Címke: elveszettek

Sok minden, amit az emberiség magától értetődőnek tart, a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva, de erre szükség van

Igazság Könyve:

“2014.02.01 19:53

Drága szeretett leányom, a megpróbáltatások miatt, amelyeket az emberi nemnek el kell viselnie a Megtisztulás folyamán, hiba lenne a megpróbáltatások okozta fájdalmat összetéveszteni a reménytelenség fájdalmával.

Sok minden, amit az emberiség magától értetődőnek tart, a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva, de erre szükség van. Amikor a Megtisztulási folyamat véget ért, egy új hajnal fog megjelenni – hirtelen és figyelmeztetés nélkül –, és Isten gyermekei elé egy új világ lesz tárva.

Azt kérem, hogy senki ne gondolja valaha is közületek, miközben sok fájdalmat kell elviselniük azoknak, akik szeretnek Engem, valamint azoknak is, akik nem, hogy nincs remény. Ehelyett örüljetek, mert az Én Új Paradicsomomban csak szeretet, öröm, béke és boldogság vár rátok. Amikor a világ, valamint a lehető legtöbb lélek megtisztul a bűntől, akkor úgy jövök el, mint a Vőlegény, készen arra, hogy üdvözöljelek benneteket. A Nagy és Dicsőséges Napot örömmel, izgalommal és epedezve kell várni, mert a Szívem kitárul és egyesülni fog az egész világgal.

Az új Kezdet a kezetekben van. Viseljetek el bármilyen fájdalmat és szenvedést, melyet át fogtok élni, mert az már semmit sem fog számotokra jelenteni, amikor Világosságomba jöttök, mert olyan szeretettel és boldogsággal halmozlak el benneteket, amelyre egész életek során vártatok, de amit mindezidáig nem tudtatok megérteni.


Segítsetek Nekem visszahozni Karjaimba azokat a lelkeket, akik elvesztek Számomra. Imádkozzatok egymásért. Legyetek vidámak. Legyetek bizakodóak. Legyetek békében. Bármi is várjon rátok, tudnotok kell, hogy az Én Szeretetem sokkal erősebb, mint a gyűlölet. A Hatalmam Mindenható. Irgalmam végtelen. A Türelmem pedig nagy.Menjetek békével és szolgáljatok Engem egészen az utolsó napig, mert az azt követő Nap annak a világnak lesz a kezdete, amelynek nem lesz vége, és ahol nem lesz többé halál.Szeretlek és nagyra becsüllek mindnyájatokat.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sok-minden-amit-az-emberiseg-magatol-ertetodonek-tart-a-feje-tetejere-lesz-allitva-es-ki-lesz-forditva-de-erre-szukseg-van/

—–
Római katolikus:

2019-02-01

3. évközi hét péntek

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
A keresztények a legnagyobb megpróbáltatásokban se veszítsék el bizalmukat!
Testvéreim!
Emlékezzetek vissza az elmúlt időkre, amikor megvilágosodástok után
annyi küzdelemben és szenvedésben helyt álltatok! Egyrészt a gyalázatnak és zaklatásnak kitéve, nevetség tárgyává lettetek; másrészt részvéttel kísértétek azokat, akikkel így bántak. Együtt szenvedtetek a foglyokkal, és vagyonotok elrablását is örömmel viseltétek el abban a tudatban, hogy értékesebb és maradandóbb javakkal rendelkeztek.
Ezért ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte!

Állhatatosaknak kell lennetek, hogy Isten akaratát teljesítve elnyerjétek az ígéretet.

(Ezt mondja a próféta:)
Már csak rövid, nagyon rövid az idő,
Aztán eljön az eljövendő, és nem késik.
Az igaz ember a hitből él;
De ha elpártol, nem telik benne Istennek kedve.
Mi nem tartozunk az elpártolok közé, akik
elkárhoznak, hanem a hívők közé, akik megmentik a lelküket.
Ez az Isten igéje.
Zsid 10,32-39

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége. Vö. 39a. vers.
Előénekes: Bízzál az Úrban és a jót cselekedd, * így lakhatsz a földeden, és biztonságban élhetsz.
Az Úrban legyen örömed, * és ő teljesíti szíved vágyait.
Hívek: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Bízd sorsodat az Úrra, benne remélj, * és ő gondoskodik rólad. 

Igazságodat napfényre hozza; * mint a déli nap, úgy ragyog igazad.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Az Úr megszilárdítja az ember lépteit, * akinek útjában kedvét leli.
Nem éri baj, midőn elesik, * mert az Úr megfogja kezét.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Az Úrtól van az igazak üdvössége, * ő oltalmazza őket a szorongatás idején.
Segítőjük és szabadítójuk az Úr, † megmenti a bűnösöktől és üdvözíti őket, * mivel őbenne bíztak.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
Zsolt 36,3-4.5-6.23-24.39-40

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten országa parányi magból fejlődik hatalmas fává!
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,26-34″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-01

——
Görög katolikus:

Egyformán bánjatok szegénnyel és gazdaggal!

Testvéreim, ti hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban. Ezért hát ne legyetek személyválogatók! Képzeljétek el, hogy bejön a gyülekezetbe egy jól öltözött, aranygyűrűs férfi, és bejön egy szegény is, piszkos ruhában. Ha a jól öltözött emberhez különleges figyelemmel fordultok, és azt mondjátok neki: „Ülj le erre a kényelmes helyre!” A szegénynek meg azt mondjátok: „Te csak állj meg ott!”, vagy: „Ülj le ide, a lábam elé!” — akkor különbséget tesztek közöttük, és helytelen indulatok alapján, rosszul ítéltek.

Figyeljetek, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. Ti pedig ilyen megalázó módon bántok a szegényekkel?! Pedig a gazdagok azok, akik mindig uralkodni akarnak rajtatok. Ők visznek benneteket a bíróság elé, és ők azok, akik gonosz dolgokat mondanak Jézus szép nevéről, amelyről titeket is elneveztek.

Ez a királyi törvény az Írásokban található: „Úgy szeresd a másik embert is, mint saját magadat!”[a] Ha ennek a parancsnak engedelmeskedtek, jól teszitek! Ha viszont az egyik embert fontosabbnak tartjátok a másiknál, akkor bűnt követtek el, és Isten Törvénye ellen vétkeztek. 10 Hiszen, ha valaki csak egy dologban bűnös, de máskülönben az összes többi parancsot megtartja, mégis az egész Törvény ellen vét. 11 Isten azt mondta: „Ne csald meg a házastársadat!”[b] és „Ne gyilkolj!”[c] Márpedig ha nem csalod meg a házastársadat, de gyilkolsz, akkor is az egész Törvény ellen vétkezel.

12 Titeket a szabadság törvénye alapján fognak megítélni. Erre mindig emlékezzetek, ha mondtok, vagy tesztek valamit! 13 Mert az ítélet irgalmatlan azzal szemben, aki nem irgalommal bánik másokkal. Az irgalom azonban erősebb, mint az ítélet, és felülírja azt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+2:1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Jézus ekkor végignézett a tanítványain, és ezt mondta nekik: „Milyen nehezen jutnak be Isten Királyságába a gazdagok!”

24 A tanítványok nagyon megdöbbentek ezen. Ő azonban megerősítette: „Gyermekeim, látjátok, milyen nehéz bemenni Isten Királyságába! 25 Még egy tevének is könnyebb átmenni a varrótű fokán, mint egy gazdagnak bejutni Isten Királyságába.”

26 Ezen még jobban elcsodálkoztak, és egymás között azon tanakodtak: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus rájuk nézett, és ezt válaszolta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, de Isten számára nem, mert neki minden lehetséges.”

28 Péter ekkor azt mondta: „Látod, mi mindent elhagytunk, hogy kövessünk téged.”

29 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: mindenki, aki értem és az örömhírért elhagyta otthonát, testvéreit, apját, anyját, gyerekeit, szántóföldjét, 30 az százszor annyit kap vissza még ebben a világban: otthont, testvért, anyát, gyermekeket, szántóföldeket. Ugyanakkor üldözésben is része lesz, a következő korszakban pedig örök életet kap. 31 Sokan, akik most az első helyeket foglalják el, akkor majd az utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, akkor majd az első helyekre kerülnek.”

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

32 Jézus vezetésével elindultak Jeruzsálem felé. A tanítványok megrettenve követték, és a többiek is féltek. Útközben Jézus ismét félrehívta a tizenkettőt, és arról beszélt nekik, hogy mi fog vele történni: …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10%3A23-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/01
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Ti most a legnagyobb megtévesztésnek lesztek tanúi, melyet a Sátán valaha is okozott a világnak

Igazság Könyve:

“2014.01.07 12:15

Drága szeretett leányom, Az Én Igém sértetlen marad, mert szeretett hű követőim a világ minden táján, akik Egyházam Maradék Hadseregét fogják alkotni, sohasem fognak eltérni az Igazságtól.

Követőim közül oly sokan fognak megjelenni, hogy megalkossák Maradék Hadseregemet minden nemzetben a világon, beleértve a kommunista kormányú országokat is. A Szentlélek most elküldésre kerül, hogy ennek a kicsiny, de ugyanakkor erős Hadseregemnek minden töredékét beborítsa. Hamarosan minden tanítványom, mindenhol terjeszteni fogja a próféciák szavait, amelyek ezen a Küldetésen keresztül adatnak a világnak. Ők most ki fognak menni a világba, és mindenkinek terjeszteni fogják az Evangéliumot, Igémet és Ígéreteimet. Én soha nem fogom megengedni, hogy követőim hite elsorvadjon, és elhervadjon. Azonban kevés lesz azon lelkek száma, akik hűek maradnak az Igéhez, ahogyan az a Bibliában adatott az emberiségnek.


Fényem, a naphoz hasonlóan le fog ragyogni mindazokra a helyekre, ahol ebben az időben szeretett tanítványaim válaszolnak hívásomra. Ez egy hívás a Mennyből, mely meghív benneteket, hogy vegyétek fel a Keresztemet és kövessetek Engem, Jézusotokat, a Föld végső határáig. Azt szeretném, ha szétszélednétek, hogy a legszentebb Szentháromság Igazságát hirdetvén, segítsetek majd Nekem összegyűjteni az elveszetteket, az összezavarodottakat, a kóborlókat és azokat, akik nem ismernek Engem.
Ti meg fogtok szólítani minden vallást, és át fogjátok adni Szavamat (Igémet). A nektek adott imák által ők áldottak lesznek. Örüljenek mindazok közületek, akik tudják, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, Aki e nagy változások idején hív benneteket. Ti valóban áldottak vagytok. Tudnotok kell, hogy oly nagy az irántatok való szeretetem, hogy Én vezetni, erősíteni foglak benneteket, és küldetésetekben az oroszlán bátorságát fogom megadni nektek. Ti szeretettel és ékesszólással fogtok beszélni, és a Szentlélek Tüze fog áradni az ajkatokról. Ez az Ajándék milliókat fog visszavonzani Hozzám. Én most felkészítelek benneteket, mert ti most a legnagyobb megtévesztésnek lesztek tanúi, melyet a Sátán valaha is okozott a világnak.
Ha Engem képviseltek, akkor meg fogjátok tudni védeni a világot attól, hogy elnyelje azt a gonosz az ő utolsó napjaiban. Nem fogtok kudarcba fulladni. Szenvedni fogtok. Rosszallással, ellenállással és az eretnekség vádjával kell majd szembe néznetek annak ellenére, hogy mindaz, amire az embereket egyszerűen emlékeztetni fogjátok, azt már a legszentebb Evangéliumok tartalmazzák.
Legyetek békében, mert Ajándékaim életben fognak tartani benneteket ebben a csatában. Ti most már készen álltok, mert ellenségeim, akik arra várnak, hogy vakmerően bejelentsék magukat a világnak, hamarosan ismertté válnak. Aztán ezt fogja követni az az időszak, amikor az emberiség üdvösségére alkotott végső Tervem beteljesedik.Én bennetek vagyok, veletek vagyok és mindig a szívetekben és a lelketekben lakom.

—–
Római katolikus:

01-06

Urunk megjelenése, Vízkereszt (parancsolt ünnep)

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az Úr dicsősége felragyogott fölötted.
Kelj föl, és tündökölj, Jeruzsálem, mert elérkezett
világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted. Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s leányaidat karon fogva hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul, mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Mádián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicsőségét zengik.

Ez az Isten igéje.
Iz 60,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hódoljon előtted, Istenem, * a föld minden nemzete! 5. tónus.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak, * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: Hódoljon előtted, Istenem, * a föld minden nemzete! !
E: Napjaiban virágzik az igazság és a teljes béke , * míg csak a hold meg nem szűnik;
uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: Hódoljon előtted, Istenem, * a föld minden nemzete!
E: Tarzis és a szigetek királyai ajándékokat hoznak, * Arábia és Sába királyai adományokkal közelednek.
Minden király leborul előtte, * és minden nép neki szolgál.
H: Hódoljon előtted, Istenem, * a föld minden nemzete! 
E: Megszabadítja a szegényt, mikor kiált hozzá, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szegényeket megsegíti.

H: Hódoljon előtted, Istenem, * a föld minden nemzete!
Zsolt 71,2.7-8.10-11.12-13

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
A Szentlélek kinyilatkoztatta, hogy a pogányok is társörökösök.
Testvéreim!
Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból megismertem Krisztus titkát, amelyről korábban nem tudtak az emberek, de most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta. Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei az ígéreteknek.
Ez az Isten igéje.
Ef 3,2-3a.5-6

ALLELUJA
Láttuk napkeleten csillagát, * és eljöttünk, hogy hódoljunk az Úr előtt. Mt 2,2 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Keletről jöttünk – imádni a Királyt.
Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak.
Azok így válaszoltak: „A júdeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Júda földje, bizony nem vagy a legkisebb Júda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.”
Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincses zsákjaikat és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.
Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 2,1-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-06


——
Görög katolikus:

Jézus bemerítkezik

Abban az időben történt, hogy Jézus eljött a galileai Názáretből Bemerítő Jánoshoz, aki bemerítette őt a Jordán folyóba. 10 Amint Jézus feljött a vízből, látta, hogy megnyílik a Menny, és a Szent Szellem galamb formájában leszáll rá. 11 Akkor hang hallatszott a Mennyből: „Te vagy a Fiam, szeretlek téged, és gyönyörködöm benned!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+1%3A9-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

11 Mert Istenünk üdvösséget hozó kegyelme már eljött és látható lett minden ember számára. 12 Ez a kegyelem arra nevel bennünket, hogy forduljunk el az istentelenségtől és a gonosz kívánságoktól, és hogy mértékletesen, bölcsen, igazságosan és istenfélelemmel éljünk ebben a jelenlegi világban. 13 Így várjuk azt a napot, amikor beteljesedik a reménységünk, és nagy Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsősége láthatóan megjelenik. 14 Jézus feláldozta értünk önmagát, hogy megváltson bennünket minden törvénytelenségtől, s megtisztítsa a maga számára választott népét, amely mindig teljes szívvel-lélekkel a jóra törekszik.

15 Ezeket tanítsd! Teljes felhatalmazással bátorítsd, figyelmeztesd és igazítsd helyre őket! Senki sem nézhet le téged!

Isten üdvözítő kegyelme

Emlékeztesd a hívőket, hogy engedelmeskedjenek a felettes hatóságoknak — mindazoknak, akik uralkodnak és kormányoznak!

Emlékeztesd őket, hogy legyenek készségesek mindig jót tenni! Ne mondjanak rosszat senkiről, éljenek békességben mindenkivel és legyenek udvariasak! Viselkedjenek mindenkivel kedvesen és szelíden!

Azért mondom ezt, mert régen mi is ostobák és engedetlenek voltunk, rossz úton jártunk, különböző szenvedélyek és élvezetek rabjai voltunk. Gonoszságban és irigységben éltünk, az emberek gyűlöltek bennünket, és mi is gyűlöltük őket.

Amikor azonban megmentő Istenünk jósága és irántunk való szeretete megjelent, akkor minket is megmentett. De nem azok miatt, amiket mi tettünk, hogy Isten számára elfogadhatóak legyünk, hanem mert megkönyörült rajtunk. Megmentett bennünket az újjászületés „fürdője” által, és megújított a Szent Szellem segítségével. Isten bőségesen ránk árasztotta a Szent Szellemet — Megmentőnk, Jézus Krisztus közreműködésével. Isten azért tette ezt, hogy kegyelme segítségével elfogadhatóak legyünk a számára, és örökségül örök életet adjon nekünk, amelyet reménységgel várunk. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Titus+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus bemerítkezik

13 Azután Jézus eljött Galileából a Jordán folyóhoz, hogy János őt is merítse be. 14 János azonban megpróbálta lebeszélni: „Inkább nekem lenne szükségem arra, hogy bemeríts, mégis te jössz hozzám?”

15 Jézus így válaszolt: „Engedd meg, hogy ez most így történjen! Meg kell tennünk mindazt, amit Isten kíván.” Ekkor János engedett neki.

16 Miután Jézus bemerítkezett, azonnal feljött a vízből. Ekkor hirtelen megnyílt a Menny, és János látta, amint Isten Szelleme galamb formájában leereszkedik, és Jézusra száll. 17 A Mennyből pedig hang hallatszott: „Ő a Fiam, akit nagyon szeretek, s akiben gyönyörködöm!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+3%3A13-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jöjjetek e forrás vizéhez!

55.1 „Ti, akik szomjaztok, jöjjetek e forráshoz,
    igyatok vizéből mindannyian!
Jöjjetek, még ha nincs is pénzetek,
    lakjatok jól, egyetek, amennyi kell!
Jöjjetek mind,
    vegyetek tőlem búzát pénz nélkül,
    vegyétek ingyen a bort és a tejet!
Miért adnátok pénzt azért,
    ami nem kenyér?
Miért dolgoznátok azért,
    ami ki nem elégíthet?
    Hallgassatok, hallgassatok rám!
Azt egyétek, ami jó,
    hogy lelketek megelégedjen!
Forduljatok felém,
    jöjjetek hozzám,
hallgassatok rám,
    hogy éljetek!
Örök szövetséget kötök veletek,
    Dávid iránti hűséges szeretetem,
    és a neki tett ígéretem szerint.
4 Nézzétek, őt adtam a nemzeteknek,
    hogy tanúskodjon nekik,
    vezesse őket és uralkodjon fölöttük.”

Lásd! Olyan népeket hívsz elő,
    amelyeket nem
ismertél.
A nemzetek, amelyek nem
ismertek téged,
    hozzád futnak az Örökkévalóért, Istenedért,
és Izráel Szentjéért,
    aki dicsőséggel koronáz meg téged.

Keressétek az Örökkévalót,
    amíg nem késő!
Hívjátok segítségül őt,
    amíg közel van!
A gonosztevő térjen jó útra,
    a bűnös se kövesse gondolatait!
Jöjjön vissza az Örökkévalóhoz,
    aki örömmel fogadja, és könyörül rajta!
Jöjjön Istenünkhöz,
    aki szívesen megbocsát!

Az én gondolataim nem a ti gondolataitok!

„Mert az én gondolataim,
    nem a ti gondolataitok.
Útjaitok sem az én útjaim!
    — mondja az Örökkévaló. —
Amennyivel az ég magasabb a földnél,
    annyival magasabbak útjaim útjaitoknál,
    és gondolataim gondolataitoknál.

10 Mert az eső és hó az égből száll le,
    de addig oda vissza nem tér,
míg a földet meg nem öntözi.
    Termékennyé és gyümölcsözővé teszi,
hogy magot teremjen a magvetőnek,
    és kenyeret az éhezőnek.
11 Ilyen az én szavam is, amelyet elküldök:
    nem tér vissza hozzám dolgavégezetlen,
hanem minden tervemet megvalósítja,
    és célját eléri.

12 Mert örömmel jöttök ki onnan,
    és békességben vezetnek titeket.

Még a hegyek és dombok is
    ujjongva énekelnek előttetek,
    a fák is mind tapsolva köszöntenek.
13 Tüskés gyomok helyén ciprusfa növekszik,
    tövises bozót helyett mirtusz virágzik,
s az Örökkévaló dicsőségét mutatja,
    örök jelként,
amely soha el nem múlik”.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Akkor ujjongó örömmel fogtok vizet meríteni
    a szabadítás forrásából!
Akkor így énekeltek:
    „Dicsérjétek az Örökkévalót!
    Magasztaljátok nevét!
Hirdessétek a nemzetek között
    hatalmas tetteit!
Hirdessétek, hogy neve
    mindenek fölött való!

Énekeljetek az Örökkévalónak!
    Róla énekeljetek,
mert dicsőséges dolgokat vitt véghez,
    tudja meg az egész világ!
Ujjongva kiáltsatok Sion lakói,
    mert nagy közöttetek Izráel Szentje,
    s veletek lakik!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Tanuljatok Izráel népének példájából!

10 Testvéreim, azt akarom, hogy tudjátok, mi történt őseinkkel, akiket Mózes vezetett. Ők mindannyian a felhő[a] alatt voltak, és gyalog mentek keresztül a tengeren. Mind Mózes követői lettek,[b] amikor a felhő betakarta őket, és átkeltek a tengeren. Mindannyian ugyanazt a természetfölötti eredetű ételt ették, és ugyanazt a természetfölötti eredetű vizet itták. Ugyanis abból a szellemi kősziklából ittak, amely követte őket — az a kőszikla pedig Krisztus volt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A1-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/06
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–