Címke: jelenlét

Megszüntetik a Szent Eukarisztia jelenlétét, és emiatt Fiam a Keresztre feszítés fájdalmait fogja újra elszenvedni.

Igazság Könyve:

Szűz Mária: A szomorúság könnyeit sírom a Katolikus Egyház azon papjaiért, akik rettenetesen szenvednek ebben az időben

  1. május 10., csütörtök, 3:45

 

Gyermekem, Fiam, Jézus Krisztus most arra készül, hogy – még a Nagyfigyelmeztetés előtt – Isten gyermekei közül annyit mentsen meg, amennyit csak lehetséges. Mert a Nagyfigyelmeztetés után, Fiam Dicsőséges Visszatéréséig már nem marad sok idő.

A szomorúság könnyeit sírom a Katolikus Egyház papjaiért, akik rettenetesen szenvednek ebben az időben.

Ezek a tiszta, elveszett és tévelygő szolgák, a szakadás közepette fogságba estek, ahonnan nem tudnak kiszabadulni.

Ők a mások bűnei miatt elszenvedik azt a kínt, amellyel végig kell nézniük, amint a Fiam iránti hűséget félredobják.

Ez a gonosz megosztottság, melyet a szabadkőműves csoportok okoztak, szándékolt. Azok bűneit, akik az ártatlan lelkekre mért bűncselekményekért vétkesek, ürügyként használják fel, hogy az Egyház törvényeit megváltoztassák.

Sokan félre lettek vezetve az Isten gyermekei iránti hűség hamis értelmezése miatt.

Mennyire szenvedek, amikor látom, hogy a Katolikus Egyház falait tégláról téglára szedik szét, hogy utat nyissanak az új egyháznak.

Az új egyház, amely hamarosan felbukkan, Fiam részéről nem lesz elfogadható.

Ehelyett megszüntetik a Szent Eukarisztia jelenlétét, és emiatt Fiam a Keresztre feszítés fájdalmait fogja újra elszenvedni.

Az áldozatot, amelyet Ő meghozott, hogy ezt az ajándékot átadja a világnak, hamarosan figyelmen kívül hagyják, és elutasítják.

Ők – az új egyház – nem fogják mondani Isten gyermekeinek, hogy az Eukarisztiában Jézus, az Én Fiam, valóban jelen van.

Ők az Eukarisztiáról egy új értelmezést fognak alkotni, és nem fog nekik sikerülni, hogy Fiam jelenlétét lehívják. Az élet kenyere meg fog halni.

Isten gyermekei már nem lesznek Fiam valódi testével és vérével táplálva.

Lelkük sivár, üres lesz Fiam jelenlétének és azon kegyelmének hiánya miatt, melyeket azoknak ad, akik Őt magukhoz veszik.

A papok számára kötelező, hogy megvédjék a Szent Eukarisztiát. Ők erősek kell, hogy legyenek, és ezt a drága és szent Ajándékot soha nem szabad felhígítaniuk.

Fiam szereti a Katolikus Egyházat, tudja, hogy az mennyire szenved. Ő érzi ennek fájdalmát.

Szeplőtelen Szívem kettészakad a fájdalomtól látván, amint ezt a Szent Templomot szándékosan megsemmisítik.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok az Atyához, szeretett Fia nevében, hogy legyen könyörületes azokhoz, akik az Egyházat el akarják süllyeszteni, és Isten gyermekeit szét akarják szórni az elhagyatottság szakadékában.

Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 53. imáját a Katolikus Egyházért.

A Keresztes Imahadjárat 53. imája: „Ima a Katolikus Egyházért”

„Ó, Mennyei Atya, Szeretett Fiad Nevében kérlek, adj erőt és kegyelmeket annak érdekében, hogy segítsen ellenállni a papoknak abban az üldöztetésben, amelyet elviselnek. Segíts nekik, hogy ragaszkodjanak szeretett Fiad, Jézus Krisztus Tanításainak Igazságához, és soha ne mondjanak le az Eukarisztiában való jelenlétéről, a hazugságokkal szemben ne gyengüljenek el, és ne adják meg magukat azoknak. Ámen”

Szerető Édesanyátok,

A Föld Királynője, Az Üdvösség Anyja „

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-szomorusag-konnyeit-sirom-katolikus-egyhaz-azon-papjaiert-akik-rettenetesen-szenvednek

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/10

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-10

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

És azon a napon, amikor többé már nem fogják megtartani a Szentmise napi Áldozatát, Jelenlétem megszűnik

Igazság Könyve:

“… A Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétem nélkül nem lenne élete sem a testnek, sem pedig a léleknek. Nélkülem az egész emberi nem fölött a test és a lélek halála győzedelmeskedne, mert Nekem köszönhető az, hogy az eljövendő új világban többé már nem lesz halál. …”

https://masodikeljovetel.hu/nelkulem-az-egesz-emberi-nem-folott-test-es-lelek-halala-gyozedelmeskedne

Pio atya:  

Pio atya számára nagyon fontos volt a szentmise bemutatása és a szentáldozásban való részesülés. „Egyszerűbb lenne a világnak a Nap nélkül léteznie, mint szentmise nélkül” – mondta egyszer.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/pio-atya-aldozas-utani-imaja

 

 

.. És azon a napon, amikor többé már nem fogják megtartani a Szentmise napi Áldozatát, Jelenlétem megszűnik. Amikor elérkezik a nap, hogy végleg megfosztják, keresztre feszítik, és meggyalázzák Testemet, földi Egyházamat, minden örökre meg fog változni. …”

https://masodikeljovetel.hu/gonosz-embernek-es-hamis-profetanak-tartottak-engem-es-igy-megkorbacsoltak

https://remnant-army.org/wordpress/hu/isteni-jelenlet/

———-

Igaz Élet Istenben:

„…

“Atyám-Abba”.

Hamarosan leszáll, hogy letörje a gonoszságot, amely beférkőzött az emberek szívébe.

Figyelj rám, több mint három éven át fognak taposni az örök áldozaton. 2 E hihetetlen istenkáromlás miatt lakosaitok egyharmada meg fog halni a gonoszságtól. Az Úr saját Szentségére esküdött így.

Készüljetek most fel arra, hogy Istennel találkozzatok!…

3 Nem szívesen mondtam el neked mindezt, de nemzedéketekben ma nagy tiszteletet nyújtanak az ördögnek, aki kezdettől fogva gyilkos és hazug, és most atyaként imádják.Őt tisztelik az Atya helyett. Napjaitokban mélyen meghajolnak művei előtt, és ezzel büntetést vont magára nemzedéketek. Országaitokat elárasztották a tisztátlan lelkek légiói, és ott nyüzsögnek mindenütt.

A Sátán ma még Isten választottjait is megkísérti. Ezért éri annyi baj ezt a nemzedéket, amely ártatlan vérrel építi tornyait, 4 és bűnre alapozza hazáját. Egyedül ez az áldozat tetszik a Sátánnak… 5 …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum882.html

———-

Római katolikus:

2021-02-19

Péntek hamvazószerda után

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az igazi böjti lelkület: az önzetlen szeretetből fakadó jó cselekedetek gyakorlása.
A helyes böjtölésről prófétája által szól az Úr:
Kiálts teli torokból, ne kíméld magad, emeld föl hangodat, mint a harsona. Hirdesd népemnek hűtlenségét, Jákob házának bűneit.
Mert hiszen napról napra keresnek, és szeretnék megismerni útjaimat, mint olyan nemzet, amely az igazsághoz szabja tetteit, és nem hagyja el Istenének törvényét. Igaz ítéletet követelnek tőlem, és Isten közelségét óhajtják: Miért böjtölünk, ha nem látod meg, és miért sanyargatjuk magunkat, ha nem veszed észre?” De lám, még a böjtöléstek napján is csak a hasznot keresitek, és sanyargatjátok munkásaitokat. Veszekedés és perlekedés közt böjtöltök, és ököllel ütitek le a szegényt. Bizony, mostani böjtöléstek soha nem szerez nektek meghallgatást a magasságban. Talán az ilyen böjt tetszik nekem? Ilyen az a nap, amelyen az ember megsanyargatja magát? Lehajtjátok fejeteket, mint a káka, és zsákot meg hamut terítetek magatok alá.
Ezt nevezitek ti böjtnek, olyan napnak, amely tetszik az Úrnak?
Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége gyűjt egybe téged.
Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol, könyörgő szavadra így felel: Nézd, itt vagyok!
Ez az Isten igéje.

Iz 58,1-9a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, te nem veted meg * az alázatos és töredelmes szívet. (19b. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem! † Mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Istenem, te nem veted meg * az alázatos és töredelmes szívet.
E: Gonoszságomat beismerem, * szüntelen előttem lebeg bűnöm.
Egyedül csak ellened vétettem, * ami színed előtt gonosz, olyat tettem.
H: Istenem, te nem veted meg * az alázatos és töredelmes szívet.
E: Mert az áldozatban kedved nem leled, * s ha égőáldozatot hoznék, nem vennéd szívesen.
Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek! * Istenem, nem veted meg az alázatos és töredelmes szívet.
H: Istenem, te nem veted meg * az alázatos és töredelmes szívet.
Zsolt 50,3-4.5-6a.18-19

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
A jót keressétek és ne a rosszat, hogy éljetek, * és az Úr veletek marad. Ám 5,14 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítványai majd akkor böjtölnek, ha nem lesz velük a Mester.
Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?”
Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény?
Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 9,14-15

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-19


————

Ortodox (Görög keleti):

„1 Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, üdvözletét küldi mindazoknak, akik velünk együtt ugyanazt a drága hitet kapták Istenünk és Üdvözítőnk, az igazságos Jézus Krisztus által.

2 Mind több és több kegyelem és békesség töltsön be titeket azáltal, hogy Istent és Urunkat, Jézust, személyesen és egyre mélyebben megismeritek.

Isten ajándékai és ígéretei

3 Az ő isteni hatalma mindennel megajándékozott bennünket, ami ahhoz szükséges, hogy Isten tetszésére és dicsőségére éljünk — azon keresztül ajándékozott meg, hogy egyre jobban és bensőségesebben megismerjük őt, aki a saját dicsőségébe hív bennünket.

4 Egyúttal igen nagy és értékes ígéreteket is adott nekünk, amelyek megragadása által kimenekülhetünk a jelen világ romlottságából, és részesülhetünk az isteni természetben. A világ romlottságának gyökere pedig az olyan kívánság, amely gonosz dolgokra irányul.

5 Ezért hát ti is teljes erővel törekedjetek arra, hogy a hiteteket egészítsétek ki elsőként jósággal és tisztességgel, azután a tisztességet helyes ismeretekkel és tudással, 6 továbbá mértékletességgel, állhatatossággal és türelemmel, majd istenfélő magatartással, 7 s azonfelül a testvéreitek iránti kedvességgel és jóindulattal, végül az isteni szeretettel is. 8 Ha mindezek megvannak, és egyre erősödnek bennetek, akkor Urunk, Jézus Krisztus mélyebb megismerése egyúttal tevékeny és eredményes életre is elvezet majd benneteket, amely jó gyümölcsöket fog teremni. 9 Akiből viszont hiányoznak ezek a tulajdonságok, az szellemileg vak vagy rövidlátó, mert elfelejtette, hogy a régebben elkövetett bűneitől Isten megtisztította.

10 Ezért, testvéreim, még inkább törekedjetek arra, hogy megerősítsétek: Isten elhívott és kiválasztott benneteket. Ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani, vagy elesni soha,

 

 

 

 

 

Jézus prófétál az utolsó időkről

13 Amikor Jézus már kifelé ment a Templom területéről, egyik tanítványa megszólította: „Mester! Nézd, milyen hatalmas kövek, micsoda épületek!”

2 Jézus ezt felelte: „Nézd meg jól ezeket a nagy épületeket! Itt kő kövön nem marad, mert mindent porig fognak rombolni.”

3 Ezután leült az Olajfák hegyén, ahonnan jól lehetett látni a Templomot. Csak Péter, Jakab, János és András volt mellette, akik megkérdezték: 4 „Mondd meg nekünk, mikor fog ez megtörténni! Milyen jelek fogják mutatni, amikor mindezeknek be kell teljesülniük?”

5 Akkor Jézus így tanította őket: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! 6 Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás, és sokakat félrevezetnek. 7 Fogjátok hallani a háborúk zaját, és fogtok híreket hallani a távolban zajló háborúkról is, de ne rémüljetek meg! Ezeknek meg kell történniük, mielőtt a vég valóban elérkezik. 8 Egyik nép a másikra támad, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. Földrengések és éhínségek lesznek különböző helyeken. De mindez még csak a »szülési fájdalmak« kezdetét jelzi.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2+Peter+1%3A1-10%3B+++++Mark+13%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/19

 

Ne fogadjátok el a hazugságokat, a változtatásokat a Szentmisében és a Szent Eukarisztiában

Igazság Könyve:
 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (II.rész)

Keresztes Imahadjárat 103. imája

Hogy megosszuk a Szenvedés Kelyhét Krisztussal.

Keresztes Imahadjárat 122. imája

Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének

Keresztes Imahadjárat 132. imája

Hogy ellene mondjunk a Sátánnak, és megvédjük ezt a Küldetést.

Keresztes Imahadjárat 146. imája

Védelem a megtévesztés ellen

A Keresztes Imahadjárat 159. imája

Könyörgés Isten Szeretetéért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-4-nap-csutortok

 
 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–


 
 
 
“Drága, szeretett leányom, most fel kell állnotok, és a szeretetben egyesülve össze kell gyűlnötök, hogy felkészüljetek az előtettek álló nehéz időkre.

Ti, erős hadseregem, áldottak vagytok, és védelemben részesültök Atyám Pecsétje, az Élő Isten Pecsétje által.

Annak ellenére, hogy minden oldalról meg fognak benneteket dobálni, ne feledjétek: Én veletek vagyok.

Számos esemény, beleértve az ökológiai megrázkódtatásokat, a háborúkat, az egyházszakadást földi Egyházamon belül, nemzetetek diktatúráját, amelyek alapvetően egymáshoz kapcsolódnak, minden egyazon időben fog beteljesülni.

Számos megrázkódtatás sok könnyet és fogcsikorgatást fog okozni, de egy dolog sértetlen marad: Isten Hatalma és Szeretete minden gyermeke iránt.

Ez a csata ki fog bontakozni a világ előtt, és ti, hadseregem, ne remegjetek a félelemtől. Minden rendben van Királyságomban, és ott a ti helyetek biztosítva van. A többiek azok, akikkel most törődnötök kell.

Fegyverzetet kaptatok. Használjátok azokat. Imáim, a Keresztes Imahadjárat imái segíteni fognak sok rémület enyhítésében, melyeket az emberiség bűnei okoztak. Kérlek benneteket, imádkozzátok ezt az imát a büntetések enyhítésére.

A Keresztes Imahadjárat 83. imája: Ima a büntetések enyhítésére

Ó, drága Atyánk, Legmagasságosabb Isten, mi, a Te szegény gyermekeid Mennyei Trónod elé vetjük magunkat. Könyörgünk Hozzád: szabadítsd meg a világot a gonosztól. Irgalmasságodért esedezünk azon lelkek számára, akik rettenetes nehézségeket okoznak gyermekeidnek a Földön. Kérünk Téged, bocsáss meg nekik. Kérünk Téged, távolítsd el az Antikrisztust, amint ismertté tette magát. Kérünk Téged, drága Urunk, enyhítsd büntetésed Kezét. Kérünk Téged, hogy cserébe fogadd el imáinkat és szenvedéseinket, hogy könnyítse gyermekeid szenvedéseit ebben az időben. Bízunk Benned. Tisztelünk Téged. Köszönjük Neked azt a nagy áldozatot, amelyet akkor hoztál, amikor elküldted egyetlen Fiadat, Jézus Krisztust, hogy megszabadítson minket a gonosztól. Újból üdvözöljük Fiadat, mint az emberiség Üdvözítőjét. Kérünk Téged, védj meg minket. Tarts távol minket a bajtól. Segítsd családjainkat. Légy Irgalmas hozzánk. Ámen.

Ti, hadseregem, mindenképp legyetek felkészülve. Minden, amit tennetek kell az, hogy bízzatok Bennem. Ha teljesen megbíztok Bennem, akkor képesek lesztek átadni Nekem, Jézusotoknak, minden szereteteteket, szenvedéseteket és fájdalmatokat.

Amikor ez megtörténik, akkor nektek mindent az Én szent és könyörületes kezeimben kell hagynotok.

Köszönöm, hogy válaszoltok Hívásomra.

Jézusotok”

Fegyverzetet kaptatok. Használjátok azt.
2012. november 1. csütörtök, 18:00
 
———-
Római katolikus:

2020-10-29

30. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
A gonosz szellem támadásait lelki fegyverekkel kell visszaverni.
Testvéreim!
Erősödjetek meg az Úrban az ő hatalmas ereje által! Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok a sátán támadásaival szemben! Nem emberi gyengeségeink ellen kell ugyanis küzdenünk, hanem a gonosz szellem túlvilági hatalmasságai és erői ellen, amelyek a sötétség hatalmába akarják hajtani a világot.
Öltsétek tehát magatokra Isten teljes fegyverzetét, hogy a Gonosz támadása idején ellenállhassatok, és minden tekintetben helytálljatok! Készüljetek fel: derékövetek legyen az igazmondás, páncélotok az igazlelkűség! Legyetek útra készek, hogy a békesség örömhírét bárhová elvigyétek! Mindig tartsátok kézben a hit pajzsát, amellyel kivédhetitek a gonosz lélek tüzes nyilait! Végül pedig vegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét!
Szüntelenül esedezzetek bensőséges könyörgéssel és imával a Szentlélekben! Legyetek éberek és állhatatosak az összes testvérekért mondott imádságban! Értem is imádkozzatok, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, és amikor megnyitom ajkamat, bátran hirdessem az evangélium titkát, amelynek a bilincsekben is hírnöke vagyok! Hadd hirdessem bátran, amint kötelességem!
Ez az Isten igéje.
Ef 6,10-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem! 1a. vers.
Előénekes: Áldott legyen az Úr, ő az én segítségem, † ő tanította harcra kezemet, * és ujjaimat viadalra.
Hívek: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
E: Ő az én irgalmasságom és erősségem, * menedékem és szabadítom;
ő a védőpajzsom, benne remélek, * aki uralmam alá veti népemet.
H: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
E: Új éneket éneklek neked, Istenem, * tízhúrú hárfán zsoltárt zengek.
Diadalra segíted a királyokat, * és szolgádat, Dávidot megóvod a gonosz kardtól.
H: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
Zsolt 143,1.2.9-10

ALLELUJA
Áldott, aki az Úr nevében királyként érkezik! * Békesség a mennyből, és dicsőség a magasságban! Lk 19,38;2,14 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ellenségei nem akadályozhatják meg Jézust küldetése teljesítésében.
Abban az időben néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.”
De ő ezt válaszolta: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök, és gyógyítok ma és holnap; csak harmadnapra fejezem be. De ma, holnap és holnapután tovább kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül.
Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyott lesz házatok. Mondom nektek:
Nem láttok engem mindaddig, amíg el nem jön az az idő, amikor így kiáltoztok: »Áldott, aki jön az Úr nevében!«”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 13,31-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-29

 
“… Amikor elérkezik az idő, és nektek, Felszentelt Szolgáim, bemutatják az új, modern értelmezést, akkor tudni fogjátok, hogy a fertőzés elkezdődött.
 
Erre az időpontra nektek fel kell készülnötök. Gyűljetek össze, és védjétek meg Keresztre feszítésem Igazságát. Ne fogadjátok el a hazugságokat, a változtatásokat a Szentmisében és a Szent Eukarisztiában. Mert ha mégis megteszitek, akkor az Én Jelenlétem megszűnik Isten minden gyermeke számára.

Kövessetek Engem. Ez a legnagyobb kihívás, amellyel valaha is szembe kell néznetek, de Én megadom nektek a kegyelmeket, hogy megkülönböztessétek az igazságot a szentségtörő koholmánytól, amelyre felkérnek majd benneteket, hogy fogadjátok el az Én Nevemben.

Nektek kérnetek kell most a segítségemet a Keresztes Imahadjárat ezen (56.) imája által.

Ez a papok számára van, hogy a Szent Eukarisztiának védelmet keressenek:…”

 
 
 
 
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Pál szolgálata szenvedések között

24 Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház.

25 Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek az Isten igéjét;

26 mégpedig azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ő szentjeinek,

27 akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag ennek a titoknak dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek.

28 Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk a Krisztusban.

29 Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem.

————————

Jézust Belzebub szövetségesének mondják

14 Egyszer azután egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott.

15 Néhányan közülük azonban így szóltak: “Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”

16 Mások pedig kísértették, és mennyei jelt követeltek tőle.

17 Ő azonban ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: “Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és ház házra omlik.

18 Ha a Sátán is meghasonlik önmagával, miképpen maradhat fenn az országa? Ti azt mondjátok, hogy én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket.

19 De ha én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Ezért ők lesznek a bíráitok.

20 Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.

21 Amikor az erős fegyveres őrzi a maga palotáját, biztonságban van a vagyona.

22 De ha nála erősebb tör ellene, és legyőzi őt, akkor elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt.

23 Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, tékozol.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians%201:24-29;%20%20%20Luke%2011:14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

Miközben a Szentlélek áthatol ezeken az üzeneteken, Igém – amint az az Én földi időmben is volt – villámcsapásként terjed szét

Igazság Könyve:
2015. február 8. vasárnap, 20:31

 

Drága szeretett leányom, miközben a Szentlélek áthatol ezeken az üzeneteken, Igém – amint az az Én földi időmben is volt – villámcsapásként terjed szét. A sebesség, amellyel a Szentlélek szétárad, meghaladja a halandó ember felfogóképességét. És, amint a Vigasztaló Isten Erejével beborítja mindazok lelkét, akik alázatos szívűek, a gonosz szelleme is utánozni fogja Őt ebben mindenütt, ahol csak jelen van.

A gonosz szelleme sokkal erősebb, mint az ember akarata, de tehetetlen Isten azon gyermekeivel szemben, akik minden bizalmukat Belé helyezik. A gonosz szelleme mindig talál okot arra, hogy megtévessze az embert.

A Sátán, a nagy csaló, a lélekben lévő gőgöt arra fogja felhasználni, hogy meggyőzze az embert arról, hogy az ő téves okfejtése megszabhatja azt, hogy mi a jó és mi a rossz. Az áldozat azt fogja hinni, hogy a saját sorsát ő maga irányítja, és ezért a hite bármilyen kevés is  az, másodlagossá válik.

A lelkiismereti szabadság a gyenge lelkeket arra vezetheti, hogy elutasítsák Isten létezését. Más lelkek, akik elfogadják Isten Létezését, engedni fognak, hogy személyes véleményük szabja meg saját magán értelmezésüket: hogy Ki az Isten, és hogy Isten hogyan válaszol a bűnösöknek. Így is, úgyis el fogják utasítani Isten Tekintélyét cserében azért, amit hinni akarnak. A gőgjük fogja bukásukhoz vezetni őket.

Az ördög nagyon ravasz, és azt fogja mondani az ilyen lelkeknek, hogy „csináld, amit a lelkiismereted mond”, és meggyőzi őket arról, hogy a lelkiismeret elsőbbséget élvez Isten Igéjével szemben. Ó, milyen könnyen manipulálható az ember, aki éppen a bűn miatt esik áldozatul az ilyen megtévesztésnek. Ugyan már: kik vagytok ti, akik eldöntitek, hogy többet tudtok Rólam annál, mint amit Én tanítottam nektek? Tanításaim világosak, pontosak és sohasem ellentmondásosak. Ha nem tudtok megbízni Isten Igéjében, akkor nem tudjátok Őt szeretni sem igazán. Szabad akaratotok döntésén múlik, hogy mit hisztek.

De az az ember, aki elferdíti Isten Igéjét, csakhogy az tökéletesen beleilljen Igémről alkotott saját véleményébe, és megfeleljen a saját igényeinek, engedni fog a gonosz kísértéseinek.

Ahol megtartják Igémet, ott lézeng az ördög is, arra várva, hogy felfalja azokat a lelkeket, akik nagyra értékelik az Isten Igéjéről alkotott saját nézeteiket és véleményüket. Minden embernek, aki határozottan kiáll az Igazság mellett, annak a csaló szörnyű próbálkozásaival kell szembenéznie, aki sosem fog felhagyni azon erőfeszítéseivel, hogy tévútra vezesse őket. Így tehát, ahol a Szentlélek széttárja Szárnyait, ott a gonosz szelleme is követni fogja az út minden lépésénél. Könyörtelenül, csalódottan, de eltökélten gyötörni fogja azokat a lelkeket, akik a Szentlélek Erejével vannak megáldva.

Ti olyat nem fogtok látni, hogy a gonosz szelleme kísértené azokat a lelkeket, akiket már megnyert magának, mert neki azokra már nincs szüksége.

 Az az ember, aki szeret Engem, és követi Isten Igéjét, sebezhető, mivel ő a legkeresettebb díj. Soha nem szabad azt gondolnotok, hogy elég erősek vagytok ahhoz, hogy az ilyen, hitetekre mért támadásoknak ellenálljatok, mert mindenki bűnös közületek. És mint bűnösök – hacsak meg nem tisztítjátok rendszeresen a lelketeket a kiengesztelődés (gyónás) által -, ti szintén el fogtok árulni Engem, mert különben nem lesztek elég erősek ahhoz, hogy ellenálljatok a nyomásnak, hogy  meg tagadjatok engem. Soha ne felejtsétek el azt, amire figyelmeztettelek benneteket. Ti minden idők legnagyobb harcának a kellős közepén vagytok. Csak legrátermettebbek, a legerősebbek és a legtisztább lelkűek fogják ezt a harcot túlélni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/gonosz-szelleme-sokkal-erosebb-mint-az-ember-akarata




EGÉSZ ÉLETETEKNEK KÖRÜLÖTTEM KELLENE FOROGNIA!
1992. július 23.  

Jézus?ÉN VAGYOK. Még jobban szeress! Vassula, elkészültél? A Vőlegény továbbra is beléd fogja vésni műveit. Te és én egyesültünk szeretetemben. Tudod ezt?

Leheleted azt mondja nekem, hogy én is gyermekednek számítok, de lelkem még gyenge és nem érti. Zavarban van választásod miatt.

Teremtmény! Teremtőd szüntelenül veled van. Ne keress mást, csak engem! Veled vagyok. Teremtmény? Egész életednek körülöttem kellene forognia! Életed az én kezemben van, és te porszem vagy csupán. Vágyakozz utánam! Ma megízleltettem veled szeretetem édességét és Szívem  melegségét. Drága lélek, térj be e Szívbe, amely szeret téged, és M-A-R-A-D-J benne!”

 

———-
Római katolikus:

2020-02-09

Évközi 5. vasárnapKezdőének:
Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk Urunk és alkotónk előtt, mert ő a mi Urunk, Istenünk. (Zsolt 94,6-7)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, őrizd szüntelen jóságoddal Egyházadat és erősítsd mindenkor oltalmaddal, mert csak a te kegyelmedre hagyatkozhat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Ha segítesz a rászorulókon, akkor majd felragyog világosságod.
Oszd meg az éhezővel kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!
Akkor majd felragyog
világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a kísérőd. Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol, könyörgő szavadra így felel: Íme, itt vagyok!
Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verőfényre változik.
Ez az Isten igéje.

Iz 58,7-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az igaz ember világít, * mint fény a sötétségben. 6. tónus.
Előénekes: Az igaz világít, mint fény a sötétségben, * igazságos, jóságos és irgalmas.
Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
Hívek: Az igaz ember világít, * mint fény a sötétségben.
E: Nem tántorodik meg soha, * az igaz emléke örökké megmarad.
Rossz hírtől nem kell félnie, * szíve nyugodt, mert az Úrban bízik.
H: Az igaz ember világít, * mint fény a sötétségben.
E: Szíve erős, nem ismer félelmet, * bőséges adományt oszt a szegénynek.
Igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Az igaz ember világít, * mint fény a sötétségben.
Zsolt 111,4-5.6-7.8a és 9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Jézus Krisztust, a megfeszítettet hirdetem nektek.
Testvéreim!
Amikor nálatok jártam, nem választékos beszéddel vagy emberi bölcsességgel akartam hirdetni nektek Isten titkát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.
Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódva mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja.
Ez az Isten igéje.

1Kor 2,1-5

ALLELUJA
„Én a világ világossága vagyok”, mondja a mi Urunk. * „Aki engem követ, övé lesz az élet világossága.” Jn 8,12 – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ti vagytok a világ világossága.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 5,13-16″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-09

————
Ortodox (Görög keleti): 

Az apostolok kiküldése

16 A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket.

17 Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket.

18 Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: “Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.

19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,

20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

——————–

Márpedig minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet.

Itt halandó emberek szednek tizedet, ott pedig az, akiről bizonyságunk van, hogy él.

És hogy úgy mondjam, Ábrahám személyében a tizedet szedő Lévi is tizedet adott,

10 mert már jelen volt ősében, amikor Melkisédekkel találkozott.

11 Ha tehát a tökéletesség elérhető volna a lévita papság által, mert a nép ez alatt kapta a törvényt, mi szükség még azt mondani, hogy Melkisédek rendje szerint más pap támad, aki nem Áron rendje szerint való?

12 Amikor megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a törvény is.

13 Ugyanis akiről ez elhangzik, más törzshöz tartozik, amelyből senki sem szolgált az oltárnál.

14 Mert ismeretes, hogy a mi Urunk Júdából támadt, de ebből a törzsből származó papokról semmit sem mondott Mózes.

15 És ez még inkább nyilvánvaló, ha Melkisédekhez hasonlóan támad más pap,

16 aki nem testi parancsolat törvénye szerint lett azzá, hanem örökkévaló élet ereje szerint.

17 A bizonyságtétel így szól: “Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint.”

————————–

22 Amikor leteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak,

23 amint meg van írva az Úr törvényében, hogy “minden elsőszülött fiúmagzat az Úrnak szenteltessék;”

24 és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében foglalt rendelkezés szerint: “egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.”

25 Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta.

26 Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát.

27 A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak,

28 akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta:

29 “Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel,

30 mert meglátták szemeim üdvösségedet,

31 amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára,

32 hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek.”

33 Apja és anyja csodálkoztak a róla mondottakon,

34 Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: “Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak,

35 – a te lelkedet is éles kard járja majd át -, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.”

36 Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Ásér törzséből. Nagyon előrehaladott korú volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után,

37 és már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal.

38 Abban az órában ő is odaállt, hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.

39 Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe.

40 A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.

—————–

….

….

….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+28%3A16-20%3B+Hebrews+7%3A7-17%3B+Luke+2%3A22-40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

Üdvösség Anyja: Isten Akarata a legtöbbetek számára egy misztérium

Igazság Könyve:
2014. december 27. szombat, 12:55

 

Drága gyermekeim, nektek bíznotok kell mindig Fiam Szent Akaratában, mert az Ő nagy Irgalmának köszönhetően csak egy bizonyos mennyiségű gonoszság áraszthatja el a világot.

Amikor a Fiam olyan cselekménybe avatkozik, mely bármilyen megszentségtelenítést okoz, azért teszi, hogy megvédje a hitet. Fiam Igéje szent és sérthetetlen, és az Akarata az, hogy az Övéi azt tegyék, amit Ő szeretne. Az akaratotok a tiétek, de ha azt önszántatokból átadjátok Istennek, akkor csak az Ő akaratát tehetitek.

Bízzatok, bízzatok, bízzatok Fiamban, mert minden az Ő akarata szerint történik. Ha megengedi, hogy a gonoszság növekedjék, és hogy ellenségei megtévesszék követőit, akkor ez megfelel az Ő Akaratának, és azért van, hogy próbára tegye a hívők hitét. Isten Akarata a legtöbbetek számára egy misztérium, és Ő bármikor eldöntheti, hogy mi az, amire szükség van, mely az emberiség javát szolgálja.

Nektek meg kell engednetek, hogy a szívetek békés, szeretetteljes maradjon, és legyen bizalommal Fiam, Jézus Krisztus iránt. Ő nagyon is jelen van köztetek, és ezért hálásnak kell lennetek, mert az Ő Jelenléte nélkül sötétség borítaná be a Földet.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-isten-akarata-legtobbetek-szamara-egy-miszterium


———-

Igaz élet Istenben:

“OLYAN MÉLYRE SÜLLYEDTÉL, MINT SZODOMA

1988. március 10.

Jézus?

Én vagyok , béke legyen veled! Kész vagy-e továbbra is nekem dolgozni?

Kész vagyok folytatni; igen, ha ez az Úr akarata.

Én vagyok az Úr, kicsim, én vagyok az, Jézus, aki téged táplál. Azt akarom, hogy tedd széppé kertemet, azt akarom, hogy keltsd újra életre Egyházamat. Kövess engem, és én benned, rajtad keresztül fogok cselekedni. Enyhítsd szomjamat ! Oltár! Tartsd égve lángomat, hogy felmelegítsd a jeges szelet, amely behatolt gyermekeim szívébe.

Ó korszak, olyan mélyre süllyedtél, mint Szodoma! És a te fajtád a káinok fajtája! Olyan kevesen vannak akik Ábelhez hasonlók! A ti korszakotok kemény szívűvé vált, tudjátok-e miért, teremtés? Mert nincs szeretet közöttetek, elfelejtettetek engem, és nem hisztek Gondviselésem mai műveiben, igen teremtés… elmúltak azok az áldott napok, amikor szívesen fogadták az áldást. Romlott korszak, újra életre keltelek! Halott szívetekbe öntöm életerőmet, amely meggyógyít benneteket! Ó mennyire szeretlek benneteket! Írd!

Igen, Uram. 1

Igen, szeretlek benneteket annak ellenére, hogy mivé váltatok . Elhagynálak-e valaha is benneteket? Soha! ”

 

SZENT ÉDESANYÁTOK SZAVAM FRIGYSZEKRÉNYE
1987. december 26.December 25-ről 26-ra virradó éjjel Jézus a fatimai üzenetekkel együtt hangsúlyozta a garabandali üzenetek fontosságát is, és azt, hogy a kettő egy és ugyanaz. Mintha nem is pihentem volna azon az éjszakán, alvás közben folytonosan fülembe csengett az üzenet. Jézus erősebben éreztette jelenlétét.Fatima Szentélye Garabandal elismeréséért kiált! Megtanítottalak arra, hogy felismerjétek az idők jeleit. Keresitek-e ezeket a jeleket? Hogyan lehet, hogy nem ismeritek fel a jeleket? Ennyire nem érzitek? Miért zárkózik el értelmetek? Miért nem akartok látni? Miért nem akartok hallani?
Elfelejtettétek szavaimat? Miért ismétlitek tévedésteket? Kedves, miért van ez a sok haragos támadás a garabandali üzenet ellen, amelyet Szent Édesanyátok adott nektek, aki Szavam frigyszekrénye? Papjaim ellenállása a garabandali jelenésekkel és üzenettel kapcsolatban mind a Sátán mesterkedése.
Most is újból megkísérli, ahogy Fatimában tette, hogy megakadályozza üzenetem széleskörű elterjedését. Nem fogjátok föl, hogy a Sátán – aki ismeri üdvözítő tervemet, amelyet Édesanyám által adtam egyszerű gyermekeknek Garabandalban – ismét megkísérli megdönteni tervemet, hogy sötétségben hagyva benneteket, elessetek? A Sátán megkétszerezi erőfeszítéseit, hogy diadalt arasson Szent Édesanyátok felett. Mesterkedéseivel ráveszi Egyházamat, hogy tagadja meg ezeket a jelenéseket, a fatimai, üdvöt hozó üzenetek folytatását. A Sátán dühödten próbálja megakadályozni, hogy belőlem táplálkozzatok. Az én üdvözítő tervem világos: azért jövök, hogy megmentsem gyermekeimet. Ismerjétek fel hangomat – ne lepődjetek azon, hogy milyen eszközöket használok.
Egy senkit választottam, aki semmit sem tud, tiszta vásznat, hogy ezáltal váljék nyilvánvalóvá, hogy tőlem való minden, ami ezen a vásznon látható, és hogy elhiggyétek, hogy én vagyok az, Jézus, Isten szeretett Fia, aki beszél. Az én országom köztetek van. Ábeleim, tudom hogy ti újból fel fogtok ismerni. Ó szeretteim, mennyire szeretlek benneteket! Hamarosan felfedem előttetek tervemet. Uram, ha a papok nem ismerik fel hangodat, akkor Uram; mi történik?Vassula, nem a te a dolgod, hogy kérdezz, por és hamu!1 Hadd vezesselek úgy, ahogy én akarom, a többit hagyd rám! Igen, Uram.

Ó jöjj, ne érts félre! Szeretet vagyok, tanulj meg elfogadni! Jöjj, mi ketten? Megtöltöm lámpásodat.

Igen Uram, köszönöm, hogy szeretettel vigyázol rám.

Menjünk.”

———
Római katolikus:

12-27

Szent János apostol és evangélista

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek.
Szeretteim!
Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Az Élet megjelent. Mi láttuk, tanúságot teszünk róla és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.
Ezeket azért írjuk nektek, hogy örüljetek és örömötök teljes legyen.
Ez az Isten igéje.
1Jn 1,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét! (12a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Király az Úr, a föld ujjongjon, * és örvendjen minden sziget.
Sötét felhő lebegi őt körül, * trónjának támasza jog és igazság.

Hívek: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Viaszként szétfolynak a hegyek az Úr előtt, * az egész föld Urának színe előtt.
Igazságosságát hirdetik az egek, * és nagy fölségét meglátják a népek.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Fényesség ragyog az igazra, * és öröm a tiszta szívűekre.
Örvendjetek, igazak, az Úrban, * és szent nevére áldást mondjatok.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
Zsolt 96,1-2.5-6.11-12

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Téged dicsér, egek Ura, * apostolok boldog kara. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
János gyorsabban futott, mint Péter, így előbb ért a sírhoz.
A hét első napján (húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 20,2-8″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-27

 MENJ EL A KISZÁRADT CSONTOKHOZ!
1993. március 1.

„Ha szavaid elém kerültek,
csak úgy nyeltem őket;
kedvem telt szavadban
és öröme szívemnek.” 1

Lefátyoloztam szememet, és nem láttalak sem Téged, sem ragyogásodat és dicsőségedet. Sötétségem legmélyén hirtelen világosság gyúlt, melynek ragyogásán ámulva és meglepődve megtántorodtam, … és a Te Lelked legyőzte a fásultság lelkét, amely lelkemben tanyázott, és nem lélegzett többé bennem.

Láttam, amint itt állsz csendben… és úgy tűnt, mintha ismernélek téged, Kedvesem. Majd szólásra nyitottad ajkad, nevet adtál nekem, és azonnal meggyógyult lelkem emlékezete. Lehullott szememről a fátyol, lelkemet Atyám karjában találtam. Ó Istenem! Milyen drága vagy nekem!

Szent vagyok. Megmondtam, hogy meg foglak tisztítani, új szívet adok neked, és új lelket helyezek beléd. Leveszem lelkedről a fásultság lelkét és az én Lelkemet adom neked. Azon a napon megesküdtem, hogy enyémmé teszlek. Megesküdtem, hogy meggyógyítalak, hogy mint a fa, teremj gyümölcsöt népem számára. Megesküdtem, hogy jóllakatom az éhezőt és minden szájat. Igen! Megesküdtem arra, hogy eljövök hozzád, feléd fordulok, hogy megműveljelek és semmiségedben vessem el dicsőségemet. És most én, az Isten, mindörökre beköltöztem lelkedbe.

Prófétálj tehát félelem nélkül! Menj el a kiszáradt csontokhoz, és én húst adok nekik, lélegzetet adok nekik, hogy dicsérjenek és dicsőítsenek engem. Igen, rálehelek a halottakra, hogy éljenek és így kiáltsanak: „Ki olyan, mint az Isten?” Emlékeztetni fogom őket arra, hogy nem találnak  nagyobb szeretetet Teremtőjük szereteténél. ”

 

————

Ortodox (Görög keleti): 

Istvánt a Főtanács előtt vádolják

István telve volt Isten kegyelmével és erejével, ezért nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Azonban egyes cirénei, alexandriai, ciliciai és kis-ázsiai zsidók, akik az úgynevezett szabadosok zsinagógájához tartoztak, vitatkozni kezdtek Istvánnal. 10 De a Szent Szellem olyan bölcsességet adott Istvánnak, hogy annak a vitatkozók nem tudtak ellenállni.

11 Ekkor titokban rávettek néhány embert, hogy tanúskodjanak István ellen, és ezt mondják róla: „Hallottuk, amikor István gyalázta Mózest és Istent!” 12 Ezzel István ellen uszították a tömeget, a nép vezetőit és a Törvény tanítóit, akik odarohantak Istvánhoz, letartóztatták, és a Főtanács elé állították. 13 Hamis tanúkat is hoztak, akik megerősítették a vádat: „Ez az ember mindig a Templom és a Törvény ellen beszél. 14 Hallottuk, amikor azt mondta, hogy a názáreti Jézus le fogja rombolni a Templomot, és megváltoztatja azokat a hagyományokat, amelyeket Mózes parancsolt nekünk.”

15 Amikor a Főtanácsban ülők Istvánra néztek, olyannak látták az arcát, mint amilyen egy angyalé.

István védekező beszéde

7.1 A főpap ekkor megkérdezte Istvántól: „Igaz ez?” Ő pedig így válaszolt: „Testvérek és atyák, hallgassatok rám! A dicsőséges Isten megjelent ősapánknak, Ábrahámnak, amikor ő Mezopotámiában lakott, s még nem költözött Háránba. Isten így szólt hozzá: »Hagyd el országodat és rokonaidat, és menj abba az országba, amelyet majd én mutatok neked!«[a] Ekkor Ábrahám kiment a káldeusok országából[b], és Hárán városába költözött. Ott az apja meghalt. Azután Isten elvezette Ábrahámot ebbe az országba, ahol ti most éltek. Akkor nem adott neki saját birtokot ebből a földből, még egy talpalatnyit sem. Azonban megígérte, hogy majd neki és leszármazottjainak fogja adni, pedig akkor Ábrahámnak még nem volt gyermeke.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+6%3A8-7%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+21:33-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…  15 A szellemileg tiszta ember számára minden étel és egyéb dolog is elfogadható. Azonban a romlottaknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, mivel a gondolkodásmódjuk és a lelkiismeretük is megromlott. 16 Azt állítják, hogy ismerik Istent, de amit tesznek, az ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja: utálatosak, engedetlenek, és már képtelenek bármiféle jóra.

Tanácsok időseknek, fiataloknak és szolgáknak

Te azonban, Titusz, tanítsd a hívőket, hogyan éljenek az egészséges tanítás szerint. Az idősebb férfiakat arra tanítsd, hogy legyenek józanok, mértéktartók és tiszteletre méltók. Legyenek egészségesek a hitben, a szeretetben, a türelmességben és az állhatatosságban.

Tanítsd az idősebb asszonyokat is, hogy tiszteletre méltó módon viselkedjenek, ahogy ez Isten népéhez illik. Ne terjesszenek rossz híreket, és ne legyenek részegesek! Sőt, másokat is tanítsanak a jóra. Neveljék arra a fiatalabb asszonyokat, hogy szeressék a férjüket és gyermekeiket, s hogy megfontoltak és kedvesek legyenek, tiszta erkölcsűek, jól igazgassák a háztartásukat, és engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ne hozzanak szégyent arra a tanításra, amelyet Istentől kaptunk.

Hasonlóképpen a fiatalabb férfiakat is biztasd, hogy legyenek mértékletesek és megfontoltak mindenben, és te magad légy a példa előttük minden nemes cselekedetben!

A tanítást igaz szívvel és méltósággal végezd! Minden, amit mondasz, legyen egészséges és igaz, hogy senki se vádolhasson érte! Így még az sem mondhat semmi rosszat rólad, aki ellenkezik veled, hanem kénytelen lesz elhallgatni.

A hívő rabszolgákat arra tanítsd, hogy mindenben engedelmeskedjenek a gazdájuknak, és igyekezzenek a kedvükben járni. Ne feleseljenek a gazdájuknak, 10 ne lopkodjanak tőlük, hanem legyenek hűségesek és teljesen megbízhatóak! Ha így szolgálnak, akkor az Üdvözítőnkről, Istenünkről szóló tanítást mások számára is vonzóvá teszik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Titus+1%3A15-2%3A10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+12:1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/27
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Jelenlétem meg fogja rázni a Földet, és a föld remegni fog

Igazság Könyve:

2014. december 4. csütörtök, 22:55

Drága szeretett leányom, amikor Második Eljövetelem ideje elérkezik, mennydörgéshez hasonló erős hang lesz hallható, és az ég úgy fog megnyílni, mint amikor egy függöny felemelkedik. Én egy nagy fehér fényben fogok megjelenni, mely fényesebb lesz, mint a nap, és ez a Nagy Fény, mely Engem körbe vesz, sok embert el fog vakítani. Minél tisztábbak a lelkek, annál tisztább lesz a látásuk is, és örülni fognak, amikor majd meglátják Arcomat.

Jelenlétem meg fogja rázni a Földet, és a föld remegni fog. Nagy lesz a csend, és aztán felcsendül a Hangom, amint kijelentem, hogy Én Vagyok az, Jézus Krisztus. Nagy lesz az öröme azoknak, akiket hívni fogok – azok, akik már részesültek Nagy Irgalmam áldásában. De a szeretet és az öröm közepette nagy bánat és félelem is lesz. Azok, akikben nem lesz más, mint Irántam való gyűlölet, felnyögvén fájdalmukban, térdre fognak rogyni, dühükben vonaglani, s Engem látván pedig, félni fognak.

Azokat, akik azon a Napon Felém nyújtják a kezüket, és könyörögni fognak, hogy vegyem őket Irgalmas Karjaimba, meg fogom menteni. Ki fogom nyújtani a Kezemet a szerények, az elveszettek, valamint azok felé, akik túl gyengék lesznek ahhoz, hogy keressenek Engem. Nekik csupán ezeket a szavakat kell suttogniuk: „Jézus, bocsásd meg bűneimet”, és Én Dicsőséges Királyságomba fogom ragadni őket.

Mindazoknak mondom, akik félnek Második Eljövetelem Napjától: tudnotok kell, hogy ha szerettek Engem, akkor ez a Nap a legnagyobb örömet fogja számotokra elhozni. Ha nem ismertek Engem, de amikor azon a Napon látni fogtok, ti mégis Hozzám fogtok jönni és ki fogjátok tárni karjaitokat, hogy üdvözöljetek Engem. Egyedül csak azok fogják visszautasítani Irgalmasságom Kezét, akik gyűlölnek Engem. Kérlek benneteket, bízzatok Bennem, hogy békét hozzak nektek, hiszen Nekem soha nem állt szándékomban megfélemlíteni benneteket, mivel Én a végtelen Szeretet Istene Vagyok. Azoknak mondom, akik elfogadják az Örök Élet Nagy Ajándékát: egyáltalán nincs mitől félnetek, mert Én vezetni foglak benneteket ezen az úton, egészen a Nagy Napig.

Szavaim tűnhetnek keménynek, olykor lehet, hogy az igazságot is nagyon nehéz elfogadni, de most ilyen a világ állapota, melyet a bűn rútsága okozott; de ha nem figyelmeztetnélek benneteket erre a Napra, nem lennétek felkészülve. A Sátán az oka annak, hogy a bűn fájdalma ilyen viszályt, bánatot és szenvedést okoz a világban, de Én hamarosan minden bűnnek véget fogok vetni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/jelenletem-meg-fogja-razni-foldet-es-fold-remegni-fog

 
 

 

———-
Igaz élet Istenben:

“…

….

MEGKERESEM A BŰNÖST

1989.február 15.

Uram, oly sok ember szeretne Tőled “személyes”üzeneteket kapni. Kérdéseik közül egyesek nagyon világiasak. Vannak, akik egyfajta “tájékoztató hivatalnak”tartanak engem az ég felé.

Vassula, sokuknak válaszoltam már. Rátalálhatnak a válaszra a Szentírásban és ebben az üzenetben.

Uram, engedd meg mégis, hogy nevüket felsoroljam Neked!

Nyugodtan sorold!

( Megtettem )

Jegyesem, olyan kérdésekre nem felelek, amelyek nem méltóak Szentségemhez. Hívom azt, aki alázatos, feltámasztom a halottakat, bátorítom a gyengét, megkeresem a bűnöst. Számtalanszor hívom az istentelent . Mostantól kezdve ezek lesznek a személyes üzenetek, ahogyan ti nevezitek. Soha ne fáradj bele az írásba! Légy olyan okos, mint most! Jöjj mindig, és először engem kérdezz meg!

Uram, időnként anélkül is adsz személyes üzenetet, hogy valaki kérné, éppen úgy, mint ezt.

Én fogok választani és dönteni. Én vezetlek téged, füledbe súgom, amit mondani akarok. Jöjj, mi ketten!

1989. február 17.

Ma tartjuk csoportunk találkozóját, ahol imádkozunk, a Szentírást és az üzeneteket olvassuk. Jézus?

 Én vagyok. Kedvesem, kövesd programomat!
Egész idő alatt veletek vagyok. Jöjj, együtt fogunk munkálkodni. Mi ketten. “

 
 
 
———
Római katolikus:

2019-12-04

1. adventi hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Jelképes lakomát készít az Úr a szent hegyen. Költői képben fejezi ki, hogy meghív minden népet a Megváltó eljövetelének ünneplésére.
A Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek az ő szent hegyén, lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a
halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a
gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának! Lám az Úr keze megpihen e hegyen.
Ez az Isten igéje.

Iz 25,6-10a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké szünet nélkül. (Vö. 6cd. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizeken vezet és lelkemet felüdíti.
Hívek: Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké szünet nélkül.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké szünet nélkül.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké szünet nélkül.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké szünet nélkül.
H: Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké szünet nélkül.
Zsolt 22,1-3a.3b-4.5.6

ALLELUJA
Íme, jön már az Úr, hogy népét megváltsa, * boldog, aki készen áll, hogy találkozzék véle. – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus sokakat meggyógyít, és megsokasítja a kenyeret.
Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította.
Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét.
Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?”
Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?”
„Hét, és néhány apró halunk” – felelték.
Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 15,29-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/2020/nap/index.php?holnap=2019-12-04


————

Ortodox (Görög keleti): 

Ne feledkezzetek meg a vezetőitekről, mert ők tanítottak benneteket Isten szavára. Figyeljétek meg, hogyan élnek és halnak meg, és kövessétek a hitüket!

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Ne engedjétek, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek benneteket! Isten kegyelmével erősítsétek meg a szíveteket, ne különböző ételekre vonatkozó szabályok betartásával, mert azoknak semmi értelmük sincs!

10 Nekünk olyan oltárunk van, amelyről nem ehetnek azok, akik a Szent Sátorban szolgálnak. 11 Mert a főpap az áldozati állatok vérét beviszi a Szentek Szentjébe[a] bűnért való áldozatul, de azoknak az állatoknak a testét a táboron kívül kell elégetni. 12 Ugyanígy Jézus is a város kapuján kívül szenvedett. Azért halt meg, hogy a saját vérével szentelje meg a népét. 13 Menjünk ki hát vele együtt a táboron kívülre, és vállaljuk vele együtt a kirekesztést és a megaláztatást! 14 Mert itt a földön nincs örökkévaló városunk, hanem azt a várost várjuk, amely majd egyszer eljön. 15 Ezért Jézus által szüntelenül vigyük Isten elé áldozatunkat: dicsérjük őt szívvel-lélekkel, és hirdessük dicsőségét! 16 Ne feledkezzetek meg arról, hogy másokkal jót tegyetek, és adjatok azoknak, akik rászorulnak! Az ilyen áldozatok kedvesek Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+13%3A7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 32 Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!”

Az igazi kincs

33 „Adjátok el vagyonotokat, és a pénzt osszátok szét a szegények között! Szerezzetek magatoknak örök, mennyei kincseket, amelyeket a tolvajok nem lophatnak el, s a moly sem pusztíthat el! 34 Mert oda húz majd a szívetek, ahol a kincseitek vannak.”

Mindig legyetek készen!

35 „Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen! 36 Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik felkészülten várják uruk hazaérkezését a lakodalomból, s amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk készenlétben talál, amikor megérkezik! Bizony, mondom nektek: az ilyen szolgákat asztalhoz ülteti, és kiszolgálja őket! 38 Bizony boldogok ők, mert készen állnak, akár éjfélkor, akár hajnalban jön haza uruk! 39 De jól jegyezzétek meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné, hogy betörjön a házába. 40 Ti is legyetek mindig készen, mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem gondolnátok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A32-40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Bűn Emberének megjelenése és pusztulása

2.1 Most pedig, testvéreim, Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléről szeretnék írni nektek, és arról, hogyan fog bennünket magához gyűjteni. Kérünk, hogy ne rémüljetek meg, se ne zavarjon össze benneteket, ha valaki azt mondja, hogy az Úr Napja már itt is van! Mert vannak, akik ezt állítják, és bizonyos szellemek üzenetére vagy tanításokra hivatkoznak. Még az is lehet, hogy olyan hamis levelet is mutatnak nektek, amelyről azt állítják, hogy mi írtuk.

Semmiképpen ne engedjétek, hogy valaki becsapjon benneteket! Mert mielőtt az Úr Napja eljönne, még más dolgoknak is meg kell történniük. Előbb az Istentől való elfordulás ideje következik, majd megjelenik a Bűn Embere, aki pusztulásra van ítélve. Ő az, aki szembeszáll majd mindennel, és mindenkivel, amit vagy akit „Isten”-nek neveznek és imádnak az emberek. Ugyanis saját magát akarja mindezek fölé emelni, egészen addig, hogy a trónját Isten templomába helyezi, és azt mondja magáról, hogy ő az Isten.

Erről már beszéltem nektek, amikor nálatok voltam, emlékeztek rá? Azt is tudjátok, mi tartja vissza a Bűn Emberét, hogy csak a maga idejében jelenjen meg. Igaz ugyan, hogy a törvénytelenség ereje titokban már is működik, de valaki most még feltartóztatja, amíg el nem távolítják a törvénytelenség útjából. Amikor ez megtörténik, akkor fog megjelenni a Bűn Embere. Őt azonban az Úr Jézus meg fogja ölni a leheletével. Az Úr megjelenésének dicsőségével vet majd véget neki.

A Bűn Emberének megjelenése a Sátán munkájának eredménye lesz. Ennek a személynek a működését nagy erők, hamis jelek és csodák[a] fogják kísérni. 10 Mindenféle gonosz trükkel igyekszik becsapni majd azokat, akik a pusztulás felé haladnak, mert visszautasították az igazságot. Pedig, ha szerették volna az igazságot, megmenekülhettek volna. 11 Mivel azonban nem az igazságot szerették, Isten megengedte, hogy a megtévesztés és hazugság ereje uralkodjon rajtuk, és hogy elhiggyék a hazugságot. 12 Mindez pedig azért történik, hogy akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban lelték örömüket, ítélet alá kerüljenek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Thessalonians+2:1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus prófétál az utolsó időkről

Jézus tanítványai a Templomról beszélgettek. Dicsérték, hogy milyen gyönyörű, hogy milyen hatalmas és szép kövekből épült, és milyen sok fogadalmi ajándékkal van díszítve. Ekkor Jézus ezt mondta:

„Eljön az idő, amikor mindabból, amit most csodáltok, kő kövön nem marad! Bizony, porig fogják rombolni az egészet!”

A tanítványok megkérdezték: „Mester, mikor fog ez megtörténni? Milyen jel fogja mutatni, hogy mindezeknek be kell teljesülniük?”

Ő pedig így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás; meg azt is, hogy közel van az idő. De ti ne kövessétek őket!

Amikor pedig háborúkról, lázadásokról és zavargásokról hallotok, meg ne rémüljetek, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de a vég nem azonnal következik ezek után.”

10 Azután így folytatta: „Egyik nép rátámad a másikra, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. 11 Pusztító erejű földrengések lesznek. Egyes helyeken éhínség támad, és halálos, járványos betegségek fognak pusztítani. Az égben pedig félelmetes és csodálatos jelek látszanak majd.

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.”

Prófécia Jeruzsálem lerombolásáról

20 „Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek veszik körül, akkor tudjátok meg, hogy közel van a pusztulása. 21 Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe. Akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be a városba, 22 mert azok az isteni igazságszolgáltatás napjai lesznek. Akkor teljesednek be mindazok, amelyek az Írásban fel vannak jegyezve. 23 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy nyomorúság lesz ezen a földön, és súlyos harag nehezedik erre a népre! 24 Egy részüket fegyverrel ölik meg, más részüket fogságba viszik, szerte a világon minden nép közé. Jeruzsálemet pedig letapossák, és megszállják az Izráelen kívüli népek, s ez mindaddig így is marad, ameddig le nem telik az ő idejük.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21:5-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/04

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Amikor Második Eljövetelem ideje elérkezik, mennydörgéshez hasonló erős hang lesz hallható

Igazság Könyve:
2014. december 4. csütörtök, 22:55

 

Drága szeretett leányom, amikor Második Eljövetelem ideje elérkezik, mennydörgéshez hasonló erős hang lesz hallható, és az ég úgy fog megnyílni, mint amikor egy függöny felemelkedik. Én egy nagy fehér fényben fogok megjelenni, mely fényesebb lesz, mint a nap, és ez a Nagy Fény, mely Engem körbe vesz, sok embert el fog vakítani. Minél tisztábbak a lelkek, annál tisztább lesz a látásuk is, és örülni fognak, amikor majd meglátják Arcomat.

Jelenlétem meg fogja rázni a Földet, és a föld remegni fog. Nagy lesz a csend, és aztán felcsendül a Hangom, amint kijelentem, hogy Én Vagyok az, Jézus Krisztus. Nagy lesz az öröme azoknak, akiket hívni fogok – azok, akik már részesültek Nagy Irgalmam áldásában. De a szeretet és az öröm közepette nagy bánat és félelem is lesz. Azok, akikben nem lesz más, mint Irántam való gyűlölet, felnyögvén fájdalmukban, térdre fognak rogyni, dühükben vonaglani, s Engem látván pedig, félni fognak.

Azokat, akik azon a Napon Felém nyújtják a kezüket, és könyörögni fognak, hogy vegyem őket Irgalmas Karjaimba, meg fogom menteni. Ki fogom nyújtani a Kezemet a szerények, az elveszettek, valamint azok felé, akik túl gyengék lesznek ahhoz, hogy keressenek Engem. Nekik csupán ezeket a szavakat kell suttogniuk: „Jézus, bocsásd meg bűneimet”, és Én Dicsőséges Királyságomba fogom ragadni őket.

Mindazoknak mondom, akik félnek Második Eljövetelem Napjától: tudnotok kell, hogy ha szerettek Engem, akkor ez a Nap a legnagyobb örömet fogja számotokra elhozni. Ha nem ismertek Engem, de amikor azon a Napon látni fogtok, ti mégis Hozzám fogtok jönni és ki fogjátok tárni karjaitokat, hogy üdvözöljetek Engem. Egyedül csak azok fogják visszautasítani Irgalmasságom Kezét, akik gyűlölnek Engem. Kérlek benneteket, bízzatok Bennem, hogy békét hozzak nektek, hiszen Nekem soha nem állt szándékomban megfélemlíteni benneteket, mivel Én a végtelen Szeretet Istene Vagyok. Azoknak mondom, akik elfogadják az Örök Élet Nagy Ajándékát: egyáltalán nincs mitől félnetek, mert Én vezetni foglak benneteket ezen az úton, egészen a Nagy Napig.

Szavaim tűnhetnek keménynek, olykor lehet, hogy az igazságot is nagyon nehéz elfogadni, de most ilyen a világ állapota, melyet a bűn rútsága okozott; de ha nem figyelmeztetnélek benneteket erre a Napra, nem lennétek felkészülve. A Sátán az oka annak, hogy a bűn fájdalma ilyen viszályt, bánatot és szenvedést okoz a világban, de Én hamarosan minden bűnnek véget fogok vetni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/jelenletem-meg-fogja-razni-foldet-es-fold-remegni-fog

 

———-
Igaz élet Istenben:

JAJ AZOKNAK, AKIK RÁTAPOSNAK LELKEMRE!
1989. február I5.

Vassulám, soha ne veszítsd el bátorságodat, mert előtted állok. Kivel tudnál engem összehasonlítani? Én vagyok a Kezdet és a Vég, az örök Egy, mert én vagyok, voltam és mindörökkön örökké leszek. Szavamat meg fogják ismerni mindenütt az égbolt alatt. Akik Szavam ellen lázadnak, meg fogják tapasztalni, hogy az ösztöke ellen rugdalóznak. Még sok üldöző támad a világ minden sarkában. Mint óriási gránitsziklák, kerítést alakítanak, hogy eltorlaszolják utamat az egész emberiség felé. Kezdettől fogva ismerem szívtelenségüket! Tele vannak kérkedéssel és csalással, letarolt pusztaság. Hiába kelnek fel seregeik, egyetlen leheletemmel legyőzöm, elsöpröm őket. Én vagyok az Úr, a Szent és engem úgy ismernek, mint aki legyőzte a királyokat és a királyságokat, hogy megismerjék Szavamat. Hatalmammal trónokat borítottam fel és megszégyenítettem azokat, akik magukat “tekintélynek”tartották. És most is így lesz. Megfosztom őket ruháiktól mindenki szeme láttára.

Elég sokáig késleltettem haragomat. Én, az Úr, ma ünnepélyesen felszólítom őket, hogy szálljanak le trónjaikról, és tartsanak bűnbánatot! Lelkem továbbra is kiárad az egész emberiségre. Nem lesz olyan ember – bármennyire is erőlködik -, aki meg tudná gátolni Lelkem kiáradását! Jaj azoknak, akik rátaposnak Lelkemre! A hűtleneket és a képmutatókat elsodrom leheletemmel. Ha tudnák, mennyire visszatartom igazságosságomat, hogy rájuk ne sújtson, nem hagynák abba az imádkozást, és bűnbánatot tartanának. Ha tudnák, hogy mit kínálok fel nekik, és ki az, aki azt mondja nekik: “Egyesüljetek! Egyesüljetek! Legyetek eggyé, miként az Atya és én, Egy és ugyanaz vagyunk!”De ők nem akarnak meghallani, mert nem értettek meg. Figyelmeztettem őket, de nem figyeltek, és nem is hitték el. Teljes komolysággal mondom, hogy az óra közel, egyre jobban fenyeget! Itt van a leszámolás ideje! Egyetlen ember sem mondhatja, hogy nem figyelmeztettelek benneteket erre az órára. Még a halottak is megmozdultak kiáltásomat hallva… még ők is. 1 Én az Úr, életre keltem a halottakat is, igen! Életre fogom kelteni azokat a holttesteket, amelyek meghallották kiáltásomat. Élő fényoszloppá alakítom őket. Egyeseket Egyházam szilárd pillérévé teszek, és mindegyikük jobb kezébe adom tekercsemet, bal kezébe pedig lámpásomat, hogy vezetőjük legyen. A tanítvány szavát adom nekik, és előttetek fogom szolgálatukat fogadni. Minden nemzetnek bemutatom hűségüket, és a Föld egyik végéből a másikig fogják hirdetni az igazságot. Megígérem nektek, hogy miként a föld új növényt terem, és a kert rügyet fakaszt, úgy fogom én, az Úr felébreszteni ezeket a holttesteket, és magam mondom meg nekik új Nevemet . Jöjj, légy velem gyermek, maradj Atyád karjaiban! Mi ketten?

Mindörökkön örökké, Uram.

Rajzold le Nevemet!

Igen .

…”
 
 
 
MEDJUGORJE:

“A Szűzanya 2019. december 2-i üzenete Mirjana Soldo látnok által

Drága gyermekek! Öröm tölti be a szívemet amíg nézlek titeket, akik szeretitek Fiamat. Édesanyai áldásommal áldalak meg benneteket. Édesanyai áldásommal áldom meg pásztoraitokat is – titeket, akik Fiam igéit hirdetitek, kezével áldotok és annyira szeretitek Őt, hogy készek vagytok érte örömmel meghozni minden áldozatot. Ti Őt követitek, aki az első pásztor, az első misszionárius volt. Gyermekeim, szeretetem apostolai, másokért élni és dolgozni, mindazokért, akiket Fiam által szerettek, a földi élet öröme és vigasztalása. Ha az ima, a szeretet és az áldozat által Isten Országa a szívetekben van, akkor életetek örömteli és derűs. Azok között, akik szeretik Fiamat és általa egymást, nincs szükség szavakra. Elég egy tekintet, hogy meghallják a ki nem mondott szavakat és a kimondhatatlan érzéseket. Ott, ahol szeretet uralkodik, az idő már nem számít. Veletek vagyunk. A Fiam ismer és szeret benneteket. A szeretet az, ami hozzám vezet benneteket, és ebben a szeretetben fogok én is hozzátok jönni és beszélni az üdvösség tetteiről. Azt szeretném, hogy minden gyermekemnek legyen hite és érezzék édesanyai szeretetemet, amely Jézushoz vezeti őket. Ezért ti, gyermekeim, bárhová is mentek szeretettel és hittel ragyogjatok, mint szeretetem apostolai. Köszönöm nektek.”

 
 
 

———-
Római katolikus:
2019-12-031. adventi hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az ajándékozó Isten Lelke megnyugszik az Izáj törzsökéből származó Megváltón, akinek országa a békesség országa lesz.
Az eljövendő Messiásról így szól a próféta:
Azon a napon: Vessző kél majd Izáj törzsökéből és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri a földet, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség lesz csípőjén a kötő.
Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú és az oroszlán, egy kisgyermek is terelgetheti őket. A tehén és a medve együtt legelnek, kicsinyeik is együtt pihennek, és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja kezét az anyatejtől elválasztott kisgyermek. Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.
Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz lakhelye.
Ez az Isten igéje.

Iz 11,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig! (Vö. 7. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak, * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Napjaiban virágzik az igazság és a béke teljessége, * amíg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szűkölködőt megsegíti.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Legyen áldott az ő neve örökké, * amíg csak világít a nap, neve fennmaradjon.
Áldott legyen benne a föld minden népe, * magasztalja őt minden nemzet.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
Zsolt 71,2.7-8.12-13.17

ALLELUJA
Íme, Istenünk hatalommal érkezik, * szolgáinak megadja a tisztánlátást. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus ujjongó hálaadása a Szentlélekben.
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked.
Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 10,21-24″

https://igenaptar.katolikus.hu/2020/nap/index.php?holnap=2019-12-03


————

Ortodox (Görög keleti): 

 10 Azon a napon, amikor az Úr eljön, mindenki dicsőíteni fogja őt, mert látják majd a dicsőségét azokban, akik teljesen őhozzá tartoznak. Mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik hisznek benne. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk.

11 Ez az, amiért szüntelenül imádkozom értetek. Azt kérem Istentől, hogy tegyen titeket méltóvá az elhívásra. Azt kérem, hogy Isten ereje által teljesen véghez tudjátok vinni mindazt, amit jósága meg akar tenni rajtatok keresztül — mindazt, amire a hitetek indít benneteket. 12 Azért imádkozom, hogy Urunk, Jézus legyen még dicsőségesebb bennetek és általatok, ti pedig szintén dicsőséget kapjatok Jézusban — Istenünk és Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből.

A Bűn Emberének megjelenése és pusztulása

2.1 Most pedig, testvéreim, Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléről szeretnék írni nektek, és arról, hogyan fog bennünket magához gyűjteni. Kérünk, hogy ne rémüljetek meg, se ne zavarjon össze benneteket, ha valaki azt mondja, hogy az Úr Napja már itt is van! Mert vannak, akik ezt állítják, és bizonyos szellemek üzenetére vagy tanításokra hivatkoznak. Még az is lehet, hogy olyan hamis levelet is mutatnak nektek, amelyről azt állítják, hogy mi írtuk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Thessalonians+1%3A10-2:2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21:12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS



https://oca.org/readings/daily/2019/12/03

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html


NEM TEHETSZ SOHA TANÚSÁGOT RÓLAM ANÉLKÜL, HOGY ÜLDÖZNÉNEK
1995. január 13.Uram, úgy gondolod, hogy késlekedtem a beszéddel? Úgy hirdettem csodáidat, ahogy Te akartad? Jézus?ÉN VAGYOK. Maradékom, az én békémet adom neked! Soha ne szomorodj el, amikor becsukják előtted az ajtót! Veled vagyok, ezért ne aggódj, gyermekem! Soha nem tehetsz tanúságot rólam anélkül, hogy üldöznének. Bármit teszel, ha kicsinek és jelentéktelennek tűnik is, nem vész kárba. Megjelölöm az ösvényt, amelyen jártál, és attól kezdve az én művem lesz. Ezért, kicsim, bátorság, mindig veled vagyok… Így járt kedvedben Atyám.

Mit teszünk ma?

Imádkozz, írj és imádj engem! Soha ne hanyagold el azonban házi munkádat, amely szintén kedves előttem! Ezt kérem tőled. Erőt adok neked, hogy mindezt elvégezve tudj tisztelni engem. Most pedig írjunk! ”

Az eretnekek hemzsegni fognak, a Nevemet pedig el fogják törölni

Igazság Könyve:

2014. november 26. szerda, 23:10

Drága szeretett leányom, Én egy Misztérium Vagyok a világ számára, és csak azok fogják megismerni annak a Szeretetnek a nagyságát, amelyet a Szívemben őrzök az emberek számára, akik közel állnak Hozzám.

Ha láthatnák az Arcomat, tudnák, hogy milyen mély a Szeretetem, az Aggodalmam, a Csalódottságom, a Haragom, az Együttérzésem és a Bánatom, amelyet mindenki iránt érzek. Mindezt az irántatok való Szeretetemnek köszönhetően érzem, és Istenségem meg Atyám Szövetségének titka miatt van az, hogy az ember csak egy bizonyos mennyiségű információt kapott Isten Létezéséről. A teljes Igazságot eljövendő Királyságomról csak azok fogják megismerni, akik oda belépnek. Addig is biztosak lehettek afelől, hogy Nagy Dicsőségem mindnyájatokban meg fog nyilvánulni, amikor a halálnak többé már nem lesz semmilyen hatalma felettetek.

Nektek teljes szívvel bíznotok kell ezekben az Üzenetekben és tudnotok kell, hogy ezek minden Élet Forrását tartalmazzák. Jelenlétem erősebb lett köztetek, szeretett követőim, és minél erősebbé válik, annál több gyűlöletet fognak Rám és mindazokra ontani, akik válaszolnak a lelkek megmentése érdekében tett Hívásomra. A Sátán minden kategóriájában és hierarchiájában lévő démonok sok olyan jó ember lelkét megfertőzték, akik szeretnek Engem. Ezeket a szegény lelkeket megtévesztették, hogy így elutasítsák a Maradékom felkészítésére hozott Végső Tervemet. Ehelyett befolyásolták őket, hogy legyenek készséges tagjai a Sátán seregének. Sok esetben nem úgy fog tűnni, mintha a Sátán serege nyíltan kiállna Ellenem. Nem. A Sátán túl ravasz ahhoz, hogy felfedje jelenlétét, éppen ezért e Küldetés elleni hadviselésének minden taktikáját gondosan fel fogja építeni, de ti képesek lesztek felismerni az ő jellemvonásait. A büszkeséget, a gőgöt és az igazságszolgáltatásért kiáltó ravasz könyörgéseket, amelyek az eretnekség és az istenkáromlás szavait álcázzák, úgy fogják bemutatni az emberiségnek, mint az emberi jogok megadása érdekében történő figyelmes állásfoglalást és nyilvános kérést. Amint Egyházam elkezd szétszakadni a varratoknál, a legtöbb elkötelezett követőm ezt a változó időknek és egy új kezdetnek fogja betudni, amint a világ – a vallási különbözőségek ellenére – egységesebbé válik.

Az Egyháznak ezt az új korszakát úgy fogják tekinteni, mint egy világméretű evangelizációt, amelyhez hasonlót Egyházamban még sohasem láttak attól a naptól kezdve, hogy Apostolaim elkezdték küldetésüket. Mindezt először is a szekuláris világ fogja üdvözölni. Amint a szekuláris világ elfogadja ezt a tervet, Egyházam vezetőit kényszeríteni fogják arra, hogy megtapsolják ezt az új korszakot, amelyben az Egyház és a szekuláris világ eggyé válik. Az eretnekek hemzsegni fognak, a Nevemet pedig el fogják törölni

Az Enyéim sosem fogják feladni, és sok szempontból nagy kegyekben fognak részesülni. A félelem nem fogja őket megállítani a Sátán serege elleni harcukban. A hangjuk csengeni fog, miközben a Szentlélek olyan felhatalmazásban részesíti őket, hogy az sokakat ámulatba fog ejteni. Ők minden áron támogatni fogják az Igazságot, és a Mennyei Hierarchia, az angyalok és a szentek velük együtt fognak menetelni. Minden sértést a fejükhöz fognak vágni, minden akadályt eléjük fognak gördíteni, és minden átkot rájuk fognak köpni. De semmi sem fogja tudni megállítani őket, és Én, Jézus Krisztus, bátorsággal, elszántsággal és akaraterővel fogom eltölteni a szívüket, hogy ellenállhassanak mindazoknak, akik el fognak árulni Engem, és akik üldözni fogják őket azért, mert az Igazságot mondják.

Soha nem szabad félnetek attól, hogy Isten Igéjét újra és újra elismételjétek, mivel millióan lesznek olyanok, akik nem fogják felismerni azokat a hazugságokat, amelyekkel hamarosan Szent Tanomat fel fogják cserélni.

Én sok bátor férfit és nőt fogok támasztani a világ minden sarkában, hogy úgy hirdessék Isten Igaz Igéjét, ahogyan az a legszentebb Bibliában van leírva. Amint ők megerősítik az Igazságot, a hazugok azonnal támadni fogják őket, akik egy elferdített logikát fognak alkalmazni, csakhogy ellentmondjanak nekik. Ellenségeim nagy számban fognak felbukkanni, és olyan teológiai érvekkel felfegyverezve fognak előjönni, amelyek a Második Eljövetelemhez vezető időszakban aláássák Isten Igéjét. Ők sok félrevezetett felszentelt szolgámmal fognak szembekerülni, akiket Ellenfelem be fog csapni.

Ellenségeim hangja harsogni fog – trágárságokat ordítozván -, míg csak rekedté nem válik, s közben testük minden pórusából gyűlöletet árasztanak azokra, akik a Maradék Hadseregemet vezetik. Ők nem fogják feladni a Keresztények üldözését addig a Napig, amíg el nem jövök ítélni. És aztán minden elcsendesül – egyetlen hangot sem fognak hallatni, mivel csak akkor fogják felismerni a számukra szörnyű igazságot, és azt, ahogyan elárultak Engem.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-eretnekek-hemzsegni-fognak-nevemet-pedig-el-fogjak-torolni

 

 
 

 

———-
Igaz élet Istenben:

MEGSOKASÍTOM GYÜMÖLCSÖMET
1989. augusztus 22.

Dicsértessék a Te Neved! Dicsérjen Téged Uram minden, ami lélegzik!

A Szeretet szeret téged. Az én természetfeletti szeretetem és irgalmam van veled. Támaszkodj rám! Én vagyok a te Vezetőd. Ne kételkedj kedvesem! Én mindig el foglak tölteni kegyelmeimmel. Hiszen folyóként küldtem rád békém és szeretetem kiáradását. Örvendezz tehát, mert én, az Úr vagyok veled! Olvasd Szavamat!

(Találomra felnyitottam a Bibliát Izajás 49,6 versénél.)

Később:

Saját kezemmel gondozom most szőlőmet. Mivel hallottam a szegények és az igazak segélykiáltását, amint gyümölcsöt kértek, ezért én, az irgalmas Úr, éppúgy megsokasítom gyümölcsömet, ahogy egykor megszaporítottam a kenyeret és a halat, és enni adtam a tömegnek. Ez a gyümölcs lesz a Föld szépsége és dicsősége. Falat építek szőlőm köré, nehogy letapossa ellenségem. Kedves, én, a szőlő Ura közöttetek vagyok. Bátorság szeretteim! Tudom, hogy miként vonták meg tőletek a világosságot, és tudom, miként börtönöztek be benneteket a sötétségbe, de leszállok, hogy szeretetem lángoló tüzével elűzzem ezt a sötétséget. Az egész Föld tündöklő fényben fog világítani, és én, aki Szeretet vagyok, közöttetek  fogok élni. ”

 
 

———-
Római katolikus:
2019-11-2634. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Dániel megfejti Nabukodonozor babiloni király álmát, majd megjövendöli a messiási ország eljövetelét, amely minden mást legyőz, és mindörökre fennmarad.
A babiloni fogság idején Dániel próféta így fejtette meg Nabukodonozor álmát: Királyom, álmodban egy szoborféle tűnt eléd: hatalmas, fönséges és félelmetes nagy szobor. A feje színarany. A melle, karja színezüst. A hasa és ágyéka réz, a lábszára vas. A lábfej egyik része vas, a másik része pedig agyag. Amíg így nézted, egy kődarab legurult: a hegyről jött, anélkül hogy kéz ért volna hozzá. Ez nekivágódott a szobor vas és agyag lábának, és darabokra zúzta. Ekkor egyszerre összetört a vas, az agyag, a bronz, az ezüst és az arany, és olyanná lett, mint a nyári szérű pora, amelyet elragad a szél, úgyhogy nyoma sem maradt. A kő pedig, amely szétzúzta a szobrot, heggyé lett: betöltötte az egész földkerekséget. Ez volt az álom.
És most, királyom, elmondom, hogy mindez mit jelent. Te király vagy, sok király felett uralkodol. Az ég Istene erőt, hatalmat és dicsőséget adott neked. Mindazt, ami embernek, állatnak s égi madárnak búvóhelye, a te hatalmad alá helyezte az Isten. Így tehát a szobor aranyból való feje: te vagy. Utánad egy kisebb, ezüstbirodalom jön. Majd harmadikként ismét egy másik, rézből való, amely az egész világon uralkodik. Végül a negyedik olyan kemény lesz, mint a vas. Miként a vas is mindent összezúz és összetör, ez az új ország a többit éppúgy zúzza, tördeli. S miként a szobor lába vassal kevert agyag volt, megoszlik majd e birodalom is, de megőriz valamit a vas szilárdságából. Láthattad, hogy a lába vas volt és agyag. És mert ilyen: szilárd s törékeny keverék az is. Jól láttad azt is, hogy miként vegyül e két anyag: házasságok által egyesülnek ugyan e királyságok, de összeforrni soha nem tudnak: vas és agyag sohasem forrhat össze. E birodalmak idejében Isten egy másik országot támaszt: olyant, amely már meg nem szűnik, és uralma más népekre át nem száll soha. Ez összetöri majd a többi birodalmakat, ő azonban mindörökre fönnmarad. Jól láttad, hogy az az önmagától legördülő kő hogyan zúzta szét a szobor agyag, vas, réz, ezüst és arany részeit!
A nagy Isten most megmutatta, királyom, neked, mindazt, mi egykor megtörténik, és még jönni fog. Mert az álom megfejtése biztos és igaz.
Ez az Isten igéje.
Dán 2,31-45

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * Dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké! 59b. vers.
Előénekes: Áldja az Urat az Úr minden műve, *
Hívek: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat az Úr angyalai mindnyájan, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, ti, egek, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, ti, vizek az égbolt fölött, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, az Úr minden erői, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
Dán 3,57-61

ALLELUJA
Légy hű mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! Jel 2,10c – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Semmi sem maradandó ezen a földön. Nem marad kő kövön a jeruzsálemi templomból sem.
Abban az időben amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok!« És: »Elérkezett az idő!« Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,5-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-26


————

Ortodox (Görög keleti): 

Hogyan is tudnánk Istennek illendően megköszönni, hogy ennyi örömöt szereztetek nekünk? Mennyire hálásak vagyunk értetek! Isten előtt éjjel-nappal örömmel 10 és teljes szívvel-lélekkel imádkozunk értetek, hogy végre szemtől-szembe láthassunk benneteket, és kipótolhassuk hitetek hiányosságait.

11 Azért imádkozunk, hogy Istenünk, Mennyei Édesapánk és Urunk, Jézus segítsen meg minket, és végre valóban eljussunk hozzátok! 12 Imádkozunk, hogy az Úr erősítse meg bennetek az isteni szeretetet egymás és mindenki más iránt is — ugyanúgy, ahogy mi szeretünk benneteket. 13 Kérjük, hogy az Úr erősítse meg a szíveteket, hogy legyetek feddhetetlenek és szentek Istenünk, Édesapánk mértéke szerint — és így állhassatok elé, amikor majd Urunk, Jézus visszajön az összes szentjeivel[a] együtt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+3:9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Kizavarja a kereskedőket a Templomból

45 Ezután Jézus bement a Templom területére, és kizavarta onnan a kereskedőket. 46 Ezt mondta nekik: „Meg van írva: »Az én Házamat imádság házának fogják nevezni.«[a] Ti azonban »rablók barlangjává«[b] tettétek.”

47 Ezután minden nap tanított a Templom területén. A főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői pedig keresték az alkalmat, hogy megölhessék őt. 48 De nem tudták, mit tegyenek, mert az emberek nagy figyelemmel és örömmel hallgatták, amit Jézus mondott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+19:45-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS



https://oca.org/readings/daily/2019/11/26

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html


Video:
minden vallás temploma,
a vallásosság temploma,
Sgamato il piano di Bergoglio, ecco la prova!
https://www.youtube.com/watch?v=3GtmiSQJNqc&t=0s

Idézzétek emlékezetetekbe mindazt, drága gyermekek, amire Fiam tanított benneteket, mert Igéjét addig fogják támadni, amíg Az felismerhetetlenné nem válik.

Római katolikus:

2019-05-25

húsvét 5. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostolt egy látomás Macedóniába hívja.
Második apostoli útja során Pál eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevű tanítvánnyal, egy hívő zsidó anyának, és egy görög apának fiával. A lisztrai és ikóniumi testvérek dicsérőleg nyilatkoztak róla.
Pál magával akarta vinni útitársul, és ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette, mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt. Amikor aztán sorra járták a városokat, (az ott lakó testvéreknek) lelkükre kötötték, hogy tartsák meg az apostolok és a jeruzsálemi presbiterek által hozott végzéseket. Így az egyházak megerősödtek a hitben, és a hívek száma napról napra gyarapodott.
Mivel a Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsia-tartományban prédikáljanak, Frígián és a galaták földjén utaztak keresztül. Mízia határához érve megkísérelték ugyan, hogy Bitíniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik. Ezért keresztülvágtak Mízián és lementek Troászba. Itt egy éjszaka Pálnak látomása volt. Egy macedón férfi állt eléje ezzel a kéréssel: „Jöjj át Macedóniába, és segíts rajtunk!”
E jelenés után azonnal készen voltunk, hogy elinduljunk Macedónia felé abban a biztos tudatban, hogy Isten rendelt minket oda az evangélium hirdetésére.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 16,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje. (Vö. 2a. vers. – 1. tónus)
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, * szolgáljatok az Úrnak vidámsággal.
Járuljatok színe elé, * vidám énekszóval.
Hívek: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje.
Vagy: Alleluja.
E: Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, * övéi vagyunk, ő alkotott minket.
Az ő népe vagyunk, * legelőjének nyája.
H: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje.
Vagy: Alleluja.
E: Valóban jó az Úr, † irgalma örökké megmarad, * és hűsége nemzedékről nemzedékre.

H: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 99,2.3.5.

ALLELUJA
Ha Krisztussal együtt feltámadtatok, * keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján! Kol 3,1 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus kiválasztotta övéit a világból, ezért gyűlöli őket a bűnös világ.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez:
„Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ.
Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,18-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-25

 
 
 
——————-
Igazság Könyve:
“Üdvösség Anyja: Keresztényként fel kell készülnötök, hogy harcoljatok a Hitetekért (&151.)
2014. május 22. csütörtök, 15:26

Idézzétek emlékezetetekbe mindazt, drága gyermekek, amire Fiam tanított benneteket, mert Igéjét addig fogják támadni, amíg Az felismerhetetlenné nem válik. Jöjjetek, és kérjetek engem, szeretett Édesanyátokat, az Üdvösség Anyját, hogy imádkozzak mindnyájatokért, hogy így továbbra is hűségesek maradhassatok az Igazsághoz; és hogy az alábbi imádságot imádkozván, megvédjétek a hiteteket.

A Keresztes Imahadjárat 151. imája: A hit megvédéséért
Ó, Istennek Anyja, Mária Szeplőtelen Szíve, Üdvösség Anyja, imádkozz, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Isten Igaz Szavához. Készíts fel bennünket, hogy megvédjük a Hitet, támogassuk az Igazságot, és utasítsuk el az eretnekséget.
Védd meg minden gyermekedet a szükség ezen idején, és adj mindnyájunknak Kegyelmeket, hogy bátrak legyünk, amikor arra szólítanak fel bennünket, hogy utasítsuk el az Igazságot, és tagadjuk meg Fiadat.
Imádkozz értünk, Istennek Szent Anyja, hogy megadassék számunkra az az
Isteni Beavatkozás, melynek segítségével Isten Szent Igéje szerinti Keresztények maradhatunk. Ámen.

Ti mindnyájan nagy bátorsággal lesztek megáldva, amikor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját imádkozzátok. Menjetek békével, gyermekeim, hogy szeressétek és szolgáljátok Fiamat, Jézus Krisztust.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja “
———

 

 
 
 
 
—–
Görög keleti: 

Bátorítsátok népemet!

40.1 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
    — mondja Istenetek. —
Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
    hogy szolgaságának ideje letelt,
    hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
    az Örökkévaló.”

Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
    Egyengessétek Istenünk útját a kietlenben!
Töltsétek föl mind a völgyeket,
    a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
    ami göröngyös, legyen simává!
Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
    és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”
    — az Örökkévaló maga mondta ezt.

Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
    Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
    mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Csak rálehel az Örökkévaló,
    és megszárad a puszta füve,
    elhull virága.
Bizony, mint a fű,
    olyan a nép!
Elszárad a fű,
    elhull a virág,
de Istenünk szava
    örökké érvényes marad!”

Nézzétek, Istenetek jön!

Sion, jó hírt viszel,
    hát magas hegycsúcsra menj fel!
Jeruzsálem, jó hírt kiáltasz,
    ereszd ki hát hangodat!
Ne félj, hirdesd bátran Júda városainak:
    „Nézzétek, Istenetek jön!”
10 Nézzétek, az Örökkévaló Isten jön hatalommal!
    Erős kézzel uralkodik.
Magával hozza népének jutalmát,
    de ellenségeinek megfizet érkezése előtt.
11 Mint pásztor, úgy vezeti nyáját.
    Gondjukat viseli,
karjára gyűjti a bárányokat, s ölébe veszi,
    a szoptatósakat gyengéden vezeti.

Kihez hasonlítanátok az Örökkévalót?

12 Ugyan ki mérte meg markával az óceán vizét?
    Ki mérte fel arasszal az egeket?
A föld porát ki szedte kosarába,
    vagy ki tette mérlegre a hegyóriásokat?
    Ki mérte le a dombokat? …”

 

3.1 „Nézzétek! Elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse számomra az utat. Azután hirtelen megérkezik templomába, akit vártok: az Úr! A szövetség követe,[a] akit annyira kívántok, nézzétek, már közeledik! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

De ki tudja elviselni megérkezése napját? Ki állhat meg előtte, mikor megjelenik? Mert olyan ő, mint az ötvös kohójának tüze, mint a ruhamosó üstjében a forró lúg! Olyan, mint az ötvösmester, aki megtisztítja ezüstjét! Bizony, tűzzel tisztítja[b] Lévi fiait, mint ahogyan az ezüstből kitisztítják a salakot. Kifényesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igazságban visznek áldozatot[c] az Örökkévalónak a papok! Akkor újra kedvesen fogadja az Örökkévaló Júda és Jeruzsálem áldozatát, ahogy a régi időkben, a hajdani években.”

„Akkor eljövök hozzátok, hogy ítéletet hirdessek közöttetek. Mint cáfolhatatlan tanú, tanúskodom azok ellen, akik vétkeztek: a varázslók és a házasságtörők ellen, azok ellen, akik hamisan esküdnek, azok ellen, akik nem adják meg munkásaiknak a jogos bérüket, azok ellen, akik visszaélnek az özvegyek és árvák kiszolgáltatott helyzetével, azok ellen, akik a köztetek lakó idegeneket megfosztják jogaiktól. Bizony, tanúskodni fogok mindezek ellen, mert nem félnek vétkezni ellenem” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

17 A Jézus híre pedig egyre jobban terjedt Júdeában és az egész környéken. …”

 

 

“Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az utolsó fejezetet fogja jelezni
2014. május 24. szombat, 21:20

Drága, szeretett leányom, a fő oka annak, hogy ma nagyon sok ember, különösen a fiatalok, nem akarnak tudni Rólam az, hogy az önérdekük féktelen. Az önmegszállottság és annak vágya, hogy az ember csak önmagának és vágyainak tegyen eleget, azt jelentette, hogy nincs egymás iránti igaz szeretet, és az ilyen lelkekben felebaráti szeretet is alig van. Amikor ők az önmegvalósításra törekedvén elkülönülnek a többiektől, nem tudják szeretni felebarátaikat. Ha nem szeretik felebarátaikat, Engem sem tudnak szeretni.

Az Istentől való elszakadás még soha nem volt ennyire elterjedt. A szívükben lévő kevés szeretetnek köszönhetően, a gonosz egy kellemes környezetre talál, ahol gyökeret ereszt. Amint egyszer a gonoszság be van ültetve a lelkekben, akik könnyű prédává váltak, a gonoszság gyorsan fog nőni és terjedni. A gonoszság minél tovább terjed, annál kevesebb szeretet lesz a lélekben, és a mások iránti gyűlölet fog abba belecsepegni.
Hamarosan a gyűlölet, a féltékenység, az irigység, a kapzsiság és a mohóság lesz a közös jellemvonás, amelyek egyesítik a modern társadalmat, míg végül egységre jutván, a lelkek nem fognak érezni semmit. A lélek üressége nagy veszélyhez vezet, mert a gonosz intelligens, és ebben a szakaszban arra fogja felhasználni a lelkeket, hogy háborút indítson a világban lévő Isteni Jelenlét ellen. Amikor a világ önmegszállottá válik, és mindenféle jogot követel, melyet úgy ítél meg, hogy fontosabb, mint az, amit nagylelkűen önmagától nyújt, akkor ebből semmi jó nem származhat.

Amikor Lucifer nem engedelmeskedett Atyámnak, akkor a gőg volt az, ami a bukásához vezetett. A gőg és önszeretet mellett minden más a második helyre kerül, s ez az emberi nem végső bukásához fog vezetni. Az Istennel szembeni engedetlenség féktelenné vált ebben az időben. Parancsait illetően csak kevés tisztelet látható, és ez azt jelenti, hogy az ember a Tízparancsolatból egy Parancsolatnak sem fog engedelmeskedni. Amikor földi Egyházam – mely Atyám utolsó bástyája gyermekei fölött – megszegi az első Parancsolatot, a világ a legnagyobb büntetésnek lesz tanúja az özönvíz óta.

Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az
utolsó fejezetet fogja jelezni.

Amikor Isten gyermekei csak önmagukat szeretik, és illegetik magukat Színe előtt, akkor Ő keserű könnyeket sír. De amikor a pogánysággal és egy hamis istennel cserélik fel Őt a szívükben, akkor Haragja példa nélküli lesz.

Jézusotok”

 

 

 

Tóra:

Az engedelmesség áldásai

26.1 „Izráel népe, ne készítsetek magatoknak bálványokat! Semmiféle imádat céljára szolgáló bálványszobrot[a], emlékkövet[b], vagy faragott követ[c] ne készítsetek, mert én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

Tartsátok tiszteletben a szombati nyugalom napját![d] Tiszteljétek szent helyemet — én vagyok az Örökkévaló!

Ha törvényeim szerint éltek, megtartjátok rendelkezéseimet, és megteszitek, amit parancsoltam, akkor én is adok esőket földetekre a megfelelő időben, a föld is bő termést ad nektek, és a gyümölcsfák is bőven hozzák gyümölcseiket. Búzátok annyit terem, hogy mire végeztek a csépléssel, máris a szüret ideje következik, s még le sem szüreteltek egészen, mikor már itt a szántás-vetés ideje. Jóllakásig ehetitek kenyereteket, és biztonságban lakhattok országotokban. Bizony, békességet és bőséget adok nektek egész országotokban. Nyugodtan alhattok, senkitől nem kell félnetek, s még a veszélyes vadakat is távol tartom tőletek. Nem kell tartanotok ellenséges támadástól sem.

Amikor ellenséggel harcoltok, elfutnak előletek: üldözitek őket, és kardjaitok alatt elhullanak. Öt közületek megfutamít százat, százan legyőztök tízezreket. Elhullanak ellenségeitek kardjaitok alatt.

Jókedvemmel fordulok hozzátok, megszaporítalak és megsokasítalak benneteket, szövetségem szerint, ahogy megígértem. 10 Földetek olyan bőségesen terem, hogy a tavalyi termés még el sem fogy, mikor már újat arattok. Sőt, ki kell hordanotok a régit a magtárból, hogy helyet készítsetek az újnak. 11 Sátoromat sátoraitok között állítom föl, és veletek táborozok. Nem fordulok el tőletek, és mindig veletek maradok. 12 Közöttetek járok-kelek, Istenetekké leszek, ti pedig népemmé lesztek. 13 Én, az Örökkévaló vagyok Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy ne legyetek többé az ő rabszolgáik. Igen, összetörtem bilincseiteket és felszabadítottalak titeket, hogy egyenesen járjatok.

Az engedetlenség büntetése

14 De ha nem hallgattok rám, ha nem engedelmeskedtek parancsaimnak, 15 ha elutasítjátok rendelkezéseimet, ha lelketek megutálja utasításaimat, ha nem követitek parancsaimat és megtöritek szövetségemet, 16 akkor én is így bánok veletek: rémületes csapásokkal sújtalak titeket, testet-lelket sorvasztó magas lázzal és betegségekkel verlek meg benneteket. Hiába vetitek be a földet, mert ellenségetek eszi meg annak termését. 17 Sőt, én magam is ellenetek fordulok, hogy ellenségeitek megverjenek, és azok uralkodjanak rajtatok, akik gyűlölnek titeket. Még akkor is menekülni fogtok, ha már senki sem üldöz.

18 S ha még ezek után sem engedelmeskedtek, akkor hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitekért. 19 Összetöröm nagy büszkeségeteket. Vassá teszem az eget fejetek fölött, rézzé a földet lábatok alatt. 20 Hiába feszítitek meg erőtöket, mert földetek nem ad termést, sem gyümölcsfáitok nem teremnek.

21 S ha még ezek után is ellenkeztek velem, és nem akartok engedelmeskedni, akkor hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitek szerint. 22 Veszélyes vadállatokat küldök rátok, hogy megöljék gyermekeiteket, elpusztítsák csordáitokat és nyájaitokat, s oly kevesen maradtok meg, hogy még az utakat is fű növi be.

23 S ha még ezek után sem fordultok hozzám, hanem továbbra is ellenkeztek velem, 24 akkor én magam fordulok ellenetek, és hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitekért. 25 Ellenség fegyverét küldöm rátok, hogy szövetségem megtörése miatt megbüntessen benneteket. Ha pedig városaitokba menekültök, halálos járványt küldök reátok, és kiszolgáltatlak ellenségeiteknek. 26 Amikor éhínséget küldök rátok, tíz asszony süti kenyerét egy kemencében, és kimérik azt a tíz család között, hogy mindenkinek jusson valami kevés. Esztek ugyan, de jól nem lakhattok vele.

27 S ha még ezek után sem engedelmeskedtek, hanem továbbra is ellenkeztek velem, 28 akkor haragomban én is ellenetek fordulok, és hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitekért. 29 A szörnyű éhínség miatt végül saját gyermekeitek testét eszitek meg. 30 Elpusztítom bálványaitokat és azokat a helyeket, ahol azokat imádtátok, meg oltáraikat. Holttesteiteket pedig a bálványszobrok romjaira vetem, mert utálatossá lesztek a számomra. 31 Romhalmazzá rombolom városaitokat, elhagyottá teszem szent helyeiteket, áldozataitokat többé nem fogadom el. 32 Pusztulást rendelek földetekre is, hogy még ellenségeitek is elborzadnak tőle, mikor elfoglalják helyeteket. 33 Titeket meg szétszórlak a nemzetek közé, de még ott is kivont karddal üldöznek ellenségeitek. Országotok lakatlan pusztává, városaitok romhalmazokká lesznek.

34 Akkor földetek élvezi a szombatévek nyugalmának idejét, mert elhagyatottá lesz, ameddig ti foglyok lesztek ellenségeitek földjén. Akkor végre megnyugodhat a föld, és megkapja az elmaradt szombatéveket. 35 Ameddig pusztán hever, végre pihenhet — mert nem adtátok meg neki a szombati nyugalom idejét, amíg rajta laktatok. 36 Akik még életben maradnak ellenségeik földjén, azoknak szívébe gyávaságot öntök, hogy megfutamodjanak a hulló falevél zörrenésétől is. Bizony, elmenekülnek, mintha fegyver elől futnának, pedig senki sem kergeti őket. Elhullanak, pedig senki nem űzi őket. 37 Egymásra hullanak, mint akiket lekaszaboltak, pedig nem is üldözi őket senki. Ha meg ellenség tör rájuk, nem lesz erejük, hogy ellenálljanak.

38 Bizony, elpusztultok a nemzetek között, ellenségetek földje megemészt titeket. 39 Akik még kevesen megmaradnak ellenségeik országaiban, azok is elsorvadnak bűneik miatt és őseik vétkeiért.

Akkor megemlékezem a szövetségemről

40-41 De ha majd beismerik, hogy ők is, meg őseik is vétkeztek ellenem; 42 akkor majd én is visszaemlékezem a szövetségre, amelyet Jákóbbal, Izsákkal és Ábrahámmal kötöttem, és annak megfelelően gondom lesz arra is, amit földjükkel kapcsolatban ígértem.

43 Országuk földjét azonban el kell hagyniuk, hogy a föld megkapja a szombatévek nyugalmának idejét az idő alatt, amíg pusztán marad lakói nélkül. Népemnek pedig el kell fogadnia büntetését — amiatt, hogy megutálták parancsaimat, és elutasították határozataimat. 44 De még akkor sem fordulok el tőlük véglegesen, amikor ellenségeik földjén raboskodnak. Nem utálom meg őket annyira, hogy véget vessek nekik, mert én nem töröm meg a velük kötött szövetségemet. Én vagyok Istenük, az Örökkévaló! 45 Megemlékezem az ő javukra szövetségemről, amelyet őseikkel kötöttem, akiket az összes nemzetek szeme láttára kihoztam Egyiptomból, hogy népemnek Istene legyek. Én vagyok az Örökkévaló!”

46 Ezeket a törvényeket, rendelkezéseket és parancsokat adta az Örökkévaló Izráel népének Mózes által. Ezek szerint kötött szövetséget az Örökkévaló Izráel népével a Sínai-hegyen.

 
 

19 Örökkévaló, te vagy erőm,
    erős váram, menedékem
    a veszedelem idején!
Bizony még a nemzetek is hozzád jönnek
    a föld minden tájáról,
    és ezt mondják:
„Őseink hamis isteneket örököltek,
    hazug és tehetetlen bálványokat,
    akik nem tudnak rajtunk segíteni.[b]
20 Csinálhat-e valaki isteneket magának?
    Hiszen azok egyáltalán nem istenek!”

21 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Most már megismertetem magam velük,
    végre megmutatom nekik erőmet és hatalmamat,
    s megtudják, hogy az Örökkévaló az én nevem!”

Júda népének vétkei

17.1 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Júda népének bűne fel van jegyezve
    vastollal szívük tábláira,
    kemény vésővel fel van vésve oltáraik szarvára.[c]
Hiszen most is ott áldoznak a bálványok oltárain,
    és az Asera-oszlopok előtt,
a zöld fák alatt, a magas dombokon,
    hegyeken és mezőkön.
Bűneid miatt zsákmányul adom ellenségeidnek
    minden vagyonodat, összes kincseidet,
    egész országodat, Júda népe!
Tetteid miatt elveszíted tőlem kapott örökségedet.
Ellenségeid szolgájává teszlek,
    olyan földön, amelyet nem ismertél,
mivel magadra haragítottál,
    s
haragom tüze örökké égni fog.”

Példázatok és bölcs mondások

Ezt mondja az Örökkévaló:
„Átkozott, aki halandóban bízik,
    emberi erőre támaszkodik,
    kinek szíve az Örökkévalótól elfordul!
Olyan lesz, mint magányos bokor a sivatagban,
    lakatlan száraz földön, kietlen sós pusztában:
    semmi jót nem remél.

Áldott, aki az Örökkévalóban bízik,
    akinek reménye az Örökkévaló!
Olyan lesz, mint a vízpartra ültetett fa,
    amely gyökereit a folyóvízhez nyújtja,
s nem fél a száraz évszaktól,
    mert levelei akkor is zöldellnek.
Még aszály idején sem aggódik,
    s termését idejében meghozza.”

„Romlott az ember szíve,
    minden másnál csalárdabb, javíthatatlan!
    Ki tudná az ember szívét kiismerni?
10 Én, az Örökkévaló — aki a szíveket vizsgálom,
    a legbelsőbb indulatokat mérlegelem,
s
megadom mindenkinek,
    amit életútja és tetteinek gyümölcse szerint
megérdemel!”

11 Aki igazságtalanul szerzi vagyonát,
    olyan, mint a madár, amely idegen tojásokon ül.
Élete derekán elveszíti a gazdagságot,
    s élete végén bolondnak bizonyul.

12 Ó, dicsőség királyi trónusa,
    szent helyünk,
kezdettől fogva magasan állsz
    az egész világ fölött!

13 Izráel reménysége, Örökkévaló,
    mind megszégyenül, aki elfordul tőled!
Porba írják annak nevét,[d]
    aki elhagyja az Örökkévalót,
    az élő vizek forrását!

Jeremiás könyörgése

14 Gyógyíts meg Örökkévaló,
    s akkor igazán meggyógyulok!
    Szabadíts meg,
    akkor valóban megszabadulok!
Téged, csak téged dicsérlek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+16-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Üdvösség Anyja: Soha nem szabad másokat átkoznotok, miközben Isten Áldásait kéritek

Igazság Könyve:
“Üdvösség Anyja: Soha nem szabad másokat átkoznotok, miközben Isten Áldásait kéritek
2014. május 17. szombat, 15:54

Drága gyermekem, amikor Isten gyermekei különleges kegyekben részesülnek, akkor ez azt jelenti, hogy nagyobb az elvárás is a felelősséget illetően a megajándékozott részéről. Minden áldásért, drága gyermekeim, amelyet Fiamtól kaptok, hálát kell adnotok mindig Istennek. Amikor a Fiam Mennyei Kegyelmeket ajándékoz egy léleknek, akkor nagy az elvárás az illető személlyel szemben. Azután minden léleknek Fiam tanítása szerint kell élnie az életét.

Fiam, amikor Őt hívják, érezhetővé teszi Jelenlétét. Minél jobban megnyílik egy lélek az Ő Szeretetére, annál közelebb kerül Szentséges Szívéhez. Azonban, amikor egy lélek a Fiam előtt felmagasztalja magát, miközben a segítségét kéri, semmit sem fog kapni Tőle. Isten szereti az alázatos lelkeket. Nagy Kegyelmekkel halmozza el őket. Minél több Kegyelmet kapnak, annál nagyobb lesz a Fiam jelenléte is bennük. Aztán, amint az Ő Jelenléte ismertté lesz, a szóban forgó személy a gyűlölet tárgyává válik. Az ördög vonzódik azokhoz a lelkekhez, akik Isten Fényében vannak. Ő tehát minden eszközt fel fog használni annak érdekében, hogy megalázza a kiválasztott lelket; ezt általában úgy éri el, hogy becsap egy általa használt gyenge lelket, hogy fájdalmat és szenvedést okozzon az alázatos léleknek.

Sajnos, sok ember, akik szeretnek engem, az Isten Anyját, könyörögve jönnek hozzám, hogy segítsek nekik más lelkek elpusztításában. Ezek a lelkek – mondják nekem – megérdemlik Isten büntetését. Amikor ők a lelkükben lévő
gyűlölet miatt arra kérik Fiamat, hogy ítélkezzen ezen lelkek fölött, imájuk soha nem kerül meghallgatásra. Hogyan tudtok szeretni engem, imádni Fiamat, és hűséget esküdni az Igazságra, miközben másokat gyűlöltök? Ó, milyen ravasz a gonosz, amikor felfalja a szent lelkeket, akik megengedték a büszkeségnek, hogy megzavarja őket. Ha egyszer a büszkeség megragadja a lelket, az rögtön elveszti a fényét. Minél sötétebbé válik, annál jobban eltávolítja önmagát Isten Fényétől.

Ha megkértek engem, hogy járjak közben Fiamnál a nevetekben, akkor mindig szívetek teljes szeretetével kell hozzám jönnötök. Soha nem szabad másokat átkoznotok miközben Isten Áldásait kéritek, mert ez iszonyatos Számára. A gyűlöletnek nincs szerepe a Mennyben. Gyertek hozzám, drága gyermekek, de csak az ellenség iránti szeretettel a szívetekben, és akkor minden imátok válaszra fog találni Isten Szent Akarata szerint.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja “
 
 
 
” Az ég három napig el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt
2014. május 13. kedd, 8:50


Csakúgy, mint amikor a nemzetek a fejedelmiségeket fogadják, sok előkészületre van szükség mielőtt a király a lábát a földjükre tenné. Ti soha nem engednétek meg egy királynak sem, hogy akkor érkezzen látogatóba, amikor mindenütt rendetlenség, rongálódás van, vagy amikor az utcák piszkosak. Ezért eme országok képviselői gondoskodni fognak arról, hogy megfelelően legyenek felöltözve, és kellőképpen felkészülve, hogy méltóképpen fogadhassák a látogató előkelőséget. Ők nagy gondot fognak fordítani egy nagy fogadás előkészítésére, és képviselőket fognak választani, akiket méltónak tartanak arra, hogy üdvözöljék a látogatóba érkező királyt. Végül nagy ünnepséget fognak rendezni, hogy megünnepeljék a király érkezését, és azon a napon fel fognak sorakozni az utcákon, és dicshimnuszokat fognak énekelni. Ők kitüntetésekkel fogják elhalmozni a látgató fejedelmet és kíséretét. Így lesz az Úr Nagy Napján is, amikor Én, Jézus Krisztus, ítélni jövök.

Én a trombiták hangjára, és az angyalok kórusának édes hangjára váratlanul fogok megérkezni. Az ég három napra el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt. De azután megannyi színben fog világítani, amilyet ember még soha nem látott. ….


 
 
—–
Római katolikus:

2019-05-17

húsvét 4. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten a választott népnek tett ígéretét akkor teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust.
A pizídiai Antióchiában Pál apostol ezeket mondotta: „Férfiak, testvéreim! Ábrahám nemzetségének fiai és a köztetek levő istenfélők! Az üdvösség híre nekünk szól. Jeruzsálem lakói és vezetői azonban nem ismerték el Jézust. Azáltal pedig, hogy elítélték, beteljesítették a próféták szavát, amelyet minden szombaton olvasnak. Bár semmi halálbüntetésre méltót nem találtak benne, Pilátustól mégis kivégzését követelték. Miután minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról, és sírba fektették. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból, és ő több napon át megjelent azoknak, akik vele együtt jöttek föl Galileából Jeruzsálembe. Ezek most is tanúságot tesznek róla a nép előtt.
Mi is ezt az örömhírt hirdetjük nektek: Isten, atyáinknak tett ígéretét nekünk, az ő utódaiknak azáltal teljesítette, hogy feltámasztotta Jézust, amint a második zsoltárban is meg van írva: Fiam vagy nékem, ma adtam neked életet.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 13,26-33

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Fiam vagy nékem, * ma adtam neked életet. (Vö. 7. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: „
Királyommá őt én magam tettem, * szent hegyemen, Sion hegyén.”
Az Úr szólt hozzám: † „Fiam vagy nékem, * ma adtam neked életet.”
Hívek: Fiam vagy nékem, * ma adtam neked életet.
Vagy: Alleluja.
E: „Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, * az egész földkerekség lesz a birtokod.
Vasvesszővel kormányzod őket, * és mint cserépedényt törheted össze őket.”
H: Fiam vagy nékem, * ma adtam neked életet.
Vagy: Alleluja.
E: Királyok, tehát bölcsek legyetek, * föld bírái, értsétek intésemet.
Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, * hódoljatok előtte rettegéssel!
H: Fiam vagy nékem, * ma adtam neked életet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 2,6-7.8-9.10-11

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus az út, az igazság és az élet.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: »Elmegyek, és helyet készítek nektek?« Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!”
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy;
hogyan ismerhetnénk hát az utat?”
Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”

Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,1-6″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-17

 
—–
Görög katolikus:

40 Fülöp pedig Azótosz városában találta magát, majd onnan továbbmenve minden városban hirdette az örömüzenetet, amíg Cézáreába nem érkezett.

Saul találkozik Jézussal

9.1 Saul[f] ezalatt folytatta az Úr tanítványainak üldözését Jeruzsálemben. Fenyegette őket, és gyűlöletet szított ellenük. Elment a főpaphoz, és kérte, hogy írjon leveleket a Damaszkusz városában lévő zsinagógákhoz. Az volt a szándéka, hogy Damaszkuszban is felkutatja a Jézusban hívő[g] zsidó férfiakat és nőket, majd letartóztatja, és Jeruzsálembe hurcolja őket.

El is indult Jeruzsálemből, és amikor már közel járt Damaszkuszhoz, hirtelen mennyei fény ragyogta körül, ő pedig a földre esett. Azután egy hangot hallott: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”

Saul megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?”

Ő így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit üldözöl. De most kelj fel, menj be a városba. Ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”

Saul útitársai úgy meglepődtek, hogy egy szót sem tudtak szólni. Csak álltak, mert a hangot ugyan hallották, de nem láttak senkit. Saul felállt a földről, de amikor a szemét kinyitotta, semmit sem látott. Ekkor kézen fogták, és úgy vezették Damaszkuszba. 9 Ezután még három napig nem látott, és nem evett, nem ivott semmit.

10 Élt Damaszkuszban egy Anániás nevű tanítvány. Az Úr megszólította őt látomásban: „Anániás!”

Ő így válaszolt: „Itt vagyok, Uram!”

11 Az Úr így folytatta: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak. Keresd meg a Júdás[h] házát. Kérdezd meg, hol van az a Saul, aki Tarzusz városából való. Ő most éppen imádkozik, 12 és látomást lát. Azt látja, hogy egy Anániás nevű férfi bemegy hozzá, és ráteszi a kezét, hogy újra lásson.”

13 Anániás erre így válaszolt: „Uram, már sokaktól hallottam erről az emberről, hogy mennyi gonoszságot követett el a tanítványaid ellen Jeruzsálemben. 14 Ide is azért jött, mert felhatalmazást kapott a főpapoktól, hogy letartóztassa azokat, akik benned hisznek.”

15 De az Úr azt mondta Anániásnak: „Menj csak oda, mert ezt a férfit arra választottam ki, hogy a nevemet hordozza és megismertesse az Izráelen kívüli nemzetekkel, királyokkal, és Izráel népével is. 16 Én magam fogom megmutatni neki, mennyit kell szenvednie a nevemért.”

17 Ekkor Anániás elindult, bement Júdás házába, kezét Saulra tette, és ezt mondta neki: „Saul testvérem, az Úr Jézus küldött hozzád, aki megjelent neked az úton, amikor ide jöttél. Azért küldött, hogy újra láss, és a Szent Szellem betöltsön téged.” 18 Abban a pillanatban Saul úgy érezte, mintha pikkelyek hullottak volna le a szeméről, és újra látott! Majd felkelt, bemerítkezett, 19 és miután evett valamit, az erejét is visszanyerte.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+8-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

48 Én vagyok az élet kenyere, aki életet ad! 49 Őseitek a mannát ették a pusztában, és meghaltak. 50 De most itt van az a kenyér, amely a Mennyből szállt le! Aki ebből eszik, soha nem hal meg. 51 Én magam vagyok ez az életadó kenyér, aki a Mennyből jöttem le. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él! Ez a kenyér a testem, amelyet majd áldozatul adok a világ életéért.”52 Erre a júdeaiak hevesen vitatkozni kezdtek egymással: Hogy lehet ez? Hogyan adhatná nekünk a testét, hogy megegyük?!”

53 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: csak akkor lehet élet bennetek, ha eszitek az Emberfia testét, és isszátok a vérét! 54 Igen, aki eszi a testemet, és issza a véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+6:48-54&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/05/17
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–