Címke: szentek

Földi Egyházamban vezetőket jelölök ki, és választott lelkeket nevezek ki, hogy Szent Szavamat terjesszék.

Igazság Könyve:

Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy használjátok fel a hiteteket egy politikai kampány létrehozására, a szegények megsegítése érdekében

  1. október 6. vasárnap, 23:30

 

Drága, szeretett leányom, a hamis próféta hangja bömböl mindarról, ami Egyházamban szent. Ellenben kevés szó esik Isten Tanításainak betartásáról, a Szentségek gyakorlásának és az Igazság hirdetésének fontosságáról. Ehelyett a figyelem elterelése lesz látható, mint például a szegényekkel és az éhezőkkel való törődés, és mindezt úgy tekintik majd, hogy ez, mint Isten szolgáinak, a ti elsődleges feladatotok.

Mint Isten szolgáinak és követőinek az Egyházban mindenekelőtt ahhoz az Igazsághoz kell hűek maradnotok, amelyet Én mondtam nektek. Szeretni a szegényeket és az éhezőket, és segíteni őket, egy jó dolog, de földi Egyházamnak, amely Nekem tett esküt, sokkal nagyobb szerepe van. Ez magába foglalja az Igazság tanítását mindenben, amit tanítottam nektek, és ti ezt meg fogjátok tenni, ha valóban szerettek Engem.

Az Egyháznak az a küldetése, hogy az Én Tanításaim Igazságát tanítsa. Szavam egyik aspektusát kiemelni a szegények megsegítése érdekében, csodálatra méltó, de egyben félrevezető is, mivel Tanításaim egyértelműen kimondják, hogy nektek a lelkükben szegényeket kell segítenetek. Segítsétek őket lelkük meggyógyításában, mielőtt segítetek nekik megszabadulni az élet megpróbáltatásaitól. Ha egy szegény embert küldök hozzátok, és megkérlek benneteket, hogy segítsetek neki, hogyan tennétek ezt? Ruhát adnátok neki? Pénzt, hogy táplálhassa családját? Vagy először a lelkét mentenétek meg Számomra?

Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy összpontosítsátok minden figyelmeteket a világ szegényeire. Pénzt fognak kérni tőletek – és ezt különböző forrásokból fogják beszedni, hogy a világ szegényeit, a munkanélkülieket és a hajléktalanokat segítsék. Azt fogják nektek mondani, hogy Én, Jézus Krisztus mindig is szerettem a szegényeket. A probléma a következő: Én először a lelki szegényeket keresem fel, hogy megszabadítsam őket az elveszett életüktől. A lélekben szegények – akik kevés lelki érzülettel rendelkeznek Isten iránt – azok, akikre vágyom. Boldogok azok, akik szegények ebben az életben, akik keveset tudnak felmutatni, de szeretnek Engem, mert ezek az emberek egyáltalán nem szegények. A gazdag embernek inkább van szüksége Szeretetemre, Irgalmamra és Együttérzésemre, mint azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy élelmet, ruhát vagy menedéket találjanak. Arra kell figyelmet szentelnetek, hogy mennyire szerettek Engem, és hogyan kértek Engem, hogy megmentselek benneteket. A Szentségek lesznek a megmentő erő azok számára, akik gazdagok és szegények, de akik nem szeretnek Engem.

Hamarosan Egyházam vezetői, mindenhol a világon, azt fogják nektek mondani, hogy használjátok fel a hiteteket egy politikai kampány létrehozására, a világ szegényeinek megsegítése érdekében. Semmit sem fognak nektek mondani bátorításként, hogy felkészítsétek a lelketeket Második Eljövetelemre, mert ezt nem merik: felkészíteni benneteket erre a nagy Napra. Ők inkább Rólam szeretnék a figyelmeteket elvonni, kérvén, hogy szenteljetek több időt a hamis próféta munkálkodásának a tiszteletére.

Nagyon rövid időn belül szobrokat, ereklyéket, plakátokat, csészéket és nagyméretre rendelt festményeket fognak készíteni a hamis prófétáról, hogy elhelyezzék mindenütt a Templomokban. Idővel az ő képe, az Antikrisztuséval együtt, sok nyilvános helyet, templomot, politikai központot fog díszíteni, valamint azokban az országokban is díszelegni fog, ahol úgy tűnik majd, hogy parlamentjük felkarolja az „új fényben”tündöklő Katolikus Egyházat. Ez létre fogja hozni egy hamis evangelizáció új formáját, és mivel ez csábító lesz egy modern szekuláris világ számára, vonzani fogja a rajongókat a világ minden tájáról.

Egyetlen szóval sem fogják méltatni a Szentségek fontosságát, ahogyan azok a világnak adattak, sem a Kegyelmeket, melyeket azok közvetítenek. Ehelyett mindegyiket le fogják becsülni, külön értelmezéseket fűzvén azokhoz, hogy vonzó legyen azok számára, akik tagadják a Szentségek mivoltát. Ez abban a reményben fog történni, hogy Szentségeim megszentségtelenítésének utálatát a lehető legtöbb embernek kínálják fel, elszakítván őket Istentől, hogy így Isten ellenségei beteljesítsék az ördöggel kötött egyezségüket.

Az ördög sokakat meg fog téveszteni a történelem ezen idejében azok közül, akik Egyházamhoz tartoznak. Ezt a legvonzóbb és legmeggyőzőbb módon fogja tenni, és igazolni fogja azokat a hazugságokat, amelyeket szolgái fognak mondani: hogy Én egyetértek ezekkel az új változásokkal. Én, Jézus Krisztus, félre leszek magyarázva azért, hogy győzedelmeskedjenek a lelkek fölött. Tanításaimat ki fogják forgatni, hogy elpusztítsák Egyházamat, és hogy ellopják a Hozzám legközelebb álló lelkeket. Emberek milliói fogják elfogadni a hazugságokat, minden gond nélkül, az egész világon. Imádkoznotok kell értük, remélvén azt, hogy idővel ők is rájönnek arra, hogy itt valami nincs rendben.

Amikor földi Egyházamban vezetőket jelölök ki, és választott lelkeket nevezek ki, hogy Szent Szavamat terjesszék, az Igazság mindig egyenes, világos, tömör és lényegre törő. Amikor a gonosz lélek befolyása miatt hazudtok, össze fogtok zavarodni. A kifejezésmódok, melyeknek nincs értelme. Az úgynevezett tökéletesítések, amelyeket az ellenség mutat be Egyházamban, azt jelenti, hogy az Igazság nem elég tökéletes.

Nincs szükség Szavam, Szentségeim és Tanításaim tökéletesítésére, mert azok Tőlem származtak. Én Isten vagyok. Tökéletes vagyok. Szavam mindörökre megmarad. Bárki, aki megváltoztatja Legszentebb Szavamat, az Isten ellensége. Nagy az Én Haragom ebben az időben, és ha valaki tiszteletlenül bánik Testemmel, Legszentebb Eukarisztiámmal, és mégis azt mondja, hogy népemet vezeti, tudnotok kell, hogy ez nem igaz. Én soha nem kérnék Egyházamban egyetlen vezetőt sem arra, hogy új jelentések és értelmezések bevezetésével megváltoztassa Isten Szavát. Ez soha nem lehetséges.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/hamarosan-azt-fogjak-nektek-mondani-hogy-hasznaljatok-fel-hiteteket-egy-politikai-kampany

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/10/07

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-10-07

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor a nagy nap felvirrad, és miután a háromnapos szörnyű sötétség véget ér, egy nagy Fény fog megjelenni a Föld felett.

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám,nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szeretetért, Isteni Vezetésért, a Szentlélek Ajándékaiért (I.rész)

Keresztes Imahadjárat 10. imája

Szereteted lángjának hordozása

Keresztes Imahadjárat 39. imája

Segítsetek felkészíteni a lelkeket az Új Paradicsomra és Második Eljövetelemre.

Keresztes Imahadjárat 48. imája

Ima Krisztus Második Eljövetele hirdetésének kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 72. imája

A Tanítványok imája

Keresztes Imahadjárat 74. imája

A megkülönböztetés Ajándékáért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-5-nap-pentek

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-08-21

20. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Isten Lelke új életet áraszt a halott csontokba: feltámasztja porig alázott népét.
Az Úr keze megragadott engem, és lelke által az Úr kivezérelt és egy völgybe vitt, amely tele volt csontokkal. Körbe vezetett a csontok között mindenfelé. Tömérdek volt belőlük a völgyben, és teljesen ki voltak száradva.
Az Úr így szólt hozzám: „Emberfia, életre kelnek-e még ezek a csontok?” Így feleltem: „Uram, Istenem, te tudod.”
Ekkor így folytatta: „Jövendölj ezekről a csontokról! Így beszélj: Ti, kiszáradt csontvázak, halljátok az Úr szavát! Ezt üzeni az Úr, az Isten ezeknek a csontoknak: »Íme, éltető leheletet adok belétek, és megelevenedtek. Ellátlak inakkal és húst növesztek rajtatok, bőrrel borítalak titeket és éltető leheletet adok nektek és élni fogtok. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.«”
És én jövendöltem, miként a parancs szólt. S lám, amint jövendöltem, zaj keletkezett, majd zörgés támadt, és a csontok egymáshoz közeledtek. Aztán láttam: ín és hús került rájuk, és bőr vonta be őket, de éltető lehelet még nem volt bennük.
Ekkor így szólt hozzám: „Jövendölj az éltető leheletről, jövendölj, emberfia, mondd az éltető leheletnek: Ezt mondja az Úr, az Isten: »Gyere elő a négy szél hazájából, és fújj ezekre a megöltekre, hogy megelevenedjenek.«”
Ekkor jövendöltem, amint megparancsolta nekem, és éltető lehelet szállt beléjük, életre keltek, talpra álltak: egy igen nagy sereg.
Akkor így szólt hozzám: „Emberfia, ezek a csontok: Izrael egész háza. Lám azt mondják: »Elszáradt a csontunk, oda a reményünk, végünk van.« Jövendölj ezért és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten:
»Íme, kinyitom sírjaitokat, én népem, kihozlak sírjaitokból, és
elvezetlek benneteket Izrael földjére. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. Belétek oltom lelkemet és életre keltek. Letelepítelek benneteket földeteken, és megtudjátok, hogy én, az Úr mondom ezt, és végbe is viszem« – mondja az Úr.”
Ez az Isten igéje.
Ez 37,1-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, * mivel irgalma örökké megmarad. 1. vers.
Előénekes: Így szóljanak azok, akiket az Úr megváltott, * akiket megmentett az ellenség kezéből,
és akiket minden tájról összegyűjtött, † napkeletről és napnyugatról, * északról és délről.
Hívek: Adjatok hálát az Úrnak, * mivel irgalma örökké megmarad.
E: Bolyongtak a sivatagban, a pusztában, * lakott város felé utat nem találtak.
A szomjúságtól és az éhségtől * szinte elepedt a lelkük.

H: Adjatok hálát az Úrnak, * mivel irgalma örökké megmarad.
E: Gyötrelmükben az Úrhoz fordultak, * aki szorult helyzetükből kiragadta őket.
Egyenes úton
vezette őket, * hogy lakott városba jussanak.
H: Adjatok hálát az Úrnak, * mivel irgalma örökké megmarad.
E: Adjanak hálát irgalmáért az Úrnak, * az emberek fiaival tett nagy csodáiért,
mert a szomjazóknak bő vizet adott, * az éhezőket ellátta javakkal.
H: Adjatok hálát az Úrnak, * mivel irgalma örökké megmarad.

Zsolt 106,2-3.4-5.6-7.8-9

ALLELUJA
Taníts meg ösvényeidre, Uram, * igazságod szerint vezess engem! Zsolt 24,4b és 5a – 8. G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Legfontosabb dolgunk a földön: szeretni Istent és az embereket.
Abban az időben amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?”
Jézus így válaszolt:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 22,34-40″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-21
————
Ortodox (Görög keleti): 

 

13 Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: “Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk!

14 Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt.

15 Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére.

16 Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.

17 Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk,

18 mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.

———————

27 Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is.

28 Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk.”

29 “Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.

30 És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.

31 És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig.”

32 “Okuljatok a fügefa példáján: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

33 Így ti is, amikor mindezt látjátok, vegyétek észre, hogy közel van ő, az ajtó előtt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Corinthians%204:13-18;%20%20%20Matthew%2024:27-33,%2042-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–


“… Aztán, amikor a nagy nap felvirrad, és miután a háromnapos szörnyű sötétség véget ér, egy nagy Fény fog megjelenni a Föld felett. Ez a Fény körülveszi majd a Fiamat és a Napot, amely teljes erejében lesz, és mindkettő ugyanabban az időben fog leereszkedni a világra. …”

Üdvösség Anyja: Ők egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva
2014. március 11. kedd, 20:39 

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és a vágyakozás időszaka

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám,nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Jézussal együttműködve

Keresztes Imahadjárat 1. imája

Ajándékom Jézusnak a lelkek megmentéséért

Keresztes Imahadjárat 14. imája

Ima az Atyához Védelemért a Nukleáris Háborúval szemben

Keresztes Imahadjárat 16. imája

Segítségül, hogy a lelkek erősek maradhassanak az Irgalmasság nagy eseménye alatt

Keresztes Imahadjárat 55. imája

Ima a Nagyfigyelmeztetésre való felkészüléshez

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-1-nap-hetfo

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
 “EZ AZ ÉN KÜZDELMEM
1992. július 2. “
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-08-17

20. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
A prófétát csodálatos jelként állítja az Úr a nép elé: a próféta sorsa a nép sorsa.
Ezekielhez ezt a szózatot intézte az Úr:
„Emberfia, én hirtelen halállal elveszem tőled feleségedet, aki szemed fényénél is drágább neked. De ne gyászold, ne sirasd, ne hullass könnyeket; csak csendben szálljon sóhajod; ne tarts halotti gyászt!
Turbánod legyen a fejeden, sarud a lábadon, ruháddal se takard be arcodat, a gyászolók eledelét se edd!”
Elmondtam ezt reggel a nép előtt, és estére meghalt a feleségem.
Másnap reggel az Úr parancsa szerint jártam el.
Ekkor a nép megkérdezte: „Miért nem mondod meg nekünk, hogy mit jelent, amit cselekszel?”
Ezt mondtam nekik: „Így szól az Úr: Választott népemmel közöld az Úr szavát!
»Nézzétek, én megszentségtelenítem szentélyemet, erőtök forrását, amelyre oly büszkék vagytok, az ország szeme fényét, amely oly kedves nektek; fiaitok és leányaitok pedig, akiket hátrahagytatok, mind kard élén vesznek el.«
Ti akkor az én példám szerint jártok el: ruháitokkal nem föditek el majd arcotokat,
gyászeledelt nem fogyasztotok; turbán lesz a fejeteken, saru a lábatokon.
Nem sóhajtoztok, nem jajgattok, elsorvadtok majd bűneitek miatt, és csak egymás előtt mertek bánatot mutatni.
Akkor majd
intő jel lesz számotokra Ezekiel; ugyanazt teszitek pontosan ti is, amit ő tett.
Amikor mindez sorra beteljesedik megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, az Isten.”

Ez az Isten igéje.
Ez 24,15-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Elhagytad az Urat, * aki alkotott téged. Vö. 18a. vers.
Előénekes: Elhagytad Uradat, aki alkotott téged, * elfeledted Istenedet, aki életet adott néked.
Látta az Isten, és haragra gerjedt, * mert felingerelték őt népének fiai és leányai.
Hívek: Elhagytad az Urat, * aki alkotott téged.
E: Akkor az Úr így szólt: * „Elrejtem előlük arcomat;
hadd lássam, mi lesz velük, * mert csalárd és hűtlen ez a nemzedék.”
H: Elhagytad az Urat, * aki alkotott téged.

E: „Féltékennyé tettek engem a nem létező istenre, * és kevélységükkel haragra indítottak. De én is féltékennyé teszem őket idegen népekkel, * és pogány népekkel ingerlem őket.”
H: Elhagytad az Urat, * aki alkotott téged.
MTörv 32,18-19.20-21

ALLELUJA
Boldogok, akik lélekben szegények, * övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki tökéletes akar lenni a Krisztus-követésben, annak áldozatot is kell vállalnia.
Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?”
Jézus így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyedül Isten a jó. Ha pedig el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!” Az ifjú tovább kérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, atyádat és anyádat tiszteld, és szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!” Az ifjú erre kijelentette: „Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?” Jézus így felelt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,16-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-17
————
Ortodox (Görög keleti): 

Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok.

Pál megszomorítójának bűnbánata

Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem – hogy ne túlozzak – részben titeket mindnyájatokat is.

Elég az ilyennek az a büntetés, amit a többség mért rá.

Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságos nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet.

Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet.

Mert levelemet azért is írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e.

10 Akinek pedig ti megbocsáttok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán.

11 Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.

Pál Tróászban és Macedóniában

12 Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem,

13 nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Macedóniába.

14 De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.

15 Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között:

—————————-

“A LESZÁMOLÁS NAPJAI MEGKEZDŐDTEK  Mária mennybe felvétele, 1988. augusztus 15. …”
——————————-

13 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni.” (

14 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből mégis hosszasan imádkoztok: ezzel súlyosabb ítéletet vontok magatokra.”)

15 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál.”

16 Jaj nektek, vak vezetők, akik ezt mondjátok: ha valaki a templomra esküszik, az semmi, de ha valaki a templom aranyára esküszik, azt köti az eskü.

17 Bolondok és vakok, mi a nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat?

18 Ezt is mondjátok: ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha valaki a rajta levő ajándékra esküszik, azt köti az eskü.

19 Bolondok és vakok, mi a nagyobb: az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot?

20 Aki tehát az oltárra esküszik, az arra is esküszik, ami rajta van.

21 Aki pedig a templomra esküszik, az arra is esküszik, aki benne lakik.

22 Aki pedig az égre esküszik, az az Isten királyi székére esküszik, és arra is, aki azon ül.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2+Corinthians+2%3A4-15%3B+++++Matthew+23%3A13-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

Üdvösség Anyja: Isten soha nem engedné meg, hogy az Ő Igéjét megváltoztassák, vagy tévesen értelmezzék, hogy Az megfeleljen az embernek

Igazság Könyve:
“Üdvösség Anyja: Isten soha nem engedné meg, hogy az Ő Igéjét megváltoztassák, vagy tévesen értelmezzék, hogy Az megfeleljen az embernek
2014. május 4. vasárnap, 16:23

Drága gyermekeim, amikor Isten prófétákat küldött a világba, ezek egyszerűen csak hírnökök voltak. Ők azért voltak küldve, hogy átadják az Igazságot,
Isten Igéjét.
Az évszázadok során Isten sok gyermeke helytelenül értelmezte a próféták szerepét. Egyesek elkezdték bálványozni a prófétákat, ahelyett, hogy egyszerűen elfogadták volna Isten Szavát, és
dicsőítették volna Istent. Ők a prófétákból isteneket csináltak, és az Üzeneteknek, melyeket átadtak a világnak – beleértve Fiam, Jézus Krisztus Üzenetét is –, kisebb jelentőséget tulajdonítottak, mint a prófétáknak, akik átadták azokat.

Gyermekek, Isten prófétái, Isten angyalai és a látnokok nem voltak méltók az ilyen bálványozásra. Ők mindannyian egyszerű emberek voltak, akiknek csak kevés ismeretük volt, vagy egyáltalán semmi az Istennel kapcsolatos dolgokról, éppen ezért lettek kiválasztva. Maguk az Üzenetek a fontosak, a hírnökök pedig egyszerűen csak Isten Szavának a szócsövei. A prófétáknak adott isteni Szót soha nem szabad félredobni, s közben a prófétákat egy saját készítésű emelvényre emelni.

Isten Szavát soha nem szabad figyelmen kívül hagyni. Isten Képét soha nem szabad felcserélni a próféták vagy a szentek képével, akik elnyerték az Ő Kegyeit. Kérhetitek a szenteket és a prófétákat, hogy járjanak közben értetek, de soha nem szabad dicsérettel elhalmoznotok őket, melyet egyedül Istennek kell fenntartanotok, minden olyan dolog Teremtőjének, ami a Mennyországhoz tartozik. Ugyanez érvényes napjaitokban is. Nektek elsősorban Istent kell tisztelnetek, és Őt minden elé kell helyeznetek. Ragaszkodnotok kell az Igéhez, amely már kezdetben meg volt határozva, és soha nem szabad eltérnetek attól, mert az soha nem fog megváltozni, és nem is változhat meg soha. Isten Igéje végleges.

Fiam Tanításai ismertté váltak az emberiség számára, amikor Ő a Földön járt. Ők egyszerűen részletesebben megmagyarázták az Igét, de soha nem tértek el az Igazságtól. Napjainkban az ember még mindig ugyanolyan, mint akkor volt, amikor Fiam az első alkalommal eljött. Az ember még mindig gyenge, könnyen meginog és továbbra is bűnös maradt, mint egykor volt. Ha bármelyik próféta vagy ember, aki azt állítja, hogy Isten Nevében beszél, s azt mondja nektek, hogy az Igét az ember modern igényeihez kell igazítani, akkor nektek nagyon elővigyázatosnak kell lennetek. Ha azt mondják nektek, hogy az Ige valami egészen mást jelent, akkor azt
ne fogadjátok el. Az embernek – beleértve azokat is, akik Istent szolgálják – nem áll jogában, hogy megváltoztassa az Igazságot.

Amikor egy ember azt állítja, hogy isteni ihletésben van része, és aztán megváltoztatja az Igét, hogy megfeleljen egy szekuláris világnak,
nem szabad bíznotok benne. Isten soha nem fogja megengedni, hogy az Ő Igéjét megváltoztassák, vagy tévesen értelmezzék, hogy Az megfeleljen az embernek. Ne feledjétek: amikor bálványoztok egy prófétát és dicséretekkel halmozzátok el őt, akkor megbántjátok Istent. Ha a Legszentebb Bibliában foglalt tanítás megváltoztatását elfogadjátok, mely változtatások ellentmondanak Isten Igéjének, akkor elvágjátok magatokat az Igazságtól. Ha elfogadjátok a hazugságokat, mintegy eszközt, hogy a saját feltételeiteknek megfelelően szolgáljátok Istent, akkor elszakítjátok magatokat Istentől.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja “
 

—–
Római katolikus:

2019-05-04

Húsvét 2. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A diakónusok vagyis a szerpapok kiválasztása.
Azokban a napokban, amikor a tanítványok száma már megnövekedett, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják. Ezért a Tizenkettő összehívta a tanítványokat, és így szóltak hozzájuk:
„Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk Isten igéjét, s az asztal szolgálatát lássuk el. Szemeljetek hát ki magatok közül, testvérek, hét jó hírben álló, Szentlélekkel eltelt bölcs férfit, akiket megbízhatunk ezzel a feladattal. Mi pedig majd az imádságnak és az ige szolgálatának szenteljük magunkat.”
Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohóruszt, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát Az apostolok elé állították őket, azok pedig imádkoztak felettük, és rájuk tették kezüket.
Isten igéje pedig tovább terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben. Még a papok közül is tömegesen hódoltak meg a hitnek.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 6,1-7.

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. (Vö. 22. vers. – 5. tónus)
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
E: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 32,1-2.4-5,18-19

ALLELUJA
Feltámadt Krisztus, aki mindent alkotott, * megkönyörült a bűnös emberen. – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus megmutatja, hogy hatalma van az elemeken: a vízen jár.
A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába, és elindultak a tavon át Kafarnaum felé.
Már rájuk sötétedett, de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához.
Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!”
Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,16-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-04

——
Görög katolikus:

Péter beszéde a Salamon csarnokában

11 A meggyógyult koldus együtt ment be Péterrel és Jánossal a Templom területének abba a részébe, amelyet Salamon oszlopcsarnokának neveznek. A csodálkozó sokaság odafutott hozzájuk. 12 Amikor Péter ezt látta, megszólította őket: „Izráeli férfiak! Csodálkoztok azon, ami ezzel a férfival történt? Azt gondoljátok, hogy mi gyógyítottuk meg őt a saját hatalmunkkal, vagy vallásosságunkkal, hogy járni tudjon?

13 Nem! Ezt Isten tette, az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással, akinek ti a halálát akartátok, pedig Pilátus már szabadon akarta engedni őt. 14 Elutasítottátok és megtagadtátok a Szentet és Igazat, és azt kértétek Pilátustól, hogy inkább a gyilkost engedje szabadon.[a] 15 Megöltétek az örök élet forrását! Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból, s ennek mi a tanúi vagyunk, hiszen a saját szemünkkel láttuk őt.

16 Ez a Jézus az, akiben mi hiszünk. Ő adott erőt a hit általi gyógyuláshoz ennek az embernek, akit itt láttok, s akit ismertek. Igen, a Jézusban való hit állította helyre teljesen ennek a bénán született embernek az egészségét, mégpedig a szemetek láttára.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+3:11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus és Bemerítő János

22 Jézus ezután tanítványaival együtt Júdeába ment. Ott időzött velük, és bemerítették az embereket. 23 Bemerítő János pedig Szálim közelében, Ainonnál merítette be az embereket, mert ott bőven volt víz. Sokan jöttek hozzá, és bemerítkeztek nála. 24 (Jánost ekkor még nem zárták börtönbe.)

25 Egyszer János néhány tanítványa vitába keveredett valakivel, aki a zsidó vallási hagyományokat követte. A bemerítkezésről és a megtisztulás szertartásáról[a] vitatkoztak. 26 Végül odamentek Jánoshoz, és megkérdezték: „Mester, emlékszel arra a férfira, aki veled volt a Jordánon túl, és akiről tanúskodtál? Most ő is bemerít, és csak úgy tódul hozzá mindenki!”

27 János így válaszolt: „Az ember a saját erejéből semmire sem jut. Csak annyit tehet, hogy elfogadja, amit Istentől kap ajándékba. 28 Ti magatok vagytok a tanúim, hogy világosan megmondtam: nem én vagyok a Messiás! Engem Isten azért küldött, hogy a Messiás előtt menjek, és utat készítsek számára. 29 Akinek menyasszonya van, az a vőlegény! A vőlegény barátja pedig csak vár és figyel, hogy mikor hallja meg a vőlegény hangját. S mennyire örül, amikor meghallja! Most én is így örülök. Boldog vagyok, hogy ő megérkezett! 30 Neki ettől fogva egyre feljebb és feljebb kell emelkednie, én pedig egyre kevésbé leszek fontos.”

Aki a Mennyből jött

31 „Ő a Mennyből, Istentől jött, ezért mindenkinél hatalmasabb. Aki a földről származik, az a földhöz tartozik, és földi dolgokról beszél. Ő azonban a Mennyből, Istentől jött, és mindenkinél hatalmasabb! 32 Ő arról beszél, amit saját maga látott és hallott, az emberek mégsem fogadják el, amit mond. 33 Azok viszont, akik hisznek neki, ezzel azt bizonyítják, hogy Isten megbízható, és igazat mond.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+3:22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/05/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

Különféle törvények és rendelkezések

19.1 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Ezt mondd Izráel egész közösségének: Szentek legyetek, mert én, az Örökkévaló, Istenetek, szent vagyok!

Mindenki tisztelje édesanyját és édesapját!

A nyugalom napján[a] úgy tegyetek, ahogy azt megparancsoltam! Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

Ne imádjatok bálványokat, ne készítsetek magatoknak fémből öntött bálványszobrokat! Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

Amikor hálaáldozatot hoztok az Örökkévalónak, úgy járjatok el, hogy szívesen fogadjam tőletek! Az áldozat napján és a következő napon egyétek azt meg, ami pedig a harmadik napra megmarad, azt égessétek el! Ha mégis eszik valaki belőle a harmadik napon, az már tisztátalan húst eszik, és nem lehet kedves. Aki ebben vétkes, viselje tette büntetését, mert a szent dolgokkal úgy bánt, mint közönségesekkel, emiatt az ilyen vétkest ki fogják irtani népe közül.

Amikor a termését learatod, a földed sarkán és a szélén mindig hagyj meg egy keveset belőle, és az elhullott kalászokat se szedd össze! 10 Szőlőskertedből se szüretelj le minden termést az utolsó szemig, és ami elhullik, ne gyűjtsd össze, hanem hagyd ott a szegényeknek és a jövevényeknek! Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

11 Ne lopj, ne csapj be senkit, ne hazudjatok egymásnak! 12 Ne esküdj hamisan nevemre, mert ezzel gyalázatot hozol Istened nevére! Én vagyok az Örökkévaló!

13 Ne használd ki, se ne rabold ki a másikat!

Napszámbéres munkásodat fizesd ki a nap végén, ne tartsd vissza a bérét másnapig![b]

14 A süketet ne szidalmazd, s a vakot ne gáncsold el, hanem tiszteld Istenedet! Én vagyok az Örökkévaló!

15 A bírósági perekben ne hozzatok igazságtalan ítéletet! Ne kedvezz se szegénynek, se gazdagnak, hanem igazságosan és méltányosan ítélj a honfitársad ügyében!

16 Ne terjessz rágalmakat néped között!

Ne hallgass, amikor tanúskodásoddal megmentheted honfitársad életét! Én vagyok az Örökkévaló!

17 Ne hordozz szívedben gyűlöletet a másik ellen, hanem nyíltan mondd meg neki, amit helytelennek tartasz, hogy ne légy részes a bűneiben! 18 Ne állj bosszút a másikon, és ne légy haragtartó, hanem szeresd a másik embert, mint magadat! Én vagyok az Örökkévaló!

19 Tartsd meg rendelkezéseimet! Háziállataidat ne keresztezd más fajjal! Ne vess egyszerre két különböző növényfaj magjából ugyanarra a szántóföldre! Ne viselj olyan ruhát, amelyet két különféle fonálból szőttek!

20 Előfordulhat, hogy egy férfi együtt hál egy nővel, aki másnak a rabszolgája, s akit egy másik férfi eljegyzett magának, de még nem váltott ki, ezért a nő még nem szabadult föl. Ilyen esetben büntessék meg őket, de ne haljanak meg, mert a nő nem volt szabad. 21 A férfi vigyen egy kost jóvátételi áldozatul az Örökkévalónak, a Találkozás Sátorának bejáratához. 22 A pap áldozza föl a kost az Örökkévalónak a férfi bűnéért, és így szerezzen engesztelést neki. Ha a férfi így jár el, akkor bűnét az Örökkévaló megbocsátja.

23 Ha majd bementek arra a földre, mindenféle gyümölcsfát fogtok ültetni ott. De amikor a fák termőre fordulnak, még három évig ne egyetek a gyümölcseikből, hanem tekintsétek azokat tiltottnak! 24 A negyedik termő évben a fák minden gyümölcsét szenteljétek az Örökkévalónak ajándékul és dicséret-áldozatul. 25 Azután az ötödik termő évtől kezdve már ehetitek a gyümölcsöket. Ha így jártok el, akkor ettől kezdve bőséges termésre számíthattok. Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

26 Nem szabad megennetek az olyan húst, amelyben a vér még benne van! Nem szabad semmiféle varázslással vagy jóslással foglalkoznotok!

27 Ne vágjátok rövidre a hajatokat a halántékotokon, és a szakállatok szélét se csúfítsátok el![c] 28 Ne ejtsetek vágást magatokon a halottak miatti gyász idején, se ne tetováljátok a bőrötöket! Én vagyok az Örökkévaló!

29 Ne tedd népem leányait prostituáltakká, nehogy az egész nép paráznaságba süllyedjen, és az egész országot elborítsa a gyalázatosság!

30 Tartsátok tiszteletben a szombati nyugalom napját! Tiszteljétek szent helyemet — Én vagyok az Örökkévaló!

31 Ne forduljatok tanácsért se halottidézőkhöz, se jósokhoz, mert ezzel tisztátalanná váltok! Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

32 Tiszteld az időseket, becsüld meg az öregeket! Tiszteld és féld Istenedet! Én vagyok az Örökkévaló!

33 Ne használd ki azt, aki jövevényként lakik közöttetetek! 34 Úgy bánj vele, mintha népemhez tartozna — úgy szeresd, mint saját magadat! Emlékezzetek rá, hogy egykor ti is jövevények voltatok Egyiptomban! Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

35-36 Soha ne térj el az igazságosságtól a súly- és hosszmértékek használatában! Pontos mérleget, mérősúlyokat és űrmértékeket használjatok! Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból.

37 Tartsátok tiszteletben törvényeimet, rendelkezéseimet, és engedelmeskedjetek nekem! Én vagyok az Örökkévaló!”

A különböző törvényszegések büntetése

20.1 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Ezt is mondd meg Izráel népének: Ha közületek, vagy a földeteken lakó jövevények közül bárki odaadja a gyermekét Moloknak, az halállal lakoljon emiatt! A közösség kövezze agyon az ilyen embert. Aki odaadja a gyermekét Moloknak, az a személy ezzel tisztátalanná teszi szent helyemet, és gyalázatot hoz nevemre — emiatt ellene fordulok, és kiirtom népe közül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+19-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2 Akkor az Örökkévaló szava érkezett hozzám: „Ember fia, ezt mondd Izráel vezetőinek: Ezt mondja Uram, az Örökkévaló: Azért jöttetek, hogy megkérdezzetek? Amilyen igaz, hogy élek, olyan biztos, hogy nem kaptok választ tőlem!Ember fia, hirdess ítéletet nekik, hirdess ítéletet! Tárd eléjük őseik rettenetes bűneit, hogy megértsék és felfogják, mit követtek el! Ezt mondd nekik: Azt mondja Uram, az Örökkévaló: Azon a napon, amelyen kiválasztottam magamnak Izráelt, esküre emeltem kezem Jákób családjának, és kijelentettem magam nekik Egyiptom földjén. Esküre emelt kézzel mondtam: Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek! Azon a napon megesküdtem nekik, hogy kihozom őket Egyiptomból, és beviszem arra a földre, amelyet számukra kiszemeltem, a tejjel és mézzel folyó földre, amely az egész föld színe-java.

Azon a napon ezt mondtam nekik: férfiak, utálatos bálványaitokat messzire hajítsátok, szemetek elé se kerüljenek többé! Egyiptom bálványisteneivel se mocskoljátok be magatokat, mert én vagyok az Örökkévaló, Istenetek! De nem hallgattak rám, hanem ellenem lázadtak, utálatos bálványaikat nem hajították el, hanem tekintetük azokra tapadt, sőt, Egyiptom bálványisteneit sem hagyták el. Azt mondtam hát, hogy haragomban elpusztítom őket, Egyiptom földjén bosszúságomban végzek velük. Nevemért mégis meggondoltam magam, s nem pusztítottam el őket. Megkegyelmeztem nekik, hogy ne gyalázzák nevem azok a népek, akiknek szeme láttára hoztam ki Izráelt Egyiptom földjéről, s akik ezáltal ismerték meg hatalmam és nevem.

10 Így hát Izráelt Egyiptomból kivezettem, s a pusztába vittem, kietlen vidékre. 11 Ott adtam nekik a törvényeimet, tudattam velük rendelkezéseimet, melyek által él, aki engedelmeskedik. 12 Nekik adtam a szombati nyugalom napját, hogy jel legyen köztem és közöttük, hogy megtudják: én, az Örökkévaló választom külön őket, hogy népemmé legyenek!

13 Izráel népe fellázadt ellenem a pusztában, nem követték törvényeimet, nem törődtek parancsaimmal, melyek által él, aki engedelmeskedik azoknak. Nem tartották meg a szombati nyugalom napját. Azt mondtam hát, hogy haragomban elpusztítom őket, a pusztában végzek velük. 14 Mégis, az én nevemért megkegyelmeztem nekik. Nem pusztítottam el őket, hogy ne gyalázzák nevem azok a népek, akiknek szeme láttára hoztam ki Izráelt Egyiptom földjéről. 15 De esküre emeltem kezem, ott a pusztában, hogy nem fognak bemenni a földre, amelyet nekik adtam, a tejjel és mézzel folyó földre, amely az egész föld színe-java. 16 Nem mehetnek be, mivel nem követték törvényeimet, nem törődtek parancsaimmal, nem tartották meg a szombati nyugalom napját, és szívük a saját bálványaik után kívánkozott!

17 Szívem mégis megesett rajtuk, nem pusztítottam el őket a pusztában, nem irtottam ki népemet teljesen. 18 Fiaiknak azonban ezt mondtam a pusztában: Ne kövessétek apáitok példáját, ne járjatok útjaikon, bálványisteneikkel ne mocskoljátok be magatokat! 19 Én, az Örökkévaló vagyok Istenetek, igazodjatok törvényeimhez és kövessétek parancsaimat! 20 Tartsátok meg a szombati nyugalom napját! Legyen az jel köztem és közöttetek, s hogy megértsétek és igazán megtudjátok: Én, az Örökkévaló vagyok Istenetek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+20%3A2-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-
https://www.hebcal.com/sedrot/kedoshim
—-

Nem tudjátok, hogy Második Eljövetelem megtörténte után a lelketek örökké létezni fog?

Igazság Könyve:

“2014.02.10 15:43

Drága szeretett leányom, az Én Időm közel van, és a Mennyország már készül a nagy lakomára, amikor az Ég a Földdel egyesül, hogy eggyé váljon.

Számos előkészület van most folyamatban, és szeretett Atyám azt tervezi, hogy sok Ajándékot hozzon azok számára, akik Őt nem ismerik. Az angyalok és szentek mind egyesültek, hogy minden lélekért imádkozzanak, abban a reményben, hogy minden ember megkaphassa az Igazságot, különösen azok, akiknek nincs tudomásuk a Mennyország és a Pokol létezéséről.

Amikor Isten Igéje
bemutatásra kerül a lelkek számára, akkor azt ők nem mindig fogadják szívesen.
Ehelyett kerülik az Igét, holott számukra az Ige üdvösségük egyetlen eszköze. Miért olyan makacs az ember, és miért feltett szándéka, hogy csak abban higgyen, amiben akar, és ami az ő saját önző énjét kielégíti? Miért nem sikerül az embernek felismernie az összefüggést az életében elkövetett bűn és az elégedetlenség érzése között, amelyet éppen azért érez, mert nem tudja elfogadni, hogy ő egy semmi? Egyedül csak Atyám Szeretetének köszönhető, amelyet a világ és minden gyermeke iránt érez, hogy az ember egészségessé válása érdekében oly sok esélyt kapott. Mégis ő inkább csak egy fél életet élne, ahol Isten az ő életének csak egyes részeiben kapna helyet, és csak ott, ahol az embernek megfelel.

Én, Jézus Krisztus, rövidesen meg fogom nyitni azoknak az elméjét, akik ezekben az Üzenetekben nem ismerik fel Isten Szavát. Én meg fogom érinteni, és az Igazság utáni vággyal fogom eltölteni a szívüket.

Ha a hamisságok bemutatása miatt tele vagytok tévedésekkel, és a bűnt illetően, ahogyan azt Isten látja, hazugságokkal etetnek benneteket, akkor Én korlátként fogok állni mellettetek, hogy megvédjelek titeket.

Sokakat zavarba fogok ejteni, mert Én egykönnyen nem adom fel, amikor az ember figyelmen kívül hagyja a Szentlélek Ajándékát. Olyan leszek, mint tüske az oldalatokban, mint az alkohol égető érzése, amit nyílt sebre öntenek. Csak nagyon kevesen lesznek képesek figyelmen kívül hagyni Engem, de nem mindenki fogja elfogadni Végső Ajándékomat – az Örök Élet Ajándékát.

Sajnos, sokan el fogják utasítani Végső Hívásomat, és helyette ők a fenevadat fogják követni, és ez azt jelenti, hogy örökre el fognak veszni. Nem tudjátok, hogy Második Eljövetelem megtörténte után a lelketek örökké létezni fog?

Nektek majd választanotok kell: vagy a Velem való Örök Élet, vagy az ördöggel való örök kárhozat. Középút nincs.

Minden ember a döntésének megfelelő utat fogja választani.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nem-tudjatok-hogy-masodik-eljovetelem-megtortente-utan-a-lelketek-orokke-letezni-fog/


—–
Római katolikus:

2019-02-10

Évközi 5. vasárnapKezdőének:
Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk Urunk és alkotónk előtt, mert ő a mi Urunk, Istenünk. (Zsolt 94,6-7)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, őrizd szüntelen jóságoddal Egyházadat és erősítsd mindenkor oltalmaddal, mert csak a te kegyelmedre hagyatkozhat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Izajás vállalja a prófétai küldetést.
Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt.
Így kiáltott egyik a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet.” Hangjuktól még a küszöbök alapjai is megrendültek, és a templom megtelt füsttel.
Erre így szóltam: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.”
Akkor az egyik szeráf odaröpült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. Megérintette vele ajkamat, és így szólt: „Íme, mivel ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert bűnöd.”
Azután hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Íme, itt vagyok, engem küldj el!”
Ez az Isten igéje.
Iz 6,1-2a.3-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem. (1c.)
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
Hívek: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Szent neved mindig megvallom, * irgalmadért és igaz voltodért.
Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, * gyarapítsd az erőt lelkemben.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Dicsőítsen téged a föld minden királya, * amikor meghallja ajkad szózatát.
Az Úr útjairól énekeljenek, * mert nagy az Úr dicsősége.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Megszabadít engem a te jobb kezed, * az Úr javamra dönti el ügyem.
Örökké tart, Uram, a te irgalmad, * ne vesd meg kezed alkotásait.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
Zsolt 137,1-2a.2bc-3.4-5.7c-8

Hosszabb forma:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az apostolok mindnyájan ugyanazt az evangéliumot hirdetik, hogy ugyanabban a Krisztusban higgyünk.
Testvéreim!
Figyelmetekbe ajánlom az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Különben hiába lettetek volna hívőkké.
Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írás szerint; eltemették és harmadnap feltámadt, ismét az Írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek is megjelent. Ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután megjelent Jakabnak, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is.
Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok között, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van.
Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívőkké.
Ez az Isten igéje.

Vagy rövidebb forma:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az apostolok mindnyájan ugyanazt az evangéliumot hirdetik, hogy ugyanabban a Krisztusban higgyünk.
Testvéreim!
Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam:
Krisztus meghalt bűneinkért, az Írás szerint; eltemették és harmadnap feltámadt, ismét az Írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek is megjelent. Ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután megjelent Jakabnak, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívőkké.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,1-11 vagy:
1Kor 15,3-8.11

ALLELUJA
Kövessetek engem, mondja az Úr, * és én emberek halászává teszlek titeket. Mt 4,19 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A csodálatos halfogás láttán az apostolok mindenüket elhagyták, és követték Jézust.
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.

Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,1-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-10

 
 
“2014.02.09 19:00
Az Én Erőteljes Beavatkozásom ez alkalommal azt jelenti, hogy az a sebesség, amellyel és ahogyan mától fogva Szavam terjedni fog, sokakat meg fog döbbenti, és meg fog lepni. Amikor minden nyelven beszélni halljátok Szavamat ott, ahol az emberi kéznek csak kevés szervezésben van része, akkor ezzel bizonyítékot fogtok kapni a Szentlélek erejéről. …
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-nincs-semmi-amit-en-ne-tennek-meg-gyermekeimert-nem-letezik-olyan-nagy-aldozat/


——
Görög katolikus:

 

Jézus feltámadásának örömhíre

24.1 A hét első napján, kora hajnalban az asszonyok kimentek a sziklasírhoz, és vitték az elkészített illatszereket is. A sír bejáratát egy nehéz kő zárta el, de mire odaértek, már félre volt gördítve. Így be tudtak menni a sziklasírba, de az Úr Jézus testét nem találták. Ezen nagyon elcsodálkoztak és nem tudták, mitévők legyenek. Ekkor hirtelen két férfi jelent meg mellettük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémülve lehajtották a fejüket, de azok így bátorították őket: „Miért a halottak között keresitek az élőt?

Nincs itt, mert feltámadt! Emlékezzetek rá, hogy még Galileában megmondta nektek: »Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és hogy a harmadik napon feltámadjon.«”

Ekkor az asszonyok visszaemlékeztek, hogy Jézus valóban ezt mondta nekik, majd visszamentek a városba, és mindent elmondtak a tizenegy apostolnak és a többieknek.

11 Az apostolok azonban nem hittek az asszonyoknak, és képtelenségnek tartották, amit mondtak. 12 Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ez így igaz, fogadd el, amit mondok! 10 Hiszen azért dolgozunk és küzdünk teljes erőnkkel, mert az élő Istenben reménykedünk és bízunk, aki minden embernek megmentője, de különösképpen a hívőknek.

11 Parancsold meg, és tanítsd ezeket a dolgokat! 12 Igaz, hogy még fiatal vagy, de emiatt senki se becsüljön le téged! Éppen ellenkezőleg, te legyél a példa a testvéreknek! Mutasd meg nekik, hogyan éljenek. Légy példa a számukra abban, amit mondasz, és ahogyan élsz, meg a benned élő isteni szeretettel, hiteddel és az életed tisztaságával!

13 Addig is, míg megérkezem hozzád, olvass fel a többieknek az Írásokból, bátorítsd, biztasd és tanítsd őket! 14 Ne hanyagold el, hanem használd a benned levő szellemi ajándékot, amelyet prófétai üzenet[a] által kaptál, amikor a gyülekezet vezetői rád tették a kezüket! 15 Ezekkel a dolgokkal foglalkozz minden erőddel! Ezekben élj teljes odaszánással, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+4%3A9-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Zákeus

19 Ezután Jézus Jerikóba ért, és keresztülment a városon. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki a vámszedők vezetője volt. Szerette volna megnézni, hogy ki az a Jézus, de mivel alacsony termetű volt, nem látott semmit a sokaság miatt. Ezért előreszaladt, és felmászott egy fára, hogy lássa Jézust, aki arrafelé ment. Mikor Jézus a fa alá ért, felnézett rá, és azt mondta: „Zákeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”

Zákeus ekkor lejött a fáról, és örömmel befogadta Jézust a házába. Amikor látták ezt az emberek, egymás között morgolódni kezdtek: „Nézzétek, miféle bűnöshöz megy vendégségbe!”

Zákeus felállt, és a vendégek előtt ünnepélyesen megígérte az Úrnak: „Uram, elhatároztam, hogy összes vagyonom felét szétosztom a szegények között. Akiket pedig megkárosítottam, azoknak négyszer annyit fizetek vissza kárpótlásul.”

Jézus erre így válaszolt neki: „Ma érkezett meg az üdvösség ehhez a családhoz, mivel Zákeus is igazán Ábrahám fia lett. 10 Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+19:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

“2014.02.08 15:00
….
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert minden megjövendölt dolog Fiam Második Eljövetelének előkészítésében most fog elkezdődni. Az események lefolyása gyors lesz, és a Sátán hadserege olyan kimért léptekkel fogja megrohamozni Fiam Egyházát, hogy azt csak kevesen fogják észrevenni. Ezután pedig már semmivel sem fognak törődni, mert nem sokkal később már olyan sokan lesznek megtévesztve, és oly sokan lesznek a karmaik között, hogy valódi szándékaikat többé már nem kell rejtegetniük.

Nektek, drága gyermekeim, most fel kell készülnötök, maradjatok nyugodtak, tegyetek meg mindent, amire utasítást kaptatok, és imádkozzatok. Maradjatok együtt. Vigyétek el az Igazságot más lelkekhez is; imádkozzatok kitartóan azok megtéréséért, akik nem hisznek Istenben, és mindazokért, akik megsértik Fiam, Jézus Krisztus emlékét.Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-atyam-meg-fogja-razni-a-vilagot-ugy-fizikailag-mint-pedig-lelkileg/

Isten, az Atya: Nincs semmi, amit Én ne tennék meg gyermekeimért. Nem létezik olyan nagy áldozat.

Igazság Könyve:

“2014.02.09 19:00

Drága leányom, nincs semmi, amit Én ne tennék meg gyermekeimért. Nem létezik olyan nagy áldozat. Én lealacsonyítom Magam, hogy Szívemet a lábaik elé tehessem, viszont ők továbbra is taposni fognak azon. Megalázom Magam, hogy ezen Üzenetek által hívjam őket, ők viszont kigúnyolnak és megvetnek Engem.

Megengedtem nekik, hogy megostorozzák és megöljék Fiamat, és ők alábecsülték azt a Nagy Áldozatot, amit értük hoztam, hogy életet adjak nekik és megszabadítsam őket a gonosz rabszolgaságából.

Könyörögtem hozzájuk, hogy változtassák meg útjaikat, és ők figyelmen kívül hagytak Engem. Kiválasztott lelkeket küldtem hozzájuk, hogy beszéljenek velük és hirdessék Igémet, és ők az arcukba köptek.

Büntetéseket küldtem rájuk, de ők nem tanultak azokból. Ehelyett azt állították, hogy azok csupán a sors iróniái voltak, és nem volt semmi közük Hozzám.

Elküldtem nekik Szeretetemet a látnokoknak, a szenteknek és a prófétáknak adott csodás Ajándékok által, és csak néhányan éltek azokkal. Most jól jegyezzétek meg Szavaimat: Az Igazság Könyve a legnagyobb Ajándék, amelyet Én adtam a világnak azóta, hogy megváltásotokra elküldtem egyetlen Fiamat. Én rátok hagyom most ezt az értékes Ajándékot, hogy megnyissa a szíveteket, hogy kiszabadítsa lelketeket a gonosz kísértéseinek a fogságából, és hogy segítsen felkészíteni benneteket Királyságomra.Az Én Erőteljes Beavatkozásom ez alkalommal azt jelenti, hogy az a sebesség, amellyel és ahogyan mától fogva Szavam terjedni fog, sokakat meg fog döbbenti, és meg fog lepni. Amikor minden nyelven beszélni halljátok Szavamat ott, ahol az emberi kéznek csak kevés szervezésben van része, akkor ezzel bizonyítékot fogtok kapni a Szentlélek erejéről.

Gondoskodni fogok arról, hogy Munkám továbbra is fennálljon. Át fogok lépni mindazokon, akik megpróbálják megállítani Kezemet. Félre fogom tolni azokat, akiket a gonosz szelleme vezet, és elfojtom szánalmas hangjukat.


Egyetlen kézmozdulattal elhallgattatom azokat, akik megpróbálnak megállítani Engem, mikor Én csupán csak arra vágyom, hogy megmentsek minden egyes lelket. Eltökélt szándékom, hogy nem engedem meg, hogy ezt a Munkát figyelmen kívül hagyják, mert ha Én egyszer ilyen Hatalmat adok egy Küldetésnek, mint ennek, akkor biztosak lehettek abban, hogy az ember hatalma semmi ehhez képest.Legyetek nyugodtak, drága gyermekek, és bízzatok Bennem, szeretett Atyátokban. Az Én Szeretetem olyan nagy, hogy azt nem lehet meggyengíteni, független attól, hogy milyen súlyosan vétkeztek. Megengedem ezeket a megpróbáltatásokat, gyötrelmeket és azokat a gonosz terveket, hogy Fiam Nyomát eltöröljék, de csak egy rövid időre.

Soha ne féljetek a Terveimtől, mert azoknak céljuk van, éspedig az, hogy eltöröljön minden gonoszságot, és Szent Akaratomnak megfelelően elhozza mindnyájatoknak a Dicsőséges életet. Sok mindennek örülhettek.Csak annyit kérek, hogy imádkozzatok, és kövessétek mindazt, amit ebben az időben ezen a Szent Küldetésemen keresztül adtam nektek, hogy egy végleges és felbecsülhetetlen Ajándékot hozzon mindnyájatok számára, amelyet nektek teremtettem az Új Égben és az Új Földön: az Új Paradicsomot, ugyanolyat, mint amilyen akkor volt, amikor Ádámot és Évát megteremtettem.

Amikor gyengének és sebezhetőnek érzitek magatokat, mindig gondoljatok a Szeretetemre, amelyet mindnyájatok iránt érzek, mert az olyan nagy, hogy meghaladja felfogóképességeteket.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-nincs-semmi-amit-en-ne-tennek-meg-gyermekeimert-nem-letezik-olyan-nagy-aldozat/


Tóra:
10 Most pedig, ember fia, mutasd meg és magyarázd el Izráel népének a Templomot, amelyet láttál, hogy azt tekintsék mértéknek és mintának, és szégyelljék el magukat bűneik miatt! 11 Ha majd szégyellik magukat mindazért, amit tettek, mondd el nekik mindazt, amit láttál a Templomból: a formáját, méreteit, elrendezését, kijáratait és bejáratait, minden rendelkezésemet és törvényemet, amely a Templommal kapcsolatos! Mindent gondosan jegyezz fel, hogy megőrizzék a terveket és leírásokat, hogy mindent annak megfelelően készítsenek el, és úgy végezzék a templomi szolgálatot.12 Ez a Templom törvénye: ez az egész terület, a Templom körül, a hegy tetején a legszentebb. Tudjátok meg: ez a Templom törvénye!” …”https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+43%3A10-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
——
https://www.hebcal.com/sedrot/tetzaveh—–
Római katolikus:

2019-02-09

4. évközi hét szombat

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Isten, aki a halálból feltámasztotta Jézust, lelkünk legfőbb Pásztorát, vezessen minket minden jóra!
Testvéreim!
Jézus által mutassuk be Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát: nevének ajkunkon fakadó magasztalását! A jótékonyságról és az adakozásról meg ne feledkezzetek, mert az ilyen áldozat kedves Istennek!
Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak rátok, és nekik kell számot adniuk lelketekről! Bárcsak örömmel tehetnétek ezt, nem pedig sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.
A békesség Istene, aki Urunkat, Jézus Krisztust, a juhok legfőbb pásztorát az örök szövetség vére által feltámasztotta a halálból, tegyen készségessé titeket minden jóra, hogy teljesítsétek akaratát! Munkálja bennünk Jézus Krisztus által mindazt, ami kedves előtte! Dicsőség neki mindörökké! Ámen.
Ez az Isten igéje.
Zsid 13,15-17.20-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. (1. vers.)
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizeken vezet és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,1-3a.3b-4.5.6

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus megértő szeretettel fordul az emberekhez, mert olyanok, mint a pásztor nélküli juhok.
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük.
Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,30-34″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-09


——
Görög katolikus:

Pedig nyilvánvaló, hogy aki áld, hatalmasabb annál, akit megáld.

Izráelben a papok, akik a tizedet kapják a többiektől, maguk is halandó emberek. Melkisédekről viszont azt mondja az Írás, hogy örökké él. Úgy is mondhatnánk, hogy a tizedet szedő Lévi Ábrahámon keresztül tizedet adott Melkisédeknek. 10 Hiszen, amikor Ábrahám Melkisédekkel találkozott, Lévi még meg sem született, hanem Ábrahám testében volt.

11 A Törvényt Isten a lévita papsággal[a] együtt adta a népnek. De ezen az úton a szellemi tökéletességet nem lehet elérni. Ezért volt szükség arra, hogy egy teljesen másféle pap jöjjön el. Ez az új pap pedig Melkisédek rendjéből, és nem Áron rendjéből való! 12 Ha pedig a papság rendszere megváltozik, akkor vele együtt a Törvény is megváltozik — legalábbis a papságra vonatkozó része. 13 Jézus Krisztus, akiről beszélünk, nem Lévi törzséből származott, hanem egy másikból, amelyből senki sem végzett papi szolgálatot az oltárnál. 14 Mert nyilvánvaló, hogy Urunk, Jézus, Júda törzséből származott. Mózes pedig semmit nem mondott Júda törzsével kapcsolatban a papokról.

Jézus is főpap, Melkisédek rendje szerint

15 Még világosabb, hogy milyen nagy változást is jelentett mindez, amikor Jézus — a Melkisédekhez hasonló, másfajta pap — megjelent. 16 Jézus ugyanis nem az emberi származása alapján lett pap, hanem a benne lévő elpusztíthatatlan élet hatalma által. 17 Hiszen róla ezt mondja az Írás: „Örökké pap vagy, Melkisédek rendje szerint.”[b] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+7%3A7-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézust bemutatják a Templomban

22 Amikor elérkezett Mária megtisztulásának ideje,[a] elvitték a csecsemő Jézust Jeruzsálembe, hogy ott a Mózes Törvénye szerint az Örökkévalónak bemutassák. 23 Az Örökkévaló Törvényében ugyanis meg van írva: „Minden elsőszülött fiút az Örökkévalónak kell szentelni.”[b] 24 Elmentek tehát Jeruzsálembe, hogy az Örökkévaló Törvénye szerint egy pár gerlicét vagy galambfiókát[c] áldozzanak a Templomban.

Simeon felismeri a Messiást

25 Élt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki kitartóan várta azt az időt, amikor Isten felkarolja Izráel népét. A Szent Szellem állandóan Simeonon nyugodott, és 26 megmutatta neki, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja a Messiást, akit az Örökkévaló küld. 27 Simeont a Szent Szellem éppen akkor vezette a Templom területére, amikor Jézus szülei behozták a gyermeket, hogy megtegyék, amit a Törvény előírt. 28 Ekkor Simeon a karjába vette a csecsemő Jézust, és így dicsérte Istent:

29 „Itt az idő, Uram és Parancsolóm,
    hogy
rabszolgádat békében elbocsásd,
    ahogy megígérted,
30 mert ma saját szememmel láttam az Üdvösséget,[d]
31     akit
elküldtél minden nép szeme láttára,
32 hogy a kijelentés világossága legyen
    az összes nemzeteknek,
és dicsősége népednek, Izráelnek!”

33 Jézus apja és anyja nagyon elcsodálkoztak ezeken a szavakon. 34 Ezután Simeon megáldotta őket. Jézus anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Nézd, ezt a gyermeket Isten arra rendelte, hogy Izráelben sokan elbukjanak miatta, és sokan felemelkedjenek általa. Arra rendelte, hogy Istentől származó jel legyen, amely sokakból ellenkezést vált ki. 35 A te lelkedet is átszúrja a fájdalom, mint az éles kard. Mindez azért történik, hogy lelepleződjön, mi van az emberek szívében.”

Anna is felismeri Jézust

36 Ugyanakkor volt ott a Templomban egy nyolcvannégy éves próféta-asszony is. Annának hívták, Fánuel leánya volt, Áser törzsébe tartozott, és hétévi házasság után maradt özvegyen. 37 Nem hagyta el a Templom területét, hanem éjjel-nappal Istent szolgálta böjtöléssel és imádkozással. 38 Abban az órában Anna is odalépett hozzájuk, hálát adott Istennek, azután mindazoknak beszélt Jézusról, akik Jeruzsálem megváltását várták.

József és Mária visszatér Názáretbe

39 Miután József és Mária mindent megtett, amit az Örökkévaló Törvénye kívánt, hazatértek Galileába, Názáret városába. 40 A gyermek pedig növekedett, egyre bölcsebb és erősebb lett. Isten tetszése és jókedve nyugodott rajta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+2%3A22-40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

14 Nagyon kérünk benneteket, testvéreim, hogy figyelmeztessétek azokat, akik nem akarnak dolgozni és rendesen élni! Viszont biztassátok azokat, akik bátortalanok, és segítsétek a gyengéket! Mindenkivel szemben legyetek türelmesek! 15 Senki a gonosz dolgokat ne viszonozza gonoszsággal, hanem mindig a jóra törekedjetek! De ne csak egymás között, hanem mindenkivel szemben így viselkedjetek!

16 Mindig örüljetek! 17 Szüntelen imádkozzatok! 18 Minden körülmények között adjatok hálát Istennek — mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban!

19 A Szent Szellemet ne akadályozzátok abban, hogy a munkáját végezze! 20 A prófétai ajándékot és üzeneteket ne becsüljétek le, 21 viszont mindent gondosan vizsgáljatok meg, hogy valóban Istentől származik-e! Ha igen, akkor ahhoz ragaszkodjatok, 22 de maradjatok távol mindentől, ami gonosznak látszik!

23 Azért imádkozunk, hogy Istenünk, a Békesség Istene, szenteljen meg titeket teljesen, és egész valótokat őrizze meg: szellemeteket, lelketeket és testeteket egyaránt, amíg Urunk, Jézus Krisztus vissza nem jön!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+5%3A14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Vigyázzatok hát, legyetek óvatosak!

Ha Isten családjában valamelyik testvéred bűnt követ el, figyelmeztesd, és ha megbánja,[a] bocsáss meg neki! Ha napjában hétszer is vétkezik ellened, és hétszer visszajön hozzád megbánással, bocsáss meg neki!”

A mustármagnyi hit

Akkor az apostolok kérték az Urat: „Erősítsd a hitünket!”

Ő így válaszolt: „Ha legalább akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, akkor mondhatnátok ennek az eperfának, hogy szakadjon ki tövestől, és gyökerezzen meg a tengerben — az pedig engedelmeskedne nektek.”

A szolga és ura

Jézus ezt mondta: „Ki az közületek, aki azt mondja a rabszolgájának, amikor az a szántás vagy legeltetés után hazajön a mezőről: »Gyere, ülj le, és vacsorázz meg«? Ugye, hogy inkább ezt mondjátok: »Készíts nekem vacsorát, vedd fel a kötényedet, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Azután majd te is vacsorázhatsz.« A szolgát nem illeti külön dicséret azért, hogy elvégzi, amit rábíztak, hiszen csak azt tette, ami a kötelessége. 10 Rátok is ez érvényes. Ha mindazt elvégeztétek, amit rátok bíztak, ti is elmondhatjátok: »Rabszolgák vagyunk, nem érdemlünk semmi külön elismerést. Csak azt tettük, ami a kötelességünk.«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+17%3A3-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/02/09
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
“2014.02.08 15:00

 
….
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert minden megjövendölt dolog Fiam Második Eljövetelének előkészítésében most fog elkezdődni. Az események lefolyása gyors lesz, és a Sátán hadserege olyan kimért léptekkel fogja megrohamozni Fiam Egyházát, hogy azt csak kevesen fogják észrevenni. Ezután pedig már semmivel sem fognak törődni, mert nem sokkal később már olyan sokan lesznek megtévesztve, és oly sokan lesznek a karmaik között, hogy valódi szándékaikat többé már nem kell rejtegetniük.

Nektek, drága gyermekeim, most fel kell készülnötök, maradjatok nyugodtak, tegyetek meg mindent, amire utasítást kaptatok, és imádkozzatok. Maradjatok együtt. Vigyétek el az Igazságot más lelkekhez is; imádkozzatok kitartóan azok megtéréséért, akik nem hisznek Istenben, és mindazokért, akik megsértik Fiam, Jézus Krisztus emlékét.Szeretett Édesanyátok,Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-atyam-meg-fogja-razni-a-vilagot-ugy-fizikailag-mint-pedig-lelkileg/
 

Tóra:

A világításra szolgáló olaj

20 Parancsold meg Izráel népének, hogy hozzanak olajfa bogyójából préselt tiszta olívaolajat. Ezt használjátok az arany mécstartón lévő mécsesekben, hogy állandóan világítsanak. 21 Az arany mécstartó a Szent Sátor szentélyében álljon, a Szentek Szentjét eltakaró kárpiton kívül. E mögött a kárpit mögött van a Szövetségláda. A mécstartón lévő mécseseket Áron és fiai — vagyis a papok — gondozzák, és ügyeljenek rá, hogy minden napon, estétől reggelig az Örökkévaló jelenlétében égjenek, és ki ne aludjanak. Örökké érvényes rendelkezés ez Izráel népe számára!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+27%3A20-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A papok öltözete

28.1 „Hívd magadhoz testvéredet, Áront és fiait: Nádábot, Abíhút, Eleázárt és Itámárt. Őket választottam Izráel egész népe közül, hogy papjaim legyenek!

Készíts testvéred, Áron számára szent papi ruhákat, amelyek kifejezik a papi szolgálat dicsőségét és méltóságát. Vannak a nép között olyanok, akiknek művészi képességeket ajándékoztam, hogy el tudják készíteni Áron ruháit. Mondd el nekik, hogyan készítsék el a papi ruhákat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy Áront az én papommá szenteld. Ezeket kell elkészíteniük: hósen, efód, felsőruha, szövött ing, turbán és öv. Készítsék el ezeket a szent papi ruhákat Áronnak, a testvérednek és a fiainak, hogy szolgáljanak engem a papi tisztségben. A ruhák készítéséhez ilyen fonalakat használjanak: arany hímzőfonal, meg kék, bíborpiros, skarlátvörös és fehér finom lenfonal. ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://www.hebcal.com/sedrot/tetzaveh

Ő Saját tökéletes Képmására akarta az embert megteremteni, számos ajándékkal és tehetséggel ruházta őt fel.

Igazság Könyve:

“2013.12.15 16:45

Drága szeretett leányom, az emberiség nem ismeri az Isteni Törvényeket és Atyám Isteni Akaratát. Az ember Isten teremtménye, és mint olyan, sok titokkal kapcsolatban, melyet csak a Mennyország angyalai és szentjei ismernek, nem kapta meg a Tudás Ajándékát. Ezért tehát egy ember sem mondhatja, hogy ismeri az okát annak, hogy Atyám miért engedi meg bizonyos esemény megtörténését a világban, miközben mások azt állítják, hogy ismerik a világegyetem keletkezésének titkát. Az ember egyszerűen Isten szolgája, de Isten, mivel az Ő Saját tökéletes Képmására akarta az embert megteremteni, számos ajándékkal és tehetséggel ruházta őt fel. Ő sohasem adta meg az embernek az Élet Fájának a Tudását, és ennek oka volt: Az ember tönkretette tekintélyét Isten Szemében, amikor Ádám és Éva a büszkeség bűne miatt elszakadt Istentől.….”


—–
Római katolikus:

12-19

Adventi köznapok – december 19.

OLVASMÁNY a Bírák könyvéből
Sámson születését angyal jelenti be. A Boldogságos Szűz előképét látjuk a választott nép megmentőjének édesanyjában.
A bírák korában volt egy Szoreából, Dán törzséből való ember, Mánoah volt a neve. Felesége magtalan volt, és nem volt gyermeke. Az Úr angyala megjelent az asszonynak, és így szólt hozzá: „Magtalan vagy és nincs fiad, de fogansz majd, és fiút szülsz. Vigyázz tehát magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és ne egyél tisztátalant, mert fogansz és fiút szülsz. Borotva ne érintse fejét, mert ez a gyermek nazir (Istennek szentelt ember) lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből” Az asszony elment, és elmondta férjének: „Megszólított Istennek egy embere. Isten angyalára hasonlított, olyan fönséges volt. Megkérdeztem tőle, honnan jött, de nem mondta meg nekem a nevét. Ellenben így szólt hozzám: Fogansz és fiút szülsz. Ezért mostantól ne igyál se bort, se szeszes italt, és ne egyél semmi tisztátalant, mert ez a gyermek Isten nazirja lesz anyja méhétől kezdve halála napjáig.” Az asszony fiút szült, és Sámsonnak nevezte el. A gyermek felnőtt, és az Úr megáldotta. Az Úr Lelkének ösztönzésére elkezdte működését a választott nép körében.
Ez a Isten igéje.
Bír 13,2-7.24-25a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének! Vö. 8ab. vers.
Előénekes: Légy megmentő sziklám és erős váram, * ahol oltalmat nyerjek.
Mert te vagy, Istenem, erősségem és menedékem,* ragadj ki a bűnösök kezéből.
Hívek: Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének!
E: Te vagy reménységem, Istenem, * ifjúkorom óta, Uram, benned bízom.
Anyám méhétől te vagy támaszom, * anyám ölétől fogva védelmezőm.
H: Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének!
E: Az Úr erejében fogok járni, * egyedül igazságodról elmélkedem Uram, Istenem.
Ifjúságom óta oktatsz engem, Istenem, * csodáidat mindmáig hirdetem.
H: Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének!
Zsolt 70,3-4a.5-6ab.16-l7

ALLELUJA
Jessze gyökeréből sarjadt Megváltónk, † jel vagy a pogány népeknek. * Jöjj, és szabadíts meg minket, soká ne késsél! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Keresztelő János születésének hírüladása.
Heródesnek Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sors, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot.
A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá:
„Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.”
Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt. Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament.
E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,5-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-19

——
Görög katolikus:

Jézus Krisztus áldozata tökéletessé tesz

10 A Törvényben az eljövendő áldásoknak csupán az árnyéka van meg, nem pedig maguk a valóságos dolgok. Ez vonatkozik azokra az áldozatokra is, amelyeket a Törvény szerint évente újra meg újra be kell mutatni Istennek, mert ezek az áldozatok sohasem tudják tökéletessé tenni azokat, akik ilyen módon közelednek Istenhez. Hiszen, ha a Törvény tökéletessé tette volna őket, már régen abbahagyták volna az áldozatokat! Akkor ugyanis azok, akik az áldozatokat bemutatták, egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem lenne többé bűntudatuk.

De nem ez a helyzet! Éppen ellenkezőleg: az évente bemutatott áldozatok folyton a bűnre emlékeztetnek, mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje az emberek bűneit!

Ezért mondta Krisztus, amikor bejött a világba:

„Istenem, nem kívántad a bűnért való áldozatokat,
    sem a hálaáldozatokat,
    hanem testet alkottál nekem.
Nem lelted örömödet az égőáldozatokban,
    sem a vétekért való áldozatokban.
Ezért azt mondtam: Itt vagyok én, Istenem!
    Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat,
    úgy, ahogy a könyvtekercsben meg van írva rólam.”[a]

Tehát először azt mondja: „Nem kívántad a bűnért való áldozatokat, sem a hálaáldozatokat. Nem lelted örömödet az égőáldozatokban, sem a vétekért való áldozatokban.” (Pedig a Törvény szerint ezeket az áldozatokat kellett bemutatni.) Azután pedig így szól: „Itt vagyok én, Istenem! Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat.” Ez azt jelenti, hogy Isten megszünteti az áldozatok régi rendjét, és ugyanakkor új rendet vezet be. 10 Jézus Krisztus valóban véghezvitte mindazt, amit Isten akart. Bennünket pedig Istennek ez az akarata tett az ő számára különválasztott, szent néppé. Ez Jézus testének egyszeri feláldozása által történt meg, amely mindörökké érvényes.

11 Izráelben a papok minden nap szolgálatban álltak, és elvégezték a Törvény által előírt kötelességüket. Újra és újra bemutatták ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem tudták eltörölni a bűnöket. 12 Ezzel ellentétben Krisztus csak egyetlenegy — örökre érvényes — áldozatot mutatott be a bűnökért, majd leült Isten jobbján, 13 és már csak arra vár, hogy ellenségeit az Atya-Isten legyőzze és Krisztus hatalma alá kényszerítse. 14 Mert Krisztus ezzel az egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tette azokat, akiket Isten számára különválasztott.

15 Ugyanezt mondja nekünk a Szent Szellem is:

16 „Ilyen Szövetséget[b] fogok kötni velük
azok után a napok után,
    — mondja az Örökkévaló —:
törvényeimet a szívükbe vésem,
    és beírom az értelmükbe.”[c]

17 Azután pedig ezt mondja:

„Többé nem fogok visszaemlékezni
    bűneikre és gonoszságaikra.”[d]

18 Ha pedig Isten végérvényesen megbocsátotta a bűnöket, akkor többé nincs szükség újabb bűnért való áldozatra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

11 Jézus ezt mondta: „Az a férfi, aki elválik a feleségétől, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el az első felesége ellen. 12 Az a feleség, aki elválik a férjétől, és összeházasodik egy másik férfival, szintén házasságtörést követ el.”

Megáldja a gyermekeket

13 Az emberek odavitték Jézushoz a kisgyerekeiket, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban rájuk szóltak, és el akarták őket küldeni. 14 Amikor Jézus ezt meglátta, megharagudott, és rászólt a tanítványaira: „Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket, mert Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 15 Igazán mondom nektek: aki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint a gyerekek, az soha nem jut be oda.” 16 Ezután egyenként a karjába vette a gyerekeket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10%3A11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/12/19
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Én nem fogok soha többé újra testben járni

Igazság Könyve:
“2013.12.03 19:45

 

Drága szeretett leányom, mindazok, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, és azt állítják, hogy előkészítik az utat az Úr számára, hallatni fogják magukat a világ minden részén, – sok hang, sok próféta, sok hazug – mindenki Isten Felhatalmazása nélkül.

Legyetek éberek, különösen akkor, amikor egy próféta azt mondja nektek, hogy az ő kötelessége felkészíteni benneteket Második Eljövetelemre. Amikor ezekről a dolgokról hallotok, és amikor azt mondják nektek, hogy Én testben és lélekben fogok megjelenni a világban, tudnotok kell, hogy nem ez az Igazság. Újra megismétlem Figyelmeztetésem:

Én nem fogok soha többé újra testben járni. Az első alkalommal testben jöttem el, de amikor újra eljövök, pontosan ugyanúgy fogok eljönni, ahogyan elhagytam a Földet – a felhőkön.Hamarosan nagy tetteket fognak nektek bemutatni, amelyeket nagy munkálatoknak fognak tartani a Második Eljövetelemre való felkészülésben. Számos megrendezett csodálatos gyógyulást fognak bemutatni a világnak Isten ellenségei, akik azt fogják mondani, hogy ezek Tőlem származnak. Sokan annyira meg fognak lepődni, hogy bedőlnek ennek a gonosz megtévesztésnek. Megannyi csoda, nagy tettek – amelyekről azt fogják hinni, hogy ezek Isten Keze által történnek – még a szkeptikusokat is meg fogják győzni arról, hogy isteni csodák történtek.

Nagy elismerésekkel fogják elhalmozni azokat a hamis képviselőket, akik azt mondják, hogy népemet vezetik. Hamarosan a világ nyíltan ki fogja jelenteni, hogy ezek a csalók élő szentek, és ez nem sokkal az antikrisztus bemutatása előtt lesz.Mindezt a felkészülést hét évvel ezelőtt már megtervezték, és az a sebesség, amellyel ilyen radikális változásokat vezetnek be, nem véletlen. Második Eljövetelem rendszeres vitaponttá válik. Mindenkitől azt fogják kérni, hogy készüljön fel erre a Nagy Eseményre, de a Keresztény tanok tele lesznek hibákkal. Csak azok fognak keresztüllátni ezeken a csalárdságokon, akik nyitott szemmel járnak, képesek meglátni az Igazságot, és azok, akik nem félnek szembenézni az

Igazsággal. És ez egy nagyon nehéz terhet fog jelenteni a számukra. Minden kiabálás és a dicséretek özönének közepette – amelyekkel azokat halmozzák el, akik ellopták a Bölcsesség Székét – az Én Szavamról alig fog szó esni. Mindaz, amiről beszélni fognak, a jó cselekedetek fontossága lesz. Egy szó sem fog esni arról, hogy Isten Szavának megfelelően keressék az üdvösséget.Amikor a szekuláris világ végül megengesztelődik és egyesíteni fogja erőit a hamis csalóval, aki átveszi majd Isten Templomát, akkor hamarosan itt az ideje a legnagyobb utálat tanúságának. Ez akkor lesz, amikor létrehozták a templomot, hogy az antikrisztus székhelyévé váljon. Addigra, azok számát, akik az antikrisztust imádni fogják, milliárdokban lehet számlálni. Ellenben azoknak, akik ismerik az Igazságot, nem kell majd sok időt várniuk, mert a fenevad uralkodása nagyon rövid lesz. És aztán a harsona hangja hallhatóvá válik. Azon a napon Isten ellenségei a tüzes tóba lesznek vetve, pontosan úgy, ahogy az meg volt jövendölve.

Emlékezzetek a próféciákra. Ezek úgy fognak megtörténni, ahogyan meg voltak jövendölve – azokat a csalókat, akik azt mondják, hogy az Én Nevembe jönnek, szeretni fogják, megtapsolják és bálványozni fogják. Azokat, akik az Én Nevemben jönnek, meg fogják vetni és gyűlölni fogják. De az ő ajkukról az Igazság Lelkének Tüze fog áradni, és szenvedésük által sokan mások

meg fognak menekülni, akik egyébként nem lettek volna.Jézusotok”
Én nem fogok soha többé újra testben járni

 
 
—–
Római katolikus:
2018-12-031. adventi hét hétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Eljövendő országába minden népet összegyűjt az Úr. Hegyen álló temploma – az Egyház – az egész világ fényessége és menedéke lesz.
Izajásnak, Ámosz fiának látomása Júdáról és Jeruzsálemről:
Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Odaözönlenek mind a nemzetek, feléje tart számos nép, és így szól:
„Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a törvény, és Jeruzsálemből az Úr tanítása.”
Ő ítéletet tart majd a nemzetek fölött, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. Ők meg beolvasztják ekevasnak kardjukat és sarlóknak lándzsáikat. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.
Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!
Ez az Isten igéje.

„A” évben a következőt olvashatjuk az előbbi Olvasmány helyett
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Megtisztulnak és örvendeznek mindazok, akik Isten védőszárnyai alatt élnek. A nagy ítélet nem árthat nekik.
Azon a napon az Úr sarjadéka ékes lesz és dicsőséges, és a föld gyümölcse díszére és dicsőségére lesz azoknak, akik Izraelből megmaradnak. Aki Sionból megmenekül és Jeruzsálemből életben marad, azt mind szentnek hívják majd, és följegyzik Jeruzsálemben az élők közé.
Amikor majd az Úr lemossa Sión leányáról a szennyet, és megtisztítja Jeruzsálemet a vérbűntől az ítélet lelkével és a tűz lelkével, akkor az Úr majd felhőt teremt nappal és füstöt meg lobogó tüzet éjszaka Sión hegyének egész vidéke fölött, és azok fölött, akik oda gyülekeztek. Mert az Úr dicsősége lesz mindenek felett mint tető és sátor a nappali forróság ellen, és mint védelem és menedék a vihar és az eső ellen.
Ez az Isten igéje.
Iz 2,1-5 v. Iz 4,2-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. 1. vers.
Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak,
mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálemre békét esdjetek, * biztonságban éljen, aki szeret téged.
Béke lakozzék falaid között, * és nyugalom bástyáid tövében.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Testvéreim és barátaim miatt így könyörgök, * legyen békesség teveled!
Istenünk és Urunk háza miatt * kívánok áldást neked.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Zsolt 121,1-2.3-4a.(4b-5. 6-7.)8-9

ALLELUJA
Jöjj, és szabadíts meg minket, Urunk, Istenünk, * mutasd meg arcodat, és mi szabadok leszünk. Vö. Zsolt 79,4 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról a mennyek országába.
Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy (pogány) százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj!« – elmegy; a másiknak: »Jöjj ide!« – akkor hozzám jön; és szolgámnak: »Tedd ezt!« – és megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 8,5-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-03

——
Görög katolikus:
20 Egy nagy háztartásban nemcsak aranyból és ezüstből, hanem fából és cserépből készült edények is vannak. Egyiket különleges és ünnepi alkalmakon használják, a másikat meg közönséges célokra. 21 Így tehát, ha valaki megtisztítja magát minden hamisságtól és gonoszságtól, akkor olyan edény lesz belőle, akit dicsőséges feladatokra fognak használni. Igen, akkor az az ember szent lesz, hasznos eszköz a Mester kezében, és minden jó munkára alkalmas.22 Timóteus, fuss el az ifjúkori kívánságok elől, és maradj távol tőlük! Viszont teljes erővel törekedj arra, hogy Isten tetszése szerint élj! Törekedj a hitre, isteni szeretetre és békességre mindazokkal együtt, akik tiszta szívvel bíznak az Úrban!

23 Kerüld el az ostoba és értelmetlen vitatkozásokat, mert ezekből csak veszekedés lesz, te is jól tudod. 24 Az Úr szolgája pedig ne veszekedjen senkivel, hanem legyen kedves és türelmes mindenkihez, és legyen gyakorlott a tanításban! 25 Szelíden és udvariasan igazítsa helyre azokat, akik ellenkeznek vele! Abban a reményben foglalkozzon velük, hogy Isten talán mégis megváltoztatja az ellenkezők szívét és gondolkodását, és akkor felismerik az igazságot. 26 A Sátán ezeket csapdába ejtette, hogy azt tegyék, amit ő akar. De még ezek az emberek is észhez térhetnek, és kimenekülhetnek a csapdából.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+2%3A20-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A szadduceusok alattomos kérdése

27 Egyszer odament Jézushoz néhány szadduceus. (Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs föltámadás.) Megkérdezték tőle: 28 „Mester, Mózes azt írta, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fivérének feleségül kell vennie a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy a meghalt testvérének mégis legyen utóda.[a] 29 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 30 Ezután a második fiútestvér vette feleségül az asszonyt, 31 majd a harmadik, és így tovább, míg végül mindannyian gyermektelenül haltak meg. 32 Azután az asszony is meghalt. 33 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége, hiszen mind a hétnek a felesége volt?”

34 Jézus így felelt: „Akik ebben a világban élnek, megnősülnek és férjhez mennek. 35 De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. 36 Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok. Ezek az Isten fiai, mivel feltámadtak a halálból. 37 Különben már Mózes is világosan rámutatott arra, hogy a halottak feltámadnak. Amikor az égő bokorról írt, az Örökkévalót Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte.[b] 38 Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, hiszen Isten számára ők mindannyian élnek.”

39 Néhány törvénytanító erre így válaszolt: „Helyesen feleltél, Mester!” 40 Ettől kezdve többé senki sem merte Jézust kérdezgetni.

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura

41 Ekkor azonban Jézus (maga, testben * szerkesztő) is kérdezett tőlük valamit: „Hogyan mondhatják azt a Messiásról, hogy a Dávid fia? 42 Hiszen maga Dávid mondja a zsoltárokban:

»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
    Ülj mellém jobb felől,
43 amíg ellenségeidet
    hatalmad[c] alá kényszerítem!«[
d]

44 Ha Dávid Urának nevezte a Messiást, hogyan lehet akkor a Messiás Dávidnak a fia?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+20%3A27-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——-

https://oca.org/readings/daily/2018/12/03

Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz

Igazság Könyve:

“2013.10.12 17:00

Drága szeretett leányom, Trónom a megújult Földre lesz helyezve, és hamarosan mindenki békében és harmóniában fog élni egymással, összhangban Atyám Akaratával.

A Föld olyan lesz, mint kezdetben volt, és viszálykodásnak nyoma sem lesz. Isten minden gyermeke, akik arra vannak kiválasztva, hogy egyesüljenek az angyalokkal és a szentekkel, egy tökéletes létet fognak élni. De tudnotok kell a következőt: Azok, akik nem fogadják el az Új Paradicsom valóságát, miután minden lehetőséget megkapnak, hogy eldönthessék, melyik utat szeretnék választani, nem fognak egy újabb esélyt kapni. Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz. Az egyetlen út, amelyen járni fognak azok a lelkek, akik nem fogadják el Irgalmamat, amikor az szabadon kerül átadásra számukra, a Pokolba vezet. Sokan annyira makacsok lesznek, mivel ők teljesen az intellektuális érvelésre támaszkodnak, hogy önkéntelenül is úgy döntenek, hogy a Pokol Tüzében töltik az örökkévalóságot.

Azok, akik nem hisznek Istenben vagy nem fogadják el az Igazságot, nem hisznek a Sátán létezésében. Ő, a csaló, hazugságokkal fogja elhomályosítani az elméjüket, hogy így a kínzókamrába csábítsa őket. Ha egyszer már ott vannak, a Sátán, mivel gyűlöli az embert, egy egész örökkévalóságon át szenvedni hagyja őket. Akkor már nem tudok segíteni ezeknek a lelkeknek. A keserű bánat könnyeit sírom az arrogáns és tudatlan lelkekért, és a megkeményedett szívűekért. Ők annyira tele vannak büszkeséggel, hogy soha nem fognak látni Engem, mert képtelenek látni. Lehetetlen, hogy lásson Engem egy ember, vagy elteljen Igaz Szavammal, ha el van telve a büszkeség bűnével. Másrészt pedig, közületek azok, akik ismernek Engem, de csak a saját szempontjuknak megfelelően fogadnak el Engem: ti szintén eltávolodtok Tőlem.

Miért mondjátok, hogy ismertek Engem, s aztán kiforgatjátok azt, amit arról mondtam, hogy hogyan kövessetek Engem? Hogyan nevezhetitek magatokat Kereszténynek, és ugyanakkor készek vagytok elfogadni a hamis teológiát és a hazugságokat, amelyek éppen azért ferdítettetek el, hogy megfeleljenek az életmódotoknak? Kik vagytok ti, ha nem követtek Engem, és nem fogadjátok el Tanításaim teljes Igazságát? Ti árulók vagytok! Elárultok Engem! Ha pedig egyszer már elárultatok, akkor újra és újra kísértésbe fogtok esni, hogy újra eláruljatok, amíg már többé nem lesztek Keresztények Szemeimben.

Hívnom kell mindazokat, akik hisznek Szavamban, és meg kell kérdeznem tőlük: mikor néztem Én el valaha is a bűnt? Én megbocsátom a bűnt, de azt soha nem helyeslem! Ha úgy gondoljátok, hogy Én helyeslem a bűnt, akkor ti ezzel azt igazoljátok. Szenvedni fogtok utatok hibáiért, és nem vagytok jobbak azoknál, akik elárultak, kigúnyoltak, kinevettek és megfeszítettek Engem. Ne feledjétek, Én az Igazságot tanítottam nektek.

Ne felejtsétek el soha: Én vagyok az Igazság. Tőlem csakis az Igazság jön. Csakis az Igazság fog segíteni nektek abban, hogy elfogadjátok az üdvösséget, amit most jövök, hogy elhozzam a világnak Szövetségem e végső szakaszában, hogy megmentsem az emberiséget.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amint-az-eg-es-a-fold-eggye-valik-nem-lesz-tobbe-tisztitotuz/

“2013.10.13 18:00
Amikor úgy vélitek, hogy a Rólam való tudásotok felülmúlja Szent Szavamat, ahogyan azt most ezeken az Üzeneteken keresztül adom nektek, és hogy azokban hibák vannak, akkor ti figyelmen kívül hagyjátok az Igazságot. Ti nem ismertek Engem, mivel nem ismertek fel Engem.

Tehát, még közületek azok is, akik egyetértenek azzal, ahogyan ti Szent Szavamat értelmezitek, de elutasítanak Engem ebben a Küldetésben: ti már elhagytatok Engem. Nektek különösképpen hívnotok kell Engem, hogy segítsek nektek, mert Nélkülem semmik vagytok.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-ismertek-engem-mivel-nem-ismertek-fel-engem/

—–
Római katolikus:
2018-10-12

27. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Krisztusban való hitünk által mindnyájan Ábrahám utódainak számítunk, és így a neki adott isteni ígéret örökösei vagyunk.
Testvéreim!
Értsétek meg, hogy akik a hitből nyertek életet, azok Ábrahám fiai (azaz a messiási üdvösség örökösei)! Mivel pedig a Szentírás előre látta, hogy Isten a hit által teszi megigazulttá a pogányokat, azért hirdette előre Ábrahámnak ezt az örvendetes üzenetet: „Benned nyer áldást minden nép.”
Így tehát azok, akik hisznek, a hívő Ábrahámmal együtt részesülnek az áldásban. Akik viszont az (ószövetségi) törvény szerinti tettekre támaszkodnak, azok átok alatt élnek. Hiszen így van megírva: Átkozott mindaz, aki nem teljesíti hiánytalanul, ami a törvényben van.” Ebből nyilvánvaló, hogy (most már az ószövetségi) törvény útján senki sem válik Isten előtt igazzá, mert „az igaz a hitből él”. Márpedig a törvény nem a hiten alapszik, hanem (a Szentírás szavai szerint:) „aki teljesíti, az nyer általa életet.”
Krisztus megszabadított minket az (ószövetségi) törvény átkától, amikor magára vállalta helyettünk a törvényszegés átkát. Hiszen így van megírva: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.” Jézus Krisztuson keresztül így nyerte el minden nép az Ábrahámnak szóló áldást, hogy mindnyájan elnyerjük a hit által a Szentlélek ígéretét.
Ez az Isten igéje.
Gal 3,7-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké. 5b. vers. – 12. tónus.
Vagy: Alleluja. 12. szám.
Előénekes: Teljes szívemből áldom az Urat * a szentek tanácsában és közösségében.
Nagyszerűek az Úr művei * mindazok szemében, akik szeretik azokat.
Hívek: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőséges és fönséges minden cselekedete, * és igazságossága örökre megmarad.
Csodatetteinek emléket szerzett * a jóságos és irgalmas Isten.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Az istenfélőknek eledelt adott, * szövetségéről mindvégig megemlékezik.
Népének megmutatta hatalmas műveit, * nekik adta a pogányok örökségét.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 110,1-6

ALLELUJA
Most kivetik e világ fejedelmét – mondja az Úr, * és én, midőn a földről magasba emelnek, mindeneket magamhoz vonzok. Jn 12,31b-32 – 7. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus igazolja, hogy isteni hatalommal űzi ki az ördögöt.
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta.
Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa.
Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt.
Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.
Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: »Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.« Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,15-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-12


——
Görög katolikus:

Sőt, ma már nemcsak ezeket a dolgokat, hanem minden mást is veszteségnek tekintek ahhoz a nyereséghez képest, amelyet Uram, a Krisztus Jézus személyes megismerése jelent! Mert őt igazán megismerni — az minden másnál összehasonlíthatatlanul jobb és értékesebb! Így hát minden mást kárba veszni hagytam, és a szemétbe dobtam, csakhogy Krisztust megnyerjem, és benne élhessek. Mert őbenne, vagyis a Krisztusban való hitem alapján Isten elfogadott engem.

Egykor igyekeztem a Törvényt megtartani, és ilyen módon kiérdemelni, hogy Isten elfogadjon engem — ezzel azonban kudarcot vallottam. 10 Most viszont arra törekszem, hogy egyre jobban megismerjem Krisztust, és hogy megtapasztaljam azt az erőt, amellyel Isten feltámasztotta őt a halálból. Azt kívánom, hogy egyre jobban átváltozzam, és hasonlítsak hozzá, közösséget vállalva Krisztussal a szenvedéseiben is, egészen a halálig. 11 Mindezt pedig abban a reményben teszem, hogy én is részt fogok venni a halottak közül való feltámadásban.

A győztesnek járó jutalomért küzdök

12 Nem gondolom, hogy mindezt elértem volna, vagy hogy már tökéletes lennék. De azért küzdök, hogy elérjem és kezembe vehessem a kitűzött jutalmat — hiszen Krisztus éppen ebből a célból vett engem a kezébe. 13 Testvéreim, tudom, hogy még nem értem célba, de egyet teszek: elfelejtem azt, ami már mögöttem van, és teljes erővel igyekszem előre. 14 Azért küzdök, hogy elérjem a célt, és megkapjam a győztesnek járó mennyei jutalmat, hiszen Isten erre hívott el bennünket a Krisztus Jézusban.

15 Nekünk, akik szellemileg érettek vagyunk, mind így kellene gondolkoznunk, de ha nektek valamiben más lenne a véleményetek, Isten majd megvilágítja nektek, mi a helyes. 16 Amit viszont már megértettünk, azt az igazságot követnünk is kell.

17 Testvéreim, kövessétek az én példámat! Azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát mutattunk nektek! 18 Mert sokan vannak, akik úgy élnek, mint a Krisztus keresztjének[a] ellenségei. Ezekről már sokszor beszéltem nektek, és most sírva mondom ismét. 19 Az ő útjuk a pusztulásba vezet. Nem Istent imádják, hanem a saját testi kívánságaikat szolgálják, s folyton csak földi dolgokon jár az eszük. Szégyenletes dolgokat tesznek, és még büszkék is rá!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+3%3A8-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 Már közeledett az este, amikor a tizenkét apostol odalépett hozzá, és ezt javasolta: „Küldd el őket, hogy a környező falvakban és tanyákon élelmet és szállást találjanak maguknak, mert ez a hely lakatlan!”

13 Jézus azonban ezt felelte: „Ti adjatok nekik enni!”

Az apostolok így feleltek: „Összesen öt kenyerünk és két halunk van! Vagy azt akarod, hogy mi menjünk el ennivalót venni ennek a sokaságnak?” 14 Ugyanis akkora tömeg gyűlt össze ott, hogy csak a férfiak száma ötezer körül lehetett.

Jézus akkor szólt a tanítványoknak: „Ültessétek le őket ötvenes csoportokban!”

15 A tanítványok mindenkit leültettek. 16 Jézus kézbe vette az öt kenyeret és a két halat. Felnézett az égre, és hálát adott Istennek. Azután tört az ételből, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét. 17 Mindnyájan ettek, és jóllaktak, sőt, mikor összeszedték a maradékot, a darabokkal 12 kosarat töltöttek meg.

Te vagy a Messiás!

18 Egyszer, amikor Jézus egymagában imádkozott, vele voltak a tanítványai is. Megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Amikor Édesanyámat tisztelitek, akkor meg kell látogatnotok Kegyhelyeit, és ott adózzatok tisztelettel neki

Igazság Könyve:

“2013.08.14 15:15

Drága szeretett leányom, egy élő ember sem képes teljesen megérteni, hogy milyen ravasz a Sátán. Tudnotok kell, hogy azok, akiket megfertőz, sohasem fogják a gonosz benyomását kelteni. Éppen ellenkezőleg, amikor felfedik számotokra bűnös útjaikat, ők nagyon vonzóak, humorosak, nagyon határozottak és meggyőzőek lesznek, olyannyira, hogy ti el fogjátok fogadni csalásaikat.

Azok, akik Egyházamban a gonoszt tisztelik és szolgai módon követik utasításait, „szent” viselkedésükkel nagyon meg fognak benneteket téveszteni.

Közületek sokakat meg fognak nyerni maguknak, mivel úgy fog tűnni számotokra, hogy ők valóban tisztelnek Engem és szeretett Édesanyámat. De tudnotok kell, hogy minden kézmozdulat és látszólag minden szent cselekedet egy sértést fog álcázni az oltárok előtt, melyeknek az a rendeltetése, hogy Szent Nevemet tiszteljék.

Tudnotok kell, hogy amikor ők a fenevadat tisztelik, azt oly módon fogják tenni, hogy az előtettek szent cselekedetnek tűnjön fel, de az pontosan az ellenkezője lesz. Szándékaik a legszentebbnek és a legtisztességesebbnek fognak tűnni – de ne hagyjátok magatokat megtéveszteni.

Amikor Édesanyámat tisztelitek, akkor meg kell látogatnotok Kegyhelyeit, és ott adózzatok tisztelettel neki. Azok, akik szeretnek Engem, el fognak menni hozzá. Soha nem szabad nekik elfogadniuk azt, hogy Édesanyámat oda lehet parancsolni az Egyház ellenségeinek udvara elé.

A többi jel, melyek elfogadását kérni fogják a világtól, és amelyek úgy fognak tűnni, mintha tisztelnék a Szentháromságot, Édesanyámat és a szenteket, a jó látszatát fogják kelteni.

De ezeket Isten ellenségei mindig különböző módon fogják nektek bemutatni. Amikor a nem várt jel bemutatásra kerül, tudnotok kell, hogy ez a fenevad egyik nagy jele, aki bolonddá fogja tenni a világot, elhitetvén vele, hogy ő és a serege szentek.

—–
—–
Római katolikus:
2018-08-1419. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Az Isten igéjének szolgálata sok keserűséggel is jár, de végül mindent édessé tesz az Úr.
Így intette az Úr a prófétát az első látomás után: „Emberfia, hallgass reám, és minden szóra figyelj!
Te ne légy ellenszegülő, mint ez a lázongó nép.
Nyisd ki a szádat, és edd meg, amit most adok!”
Erre láttam, hogy egy kéz nyúlt felém, a kézben könyvtekercs, amelyet szétnyitott nekem a kéz.
A tekercs mindkét oldalára írva volt; az írás csupa jajkiáltás, gyászének és siralom.
Majd ezt mondta nekem az Úr: „Jöjj, edd meg ezt, emberfia!
Ha megetted a tekercset, beszélj a nép előtt!”
Én számat felnyitottam, ő meg lenyelette a könyvtekercset velem.
Azután így folytatta: „Emberfia, a gyomrod vegye be, és egész belső részed teljék el vele, teljék be a könyvtekerccsel, amelyet én adok!”
Megettem tehát a könyvtekercset, és olyan édes lett a számban, mint a méz.
Ekkor azt mondta nekem: „Emberfia, menj Izrael házához, és hirdesd nekik az én szavaimat.”
Ez az Isten igéje.
Ez 2,8-3,4

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram! 103a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Bizonyságaid útján boldogabb vagyok, * mint akármilyen gazdagságban.
Csak bizonyságaidban gyönyörködöm, * és igaz igéd lesz tanácsadóm.
Hívek: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
E: Istenem, drágább nekem ajkad törvénye * sok ezer aranynál, ezüstnél.
Mily édes ínyemnek mindegyik szavad, * számnak édesebb a méznél.
H: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
E: Nekem igéd lesz örökrészem mindenkor, * ez tölti el szívemet örömmel.
Reménykedve nyitom fel ajkam, * parancsaid után epedek.
H: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
Zsolt 118,14.24.72.103.111.131

ALLELUJA
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, * mert szelíd vagyok és alázatos szívű! Mt 11,29ab – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Gyermeki lelkület nélkül nem juthatunk be a mennyek országába.
A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?”
Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.
Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.
Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.
Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,1-5.10.12-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-14


——
Görög katolikus:

15 Jézus pedig azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek. Igen, ő meghalt és feltámadt, hogy az emberek érte éljenek.

16 Ezért mostantól fogva nem úgy tekintünk az emberekre, ahogyan a hitetlenek. Igaz, régen mi is úgy gondolkoztunk Krisztusról, mint ők, de ez már teljesen megváltozott. 17 Így hát, ha valaki Krisztussal egyesült, akkor új teremtménnyé lett! Ami benne régi volt, elmúlt, ő pedig minden tekintetben újjá lett! 18 Mindez Istentől származik, aki Krisztus által kibékített önmagával bennünket. Sőt, ránk bízta, hogy másoknak is segítsünk kibékülni vele. 19 Isten ugyanis maga volt jelen Krisztusban, amikor kibékítette az embereket önmagával, és eltörölte a bűneikről szóló feljegyzést — s az erről szóló üzenetet pedig ránk bízta. 20 Mi tehát Krisztus követei vagyunk az emberek között. Úgy kérünk és biztatunk benneteket, mintha Isten szólna általunk. Krisztusért kérünk titeket: „Béküljetek ki Istennel!” 21 Krisztus sohasem vétkezett, de Isten őt bűnért való áldozattá tette.[a] Azért történt ez, hogy mi pedig Krisztus áldozata által elfogadhatóvá váljunk Isten számára.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+5%3A15-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Maga mellé szólítja a tanítványait

16 Amikor a Galileai-tó partján járt, meglátta Simont[a] és a testvérét, Andrást, akik éppen hálót vetettek a tóba, mivel halászok voltak. 17 Jézus megszólította őket: „Gyertek velem, és én másféle halásszá teszlek titeket! Halak helyett embereket fogtok összegyűjteni.” 18 Ekkor a testvérek azonnal otthagyták hálóikat, és csatlakoztak Jézushoz.

19 Miután kissé továbbment, meglátta Jakabot és Jánost, Zebedeus két fiát, akik éppen hálóikat javítgatták a halászbárkában. 20 Jézus azonnal hívta ezt a két testvért is, akik otthagyták apjukat, Zebedeust a bárkában levő munkásokkal együtt, és csatlakoztak Jézushoz.

A kapernaumi zsinagógában

21 Ezután Kapernaum városába mentek. A következő szombaton Jézus elment a zsinagógába, és tanította az összegyűlteket. 22 Mindenki csodálkozott azon, amit mondott, mert úgy tanított, mint aki teljes felhatalmazást kapott, nem pedig úgy, ahogy a törvénytanítók szoktak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+1%3A16-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/14