Címke: üzenetek

Ezek az Üzenetek túl fontosak ahhoz, hogy bármilyen figyelmet is szenteljetek azoknak, akik az Én Nevemben gyűlölnek titeket.

Igazság Könyve:

Hűséges tanítványaim, beleértve a papokat és más Keresztény hitvallás szent szolgáit, szorosan közel fognak maradni Hozzám

  1. november 1. péntek 23:17

 

Dága, szeretett leányom, a gonoszság szelleme egyre csak terjed, és ez befolyással van mindazokra, akik gonoszul ellenzik ezeket az Üzeneteket. Ez még további gonoszsághoz, hazugsághoz és rafináltan kidolgozott tervekhez fog vezetni azzal a szándékkal, hogy megállítsák ezt a Küldetést. Figyelmen kívül kell hagynotok a gonosz nyelveket, és azokat, akik felfuvalkodottak lelki féltékenységük miatt, és akik bármit megtennének, csakhogy megpróbálják elpusztítani ezt a Küldetést, melynek célja, hogy mindenki számára üdvösséget hozzon.

Én azt mondom nektek, mindazoknak, akik követnek Engem, hogy ezek az Üzenetek túl fontosak ahhoz, hogy bármilyen figyelmet is szenteljetek azoknak, akik az Én Nevemben gyűlölnek titeket. Mert Én vagyok az, Jézus Krisztus, akit ők célba vettek. Ezt ne felejtsétek el. Azonban büszkeségük azt szeretné velük elhitetni, hogy ők azért tesznek így, mert szeretnek Engem. Nekik tudniuk kell, hogy Én nem engedném meg soha senkinek, hogy ilyen hazugságokat beszéljen, vagy másokról gonosz pletykákat terjesszen az Én Nevemben.

Egyedül Nekem, Jézus Krisztusnak, az Isten Bárányának van jogom ahhoz, hogy kinyilatkozzam nektek az Igazságot ezekben az időkben. Az Igazság sokakat fel fog zaklatni, és nehéz lesz az Igazságot lenyelni, mivel az olyan óriási horderejű, hogy csak azok lesznek képesek azt elfogadni, akiknek erős az Irántam való szeretetük. Az Igazság – nem számít, hogy milyen nehéz azt nektek megemészteni – szabaddá tesz benneteket. Meg fogja nyitni a szemeteket a gonosszal szemben, amikor az jónak álcázza magát, a gonosz emberekkel szemben, akik istenkáromlást terjesztenek, amikor azt mondják, hogy az Én Igémet beszélik, meg az ellenséggel szemben, akik el akarják pusztítani Isten gyermekeit.

Sok hamis próféta fog felemelkedni, szétszóródva minden nemzetben, hogy az antikrisztus szájából áradó hazugságokat igazságként hirdessék. Azt is fogják mondani, hogy az antikrisztus nem más, mint Én magam. Ők mindenfélét fognak mondani az Evangéliumokról, és idézeteket fognak használni a Szent Bibliából, és Tőlem, mely helyesnek fog tűnni, hogy igazolják gonosz küldetésüket. De azoknak, akik ismernek Engem, azt mondom: ti mindig fel fogjátok fedezni az úgynevezett profetikus szavaik közé beépített hazugságot és az eretnekséget. Ők ellen fognak mondani ezeknek az Üzeneteknek, és azt fogják állítani, hogy Szavam (Igém) eretnekség. Most van itt annak az ideje, hogy kirekesszétek mindazokat a hangokat, amelyek arra biztatnak benneteket, hogy Énhelyettem rájuk hallgassatok. Nektek továbbra is emlékeznetek kell a Szent Evangéliumokban található Igazságra. Rám kell hallgatnotok, ahogyan Én tanítalak benneteket.

Hamarosan mindazok, akik Egyházamat vezették a múltban, akik Egyházamban Isten gyermekeit Isten Igaz Szavával táplálták, és akik hűségesek maradnak az Igazsághoz, félre lesznek tolva. A Katolikus Egyház számos aggasztó kijelentést fog tenni azzal kapcsolatosan, hogy miért kellett megváltoztatnia és módosítania szerkezetének minden részét. Az Egyházamban lévők bűneit, és azokét, akik elárultak Engem, indoklásként fogják felhasználni, csakhogy Egyházamat teljesen kifordítsák. Felszentelt szolgáim közül sokakat kigyomlálnak és bűnbakot csinálnak belőlük. Sokakat fel fognak kutatni, és hazugnak fogják őket nevezni, valamint jó hírnevük megőrzése ellenében – még mielőtt elbocsátanák őket – egyéb követelések elé állítják. Ily módon fognak nagyon sok felszentelt szolgát elfordítani Egyházamtól, lehetővé téve így Isten ellenségeinek, hogy teljes mértékben átvegyék Egyházamban a hatalmat. Minden rágalmat, amelyet Isten ellenségei felszentelt szolgáim ellen elkövetnek, nyilvánosan meg fognak tapsolni, és mint jó dolgot fogják azt bemutatni, hogy az Egyház „hírneve” sértetlen maradjon.

Ó, mennyire be fognak csapni benneteket, és mennyire elfedik, elrejtik, és figyelmen kívül hagyják majd az Igazságot. Mindezek a változások a jövőben hamarosan be fognak következni, és mindezen dolgok elterjedése sokakat meg fog döbbenteni. Mindezek közepette zavarodottság, félelem és nagy szorongás lesz. Egyházam annyira szét fog morzsolódni, hogy a falain belül minden bizalom meg fog szűnni. Ez nagy félelmet fog előidézni, majd pedig olyan módon, mely először nem lesz egyértelmű, a Katolikus Egyház az új világvallás vezető erejévé fog válni. Ez az új utálat nagy szeretetet fog mutatni a világ szegényei és éhezői iránt. De ez nem az Én Igémet fogja hirdetni, és Egyházamhoz sem lesz hűséges. Egyházam azonban továbbra is élni fog.

Hűséges tanítványaim, beleértve a papokat és más Keresztény hitvallás szent szolgáit, szorosan közel fognak maradni Hozzám. Maradék Egyházam ki fogja állni az idők próbáját, és nem fog meghalni soha, mert az Egyház Én Vagyok. Engem nem lehet elpusztítani soha.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/huseges-tanitvanyaim-beleertve-papokat-es-mas-kereszteny-hitvallas-szent-szolgait-szorosan-kozel

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/11/01

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-11-01

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A New Age szellemi gyakorlataival kérkednek

Igazság Könyve:

Oly sok jó és szent pap van, akik összefogtak, hogy szétszedjék ezeket az Üzeneteket

  1. április 9. kedd 23:00

 

Drága, szeretett leányom, oly sok jó és szent pap van, akik összefogtak, hogy szétszedjék ezeket az Üzeneteket, de ahhoz nekik sem tudásuk sem pedig képesítésük nincsen, hogy ezt megtegyék. Az ő útjuk az, hogy szolgálják Istent. Ők nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen módon megfertőződjenek, mert ezáltal veszélyt jelentenek azon lelkek számára, akik felismerik a Hangomat ezekben az Üzenetekben.

Miközben a New Age szellemi gyakorlataival kérkednek, sok pap úgy véli, hogy a lelkiélettel kapcsolatos tudása azt jelenti, hogy megvan a tehetsége Isten igaz prófétáinak felismeréséhez. Annyira eltávolodtak Tőlem, hogy képtelenek felismerni Szent Szavamat. Én azért nem adtam nekik ilyen kegyelmeket, mert a büszkeség az útjukban áll.

Nektek, felszentelt Szolgáim, akik közületek azt forraljátok – Isten szolgálatában álló szent hivatalotok jelvényét fondorlatos módon eszközként felhasználva -, hogy eltávolítsátok Szavamtól egyházközösségetek híveit, tudnotok kell, hogy meg lesztek büntetve. Ti nem ismertek igazán Engem. Nem vagytok hűségesek Hozzám. Ti tudatlanok vagytok a lelkiélet ismereteiben, és nektek nincs jogotok másokat nyilvánosan megalázni, másokból gúnyt űzni, vagy bárkit is lenézni az Én nevemben.

Kivétel nélkül mindnyájan választ kell adnotok majd nekem. Meg foglak büntetni benneteket, ugyan nem a hitetlenségetek miatt, hanem a büszkeség bűne miatt, mely elhiteti veletek, hogy többet tudtok a lelki dolgokról, mint Én, Jézus Krisztus, a Ti Mesteretek. Mennyire megsebeztek Engem. Mennyi csalódást okoztok Nekem, mert a ti árulásotok megsértette Küldetésemet, mely a maga nemében az utolsó. Mert felelősséget kell vállalnotok majd minden egyes bűnös lelkéért, akiket eltávolíttok Tőlem. És aztán, amikor az Igazságot tudatni fogják veletek, nehéz szívvel kell majd válaszolnotok ezekre a kérdésekre:

Miért utasítottátok el Kelyhemet, amikor szeretettel és bizalommal adatott meg az Igazság számotokra, és amikor tudtátok a szívetekben, hogy ez Tőlem volt? Miért próbálkoztok akkor azzal, hogy megsemmisítsétek ezeket az Üzeneteket? Van fogalmatok arról, hogy mennyire komoly és szent fogadalmat tettetek az Én Nevemben? Nektek most vissza kell vonulnotok és olvasnotok kell imáimat, a Keresztes Imahadjárat imáit. Ha ezt megteszitek, akkor Én áldásomat adom rátok, és a tisztánlátás erejét adom nektek. De csak az alázatos szívűek jöhetnek Hozzám.

Vonuljatok vissza. Aztán gyertek Hozzám kiüresedve (meztelenül). Hagyjátok magatok mögött ezen Üzenetekkel kapcsolatos elfogult véleményeiteket, irigységből fakadó nézeteiteket, és a szóbeszéden, fecsegésen és homályos célozgatásokon alapuló értékeléseteket. Amikor eljön az a nap, Én újra megkeresztellek benneteket, és ti ismét tiszták lesztek. A lelketek olyanná válik majd, mint a kisgyermekeké, és kínzó éhséggel fogtok Jelenlétem után vágyni.

Várom válaszotokat. Én a teljes Szeretet vagyok. Én a teljes Könyörületesség vagyok. Jöjjetek Hozzám. Én vagyok minden, amire szükségetek van.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/oly-sok-jo-es-szent-pap-van-akik-osszefogtak-hogy-szetszedjek-ezeket-az-uzeneteket

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

Jákób megáldja tizenkét fiát

49 Jákób hívatta fiait, és ezt mondta: Gyűljetek össze, hadd mondjam el, mi történik veletek a messze jövőben!

Gyűljetek egybe, hallgassatok meg, Jákób fiai! Hallgassatok atyátokra, Izráelre!

 

 

 

 

Júda, téged magasztalnak testvéreid. Kezed ellenségeid nyakán lesz, leborulnak előtted atyádnak fiai.

Fiatal oroszlán vagy, Júda, prédától lettél naggyá, fiam! Lehevert, elnyújtózott, mint a hím oroszlán vagy a nőstény oroszlán – ki merné fölkelteni?!

10 Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek.

11 Szőlőtőhöz köti szamarát, nemes tőkéhez szamárcsíkaját. Ruháját borban mossa, köntösét a szőlő vérében.

12 Szemei bornál ragyogóbbak, fogai tejnél fehérebbek.

 

 

 

14 Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izráel! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya!

15 Elveszi rólad az Úr az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az Úr, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned.

16 Azon a napon így biztatják Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el!

17 Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.

18 Összegyűjtöm azokat, akik szomorkodnak, mert nem ünnepelhetnek, bár közületek valók, és gyalázatot kell elszenvedniük.

19 Elbánok majd elnyomóiddal abban az időben. A sántákat megsegítem, és a szétszóródottakat összegyűjtöm, dicsővé és hírnevessé teszem őket az egész földön, ahol gyalázták őket.

 

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis%2049:1-2,8-12;%20%20%20%20Zephaniah%203:14-19;%20%20%20%20Zechariah%209:9-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/09

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-09

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Több ember meg fogja támadni ezeket az Üzeneteket, és amikor megteszik, el is fogják utasítani ezeket.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Megerősödik az a csata, amelyet a sátán rendez, hogy kétségbe vonhassa ezeket az üzeneteket

2011. júl. 2., szombat; 10:00

Szeretett leányom, ez az időszak nehéz lesz számodra, mert az Üzenetek az egész világot áthatolják. Több ember meg fogja támadni ezeket az Üzeneteket, és amikor megteszik, el is fogják utasítani ezeket.

Szent Szavam el kezdett terjedni, ahogyan azt már megmondtam. Most még nyilvánosabbá akarom tenni Üzeneteim legfontosabb alappontjait. Te már tudod, hogy ezt hogyan kell tenni, tehát kezdd el, még ma. Amit elvárok tőled, az számodra kihívás, de mindezekhez továbbra is segítséget fogsz kapni.

Ezalatt szükséged lesz másokra, hogy imádkozzanak érted, mert felerősödik az a harc, amelyet a sátán rendez, hogy ezeket az Üzeneteket kétségbe vonhassa. Imádkoznod kell, hogy védve legyél azon fájdalmakkal szemben, amelyeket ő mások által fog okozni neked. Fogadd el, hogy az alázatosságban való kitartásért a megpróbáltatások sorozata nagyon fontos. Tudnod kell, hogy te vagy az Én Hangom, amely a világhoz szól. Olyan gyorsan hirdesd Hangomat, ahogyan csak tudod.

Szeretlek, leányom. Támaszkodj Rám teljesen, és Én átviszlek mindezen.

Szerető Megváltód, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/megerosodik-az-csata-amelyet-satan-rendez-hogy-ketsegbe-vonhassa-ezeket-az-uzeneteket

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

17 Ha pedig az egynek elbukása miatt lett úrrá a halál egyetlen ember által, akkor azok, akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, még inkább uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által.

18 Mármost, ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává.

19 Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká.

20 A törvény pedig közbejött, hogy megnövekedjék a vétek. De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem;

21 hogy amiképpen úrrá lett a bűn a halál által, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazsággal az örök életre Jézus Krisztus, a mi Urunk által.

Keresztség és új élet

6.1 Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem?

2 Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?”

 

 

 

Megerősödik az a csata, amelyet a sátán rendez, hogy kétségbe vonhassa ezeket az üzeneteket

2011. júl. 2., szombat; 10:00

Szeretett leányom, ez az időszak nehéz lesz számodra, mert az Üzenetek az egész világot áthatolják. Több ember meg fogja támadni ezeket az Üzeneteket, és amikor megteszik, el is fogják utasítani ezeket.

Szent Szavam el kezdett terjedni, ahogyan azt már megmondtam. Most még nyilvánosabbá akarom tenni Üzeneteim legfontosabb alappontjait. Te már tudod, hogy ezt hogyan kell tenni, tehát kezdd el, még ma. Amit elvárok tőled, az számodra kihívás, de mindezekhez továbbra is segítséget fogsz kapni.

Ezalatt szükséged lesz másokra, hogy imádkozzanak érted, mert felerősödik az a harc, amelyet a sátán rendez, hogy ezeket az Üzeneteket kétségbe vonhassa. Imádkoznod kell, hogy védve legyél azon fájdalmakkal szemben, amelyeket ő mások által fog okozni neked. Fogadd el, hogy az alázatosságban való kitartásért a megpróbáltatások sorozata nagyon fontos. Tudnod kell, hogy te vagy az Én Hangom, amely a világhoz szól. Olyan gyorsan hirdesd Hangomat, ahogyan csak tudod.

Szeretlek, leányom. Támaszkodj Rám teljesen, és Én átviszlek mindezen.

Szerető Megváltód, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/megerosodik-az-csata-amelyet-satan-rendez-hogy-ketsegbe-vonhassa-ezeket-az-uzeneteket

 

Jézus tanítása a böjtről

14 Akkor odamentek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: “Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?”

15 Jézus ezt mondta nekik: “Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek olyan napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak.

16 Senki sem tesz foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitép a ruhából, és még csúnyább szakadás támad.

17 Új bort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is elpusztul; hanem az új bort új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+5%3A17-6%3A2%3B+++++Matthew+9%3A14-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/02

 

———-

Római katolikus:

07-02

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony) – Ü

Vagy:
OLVASMÁNY Szofoniás próféta könyvéből
Az Úr, Izrael királya közötted él.
Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből, Jeruzsálem leánya! Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, mintha ünnepet ülne. A balsorsot elfordítottam tőled, hogy ne viseld többé a gyalázatot.
Ez az Isten igéje.
Szof 3,14-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Nagy a ti körötökben * Izrael szentje! (6 b. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne, és nem félek.
Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom.
Örömmel meríttek majd vizet * az üdvösség forrásaiból.
Hívek: Nagy a ti körötökben * Izrael szentje!
E: Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét.
A népek közt hirdessétek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve.
H: Nagy a ti körötökben * Izrael szentje!
E: Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt: * tudja meg az egész világ!
Ujjongjatok és dicséretet mondjatok, Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje.
H: Nagy a ti körötökben * Izrael szentje!
Iz 12,2-3.4bcd.5-6

Vagy:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet.
Testvéreim!
Szeressetek tettetés nélkül. Irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást. A buzgóságban ne lankadjatok! Legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok. A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak.
Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet. Áldjátok üldözőiteket, áldjátok és ne átkozzátok őket. Azokkal, akik örülnek, örüljetek, és a sírókkal sírjatok. Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázok, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez.
Ez az Isten igéje.
Róm 12,9-16b

ALLELUJA
Boldog vagy, Szűz Mária, † mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, * amit az Úr mondott néked. Vö. Lk 1,45 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Erzsébet így szólt: Hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, Szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre.” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,39-56

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-02

Írd meg a könyvet, és terjeszd üzeneteimet a modern kommunikációs eszközök által, mint az internet, vagy a média

Igazság Könyve:
A bűnök kettéhasítják Szentséges Szívemet
Nyomtatóbarát változat

2010. nov. 12. péntek; 3:00

Írd a következőket, leányom. Az óra ketyeg. Ne utasítsd vissza azon kérésemet, ami arra vonatkozik, hogy a Nagyfigyelmeztetést kinyilvánítsd az emberiségnek. Nagyon fontos a bűnök megbánása. Most hallaniuk kell gyermekeimnek a Nagyfigyelmeztetésről. Leányom, először a keresztény csoportokkal kommunikálj, hogy nekik továbbítsd kérésemet.

Maradj erős. Azért választottalak téged erre a munkára, hogy a megváltásotokra szóló kérésem gyorsan meghallgatásra találjon. Írd meg a könyvet, és terjeszd üzeneteimet a modern kommunikációs eszközök által, mint az internet, vagy a média. Mivel kívánságom nagyon sürgős, kézen fogva vezetlek majd téged, úgy, hogy az üzeneteket megérthesd.


Te sokkal erősebb vagy, mint gondolnád. Továbbra is imádkozd Hozzám naponta az Irgalmasság Rózsafüzérét. Ne félj. Miért vagy ilyen félénk? Amikor a Föld és az Ég eggyé olvad, köszönteni kell az Örök Életet. Ez az, amire az ember törekszik az idők kezdete óta. Ne engedd, hogy megtévesszenek a földi vonzalmak, amelyeket felkínál. Ezek úgyis elfakulnak, összehasonlítva Apám birodalmának csillogásával. Amint terveid kezdenek megvalósulni, támogatásban lesz részed.

Ez a néhány nap, nyomasztó volt számodra, de elfogadtad szívedben azt, amit kérek tőled. Mindezt magadra vállalni nehéz és talán kissé félelemkeltő is számodra, de az a fontos, hogy bízzál Bennem.

Őrizz meg Engem a Szívedben, és támaszkodj Rám. Adj át minden kétséget és akkor feladatod könnyebb lesz. Az ígéretekre kell emlékeztetned az emberiséget, miközben leírt Szavaimra hivatkozol. Szorítkozz a Szentírásra, hogy ezeknek értelmet adj. Sohase félj emlékeztetni az embereket arra, hogy bűneik kettéhasítják Szentséges Szívemet, és hogy azok az Örök Atya lelkét is megsebzik.

Mi, Édesanyám és minden szent fogjuk a kezedet, és erőt adunk neked. Praktikus útmutatásokat küldünk neked: az ajtók megnyílnak, hogy munkádban segítsenek.

Óvakodj azoktól, akik számodra akadályokat hoznak létre, hogy a kommunikálásban késleltessenek téged. Imádkozz értük és folytasd tovább. Tudom, hogy fáradt vagy, mert kérésemre siettél a válasszal.

Itt az ideje, hogy kipihend magad, gyermekem. Te hittel, és jól reagáltál. Ne add fel sohasem.

Szerető Megmentőd, Jézus Krisztus”

“…

46 azon a napon jön meg annak a szolgának az ura, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja: kettévágatja, és a hűtlenek sorsára juttatja.

47 Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap;

48 aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Thessalonians%201:6-10;Luke%2012:42-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/10

 
 
 
 
” Ez a könyv lelkeket fog megmenteni
Nyomtatóbarát változat

2010. november 12. péntek; 3:00

Folytasd utadat, tedd meg mindazt, amire szükség van, hogy az emberek isteni üzeneteimet látni és hallani tudják. Bízom benned, leányom; bármilyen eszközt felhasználhatsz, amellyel úgy érzed, biztosítani fogod, hogy valóban olvassák az emberek ezeket az üzeneteket. Minden energiádra szükséged van, hogy ezt a könyvet megírd. Ez a könyv életeket fog megváltoztatni, lelkeket fog megmenteni, és ez előre meg volt jövendölve. Igen, ez az a könyv, ami meg volt jövendölve. Te vagy az író, és Én a szerző.

Ne légy meglepődve és lesújtva, mert ez egy szent feladat, és te erre ki voltál választva, hogy elvégezd ezt a munkát, Velem. Ez számodra három hónapig fog tartani. Azt szeretném, hogy ez az egész világ számára közé legyen téve. Ez a könyv tartalmas, hathatós kell, hogy legyen, és milliók által keresett, akárcsak a Szentírás.

Leányom, ezt a könyvet a következő cím alatt adhatod ki: „egy titkos prófétával való beszélgetés”. Ez így a helyes. Miért félsz, gyermekem? Mennyei vezetésben van részed. Erősnek kell maradnod. Higgyél bennem. Add át magad Nekem. Kézen foglak majd, utad minden lépésénél. Később beszélek majd veled.

A te szerető Megmentőd, Jézus Krisztus”

 
 
 

Keresztes Imahadjárat 25. imája

Ima a látnokok védelméért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-3-nap-szerda

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (II.rész)

Keresztes Imahadjárat 103. imája

Hogy megosszuk a Szenvedés Kelyhét Krisztussal.

Keresztes Imahadjárat 132. imája

Hogy ellene mondjunk a Sátánnak, és megvédjük ezt a Küldetést.

Keresztes Imahadjárat 143. imája

Védelmezzük az Üdvösség Küldetését

Keresztes Imahadjárat 156. imája

Védelem a gyűlölet ellen”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-4-nap-csutortok
———-

Igaz élet Istenben:

 
———–


 
 
———-
Római katolikus:
2020-11-12

32. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Filemonhoz írt leveléből
Az apostol arra kéri Filemont, hogy szökött rabszolgáját, aki időközben keresztény lett, úgy fogadja, mint szeretett testvérét.
Szeretett Testvérem!
Nagy örömmel és vigasztalással töltött el, amit szeretetedről hallottam, mert megnyugvást szereztél a hívek szívének. Ezért – bár Jézus Krisztusra hivatkozva meg is parancsolhatnám azt, ami úgyis kötelességed, mégis – a szeretet alapján inkább kérlek, én, az öreg Pál, aki most Krisztus Jézusért fogságot szenvedek. Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben én adtam életet (Krisztusban). Egykor haszontalan volt számodra, most azonban számodra is, számomra is hasznos. Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet. Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek.
Beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. Talán éppen azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, de már nem mint szolgát, hanem többet: mint szeretett testvért. Mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is. Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem. Amennyiben pedig megkárosított vagy tartozik valamivel, írd az én terhemre. Én, Pál – saját kezűleg írom – én térítem meg. Arról nem is szólok, hogy önmagaddal is nekem tartozol. Bizony, így van ez, testvér! Szeretném, ha örömömre szolgálnál az Úrban. Teljesítsd hát szívem vágyát Krisztusban!
Ez az Isten igéje.
Filem 7-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene! Vö. 5a. Vers.
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottaknak igazságot szolgáltat.
Az éhezőknek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
Hívek: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját.
Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó, Sión, nemzedékről nemzedékre.
H: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 145,7-10

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. * Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz.” Vö. Jn 15,5 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten országa bennünk jön el.
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: »Nézd itt van, vagy amott!« Isten országa köztetek van.”
Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: »Nézzétek, itt van, vagy amott!« Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,20-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-12
————
Ortodox (Görög keleti): 

 

Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát.

10 Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek.

11 Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként

12 intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.

Pál beszédét Isten beszédeként fogadták

13 Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.

14 Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.

————————–

“…. 

Mi, Édesanyám és minden szent fogjuk a kezedet, és erőt adunk neked. Praktikus útmutatásokat küldünk neked: az ajtók megnyílnak, hogy munkádban segítsenek.

Óvakodj azoktól, akik számodra akadályokat hoznak létre, hogy a kommunikálásban késleltessenek téged. Imádkozz értük és folytasd tovább. Tudom, hogy fáradt vagy, mert kérésemre siettél a válasszal.

Itt az ideje, hogy kipihend magad, gyermekem. Te hittel, és jól reagáltál. Ne add fel sohasem.

Szerető Megmentőd, Jézus Krisztus”

————————–

Pilátus vérengzése és a siloámi torony leomlása

13.1 Voltak ott abban az időben néhányan, akik hírt adtak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval elegyítette.

Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: “Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük?

Nem! Sőt – mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el.

Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik?

Nem! Sőt – mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el.”

A terméketlen fügefa

Azután ezt a példázatot mondta: “Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált.

Azt mondta erre a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába?

De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom,

hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Thessalonians%202:9-14;%20%20%20%20Luke%2013:1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/12

—–

Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám

Igazság Könyve:

“2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok.

Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem.  Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

“JÉZUS LELKI VEZETÉSE
1992. július 14.

„Uram, első üldöztetésem alkalmával még védekezni sem tudtam”, egyetlen tanú sem támogatott. Mindenki cserben hagyott. Ám, Te, Uram, a pártomra álltál, és erőt öntöttél belém, hogy az egész üzenet rajtam keresztül terjedjen, és minden nép meghallja. Így menekültem meg az oroszlán torkából. Az Úr továbbra is megszabadít minden gonosz merénylettől, 1 Végül sértetlenül beviszel országodba. Neked legyen dicsőség örökkön örökké! Amen. 2

Vassulám, éld békében életedet! Szeress engem, és terjeszd az én békémet mindenhol, ahová küldelek! Még mindig nem fogtad fel, hogy milyen hatalmas vagyok? Így mitől kell félned? Ajkadra tettem ujjamat. Ennek te nem vagy teljesen tudatában, mégis megmondom, hogy ujjam azért van ajkadon, hogy kimondd, amit én magam adtam neked. Nem, te nem fogsz bántatlanul kikerülni ebből, de nekem elég hatalmam van ahhoz, hogy ápoljalak és meggyógyítsam sebeidet. Az én kelyhem keserű, szeretetből mégis meghívtalak, hogy oszd meg velem. Ha nem állnék melletted, darabokra téptek volna. Ezért ne aggódj! Senki sem szakíthat el tőlem.

Hallgasd meg tanácsaimat: Ne merülj ki! Házamért emészt téged a buzgóság, és örülök lelkesedésednek, hogy dicsőítesz engem. A Vőlegény mégis azt mondja menyasszonyának: Békében prófétálj, és engedd meg Szentlelkemnek, hogy Vezetőd legyen! Szentlelkem nem fog erődet meghaladó terhet rakni rád, ezért ne nyújtsd túl hosszúra a kérdések és a találkozók idejét! Lelkem irányítani fog téged, hogy eleget tegyél nekik, csak a lényegest kell megtenni! Szolgálj alázattal, mondj el és taníts mindent, amit adtam neked! Így meg fogsz dicsőíteni engem. Ügyelj arra, hogy mit tanítasz! Csak azokat a szavakat add tovább, amelyeket én adtam neked! Ne tégy hozzá, és ne végy el belőle! Szenteld magad nekem! Azért emlékeztetlek minderre, hogy tökéletesen add tovább tanításomat. Azt akarom, hogy a visszhangom légy, és azok, akik téged hallgatnak, felismerjék az én hangomat. Mindig gondosan válaszd meg a helyes utat!

Vassula! Menyasszonyom, futásodnak még nincs vége. Tégy mégis mindent békében! Azt akarom, hogy menyasz- szonyom legyen közelemben, hogy időnként diktálhassak neki. Dolgozz velem   egyetértésben! Olyan termés learatására küldelek, amelyet és készítettem elő. Ezért, ne feledd, vigasztalj meg, vágyakozz utánam, szomjazz rám az én csendességemben, és engedd meg Üdvözítődnek, hogy megpihenjen benned. Én, Jézus, megáldalak.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum729.html

————
Ortodox (Görög keleti): 

“…

Ezt mondta nekem: Emberfia, elküldelek téged Izráel fiaihoz, a lázadó néphez, amely fellázadt ellenem. Hűtlenek voltak hozzám ők is, őseik is egészen a mai napig.

A makacs és konok szívű fiakhoz küldelek. Mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr!…

Akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele, hiszen engedetlen nép ez, de majd megtudják, hogy próféta volt közöttük.

Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, beszédüktől se félj! Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez.

Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez!

Te pedig, emberfia, hallgasd meg, amit mondok neked! Ne légy engedetlen, mint ez az engedetlen nép! Nyisd ki a szád, és edd meg, amit adok neked!

Láttam, hogy egy kéz nyúlt felém, és egy irattekercs volt benne.

10 Kiterítette előttem, és az tele volt írva mindkét oldalán. Siratóének, sóhaj meg jajszó volt ráírva.

3.1 Ezt mondta nekem: Emberfia, edd meg, amit itt találsz! Edd meg ezt a tekercset, azután menj, és szólj Izráel házához!

Kinyitottam a számat, ő pedig megetette velem azt a tekercset.

Ezt mondta nekem: Emberfia, rakd tele a hasadat, töltsd meg a gyomrodat ezzel a tekerccsel, amelyet adok neked! Meg is ettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz.”

——————————

“… Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok.  …”
——————————

“Mózes gyilkol és elmenekül

11 Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment atyjafiaihoz, és látta kényszermunkájukat. És meglátta, hogy egy egyiptomi férfi egy héber férfit ver az ő atyjafiai közül.

12 Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban.

13 Másnap is kiment, akkor meg két héber férfi civakodott egymással. Rászólt arra, aki a hibás volt: Miért vered a felebarátodat?

14 Az így szólt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan az egyiptomit megölted? Mózes megijedt, és ezt mondta: Bizony kitudódott a dolog.

15 A fáraó is meghallotta ezt a dolgot, és halálra kerestette Mózest. De Mózes elmenekült a fáraó elől. Midján földjén állapodott meg, és leült ott egy kútnál.

16 Midján papjának volt hét leánya, akik odajöttek vizet meríteni és a vályúkat megtölteni, hogy megitassák apjuk juhait.

17 De pásztorok is jöttek oda, és elkergették őket. Ekkor fölállt Mózes, segítségükre sietett, és megitatta juhaikat.

18 Amikor a leányok hazaértek apjukhoz, Reuélhez, az megkérdezte: Hogy-hogy ma ilyen korán megjöttetek?

19 Egy egyiptomi férfi védett meg bennünket a pásztoroktól – felelték. Sőt még vizet is merített nekünk, és megitatta a juhokat.

20 Akkor ezt mondta a lányainak: Hol van ő most? Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk!

21 Mózes jónak látta, hogy ott maradjon annál a férfinál, az pedig Mózeshez adta lányát, Cippórát.

22 Az asszony fiút szült, ő pedig Gérsómnak nevezte el, mert azt mondta: Jövevény lettem idegen földön.

—————————–

—————————-

“…  Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl.
Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.
—————————-
“… 17 A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette.

18 Elébe is azért vonult ki a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette.

19 A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: “Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!” …”

——————————–

“… Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. …”

——————————–

“…

A földbe esett búzaszem

20 Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.

21 Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: “Uram, Jézust szeretnénk látni.”

22 Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.

23 Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.

24 Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.

25 Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.

26 Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.

27 Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!

28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: “Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.”

29 A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: “Angyal beszélt vele.”

30 Jézus megszólalt: “Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek.

31 Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme.

32 Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.

33 Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. …”

———————————-

“… Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem.  Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”

————————————–

Járjatok a világosságban!

34 A sokaság megkérdezte tőle: “Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?”

35 Jézus ezt mondta nekik: “Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.

36 Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük.

A nép hite és hitetlensége

37 Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne,

38 hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: “Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?”

39 Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta:

40 “Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”

41 Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt.

42 Mindazáltal a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallottak színt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából;

43 mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.

Aki hisz Jézusban, az Atyában hisz

44 Jézus felememelve a hangját ezt mondta: “Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem;

45 és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem.

46 Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.

47 Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.

48 Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.

49 Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.

50 Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.”

——————————–

Jézus megkenetése Betániában

Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában volt,

odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástrom tartóban drága kenet volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére.

Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: “Mire való ez a pazarlás?

Hiszen el lehetett volna ezt adni sok pénzért, és azt a szegényeknek juttatni.”

10 Amikor Jézus észrevette, ezt kérdezte tőlük: “Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem,

11 mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek.

12 Mert amikor ezt a kenetet a testemre öntötte, temetésemre készített elő.

13 Bizony, mondom néktek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére!”

Júdás elárulja Jézust

14 Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz,

15 és így szólt: “Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt?” Azok harminc ezüstöt állapítottak meg neki.

16 Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja őt.”

—–
 
“… Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.
Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

———-
Római katolikus:

2020-04-15

Szerda húsvét nyolcadában

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Péter apostol Jézus Krisztus nevében gyógyít.
Péter és János apostol egyszer a három órai imádság idején fölmentek a templomba.
Volt egy születése óta béna ember, akit naponta elhoztak, és letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy alamizsnát kéregessen a templomba menőktől. Meglátta Pétert és Jánost, akik éppen belépni készültek a templomba, és alamizsnát kért tőlük.
Péter Jánossal együtt rátekintett, és megszólította: „Nézz ránk! Erre feléjük fordult abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így folytatta: „Aranyom, ezüstöm nincs. De amim van, azt neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!”

Megfogta a béna kezét, és felsegítette. Azonnal életerő szállt a lábába, felugrott, és járni kezdett. Bement velük a templomba, járt-kelt, örömében ugrándozott, és dicsőítette Istent.
Az egész nép látta, hogy jár, és Istennek hálálkodik. Ráismertek, hogy ő az a béna koldus, aki a templom Ékes-kapujánál szokott ülni. Megdöbbentek, és nem tudták, hová legyenek a csodálkozástól, hogy ez történt vele.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 3,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik. (Vö. 3b. vers. – 8 G. tónus)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek nagy tetteit a nemzetek között.
Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Hívek: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön,
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,1-2.3-4.6-7.8-9

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor Jézus a kenyeret megtörte, felismerték őt a tanítványok.
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”
Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól.

Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük.
Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye
lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?”

Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 24,13-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-15

 
“… Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe,
… 
Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem! …”

Isten, az Atya: Nagyon hosszú időn át türelmesen vártam, hogy újból Szent Akaratomba gyűjtsem gyermekeimet

Igazság Könyve:

“2014.01.27 17:18

Én drága leányom, mennyire féltek, amikor ez annyira fölösleges. Amikor Én a világnak egy ilyen nagyszabású Ajándékot adok, akkor ez kötelességtudatból történik, ami minden gyermekem iránti Nagy Szeretetemből születik.

Én azért figyelmeztetlek benneteket, hogy mindnyájatokat megvédjelek. Én kinyilatkoztatok nektek egy részt Magamból minden egyes Üzenetben, amit nektek adok a világ számára. Neked, leányom, megmutatom ama nagy sóvárgásomat, mely szerint közelebb szeretnék kerülni gyermekeimhez. Megmutatom nektek Együttérzésemet, Örömömet, Rosszallásomat, Haragomat, Szeretetemet és Irgalmamat. Akkor miért féltek Tőlem, amikor Én ilyen módon próbállak elérni benneteket? Nektek sohasem szabad félnetek egy Apától, Aki mindegyik utódját szereti és különösen a bűnösöket, akik nyilvánosan bemocskolnak minden Törvényt, melyet Én adtam nektek, hogy Gyengédségembe vonzzam az emberiséget.

Gyermekek, fogadjátok készséggel Nagy Irgalmasságomat. Nyissátok meg a szíveteket, hogy tárt karokkal és örömmel fogadjatok Engem, szeretett Atyátokat. Készüljetek fel, hogy üdvözölhessetek Engem, és hívjatok Engem minden alkalommal, amikor félelem kúszik a gondolataitokba, amikor megpróbáltok megbékélni ezekkel az Üzenetekkel. Ezek az Üzenetek egyedülállóak. Ezeket a Szentháromság tárja a világ elé. Az Én megítélésem szerint, ezek az Üzenetek a legfontosabb Küldetést képezik a Földön azóta, hogy elküldtem egyetlen Fiamat, hogy megváltson benneteket.

Ezeket, az Én Szavaimat, szívélyesen és hálás szívvel kell elfogadnotok. Fogadjátok örömmel Szavaimat. Legyetek elégedettek abban a tudatban, hogy minden, ami van, Irányításom alatt marad, és mindig ott is fog maradni. Én Vagyok minden, ami van, és ami lesz. Minden döntés, ami az emberiség jövőjét és a világ sorsát illeti, továbbra is az Enyém marad. Én szándékosan sohasem félemlítenélek meg benneteket, gyermekek. Mindaz, amit tenni akarok, hogy felkészítselek benneteket Új Királyságomra, hogy alkalmasak legyetek belépni abba – amikor már nem lesz többé bánat és szomorúság.

Legyetek békében, szép és kívánatos gyermekeim. Ti vagytok az Én mindenem. Én ide sorollak mindnyájatokat. Minden bűnöst. Azokat is, akik nem fognak elismerni Engem. Mindazokat, akik a Sátánt bálványozzák. Minden hűséges gyermekemet. Azokat, kiknek a lelkét megkaparintották. Ti egyedül csak Hozzám tartoztok. Egyetlen lelket sem fogok figyelmen kívül hagyni ezen utolsó próbálkozásom alkalmával, hogy felkészítsem a világot szeretett Fiam Második Eljövetelére.

Senki se marad közületek érintetlen Irgalmasságom Kezétől. Engedjétek meg Nekem, hogy megnyissam a szíveteket, hogy Kezeimmel megáldhassalak benneteket.

Mondjátok Nekem: „Drága Atyám, nyújtsd ki Irgalmasságod Kezét, és érintsd meg a testemet és lelkemet. Ámen.” Én azonnal válaszolni fogok hívásotokra.

Menjetek kicsinyeim, és legyetek békében, mert Beavatkozásom a ti megszentelő Kegyelmetek lesz, nem számít, hogy milyen nehéz lesz az elkövetkezendő időszak. Én várni fogok, hogy Szeretettel a Szívemben kinyissam Új Paradicsomom Ajtaját, miközben Magamhoz, a ti Atyátokhoz intelek benneteket.


Nagyon hosszú időn át türelmesen vártam, hogy újból Szent Akaratomba gyűjtsem gyermekeimet. Az a Nap már közel van, s a Szívem előre örül annak a pillanatnak, amikor az ember visszatér Mellém, az őt megillető helyre. Szerető Atyátok,A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-nagyon-hosszu-idon-at-turelmesen-vartam-hogy-ujbol-szent-akaratomba-gyujtsem-gyermekeimet/


—–
Római katolikus:

2019-01-27

Évközi 3. vasárnapKezdőének:
Énekeljetek az Úrnak új éneket, minden föld az Úrnak énekeljen. Színe előtt jár a fényesség és a fönség, szentélyében erő és dicsőség! (Zsolt 95,1.6)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, irányítsd tetteinket tetszésed szerint, hogy szent Fiad nevében minél több jót tegyünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Nehemiás könyvéből
Ezdrás pap felolvasott az Úr törvényének könyvéből, hogy a nép jobban megértse Isten parancsait.
Azokban a napokban, amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, az egész nép egy emberként összegyűlt a Víz-kapu előtti téren.

Akkor Ezdrás pap a gyülekezet elé tárta a Törvényt, a férfiak, a nők és mindazok elé, akik meg tudták érteni. A hetedik hónap első napja volt. A Víz-kapu előtti térségen reggeltől délig felolvasott a férfiaknak, a nőknek és mindazoknak, akik meg tudták érteni. Az egész nép figyelt a Törvény könyvére.
Ezdrás írástudó felállt egy erre a célra készített faemelvényre. Kinyitotta a könyvet az egész nép szeme láttára – magasabban állt ugyanis, mint a nép –, s amikor kinyitotta, az egész nép felállt. Akkor Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, s az egész nép felemelt kézzel ráfelelte: Ámen, ámen. Majd mélyen meghajoltak, és a földre borulva imádták az Urat.
Ezután felolvastak az Isten törvényének könyvéből tagoltan, megmagyarázva az értelmét, úgy, hogy meg is értették, amit felolvastak. Akkor Nehemiás, a kormányzó, Ezdrás, a pap és írástudó, valamint a leviták, akik az egész népet tanították, így szóltak az egész néphez: „Ez a nap az Úrnak, a ti Isteneteknek van szentelve. Ne szomorkodjatok hát és ne sírjatok!” Amikor ugyanis a Törvény szavait meghallotta, sírt az egész nép. Azután így szóltak hozzájuk: „Menjetek, tartsatok ünnepi lakomát! Küldjetek belőle azoknak is, akik nem készítettek! Ez a nap ugyanis szent a mi Urunknak. Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való örvendezés a ti erősségetek.”
Ez az Isten igéje.
Neh 8,2-4a.5b.8-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak. Vö. Jn 6, 69
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket.
Az Úr tanúságában bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak.
E: Az Úr végzése igaz, * megvidámítja a szívet.
Az Úr parancsa világos, * fényt gyújt a szemnek.
H: Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak.
E: Az Úr félelme tiszta, * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
H: Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak.
E: Legyen kedves előtted szívem gondolata és ajkam beszéde, * Uram, te vagy menedékem és megváltóm.
H: Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak.
Zsolt 18,8.9.10.15

Hosszabb forma:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az Egyház Krisztus titokzatos teste, amelynek tagjai a keresztények!
Testvéreim!
A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így van ez Krisztussal is.
Mi ugyanis, akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk, mindnyájan egy testté lettünk a keresztségben az egy Lélek által. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.

Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból.
Még ha azt mondaná is a láb: „Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. Ha pedig a fül azt mondaná: „Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás? Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok a tag, de a test csak egy.
A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem”. Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele.
Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai. Ám az Egyházban Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat, gyógyító erőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt. Vajon mind apostolok? Mind próféták? Mind tanítók? Valamennyien rendelkeznek csodatevő hatalommal és gyógyító erővel? Mindnyájan beszélnek nyelveken? Mindnyájan értelmezik a beszédeket?
Ti törekedjetek értékesebb adományokra!

Ez az Isten igéje.

vagy rövidebb forma:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az Egyház Krisztus titokzatos teste, amelynek tagjai a keresztények!
Testvéreim!
A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így van ez Krisztussal is.
Mi ugyanis, akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk, mindnyájan egy testté lettünk a keresztségben az egy Lélek által. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból.
Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.
Ez az Isten igéje.
1Kor 12,12-30 v. 1Kor 12,12-14.27

ALLELUJA
Az Úr elküldött engem, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek, * és a bűn rabjainak szabad életet hirdessek. Lk 4,18 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézusban beteljesedtek a próféták jövendölései.
Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az időben:
Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,1-4;4,14-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-27

——
Görög katolikus:

 

Jézus feltámadásának örömhíre

16 Miután elmúlt a szombat, Mária, a Jakab anyja és a magdalai Mária, meg Salómé illatszereket vásároltak, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Közben azt kérdezték egymástól: „Ki fogja elgördíteni nekünk azt a súlyos zárókövet a sír bejáratáról?”

Amikor odaértek, látták, hogy valaki már elgördítette a követ, pedig az igen nagy és súlyos volt. Amikor beléptek a sziklasírba, nagyon megrémültek, mert a jobb oldalon egy fehér ruhás fiatal férfi ült.

Ő így biztatta őket: „Ne féljetek! Tudom, hogy a názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nézzétek, itt a hely, ahová letették a testét, de már nincs itt, mert feltámadt! Menjetek hát, és mondjátok el a tanítványainak és Péternek is, hogy Jézus előttetek fog Galileába menni. Ott majd meglátjátok őt, pontosan úgy, ahogy előre megmondta.”

Az asszonyok ezután kimentek, és elfutottak onnan, mert annyira megdöbbentek, hogy remegtek. Nem is merték elmondani ezeket senkinek, úgy megijedtek.[a] ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16:1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

26 Ilyen főpapra van szükségünk, aki szent, hibátlan és bűntelen, a bűnösöktől elkülönített, és akit Isten a Menny fölé emelt! 27 Nem olyan, mint azok a főpapok a régi papság rendjében, akiknek naponta kell véres áldozatokat vinniük Istennek: először a saját bűneikért, azután a nép bűneiért. Jézus ellenben csak egyetlenegy áldozatot vitt Istennek, de az mindörökre érvényes: saját magát adta oda áldozatul! 28 Mert a Törvény halandó embereket tesz főpappá, akikben megvannak az emberi gyengeségek. A Törvény után azonban Isten szava és esküje következik, amellyel főpappá tette a Fiút, aki örökké tökéletes.

Jézus a mennyei Főpapunk!

8.1 Látjátok, nekünk ilyen Főpapunk van! Ez a lényege annak, amit eddig mondtunk. Igen, Jézus a Mennyben, a Felséges Isten trónjának jobb oldalán[e] ül, és főpapként szolgál a mennyei Szentek Szentjében[f], az igazi Templomban, amelyet az Örökkévaló épített, nem az emberek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+7-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!

11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Krisztus „Testének” tagjai vagytok!

12 Ezért legyetek mindenki iránt együtt érzők, kedvesek, alázatosak, türelmesek! Hiszen Isten szeret titeket, és kiválasztott benneteket a maga számára, hogy szent népévé tegyen! 13 Viseljétek hát el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok lenne a másikra! Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak!

14 Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. 15 Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek, hiszen mindnyájan Krisztus „Testének”[a] a tagjai vagytok! 16 Krisztus beszéde és tanítása teljes gazdagságában éljen bennetek és közöttetek! Tanítsátok és tanácsoljátok egymást mindenféle bölcsességgel! Isten iránti őszinte hálával énekeljetek zsoltárokat, himnuszokat és a Szent Szellemtől származó énekeket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+3%3A12-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a talentumokról

14 „Akkor Isten Királysága hasonló lesz ehhez: egy ember külföldre akart utazni, ezért összehívta a rabszolgáit, és minden vagyonát a gondjaikra bízta. 15 Egyiküknek öt talentumot[a] adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet — mindenkinek a maga képességei szerint. Ezután elutazott. 16 Aki az öt talentumot kapta, rögtön üzleti vállalkozásba fektette, és újabb öt talentumot nyert vele. 17 Aki kettőt kapott, ugyanígy tett, és újabb két talentumra tett szert. 18 Aki viszont egyet kapott, ásott egy gödröt, és oda rejtette az ura pénzét.

19 Hosszú idő elteltével hazatért a gazdájuk. Előhívta rabszolgáit, hogy számoljanak el a rájuk bízott értékekkel. 20 Aki öt talentumot kapott, összesen tízet hozott vissza. Ezt mondta: »Uram, öt talentumot bíztál rám, s ezzel öt másik talentumot szereztem!«

21 Ura megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

22 Ezután következett az, aki két talentumot kapott. Ezt mondta: »Uram, két talentumot bíztál rám. Nézd, újabb két talentumot szereztem vele!«

23 Ura őt is megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

24 Ezután jött az, aki egy talentumot kapott. Ő így számolt be: »Uram, tudom, hogy szigorú és kemény vagy. Még azt is learatod, amit nem te vetettél, és onnan is begyűjtöd a termést, ahová nem vetettél magot. 2Féltem tőled, ezért elástam a talentumot. Tessék, itt van, ami a tiéd!«

26 Ekkor ura azt mondta neki: »Te gonosz és haszontalan[b] szolga! Azt gondoltad, hogy azt is learatom, amit nem én vetettem, és onnan is begyűjtöm a termést, ahová nem szórtam magot?! 27 Akkor miért nem vitted pénzváltókhoz a pénzemet, hogy kamatozzon? Most kamattal megnövelve kaptam volna vissza!«

28 Szolgáinak pedig azt parancsolta: »Vegyétek el tőle azt a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz van! 29 Mert aki jól gazdálkodik azzal, amit kapott, arra még többet fognak bízni, és bőségben lesz. Aki viszont nem használja, amit kapott, attól mindent el fognak venni.[c] 30 Ezt a haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a sötétségbe! Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+25%3A14-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/27
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Olyannyira próbára lesz téve a hitük, ahogyan eddig még soha

Igazság Könyve:

“2013.11.14 12:00

Drága szeretett leányom, Isten Fénye leragyog minden gyermekére, akik egységben vannak Velem, Jézus Krisztussal, ebben az időben. Mindazok a Keresztények a világon, akik Igémből élnek, akik eszik az Én Testemet és isszák az Én Véremet, a Belém vetett hitük miatt olyan lelki szenvedést fognak megtapasztalni, mint senki más. Utalok itt mindazokra a Keresztényekre, akik az Igazságból élnek, akik úgy viselkednek, ahogyan Én azt tanítottam nekik, és akik szóról szóra követik Tanításaimat.

Mindazok, beleértve azokat is, akik még soha nem hallottak ezekről a világnak adott Üzeneteimről, hamarosan meg fogják érteni, hogy mit jelent Bennem, és Velem élni.

Olyannyira próbára lesz téve a hitük, ahogyan eddig még soha, és sajnos sokan nem lesznek képesek ellenállni a nyomásnak, amellyel meg kell küzdeniük a velük szemben tanúsított gyűlölet miatt. Ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy hűek maradjanak az Evangéliumokhoz, de emiatt szörnyű gyűlöletet fognak magukra vonni, és hazugnak fogják nevezni őket. Már nincs olyan messze, amikor mindazokat a Keresztényeket, akik dacosan hirdetik Igémet, azzal fogják vádolni, hogy jobboldali zsarnokok, miközben a valódi bűnösök azok lesznek, akik sértéseket szórnak rájuk.

Arra biztatlak benneteket, hogy maradjatok csendben, és soha ne válaszoljatok a zsarnokoknak, akik megpróbálják tönkretenni a hiteteket és az Irántam való szereteteteket. Azoknak, akik majd mérget köpnek rátok, és rátok ordítanak, szükségük van az imáitokra és megbocsátásotokra. Imádkozván ezekért a lelkekért, meg fogjátok semmisíteni a Sátán befolyását, és ennél fogva nehezére fog esni, hogy rátok szabadítsa a haragját.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindazokért, akiket sakkfiguraként fognak felhasználni abban az elkeseredett harcban, amellyel földi Egyházamat akarják lerombolni. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy tudjatok ellenállni a vallási üldöztetésnek.

A keresztes Imahadjárat 126. imája: Hogy ellenálljunk a vallási üldöztetésnek
Drága Jézus, segíts nekem, hogy ellenálljak mindenféle üldöztetésnek, amelyet a Te Szent Nevedben tesznek.
Segíts azoknak, akik tévesen azt hiszik, hogy ez által a Te Munkádról tesznek tanúbizonyosságot.
Nyisd meg mindazok szemét, akik abba a kísértésbe eshetnek, hogy gonosz tetteik, cselekedeteik és gesztusaik által másokat elpusztítsanak.
Védj meg engem Isten ellenségeitől, akik fel fognak emelkedni, hogy megpróbálják elhallgattatni Szavadat, és akik megpróbálnak száműzni Téged.
Segíts nekem, hogy megbocsássak azoknak, akik elárulnak Téged, és add meg nekem azt a Kegyelmet, hogy továbbra is sziklaszilárd maradjak az Irántad való szeretetemben.
Segíts nekem azt az Igazságot élnem, amelyet Te nekünk tanítottál, és hogy Védelmed alatt maradjak, mindörökké. Ámen.

Menjetek mindnyájan, akik igazán szerettek Engem, és kövessétek mindazt, amit tanítottam nektek. Szeressétek egymást úgy, ahogyan azt Én mondtam nektek. Ne mutassatok gyűlöletet soha mások iránt. Ehelyett imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket. Mutassatok szeretetet, amikor gyűlöletet mutatnak nektek, mert ez lesz a ti fegyveretek a gonosz hatalma ellen.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/olyannyira-probara-lesz-teve-a-hituk-ahogyan-eddig-meg-soha/

 
 
 
2013.11.12 15:52

Ti figyelmen kívül hagytátok a figyelmeztetéseket, és ezért a csata a bűnök megsemmisítésére valóban elkezdődött.
Jézus Krisztus, Az Emberfia”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/atyam-buntetesei-most-mar-elkezdodtek-es-a-vilag-tanuja-lesz-meg-sok-mas-okologiai-megrazkodtatasnak/
 

—–
Római katolikus:
2018-11-1432. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből
Irgalmas szeretetével Krisztus megváltott minket.
Szeretett Fiam!
Figyelmeztess mindenkit, hogy vessék alá magukat a fölöttes hatóságoknak! Legyenek engedelmesek és minden jóra készek! Senkit se szidalmazzanak, és ne veszekedjenek, hanem legyenek barátságosak, és mindenki iránt kellő szelídséget tanúsítsanak! Hiszen egykor mi magunk is oktalanok, hitetlenek és tévelygők voltunk. Átadtuk magunkat mindenféle vágynak és gyönyörnek. Gonoszságban és irigykedésben éltünk, gyűlöletesek és gyűlölködők voltunk. Amikor azonban megjelent Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, megmentett minket, nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében. Bőséggel árasztotta reánk a Szentlelket Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelmével igaz életet éljünk, és az örök élet reménye legyen osztályrészünk.
Ez az Isten igéje.
Tit 3,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 1. vers. – 9. tónus.
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké, szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,1-3a.3b-6

ALLELUJA
Adjatok hálát mindenért! * mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. 1Tessz 5,18 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mindenért adjunk hálát az Úrnak, és dicsőítsük őt!
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,11-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-14


——
Görög katolikus:

Úgy gondolom, Isten minket, apostolokat — mindenki szeme láttára — az utolsó helyre állított, s olyanok lettünk, mint akiket halálra szántak. Látványosságává lettünk az egész világnak: angyaloknak, embereknek egyaránt. 10 Krisztushoz tartozunk — ezért mindenki bolondnak néz minket. Ti azonban bölcseknek tartjátok magatokat Krisztusban. Mi vagyunk a gyengék, ti pedig azt hiszitek, hogy erősek vagytok. Benneteket tisztelnek, bennünket ellenben megvetnek. 11 Mindeddig ilyen az életünk: éhezünk és szomjazunk, ruhánk sincs elegendő, sokszor meg is vernek bennünket, hajléktalanok és hontalanok módjára megyünk helyről-helyre, 12 s közben a saját kezünkkel, kemény munkával keressük meg a kenyerünket. Akik átkoznak, azokat áldjuk, s ha üldöznek bennünket, kitartással tűrjük. 13 Mikor szidalmaznak, szelíden válaszolunk. Mind a mai napig úgy bánnak velünk, mintha a világ szemetje, a föld szégyene lennénk.

14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem hogy figyelmeztesselek titeket, mint féltett gyermekeimet. 15 Mert lehetne akár tízezer tanítómesteretek is a Krisztusban, de édesapátok csak egy van, hiszen az örömhírt tőlem hallottátok! Így lettem a Krisztus Jézusban a szellemi édesapátok. 16 Kérlek hát, kövessétek az én példámat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+4%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 43 Másnap Jézus el akart menni Galileába. Ekkor találkozott Fülöppel, és megszólította: „Csatlakozz hozzám, és kövess engem!” 44 Fülöp Bétsaidából, András és Péter városából származott. 45 Később Fülöp találkozott Nátánaéllel, és elújságolta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a Törvényben, és akiről a próféták is írtak! Jézusnak hívják, József fia, és Názáretből való.”46 Nátánaél így válaszolt: „Ugyan, mi jó jöhet Názáretből?”

„Gyere, és nézd meg magad!” — válaszolt Fülöp.

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: „Nézzétek, itt jön egy igazi izraelita,[a] akiben semmi hamisság nincsen!”

48 Nátánaél csodálkozva kérdezte: „Honnan ismersz engem?”

Jézus ezt válaszolta: „Láttalak téged a fügefa alatt, mielőtt Fülöp idehívott.”

49 Ekkor Nátánaél ezt mondta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya!”

50 Jézus így felelt: „Azért hiszel, mert azt mondtam, hogy láttalak a fügefa alatt? Ennél nagyobb dolgokat is látsz majd.” 51 És így folytatta: „Igazán mondom nektek: meglátjátok majd a megnyílt Mennyet, és Isten angyalait, amint fel- és leszállnak az Emberfiára.”[b] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+1%3A43-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Bűn Emberének megjelenése és pusztulása

2.1 Most pedig, testvéreim, Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléről szeretnék írni nektek, és arról, hogyan fog bennünket magához gyűjteni. Kérünk, hogy ne rémüljetek meg, se ne zavarjon össze benneteket, ha valaki azt mondja, hogy az Úr Napja már itt is van! Mert vannak, akik ezt állítják, és bizonyos szellemek üzenetére vagy tanításokra hivatkoznak. Még az is lehet, hogy olyan hamis levelet is mutatnak nektek, amelyről azt állítják, hogy mi írtuk.

Semmiképpen ne engedjétek, hogy valaki becsapjon benneteket! Mert mielőtt az Úr Napja eljönne, még más dolgoknak is meg kell történniük. Előbb az Istentől való elfordulás ideje következik, majd megjelenik a Bűn Embere, aki pusztulásra van ítélve. Ő az, aki szembeszáll majd mindennel, és mindenkivel, amit vagy akit „Isten”-nek neveznek és imádnak az emberek. Ugyanis saját magát akarja mindezek fölé emelni, egészen addig, hogy a trónját Isten templomába helyezi, és azt mondja magáról, hogy ő az Isten.

Erről már beszéltem nektek, amikor nálatok voltam, emlékeztek rá? Azt is tudjátok, mi tartja vissza a Bűn Emberét, hogy csak a maga idejében jelenjen meg. Igaz ugyan, hogy a törvénytelenség ereje titokban már is működik, de valaki most még feltartóztatja, amíg el nem távolítják a törvénytelenség útjából. 8 Amikor ez megtörténik, akkor fog megjelenni a Bűn Embere.Őt azonban az Úr Jézus meg fogja ölni a leheletével. Az Úr megjelenésének dicsőségével vet majd véget neki.

A Bűn Emberének megjelenése a Sátán munkájának eredménye lesz. Ennek a személynek a működését nagy erők, hamis jelek és csodák[a] fogják kísérni. 10 Mindenféle gonosz trükkel igyekszik becsapni majd azokat, akik a pusztulás felé haladnak, mert visszautasították az igazságot. Pedig, ha szerették volna az igazságot, megmenekülhettek volna. 11 Mivel azonban nem az igazságot szerették, Isten megengedte, hogy a megtévesztés és hazugság ereje uralkodjon rajtuk, és hogy elhiggyék a hazugságot. 12 Mindez pedig azért történik, hogy akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban lelték örömüket, ítélet alá kerüljenek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Thessalonians+2%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://oca.org/readings/daily/2018/11/14

 
“2013.11.10 15:20
Ezt követően Isten templomaiból el fognak tüntetni minden Fiamra, Jézus Krisztusra vonatkozó nyomot, mintegy felkészülésképpen a fenevad fogadására, aki azért fog jönni, hogy Isten legnagyobb templomának trónján helyet foglaljon.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-udvosseg-csak-az-istennel-valo-megbekeles-eredmenyekeppen-lehet-a-tietek/
2013.11.12 20:30
….
Az a nap, amikor a fenevad csalása mindenki szemeláttára napvilágra kerül, olyan nap lesz, amit senki sem fog elfelejteni. Mert az a nap, amikor a világ látni fogja a csalót, az antikrisztust, amint Koronámmal a fején – piros Palástba öltözve – felemelkedik, az a nap lesz, amikor tűz fog ömleni a szájából. 
 
 
2013.11.17 14:00
Ne próbáljatok majd elfutni Előlem, mert Én jó hírrel jövök. Jövök, hogy megújítsam a Földet, hogy megszabadítsam az embert nyomorúságától, szomorúságától és bűnétől. Jövök, hogy elpusztítsak minden gonoszságot a világban, azáltal, hogy Létezésem bizonyítékát adom mindenki számára. 
 
2013.11.12 15:52

Ti figyelmen kívül hagytátok a figyelmeztetéseket, és ezért a csata a bűnök megsemmisítésére valóban elkezdődött.Jézus Krisztus, Az Emberfia”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/atyam-buntetesei-most-mar-elkezdodtek-es-a-vilag-tanuja-lesz-meg-sok-mas-okologiai-megrazkodtatasnak/

Isten, az Atya: Ez egy felhívás azok üdvössége érdekében, akik az eretnekséget nem fogják kétségbe vonni, amit hamarosan ki fognak nyilvánítani

Igazság Könyve:

“2013.10.24 19:45

Drága leányom, jövök, hogy elmondjam a világnak: ellenségeim, akik azokként álcázva járják be a világot, akik azt mondják, hogy Isten Szavát hozzák az emberek tömegének, mostanra már egy emberként egyesültek. Egyként egyesítik erejüket, és gonosz csalásukkal elcsúfítják a Földet.

Én készen állok. Várakozom. Amint gonosz törvényeiket hamarosan bevezetik, Én le fogok sújtani rájuk, és a világ tanúja lesz büntetéseimnek. Figyelmeztetéseim süket fülekre találtak, és azok túl büszkék ahhoz, hogy elfogadják Irgalmasságom Kezét, melyet ezeken az Üzeneteken keresztül adok számotokra. A vezetők, akik az emberi jogok nevében üldöznek benneteket, az Én Kezemtől fognak szenvedni. Ők azt hiszik, hogy hatalmuk mindenható, és hogy legyőzhetetlenek, de hamarosan tudni fogják, hogy ők semmik a Teremtőjük Hatalma nélkül.

Én vagyok az Élet Szerzője, és éppen ezért, azok, akik úgy döntenek, hogy a hatalmukat arra használják fel, hogy gyermekeim testi és lelki életét elvegyék, mindenüket el fogják veszteni. Ha gyermekeim ellen harcoltok és eláruljátok Fiamat, Jézus Krisztust, kevés remény van számotokra. Nem adom egykönnyen Irgalmamat nektek, mert nagyon Megharagítottatok Engem. Mindazonáltal vágyom hűségetekre, de figyelmeztetlek benneteket az ördöggel való játszás veszélyeire. Én minden esélyt meg fogok nektek adni, hogy elforduljatok attól a bilincstől, mely az istentelen háromsághoz köt benneteket. Meg kell szabadítanotok magatokat a Sátán láncaitól. Az időtök rövid.

Arra kérlek benneteket, hogy nézzetek a Bibliába, az Evangéliumokba, és keressétek meg a már megjövendölt nagy hitehagyásra utaló jeleket, mivel az már elnyelte a világot, és úgy terjed, akár egy halálos vírus a társadalmatok minden elképzelhető részében. Ti megfertőződtetek, és Én, a ti Atyátok, most eljövök, hogy megtisztítsalak benneteket ettől a szörnyű szenvedéstől. Nektek könyörögnötök kell Hozzám segítségért, mielőtt túl késő lenne már számotokra.

Most imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját. Kérjétek segítségemet.

A Keresztes Imahadjárat 124. imája: Hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet
Ó Istenem, Irgalmas Atyám, minden létezőnek a Teremtője, hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet.
Szabadíts meg engem a rabszolgaság láncaitól, és védj meg engem a gonosz üldöztetéstől.
Segíts nekem, hogy felismerjem az Igazságot, és jöjj segítségemre még akkor is, ha össze lennék zavarodva, vagy ha kételkednék Szavadban. Bocsáss meg nekem, ha megbántalak, és vigyél engem Új Földi Paradicsomod menedékébe. Ámen.

Közel az idő Számomra, hogy bejelentsem Fiam Második Eljövetelét. Az idő gyorsan halad, és ellenségeim uralkodása, bár rövid életű lesz, mégis egy örökkévalóságnak fog tűnni azon kegyetlenség miatt, melyet gyermekeim iránt fognak mutatni. Ők egyáltalán nem fognak tisztességesen viselkedni azokkal az ostoba emberekkel szemben, akik hűséget fognak esküdni a fenevadnak. Ahogy Engem gyűlöl a gonosz, ugyanúgy gyűlöli gyermekeimet is, legyenek azok bár jók vagy gonoszak.

Ez egy felhívás azok üdvössége érdekében, akik az eretnekséget nem fogják kétségbe vonni, amit hamarosan ki fognak nyilvánítani. Nektek újra és újra meg kell kérdőjeleznetek minden kétséget, amelyek elárasztják a lelketeket, amikor szomorúnak érzitek magatokat bármilyen tan új formája miatt, melyet szívetekben nem éreztek igazságosnak.

Én nem adtam felhatalmazást, hogy bármilyen új törvényt vagy szentséget az Én Szent Nevemben bevezessenek.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-ez-egy-felhivas-azok-udvossege-erdekeben-akik-az-eretnekseget-nem-fogjak-ketsegbe-vonni-amit-hamarosan-ki-fognak-nyilvanitani/

 
 
 

Pál Istentől kapta a felhatalmazást11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-
https://oca.org/readings/daily/2018/10/23

—–

 

 
 
“2013.10.23 15:34

Gyermekem, Én védelmemmel borítom be valamennyi gyermekemet, hogy továbbra is megőrizzék a nyugalmukat,
maradjanak békében, és legyenek erősek a nagy megpróbáltatások ezen idején.

Nektek, gyermekeim, el kell fogadnotok azt a tényt, hogy mindig érezni fogjátok a fájdalmat, amelyet az elszigeteltség, az
elutasítás és az elbocsátás okoz azok részéről, akik Isten Szavát megvetik. A Fény azokat vonzza, akik sötétségben vannak, és ők mindig támadni és szidalmazni fognak benneteket, amikor ti teljes egységben vagytok Fiammal, Jézus Krisztussal.
 
A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni, mivel ez egy tisztítási formában fog jelentkezni. Ez azt jelenti, hogy most sokan szenvedni fognak a bűneik miatt, miközben a Föld Jézus Krisztus számára felkészítés alatt van, hogy amikor a tisztogatás megtörtént, a kihirdetésre sor kerüljön.
 
 
 
“2013.10.22 13:30

Ti vagytok az a nemzedék, kiknek tanúskodniuk kell Egyházam végső Keresztre feszítéséről, de tudnotok kell a következőt: Dicsőséges Testem, az Új Jeruzsálem a hamuból fog kiemelkedni, és ti arra lesztek kiválasztva, hogy a tizenkét nemzet körében uralkodjatok. Ha ti továbbra is hűek maradtok Hozzám, Én dicsőségben felemellek benneteket, és a Menny és a Föld a tietek lesz az eljövendő világban. Nektek kizárólag Rám kell összpontosítanotok az utálat pusztítása során, mert az rövid lesz. És aztán többé soha semmi sem fog Tőlem elválasztani benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-vagytok-az-a-nemzedek-kiknek-tanuskodniuk-kell-egyhazam-vegso-keresztre-fesziteserol/

 

—–
Római katolikus:
2018-10-2429. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus szeretetének titka: a pogányok is társörökösök, és tagjai az Egyháznak.
Testvéreim!
Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból megismertem Krisztus titkát, amint föntebb már röviden megírtam. Ha elolvassátok, megértitek, hogy megismertem Krisztus titkát, amelyről korábban nem tudtak az emberek, de most a (Szent)lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta.
Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei az ígéreteknek. Ennek lettem szolgája Isten kegyelmi adományából, amelyet hathatós erejével juttatott nekem.
Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül az a kegyelem, hogy Krisztus felfoghatatlan gazdagságát hirdessem a pogányoknak, és megvilágosítsak minden embert; hogyan valósult meg ez a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben, hogy most az Egyház által az Isten szerfölött sokrétű bölcsessége nyilvánvalóvá legyen a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt. Ez volt az ő örök szándéka, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban megvalósított. A benne való hit által van reményünk és biztonságos utunk Istenhez.
Ez az Isten igéje.
Ef 3,2-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból! Vö. 3. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne, és nem félek.
Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom.
Hívek: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból!
E: Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét.
A népek közt hirdessétek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve.
H: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból!
E: Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt: * tudja meg az egész világ!
Ujjongjatok és dicséretet mondjatok, Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje.
H: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból!
Iz 12,2-3.4bcd.5-6

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Sokról kell számot adnia annak, aki sokat kapott.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.
De ha a szolga azt mondja magában: »Uram bizonyára késni fog«, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,39-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-24


——
Görög katolikus:

17 Akármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és általa adjatok szüntelenül hálát Istennek, az Atyának!

Új élet az emberi kapcsolatokban

18 Asszonyok, éljetek a férjetek fennhatósága és védelme alatt, mert ez illik azokhoz, akik az Úr hatalma alatt vannak!

19 Férfiak, isteni szeretettel szeressétek feleségeteket, és ne bánjatok velük durván, se keserűséggel!

20 Gyermekek, mindenben fogadjatok szót a szüleiteknek, mert ez így illik azokhoz, akik az Úrhoz tartoznak.

21 Apák, ne követeljetek túl sokat a gyermekeitektől, nehogy elkeseredjenek!

22 Rabszolgák, minden helyzetben engedelmeskedjetek földi uratoknak, ne csak akkor, amikor szem előtt vagytok, hogy megdicsérjenek, hanem őszintén, az Úr iránti tiszteletből! 23 Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoztok. 24 Jusson eszetekbe, hogy a munkátok igazi jutalmát nem emberektől, hanem magától az Úrtól kapjátok majd! Mennyei örökséget ad nektek, hiszen valójában Krisztust, az Urat szolgáljátok! 25 Ha pedig valaki igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit megérdemel — akárki legyen is —, mert Isten nem személyválogató!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+3%3A17-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

4.1 Ti pedig, akiknek rabszolgáitok vannak, bánjatok jól és igazságosan velük, hiszen nektek is van uratok a Mennyben!”

Ezért mondom nektek: Kitartóan kérjétek, és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót! 10 Mert aki kitartóan kéri, megkapja, amit kér. Aki kitartóan keresi, az megtalálja, amit keres. Aki kitartóan kopogtat, annak kinyitják az ajtót.

11 Vajon melyik apa adna kígyót a fiának, a az halat kér tőle? 12 Vagy ha tojást kér, talán skorpiót ad neki? 13 Ha tehát még ti is tudtok jó ajándékot adni a gyerekeiteknek, bár gonoszak vagyok, mennyivel inkább fog Mennyei Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik kérik tőle!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/24

A kígyó különleges üzeneteket ad az antikrisztusnak, amelyeket ő gondosan dokumentál

Igazság Könyve:

“2013.10.16 23:27

Drága szeretett leányom, a leggonoszabb istentelen háromság, mely három ellenségemből tevődik össze – a hamis próféta, az antikrisztus és a sárkány, aki maga a Sátán -, most fel fog emelkedni, dacolva a Legszentebb Szentháromsággal.

Tudnotok kell, hogy nekik több ezer elkötelezett szolgái vannak, és az idő közeledtével sok titkos és aljas szertartásra fog sor kerülni a kígyó tiszteletére.

Annyira óvatos a Sátán, csakhogy fel ne fedje valódi kilétét. Az ő valódi gonosz szándékai, amelyek Isten minden gyermeke ellen irányulnak, álcázva vannak, és kevés kiválasztottjainak elbűvölő, szép hercegként mutatja be magát, miként a legcsábítóbb módon jelenik meg előttük. Kiválasztott prófétáimmal való kommunikáláshoz hasonlóan, a kígyó is különleges üzeneteket ad az antikrisztusnak, amelyeket ő gondosan dokumentál, és aztán megosztja földi hierarchiájával. Ezek az üzenetek földi Egyházam megszentségtelenítésére vonatkozó utasításokat tartalmaznak, arra tett előkészületként, hogy az antikrisztus átvegye trónját, megtévesztvén így a világot, elhitetve, hogy: ő a Krisztus, a Világ Üdvözítője.

Figyeljetek most mindnyájan, akik elutasítjátok ezt a figyelmeztetést. Hamarosan sok tanítványomnak – akik szeretnek Engem, de nem hisznek ezekben az Üzenetekben – nagy veszéllyel kell majd szembenéznie. A terv, hogy eltávolítsanak tőlem titeket elkezdődött, és ha nem maradtok óvatosak és éberek, akkor a sötétség barlangjába csábítanak majd benneteket. Ő, az antikrisztus, utánozni fogja Istenségem minden aspektusát, amelyet a kígyó ismertet meg vele. Ő, a kígyó, szemmel tartotta Keresztrefeszítésemet, és egyedül csak ő ismeri e szörnyű Esemény részleteit. Ő azzal fog gúnyolni Engem, hogy utasításokat ad elkötelezett szolgáinak, hogy Egyházam szertartását alakítsák át a fordítottjára. Igémből el fognak venni, és új, trágár részekkel fogják Azt kiegészíteni a fenevad tiszteletére, és sokan nem fogják érteni annak jelentést.

Kacérkodjatok csak az ördöggel, mert ha egyszer a rendelkezésére bocsátottátok magatokat, az nagy megpróbáltatásokhoz fog vezetni. Ha azokat a gonosz szavakat fogjátok ismételgetni, amelyeket ő közétek ültetett, akkor megnyitjátok számára a lelketeket. Ha imádjátok őt, az antikrisztust szeretvén, amikor arrogánsan feszeng majd előttetek, akkor helyet adtok neki a szívetekben ahelyett, hogy azt Nekem adnátok. Minden, amit tanítottam nektek, az ellentéte lesz, a feje tetejére lesz állítva és kiforgatva. Mivel oly sokan nem értik meg igazán Tanításaimat, és mivel oly kevesen hallgatták figyelmesen az Evangéliumokat, amelyek Második Eljövetelem eseményeihez vezetnek, ezért ti nem lettetek bölcsebbek.

Ó, mennyire megszakad a Szívem, hogy fel kell tárnom ezeket a híreket! Mennyire szeretném, hogy ne kelljen ehhez hasonlóan szenvednetek. De megígérem nektek, hogy megkönnyítem majd fájdalmaitokat, és amikor az ő uralkodása elérkezik, gyorsan véget is ér.

Azoknak a lelkeknek, akik ártatlanul keveredtek bele Istenségem parodizálásába, meg fogom mutatni Irgalmamat.

Sajnos azok, akik azt gondolják, hogy egy olyan paradicsomban fognak uralkodni, amelyet a csaló ígért nekik, a tüzes tóba dobva fogják majd magukat találni, ahol egy egész örökkévalóságon át fognak szenvedni. Ott senki sem fog a segítségükre jönni, mivel már lenyelték a hazugságokat, amelyeknek az volt a céljuk, hogy megnyerjék a bizalmukat, aminek pedig sok lélek elvesztése lesz a következménye, akik vakon fogják követni hamis tanaikat.

Imádkozzatok Irgalomért azok számára, akiket a sötétség királya meg fog téveszteni.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-kigyo-kulonleges-uzeneteket-ad-az-antikrisztusnak-amelyeket-o-gondosan-dokumental/


“2013.10.15 15:45
 
 

Minden Rám vonatkozó tulajdonság: a szegények iránti Szeretetem, a gyengék és az alázatosak iránti Szeretetem; rosszallássom a kapzsiság, a fösvénység és a bujasággal szemben részei lesznek azoknak az érveknek, amelyeket arra fognak felhasználni, hogy ezeket az új tanokat elfogadtassák veletek– az új egy világvallást, hogy felkészítsék a világot az Antikrisztus uralmára.

Mint egy szerető Isten adom nektek ezeket a figyelmeztetéseket, hogy megmentselek benneteket. Szenteljetek most Nekem figyelmet. Csak egyetlen dolgot kérek: Maradjatok hűek Szent Szavamhoz. Szent Igémhez, mely a Biblián keresztül adatott nektek. Ez sohasem változik. De Isten ellenségei el fogják ferdíteni annak jelentését. Amikor ez majd megtörténik, utasítsátok el azokat, akik azt fogják mondani nektek, hogy Isten jóváhagyná ezeket a változtatásokat. Semmi sem lehet ilyen távol az Igazságtól.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-terveket-az-istentelen-haromsag-dolgozta-ki-melyek-szerint-minden-ami-igaz-szamuzetik/

 
—–
Római katolikus:
2018-10-1628. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten előtt nem a törvény külső megtartása számít, hanem a szeretet által tettekben megnyilvánuló hit.
Testvéreim!
A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket.
Én, Pál mondom nektek: Ha csupán az ószövetségi törvényt tartjátok meg, Krisztus semmit sem használ nektek. Ismét kijelentem, hogy mindaz, aki a körülmetéléssel vállalja az ószövetségi törvényt, köteles azt a maga teljességében megtartani. Ha a mózesi törvény (megtartása) által akartok Isten előtt kedvessé válni, elszakadtatok Krisztustól, és elvesztettétek kegyelmét.
Mi azonban, a Szentlélektől vezetve, a hittől várjuk a megigazulást, és reméljük annak beteljesedését. Jézus Krisztusban ugyanis nem az számít, hogy valaki a körülmetélkedéssel vállalta-e az ószövetségi törvény megtartását vagy sem, hanem csak a hit, amely a szeretet által tevékeny.
Ez az Isten igéje.
Gal 5,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad! 41a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Fölöttem lebegjen irgalmad, Uram, * és szabadításod, amit ígértél.
Fogyni ne hagyd számból a hűség igéjét, * ítéleteidben van reményem.
Hívek: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
E: Fáradhatatlanul megtartom törvényedet, * mindenkor és mindörökre.
Feléd tartva széles úton járok, * mert parancsaidat fürkészem.
H: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
E: Föllelkesülök parancsaidtól, * mert örömöm telik bennük.
Feléjük tárom kezemet, mert szeretem intelmeidet, * rendelkezéseidről elmélkedem.
H: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
Zsolt 118,41.43-45.47-48

ALLELUJA
Isten szava élő és átható, * megítéli a gondolatot és szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus elítéli azokat, akik a külső látszatra sokat adnak, de a belső, lelki tisztasággal nem törődnek.
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett.
Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,37-41″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-16


——
Görög katolikus:

Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, és Timóteus testvértől,

Isten Kolosséban élő népének, akik hűséges testvéreink Krisztusban. Atyánk, az Isten adjon nektek kegyelmet és békességet!

Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek. Az örömhír hozzátok is eljutott, akárcsak a többi nemzethez, szerte a világon. Igen, az örömhír egyre jobban terjed, és mindenhol jó gyümölcsöket terem. Nálatok is így van ez, amióta csak hallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét. Az örömhírt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól hallottátok először, aki hűségesen szolgálja Krisztust a ti érdeketekben.[a] Tőle hallottuk, milyen erős isteni szeretet él bennetek a Szent Szellem által.

Szüntelen imádkozunk értetek

Amióta ezeket a jó híreket hallottuk felőletek, szüntelen imádkozunk értetek:

Azt kérjük Istentől, hogy akaratának teljes megértése által töltsön be titeket mindenféle szellemi bölcsességgel és belátással. 10 Kérjük, hogy az életetek méltó legyen az Úrhoz, sok örömet szerezzetek neki, sokféle jó tettet vigyetek véghez, és hogy egyre mélyebben ismerjétek meg Istent. 11 Kérjük, hogy Isten a saját dicsőségének hatalma szerint erősítsen meg benneteket minden tekintetben, hogy minden körülmények között állhatatosan és türelmesen helyt álljatok, sőt, hogy mindezt örömmel és hálás szívvel tegyétek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+1%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Ezután mindannyiukhoz szólva ezt mondta: „Aki engem akar követni, az tagadja meg önmagát, naponta vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 24 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 25 Ugyan mit ér, ha valaki az egész világot megnyeri, önmagát azonban elveszti, vagy tönkreteszi? 26 Aki szégyell engem és a szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd visszajön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségével.

27 Igazán mondom nektek: vannak közöttetek olyanok, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Isten Királyságát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/16

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Ti nem ismertek Engem, mivel nem ismertek fel Engem

Igazság Könyve:

“2013.10.13 18:00

Drága szeretett leányom, amikor ti, akik elhagyatottnak érzitek magatokat és bizonytalannak a világ iránti Szeretetemet illetően, soha nem szabad feladnotok, hogy hívjatok Engem, hogy segítsek nektek.

Időről időre a reménytelenség, a félelem és a magány érzését fogjátok érezni, amennyiben betartjátok Szent Szavamat, mely a Szentírás által a világnak adatott. Még most is, amikor Szent Evangéliumomat még mindig bemutatják nektek, nagyon elszigeteltnek fogjátok érezni magatokat, mivel csak kevés ember ülteti azt gyakorlatba, amit Szent Szavam által tanítottam nekik.

Ha azt mondjátok, hogy szeretitek felebarátotokat, és mégis rágalmazzátok őt, ti akkor is Hozzám tartoztok. Ha azt mondjátok, hogy hisztek a Tízparancsolatban, de ti azokat a saját életmódotoknak megfelelően igazítjátok, akkor vakok vagytok az Igazságra. Ha elfogadjátok az Általam nektek adott Szentségeket, de megszegitek azokat, akkor ti megsértetek Engem. Amikor Szent Igémet másoknak hirdetitek, és magatokat előtérbe helyezvén azt mondjátok, hogy ti Isten Szemében méltóbbak vagytok, mint ők, akkor megbántotok Engem. Amikor azt a kijelentést teszitek, hogy Isten Szavának nincs jelentősege egy modern világban és azt alkalmassá kell tenni, hogy elnyerje egy szekuláris világ tetszését, akkor ti Isten Arcába köptök. Amikor úgy vélitek, hogy a Rólam való tudásotok felülmúlja Szent Szavamat, ahogyan azt most ezeken az Üzeneteken keresztül adom nektek, és hogy azokban hibák vannak, akkor ti figyelmen kívül hagyjátok az Igazságot. Ti nem ismertek Engem, mivel nem ismertek fel Engem.

Tehát, még közületek azok is, akik egyetértenek azzal, ahogyan ti Szent Szavamat értelmezitek, de elutasítanak Engem ebben a Küldetésben: ti már elhagytatok Engem. Nektek különösképpen hívnotok kell Engem, hogy segítsek nektek, mert Nélkülem semmik vagytok.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-ismertek-engem-mivel-nem-ismertek-fel-engem/

 

“2013.10.08 15:40

Drága leányom, minden gyermekem megkapja Isteni Erőmet, aki Hozzám fordul, és Fiam által kéri Tőlem, hogy támogassam őket e földi megpróbáltatások idején.


A bűn olyan féktelen, hogy Fiam most ugyanazt a Gyötrelmet szenvedi el, mint amit annak idején mindnyájatokért elviselt a Kereszten. A bűn annyira elterjedt, hogy ti már mind immúnisak vagytok a bűnnel és a gonosszal szemben, amelyik azt kileheli. Gyermekeim, nektek Hozzám kell jönnötök, és nem szabad feladnotok soha a béke és a szeretet keresését. Soha ne gondoljátok azt, hogy nem fogom meghallani a hangotokat, amint hangotok Hozzám kiált, nem számít, hogy mennyire kicsinyek vagytok.
 

—–
Római katolikus:
2018-10-13

27. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
A Jézus Krisztusba vetett hit által mindnyájan Isten gyermekei vagyunk.
Testvéreim!
A Szentírás az ószövetségi törvény minden megszegőjét bűnösnek nyilvánította. A hívek a Jézus Krisztusba vetett hitük által részesülnek az Isten ígéretében. Amíg azonban a Jézus Krisztusban való hit ideje el nem érkezett, addig az ószövetségi törvény óvott és őrzött bennünket a hit számára, amelyet Isten a jövőben akart kinyilatkoztatni. Az ószövetségi törvény tehát mintegy a nevelő szerepét töltötte be: Krisztushoz vezetett, hogy a Jézusban való hit által megigazuljunk. Mivel pedig most már hiszünk Krisztusban, nincs szükségünk tovább a nevelőre (vagyis az ószövetségi törvényre).
A Jézus Krisztusba vetett hit által ugyanis mindnyájan Isten fiai vagytok, hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra.
Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian egyek vagytok Krisztus Jézusban. Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.
Ez az Isten igéje.
Gal 3,22-29

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. 8a. vers. – 8 G. tónus.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Hívek: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
Emlékezzetek a csodatettekre, melyeket végbevitt, * csodáira és az ajkáról elhangzó döntésekre.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,2-7

ALLELUJA
Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, * és hűségesek maradnak hozzá. Lk 11,28 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus arról tanít, hogy ki lehet igazán boldog.
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!”
Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,27-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-13


——
Görög katolikus:

Testvéreim, tudjatok róla, hogy Kis-Ázsiában igen nagy megpróbáltatásokat kellett kiállnunk, amelyeket pusztán a saját erőnkből nem tudtunk volna elviselni. Olyan nagy teher nehezedett ránk, hogy már teljesen feladtuk a reményt, hogy életben maradunk. Magunkban már fel is készültünk a halálra. De ez is csak azért történt, hogy többé ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki még a halottakat is feltámasztja. 10 Ő pedig valóban kiszabadított bennünket a halálos veszedelemből, sőt, ezután is meg fog szabadítani. Őbenne reménykedünk, hogy a jövőben is mindig megszabadít, 11 ha ti is segítségünkre lesztek azzal, hogy imádkoztok értünk. Akkor majd sokan és sokféleképpen fognak hálát adni Istennek értünk, és azért a kegyelemért, amelyet — válaszul az imádságaikra — ránk fog árasztani.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+1%3A8-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az Emberfia a szombatnak is Ura

Egyszer szombaton Jézus gabonaföldeken ment keresztül. A tanítványok téptek a kalászokból, kimorzsolták, és megették a magokat. Néhány farizeus felelősségre vonta őket: „Miért tesztek olyat, amit Mózes Törvénye szerint tilos szombaton?”

De Jézus így válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor mind ő, mind az emberei megéheztek? Bement Isten házába, elvette és megette az Istennek szentelt kenyereket, és adott belőle azoknak is, akik vele voltak. Pedig a Törvény szerint abból csak a papoknak szabad enniük.” Majd így folytatta: „Az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is”.

Jézus szombaton is gyógyít

Egy másik szombaton Jézus a zsinagógába ment, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb karja megbénult. A törvénytanítók és farizeusok gyanakodva lesték Jézust, vajon szombaton is meggyógyítja-e a bénát. Ugyanis mindenáron valami ürügyet kerestek, hogy vádolhassák Jézust. Ő azonban jól tudta, hogy mit gondolnak, mégis a bénához fordult: „Gyere ide, és állj a középre!” Az ember felkelt, és odament.

Jézus ekkor a többiekhez fordult: „Azt kérdezem tőletek, a Törvény szerint szombaton melyiket szabad: jót tenni valakivel, vagy ártani neki? Mi a helyes: megmenteni, vagy kioltani valakinek az életét?” 10 Körülnézett az ott ülőkön, majd ezt mondta a bénának: „Nyújtsd ki a karodat!” Ő kinyújtotta a jobb karját, amely abban a pillanatban meggyógyult.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/13
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

 

Az Örökkévaló Abrámot választja

12 Az Örökkévaló szólt Abrámhoz: „Hagyd el országodat, rokonaidat és apád családját! Menj arra a földre, amelyet mutatok neked!

Én pedig nagy nemzetté teszlek,
    és megáldalak,
nevedet naggyá teszem,
    sőt, áldássá teszlek téged!
Megáldom azokat,
    akik téged áldanak,
de akik átkoznak téged,
    azokat én sújtom átokkal!
Rajtad keresztül megáldom
    a föld összes nemzetségét!”

Abrám Kánaán földjére költözik

Abrám engedelmeskedett az Örökkévalónak, és elhagyta Háránt. Ekkor 75 éves volt. Vele ment Lót is. Abrám magával vitte a feleségét, Szárajt, meg Lótot, Abrám testvérének a fiát, minden vagyonukat és összes szolgáikat, akikre Háránban tettek szert, és együtt indultak el Háránból, hogy Kánaán földjére menjenek.

Amikor megérkeztek Kánaán földjére, Abrám egészen Sikem városáig, a Móré tölgyfáig vonult.

Abban az időben még a kánaáni népek laktak azon a vidéken. Az Örökkévaló megjelent[a] Abrámnak, és ezt mondta: „Abrám, leszármazottjaidnak adom ezt a földet.” Akkor Abrám oltárt épített ott az Örökkévalónak, aki megjelent neki.

Azután Abrám tovább vonult dél felé a Bételtől keletre eső dombvidéken, majd tábort vert Bétel és Aj[b] között. Ott is oltárt épített az Örökkévalónak, és imádta őt[c]. Bétel nyugatra, Aj pedig keletre esett ettől a helytől. Innen is tovább vonult dél felé.

Abrám Egyiptomban

10 Történt ezután, hogy éhínség támadt azon a vidéken. Abrám elhatározta, hogy családostul Egyiptomba költözik, hogy egy ideig ott lakjon, mert már nagyon szűkében voltak az élelemnek. 11 El is indultak, és amikor már közel jártak az egyiptomi határhoz, Abrám ezt mondta Szárajnak, a feleségének: „Figyelj rám! Olyan szép vagy, 12 hogy ha az egyiptomiak meglátnak, biztosan meg akarnak szerezni téged. Mivel azt gondolják, hogy a feleségem vagy, engem megölnek, téged meg elrabolnak. 13 Kérlek, mondd azt nekik, hogy a húgom vagy, akkor a kedvedért nem bántanak engem sem! Így megmentheted az életem.”

14 Amikor Abrám és családja Egyiptomba érkezett, az egyiptomiak hamar észrevették, hogy Száraj milyen gyönyörű. 15 Az udvari főemberek is nagyon szépnek találták, és dicsérték szépségét a fáraónak, majd bevitték a fáraó háremébe. 16 A fáraó Száraj kedvéért gazdagon megjutalmazta Abrámot: juhokat, kecskéket, marhákat, szamarakat, tevéket, rabszolgákat és rabszolganőket ajándékozott neki.

17 Ugyanakkor az Örökkévaló súlyos csapásokkal sújtotta a fáraót, annak családját és egész udvartartását, mivel elvették Abrámtól a feleségét. 18 Hívatta hát a fáraó Abrámot, és a szemére vetette: „Miért tetted ezt velem? Miért nem mondtad meg, hogy ez az asszony a feleséged? 19 Miért mondtad azt, hogy a húgod? Emiatt vettem ide, hogy a feleségem legyen. Most hát halld meg parancsomat: itt a feleséged, visszaadom neked, de azonnal távozzatok Egyiptomból!” 20 Majd parancsot adott, hogy Abrámot, egész családjával és minden vagyonával együtt kísérjék ki az országból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+12%3A1-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

27 Miért mondod hát Jákób népe,
    hogyan mondhatod ezt Izráel nemzete:
„Nem látja az
Örökkévaló a sorsomat,
    túl messze van,
    hogy megvédjen az igazságtalanságtól!”

28 Hát nem tudod,
    
nem hallottad soha,
hogy Örökké Élő Isten az Örökkévaló,
    aki teremtette az egész földet,
figyelmével mindenkit követ,
    s nem fárad el soha!

Bölcsessége kifürkészhetetlen!
29 Ő ad erőt a megfáradottnak,
    s az erőtlen erejét megsokszorozza.
30 Mert elfáradnak még a fiatalok is,
    kimerülten összerogynak a legkülönbek.
31 De akik az Örökkévalóra várnak,
    akik benne bíznak,
új erőre kapnak,
    szárnyra kelnek, magasra szállnak,
    mint a sasok![a]
Futnak, de nem fáradnak el,
    járnak, de nem merülnek ki. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az Örökkévaló a nemzetek Ura

41 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Csendesedjetek le, szigetek!
    Hallgassatok rám, távoli partok lakói!
Gyűjtsetek erőt,
    jöjjetek közel, nemzetek!
Szedjétek össze bátorságotokat,
    szóljatok!
Szálljunk perbe egymással!
Feleljetek, ha tudtok:
Ki indította el őt keletről,
    hogy igazságot cselekedjen?
Ki adta kezébe a nemzeteket?
    Ki tette őt úrrá a királyok fölött?
Kardjával ízzé-porrá zúzza a királyokat,
    íjával szétszórja a nemzeteket,
    mint szél a polyvát.
Üldözi seregüket,
    s megállíthatatlanul halad,
    oly ösvényen, ahol még sohasem járt.
Ki tervezte és vitte végbe mindezt?
    Ki hozta elő kezdettől fogva a nemzedékeket?
Én, az Örökkévaló!
    Mert én vagyok az Első,
és ugyanaz leszek akkor is,
    mikor szólítom az utolsó nemzedéket!”
Látják ezt a távoli nemzetek,
    remegve félnek, és összegyűlnek,
    reszketve jönnek a föld széleiről.

6-7 Bíztatja egymást az ötvös és a kovács,
    ezt mondják: „Légy erős!”
Egymást bátorítja és segíti
    az ács és a fafaragó: „Így jó lesz,
csak meg kell még erősíteni a bálványt,
    hogy ne inogjon!”

Ne félj, mert veled vagyok, Izráel!

Ezt mondja az Örökkévaló:
„De te, Izráel, ne félj,
    mert szolgám vagy!
Téged választottalak, Jákób,
    barátomnak, Ábrahámnak népe.[a]
A föld széléről hoztalak el,
    a világ végéről hívtalak magamhoz.
Azt mondtam neked:
    Szolgám vagy!
Én választottalak,
    soha nem doblak félre!
10 Ne félj,
    mert veled vagyok!
Ne aggódj,
    mert én vagyok Istened!
Megerősítelek,
    sőt, megsegítelek!
Igazságos jobbommal felkarollak,
    és megtartalak.
11 Nézd! Akik gyűlölnek téged,
    megszégyenülnek, és vereséget szenvednek.
Akik harcolnak ellened,
    elvesznek, és megsemmisülnek.
12 Keresed majd ellenségeidet,
    de nem találod őket.
Akik ellened támadtak,
    semmivé lesznek,
    végleg eltűnnek.
13 Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened!
    Fogom a jobb kezed,
s azt mondom:
    Ne félj, én segítek neked!
14 Ne félj, férgecske Jákób,
    maroknyi Izráel,
én segítek neked!
    — mondja az Örökkévaló,
    Megváltód, Izráel Szentje. —
15 Nézd! Új, éles fogú cséplőszánná teszlek.
    Hegyeket[b] morzsolj össze,
    zúzd porrá a dombokat,
16 szórd a szélnek őket,
    mint a polyvát!
Hadd vigye őket a szél,
    hadd szórja szét őket a vihar!
Te pedig ujjongva örülsz az Örökkévalóban,
    s Izráel Szentjével dicsekszel!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+41%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–

https://www.hebcal.com/sedrot/lechlecha