Címke: vezetés

A másokért végzett munkátok semmit sem fog jelenteni Számomra, mert ti az Igazsághoz való hűségetek szerint lesztek megítélve

Igazság Könyve:

2014. december 14. vasárnap, 18:00

Drága szeretett leányom, Én a Kereszthalálom által egy nagy Ajándékot adtam népemnek. Ez az Áldozat, amelyet azért ajánlottam fel, hogy megmentsem a biztos haláltól a világot, része Atyám a Nagy Nap előtti végső Szövetségének, amikor is megmenti a maradékot a Földön.

Nemzedékről nemzedékre beszélték az Igazságot, amelyet Atyám Könyve tartalmaz, és az Ő felszentelt szolgái megerősítették Isten Igéjét. Milyen sok mindent elfelejtettetek, és milyen keveset tudtok! Sokan azok közül, akiket arra neveztek ki, hogy vezessenek benneteket, tévedésbe estek, és szégyenükben majd gőgős fejüket – amelyet magasra emeltek, belekontárkodván Isten Igéjébe – le fogják horgasztani, és félelem fog erőt venni rajtuk, amikor majd szembe néznek a Mennyei Figyelmeztetéssel. Ezeknek a felszentelt szolgáknak a következőket kell mondanom:

A másokért végzett munkátok semmit sem fog jelenteni Számomra, mert ti az Igazsághoz való hűségetek szerint lesztek megítélve. Én meg foglak büntetni benneteket, és Igazságszolgáltatásom könyörtelen lesz számotokra, amíg csak össze nem tépitek pogány törvényeiteket, hogy újból Isten Igéjét hirdessétek, amelyet már oly rég megkaptatok. Az Isten Törvényei iránti megvetésetek nagy szégyen Számomra, de a megtévesztésetek – ami Nekem sok lélekbe fog kerülni – a tönkretételetekhez fog vezetni benneteket. Népem azon tagjai, akik Isten Igéjének megfelelően élnek, jóllehet ők semmit sem érnek a ti szemetekben, az Ítélet Székén fognak ülni, és a Színem előtt fel fognak szólítani benneteket, hogy adjatok választ arra: miért vezettétek félre Népemet. Azt ugyan hihetitek, hogy hatalmatok és befolyásotok fedhetetlen, de tudnotok kell, hogy a ti dicsőségetek elsorvad, és hamarosan az arany és fehér öltözéketek, amelyet viseltek, ronggyá fog válni, csillogó koronátokat pedig a gaz fogja felcserélni.

Mert a világ összes bűnei közül nincs rosszabb a Szememben, mint az, amikor a képmutatók, mintha szolgáim lennének, úgy pózolnak, de mégsem szolgálnak Engem. Amikor majd eljön annak az ideje, hogy káromolni fogtok Engem és hazugságokkal fogjátok etetni Isten gyermekeit a bűn jelentését illetően, olyan nagy büntetést küldök rátok, hogy még lélegzetet is nehezen fogtok tudni venni. Nagyméretű jégdarabok fognak hullani a Mennyből, és mindenegyes Templomot, amelyet ellenségeim kezére adtatok, hogy ott megszentségtelenítsék Oltáraimat, nagy árvizek fognak elpusztítani. Minden Ellenem elkövetett bűntettet, Isten gyermekei ellen követitek el. És így tehát az egyik figyelmeztetést a másik után fogom küldeni, amíg csak el nem utasítjátok az új hamis tant, és az Igazságot nem mondjátok – Isten Szent Igéjét -, és úgy támogatjátok a Szentségeket, ahogyan azt kezdetben tanították nektek.

Ezeken az üzeneteken keresztül foglak emlékeztetni benneteket az Igazságra, és továbbra is figyelmeztetni foglak benneteket addig a napig, amíg el nem döntitek, hogy kit választotok: Engem, vagy azokat, akik azt vallják, hogy Tőlem valók, de valójában a fenevad rabjai.

Jézusotok”

 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”  

 

———-
Igaz élet Istenben:

“AZÉRT JÖTTEM, HOGY EGYESÍTSELEK BENNETEKET.

1987. december 23.

Istenem, a protestánsok meg fognak ütközni ezen!1

Vassula, évekig vártam, hogy megváltozzanak, most hagyd, hogy szabadon leírjam kívánságaimat.

De meg fognak ütközni rajta!

Figyelj rám, miért csak akkor hallanak meg, ha kedvező számukra, amit mondok, és miért fogják be fülüket, amikor nem tetszik?

Azonnal vissza fogyják utasítani az egész üzenetet! Mivel nem tudnak belőle kiválasztani számukra kedvező részeket, azt fogják állítani, hogy nem Tőled való.

Ha megteszik, megtagadnak, mint Istenüket.

Uram, hadd bátorkodjam kimondani, hogy kemény dolog ez számukra! Nem fogják azt érezni, hogy megtagadnak Téged, hiszen szeretnek és imádnak Téged, Uram.

Vassula, azért jöttem, hogy egyesítselek benneteket. Vajon tanítványaim közül visszautasítaná egy is felhívásomat?

Nem, nem Uram, ha őszinték.

Ebben a megállapításban rejlik a lényeg: “ha őszinték“, akkor meghallgatnak. Azért jövök, hogy felragyogjak felettetek, hogy megvilágosítsalak, és így egyesíthesselek benneteket. Vassula, nagy szomorúságomra azonban lesznek olyanok, akik jobban szeretik a sötétséget a Világosságnál, mert cselekedeteik gonoszak. Azért fognak fényemtől tartózkodni, mert félnek, hogy kiderülhetnek tetteik. Akik azonban hűségesek hozzám, őszintén elfogadják műveimet és. követnek engem, világosságomban lesznek és félelem nélkül cselekszenek, mert be akarják bizonyítani, hogy amit tesznek, azt bennem, Istenükben teszik. Egykor azt mondtam, ha befogadjátok az Igét, akkor valóban tanítványaim lesztek. Megismeritek az Igazságot és az Igazság szabaddá tesz benneteket. És most ezt mondom nektek: ha hitelt adtok mai Szavamnak, valóban az én tanítványaim lesztek. Az Igazságban őszinteséget fogtok Tanulni, és az Igazság szabaddá tesz, képessé tesz arra, hogy szeretetben egyesüljetek és dicsőítsetek engem. Szívemmel a kezemben jövök hozzátok, felajánlom nektek, de felhívásom ellenére sokan vissza fognak utasítani, megtagadnak engem, mint Istent, mert szívük megkeményedett. Ha szeretnének, hallgatnának felhívásomra. Azért vonakodnak meghallgatni, mert elvesztettem őket, mint gyermekeimet. Tudásuk elvakította őket: Bizony mondom nektek, azok a juhok, akik hozzám tartoznak, felismerik hangomat. Akik nem ismerik fel hangomat, nem az én juhaim, mert nem hisznek mindenhatóságomban. Tudjátok-e, hogy miért szóródtak szét bárányaim és miért darabolták fel Testemet? Tudjátok-e, hogy miért van széthúzás Egyházamban? Azért, mert az éjszakában bolyongtak, és semmi világosságuk nem volt, amely vezethette volna őket. Keressetek engem, én vagyok a Világosság, és én vezetni foglak benneteket. Hagyjatok fel képmutatásotokkal és makacsságotokkal, legyetek szelídek és alázatosak, nyissátok ki szíveteket, és töltekezzetek az én erőmmel! Jó Pásztorotok vagyok, aki szeret benneteket. Vassula, szólj hozzám! Úgy viselkedj velem, mint Szent Társaddal.

Istenem, megteszem, szeretlek Uram. Nevedet szeretném dicsőíteni, Uram.

Kedves, Nevemet megdicsőítettem, és újból meg fogom dicsőíteni. Uralmam örökké fennmarad,  jöjj, bátorság leányom, veled vagyok.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum214.html 

 
 
 
———
Római katolikus:

2019-12-14

2. adventi hét szombat

OLVASMÁNY Sirák fia könyvéből
Illés próféta megjelenése mindig az Úr közeledését jelenti. Ezért várta őt a nép Jézus korában Keresztelő János személyében, és várja a világ végére is.
(Isten elküldte népéhez Mózest és az ősatyákat.) Azután, mint a tűzvész, Illés próféta jött, kinek szava lángolt, mint az égő fáklya. Éhínséget hozott rájuk, és haragjában megtizedelte őket. Az Úr szavával elzárta az eget, és tüzet hozott le háromszor az égből. Illés, mily nagy voltál csodatetteiddel! Ki tarthatná magát olyan nagynak, mint te vagy? Tüzes forgószélben magasba ragadtattál, szekéren, amellyel tüzes lovak száguldottak. Rólad írták, hogy az ítélet idején csillapítod az Úr haragját; az apák szívét fiaik felé fordítod, és helyre állítod Jákob törzseit. Boldogok mind, akik téged láttak, akik a te barátságodban hunytak el.
Ez az Isten igéje.

Sir 48,1-4.9-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Téríts meg minket, Istenünk, * ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk. (4. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Figyelj ránk, Izrael pásztora, * ragyogj fel, aki trónolsz a kerubok fölött.
Mutasd meg hatalmadat, * jöjj, hogy megszabadíts minket!
Hívek: Téríts meg minket, Istenünk, * ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk.
E: Seregek Ura, fordulj hozzánk, tekints le az égből, * lásd és látogasd meg ezt a szőlőt.
Védd meg, amit jobbod ültetett, * és az emberfiát, akit magadnak megerősítettél.
H: Téríts meg minket, Istenünk, * ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk.
E: Jobbod embere fölé tárd ki kezedet, * az emberfia fölé, akit magadnak megerősítettél.
Nem hagyunk el többé, éltess bennünket, * és mi segítségül hívjuk nevedet.
H: Téríts meg minket, Istenünk, * ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk.
Zsolt 79,2ac és 3b.15-16.18-19

ALLELUJA
Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényét, * és minden ember meglátja az Üdvözítőt, akit elküld az Isten. Lk 3,4 és 6 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Keresztelő Jánosban beteljesedik Illés próféta második eljövetele is: de nemcsak az Előhírnököt nem ismeri fel a nép, hanem magát a Megváltót sem.
Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték föl, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 17,10-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-14

 
 
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Az Írás előre megmondta, hogy Isten a zsidóságon kívülieket a hitük által fogja elfogadni. Ezt az örömhírt Isten jó előre kijelentette Ábrahámnak, amikor ezt ígérte neki: „Rajtad keresztül áldom meg a Föld összes népét.”[a] Ezt Ábrahám hittel elfogadta, s ezért Isten megáldotta őt — és a hívő Ábrahámmal együtt azokat is mind megáldja, akik maguk is hasonlóképpen hisznek.10 Ellenben akik abban bíznak, hogy a Törvény előírásainak megtartása teszi őket Isten számára elfogadhatóvá, azokra átok nehezedik, amint meg van írva: „Átok sújt mindenkit, aki nem engedelmeskedik mindenben a Törvény előírásainak.”[b] 11 Azt pedig, hogy a Törvény megtartása által senki sem lesz Isten szemében elfogadható, világosan mondja az Írás: „Akit Isten elfogad, az a hite által fog élni.”[c] 12 A Törvény azonban nem a hitre épít, hiszen az Írás azt mondja: „Csak az élhet a Törvény által, aki megtartja azt.”[d] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+3%3A8-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Szabad-e szombaton gyógyítani?

14 Egyik szombaton Jézus vendégségbe ment a farizeusok egyik vezetőjének házába. Akik ott voltak, mind figyelték őt. Egyszer csak egy vízkóros[a] beteg állt meg előtte. Jézus megkérdezte a törvénytanítóktól és a farizeusoktól: „A Törvény szerint szabad-e szombaton meggyógyítani valakit, vagy nem?” De mind hallgattak. Ekkor Jézus megérintette a beteget, meggyógyította, majd elküldte. Azután ismét a törvénytanítókhoz és a farizeusokhoz fordult: „Ha közületek valakinek a fia, vagy az ökre beleesik egy kútba, ugye azonnal kihúzzátok onnan, még akkor is, ha éppen szombat van?” Azok pedig egy szót sem tudtak válaszolni.

Barátom, ülj előbbre!

Ezután a vendégeknek is mondott egy példázatot, mert észrevette, hogyan keresik maguknak az előkelő helyeket. „Ha lakodalomba hívnak, ne ülj mindjárt a legelőkelőbb helyre! Lehet, hogy a házigazda nálad előkelőbb vendéget is meghívott. Ha pedig a gazda odamegy hozzád, és azt mondja: »Add át neki a helyed!«, akkor szégyenkezve a legutolsó helyre kell ülnöd. 10 Ezért, ha meghívnak valahová, inkább ülj a legutolsó helyre! Akkor, ha bejön a házigazda, azt mondja: »Barátom, ülj előbbre!« Ezzel megtisztel téged a többi vendég előtt. 11 Mert aki fölemeli magát, azt meg fogják alázni. Aki viszont megalázza magát, azt fölemelik.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+14%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/14

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

——–
Tóra:

József és testvérei

37.1 Jákób Kánaán földjén lakott, ahol már az apja is jövevényként élt.

Ez a története Jákób családjának.

József 17 éves korában a nyájaknál segített a pásztorkodásban azoknak a testvéreinek, akik Jákób feleségeinek, Bilhának és Zilpának a fiai voltak. József rossz híreket hordott a testvéreiről apjuknak.

Izráel már öreg volt, amikor József született, emiatt a gyermekei közül őt szerette a legjobban, és szép színes ruhát csináltatott neki. A testvérei látták, hogy Jákób jobban szereti Józsefet, mint őket, emiatt annyira megharagudtak Józsefre, hogy már békességgel köszönni sem tudtak neki.

Történt egyszer, hogy József különös álmot látott, amelyet elmesélt testvéreinek, akik még inkább meggyűlölték emiatt. Ezt mondta nekik: „Figyeljetek ide, mit álmodtam! Aratáskor együtt dolgoztunk a mezőn: kévékbe kötöttük a levágott gabonát. Lám, egyszer csak az én kévém fölkelt, és egyenesen megállt! S azok a kévék, amelyeket ti kötöttetek, odagyűltek az én kévém köré, és földig hajoltak előtte!”

A testvérei így válaszoltak: „Mit képzelsz, te leszel a király fölöttünk? Majd bizony még uralkodni fogsz rajtunk!” Álmai és szavai miatt még inkább haragudtak rá.

József azonban ismét álmot látott, és azt is elmondta testvéreinek: „Megint álmot láttam. Képzeljétek, a nap és a hold, meg tizenegy csillag odajött hozzám, és földig hajoltak előttem.” 10 Elmondta ezt az álmát apjának is, aki megszidta érte: „Micsoda álom ez?! Csak nem képzeled, hogy jómagam, édesanyáddal és a testvéreiddel együtt eléd járulunk, és földre borulunk előtted?” 11 De azért Jákób jól megjegyezte ezt a dolgot magának. A testvérei pedig féltékenyek lettek Józsefre.

12 Történt ezután, hogy József testvérei elmentek Sikembe apjuk nyájait legeltetni. 13 Izráel hívta Józsefet: „Édes fiam, gyere csak! Elküldelek testvéreidhez, akik Sikemben legeltetik nyájaimat.”

„Igen, atyám, elmegyek” — felelte József.

14-15 „Eredj, nézd meg, jól vannak-e testvéreid és a nyájak! Hozz nekem hírt róluk!” — mondta Izráel, és útnak indította Józsefet a Hebron völgyéből.

Amikor József megérkezett Sikem vidékére, sehol sem találta a testvéreit. Amint ott bolyongott, találkozott valakivel, aki megkérdezte: „Mit keresel itt?”

16 „A testvéreimet! — felelte József. — De ha tudod, hová mentek a nyájakkal, kérlek, mondd meg!”

17 Az ember válaszolt: „Igen, itt voltak, de már továbbmentek. Hallottam, hogy Dótánba igyekeztek.”

Így hát József utánuk ment Dótánba, ahol rájuk is akadt.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Izráel büntetése

Ezt mondja az Örökkévaló:

Megbüntetem Izráel népét,
    mivel bűnt bűnre halmoztak.
Így határoztam, és nem vonom vissza,
    mert eladták rabszolgának az igazat,
    már egy csekély adósság miatt is.
Eladták rabszolgának a szegényt,
    bár csak egy pár saru árával tartozott.
Letapossák a szegény nincstelent,
    mint a föld porát,
    félrelökik az útból a nyomorultat.
Apa és fia ugyanahhoz
    a szolgaleányhoz járnak[a],
    s nevemre gyalázatot hoznak.
Zálogba vett ruhákon[b] hevernek
    minden egyes oltár mellett,
és isteneik házában bort isznak,
    amelyet a megbírságoltaktól kaptak.

Pedig én voltam,
    aki kiirtottam az emóriakat[c],
akik magasak voltak,
    mint a cédrus,
és erősek,
    mint a tölgy!
Bizony,
elpusztítottam őket
    gyökerestül-ágastul,
hogy földjüket Izráelnek adjam.

1Én voltam, aki kihoztalak,
    Izráel, Egyiptom földjéről,
és
vezettelek a lakatlan pusztában
    negyven esztendeig,
    hogy az emóriak földjét neked adjam!

11 Én voltam, aki fiaitok közül
    prófétákat választottam,
    ifjaitok közül nazírokat[d] neveltem!
Nem így van-e, Izráel?
    De bizony igen!”
    — az Örökkévaló mondta ezt.

12 „Ti pedig borral itattátok a nazírokat,
    a prófétákra meg ráparancsoltatok,
    hogy ne prófétáljanak!
13 Ó Izráel, terhemre vagytok,
    mint kévék megrakott szekérnek!
14 Ezért nem menekülhettek meg
    a
büntetéstől:
    nem futhat el a gyorslábú sem,
az erőst is elhagyja ereje,
    a hős harcos sem marad életben,
15 nem tud ellenállni az íjász sem,
    nem menekülhet, aki gyorsan fut,
    sem aki lovon vágtat!
16 Azon a napon a bátor szívű hős is
    fegyverét eldobva, meztelen menekül!”
    — az Örökkévaló mondta ezt.

Csak titeket választottalak!

Ezért hát, Izráel fiai, halljátok meg az Örökkévaló szavát, amelyet ellenetek mondott, egész nemzetségetek ellen, amelyet Egyiptomból felhozott!

„Csak titeket választottalak
    a föld összes nemzetei közül,
    hogy közösségben éljetek velem,
ezért büntetlek meg titeket
    minden bűnötökért!
Hogyan is járhatnak ketten együtt,
    ha egymással meg nem egyeztek előbb?”

Ha az Örökkévaló szól, ki ne prófétálna?

Ordít-e az oroszlán a bozótban,
    ha nem talált zsákmányt?
Morog-e az oroszlán a barlangjában,
    ha nem szerzett prédát?
Csapdába esik-e a madár a földön,
    ha nem állítottak előbb csapdát neki?
Felpattan-e a csapda a földről,
    ha semmit sem fogott?
Ha megfújják a sófárt a városfalon,
    nem riad-e meg a nép?
Történhet-e valami baj a városban,
    ha nem az Örökkévaló szerezte azt?
Mert Uram, az Örökkévaló
    nem tesz semmit anélkül,
hogy titkát ki ne jelentené szolgáinak,
    a prófétáknak.
Mikor az oroszlán ordít,
    ki ne félne?
Amikor Uram, az Örökkévaló szól,
    ki ne prófétálna?[e] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Amos+2%3A6-3%3A8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————-

https://www.hebcal.com/sedrot/vayeshev

Üdvösség Anyja: Isten angyalaitól azt lehet kérni, hogy imádkozzanak értetek, de azt, hogy hatalmat adjanak nektek, már nem

Igazság Könyve:
2014. november 30. vasárnap, 17:20

 

Drága gyermekeim, nektek nem szabad soha Isten angyalaihoz imádkoznotok, mert ők Istennek csupán csak szolgái, kiknek egyedüli törekvésük az, hogy Istent Dicsőítsék, és az Ő Legszentebb Akaratát teljesítsék. Az imádkozás nem más, mint az imádat cselekedete, és amikor Isten angyalait az Ő Mennyei Hierarchiájából hívjátok, annak mindig azzal a szándékkal kell történnie, hogy megkérjétek őket, imádkozzanak értetek. Ha mégis megpróbáltok kapcsolatba lépni a Mennyei Hierarchia Angyalaival, akkor nektek csakis a segítségüket és az útmutatásukat szabad kérnetek, hogy meg tudjátok tenni Isten Szent Akaratát.

Ti, akik azt hiszitek, hogy hatalmat kaphattok Isten Angyalaitól, nagyot tévedtek. Az Angyaloknak adott hatalom csak Istentől jöhet, és nektek soha nem szabad az angyalokat felhasználnotok arra, hogy helyettesítsék az Istenhez való imádkozásotokat. Manapság nagyon sok lélek megpróbál, önző okok miatt, kapcsolatot teremteni az angyalokkal, hogy hatalmat szerezzen magának, mely hatalomhoz Istennek nincsen semmi köze. Az angyalok iránti megszállott érdeklődés, szörnyű elégedetlenséghez vezethet, mivel ez képes vonzani a gonosz szellemet, ha nem vagytok elég figyelmesek.

Amikor Isten angyalait segítségül hívjátok, először mindig meg kell hintenetek magatokat Szenteltvízzel, és csak az után kérjétek őket, hogy segítsenek nektek Jézus Krisztus Nevében. Ha ezt nem teszitek meg, amikor az angyalokat segítségül hívjátok, és olyan tárgyakat használtok, melyeknek semmi köze nincs a Kereszténységhez, akkor ez a gonosz szellemet hívhatja életetekbe. Ha ez mégis megtörténik, szinte lehetetlennek fogjátok találni, hogy ennek véget vessetek.

Az angyalokkal való kommunikálásban történő elmélyülés, az okkultizmus belekeveredésébe vezethet. Amint ez egyszer megtörténik, vonzani fogjátok azokat az angyalokat, akiket Mennyei Atyám kiűzött a Mennyországból. Ők most több százezren bekóborolják a földet, hogy otthont keressenek maguknak. Azok a lelkek, akik nyitva hagyják magukat befolyásuk előtt, gyorsan belegabalyodhatnak a spirituális világba, mely nem Istentől származik. Ha egyszer az alvilágot megölelitek, többé már nem lesz békétek. Ezek a bukott angyalok a megtévesztés hálójába fognak benneteket csábítani.

Először is a remény érzése fog mindnyájatokat eltölteni, majd pedig az lesz a meggyőződésetek, hogy ezeknek az angyaloknak a segítségével képesek vagytok életetek minden területét irányítani. Végül pedig azt fogjátok – tévesen – gondolni, hogy a saját sorsotokat teljes mértékben képesek vagytok irányítani. A béke fogalmának mindenféle hamis gondolata fogja eltölteni az elméteket, de nem sokkal később, szörnyű nyomorúságot fogtok érezni.

Ezekkel a szellemekkel való kacérkodás, miközben azt hiszitek, hogy ők Isten angyalai, pedig ők nem is tartoznak Királyságához, az okkult dolgokkal való elkötelezettséghez fog vezetni benneteket, vakká tesz az Igazságra, és elpusztítja a lelketeket.

Isten nem ad engedélyt Angyalainak arra, hogy nektek ajándékokat osztogassanak, mert azok csak Istentől jöhetnek. Isten Angyalait meg lehet kérni arra, hogy imádkozzanak értetek, de arra már nem, hogy világi javakat vagy szellemi hatalmat is adjanak nektek. Amikor az angyalokat bálványozzátok és ilyen dolgokat kerestek, akkor Isten Első Parancsolata ellen vétkeztek.  

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-isten-angyalaitol-azt-lehet-kerni-hogy-imadkozzanak-ertetek-de-azt-hogy-hatalmat

 
 
 
 

———-

Igaz élet Istenben:

NEM FÁRADOZTÁL HIÁBA!
1995. november 28.

Az “Igaz élet Istenben” üzenet tizedik születésnapján.

Béke legyen veled! Vassulám, ó mondd meg nekem, mondd meg, boldog vagy-e, hogy velem voltál ily módon ezekben az években? Egyszerű testi teremtmény, akinek szíve van, boldog vagy?

Örömöm Koronája, hogy ne lennék boldog? Leheleted vitt a felhőkbe, hogy a szelek szárnyán siessek tova, hogy része legyek a szeleknek1 :hogyan ne lennék hát boldog?

És te az én részemmé lettél2 én meg a tieddé. Lakóhelyet vettél bennem, ahogy én is tebenned, és Édenné alakítottam lelkedet, hogy megdicsőüljek.
Haladj lépteiddel, és repülj a szelek szárnyán, mert különleges helyed van Szívemben.

Szívem Ünnepe! Szemem Kenete! Háromszorosan Szent Világosság! Lelkem örvendez, mert megmentetted a “lakatlant”! áldott legyen háromszorosan Szent Neved!

Ha valóban szíved Ünnepe vagyok, ünnepeld meg minden évben a mai napot, amikor Szívembe vezettelek téged és másokat is, hogy felfedezzétek azt a mérhetetlen kincset, amelyet a ti időtökre tettem félre. Tartsd emlékezetedben ezt a nagy napot! Légy mellettem, ahogy az elmúlt tíz éven át mellettem voltál. SOHA ne távozz el mellőlem, velem menj mindenhová, ahogy e tíz év alatt tetted. Látod, miként neveltelek? Látod, mit vittem végbe? Látod bölcsességemet? Azáltal, hogy téged örökbe fogadtalak, sokakat fogadtam örökbe. Az én ösvényem egyenes, utaim gyönyörűségesek, amelyen megközelítelek benneteket… Királyotok szépsége tökéletes. “Keltsd életre Egyházamat, tedd széppé Egyházamat és egyesítsd Egyházamat!” Ezt a parancsot adtam neked. És csupán azt kértem tőled annak érdekében, hogy együtt munkálkodhassak veled dicsőségemért, hogy egyezz bele akaratom teljesítésébe. Így nyerted meg barátságomat.

Egyházam javára van az a sok lélek, aki visszatért hozzám… Hozzám intézett dicséreteik most egyesülnek mennybéli angyalaim dicséretével. És szájad által elmondtam, mit kíván Szívem leginkább az egység érdekében. Nem fáradoztál hiába! Azt kértem tőled, hogy add tovább Szavaimat és kívánságomat: a húsvét dátumának egyesítését, és te megtetted. Látod gyermekem, valóban lelked tökéletes erénye és világossága indított téged arra, hogy elismerj engem. Egyiptom leánya, szüntelenül vigyáztam rád. Háromszorosan Szent Lelkem hozta meg lelked hajnalát, amelyre vágytam, hogy egész tervem beteljesedjen.

Talányt jelentettek neked szavaim: “áldásommal eltelve sok tanítványod lesz.” Később azonban értésedre adtam, hogy mit jelentenek: “Hogyha majd beteltél Szentlelkemmel, aki háromszorosan Szent és aki az Életadó, sokakat megtérítesz és bűnbánatra indítasz Lelkem hatalmával. Saját kezemmel műveltem meg talajodat, és törtem meg a sziklákat, hogy kiegyengessem utamat benned. Azután elvetettem benned mennyei magjaimat. Nevem tiszteletére megfogadtam, hogy eltávolítok minden betolakodót, aki utamon új kertembe jön. Gyönyörűségemet leltem abban, hogy éjjel-nappal őrködtem feletted.

Ma azt mondhatom, Vassula: Én nem hiába fáradoztam benned. Lelkem szabaddá tett téged, hogy jó helyet találjak benned, és benned lakhassak. Jöjjenek hozzám fiaim és leányaim, és megszabadítom őket, hogy ők is csatlakozzanak gyülekezetemhez. IC

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum947.html


 
 
———
Római katolikus:
11-30Szent András apostol

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A hit hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.
Testvéreim!
Azt mondom: Ha száddal vallod, hogy
Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki őbenne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura. Ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
De hogyan hívhatják
segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Amint meg van írva: „Milyen szép annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet!”
De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért mondja Izajás: „Uram, ki hitt abban, amit hallottunk?” A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.
De kérdezem: „Vajon nem hallották?” Hiszen: „Minden földre elhat szózatuk, a földkerekség végéig eljut igéjük.”
Ez az Isten igéje.

Róm 10,9-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. (2a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Jöjjetek utánam, mondja a mi Urunk: * Én emberhalászokká teszlek titeket. Mt 4,19 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ők azonnal otthagyták hálóikat és követték Jézust.
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt.
Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 4,18-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-30

 
 
 
———–
Ortodox (Görög keleti): 

Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!

Élő reménység

Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra. Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes üdvösséget el nem éritek. Ez már el van készítve, hogy az idők végén mindenki számára lelepleződjön. Ezért tölt el benneteket nagy öröm — annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek.

A valódi hit

S hogy miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik. Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!

Szentek legyetek!

13 Ezért szedjétek rendbe a gondolataitokat, készüljetek fel, és legyetek józanok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, ő majd Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!

14 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, 15 hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! 16 Mert ezt mondja Isten az Írásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”[a]

17 Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és félelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vagytok a Földön!

Jézus Krisztus vére

18 Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany- vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, 19 hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére. 20 Isten már a világ teremtése előtt kiválasztotta Krisztust, aki csak most, ezekben az utolsó napokban jelent meg értetek. 21 Sőt, a halálból is feltámasztotta őt, és dicsőséget adott neki. Krisztus által hisztek és reménykedtek ti is Istenben.

Újjászülettetek!

22 Mivel engedelmeskedtetek az igazságnak, ezzel megtisztítottátok lelketeket. Most tehát éljetek képmutatás nélkül, őszinte testvéri szeretetben! Isten szeretetével, tiszta szívvel, és teljes erőtökkel szeressétek egymást! 23 Újjászülettetek, de az új életetek már nem halandó forrásból származik, mint a földi élet, hanem halhatatlanból. Ez a forrás pedig Isten beszéde, amely élő és örökké érvényes. 24 Ahogyan az Írás mondja:

„Minden ember olyan, mint a fű,
    és minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Elszárad a fű, lehull a virág,
25     de az Örökkévaló beszéde
    mindig érvényes marad.”[b]

Ezt a beszédet hallottátok ti is, amikor az örömüzenetet hirdették nektek.

A sarokkő és az élő kövek

2.1 Most azért takarítsatok ki a lelketekből minden gonoszságot és képmutatást! Ne hazudjatok, ne csapjatok be senkit, ne irigykedjetek, és ne mondjatok rosszat senkiről! Olyanok vagytok, mint az újszülött csecsemők, tehát kívánjátok a tiszta szellemi „tejet”, vagyis Isten beszédét, amelynek segítségével felnövekedhettek egészen az üdvösség teljességéig. Hiszen már megtapasztaltátok az Úr jóságát![c]

Az Úr Jézus az „Élő Kő”,[d] akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz! Hiszen ti is olyanok vagytok, mint az élő kövek, akikből a szellemi templom[e] épül fel. Ebben a templomban ti vagytok a szent papok, akik a szellemi áldozatokat viszik Istennek. Ezeket Isten azért fogadja szívesen, mert Jézus Krisztus által hozzátok elé. Az Írás azt mondja:

„Nézzétek, én választottam ki egy drága sarokkövet,
    és leteszem Sionban!
Aki benne bízik, nem csalódik
soha.”[f] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Peter+1%3A1-2%3A6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….

….
 
 
 
——–
Tóra:

Jákób álma Bételben

10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”

16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: „Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!” 18 Azután fogta azt a követ, amelyen aludt, felállította, majd olajat öntött rá. 19 Azt a helyet pedig elnevezte „Bételnek”[b], vagyis „Isten Házának”. A közelben volt egy város, amelyet régebben Lúznak neveztek.

20 Akkor Jákób fogadalmat tett: „Ha Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, gondoskodik ételemről és ruhámról, 21 hogy békességben térhessek vissza apám házához, akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem! 22 Ez a kő pedig, amelyet emlékoszlopul fölállítottam, Isten Háza lesz. S ezen felül mindenből, amit nekem adsz, a tizedrészt neked adom.”

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+28%3A10-29%3A55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Népem makacsul elfordult tőlem,
    és Baálhoz kiáltanak segítségért,
    de ő nem segít rajtuk.”[a]

Megesett rajtad a szívem, Izráel!

„Hogyan is adhatnálak oda ellenségeidnek, Efraim?
    Hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel?
Nem bánhatok veled úgy,
    mint Admával!
Nem pusztítalak el,
    ahogy Cebóim[b] városát eltöröltem.
Megesett rajtad a szívem,
    fellángolt bennem a szánalom!
Nem hajtom végre, amit lángoló haragom követel,
    nem pusztítom el teljesen Efraimot,
    mert Isten vagyok én, nem ember.
A Szent vagyok közöttetek,
    s nem támadok rátok haragomban.
10 Bizony, Izráel mégis az Örökkévalót fogja követni,
    akinek hangja felharsan, mint az oroszlán-ordítás.
Gyermekei remegve jönnek nyugat felől,
11     reszketve közelednek Egyiptomból, mint a madarak,
    remegve gyűlnek össze Asszíriából, mint a galambok.
Én pedig hazavezetem,
    s letelepítem őket a saját földjükön.”
    — ezt mondja az Örökkévaló!

12 „Efraim körülvett engem hazugsággal,[c]
    Izráel népe hamissággal,[d]
de Júda még kitart Isten mellett,
    és hűséges a Szenthez.

12 Értelmetlenül vesztegeti erejét Efraim,
    naphosszat kergeti a keleti szelet,
csak szaporítja a hazugságot és az erőszakot.
    Asszíriával köt szövetséget,
    Egyiptomba szállít olívaolajat.”

Pere van az Örökkévalónak Júdával is,
    megbünteti Jákóbot, ahogy megérdemli,
    megfizet neki tettei szerint.
Hiszen már anyja méhében birkózott[e] testvérével,
    felnőve meg Istennel küzdött.
Küzdött az angyallal, és győzött,
    sírva könyörgött áldásáért[f],
Bételben találta meg Istenét,
    ott beszélt vele.
Bizony, JAHVE a Seregek Ura és Istene!
    JAHVE az ő neve.
Jöjj hát vissza Istenedhez!
    Őrizd meg a hűséges szeretetet,
    az igaz ítéletet,
és Istenedben bízz szüntelen!

Én szóltam a prófétákhoz!

Olyan lett Izráel, mint a kereskedő,
    akinek hamis mérleg van kezében:
    szeret másokat becsapni.
Azt mondja Efraim: „Hogy meggazdagodtam!
    Mennyi vagyont gyűjtöttem!
De senki sem vádolhat engem,
    senki nem vette észre vétkeimet!”

De az Örökkévaló ezt feleli neki:
„Én vagyok Istened, az Örökkévaló,
    Egyiptomtól kezdve!
Ismét sátorok lakójává teszlek titeket,
    mint őseiteket egykor a pusztában!
10 Én szóltam a prófétákhoz,
    én adtam nekik sok-sok látomást,
    és példázatokat.”

11 Gileád bálványokkal van tele,
    ezért lakosait elpusztítják.
Gilgálban bikákat áldoznak a bálványoknak,
    ezért oltáraikból csak romok maradnak,
    mint kőhalom a szántóföld szélén.
12 Jákób Arám földjére menekült,
    egy asszonyért szolgált,
    feleségéért juhokat terelgetett.
13 Az Örökkévaló próféta által
    hozta ki Izráelt Egyiptomból,
    és próféta által mentette meg.
14 Efraim keserű haragra lobbantotta az Urat,
    aki számon kéri rajta gyilkosságait,
    s megfizet neki a gyalázatért!

A bálványimádás büntetése

13 „Efraim törzse naggyá lett Izráelben,
    ha szólt, mindenki remegett,
de mikor Baállal vétkezett,
    meghalt.
Egyre többet vétkeznek,
    ezüstjükből bálványokat öntenek,
szobrokat készítenek
    a maguk tetszése szerint,
    mesteremberek munkája valamennyi!
Ezekhez imádkoznak,
    ezeknek áldoznak,
    és csókolgatják az aranyborjúkat!
Emiatt úgy jár Izráel, mint a reggeli köd[g],
    a hajnali harmat,
mint szérűn a polyva,
    vagy mint a kémény füstje:
eltűnik, mert széthordja a szél!

Nem ismerhetsz más Istent kívülem!

Pedig Egyiptomtól fogva
    én vagyok Istened, az Örökkévaló!
Nem ismerhetsz más Istent kívülem,
    nincs más szabadító, csak Én!
A pusztában ismertelek meg téged, Izráel,
    a száraz földön lettél az enyém!
Mikor aztán dús legelőre vittelek,
    jóllaktál, elbizakodtál,
    rólam meg elfelejtkeztél!
Hát én is úgy bánok majd velük,
    mint az oroszlán a nyájjal.
Lesben állok ellenük,
    mint a leopárd az út mellett.
Rájuk rontok,
    mint kölykétől megfosztott medve,
    szétszaggatom mellkasukat.
Felfalom őket,
    mint zsákmányát az oroszlán,
    széttépem, mint prédát a ragadozó.

Izráel, ellenem fordultál!

Vesztedre tetted, Izráel,
    hogy ellenem fordultál,
    segítőd ellen támadtál!
10 Hol van királyod, hogy megszabadítson,
    s megmentse városaidat?
Hol vannak vezetőid, akikről azt mondtad:
    »Adj nekünk királyt és fejedelmeket!«[h]
11 Adtam hát neki királyt haragomban,
    el is vettem felindulásomban![i]

12 Csomóba kötöttem Efraim bűneit,
    számon tartom vétkeit!
13 Hirtelen sújt rá büntetése,
    ahogy a fájdalmak rátörnek
    a szülő asszonyra.
Oktalan gyermek Efraim,
    mert bár eljött az ideje,
    mégsem akar megszületni.

14 Megváltom őket a Seol hatalmától!
    Megmentem őket a haláltól!
Ó, Halál, hová lett a hatalmad?
    Seol, hol a fullánkod?
    Nem akarok bosszút állni rajtuk.
15 Bár Efraim a legvirágzóbb testvérei között,
    feltámad a keleti szél,
    az Örökkévaló szele fúj a sivatag felől.
Kiszárítja Efraim forrásait,
    kiapasztja kútjait,
    megfosztja minden kincsétől.
16 Samária megbűnhődik,
    mert Istene ellen fordult:
fegyver gyilkolja őket,
    gyermekeiket sziklához csapják,
    terhes asszonyaikat fölhasítják.”

Térj vissza az Örökkévalóhoz, Izráel!

14 Térj vissza Izráel
    az Örökkévalóhoz, Istenedhez,
    mert elbuktál bűneid miatt!
Térj vissza az Örökkévalóhoz,
    és mondd neki:
„Bocsásd meg minden bűnünket,
    fogadd el imádságunkat,
    s dicsérettel áldozunk[j] neked!
Hiszen Asszíria nem tud
    megmenteni minket,
nem lovagolunk többé
    Asszíriába segítségért,
magunk csinálta bálványoknak
    sem mondjuk többé:
    »Ti vagytok az isteneink!«
Örökkévaló, csak nálad
    talál irgalomra az árva!”

Kigyógyítom őket hűtlenségükből

Az Örökkévaló feleli erre:
    „Kigyógyítom őket hűtlenségükből,
szeretem őket, mert így akarom,
    s elfordult tőlük haragom.
Olyan leszek Izráelnek,
    mint a harmat,
ő pedig kivirágzik,
    mint a fehér liliom.
Gyökeret ver és kiterjeszti ágait,
    mint a libanoni cédrus.
Formás, szép koronát nevel,
    mint az olajfa,
s illata csodálatos lesz,
    mint a cédrus illata.
Visszatérnek Izráel oltalmába,
    újra sarjadnak, mint a búzavetés,
    virágzanak, mint a szőlő,
híresek lesznek,
    mint a libanoni bor.
Akkor Efraim ezt mondja:
    »Mi közöm nekem a bálványokhoz?«
Én pedig meghallgatom Efraim kérését,
    s gondot viselek[k] rá:
olyan leszek hozzá,
    mint az örökzöld ciprusfa.
Bizony, én vagyok,
    aki gyümölcsözővé teszlek, Efraim!”

Aki bölcs, értse meg!

Kicsoda bölcs?
    Az értse meg ezeket!
Ki értelmes?
    Az fogja föl, mit jelentenek!
Bizony, egyenes az Örökkévaló útja,
    s az igazak járnak rajta,
    de az istentelenek elesnek[l] azon.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hosea+11%3A7-14%3A10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————

https://www.hebcal.com/sedrot/vayetzei

Jóga – Guru vagy Jézus Joseph Marie atya tanúságtétele

https://www.youtube.com/watch?v=EcIyvki1kN0&t=0s

Én olyan módon fogok közbelépni, hogy az ámultba ejti majd a világot

Igazság Könyve:
2014. augusztus 28. csütörtök, 20:40

 

Drága szeretett leányom, Én ismerem az Enyéimet, és ők ismernek Engem. Ők ismerik azokat, akik Tőlem valók, mint ahogyan azokat is, akik nem Tőlem valók.

Azok, akik Tőlem valók, gyengéd szívűek, tele vannak szeretettel minden bűnös iránt, beleértve ellenségeimet is, és tele vannak alázattal, mert tudják, hogy ők nélkülem semmik. Lelkükben nincs ellenségeskedés, rosszakarat és gyűlölet, és éppen ezért ők szenvednek. Világítótoronyként ragyognak, és a lelkük tele van Isten Fényével. Ez az a Fény, amelyet a Sátán és minden bukott angyala mindenféle kísértést felhasználván célba vesz. Ezek azok a lelkek, akiket a gonosz a leginkább felkeres, és ők az előttük álló időszakban a hazugságok miatt meg fognak inogni.

Néhányan teljesen távol fognak esni az Igazságtól. Mások ragaszkodni fognak hozzá, de meg fog kelleni küzdeniük érte, míg mások, akiknek a szívében ott az Isteni Akarat Kegyelme, soha nem fogják elhagyni az Igazságot.

A világ egy nagy csatatérré fog válni, ahol zűrzavar fog uralkodni, és a Tőlem való lelkek lesznek azok, akiknek a legnagyobb megpróbáltatásokkal kell majd szembenézniük. A sátán pontosan arra vágyik, hogy elrabolja Tőlem azokat, akik ismernek Engem. Ezek azok a lelkek, akik a legközelebb állnak a szívemhez, mert ők képviselik a legnagyobb jutalmat. Ezek a lelkek lesznek azok – amennyiben tévedésbe esnek -, akikkel legnagyobb ellenségem dicsekedni fog Előttem. Árulásuk miatt ki fognak gúnyolni Engem, Én pedig lélekgyötrő keserű könnyeket fogok sírni Isten eme szegény gyermekeiért. De azt tudnotok kell: Én harcolni fogok ezekért a lelkekért. Hogy kiragadhassam őket a megtévesztés karmai közül, olyan módon fogok közbelépni, hogy az ámultba fogja ejteni a világot, és ők tudatában lesznek annak, amikor Én ezt teszem. Azon a napon újra meg fogom kérdezni őket: „Hozzám tartoztok-e, vagy sem?” Akkor tudni fogják, hogy Én vagyok az, és vissza fogom őket szerezni, és elviszem őket Új Királyságomba. Azok, akik erősek maradnak, mert Szent Igémbe vetett hitük rendíthetetlen, vezetni fogják az Enyéimet. Ezeknek a lelkeknek lesz köszönhető – az Én Maradékomnak –, hogy Irgalmam messze túl fog terjedni mindazon, ami szemmel látható.

Most azokat hívom, akik ismernek Engem. Azt szeretném, hogy úgy éljetek minden nap, mintha a holnap többé már nem lenne. Bízzatok Bennem. Kérjétek védelmemet, és hívjatok Engem, hogy utazásotok egész során a Béke Új Korszaka felé különleges kegyelmekben részesítselek benneteket. Én mindannyiszor a segítségetekre fogok jönni, és rendkívüli Kegyelmeket fogok rátok árasztani. Ezt követően már semmitől sem fogtok félni, mert tudni fogjátok, hogy Veletek együtt haladok. Fogni fogom a kezeteket, és Békém Menedéke és Nagy Dicsőségem felé foglak vezetni benneteket.

Jöjjetek Hozzám, és ne féljetek, mert az Én Nagy Napom váratlanul és hirtelen fog felvirradni, és egyetlen könnycseppet sem fogtok többé ejteni, mert az Isteni Akarattal fogtok egyesülni mindörökre.

Fogadjátok el Szeretetemet, Áldásaimat és Nagy Irgalmamat, mert ha ezt megteszitek, akkor valóban állíthatjátok, hogy az Enyéim vagytok.

Jézusotok”

 
 

———-
Igaz élet Istenben:

“EL FOGJA PUSZTÍTANI A JELENLEGI VILÁG KEVÉLYEIT
1993. szeptember 29.
Az arkangyalok ünnepén
Szent Mihály: Isten az egész Föld és a menny Királya. Senki sem olyan, mint ő! Ő a ti üdvösségetek, erőtök és békétek. Szorongattatásaitokban ki fogja nyújtani kezét, hogy felemeljen és megmentsen benneteket. Isten a menny és a Föld Ura, és senki sem olyan, mint ő. Senkit sem lehet Hozzá hasonlítani.Mondom nektek: maradjatok ébren, mert senki sem ismeri azt a napot, amikor Uratok eljön hozzátok! A Mindenható nem vár tovább elhatározásával. Tűzoszlopként jön el hozzátok, népének világossága tűzzé lesz, és Szent Istenetek égő lángként fogja felemészteni a gonoszság álnokságát. 1  Világossága be fog hatolni a sötétségbe, áthatol rajta, és látni fognak akik nem láttak. El fogja pusztítani a jelenlegi világ kevélyeit. A fennmaradó maradék az övé lesz. Ez a maradék olyan kevés lesz, hogy még egy gyermek is meg tudná számolni, hacsak nem hall bűnbánó kiáltást a Földről a Mindenható. Az Ő ítélete igazságos. Maradj az Úrban, Vassula, és Ő erőt ad neked. Meg foglak védeni! ”
 
 
 

1989. december 6.

Uram, ha úgy tetszik Neked, taníts, hogy olyan türelmes legyek, mint Jób, aki bízott Benned.

Bízzál bennem, megtanítalak az én türelmemre.

Uram, ha úgy akarod, önts belém is olyan bátorságot, mint tanítványaidba!

Virágom, ha arra emlékeztetlek, miként hordoztam keresztemet, ügyet sem vetve a szégyenre, akkor nem fogod feladni azért, mert híján vagy a bátorságnak. Szentlelkem vezet téged. Célom az, hogy véget vessek az istentagadásnak! Ó gyermekem! Nem sokan hallgatnak hangomra, mert nemzedéketekben nincs alázat. Minden időben gyenge eszközeim által közeledtem gyermekeimhez, de enyéim közül sokan elfojtják üzenetemet. Leányom, okosságuk oktalansággá lesz, ha nem ismerik fel isteni műveim gyümölcsét, és vonakodnak elhinni. Amint már korábban mondtam, azért nem hisznek, mert nem az én juhaim. Az én juhaim hallgatnak hangomra. Ismerem őket, és ők is ismernek és követnek engem. Az ő esetükben beteljesedett a jövendölés: “Az utolsó időben gúnyolódók jönnek, akik istentelen szenvedélyeiknek élnek. Ezek azok, akik szakadást okoznak. Érzékies, Lélek nélkül való emberek.”1 És “tudom, hogy élő a neved, de halott vagy. Ébredj föl, erősítsd meg a többit, aki halálán van.”2 Nem csupán csak halottak, hanem bukásukban még attól is megfosztanák gyermekeimet, hogy mennyei kenyeremet egyék. Elfelejtik, hogy én uralkodom felettük, hogy annak adom a kegyelem Lelkét, akinek akarom, és a legkisebbet is felemelem. Gonoszságukban becsapják előttem az ajtót. Angyalaim3 iránti haragjukban megfosztják minden reményétől ezt a nemzedéket. Nem bánnak sokkal jobban a kegyelem Szentlelkével, mint ahogy a farizeusok bántak velem. Vassulám, Lelkem kedvese, bátorság! Benneteket azért állítottalak ösvényemre, hogy osztozzatok velem a béke és a szeretet keresztjében.4  …”

 
 
 
 
—–
Római katolikus:
2019-08-2821. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Az apostol éjjel-nappal dolgozik híveiért, és hirdeti nekik Isten evangéliumát.
Testvéreim!
Emlékezhettek fáradozásunkra és kemény munkánkra: éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek se legyünk a terhére. Így hirdettük nektek Isten evangéliumát.
Tanúim vagytok, ti és az Isten, milyen szentül, becsületesen és feddhetetlenül éltünk nálatok, akik hívők lettetek. Azt is tudjátok, hogy mint az atya a gyermekét, úgy intettünk, buzdítottunk és kérve kértünk titeket, hogy méltóképpen éljetek Istenhez, aki dicsőséges országába meghívott titeket.
Ezért szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor Isten szavát hallottátok tőlünk, nem úgy fogadtátok azt, mint emberi tanítást, hanem mint Isten szavát, amint valóban az is. Bennetek is, akik hittetek, hatékonynak fog bizonyulni.

Ez az Isten igéje.
1Tessz 2,9-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Te megvizsgáltál, Uram, * és ismersz engem. 1. vers.
Előénekes: Lelked elől ugyan hová mehetnék? * Színed elől hová futhatnék?
Ha fölszállnék az égbe, te ott vagy, * ha a holtak hazájában pihennék, ott is jelen vagy.
Hívek: Te megvizsgáltál, Uram, * és ismersz engem.
E: Ha felölteném a hajnal szárnyait, * és a tenger túlsó végén laknék,
oda is a te kezed vezetne, * és jobbod tartana engem.
H: Te megvizsgáltál, Uram, * és ismersz engem.
E: Ha azt mondom: † „Sötétség rejtsen el, * és a fény körülöttem boruljon éjbe!”
neked a sötétség akkor sem lesz sötét, * s az éj világos, akár a nappal.
H: Te megvizsgáltál, Uram, * és ismersz engem.
Zsolt 138,7-8.9-10.11-12ab

ALLELUJA
Aki megtartja Krisztus igéjét, * abban Isten szeretete valóban tökéletes. 1Jn 2,5 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A képmutatást leleplezi majd Isten ítélete.
Jézus egyszer így korholta a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek!
Ezek az evangélium igéi.

Mt 23,27-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-28

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

“…  27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”

28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11:27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!

Segítsetek egymásnak!

6.1 Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének. Ha valaki nem akar másoknak segíteni, mert olyan fontosnak tartja magát, akkor valójában senki, és csak magát csapja be.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Boldogok és áldottak vagytok!

17 Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok más tanítványa is, és nagy sokaság, amely Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről gyűlt össze. 18 Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Még azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek. 19 Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.

20 Akkor Jézus a tanítványaira nézett, és ezt mondta:

„Boldogok és áldottak vagytok,
    akik felismertétek, hogy szükségetek van Istenre,
    mert tiétek Isten Királysága!
21 Boldogok és áldottak vagytok, akik most éheztek,
    mert bőségben lesz részetek!
Boldogok és áldottak vagytok, akik most sírtok,
    mert még nevetni fogtok.

22 Boldogok és áldottak vagytok, mikor az Emberfia miatt a többiek gyűlölnek és kiközösítenek titeket, szidalmaznak és rosszat mondanak rólatok! 23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen az őseik ugyanígy bántak régen a prófétákkal is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6%3A17-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

Egy félelmetes hadsereg fog felemelkedni, melyhez hasonló korábban még sohasem volt látható

Igazság Könyve:
“2014.03.20 21:42

Drága szeretett leányom, a világ sok háború kitörésének a szélén áll, és ezek nagy kihatással lesznek arra a sebességre, amellyel az Egyház önmagából kitör. Ez a végleges béketárgyalások idején lesz, amelyre a sok vérontás és
pusztítás után kerül sor, amikor sok ember tehetetlennek és magányosnak fogja érezni magát, és tele lesz félelemmel, bármilyen igazi vezetés hiányában. A világ, a gyenge világpolitikai kapcsolatoknak köszönhetően a legsebezhetőbb állapotába fog kerülni. Ennek eredményeképpen egy félelmetes hadsereg fog felemelkedni, amelyhez hasonlót korábban még sohasem láttak. Ahogyan a világ darabokra hull, úgy lesz az egyházakkal is. Aztán, amikor már minden reménytelennek tűnik, létre fog jönni egy egységes csoport, az egy – világszervezet alatt, mely politikai vezetőkből és a Keresztény Egyház vezetőiből fog összetevődni, és amelyből egy új förtelem, egy új világvallás fog kicsirázni.Mindezek az események szakaszonként fognak megvalósulni.Ti, szeretett követőim, Nekem vagytok elkötelezve, mivel Én vezetlek titeket, mert a békéhez és a biztonsághoz csak egyetlen út vezet: Rajtam, Jézus Krisztuson keresztül. Én végig foglak vezetni benneteket a töviseken, a szenvedésen és az utálat pusztító rémtettein keresztül. Ti biztonságban lesztek, ha ragaszkodtok Hozzám. Légy erős, szeretett leányom, e nehéz megpróbáltatások idején, mert a te erődnek és bátorságodnak köszönhetően, képes leszek megmutatni az Igazság Útját, amikor a világ a gonoszság miatt önmagából kifordul, melyet a hatalom iránti szeretet és a korrupció idézett elő, és amelyek ezeket a háborúkat, majd pedig a Nagy Háborút fogják előidézni.Igyekezzetek és gondoskodjatok arról, hogy életeteket az imának és földi Egyházam védelmének szenteljétek. Ajándékaim meg fognak védeni mindnyájatokat, és Én mindig válaszolni fogok azoknak,

akik keresni fognak Engem ebben a nagy zűrzavar előtti időszakban. Amikor ezek az események kibontakoznak, földi Hadseregem meg fog duzzadni. Azok, akik most ezzel a Küldetéssel szembeszállnak, később majd követni fognak Engem, mert akkorra már többé nem lesznek képesek tagadni az Igazságot – amikor majd érezni fogják, hogy nekik is el kell szenvedniük az üldöztetést, amellyel a Keresztényeknek mindenhol szembe kell nézniük, miközben kénytelenek elviselni a Sárkány uralmát. Az egyetlen reményük ebben a szakaszban az lesz, hogy követnek Engem, Jézusukat, mert csak Rajtam keresztül fognak tudni Atyám Királyságába jönni.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/egy-felelmetes-hadsereg-fog-felemelkedni-melyhez-hasonlo-korabban-meg-sohasem-volt-lathato/

 
—–
Római katolikus:

2019-03-20

2. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
A gonoszok mindig üldözik a jókat, de Isten végül igazságot szolgáltat.
Miközben Jeremiás az Úr parancsát teljesítette, így fondorkodtak egymás között ellenségei: „Rajta! Szőjünk összeesküvést Jeremiás ellen, mert nélküle sem vész ki a törvény a papnál, sem a tanács a bölcsnél, sem a beszéd a prófétánál! Gyertek, vádoljuk be őt, és gondosan figyeljük meg minden szavát.”

Jeremiás ekkor így imádkozott: „Figyelj rám, Uram, és halld meg ellenségeim szavát! Vajon rosszal szokás-e fizetni a jóért? Miért ásnak hát vermet nekem? Emlékezzél! A színed elé álltam, hogy közbenjárjak értük, és elhárítsam a haragodat róluk.”
Ez az Isten igéje.
Jer 18,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem. (17b. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Kiszabadítasz a hálóból, amelyet titkon vetettek nekem, * mivel te vagy az én erősségem.
Uram, kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, hűséges Istenem.
Hívek: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
E: Sokak gyalázkodó szavát hallom, * rettegés vesz körül engem,
mert összefogtak ellenem, * azon tanakodnak, hogy életemet kioltsák.
H: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
E: Én azonban benned remélek, Uram, * azt mondom: „Te vagy Istenem, sorsom kezedben van.”
Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.

H: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
Zsolt 30,5-6.14.15-16

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Én vagyok a világ világossága, – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon mindenkinek.
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát, és bizalmasan közölte velük; „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte:
„Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd.
De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 20,17-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-20

——
Görög katolikus:

16 az Örökkévaló, a Seregek Ura előtt,
    amikor ő ítélkezik.
Isten, aki Szent, igazságosan ítél.
    Bizony, még az ítéletben is szentnek bizonyul!

17 Az elhurcoltak helyén bárányok legelnek,
    a gazdagok romos házaiban idegenek tanyáznak.

18 Nézzétek azokat,
    akik semmittevéssel töltik napjaikat,
s úgy vonszolják maguk után bűneiket és vétkeiket,
    mint kötélen a megrakott kocsit!
19 Akik gúnyolódva mondják:
„Lássuk hamar, megteszi-e Isten,
    amit mondasz!
Ám tegye meg,
    Izráel Szentje siessen vele!
Jöjjön mielőbb,
    hadd lássuk, mi lesz belőle!”

20 Nézzétek azokat, akik jónak mondják a gonoszt,
    és gonosznak a jót,
sötétségnek tartják a világosságot,
    és világosnak a sötétet,
keserűnek állítják az édeset,
    és édesnek a keserűt!

21 Nézzétek azokat,
    akik bölcsnek képzelik magukat,
és azt hiszik,
    hogy nagyon okosak!

22 Nézzétek azokat, akik hősök a borivásban,
    és nagy vitézek az ivócimborák között!
23 Akik, ha lefizetik őket, igazolják a gonosztevőt,
    és hamisan tanúskodnak az igazak ellen.
24 Emiatt úgy pusztulnak el, mint tarló a lángban,
    mint polyva a tűzben.
Gyökerük elrothad, viráguk elszárad,
    mert az Örökkévaló, a Seregek Ura tanítását[a] elutasították,
    Izráel Szentjének szavait semmibe vették.

25 Emiatt zúdul az Örökkévaló haragja a népére:
    oly súlyos csapásokkal bünteti meg őket,
    hogy még a hegyek is beleremegnek.
Mindenfelé halottak hevernek temetetlen,
    mint szemét az utcán!
De haragja még nem csendesül le,
    karja még felemelve marad!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+5%3A16-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Kain utódai

16 Kain tehát elfutott az Örökkévaló közeléből, és Édentől keletre, Nód[a] földjén telepedett le.

17 Ezután Kain a feleségével hált, aki terhes lett, majd fiút szült, akit Énóknak nevezett. Kain épített egy várost, és azt is a fiáról nevezte el. 18 Énóknak is született fia: Írád, majd annak is lett fia: Mehújáél. Annak fia Metúsáél, annak fia pedig Lámek.

19 Lámek két feleséget vett: Ádá és Cillá volt a nevük. 20 Ádá szülte Jábált, aki az őse lett az állattartó, sátorlakó népeknek. 21 Ádá másik fiát Júbálnak hívták, aki az őse lett a húros- és fúvós hangszerek zenészeinek. 22 Cillá is szült fiút, Túbálkaint, és annak húgát, Naamát. Túbálkain mestere lett a különböző bronz- és vaseszközök készítésének.

23 Egyszer Lámek így szólt a feleségeihez:

„Ádá és Cillá, figyeljetek!
    Feleségeim, hallgassatok szavamra!
Megöltem egy férfit,
    mert
megsebesített,
egy ifjút,
    mert megütött!

24 Ha hétszeres a bosszú Kainért,
    akkor Lámekért hetvenhétszeres!”

Sét és Énós születése

25 Ezután Ádám ismét hált a feleségével, Évával, aki ezután gyermeket várt, majd fiút szült. Éva elnevezte ezt a fiút Sétnek[b], mert azt mondta: „Adott nekem az Isten másik gyermeket Ábel helyett, akit Kain meggyilkolt!” 26 Sétnek is született fia, akit Énósnak nevezett. Az ő életében kezdték az emberek segítségül hívni[c] az Örökkévaló nevét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+4:16-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Örvendezz a feleségednek!

15 Fiam, te csak a saját kutadból igyál vizet!
    Csak saját forrásod friss vize üdítsen!
16 Ne jusson az utcára abból semmi,
    patakod vize ne legyen akárkié!
17 Egyedül a tiéd legyen,
    ne osztozz rajta idegenekkel!
18 Legyen forrásod áldott,
    s örvendezz feleségednek,
    akit fiatalon megszerettél!
19 Olyan legyen számodra, mint kedves szarvasünő,
    vagy kecses gazella,
melleiben gyönyörködjél,
    az ő szerelme töltsön el örömmel!
20 Miért keresnél gyönyört idegen nő karjai között?
    Minek ölelgetnéd mellét az idegennek?
21 Hiszen az Örökkévaló jól látja útjaidat,
    figyelmesen vizsgálja minden lépésedet!
22 A gonoszt saját vétke ejti csapdába,
    és bűneinek kötelei tartják fogva,
23 fegyelmezetlensége miatt fog meghalni,
    saját ostobasága vezeti félre, s elpusztul.

Ne vállalj felelősséget más adósságáért!

6.1 Fiam, ne vállalj felelősséget más adósságáért!
    Ne tégy ígéretet,
    ne írj alá ilyen szerződést!
Mert ígéreted csapdába ejt téged,
    s így saját szavaidnak fogságába esel.
Szabadítsd ki magad, fiam,
    ha másnak hatalmába kerültél:
    menj, alázkodj meg előtte,
    s kérd, hogy mentsen fel ígéreted alól!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/20
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Sokkal jobb elviselni a szenvedést az Én Nevemben, mint dicsőítve lenni a bűnösök részéről azokért a tettekért, amelyek rosszak a Szememben (&141.)

Igazság Könyve:

“2014.03.18 16:20

Drága szeretett leányom, senki se szégyenkezzen az üldöztetés miatt, amellyel esetleg szembesülhet, mert Keresztényként Engem védelmez. Soha nem szabad félnetek az üldöztetéstől, amelyet az Én Szent Nevemért kell elviselnetek, mert amikor azt érzitek, hogy kritizálnak benneteket, mivel az Igazságot beszélitek, tudnotok kell, hogy ti az Én igaz szolgáim vagytok.

Csak azok, akik Bennem és Velem vannak, szenvednek a gúnyolódástól és gyűlölettől. Közületek azok fognak a legtöbbet szenvedni, akik valóban az Enyéim, és főleg akkor, amikor átadjátok akaratotokat, hogy az, az Én Akaratom legyen. Nektek mindig meg kell azt értenetek, hogy amikor valamelyik szeretett követőmmel szemben a gyűlölet nagyon felerősödik, akkor biztosak lehettek abban, hogy ez azért van, mert az Én Jelenlétem ott a legerősebb. Sokkal jobb elviselni a szenvedést az Én Nevemben, mint dicsőítve lenni a bűnösök részéről azokért a tettekért, amelyek rosszak a Szememben.

Drága követőim, hadd nyugtassalak meg benneteket azzal, hogy ebben az utolsó földi Küldetésemben az Én Kezem minden nap vezet benneteket. Szavam meg fogja indítani a lelketeket és mindazon milliárdok lelkét, akik követni fognak benneteket – mert a világ hamarosan hallani fogja a Hangomat. Ne engedjétek, hogy akadályt állítsanak az utatokba, amikor Rólam beszéltek, amikor az embereket Tanításaimra emlékeztetitek, és felszentelt szolgáimat azon kötelességükre, hogy maradjanak hűek Igémhez, amelyet a Szent Evangéliumok tartalmaznak.

Amikor arra kérnek benneteket, hogy áruljatok el Engem, történjen az bár a Szent Eukarisztia vagy a Szent Biblia egy módosított változata által, akkor ezt nektek nyíltan és minden szégyen nélkül el kell utasítanotok. Nektek azáltal kell megvédenetek Igémet, hogy az Én Nevemben elutasítjátok a hazugságok elfogadását. Annak érdekében, hogy védelemben részesüljetek az üldözőkkel szemben, akik gyalázatos dolgokat fognak elkövetni mind Egyházam, mind pedig azok ellen, akik hűségesek maradnak Isten Igéjéhez, kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját:

A Keresztes Imahadjárat 141. imája: Védelem az üldöztetés ellen

Drága Jézus, védelmezz Engem harcom közepette, hogy bármi áron hűséges maradjak a Te Igédhez. Védj meg engem ellenségeimtől. Védj meg Engem azoktól, akik Miattad üldöznek engem.
Osztozz velem fájdalmamban. Enyhítsd szenvedésemet. Emelj fel engem Arcod Fényébe, addig a napig, amíg újból el nem jön Eljöveteled Napja, hogy Örök Üdvösséget hozzál a világnak.
Bocsáss meg azoknak, akik üldöznek engem. Fordítsd szenvedésemet vezeklésként a bűneikért, hogy békére találjanak a szívükben, és hogy az utolsó Napon, bűnbánattal a lelkükben üdvözölhessenek téged. Ámen.

Menjetek, és vigasztalódjatok abban a reményben, hogy Nagy Irgalmam Menedékébe viszem minden ellenségemet, és azokat, akik közületek bárkit is üldöznek az Én nevemben.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sokkal-jobb-elviselni-a-szenvedest-az-en-nevemben-mint-dicsoitve-lenni-a-bunosok-reszerol-azokert-a-tettekert-amelyek-rosszak-a-szememben-141/

—–
Római katolikus:

2019-03-18

2. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
A hűségesek imája az egész bűnös nép nevében bocsánatért esdekel. 

A babiloni fogságban így imádkozott Dániel: Hozzád könyörgök, Uram, félelmetesen nagy Istenem, Te híven megőrzöd szövetségedet s irgalmadat azok iránt, akik szeretnek téged, és megtartják parancsaidat. Vétkeztünk, gonosz életre adtuk magunkat, gonoszságot műveltünk, elfordultunk parancsaidtól és törvényeidtől. Sőt szolgáidat, prófétáidat sem követtük, akik nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez és atyáinkhoz, meg az egész néphez is.
Az igazság mindig a tiéd, Uram, a miénk pedig a szégyenpír, amiként ma is. Miénk, az országé, a szent város lakóié, a választott népé, közelben és távolban is, ahová elűzted őket gonoszságaik miatt, amelyekkel, Uram, vétkeztek ellened! Az arcpirulás a miénk, Uram: bűnös királyainké és atyáinké, mert vétkeztünk ellened.
Viszont az irgalom és megbocsátás a tiéd, Urunk és Istenünk.

Mert elfordultunk tőled, nem fogadtuk meg szavad; nem követtük Urunk, Istenünk törvényeit, amelyeket szolgái, prófétái által adott ő nekünk. 

Ez az Isten igéje.
Dán 9,4b-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint. (Zsolt 102,10a – 2. tónus)
Előénekes: Ne emlékezzél atyáink vétkeire, † irgalmaddal siess elénk, * mert igen nyomorultak lettünk.
Hívek: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint.
E: Segíts rajtunk, szabadító Istenünk, † neved dicsőségéért ments meg minket, * és nevedért bocsásd meg bűneinket.
H: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint.
E: Jusson elődbe a foglyok jajszava, * karod erejével tartsd meg az életnek a halál fiait.
H: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint.
E: Mi pedig, a te néped és legelőd juhai, † mindörökké áldunk, * nemzedékről nemzedékre hirdetjük dicsőségedet.
H: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint.
Zsolt 78,8.9.11.13

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,64b és 69b – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amit akartok, hogy nektek cselekedjenek az emberek, ti is tegyétek meg nekik.
A hegyi beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el,
Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” 
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,36-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-18 


——
Görög katolikus:

Az Örökkévaló Csemetéjének dicsősége

Abban az időben, akik megmenekülnek,
    és életben maradnak Izráel népéből,
csodálják és dicsőítik az Örökkévaló Csemetéjét[a],
    és dicsekednek országuk nagyszerű terméseivel.
Aki megmarad Sionban,
    akit életben hagynak Jeruzsálemben,
azt mind
szentnek nevezik majd,
    annak nevét az élők közé jegyzik fel Jeruzsálemben.

Bizony, Uram megtisztítja Sion leányait[b]
    minden undok vétküktől,[c]
elmossa Jeruzsálemből az ártatlanok vérét[d]
    az ítélet szellemével,
    megemésztő tűzzel.
Azután teremt az Örökkévaló Sion hegyének
minden lakóhelye és gyülekezete fölé
    nappal felhőt,
    és lobogó tűz ragyogását éjjel.
Dicsőséges jelenlétével betakar mindenkit,
    mint árnyas sátor tikkasztó hőségben,
    mint menedék pusztító viharban,
    mint oltalom zuhogó esőben.

Ének az Örökkévaló szőlőskertjéről

5.1 Most figyeljetek rám! Istenemnek éneklek, akit szeretek! Szerelmes ének ez szőlőjéről, szőlője iránti szeretetéről![e]

Szeretett barátomnak szőlőskertje volt
    egy termékeny domboldalon.
Gondosan művelte,
    kövektől megtisztította,
nemes fajtát telepített,
    közepére őrtornyot emelt,
    és szőlőprést épített.
Bizakodva várta a jó termést,
    de lám, a tőkék csak vadszőlőt teremtek!

„Most hát Jeruzsálem lakosai[f],
    és ti, júdai férfiak[g],
tegyetek igazságot köztem és szőlőm között!
Mit kellett volna még tennem,
    mit nem tettem meg szőlőmért?
Vártam, hogy édes szőlőt szüreteljek róla,
    miért termett hát keserű fürtöket?

Most hát figyeljetek!
    Tudjátok meg, mit teszek szőlőmmel:
kerítését lerombolom,
    hadd legeljék az állatok,
kőfalát ledöntöm,
    hadd tapossák az idegenek.
Parlagon hagyom,
    hadd verjék fel a gyomok!
Nem gondozom, nem kapálom,
    nem metszem, nem ápolom!
    Teremjen hát bogáncsot és töviseket!
Parancsolok a felhőknek,
    hogy esőt rá ne adjanak.”

Látjátok, az Örökkévaló, a Seregek Ura szőlőskertje
    Izráel egész népe!
Gyönyörűséges ültetvénye:
    Júda férfiai![h]
Jogosságot várt tőlük az Örökkévaló,
    de ők ártatlanokat gyilkoltak.
Igazságosságot várt,
    de jajkiáltást hallott!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+4-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 20 Ezután Ádám elnevezte a feleségét Évának, mert Éva[f] lett az ősanyja minden utána következő embernek. 21 Majd az Örökkévaló Isten állatbőrökből jobb ruhákat készített Ádámnak és a feleségének, és abba öltöztette őket.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

34 Az Örökkévaló megalázza azt, aki másokat megaláz,
    de jóindulattal van az alázatosak iránt.

35 A bölcsek dicsőséget örökölnek,
    a magabiztos ostobák pedig megszégyenülnek.

Törekedj a bölcsességre!

4.1 Fiaim, fogadjátok meg apátok tanácsait,
    hallgassatok rá, hogy bölcsességet tanuljatok.
Mert jó tanácsot adok nektek,
    el ne felejtsétek hát, amire tanítalak!
Mikor kisgyermek voltam apám mellett,
    anyám egyetlen dédelgetett kisfia,
engem is így tanított apám:
    „Fiam, jól vésd a szívedbe szavamat!
    Engedelmeskedj parancsaimnak, és élni fogsz!
Törekedj a bölcsességre, törekedj az értelemre!
    Ne felejtsd el szavaimat, s ne fordulj el attól, amit mondok!

Ragaszkodj a bölcsességhez, s ő majd megvéd,
    szeresd őt, és megőriz téged!

A bölcsesség a legfontosabb a világon,
    tehát igyekezz, hogy megszerezd!
    Szerezd meg, bármibe kerül!
Emeld magasra a bölcsességet, s ő is felemel téged,
    öleld magadhoz, és dicsőséget szerez neked,
tisztességgel koszorúzza fejed,
    dicsőséggel koronáz meg!”

10 Fiam, hallgass rám, fogadd meg szavam,
    hogy hosszú életet élhess!
….”

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/03/18
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A világ meg fog hajolni, két térden fog térdepelni, és bálványozni fogja a fenevadat

Igazság Könyve:

“2014.02.28 21:24

Drága szeretett leányom, Én hatalmat adok a nemzetek fölött Maradék Egyházamnak és mindazoknak, akik soha nem térnek el Szent Szavamtól, amikor majd a hitehagyás mindenkit elvakít az egyesülés nevében.

Ti nagy Kegyeket, nagy Kegyelmeket és hatalmat fogtok kapni, hogy vezetni tudjátok a hívőket, a gyengéket és azokat, akik elvesznek a kietlen pusztában. Ti „Igaz Lélekké” váltok, az Úr Lelkének egyetlen fennmaradó Maradványa lesztek egy olyan Egyházban, amely meg lesz fosztva Szent Jelenlétemtől.


Jelenlétem csak azokban fog lakozni, akik felhatalmazást kapnak arra, hogy Isten Szavát előírják, és az Élet forrásához vezessék a szomjazó lelkeket.Amikor a hamis hírnökök, akik azt mondják, hogy üzeneteket és irányítást kapnak a Mennyből, hamarosan színre lépnek, olyanokká válnak majd, mint a trónon ülő hercegek, akiket az utálat új templomában hamarosan lelepleznek. Ez az új uralkodó központ a saját elkötelezett szolgáival, jövendőmondóival és azokkal fog díszelegni, akik a sötétség szellemével vannak eltelve –amelyek mindegyike az antikrisztusnak fog hízelegni.A világ meg fog hajolni, két térden fog térdepelni, és bálványozni fogja a fenevadat. Egy csöppnyi tiszta szeretet sem fog maradni a szívükben, de tudnotok kell a következő dolgot: Ha a jobb kezeteket elszakítjátok Istentől, akkor a bal kezetekkel kezet fogtok rázni a fenevaddal, aki elránt benneteket és elnyel gonosz szorításába. Amikor megnyitjátok lelketeket a gonosznak, akkor ő be fog abba lépni, és egy pillanatnyi nyugalmat sem fog adni nektek. A szabad akaratotoknak köszönhetően megpróbáltok majd megküzdeni vele, de ahhoz nem lesztek elég erősek.Ez alatt Maradékaim bátran és Arcom Fényével megjelölve fognak előretörni, miközben a Föld négy sarkából milliókat fognak összegyűjteni, hogy elvigyék nekik az Igazságot. Ők az Evangéliumot fogják prédikálni, a Szavamat fogják hirdetni, és sohasem fognak eltérni az Igazságtól. Őket meg fogják vetni, ki fogják gúnyolni, üldözni fogják és el fogják árulni – méghozzá azok, akik a legközelebb állnak hozzájuk –, és ennek ellenére, ők mégsem fogják levenni a szemüket Rólam.

A világ nem fogja szívesen fogadni az Igazságot, amikor már belenevelték a hamis jámborságot és a kielégülést, amelyet érezni fog, mert ebben a szakaszban már tagadva lesz a bűn minden formája. Minden háborúnak csak egy győztese lehet. Amikor az ember Isten ellen harcol, mindig veszíteni fog. Ha pedig a csaló oldalára áll, ki lesz dobva, és sohasem fogja meglátni Arcom Fényét.

 

Imádkozzatok, kedves Maradékaim azokért, akiket az antikrisztus meg fog téveszteni. Arra vágyom, hogy ezek a lelkek az Én Védelmem alá kerüljenek. Ők nem fognak keresni Engem, de imáitok által Atyám közbe fog lépni, hogy Nagy Irgalmamba jöhessenek.


—–
Római katolikus:

2019-02-28

7. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Ne késsél megtérni az Úrhoz!
Ne hagyatkozzál vagyonodra, és ne mondd: „Bőven van mindenem a megélhetéshez!”
Ne kövesd ösztönös vágyaidat, és szíved bűnös kívánságait!
Ne mondd: „Ki erősebb nálam, vagy ki tudna fölém kerekedni?”
Mert Isten büntetése nem késlekedik!
Ne mondd: „Vétkeztem, és mi bajom lett?”
Mert türelmes ugyan az Úr, végül azonban megfizet!
A bocsánatot ne vedd oly biztosra, hogy bűnt bűnre halmozz!
És ne mondd: „Nagy az Úr irgalma, megbocsátja bűneim sokaságát.”
Mert irgalmát könnyen váltja fel harag, és haragja eléri a bűnösöket.
Ne késsél megtérni az Úrhoz, és ne halogasd azt napról napra!
Mert váratlanul ér haragja, megsemmisít a megtorlás idején.
Ne törd magad igaztalan gazdagság után, mert mit sem ér az az Isten haragjának idején!
Ez az Isten igéje.
Sir 5,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik. (Zsolt 39,5a)
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél,
mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
Zsolt 1,1-2.3.4 és 6

ALLELUJA
Isten tanítását ne vegyétek emberi szónak, * hanem Isten igéjének, mert valóban az. Vö. 1Tessz 2,13 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Mindentől el kell szakadnunk, ami bűnre visz.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
Bizony mondom nektek: Ha valaki csak egy pohár vizet is ad nektek inni azért, mert Krisztuséi vagytok, megkapja érte jutalmát. Ha viszont valaki csak egyet is bűnre csábít a kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tengerbe vetnék.
Ha a kezed bűnre csábít, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad csábít bűnre, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozatra jutnod. Ha pedig szemed csábít bűnre, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutnod, ahol a féreg el nem pusztul, és a tűz ki nem alszik.
Mindenkit tűzzel sóznak meg. Mert jó dolog a só; ha azonban a só ízét veszti, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és őrizzétek meg a békét egymás között.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,41-50″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-28


——
Görög katolikus:

20 Aki azt mondja: „szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazudik, hiszen hogyan szerethetné Istent, akit sohasem látott, ha nem szereti a testvérét, akit lát? 21 Mert Krisztus azt parancsolta, hogy aki Istent szereti, az a testvérét is Isten szeretetével szeresse.

Hitünk legyőzi a világot

5.1 Aki valóban hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született. Aki az Atya-Istent szereti, az természetesen szereti mindazokat is, akik Isten gyermekei. Hogyan lehetünk biztosak benne, hogy valóban isteni módon szeretjük az ő gyermekeit? Úgy, hogy valóban szeretjük Istent, és engedelmeskedünk parancsainak! Mert Istent szeretni annyi, mint engedelmeskedni neki — ez pedig egyáltalán nem nehéz!

Ami Istentől született, az legyőzi a világot, ami pedig a világot legyőzte, az a hitünk. Mert ugyan ki más győzhetné le a világot, mint az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?

Az örök élet a Fiúban van

Ő az a Jézus Krisztus, aki víz[b] által és vér[c] által jött. Tehát nemcsak víz által, hanem víz és vér által. A Szent Szellem bizonyítja, hogy ez igaz, mert a Szent Szellem az igazság. Ez a három tanú bizonyítja az igazságot: a Szent Szellem, a víz és a vér. S ez a három pedig ugyanazt mondja.

Ha az emberek tanúskodását elfogadjuk, mennyivel hitelesebb Isten tanúsága! Mert Isten maga tanúskodott a Fia mellett, 10 és aki hisz az Isten Fiában, elfogadja ezt a tanúságtételt. Aki viszont nem hisz, az egyúttal azt állítja, hogy Isten hazudik! Miért? Mert nem fogadta el Isten tanúságtételét, amellyel ő a Fia mellett tanúskodott. 11 Ez a tanúságtétel pedig így szól: Isten örök életet adott nekünk — és ez az élet Isten Fiában van. 12 Ebből következik, hogy akiben él a Fiú, annak örök élete van. Akiben viszont nem él az Isten Fia, annak nincs örök élete.

Imádkozz a testvéredért!

13 Ezeket nektek írom, akik már hisztek Isten Fiának nevében. Azért írom, hogy egészen biztosak legyetek benne: nektek már most örök életetek van! 14 Ezért teljes bizalommal fordulhatunk Istenhez: ha az ő akarata szerint kérünk valamit, biztos, hogy meghallgat bennünket! 15 Ha pedig biztosak vagyunk benne, hogy meghallgat — bármit is kérünk tőle —, akkor azt is tudjuk, hogy amit kértünk, azt meg is adta.

16 Ha valaki látja, hogy a testvére vétkezett, de nem halálos bűnt követett el, imádkozzon érte! Kérése szerint Isten életet fog adni annak, aki vétkezett. Van halálos bűn is, arra nem vonatkozik, hogy imádkozzatok azért, aki ilyet elkövet. 17 Minden gonosz tett bűn, de nem mindegyik bűn halálos.

18 Tudjuk, hogy akik Istentől születtek, azok nem maradnak a bűnben, mert Isten Fia megőrzi őket teljes biztonságban,[d] hogy a Gonosz[e] ne árthasson nekik. 19 Tudjuk, hogy mi Istenhez tartozunk, de a világ a gonosz hatalmában van. 20 Azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött a Földre, és ő tett bennünket képessé arra, hogy az igaz Istent megismerjük. Most pedig az igaz Istenben élünk, fia, Jézus Krisztus által. Igen, ő az igaz Isten és az örök élet.

21 Gyermekeim, őrizkedjetek és maradjatok távol a bálványoktól és a hamis istenektől!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+4-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Jézus Pilátus előtt

15.1 Amint felvirradt a reggel, a főpapok, a nép vezetői, a törvénytanítók, az egész Főtanács együttesen határozatot hozott. Megkötözték Jézust, elvitték Pilátushoz, és átadták neki.

Pilátus megkérdezte Jézust: „Te vagy a zsidók királya?”

Igen, ahogy mondod” — válaszolta ő.

A főpapok sok vádat hoztak fel Jézus ellen, ezért Pilátus újból megkérdezte őt: „Nem felelsz semmit? Látod, mennyi mindennel vádolnak téged?!”

De Jézus továbbra sem válaszolt a vádakra. Pilátus ezen nagyon csodálkozott.

Pilátus halálra ítéli Jézust

A Páska ünnepén a helytartó — szokás szerint — minden évben szabadon engedett egy foglyot a nép kívánságára. Volt ott akkor egy Barabbás nevű fogoly a börtönben. Azokkal együtt börtönözték be, akik a lázadás idején gyilkoltak is. Az összegyűlt sokaság Pilátus elé járult, és kérte, hogy a szokás szerint engedjen szabadon egy foglyot.

Pilátus megkérdezte: „Akarjátok-e, hogy a zsidók királyát engedjem el?” 10 Tudta ugyanis, hogy a főpapok féltékenységből szolgáltatták ki neki Jézust.

11 De a főpapok rábeszélésére az emberek inkább Barabbás szabadon bocsátását kérték.

12 Ezután Pilátus újból megkérdezte őket: „Hát azzal mit tegyek, akit ti a zsidók királyának neveztek?”

13 Az emberek így kiabáltak: „Feszítsd keresztre!”

14 Pilátus megkérdezte: „Miért? Mi rosszat tett?”

De azok csak még hangosabban ordították: „Feszítsd keresztre!”

15 Mivel Pilátus eleget akart tenni a nép kívánságának, szabadon engedte Barabbást. Jézust pedig megkorbácsoltatta, és átadta a katonáknak, hogy feszítsék keresztre — így végezzék ki.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+15:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/28
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
 

7 Most hát azt kérdezi az Örökkévaló, a Seregek Ura és Istene, Izráel Istene tőletek: Miért követitek el ti is ugyanezt a gonoszságot, amellyel a vesztetekbe rohantok?! Azt akarjátok, hogy mind egy szálig kiirtsanak titeket: férfit és asszonyt, gyermeket és csecsemőt? Arra törekedtek, hogy senki se maradjon életben közületek? Miért bosszantotok engem még itt, Egyiptom földjén is magatok készítette bálványaitokkal? Miért ingereltek haragra azzal, hogy más isteneknek áldoztok, még itt is, ahová menekültként jöttetek? Bizony, vesztetekre művelitek ezt: a föld minden nemzete előtt átkozottak lesztek, és gúnyolni fognak titeket! Ezt akarjátok?Talán elfelejtettétek őseitek gonosz tetteit? Elfelejtettétek azt a rengeteg gonoszságot, amelyet Júda királyai és feleségeik elkövettek? Már nem emlékeztek a saját gonosz tetteitekre és feleségeitek gonoszságaira sem, amelyeket még Júda földjén és Jeruzsálemben műveltetek?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+44%3A7-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-

TELJESEN RÁM KELL HAGYATKOZNOD!

1990. november 7. 

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum570.html

Négyből hárman meg fognak Engem tagadni

Igazság Könyve:

“2014.01.02 20:40

Leányom, szinte már elérkezett hozzátok az az idő, amikor a Kilétemről való minden nyilvános elismerés csupán egy halvány pislákolás lesz a gyertya kanócán, amely szinte már teljesen elégett.

Azok, akik azt mondják, hogy Tőlem valók, csak keveset fognak beszélni Rólam. Azok, akik Hozzám hűségesek, meg fognak rémülni, amikor látni fogják azt a sok embert, akik majd meg fognak Engem tagadni. Az az idő, amikor a hívők el lesznek választva azoktól, akiket súlyos tévedésbe visznek, szinte már elérkezett. Az eljövendő napokban a vakok, a süketek és azok, akik továbbra sem lesznek éberek Isten Igaz Szavára, több milliárdnyian fognak eggyé tömörülni és egy hamis tant fognak elfogadni, mely nem Tőlem való.

Amikor a hitvallás egy új formájának a megújításáról hallotok beszélni, ami a bérmálás szentségének egyféle változata lesz, akkor tudnotok kell, hogy ez egy emberi alkotás. Ennek semmi jelentősége sem lesz a Szemeimben. Ezt a hamis próféta fogja bemutatni globális tervének a részeként, hogy egyesítse az összes vallást a világon. Istenségemet félre fogják söpörni. Szavamat elfelejtik és eltemetik, s közben Tanításaimat azért fogják elferdíteni, hogy rákényszerítsék a híveket egy úgynevezett új formájú evangelizáció elfogadására.

Az Én Igém mindazonáltal továbbra is élni fog, mert azok, akik megmaradnak Egyházamban, amely a kezdettől volt megalapítva, nem fognak megtagadni Engem. Négyből hárman meg fog tagadni Engem. Csak az Én Maradék Egyházam fog Hozzám ragaszkodni és fogja megtartani a Szavamat, de sokan közülük össze lesznek zavarva. Ezek a szegény lelkek, akik megmaradnak Egyházamban, amikor azt az új tan hatalmába keríti, nem fogják tudni, hogy kihez forduljanak. Nekik a következőket mondom: legyetek erősek; legyetek határozottak. Ne tagadjatok meg Engem. Imádkozzatok, hogy vezesselek benneteket, és továbbra is szolgáljatok Engem, ahogyan azt mindig is tettétek. Amikor azok, akik azt állítják, hogy mindenki – az összes vallás – javát szolgálják, azt kérik tőletek, hogy tagadjatok meg Engem, fordítsatok hátat nekik, mert arra fognak kérni benneteket, hogy öleljétek át a pogányságot, amelyet a Kereszténység öltözékében fognak álcázni.

Amikor ezek a csalók – Isten ellenségei –- a saját rangfokozatukon belül megszállják Egyházamat, Atyám egy szörnyű büntetést fog küldeni. Ő ki fogja zökkenteni egyensúlyából a világot, és egyetlen férfi, nő és gyerek sem lesz képes, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a megrázkódtatást. Amikor ellenségeim Misztikus Testemet megtámadják, nagy kárt és zűrzavart fognak okozni, és sokakat el fognak téríteni az Igazságtól. De ők soha nem fogják tudni elpusztítani Egyházamat, mert Maradék Hadseregem soha nem fogja elhagyni az Igazságot vagy engedni a kényszernek, hogy esküt tegyen a Sátánnak és ügynökeinek.

Most sok háború fog kiterjedni, és a viharok meg a földrengések is gyakoribbak lesznek, amíg csak Atyám Haragjának mennydörgése mindenütt érezhető nem lesz.

Ellenségeimnek, akik köztetek járnak és félrevezetik Egyházamat, tudniuk kell a következőket: Én soha nem fogom megengedni nektek, hogy győzedelmeskedjetek azon lelkek fölött, akikért az Életemet adtam. Büszkeségetek (arroganciátok) rövid életű lesz, gonosz cselekedeteitek meg lesznek állítva, és azon próbálkozásotoknak, hogy fájdalmat okozzatok az általatok kiszemelt lelkeknek, hirtelen véget lesz vetve. Ti soha nem fogtok felemelkedni Isten Szava ellen a nélkül, hogy az Isteni Beavatkozás le ne sújtana rátok. Az ördög iránti hűségetek katasztrófába fog torkolni mind számotokra, mind pedig azok számára, akiket sikerül megtévesztenetek. Amikor a Sátán iránti hűségetekkel büszkélkedve próbáltok a Mennyország kapui felé haladni, akkor ti le lesztek kaszabolva, megláncolva és a mélységbe lesztek dobva anélkül, hogy bármilyen Irgalomban részetek lenne.

Most menjetek, mindnyájan, akik tanúi vagytok ezeknek a dolgoknak, amelyek most jönni fognak, és legyetek mindenkor éberek. Nektek továbbra is szolgálnotok kell Engem, mert csak egyetlen Mester létezik.

Jézusotok

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/negybol-harman-meg-fognak-engem-tagadni/

—–
Római katolikus:

2019-01-02

Karácsonyi idő – január 2.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Maradjatok hűségesek a keresztény tanításhoz!
Szeretteim!
Mindaz, aki tagadja, hogy Jézus a Messiás, az hazug. Az antikrisztus az, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Mindenki, aki tagadja a Fiút, nem ismeri el az Atyát sem, és aki megvallja a Fiút, elismeri az Atyát is.
Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek a tanítás, amelyet kezdettől fogva hallottatok, akkor ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Az ígéret pedig, amelyet (Jézus) ehhez fűzött: az örök élet.
Ezt azok miatt írtam, akik félrevezetnek titeket. Maradjon meg bennetek a tőle kapott Kenet, (vagyis a Szentlélek), akkor nincs szükségtek más tanítóra, hiszen az ő Kenete megtanít benneteket mindenre, és ez igaz, s nem hazugság. Maradjatok tehát őbenne, amint tanította!
Gyermekeim!
Maradjatok meg most őbenne, hogy amikor majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és ne szégyenüljünk meg az ő eljövetelekor!

Ez az Isten igéje.
1Jn 2,22-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát. 3cd. vers.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Sok ízben szólt az ősatyákhoz egykor az Isten, * Végül a beteljesedés napjaiban Fia által szólt hozzánk. Zsid 1,1-2 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Keresztelő János tanúsága a Messiásról.
Keresztelő János így tett tanúságot:
A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék öt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.”
Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?”
„Nem vagyok” – felelte.
„A próféta vagy?”
Erre is nemmel válaszolt.
Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?”
János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.
A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?”
János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.”
Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,19-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-02


——
Görög katolikus:

27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”

28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A22-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Boldogok és áldottak vagytok!

17 Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok más tanítványa is, és nagy sokaság, amely Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről gyűlt össze. 18 Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Még azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek. 19 Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.

20 Akkor Jézus a tanítványaira nézett, és ezt mondta:

„Boldogok és áldottak vagytok,
    akik felismertétek, hogy szükségetek van Istenre,
    mert tiétek Isten Királysága!
21 Boldogok és áldottak vagytok, akik most éheztek,
    mert bőségben lesz részetek!
Boldogok és áldottak vagytok, akik most sírtok,
    mert még nevetni fogtok.

22 Boldogok és áldottak vagytok, mikor az Emberfia miatt a többiek gyűlölnek és kiközösítenek titeket, szidalmaznak és rosszat mondanak rólatok! 23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen az őseik ugyanígy bántak régen a prófétákkal is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6%3A17-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

11 Láttatok már olyan forrást, amelyből hol jóízű, hol meg keserű víz folyik? 12 Vagy gondoljátok meg, testvéreim, teremhet-e a fügefa olajbogyót, vagy a szőlő fügét? Ugyanígy, édes víz sem eredhet sós forrásból.

Az igazi bölcsesség

13 Ha valaki közöttetek bölcs és értelmes, ezt mutassa meg az egész életével és olyan jótettekkel, amelyeket szelíd bölcsességgel vitt végbe! 14 Ha ellenben keserű irigység és önzés van a szívetekben, ne dicsekedjetek a „bölcsességetekkel”! Az ilyen dicsekvés hazugság lenne, amely eltakarja az igazságot. 15 Az ilyen „bölcsesség” nem Istentől származik, hanem a földről, az emberi romlottságból, sőt a gonosz szellemektől! 16 Mert ahol irigység, féltékenység és önző törekvések uralkodnak, ott zűrzavar és mindenféle gonosz dolog is megtalálható.

17 A Mennyből, vagyis az Istentől származó bölcsesség elsősorban tiszta, azután békeszerető, figyelmes, kíméletes, megértő, és könyörületes. Az ilyen bölcsesség sok jó „gyümölcsöt” terem, azonkívül igazságos, őszinte, és nem részrehajló. 18 Akik békességet teremtenek, békességben vetnek el olyan magokat, amelyekből idővel az igazságosság „gyümölcse” terem — azaz olyan dolgok, amelyek Isten számára kedvesek.

Adjátok át magatokat Istennek!

Miért harcoltok, vitatkoztok és veszekedtek egymással? Mert folyton önző kívánságok dúlnak a szívetekben! Nagyon kívántok megszerezni bizonyos dolgokat, de nem kapjátok meg. Ezért gyilkoltok, irigykedtek, és mégsem tudjátok megszerezni, amit annyira akartok. Veszekedtek és harcoltok, mégsem kapjátok meg, mert nem kéritek. Vagy, ha kéritek is, akkor sem kapjátok meg, mert nem a helyes indítékkal kéritek, hiszen önző módon a saját kívánságaitokat akarjátok kiszolgálni vele.

Olyanok vagytok Isten iránt, mint a férjéhez hűtlen, házasságtörő asszony! Hát nem tudjátok, hogy a világot szeretni annyi, mint Istent gyűlölni?! Ha valaki a világ barátja akar lenni, Isten ellensége lesz. Vagy azt gondoljátok, az Írás csak üres beszéd, amikor azt mondja, hogy a Szent Szellem — akit Isten adott, hogy bennünk lakozzon — féltékeny és szenvedélyes szeretettel kíván bennünket, hogy kizárólagosan őhozzá tartozzunk?

Isten azonban egyre nagyobb kegyelmet ad nekünk. Ezért mondja az Írás: „Isten ellenáll a büszkének, de kegyelmet ad az alázatosnak.”[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?

28 Volt ott egy törvénytanító is, aki végighallgatta a beszélgetésüket. Mivel látta, hogy Jézus jól megfelelt a szadduceusoknak, megkérdezte tőle, hogy melyik a legfontosabb parancs a Törvényben.

29 Jézus így felelt: „A legfontosabb parancs ez: »Halld meg, Izráel népe! Istenünk, az Örökkévaló az egyetlen Isten! 30 Szeresd hát az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel és minden erőddel!«[a] 31 A második legfontosabb parancs pedig ez: »Úgy szeresd embertársadat,[b] mint saját magadat!«[c] Ezeknél nincs nagyobb parancs.”

32 A törvénytanító így válaszolt: „Jól mondtad, Mester, hogy az Örökkévaló az egyetlen Isten. Valóban nincs más rajta kívül. 33 Minden véres- és égőáldozatnál fontosabb, hogy az Örökkévalót, Istenünket egész szívünkkel, gondolkodásunkkal és minden erőnkkel szeressük, meg az is, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint saját magunkat.”

34 Jézus látta, hogy a törvénytanító belátásra jutott, és ezt mondta neki: „Nem vagy messze Isten Királyságától.” Ezután senki sem mert több kérdést feltenni Jézusnak.

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura

35 Amikor Jézus a Templom területén tanított, felvetett egy kérdést: „Hogyan mondhatják a törvénytanítók, hogy a Messiás Dávid fia? 36 Hiszen maga Dávid mondta a Szent Szellem által:

»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
    Ülj mellém jobb felől,
amíg ellenségeidet
    hatalmad[d] alá kényszerítem!«[e]

37 Dávid Urának nevezi a Messiást, de akkor hogyan lehet a Messiás Dávidnak a fia?”

A nagy sokaság örömmel hallgatta Jézust.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+12%3A28-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/02
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Ti már három éve, hogy felkészítés alatt vagytok. Keljetek fel, vegyétek fel a kereszteteket, és kövessetek Engem

Igazság Könyve:

“2013.12.14 15:17

Drága szeretett leányom, ma elkezdődtek az előkészületek Nagy Irgalmasságom Beavatkozására, hogy az emberek kővé vált szívét arannyá változtassák. Az időjárás jeleit azok fogják felismerni, akiknek szeme van, és akik képesek látni, és akik éberek azon Ígéreteimre, hogy mindenkinek egyenlő esélye van az üdvösségre.

Azok, akiknek a hite meggyengült, meg fognak újulni a Szentlélek Tüzétől. A Szentlélek annyira erőteljes lesz, hogy amikor látni fogják a Fényt, Irgalmasságom Sugarait, sokan a földre fognak zuhanni annak erejétől.


Azok, akik megvetnek Engem, és akik nem tulajdonítanak semmi jelentőséget a bűneiknek, továbbra is meg fognak halni lélekben, és a rémülettől el fognak kúszni Tőlem. Egyesek nem fogják túlélni Beavatkozásomat, mert az a kibírhatatlanságig fogja őket sokkolni.Én most készítem fel a választott lelkeket, utasítván őket arra, hogy végezzék el a Szentgyónásukat (járuljanak a Bűnbánat Szentségéhez) és imádkozzanak mások bűneiért. Az Én időm hamarosan elérkezik. Beavatkozásom gyors és erőteljes lesz, és attól a naptól kezdve a világ két részre fog oszlani. Attól a naptól kezdve a világ ki lesz forgatva önmagából, és csak azok, akik Kegyeimben vannak, fogják kibírni a megpróbáltatásokat, amelyeket majd mindenhol látni lehet.Ti már három éve, hogy felkészítés alatt vagytok. Keljetek fel, vegyétek fel a kereszteteket, és kövessetek Engem. Legyetek erősek. Én bátorságot fogok adni nektek, amelyre szükségetek lesz, mert azon lelkek sötétsége, akik visszautasítják Irgalmamat, le fog ereszkedni a Földre, s aztán szét fog terjedni. Csak azok, akik meg vannak áldva a Szentlélekkel, fogják tudni biztosítani a

fényt, mely vezetni fogja mindazokat, akik be szeretnének lépni Királyságomba, hogy útjaikat az Örök Élet felé irányíthassák.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-mar-harom-eve-hogy-felkeszites-alatt-vagytok-keljetek-fel-vegyetek-fel-a-kereszteteket-es-kovessetek-engem/

 

30 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy erről senkinek ne beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.” 32 Egészen nyíltan beszélt nekik erről. Péter ekkor félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani. 33 De Jézus hátat fordított neki, a tanítványaira nézett, majd ezekkel a szavakkal utasította rendre Pétert: „Takarodj a szemem elől[a], Sátán! Nem Isten ügyét tartod szem előtt, hanem az emberi érzéseket.”

34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8%3A30-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
 
—–
Római katolikus:

2018-12-14

2. adventi hét péntek

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten védi a választott népet, de hűséget vár tőle.
Különben nincs kiút a bajból.

Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: „Én az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik, és arra az útra vezetlek, amelyen járnod kell. Ha megtartottad volna parancsaimat, békéd olyan lenne, mint a folyam, igazságod, mint a tenger hullámai. Nemzetséged annyi volna, mint a föveny, és ivadékod, mint a homokszem. Neved sohasem tűnne el, és nem halványodnék el szemem előtt.”
Ez az Isten igéje.
Iz 48,17-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Aki téged követ, Uram, * azé lesz az élet világossága. Vö. Jn 8,12
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Aki téged követ, Uram, * azé lesz az élet világossága.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Aki téged követ, Uram, * azé lesz az élet világossága.
E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a pelyva, melyet szétszór a szél,
mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
H: Aki téged követ, Uram, * azé lesz az élet világossága.
Zsolt 1,1-2.3.4 és 6

ALLELUJA
Eljön a mi Urunk, siessünk elébe! * Uralma meghozza az áldott békét. – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne tartozzunk azok közé, akik sem a Keresztelőre, sem a Messiásra nem hallgatnak!
Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: »Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.« Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: »Ördöge van.« Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: »Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!« Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,16-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-14

——
Görög katolikus:

18 Ezzel a régi rend félre van állítva, mert gyengének és eredménytelennek bizonyult, 19 hiszen a Törvény senkit sem tudott tökéletessé tenni. Most azonban Isten sokkal jobb reménységet adott nekünk, amely által közel jöhetünk hozzá.

20 Az is fontos, hogy Isten az esküjével tette Jézust főpappá. 21 A régi papság rendjében eskü nélkül léptek szolgálatba a papok, Jézus azonban úgy lett főpap, hogy Isten megesküdött és ezt mondta neki:

„Megesküdött az Örökkévaló,
    és vissza nem vonja:
»Te mindörökké pap leszel.«”[a]

22 Ez az eskü azt is jelenti, hogy Jézus egy új és jobb szövetségért vállalt kezességet.

23 A régi papság rendjében sok főpap következett egymás után, hiszen mindannyian halandók voltak, s nem maradhattak örökké szolgálatban. 24 Jézus azonban örökké él, így örökké pap marad. 25 Ezért minden időben meg tudja menteni azokat, akik az ő segítségével jönnek Istenhez. Hiszen Jézus örökké él, és mindig segít nekünk, ha Istenhez jövünk, mert a mi érdekünkben emel szót Isten előtt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+7:18-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ki a legnagyobb?

33 Ezután Kapernaumba mentek. Amikor már a házban voltak, Jézus megkérdezte a tanítványait: „Miről beszélgettetek útközben?” 34 Egyikük sem mert válaszolni, mert az úton arról vitatkoztak, hogy melyikük a nagyobb.

35 Akkor Jézus leült, odahívta magához a tizenkettőt, és ezt mondta: „Ha valaki első akar lenni, akkor legyen ő az utolsó, és legyen mindenki más szolgája.”

36 Azután kézen fogott egy kisgyermeket, és eléjük állította. Majd a karjaival átölelte, és ezt mondta a tanítványoknak: 37 „Aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben[a] az engem fogad be. Ha pedig engem befogad, akkor azt is befogadja, aki engem elküldött.”

Aki nincs ellenünk, az velünk van

38 János egyszer ezt mondta Jézusnak: „Mester! Láttuk, hogy valaki a te nevedben űzi ki a gonosz szellemeket az emberekből. De megtiltottuk neki, hogy folytassa, mert nem tartozik közénk.”

39 „Hagyjátok! — mondta Jézus. — Mert aki az én nevemben tesz csodát, az nem fog mindjárt rosszat mondani rólam. 40 Aki nincs ellenünk, az velünk van.

41 Ha valaki inni ad nektek egy pohár vizet csak azért, mert a Messiáshoz tartoztok — igazán mondom nektek —, meg fogja kapni a jutalmát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+9%3A33-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/14
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Nektek nyugodtnak kell maradnotok, békében, de azzal a határozott szándékkal, hogy az Evangéliumokban foglalt Szent Igét továbbra is hirdetitek a Föld minden szögletében

Igazság Könyve:

“2013.10.20 12:07

Drága szeretett leányom, fel szeretném tárni mindnyájatok számára, szeretett apostolaim – azoknak, akik a Földön járnak, és akik Szent Szavamat hirdetik -, hogy úgy kell ragaszkodnotok Hozzám, Jézusotokhoz, mint eddig még soha. Ezek az idők, amelyek előttetek állnak, nehezek lesznek számotokra, és mindazoknak, akik Bennem, Velem és Mellettem maradnak, azt mondom: rátok az a felelősség hárul, hogy az előttetek álló sötét napokban égve tartsátok Fényem Lángját.

Drága gyermekeim, nektek nyugodtnak kell maradnotok, békében, de azzal a határozott szándékkal, hogy az Evangéliumokban foglalt Szent Igét továbbra is hirdetitek a Föld minden szögletében. Ti, Maradék Hadseregem, el fogjátok hozni Hozzám Isten minden gyermekét, és segíteni fogtok megmenteni őket a gonosz párájától, mely milliók lelkét fogja beborítani. Ti az Enyéim vagytok, és Isten Fényében jártok, elegyengetve az utat a világ számára, hogy megmeneküljön.

Kegyelmeim most kiáradnak rátok, szeretett apostolaim, és mihelyt felismertétek, hogy vezetlek benneteket, feltéve, ha teljesen Rám hagyatkoztok, semmi bántódás nem fog érni titeket. De ha hagyjátok, hogy a csaló készséges szolgájává váljatok, akkor Védelmem nem fog benneteket beborítani. Azokat közületek, akik a hamis próféta és az antikrisztus oldalán állnak, a Sátán tőrbe fogja csalni, és nem fog szabadon engedni benneteket. Azokat közületek, akik ellenségeim oldalán menetelnek és a kígyó kelyhéből kortyolgatnak, maga a kígyó fogja elpusztítani, ha bátorkodtok őt provokálni.

Figyeljetek most Figyelmeztetésemre: ha a fenevad oldalára álltok és egy szentségtelen esküt tesztek az eretnekség tiszteletére, akkor nagyon nehéz lesz kiszabadítanotok magatokat a gonosz szorításából. Imádkozzatok, hogy legyen elegendő bölcsességetek az Igazság felismerésére.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nektek-nyugodtnak-kell-maradnotok-bekeben-de-azzal-a-hatarozott-szandekkal-hogy-az-evangeliumokban-foglalt-szent-iget-tovabbra-is-hirdetitek-a-fold-minden-szogleteben/

“2013.10.20 17:48

Drága szeretett leányom, menjetek a világba mindnyájan, és terjesszétek az Evangéliumot, mert ezt kell tennetek, még mielőtt Egyházam üldöztetése valóban elkezdődnék.

Minden bizalmatokat Belém kell helyeznetek, és vigasztalódjatok abban a tudatban, hogy amikor a Nagy Nap elérkezik, akkor egy szempillantás alatt testestől-lelkestől a Karjaimba foglak emelni benneteket. Ezért szeretettel és türelemmel Tanításaimra kell emlékeztetnetek a világot. Emlékeztessétek őket arra, hogy a bűn létezik és megbocsáttatik, de előbb bocsánatomat kell kérniük. Nem számít, ha azt mondják, hogy a bűn az ember második természete, nekik tudniuk kell, hogy mint Isten gyermekeinek minden alkalommal kérniük kell a megbocsátást, független attól, hogy bűneik milyen jelentéktelennek tűnnek. A bűn az ami elválaszt Istentől benneteket. Minél többet vétkeztek, annál sötétebbek lesztek, annál mélyebb fájdalmat fogtok érezni, és annyira nyugtalanok lesztek, hogy semmi, csak egyedül a Kegyelmem az, ami enyhíteni fogja fájdalmatokat vagy igaz békét fog hozni számotokra.

Tudnotok kell, hogy amikor az eretnekség uralma elkezdődik, mindazok, akik ebben részt vesznek, szörnyű magányt és nyomorúságot fognak érezni. Mindazonáltal a külvilág számára úgy fog tűnni, hogy mindez, ami az Egyházra vonatkozik elfogadható. Miközben ti bensőleg küzdeni fogtok minden külső rituáléval, amelyet a globális egyesült egyház nevében végeznek, nyugtalanná váltok. Az eretnekség Egyházamba való bevezetésének hat hónapja alatt sokan, akik figyelmen kívül hagyták Hívásomat, elmenekülnek és felkeresik azokat, akik hűek maradtak Szent Szavamhoz. Akkor Hadseregem felduzzad, megnövekszik, és összegyűjti a maradékot minden Keresztény Egyházból, hogy legyőzze a gonosz lelket.

Az egyházszakadás Egyházamban különböző szakaszokra lesz osztva. Az első szakasz akkor lesz, amikor azok, akik valóban ismernek Engem és megértik a Szent Evangéliumok Igazságát, arra a következtetésre fognak jutni, hogy nem tudnak hazugságokat elfogadni az Én Nevemben. A második szakaszra akkor kerül sor, amikor az emberektől megtagadják a Szentségeket abban a formában, ahogyan annak lennie kellene. A harmadik szakasz akkor lesz, amikor Egyházamat megszentségtelenítik, és ez akkor lesz, amikor felszentelt szolgáim végre megértik a Jelenések Könyvében foglalt Igazságot.

Prófétáim nem hazudnak. Nehezükre esik megtenni azt, amit kérnek tőlük. Ők csupán az Én Szavamat közvetítik meg azt, amire Atyám Szent Akarata által utasítást kapnak. A jelek – hogy az utolsó próféta eljöjjön, az egyetlen próféta, aki ma engedélyt kapott az Égből, hogy felkészítse a világot Második Eljövetelemre – most már itt vannak. Amikor megértitek, hogy az Égből a világ számára adott próféciáknak a jelentősége az, hogy növeljék a hiteteket, és biztosítsák, hogy hűek maradjatok Szent Szavamhoz, akkor majd el fogjátok fogadni azokat. Amikor azok úgy következnek be, ahogyan meg voltak jövendölve, akkor tudni fogjátok az Igazságot.

Legyetek készen. Legyetek békével, mert Én veletek fogok járni, akiket most összegyűjtök, hogy kialakítsam Maradék Hadseregemet a Földön.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-egyhazszakadas-egyhazamban-kulonbozo-szakaszokra-lesz-osztva/

….Gyógyítsátok meg a betegeiket, és hirdessétek nekik: »Megérkezett hozzátok Isten Királysága!« 10 Ha pedig valamelyik városban nem látnak szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: 11 »Még a városotok porát is lerázzuk a lábunkról![b] De azt tudjátok meg, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok!« 12 Mondom nektek: Sodoma lakóinak elviselhetőbb lesz a helyzete az ítélet napján, mint az ott lakóknak.”

Szemrehányást tesz a hitetlen városoknak

13 „Jaj neked, Korazin és népe! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban vagy Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, ők már régen zsákruhában és hamuban ülve Istenhez fordultak volna. 14 Bizony, az ítélet napján Tírusz és Szidón népének tűrhetőbb lesz a sorsa, mint a tiétek! 15 És te, Kapernaum, azt hiszed, hogy az égig fognak magasztalni? Nem! A halál országába fogsz süllyedni!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 
 
—–
Római katolikus:
2018-10-2028. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus az Egyházfeje, az Egyház pedig az ő titokzatos teste.
Testvéreim!
Amióta értesültem az Úr Jézusba vetett hitetekről, és az összes szent iránt tanúsított szeretetetekről, szüntelenül hálát adok értetek, és imádságomban újra meg újra megemlékezem rólatok. Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.
Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reménységre hívott meg titeket, milyen gazdag az a fölséges örökség, amelyet ő a szenteknek készített, és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma fölöttünk, akik hívőkké lettünk.
Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta őt, és a mennyben jobbjára ültette. Fölé emelte minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezendő méltóságnak, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is.
Mindent lába alá vetett, őt magát pedig az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste, és teljessége annak, aki mindent mindenben betölt.
Ez az Isten igéje.
Ef 1,15-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét. Vö. 7. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
Dicsőséged fenségesebb az egeknél, * dicséreted zengi a gyermekek és kicsinyek ajka.
Hívek: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
E: Szemlélem az eget, ujjaid műve az, * te alkottad a holdat és az összes csillagot.
Ugyan, mi az ember, hogy megemlékezel róla, * az emberfia, hogy gondot viselsz rá?
H: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
E: Az embert kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, † megkoronáztad dicsőséggel és fönséggel, * hatalmába adtad kezed műveit.
H: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
Zsolt 8,2-7

ALLELUJA
Az igazság Lelke majd tanúságot tesz rólam –, mondja az Úr, * – és ti is tanúságot tesztek rólam. Jn 15,26b és 27a – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus megígéri, hogy aki bátran megvallja őt a földön, azt ő is megvallja majd a mennyben.
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz:
Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt.
Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot.
Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,8-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-20


——
Görög katolikus:

Amikor az Úr visszajön

13 Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreinknek a sorsa felől, akik már meghaltak. 14 Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg.

15 Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk (/életben maradtunk * szerkesztő), amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak. 16 Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja és Isten trombitajele. Akkor fel fognak támadni azok, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők. 17 Ezután mi következünk, akik akkor még életben leszünk (/életben maradtunk * szerkesztő). Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr fölemel magához bennünket a felhőkön a magasságba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fönt, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+4%3A13-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5%3A24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 Mivel mi ebben a nagyobb dicsőségben reménykedünk, teljesen nyíltan és félelem nélkül szólunk. 13 Nem úgy viselkedünk, mint Mózes, aki eltakarta az arcát, hogy Izráel népe ne láthassa a rajta ragyogó dicsőséget, se azt, amikor az elhalványul, és végleg eltűnik.

14 De Izráel népének gondolkodása valóban elsötétült, és megmerevedett. Mind a mai napig, amikor csak olvassák az ószövetségi Írásokat, befedi a szívüket az a „takaró” — s az nem is tűnik el onnan, csak akkor, ha az Úrhoz fordulnak. 15 Igen, mindmáig, amikor csak Mózes Törvényét olvassák, ez a „takaró” borul az értelmükre. 16 Amikor azonban az Úrhoz fordulnak, az a „takaró” eltűnik, 17 mivel az Úr a Szellem, ahol pedig az Úr Szelleme, ott a szabadság.

18 Mi azonban mindannyian fedetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét. Eközben pedig az Úr Szelleme által fokozatosan átváltozunk, egyre jobban hasonlítunk őhozzá, és dicsőségről-dicsőségre jutunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+3%3A12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A római százados hite

Miután Jézus befejezte, amit mondani akart, Kapernaumba ment. Élt ott egy római százados, akinek a rabszolgája halálos beteg volt. A százados nagyon kedvelte ezt a rabszolgáját, és mikor hallott Jézusról, elküldött hozzá néhány zsidó vezetőt. Általuk kérte Jézust, hogy jöjjön el, és mentse meg a rabszolgáját. A zsidó vezetők el is mentek Jézushoz, és így kérlelték: „Ez az ember megérdemli, hogy megtedd, amire kér. Szereti a népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”

Jézus ekkor elindult velük a százados házához. Amikor már közel volt, a százados Jézus elé küldte néhány barátját ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok rá méltó, hogy a házamba jöjj! Ezért nem is jöttem személyesen hozzád. Elég, ha egy szót szólsz, és meggyógyul a rabszolgám. Hiszen én is a feletteseim hatalma alatt vagyok, és vannak katonáim, akiknek meg én parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj el!«, az el is megy, vagy, ha szólok egy másiknak: »Gyere ide!«, az odajön hozzám. Ha azt mondom a szolgámnak: »Tedd meg ezt!«, az meg is teszi.”

Jézus elcsodálkozott ezen. Majd hátrafordult az őt követő tömeghez, és azt mondta: „Igazán mondom nektek: még Izráel népe között sem találkoztam ilyen nagy hittel.”

10 Amikor a küldöttek visszatértek a százados házába, a rabszolgát már egészségesen találták.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+7%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/20
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

28.1 Ezért Izsák hívatta Jákóbot. Megáldotta, majd ezt parancsolta neki: „Fiam, ne a kánaániak leányai közül vegyél magadnak feleséget! Készülj fel, és menj Paddan-Arámba,[a] keresd fel anyai nagyapád, Betúél családját! Onnan vegyél feleséget magadnak: anyád bátyjának, Lábánnak valamelyik leányát!

Áldjon meg téged a Mindenható:[b] szaporítsa és sokasítsa meg utódaidat, hogy népek sokaságának atyjává tegyen téged, adja neked és utódaidnak Ábrahám áldását, hogy örököld a földet, amelyet Isten Ábrahámnak adott, s amelyen jövevény voltál!”

Ezután Izsák elküldte Jákóbot, aki útnak indult. Hosszú utazás után Paddan-Arámba érkezett, ahol felkereste az arám Betúél fiát, Lábánt, Rebekának — Jákób és Ézsau anyjának — bátyját.

Ézsau is megtudta, hogy Izsák megparancsolta Jákóbnak, hogy ne a Kánaániak leányai közül válasszon feleséget, majd megáldotta és elküldte Mezopotámiába, hogy onnan nősüljön, Jákób pedig engedelmeskedett apjának és anyjának, és elment Mezopotámiába. Azt is megértette Ézsau, hogy apjának nem tetszik, hogy ő kánaáni nőket vett feleségül. Ezért meglátogatta Izmáelt, Ábrahám fiát, és feleségül vette — meglévő két felesége mellé — Izmáel leányát, Mahalatot, Nebajót húgát.

Jákób álma Bételben

10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[c], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”

16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: „Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!” 18 Azután fogta azt a követ, amelyen aludt, felállította, majd olajat öntött rá. 19 Azt a helyet pedig elnevezte „Bételnek”[d], vagyis „Isten Házának”. A közelben volt egy város, amelyet régebben Lúznak neveztek.

20 Akkor Jákób fogadalmat tett: „Ha Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, gondoskodik ételemről és ruhámról, 21 hogy békességben térhessek vissza apám házához, akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem! 22 Ez a kő pedig, amelyet emlékoszlopul fölállítottam, Isten Háza lesz. S ezen felül mindenből, amit nekem adsz, a tizedrészt neked adom.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+28%3A1-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Elizeus és az özvegyasszony olajos korsója

4.1 Történt egyszer, hogy a próféták közösségéből[a] az egyik próféta meghalt. Az özvegye Elizeushoz fordult, és elpanaszolta: „Uram, tudod, hogy a férjem, a te szolgád tisztelte és félte az Örökkévalót. Azonban meghalt, és adósságot hagyott ránk. A hitelezője pedig most a két fiamat akarja elvinni, hogy adósrabszolgái legyenek, mivel nem tudom kifizetni a férjem tartozását.”

Elizeus ezt kérdezte: „Hogyan tudnék segíteni rajtatok? Mi van a házadban?”

„Nincs egyebem, csak egy korsó olaj” — válaszolta az asszony.

„Jól van — mondta Elizeus —, akkor menj haza, és kérj kölcsön a szomszédaidtól mindenféle üres edényeket, amennyit csak tudsz! Azután zárkózz be a házadba a fiaiddal együtt, és töltsd meg az üres edényeket a korsódból! Amelyik megtelt, azt állítsd félre.”

Az asszony így is tett. Bezárkózott a fiaival együtt, akik a keze alá adogatták az edényeket, ő meg sorra megtöltötte valamennyit. Amikor már mind megtelt, mondta a fiának: „Add ide a következő üres korsót!”

„Nincs több, már mind megtelt” — felelte az. Ekkor a korsóból sem folyt tovább az olaj.

Az asszony ekkor visszament az Isten emberéhez, Elizeushoz, és elmondta, mi történt. Ő pedig ezt tanácsolta: „Eredj, add el az olajat, és fizesd ki a tartozást. Ami marad, abból meg élhettek a fiaiddal együtt.”

Elizeus szava szerint a meddő asszonynak fia születik

Elizeus időnként megfordult Súnem városában. Élt ott egy jómódú asszony a férjével, aki többször is vendégül látta a prófétát. Ezért, ha arra járt, Elizeus mindig betért hozzájuk. Egy idő múlva az asszony megkérte a férjét: „Nézd, látom, hogy ez az Elizeus, aki időnként nálunk vendégeskedik, Isten szent embere. 10 Építsünk a számára egy kis vendégszobát az emeleten,[b] és tegyünk oda ágyat, asztalt, széket és mécsest. S ha ezután megint erre jár, hadd szálljon meg nálunk abban a szobában!” Így is lett.

11 Egyszer Elizeus éppen ebben a szobában szállt meg, és lefeküdt az ágyra pihenni. 12-13 Majd ezt mondta a szolgájának, Géházinak: „Hívd ide a vendéglátónkat, ezt a súnemi asszonyt. De előbb kérdezd meg tőle, mivel viszonozhatnánk szívességét, hiszen olyan nagy szeretettel gondoskodik rólunk! Akarja-e, hogy szóljunk érdekében a királynak vagy a hadsereg vezérének?”

Géházi hívta az asszonyt, aki megállt Elizeus előtt, és azt mondta: „Uram, én békességben élek a nemzetségem között.” — majd elment.

14 Elizeus azt kérdezte Géházitól: „Mégis, mit lehetne tenni érte?”

Géházi válaszolt: „Úgy tudom, nincs fia, és a férje már öreg.”

15 „Hívd csak ide megint!” — mondta Elizeus.

Az asszony ismét megállt az ajtóban, 16 Elizeus pedig ezt mondta neki: „Egy év múlva ilyenkor már a saját kicsi fiadat ringatod a karodban!”

„Jaj, uram, te Isten embere vagy, ne hitegess engem ilyen lehetetlen dologgal!”

17 Egy idő múlva az asszony várandós lett, és az Elizeus által mondott időben valóban fiút szült.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kings+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/vayera

—-

A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára

Igazság Könyve:
“2013.10.13 18:00
Amikor úgy vélitek, hogy a Rólam való tudásotok felülmúlja Szent Szavamat, ahogyan azt most ezeken az Üzeneteken keresztül adom nektek, és hogy azokban hibák vannak, akkor ti figyelmen kívül hagyjátok az Igazságot. Ti nem ismertek Engem, mivel nem ismertek fel Engem.

Tehát, még közületek azok is, akik egyetértenek azzal, ahogyan ti Szent Szavamat értelmezitek, de elutasítanak Engem ebben a Küldetésben: ti már elhagytatok Engem. Nektek különösképpen hívnotok kell Engem, hogy segítsek nektek, mert Nélkülem semmik vagytok.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-ismertek-engem-mivel-nem-ismertek-fel-engem/ 

 
 
“2013.10.11 22:30
 
Drága szeretett leányom, tudnod kell, hogy Én minden nap, minden percben melletted járok, válaszodra várva. Vannak időszakok, amikor túl sok teendőd van ezzel a Küldetéssel kapcsolatban, de neked mindig elegendő időt kell szánnod Rám, Jézusodra. Ne feledd, hogy Én mindig Jelen vagyok, és mindig válaszolok azoknak, akik hívnak Engem. Nem szabad, hogy bármi is elválasszon a Társaságomtól, mert az az idő, amit elhatározásod szerint Nekem adsz, nagy Kegyelmekben részesít téged. …”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/lazitsatok-mindannyian-es-tudjatok-meg-hogy-isten-mindig-eroteljes-es-legyen-az-barmilyen-gonosz-cselekedet-o-mindent-eltiporhat/
 



“2013.10.08 15:40

… 

Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezen események hírei kitépjék a szíveteket, mert ha Rám hallgattok, és Fiam útját követitek, nagymértékben megkíméllek benneteket az eljövendő szellemi üldözéstől. Időről időre gyengülni fog ragaszkodásotok ezekhez az Üzenetekhez, a Sátán által elültetett támadások miatt. Néhányan közületek fel fogják adni, mások ellenben kételkedni fognak. A túlnyomó többség azonban hű marad Hozzám, Én pedig engedelmességetekért nagy Kegyekben és Kegyelmekben foglak benneteket részesíteni.

Szeretlek titeket, gyermekeim. Én irgalmas leszek, és amikor Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra.

 
Szerető Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”

—–
—–
Római katolikus:
2018-10-09

27. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Pál nem emberektől, hanem Istentől nyerte apostoli küldetését.
Testvéreim!
Hallottátok már, hogy milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát, és romlására törtem. A zsidó vallásosságban nemzetemből számos kortársamat felülmúltam, mert vakbuzgó követője voltam atyáim hagyományának.
De amikor úgy tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, és hirdessem őt a pogányoknak: nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, és nála maradtam tizenöt napig. Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Isten előtt vallom, hogy amit most írok: Nem hazugság.
Azután Szíria és Cilicia tartományába mentem. Júdea Krisztusban hívő egyházai előtt én még ismeretlen voltam. Csak ennyit tudtak rólam: „Aki nemrég üldözött minket, az most hirdeti azt a hitet, amelynek azelőtt romlására tört.” S magasztalták miattam az Istent.
Ez az Isten igéje.
Gal 1,13-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján! 24b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Uram, te megvizsgálsz, és jól ismersz engem, * tudod, ha leülök, vagy ha fölkelek.
Gondolataimat messziről is ismered, † szemmel tartod jártomat-keltemet, * jól látod minden utamat.
Hívek: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
E: Egész bensőmet te alkottad, * anyám méhében te szőttél egybe engem.
Magasztallak, hogy oly csodásán alkottál, † csodálatos minden műved, * lelkem jól tudja mindezt. H: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
E: Csontjaim nem voltak rejtve előtted, † amikor létrejöttem a rejtek ölén, * és megformáltál az anyaföld mélyében.
H: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
Zsolt 138,1-3.13-15

ALLELUJA
Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, * és hűségesek maradnak hozzá. Lk 11,28 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus Mária és Márta házában.
Abban az időben Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,38-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-09


——
Görög katolikus:

Jézus a mennyei Főpapunk!

Látjátok, nekünk ilyen Főpapunk van! Ez a lényege annak, amit eddig mondtunk. Igen, Jézus a Mennyben, a Felséges Isten trónjának jobb oldalán[a] ül, és főpapként szolgál a mennyei Szentek Szentjében[b], az igazi Templomban, amelyet az Örökkévaló épített, nem az emberek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+8%3A1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

26 Ilyen főpapra van szükségünk, aki szent, hibátlan és bűntelen, a bűnösöktől elkülönített, és akit Isten a Menny fölé emelt! 27 Nem olyan, mint azok a főpapok a régi papság rendjében, akiknek naponta kell véres áldozatokat vinniük Istennek: először a saját bűneikért, azután a nép bűneiért. Jézus ellenben csak egyetlenegy áldozatot vitt Istennek, de az mindörökre érvényes: saját magát adta oda áldozatul! 28 Mert a Törvény halandó embereket tesz főpappá, akikben megvannak az emberi gyengeségek. A Törvény után azonban Isten szava és esküje következik, amellyel főpappá tette a Fiút, aki örökké tökéletes.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+7%3A26-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a juhnyájról és a pásztorról

10.1 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.”

Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt.

Jézus, a jó pásztor

Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!

11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

“… 17 Hitetek által egész életetek olyan, mint Isten oltárán az áldozat. Lehet, hogy ehhez az áldozathoz — italáldozatként — a saját halálomat is hozzá kell adnom. De még ha így is történne, akkor is boldog leszek, és együtt örülök veletek. 18 Ti is örüljetek ennek velem együtt!

Hírek Timóteusról és Epafroditoszról

19 Bízom az Úr Jézusban, hogy hamarosan elküldhetem hozzátok Timóteust, és hogy a jó hírek, amelyeket rólatok fog hozni, felvidítanak engem. 20 Ő az egyetlen, aki hozzám hasonlóan a szívén viseli a sorsotokat. 21 A többiek ugyanis csak a saját érdekeikkel törődnek, nem a Jézus Krisztus dolgaival. 22 Ismeritek Timóteust, és tudjátok, hogy úgy szolgált velem együtt az örömüzenet hirdetésében, mint fiú az apjával. 23 Mihelyt meglátom, hogyan alakul a sorsom, azonnal szeretném elküldeni őt hozzátok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A17-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
 

Jézus tanítványai és kísérői

Ezután Jézus a tizenkét apostollal együtt bejárta a városokat és falvakat, s mindenhol hirdette az Isten Királyságáról szóló örömüzenetet. Volt velük néhány asszony is, akikből Jézus gonosz szellemeket űzött ki, és különböző betegségekből gyógyított meg: a magdalai Mária, akiből hét gonosz szellem ment ki; Johanna, Kuza felesége; azután Zsuzsanna, meg sokan mások is. (Kuza Heródes egyik főembere volt.) Ezek az asszonyok a saját vagyonukból támogatták és szolgálták Jézust és a tanítványokat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A1-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/09
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 

—–

Igazság Könyve:
“2013.10.06 23:30

… 

Amikor földi Egyházamban vezetőket jelölök ki, és választott lelkeket nevezek ki, hogy Szent Szavamat terjesszék, az Igazság mindig egyenes, világos, tömör és lényegre törő. Amikor a gonosz lélek befolyása miatt hazudtok, össze fogtok zavarodni. A kifejezésmódok, melyeknek nincs értelme. Az úgynevezett tökéletesítések, amelyeket az ellenség mutat be Egyházamban, azt jelenti, hogy az Igazság nem elég tökéletes.

Nincs szükség Szavam, Szentségeim és Tanításaim tökéletesítésére, mert azok Tőlem származtak. Én Isten vagyok. Tökéletes vagyok. Szavam mindörökre megmarad. Bárki, aki megváltoztatja Legszentebb Szavamat, az Isten ellensége. Nagy az Én Haragom ebben az időben, és ha valaki tiszteletlenül bánik Testemmel, Legszentebb Eukarisztiámmal, és mégis azt mondja, hogy népemet vezeti, tudnotok kell, hogy ez nem igaz. Én soha nem kérnék Egyházamban egyetlen vezetőt sem arra, hogy új jelentések és értelmezések bevezetésével megváltoztassa Isten Szavát. Ez soha nem lehetséges.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/hamarosan-azt-fogjak-nektek-mondani-hogy-a-hiteteket-egy-politikai-kampany-letrehozasara-hasznaljatok-a-szegenyek-megsegitese-erdekeben/

 
——–