Címke: kommunikációs eszközök

Használjatok erre mindenféle modern kommunikációs eszközt.

Igazság Könyve:

Ez az Én utolsó küldetésem a Földön, melynek során a Szentháromság Szent Üzeneteket ad a világ számára

  1. augusztus 7. kedd, 3:50

 

Drága, szeretett leányom, az irántad való szeretetem éppen olyan erős, mint bensőséges, bár jelenleg ez nem tűnik annak számodra.

Neked több időt kell a Társaságomban töltened, és csak így fogsz békét találni ebben a Küldetésben.

Kegyelmem eltölti most lelkedet, hogy Üzeneteimet a lehető leggyorsabban közölni tudjad a világgal.

Mennyire fáradt vagyok, és milyen egyedüllét van a Szívemben éppen most, leányom.

Nyugtalankodom azokért az ártatlan lelkekért, akik nem tudnak Létezésemről. Az alapján, ahogyan másokkal bánnak, ők jó szívűek és keresztények, de mégsem hisznek Létezésemben.

Mindennap figyelem, hogyan élik a mindennapi életüket, anélkül, hogy hinnének Isten létezésében, vagy az elkövetkezendő életükben, az Új Paradicsomban.

Kérlek, segítsetek Nekem, hogy elmondjam nekik: szeretem őket.

Terjesszétek Szavamat, és Én meggyújtom majd a felismerés érzékét a lelkükben.

Nem számít, ha elutasítanának téged, leányom, vagy a követőimet, mindaz, amire szükség van, hogy olvassák Üzeneteimet.

El fogom küldeni Szentlelkemet, hogy meggyújtsa Szeretetem lángját a lelkükben, akár csak egy kis szikrát is.

Ez az Én utolsó küldetésem a Földön, melynek során a Szentháromság Szent Üzeneteket ad a világnak.

A Szentlélek Isteni eredetével van jelen ezekben a Szavakban. Ezek a ti táplálékotok, hogy táplálják a lelketeket annak érdekében, hogy segítsen nektek felkészülni a csatára.

Hallgassatok Isten Szent Szavára. Álljatok ki mellette, adjátok tovább azt, és egyesítsétek Isten minden gyermekét, hogy harcra készen álljanak.

Vezessétek valamennyi testvéreteket nagy Irgalmasságom felé, különösen azokat, akik küzdenek azért, hogy higgyenek Istenben.

Szeretettel lüktet értük a Szívem. Ők mind Isten gyermekei.

Szükségem van a lelkükre, hogy gondoskodni tudjak a jövőjükről úgy, hogy az örök életben és boldogságban részük legyen.

Nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy mi történne velük, ha nem tudnám megmenteni őket.

Leányom, bár Irgalmasságom az emberiség nagy részét megmenti, mégis szükségem van rád, és követőimre, felszentelt szolgáimra és a rendes emberekre, hogy kifeszítsék a hálót, és megtalálják azokat a szegény, boldogtalan és összezavart lelkeket, akiknek szükségük van az Isteni Szeretetre.

Feszítsétek ki Szeretetem hálóját, mint egy halász, szélesre és messzire, és olyan helyeken, ahol Istent teljesen elutasítják, megvetik, és különösképpen gyűlölik.

Aztán menjetek, és találjátok meg Isten drága, fiatal gyermekeit, akik semmit sem tudnak a Kereszténységről, mégis az úgynevezett keresztény országokban élnek.

Menjetek el egészen Oroszországig, Kínáig és olyan országokig, ahol az Istent nem tisztelik, menjetek tehát és hódítsátok meg a lelkeket.

Tápláljátok őket Üzeneteimmel. Nem számít, hogy hogyan kommunikáltok, de tegyétek azt olyan módon, hogy az ne tűnjön prédikálásnak.

Azzal csalogassátok őket, ami érdekelheti őket. Használjatok erre mindenféle modern kommunikációs eszközt. Minél hamarabb szükségem van rájuk. Bízom minden követőmben, hogy terjeszteni fogják Szavamat.

Én vezetni foglak benneteket.

A szívetekben tudni fogjátok, hogy mit kell tennetek. Kérjetek Engem, hogy ezzel a Keresztes Imahadjárat különleges imájával segítsek nektek:

A Keresztes Imahadjárat 72. imája:

A Tanítványok imája

„Drága Jézus, készen állok, hogy terjesszem Szavadat. Add meg nekem a bátorságot, az erőt és a tudást, hogy úgy terjesszem az Igazságot, hogy a lehető legtöbb lelket juttassam el Hozzád. Helyezz engem Szent Szívedbe, és boríts be Drága Véreddel, hogy elteljek azokkal a Kegyelmekkel, amelyek segítségével a világ minden részén a megtérést terjeszthetem, Isten minden gyermekének üdvössége érdekében, vallási hovatartozásuktól függetlenül. Én mindig bízom Benned. Szeretett Tanítványod. Ámen.”

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ez-az-en-utolso-kuldetesem-foldon-melynek-soran-szentharomsag-szent-uzeneteket-ad-vilag-szamara

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/08/07

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-07

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A modern kommunikáció metódusait kell bevetni, hogy biztossá tegyék Szavam gyors terjesztését.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Kommunikáció egy fiatal, materialista és ingatag társadalommal

2011. jún. 15., szerda; 23:00

Drága, szeretett leányom, azokat a megpróbáltatásokat és azt a lelki szárazságot, amelyeket most el kell szenvedned, Én engedtem meg, hogy egyesülésünkben közelebb hozhassalak téged Magamhoz.

Néha, amikor szenvedsz, el kell fordulnom, hogy szomorúságodnak ne legyek tanúja. De azáltal, hogy kiállod a megpróbáltatásokat és a következő lépcsőfok felé haladsz, sokkal erősebb leszel, mint valaha is voltál. Minél mélyrehatóbb a szenvedésed, amelyet mások okoznak neked a kegyetlenségükkel és megbántásaikkal, miközben ezért a szent munkádért kigúnyolnak téged, annál több kegyelmet fogsz kapni.

Hogyan kell szenvedni az Én Nevemben

Azonban nem elég csak az Én Nevemben szenvedni. Nem szabad nyíltan ezekről a kínokról panaszkodnod. Engem, leányom, a csendes szenvedéseddel kell kielégítened. A külvilágnak azt kell mutatnod, hogy tele vagy örömmel. Csak így erősödik meg a lelked, és csak így lesz a szentség szintjére felemelve, amit ezért a küldetésért elvárok tőled. Ha ilyen módon fogsz fejlődni, akkor gyümölcsöt fog teremni, amikor Szent Igéimről beszélni fogsz, és üzeneteim hatásosabbak lesznek a világ minden sarkában.

Ez alkalommal, amikor a Keresztrefeszítésem óta a legnagyobb kihívásra készítem fel minden gyermekemet, életbevágóan fontos, hogy minél több ember meghallhassa Legszentebb Szavamat.

Az Igazságot, amelyet most kinyilatkoztatok, nemcsak a hívő emberek hallgatják meg, hanem azok is, akik nem akarnak Engem megismerni, vagy akik nem akarják elfogadni Isten, az Örök Atya Létezését.

Kommunikáció egy fiatal, materialista és ingatag társadalommal

Leányom, módszereket kell alkalmaznotok, hogy átadhassátok Szent Szavamat a fiatal, materialista és ingatag társadalomnak. Ügyeljetek arra, hogy olyan módon kommunikáljatok velük, hogy megértsék, oda figyeljenek és beszéljenek róla. Mire jó ez a Munka, ha Szent Szavam csak a hívő embereket erősítik meg? Igen fontos, hogy követőim emlékeztetve legyenek az Általam tett ígéretről, amikor azt mondtam, hogy vissza fogok jönni, de mindenáron el kell érnem azokat is, akik nem ismerik, nem értik, és nem is érdeklődnek az emberek iránti Könyörületességem felől. Nektek, leányom és követőim, most az a feladatotok, hogy az Igazságról világosítsátok fel az agnosztikusokat, az ateistákat és egy egész fiatal generációt. Szelíd hangon beszéljetek velük. Soha ne legyetek agresszívek. Bátorító szavakat használjatok. Tegyétek érdekessé Szavaimat.

Nem a világ vége

Beszéljetek nekik arról az Ígéretemről, amelyet a Földi Új Paradicsomról tettem. Ez nem azt jelenti majd, hogy vége lesz a világnak, sokkal inkább azt, hogy egy új korszak, a béke, az öröm és a boldogság korszaka fog elkezdődni. Nem fordíthatnak, és nem is szabad hátat fordítaniuk ennek a dicsőségnek. Imádkozzatok értük. Hozzátok Hozzám őket, és különleges vezetésben és kegyelmekben lesz részetek.

A választott fegyveretek legyen az egyszerűség és az Igazság

Példamutatás által vezessétek őket. Leányom, most meg kell terveznetek, hogy különböző és új módszereket alkalmazzatok Szavam átadásában. Segítséget küldök nektek, hogy mindezeket végre tudjátok hajtani.

A modern kommunikáció segítségével terjesszétek Igéimet

A modern kommunikáció metódusait kell bevetni, hogy biztossá tegyék Szavam gyors terjesztését. Most imádkozzatok. Kérlek, hogy adasd ki a könyveket annyi nyelven és országban, amennyiben csak lehetséges. Használjátok az audió és videó módszereket, hogy Szavam gyorsan terjedjen. Kérjetek fel önkénteseket, hogy mindenfele terjesszék Üzeneteimet.

Mert ez, leányom, lelkeket fog megmenteni. Szeretlek téged. Annak érdekében, hogy ez a munka sikerrel járjon, a te erőd és határozottságod, mely az Irántam és szeretett Édesanyám iránti tiszta szeretetedből fakad, olyan lelkeket hoznak majd vissza a Karjaimba és az örök üdvösségre, akik különben a pokolra jutnának.

Ne törődjetek azokkal, akik a Nevem iránt nem mutatnak tiszteletet.

Legyetek bátrak. Ne törődjetek a bántalmazásokkal. Ne válaszoljatok azoknak, akik megvetéssel vannak Nevem iránt. Az Én híveim lesznek azok, akik a legtöbb fájdalmat fognak okozni nektek, mert sok jóhiszemű tanítványom időről időre tévedésbe esik. Tanításaim ismeretei kihozzák belőlük a büszkeség érzelmét, ami arroganciához vezet. Így az intellektuális büszkésség lopódzik beléjük. Azok a szegény, szeretetteljes és komoly lelkek, akiknek nem kérdéses az Irántam való szeretetük, nem szabad lenézzék azokat, akik érzéseik szerint, a helytelen ösvényen járnak. Nekik nem szabad a sátán csapdájába esniük, azáltal, hogy fölényes és rideg komolyságot öltenek magukra. Ebből egy szellemi párbaj alakul ki, hogy kiderüljön, emberi szóval kifejezve, melyik okosabb a másiknál, vagy ki érti meg jobban Tanításaim Igazságait.

Ne feledjétek el azt, amit mindnyájatoknak tanítottam. Az Igazság egyszerű. Az Igazság maga a Szeretet. Amikor véleményetek szerint Szent Szavam értelmezésének bebizonyítására igyekeztek, de ezt szeretet és türelem nélkül teszitek, akkor a ti verziótok az Igazságról nem Tőlem való.

Szeressétek egymást. Az én Szememben ti mind egyformák vagytok. De azt mondom azoknak, akik a maguk módján mennek ki, hogy segítségemre legyenek az elveszett lelkek visszahozásában, hogy Szememben mind naggyá válnak.

A ti Isteni Megváltótok, Az egész világ Királya, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/kommunikacio-egy-fiatal-materialista-es-ingatag-tarsadalommal

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Pál beszéde a nagytanács előtt

23 Pál rátekintett a nagytanácsra, és így szólt: “Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istennek, mind e mai napig.”

2 Anániás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon.

3 Pál erre így szólt hozzá: “Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?”

4 Erre az ott állók ezt mondták: “Isten főpapját gyalázod?”

5 Pál így válaszolt: “Nem tudtam, atyámfiai, hogy főpap.” Mert meg van írva: “Néped fejedelmét ne átkozd!”

6 Mivel pedig Pál tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: “Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia; a halottak reménysége és feltámadása miatt vádolnak engem.”

7 Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott.

8 A szadduceusok ugyanis az állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig vallják mindegyiket.

9 Erre nagy kiáltozás támadt, a farizeuspárti írástudók közül néhányan felállva hevesen vitatkoztak, és így szóltak: “Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha Lélek szólt hozzá vagy angyal?”

10 Mivel a felfordulás egyre nagyobb lett, az ezredes attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye a várba.

11 A következő éjszaka pedig odaállt Pál mellé az Úr, és ezt mondta: “Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!””

 

„… A modern kommunikáció segítségével terjesszétek Igéimet

A modern kommunikáció metódusait kell bevetni, hogy biztossá tegyék Szavam gyors terjesztését. Most imádkozzatok. Kérlek, hogy adasd ki a könyveket annyi nyelven és országban, amennyiben csak lehetséges. Használjátok az audió és videó módszereket, hogy Szavam gyorsan terjedjen. Kérjetek fel önkénteseket, hogy mindenfele terjesszék Üzeneteimet. …”

 

 

 

 

„… Kommunikáció egy fiatal, materialista és ingatag társadalommal

Leányom, módszereket kell alkalmaznotok, hogy átadhassátok Szent Szavamat a fiatal, materialista és ingatag társadalomnak. Ügyeljetek arra, hogy olyan módon kommunikáljatok velük, hogy megértsék, oda figyeljenek és beszéljenek róla. Mire jó ez a Munka, ha Szent Szavam csak a hívő embereket erősítik meg? Igen fontos, hogy követőim emlékeztetve legyenek az Általam tett ígéretről, amikor azt mondtam, hogy vissza fogok jönni, de mindenáron el kell érnem azokat is, akik nem ismerik, nem értik, és nem is érdeklődnek az emberek iránti Könyörületességem felől. Nektek, leányom és követőim, most az a feladatotok, hogy az Igazságról világosítsátok fel az agnosztikusokat, az ateistákat és egy egész fiatal generációt. Szelíd hangon beszéljetek velük. Soha ne legyetek agresszívek. Bátorító szavakat használjatok. Tegyétek érdekessé Szavaimat. …”

 

„15 Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.”

Jézus közeli visszatérését ígéri

16 “Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.”

17 A tanítványai közül egyesek ezt kérdezték egymástól: “Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához?”

18 Így szóltak tehát: “Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél.”

19 Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: “Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem?

20 Bizony, bizony, mondom néktek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul.

21 Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.

22 Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek:

23 és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.”

Jézus az imádság meghallgatását ígéri

23 “Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+23%3A1-11%3B+++++John+16%3A15-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/16

 

„ Kommunikáció egy fiatal, materialista és ingatag társadalommal

2011. jún. 15., szerda; 23:00

Drága, szeretett leányom, azokat a megpróbáltatásokat és azt a lelki szárazságot, amelyeket most el kell szenvedned, Én engedtem meg, hogy egyesülésünkben közelebb hozhassalak téged Magamhoz.

Néha, amikor szenvedsz, el kell fordulnom, hogy szomorúságodnak ne legyek tanúja. De azáltal, hogy kiállod a megpróbáltatásokat és a következő lépcsőfok felé haladsz, sokkal erősebb leszel, mint valaha is voltál. Minél mélyrehatóbb a szenvedésed, amelyet mások okoznak neked a kegyetlenségükkel és megbántásaikkal, miközben ezért a szent munkádért kigúnyolnak téged, annál több kegyelmet fogsz kapni. …”

———-

Római katolikus:

2021-06-16

11. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten a jókedvű adakozót szereti.
Testvéreim!
Azt mondom nektek: Aki szűken vet, szűken is arat, aki pedig bőven vet, bőven is arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon; ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten ugyanis elég hatalmas ahhoz, hogy minden kegyelmet bőven árasszon rátok, hogy mindenkor mindenben bővelkedve, készen legyetek minden jótettre. Hiszen ezt olvassuk a Szentírásban: „Bőségesen adakozik a szegényeknek, nagylelkűsége örökké megmarad.”
Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, az megsokasítja a vetésteket és megszaporítja jótékonyságtok gyümölcsét, hogy mindig gazdagon teljék nektek minden bőkezűségre, amely aztán a mi közvetítésünkkel hálát vált ki másokból az Isten iránt.
Ez az Isten igéje.
2Kor 9,6-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Urat féli. (1a. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
E: Dicsőség és gazdagság tölti be házát, * igazsága örökre megmarad.
Az igaz világít, mint fény a sötétségben, * igazságos, jóságos és irgalmas.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
E: Bőséges adományt oszt a szegényeknek, † igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Zsolt 111,1-2.3-4.9

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne földi hiúságból, hanem Isten kedvéért tegyük a jót!
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat.
Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is.
Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony, mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Amikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 6,1-6.16-18

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-16

„… Hogyan kell szenvedni az Én Nevemben

Azonban nem elég csak az Én Nevemben szenvedni. Nem szabad nyíltan ezekről a kínokról panaszkodnod. Engem, leányom, a csendes szenvedéseddel kell kielégítened. A külvilágnak azt kell mutatnod, hogy tele vagy örömmel. Csak így erősödik meg a lelked, és csak így lesz a szentség szintjére felemelve, amit ezért a küldetésért elvárok tőled. Ha ilyen módon fogsz fejlődni, akkor gyümölcsöt fog teremni, amikor Szent Igéimről beszélni fogsz, és üzeneteim hatásosabbak lesznek a világ minden sarkában. …”

https://masodikeljovetel.hu/kommunikacio-egy-fiatal-materialista-es-ingatag-tarsadalommal

Írd meg a könyvet, és terjeszd üzeneteimet a modern kommunikációs eszközök által, mint az internet, vagy a média

Igazság Könyve:
A bűnök kettéhasítják Szentséges Szívemet
Nyomtatóbarát változat

2010. nov. 12. péntek; 3:00

Írd a következőket, leányom. Az óra ketyeg. Ne utasítsd vissza azon kérésemet, ami arra vonatkozik, hogy a Nagyfigyelmeztetést kinyilvánítsd az emberiségnek. Nagyon fontos a bűnök megbánása. Most hallaniuk kell gyermekeimnek a Nagyfigyelmeztetésről. Leányom, először a keresztény csoportokkal kommunikálj, hogy nekik továbbítsd kérésemet.

Maradj erős. Azért választottalak téged erre a munkára, hogy a megváltásotokra szóló kérésem gyorsan meghallgatásra találjon. Írd meg a könyvet, és terjeszd üzeneteimet a modern kommunikációs eszközök által, mint az internet, vagy a média. Mivel kívánságom nagyon sürgős, kézen fogva vezetlek majd téged, úgy, hogy az üzeneteket megérthesd.


Te sokkal erősebb vagy, mint gondolnád. Továbbra is imádkozd Hozzám naponta az Irgalmasság Rózsafüzérét. Ne félj. Miért vagy ilyen félénk? Amikor a Föld és az Ég eggyé olvad, köszönteni kell az Örök Életet. Ez az, amire az ember törekszik az idők kezdete óta. Ne engedd, hogy megtévesszenek a földi vonzalmak, amelyeket felkínál. Ezek úgyis elfakulnak, összehasonlítva Apám birodalmának csillogásával. Amint terveid kezdenek megvalósulni, támogatásban lesz részed.

Ez a néhány nap, nyomasztó volt számodra, de elfogadtad szívedben azt, amit kérek tőled. Mindezt magadra vállalni nehéz és talán kissé félelemkeltő is számodra, de az a fontos, hogy bízzál Bennem.

Őrizz meg Engem a Szívedben, és támaszkodj Rám. Adj át minden kétséget és akkor feladatod könnyebb lesz. Az ígéretekre kell emlékeztetned az emberiséget, miközben leírt Szavaimra hivatkozol. Szorítkozz a Szentírásra, hogy ezeknek értelmet adj. Sohase félj emlékeztetni az embereket arra, hogy bűneik kettéhasítják Szentséges Szívemet, és hogy azok az Örök Atya lelkét is megsebzik.

Mi, Édesanyám és minden szent fogjuk a kezedet, és erőt adunk neked. Praktikus útmutatásokat küldünk neked: az ajtók megnyílnak, hogy munkádban segítsenek.

Óvakodj azoktól, akik számodra akadályokat hoznak létre, hogy a kommunikálásban késleltessenek téged. Imádkozz értük és folytasd tovább. Tudom, hogy fáradt vagy, mert kérésemre siettél a válasszal.

Itt az ideje, hogy kipihend magad, gyermekem. Te hittel, és jól reagáltál. Ne add fel sohasem.

Szerető Megmentőd, Jézus Krisztus”

“…

46 azon a napon jön meg annak a szolgának az ura, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja: kettévágatja, és a hűtlenek sorsára juttatja.

47 Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap;

48 aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Thessalonians%201:6-10;Luke%2012:42-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/10

 
 
 
 
” Ez a könyv lelkeket fog megmenteni
Nyomtatóbarát változat

2010. november 12. péntek; 3:00

Folytasd utadat, tedd meg mindazt, amire szükség van, hogy az emberek isteni üzeneteimet látni és hallani tudják. Bízom benned, leányom; bármilyen eszközt felhasználhatsz, amellyel úgy érzed, biztosítani fogod, hogy valóban olvassák az emberek ezeket az üzeneteket. Minden energiádra szükséged van, hogy ezt a könyvet megírd. Ez a könyv életeket fog megváltoztatni, lelkeket fog megmenteni, és ez előre meg volt jövendölve. Igen, ez az a könyv, ami meg volt jövendölve. Te vagy az író, és Én a szerző.

Ne légy meglepődve és lesújtva, mert ez egy szent feladat, és te erre ki voltál választva, hogy elvégezd ezt a munkát, Velem. Ez számodra három hónapig fog tartani. Azt szeretném, hogy ez az egész világ számára közé legyen téve. Ez a könyv tartalmas, hathatós kell, hogy legyen, és milliók által keresett, akárcsak a Szentírás.

Leányom, ezt a könyvet a következő cím alatt adhatod ki: „egy titkos prófétával való beszélgetés”. Ez így a helyes. Miért félsz, gyermekem? Mennyei vezetésben van részed. Erősnek kell maradnod. Higgyél bennem. Add át magad Nekem. Kézen foglak majd, utad minden lépésénél. Később beszélek majd veled.

A te szerető Megmentőd, Jézus Krisztus”

 
 
 

Keresztes Imahadjárat 25. imája

Ima a látnokok védelméért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-3-nap-szerda

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (II.rész)

Keresztes Imahadjárat 103. imája

Hogy megosszuk a Szenvedés Kelyhét Krisztussal.

Keresztes Imahadjárat 132. imája

Hogy ellene mondjunk a Sátánnak, és megvédjük ezt a Küldetést.

Keresztes Imahadjárat 143. imája

Védelmezzük az Üdvösség Küldetését

Keresztes Imahadjárat 156. imája

Védelem a gyűlölet ellen”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-4-nap-csutortok
———-

Igaz élet Istenben:

 
———–


 
 
———-
Római katolikus:
2020-11-12

32. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Filemonhoz írt leveléből
Az apostol arra kéri Filemont, hogy szökött rabszolgáját, aki időközben keresztény lett, úgy fogadja, mint szeretett testvérét.
Szeretett Testvérem!
Nagy örömmel és vigasztalással töltött el, amit szeretetedről hallottam, mert megnyugvást szereztél a hívek szívének. Ezért – bár Jézus Krisztusra hivatkozva meg is parancsolhatnám azt, ami úgyis kötelességed, mégis – a szeretet alapján inkább kérlek, én, az öreg Pál, aki most Krisztus Jézusért fogságot szenvedek. Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben én adtam életet (Krisztusban). Egykor haszontalan volt számodra, most azonban számodra is, számomra is hasznos. Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet. Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek.
Beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. Talán éppen azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, de már nem mint szolgát, hanem többet: mint szeretett testvért. Mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is. Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem. Amennyiben pedig megkárosított vagy tartozik valamivel, írd az én terhemre. Én, Pál – saját kezűleg írom – én térítem meg. Arról nem is szólok, hogy önmagaddal is nekem tartozol. Bizony, így van ez, testvér! Szeretném, ha örömömre szolgálnál az Úrban. Teljesítsd hát szívem vágyát Krisztusban!
Ez az Isten igéje.
Filem 7-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene! Vö. 5a. Vers.
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottaknak igazságot szolgáltat.
Az éhezőknek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
Hívek: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját.
Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó, Sión, nemzedékről nemzedékre.
H: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 145,7-10

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. * Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz.” Vö. Jn 15,5 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten országa bennünk jön el.
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: »Nézd itt van, vagy amott!« Isten országa köztetek van.”
Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: »Nézzétek, itt van, vagy amott!« Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,20-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-12
————
Ortodox (Görög keleti): 

 

Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát.

10 Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek.

11 Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként

12 intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.

Pál beszédét Isten beszédeként fogadták

13 Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.

14 Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.

————————–

“…. 

Mi, Édesanyám és minden szent fogjuk a kezedet, és erőt adunk neked. Praktikus útmutatásokat küldünk neked: az ajtók megnyílnak, hogy munkádban segítsenek.

Óvakodj azoktól, akik számodra akadályokat hoznak létre, hogy a kommunikálásban késleltessenek téged. Imádkozz értük és folytasd tovább. Tudom, hogy fáradt vagy, mert kérésemre siettél a válasszal.

Itt az ideje, hogy kipihend magad, gyermekem. Te hittel, és jól reagáltál. Ne add fel sohasem.

Szerető Megmentőd, Jézus Krisztus”

————————–

Pilátus vérengzése és a siloámi torony leomlása

13.1 Voltak ott abban az időben néhányan, akik hírt adtak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval elegyítette.

Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: “Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük?

Nem! Sőt – mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el.

Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik?

Nem! Sőt – mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el.”

A terméketlen fügefa

Azután ezt a példázatot mondta: “Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált.

Azt mondta erre a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába?

De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom,

hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Thessalonians%202:9-14;%20%20%20%20Luke%2013:1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/12

—–