Címke: vezetés

Igazságosságom el fogja érni mindazokat, akik megakadályozzák, hogy Isten Szent Szava ismertté váljon a világban

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, ne engedd, hogy Kinyilatkoztatásaim szomorúságot vagy félelmet okozzanak neked. Vezetve vagy és még akkor is, amikor szenvedésed elviselhetetlenné válik, kérlek, emlékezz Szavaimra.

Atyám az egykori prófétákon keresztül megígérte, hogy el fogja küldeni az utolsó prófétát, az utolsó hírnököt. Nem számít, ez mennyire félelmetes lehet számodra, vagy milyen borzalmas érzést kelt benned, tudnod kell, hogy Isten Végső Szövetsége csak ezen cselekedet által válhat valóra.

Azt mondom most nektek, hogy féljenek azok közületek, akik Isten Szavát megsértik. Süssétek le szemeteket és takarjátok be kezetekkel, különösen azok, akik ebben az időben Arcomba köpnek, ezen Üzeneteim, a Megbékélés Üzenetei miatt. Ti nem vagytok méltók, hogy Jelenlétemben tartózkodjatok. Ti, akik most kigúnyoltok Engem, nyugtalanok lesztek és nyugtalanságotok folytatódni fog a Nagy Napig, mert el fogjátok veszíteni a lelkeket Számomra, akikre úgy vágyom.

Felszentelt szolgáimnak (mondom), akik gúnyolódnak ezeken az Üzeneteken keresztüli beavatkozásomon: eljön majd a ti napotok, amikor a következőt fogom kérdezni tőletek: mialatt oly sok időt töltötök azzal, hogy elutasítsátok Igaz Hangomat, hány lelket küldtetek Hozzám? És hányat fordítottatok el Tőlem azon cselekedeteitek által, melyekért majd Megítéllek benneteket?

Azoknak mondom közületek, akik istenkáromlást kiáltanak a Szentlélek ellen: tudjátok meg – és ez egy jel mindnyájatoknak -, hogy még a Nagy Nap előtt le lesztek ütve. Egy szó sem fogja elhagyni ajkaitokat és ezért a tettért ismertek lesztek a nyájatok között – ugyanabban a nyájban, melynek azt mondtátok, hogy hagyja figyelmen kívül ezeket az Üzeneteket, mert ezek nem Istentől származnak. Azon a napon követőitek ismerni fogják az Igazságot és ti majd Elém vetitek magatokat. Én nem kérek bocsánatot ezekért a figyelmeztetésekért. Ha bemocskoljátok a Szentlélek Szavát, akkor elváglak Magamtól benneteket és szörnyű sírásban lesz részetek és mindazoknak, akiket magatokkal visztek a vadonba.

Igazságosságom el fogja érni mindazokat, akik megakadályozzák, hogy Isten Szent Szava ismertté váljon a világban. A legrosszabb büntetésben lesz részük, mert az a fájdalom, amelyet meg fognak tapasztalni, rosszabb lesz, mint azoké, akik a Tisztítótűz legalsó szintjén vannak. Gonoszságotok sok ártatlan lelket botránkoztat meg, akik hűségesek földi Egyházamhoz. Kegyetlenségeteket, mely idővel napvilágra kerül, sokan fogják látni és aztán Isten Igéje iránti hűségetek próbára lesz téve. Aztán a Nagy Napon Előttem fogtok állni, amikor eljövök, hogy visszaköveteljem Isten minden gyermekét – amikor eljövök, hogy megszabadítsam őket a számkivetésből és elvigyem őket a Szeretet és a Béke végső otthonába, Új Paradicsomom Új Korszakába. Ez lesz az, amikor az Ég és Föld eggyé válik.

Megváltótok,
Jézus Krisztus”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/igazsagossagom-el-fogja-erni-mindazokat-akik-megakadalyozzak-hogy-isten-szent-szava-ismertte-valjon-a-vilagban/

—–
Római katolikus:
06-27

Szent László király

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
A hívőnek az Úr megmutatja az igaz utat.
A hívőnek az Úr megmutatja az igaz utat: feltárja előtte Isten országát, és megtanítja a szentek tudományára. Megáldja munkáját, és gazdagon megjutalmazza fáradozását. Oltalmazza őt az ármánykodóktól, akik kifosztanák. Bőséget ad neki. Megvédi ellenségeitől, megoltalmazza üldözőitől. Kemény harcaiban neki juttatja a győzelmet, hogy belássa, mennyivel hatalmasabb a bölcsesség mindennél.
A bölcsesség nem hagyja el az igazat akkor sem, ha elárulják, hanem megszabadítja a gonoszoktól. Elkíséri a börtönbe, vele marad a bilincsekben is. Végül uralomra segíti, és oltalmat nyújt neki zsarnok elnyomóival szemben. Kimutatja azok álnokságát, akik őt gyalázták, neki pedig örök hírnevet ad a mi Istenünk.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 10,10-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Urat féli. – 6. tónus.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőség és gazdagság tölti be házát, * igazsága örökre megmarad.
Az igaz világít, mint fény a sötétségben, * igazságos, jóságos és irgalmas.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
Nem tántorodik meg soha, * az igaz
emléke örökké megmarad.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Rossz hírtől nem kell félnie, * szíve nyugodt, mert az Úrban bízik.
Szíve erős, nem ismer félelmet, * ellenségei szégyenben maradnak.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Bőséges adományt oszt a szegényeknek, † igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.

Vagy: Alleluja.
Zsolt 111,1-2.3-4.5-7a.7b-8.9

ALLELUJA
Jézus mondja: † Új parancsot adok nektek: * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket. Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Szeresd Uradat Istenedet, és szeresd felebarátodat, mint saját magadat.
Abban az időben amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?”
Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 22,34-40″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-27


——
Görög katolikus:

7 Ahogyan Krisztus elfogadott titeket, ti is úgy fogadjátok el egymást! Ez dicsőséget hoz Istennek. Mert határozottan állítom, hogy Krisztus azért lett Izráel népének szolgája, hogy ezzel megmutassa nekik: Isten hűségesen megtartja az ősapáinknak tett ígéreteit. Krisztus azonban nemcsak ezért jött, hanem azért is, hogy az Izráelen kívüli nemzetek is dicsőítsék Istent az irántuk való irgalmasságáért, ahogyan ez meg van írva az Írásokban:

„Dicsérlek téged, Örökkévaló, a többi népek között,
    és nevednek zengek éneket.”[a]

10 Majd ismét ezt mondja:

„Örüljetek, ti többi nemzetek is,
    Isten saját népével együtt!”[b]

11 És megint:

„Dicsőítsék az Örökkévalót,
    a többi népek is mindnyájan,
dicsérjék őt az összes nemzetek!”[c]

12 És ismét, amint Ézsaiás próféta mondja:

„Megjelenik majd Isai utóda,[d]
    aki azért jut hatalomra,
hogy uralkodjon a többi nemzeten,
    akik mind őbenne reménykednek.”[e]

13 Isten, aki a reménység forrása, csordultig töltsön be titeket örömmel és békességgel — a benne való hitetek által — s így a Szent Szellem erejében a reménységetek is túláradóan bőséges legyen!

Pál munkája az Izráelen kívüli nemzetek között

14 Testvéreim, meg vagyok győződve róla, hogy telve vagytok jóindulattal, és megvan bennetek minden szükséges ismeret, olyannyira, hogy még egymást is képesek vagytok tanácsolni és helyreigazítani. 15 Ebben a levelemben mégis őszintén írtam nektek néhány dologról, hogy emlékeztesselek benneteket, hiszen Isten maga adott nekem kegyelmet, 16 hogy Krisztus Jézust szolgáljam az Izráelen kívüli népek között.

Miközben az örömüzenetet hirdetem a nemzeteknek, valójában papi szolgálatot végzek. Az a célom, hogy a Szent Szellem által az Izráelen kívüli népek is olyan elfogadhatók és megszenteltek legyenek Isten számára, mint az áldozati ajándék az oltáron.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+15%3A7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A farizeusok csodát kívánnak Jézustól

38 Ekkor néhány farizeus és törvénytanító azt kérte Jézustól, hogy bizonyítékul tegyen valami csodát.

39 Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen[a] nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt kíván bizonyítékul, de nem fognak más csodát látni, csupán azt, amely Jónás[b] prófétával történt! 40 Mert ahogy Jónás három nap és három éjjel volt a nagy tengeri lény gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld belsejében.

41 Ninive[c] lakói egyszerre támadnak majd fel ezzel a nemzedékkel, és elítélik őket, mert ők Jónás üzenetére megváltoztatták az életüket. Hozzátok pedig eljött valaki, aki nagyobb Jónásnál, mégsem hallgattok rá! 42 Az ítélet napján Dél királynője[d] együtt fog feltámadni ezzel a nemzedékkel, és elítéli őket, mert ő igen messziről utazott ide, hogy Salamon király bölcsességét hallja. Hozzátok pedig az jött el, aki nagyobb Salamonnál, mégsem hallgattok rá!”

A gonosz szellemekről

43 „Amikor egy gonosz szellem kimegy az emberből, olyan helyeken kóborol, ahol nincs víz. Nyugalmat keres, de nem talál. 44 Akkor ezt mondja: »Visszamegyek a házamba, ahonnan kijöttem.« Tehát visszamegy, és azt üresen, kisöpörve, sőt feldíszítve találja. 45 Akkor elmegy, és maga mellé vesz hét másik szellemet, akik még nála is gonoszabbak, mind beleköltöznek abba az emberbe, és ott laknak. Így végül annak az állapota még rosszabb lesz, mint először volt. Bizony, így fog járni ez a gonosz nemzedék is!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+12%3A38-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Ha megkaptátok az Igazságot, fontos, hogy továbbra is terjesszétek Isten Igéjét

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, azok, akik szándékosan bántanak Engem, de ártatlanok, mert nem ismerik fel Szavamat, hamarosan a szükséges vezetésben fognak részesülni.

Mindazokhoz szólok, akik ismerik Szavam Igazságát, mely 2000 évvel ezelőtt adatott az embernek: nektek tudnotok kell, hogy miközben egymással civakodtok, lelkek milliói vesznek el. Oly sokan – akik halálos bűnben vannak – követik el ezeket a cselekedeteket a gonosz fertőzése miatt. Ha ismernék Ígéretem Igazságát az örök életről, sokan nem vennének részt ezekben a cselekedetekben.

Ha megkaptátok az Igazságot, fontos, hogy továbbra is terjesszétek Isten Igéjét. Ezt úgy kell tennetek, hogy szeretetet és tiszteletet mutattok mások élete iránt. Ez a „Ne ölj!” Parancs betartását jelenti Atyám Tízparancsolatából. Továbbá a ti kötelességetek annak biztosítása is, hogy tisztelettel bánjanak az emberi élettel, Isten dicsőségére.

Nektek emlékeztetnetek kell másokat az örök élet Ajándékára, éspedig olyankor, amikor tudjátok, hogy azoknak, akik megtagadják Istent, szükségük van a ti segítségetekre. Az imádság és az útmutatás segítsége által megmenthetitek ezeket a lelkeket. Szeretett követőim, a ti időtökből oly sokra van szükségem. Nektek a lelkek megmentésében nagylelkűeknek kell lennetek az időtökkel. Kérlek benneteket, továbbra is imádkozzátok Keresztes Imahadjáratom imáit, mert ha imádkozzátok azokat, Én az elveszett lelkek millióinak megtérését ígérem.

Ne engedjetek a gonosz támadásainak, aki továbbra is folytatja ezeknek az üzeneteknek a ködösítését, hogy megtévesszen benneteket. Fogadjátok el ezeket a támadásokat olyannak, amilyenek azok valójában: a Sátán és az összes gonosz szellem kísértésének, akik bekóborolják a Földet, hogy megakadályozzák Isten gyermekeit abban, hogy elnyerjék dicsőséges örökségüket, ami várja őket.

Arra is kérlek benneteket, hogy ebben a Nagy Nap előtti végső Küldetésben a Földön, legyetek nagylelkűek és imádkozzatok azokért, akik Ellenem fordultak.

 
 
—–
Római katolikus:
2018-05-06Húsvét 6. vasárnapjaKezdőének:
Ujjongó szóval hirdessétek, hogy mindenki hallja, hirdessétek mindenütt a földön: megváltotta az Úr az ő népét, alleluja. (Vö. Iz 48,20)Könyörgés:
Mindenható Istenünk, add, hogy odaadó buzgósággal ünnepeljük Urunk feltámadásának örömnapjait. Engedd, hogy cselekedeteinkkel mindenkor életre váltsuk, amit az emlékezéssel felidézünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Amikor Péter megérkezett (Cezáreába), Kornéliusz (százados) eléje sietett, és a lábához borult, hogy hódoljon neki. De Péter fölemelte. „Állj fel – mondta –, hisz én is csak ember vagyok.” Majd szólásra nyitotta ajkát és ezeket mondta:Valóban, el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”
Péter még be sem fejezte a beszédet, és a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiáradt. Mert hallották, hogy megkapták a nyelvek adományát, és magasztalják az Istent.
Péter megszólalt: „Meg lehet-e tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?” Elrendelte tehát, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg őket. Őt viszont arra kérték, hogy maradjon még náluk néhány napig.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 10,25-26.34-35.44-48

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt. 6. tónus.


Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Testvéreim!
Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van! Mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát, bűneinkért engesztelésül.
Ez az Isten igéje.
1Jn 4,7-10

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk.” Jn 14, 23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.
Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-17″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-06


——
Görög katolikus:

A tanítványok üresen találják Jézus sírját

20 A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a zárókövet elgördítették a sír bejáratáról. Ekkor Mária elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!”

Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz. Együtt szaladtak, de az a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda. Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba. Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba. Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva. Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Ugyanis még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.

Jézus megjelenik a magdalai Máriának

10 Ezután a tanítványok hazamentek, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az örömhír eléri a többi nemzeteket is

19 Miután Istvánt megölték, a hitetlenek a hívők ellen támadtak, és üldözték őket. Ezért a hívők minden irányba elmenekültek Jeruzsálemből. Eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és a szíriai Antiókhia városába. Mindenhol hirdették az örömüzenetet, de csak a zsidóknak. 20 A hívők között azonban voltak Ciprus szigetéről és Cirénéből származók is. Amikor ezek a szíriai Antiókhiába értek, ott a görögöknek[a] is hirdették az Úr Jézusról szóló örömüzenetet. 21 Az Úr hatalma volt velük, így nagyon sokan a görögök közül is megváltoztatták a gondolkodásukat, Istenhez fordultak, és hittek az Úrban.

22 Amikor ennek híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezetbe, Barnabást elküldték a szíriai Antiókhiába. 23 Amikor megérkezett, látta, hogy ott milyen erőteljesen működik Isten kegyelme. Ennek nagyon megörült, és biztatta az antiókhiai hívőket, hogy teljes szívvel maradjanak hűségesek az Úrhoz. 24 Barnabás jó ember volt, telve Szent Szellemmel és hittel. Így ott nagyon sokan kezdték követni az Urat.

25 Barnabás ezután Tarzuszba ment, hogy Sault megkeresse. 26 Amikor rátalált, elvitte a szíriai Antiókhiába. Egy évig maradtak ott a helyi gyülekezetben, és nagyon sok embert tanítottak. Jézus tanítványait ebben a városban nevezték először Krisztus-követőknek, vagyis keresztényeknek.

27 Ebben az időben néhány próféta érkezett Jeruzsálemből a szíriai Antiókhiába. 28 Egyikük, akit Agabosznak hívtak, felállt, és a Szent Szellem által előre megmondta, hogy nagy éhínség következik az egész világra. Ez Claudius császár idejében meg is történt. 29 Ekkor minden tanítvány elhatározta, hogy segít a Júdeában élő testvéreknek. Mindenki igyekezett annyi pénzt adni, amennyit csak tudott. 30 Amit összegyűjtöttek, azt rábízták Barnabásra és Saulra, hogy vigyék el a júdeai gyülekezetek vezetőinek. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+11%3A19-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Így jutott el egy samáriai város, Sikár szélére. Ez a hely közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet egykor Jákób adott a fiának, Józsefnek. Mivel Jézus az utazástól elfáradt, leült a kút mellé, amelyet Jákób kútjának neveztek. Dél felé járt az idő. 7-8 A tanítványok éppen bementek a városba, hogy valami ennivalót vegyenek. Ekkor ért a kúthoz egy samáriai asszony, aki a városból jött, hogy vizet merítsen. Jézus megszólította: „Kérlek, adj nekem inni!”

A samáriai asszony csodálkozva kérdezte: „Hogy kérhetsz tőlem vizet zsidó létedre, mikor én samáriai asszony vagyok?!” (A zsidók ugyanis szóba sem álltak a samáriai lakosokkal.)

10 Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, akkor tudnád, hogy ki az, aki vizet kért tőled — s akkor te kértél volna vizet tőle, ő pedig friss forrásvizet[a] adott volna neked.”

11 Ekkor az asszony megkérdezte: „Uram, hogyan vennél forrásvizet? Hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. 12 Nagyobb lennél, mint Jákób atyánk, aki ezt a kutat adta nekünk? Ő maga is ebből ivott, a fiai is, meg a nyájai is.”

13 Jézus így válaszolt: „Akik ebből a vízből isznak, azok újra megszomjaznak, 14 de aki abból a vízből iszik, amelyet tőlem kap, az soha többé nem szomjazik meg. Sőt, az a víz, amelyet én adok neki, forrássá válik benne, s olyan víz ömlik majd belőle, amely örök életet ad.”

15 „Uram, adj nekem is abból a vízből, hogy ne legyek többé szomjas, és ne kelljen innen hordanom a vizet!” — kérte az asszony.

16 Jézus ekkor azt mondta neki: „Menj, hívd a férjedet, és jöjjetek vissza!”

17 Az asszony így válaszolt: „Nincs férjem.”

Jézus így felelt: „Ez valóban igaz, nincs férjed! 18 Öt férjed volt, de akivel most együtt élsz, az nem a férjed. Igazat mondtál.”

19 Ekkor az asszony így felelt: „Uram, látom, hogy próféta vagy! 20 Őseink ezen a hegyen imádták Istent. Ti, júdaiak, azonban azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell Istent imádni.”

21 Jézus így válaszolt neki: „Asszony, higgy nekem: eljön az idő, amikor nem kell sem Jeruzsálembe, sem erre a hegyre felmennie annak, aki a Mennyei Atyát akarja imádni. 22 Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig ismerjük azt, akit imádunk, mert az, aki a szabadulást hozza, a zsidók közül jön. 23 Eljön majd az idő, sőt, már itt is van, amikor az igazi imádók szellemben és igazán imádják a Mennyei Atyát, mert az Atya olyanokat keres, akik őt így imádják. 24 Isten szellem, ezért akik őt imádják, azoknak is szellemben és igazságban kell imádniuk őt.”

25 Az asszony így válaszolt: „Tudom, hogy egyszer eljön a Messiás, és amikor majd eljön, mindent megmagyaráz nekünk.”

26 Én vagyok az, aki veled beszélek” — mondta neki Jézus.

27 Ebben a pillanatban érkeztek meg a tanítványok. Nagyon elcsodálkoztak, hogy Jézus egy asszonnyal beszélget. De egyikük sem kérdezte meg, hogy mit akart tőle, vagy miért beszélgetett vele.

28 Az asszony ekkor a kútnál hagyta a vizeskorsóját, visszament, és hívta a város lakóit: 29 „Gyertek, nézzétek meg azt a férfit, aki mindent elmondott nekem, amit tettem! Lehet, hogy ő a Messiás?” 30 Azok pedig kimentek Jézushoz.

31 Amíg az asszony a városba ment, a tanítványok kínálták Jézust: „Mester, egyél valamit!”

32 De ő ezt felelte: „Van mit ennem, de erről ti nem tudtok.”

33 A tanítványok egymást kérdezgették: „Hogy lehet ez? Talán valaki hozott neki ennivalót?”

34 Jézus így válaszolt: „Számomra az az étel, ha azt teszem, amit az Atya rám bízott, hiszen ezért küldött el. Az táplál engem, amikor egészen elvégzem, amivel megbízott. 35 A vetés idején azt szoktátok mondani: »Még négy hónap, és aratni fogunk.« Én pedig azt mondom nektek: nyissátok ki a szemeteket, és lássátok meg, hogy a gabona már megérett az aratásra! 36 Aki learatja, meg is kapja érte a bérét, mert az örök életre gyűjti össze a termést. Ezért együtt örül a vető és az arató. 37 A közmondás ráillik erre: »Az egyik vet, a másik meg arat.« 38 Én azért küldtelek el titeket, hogy learassátok, amit mások vetettek. Mert valóban mások dolgoztak vele, ti pedig folytatjátok, amit ők elkezdtek: learatjátok a munkájuk gyümölcsét.”

39 Abban a samáriai városban sokan hittek Jézusban, mivel az az asszony elmondta nekik: „Mindent megmondott nekem, amit csak tettem.” 40 Ezért a samáriaiak Jézushoz tódultak, kérték, hogy maradjon velük, és ő ott is maradt még két napig. 41 Ezalatt nagyon sokan hallgatták Jézust, és még többen hittek benne.

42 Később meg is mondták az asszonynak: „Először amiatt hittünk Jézusban, amit te mondtál róla. Most már magunk is hallottuk őt, és meggyőződtünk róla, hogy valóban ő az egész világ Üdvözítője.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+4%3A5-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/06
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Júda népe!
Tetteid miatt elveszíted tőlem kapott örökségedet.
Ellenségeid szolgájává teszlek,
    olyan földön, amelyet nem ismertél,
mivel magadra haragítottál,
    s haragom tüze örökké égni fog.”

Áldott, aki az Örökkévalóban bízik,
    akinek reménye az Örökkévaló!
Olyan lesz, mint a vízpartra ültetett fa,
    amely gyökereit a
folyóvízhez nyújtja,
s nem fél a száraz évszaktól,
    mert levelei akkor is zöldellnek.
Még aszály idején sem aggódik,
    s termését idejében meghozza.”

„Romlott az ember szíve,
    minden másnál csalárdabb, javíthatatlan!
    Ki tudná az ember szívét kiismerni?
10 Én, az Örökkévaló — aki a szíveket vizsgálom,
    a legbelsőbb indulatokat mérlegelem,
s megadom mindenkinek,
    amit életútja és tetteinek gyümölcse szerint megérdemel!”

11 Aki igazságtalanul szerzi vagyonát,
    olyan, mint a madár, amely idegen tojásokon ül.
Élete derekán elveszíti a gazdagságot,
    s élete végén bolondnak bizonyul.

12 Ó, dicsőség királyi trónusa,
    szent helyünk,
kezdettől fogva magasan állsz
    az egész világ fölött!

13 Izráel reménysége, Örökkévaló,
    mind megszégyenül, aki elfordul tőled!
Porba írják annak nevét,[b]
    aki elhagyja az Örökkévalót,
    az
élő vizek forrását!

Jeremiás könyörgése

14 Gyógyíts meg Örökkévaló,
    s akkor igazán meggyógyulok!
    Szabadíts meg,
    akkor valóban megszabadulok!
Téged, csak téged dicsérlek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+17:1-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Az ötvenedik esztendő törvényeSzámolj hét szombatévet egymás után — tehát hétszer hét, vagyis 49 évet. Ekkor a hetedik hónap 10. napján, vagyis az Engesztelő Áldozat napján fújjátok meg a sófárt az egész országban. 10 Azt az esztendőt, amely ekkor kezdődik, szenteljétek meg! Ebben az ötvenedik esztendőben hirdessetek szabadságot az egész országban, minden lakos számára! Örömünnep legyen ez a számotokra: mindenki kapja vissza a saját örökségét, ősei földjét.[b] Minden szolga térjen haza a saját nemzetségéhez és családjához.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-
http://www.hebcal.com/sedrot/beharbechukotai

—-

Üzenet a papok számára és mindazon felszentelt szolgáim számára, akik életüket Szent Szolgálatomra adták.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, ez egy Üzenet a papok számára és mindazon felszentelt szolgáim számára, akik életüket Szent Szolgálatomra adták.Szeretett szolgáim, azt akarom, hogy kövessétek az Egyház Törvényeit és azokat, akiknek Nevemben engedelmességgel tartoztok.

Nektek sohasem szabad megszegnetek az Egyház iránti kötelességeteket, és továbbra is, mint mindig, szolgálnotok kell Engem. Kérlek benneteket, hogy továbbra is úgy szolgáltassátok ki a Szentségeket, mint korábban, de még nagyobb igyekezettel. Továbbra is lássátok el szent feladatotokat, amint azt eddig is tettétek. Kötelességgel tartoztok Isten gyermekeivel szemben, és nektek vezetnetek kell nyájatokat. Maradjatok mindenkor hűségesek Tanításaimhoz.

Nem ti lesztek azok, drága szolgáim, aki majd cserbenhagyják Egyházamat a Földön. Nem a ti tetteiteken keresztül fognak megváltozni a Törvények Egyházamban annak érdekében, hogy az új tanokat tárt karokkal elfogadják.

Ti hűségesek fogtok maradni Egyházam szolgálatában, és végezni fogjátok kötelességeiteket egészen a szörnyű napigEz az a nap lesz, amikor a Szentmisémet a felismerhetetlenségig meg fogják változtatni. Isten ellenségei lesznek azok, akik eltaszítanak Tőlem benneteket, azok, akik beszivárogtak Egyházamba.

Amikor az új miseformát elétek tárják, akkor nem marad más választásotok, mert tudni fogjátok, hogy többé már nem a Legszentebb Eukarisztiát fogja felkínálni. Ekkor végre az Igazság fel lesz tárva számotokra, habár addigra már ismerni fogjátok a jeleket. A jelek magukba foglalják majd az imák szabályozásának különös új módjait; A Sátánra többé már nem fognak utalni, és a Szentségeket meg fogják változtatni annak érdekében, hogy más elnevezéseket vezessenek be. Ti kényelmetlenül fogjátok magatokat érezni, mégis kötelezettséget fogtok érezni arra, hogy hűségesek maradjatok Egyházamhoz.

Ha továbbra is hűségesek maradtok Tanításaimhoz, akkor földi Egyházam Létezése egyedüli túlélési eszköz lesz számotokra.

Amikor Tanításaimat, Szentségeimet és a Szentmisémet megváltoztatják, nem szabad tévednetek. Ha ti nem tartjátok be Törvényeimet, akkor elárultok Engem.

A többi Keresztény Egyháznak: figyelmeztetlek benneteket, hogy ez a fertőzés a ti egyházatokra is ki fog terjedni. Idővel nehéz lesz számotokra, hogy olyan módon tanúsítsatok tiszteletet Tanításaim iránt, ahogyan az a világnak adatott. Minden keresztény szenvedni fog a hamis próféta és serege és az Antikrisztus rendszere alatt, kinek arcát, mint minden idők legbefolyásosabb vezetője, hamarosan sugározni fogják az egész világon.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/uzenet-a-papok-szamara-es-mindazon-felszentelt-szolgaim-szamara-akik-eletuket-szent-szolgalatomra-adtak/

“… Mert van egy dolog, amit tudnotok kell: az Antikrisztus bájos vonzóereje mögött ott lesz a bűnre való ösztönzés terve, hogy így az emberiség meghozza végső döntését: dacolva Istennel a fenevad pártjára álljon. Amikor ennek az ideje elérkezik és amikor már minden kísérletet megtettem a lelkek megmentésére, akkor bevégeztetett.Csak a választottak vétetnek fel Királyságomba.

Jézusotok”

Amikor az ember élelmiszerért fog tülekedni, mivel az éhínség markában tartja a világot, a Harmadik Pecsét akkor lesz kinyilatkoztatva.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-az-ember-elelmiszerert-fog-tulekedni-mivel-az-ehinseg-markaban-tartja-a-vilagot-a-harmadik-pecset-akkor-lesz-kinyilatkoztatva/
———
Római katolikus:

” 4. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Legfájóbb csalódásaink közepette is bízzunk abban, hogy Istennek hozott áldozatunk nem marad gyümölcstelen! 
A gonoszoktól szorongatva a próféta így fohászkodott:
Uram, te megmutattad nekem, és így felismertem cselekedeteiket. Világos lett előttem, mert feltártad szándékaikat.
Én pedig, mint szelíd bárány, amelyet áldozatra visznek, nem tudtam, hogy milyen tervet szőnek ellenem.
Azt mondották: „Pusztítsuk ki a fát gyökerestől; irtsuk ki őt az élők földjéről, hogy még a nevét se emlegessék többé.” Te, seregek Ura, igazságosan ítélkezel, te a vesék és a szívek vizsgálója vagy: hadd lássam, miként ítéled és bünteted meg őket!
Ezért tártam fel előtted ügyemet.
Ez az Isten igéje.
Jer 11,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek. (Vö. 2a. vers.)
Előénekes: Én Uram, Istenem, csak benned remélek, * ments meg minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem.
Nehogy elragadja, lelkemet, mint egy oroszlán, * és széttépje, mert nincs, ki megmentsen.
Hívek: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
E: Ítélj meg, Uram, engem, * mert igaz és ártatlan vagyok.
Szűnjék meg a bűnösök gonoszsága † és az igazakat erősítsd meg, * szíveket és veséket vizsgáló igaz Isten.
H: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
E: Oltalmamat én Istennél találom, * megmenti ő a tiszta szívűt.
Isten igaz bíró, * haragjától naponta félni kell.
H: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
Zsolt 7,2-3.9bc-10.11-12

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö, Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézust nem akarják elismerni Messiásnak, mert Galileából származik. 
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?”
Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz.
Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.”
A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!”
Ezután mindegyikük hazatért.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 7,40-53″

——
Görög katolikus: 

47 Az első ember a földből származik, hiszen Isten a földből formálta. A második ember a Mennyből jött.48 Amilyen volt az első, a földből való ember, olyan a többi földi ember is. Viszont, amilyen az a Mennyből való, olyanok azok is, akik szintén a Mennyből származnak.49 Ahogyan hasonlítunk az első földi emberre, úgy fogunk hasonlítani majd arra a mennyeire is.50 Ezt azért mondom, testvéreim, mert ezzel a földi, hús-vér testünkkel nem vehetünk részt Isten Királyságában. Hiszen az, ami el fog pusztulni, az nem vehet részt abban, ami örökkévaló.

51 Figyeljetek rám, mert titkot tárok fel előttetek: nem mindannyian fogunk meghalni, de mindannyian át fogunk változni!52 Mindez egy szempillantás alatt fog történni, amikor az utolsó trombitaszó felhangzik. Megszólal a trombita hangja, és akik korábban meghaltak, feltámadnak a romolhatatlanságra, az örök életre. Mi pedig, akik akkor még élünk, át fogunk változni. …”

“…  25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen.27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.” “
“… 11 Azt kívánjuk, hogy mindannyian szorgalmasan végezzétek ezt a munkát, egész életetekben. Így azután meg is fogjátok kapni, amiben most reménykedtek!12 Ne legyetek lusták! Azokat kövessétek, akik hittel és türelemmel végül megkapták, amit Isten ígért nekik!”
—–
—–
—–
VIDEO:
Miracle of Jesus in Jerusalem 2016

Közületek csak a merészek és a bátrak lesznek azok, akik az üdvösség felé vezetik majd Hadseregemet

Igazság Könyve:
Drága szeretett leányom, ezek a napok, amelyek szinte már elérkeztek, szörnyű sötétséget és kétségbeesést hoznak magukkal, melyekhez hasonlónak még sohase voltatok tanúi életetek során.Ez a lélek sötétsége lesz és ezt azon lelkek üressége fogja okozni, akik az Antikrisztust és a hamis prófétát követikNehéz lesz elviselniük az általuk okozott lelki fájdalmat azoknak a keresztényeknek, akik nem lesznek hajlandók hallgatni az eretnekségekre.

Én ezt csak azért mondom nektek, hogy tudjátok majd a szívetekben, hogy az Én Nevemben szenvedtek, mert az elutasítás fájdalmát Szent Szavam védelmezése miatt fogjátok érezni.

Sohasem szabad megkérdőjeleznetek azokat a hatalmas követelményeket, amelyeket veletek szemben támasztanak vagy elveszítenetek bizalmatokat, mert Én vagyok az, a ti Királyotok, akinek Hatalma van azt biztosítani, hogy ezeknek eleget tudjatok tenni.  Abban sem szabad kételkednetek, hogy ez a Maradék Egyház meg volt jövendölve, amelynek most részévé fogtok válni, hogy továbbra is hűségesek maradjatok Hozzám, Jézus Krisztushoz.

Ne hallgassatok azokra, akik megpróbálják bemesélni nektek, hogy ezekben a világnak adott Szent Üzeneteimben nem szabad hinnetek, mert ők meg vannak tévesztve.

Nektek imádkoznotok kell azokért, akiknek nem lesz erejük vagy kellő szellemi tisztánlátásuk és így a rossz elágazást fogják választani az úton. Sokan azok közül, akik a hamis prófétát követik, megpróbálnak majd benneteket is ugyanarra az útra húzni.

Testvér fog testvér ellen harcolni, apa fia ellen, az anya lánya ellen – mindegyikük azon igyekezetében, hogy kövesse az Igazságot, de oly sokan nem fogják felismerni a hamis próféta tanításainak hibáit és így el fognak veszni Számomra.

Közületek csak a merészek és a bátrak – akik a legjobban szeretnek Engem – lesznek azok, akik az üdvösség felé vezetik majd Hadseregemet.

Ők, a Vezetésem alatt, lelkek milliárdjait hozzák majd magukkal a biztonságba. Ezért sohasem szabad feladnotok.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/kozuletek-csak-a-mereszek-es-a-batrak-akik-a-legjobban-szeretnek-engem-lesznek-azok-akik-az-udvosseg-fele-vezetik-majd-hadseregemet/

Arra kérem felszentelt szolgáimat, hogy hívjanak Engem, Jézusukat, hogy Szentséges Véremmel beboríthassam őket.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/arra-kerem-felszentelt-szolgaimat-hogy-hivjanak-engem-jezusukat-hogy-szentseges-veremmel-beborithassam-oket/

—–
Római katolikus:
“OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből

A gonoszok mindig üldözik a jókat, de Isten végül igazságot szolgáltat. 
Miközben Jeremiás az Úr parancsát teljesítette, így fondorkodtak egymás között ellenségei: „Rajta! Szőjünk összeesküvést Jeremiás ellen, mert nélküle sem vész ki a törvény a papnál, sem a tanács a bölcsnél, sem a beszéd a prófétánál! Gyertek, vádoljuk be őt, és gondosan figyeljük meg minden szavát.”
Jeremiás ekkor így imádkozott: „Figyelj rám, Uram, és halld meg ellenségeim szavát! Vajon rosszal szokás-e fizetni a jóért? Miért ásnak hát vermet nekem? Emlékezzél! A színed elé álltam, hogy közbenjárjak értük, és elhárítsam a haragodat róluk.”
Ez az Isten igéje.
Jer 18,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem. 17b. vers.

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS

Én vagyok a világ világossága, – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon mindenkinek. 
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát, és bizalmasan közölte velük; „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 20,17-28″

——
Görög katolikus: 
16 De magasztos lesz a Seregek Ura, mikor ítéletet tart, és a szent Isten szentnek bizonyul, mikor igazságot tesz.

17 Bárányok legelnek ott a legelőkön, és a gazdagok romjain jövevények élősködnek.

18 Jaj azoknak, akik a gonoszság kötelein húzzák maguk után a bűnt, és a vétket kötélen, mint a kocsit,

19 akik ezt mondják: Siessen, cselekedjék hamar, hadd lássuk már! Teljesedjék be mielőbb Izráel Szentjének terve, hadd ismerjük meg!

20 Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz, és akik azt állítják, hogy a sötétség világosság, és a világosság sötétség; azt állítják, hogy a keserű édes, és az édes keserű! …”

—–
—–
—–
Tóra:
“… 18 Ő így felelt: Nem én rontottam meg Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed.

19 Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám az egész Izráelt a Karmel-hegyre, meg a Baal négyszázötven prófétáját az Asérá négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek.”

A jelek, melyeket küldeni fogok, azonnal felismerhetőek lesznek

“…amelyre elkötelezted magad,

Amint követőim összegyűlnek az Imacsoportokban, ők is érezni fogják Isteni Jelenlétemet, és Én különböző módon fogom megismertetni magam velük. A jelek, melyeket küldeni fogok, azonnal felismerhetőek lesznek.

Most, amikor Imacsoportjaim összekapcsolódnak, maradék Hadseregem virágozni és növekedni fog. Éppúgy, mint ahogy megnövekedtek és több mint kétszáz országban megsokszorozódtak azok a magok, amelyek csak néhány szívben voltak elültetve a kezdetek kezdetén, melyek közül, drága Követőim, sok ismeretlen számotokra.

Tartsatok ki szakadatlanul az alap építésében. Minden felborított kő fontos, mert végül is ez fogja létrehozni a Mennyországhoz vezető lépcsőt.

Jézusotok

Olvass tovább: http://m.igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-jelek-melyeket-kuldeni-fogok-azonnal-felismerhetoek-lesznek/

Római Katolikus:

“Ezt mondja az Úr, a mi Istenünk: „Íme, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! – mondja a Seregek Ura. De ki tudja majd elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik?

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.

Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. * …”

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-02-02


http://szeretetlang.hu/?old=program&parent=0


Görög katolikus: 

Régi és új parancsolat

Szeretteim, nem új parancsolatot írok nektek, hanem egy régi parancsolatot, amely kezdettől fogva megvan nálatok: ez a régi parancsolat az az ige, amelyet hallottatok.

Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+2%3A7-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/02/02

—–

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–

Tóra:

Azután fogta Mózes a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az Úr kötött veletek mindezeknek az igéknek az alapján.

Majd fölment Mózes és Áron, Nádáb és Abíhú, meg Izráel vénei közül hetvenen.

10 Látták Izráel Istenét: Lába alatt zafírkőféle volt, olyan tiszta, mint maga az ég.

11 Izráel fiainak ezekre a vezetőire nem emelt kezet. Bár látták az Istent, ettek és ittak. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

“Ti oly könnyen felfaljátok azokat a hamis szavakat, melyeket a hazugok tárnak elétek.”

Igazság Könyve:
Mennyire ostobák azok közületek, beleértve hűséges követőimet is, akik annyira éhesek vagytok Szeretetemre, hogy oly könnyen felfaljátok azokat a hamis szavakat, melyeket a hazugok tárnak elétek. 
Miközben oly sok hang – a hamis próféták szájából – irányítja sokak figyelmét, az Én Igaz Hangom félre van dobva. Azoknak mondom közületek, akik meglelik Hangomat, és akik tanúi a sok önjelölt próféta szavainak: nektek most meg kell hallgatnotok Engem.

Eljön majd az idő, amikor szégyellni fogjátok kegyetlenségeteket, Szent Szavam keserű elutasítását, azon makacs visszautasításotokat – mely a büszkeség bűnéből születik –, hogy megöleljétek Szentséges Szavamat ebben az időben. Mert eljött az ideje annak, hogy az Igazság kinyilatkoztassék az emberiségnek, pontosan a lelketek érdekében, minden férfi, nő és gyermek lelkének érdekében. 


Megígértem a világnak, hogy az Igazság kinyilatkoztatásra kerülhet számára ez alatt az idő alatt, mégis közületek olyan sokan vakok és süketek Isten Szavára.

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-oly-konnyen-felfaljatok-azokat-a-hamis-szavakat-melyeket-a-hazugok-tarnak-eletek/

—–
Római katolikus:
“Testvéreim!

Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. Mert nem az a megbízható, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Isten ajánl.

Bárcsak eltűrnétek részemről egy kis oktalanságot. Sőt viseljetek el engem is. Én ugyanis Isten szeretetének féltékenységével féltelek titeket, mert eljegyeztelek benneteket egy férfival, hogy mint tiszta szüzeket vezesselek el Krisztushoz benneteket.

Ez az Isten igéje.
2Kor 10,17-11,2″

——
Görög katolikus: 
Adjátok hát oda magatokat Istennek, és engedelmeskedjetek neki! Ugyanakkor álljatok ellen a Sátánnak, és ő el fog futni tőletek!Jöjjetek közel Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok! Ti bűnösök, takarítsátok ki a bűnöket az életetekből![a]Tisztítsátok meg a szíveteket, és ne próbáljátok többé Istent is, meg a világot is követni!

15 Ehelyett azt kellene mondanotok: „Ha az Úr akarja, és élünk, ezt meg ezt fogjuk tenni.” 16 Ti pedig magabiztosak és büszkék vagytok — minden ilyen büszkeség gonosz dolog!

17 Ha valaki tudja, hogy mi volna helyes, mégsem teszi meg, bűnt követ el.”
—–
—–
—–
Tóra:
Ő pedig így szólt hozzám: „Menj! Mondd ennek a népnek:

Csak hallgassátok és hallgassátok, újra meg újra,
    de ne értsétek meg!
Csak nézzétek és nézzétek, újra meg újra,
    de ne lássátok!”

10 „Menj, tedd érzéketlenné e nép szívét,
    füleiket zárd be, hogy ne halljanak,
szemeiket takard el,
    hogy ne lássanak, szívükkel ne értsenek,
hogy ne tudjanak visszatérni hozzám,

    és meg ne gyógyítsam őket!””
—–