglátta Isten dicsőségét és Jézust, aki Isten jobb oldalán állt. 56 Felkiáltott: „Nézzétek! Látom a megnyílt Mennyet, és az Emberfiát Isten jobb oldalán állni!”

57 Ekkor mind kiabálni kezdtek, befogták a fülüket, és Istvánra rohantak. 58 Kilökdösték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű fiatalember lábához tették a köpenyüket. 59 Miközben hullottak rá a kövek, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz a szellememet!” 60 Majd térdre esett, és hangosan kiáltotta: Uram, bocsásd meg nekik ezt a bűnt!” Miután ezt mondta, meghalt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+6-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

” Az ég három napig el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt
2014. május 13. kedd, 8:50

Drága, szeretett leányom, a legnagyobb öröm Számomra látni szeretett követőimet, akik válaszoltak a Hívásomra, hogy imádkozzák a Keresztes Imahadjárat Imáit, amelyek a Szentlélek Ereje által a lelkek milliárdjait fogják megmenteni.
Én a Keresztes Imahadjárat Imáit arra fogom felhasználni, hogy megújítsam és megtisztítsam az emberek lelkét, egy időben azzal, amikor a Föld arculatát is megújítom. A nagy megújuláskor minden egyazon időben fog befejeződni, hogy a világ készen álljon és méltó legyen az Én,
Jézus Krisztus, a visszatérő Megváltó fogdására.
 
Csakúgy, mint amikor a nemzetek a fejedelmiségeket fogadják, sok előkészületre van szükség mielőtt a király a lábát a földjükre tenné. Ti soha nem engednétek meg egy királynak sem, hogy akkor érkezzen látogatóba, amikor mindenütt rendetlenség, rongálódás van, vagy amikor az utcák piszkosak. Ezért eme országok képviselői gondoskodni fognak arról, hogy megfelelően legyenek felöltözve, és kellőképpen felkészülve, hogy méltóképpen fogadhassák a látogató előkelőséget. Ők nagy gondot fognak fordítani egy nagy fogadás előkészítésére, és képviselőket fognak választani, akiket méltónak tartanak arra, hogy üdvözöljék a látogatóba érkező királyt. Végül nagy ünnepséget fognak rendezni, hogy megünnepeljék a király érkezését, és azon a napon fel fognak sorakozni az utcákon, és dicshimnuszokat fognak énekelni. Ők kitüntetésekkel fogják elhalmozni a látgató fejedelmet és kíséretét. Így lesz az Úr Nagy Napján is, amikor Én, Jézus Krisztus, ítélni jövök. 

Én a trombiták hangjára, és az angyalok kórusának édes hangjára váratlanul fogok megérkezni. Az ég három napra el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt. De azután megannyi színben fog világítani, amilyet ember még soha nem látott. Én látható leszek minden korosztályú férfi, nő és gyermek számára, nagy lesz a megrázkódtatás, de ugyanakkor az izgalom is. Az emberek nem fognak hinni a szemüknek, és sokan elnémulnak, mások viszont a megkönnyebbüléstől és az örömtől könnyeket fognak ejteni. Sokan felkészületlenek lesznek, és annyira nyomasztónak fogják találni ezt az eseményt, hogy a szomorúság könnyeit fogják ontani, mert a szívükben már tudni fogják, hogy hogyan utasították el az igaz Messiást, és mennyire méltatlanok arra, hogy belépjenek Királyságomba. De ezeknek az embereknek Én a következőt mondom:
Azon a Napon hívnotok kell Engem, és kérnetek kell, hogy bocsássak meg nektek. Akkor ti is Új Királyságomba lesztek gyűjtve.

Arra kérem azokat, akik szeretnek Engem, hogy úgy készüljenek erre a Nagy Napra, mint egy király látogatására. Bízzatok Bennem, készítsétek fel a lelketeket, imádkozzatok minden lélek üdvösségéért, és jöjjetek megfelelően felöltözve, készen várakozván, úgy, ahogyan a mennyasszony várja a vőlegényt. Azon a napon, ti, Isten gyermekei, egyesülni fogtok Velem, akárcsak Atyámmal, Szent Egységben az új világ és az Új Korszak kezdetére, mely már a kezdetektől fogva meg volt ígérve nektek.

Legyetek békében. Szívetek szeretetével és egyszerűségével készüljetek erre a Nagy Napra. Ne féljetek attól a naptól. Üdvözöljétek azt. Még ha nagy sötétségben lennétek is, Én a Világosságomba viszlek benneteket. Mindössze annyit kell tennetek, hogy kitárjátok Felém karjaitokat, Én pedig mint Enyéimet, meg foglak ölelni benneteket.
Jézusotok “
 
 
 

…  46 Azután Jézus újra a galileai Kánába ment, ahol korábban a vizet borrá változtatta. Élt Kapernaumban egy magas rangú királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. 47 Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, eljött hozzá. Kérte, hogy menjen vele, és gyógyítsa meg a fiát, aki már haldoklott. 48 Jézus azt felelte: „Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek.”49 De a királyi tisztviselő kérlelte: „Uram, gyere velem, mielőtt még meghalna a gyermekem!”

50 Jézus ezt mondta: „Menj csak haza, a fiad élni fog!”

Ő pedig hitt Jézus szavának, és hazament. 51 Útközben találkozott a szolgáival, akik azzal a hírrel jöttek elé, hogy a fia már jobban van.

52 Megkérdezte őket, mikor lett jobban a gyermek.

Azok mondták, hogy előző nap délután egy órakor múlt el a láza.

53 Az apa visszaemlékezett arra, hogy Jézus pontosan abban az órában mondta neki: „A fiad élni fog!” — és hitt Jézusban egész családjával együtt.

54 Ez volt a második csodálatos jel, amelyet Jézus tett, miután Júdeából Galileába érkezett.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+4:46-54&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/05/13
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

“Én nem azért kutatom fel a gonoszokat, hogy könnyűszerrel elpusztítsam őket. Egyetlen vágyam, hogy mindnyájukat megmentsem. (&149.)
2014. május 11. vasárnap, 18:00

Drága, szeretett leányom, leghőbb vágyam, hogy Isten minden gyermekének szeretetet, békét és boldogságot hozzak. Függetlenül attól, hogy mennyire
gonoszak az emberek tettei, soha nem vágyom bosszúra. Nem keresem azt sem, hogy bárkinek is megaláztatást okozzak, bár lehet, hogy ők másokat megaláznak az Én Nevemben. Soha nem keresem azt, hogy tönkretegyem az ember hírnevét, jóllehet ő az oka a világban lévő sok pusztításnak. …”

Üdvösség Anyja: Mindazoknak, akik más hitfelekezetekhez tartoznak, szintén el kell kezdeniük imádkozni Szent Rózsafüzéremet, mert az mindenkinek nagy védelmet fog nyújtani

Igazság Könyve:

“2014.02.02 19:09

Drága gyermekeim, arra kérlek benneteket, hogy minden nap imádkozzátok Legszentebb Rózsafüzéremet, hogy ez a Küldetés védve legyen a sátáni támadásokkal szemben. Legszentebb Rózsafüzérem naponkénti imádkozása által meg fogjátok gyengíteni a Sátán gonoszságait, és azokat, akiket ő befolyásol, amikor megpróbálja távol tartani a lelkeket attól, hogy ezt a különleges Mennyei hívást kövessék.

Mindazoknak, akik más hitfelekezetekhez tartoznak, szintén el kell kezdeniük imádkozni Szent Rózsafüzéremet, mert az mindenkinek nagy védelmet fog nyújtani. A Legszentebb Rózsafüzér mindenki számára van, és főleg azok számára, akik részesülni szeretnének védelmemben – mely Ajándékot Istentől kaptam, hogy megvédjem a lelkeket a gonosztól.

Oly sokakat fognak gyötörni közületek, drága gyermekeim, ha nem fogtok engedni nekik. Ellenkező esetben pedig elvonnak majd benneteket ettől a Küldetéstől. Isten ellenségei minden lehetséges hatalmat fel fognak használni arra, hogy megállítsanak benneteket. Ők ráncigálni fognak benneteket, ordítozva gyalázó szavakkal fognak illetni benneteket, és gonosz dolgokkal fognak megvádolni benneteket. Hagyjátok mindezt figyelmen kívül, és engedjétek meg Nekem, szeretett Édesanyátoknak, az Üdvösség Anyjának, hogy vigaszt nyújtsak nektek, és megadjam nektek mindazt a védelmet, amelyre szükségetek van.

Fiamat földi Küldetése során oly sokféle módon árulták el. A falvakban vártak Rá, kövekkel a kezükben. Amikor Ő több száz követőjével együtt ezeken a falvakon áthaladt, leshelyekről dobálták rá ezeket a köveket, így senki sem tudhatta, hogy kik voltak azok. Gyűlölték Őt; feljelentették az egyházi hatóságoknál; gonosz hazugságokat terjesztettek Róla és azt mondták, hogy gonosz nyelve van, és hogy káromolta Istent. Mégsem tudták elmagyarázni pontosan, hogy miként vétkezett ezekben a dolgokban. Sok időt fecséreltek tanítványai unszolására, hogy tagadják meg Őt. Sokan ezt meg is tették. Aztán a Farizeusok figyelmeztették mindazokat, akik a templomokban imádkoztak, hogy amennyiben továbbra is követik Fiamat, soha többé nem léphetnek be Isten Házába. És sokan közülük többé már nem követték Fiamat. Ugyanezek a lelkek keserűen jajveszékeltek és szomorú könnyeket sírtak miután Fiamat Keresztre feszítették, mert csak akkor értették meg, hogy mennyire igazságtalanok voltak Vele szemben.

Ugyan ez fog történni ennek a Küldetésnek az esetében is, mely egyengeti az Úr útját és Fiam Második Eljövetelének Nagy Napját. Minden erőfeszítést meg fognak tenni annak érdekében, hogy meggyengítsék a Maradék Egyházat. Minden kísérletet meg fognak tenni azért, hogy meggyengítsenek benneteket elhatározásotokban. Mindent ki fognak tervelni, csakhogy ösztönözzenek benneteket, hogy fordítsatok hátat a saját és mások üdvösségének.

Soha nem szabad megengednetek a gonosznak, hogy megzavarja elméteket, meggyengítse a hiteteket, vagy pedig arra ösztönözzön titeket, hogy megtagadjátok Fiamat. Soha ne veszítsétek el Fiamba vetett bizalmatokat, vagy azon Ígéretében, hogy újra eljön, elhozván az Új Kezdetet az ember számára. Ő sohasem fog cserbenhagyni benneteket. Ő megérti azt, hogy mennyire nehéz mindnyájatoknak elviselni a fájdalmat, valamint azokat az áldozatokat, amelyeket Érte hoztok.

Ne feledjétek, hogy ti az Övéi vagytok, és ha valóban az Ő részei vagytok, és átadtátok magatokat Neki, akkor részesei lesztek Világosságának is. Isten Fénye, amely jelen van a lelkekben, kiszorítja azt a sötétséget, ami jelen van a többi lelkekben. Amikor a Sátán ilyen módon használja fel a lelkeket, akkor ismertté és érezhetővé fogja tenni haragját is. Amikor ezzel az Isten által megáldott Küldetéssel szemben kifogásokat emelnek, akkor azok soha nem lesznek ésszerűek vagy megfontoltak. A kimutatott dühöngés egyértelmű jele lesz annak, hogy a Sátán mennyire gyűlöli ezt a Küldetést. Íme, miért is van az, hogy mindnyájatoknak naponta imádkoznotok kell az Én Szent Rózsafüzéremet: hogy ez a Küldetés védve legyen.

Bízzatok mindig utasításaimban, mert Engem a Fiam bízott meg azzal, hogy segítsek mindnyájatoknak leküzdeni a rátok nehezedő nyomást, amelyet az Ő Nevében fogtok elviselni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-mindazoknak-akik-mas-hitfelekezetekhez-tartoznak-szinten-el-kell-kezdeniuk-imadkozni-szent-rozsafuzeremet-mert-az-mindenkinek-nagy-vedelmet-fog-nyujtani/

 

 
 

“2014.02.01 19:53

Drága szeretett leányom, a megpróbáltatások miatt, amelyeket az emberi nemnek el kell viselnie a Megtisztulás folyamán, hiba lenne a megpróbáltatások okozta fájdalmat összetéveszteni a reménytelenség fájdalmával.

Sok minden, amit az emberiség magától értetődőnek tart, a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva, de erre szükség van. Amikor a Megtisztulási folyamat véget ért, egy új hajnal fog megjelenni – hirtelen és figyelmeztetés nélkül –, és Isten gyermekei elé egy új világ lesz tárva.

Azt kérem, hogy senki ne gondolja valaha is közületek, miközben sok fájdalmat kell elviselniük azoknak, akik szeretnek Engem, valamint azoknak is, akik nem, hogy nincs remény. Ehelyett örüljetek, mert az Én Új Paradicsomomban csak szeretet, öröm, béke és boldogság vár rátok. Amikor a világ, valamint a lehető legtöbb lélek megtisztul a bűntől, akkor úgy jövök el, mint a Vőlegény, készen arra, hogy üdvözöljelek benneteket. A Nagy és Dicsőséges Napot örömmel, izgalommal és epedezve kell várni, mert a Szívem kitárul és egyesülni fog az egész világgal. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sok-minden-amit-az-emberiseg-magatol-ertetodonek-tart-a-feje-tetejere-lesz-allitva-es-ki-lesz-forditva-de-erre-szukseg-van/

 
 
 
—–
Római katolikus:

02-02

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)

Amikor ez az ünnep nem vasárnapra esik, az evangélium előtt csak egy olvasmány van; bármelyiket választhatjuk az alábbi kettő közül

OLVASMÁNY Malakiás próféta könyvéből
Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek.
Ezt mondja az Úr, a mi Istenünk: „Íme, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! – mondja a Seregek Ura. De ki tudja majd elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megnemesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt szokás, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak.”
Júda és Jeruzsálem áldozata tetszeni fog akkor az Úrnak, éppúgy, mint a régmúlt időkben, mint az első években.
Ez az Isten igéje.
Mal 3,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya. (Vö. 10. vers.)
Előénekes: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, † táruljatok föl, örök kapuk, * és bevonul a dicsőség Királya.
Hívek: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.
E: Ki a dicsőség Királya? † Az Úr, a hatalmas és erős, * az Úr a harcban győzhetetlen.
H: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.
E: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, † táruljatok föl, örök kapuk, * és bevonul a dicsőség Királya.
H: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.
E: Ki a dicsőség Királya? * A seregek Ura a dicsőség Királya.
H: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.
Zsolt 23,7.8.9.10

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez.
Testvéreim!
A testvéreknek közös a testük és a vérük. Ebből Jézus is részt vállalt, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik a sátánt, és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett.
Hiszen Jézus nem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta fel. Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és levezekelje a nép bűneit.
Mivel ő maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértésekkel küzdenek.

Ez az Isten igéje.
Zsid 2,14-18

ALLELUJA
Új fény támadt, pogányoknak üdvösség, * kiválasztott nemzetednek dicsőség. Lk 2,32 – 8 G. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Simeon meglátta a Szabadítót, a Messiást.
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. *
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma a *-ig
Lk 2,22-40 rövidebb: Lk 2,22-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-02


——
Görög katolikus:

Az Örökkévaló prófétának hívja el Ézsaiást

6.1 Abban az esztendőben[a], amikor Uzzijjá[b] király meghalt, láttam az Urat. Trónján ült, fent a magasban, és palástja beborította a templomot. Fölötte szeráfok lebegtek, akiknek hat-hat szárnyuk volt. Kettővel az arcukat takarták el, kettővel a testüket fedték be, kettővel pedig lebegtek. Így kiáltottak egymásnak:

„Szent, szent, szent az Örökkévaló, a Seregek Ura,
    dicsősége betölti az egész Földet!”

Hangjuktól megremegett az ajtó kerete és küszöbe, a templom pedig megtelt füsttel.[c]

Akkor én felkiáltottam: „Jaj nekem! Végem van, mert tisztátalan beszédű vagyok, és tisztátalan beszédű[d] nép között lakom, mégis a saját szememmel látom a Királyt, az Örökkévalót, a Seregek Urát!”

Ekkor az egyik szeráf hozzám repült. Kezében izzó parazsat hozott, amelyet fogóval vett az oltárról. Megérintette számat a parázzsal, és ezt mondta: „Nézd, amint ez a parázs megérintette ajkadat, vétked eltűnt, és bűnödre bocsánatot nyertél.”[e]

Majd az Úr hangját hallottam, aki ezt kérdezte: „Kit küldjek el? Ki lesz a hírvivőnk?”

Ezt válaszoltam: „Itt vagyok én! Küldj el engem!”

Ő pedig így szólt hozzám: „Menj! Mondd ennek a népnek:

Csak hallgassátok és hallgassátok, újra meg újra,
    de ne értsétek meg!
Csak nézzétek és nézzétek, újra meg újra,
    de ne lássátok!”
10 „Menj, tedd érzéketlenné e nép szívét,
    füleiket zárd be, hogy ne halljanak,
szemeiket takard el,
    hogy ne lássanak, szívükkel ne értsenek,
hogy ne tudjanak visszatérni hozzám,
    és meg ne gyógyítsam őket!”

11 Megkérdeztem: „Uram, meddig marad ez így?” Ezt válaszolta:

„Ameddig elpusztult városaik romokban hevernek,
    házaik elhagyottan és lakatlanul állnak,
    földjük műveletlen marad és elvadul,
12 mert messzire viszi az Örökkévaló a népet,
    alig marad valaki az országban.
13 Ha tizedrészük megmarad,
    azt is újra meg újra pusztulás sújtja.
Mégis, ahogy a tölgyfa tönkje életben marad,
    miután a fát kivágták,
e nép maradéka is szent mag lesz,
    és életben marad.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek. Az örömhír hozzátok is eljutott, akárcsak a többi nemzethez, szerte a világon. Igen, az örömhír egyre jobban terjed, és mindenhol jó gyümölcsöket terem. Nálatok is így van ez, amióta csak hallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+1:3-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


10 Aki hűségesen gazdálkodik a kevéssel, arra sokat is rá lehet bízni. De aki hűtlenül kezeli a keveset, az akkor is csalni fog, mikor sokat bíznak rá. 11 Ezért, ha a világi vagyonnal és a pénzzel nem gazdálkodtok hűségesen, akkor nem fogják rátok bízni az igazi gazdagságot! 12 Ha nem gazdálkodtok hűségesen a mások vagyonával és pénzével, akkor nem fogják rátok bízni azt sem, ami pedig a tiétek!

Nem szolgálhatsz egyszerre két úrnak!

13 Egyetlen szolga sem szolgálhat egyszerre két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a Pénzt.”[a]

14 Amikor hallották ezt a farizeusok, akik pénzsóvárak voltak, kigúnyolták Jézust. 15 Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti elhitetitek az emberekkel, hogy igazságosak vagytok, de Istent nem tudjátok becsapni, mert ő ismeri a szíveteket. Amit az emberek fontosnak és értékesnek tartanak, az Isten számára utálatos!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+16:10-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Pedig nyilvánvaló, hogy aki áld, hatalmasabb annál, akit megáld.

Izráelben a papok, akik a tizedet kapják a többiektől, maguk is halandó emberek. Melkisédekről viszont azt mondja az Írás, hogy örökké él. Úgy is mondhatnánk, hogy a tizedet szedő Lévi Ábrahámon keresztül tizedet adott Melkisédeknek. 10 Hiszen, amikor Ábrahám Melkisédekkel találkozott, Lévi még meg sem született, hanem Ábrahám testében volt.

11 A Törvényt Isten a lévita papsággal[a] együtt adta a népnek. De ezen az úton a szellemi tökéletességet nem lehet elérni. Ezért volt szükség arra, hogy egy teljesen másféle pap jöjjön el. Ez az új pap pedig Melkisédek rendjéből, és nem Áron rendjéből való! 12 Ha pedig a papság rendszere megváltozik, akkor vele együtt a Törvény is megváltozik — legalábbis a papságra vonatkozó része. 13 Jézus Krisztus, akiről beszélünk, nem Lévi törzséből származott, hanem egy másikból, amelyből senki sem végzett papi szolgálatot az oltárnál. 14 Mert nyilvánvaló, hogy Urunk, Jézus, Júda törzséből származott. Mózes pedig semmit nem mondott Júda törzsével kapcsolatban a papokról.

Jézus is főpap, Melkisédek rendje szerint

15 Még világosabb, hogy milyen nagy változást is jelentett mindez, amikor Jézus — a Melkisédekhez hasonló, másfajta pap — megjelent. 16 Jézus ugyanis nem az emberi származása alapján lett pap, hanem a benne lévő elpusztíthatatlan élet hatalma által. 17 Hiszen róla ezt mondja az Írás: „Örökké pap vagy, Melkisédek rendje szerint.”[b]…”

 

 

Jézust bemutatják a Templomban

22 Amikor elérkezett Mária megtisztulásának ideje,[a] elvitték a csecsemő Jézust Jeruzsálembe, hogy ott a Mózes Törvénye szerint az Örökkévalónak bemutassák. 23 Az Örökkévaló Törvényében ugyanis meg van írva: „Minden elsőszülött fiút az Örökkévalónak kell szentelni.”[b] 24 Elmentek tehát Jeruzsálembe, hogy az Örökkévaló Törvénye szerint egy pár gerlicét vagy galambfiókát[c] áldozzanak a Templomban.

Simeon felismeri a Messiást

25 Élt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki kitartóan várta azt az időt, amikor Isten felkarolja Izráel népét. A Szent Szellem állandóan Simeonon nyugodott, és 26 megmutatta neki, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja a Messiást, akit az Örökkévaló küld. 27 Simeont a Szent Szellem éppen akkor vezette a Templom területére, amikor Jézus szülei behozták a gyermeket, hogy megtegyék, amit a Törvény előírt. 28 Ekkor Simeon a karjába vette a csecsemő Jézust, és így dicsérte Istent:

29 „Itt az idő, Uram és Parancsolóm,
    hogy rabszolgádat békében elbocsásd,
    ahogy
megígérted,
30 mert ma saját szememmel láttam az Üdvösséget,[d]
31     akit elküldtél minden nép szeme láttára,
32 hogy a kijelentés világossága legyen
    az összes nemzeteknek,
és dicsősége népednek, Izráelnek!”

33 Jézus apja és anyja nagyon elcsodálkoztak ezeken a szavakon. 34 Ezután Simeon megáldotta őket. Jézus anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Nézd, ezt a gyermeket Isten arra rendelte, hogy Izráelben sokan elbukjanak miatta, és sokan felemelkedjenek általa. Arra rendelte, hogy Istentől származó jel legyen, amely sokakból ellenkezést vált ki. 35 A te lelkedet is átszúrja a fájdalom, mint az éles kard. Mindez azért történik, hogy lelepleződjön, mi van az emberek szívében.”

Anna is felismeri Jézust

36 Ugyanakkor volt ott a Templomban egy nyolcvannégy éves próféta-asszony is. Annának hívták, Fánuel leánya volt, Áser törzsébe tartozott, és hétévi házasság után maradt özvegyen. 37 Nem hagyta el a Templom területét, hanem éjjel-nappal Istent szolgálta böjtöléssel és imádkozással. 38 Abban az órában Anna is odalépett hozzájuk, hálát adott Istennek, azután mindazoknak beszélt Jézusról, akik Jeruzsálem megváltását várták.

József és Mária visszatér Názáretbe

39 Miután József és Mária mindent megtett, amit az Örökkévaló Törvénye kívánt, hazatértek Galileába, Názáret városába. 40 A gyermek pedig növekedett, egyre bölcsebb és erősebb lett. Isten tetszése és jókedve nyugodott rajta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+2:22-40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Szent Sátorhoz szükséges anyagok

25 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Mondd meg Izráel népének, hogy akik szívesen hoznak nekem ajándékokat, azok most gyűjtsék össze, amit adni akarnak! Te pedig vedd át tőlük adományaikat. Ezeket a dolgokat gyűjtsétek össze: aranyat, ezüstöt, bronzot; kék, bíborpiros és skarlátvörös színű fonalat; finom fehér lenvásznat, kecskeszőrt, vörösre festett kosbőrt, kikészített állatbőröket,[a] sittim fát[b], világításra szolgáló olívaolajat; balzsamot és illatszereket a felkenetés szent olajához és a szent füstölőszerhez; ónix-köveket és egyéb drágaköveket, az efódba és a hósenbe történő befoglaláshoz.

Készítsetek számomra szent helyet, hogy közöttetek lakhassam! Pontosan úgy készítsetek el mindent, ahogyan neked megmutatom a szent hely elrendezését, és a Szent Sátor minden részletét és berendezését!

A Szövetségláda

10 Készíts egy ládát sittim fából, amelynek hosszúsága két és fél, szélessége és magassága pedig egyaránt másfél könyök[c] legyen. 11 Borítsd be a ládát kívül-belül színarannyal, és készíts rá felülre aranyszegélyt. 12 Készíts 4 öntött aranykarikát, és erősítsd azokat a láda négy alsó sarkára. Két karika legyen az egyik oldalon, és kettő a másikon. 13 Készíts két rudat sittim fából, és azokat is borítsd be arannyal. 14 Ezeket helyezd bele a láda oldalain lévő karikákba, hogy azok segítségével a láda hordozható legyen. 15 Ezek a rudak állandóan maradjanak a karikákban, soha ne vegyétek ki onnan.

16 Helyezd a ládába a Szövetség bizonyítékát,[d] amelyet majd adok neked.

17 A láda fedelét[e] színaranyból készítsd. Ennek hossza és szélessége szintén két és fél, illetve másfél könyök legyen. 18 Készíts két kerub-formát aranyból, ötvösmunkával és kovácsolással: 19 egyet-egyet a fedél mindkét végére. A fedél és a két kerub egyetlen darab aranyból legyenek kialakítva. 20 Kiterjesztett szárnyakkal és egymás felé fordulva ábrázold a kerubokat. Arcuk a fedél felé nézzen, szárnyaikkal pedig takarják be a fedelet.

21 A ládába tedd bele a Szövetség bizonyítékát, amelyet majd adok neked, s azután a fedelet helyezd a láda tetejére.

22 Amikor találkozni akarok veled, ott jelenek meg neked, a Szövetségláda fedele fölött, a két kerub között, és onnan szólok hozzád. Így fogok veled beszélni mindarról, amit általad parancsolok Izráel népének.

A szent kenyerek asztala

23 Készíts egy asztalt sittim fából: a hossza két, szélessége egy és magassága másfél könyök legyen. 24 Ezt is borítsd be színarannyal, és fölül készíts rá körös-körül aranyból 25 egy tenyérnyi széles[f] peremet. Erre pedig helyezz aranyszegélyt. 26 Készíts 4 öntött aranykarikát, és erősítsd azokat az asztal lábaira, a négy fölső saroknál, 27 a kerethez közel. Az aranykarikák tartják a rudakat, amelyekkel hordozzák az asztalt. 28 Készíts két rudat sittim fából, és azokat is borítsd be arannyal. Illeszd be azokat a karikákba, hogy az asztal hordozható legyen.

29 Készíts az asztalhoz színaranyból tálakat, csészéket, kanalakat, kancsókat és kelyheket az italáldozathoz. 30 Erre az asztalra helyezd a szent kenyereket, hogy mindig előttem legyenek.

Az arany mécstartó

31 Készíts egy mécstartót színaranyból, ötvösmunkával. Egyetlen darab aranyból készüljön az egész, kalapáccsal formáljátok minden részét az ötvösök mestersége szerint: alapját, törzsét, oldalágait, gombjait és virág-formájú kelyheit.

32 A törzséből jobbra is, balra is 3-3 oldalág induljon, vagyis a törzsén kívül 6 ága legyen. 33 Mind a hat oldalágán 3-3 mandulavirág formájú kehely legyen, s benne egy-egy gömb, a belőle induló szirmokkal. 34 A középső törzsén is ugyanilyen kelyhek, gömbök és virágok legyenek, de négy rendben egymás fölött. 35 A törzsön lévő alsó 3 gömb fölött induljanak az ágak jobbra és balra. Így induljon a 3 gömbtől a hat oldalág. 36 Az egész mécstartó, ágaival, virágaival, gömbjeivel és minden részével együtt egyetlen darab tiszta aranyból készüljön, és kalapáccsal formáljátok az alakját.

37 Készíts hozzá 7 olajmécsest is. Ezeket úgy helyezd el a törzse és az ágai csúcsán, hogy előre világítsanak. 38 A mécsek gondozásához készíts aranyból szerszámokat és hamutartókat. 39 Az egész mécstartó — a hozzá tartozó eszközökkel együtt — egy talentum[g] színaranyból készüljön. 40 Ügyelj rá, hogy mindent a minta szerint készíts, amelyet a hegyen mutattam neked!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

26 Az Úr tehát bölcsességet adott Salamonnak, ahogyan megígérte neki. Békességben élt Hírám Salamonnal, és szövetséget kötöttek egymással.

27 Salamon király kényszermunkásokat küldött föl egész Izráelből: harmincezer ember lett kényszermunkás.

28 Ezeket felváltva küldte a Libánonra, havonként tíz-tízezer embert. Egy hónapig a Libánonon voltak, két hónapig pedig otthon. A kényszermunkások felügyelője Adónirám volt.

29 Salamonnak volt hetvenezer teherhordója és nyolcvanezer kőfejtője is a hegységben.

30 Salamon munkavezetőin kívül, akik a munkát irányították, háromezer-háromszáz felügyelője is volt, akik a munkát végeztették a néppel.

31 A király parancsára nagy és értékes köveket fejtettek, mert faragott kövekből akarták lerakni a templom alapját.

32 Ezeket Salamon építőmunkásai és Hírám építőmunkásai, meg a gebáliak faragták ki, és elkészítették a gerendákat meg a köveket a templom építéséhez.

Felépítik a jeruzsálemi templomot

6.1 Négyszáznyolcvan évvel azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, amikor Salamon már negyedik éve uralkodott Izráelben, a Ziv hónapban, azaz a második hónapban kezdték el építeni az Úr templomát.

Az a templom, amelyet Salamon király épített az Úrnak, hatvan könyök hosszú, húsz könyök széles és harminc könyök magas volt.

A templomépület előcsarnoka húsz könyök hosszú volt, a templom szélességének megfelelően, szélessége pedig tíz könyök volt a templom előtt.

Csináltatott a templomra ablakokat is, kőkerettel és ráccsal.

A templom falai körül emeleteket építtetett, körös-körül a templom falai mellett, a szentélynél és a szentek szentjénél is. Körös-körül fülkéket csináltatott.

Az alsó emelet szélessége öt könyök, a középsőnek a szélessége hat könyök, a harmadiknak a szélessége pedig hét könyök volt; a templomot ugyanis kívülről körös-körül lépcsőzetesre építtette, hogy a gerendák ne nyúljanak be a templom falaiba.

Minthogy a templom építésekor már készen kifaragott kövekből építettek, sem kalapácsnak, sem vésőnek, sem egyéb vasszerszámnak a zaja nem hallatszott a templom építésekor.

A középső fülke ajtaja a templom jobb oldalán volt, és csigalépcsőn jártak föl a középsőre, a középsőről pedig a harmadikra.

Amikor bevégezték a templom építését, beburkolták a templomot cédrusgerendákkal és cédrusdeszkákkal.

10 Megépítették az emeleteket az egész templomhoz, egynek-egynek a magassága öt könyök volt, és cédrusgerendákkal kapcsolták a templomhoz.

A templom leírása

11 Így szólt az Úr igéje Salamonhoz:

12 Ezt mondom a templomról, amelyet most építesz: Ha az én rendelkezéseim szerint élsz, törvényeimet teljesíted, ha megtartod minden parancsolatomat, és azok szerint élsz, akkor én is megtartom ígéretemet, amelyet apádnak, Dávidnak tettem:

13 Izráel fiai közt lakom, és nem hagyom el népemet, Izráelt. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

https://www.hebcal.com/sedrot/terumah

—-

Sok minden, amit az emberiség magától értetődőnek tart, a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva, de erre szükség van

Igazság Könyve:

“2014.02.01 19:53

Drága szeretett leányom, a megpróbáltatások miatt, amelyeket az emberi nemnek el kell viselnie a Megtisztulás folyamán, hiba lenne a megpróbáltatások okozta fájdalmat összetéveszteni a reménytelenség fájdalmával.

Sok minden, amit az emberiség magától értetődőnek tart, a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva, de erre szükség van. Amikor a Megtisztulási folyamat véget ért, egy új hajnal fog megjelenni – hirtelen és figyelmeztetés nélkül –, és Isten gyermekei elé egy új világ lesz tárva.

Azt kérem, hogy senki ne gondolja valaha is közületek, miközben sok fájdalmat kell elviselniük azoknak, akik szeretnek Engem, valamint azoknak is, akik nem, hogy nincs remény. Ehelyett örüljetek, mert az Én Új Paradicsomomban csak szeretet, öröm, béke és boldogság vár rátok. Amikor a világ, valamint a lehető legtöbb lélek megtisztul a bűntől, akkor úgy jövök el, mint a Vőlegény, készen arra, hogy üdvözöljelek benneteket. A Nagy és Dicsőséges Napot örömmel, izgalommal és epedezve kell várni, mert a Szívem kitárul és egyesülni fog az egész világgal.

Az új Kezdet a kezetekben van. Viseljetek el bármilyen fájdalmat és szenvedést, melyet át fogtok élni, mert az már semmit sem fog számotokra jelenteni, amikor Világosságomba jöttök, mert olyan szeretettel és boldogsággal halmozlak el benneteket, amelyre egész életek során vártatok, de amit mindezidáig nem tudtatok megérteni.


Segítsetek Nekem visszahozni Karjaimba azokat a lelkeket, akik elvesztek Számomra. Imádkozzatok egymásért. Legyetek vidámak. Legyetek bizakodóak. Legyetek békében. Bármi is várjon rátok, tudnotok kell, hogy az Én Szeretetem sokkal erősebb, mint a gyűlölet. A Hatalmam Mindenható. Irgalmam végtelen. A Türelmem pedig nagy.Menjetek békével és szolgáljatok Engem egészen az utolsó napig, mert az azt követő Nap annak a világnak lesz a kezdete, amelynek nem lesz vége, és ahol nem lesz többé halál.Szeretlek és nagyra becsüllek mindnyájatokat.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sok-minden-amit-az-emberiseg-magatol-ertetodonek-tart-a-feje-tetejere-lesz-allitva-es-ki-lesz-forditva-de-erre-szukseg-van/

—–
Római katolikus:

2019-02-01

3. évközi hét péntek

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
A keresztények a legnagyobb megpróbáltatásokban se veszítsék el bizalmukat!
Testvéreim!
Emlékezzetek vissza az elmúlt időkre, amikor megvilágosodástok után
annyi küzdelemben és szenvedésben helyt álltatok! Egyrészt a gyalázatnak és zaklatásnak kitéve, nevetség tárgyává lettetek; másrészt részvéttel kísértétek azokat, akikkel így bántak. Együtt szenvedtetek a foglyokkal, és vagyonotok elrablását is örömmel viseltétek el abban a tudatban, hogy értékesebb és maradandóbb javakkal rendelkeztek.
Ezért ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte!

Állhatatosaknak kell lennetek, hogy Isten akaratát teljesítve elnyerjétek az ígéretet.

(Ezt mondja a próféta:)
Már csak rövid, nagyon rövid az idő,
Aztán eljön az eljövendő, és nem késik.
Az igaz ember a hitből él;
De ha elpártol, nem telik benne Istennek kedve.
Mi nem tartozunk az elpártolok közé, akik
elkárhoznak, hanem a hívők közé, akik megmentik a lelküket.
Ez az Isten igéje.
Zsid 10,32-39

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége. Vö. 39a. vers.
Előénekes: Bízzál az Úrban és a jót cselekedd, * így lakhatsz a földeden, és biztonságban élhetsz.
Az Úrban legyen örömed, * és ő teljesíti szíved vágyait.
Hívek: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Bízd sorsodat az Úrra, benne remélj, * és ő gondoskodik rólad. 

Igazságodat napfényre hozza; * mint a déli nap, úgy ragyog igazad.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Az Úr megszilárdítja az ember lépteit, * akinek útjában kedvét leli.
Nem éri baj, midőn elesik, * mert az Úr megfogja kezét.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Az Úrtól van az igazak üdvössége, * ő oltalmazza őket a szorongatás idején.
Segítőjük és szabadítójuk az Úr, † megmenti a bűnösöktől és üdvözíti őket, * mivel őbenne bíztak.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
Zsolt 36,3-4.5-6.23-24.39-40

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten országa parányi magból fejlődik hatalmas fává!
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,26-34″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-01

——
Görög katolikus:

Egyformán bánjatok szegénnyel és gazdaggal!

Testvéreim, ti hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban. Ezért hát ne legyetek személyválogatók! Képzeljétek el, hogy bejön a gyülekezetbe egy jól öltözött, aranygyűrűs férfi, és bejön egy szegény is, piszkos ruhában. Ha a jól öltözött emberhez különleges figyelemmel fordultok, és azt mondjátok neki: „Ülj le erre a kényelmes helyre!” A szegénynek meg azt mondjátok: „Te csak állj meg ott!”, vagy: „Ülj le ide, a lábam elé!” — akkor különbséget tesztek közöttük, és helytelen indulatok alapján, rosszul ítéltek.

Figyeljetek, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. Ti pedig ilyen megalázó módon bántok a szegényekkel?! Pedig a gazdagok azok, akik mindig uralkodni akarnak rajtatok. Ők visznek benneteket a bíróság elé, és ők azok, akik gonosz dolgokat mondanak Jézus szép nevéről, amelyről titeket is elneveztek.

Ez a királyi törvény az Írásokban található: „Úgy szeresd a másik embert is, mint saját magadat!”[a] Ha ennek a parancsnak engedelmeskedtek, jól teszitek! Ha viszont az egyik embert fontosabbnak tartjátok a másiknál, akkor bűnt követtek el, és Isten Törvénye ellen vétkeztek. 10 Hiszen, ha valaki csak egy dologban bűnös, de máskülönben az összes többi parancsot megtartja, mégis az egész Törvény ellen vét. 11 Isten azt mondta: „Ne csald meg a házastársadat!”[b] és „Ne gyilkolj!”[c] Márpedig ha nem csalod meg a házastársadat, de gyilkolsz, akkor is az egész Törvény ellen vétkezel.

12 Titeket a szabadság törvénye alapján fognak megítélni. Erre mindig emlékezzetek, ha mondtok, vagy tesztek valamit! 13 Mert az ítélet irgalmatlan azzal szemben, aki nem irgalommal bánik másokkal. Az irgalom azonban erősebb, mint az ítélet, és felülírja azt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+2:1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Jézus ekkor végignézett a tanítványain, és ezt mondta nekik: „Milyen nehezen jutnak be Isten Királyságába a gazdagok!”

24 A tanítványok nagyon megdöbbentek ezen. Ő azonban megerősítette: „Gyermekeim, látjátok, milyen nehéz bemenni Isten Királyságába! 25 Még egy tevének is könnyebb átmenni a varrótű fokán, mint egy gazdagnak bejutni Isten Királyságába.”

26 Ezen még jobban elcsodálkoztak, és egymás között azon tanakodtak: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus rájuk nézett, és ezt válaszolta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, de Isten számára nem, mert neki minden lehetséges.”

28 Péter ekkor azt mondta: „Látod, mi mindent elhagytunk, hogy kövessünk téged.”

29 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: mindenki, aki értem és az örömhírért elhagyta otthonát, testvéreit, apját, anyját, gyerekeit, szántóföldjét, 30 az százszor annyit kap vissza még ebben a világban: otthont, testvért, anyát, gyermekeket, szántóföldeket. Ugyanakkor üldözésben is része lesz, a következő korszakban pedig örök életet kap. 31 Sokan, akik most az első helyeket foglalják el, akkor majd az utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, akkor majd az első helyekre kerülnek.”

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

32 Jézus vezetésével elindultak Jeruzsálem felé. A tanítványok megrettenve követték, és a többiek is féltek. Útközben Jézus ismét félrehívta a tizenkettőt, és arról beszélt nekik, hogy mi fog vele történni: …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10%3A23-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/01
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A legnagyobb üldöztetést Keresztény fogja okozni a Kereszténynek

“… 34 Egész lényedet a tekinteted világítja meg. Ezért, ha jóindulattal és adakozásra készen tekintesz az emberekre, akkor egész lényedet elárasztja a világosság. Ha viszont önző és zsugori módon nézel rájuk, akkor egész lényed elsötétül.[c] 35 Vigyázz tehát, nehogy elsötétüljön a tekinteted, amelynek éppen világítania kellene! 36 Ha az egész lényedet megvilágítja a fény, és nem marad benne egyetlen sötét zug sem, akkor leszel igazán világosságban. Olyan leszel, mint akit a mécses fénye egészen megvilágít.”

Jézus véleménye a vallási vezetőkről

37 Ezután, egy farizeus vendégségbe hívta Jézust, aki el is ment hozzá, és asztalhoz telepedtek. 38 Amikor a farizeus látta, hogy Jézus elhagyja az evés előtti szertartásos kézmosást,[d] nagyon meglepődött. 39 Az Úr ekkor megszólította a házigazdát: „Ti farizeusok azt gondoljátok, hogy nagyon fontos a testet kívülről lemosni. Olyan ez, mintha a pohárnak és tányérnak csak a külsejét tisztítanátok meg, pedig sokkal fontosabb, hogy belül tiszta legyen. Tele vagytok mindenféle kapzsisággal és gonoszsággal!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A32-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
Igazság Könyve:

“2013.11.02 20:30

Drága szeretett leányom, arra kell sürgetnem Isten minden gyermekét, hogy csatlakozzanak egymáshoz egységet alkotván, és imádkozzanak földi Egyházmért.

Szívem hevesen dobog ebben az időben, mert nagy gyűlölet mutatkozik a gyakorló Keresztényekkel szemben. A Keresztények üldözése minden országban folytatódni fog, és ez magába foglalja mindazokat, akik ebben az időben szabadon gyakorolhatják Irántam való tiszteletüket.

A legnagyobb üldöztetést Keresztény fogja okozni a Kereszténynek. Testemnek a Földön történő megostorozása Egyházamon belül lesz a legrosszabb, mivel fivér a fivére ellen, és nővér pedig a nővére ellen fordul. Hamarosan új nyilatkozatot fogtok látni az imákról, amelyek az új liturgia által lesznek bevezetve.

A legfontosabb változtatás a Szentáldozást fogja érinteni, amelyet olyasvalaminek fognak bemutatni, aminek már nem sok köze lesz a Kereszthalálomhoz, amikor feláldoztam Testemet minden bűnösért. Azzal a nyilatkozattal, mely szerint a Szentáldozás az egész emberiségnek Isten előtt egyként történő egyesülését jelentené, ti meg fogtok Engem sérteni, mert ez az Igazság ellentétje lenne. Az Igazság többé már nem az Igazságot jelenti, mivel nagyon sokan – túlzásokba esve – hazugságokat terjesztenek, és nem értik, hogy az Igazságot milyen könnyen meg lehet hamisítani. Ha nem tartják be az Igazságot, sokan nem fogják észrevenni, amikor azt ravasz módon elferdítik. A hazugságok át fogják venni az Igazság  helyét, megosztván így az emberiséget, létrehozzák az Istentől való elszakadást, ami a pusztuláshoz fog vezetni.

Ápoljátok állandóan az Igazságot, mert nélküle a nap elsötétedik, a hold nem fog többé világítani, amikor leszáll az éj, és a csillagok nem fognak többé ragyogni azokban a napokban, melyek a végső sötétséget jelzik, mielőtt még visszajönnék, hogy Királyságomat visszaköveteljem.

Addig az időpontig csak az Igazság  fog megmenteni benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-uldoztetest-kereszteny-fogja-okozni-a-keresztenynek/
http://igazsag-konyve7.webnode.hu

 
—–
Római katolikus:
11-02Halottak napja

Az olvasmányokat a gyászmisékre kijelölt szövegekből szabadon vehetjük.
vagy
4.
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Azon a napon majd megsemmisül a zord halál is.
Sion hegyén a Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek.
Szent hegyén leveszi róluk a gyászleplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt.
Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!
Ez az Isten igéje.

vagy
7.
OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról.
A harcok befejeztével Makkabeus Júdás, a választott nép bátor vezére, gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe, hogy engesztelő áldozatot mutassanak be a megholtakért. Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról. Ha ugyanis nem hitte volna, hogy azok, akik elestek a harcban, egykor feltámadnak, fölöslegesnek és hiábavalónak tartotta volna, hogy a halottakért imádkozzék. Ő azonban fontolóra vette, milyen nagy jutalom vár azokra, akik vallásos lelkülettel pihentek el a halálban.
Szent és üdvös dolog tehát imádkozni a halottakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneiktől.
Ez az Isten igéje.
Iz 25,6a.7-9 vagy 2Mak 12,43-46

VÁLASZOS ZSOLTÁR
vagy
VÁLASZ: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom. – 1. tónus
Előénekes: Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom: * zöldellő mezőkön ad helyet nékem;
Csöndes vizekhez vezet engem, * és lelkemet felüdíti.
Az igazság ösvényén vezet engem, * híven az ő szent nevéhez.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Járjak bár halál-sötét völgyekben, † nem félek én semmi bajtól, * hiszen te velem vagy.
A te vessződ és a pásztorbotod, * engemet megvigasztalnak.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Asztalt terítesz nékem, * ellenségeim szeme előtt.
Fejemet megkened olajjal, * serlegem színültig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján;
és az Úr házában lakhatom * időtlen időkön át.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.

vagy
VÁLASZ: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget. – 2. tónus.
Előénekes: Irgalmas az Úr és jóságos, * hosszan tűrő és nagy irgalmú.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza.
Hívek: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Ahogyan az atya könyörül fiain, * úgy könyörül az Úr azokon, akik félik őt.
Jól tudja ő, hogy miből alkotott minket, * megemlékezik arról, hogy csak por vagyunk.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Az ember napjai a fűhöz hasonlók, * virul, mint a mező virága,
Ráfúj a szél és nincs már többé, * helyét sem lehet többé felismerni.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Az Úr irgalma azonban öröktől tart, † mindörökké az őt félőkön, * s azok fiainak fiain az ő igazsága.
Azokon, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsát.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
Zsolt 22,1 és 22,1-3.4.5.6 vagy 36,39a és 102,8. és 10.13-14.15-16.17-18

vagy
6.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Életünkben és halálunkban egyaránt az Úréi vagyunk.
Testvéreim!
Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen.
Mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. A Szentírásban ugyanis ezt olvassuk: „Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, előttem meghajlik minden térd, és minden nyelv magasztalja az Istent!”
Tehát mindegyikünk számot ad magáról Istennek.
Ez az Isten igéje.

vagy
12.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Az örökkévalóságban együtt leszünk Krisztussal és szeretteinkkel.
Testvéreim!
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük.
Ha Jézus – mint ahogy hisszük – meghalt, és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.
Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi, élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal kiáltására, Isten harsonájának szavára az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk a magasba, hogy találkozzunk Krisztussal, és örökké az Úrral legyünk.
Vigasztaljátok egymást ezzel a tanítással!
Ez az Isten igéje.
Róm 14,7-9.10b-12 vagy 1Tessz 4,13-18

ALLELUJA
Áldlak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, * mert föltártad a kicsinyeknek országod titkait!
vagy
Az az akarata Atyámnak, † hogy aki hisz bennem, annak örök élete legyen. * Én feltámasztom őt az utolsó napon. – 2. t

vagy
2.
EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Istent és az ő igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg.
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását:
„Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket.
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.”
Ezek az evangélium igéi.

vagy
16.
EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus lakóhelyet készít nekünk mennyei Atyánknál.
Az utolsó vacsorán Jézus így búcsúzott tanítványaitól: „Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek!?
Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!”
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?”
Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-30 vagy Jn 14,1-6″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-02


——
Görög katolikus:

14 Testvéreim, ti is sorstársaivá lettetek Isten Júdeában élő, Krisztusban hívő gyülekezeteinek. Ti is ugyanúgy szenvedtetek a saját honfitársaitoktól, mint ahogy ők a hitetlen júdeaiaktól, 15 akik megölték az Úr Jézust és a prófétákat, és minket is üldöztek. Ezek nem tetszenek Istennek és minden embernek ellenségei, 16 hiszen próbálnak minket megakadályozni abban, hogy az Izráelen kívüli népeknek is hirdessük az örömüzenetet. Pedig szükséges, hogy azok a nemzetek is hallják az örömhírt, hogy ők is üdvösségre jussanak. Ezek a hitetlen júdeaiak mindig csak újabb és újabb bűnökkel gyarapítják vétkeiket, amíg végleg betelik a pohár, de Isten haragja már utol is érte őket.

Igyekeztünk meglátogatni titeket

17 Testvéreim, egy kis ideig el kellett válnunk tőletek, bár lélekben mindig veletek maradtunk. Az utóbbi időben azonban már nagyon szerettünk volna látni benneteket. 18 Ezért minden erőnkkel igyekeztünk eljutni hozzátok — különösen én, Pál, aki többször is megpróbáltam hozzátok utazni, a Sátán azonban mindeddig megakadályozott. 19 Mert ugyan ki más lehetne a mi reménységünk, örömünk és győzelmi koronánk, ha majd megállunk Urunk, Jézus előtt, amikor visszajön? 20 Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Óvakodjatok a farizeusok kovászától!

12.1 Egyszer több ezren gyűltek össze Jézus körül. Olyan sokan voltak, hogy majdnem letaposták egymást. Jézus ekkor a tanítványaihoz fordult: „Tartsátok távol magatokat a farizeusok kovászától, vagyis attól a képmutatástól, amely rájuk jellemző! Mert minden eltitkolt dolog nyilvánosságra fog kerülni, és minden titok kitudódik! Amit a sötétben mondotok, azt a világosságban fogják hallani. Amit a belső szobákban suttogtatok egymás fülébe, azt a háztetőkről fogják kihirdetni.”

Istent tiszteljétek, ne az emberektől féljetek!

„Nektek mondom, a barátaimnak: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de utána már nem árthatnak. Megmondom, kitől féljetek: Istentől, akinek hatalma van, hogy miután megölt, a Gyehennára dobjon! Őt féljétek és tiszteljétek!

Ugye, két fillérért[a] öt verebet lehet venni? Mégis, egyetlen ilyen verébről sem feledkezik el Isten. Még a hajszálaitokat is számon tartja! Tehát ne féljetek, ti értékesebbek vagytok, mint sok-sok veréb!”

Ki tartozik Jézushoz?

„Mondom nektek: aki az emberek előtt tanúskodik arról, hogy hozzám tartozik, arról én[b] is tanúskodom Isten angyalai előtt, és vállalom, hogy hozzám tartozik. De aki az emberek előtt nem vállal engem, arról én is azt fogom mondani Isten angyalai előtt, hogy nem tartozik hozzám.

10 Ha valaki az Emberfia ellen szól, az még kaphat erre bocsánatot. De ha valaki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha!

11 Amikor zsinagógákba, uralkodók és más hatalmasságok elé visznek titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit feleljetek védekezésül, vagy hogy mit mondjatok! 12 Ne tépelődjetek ezen, mert a Szent Szellem a maga idejében meg fog tanítani titeket arra, hogy mit mondjatok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/02
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Az Én Keresztény katonáim fogják alkotni a legnagyobb hadsereget az Antikrisztussal szemben

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, szeretett követőim hamarosan érezni fogják Jelenlétemet világszerte, mert Én olyan módon jelenítem meg Magam a szívükben, ahogyan azt korábban még nem tapasztalták. Így fogom felkészíteni a Keresztényeket, hogy harcoljanak az Én Nevemben annak érdekében, hogy mindenki lelke megmeneküljön.

Az Én Keresztény katonáim fogják alkotni a legnagyobb hadsereget az Antikrisztussal szemben. Utalok itt mindazokra, akik ismernek Engem és hűségesek maradnak Szent Tanaimhoz, melyeket a legszentebb Biblia foglal magába. Utalok azokra is, akik gyakorolják a hitüket, azokra, akik hisznek Bennem, de nem látogatnak meg Engem és mindazokra, akik hűségesek maradnak az Igazsághoz. Ti össze fogtok gyűlni a világ minden sarkából, és bár több nyelvet beszélve fogtok csatlakozni Maradék Hadseregemhez, egy egységet fogtok Velem alkotni.

Akik ezeket az Üzeneteket követik, azok fogják alkotni a magot, és ebből fognak kinőni a hajtások, és aztán Maradék Hadseregem ágai a világ minden táján. Egy ország sem marad a Szentlélektől érintetlen az Igazság Könyvének köszönhetően.

Az Igazság Könyve akkor fog egyesíteni benneteket, amikor a hitetek próbára lesz téve. Amikor az Irántam való hűséget manipulálják, és amikor kidobnak Engem a templomokból és összetaposnak, és aztán eltemetnek szemetek elől, akkor ti majd felemelkedtek és életben fogjátok tartani Szavamat. A Szentlélek Lángja utatok minden lépésénél vezetni fog benneteket. Ti egy olyan erőt és bátorságot fogtok érezni, ami meglepi majd még a legszelídebbeket is közületek. A félénk bátorrá válik és az elnyomott az Igazság harcosaként fog majd előre menetelni. És mindeközben, ahogy Maradék Hadseregem növekedni fog és milliókra duzzad, sok akadályt fognak eléjük helyezni.

Sértések, az eretnekség vádjai, hazugságok, harag és gyűlölet lesz az osztályrészük. Zűrzavar lesz látható azon ócsárlók között mindenhol, akiknek érvei rejtélyesek, mert tele lesznek pontatlanságokkal, ellentmondásokkal és érthetetlen indokokkal. A Sátán befolyása mindig zűrzavart, összevisszaságot fog okozni, logikátlan és ravasz érveket fog támasztani és az Isten gyermekei elleni gyűlölettel lesz mindig tarkítva. Azok, akik Isten Világosságával és az Igazság Világosságával áldottak, rettenetes és gyűlöletes támadásokat fognak (magukra) vonzani. Mert ahol Én Jelen vagyok, biztosak lehettek abban, hogy nagy lesz azok üldöztetése, akik Szent Szavamat hirdetik. Minél rosszabb az üldöztetés – Isten bármelyik Küldetésével szemben -, biztos lehettek, hogy a Sátán nagyon dühös.

Amikor szenvedtek, mint ahogy szenvedni is fogtok az irántatok mutatott gyűlölet miatt, mert felveszítek Keresztemet és követtek Engem, a fenevad lesz a legzaklatottabb, és egyre keményebben fog dolgozni azokon a lelkeken keresztül, akiken a gőg bűne foltot ejtett, hogy elpusztítson benneteket. Figyelmen kívül kell hagynotok az ilyen támadásokat. Legyetek békében, mert ahogy ők megnövelik a veletek szembeni gyűlölet erősségét, biztosan tudni fogjátok, hogy valódi egységben vagytok Velem, Jézusotokkal.

Menjetek szeretettel és békével és tudjátok, hogy Én a szívetekben élek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-en-kereszteny-katonaim-fogjak-alkotni-a-legnagyobb-hadsereget-az-antikrisztussal-szemben/

—–
Római katolikus:
2018-05-23

7. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Az apostol figyelmeztet: Az élet mulandó, tehát Istenbe vessük bizalmunkat!
Testvéreim!
Rajta hát, mondjátok csak: „Ma vagy holnap a városba indulunk, ott töltünk egy évet, kereskedünk és nyerészkedünk.” Hiszen azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Ugyan mi az életetek? A párához hasonlít, amely rövid ideig látszik, azután elenyészik.
Ehelyett azt kellene mondanotok: „Ha az Úr akarja, élni fogunk, és ezt vagy azt fogjuk tenni.” De ti saját cselekedeteitekkel kevélykedtek. Minden ilyen dicsekvés gonoszságszámba megy.
Aki tehát tudna jót tenni, és nem teszi, az vétkezik.
Ez az Isten igéje.
Jak 4,13-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 5. tónus.
Előénekes: Halljátok ezt, minden népek, * jól figyeljen a föld minden lakója:
szegények és gazdagok, * közemberek és előkelők!
Hívek: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: A rossz napoktól miért félnék, * amikor az alattomosak gonoszsága körülvesz engem?
Akik erejükben bíznak, * és nagy gazdagságukkal dicsekszenek.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Nem válthatja meg az ember önmagát, * váltságdíjat nem adhat Istennek.
Az élet váltságdíja túl magas, † a végén is kevésnek bizonyul ahhoz, * hogy örökké éljen és ne lásson pusztulást.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Látjuk, hogy meghalnak a bölcsek is, † az esztelen és a balga elpusztul egyaránt, * és vagyonuk átszáll az idegen emberre.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
Zsolt 48,2-3.6-7.8-10.11

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus azt tanítja: Aki nincs ellene, az vele van.
Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester! Láttunk valakit, aki a nevedben ördögöt űzött ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem csatlakozott hozzánk.”
Jézus azonban így válaszolt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki az én nevemben csodát tesz, az egyhamar nem fog szidalmazni engem. Aki nincsen ellenünk, az velünk van.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,38-40″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-23

 

——
Görög katolikus:

23 Pál a Főtanácsra nézett és beszédet tartott: „Testvéreim, én mind e mai napig tiszta lelkiismerettel éltem Isten előtt.” Ekkor Anániás[a] főpap megparancsolta azoknak, akik Pál mellett álltak, hogy üssék szájon. Pál Anániáshoz fordult: „Isten fog téged megverni, te képmutató! Te akarsz engem a Törvény alapján elítélni, s ugyanakkor a Törvény ellenére megparancsolod, hogy engem üssenek meg?”

Akik mellette álltak, rászóltak Pálra: „Hogy mersz így beszélni Isten főpapjával?”

Pál így felelt: „Testvéreim, nem tudtam, hogy ő a főpap. Meg van írva: »Ne szidalmazd néped fejedelmét!«”[b]

Amikor Pál látta, hogy a Főtanács egy része szadduceusokból, a másik része farizeusokból áll, felkiáltott: „Testvérek, én is farizeus vagyok, sőt már apám is az volt! Most is azért állok a bíróság előtt, mert hiszek abban, hogy a halottak fel fognak támadni.”

Amikor ezt mondta, a farizeusok és a szadduceusok vitatkozni kezdtek egymással, és a gyűlés két csoportra szakadt. A szadduceusok ugyanis nem hiszik, hogy a halottak fel fognak támadni. Nem hiszik, hogy vannak angyalok, vagy szellemek, a farizeusok azonban hisznek ezekben. 9 Nagy zűrzavar és kiabálás támadt. Majd a farizeusok csoportjából felállt néhány törvénytanító, és szenvedélyesen így érveltek: „Semmi rosszat nem találunk benne. Lehet, hogy egy angyal vagy szellem szólt hozzá.”

10 A vitatkozás annyira elvadult, hogy a parancsnok már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért megparancsolta a katonáknak, hogy menjenek le, Pált szabadítsák ki a vitatkozók közül, és vigyék vissza az erődbe.

11 Azon az éjszakán az Úr megállt Pál mellett, és azt mondta neki: „Légy bátor, mert ahogyan Jeruzsálemben hűségesen tanúskodtál rólam, úgy kell majd tanúskodnod Rómában is!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+23%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 15 Ezért mondom, hogy a Szent Szellem az enyémből vesz, és kijelenti nektek.”

Szomorúságotok örömre fordul

16 Még egy kis idő, és nem láttok engem többé. Azután egy kis idő múlva ismét megláttok.”

17 Ekkor a tanítványok tanakodni kezdtek egymás között: „Mit jelent ez: » Még egy kis idő, és nem láttok engem, de azután ismét megláttok«? Mit jelent az, hogy: »Mert én az Atyához megyek?« 18 Mit jelent az, hogy »Egy kis idő múlva«? Nem értjük, mire gondolt!”

19 Jézus tudta, hogy meg akarják kérdezni, ezért ő kérdezte meg tőlük: „Arról tanakodtok, hogy mit jelent, amit mondtam: » Még egy kis idő, és nem láttok engem, azután hamarosan ismét megláttok 20 Igazán mondom nektek: akkor majd sírtok és jajgattok, a hitetlenek ellenben örülnek. Szomorúak lesztek, de szomorúságotok hamarosan örömre fordul.

21 Amikor az asszony világra hozza gyermekét, szenved, mert eljött a szülés ideje. Azonban miután megszületett a gyermeke, már elfelejti minden szenvedését, mert a gyermeknek örül, aki a világra jött. 22 Ehhez hasonlóan most ti is szomorúak vagytok. Amikor majd újra meglátlak titeket, már örülni fogtok, és ezt az örömöt senki el nem veheti tőletek! 23 Azon a napon nem kérdeztek majd tőlem semmit. Igazán mondom nektek: bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+16%3A15-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/23
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Ne keressetek értelmi érveket, amikor Létezésemet próbáljátok igazolni, mert Én nem ebből a világból való vagyok

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, a Tőlem, Jézus Krisztustól, az Emberfiától való elkülönülés fájdalma sokak számára ismeretlen, de amikor eljön a nap, amikor Fényem a vége felé el fog tűnni, nyilvánvaló lesz, hogy a szenvedés milyen nyomorúságos.

Azoknak, akik ismernek és szeretnek Engem, tudniuk kell, hogy mit hoz a fájdalom magával, amikor a bűn korlátot képez a bűnös és Isten között. Azok, akik nem ismernek Engem, és azok, akik elutasítanak Engem, az utolsó három napos sötétség alatt meg fogják majd tapasztalni ezt az elkülönítést, amikor Isten Jelenléte már sehol sem lesz megtalálható. Csak akkor fogják végre megérteni, amikor Isten Világossága eltűnik, hogy Isten nélkül nincs élet. Mindaz, ami marad: egy üresség, egy pusztaság és sötétség.

Én vagyok a Világosság, amelyet az ember – tudtán kívül – keres a nap minden másodpercében. Mivel az ember arra törekszik, hogy békére és boldogságra találjon, mindenhol, ahol csak tudja, megpróbálja megtalálni azt. Ő arra fogja felhasználni a világ anyagi javai után való törekvéseit és a test vágyainak kielégítését, hogy igényeit kielégítse – melyeknek sohasem lehet eleget tenni- és olyan hamis vallásokat fog követni, melyek nagy személyes elégedettséget ígérnek. Ezen dolgok közül egyik sem fogja őt Isten Világosságába vinni. Még azok is, akik szellemi eszközök és tudás által keresnek válaszokat, soha nem fognak békére és válaszra találni, kivéve, ha megnyitják szívüket Isten Igaz Szeretetére.

Én mindazokhoz eljövök, akik keresnek Engem. Örömömet lelem azokban a lelkekben, akik buzgó egyszerűséggel csakis az Én Szeretetemet keresik. Az ilyen embereket elárasztom a Szentlélek Ajándékával. Ahhoz, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, teljesen meg kell bíznotok Bennem. Csak ha átadjátok nekem akaratotokat, érezhetitek Jelenlétemet. Azoknak, akik próbálnak megtalálni Engem, de azt nehéznek találják, a következőket mondom:

Ne keressetek értelmi érveket, amikor Létezésemet próbáljátok igazolni, mert Én nem ebből a világból való vagyok. Ne vakítsátok el magatokat az örök élet létezésével szemben. Ez (az örök élet) rátok vár, feltéve, ha tudnátok bízni Bennem és megengednétek, hogy eljöjjek a szívetekbe és a lelketekbe. Meg fogom ismertetni Magam veletek. Mindaz, amit tennetek kell, hogy hívtok Engem. Nektek hamarosan hívnotok kell Engem, mert amikor Jelenlétem eltűnik a Földről, akkor lehetetlen lesz számotokra, hogy megkeressetek Engem, és a lelki fájdalomtól tehetetlenül fogtok barangolni, megpróbálva megtalálni Engem.

Azoknak, akik úgy gondolják, hogy hitükben erősek, és akik azt hiszik, hogy közel állnak Hozzám, tudniuk kell, hogy milyen hamar el fognak esni, ha a jövő tabernákulumaiban már sehol sem leszek megtalálható. Ha a sivárság szörnyű napja egyszer bekövetkezik, ők sírni fognak a kétségbeeséstől, és a fenevad hatalma olyan lesz, hogy sok lélek túl gyenge lesz ahhoz, hogy megtartsa Szent Szavamat.

Nektek kérnetek kell a segítségemet és meg fogjátok azt kapni. Hívjatok Engem alázatos lélekkel és Én válaszolni fogok. Kérjetek Engem, hogy védjelek meg benneteket és Én drága Véremmel borítalak be benneteket úgy, hogy semmi sem fog az Igazság ösvényén megállítani titeket, mely az örök üdvösségre vezet.

Szolgáljatok a saját értelmezésetek szerint Engem, mint ahogyan szolgálnotok kellene Engem, és nektek óvatosnak kell majd lennetek. Tegyetek úgy, ahogyan mondtam Nektek. Éljétek életeteket Szavamnak megfelelően és Én hordozni foglak benneteket. Csak becstelenítsetek meg Engem oly módon használván Szent Szavamat, ami másoknak szenvedést okoz, és akkor a Tőlem való elkülönítés legnagyobb fájdalmát fogjátok elviselni.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ne-keressetek-ertelmi-erveket-amikor-letezesemet-probaljatok-igazolni-mert-en-nem-ebbol-a-vilagbol-valo-vagyok/


—–
Római katolikus:

2018-05-05

húsvét 5. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostolt egy látomás Macedóniába hívja.
Második apostoli útja során Pál eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevű tanítvánnyal, egy hívő zsidó anyának, és egy görög apának fiával. A lisztrai és ikóniumi testvérek dicsérőleg nyilatkoztak róla.
Pál magával akarta vinni útitársul, és ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette, mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt. Amikor aztán sorra járták a városokat, (az ott lakó testvéreknek) lelkükre kötötték, hogy tartsák meg az apostolok és a jeruzsálemi presbiterek által hozott végzéseket. Így az egyházak megerősödtek a hitben, és a hívek száma napról napra gyarapodott.
Mivel a Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsia-tartományban prédikáljanak, Frígián és a galaták földjén utaztak keresztül. Mízia határához érve megkísérelték ugyan, hogy Bitíniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik. Ezért keresztülvágtak Mízián és lementek Troászba. Itt egy éjszaka Pálnak látomása volt. Egy macedón férfi állt eléje ezzel a kéréssel: „Jöjj át Macedóniába, és segíts rajtunk!
E jelenés után azonnal készen voltunk, hogy elinduljunk Macedónia felé abban a biztos tudatban, hogy Isten rendelt minket oda az evangélium hirdetésére.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 16,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje. Vö. 2a. vers.
Vagy: Alleluja. 1. szám.

….
Zsolt 99,2.3.5.

ALLELUJA
Ha Krisztussal együtt feltámadtatok, * keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján! Kol 3,1 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus kiválasztotta övéit a világból, ezért gyűlöli őket a bűnös világ.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez:
„Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ.
Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,18-21″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-05

23 Jézus így folytatta: „Ti innen, a földről származtok, én pedig fentről származom. Ti ehhez a világhoz tartoztok, de én nem.https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8:21-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


——
Görög katolikus:

Heródes király üldözi a jeruzsálemi közösséget

12 Ebben az időben Heródes király üldözni kezdte a gyülekezet egyes tagjait. Megparancsolta, hogy Jakab apostolt, János testvérét, végezzék ki. Miután látta, hogy a júdeaiak örülnek Jakab halálának, megparancsolta, hogy Péter apostolt is fogják el. Mindez a kovásztalan kenyerek ünnepén történt. Heródes tehát elfogatta Pétert, börtönbe záratta, és tizenhat katonát rendelt az őrzésére. Az volt a terve, hogy majd a páska ünnepe után állítja a nép elé, és akkor ítélkezik felette. Mialatt Péter a börtönben raboskodott, a gyülekezet állandóan imádkozott érte.

Pétert az angyal kiszabadítja a börtönből

A kitűzött tárgyalás előtti éjszakán Péter — két lánccal megkötözve — két katona között aludt a börtönben. A börtön kapui előtt is katonák őrködtek. Hirtelen világosság fénylett a börtönben. Megjelent az Úr egyik angyala, oldalba lökte Pétert, és felébresztette: „Kelj fel gyorsan!” Ekkor a láncok leestek Péter kezéről. „Öltözz fel, és vedd fel a sarudat is! Vedd magadra a köpenyed, és gyere utánam!” — mondta az angyal. Péter felöltözött, és követte az angyalt, de nem fogta fel, hogy amit az angyal tesz, az valóságos. Azt hitte, hogy látomást lát. 10 Elmentek az első, majd a második őrség mellett, s a vaskapuhoz érkeztek, amely a városba vezetett. Ekkor a kapu magától kinyílt előttük, és az utcára jutottak. Egy darabig együtt mentek, majd az angyal hirtelen eltűnt.

11 Péter csak ekkor tért magához, és ezt mondta: „Most látom csak, hogy az Úr elküldte angyalát, és megszabadított Heródes hatalmából, a júdeaiak szándékától.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+12%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az igazság megszabadít31 Azután Jézus azokhoz fordult, akik hittek benne: „Ha ragaszkodtok a tanításomhoz, engedelmeskedtek a szavamnak, és annak megfelelően éltek, akkor valóban a tanítványaim vagytok. 32 Akkor majd megismeritek az igazságot, az igazság pedig megszabadít titeket.”

33 Azok így válaszoltak: „Mi Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha nem voltunk rabszolgák! Miért mondod, hogy meg fogunk szabadulni?”

34 Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek, ha valaki bűnben él, az a bűn rabszolgája. 35 A rabszolga nem marad örökre a családban, csak a fiú, 36 ezért, ha a Fiú megszabadít titeket, akkor valóban szabadok lesztek! Tudom, hogy Ábrahám leszármazottjai vagytok, 37 mégis meg akartok ölni, mert nem fogadjátok el a tanításomat. 38 Én arról beszélek, amit Atyámtól tanultam, és ti is azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.”

39 Azok így feleltek: „A mi ősatyánk Ábrahám!” Jézus azonban ezt válaszolta: „Ha valóban Ábrahám leszármazottjai lennétek, akkor az ő példáját követnétek. 40 De ti meg akartok ölni engem, aki az igazságot mondom nektek, amit Istentől hallottam. Ábrahám nem tett ilyet. 41 Ti valóban azt teszitek, amit atyátok.”

Ők erre így válaszoltak: „Nem vagyunk mi törvénytelen gyermekek! Egy Atyánk van, az Isten!

42 Jézus így válaszolt: „Ha Isten lenne az atyátok, szeretnétek és elfogadnátok engem, mert én Istentől jöttem. Nem magamtól jöttem, ő küldött el engem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8%3A31-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/05
—–

Én vagyok a világ világossága!12 Később Jézus ezt mondta az összegyűlt sokaságnak: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem a sötétségben él, hanem a világosságban, amely az örök élet.” …. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–

19 Örökkévaló, te vagy erőm,
    erős váram, menedékem
    a veszedelem idején!
Bizony még a nemzetek is hozzád jönnek
    a föld minden tájáról,
    és ezt mondják:
„Őseink hamis isteneket örököltek,
    hazug és tehetetlen bálványokat,
    akik nem tudnak rajtunk segíteni.[a]
20 Csinálhat-e valaki isteneket magának?
    Hiszen azok egyáltalán nem istenek!”

21 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Most már megismertetem magam velük,
    végre megmutatom nekik erőmet és hatalmamat,
    s megtudják, hogy az Örökkévaló az én nevem!” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+16%3A19-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
http://www.hebcal.com/sedrot/beharbechukotai

Én a ti Tanítótok vagyok, és Általam meg fogjátok érteni végső Isteni Tervem Misztériumait

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, ha az emberek megértenék azt a nagy Ajándékot, amelyet az emberiség számára adok, mely által életre keltem a halottakat és a szenteket, akik csatlakozni fognak mindazokhoz, akiknek az örök élet Ajándéka adatott Királyságomban, akkor valóban megértenék ennek a rendkívüli kegyelemnek a nagyságát.Egy szeretett hozzátartozó elvesztése nagyon elszomorító és leverő fájdalmat okoz. De azon Ígéretem, hogy egyesítelek benneteket azokkal, akik a Kegyelem állapotában haltak meg, Isten minden gyermekét valódi dicsőségben fogja egyesíteni.

A családok egyesülni fognak. Szeretteitek összegyűlnek és ez egy nagy ünnepségbe torkollik majd. Mindazok, akik részesültek azon áldásban, hogy felvetessenek Új Paradicsomomba, mely felkínálja az örök életet, meg fognak lepődni Nagyszerű Ajándékom nagyságától.

Készüljetek fel a halálra. Ne féljetek attól.

Nektek nemcsak, hogy követnetek kell utasításaimat ebben az időben, hanem magatokra kell vállalnotok azt a felelősséget is, hogy segítetek Nekem azok lelkét megmenteniakik nem érdeklődnek Irántam, és nem vágyakoznak arra, hogy Színem előtt megmentsék a lelküket, hogy megváltsák önmagukat, vagy, hogy a Szentségekben részesüljenek.

Szeressetek Engem, és bízzatok Bennem, mert Én a ti Tanítótok vagyok, és Általam meg fogjátok érteni végső Isteni Tervem Misztériumait. Amikor már minden meg lesz téve, a világ készen áll majd Dicsőséges Visszatérésemre.

Szeretett Tanítótok,

Jézus Krisztus”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-a-ti-tanitotok-vagyok-es-altalam-meg-fogjatok-erteni-vegso-isteni-tervem-miszteriumait/

—–
Római katolikus:
” Ekkoriban épített Salamon szentélyt Kámosnak, a moábiták bálványának a Jeruzsálemmel szemben fekvő hegyen; aztán meg Mólóknak, az ammoniták bálványának. Így tett a kedvére többi pogány származású feleségének is, akik a maguk istenének gyújtottak tömjént, és mutattak be áldozatot.
Az Úr megharagudott Salamonra, mivel szíve elfordult Urától, Izrael Istenétől. Az Úr kétszer is megjelent neki, és megparancsolta, hogy ne kövessen idegen isteneket, de ő mégse tartotta meg, amit az Úr parancsolt neki.
….
   † EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus tanítása elsősorban a választott népnek szólt, de a hívő pogányok is részesültek benne. 
Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban.
Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult
. Az asszony szír–föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket.
Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.”
Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,24-30 “
——
Görög katolikus: 

20 Ha valaki azt mondja: “Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.

21 Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.”

“… 12 Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.

Imádság Isten akarata szerint

13 Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van.

14 Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.

15 Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.

16 Ha valaki látja, hogy a testvére nem halálos bűnt követ el, könyörögjön érte, és életet fog adni annak, aki nem halálos bűnt követ el. Van halálos bűn: nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön.

17 Minden gonoszság bűn, de van nem halálos bűn is. 

20 De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.

21 Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól!

—–
—–
—–
Tóra:

33 Akaszd a kárpitot horgokra, vidd be a bizonyság ládáját a kárpit mögé, és a kárpit válassza el a szentélyt a szentek szentjétől!

34 Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjében!

—–
—-