Címke: megbocsájtás

Amikor megbocsátotok azoknak, akik megbántottak benneteket, vagy fájdalmat okoztak nektek, akkor lelketek igazi szabadságra talál.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

A megbocsátás a szabadsághoz vezető ösvény

2011. május 21., 10:40

Leányom, a megbocsátás nem más, mint egy ösvény, amely a szabadsághoz vezet. Amikor megbocsátotok azoknak, akik megbántottak benneteket, vagy fájdalmat okoztak nektek, akkor lelketek igazi szabadságra talál. Ez az, amikor öröm tölti el a lelketeket. Ez azt is jelenti, hogy Én Jelen vagyok bennetek. Amikor másoknak megbocsátotok, akkor ez a szeretetnek egy jele, és nemcsak a szomszédotokkal szemben jelent szeretetet, hanem Irántam, a ti Isteni Megváltótok iránt is. Mindazoknak mondom, akik nem hisznek Nekem: tudjátok meg, amikor másoknak megbocsátanak Én is Jelen Vagyok, és kísérem útjukat. Mégsem tudják, hogy ez így van.

A megbocsátás egyenlő a szeretettel. Az Én Szeretetem végtelen. De könyörögve kérlek benneteket, gyermekeim, engedjétek, hogy megbocsássam bűneiteket. Ha megkérnétek Engem, hogy ezt megtegyem, nem csak felszabadulnátok, de meg is lepődnétek attól a szeretettől és boldogságtól, ami eltöltene benneteket. Ez az alázatosság cselekedete, ami arra ösztönözne benneteket, hogy szeretettel legyetek mások iránt. Fényetek világítani fog, ami a többieket különleges módon fogja befolyásolni, de ez nem lesz tudatos sem nektek, sem nekik. Miután a Megváltás cselekedete megtörtént, szeretetem elárasztja lelketeket. Megtisztult lelketek olyan lesz, mint egy mágnes, ami vonzani fogja a többieket hozzátok.

Másoknak megbocsátani nem egyszerű dolog, gyermekeim. A büszkeség és az öndicséret az, ami megakadályozza, hogy ez a nagy irgalmassági cselekedet megtörténjen. Ez pedig a sátán műve, mert ő azt nagyon jól tudja, hogy a megbocsátás hiánya az Atyámmal szembeni legsúlyosabb bűnök elkövetéséhez vezet. Ha nem tudtok másoknak megbocsátani, akkor harag keletkezik belőle, ami ha tovább fokozódik, gyűlölethez, sőt gyilkossághoz is vezethet. Sok esetben pedig háborúhoz vezet.

Ha az emberek jóságosan meg tudnának egymásnak bocsátani, akkor nem is létezne gyűlölet. Nem lenne gyakori a gyilkosságok száma sem, és a szeretet, Isten, az Örök Atya Szeretete elterjedhetne a világon.

Tanuljatok meg megbocsátani egymásnak. Tegyétek félre büszkeségeteket, és kérjétek Irgalmasságomat, mert ha Szent Akaratomnak megfelelően kértek valamit, akkor kéréseteknek eleget teszek.

Szerető Megváltótok,

Az Irgalmasság Királya, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/megbocsatas-szabadsaghoz-vezeto-osveny

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Salamon templomszentelési imádsága

22 Azután odaállt Salamon az Úr oltára elé, Izráel egész gyülekezetével szemben, kiterjesztette kezét az ég felé,

23 és ezt mondta: Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fent az égben, sem lent a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívükkel előtted járnak.”

A megbocsátás a szabadsághoz vezető ösvény

2011. május 21., 10:40

Tanuljatok meg megbocsátani egymásnak. Tegyétek félre büszkeségeteket, és kérjétek Irgalmasságomat, mert ha Szent Akaratomnak megfelelően kértek valamit, akkor kéréseteknek eleget teszek.

Szerető Megváltótok,

Az Irgalmasság Királya, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/megbocsatas-szabadsaghoz-vezeto-osveny

 

 

 

 

 

27 De vajon lakhatik-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!

28 Mégis tekints szolgád imádságára és könyörgésére, Uram, Istenem, és hallgasd meg a kiáltást és az imádságot, amikor ma szolgád imádkozik színed előtt.

29 Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről ezt mondtad: Ott lesz az én nevem! Hallgasd meg az imádságot, amikor szolgád ezen a helyen imádkozik!

30 Hallgasd meg szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgését, amikor ezen a helyen imádkoznak. Hallgasd meg lakóhelyeden, a mennyben, hallgasd meg, és bocsáss meg nekik!”

 

„A megbocsátás a szabadsághoz vezető ösvény

2011. május 21., 10:40

Leányom, a megbocsátás nem más, mint egy ösvény, amely a szabadsághoz vezet. Amikor megbocsátotok azoknak, akik megbántottak benneteket, vagy fájdalmat okoztak nektek, akkor lelketek igazi szabadságra talál. Ez az, amikor öröm tölti el a lelketeket. Ez azt is jelenti, hogy Én Jelen vagyok bennetek. Amikor másoknak megbocsátotok, akkor ez a szeretetnek egy jele, és nemcsak a szomszédotokkal szemben jelent szeretetet, hanem Irántam, a ti Isteni Megváltótok iránt is. Mindazoknak mondom, akik nem hisznek Nekem: tudjátok meg, amikor másoknak megbocsátanak Én is Jelen Vagyok, és kísérem útjukat. Mégsem tudják, hogy ez így van.

A megbocsátás egyenlő a szeretettel. Az Én Szeretetem végtelen. De könyörögve kérlek benneteket, gyermekeim, engedjétek, hogy megbocsássam bűneiteket. Ha megkérnétek Engem, hogy ezt megtegyem, nem csak felszabadulnátok, de meg is lepődnétek attól a szeretettől és boldogságtól, ami eltöltene benneteket. Ez az alázatosság cselekedete, ami arra ösztönözne benneteket, hogy szeretettel legyetek mások iránt. Fényetek világítani fog, ami a többieket különleges módon fogja befolyásolni, de ez nem lesz tudatos sem nektek, sem nekik. Miután a Megváltás cselekedete megtörtént, szeretetem elárasztja lelketeket. Megtisztult lelketek olyan lesz, mint egy mágnes, ami vonzani fogja a többieket hozzátok. …”

https://masodikeljovetel.hu/megbocsatas-szabadsaghoz-vezeto-osveny

 

„10 Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit.

11 Mert ahogyan a föld növényeket hajt, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjaszt majd igazságot az én Uram, az Úr is, és öröméneket minden nép hallatára.

Jeruzsálem boldog jövője

62.1 Nem hallgathatok Sion miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint az égő fáklya.

2 Látni fogják igazságodat a népek, dicsőségedet az összes királyok. Új nevet adnak neked, melyet az Úr maga határoz meg.

3 Ékes korona leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén.

4 Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják pusztaságnak, hanem úgy hívnak, hogy gyönyörűségem, országodat pedig úgy, hogy férjnél van. Mert gyönyörködik majd benned az Úr, és országodnak ő lesz a férje.

5 Mert ahogy az ifjú elveszi a hajadont, úgy vesz el téged, aki felépít; ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked Istened.”

 

 

 

„A megváltott nép boldogsága

60.1 Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.

2 Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.

3 Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez.

4 Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák.

5 Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül.

6 Ellep a tevék sokasága, Midján és Éfa tevéi. Mindnyájan Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicső tetteit hirdetik.

7 Kédár minden nyáját hozzád terelik, Nebájót kosai szolgálatodra állnak, hogy oltáromra kerüljenek kedves áldozatként. Így ékesítem föl ékes templomomat.

8 Kik ezek, akik repülnek, mint a felhő, mint a galambok szállnak dúcaikba?

9 Csak szavamra várnak a szigetek, legelőször Tarsís hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, ezüstjükkel és aranyukkal együtt, Istened, az Úr nevének dicsőségére, Izráel Szentje dicsőségére, hogy fölékesítsen téged.

10 Idegenek építik várfalaidat, és királyaik szolgálatodra állnak. Bár haragomban megvertelek, de most kegyelmesen irgalmazok neked.

11 Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével.

12 De azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak.

13 Hozzád kerül a Libánon dicsősége: ciprus, kőris és fenyő egyaránt, hogy ékesítse szent helyemet. Így teszem lábam zsámolyát dicsőségessé.

14 Meghajolva járulnak eléd sanyargatóid fiai, lábad elé borulnak mind, akik megvetettek, és így neveznek: Az Úr városa, Izráel Szentjének Sionja.

15 Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.

16 Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az Úr, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+8%3A22-23%2C+27-30%3B+++++Isaiah+61%3A10-62%3A5%3B+++++Isaiah+60%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

…”

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/21

 

 

———-

Római katolikus:

2021-05-21

húsvét 7. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Fesztusz helytartó és Agrippa király beszélget Pál apostolról, aki a meghalt, de feltámadt Jézust hirdeti.
Amikor Pál apostol fogságban volt Cezáreában, Agrippa király és nővére, Bereniké odaérkezett, hogy üdvözölje Fesztuszt, az új helytartót. Már több napja ott időztek, amikor Fesztusz szóvá tette a király előtt a fogoly Pál ügyét:
„Elődöm, Félix, itt hagyott egy foglyot. Amikor Jeruzsálemben voltam, a főpapok és a vének hozzám fordultak ügyében, és elítélését kérték. Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiak senkit sem szoktak kiszolgáltatni, amíg a vádlottat nem szembesítik vádlóival, és alkalmat nem adnak neki, hogy védekezhessék a vád ellen. Mikor aztán többen idejöttek, másnap késedelem nélkül a bírói székbe ültem, és elővezettettem azt az embert.
Amikor a vádlók előálltak, semmi olyan vádat nem hoztak fel ellene, amelyet én bűnnek minősíthettem volna. Csak vallásukkal kapcsolatban volt vele valami vitájuk, meg egy bizonyos Jézus nevű halottat emlegettek, akiről Pál azt állította, hogy él. Ezekben a vitapontokban nem tudtam eligazodni. Ezért megkérdeztem tőle, hajlandó-e fölmenni Jeruzsálembe, hogy ott ítélkezzenek fölötte ebben az ügyben.
Pál azonban föllebbezett, és azt kívánta, hogy ügyét küldjem a császárhoz. Úgy rendelkeztem tehát, hogy tartsák őrizetben, míg el nem küldöm a császárhoz.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 25,13-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen. (19. vers. – 11. tónus)
Vagy: Alleluja. 11. szám.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen.
Vagy: Alleluja.
E: Mert amilyen messze van az ég a földtől, * olyan nagy a szeretete az őt félők iránt,
és amilyen távol van napkelet napnyugattól, * olyan messzire veti el vétkeinket.
H: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr a mennyben állította fel trónusát, * királyi hatalmával uralkodik a mindenségen.
Mind, ti, angyalai, áldjátok az Urat, * ti, hatalmasok, akik teljesítitek parancsát.
H: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 102,1-2.11-12.19-20ab

ALLELUJA
A Szentlélek mindenre megtanít titeket, * eszetekbe juttat mindent, amit mondtam néktek. Jn 14,26 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Legeltesd juhaimat! Legeltesd bárányaimat!
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 21,15-19

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-21

Én az Igazságot mondom, amikor azt hangoztatom, hogy hamarosan az utolsó út az Igazság Könyvén keresztül fog Fiamhoz vezetni benneteket

Igazság Könyve:

„Üdvösség Anyja: Ezek a jelenések ez év Tavaszán fognak elkezdődni, Fiam utasítása szerint

2014. január 24. péntek, 20:05

Drága gyermekem, tedd ismertté, hogy Én még egyszer meg fogok jelenni minden „Mária Grottónál”, amelyeket Fiam Egyháza az évszázadok során már elismert.

Ismertté fogom tenni Magam a Szent helyeken, melyek magukba fogják foglalni Lourdot, Fatimát, La Salette –et és Guadalupét. Garabandálban is meg fogok jelenni. Ezek a jelenések ez év Tavaszán fognak elkezdődni, Fiam utasítása szerint.

A kiválasztott lelkek a Nappal a fejem mögött fognak látni Engem. Tizenkét csillag fogja körülvenni, és körül szőni a fejemre helyezett töviskoronát – amit Fiam viselt Keresztre feszítése során – mint egy jel, hogy mindenki kövesse a példámat. Az Én szerepem, hogy Isten minden gyermekét az Igazság Útján vezessem, és hogy Fiamhoz vigyem őket.

Amikor ezek a jelenések kezdetüket veszik, semmi kétség nem lesz afelől – különösen azok között nem, akik tisztelnek Engem –, hogy Én az Igazságot mondom, amikor azt hangoztatom, hogy hamarosan az utolsó út az Igazság Könyvén keresztül fog Fiamhoz vezetni benneteket.

Ha követtek Engem, Édesanyátokat, akkor kézen foglak és Fiamhoz vezetlek majd benneteket. Fiam sok csodát ígért, hogy ezáltal megnyissa a szemeteket azokra a próféciákra, amelyeket az Én Küldetésem által adott a világnak. Sokan nem fogadják el, hogy Én ezeken a különleges helyeken megjelentem, és elutasítják azon jelentőségét, amelyet ez a lelkek üdvösségére gyakorol. …„

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ezek-jelenesek-ez-ev-tavaszan-fognak-elkezdodni-fiam-utasitasa-szerint

„… 29 Azután az Örökkévaló így folytatta: „Neked pedig, Ezékiás, megerősítésül jelt adok, hogy biztos legyél benne: én mondtam ezt neked!

Ebben az évben azt fogjátok aratni és enni, ami magától terem a gabonaföldön. A következő évben azt aratjátok majd, ami az idei aratáskor elhullott magvakból kikel. De a harmadik évben már szokás szerint szánthattok, vethettek, és arathatjátok majd a gabonát, sőt szőlőskerteket telepíthettek, és azok gyümölcsét eszitek. 30 Júda népének maradéka pedig, amely túlélte a város ostromát, ismét növekedni és szaporodni fog, mint a gyümölcsfa, amely gyökeret ereszt a földben, és bőséges termést hoz az ágain. 31 Mert e nép maradékaJeruzsálemből kiindulva — ismét benépesíti a földet. Akik megszabadultak, a Sion hegyéről rajzanak szét. Az Örökkévaló, a Seregek Ura féltékeny és erős szeretete[c] az, amely ezt véghezviszi.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=II+Kings+19%3A18+-+19%3A49&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;erv-HU%C3%AD;BDS

„ A Szentlélek üzenete

Nyomtatóbarát változat

2011. február 12. szombat; 3:30

Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

———-

Római katolikus:

2021-02-13

5. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
A bűn elkövetése után Isten kiűzte ősszüleinket a Paradicsomkertből, és attól kezdve a maguk fáradozásából kellett élniük.
Az (első) ember és felesége, miután ettek a tiltott fa gyümölcséből, elrejtőztek a kert fái között. De az Úristen hívta az embert, és így szólt hozzá: „Hol vagy?”
Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, és féltem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.”
De az Úristen így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?”
Az ember így válaszolt: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, azért ettem.”
Erre az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó rászedett, azért ettem.”
Az Úristen így szólt a kígyóhoz:
Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarka után leselkedel.”
Az asszonynak meg ezt mondta: „Megsokasítom anyaságod gyötrelmeit. Fájdalommal hozod világra gyermekeidet, vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.”
A férfinak pedig ezt mondta:
Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél: a föld is átkozott lesz miattad, és csak sok fáradsággal ehetsz terméséből életed minden napján. Tövist és bogáncsot terem az neked, és a mező füvét fogod enni. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg vissza nem térsz a földbe, melyből vétettél. Mert por vagy, és visszatérsz a porba.”
Ádám Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élők anyja. Majd az Úristen bőrből ruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. Aztán így szólt az Úristen: „Íme, az ember olyan lett, mint egy miközülünk, ismer jót és rosszat. Nos tehát meg kell akadályozni, hogy kinyújtsa kezét, és szakítson az élet fájáról is, nehogy egyék, és örökké éljen.”
Kiűzte tehát őt az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje azt a földet, amelyből megalkotta. Miután kiűzte az embert, az Édenkert keleti oldalára kerubokat és lobogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.
Ez az Isten igéje.

Ter 3,9-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre. (1. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Mielőtt a hegyek születtek, † a föld és a világ létrejött, * Istenünk, te öröktől fogva létezel.
Hívek: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre.
E: Te a halandót ismét porrá teszed; * így szólsz: „Emberek fiai, térjetek vissza a porba.”
A te szemedben ezer év akár a tegnap, * úgy tűnik tova, mint egy őrállás ideje éjszaka.
H: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre.
E: Te elragadod őket, * olyanok lesznek, mint a hajnali álom,
mint a fű, mely reggel kisarjad és fölvirul, * estére azonban elfonnyad és elszárad.
H: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre.
E: Taníts meg számot vetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk, meddig késlekedsz? * Légy könyörületes szolgáidhoz!
H: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre.
Zsolt 89,2.3-4.5-6.12-13

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus másodszor is megszaporítja a kenyeret.
Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.”
Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?”
Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét.
Ettek, és
jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 8,1-10

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-13

„… Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre. …”

„… Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

14 Nagyon kérünk benneteket, testvéreim, hogy figyelmeztessétek azokat, akik nem akarnak dolgozni és rendesen élni! Viszont biztassátok azokat, akik bátortalanok, és segítsétek a gyengéket! Mindenkivel szemben legyetek türelmesek! 15 Senki a gonosz dolgokat ne viszonozza gonoszsággal, hanem mindig a jóra törekedjetek! De ne csak egymás között, hanem mindenkivel szemben így viselkedjetek!

16 Mindig örüljetek! 17 Szüntelen imádkozzatok! 18 Minden körülmények között adjatok hálát Istennek — mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban!

19 A Szent Szellemet ne akadályozzátok abban, hogy a munkáját végezze! 20 A prófétai ajándékot és üzeneteket ne becsüljétek le, 21 viszont mindent gondosan vizsgáljatok meg, hogy valóban Istentől származik-e! Ha igen, akkor ahhoz ragaszkodjatok, 22 de maradjatok távol mindentől, ami gonosznak látszik!

23 Azért imádkozunk, hogy Istenünk, a Békesség Istene, szenteljen meg titeket teljesen, és egész valótokat őrizze meg: szellemeteket, lelketeket és testeteket egyaránt, amíg Urunk, Jézus Krisztus vissza nem jön!

 

„… Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre. …”

 

 

 

 

„… Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

 

3 Vigyázzatok hát, legyetek óvatosak!

Ha Isten családjában valamelyik testvéred bűnt követ el, figyelmeztesd, és ha megbánja,[a] bocsáss meg neki! 4 Ha napjában hétszer is vétkezik ellened, és hétszer visszajön hozzád megbánással, bocsáss meg neki!”

A mustármagnyi hit

5 Akkor az apostolok kérték az Urat: „Erősítsd a hitünket!”

6 Ő így válaszolt: „Ha legalább akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, akkor mondhatnátok ennek az eperfának, hogy szakadjon ki tövestől, és gyökerezzen meg a tengerben — az pedig engedelmeskedne nektek.”

A szolga és ura

7 Jézus ezt mondta: „Ki az közületek, aki azt mondja a rabszolgájának, amikor az a szántás vagy legeltetés után hazajön a mezőről: »Gyere, ülj le, és vacsorázz meg«? 8 Ugye, hogy inkább ezt mondjátok: »Készíts nekem vacsorát, vedd fel a kötényedet, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Azután majd te is vacsorázhatsz.« 9 A szolgát nem illeti külön dicséret azért, hogy elvégzi, amit rábíztak, hiszen csak azt tette, ami a kötelessége. 10 Rátok is ez érvényes. Ha mindazt elvégeztétek, amit rátok bíztak, ti is elmondhatjátok: »Rabszolgák vagyunk, nem érdemlünk semmi külön elismerést. Csak azt tettük, ami a kötelességünk.«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Thessalonians%205:14-23;%20%20%20%20Luke%2017:3-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/13

 

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

 

 

 

 

 

 

 

—-

Tóra:

Utasítások a szent sátor készítésére

25 Ekkor így szólt az Úr Mózeshez:

2 Mondd meg Izráel fiainak, hogy gyűjtsenek részemre felajánlást minden embertől, akit arra indít a szíve. Gyűjtsétek össze a nekem szánt felajánlásokat!

3 Ilyen felajánlást gyűjtsetek össze tőlük: Aranyat, ezüstöt és rezet,

4 kék és piros bíbort, karmazsin fonalat, lenvásznat és kecskeszőrt,

5 vörösre festett kosbőrt, delfinbőrt és akácfát,

6 lámpaolajat, balzsamot a felkenéshez való olajhoz és a jó illatú füstöléshez;

7 ónixköveket és foglalatba való drágaköveket az éfódhoz és hósenhez.

8 Készítsenek nekem szentélyt, hogy köztük lakjam!

9 Egészen úgy készítsétek el, ahogyan megmutatom neked a hajlék mintáját és az egész fölszerelés mintáját!

A szövetség ládája

10 Készítsenek egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas ládát akácfából!

11 Vond be színarannyal, kívül-belül vond be, és készíts rá körös-körül aranyszegélyt!

12 Önts négy aranykarikát és erősítsd azokat a négy alsó sarkára! Két karikát az egyik oldalára, és két karikát a másik oldalára!

13 Készíts rudakat is akácfából, és azokat is vond be arannyal!

14 Dugd a rudakat a láda oldalain levő karikákba, hogy hordozható legyen a láda azokon!

15 Legyenek a rudak a láda karikáiban, ne vegyék ki azokból!

16 Tedd a ládába a Bizonyságot, amelyet neked adok!

17 Készíts két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles fedelet is színaranyból!

18 Készíts két kerúbot szintén aranyból! Ötvösmunkával készítsd azokat a födél két végére.

19 Az egyik kerúbot az egyik végére készítsd, a másik kerúbot a másik végére, a födél két végére készítsétek a kerúbokat!

20 A kerúbok kiterjesztett szárnnyal legyenek rajta, betakarva szárnyukkal a födelet, és egymás felé forduljanak. A kerúbok arca a födél felé forduljon!

21 A födelet tedd a ládára, a ládába pedig tedd bele a Bizonyságot, amelyet neked adok.

22 Ott jelenek meg neked, és beszélek veled a födélről, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak. Beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.

A szent kenyerek asztala

23 Azután készíttess egy két könyök hosszú, egy könyök széles és másfél könyök magas asztalt akácfából!

24 Vond be színarannyal, és készíttess rá körös-körül aranyszegélyt!

25 Készíttess rá körös-körül egy tenyérnyi keretet, a keretére pedig készíttess körös-körül aranyszegélyt!

26 Készíttess hozzá négy aranykarikát is, és erősítsd a karikákat a négy láb négy felső végére.

27 A rúdtartó karikák a keretnél legyenek, hogy hordozható legyen az asztal.

28 A rudakat akácfából készíttesd, és vond be arannyal: azokon hordozzák az asztalt!

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+25%3A1-27%3A19+&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

„2 Ezt mondja a Seregek Ura: Számon tartom, hogy hogyan bánt Amálék Izráellel, hogy útját állta, amikor kijött Egyiptomból.

3 Most azért indulj, verd le Amálékot, és irts ki mindent, amije van! Ne kíméld, hanem öld meg a férfiakat és a nőket, a gyermekeket és a csecsemőket, az ökröket és a juhokat, a tevéket és a szamarakat!

4 Ekkor mozgósította Saul a hadinépet, és megszemlélte Teláimban: kétszázezer gyalogost és tízezer embert Júdából.

5 Amikor Amálék városáig hatolt Saul, lesbe állt a folyó völgyében.

6 De a kénieknek ezt üzente Saul: Menjetek el innen, távozzatok el az amálékiak közül, hogy titeket is ki ne irtsalak velük együtt, mert ti szeretettel bántatok Izráel fiaival, amikor kijöttek Egyiptomból. Erre eltávoztak a kéniek az amálékiak közül.

7 Saul pedig vágta Amálékot Havílától egészen a Súrba vezető útig, amely Egyiptommal szemben van.

8 Agágot, Amálék királyát élve fogta el, de az egész népet fegyverrel irtotta ki.

9 Saul és népe azonban megkímélte Agágot, meg a juhoknak és marháknak a legjavát, azaz a másodellésüket, meg a bárányokat és mindazt, ami szép volt. Ezeket nem akarták kiirtani, hanem csak a hitvány és értéktelen jószágot semmisítették meg.

Saul engedetlensége és büntetése

10 Akkor így szólította meg Sámuelt az Úr:

11 Megbántam, hogy királlyá tettem Sault, mert elfordult tőlem, és nem teljesítette, amit meghagytam neki. Sámuel haragra gerjedt, és egész éjjel jajgatott az Úr előtt.

12 Reggel korán fölkelt Sámuel, hogy találkozzék Saullal. De ekkor azt jelentették Sámuelnek, hogy Saul Karmelbe érkezett, és ott emlékoszlopot állított magának. Azután megfordult, továbbment, és lement Gilgálba.

13 Amikor Sámuel Saulhoz érkezett, ezt mondta neki Saul: Az Úr áldottja vagy te! Teljesítettem, amit az Úr meghagyott.

14 Sámuel azonban megkérdezte: Akkor mi az a juhbégetés, amely a fülembe jut, és az a marhabőgés, amit hallok?

15 Saul ezt felelte: Az amálékiaktól hozták azokat, mert megkímélte a nép a legszebb juhokat és marhákat, hogy Istenednek, az Úrnak áldozza. De a többit kiirtottuk.

16 Akkor ezt mondta Sámuel Saulnak: Hagyd! Majd én megmondom neked, hogy mit mondott nekem ma éjjel az Úr. Saul így felelt: Beszélj!

17 Sámuel ezt mondta: Milyen kicsiny voltál a magad szemében, és mégis Izráel törzseinek a fejévé lettél, Izráel királyává kent téged az Úr!

18 Azután ezzel a megbízással küldött utadra az Úr: Menj, és irtsd ki a vétkes amálékiakat, harcolj ellenük, míg csak nem végzel velük!

19 Miért nem hallgattál az Úr szavára? Miért estél neki a zsákmánynak, és miért követtél el olyat, amit rossznak lát az Úr?

20 Saul ezt felelte Sámuelnek: Hiszen hallgattam az Úr szavára, és eljártam abban a megbízatásban, amiért elküldött az Úr: elhoztam Agágot, Amálék királyát, az amálékiakat pedig kiirtottam.

21 A nép azonban elvette a zsákmányból a kiirtásra szánt juhok és marhák javát, hogy feláldozza Istenednek, az Úrnak Gilgálban.

22 Akkor ezt mondta Sámuel: Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az Úr szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!

23 Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás. Mivel te megvetetted az Úr igéjét, ő meg elvetett téged, és nem leszel király!

24 Saul így felelt Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úr parancsát és a te beszédedet. Mert féltem a néptől, és hallgattam a szavára.

25 De bocsásd meg ezúttal vétkemet, és jöjj vissza velem, hogy leboruljak az Úr előtt!

26 Sámuel azonban ezt mondta Saulnak: Nem megyek vissza veled, mert te megvetetted az Úr igéjét; az Úr meg elvetett téged, és nem maradsz Izráel királya.

27 Ezzel Sámuel sarkon fordult, és menni készült. De Saul megragadta a köpenye szélét, úgyhogy leszakadt.

28 Ekkor így szólt hozzá Sámuel: Így szakítja el tőled az Úr a mai napon Izráel királyságát, és másnak, nálad különbnek adja.

29 Izráel fenséges Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy megbánjon valamit.

30 Ő pedig ezt mondta: Vétkeztem, de azért add meg nekem a tiszteletet népem vénei és Izráel előtt! Jöjj vissza velem, hogy leboruljak Istened, az Úr előtt!

31 Ekkor megfordult Sámuel, követte Sault, és Saul leborult az Úr előtt.

32 Azután ezt mondta Sámuel: Hozzátok elém Agágot, Amálék királyát. Agág odament hozzá bilincsbe verve, és azt gondolta Agág: Biztosan nem a keserű halál vár.

33 De Sámuel így szólt: Ahogyan gyermektelenné tett asszonyokat a kardod, úgy legyen gyermektelenné anyád az asszonyok között! És felkoncolta Sámuel Agágot az Úr előtt Gilgálban.

34 Ezután elment Sámuel Rámába, Saul pedig hazament Saul Gibeájába.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%20I%20Samuel%2015:2%20-%2015:34%20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.hebcal.com/sedrot/terumah-20210220

 

Olyannyira próbára lesz téve a hitük, ahogyan eddig még soha

Igazság Könyve:

“2013.11.14 12:00

Drága szeretett leányom, Isten Fénye leragyog minden gyermekére, akik egységben vannak Velem, Jézus Krisztussal, ebben az időben. Mindazok a Keresztények a világon, akik Igémből élnek, akik eszik az Én Testemet és isszák az Én Véremet, a Belém vetett hitük miatt olyan lelki szenvedést fognak megtapasztalni, mint senki más. Utalok itt mindazokra a Keresztényekre, akik az Igazságból élnek, akik úgy viselkednek, ahogyan Én azt tanítottam nekik, és akik szóról szóra követik Tanításaimat.

Mindazok, beleértve azokat is, akik még soha nem hallottak ezekről a világnak adott Üzeneteimről, hamarosan meg fogják érteni, hogy mit jelent Bennem, és Velem élni.

Olyannyira próbára lesz téve a hitük, ahogyan eddig még soha, és sajnos sokan nem lesznek képesek ellenállni a nyomásnak, amellyel meg kell küzdeniük a velük szemben tanúsított gyűlölet miatt. Ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy hűek maradjanak az Evangéliumokhoz, de emiatt szörnyű gyűlöletet fognak magukra vonni, és hazugnak fogják nevezni őket. Már nincs olyan messze, amikor mindazokat a Keresztényeket, akik dacosan hirdetik Igémet, azzal fogják vádolni, hogy jobboldali zsarnokok, miközben a valódi bűnösök azok lesznek, akik sértéseket szórnak rájuk.

Arra biztatlak benneteket, hogy maradjatok csendben, és soha ne válaszoljatok a zsarnokoknak, akik megpróbálják tönkretenni a hiteteket és az Irántam való szereteteteket. Azoknak, akik majd mérget köpnek rátok, és rátok ordítanak, szükségük van az imáitokra és megbocsátásotokra. Imádkozván ezekért a lelkekért, meg fogjátok semmisíteni a Sátán befolyását, és ennél fogva nehezére fog esni, hogy rátok szabadítsa a haragját.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindazokért, akiket sakkfiguraként fognak felhasználni abban az elkeseredett harcban, amellyel földi Egyházamat akarják lerombolni. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy tudjatok ellenállni a vallási üldöztetésnek.

A keresztes Imahadjárat 126. imája: Hogy ellenálljunk a vallási üldöztetésnek
Drága Jézus, segíts nekem, hogy ellenálljak mindenféle üldöztetésnek, amelyet a Te Szent Nevedben tesznek.
Segíts azoknak, akik tévesen azt hiszik, hogy ez által a Te Munkádról tesznek tanúbizonyosságot.
Nyisd meg mindazok szemét, akik abba a kísértésbe eshetnek, hogy gonosz tetteik, cselekedeteik és gesztusaik által másokat elpusztítsanak.
Védj meg engem Isten ellenségeitől, akik fel fognak emelkedni, hogy megpróbálják elhallgattatni Szavadat, és akik megpróbálnak száműzni Téged.
Segíts nekem, hogy megbocsássak azoknak, akik elárulnak Téged, és add meg nekem azt a Kegyelmet, hogy továbbra is sziklaszilárd maradjak az Irántad való szeretetemben.
Segíts nekem azt az Igazságot élnem, amelyet Te nekünk tanítottál, és hogy Védelmed alatt maradjak, mindörökké. Ámen.

Menjetek mindnyájan, akik igazán szerettek Engem, és kövessétek mindazt, amit tanítottam nektek. Szeressétek egymást úgy, ahogyan azt Én mondtam nektek. Ne mutassatok gyűlöletet soha mások iránt. Ehelyett imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket. Mutassatok szeretetet, amikor gyűlöletet mutatnak nektek, mert ez lesz a ti fegyveretek a gonosz hatalma ellen.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/olyannyira-probara-lesz-teve-a-hituk-ahogyan-eddig-meg-soha/

 
 
 
2013.11.12 15:52

Ti figyelmen kívül hagytátok a figyelmeztetéseket, és ezért a csata a bűnök megsemmisítésére valóban elkezdődött.
Jézus Krisztus, Az Emberfia”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/atyam-buntetesei-most-mar-elkezdodtek-es-a-vilag-tanuja-lesz-meg-sok-mas-okologiai-megrazkodtatasnak/
 

—–
Római katolikus:
2018-11-1432. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből
Irgalmas szeretetével Krisztus megváltott minket.
Szeretett Fiam!
Figyelmeztess mindenkit, hogy vessék alá magukat a fölöttes hatóságoknak! Legyenek engedelmesek és minden jóra készek! Senkit se szidalmazzanak, és ne veszekedjenek, hanem legyenek barátságosak, és mindenki iránt kellő szelídséget tanúsítsanak! Hiszen egykor mi magunk is oktalanok, hitetlenek és tévelygők voltunk. Átadtuk magunkat mindenféle vágynak és gyönyörnek. Gonoszságban és irigykedésben éltünk, gyűlöletesek és gyűlölködők voltunk. Amikor azonban megjelent Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, megmentett minket, nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében. Bőséggel árasztotta reánk a Szentlelket Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelmével igaz életet éljünk, és az örök élet reménye legyen osztályrészünk.
Ez az Isten igéje.
Tit 3,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 1. vers. – 9. tónus.
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké, szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,1-3a.3b-6

ALLELUJA
Adjatok hálát mindenért! * mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. 1Tessz 5,18 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mindenért adjunk hálát az Úrnak, és dicsőítsük őt!
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,11-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-14


——
Görög katolikus:

Úgy gondolom, Isten minket, apostolokat — mindenki szeme láttára — az utolsó helyre állított, s olyanok lettünk, mint akiket halálra szántak. Látványosságává lettünk az egész világnak: angyaloknak, embereknek egyaránt. 10 Krisztushoz tartozunk — ezért mindenki bolondnak néz minket. Ti azonban bölcseknek tartjátok magatokat Krisztusban. Mi vagyunk a gyengék, ti pedig azt hiszitek, hogy erősek vagytok. Benneteket tisztelnek, bennünket ellenben megvetnek. 11 Mindeddig ilyen az életünk: éhezünk és szomjazunk, ruhánk sincs elegendő, sokszor meg is vernek bennünket, hajléktalanok és hontalanok módjára megyünk helyről-helyre, 12 s közben a saját kezünkkel, kemény munkával keressük meg a kenyerünket. Akik átkoznak, azokat áldjuk, s ha üldöznek bennünket, kitartással tűrjük. 13 Mikor szidalmaznak, szelíden válaszolunk. Mind a mai napig úgy bánnak velünk, mintha a világ szemetje, a föld szégyene lennénk.

14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem hogy figyelmeztesselek titeket, mint féltett gyermekeimet. 15 Mert lehetne akár tízezer tanítómesteretek is a Krisztusban, de édesapátok csak egy van, hiszen az örömhírt tőlem hallottátok! Így lettem a Krisztus Jézusban a szellemi édesapátok. 16 Kérlek hát, kövessétek az én példámat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+4%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 43 Másnap Jézus el akart menni Galileába. Ekkor találkozott Fülöppel, és megszólította: „Csatlakozz hozzám, és kövess engem!” 44 Fülöp Bétsaidából, András és Péter városából származott. 45 Később Fülöp találkozott Nátánaéllel, és elújságolta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a Törvényben, és akiről a próféták is írtak! Jézusnak hívják, József fia, és Názáretből való.”46 Nátánaél így válaszolt: „Ugyan, mi jó jöhet Názáretből?”

„Gyere, és nézd meg magad!” — válaszolt Fülöp.

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: „Nézzétek, itt jön egy igazi izraelita,[a] akiben semmi hamisság nincsen!”

48 Nátánaél csodálkozva kérdezte: „Honnan ismersz engem?”

Jézus ezt válaszolta: „Láttalak téged a fügefa alatt, mielőtt Fülöp idehívott.”

49 Ekkor Nátánaél ezt mondta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya!”

50 Jézus így felelt: „Azért hiszel, mert azt mondtam, hogy láttalak a fügefa alatt? Ennél nagyobb dolgokat is látsz majd.” 51 És így folytatta: „Igazán mondom nektek: meglátjátok majd a megnyílt Mennyet, és Isten angyalait, amint fel- és leszállnak az Emberfiára.”[b] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+1%3A43-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Bűn Emberének megjelenése és pusztulása

2.1 Most pedig, testvéreim, Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléről szeretnék írni nektek, és arról, hogyan fog bennünket magához gyűjteni. Kérünk, hogy ne rémüljetek meg, se ne zavarjon össze benneteket, ha valaki azt mondja, hogy az Úr Napja már itt is van! Mert vannak, akik ezt állítják, és bizonyos szellemek üzenetére vagy tanításokra hivatkoznak. Még az is lehet, hogy olyan hamis levelet is mutatnak nektek, amelyről azt állítják, hogy mi írtuk.

Semmiképpen ne engedjétek, hogy valaki becsapjon benneteket! Mert mielőtt az Úr Napja eljönne, még más dolgoknak is meg kell történniük. Előbb az Istentől való elfordulás ideje következik, majd megjelenik a Bűn Embere, aki pusztulásra van ítélve. Ő az, aki szembeszáll majd mindennel, és mindenkivel, amit vagy akit „Isten”-nek neveznek és imádnak az emberek. Ugyanis saját magát akarja mindezek fölé emelni, egészen addig, hogy a trónját Isten templomába helyezi, és azt mondja magáról, hogy ő az Isten.

Erről már beszéltem nektek, amikor nálatok voltam, emlékeztek rá? Azt is tudjátok, mi tartja vissza a Bűn Emberét, hogy csak a maga idejében jelenjen meg. Igaz ugyan, hogy a törvénytelenség ereje titokban már is működik, de valaki most még feltartóztatja, amíg el nem távolítják a törvénytelenség útjából. 8 Amikor ez megtörténik, akkor fog megjelenni a Bűn Embere.Őt azonban az Úr Jézus meg fogja ölni a leheletével. Az Úr megjelenésének dicsőségével vet majd véget neki.

A Bűn Emberének megjelenése a Sátán munkájának eredménye lesz. Ennek a személynek a működését nagy erők, hamis jelek és csodák[a] fogják kísérni. 10 Mindenféle gonosz trükkel igyekszik becsapni majd azokat, akik a pusztulás felé haladnak, mert visszautasították az igazságot. Pedig, ha szerették volna az igazságot, megmenekülhettek volna. 11 Mivel azonban nem az igazságot szerették, Isten megengedte, hogy a megtévesztés és hazugság ereje uralkodjon rajtuk, és hogy elhiggyék a hazugságot. 12 Mindez pedig azért történik, hogy akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban lelték örömüket, ítélet alá kerüljenek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Thessalonians+2%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://oca.org/readings/daily/2018/11/14

 
“2013.11.10 15:20
Ezt követően Isten templomaiból el fognak tüntetni minden Fiamra, Jézus Krisztusra vonatkozó nyomot, mintegy felkészülésképpen a fenevad fogadására, aki azért fog jönni, hogy Isten legnagyobb templomának trónján helyet foglaljon.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-udvosseg-csak-az-istennel-valo-megbekeles-eredmenyekeppen-lehet-a-tietek/
2013.11.12 20:30
….
Az a nap, amikor a fenevad csalása mindenki szemeláttára napvilágra kerül, olyan nap lesz, amit senki sem fog elfelejteni. Mert az a nap, amikor a világ látni fogja a csalót, az antikrisztust, amint Koronámmal a fején – piros Palástba öltözve – felemelkedik, az a nap lesz, amikor tűz fog ömleni a szájából. 
 
 
2013.11.17 14:00
Ne próbáljatok majd elfutni Előlem, mert Én jó hírrel jövök. Jövök, hogy megújítsam a Földet, hogy megszabadítsam az embert nyomorúságától, szomorúságától és bűnétől. Jövök, hogy elpusztítsak minden gonoszságot a világban, azáltal, hogy Létezésem bizonyítékát adom mindenki számára. 
 
2013.11.12 15:52

Ti figyelmen kívül hagytátok a figyelmeztetéseket, és ezért a csata a bűnök megsemmisítésére valóban elkezdődött.Jézus Krisztus, Az Emberfia”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/atyam-buntetesei-most-mar-elkezdodtek-es-a-vilag-tanuja-lesz-meg-sok-mas-okologiai-megrazkodtatasnak/

Egyházam az Igazságra épült, és csakis a színtiszta Igazság áradhat az ajkairól

Igazság Könyve:

“2013.10.27 23:30

Drága szeretett leányom, amikor Egyházamat nyíltan megtapsolja egy büszke és szekuláris világ, akkor tudnotok kell, hogy ez a két különálló szervezet közel áll ahhoz, hogy eggyé váljon. Amikor Egyházam megöleli a szekuláris világot, és ez által politikailag motivált lesz, elismerést keresve a politika és az üzlet világában, akkor tudnotok kell, hogy Én nem tűrnék el soha ilyen cselekedeteket.

Egyházam az Én Igémre épült. Egyházam az Igazságra épült, és semmi, csakis a színtiszta Igazság áradhat az ajkairól. Amikor Egyházam az Én felhatalmazásommal a bűn ellen beszél, akkor mindig szenvedni fog a bírálattól, mivel az ember mindig a bűn védelmére fog kelni. A bűn sokkal elfogadhatóbbá teszi az életet mind az ő, mind pedig mások számára, és éppen ezért meg fog tenni minden erőfeszítést annak érdekében, hogy a Pokol létezését egy ostobaságnak nyilvánítsa. Amikor Egyházam csak erről a világról beszél: bánatáról, a problémáiról, az ember szenvedéséről, és nem az Isten Igéjét hirdeti, akkor elválasztja magát Tőlem. Egyházam tagjai közül csak azok mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, akik továbbra is hűségesek maradnak mindahhoz, amit tanítottam nekik. Egyházamat csak azok alkotják, akik az Igazságot mondják.

Amikor az Egyházamon belül elutasítanak Engem, Jézus Krisztust, akkor a gonosz szelleme belépett a területére. Engem most kiszorítanak Egyházamból. Engem többé már nem úgy tisztelnek, mint egykor tiszteltek. A Saját Szavaimat nem használják többé az Igazság kinyilvánítására. Ezeket elferdítik, hogy elnézzék azokat a szavakat, tetteket és cselekedeteket, amelyek nem Tőlem valók és soha nem is fognak Tőlem származni. Szavamat nem lehet megváltoztatni soha és az az ember, aki fogja és beszennyezi Szavamat, büntetésül fog örökké szenvedni.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/egyhazam-az-igazsagra-epult-es-csakis-a-szintiszta-igazsag-aradhat-az-ajkairol/

“2013.10.26 17:52

Drága szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat – a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden megszületett lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a küldetésből, melynek célja az emberiség megmentése. Én azért jövök, hogy üdvösséget hozzak mindenkinek.

Kérdezzetek meg bármelyik jó szülőt, hogy feláldozná-e gyermekét egy másikért, és ők a következőt mondanák: Nem számít, hogy milyen rosszul viselkedtek, vagy mennyire bántottak meg Engem, Én sohasem tudnám őket elutasítani, mert a testem részei. Ugyanez igaz Isten ellenségeire is. Megbántják Őt, és nagy szomorúságot okoznak Neki, de Ő ennek ellenére is szereti őket, mert Tőle származnak, bár az emberiség bűne miatt éheznek.

Hogyan lehet az, kérdezhetitek, hogy még azoknak is meg tudok bocsátani, akik a legjobban bántottak meg Engem? Akik másokat ostoroznak, fájdalmat és szenvedést okoznak nekik? Ez azért van, mert szeretem őket. Én mindig is szeretni fogom a bűnösöket. A bűneik undorítanak Engem, de Én mindig arra fogok várni, hogy megöleljem őket.

Ez a Küldetés a megbocsátásról szól. Ez az egész azért van, hogy megmentse a lelketeket. Bár időközönként lehet, hogy kemények a Szavaim, de azok mégis azért adatnak nektek, mert szeretlek benneteket, és nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy elveszítelek benneteket. Azoknak, akik az élet becsvágya miatt elárultak Engem, soha nem szabad félniük, hogy Hozzám jöjjenek, és kérjék segítségemet. Hiányoztok Nekem. Szomorú vagyok, de minden lehető módon be fogok avatkozni, anélkül, hogy megsérteném Atyám Szövetségét, a szabad akaratot, amely mindig a tietek marad, egészen az új kezdetig. Semmi sem választhat el Tőlem benneteket, ha bocsánatomat kéritek.

Én Irgalmamba fogom belemeríteni a Földet, és minden gonosz cselekedetért, amelyet ellenségeim azért hajtanak végre, hogy tévedésbe ejtsenek benneteket, megígérem, hogy közbe fogok lépni. Nem foglak a farkasoknak dobni benneteket, akik fel akarnak falni titeket. Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át. Én fenn foglak tartani benneteket egészen addig az időpontig, amikor meg kell hoznotok a végső döntést.


Nem fogom egykönnyen elengedni a lelketeket. Kegyetlen halált haltam, hogy megmentselek titeket. Ez alkalommal tanúi lesztek a legerősebb Isteni Beavatkozásnak, hogy visszaszerezzelek benneteket. Ti az Enyéim vagytok. Én a tietek Vagyok. A fenevad nem fogja egykönnyen megszerezni a lelkeket, mert Én Isten Vagyok, egy rettentő nagy erő. Én Mindenható Vagyok. A Sátánnak semmije sincs, de ravaszsága magához fogja vonzani közületek a gyengéket. Arra sürgetlek benneteket, akik szerettek Engem, hogy imádkozzatok, hogy a gyengék szerető szívvel fogadják Isteni Beavatkozásomat.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-nem-fogok-allni-es-nezni-mikozben-ti-tonkreteszitek-az-eleteteket-ami-a-tietek-lehetne-egy-egesz-orokkevalosagon-at/

 

 
 
—–
Római katolikus:
2018-10-2729. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus az Egyházfeje; általa növekszik szeretetben az Egyház.
Testvéreim!
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült kegyelemben. Ezért mondja az írás:
Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.
Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljes életkorának mértékére.
Akkor majd nem leszünk többé kiskorú gyermekek, akiket mindenféle megtévesztő emberi tanítás és tévedésbe ejtő álnokság megingat és magával sodor. Az igazság útján járva szeretetben fogunk élni, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ő az, aki az egész testet, (az Egyházat) egybekapcsolja és összetartja a különböző ízületek segítségével és minden tag arányos együttműködésével. Így növekszik Krisztus teste, (az Egyház), és építi fel magát a szeretetben.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,7-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. Vö. 1. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó, Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak,
mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.

Zsolt 121,1-2.3-4a.4b-5

ALLELUJA
Én nem kívánom a bűnös halálát, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * hanem hogy a bűnös éljen, és hozzám térjen. Ez 33,11 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tartsunk mindnyájan bűnbánatot, mert így mentjük meg lelkünket!
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: »Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet?« De az így válaszolt: »Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.«
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,1-9″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-27


——
Görög katolikus:

Tudjuk, hogy ez a „sátor”, amelyben itt a földön élünk — vagyis a testünk —, egyszer el fog pusztulni. Isten viszont örök lakóhelyet készített számunkra a Mennyben, amelyet nem emberek építettek. Ezért, amíg ebben a földi testben élünk, sóhajtozunk, mert szeretnénk már beköltözni mennyei otthonunkba. Amikor majd oda beköltözhetünk, az olyan lesz, mintha felöltöztetnének bennünket, és akkor valóban nem leszünk meztelenek! Most, amíg ebben a földi testben élünk, sok teher nehezedik ránk, s ezért sokszor sóhajtozunk. Mégsem kívánjuk „levetni” ezt a földi testet. Inkább szeretnénk, ha „rávehetnénk” azt a mennyeit, hogy ezt a halandó testet teljesen nyelje el az örök élet. Aki pedig bennünket éppen erre készített fel, az maga Isten! Ő adta nekünk előlegbe a Szent Szellemet, aki annak a biztosítéka, hogy mindazt, amit Isten megígért, valóban meg is fogjuk kapni.

Ezért minden körülmények között bátran tekintünk előre. Hiszen tudjuk, hogy amíg ebben a földi testben élünk, távol vagyunk az Úrtól. A benne való hitünk és bizalmunk által élünk, nem pedig ahhoz igazodva, amit a szemünkkel látunk, ezért vagyunk bátrak és bizakodók. Jobban szeretnénk ugyan kiköltözni ebből a földi testből, és hazaköltözni az Úrhoz, de akár ebben a testben élünk, akár hazaköltözünk, arra törekszünk, hogy az Úr kedvében járjunk. 10 Mert kivétel nélkül mindannyiunknak oda kell állnunk Krisztus ítélőszéke elé! Ott fogja mindenki megkapni, amit megérdemel, aszerint, hogy ebben a földi testben mit tett: jót, vagy rosszat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Corinthians+5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Minden titok kitudódik

16 „Nem azért gyújtanak olajmécsest, hogy letakarják, vagy az ágy alá tegyék, hanem hogy a mécstartóra helyezzék, és világítson azoknak, akik bejönnek a szobába. 17 Mert minden rejtett dolog világosságra fog kerülni. Minden titok kitudódik és világosságra kerül. 18 Tehát gondoljátok át alaposan, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Jézus igazi családja: a tanítványai

19 Egyszer Jézushoz eljöttek a testvérei és az anyja, de a tömeg miatt nem tudtak a közelébe jutni. 20 Az emberek ekkor szóltak Jézusnak: „Édesanyád és testvéreid odakinn várnak, és látni szeretnének.”

21 De ő így válaszolt: „Az én anyám és testvéreim azok, akik hallgatnak Isten beszédére, és megteszik, amit ő mond.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/27

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

5-6 Hallgass meg minket, Urunk — felelték a hettiták —, hiszen nagy fejedelem vagy közöttünk! Válaszd bármelyik neked tetsző temetkezőhelyet, és oda temesd halottadat! Egyikünk sem fogja megtagadni tőled, sem megakadályozni téged, akármelyikünké is legyen az a hely.”

Akkor Ábrahám fölkelt, és meghajolt a hettiták előtt, majd ezt válaszolta: „Ha valóban megengeditek, hogy itt temessem el halottamat, akkor szóljatok az érdekemben Efrónnak, Cóár fiának! Mert az ő tulajdona az a makpélai barlang, a szántóföldje végében — azt szeretném megvenni tőle. Teljes árat fizetek érte, akármennyi is legyen az. Itt előttetek kész vagyok megadni az árát, hogy saját temetkezőhelyem legyen az a barlang.”

10 Efrón is ott ült a hettita vezetők között, és most ő szólalt meg, hogy mindenki hallotta, aki arra járt a városkapunál: 11 „Nem úgy, Uram! Hanem, kérlek, hallgasd meg ajánlatomat! Neked adom azt az egész földet, amelyben a barlang fekszik. Népem fiai előtt, mint tanúk előtt, neked adom, csak temesd oda halottadat!”

17-18 Így vásárolta meg a hettiták nyilvánossága előtt Ábrahám Efróntól azt a makpélai földdarabot. Ez a terület Mamrétól, azaz Hebrontól keletre fekszik, fák is vannak rajta, és ebben van az a bizonyos barlang. Mindez Ábrahám tulajdona lett. 19 Ezután Ábrahám eltemette Sárát, a feleségét Makpéla mezején, a barlangban, Mamrétól, azaz Hebrontól keletre, Kánaán földjén. 20 Ez a földdarab, a benne fekvő barlanggal együtt — mivel a hettitáktól megvásárolta — Ábrahám jogos tulajdona lett, családi temetkezőhelyül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+23%3A1-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Adónijjá meg akarja szerezni a királyságot

Dávid király nagyon megöregedett, és idős kora miatt állandóan fázott. Szolgái hiába próbálták takarókkal melegíteni. Végül azt javasolták a királynak: „Hadd keressünk urunknak egy fiatal szűz leányt, aki gondozza a királyt. Ha ez a leány a király karjai között fekszik, akkor urunk nem fog fázni többé.” A király szolgái tehát keresni kezdtek egész Izráelben egy szép leányt, hogy szolgálja a királyt. Végül rátaláltak a súnémi Abiságra, akit el is vittek Dávidhoz. Ez a leány valóban nagyon szép volt. Ettől fogva ő ápolta és gondozta a királyt, aki azonban nem hált vele.

5-6 Adónijjá, Dávid fia, akit Haggít szült Dávidnak, daliás termetű férfi volt. Adónijjá később született, mint a féltestvére, Absolon. Adónijjá elbizakodottságában ezt mondta: „Én leszek a király Dávid után!” Saját testőrökből álló kíséretet szerzett magának, amely lovasokból, harci szekerekből és ötven gyalogos katonából állt. Ez utóbbiak mindig Adónijjá harci szekere előtt futottak, akárhová ment. Dávid azonban soha nem szólt Adónijjának, és nem vonta kérdőre, bármit is tett. Soha nem dorgálta meg: „Fiam, miért viselkedsz így?!”

Adónijjá tanácskozott Jóábbal, Cerúja fiával és Ebjátárral, a pappal, akik a pártjára álltak, és támogatták. Azonban voltak, akik nem csatlakoztak Adónijjához: Cádók pap, Benája, Jójádá fia, azután Nátán próféta, Simei, Réi, meg Dávid testőrei.

Ezután történt, hogy Adónijjá juhokat, marhákat és hizlalt borjakat áldozott a Kígyó-sziklánál, a Rógél-forrás[a] mellett. Erre az alkalomra meghívta a testvéreit — a király összes fiát —, és Júda törzsének minden királyi tisztviselőjét, 10 csak a következőket nem hívta meg: Salamont, a testvérét; Nátán prófétát meg Benáját és a király testőreit.

Nátán és Betsabé közbenjár Dávidnál

11 Nátán próféta azonban megtudta ezt, és felkereste Betsabét, Salamon anyját. Ezt kérdezte tőle: „Nem hallottad, hogy Adónijjá, Haggít fia lett a király? Urunk, Dávid pedig semmit sem tud róla! 12 Most hát hallgass rám! Hadd adjak neked tanácsot, hogyan mentheted meg az életedet és fiad, Salamon életét is.

Salamon trónra lép

32 Majd Dávid király ezt parancsolta: „Hívjátok ide Cádók papot, Nátán prófétát és Benáját, Jójádá fiát!” Azok be is jöttek, és megálltak a király előtt, 33 aki ezt parancsolta nekik: „Vegyétek magatok mellé szolgáimat! Salamont ültessétek fel az öszvéremre, és vonuljatok le a Gihon-forráshoz![b] 34 Ott Cádók pap és Nátán próféta kenje fel Salamont egész Izráel királyává! Azután fújjátok meg a trombitákat, és kiáltsátok: »Éljen Salamon király!« 35 Azután vonuljatok fel ide, és Salamon üljön a trónomra, mert helyettem ő lesz a király! Őt választottam, hogy uralkodjon Izráel és Júda fölött.”

36 Benája, Jójádá fia így válaszolt a királynak: „Ámen! Úgy legyen! Mondjon rá áment az Örökkévaló, uram, királyom Istene is! 37 Ahogyan az Örökkévaló vele volt urammal, a királlyal — úgy legyen Salamonnal is, és tegye trónját még hatalmasabbá, mint uram, Dávid király trónját!”

38 Akkor Cádók pap, Nátán próféta, Benája, Jójádá fia és a királyi testőrség felültette Salamont Dávid király öszvérére, és levonultak a Gihon-forráshoz. 39 Cádók pap a Szent Sátorból kihozta az olajtartót, amelyben a szent olajat őrizték. Az olajat Salamon fejére öntötte, így kente fel királlyá. Megfújták a trombitákat és az egész nép azt kiáltotta: „Éljen Salamon, a király!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kings+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–